Első kiadás
Könyvmolyképző Kiadó,
Szeged, 2021

1
Ez a könyv nem valós történetet ír le. A nevek, a szereplők, a helyszínek és az
események a szerző képzeletének szüleményei. Valós eseményekkel, helyekkel és
élő vagy elhunyt személyekkel való egybeesés pusztán csak a véletlen műve.
 
Írta: Penelope Ward
A mű eredeti címe: My Skylar
 
Copyright © 2014. My Skylar by Penelope Ward. The moral rights of the author
have been asserted.
 
Fordította: Sándor Alexandra Valéria
A szöveget gondozta: Leléné Nagy Márta
 
Cover by RBA Designs. Stock photo © Shutterstock.com
 
ISBN EPUB 978-963-561-717-3
 
© Kiadta a Könyvmolyképző Kiadó, 2021-ben
Felelős kiadó: Katona Ildikó
 
Műszaki szerkesztő: Szegedi Marinka
Korrektorok: Réti Attila, Deák Dóri
 

2
 PROLÓGUS
Mitch
 
 
Skylarnek fogalma se volt róla, hogy figyelem őt. Hetente
egyszer ott ültem a kocsimban a házukkal szemben, abban a
csendes külvárosi utcában, ahol most lakott. Vele. Már a
puszta gondolattól hánynom kellett, hogy egy másik férfival
van, pláne így, hogy még látnom is kellett.
Három hely volt, ahonnan tökéletes rálátás nyílt a
nappalijára, mindig ezek közül az egyiken parkoltam le.
Minden héten változtattam a helyemet, hogy kevésbé legyek
gyanús, és mindig lekapcsoltam a fényszórót. Jól jött a kis
távcsövem, és bár egy cinkostárs hiányzott, nagyjából olyan
volt, mint valami portyázás a filmekben.
Barna zacskóba csomagoltam a vacsorát; többnyire
mogyoróvajas szendvicset meg egy fehérjeturmixot, és
éjszakáig maradtam, ameddig el nem sötétedett az alsó szint,
ami jelezte, hogy elment aludni. Aztán hazamentem az üres
ágyamhoz, és reméltem, hogy róla fogok álmodni.
Úgy hívták az utcáját, hogy Bayberry Lane. Olyan környék,
amilyet megérdemelt: biztonságos, lombos fákkal és
tökéletesen nyírt gyeppel szegélyezett, nagyjából két és fél
órányira New Yorktól, Jersey-ben. A szomszédos kisvárosban
nőttünk fel, és mindig is arról álmodoztam, hogy ilyen helyen

3
fogunk kikötni, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk.
Öt hosszú esztendő telt el azóta, hogy Skylar legutóbb
szóba állt velem. Az idő nagy részét egy másik államban élte
le. Azt beszélték az utcában, hogy lakberendezői iskolába
ment, ám az az igazság, hogy előlem menekült el.
Mert összetörtem a szívét.
Néhány évvel azután, hogy elment, megismerkedett egy
pasassal. Közös barátunktól, Davey-től kaptam bennfentes
információkat róla, és bármennyire utáltam is a gondolatot,
hogy Skylar egy másik férfi mellett állapodik meg, tudtam,
hogy el kell fogadnom, ha valóban boldog. Sokkal könnyebb
volt, amíg messze volt. Azt hittem, soha többé nem fog
visszajönni ide. Egészen addig, amíg a feje tetejére nem állt az
életem – mikor épp csak kiszaladtam a boltba fogkrémért.
Én láttam meg előbb. Egy szájvíz címkéjét nézegette,
amikor befordultam arra a sorra, és nem vette észre, hogy ott
állok tőle pár lépésnyire.
Kalapálni kezdett a szívem, a mellkasom pedig
összeszorult. Skylar mindig is gyönyörű lány volt, de
képtelenség volt felkészülnöm arra, milyenné vált felnőtt
nőként. Sokszor ábrándoztam róla, milyen lenne, ha újra
látnám, de a testi és érzelmi reakcióm hevessége minden
képzeletet felülmúlt.
Hosszú, gesztenyebarna haja most egy árnyalatnyival
sötétebb volt, a hátára omló lófarokba kötve. Egyszerű fekete-
fehér kockás gyapjúkabátot viselt, széles övvel a karcsú
derekán. Sokkal magasabbnak tűnt, de lefelé pillantva
rájöttem, hogy azért, mert magas sarkú csizma volt rajta.
Még mindig nem fordult meg, hogy észrevehessen, én

4
pedig összeszorult szívvel és torokkal bámultam, némán
noszogatva magamat, hogy mondjak valamit, mielőtt elmegy.
Alig lehetett hallani, amikor megszólaltam.
– Skylar.
Találkozott a tekintetünk. Úgy éreztem, mintha öt év óta
most először kezdene el dobogni a szívem. Ráeszméltem,
milyen halott voltam belül eddig.
Hátrált egy kis lépésnyit, a mellkasa hullámzott a
döbbenettől. Nemcsak hogy most pillantottuk meg először
egymást, amióta elhagyta a várost, de az én külsőm is nagyon
megváltozott.
Pár éve, a depresszió mélypontján elkezdtem a testemen
levezetni a feszültséget, és belevágtam egy szigorú
edzéstervbe, ami mára a napirendem részévé vált. Így
nagyobb darab lettem, meg valószínűleg egy kicsit ijesztőbb
is, mint az az egyetemista fiú, akit maga mögött hagyott.
Fogalma sem volt róla, hogy mennyire megkeményedtem –
leginkább belül. Ő  viszont törékenynek és összeszedettnek
tűnt az én durva külsőmhöz képest, a kopott farmeremmel
meg a piszkos bézs munkásdzsekimmel.
Ott állt szótlanul, a bütykeimre tetovált betűkre nézve.
Nem látott még engem kitetoválva.
Mondj valamit, Skylar… akármit.
Aztán meghallottam egy férfihangot a polcok végén.
– Gyere, Sky! Baromira nem érek rá egész nap.
Sky! Senki sem hívta Skynak. Utálta ezt a becenevet. És
durván szólt hozzá. Nem tetszett a szóhasználata meg az
arckifejezése, amit megpillantottam, mielőtt elfordítottam a
fejemet, úgy téve, mintha a fogkrémválasztékot nézegetném.

5
 Forrongtam belül. Ez a pasas! Nyilván nem ismertem,
mégis el akartam tüntetni a föld színéről. Csak azt tudtam,
hogy az övé az egyetlen, amit mindig is akartam.
Skylar odafordult ehhez a fickóhoz, akiről csupán
feltételezhettem, hogy a barátja.
– Ööö… bocsi. Mindjárt megyek.
Idegesnek tűnt, zavarodottnak. Egyáltalán nem olyan volt,
mint a laza és magabiztos Skylar, akit egykor ismertem… és
szerettem. Még mindig szeretem. Ő  volt a legjobb barátom, a
legfontosabb ember a számomra a világon, oly sok éven
keresztül… mielőtt elcsesztem a kettőnk dolgát.
Még mindig elfordulva álltam, amikor hallottam a
cipősarkai távolodó kopogását. Sőt, éreztem, ahogy a teste
eltávolodik tőlem, mert a hirtelen hiányérzettől visszatért az
ismerős és kibírhatatlan vágyakozás, amit csak nemrég
tanultam meg kordában tartani.
Csak álltam ott, meghatározhatatlan ideig, bambán
bámulva a polcokat, miközben megint tombolva borított el az
összes érzés, amit évekig próbáltam eltemetni magamban.
Amikor végre megmozdultam, láttam, hogy ő már sorban
áll a pénztárnál. A barátja biztos a kocsiban várakozott, mert
nem volt sehol.
Engedd el, Mitch!
Majdnem megtettem… aztán megláttam valamit.
Skylar a szeméhez nyúlt, hogy letörölje a könnyeit.
Hátranézett a válla fölött, hogy biztos nem látja-e senki, de
nem látta, hogy a másik irányban állok, néhány
pénztárnyival arrébb, egy újság mögé bújva. Óriásit dobbant
a szívem. Sírt, és tudtam, hogy miattam teszi. Fájnia kellett

6
volna, de csak erőre kaptam tőle.
Még mindig érez valamit.
Nem tudtam, vajon szomorúságot, utálatot vagy akár egy
fikarcnyi szerelmet érez-e. De az udvariasságnál minden
jobb. Eddig meggyőztem magam, hogy Skylar örökre eltűnt –
nemcsak a városból, hanem az érzései is rég szertefoszlottak
irántam. Én sohasem tudtam túllépni rajta, viszont
feltételeztem, hogy ő mostanra már túllendült azon, ami
kettőnk között történt.
Megint megtörölte a szemét, én pedig rájöttem, hogy
többet kell tudnom. Muszáj volt megtudnom, hogy boldog-e.
Marhára nem tűnt annak, ami feldühített. Ennyi éven át távol
tartottam magam tőle, sohasem küzdöttem érte, mert úgy
gondoltam, hogy jobb neki nélkülem. Még ha Skylar nem is
tud nekem megbocsátani soha, a saját ép elmém érdekében
meg kellett tudnom, jól van-e.
Szóval így kezdődött a kukkolós portyázás, bár én jobban
szerettem nézelődésnek hívni – úgy egy kicsit kevésbé ijesztő.
 
***
 
Dermesztő hideg volt, mégis kikapcsolva hagytam a fűtést,
mert felhívtam volna magamra a figyelmet, ha beindítom a
motort. Nem kellett volna ott lennem, de az az igazság, hogy
az ő közelében sokkal inkább otthon voltam, mint bárhol
máshol.
Ma este egyedül volt, és ezek voltak a kedvenc estéim.
A  kanapén ülve olvasott, vagy tévét nézett. Néha, amikor
tévézett, hangosan felnevetett magában. Az  utána maradó

7
mosoly bámulása jelentette a legjobb felüdülést a számomra.
Ha Skylar mosolygott, beragyogta az egész szobát, és semmi
sem lehetett ennél megnyugtatóbb látvány. Fontos volt, hogy
lássam mosolyogni. Azt jelentette, hogy nem töröltem le az
arcáról végleg.
Másfelől viszont, amikor a pasas ott volt körülötte,
feszültnek tűnt. Azokon az estéken több időt töltött
takarítással vagy főzéssel, egyáltalán nem pihent. Gyakran
vitatkoztak, ami egyszer úgy végződött, hogy a fickó
megragadta, és bocsánatkérés gyanánt megcsókolta.
Bármennyire próbáltam is felkészülni arra, amikor
belevágtam ebbe, hogy minek lehetek a tanúja, attól még
pokolian fájt végignézni. Hála istennek, itt véget is ért a dolog.
Nem maradtam volna semmi többre. Az  hétszentség. Akkor
vége lett volna a műsornak.
Ma este olvasott. A  távcsövemen keresztül figyeltem
elgondolkodó arcát, ahogy kötött takaróba burkolt lábbal
összpontosított a könyvére. Meggyújtott néhány üveges
gyertyát a dohányzóasztalon, és égett az egyik lámpa.
Iszonyúan aranyos volt a piros keretes olvasószemüvegében.
Eltöprengtem rajta, vajon mióta kell neki szemüveg, de aztán
felhagytam a gondolatmenettel, mert eszembe jutott, mennyi
mindenről maradhattam még le.
Bármit megadtam volna azért, hogy magamhoz
ölelhessem, miközben olvas, és arcomat a nyakába fúrva
merülhessek álomba. Már a puszta gondolat is átmelengetett
a sötét és hideg autóban. Nem bírtam rájönni, hogy a pasas
néha miért nem jött haza éjszakára. Tuti fix, hogy én minden
este hazamennék, ha Skylar az enyém lenne.

8
 Süvítő szél rázta meg a kocsimat, ahogy továbbra is
bámultam őt az ablakon keresztül. Elkezdett laposakat
pislogni, és nagyon figyelmesen néztem, ahogy lassan
lehunyja a szemét. Elaludt a kanapén.
Látszott a leheletem, amikor felsóhajtottam, és
hátrahajtottam a fejemet az ülés fejtámlájához. Ideje volt
hazamennem. Mindig fájt a szívem, valahányszor ott kellett
hagynom őt. De elhatároztam, hogy addig jövök, ameddig
meg nem kapom, amire szükségem van: a megerősítést, hogy
boldog, és biztonságban van.
Jövő héten találkozunk, drága Skylar.
Elfordítottam a kulcsot, hogy beindítsam a motort, de az
meg se moccant. Nem gondoltam semmi rosszra, rögtön
megpróbáltam újra, hiába.
Kérlek! Ne pont itt!
Ezt kaptam azért, amiért a szar kocsival jöttem. Volt egy
nagyon jó furgonom is, de az hatalmas, és túlságosan
figyelemfelkeltő lett volna a csendes utcán. Ez egy régebbi
Corvette, amit csak a poén kedvéért vettem, néha
szerelgettem, de többnyire anyám garázsában állt.
A harmadik indítási kísérlet után elővettem az elemlámpát
meg a szerszámosládát a csomagtartóból, és felnyitottam a
motorháztetőt. Az aksi nem halt meg, úgyhogy babráltam egy
kicsit a vezetékekkel, hátha meg tudom oldani, hogy
elinduljon. Ám amikor megint elfordítottam a kulcsot,
továbbra sem indult. Újra és újra ráadtam a gyújtást,
miközben tapostam a gázpedált, s imádkoztam, hogy
eltűnhessek, mielőtt Skylar felébred és észrevesz.
Szünetet tartva dühösen hátracsaptam a fejemet a

9
támlának. Nagyjából öt perc múlva elhatároztam, hogy még
egyszer, utoljára megpróbálom, mielőtt otthagyom a
kocsimat, és legyalogolom a több kilométeres távolságot a
fagyban.
Ezúttal még jobban rátapostam a gázra, amikor ráadtam a
gyújtást, és legnagyobb rémületemre a kocsi erre hatalmasat
durrant.
Basszus!
Össze kellett kapnom magam, és egyszerűen lelépni. Most
rögtön. Indulás!
Kiszálltam a kocsiból, aztán megfordultam, hogy
bezárjam, de valahol hirtelen kivágódott egy ajtó, és lépések
zaja hallatszott mögöttem.
– Minden rendben idekint?
Ledermedtem. Háttal voltam neki. Felhúzott kapucnival,
így nem láthatta az arcomat, hogy felismerjen. Szinte dühös
voltam rá, amiért kijött, mert akár egy sorozatgyilkos is
lehettem volna. De Skylar mindig is túl merész volt.
Két lehetőségem volt: lehajtott fejjel elszaladok, vagy
megfordulok, és szembenézek vele. De hogyan
magyarázhatnám meg ezt?
A torkomban dobogott a szívem, amikor megfordultam, és
levettem a kapucnit.
– Skylar… én vagyok.
 

10
 TIZENÖT ÉVVEL
KORÁBBAN
 

11
 1. FEJEZET
Mitch
 
 
Tényleg nem akartam aznap kimenni a játszótérre. Nagyi
szerint jó ötlet volt kidugni az orromat a házból, mert az
előző napi érkezésem óta semmi mást nem csináltam, csak
videójátékoztam.
A  nagymamámnál töltöttem a nyarat, mert a szüleim
folyton veszekedtek, és anyám már nem akarta, hogy a tanúja
legyek mindennek. Azzal az ürüggyel állt elő, hogy a
nagymamám magányos, és ő kérte, hogy lakjak nála, de én
tudtam az igazat.
Otthon nagyon rosszul álltak a dolgok. Volt, hogy apa nem
jött haza éjszakára, és féltem, hogy nem lesz hová
visszamennem.
–  Gyere, Mitch! Lehet, hogy ha megismersz néhány
gyereket, akkor jobb kedvre derülsz.
Morcosan beültem a nagymamám régi, bézs színű Toyota
Camryjának hátsó ülésére.
– Nagyi, én szeretlek téged. De nem akarok itt lenni egész
nyáron. Haza akarok menni két hét múlva.
–  Tudom, drágám. De a szüleid… nekik van egy kis
elrendeznivalójuk. Amúgy meg egész évben arra vártam,
hogy eltölthessek egy kis minőségi időt a leghelyesebb

12
unokámmal – mosolygott rám a visszapillantóból.
–  Én vagyok az egyetlen unokád – jegyeztem meg egy
félmosollyal, az út hátralévő részében pedig kifelé bámultam
az ablakon.
–  Menj játszani! – állt be a játszótér parkolójába. – Én itt
ülök majd a kocsiban, és kötögetni fogok, ha keresnél.
Már eldöntöttem, hogy továbbra is nyűgös leszek. Amíg a
többiek egymást kergették, labdáztak vagy falat másztak, én
keresztülsétáltam a parkon, és letelepedtem a legtávolabb eső
padra. Eldugtam a hordozható videójáték-konzolomat a
pólómba, mielőtt kijöttem a házból, így elővettem, és
igyekeztem kizárni a többiek kiabálását és füttyögését.
– Megvagy! Te vagy a fogó! – csapott rá valaki a karomra.
Lassan és bosszúsan felemeltem a fejemet. Egy vézna lány
két hosszú copffal éppen elszaladt tőlem, azt várva, hogy
eredjek a nyomába. Bárgyú mosollyal nézett hátra, ami
hamar leolvadt az arcáról, amikor rájött, hogy még mindig
nem moccantam a helyemről, hogy játsszak vele.
Visszajött hozzám, én pedig folytattam a videójátékozást.
– Azt mondtam, hogy megvagy. Most te vagy a fogó.
Néhány másodpercre szótlanul rámeredtem.
– Most nagyon nincs kedvem ehhez.
Lenézett, aztán leült mellém.
–  Akkor nem ez a megfelelő alkalom, hogy elmondjam,
hogy kakis a cipőd – suttogta, és rohadtul aljas vigyort
villantott rám, mielőtt a szája elé kapta a kezét, és nevetni
kezdett.
– Ú, de szar – emeltem fel a lábamat.
– Ne beszélj csúnyán!

13
 – Bocs, ez inkább fos – kiabáltam epésen, miközben a fűbe
töröltem a cipőmet, hogy megszabaduljak a kutyagumitól.
–  Amúgy miért vagy ilyen seggfej? – biccentette oldalra a
fejét.
–  Jaj, te kimondhatod azt, hogy „seggfej”, de én nem
mondhatom ki, hogy „szar”?
Nem válaszolt a kérdésemre.
–  Szerintem menj oda, van ott egy slag, aminél le tudod
mosni a cipődet.
Bosszúsan felnyögtem, aztán odamentem a slaghoz.
Végiglocsoltam vele a cipőm talpát, de csak óvatosan, hogy
máshol ne legyek vizes. Mire megfordultam és visszamentem,
a lány eltűnt. Vele együtt pedig a videójátékom is.
– Ez milyen szar!
Vagyis fos. Hová lett?
– Ezt keresed?
Megfordulva láttam, ahogy incselkedő grimasszal
meglóbálja előttem.
– Add vissza!
– Lássuk, el tudod-e venni.
Előrelódultam, hogy elkapjam a játékot, de ő futni
kezdett… gyorsan.
–  Ohó! – vihogott. – Hirtelen megjött a kedved a
fogócskához, mi?
– Add vissza, most rögtön! – rohantam utána kiabálva.
– De nem tudsz elkapni! – csicseregte, hogy hecceljen.
Körbe-körbe futottunk a parkban hosszú percekig. A  két
copfja csak úgy szállt a levegőben. Túl gyors volt hozzám
képest, nem bírtam utolérni. Egyszer csak sprintelésbe

14
kezdtem, és letepertem a földre.
– Aú!
Vasmarokkal szorongatta a játékot, amit próbáltam
kivenni a kezéből.
– Gyerünk! Add fel!
Tovább kacagott, egy kicsit túlságosan tetszett neki a
helyzet. Ki kellett találnom valamit, ezért elkezdtem
csiklandozni. Hisztérikus nevetésben tört ki, és könyörgött,
hogy hagyjam abba. Végül én is elkezdtem nevetni. Nem is
emlékeztem rá, mikor nevettem utoljára őszintén valamin.
Amikor már nem bírta, kétségbeesetten visszaadta a
játékot.
– Nyertél! Nyertél!
Mindketten a földön hevertünk, levegőért kapkodva.
–  Ez jó volt – szólalt meg. A  mosolyától felderült az egész
arca, a jókedve pedig ragadós volt.
– Aha… tényleg jó volt.
Cukorkaillata volt, a nyelve pedig piroslott, biztos
nyalókától.
– Skylar vagyok.
– Én meg Mitch.
Aztán meghallottam egy női hangot.
– Skylar! Gyere, édesem! Haza kell mennünk. Otthagytam
a tűzön a levest.
– Hát akkor… szia, Mitch – pattant fel.
–  Hé… – kezdtem, hogy mondjak valamit, de elszaladt,
mielőtt megtehettem volna. Néztem, ahogy eltűnik a szemem
elől.
Skylar. Hú!

15
 Elfeledtetett velem mindent, ami miatt aggódtam, néhány
percig úgy éreztem vele, hogy élek, aztán meg eltűnt. Furcsa
veszteségérzetem támadt. Fogom még látni valaha? Miért
számított ez annyira?
Miért mosolygok még mindig?
Ott maradtam a földön egy darabig, mígnem észrevettem,
hogy kezd lemenni a nap. Visszamentem nagyi kocsijához, aki
a pulóvert nézte, amin éppen dolgozott.
– Szia, nagyi!
– Jól érezted magad, szívem?
Ezen elgondolkodtam, mielőtt válaszoltam.
– Aha.
– Helyes. Látom, megismerkedtél Skylar Seymourral.
– Hm? Igen… tessék? Várj, te… te ismered?
– Hát persze. Pont velem szemben laknak.
Főnyeremény!
 

16
 2. FEJEZET
Skylar
 
 
Amit imádtam Mitch Nicholsban: hegyes füle volt, mint dr.
Spocknak apa kedvenc sorozatában, a Star Trekben; szerette
kiszopogatni a kis tasakos ketchupot nasi gyanánt; és
Skylarnek hívott engem, nem pedig Skynak.
Amit utáltam Mitch Nicholsban: augusztus végén eltűnik.
Azon a nyáron, két röpke hónap alatt, olyan jó barátom
lett, mint még soha senki.
A  játszótéri fogócska után másnap találtam egy cetlit a
bejárati ajtónk alatt becsúsztatva: Futni azt tudsz, de lássuk,
hogy kosarazol. Találkozzunk a ház előtt háromkor.
A  nagymamájának, Mrs. Mazzának volt a ház előtt egy
kosárpalánkja, amit a fia használt még fiatal korában.
Háromnegyed háromkor az ablakban ülve vártam, hogy
Mitch kijöjjön.
Pontosan bukkant fel, a labdát az aszfalton pattogtatva, én
pedig átszaladtam az út túloldalára.
Mitch nem szólt semmit, csak önelégülten vigyorogva
tovább pattogtatta a labdát, miközben futva megkerültem őt.
A  labda kis híján ledöntött a lábamról, amikor hirtelen
átpasszolta nekem. Dobtam, de elvétettem, amin nagyon jól
szórakozott. Fogta a labdát, elpattogtatta egészen a

17
kocsifelhajtó másik végéig, ott pedig megfordult, hogy egy
dobással beletaláljon a kosárba.
– Szép – állapítottam meg.
– Köszi.
Nagyjából húsz perc telt el úgy, hogy Mitch pattogtatta a
labdát, én pedig körülötte szaladgáltam, mire elhatároztam,
hogy egy kicsit feldobom a dolgot.
– Játsszunk!
A hóna alá kapta a labdát, és odajött hozzám. Fújta a szél a
barna bozontját.
– Azt hittem, azt csináljuk.
–  Nem. Most csak menőzöl. Megértettem. Jobban
kosarazol, mint én. Hip-hip hurrá.
– Oké – kuncogott. – Akkor mit akarsz csinálni?
Elgondolkodtam egy pillanatra, s eszembe jutott a
tökéletes megoldás, hogy többet tudjak meg róla, főleg arról,
hogy mi bántotta tegnap. Le mertem volna fogadni, hogy köze
van ahhoz, hogy miért tölti itt a nyarat. Biztos van egy sztori a
háttérben. Sok nyár telt el anélkül, hogy akár csak
meglátogatta volna a nagymamáját. Különben észrevettem
volna.
– Itt fogjuk kezdeni, közel a kosárhoz, és felváltva dobunk.
Ha elvétem, bármit kérdezhetsz tőlem, amit csak szeretnél, és
őszintén kell válaszolnom. Ha te véted el, akkor én kérdezek.
Aztán mindig eggyel távolabb lépünk, hogy nehezebb legyen.
– De én mindig be fogom dobni – jelentette ki.
– Hát akkor neked simán menni fog ez a játék, te pimasz.
Arra számítottam, hogy legalább egyszer elvéti a dobást.
Nekem semmi rejtegetnivalóm nem volt, tehát

18
mindenképpen jól jártam – feltéve, ha legalább egyszer
elszúrja, hogy feltehessem azt az egy kérdést.
– Rendben – vont vállat.
Én dobtam először, a labda pedig egyenesen a kosárban
kötött ki.
Mitch következett.
Felváltva dobtunk, mindig beletalálva a kosárba, mígnem
én lettem az első, aki elvétette.
– Ohó! – nevetett Mitch. – Lássuk csak… mit akarok tudni?
– tűnődött az állát vakargatva és a száját elhúzva. – Ja!
Tegnap a parkban… te tudtad, hogy ki vagyok?
–  Tudtam, hogy te vagy Mrs. Mazza unokája a fényképek
miatt, amik ki vannak téve nála – bólintottam. – Azért
hagytalak úgy ott. Tudtam, hogy amúgy is találkozni fogunk.
– Jó – bólintott.
Odadobtam neki a labdát, majd hátráltam egy lépést a
palánktól, és intettem, hogy ő is tegyen így.
– Te jössz.
Persze, sikerült neki, és idedobta a labdát.
Megint elhibáztam.
– Na, Skylar… hmm. Mi volt a legcikibb pillanatod?
Felnéztem a felhőtlen, kék égre.
–  Egyszer elkezdtem nevetni a barátnőmön, Angie-n óra
közben, és véletlenül hangosan szellentettem egyet mindenki
előtt.
–  Nem hiszem el, hogy ezt csak úgy bevallottad – esett le
Mitch álla.
–  Megbeszéltük, hogy őszinték leszünk egymással! És ez
tényleg életem legcikibb pillanata volt.

19
 – Ez elég durva.
–  Nem. Az  a durva, hogy mindenki azt hitte, hogy Angie
volt, én meg rájuk hagytam.
Addig nevettünk a vallomásomon, ameddig át nem
passzoltam a labdát Mitchnek, aki felkészült a dobásra, és…
elvétette.
– Igen! – szökdécseltem örömömben.
–  Az  a fingós sztori kizökkentett! – nyalta meg az ajkát
Mitch, és a földet nézve szomorúan megrázta a fejét. – Oké, ne
kímélj!
Belenéztem nagy, kék szemébe, és feltettem a kérdést.
–  Igazából miért vagy itt a nyáron, és miért voltál olyan
dühös tegnap?
– Ez két kérdés.
– De a válasz nem ugyanaz?
Mitch nem válaszolt rögtön, csak nézett.
–  Most nem állnak jól a dolgok otthon – mondta végül. –
Biztosra veszem, hogy a szüleim el fognak válni. Már nem
akarják, hogy ott legyek, és végignézzem a sok veszekedést.
Szóval… ja.
– Az én szüleim is elváltak.
– Tényleg? – kerekedett el a szeme.
– Aha. Már két éve.
Mitch mintha nagyon eltöprengett volna valamin. Aztán
felém fordult.
– Érezted már úgy, hogy… – Habozott. – Mindegy, hagyjuk.
– Mit? Mit éreztem-e már?
– Amikor megtudtad, hogy mi a helyzet a szüleiddel, nem
érezted úgy, hogy vége a világnak? Vagyis hogy már nem

20
láttad magad előtt a jövőt?
Úgy tűnt, sokkal több közös van bennünk, mit gondoltam.
–  Aha. Tényleg úgy éreztem néha. Nehéz volt. Egyke
vagyok, és nekem csak a szüleim a családom, tudod?
– Én is egyke vagyok. Szerintem azért érzem úgy, hogy az
én feladatom lenne együtt tartani őket. Vagy ami még
rosszabb, néha úgy érzem, hogy ha nem lennék, akkor ezek a
problémáik sem lennének.
Többé nem számított a játékunk. Már csak beszélgettünk
Mitchék bejárati ajtaja felé menet. A  kosárlabda elgurult a
fűben.
–  Nem te kérted, hogy megszülethess, Mitch. Ugye tudod,
hogy ez nem a te hibád? Régen én is így gondolkodtam,
amikor elkezdődött ez a szüleimmel. De egy idő után
rájöttem, hogy igazából semmi közöm az egészhez. És
őszintén szólva most mindketten boldogabbnak tűnnek.
– Miért váltak el?
–  Hát… – kuncogtam. – Meghallottam, amikor anya azt
mesélte Diane nénikémnek, hogy apa nem tudta féken tartani
a szerszámát. De még mindig nem jöttem rá, hogy mi az a
„szerszám”. Te tudod, Mitch?
– Most csak viccelsz, ugye? – vörösödött el az arca.
– Igen – böktem meg.
Mindkettőnkből kitört a nevetés.
–  Nálad sosem lehet tudni – sóhajtott fel, miközben oda
sem figyelve a lépcső melletti bokrokról szedegette a
leveleket. Aztán megint felém fordult.
–  Tényleg olyan szomorúnak látszottam tegnap? Ennyire
nyilvánvaló volt?

21
 – Nagyjából… aha.
– Amúgy hány éves vagy? – kérdezte.
– Tíz. És te?
– Tizenegy. Te sokkal többnek tűnsz tíznél.
–  Anya szerint öreg lélek vagyok. És van egy olyanom,
mint a hatodik érzék. Bizonyos embereknél mintha érezném
azt, amit ők éreznek. Néha nehéz, mert nem mindig akarom.
De amikor megláttalak, egyszerűen éreztem, hogy valami
nem stimmel, és éreztem azt is, hogy szomorú vagy.
– Hűha! És most mit érzek?
– Most nem vagy szomorú.
Bámult egy darabig, mielőtt széles mosolyra húzódott a
szája.
– Igazad van. Már nem vagyok az.
 
***
 
Aznap este Mrs. Mazza áthívott vacsorázni. Spagettit ettünk.
Megengedte, hogy utána játsszunk egy kicsit Mitch
szobájában, aki megmutatta nekem a képregényeket, amiket
ő csinált. Az összes rajzot és feliratot egyedül készítette.
Mindennap együtt lógtunk azon a nyáron.
Minden délután pontban háromkor találkoztunk a
kosárpalánknál, és a mi játékunkat játszottuk. Több száz
elhibázott dobás után végül tulajdonképpen mindent
megtudtunk egymásról: hogy mit szeretünk és mit nem, a ciki
emlékeinket és a félelmeinket.
Kiderült, hogy az én legnagyobb félelmem hamarabb vált
valóra, amikor egy augusztus közepi napon – két héttel

22
azelőtt, hogy Mitch a tervek szerint visszament volna Long
Islandre – kopogtak az ajtón.
Mitch morcosnak tűnt, amikor ajtót nyitottam, a haja
pedig egy Yankees-baseballsapka alá volt tűrve.
–  Skylar, itt van az apukám. Hazavisz. Most pakoltatta
velem össze minden cuccomat. A  szüleim nem tudtak
megegyezni, hogy meddig maradjak itt, és szerintem azt
csinálja, amit ő akar, szóval muszáj most elmennem vele.
Olyan érzés volt, mintha gyomorszájon vágtak volna.
–  Most? Úgy volt, hogy megrendezzük azt a búcsúbulis
dolgot, és még nem készítettem el az ajándékodat, és…
–  Tudom. Nagyon sajnálom. Nem akarok menni. Eleinte
nem is akartam idejönni. De amióta megismertelek, úgy
vagyok vele, hogy bárcsak maradhatnék… mármint örökre.
– Be tudsz jönni?
– Apa kint vár a kocsiban.
Dudálás hallatszott, Mitch pedig hátrafordult.
– Egy pillanat, apa! Jesszusom.
Szörnyen kétségbeestem.
– Nem akarom, hogy elmenj, Mitch.
–  Nem tudom, hogy fogom bírni a dolgokat otthon –
mondta olyan hangon, hogy meghasadt a szívem. – Bárcsak
ott lennél velem! Veled mindig jobbnak tűnik minden.
– Fogsz majd keresni? Elmondod, mi történik a szüleiddel?
– Igen.
– Most mi legyen? – szöktek könnyek a szemembe.
– Azt hiszem, elköszönünk – válaszolta halkan.
– Nem akarok – csordult ki az első könnycsepp.
Benyúlt a dzsekije alá, és elővett egy nagy borítékot a hóna

23
alól.
–  Tessék, csináltam neked valamit. Nyár végén akartam
odaadni. Csak később bontsd ki, jó?
– Jó – bólintottam a könnyeimmel küszködve.
Megint dudálás hallatszott.
– Mitch! Nem akarok csúcsforgalomban menni!
Mitch közel hajolt, és átölelt. Forró könnycseppek
csorogtak végig az arcomon, le a vállára.
Ő is szipogott, de nem tudtam, hogy a sírás kerülgeti-e.
– Köszönöm, Skylar.
– Mit?
–  Hogy valami örömteli dologra gondolhatok, amikor
szükségem van rá.
Ez volt az utolsó mondata, mielőtt elsétált, és beszállt a
kocsiba. Alig látszott ki az arca a sapka alól, ahogy utoljára
még búcsút intett, aztán a kocsi eltűnt a szemem elől a vakító
napfényben.
Anya szélcsengői csilingeltek a szellő miatt, én pedig az
üres utcát és a szemközti elhagyatott kosárlabdapályát
bámultam. Összetörtem.
Felvittem a borítékot a szobámba. Egy képregény volt
benne, amit ő készített. De ez más volt. A  szereplők… mi
voltunk. A  címe az volt, hogy „S&M kalandjai” (aminek a
másik jelentése csak néhány évvel később esett le). S.-nek volt
két hosszú copfja, tudott repülni, és másfajta
szuperképességekkel is rendelkezett. M. egy hétköznapi fiú
volt Yankees-baseballsapkában. M. folyton bajba keveredett,
és S. mentette ki őt a különböző helyzetekből, hogy ne essen
bántódása. Úgy végződött a könyv, hogy „folytatása

24
következik…”.
Ezután semmit sem hallottam felőle.
A következő öt évben a Yankees-sapkás fiú a hatalmas kék
szemével pusztán egy kedves emlék maradt a szívem mélyére
rejtve.
Ez idő alatt Mrs. Mazza elköltözött Floridába, a házát pedig
kiadta albérletbe. Azt hittem, hogy soha többé nem fogom
látni Mitch Nicholst.
Az  élet viszont tele van meglepetésekkel, és ahogy a
képregény utolsó sorában ígérte: a történetünk messze nem
ért véget.
 

25
 3. FEJEZET
Skylar
 
 
– Angie, muszáj mindenhová magaddal hoznod azt az izét?
Katt. Villanás.
A  legjobb barátnőm, Angie csakis a tükörreflexes
fényképezőjével a nyakában volt hajlandó kilépni a házból.
Az emberek néha azt hitték, hogy a sajtótól vagyunk.
– Viccelsz? Ez a hely egy fotóskánaán! – felelte.
Angie fura volt, de jó barát. Mivel átéreztem az emberek
energiáját, nehéz volt kapcsolódnom olyanokhoz, akik nem
teljesen őszinték. Mindig is átláttam az embereken, és nagyon
kevesekben tudtam tiszta szívemből megbízni.
Angie-ben egy fikarcnyi rossz szándék sem volt, és
akármilyen zavaró volt a fényképező állandó kattogása, azért
fotózott, mert tényleg örült mindennek, amit az élet kínált, és
sohasem akart lemaradni a lehetőségről, hogy megörökítse a
váratlant. Kellemetlen volt ugyan az elhíresült „fényképezős
lány” társának lenni, csodáltam, amiért magasról tett rá, mit
szólnak mások.
Ezen az estén egy olyan buliban voltunk, ami az egyetemi
diákklubos partik gimis megfelelője. Angie és én elsősök
voltunk a St. Clare’sben, egy katolikus lányiskolában. Így csak
az állami gimibe járók bulijaira számíthattunk bármilyen

26
koedukált kikapcsolódásért.
Mindig voltak nagyon helyes, idősebb srácok a Marcus
West bulijain, ezért tényleg nagy segítség lett volna, ha a
barátnőm nem stréberkedik a hatalmas kamerájával.
Katt. Villanás.
– Láttad? Az a részeg gyerek pont most okádott a lépcsőre.
Lekaptam.
– Annie Liebovitz büszke lenne rád, Ang.
Marcus harmadikos volt, és Angie bátyjának a barátja, így
mindig meghívott minket a bulikra, amiket akkor rendezett,
amikor a szülei elutaztak. Mindketten azt mondtuk az
anyánknak, hogy plázázni megyünk, így kilenckor el kellett
jönnünk.
Sohasem ittunk. Bármennyire szerettünk is a vad dolgok
közelében lenni, mindketten elég tiszta fejjel gondolkodtunk,
és sohasem keveredtünk olyan helyzetbe, hogy
kihasználhattak volna bennünket.
Ez a buli is ugyanolyan volt, mint a többi. Valami
aluljáróban vett, kihűlt kaja hevert a konyhapulton, amihez
nem nyúlt senki. Az  egyik szobában páran füveztek. Egy
másikban valami hülye ivós játék zajlott. A nappaliban pedig
Marcus rákötötte az iPodját egy hangszóróra, az emberek
pedig vagy táncoltak, vagy smároltak valamelyik kanapén. És
persze akadtak közöttük olyanok, akik elindultak fel az
emeletre, hogy isten tudja, mit csináljanak.
Angie és én többnyire csak álltunk a nappaliban, és néztük
a többieket. A jóképű, idősebb fiúk közül egyik sem közelített
meg minket soha, de ha elég sokáig maradtunk egy helyben,
akkor elkerülhetetlen volt, hogy valami részeg srác odajöjjön

27
a sörszagú leheletével, átkarolja a vállamat, és előálljon egy
hülye csajozós dumával.
Ma este az jutott, hogy:
– Hol voltál eddig az életemből?
– Menekültem előled – bújtam ki a karja alól.
Egyszer Angie egyedül hagyott, és elindultam megkeresni
a mosdót. Pont nyílt egy a konyha mellől. Amikor
benyitottam, egy srác meg egy csaj éppen smároltak odabent,
úgyhogy gyorsan becsuktam.
Felmentem az emeletre, hogy keressek egy másikat, és
menet közben elhaladtam egy másik csókolózó pár mellett a
folyosón, mielőtt a szememet forgatva bementem a
fürdőszobába.
Fröcsköltem egy kis vizet az arcomra, s elhatároztam, hogy
ideje távoznom. Nem volt kedvem itt lenni, inkább haza
akartam menni az ágyamba.
Kifelé menet megint elmentem a fiú és a lány mellett, akik
nem moccantak a folyosóról: a srác odanyomta a csajt a
falhoz, és rátapasztotta a száját.
Rögtön utána leesett, hogy a fiún Yankees-baseballsapka
van. Nem gondoltam semmire egészen addig, amíg a lépcsőn
lefelé menet meghallottam a lány hangját.
–  Mitch, nem maradhatunk itt. Menjünk be az egyik
hálószobába!
Mitch? Yankees-baseballsapkát hord, és Mitchnek hívják?
Ez lehet véletlen?
Folytattam az utamat a lépcsőn lefelé, pedig rossz érzésem
támadt. Nem lehet az én Mitchem, mert ő nem errefelé lakik.
Ugyanakkor nem láttam rendesen az arcát. Biztos csak

28
véletlen egybeesés. Ugye?
Pia- és fűszag terjengett a meleg és zsúfolt nappaliban.
Angie éppen vidáman beszélgetett egy sráccal, aki több
mint két méter magasnak tűnt. Egyébként örültem volna
neki, de most le akartam lépni.
Egyedül ücsörögve nem tudtam kiverni a fejemből a Mitch
nevű fiút. Percről percre kíváncsibb lettem. Pillangókat
éreztem a gyomromban, ahogy ösztönösen elindultam vissza
a lépcső felé.
Résnyire nyitva volt egy ajtó a folyosó végén. Kalapáló
szívvel odamentem, bekukucskáltam, és láttam, hogy a
baseballsapkás fiú az ágyban fekszik a lánnyal, még mindig
teljesen felöltözve. Nem tudtam, mit csináljak, de úgy
éreztem, muszáj meggyőződnöm róla, hogy nem ő az.
Semmiképp sem tudtam volna úgy elaludni ma este, hogy
nem tudom.
A  szobában sötét volt, leszámítva egy éjjeli lámpát, így
lehetetlennek tűnt kivenni az arcvonásokat. Ki tudja, meddig
kell várnom, mire kijönnek? És akkor hogy magyaráznám
meg, miért állok az ajtó előtt úgy, mint egy kukkoló?
Visszamentem a földszintre, ahol Angie még mindig
ugyanabban a sarokban beszélgetett azzal a nagyon magas
fiúval.
– Angie, segítened kell nekem valamiben.
– Skylar, ő itt Cody – intett az új barátja felé.
–  Szia, Cody! – néztem fel a szemébe. – Elrabolhatom egy
pillanatra?
– Persze. Itt fogok várni – válaszolta. Meglepően magas és
kiforratlan volt a hangja egy olyan sráchoz képest, aki

29
szemlátomást elérte a serdülőkort. Behunyt szemmel még
lánynak is gondolhattam volna.
Félrehúztam Angie-t, és a lépcsőhöz vezettem.
–  Remélem, fontos – sóhajtott fel. – Már majdnem
rácuppantam arra az égimeszelőre.
–  Tényleg nagyon magas – nevettem. – Oké, figyelj!
Visszamehetsz hozzá, de előtte segítened kell nekem
valamiben.
– Jó, miben?
–  Egy kicsit kiakadtam most. Emlékszel a Mitch nevű
barátomra tízéves koromból?
– Arra, amelyik lényegében eltűnt?
–  Aha. Na, van egy srác odafent, aki egy csajjal smárol
éppen az egyik szobában. Yankees-baseballsapka van rajta.
Mitch mindig olyat hordott. De addig nem gondoltam
semmire, amíg meg nem hallottam, hogy a lány Mitchnek
szólítja.
– Gondolod, hogy ugyanaz a Mitch?
– Nem tudom. Ezt akarom kideríteni. Nem láttam az arcát.
Arra kérlek, hogy kopogj be, és csak kérdezd meg, hogy „van
itt egy bizonyos Mitch Nichols?”.
Angie-nek nem okozott gondot, hogy hülyét csináljon
magából, szóval tudtam, hogy megteszi.
– Mit csináljak, ha igent mond?
–  Jó eséllyel nem ő az. Tehát ne aggódj emiatt! Csak száz
százalékig biztos akarok lenni benne.
– Oké – vont vállat, mintha semmiség lenne.
Vettem egy mély levegőt, ahogy Angie elindult a szoba felé.
Néhány lépésnyivel maradtam mögötte, a lépcső közelében.

30
Visszanézett rám, én pedig bólintottam, hogy hajrá.
Megköszörülte a torkát.
– Van itt egy bizonyos Mitch Nichols?
Túl messzire álltam, hogy halljam a választ. De amikor
Angie felém fordult, összeszorult a szívem a gondterhelt
arcától.
Elállt a lélegzetem, amikor a srác megjelent az ajtóban.
– Azt mondtam, hogy én vagyok Mitch Nichols. Ki kérdezi?
Angie szóhoz sem jutott.
– Ööö…
– Minek az a fényképező? – kérdezte a fiú.
Túlságosan ledermedtem ahhoz, hogy a szegény barátnőm
segítségére siessek. Csak ott álltam, és nem hittem a
szememnek. Tényleg Mitch volt az. Legszívesebben
elszaladtam volna, de nem bírtam megmoccanni. Még nem
vett észre. Elfordítottam a fejemet.
Mire megint odapillantottam, a csaj is kijött a szobából
összekócolódott szőke hajjal és gyűrött ruhában.
– Mi a fene folyik itt?
– Halvány lila gőzöm sincs – mondta neki Mitch.
–  Skylar! – kiáltotta egy lányhang a lépcsőről. – Hová lett
Angie?
Odafordultam. Nem lány volt, hanem Angie fiúja, a magas
hangú Cody.
– Mi folyik itt? – jött fel.
Amikor megint a hálószoba felé néztem, végre rávettem
magam, hogy ránézzek. Ismerős kék szempár bámult vissza
rám, és mintha minden más a semmibe veszett volna.
–  Skylar? – suttogta a nevemet mély, bársonyos, idegen

31
hangon.
Jóképű volt. Nagyon jóképű. És magas. Az én Mitchem… de
mégsem.
Vegyes érzések öntöttek el, de főleg düh. Könnyebb lett
volna, ha eljátssza, hogy nem ismert fel. Még az is jobb lett
volna, mint a tudat, hogy itt van a városban, viszont nem
vette a fáradságot, hogy megkeressen. Ez így túl sok volt
nekem. Levegőre volt szükségem. Így hát megfordultam, és
lementem a lépcsőn.
A  bejárati ajtón kilépve futásnak eredtem az utcán, hogy
távolabb kerüljek a háztól. Ködös volt a tudatom, a torkom
pedig szétfagyott a rohanás közben kapkodott hideg
levegőtől.
Egészen mostanáig Mitch Nichols féltve őrzött, kellemes
gyermekkori emlékeket ébresztett bennem. Mindez
pillanatok alatt megsemmisült. Már nem úgy élt a fejemben
az örökkévalóságig, mint egy ártatlan és sebezhető kisfiú.
Mostantól örökre olcsó hímringyó marad, aki hátsó szobákba
viszi a lányokat a bulikban.
Szemerkélni kezdett az eső, s azon kaptam magam, hogy
sűrű ködbe futok bele. Nagyjából háromsaroknyira álltam
meg, hogy levegőhöz jussak, amikor jött Angie-től egy üzenet.
Hol vagy? Utánad rohant.
A  homályos ködben semmit sem láttam, ami a hátam
mögött volt. Aztán a távolból meghallottam, hogy valaki
felém rohan.
 

32
 4. FEJEZET
Mitch
 
 
Nem így kellett volna megtudnia, és baromira nem
gondoltam volna, hogy ott lesz ezen a hülye bulin.
Amikor valaki azt kiáltotta, hogy „Skylar”, a lépcső felé
pillantottam, és kis híján elfelejtettem, hogy kell levegőt
venni. Tudtam, hogy ő az, ugyanakkor aki ott állt, nem pont
ugyanaz a vékony, copfos lány volt, akire emlékeztem.
Felnőtt, és nagyon csinos volt – olyan elegáns módon –, nem
úgy, mint Ava, akivel jöttem. Miután én is kimondtam Skylar
nevét, képtelen voltam levenni róla a tekintetemet, de aztán
eltűnt.
– Mitch? Mi folyik itt? Ki volt az a lány? – kérdezte Ava.
Csak szótlanul meredtem az elhagyatott lépcsőre.
A  fényképezős lány lőtt rólam egy fotót, mielőtt elrohant
Skylar után.
Mi a franc?
Otthagytam Avát, és követtem a lányt lefelé, amikor egy
több mint két méter magas srác, akit ismertem a suliból, a
nyomomba eredt.
– Skylar a barátnőd? – kiáltottam a lány után.
–  Igen. Meg kell találnom – válaszolta, mielőtt odafordult
valakihez. – Nem láttad Skylart?

33
 – Egy perce ment el – mutatott az ajtóra a fiú.
–  Kérlek! – tettem a lány vállára a kezemet, hogy
feltartóztassam. – Hadd menjek el én megkeresni.
Kiszaladtam, mielőtt válaszolhatott volna. Nagy köd volt
odakint, és muszáj volt választanom egy irányt. Balra
indultam, mert arra volt a házuk.
Néhány percnyi futás után majdnem visszafordultam.
Akkor vettem észre, hogy ott áll előttem az utcán. Amikor
meghallotta, hogy közeledem, megfordult. Lassítottam, és
levegőért kapkodtam, mire végre odaértem hozzá.
– Mindig úgy tudtál futni, hogy csak na.
Nem szólt semmit, ezért folytattam.
– Nem számítottam rá, hogy találkozunk ma este.
Felnézett az égre, és szarkasztikus kacajjal felelt.
– Ez elvileg nem az én szövegem lenne?
Annyira gyönyörű.
–  Azt hiszem, igazad van – kalapált a szívem. Tényleg
ledöbbentem, mennyire másképp néz ki. A szemerkélő esőtől
vizes, hosszú, hullámos gesztenyebarna haj vette át a két copf
helyét, amit mindig hordott az emlékeim szerint. Még mindig
pici volt, de már egyáltalán nem kislány. Ez túlságosan is
feltűnt.
Bár sötét volt, megvilágította az arcát az utcai lámpák
fénye. Csillogott a zöld szeme. Rám várt, hogy mondjak
valamit, de engem túlságosan lefoglalt, hogy szemügyre
vegyem.
–  Most az a rész jön, hogy kinyitod a szádat, és mondasz
valamit – szakította meg velem a szemkontaktust. – Esetleg
elmagyarázod, hogy miért nem hívtál vagy írtál soha. Talán

34
elmagyarázod, miért öt év múlva kerültél elő úgy, hogy
valami ribanccal kufircolsz arra, amerre lakom.
– Hé… várj! Nem is kufircoltam vele – védtem meg magam.
Zavart, hogy mennyire akartam, hogy ezt tudja.
– Amúgy sincs hozzá semmi közöm. Én…
–  Nem akartam szexelni vele – néztem határozottan a
szemébe.
–  Jó. Ez már túl sok infó. Ahogy mondtam, semmi közöm
hozzá.
– Nem tetszik, ahogy most nézel rám – jelentettem ki.
– Hogy nézek rád?
– Mintha csalódtál volna bennem.
Mi a francért számított annyira, hogy mit gondol rólam ez
a lány? Nem kellett volna, de mégis. Pont ezért vártam, hogy
szóljak neki arról, hogy visszajöttem.
Behunyta a szemét, és felsóhajtott. Egy kicsit ellágyult az
arca.
– Csak egy kicsit ledöbbentem, hogy találkoztunk, oké?
–  Tudom. Sajnálom. – Vettem egy mély lélegzetet, mielőtt
elárultam neki. – Most itt lakom, Skylar.
– Tessék? Mióta?
– Múlt hét óta.
– Nem értem…
–  Anya elveszítette a munkáját, és az elmúlt egy évben
nagyon küszködött anyagilag. Miután a nagymamám
elköltözött Floridába, és itt áll a régi háza, felajánlotta
nekünk, hogy lakjunk itt, mert így nem kell lakbért fizetnünk.
Apát már rohadtul nem érdekli, mi van velünk. Úgyhogy
ideköltöztünk.

35
 – Hogyhogy nem láttam, amikor beköltöztetek?
– Nem volt furgon vagy ilyesmi. A ház teljesen bútorozott.
Egy hete elhoztuk kocsival a cuccok felét, és jövő hétvégén
megyünk vissza a többiért.
– Velem szemben laksz már egy hete?
Lenéztem a földre, mert nem tudtam, hogyan
magyarázzam el, miért nem látogattam meg. Az  az igazság,
hogy féltem. A kislány, akit itt hagytam, nagyon sokat jelentett
nekem. Sok nehéz éjszakán segített át, hogy rá gondoltam,
meg a kosarazás közbeni beszélgetéseinkre. Nem akartam,
hogy kiderüljön, hogy megváltozott, vagy ami még rosszabb:
hogy csalódott legyen amiatt, aki belőlem lett. Tudtam, hogy
elkerülhetetlen lesz találkoznom vele, de mindennap
halogattam.
– Hidd el, nemsokára beugrottam volna.
Reszketni kezdett, nekem pedig nem volt dzsekim.
Levettem a kapucnis pulcsimat, hogy ráterítsem a vállára.
– Köszi.
Néhány néma másodperc következett.
– Hadd kísérjelek haza!
– Fel kéne hívnom Angie-t.
Távolabb sétált néhány lépésnyire, hogy ne halljam a
beszélgetést, aztán visszajött hozzám.
– Azt mondta, hogy Cody hazaviszi.
– A magas srác? – kérdeztem.
– Aha – bólintott.
– Olyan a hangja, mintha lenyelte volna a saját golyóit.
Skylarből kitört a nevetés, nekem pedig végre ellazult a
testem. Az  ismerős kacajának jóleső hangja engem is

36
mosolyra fakasztott. Ma este először éreztem úgy magam,
mint a régi időkben.
– Mi lesz a barátnőddel? Nem hagyhatod ott csak úgy.
–  Nem a barátnőm – vágtam rá. – Avát a héten ismertem
meg a suliban. Megkérdezte, hogy elmennék-e vele a buliba,
és igent mondtam, de igazából nem is volt hozzá kedvem.
–  Résnyire nyitva hagytad az ajtót odafent. Úgy láttam,
hogy nagyon is volt kedved elmenni.
Affene. Pont olyan nagy volt a szája, mint az emlékeimben.
De most, hogy idősebb lett, már mocskos is. És ez felkeltette
az érdeklődésemet. Csak örültem volna, ha nem lát smárolni
Avával, mert az tényleg nem jelentett semmit.
– Na… hát, hiba volt – vettem elő a telefonom. – Várj!
Megírtam Avának, hogy nem megyek vissza a buliba.
Nyafogni fog, és magyarázatot követel majd, engem viszont
nem érdekelt, hogy folytassuk, amit elkezdtünk.
–  Szóltam neki, hogy közbejött valami. Most pedig hadd
kísérjelek haza – vettem le a pulcsimat a válláról, hogy
rendesen belebújjon. – Tessék, vedd fel!
Belebújt, én pedig lassan és óvatosan felhúztam a cipzárt,
hogy ne csípje be a haját. Felfelé haladva kicsit súrolták az
ujjaim a mellét.
Na, ez új.
– Köszi – nézett fel rám.
Még mindig fogtam a cipzárt, és ellenálltam a
késztetésnek, hogy magamhoz húzzam, mielőtt elengedtem.
Filigrán alkatával teljesen eltűnt a pulcsimban, amin
elmosolyodtam.
– Menjünk!

37
 Lassan sétáltunk egymás mellett, én pedig kuncogtam
azon, hogy több mint egy fejjel alacsonyabb nálam.
Ő szólalt meg először, mert feltette nekem a kérdést, amit
már vártam.
– Szóval mit csináltál az elmúlt öt évben, Mitch? – kérdezte
egyszerre szarkasztikusan és csevegő hangon. Mindketten
tudtuk, hogy ez ott lógott közöttünk a levegőben.
– Ne haragudj, hogy sohasem kerestelek.
–  Csak tudni akartam, jól vagy-e – válaszolta úgy, hogy
megmozdult bennem valami mélyen.
– Tudom. Én…
– Mármint odamentem a nagymamádhoz, és érdeklődtem
rólad – szakított félbe. – Mindig azt mondta, hogy jól vagy, de
én tőled akartam hallani, mert tudtam, hogy vele nem osztod
meg úgy a valódi érzéseidet, mint ahogy velem tetted. Vagyis
nem tudtam, hogy tényleg úgy van-e, ahogy mondja.
– Figyelj… Meg sem próbálok magyarázkodni, amiért nem
hívtalak és nem írtam neked. Hülye tizenegy éves voltam.
Nagyon elfajult a helyzet, miután hazamentem. Sokkal
rosszabbul álltak a dolgok a szüleim között, mint gondoltam,
és nem akartam beszélni senkivel, még veled sem.
Szégyelltem bizonyos dolgokat. De egyvalamit tudnod kell.
– Mit?
– Mindent megjegyeztem, amit mondtál nekem: hogy majd
jobb lesz, és nem az én hibám. Folyton újrajátszottam a
fejemben mindent, amiről beszéltünk, és emlékeztettem
magam, hogy nem vagyok egyedül… hogy te is ugyanazon
mentél keresztül, amin én, és túlélted. Csak így tudtam
átvészelni. Úgyhogy tényleg köszönetet kell mondanom

38
neked, Skylar.
Az  út további részében meghallgatta tőlem azokat a
dolgokat, amiket sohasem mondtam el senkinek. Elmeséltem,
hogy miután eljöttem a nagymamámtól, nemsokára
megtudtam az igazi okát annak, hogy miért válnak el a
szüleim: az apámnak titokban barátnője volt, akit teherbe
ejtett. Így most van egy négyéves féltestvérem, egy húgom,
akit alig láttam, mert az apám végül fogta magát, és lelépett
Pennsylvaniába az új családjával. Tizenkét éves koromban
anyám olyan depressziós lett, hogy kórházba került, és a
nagybátyámnál kellett laknom egy darabig.
Az elmúlt két évben végre javult a helyzet. Hozzászoktunk
az új hétköznapokhoz úgy, hogy az apám már nem volt benne
a képben. De amikor anya elveszítette a munkáját, megint
elszaródott minden, és így kötöttünk ki itt. Anyával
visszatértünk a gyermekkori otthonába, és próbáltuk
újrakezdeni.
Mire odaértünk Skylarék házához, kimerültem attól, hogy
felidéztem mindent, viszont megkönnyebbülés volt végre
kiadni magamból az egészet. Milyen ironikus, hogy
életemben csak kétszer nyíltam meg teljesen valakinek, és
mindkétszer neki. Mi van ebben a lányban, amitől ki akarom
önteni neki a szívemet?
– Köszönöm, hogy őszintén elmondtál mindent – lépett fel
a bejárati ajtajuk előtti lépcsőre, és szembefordult velem. – Ne
haragudj, amiért kiakadtam és elrohantam!
– Poén volt újra fogócskázni – böktem meg a vállammal. –
És köszönöm, hogy meghallgattál. Tudod… – néztem le a
cipőmre, de aztán megráztam a fejemet. – Mindegy.

39
 – Igen?
–  Lehet, hogy ez nyálasan fog hangzani, de mindig is
tudtam, hogy fogunk még találkozni, hogy valahogy
visszajövök ide, és ugyanúgy barátok leszünk.
– Folytatása következik… – mosolygott.
Először nem esett le, de aztán rájöttem, hogy a
képregényre céloz, amit tizenegy éves koromban rajzoltam
neki. Meg is feledkeztem róla.
– Megvan még neked az a könyv?
–  Persze hogy megvan. Nem mindennap kap az ember
főszerepet egy S&M történetben.
–  Bakker! – nevettem hátravetett fejjel. – Amikor pár éve
leesett a jelentése, majdnem elsüllyedtem. Tudatlan kissrác
voltam.
–  Na, jobb, ha bemegyek. Anya úgy tudja, hogy a plázába
mentem, ami már fél órája bezárt.
–  Ja, aha… tényleg – kezdtem el hátrálni. – Akkor majd
találkozunk? Ha esetleg nem tudnád, pont itt leszek –
mutattam a szemközti házra.
Meglepett, amikor tett egy lépést előre, és átölelt.
– Örülök, hogy itt vagy – mondta.
Behunytam a szememet, úgy örültem neki, hogy egy
pillanatra érezhetem a teste melegét meg a haja nőies illatát.
– Én is.
Legszívesebben sohasem engedtem volna el.
– Jó éjszakát, Mitch! – bontakozott ki az ölelésből.
– Jó éjszakát!
Amikor hazaértem, anya tévét nézett.
–  Szia, szívem! Milyen volt az estéd? – kérdezte teát

40
kortyolgatva a kanapén.
–  Meglepően jól sikerült, anya – válaszoltam minden
további magyarázat nélkül, úton a szobám felé.
Nem tudtam elaludni éjjel, mert ő járt a fejemben. Jó érzés
volt újra látni, viszont az csesztette az agyamat, hogy mennyi
mindent elkezdtem még érezni. Nem számítottam rá, hogy
ennyire vonzódok hozzá.
Nem adta vissza a pulcsimat. Felidéztem, hogy milyen
rajta, és mennyire odavagyok a látványért, ahogy a törékeny
kis teste mutat a ruhámban. Eszembe jutott, milyen érzés
lenne megízlelni telt, piros ajkát. Elképzeltem, hogy
belefúrom az orromat hosszú, selymes hajába, és
megcsókolom a nyakát.
Ahogy kiszívom a nyakát.
Zavart, hogy ilyen gondolataim támadtak Skylarrel… a
kicsi Skylarrel. Aki már nem is olyan kicsi.
Nehéz volt. És megszívtam.
Ő olyasvalaki volt, akibe határozottan el tudtam képzelni,
hogy beleeshetnék. De egyvalamit biztosan tudtam: nem
hagyhatom, hogy túllépjük a barátság határait, aztán
beleszeressek egy olyan lányba, mint Skylar, és fájdalmat
okozzak neki.
Emlékeztem rá, mennyire szerelmesnek tűntek a szüleim
kiskoromban. Mindig tökre odavoltak egymásért, amire csak
fújoltam. Apa folyton mondogatta anyának, hogy mennyire
szereti, aztán évekkel később elhagyta egy fiatalabb nőért.
Anya majdnem belehalt, úgy összetört a szíve. Tapasztalataim
szerint a szerelem nem tart örökké, és valakinek mindig fájni
fog.

41
 Az  pedig nem én leszek, és baromira tuti, hogy nem is
Skylar. Úgyhogy ha róla van szó, muszáj féken tartanom a
szerszámomat – akkor is, ha belepusztulok.
Valaki elkezdhetné szervezni a temetésemet.
 

42
 5. FEJEZET
Skylar
 
 
Angie az ágyamon ülve tisztogatta a fényképezőgépe
lencséjét.
–  Nem hiszem el, hogy nem zavar, hogy Mitch más
lányokkal randizik.
Összeszorult a torkom.
– Nem a pasim, akkor miért zavarna?
– Ühüm – fényképezett le Angie.
– Ezt meg miért kellett? – csattantam fel.
– Azt akarom, hogy lásd, milyen az arcod, amikor hazudsz.
–  Ő  olyan, mintha a bátyám lenne, Ang – forgattam a
szememet.
–  Akkor elég undi a helyzet, mert ő látszik, hogy odavan
érted. Nem értem, miért nem vagytok együtt.
– Ki mondta, hogy Mitch odavan értem?
–  Láttad, hogy néz rád? Kábé száz képem van, hogy
bebizonyítsam.
– Nem tudom, mire gondolsz.
Pontosan tudtam, mire gondol.
Az  elmúlt több mint fél évben, amióta Mitch ideköltözött,
nemcsak ott folytattuk, ahol kiskorunkban abbahagytuk,
hanem még közelebb is kerültünk egymáshoz. Szinte minden

43
hétköznap találkoztunk suli után, valamelyikünk szobájában
lógtunk, együtt írtunk leckét, és egymásnál vacsoráztunk.
Az anyukám, Tish, és az ő anyukája, Janis is összebarátkoztak,
sőt néha még nélkülünk is összefutottak. Olykor együtt
kajáltunk négyesben, vagy filmeztünk.
Kívülről nézve úgy tűnhetett, hogy Mitch és én testvérek
vagyunk – egy nagy, boldog család, két leszbikus anyukával.
Valójában viszont mindkettőnk anyukája magányos,
elhagyott exfeleség volt. A  testvérek pedig titokban szexelni
akartak egymással. Mondhatjuk, hogy ez a diszfunkcionális
család iskolapéldája.
Míg hét közben elválaszthatatlanok voltunk Mitchcsel,
hétvégén néha elment randizni lányokkal a suliból. Nagyon
jóképű volt, fantasztikus testtel, így népszerű is. Annak
ellenére, hogy úgy tettem, mintha nem érdekelne, úgy fájt,
mint a rohadt élet.
Mindig elmondta, hová megy majd, sőt még azt is, hogy
kivel, ám volt egy hallgatólagos megállapodásunk, hogy a
részletekről sohasem beszéltünk, ami részemről rendben
volt.
Mindenki, aki ismer engem, egyetértett abban, hogy
kimondom, amit gondolok. Ha anya megkérdezte tőlem, hogy
kövéríti-e egy ruha, megmondtam neki, hogy igen. Amikor
Angie közölte, hogy valaki szerint a barátjának, Codynak
lányhangja van, és megkérdezte a véleményemet, elmondtam
neki, hogy szerintem olyan a srác hangja, mintha Mickey egér
héliumot szívott volna, de Angie magasról tett rá, hogy ki mit
mond, mert nyakig bele volt esve a srácba.
Tehát többnyire nem válogattam meg a szavaimat, és

44
nyitott könyv voltam – kivéve az igazi érzéseimmel
kapcsolatban Mitch iránt. Az  volt nálam a fájó pont. De már
hányingerem volt attól, hogy hazudok Angie-nek. Muszáj volt
kiadnom magamból, különben felrobbanok.
–  Oké – huppantam le az ágyra. – Igazad van. Tényleg
zavar, amikor más lányokkal randizik.
– Tudtam! Hogy is ne zavarna?
Vettem egy mély lélegzetet, mert ez volt az első alkalom,
hogy hangosan kimondtam ezt.
–  Érzek iránta valamit, jó? De tudod… mindenki másnál
jobban ismerem Mitchet. Sokat beszélgetünk. A szülei válása
tényleg betett neki. Aggódik, hogy olyan lesz majd, mint az
apja, és látja, hogy az anyukájának nagyon fáj, amit az apja
csinált.
– De ennek mi köze hozzád?
–  Még csak tizenöt és tizenhat évesek vagyunk. Tudom,
hogy fontos vagyok neki, és azt akarja, hogy mindig jelen
legyünk egymás életében. Fél, hogy elcseszi, és őszintén
szólva egy kicsit én is félek. Érzem, hogy vonzódik hozzám,
de nem hinném, hogy valaha is átlépi a határt. Csak az a baj…
hogy néha azt kívánom, bárcsak átlépné – fújtam ki magam.
–  Szóval mindketten odavagytok egymásért, fontosak
vagytok egymásnak, de sohasem fog kiderülni, hogy több is
lehetne-e belőle? Miközben eljár randizni egy csomó
bukszával, te meg…?
–  Én meg megszívtam – szolgáltam az egyetlen őszinte
válasszal.
 
***

45
  
Mitch hetente háromszor dolgozott a pláza menő
kávézójában, hogy segítsen az anyukájának befizetni a
számlákat. Intenzív oktatáson kellett részt vennie ahhoz,
hogy működtetni tudja a drága eszközöket. Mostanra profi
tejhabosító lett belőle, és pont úgy készítette a vaníliás
lattémat, ahogy szeretem: nagyon forrón és habosan.
Valamelyik csütörtök délután elhatároztuk Angie-vel és
Codyval, hogy meglátogatjuk Mitchet a munkában. Amíg a
barátaim általában kikérték az italukat, és sétálgattak a
plázában, én szerettem ott maradni, és nézni, ahogy dolgozik
a vörös kötényében, intézi a rendeléseket, zsonglőrködik a
poharakkal, nyomogatja a gombokat és gőzöli a tejet.
A  hullámos barna hajtincsei szinte göndörödtek a piros
sapka alatt. Mitchnek a lehető legfényesebb, legdúsabb
gesztenyebarna haja volt, egy kis rezes csillogással, amikor
rásütött a nap. Az  egyenruhájához olyan testhezálló, fekete
pólóing tartozott, ami rátapadt az izmos mellkasára.
Odavoltam az arckifejezéséért, ahogy összpontosított, hogy
pont jól csorgassa a karamellát, vagy óvatosan forró tejet
töltsön a pohárba. Mindig lassan végighúzta a nyelvét az alsó
ajkán, amikor koncentrált.
Amikor letette az italt az asztalra, mindig belenézett a
vásárló szemébe, és rávillantotta a gyönyörű mosolyát. Nem
csoda, hogy folyton végtelen hosszú sor állt nála. A  lányok
tömegével jöttek az izmos, kék szemű pultos sráchoz. Mitch
látványa mindenkit beindított.
Én viszont azért a pillanatért voltam oda a legjobban,
amikor észrevett. Az  őszinte mosoly, amit nekem tartogatott,

46
kedvesebb volt, mint ami a vevőknek jutott, és mindig
elidőzött a szemembe nézve, mintha egy titkot árulna el.
Aztán folytatta a munkát, és olykor lopott pillantásokat vetett
rám. Mosolygott, valahányszor rajtakapott, hogy figyelem őt.
Ha meglátta, hogy beállok a sorba, intett, hogy üljek vissza.
Mindig az én rendelésemet készítette el először, és
füttyentett, amikor készen várt a kávém a pulton. Általában
írt is valami különlegeset a pohárra fekete filctollal. Néha egy
mosolygó arcot, máskor pedig olyan szavakat, mint például
„segg”, hogy megnevettessen, máskor pedig egy üzenetet. Ma
azt írta: „Várj meg!” Bólintottam, hogy maradok, amíg végez a
munkával, erre rám kacsintott.
Annyi lattét csinált nekem, amennyit csak szerettem volna,
miközben leckét írtam vagy e-könyveket olvasgattam a
tejhabosító szüntelen hangjára.
Pontban este hét órakor Mitch kijött a pult mögül, és már
rajta volt a kabátja.
– Köszi, hogy maradtál. Szeretem, ha itt vagy. Gyorsabban
letelik a műszak.
Valahányszor mondott nekem valami szépet, mostanában
mindig összevissza vert a szívem.
–  Menjünk! – fogta meg a hátizsákomat. – Van számodra
egy meglepetésem.
Mitch végigvezetett a pláza egyik oldalfolyosóján, és
megállt a kisállat-kereskedés előtt, hatalmas vigyorral az
arcán.
– Na, ki van itt megint?
Elállt a lélegzetem.
– Seamus! – rohantam az üzlet túlsó végébe.

47
 Mitch nevetett a reakciómon.
–  Hallottam a hangját, amikor jöttem dolgozni, és alig
vártam, hogy elmondjam neked.
Seamus egy kék homlokú amazon papagáj volt, akibe
beleszerettem az elmúlt hónapokban. Mindig meglátogattam,
amikor eljöttünk a plázába. Az  élénk színű tollai meg a
gyönyörű fekete csőre mellett a modorát is imádtam.
A  kisállat kereskedésben próbálták rávenni, hogy utánozzon
olyan gyakori kifejezéseket, mint a többi madár közül
néhányan. Seamus nem volt erre vevő. Egyedül azt mondta
ki, hogy „te jó Toledo!”. Biztos valamelyik korábbi gazdájától
tanulta.
Néhány hete, amikor eljöttem meglátogatni, nem volt itt.
Az  eladó azt mondta, hogy valaki végre megvette, nekem
pedig szívfájdító volt látni az üres kalitkáját.
– Miért van itt megint? – kérdeztem Mitchtől.
– Azt mondták nekem, hogy visszahozta, aki megvette.
–  Fura – állapítottam meg, aztán a hölgyhöz fordultam a
pult mögött. – Tudja, hogy miért hozták vissza?
–  Egyszerűen nem kellett nekik. Hozzánk harminc napon
belül vissza lehet hozni.
–  Hogy lehet, hogy nem kellettél valakinek? –
biggyesztettem le az ajkamat.
– Te jó Toledo! – csapkodott a szárnyaival, mire nevetésben
törtem ki.
– Olyan aranyos vagy – tette a fejemre a kezét Mitch, hogy
játékosan összeborzolja a hajamat. – A  legegyszerűbb
dolgoknak is tudsz örülni.
Megint összevissza ver a szívem.

48
 Mitch nem ért hozzám túl gyakran, de amikor igen – akár
csak egy pillanatra is –, akkor a testem válaszolt.
Nagyjából negyedórányi Seamus-találka után eljöttünk a
boltból. Mitch a padon ülve megvárta, amíg elmentem a pláza
mosdójába.
Bent voltam a fülkében, amikor meghallottam, hogy két
lány beszélget kézmosás közben.
– Láttad odakint Mitch Nicholsot?
– Aha. Oltári szexi. Őrjítőek a szemei.
– A teste is. Úgy hallottam, elhívta Ambert randira.
– Mekkora ribi… Várj, nem úgy volt, hogy a srác Brielle-lel
jár?
– Nem, vele csak egyszer kavart.
– Ó! Hát nem bánnám, ha én lennék a következő.
– Állj be a sorba!
Szó szerint befogtam a fülemet, hogy ne halljak többet, és
ledermedve ültem a vécén, amíg nem hallottam az
ajtócsapódást. Kalapált a szívem, mert éreztem, ahogy
szétárad bennem az adrenalin, miközben mázsás súllyal
nehezedik rám a féltékenység. Lassan beszívtam és kifújtam a
levegőt, egészen addig, amíg eléggé össze nem szedtem
magam ahhoz, hogy felálljak, és megmossam a kezem.
Persze, fontos voltam Mitchnek, és biztosra vettem, hogy a
szívének legalább egy darabkája az enyém, de ez nekem már
nem volt elég. Az egészet akartam belőle. És a tükörbe nézve
eldöntöttem: ideje, hogy a saját fegyverét fordítsam a
barátom ellen.
 

49
 6. FEJEZET
Mitch
 
 
Darvey iskolából hazafelé menet robbantotta a bombát.
–  Hallottad, hogy Aidan elhívta randizni Skylart most
péntekre?
Éppen odaértünk a házunkhoz, amikor leestem a
gördeszkáról.
– Mit mondtál? Aidan Hamilton?
–  Aha. Persze, már hetek óta próbálkozott nála, de Skylar
mindig nemet mondott. Most viszont megkérdezte, hogy
elmenne-e vele az őszi vásárba, és igent mondott.
Francba. Aidan az iskolatársam volt a Crestview gimiben.
Biztos Angie barátján, Codyn keresztül ismerkedtek meg.
Aidan direkt fellökött embereket az ebédlőben – csak a poén
kedvéért –, és feleselt a tanárokkal. Egy igazi köcsög. Sok
lánnyal volt már, néhány olyannal is, akivel én is randiztam.
Meg kell hagyni, helyes srác, de tuti fix, hogy nem érdemli
meg, hogy egy olyan lánnyal járjon, mint Skylar.
–  Tényleg? – kommentáltam olyan dühösen, hogy szinte
szó szerint habzott a szám.
–  Csak ennyi mondanivalód van? Haver, kezd fura színű
lenni az arcod – követett Davey befelé a házba, és egyenesen
a hűtő felé vette az irányt.

50
 Tucatnyi gondolat kavargott a fejemben. Konkrétan az,
hogy hogyan fogom ezt megakadályozni.
Davey tudta, hogy mennyire óvtam Skylart. Kétháznyira
lakott tőlünk, az egyetlen közös barátunk volt, aki olykor
közvetített is közöttünk. Skylar többnyire lányokkal
barátkozott a magániskolából, ahova járt. Davey volt a közös
nevezőnk. Nem tetszett, hogy Skylarnek fiú barátai is vannak,
mert végül úgyis mind a bugyijába akar majd férkőzni –
őszintén szólva saját magamat is beleértve. De Davey
majdnem olyan alacsony volt, mint Skylar, sőt pufi és
ártalmatlan. Mint a Pillsbury Doughboy figura, csak hosszú,
fekete rasztahajjal, amit sohasem mosott meg. Ez Davey.
Maradjunk annyiban, hogy Skylar nem fog elcsábulni a
borzas kis barátunktól, és ez jól is volt így.
Aidan viszont komoly veszélyt jelentett, és bár
legszívesebben tüzet okádtam volna a dühtől, megpróbáltam
lazára venni a figurát, miközben rendeztem a gondolataimat.
–  Skylar gyakorlatilag azzal randizik, akivel akar –
közöltem fagyosan.
– Nem igaz – töltött magának kólát Davey.
– Mi?
– Téged akar, te sügér.
– Ezt ő mondta neked? – gyorsult fel a szívverésem.
– Nem kellett kimondania – rázta a fejét Davey.
Néha úgy nézett rám azokkal a gyönyörű mandulavágású
szemeivel, hogy eszembe jutott: talán tényleg.
– Tudod, hogy nem járhatok Skylarrel.
–  Én csak azt tudom, hogy azért kavarsz olyan lányokkal,
akik még csak nem is tetszenek neked, hogy kiverd őt a

51
fejedből – válaszolta Davey böfögve.
Lehet, de ennek így kellett lennie.
–  Skylar olyan, mintha a családomhoz tartozna. Az, hogy
messzebbre menjek vele… semmiképp sem sülhet el jól. Túl
fiatalok vagyunk, túl sok év áll előttünk ahhoz, hogy
elcsesszük a dolgokat. Tönkremennénk.
Apropó, tönkretevés: rá kellett jönnöm, hogyan
akadályozzam meg, hogy Skylar összeszűrje a levet azzal a
pöcs Aidannel. Ha már az enyém nem lehet, hótziher, hogy ő
sem fogja megkapni. Ráírtam Amberre, hogy lemondjam a
pénteki mozis randinkat, mert így tennivalóm akadt.
–  Mit csinálsz péntek este, Dave? – kérdeztem, miután
zsebre vágtam a telefonomat.
–  Hadd nézzem meg a naptáramat! – vette elő a mobilját,
mintha tényleg megnézné a programját. – Ó! Épp a fenekemet
fogom gyantáztatni akkor.
– Aha. Halaszd el! A vattacukrot szereted?
 
***
 
Akárhová mentem Davey-vel, mindig úgy éreztem, hogy mi
vagyunk Arnold Schwarzenegger és Danny DeVito abból a
régi filmből, az Ikrekből, mert fölé tornyosultam.
Az őszi vásárt egy nagy mezőn tartották, nagyjából másfél
kilométerre onnan, ahol laktunk. Tele volt olyan emberekkel,
akiket ismertünk a suliból, és végképp nem jöttem volna el,
ha Skylarnek nem pont itt készülődik az a randija, amiről
biztosra vettem, hogy az első igazi randi az életében.
Mesélt nekem arról, mire készül, én pedig adtam a lazát.

52
Nem mondhattam el neki, hogy én is elmegyek, hogy
kémkedjek utána. Megfogadtam, hogy távol tartom magam
tőlük, amíg Aidan akár csak egyetlen rossz mozdulatot tesz –
mert akkor leterítem a srácot.
Sötét volt, tömeg és káosz. A körhinták fényei egybeforrtak
a játékbódék zajával, így nehéz volt a küldetésemre
összpontosítani.
Még nem szúrtam ki Skylart, és az sem segített, hogy
Davey otthagyott, mert elment kürtőskalácsot keresni.
Tetőtől talpig porcukor borította, amikor rátaláltam.
–  Légyszi, Davey! Tudnánk inkább Skylar megkeresésére
koncentrálni? Enni később is tudsz.
– Kóstold meg! – tolta az arcomba a kisütött tésztát.
– Most gondolni sem bírok a kajára – legyintettem.
–  Ember, nem látod, milyen durván bele vagy esve? –
közölte teli szájjal. – Ez nem normális reakció arra, hogy a
barátod randizni megy.
– Én csak próbálom megvédeni.
– Mindig ezt fogod csinálni, ha egy srác elhívja randizni?
– Nem. Csak akkor, ha seggfej az illető – nézegettem körbe
továbbra is.
– Lesz egyáltalán valaha olyan csávó, aki szerinted elég jó
neki?
– Lehet, hogy nem – feleltem némi töprengés után.
Ne már, bakker!
–  Ez durva – hadonászott Davey a kürtőskaláccsal. –
Ismerd már be, hogy nem azért vagy itt, hogy megvédd. Azért
vagy itt, mert féltékeny vagy.
– Nem vagyok féltékeny.

53
 – Akkor biztos nem zavar, hogy úgy tűnik, most nagyon jól
érzi magát – mutatott a jegypénztár felé.
Megfordulva láttam, hogy Skylar nevet valamin, amit
Aidan mesél neki, miközben sorban állnak. Összeszorult a
mellkasom, és olyan érzésem támadt, hogy nem kapok
levegőt. Amikor én nevettettem meg így, általában totál
elolvadtam belül. Ölni tudtam volna a látványtól, hogy egy
másik sráctól derül fel az arca.
– Gyerünk! – ragadtam meg Davey-t. – Nem akarom, hogy
meglásson.
– Gyakrabban kéne sárgát hordanod. Passzol hozzád.
– Fogd be!
Davey-vel visszamentünk az édességes bódéhoz, ahol kért
egy karamellával bevont almát.
– Az kellett volna választanom, amin mogyoró is van.
Kirázott a hideg a hangtól, ahogy belemélyesztette a fogát
az almába.
– Ez most komoly? – ráztam a fejemet.
–  Figyelj, eljöttem ide a kedvedért, de éhes vagyok. Csak
mondd, hogy mit kell csinálnom, és megcsinálom. De addig is
kajálok.
Aidan odavitte Skylart az egyik játékbódéhoz. Ahhoz,
amelyiknél vizet kellett spriccelni a bohócok szájába, hogy
kiderüljön, melyik játékos vízzel töltött lufija lesz nagyobb.
Akié hamarabb kidurran, az nyer valamit. Aidan ülve játszott,
Skylar pedig mellette állt.
Hosszú és egyenes barna haja lazán leomlott a hátára.
Oltári szexi volt, még talán folyt is egy kicsit a nyálam, ahogy
tetőtől talpig végigmértem. Szűk, piros felsőbe bújtatta a

54
feszes mellét, és rövid farmerszoknya volt rajta, amitől ki
tudtam volna tépni az összes hajamat. Legszívesebben
bebugyoláltam volna a dzsekimbe, hogy hazavigyem.
Tudtam, hogy vonzódom Skylarhöz. Tudtam, hogy nagyon
fontos nekem, és meg akartam őt védeni. De nem voltam
felkészülve arra, hogy milyen erővel csap le rám a
féltékenység ma este.
Aidan folyton nyert. Minden egyes győzelem után újabb
plüssállatot adtak neki. Ha így folytatja, végül megkapja az
óriásit. A  végső győzelem után felállt a székről, és lehajolt,
hogy felemelje Skylart a levegőbe.
A  fenekén volt a keze, nekem pedig elöntötte a vér az
agyamat. Kezdtem úgy hallani a zenét, mintha visszafelé
játszanák le, a fejemben érzett lüktetés ütemére.
Kurvára szállj le a csajomról! – szólalt meg bennem egy
bestiális hang.
Miután végül elsétáltak egy rózsaszín vízilóval, ami
tulajdonképpen nagyobb volt, mint maga Skylar, észrevettem,
hogy Davey megint eltűnt mellőlem.
Néhány percre Davey-nek és Skylarnek is nyoma veszett.
Aztán meghallottam Davey hangját:
– Mitch!
Ki tudtam volna nyírni, amiért a nevemet kiabálta. De
mintha az égből jött volna. Felnéztem, és láttam, hogy
izgatottan integet az óriáskerékről. Nem egyedül volt. Beletelt
néhány másodpercbe, mire rájöttem, ki ül mellette… Aidan
volt az.
Mi a… ezt meg hogy?
Davey megeresztett felém egy eszelős vigyort, és béke jelet

55
mutatott a kezével. Aidan bosszúsnak tűnt, aminek szörnyen
örültem.
– Mit csinálsz itt?
Skylar még mindig az óriási vízilovat szorongatta, amikor
felé fordultam.
– Jé… szia – próbáltam adni a meglepettet.
– Szia!
Ő nem mosolygott.
–  Ööö… mit csinál Aidan Davey-vel az óriáskeréken? –
kérdeztem.
–  Éppen mi következtünk volna a sorban. Aidan szállt be
előbb, és egyszer csak megjelent Davey a semmiből, félretolt,
és elcsórta a helyemet. Aztán elindultak fölfelé, hogy a
következő fülkébe is beszállhassanak az emberek, így nem
tehettem semmit.
El ne felejtsek még egy karamellával bevont almát venni
Davey-nek. Extra mogyoróval.
– Ne már – haraptam rá az ajkamra, hogy ne röhögjem el
magam.
– Van bármi ötleted, Mitch, hogy Davey miért csinált ilyet?
– nézett rám gyanakodva.
– Istenemre esküszöm, semmi közöm hozzá – emeltem fel
mindkét tenyeremet, de képtelen voltam elfojtani a vigyort.
– Nem is mondtad, hogy itt leszel ma este.
–  Amúgy is, hogy ültél volna fel az óriáskerékre azzal a
vízilóval?
–  Lent hagytam volna a földön, és reméltem, hogy senki
sem fogja elvinni. Nem válaszoltál a kérdésemre.
– Mire is? – játszottam a hülyét.

56
 – Hogy miért nem mondtad, hogy eljössz. Tudtad, hogy itt
leszek.
– Ja, hogy az…
– Te kémkedsz utánam?
– Nem.
– Elvörösödött a füled, Mitch. Hazudsz.
Nagyon jól ismert. Ez tényleg nagy szívás volt.
–  Oké – dörzsöltem meg a halántékomat. – Csak szemmel
akartam tartani a dolgokat. Hogy biztosan rendben vagy-e.
–  Csinálok én ilyet, amikor más lánnyal randizol minden
hétvégén?
–  Nem. De ez más. Nem tudod, hogy milyenek a srácok,
Skylar. Mocskos, nagyon mocskos taplók vagyunk. Nem
akarom, hogy kihasználjon téged, hogy hozzád érjen. Egy
suliba járunk Aidannel. Tudom, milyen. Én…
– Lehet, hogy akarom, hogy valaki hozzám nyúljon néha.
Bakker!
Szóhoz sem jutottam a döbbenettől, de aztán válaszoltam.
– Biztos nem úgy gondolod… nem vele.
–  Miért ne? A  lányok, akikkel eljárkálsz, szeretik, ha
hozzájuk nyúlsz, ugye? Akkor… én miért lennék más, mint
ők?
Francba. Már nem tudtam, hová is tart ez a beszélgetés.
Csak éreztem, hogy egyre jobban szorít a farmerom a
gondolattól, hogy azt akarja, hogy hozzányúljanak. Te jó ég,
még sohasem akartam annyira hozzányúlni egy lányhoz sem,
mint hozzá.
Csörgött a telefonom. Davey volt az.
– Davey? Mi a helyzet?

