MEZEY ANDRÁS

százhúszezer szó
PRÓZAI IRÁSOK

BUDAPEST

2013

TARTALOMJEGYZÉK

MY GENERATION 3. oldal

OÁZIS 32. oldal

AGÁRD 39. oldal

NAGYKŐRÖS 52. oldal

TIZENÖTÖS 57. oldal

BAGIRA 63. oldal

KÓRHÁZBAN 69. oldal

ISTVÁN 73. oldal

JESSY 77. oldal

A NAGY ESÉS 80. oldal

SZENT JÁNOS KÓRHÁZ 83. oldal

GERECSE 87. oldal

1
DÉL ERDÉLYI UTAZÁS 89. oldal

VÉGH TAMÁS 95. oldal

SZILVI 99. oldal

ACHTUNG 103. oldal

JÓZSEFVÁROS 107. oldal

ERZSÉBETVÁROS 109. oldal

PASARÉT 113. oldal

KRISZTINAVÁROS 116. oldal

RÓZSADOMB 120. oldal

ÚJLAK 126. oldal

VIZIVÁROS 129. oldal

TABÁN 138. oldal

A KÉRI CSALÁD TÖRTÉNETE 141. oldal

GÁZLÁMPA ALATT 156. oldal

A KATONA 157. oldal

POSTAVONAT 159. oldal

A MI KIS ÖNKORMÁNYZATUNK 160. oldal

MIÉRT HALUNK MEG OLY KORÁN? 162. oldal

REGGELI 165. oldal

CALIFORNIAI ÚTINAPLÓ 168. oldal

HALOTTAINK EMLÉKEZETE 171. oldal

A NEMZETÁLLAMOK KIALAKULÁSA 172. oldal

A MAGYAROK EREDETE ÉS TÖRTÉNETE 193. oldal

MEZEY LAJOS ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA 229. oldal

BODOLAND 247. oldal

CALIFORNIAI ÚTINAPLÓ II. RÉSZ 280. oldal

SZIMON JENŐ FESTŐMŰVÉSZ ÉLETRAJZA 284. oldal

2
 MY GENERATION

1964-ben megváltozott az életem. Addig jól fésült, szorgalmas, jó tanuló, kisfiú voltam. Egész nap a
könyveket, és a térképeket bújtam. Régésznek készültem. Ettől kezdve, pedig nem érdekelt más, csak
a rock and roll, a barátok, a lányok, a hosszú haj, és a farmer nadrág. 12 éves voltam.

Nagyszüleimnél laktam, a nyolcadik kerületi Üllői úti Sebészeti Klinikán, egy szuterén, szolgálati
lakásban. Nagyapám ott volt portás. A barátaim klinikai altisztek, orvosok, műtősök és ápolónők
gyerekei voltak. A klinikakertben bandáztunk, ebben a nagyvárosi oázisban, a Szigony utca, a
Füvészkert, az Alfa mozi, az Orczy kert, az Örök Imádás temploma, a Nagyvárad tér, és az FTC pálya
közelében. A park ősi platánfái közötti füvön fociztunk, a teniszpályákat telente fellocsoltuk és jéghoki
meccseket játszottunk, felfedező utakra indultunk a klinikai épületeket összekötő alagútrendszer
zegzugos sötét járataiba, és átmásztunk a szomszédos Fűvész Kertbe. Akkor még kertészek ápolták a
klinikai kertet is, füvet nyírtak, locsoltak, dáliákat és mindenféle más díszvirágot ültettek. Ma is érzem
az orromban a tavaszi friss víz és nyírt fű illatát.

64-ben egy kora tavaszi délután, az iskolai szekatúrától elfáradva, törzspadunkon ültünk: Kohuth Tibi,
Kozma Balázs, Takács Józsi és én. Szellemi mentorunkat, az akkor már egyetemista Lőrincz Gézát
vártuk, szokásos szexuális felvilágosító előadásával, hóna alatt a Bibliával: Fritz Kahn tiltott könyvével.
Aznap másképp alakultak a dolgok. Ahogy megérkezett, felakasztotta tranzisztoros rádióját egy vén
platánfára, és megszólalt egy ellenállhatatlan erejű, különös szám, amilyet addig sohasem hallottunk.
Géza csak annyit mondott: Ez egy új Beatles szám, az a címe: "She Loves You". Varázserővel hatott,
semmi eddigit nem lehetett hozzá hasonlítani. Azt már meg sem mertük kérdezni, hogy mi az hogy
bitlisz? Meg hogy sílavszjú?

Az első Beatles lemez, a "Love me do" 1962 decemberében jelent meg Londonban, de Kelet
Európába 1963 végére, 1964 elejére jutott el a liverpooli hang.

Ez után a nap után szélsebesen beindult a mindent elsöprő áradat: zene, zene, és zene, rock & roll,
beategyüttesek, rock zenekarok, bandák, külföldről becsempészett lemezek, farmerek, rock újságok,
fényképek, poszterek zenekarok tagjaival, vállig érő hajjal, színes ingben, trapéz, párhuzam, vagy
harang nadrágban, hegyes orrú, vagy edző cipőben, vagy mokaszinban.

Mindez pontosan az ellentétje volt annak, ami minket eddig körülvett: felnyírt haj, fehér nylon ing,
felül bő, lefelé szűkülő (de nem cső!) nadrág, gömbölyű orrú cipő, Németh Lehel, Ákos Stefi, Jenei
együttes, Stúdió 11, extrád, kabaré, jégtánc, Szabó Család, fecskenadrág, svájci sapka, Szív küldi
szívnek, jó ebédhez szól a nóta, Operett Színház.

Azt azért le kell szögezni, hogy idehaza eleinte nem volt olyan szabados világ, mint manapság. Majd
minden zenekar öltönyben lépett fel, a legtöbb klubba csak öltönyben, fehér ingben és
nyakkendőben engedték be a fiúkat. A lányok nem léphettek be miniszoknyában.

Igazából nem éreztük, és nem értettük a kádári diktatúra súlyát. Gyerekek voltunk.

Lenéztük az ifi vezetőket, az úttörőmozgalmat, az indulókat, a KISZ-t, (amit Monkees- nek hívtunk)
április negyedikét, és november hetedikét.

3
A forradalom emléke egyre halványabban pislákolt. A kivégzésekről és a politikai foglyokkal teli
börtönökről csak néhányan suttogtak, de mégis mélyen élt bennünk a hatalommal, a nagyfejűekkel
és a rendőrökkel szembeni megvetés.

Családom fele emigrált. Anyám 1956-ban Győrben volt színésznő. 1957-ben két év börtönre ítélték
izgatásért. Az volt a bűne, hogy 1957 tavaszán a színházi pártgyűlésen széttépte a tagkönyvét.
Legjobb barátját, a kommunista Földes Gábort kivégezték. Ő meg a mosonmagyaróvári tömeggyilkos
ávósokat akarta megmenteni a jogos népharagtól. Hát valahogy így.

Utáltuk a hatvanas évek nevainges, crombikabátos, nylonzoknis, alpakkaöltönyös, gumisnyakkendős

világát. Megpróbáltunk kivonulni a társadalomból, mielőtt az végképp magába szippant.

Így mi is kialakítottuk, - illetve Salinger hősétől átvettük - a magunk hosszú haj, napszemüveg,
bőrdzseki, farmer nadrág, edző cipő fazonját. Ezek a külső, megkülönböztető jegyek, egyrészt az
összetartozás, másrészt a különbözőség kifejezéséhez kellettek.

A blues a XIX. század végén született meg Az első elektromos gitár a kilencszáznegyvenes évek elején
szólalt meg. A Rock & Roll az ötvenes évek elején robbant. A Rock Forradalma a hatvanas évek elején
tört ki.

Olyan gyorsan terjedt, mint a szélvész. Pillanatok alatt ledöntött mindent. A semmiből épült fel.
Minden rádióból a luxemburgi adó és a Szabad Európa szólt. Cseke Péter Délutáni Randevúja, és a
Teenager Party között pedig óhatatlanul hallgattunk egy kis Gallicust és Bányász Katót Rómából.

Kongtak az ürességtől a fodrászüzletek, és nem jártunk többé szabóhoz. A nagykörúti és a Rákóczi úti
kapualjakban lévő kócerájokban vásárolt, gyalázatos minőségű vinil lemezeken Animals, Searchers,
Dave Clark Five, Swinging Blue Jeans és Zombies számokat hallgattunk. Magunknak vágtuk a hajunkat
és magunknak varrtuk a ruháinkat. Véget ért az orkán kabát őrület. A kutya nem járt többé Varjasi
Rezső tánciskolájába.

Sorra nyíltak a beat klubok, és alakultak a zenekarok: Nevada, Atlantis, Kék Csillag, Syconor, Echo,
Bajtala, Liversing, Atlasz, Thomastic, Sankó, Gemini, Dogs, Sakk – Matt, és Lajos utca, Törekvés, Kapás
utca, Kecskeméti utca, Építők klubja, Bosch, Várklub, SOTE, Építők, Mosolygó Antal (Vigyorgó), Párisi
udvar, Citadella, Ganz – Mávag, Egyetemi Színpad, Orvosi Kar, Közgáz, Bercsényi, Danúvia, hogy csak
néhányat említsek.

Többé már nem lehetett egy valamire való úttörőcsapatot sem összehozni.

Az ügyesebb fiúk egész szépen kerestek hajvágással, ing, zakó és nadrágvarrással. Jó néhányat
ismerek ezek közül, akik ma dúsgazdag butikosok. A legjobb belvárosi szabók a Császár, a Sztoján és a
Vak voltak. A mi környékünkön a VIII - IX. kerületben, a Ferenc téri Hebegő volt az "úri szabó". Kiváló
spanyolöves, párhuzam, trapéz, vagy harang nadrágokat, bevont gombos, duplasoros, széles fazonú
zakókat, és mellig érő gallérú ingeket varrt igen méltányos áron. Néha beérte egy-egy brit szám
"fanatikus" szövegének a leírásával - ahogy ő kérte. Hadilábon állt az angollal. Egyszer megsúgta
nekem, hogy a Bitlisz énekese a Lennonmekkártni. Volt, akinek nem volt pénze még botcsinálta
amatőr szabóra sem. Miszlay Gyuri, a műtős, egy forró júliusi estén az egyetlen pulóverjét úgy
nyáriasította, hogy egy ollóval lyukakat vágott bele. Nem tudta, hogy korát messze megelőzte a
design és a fashion terén.

4
Eszméletlen trükköket kellett kitalálni annak, aki meg akarta növeszteni a haját. A legelterjedtebb
volt egy magas nyakú garbóba dugni a hátul varkocsba kötött hajat. Máig sem értem, hogy tudtak
egyesek már 64-re vállig érő hajat növeszteni, amikor ahhoz legalább egy év kell, és 63-ban még a
Jagger-nek sem volt hosszú haja. Én később foto – optikus ipari tanuló koromban, az OFOTÉRT-ben,
szintén garbómba rejtett copffal álltam a pult mögött. Csak 100as ORWO filmeket adtam el, mert az
volt derékmagasságban lévő fiókban. A lenti polcokhoz nem mertem lehajolni, nehogy kibomoljon a
lófarkam.

Életem első rock koncertje úgy zajlott le, hogy Kohuth Tibi, Kozma Balázs és jómagam a hatos csuklós
busszal átzötyögtünk a Józsefvárosból Óbudára, a Lajos utcai „Goli” Klubba, ahol a Liversing együttes
játszott. Nekem nem volt tíz forintom a belépőre, így kívülről, a földszinti nyitott ablak rácsába
kapaszkodva hallgattam és néztem végig a bulit. Rolling Stones, Them, Animals, Zombies, Searchers,
Ventures és Pretty Things számokat játszottak

Szendrődi Zsolt szólógitározott. Radics Béla mellett ő volt a korai korszak legjobb hazai gitárosa. Ha
Londonban születik, ma sztár. Nem tudom milyen szerepet játszott teljes mellőzöttsége későbbi
súlyos betegségének kialakulásában. Mindenesetre tavaly felkelt évtizedes betegágyából, és beszállt
a nosztalgia Liversing buliba.

Túri Árpád énekelt. Igazi frontember volt. James Deant idéző figura, jó hanggal és vagány színpadi
mozgással. Még ma is énekel, nem is akárhogyan! Egyébként elmúlt hatvan éves, és derékig érő haja
van. Homonnay Zsombor dobolt. Neki már akkor hosszú haja volt, és rázta is rendesen a ritmusra, a
közönség legnagyobb örömére.

A nyitott ablakon arcomba csapott a kifelé áramló, izzadtságszagú, párás, nehéz levegő. A néhai báró
budai Goldberger család egykori kékfestő manufaktúrájában új időszámítás kezdődött.

Ezután, ha a föld alól is, de elő kellett kerítenem a szombat esti tízeseket. Később a Kecskeméti utcai
Vízművek Klubba, Atlasz bulikra jártunk. Ők is kemény rock zenét játszottak. Flamm Ferenc énekelt és
basszusozott, Makrai Pál és Bíró Gábor (Doki) gitároztak, Szekeres dobolt, és Szabó György (Manó)
szájharmonikázott és zongorázott. A zongora - mivel az egyik lába hiányzott és valami sámlival
pótolták - ferde volt, de ettől a Manó még nagyon jó kis blues szólókat játszott. Magyar együttesben
azóta sem hallottam olyan jó szájharmonikást. Sajnos később eltűnt, kocsmákban csellengett és
teljesen felhagyott a zenével. Sok évvel ezelőtt halt meg.

Az Atlasz bulik - a Kecskeméti utcai Vízművek Klubban - a Rockers és a Román tánc című nótákkal
értek véget esténként. Ekkor a tömeg rituálé jelleggel körbeállt két párt, akik nagyon jól, rokiztak, és
ütemre tapsolt nekik. A fiúknak hosszú vállig érő hajuk volt, a szőkét Rollingnak hívták, a feketét
Iminek. A lányok közül csak a Pocak nevére emlékszem.

A Román tánc szövege ennyi volt: Hej - hej kurva anyád, refrén. Egyszer a TV-ben is fellépett az Atlasz,
és mindannyian izgatottan néztük, el merik-e énekelni az eredeti "szöveget". Ha jól emlékszem,
kompromisszumos megoldás született, és Hej - hej durva apád verzióban hallottuk felcsendülni a
számot.

Egy alkalommal vasárnapi televíziós felvételre hívták az együttes tagjait. Nem volt jó a szervezés,
zárva volt a klubterem vasrácsos ajtaja és nem tudtak bemenni a cuccaikért. Bíró, a szólógitáros

5
dühbe jött és a vasrácson keresztül mindkét öklével belevágott az üvegajtóba. Dőlt a vér a kezeiből.
Mindent elvágott, amit lehetett: izmokat, inakat, idegszálakat. Soha többé nem tudott gitározni.

Ami eleinte rendkívüli nehézségekbe ütközött, az a farmer beszerzése volt. Az első igazi Blue Jeans,
amit láttam, a Berecz Gézáé volt. Bécsből hozatták egy csempésszel. Kétszer akkora volt, mint a
mérete, és egy vagyonba került az átszabása. Hamisítvány akadt tucatjával, de mi nagyon szigorú,
bíráló szemmel vizsgáltuk a farmerokat. Az igazi az ezüst sliccgombos, piros (nem narancssárga)
címkés Lewis volt. Ebben olyan akkurátusak voltunk, mint később a sör márkákban.

Gomba módra szaporodtak a zenekarok. Azt hiszem, a kortársaim között nincs egyetlen épkézláb fiú,
aki valaha ne lett volna, akár csak egy napra zenekar tagja.

Később én is részt vettem egy zenekar alapításban, de két próbánál tovább nem jutottunk.
Fellépésem pedig csak egy volt, jóval később egy somogyi faluban, ahol, mint egyetemista segítettem
a népgazdaságnak a betakarításban. A helybéli zenekar tagjai az első szám után végleg elhagyták a
dobogót, és rávetették magukat az asztalokon tornyosuló italokra. Három haverommal (Sneci – Keki –
Szabó Kati) beálltunk helyettük részegen játszani. Mondanom sem kell, az alternatív - repetitív zene
ahhoz képest Schubert dal, amit mi improvizáltunk.