57
 – Nem vetted észre, hogy ez a halálcsapda nem moccan?
Felnézve megláttam, hogy a himbálózó fülkéből integet.
Aztán előadott valami hiphoptáncmozdulatot, miközben
Aidan lehajtott fejjel eltakarta az arcát, és bosszúsnak tűnt.
Elakadtak a tetején. Skylarrel annyira elmélyülten
beszélgettünk, hogy észre sem vettük.
– Elakadtak? – kérdezte Skylar.
Odamentem a gépkezelőhöz, aki bűzlött a cigarettától.
– Mi történt?
– Műszaki hiba. Várjuk a szerelőt – közölte az újságjából fel
sem nézve.
– Francba. Davey, ott vagy még?
– Nem.
– Asszem, úton van a segítség. Tarts ki, haver!
Nem tehetek róla, kitört belőlem a nevetés.
–  Látom, roppant viccesnek találod – fogta még
szorosabban az óriási plüssállatot Skylar.
– Nem… nem – ráztam vigyorogva a fejemet.
– Pedig az – húzódott mosolyra a szája.
Mindketten nevetésben törtünk ki.
–  Davey bármelyik pillanatban előállhat a Csillagok
háborúja kvízjátékával… – néztem fel a szememet törölgetve.
–  Ha Aidan megéhezik, biztosra veszem, hogy Davey
szívesen megnézné, van-e egy kis maradék morzsa a
rasztájában – viccelődött Skylar.
Nagyjából tíz percig vártunk, aztán megint odamentem a
gépkezelőhöz, hogy van-e valami fejlemény.
– Még mennyi idő?
– Azt mondták, hogy mostantól számítva fél óra.

58
 Felhívtam Davey-t, hogy tudassam vele.
Szegény Davey. Számomra viszont nem is alakulhatott
volna jobban az este.
– Éhes vagy? – fordultam Skylar felé.
– Tudnék enni – mosolygott.
Elvettem tőle a vízilovat. Szereztünk két szelet pizzát, és
kivittük a piknikezőhelyre, a vásár bejáratán kívülre.
Távolabb kerültünk a nyüzsgéstől, mégis szemmel tarthattuk
az óriáskereket, hogy mikor indul el.
Miután végeztünk az evéssel, átmentünk egy füves
dombra, ahol úgy ültünk le, hogy rálássunk az egész
vásártérre. Senki más nem volt a közelben.
Csendben üldögéltünk, amíg Skylar egyszer csak felém
fordult.
– A húgodon gondolkodtál ma este, ugye?
Padlót fogtam a kérdéstől, mert az az igazság, hogy tényleg
a húgom járt a fejemben. De honnan tudta?
– Miért kérdezed?
–  Láttam, hogy néztél arra a kislányra, amikor pizzáért
álltunk sorban. Öt év körülinek tűnt, és tudom, hogy a húgod
is nagyjából annyi idős.
Néha eldobtam az agyamat attól, hogy Skylar mennyire jó
megfigyelő.
Csak néhányszor találkoztam a féltestvéremmel,
Summerrel. Mindig bűntudatom volt, amiért nem látogatom
meg gyakrabban, de mindig feszült volt a hangulat,
valahányszor elmentem apámhoz Pennsylvaniába. Summer
anyja volt a szüleim válásának és anyukám összeomlásának
egyik fő oka, amin nem tudtam túllépni. Ez nem a húgom

59
hibája, és furdalt a lelkiismeret, amiért nem vagyok jobban
mellette.
– Honnan tudsz te mindig mindent?
– Nem tudok mindent. Csak ismerlek.
– Hát igen, ismersz – mosolyogtam. – Az a kislány tényleg
Summerre emlékeztetett. Eszembe jutott, milyen jó lenne, ha
elhozhatnám egy ilyen vidám helyre, mint ez. Aggódom érte,
Skylar.
– Miért?
– Van egy olyan érzésem, hogy apa megint el fogja cseszni,
és az ő világát is ugyanúgy romba dönti egyszer, mint az
enyémet.
– Előfordulhat, de ha ez megtörténik, neki ott lesz valami,
ami neked nem volt.
– Mi?
– Ott leszel neki te. A nagy tesó, akihez fordulhat, aki már
keresztülment ezen, és aki elmondhatja neki, hogy minden
rendben lesz. Te ott leszel neki, bármi történjen is, még akkor
is, ha apukád nem.
Skylar mindig tudta, mit kell mondani.
– Ott leszek neki – bólintottam. – Nekem pedig ott voltál te
– fordultam felé. – Nekem te voltál ez az ember sok-sok éve.
– Örülök.
–  Arra gondoltam, hogy felülök a vonatra, és
meglátogatom a szünetben. Eljössz velem, ha anyukád
elenged?
– Persze – tette rá a kezét a térdemre.
Skylar érintése úgy hatott rám, mint egy áramütés.
Lenéztem, és majdnem rátettem a kezemet az övére, de aztán

60
mégsem.
Szállt a haja a szélben. Legszívesebben megsimogattam
volna, és elmondtam volna, hogy milyen sokat jelent nekem.
Helyette csak csendben felnéztem a csillagos égre. Valami
olyasmi ébredt fel bennem ma este, amit nem tudtam az
irányításom alatt tartani. Kezdtem egyfajta
megmagyarázhatatlan szorongást érezni, mintha ez a pillanat
hirtelen más lenne, mint a több száz korábbi alkalom, amikor
Skylarrel együtt lógtunk.
Olyan érzés volt, mintha a mi első randink lenne, nem
pedig az övé az óriáskerék tetején ragadt köcsöggel.
Éppen felfelé nézett, amikor odafordultam, és csak
bámultam, milyen gyönyörű oldalnézetből is az arca. Apró,
pisze orra volt, szeplőkkel megszórva. Rajtakapott, mire
ösztönösen megint felnéztem az égre.
Felém fújta a szél a virágos illatát, amit magamba szívtam,
és azt kívántam, bárcsak sokkal többet tehetnék annál,
mintsem hogy szagolgatom. Felgyorsult a szívverésem, mert
éreztem, hogy a gátlásaim átadják a helyüket valami másnak,
valami sokkal erősebbnek. Olyasminek, ami ellen nem
tudtam, képes vagyok-e most küzdeni.
– Hagyod majd, hogy megcsókoljon?
– Nem tudom – válaszolta úgy, mintha meglepődött volna a
kérdésemen. – Nem igazán gondoltam bele. Először is le kell,
hogy szedjék onnan, különben jó eséllyel inkább Davey-t
fogja megcsókolni – kacarászott idegesen.
– Meg fogja próbálni – jegyeztem meg a füvet tépkedve. –
Ugye tudod?
– Aha.

61
 –  Davey mesélte, hogy Aidan már sokszor elhívott téged
randira, de mindig nemet mondtál neki. Mi változott?
–  Szerintem kezdek felnőni – nézett fel megint az égre,
majd felém fordult. – És talán rájöttem, hogy vannak
bizonyos dolgok, amik nem fognak összejönni.
Aucs.
– Skylar – néztem a szemébe. – Én…
– Ne mondj semmit, Mitch! Semmi baj.
Fogalma sem volt róla, mennyi mindent akartam mondani
és csinálni.
Biztosra vettem, hogy tudom a választ a következő
kérdésemre, de azért feltettem.
– Csókolóztál már valaha valakivel?
Megrázta a fejét, de nem mondott semmit.
– Úgy tervezed, hogy neki adod az első csókod?
– Valószínű.
A féltékenység, ami már korábban is kis híján megőrjített,
teljes erővel visszatért.
– Azt nem teheted.
– Miért nem?
Kalapált a szívem attól, amire készültem.
– Mert az enyém lesz.
 

62
 7. FEJEZET
Skylar
 
 
Mitch megfogta két meleg kezével az arcomat, nekem pedig
kihagyott a szívverésem, amikor közel húzott magához.
Annyiszor elképzeltem már ezt a pillanatot, de nem voltam
felkészülve rá, hogy ennyire fogok izgulni.
Összeszorított szájjal nyöszörögtem, amikor hozzáért a
szája az enyémhez. Megfeszült a testem. Magától lecsukódott
a szemhéjam, amikor a forró ajka hozzápréselődött az
enyémhez.
Hihetetlen volt, hogy ez tényleg megtörténik.
Érezte, hogy milyen feszült vagyok, így egy pillanatra
megállt.
– Nyílj meg nekem, Skylar – suttogta egészen közelről úgy,
hogy még mindig a két tenyere között fogta az arcomat.
Lassan végignyalta az ajkamat, és az egész testem
elernyedt, amikor becsusszant a nyelve a számba. Olyan ízű
volt, mint a színtiszta cukor és még valami, ami leírhatatlan.
Az ő íze volt, amivel hirtelen nem tudtam betelni.
Mitch felmordult, amikor a nyelvem gyorsan körülfonta az
övét. A  keze átvándorolt az arcomról a tarkómra, ahol
megmarkolta a hajamat.
Az  idegességem egyszer csak a múltba veszett, és semmi

63
mást nem akartam, mint hogy erősebben, gyorsabban és
szenvedélyesebben csókoljon. Most már én túrtam bele az ő
hajába, hogy közelebb húzzam, mire belenyögött a számba.
Imádtam, milyen bársonyos tapintású volt a haja. Mindig is
így akartam hozzányúlni.
Az  ajka szétnyílt és összezárult az enyémen, miközben
tovább kalandozott a nyelvével a számban. Egyszer csak
szívott egyet a nyelvemen, aztán lassan elengedte, amitől
rögtön megkeményedett a mellbimbóm.
Egyáltalán nem így képzeltem el az első csókomat.
A  szexet képzeltem ilyennek: mindent felemésztőnek,
függőséget okozónak, amiből még többet akarok. Bármit
megtettem volna, amire kér, és még csak meg sem ijedtem
volna, hiszen Mitchről volt szó. Egyszerűen így volt rendjén.
Múltak a percek, de még csak levegőt venni sem álltunk le.
A  bugyim tiszta nedves volt, ami még sohasem fordult elő
velem. Végig az arcomon vagy a hajamban tartotta a kezét,
egyszer sem érintett meg máshol.
Csak akkor hagyta el az ajka az enyémet, amikor lassan
végigcsókolta a nyakam. Azt akartam, hogy lejjebb
merészkedjen: bizsergett a mellem a várakozástól. De elindult
vissza, felfelé az államig, és visszatért a számhoz.
–  Mit művelsz velem? – morogta. – Nem bírom
abbahagyni, hogy csókoljalak.
– Ne hagyd abba! – csókoltam vissza még nagyobb hévvel,
mert kétségbeesetten akartam, hogy folytassa.
– Úgy érzem, hogy képtelen vagyok rá, és ez úgy megijeszt,
hogy beszarok.
– Ne hagyd abba, Mitch! – ismételtem.

64
 – Muszáj – válaszolta két csók között.
Elindult a csókjaival felfelé egészen a homlokomig, míg
végül elhúzódott tőlem. Tele volt a tekintete vágyakozással,
ugyanakkor fájdalmasnak is tűnt. Előrehajoltam, mert
kétségbeesetten érezni akartam az ízét megint, de meghátrált.
Aztán megcsörrent a telefonja, ő pedig elővette a zsebéből.
Csak bámulni tudtam a száját, amíg beszélt.
–  Davey? – hallgatott el. – Helyes… akkor jó. Aha… csak
elmentünk egy kis… pizzáért – nézett rám. – Öt perc múlva ott
leszünk az óriáskeréknél.
Megdörzsöltem az ajkamat. Fájt, de a lehető legjobb
értelemben.
– Lejöttek?
– Igen. Azt hiszem, lemaradtunk erről a fejleményről.
– Úgy tűnik – dörzsölgettem a karomat megborzongva.
– Fázol? Vedd fel a dzsekimet!
– Nem tudom, jó ötlet-e.
–  Nem érdekel, mit gondol Aidan – csattant fel, mielőtt
levette és a vállamra terítette. – Mondd meg neki, hogy fáztál,
és odaadtam. Semmi másról nem kell tudnia. Nem tartozol
neki magyarázattal.
– Oké – bólintottam. – Köszi.
– Mennünk kéne – mért végig nyugtalanul Mitch.
Finoman szólva is szerencsétlen helyzet volt, ahogy
visszasétáltunk a vásárba. Mintha egyikünk sem tudta volna,
mit mondjon arról, ami történt, ezért inkább nem szóltunk
semmit.
Mire odaértünk, Davey egy hatalmas pohárból iszogatott,
Aidan pedig az óráját nézte.

65
 – Helló, srácok! – üdvözöltem őket.
Aidan felnézett, odajött hozzám, és átkarolta a vállamat.
– Hát ez szívás volt! Hol voltál?
–  Belebotlottam az egyik barátomba, Mitchbe, és
elmentünk keresni valami harapnivalót, amíg titeket
leszedtek. Ti ismeritek egymást a suliból, ugye? – intettem
hátra Mitch felé.
–  Aha – felelte Aidan gúnyos félmosollyal. – Köszi, hogy
vigyáztál a randipartneremre.
–  Részemről a szerencse – nézett rá úgy Mitch, mint a
véres rongyra.
– Mehetünk? Hazaviszlek – mondta nekem Aidan.
Mitch rám pillantott, és összeszorult a szívem. Tudtam,
hogy ellentmondásos érzései vannak a csókunk miatt.
Biztosra vettem, hogy pont úgy össze van zavarodva, mint én.
Egyikünk sem számított arra, ami ma este történt.
Mégis Aidannel jöttem ide, s úgy éreztem, hogy nincs más
választásom, mint vele is távozni. Elindultam, magam mögött
hagyva Mitchet és Davey-t. Rá sem tudtam nézni Mitchre
menet közben.
Amikor Aidan a házunk előtt megpróbált megcsókolni,
elfordítottam a fejemet, hogy az arcomat érje. Emiatt, meg az
eltűnős mutatványom után a vásárban, biztos voltam benne,
hogy nem fog többé randira hívni.
Aznap éjjel Mitch dzsekijébe bújva feküdtem az ágyban, az
ő illatát magamba szívva, és újra meg újra felelevenítettem a
véget nem érő csókunkat. Még mindig teljesen izgalmi
állapotban volt a testem. Magamhoz nyúltam, és megnyaltam
az ajkamat, miközben elképzeltem, hogy Mitch ér hozzám,

66
amíg el nem élveztem.
Nem tudtam elaludni.
Eddig is féltékeny voltam, amiért más lányokkal randizott,
most pedig, hogy tényleg tudtam, miről maradok le, el sem
bírtam képzelni, hogy fogom kibírni.
Éjfél körül rezgett a telefonom. Egy üzenet Mitchtől.
 
Mitch: Szólj, ha rendben hazaértél.
Skylar: Itthon vagyok, az ágyamban.
 
Néhány perc múlva megint rezgett a telefonom.
 
Mitch: Ne haragudj, amiért magamba zárkóztam! Nem
tudtam, mit mondjak. Aztán meg elmentél vele. Semmi
másra nem bírtam gondolni.
Skylar: Tudom. Én sem. Ne gondold túl. Ez van.
Mitch: Fantasztikus volt.
 
Én eddig megpróbáltam lazán venni. Nem számítottam rá,
hogy ezt fogja mondani. De ha már őszinték voltunk
egymással…
 
Skylar: Nem tudtam, hogy egy csók ilyen is lehet.
Mitch: Egyébként nem.
 
És pont akkor, amikor kezdtem volna reménykedni…
 
Mitch: Szerintem nem kéne többször csinálnunk, jó?
 

67
 Összeszorult a szívem. Meg a gyomrom is. Nem
válaszoltam.
 
Mitch: Olyan érzés volt, mintha elveszíteném a kontrollt.
Mintha nem tudnám leállítani magam. Nem akarok túl
messzire menni veled, hogy aztán elveszítselek.
 
Még írt.
 
Mitch: Érted, mire gondolok?
 
Végigfolyt egy könnycsepp az arcomon. Megértettem,
miért mondja ezt, és a lelkem mélyén aggódtam, hogy igaza
lehet. De ez mit sem változtatott az érzéseimen.
 
Skylar: Teljesen. Jó éjszakát!
 
Kikapcsoltam a telefonomat, mielőtt válaszolhatott volna,
aztán levettem a dzsekijét, és álomba sírtam magam.
 

68
 8. FEJEZET
Mitch
 
 
Két hét telt el, amióta csókolóztunk a vásárban. Az  a csók
mindent megváltoztatott. Bebizonyította, hogy már nem
bízhatok meg magamban, ha róla van szó. A  távolság, amit
olyan kemény munkával tartottam, semmivé foszlott, és úgy
éreztem, hogy most elölről kell kezdenem az egészet.
Ez azt jelentette, hogy mindenáron el kellett kerülnöm,
hogy kettesben maradjak vele, legalábbis egy darabig.
Áthívtam Davey-t akkor, amikor Skylarrel együtt írtuk a
leckét. El kellett mesélnem neki, mi történt azon az estén, és a
tőle megszokott módon halálra szívatott vele.
Egyik délután éppen spanyolházit írtunk, és az a pöcsfej
megkérdezte tőlünk, hogy tudjuk-e, mit jelent a beso. Amikor
Skylar gyanútlanul válaszolt, hogy csókot, legszívesebben
hozzávágtam volna a tankönyvet Davey-hez.
Skylar viszont ügyesen úgy tett, mintha semmi sem
változott volna közöttünk, ami megkönnyítette a dolgokat,
viszont zavart is egy kicsit, mert vívódtam miatta.
Én is eljátszhattam napközben, hogy nem változott semmi,
esténként viszont biztos, hogy újra felelevenedett bennem az
a csók. Csorgott a nyálam, amikor eszembe jutott, milyen íze
volt, és milyen hangokat adott, amikor a nyakát csókoltam.

69
Szörnyű, hogy mennyire át akartam élni újra, vagy ami még
rosszabb, tudni akartam, milyen hangokat adna, ha
beléhatolnék.
Sok lánnyal csókolóztam már, de sohasem volt ilyen érzés.
De hát irántuk igazából nem is éreztem semmit. Amikor
együtt láttam Skylart Aidannel, ösztönös reakciót váltott ki
belőlem, és rájöttem, milyen mélyek az érzéseim.
Megoldhatatlannak tűnt a helyzet: távol kellett tartanom
magam Skylartől, de egyúttal távol tartani őt más fiúktól is.
Ha nem tudod, hogy kezelj egy stresszes szitut, akkor
tereld el a figyelmedet valamivel. Ez lett az új mottóm.
Skylar és az anyukája bármelyik pillanatban
megérkezhetett vacsorára, én pedig készültem neki egy
meglepetéssel, amiről azt reméltem, hogy segít majd oldani
közöttünk a feszültséget.
Bár péntek este volt, nem terveztem semmi más
programot. Amikor megszólalt a csengő, elkezdett
gyorsabban verni a szívem.
Ne szarakodjunk már! Ez csak Skylar.
Anya padlizsános lasagnéjének illata terjengett a házban,
amikor lementem. Hideg, őszi levegő áradt be az ajtón, ahogy
anya kinyitotta.
Szerencsétlenül álltam ott, zsebre vágott kézzel. Próbáltam
lazának tűnni, mintha nem Skylarről fantáziáltam volna az
előbb.
– Szia, Tish… és Skylar! – szólaltam meg.
Skylar kibújt a fekete pufidzsekijéből. Örültem, hogy
lecserélte a szexi iskolai egyenruháját egy melegítőre.
–  Szia! – köszöntött Skylar, mielőtt bement a nappaliba,

70
hogy átnézze anya magazinjait a kanapén keresztbe tett
lábakkal. Odavoltam azért, hogy mennyire otthonosan
mozog.
–  Mitch, anyukád mesélte, milyen kiváló jegyeket kapsz
mostanában – jegyezte meg Tish.
–  Hát igen. Valamire összpontosítani kell az energiámat.
Akár a sulira is…
– Na, csak így tovább.
– Köszi.
Ez volt a másik. Fejest ugrottam a tanulásba, hogy
próbáljak valami másra koncentrálni, ne pedig arra, ami
Skylarrel történt. Szemlátomást megtérült a dolog.
Skylar szokatlanul csendes volt ma este: egy szót sem szólt,
amióta belépett az ajtón. Ahogy leültünk enni, anya megtörte
a csendet.
– Amúgy mit csináltok hálaadáskor?
–  Nos, Oliver azt akarja, hogy Skylar vele és a gyönyörű
feleségével töltse a hálaadást Floridában.
– A gyönyörű feleségével? – tette le a villát anya.
– Jól hallottad – kortyolt nagyot Tish a borospoharából.
– Összeházasodtak?
– Igen, a múlt héten elmentek a házasságkötő terembe. Mi
csak most tudtuk meg, amikor egy órája telefonált. Tartanak
egy szűk körű lagzit Miamiban, mert ott lesznek a nő
családjával hálaadáskor, és azt akarják, hogy Skylar is
odarepüljön.
Francba! Akkor ezért hallgatag.
Addig néztem, ameddig vissza nem nézett rám. Sugárzott
tekintetéből a csalódottság.

71
 Utáltam, hogy kiborulva látom. Nagyon ritkán vett
dolgokat a szívére. Az én kősziklám.
Skylar havonta kábé egy hétvégére szokta meglátogatni az
apját Brooklynban. Nem volt oda azért, hogy ennél több időt
töltsön vele, az ő apja mégis sokkal inkább jelen volt az
életében, mint az én apám az enyémben. Mégis kirázott néha
a hideg attól, mennyire hasonló a helyzet a családunkban.
Noha Skylar apukája nem kifejezetten egy másik nőért
hagyta el Tisht, nem is volt valami hűséges. Csak egy komoly
barátnője volt a válás óta, akivel nemrég költözött össze. És
aki úgy tűnik, hogy már a felesége.
–  Szívem, te hogy fogadtad a hírt? – fordult oda anya
Skylarhöz, aki megtörölte a száját a szalvétával, és ledobta.
–  Hogy fogadtam, hogy Oliver feleségül vette a bögyös
bukszát? Persze, felőlem… De hogy utána lazán felhívott,
hogy elmesélje, mintha csak azt mondaná el, hogy mit
reggelizett? Hát az nem esett jól. Bocsánat – pattant fel
hirtelen az asztaltól.
Nemsokára utánamentem, és a nappaliban találtam meg,
ahol az ablaknál állt. Kora este volt még, de máris
besötétedett odakint.
– Figyi… jól vagy?
Felém fordult, mielőtt megint az esőt bámulta volna, ami
nemrég kezdett el esni.
–  Nem is magam miatt vagyok dühös, hanem anya miatt.
A  szüleim tizenöt évig voltak együtt. Anya úgy tesz, mintha
nem zavarná, de tudom, hogy zavarja. Mindig arra gondolok,
hogy jobb nekik külön, de istenem, ez azért fájhat neki.
Ő még csak nem is járt senkivel, apa meg lelép az első komoly

72
barátnőjével, és úgy tesz, mintha semmiség lenne. A tisztelet
hiánya az, ami kiakaszt. Anya nem akarja kimutatni, de fáj
neki.
Jobban aggódott amiatt, hogy mit érez az anyukája, mint
saját maga miatt. Tipikus Skylar.
Át akartam ölelni. Néhány hete talán meg is tettem volna,
most viszont tényleg tartózkodnom kellett attól, hogy
hozzáérjek.
–  Bárcsak mondhatnék valamit, amitől jobb lesz. De az
ilyesmin többnyire csak az idő segít. Tudod, hogy én
megértem.
– Igen – fordult felém. – Tudom, hogy te aztán megérted.
–  Ne hagyd, hogy Oliver hülye döntései tönkretegyék a
hétvégédet! Anyukád rendben lesz. Most ott van neki az én
anyukám, aki nagyon is tudja, min megy keresztül, és piszok
szerencsés, amiért van egy lánya, aki ennyire törődik vele.
–  Amúgy miért vagy itthon péntek este? – mosolyodott el
végül Skylar. – Azt hittem, hogy az e heti aktuális csajjal
leszel.
–  Arra gondoltam, hogy a változatosság kedvéért itthon
maradok, és… – haboztam.
– És?
– Hát van itt valami, ami talán jobb kedvre deríthet. Afféle
előrehozott szülinapi ajándék.
– Miről beszélsz? – hunyorgott rám gyanakodva.
– Gyere fel hozzám!
Gyere fel hozzám? Most komolyan? Remek szóhasználat.
Követett a konyhán keresztül, ahol az anyukája éppen egy
üveg bort pusztított el az enyémmel. Kalapált a szívem az

73
izgalomtól, ahogy felmentünk a kárpitozott lépcsőn a szobám
felé.
Felbecsülhetetlen volt látni, milyen arcot vágott, amikor
kinyílt az ajtó. Hol van Angie a fényképezőjével, amikor
szükség lenne rá?
– Seamus?!
Skylar odasietett a szoba sarkában álló kalitkához.
A  papagáj izgatottan verdesett a szárnyával, és folyton
oldalra biccentette a fejét, mintha felismerné.
– Te jó Toledo!
Elnevettem magam, mert most először használta a
jelmondatát, amióta elhoztam az állatkereskedésből. Persze
hogy fel akart vágni Skylar előtt.
–  Egész nap itt rejtegettem. Szerencsém volt, mert végig
csöndben maradt a vacsora alatt, és nem szúrta el a
meglepetést.
– Te… te megvetted? – nézett rám Skylar hitetlenkedve.
– Te jó Toledo!
– Aha. A miénk.
–  De hát… hogy engedhetted meg magadnak? Ő  sokba
kerül!
– Részletre vettem.
– Madarat is lehet úgy venni?
–  Az  eladók tudták, mennyire szereted, és amikor
megmondtam, hogy neked szeretném megvenni, akkor
segítettek. Félretettem pénzt, és heti részletekben fizettem,
amióta visszavitték a boltba. Ma délután hoztam el.
Eddig még csak egyszer láttam sírni Skylart, akkor, amikor
elmentem a városból kiskorunkban. Most viszont

74
örömkönnyek szöktek a szemébe, és nem tudtam, hogyan
reagáljak. Csak azt tudtam, hogy beleszédülök abba, hogy én
tettem boldoggá.
– Ez a legjobb ajándék, amit valaha kaptam.
A  zsebemben tartottam a kezemet, amíg leküzdöttem a
késztetést, hogy megöleljem, és ezzel akartam elkerülni, hogy
a közelembe jöjjön.
– Arra gondoltam, hogy itt is tarthatnád. Tudom, hogy azt
mondtad, hogy könnyen felriadsz éjjel. Szerintem én meg
bármit átalszom. Azt mondták, hogy egy kicsit zajos tud lenni,
amikor rájön az ötperc. Vettem neki egy ilyen speciális
légáteresztő takarót, amit rá lehet dobni a kalitkájára éjszaka,
hogy megtanuljon akkor aludni, amikor én szeretném. Sötét
kell neki az alváshoz.
– Te jó Toledo!
– Kivehetem?
– A tiéd. Azt teszel vele, amit szeretnél.
Skylar óvatosan kinyitotta a kalitkát, ahonnan a kezére
ültetve kivette a madarat.
– Szia, haver! Emlékszel rám? Képzeld, most már az enyém
vagy! El sem hiszem. Szeretlek. Igen, tényleg. Nagyon
szeretlek – puszilta meg a csőrét, aztán még több kedves szót
suttogott neki.
Piszok mázlista madár.
Most már az enyém vagy. Szeretlek. Egy pillanatra
behunytam a szememet, és úgy tettem, mintha nekem
mondta volna ezeket. A  hülye papagájnak el kéne terelnie a
figyelmet az érzéseimről, nem pedig felerősíteni őket!
Seamus erre úgy verdesett a szárnyaival, hogy csak na.

75
Igazából csak megtippeltük a nemét, de valami azt súgta,
hogy száz százalékig fiú.
– Te jó Toledo!
 
***
 
Kezdtem megvilágosodni, hogy az a másik vevő miért vitte
vissza Seamust a kisállat-kereskedésbe.
– Egy kutyát is vettél neki? – jött be anya éjjel kettő körül a
szobámba. – Mi a fene folyik itt?
–  Nem! – feleltem a fejemre szorított párna alól. – Ez a
jószág egyszer csak úgy elkezdett ugatni.
– Úgy tűnik, hiányzik neki a régi élete – viccelődött anya.
–  Mi a francot csináljak? – dobtam el a párnát
tehetetlenségemben.
– Hát nem igazán tudod visszavinni.
– Nem. Azt nem tehetem meg Skylarrel.
–  Bármit megtennél azért a lányért, igaz? – ült le anya
nevetve az ágyam végébe.
– Anya… – legyintettem.
Sohasem beszéltem vele a Skylar iránti érzéseimről, és
biztos, hogy nem az éjszaka közepén akartam belemenni egy
ugató papagáj társaságában.
–  Jó. Utána kell néznünk a neten, hogy lehet leállítani.
Addig is füldugót fogok használni.
Megint rányomtam a párnát a fülemre, amikor anya
kiment a szobából.
Újabb félórányi ugatás – és némi vonyítás – után
felkapcsoltam a villanyt, hogy odaálljak vele szemtől

76
szemben.
– Hagyd abba az UGATÁST!
Tovább vakkantgatott a képembe.
–  Ide figyelj! – szegeztem rá a mutatóujjamat. – Ha nem
állsz le, nem fogom idehozni a lányt, hogy találkozzon veled.
Nincs több találka! Megértetted? Belefáradtam. NEM LÁTOD
TÖBBET A LÁNYT.
Seamus verdesett a szárnyaival, és oldalra biccentette a
fejét, mintha megértette volna. Pánikba esve repdesett körbe
a kalitkájában, és amikor újra ráterítettem a légáteresztő
takarót, valami csoda folytán… abbamaradt az ugatás.
Véletlen? Nem hiszem. Úgy látszik, volt bennünk valami
közös ezzel a madárral.
 
***
 
Több munkát vállaltam a kávézóban a következő héten, hogy
ki tudjam fizetni Seamust, ami azt is jelentette, hogy kevesebb
időt tudtam együtt tölteni Skylarrel, ami valószínűleg jó
dolog.
A  csütörtök volt a szabadnapom, úgyhogy ő és Davey
elvileg négy körül jött volna át leckét írni.
Nagyjából egy órával előtte megcsörrent a telefonom.
Skylar volt az.
– Szia! – vettem fel.
– Itt vagyok a ház előtt. Szerintem nem működik nálatok a
csengő. Ömlik az eső, és elhagytam a kulcsomat. Bejöhetek?
– Ööö… aha, persze. Rögtön megyek.
Ez az első alkalom, hogy teljesen egyedül leszünk a vásár

77
óta, de mit tehettem volna?
Mire ajtót nyitottam, csuromvizes volt a haja, a ruhái
pedig úgyszintén. Az  a kicseszett katolikus lányneveldés
egyenruha egyébként is észbontó volt, így viszont rátapadt a
testére. Ez volt a legszexibb dolog, amit valaha láttam.
Magamba szívtam az illatát, amikor elhaladt mellettem, és
ez úgy hatott rám, mint a kábítószer.
– Hála az égnek, hogy itthon vagy!
–  Aha. Hála az égnek – motyogtam az orrom alatt,
miközben néztem, ahogy felmegy a lépcsőn a szobám felé. –
Hová mész? – estem pánikba.
– Látni akarom Seamust.
Bakker!
– Ja, oké.
A madár őrülten repdesni kezdett, amikor Skylar belépett
a szobába. Pedig nyaktól lefelé lényegében döglött volt,
amikor kettesben maradt velem.
– Seamus! Itt a mama! – mondta neki Skylar.
Csöpögött a víz a hajából, és végigfolyt hátul a fehér
blúzán. Átlátszott a fekete melltartója a vizes textil alatt, s
amikor lehajolt, hogy kivegye Seamust a kalitkából,
végigvándorolt a tekintetem a felcsúszó szoknyáján meg azon
az istenverte térdzoknin.
Bármennyire próbáltam is uralni a gondolataimat, mégis
oda tévedtek, ahonnan annyira próbáltam távol tartani őket.
Csak az járt a fejemben, hogy milyen lenne azok között a
lábak között lenni, és éreztem, hogy szorítani kezd a
nadrágom. Ez így nem jó.
Még rosszabb lett a helyzet, amikor megfordult a kezén

78
ülő madárral. Teljesen átütött a mellbimbója a vékony és
átázott blúzon. Továbbra is csöpögött a hajából a víz, rá a
mellkasára. Bizsergett az ajkam, mert elképzeltem, milyen
lenne lenyalni róla a vizet. Megfeszült a testem, amikor
odajött hozzám, és leült mellém az ágyra.
– Rossz kisfiú voltál.
– Hmm? – gyorsult fel a szívverésem.
– Seamus. Rossz volt. Anyukád mesélt az ugatásról.
Pfú! Azt hittem, belelát a fejembe.
–  Ja! Igen. Hát most már megegyezésre jutottunk… ő meg
én. Minden oké. Nem csinálja olyan gyakran.
– Az jó – puszilta meg a csőrét.
– Te jó Toledo!
A  papagáj teljes fényében pompázott, produkálta magát
neki. Már kiismertem.
Skylar olyan közel ült hozzám, hogy éreztem rajta az eső
illatát a parfümjével keveredve. Elsöprő volt a késztetés, hogy
megcsókoljam, és azt kívántam, bárcsak ki tudnám törölni az
emlékét annak, hogy milyen érzés volt.
– Bocsi. Tök nedves lettél miattam, ugye?
– Tessék? – kapkodtam levegőért.
– Le kéne vennem ezt a ruhát.
Mi? Bakker! Ne.
A farkam tisztán és világosan meghallotta.
– Van valamid, amibe átöltözhetek?
Van. Csak most nem tudok felkelni, mert akkor meglátod,
hogy mennyire akarlak.
–  Aha. Ööö… nézz be a gardróbomba, és válaszd ki, amit
szeretnél!

79
 – Köszi.
Visszatette Seamust a kalitkába, mielőtt odament, és levett
egy hosszú, fehér pólót az egyik vállfáról.
A merevedésem miatt továbbra is lebénulva ott maradtam
az ágyon, és rámutattam a komódra.
–  Ott vannak a sortok. A  nadrágjaim kicsit hosszúak
lennének rád.
–  Gondolod? Csak egy kicsit – nézett hátra, hogy rám
mosolyogjon. Aztán kivett egy rövidnadrágot, aminek
zsinórbehúzás volt a derekán. – Hol öltözhetek át?
Pont itt. Rajtam.
– A lenti fürdőszobában.
Az volt a legbiztonságosabb hely, mert a legtávolabb esett
a farkamtól, ami éppen sorban állt, hogy páholyból nézhesse
végig Skylar átöltözését. A  lehető legtöbb időre volt
szükségem, hogy megszabaduljak ettől az izgatottságtól,
mielőtt visszajön.
– Mindjárt jövök.
– Csak nyugodtan.
Amikor hallottam, hogy leért, felkeltem, és megpróbáltam
észérvekkel hatni a farkamra.
– Gyerünk. Meg tudjuk csinálni! Konyulj le!
Semmi változás. Skylar nem láthatott így.
– Hülye merevedés! Konyulj le!
Fel-alá járkáltam a szobában, és továbbra is érveléssel
próbálkoztam. Seamus verdesett a szárnyával.
– Mit nézel? Szerinted ez biztos vicces.
– Te jó Toledo!
– Aha. Menj a francba!

80
 Rájöttem, hogy nincs más választásom, mint beugrani az
emeleti zuhanyzóba. Muszáj kitalálnom egy sztorit, hogy
miért kellett hirtelen megfürödnöm. „Képzeld, Skylar,
beszartam, amíg rád vártam, hogy visszaérj…”
Még mindig odalent volt, amikor kinyitottam a csapot a
lehető leghidegebb fokozatra állítva, és a vízsugár alá álltam.
Nem működött, úgyhogy melegebbre vettem, és megtettem az
egyetlen dolgot, amit lehetett. Megengedtem magamnak, hogy
arra gondoljak, hogy levetkőztetem, és minden csepp vizet
lenyalok róla. Közben járt a kezem, aminek a csempén kötött
ki az eredménye. Az  egyik legdurvább orgazmus volt, amit
valaha is átéltem egyedül.
Megszárítkoztam, és abszolút készen álltam rá, hogy
visszamenjek. Már nem lesz rajta az az egyenruha, a bő
cuccaimban fog pompázni, és rendben leszünk.
Mire visszaértem a szobámba, megint ott ült az ágyon, a
kezén Seamusszel. Kifésülte a vizes haját, és még mindig
rohadtul gyönyörű volt. Imádtam a pólómban látni, bár
inkább úgy nézett ki rajta, mint egy ruha.
– Zuhanyoztál?
– Aha. Ööö… néha szoktam délután. Olyan… frissítő.
– Oké – nevetett hitetlenkedő arckifejezéssel. – Fura.
– Akarsz leckét írni? – váltottam témát.
Már majdnem négy óra. Hol a pokolban van Davey?
Elővettük a tankönyveinket, én átmentem az íróasztalhoz,
Skylar pedig lehasalt az ágyra.
Kényelmes hallgatásba burkolóztunk, miközben halkan
ment egy Coldplay-szám az iPod-dokkolómból. A  testi
vonzalmam miatti nyilvánvaló kellemetlenség ellenére

81
tényleg ezeket a pillanatokat imádtam a legjobban Skylarrel:
amikor csak üldögéltünk, és csendben töltöttük együtt az időt.
– Hülye merevedés! Konyulj le!
Skylar felugrott az ágyról, és Seamus felé fordult.
– Mi volt ez? Mit mondott?
– Hülye merevedés! Konyulj le!
Francba. Francba. Francba!
–  Nem tudom, mit mond – igyekeztem a lehető legjobban
adni a hülyét.
–  Mintha azt mondaná, hogy „hülye merevedés… konyulj
le”?
– Aha, úgy hangzik, ugye?
Tudtam, hogy néhányszor megismételtem ezt, amikor
Skylar éppen átöltözött odalent. Remek, hogy Seamus pont
ezt a lehetőséget ragadta meg, hogy hirtelen elővegye az
utánozási tehetségét – csak azért, hogy kicsesszen velem.
–  Ez durva – kapta a szája elé a kezét Skylar nevetve. –
Mostanában olyan kiszámíthatatlan.
Odament a kalitkához, hogy kivegye Seamust, aki
csapkodott a szárnyával, és lassan felém fordította a fejét,
mintha a maga módján azt üzenné: „kopj le!”.
Együtt nevettem Skylarrel, de legszívesebben bebújtam
volna a szekrénybe. Okos lány, szóval baromi jól tudta, hol
tanulhatta a madár ezt az új mondatot.
Megcsörrent a telefonom.
– Davey az. Itt van.
Örültem a lehetőségnek, hogy egy percre eltűnhetek a
szobából. Ez nagyon nem az én napom.
–  Cső! – lépett be az ajtón, és egy kupac könyvet cipelve

82
elindult felfelé a lépcsőn.
Skylar még mindig a papagájjal játszott, amikor
visszaértünk a szobába.
– Szia, Davey!
– Hülye merevedés! Konyulj le!
–  Szia, Skylar! Ööö… mi a fenét mondott ez a madár? –
fordult felém.
Megráztam a fejemet, és szúrós pillantást vetettem Davey-
re, hogy ne erőltesse a témát. Válaszul sokatmondó, de derűs
tekintettel nézett rám.
Skylar visszarakta Seamust a kalitkában lévő rúdra, aztán
visszafeküdt az ágyamra.
– Ti nem fáztok, srácok?
– Nem igazán – feleltem.
–  Engem valamiért ráz a hideg. Szerintem lehet, hogy
kerülget valami betegség. Nem baj, ha használom a
takaródat?
– Egyáltalán nem.
Olyan illata lesz a takarómnak ma este, mint neki.
Mindhárman kinyitottuk a könyveinket, és csendben
munkához láttunk. Időről időre felpillantottam az ágyamban
fekvő Skylarre. Még mindig reszketett. Davey mintha egyszer
rajtakapott volna, hogy bámulom, és csak forgatta a szemét.
Beintettem neki, de nem viszonozta úgy, ahogy szokta. Majd
később visszavág érte a maga különleges módján.
– Ha Skylarről van szó, akkor nem tudom eldönteni, hogy
Himérosz vagy Pothosz vagy-e inkább, Mitch.
– Hogy micsoda?
–  Görögmitológia-dogára tanulok. Kívülről kell tudnunk

83
egypár istenség nevét.
– És hogy jövök én a képbe?
Olyan hisztérikus röhögésben tört ki, hogy csak úgy
röpködtek a rasztái, de nem mondott semmit.
Skylar felnézett az ágyról, viszont úgy tűnt, hogy nem
igazán érdekli a megjegyzés. Továbbra is reszketett.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Nem igazán. Úgy fáj mindenem. Szerintem lázas vagyok.
Haza kéne mennem.
– Hadd kísérjelek el!
Felvette az egyik kabátomat, és átsétáltunk az utca
túloldalára. Már sötét volt, és könnyű pelyhekben esni kezdett
a hó. Látszott a leheletünk.
Skylar még mindig reszketve kopogtatott és csöngetett is.
– Remélem, itthon van.
– Megkaptam az üzeneted – nyitott ajtót Tish. – Elhagytad a
kulcsodat?
– Szerintem az iskolai szekrényben felejtettem.
– Szia, Mitch!
Intettem Tishnek, és követtem Skylart a házba.
– Nem érzem jól magam, anya.
– Mi a baj?
– Szerintem elkaptam az influenzát, vagy valami ilyesmi.
Tish megfogta Skylar homlokát.
– Hamar le kéne feküdnöd ma este.
–  Te most visszamész? – bújt ki a kabátomból, hogy
visszaadja.
– Még maradok pár percig.
Valamiért nem akartam magára hagyni Skylart. Ritkán

84
volt beteg. Sőt, egyetlen korábbi alkalom sem jutott eszembe.
Követtem a szobájába, ahol bebújt a takaró alá. Leültem a
lábához az ágy szélére.
– Vissza kéne menned Davey-hez.
– Viccelsz? Biztos élvezi, hogy átkutathatja a fiókjaimat, és
rávetheti magát a hűtőre. Jól elvan.
Skylar vacogó fogakkal nevetett.
–  Van valami megfázás elleni gyógyszered, ami kiüt
éjszakára?
–  Ó, nincs, de kéne. Majd viszek magammal Floridába,
Oliver lagzijára.
– Úgy döntöttél, hogy elmész?
–  Szerintem igen – hunyta be a szemét egy pillanatra,
mélyet sóhajtva.
–  Ez a helyes döntés. Szar dolog, és lehet, hogy anginát
kapsz tőle, de túl leszel rajta.
– Lehet, hogy mit kapok tőle? Vaginát?
– Anginát! A nagymamám mondja ezt mindig. Olyan, mint
a mellkasi fájdalom. Piszkos a fantáziád, te lány.
– De szereted, hogy ilyen.
–  Igazad van. Tényleg szeretem. Semmi sem kerüli el a
figyelmedet, és semmi sem zavar. Jó, hogy nem kell
finomkodnom, amikor veled beszélgetek – szorítottam meg
viccesen a lábfejét.
– Ez jó érzés volt.
– Mi?
– Hogy így megszorítottad a lábamat.
–  Akarod, hogy megismételjem? Megmasszírozzam a
talpadat?

85
 –  Nem, nem akarok talpmasszázst… ilyet se mondott még
senki a világon.
– Oké – vettem mindkét lábát az ölembe nevetve, hogy két
kézzel és határozott mozdulatokkal masszírozni kezdjem a
lábujjait.
–  Ha már a piszkos fantáziánál tartunk… mi történt a
madarunkkal, hogy merevedésről beszélt?
– Fogalmam sincs.
– Biztos?
Megcsörrent a telefonom. Kihúzott a csávából. Vagy
mégsem…
 
Fejezd már be a puncinyalást, gyere vissza, és csinálj
nekem egy szendvicset.
 
– Hülye Davey.
– Miért? Mit írt?
– Nem mondhatom el. Azért, mert…
–  Rólunk szól? – hajtotta le egy kicsit a fejét, hogy aztán
egyenesen a szemembe nézzen. – Elmondtad neki, hogy
csókolóztunk, ugye?
– Aha – hagytam abba a masszírozást kalapáló szívvel.
–  Én is elmondtam Angie-nek. Beszélnem kellett róla
valakivel, mert mi nem beszéltük meg, tudod?
– Igen, tudom – nyeltem egyet. Nem voltam erre a témára
felkészülve.
– Mutasd meg az üzit! – nyújtotta a kezét.
– Nem – nevettem idegesen.
– Mutasd meg nekem!

86
 – Nem, Skylar – közöltem komolyan.
Erre kipattant a takaró alól, és elkapta a telefonomat.
Betegen nem kellett volna megerőltetnie magát. Tudtam,
hogy nem fog visszakozni, ezért nem ellenkeztem.
Bakker.
Elolvasta, és csak forgatta a szemét.
– Ne haragudj, amiért ennyire tapló – szabadkoztam.
– Szerinted ez zavar?
– Nem… de tiszteletlenség.
– Nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Nekem csak te
vagy fontos. Elfelejtetted, hogy érzékelem bizonyos emberek
érzéseit? Veled erősebben működik, mint a többséggel, és ez
mindig is így volt. Azt hiszed, hogy rejtegetsz előlem dolgokat,
de nem. Ma sem a szobádban, és máskor sem. Himerosz és
Pothosz…
– Kik?
–  A  görög istenek, akikről Davey tanult, és azt mondta,
hogy te jutottál eszébe róluk.
– Aha… mi van velük?
– Én is tanultam róluk. Himerosz a vágy és a testi szerelem
istene. Pothosz pedig a vágyakozásé és a sóvárgásé.
Rohadt életbe!
– Ó… – válaszoltam egy reszketős sóhajtással.
–  Igaza volt? Csak Aidanen akartál bosszút állni azzal a
csókkal, vagy tényleg akarsz engem? Kérlek, legyél őszinte!
Lángoló tekintettel nézett a szemembe, amitől úgy
éreztem, hogy egyenesen átlát rajtam. Ha tényleg így áll a
helyzet, akkor tudta, hogy jobban akarom őt, mint bármit is
valaha életemben. Nem volt értelme hazudni. Lehet, hogy

87
sohasem szedem össze a bátorságomat, hogy az érzéseim
szerint cselekedjek, viszont nem nézhettem tovább úgy a
szemébe, hogy letagadtam a fájdalmasan nyilvánvalót. Lefelé
pillantottam, és ökölbe szorult a megfeszült kezem, amikor
elsuttogtam a választ.
– Baszki, igen… akarlak.
Jó érzés volt végre hangosan beismerni.
Folyt rólam a víz, ő viszont reszketett, amikor felnéztem
rá. Halovány, együttérző mosolyra húzódott a szája. Minden
csepp erőmre szükség volt ahhoz, hogy ne a testemmel
akarjam felmelegíteni.
– Köszönöm, hogy őszinte voltál.
– Ez az igazság – bólintottam. Képtelen voltam levenni róla
a szememet.
Megigazította magán a takarót, aztán felült.
–  Én szinte mindenről beszélek, de nem könnyű beszélni
az érzéseimről irántad, mert a visszautasításod nagyjából az
egyetlen dolog, ami földbe döngölhetné a büszkeségemet –
jelentette ki. – De te többet jelentesz nekem, mint a
büszkeségem, és többet, mint talán valaha bárki. Nem
akarom elveszíteni a közös pillanatokat veled. Nem akarom,
hogy eltaszíts magadtól úgy, ahogy mostanában teszed, mert
félsz. Tudnod kell, hogy ha elcsesszük, és kudarcot vallunk,
bármi történjen, nem fogsz elveszíteni, oké? Én mindig itt
leszek.
Nagyon sokat jelentett ezt hallani tőle. Most már csak azon
kellett dolgoznom, hogy elhiggyem.
– Oké.
– Most lefekszem aludni.

88
 Kábultan jöttem ki a szobájából.
Tele volt az ágyneműm az illatával aznap éjjel, miközben
újra és újra felidéztem a szavait.
A következő hónapokban kísértett engem a beszélgetésünk
Skylar szobájában. Nem akarom elveszíteni a közös
pillanatokat veled. Én mindig itt leszek.
Eszembe jutott, hogy talán megérezhetett valamit akkor,
mert én sohasem hittem volna, hogy Skylar elvesztésének
lehetősége teljesen újfajta jelentést kaphat.
 

89
 9. FEJEZET
Skylar
 
 
Átkutattam a gardróbomat a tökéletes szettért. Habár elvileg
nem randi volt, Mitch elhívott moziba úgy, hogy csak ketten
leszünk. Kijött egy új Adam Sandler-film, amit nagyon meg
akart nézni, és elvitt az anyukája Honda Accordjával.
Szombat este volt, de Mitch mostanában nem járt randizni
lányokkal a suliból. Soha nem beszéltünk róla, hogy miért.
Az  is nyilvánvaló volt, hogy az elmúlt néhány hétben
kifogásokat keresett, hogy velem lógjon a hétvégéken.
Általában Angie-vel és Codyval vagy Davey-vel töltöttük az
időt. Hosszú idő óta ma este lesz az első alkalom, hogy Mitch
és én kettesben elmegyünk valahova.
Feszült voltam, de nem a mozi miatt, hanem azért, hogy
mi fog történni, amikor hazaérünk.
Sötét farmert és szellős sárga tunikát választottam, aminek
aranyszínű flitterek voltak a nyakán. Szögegyenesre
szárítottam a hajamat, és anya drága Jean-Paul Gaultier
parfümjéből fújtam magamra. A fenébe is, még a szememet is
alaposan kifestettem, és rendesen kitettem magamért. Azt
akartam, hogy Mitch emlékezzen rá, hogy nézek ki ma este.
Nagyjából másfél hónap telt el, amióta Mitch bevallotta a
szobámban, hogy akar engem, miközben lázasan az ágyban

90
feküdtem. A  következő napokban továbbra is szokatlanul
éreztem magam. Néha visszajött a láz, máskor pedig csak
nyomott volt a hangulatom.
Anya végül két hete rávett, hogy menjek el az orvoshoz.
Feltételeztem, hogy dr. Stein felír majd valami
antibiotikumot, és ezzel meg is oldódik a dolog.
Megszólalt a csengő, ami kizökkentett a gondolataimból.
– Skylar! Megjött Mitch – kiabálta anya odalentről.
– Mondd meg neki, hogy jöjjön fel!
Amikor kinyílt az ajtó, elállt a lélegzetem a látványától.
Nedves volt a haja, tökéletesen hullámos, és egy kósza tincs a
homlokába lógott. Jobban kiöltözött, mint ahogy valaha
láttam: tengerészkék kötött pulóver volt rajta a fekete
szövetkabát alatt. Mennyei illata volt: pézsmás, frissen
zuhanyozott, férfias. A pulóver rásimult férfias alakjára, ami
mostanában kidolgozottabb lett. Nemrég töltötte be a
tizenhetet, és egyre kevésbé volt kisfiús, sőt napról napra
egyre inkább úgy nézett ki, mint egy felnőtt férfi.
– Skylar – nyelt egyet. – Ahogy kinézel…
–  Tudom. Keményen megdolgoztam érte. Rohadtul
remélem, hogy jól nézek ki.
–  Több mint jól. Azt akartam mondani, hogy gyönyörű
vagy.
Megdobbant a szívem. Vettem egy mély lélegzetet, amivel
magamba szívtam az illatát. Még sohasem mondta, hogy
gyönyörű vagyok. Jól kellett volna esnie, mégis úgy éreztem,
mintha gyomorszájon vágtak volna.
– Köszönöm.
– Szívesen.

91
 Mitch még mindig az ajtóban állt. Csend volt, csak a
radiátor zaja hallatszott, amikor bekapcsolt a szobámban a
fűtés. Tetőtől talpig végigjáratta rajtam a tekintetét, és olyan
érzésem támadt, mintha ő maga lenne rajtam.
Megkeményedett a mellbimbóm. Nem tudtam, hogy ez
randinak számít-e, de több szempontból is annak tűnt ez az
este.
– Segítenél feltenni? – emeltem fel a nyakláncomat.
Odajött hozzám, és kivette a kezemből. Félrehúztam a
hajamat, ő pedig átnyúlt előttem, hogy rám adja a láncot és
hátul összekapcsolja. Elidőzött a keze a vállamon, mielőtt
gyengéden megszorította, a lehelete pedig melengette a
tarkómat.
Behunyt szemmel magamba szívtam az illatát, és arra
fordultam meg, hogy engem bámul a gyönyörű acélkék
szemével. Megnyalta az ajkát, feszültnek tűnt. Hogy miért, azt
nem tudtam.
Meghasadt a szívem, mert neki fogalma sem volt arról,
hogy mi fog történni ma este.
– Indulhatunk? – kérdezte.
– Aha.
Mitch Metallicát tett be a kocsiban, amíg megtettük a
néhány kilométeres utat a moziig, ami tele volt.
Kinyitotta nekem az ajtót, és rám kacsintott.
–  Csak ön után, hölgyem – szólalt meg színpadias brit
akcentussal.
– Nos, köszönöm – mosolyogtam. Nem tudta, hogy kis híján
elsírtam magam a kedvességétől abban a pillanatban. Nem
vette észre, hogy iszonyatosan igyekszem tartani magam.

92
 – Kérsz valamit enni?
– Nem. Egyáltalán nem vagyok éhes.
– Meg fogod bánni ezt a döntést, amikor majd látsz engem
enni – fürkészte az arcomat. – Hozok valamit, és ha
meggondolod magad, akkor kaphatsz az enyémből.
– Jó – erőltettem magamra egy újabb mosolyt.
Majdnem minden hely foglalt volt, így csak nagy nehezen
találtunk két egymás melletti széket. Végül valahol hátul
sikerült.
Elhalványultak a fények, rajtam pedig eluralkodott a
rettegés.
Nagyjából negyedórája mehetett a film, amikor magamon
éreztem Mitch tekintetét. Megborzongtam, mert hirtelen
közelebb húzódott, hogy a fülembe suttogja:
– Minden rendben?
Hogyan is hihettem, hogy kibírom végig ezt a filmet?
– Aha – bólintottam.
–  Nem is nevetsz semmin – éreztem megint a fülemen a
forró leheletét. – Nem tetszik?
– Sajnálom.
–  Ne sajnáld! – szorította meg a combomat. – Csak
szeretném, hogy jól érezd magad.
Utána úgy mosolygott rám, amitől olyan érzésem támadt,
mintha kitépték volna a szívemet. Sejtelme sem volt róla,
hogy én is mindjárt ki fogom tépni az övét.
Amikor visszahelyezkedve elhúzódott tőlem, vágytam rá,
hogy mondjon még valamit, csak hogy érezzem a bőrömön a
leheletét. Szükségem volt rá. Semmi mást nem akartam, csak
vele lenni ma este, ez viszont nem a megfelelő hely.

93
 Teljesen máshol járt az eszem, amikor halk nevetgélés
hallatszott a nézőtéren. Elkezdett gyorsabban verni a szívem
és gyöngyözni a homlokom.
Észrevette a fészkelődésemet. Összerezzentem, amikor
rátette a meleg kezét az enyémre, ami már reszketett. Felé
fordulva láttam az aggódó arckifejezését – az én drága
Mitchem! –, és kicsordult az első könnycsepp.
Látni akarom, ahogy felnőtt férfi lesz belőled.
Szeretlek, Mitch.
Félek.
Elsötétedett az arca. Hullámzott a mellkasa, amikor
észrevette, hogy sírok. A film mintha a távolba veszett volna,
ahogy ijedten nézett.
Megszorította a kezemet, hogy álljunk fel, és közben az
egész pattogatott kukoricáját kiborította a földre.
Kiférkőztünk a velünk egy sorban ülő emberek térde előtt.
Kivezetett a sötét teremből a kivilágított előcsarnokba, ahol
most nem voltak vásárlók. Lenéztem a vörös szőnyegre.
Amikor felnézve megláttam a rémült tekintetét a
neonfényben, teljes erővel utat törtek maguknak a könnyek.
Belefúrtam az arcomat a nyakába, ő pedig közelebb húzott
magához. Ezerrel vert a szíve, éreztem a saját mellkasomon.
Nem itt, nem így kellett volna megtörténnie. Csak
szerettem volna együtt tölteni két normális órát a legjobb
barátommal. Ez olyan nagy kérés? Eszembe jutott az összes
közös pillanatunk, amit természetesnek vettem.
– Skylar, megijesztesz. Kérlek… semmi baj. Kérlek, mondd
meg, mit csináljak! Csak mondd meg, hogy mit csináljak. Mi a
baj?

94
 Átáztatták a könnyeim a pulcsiját.
Nem tudott semmit. Nem mondtam neki az égvilágon
semmit, ami felkészíthette volna erre. Nem tudtam, hol
kezdjem. Össze lesz törve emiatt, aminek a gondolatát sem
bírtam.
– Lehetne, hogy csak hazavigyél?
– Nem. Addig nem, amíg nem mondod el, mi folyik itt.
– Nem lehet… itt nem.
– Valami rosszat tettem, amivel kiborítottalak?
–  Dehogyis – bontakoztam ki az ölelésből, hogy
megérintsem az arcát.
–  Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – fogta
meg a kezemet.
Könnyek között bólogattam.
– Szerintem tudom, mi ez az egész – folytatta.
– Mi?
Anya elmondta Janisnek?
–  Egy kicseszett idióta voltam, Skylar – emelte a szájához
mindkét kezemet, hogy megcsókolja. – Nem voltam egyenes
veled…
– Ööö…
–  Hadd beszéljek! – szakított félbe. – Ez nem könnyű
nekem, tudod?
– Mire készülsz? – szorult össze a gyomrom.
–  Azt szeretném mondani neked… hogy szerintem… meg
kéne próbálnunk, hogy több legyen közöttünk a barátságnál.
Sokat gondolkodtam azon, amit akkor este mondtál a
szobádban, hogy mindig jelen leszel az életemben, bármi
történjen is. Fején találtad a szöget. Pont attól féltem, hogy

95
elveszítelek. De egyre jobban meg akarom próbálni veled.
Megpróbálni… mindent. Átélni veled mindent. Folyton…
folyton csak ez jár a fejemben.
Nem lehet, hogy ez pont ma este történik meg. Nem
találtam a szavakat.
–  Most öntöttem ki neked a szívemet. Mondj valamit,
kérlek… – nézett rám olyan tekintettel, hogy meghasadt tőle a
szívem.
Forogni kezdett velem a világ, úgyhogy belé
kapaszkodtam, mielőtt kimondtam.
– Rákos vagyok.
 

96
 10. FEJEZET
Mitch
 
 
Vannak olyan pillanatok az életben, amikről tudod, hogy
sohasem fogod tudni őket kitörölni az emlékeidből,
bármennyire igyekszel is.
Az a pillanat, amikor a lány, aki mindennél többet jelentett
nekem, kiejtette azt a két szót, pontosan ilyen volt.
Először képtelen voltam felfogni. Az  idegeim még mindig
pattanásig feszültek attól, hogy összeszedtem a bátorságot,
hogy kimondjam: többet akarok tőle barátságnál. Napokig
gyakoroltam, hogy mit fogok mondani, és úgy terveztem,
hogy ma este később beszélek majd vele.
Úgyhogy ez szó szerint sokkoló volt.
Miután nem válaszoltam, fojtott hangon megismételte:
– Rákos vagyok, Mitch.
A  vállán nyugvó kezem elkezdett reszketni, mintha a
testem nem tudta volna, hogyan reagáljon.
– Ezt hogy érted? Vagyis… hogyan… hogy lehet ez?
– Tudod, hogy nem éreztem jól magam…
–  Aha… de az már hetekkel ezelőtt történt. Elmentél az
orvoshoz. Jobban lettél.
Egy pillanatra behunyta a szemét, aztán felnézett rám.
–  Igen, de nem mondtam el neked, mi történt, mert nem

97
akartalak megijeszteni, ameddig nem tudtam, mivel állok
szemben. Amikor megvizsgált, talált egy csomót a nyakamon,
és megkérdezte, mióta van ott. Elmondtam neki, hogy már
egy ideje. Nem gondoltam semmi rosszra, mert nem fájt.
Aztán megvizsgálta a testem többi részét is, és talált egy
másikat is az ágyékomnál. Azt mondta, hogy ne aggódjak, de
elküld vérvételre, hogy biztos minden rendben van-e – nézett
le, s megint könnyek szöktek a szemébe. – Még anyát sem
vittem magammal aznap.
Kezdett felfordulni a gyomrom, az olajos pattogatott
kukorica szaga pedig csak rontott a helyzeten. Keserű ízt
éreztem a torkomban.
Ezt nem tehetem. Akkor is erősnek kell maradnom a
kedvéért, ha ez az utolsó dolog, amire futja tőlem.
–  Nem kell sietned – töröltem meg a szemét az
ujjbegyemmel. – De muszáj elmondanod nekem mindent.
Könnyek között bólintott, és szipogott egyet.
– Rossz lett a vérképem, ezért el kellett mennem egy MRI-
re.
Vettem egy mély levegőt, hogy felkészüljek arra, amit
mondani fog. Megfogtam a kezét, és összekulcsoltam az
ujjainkat. Jéghideg volt a keze.
– Igen…
–  A  leletek ott is eltérést mutattak. Nem meséltem neked,
de nem apához mentem akkor hétvégén, hanem volt egy
kisebb műtétem. Kivették a nyirokcsomók egy részét, hogy
megvizsgálják őket.
–  És? – rezzentem össze a gondolattól, hogy bármivel is
megvágták őt.

98
 – Abnormális sejteket találtak bennük.
Gyorsabban vert a szívem, mint életemben valaha.
Megfeszült a testem, és olyan volt, mintha egyszerre akarná
felmondani a szolgálatot, és felkészülni a háborúra.
– Biztos, hogy… biztos, hogy rák?
– Azt mondták, hogy Hodgkin-limfómám van.
Abban a pillanatban, amikor ezt kimondta, kivágódott a
legközelebbi vetítőterem ajtaja, és nevetgélő emberek áradtak
ki rajta. Legszívesebben kinyírtam volna az összeset. Skylar
még beszélt, nekem viszont lüktetett a dobhártyám, és olyan
érzés volt, mintha messze lenne tőlem, pedig még mindig
fogtam a kezét.
„Harmadik stádiumú…”
„Azt mondták, hogy kemoterápiát kell kapnom, és talán
sugárkezelést is…”
„Ki fog hullani a hajam, Mitch. Annyira félek.”
A  fejem szét akart robbanni, a szívem pedig őrülten
zakatolt. Levegőhöz kellett jutnom.
–  Menjünk innen! – vezettem ki a moziból a parkolóba.
Nagyon hideg volt odakint, látszott a leheletünk. Hirtelen
megálltam, odafordultam hozzá, és eszeveszetten elkezdtem
begombolni a kabátját. – Hideg van.
Biztos látta, hogy kezdek szétesni, mert megfogta a
kezemet, hogy ne matassak több gomb után, amikor már egy
sem volt hátra.
– Mitch?
Belenéztem a szemébe, hitetlenkedve megráztam a
fejemet, aztán magamhoz húztam, és úgy kapaszkodtam belé,
mintha az életem múlna rajta. Így maradtunk a parkoló

99
közepén hosszú percekig. Belefúrtam az orromat a hajába,
hogy teljesen magamba szívjam az illatát, mert eszembe
jutott, amit mondott, hogy ki fog hullani az egész.
Valószerűtlennek tűnt. Szúrni kezdett a szemem.
Nem fogok sírni. Jól van. A karjaimban van.
Olyan volt, mint egy álom, amiből nem bírok felébredni.
Beültünk a kocsiba, és csak járattuk a motort bekapcsolt
fűtés mellett. A  rádióból a Great Big World Say Somethingje
szólt. Az  a dal egyébként is elég lehangoló, úgyhogy nem
tudtam elviselni, ezért kikapcsoltam.
Bambán bámultam a parkolóba kiáradó tömeget. A  távoli
nevetésük zaja késként hasított belém. Fogtam Skylar kezét,
és gyengéden simogattam a hüvelykujjammal. Ezernyi
gondolat cikázott a fejemben, de mind ugyanoda vezetett:
erősnek kellett maradnom a kedvéért. Gondját kellett
viselnem.
– Van még valami – zökkentett ki Skylar a mélázásomból.
Megfeszültem. Mégis mi jöhet még?
– A szüleim megbeszélték, és szerintük az lenne a legjobb,
ha New Yorkban kapnék kezelést. Anya elveszítené a
munkáját, ha neki kellene orvoshoz meg mindenhová
hurcolnia engem. Ezt nem engedhetné meg magának,
elveszítenénk a házat. Mivel Oliver otthonról dolgozik a saját
időbeosztása szerint, ezért úgy gondolják, hogy jobb, ha
odaköltözöm hozzá és Lizete-hez. Ő majd gondoskodik rólam,
amíg kemóra járok. Anya minden hétvégén eljön majd.
– New York háromórányira van.
– Tudom, de csak így működhet.
Jobbra-balra járattam a tekintetemet, miközben

100
megoldáson agyaltam. Hátha eszembe jut bármi, hogy ne
kelljen elmennie.
–  Maradj itt! Majd én eljárok veled az orvoshoz.
Gondoskodom rólad.
– Hogy tudnád megtenni a suli mellett?
– Azt kurvára otthagyom. Semmi sem fontosabb nálad.
–  Sohasem hagynám, hogy ezt megtedd. Soha. Ez nem
opció. Képtelen lennék együtt élni a bűntudattal.
Én meg képtelen lennék nélküled élni.
–  Hát… az, hogy annyi mindenen fogsz keresztülmenni
olyan messzire tőlem, ahol nem lehetek melletted… az nekem
nem opció.
– Pedig rendben lesz. Ez nem vita tárgya. Így kell lennie.
Skylar reszketett a hidegtől, úgyhogy feljebb tekertem a
fűtést.
Kezdtem felfogni a tényt, hogy nem fogom tudni
megakadályozni, hogy elmenjen.
–  Akkor majd minden hétvégén elmegyek Brooklynba.
Mikor kezdődik ez az egész?
– Holnaphoz egy hétre.
Nem…
 
***
 
A  hazaút a homályba veszett. Alig emlékszem rá, hogy
elkísértem Skylart a kocsitól az ajtajáig, és arra is, hogy mit
mondtunk egymásnak, mielőtt azon kaptam magam, hogy
egyedül állok az utcánk közepén. Fagyos volt a levegő,
megdermedtek a lábujjaim a talpam alatt ropogó kemény

101
hótól.
Még ahhoz sem volt erőm, hogy kinyissam a házunk
ajtaját. Akkora dühvel néztem fel a sötét égre, amilyet még
soha azelőtt nem éreztem, és azon gondolkodtam, hogy
engedhette meg Isten, hogy ez történjen vele.
Azt akartam, hogy a hideg csillapítsa a fájdalmamat.
Kérlek…
Amikor végre bementem, anya azonnal halkabbra vette az
esti híradót, aggodalmas arckifejezése pedig elárulta, hogy
pontosan tudja, mi történt ma este.
Túlságosan kimerült voltam ahhoz, hogy suttogásnál
hangosabban beszéljek.
– Te tudtad?
Könnyes szemmel nézett rám, de nem szólt semmit.
– Anya! Te tudtad ezt? – ismételtem meg a kérdést.
– Csak pár napja. Ő maga akarta elmondani neked, Mitch.
Minden joga megvolt hozzá.
Olyan érzés volt, mintha szó szerint felforrna az agyvizem.
– Hogy a picsába tudtad ezt eltitkolni előlem? – üvöltöttem
hirtelen teli torokból.
– Ne haragudj! Megígértem Tishnek!
Sohasem beszéltem még így anyával, és rögtön meg is
bántam.
– Egyedül akarok lenni – viharzottam el előtte, ő pedig úgy
tett, mintha nem látta volna, hogy kinyitottam a
bárszekrényt, és felvittem egy kis üveg vodkát a szobámba.
Hosszúnak ígérkezett az út, az alkohol pedig nem oldott
meg semmit, de egy estére muszáj volt felejtenem.
 

102
 ***
 
Másnap reggel durván másnaposan kászálódtam ki az ágyból,
és megfogadtam, hogy ennek a hétnek minden egyes perce
számítani fog. Az  összes kedvenc helyére el akartam vinni
Skylart, például a Cheesecake Factorybe és a lepkemúzeumba
is. Mindre nemet mondott, mert azzal szerette volna tölteni
az időt, hogy együtt lóg velem otthon.
Kétszer Davey és Angie is csatlakozott hozzánk vacsorára
Skylaréknél. Az  ő anyukája és az enyém elkészítették az
összes kedvenc ételét: házi pizzát, szaftos amerikai ragut és
tejszínes tésztát szerecsendióval. Olyan volt, mintha minden
este buli lenne, de Skylar alig nyúlt az ételekhez.
Mindannyian igyekeztünk erősnek tűnni, és próbáltunk a
lehető leghétköznapibb módon viselkedni: Davey a durva
poénjaival, Angie pedig a fényképezőjével.
Az utolsó estén, mielőtt Skylarnek el kellett mennie, Angie
különösen idegesítő volt a kamerával: azt mondta, hogy
pózoljunk, holott egyébként nem szokott ilyet csinálni.
Félrevontam, és a lehető legudvariasabban megkérdeztem
tőle, hogy tudná-e hanyagolni a kattingatást egy estére. Azt
felelte, hogy Skylar külön kérte tőle, hogy hozza el a
fényképezőjét ma este, és fotózzon le mindnyájunkat,
különösen őt és engem.
Nagyon nem vallott Skylarre, hogy azt akarta, hogy
fényképek készüljenek róla.
Az  este hátralévő részében csak azon kattogtam, amit
Angie mondott. Egészen addig, ameddig olyan
következtetésre nem jutottam, amit képtelen voltam

103
elfogadni: Skylar azért akarta, hogy fényképek készüljenek
róla, mert úgy gondolta, hogy van rá esély, hogy nem tér
vissza.
Megszakadt a szívem a fájdalomtól, és forrni kezdett
bennem a néma düh. Muszáj volt kimennem a mosdóba.
Biztos, hogy nem tudja végigcsinálni a következő néhány
hónapot, ha így gondolkodik. Beszélnem kellett vele.
Egyszer csak közölte, hogy fel kell mennie valamiért.
Miután nem jött vissza azonnal, utánamentem.
Úgy megijedt, hogy összerezzent, amikor beléptem a
szobájába. Összeszorult a szívem, mert megláttam a
könnyeket a szemében. Azért jött fel, hogy egyedül sírjon.
Odaszaladtam az ágyhoz, és magamhoz öleltem. Könnybe
lábadt a szemem, de pokolian küzdöttem, hogy egy csepp se
csorduljon ki.
Tedd a dolgod, Mitch! Legyél az ő kősziklája.
–  Figyelj rám, Skylar! Tartanod kell magad, bármennyire
nehéz lesz is. A pozitív gondolkodásnak ereje van. Ha ketten
csináljuk, akkor dupla erő. Hinned kell benne, hogy minden
rendben lesz. Vagyis tényleg el kell hinned, és akkor úgy is fog
történni.
–  Mi lesz, ha tévedsz? – törölte bele a vörös szemét a
pólómba. – Mi lesz, ha soha többé nem jövök haza?
– A „mi lesz, ha” kezdetű kérdések alapja a félelem, semmi
más. Megijedtél, de muszáj hinned abban, hogy Isten nem
fogja engedni, hogy úgy történjen.
– Honnan tudod, hogy van Isten?
Tudtam, hogy akarok válaszolni erre, de megtorpantam,
hogy kitaláljam, hogyan tudom neki a legjobban

104
elmagyarázni.
–  Egyszer, még kissrác koromban úgy éreztem, hogy
reménytelen a helyzet, és vége a világnak. Egyik este nagyon
imádkoztam, és arra kértem, hogy küldjön egy jelet, hogy hall
engem.
– Mi történt?
– Pont másnap találkoztam veled először.
Tudtam, hogy látja a könnyeket a szememben, de még
mindig nem hagytam kicsordulni őket.
–  Nekem pedig téged küldött – adott egy röpke csókot a
számra.
–  Nem vehet el tőlem, mert a történetünknek még nincs
vége – fogtam meg az arcát.
–  Folytatása következik – érintette a homlokát az
enyémhez.
– Folytatása következik – mormoltam az ajkára.
– Megtennél nekem egy szívességet? – kérdezte.
– Bármit.
–  Megmondanád Davey-nek és Angie-nek, hogy nagyon
sajnálom, de szeretnék egyedül lenni az este hátralévő
részében?
– Persze.
–  Aztán majd ha elmentek, gyere vissza! Töltsd velem az
éjszakát!
– Tessék? – néztem rá hitetlenkedve.
– Nem úgy. Csak szeretném, ha mellettem aludnál ma éjjel.
Nem akarok egyedül lenni. Kérlek!
–  Hát persze, maradok. Anya részéről szerintem rendben
lesz, de nem hinném, hogy Tish megengedi.

105
 –  Majd én beszélek vele. Miután elmentek, menj haza,
hozd át a pizsidet, és gyere vissza!
–  Oké – simogattam meg a haját, néhány tincset a füle
mögé igazítva.
 
***
 
Amikor visszamentem Skylarhöz aznap este, Tish engedett
be. Alapjáraton nagyon szigorú volt, és semmilyen más
körülmények között nem engedte volna meg, hogy a lánya
szobájában aludjak. Szóval muszáj volt meggyőződnöm arról,
hogy Skylar megbeszélte vele.
– Biztos, hogy részedről oké?
Kortyolt egyet a borából, és bólintott.
– Bízom benned.
Összeszorult a szívem, mert nem tudtam, hogy én
bízhatok-e száz százalékig saját magamban.
– Köszönöm.
Mielőtt elindultam felfelé, Tish most először elsírta magát
előttem.
–  Én mindent megpróbáltam, Mitch. Mindent megtettem,
hogy mosolyogni lássam ezen a héten, hogy tápláljam benne
a reményt. De ő csak téged akar. Szüksége van rá, hogy ma
éjjel biztonságban érezze magát. Tudom, hogy neked is. Ez
neked is biztos nehéz. Szóval tudom, hogy nem fogsz semmi
hülyeséget csinálni.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez kijelentés vagy
figyelmeztetés.
Azzal végignézte, ahogy felmegyek a lánya szobájába, és

106
bízott abban, hogy nem fogom kihasználni a ritka alkalom
nyújtotta lehetőséget.
Egy kislámpa égett, Skylar pedig könyvet olvasott. Egy
néhány évvel ezelőtti fiúbandás posztert leszámítva a
szekrényajtón egyáltalán nem volt csajos a szobája. Főleg
szürke volt, és fehér, semmi giccs, semmi pucc, csupa
elegancia – pont, mint ő maga.
–  Szia! – tette le a könyvet az éjjeliszekrényre, amikor
észrevett.
–  Szia! – sétáltam oda az ágyhoz. Nem tudtam, hogy csak
egyszerűen bújjak-e be a takaró alá. Végül visszafogtam
magam, és az ágy szélére ültem le. Rózsaszín pamut hálóing
volt rajta.
– Megmondtam neked, hogy rendben lesz – vigyorgott.
–  Be kell vallanom, hogy nem számítottam rá, hogy
anyukád belemegy.
–  Meglepő, mi mindent megengedhet magának az ember,
ha rákos.
Poénkodott, de valahányszor elhangzott az „r” betűs szó,
felfordult a gyomrom.
–  Akkor mehetünk kifosztani egy fagyizót? – próbáltam
viccelődni.
– Tetszik a pizsid – kacagott.
Viseltes, kockás flanelnadrág volt rajtam azzal a pólóval,
amit Davey-től kaptam tavaly karácsonyra, és az állt rajta:
„Szólj rá a melledre, hogy ne bámulja a szememet”. Viccesebb
lett volna, ha tényleg nem azt igyekeztem volna megfejteni
éppen, hogy van-e rajta melltartó. Korholtam magam, amiért
ilyen helyzetben egyáltalán eszembe jutott ilyesmi, de nem

107
tehettem róla. Olyan gyönyörű volt!
Nem moccantam a helyemről.
–  Fura érzés, hogy itt alhatok. Szinte nem is tudom, mit
kezdjek magammal.
–  Kezdhetnéd azzal, hogy bebújsz velem a takaró alá –
emelte fel a takarót, én pedig bebújtam mellé, és a vállára
hajtottam a fejemet. Érződött a haján a samponillat, a bőrén
pedig a tusfürdőé. Sehol máshol nem lettem volna
szívesebben az egész világon.
– Ez jó érzés – mormoltam a vállára. – Mit olvastál?
–  Csak próbáltam elterelni a figyelmemet. Tényleg ne
akard tudni – vihogott.
– De, akarom.
– Hidd el nekem… nem akarod.
– Most már tényleg tudni akarom.
–  Jól van akkor – nyúlt oda az éjjeliszekrényre, hogy
ideadja a puhafedeles könyvet, aminek egy félmeztelen pasas
volt a borítóján. Akinek egy bekötött szemű nő ölelte át a
mellkasát.
Hű, bakker!
– Skylar Seymour! Anyukád tudja, hogy ilyeneket olvasol?
– Az ő szobájából csórtam – felelte huncut vigyorral.
–  Rossz kislány vagy. Itt van a hátulján, hogy 18 éven
aluliak számára nem ajánlott.
–  Már majdnem 16 vagyok, tök mindegy – kapta ki a
kezemből.
–  Nem éppen, de nem fogok árulkodni. Igazából még
valahol tetszik is.
– Mintha neked nem lennének ennél durvább cuccaid.

108
 – Erre nem mondok semmit.
– Én is így gondoltam.
Mindketten elnevettük magunkat, aztán kényelmes
csöndbe burkolóztunk, mielőtt hirtelen lekapcsolta a villanyt,
és a bal oldalára fordult, nekem háttal.
Felé fordultam, hogy átöleljem, és a hátához nyomtam az
arcomat. Feszült voltam, mert féltem, hogy merevedésem
lesz, amiről tudtam, hogy elkerülhetetlen. Zakatolni kezdett a
szívem, csordultig telt rengetegféle érzéssel. Nem fogadtam
meg a saját tanácsomat, és eltöltött az aggodalom és a
holnaptól való félelem, bár elmondhatatlanul hálás voltam
ezért az éjszakáért. Az  érzelmek tetejébe még a farkam is
mocorogni kezdett, ami várható volt, hiszen hozzáért a teste
az enyémhez.
Néhány perc múlva megfordult, így csak néhány centire
volt egymástól az arcunk.
–  Éreztem, ahogy ver a szíved. Mi jár a fejedben? –
suttogta.
– Úgyis mindig tudod, hogy mi jár a fejemben, nem?
–  Most túl sok minden kavarog itt, hogy kisilabizáljam –
paskolta meg a fejemet. – Összekavarodtak a jelek. Tessék,
érezd az enyémet! – tette a mellkasára a kezemet.
Az ő szíve is pont ugyanolyan gyorsan vert. Amikor levette
onnan a kezemet, hozzáértem a bársonyos melléhez. Már
biztosan tudtam, hogy nem hord melltartót alváshoz, amit a
farkam ágaskodva nyugtázott.
– Jól vagy? – kérdeztem.
– Így már igen, hogy itt vagy.
Összeszorult a gyomrom a válaszától, mert tudtam, hogy

109
holnap már nem leszek mellette.
– Mondd el, mi jár abban a szép kis fejedben!
–  Percről percre változik – vett egy mély lélegzetet. – De
most csak annyi, hogy bárcsak tudnám, mire számíthatok a
kemóval. Az orvos szerint mindenki másképp fogadja. Lehet,
hogy nagyon rosszul leszek, de az is lehet, hogy tök jól. Nem
lehet tudni.
–  Te vagy a legerősebb ember, akivel valaha találkoztam.
Tudom, hogy bírni fogod, még akkor is, ha nem lesz könnyű.
Ha úgy érzed, hogy nem megy, és nem vagyok ott, akkor
szeretném, ha felhívnál, és ott leszek veled, ameddig csak
szükséged van rám. Ígérd meg, hogy mindig hívni fogsz, ha
kellek, éjjel-nappal!
– Jó – válaszolta még mindig a gondolataiba merülve.
Igyekeztem erős lenni, de a lelkem mélyén iszonyúan be
voltam tojva.
Néma csönd volt a szobában, csak néhány elhaladó autó
zaját lehetett hallani néha. Még mindig egymás felé fordulva
feküdtünk. Szörnyen meg akartam csókolni, de nem tudtam,
hová vezetne. Nem volt rajta se melltartó, se nadrág a hosszú
póló alatt. Tudtam, hogy ha elkezdenék valamit, képtelen
lennék leállni. Tish azt mondta, hogy megbízik bennem, és
ezzel nem élhettem vissza. Arról nem is beszélve, hogy nem
ez volt a megfelelő alkalom arra, hogy erőltessem a dolgokat
Skylarrel.
– Sajnálom, hogy tönkretettem azt, ami annyira különleges
pillanat lehetett volna – túrt bele a hajamba.
– Miről beszélsz? – simogattam meg az arcát.
–  Arról az estéről, amikor elmondtam neked, hogy rákos

110
vagyok. Éppen megnyíltál előttem. Elmondtad, hogy szintet
szeretnél lépni.
–  Emiatt ne aggódj! Én itt leszek, nem megyek sehova.
Amint túl leszel ezen, ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.
Aggódva lefelé nézett, mire megemeltem az állát, hogy
rám figyeljen.
– Nézz rám! Nem megyek sehova, Skylar.
–  Mik is vagyunk mi egymásnak, Mitch? Nem vagy úgy a
barátom. A barátomnak hívlak, de olyan, mintha sokkal több
lenne közöttünk. Hogy nevezik ezt? És azzal, ami hamarosan
velem történik majd, mi lehetek most neked?
Erre csak egyféle válasznak láttam értelmét.
– Minden. Te vagy… a mindenem.
Válasz helyett megint elfordult tőlem, és hátrébb
helyezkedett, hogy kiskifli-nagykifli pózban hozzásimuljak.
Ezúttal megengedtem magamnak, hogy teljesen ellazuljak.
Sajnos így, hogy hozzám nyomta a fenekét, a farkam teljes
készültségre kapcsolt. Gyengéden végighúztam a
hüvelykujjamat Skylar oldalán. Az, hogy így lehettünk, a
legintimebb dolog volt, amit valaha is csináltam valakivel.
Persze, voltam már lányokkal, de abból minden a homályba
veszett ehhez a pillanathoz képest, amikor csak öleltem
Skylart, és teljesen kizártam a külvilágot.
Csak abban az egy dologban voltam biztos, hogy szeretem
ezt a lányt, de most nem mondhattam el neki. Azt hitte volna,
hogy csak azért csinálom, mert rákos, pedig az az igazság,
hogy szinte azóta szerelmes vagyok belé, hogy megismertem.
Nem hagyhattam, hogy azt higgye: csak a félelem mondatja ki
velem.

111
 Végighúztam rajta a kezemet. Hullámokban tört rám a
felismerés, a mostani pedig olyan volt, mintha egy szikla
nehezedne rám: rák burjánzik ebben a tökéletes kis testben,
ami kezelés nélkül olyan, mint egy időzített bomba, ami
valószínűleg megöli őt.
Még szorosabban magamhoz húztam, és éreztem, hogy
könnyek szöknek a szemembe. Jaj, ne! Nincs hová
menekülnöm, ha kiborulok.
Ekkor hallottam meg a hangját, de olyan halkan, hogy alig
lehetett hallani.
– Semmi baj a sírással.
Behunyt szemmel próbáltam visszatartani a könnyeket. De
ő tudta. Érezte.
–  Nem sírok – feleltem, amikor kicsordult az első
könnycsepp.
– Ja, és merevedésed sincs – fordult meg.
Mindketten elnevettük magunkat, miközben folytak a
könnyeink.
Skylar nagyjából negyedóra múlva aludt el a karjaimban.
Én egy szemernyit sem aludtam akkor éjszaka. Inkább fent
maradtam, és hallgattam a szuszogását, mert minden egyes
lélegzetvétele megerősítette bennem, hogy továbbra is itt van,
és minden rendben lesz.
Rendben kell lennie.
Néztem, ahogy felkel a nap egy olyan reggelen, amiről azt
kívántam, bárcsak sose jönne el. Most először, amióta a
copfos kislány besétált az életembe, imádkozni kezdtem
ahhoz az Istenhez, akiről reméltem, hogy még mindig
meghallgat engem.

112
 

113
 11. FEJEZET
Skylar
 
 
– Csak csináld.
Lizete a kezében tartotta apám elektromos borotváját, de
nem volt hajlandó bekapcsolni. Az új „mostohaanyám” volt a
tökéletes személy erre a feladatra. Nem álltunk olyan közel
egymáshoz, hogy tényleg olyan mélyen érintse, mint az
anyukámat, én pedig képtelen voltam megcsinálni saját
magamnak. Így hát néhány nappal azután, hogy elkezdett
csomókban hullani a hajam, megkértem rá, hogy jöjjön oda
hozzám a fürdőszobába.
– Biztos, hogy ezt akarod?
– Igen – meredtem bambán a régimódi rózsaszín csempére
apám fürdőszobájában.
– De még így is sok hajad van.
– Csak napok kérdése. Így legalább nálam van az irányítás.
– Oké, m’ija.
Utáltam, hogy így becéz. A spanyol kifejezéssel arra, hogy
„lányom”. Nem vagyok a lánya. Ettől még elismeréssel kellett
adóznom neki, mert amikor hozzáment apámhoz, nem arra
fizetett be, hogy velük lakjon egy beteg tinédzser.
Bármennyire is utálni akartam őt, képtelen voltam rá.
Ráadásul ő csinálja a világ legjobb arroz con pollóját is.

114
 Megnyomott egy gombot, amitől felharsant a berregő
hang. Semmi mást nem láttam, csak a hatalmas műmellét,
mielőtt behunytam a szememet, és a penge végigsimította a
fejemet. A  hangra összpontosítva továbbra is behunyva
tartottam a szememet, és azzal győzködtem magam, hogy ez a
méltóságom megőrzéséről szól, és beintek a kemónak.
Ez csak haj.
Néhány perc múlva légáramlatot éreztem a fejemen.
Tudtam, hogy az összesnek annyi.
Amikor a berregés abbamaradt, Lizete gyengéden rátette a
hideg kezét a fejbőrömre. Még mindig nem voltam hajlandó
kinyitni a szemem.
– Egyedül hagynál egy picit?
–  Persze, m’ija – veregette meg a vállamat. – Gyere le, ha
végeztél, és csinálok neked valamit enni!
Hallottam, hogy becsukódik az ajtó.
Tíz, kilenc, nyolc, hét, hat, öt, négy, három, kettő… kettő…
kettő… egy.
Kinyitottam a szemem. A szívem kihagyott egy ütemet.
Ez csak haj… egészen addig, amíg oda nem lesz.
Még mindig a tükröt bámultam, mert reménykedtem
benne, hogy bármelyik pillanatban könnyebbé válhat
elfogadni a kopasz önmagam látványát. Nem számít,
mennyire próbálja az ember felkészíteni magát valamire,
nem tudhatja, hogyan fogja kezelni a helyzetet, ameddig meg
nem történik. Most már úgy is néztem ki, mint aki rákos, és
nehéz volt felfogni a valóságot. Úgy tenni, mintha minden
rendben lenne, nem volt többé opció.
Először sírtam el magam, amióta több mint két hónapja

115
megérkeztem New Yorkba.
Eddig a pillanatig semmi sem tűnt kibírhatatlannak. Már
túl voltam az első sorozatnyi kemón, amit ABVD-nek hívnak.
Úgy hangzik, mint egy nemi betegség, de annak a négy
gyógyszernévnek a kezdőbetűje, amikből a kezelés áll. Még az
sem volt annyira rossz, amikor belém nyomták azokat a
mérgeket, mint a hajam elvesztése.
A  kemó eddig igazából nem volt annyira ijesztő, mint
hittem. A  gyakori vénaszúrások elkerülésére egy kanülön
keresztül kaptam a gyógyszereket a kulcscsontom alá.
Az  ápolók mindig megtettek mindent, hogy felvidítsanak,
és eltereljék a figyelmemet anélkül, hogy megpróbálták volna
habos tortának feltüntetni az egészet. Megadták nekem,
amire szükségem volt, mindenféle mellébeszélés nélkül.
Hordtak maguknál savanyú cukrot, ami segített
megszabadulni a kellemetlen szájíztől, ami az egyik
gyógyszer, az Adriamycin miatt volt. A  tévét is bekapcsolták
nekem valami szórakoztató csatornára. Így ki tudtam zárni
azt, ami valójában történik velem, mert belevetettem magam
a valóságshow-kba, szóval örökre a Kardashian család élete
fog eszembe jutni a kemóról. Khemo.
Apa mindig végig mellettem volt, három teljes órán
keresztül. Miután beadták mind a négy gyógyszert, kimosták
a kanülömet, és hazamehettem, ahol a következő kezelésig
megpróbáltam úgy tenni, mintha nem lennék rákos. Az elején
könnyebb volt felejteni.
Végighúztam az ujjaimat a most már szúrós fejbőrömön,
és eltűnődtem, hogy kerülhetek így Mitch szeme elé. Úgy volt,
hogy karácsonykor meglátogat, addig pedig már egy hét sem

116
volt hátra. Még nem választottam parókát. Nem számítottam
rá, hogy ilyen hamar elveszítem a hajam, mert az egész első
sorozatot átvészeltem hajhullás nélkül. Elkeserítő volt, hogy
hirtelen elkezdett csomókban hullani, mert kezdtem azt
remélni, hogy talán szerencsém lesz. Emiatt úgy terveztünk
Lizete-tel, hogy holnap meglátogatunk egy bensonhursti
parókaboltot.
Kikészített nekem néhány sapkát az övéi közül az
ágyamra. Egy szürke, kötött svájcisapkát választottam, és
azonnal megkönnyebbültem, amikor abban néztem bele a
tükörbe.
Pittyent a telefonom. Elővettem a zsebemből, s láttam,
hogy Mitch írt.
 
Épp rád gondolok. Alig várom, hogy lássalak a hétvégén.
Hogy vagy?
 
El akartam mondani neki, hogy nyomorultul vagyok, és
félelemmel tölt el, hogy így lásson engem, de nem láttam
értelmét, hogy aggódjon a távolból.
 
Skylar: Velem minden oké. És veled?
Mitch: Hiányzol. Seamusnek is. Utál engem, mert azt hiszi,
hogy én nem engedlek ide.
Skylar: Nekem is hiányoztok.
 
Ettől a három szótól megint elsírtam magam. Lefeküdtem
az ágyra, és a mintásra festett plafont bámulva nyeltem a
könnyeimet. Hiányzott Mitch. Hiányzott az illata. Hiányzott

117
az otthonom. Hiányzott a rák előtti életem.
Szorosan átöleltem a plüss Tigrisemet a Micimackóból.
Apánál lányos volt a szobám: rózsaszín falakkal és fehér
bútorokkal, tele a régi plüssállataimmal. Amikor a szüleim
elváltak, sok játékot elhoztam magammal, amikor jöttem,
hogy jobban otthon érezzem magam, a legtöbbjük pedig itt
maradt.
Adobo fűszerkeverék illatát éreztem. Lizete főz valamit.
–  Skylar? – szólt fel odalentről. Megvonaglottam attól,
ahogy az „r”-t ejtette mindig a nevemben. – Szükséged van
valamire? Mindjárt kész az ebéd.
Apának megbeszélése volt, ahonnan csak este ér haza. Azt
kívántam, hogy bárcsak teljesen egyedül lennék, és nem kéne
aggódnom amiatt, hogy Lizete síráson kap.
–  Minden rendben – rikkantottam a könnyeimet
törölgetve. – Idefent maradok egy kicsit pihenni.
Kezdett sötétedni odakint. Lekapcsoltam a villanyt, hogy
aludjak egyet, és szinte koromsötét lett a szobámban.
Amikor megcsörrent a telefonom, kis híján fel se vettem.
Néhány csöngetés után odanyúltam érte, és láttam, hogy
Mitch az.
– Szia, Mitch!
– Hát szia!
Összeszorult a szívem a vágyakozás fájdalmától a mély és
bársonyos hangja hallatán.
– Mi a helyzet? – köszörültem meg a torkomat.
–  Ez most furán fog hangzani. Tudom, hogy azt mondtad,
hogy minden oké, de egész nap olyan érzésem van, hogy
mégsem, és őszintén szólva én sem vagyok annyira szuperül.

118
Muszáj volt hallanom a hangodat.
Honnan tudta? Behunytam a szememet, és tudtam, hogy
ha kinyitom a számat, akkor hallani fogja, hogy elkezdtem
sírni.
Nekem is muszáj hallanom a hangodat.
– Skylar? Itt vagy?
– Igen – remegett a hangom. – Itt vagyok.
– Te sírsz?
– Igen – szipogtam.
– Mesélj! – folytatta megnyugtató hangon, szinte suttogva.
– Miért vagy szomorú?
Haboztam, de előbb-utóbb úgyis megtudta volna.
– Le kellett ma borotválnom a hajamat.
Nem válaszolt rögtön, csak a lélegzetvételét hallottam a
vonal túlsó végén.
–  Tudtam, hogy történt valami. Egyszerűen tudtam –
sóhajtotta. – Annyira sajnálom – tette hozzá halkan.
–  Tudom, hogy elkerülhetetlen volt. Csak ledöbbentem,
amikor megláttam, hogy teljesen odalett.
– El tudom képzelni – hallgatott el egy pillanatra. – Figyelj,
megnézted az e-mailjeidet? Elég ironikus, de küldtem neked
valamit ma reggel. Gépnél vagy?
– Lehetek.
– Megvárom.
Odanyúltam a laptopomért. Amikor beléptem, láttam,
hogy Mitch küldött nekem egy csomó képet olyan híres
emberekről, akik leborotválták a fejüket egy filmszerep
kedvéért. Az első Natalie Portman volt, akibe régen pont bele
volt zúgva. Szóval én természetesen utáltam. A  következő

119
Demi Moore. Utána Megan Fox.
Nem igazán tudtam, mit akar ezzel.
– Hűha, hát ez…
– Látod őket?
– Aha…
– Mit látsz, amikor rájuk nézel?
–  Igazából nem is néznek ki annyira rosszul, mert
mindegyikük szép így is.
– Szerinted szépek?
– Igen, szerintem azok.
– Te tízszer szebb vagy, Skylar.
Nem tudtam megunni, hogy ezt mondja nekem.
– Mitch…
–  Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, mire hozzászoksz,
hogy nincs hajad, de végül is ugyanúgy gyönyörű vagy. És
tudod, mit fogok gondolni, amikor meglátom a kopasz
fejedet?
Te sohasem fogod meglátni a kopasz fejemet, haver.
– Mit?
–  Azt, hogy a kemó teszi a dolgát, szétrúgja a rákos sejtek
seggét. Nagyon helyes, nem is lehetne másképp.
Nem tudtam, előre gyakorolta-e a színjátékot, hogy jobban
érezzem magam tőle, vagy tényleg komolyan gondolta.
Akárhogy is, sikerült jobb kedvre derítenie.
– Mi lenne velem nélküled? – húzódott mosolyra a szám.
– Azt sohasem fogjuk megtudni.
Ugatást hallottam.
– Jaj, ne! Ugye nem…
– De. Megint ugatás van. Úgy utál, ahogy vagyok. Azt hiszi,

120
hogy én küldtelek el.
– Hadd beszéljek vele!
– Tartsd!
Hallottam, hogy kinyílik a kalitka ajtaja, hangosabbra vált
az ugatás, aztán Mitch azt mondja:
– Oké, odatartom a telefont a füléhez.
– Seamus? Én vagyok az.
Az ugatás abbamaradt, én pedig folytattam.
–  Nagyon hiányzol. Kérlek, legyél jó fiú. Oké? Nincs több
ugatás. Legyél jó Mitch kedvéért, és nemsokára hazamegyek.
Szeretlek.
Síri csönd.
– Marhára hihetetlen – vette vissza a telefont Mitch.
– Szegénykém – nevettem el magam önkéntelenül.
– Szegénykéd? Szegény én, hogy itt maradtam egy szerelmi
bánatos madárral. Tudod, hogy valamelyik nap rám szart?
Még hangosabban nevettem. Jólesett.
– Neked ez vicces, mi?
– Igen, az.
–  Na, hát ha mosolyra fakasztott, akkor már megérte. Ez
lesz a célom, hogy megnevettesselek legalább naponta
egyszer.
Aznap este legalább egy tucatszor elhatalmasodott rajtam
a nevethetnék. Mitch órákig vonalban maradt velem, amíg el
nem aludtam. Nem is emlékeztem rá, hogy elköszöntem tőle.
Másnap este viszont nemcsak úgy néztem ki, mint aki
rákos, hanem először úgy is éreztem magam.
 
***

121
  
A  baj mindig csőstül jön. A  következő néhány nap brutális
volt. Le kellett mondanom a parókaboltos kiruccanást, mert
felállni sem tudtam anélkül, hogy hányingerem támadt volna.
A  kemós émelygés, amiről olyan sokat hallottam, végül
engem is utolért. Az  elejétől fogva szedtem a Zofrant, az
émelygés elleni gyógyszert, de úgy tűnt, hogy már nem
használ.
A  szám is kezdett nagyon fájni belülről, és fekélyek is
lettek benne, ami egyébként a hányással kombinálva
nagyszerű volt.
Mivel az ágyból sem tudtam felkelni, nehézséget okozott,
hogy üzenetekre válaszoljak, vagy beszéljek telefonon. Még
az is lehetetlennek tűnt, hogy felüljek tévét nézni.
– Skylar szörnyen émelyeg, Mitch – hallottam apa hangját
odalentről. – Nem tud idejönni a telefonhoz. Majd
megmondom neki, hogy kerested.
Tudtam, hogy aggódni fog, és utáltam, hogy nem tudom én
magam elmagyarázni a helyzetet, de az, hogy még ahhoz sem
tudtam elég erőt gyűjteni, hogy akár csak beszéljek vele,
elárulta, hogy milyen rosszul voltam.
Miután apa letette a telefont, bekukucskált hozzám.
– Mitch volt az, szívem.
Csak bólintottam, és átfordultam a másik oldalamra.
– Kérsz egy kis gyömbért? – kérdezte.
– Nem.
– Anya egy nappal hamarabb jön.
Bólintottam, hogy jó.
Anya egyébként mindig péntek este érkezett. Apa és Lizete

122
szívélyesen fogadták, és bár anya kellemetlenül érezte magát,
igyekezett nem mutatni. Az  idő nagy részét a szobámban
töltötte, vagy elmentünk egy kicsit valahova, amikor elég jól
voltam hozzá. Aztán a másod-unokatestvérénél aludt, aki
nagyjából tízpercnyire lakik.
Pittyent a telefonom, és tudtam, hogy Mitch az. Tudnom
kellett, mit írt, úgyhogy nagy nehezen odanyúltam az
éjjeliszekrényre.
 
Apukád mondta. Ne aggódj a válasz miatt, de engem elérsz
éjjel-nappal. Túl leszel rajta. Számolom a napokat
szombatig.
 
Az  egyébként is felfordult gyomrom még jobban
összeszorult a gondolattól, hogy így lásson. Úgy voltam vele,
hogy meglátjuk, hogy leszek, de ha nem változik az
állapotom, akkor semmiképp sem hagyhatom, hogy
meglátogasson.
Lizete bejött a szobába, csirkehúsleves volt nála.
– Ülj fel, m’ija! Szükséged van az erődre.
– Nem tudok. Már az illatától is megint hánynom kell.
– Csak kóstold meg, kérlek!
Tudtam, hogy kell valaminek lennie a gyomromban.
Felültem, és lassan szürcsölni kezdtem a húslevest. Erőteljes
és rossz íze volt, morogva tiltakozott a hasam ellene, de a felét
magamba erőltettem.
Aznap éjjel alig tudtam aludni az émelygés miatt. Hajnali
négy körül kezdtem egy kicsit jobban érezni magam, és azt
kívántam, bárcsak ne lenne túl korán ahhoz, hogy felhívjam

123
Mitchet. Azt mondta, hogy bármikor hívhatom, de nem
akartam két órával azelőtt felébreszteni, hogy felkelne az
iskolába induláshoz.
Inkább ránéztem a Facebookra, bár nemrég megfogadtam,
hogy kerülni fogom. Folyton emlékeztetett mindarra, ami
hiányzott otthonról. Mitchnek volt profilja, de sohasem
használta. Láttam, hogy valaki megjelölte őt egy tegnap esti
bejegyzésben.
 
Brielle Decker
Megnézni a legújabb Batman- lmet – vele: Mitch Nichols.
 
Összevissza kezdett verni a szívem. Régen jártak Brielle-
lel. Csak bámultam a posztot. Mitch és én gyakorlatilag nem
jártunk, de ha a rák nincs, akkor együtt lennénk. Azt mondta,
hogy ott folytatjuk majd, ahol abbahagytuk, amikor jobban
leszek, de sohasem határoztuk meg pontosan, hogy ez addig
is mit jelent ránk nézve. Sohasem mondta ki szó szerint, hogy
nem fog senki mással randizni.
Igazság szerint a lányok folyton koslattak utána. Csak nem
számítottam rá, hogy elmegy valahova az egyikkel, amikor
elvileg annyira aggódik értem.
Még mindig fel volt fordulva a gyomrom, amikor fogtam a
telefont, és írtam neki.
 
Remélem, jól érezted magad a mozis randin Brielle-lel.
 
Nem válaszolt.
A  másik oldalamra fordulva a fejemre húztam a takarót,

124
mert megint jött egy szörnyű émelygésroham. Néhány perc
múlva kezdtem megbánni az üzenetet. Nem volt reális
elvárás a részemről, hogy Mitch a következő fél évig vagy
még tovább ne élje az életét. Elkezd majd szánalmat érezni
irántam. De ez a 22-es csapdája, mert képtelenség volt
elfogadnom, hogy más lányokkal tölti azt az időt, amit velem
töltött volna. Már nem tudtam úgy kezelni, mint korábban.
Mivel egy szemhunyásnyit sem aludtam, végül reggel hat
körül elszenderedtem. Egy óra múlva a csengőhangom
ébresztett. Mitch volt az. Ha nem vettem volna fel, egész nap
rágódom miatta.
– Halló? – szóltam bele álmosan.
– Hála az égnek, hogy felvetted.
– Mi az?
– Most láttam az üzenetedet. Aludtam, amikor írtad. Azért
nem válaszoltam. Most úton vagyok a suliba, de késésben.
Figyelj…
–  Nem kell megmagyaráznod. Minden jogod megvan
hozzá, hogy éld az életed. Nem várakozhatsz ölbe tett kézzel,
amíg én…
– Baszki, Skylar! – szakított félbe dühösen. – Hallgass meg,
oké? Tegnap este, amikor kerestelek a vezetékesen, és apukád
elmondta, hogy milyen beteg vagy, akkor tehetetlennek
éreztem magam. Fel-alá járkáltam a szobámban. Muszáj volt
hallanom a hangodat. Itt vagy?
– Aha.
–  Davey felbukkant hétkor, és tökre elfelejtettem, hogy
megígértem neki, hogy elmegyünk megnézni az új Batman-
filmet. Megmondtam neki, hogy nem akarok menni.

125
 – Így végül Brielle-lel mentél.
Zörgés hallatszott, aztán Davey hangja.
– Skylar?
– Davey?
–  Rómeó baromi lassan tér rá a lényegre. Szóval tegnap
elmentem hozzá. Úgy nézett ki, mint egy zombi. Azt mondta,
hogy innia kell valamit. Betegre aggódta magát miattad, én
meg miatta aggódtam. Az  a rohadt madár ugatott.
Elráncigáltam Mitchet a moziba, és emlékeztettem rá, hogy
úgyis ott van nála a telefonja, ha keresnéd. Az  a ribanc meg
pont ott volt a barátnőjével. Mellénk ültek le, és bejelölte a
Facebookon. Mitch öt másodpercenként nézte a telefonját,
hogy nem kerested-e, még a filmre se figyelt oda. Tudod, hogy
én nem hazudnék neked.
Ez volt a szép Davey-ben. Egyikünk felé sem billent nála a
mérleg nyelve, és nem volt oka hazudni. Erőt vett rajtam a
megkönnyebbülés.
– Köszi. Add vissza Mitchet!
–  Szia! – vette át a telefont, nekem pedig mintha lement
volna a vérnyomásom a hangjától.
– Ne haragudj! Csak olyan nehéz ez.
–  Nem, én kérek bocsánatot. Úgy tűnik, hogy sohasem
tisztáztam veled a dolgokat. Engem senki más nem érdekel.
Nem randiztam senkivel azóta, hogy csókolóztunk. Azt
hittem, hogy ezt már tudod. Én csak téged akarlak, Skylar.
Megcsillant a kopasz fejem a komód fölötti tükör fényében,
és kicsordult egy könnycsepp a szememből.
– Most csak félig vagyok önmagam.
– Inkább belőled egy fél, mint a világon bármi másból egy

126
egész.
–  Haver – hallottam Davey-t a háttérből. – Adj egy zsepit,
mert csöpög a nyál errefelé.
Könnyek között elnevettem magam.
– Hiányzol. Hiányoztok. Hiányzik az otthonom.
–  Lehet, hogy fizikailag nem vagyok ott, de a szívem ott
van veled minden egyes nap minden egyes pillanatában.
Kérlek, ígérd meg nekem, hogy nem fogod arra pazarolni a
gyógyuláshoz szükséges energiádat, hogy butaságok miatt
aggódj. Beszéljük meg, ha bánt valami!
– Jó, megígérem.
–  Csak gondolj bele, hogy két nap múlva végre együtt
töltjük a karácsonyt.
 
***
 
Több mint két hét telt el a beszélgetésünk óta. A  rák nem
kapott értesítést arról, hogy jön a karácsony, így ahelyett,
hogy Mitchcsel ünnepeltem volna, végül a kórházban
kötöttem ki.
Nagyon dühös volt, mert nem voltam hajlandó elárulni
neki, hol vagyok, mert attól tartottam, hogy odajönne. Végül
csak azért ment bele, hogy távol maradjon tőlem, mert azt
mondtam neki, hogy elszigetelve kell maradnom a
fertőzésveszély miatt. Ez kegyes hazugság volt, mert az orvos
csak annyit mondott, hogy ne kerüljek közeli kapcsolatba
senkivel, de a társaságukban lehetek.
Mitch egy kicsit náthás volt, és ez az egy dolog tartotta
vissza attól, hogy erőltesse a témát. Egyszerűen nem

127
hagyhattam, hogy olyan gyengének lásson. Sokat fogytam, és
azokon a napokon, amikor belázasodtam, képtelen voltam
bármit is elviselni a fejemen.
Egy nappal azelőtt kezdődött, hogy Mitch eljött volna a
tervek szerint. Az  éjszaka közepén felment a lázam, és az
onkológusom, dr. Vega azt javasolta a szüleimnek, hogy
vigyenek be a kórházba. Hála istennek, anya korábban
érkezett, így velem volt.
Amint felvettek az osztályra, egy vizsgálat kimutatta, hogy
alacsony a fehérvérsejtszámom. A  fertőzések megelőzésének
érdekében az ügyeletes orvos azonnal felírt nekem egy
gyógyszert, ami segít növelni a fehérvérsejtszámot, és
antibiotikumot is kaptam intravénásan.
Azóta folyton kórházba kerülök, mert újra és újra felmegy
a lázam, és olyankor bent kell maradnom néhány éjszakára.
Végül elhalasztották a következő adag kemómat, ami azt
jelentette, hogy még tovább tart majd, mire ennek a
rémálomnak vége.
Az  a legrosszabb az egészben, hogy a kórházban rekedve
túl sok időm maradt gondolkodni. Minél borzalmasabban
éreztem magam, annál nehezebb volt meglátni a fényt az
alagút végén. Bár a Hodgkin-kórral ígéretesek voltak a
kilátásaim, néha olyan volt, mintha a rák helyett a kemó
nyírna ki.
Csak élni akartam az életemet. Ez túl nagy kérés? Bár testi
erőm nem volt, az agyam villámsebességgel járt. Úgy éreztem,
hogy lebénultam, és a mániámmá vált minden, amit sohasem
volt lehetőségem megtenni. Utazni akartam, autót vezetni,
megkóstolni a szusit… és szexelni akartam Mitchcsel. Ez volt

128
a legnagyobb dolog. Nem akartam úgy meghalni, hogy nem
tudom, milyen érzés. Nem álltam rá készen, de féltem, hogy
sohasem lesz rá lehetőségem.
És nem is tudtam erről beszélni senkivel. Angie még maga
is túl fiatal és tapasztalatlan volt, anya pedig nem tudta
kezelni a szex témát. Lizete-tel nem éreztem magam olyan
bizalmas viszonyban, és aggódtam, hogy elmondaná apának.
Ironikus módon nem elég, hogy jött ez a sok felnőtt érzés,
pont egy gyermekonkológiai osztályon sikerült eluralkodniuk
rajtam. Folyton jöttek az édességet osztogató önkéntesek,
hogy „felvidítsanak”. Lehet, hogy a folyosó túlsó végén lévő
tízéveseknél ez működött, de én tényleg ellettem volna a
süket duma nélkül is. Úgy beszéltek velem, mintha ovis
lennék, vagy nagyothalló. Mentségükre szóljon, hogy kopasz
fejjel tényleg fiatalabbnak tűntem, mint valójában.
Egy idő után aztán elegem lett. Egyik délután egy Fran
nevű ártatlan cukorkaosztogató lett a haragom szerencsétlen
célpontja.
–  Szia, Skylar! Milyen szép neved van! Hogy vagy? Nézd,
mit hoztam neked! Itt egy…
–  Várj egy picit! Te gyorsítót szedsz? Megkérdezted, hogy
vagyok, de meg sem vártad a választ. Csak tovább beszéltél.
– Ó! Hát én…
–  Ez azért van, mert igazából nem is akarod tudni, hogy
vagyok, ugye?
– Dehogynem. Csak…
–  Tényleg? Nos, fekélyek vannak a számban, kék-zöld
foltok a testemen, és úgy nézek ki, mint Elmer Fudd. Szóval
szarul érzem magam. Közben meg tüzel a puncim, mert úgy

129
tűnik, hogy csak a szexre tudok gondolni, pedig moccanni
sem bírok. Van valamid, ami segíthet ezen?
– Ööö…
– Esetleg egy kis fű?
Frannek hirtelen el kellett mennie, és két óra múlva jött
egy pszichológus, hogy „rám nézzen”.
 
***
 
Az  ember néha nem is tudja, mennyire szüksége van
valamire, ameddig az fel nem bukkan a semmiből. Néhány
nappal a kirohanásom után egy új ember jelent meg a
kórtermem ajtajában. Először azt hittem, csak egy újabb
önkéntes. Ott állt a küszöbön, és elveszettnek tűnt. Arra
gondoltam, hogy csak habozik, mert hallotta rólam, hogy
„nehéz eset” vagyok. Nemsokára kiderült, hogy tényleg
eltévedt, és egyáltalán nem hozzám jött. Valami furcsa oknál
fogva örültem volna, ha mégis.
Úgy tűnt, hogy a húszas évei elején jár, és hosszú, szőke
haja volt. Alacsony és vékony alkattal, de nagy mellekkel és
fenékkel. Mint egy kis Barbie baba jó nagy seggel. Egy szép
morzsa volt a külvilágból ezen a posványos helyen. Azt
kívántam, hogy bárcsak magával vihetne, bármerre veszi is
az irányt, amikor elmegy.
Jobban éreztem az energiáját, mint másokét. Ez általában
azt jelentette, hogy olyasvalakiről van szó, akivel kapcsolatba
fogok kerülni. Semmit sem tudtam róla, de valamiért muszáj
volt megismernem. Azt is éreztem, hogy neki is sok minden
kavarog a fejében.

130
 Amikor találkozott a tekintetünk, nem szánakozást láttam
rajta, csak kíváncsiságot. Magányos voltam, és nem akartam,
hogy elmenjen. Így kikapcsoltam a tévét, és elkezdtem
beszélgetni vele. Úgy tettem, mintha azt hinném, hogy ő is
önkéntes, és megkértem, hogy jöjjön be. Megmondtam neki,
hogy a szexről akarok beszélgetni, hogy teszteljem, hogyan
kezeli a helyzetet.
Ninának hívták. Pillanatokon belül ő jelentette nekem az
egész világot.
Leült, és meghallgatta, ahogy mindent elmeséltem neki
Mitchről és a félelmeimről: hogy távol vagyok tőle, hogy
végleg elveszíthetem, és talán sohasem tudom meg, milyen
érzés igazán együtt lenni vele.
Egy óra alatt lényegében rázúdítottam mindent, ő pedig
őszinte, ítélkezésmentes tanácsokat adott.
Elmondtam neki, mennyire félek, hogy Mitch ilyen
állapotban lásson, ő pedig felajánlotta, hogy segít szerezni egy
igazi hajból készült parókát, és kicsinosít, hogy elég jól
érezzem magam a bőrömben a találkozáshoz.
Nina valójában nem tudhatta, milyen sokat jelentett
nekem, hogy aznap felbukkant. Reményt adott, és már
perceken belül tudtam, hogy örökre az életem része marad.
 
***
 
Eljött a nap, amire úgy vágytam, és amitől rettegtem is
egyszerre. Mitch első látogatásának napja azóta, hogy
lebetegedtem, és elveszítettem a hajamat.
A  fehérvérsejtszámom végre javult, így múlt héten

131
kiengedtek a kórházból, és tegnap folytatódott a kemóm. Csak
egy hét múlva esedékes a következő infúzió.
Az  volt a terv, hogy Mitch velem tölti az egész hétvégét
apáméknál, szóval imádkoztam, hogy ne jöjjön rám az
émelygés. Eddig jó volt a közérzetem.
Valaki kopogtatott a szobám ajtaján.
– Gyere be!
Nina egy parókát hozott egy habszivacsból készült fejen, és
vállfákon lógó ruhákat is.
– Hogy érzed magad?
– Ahogy kinézek… szarul.
–  Na, ha végeztünk, akkor lehet, hogy még mindig úgy
fogod érezni magad, de már nem úgy fogsz kinézni.
Letette az összes cuccot, aztán leült az ágy szélére.
– Még mindig félsz találkozni vele?
– Kicsit.
– Miért?
–  Mert fogalma sincs, mennyire másképp nézek most ki.
Tudom, hogy fontos vagyok neki, de azt szeretném, hogy úgy
akarjon engem, ahogy szokott – hunytam be a szememet,
hogy magam elé képzeljem az arcát. – Imádom, ahogy rám
néz, Nina.
Együttérző arckifejezéssel válaszolt.
– Remélem, nem bánod, de megemlítettem Jake-nek, hogy
min mentek keresztül Mitchcsel. Kíváncsi voltam, mit gondol
a dologról.
Jake volt Nina barátja. A képekről tudtam, hogy egy szexi,
tetovált görög isten. Még nem találkoztam vele, de Nina
szavai alapján úgy tűnt, hogy a srác két lábbal áll a földön. De

132
őszintén szólva részemről az is rendben lett volna, ha
baromira nem mondott volna erre semmit.
– Mit mondott?
–  Először is közölte, hogy ha kihullana az összes hajam,
akkor csak kéne keresnie valami mást, amibe
belekapaszkodhat, amikor lecumizom. Aztán eltűnődött, hogy
vajon odalent is kihullana-e a szőröm, és igennel válaszoltam,
akkor egy kicsit belebokszolt a levegőbe. Miután végre
komolyan vette a dolgot, kijelentette, hogy semmiképpen nem
találna kevésbé gyönyörűnek haj nélkül, egy fikarcnyival
sem, és azt üzente neked, hogy ha Mitch már előtte is odavolt
érted, akkor nincs miért aggódnod.
– Jó fej srácnak tűnik. Olyannak, akivel ellennék.
– Fogalmad sincs, mennyire. Mit gondolsz, miért tartottam
tőled távol ilyen sokáig? – kacsintott rám Nina.
–  Hát nyugodtan hozd át bármikor… a szobámba, az
ágyamba, vagy ahol szeretne lenni.
Nina úgy tett, mintha hozzám vágna egy párnát. Tudta,
milyen a humorom, és nem zavarta.
– Neki kéne kezdenünk. Ötkor el kell mennem, Mitch pedig
két óra múlva jön, ugye?
– Aha. Leltárazzunk. Haj?
– Pipa – emelte fel a habszivacs fejet.
– Cici?
Nina benyúlt a nagy fekete sporttáskába, és kivette a
szilikon melltartóbetéteket, amiket kértem, hogy szerezzen
nekem.
– Pipa – vágta őket hozzám viccelődve.
– Drága dolog olcsónak tűnni, mi? – gyömöszöltem be őket

133
a melltartómba. – Smink és műszempilla?
–  Pipa – vett elő Nina egy virágos neszesszert, hogy
meglóbálja előttem.
– Óvszer?
– Nem mondtad, hogy…
– Vicceltem.
– Jobb is. Alig vagy még tizenhat, te kis nimfomán.
– Ó, nem limfománt akartál mondani?
– Skylar, ez még hozzád képest is rossz volt – rázta a fejét
Nina.
–  A  legkomolyabban kérdezem… ha szexelni akarnék
Mitchcsel, nem támogatnál?
–  De igen – felelte némi habozás után. – Csak jobban
örülnék, ha egy kicsit idősebb lennél, és biztosan tudnám,
hogy tényleg készen állsz, nem pedig félelemből próbálsz túl
gyorsan felnőni.
Igazából nem szándékoztam a közeljövőben elveszíteni a
szüzességemet, csak tudni akartam, hogy számíthatnék-e rá.
– Értelek. Most pedig gyere ide, és vágj bele a varázslásba!
– Nem tudok varázslásról…
–  Egy haj nélküli rákos beteget változtatsz át
transzvesztitává alig húsz perc alatt. Ezt még David
Copperfield se próbálná meg.
Nina nevetve segített belebújni egy fekete pulcsiruhába,
amit tőle kaptam kölcsön, mielőtt nekilátott a sminkemnek.
Egyáltalán nem volt profi kozmetikus, de imádni valóan
csücsörítve összpontosított, amikor kihúzta a szememet,
felragasztotta a műszempillákat, és bepúderezte az arcomat.
Kezdett sötétedni odakint, én pedig kezdtem ideges lenni,

134
mert tudtam, hogy Mitch egy késő délutáni vonatra szállt, és
már úton volt.
Nina csak akkor hagyta, hogy belenézzek a tükörbe,
amikor végzett. Miután rátette a fejemre a parókát, a
kezembe adott egy tükröt.
Úgy néztem ki, mintha más ember lennék.
– Hűha!
– Ez egy pozitív „hűha”?
–  Aha. Már nem úgy nézek ki, mint Caillou. Az  egyszer
biztos.
– Hanem inkább úgy, mint Jessica Rabbit? – vigyorgott.
A paróka gyönyörű munka volt, de felvéve megfőtt benne
a fejem. A  színe is sokkal vörösesebbnek tűnt az eredetileg
gesztenyebarna hajamnál. Viszont tetszett a sima, egyenes
fazonja. A  műszempilla kiemelte a zöld szememet, ám túl
hosszú volt, a rúzs pedig túl élénk.
Nem akartam, hogy Nina rosszul érezze magát, de ez
egyáltalán nem én voltam. Emlékeztetnem kellett magamat
arra, hogy direkt én kértem, hogy változtasson így át, és
elterelje a figyelmemet a kopaszságomról meg a fogyásomról.
– Túl sok? – kérdezte aggódva.
–  Tudod, mit? Csak egy picit kell belőle visszavenni. Add
ide azt a zsepit!
Letöröltem a rúzs nagyját, és lassan leszedtem a pillákat.
Még mindig úgy festettem, mint aki ki van csípve, csak egy
kicsit kevésbé színpadiasan.
– Ez most így jó. Tényleg nagyon tetszik ez a paróka.
– Ez arról szól, hogy jól érezd magad a bőrödben – fésülte
ki mosolyogva. – Ha te boldog vagy, akkor én is.

135
 Én akkor leszek boldog, ha Mitch meglát, és nem szalad el
az ellenkező irányba.
 
***
 
A metrón vagyok Brooklyn felé. Kb. 20 perc múlva
találkozunk.
 
Csak bámultam a Mitchtől kapott üzenetet. Húsz perce jött,
így bármelyik pillanatban ideérhetett. Addig spórolni
akartam az erőmmel, így az ágyban ültem, és a ragyogó
holdat néztem. Az ablaküvegen tükröződő, újonnan kicsípett
sziluettem vegyes érzéseket keltett bennem.
A  csengő megijesztett, és hagytam, hogy Lizete nyisson
ajtót.
– Örülök, hogy újra látlak, Mitch – hallottam a hangját.
Becsukódott a bejárati ajtó, nekem pedig mintha pillangók
keltek volna szárnyra a gyomromban a közeledő léptek
zajától.
Izzadt a tenyerem, és vettem még egy utolsó mély
lélegzetet.
A  felhúzott lábamat átölelve ültem az ágyon, amikor
lassan kinyílt az ajtó.
Mitch ledobta a hatalmas hátizsákját a földre, és rögtön
odaült mellém az ágyra. Magához húzott, és úgy kifújta
magát, mintha egy ideje visszatartotta volna a levegőt. Féltem
a szemébe nézni, mert nem akartam változást látni abban,
ahogy visszanéz rám. Behunyva tartottam a szememet,
miközben magamba szívtam a bőre illatát, ami után

136
sóvárogtam.
Nem mondott semmit, csak ölelt. Aztán éreztem a kezét az
állam alatt.
– Na, nézz rám!
Odafordultam hozzá, de máris azt kívántam, hogy bár ne
tettem volna. Hogy lehet az, hogy amíg én az elmúlt két
hónapban csak senyvedtem, ő még elképesztőbb módon
jóképű lett? Mintha másodpercről másodpercre egyre több
pillangó kergetőzött volna a gyomromban, ahogy
végignéztem rajta. Borostás volt az arca, és valahogy
szögletesebbnek is tűnt. Még jobban megnőtt a haja, és
tökéletesen kócosra formázta. Ugyanaz a sötétkék kapucnis
pulóver, amit mindig hordott, most feszült rajta, mert
izmosabb lett az alkata. Férfivá érett, miközben én
összeaszalódtam.
– Nicsak, milyen jól nézel ki – mondta.
–  Jól akartam kinézni a kedvedért, úgyhogy Nina segített
kicsípni magam, de olyan furcsa érzés. Ez az egész egyáltalán
nem stimmel.
– Ez az egész? Miről beszélsz?
–  Te úgy nézel ki, mintha most léptél volna ki a GQ
magazin címlapjáról, én meg úgy, mint… egy drogos kurva!
–  Ne már, Skylar – olvadt le az arcáról a mosoly. – Egy
kicsit kemény vagy magaddal, nem gondolod? Gondolj bele,
min mentél keresztül. Fantasztikusan nézel ki.
– Egy rákos beteghez képest? Az nem valami nagy szám.
Felkeltem az ágyból, de biztos túl gyorsan álltam fel.
Megszédültem, így bele kellett kapaszkodnom a komódba,
hogy ne veszítsem el az egyensúlyomat.

137
 – Jól vagy? – ugrott fel az ágyról Mitch.
– Túl gyorsan álltam fel. – Egyszer csak nagyon rám jött a
hányinger. – Szerintem hányni fogok. Le kéne menned, Mitch.
Nem akarod ezt látni.
– Most értem ide. Nem hagylak itt.
Utáltam ezt. Öt percig sem tudtam kibírni kirohanás és
émelygés nélkül.
Ez volt az utolsó gondolatom, mielőtt csillagokat látva
lerogytam a földre.
 

138
 12. FEJEZET
Mitch
 
 
Még soha életemben nem dermedtem le ennyire. Amikor
Skylar hirtelen összeesett, szó szerint felé vetettem magam, és
elkaptam a levegőben, mielőtt a földre zuhant volna.
–  Segítség! – kiáltottam, de nem válaszolt senki. Az  apja
felesége biztos elment hazulról.
Zakatolt a szívem.
– Skylar! – paskoltam meg a hideg arcát. – Kérlek, Skylar!
Pont megfogtam a telefonomat, hogy hívjam a mentőket,
amikor a szemhéja megrebbent.
– Skylar! Skylar, minden rendben. Itt vagyok.
– Mitch? Mi történt? Hol vagyok?
– Elájultál.
– Ó…
– Történt már ilyen?
– Az orvos figyelmeztetett, hogy kiszáradhatok, mert olyan
sokat hánytam mostanában. Biztos túl gyorsan keltem fel.
– Szerinted fel tudsz állni?
– Nem, még nem – rázta a fejét.
– Oké. Akkor itt maradunk. Csak egy pillanatra felállok, és
hozok egy párnát.
– Ne, ne hagyj itt!

139
 – Jó, nem foglak.
Levettem a dzsekimet, hogy a feje alá rakjam. Néhány perc
múlva a kezembe kapaszkodva lassan felült.
– Szerintem most már fel tudok állni.
Odavezettem az ágyhoz, aztán kivettem egy üveg vizet a
táskámból. Nem győztem elég gyorsan kibontani.
– Igyál ebből!
Lassan felült a fejtámlának támaszkodva, és úgy ivott,
hogy a szájához emeltem a palackot.
– Köszi. Nem is ittam ma vizet. Hülyeség volt.
– Jobban érzed magad?
– Kicsit émelygek.
– Mondd, mire van szükséged!
–  Csak maradj itt mellettem! – Továbbra is ülve hátát egy
párnának vetette, és behunyta a szemét.
Nem vette észre, hogy elmozdult a parókája, így most
először megpillantottam a kopasz fejét alatta. Kiakadt volna,
ha megtudja, ezért nem mondtam semmit.
Bevallom, először sokkoló volt látni, de kegyetlenül
kijózanító volt minden, ami azóta történt, hogy beléptem az
ajtón. Annak ellenére, hogy telefonon hallottam, min megy
keresztül, úgy képzeltem el, hogy külsőre mit sem változott,
amit könnyebb volt megtenni a távolból, tehetetlenül. Nehéz
volt elfogadni a tényt, hogy mennyire legyengült testileg.
Tovább figyeltem, ahogy behunyt szemmel pihent.
Az  egyik oldalt végigfolyt az arcán a fekete szemfesték.
Szívszorító volt, hogy úgy érezte, felismerhetetlenné kell
változtatnia magát, mert azt hitte, hogy úgy fog tetszeni
nekem. Elnehezült a mellkasom, mintha össze akarná nyomni

140
a fájdalom, a szomorúság, a csalódottság és az iránta érzett
szerelem.
Bár betegnek tűnt, és elveszítette a haját, egy pillanatig
sem szerettem kevésbé. Majdnem belehaltam, hogy amiatt
aggódott, hogy másképp fogok rá tekinteni, amiért másképp
néz ki.
Bárcsak tudta volna, hogy mennyivel jobban szerettem így,
mennyivel jobban szerettem, amióta első kézből
megtapasztaltam, milyen erőbe telik megvívni a harcot, ami a
testében zajlik…
Mindennek a tetejébe már a veszély is valóságosabbnak
tűnt, hogy elveszíthetem őt.
Az  ember bizonyos tekintetben nem is tudja, milyen
mélyek az érzései, ameddig nem történik valami ilyesmi.
A  törékenységén keresztül megpillantottam a lelkét – az
esszenciáját annak, amiért mindig is szerettem. Még
fényesebben ragyogott, mert már nem homályosította el a
külső szépsége. Rájöttem, hogy valójában a lelkébe szerettem
bele elsősorban, nem pedig abba, ahogy kinéz.
Hirtelen kinyitotta a szemét, és felém fordult. Rajtakapott,
hogy bámulom.
– Mit nézel?
–  Emlékszel arra, amikor azt mondtad, hogy úgy érzed,
hogy csak félig vagy önmagad?
– Most már látod, hogy miért, igaz?
Felkaptam a vizet. Teljesen félreértette.
–  Nem. Nem erre akartam kilyukadni – fogtam meg a
kezét. – Én is úgy éreztem, hogy csak félig vagyok önmagam…
egészen mostanáig. Csak akkor érzem magam teljesnek, ha

141
veled vagyok. Most, hogy a saját szememmel látom, min mész
keresztül, úgy érzem, hogy heteken keresztül hazugságban
éltem. Itt kellett volna lennem.
–  Nem. Nem kellett volna. Nem akarom, hogy folyton itt
legyél, és tanúja legyél a legrosszabbnak.
Mondd el neki, hogy szereted!
Nem jöttek ki a szavak. Szokás szerint meggyőztem
magam: azt hinné, hogy csak azért mondom, mert beteg.
Ezért úgy döntöttem, hogy inkább nem. Eszembe jutott még
valami.
– Eljössz velem a végzős bálra?
–  Tessék? Mégis hol ordít erről a helyzetről a
bálkirálynőség?
–  Csak eszembe jutott. Tudom, hogy még messze van, de
akkor lesz, amikor már vége a kezeléseidnek. Sohasem
tudnám elképzelni, hogy nélküled menjek. Ez egy olyan dolog
lesz nekünk, amit várhatunk.
–  Oké – mosolyodott el most először, amióta megjöttem. –
Az rám fér.
– Akkor megbeszéltük.
Amikor odahajoltam, hogy átöleljem, véletlenül lejjebb
csúszott a parókája. Ijedten utánakapott, és eszeveszetten
próbálta megigazítani.
– Várj! – fogtam meg a karját. – Látni akarom.
– Hát azt rohadtul semmiképp – felelte egy kacajjal.
–  Skylar, egész végig félre volt csúszva egy kicsit a
parókád. Nem szóltam semmit, úgyhogy részben már láttam.
– Nem, nem láttad.
–  Kérlek, ne félj ennyire! Nekem nem számít. Nekem te

142
számítasz. Ezt nem tudom bebizonyítani neked, ha azt hiszed,
hogy minden attól függ, hogy rajtad van-e az a paróka.
Megrázta a fejét, az arcán pedig végigfolyt egy
könnycsepp.
– Nem megy – tátogta.
Szörnyen küszködtem, hogy visszatartsam a saját
könnyeimet.
– Kérlek! – néztem bele mélyen a szemébe.
Tényleg nem számítottam rá, hogy belemegy. Amikor
leeresztette a karját, úgy nézett rám, mintha ellentmondásos
gondolatok kavarognának benne, és egy kis bólintással –
vonakodva, szavak nélkül – jelezte, hogy megengedi.
Picit remegett a kezem, ahogy lassan hátrahúztam a
parókát, és hagytam, hogy leessen a párnára. Nem
szorongtam amiatt, hogy kopaszon látom. Amiatt szorongtam,
mert tudtam, hogy fél. Aggódtam, hogy rosszul értelmezi
majd az érzéseimet. Igazság szerint őszintén meglepett és
meghatott az, amit a félelmei ellenére megengedett nekem.
Azt jelentette, hogy valahol a lelke mélyén – a
bizonytalanságnál mélyebben – tudta, hogy mennyire fontos
nekem.
Hullámzott a mellkasa, és nem volt hajlandó rám nézni.
Megértettem. De az, hogy zavarban volt, nem akadályozott
meg abban, hogy megtegyem, aminek képtelen voltam
ellenállni.
Végighúztam az érdes ujjbegyeimet a puha, tökéletesen
kerek fején. Forró volt, apró verejtékcseppekkel a paróka
alatt, ami valószínűleg irritálta a bőrét. Ez pedig engem
irritált. A  feje búbján olyan volt a bőr, mint a bársony. Még

143
mindig behunyva tartotta a szemét, miközben lassan köröket
rajzoltam rá az ujjaimmal.
Filmszerűen lejátszódtak bennem Skylar frizurájának
változásai a barátságunk ideje alatt: annak a kislánynak a
hóbortos copfjaitól kezdve, aki visszahozott az életbe kissrác
koromban, egészen a katolikus lányiskola egyenruhájába bújt
vadmacska hosszú, eső áztatta fürtjeiig. Mindegyiket
imádtam, de egyik sem jelentett nekem olyan sokat, mint a
sebezhető lány a puha, bársonyos fejbőrével, aki most
ruházta rám minden bizalmát.
Mögé helyezkedtem, ő pedig háttal nekidőlt a
mellkasomnak. Előrehajoltam, hogy megcsókoljam a fejét.
Túlságosan kimerült volt ahhoz, hogy tiltakozzon ellene.
–  Te vagy nekem a leggyönyörűbb lány a világon –
pusziltam meg újra ugyanott. – Ezt tudnod kell.
Mondd meg neki, hogy szereted!
Ajkam a feje búbján pihent, és még mindig nekem dőlt.
Gyáva!
Behunytam a szemem, és éreztem, hogy egyre
nyugodtabban veszi a levegőt. Rájöttem, hogy elaludt a
karjaimban. Amikor kinyitottam a szemem, megláttam, hogy
ott áll az ajtóban Skylar apja, és minket néz. Összerezzentem,
és szóra nyitottam a számat, hogy magyarázkodjak, mit
keresek az ágyában, de ő felemelte a kezét.
– Psszt! Maradj! Ne ébreszd fel!
Könnyes volt a szeme, a hangja pedig reszketett. Nem
tudom, mióta volt ott, és mennyit láthatott.
 
***

144
  
Fájt a hátam a lenti kanapétól. Nem tudtam aludni úgy, hogy
tudtam, Skylar nem érezte jól magát az éjszaka. Csend honolt
a házban, mivel még mindenki aludt. Kimentem a konyhába
kávét főzni. Csöpögött az üvegkancsóba a barna lé.
Megvetően számoltam a cseppeket, mert mindegyik egy
másodperccel közelebb vitt ahhoz, hogy megint távol kelljen
kerülnöm tőle.
– Jó reggelt, fiam! – ijesztett rám Oliver.
–  Jó reggelt! – fordultam meg. – Remélem, nem baj, hogy
csináltam kávét.
–  Nem, az jó – bólintott. – Én egy feketét kérek. Hogy
bírod?
–  Jól vagyok, csak remélem, hogy ő jobban érzi magát,
mint tegnap.
– Nem lehet könnyű neked így látni őt.
– Tudom kezelni, csak legyen jól.
– Akadtak kemény napjaink mostanában.
– Felébredt már?
– Nem hallottam, amikor lejöttem – húzott ki magának egy
széket, hogy leüljön. – Figyelj! Tudom, hogy ezelőtt nem
igazán voltam jelen az életében, de mindig csakis jókat
mondott rólad.
– Köszönöm, uram.
– Kérlek, hívj Olivernek! És tegeződjünk!
– Rendben… Oliver.
–  Most itt ragadt nálam, de szabad akaratából egyébként
sohasem maradt volna itt. Tudom, hogy nem boldog itt.
Bárcsak tudná, mennyire szeretem! Most már folyton

145
mondom neki, de sok hibát követtem el vele az évek alatt.
– Tudja, hogy szereti… szereted őt, Oliver – adtam neki egy
kávét.
Belekortyolt, és rám nézett a bögre pereme fölött.
– Azt tudja, hogy te is?
– Tessék?
– Ki is lehet mondani, tudod.
Bólintottam. Biztos, hogy tovább állt tegnap az ajtóban,
mint gondoltam.
– Értem. Köszi.
 
***
 
Skylar egész hétvégén beteg volt, mint a kutya. Annak
ellenére, hogy megmutatta a fejét, ragaszkodott hozzá, hogy
viselje a közelemben a parókát.
Egy darabig tartottam neki a tincseket a vécé fölött,
amikor vasárnap reggel hányt.
– Mitch, haza kéne menned.
– Rohadtul nem.
Az  este nyolcas vonatra volt jegyem manhattani
indulással, és egy másodperccel sem akartam hamarabb
otthagyni őt, mint ahogy muszáj volt.
Aznap délután megkért, hogy szaladjak ki a boltba
gyömbéres üdítőért. Hazafelé menet eszembe jutott valami,
amikor elhaladtam egy borbélyszalon körbe forgó táblája
előtt. Úgy megálltam, mintha falnak ütköztem volna.
Tegyem meg?
Mi a francért ne? Ha attól Skylar kevésbé fogja egyedül

146
érezni magát, akkor nem fájhat. Bármit megtennék érte.
Csengőszó fogadott, amikor hirtelen ötlettől vezérelve
benyitottam a szalonba.
– Tolja le az egészet!
A  tulajdonos, Luigi úgy nézett rám, mintha megőrültem
volna.
– Tudod, hogy sok férfi ölni tudna az ilyen hajért, te meg le
akarod borotváltatni?
Amikor elmagyaráztam neki, hogy miért, akkor nemcsak
hogy megcsinálta, hanem ráadásul még ingyen is. Kiderült,
hogy van egy mellrákos lánya.
Vetettem egy pillantást a tükörre, és nem tehetek róla, de
elnevettem magam. Az én fejem nem éppen mondható olyan
simának, mint Skylaré.
– Röhejesen nézek ki.
Luigi megveregette a hátamat, sok szerencsét kívánt, a
vendégek pedig mind tapsoltak.
Odakint úgy éreztem, hogy mindjárt lefagy a fejem.
Felvettem a kapucnimat, és reméltem, hogy ez majd segít
jobb kedvre deríteni őt.
Amikor visszaértem hozzájuk, Oliver és Lizete éppen
filmet nézett. Elsiettem előttük, fel a lépcsőn. Skylar
szundikált, így letettem a gyömbért a komódra, és lefeküdtem
az ágy végében. Türelmetlenül vártam, hogy felkeljen.
Végül elbóbiskoltam, és arra ébredtem, hogy ordít.
– Mitch! Mi a fenét műveltél?
– Ne akadj ki! – szólaltam meg álmosan.
– Ne akadjak ki? Mielőtt elaludtam, olyan hajad volt, mint
David Beckhamnek. És mire felkelek, úgy nézel ki, mint Mr.

147
Clean!
Kibukott belőlem a nevetés a reakciója miatt.
– Mi az, nem tetszik?
–  Nem! Nem tetszik. Nem illik hozzád. Őszintén szólva…
igazából senki sem néz ki jobban kopaszon.
–  Hát akkor szokj hozzá! Amíg neked nincs hajad, addig
nekem se lesz.
– Aha, persze. Mi leszünk kopaszék, csakhogy én legalább
hordhatok parókát. Te nem. A  férfiparókák mind olyanok,
hogy hetvenes évekbeli pornósztárnak tűnnél bennük.
– Nem érdekel. Én csak támogatni akarlak, és ez a módja,
hogy megtegyem.
Néhány perc alatt mintha enyhült volna a kezdeti sokk, és
nevetve simogatta a fejemet.
– Értem, hogy miért csináltad, de őrült vagy, Mitch Nichols.
– Csak ha rólad van szó.
Mondd meg neki, hogy szereted!
– Komolyan nem hiszem el, hogy ezt csináltad.
– Skylar, én…
Mondd ki!
– …hoztam neked gyömbért.
Gyáva.
– Köszi.
–  Van még néhány órám, mielőtt el kell indulnom. Mit
akarsz csinálni?
– Csak feküdj mellém!
– Az menni fog.
A  következő néhány percben nagyon elkezdett
fészkelődni, mintha kellemetlenül érezné magát.

148
 – Jól vagy?
–  Csak az idegeim. Van olyan gyógyszer, ami szorongást
okoz.
–  Anya terapeutája azt mondta neki, hogy teremtsen egy
szép helyet a tudatában, amikor rájön ez, és meditáljon. Te
hová mennél, ha elmehetnél bárhová?
–  Hmm… nem egy bizonyos helyre, hanem inkább egy
olyan tengerparti házba, ami a víz fölé épült. Lenne benne
egy olvasósarok hatalmas, óceánra néző ablakkal.
– Mit olvasnál?
– Biztos valami szemetet.
– Hát persze – nevettem fel. – Jó, akkor képzeld el, hogy ott
olvasod a szemetedet! Valahányszor kezdesz ideges lenni,
csak összpontosíts arra a nyugodt helyre!
– Neked hol van az a hely?
– Mostanában? Bárhol, ahol te.
– Ez nyálas volt, kopaszkám.
– Ez az igazság. Ha te ott vagy, akkor nem számít a hely.
Egy darabig bámult, aztán hirtelen morcos lett.
– Na… – ráztam meg óvatosan a karját. – Mi az? Mi rosszat
mondtam?
– Semmit.
– De valami bánt.
Behunyta a szemét egy pillanatra, mielőtt válaszolt.
–  Van valami, amire mindig is kíváncsi voltam, de nem
kérdeztem meg tőled, mert félek a választól. Mostanában
ezen rágódom.
Felgyorsult a szívverésem. Olyan érzésem támadt, hogy
tudom, hová akar kilyukadni.

149
 – Jó, kérdezz tőlem bármit!
–  Tudom, hogy sok lánnyal jártál már… – kezdte mély
lélegzetet véve. – De szexeltél már?
Őszintén szólva nem tudom, hogy sikerült ilyen sokáig
megúsznom ezt a beszélgetést. Őszintének kellett lennem
vele.
– Igen, szexeltem – nyeltem egyet.
Kifújta a nagy levegőt, amit visszatartott. El volt keseredve.
Bakker! Utáltam ezt. Utáltam, hogy most még meg is
bántottam mindannak a tetejébe, amin keresztülmegy.
Könnyes volt a szeme, a nyakán pedig vörös foltok jelentek
meg.
–  Gyanítottam, de nem voltam biztos benne. Istenem,
olyan hülyén érzem magam. Volt egy olyan álmom, hogy
valami csoda folytán nem, és akkor egyszer majd elsők
lehetünk egymásnak.
Ennek hallatán összetörtem.
–  Annyira szeretném, hogy így legyen, hogy
visszacsinálhassam az egészet. Muszáj megmagyaráznom
neked.
– Megmagyarázni a szexet?
– Nem… jesszusom… csak hadd mondjam végig, oké?
–  Nem hiszem el, hogy sírok emiatt – folyt végig az arcán
egy könnycsepp. – Ezek a hülye gyógyszerek.
Felé fordultam, így csak néhány centire volt egymástól az
arcunk, amikor megtöröltem a szemét.
–  Azért sírsz, mert fontos vagyok neked. Ha te mondtad
volna el nekem az előbb, hogy szexeltél valami sráccal,
szerintem már a vonaton lennék, hogy menjek, és kinyírjam.

150
Szóval te jobban kezeled, mint ahogy én tenném.
– Hánnyal? – szipogta.
– Kettővel.
– Kik voltak?
–  Az  első egy Leah nevű lánnyal történt – fújtam ki
magam. – Két évvel idősebb volt nálam. Még Long Islanden
történt, mielőtt Jersey-be költöztünk. Nem egy különleges
alkalom. Hiba volt.
– És a második?
– Egy még nagyobb hiba. Brielle.
– Mikor? – borzongott meg Skylar, és behunyta a szemét.
–  Nagyjából egy hónappal azután, hogy ideköltöztünk.
Egyszeri alkalom volt.
– Védekeztetek?
– Persze.
Olyan szomorúnak látszott, hogy úgy éreztem, mintha
fojtogatnák a szívemet. Hogy magyarázzam meg neki, hogy
nem számított – anélkül, hogy seggfejnek tűnnék? Rögtön
megbántam azt az éjszakát Brielle-lel, de már nem tudtam
visszacsinálni.
–  Szinte azt kívánom, hogy inkább meg se kérdeztelek
volna.
Meg kellett találnom a megfelelő szavakat arra, hogy
megmagyarázzam: soha egyetlen lány sem volt nekem olyan
fontos, mint ő.
–  Az  első olyan gyorsan történt. Együtt dolgoztam vele az
ottani szupermarketben. Régóta jött utánam, és egyik este
megadtam magam. Nem volt szűz, én meg nem tudtam, mit
csinálok. Soha többet nem randiztunk újra, aztán el is

151
költöztem. Brielle-lel más volt. Eldöntöttem, hogy megteszem.
Szinte gépies volt. Teszteltem magam abban az időben,
amikor megfogadtam, hogy távol tartom magam tőled. Azt
hittem, hogy ha gyorsabban haladok valakivel, akkor
valamiért könnyebb lesz a közeledben lennem, és nem foglak
úgy akarni.
– Szóval kihasználtad…
– Bizonyos értelemben, de tényleg úgy gondolom, hogy ő is
kihasznált engem. Éppen azelőtt szakított a barátjával. Nem
akarok köcsögnek tűnni, de komolyan nem jelentett semmit.
Aztán elmondta egy csomó embernek a suliban, amivel
felhúzta az agyamat. Megbántam.
– Úgy hangzik tőled, mintha nem lenne nagy dolog.
Istenem, de béna vagyok ebben! El kéne mondanom neki,
mit érzek.
–  Nem is nagy dolog, ha nem szívből csinálja az ember.
Csak annyit tudok, hogy amióta csókolóztunk, el sem tudom
képzelni, hogy akarjak bárki mást. Az a csók már önmagában
is a legfantasztikusabb dolog volt, amit életemben valaha
megtapasztaltam. Sajnálom, hogy nem te lehetsz nekem az
első, de te vagy az egyetlen, aki valaha is megkapta a
szívemet. Addig fogok várni rád, ameddig csak szeretnéd.
Nem mehetek vissza az időben, hogy megváltoztassam a
múltat, de garantálom, hogy ha egyszer majd úgy döntesz,
hogy nekem adod magad, akkor az marhára jelenteni fog
valamit.
Skylarnek nem volt ideje válaszolni, mert közeledő léptek
zaját hallottuk. Felugrottam az ágyról.
Lizete nyitott be.

152
 – Jaj, istenem! Hűha.
Először nem értettem, ám utána rájöttem, hogy a
leborotvált fejemre reagált így. Annyira aggódtam Skylar
miatt, hogy elfelejtettem, hogy már nincs hajam.
–  Ja, Mitch úgy jött vissza, hogy volt nekem egy kis
meglepetése.
–  Hűha… – próbálta Lizete visszatartani a nevetést. – Hát
ez… hűha! Amúgy kész a vacsora. Aztán apukád elviszi
Mitchet Manhattanbe a vonathoz.
Követtük Lizete-et lefelé, már nem folytattuk a
beszélgetést. Nagyon finom sült csirkét csinált rizzsel, mégis
meg kellett erőltetnem magam, hogy megegyem. Összeszorult
a gyomrom, mert nem akartam itt hagyni Skylart, pláne úgy,
hogy nem érzi jól magát. Nagyon csendes volt a vacsora alatt.
Oliver csevegni próbált, miközben Skylar és én lopott
pillantásokat vetettünk egymásra. Reméltem, hogy nem az
előbbi vallomásomon gondolkodik még mindig, bár
gyanítottam, hogy mégis.
A desszert után Skylar felállt az asztaltól, és visszament a
szobájába. Vártam egy picit, mielőtt utánamentem, és a
fürdőszobából kifelé jövet csíptem el.
A  folyosón sötét volt, és mielőtt benyithatott volna a
szobájába, magamhoz húztam, hogy szorosan átöleljem.
–  Sajnálom – suttogtam úgy, hogy a nyakába fúrtam az
arcomat.
– Mit?
–  Mindent. Hogy kiborítottalak, hogy nem tudtam elérni,
hogy jobban érezd magad, és hogy el kell mennem –
mormoltam bele a bőrébe. – Csődtömegnek érzem magam.

153
 –  Nem csináltál semmi rosszat. Köszi, hogy az előbb
elmondtad nekem az igazat.
– Sajnálom, hogy nem ezt a választ remélted.
– Ne is beszéljünk erről többet, oké?
–  Oké – csókoltam meg a homlokát. – Csak annyira
szeretném, hogy vége legyen ennek – tettem hozzá remegő
hangon, de nem voltam hajlandó sírni. – Bárcsak én mennék
keresztül ezen, és nem te!
–  Ne mondj ilyet! Sohasem kívánnám ezt neked – húzta
közelebb magához a leborotvált fejemet, és nyomott egy
puszit a tetejére.
–  Mi lenne, ha maradnék, és elmennék veled holnap a
kezelésedre?
–  Mitch, neked suliba kell menned. Nem teheted. Jobban
kiakadnék tőle, mint attól, hogy elmész.
–  De már nem mehetek haza csak úgy eljátszani, hogy
minden rendben van, miután a saját szememmel láttam,
milyen ez neked.
– Muszáj lesz.
Elengedett, benyitott a szobájába, én pedig követtem.
Odasétált a tükörhöz.
– Kezdenek kihullani a szempilláim.
Skylar tovább nézte magát a tükörben, miközben hátulról
átöleltem. Dühös voltam. Mindössze két nap alatt láttam,
hogy ez a kicseszett rák apránként lecsupaszítja. Ráadásul ez
az idő, amíg a tanúja voltam, a töredéke annak, amióta
harcol, és a kezelés még hónapokig tart.
Azt akartam, hogy megfeledkezzen erről egy pillanatra.
Nem maradt sok időnk addig, amíg az apja feljön, ezért

154
szembefordítottam magammal, két tenyerem közé vettem az
arcát, és rátapasztottam a számat a szájára. Egész hétvégén
ezután sóvárogtam, de sohasem nyílt rá megfelelő alkalom.
Először megfeszült a teste, meglepte a hirtelen
támadásom. Amikor viszont becsúszott a nyelvem a szájába,
lassan elengedte magát. Mintha egy örökkévalóság telt volna
el azóta, hogy így csókolóztunk. Gyorsan felelevenedett
bennem, hogy milyen édes az íze, és mennyire elvesztem tőle
a fejemet. Hiába volt annyira beteg, még mindig hihetetlenül
vonzódtam hozzá. Felsóhajtott, amikor mohón kinyitottam a
számat az övén, és elkezdtem még vadabbul csókolni.
–  Mondtam már, hogy mennyire imádom az ajkaidat,
Skylar? – mormoltam.
Elmosolyodott, és belenyögött a számba. De hirtelen
szétrebbentünk, mert valaki kopogtatott az ajtón.
– Gyere! – dörzsölte meg az ajkát.
–  Ne haragudj, Mitch! – nyitott be Oliver. – Indulnunk
kéne, hogy ne késd le a vonatot.
– Rendben. Mindjárt lent vagyok.
Csak álltunk ott, és bámultuk egymást. Összeszorult a
gyomrom a rémülettől, amikor meghallottam, hogy Oliver
odakint beindítja melegedni az autót.
Megfogtam Skylar kezét, hogy magamhoz húzzam.
Összeért a homlokunk.
–  Lehet, hogy most elmegyek, de a szívem egyetlen
darabkája sem jön velem.
Szó szerint ki kellett lökdösnie az ajtón, mert nem akartam
elereszteni.
A  hazaút olyan volt a vonaton, mint egy rossz álom.

155
A  zajok hangosabbak voltak, mint egyébként. A  többi utas
hangja pedig elviselhetetlen. Üres voltam belül, eltávolodtam
a világtól, akár egy partra vetett hal. Dühített, hogy ezek az
emberek mind tartanak valahová, miközben én minden
egyes másodperccel távolabb kerülök az egyetlen dologtól,
ami számít. Az  egész nem stimmelt: mintha nemcsak a
szívemet hagytam volna Skylar szobájában, hanem a teljes
önmagamat. Fogalmam sem volt, hogy fogom végigcsinálni a
másnapot, amikor tudom, hogy még többet nyomnak belé
abból a méregből.
Amikor a taxi kitett otthon, felpillantottam Skylar üres
szobájának sötét ablakára az utca túloldalán, és elmondtam
magamban egy imát, mielőtt beléptem az ajtón.
Anya a konyhában volt.
– Mitch?
Nem foglalkoztam vele, csak kábán felmentem az
emeletre. Rajtam volt a kapucni, így nem láthatta a fejemet.
Seamus szokatlanul csöndes volt, amikor benyitottam a
szobámba. Biztosra vettem, hogy abban a pillanatban, ahogy
meglát, elkezd megint ugatni. Kinyitottam a kalitkáját, hogy
meggyőződjek róla, hogy él, mire csak némán nézett rám. Úgy
festett, mint ahogy én éreztem magam.
– Szia, kishaver!
Vijjogott egyet, és oldalra biccentette a fejét.
– Tudom. Nekem is hiányzik.
Amikor odahajoltam, hogy adjak egy puszit a feje búbjára,
belecsípett az orromba.
– Au!
Kellett nekem kísérteni a sorsot.

156
 Annyira fel akartam hívni Skylart, hogy majdnem
belepusztultam, de nem szerettem volna felébreszteni, mert
holnap korán megy be a kórházba. Inkább írtam neki egy
üzenetet.
 
Itthon vagyok. Vagyis… „itt”. Az otthonom ott van, ahol te.
Elveszettnek érzem magam nélküled. És hiányoznak az
ajkaid.
 
Nyugtalan voltam. Úgy éreztem, hogy muszáj tennem érte
valamit. Kinyitottam a laptopomat, és rákerestem az
interneten a Hodgkin-limfómára. A  statisztikák ígéretesnek
tűntek, de persze nem az ilyen információkon akad meg az
ember tekintete. Ami megmaradt bennem, az a kemó összes
lehetséges hosszú távú mellékhatása, a csontvelő-átültetés
lehetősége akkor, ha a kemó nem működne, a sugárkezelés
veszélyei és a későbbi újabb rákos megbetegedés esélyei.
A  lista csak folytatódott. Pont azt csináltam, amire
buzdítottam Skylart, hogy ne tegye: a „mi van, ha…” dolgokra
összpontosítottam, és hagytam, hogy eluralkodjanak rajtam a
könnyek, mert elgyengültem attól, hogy láttam a szenvedését.
Attól borultam ki, hogy találtam egy cikket egy Skylarrel
nagyjából egykorú lányról, aki nemrég veszítette el a harcot.
A  lány mosolygós arca meredt rám a fényképről, és
emlékeztetett rá, hogy semmi sem biztos. Gyorsan lecsuktam
a laptopot. Bele sem bírtam gondolni, hogy Skylar belehalhat
ebbe. Már a puszta elképzelés is olyan fájdalmas volt, hogy az
összes izmom megfeszülve igyekezett ellenállni a hívatlan
érzéseknek, amik kezdtek a felszínre törni.

157
 Anyának elállt a lélegzete, amikor bejött a szobámba, és
úgy talált, hogy rázkódó vállal és a tenyerembe temetett
arccal bömbölök. Minden, amit visszatartottam ezen a
hétvégén, kibukott belőlem.
– Jaj, Mitch! – simogatta meg a borotvált fejemet.
– Nem veszíthetem el őt, anya.
– Történt valami?
Megtöröltem a szememet. Dühös voltam magamra, amiért
elveszítettem az irányítást.
– Csak pokoli az, amin keresztülmegy. Ez nem igazság. Oda
a szempillája. A kicseszett szempillája! Nem is az a lényeg, de
annyi mindent kell kibírnia! Lassan felemészti az erejét ez az
egész. Láttam ezt, és nem bírom nézni, ahogy szenved.
Szeretem. Annyira szeretem, de túl gyáva voltam ahhoz, hogy
elmondjam neki.
– Miért? Miért nem tudtad elmondani neki?
–  Nem tudom. Olyan, mintha rossz emlékek társulnának
ahhoz a szóhoz még kiskoromból. Ráadásul félek, hogy azt
hinné, hogy csak azért mondom neki, mert beteg.
–  Hallania kell. És ha nem akarod, hogy azt higgye, hogy
csak azért mondod neki, mert beteg, akkor muszáj pontosan
kifejtened, miért szereted, miért szeretted mindig is. Ez erőt
fog adni neki. Ne hagyd, hogy elijesszen az, ami az apád és
köztem történt! Láttam, hogy beleszeretsz abba a lányba, és
ez valódi. Apád sohasem szeretett engem úgy, ahogy te
szereted őt.
Megpuszilta a homlokomat, én pedig hirtelen az ablak felé
vettem az irányt, hogy bámuljam Skylarék háza előtt az utcát.
– Egyedül szeretnék lenni, oké?

158
 – Oké.
– Köszi, anya!
Egész éjjel ébren voltam, nyüzsögtem, és rajzoltam neki
egy új képregényt az S&M kalandjai-sorozathoz, ahol S. és M.
kopasz banditákként küzdenek együtt a gonosz R. ellen, amíg
el nem pusztítják.
Éjjel egy órakor megcsörrent a telefonom. Kalapálni
kezdett a szívem az ijedtségtől, amikor megláttam a nevét a
kijelzőn.
– Skylar? Jól vagy?
–  Te mondtad, hogy bármikor hívhatlak, és nem tudom,
arra gondoltál-e, hogy éjjel egykor is, de most ébredtem fel
egy álomból. Nem tudom, hogy a gyógyszerek miatt vagy
miért, de nagyon élethű volt. Majdnem azért hívtalak, hogy
meggyőződjek róla, hogy tényleg nem történt meg igazából.
Egész este most lazultam el először eléggé ahhoz, hogy
lefeküdjek az ágyra.
– Rossz álom volt?
– Nem. Gyönyörű volt. Az volt, hogy… szexeltünk, de nem
csak az. A  lényeg, hogy olyan volt, amilyennek elképzeltem.
Annyira valóságosnak tűnt, és azt kívántam, hogy bárcsak az
lenne. Ebből jöttem rá, hogy mennyire…
–  Várj! Ne mondd ki! Szeretlek, Skylar. Nagyon szeretlek.
Már ezerszer ki kellett volna mondanom.
–  Én azt akartam mondani, hogy ebből jöttem rá,
mennyire szexelhetnékem van, de ez tényleg… hűha.
– Komolyan?
– Nem.
– Te kis hülye! – leheltem a telefonba. – Szeretlek.

159
 –  Én is szeretlek, Mitch. Annyira, hogy már fáj. Amikor a
legrosszabb forgatókönyvekre gondolok, akkor pont az
rémiszt meg a legjobban, hogy távol legyek tőled.
– Skylar! – szöktek könnyek a szemembe. – Figyelj rám, jó?
Tudnod kell, hogy nem csak azért mondom ezt, mert félek,
vagy mert beteg vagy. Tudnod kell, hogy kicsi korunk óta
szeretlek. Azóta, hogy beszóltál nekem, hogy seggfej módon
viselkedem, és te voltál az első, aki vette a fáradságot, és
megpróbált rájönni, hogy miért. Azért szeretlek, mert tudod,
hogy mire van szükségem, vagy mire gondolok, sőt előbb
tudod, mint én. Azért szeretlek, mert általad mindennap
tudok nevetni, sokszor saját magamon. Szeretem, hogy még
egy emberekkel teli szobában is úgy nézel rám, mintha én
lennék az egyetlen. Szeretem az illatodat, és ahogy
nyöszörögsz, amikor hozzáér az ajkam az ajkadhoz. Én…
– Mitch… már tudtam, hogy szeretsz, és tudtam, mennyire
félsz kimondani ezt a szót. Ahogy rám nézel, ahogy dobog a
szíved mindig, amikor átölelsz, amit a hajaddal csináltál
miattam… a tettek többet mondanak a szavaknál, és te
megmutattad, hogy mennyire szeretsz. Ez az, ami számít.
–  Olyan érzés, mintha nem kapnék rendesen levegőt,
ameddig haza nem jössz.
Az  a nap végül távolabbra esett, mint valaha is hittem
volna.
 
***
 
Miután a következő kör kemójának vége lett, egy kicsit
fellélegezhettünk.

160
 Jött a végzős bálom, aminek életünk legkülönlegesebb
estéjének kellett volna lennie, de végül minden volt, csak az
nem.
Annyira angyali volt a fehér pánt nélküli ruhájában! Nina,
a barátnője egyenesen Bostonból jött, hogy segítsen neki
készülődni.
Minden remekül ment, csak aztán jött egy lassú szám,
amikor táncoltunk, és onnantól kezdve teljesen megváltozott
a hangulata az este hátralévő részére.
A  végzős bál után, az afterpartira menet – amit egy
szállodában rendeztek – bevallott nekem valamit a
limuzinban. Nem akarta tönkretenni az esténket, ezért
elhallgatott egy hírt. Reggel közölte vele az orvosa, hogy a
leletek szerint kiújult a limfómája.
Olyan volt, mintha fojtogatna a nyakkendőm. Emlékszem,
hogy meg kellett lazítanom, mert úgy éreztem, hogy levegőért
fogok kapkodni.
Ilyen nincs!
Végül hazavittem, és ez lett életem egyik legrosszabb
estéje.
A  következő időszak jelentette a mélypontot a rákkal
vívott küzdelmében. Magasabb dózisú kemoterápia, utána
pedig csontvelőtranszplantáció, ami hetekig tartó
elkülönítéssel és hosszú felépüléssel járt.
De hála istennek, a beavatkozás után jók lettek a leletei, és
úgy tűnt, hogy sikeres volt a dolog.
A  diagnózistól kezdve végső soron csaknem két évig
tartott, mire örökre visszakaptuk.
A  hazatérése után következtek életem legszebb hónapjai.

161
Skylar tizennyolc évesen úgy született újjá abból a pokolból,
mint egy tavaszi virág a hosszú, esős évszak után:
valamennyire megváltozva, de erősebben és gyönyörűbben,
mint valaha.
 

162
 13. FEJEZET
Skylar
 
 
A rákból egy kicsit olyan a felépülés, mintha háborúból térne
haza az ember. Nem tudja teljesen maga mögött hagyni, mert
ott lebeg a feje fölött a veszélye annak, hogy megint behívót
kap. De attól még élnie kell tovább az életét.
Meg is változtam. Az  anyagi dolgok már nem voltak
fontosak; már az is jó, hogy élek. Ugyanakkor újra tanultam
élni, és olyan napirendet kialakítani, amibe nem tartoztak
bele a kezelések vagy annak a mellékhatásai. Ilyen, amikor
visszakapod az életed, de nem igazán tudsz mit kezdeni vele.
Bizarr módon a rák lett számomra a megszokott, a szabadság
pedig az idegen.
Mivel apa belement, hogy korrepetáljon, amikor elég jól
voltam hozzá, nem nagyon maradtam le a tanulással, amíg
Brooklynban laktam. Hazatérve harmadikos gimisként
folytathattam a St. Clare’s-ben a tanév közepén.
Mitch már végzős volt. Annak ellenére, hogy végig
támogatott a betegségem alatt, bármiféle továbblépést
várólistára tettünk a testi kapcsolat terén. Szinte soha nem
maradtunk kettesben akkoriban. Vagy emiatt, vagy pedig
azért, mert még ahhoz is rosszul voltam, hogy felé forduljak.
Most viszont olyan volt, mintha megnyomtak volna nálunk

163
egy hatalmas „folytatás” gombot. Mitch tizenkilenc évesen
olyan vonzó lett, hogy szinte fájt érintés nélkül a közelében
lenni. A  teste kidolgozott lett, a haja megint hosszabb,
hullámos és gyönyörű. Még mindig gyakran lelapította azzal a
régi Yankees-baseballsapkával, de most már állandó borosta
is kiegészítette a megjelenését. Le is barnult, mert fűnyírást
vállalt mellékállásban.
Ami engem illet, a hajam már a vállamig ért, és
visszaszedtem a leadott súly java részét. Ám az újonnan
meglelt szabadság ellenére is lassúra fogtuk a tempót. Mitch
egyáltalán nem közeledett, pedig tudtam, hogy akar, és ez
zavart engem. Óvatosan bánt velem a felépülésem kedvéért,
de nem ezt akartam. Szerinte erre volt szükségem. De nekem
rá volt szükségem – a legrosszabb értelemben. Mindig
csillogott a szeme a vágytól, amikor rám nézett, és éreztem,
hogy napról napra nehezebben tud ellenállni. Csak idő
kérdése volt.
 
***
 
– Mikorra tervezed pontosan, hogy elmondod neki?
Anya és én hatra jöttünk volna Mitchékhez vacsorázni, de
én hamarabb érkeztem. Mitch és Janis elfelejtette a
négyszemközti beszélgetés közben, hogy nyitva maradt a
nappali ablaka. Közelebb hajoltam, hogy halljam.
– Nem tudom.
–  Mitch… ez nagy dolog. Nem kéne titokban tartanod
előtte.
– Nem akarok most erről beszélni, anya. Tudod, mit érzek.

164
Ne erőltesd!
A  beszélgetés abbamaradt, Mitch pedig felmehetett az
emeletre.
Összeszorult a szívem a szorongástól, ahogy becsöngettem.
– Ó, szia, szívem! – nyitott ajtót Janis. – Korán jöttél.
–  Anya kérte, hogy tegyem be ezt a csirkés raguval töltött
pitét nálatok a sütőbe, hogy friss és meleg legyen, mire
asztalhoz ülünk.
– Persze, gyere be!
Enyhe benzinszagot éreztem, és tudtam, hogy Mitch lehet
az oka, aki nemrég jött haza, miután lenyírta a füvet
valakinél.
– Mitch odafent van – vette el tőlem az anyukája a pitét.
Felszaladtam, és hallottam, hogy folyik a víz a folyosó végi
fürdőszobában, ezért Mitch szobájában várakoztam.
A  Pandoráról ment a zene a telefonján, Seamus pedig a
Rapper’s Delightra bólogatott a Sugar Hill Gangtől. Ez volt az
új heppje. Teljesen odavolt a zenéért – és mostanában
füttyögött is nekem.
Amikor kinyílt az ajtó, Mitchen semmi más nem volt, csak
egy kis fehér törülköző.
– Nem tudtam, hogy itt vagy. Majdnem tök pucéran jöttem
be.
Megindult a nyálelválasztásom, miközben rácsodálkoztam,
hogy a gyermekkori barátom Adonisszá változott. A törülköző
tökéletesen rásimult a fenekére. Vízcseppek folytak végig
kidolgozott, lebarnult mellkasán. A vizes haja pedig szexi volt
így hátranyalva.
Felvonta a szemöldökét, és szándékosan mély, szexi

165
hangon folytatta.
– Tetszik, amit látsz?
– Igazából igen – köszörültem meg a torkomat.
Hagyjuk az igazságszérumot, Skylar!
Huncut mosollyal megnyalta az ajkát.
–  Jó tudni – vett ki egy pólót a szekrényből, és ledobta a
székre. – Mindjárt sokkal többet fogsz látni, ha nem fordulsz
el.
Elidőzött rajta a pillantásom, mielőtt vonakodva az ablak
felé fordultam. Elkezdtem a beszélgetésen kattogni, amit
idefelé hallottam, amikor kizökkentett.
– Nyugodtan idenézhetsz.
Még mindig nem volt rajta póló, amikor visszafordultam.
Egyáltalán nem voltam nyugodt. A  fehér alsónadrágja
kivillant a nadrágja alól, és ha lejjebb vándorolt a tekintetem,
akkor láttam az elöl feszülő farmerjába futó vékony
szőrcsíkot.
Odajött hozzám, talpra állított, és hozzám simult, így a
hasamhoz préselődött a forró merevedése.
Szinte összeért a szánk. Lüktetést éreztem a lábam között,
amikor megragadta a szoknyámat, a forró lehelete pedig
csiklandozta az ajkamat.
–  Tetszik, ahogy néztél. Igazából egy kicsit megőrjítettél
vele. Olyan volt, mintha megdugnál a szemeddel. Ettől most
legszívesebben…
Kivágódott az ajtó, és mindketten összerezzentünk.
– Nicsak, nicsak, mi folyik itt? – állt a küszöbön Davey egy
zacskó Cheetost majszolva. – Éppen elkezdtétek űzni az ipart
annak a perverz bólogató madárnak a szeme láttára?

166
 Seamus még mindig elvolt a zenével, ezúttal a Low
Ridernek örült a Wartól.
Én levegőért kapkodtam, mert még mindig le voltam
döbbenve Mitch hirtelen rámenősségétől és a mocskos
szájától.
Mitch csalódottnak tűnt, és belebújt egy piros pólóba.
– Mi szél hozott, Davey? – morogta összeszorított fogakkal.
Davey kényelembe helyezte magát az ágyon, és beletörölte
sajtmorzsás kezét a bő, fekete nadrágjába.
–  Volt ma délután egy érdekes beszélgetésem Shipton
igazgató bával. Megkérdezte, hallottam-e a fantasztikus hírt a
barátomról. Jár neked a gratuláció, haver. Hogyhogy nem is
mondtad nekem?
Mitch megrázta a fejét, hogy szavak nélkül leállítsa Davey-
t.
– Mi folyik itt? – fordultam oda Mitchhez.
– Semmi – nézett nagyon csúnyán Davey-re.
–  Ne legyél már szégyellős, öreg! Oltári büszkének kéne
lenned.
Mitch hallgatott, úgyhogy Davey-hez fordultam:
– Mire kéne büszkének lennie?
– A mi Mitchünk egyenes utat kapott a Bostoni Egyetemre.
Egyre gyorsabban vert a szívem, ahogy felfogtam, amit
hallottam.
– Micsoda?
–  Teljes ösztöndíj négy évre! – magyarázta Davey
elkerekedett szemmel. – A suli egyik öregdiákja alapította, és
minden évben annak adják oda, aki a legmagasabb átlaggal
végez. Idén Mitchy az!

167
 Leesett az állam.
– Mióta tudod ezt? – néztem Mitchre.
– Nem régóta – vörösödött el a füle.
Boldogságot színleltem, pedig belül kiborultam.
–  Ez fantasztikus. Fogalmam sem volt róla. Mármint
tudtam, hogy jók a jegyeid, de hogy neked van a legmagasabb
átlagod?
–  Őszintén szólva nekem sem volt róla gőzöm sem –
válaszolta üres tekintettel.
Kezdtem megszédülni, de továbbra is adtam a lazát.
– Boston! Hűha. El sem hiszem. Elfogadtad, ugye?
Ráharapott az ajkára, és nem mondott semmit.
– Mitch?
Mitch kikapcsolta a zenét, Seamus pedig vijjogott egyet
tiltakozásul.
–  Dave, magunkra tudnál hagyni bennünket egy percre
Skylarrel?
Davey puffogva összegyűrte a cheetosos zacskóját, és
elindult lefelé.
Miután becsukódott az ajtó, hirtelen nagyon feszült lett a
légkör. Még a légy zümmögését is hallani lehetett volna.
Olyan elgyötört, mégis átható tekintettel nézett rám, hogy
majdnem belepusztultam.
– Nem fogom elfogadni.
– Mi? Megőrültél?
– Nem tehetem.
–  Erről vitatkoztál az anyukáddal, amikor ideértem
hozzátok.
–  Boston ötórányira van innen. Négy évig lennék oda.