A nyolcadik kerületi Jázmin utcai általános iskola „egyszámos” zenekara kizárólag a Hanky - Panky
című számot (Tommy James & the Shondells) tudta eljátszani, viszont azt egy este hússzor is, ha volt
rá igény, és óriási sikerrel. Mi egész este önfeledten "everybodyztunk".

Évekkel később egy Vörösmarty téri KEX koncerten – immár poénból - Baksa Jancsi egymás után
harmincszor énekelte el a Come Back-et. A szám egyszeri eljátszása már önmagában nagy poén volt,
hiszen egy ciki rágógumi nóta volt, melynek stílusa alapjaiban elütött az ő alternatív zenéjüktől. Az
hogy kétszer játszották, újabb nevetést csalt ki a közönségből, néhányan még a harmadiknál is
mosolyogtak, de úgy emlékszem a tizediktől kezdve tök üres volt a koncert terem.

Baksa is egy iskolai zenekarban kezdte, a Móricz Zsigmond gimnáziumban Wastaps néven, és egész
jól játszottak. A szólógitárosuk – Gereben Menyus - olyan szégyenlős volt, hogy végig háttal játszott a
közönségnek. akkordgitárosuk - - aki ha beszállt a játékba, irtózatosan fölgerjesztett hangszerével,
attól kezdve semmit sem lehetett hallani. Baksa akkor még "menedzserként" működött a zenekarnál.

A VIII. kerületben, a Klinikakertben laktam, és a Jázmin utcai általános suli után a Zrínyi Ilona gimibe
kerültem, de félévkor hármasokkal zártak, a fent említett zenei forradalom közvetett hatásaként.
Anyám ekkor megrémült, hogy nem leszek régész, és protekcióval átíratott a Móriczba - ahova annak
idején - még, mint Baár - Madasba - ő is járt.

A felvételi kínosan zajlott le, mert az igazgató rögtön rátalált arra a kis bejegyzésre az ellenőrzőmben,
mely szerint a latin órát hangos böfögéssel zavartam. Én hiába mondtam, hogy az valójában a
Wagner volt, és tévedésből írták be nekem, ez csak humorizálásra adott okot.

Már a Zrínyibe is nehezen vettek fel, mert egy haverommal horogkeresztet firkáltunk egy ház falára,
és mint veszedelmes fasisztákat fél napon keresztül vallattak a rendőrsége. Szüleinket csak késő este
értesítették.

6
Nekünk fogalmunk sem volt arról, hogy mi tapad ehhez a jelképhez, csak azért rajzoltuk, mert nem
volt szabad.

A rendőrségi ügynek hamar híre ment, és másnap már az egész klinikakert tudta, hogy a Kéri Néni
unokája „cekkert, meg koffert lopott”. Nekem szerencsém volt, pár nappal a 14. születésnapom előtt
történt az eset, de a haverom - Ivánka Rudi - már néhány napja betöltötte, így ellene büntetőeljárást
indítottak.

Ivánka Rudival és öccsével 12 éves korunkban háromtagú, titkos ellenzéki „pártot” alapítottunk.
Párttagsági könyvecskéket is készítettünk magunknak. Nagyon elvert volna minket a Rudi apja, ha ezt
megtudta volna, őt ugyanis arisztokrata származása miatt az ötvenes években kitelepítették a
Hortobágyra. A hatvanas években villanyszerelőként és fuvarosként tartotta el a családját. A Rudi
mamája harisnya szemfelszedéssel foglalkozott. Pártunk egyetlen tevékenysége abban merült ki,
hogy november 7-én gyufával megpróbáltuk meggyújtani a Szigony utcában egy vörös zászló szélét.
Úgy éreztük, hogy nagy hőstettet vittünk véghez.

A szomszédos Füvészkert volt portyáink egyik célja. Átmásztunk a klinikakert kerítésén, és máris Pál
utcai fiúknak képzelhettük magunkat. Egy alkalommal elkaptak bennünket és jelentették az ügyet az
iskolának.

Kétségbeesésünkben elhatároztuk, hogy disszidálunk. Egyikünk sem merte bevallani a másiknak,

hogy nem mer menni, mindenki a másiktól várta a visszavonulást. A hatvanhármas villamossal
indultunk el, és az ötvenhatossal folytattuk utunkat. Hűvösvölgytől gyalog mentünk tovább.
Solymárnál a Takács Józsi sírva fakadt. Így, mi többiek emelt fővel kísérhettük vissza őt, de a
disszidálás, mint terv még sokáig a fejünkben volt.

Ennek nem politikai vagy egzisztenciális okai voltak. Inkább az, hogy nem engedtek el egy kicsit
körülnézni a világban. Ezért sokan elmentek örökre. A barátaim többsége. Elsők között Kirill, Sztoján,
Szekfű és Szőke, az utolsók között Karsai Tomi és Bodola Gyuri. Nekik már nagyon kellett sietni, mert
pár nap múlva, 1989. január elsején bevezették a világútlevelet. Legtöbbször Imre Peti és Bodola
Gyuri disszidáltak, fejenként háromszor. Peti egyszer Moszkván keresztül Indiába.

1972-ben vettek fel az egyetemre. Addig biztos voltam benne, hogy én is elmegyek.

A tiltáson és kalandvágyon túl a katonaságtól való félelem volt a másik fő ok.

Mindent elkövettünk, hogy ne vigyenek el katonának. Fölösleges baromságnak tartottuk. Az volt.

Fiatalságunkból ellopott két év. Alig van olyan haverom, aki kitöltötte a katona idejét. Török Ádám
csajozta a KIEG-en az adminisztrátor lányokat, hogy dugják el a karton lapját. Mások a sorozás előtt
csont soványra lefogytak, aznap reggel elszívtak egy csomó cigit, és rengeteg kávét ittak. Volt aki
forró sült krumplit rakott a hóna alá, hogy felmenjen a lázmérő. Akit mégis behívtak, az a seregnél
bevizelt minden éjjel. Ismét mások minden évben beiratkoztak ipari tanulónak.

Én is, kétszer is. Először foto – optikusnak, a következő évben pedig könyvkötőnek. Így úsztam meg.
Később hihetetlen utánajárással a család orvos ismerősei gyermekkori vitustánc maradványait
állapítottak meg nálam. A betegség alátámasztására ájulást tettettem a sorozáson. A sorozóorvos is
ismerős volt, így hamarosan bepecsételték a katonakönyvembe, hogy Békében alkalmatlan,
háborúban szakszolgálatos. (BHSZ)

7
A Móricz Zsigmond Gimnáziumban haverkodtam össze Szemző Gáborral. Őt később Riasztónak
nevezték el, mert mindig volt valami vad a megjelenésében. Egyszer levágta a fél bajuszát, és egy
ilyen fényképet rakatott a személyijébe.

Másik osztálytársunk, Ertl Miklós (Pertli) igazolványképe vízipólós úszósapkában ábrázolta

tulajdonosát, a vízben.

Szemző Gabival hosszú évekig terveztük a disszidálást, a jól bevált útvonalon: Jugoszláviában, a Nova
Goriczia - Goriczia határállomás közelében kerítésmászás Olaszországba.

Pipó egyszer azt mondta a Riasztónak: Riadó! (Ő így hívta) Te ne diszkózzál, mert téged kint Achtung-
nak fognak nevezni. Nem hatott a duma. Riasztó Washingtonban él. Ami miatt a leginkább el akart
menni, azt előtte végigcsinálta: kiszolgálta a katonaidejét. Mi gazdagabbak lettünk egy tucat
katonatörténettel, de ő mivel lett gazdagabb?

Akkoriban a Belvárosi Jégbüfé előtt volt a gyülekezőhelyünk. Oda járt a „belvárosi galeri”: Sztoján,
Scotti, Sündöri, Vak, Pipó, Gyapi, Szegfű, Szőke, Gyugyó, Pipás Pierre, Jean, Vörös Parizer, Létra, Duci,
és még sokan mások.

Virágmintás ing, bokáig érő csőnadrág, rózsaszín zokni, és vászon vagy kordbársony cipő volt a
kötelező viselet, enervált, görnyedt járással és „belvárosi” frizurával (középen kettéválasztott, fölfelé
bodorított haj, kétoldalt hosszú hajpajesszal).

Délutánonként ott gyülekezett az esetenként 40 – 50 fős társaság. Majdnem minden este volt valami
buli. Ifjúsági Park, Bem Rakpart, KEX buli a Jókai utcában, a Citadellában, vagy a Párizsi udvarban.
Rengeteg buli hely volt.

Hétköznap is voltak bulik. A régi helyek: Goli, Danuvia, Kecskeméti utca eltűntek, de alakultak
helyettük újak: Jókai klub a Szabadsághegyen, Gerlóczy utca, Vigyázó Ferenc utca, Várklub, E épület,
Csanádi utca a Syrius-szal, Ganz MÁVAG, Törekvés, Kapás utca, és hosszan lehetne sorolni még.

Az aranykor végét az jelentette, amikor megnyílt az első diszkó. Ezután a hanyatlás következett.
Lassú, szívós tönkretétele az élőzenének. Eleinte még mi is szívesen jártunk a diszkókba. Akkor még
játszottak olyan rossz zenét, mint később. A diszkók számának szaporodásával egyenes arányban
csuktak be a régi törzshelyek.

Az első diszkotékát Bulgáriában láttam. Kohuth Tibivel és Novák Gyurival jártam ott. Csak annyi
pénzünk volt, hogy kiutazzunk a vonattal. Ahogy megérkeztünk, attól kezdve csöveztünk,
stoppoltunk, tarháltunk és koplaltunk.

Ha már az év nagy részében rendes polgári életet kellett élni, legalább nyáron szerettünk volna
Kerouac hőseire hasonlítani.

Bulgáriában nagy feltűnést keltettünk hosszú hajunkkal. Dánoknak adtuk ki magunkat, hogy a helyi
fiatalok rokonszenvét jobban megnyerjük, ugyanakkor bíztunk benne, hogy dánul viszonylag kevesen
beszélnek, és ez magyarázatot adott gyenge angolunkra is.

Bulgár barátaink befizettek Burgaszban egy szállodába. A recepción elő kellett venni az útleveleinket.
Ekkor gyorsan módosítottunk, és közöltük velük, hogy egyikünk - a Novák Gyuri – magyar. Őt idefele,

8
a vonaton ismertük meg, és mi a dán útleveleinket a haverjainknál felejtettük, akik holnap jönnek
utánunk.

Végül is akár bedőltek, akár nem, befizettek és mi egy hét után újra ágyban, párnák közt aludtunk.
Volt bennünk annyi előrelátás, hogy a lepedőket a későbbi bizonytalan éjszakákra tekintettel, távozás
előtt kidobtuk az szálloda ablakon a parkba.

Neszebarban volt egy kis kellemetlenségünk a helyi hatóságokkal. Éppen konyakot rakodtak egy
közért előtt, amikor mi arra sétáltunk. Ekkora ziccert nem hagyhattunk ki. Egy mozdulat és egy üveg
Szlancsev Brjag nevű konyakkal gazdagabban sétáltunk a sarokig. Ott befordulva aztán tempósabbra
vettük a járást. Novák Gyuri nem értette, hogy mi a Tibivel hova futunk, mert ő nem látta a
mozdulatot, csak a nagy zsivajt hallotta.

Mi néhány perc múlva egy elhagyatott tengerparti részen találtuk magunkat, és néhány másodperc
alatt kiittuk az üveget. Fél óra múlva felhőtlen jókedvvel dülöngéltünk Neszebar festői utcáin. Két
angol lányba botlottunk, akiknek titokzatosan megsúgtuk, hogy dán kémek vagyunk, és a
titkosszolgálat emberei üldöznek. Ők jót nevettek ezen. Igencsak meglepődtek, amikor a következő
percben csikorgó fékezéssel egy bulgár rendőrautó állta el utunkat. A lányok (azóta valószínűleg
nagymamák) talán még ma is azt hiszik, hogy tényleg kémek voltunk. A rendőrök első kérdése az volt,
hol lakunk. Csöveztünk, de hát akkoriban azt még nem lehetett így azt hazudtuk, hogy a campingben.
Egy percen belül szirénázó rendőrautóban száguldottunk a kemping felé. Tibivel nagyon büszkén
néztünk egymásra.

A kemping recepciósának németül elmagyaráztuk, hogy mi bungalowban akartunk megszállni, csak

már nem volt üres bungalow, és a rendőrök valószínűleg ezt értették félre. Ez az újabb történet némi
visszatetszést keltett a rendőrökben. Ezután az őrszobán egy kis megdolgozás következett. Tibi a
másik szobából hallotta, amint oroszul azt kiabálom a rendőröknek: Já nye gyélájem eto! Az ital árát
fizikai képtelenség lett volna kiverni belőlünk. Nem volt egy fillérünk sem. Egy óra múlva felraktak a
Várnába induló szárnyashajóra és kitoloncoltak minket Neszebarból.

Pedig nagyon szerettünk ott lenni. Volt ott egy „66” nevű svéd klub. A 66-os szám erotikus jelentéssel
bírt. A klub területén volt a Hakka - Bomba nevű diszkotéka. Belépés egy dollár, de bulgárok nem
mehettek be. Már meg is született az üzlet. Útleveleinket kölcsön adtuk bulgároknak egy dollár
ellenében. Így mindenki bejutott. Az is, akinek útlevele nem volt, és az is akinek pénze.

Bent kaptunk egy pecsétet a kezünkre, és azzal ki-be lehetett járni. A diszkó közvetlenül a
tengerparton volt. A svéd fiatalok a homokban szívták a füvet. Egyiküket megkínáltuk egy zacskó
gumicukorral, mondván: kér-e LSD-t. Mire ő: kösz, nem, de ő szívesen ad hasist nekünk. Azt mi
köszönettel elfogadtuk. Kérdezte, hogy sodorjon-e cigit nekünk, de mi nem akartunk rutintalannak
tűnni, és azt mondtuk, kösz, majd mi megcsináljuk "otthon", Egy elhagyott építkezésen húzódtunk
meg. Néhány szál Porti cigarettából kinyomkodtuk a dohányt, egy zsilettel apró darabokra vágtuk a
gyurmát, és a keveréket visszanyomkodtuk a cigarettahüvelyekbe.

Izgatottan mentünk ki a tengerpartra, hogy elszívjuk, de túl nagyra vágtuk a hasis darabokat, és a szél
minduntalan kifújta az anyagot a cigiből. A fájdalommal mit sem törődve szedtük össze a homokból
az izzó "kincseket", és tömtük vissza. A hatás azonban elmaradt. Ezt egyikünk sem vallotta be.
Rájátszottunk, hogy „látunk”, „repülünk”.

9
Aznap épp volt valahonnan pénzünk. Bementünk egy bárba, és kárpótlásul jól leittuk magunkat
bulgár konyakkal. Lassan azonban a fű is megtette a hatását, és így a kettős támadástól derekasan
rosszul lettünk.

Később kirúgtak minket az építkezésről, és ettől kezdve a tengerparti homokban aludtunk

pokrócokba bugyolálva, mert istentelen hideg volt éjszakánként. Délben aztán rendszerint arra
ébredtünk, hogy turisták fotóznak minket, őrülteket, akik negyven fokos melegben pokrócokba
burkolózva napoznak.

A legnagyobb bánatunk oka a Vaszilij Kolarov nevű hajó volt. Ez kétnaponta elindult Isztambulba tele
vidám svéd fiatalokkal. Mi meg ott álltunk, zsebeinkben a jó magyar szocialista piros útleveleinkkel
tehetetlenül. Én összehaverkodtam egy svéddel, aki kölcsönadta volna az útlevelét, de egyedül nem
mertem nekivágni.

Úgy döntöttünk, hogy otthon mindenkinek azt hazudjuk, voltunk Isztambulban. Hazatérésünk után
úti beszámolónk ezen részét irigyeink kétkedéssel fogadták. Rengeteg keresztkérdést tettek fel. Főleg
Sipos Gabi. Mivel azonban még ők sem jártak ott, könnyűszerrel tudtunk számukra részletes
beszámolót adni.