168
Érted? Négy évig. Még csak most kaptalak vissza, a rohadt
életbe. Nem foglak itt hagyni.
Olyan volt, mintha elfogyna a levegő. Elsöprő erejű volt a
felismerés: felkészült rá, hogy eldobja ezt a lehetőséget, csak
azért, hogy a közelemben legyen.
– Azt fontolgatod, hogy feladod a jövődet… miattam?
– Nekem te vagy a jövőm – fogta meg a két vállamat. – Nem
mintha itt nem lennének egyetemek.
– Azok közül egyikre sem fogsz teljes ösztöndíjat kapni, és
egyik sem a Bostoni Egyetem! A  fenébe is, Mitch! El kell
fogadnod. Képzeld el, milyen életed lesz majd úgy, hogy nincs
diákhitel a nyakadon, és az egy szuper egyetem!
– Nem érted – nézett le a meztelen lábfejére. – Ez nem vita
tárgya. Már eldöntöttem.
– Egyáltalán elmondtad volna nekem?
–  Nem tudom. Tudtam, hogy próbálnál meggyőzni, hogy
fogadjam el.
– Meggyőzni? Mitch… EL FOGOD FOGADNI. Itt állsz, és azt
mondod, hogy visszautasítod miattam életed lehetőségét. És
nekem ezzel a tudattal kellene leélnem az életemet. Már így is
annyi mindent feladtál értem az elmúlt két évben. Ezt el
fogod fogadni… mert nem lesz olyan, hogy te és én, ha nem
fogadod el. Nem fogom itt végignézni, hogy tönkreteszed az
életedet, és engem használsz fel hozzá kifogásként.
–  Skylar, te tudod, hogy mit kérsz tőlem? – gyúlt
égővörösre az arca a dühtől. – El kéne mennem. Csak nagy
ritkán találkoznánk. Most már végre együtt lehetnénk.
Annyira akarom!
– Találkoznánk a szünetekben és néha hétvégén is.

169
 – De az nem ugyanaz.
Nem, nem ugyanaz.
– Meg fogjuk oldani. Erősebbek vagyunk, mint a távolság.
–  Nincsenek jó érzéseim ezzel kapcsolatban – piszkálta a
ruhám gombját elgondolkodva. – A lelkem mélyén valami azt
súgja, hogy rossz döntés lenne elmennem Bostonba. Már
most marhára hiányzol, pedig itt állsz előttem.
Ennek hallatán összeomlottam. Nem találtam szavakat,
ezért átöleltem. Ott dobogott a szíve az enyémen, ami mintha
meghasadt volna.
Ezernyi gondolat cikázott a fejemben. Beleborzongtam a
képbe, hogy egy kiéhezett lányokkal teli kollégiumban lakik.
Talán megmondom neki, hogy maradjon. Nem. Ez a jövője.
Soha többé nem kapna még egy ilyen lehetőséget.
– Tudom, hogy elvileg az a helyes döntés, ha elfogadom ezt
az ösztöndíjat, de belül csak azt érzem helyesnek, hogy veled
maradjak – mormolta bele a nyakamba.
Tudom. De ettől még nem hagyhattam.
–  Nem fogom hagyni, hogy visszautasítsd. Nem tudnék
azzal a bűntudattal élni.
– Azt mondod, hogy nem maradsz mellettem, ha maradok?
Nem szeretsz?
– Azért csinálom ezt, mert szeretlek.
Aznap este, mindkettőnk anyukájának noszogatására
Mitch vonakodva belement, hogy elfogadja az ösztöndíjat.
 
***
 
Mitch bostoni költözése előtt túl gyorsan telt el a nyár. Annak

170
ellenére, hogy rossz érzésem volt, sohasem hagytam, hogy
lássa: kétségeim vannak amiatt, hogy eltaszítottam. Ha tudta
volna, hogy valójában mennyire szomorú vagyok emiatt,
akkor sohasem menne el. Mitch keményen dolgozott.
Megérdemelte azt az ösztöndíjat. Nem akartam elcseszni
neki.
Ez azt jelentette, hogy vissza kellett fognom magam a
közelében: nem hagytam, hogy csókolózásnál messzebbre
merészkedjünk. Hű, mennyit csókolóztunk azon a nyáron!
Még akkor is folyton éreztem magamon az ajkát, ha nem is
volt a láthatáron.
Rögtön megragadott, amint beléptem a szobájába, és
hosszú percekig belefeledkeztünk egymás szájába. Olyan
kemény volt odalent, mint egy kőszikla, én pedig nedves, de
az állatias késztetés ellenére sohasem mentünk tovább.
Komolyan kapnunk kellett volna valami díjat az
önuralmunkért. Szerintem valahol mélyen ő is tudta, hogy az
bonyolítaná a dolgokat. De a csókolózás elég heves volt.
Csak egyszer csúsztunk el majdnem. Mitch végighúzta a
kezét a mellemen, és keményen megmarkolta, miközben
csókolt. Már ennyitől majdnem elélveztem, de abbahagyta,
mielőtt eldurvult volna a helyzet. Pont olyan jól tudta, mint
én, hogy ha szexelnénk, akkor képtelenek lennénk elengedni
egymást. Talán ha túléljük az első szemesztert külön,
nyugodtabban megteszem majd ezt a lépést.
Ami még segített kordában tartani a dolgokat: csak akkor
mentem át hozzá, amikor Janis is otthon volt. A  testem
állandó izgalmi állapotban volt, és tudtam, hogy az első
lehetőségnél, amikor kettesben vagyunk, semmivé foszlana

171
az önuralmunk.
Egy ominózus nyár végi kempingezésen ez be is
bizonyosodott.
 
***
 
Minden egy nagy hírrel kezdődött: Davey-nek életében
először barátnője lett. Zenának hívták, és úgy nézett ki,
mintha Davey lányverziója lenne, sovány és rasztás, csak
éppen neki vörösesszőke tincsei voltak. Egy Csillagok
háborúja-összejövetelen találkoztak, és rájöttek, hogy csak
három kilométerre laknak egymástól. Mindannyian örültünk
neki, mert így már nem volt örök kiselefánt közöttünk.
Davey-nek jutott eszébe, hogy elvigye Zenát egy Lake
George-i kempingbe, New York államba, a lány szülinapjára.
Davey megkapta a nagyapjától a családi lakókocsi kulcsát, és
meghívta Mitchet, engem, Angie-t és Codyt is, hogy tartsunk
velük.
A  lakókocsi régebbi fajta volt, hátul egy teljes méretű
ággyal és 1980-as évekbeli kockás kárpitos ülőhelyekkel
kétoldalt középen. A  háló előtt egy kis teakonyha is elfért
benne.
Egy hét volt hátra Mitch bostoni indulásáig, és tudtam,
hogy ha a Lake George-ba vezető út előrejelzi, mi lesz később,
akkor bajban vagyok.
Mitch az út nagy része alatt mellettem ült: szó szerint
összeragadt a lábunk, így a testének a melege végig
átsugárzott az enyémbe.
–  Izgatott vagy, hogy kempingezni megyünk? – szorította

172
meg a combomat.
– Aha… te?
Válasz helyett bekapta az alsó ajkamat, és erősen szívott
rajta egyet, mielőtt elengedte.
–  Én azért vagyok izgatott, mert veled megyek
kempingezni.
Elernyedt a testem.
Cody a gitárján játszott, Angie és Zena pedig együtt
énekelte vele a Blowin’ in the Windet. Davey, aki vezetett,
megragadta az alkalmat, hogy megjegyezze: a dal – egyébként
orális szexre utaló – címe előrevetíti azt a tevékenységet, amit
Zenával szeretne majd csinálni később.
– Amúgy mi a franc ez a zene? – suttogta a fülembe Mitch.
– A  nagymamám hallgatott régen ilyeneket. Mintha Peter,
Paul és Mary énekelte volna… csak itt Cody hangzik úgy, mint
Mary.
Végig nevettetett, miközben fogtuk egymás kezét. Aztán
átadtuk a helyünket Davey-nek, hogy tartson egy kis szünetet
a vezetésben, én pedig előrébb mentem. Még fél órát sem
akartam távol tölteni tőle.
Hogy fogom kibírni, ha elmegy négy évre? A  puszta
gondolattól is összeszorult a gyomrom.
Olykor hátrapillantott rám vezetés közben, és akkor
elolvadtam. A  napfényben akvamarin árnyalatúnak látszott
az egyébként is kék szeme.
– Alig várom, hogy a legjobb csajjal töltsem az időt – nyúlt
a kezemért.
Davey meghallotta, és hencegve odavetette:
–  Csak egy ágy van. Azt lestoppoltuk Zenával. Nektek az

173
erdőben kell majd kufircolni.
– Kuss legyen, Davey!
Még sohasem hallottam Mitchtől, hogy ennyire durván
rászólna Davey-re.
–  Ne haragudj! – suttogta nekem, mielőtt megint az útra
nézett. Tényleg felkapta a vizet.
Bárcsak tudná, mennyire beindultam a gondolattól, hogy a
magáévá tesz az erdőben!
Angie odalopakodott mögénk, és lefényképezte az
összekulcsolt kezünket, aztán eltűnt.
Amikor délután végre megérkeztünk, a fiúk felállították a
két sátrat, és nekiláttak hot dogot és hamburgert csinálni a
grillsütőn. Én egy tojásfehérjés piskótát hoztam, amit
tejszínhabbal és friss bogyós gyümölcsökkel tálaltam.
Leterítettünk néhány pokrócot a földre, és a harmatos
fűben piknikeztünk. Egy felhő sem volt az égen, és könnyű
szellő fújdogálta a szalvétánkat.
–  Minden készen áll a bostoni költözéshez, Mitch? –
érdeklődött Zena jó szándékkal.
Mitch szomorú tekintettel rám pillantott, mielőtt válaszolt.
– Nem igazán.
Együttérzően rámosolyogtam.
Amíg a többiek az alvóhelyeken vitatkoztak, intett a
mutatóujjával, hogy húzódjak közelebb hozzá.
– Tejszínhabos a szád.
Esélyem sem volt reagálni, mert lassan közelebb húzott
magához a lófarokba kötött hajamnál fogva, és végighúzta a
nyelvét az ajkamon.
–  Mmm… – nyögte, aztán szenvedélyesen megcsókolt.

174
Az édesség és a saját ízének elegye megőrjített. Nem tudtam,
hogy fogom túlélni az éjszakát.
Megint a beszélgetésre figyeltem. Hallottam, hogy Angie
azt mondja:
–  De Cody nem fér be a sátorba. Kilógna a lába.
Megtámadhatná egy kígyó az éjszaka közepén.
–  Rendben. Rendezzük el ezt a szarságot egyszer s
mindenkorra. Mitch, add ide a sapkádat! – jelentette ki Davey.
Mitch levette a Yankees-baseballsapkáját, és odaadta neki.
A lelapult haja oltári szexi volt alatta.
–  Húzni fogunk. Amelyik pár neve lesz a cédulán, ők
kapják a benti ágyat. A többieknek valamelyik sátor jut.
Davey letépett három darabot egy szórólapból, rájuk írta a
neveket, és bedobta őket a sapkába, hogy aztán összerázza, és
kihúzzon egyet.
– Angie és Cody… francba.
Cody és Angie belecsaptak egymás tenyerébe, Zena pedig
lebiggyesztette az ajkát.
–  Te meg én egy sátorban, hm? – bökött meg Mitch
huncutul a vállával.
Idegesen nyeltem egyet. Szörnyen akartam őt, de tudtam,
hogy az csak bajt okozna neki.
– Menjünk, ússzunk egyet a tóban, mielőtt lemegy a nap! –
állt fel Angie.
Mi, lányok visszavonultunk a lakókocsiba, hogy
átöltözzünk fürdőruhába. Rajtam egy színes zsinóros bikini
volt, ami megmutatta, mim van.
Mitch mosolygott, amikor kimentem hozzá törülközővel a
kezemben. Rajta még mindig a bézs rövidnadrágja volt, de

175
levette a pólóját.
Lassan végigjáratta a tekintetét a testemen, amitől
libabőrös lettem.
– Hűha. Tetszik a fürdőruhád.
–  Most ki dug meg a szemével kit? – böktem meg a
hasizmát az ujjammal.
–  Érzed, mi? – suttogta a fülembe. – Most éppen úgy
megduglak a szememmel, hogy csak na. Oltári szexi vagy.
– Köszi – nedvesedtem be pusztán a szavaitól. – Te is.
–  Segítek Davey-nek lezárni a grillsütőt – adott egy puszit
az orromra. – Menjetek előre, és ott majd találkozunk, jó?
– Jó.
A tóhoz menet Angie vallatni kezdett.
– Szóval… ma éjjel?
– Nem. Semmiképp.
–  Miért nem? Skylar, a srácnak már akkorák a golyói,
amiért visszafogta magát, mint…
– Mint két strandlabda – fűzte hozzá Zena.
–  Ugye? – nevetett Angie. – Nagyon akar téged. Ezt biztos
tudod.
– Persze hogy tudom. Az érzés kölcsönös, de nem fog pont
azelőtt megtörténni, hogy neki el kell mennie.
Zena úgy megállt, mint akinek földbe gyökerezett a lába.
–  Értelek én, de tényleg azt akarod, hogy beindulva és
kielégületlenül szabaduljon rá egy csomó szexéhes keselyű
csajra a jövő héten? Olyat kell adnod neki, hogy emlékezzen
rá, mi várja itthon.
Erre így még nem is gondoltam.
Elkezdett emészteni a szorongás. Zena és Angie bement a

176
vízbe, én pedig egy pokrócon vártam Mitchet. A  tó illatát
magamba szívva elmerültem a gondolataimban, miközben
néztem a napfényben hullámzó sötétkék víztükröt.
–  Nem bánod, ha csatlakozom? – hallottam jobbról egy
férfihangot.
– Ööö… igazából én…
–  Logan vagyok – nyújtott kezet, és rám villantotta a
mosolyát.
Logan jóképű srác volt rövid szőke hajjal és kidolgozott
testtel.
– Szia! – ráztam vele kezet.
–  A  barátaimmal vagyok itt Nyugat-Massachusettsből.
Láttam, hogy itt ülsz, és gondoltam, idejövök köszönni, és
megkérdezni, hogy merről jöttél.
– Aha.
– Együtt jöttél valakivel?
– Igen, igazából…
– Velem jött.
Mitchnek barátságtalanul csengett a hangja, és csúnyán
nézett Loganre, amikor megfordultam.
–  Jaj, bocs, haver – állt fel Logan. – Szerencsés fickó vagy.
A  barátnőd egy igazi szépség – mondta, mielőtt elkocogott a
barátaihoz.
Mitch szótlanul telepedett le mellém a plédre. Vöröslött a
füle, és szörnyen mérgesnek tűnt.
– Sajnálom az előbbit – szólaltam meg.
– Miért? Ne tedd! Igaza volt. Tényleg igazi szépség vagy. Én
viszont nem is vagyok annyira szerencsés, mi? Néhány nap
múlva elmegyek, és nem is vagy igazából az enyém.

177
 – Persze hogy az vagyok.
–  Az  az igazság, hogy ez bepillantás volt a legszörnyűbb
rémálmomba – mutatott Logan felé.
– Rémálmodba?
– Aha. Te meg anya, akik erőltettétek, hogy fogadjam el azt
az ösztöndíjat… még nem tudjátok, de amikor elmegyek,
egyedül lesztek. Még nem érted, mert itt vagyok, de eljön
majd a nap, amikor neheztelni fogsz rám, amiért elmentem.
Egyik este pedig valami seggfej pont a megfelelő időben fog
lépni, és akkor elveszítelek.
– Ez nem igaz.
– Meg tudod ígérni?
Olyan hevesen könyörgő tekintettel nézett rám, annyira
sebezhetően, hogy semmivé foszlott tőle az eltökéltségem.
– Megígérem. Én is félek, tudod?
Válasz helyett felkapott az ölébe, és berohant velem a
vízbe, hogy alámerítsen. Pancsoltunk, csókolóztunk,
élveztünk minden pillanatot egymás társaságából. Addig
játszottunk a vízben, amíg le nem ment a nap.
A grillvacsora után mindannyian ott ültünk a tábortűznél,
és pillecukrot sütöttünk. Lehűlt a levegő, de még mindig
fürdőruhában voltam, úgyhogy egy dohos plédbe
burkolóztam, amit a lakókocsiból hoztam ki. A  többi
kempingező közül is csatlakoztak hozzánk néhányan, szóval
olyan volt az egész, mint egy buli, ahol Cody gitározott, az
emberek pedig felváltva énekeltek.
Mitch hallgatag volt, és távolabb húzódott tőlem, a tűz
túloldalára. A  pattogó lángokon és a szálló parazsakon át
éreztem, ahogy bámul.

178
 Aztán rezgett a telefonom.
 
Lehet, hogy külön sátorban kéne aludnunk ma éjjel.
Skylar: Legyen úgy, ahogy szerinted a legjobb.
Mitch: Nagyon rossz dolgokat akarok veled csinálni.
Skylar: Oké, akkor tartsd távol magad.
Mitch: Ezt akarod?
Skylar: Nem.
Mitch: Bakker, nincs akaraterőm.
Skylar: A 16 éves Mitchnek volt egy csomó akaratereje.
Mitch: A 19 éves Mitch meg egy kanos tapló, aki már szarik
az egészre. Egyszerűen akar téged. Ez részedről oké?
Skylar: Nézzük meg.
Mitch: Tényleg meg akarlak nézni, most egy kicsit
túlságosan is közelről.
 
Kalapált a szívem attól, hogy bepötyögtem a választ.
 
Skylar: Mutasd meg.
Mitch: Egy héten belül elmegyek. Tudod egyáltalán, hogy
mire kérsz?
Skylar: Igen.
 
Aztán hirtelen szó nélkül felállt, és bement a lakókocsiba.
Utána akartam menni, de nem tudtam, mi a szándéka. Lehet,
hogy elmenekült előlem. Kivártam. És megint írt.
 
Ez volt a jel, hogy kövess.
 

179
 Elnevettem magam a butaságomon, és felálltam. Nagyon
gyorsan vert a szívem. A barátainkat lefoglalta Cody éneklése,
így nem vették észre, hogy elosontam. A  lakókocsiba lépve
láttam, hogy sötét van odabent, csak egy kis lámpa ég a
konyharészen.
Mitch az egyik széken ült, a könyökére támaszkodva.
– Zárd kulcsra az ajtót!
Libabőrös lettem a hangjától.
Előrementem a vezetőüléshez, és megnyomtam a központi
zár gombját. A függönyök már be voltak húzva.
Az  írogatáskor érzett magabiztosságom odalett így, hogy
már kettesben voltunk. A  szívem ki akart ugrani a helyéről,
amikor megfordultam, és láttam az erőteljes vágyakozást a
tekintetében.
– Ne félj! Gyere ide!
Leültem vele szemben, és ő is ülve maradt. Olyan
borzongás futott végig a gerincemen, mintha dominók
borulnának fel sorban, amikor lassan magához húzott, és
gyengéden csókolni kezdte a felsőtestemet. Rajtam tartotta a
száját, amíg fel nem emelte a kezét, hogy becsúsztassa az
egyik ujját a fürdőruhám pántja alá.
– Vedd le!
Bizsergett a mellbimbóm. Nem volt jellemző rá ez a fajta
nyíltság, de talán ilyen a hálószobában. Beindultam tőle.
Odavoltam a kanos tizenkilenc éves Mitchért.
Kioldottam a bikinifelsőm nyakpántját, aztán a hátsót is,
és hagytam, hogy lehulljon a földre.
Szétnyíltak az ajkai, és kicsit felnyögött a fedetlen mellem
látványától.

180
 – Szeretnélek csak nézni egy kicsit. Oké?
– Igen.
Olyan kemény volt a mellbimbóm, hogy szó szerint fájt.
Libabőr borította a mellkasomat, ahogy kéjsóvár tekintettel
bámult. Kínzás volt, mert akartam az érintését.
Végül gyengéden körüljárta a tenyerével a jobb mellemet,
aztán a balt is. Szaggatottan vette a levegőt, gyönyörű kék
szeme pedig szinte olyan üveges volt, mintha kábulatban
lenne.
– Tökéletesebb, mint valaha is elképzeltem.
– Köszönöm – borzongtam meg.
Összenyomta a melleimet. Behunytam a szememet, s
hirtelen éreztem közöttük a forró és nedves száját, ahogy
felfelé halad, aztán szívogatni kezdi a bal mellbimbómat.
Felváltva nyalogatta és szívogatta, majd áttért a jobbra.
Amikor elkezdte erősebben szívogatni, már szaggatottan
vettem a levegőt. Álmodoztam erről, de semmihez sem volt
hasonlítható, ahogy a szájával kényeztette a testemet.
– Jólesik, amikor ilyen erősen szívom?
– Ühüm – válaszoltam. Mindenhol érezni akartam a száját.
Megragadtam a gyönyörű, selymes haját, és még jobban
odahúztam a mellemhez. Kezdtem nagyon benedvesedni
odalent.
–  Te vagy a legédesebb dolog, amit valaha kóstoltam.
Minden porcikádat meg akarom ízlelni ma este.
Megengeded?
– Igen – suttogtam.
– Ha azt akarod, hogy hagyjam abba, csak szólj, oké?
Bólintottam. Az egész testemet izgatott várakozás járta át:

181
minden idegszálam nagyon is tudatában volt annak, hogy
valami nagy dolog fog történni.
Végighúzta mindkét kezét az oldalamon, és megfogta a
bikinialsómat.
– Le akarom venni rólad.
– Jó.
Lassan lehúzta, én pedig kiléptem belőle. Teljesen
meztelen voltam.
–  Basszus! – morogta a foga között. – Úgy áll, mint még
soha, pusztán attól, hogy rád nézek.
– Kérlek, érints meg! – könyörögtem.
– Többet is akarok, mint megérinteni.
Abban a pillanatban behunytam a szemem, amikor
elkezdte simogatni a csiklómat. Játszottam már egyedül, de
semmihez sem lehetett hasonlítani a nagy és erős kezének
érintését.
Mitch tekintete elidőzött a látványon, ahogy az ujjai a
lábam között mozognak. Amikor kettővel lassan belém hatolt,
reszketve nagyot sóhajtott.
–  Hű, a francba… – bámulta bennem a lassan ki-be járó
ujjait. – Imádom, hogy milyen nedves vagy. Még soha
semmitől nem indultam be ennyire.
Lepillantottam a fürdősortban dudorodó farkára, és
elkezdtem simogatni, miközben folytatta az ujjazást. Amint
hozzáértem, elkezdte elgyötörtebben venni a levegőt.
Odavoltam a látványért, hogy elveszíti a fejét.
Hirtelen kihúzta az ujját. Lüktettem odalent.
– Ülj rám! – mondta rekedten.
Rámásztam, és köré fontam a lábamat. Ő  még ruhában

182
volt, én pedig teljesen meztelenül, és magára húzott. Bekapta
a mellbimbómat, mire megvonaglottam rajta. A  vékony
fürdőnadrágja miatt éreztem, hogy nem sok választ el a forró
keménységétől. Nem tudtam betelni vele, így egyre erősebben
és gyorsabban mozgattam a csípőmet.
– Baaaaszki, Skylar! Lassíts!
Nem tudtam leállni. Behunyt szemmel hátradőlt az
önkívülettől, és a derekamra tett kezével irányított. Hirtelen
éreztem, hogy váratlanul felszínre tör az orgazmusom.
– Jaj, istenem! El fogok élvezni.
– Élvezz, bébi! – húzott még erősebben magához.
Ettől a mondatától átbillentem. A  lüktető orgazmus
hevében minden gátlásomnak lőttek.
– Ráélvezek a farkadra!
Néhány másodperc múlva felkiáltott.
– Francba! Bakker – tolt el magától hirtelen.
– Mi a baj? – álltam fel.
– Ne haragudj! – temette a tenyerébe az arcát. – Amikor azt
mondtad, hogy ráélvezel a farkamra, nekem annyi lett.
Rohadtul elélveztem. Nem akartam, hogy átázzon a gatyám.
Csak ezért toltalak el úgy magamtól.
– Semmi baj – kaptam a szám elé a kezemet.
– Még sohasem történt velem ilyen.
–  Akkor a tizenkilenc éves Mitchnek a mocskos száj a
gyengéje?
–  Hát… ez sokkal inkább a tizenhárom éves Mitch volt –
rázta hitetlenkedve a fejét.
Mindkettőnkből kitört a nevetés.
– Hadd öltözzek át gyorsan! – mondta.

183
 Átment a lakókocsi hátsó részébe, és egy másik
rövidnadrágban jött vissza, a pólóját viszont levette.
Végighúztam a mutatóujjamat a vékony szőrcsíkon, ami a
kockás hasáról indulva eltűnt a sort alatt.
Magához húzott, hogy szenvedélyesen megcsókoljon,
nekem pedig csak úgy dobogott a szívem a kőkemény
mellkasán. Még mindig teljesen meztelen voltam, és éreztem,
hogy megint kemény odalent. Játékosan ráharapott az alsó
ajkamra, megmarkolta a fenekemet, és azt suttogta:
– Mit művelsz velem?
– Mire gondolsz?
–  Még soha életemben nem élveztem bele a nadrágomba,
és nemcsak hogy megint feláll, de még csak le sem konyult.
Annyira akarlak! Egyrészt gyengéden akarok bánni veled,
másrészt pedig csak el akarom venni azt, ami után már évek
óta sóvárgok.
– Vedd el! A tiéd. Mindig is rád várt.
 

184
 14. FEJEZET
Mitch
 
 
Basszus! Vedd el! Ettől a két szótól elment az eszem. Vér
áramlott a farkamba, amikor felemeltem, ő pedig körém
fonta a lábát, és felraktam a pultra.
Annyi mindenen mentünk keresztül együtt, nem csak jó
dolgokon. Az igazat megvallva viszont mindent megért, hogy
ebben a lakókocsiban kötöttem ki a meztelen Skylarrel, aki
készen állt rá, hogy azt csináljam vele, amit csak szeretnék.
Sötét volt, ezért felkapcsoltam a fenti konyhai lámpát,
hogy lássam gyönyörű testének minden porcikáját.
Először is valami olyasmit akartam tenni, amit még soha.
Vele mindennél jobban vágytam erre.
A feneke rajta volt a pulton, én pedig széttártam a combját.
Elállt a lélegzete, amikor a lába közé ereszkedtem. Tudtam,
mennyire odavan azért, amikor a száját csókolom, így
ugyanazokat a mozdulatokat utánoztam odalent: önfeledten
nyalogattam és szívogattam.
Minden egyes hangtól, ami előtört belőle, lüktetett a
farkam. Tudtam, hogy az első adandó alkalommal elélvezek,
amikor elengedem magam.
–  Ez… annyira… jó érzés… – hebegte a lélegzetvételek
között.

185
 – Még sohasem csináltam. Ez csak neked szól.
Amikor elkezdtem végighúzni a nyelvemet a csiklóján,
megvonaglott alattam. Életem legizgatóbb élménye volt az,
hogy megízlelhettem, és tudtam, hogy őt is megőrjítem vele.
Továbbra is nyomást gyakoroltam a duzzadt kis göbre a
nyelvemmel.
Látni akartam az arcát, ezért abbahagytam egy pillanatra.
Összenyomta a mellét, és csukva volt a szeme. Milyen oltári
szexi!
Behatoltam két ujjal a szűk nyíláson, és lenyűgözve
figyeltem, hogy elkezd mozogni a kezemen. Lehet, hogy szűz
volt, de tudta, hogyan használja a testét ahhoz, hogy
megkapja, amit akar. Már fájdalmas volt a merevedésem, így
kísértést éreztem, hogy lecseréljem az ujjaimat a farkamra.
Már nedves volt az alsóm.
Kihúztam az ujjaimat. Amikor megint a számmal
folytattam, úgy felnyögött, mintha kiéhezve várta volna, és
belemélyesztette a körmét a tarkómba. Egyszer csak remegni
kezdett rajtam. Elélvezett, én pedig olyan mohón szívtam
magamba a lüktetésének minden egyes cseppjét, mintha az
életem múlna rajta. A  gyönyör hangjai most először
szakadtak fel hangosabban belőlem, mint belőle, és még
sokáig folytattam, miután elélvezett.
Végül a hasára hajtottam a fejemet, de felhúzott, hogy
csókoljam meg. Megőrjített a gondolat, hogy érezheti a saját
ízét a számban.
– Ez hihetetlen volt – fonta körém a karját.
–  Annyira megszívtam. Most már mindennap ezt akarom
csinálni veled, erre kurvára el kell mennem.

186
 –  Ne is foglalkozzunk ezzel ma este! – tapasztotta rá a
kezét a számra.
– Oké, bébi.
– Mondd ki megint! Szólíts bébinek!
– Szeretlek, bébi.
–  Én is szeretlek – húzódott fülig érő vigyorra a szája. –
Főleg akkor, amikor bébinek hívsz.
– Mindig is az voltál nekem. Még akkor is, amikor töketlen
voltam hozzá, hogy kimondjam – csiklandoztam meg az
oldalát.
– Mitch?
– Hmm? – csókoltam végig a nyakát.
– Azt akarom, hogy te is elélvezz. Hogy te is átéld azt, amit
én az előbb veled.
A fenébe is, igen!
–  Már attól is olyan dolgokat éltem át, amilyeneket eddig
soha, hogy örömet szereztem neked. Ezzel együtt alig várom,
hogy…
Valaki olyan erővel kopogtatott, hogy szinte verte az ajtót,
aztán meghallottuk Davey hangját.
– Tényleg bocsi, de szarnom kell.
Bakker!
– Egy pillanat! – kiáltottam.
Gyorsan összeszedtük Skylar ruháit. Amíg öltözött,
képtelen voltam levenni róla a szememet: ahogy hullámzott a
melle, amikor belebújt a felsőjébe, ahogy a kis kék tanga
felkúszott a combján. Megnyaltam az ajkamat, hogy érezzem
az ízét is, miközben néztem.
Fogtam egypár takarót, egy párnát, egy lámpást, aztán

187
kinyitottam az ajtót.
–  Kösz, hogy ilyen ráérős vagy. Épp most fingottam egy
műsorosat – méltatlankodott Davey, aki lényegében letarolt
minket.
Odakint elosontunk a többiek mögött, akik még mindig a
tábortűz körül ültek.
– Melyik a miénk? – kérdezte Skylar.
– Az, ott. Gyere!
Bemásztunk a sátorba, ő pedig azonnal rám mászott
lovagló ülésben. Úgy ragyogott, akár egy angyal a
lámpafényben. A  bennem lapuló kanos szörnyeteg
legszívesebben azonnal a magáévá tette volna, hiába voltunk
csupán néhány lépésnyire a barátainktól.
De ő ennél jobbat érdemelt.
– Skylar, figyelj rám!
– Ühüm – harapott bele gyengéden a nyakamba.
– Jobban akarlak most téged, mint bármit is valaha.
– Azt érzem.
–  De… egyszerűen nem vehetem el a szüzességedet egy
szűk sátorban olyan háttérzajjal, hogy odakint részegen
karaokéznak egy csomóan. Ahhoz túl sokat jelentesz nekem.
– Nem érdekel, hol vagyunk, csak az, hogy veled történjen
meg.
Szenvedélyesen megcsókoltam, aztán elhúzódtam tőle.
–  Tényleg nem gondoltam, hogy hagyni fogod, hogy ilyen
messzire jussunk. Szóval nem hoztam gumit, részben azért,
hogy biztosan féken tartsam magam. Tévedtem, amikor azt
hittem, hogy vissza tudom fogni magam.
– És Davey? Nála sincs?

188
 – Azt mondta, hogy Zena tablettát szed.
– Angie is. Francba!
– Aha.
Skylar tényleg szomorúnak tűnt.
– A lakókocsiban elhatároztam, hogy ma akarom. Most úgy
érzem, hogy muszáj, hogy bennem legyél.
Ebbe belepusztulok.
– Én is azt akarom. Jobban kéne, mint a levegő. Fogalmad
sincs, mennyire – nyaltam végig a nyakától az ajkáig. – De
van más is, amit csinálhatunk.
– Mint például? – csókolt meg.
– Mindent, csak azt nem – suttogtam a szájára.
– Látni akarlak – kúszott le a keze az ágyékomhoz.
Feltérdeltem, lehúztam a sliccemet, és lassan letoltam a
rövidnadrágot. A  dudorodó bokszeralsómra szegezte a
tekintetét.
– Vedd le a szoknyád!
Úgy is tett, én pedig levettem róla a felsőjét. Megrándult a
farkam a látványtól, hogy semmi más nem volt rajta, csak az
a babakék tanga.
– Baszki, Skylar! Szeretnéd látni, hogy mennyire akarlak?
– Igen – nyalta meg az ajkát.
Lejjebb húztam az alsómat, így előbukkant a hatalmasra
duzzadt farkam.
Némán bámulta, ámuldozó arckifejezéssel.
– Hűha – szólalt meg végül. – Olyan… nagy. Nagyobb, mint
amilyennek valaha is elképzeltem.
–  És keményebb is, mint valaha. Pusztán attól, hogy rád
néztem. El sem tudom képzelni, milyen lehet benned lenni.

189
 – Megfoghatom?
Már a kérdéstől is megjelent egy csepp a hegyén.
– Belepusztulok, ha nem – válaszoltam elgyötörten.
Megfogott a finom kis kezével, és elkezdte gyengéden
mozgatni rajtam.
– Ez jó érzés?
– Jesszus, igen – engedtem hátra a fejem.
– Mondd meg, hogy szeretnéd.
– Nyald meg a kezed, aztán csináld erősebben.
Olyan volt, mintha a legvadabb fantáziám filmváltozatát
rendezném meg éppen.
Skylar lassan megnyalta a tenyerét, mielőtt visszatette.
Forgatta rajtam, finoman húzott vele. Behunyt szemmel
elképzeltem, hogy a puncija van ott, és kis híján elélveztem.
Szétkente a hüvelykujjával a nedvességet a hegyén, hogy
könnyebben mozogjon a keze.
–  Látni akarom, ahogy elélvezel – szólalt meg, mintha
olvasott volna a gondolataimban.
– Biztos?
– Igen.
– Jól van, bébi. Csak csináld tovább! Ne hagyd abba!
Erősebben simogatott, mire másodperceken belül forrón
ráspricceltem a kezére. Csodálkozó arccal addig folytatta,
ameddig egy csepp sem maradt bennem.
Miután rendbe szedtük magunkat, visszavettem az
alsómat, ő pedig félmeztelenül maradt, egy szál tangában.
Továbbra is szüntelenül kemény maradtam.
Egy darabig így feküdtünk, megszűnt körülöttünk az idő.
Mivel tücsökciripelés váltotta fel a kinti felfordulás zaját,

190
gondoltam, hogy már elmúlt éjfél.
A fejem a mellén pihent.
– Akármennyire próbáltam is elkerülni, fantasztikus veled
így együtt lenni – mondta a hajamat bogarászva.
–  Amit ma csináltunk, az bizonyos tekintetben
izgalmasabb és bensőségesebb volt nekem, mint a szex.
Tudod, hogy más dolgokat találtunk ki, hogy örömet
szerezzünk egymásnak.
– Soha életemben nem fogom elfelejteni ezt az estét.
–  Az  első alkalmad még felejthetetlenebb lesz. Már
tervezgetem. Elmegyünk majd valahova éjszakára, egy
nagyon szép helyre, virágokkal, rózsákkal meg mindennel, és
egész éjszaka szeretkezni fogok veled.
–  Bárcsak ne kéne várnunk! Én most akarlak, de tudom,
hogy nem lehet.
Átvillant az agyamon, hogy megkockáztassuk védekezés
nélkül. Annyira erős volt a késztetés, hogy a magamévá
tegyem. De végül is képtelen voltam vállalni a kockázatot.
Mégis muszáj volt éreznem őt valahogy. Támadt egy ötletem.
– Fordulj meg.
Miután megfordult, gyengéden megsimogattam a fenekét.
– Leveszem a tangádat, oké?
– Igen.
Lassan lehúztam róla a bugyit. Erre kérés nélkül
négykézlábra állt, kidomborítva a tökéletesen feszes, kerek
fenekét. Pillanatokon belül akkorára duzzadt a farkam, hogy
nagyobb már nem is lehetett volna.
Ha nem ez a legszexibb dolog, amit valaha láttam…
A  lámpafény rávetítette a karcsú sziluettjének árnyékát a

191
sátor oldalára. Sohasem fogom elfelejteni a képet.
Lehúztam az alsómat, és végighúztam a farkamat a
fenekén. Rögtön megfeszült a teste.
–  Ne aggódj! – suttogtam lehajolva. – Nem tévedek oda.
Lazulj el, bébi!
Rázkódott a háta a nevetéstől.
– Tudod, hogy bármit megengednék, amit csak szeretnél –
mosolygott hátrafordulva.
Azt a rohadt…!
– Csak azt szeretném, hogy érezzük egymást. Így.
Felnyögött, amikor végighúztam a síkos farkamat a
fenékvágata mentén, és kétoldalt összehúztam a popsiját,
hogy körülfogjon vele. Remegett a lábam, olyan erőteljes
érzés volt. Minden, amit kipróbáltunk ma este, még jobbnak
bizonyult az előzőnél.
– Ez olyan jó érzés – lihegte.
–  Alig várom, hogy megdugjalak – mormoltam az orrom
alatt szinte kábulatba esve.
Amikor magához nyúlt, nekem kis híján annyi lett.
Percekig így maradtunk, és amikor hirtelen felsikoltott a
gyönyörtől, nekem is semmivé foszlott az önuralmam, így
forrón ráspricceltem a hátára.
Miután letöröltem róla, lefeküdtem mellé, és magamba
szívtam az illatát meg a kintről érződő vörös lucfenyőkét.
–  Nem tudok betelni veled. Mindjárt reggel van. Egy
szemhunyásnyit sem aludtunk.
– Alhatok majd, amikor Bostonban leszel, Mitch.
Magamhoz öleltem a meztelen testét. Mohó birtokvágy
ébredt bennem a közelgő indulásom hallatán.

192
 –  Ígérd meg, hogy mindig az enyém leszel, Skylar. Ígérd
meg, hogy én leszek neked az első és az utolsó. Csak úgy
tudok elindulni, ha ezt tudom.
Megfordult, és hirtelen elkeseredettnek tűnt a
felismeréstől, hogy tényleg elmegyek.
– Megígérem.
Akkor még nem tudtam, hogy ez a szó kísérteni fog.
Annyi mindent másképp csináltam volna, ha tudom, hogy
pusztán annak az éjszakának az emlékébe kell majd
kapaszkodnom. Semmi mást nem bántam meg jobban egész
életemben, mint azt, hogy nem szeretkeztem Skylarrel,
amikor lett volna rá lehetőségem. Vagyis… csak egy dolgot
bántam meg jobban.
 

193
 15. FEJEZET
Skylar
 
 
– Fordulj el, te perverz madár!
Seamus füttyentett nekem, ahogy átöltöztem. Most már
nálam lakott így, hogy Mitch elment egyetemre.
Itt már semmi sem volt ugyanolyan. Még a Brooklynban
töltött idő sem volt olyan nehéz, mint elbúcsúzni Mitchtől.
Emlékszem rá, amikor azt mesélte, hogy nézte a szobám
ablakát az utca túloldaláról, amikor nem voltam itt. Azon
kaptam magam, hogy ugyanezt csinálom szinte minden este:
nézem a házuk sötét emeletét, és azon töprengek, hogy fogom
kibírni a következő négy évet.
 
***
 
Mitch küldött egy vonatjegyet, hogy látogassam meg a
Kolumbusz-napi hétvégén októberben. Bármennyire
próbálkozott is, hogy jól érezzem magam az új
környezetében, nem sikerült.
Az  egyik sokemeletes koedukált kollégiumban lakott a
Commonwealth Avenue-n, a villamossínek mentén. Köze sem
volt az ódon egyetemi campushoz, amit elképzeltem.
A Bostoni Egyetem leginkább olyan volt, mint egy önmagában

194
is nyüzsgő város, aminek a közepén éppen van egy suli.
Miután kijött értem az állomásra, egyenesen a kolijához
mentünk. Ahogy kiszálltunk a liftből, egy szupermodell
külsejű alulöltözött lány billegett felénk a folyosón.
–  Mitch, mondd meg Robnak, hogy elcsórtam a
turmixgépét reggel, amikor nem volt itt – szólalt meg európai
akcentussal.
Lüktetni kezdett a dobhártyám attól, hogy a nevén
szólította Mitchet. Nem túl jó kezdet.
– Ki volt ez?
– Heidi. Itt lakik az emeleten.
–  Az  emberek csak úgy átjárnak egymás szobájába, és
elvisznek dolgokat?
– Aha, lényegében – kuncogott.
Aztán egy újabb lány jelent meg.
–  Szia, Mitch! – mondta déliesen vontatott tájszólással.
Minden egyes lépésnél hullámzott a szőke haja.
– Szia, Savannah!
– Ő kicsoda? – nyeltem egyet.
– Ő Savannah. Ő az F. A.
–  Mert még a kétbetűs szavakat is le kell betűzni neki? –
horkantottam fel, de aztán nagyon hülyén éreztem magam.
Hűha! Nem áll jól nekem a féltékenység.
–  Nem, okostojáskám. Azt jelenti, hogy
felügyelőasszisztens. Ő  felel az emeletért, és gondoskodik a
dolgokról, cserébe pedig ingyen szobát és kaját kap.
Úgy tűnik, rólad is szívesen gondoskodna.
– Értem.
Csak annyit tudtam, hogy gyakorlatilag együtt él a

195
pasimmal, szóval utáltam az összes többi itteni tramplival
együtt.
A szobájához érve nem tudtam túllépni azon, hogy milyen
pici: inkább tűnt egy gardróbnak, benne két egyszemélyes
ággyal. Az egyiken egy fekete göndör hajú srác feküdt.
– Skylar, ő a szobatársam, Rob. Rob, ő a barátnőm, Skylar.
Rob levette a fejhallgatóját, bólintott, kezet rázott velem,
aztán folytatta a zenehallgatást.
– Bőbeszédű fazon – suttogtam.
– Aha. Nagyjából ennyit várhat tőle az ember.
Egy fotókollázs lógott Mitch íróasztala fölött a falon,
javarészt a közös képeinkkel. Elhúzta a függönyt, így látni
lehetett a világító Citgo táblát, ami Boston egyik
nevezetessége. Kinéztem az ablakon a nyüzsgő utcára, és nem
tetszett az üvegen tükröződő bizonytalan arckifejezésem.
Hátulról átölelt, és megcsókolta a fülemet.
– Szeretlek téged, Skylar – fordított szembe magával, hogy
lássam a tüzes tekintetét. – Tudod, mire gondolok, ugye?
Zavarba jöttem, amiért ennyire nyilvánvaló volt a
féltékenységem.
– Én is szeretlek. Csak még hozzá kell szoknom ehhez.
–  Talán ha majd Rob lelép, akkor megtalálom a módját,
hogy eszedbe juttassam, kihez is tartozom.
Rob nem tágított, mint ahogy a paranoiám sem.
 
***
 
Másnap Mitch megmutatta nekem a várost. Elvitt a Newbury
Streetre fagyizni, és leültünk a Public Gardenben. Szuper volt,

196
amikor kettesben lehettünk, ám amint letett minket a
villamos a koli előtt aznap este, visszatért a rossz érzésem.
Még csak nem is tudtam élvezni a vele töltött időt, mert
lefoglalt, hogy a legapróbb részletekig szemügyre vegyem az
összes lányt, aki elsétált a nyitott szobaajtó előtt. Még
sohasem éltem át ehhez fogható féltékenységet, és úgy
éreztem, hogy kezd elmenni az eszem.
Éppen készülődtünk, hogy átmenjünk Ninához és Jake-hez
vacsorázni. Csak néhány kilométernyire laktak az egyetemtől,
így nem hagyhattam ki a lehetőséget, hogy az ittlétem alatt
találkozzak a legjobb barátnőmmel.
Amikor Mitch elment zuhanyozni, körülnéztem a spártai
szürke falak között, és kiszámoltam, hogy körülbelül
nyolcszáz éjszakát fog itt tölteni. Aztán eszembe jutott, hogy
milyen könnyű volt mindig felizgatni. Hogy is állhatna ellen,
ha kanos vagy részeg, és egy szexi lány könyörög neki? Száz
meg száz alkalom volt rá, hogy ez megtörténjen. Tudtam,
hogy nem okozna nekem fájdalmat szándékosan, de
emberből van, és már a saját szememmel láttam, mivel állok
szemben.
Amikor visszajött a fürdőszobából, félmeztelenül
törölgette a vizes haját. Dühített, hogy ilyen vadítóan sétált
végig a folyosón.
Miközben néztem, ahogy felöltözik, kibukott belőlem a
kérdés:
– Mindig félmeztelenül járkálsz?
–  Nem mindig. Néha tök pucéran – kacsintott rám, de a
rémült arckifejezésem láttán már nem nevetett. – Vicc volt –
dobta le dühösen a törülközőt a székre. – Jól van. Muszáj

197
elmondanod, mi a baj. Most rögtön.
–  Ne haragudj! – pillantottam le a földre, mert csalódtam
magamban. – Nem tudom, mi ütött belém.
–  Van sejtésed róla, milyen izgatott voltam egész héten,
hogy meglátogatsz? Azt hittem, szuperül fogod érezni magad,
és rohadtul felcseszi az agyamat, hogy eddig végig szomorú
voltál, holnap meg már mész is.
– Az én hibám. Csak fura látni, hogy mennyire más lett az
életed. Hozzászoktam, hogy teljesen az enyém vagy.
–  Tényleg a tiéd vagyok. Annyira keresed az okokat az
aggodalomra, hogy ezt észre sem vetted. Igen… sok lány van,
aki itt lakik. De egyiket sem akarom. A  barátnőmet akarom.
Minden áldott este a Lake George-i éjszakánkról fantáziálok –
simogatta meg az arcomat. – Nekem sem könnyű. Semmi
mást nem akarok, csak szeretkezni veled. Már számolom a
napokat karácsonyig, hogy lelécelhessünk, és kettesben
legyünk.
– Én is.
– Bíznod kell bennem, oké?
A  karjaiba vett, miközben víz csöpögött a hajáról az
enyémre. Szaporán vert a szíve, én pedig megbántam, hogy
kiakasztottam. Annyira szerettem, hogy hirtelen úgy éreztem,
muszáj kimutatnom felé.
Odamentem az ajtóhoz, hogy kulcsra zárjam.
– A szobatársad odalesz egy darabig?
– Nála sose lehet tudni – válaszolta még mindig feldúltan a
korábbi viselkedésem miatt.
Letérdeltem, és elkezdtem lehúzni a farmerja sliccét.
– Hűha – kapta el a csuklómat. – Mit csinálsz?

198
 – Minek látszik?
– Nem kell ezt csinálnod.
– Tudom, hogy nem kell.
–  Azért csinálod, mert küzdesz a bizonytalansággal. Nem
fogom hagyni.
– Hidd el, hogy nem amiatt van. Engedd, hogy csináljam!
Hiába győzködött, hogy álljak le, az egyre jobban
dudorodó merevedése mást jelzett.
– Skylar…
–  Csak érezni akarom az ízedet. Őszintén. Egy ideje már
szeretném kipróbálni.
A  tépelődése átadta a helyét az elsötétülő tekintetében
tükröződő vágyakozásnak, amivel azt üzente, hogy nagyon is
akarja. Egy szót sem szólt már, amikor lehúztam a
melegítőnadrágját. Teljesen merev volt, mire köré fontam a
kezemet. Elállt a lélegzete, amikor lassan körbenyaltam a
nedves hegyét.
– Baszki, de jó érzés – mormolta az orra alatt, miközben a
hajamat simogatta.
Lassan fel-le mozogtam a számmal, és belejöttem a
ritmusba, hogy a tövétől a hegyéig bekapjam. Meglepődtem,
mennyire beindultam tőle: minden egyes mozdulattól egyre
nedvesebb lett a bugyim. Az  ajtóra tapasztotta a tenyerét,
hogy megtartsa az egyensúlyát, a szeme pedig befordult.
Fokoztam a tempót, mert minden egyes nyelvcsapással egyre
jobban a magaménak akartam tudni őt.
– Hihhhetetlen – nyögött fel mély torokhangon.
Forró és síkos volt a kezem alatt, miközben kényeztettem a
számmal. Minden egyes elgyötört lélegzetvételnél megfeszült

199
a hasa, és behunyta a szemét. Imádtam, hogy teljesen
átvettem fölötte az irányítást.
Néhány perc múlva reszkető kézzel fogta meg a tarkómat.
– Nem… nem bírom. El fogok élvezni.
Még mélyebben a számba vettem.
– Francba! Skylar, abba kell hagynod!
Nem foglalkoztam vele. Még erősebben mozgattam a
kezemet, és az utolsó cseppig lenyeltem a forró és sós
áradatot, aminek mintha nem akart volna vége szakadni.
Hátát az ajtónak vetve levegőért kapkodott.
– Azta… – szólalt meg szinte félholtan. – Szerintem megint
le kell zuhanyoznom. Ez… nem hiszem el, hogy megtetted.
– Én meg azt nem hiszem el, hogy nem tettem meg előbb.
 
***
 
Nina és Jake egy barna homokkő épületben lakott épphogy a
városon túl, Brookline-ban.
Miután felcsengettünk, Jake beengedett minket a kapun,
aztán odajött az ajtóhoz. Rögtön behúzta a nyakát, és
eltakarta az arcát. Ezzel heccelt, amiért felbukkantam egyszer
nála még New Yorkban, és rögtön hozzávágtam a hatalmas
táskámat, amikor ajtót nyitott. Akkoriban Nina tévedésből azt
hitte, hogy Jake megcsalta, én pedig a betegségem
mélypontján, de nagyon dühösen odaállítottam, hogy
szétrúgjam a seggét. Ez volt a legimpulzívabb dolog, amit
valaha csináltam, de kiderült, hogy egy hatalmas félreértés az
egész. Attól még Jake folyamatosan szívat vele.
–  Látom, hogy kisebb táskára váltottál. Jól kell

200
viselkednem – ölelt át a tetovált karjával. A  kölnije szédítő
volt, mint mindig, az érintésétől pedig jött egy kis B
kategóriás bizsergés. – Hogy van az én Skylaröm? Mizu,
Bitch? – csapott bele Mitch tenyerébe. Mindig Bitchnek
szólította. – Vigyázol a csajszira?
– Alap, haver.
–  Szia, Sissy! – kiáltotta Nina a konyhából. Így becéztük
egymást a „sister” szó után, mert mintha tesók lettünk volna,
miután vér szerinti testvér egyikünknek sem adatott.
Indiai fűszerek illata terjengett a házban. Nina biztos
kipróbált egy receptet a nemzetközi főzőtanfolyamról, amiről
mesélt nekem.
A  lakásuk nagyon otthonos volt, sok piros-fekete
dekorációval és sötét árnyalatú fabútorokkal. Jake díszes
szénrajzai sorakoztak bekeretezve a falakon. Az  egyiken a
várandós Nina nézte a holdat, kezével pedig a mellét takarta.
Jake sört kortyolgatva leült Mitch mellé a
bársonykanapéra.
Ekkor rohant be a nappaliba A.  J., a kétéves kisfiuk.
Odaszaladtam hozzá, hogy felkapjam.
– Nézzenek oda!
Szinte fekete volt a haja, mint Jake-nek, mohikán fazonra
zselézve.
– Pont úgy nézel ki, mint az apukád – csiklandoztam meg.
– Apuci dilinyós – szólalt meg az édes kis hangján.
–  Nina tanította neki. Már csak ezért is megpróbálom ma
este teherbe ejteni – közölte Jake.
– Amúgy hogy álltok a dologgal? – nevettem. Nina mondta,
hogy Jake nagyon akart még egy babát, ő viszont várni

201
szeretett volna vele.
–  Még egyet sem lőttem át a gólvonalon – kortyolt bele a
sörébe, amitől a karika alakú ajakpiercingje hozzákoccant az
üveghez.
Nina meghallotta, és a kezét a kötényébe törölgetve kijött a
konyhából. A  sötétszőke haja hosszabb lett, amióta legutóbb
találkoztunk.
– Nem hiszed el, mit csinált valamelyik nap. Kinyitottam a
fogamzásgátlós dobozomat, és nem voltak benne a tabletták.
Helyette cukorkákat találtam benne egy cédulával, amin az
állt: „Jó biznisz: cukorkát a punciért”.
A.  J. vihogva felugrott Mitch ölébe, és levette róla a
Yankees-baseballsapkát, hogy a saját fejére rakja. Mitch
elkezdte csikizni, mire a kissrác úgy kacagott, hogy elkezdett
csuklani.
– Jól elvagytok – állapította meg Nina. – Ne lepődj meg, ha
áthívlak bébiszitterkedni.
– Jönnék. Komolyan. Jó móka lenne, ugye, A. J.?
Aztán Mitch felém fordult, és rám kacsintott.
– Nem bánnék egyszer egy ilyet.
Bár el sem tudtam képzelni, hogy a közeljövőben babát
vállaljak, mégis repesett a szívem a gondolattól, hogy egy kis
kék szemű Mitch körülöttem szaladgáljon.
–  De muszáj, hogy a te szemedet örökölje – suttogta a
fülembe, mintha olvasott volna a gondolataimban. Megint
megdobbant a szívem.
– Na, Bitch – fordult oda Jake Mitchhez, aki éppen a lábán
lovagoltatta A. J.-t. – Hogy tetszik az egyetem?
– Elég jó. Csak a statisztika nyír ki.

202
 –  Ne már! A  statisztika rohadt könnyű. Szólj, ha kell
segítség!
Nina leült Jake ölébe, és köré fonta a karját.
–  Így kerültem bajba. Hagytam, hogy ez a pasas
korrepetáljon matekból.
Jake nyelvet öltött rá, és láttam a nyelvkarikáját.
–  Kivontuk a ruhádat, divergáltuk a lábaidat, aztán
összeszorzódtunk, bébi – poénkodott.
– Te beteg vagy – csókolta meg Nina.
– Tudod, hogy pont ezt imádod bennem.
Esküszöm, felszökött a hőmérséklet a szobában attól,
amilyen elképesztően működött közöttük a kémia. Irigyeltem
őket, mert olyan életszakaszban voltak, amikor simán
élvezhették egymás társaságát. Azt kívántam, bárcsak egy
szempillantás alatt túl lennénk a következő négy éven
Mitchcsel.
–  Segítesz befejezni a főzést, hugi? – pattant fel Nina Jack
öléből.
– Persze.
A  konyhájuk kicsi volt, de modern. Rozsdamentesacél
fazekak és serpenyők lógtak le a kis pultsziget fölött.
A  szekrények sötét cseresznyefából készültek fekete
gránitpulttal, és legalább húsz banán hevert a
gyümölcshálóban.
– Ennyire szeretitek a banánt? – nevettem.
– Jake olyan, mint egy majom. Fürtszámra eszi – válaszolta
Nina, aztán megköszörülte a torkát. – Mitch elég jól néz ki
mostanság, mi?
– Miért mondod ezt? – csattantam fel.

203
 –  Csak egy megállapítás volt. Te is folyton mondod, hogy
milyen jó pasinak tartod Jake-et. Mindössze úgy értettem,
hogy Mitch sokkal férfiasabb lett, amióta legutóbb
találkoztam vele.
– Bocsi. Én csak…
– Látom, hogy bánt valami. Mesélj!
–  Rosszul sikerült az elmúlt két nap – néztem le a
terrakotta konyhakőre. – Durvább, hogy itt van Bostonban,
mint gondoltam.
– Mire gondolsz pontosan?
–  Egy csomó lánnyal lakik együtt. Olyan, mint egy
bordélyház. Kezdek beleőrülni.
– És…?
– Hogy érted, hogy és?
–  Téged szeret – öntött Nina valami narancsszínű
curryszószt a tányérokra a basmati rizshez.
–  Tudom, de négy év hosszú idő. Annyi minden
elromolhat.
–  Tudod, hány nő moccan rá Jake-re bárhol, ahová
megyünk? Ha ilyen hülyeségek miatt aggódnék, én is
megkattannék tőle. Láttad, mi történt, amikor
meggondolatlan következtetésekre jutottam a múltban, és
nem bíztam meg benne. Tévedtem. Végül semmi más nem
marad, mint megbízni a másikban.
–  Nem hinném, hogy kibírnám, ha valaha is megcsalna.
Mindig olyan erős voltam, de ha róla van szó, akkor gyenge
vagyok, és ezt utálom.
–  A  szerelem megőrjít. Élj a mának, Sissy! Sok mindenen
mentél keresztül az elmúlt néhány évben. Több dolgon, mint

204
mások egész életükben. Lehet, hogy csak most csapódik le
rajtad a stressz.
– Lehet.
– Minden oké errefelé? – sétált be Jake a konyhába, A .J.-vel
a karján. – Tudtad, hogy a curry állítólag megnöveli a férfiak
szexuális étvágyát? – csókolta meg Nina nyakát.
– Ebben az esetben csak sima rizst kapsz.
– Neee, bébi! Lakass jól tikka masalával!
 
***
 
Három héttel a bostoni látogatásom után továbbra is
megmaradt a rettegés a Mitchcsel való kapcsolatomban.
Semmi kétség, hogy szerettem őt, és nem adott rá okot, hogy
ne bízzak meg benne. Mégis túl sok időm maradt
gondolkodni így, hogy távol volt.
Romlottak a jegyeim, és elkezdtem terapeutához járni, aki
megerősítette Nina feltételezését, miszerint azért reagálok túl
mindent, mert ez egy késleltetett stresszreakció a rák miatti
megpróbáltatásokra.
Éppen kezdett egy kicsit jobbra fordulni a helyzet, amikor
a nőgyógyásznál tett rutinszerű látogatásom lejtmenetbe
állította az életemet.
Rendszertelen volt a ciklusom, és bár emlékeztem rá, hogy
a rák miatti kezelés előtt beszéltem az orvosommal a
meddőségi kockázatokról, nem igazán foglalkoztam ezzel.
Főleg azért, mert az volt az elsődleges szempont, hogy
megszabaduljak a limfómától, mielőtt elkezdene szétterjedni.
– Skylar?

205
 Egy nővér bekísért egy kis helyiségbe, ahol megmérte a
vérnyomásomat. Csak vissza kellett mennem, hogy
megkapjam a néhány nappal korábbi vérvétel eredményét.
A  pillangós nővérruhájára összpontosítottam, meg a
vérnyomásmérő hangjára.
– A doktornő mindjárt jön.
Egy terhesmagazint lapozgattam várakozás közben, és egy
Whitney Houston-dal instrumentális változata szólt halkan a
fejem fölötti hangszóróból.
Dr. Ottone nyugtalan arckifejezéssel lépett be, és rögtön
belevágott a közepébe.
–  Skylar, a vérvételed eredményéről szeretnék beszélni
veled.
– Jó…
–  Úgy tűnik, hogy alacsony a petefészek-
tartalékkapacitásod.
– Az mit jelent?
–  Nos, mindenki egy bizonyos számú petesejttel születik.
Normális körülmények között az idő múlásával csökken a
számuk. De ha egy nő nagy dózisú kemoterápiát kap… az
elpusztíthatja a petesejteket. Úgy látszik, hogy neked már
csak nagyon kevés maradt. Az  is lehetséges, hogy gyenge
minőségűek a kezelések miatt, amiket kaptál. Bár nem
lehetünk teljesen biztosak benne, valószínű, hogy nehezen
fogsz teherbe esni. És ha igen, akkor is magasabb a vetélés
kockázata.
– Lehet tenni valamit?
–  Azon túl, hogy az ember lefagyaszthatja a petesejtjeit a
kezelés előtt, ezen a ponton már nem sokat. Sajnálom, Skylar.

206
Ez nem feltétlenül jelent teljes meddőséget, de esélyes, hogy
nehézségeid lesznek.
A  terhes nő szinte gúnyosan mosolygott rám a magazin
címlapjáról, ami leesett az ölemből a földre, amikor felálltam.
Anya odakint várt, de nem voltam hajlandó beszélni, és nem
sokra emlékszem a hazaútból.
Este végig azon gondolkodtam, amit Mitch mondott,
miközben A.  J.-vel játszott Nináéknál. „Nem bánnék egyszer
egy ilyet.”
Jó eséllyel sohasem leszek képes megadni neki, hogy
gyereke legyen. Hogyan is maradhatnék vele tiszta
lelkiismerettel, holott tudom, hogy szeretne? Túlságosan
szerettem. De ha elmondom neki, amit most megtudtam, csak
annyit válaszolna, hogy neki nem számít. Valahol mélyen
tudtam, hogy mégis számít – talán nem most rögtön, de
egyszer majd igen. Minél tovább maradok vele, annál jobban
fog fájni neki, amikor végül kiderül.
A hét hátralévő részében csak ezen agyaltam. Aztán egyik
éjszaka jött egy pánikroham, ami olyan érzés volt, mint egy
bizonytalanságokkal teli, száguldó tehervonat.
Nyolcszáz éjszaka.
Meddőség.
Meggyőztem magam, hogy így vagy úgy, de
elkerülhetetlen, hogy elhagyjon engem. Akármi lesz is az oka,
tönkre fogok menni, amikor megtörténik majd, és ezt nem
hagyhattam. Mindig könnyebb elhagyni a másikat, mint
elhagyottnak lenni.
Forgott velem a szoba, amikor kinyitottam a laptopomat,
és elkezdtem gépelni.

207
Mitch, kérlek, ne utálj azért, amit most leírok!
 

208
 16. FEJEZET
Mitch
 
 
Mitch, kérlek, ne utálj azért, amit most leírok! Nincs
bátorságom felhívni téged, mert tudom, hogy ha meghallom a
hangodat, akkor képtelen leszek végigcsinálni. Kérlek, tudd,
hogy nagyon szeretlek, és mindig is szeretni foglak – jobban,
mint valaha hinnéd. De úgy érzem, hogy minden olyan gyorsan
történik velünk. Nem tetszik, amilyen féltékeny szörnyeteg
lettem mostanában. Időre van szükséged, hogy úgy legyél ott a
suliban, hogy nem kell amiatt aggódnod, ez rám miként hat.
Ugyanakkor nekem is időre van szükségem, hogy
megtaláljam önmagam a távkapcsolat nehézségei nélkül.
Neked is ugyanezt kell tenned anélkül, hogy le lennél kötve
ebben az életszakaszban. Minél többet gondolkodom rajta,
annál inkább rájövök, hogy túl fiatalok vagyunk még ahhoz,
hogy megállapodjunk. Nem akarom, hogy később nehezteljünk
egymásra emiatt.
Remélem, hogy egyszer majd újra barátok lehetünk. Tudom,
hogy ez egy darabig még lehetetlen. Elkezdtem gyakornoki
helyekre pályázni New Yorkba, és úgy tervezem, hogy megint
odaköltözöm Oliverhez a nyáron, hogy megkönnyítsem a
dolgunkat. Annyira sajnálom! Tudom, hogy ez sokkoló lesz a
számodra. Tudd, hogy mindig is szeretni foglak.

209
  
Sosem lesz könnyebb végigolvasni ezt. Fél év telt el az e-
mail óta, de még mindig képtelen vagyok felfogni… egyáltalán
nem értem.
Világított a telefonom kijelzője a sötétben, miközben már
vagy ezredjére olvastam újra az éjszaka közepén.
Valahányszor nem tudtam aludni, elővettem ezt a levelet,
hátha sikerül megfejtenem. Próbáltam jelet keresni a sorok
között, hogy megértsem, hogy tudta Skylar ilyen könnyen
eldobni azt, ami kettőnk között volt. Habár kifejtette az érveit,
így sem volt semmi értelme az egésznek. A  szívem mélyén
tudtam, hogy itt valami többről van szó.
 
***
 
Miután elküldte az e-mailt, hétvégén vonatra szálltam, hogy
hazamenjek. A  szobájában voltunk, ő pedig rébuszokban
beszélt, nem volt hajlandó a szemembe nézni, és folyton csak
azt ismételgette, amit leírt – anélkül, hogy bővebben kifejtette
volna. Olyan érzésem volt, hogy egy megelevenedett
rémálomba csöppentem, miközben karba font kézzel tartotta
tőlem a távolságot. Úgy fájt, hogy nem akarta, hogy
hozzáérjek, mintha kést vágtak volna belém.
Amikor hajlandó volt kósza pillantásokat vetni rám, szinte
sugárzott a tekintetéből a fájdalom. Küszködött, hogy tartsa
magát, és csak azt ismételgette, hogy „csak az én érdekemben
csinálja”.
Egyszer elveszítettem a fejemet, és teli torokból
üvöltöttem: „Hogy lehet ez az érdekem, ha inkább halnék meg,

210
mint hogy nélküled éljek?” A  kis asztali lámpa csörömpölve
zuhant a földre, miután rácsaptam az asztalra dühömben.
Ekkor jött fel Tish, és megkért, hogy menjek el. Bár valahol
nem tudtam hibáztatni érte, mert úgy viselkedtem, mint egy
kettyós, ő olyan volt nekem, mintha a pótanyukám lenne, és
nagyon fájt, hogy kirúgott. Amikor még egyszer, utoljára
megfordultam indulás előtt, észrevettem, hogy Skylar sír.
Egész hétvégén nem aludtam, csak zombi módjára fel-alá
járkáltam a szobámban. Kiszáradt a szám, mert nem ettem és
nem ittam semmit. Néha odanéztem az utca túloldalára, hogy
lássam a fényt a szobája ablakában. Annyira közel volt, de
úgy éreztem, hogy olyasvalakiért virrasztok, aki fényévekre
van tőlem. Képtelen voltam elhinni, hogy elveszítettem.
Lehetetlenség volt elfogadni, és nagyon sokáig nem is ment.
A  vonatút vissza Bostonba életem mélypontja volt azon a
hétvégén. Mégsem adtam fel: továbbra is hívtam, e-maileket
és üzeneteket írtam neki, de hiába.
Aztán eljött a karácsonyi szünet, ami régen úgy volt, hogy
különleges alkalom lesz nekünk. Arra értem haza New Jersey-
be, hogy Skylar már elment Floridába Oliverrel, hogy Lizete
családjával töltse az ünnepeket Miamiban.
Teltek a hetek, és olyan volt, mintha vége lenne a világnak.
A fordulópont nagyjából egy hete jött el, amikor a mélységes
szomorúság átváltozott színtiszta haraggá.
Davey a számvitelórám közepén üzent.
 
A Chili’sben vagyunk, és Skylar most jelent meg valami
pasival. Mi a franc?
 

211
 Aztán átküldött egy képet, amit Skylar tudtán kívül
készített. Úgy tűnt, hogy Skylar nem vette észre a néhány
asztalnyira ülő Davey-t és Zenát. Mintha minden
másodperccel egyre jobban összetört volna a szívem, ahogy a
szemcsés fényképre meredtem. Fogták egymás kezét az asztal
fölött.
Hogy a rohadt életbe lehet képes erre?
Eleget láttam. Végre sikerült felfognom a lényeget, mert
akkor és ott betelt nálam a pohár.
Elöntött a harag, és reszkető kézzel felkaptam a
könyveimet, hogy hirtelen kisétáljak a teremből. Kis híján
nekimentem valakinek, aki éppen arra járt a folyosón.
Végigrohantam a Commonwealth Avenue-n az esőben. Nem
győztem eléggé sietni, hogy eljussak az üveg vodkáig, amit
valami különleges alkalomra tartogattam a szekrényemben.
Az este hátralévő részét azzal töltöttem, hogy öntudatlanra
ittam magam.
 
***
 
Erővel kellett rávennem magam, hogy ne nézegessem Skylar
e-mailjét.
Félévnyi bámulás után sem fog másképp kinézni, Mitch.
Óvatosan letettem a telefonomat az íróasztalra, egy üres
óvszeres tasak mellé. Elfintorodtam.
Hiba volt ez az éjszaka.
Heidi mellettem feküdt. Nem akartam felébreszteni – főleg
azért nem, mert nem akartam, hogy beszélnem kelljen vele.
Bárcsak ne maradt volna itt! Semmi többnek nem indult, csak

212
egy gyors numerának. Utáltam magam, amiért így gondoltam
rá, de így hívják a szexet, amikor semmit sem jelent az
embernek.
Csak menekülés lett volna, egy kis figyelemelterelés, mert
már erőltettem magamnál a továbblépést. Végre meggyőztem
magam, hogy életem szerelme nem fog visszajönni hozzám.
Már nem bírtam el egyedül a fájdalommal. Ha egyedül
voltam, csak Skylarre tudtam gondolni: ahogy Skylar elhagy,
ahogy Skylarrel randizom, ahogy Skylar mással szexel.
Ez fájt.
Egy másik srác fogja elvenni végül a szüzességét.
Az  elsőnek velem kellett volna megtörténnie. Mindene az
enyém kellett volna, hogy legyen. Ő  volt a jövőm. Eszembe
jutott, amikor még kicsi voltam, mert a jövő most is egy fekete
lyuknak tűnt, pont úgy, mint amikor a szüleim elváltak…
csakhogy ez még annál is sokkal rosszabb.
Sohasem fogom túltenni magam azon, hogy megváltoztak
az érzései. Ahogy véget vetett az egésznek, és miután egy
random csávóval bukkant fel a Chili’sben, nem kellett volna
bűntudatot éreznem amiatt, amit az éjjel tettem. Mégis
hányingerem támadt, ahogy ott ültem, és még mindig
éreztem Heidi parfümjének ízét a számban. Egész hátralévő
életemben ilyen lesz a szex más nőkkel? Mintha valami nem
stimmelne, mert Skylaré a testem?
Heidi hosszú fekete haja csiklandozta a karomat. Csak azt
akartam, hogy tűnjön el, de nem volt szívem kirúgni, miután
szexeltünk. Szóval hagytam, hogy odabújjon mellém,
miközben a plafont bámultam, ő meg elaludt.
Németországból jött – milyen szexi! –, de nem az esetem,

213
mert nem Skylar. Erősen festi a szemét, és nagyon magas. Azt
mondta, hogy régen modellkedett. Heidi mindig is koslatott
utánam, már a tanév eleje óta. Tegnap este pedig Rob az egyik
barátjánál aludt, így megadtam magam, amikor átjött a
szobámba azzal a fedősztorival, hogy segítségre van szüksége
a történelemleckéhez. A  többi meg már történelem… vagyis
egy olyan éjszaka, amit legszívesebben elfelejtenék.
Az  az igazság, hogy Skylarnek sohasem volt oka aggódni
amiatt, hogy megcsalnám. Röviden szólva azért nem történt
volna meg soha, mert egy lány sem váltott ki belőlem olyan
érzéseket, mint ő. Csak hát úgy látszik, nem tudtam
bebizonyítani neki.
Ha viszont őt nem kaphattam vissza, akkor rá kellett
vennem magam a továbblépésre. Ő  már marhára
továbblépett. Szakítottunk, ezért nem kellett volna
megcsalásnak éreznem az éjszakát, mégis annak éreztem.
Behunyt szemmel felidéztem a Lake George-i éjszakánkat.
Kibírhatatlan volt a fájdalom. Hiányzott, hogy a kis teste pont
belesimult az enyémbe, amikor együtt feküdtünk. Hiányzott a
nevetése. Hiányzott az illata. A  mellettem fekvő másik
lánnyal próbáltam újra átélni azt, amit vele. Baromira
szánalmas. Ösztönösen hátranyúltam a telefonomért, mert
úgy gondoltam, hogy muszáj éreznie valamennyire a
kétségbeesésemet.
 
Tudom, hogy továbbléptél. Én is megpróbáltam az este.
Szexeltem valakivel. Neked működik? Nekem nem. Még
mindig annyira rohadtul szeretlek. Örökké foglak. Sohasem
fogom megérteni. Soha. Amúgy megdugott már?

214
 
Soha nem írt vissza, de nem is vártam.
 

215
 17. FEJEZET
Skylar
 
 
Magzatpózba kuporodtam, miután megkaptam az üzenetét:
„Szexeltem valakivel.” Nehéz volt megemészteni a szavait, és
hánynom kellett tudattól, hogy én taszítottam egyenesen
annak a lánynak a karjaiba.
Ez elkerülhetetlen volt, de nem gondoltam volna, hogy
olyan kegyetlen lesz, hogy elmondja nekem. Mit vártam?
Biztos nagyon dühös lett, amikor megrendeztem azt a
kamurandit a Chili’sben. Ez volt a szándékom. Tudtam, hogy
Davey oda jár minden péntek este, úgyhogy megkértem
Jasont, Angie tesójának egyik barátját, hogy vacsorázzunk
együtt, és fogja meg a kezemet, hogy ez eljusson Mitchhez.
Tudtam, hogy működik a tervem, mert a szemem sarkából
láttam, amikor Davey lefényképezett.
Mitch csakis akkor tarthatta távol magát tőlem, ha dühös
volt. És ezt csak úgy tudtam elérni, ha hagyom, hogy egy
másik sráccal lásson. Szörnyen éreztem magam, de mi más
választásom lett volna? Nem hátrált meg, továbbra is próbált
meggyőzni, hogy gondoljam meg magam, mert szeret. Ez
pedig nem változik, hacsak nem érem el, hogy megutáljon.
Az  üzenete dühös hangvétele elárulta, hogy végre sikerrel
jártam.

216
 Jár a gratuláció, Skylar.
Bevillant a kép, hogy Mitch szája egy másik nőn van, a
farka pedig benne. Könyörögtem az elmémnek, hogy álljon le,
de csak rosszabb lett a helyzet.
Mit tettem?
Minden eddiginél fontosabb lett, hogy eltűnjek a városból,
mielőtt hazajön a nyári szünetre. Ha meglátnám őt,
összetörnék.
 
***
 
A  gimi utolsó éve után elvállaltam egy dizájneri gyakornoki
állást egy manhattani magáncégnél. Tartottam egy év
szünetet a tanulásban az egyetem előtt, és át akartam látni a
szakma alapjait, mielőtt eldöntöm, hogy ezt a szakot
válasszam-e.
Oliver és Lizete örült, hogy visszakaptak egy időre. Most
Seamust is magammal vittem. Ironikus helyzet volt, mert
Seamus – Mitchhez és hozzám hasonlóan – „elvált szülők
gyereke” lett bizonyos értelemben, akit ide-oda hurcolnak.
Bár a Brooklynba való visszatérésemről a rákos időszak
jutott eszembe, mégis feloldozást jelentett, hogy nem kell
szembekerülnöm Mitchcsel.
Heti három napot gyakornokoskodtam a Harrington
Design Studióban, ami kiemelt ügyfelek lakberendezési
megbízásaira szakosodott Manhattanben és a Hampton-
vidéken. A  fennmaradó két napon a Regal Fabricsnél
dolgoztam, a város egyik híres méteráruboltjában, amelyik
anyagokat szállított a stúdiónak. Az volt a dolgom, hogy szín

217
és anyag szerint rendszerezzem a készleteket, illetve segítsek
kiválasztani az ügyfeleknek azt a mintát, amit szeretnének.
A  gyakornokok koordinátora segített, hogy megkapjam ezt a
munkát, mert látta, hogy milyen keményen dolgozom fizetés
nélkül is.
Írtam egy üzenetet Mitchnek nyár elején, hogy tudassam
vele, mire készülök és hol dolgozom. Gondoltam, legalább
ennyivel tartozom neki. Bár távol tartottam magam New
Jersey-től, nem akartam annyira kegyetlen lenni vele, hogy
egyáltalán nem keresem. Kiderült, hogy ő meg úgy döntött,
Bostonban marad nyáron, mert munkát kapott a campus
egyik éttermében, a diákszövetség épületében. Igencsak
hangsúlyozta a válaszában, hogy már nem volt neki miért
hazamenni.
Semmivel sem lett könnyebb, hogy külön voltunk.
Belebetegedtem a gondolatba, hogy más lányokkal fekszik le.
Senkinek sem mondtam el az igazi okot, hogy miért vetettem
véget a kapcsolatomnak Mitchcsel. Nem akartam hallani
anyától és Ninától, hogy miért gondolom rosszul, hogy
egyszer majd el fog hagyni, ha nem tudok neki gyereket
szülni. Ez az én titkos és önzetlen döntésem volt, és nem
vártam el, hogy bárki is megértse.
Összességében elég kiszámíthatóan alakultak a napjaim a
nyáron. Lizete csinált nekem valami kubai reggelit, mielőtt
bementem metróval a városba. Nem szereztem itt igazi
barátokat, úgyhogy ahelyett, hogy Manhattanben lógtam
volna munka után, inkább egyenesen hazamentem olvasni.
De minden megváltozott aznap, amikor megismerkedtem
Charismával. Úgy nézett ki, mint bármelyik tehetős

218
manhattani nő, akik abba az üzletbe jártak, csak korban
közelebb állt hozzám. Félhosszú karamellaszínű hajjal és
tökéletesre manikűrözött körmökkel. Klasszikusan jó
megjelenése volt, de nem mondható feltűnő szépségnek.
Látszott az öltözékén, hogy jó anyagi körülmények között él.
– Miben segíthetek?
–  Átalakítom a hálószobámat, és valami merész, fekete-
fehér damasztot keresek bársonybeütéssel a függönyökhöz.
–  Szerintem pont tudok ilyet mutatni – vezettem fel az
emeletre, ahol a legdrágább anyagok kaptak helyet, és
megmutattam neki, melyikre gondoltam.
Elállt a lélegzete, amikor végighúzta a kezét a texturált
anyagon.
– Pont ilyet képzeltem el. Ezt meg hogy csinálta?
– Már kívül-belül ismerem a boltot – mosolyogtam. – Tudja
a méreteket?
–  Nem. Amiatt még vissza kell jönnöm. Egyébként
Charisma vagyok – nyújtott kezet.
– Skylar.
– Skylar! Szép név.
–  A  Charisma is – feleltem, miközben visszaraktam a
polcra az anyagtekercset.
– Tegeződhetnénk – biccentette oldalra a fejét. – Idevalósi
vagy?
–  Brooklynban lakom az apámmal. Csak a nyarat töltöm
itt.
–  Nem bánod, ha mondok neked valamit? – nézett végig
rajtam.
– Nyugodtan.

219
 –  Olyan csinos lány vagy, amolyan tiszta lap. Lenyűgöző
lehetnél, ha lenne rajtad egy kis smink, és egy picit kiöltöznél.
Imádom átváltoztatni az embereket. Ez olyan hobbiféleség
nálam. Szólj, ha érdekel!
– Valami átváltoztatós műsorhoz keresel szereplőket?
–  Nem. Esküszöm! Csak szerintem jó móka lenne. Lehet,
hogy túl sok a szabadidőm.
– Lehet.
– Hova jársz suliba?
–  Most végeztem el a gimit. Tartok egy év szünetet a
tanulásban, és gondolkodom rajta, hogy a végén beadom a
jelentkezésemet, valószínűleg lakberendező szakra. És te?
– A Wellesley-be járok. Most leszek harmadéves.
– Hűha!
Lementünk, ő pedig beletúrt a Coach táskájába a
telefonjáért.
– Hogy szoktál lazítani, Skylar?
– Nem tudom… olvasok? Elég unalmas az életem.
–  Most csak viccelsz, ugye? Az  álmok városában töltöd a
nyarat, de közben begubózol egy könyvvel? Ezen
változtatnunk kell. Túl fiatal vagy ahhoz, hogy úgy élj, mint
egy remete. Mi a számod?
Megadtam neki, és beírta a telefonjába.
– Mit javasolsz a lazításhoz?
–  Kezdhetnéd azzal, hogy megengeded, hogy
átváltoztassalak, aztán elmegyünk bulizni. Van egypár menő
tizennyolc pluszos hely a belvárosban. Mit szólnál a péntek
estéhez?
– Ööö… nem tudom, lennék-e a próbababád.

220
 – Nem fogadok el nemleges választ.
–  Oké – vontam vállat. – Nyolcig szoktam itt dolgozni
péntekenként.
Mit veszíthetek?
– Juj! – csapta össze a tenyerét lelkesen.
– Mit vegyek fel?
–  Amiatt ne aggódj! Van nálam egy csomó ruha otthon.
Majd elhozom a függönyméreteket, amikor jövök érted.
– Jó, pénteken nyolckor találkozunk.
Ez meg mi a fene volt?
 
***
 
Istenem, imádtam részegnek lenni.
Charismáról kiderült, hogy több szempontból is rossz
hatással volt rám. Akkor viszont úgy éreztem, hogy a
megismerkedésünk a legjobb dolog, ami valaha is történt
velem, mert kiráncigált a posványból.
Elkezdtünk hetente többször is együtt lógni. A  családja
nem lakott túl messze a bolttól, ahol dolgoztam, úgyhogy
átsétáltam munka után, és néha ott is aludtam. A portás már
megismert, és megengedte, hogy egyenesen felmenjek.
Charisma szülei éppen a Fidzsi-szigeteken nyaraltak, így övé
volt az egész lakás: modern berendezéssel, sok fehérrel és
geometrikus formájú áramvonalas bútorokkal.
Állt egy kis bárpult a nappali sarkában, ahol Charisma
bármilyen italt elkészített nekem, amit csak kértem.
A Southern Comfort, a Sour és a Cosmo volt a kedvencem.
Életemben először végre megértettem, mi olyan jó ebben.

221
A  berúgás segített, hogy átmenetileg tompuljon a fájdalom.
Minden egyes itallal egyre jobban a homályba vesztek a rossz
dolgok, és eufórikus köd vette át a helyüket. A  boldog
részegség közepette megosztottam Charismával az összes
titkomat, beleértve az igazi okot is, hogy miért szakítottam
Mitchcsel. Nem tudott rá semmi okosat mondani, de jó
terápia volt kiadni magamból egy pártatlan embernek.
Bemutatott néhány barátjának, akikkel együtt nőtt fel.
Gyakran csatlakoztak hozzánk koktélozni. A  csapathoz
tartozott Charisma unokatesója, Chad is. Magas volt, szőke,
gazdaggyerek-külsejű, a foga pedig úgy csillogott, mint a
Chrysler-székház teteje. A Harvardról jött haza a nyárra.
Chad mindig egyértelművé tette, hogy érdeklem: vagy
abból, ahogy rám nézett, vagy pedig abból, ahogy futólag
hozzáért a kezével a térdemhez. Charisma próbált rávenni,
hogy adjak neki egy esélyt. Vonzó és elég rendes srác volt, de
nem tudtam, hogy készen állok-e a randizásra. Charisma
elmondta, hogy még sohasem volt komoly barátnője, amiből
levettem, hogy csak „kalandot” keres.
Egyrészt tudtam, hogy ideje elveszítenem a szüzességemet.
Már senki sem volt szűz körülöttem. Másrészt pedig – és ez
volt a nagyobbik rész – mélyen elszomorodtam a gondolattól,
mert mindig is úgy volt, hogy Mitchcsel kell megtörténnie az
elsőnek. Igazából ő volt az egyetlen srác, akit akartam, így ha
már készültem elveszíteni a szüzességemet, valószínűleg nem
is számított, kivel fogom: a többi pasi mind „tizenkettő, egy
tucat” kategória.
Charisma töltött nekem egy Midorit.
–  Egy jó dugásra van szükséged, Skylar, hogy túl legyél

222
azon a Mitch nevű pasin.
Este a belvárosi Club Nicole-ba készültünk Chaddel és
néhány lánnyal Charisma baráti köréből.
Chad a szokásos testre szabott szvetterében jelent meg, és
azzal a fás illatú kölnivel befújva, ami mindig érződött rajta.
– Skylar, ma este látni akarom, hogy táncolsz.
–  Még néhány kör ebből, és lehet, hogy teljesül a
kívánságod, Mr. Harvard.
–  Hát nem csinos ma este? – kérdezte tőle Charisma,
miközben adott nekem még egy italt.
– Mindig csinos. Sőt, a csinos gyenge kifejezés rá.
– Hagyjalak magatokra titeket? – kacsintott rám Charisma.
Nem válaszoltam, csak tovább kortyolgattam a
poharamból. Nagyon erőltette ezt a Chad dolgot. Lehet, hogy
adok neki egy esélyt.
 
***
 
A  szórakozóhely előtti hosszas sorban állás után végül
beengedett minket a kidobó, aki úgy nézett ki, mint Dwayne
Johnson. Chad lepacsizott vele, amivel megerősítette a
gyanúmat, hogy az elitegyetem ellenére ismert partiarc is
egyben. Felsóhajtottam a megkönnyebbüléstől, mert ez volt
az első alkalom, hogy sikerrel használtuk a hamis
igazolványokat, amiket Charisma szerzett a belvárosban.
A  kinti párás levegőt felváltotta a turbó fokozatra állított
légkondi, amitől megkeményedett a mellbimbóm. Kis híján
beszakadt a dobhártyám az üvöltő technozenétől.
Chad eltűnt, aztán egy sörrel került elő, amit magának

223
hozott, és egy Tom Collins koktéllal, amit nekem. Lányok
táncoltak ketrecekben, az emelvényeik körül pedig táncolt a
tömeg. Felhajtottam az italomat, és hirtelen úgy éreztem,
hogy legszívesebben csatlakoznék hozzájuk. Charisma
mintegy vezényszóra felhúzott a parkettre, ahol ketten, matt
részegen elkezdtünk egymáshoz préselődve vonaglani.
Felfigyelt ránk egy csapatnyi férfi a közelben. Engem
egyébként az életem árán sem lehetett volna rávenni, hogy
egy ketrec körül táncoljak, miközben egy random csávó
hozzám nyomja a golyóit – de akkor, az ital hatása alatt
teljesen normális dolognak tűnt.
Chad füttyentett a produkciónkra. Amikor egy másik szám
jött, felém nyújtotta a kezét, és lesegített a parkettről.
–  Ez jó volt! – jelentette ki Charisma, és eltáncolt a
műfüstön keresztül a pulthoz, ahol a többi lány várakozott.
Chadnek forró és sörszagú volt a lehelete, amikor a
fülemhez hajolva azt mondta:
– Felmegyünk?
– Mi van fent?
– A VIP-részleg.
Felnéztem az erkélyre. Sötétnek tűnt, halovány lila
fénnyel. Csak mozgó alakok sziluettjét láttam odafent.
– Persze – válaszoltam, és hirtelen szorongani kezdtem.
– Kérjünk ki még egy kört, mielőtt elindulunk! – javasolta.
Chad visszatért az italainkkal, és felém nyújtotta a kezét,
hogy kövessem a fekete kárpittal borított lépcsőn fölfelé.
Minden lépéssel egyre csak halkult a zene.
– Üdv, Mr. Carter! – szólalt meg a fent álló őr.
– Helló, Hollis!