Hazafelé Várnában összefutottunk Farsang Tibivel és Micsosszal. Volt velük két lány, akiknek
megesett a szíve rajtunk, és kölcsönöztek pénzt a hazautazásra. Ha esetleg olvassák e sorokat, kérem
juttassák el címüket, hogy a kölcsönt tisztességgel visszafizethessük.

Bezártságunkért a kelet európai utazások kárpótoltak valamelyest. A legtöbbször Prágában és

Krakkóban jártunk. Prága söreivel, Krakkó jazz és rock koncertjeivel vonzott. Később mindkettő a
korlátlan csempész lehetőségekkel.

A prágai utak rendszerint úgy zajlottak le, hogy már a Nyugati pályaudvaron veszteglő vonaton
berúgtunk. Végig lefüggönyözött kupéban utaztunk, illetve söröztünk, de ha egy mód volt rá, akkor a
büfé kocsiban. Gegesi Józsi egyszer még magyar területen félrehúzta a függönyt, és mielőtt
visszaengedte, felkiáltott: „Tipikus csehszlovák táj!"

Prága szinte valamennyi kocsmáját név szerint ismertük: U Fleku, U Szvjata Tomasu, U Kalihu, U Tri
Kocseku, stb.

Egyszer mintegy húszan repültünk Prágába, hogy a néhány évvel azelőtt disszidált Szemző Gabival
„semleges területen” találkozzunk. Jó volt a hangulat, sorba jártuk a sörözőket, és már 20 korsó körül
tartottunk fejenként. A Három Szívhez címzett söröző előtt a járdán üldögélve szívtuk a nedűt, és nem
voltunk nagyon csöndesek. Ekkor érkezett meg a rendőrségi Volga, ezúttal nem bulgár, hanem
csehszlovák rendőrökkel.

A Schneider Gyurit szúrták ki maguknak, - neki volt a leghosszabb haja és szakálla, - és beültették a
kocsi hátuljába. Aztán visszajöttek további áldozatokért. Sneci ez alatt a kocsi túloldalán kiszállt, és
besétált a kocsmába egy italra. Ez földühítette a rendőröket, akik szitkozódva hozták vissza a
kocsmából és máris indultak volna zsákmányukkal, hiszen mindnyájunkat képtelenség lett volna
elvinni. Erre néhányan hőbörögni kezdtünk, hogy akkor minket is vigyenek magukkal. Nosza még
hármunkat bevágtak, és ismét szirénázó rendőrautóban találtam magam. Most a Sneci, a Szert Minyó

10
és a Szemző Csipi társaságában. Bevittek az őrsre, ahol vagy 20 rendőrtanonc a Kojakot nézte a TV-
ben.

Mindez cseh nyelven olyan komikus volt, hogy görnyedeztünk a röhögéstől. Egy idő múlva elkezdtem
követelni, hogy hívják fel a magyar konzult, mert én egy magyar ügyvéd vagyok. Újra a jól bevált
orosz nyelvtudásom segített: Já szám vengerszkij juríszt! Erre kaptam egy jó nagy pofont.

Egy óra múlva ismét kocsiba dugtak minket. Egyre kijjebb mentünk a városból. Attól tartottunk, hogy
a város határán jól elvernek, és kidobnak minket. A végén megpillantottunk egy épületet, melyre az
volt írva: Pszihiatrialnaja Klinicska. Kissé dermedten pislogtunk, ennél még a verés is jobb lett volna.
Megérkeztünk a detoxikálóba, vagyis kijózanítóba. („detó„)

Fiatal orvoshoz kerültünk. Ő is tudott németül, és mi is, a rendőrök azonban nem. Így elmondhattuk,
hogy nem vagyunk részegek, csak jó a kedvünk, és különben is örülünk, hogy ide hoztak minket, mert
úgyis szállás gondunk volt.

Le kellett vetkőzni meztelenre. Minden cuccunkat egy zsákba dobálták és kaptunk egy fehér köntöst,
meg egy pár vietnami papucsot. A rendőrök elmentek, és az orvosok békén hagytak minket. Bevittek
egy hatalmas terembe, ahol volt vagy 50 ágy, de mindegyik üres, frissen vetve. A szoba egyik
sarkában egy megtermett ápoló olvasott kis lámpa fényénél. Nem tudtunk elaludni. A falon volt egy
kép melyen egy korsó sört ábrázolt, két piros, átlós vonallal áthúzva. Hát mondanom sem kell,
ilyesmivel nálunk komolyabb nevelő hatást nem értek el. Viszont majd megfulladtunk a röhögéstől.
Aztán lassan elszenderedtünk.

Hajnalban valami különösre ébredtünk. Éjszaka, amikor behoztak, csönd volt, és a nyitott ablakon
áradt be a prágai dombokról a bódító nyári virágillat.

Most meg éktelen zajok és fertelmes bűz vett körül. A dolog nyitja hamarosan kiderült. Míg aludtunk,
megtelt a kórterem valódi páciensekkel. Gorkij éjjeli menedékhelye ehhez képest leánynevelő intézet
lehetett. Szánalmas emberi roncsok hortyogtak, krákogtak, szuszogtak, maguk alá vizeltek,
becsináltak, és a saját arcukra hánytak. Kiderült, hogy akit a rendőrök hoztak ide, azokat ők is viszik
innen el. Meg kellett tehát várni őket.

Az őrszobán új műszak volt. Már csak a csekk kiállítása volt hátra. Az útlevelekben nem volt lakcím és
munkahely, ezért azt nekünk kellett bediktálni. Egy szemvillantás. Ebben nagy rutinunk volt a pesti
BKV ellenőri sztorik jóvoltából.

Nekem mindig volt egy lejárt bérletem Kuvasz Róbert névre, Budapest, II- ker. Ribáry u. 6. sz. alá
kiállítva, amit idegesen próbáltam az ellenőr elől "elrejteni", de ő "rutinosan" lecsapott, és abból
gúnyos mosollyal kiírta az adataimat. Ez úton kérek elnézést a Ribáry u. 6. szám alatti ház lakosaitól,
az oda kiküldött büntetésekkel kapcsolatos kellemetlenségekért.

Most is bediktáltam az adataimat. Lakcím: Bázakerettye, Rekettye u. 8., munkahely: Nagykunsági

Állami Erdőgazdasági Fafeldolgozó Vállalat, Hódmezővásárhely, Görömbölytapolcai u. 12.

A derék prágai rendőröknek nem kis idejükbe tellett, míg a négy hasonló, számukra érthetetlen,
magyar nyelvű adathalmazt, mutató ujjal lepötyögték írógépeiken. Fél óra múlva az akkurátusan
kitöltött csekkek repülőgépekké hajtogatva suhantak a Károly hídról a Moldva folyóba.

11
Nem telt bele újabb 10 perc, és újból a Csehszlovák államapparátus karmai közé kerültünk.
Nevetgélve utaztunk a villamoson a Vencel tér felé. Egyszer csak ellenőrök léptek mellénk. Kitűzték a
jelvényeiket, és a kérték a jegyeket. Sneci is gyorsan kitűzte a mindig magával hordott Lenin
jelvényét, és megkérdezte, hogy nem cserélnek-e? Az ellenőröknek nem volt humorérzékük és a
villamos csengővel jeleztek a hátsó kocsiból valamit a vezetőnek, aki meg sem állt a Rendőrségig.

Ugyanannál a kapitányságnál állt meg, ahonnan reggel elindultunk. Jót mulattunk, hogy mit fognak
szólni, ha minket viszontlátnak. Csakugyan, az ellenőrök legnagyobb megdöbbenésére fél perc alatt
kirúgtak a rendőrök. Látni sem akartak minket.

Az ellenőrök még egy darabig követtek minket az utcán, a büntetést követelve. Sneci egykoronásokat
dobált nekik a földre, amiket azok buzgón összeszedegettek. A többiek Luzsicza Lajos festő
barátunknál aludtak, iszonyú körülmények között, a földön. Mi büszkén meséltük, milyen pazar, puha
ágyakban éjszakáztunk.

Prágában soha sem volt gond a szállással. Legtöbbször a Spartakiád Stadion melletti kollégiumba
mentünk. Ott a főiskolások mindig befogadtak egy két éjszakára.

Sok emlékezetes utunk vezetett Prágába, ebbe az akkoriban még békésen szunyókáló városba. A
sikátorok között megbújó hűvös csapszékekben habzó Prázdrojt, Budveisert, Kozelt vagy
Staroprament ittunk, és mellettünk idős urak burnótszelencékből tubákoltak.

Egyszer, a régi zsidó temető melletti, Párizka ulicai sörözőben Gegesi Jocó az asztal alatt üldögélve itta
a sörét, és nem mulasztotta el egyetlen, arra elhaladó pincérlány lábának a megfogását.

A sörözőben összebarátkoztunk két cseh fiúval, akik meghívtak minket a Zimnij Stadionba, a Kanada -
Csehszlovákia jéghoki mérkőzésre. Egyikük nyakába vette Gegesi Józsit, aki kezeiben egy-egy korsó
sörrel peckesen ült a magasban. A Moldva hídjára érve megálljt parancsolt, megitta mind a két korsót
egy-egy hajtásra, majd az üres krigliket behajította a folyóba.

A Stadionba a hátramutatós trükkel mentünk be, melynek következtében a négy mögöttünk lévőt
csak hosszabb idő múlva és hosszas magyarázkodás után engedték be. Addigra mi már messze
jártunk. A meccsre különösebben már nem emlékszem, csak arra, hogy Józsi minden egyes gólnál
magasra, a levegőbe dobta az aznap vásárolt cipőt dobozostul dobta magasra a levegőbe, mely így
minden alkalommal más szektorban landolt. A derék prágai szurkolók, ahelyett hogy zokon vették
volna, minden egyes alkalommal élőlánccal visszaküldték azt jogos tulajdonosához.

Hazafele a vonaton már csak az volt az egyetlen gondunk, hogy az eladásra szánt mintegy 100 db
farmert hogyan rejtsük el a fináncok elől. Szicsó azonban sasszemmel kiszúrta, hogy egy nagy
létszámú úttörőcsapat is utazik a vonaton, így aztán percek alatt szétosztottuk közöttük az árut.

Nem mindig jártunk ilyen szerencsésen. Egyszer a Mogyoró Ferivel voltam Kelet Berlinben, farmer
beszerző úton, és az rosszabbul sült el. Akkor már nagyon elbíztuk magunkat. Eleve fejenként 2-2
üres bőrönddel mentünk ki. A schönefeldi repülőtéren a vámos kinyittatta velünk mind a négy
bőröndöt, majd azok tartalma láttán bölcsen bólogatott és feljegyzett magának valamit.

Az S Bahnon a városba befelé Mogyoró elővett egy könyvet és mindenki szeme láttára széttépte
annak összeragasztott lapjait, és kivette közülük a dollár és márka bankókat. Azon az S Bahnon ahol a

12
D. D. R. bürgerek felszálláskor egymásnak mutatták fel a bérletet és a jegy automatába mindenki
dobott jegyváltásnál pénzt, pedig az pénzbedobás nélkül is működött. Mondanom sem kell, hogy az
NDK-ban sohasem gyűlt meg a bajunk az ellenőrökkel, mert mindig egy valóságos szerpentin füzér
lógott a nyakunkban az automatából kitekert jegyekből.

A Mogyoró féle valutabűvészkedéstől megfagyott a vonaton a levegő. Ráadásul az intershopban a

kiválasztott farmerokat úgy kezdte a táskába rakodni, hogy kettőt összefogott, és szemérmesen az
eladó szemébe nézve közölte vele: ein, és így számolt tovább.

Lukas csizmáját a cipőboltban lecserélte egy vadonatújra. Az eladók észrevették, és kifele futtában
iszonyú erővel nyomta a ziehen (húzni) feliratú bejárati üvegajtót. Már majdnem elkapták, mikor
végre meghallotta ordításomat: „Húzd, ne nyomd!” Én a kijáraton távoztam, felszínes német
tudásomnak köszönhetően.

A Karl Marx Allén volt a cipőbolt. Ameddig a szem ellátott, követni tudtam tekintetemmel őt és
üldözőit. Akkor még nem kapták el.

Másnap a reptéren, külön, külön ablakokhoz álltunk a farmerokkal teli bőröndjeinkkel. Ő lebukott, én
átjutottam. Segélyt kérően utánam nézett, erre engem is lekapcsoltak. Kérdezték, mi van a
bőröndökben. Csak ruhanemű, hangzott a válasz, és ez igaz is volt, minthogy legalább száz farmert
gyűjtöttünk be. Mikor kinyitották, Mogyoró csodálkozó arcot vágott és felkiáltott: Mennyi Levis!
Perceken belül a fináncok próbálgatták a gatyákat. Rendesek voltak, elintézték, hogy megvárjon
minket a repülő. Több, mint egy órát várt ránk, teli utasokkal. Amikor végre felkísértek a fináncok,
felfedeztük a gépen az egyik csempész haverunkat. Mogyoró "kedvesen" ráköszönt, a haver a falnál is
fehérebben elfordult.

Otthon aztán kijöttek a jardról az útleveleinkért. Mogyoró faterja annyira rutinos volt, hogy
megkérdezte, a pirosat, vagy a kéket kérik. Persze, hogy mind a kettő kellett nekik.

Az egészből az fájt a legjobban, hogy nem tudtam kimenni a zágrábi Rolling koncertre.

A csempészetről nem tudtunk leszokni. Ezután már főleg Lengyelországba jártunk, ahova leginkább
olasz lírát volt érdemes vinni, mert azt könnyű volt eladni papoknak, akik Rómába mentek
zarándokútra. Különben elég veszélyes dolog volt a valuta eladás, mert Varsóban, a Tudomány Háza
nevű, orosz stílusú felhőkarcoló előtti téren, sötét kinézetű nepperek álldogáltak, zoknijukban a zloty
-val, és jó néhány cimboránkat rászedték már különböző trükkökkel.

Egy alkalommal irhabundáért mentünk ki, és Mogyoró rám parancsolt, hogy ingujjban jöjjek, mert 2-2
irhát fogunk visszafelé magunkra venni, plusz a bőröndökbe is rakunk kettőt-kettőt.

Novembert írtak és kegyetlen hideg lett, ahogy megérkeztünk. Ráadásul Mindenszentek volt, és ez
ott, mint kiderült, hivatalos ünnep, minden zárva. A társam előtte szállodákról és pezsgőről beszélt,
de most kiadta a jelszót, hogy spóroljunk, és elmentünk valami haverjának a lakására, ami egy
lepusztult hippi tanya volt. Mi előadtuk, hogy nincs pénzünk, és itt szeretnénk aludni. Nem is volt
ezzel gond. Másnap megérkeztünk egy rakás irhával, ami a sűrű hóesésben teljesen átázott, és
érkezésünk egy juhnyáj bevonulására emlékeztetett, ami a dolog szag részét illeti. A havernek volt
vagy három kutyája. Azok idegrohamot kaptak. Előtört belőlük a több évezredes elfojtott

13
pásztorösztön, és ránk ugrottak. Alig lehetett leszedni őket. A békésen "füvező", „belőtt” galcsi meg
csak nézte, hogy mifélék ezek a szegény, szerencsétlen, pénztelen magyarok.

Ferihegyen Mátsik Gyuri várt minket. A Malévnál dolgozott. Amikor landoltunk, beült egy zaporozsec
márkájú „follow me” révkalauz kocsiba, és kijött a géphez. Ahogy a gép lépcsőjéről leszálltunk,
átvette tőlünk az irhákat, és átvitte a vámon. Haverságból. Ingyért.

Később áttértünk a valutázásra, ami jóval egyszerűbb volt, csak a zloty visszaváltásához kellett itthon
másoktól, idegenektől kiviteli papírt kérni. Ez úgy nézett ki, hogy kivittük Lengyelországba a márkát,
eladtuk haszonnal, hazahoztuk a zlotyt, és itthon minden Lengyelországból befutó vonat elé
kimentünk, és a fiataloktól a valuta kiviteli engedélyt elkértük, mondván, hogy a miénk elveszett, és
megmaradt a pénzünk. Akkoriban a visszaváltásnál még nem kértek iratokat.