224
 – Miért szólított téged Mr. Carternek? – kérdeztem, amikor
leültünk az egyik lila velúrkanapéra.
–  Mert a szüleimé a hely – válaszolta önelégült
félmosollyal.
– Tessék?
–  Igazából három szórakozóhely is a családomé ebben az
utcában.
Tudtam, hogy tele van pénzzel, de azért jesszusom…
– Hűha. Ez nagyon menő.
– Szerintem is – vette el az italomat, és letette az asztalra. –
Látod azt az ajtót ott hátul?
– Aha.
– Az egy privát szoba. A padló és a falak üvegből vannak,
lelátni a tánctérre, de onnan senki sem lát be. Azt csinálunk
az emberek feje fölött, amit csak akarunk, és senki sem fogja
megtudni – fogta halkabbra a hangját. – Érted, mire célzok?
Jó fél percig gondolkodtam rajta, mert tudtam, hogy
valójában mire kér.
– Persze.
Még részegen is teljes mértékben a tudatában voltam
annak, hogy mi fog történni. Felállt a karomon a szőr, amikor
megfogta a kezemet.
A  szobában távolinak hangzott a zene, viszont jobban
lehetett érezni a basszus ütemét.
Becsukta az ajtót, és hallottam, hogy kattan a zár.
Kalapálni kezdett a szívem, amikor megszólalt.
– Állj oda a fal elé! Élvezd a kilátást – lépett mögém, hogy
megcsókolja a nyakamat. – Én ezt a kilátást élvezem – húzta
végig a karomon az ujjbegyeit. – Hihetetlenül jó tested van.

225
Foglalkoztál tánccal?
– Nem – ráztam a fejemet megfeszülve.
Jólesett az érintés, valami mégsem stimmelt vele. Reagált
rá a testem, de idegen érzés volt, nem úgy, mint Mitchcsel.
Nem volt benne a szívem és a lelkem. Idegességet éreztem a
korábban mindig tapasztalt átható szenvedély helyett. Mégis
fel kellett nőnöm, így eldöntöttem, hogy nem állok ellen
semminek, amivel próbálkozik. Szükségem volt erre. Mitch
továbblépett, nekem pedig tudnom kellett, segíthet-e egy
másik srác abban, hogy ugyanazt tegyem.
A zene ritmusára lüktetett a megfeszült testem, miközben
Chad tovább csókolta a nyakamat, aztán elkezdte szívogatni.
– Gondoskodom róla, hogy nagyon jó legyen neked, Skylar.
Olyan régóta akarlak.
Behunyt szemmel igyekeztem csitítani a lelkiismeretemet,
ahogy Chad lassan lehúzta a ruhám cipzárját. A ruha a földön
kötött ki. Utána megfordított, és nekinyomott az üvegfalnak.
– Biztos vagy benne, hogy nem láthatnak?
– Egyoldalú. Ne aggódj!
Egy kristályokkal teli fekete krómcsillárra
összpontosítottam, amikor lassan lehúzta a bugyimat.
Még van rá idő, hogy meggondoljam magam.
– Lefogadom, hogy még sohasem csináltad így… több száz
ember feje fölött.
Elmondjam neki, hogy szűz vagyok?
– Az biztos. Még nem… így nem.
Kikapcsolta a melltartómat, és elkezdte szívogatni a
mellemet. Minden olyan gyorsan történt, de tulajdonképpen
így szerettem volna. Nem akartam érezni. Csak túl akartam

226
lenni rajta, mert a szüzességem volt az utolsó Mitchhez
köthető dolog, amit el kellett engednem, hogy továbblépjek.
Megint behunytam a szememet, és hallottam, ahogy
lehúzza a sliccét.
Már nem csókolt. Kinyitottam a szememet, és éppen
benyúlt a hátsó zsebébe. Sercegett az óvszeres tasak, amikor
feltépte a fogával. Lefelé vándorolt a tekintetem: néztem,
ahogy felhúzza és összecsippenti a tetejét. Kénytelen voltam
megállapítani, hogy mennyivel kisebb, mint Mitché.
Chad nem vesztegette az időt. Pillanatokon belül felkapott,
és a dereka köré fonta a lábamat. Azonnal éreztem az égő,
szúró érzést, mert próbált belém hatolni, miközben Lady
Gaga Do What You Wantja bömbölt odalent.
Milyen ironikus.
– Au! Lassíts! – mondtam neki.
– Fáj?
– Igen.
– Jó… bocs, bébi.
Ne hívj bébinek!
Vettem egy mély levegőt, és elhatároztam, hogy
mindenáron kibírom a fájdalmat. Amikor megint belém
nyomult, felnyöszörögtem, de a légzésemre koncentrálva
átvészeltem, ahogy a hátam nekiütközött a falnak.
–  Olyan szűk vagy – hatolt be még keményebben az égő
hüvelyembe.
Biztosra vettem, hogy tévedésből jó jelnek veszi a levegő
után kapkodásomat, miközben lassan tovább dugott. Miután
fokozatosan sikerült áttörnie a szűzhártyámat, elkezdett
gyorsabban mozogni.

227
 Amint csillapodott egy kicsit a fájdalom a lábam között,
kezdtem rádöbbenni arra, hogy mi történik éppen. Behunyt
szemmel semmi mást nem láttam magam előtt, csak Mitch
arcát. Az  égő érzés odalent semmi sem volt ahhoz képest,
ahogy a kék szeme és a pillantása beleégett abban a
pillanatban a lelkembe. Ő  kellett volna, hogy megtegye.
Elkezdtek folyni a könnyeim, Chad mozdulatai pedig egyre
határozottabbak lettek.
– Mindjárt elélvezek – szólalt meg nemsokára.
– Én is – hazudtam szipogva.
Felnyögött, mire még szorosabban behunytam a
szememet, hogy megszabaduljak a könnyektől.
Leállt a mozgással, lassan kihúzta a farkát, és lenézett.
– Bassza meg!
– Mi az?
– Minden tiszta vér.
Lehajtottam a fejemet, és láttam, hogy csupa piros a
nadrágja, ráadásul a lábamon is folyik.
– Francba. A menzeszed?
A  szám elé kaptam a kezemet. A  fejemet rázva már nem
tudtam visszatartani a könnyeimet.
– Te… nem mondod, hogy szűz voltál? – túrt bele a hajába.
– De – reszketett a hangom.
Dühösnek tűnt, mintha átvertem volna valamivel.
–  Rohadt életbe! Nem csináltam volna ezt, ha tudok róla.
Hogy a picsába menjek ki így, tiszta véresen?
A  testemben lévő vér is felforrt attól, milyen pofátlanul
érzéketlen kérdés ez.
– Nem tudom. Én…

228
 Hirtelen kiment a szobából, és egy kis fehér törülközővel
jött vissza, amit a pult mögül hozott. Azzal töröltem le a
lábamat.
–  Gyere! – fogta meg a kezemet. – Szökjünk ki a hátsó
ajtón!
Szó szerint levonszolt a földszintre, aztán ki a hátsó ajtón
egy elhagyatott sikátorba. Szótlanul gyalogoltunk a murván
az éjszakai ködben, mielőtt kiértünk az utcára, ahol fogott egy
taxit.
Chad egy szót sem szólt hozzám a Charisma lakása felé
vezető úton. Bambán bámultam kifelé az ablakon, még
mindig teljesen ledöbbenve a Jekyll és Hyde-os átváltozásától.
Megállt a kocsi, odakísért a lépcsőházajtóhoz, és
ügyetlenül átölelt, mielőtt visszament a taxihoz, ami elhajtott.
Szóhoz se jutottam. Üresnek éreztem magam.
Kihasználtnak.
A portás beengedett, én pedig kábultan szálltam be a liftbe
– még mindig olyan érzéssel, mintha nemrég oltottak volna el
egy tüzet a hüvelyemben. Felérve láttam, hogy Charisma még
nem ért haza a szórakozóhelyről. Az összes holmim odabent
volt, a kulcsra zárt ajtó túloldalán, mert úgy volt, hogy nála
alszom.
Háttal nekidöntöttem a fejemet az ajtónak, és lassan
lehanyatlottam a padlóra a folyosón. Elővettem a
telefonomat, hogy átnézzem a közös Lake George-i képeinket
Mitchcsel. Most először engedtem meg magamnak, hogy akár
csak egy fotójára is ránézzek, amióta megírtam neki azt a
rettegett e-mailt. Vágyakozást ébresztett bennem az arca és a
tekintete, amin mindig tükröződött, hogy szeret engem.

229
A telefont a szívemhez szorítva elsírtam magam. Ami Chaddel
történt, mit sem segített abban, hogy túllépjek az érzéseimen.
Sőt, még meg is erősítette, hogy mennyire kitörölhetetlen a
Mitch iránti szerelmem. Miután együtt voltam egy másik
férfival, csak még jobban vágyódtam utána.
Egy óra múlva kinyílt a liftajtó, és Charisma fordult be a
sarkon.
– Szia, csajszi! Mi történt? Azt hittem, Chaddel vagy.
–  Ja, ha már itt tartunk… Az  uncsid egy seggfej –
válaszoltam a földön ülve.
– Mire gondolsz?
– Nem akarok róla beszélni.
– Kérsz egy italt? – nyitotta ki az ajtót.
– Nem… köszi. Kezdjük ott, hogy amiatt kerültem bajba ma
este. Elegem van az ivásból. És ami az uncsidat illeti, ha
tényleg tudni akarod, akkor elszáguldott egy taxival a
szüzességemmel együtt, és eldobott, mint valami szemetet.
Úgy tűnik, nem kell lélek ahhoz, hogy felvegyék az embert a
Harvardra.
Az  a nyár tanulópénz volt Charismával. Amellett, hogy
elveszítettem a szüzességemet, és rájöttem, hogy az alkohol
nem a barátom, felismertem azt is, hogy az ember nem tud a
szíve nélkül továbblépni. Nekem Mitch volt a szívem.
Az  érzéseim Jake és Nina esküvői partiján érték el a
tetőpontjukat.
 
***
 
Jake és Nina novemberben végre kitűzte a várva várt

230
esküvőjük időpontját. A.  J. születése óta jártak jegyben, de
szűkös volt a költségvetésük, ezért két évig vártak az esküvő
megszervezésével.
Nina koszorúslányaként Bostonba kellett utaznom, hogy
ott legyek a partin, amit egy menő olasz étteremben tartottak
a North Enden. Jake tesója, Allison, és az ő férje, Cedric
finanszírozta a partit a különteremben, aminek egy kis
táncparkettje is volt.
A  lakomához egy büféasztal is tartozott, rajta például
előételekkel, pesztós tésztával és báránybordával.
Desszertnek cannolit és olasz rumos tortát hozattak egy
utcabéli cukrászdából.
A  DJ sok big band zenét és lágy dallamot játszott olyan
előadóktól, mint Tony Bennett és Michael Bublé. A  plafonról
lazacszínű lampionok lógtak, a hosszú asztalt pedig fehér
hortenziák díszítették, vízben úszó teamécsesekkel körülvéve.
Jack elegáns fekete inget viselt feltűrt ujjal, ami
közszemlére tette a tetoválásait, Nina pedig egyszerű fekete-
fehér ruhában pompázott. Jake éppen olasz keksszel etette
Ninát, A. J. pedig ott ült közöttük.
Bár nagyon örültem nekik, a hangulattól mégis
összeszorult a szívem. Már több mint egy év eltelt azóta, hogy
szakítottam Mitchcsel, és napról napra csak egyre nehezebb
lett. Mindig az járt a fejemben, vajon mit csinál, hogy boldog-
e, vagy éppen ma ismerkedik meg valakivel, akibe majd
beleszeret. Ez a nap különösen nehéz volt, mert az ő
városában voltam: oly közel, de mégis oly távol.
A  DJ táncra hívta Jake-et és Ninát Frank Sinatra The Way
You Look Tonightjára. Valamiért mindig libabőrös lettem ettől

231
a számtól. Olyan gyönyörű. Figyeltem, hogy néz Jake Ninára
tánc közben, hogy suttognak egymás fülébe. Abban a
pillanatban lényegében semmi más nem létezett számukra,
csak a másik, hiába voltak egy emberekkel teli teremben. Jake
tekintete ismerős volt; Mitch is pont ugyanúgy nézett rám
annak idején.
A  szám közben az egész kapcsolatom lejátszódott
Mitchcsel a fejemben: a kosarazás, amikor kicsik voltunk, a
csók a vásárban, amikor megpuszilta a kopasz fejemet, a Lake
George-i éjszaka. Elviselhetetlen fájdalom nehezedett a
mellkasomra. Éppen, amikor valami tempósabbra váltott a
zene, kirohantam a teremből, mielőbb bárki is észrevette
volna, hogy bőgök.
A  zsúfolt éttermi részben kötöttem ki, ahol felmentem a
lépcsőn, ami egy üres tetőteraszra vezetett. Úgy fújta a
ruhámat a szél, mint Marilyn Monroe-nak azon a képen,
amikor kinyitottam az ajtót. Hűvös este volt, de
lélegzetelállítóan ragyogtak a csillagok. Mintha egy lyuk
tátongott volna a mellkasomon, ahogy egyre jobban sírtam.
–  Skylar? – vágódott ki az ajtó. – Mi a fenét csinálsz
idefent?
Elszállt a fejünk fölött egy repülő, miközben felém tartott.
– Jake… – próbáltam összeszedni magam. – Szükségem volt
egy kis friss levegőre.
– Baromság. Láttam, hogy sírva jössz ki.
– Vissza kéne menned a bulitokra.
–  A  kacsatánc várhat – vett le két széket onnan, ahol
egymásra rakva sorakoztak. – Ülj le! És most mesélj.
– Tudod, hogy szakítottam Mitchcsel…

232
 –  Hogy is felejthetném el? Beugrott hozzánk, miután
kidobtad…
– Tényleg?
– Aha… azért jött, hogy Nina tud-e valamit, és tanácsot kért
tőlem. Egyikünk se tudta, mit mondjon. Csak adtam neki egy
sört, leitattam, és hazavittem kocsival.
–  Amikor Ninával táncoltatok arra a dalra… ő jutott
eszembe róla.
–  Várj! Ha ennyire szomorú vagy miatta, akkor miért
vetettél véget neki? Ezt szerintem nem tudja senki.
– Kérdezhetek valamit?
– Rajta!
–  Ha még A.  J. előtt megtudod, hogy Ninának nem lehet
kisbabája, akkor vele maradtál volna hosszú távon?
Jake pislogott, ahogy összeállt neki a kép.
–  Kétség nem fér hozzá… igen. Nekem Nina a babám.
Többet jelent, mint bármi más a világon. Pont szerencsénk
volt az első próbálkozásnál, de ha nem tudott volna gyereket
szülni nekem, akkor az csalódás lett volna, de csak azért,
mert nem kaphattam volna olyasmit, ami félig belőle van,
félig meg belőlem. Rajta kívül nincs olyan nő, akivel akarnám
ezt. Bármelyik pasas, aki igazán szeret téged, ugyanígy
érezne. Ninának nem is mondtad, ugye? – tette a vállamra a
kezét.
– Nem.
– Így már kezdem érteni. Azt hitted, hogy szívességet teszel
neki, ha elengeded, mielőtt alkalma lett volna később
elhagyni téged.
– Aha – töröltem meg a szememet.

233
 –  Ha tényleg úgy szeret, ahogy mondja, akkor tévedsz,
Skylar. Amikor nehéz időszakon mentem keresztül, egy okos
lány egyszer azt mondta nekem, hogy az élet rövid, és meg
fogom bánni, ha olyan könnyen elengedem Ninát. Ugyanaz a
lány volt, aki kis híján kiverte a fogamat. Nem ismered?
Kemény csaj. Most pont a saját tanácsára van szüksége.
Kicsit elnevettem magam a könnyek ellenére, mert
eszembe jutott az a nap.
– Én csak félek.
–  Ebből tudod, hogy tényleg szereted a csávót. Nincs
szerelem félelem nélkül. Ha nem szarsz be attól, hogy
elveszíthetsz valakit, akkor az nem is szerelem.
Egyre gyorsabban vert a szívem, amikor rádöbbentem, mit
fogok tenni.
–  Megmondanád Ninának, hogy nagyon sajnálom, de el
kell mennem?
 

234
 18. FEJEZET
Mitch
 
 
– Jó éjt, hercegnő! – adtam puszit Summer homlokára, miután
betakartam. Én vigyáztam a húgomra, amíg apám elment
valahova a feleségével.
Ez volt a második hétvégi látogatásom Pennsylvaniában
mostanság. Summer megérdemelte, hogy olyan bátyja legyen,
aki nem hiányzik teljesen az életéből, így végre erőt vettem
magamon, hogy félretegyem a nézeteltéréseinket apámmal.
Valaminek muszáj volt jól alakulnia az életemben, ha már
minden más szar lett.
Egész este monopolyztunk, és hagytam, hogy megmutassa,
hogyan kell elkészíteni a kedvenc puffasztott rizses nasiját.
Hagytam volna, hogy sokkal tovább fent maradjon a
megszokott lefekvési idejénél, de végül kidőlt, és ő kérte, hogy
mehessen aludni.
Az  apám nappalijában sötét volt, csak a tévé világított.
A  penetráns cigiszag mélyen beivódott a régi tweedhuzatos
kanapéba. Leültem, hogy oda sem figyelve elkezdjek
váltogatni a csatornák között. Azt kívántam, bárcsak
beszélhetnék Skylarrel, és mindent elmondhatnék neki
Summerről. Sok kívánságom lett volna vele kapcsolatban,
például az is, hogy a tavalyi év bárcsak meg sem történt

235
volna. Rengeteg ostoba hibát követtem el, miközben túl
akartam lépni a fájdalmon, amit okozott nekem. Mégis egyre
csak fokozódott az iránta érzett vágyakozásom.
Hónapok óta nem keresett. Így amikor egy órával később
megcsörrent a telefonom, és az ő neve villant fel a kijelzőn,
nem hittem a szememnek.
– Skylar?
– Szia!
Szorosan behunytam a szemem, úgy örültem a hangjának.
– Jól vagy?
– A kolid aulájában vagyok – felelte. – Itt vagy, felmehetek?
– A kolimban vagy? Bostonban?
– Igen. Ninának és Jake-nek most van az esküvői partija, és
otthagytam az éttermet, hogy idejöjjek.
– Francba! – hajítottam el az egyik párnát dühömben. – Én
Pennsylvaniában vagyok, eljöttem meglátogatni a húgomat.
–  Tényleg? – szipogott. Rekedtesnek tűnt a hangja. –
Hűha… az szuper. Én…
– Skylar, te sírsz?
–  Igen – habozott. – Azért vagyok itt, hogy elmondjak
neked valamit.
–  Figyelj, félre tudsz vonulni egy csendes helyre? –
kérdeztem, mert olyan zaj vette körül, hogy alig hallottam.
– Hová?
–  Van egy zongoraterem, ami a folyosóról nyílik. Balra az
első ajtó, az őrbódé előtt. Soha nincs ott senki.
– Oké, elindultam – jelezte, és már hallottam is a lépteit. –
Itt vagyok. Üres.
– Csukd be az ajtót! – javasoltam neki. Az ajtó becsukódott,

236
kizárva az addigi zajt. – Most pedig mondd el nekem, amiért
odamentél.
– Nehéz ez nekem.
–  Addig maradok veled a vonalban, ameddig csak
szeretnéd. Felőlem akár az egész kicseszett telefonkönyvet is
felolvashatod, részemről az is oké lenne most. Jó hallani a
hangodat. Nem kell sietned.
–  Valamit el kell mondanom. Nem is tudom, hol kezdjem.
Tényleg személyesen kéne.
– Nem. Nem! Egyetlen másodpercet sem akarok már arra
pazarolni az életemből, hogy azon gondolkodjak, vajon mi jár
a fejedben. Mindenről tudnom kell, méghozzá most rögtön.
– Szeretlek, Mitch.
Felgyorsult a szívverésem.
– Én is szeretlek. És ez így is maradt. Tudod, ugye?
–  El kell mondanom, hogy miért szakítottam veled
igazából. Azt hittem, hogy azt teszem, ami neked jó.
– Ezt már mondtad, de nem értem.
Elhallgatott egy pillanatra, mielőtt folytatta.
–  Nagy eséllyel nem lehet majd kisbabám, Mitch.
A kezelések… tönkretették a petesejtjeimet.
Rámeredtem a Family Guy-epizódra a tévében, amíg
felfogtam a szavait. Tessék? Képtelen voltam elhinni, hogy ezt
titokban tartotta előttem. Ugyanakkor feldúlt voltam a
szomorúsága miatt. Így már mindent értettem.
– Mitch… ott vagy még?
– Azt hitted, hogy el foglak hagyni, ha nem lehet gyereked?
–  Inkább attól féltem, hogy nem, de ahogy telik az idő, és
szeretnél majd gyereket… akkor neheztelni fogsz rám.

237
 Elöntöttek az érzelmek. Meg kellett értetnem vele a dolgot,
ezért hangosabban szólaltam meg, mint ahogy szerettem
volna.
–  Rosszul gondoltad. Nem akarok gyereket, ha nem tőled
van. Soha nem akarok majd mástól. Érted? Semmi sem
számít nekem, csak te. Egy kibaszott zombi vagyok nélküled.
Némán belesóhajtott a telefonba.
– Van még valami, amit el kell mondanom neked.
– Oké…
Kifújta magát, de most valahogy még az is hangosnak tűnt.
–  New Yorkban töltöttem a nyarat – kezdett bele. – És
megismerkedtem egy lánnyal, aki ott lakik a városban.
Bemutatott az unokatesójának, Chadnek.
Hirtelen felfordult a gyomrom. Tudtam, hová vezet ez.
– Igen…?
–  Próbáltam túllépni rajtad… és végül hagytam, hogy
szexeljen velem.
Kifújtam a levegőt, amit visszatartottam. Éreztem az epe
keserű ízét a torkomban. Jobb érzés lett volna, ha kiszúrják a
szememet, mint az, hogy hallanom kellett ezt. Úgy kellett
tennem, mintha nyugodt lennék, de az elgyötört légzésem
elárulta a valódi érzéseimet.
–  Jó… oké – szorult ökölbe a kezem. Ellenálltam a
kísértésnek, hogy belevágjak egyet a falba. – Ennyi?
Védekeztetek, ugye?
–  Igen, persze – hadarta. – Olyan gyorsan történt, és
borzasztó volt. Soha többé nem láttam. Veled kellett volna
megtörténnie az elsőnek, és szörnyű hányingerem volt utána.
Azért csináltam, mert azt hittem, hogy segít továbblépni, de

238
pont ellenkezőleg. Én…
– Oké. Ne is mondj többet, jó? Nem bírom hallani. Csak túl
akarok lépni ezen.
– Te jártál valakivel? – irányította rám a beszélgetést.
Hallgattam, mert nem tudtam, hogyan magyarázzam el
neki. De ha már őszinték voltunk egymással…
–  Két lánnyal feküdtem le. Magányos voltam, és minél
jobban telt az idő, annál jobban azt hittem, hogy nem fogsz
visszajönni. Az  első egy egyéjszakás kaland volt, ami után
hülye módon írtam neked. Aztán az előző félév végén
elkezdtem randizgatni valakivel. Semmi sem lett belőle.
Nyáron is folytatódott, de sohasem voltam beleesve, és ezt ő is
tudta. A  fenébe is, tele volt a kicseszett képeiddel a szobám.
Komolyabbat akart, mint amit nyújtani tudtam neki. Eleinte
úgy tett, mintha oké lenne a részéről, hogy lazára vesszük a
figurát, csak aztán már mást mondott. Szóval kiakadt, amikor
lezártam. Megmondtam neki, hogy még mindig téged
szeretlek. Utána nem akart leállni, folyton hívogatott, és
elkezdett egy kicsit pszichopata módon viselkedni. Őrület
volt, de már vége.
– Hogy hívták?
– A lányt? Charismának.
Hallottam, hogy Skylarnek eláll a lélegzete, aztán mintha
leejtette volna a telefont.
Francba!
– Skylar… itt vagy?
– New York-i? – szólt bele reszkető hangon.
– Igen. Miért fontos?
– A lány, akivel megismerkedtem ott… jaj, istenem… az ő.

239
 – Tessék?
– Ő az. Bejött a munkahelyemre… úgy tett, mintha anyagot
akarna vásárolni. Honnan tudta, hogy hol dolgozom?
Hányingerem támadt, Skylar pedig folytatta.
–  Ő  hozott össze a köcsög unokatestvérével. Elmondtam
neki az összes titkomat. Mitch… még azt is elmondtam neki,
hogy igazából miért szakítottam veled!
Skylar még jobban elkezdett sírni. Megszakadt a szívem.
Ennek nem lett volna szabad megtörténnie.
Már nem bírtam visszatartani, úgyhogy kiszaladtam a
fürdőbe, hogy belehányjak a vécébe – még mindig a
telefonnal a kezemben.
Sohasem fogom megbocsátani magamnak.
Akkor még nem tudtam, hogy a legrosszabb még hátravan.
 

240
 19. FEJEZET
Charisma
 
 
Ismered azt a dalt, hogy Whatever Lola Wants? Na, azt akár
rólam is írhatták volna.
Hozzászoktam, hogy mindent megkapok, amit csak
akarok. A szüleim sohasem mondtak nekem nemet, így fiatal
felnőttként meggyűlt a bajom azzal, hogy elfogadjam a
visszautasítást. Amikor először megpillantottam Mitchet,
tudtam, hogy muszáj megszereznem. Ő volt a leggyönyörűbb
férfipéldány, akit valaha láttam: tökéletes testfelépítés,
lenyűgöző szempár és szebb haj, mint a lányok többségének.
A  megközelíthetetlen viselkedése is szerepet játszott abban,
hogy a sima vonzódásom gyorsan eszeveszett kéjsóvársággá
változott iránta.
Néhány wellesley-s szobatársammal vonatra szálltunk,
hogy elmenjünk a Bostoni Egyetem egyik campuson kívüli
bulijára, a Beacon Streetre. Ott figyeltem fel rá, ahogy a
sarokban ücsörgött egyedül, sört iszogatva. Megfordított
Yankees-baseballsapka volt rajta, ami alól kikandikált a dús
haja. Szürke pólója rásimult a kidolgozott izmaira. Néztem,
ahogy a telt ajkai közé veszi az üveget, és már attól is nedves
lett a bugyim, hogy a mellemet képzeltem a helyébe.
De úgy tűnt, hogy neki máshol járt az esze. Muszáj volt,

241
hogy rám figyeljen, és csak rám. Mivel az apám
keményvonalas Yankees-szurkoló, tudok ezt-azt a baseballról.
Úgyhogy szóba elegyedtem vele a Yankees legutóbbi
győzelméről a Red Sox ellen. Egy idő után mintha ellazult
volna, és abban a sarokban töltöttük az este nagy részét.
Megkérdeztem, hogy megnézhetem-e a koliszobáját, és
amikor felvitt, rögtön kiszúrtam, hogy az íróasztala fölött tele
van a fal valami csinos kis teremtésnek a képeivel.
– Van barátnőd?
–  Nincs – válaszolta hűvösen, és nem mondott semmi
többet. Megjegyeztem magamban, hogy meg kell tudnom, ki a
franc.
Úgy tűnt, hogy nincs oda értem. Persze, ettől csak még
jobban akartam. Meg sem próbált rám moccanni, így
kudarcélménnyel mentem haza, de eltökélten.
A  következő hetekben nem titkoltam, hogy egyre
erősödtek az érzéseim iránta. Nagyon szívesen ölelgettem és
tapogattam, míg végül kerek perec közöltem vele, hogy
kívánom. Teljesen egyértelműen megmondta, hogy nem akar
kapcsolatot, ám úgy tűnt, hogy nyitott egy lazább dologra. Úgy
tettem, mintha részemről ez oké lenne, de titokban
megfogadtam, hogy emelni fogom a tétet.
A  legszexibb ruháimat vettem fel, és a legpuccosabb
éttermekből hoztam neki kaját a Newbury Streetről. Még egy
hosszú sztorit is kitaláltam egy rossz szakításról, hogy
rávegyem, hogy meséljen nekem róla. Miután megosztottam a
„történetemet”, végre megeredt a nyelve.
Skylar.
Az a ribanc szakított vele. Hihetetlen. Nem értettem, hogy

242
dobhatta el annyi együtt töltött év után, mint valami
szemetet. A  jó hír az volt, hogy nem feküdtek le. A  rossz hír
pedig az, hogy a tekintete elárulta: még messze nincs túl rajta.
Bármit megadtam volna azért, hogy irántam érezzen így.
Minél jobban megismertem, annál jobban tudtam, hogy
valahogy el kell érnem ezt. Minden stimmelt nála:
fantasztikusan jóképű, okos és hűséges.
Néhány nappal azután, hogy megnyílt nekem Skylarrel
kapcsolatban, lefeküdtünk egymással. Lényegében én
erőltettem, ő pedig nem hátrált meg. Bár távolságtartónak
tűnt, mintha félig ott sem lett volna, mégis ez volt életem
legjobb együttléte, mert annyira vonzódtam hozzá testileg.
A  farka hatalmas, a teste pedig kidolgozott. Már attól el
tudtam volna élvezni, hogy hozzádörgölőzöm. Messze ő volt a
legszexibb pasi, akivel valaha is lefeküdtem. Az, hogy együtt
voltunk, csodálatosan hatott az egómra. Gyorsan függő
lettem, mint egy drogos. Megesküdtem rá, hogy az enyém
lesz. Meggyőztem magam, hogy idővel majd úgy fog szeretni
engem, ahogy Skylart szerette.
Nyár közepe volt. Mitch a koliban maradhatott, mert ott
dolgozott a campuson. Nekem a Wellesley College közelében
volt a kecóm, és ott maradtam, hogy a közelében legyek,
pedig vissza kellett volna mennem Manhattanbe, hogy
vigyázzak a szüleim lakására, amíg ők távol voltak.
Egyik éjszaka, amíg aludt, belenéztem a telefonjába, és
megtudtam, hogy tartja vele a kapcsolatot. A  legutóbbi
üzenetben, amit Skylartől kapott, az állt, hogy a csaj New
Yorkban dolgozik egy méteráruboltban, pont a szüleim
lakásának közelében. Micsoda szerencse! Kigondoltam a

243
tervemet. Megismerkedem vele, megpróbálok rájönni, hogy
Mitch mit látott benne, aztán megtalálom a módját, hogy
örökre távol tartsam őket egymástól. Azt mondtam Mitchnek,
hogy haza kell mennem elintézni pár dolgot, és másnap
felszálltam a reptéri buszra.
Amikor először bementem a munkahelyére, nem volt ott,
de másodjára összejött a dolog. Úgy tettem, mintha anyagot
akarnék venni, szóba elegyedtem vele, és rábólintott, hogy
eljöjjön velem bulizni.
Aztán már heti többször is találkoztunk. Csütörtökönként
és péntekenként dolgozott a boltban. Azokon az estéken
lógtunk együtt, meg szombatonként is. Mit sem sejtett arról,
hogy a hét további részére visszarepültem Bostonba, hogy
Mitchcsel legyek.
Tudnom kellett, hogy a csaj érez-e még iránta valamit.
A pia volt a legjobb mód arra, hogy megeredjen a nyelve. Azt
mondta, hogy nem szokott inni, ezért a leggyümölcsösebb,
legcsajosabb koktélokat kezdtem neki keverni.
– Ennek olyan íze van, mintha nem is lenne benne alkohol
– mondta mindig.
Ja. Ez a lényeg. Idd meg!
Kezdett hatni. Még több italt kért tőlem, én pedig jó kis
pultos módjára boldogan engedelmeskedtem. Egyik este
elmondott mindent, amit tudni akartam. Sokkoló volt, hogy
mi mindenen ment keresztül, pláne a rák meg a meddőség.
Tényleg sajnáltam, de nem annyira, hogy neki adjam Mitchet.
Akkor vált minden eddiginél egyértelműbbé, hogy
agresszívnak kell lennem. Még mindig szerelmes volt
Mitchbe, és végül rájött volna, hogy nem tud élni nélküle.

244
Mitch pedig egy szempillantás alatt elhagyott volna engem a
hívó szóra. Nem hagyhattam, hogy ez megtörténjen.
Az  első lépés a csaj szűztelenítése volt. Meggyőződésem
volt, hogy Mitch részben azért emeli piedesztálra, mert még
szűz. Angyali teremtésnek látta, aki neki tartogatja magát.
Ennek meg kellett változnia. Úgyhogy felfogadtam a jól bevált
hímringyó unokatesómat, Chadet, hogy elszédítse.
Az  elejétől fogva tudta a dolgát. A  baj csak az volt, hogy
maradnia kellett volna, és elbűvölni Skylart egy kis
romantikával. Reménykedtem, hogy valami csoda folytán
tényleg megtetszenek egymásnak. Helyette viszont Chad
lelépett, amikor megtudta, hogy még szűz volt, amikor
megdugta. Tudtam, hogy ez elrettentette volna attól, hogy
segítsen nekem, így megtartottam magamnak ezt a kis
információmorzsát, és hagytam, hogy magától jöjjön rá.
A  tervem visszafelé sült el, mert miután Chad átverte a
fejét, semmi másról nem beszélt, csak Mitchről.
A  legegyüttérzőbb arcomat mutattam, de belül pánikba
estem. Kezdett összedőlni a gondosan felépített tervem, a
kétségbeesett helyzetek pedig kétségbeesett megoldásokat
követelnek.
Sokáig és nagyon agyaltam. Mi lehet az az egy dolog, ami
távol tartja Mitchtől? Erre csak egy válasz létezett. Pont az az
egy dolog, amivel magamhoz köthetem a srácot. Teherbe
kellett esnem. Ez egy kicsit erős, de csak az számított, hogy
magam mellett tartsam. Az, hogy Mitch gyerekét várom,
akkora traumát fog okozni neki, hogy nem lesz más
választása, mint békén hagyni minket. Mitch rendes srác, aki
kitart majd mellettem, és vállalja a felelősséget. És majd

245
szeretni is fog, mert megadom neki azt az egy dolgot, amit
Skylar nem tud.
Csak az jelenthet problémát, ha rájön, hogy ki vagyok.
Mihez kezdjek, ha eljár a szája? Próbáltam nem ennyire előre
gondolkodni, mert a célon kellett tartanom a szememet.
Bármikor kitalálhatok egy mesét: talán azt mondom, hogy
nem ismertem fel… azt mondom, hogy véletlen. Nem hangzik
valószínűnek, de Mitch szerencsére nem tudja, hogy
belenéztem a telefonjába. Bárcsak ne lettem volna olyan
hülye, hogy megmondom a csajnak az igazi nevemet!
Valahogy meg kellett fordítanom a helyzetet. Mitch akár
úgy is tudhatja, hogy Skylar keresett meg engem.
Hazudhatom azt, hogy ő mutatkozott be álnéven, hogy úgy
tűnjön, mintha kattant buksza lenne, aki az exe meg annak új
barátnője után koslat.
A  tervnek a megvalósítása volt az, ami nehéznek
ígérkezett. Mitch nagyon ügyelt a védekezésre. A  közelembe
se merészkedett volna óvszer nélkül. Így tudtam, hogy nem
állhatok elő a „tablettát szedek” dumával.
Amikor megint elkezdődött az iskola, egyre többször
javasoltam, hogy ő jöjjön át hozzám ahelyett, hogy én
mennék fel a koliba. Nagyon csábítóan adtam elő a dolgot,
mert nemrég szereztem egy másfél méteres HD tévét, és
előfizettem az összes prémium sportcsatornára is. Imád
baseballmeccseket nézni, de nincs kábeltévéje. Valahányszor
nálam szexeltünk, odanyúltam az éjjeliszekrényemhez, hogy
az én kondomkészletemből vegyek ki egyet – azok közül,
amikre gondosan lyukakat fúrtam egy varrótűvel. Nagyjából
hatszor szexeltünk ilyennel. Csak reménykedhettem.

246
 Minden a tervek szerint haladt, mígnem Mitch egyik este
átjött, és úgy nézett ki, mint akit elcsapott egy vonat. Azt
mondta, hogy túl komolyra kezd fordulni közöttünk a dolog,
ami nem fair, mert ő még mindig Skylarbe szerelmes. Azt
mondta, hogy szerinte soha nem lesz képes többet nyújtani
nekem, mint egy laza barátságot extrákkal, és mivel tudta,
hogy én többet akarok, most kell véget vetnie ennek, mielőtt
bármi több lenne belőle.
Nem voltam hajlandó elveszíteni a miatt az álszent ribanc
miatt. Pánikba estem. Egész héten folyamatosan hívogattam:
könyörögtem neki, hogy gondolja át. Még azt is közöltem vele,
hogy szeretem, és bármit megtennék érte. Elment az eszem.
Nem így kellett volna alakulnia. Hétvégén már fel sem vette
nekem a telefont, és amikor felmentem a kolijába, a
szobatársa azt mondta, hogy elutazott Pennsylvaniába a
hétvégére.
Aznap éjjel úgy éreztem, hogy összezárulnak a falak
körülöttem. Már csak egyetlen reménysugár maradt, aminek
a kulcsát a kezemben tartottam. Kibontottam a csomagolást,
és rápisiltem a tesztre, miközben imádkoztam ahhoz az
istenhez, amelyik valószínűleg éppen kiállította nekem a
pokolba szóló jegyet. A  gyötrelmes ötperces várakozás után
megpillantottam a bizonyosság jelét, és biztos voltam abban
is, hogy pokolra fogok jutni.
 

247
 MÁSODIK
RÉSZ:
Öt évvel később

248
 20. FEJEZET
Skylar
 
 
– Láttam – szólaltam meg a nagy levegőt kifújva.
– Látta Mitchet?
– Igen.
– Ez magyarázatot ad a sürgős konzultációra. Keddenként
általában nem szoktunk találkozni – tette keresztbe a lábát
dr. Rhodes, és elhelyezkedett a kipárnázott karosszékében.
Biztos tudta, hogy ez egy hosszú beszélgetés lesz. Amióta
visszaköltöztem a városba, még csak néhányszor voltam nála.
– Hol látta?
–  Kevinnel elmentünk a szupermarketbe egypár dologért.
A  fogkrémes polcoknál álltam, és pont ott volt. Először nem
vettem észre.
– Beszélt vele?
– Nem. Lefagytam.
– Ő mondott valamit?
–  A  nevemet mondta, de ennyi. Szerintem ugyanúgy
ledöbbent. A tekintete…
– Mi volt a tekintetével?
–  Annyi érzelem volt benne. Szinte könyörgött nekem
anélkül, hogy mondott volna egyáltalán valamit. Istenem,
mennyire másképp nézett ki…

249
 – Hogyhogy?
– Nem rossz értelemben, csak… szokatlan volt, azt hiszem.
Tetoválások voltak a kezén, és a nyakán is láttam egyet. Egy
sem volt neki, amikor együtt voltunk. És most már
termetesebb.
– Milyen érzést váltott ki önből, hogy látja?
Igyekeztem megtalálni a megfelelő szót. Csak
egyféleképpen lehetett megfogalmazni igazából.
– Úgy éreztem, hogy élek.
– Hogy él? Miért?
–  Hirtelen elöntöttek az érzések, amiket évek óta
eltemettem. Amíg nem láttam őt, elmerülhettem ebben az
életben, amit Kevinnel alakítottam ki, de amikor ott állt
előttem, egyszerűen elárasztott minden. Rájöttem, hogy
valójában nem léptem túl rajta. Csak várakozó állásponton
voltam, és elhitettem magammal, hogy meg sem történt az
egész.
– Nevezzen meg néhány ilyen érzést!
– Bűntudat.
– Miért?
– Amiért elmentem, amikor eldurvult a helyzet, mert nem
tudtam kezelni a fájdalmat. Tudtam, hogy ő is a poklok poklát
éli át amiatt, amit az a ribanc csinált. Nem akarta, hogy úgy
történjen, de képtelen voltam ott lenni mellette, nem bírtam
végignézni, hogy az a csaj…
Behunytam a szememet.
– Gyereket szül neki – fejezte be helyettem a mondatot dr.
Rhodes.
Bólintottam, és kicsordult egy könnycsepp. Soha nem lett

250
könnyebb belegondolni. Kimondani pedig lehetetlen volt.
Anya eltávolodott Mitch anyukájától, Janistől, miután az
elköltözött a szemközti házból a szomszéd városban élő
barátjához. Egy kis ellentét is kialakult közöttük amiatt, ami
történt. Így az elmúlt öt évben Davey volt az egyetlen kapocs
Mitchcsel. Kifejezetten utasítottam rá, hogy ne mondjon
nekem semmit, hacsak nem kérdezek rá, és ezt tiszteletben is
tartotta, mert tudta, milyen nehéz nekem. Még Davey és Zena
két évvel ezelőtti esküvőjére sem volt bátorságom elmenni,
mert féltem, hogy Mitch is ott lesz.
Csak annyit tudtam, hogy Mitch otthagyta a Bostoni
Egyetemet, visszaköltözött New Jersey-be, Charisma pedig
kisfiút szült, aki most nagyjából négyéves lehet. Amikor
Kevint áthelyezték ide Marylandből, fel kellett készülnöm rá,
hogy muszáj lesz szembesülnöm azzal, ami elől menekültem.
De haza akartam jönni. Hiányzott anya. Ideje volt.
–  Azt tette, amiről úgy érezte, hogy a túléléshez meg kell
tennie, Skylar. Nem lehet tudni, hogy neki jobban alakultak
volna-e a dolgai, ha maga marad. Akkor a maga fájdalmával
is foglalkoznia kellett volna a sajátján kívül. Nem tudott volna
változtatni a helyzeten akkor sem, ha marad. Tudta, hogy mit
bír el, és azt a döntést hozta, ami akkor a legjobb volt.
– Lehet – szedtem le egy szöszt a szoknyámról.
–  A  bűntudaton kívül mi mást érzett még, amikor
meglátta?
Ez borzalmasan fog hangzani.
–  Vágyat. Mindig is erős fizikai vonzalom volt közöttünk.
Sohasem éreztem hasonlót senki mással. Hozzá akartam érni,
de nem tudtam.

251
 – Bűntudat, vágy… mi volt még?
–  Félelem. Talán az volt a legerősebb. Félek attól, amin
keresztülment. Félek, hogy utál engem. Félek, hogy szerelmes
valakibe. Félek az ismeretlentől, és nem is tudom, hogy tudni
akarok-e valaha mindenről.
– Mit tud Kevin Mitchről?
–  Tudja, mi történt, mielőtt elmentem New Jersey-ből, de
nem tud róla, hogy belebotlottam a boltban. Amikor
Marylandbe költöztem, és megismerkedtem Kevinnel, látta,
mennyire össze voltam törve. Mitch finoman szólva nem
tartozik a kedvencei közé, szóval jobb, ha ezt megtartom
magamnak.
– Gondolja, hogy felzaklatná vele?
– Nem tudom túl jól leplezni az érzéseimet. Ha elmondom
neki, tudni fogja.
– Mit fog tudni?
– Csak azt, hogy…
–  Hogy maga még mindig szerelmes Mitchbe – igazította
meg a szemüvegét.
 
***
 
Két hónappal a bolti incidens után Kevin éppen a szokásos
kéthetenkénti üzleti útjára készült Virginiába. Ilyenkor kedd
este indul, és pénteken jön haza. Egy orvosi eszközöket gyártó
cégnél dolgozik gyártásvezetőként. Azért költöztünk haza,
hogy vezethesse az új üzemüket New Jersey-ben. Még
időnként vissza kellett utaznia a korábbi helyére. Nem
bántam, mert így egy kicsit távol lehettünk egymástól. Nem

252
mintha nem akartam volna a közelében lenni, de mindent
úgy szeretett, ahogy ő gondolta: tiszta lakás, meleg vacsora
minden este, és többször akart szexelni, mint én. Egész jó
volt, hogy csak heverészhettem munka után, gabonapelyhet
ehettem vacsorára, és olvasgathattam.
– Nem láttad a fehér csíkos világoskék ingemet?
– Nem.
– Nincs a szekrényben. A szennyesben kell lennie.
– Akkor koszos.
– Nem mostál még a héten? Mit csináltál akkor?
– Dolgoztam pont úgy, mint te, aztán párszor bementem a
kórházba meglátogatni a gyerekeket. De hiszen tudod.
–  Sky, nekem semmi bajom azzal, hogy beteg gyerekek
mellett önkénteskedsz, de amikor kezd kupleráj lenni a
házban, akkor tényleg jobban be kéne osztanod az idődet.
– Kimoshatom gyorsan.
– Nincs rá idő!
– Oké. Sajnálom.
– Sajnálhatod is.
Menj már el! Kérlek. Akkor végre levegőhöz jutok.
Nem arról van szó, hogy utáltam Kevinnel élni. Csak néha
jobban örültem annak, ha távol van. Nehéz volt együtt élni
vele, de tiszteltem őt. Biztonságban éreztem magam mellette,
és megmentett egy olyan időszakban, amikor nem voltam
biztos a túlélésben.
A depresszió vette át az irányítást az életem fölött, amikor
Marylandbe költöztem. Mindössze egy hónappal azután, hogy
Mitch megtudta, hogy Charisma terhes. Még sok kérdőjel volt,
például az is, hogy tudja-e bizonyítani, hogy Mitch az apa.

253
Egyáltalán nem bírtam a közelében maradni, ezért terv
nélkül is elindultam. Először egy gimis barátnőmhöz
költöztem, aki oda járt egyetemre.
Amikor megkérdeztem Davey-t az újszülött babáról, azt
mondta, hogy a DNS-teszt megerősítette: Mitch az apja. Csak
ennyit kellett hallanom. Azon a ponton tudtam, hogy nem
fogok hazajönni, ezért beiratkoztam egy dizájnerképzésre, és
szereztem egy lakást.
Éppen elkezdtem az első évet a Marylandi Művészeti
Egyetemen, és albérletben laktam, amikor megismerkedtem
Kevinnel. A lenti szomszédom volt, öt évvel idősebb nálam, és
már megalapozta a karrierjét. A vele töltött idő segített, hogy
ne csak arra gondoljak, amit hátrahagytam. Sima
barátságnak indult. Kevin ínyenc, és megmutatta nekem az
olyan eklektikus konyhákat, mint amilyen az etióp vagy a
marokkói. Idővel átváltozott valami többé a kapcsolatunk.
Amikor végre megnyíltam, és elmondtam neki, mi történt
Mitchcsel, megesküdött rá, hogy segít elfelejteni. Kevinnel jó
volt a szex – nem olyan szuper, mint amilyennek Mitchcsel
képzeltem –, de nagyságrendekkel jobb, mint az első alkalom
Chaddel. Az  utóbbi években viszont biztos, hogy sokkal
kevésbé izzott a kezdeti parázs. Szomorú, de mostanában
szívesebben nyúltam magamhoz, mint hogy együtt legyek
Kevinnel.
Éppen a kis bőröndjébe pakolt: utazó méretű piperéket
csomagolt műanyag zacskókba. Este hétkor indult a gépe.
–  Hagytam neked egy listát, hogy mit intézz el nekem a
hétvégén. Felragasztottam a hűtőre.
– Oké.

254
 Szerette azt hinni, hogy én vagyok a titkárnője. Többet
keresett, mint én lakberendezőként, szóval biztos úgy érezte,
hogy ki kell érdemelnem a helyemet itt. Kevin tényleg jó
életet biztosított nekem. Nem szenvedtem hiányt semmiben,
és soha nem kellett aggódnom a számlák miatt sem. Bár
nehezteltem rá néha, úgy láttam, hogy a jó dolgok túlsúlyban
vannak a rosszakhoz képest. Egyik férfi sem tökéletes, ugye?
–  És Sky, ne felejtsd el, hogy péntek este együtt
vacsorázunk az egyik felettesemmel, Ray Michaelsonnal és a
feleségével! Vegyél magadnak valami szép ruhát, ne olyat,
mint az a legutóbbi piros ruha. Az  túlságosan kivágott volt
elöl.
Akkor majd olyat veszek, amelyik hátul van kivágva – a
seggemig.
– Rendben.
Másodpercről másodpercre alábbhagyott a szorongásom,
ahogy az ajtó felé húzta a bőröndjét.
–  Hívlak majd este, amikor odaértem – adott egy puszit a
számra.
– Jó utat!
Mint mindig, most is az ablaknál álltam, amíg el nem tűnt
a szemem elől a kocsija, aztán vettem egy mély lélegzetet, és
letelepedtem a kanapéra az e-könyv-olvasómmal.
Nagyjából egy óra múlva kisomfordáltam a konyhába,
hogy töltsek egy kis gabonapelyhet egy tálba. Vacsorakészítés
letudva. Amíg a pultnak dőlve ettem, megláttam a hűtőre
ragasztott teendőlistát. Hozd el a ruhákat a tisztítóból! Csinálj
rendet a kupifiókban! Megmutattam a listának a középső
ujjamat, és hoztam egy filctollat.

255
 Eszembe jutott, hogy most megy a Dancing with the Stars,
így kihasználtam az alkalmat, hogy csak az enyém a tévé.
Kevin az élete árán se nézné a kedvenc műsoraimat. Ha
itthon volt, általában a hálószobában olvastam, amíg ő a
History Channelt vagy a BBC Americát nézte. Valami focista
paso dobléjának felénél eluntam magam, felvettem az
olvasószemüvegemet, és inkább belekezdtem egy új könyvbe.
Egy fordulópontot jelentő szexjelenetnél elkalandoztam, és
a főszereplő képe hirtelen átváltozott Mitchre a fejemben.
Pontosan úgy volt felöltözve, ahogy a boltban láttam:
festékfoltos farmer, borzas haj és nagy, erős kezek, az ujjain
tetoválásokkal. Mitch még fájdalmasabban jóképű lett az idők
során, és szemlátomást edzett is. Az  új, durva külseje
határozottan tetszett. Ezek a gondolatok pont annyira fájtak,
mint amennyire élveztem őket. Mégsem tudtam leállni.
Behunyt szemmel elképzeltem, hogy Mitch azt csinálja a
főhősnővel, amit a szerző leírt – azzal a főhősnővel, aki
véletlenül éppen a hasonmásom. Dühösen megmarkoltam a
rózsaszín takarómat, és addig folytattam az olvasást, amíg
álomba nem merültem.
 
***
 
Hangos dörrenésre ébredtem. Mintha pisztolylövés vagy
robbanás lett volna, úgyhogy rögtön felugrottam a kanapéról.
Összevissza kalapáló szívvel rohantam ki a házból.
Az  utcán ott füstölt egy kocsi. Előtte egy sötét kapucnis
férfi állt nekem háttal. Óvatosan megközelítettem.
– Minden rendben idekint?

256
 Nem mondott semmit. Eluralkodott rajtam az idegesség,
mert rájöttem, hogy talán éppen most zavartam meg egy
betörési kísérletet. Nem moccant, én pedig már kis híján
visszaszaladtam a házba, hogy hívjam a rendőrséget, amikor
megfordult.
Acélkék szempár világított a kapucni sötétjében.
– Skylar… én vagyok az.
Nem kaptam levegőt a sokktól, és hátratántorodtam.
Látszott a leheletem a hideg éjszakában, amikor igyekeztem
levegőhöz jutni.
– Mitch?
Némán bámultuk egymást, amíg egy autó közeledő
fényszórói rá nem vettek, hogy elálljak az útból, és közelebb
lépjek hozzá. Megcsapta az orromat az ismerős illata, amitől
azonnal eluralkodott rajtam a kéretlen vágyakozás. Még
mindig ledermedve álltam ott, értetlenül. Vacogott a fogam.
–  Ne haragudj! – törte meg a csendet. – Hideg van. Menj
vissza!
Megint az a nézés, ugyanaz a könyörgő tekintet, mint a
boltban. Mintha ezernyi dolgot kiabálna a szemével,
miközben nem mond semmit. Valahol mélyen még
hangosabban kiabáltam neki vissza, pedig én is hallgattam.
– Mit csinálsz itt? – böktem ki végül.
Néhány másodperc múlva rekedten válaszolt.
–  Nem tudom – nézett le az aszfaltra. – Kurvára nem
tudom, mit csinálok itt.
–  Véletlenül pont itt vagy a házam előtt késő este, és úgy
nézel ki, mint a Kaszás, aki éppen tűzijátékra vagy valami
hasonló szarságra készült, és csak ennyit tudsz mondani?

257
 Felnézett az égre, és a fejét rázva elnevette magát.
–  Mindig sikerül megnevettetned, még a legrosszabb
helyzetekben is. Hogy csinálod?
– Most komolyan – lágyult el a hangom. – Mi folyik itt?
–  Erre nincs jó válasz. Úgyhogy jobb, ha megyek. Majd
hívom az autómentőt, hogy elvontassák a kocsimat.
Azzal elindult.
Olyan érzésem támadt, minta elveszíteném az irányítást a
hólyagom felett. Bár féltem beszélni vele, mert tartottam tőle,
hogy olyan dolgokkal szembesülnék, amik összetörnék a
szívemet, mégis képtelen voltam hagyni, hogy elmenjen.
– Várj! Ne menj el!
Megállt, mintha falnak ütközött volna. Visszafordult, és
meglepett arckifejezéssel visszajött hozzám.
–  Itt vagyok – jelentette ki olyan érzelmekkel teli hangon,
mintha nem csupán egyféleképpen értette volna.
Nyeltem egyet, és minden lépésénél egyre gyorsabban vert
a szívem.
Mit csinálok?
– Be akarsz jönni?
 

258
 21. FEJEZET
Mitch
 
 
Igen, baromira be akarok menni.
Bólintottam, és követtem őt az út túloldalára, fel a néhány
lépcsőfokon az ajtóhoz.
–  Köszi, hogy behívtál! – töröltem bele a cipőmet az
őszilevél-mintás lábtörlőbe.
Skylar otthona meleg és hívogató volt. Olyan, mintha a
pokolból bepillanthattam volna a mennyországba.
Egyszerűen nem létezett olyan hely a világon, ahol
szívesebben lettem volna.
Még mindig döbbenten attól, hogy behívott, követtem a
vakító fehér és márvánnyal teli konyhába. Rögtön nekilátott
teavizet tölteni egy rozsdamentesacél forralóba.
– Csinálok egy kis teát. Úgy festesz, mint akire ráfér.
Egy kis Jack Danielsszel megspékelve lenne az igazi, de
elfogadom.
– Köszi! – vettem le a kapucnit.
A  hűtőre tévedt a tekintetem, ahol egy öntapadós
jegyzetlapra írt listán piros filctollal az állt, hogy „Aha… baszd
meg!”. Ez meg micsoda?
–  Amúgy mióta voltál odakint? – zökkentett ki a
gondolataimból.

259
 – Úgy egy órája… vagy régebb óta.
Nem kellett tovább kérdezősködnie, hogy mit csináltam
odakint, mert ezen a ponton már fájdalmasan nyilvánvalóvá
vált.
–  Láttál valami érdekeset? – nézett hátra rám, miközben
benyúlt a konyhaszekrénybe csészékért.
– Hmm?
– Amíg odakint voltál.
–  Azt, hogy még mindig ráharapsz az ajkadra, amikor
összpontosítasz valamire – kuncogtam.
– És?
– Sokáig mosolyogsz magadban, miután nevetsz azon, amit
a tévében láttál.
– Még valami?
– A tetőtökre ráférne egy javítás.
– Hűha… hívd a 06-80-KUKKOLÓ telefonszámot díjmentes
lakásfelújítási tippekért – villantott rám egy kis mosolyt, amit
viszonoztam, és kezdtem lenyugodni.
Felforrt a víz, és odament a tűzhelyhez, hogy töltsön belőle
két kerámiacsészébe. Cukrot és tejet is rakott bele kérdezés
nélkül, mert tudta, hogy szeretem. Rátette a csészét egy aljra,
s amikor ideadta, reszketett a keze. Bár viccelődött,
szemlátomást feszült volt a jelenlétemben. Remény töltötte el
a szívemet, mert ez csak azt bizonyította, hogy még mindig
hatással vagyok rá.
Szándékosan elidőzött a kezem az övén néhány
másodpercig, amikor ideadta a teát.
– Köszönöm.
Aztán megcsillant valami, nekem pedig megakadt rajta a

260
tekintetem. Egy hatalmas gyémánt bámult rám vissza a bal
gyűrűsujjáról. Az  egész testem megfeszült, a szívem ki akart
ugrani a helyéről.
Rohadt életbe, eljegyezték!
Észrevette, hogy bámulom a gyűrűt, majd találkozott a
tekintetünk.
Néhány hosszúra nyúlt másodpercnyi hallgatás után ő
törte meg a jeget.
–  Szóval mit csináltál az elmúlt öt évben, Mitch? Hűha,
déjà vu-m van. Nem kérdeztem már ezt tőled?
– De igen. Csakhogy ezúttal te voltál az, aki eltűnt.
Leolvadt az arcáról a mosoly. Nyilvánvaló volt, hogy
gyenge pontra tapintottam.
–  Én voltam, igaz? – nézett le. – Sajnálom. Én csak nem
tudtam…
–  Kérlek, ne! – szakítottam félbe durvábban, mint
szerettem volna. Rögtön halkabbra fogtam a hangomat. –
Nem tartozol nekem magyarázattal. Teljesen megértem, miért
mentél el. Csak sajnálom, hogy olyan helyzetbe hoztalak,
amiben úgy érezted, hogy el kell menekülnöd hazulról. Soha
ne hibáztasd magad az én hibáimért! Soha! Ami történt,
csakis az én hibám, Skylar.
Behunyta a szemét, és végtelen hosszan kifújta magát.
Kicseszettül át akarom ölelni.
– Felzaklat, hogy itt vagyok. Akarod, hogy elmenjek?
–  Nem. Tudtam, hogy előbb vagy utóbb szembe kell
néznem veled. Csak nem voltam rá felkészülve, hogy ma este.
–  Tudom. Nem így kellett volna megtörténnie. Nem
akartam…

261
 – Hogy rajtakapjalak?
– Aha – mosolyodtam el önkéntelenül.
–  Nem vagy valami jó lesipuskás. Inkább tartsd meg a
rendes munkád!
–  Hát te meg miféle áldozat vagy, hogy behívsz esti
teázgatásra?
Valahányszor találkozott a tekintetünk, szó szerint érezni
lehetett a szikrázó feszültséget. Végtelenül örültem neki, hogy
mindannak ellenére, ami történt, ugyanolyan erős maradt
közöttünk a kötelék.
Nagyon be volt fűtve a házban, így kezdtem megsülni.
– Nem bánod, ha leveszem a dzsekimet?
– Nyugodtan.
Amint levettem, lefelé vándorolt a tekintete a
mellkasomra. Legalább megtérült az edzésfüggőségem. Azért
csináltam, hogy kieresszem a gőzt, de ha Skylarnek tetszik,
amit lát, az hatalmas ráadás.
– Jól nézel ki – nyelt egyet.
– Te is. Igazából fantasztikusan.
Mint mindig. Pont a legjobb helyeken kerekedett ki. Még
mindig filigrán volt, csak egy picit kerekebb, mint ahogy
emlékeztem rá. Nem vett melltartót a fehér pamutpólója alá –
valószínűleg azért, mert nem várt vendéget. Emiatt rá kellett
vennem magam, hogy felfelé nézzek. Ez nem a megfelelő
pillanat, hogy rajtakapjon, hogy a mellét bámulom. Már így is
rám sütötte, hogy „kukkoló” vagyok, ami a „perverz” nem is
olyan távoli rokona. Megfeszült az állkapcsom, amikor
beütött a felismerés, hogy a gyönyörű teste már egy másik
férfié. Az  övé, aki a boltban volt. Lehetetlen elfogadni.

262
Buzogni kezdett bennem az adrenalin. Vissza kellett
szereznem. Az sem érdekelt, ha egy örökkévalóságig tart.
Az első lépés az volt, hogy letudjam a legnehezebb részét.
Letettem a teát a pultra, és mélyen belenéztem a szemébe.
–  Tudom, hogy nem akarod hallani, de kérlek, hadd
mondjak el neked mindent.
Elfordította a fejét, aztán gyorsan bólintott egyet.
–  Oké – fonta karba a kezét. A  másodpercekkel korábbi
könnyed hangulatnak lőttek. – Olyan, mintha öt évig
kómában lettem volna, Mitch, és csak most ébrednék fel. Még
mindig olyan érzés, mintha tegnap történt volna.
Minden csepp önuralmamra szükség volt ahhoz, hogy ne
érjek hozzá. Kis híján belepusztultam, annyira a karjaimban
akartam tartani, és elmondani neki, hogy mennyire sajnálom
a sok fájdalmat, amit a cselekedeteimmel okoztam – de
tartanom kellett a távolságot.
–  Csak azt mondom el, amit tudni akarsz. Davey mesélt a
kis megegyezésetekről, hogy nem akarod, hogy bármit is
elmondjon neked, hacsak nem kérdezed. Ezért szeretném, ha
te irányítanád a beszélgetést. Kérdezz bármit, oké? Ne félj!
– Menjünk át a nappaliba!
Követtem a szobába, ami annak a világnak a hátteréül
szolgált, amelyikbe beleláttam az elmúlt két hónapban.
Furcsa volt ugyanazon a krémszínű kanapén ülni, amelyiket
a kocsiból bámultam. Mintha besétáltam volna a kedvenc
tévéműsoromba.
A lehető legtávolabb helyezkedett el tőlem a kanapén. Egy
fénykép kísértett az asztalon: Skylar és ő a washingtoni
emlékmű előtt.

263
 – Van egy kisfiad…
– Igen. Henrynek hívják.
Szinte azonnal kicsordult a szeméből egy könnycsepp,
amint kiejtettem a nevet. Biztos ettől vált neki valószerűvé.
Bárcsak ismerhetné! Akkor máshogyan érezne. A  kissrác
jelenti most számomra a világot.
– Négyéves? – szipogta.
– Igen.
– És az anyja? Együtt vagy vele? – remegett meg a szája.
– Charismával? – kérdeztem élesen. Nem hittem el, hogy ez
egyáltalán eszébe jutott. – Persze hogy nem. Azok után, amit
veled… amit velünk tett? Gondolod, hogy bármit is kezdenék
azzal az őrült ribanccal?
Dühített a kérdés, és hirtelen rádöbbentem, miért félt
annyira, hogy megtudjon rólam dolgokat. Tényleg azt hitte,
hogy van rá esély, hogy Charisma az életem része. Ettől
megszakadt a szívem. Nagyon gyorsan tisztáznom kellett.
–  Az  egyetlen jó dolog, amit az a nő valaha is tett, hogy
megszülte a fiamat. Ezt leszámítva szerintem egy szemétláda.
Vagyis… volt még egy jó cselekedete. Lelépett.
– Tessék?
– Enyém a kizárólagos szülői felügyeleti jog.
– Nem értem. Hogy tudta ezt megtenni?
– El kéne mesélnem az egész történetet. Szabad?
A rózsaszín takarót szorongatva bólintott, és kényelmesen
elhelyezkedett.
Mély lélegzetet véve belekezdtem.
– Miután elmentél, a béka segge alá kerültek a jegyeim, és
elveszítettem az ösztöndíjamat, mert minden félévben

264
kötelező lett volna tartanom egy bizonyos átlagot. Elég egy
botlás, és kész. Úgyhogy hazaköltöztem. Charisma ott maradt
a Wellesley-ben az egész terhessége alatt. Akkor még nem is
tudtam biztosan, hogy tőlem van-e a gyerek. Nagyon durva
helyzet volt. Nyáron szült Manhattanben. Az  én nevemet
íratta a születési anyakönyvi kivonatra apaként, amit később
egy DNS-teszt is megerősített. Még mindig nem értem, hogy
történhetett, mivel egyszer sem voltunk együtt védekezés
nélkül. Mindegy, szóval még egyszer, utoljára megpróbált
meggyőzni róla, hogy adjak neki egy esélyt. Megpróbált
hazudni arról, hogy mi történt közte és közted, mintha nem
tervelte volna ki előre az egészet. De én tudtam az igazat.
Tudnod kell, Skylar, hogy egyszer sem jutott eszembe, hogy
vele maradjak. Még egy pillanatra sem.
Megkönnyebbülten felsóhajtott, de nem mondott semmit.
Folytattam.
–  Azon a nyáron munkát kaptam egy építkezésen,
hétvégente pedig elmentem New Yorkba, hogy lássam Henryt.
Charisma azt mondta, hogy ősszel vissza akar menni a
Wellesley-be befejezni az utolsó évét. Amikor megkérdeztem,
hogy ki fog gondoskodni a babáról, azt válaszolta, hogy a
szülei majd felfogadnak valakit. Nem éreztem helyénvalónak.
Közöltem vele, hogy el akarom vinni a fiamat, hogy velem
legyen, amíg ő iskolában van. Anya felajánlotta, hogy otthon
marad, és vigyáz rá, amíg én dolgozom. Charisma tényleg
belement. Talán háromszor, ha látta abban a tanévben. Nem
zavart, mert nem akartam, hogy a közelében legyen a rossz
kisugárzásával. Miután lediplomázott, állást kapott New
Yorkban, és azt mondta, hogy harcolni fog a kizárólagos

265
szülői felügyeletért. Bíróság elé hurcolt, a bíró pedig úgy
döntött, hogy nála lehet hétköznap, nálam pedig hétvégén.
Biztosra vettem, hogy felfogadott idegenek fognak róla
gondoskodni hétköznap.
–  Nem értem. Hogy ment bele végül, hogy te kapd meg a
kizárólagos felügyeletet?
–  Amikor Henry kétéves lett, megváltozott a helyzet.
Kezdtük észrevenni, hogy nem tartja úgy a szemkontaktust,
mint a többi gyerek, és egyáltalán nem beszél. Nem mutatott
rá a dolgokra. Már nem aludt éjszakánként, és dührohamai
lettek, egyszerűen nem lehetett megvigasztalni. Charisma
hiába töltött vele olyan kevés időt, nem tudta többé kezelni.
Túlságosan önmaga körül forog a világa ahhoz, hogy tudjon
mit kezdeni egy kisgyerekkel. Lett egy új barátja Európából,
aki azt akarta, hogy utazzon. Maradjunk annyiban, hogy
Henry nem viselt valami jól egy repülőutat az óceán túlsó
partjára. Charisma egyre gyakrabban hagyta nálam. Végül
kértem a kizárólagos szülői jogot, ő meg… csak úgy nekem
adta. Még csak nem is vitatkozott, Skylar.
– Hát ez… hűha! Nem hiszem el.
– Egy éve Londonba költözött a barátjával. Egyszer látta a
fiát azóta. Szóval… csessze meg. Akkoriban, amikor éppen
költözött, elvittem Henryt egy neurológushoz. Egy pervazív
fejlődési zavar nevű dolgot állapítottak meg nála, de azóta
pontosították autizmusra.
– Henry még mindig nem tud beszélni?
Kicsit elmosolyodtam, mert képtelen voltam leplezni a
megkönnyebbülést, hogy kimondta a fiam nevét. Nem
akartam, hogy negatív színben lássa őt amiatt, ahogy világra

266
jött. A kissrác nem ezt érdemelte.
–  Nem. Próbál szavakat formálni, de nem beszél. Nem
könnyű. Anya rengeteget segít. Végre sikerült várólistára
kerülnie az államilag finanszírozott terápiához, de az még
nem kezdődött el. Hála istennek, a munkámhoz olyan
juttatási csomag jár, ami fedezi az összes orvoshoz járást.
– Még mindig az építőiparban dolgozol?
–  Igen, de most már vezetem is a céget. És társtulajdonos
vagyok. Tehát fizikai meló és irodai dolgok egyszerre. Jó kis
meló. Te mivel foglalkozol?
–  Most szeretném beindítani a saját lakberendező
vállalkozásomat. Még csak egypár magánügyfelem van.
Szóval lassan megy a dolog, de az önmarketing teljes
munkaidőt igényel. Épp most tervezem a saját weboldalamat.
–  Az  nagyon menő. Mindig is mondtad, hogy ezt akarod
csinálni… a lakberendezést.
– Van róla fényképed? – terelte vissza a témát Henryre.
–  Történetesen van – vettem elő a telefonomat, hogy
megnyissak egy képet Henryről, ahogy habos fejjel mosolyog
a fürdőkádban. – Imádja a vizet.
Skylar a szája elé kapta a kezét, és megint könnybe lábadt
a szeme, amikor elvette tőlem a telefont. Nem kérdeztem
meg, mi jár a fejében, mert úgy éreztem, hogy az a
magánügye. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy most látja
először. Amíg a képet bámulta, kihasználtam az alkalmat,
hogy én meg őt bámuljam. Folyton azon agyaltam, vajon hogy
fogok innen kisétálni ma este. Mintha még a kanapéról is
képtelen lettem volna felállni.
Nem akartam megkérdezni, de tudnom kellett, mivel állok

267
szemben.
–  Mesélj erről a pasasról, akivel együtt vagy. Hol van ma
este?
– Kevin.
Kevin.
– Tényleg hozzá fogsz menni?
– Megkérte a kezemet. Igent mondtam.
– De megvan már az esküvő dátuma?
– Nincs.
De jó, bakker! Szerintem pont most lett merevedésem.
– Nem árultad el, hol van.
– Havi kétszer elutazik pár napra Virginiába.
Ez megmagyarázta, hogy miért nincs otthon néha.
– Boldog vagy?
Nem válaszolt.
– Kibaszott nagy kupleráj van ebben a házban, Sky!
– Mi a fene volt ez? – kérdeztem.
– Nem tudod, ki ez?
– Seamus? Még él?
Skylar felállt a kanapéról, felment az emeletre, és úgy jött
vissza, hogy a madár ott ült a kezén. Ideadta nekem.
– Szia, kishaver. Emlékszel rám?
–  Kibaszott nagy kupleráj van ebben a házban, Sky! –
verdesett izgatottan a szárnyával.
– Miért mondja ezt?
– Meghallotta, amikor egyik este vitatkoztunk Kevinnel. Ez
a mondat maradt meg neki. Tudod, milyen kiszámíthatatlan
tud lenni.
Ez a Kevin tényleg jó fejnek tűnik…

268
 Belenéztem Seamus szemébe. Ez a madár mindent látott
az elmúlt öt évben, amit én nem láthattam. Nagyon
barátságosan viselkedett velem, ami nem vallott rá.
Szerettem volna azt hinni, hogy így üzen nekem. Legalábbis
ez járt a fejemben, amíg le nem spriccelt citromzöld
szarcseppekkel.
– Jaj, ne már! Szemernyit sem változtál.
Skylar nem tudta visszatartani a nevetést.
– Úgy nézel ki, mint egy összeragacsozott rajzfilmfigura.
– Mivel eteted? A fenébe is…
–  Visszaviszem a kalitkájába, és hozok neked egy tiszta
pólót – vette el tőlem Seamust.
Felszaladt, aztán egy sima fehér pólóval jött vissza.
– Tessék! – dobta oda. – Ez nem fog neki hiányozni.
– Biztos?
– Biztos – válaszolta még mindig nevetve.
Kibújtam a szutykos pólómból, és közben figyeltem a
reakcióját.
– Hűha! Ezeket mikor csináltattad?
A három tetoválást fürkészte a mellkasomon, különösen a
saját nevét, ami felül végigvarrva díszelgett.
– Zavar?
– Nem.
–  Ezt rögtön azután csináltattam, hogy elmentél –
mutattam a neves tetkóra. – A többségét pedig akkor, amikor
már hazaköltöztem, és még nem született meg Henry. Olyan
lett, mint valami függőség. Próbáltam megtalálni a módját,
hogy kifejezzem, milyen elveszett voltam nélküled. Sok
tekintetben még most is az vagyok. Csak az a különbség, hogy

269
ott a fiam, aki eltereli a gondolataimat.
Lassan elindult felém, és jobbról balra végighúzta az
ujjbegyeit a SKYLAR feliraton. Rátette a kezét a szívemre, ami
összevissza vert. Ott tartotta a tenyerét, amíg szemügyre vette
a hasamra varrt szavakat.
Folytatása következik… mert az igaz szerelem sohasem ér
véget.
Aztán az alkarom belső oldalára tette a kezét, ahol az állt:
Az  idő nem gyógyítja be azokat a sebeket, amik a szíveden
keletkeztek.
– Gyönyörűek – nézett fel rám.
– Te is az vagy.
Leküzdöttem a kísértést, hogy megragadjam és hülyére
csókoljam. Belebújtam a tiszta pólóba. Továbbra is engem
nézett, és akkor éreztem: még mindig az enyém a szíve. Már
nem akartam nélküle élni, de hosszú út állt előttem, hogy
visszakapjam. Megéri. Csak türelmesnek kell lennem, és nem
siettetni a dolgokat. Azzal kellett kezdenem, hogy újra a
barátja leszek. Nulláról fogom újra felépíteni azt, ami
közöttünk volt.
Abban a pillanatban megfogadtam, hogy bármibe kerül is
majd, nem a póló lesz az egyetlen dolog, amit elveszek attól a
pasastól.
 

270
 22. FEJEZET
Skylar
 
 
– Tényleg fantasztikusan nézel ki ma este – húzta ki nekem a
széket Kevin.
– Köszi!
Úgy döntöttem, hogy most az egyszer nem fogom
szándékosan zavarba hozni, és visszafogott ruhát választok.
Bár jobb móka lett volna felborzolni a kedélyét, úgy
gondoltam, hogy ez a legkevesebb, amit megtehetek, miután
az elmúlt hét nagy részében az exbarátom mellkasáról
fantáziáltam, ami szentéllyé vált a tiszteletemre.
Ma este együtt vacsoráztunk Kevin egyik munkatársával,
Ray Michaelsonnal és a feleségével, Lindával.
– Sky, Kevin mesélte, hogy lakberendező vagy – terítette az
ölébe a textilszalvétát Linda, miután összetegeződtünk.
–  Igen, éppen most indítom be a saját vállalkozásomat.
Még az elején tartok. Te mivel foglalkozol?
–  Nem dolgozom, de én vagyok az Agriburbia nevű
társaságom elnöke.
– Agri… micsoda?
– Agriburbia.
– Úgy hangzik, mint egy emésztési zavar…
– Sky… – tette le a villáját Kevin.

271
 – Csak vicceltem – suttogtam. – Bocsi.
–  Igazából az a koncepció, hogy összekötjük a
mezőgazdasági termelést a lakásépítési fejlesztésekkel.
– Ó… igazán remek – kortyoltam bele a vizembe.
Kevin a szemét forgatta.
– Kitűztétek már a dátumot? – kérdezte Ray.
Utáltam ezt a kérdést.
– Nos…
– Én nyárra gondoltam – vágott közbe Kevin. – És te, Sky?
– Még nem nagyon beszéltünk erről, Kev.
–  Tudom, de a nyár ideális lenne, és amúgy sem
szeretnénk nagy felhajtást, úgyhogy elég lesz az idő a
szervezéshez.
– Jó, oké. Majd máskor megbeszéljük ezt kettesben.
–  A  nyári esküvők csodálatosak – kulcsolta össze a kezét
Linda. – Foglalhatnátok helyszínt lent a parton, vagy… Ray, mi
a helyzet a bácsikáddal, aki Hampton környékén lakik?
Szerinted hajlandó lenne kiadni a házát a ceremóniára? Nem
az lenne a tökéletes helyszín egy esküvőre?
Nagyszerű. Most agriburbiribi megszervezi az esküvőmet?
– Szerintem megoldjuk, de köszönjük.
–  Figyelj, Linda! – fordult felé Kevin. – Lennél kedves
utánajárni? Egy Hampton-vidéki esküvő nagyon jó lenne.
– Elnézést! – köszörültem meg a torkomat. – Nekem nincs
beleszólásom?
– Ne csináld már, Sky! Csak megkértem, hogy járjon utána.
Ray és Linda idegesen rágta a salátát, miközben feszült lett
a hangulat.
Vacsora után Kevin habozott, mielőtt beindította a kocsit.

272
 –  Lennél kedves elmondani, mi ütött beléd? Próbáltak
segítőkészek lenni, te meg szartál az egészre.
–  Csak nem szeretem, ha az emberek beleavatkoznak az
életembe, amikor nem kértem rá őket.
– Nem csak erről van szó.
– Mire gondolsz?
– Távolságtartó vagy. Már két hónapja.
Nem tudtam, hogy ez ennyire nyilvánvaló. Mostanában
csak Mitchre tudtam koncentrálni. Nem csillapodtak az
érzéseim iránta, de megvalósíthatatlan volt az elképzelés,
hogy tényleg lehet vele közös jövőm, hogy ott folytathatjuk,
ahol abbahagytuk. Most már egy gyermek is benne volt a
képben, és nem tudtam, képes leszek-e valaha is túllépni a
történteken, és elfogadni Henryt úgy, ahogy megérdemli, s
úgy, ahogy el kellene fogadnom őt ahhoz, hogy együtt legyek
Mitchcsel. De folyton csak ő járt a fejemben: hogy milyen
szenvedélyesen nézett rám, hogy mennyire szereti Henryt, az
illata, a szívdobogása a kemény és sima mellkasában, amin
már ott díszelgett a nevem. A  Mitchről szóló gondolatok
felemésztették az életemet.
Ugyanakkor tényleg fontos volt nekem Kevin. Nem
érdemelte meg, hogy az orránál fogva vezessem, miközben
küszködök ezekkel az érzésekkel. Megvoltak a kényes
pillanataink, de a lelke mélyén jó ember. Már jó ideje ő
jelentette nekem a biztonsági hálót, az elvesztése pedig azzal
járhat, hogy teljesen egyedül maradok.
Azt kellett mondanom, amivel fenntartom a békét, amíg
rendet nem teszek a fejemben.
–  Ne haragudj! Csak a vállalkozás indítása miatti stressz.

273
Majd igyekszem, hogy ne mutassam ki ennyire mások előtt.
–  Te se haragudj! Túlságosan lefoglalt a munka, és nem
vettem észre, hogy ez ilyen mélyen érint téged. Tudom, hogy
néha nehéz velem együtt élni. Majd igyekszem megértőbb
lenni a stressz miatt, ami téged ér – hajolt közel, hogy
megcsókoljon. – Ha már a stresszről beszélünk, menjünk
haza, bújjunk ágyba, és szabaduljunk meg tőle egy kicsit!
Pontosan tudom, mitől fogod magad jobban érezni. Majd
meglátod.
Sajnos aznap éjjel, amíg Kevin szeretkezett velem, semmi
mást nem láttam magam előtt, csak Mitchet.
 
***
 
Két hét telt el azóta, hogy Mitch itt járt. Telefonszámot
cseréltünk, és azt mondta, hogy hívjam fel, ha bármikor
szükségem lenne valamire. Állandóan ott volt a kísértés, hogy
keressem, de semmi kifogás nem jutott eszembe.
Egy szerda este, amikor Kevin Virginiában volt, üzenetem
érkezett.
 
Tudtad, hogy a kukkolók már kaját is szállítanak? Éhes
vagy?
 
Pillangók kezdtek röpködni a gyomromban a gondolattól,
hogy láthatom.
 
Skylar: Honnan tudtad, hogy egyedül vagyok?
Mitch: Emlékszem, hogy azt mondtad, hogy kéthetente

274
 megy el üzleti útra. Bejelöltem a naptáramban.
Skylar: Ez nagyon kukkolós gesztus.
Mitch: Igyekszem tökéletesíteni a tudományomat.
Skylar: Azt látom.
Mitch: Szívesebben eljönnél valahova kajálni?
 
Ott volt a kezem a kijelző fölött, de nem tudtam, mit írjak.
Biztos érzékelte a habozásomat, mert nem várta meg a
választ.
 
Mitch: Nem randizni hívlak. Tudom, hogy menyasszony
vagy. Ne aggódj, tiszteletben tartom! Csak szeretnék veled
lenni.
 
Miért okozott csalódást, hogy nem randizni hív? Beteg az
agyam, hirtelen mardosni kezdett a bűntudat. Kevin.
Még az is lehet, hogy Mitchnek is van valakije. Erről
igazából nem is beszéltünk.
Az  észérvek ellenére, hogy miért rossz ötlet, mégis
elhatalmasodott rajtam az érzés, hogy muszáj találkoznom
vele.
 
Skylar: Gyere értem 8-ra. Mit vegyek fel?
Mitch: Valami kényelmeset. Én tiszta feketében leszek
szokás szerint.
Skylar: Ne hagyd otthon a távcsövedet, te kukkoló!
Mitch: ;-)
 
***

275
  
Amint megszólalt a csengő, az izgalomtól remegő lábakkal
mentem ajtót nyitni.
– Szia! – emelte fel a kezét.
Kis híján elolvadtam a mosolyától. Legszívesebben
végignyaltam volna a tökéletes fogsorát. Ez nem jó kezdet.
–  Szia! – suttogtam. Az  összes ígéret, amit magamnak
tettem, hogy plátói módon fogok rá tekinteni, abban a
pillanatban ment is a levesbe, amikor találkozott a
tekintetünk. – Hozom a kabátomat.
Nyugodj le, Skylar!
Mitchen sötét farmer volt szürke bordázott pulóverrel,
ami rátapadt az izmaira. A  nedves haja borzas volt a lehető
legjobb értelemben, és ugyanaz a pézsmás kölni érződött
rajta, ami az én testemet is beburkolta a Lake George-i
éjszakánk után. Utáltam, hogy ez most eszembe jut.
Megfeszültek az izmaim odalent, pedig még csak hozzá sem
értem.
Ugyanazzal a Corvette-tel jött, ami a múltkor lerobbant.
– Látom, megcsináltad a kukkoló verdát – viccelődtem.
–  Ja, az a terv füstbe ment, ugye? – nevetett, az ismerős
hang pedig egy pillanatra visszarepített a múlt azon pontjára,
ahonnan sohasem akartam visszazökkenni.
– Ez jó volt.
–  Komolyan mondom, hálás vagyok, amiért lerobbant.
Különben itt ülnék kint a hidegben, és téged figyelnélek
ahelyett, hogy elviszlek vacsorázni.
– Nem bánnád, ha vezetném?
– Nyugodtan – dobta oda a slusszkulcsot.

276
 – Hogy viszed Henryt, ha nincs benne hátsó ülés?
– Van egy Ford F150-esem. Ez csak egy hobbiautó. Régebbi.
Jó áron vettem, aztán helyrehoztam.
Amikor ráadtam a gyújtást, megszólalt a Police-tól az Every
Breath You Take.
– Á, a kukkolók himnusza!
– Előástam a régi cédét, csak a kedvedért.
A fejemet rázva rákanyarodtam az útra.
– Amúgy hova megyünk? – kérdeztem.
– Arra gondoltam, hogy talán szívesen mennél a Bev’sbe.
A  Bev’s volt az első számú kedvenc éttermem. Közelebb
ahhoz a környékhez, ahol az anyukám lakott. Elég gyakran
jártunk oda, mielőtt Mitch elment egyetemre, így sok szép
emlékünk fűződik a helyhez. A  választék óriási, és a nap
huszonnégy órájában nyitva vannak, szóval lehet reggelit
rendelni vacsorára, vagy fordítva.
A gyorsforgalmi útra érve elhatároztam, hogy egy kicsit jól
fogom érezni magam. Mire észbe kaptam, már több mint
száznegyvennel mentem, lehúzott ablakokkal.
–  Hűha, csak óvatosan! – kiabálta túl Mitch a huzatot. –
Nem sietünk.
Összevissza szállt a hajam, miközben visszakiabáltam az
első választ, ami eszembe jutott.
– Mondja ezt az a srác, aki beleélvezett a nadrágjába!
Megfeszült a combom, amikor játékosan rácsapott.
–  Te kis köcsög! Kösz, hogy eszembe juttatod… pont ezt a
rengeteg emlék közül.
Még ettől a röpke érintéstől is libabőrös lettem. Utáltam,
hogy azt akartam, hogy megismételje.

277
 Sokat nevettünk az út alatt. Mire odaértünk a Bev’shez,
biztosra vettem, hogy úgy néz ki a hajam, mint egy
madárfészek.
– Hogy festek?
–  Úgy, mintha száznegyvennel furikáztál volna lehúzott
ablak mellett.
– Borzalmasan?
–  Nagyon borzalmas vagy – felelte olyan arckifejezéssel,
ami elárulta, hogy pont az ellenkezőjét gondolja, miközben a
tekintete elidőzött rajtam.
–  Éhen halok – szálltam ki a kocsiból, és véletlenül túl
erősen csuktam be az ajtót.
– Csak finoman.
– Bocsi. Azt hiszem, hirtelen egy kicsit feszült lettem.
– Feszült? Miért?
– Fura ide visszajönni veled.
– Akarod, hogy elmenjünk?
– Nem.
– Helyes.
Megszólalt az ajtó feletti csengő, amikor beléptünk az
étterembe. Rögtön megcsapott a frissen sült pite és a kávé
nosztalgikus illata. Nancy, az egyik régi pincérnő odavezetett
minket egy bokszhoz a sarokban.
– Ezer éve nem láttalak titeket.
– Igen, jó sok idő eltelt azóta – felelte Mitch.
Nancy lenézett a gyűrűsujjamra, amikor átadta nekem az
étlapot.
–  Gratulálok, skacok! Micsoda kő! Mindig is tudtam, hogy
ebből házasság lesz.