Megint elkalandoztam ezekkel az utakkal.

Eleinte a Jégbüfé előtt volt a találkozóhely és ez a csapat egy részének sokáig meg is maradt. Ez volt a
BÉVÉ, vagyis a belvárosi galcsi.

Voltak itt keményebb fickók is.

Skoda, aki, amikor leszokott a törvénybeütköző cselekedetekről a Habsburg család jelszavát

választotta: „Óh te boldog Ausztria, te csak házasodj!” és elvett egy dúsgazdag nagypolgári lányt.

Kuxi, aki mint maga fogalmazta, szerelemféltésből ült hét évet. Egyszer két haverja, miközben ő
aludt, fiatal szerelmét leitatták, és elkábították, majd megerőszakolták. Mikor reggel felébredt, és
kiderült a dolog, az egyik mocsadékot egy vasdurunggal ütötte le. A másik elmenekült. A Bíróság csak
őt ítélte el: emberölés kísérletéért. A Bíróság szerint csak egyetlen enyhítő körülmény szólt mellette:
a vasdurungot, mellyel a rohadékot leütötte, rongyokba bugyolálta, mert mint mondotta, nem akarta
hallani azt a hangot, amikor betörik a feje.

Jean irdatlan termetével, szigorú tekintetével, döngő léptekkel járta a belvárosi utcákat. Irigykedett
az akkor Pestet ellepő, gépkocsival rendelkező olasz fiatalok szerelmi sikereire. Időnként megállított
egy – egy olasz kocsit, kedvesen benézett, a „digók” letekerték az ablakot, erre ő egy iszonyatosat
becsulázott, és hozzátette: Mangiare!

Ő a Bosnyák téri piacon kereste hajnalonként a pénzt. Volt egy kétkerekű kocsija, és azzal fuvarozta a
termelőktől a zöldséget és gyümölcsöt a kiskereskedők kocsijába. 500,- Ft-ot s egy zacskó primőrt
keresett vele naponta.

Egyszer elkértem a kosiját egy napra. Egy kereskedő 200 kiló málnája a mai napig bánja
vállalkozásomat, én ugyanis a rámpán a megrakott kocsit magam után húzva egyszer csak a levegőbe
emelkedtem, a málna meg rekeszestől lekéredzkedett a kocsiról. Hosszú futásomra, mint mindig,
akkor is számítottam.

Ismert belvárosi figura volt Szentjóbi, az ellenálló költő, hosszú, szőke hajával, elmaradhatatlan barna
rövid bőrkabátjában, hóna alatt mindig egy verses kötettel. Öt 68 után tíz társával együtt egy
hajnalon összeszedték, és felrakták egy zürichi Malév járatra. Iványi Pierrék, - akik egyébként addig a
disszidálásról álmodtak – nem így képzelték a dolgot, és kikövetelték a svájci hatóságoktól, hogy
tegyék fel őket egy budapesti járatra azonnal. Szentjóbi maradt.

14
De majdnem mindenki elment. Jean asztrológiai műsort vezet egy honolului rádióban, Sztojan és
bátyja, Kirill régiség kereskedők Vancouver és Los Angeles között. Kiment a Szegfű, a Szőke, Tony és
még hosszú a sor. Thököly óta legalább a tizedik emigrációs hullám. Csak nem katonák, polgárok és
politikusok, hanem egy utat vesztett, talajtalan, kiégett nemzedék, mely nem találta sehol a helyét, és
szinte kereste a bajt.

A 60-as évek közepén még tele voltunk reményekkel. Hittünk az elpusztíthatatlanságunkban, az

igazunkban, és a másságunkban. Az összes törvénybe ütköző cselekedetünkkel együtt erkölcsileg
tiszták voltunk, tisztábbak, mint bíráink, tanáraink.

Még nem tett rontást rajtunk a pénz, az érdek. Még hittünk az örökkévalóságban, és tagadtuk a
mulandóságot, nem törődtünk a holnappal, csakis a mának éltünk. Még minden megtörténhetett.

Ezek voltak azok az évek, amikor tanulhattunk volna és felkészülhettünk volna a pályánkra. Mindezt
nem tettük, de egyetlen percet sem bánunk ezekből az "elvesztegetett, elpazarolt" csavargó évekből.

Ez volt a szabadság, az örök nyár, a falkaszellem korszaka, melyben ha nem vettünk volna részt, akkor
nem lett volna teljes az életünk.

Ha visszagondolok, tényleg mintha mindig nyár lett volna. A legtöbbször pólóban látom magunkat,
szandállal, vagy klumpával a lábunkon. A Duna parti lépcsőkre jártunk, az Erzsébet híd („Böske”)
mellett. Akkor még nem a benzingőzt, hanem a Duna illatát lehetett ott érezni, délutánonként.
Onnan indultunk a bulikra. Nyaranta legtöbbször az Ifi Parkba.

A "Nagyfásokat" én személy szerint nem ismertem, csak hallottam róluk. Jóval később futottam össze
egy M7-es bulin a Dzsúdóval és az Indiánnal, és csak a kilencvenes évek elején ismertem meg Zord
Kánt, immár ötvenévesen, nagypapa jelöltként.

Az Ifi Parkban csaknem minden magyar zenekar fellépett. Mi főleg Sakk Matt és Kex bulikra jártunk Az
egyik legemlékezetesebb buli a Nashville Teens koncert volt. Az első igazi angolszász zenekarok
fellépése felért egy-egy csodával. Nashville Teens, Spencer Davis Group, Traffic.

Ilyenkor mindig éreztük, hogy óriási erő szunnyad bennünk. A hatalom nem tud velünk mit kezdeni.
Tízezres tömegeket nem lehet állandóan kardlappal szétverni, nem lehet mellékes jelenségnek
tekinteni. Amit nem értek el az 56-os fiatalok Molotov koktéllal, azt egy későbbi nemzedéknek
sikerült elérnie táskarádióval, elektromos gitárral, hajnövesztéssel, öltözködéssel.

Az orosz bolsevik kultúra magja meddő talajra hullott, a mi generációnk néhány KISZ titkár kivételével
átlépett rajta, még csak el sem taposta, észre sem vette, úgy szólt a jazz, a rock, a beat, a rhythm and
blues, a soul, hogy meg sem hallottuk a KISZ-es indulókat. A kommunizmus katonapolitikai
terjeszkedésének csúcspontján az egész belülről kezdett el rothadni. Nem volt emberanyag, nem volt
utánpótlás, mely a tankok hadizsákmányát élvezte volna. Hiába volt a birodalom, nem volt, aki
belülről szolidáris legyen vele.

Kétféle Magyarország volt. A hivatalos, amit a sajtóorgánumokból lehet reprodukálni, és a beat

nemzedék országa, mely sok - sok fényévnyire volt az előzőtől. Nem voltak kapcsolódási pontok. Más
országok fiai, lányai már tizenévesen tagozódni kezdenek a társadalomba, keresik helyüket, kezdik
átvenni a staféta botot szüleiktől, több generációs öröklött mesterségekre készülnek, nekünk nem

15
voltak ilyen perspektíváink. Öntudatlanul is éreztük, ahhoz, hogy a társadalomban valamire jussunk,
már rég fel kellett volna kötni az úttörőnyakkendőt, és a zánkai táborban kellene a tábortűz körül
ülni, nem pedig Radics Béla gitárszólóját nézni elbűvölten.

A fejesek gyerekei is a legtöbbször közénk húztak. A Móriczba rengeteg fejes gyereke járt a Káder
dűlőről: a Pasarétről és a Rózsadombról, és szinte kivétel nélkül ők is annak a kultúrának lettek a
befogadói és terjesztői, amit akkor beatnek neveztek. Sőt ők még inkább, hiszen a papa nyugatra járt,
és volt miből hozni lemezjátszót, lemezeket, gitárt, farmert. Ezek a gyerekek a legtöbbször
megtagadták szüleik hitvallását, sőt néha magukat a szüleiket is – legalábbis tizenévesen. Olyan is
akadt köztük, mint Hobo, - az ötvenhatos aki az egyik legnépszerűbb ellenzéki, „feketebárány”
együttes frontembere lett.

De az előbb a KISZ titkárokat is méltatlanul rekesztettem ki, hiszen ekkoriban már a KISZ bulikon sem
"zakatoltak", hanem rock and roll zenére ismerkedtek a szexualitás rejtelmeivel. Sőt a legvadabb
bulik KISZ védnökség álcája alatt jöttek létre. Egyszer - már jóval később - a KISZ Veszprém megyei
szervezésében láttam egy új hullámos koncert sorozatot Füreden - soha annyi vad harci színekben
pompázó irokéz punkot nem láttam, még nyugat-európai városokban sem. A Nyugatnémet turisták
egymás után ütköztek össze Mercedeszeikkel, úgy elámultak a fura hadi népen.

Megint messzire kanyarodtam, cikázok térben és időben.

Pedig most a Nashvill Teens Ifi parkbeli fellépéséről szeretnék írni. Rengetegen kint rekedtünk,
lehettünk vagy tízezren. Hallottuk az ütemes basszust, az ádáz dobokat, a sikító gitárt, a cikázó
zongorát, és nem láttuk, csak elképzeltük az énekes szétfeszített lábait: szóval Dohányföldek!
Tobacco Road!

Ettől úgy bezsongtunk, hogy nem lehetett bírni velünk, szabályos utcai harc tört ki a rendőrök és
köztünk. Egyre több rohamkocsi jött, mi megdobáltuk őket mindennel, ami a kezünk ügyébe került,
sóder kaviccsal, villamos sínek közti kövekkel, vasdarabokkal, lécekkel. Pedig akkor még mit sem
hallottunk nyugat európai vagy dél ázsiai, netán észak amerikai diáklázadásokról. Arra sem
gondoltunk, hogy netán két eszmerendszer feszül egymásnak, ebben az ártalmatlan csetepatéban, mi
csak egyszerűen be akartunk jutni egy koncertre, ahol őrjítően jó zene szólt.

Sokáig irigyeltem az angol és amerikai fiatalokat, akik esténként Animals, Stones, Doors vagy Kinks
bulikra járhattak, és értették a számok szövegeit. Ma már inkább azt mondom, ők irigyelhetnek
minket. Ami nekik természetes és mindennapos volt, az nekünk az elérhetetlen csodát jelentette.
Ami nekik adott volt, azért nekünk naponta meg kellett harcolnunk a szüleinkkel, tanárainkkal, a
rendőrökkel, a bírókkal, az ifi vezetőkkel és mindenkivel. Így aztán a fiatalság felépítette a maga
szokásjogát, a maga társadalmát, a maga erkölcseit.

Nem akarok mindent magunknak vindikálni, de a szexuális forradalmat - mely jól tudom, nem az első,
és nem is az utolsó volt az emberiség életében, mi indítottuk útjára. Igaz, hogy ennek akkor
teremtődtek meg a technikai feltételei is a fogamzásgátlás eszközeinek széles elterjedésével. Abban a
korban születtünk, amikor az előző korok álszent, prűd, rejtett és fojtott szexualitása kirobbant a
napfényre, a szabad levegőre. A mi nemzedékünk vízválasztó volt abban a tekintetben, hogy a
lányoknál férjhezmenetelkor már nem volt elvárás a szüzesség.

16
A gyakori párváltogatás nem jelentett érzelemmentességet A fiúk néha durván beszéltek a
szerelemről és a lányokról, de ez inkább csak felvett modorosság volt. Szerettünk szeretni, és tudtunk
is. Akkor még az erotikának semmi köze nem volt az üzleti világhoz, nem voltak szex lapok, peep
show-k, massage salonok, csak fiatal lányok feszülő blúzban, és fiatal fiúk feszülő farmer nadrágban
és egyszerűen tetszettünk egymásnak, és teret engedtünk érzelmeiknek. Make Love Not War! - szólt
a kihívás, és valóban, nehéz erre az egyszerű, de nagyon is igaz tételre cáfolatot adni.

Mint oly sok minden, mára ez is elfajult, ahogy a klubokból diszkók, a rockból funky lett, úgy lett a
szabad erkölcsből szenvedély nélküli, profi, mindenki mindenkivel, majd még később bárkivel, akinek
van pénze, masszív etikátlanság.

Biztos az öregedés első jelei, de mégis úgy érzem, hogy annak idején, ha megtettem szokásos napi
sétámat a Belvárosban, töredék annyi rosszarcú alakkal sem találkoztam, mint ma. A leghíresebb
zsiványok is jó kedélyű, nyílt arcú srácok voltak azokhoz a figurákhoz képest, akik manapság ellepik a
várost.

A törzshelyeink a Belvárosban, a Vizivárosban és a Várban voltak. Kárpátia, Alabárdos, Corso,

Csendes, Halászkert, Régi Országház, Tárnok, és a Belváros egyetlen, azóta már megszűnt kocsmája, a
Bajtárs, vagyis a mai Rézkakas.

Később összeverődött egy társaság, akik kitűnően tudtak focizni, és a tabáni ketrecben ütötték fel
tanyájukat. Minden kedden és csütörtökön délután 5-től és szombaton délelőtt játszottak. Én elég
gyenge képességekkel rendelkeztem, de mivel mindenki a haverom volt, bevettek "portásnak".

Számos kiváló focista játszott itt, akik a legkülönbözőbb okok miatt nem kerültek be első osztályú
csapatba.

A legtöbben másod, vagy harmadosztályú csapatokig viták: Pénzügyőr, Ékszerész, Sütőipar, Auras,
Perbál, Debrecen. A legkiválóbbak: Sneci (Schneider Gyuri), Kis Pók (Alapi Karcsi), Öreg (Harsányi
Jancsi), Lord (Kun Feri), Gegesi Jocó, Riasztó (Szemző Gabi), Duda (Bodola Gyuri, Bodola György
világhírű futballista fia), Töpi (Somogyi Sebestyén), Somogyi Kristóf, Katavics Zoli. Mindenki a játék
megszállottja volt: Durung, Hédi, Scotti, Kis Thomas, Szpari, Degesz, Göbbels, Pondró, Tigris. Sokan
csak a galcsizás miatt jártak ki, nem is fociztak: Klamár, Pudding, Jose, Köteles, Dög, Kis Lekvár,
Serfőző, Sapi, csak úgy zsongnak a nevek a fejemben, a töredékét írom csak le.

Foci után a Rácfürdőben "arénával" tarkított fürdés, ami lényegében azt jelentette, hogy az "éles"
burnyákoknak „műburnyák” szerelmi jeleneteket adtunk elő a vízben, ami igen csak felborzolta a
kedélyeket. Utána sörökkel villámgyorsan visszavettük az eltékozolt kalóriákat, és nyomás a
Sarokházba, vagy a Randevúba, esetleg a Casanovába. Ezek voltak az első diszkók. Akkor még balgán
bedőltünk ezeknek, nem látva, milyen zenei világ elburjánzásához nyújtunk segítő kezet, és hogy
ezzel saját zenei kultúránk sírásói leszünk.

Egy 20 éves ember nem filozofál, hanem odamegy, ahol jó zene szól, vannak lányok, haverok és ital!
Ez akkoriban a Sarokházban, a Casanovában, vagy a Randevúban mind adva volt. Itt éltünk társadalmi
életet. Barátságok és szerelmek szövődtek, harag lobbant lángra, verekedés tört ki, folyt a csencselés,
jöttek, mentek a hírek, egyszóval olyan volt, mint egy római agora. Úgy éltünk, mint a római
hedonisták. Délelőtt a Thermae (Palatinus), délután az Agora (diszkotékák).

17
A Palatinus volt a „lídó”. Oda nem csak fürödni, napozni jártunk. Ott folytak a foci meccsek és a
lábtenisz csaták, egész napos dumálások, és dilizések. Sokunk kabinosként is dolgozott ott. Itt aztán
tényleg minden adva volt a jóléthez. Napsütés, víz, focipályák, lányok, sör és teljes gondtalanság.
Legfeljebb a belépőjegy okozhatott volna gondot, de ezt a kerítésmászással mindig megoldottuk.

Egyszer kora reggel érkeztem a Palára, és láttam, hogy Scotty kint a nagy medence mellett
borotválkozik. A különös az volt a dologban, hogy nemcsak az arca, hanem a szőrös hasa közepe is
habos volt, és épp ott borotvált egy vízszintes csíkot. Kíváncsi tekintetemre azt a választ adta, hogy:
Ne nézz ilyen hülyén Golyókám, meghúzom a maginot vonalat. Hogy a laposok ne kússzanak fel az
arcomra.

A Pala egyik színes figurája volt Belga, (Gyarmati József) pontosabban Belgácska. Ő mások jogos
tulajdonának hivatásszerű elvételéből tartotta fenn szerény életvitelét, ezért amikor megérkezett,
mindig azzal kezdte: Szevasztok gyerekek, mindenki mutassa meg a motyóját, nehogy havertól
szajrézzak.

Aztán elindult köreire, és a zsákmányból már futott is a Corvin moziba, hogy jegyüzérként fejezze be
szorgos napi munkáját. Egyszer a Riasztó kért tőle egy bémallért azaz egy húszast. A Belga mindent és
mindenkit becézett, ezét is hívták Belgácskának, és így válaszolt: Riasztócska! Ha én most adok neked
egy bémallérocskát, akkor te valójában egy rongyocskát veszel ki a zsebemből, és elmagyarázta, hogy
a Corvinban egy nap hogy fial egy húszas egy ezrest 4 előadás alatt.

Más alkalommal Riasztó belelépett mezítláb egy méhecskébe, és a Belgát kérte meg, hogy szívja ki a
talpát. A Belga viszolyogva nézte a nem éppen vonzó bütykös talpat, majd azt mondta: nem tehetem
pajtás, mert büdös a szám!

Szokása volt Belgának az ápiszban egy sorszám tömböt vennie, amit a ruhatárakban használtak, majd
valamelyik bulin egy üveg sörrel a kezében a ruhatár mellett elmélázni. Közben persze jó alaposan
megfigyelte, hogy a legjobb bundákat hányas számra rakják be. Egyszer aztán úgy bukott meg, hogy
két irhát erőltetett magára, és vesztére egy befelé nyíló ajtót tolva akart kinyitni, sarkában a felajzott
tömeggel. (Mint a Mogyoró Berlinben. A történelem ismétli önmagát!)

Az is kedvenc trükkje volt, hogy elment valamelyik áruház csillár osztályára, ott találomra kézbe vett
egy csillárt majd megnyerő modorával odament az eladóhoz, és közölte vele, hogy tegnap vette ezt a
csillárt, de a felesége is ugyanilyet vett, ezért szeretné kicserélni, szívesen rá is fizetne. Ezeket a
trükköket persze egy helyen csak egyszer lehetett eljátszani.

Volt egy görög srác - sok görög haverunk volt - a nevére már nem emlékszem, mániákusan szerette a
társasjátékokat. Olyan bőrönddel járt a Palára, ami tele volt játékkal. Amikor megérkezett, mindig azt
kérdezte: játszotok valamit? Mit akarsz játszani: kártya, dominó, sakk, snúr, snóbli, smén? Bármit
játszok! Néha, ha az utcán találkoztunk vele, és hívtuk a Palára, mindig azt válaszolta: először
Patyolat, aztán Pala! Soha sem tudtuk meg, hogy a Patyolatnál dolgozott, vagy annyi mosnivalójuk
volt állandóan.

Óriási sörmeccsek voltak a Palán. Nagyon sok jegyzett futballista is kijárt, (Törő, Nyíl, Ebedli) és
ilyenkor kiderült, hogy a tabáni fiúk sem olyan gyengék.

18
Ha jól emlékszem, a "táncos" lengyel sört lehetett kapni 20,- Ft-ért, és igen hamar megfájdult tőle az
ember feje a tűző napon.

A Balaton fogalom volt. Mi nem stoppolhattunk át a Keleti Partról a Nyugati Partra, ezért nekünk az
„On the Road again, és a „Route 66” a balatoni stoppolás volt.

Voltak, akik stoppal eljutottak Prágáig, Berlinig, Varsóig, vagy akár egész Bulgáriáig, de a kötelező
próbaút mindenkinek „hetes” volt.

69-ben Agárdon nyaraltam, és úszómester voltam a strandon. Ettől igen megnőtt az ázsióm, hiszen
volt egy csónakom, és egy kulcsom a G 6-os kabinhoz. Ott is összeverődött egy igen nagy társaság, és
esténként egy fehérvári zenekar játszott Lui vezetésével, a Nádfedelesben. Jó hosszúra meg tudtam
növeszteni a nyár végére a hajamat, és ezért az idősebb fehérvári vagányok: Végh Tamás, Nyeka,
Kenyő, Pecó, barátságukkal tüntettek ki. A döntő momentum tiszteletbeli vagánnyá avatásomnál az
volt, hogy a nyár végén a vízirendőrök levágatták a hajamat. Ettől valóságos nimbusz vett körül.

Agárdról indultam első stop utamra. Füredre igyekeztem. Volt egy régi ócska kofferem, abban kenyér
és szalonna, és kb. 50,- Ft. A koffert mindenhol elhagytam, de állandóan utánam hozták. Később, már
Füreden, Szilveszternek adtam, aki arra használta, hogy a Szívkórház parkjának egyik padján - mely
éjszakai szállásául szolgált - kispárnának használta. Egy éjjel kilopták a feje alól, de az csak akkor
koppant, amikor reggel felébredt.

Később összehaverkodtunk egy Tamás Tamás nevű sráccal, aki Arácson lakott, és volt kéglije. Ott
aludtunk vagy harmincan. Néha, amikor már nagyon unt minket, egyszerűen nem jött haza. Ilyenkor
az egész társaság az arácsi vasútállomás várótermében púposkodott reggelig, vagy amíg el nem
zavarták.

Füredről átvonultunk Badacsonyba, mert hírét vettük, hogy a Mini együttes Török Ádám vezetésével,
a Tátikában játszik.

Ádámot már régóta ismertük a Várból, egy Guggeros (Wehner Géza) nevű sráchoz jártunk fel
gombfoci bajnokságokra, ahol mindenki a saját maga által esztergált "sztárokkal" játszott, akik az
akkori nagymenőkről nyertek elnevezést. Ádám itt is kifejezte a gyengébb nem iránti olthatatlan
vágyát, játékosait, így nevezte el: Clitoris, Vagina, Rés, Repedés, Pöcök, stb.

Guggeros faterja jó nevű zongoraművész volt, és házuk falán egy táblán hirdette, hogy órákat ad,
ezért amikor először mentünk hozzájuk, a Szilvi azt hitte, hogy órás a haverunk faterja.

Ádáméknál egy egész kommuna fogadott. Egy parasztházat béreltek, mely négy személyre kényelmes
lett volna, azonban legalább ötvenen aludtunk ott. Azazhogy nemigen aludtunk. Ha például valakinek
csak egy szék jutott, és éjszaka meggondolatlanul kiment a WC-re, akkor biztos lehetett abban, hogy
mire visszajön, már ketten ülnek a székén.

Akkoriban jelent meg John Mayalltól az Empty Rooms című lemez, ez volt az első Rythm & Blues
zenekar, melyben nem játszott dobos. Amikor közöltük Ádámékkal a hírt, dobosuk, Doxa - polgári
nevén Dobos Sándor (!) - egész belesápadt. Ki az a buzeráns? - kérdezte. John Mayall! Nahát, ez sem
fog már meghülyülni! Dobos nélkül zenekar! Veszve érezte magát, mert tudta, hogy Ádám nagyon
szereti Mayallt. Pedig nem volt rossz dobos, pontossága miatt kapta a becenevét.

19
Azon az őszön nyitották meg Ádámék a Bem Rockparti Klubot. Mi, haverok csináltuk a plakátokat. Én
Arthur Brown fejét rajzoltam meg zsírkrétával. A felhevült közönség mindet leszaggatta emlékbe.
Nagyon büszke voltam, amikor pár hét múlva barátnőm szobájának falán láttam viszont "művemet".

Szinte mindenki megpróbált mag is zenész lenni. Így történt például, hogy Szemző Gabi megirigyelte
Török Ádám fuvoláját, és ő is vett egyet. Alig tudta megszólaltani a hangszerboltban. Később öccse,
Szemző Tibor neves jazz, majd repetitív kortárs muzsikus lett.

Sokan lettek képzőművészek, Szirtes Jancsi, Méhes Zuzu. Bodola György kivételes tehetség volt. Ő
rajzolta a Tardos féle Rock lexikonhoz bálványaink karikatúráit. A kor, a szocialista összeköttetés
hiánya, a kontraszelekció, a kitartás hiánya, és a kebelbarátság a szittyóval, mindez nem tették
lehetővé, hogy befusson.

A film vonzása is erős volt. Nem volt még videó, a kommersz amerikai film sem uralta még a piacot,
és szinte naponta jártunk moziba. Legendás filmek voltak a Nagyítás, az Eper és Vér, az If, a Zabriskie
Point, a Kalandorok, a Hallgatag ember, a Bilincs és mosoly, és a Szelíd motorosok.

Én az érettségi után a Filmművészeti Főiskolára jelentkeztem rendezői szakra. Hárman készültünk a

Szabó Ervin Könyvtárban vizsgára: Baksa Jancsi, Hobó, és én. Én voltam a legfiatalabb. Mind a
hármunknak hosszú haja volt. Én megkérdeztem őket, mit gondoltok, levágassam a hajamat, akkor
talán nagyobb esélyem lesz? Egyszerre válaszolták: Hülyeség, úgyse vesznek fel. S valóban egyikünket
sem vették fel.

Baksa Jancsi parádés rajzokat vitt magával, és szenzációs rajzfilm novellát - vagy képregényt írt
vizsgaműként. Én már az első rostán kibuktam, Hobó a másodikon, Jancsi a harmadikon. A
tesztkérdések között volt egy olyan, hogy írjon egy jellegzetes pesti utcanevet. Jancsi erre azt írta: Kör
utca. Általában mindenre hajlandó volt egy poénért.

Egyszer Pünkösdfürdőn voltunk. Ő állt sorba fagyiért. Mi távolabb beszélgettünk. Amikor sorra került,
rám kiáltott: Golyó itt a fagyid! És, a szemem közé dobott egy tölcsérrel. Ezután a saját szemébe is
belenyomott egy tölcsért, mint egy monoklit, és nekifutásból hasast ugrott a medencébe.

Később tudtam meg, hogy ugyanazon a felvételin jelentkezett szegény Bódi Gabi, akit elsőre
fölvettek. Vele dolgozott hosszú évekig jó barátja és első asszisztense, Bonta Zoltán (alias Travolta,
vagy Bézé)

Voltak olyanok, akik a filmművészetet lebecsülték, és az irodalomnak kívánták szentelni életüket,

mint a "Debreceni" Gazsi, aki az egyetlen kávéházi figura volt köztünk. Gyűrött fehér öltönyben járt,
ujjai sárgák voltak a bagótól, és szeme alja karikás az éjszakai írástól. Mindig volt egy kötet a hóna
alatt. Nagyon tiszteltük, de egyikünk sem olvasott egy sort sem tőle. Ma nagymenő divatáru
kereskedő, Thaiföldre, és New Yorki fashion week-endekre jár beszerző útra.

Tóth Csabáról sem gondoltuk volna, hogy neves irodalmár lesz az USA-ban, hiszen ő akkoriban inkább
arról a sztoriról volt híres, amikor tök részegen hazafele a szülei régi barátaival együtt ment fel a
lifttel, akik próbáltak vele kedvesen beszélgetni, mígnem észrevették, hogy Csabi mosolyogva bevizelt
a felvonóban. Nem tudták humorra venni.

20
Csabának áldott jó szülei voltak. Az egyik télen három hónapig csöveztem Antal Szilvivel.
Összebalhéztam anyámmal, és semmi kedvem nem volt hazamenni. Egyedül nehéz lett volna, de
Szilvi szolidaritásból csatlakozott hozzám - ő ugyanis „Bandin”, azaz Szentendrén lakott és lusta volt
kijárni. A legtöbbször még éjfélkor sem tudtuk, hogy hol alszunk, de a három hónap alatt csak kétszer
kellett vagonban meghúzódnunk a Déli pályaudvaron - az azonban kegyetlen volt. Pénzünk soha nem
volt. A Szilvinek - a társaságban egyedül – már gyereke volt.

Ha már nagyon éhesek voltunk, felmentünk a Tóth Csabáékhoz, mintha a Csabit keresnénk, bár
tudtuk, hogy nincs otthon. A Csaba édesanyja azonban tudott arról, hogy a Szilvinek van kisgyereke.
Elég volt egy-két süket dumát levágni arról, hogy állás után nézünk, meg más effélét, és máris készen
volt a kaja szeretetcsomag a kis Szilveszternek, amit aztán a Körtéren a Nagy Szilveszter és a Golyó
fogyasztott el. Azon a Móricz Zsigmond Körtéren, melynek nevét hosszú ő-vel írták, és a közeli
iskolában Csabi mamája, aki ott volt magyar tanár, minden kezdő osztályát az első órán az ablakhoz
terelt, lemutatott a táblára, és azt mondta: Hát így nem szabad írni.

A csövezés különben nehéz iskola volt, és aki még nem próbálta, annak azt ajánlom, nyáron kezdje,
mert különben lehet, hogy hamar elveszti a romantikáját. Mi is átázva, átfagyva, éhesen kószáltunk
Szilvivel a körúton, és egyszer csak azt mondta a maga dadogós stílusával: Go -golyókám! Úgy érzem,
mintha egy kibaszott vörös lámpa vi - villogna az agyamon: csöves, csöves! És valóban, eléggé lerítt
rólunk, hogy nem éppen a melóba csattogunk befelé.

Délelőttönként „bélásokat” tarháltunk a Felszabadulás téren, majd a bevételből elmentünk a

Rácfürdőbe, ahol nemcsak fürödtünk, de a zokni és gatyamosás után egy jó nagyot horpáztunk is a
pihenő ágyakon. Enélkül nehezen bírtuk volna ki. Kilencven nap alatt közel kilencven haverhoz
szállásoltuk be magunkat. A legtöbb helyen egy éjszaka után kigyulladtunk. Néha szerencsénk volt, és
egy - egy haver szülei elutaztak.

Az egyik ilyen a Tímár Kutyiéknál volt. Ott olyan pazar volt az ellátás, amit a szülők otthon hagytak,
hogy az első este bélszínből csináltunk pörköltet.

Aztán a Rozsnyai szülei utaztak el. Itt maradhattunk volna hosszabb ideig, de megjött a Skoda öccse,
Rómeó, és eltűnt a házigazda órája. Ráadásul hazajött a Rozsnyai bátyja a honvédségtől kimenőre, és
takaros mennyiségű whiskyt hozott magával. Szilvi spagettit főzött aznap este. Amikor éjjel
honvédünk ágya mellett elhaladtam, először azt hittem, hogy borotválkozás közben feküdt le, és
habos az arca. Csak később vettem észre hogy az egészben lenyelt spagetti tésztát gejzírként hányta
álmában a saját arcára. De hát mi sem volt könnyebb, mint mesterszakácsunkat megrágalmazni. Ha
jól emlékszem, az utolsó csepp az volt a pohárban, hogy kutyasétáltatás alkalmával elvesztettük a
szülők kutyáját. De lehet, hogy keverem a dolgokat, és egy idegen kutyát szoktattunk a lakásba.