278
 Elsietett, mielőtt válaszolhattunk volna neki. Mitchnek
leolvadt a mosoly az arcáról, és most már a gyűrűmet
bámulta. Még nem láttam ennyire kiborulva, amióta újra
találkoztunk.
–  Ne haragudj! – tettem az ölembe a kezemet, hogy ne
legyen szem előtt.
– Nincs miért magyarázkodnod – vágta rá.
Muszáj volt témát váltanom.
– Tudod, mit kérsz?
– Igen – felelte úgy, hogy rá sem nézett az étlapra, mert le
sem vette rólam a szemét. A  plafonra pillantottam
zavaromban, mert úgy tűnt, hogy nem az ételről beszél.
Köhintettem egyet.
– Szerintem én rozsos pastrami szendvicset fogok kérni.
– Mindig azt kérsz.
– Aha… de öt éve nem volt dolgom olyan jóval, mint ez.
–  Tudom, milyen érzés… – motyogta lefelé pillantva az
orra alatt. – Mintha nem is telt volna el olyan sok idő, ugye? –
nézett rám ismét.
– Igen.
– Mit kértek? – tért vissza Nancy.
Mitch intett, hogy mondjam én előbb.
– Rozsos pastrami szendvicset kérek zéró kólával.
–  Baconös sajtburgert extra ketchuppal és Sprite-tal –
közölte Mitch továbbra is engem nézve.
– Máris hozom – vette el tőlünk Nancy az étlapokat.
Feszült csend telepedett ránk, miután elment. Az  étlap
nélkül, ami mögé elbújhattam, hirtelen úgy éreztem, hogy
meztelen vagyok a tekintetének súlya alatt. Annyira jóképű

279
volt, hogy aggódtam: rá van írva a vágyakozás az arcomra.
Amikor megnyalta az ajkát, elképzeltem, hogy beletúrok a
hajába, és magamhoz húzom, hogy megcsókoljam.
Emlékeztetni kellett volna a testemet, hogy ez nem randi, és
nem helyénvaló ilyeneket gondolni, miközben egy másik férfi
menyasszonya vagyok.
A tetovált ujjait néztem, hogy eltereljem a figyelmemet az
igéző tekintetéről. Féltem megkérdezni, mit jelentenek a
betűk. Aztán felfelé vándorolt a tekintetem a pulóveréből
kikandikáló tetoválásra a nyakán. Valami törzsi vagy kelta
motívum volt. Bűntudatot éreztem, amiért végig akartam
nyalni, felfelé egészen a szájáig. Utáltam magamat az összes
ilyen érzés miatt, így fészkelődni kezdtem, amitől
összekoccant a lábunk az asztal alatt.
– Bocsi.
Nem foglalkozott ezzel, csak karba fonta a kezét.
– Miért hagyod, hogy Skynak hívjon?
– Nem tudja, hogy utálom.
– Miért nem mondod el neki?
–  Már a legelején elkezdett Skynak hívni. Amikor
megismerkedtünk, nem egészen volt tiszta a fejem. Még
abban sem voltam biztos, hogy akarok-e egyáltalán Skylar
lenni.
–  Mesélj erről… – hunyta be a szemét egy pillanatra. –
Arról az időszakról, amikor Marylandben laktál.
– Mit szeretnél tudni?
– Mindent.
A  következő néhány percben igyekeztem a lehető
legjobban elmagyarázni, hogy milyen rossz mentális

280
állapotban voltam, amikor elmentem, és hogy utána
nemsokára megismerkedtem Kevinnel, de eltartott egy
darabig, mire igazából összejöttünk. Némán bólogatott,
miközben felidéztem az elmúlt öt évet. Minden egyes
szavamon úgy csüggött, mintha nem akarna lemaradni
semmiről.
Amikor meghozták az ételt, szerettem volna egy kicsit
feldobni a hangulatot, különben képtelen lettem volna enni.
– Henry milyen ételeket szeret?
– Sajnos nagyon válogatós. Csak a rántott csirkefalatokat, a
mekis sült krumplit és a sajtos makarónit fogadja el könnyen.
Ráadásul mindenből egy bizonyos fajtát, például a
csirkefalatokból a dinó alakút, vagy a makaróniból az egyik
márkát. Minden mást küszködve eszik meg. Fehérjeturmixot
szoktam neki csinálni, hogy tápanyagokhoz jusson,
mogyoróvajat keverek össze gyümölccsel és mandulatejjel.
Azt megissza, de nem tudom rávenni, hogy magától
zöldséghez vagy gyümölcshöz nyúljon.
–  Ez jellemző az autizmussal élő gyerekekre, ugye? Hogy
fontos nekik az étel állaga.
– Aha. Honnan tudtad?
–  Rákerestem az autizmusra a neten, miután meséltél
nekem Henryről.
–  Hűha… – állt meg a falat a szájában, és megtörölte a
száját egy szalvétával. – Hát ez… köszi, hogy utánanéztél.
–  Nem szeretek tudatlan lenni. Eddig még nem nagyon
jutott eszembe az autizmus, és nem ismertem senkit, aki
azzal él. De most már igen. Szóval… szeretném átlátni.
–  Köszönöm – mosolygott rám. – Mintha a múltkor azt

281
mondtad volna, hogy önkéntes vagy a kórházban.
–  Igen. Rákos beteg gyerekekhez járok be, és próbálom
felvidítani őket. Lényegében…
–  Cukorkaosztogató vagy! – mutatott rám nevetve. – Te jó
ég! Skylar Seymour, egy lettél a tahók közül, akikről mindig
azt mondtad, hogy teljesen kicsinálnak, amikor beteg voltál!
– Jaja, csakhogy én egy haladó szellemű cukorkaosztogató
vagyok. Laza. Nem próbálom meg mindenáron röhögtetni
őket, mintha boldognak kellene lenniük, miközben nem azok.
Azt adom nekik, amire szükségük van, és jelzem nekik, hogy
semmi baj nincs azzal, ha dühösek. Feltuningolom a
szobájukat, és viszek nekik, amit kérnek, például cukorcigit…
– Cigarettát adsz a rákos gyerekeknek?
–  Cukorcigit! Egy kissrác olyat kért. Úgyhogy szereztem
neki. Az a dolgom, hogy mindent megtegyek, hogy örüljenek.
Azért vagyok ott.
– Mázlisták.
– Mázlisták? Nem annyira…
– Nem, úgy értem, hogy mázlisták, mert ott vagy nekik te.
Mindenki piszok mázlista, aki elmondhatja, hogy az életének
része vagy.
– Nem tudom, mit mondjak erre.
–  Remélem, Kevin is tudja, milyen szerencsés – kortyolt
bele a Sprite-jába. Mintha hezitált volna, úgy piszkálta a
szívószálat, mielőtt rám nézett. – Boldog vagy?
Hallgattam, mert tényleg nem tudtam, mit válaszoljak.
A  „boldog” nem jó szó. Talán úgy mondhattam volna, hogy
biztonságban vagyok. Bizonyos tekintetben az talán
fontosabb is lett nekem mindazok után, amin

282
keresztülmentem. Kevin mellett biztonságban éreztem
magam, még ha nem is száz százalékig elégedettnek. Mitch
mellett tényleg boldog voltam régen, csak aztán szétrobbant
az egész.
–  Figyelj, Skylar! – folytatta a hallgatásom közepette. –
Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy tiszteletben
tartom a helyzetedet. Szeretném, ha megint barátok lennénk,
és nem próbálok majd beleavatkozni a kapcsolatodba. Ha
őszintén boldog vagy, azt sohasem sodornám veszélybe.
Aztán kinézett az ablakon, mintha elmerülne a
gondolataiban. Evőeszközök csörömpölése hallatszott
körülöttünk, miközben a tükörképét néztem az üvegen, és
azon töprengtem, vajon mi járhat a fejében. Miért lettem
hirtelen csalódott, amiért nem könyörgött, hogy szakítsak
Kevinnel, és hogy nem próbált meg harcolni értem?
Ahelyett, hogy válaszoltam volna a korábbi kérdésére,
csak ennyit feleltem:
– Ezt nagyra értékelem.
Mitch kibontotta az egyik ketchupos tasakot, és elkezdte
egyenesen a szájába nyomni. Gyerekkora óta ezt csinálta.
– Még mindig így szoktad?
– Aha – bontott ki még egyet.
Ahogy erőteljesen kiszívta a műanyag tasak tartalmát,
akaratlanul is bevillant az emlék, amikor ugyanezt csinálta
rajtam odalent az ajkaival. Megfeszültek az izmok a lábam
között, miközben elképzeltem, hogy itt és most folytatja. Túl
jól emlékeztem rá, milyen fantasztikus érzés. Kevin sohasem
csinálta, de nem is hiányzott… egészen mostanáig.
–  Igazából ez egy kicsit undi – jegyeztem meg. –

283
Abbahagynád?
 
***
 
Mitch ült a volán mögé, amikor elindultunk haza a Bev’sből.
–  Mesélte neked anyukád, hogy kibővítettem anya házát?
Vagyis most gyakorlatilag az én házam, mert ő Freddel él.
– Nem mesélte.
Anyát – mindenki máshoz hasonlóan – határozottan
felszólítottam, hogy ne beszéljen Mitchről. Így nem meglepő,
hogy nem említette.
– Már nem nagyon beszélek Tishsel, de tudom, hogy biztos
látta szemből, ahogy dolgoztam. Hónapokig tartott az
építkezés. Nem tudtam, említette-e neked.
– Mit építettél hozzá?
–  Hát tudod, nem volt túl sok hely nálunk. Akartam egy
szobát, ahol Henry játszhat és szaladgálhat télen. A  nappali
oldalához építettem hozzá.
– Nagyon menő, hogy ezt egyedül meg tudtad csinálni.
–  Megtanultam pár dolgot az elmúlt évek alatt, amióta
építkezéseken dolgozom – pillantott rám mosolyogva. –
Akarod látni, kanyarodjak arra? Nem vagyunk messze. Nem
mennénk be. Csak kívülről mutatnám meg.
– Persze.
Izgalom lett úrrá rajtam, amikor végighajtottunk a régi
utcánkon, és felkanyarodott a házuk előtti kocsifelhajtóra.
Anya járt már nálam és Kevinnél látogatóban, amióta
hazaköltöztünk, de én nem jöttem vissza ide – főleg azért,
mert féltem, hogy összefutnék Mitchcsel. Anyánál nem égett a

284
villany a szemközti házban, és eszembe jutott, hogy ma este
könyvklubos találkozója van. Mitch kiszállt, hogy kinyissa
nekem az ajtót, és segítsen kiszállni a Corvette-ből.
– Csak gyorsan körbejárjuk. Aztán hazaviszlek.
Meglepődtem, milyen nagy volt az új építmény kívülről.
– Ez biztos sok munkába telt. Nem egy kicsi szoba.
–  Hát igen. Van odabent egy trambulin meg egy csomó
minden a terápiához, ami nemsokára kezdődik, úgyhogy kell
is nekünk a hely.
– Hűha, szép munka!
– Köszi. Hideg van. Mehetünk. Csak meg akartam mutatni
neked.
Éppen visszaszálltunk a kocsiba, amikor felgyulladt a
lámpa, és kinyílt a bejárati ajtó.
– Mitch, de jó, hogy hazaértél! – rohant ki Janis. – Odafent
van. Nem tudom elaltatni. Nagyon…
Elhallgatott, amikor meglátott engem az anyósülésen.
–  Skylar? Te vagy az? – kérdezte úgy, mintha kísértetet
látna.
Esetlenül integettem neki, mint egy lődörgésen kapott
kamasz.
– Szia, Janis!
– Szia! – jött oda a kocsihoz. – Ööö… nem számítottam rád,
szívem. Ne haragudj! Azt hittem, hogy Mitch egyedül van.
Hagylak titeket…
–  Semmi baj, anya. Skylar visszaköltözött a városba, és
csak összefutottunk vacsizni, hogy mi újság a másikkal. Meg
akartam mutatni neki a házbővítést kívülről, mielőtt
hazaviszem. Mi a baj Henryvel?

285
 –  Fent van. Nem akarja abbahagyni a sírást. Valami
zavarja, és elkezdte harapdálni az öklét.
– Francba! – hajtotta le a fejét Mitch a kormányra. – Jobb,
ha gyorsan beugrok megnézni, hogy le tudom-e nyugtatni –
fordult felém. – Nem baj?
– Persze hogy nem. Itt megvárlak.
– Hideg van. Ez eltarthat egy darabig. Bejössz?
– Hát…
– Skylar és én megiszunk egy teát, amíg elaltatod Henryt –
biccentett felém Janis, mintha szavak nélkül kérlelne, hogy
menjek be.
– Jó, persze.
Szaporán vert a szívem, mert nem tudtam, mire számítsak.
Nyikorgott az ajtó, amikor bementünk a házba. Sötét volt,
csak egy lámpa égett a nappaliban, és halkan ment az esti
híradó. Rögtön hallottam, hogy Henry odafent sír, amitől még
gyorsabban vert a szívem. Úgy hangzott, mintha ugrálna az
ágyon.
Mitch visszafordult a lépcső aljánál, mielőtt felment.
– Mindjárt jövök, jó?
– Gyere, üljünk le! – tette Janis a karomra a kezét.
Ahogy beléptünk az ismerős konyhába ugyanazokkal a
fából készült székekkel és ugyanazokkal a virágos
ülőpárnákkal, eszembe jutott, milyen ironikus, hogy minden
ugyanolyan, mégis annyira más.
Janis feltette a teavizet a tűzhelyre, aztán leült velem
szemben.
–  Nem mondta, hogy veled találkozik. Azt mondta, hogy
egy barátjával fut össze.

286
 – Elvileg ez igaz is.
–  Te nem barát vagy, Skylar. Sokkal többet jelentesz neki.
Többet, mint valaha is gondolnád. Nem tudod, mi volt itt,
miután elmentél.
Úgy éreztem, nagyon nem állok készen erre a
beszélgetésre, de többet akartam tudni. Észrevettem, hogy
abbamaradt a sírás odafent.
– Mesélj!
– Megölne, ha tudná, hogy bármit is elmondok erről neked
– suttogta közelebb hajolva. Aztán felállt, hogy forró vizet
töltsön két bögrébe. – Annyira aggódtam érte, miután
elmentél. Folyton ivott. Aztán jött a letartóztatás.
– Letartóztatás? Miért?
–  Felmentették, de szerintem ezt a történetet neki kellene
elmesélnie.
Megjelent a lelki szemeim előtt a fémrácsok mögött
ücsörgő Mitch képe. Csöndben maradtam, Janis pedig
folytatta.
– Nem volt hajlandó beszélni velem, nem beszélt senkivel.
Tényleg féltem, hogy elveszítem – mártott bele egy teafiltert a
bögrémbe, és ideadta. – Amikor Henry megszületett,
Mitchnek még mindig fájtak a dolgok, de felnőtt a feladathoz,
és erős maradt a fia kedvéért. Mire hónapokkal később
megnyílt nekem, kiderült, hogy az gyötörte a legjobban, hogy
szerinte visszafordíthatatlan kárt tett benned.
–  Teljesen el voltam keseredve. Azért mentem el, de
sohasem volt olyan, hogy csak őt hibáztattam volna. Még
mindig fáj, de jól vagyok. Szerintem ez annak a nőnek a
hibája, senki másé.

287
 – Sajnálom a történteket, Skylar. Sajnálom, hogy elmentél,
hogy fájdalmat okozott neked, és a leginkább azt sajnálom,
hogy eltávolodtunk egymástól emiatt Tishsel. Nagyon
hiányzik.
– Ez jobban elszomorít, mint hinnéd – fogtam meg a kezét.
– Menyasszony vagy? – pillantott le a gyűrűmre.
– Igen.
– Megígérnél nekem valamit?
– Jó…
– Ígérd meg, hogy nem fogod félrevezetni Mitchet! Ha azt
mondod, hogy a barátja vagy… akkor legyél is az. Ne lépd át a
határt, hogy aztán elmenj! Nem bírná ki, hogy még egyszer
elveszítsen. Ismerem a fiamat, és tudom, hogy mennyire
szeret téged még mindig. Mindig is szeretett. Lehet, hogy azt
mondja neked, hogy részéről rendben van ez a barátság
dolog, de még nagyon is ott vagy a szívében. Nem tudnám
elviselni, hogy megint szenvedni lássam.
Ez sok volt így hirtelen.
– Nem fogok fájdalmat okozni neki, Janis.
Elvette tőlem a teát, és lerakta az asztalra.
– Gyere, ismerkedj meg az unokámmal!
– Tessék?
–  Ne félj! Olyan, mint Mitch kicsiben. Ugyanolyan
hatalmas kék szemekkel. Nem tud beszélni, de tudom, hogy
megért minket.
– Az… az anyja egyáltalán nincs képben?
– Nincs, drágám. Aggódtál emiatt? Sohasem volt az életünk
része. Nagy ritkán telefonál, hogy mi van Henryvel, leginkább
akkor, amikor tudja, hogy a fiam dolgozik. Nem akar

288
Mitchcsel foglalkozni, és az érzés kölcsönös. Azt állítja, hogy
nyáron talán eljön, de ki tudja? Jobb nekünk bosszúság
nélkül. Csak elcseszné Henry napirendjét, ha előkerülne.
– Visszatérő álmaim vannak arról, hogy szarrá verem.
–  Ne is törődj vele! Egy percet sem érdemel meg az
idődből. Menj fel! Nézd meg Henryt! Lehet, hogy már alszik
is.
Felálltam, és elindultam az emeletre. A  korlátot idegesen
szorongatva lassan felmentem a lépcsőn.
Mitch szobájának ajtaja résnyire nyitva volt, és ott feküdt
az ágyban Henryvel. Egy éjjeli lámpa égett. Nem látta, hogy
bekukucskálok a résen keresztül, és nem tudta, hogy hallom,
ahogy beszél a fiához.
–  Régen ő volt a mindenem, mint most te. Szeretném, ha
megismernéd. Skylarnek hívják. El sem hiszem, hogy tényleg
itt van.
Henry ébren volt, üresen bámult a semmibe: hümmögött,
de nem reagált. Ez nem tántorította el Mitchet attól, hogy
ugyanúgy beszéljen hozzá, mintha arra számítana, hogy a
kisfiú válaszol majd neki.
– Jobban érzed magad így, hogy itt vagyok, igaz? – puszilta
meg a fejét Mitch. – Szeretlek, kishaver.
Erőteljes, szavakba önthetetlen érzés járta át a szívemet,
hogy így, apaként láthatom Mitchet. Az ő helyzete viszont más
volt. Különleges embernek kell lenni ahhoz, hogy olyan
gyermeket neveljen, aki állandó gondoskodást igényel, és
mégis képes legyen kimutatni a szeretetét és a türelmét,
ahogy ő teszi Henry felé.
Köhintettem, hogy tudja, hogy ott vagyok.

289
 – Mióta állsz ott? – ült fel Mitch.
– Nem régóta.
–  Gyere be! – fordult Henry felé, aki nyugodt volt, de a
semmibe révedt. – Henry, ő az, akiről meséltem neked. Apa
kedves barátja. Ő itt Skylar.
–  Szia, Henry! – ültem le az ágy szélére. – Nagyon örülök,
hogy megismerhetlek.
Nem mondott semmit, nem is nézett rám. Pislogott párat,
miközben a falat bámulta.
– Jobban van?
–  Aha. Hozzászokott, hogy én fektetem le. Szerintem csak
műsorozott anyának. Amint feljöttem, abbahagyta a sírást.
Áthoztam a szobámba, hátha elalszik mellettem fekve.
Visszaviszem a saját ágyába, ha elszenderedik, csak egy kicsit
még fel van pörögve a sok ugrálástól.
Még mindig Mitchre néztem, amikor éreztem, hogy Henry
a kezem után nyúl. Lepillantottam a hurkás kis ujjaira,
amikkel most az enyémet szorongatta. Felfelé nézett a
tenyerem, és elkezdte összekulcsolni a kezét az enyémmel,
mintha az ujjaival számolna közben. Aztán elengedtem, ő
pedig megismételte. Rám nem nézett ugyan, de a kezemre
igen.
– Gyakran csinálja ezt? – mosolyogtam.
–  Nem. Általában nem szokott így hozzáérni az
emberekhez. De úgy tűnik, hogy veled játszik.
Néhány ilyen ökölnyitogatás és összeszorítás után
abbahagyta: csak fogta a kezemet anélkül, hogy a szemembe
nézett volna. Éreztem, ahogy Mitch bámul, miközben
lenéztem Henry kezére az enyémben. A  kisfiút jobban

290
megnézve rádöbbentem, hogy tényleg kiköpött Mitch. Annak
a nőnek semmi külső nyoma nem volt rajta. Továbbra is
lenyűgözve bámultam a gyönyörű kis embert, aki egykor a
szorongásom legfőbb okozója volt. Valójában egy angyal.
Váratlanul ért, amikor Mitch rátette a kezét a kettőnkére
Henryvel. Az egész testemet átmelengette az érintése.
–  Köszi, hogy feljöttél megismerkedni vele. Nem akartam
erőltetni, de nagyon örülök neki.
– Gyönyörű, Mitch.
– Köszönöm.
– Te pedig fantasztikus apa vagy.
Lenézett a kezünkre, aztán megint a szemembe.
–  Fogalmad sincs, milyen sokat jelent ezt hallani tőled.
Szeretném elhinni, hogy minden okkal történik, még a rossz
dolgok is. Egyszerűen tudom, hogy nekem kellett az apjának
lennem, érted? Nem bánom, hogy ő lett. Csak azt bánom,
hogy fájdalmat okoztam neked.
– Tényleg szükséged van az erődre ehhez a kisfiúhoz. Most
már belátom. Ne pazarold az energiádat arra, hogy a múlt
miatt aggódsz. Erős vagyok. Jól vagyok. Neki most szüksége
van rád.
– Tényleg szüksége van rám – felelte úgy, mintha csillogott
volna a szeme a sötétben, ahogy belenézett az enyémbe. – De
nekem meg rád van szükségem.
Nem tudtam, mit mondjak. Hiába jelentettem ki, hogy erős
vagyok, legszívesebben elsírtam volna magam… nem éppen a
szomorúság miatt. Nem is tudom, miért. Henry már mélyen
aludt. Kihúztam a kezemet kettejük keze alól, és felálltam.
– Át kéne vinned a szobájába. Odalent találkozunk.

291
 –  Ne haragudj! Csak úgy kibukott belőlem. Nem akartam,
hogy kellemetlenül érezd magad. Csak kimondtam, amit
abban a pillanatban éreztem.
–  Semmi baj – fordultam vissza az ajtóból. – Lent
találkozunk.
Olyan gyorsan mentem le a lépcsőn, ahogy csak bírtam,
hogy ne lássa: mindjárt elsírom magam.
– Nos? – állt fel Janis az asztaltól.
Látta, hogy könnybe lábadt a szemem, ezért átölelt.
–  Olyan gyönyörű, Janis. Megfogta a kezemet, és játszott
velem.
Amikor a vállára hajtottam a fejemet, tudatosult bennem
ennek a helyzetnek a komolysága. Igaza volt. Figyelnem
kellett rá, hogy semmiféle határt ne lépjek át, ha nem
tervezem elhagyni Kevint. Ez nem játék. Mitchnek még
mindig mély érzései vannak irántam, és nem tehettem meg,
hogy összetöröm a szívét. Nem tehettem meg, hogy
beleszeretek abba a kisfiúba, és mindkettőjüknek fájdalmat
okozok, ha úgy döntök, hogy Kevinnel maradok.
Megtöröltem a szememet, aztán léptek zaját hallottam
mögöttem, majd Mitch mély és bársonyos hangját.
– Úgy tűnik, Skylar jelenléte megoldotta a helyzetet. Henry
már alszik, mint a bunda. Indulhatunk?
– Igen. Annyira örülök, hogy újra találkoztunk – öleltem át
Janist még utoljára.
– Én is, szívem. Ne maradj távol!
 
***
 

292
Mitch egész úton mélyen elmerült a gondolataiban, nekem
pedig folyton Henry járt a fejemben.
Mire megállt a házunk előtt, már nem bírtam tovább a
csendet.
– Jól vagy?
– Jól – dörzsölte meg a halántékát, mintha ideges lenne.
– Nem úgy tűnik.
– Csak… nem könnyű – fordult hirtelen felém.
– Micsoda?
–  Tényleg tudni akarod? Elvileg tiszteletben akartam
tartani a helyzetedet – mutatott macskakörmöt az ujjaival a
tiszteletben tartásnál. – Talán jobb, ha csak hagyom, hogy
bemenj, mert ha most elkezdek beszélni…
– Mi nem könnyű?
Összerezzentem, amikor az arcomhoz nyúlt, és végighúzta
az ujját az államon.
– Úgy tenni, mintha csak barátok lennénk.
Olyan érzésem támadt, mintha a szívem nem férne el a
mellkasomban, mégis bent ragadna a szavakkal együtt, amik
ki akartak törni, de fogva tartotta őket a saját érzéseimtől
való elsöprő félelem.
Félek. Annyira akarlak, hogy az már fáj. Még sohasem
szerettelek ennyire, mint most, hogy láttalak a kisfiaddal.
– Menj már be, Skylar, mielőtt valami olyat mondok vagy
teszek, amit holnapra megbánok!
– Nem akarlak így itt hagyni.
–  Miért nem tudsz válaszolni a kérdésemre? – fordult
felém az egész testével.
– Melyik kérdésedre?

293
 –  Kétszer kérdeztem meg tőled, hogy boldog vagy-e, és
egyszer sem válaszoltál. Ez az, amit tudnom kell, hogy
továbblépjek. Kurvára ezért kezdtelek el kukkolni.
–  Csak arról van szó, hogy nem nagyon tudom, mit
válaszoljak erre.
– Akkor nem.
–  Biztonságban érzem magam Kevinnel, oké? –
válaszoltam védekező álláspontra helyezkedve. – Ő  sohasem
okozott nekem fájdalmat, és biztosra veszem, hogy soha nem
is fog.
– Velem ellentétben – húzódott el tőlem.
– Nem ellened akartam felhozni. Csak…
– Semmi baj. Így már értem.
– Nem. Nem érted.
–  Fogalmad sincs róla, Skylar, hogy a szavak, amiket
kiejtesz a szádon, nincsenek összhangban a tekinteteddel.
A  szemeid elárulnak, amivel rohadtul összezavarsz. Még
mindig úgy nézel rám, ahogy mindig is néztél, mintha én
lennék neked a világon a legfontosabb. Amíg ezt csinálod,
amíg nem mondod, hogy hagyjalak békén, nem tudom, képes
leszek-e továbblépni.
–  Igazad van. Nem szabad, hogy megvezesselek. Csak
nagyon kusza ez az egész.
–  Figyelj… én már más ember lettem! Sok mindenen
mentem keresztül. Már nem vagyok az a srác, aki félt
elmondani neked, hogy mit érez. Egy sérült férfi vagyok, aki
úgy érzi, hogy megjárta a poklot, és nincs veszítenivalója.
Jobban akarlak ebben a pillanatban, mint valaha. Csak téged
akarlak, ki sem tudom mutatni, hogy mennyire. Fogalmad

294
sincs, mit művelnék most veled, ha megtehetném. Még csak
tiszta fejjel sem tudok gondolkodni a közeledben. Egyszerűen
nincs senki más, Skylar. Nem is volt senki más. Én nem…
– Te nem…?
–  Annyira elcseszett egy dolog ez! – verte bele a fejét a
kormánykerékbe. – Bakker! Nem ma este akartam ezt a
beszélgetést.
– Miről beszélsz?
– Nem voltam senkivel – suttogta rám nézve.
– Tessék? Hogy érted ezt?
–  Úgy értem, hogy nem voltam… nővel már több mint öt
éve.
– Nem volt barátnőd, de biztos, hogy…
– Nem – rázta a fejét. – Senkivel. Hozzá sem értem nőhöz
öt éve, Skylar.
– Jaj, istenem! – kaptam a szám elé a kezemet.
– Nem akartam másik nőt, még szexre sem. Belevetettem
magam a munkába, és próbáltam nem gondolni rád. Most,
hogy megint a közeledben vagyok, olyan, mintha hirtelen
életre kelt volna a testem. Vannak ezek a késztetéseim. Úgy
érzem, elveszítettem az irányítást, és nem tudom, mit kezdjek
ezzel. A  tény, hogy tiltott gyümölcs vagy, csak tovább ront a
helyzeten. Ne haragudj! Azt mondtad, hogy őszinteséget
szeretnél. Az igazság néha csúf.
Az  ülések közötti konzolon volt a telefonom, amikor
megcsörrent. Mitch lepillantott rá, aztán ideadta nekem.
– Kevin az. Jobb, ha felveszed.
Mitch kiszállt a kocsiból, becsukta az ajtót, és háttal
nekidőlt az ablaknak. Megszakadt a szívem, mert tudtam,

295
milyen nehéz lehetett neki az előbbi vallomás. Még mindig le
voltam döbbenve.
Átirányítottam a hívást a hangpostára, és írtam Kevinnek
egy üzenetet.
 
Nemsokára visszahívlak.
 
Bűntudatom volt, de képtelen voltam most felvenni.
Kiszálltam a kocsiból, és odaálltam Mitch mellé.
– Mit akart mondani? – kérdezte rám sem nézve.
– Nem vettem fel. Írtam neki, hogy majd visszahívom.
Keserűen felkacagott, aztán felnézett az égre. Felhőtlen
éjszaka volt, a kocsijának dőlve néztük a csillagokat.
Egy darabig hallgattunk, aztán szembefordult velem.
– Nem te voltál az egyetlen, aki kiborult.
Aztán beszállt a kocsiba, és lehúzta az ablakot.
– És akkor mi lesz velünk? – hajoltam oda.
– Az a te döntésed – simított a fülem mögé egy hajtincset. –
Szerintem először rá kell jönnöd, hogy boldog vagy-e, mert
mintha nem tudnád. Adok egy tippet: ha legközelebb az én
arcomat látod magad előtt, amikor ágyba visz, akkor jó
eséllyel nem vagy boldog. Ha én dugnálak, akkor garantálom,
hogy nem kéne ezen gondolkodnod.
Azzal beindította a kocsit, és sebességbe kapcsolt.
– Jó éjt, Skylar!
Kábán és összezavarodva álltam ott. Felizgulva.
– Szia!
Aznap éjjel bebújtam a takaró alá, és újra meg újra
felidéztem a szavait.

296
 „Ha én dugnálak…”
Az  ujjaim a csiklómon köröztek, az elsöprő orgazmushoz
pedig elképzeltem, hogy pont azt teszi.
 

297
 23. FEJEZET
Mitch
 
 
– Elszúrtam, Dave.
Davey ideadta az olasz felvágottas szendvicset, amit a
helyi delikáteszboltban vett. Lejött az építkezésre, hogy velem
ebédeljen. A  cégem vezette egy új bevásárlóközpont
kivitelezését a városban. Ez volt az eddigi legnagyobb
projektünk.
– Jobb, ha megoldjátok a problémát, mielőtt összeomlik ez
az izé.
– Nem, nem az épületet szúrtam el. Hanem… Skylarrel.
– Skylarrel? Kapcsolatba léptél vele?
– Nem mondott neked semmit?
–  Nem. Nem is találkoztunk, amióta visszajött. Hogy a
francba történt?
–  Hát elég hosszú történet. Nem meséltem neked, de
néhány hónapja elkezdtem kukkolni.
– Mi a fasz, Mitch?
–  Nem olyan durva, mint amilyennek hangzik. Röviden
szólva… egyik este rajtakapott. Ahelyett, hogy rendőrt hívott
vagy kiakadt volna, behívott, és kétszer együtt lógtunk.
Találkozott Henryvel.
– A tűzzel játszol. Tudod, ugye?

298
 – Tudtad, hogy menyasszony?
–  Említette egy ideje – felelte habozva Davey. – Nem
mondtam el neked.
– Miért nem?
– Jaj… nem tudom. Azért, mert ha róla van szó, akkor egy
kicsit instabil vagy, tudod? Azt hittem, hogy csinálnál valamit
hirtelen felindulásból… például kukkolnád, vagy ilyesmi.
–  Oké, értem. Mindegy, szóval múlt héten elmentünk a
Bev’sbe. Próbáltam lazára venni a figurát, mintha megint
barátok lennénk.
Davey belekortyolt a kólájába, és rám mutatott vele.
– Biztosra veszem, hogy szuperül csináltad – jegyezte meg
szarkasztikusan.
–  Minden a terv szerint alakult, csak utána beugrott
hozzám, és találkozott Henryvel.
– Meglep, hogy belement.
–  Engem is. Nagyon aranyos volt hozzá, és Henry tényleg
kommunikált vele. Hirtelen elkezdtem hármunkat együtt
látni.
–  Vagyis téged, őt és Kevint, ugye? Mert vágod, hogy
nemsokára hozzámegy feleségül?
– Hadd fejezzem be!
– Jó.
– Miután hazavittem, elvesztettem a fejemet.
– Neee… tényleg?
– Elmondtam neki, mit érzek, és hogy nem volt senkim.
–  Kérlek, ne mondd, hogy azt mondtad neki, hogy szűz
vagy.
– Kurvára nem vagyok szűz.

299
 –  Öt szex nélküli év után biztos jogosult vagy ennek a
jelzőnek a visszanyerésére. Mi a hüvelyfiatalítás párja?
–  Nem tudnál komoly lenni egy pillanatra, ember? –
forgattam a szememet. – Tényleg elmondtam neki, hogy nem
voltam együtt senkivel.
– Ez hülyeség volt, de úgy érzem, ennél több is jön még.
– Azt is elmondtam neki, hogy szerintem nem boldog vele,
pláne akkor, ha az én arcomat látja maga előtt, miközben vele
dug.
– Hűha! Ez elegáns.
–  Hát, ja. Szóval ez a bajom. Olyan érzésem van, hogy
elijesztettem.
– Haver, ez aztán a korai magömlés!
– Mi?
– Ne vedd magadra, de túl gyorsan lőtted el a tárat.
– A tárat?
–  Igen. Nem arról van szó, hogy nem kellett volna
elmondanod neki, mit érzel. Csak tartanod kéne magad egy
tervhez, és fokozatosan haladni. Vegyél példát a fiadról!
Lefogadom, hogy Henry úgy elbűvölte, hogy még a bugyija is
elolvadt, mi?
–  Aha… tényleg így volt. Semmit sem kellett mondania,
mégis egy hullámhosszon voltak.
– Néha a kevesebb több. Féken kell tartanod a nyelvedet és
az érzéseidet még ebben a korai fázisban.
–  Nem tehetek róla, Davey. Nem boldog azzal a fazonnal,
és én még mindig szeretem.
–  Tudom, öreg. Ha egyvalamit tudok, akkor ez az. Csak
nem akarom látni, hogy elkezdesz reménykedni, aztán

300
összetörsz, ha eljut az esküvőig.
– Szerinted nincs esélyem, ugye? – haraptam bele dühösen
a szendvicsembe, pedig elment az étvágyam.
Davey úgy válaszolt, hogy túlkiabálta a fúrást mögöttünk.
– Csak meg kell értened, hogy miután találkozott Henryvel,
és néhány percre közelebb került hozzá, még nem biztos,
hogy képes lesz félretenni az elmúlt öt évet, és hirtelen az
anyja lenni. Az  a lány egy éve még azt sem hagyta, hogy
kimondjam a nevedet. A  pasas, akivel együtt van… ő stabil.
Zena és én találkoztunk velük, amikor egyszer elmentünk
Washingtonba. Nem mondom, hogy nem szeret, de mások is
érintettek ebben a helyzetben. Sok az akadály, de…
– Kinek az oldalán állsz, baszki? – kérdeztem teli szájjal.
–  Hadd fejezzem be! Sok az akadály, de ötletelni fogok,
rendben? Bármit megteszek, hogy segítsek neked, hogy
visszaszerezd. Bármennyire szívattalak is az évek során vele
kapcsolatban… ti egymásnak lettetek teremtve.
– Segítesz kitalálni egy tervet?
–  Aha. Valamikor majd el kell választanunk egy kicsit a
csávótól úgy, hogy a megfelelő helyen legyen. Még nem
tudom, hogy oldhatnánk ezt meg.
– Miről beszélsz? El kéne rabolni?
– Nem éppen. Ne örülj!
– A pasas minden második héten elutazik néhány napra a
munkája miatt.
– Jó, ez már egy kiindulópont. Kitalálok valamit.
–  Azt hiszem, szeretlek, Davey – igazítottam meg a
munkavédelmi sisakomat.
– Hagyjuk ezt! Nem fogom elvenni a szüzességedet.

301
  
***
 
Aznap este, miután lefektettem Henryt, kibontottam egy sört,
és megnyitottam a felvett Zálogcsillagok epizódok listáját,
hogy megnézzek egy részt. Pont megnyomtam a lejátszás
gombot, amikor Davey írt.
 
Davey: Megvan.
Mitch: Megtaláltad a tejet a boltban? Vagy a golyóidat? Mi
van meg?
Davey: Csak szólok, hogy ezek után le akarsz majd cumizni.
Mitch: Remélem, valami jó híred van, miután ezt
elképzeltem…
Davey: Néhány hét múlva lesz az a felújítás, amit a céged
csinál lent a Virginia Beachen, ugye?
 
A  cégem minden évben egyszer arra adományozta az
erőforrásait, hogy segítsen egy rászoruló családnak,
amelyiknek vihar vagy tűz miatt megrongálódott a háza. Idén
egy Virginia Beach-i családot lepünk meg. Az volt a terv, hogy
felújítjuk az otthonukat, amíg ők az állam túlsó végében a
rokonoknál vannak. Trópusi vihar tette tönkre a házukat,
már hónapok óta nem lakhattak benne. Két speciális nevelési
igényű gyermekük is volt, az egyik kerekesszékes, így rámpát
is szerelünk be. Úgy terveztem, hogy az utolsó hét napból ötöt
odalent töltök majd a srácokkal. Ez lesz az első alkalom, hogy
távol leszek Henrytől, de anya ragaszkodott hozzá, hogy
menjek, amikor megtudta, mire készülünk.

302
  
Mitch: Mi van vele?
Davey: Várj! Felhívlak.
 
Rögtön megcsörrent a telefonom.
– Hali!
–  Felújítjátok a házat, és utána elő kell készíteni az
érkezésükre meg minden, ugye?
– Aha. Mi fizetjük az új bútorokat, és be is rendezzük.
– Kell egy lakberendező.
– Igazából nem vagyok biztos benne, hogy…
– Kell egy lakberendező!
– Várj… azt mondod, hogy fogadjam fel Skylart?
–  Tényleg okosabb vagy, mint amilyennek gondoltalak.
Persze hogy ezt mondom! Ez a szakterülete, nem?
– Ez kibaszottul zseniális! – vakargattam az államat fel-alá
járkálva.
– Köszi.
–  Nem is tudom, benne van-e a költségvetésünkben a
lakberendező. Szerintem csak improvizáltunk volna, de saját
zsebből is kifizetem, ha kell, hogy így legyen. Az igazi kihívás
az, hogy hogyan fogom rávenni, hogy eljöjjön velem. Nem
gondolod, hogy átlátna a szitán?
–  Minden azon múlik, hogy adod elő. Ez a te feladatod.
Nem csinálhatok meg helyetted mindent. Amúgy hol fogsz
megszállni?
– Szállodai szobát foglalok magamnak és a srácoknak is.
– Na, akkor kibérelsz egy tengerparti házat.
– Egy tengerparti házat?

303
 – Igen.
–  Nem fog belemenni, hogy velem lakjon egy tengerparti
házban. Te most viccelsz, baszki?
– Te nem fogsz ott lakni. Azt mondod majd neki, hogy a cég
fizeti neki a megállapodás részeként.
– Nem tudlak követni.
–  Bízz bennem! Ne tervezd úgy, hogy ott alszol. Az  túl
átlátszó. Te hotelszobát foglalsz, ő meg a tengerparti házban
alszik. Egyszer majd áthív, és ott lesz neked a lehetőség. Szép,
romantikus környezet, távol mindenféle itthoni
bonyodalomtól. Ráadásul kap egy olyan munkát, amit
beleírhat a portfóliójába. Mindenki jól jár.
– El kell ismernem, Davey, hogy ez egy briliáns ötlet. Csak
nem tudom, képes leszek-e rávenni, hogy belemenjen.
 
***
 
Egy hét múlva, szerda esete hamarabb el kellett jönnöm a
munkából, hogy otthon legyek Henryvel, mert anya egy
partira ment a nevelőapámmal, Freddel.
A  virginiai út néhány hét múlva volt esedékes. Ha fel
akartam ajánlani Skylarnek ezt a munkát, akkor meg kellett
keresnem. Szorongva vártam a ma estét, mert a naptáram
szerint ezen a héten megy üzleti útra a pasija.
Henry lábujjhegyen rohangált fel-alá a kárpitozott
játszószobában. Aztán felkapta a táblagépét, és egy robothang
azt mondta: „El akarok menni a Mekibe.”
A kisegítő iskolai tanára telepítette fel az alkalmazást, ahol
csak rá kellett mutatnia egy képre, és akkor teljes mondatban

304
elhangzott, mit szeretne. Bármilyen odaillő mondatot be
lehetett állítani a képekhez. Ha egy sütire mutatott, akkor a
gép kimondta, hogy „kérek egy sütit”. Ha megérintette anya
házának képét, akkor a gép kimondta, hogy „el akarok menni
a nagyihoz”. Ma este folyton az aranyszínű, boltíves „M” betűt
nyomogatta. „El akarok menni a Mekibe.”
–  Most nem, kishaver. Apának el kell intéznie egy fontos
hívást, nagyi pedig csinált neked sajtos makarónit. Ott van a
tűzhelyen.
Fel-alá ugrált az iPadjével, és az ikont nyomogatta.
„El akarok menni a Mekibe.”
– Talán holnap.
Nem hagyta abba, újra és újra rányomott a képre. „El
akarok menni a Mekibe. El akarok menni a Mekibe. El akarok
menni a Mekibe.”
–  Értem! – nevettem el magam a kitartásán. Néha akkora
papucs vagyok! – El akarsz menni a Mekibe. Jó, hadd
cseréljem ki a pelenkádat, és mehetünk.
Bár Henry négyéves volt, még nem lehetett
szobatisztaságra szoktatni.
Miután kicseréltem a pelenkáját, és átöltöztettem, éppen a
dzsekijét cipzáraztam össze, amikor támadt egy ötletem.
Elővettem a telefont a zsebemből, és legörgettem Skylar
nevéhez.
– Igen? – vette fel.
– Szia! – hunytam be a szememet bájos hangja hallatán.
– Rég beszéltünk.
–  Igen. Nem voltam biztos benne, hogy hallani akarsz
felőlem azután, ahogy a múltkor eljöttem.

305
 –  Mi a helyzet? – kérdezte az előbbi mondatommal mit
sem törődve.
– Igazából üzleti ügyben hívlak.
– Üzleti ügyben?
– Aha, akár hiszed, akár nem. Megkértek rá a cégnél, hogy
keressek egy lakberendezőt egy hamarosan induló
projektünkhöz. Érdekelne, hogy van-e időd találkozni ma este
vacsorára, hogy megbeszéljük.
– Ma este?
– Igen… ha ráérsz.
– Rá.
–  Szuper. Találkozhatnánk a hozzád legközelebbi
McDonald’sban?
– Üzleti megbeszélés a Mekiben?
–  Anya nincs itt, úgyhogy nálam van Henry. Oda szeret
menni. Csak az ottani sült krumplit eszi meg.
–  Ó… persze hogy nálad van Henry. Most hülyén érzem
magam. Így már tök egyértelmű.
– Ne érezd magad hülyén. Nem tudtad.
– Persze. Találkozhatunk ott.
– Remek. Akkor fél óra múlva?
– Oké. Nemsokára találkozunk.
 
***
 
Henry és én nagyjából tíz perccel korábban érkeztünk, és
leültünk a nyüzsgéstől legtávolabb eső bokszba. Ha esetleg
rájön egy dühroham, a lehető legkevesebb szemforgatás és
sutyorgás nélkül akartam túl lenni rajta. Belepasszíroztam az

306
egyik szürke műanyag etetőszékbe, és bekapcsoltam az övet,
nehogy kiessen. Túl nagy volt hozzá, de így tudtam a
legkönnyebben megoldani, hogy nyugodtan üljön és egyen,
máskülönben összevissza mászott volna a zsírfoltos
bokszban, vagy megpróbált volna kúszni a padlón.
Már lement a vacsoraidőre jellemző csúcsforgalom, így
csak néhány asztalnál ültek.
Odaadtam Henrynek az iPadet, amíg Skylart vártuk.
Rögtön elkezdett játszani a Szezám utcás memóriajátékkal.
Öt perc múlva kinyílt az ajtó, nekem pedig kis híján elállt a
lélegzetem. Annyira édes volt, ahogy körülnézett, és még nem
látta, hogy egészen hátul vagyunk. Kuncogva felemeltem a
kezemet, hogy integessek neki. Úgy mosolygott rám, amikor
észrevett minket, hogy megdobbant a szívem, és egyre jobban
vert, ahogy közeledett. Ja, ennyire rottyon voltam.
Kis fehér spagettipántos ruha volt rajta, és minden
lépésénél meglibbent a hosszú, hullámos haja. Amikor odaért
az asztalunkhoz, azonnal megcsapott a tiszta, finom illata.
Úgy hatott rám, mint macskára a macskamenta.
Legszívesebben belefúrtam volna az orromat a hajába,
mielőtt végigszimatolom.
Nyugi, öreg!
–  Bocsi, hogy késtem pár percet – ült le. – Nagy volt a
forgalom. Szia, kishaver! – fordult oda Henryhez, aki
továbbra is az iPadjét bámulta, és nem foglalkozott vele.
– Hogy vagy? – fordult felém.
– Jól – néztem fel hirtelen, mert az ajkát bámultam.
–  Na, kíváncsi vagyok arra az üzleti ajánlatra, amit
említettél.

307
 – Jó. Tudod, mit? Előbb hozzunk kaját! Nem bánnád, ha itt
maradnál Henryvel, amíg én leadom a rendelést?
– Persze hogy nem.
– Mit kérsz?
– Halas szendvicset kis krumplival és zéró kólával.
– Oké – kacsintottam rá. – Mindjárt jövök.
Amíg sorban álltam, odanéztem rájuk, és észrevettem,
hogy Skylar kinyújtotta a kezét Henrynek, aki megfogta, és
elkezdte egyenként hozzáérinteni az ujjait. Ugyanazt
játszotta, amit az első találkozásukkor talált ki. Skylar
gyönyörű mosolyát látva, miközben a fiammal foglalkozott,
rájöttem, hogy annál az asztalnál van minden, ami számít
nekem ezen a világon.
Mire visszaértem a kajával, Henry megint az iPadjét
bámulta.
–  Mi elkezdhetünk enni – mondtam Skylarnek. – Henry
sült krumplijának ki kell hűlnie. Nem eszi meg, ha csak egy
kicsit is forró.
Odatettem egy gyümölcsös smoothie-t Henry elé.
– Igyál!
Kortyolt egy keveset.
Miután beleharaptam a szendvicsembe, megszólaltam:
–  Akkor tudjuk le a munka témát, amíg elvan azzal a
játékkal.
– Oké – mártott egy szál sült krumplit a ketchupba Skylar,
és beleharapott.
A  következő néhány percben kifejtettem, hogy mit fog
csinálni a HM Construction nevű cégem odalent Virginia
Beachen, és miért lenne szükségem a segítségére.

308
 – Szóval teljesen én koordinálnám a lakberendezést?
– Igen. A család még csak nem is tudja, hogy megcsináljuk.
Az  a lényeg, hogy besétálnak majd, és eldobják az agyukat.
Lesz ott néhány helyi újság és más médium is, hogy
megörökítsék a pillanatot. Adnánk neked egy költségkeretet,
hogy megvegyél mindent, ami csak kell. Miután az összes
helyiséggel készen vagyunk, megkapod a kulcsot, és tiéd a
pálya. Te választanád ki a színeket is.
– Miért én?
– Miért ne?
– Mi a trükk ebben? Virginia Beach a nyár közepén? Ez túl
szép, hogy igaz legyen.
–  Nincs trükk. Csak meg akartalak dobni ezzel a
lehetőséggel, ha érdekel.
– Hol aludnék?
– A cég fizetné a lakhatásodat.
– Te is odamész?
–  Igen, én fogom felügyelni a felújítást, és segítek a
srácoknak.
– Hogy jutunk oda?
– Szerzek neked repjegyet.
–  Őszinte leszek. Ez nagyon csábítóan hangzik. Még nem
jártam sok sikerrel az új ügyfelek szerzésében itt, New Jersey-
ben.
– A HM Construction remekül mutat majd a portfóliódban.
Ez jó dolog. Bízz bennem!
Bízz bennem!
–  Igazából semmi okot nem látok arra, hogy ne mondjak
igent.

309
 –  Akkor benne vagy? – megpróbáltam nem felugrani a
székről.
– Kaphatnék pár napot, hogy gondolkodjak rajta? Meg kell
beszélnem Kevinnel.
Ünneprontó…
– Persze.
– Köszönöm – kortyolt bele a kólájába.
Megkóstoltam Henry sült krumpliját, hogy tényleg kihűlt-
e. Odaadtam neki a dobozt, és rögtön elkezdett játszani az
étellel.
– Mit csinál?
– Van egy kis mániás-rögeszmés hajlama. Az egyik az, hogy
sorba rendezi a dolgokat. Folyton ezt csinálja a sült
krumplival. Egyesével sorba rendezi és megszámolja őket,
aztán balról jobbra haladva eszi meg. Ne aggódj, letöröltem
előtte az asztalt!
– Mi lenne, ha elvennék egyet? Hogyan reagálna?
– Jó kérdés – vigyorodtam el. – Próbáld meg!
Skylar kivett egy szál krumplit a sorból. Henry azonnal
kiabálni kezdett, és utánanyúlt. Lenyűgözött, hogy mennyire
tudatában volt a dolgoknak, ha akart.
–  Enyém – mondta Skylar, és magához húzta a krumplit,
még távolabb tőle.
Henry lenézett a sorba rendezett krumplikra, aztán
megint fel Skylarre, mintha nagyon akarna valamit.
Ránézett!
– Mondd, hogy az enyém – kérte Skylar.
Henry kinyújtotta a kezét.
– Enyém, enyém, enyém – kántálta Skylar.

310
 Henry kinyitotta a száját.
– E… eeny…
Bakker! Próbálja kimondani!
–  Ügyes fiú! – dobbantott boldogan a lábával Skylar. –
Enyém, enyém! Tessék! – adta vissza neki a sült krumplit. –
Hűha, Mitch… igazából minden megvan neki, csak
motivációra van szüksége.
A büszkeség kifejezés közel sem írja le azt, amit éreztem.
–  Hát egészen mostanáig semmi mást nem próbált meg
kimondani, csak azt, hogy szia. Te értesz hozzá, hogy tudod a
legjobbat kihozni az emberekből.
–  Gondolom, bárkinek megtette volna, aki belenyúl a
kajájába, de szuper volt látni, hogy kommunikál egy kicsit.
Szerintem mindannyian képesek vagyunk bármire, ha
nagyon szeretnénk valamit.
Enyém.
Abszolút tudtam azonosulni a helyzettel, amikor
kétségbeesetten kell valami az embernek, ami nem lehet az
övé, és könyörögni akar érte.
Henry elkezdte enni balról jobbra a sült krumpliját, Skylar
pedig rám nézett, és mintha habozva mondani akart volna
valamit.
–  Valamit mondani szeretnél – toltam félre a tálcát az
útból.
– Csak eszembe jutott valami, amit az anyukád mondott.
– Igen…?
–  Említette, hogy letartóztattak téged akkortájt, amikor
elköltöztem. Mi történt?
Francba! Mekkora szája van anyámnak! Tényleg nem

311
akartam, hogy Skylar ezt megtudja.
Vettem egy mély lélegzetet.
– Szarrá vertem valakit.
– Tessék?
– Ja. Ő kereste a bajt.
– Ki volt az?
Hezitáltam. Vonakodva mentem bele abba a témába,
ahová ez óhatatlanul vezetett.
– Chad.
– Charisma unokatestvére?
–  Igen. Kihasznált téged. Aztán volt pofája odamenni a
kórházba, amikor Henry megszületett. Abban a pillanatban,
ahogy bemutatkozott, rögtön tudtam, ki az. Úgyhogy
megkértem, hogy segítsen nekem kivinni pár cuccot a
kocsihoz. Amint kiértünk, behúztam neki egyet, és kivertem
az egyik fogát.
– Te jó ég…
–  Meg kell értened, hogy milyen dühös voltam akkor.
Szerintem jobban utáltam, mint bárki mást, kivéve saját
magamat, amiért közvetetten behoztam az életedbe
Charismán keresztül. Annyira fájt, hogy nem láttam túl a
fájdalmamon. Meg akartam ölni, és sajnáltam, hogy nem
került kórházba. Most rosszat gondolsz rólam, amiért ezt
elmondtam neked?
–  Nem. Megértem ezt a fajta dühöt. Nekem visszatérő
álmom, hogy valami hasonlót csinálok… azzal a nővel. De az
álom az egy dolog. Te tényleg börtönbe kerültél?
–  Kis időre. Aztán Charisma valahogy meggyőzte Chadet,
hogy vonja vissza a feljelentést.

312
 – Hűha.
– Hát ja.
–  Sajnálom, hogy úgy érezted, hogy azt kell tenned
miattam.
– Bármit megtennék érted.
Meghalnék érted.
Muszáj volt témát váltanom, mielőtt rám jön a szájmenés.
Nem kockáztathattam, hogy mondok valami olyat, ami miatt
úgy dönt, hogy nem jön el Virginia Beachre.
– Maradj itt vele, oké?
Visszamentem a pulthoz, ahonnan két M&M’ses
McFlurryvel tértem vissza. Amikor tinik voltunk, mindig
szólt, hogy ugorjunk be egy ilyenért, mert ez volt a kedvenc
fagyija.
– Emlékszel – mosolygott.
– Semmit sem felejtettem el.
Könnyebb lett volna, ha igen.
–  Mmm – nyögött fel, miután evett egy kanállal. – Nincs
ehhez fogható.
Néztem, ahogy behunyja a szemét. Nem, tényleg nincs.
– Tényleg nagyon jó – köszörültem meg a torkomat.
–  Még mindig nincs olyan fagyi, amelyik jobban ízlene.
Henry is kér?
– Általában hozzá sem nyúl a fagyihoz.
Skylar közelíteni kezdett a műanyag kanállal Henry
szájához, aki rögtön elfordította a fejét, mintha méreggel
kínálnák. Aztán kikapta a kezéből a kanalat.
– Hé! – színlelt felháborodást Skylar. – Az az én kanalam!
Henry benyúlt vele Skylar fagyis poharába. Mindketten

313
izgatottan figyeltük, hátha enni akar belőle. Helyette viszont
csúzli módjára kilőtt vele egy nagy darab fagyit, egyenesen
Skylar arcába, aki meglepetten felsikkantott.
–  Francba! Bocsi – ugrottam fel, hogy elrohanjak
szalvétáért.
Mire visszaértem, Skylar hisztérikus nevetőgörcsöt kapott.
Legnagyobb megdöbbenésemre Henry is vihogva rúgkapált.
– Még egyszer bocsi emiatt.
– Ha megnevettette őt, akkor megérte.
–  Szerinted ez vicces volt? – fordultam Henry felé. – Jól
megúszod.
Skylar letörölte az arcáról a fagyit. Lecsöpögött a mellére.
Nem azon gondolkodtam, hogy mennyire lenyalnám onnan.
– Kérsz vizet? – adtam neki még több szalvétát.
–  Nem, köszi. Rám fért egy jó nevetés – törölgette a
könnyeit. Azok a gyönyörű mandulavágású szemek! – Istenem,
de jó volt.
– Tényleg? – vontam fel a szemöldökömet.
– Tényleg.
A  szemközti asztalnál ülők mosolyogtak. Biztos azt hitték,
hogy egy kattant család vagyunk. Azt kívántam, hogy bárcsak
így lenne, és Skylar a feleségem lenne, Henry anyukája…
Hazamennénk, lefektetnénk Henryt, aztán átmennénk
Skylarrel a hálószobába, hogy egész éjjel szeretkezzek vele.
Helyette viszont egy másik férfi ágyában fog aludni, én pedig
egyedül leszek, és róla álmodom majd, a ma este minden
mozzanatát felelevenítve.
Miután elhalkult a nevetés, találkozott a tekintetünk.
Megragadtam az alkalmat, hogy megemlítsem a legutóbbi

314
találkozásunkat.
– Ne haragudj, ha múltkor nem viselkedtem helyénvalóan
a kocsiban!
–  Csak őszintén beszéltél az érzéseidről. Sohasem
hibáztatnálak ezért.
Elhallgattam egy pillanatra, lenéztem az olvadt fagyimra,
és kavargatni kezdtem a műanyag pohárban.
– Tud rólam?
–  Tudja, mi történt, miután elmentem itthonról. Tud
mindent, de azt nem tudja, hogy felvettük egymással a
kapcsolatot.
– Szerinted mit szólna hozzá?
– Őszintén?
– Aha.
– Iszonyatosan kiakadna.
Bólintottam, mert úgy tettem, mintha megérteném,
miközben fellángolt bennem a düh.
Csessze meg! Sohasem tudná annyira szeretni Skylart,
amennyire én szeretem.
Nem taglaltuk tovább. Skylar témát váltott, és elkezdett
kérdezősködni Henry iskolájáról. Elmeséltem neki, milyen
terápiára várunk. Még nagyjából fél órát ültünk ott. Annak
ellenére, hogy öt évet külön töltöttünk, még mindig otthonos
érzés volt a társaságában lenni.
Hoztam két kávét, Henry pedig lefoglalta magát azzal,
hogy fényképeket csinált az asztalról, a padlóról és a
plafonról az iPadjének a kamerájával. Biztos összegyűlt neki
vagy hétszáz fotó, mert egyiket lőtte a másik után.
–  Rohadt életbe! – pillantottam az órámra. – Mindjárt tíz

315
óra.
– Mikor szokott Henry lefeküdni?
– Fél kilenckor.
– Upsz…
– Olyan jól viselkedik most. Ilyenkor egyébként már kapott
volna egy dührohamot, amiből tudnám, hogy ideje indulni.
Szerintem szeret veled lenni.
–  Na, hát ennek nagyon örülök – nézett rá kedvtelve
Skylar.
– Én is szeretek veled lenni.
Ezt ennyiben hagyom. Nem mondom el neki, hogy mennyire
hiányzik, mennyire szeretem. Túl sok lenne. Emlékszem, mit
tanácsolt Davey.
–  Haza kéne vinned – pirult el Skylar, mintha olvasna a
gondolataimban.
–  Igen. Én egész éjjel ellennék itt veled, de neki tényleg
aludnia kell. Most annyira fel van pörögve, hogy valószínűleg
egész éjjel fent lesz.
Henrynek lemerült az iPadje, ami azt jelentette, hogy nem
lesz zökkenőmentes a hazaút. Fogtam a kezét, miközben
kisétáltunk az ajtón Skylarrel. A  meleg nyári szellő
meglibbentette a ruháját, és színtiszta gyötrelem volt
megpillantani a bugyiját.
Megálltunk a furgonom előtt, és beraktam Henryt a
gyerekülésbe.
– Jó volt együtt lógni veled, Henry – hajolt be hozzá hátra
Skylar. – De legközelebb valami régi pólót fogok felvenni.
Kalapálni kezdett a szívem. Legközelebb!
Henry odanyúlt, és jó erősen megcsavarta az orrát.

316
 – Au! – nevetett fel Skylar.
–  Szólnom kellett volna. Szereti megcsípni az emberek
orrát, ha túl közel hajolnak hozzá. Elég erős a keze.
Ott állt előttem, és meglibbent a haja az enyhe szélben.
Lenézett a fagyifoltra a ruháján. Az  M&M’s piros és kék
ételfestéke megfogta a fehér anyagot.
– Ki akarom fizetni a tisztítást.
– Viccelsz?
– Nem, ragaszkodom hozzá.
Skylar felnézett a holdra, aztán a szemembe.
– Tényleg azt hiszed, hogy érdekel engem ez a ruha? Ez a
folt maga az élet, Mitch. Amikor tiniként beteg voltam,
megfogadtam Istennek, hogy ha megengedi, hogy éljek, akkor
soha többé nem fogok kis dolgok miatt aggódni. Büszkén
viselem ezt. Régen tartottam tőle, hogy sohasem élhetek át
olyan dolgokat, mint azt, hogy felnőtt férfiként láthatlak. Ez
nagy félelmem volt. És nemcsak hogy megélhettem, de még a
fiaddal is időt tölthettem. Ami oltári szuper dolog.
Akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem, kiugrik a
helyéről. Bizsergett az ajkam a zsigeri késztetéstől, hogy
megcsókoljam.
– Ezt gyönyörűen mondtad.
–  Azt hittem, hogy sohasem leszek képes találkozni vele,
Mitch. De az az igazság, hogy annyira különleges, hogy az
összes többiről megfeledkezem.
Bakker! Forrón átöleltem. Átéltem minden egyes
pillanatát, és igyekeztem az emlékezetembe vésni az illatát, a
melle puhaságát, a mellkasomon érzett szívverését. Olyan
közel volt a szám a nyakához, hogy ráharaptam az ajkamra,

317
mert legszívesebben megkóstoltam volna.
– Én is nagyon hálás vagyok azért, hogy itt vagy.
Egy percig maradhattunk így, aztán kibontakozott az
ölelésből. Biztos tudta, hogy én nem fogom elengedni.
– Meddig szóljak neked a munkával kapcsolatban?
– Hétvégéig jó lenne.
– Oké. Meglesz. Köszi a vacsorát.
– Szívesen.
– Jó éjszakát!
– Jó éjt, Skylar!
Néztem, ahogy odamegy a kocsijához, és közben három
szót ismételgettem motyogva:
Kérlek, mondj igent!
 

318
 24. FEJEZET
Skylar
 
 
Nina kihangosított mosogatás közben. Visszhangzott a hangja,
miközben folyt a csap.
–  Szerinted van valami hátsó szándéka ezzel a
munkaajánlattal?
– Szerintem a munka az valós – dőltem hátra az ágyon.
Hallottam, hogy már nem folyik a csap, Jake pedig
köhintett egyet a háttérben, ami úgy hangzott, hogy
„francokat”.
– Bocsi, végig hallgatózott – kacagott Nina.
–  Akarod tudni, hogy mire fogadnék? – szólt bele Jake. –
Nina, mi a kedvenc italod?
– Sex on the beach – felelte.
– Pontosan – élcelődött Jake.
– Mire célzol, Jake? – kérdeztem.
–  Lehet, hogy Bitch munkát ajánl neked, de nem azért
akarja, hogy elmenj vele Virginia Beachre. Bárkit
felfogadhatott volna. Erre pont az exbarátnőjét választja,
akibe még mindig szerelmes?
–  Ha ez így van, akkor elárulnám Kevint azzal, ha
elfogadnám.
–  Ha megcsinálod, akkor elmondod Kevinnek, hogy Mitch

319
áll a dolog mögött? – érdeklődött Nina.
– Megőrültél? Azt sem tudja, hogy felvettük a kapcsolatot.
–  Akkor neked kell eldöntened, hogy megéri-e hazudni
Kevinnek, és vállalod-e, hogy esetleg azzal szembesülsz, hogy
Mitch többet is akar neked adni, nem csak pénzt.
–  Például a kemény farkát – mondta Jake fennhangon a
telefonba.
– Szörnyű vagy – nevetett Nina.
–  Higgyetek nekem, pasi vagyok. Ha nagyon akarunk egy
nőt, akkor mindenféle okossággal tudunk előállni. Nem azt
mondom, hogy csak szexet akar. Tudom, hogy fontos neki
Skylar. De ezzel a munkaajánlattal ügyeskedni akar, és ezt
felrovom neki. Tipikus férfi, aki odavan egy nőért.
– Bagoly mondja – szólt rá Nina.
– Pontosan.
Hallottam, hogy cuppanós csókot adnak egymásnak.
– Abbahagynátok a smárolást egy pillanatra?
–  Bocs, Sissy! – szabadkozott Nina, aztán odasuttogta
Jacknek: – Menj be a fürdőbe, és nyisd ki a csapot! Ott
találkozunk.
Hallottam, ahogy Jack felmordul, én pedig a szememet
forgattam.
– Az a lényeg, hogy nem tudjuk megmondani, mit csinálj –
folytatta Nina. – A  szíved mélyére kell nézned, és azt tenni,
amiről úgy gondolod, hogy jó neked. Nem Kevinnek vagy
Mitchnek jó, hanem neked. Te mit akarsz?
– Oké – sóhajtottam. – Köszi, hogy meghallgattatok.
Minden eddiginél jobban összezavarodva tettem le a
telefont, és elhatároztam, hogy kipuhatolom, mit gondol

320
Kevin az ajánlatról, amikor holnap hazaér.
 
***
 
Péntek este volt. Kevin elvitt a Spinelli’sbe, egy helyi olasz
étterembe. Nemrég kedélyes hangulatban ért haza az útjáról,
és kijelentette, hogy ünnepelni fogunk. Azt mondta, hogy
akkorra tartogatja a hírt, mire odaérünk az étterembe. Én is
megemlítettem, hogy szeretnék valamit megbeszélni vele.
Kevin kitöltött két pohár Chiantit, miközben az előételt
turkálta.
–  Na, kezdd te, mert nem akarom rögtön túlszárnyalni a
híreidet.
Ittam egy kortyot, és letettem a poharat. Vettem egy mély
lélegzetet, hogy összeszedjem magam, és éreztem az olívaolaj
meg a fokhagyma illatát.
– Kaptam egy lakberendezési munkaajánlatot.
– Tényleg? Ez nagyszerű, szívem. Ki az ügyfél?
–  Egy cég, amelyik felújít egy házat Virginia Beachen –
kaptam be egy csípős paprikát. – Azt akarják, hogy
odarepüljek öt napra.
– Mikor lenne ez?
– Pár héten belül – forgattam idegesen egy fogpiszkálót az
ujjaim között a reakciójára várva.
– Hogy fizetnek?
– Erről még nem nagyon beszéltünk.
– Nem beszéltetek a díjazásról?
–  Nem. Biztos, hogy fizetnek, de ez nekik afféle
jótékonysági projekt. Egy olyan házat hoznak helyre,

321
amelyiket lerombolt a vihar. A családnak el kellett költöznie,
és fogalmuk sincs a felújításról. Meglepetésnek készül. Nagy
médiaesemény lesz, amikor besétálnak, és látják az
átalakulást. Jó visszhangja lenne a munkámnak.
–  Akkor jó üzletnek tűnik – meredt rám a pohár mögül,
aztán ivott egy nagy kortyot. – A környezetváltozás talán azon
is segítene, hogy mostanában nem érzed jól magad.
Arra célzott, hogy nem mutatok érdeklődést az ágyban.
Sikerült elkerülnöm a szexet Kevinnel, amióta először
elmentünk kajálni Mitchcsel. Küszködtem a Mitchcsel
kapcsolatos állatias ösztöneimmel, és furcsán éreztem
magam, valahányszor Kevin hozzám ért. Ezzel muszáj volt
kezdeni valamit, különben gyanút fog.
–  Szóval szerinted el kéne fogadnom? – haraptam rá
feszülten egy kenyérrudacskára.
– Miért ne?
Emlékeztetnem kellett magamat, hogy miután Kevin nem
tudott Mitchről, igazából nem volt oka rá, hogy azt akarja,
hogy visszautasítsam. Az  elhallgatásban megnyilvánuló
hazugságom miatt csak én haboztam.
– Rendben – vontam vállat, mintha nevetve pontot tennék
a tépelődésem végére.
–  Akkor a nagy hír után jöjjön egy óriási – nyúlt felém az
asztal fölött, hogy megfogja a kezemet. – Vicces, hogy szóba
hoztad az utazást, mert… nos, hogy tetszik neked Kalifornia?
–  Kalifornia? Még csak egyszer jártam ott, amikor
elkísértelek arra az üzleti útra, de elég jó hely. Miért?
– Odaköltöztünk.
– Tessék? – húztam el a kezemet ösztönösen. – Hogy érted

322
ezt?
– A Leland Rt. új alelnöke ül itt előtted.
– Alelnök?
–  Ühüm. Megtérült a kemény munkám, szívem. Ez
nagyobb előléptetés, mint amit valaha is reméltem. Mindenki
tudta, hogy Stenner nyugdíjba megy, de egy pillanatig sem
hittem, hogy engem gondolnak a helyére. Kerek perec
felajánlották a pozíciót. Három üzemet fogok felügyelni, és a
fizetésem majdnem a duplája lesz.
A  hírtől, aminek el kellett volna ragadtatnia, azonnal
megfájdult a szívem. Nem tudtam, hogy a szánalmas
mosolypróbálkozásomon látszik-e a rémület, amit éreztem.
–  Kev, ez fantasztikus, de muszáj költöznünk? Nem tudod
innen ellátni azt a feladatkört?
–  Ott van a cég székhelye – rázta a fejét, és belekortyolt a
borba. – Az  összes nagykutya Fresnóban dolgozik. Ez nem
alku tárgya.
Úgy éreztem, mindjárt visszaöklendezem a kenyérrudat.
Lüktetett a fejem. Csak Mitch arcát láttam magam előtt, hogy
mit fog szólni, amikor elmondom neki, hogy megint
elmegyek.
Könnybe lábadt a szemem, és kibírhatatlan fájdalom
nyilallt a mellkasomba.
– Te sírsz, Skylar?
–  Ne haragudj! Csak nem számítottam erre. Mikor
kezdődik a megbízatásod?
–  Hat hét múlva már ott kell laknunk. Addig fokozatosan
átveszem a feladatokat.
Felhajtottam a vizemet, aztán lecsaptam a poharat az

323
asztalra.
– De még csak most jöttünk ide. Ez az otthonom.
– Sky… megértelek, de nem utasíthatok vissza egy alelnöki
pozíciót, mert te anyuci közelében akarsz maradni. Meg se
látogattuk az anyádat, amióta visszaköltöztünk. Ez a munka
megfelelő hátteret biztosít majd az életünkhöz. A  munkád
miatt sem kell aggódnod. Ha lesznek ügyfeleid, akkor jó, ha
meg nem, akkor eleget keresek majd ahhoz, hogy nagyon
kényelmesen megéljünk csak az én fizetésemből.
Megtarthatjuk álmaid esküvőjét. Még azt is megengedhetjük
magunknak, hogy Hawaiira szervezzük, ahogy régen
álmodoztunk róla.
– Csak… sokkot kaptam.
–  Megértem, hogy hirtelen jött. Azt hittem, hogy
izgatottabb leszel miatta. Nem vagy itt olyan régóta, hogy
komolyan kötődj a helyhez. Nem értem, miért olyan nagy ügy
ez.
Persze hogy nem érted.
Az alkalmazottak egy csoportja belépett az éttermi részbe,
hogy elénekeljék a születésnapi köszöntőt egy férfinak a
szomszéd asztalnál. Legszívesebben sikítottam volna, a
gondolataim pedig kétségbeesetten kavarogtak a zajban.
Leesett, hogy ha tényleg elköltözöm Kevinnel, akkor nem
hagyhatom, hogy bármennyivel is közelebb kerüljek
Mitchhez. A  Virginia Beach-i utazás rossz ötlet. De akkor
miért vágyom rá most mindennél jobban? Tényleg a
Henryvel közös vacsoránkon éreztem magam a legjobban
tinikorunk óta. Az  a hely valamiért eszembe juttatta a
gyerekkoromat Mitchcsel, a gyermeke pedig tényleg

324
megérintett. Felvidított, hogy rávettem Henryt, hogy
kommunikáljon. Amikor ránéztem, nem Charismát láttam.
Csak őt magát… az ego nélküli kisfiút, aki mit sem sejt arról,
hogyan jött a világra. És örült az egyszerű dolgoknak. Ő  is
hiányozna.
Lehet, hogy nem költözöm.
Tessék?
Nem hagyhatom cserben Kevint, aki őszintén törődött
velem, támogatott, és óvott több mint öt éven át. Semmi olyat
nem tett, ami miatt ezt érdemelné. Elvileg ő lenne a jövőm.
– Sky? Itt vagy? Úgy nézel ki, mint aki mindjárt elájul.
Mivel képtelen voltam bevallani a valódi okot, amiért nem
akartam költözni, nem találtam a szavakat, miközben Kevin
csak bámult rám az asztal túloldaláról.
–  Majd hozzászoksz a gondolathoz, jó? – folytatta. –
Próbáljunk meg inkább ünnepelni. Szeretlek. Jó életet akarok
biztosítani magunknak.
Tökéletes élet lenne. De akkor miért támadt kedvem
elmenekülni előle?
Megint belekortyoltam a vizembe. A  pincér meghozta a
csirkemarsalámat, én pedig úgy tettem, mintha ízlene. Egész
végig azon agyaltam, mi legyen a következő lépésem.
Vasárnap a határidő, amíg Mitch tudtára kell adnom a választ
a munkával kapcsolatban, és fogalmam sem volt, hogy ez
lesz-e az egyetlen döntés, amit meg kell hoznom a következő
napokban.
 
***
 

325
Lusta, napfényes vasárnap volt, késő délután. Lehúzott
ablakokkal ültünk a kocsiban Kevinnel, anyához mentünk
vacsorázni. Most volt a születésnapja, így néhány közeli
barátja is csatlakozott hozzánk megünnepelni.
– Meg kell állnunk bort venni – szólalt meg Kevin. – Milyet
is szeret az édesanyád?
– Merlot-t.
A  régi környékünkre érve Kevin megállt egy kis
delikáteszbolt előtt, ahol italt is árultak. Még sohasem láttam
ezt a boltot, tehát azután épülhetett, hogy elmentem
Marylandbe.
Amikor beléptünk, vettem a kóstolásra kitett brie sajtos és
borsos kétszersültből, Kevin pedig elindult bort keresni.
Eklektikus kis üzlet volt, amiről a Trader Joe’s
csemegeboltlánc jutott eszembe, bár úgy tűnt, hogy ennek
önálló a tulajdonosa. Egy másik pultnál ízesített kávét
kínáltak, úgyhogy vettem egyet, és úgy tettem, mintha
nézelődnék a polcok között. Elhaladtam a sor mellett, ahol
Kevin még bort válogatott.
Három sorral lejjebb éppen biocsokiszeleteket nézegettem,
amikor ismerős hang ütötte meg a fülemet.
– Mi az, kishaver? Mit láttál?
Az  egyik csoki kiesett a kezemből. Megfordulva láttam,
hogy Mitch áll ott Henryvel, aki egy bevásárlókocsi elülső
részében ül.
– Szia! – derült fel az arca, amikor meglátott.
– Sziasztok! – válaszoltam lágyan.
– Elejtettél valamit – hajolt le a csokoládéért.
Zizegett a csomagolás, ahogy elvettem tőle.

326
 – Köszi!
Mitchen Yankees-baseballsapka volt hátrafordítva.
Tinikorunk óta nem láttam rajta ilyet. Ebben a pillanatban
jobban hasonlított a régi Mitchre, ahogy kikandikált a haja a
sapka alól. A szívem egyszerre dobbant és fájdult meg tőle.
Drága Mitch!
– Egyedül vagy? – nézett rám parázsló tekintettel.
Olyan jó illata volt! A  testem mintegy gombnyomásra
életre kelt a vágytól, ahogy a közelében mindig.
– Nem.
– Itt van veled? – sötétült el a szeme.
– Igen.
Kifújta a levegőt, és dühösnek tűnt.
– Megyünk. Nem akarlak bajba keverni – közölte hirtelen.
Hátranéztem a vállam fölött.
Amikor elindult, rátettem a kezemet a bevásárlókocsira,
hogy megállítsam.
– Várj! Szia, Henry! – fordultam oda a kisfiúhoz.
Henry nem nézett rám, de láttam, hogy megnyitott egy
képet rólam az iPadjén. Biztos akkor csinálta, amikor
fotózgatott a Mekiben. A  fejem le volt vágva, de látszott az
állam a ruhámon lecsöpögő fagyival.
Mitch odahajolt a képhez, és éreztem a hangja rezgését.
–  Előbb vett észre, mint én. Egyfolytában a képre
mutogatott, és ott voltál.
A  közelségétől libabőrös lett a tarkóm. Megköszörültem a
torkomat.
– Gyakran vásárolsz itt?
–  Néha. Náluk van az a lenmag, amit Henry turmixába

327
szoktam tenni. Te amúgy mit csinálsz a környéken?
– Ma van anya szülinapja. Nála vacsorázunk.
Rámosolyogtam Henryre, aki még mindig a lefejezett
testem képét bámulta.
Néhány másodperc múlva meghallottam Kevin hangját a
hátam mögött.
– Sky! Hát itt vagy.
Mielőtt válaszolhattam volna neki, Mitch már el is tűnt
Henryvel a sorról. Nem tudtam, hogy Kevin látott-e velük
beszélgetni, így vártam, hogy mondjon valamit.
– Elvesztél. Indulhatunk?
Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Kevinnek fogalma sem
volt róla, hogy néz ki Mitch. Ha látott minket csevegni, jó
eséllyel akkor sem gondolna semmit.
Összeszorult a torkom, és összevissza vert a szívem.
– Aha. Csak ezeket a csokikat nézegettem.
– Kérsz? Hozz egyet!
– Nem. Figyelnem kell az étrendemre.
–  Nem, nem kell. Tökéletes vagy. Tessék, hozz kettőt! –
dobta be a csokiszeleteket a kosarába, és adott egy puszit az
arcomra, mielőtt átkarolt.
Rögtön felébredt bennem a bűntudat. Lehet, hogy voltak
összezördüléseink, de Kevin nem egy hazudozó
menyasszonyt érdemelt, aki teljesen odavan az exbarátjáért.
Odamentünk a pénztárhoz, ahol hosszú sor állt. Kevin a
hátamat vakargatta, nekem pedig megfeszült a testem, hogy
Mitch vajon lát-e minket.
A sor nem moccant, de hangos visítást hallottam az egyik
polc mögül. Henry volt az. Dührohamot kapott.

328
 Gyöngyözni kezdett a homlokom, ahogy az ordítását
hallgattam. Tehetetlennek éreztem magam.
–  Uram, segíthetünk valamiben? – hallottam az egyik
alkalmazottat.
–  Nem, köszönöm. Autista. Ez időről időre előfordul csak
úgy, minden előzmény nélkül. Minden rendben. De mennünk
kell, így itt kell hagynom a dolgokat a kocsiban.
– Semmi gond, uram.
A  boltban mindenki Mitchet bámulta, ahogy kicipelte a
rugdosó és ordító Henryt a sorban állók orra előtt. A  kisfiú
kézzel-lábbal kalimpálva próbált kitörni az apja szorításából,
egyre hangosabban üvöltve. Mitch egy pillanatra rám nézett.
Vörös volt az arca. Aztán kiment az ajtón.
–  Na – suttogta a fülembe Kevin. – Pontosan ezért nem
akarok gyereket.
Azt kívántam, bárcsak el tudnám magyarázni neki: Henry
nem tehet róla, az autizmus a saját testének foglyává tette, és
azért szokott dührohamot kapni, mert képtelen kifejezni az
érzéseit. Helyette inkább nem mondtam semmit. Valami
emészteni kezdett belülről, miközben tovább várakoztunk a
sorban.
 
***
 
Anya volt a Kevin Blanchard rajongói klub elnöke. Miért is ne
lett volna? Tudta, mennyire kivoltam, amikor elköltöztem a
városból, és mindig hálás volt neki, amiért kimentette a
kislányát a kétségbeesés legmélyebb bugyraiból. Kevin
sikerét is csodálta, meg azt, hogy – Oliverrel ellentétben –

329
hűséges volt.
Anya átkarolt a vacsoraasztalnál. Éppen végeztünk a
születésnapi tortájával.
–  Bármennyire utálom is, hogy megint távol leszel tőlem,
ez az állás, amit Kevin elfogadott, marha jó lehetőség
mindkettőtöknek.
–  Köszönöm a támogatásod, Tish – emelte a poharát
tisztelete jeléül Kevin. – Tudom, hogy Skylar nem akar itt
hagyni téged, de nagyra értékelem a megértésed.
Benyakaltam a boromat, miközben anyámmal
megbeszélték az előttem álló jövőt. Fogalmuk sem volt róla,
hogy teljesen máshol jár az eszem.
Nem tudtam kiverni a fejemből a véletlen találkozást
Mitchcsel. Mintha a két életem szálai futottak volna össze
abban a boltban. A  fizikai szintű kivetülése volt a bennem
zajló vívódásnak: a mérleg egyik serpenyőjében Kevin, a
józan eszem és a tökéletes biztonsági hálóm… a másikban
pedig Mitch, a szívem és a tökéletlen, legmélyebb vágyam.
–  Tish, te hajlandó lennél néhány éven belül nyugatra
költözni?
–  Lehet, ha biztos, hogy ott fogtok megállapodni – tette a
kezét anya a térdemre. – És persze ha a lányom is szeretné,
hogy a közelben legyek.
Mintha másodpercről másodpercre egyre jobban szorított
volna a ruha. El kellett szakadnom egy kicsit ettől a
beszélgetéstől. Felálltam.
– Bocsánat, ki kell mennem a mosdóba.
Felszaladtam a régi szobámba, ami most már anya
varróműhelye volt. Már szinte levegőért kapkodtam, így

330
becsuktam az ajtót, és a hasamra tettem a kezemet. Miután
már nyugodtabban vettem a levegőt, észrevettem, hogy
Mitchnél ég a lámpa szemben, a hálószobájában. Szép nyári
este volt, nyitva hagyta az ablakot. A szobáját bámultam, ami
elhagyatottnak tűnt. A vékony függöny meglibbent a szélben,
kicsit eltakarva a benti képet. Összerándult a testem, amikor
hirtelen megjelent az ablakban félmeztelenül szoborszerű
testével. Megállt velem szemben. Aztán integetett.
Meglátott.
Visszaintegettem. Nem tehetek róla, vihogni kezdtem.
Mitch a szájába vett valamit, aminek kis láng fényét láttam
a végén. Nem láttam, mit szív.
Rezgett a telefon a zsebemben. Felvettem.
– Most te kukkolsz engem? – kérdezte oltári szexi, reszelős
hangon Mitch.
– Nem, valójában nem. Mit veszel folyton a szádba? Szívsz
valamit?
– Miért érdekel annyira, hogy mit csinálok a számmal?
– Pff… – hunytam be a szememet.
– Bocs, vicceltem. Nem kellett volna.
– Szóval mi az?
– Szivarozom éppen.
– Nem is tudtam, hogy szivarozol.
– Csak hébe-hóba. Segít megnyugodni egy hosszú nap után.
Bizsergett a szám a gondolattól, hogy milyen lehet a
szivarízű nyelve. Megráztam a fejemet, hogy leállítsam a
gondolatmenetet.
–  Sajnálom, ami az előbb Henryvel történt – köszörültem
meg a torkomat.

331
 –  Ne sajnáld! Már rendbe jött, mire hazaértünk. Most
mélyen alszik.
– Helyes. Aggódtam érte.
– Hol a pasid?
– Odalent van.
– Akkor miért velem beszélgetsz fent?
– Nem tudom.
–  Ezt pont úgy mondtad, mint én, amikor lebuktam, hogy
kukkollak. Jesszusom, nem tudom, mit keresek itt, Skylar –
élcelődött a saját korábbi magyarázatán.
–  Csakhogy rajtam nincs ijesztő kapucni, meg
robbanószert sem hordok magamnál.
–  Igaz – nevetett mély hangon, ami olyan megnyugtató
volt. – Nagyon is igaz. De most komolyan, miért vagy egyedül
odafent, az ablakon kifelé bámulva?
–  Folyton jár az agyam. Azon, ami ma történt, meg a
munkán, amit ajánlottál. Levegőhöz kellett jutnom, hogy
kitisztuljon a fejem.
Egy darabig hallgatott, aztán láttam, hogy megint szív
egyet a szivarból.
–  Bárcsak át tudnál most jönni – szólalt meg mély, szexi
hangon.
– Mitch…
– Tudom. Megint átlépem a határt.
– Nem ezt akartam mondani – válaszoltam, és magam sem
hittem el, mi lesz a következő mondatom. – Én is azt kívánom,
hogy bárcsak át tudnék menni.
Nem mondott semmit, de hallottam, hogy gyorsabban
veszi a levegőt, és mintha feszülten túrt volna bele a hajába.

332
 –  Folyton csak rád gondolok, Mitch, és nagyon össze
vagyok zavarodva – fújtam ki magam. Most először vallottam
neki az érzéseimről.
– Skylar…
– Igen?
– Fogadd el a munkát! Gyere el velem Virginia Beachre.
Hallgattam.
– Kérlek! – biztatott.
Világossá tette azt, amire eddig is alapos gyanúm volt: ez
nem csupán egy üzleti út. Tudtam, hogy nagyon nem
helyénvaló, mégis bizsergett az egész testem… mert
meghoztam a döntést.
– Elmegyek.
 