Szerencsére távozásunkkal egy időben "üresedett" meg a Lex Andrisék kéglije. Az időközben Ivanics
Riskával trojkává duzzadt csapatunk érkezése után egy nappal azonban a Lex szülők példáját követték
a Lex testvérek is, ők sem bírtak minket elviselni. Riskát úgy vettük be a csapatba, hogy eladta a szülei
sífelszerelését a bizóban, és a befolyt összegből két napig királyi módon éltünk. Gond ezután sem
volt, mert Lexékkel szemben volt egy parádés ABC, nekem meg volt egy hosszú bélelt malaclopó
bőrkabátom, melynek bélését középen felhasítottam, és így a kabát valóságos bőségszaruként
működött, mígnem egy alkalommal elvetettem a sulykot, a selyem bélés alul kiszakadt, és a pénztár
mellett elhaladva potyogott a kabátból a sok étek és itóka.

21
Ezután kénytelenek voltunk ráfanyalodni a Lex család aranytartalékára. A papa katonatiszt volt, és
mérhetetlen mennyiségben volt otthon kincstári pálinkaesszencia, tubusban. Ezt mi teánk ízesítésére
használtuk.

Egy ízben, mikor az esszencia hatása alatt voltunk, elzárták a vizet a házban. Mi ebből csak annyit
észleltünk, hogy nem jött a csapokból a víz. Kinyitottuk az összes csapot, hátha valamelyik működik,
majd bosszúsan távoztunk a lakásból. Télvíz idején!

Nem részletezem. A házmester állítólag csak kajakkal tudott felszlalomozni a lépcsőházban, úgy dőlt
ki a lakásból a víz. Riska olyan részeg volt, hogy otthon maradt, és meztelenül aludt egy sezlonon, ami
lágyan ringott a vízen. Az egészre úgy jöttek rá, hogy a kettővel alattuk lévő lakás beázott. Az eggyel
alattunk levő lakó ugyanis a Lex szülőkkel együtt élvezte a Földközi tengeri hajókörutat, és csak két
hónap múlva jött haza, de addigra a TV-je is elrohadt a lakásában. Amikor mi hazaértünk este, Riska
egy szemcsepegtetővel gyűjtötte a vizet egy lavórba, és dudorászott. Szerencsére az ajtót tárva nyitva
felejtettük, igaz ugyan, hogy így nem lehetett többé becsukni a felpúposodott parkettától, de
máskülönben meg nem tudtuk volna többé kinyitni.

Az egyik értékesebb perzsaszőnyeget kiakasztottuk a terasz korlátra száradni, persze hogy megfagyott
az éjjel, és a fele leesett az utcára, miután kettétört. Rettenetes botrány lett. Riska még a magnóját is
otthagyta, úgy menekültünk.

Hetekkel később elváltoztatott női hangon telefonált oda, de a Lex papa dühkitörései minduntalan
eltántorították a magnó visszaszerzésétől.

Az egyik leglidércesebb éjszakám volt, amikor a Scottinál aludtam. Ő a Joséval lakott együtt az Iskola
utca azóta lebontott egyik öreg földszintes házában. Lehet, hogy még egyszer emléktábla lesz a
helyen: itt lakott Scotti és José. A kis Thomas is ott csövezett. Ő volt a háború után az első rühes a
városban. Amikor az orvos megvizsgálta, gratulált is neki, mondván, hogy 45 óta nem fordult elő ez a
megbetegedés a praxisában.

Lényeg az, hogy egész éjjel úgy vakarózott a két lábát összedörzsölve, mint egy kutya, amelyik
álmában szalad. Mindannyian forgolódtunk, végül José megelégelte. Szögbelövő kisiparos volt. Fogta
a szögbelövő pisztolyát, odament Thomas vackához, a halántékához illesztette, és azt mondta neki:
ha azonnal nem hagyod abba, lelőlek, mint egy rühes kutyát. Meg sem moccant egész éjjel.

A meló, az nagy gond volt. Nem csak a pénz miatt, hiszen azt valahogy mindig szereztünk, de ekkor
még létezett a "káemká", és "tré flepnivel" nem sokáig lehetett húzni, hamar elkaptak, és irány Tököl.
Ekkoriban híre terjedt, hogy van egy úri melóhely, királyi foglalkozással: nevezetesen a Földmérő
Vállalat a Baross utcában, és kútmérőket vesznek fel. Valószínűleg a későbbi lakótelep
építkezésekhez kellett a sok méricskélés. A melót Szilvi fedezte fel egy Sáveli nevű lány ajánlására, aki
ott dolgozott.

A munka lényege az volt, hogy kaptunk egy föltekercselt mérőszalagot fogantyúval, aminek a végén
egy síp volt. Ezt kellett meghatározott kutakba leengedni, és amikor a vízbe ért a vége, a síp fütyült,
nekünk, pedig a centit kellett feljegyezni. Hamar kiderült, hogy a heti melót közepes erőbedobással
egy nap alatt el lehetett végezni. És egész jó pénzt, havi 1.200,- Ft-ot fizettek érte. Engem később
fölvettek az egyetemre, de az állást meg akartam tartani, így papíron kiadtam bérbe a Laczkó
„Bálná”-nak, aki örült, hogy van bejegyzett melóhelye. Ő vette fel a fizetést, 200-at megtartott és

22
1.000. -et átadott nekem, aki ténylegesen végeztem a munkát. Ez a ténylegesség persze relatív
fogalom, hiszen igen hamar rájöttünk a Duna vízállás szintje és a talaj vízszint közötti szoros
összefüggésre. Na már most, az ember esendő. Eleinte csak kéthetente, majd havonta, végül jó ha
félévente egyszer mentünk ki a kutakhoz. (Mindenkinek külön területe volt). Sajnos az ellenőrzésre
nem is gondoltunk, és egyszer, amikor kiderült, hogy Szilvi két éve mér egy kutat, melyre tévedésből
egy négy méter magas sóderhalmot szórtak, kirúgták az egész brigádot.

A társaság első krónikása Beethoven volt, nyakában elmaradhatatlanul ott lógott a fényképezőgép, és
rengeteg felvételt csinált. Remélem, ezek még megvannak valahol. Ő volt a szűkebb baráti körben az
első, aki derékig érő, göndör hajat növesztett. Piros bőrkabátot viselt hozzá. Kőművesként dolgozott,
és hajnalonként villamossal döcögött ki a külvárosi melóhelyre. Amit a melósoktól kapott útközben
dumából, azt nem irigyeltük tőle. Mindennek hívták: Zsuzsinak, Bözsinek, Csírának, csak éppen fiú
nevet nem kapott. Akkoriban még erős idegenkedés volt a melósok között a hosszú hajjal szemben.
Ma már alig van, amelyiknek ne lenne fülbevalója.

Beethoven is télázott, állítólag az USA-ban valami művégtaggyárat örökölt egy rokonától.

Később Bodola Gyuri lett a krónikás. Ő is rengeteg felvételt készített, ezek nagy része meg is maradt.

Egy nyári este, a tabáni foci után a Zöldfa étterem teraszán ültünk. Valaki fölvetette, hogy le kéne
menni a Velencei tóra. Én bedobtam, hogy Agárdon van a családi vityillónk, és el tudom lopni hazulról
a kulcsot. Egy órán belül a vonaton ültünk. Tízen voltunk: Schneider „Sneci” Gyuri, Szemző „Riasztó”
Gabi, Karsai „Tüdő” Tomi, Szabó „Keki” Gyuri, Imre „Imóka” Peti, Laczkó „Scotty” Csaba, Bodola
„Duda” Gyuri, Kyriakidis „Kis Thomas”, Klamár Andris, és én. Jegyet nem vettünk, de a kalauz tőlünk
nem is kérte. Egész úton a Klamárral pörölt, aki fölfeküdt a hálós csomagtartóba, mert ott tuti nem
veszik észre. Hiába pörölt a kalauz, Agárdig nem volt hajlandó lejönni.

Agárdon benyomultunk az állomás melletti plexi kocsmába. Klamárt a helyi fiatalok összetévesztették
Fazekassal, a futballistával. Mély részegségünkben igen gyorsan szoros baráti kötelékek fonódtak
köztünk. Van egy képem, amint mosolyogva, átölelkezve állunk, agárdiak, és pestiek. Csak alaposabb
tanulmányozás után lehet észrevenni, hogy a Klamár és a Kis Thomas keze is könyékig túr valamelyik
helybéli csontrészeg srác zsebében.

Másnapra megbeszéltünk egy nagypályás sörmeccset az agárdi pályára. (Azóta a pályából csak egy fél
kapufa maradt.) Kaptunk szerelést, és stoplis cipőt is. Egy emberünk hiányzott, ezért nagylelkűen
adtak egy 10 éves fiút kapusnak. A pálya lejtése legalább 10 %-os volt, és az afrikai elefántfű nyírt
angol pázsitnak számít az ottani fűviszonyokhoz képest. A bíró is közülük került ki, de olyan hülye
volt, hogy lesre bedobást ítélt, erre két méterről úgy fejen rúgták a sajátjai a labdával, hogy le kellet
vinni a pályáról. A Scotti egyetlen egyszer sem ért a labdához, ő kizárólag azért játszott, mert az
agárdi csapatban lépett fel a helyi rendőr és egész végig azt rugdosta büntetlenül. Eleget rugdosták őt
addig a rendőrök. Nem részletezem a meccset, minden összefogott ellenünk, vesztettünk, és sietősen
kellett távozni a helyszínről.

A Klamár volt egyébként az első "fekete" taxis a városban, még jóval a vállalkozások kora előtt, és ha
jól tudom, a mai napig ragaszkodik ehhez a jogi formulához, tehát egyben ő az utolsó is. Legelőször
egy kis Fiatja volt, kinyitható tetővel. Egyszer valahova vidékre mentünk. Egy motorost előztünk.
Klamár kinyitotta a tetőt, és vezetés közben felállt, egyik kezével tartotta a volánt, a másikkal egy

23
baseball ütőt emelt a motoros feje fölé, fölvette a motoros sebességét és szigorúan, komolyan a
szemébe nézve hosszan mondogatta: Nagyon vigyázz! Nagyon vigyázz! A motoros egy ideig kacsázott,
majd behuppant az árokba.

Március 15-én kedvenc szórakozása volt a városban cikázni nyitott tetővel, néha felállt, és azt
kiabálta: Emberek! Fel Budára! Gépesített csajozónak hívtuk, mert óriási előnye volt velünk szemben
a Fiatjával.

A Köteles egyszer kipróbálta, milyen lehet 3 napig egyfolytában piálni hunyás és kajálás nélkül. Hát
mondhatom, nagy sikere volt, hazafelé a fél pár cipője bent ragadt egy villamos sín váltóban. A
mamája minden nap bízott benne, hogy hazajön a fiacskája, állandóan ki volt készítve valami kaja a
rezsóra. Azon a napon töltött káposzta volt kikészítve. Kötél elkezdett enni belőle, de aztán elaludt.
Hosszú haja belelógott a lábosba, és a fűtetlen konyhában hajnalra bele is dermedt. Reggel fél oldalt
le kellett vágni a haját, hogy beérjen a melóba.

Nagy vidámság, gondtalanság volt az életünk, és észre sem vettük, hogy közben kezdünk felnőtté
válni. Szép lassan kikoptunk az iskolapadokból, úgy ahogy elhelyezkedtünk melóhelyeken, és
elkezdődött az "esküvői hullám".

Ezek még nagyon vidám dolgok voltak. Szerencsétlen anyakönyvvezetők legnagyobb

megrökönyödésére, több száz szedett-vedett, torzonborz figura gyülekezett össze egy-egy haver
esküvőjére. Az én feleségem szülei is megdermedtek, mikor meglátták újdonsült vejük baráti körét.

Az esküvőket követték a keresztelők, majd a válások.

A halál szele is túl korán megcsapott minket. Brian Jones, Jim Morrison, Janis Joplin, Jimi Hendrix és
Radics Béla.

Egy nagyszerű barátunk, az egyik legtehetségesebb focista ment el legkorábban közülünk: Somogyi
Kristóf. Fehérvérűség végzett vele. Sohasem tudjuk meg, mi köze volt halálához az akkori légköri
nukleáris robbantásoknak.

Döbbenten álltunk. Addig jóformán azt sem tudtuk, hogy merre vannak a temetők. A gyászjelentés
szerint a Farkasréti temetőben vehettünk végső búcsút Kristóftól. Ott álltunk tétován a tabáni
ketrecben, aznap elmaradt a foci, de érzelemnyilvánításokra nem igazán voltunk képesek. Degesz
megkérdezte: Gyerekek, merre van a Farkasréti temető? Szpari válaszolt: Még ezt sem tudod? A
Búfelejtővel szemben!

Nem az volt a lényeg, hogy mit csináltunk, hanem az, hogy hogyan. Hittünk abban, hogy különbözünk
mindenki mástól. „I'm not like everybody else” (Kinks).

Még érzem a gőzmozdony füstjének szagát, ahogy a vonat lépcsőjén utaztunk a Balaton felé. Jack
London hőseinek képzeltük magunkat, pedig a legtöbbször jegyünk is volt, és a galetták sem jöttek.

Egyszer Nagy Gyulával végig a vonat vécéjében utaztunk. Az ezerarcú és szájú Gyula, a híres gyertya
elfújós magánszámát adta elő. A szám lényege hogy különböző torz szájúak nem tudják elfújni a
gyertyát. Majd bepisiltünk a röhögéstől. Ráadásul a Sneci a lépcsőn utazott, és időnként beköszönt
kívülről a WC ablakon.

24
A rock and roll, a hippi világ és a szexuális forradalom kelet európai aktivistái voltunk, de a
kommunizmus és a vasfüggöny összeomlása nem adatott meg nekünk húsz évesen.

Néha arra gondolok, mi lett volna, ha ez a nap nem csak 89-ben, hanem már 68 tavaszán eljött volna.
Mi lett volna, ha nem vette volna el tenni akarásunkat egy hazug rendszer. Mennyi félresiklott élet
alakulhatott volna másképp. Mennyivel több tehetség került volna az őt megillető helyre. Focisták,
zenészek, írók, színészek, festők, fotósok lehettek volna, a ma a helyüket sem találó neuraszténiás,
félresiklott ötvenesek, hatvanasok. És legalább százezer emberrel kevesebb emigrált volna. Talán
nem lenne ennyire kiégett a nemzedékem. Ennyire lepusztult.

"Nagy Nemzedéknek" hívjuk magunkat, holott tudjuk, hogy nem voltunk nagyobbak sem a megelőző,
sem a minket követő korosztályoknál. Csak mások voltunk, senkihez sem hasonlíthatók.

És mi lett belőlünk? Mára semmiben sem különbözünk másoktól.

Néhány arc villanófényben:

SZABÓ GYÖRGY. „KEKI”.

Valamikor a hetvenes évek elején, egy őszi napon kisebb bandába verődve elindultunk a Pilisbe
kirándulni. Olyanok voltunk, mint Jack London könyveiben a csavargó kölykök, vagy az eszkimó
kutyák. Egyenként normális emberek, de bandába verődve félelmetesek. Olyankor eluralkodott a
banda szellem, és mindenki túl akarta licitálni a másikat vagányságban.

A pomázi közértet a közértesek szeme láttára fosztottuk ki. Ketten voltak, de azt se tudták, hova
kapkodják a fejüket, mert tízen, tíz felé oszlottunk, hatalmas táskáinkkal. Semmit se láttak, de
érezték, hogy annál a néhány üveg sörnél, amennyit fizettünk, sokkal többet tettünk a táskáinkba.
Italokkal tömött hátizsákokkal távoztunk. Nagy nehezen fölkecmeregtünk a Vöröskőre. Mire fölértünk
a turistaházba, már sikerek voltunk. Válogatott, úri társaság: Keki, Sneci, Tóth Csaba, Klamár,
Mogyoró, Tüdő, Imóka, jómagam és még néhányan, akikre most nem emlékszem.

Lefelé jövet találtunk egy kunyhót, amibe a tulajdonos begyűjtötte az egész évi naspolya termését.
Nem telt bele tíz perc, és a kunyhóból léchalmaz, a naspolyából pedig lekvár lett. Lent a faluban Tüdő
belekötött a szénakazlakat rakó parasztokba. A végén lovasok kergettek meg minket, alig tudtunk
beugrani a pesti Hévbe.

Úgy ahogy voltunk, koszosan, részegen, bementünk az Eötvös klubba. Keki belekötött a Báróba, és
egy akkora pofont adott neki, hogy az átszakította a galéria korlátját, és lezuhant a földszintre
Pillanatokon belül tömegverekedés tört ki. Keki, Mogyoró és én joghallgatók voltunk. Kekit mint
főkolompost elvitték a rendőrök, és az egyetemről való elcsapástól csak egyik tanárunk – Keki
nevelőapjának barátja mentette meg.

Az esküvőjén én voltam az egyik tanú. Imóka volt a másik, aki aznap jött vissza a második, vagy
harmadik disszidálásából. Keki szüleinek a szemében Imóka volt a fiuk rossz szelleme. Megtiltották,
hogy eljöjjön az esküvőre. Erre Keki tiltotta el a saját szüleit az esküvőről. Még előtte az apja befizette
az ifjú párt az akkori vörös Csillag szállodába nászútra, pár napra. Keki, mikor elkergette őket az
esküvőről, még utánuk kiabált, hogy basszátok meg a Vörös Csillag Szállótokat is. Késő este a szúk
baráti körben megtartott szerény "lagzi" után, úgy gondolta, hogy ha már ki van fizetve, mégis csak

25
föl kéne költözni egy pár napra a Széchenyi hegyi szállodába. Fölkísértük őket, és ott ért minket a
meglepetés. Keki apja - jó nevű író - és mostoha anyja - jeles dramaturg - kényelmes budai
villalakásukból beköltöztek a szűk szállodai szobába egy pár napra, lelakni a szoba árát. Ott álltunk
szobájuk ajtajában. Keki szülei pizsamában, kislámpa mellett olvastak. Mi nem tudtuk, hogy sírjunk,
vagy röhögjünk. Aztán kitört a nevetés, és levonultunk a Bárba kibékülni.

Summa cum laude végezte el az egyetemet, majd belvárosi ügyvédként praktizált. A Nagy Lackót, a
Duci bátyját is védte, aki akkoriban teljesen alaptalanul némi aranyak elvételével lett meggyanúsítva,
és emiatt a Markó utcában lakott ideiglenesen.

Máté nevű fia született, elvált, majd lelépett Svédországba. Egyszer már évekkel azelőtt disszidált
Olaszországba, de akkor visszajött. Svédországból átment Párizsba, ott elvégezte a Sorbonne jogi
fakultását.

Párizsban egy utcában lakott Ivanics Riskával, aki addigra már komoly ismeretekre tett szert a
drogéria tudományok terén, tehát drogista lett. Reggelente találkoztak. Keki elegánsan, - öltönyben,
fehér ingben, elegáns selyem nyakkendővel – indult dolgozni egy Bankba. Riska valami szeánszról
botorkált – ahogy ő érezte "repült" - hazafele. Keki félig komolyan, félig tréfásan megfenyegette az
esernyőjével: Vigyázz Riska fiam, ebből baj lesz a végén, így nem viszed semmire!

Keki a kilencvenes években, a párizsi diplomata egyetem elvégzése és kaliforniai bankár évek után
hazajött és vállalkozásokba kezdett. 93 decemberében elszólította a halál, megállt a szíve.

IMRE PÉTER. „IMÓKA”.

Ő volt a disszidálás egyik koronázatlan királya. Legalább három lelépéséről tudok. Újra és újra
hazajött, és pár év múlva, mindig sikerült új útlevelet szereznie. Mindene megvolt itthon. Ő volt az
egyik legmenőbb srác köztünk anyagilag. 18 éves korában nagy tételben vett olcsó fehér atlétatrikót
a Corvinban, szerzett egy Lewis logó nyomó klisét, és kisiparos faterjának Leonardo da Vinci utcai
műhelyében apja tudta nélkül éjszakánként több száz trikót nyomott meg a mintával, amiket aztán
busás haszonnal adott el. A sors fintora, hogy a napokban találkoztam 18 éves fiával, Dáviddal, aki
pont úgy néz ki, mint akkoriban az Imó, csak sokkal hosszabb a haja, és trikófestésből szerzi be a
szórakozásra a pénzt. Imó eleinte Olaszországba disszidált, ahol az egykori szólógitárosnak,
Mogyoróssynak segített okirat-hamisító műhelyében. Elsősorban magyar jogosítványokat "javítottak"
fel.

A nagy útja India volt. Akkoriban terjedt már a haveri körben is a buddhista misztériumok iránti
vonzódás. Nagy Tojás és Jean profi asztrológusok lettek. Kis Tojás is belevetette magát a Kelet
tanulmányozásába. Ekkor lépett a színre Baghwan mester, és ebből az Imó sem tudott kimaradni.
Moszkvai turistaútról lépett le Indiába, és kalandos úton érkezett meg Punába, a Baghwanisták
táborába, ahol már jó néhány magyar tanyázott. A legtöbben az USA-ból vagy Ausztráliából. Több
tízezres tábora volt a mesternek. Imó előtt egy varázslatos világ nyílt meg. A "Trupp" egy év múlva
átköltözött az USA-ba. Imót Bécsben nem engedték tovább "szocialista" útlevelével. Egy darabig ott
húzódott meg, aztán hazajött, hogy fölkészüljön a "még nagyobb útra". Később kiment Floridába, egy
portorikói lányt vett feleségül, pálmakertész volt egy haciendában. Dolgozott egy híres ezoterikus
intézetben, átment Los Angelesbe, majd Vancouverbe, néhány éve Hawaiin él.

ANTAL SZILVESZTER. „SZILVI”.

26
Hű társam volt a csövezésben. Sosem felejtem el azt a karácsonyt, amikor délutánra rájöttünk, hogy
még a legvagányabb havernak is van valahol családja. Csak mi ketten maradtunk az utcán. Minden
bezárt, a belvárosi Pilzeni söröző is, az Erzsébet söröző is, és még a Bajtárs kocsma is, és mi az utcán
fagyoskodtunk. A humorérzékét akkor sem veszítette el. Mi ketten voltunk talán a legnagyobb
lógósok akkoriban Budapest villamosain, buszain. Karácsonyra nekem ajándékozott egy
villamosjegyet. Egyszer Füreden indultunk élelmiszer beszerző körútra, és már meg is fogta kiszemelt
áldozatát, egy megtermett tyúkot, amikor rendőrjárőr közeledett felénk. Gyorsan egymásra néztünk,
Szilvinek hosszú göndör haja válláig ért, egyetlen megoldás maradt, összeölelkeztünk, és kamuból
csókolózni kezdtünk. Én miközben fél szemmel a mellettünk tréfálkozva elhaladó rendőröket lestem a
sötétben, észrevettem, hogy Szilvi kabátja alól két tyúkláb nyúlik ki lassan, annak jeléül, hogy
megadta magát sorsának, és Szilvi két hatalmas lapát kezének.

Szilvi igazi életművész volt. A semmiből is fejedelmien tudott élni. Olyan lepusztult lakásokban is
abszolút komfortra rendezkedett be, ahol más semmit sem talált volna. Egyszer egy ilyen lakásban,
ahol mindnyájan korgó hassal feküdtünk le, éjjel fölkeltem, és kimentem WC-re. Szilvi a konyha
asztalon guggolt egy lila selyem női bugyiban. Egyik kezében egy villára szúrt száraz kenyérszeletet
pirít a fali hősugárzón, a másik kezében a Fürge Ujjak című érdekfeszítő olvasmányt tanulmányozza.
Ez volt az egyetlen könyv az egész lakásban. Az asztalon hűlt frissen főzött teája, melyet
citrompótlóval és szaharinnal ízesített. A fürdőszobában közben készült forró habfürdője.

Megszállottja volt a telefonszámoknak. Legalább százat tudott fejből. Ez volt a létezésének az egyik
alapja. Valami valahonnan mindig leesett. Egy kégli, egy buli, egy kajálás, egy váltás alsónadrág, egy
"free csaj", egy parti sakk, vagy legalább zenehallgatás, esetleg Ország-városozás.

Nagyon szeretett játszani. Sűrűn megesett, hogy áthágta a szabályokat. Sakk közben nemritkán
elvonta ellenfele figyelmét, és egy parasztot lecsent a táblájáról. Az Ország-városozásban nem ismert
lehetetlent. Legyen erre példa egy ű betűs partija: város: Üröm, folyó: Ürömpatak, hegy: Ürömhegy,
növény: üröm, ital: ürmösbor, híres ember: Ürgüblü Türgüblü neves török író. Idáig még csak kibírtuk
röhögés nélkül, de ekkor elszabadult a pokol. Ő, pedig vadul bizonygatta, hogy mi vagyunk a bunkók,
mert nem hallottunk még erről a híres költőről, pedig Nazim Hikmet legjobb cimborája volt. Általában
úgy hitette el velünk a sületlenségeit, hogy hatalmas, ám de rendezetlen lexikális tudásából mindig
hozzákevert találmányához valami valóságot is.

Hatalmas, kisportolt termetű, jóképű fiú volt, manökenként is kereste kenyerét. A már említett
kútmérésen kívül legtöbbször tarhálással kereste kenyerét. Néha akadt komolyabb melója is. Egyszer
az izbégi görögkeleti templomtornyot restaurálta, egy akrobatát és Rubljovot meghazudtoló
ügyességgel. Pedig rosszul látott, a könyveket öt centire tartotta a szeme elé.

Egyszer a Szicsóéknál (Szigeti Peti) volt buli, és egy 17 éves lányért éjfél után jött az apja. Szilveszteri
buli volt, ilyenkor Szilvi - Szilveszter - hivatalból is duplán ivott. A lányról pillanatok alatt elterjedt,
hogy szűz, ráadásul épp most jött meg neki. Egyedül a Tüdő nem hallotta ezt meg, és félrevonta egy
kis szobába a lányt. Ekkor aztán a "jóindulatú" haverok dörömbölni kezdtek az ajtón, Tüdő dohogva
nyitotta ki, és a jó barátok beadtak neki egy lecsó konzervet, nyitó nélkül. Tüdő egy másodperc alatt
fölfogta a helyzetet, és másnál kereste a vigasztalást.

27
Ezután érkezett az aggódó édesapa. Hogy félelmei mennyire alaptalanok voltak, arról rögtön
meggyőződhetett. Szilveszter anyaszült meztelenül nyitott ajtót a csöngetésre, és udvariasan
megkérdezte: Mit tetszik parancsolni?

Egy időben fuvolázott. A Star nevű bandában játszott a Római Parton. Aztán ő is jobbnak látta lelépni.
Hollandiában lett egyetemi hallgató, a szociológia fakultáson. Akkoriban felesége, Stefanidu Janula
jazz énekesnő mesélte, hogy fiuk, a kis Szilveszter, pont úgy néz ki, mint az apja. Hosszú haja van, és
semmi nem érdekli, csak a zene.

A kilencvenes évek végén hazajött, és visszaköltözött a szentendrei házba. 2008 decemberében halt
meg autoimmun betegségben a Szt. László Kórházban.

SCHNEIDER GYÖRGY. „SNECI”.

Az örökifjú. Már kamaszkorában megjárta Olaszországot, a Vasas ifiben focizott, és kivitték

Viareggioba egy kupára. Nem jött ki az edzőivel, mindig oda mondogatott nekik. Bármilyen
tehetséges is volt, nem került be N. B. I-es csapatba.

Életében az egyik változást az hozta, amikor egyszerre tizenegy ügyes futballistát vettek fel a jogi
karra. Köztük volt ő is. Ekkor egy ideig egész jól szerepelt a BEAC futballcsapata. Sneci sohasem
vágyódott a jogi doktorátusra. Szerette a szabad egyetemi életet. Annyira, szerette, hogy tíz év alatt
végezte el az egyetemet. Fogalom volt hosszú hajával, szakállával, és lehelet finom foci játékával.

Aztán ő is elment. Freiburgban járt újabb 6 évig egyetemre. A nyolcvanas évek végén hazatelepült. Az
egyetemi éveknek még sokáig nem fordított hátat. Minden évben beiratkozott valamelyik német
egyetemre, és így adómentesen, munkavállalási engedély nélkül tudott Németországban dolgozni,
amiből fejedelmien megélt itthon.

Nem lehet ráfogni, hogy a pénz megszállottja lett. Pedig húsz évvel ezelőtt minden nap együtt
indultunk a Várba érkező nyugatnémet turisták pénzét beváltani, egy a tízhez. (Ein zu zehn) Aztán a
zsákmánnyal irány a Garay piac, ahol húszért adtuk tovább a lengyeleknek.

Mint Páger a Hattyúdalban, ő sem gyűjtött telekre, családi házra. Időnként vonattal útra kelt, és
szerelmén, Csehországon át elpöfékelt a német határig, ahol egy álmos cseh határvárosban megitta
az utolsó korsó cseh sörét, átballagott a határon, és elindult stoppal a kiszemelt egyetemi városig.

Később egy német cég ügyvezetője, két elegáns budai lakás társtulajdonosa és egy dunakanyari
nyaraló tulajdonosa lett.

Ma naplementének hívja magát, és mint mondja, szemlélődve sétálgat.

KARSAI TAMÁS. „TÜDŐ”.

Egy mikszáthi, vagy még inkább móriczi vad dzsentri. Kiváló vívó volt, de hát ő sem az a megalkuvó,
vagy akár kompromisszumra kész, fajta. Nem is futott be nagy sport karriert, pedig 20 év kihagyás,
sportszerűtlen élet után, most Kanadában felvillantott egy olyat, hogy rögtön felkínáltak neki egy
edzői állást. A gimnáziumból azért csapták ki, mert óra alatt a tintatartó nyílásán a régi fajta csukott
iskolapadba vizelt. Az esti gimnáziumban sem adta alább. Névsorolvasásnál az óráról hiányzó

28
kisgyermekes nők nevei után sorba mondták be barátnőik: szoptat. Mikor a Riasztóra került a sor,
Tüdő is megszólalt: szopat.

Tüdőnek mindig volt pénze, igaz, ehhez néha a családi ezüstöket kellett zaciba adni, de ha ő rendelt a
haveroknak, akkor pezsgőt ittunk. Volt egyszer egy kerti buli a házukban. Hirtelen támadt indulatában
sorra dobálta a tűzbe a magnót, a lemezjátszót, az erősítőt, és a hangfalakat.

Ezen mindenki jót derült, még Gegesi Józsi is is, mígnem viszont nem látta a levegőben a tűz felé
szállni kedvenc magnóját. Ekkor azonban már ő is úszott a levegőben és tolta át a tűz fölött féltett
kincsét.

Tüdőnek is megvolt látszatra mindene, anyagi gondok sem nyomasztották. Jól menő büféje volt a
Rákóczi úton, budai, kertes családi házat örökölt, de mégis, amikor meghallotta, hogy bevezetik a
világútlevelet, és többé majd nem lehet jogellenesen külföldre távozni, gyorsan eladta a házrészét, a
pénzt bélyeg ritkaságokba fektette, összepakolt, és családostul kiment előbb Ausztriába, majd
Kanadába, hogy visszatérjen sosem szeretett mesterségéhez, az autószereléshez.

Esküvőben és válásban is ő tarja a csúcsot, négyszer vette el a feleségét, és négyszer vált el tőle.

LACZKÓ CSABA. „SCOTTI”

Ő nem kapott időben észhez, és már a világútlevél bevezetése után disszidált. Igaz, nem valami
világrengető útra indult. Bruck an der Leitha-nál lehorgonyzott, de mentségére legyen mondva,
legalább a történelmi Magyarország területét - Burgenlandot - elhagyta, és átkelt a Lajtán.
Hamarosan összetűzései támadtak az Osztrák hatóságokkal, és kiutasítás lett a vége. Reménykedve
ment el Mogyoróhoz, aki addigra "Beacos" jogászsága után elvégezte Bécsben is a jogi egyetemet, és
már praktizált. Scotti szerint mosolyogva széttárta a karját papírjai láttán és azt mondta: Csabi,
mindennek vége! Elbasztad az egészet! Haza kell menned. Scotti ebben a megnyilvánulásban a farkas
törvények érvényesülését és a kenyéririgységet, az ősi magyar széthúzást látta. Az igazság
kiderítéséhez a másik felet is meg kellene hallgatni.