333
 25. FEJEZET
Mitch
 
 
Túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Miközben a ruháimat
dobáltam a bőröndbe, még mindig nem hittem el, hogy Skylar
belement, hogy elutazzon velem. Csak öt nap lesz, de minden
pillanatából igyekszem majd kihozni a legtöbbet.
A  logisztikai gépezet azonnal beindult, amint igent
mondott. Azon az estén szó szerint elnyomtam a szivart, és
rögtön nekiláttam kiadó tengerparti házakat keresni a neten.
Végig merevedésem volt már a puszta gondolattól is, hogy
kettesben lehetek vele. Muszáj lesz féken tartanom magam,
különben elcseszem.
Ilyen közeli érkezési dátum mellett már vagy foglaltak
voltak a helyek, vagy sokba kerültek. Végül felvettem a
kapcsolatot egy ingatlanossal a rákövetkező héten, aki
megtalálta nekem a tökéletes helyet a Sandbridge Beachen,
habár szinte a fél vesémbe került. Amint megláttam a képeket
a ház belsejéről, tudtam, hogy ez lesz az. Nem számított,
mennyit kell fizetnem érte.
 
***
 
Egy nappal korábban érkeztem Virginia Beachre, mint ő.

334
Foglaltam repülőjegyet, de úgy döntöttem, hogy inkább
kocsival megyek.
Skylar bármelyik pillanatban megérkezhetett a
munkaterületre. Írt egy üzenetet, amikor leszállt a gépe.
Bérelt egy autót a reptéren, és egyenesen egy bolt felé vette az
irányt, hogy festéket válasszon. Már megkapta tőlem az
alaprajzot, úgyhogy nem vesztegettük az időt.
A  tengerparti ház kulcsai szinte lyukat égettek a
zsebembe. Este viszem majd oda, miután véget ért a napi
munka. Alig vártam, hogy lássam a reakcióját.
Az  időjárás tökéletes volt, így munka közben nyitva
hagytuk a ház ajtaját, hogy beengedjük a balzsamos, száraz
légáramlatot. Fűrészpor és alapozófesték szaga terjengett
odabent, jó volt kiszellőztetni. A  srácok már sokat haladtak,
mire megjöttem, és minden a tervek szerint alakult ahhoz,
hogy végezzünk a hét végére.
Egy Steely Dan-dal szólt a régi rádióból, amin fehér
festékfoltok éktelenkedtek. Üres sörösüvegek mindenhol.
Elvileg nem lehetett volna munka közben innunk, de most
szemet hunytam fölötte. Ez a meló nem is lehetett volna
másabb, mint az eddigiek. Hiszen minden fej az ajtó felé
fordult, amikor Skylar megjelent. Esetlenül integetett, amikor
rájött, hogy a fiúk mind őt bámulják.
Szürke miniszoknya volt rajta ujjatlan blúzzal, aminek
kioldásra kívánkozó masni díszelgett az elején. Nagyon
hivatalos volt a megjelenése, amitől iszonyúan beindultam.
Ez a cucc a katolikus lányiskolai egyenruha felnőtt
verziójának látszott.
Bemutattam az összes fiúnak, és próbáltam nem

335
foglalkozni azzal, ahogy végigmérték, miközben kezet ráztak
vele. Azzal viszont igenis foglalkoztam, hogy ő is végigmérjen
engem. Bézs színű munkásnadrág volt rajtam, póló nélkül.
Nem igazán tudtam mostanában, hogy mi jár Skylar fejében.
De egy dologban biztos voltam: pont úgy vonzódik hozzám
testileg, ahogy én hozzá.
Összerezzent, amikor a derekára tettem a kezemet, és
odavezettem az első kész helyiséghez.
– Jó időt futottál – engedtem el vonakodva.
– Igen. Sikerült olcsóbban találnom néhány semleges színt
azok között, amiket tévedésből rendeltek meg a vevők, így
felszabadult egy kis pénz a keretből.
Nem tudtam, hogy mennyire nyilvánvalóan bámulom,
ameddig ki nem zökkentett belőle.
– Hallottad, amit mondtam?
– Persze. A festékről, ugye?
–  Igen. Elvileg minden elő van készítve. Kitettem a
vödröket előre, hogy ott legyen nektek, amikor kell.
Mindegyiket megjelöltem egy címkével, hogy melyik
helyiségbe való.
–  Milyen összeszedett vagy! Akarsz egy teljes munkaidős
állást, ha visszaértünk? – viccelődtem.
– És mi lenne az?
–  Lehetnél a személyi asszisztensem – emelgettem a
szemöldökömet.
– Az mit takarna pontosan? – nézett le az alapozófestékkel
borított kezemre.
– Igazából bentlakásos pozíció lenne.
– Ó… nálad?

336
 – Aha.
– Értem. És még?
– Lenne egyfajta ruhával kapcsolatos előírás.
– Hadd találjam ki… ruha nélkül? – nevetett.
Rohadtul imádok flörtölni vele!
Nem szándékoztam ilyen irányba terelni a beszélgetést, ez
viszont jó jel volt. Meglepett, hogy belement a játékba… csak
aztán rövidre zárta.
– El kéne mennem a méteráruboltba.
– Na! Tudod, hogy csak viccelek veled. Megígértem, hogy jó
leszek.
– Értelek – mosolygott.
Elindult kifelé.
–  Hacsak nem szeretnéd, hogy rossz legyek. Abban is
benne vagyok – szóltam utána az ajtófélfának dőlve.
– Szia, Mitch! – fordult hátra elvörösödve egy pillanatra.
A következő negyedórát kihívásnak tűnt úgy végigcsinálni,
hogy ne nyírjak ki senkit, mert a srácok csak arról pofáztak,
hogy milyen jó nő. Semmit sem tudtak a múltunkról, bár
valószínűleg összeállt nekik a kép, miután hatalmas betűkkel
ott díszeleg a neve a mellkasomon. Nem szerepelt az itteni
teendőlistámon, hogy letartóztassanak, amiért rátámadok egy
alkalmazottra, ezért összeszorítottam a fogamat, és féken
tartottam az öklömet, amennyire tudtam.
Tényleg lenyűgözött, hogy Skylar milyen gyorsan tette a
dolgát az első nap. Elhatározta, hogy ő maga fogja elkészíteni
az összes függönyt, hogy ne lépjük túl a büdzsét, és
kölcsönkért egy varrógépet az egyik helyi önkéntes
feleségétől. Egy nagy rakás anyaggal tért vissza délután, és

337
úgy tervezte, hogy a teljes másnapot varrással tölti majd a
tengerparti házban. Elment a helyi bizományiba is, ahonnan
szinte ingyen szerzett be műtárgyakat.
Este tovább dolgoztunk, mint reméltem, hogy tartsuk a
határidőt, de ez ígérkezett az egyetlen végigdolgozott estének.
Tízkor már fáradt voltam, ugyanakkor repestem az örömtől,
mert tudtam, hogy elviszem majd a tengerparti házba. Eddig
félmeztelen voltam, de most belebújtam a sötétkék kapucnis
pulcsimba.
Skylar éppen képeket tett fel az egyik szoba falára, ahol
már elkészültünk a festéssel. A  napközben tökéletesen fésült
haja mostanra zabolátlan és kócos lett. Szexi. Pont így
képzeltem el szex után. Bakker! Ki kellett vernem a fejemből
a gondolatot, mielőtt merevedésem lesz.
– Mehetünk? – kérdeztem.
Túl késő. Kemény.
– Persze – szállt le a sámliról.
Utánam jött a kocsijával. Amikor megálltam a bérlemény
előtt, izzadni kezdett a tenyerem, mert a hely baromira
sokkal szebb volt, mint vártam. Nehéz lesz neki elhinni, hogy
a HM Construction ezt fizeti. Saját zsebből fedeztem az utolsó
centig.
Egymás mellett parkoltunk le a murvával felszórt
kocsifelhajtón, és kiszálltunk.
Amikor becsukta a kocsiajtót, az óceánparti szél fújni
kezdte a tincseit. Az egyik a szájában kötött ki.
– Mi ez? – kérdezte.
– Szerinted?
– Mi folyik itt?

338
 – Tessék? – kérdeztem, de biztos marhára látszott rajtam a
bűntudat.
– Ez a ház…
– Menjünk be!
Benyúltam a zsebembe a kulcsokért, és kinyitottam a
bejárati ajtót.
Leesett az álla.
– Na… ez éppen úgy néz ki, mint amikor hírességek házát
mutogatják a tévében, csak nem parkol előtte tíz kocsi.
Mennyit is költött rá pontosan a céged, hogy kibérelje?
– Jutányos volt – csuktam be az ajtót. – Ne aggódj emiatt!
Lazán ledobta a táskáját, és lenyűgözve körbesétált.
–  Ez a konyha sokkal jobb, mint az enyém otthon – húzta
végig az ujjbegyeit a gránitpulton. – Holnap este csinálok
magunknak egy finom vacsorát.
Bakker! Ez az!
– Szuperül hangzik.
A  szája elé kapott kézzel, szótlanul ment oda ahhoz a
dologhoz, amit vártam, hogy észrevegyen. Leült rá. Követtem,
hogy csatlakozzak hozzá a bársonnyal borított párnákon.
– Nem hiszem el, hogy ezt csináltad – fordult felém.
– Mit?
– Te választottad ezt a helyet, és te is fizettél érte, ugye?
– Igen – sóhajtottam fel.
– Miért?
– Nem tudom, mi lesz velünk, és utálom, hogy nem rajtam
múlik. Mindössze el akartam tölteni veled egy kis időt a
legjobb helyen, amit csak el tudok képzelni. Amikor beteg
voltál, sohasem fogom elfelejteni, mit mondtál nekem arról,

339
hogy hol lennél boldog: egy óceánra néző olvasósarokban.
Amint megláttam a neten, hogy ebben a házban van egy
ilyen, magasról leszartam, mennyibe kerül. Tudtam, hogy ezt
kell megszereznem neked.
A  falnak dőlve feltette a lábát az ölembe, és behunyta a
szemét. Aztán kinyitotta, hogy kinézzen a távolban
összecsapó hullámokra.
–  Nem tudom, mit mondjak. Úgy érzem, hogy nem
érdemlem meg ezt.
–  Magamnak is szántam – néztem ki az ablakon. –
Emlékszel, nekem mi volt a képzeletbeli kedvenc helyem?
– Bárhol, ahol én vagyok – bólintott.
– Csak veled akarok lenni, még ha csupán egypár napra is
– szorítottam meg gyengéden a lábszárát. – Semmi elvárás
nincs, oké? Kérlek, ne aggódj emiatt! Szeretném, ha jól
éreznéd magad.
– Van ennek az útnak olyan része, ami tényleg a munkáról
szól?
–  Milyen választ akarsz hallani erre? – kérdeztem vissza,
mert nem hazudhattam neki.
– Te hol alszol?
– Itt, az utcában, a Holiday Innben.
–  Tudom, hogy rengeteg itt a hely, de nem ajánlhatom fel
neked, hogy maradj – válaszolta úgy, hogy látszott rajta a
vívódás.
– Megértelek, hidd el. Sohasem várnék el ilyet.
–  Ez nem helyénvaló, Mitch. Az  egész: hogy hazudok
Kevinnek, hogy elfogadtam ezt az ajánlatot, amikor valahol
mélyen tudtam, hogy nem csak a munkáról szól.

340
 – Ne merészelj bűntudatot érezni, Skylar! Mindazok után,
amin keresztülmentünk, megérdemeljük ezt a lazítást. Még
akkor is, ha csak ennyi, semmi több.
–  Csak én is szerettem volna együtt tölteni veled egy kis
időt. Nem tudom, mit jelent ez az egész.
Fájt, hogy muszáj letennem a lábát az ölemből, és fel kell
állnom.
–  Tudod, mit? Hosszú volt a mai nap. Visszamegyek a
szállodába, hagylak pihenni. Holnap korán befejezzük a
munkát, csinálunk majd vacsorát, és elleszünk a parton. Ne
gondold túl! Csak egy életünk van. Ha együtt akarjuk tölteni
az időt, az nem bűn. Senkinek sem fáj.
Skylar felállt. Gyűrött volt a blúza, és alul félig kihúzódott
a szoknyájából. Egy gyönyörű összevisszaság volt.
Megnyaltam az ajkamat, mert szörnyen meg akartam
csókolni.
– Ne felejtsd el kulcsra zárni az ajtót éjszakára!
–  Nagyra értékelem az erőfeszítést, amit beletettél ebbe.
Remélem, nem tűnök hálátlannak – tett néhány lépést felém.
– Sohasem hittem volna, hogy egyszer eljutok arra a helyre,
amiről álmodoztam. Köszönöm, hogy megadtad nekem.
Tudtam, hogy ha most nem megyek el, akkor soha.
Egyenesen az ajtó felé vettem az irányt.
–  Köszönöm, hogy te is megadod nekem az én kedvenc
helyemet – fordultam felé még egyszer, utoljára.
 
***
 
Másnap mintha csigatempóban haladtunk volna a munkával,

341
pedig sok mindennel végeztünk. Elkészült az összes fal
gipszkartonozása és festése. Skylar az egész napot
lakberendezési kellékek vásárlásával töltötte, vagy a
tengerparti házban varrta a függönyöket. Hiányzott.
Állandóan az órámat néztem, hogy mikor lesz már délután
három.
Negyed négyre értem vissza a szállodába, ahol gyorsan
lezuhanyoztam. Miközben a forró víz alatt álltam, hirtelen
szorongani kezdtem. Már csak négy éjszakám maradt vele. Ez
az út volt az esélyem, hogy kiderüljön, összetartozunk-e.
Viszont megígértem neki, hogy semmiféle elvárásom nincs, és
nem akartam nyomást gyakorolni rá. Csak szerettem volna,
ha természetes módon közelebb kerülünk egymáshoz, de arra
nem volt elég idő.
Skylar négy órára várt. Vacsorát készített, és úgy volt, hogy
valamikor majd lemegyünk sétálni a partra. Szinte
beleszédültem az izgatottságba meg a vágyba, hogy lássam,
érezzem az illatát, és hozzáérjek – még ha csak annyira is,
hogy egy pillanatra összeérjen a kezünk.
Fekete inget húztam sötét farmerral. Kölnit fújtam
magamra, és hátrazseléztem a hajamat.
Amikor megérkeztem a házhoz, és ajtót nyitott, azonnal
elkezdett vadul kalapálni a szívem. Legszívesebben felfaltam
volna a kis barackszínű ruhájában. A  karomba akartam
kapni, de helyette csak ökölbe szorítottam a kezemet, és azt
mondtam neki:
– Jól nézel ki.
– Köszi. Te is.
– Minek van ilyen illata? – indultam el a konyha felé.

342
 –  Cacciatore, olasz csirkepörkölt. Emlékszem, hogy régen
szeretted, amikor az anyukád főzte. Remélem, ez is lesz olyan
jó.
– Ha te csináltad, akkor biztos, hogy szeretni fogom.
– Éhes vagy?
– Farkaséhes – járattam végig a tekintetemet a száján és a
nyakán. Nem tudom, érezte-e, hogy nem a kajára gondolok.
Kopogtak a cipősarkai a kövön, miközben odament a
pulton álló vörösborhoz, kinyitotta, és töltött belőle két szár
nélküli pohárba.
– Cabernet jó lesz?
–  Imádom. Köszi – vettem el tőle a poharat. Ügyeltem rá,
hogy közben összeérjen a kezünk. – Mmm… – kortyoltam
bele.
– Felmegyünk az erkélyre?
–  Aha. Alig várom, hogy felmenjünk, és lássam azt a
panorámát.
– Gyere! – biccentett mosolyogva, hogy kövessem.
Két szépen megmunkált fából készült, fehér kültéri szék
volt a szürke faburkolatú erkélyen, ami a Sandbridge Beachre
nézett. Mintha arra találták volna ki őket, hogy mi ketten
odaüljünk. Letelepedtünk, és némán kortyolgattuk a bort.
Bámultuk a hullámokat, hallgattuk a sirályok hangját. Néha
vetettem egy lopott oldalpillantást a gyönyörű arcára.
Ő szólalt meg először.
–  Na, szerintem üldögéljünk itt vagy tíz percet,
vacsorázzunk meg odalent, aztán ejtsük meg azt a tengerparti
sétát, amikor lemegy a nap.
– Tökéletes.

343
 Semmi sem lehet ennél tökéletesebb.
És az is volt, amíg be nem ütött a valóság, amikor leértünk.
Felvette a mobilját. A  hangjából tudtam, hogy a pasija hívja.
Odamentem az ablakhoz, hogy ne érezze magát
kellemetlenül. Minden szót hallottam, miközben kifelé
bámultam az óceánra. Elment az étvágyam az emlékeztetőtől,
hogy jegyben jár valakivel, és kirángatott abból az álomból,
amit néhány másodperccel korábban megéltem.
–  Aha. Minden remekül megy. Gyönyörű itt. Szombaton.
Fél ötkor landol a gépem.
A  szombati távozásnak még a gondolatától is megfeszült
az állkapcsom. Benyakaltam a bort.
– Megvetted Seamus kajáját? Jó. Oké. Én is. Szia!
Én is.
Vajon azt mondta neki, hogy szereti? Csak azért volt ennyi
Skylar válasza, mert nem akart engem megbántani, vagy
mert igazából nem is szereti?
Odajött hozzám. Most már feszültség lépett az öt perccel
korábbi könnyed hangulat helyébe.
– Kevin volt az.
– Átadhattad volna neki az üdvözletemet.
– Mitch…
–  Ja, tényleg. Szörnyen kiakadt volna – mentem oda a
pulthoz, hogy újratöltsem az üres poharamat. – Azért, mert
tudja, hogy van oka az aggodalomra?
Skylar nem mondott semmit, én pedig megbántam, hogy
ilyen helyzetbe hoztam.
Letettem a poharamat az asztalra, és idegesen
megdörzsöltem a szememet.

344
 – Ne haragudj!
–  Semmi baj. Megértem. Csak próbáljunk szépen
megvacsorázni, oké?
– Annak nagyon örülnék.
Könnyed beszélgetésbe elegyedtünk, miközben élvezettel
ettük az ételt, amit készített: olasz csirkepörköltet citromos-
fokhagymás kelbimbóval.
– Messze ez a legjobb cacciatore, amit valaha is ettem.
– Tényleg? Ezt csak úgy mondod.
– Nincs okom hazudni.
– Nincs, mi?
–  Lehet, hogy lenne – húzódott lassan mosolyra a szám. –
De nem kell. Baromi jó volt.
–  Hát köszi – törölte meg a száját. – Desszert is van, de
szerintem sétálnunk kéne egyet a parton, mielőtt besötétedik.
– Így van. Most kezd lemenni a nap.
Levettük a cipőnket, és lesétáltunk a partra.
Elhatalmasodott rajtam a késztetés, hogy megfogjam a kezét,
de visszafogtam magam. Biztosra vettem, hogy hagyná, de
attól csak még többet akartam volna, így az volt a legjobb, ha
nem érek hozzá huzamosabb időre.
Lenéztem Skylar apró lábfejére, ahogy a pirosra festett
körmeivel rúgta a homokot. Legszívesebben bekaptam volna
a lábujjait, az összes többi testrészével együtt. Olyan
boldognak tűnt, miközben csendben sétált mellettem.
Beugrott a legutóbbi alkalom, amikor vízparton voltam vele.
– Eszembe jutott az a nyár, mielőtt elmentem egyetemre.
–  Aha. Sokat strandoltunk azon a nyáron. Emlékszel,
amikor Davey bikinifelső formájúra borotválta a mellszőrét?

345
 –  Hogy is felejthetném el? – tört ki belőlem a nevetés. –
Pont azelőtt történt, hogy megismerkedett Zenával. Volt, hogy
stírölt egy lányt, aki a hasán feküdt, de amikor az illető
megfordult, akkor kiderült, hogy egy hosszú hajú, szakállas
fickó.
–  Davey mindig a legviccesebb helyzetekbe keveredett –
rázta a fejét Skylar. – Bárcsak emlékeznék az összesre!
Sétálgatva nosztalgiáztunk, aztán visszamentünk a házba.
A fehér kanapé két végébe ültünk le a nappaliban.
–  Tudod, mire emlékszem a leginkább abból a nyárból? –
kérdeztem, mert még mindig az emlékek jártak a fejemben.
– Mire?
– Arra, hogy hazajöttél Brooklynból, és jobban voltál. Hogy
szarrá csókoltalak, valahányszor alkalmam volt rá. Komolyan
az volt életem legjobb két hónapja. Mintha minden olyan
gyorsan megváltozott volna utána.
– Sok szép időszakunk volt, Mitch.
–  Szép időszakok? Nem. Te voltál a legjobb dolog, ami
valaha történt velem.
Hűha! Ez aztán a finom megfogalmazás, Nichols.
Úgy tűnt, mintha nem tudná, mit válaszoljon erre, aztán
témát is váltott.
– Tudtad, hogy Angie-nek most született kisbabája?
– Tényleg? Nem tudtam.
Angie és Cody összeházasodtak, és néhány éve elköltöztek
Seattle-be. Nem tudtam, hogy Skylar tartja-e még velük a
kapcsolatot.
– Aha. Kislányuk lett. Ainsley-nek hívják.
– Menő név. Ha felnő, biztos olyan hangja lesz majd, mint

346
az apjának.
– Gonosz vagy – vágott hozzám egy párnát játékosan.
– Ez az igazság, nem? – dobtam vissza.
– Igen. Hát persze! – törölgette a könnyeit nevetve. – Szóval
Angie felmondott a munkahelyén. Most otthon van a babával,
és biztos ezer fényképet csinál róla mindennap.
– A baba első 9257 órája…
– Pontosan.
Skylar a semmibe révedt, én pedig tudtam, hogy miért.
Mindig próbáltam félretenni a témát, valahányszor eszembe
jutott, mert rohadtul fájt belegondolni. Senki sem lenne nála
jobb anya a világon, fájt érte a szívem. Rám nézett, és
rájöttem, hogy tudta, mi jár a fejemben.
–  Kevin nem akar gyereket – szólalt meg, amitől padlót
fogtam.
– Tudja?
– Igen. Mindig őszinte voltam vele ezzel kapcsolatban.
– Te viszont… akarsz gyereket.
–  Tudod, hogy mindig is akartam, de mit számít, ha nem
tudok teherbe esni?
– Ott az örökbefogadás.
– Nem akar gyereket, és kész. Ha sajátot nem akar, akkor
örökbe fogadottat meg aztán pláne nem.
Nem róla beszéltem. Hanem rólunk.
–  Azért maradsz vele, mert úgy gondolod, hogy nem kell
aggódnod, hogy elhagy, ha nem tudsz neki gyereket szülni?
– Nem – kezdett bezárkózni. – Nem azért vagyok vele. Nem
akarok többet erről beszélni.
Szerintem ez jó kérdés volt, mivel emiatt mentünk szét. Ha

347
nem hagy el a félelme miatt, akkor most nem lennénk ebben
a helyzetben. Úgy éreztem, hogy jogomban áll megkérdezni.
–  Oké… Figyelj! – folytattam, mert muszáj volt témát
váltanom. – Kérdezni akartam tőled valamit. Általában nem
szoktam nagy szülinapi zsúrt rendezni Henrynek. Nyáron
van a szülinapja, de van egy hely, ami ősszel nyit majd.
Vannak kültéri tornaeszközök gyerekeknek, és ki lehet
bérelni. Arra gondoltam, hogy tarthatnánk neki egy
megkésett zsúrt szeptember végén. Nem nagyon vannak
barátai, szóval nem lesz ott túl sok gyerek. Csak tudna
ugrálni, ökörködni úgy, hogy nincs zavaró tömeg. Van
ugrálóvár meg labdamedence is. Lehet pizzát és tortát vinni.
Szerinted el tudnál jönni?
Skylar elsápadt.
–  Valami rosszat mondtam? Nem muszáj eljönnöd. Csak
egy ártatlan meghívás volt.
– Azt mondtad… hogy szeptember végén?
– Mi a baj?
– Nagyon szívesen mennék, de…
– De mi? Mi az, amit nem mondasz ki?
–  Van valami, amit nem említettem. Nem akartam
tönkretenni ezt az utat. Nem igazán tudom, hogy mondjam el
neked.
Hirtelen eluralkodott rajtam a pánik. Elkezdtem izzadni.
– Mondd!
–  Kevinnek felajánlottak egy alelnöki pozíciót
Kaliforniában. Elfogadja, és elvileg egy hónapon belül
költöznünk kell.
Mintha kitépték volna a szívemet a helyéről. Ebben a

348
pillanatban odalett minden erőfeszítésem, hogy higgadt és
összeszedett maradjak.
– Elköltözöl?
– Nem akarok – húzódott közelebb.
–  Egy hónapon belül? – távolodtam el tőle. – Mióta tudod
ezt?
– Két hete, talán három.
–  Elmondtad volna egyáltalán? Vagy csak megint kurvára
el akartál tűnni?
– El akartam mondani, csak…
– MIKOR? – pattantam fel a kanapéról, és elkezdtem fel-alá
járkálni.
– Kérlek, ne legyél dühös! Fogalmad sincs, mennyire fáj ez
nekem. Nem akarok elmenni, de…
–  De attól még elmész… és talán el sem mondtad volna
nekem, csak az utolsó pillanatban, vagy soha? –
dörzsölgettem a halántékomat, hogy csillapítsam a lüktetést a
fejemben, mert felszakadtak a régi sebek abból az időből,
amikor elhagyott. – Tudtad… mielőtt igent mondtál, hogy
eljöjj ide – néztem mélyen a szemébe, mert kétségbeesetten
tudni akartam az igazat. – Ez az út… ez nem egy esély arra,
hogy közelebb kerüljünk egymáshoz. Hanem egy búcsú, igaz?
– Nem tudom, mi ez – remegett a hangja. – Félek és össze
vagyok zavarodva.
–  Na, akkor én majd megkönnyítem neked – közöltem,
mert muszáj volt lelépnem, mielőtt teljesen elveszítem a
fejemet. Odamentem az ajtóhoz, és még egyszer
hátrafordultam: – Köszi a vacsorát!
–  Kérlek, ne menj el dühösen… – folyt végig az arcán egy

349
könnycsepp.
– Holnap találkozunk az építkezésen.
Bevágtam magam mögött az ajtót.
Miután beszálltam a kocsiba, képtelen voltam
megmoccanni. Reszkető kézzel markoltam a kormányt. Le
kellett nyugodnom, hogy el tudjak indulni. Ha meglátta volna,
hogy még mindig kint ülök a ház előtt, akkor kijön. Távol
kellett maradnom tőle, hogy tiszta fejjel tudjak gondolkodni.
Kikanyarodtam a murváról a szállodához vezető sötét
utcára. Egy felém tartó autó kis híján elvakított a távolsági
fényszórójával.
Útközben újra felelevenítettem az esténket. Szeret engem.
A szívem mélyén tudtam ezt. De lehet, hogy a szerelem nem
elég, mert nem érzi magát biztonságban mellettem.
Pittyent a telefonom, hogy üzenetem jött. Gyorsan
lepillantottam rá, miközben próbáltam az úton tartani a
szememet.
 
Azért nem mondtam neked semmit, mert nem tudom, vele
megyek-e.
 
Egyszerre töltötte el remény és várakozás a szívemet.
Bátorító szavakat írt ugyan, de még mindig nem volt
egyértelmű, mit akar üzenni. Akárhogy is, a napnál is
világosabbá vált, hogy az új veszély árnyékában
keményebben és gyorsabban kell harcolnom. Már nem
maradtak hónapjaim arra, hogy rájöjjön: mi ketten
összetartozunk. Lehet, hogy sohasem én leszek a biztonságos
alternatíva, de én vagyok a jó döntés. Sokkal jobban

350
szeretném annál, mintsem hogy valaha is fájdalmat okozzak
neki.
Már csak három esténk maradt, így a meglévő
erősségeimre kellett alapoznom, beleértve az irántam érzett
testi vonzalmát is. Meg kellett mutatnom neki, mennyire
szüksége van rám, hogy milyen boldoggá és elégedetté tudom
tenni – úgy, ahogy az a pasas nem tudja. Francba az eredeti
tervemmel, hogy elegánsan fogom visszaszerezni!
Most jött el a piszkos játék ideje.
 

351
 26. FEJEZET
Skylar
 
 
Amint reggel hatkor megszólalt az ébresztő, bágyadt
tekintettel és hasogató fejfájással keltem. Alig tudtam aludni
az éjszaka. Nyújtózkodva odamentem az ablakhoz.
Kinyitottam, és rögtön megéreztem az óceán sós illatát, amit a
sirályok reggeli vijjogása kísért.
Hiányzott.
Miután feldühítettem, bűntudat kísértett, mert itt
maradtam ebben a gyönyörű házban, amiért ő fizetett.
Kavargott a gyomrom, mert nem tudtam, mire számítsak,
amikor ma reggel odaérek az építkezésre. Nem válaszolt a
tegnap esti üzenetemre. Ez a nap ígérkezett az egyik
legmozgalmasabbnak, mert fel kellett tennem az összes
függönyt. Nem akartam olyan sok időt tölteni a házban úgy,
hogy végig rideg bánásmódban részesít.
Elhatároztam, hogy odafelé menet beugrom a Starbucksba
egy lattéért magamnak és egy kávéért meg egy muffinért
Mitchnek. Talán ez az apró gesztus segít, hogy jól indítsuk a
napot.
Amikor megérkeztem, az összes ember kint dolgozott a
ház előtt. Elfelejtettem, hogy most szerelik fel a rámpát a
kerekesszékhez.

352
 Mitch meglátott, letette az eszközt, amit éppen használt, és
odajött hozzám.
Mintha pillangók röpködtek volna a gyomromban a
közeledtétől, amikor kiszálltam a kocsiból. Még kora reggel
volt, de már levette a pólóját. Szerszámtartó öv lógott a
derekán, a csípőjére eresztett farmernadrág fölött. Szerintem
még soha életemben nem tárult elém ilyen szexi látvány. Arra
számítottam, hogy dühös lesz, de amikor megállt előttem,
huncutul elvigyorodott.
– Köszi! – vette el a kávét és a muffint. – Nem kellett volna.
–  Hát, gondoltam, ez a legkevesebb, miután tegnap
kiborítottalak azzal a hírrel.
Meglepetten hátráltam egy lépést, amikor közel hajolt. Azt
hittem, szájon fog csókolni, de csak egy meleg és határozott
puszit adott az arcomra.
–  Ne aggódj a tegnap este miatt! – duruzsolta a fülembe
mély hangon.
Oké.
Azzal szó nélkül sarkon fordult. Néztem, ahogy elsétál.
Oldalra biccentett fejjel csodáltam a kemény fenekére feszülő
farmert. Még mindig bizseregtem a sokktól, hogy annyi év
után hozzám ért a szája. Még meg sem száradt a puszi nyoma
az arcomon, ott álltam mozdulatlanul, miközben utáltam
magamat azért, mert azt kívántam, hogy bárcsak a számra
adta volna inkább úgy, hogy lenyomja a nyelvét a torkomon.
A  házban erőteljes festékszag terjengett. Rögtön
munkához láttam, feltettem a hálószobai függönykarnisokat.
Nagyjából egy óra múlva összerezzentem, amikor Mitch
csupasz mellkassal megjelent az ajtóban.

353
 – Ó, szia! – üdvözöltem.
– Szia!
– Mi újság? – léptem le a sámliról.
– Kérni szeretnék valamit.
– Hajrá!
– Tűz a nap, kezdek leégni – emelt fel egy tubus naptejet. –
Bekennéd a hátamat?
Jaj, istenem!
– Ööö… aha, persze.
– Köszi! – adta ide a naptejet, és hátat fordított nekem.
A  bőre tökéletes volt, bársonyos, és aranybarnára sült a
napon. Most láttam először közelről a háta közepére tetovált
hatalmas keresztet. Kínos spriccelő hang kíséretében
nyomtam a naptejből a tenyeremre, aztán lezártam a
kupakot, és a lábam közé szorítottam a tubust.
Felül kezdtem, lassú körkörös mozdulatokkal a tarkójánál,
majd lejjebb haladtam a vállához és a lapockájánál dagadó
izmokhoz, amik megfeszültek és elernyedtek az érintésemtől.
Érzékibbre sikerült a masszírozás, mint helyénvaló lett volna.
Nem tehettem róla. Évek óta nem érinthettem meg így.
Szaporán vette a levegőt, és tudtam, hogy ő is érzi a vibrálást.
Már a keresztnél tartottam, aztán áttértem a derekára. Arról
ábrándoztam, hogy a nadrágjába kalandozik a kezem, és
örültem neki, hogy nem látja az áhítatos arckifejezésemet,
ami egyértelműen elárulta volna, mennyire elgyengültem.
Egyszer csak megfordult, és lassan odanyúlt a lábam közé,
hogy elvegye a tubust. Erőtlennek éreztem magam, a kezem
pedig reszketett a vágytól, hogy újra megérintsem.
Bárcsak elöl is bekenhetném!

354
 Tükröződött a kék szemében a szobába beáradó napfény,
ahogy rám nézett. Ezer éve nem láttam ilyen elemi vágyat.
– Köszönöm.
–  Szívesen – nyeltem egyet, különben elkezdett volna
csorogni a nyálam.
Azzal sarkon fordult, és eltűnt.
A  délután hátralévő részét odakint töltötte, én pedig
zaklatottan küszködtem azzal, hogy a munkára
összpontosítsak, ne pedig arra, hogy milyen volt a bőre
tapintása.
Három óra körül bejött abba a szobába, ahol éppen
bútorokat rendezgettem. Csorgott a verejték a mellkasáról, és
megtörölte a homlokát az alkarjával.
– Én lelépek. Neked is ezt kéne tenned – mondta.
– Még van egypár dolog, amit be kell fejeznem.
– Ötre érted megyek.
– Hová megyünk?
– Azon ne törd a fejed! A legszebb ruhádat vedd fel!
Mire válaszolhattam volna, már elment. Izgalom töltött el.
Elkezdtem piszkálni a jegygyűrűmet, hátha attól megjön a
józan eszem. Sajnos egyáltalán nem csillapította a lüktetést a
lábam között.
 
***
 
Kis piros ruhát vettem fel, ami nem sokat bízott a képzeletre,
és belebújtam az egyik legmagasabb tűsarkúmba. Hosszú,
laza csigákba sütöttem a hajamat, és éppen végeztem a
készülődéssel, amikor megszólalt a csengő.

355
 Rögtön megcsapott az illata, amint ajtót nyitottam. Mitch
szűk, fehér vászoninget viselt, és elegánsabb volt, mint
amilyennek valaha láttam. Az  ujjait feltűrte, a legfelső
gombokat pedig nyitva hagyta, hogy éppen kilátsszon a
nevemet ábrázoló tetoválás teteje. Sötét terepszínű nadrág
volt rajta, ami rásimult az alakjára. Elöntött a büszkeség, hogy
hosszú évek után ilyen férfiasnak és jól öltözöttnek láthatom.
–  Úgy nézel ki, mintha a jachtklub tagja lennél –
állapítottam meg.
–  Te pedig úgy nézel ki abban a magas sarkúban a
legnagyobb örömömre, mintha egy olyan klubba készülnél,
ahol szintén sok az úriember – mért végig tetőtől talpig.
– Ez jó.
–  Tudod, hogy csak viccelek – simogatta meg a karomat,
amitől kőkemény lett a mellbimbóm.
– Bejössz egy kicsit? Vagy asztalfoglalásunk van?
–  Most indulnunk kell. Vacsora után majd visszajövünk
ide.
Már annak a gondolatától is izgatott lettem, hogy
kettesben leszünk.
–  Még mindig szereted a tengeri herkentyűket? – nyitotta
ki nekem a kocsiajtót.
– Aha. Tudod, hogy az a kedvencem.
Éreztem, hogy Mitch állandóan rám pillant vezetés
közben.
– Mi az? – kérdeztem.
– Nagyon csinos vagy.
–  Te is jól nézel ki – dörzsöltem meg mindkét karomat,
hogy csillapítsam a libabőrt.

356
 – Feszültnek tűnsz. Minden oké?
– Másképp viselkedsz ma.
–  Igazad van – felelte. – Ma tényleg új nap van. Egy
szempillantás alatt vége lesz ennek az útnak. Szeretném, ha
tudnád, hogy ha a következő néhány napban átgondolok
valamit, akkor azt ki is fogom mondani. Tegnap estig azt
hittem, több időm lesz arra, hogy emlékeztesselek, ki vagyok,
és elmondjam neked azokat a dolgokat, amikről tudnod kell.
Nem fogom arra pazarolni a hátralévő időt, hogy annak a
lehetőségéről beszéljünk, hogy elköltözöl vele. Ez csak rólam
és rólad szól, senki másról.
Halovány mosollyal jeleztem, hogy megértettem.
Megint az útra szegezte a tekintetét, és a csendes autóút
hátralévő részében már nem nézett rám.
Egy elegáns étterem parkolójába fordultunk be. Az  volt a
neve, hogy Rowlings on the Water. Kinyitotta nekem az ajtót.
Rögtön megcsapott a friss tengeri herkentyűk illata. Balról
nyílt egy helyiség, ahol homárok úszkáltak egy hatalmas
akváriumban. Jobbra pedig az éttermi rész, ami elég zsúfolt
volt a kora esti időponthoz képest. Bent is voltak asztalok, és a
kültéri részen is, ami az óceánra nézett.
– Bent vagy kint szeretnének helyet foglalni? – kérdezte a
hosztesz, miután üdvözölt minket.
Mitch rám nézett.
– Olyan szép kint. Együnk ott! – javasoltam.
–  Akkor kint – fogott két étlapot a hosztesz. – Erre
parancsoljanak!
Amint leültünk, odajött a pincérnőnk, egy Ginny nevű
csinos vörös hajú lány.

357
 – Mit hozhatok inni?
– Egy pohár pinot grigiót kérek szépen – mondtam.
– Én egy Sam Adamst.
Amikor visszaadtam neki az itallapot, megakadt a
tekintete a gyémántomon, ami csak úgy csillogott a
napfényben.
–  Hűha, fantasztikus gyűrű – állapította meg, aztán
Mitchre nézett. – Remek az ízlése.
–  Ó, nem én választottam. Nem az én menyasszonyom.
Csak barátok vagyunk – válaszolta tömören.
–  Tényleg? Ezt nem gondoltam volna – vette el tőle is az
itallapot Ginny. – Ez azt jelenti, hogy szingli?
– Az vagyok – felelte Mitch egyenesen rám nézve.
– Mindjárt hozom az italokat.
Kínos csend állt be, miközben Mitch és én az étlapot
böngésztük.
Amikor a pincérnő visszatért, már csak Mitchre irányította
a figyelmét. Határozottan bámulta, amikor odaadta neki a
sört.
– Le szeretnék adni a rendelést?
– Skylar? – kérdezte Mitch.
–  Én a félkilós homárt kérem sült burgonya körettel és
salátával.
–  Én pedig a tengeri kagylót rizzsel és salátával.
Kérhetnénk osztrigát is, előételnek?
–  Természetesen. Ugye tudja, mit mondanak az
osztrigáról?
–  Mit mondanak az osztrigáról, Ginny? – kérdezett vissza
Mitch még mindig rám nézve.

358
 – Vágykeltő hatású – rebegtette a szempilláit a pincérnő.
– Jó tudni – meredt rám parázsló tekintettel Mitch.
– Azonnal jövök – kacsintott rá Ginny, akinek fel sem tűnt
az érdeklődés nyilvánvaló hiánya.
Mitch bűntudatos kis kacajjal hajtogatta szét a szalvétáját.
Tudta, hogy a nő akarja őt.
– Te tudtad ezt az osztrigáról, Skylar?
–  Egy kicsit átlátszó a viselkedése, nem gondolod? –
forgattam a szemem.
– Miért?
– Dugni akar veled, és a tudtodra is adja.
– Ez zavar téged? – kortyolt bele ráérősen a sörébe.
– Nem. Én csak… megjegyeztem.
–  Oké. Akkor nem bánnád, ha megkérdezném tőle, hogy
később találkozhatunk-e?
Felfordult a gyomrom a gondolattól. Viszont annyira
kiszámíthatatlanul viselkedett ma, hogy nem lehettem száz
százalékig biztos abban, hogy viccel. Még az is lehet, hogy
csak bizonygatni akarna vele valamit, és végül tényleg
megtetszik neki.
– Hát, ha azt akarod…
–  Ó, nem azt akarom – hajolt közelebb. – Én azt akarom,
hogy varázsütésre tűnjön el innen az összes ember, és úgy
magamévá tegyelek ezen az asztalon, hogy a nevemet
sikoltozd. Szóval lényegtelen, hogy mit akarok, ugyebár. Csak
kíváncsi voltam, hogy zavarna-e.
Biztos falfehér lett az arcom.
–  Mi a baj? – kérdezte, pedig pontosan tudta, hogyan
hatottak rám a szavai.

359
 Annyira beindultam, hogy alig kapok levegőt.
Ittam egy nagy korty bort, hátha azzal sikerül lehűteni
magam.
–  Nem vicceltél, amikor azt mondtad, hogy nem fogod
vissza a mondandódat.
–  Elegem van a szarakodásból. Jól gondold meg, mielőtt
kérdezel tőlem valamit! Mostantól fogva baromi őszintén
fogok neked válaszolni. Gyerekkorunkban te is mindig ezt
csináltad. Imádtam ezt benned.
Ginny megérkezett az osztrigánkkal, és az egész tállal
letette Mitch elé, mintha én láthatatlan lennék.
– Csak szóljon, ha még adhatok valamit! Bármit a világon.
Ribanc.
Mitch nem foglalkozott vele, csak az asztal közepére tolta a
tálat.
– Vegyél egyet!
–  Nem tudtam, hogy nyers – mondtam, miután
odanyúltam egyért.
–  Nem? Azt hittem, hogy tudod, mi ez. A  szusit szereted,
nem?
– Igen, de ez olyan nyálkásnak tűnik.
Figyeltem, ahogy a szájához emelt egy kagylóhéjat,
kinyalta belőle az osztrigát, aztán kiszippantotta a levét.
Megnyalta az ajkát, amitől azonnal benedvesedtem. Micsoda
kajapornó! Megfogott még egyet, és átnyúlt az asztal fölött.
– Nyisd ki a szád!
Engedelmeskedtem. Olyan gyorsan beszippantottam és
lenyeltem a nyúlós osztrigát, ahogy csak bírtam.
– Jó, megkóstoltam – fintorodtam el.

360
 – Nem kérsz többet?
– Nem.
– Köszi, hogy kipróbáltad.
–  Egyszer mindent kipróbálok – bukott ki belőlem
érzékibben, mint gondoltam.
Adtam alá a lovat, és nem tudtam visszafogni magam.
Amint megérkeztek a főételek, nyugodtabb lett a hangulat.
Újra és újra lenyűgözött, hogy Mitchcsel milyen könnyen
átvált a hangulat vibrálásról nyugalomra, mindössze
pillanatok alatt. Mindig is így működtünk együtt.
Mindenféléről beszélgettünk, az egészségemtől kezdve a
családunkig. Jó volt látni az őszinte megkönnyebbülést az
arcán, amikor elmondtam, hogy az orvosaim minden kontroll
után egyre derűlátóbbak voltak. Az  összes rutinvizsgálatom
és vérképem lelete negatív azóta, hogy átestem a csontvelő-
átültetésen. Aztán a húgára terelődött a szó, akivel közeli
viszonyban maradt az elmúlt évek alatt. Mitch eltűnődött
azon, hogy Summer már kiskamasz, így lehet, hogy testi
fenyítésben kell részesítenie azt a fiút, aki összetöri a szívét.
– Óhajtanak desszertet? – tért vissza Ginny, és csak Mitchre
nézett.
–  Még maradt egy csomó tiramisu tegnap estéről a
konyhában – szóltam közbe, mert már indulni akartam.
– Akkor nem – nézett Mitch a pincérnőre. – Csak a számlát
kérnénk.
Ginny kihozta a számlánkat két mentolos cukorkával.
Mitch lepillantott a papírra, és érdekes arcot vágott.
– Mennyibe fáj? – nyújtottam ki a kezemet.
– Semmiség.

361
 –  Mitch, te fizeted ezt az egész utat. A  legkevesebb, amit
megtehetek, hogy állom a vacsorát. Kérlek, engedd meg!
– Semmiképp.
Hirtelen kikaptam a számlát a kezéből, és láttam, hogy
Ginny nemcsak a két cukorkát hagyta ott. Most már értettem
Mitch félmosolyát az előbb.
 
Szerintem nagyon helyes vagy, szívesen találkoznék veled
valamikor. Hívj fel! 757-969-2352.
 
Megfeszült a testem, ahogy belém nyilallt az ösztönös
birtoklási vágy. A  körülményeimet figyelembe véve
igazságtalan volt így éreznem, mégis megőrjített a gondolat,
hogy Mitch egy másik nővel legyen.
– Minden rendben? – kérdezte.
– Aha.
Sokatmondó pillantást vetett rám. Biztos a homlokomra
volt írva a féltékenység.
– Nem fogom felhívni, Skylar.
–  Nem tartozol nekem magyarázattal. Minden jogod
megvan hozzá, hogy más iránt érdeklődj.
Körülnézett, hogy hall-e bennünket valaki, aztán
belenézett a szemembe.
– Kurvára azt kívánom, bárcsak képes lennék valaki mást
kívánni – közölte átható tekintettel. – Nem jó érzés, ugye?
Szorozd meg ezerrel! Azon megyek keresztül.
Ma este először színtiszta szomorúságot láttam a
szemében.
– Nem… tényleg nem jó érzés.

362
 – Egyébként meg… – tépte ki a számlát a kezemből, és rám
vigyorgott. – Imádni való, amikor féltékeny vagy.
Nem veszekedtem vele a fizetés miatt. Csak a lehető
leggyorsabban le akartam lépni onnan, és dühös voltam az
önző vágy miatt, hogy kettesben legyek vele.
 
***
 
Mitch kivett két kistányért a konyhaszekrényből.
–  Vigyük ki a desszertet a partra, amíg még van egy kis
napfény! Hacsak nem akarsz úszni.
– Nem, túl hideg a víz. Dagály van, nagyok a hullámok. De
jól hangzik a desszert a parton. Hozok egy plédet odafentről.
Levettük a cipőnket, és kisétáltunk a homokra, ahol
leterítettük a plédet.
Szeles idő volt, összevissza fújta a hajunkat. Tucatnyi
sirály csatlakozott hozzánk, amikor látták, hogy eszünk.
–  Biztos tudják, hogy szeretjük a madarakat – dobott oda
egy darabot Mitch az egyiknek a desszertje maradékából.
Ezen felnevettem.
–  Jaj, hiányzik Seamus. Biztos nyomorultul érzi magát
nélkülem.
– Ez mindig közös volt bennünk azzal a jó öreg madárral –
jegyezte meg Mitch.
Összerezzentem, amikor közelebb húzódott, és
megsimogatta az államat a hüvelykujjával.
– Van itt egy csomó tejszínhab.
Megnyalta a hüvelykujját, mire borzongás futott végig a
testemen.

363
 Mitch nem vette észre, hogy neki is tejszínhabos a szája
sarka, ami kísértést jelentett. Elképzeltem, hogy lenyalom.
– Rajtad is van.
– Hol?
–  Itt – húztam végig a mutatóujjamat a szája sarkánál.
Kidugta a nyelve hegyét, és végigkísérte vele az ujjamat az
alsó ajka mentén.
Behunyta a szemét, mintha próbálná elfojtani az érintés
nyomán támadt érzéseket. Nem tudtam, miért kínzom
magam. Nem jó, hogy hozzáérek a szájához, ha nem
csókolhatom meg olyan szenvedélyesen, ahogy akarom.
Aztán ő bámulta az én számat, mintha némán kérné, hogy
folytassam, amit elkezdtem.
–  Be kell vallanom valamit – próbáltam témát váltani. –
Nem én csináltam a tiramisut. A sarki cukrászdában vettem.
– Á, te kis huncut – evett még egy falatot.
– Hát nem a legfinomabb, amit valaha kóstoltál?
–  Igazából nem – húzta ki lassan a kanalat a szájából, és
megrázta a fejét. – Nem ez az.
Beletelt néhány másodpercbe, mire megértettem, miért
néz úgy rám, mintha fel akarna falni. Rájöttem, hogy arra
utal, amikor a nyelvével kényeztetett. Összeszorítottam a
combomat, mert azonnal reagált a testem az emlékre, ahogy
felfal a forró szájával. Ő  az egyetlen férfi, aki valaha is azt
csinálta velem.
–  Fiatal még az éjszaka – próbálkoztam meg ismét a
témaváltással a sirályokra pillantva, akik azóta távolabb
mentek. – Mit akarsz csinálni?
–  Be akarok menni, és begyújtani azt az elektromos

364
kandallót. Kipróbáltad már?
– Még nem.
–  Azt szeretném. Ott ülni veled a tűz mellett, és csak
lazítani.
– Oké.
– De először azt akarom, hogy nedves legyél.
Tessék?
– Micsoda?
Mielőtt még jobban búcsút inthettem volna a józan
gondolatoknak, Mitch felkapott a vállára, és berohant velem a
tajtékzó óceánba.
–  Mitch! – ütögettem fel-le pattogva, miközben szaladt. –
Nem, nem, nem! Tegyél le! Tegyél le!
Nagyot csattant a hátam a hideg vízfelszínen, amikor
beledobott. Nyeltem egy kicsit a sós vízből, amitől makacs
köhögés jött rám. Teljesen átázott a ruhám, és az övé is.
– Te tapló! – igyekeztem olyan vadul csapkodni rá a vizet,
ahogy csak bírtam.
Meg sem próbált védekezni. Csak ott állt, és hagyta azzal
az ördögi vigyorral az arcán, olykor hátrasimítva a haját és
kiköpve a vizet. Egyszer csak jött egy nagy hullám, és
elveszítettem az egyensúlyomat. Kitört belőlem a nevetés,
amikor felborított.
Ő  is a hasát fogva nevetett, de odacsörtettem hozzá a
vízben, hogy mellbe vágjam.
– Szerinted ez vicces, mi?
–  Nem – kapott fel megint, és felemelt a feje fölé. –
Szerintem ez a vicces – vágott bele megint a vízbe.
Még legalább egy órát bolondoztunk az óceánban, mígnem

365
az utolsó napsugarak is eltűntek. A házban égő villany olyan
volt, mint egy lámpás a sötétben.
– Kezd hűvös lenni. Menjünk be! – javasolta.
Kifacsartuk a vizet a ruhánkból, és odarohantunk a
házhoz. Olyan érzés volt, mintha megint tinik lennénk.
Nevetve és levegőért kapkodva söpörtük le a homokot a
lábunkról az ajtó előtt.
–  Hozok törülközőt – mondtam, mielőtt felrohantam a
lépcsőn.
Gyorsan kibújtam a ruhámból, és átöltöztem egy ujjatlan
trikóba rövidnadrággal.
Mitch már bekapcsolta a beépített elektromos kandallót a
nappaliban, mire leértem. Odadobtam neki az egyik
törülközőt.
Megtörölte vele a haját. Átlátszott a csuromvizes fehér
inge.
– Ez nem volt túl okos dolog. Nincs váltás ruhám.
– Megnézhetem, hogy van-e odafent a szekrényben vagy a
fiókokban. Lehet, hogy a tulaj hagyott itt valamit.
– Egy próbát megér – kezdte el kigombolni az átázott ingét.
Végignéztem, ahogy a legutolsó gombhoz ér, aztán
felrohantam, miközben még mindig csak az a kép járt a
fejemben.
A  fiókok szinte teljesen üresek voltak. Az  első szekrény
hátuljában akadt egypár női télikabát, és végül rátaláltam a
főnyereményre: egy rikító trópusi mintás rövidnadrágra.
Élénk színekkel és pálmafákkal. Felsőrész nem volt a
láthatáron.
– Van egy jó meg egy rossz hírem – szaladtam le izgatottan.

366
– Találtam egy szuper sortot, de pólót nem.
– Túlélem.
Én is.
– A fürdőszobában tudsz átöltözni, ami a konyhából nyílik
– dobtam oda neki a nadrágot.
– Hát ez… hűha. Borzasztó – emelte fel. – Lehet, hogy egy
kicsit kicsi lesz rám.
Amikor visszajött, csodálkoztam, hogy milyen jól néz ki
még abban a nevetséges gatyában is. Ilyen izmokkal és
kockás hassal nem igazán számított, mi van rajta. Összevissza
állt a vizes haja, amit fantasztikusan szexinek találtam.
A  nadrágot mintha rászabták volna. Közel sem festett olyan
rosszul rajta, mint a vállfán.
–  Olyan, mintha a hawaii turizmust reklámozná a
csomagom.
–  Nem is annyira szörnyű – vihogtam. Önkéntelenül
végigmértem a testét. – Mikor kezdtél el ilyen komolyan
edzeni?
– Néhány évvel azután, hogy elköltöztél a városból.
– Tényleg?
– Azzal vezetem le a feszültséget még mindig. Valahogy ki
kell ereszteni a gőzt, ugye? Ráadásul sokáig a fiam mellett
akarok lenni. Gyere, ülj ide mellém! – sétált oda a tűzhöz.
Volt egy kanapé a falba épített kandalló alatt. Leült az
egyik végére úgy, hogy szembefordult velem, én pedig a
másik végére úgy, hogy feltettem a lábamat.
–  Láttam, hogy a telefonodat nézted, amikor kijöttem a
fürdőből. Gondolom, ő hívott.
– Aha.

367
 – Hogyhogy nem hívtad vissza?
–  Megírtam neki, hogy korán lefekszem, és majd holnap
beszélünk.
–  Nem kellett volna hazudnod miattam. Felhívhattad
volna.
– Ez az egész út egy hazugság, nem? Mi a különbség?
–  Az  a különbség, hogy nem csinálsz semmi rosszat.
Sohasem tudná megérteni a múltunkat, és hogy szükségünk
van a lezárásra.
– Akkor ez erről szól? A lezárásról?
–  Senki más nincs itt, Skylar. Csak te meg én. Mondd el
nekem, hogy valójában mit érzel. Kérlek! Tudnom kell, mivel
állok szemben, amikor hazaérünk.
Mitchnek ragyogott az arca a tűzfénynél. Tükröződtek a
lángok az áttetsző szemében. Úgy markolta a kanapé hátulját
az erős kezével, mintha éppen ellenállna annak, hogy
megérintsen. Várta, hogy mondjak valamit. Tudatosult
bennem, hogy soha senki nem fogja megtudni, mi hangzik el
ebben a szobában ma este. Ahogy ezt a gyönyörű, sebezhető
férfit néztem – akinek ott állt a nevem a mellkasára vésve –,
egyszer csak ki akartam önteni neki a szívemet.
–  Úgy érzem, hogy… bárcsak itt maradhatnánk örökre.
Bárcsak mindennap olyan boldogok lehetnénk, mint
amilyenek ma este voltunk a vízben!
– Tényleg átélhetjük azt a fajta boldogságot. Mindennap.
–  Nem ilyen egyszerű. Valakinek fájdalmat kell okozni
ahhoz, hogy megtörténjen. És ott van Henry…
– Henry rendben van. Ott vagyok neki én, és mindig is ott
leszek. Nincs szüksége anyára, ha erre célzol, Skylar. Jól

368
megvagyunk nélküle. Ha az életünk része leszel, nem azt
jelenti, hogy Henry anyjának kell lenned. Tudom, hogy talán
sohasem tudnád őt teljesen elfogadni, mert…
–  Dehogy! Nem hagyom, hogy az anyja hatással legyen
arra, ahogy rá tekintek. Nem azt érdemli. Elég sok mindenen
ment már keresztül. Csak félek, hogy fájdalmat okoznék neki.
–  Mert úgy gondolod, hogy csinálnék valamit, amivel
megint fájdalmat okozok neked, és akkor el kéne menned,
ugye? – Letette a combjára a kezét, aztán idegesen
megdörzsölte a szemét, és hirtelen felém fordult. – Nem érzed
magad mellettem biztonságban. Értem. De boldog vagy?
Valahányszor megkérdezlek, hogy boldog vagy-e vele,
elkerülöd a választ. Baszki, Skylar! Boldog vagy vele?
– Akarod tudni a választ?
– Igen.
–  Akkor minden válaszért cserébe egy kérdés. Válaszolok
neked, de aztán én kérdezek.
– Mint amikor régen játszottunk… a kosárlabdával.
– Aha.
– Benne vagyok – jelentette ki.
– Azt kérdezted, hogy boldog vagyok-e – bámultam bele a
tűzbe. Hihetetlen bűntudatot éreztem amiatt, amit most
először készültem bevallani: neki és így hangosan kimondva
magamnak is. – Nem vagyok az. Biztonságban érzem magam,
de nem vagyok boldog. Veled voltam boldog régen. Te voltál
az egyetlen, aki valaha is igazán boldoggá tett. Amikor az
megszakadt, fontosabb lett, hogy biztonságban érezzem
magam, mint az, hogy boldog legyek – jelentettem ki, aztán
kifújtam magam. – Most én jövök.

369
 – Jó.
– Hogy lehet az, hogy öt éve nem voltál senkivel?
– Nem nagyon tudom másképp elmagyarázni – dőlt hátra a
kanapén. – Csak úgy, hogy nem akartam senkit. Nem érte
volna meg „csak úgy” csinálni. Anyám rávett pár éve, hogy
menjek el terápiára. A  pszichológus mintha úgy látta volna,
hogy trauma volt nekem az, ami Charismával történt, hogy
nem bízom meg senkiben, és talán félek, hogy ugyanaz
megint megtörténik. Valahol a lelkem mélyén tudtam, hogy
talán tényleg ez a helyzet, de elárulom neked, hogy
egyszerűen nem éreztem vágyat más nők iránt.
– De most érzel?
–  Ez már két kérdés – tévedt a tekintete a kőkemény
mellbimbómra. – Én jövök. Mikor szexeltél vele utoljára?
–  Nem sokkal azelőtt, hogy elmentem veled a Bev’sbe. Én
jövök. Most már megint van benned vágy?
Sokáig nézett, mielőtt válaszolt.
– Igen – nézett végig rajtam leplezetlenül, és mélyebb lett a
hangja. – Én jövök. Miattam nem feküdtél le vele a Bev’s óta?
– Igen – suttogtam.
Véletlenül nekiütközött a combjának a lábfejem. Reflexből
visszahúztam, de ő elkapta, hogy gyengéden megszorítsa, és
ölbe vegye a másik lábamat is. Mélyen elgondolkodva
bámulta a kezét, miközben a talpamat masszírozta. Néhány
percig behunyt szemmel élveztem, aztán hirtelen
abbahagyta.
– Azt hiszem, mennem kell – állt fel, és felvette a földről a
vizes ruháit.
– Tessék? Miért? – mentem utána a konyhába.

370
 – Mert képtelen vagyok ezt csinálni.
–  Semmi baj. Nem kell elmenned. Csak egy kicsit
felforrósodott a helyzet.
– Megfogadtam, hogy nem nyúlok hozzád, amíg nem kérsz
meg rá.
– Csak egy talpmasszázs volt.
–  Nem a talpmasszázsról van szó. Hanem arról, amit
majdnem megtettem. Még mindig meg akarom tenni. Nem
akarom, hogy te küldj el, mert ha belekezdek, akkor nem
biztos, hogy le tudok állni. Te jó ég! – kapaszkodott bele a
konyhapultba. – Még annak a gondolata is megőrjít, hogy
benned vagyok. Rögtön merevedésem lett. Már elképzelni is
jobb, mint amilyen valójában volt valaha is bárki mással –
mondta úgy, hogy a szűk nadrágján keresztül látszott a dudor.
– Szerinted segített nekem valaha abban, hogy túllépjek
rajtad, hogy egy másik nőbe dugom a farkamat? Sohasem
segített, és nem is fog, Skylar. Neked segít?
–  Az, hogy egy másik nőbe dugjam a farkamat? Még
sohasem próbáltam, de ezen a ponton talán fontolóra kellene
vennem harmadik lehetőségként.
Megrázta a fejét, és összerezzentem, amikor közelebb
lépve az arcomra tette a kezét.
– Hogy csinálod ezt, hogy mindig megnevettetsz egy olyan
pillanatban, aminek kibaszottul komolynak kéne lennie? –
kérdezte, aztán levette rólam a kezét. – Úgy értettem, hogy
segít, ha vele dugsz, és közben meg rám gondolsz? Mert
miután így nézel rám, meg ne próbáld azt mondani, hogy
nem így van.
– Hogy nézek?

371
 – Úgy, ahogy én nézek rád. Mint valaki, aki lényegében egy
dolgot akart egész életében, csak sohasem lehetett az övé –
felelte elgyötört hangon. – Nem akarok úgy meghalni, hogy
nem tudom, milyen érzés benne lenni az egyetlen nőben, akit
valaha is szerettem.
Behunytam a szememet.
Erről a mondatáról eszembe jutottak a rákos idők, amikor
annyi álmatlan éjszakán át ugyanettől rettegtem: hogy
meghalok, mielőtt lehetőségem lett volna szeretkezni vele.
–  Bárcsak szeretkeztünk volna azon a Lake George-i
éjszakán, amikor lehetőségünk volt rá!
–  Bárcsak! Nekem semmi több nem jutott eddig, mint
olyan szex, ami nem jelentett semmit. Nem is tudom, milyen
érzés szeretkezni valakivel. Te vagy az egyetlen nő, akivel
átélhetném. Tíz év alatt sok időm volt elképzelni, milyen
lenne – révedt a semmibe, aztán bosszúsan megrázta a fejét. –
Én kellett volna, hogy az legyek. Én kellett volna, hogy az első
legyek neked… de inkább leszek az utolsó.
– Mitch…
Elsötétült a tekintete, amikor közelebb jött.
–  Ő  nem adja meg neked, amire szükséged van. Érzem –
mondta néhány centire az ajkamtól. Sóvárogtam utána, hogy
megcsókoljam. Összevissza kapkodtam a levegőt. Néhány
másodperc múlva megfordult, és felkapta a slusszkulcsát a
konyhapultról. – Szerintem ideje indulnom.
Teljesen átázott a bugyim, mert elképzeltem, ahogy felrak
a pultra, a dereka köré veszi a lábamat, és a magáévá tesz.
A lábam között lüktetést éreztem. Az arckifejezése ugyanarról
a sóvárgásról árulkodott, mint amilyen bennem is volt.

372
Akartam, hogy hozzám nyúljon. Nem kérhettem meg rá, mert
tudtam, hová vezetne. Nem akartam megcsalni Kevint, de
mégis muszáj volt hallanom, mintha az életem múlt volna
rajta.
– Milyen lenne?
–  Nem hinném, hogy gyengéd tudnék lenni – közölte
mozdulatlanul állva és a padlót bámulva, a kulccsal a
kezében.
–  Mit csinálnál velem? – bizsergett a féktelen vágytól az
egész testem.
– Emlékszel, mit mondtam ma az elején?
–  Azt, hogy ne kérdezzek tőled olyat, amire nem akarom
hallani az őszinte választ.
– Még mindig tudni akarod, mit csinálnék veled?
Olyan érzés volt, mint amikor valaki eldönti, hogy először
kipróbálja a drogot: nagyon is tisztában van a
következményekkel, mégis igent mond. Bólintottam.
Mitch a sortomra nézve feltette a kérdést, amire
valószínűleg már tudta a választ.
– Most nedves vagy?
–  Igen – feleltem alig hallható hangon, háttal a
konyhapultnak dőlve, félig behunyt szemmel.
–  Az  őszinte választ akarod? Nem lehet szavakkal leírni,
hogy mit művelnék veled, bébi. Nem fogom elmondani. Meg
akarom mutatni… amikor megkérsz rá.
Azzal kiment a konyhából, és kinyitotta a bejárati ajtót.
Tett néhány lépést a kocsija felé, miközben csikorgott a
murva a talpa alatt.
–  Ja, és Skylar… – fordult hátra. – Az  önuralom a legjobb

373
előjáték.
 

374
 27. FEJEZET
Mitch
 
 
A  reggeli merevedésem durvább volt a szokásosnál. Nem
lepődtem meg rajta, mivel az éjszaka közepén már
felébredtem egy olyan álomra, amitől elélveztem.
A  cölibátusban töltött évek hirtelen visszaütöttek. Mire
tegnap este visszaértem a szállodába, úgy éreztem magam,
mint egy rocksztár, aki tivornyázni kezdett ötévnyi józanság
után. Bár inkább farocksztár voltam, mert az volt a
kábítószerem, hogy rágondolva többször is kivertem.
Működött a tervem az ellenállásának gyengítésére. A  baj
csak az volt, hogy nem tartottam be a rám eső részt, miszerint
nincs érintés. Még akkor nem nyúltam hozzá, amikor bekente
naptejjel a hátamat. Egy ujjal sem nyúltam hozzá.
Aztán egyre nehezebb lett nem hozzáérni, amint
elkezdtünk hülyéskedni a parton. Mégsem veszítettem el a
fejemet egészen addig, amíg neki nem láttam
megmasszírozni a talpát a kandallónál. Hirtelen eluralkodott
rajtam a késztetés, hogy megcsókoljam a lábát, és felfelé
végighaladjak az egész testén. Abbahagytam, mielőtt valóra
vált volna a vágykép. A  következő lépés Skylar döntésén
múlott, nem az enyémen. Az  én feladatom az volt, hogy
megmutassam neki: én vagyok a jó döntés.

375
 A  tegnap este pozitív fejleménye: végre bevallotta, hogy
nem boldog azzal a pasassal. Alapesetben ez örömtáncra
adott volna okot, de utána közölt egy nagyon lelombozó
dolgot is: hogy fontosabb neki a biztonságérzet, mint a
boldogság. Csessze meg! Ha továbbra is hagyja, hogy az esze
uralkodjon a szíve fölött, akkor az várt rám, hogy elveszítsek
mindent.
A  tekintete zavart össze leginkább. Az  szó szerint
követelte, hogy dugjam meg jó keményen. Annyi év alatt még
sohasem láttam ilyennek. Bebizonyosodott, hogy a pasijától
nem kapja meg azt, amire szüksége van. Lényegében
könyörgött, hogy áruljam el neki, mit művelnék vele, mintha
azon múlt volna az élete. Huncut! Mondanom sem kell, hogy
ettől majdnem elszakadt nálam a cérna. Ezért kellett gyorsan
lelépnem onnan.
A  reggeli hideg zuhany után kijöttem a fürdőszobából.
Instrumentális zene szólt az időjárás-jelentés alatt a tévében.
Felhívtam anyát, mielőtt elindultam volna a házhoz az utolsó
kemény munkával eltöltendő napra.
– Szia, anya!
– Szia, drágám! Minden rendben? Zaklatott a hangod.
–  Minden oké. Skylar tökre össze van zavarodva. Semmi
sem fog itt megoldódni.
–  Remélem, fel vagy készülve arra, ha esetleg nem úgy
alakulnak a dolgok, ahogy szeretnéd.
–  Figyelj, nem azért hívtalak, hogy erről dumáljunk! Csak
szeretnék beszélni Henryvel. Ébren van?
– Persze, odaviszem neki a telefont.
Hallottam az iPad hangját, ebből tudtam, hogy nála van a

376
kagyló.
–  Helló, kishaver! – dőltem hátra széles mosollyal az
ágyon. – Itt apuci. Hiányzol.
Hümmögött a hangomra. Bár nem tudott szavakkal
válaszolni, őszintén úgy gondoltam, hogy megért mindent,
amit mondok neki.
–  Két nap múlva otthon vagyok, oké? Viselkedj jól a
nagyival.
– El akarok menni a Mekibe – hallottam meg a géphangot.
–  Apuci elvisz majd a hétvégén a Mekibe, ha hazaért –
nevettem. – Jó? Vasárnap elmegyünk. Megígérem.
– Apucit akarom.
– Tudom. Szeretlek, kisöreg. Nemsokára otthon leszek.
–  Hiányzol neki – vette át anya a telefont. – Folyton a te
képedet nyitja meg, és azt nyomogatja.
–  Rohadtul belefájdul a szívem. Utálom, hogy nem tudja
elmondani, hogy megérti-e, hogy hazamegyek.
– Ne aggódj az itthoni dolgok miatt, oké? Megérdemled ezt
a kis pihenést.
– Köszi, anyu! Később hívlak.
Hiányzott a fiam, így munkába menet lehangoltan ültem
be a kocsiba. Visszarángatott a valóságba az, hogy
hazatelefonáltam. Már csak két nap maradt, így egyre
borúlátóbb voltam, hogy vajon úgy alakulnak-e a dolgok,
ahogy nekem jó. Skylar jó ember. Nem fogja kidobni a fenébe
azt a fazont, miután eltöltött velem néhány napot, még akkor
sem, ha engem szeret. Hazamegy, még valószínűleg
bizonytalan lesz, aztán megint beszippantja az a tökéletes és
biztonságos élet, amit a pasas megteremtett neki. Ez az út

377
pusztán emlék marad. Skylar hátrahagy engem az összes
cókmókommal, és elrepül Kaliforniába új életet kezdeni.
Amikor beléptem a házba, Skylar éppen az egyik srácot
utasította, hogy hová rakjon fel egy hatalmas sügért ábrázoló
képet.
Elhallgatott a mondat közepén, és elkerekedett a szeme,
amikor meglátott engem.
– Szia!
Intettem neki, és némán elsétáltam mellette.
Bosszúsan pakoltam ki a szerszámokat, hogy befejezzem a
villanyszerelési munkát a fenti fürdőszobában. Még mindig
éreztem a parfümjének az illatát, amikor teljesen megadtam
magam a kételkedő gondolatoknak. Összetartoztunk. Ez
nekem annyira nyilvánvaló volt, ám nem erőltethettem. Ha ő
elhatározta, hogy a biztonságosabb lehetőséget választja,
amelyik sohasem okozott neki semmiféle fájdalmat, akkor
nem tehetek semmit. Francba a múltunkkal. Francba a
szerelemmel. Francba a sorssal. Francba a boldogsággal.
Francba az oltári jó szexszel. Francba mindennel!
Nagyjából tíz perc telt el, amikor megjelent az ajtóban,
aztán becsukta maga mögött.
– Elfelejtetted, amit mondtam.
Pusztán az édes hangjától is meggyengült bennem az
újonnan eltökélt távolságtartás.
– Mit?
– Úgy teszel, mintha nem is léteznék, mert megijedtél. Pont
ezt csináltad tinikorunkban is. Emlékszel, hogy elkerültél,
amikor kezdtél érezni valamit? Most is azt csinálod. Akkor azt
mondtam neked, hogy nem akarom elveszíteni a közös

378
pillanatokat veled azért, mert félsz. Viszont ígértem valamit,
amit nem tudtam betartani. Azt mondtam, hogy ha
elcsesszük, akkor bármi történjen is, nem fogsz elveszíteni.
Azt mondtam, hogy mindig itt leszek neked, de nem voltam.
Amikor rosszabbra fordultak a dolgok, mint bármelyikünk is
hitte volna, elmenekültem. Hazudtam neked, és bocsánatot
kérek. De még maradt két napunk itt – folytatta könnybe
lábadt szemmel. Megint azt mondom, hogy egyetlen közös
pillanatot sem akarok elveszíteni veled. Tisztában vagyok
vele, hogy semmiféle választ nem adtam neked, de tudod,
annyira szükségem van minden együtt töltött másodpercre,
mintha ezen múlna az életem.
Nekem is. Baszki! Nekem is szükségem van rá.
Teljesen elgyengültem. Magamhoz húztam, és legalább egy
teljes percig öleltem. A haja szó szerint benne volt a számban.
A nyakába fúrtam az arcomat, miközben kemény lett szegény
farkam. Tudtam, hogy végig kell csinálnom. Kockára tettem a
szívemet, mert még a legkisebb lehetőséget is képtelen
voltam feladni arra, hogy elnyerjem a szerelmét és a
bizalmát.
Aznap este régi kilencvenes évekbeli filmeket néztünk a
tengerparti házban, és hajnalig beszélgettünk. Nem értünk
egymáshoz. Visszamentem a szállodába, ahol csak
forgolódtam az ágyban, mert tudtam, hogy az utolsó esténk
jön a Sandbridge Beachen. Ami igazából nem hagyott
nyugodni, az a félelem, hogy talán ez lesz az utolsó közös
esténk az életben.
 
***

379
  
Végül eljött a péntek, és a ház teljesen elkészült. Az  átadást
másnap reggelre terveztük.
Skylar azzal töltötte a délutánt, hogy elvégezte az utolsó
lakberendezési simításokat az összes helyiségen.
Tengerészmintát választott alapul sok kékkel és fehérrel, meg
vasmacskás, csónakos, tengeres képekkel. Egy igazi
evezőlapát is díszelgett a falon. Párnákat rakott ki,
gyertyákat, selyemvirágokat és tengeri kagylókat. Tényleg
elképesztően értett hozzá. Ráadásul sikerült az ötszáz
dolláros kereten belül maradnia.
Az  utolsó teendőm az volt, hogy bejárjam az építési
területet az építésvezetővel, hogy minden megfelel-e a
szabályoknak.
Skylarrel sikerült időben visszaindulnunk a bérelt házhoz
az utolsó Virginia Beach-i esténkhez. Az  egyetlen
kötelezettségünk már csak annyi volt, hogy megjelenjünk a
délelőtti nagy átadáson. Aztán ő kora délután a reptér felé
veszi az irányt, én pedig egyedül nekivágok a hosszú
autóútnak vissza New Jersey-be.
Skylar azt mondta, hogy nem éhes, ezért csak egy kis
előételt ettünk egy tengeri herkentyűs bódénál. Feszült és
komor volt a hangulat, csakúgy, mint a felhős esti időjárás.
Bár úgy éreztem, hogy tudom, merre húz a szíve, fogalmam
sem volt, hol járnak a gondolatai. A  vacsora alatt végig
sztoikus volt az arckifejezése.
Skylar úgy nézett ki, mintha mondani akarna valamit,
amint beléptünk az ajtón. Letette a táskáját, és feszengve
ráharapott az ajkára.

380
 – Szeretném, ha itt töltenéd az éjszakát a vendégszobában.
Megtennéd?
– Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó ötlet.
Semmiképpen nem bízom meg magamban.
–  Te fizettél ezért a házért. Szeretném, ha legalább egy
éjszakára örülnél neki. A  másik szoba is az óceánra néz.
Semmi máshoz nem hasonlítható arra a panorámára meg a
sós levegőre ébredni. Egész végig furdalt a lelkiismeret.
Mindketten felnőttek vagyunk. Semmi ok nincs arra, hogy ne
maradj itt az utolsó éjszakánkra.
– Ha ez boldoggá tesz téged, akkor maradok.
Fogalmam sem volt, mi fog történni ma éjszaka. Elkezdett
szaporán verni a szívem. Elmosolyodtam. Visszamosolygott.
Megcsörrent a telefonja, ami véget vetett a közös
pillanatnak. Nyugtalannak tűnt, amiből rögtön tudtam, ki az.
Eddig odébb mentem, amikor fogadta a hívását. Ez az este
viszont más volt. Végig őt néztem, ahogy beszélt vele, és
megszakadt a szívem.
– Szia, mi újság? – vette fel. – Igen, minden a tervek szerint
megy továbbra is… Ma végeztünk. Hát… tudod… csak tévét
nézek… lazítok.
Kefélgetek az exemmel. Tök mindegy.
–  Aha. Majd hívlak, amikor landolt a gépem… Jó lesz
nekem egy taxi is… Ha ragaszkodsz hozzá… Én is.
Hosszú szünet következett.
– Tudom.
Még hosszabb szünet. Vadul forgatta a szemét közben.
– Kevin…
Kapkodta a levegőt, és céklavörös lett az arca. Vajon mit

381
mondhatott neki a pasas?
Skylar a szemembe nézett.
– Szeretlek – mondta neki végül.
Rögtön behunyta a szemét szégyenében, és letette a
telefont.
Ennyi erővel akár közelről főbe is lőhetett volna.
– Mi a lószar volt ez? – kérdeztem kiguvadt szemekkel.
– Az, aminek tűnt.
–  Te… azt mondtad neki… hogy szereted, miközben
egyenesen rám néztél. Most közölted egy másik férfival, hogy
szereted, miközben a szemembe néztél, mintha nekem
mondanád! – kiabáltam. – Tisztában vagy vele, hogy mekkora
agyfasz ez?
– Kényszerített, hogy mondjam ki – reszketett Skylar. – Ha
nem teszem, akkor megsejtett volna valamit. Biztosra veszem,
hogy már így is tudja, hogy valami van velem.
Hűha.
A  padlóra pillantva megdörzsöltem az államat, és
egyszerűen tudtam. Ennyi volt. Eddig bírtam cérnával.
Mélyen belenéztem a szemébe, mert muszáj volt
megértenie azt, amit mondani készültem.
–  Attól a pillanattól fogva, hogy olyan sok évvel ezelőtt
megjelentél az életemben, olyan érzést keltettél bennem,
hogy van küldetésem itt, a földön. Idővel rájöttem, mi az. Az,
hogy szeresselek. Nem tudom, ki vagyok nélküled. Henry
apukája vagyok. De Mitch… Mitch elveszett. Mintha megállt
volna velem az idő, és még mindig az a tinédzser lennék, aki
várja, hogy szeretkezhessen a barátnőjével a karácsonyi
szünetben. Egy pillanat alatt változott meg minden. Testileg

382
felnőtt férfi lettem, de belül még mindig az az elveszett srác
vagyok, aki várja, hogy visszajöjj. Szerintem most jöttem rá
végre, hogy ez sohasem fog megtörténni.
– Mitch… – folytak a könnyei.
–  Tudod, milyen fájdalmas annyira rohadtul szeretni
valakit, hogy meghalnál érte, de ő még csak nem is érzi magát
biztonságban melletted? Menj, házasodj össze vele! Legyen
meg a tökéletes életed egy tökéletes utcában a tökéletes
férjeddel… miközben az én arcomat látod magad előtt
minden este, amikor megdug téged! Én VÉGEZTEM.
Rá sem tudtam nézni, csak egyenesen az ajtó felé vettem
az irányt.
– Szia, Skylar!
Ezúttal még csak nem is vette a fáradságot, hogy utánam
jöjjön.
 

383
 28. FEJEZET
Skylar
 
 
Az egész testem reszketett, ahogy lehanyatlottam a földre. Ott
maradtam, ahol álltam, csak most háttal a falnak dőlve,
arcomat a tenyerembe temetve képtelen voltam feldolgozni a
súlyát annak, ami az előbb történt. Sikerült végleg
eltaszítanom magamtól. Kibírhatatlan volt a mellkasomban
érzett fájdalom.
Szeretett, de eddig bírta. Hogy mondhattam Kevinnek,
hogy szeretem, miközben egyenesen Mitch szemébe néztem?
Kevin gyanított valamit. Nem vallott rá a bizonytalanság,
amilyennek hallottam a telefonban, és folyton nyaggatott,
hogy mondjam ki azt a szót. Nem tudtam, mit csináljak, mert
ha nem mondom ki, akkor magyarázatot követelt volna.
Egész este folytatnom kellett volna vele a beszélgetést, és nem
akartam tönkretenni az utolsó kettesben töltött óráinkat
Mitchcsel. De amúgy is pontosan az történt. Azt hittem, hogy
majd a szőnyeg alá söpörhetem a dolgot, ám
visszavonhatatlanul fájdalmat okoztam vele.
Gyávaság volt tőlem, hogy hagytam elmenni. Minden ott
volt a nyelvem hegyén, amit el akartam mondani neki, de egy
szó sem jött ki.
Megkönnyebbülést kellett volna éreznem, nem? Nem erre

384
vártam, hogy valaki meghozza helyettem a döntést? Így, hogy
Mitch feladta a harcot, holtomiglan-holtodiglan vár rám
Kevinnel – kísértés nélkül.
De miért éreztem úgy, hogy vége az életemnek?
Szorosan behunytam a szememet, miközben a szél
megzörgette az üvegbetéteket az ajtókon. Odakint elkezdett
esni. Imádkoztam Istenhez, hogy szabadítson meg ettől a
mérhetetlen fájdalomtól. Mindig is félelemmel töltött el a
gondolat, hogy még egyszer megpróbáljam Mitchcsel, ám az
semmiség volt ahhoz képest, hogy mennyire rettegtem most,
hogy eltaszítottam magamtól.
Nincs szerelem félelem nélkül.
Ez csak úgy eszembe jutott a semmiből, mintha egy angyal
suttogta volna a fülembe. Hol hallottam vajon?
Járt az agyam, és eszembe jutott az évekkel korábbi
beszélgetésünk Jake-kel az esküvői partin, mielőtt beütött a
Charisma-féle rémálom.
Ha nem szarsz be attól, hogy elveszíthetsz valakit, akkor az
nem is szerelem.
A  történések közepette egyszer sem ijedtem meg attól,
hogy elveszítem Kevint. Attól féltem, hogy fájdalmat okozok
neki, de sohasem féltem attól, hogy nélküle éljek. Végre
kristálytiszta lett minden. Kevin törődött velem, és
biztonságban éreztem magam mellette, de nem volt félelem.
Nem volt szerelem. Nem mehettem hozzá valakihez, akibe
nem vagyok szerelmes.
Másrészt viszont a Mitch nélküli élet gondolatába szó
szerint belebetegedtem. Megrémisztett. A  fájdalom a
mellkasomban még szörnyűbb lett. Mitch úgy ment el ma

385
este, hogy azt hitte, nem szeretem, pedig ez nem is állhatott
volna távolabb az igazságtól.
Vissza kellett jönnie. A  telefonomért nyúltam, hogy
felhívjam, de a hangposta jelentkezett be. Felhívtam a
szállodát. Már oda kellett érnie. A  recepción kapcsolták a
szobáját, de nem vette fel.
Zakatolni kezdett a szívem. Valószínűleg csúszósak az
utak. Mi van, ha balesetet szenvedett, mert kiborulva
vezetett? Mi van, ha történt vele valami, és sohasem fogja
megtudni, milyen sokat jelent nekem?
Pánikba esve felkaptam a slusszkulcsomat. Kirohantam az
ajtón, a szél pedig homokot fújt a szemembe. Éppen be
akartam szállni a kocsiba, amikor észrevettem egy alakot a
parton a távolban.
Mitch!
Esőcseppek hullottak az arcomba, ahogy átszaladtam a
nedves homokon. Néhány lépésnyire álltam meg tőle.
– Visszajöttél – szólaltam meg levegőért kapkodva.
– El sem mentem – fordult meg. – Egy pillanatra sem.
Tudtam, hogy ezt szó szerint és átvitt értelemben is
gondolja. Mindig is rám várt, hogy visszajöjjek hozzá.
Lassan elindultam felé.
– Ne gyere a közelembe! – mondta.
Nem foglalkoztam ezzel, csak az arcára tettem a két
kezemet. Sötét és üres volt a tekintete, mintha elpárolgott
volna belőle az élet.
–  Ne haragudj! – kezdtem el sírni. – Annyira sajnálom,
hogy ezen mentél keresztül miattam. Sohasem kellett volna
megtörténnie. Nem szeretem őt, Mitch. Most jöttem rá.

386
 –  Nézz a szemembe! – vette le a kezemet az arcáról, és jó
erősen megfogta. – Mit látsz, amikor rám nézel? Látsz még
engem egyáltalán, baszki? Még mindig én vagyok az. Kérlek,
mondd, hogy még mindig látod, ki vagyok.
Abban a pillanatban eldöntöttem, hogy félreteszem a
félelmeimet, és most először megpillantom őt a maga
valójában, amióta hazajöttem.
Drága Mitch!
A kisfiú. A kamasz. A férfi. A tekintete volt az egyetlen, ami
állandó, ami végig bepillantást engedett a lelkébe. És én
mindvégig ugyanúgy szerettem.
– Igen, látlak – szipogtam. – Látlak és szeretlek.
– Ne baszakodj velem, Skylar! Éppen kettőnket gyászoltam
idekint, mintha a kapcsolatunk rohadt temetésén lennék.
Erre előkerülsz a semmiből, és közlöd, hogy szeretsz. Mi
változott?
– Úgy döntöttem, hogy elengedem a félelmet, és meglátom
mögötte a szerelmet. Mindig is ott volt. Sohasem múlt el.
– Komolyan mondod?
Nem válaszoltam neki. Helyette kibújtam a ruhámból, és
hagytam, hogy elvigye a szél. Fedetlen mellekkel álltam előtte,
egy szál csipkebugyiban.
– Érj hozzám! – kértem, de nem moccant. – Kérlek!
– Ne csináld ezt, ha nem gondolod komolyan! Ne…
Rátapasztottam a számat a szájára. Abban a pillanatban,
ahogy összeért a nyelvünk, felnyögött, mintha végre
megkapta volna, amire egy örökkévalóság óta éhezett. Két
tenyere közé fogta az arcomat, miközben mohón falt. Még
sohasem volt részem ilyen szenvedélyes csókban. Mintha

387
magáévá tette volna a számat a nyelvével – bemutatva, hogy
mit akar csinálni a testemmel.
Tudtam, hogy már nincs visszaút. Kezdett felszínre kúszni
bennem a bűntudat, ám nem volt elég erős. Akkor sem
bírtam volna leállni, ha megpróbálok. Hátrahúzódtam egy
pillanatra, hogy levegőhöz jussak, mire még jobban magához
húzott. Nedvesség folyt végig a combomon, annyira
hihetetlenül beindultam a követelőző csókjától.
Amint levette rólam a száját, lihegve megnyaltam az
ajkamat. Még többet akartam. Csiklandozta a borostája a
bőrömet, miközben az államat csókolta, és egy ráérős,
gyengéd harapással fejezte be. Keményen hátrahúzta a
hajamat, hogy elkezdje falni a nyakamat. Olyan erővel szívta,
hogy már fájt. Tudtam, hogy nyomot fog hagyni másnapra, de
nem érdekelt. Teljesen benne voltam az egészben: akartam a
fájdalmat, akartam mindent, amit adni tud.
Lassan végignyalta a nyakamat fölfelé, egészen a számig.
Ezúttal, amikor rátapadt az ajka az enyémre, a hasamhoz
préselődött a forró merevedése.
Továbbra is párás esőcseppek hullottak a csaknem
meztelen testemre, ahogy csókolt, két tenyerét határozottan a
fenekemre téve. A  meleg és párás szél csak úgy fújta a
hajunkat, miközben hozzáérintette a homlokát az enyémhez.
Egyikünk sem moccant, csak a hullámok háborogtak
körülöttünk.
– Mondd, hogy ez a valóság! – suttogta bele a számba.
– Ez a valóság – túrtam bele a hajába. – Nem csak álom.
– Ma éjjel szeretkezni fogok veled azon a nagy fehér ágyon
odafent – jelentette ki, én pedig egyetértően bólintottam. – De

388
előtte még muszáj, hogy megdugjalak… itt, a parton.
Hirtelen megfeszültek az izmok a lábam között.
– Kérlek… – könyörögtem.
– Vedd le a bugyidat!
Hullámzó mellkassal figyelte, ahogy kibújok a rózsaszín
csipkebugyiból. Fémcsörgés hallatszott, amikor késlekedés
nélkül kicsatolta a bőr derékszíját, és ledobta a homokba.
Kigombolta a farmerját, lehúzta a cipzárt, és a nadrág is
lehullott a földre. A  szűk bokszeralsóján keresztül látszott a
combjának feszülő merevedése. Elfelejtettem, hogy milyen
nagy, a szívem pedig óriásit dobbant. Egy másodpercet sem
akartam várni arra, hogy érezzem őt.
Ezúttal nem kellett iránymutatást adnia. A  karjaiba
ugrottam. Minden eddiginél erőteljesebben csókolt, és
belenyögött a számba, amint belém hatolt. Egyetlen, kissé
fájdalmas mozdulattal már bennem is volt. Úgy
összeszorultak és lüktettek az izmaim körülötte, ahogyan még
soha senkivel. A  dereka köré fontam a lábamat, miközben
olyan erővel és olyan mélyen dugott, hogy nem is tudtam,
hogy ez lehetséges.
Minden egyes mozdulatnál egyszer és határozottan kifújta
magát. Mindegyik keményebbnek tűnt, mint az előző, én
pedig a csípőmmel tartottam a ritmust. Nem tudtam betelni
vele. Szorosan behunyta a szemét, mintha kibírhatatlan lenne
a gyönyör. Minden egyes mozdulatnál tudtam, hogy újra
birtokba vesz engem, és velem együtt mindent, amit
elveszítettünk. Végre minden értelemben a magáévá tesz.
– Tíz kibaszott éve sóvárgok ez után – morogta az ajkamra
harapva. – Tíz… kibaszott… éve – ismételte a mozdulatainak

389
ritmusára. – Ígérd meg, hogy másik férfi soha többé nem fog
hozzád érni!
– Igen – válaszoltam, de alig tudtam gondolkodni.
– Mondd ki! Ígérd meg! Amikor beléd élvezek, tudom kell,
hogy én vagyok neked az utolsó, hogy most már hozzám
tartozol.
–  A  tiéd vagyok – simultam hozzá még jobban, hogy
kimutassam az érzéseimet. – A tiéd. Mindenem a tiéd.
Eszembe jutott valami, amit évekkel ezelőtt mondtam, és
akkor teljesen megőrült tőle.
– Ráélvezek a farkadra!
Rögtön elveszítette a fejét a szavaimtól.
–  Te kis ribi! Emlékeztél rá – nevetett bele a számba, és
megremegett a teste. – Mondd ki a nevemet, amikor ráélvezel
a farkamra, bébi. Mondd ki!
– Mitch! Jaj, istenem… Mitch! Igen!
Felkiáltott a gyönyörtől, amikor elélvezett, és mélyen a
szemembe nézve még jobban magára húzott. Nekem is
megfeszültek az izmaim odalent, amint eljutottam a csúcsra.
Minden egyes forró cseppjét magamnak akartam.
A  lábaim most már elernyedve fonódtak köré, ő pedig
bennem maradt, és már gyengéden csókolt.
Nedvességet éreztem az arcomon.
Ránézve láttam, hogy folynak a könnyei.
–  Remélem, marhára komolyan gondoltad, amit mondtál,
Skylar. Mert nekem már nincs visszaút.
Nekem sincs.
Még jobban kezdett esni, már záporoztak ránk a cseppek,
mégsem mozdultunk meg rögtön. Kibontakoztunk az

390
ölelésből, de aztán megint ölbe kapott, hogy bevigyen a
házba.
Az emeletre érve bevitt a fürdőszobába, és elkezdett meleg
vizet engedni a kádba, még a hőmérsékletét is ellenőrizte.
Teljesen teleengedte a kádat, aztán kézen fogott, hogy
szálljunk be.
Egy szót sem szóltunk, miközben folyékony szappant
öntött a szivacsra, amit lassan végighúzott a testemen, lassú
és körkörös mozdulatokkal haladva a lábam között, egészen a
lábujjamig. Aztán sampont nyomott a tenyerébe, és
belemasszírozta a hajamba. Behunytam a szemem a mennyei
érzéstől, a fürdőszoba pedig megtelt párával és mentaillattal.
Olyan gyengéd és gondoskodó volt, mintha egy érzékeny
virág lennék. Mintha próbálta volna bepótolni azt, amit nem
adhatott meg nekem a múltban. Nekem nem az első alkalom
volt ugyan, de nekünk az első. Ezt csinálta volna, ha
megadatik nekünk a lehetőség évekkel korábban.
Elvettem a szivacsot, és nekiláttam megmosni a hátát. Még
folyt a víz, de már kis híján túlcsordult, ezért elzártam.
Alaposan bekentem habbal a keresztet ábrázoló tetoválást.
– Mit jelent ez a kereszt?
–  Az  újabb, mint a többi. Azt jelenti, hogy mindenkinek
megvan a maga keresztje, amit cipelnie kell. Henrynek az
autizmusa, neked pedig ott volt a rák meg a dominóhatás,
amit elindított. Mindenkinek van valami.
– A tiéd micsoda?
– Mit gondolsz?
– Az volt, hogy elveszítettél?
–  Az, hogy elveszítettelek, fájdalmat okoztam annak az

391
embernek, aki a mindenem, és ezzel kellett együtt élnem.
Emlékszel, amikor először találkoztunk? Hogy mennyire
féltem szeretni a szüleim válása miatt meg amiatt, amit apám
tett az anyámmal?
– Igen. Persze hogy emlékszem.
–  Miattad kezdtem el hinni a szerelemben. Aztán amikor
megtörtént az a szarság Charismával, lényegében olyan
lettem, mint a saját apám. Az a férfi lettem, aki teherbe ejtett
valami csajt, és elkeserítette a nőt, aki szereti. Beteg fordulat
volt ez a sorstól. Más körülmények között ugyan, de
ugyanazzal az eredménnyel. Minden valóra vált, amitől
féltem. Nem bírtam együtt élni saját magammal. Meg
akartam halni. Mostanáig Henry volt az egyetlen dolog, ami
megmentett. De amit tőled kaptam ma este… egy második
esélyt, hogy szeresselek… egy ajándék. Azzal fogom tölteni az
életem hátralévő részét, hogy bizonyítsam: nem fogod
megbánni.
Tudtam, hogy így lesz, mégis keserédes volt az este. Nem
tehettem meg, hogy csak úgy hazamegyek, és új életet kezdek
Mitchcsel. El kellett varrnom egy jó nagy szálat, akit Kevinnek
hívtak. Nem ígérkezett fáklyásmenetnek.
 

392
 29. FEJEZET
Mitch
 
 
Amíg Skylar nem az én gyűrűmet hordta, addig semmi sem
volt kőbe vésve. Elvileg még mindig egy másik férfi
menyasszonya volt, így benne volt a pakliban, hogy
hazamegy, és megint beszippantja a biztonsági zóna. Minden
tőlem telhetőt meg kellett tennem, hogy ennek az éjszakának
egyetlen pillanatát se felejtse el. Ez volt minden esélyem.
Kavarogva folyt le a víz, miközben kiemeltem őt a kádból,
megtörölgettem, és magamba szívtam a bőre illatát.
Ledobtam a törülközőt a földre, nekidöntöttem a falnak, és
hozzápréseltem a farkamat. Iszonyúan benne akartam lenni
újra.
– Muszáj, hogy megint a magamévá tegyelek, de előtte meg
akarlak nézni.
A  meztelen teste még fantasztikusabb volt, mint ahogy
emlékeztem. Pár kilóval többet nyomott, így finom
domborulatok húzódtak végig a törékeny alakján. Két
tenyerem közé fogtam az arcát, aztán lassan lejjebb vándorolt
a kezem a nyakára és a mellére, aminek tökéletes volt a
mérete: kerek és éppen akkora, hogy kitöltse a markomat.
A mellbimbója hatalmas volt, és finom rózsaszínben játszott.
Megkeményedett, ahogy végighúztam rajta a kezemet.

393
Összefolyt a nyál a számban, és visszafogtam magam, hogy ne
nyaljam meg. Végigsimítottam a mutatóujjammal a két melle
közötti ismerős szeplőkön, s úgy mosolyogtam magamban,
mintha régi barátok lennének, akiket azt hittem, már nem
láthatok többet.
Lejjebb kalandozott a kezem a hasára. Nem tehetek róla,
beugrott a fájó gondolat: bármit megadnék érte, hogy
kerekedni lássam a kisbabámtól. Nagyon szerettem, és meg
akartam adni neki, hogy anya legyen. Utáltam, hogy ez nem
csak rajtam múlik, bármennyire borzalmasan akarom is.
A  puncija frissen borotváltnak tűnt. Eszembe jutott, hogy
vajon azért csinálta-e, mert tudta, hogy ez fog történni.
Belemártottam két ujjamat.
Francba.
–  Hogy lehetsz ennyire nedves, amikor szinte nem is
csináltam semmit?
– Ilyen voltam az egész út alatt. Még attól is nedves lettem,
ha csak rám néztél. Senki sem vált ki belőlem olyan
érzéseket, mint te. Amit a tengerparton csináltunk ma este…
nekem még sohasem volt olyan. Soha.
–  Én meg már nem is tudom, milyen érzés volt korábban
együtt lenni egy nővel. Ez volt a legesleghihetetlenebb, amit
valaha is megtapasztaltam – hatoltam belé mélyebben az
ujjaimmal. – Még sohasem élveztem bele senkibe… vagy
legalábbis szándékosan nem. Még sohasem csináltam gumi
nélkül.
– Én sem.
– Tessék? – állt meg a kezem a döbbenettől.
–  Kevin mindig használt gumit. Soha nem akart

394
kockáztatni, nekem hiába nem… tudod… mindegy.
Megvonaglottam a gondolattól, hogy valaki más volt
benne, de amit hallottam, annak nagyon örültem.
–  Öt év után nem gondoltam volna, de el sem tudom
mondani, milyen boldog vagyok, hogy még senki sem csinált
veled ilyet, és valamiben az első lehettem neked.
– Veled történt az első csókom is, emlékszel?
– Á… a lopott csók.
Felnyögött, amikor hirtelen mohón megcsókoltam.
–  Te vagy az első mindenben, ami valaha is tényleg
számított – nyalta meg az ajkamat. – Te vagy az első
szerelmem, az egyetlen.
Folytatnom kellett, hogy biztosan én legyek az utolsó is.
Őrült birtokvágy uralkodott el rajtam, úgyhogy kihúztam az
ujjaimat, és odavittem az ágyhoz a szomszéd szobában.
Szétterültek a párnán a vizes tincsei, amikor fölé kerekedtem.
Nekem kis híján a szemembe lógott a hajam.
Fájdalmasan kemény volt a farkam, és rácsöppentem a
hasára. Azonnal akartam őt, de előtte helyre kellett tennem
valamit, ami zavart. Megfogtam a kezét, hogy óvatosan
levegyem róla a jegygyűrűt, és lerakjam az éjjeliszekrényre.
Merész lépés volt, de nem bírtam tovább nézi. Nem
tiltakozott, én pedig hálás voltam érte. Nem tudtam, hogyan
reagáltam volna, ha ellenkezik.
Odakint még jobban esett, verték az ablakot az
esőcseppek.
–  Mondd meg, mit szeretnél – támaszkodtam meg két
kézzel a feje mellett. – Akarod, hogy most gyengéd legyek?
Kint egy kicsit durván bántam veled.

395
 – Ööö… – harapott rá gondterhelten az ajkára.
– Na? Mondd!
–  Hát… nem akarom, hogy finoman bánj velem…
egyáltalán nem.
– Durván szereted? – mosolyogtam rá huncutul.
– Igen… nagyon is.
Az egyébként is izgatott farkam még nagyobbra dagadt.
–  Mit szeretnél még? – hajoltam le, hogy megkóstoljam a
mellét.
Elpirult, de nem szólt semmit.
Kicsit megharaptam a fülcimpáját, és nem voltam
hajlandó moccanni.
– Nem mozdulok, amíg nem mondod el, mit szeretnél, mit
csináljak veled.
–  Igazából azt szeretem, amikor te mondod meg, hogy mi
legyen. Amikor követelőző vagy, és csúnyán beszélsz. Az őrjít
meg a legjobban.
Ez az, bakker!
Odanyomtam hozzá a farkamat.
– Soha, de soha ne félj elmondani nekem, hogy mit akarsz.
Alig várom, hogy mindent kipróbáljak veled. Olyan dolgokat,
amilyeneket még egyikünk sem csinált soha. Minden egyes
porcikádat fel akarom fedezni, a korlátokat feszegetve, ha
megengeded nekem.
– Bármit megengedek neked, amit csak akarsz.
Nem, innen már tényleg nincs visszaút. Abba
belepusztulnék.
–  Fordulj meg! – térdeltem fel. – Látni akarom azt a
gyönyörű segget.

396
 Miután megtette, odatettem a farkamat a fenékvágatába,
és mozogni kezdtem anélkül, hogy beléhatoltam volna.
–  Emlékszel, amikor a sátorban csináltam ezt veled olyan
sok éve?
– Mmm-hmm.
–  Annyira meg akartalak dugni hátulról aznap este, hogy
majdnem beledöglöttem, de leállítottam magam. Most nem
fogom.
Egyetlen lassú mozdulattal beléhatoltam.
– Bakker! Soha többet nem fogom – húztam ki lassan, hogy
aztán még lassabban megint belé nyomuljak. – Soha többet –
ismételtem.
Megmarkolta a párnát, és elkezdte hozzám nyomni a
csípőjét.
–  Nem – tettem határozottan a derekára a kezemet. – Ne
moccanj! Lassan akarom csinálni addig, ameddig már nem
bírod, és könyörögsz, hogy legyek keményebb.
Lassan, reszketősen vette a levegőt minden egyes mély
behatolásnál, és akkor is, amikor eltávolodtam tőle. Teljesen
elázott a farkam, de nem tudtam, hogy tőle vagy a saját
izgalmamtól. Édes gyötrelem volt így ki-be járni benne.
Többet akartam belőle. Megnyaltam az ujjamat, és lassan
benyomtam a fenekébe. Erre gyorsabban vette a levegőt, és
összerezzent.
– Ez fáj? – kérdeztem.
– Nem.
–  Maradj mozdulatlan! –  Ez jó érzés? – nyomtam be
mélyebben.
– Igen… nagyon jó.

397
 Pont ugyanabban a ritmusban mozgattam benne az
ujjamat, mint a farkamat. Lassan és mélyen. Bármelyik
pillanatban elélvezhettem. Ez volt a legerotikusabb dolog,
amit valaha láttam vagy csináltam, és csupán a jéghegy
csúcsa ahhoz képest, amit akartam.
– Mitch…
– Igen, bébi?
– Többet akarok.
– Gyorsabban?
– Igen.
– Keményebben?
– Igen, igen.
– Most én jövök, én nem moccanok – húztam ki az ujjamat.
– Lovagold meg a farkamat úgy, ahogy akarod. Mutasd meg,
mennyire kell neked!
– Előbb tedd vissza oda az ujjad. Az jó érzés volt – suttogta.
Lehajoltam, és körbenyaltam a hátsó rés körül, mielőtt
megint bedugtam az ujjamat. A  hüvelykujjam a
fenékvágatában pihent, miközben gyorsan és keményen
mozgott rajtam.
Egyszer odatévedt a tekintetem a gyűrűre az
éjjeliszekrényen, ami mintha gúnyolódott volna velem.
Hirtelen eluralkodott rajtam a késztetés, hogy kisajátítsam a
testét, és keményen belényomuljak a mozdulatlansági
fogadalmam ellenére. Nekicsapódtak a golyóim, aztán még
tempósabban mozgott rajtam, hogy tartsa a ritmust. Éreztem,
hogy összehúzódnak az izmai, amiből tudtam, hogy mindjárt
elélvez. Abban a pillanatban én is elengedtem magam, és
lenyűgözve figyeltem, ahogy az utolsó cseppeket is kiszorítja

398
belőlem. A farkam erőteljesebben rándult össze, mint valaha.
Eldobom az agyam!
Még mindig lüktetve továbbra is ki-be jártam benne, pedig
már nem maradt egy csepp sem.
– Annyira szeretlek – csókoltam meg a hátát gyengéden.
Megfordult, vadul szájon csókolt, és átölelte a nyakamat.
– Jaj, istenem – nézett a szemembe. – Megint sírsz.
Baszki! Mi ütött belém? Amikor vele vagyok, mindig úgy
sírok, mint egy kisbaba, valahányszor kiürítem a tárat.
Szipogtam egyet, és szégyenkezve megráztam a fejemet.
– Úgy tűnik, hogy a farkam közvetlen összeköttetésben áll
a könnycsatornáimmal, amikor veled vagyok – érintettem
oda a homlokomat az övéhez. – Holnapra egy kicseszett roncs
leszek.
Mosolyogva megtörölte a szememet, aztán adott egy-egy
puszit mindkettőre.
– Még soha senkivel sem éreztem magam így – mondta. –
Mindig is szerettelek, de most… már abszolút függő lettem
tőled.
 
***
 
Besütött a szobába a reggeli napfény, amiben jobban
látszottak a halványszőke pihék Skylar testén. Még mindig
hitetlenkedve bámultam őt a tegnap éjszaka után. Miután
még néhányszor szeretkeztünk, az egész éjszakát azzal
töltöttem, hogy csak néztem, ahogy alszik. Eszembe jutott,
amikor az ágyában virrasztottam mellette még évekkel
ezelőtt, mielőtt Brooklynba költözött. Akkor mások voltak a

399
körülmények, ám a bizonytalanság, amire ébredtem,
kísértetiesen hasonlított.
Nem akartam hagyni, hogy visszamenjen hozzá. Még egy
pillanatra sem.
Tizenegyre kellett odamennünk a házhoz, egy órával az
átadás előtt. Késésben voltunk, így elkezdtem csókolgatni a
nyakát.
– Ébredj, bébi! Nemsokára mennünk kell. Csinálni akarok
veled valamit, mielőtt elindulunk.
Tiltakozva morgott egyet, aztán kinyújtóztatta a karját. Én
pedig felkeltem az ágyból, és kiszaladtam a kocsihoz a
fürdőnadrágomért.
Mire visszaértem, megint elszenderedett. Benyúltam a
fiókba, fogtam egy fekete bikinialsót, és nekiláttam ráadni.
– Mit csinálsz? – kérdezte ásítozva.
– Még egyszer meg akarok mártózni az óceánban, mielőtt
elmegyünk. Nincs sok időnk.
Felemeltem az ágyból, hogy ölben levigyem a lépcsőn.
– A felsőrésszel mi lesz?
–  Nem találtam. Amúgy sincs rá szükséged. Senki sincs a
környéken.
A  karjaimban vittem egészen a partig, ahol letettem, és
felé nyújtottam a kezemet. Derékig bementünk a vízbe.
Egyszer csak halványulni kezdett a napfény, mintha délelőtti
zivatar közeledne. Tökéletesen jelképezte az érzéseimet:
öröm, amit hirtelen beárnyékol a kopár valóság.
Ez egyáltalán nem olyan volt, mint a legutóbbi
bolondozásunk a vízben. Most csak fogtuk egymás kezét,
bámultuk a halványuló napot, és tudtuk, hogy a következő

400
néhány nap próbára teszi majd a szerelmünket.
–  Szükségem lesz néhány napra, amikor visszaérünk, jó?
Eldöntöttem, hogy teljesen őszinte leszek Kevinnel erről az
útról. Megérdemli, hogy tudja az igazat.
– Megértem – feleltem gombócot érezve a torkomban.
Bűntudat villant át az arcán. Feldühített, hogy hagyta,
hogy ez beárnyékolja az utolsó közös pillanatainkat itt.
–  Egy pillanatra se szégyelld magad amiatt, amit
csináltunk – tettem a két vállára a kezemet. – Nem vagy rossz
ember. Ez az éjszaka volt a legtisztább dolog, amit valaha
átéltem. Bármi történjen is holnap vagy azután, sohasem
fogom elfelejteni, amíg csak élek.
 
***
 
Skylar és én külön kocsival parkoltunk le a felújított ház előtt.
Kiment a sajtóközlemény, úgyhogy egy órán belül vártuk az
újságírókat a helyi önkormányzat munkatársaival, a
szomszédokkal és a tulajdonosok rokonaival együtt.
Skylar körbesétált, kinyitotta az ablakokat, és megpaskolta
a párnákat. A srácok közül néhányan kávéztak és fánkot ettek
odalent a konyhában. Úgy tettem, mintha elfoglalt lennék, ám
igazából egész végig azon rágódtam, hogy visszahúzta az
ujjára azt a gyémántgyűrűt. Lehet, hogy túl sokat láttam bele
a dologba, de felhúzta az agyamat. Az átadás után éppen csak
arra lesz ideje, hogy visszamenjen a tengerparti házba,
bezárja maga mögött az ajtót, és egyenesen a reptér felé
vegye az irányt. Nem lesz idő beszélgetni vagy rendesen
elbúcsúzni.

401
 Nagyon büszke voltam arra, hogy hogyan kezeltem ma
délelőtt a dolgokat, de a gyűrű az ujján megint felébresztette
bennem a régi féltékenységet, így megerősítésre volt
szükségem.
Megállt az egyik hálószoba ajtajában, ahol éppen
befejeztem egy kilazult szeg kalapálását egy padlódeszkán.
– Tudok neked segíteni valamiben? – kérdezte.
–  Igen, tudsz – koppant a kalapács a földön, amikor
elengedtem. – Csukd be az ajtót!
– Miért?
– Csak csukd be! Vagyis zárd kulcsra!
– Mit szeretnél? – kattant a zár.
Felálltam, odamentem hozzá, és belefúrtam az arcomat a
nyakába, hogy magamba szívjam a bőre illatát.
– Éreznem kell az ízedet.
– Vannak odalent.
– Ülj le az ágyra!
Látszott rajta, hogy aggódik, hogy valaki rajtakap minket,
de attól még engedelmeskedett. Az  ágy végéhez térdelve
egyetlen gyors mozdulattal magamhoz húztam a csípőjét,
felemeltem a szoknyáját és széttártam a combjait. Még rajta
volt a bugyi, amikor elkezdtem gyengéden csókolgatni.
Átszivárgott a nedvesség a selymes anyagon keresztül.
Keményen odanyomta magát a számhoz, és beletúrt a
hajamba. Aztán óvatosan lehúztam róla a bugyit a fogammal.
–  Még mindig aggódsz amiatt, hogy vannak odalent? –
suttogtam.
Megrázta a fejét, és érthetetlenül motyogott valamit.
–  Szerintem sem – mondtam, mielőtt rátapasztottam a

402
számat a csiklójára, és elkezdtem szívogatni.
Vonaglott az erőteljes nyelvcsapásaim alatt, az ujjaim
pedig mozogni kezdtek a forró nyílásban.
Imádtam, hogy milyen hatással vagyok Skylarre.
Valószínűleg bármire rá tudnám venni az ágyban. Erről az
előnyről biztosan nem feledkezem meg. De attól, hogy
visszavette a gyűrűjét, mégis megkérdőjeleződött bennem
minden, ami az éjszaka történt. Tépelődni kezdtem, amíg
faltam őt. Ez most végül is csak egy légyott, vagy komolyan
gondolta, amikor azt mondta, hogy elhagyja? Tudtam, hogy
kegyetlenség, ám hirtelen abbahagytam.
– Mi az? – emelte fel a fejét.
–  Megint rajtad van az a gyűrű – álltam fel levegőért
kapkodva. – Ha tényleg le akarod zárni a dolgot, miért vetted
vissza?
Lepillantott a gyűrűre a kezén, és szinte meglepődött rajta,
hogy ott van.
– Bele sem gondoltam. Csak reflex volt.
– Hát én meg kurvára csak ezen tudtam gondolkodni.
–  Visszaadom neki a gyűrűt, Mitch – állt fel, hogy a két
tenyere közé vegye az arcomat. – Sajnálom, hogy kételkedsz a
szándékaimban azért, mert felvettem. Egyértelműbbé kellett
volna tennem. Nem nagyon tudok tiszta fejjel gondolkodni,
mert annyira ideges vagyok, hogy el kell mondanom neki.
–  Én csak… – húztam magamhoz kalapáló szívvel. – Egy
kicsit megőrülök, amikor rólad van szó, ha nem vetted még
észre. A  tegnap este után semmivé foszlott az addigi
türelmem. Már egyszerűen nem bírom el a gondolatát annak,
hogy vele legyél. Ne haragudj, ha túlreagáltam.

403
 –  Ne magyarázkodj. Ebből is tudom, hogy mennyire
szeretsz, és segít megerősíteni, hogy jó döntést hozok –
csókolt meg gyengéden. – Szeretlek.
Ezt nem győztem elégszer hallani.
– Öt évig vártam azt remélve, hogy visszajössz hozzám, de
sohasem hittem volna, hogy tényleg megteszed. Bocsáss meg,
ha nehezen hiszem el, mert olyan szürreálisnak tűnik! Ha az
egész hátralévő életemet azzal töltöm, hogy próbálom
bebizonyítani neked, milyen hálás vagyok és mennyire
szeretlek, még az sem lesz elég.
– Nem kell bizonygatnod semmit. Csak szeress!
– Be kéne fejeznem, amit a kiakadásom előtt elkezdtem, de
most egyszerűen muszáj benned lennem. Jó?
–  Semmi másra nem vágyom jobban, de gyorsnak kell
lennünk.
–  Az  menni fog – csatoltam ki az övemet. – Mit szólnál öt
másodperchez?
– Annyira nem muszáj gyorsnak lenned – vihogott.
Hanyatt döntöttem az ágyon. Még csak félig toltam le a
nadrágomat, amikor beléhatoltam, és elállt a lélegzetem attól,
milyen elképesztően forró a puncija. Csupán órák teltek el
azóta, hogy legutóbb benne voltam, de mintha egy
örökkévalóság lett volna. Nem tudtam betelni vele. Egész nap
ezt akartam, mindennap.
Eddig mindig eszeveszettül és kétségbeesetten
szeretkeztünk, de ez a pillanat más volt. Belelazultam a
dologba, mert életemben először elhittem, hogy ő tényleg az
enyém. Megengedtem magamnak, hogy átéljek minden
mozzanatot, és a jelenben maradtam anélkül, hogy

404
elhomályosította volna a tudatomat az aggodalom vagy a
kételkedés. Így valójában érezhettem a testemmel, hogy mit
üzen nekem az övével. Minden egyes mozdulattal valami újat
adott magából: ahogy megfeszültek az izmai a farkam körül,
ahogy belém kapaszkodott, mintha az élete múlna rajta,
ahogy minden egyes lélegzetvétele olyan volt, mintha azon
múlna, hogy összeforr a testünk. Megmutatta nekem, hogy
meghozta a döntést.
Mennyország.
Nem lehet szavakkal kifejezni, hogy mennyire szeretem
ezt a nőt. Amikor együtt eljutottunk a csúcsra, megint jöttek
azok a hülye könnyek. Szívem szerint felordítottam volna,
hogy „gyere hozzám feleségül, Skylar!”, amikor beleélveztem,
ám az agyam közbelépett. Nem tűnt ideálisnak, hogy a tőlem
megszokott bőgős orgazmus közepette kérjem meg a kezét,
ezért inkább ejtettem a témát.
Hangok hallatszottak a lépcső aljából. Kocsiajtók
csapódtak odakint. Közelgett az átadás időpontja, kezdtek
megérkezni az emberek.
–  Ki kell mennünk – harapdálta gyengéden az orromat,
miközben mosolyogva megtörölte a szememet. Még mindig
rajta feküdtem, de vonakodva kihúztam a farkamat.
Skylar kiment a szobából nyíló fürdőbe, hogy rendbe
szedje magát, én pedig felhúztam a nadrágomat, és
összekaptam magam. Nem lett volna jó úgy lemenni a
srácokhoz, hogy látszik rajtam, hogy sírtam.
Még váltottunk egy szenvedélyes csókot, mielőtt kimentem
a szobából. Ő  egy kicsit később jött ki, hogy ne legyen túl
feltűnő a félrevonulásunk.

405
 Villanó vakuk és beszélgetések zaja várt a földszinten.
Skylar nem sokkal utána jelent meg, tökéletesen
összeszedetten, egyetlen zabolátlan hajtincs nélkül. Senki sem
mondta volna meg róla, hogy keményen megdugták néhány
perce.
Egy helyi riporter éppen interjút készített Skylarrel a
sarokban. A szoba túlsó végéből figyeltem kávét kortyolgatva,
miközben részletesen elmagyarázta egy ház berendezésének
a folyamatát szűk költségvetés mellett, ilyen rövid idő alatt.
Hívtak a mobilomon, hogy a Johansen család öt perc
múlva itt van.
Amikor megérkeztek, mindenkin eluralkodtak az
érzelmek. Megfizethetetlen volt látni, ahogy színtiszta
örömmel és hálával végigjárták az összes helyiséget.
A  rámpától különösen meghatódtak, amit a fiuknak
szereltünk fel. A  fürdőszobákat is úgy alakítottuk ki, hogy
használni tudja őket. Összességében tehát a meglepetés
hatalmas siker lett.
Miután a sajtó képviselői távoztak, mi is elmehettünk, és
hagyhattuk a családot, hogy örüljenek az új otthonuknak.
Követtem Skylart vissza a Sandbridge Beachre, hogy
használja a mosdót, és összeszedje a holmijait. Aztán kimegy
majd a reptérre a bérelt kocsival, és felszáll a gépre. Én pedig
útra kelek abban a reményben, hogy késő estére odaérek
New Jersey-be.
Nem akartam elengedni. Odamentem mögé, miközben a
bőröndje fogantyújával babrált.
–  Mondd le a repjegyfoglalást! – mondtam neki a nyakát
csókolgatva. – Gyere haza velem kocsival! Megállhatunk

406
Washingtonban vacsorázni.
– Nem megy – fordult meg, hogy végighúzza a hüvelykujját
a borostás államon. – Haza kell mennem, hogy túl legyek
rajta.
– Ma este beszélsz vele?
–  Attól függ, hogy mikor érek oda – nézett le idegesen a
padlóra, és kifújta magát. – Vagy ma este, vagy holnap.
– Mondd el neki ma este!
– Miért?
–  Nem akarom, hogy hozzád érjen. Mit fogsz csinálni, ha
próbálkozik valamivel?
– Ennyire nem gondoltam végig.
–  Mondd el neki, amikor visszaérsz! Aztán szeretném, ha
fognád a cuccaidat, és átjönnél hozzám. Anya majd beenged,
ha én még nem érek haza addigra.
– Mitch, egy kicsit óvatosabban kell ezt intéznem. Lesz egy
csomó kérdése. Nem mondhatom neki egyszerűen azt, hogy
öt év után elhagyom azért a férfiért, akiről azt hiszi, hogy
traumát okozott nekem, utána meg kisétálok az ajtón… Ennél
fontosabb nekem.
Bakker. Valószínűleg igaza van. Túlságosan is jól tudtam,
milyen érzés elveszíteni, szóval nagyon kellett volna
sajnálnom a szerencsétlen flótást, viszont képtelen voltam
túllépni a saját izgatottságomon és féltékenységemen. Azt
akartam, hogy Skylar minél előbb az én házamban és az én
ágyamban legyen.
–  Oké, megértem. Nem erőltetem. De biztos, hogy nem
gondoltad meg magad, és nem akarsz velem jönni kocsival?
Megrázta a fejét.

407
 – Szeretlek, Skylar Marie Seymour – csókoltam meg, aztán
jól ráharaptam az alsó ajkára.
– Én is szeretlek.
– Jó utat! Kérlek, hívj, amikor landoltál! Én még a kocsiban
leszek.
– Rendben.
Kihúzta a bőröndjét az ajtón, én pedig követtem. Miután
betettem a poggyászt a csomagtartóba, még váltottunk egy
csókot, aztán kihajtott a murvával felszórt kocsifelhajtóról az
útra. Néztem, ahogy teljesen eltűnik a távolban.
Kísérteties csend telepedett a házra. Ő  már elment, de a
parfümjének virágillata csiklandozta az orromat az
előszobában. Máris hiányzott. Felkaptam az egyik hajgumiját,
ami leesett a földre, és végiggondoltam az együtt töltött
hetünket. Képtelen voltam visszafogni a mosolyomat.
Kiléptem az üvegbetétes ajtón, hogy még egyszer, utoljára
megcsodáljam az óceánt, mielőtt kulcsra zárom a házat. Ez a
hely mindig is különleges marad majd a számomra az itt
történtek miatt. Megjegyeztem magamban, hogy jövőre is
intézzek egy foglalást. Elhozhatnánk ide Henryt és anyát is,
hogy hagyományt teremtsünk vele. A  fiam imád a
tengerparton játszani. Megnyugtatja a víz. Mindig is azt
mondtam, hogy már csak emiatt is szívesen költöznék az
óceán közelébe.
A  minden eddiginél fényesebb jövőről ábrándoztam,
amikor kopogtattak.
Visszajött.
Izgatottan dobogó szívvel mentem oda, hogy ajtót nyissak.
Kiderült, hogy egyáltalán nem hozzá megy haza.

408
 Mert a pasas állt ott, az ökle pedig egyenesen az arcom felé
lendült.
 

409
 30. FEJEZET
Skylar
 
 
Amikor landolt a gépem, és besétáltam a newarki reptér
termináljára, egyszerűen tudtam, hogy valami nem stimmel.
Kevin sohasem késett sehonnan. Két napja még ragaszkodott
hozzá, hogy értem jöjjön, most mégsem láttam sehol.
Mindazok után, ami Mitchcsel történt, ostoba módon
elfelejtettem töltőre tenni a telefonomat előző este. Akkor
láttam, hogy teljesen lemerült, amikor felszálltam a gépre, a
töltőt pedig a bőröndben felejtettem. Így senkit sem tudtam
elérni. Nem is tudtam Kevin számát fejből, mert olyan régóta
benne volt a telefonomban.
Már csak az én bőröndöm körözött utolsóként a
futószalagon, amikor levettem, és arra jutottam, hogy Kevin
nem jön. Rossz érzésem támadt, ahogy ott álltam a zsúfolt
poggyászkiadó részen, és nem tudtam, hová menjek, mit
csináljak. Beszállási felhívások hallatszottak a
hangosbemondóból, és emberek ütköztek nekem, miközben
ott álltam kábán és értetlenül.
Végül egy reptéri dolgozó intézett nekem transzfert, ami
hazáig vitt.
Összevissza vert a szívem, ahogy a házunk felé közeledtem
a Bayberry Lane-en. Reszkető kézzel tettem a kulcsot a zárba,

410
de nem moccant. Ellenőriztem, hogy nem rossz kulccsal
próbálkozom-e, aztán észrevettem a lecserélt zárat.
Ugatás hallatszott a fenti hálószobából. Seamus! Évek óta
nem csinálta. Valami nem stimmelt. Kezdtem pánikba esni.
Kevin tudta.
Csiripeltek a madarak, ahogy eszelősen jobbra-balra
tekingetve szinte azt vártam, hogy kiugorjon a bokorból, vagy
ilyesmi.
Beszálltam a kocsimba, hogy töltőre tegyem a telefonomat,
és elindultam céltalanul furikázni a környéken. Megálltam
egy csapatnyi srác miatt, akik az utcán hokiztak, és elkezdtem
izzadni. Éreztem, hogy valami rossz fog történni.
Amikor végre bekapcsolt a telefonom, félreálltam az
autóval. Tíz nem fogadott hívásom volt, néhány olvasatlan
üzenettel. Mindegyik Mitchtől, kivéve egyet, amelyik
Kevintől.
Egy kép volt benne Mitchről és rólam, ahogy ma reggel
egymás kezét fogva állunk a vízben.
Összeszorult a szívem, döbbenten a szám elé kaptam a
kezemet. Alatta csak ennyi szöveg állt: Hogy tehetted ezt
velünk?
Nem volt tőle több üzenet, hívás sem. Ha ő csinálta ezt a
képet, akkor az azt jelenti, hogy elment Virginiába. Eszembe
jutott, vajon mit láthatott még. Mielőtt viszont
továbbgondolhattam volna az egészet, megcsörrent a
telefonom.
Mitch volt az.
– Mitch? Képzeld, Kevin…
– Tudja.

411
 –  Most landoltam. Lemerült a telefonom – hadartam. –
Küldött nekem egy képet…
–  Próbálj megnyugodni! Figyelj rám, Skylar! Idejött a
tengerparti házba.
– Micsoda?
–  Rögtön azután, hogy elmentél, kopogtak az ajtón.
Kinyitottam, mert azt hittem, te jöttél vissza. Ő  volt, és
behúzott nekem egyet.
Ne!
– Jól vagy?
–  Van egy kis monoklim, de megvagyok. Másodszor is
megpróbált megütni, de letepertem, és lefogtam a kezét.
Erősebb vagyok nála. Csak arra az első ütésre nem
számítottam.
– Hol van most? Te hol vagy?
–  Gondolom, hogy a gépen ül vissza New Jersey-be. Én
kocsival tartok hazafelé. Később tudtam elindulni, mert
vallatott egy darabig. Kivan, de nem hibáztatom érte.
– Mit mondtál neki?
– Elmondtam neki az igazat arról, hogy újra találkoztunk,
és szerelmesek vagyunk. Nem emlékszem minden részletére
annak, amit mondtam, de lényegében megvádolt, hogy
manipulállak téged. Felhozta, hogy mennyire ki voltál
borulva, amikor megismert. Azt mondta, hogy ha olyan hülye
vagy, hogy mindazok után visszajössz hozzám, akkor
megérdemeljük egymást.
– Mondta, hogy mióta volt Virginiában? És mennyit látott?
–  Úgy vettem ki a szavaiból, hogy egy ma hajnali járattal
jött. Nem hinném, hogy ott volt tegnap este. Azt mondta, hogy

412
megnézte a laptopodat, és megtalálta az e-mailt, amit az út
előtt küldtem neked. Amikor meglátta a nevemet, rájött.
Szerintem megvárta, hogy elindulj a reptérre, hogy
lerendezze velem, mint férfi a férfival, anélkül, hogy végig
kéne nézned.
–  Biztos azután kezdett el kémkedni utánam, hogy
nehezen mondtam ki neki tegnap este a telefonban, hogy
szeretem – döntöttem hátra a fejemet a támlának.
– Mindegy, most már mindent tud. Nagyon sajnálom, hogy
így történt, de azt szeretném, hogy tartsd magad távol attól a
háztól.
–  Kizárt engem, de muszáj itt megvárnom, és este elé
állnom.
– Nem akarom, hogy egyedül tedd.
– Nem fog bántani.
–  Engem kurvára megütött, gondolkodás nélkül. Sohasem
bocsátanám meg magamnak, ha kezet emelne rád.
– Engem nem ütne meg. Biztosra veszem, hogy előtted még
senkinek sem húzott be soha életében. Nem olyan a
természete.
– Én még órákig úton leszek. Ha előbb érne oda, mint én,
és ragaszkodsz ehhez, akkor fel kell töltened a telefonodat, és
hívni a rendőrséget, ha akár csak hozzád ér. Megértetted?
– Ne aggódj!
Miután letettem, visszamentem a házhoz, és leparkoltam
előtte. Lement a nap, de két óra múlva még nyoma sem volt
Kevinnek. Nem vette fel a telefont, így nem volt más
választásom, mint tovább várni. Nem ettem és nem ittam
semmit, de amúgy sem volt étvágyam.

413
 Fél tizenkettő körül közeledő fényszórókat láttam a hátam
mögött. Kevin beállt a garázsba, és rögtön becsukta a
távirányítású ajtót. Tudtam, hogy biztos látta, hogy idekint
állok.
Kiszáradt a szám, és úgy éreztem, hogy mindjárt bepisilek,
amikor odamentem a bejárati ajtóhoz, hogy bekopogjak. Nem
nyitotta ki. Elkezdtem dörömbölni, ameddig bírták a
bütykeim.
– Kevin, engedj be! – kiabáltam végül, miközben kicsordult
egy könnycsepp. Utáltam magamat, amiért fájdalmat okozok
neki.
Még mindig nem nyitott ajtót. Hallottam, hogy nyílik az
egyik emeleti ablak, aztán elkezdtek ruhák záporozni az
égből. Kevin kidobálta az összes ingóságomat a bokorba meg
a gyepre. Az ablak felé közeledve az egyik szoknyám landolt a
fejemen.
– Kérlek, beszéljünk! – kiáltottam.
–  Nincs mit megbeszélni. Azt akarom, hogy tűnj el az
összes szaroddal együtt.
– Nem akartam fájdalmat okozni neked. Beszélni akartam
veled, amikor hazaérek. Az út előtt nem történt semmi.
Seamus megint ugatott.
–  A  madarat is ki kéne dobnom az ablakon – hallottam
tőle.
– Ne!
Végre leállt, és kidugta a fejét. Dühösen elfintorodott.
–  Igazából nem tenném meg, Skylar. Ez a különbség
kettőnk között. Én nem vagyok rideg és szívtelen.
Miután úgy tűnt, hogy már minden egyes holmimat

414
kihajigálta a fűbe, eltűnt. Szégyenkezve végignéztem a
szanaszét heverő ruháimon. Amikor Seamus hirtelen
abbahagyta az ugatást, fülsüketítő lett a csend.
Megszakadt a szívem Kevinért. Szörnyű embernek
éreztem magam.
Egyszer csak lassan kinyílt a bejárati ajtó, én pedig
odamentem. Kevin a küszöbön elállta az utamat. Vöröslött a
szeme, az inge pedig nem volt betűrve. Elkeserítő volt ilyen
ziláltan látni.
– Szerettél egyáltalán valaha? – szólalt meg rekedten.
A tücskök ciripelését hallgatva lepillantottam a cipőjére, s
elgondolkodtam, hogyan válaszoljak finoman erre a kérdésre.
–  Szerintem igen. Nagyon fontos vagy nekem. Sokáig te
jelentetted nekem a világot. Sok tekintetben szeretlek, csak…
– Nem úgy, ahogy őt.
– Nem, nem ugyanúgy – kezdtem el sírni.
–  Bíznom kellett volna az ösztöneimben – rázta a fejét a
borotválatlan állát dörzsölgetve. – Tudtam, hogy már nagyon
régóta nem stimmel valami. Csak próbáltam nem törődni
vele, és reméltem, hogy majd jobb lesz.
Késztetést éreztem, hogy ezernyi dolgot mondjak neki,
hátha jobban érzi majd magát, de tudtam, hogy úgysem
számítana. Nem változtat semmin, ha kifogásokat keresek a
viselkedésemre. Megcsaltam őt azzal a férfival, akibe
szerelmes vagyok. Tegnap este valahogy felmentettem
magam, mert magamban lezártam a dolgokat Kevinnel, és
megfogadtam, hogy elmondom neki, amint visszaérek. Ez a
magyarázat viszont nem segített volna rajta. Fájni fog,
akármit mondok is, ezért inkább úgy döntöttem, hogy nem

415
sértegetem tovább a szánalmas kifogásommal.
–  Nem akarlak már látni ma este – jelentette ki. –
Hazaviheted a ruháidat… bárhol legyen is az a „haza”.
A  többi holmidat majd összepakolom, és elviszem anyádhoz.
Menj el, légy szíves!
–  Megértelek. Elmegyek. Kihozhatom legalább Seamust,
kérlek?
Felsóhajtva beengedett. Felmentem a lépcsőn, és amikor
beléptem a szobába, Seamus oldalra biccentett fejjel nézett
rám. Vijjogott, amikor megfogtam a ketrecét meg a
légáteresztő takaróját, és levittem. Annyi hurcoláson
keresztülment már, hogy biztos azt gondolta: „soha többet”.
Kevin ugyanott állt az ajtóban, és hűvös tekintettel nézett
rám, amikor visszaértem. Csak annyi időre tettem le Seamust,
hogy levegyem a gyémántgyűrűmet, és óvatosan odarakjam a
kisasztalra az előszobában.
Vetettem még egy utolsó pillantást a házra, amit sohasem
éreztem az otthonomnak, aztán vissza se néztem.
 
***
 
A  Darjeeling tea átmelegítette a torkomat, ahogy anyánál
ültem az ablakban, és azon tűnődtem, mivé lett az életem.
Egy hónap telt el a szóváltásunk óta Kevinnel. Egyszer
találkoztunk utána egy kávéra, főleg azért, mert könyörögtem
neki. Tudnom kellett, hogy nem utál engem. Meg akartam
erősíteni, hogy milyen nagyra becsültem a közös éveket, még
akkor is, ha úgy érzi, hogy eldobtam magamtól az egészet.
Nem sokat mondott, miközben én idegesen hadováltam

416
aznap. Nyilvánvalóan volt még benne keserűség, és
elzárkózott előlem. Megértettem. Valahol mélyen sohasem
fogok megbocsátani magamnak, amiért fájdalmat okoztam
neki, ám a találkozó jelentett számomra valami lezárásfélét.
Legalább beszélő viszonyban voltunk. Ez is több, mint amit
én nyújtottam volna neki fordított esetben. Felajánlottam,
hogy segítek vigyázni a házra, amíg nem sikerül eladni, de
nem fogadta el. Másnap elköltözött Kaliforniába. Nem rázott
meg a költözése, ami megerősített abban, hogy jól döntöttem.
Ha valaki azt mondta volna egy hónapja, hogy megint
anyánál fogok lakni, nem hittem volna el. Anya teljesen
ledöbbent, amikor megtudta, mi történt. Mit sem sejtett arról,
hogy Mitch megint képbe került, és tényleg odavolt Kevinért –
talán jobban, mint én valaha. Nem próbált meg rákontrázni a
bűntudatomra, de azért feszült volt az első néhány nap.
Mitch könyörgött, hogy költözzek hozzá. Semmire sem
vágytam jobban, de muszáj volt hozzászoktatnunk Henryt a
társaságomhoz, mielőtt betolakszom az életterükbe. Nem
kellett siettetni a dolgokat. Az  ő világukban élni azt is
jelentette, hogy egy napon talán szembe kell majd néznem
azzal, amivel reméltem, hogy soha: Charismával. Mi van, ha
eljön látogatóba? Attól rettegtem a legjobban, hogy
találkoznom kell vele. Sok minden megijesztett, de nem
eléggé ahhoz, hogy továbbra is külön éljem az életemet
Mitchtől.
Sőt, a legutóbbi néhány éjszaka úgy éreztem, hogy nem
tudok betelni vele. Mintha megint kamasz lány lettem volna.
Izgatottan vártam az esti üzenetét. Miután Henry elaludt,
Mitch írt, hogy menjek át. Az  ajtóban várt, figyelt az utca

417
túloldaláról. Ölbe kapott, mielőtt egyáltalán betettem volna a
lábamat a házba. Gyertyák pislákoltak a nappaliban, és ott
volt a kedvenc borom kinyitva. Muszáj volt csendben
maradnunk, mint két bujkáló tininek. Smároltunk a kanapén,
miközben néztünk valamit a Netflixen, amiből
elkerülhetetlenül agyeldobós szex kerekedett, mielőtt véget
ért volna a film. Életünkben most először tudtunk csak úgy
örülni egymásnak.
Ma délután, amikor felálltam, hogy letegyem a bögrémet a
konyhában, észrevettem egy fehér papírfecnit, amit az ajtó
alatt dughattak be.
 
Találkozzunk a kosárpalánknál háromkor.
 
Kuncogtam rajta, mert eszembe jutott, hogy a legelső
üzenet mintájára írta ezt, amit gyerekkorunkban hagyott
nekem.
Az  órám szerint tíz perc volt hátra háromig, így
visszamentem az ablakba várakozni. Nagyjából öt perc múlva
kijött Mitch és Henry. Mitch egy kicsiknek való műanyag
kosárpalánkot tartott a kezében. Letette a kocsifelhajtó
aszfaltjára, Henry pedig körbe-körbe rohangált. Mitch
küszködött, hogy lekösse a figyelmét, de Henry nem állt meg.
Végül elkapta a fiát, felemelte a levegőbe, és letette a palánk
elé. Megmutatta, hogy kell kosárra dobni a labdával, de
Henryt továbbra is jobban érdekelte, hogy a földet nézve
futkosson. Mitch megint felemelte, és rátette Henry mindkét
kezét a labdára, és bedobatta vele a kosárba. Amikor betalált,
Mitch lelkesen megtapsolta, Henry pedig megint elkezdett

418
körülötte rohangálni, mert egyáltalán nem érdekelte a játék.
Mitch csalódottan állt ott, hóna alatt a labdával. Belefájdult
a szívem a látványba, hogy ennyire igyekszik. Annyira jó apa.
Volt valami ebben a pillanatban, ahogy ott állt, egyedül
szembenézve a kihívással. Tényleg a részese akartam lenni
ennek… nem holnap, nem jövőre… hanem ma és mindörökre.
Annyira szeretem!
Fogtam a dzsekimet, aztán átszaladtam az utca túloldalára.
– Szia!
Mitchnek felderült az arca, amikor meglátott.
– Hát szia! Éppen időben jöttél.
Átöleltem a nyakát, ő pedig megcsókolt.
– Egy ideje figyeltelek titeket.
– Ja… Henry szívesebben kergeti a saját árnyékát a napon,
mintsem hogy kosarazzon.
– Semmi baj. Mindenkinek megvan a maga hobbija.
– Neked mi a hobbid? – hajolt közel parázsló tekintettel.
– Nekem te vagy a hobbim – ragadtam meg a pólóját.
– Tényleg? – morogta, miközben újra megcsókolt, finoman
harapdálva az alsó ajkamat.
– Tényleg.
– Jó, menj egy kicsit távolabb! Kezd merevedésem lenni.
Nevettem, ahogy félretette a műanyag palánkot. Henry
továbbra is a napfényben szaladgált a garázsajtónál.
– Szia, Henry! – mentem oda hozzá, és lehajoltam. Nem állt
meg, nem is nézett rám.
– Ritka jó formában van ma – állapította meg Mitch.
– Ha ezt akarja csinálni, akkor hadd csinálja.
– Akarsz játszani? – dobta ide a labdát Mitch.

419
 – Persze.
–  Emlékszel még a szabályokra? – emelgette a
szemöldökét.
– Én találtam ki azokat a szabályokat, Nichols.
– Igaz.
Felváltva dobtunk kosárra, és én voltam az első, aki
elhibázta.
–  Jól van – vakargatta az állát. – Mondj egy dolgot, amit
szeretsz bennem!
– Nem tudok.
– Muszáj.
–  Túl sok minden van ahhoz, hogy csak egyet mondjak.
Szeretem, hogy milyen fantasztikusan jó apa vagy. Szeretem,
hogy sohasem adtad fel teljesen a kettőnk dolgát, még akkor
sem, amikor én igen. Szeretem, ahogy felderül az arcod,
amikor meglátsz engem. Szeretem, hogy úgy tudsz bánni a
testemmel, ahogy senki más. Szeretem…
–  Még soha életemben nem éreztem magam ennyire
szerencsésnek – szakított félbe egy csókkal.
–  És szeretem, hogy úgy sírsz, mint egy kisbaba, amikor
elélvezel – fejeztem be.
–  Ó… szereted? Én csak bőgős orgazmusnak hívom.
Gondolkodom rajta, hogy kéne egy ilyen nevű koktél. Ez
lehetne az italkülönlegesség az esküvőnkön. Kitaláljuk a
hozzávalókat, és csak mi fogjuk tudni, mit jelent igazából.
– Hm, az esküvőnkön?
– Aha. Ha részedről is oké.
– Több mint oké – lábadt könnybe a szemem.
– Helyes. Mert soha többé nem engedlek el.

420
 A  kapucnis pulcsijának cipzárját piszkálva azon
töprengtem, amivel épp elő akartam hozakodni.
–  Szerintem előbb össze kéne költöznünk. Mit szólnál a
mai naphoz?
– Komolyan mondod? – vette két tenyere közé az arcomat,
és elkerekedett a szeme az izgalomtól.
– Igen. Úgy döntöttem, hogy elfogadom, amit felajánlottál.
Készen állok.
–  Menj! – eresztett el Mitch. – Fogd a cuccaidat, és gyere
vissza! Az ágyamban akarlak látni ma este.
– Csak még van egy kérdésem.
– Mi?
– Madarakat is befogadsz?
– Kizárólag vén perverz madarakat.
Nevetés közben odatévedt a tekintetem, ahol Henry
játszott. Abbahagyta a rohangálást, és felkapta a kosárlabdát,
ami felé gurult.
– Nézd csak, Mitch!
Mitch megfordult, hogy odanézzen.
Henry odament a kis palánkhoz, és lazán bedobta a labdát.
– Egy kicsit öntörvényű, azt hiszem – rázta a fejét Mitch.
– Az jó jel.
Pillanatokon belül megint az árnyékát kergette.
–  Gyere be! – húzta meg finoman Mitch a dzsekimet. –
Csináljunk vacsorát együtt! Aztán te leszel az ünnepi
desszertem. Holnap segítek neked a költözésben.
– Csak hadd ugorjak át Seamusért meg a pizsamámért!
Amint visszaértem Mitchhez és Henryhez, elnevettem
magam az abszurd helyzeten, hogy semmi más nincs nálam,

421
amikor hivatalosan is elköltözöm anyámtól, mint egy papagáj
kalitkában meg néhány ruhadarab.
Seamus eszeveszettül verdesni kezdett a szárnyával,
amikor meglátta, hol vagyunk.
–  Izgatottnak tűnik. Szerinted emlékszik a házra? –
kérdeztem.
–  Szerintem alig várja, hogy később rám szarjon. Ez a
véleményem.
Henry odajött a kalitkához, és bekukucskált.
– Látod a madarat, Henry? – borzolta meg a haját Mitch. –
Az egy madár. Seamusnek hívják. Mondd, hogy szia, madár!
Henry hirtelen elkezdte utánozni Seamus
szárnycsapkodását. Épületes látvány volt, ahogy ketten
csapkodnak egymásnak. Henry nevetésben tört ki, még hátra
is nézett, hogy mit szól hozzá Mitch.
–  Még sohasem láttam felpörögni valamitől, ami nem
kütyü – ragyogott fel Mitch arca.
Seamus mintha biztatta volna Henryt azzal, hogy egyre
gyorsabban verdesett a szárnyával. Amikor a papagáj
elkezdett bólogatni, Henry szívből felkacagott, és azt is
utánozta.
Összemosolyogtunk Mitchcsel.
–  Hát, azt hiszem, hogy ez a madár végre rátalált a
küldetésére – állapítottam meg.
Amikor Mitch megfogta a kalitkát, hogy bevigyük a házba,
Henry tiltakozva felkiáltott.
– Mah…
– Mit mondott?
–  Szerintem próbálja kimondani, hogy madár – mondta

422
csillogó szemmel Mitch. – Henry, kint szeretnél maradni a
madárral? – tette le a kalitkát.
– Mahdá.
– Ki is mondta! – állt el a lélegzetem.
– Az hiszem, ez az első igazi szava.
Ez a nap több okból is garantáltan emlékezetesre
sikeredett.
– Te jó Toledo!
Mitch és én egyszerre néztünk rá.
–  Mitch, Seamus már évek óta nem mondta ezt. Nagyon
fura.
–  Azt a mindenit! Olyan, mintha tudná, hogy most
rendeződnek vissza a dolgok úgy, ahogy lenniük kell.
Ez a helyzet az igaz szerelemmel. Újjá tud születni a
hamvaiból, mert a forrása elpusztíthatatlan. A  felszínéről
darabok törhetnek le és veszhetnek el, de ha az ember elég
szerencsés ahhoz, hogy megtalálja, és újra összerakja, akkor
végül erősebb lesz, mint valaha.
Csak ez járt a fejemben, ahogy ott álltam a
kosárlabdapályánkon Mitchcsel. Mindazok után, amin
keresztülmentünk, azon kaptuk magunkat, hogy új és jobb
életet kezdünk pontosan ugyanott, ahol minden elkezdődött.
 

423
 EPILÓGUS
Skylar
 
 
Nem is lehetett volna szebb időnk a szombati kerti partihoz.
Meleg volt, de száraz és nem párás levegő. Mitch a kinti
asztalok letakarításával foglalatoskodott, én pedig egy
szedett-vedett bárpultot állítottam éppen össze a
vendégeinknek. Janis bébiszitterkedett, így nyugodtan
előkészíthettünk mindent.
Amikor a postaautó elhajtott, odasétáltam a flip-flop
papucsomban a postaládához, és átböngésztem a számlák és
a kuponos szórólapok halmazát. Rögtön megakadt a
tekintetem egy nemzetközi küldeményen, amin ott díszelgett
a légiposta kifejezés. Skylar Nicholsnak címezték. A  feladó
címe London volt. Hirtelen úgy éreztem, kezd visszajönni a
reggeli gofri.
Ne most!
Semmiképpen sem hagyhattam, hogy ez tönkretegye a
napunkat.
Körülnéztem, amikor visszamentem a házba, és
felszaladtam a fenti fürdőszobába, hogy magamra csukjam az
ajtót. Reméltem, hogy Charisma nem problémázni akar
velünk. Évek óta egyszer sem jött vissza az országba, amióta
újra együtt vagyunk Mitchcsel. Egyszer sem kellett

424
szembekerülnöm vele úgy, ahogy tartottam tőle.
A  boríték megvágta a kezemet, miközben sietve
kibontottam a levelet. Kézzel írta, drágának tűnő papírra.
 
Kedves Skylar!
Gondolom, én vagyok az utolsó ember, akitől levelet
akarsz kapni. Teljesen megértem. Ez a levél inkább az én
javamat szolgálja, mint a tiédet.
A  lényegre térek. Bizonyos nemrégiben történt
életesemények hatására újragondoltam a viselkedésemet
az évek során. Súlyos egészségügyi problémám van, és
bár a részletektől megkíméllek, maradjunk annyiban,
hogy most már több közös van bennünk a Mitchcsel
közös múltunkon kívül.
Azért írok, mert úgy érzem, hogy bocsánatot kell
kérnem tőled, mielőtt túl késő lenne. Sajnálom, hogy
akaratlanul fájdalmat okoztam mindkettőtöknek.
Éretlenül, önző módon és kegyetlenül cselekedtem. Nem
várom el, hogy elfelejtsd, mert az valószínűleg lehetetlen.
Viszont arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem.
Ugyanakkor szeretnék neked köszönetet mondani,
amiért olyan anyja vagy a gyermekemnek, amilyet
megérdemel. Tisztában vagyok vele, hogy lényegében
elhagytam a fiamat. Részben amiatt, mert sohasem
voltam kifejezetten anyának való, de főleg azért, mert
biztosra veszem, hogy jobb neki nélkülem.
Gratulálok az esküvőtökhöz. Tényleg a legjobbakat
kívánom nektek. Bár gyanítom, hogy nem fogod elhinni,
de ez az igazság. Te és Mitch kétségtelenül

425
 összetartoztok, és bizonyítékul szolgáltok arra, hogy
mindig a sors nevet a végén. És a karma. Én vagyok rá az
élő bizonyíték.
Üdv:
Charisma Warner
 
Csak bámultam a levelet a kezemben. Nem tudtam, mire
véljem. Meglepett, hogy valami szomorúságfélét éreztem.
Tényleg sajnáltam őt. Sohasem fogja megtapasztalni azt a
fajta örömet, amit én napi szinten átéltem Henryvel, ahogy
segítettem neki a tanulásban, és megünnepeltünk minden
egyes lépést. Ráadásul Henry szeret engem, amit ki is mutat a
maga különleges módján. Én lettem az egyetlen anya az
életében.
Összehajtogattam a levelet, behunytam a szemem, és
elmondtam egy imát. Ha létezik jele az igazi megbocsátásnak,
akkor az az, hogy a legnagyobb ellensége jóllétéért
fohászkodik az ember. Utána olyan belső békét éreztem, ami
nem is jöhetett volna jobbkor.
Eldöntöttem, hogy Mitch nem ma fog értesülni erről a
levélről. Nem akartam felzaklatni, mert ez a nap túl fontos
volt mindkettőnknek. Bevittem a borítékot a hálószobába, és
betettem a fiókomba. Megfogadtam, hogy holnap
megmutatom neki.
Majdnem három éve házasodtunk össze. Nagyjából fél
évvel azután, hogy átköltöztem hozzá, egyik este megkért,
hogy üljek le megnézni vele egy filmet. Megnyomta a lejátszás
gombot, és egy válogatás jelent meg a képernyőn azokból a
fényképekből, amiket Angie készített rólunk az évek során.

426
A vetítés alatt John Legend All of Meje szólt.
Leesett az állam. Voltak olyan képek, ahol csak az
összekulcsolt kezünk látszott, és olyan is, ahol Mitch áhítattal
nézett rám, amikor nem tudta, hogy fotózzák. Már akkor is az
arcára volt írva, hogy milyen szerelmes. Voltak képek arról,
hogy megpuszilja a fejemet, amikor beteg voltam, a végzős
bálról és a Lake George-i kirándulásról. Az  ötévnyi szünet
viszont fájdalmasan szembetűnő volt, mielőtt megjelentek a
Henryvel közös fotók. A  legvégén pedig a „Folytatása
következik” felirat jelent meg a képernyőn, amit a „Hozzám
jössz feleségül?” követett. Sohasem fogom elfelejteni azt a
pillanatot, amikor felé fordultam, és belenéztem a szemébe.
Idegesen matatva vette elő a gyűrűt az ingzsebéből. Mintha
lett volna rá esély, hogy nemet mondjak.
Ez volt az egyik legszebb emlékem, amit csak az esküvő
szorított a második helyre életem szerelmével néhány
hónappal később, a családunk és a barátaink szűk körében.
Henrynél ott lehetett az iPad, hogy nyugton maradjon a
szertartás alatt. Elvileg le volt némítva, de rájött, hogy
kapcsolja vissza a hangot, méghozzá akkor, amikor a pap
éppen azt kérdezte, hogy van-e valakinek ellenvetése az
egybekelésünkkel szemben. Henry jelezte, hogy a Mekibe
akar menni.
A mai napból is kedves emlék lesz majd egyszer.
Mitch megjelent a hálószobánk ajtajában, kicsit
megijesztett.
– Hogy van a gyönyörű feleségem?
Megtörölte a homlokát a pólójával. Képtelen voltam
megunni, hogy a férjem testét bámuljam. A  férfiak mintha

427
mindig egyre jobban néznének ki az idő múlásával, és ez alól
Mitch sem jelentett kivételt. Ma különösen gusztán festett,
borotválatlan volt, és napbarnított. Teljesen kibújt a
pólójából, és ledobta a földre.
– Mit csinálsz?
Lehúzta a cipzárt a farmerján, hogy kilépjen belőle az
izmos lábával.
–  Most hívtam anyát, és csak délben érnek vissza.
Megkértem, hogy maradjanak egy kicsit tovább a játszótéren.
A  vendégek csak egyre jönnek. Találd ki, ki fog olyan
hangosan megdugni, ahogy szeretné, miután hónapok óta
először csak a miénk a ház? – nyomta oda a kemény
mellkasát a mellemhez, aztán levette rólam a felsőmet. –
Elképesztően kívánlak ma. Azóta, hogy reggel kinyitottam a
szememet. Odakint sem tudtam koncentrálni az előbb, mert
csak te jártál a fejemben.
– Csillapíthatatlan az étvágyad, ugye tudod?
–  Le akartam előtte zuhanyozni, de nem bírok várni –
szívogatta a nyakamat. – Remélem, nem bánod, hogy mocskos
vagyok.
– Ha én lennék az, számítana?
– Nem, bakker.
– Tudod, hogy amúgy is azt szeretem, ha mocskos vagy.
–  Francba, Skylar! – puszilgatta végig gyengéden a
mellemet, aztán lehajolt, hogy megcsókolja a hasamat.
Felegyenesedve hozzám dörgölte a farkát, ami megrándult. –
Érzed, milyen kemény?
Benyúltam a bokszeralsójába. Forró volt a farka, lüktetett
a kezemben.

428
 A  tekintetéből mindig meg tudtam állapítani, milyen
kedvében van éppen. Néha azt akarta, hogy én irányítsak, de
ez most nem olyan alkalom volt. Láttam rajta, hogy most
megszerzi, amit akar.
–  Mit szeretnél, bébi? – suttogtam a fülébe, miközben
lassan simogattam.
– Azt akarom, hogy bekapd.
Naná, igazam volt.
Letérdelve végighúztam a nyelvemet a vékony szőrcsíkon,
ami a köldökénél kezdődött, és az alsónadrágjában végződött.
Aztán bevettem a számba, ahol egészen a torkomig engedve
szívogatni kezdtem, a tövét pedig tovább simogattam a
kezemmel. Hátraengedett fejjel gyengéden beletúrt a
hajamba, és levegőért kapkodott. Egyébként folytattam volna,
de sóvárogtam azután, hogy szexeljek vele, amikor ilyen
hangulatban van.
– Hol akarod? – hagytam abba néhány perc után.
– Tudod, hol akarlak.
Mitch hanyatt dőlt az ágyon. Látszottak az erek a farkán,
ami olyan kemény volt, hogy egyenesen állt a levegőben.
Megmozdult a látványtól, ahogy fölé hajoltam, és még
utoljára lenyaltam a hegyéről a cseppeket.
Miután fölé helyezkedtem, felnyögött, amikor elmerült
bennem. Megragadta a csípőmet, és elkezdett ritmusra
mozgatni.
–  Ez maga a mennyország, olyan mélyen benned vagyok.
Elképesztően jó így!
–  Én is imádom – válaszoltam, a fenekem pedig súrolta a
golyóit.

429
 –  Baszki… pont erre volt szükségem – tette rá a durva
kezét a mellemre, hogy összenyomja őket.
Elkezdtem gyorsabban mozogni rajta. Felülről láthattam a
kemény testének minden egyes porcikáját. Az  ajkamat
megnyalva tovább lovagoltam rajta, miközben a kidolgozott
mellkasában gyönyörködtem, amin ott virított a nevem.
Amikor megemelte a csípőjét, még jobban kirajzolódtak a
kockák a hasán. Izgató volt nézni. Szó szerint csorgott a
nyálam tőle.
Kitágult a pupillája, amiből tudtam, hogy már nagyon
közel van.
– Imádom, ahogy rám nézel, miközben dugunk – morogta.
– Beléd akarok élvezni. Most! Nem bírom tovább
visszatartani.
Azonnal végigsöpört rajtam az orgazmus. Tudta, mennyire
szeretem, ha mocskos a szája. Néha egyetlen mondatába
került, hogy átbillenjek.
– Ó, igen! Igen!
Üres volt a ház, így nem fogta vissza magát, és
hangosabban kiabált, mint hónapok óta bármikor. Néztem,
ahogy hullámzik a mellkasa a szinte már durva elélvezésnél.
Mindkettőnk arcát eltakarta a hajam, amikor lehajoltam,
hogy megcsókoljam. A mellem rátapadt az izzadt mellkasára.
Készülődnünk kellett, ám a lelkem mélyén azt kívántam, hogy
bárcsak így maradhatnánk az ágyban egész nap.
– Kurvára fáj – szólalt meg.
– Micsoda?
– Hogy mennyire szeretlek.
– Azért sírsz? – gurultam le róla, és megtöröltem a szemét.

430
 – Nem tudom. Nem tudom visszatartani a könnyeket, mert
nem tudatosan szabályozom őket. De van egy elméletem.
– Mi az?
–  Ez mind valahonnan mélyebbről jön. Mintha a lelkem
hullatna örömkönnyeket, amikor szeretkezünk, mert egyesül
a másik felével – válaszolta.
– Ez gyönyörű – csókoltam meg a vállát. – Vagy az is lehet,
hogy csak nagyon jó a szex.
Mitch elkezdett csiklandozni, és lezavartunk még egy kört,
mielőtt kimentünk a fürdőszobába.
 
***
 

Mitch
 
Parázsló szénszag lengte be a hátsó kertet grillezés közben.
Bármelyik pillanatban megérkezhettek a vendégek. Éppen
jeget töltöttem a két italhűtőbe, amikor megszólalt a hátam
mögött egy vékony kis hang.
– Visszajöttünk, apuci.
Ettől a hangtól mindig megdobbant a szívem. Nem
győztem elégszer hallani, hogy így szólít.
Anya nagyjából tíz perccel azután érkezett, hogy
lezuhanyoztunk Skylarrel. Jó időzítés.
–  Hogy van az én kislányom? – kaptam fel Larát. – Jól
éreztétek magatokat a parkban?
– Nagyi vett nekünk cukorkát.
– Nagyi, attól ki fog rohadni a foguk – néztem rá anyára.
Henrynek tiszta ragacs volt az arca.

431
 –  Ez Lara nagy napja – vont vállat anya. – Megmondtam
neki, hogy választhat valamit a boltban, és azt kérte.
Henrynek is vettem.
– Azt hiszem, ma tehetünk kivételt – tettem le a lányomat,
aki vihogva közszemlére tette, hogy hiányzik az egyik elülső
foga, és megint bekapott egy cukorkát.
Ma ünnepeltük meg, hogy Lara örökbefogadását tegnap
hivatalosan is véglegesítettük. Egy ideje már tényleg úgy
éreztük, mintha a sajátunk lenne. Ötévesen már több mint
egy esztendeje velünk élt.
Skylarrel nagyjából másfél éve döntöttük el, hogy
szeretnénk örökbe fogadni egy újszülöttet, de azt mondták,
hogy túl hosszú a várólista. Hajlandóak lettünk volna várni,
de aztán megemlítették, hogy van egy kislány, aki egyéves
kora óta ideiglenes nevelőszülőknél lakik, és otthonra van
szüksége. Még csak három és fél éves volt akkor, a haját pedig
két kis copfban hordta. Amikor megláttam, egyszerűen
tudtam, hogy ő a lányom. Sosem gondoltam volna, hogy
akkora szerencsém lesz, hogy két copfos lányba is
beleszeretek életemben. Larával így történt, méghozzá
azonnal. Ráadásul szinte úgy nézett ki, mint egy kicsi Skylar a
vörösesbarna hajával meg a néhány szeplővel az arcán.
Lara nagyon jó kishúga volt Henrynek, sőt még az
autizmusát is elmagyarázta a maga aranyos módján azoknak,
akik nyilvános helyen megbámultak minket.
–  Nem rosszalkodik – mondta. – Ő  a bátyám, és
autizmussal él. Tessék rákeresni a neten.
Megkönnyebbülés volt a tudat, hogy Henrynek lesz egy
húga, aki majd vigyáz rá akkor is, amikor nekem egyszer

432
majd nem lesz rá lehetőségem.
– Apuci, fogócskázunk?
–  Hadd tegyek oda néhány szelet húst sülni, aztán
fogócskázunk egyet.
Belekapaszkodott a lábamba, amíg rátettem a nyers húst a
rácsra. Kis kezével a térdemet fogta, a nagy szemével pedig
felnézett rám, amitől elmosolyodtam.
Kergetőztünk egy kicsit a kertben, miközben elkezdtek
szállingózni a kapun a vendégek. Egyszerre jött Skylar
néhány barátja a kórházi önkéntes csoportból, és Davey meg
Zena a kislányukkal, Denával. Aztán a szomszédok is
megjelentek, enni- és innivalóval a kezükben.
Skylar anyukája volt a következő, utána pedig Jake és
Nina, akik egyenesen Bostonból jöttek.
Skylar nagyjából hatféle köretet csinált, és hozzálátott,
hogy kirakja őket a büféasztalra. Henry odament hozzá, hogy
kérjen valamit az iPadje segítségével. Skylar nem tudta, hogy
nézem őt, ahogy mindent abbahagyva felkapja, és puszit
nyom az orrára. Henry nem változott és nem javult sokat az
évek alatt. A  beszéde még mindig nem fejlődött úgy, ahogy
reméltük, de két szót azért tudott: madár és mama. A  fiam,
aki annak idején közvetetten hozzájárult ahhoz, hogy
szétmenjünk, a mi fiunkká vált, és a részéve mindannak, ami
megint összetartott bennünket. Én lettem az iskolapéldája
annak, hogy egy apró döntés mennyire kihathat egy egész
életre. Néha, ha az embernek szerencséje van, akkor a
legnagyobb nehézségből a legnagyobb áldás kerekedhet. Csak
időbe telik meglátni, hogy Isten a maga titokzatos módján
dolgozik.

433
 – Helló, Bitch! – hallottam Jake-et a hátam mögött.
– Köszi, hogy megtettétek a nagy utat, Jake – csaptam bele
a tenyerébe.
–  Alap, haver. Elhoztam a kedvenc karaokeszettemet
későbbre. Hol tartod a jóféle piákat? – emelt fel két poharat.
–  Van ott egy szedett-vedett bárpult. Mindent megtalálsz
alatta.
–  Hogy kell csinálni azt a gyümölcsös italt, amit az
esküvőtökön osztogattak? Nina olyat kér. Valami segghülye
neve volt, nem? Hogy is hívták?
– Bőgős orgazmus.
– Te találtad ki ezt a baromságot?
–  Aha. Áfonyás vodka, Sprite és friss málna. Elvileg van
hozzá minden.
– Vágom. Te kérsz egyet?
– Miért ne?
Körülnéztem az emberekkel teli kertemben. Henry a
trambulinon ugrált a testvérével. Anya és Tish koccintottak a
lányunokájuk egészségére. Nagy megkönnyebbülésünkre
felmelegítették a barátságukat, miután újra összejöttünk.
Nina odajött, adott egy puszit az arcomra, és mielőtt
továbbment, megszorította a vállamat.
– Remek parti. Gratulálok!
Mindenkit láttam, csak őt nem. Hol van Skylar? Végül
kiszúrtam, hogy a kert sarkából vigyorog rám, mintha arra
várt volna, hogy észrevegyem. Meglibbent a haja a szellőtől,
és mint mindig, most is elállt tőle a lélegzetem. Egymásra
néztünk, és színtiszta öröm töltötte el a lelkemet. Végtelenül
hálás voltam azért, hogy a helyére került az életem.

434
 Odajött hozzám, és átölelte a nyakamat. Mintha mindenki
más háttérbe szorult volna.
– Köszönöm – érintettem oda a homlokomat az övéhez.
– Mit? – kérdezte.
–  Hogy általad valami örömteli dologra gondolhatok
életem minden egyes napján.
–  Marha jó vagyok ebben a pultos témában, baszki – jött
oda Jake két itallal. – Kóstold meg!
– Az egy bőgős orgazmus? – érdeklődött Skylar.
–  A  férjed elmondta, hogy kell csinálni – bólintott Jake.
Ideadta nekem az egyiket, aztán Skylarnek a másikat.
–  Köszi, de én ma este maradok a kólánál – legyintett
Skylar.
–  Oké – pillantott oda Jake Ninára, aki éppen egy
szomszéddal csevegett. – Akkor több marad az én kis
piásomnak.
Miután elment, rátettem a kezemet Skylar hasára, ő pedig
mosolyogva felnézett rám. Azt mondják, hogy az ilyesmi
akkor történik meg, amikor az ember nem is próbálkozik,
amikor a legkevésbé számít rá. Senki sem tudta a titkot, ami
még csak a kettőnké volt. Még túl korai és kockázatos lett
volna bármit is mondani. Az  orvosok mindig is mondták,
hogy nehéz lesz – hacsak nem lehetetlen –, de szemlátomást
nem lehetetlen. Igenis történnek csodák, mi pedig hónapról
hónapra lélegzet-visszafojtva vártunk, reménykedve és
fohászkodva azért, hogy velünk is megtörténjen.
– Be van ez kapcsolva? – paskolta meg Jake a mikrofont. –
Halló!
Skylarrel felnéztünk.

435
 –  Egy régi dallal szeretném kezdeni a ma esti mulatságot.
Régi, de attól még jó. Bitch, ez neked szól – mutatott rám a
mikrofonnal, és még kacsintott is hozzá.
– Bocsi – suttogta Nina, miután a szája elé tette a kezét.
Beletelt néhány másodpercbe, mire rájöttem, hogy Roy
Orbison régi dalát hallom, a Cryingot.
–  Elmondtad Ninának… – fordultam lassan a szégyellős
képet vágó Skylar felé.
– Egyszer becsíptem… – gyúlt élénk rózsaszínre az arca. –
A  leánybúcsúmon történt szerintem. Kicsúszott a számon.
Biztos elmondta Jake-nek.
Beintettem Jake-nek, aki a nevetéstől alig tudta folytatni a
szöveget.
–  Te kis köcsög – kaptam el Skylart. – Szerencséd, hogy
szeretlek. Gyere táncolni! – mondtam neki, mert ha az ember
nem tudja lenyomni az ellenséget, akkor álljon be hozzá.
Lassan ringatóztunk jobbra-balra, miközben Jake
meglepően jó hangon duruzsolta a szöveget. Eluralkodtak
rajtam az érzések, amikor belenéztem Skylar szemébe, és az
egész világomat láttam tükröződni benne: a múltamat, a
jelenemet és a jövőmet.
Drága Skylar!
 

436
 MÉG TÖBBET AKARSZ SKYLARBŐL ÉS
MITCHBŐL?
 
 
Skylarrel a Jake megadja magát című önálló regényben
találkozhatsz először (Jake 1., Jake és Nina története), aztán
megtudhatod, mi történt a Drága Skylar UTÁN a Jake 2.-ben!
 
Még több könyvért látogasd meg Penelope Ward weboldalát:
www.penelopewardauthor.com
 
Iratkozz fel Penelope hírlevelére:
http://bit.ly/1X725rj
 
Még több önálló regény Penelopetól:
 
Roommate
New York Times, USA Today és #1 Wall Street Journal
bestseller
 
Legdrágább mostohabátyám
New York Times, USA Today és Wall Street Journal bestseller
 
A legkedvesebb szomszéd
New York Times, USA Today és Wall Street Journal bestseller

437
  
Cocky Bastard
(Vi Keelanddel közösen)
New York Times és USA Today bestseller
 
Nagyképű öltönyös
(Vi Keelanddel közösen)
New York Times, USA Today és Wall Street Journal bestseller
 
Szívtipró pilóta
(Vi Keelanddel közösen)
New York Times és USA Today bestseller
 
Sins of Sevin
USA Today bestseller
 
Gemini

438
 KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
 
 
Először is szeretném megköszönni szerető szüleimnek, hogy
továbbra is mindennap, minden tekintetben támogatnak.
A  férjemnek, aki sok szarságot kibír, hogy megélhessem
ezt az új álmomat… köszönöm, hogy szeretsz, és a türelmedet.
Allisonnak, aki mindig hitt bennem akkor is, amikor ez az
egész még csak a mesemondásról szólt, és Harpónak, az
angyali ügynökömnek: szeretlek mindkettőtöket.
A  szerkesztőmnek, Kim Yorknak az osztatlan figyelmet
fejezetről fejezetre és a felbecsülhetetlen Messenger-
beszélgetéseinket.
A  legjobb barátnőimnek, Angelának, Tarah-nak és
Soniának… annyira szeretlek titeket!
Az  összes bloggernek, aki segít és támogat: ti álltok a
sikerem mögött. Félek mindenkit felsorolni itt, mert biztos,
hogy akaratomon kívül kihagynék valakit. Tudjátok, hogy
rólatok van szó, és ne habozzatok megkeresni, ha viszonozni
tudom a szívességet.
A  Penelope Peepsnek, a facebookos rajongói
csoportomnak: imádlak titeket!
Donna Solurinak a Soluri Public Relationstől, aki
megtervezte a könyvem reklámkampányát, és aki mindig jó
tanácsokkal szolgál: köszönöm!
Hetty Rasmussennek: a támogatásodért, és amiért te vagy

439
az én fantasztikus asszisztensem a dedikálásoknál!
Az  olvasóimnak: semmi sem tesz boldogabbá, mint a
tudat, hogy kiúttal szolgálok nektek a mindennapok
nehézségeiből. Ugyanez a kiút az oka annak, amiért
elkezdtem írni. Nincs nagyobb öröm ebben az iparágban,
mint közvetlenül hallani felőletek, és tudni, hogy az, amit
írtam, valahogy megérintett benneteket.
Az  autizmussal élők anyukájának (és apukájának):
királyok vagytok!
Végül, de nem utolsósorban a lányomnak és a fiamnak:
Anyuci szeret titeket. Ti vagytok nekem a motiváció és az
inspiráció!

440
 A SZERZŐRŐL
 
 
Penelope Ward New York Times, USA Today és #1 Wall Street
Journal bestsellerszerző.
Bostonban nőtt fel öt bátyjával, és a húszas éveinek nagy
részét tévéhíradósként töltötte, mielőtt családbarát pályára
állt.
Penelope él-hal a new adult és a kortárs romantikus
műfajért, a kávéért, imád együtt lógni a családjával és a
barátaival hétvégén.
Egy tizenkét éves, autizmussal élő lány (róla mintázta
Callie-t a Geminiből) és egy tízéves fiú büszke anyukája, akik a
szeme fényei.
Penelope, a férje és a gyermekeik Rhode Islanden élnek.
 
Írj e-mailt Penelopenak:
penelopewardauthor@gmail.com
Hírlevél-feliratkozás:
http://bit.ly/1X725rj
Szerzői Facebook-oldal:
https://www.facebook.com/penelopewardauthor
Rajongói Facebook-csoport (jelentkezz, hogy csatlakozhass!):
https://www.facebook.com/groups/715836741773160/
Instagram:
https://instagram.com/PenelopeWardAuthor

441
 Twitter:
https://twitter.com/PenelopeAuthor
Weboldal:
www.penelopewardauthor.com

442
 Méltatások
 
 
„Őszinte leszek, bár több könyvet is olvastam már az írónőtől,
eddig valahogy egyszer sem tudott úgy igazán nagyon levenni
a lábamról, és már azt is említettem korábban, hogy a Vi
Keeland-könyvek közül is jobban tetszenek azok, amiket
egyedül ír, mint amiket Penelope Warddal közösen. De végre
most egy kis gyöngyszemre találtam, és úgy érzem, hogy az
írónő ebben a komolyabb műfajban sokkal-sokkal erősebb, és
szívesen olvasnék még tőle hasonló könyveket.”
(pveronika @ moly.hu)
 
„Eddigi tapasztalataim szerint Penelope Ward nem tud rossz
könyvet írni. Sőt! Eddig minden tőle olvasott történetre
tisztán emlékszem. Valamit nagyon tud, azon felül, hogy a
romantika nagyon intenzív a könyveiben. Ebben különösen
az volt. A szereplők közötti kémia erősen érezhető. Skylar és
Mitch kapcsolatának nagyon erős az érzelmi mélysége. Az
sem mellékes, hogy ő aztán tudja, hogyan kell simán,
könnyedén váltott szemszögből történetet írni úgy, hogy az a
nemeknek érezhetően megfeleljen, életszerűvé váljon. (…) Ez
egy gyönyörű szeretettel teli történet, két barátról, drámával,
barátsággal, gyötrelemmel (néhol egészen erős kínzással) és
sok-sok második eséllyel, de nagyon megérte elolvasni.”
(Naiva @ moly.hu)

443
 
„Először is azt szeretném mondani, hogy még egyetlen regény
után sem voltam ennyire könyvmásnapos, mint ennél. Ha
nagyon tetszett egy könyv, akkor még gondolkodom rajta egy
darabig, de aztán továbblépek. Ennél nem ez volt a helyzet.
Mintha nem bírtam volna túllépni rajta és fogni a következő
könyvet, mert még most is fáj a szívem, és állandóan a
cselekmény meg a szereplők járnak a fejemben.”
(Ramona Popescu @ goodreads.com)
 
„Attól a pillanattól kezdve, ahogy nekifogtam ennek a
könyvnek, magával ragadott a történet. Mitch és Skylar útja a
lehető legjobb értelemben vett érzelmi hullámvasút. Fogsz
nevetni, sírni, kiabálni a lapokhoz, és teljesen, fülig
beleszeretsz majd ebbe a történetbe.”
(Lindsey @ goodreads.com)
 
 
„El kell mondanom, hogy ez a könyv rabul ejtett az első
mondattól az utolsóig: először nevettem valami viccesen,
aztán ugyanolyan gyorsan történt valami szomorú és
szívszaggató dolog, amitől könnybe lábadt a szemem.”
(ThreeChicks @ goodreads.com)
 
 
„Előbb a Jake megadja magát akadt a kezembe, és azt
olvastam el. Imádtam, Jake az egyik BB. Itt találkozunk
először Skylarrel, és rögtön megkedveltem a nagyszájú, bátor
kislányt. Alig vártam, hogy olvassam a történetét.”

444
 (ma_ya17 @ moly.hu)

445