Számomra mindig is a bécsi disszidensek voltak a legfurább szerzet, főleg addig, amíg nem járhattak
haza. Szerintem, ha menni kell, akkor minél messzebbre. Nagy Gyula is Bécsben kötött ki, és hosszú
évekig a Süd Einkaufzentrum melletti Eldorádó nevű luxusfürdőben volt úszómester, ma biztosítási
ügynök. Előadói képességei alapján akár tehetséges színész is lehetett volna belőle. A hetvenes
években neves zenekarokba hívták énekelni, pedig csak néhány számot tudott halandzsa szöveggel.
Az egyik ilyen volt a XIV. Napóleon, amely valahogy így kezdődött: And they are coming to take me
away haha hoho hihi hehe és így tovább.

A zenekar esténként úgy konferálta be, hogy „Nagy Gyula ismét itthon van Amerikából”. Erre mi
elkezdtünk tombolni, amit a közönség átvett, bár ők azt sem tudták, ki az a Nagy Gyula. Gyula baromi
jól előadta a számot, halandzsa szöveggel. A Pesterzsébeti Ifjúsági Park megnyitó koncertjére is
meghívást kapott, csak azt kérték, tanulja be a szám eredeti szövegét. Amikor bekonferálták, jó
darabig nem is került elő, egy bokorban aludt, tök részegen, úgy leltek rá, hogy valaki rápisált a
kezére. Nagy nehezen föltolták a színpadra, ott hunyorogva állt a reflektorok vakító fényében,
belezavarodott a szám félig megtanult szövegébe, aztán legyintett, mondván, le vagytok szarva, és
lejött a világot jelentő deszkákról. Gyula törte magát egy darabig, aztán felhagyott vele, elment piálni
Azóta csak szűk haveri körét röhögteti halálra.

29
FÜLÖP IVÁN.

Azok közé tartozik, akik a társadalomból való kivonulás Rousseau-i elvét valósították meg: "Vissza a
természetbe!". Going up to the country! Mint sok más pesti aszfaltbetyár, ő is vásárolt vidéken egy
parasztházat, és leköltözött. Állatokat tart és gazdálkodik. Közben afféle falusi ezermester lett. Mindig
nagyon ügyes volt, a legnehezebb fizikai munkát is el tudta végezni, miközben iszonyú mennyiségű
szeszt fogyasztott el. Egyszer egy kétszintes házat együtt üvegeztünk be egy nap alatt. Munka közben
megivott egy liter vodkát és két liter almabort. Közben úgy vágta méretre és illesztette a helyére a
hatalmas üvegtáblákat, hogy a haja szála sem görbült. A költőiség és a vadság egy speciális keveréke
munkálkodott benne. Mikor megismerkedtünk, verseket írt, és saját számait játszotta gitáron. Jazz
diszkót akart nyitni. Akváriumokat készített, meleg vizű patakokban halkukacot gyűjtött eladásra,
gombaszakértő és ínyesmester volt. Egyszer úgy főzött galamblevest, hogy ahhoz a padláson
légpuskával lőtte a galambokat. Az egyik haverja döbbenten nézte a főzést, és szinte öntudatlanul
kérdezte a kondérra mutatva: Ebből mi lesz? Iván öccse válaszolt helyette, aki selyem alsóban
cigarettázott a konyhában: A végén? Bélsár! mondta halálos komolyan. Ő még Ivánon is túltett
bizonyos dolgokban. Három idegen nyelven beszélt folyékonyan, de a szobájában tíz éve nem
takarított, hegyekben állt a csikk, és nem lehetett hozzányúlni.

Vadászagarakat és vadász görényeket tartott. Mélyhűtője mindig tele volt nyúl és őzhússal. Egyszer
az egyik hasonszőrű haverjának Kecskemét környéki tanyáján komoly ivászat után elhatározták, hogy
birkákra vadásznak. Le is öltek a Tsz hodályban vagy tíz állatot, és elcipelték a tetemeket a tanyára,
ahol a "feldolgozás" után mély álomba szenderültek. Arra a nagy részegségben nem is gondoltak,
hogy a friss havon a vérnyomok játszi könnyedséggel vezették a pandúrokat búvóhelyükre.
Megúszták "pántlikával", nem kellett bevonulni a "Harvardra".

Később divatruha készítő, majd asztalos lett. Én a "Randevúban" ismerkedtem meg vele, a WC-n
belém kötött, csúnyán összeverekedtünk, a végén átölelt, és azt mondta, kemény gyerek vagy, igyunk
még valamit. Most is kint él "birtokán", egy Pest környéki faluban, a kocsmába, ha bemegy,
tisztelettel félrehúzódnak, és a kocsmáros már tölti a "dekát", hiszen tudja, hogy Iván sohasem iszik
felest.

"TARHÁS".

Ő egyike volt azoknak a megszállottaknak, akik otthon a "pinyóban" kialakítottak egy kezdetleges
gyúrótermet, és egész álló nap csak gyúrtak. Emellett neki is a főzés volt a második kedvenc
időtöltése. Aztán kiment Németországba, és egy karate csapat edzője lett Essenben. Egyszer kint
voltam orvos keresztapámnál, aki 1956-ban ment ki, és azóta kint él. Szép lakásban laktak. Kértem,
vigyen el Tarháshoz a megadott címre. Tarhás munkanélküli segélyből élt, és mellette edzősködött. A
Sozialamttól egy gyönyörű villalakást kapott egy tó partján, Essen legszebb vidékén. Keresztapámat
elöntötte a düh, hogy ezek a jampik az ő adójából laknak ilyen palotákban.

Egyébként Doleviczényi, az egykori "tamburás ember", majd Kex billentyűs is Essenben él, és
hangszerkészítéssel, javítással, hangolással foglalkozik.

Tarhást is elérte a hazadisszidálási hullám, egyre többet látom itthon, vegetáriánus éttermet akar
nyitni.

VÉRTES LACI. "VÉRCSE".

30
Ő is a kései diszkósokhoz tartozik. Izraelbe ment, és egy ideig egy kibucban élt. Édesapja volt az a
Vértes László régész, aki megtalálta a vértesszőllősi ősember maradványait. Vércse eleinte egy
autóvezető oktató munkaközösség tagja volt. Szenzációs sztorikat mesélt. Egyszer egy női vezetőt
oktatott, álmosan ült mellette, sötét este volt, az országúton haladtak Szentendre felé. Előttük
semmi, szembeforgalom semmi, csak mögöttük haladt egy gépkocsi. Egyszer csak tanítványa kitette
az irányjelzőt balra, átment a bal, szembejövő sávba, gyorsított, majd irányjelző jobbra, visszatérés a
jobb sávba, és nyugodtan tovább vezetett. Erre már a Vércse is fölébredt, és döbbenten kérdezte: mit
tetszett csinálni? Mire a nő: leelőztem a gépkocsit. Talán nem jól tettem? A Vércse ekkor jött rá, hogy
növendéke a középső visszapillantó tükörben "előtte" észlelt gépkocsit előzte meg.

Később Vércse is áttért a ruhakészítésre, vagy "rongyozásra" nagyon jól keresett vele. Volt néhány
kiváló kreációja. Az egyik egy hatalmas vászon western kabát, a másik egy börtön jackie, fekete
rabszámmal ellátva.

Egy darabig mixer volt egy Jeruzsálemi bárban. Pár éve Haifában él, és jól menő cége van.

BODOLA GYÖRGY. "DUDA"

Édesapja Bodola Gyula volt, a neves nagyváradi futballista. Ő is focizott, NB II-es igazolt játékos volt.

Ő volt a hőskor krónikása, nyakában az elmaradhatatlan fényképezőgéppel. Mindent megörökített.

Nagyszerű karikaturista volt. Ő készítette a karikatúrákat a Rock lexikonhoz.

A nyolcvanas évek elején örökölt 300.000 Ft-ot. Ezt italra váltotta a jó barátokkal. Nem viszkire, vagy
konyakra, drága mulatókban, hanem kisfröccsre, olcsó csehókban. A művelet így is csak két hétig
tartott.

Háromszor nősült, két fia született, négyszer disszidált.

1989-től Kanadában, Vancouverben élt.

2007-ben halt meg gégerákban.

VIDA MIHÁLY. „PIPÓ”

Egyszer még a hatvanas évek végén üres volt nálunk a kégli. Pipó csillogó szemekkel mondta: télen
egy free héder! Valóságos kincs! Őt sorsoltuk ki, hogy elmenjen piáért. Azt mondta, ha visszajövök az
lesz a jel, hogy nem csöngetek! Ebben meg is állapodtunk. Ő komolyan vette, órákig állt a poén
kedvéért az ajtó előtt, majd amikor már majdnem megfagyott, elkezdett csöngetni. Erre meg mi
mondtuk: Nem megyünk ki, ez nem lehet a Pipó, abban maradtunk, hogy ő nem csönget. A végén
aztán a pia miatt beengedtük. A pia hamar elfogyott, pénzünk sem volt már, így elkezdtünk vízbe
zsugázni, egy pohár víz alapon. Egy-egy vesztett meccs után, főleg, ha kontra, netán rekontra, ne adj
isten szubkontra is volt a partiban, kéjesen néztük a vesztes vízivót. Hajnalig mindnyájan rengeteget
ittunk, majd szétvetett a sok víz. Egymást már úgy hívtuk: csap, slag, szökőkút, stb.

Ő a korai emigránsok közé tartozott. Kaliforniába ment, a haverjai, a "papír maffia" után, de a végén
asztalos lett. Műhelye nem volt, csak szerszámai, úgy járt ki lakásokra javítani a bútorokat.
Mostanában már ő is többet van itthon, utoljára a David Bowie koncerten láttam, a security emberek
fogták le, mert engedély nélkül árulta ugyanazt a Bowie mintás polót, amit a szekusok. Ő kivágta

31
magát, hogy nem árulja, éppenséggel most vette azt az 50 trikót a kollégájuktól, mert annyira
megtetszett neki, visz a komáknak is haza falura.

Öregkorára visszament Pécsre, Volt már egy agyvérzése, nem mozdul ki hazulról.

CSEH LACI.

A város egyik jellegzetes figurája volt. A 70-es évek elején Dobai Péter készített vele riportfilmet
Archaikus Torzó címmel.

Ő volt az első komoly hazai body buildinges. Rettenetesen kidolgozta testét.

Később meghirdette a minimál létet, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy egyáltalán nem dolgozott,
semmit nem keresett, de nem is költött. Rejtély, hogy gyűjtötte össze több ezres könyvtárát.

Valóságos élő lexikon volt, művészek, költők, filozófusok és sportolók életrajzi adatairól mindent tud.

Egyszer meghívták a szomszédba. vacsorára. Jó hangulatú este volt, Rousseauról beszélgettek.

Másnap fölkelt, kinézett az ablakon, és azt látta, hogy egy exkavátor szedi ki a háza előtti térről a
fákat. Kiszaladt, valamiért azt hitte, hogy a tegnapi vendéglátója irányítja a munkagépet, és öklét
rázva rohant a gép felé, azt kiabálva: És még nektek van pofátok Rousseuról beszélni!

Sokáig láttam marcona alakját a városban, amint spárgával megkötött munkás nadrágban,
félretaposott bakancsban, lyukas trikóban magyaráz valakinek egy méltatlanul elfeledett magyar
költőről, vagy az 1928-as Tour de France kerékpárbajnokról.

Pár éve gondnokság alá helyezték, és úgy tudom, azóta zárt intézetbe került.

FRIEDMANN PÉTER. "VÖRÖS PARIZER”

Ő azok közé tartozik, akik itthon maradtak.

Mindene a kártya, a lóverseny és a blues.

Nemrég összefutottam vele a Baross Gábor téren. A butikja előtt állt, több kiló arany volt rajta, és
húsz kiló súlyfölösleg. A haja és a szakálla még mindig a régi vörös színben pompázott. Azt mondta
nekem: Golyókám! Én nem változtam semmit, még mindig ugyanolyan hipster vagyok, mint régen.
Közben bekiáltott valamit a butikba, az alkalmazottaknak. Álltam vele szemben, öltönyben, fehér
ingben, nyakkendővel, ügyvéd táskával, szintén húsz kiló súlyfölösleggel. Mit válaszolhattam volna:
Karcsikám én is ugyanolyan hipster maradtam, min te, én sem változtam semmit.

Aztán elbúcsúztunk, és ő elindult az ügető pályára, a törzshelyére, hogy az aznapi bevételt

megduplázza vagy elverje.

Azóta annyi a változás, hogy már Ügetőpálya sincs.

Balatonakali 1991

32
 AZ OÁZIS, AVAGY SZÜLŐFALUM, A JÓZSEFVÁROSI KLINIKAKERT

Az Üllői úti külső Klinikakert a XVIII. század óta a Festetich család nyaralója volt, kis vadászkastéllyal a
közepén. A szomszédos birtok, a báró Orczyak egykori hatalmas városi kertje közepén kastély állt.

A Festetich birtokot a család a XIX. század elején eladta a Pesti Egyetemnek füvészkert céljára. Az
Orczy birtokot a királyi Kamara szerezte meg a Ludovika Katonai Akadémia számára.

A század végén a füvészkert jelentős részét átadta az egyetem az orvosi karnak klinikák építésére.
Egymás után készültek el a Nőgyógyászat, a Sebészet, a Fül -orr - gége, a Belgyógyászat, az Urológia
és az Ideggyógyászat, valamint a kiszolgáló épületek, a kazánház, hatalmas kéménnyel, a mosoda, a
konyha, az óvoda, és a pavilonok.

A nőgyógyászat készült el először, még az 1890-es években, eklektikus stílusban, vörös

téglaborítással. A többi kórház a XX, század elején épült fel, art deco stílusban, szintén klinkertégla
díszítéssel. A nagy, háromszintes házak szimmetrikusan helyezkednek el egymás mellett, és akkoriban
kimagasodtak a környék földszintes kis lakóházai közül. A területet parkosították, füvesítették, több
tucat platánfát, virágokat, bokrokat, díszcserjéket, ültettek, teniszpályákat építettek és a nagy kertet
díszes kőfallal vették körül. Így jött létre a zajos város közepén ifjúságom háborítatlan oázisa.

A szomszédságban volt a József Fiú Árvaház, melyet még József Nádor alapított, mellette a Bókai
utcai Gyermekklinika, a Práter utcai Szemklinika, és szemben, az Üllői út túloldalán a Kórbonctani
Intézet.

Ez a vidék volt a külső Józsefváros széle. Az Üllői út túlsó oldala már a Ferencvároshoz tartozott. Ott
volt a Medikus eszpresszó, Kavalir Karcsi bácsi művégtag gyártó üzlete, a fodrászat, a tejbolt, az Örök
Imádás Temploma, és nem messze a Nagyvárad tér, még tovább a Fradi pálya. A város felé a Kilián
laktanya, és a Corvin mozi.

Anyai nagyapám nagybátyjának, Tolvaj Károly kereskedőnek, nem messze innen, a Főherceg Sándor
utca, és Szentkirályi utca sarkán volt fűszerüzlete a XX. század elején. Nagyapám, Kéri József hozzá
jött fel dolgozni szülőfalujából, a partiumi Érszalacsról.

Később azonban összevesztek, és önérzetes nagyapám átsétált a Baross utcai Klinikára, ahol
kertészként helyezkedett el. Korábban már dolgozott kertészként a Nagyváradi kórházban. Később
műtős lett, az Üllői úti Sebészeti Klinikán. Innen vonult be katonának az I. világháború kitörésekor, és
féléves frontszolgálat majd ötéves kirgíziai hadifogság után ide jött vissza dolgozni.

Nagyanyámat Rákospalotán, az ott élő villamoskalauz testvére révén ismerte meg. Házasságkötésük
után a sebészeti klinika portása lett, és ott kaptak szuterén szolgálati lakást. Ott született édesanyám
és 6 testvére.

A két háború között élte a klinikakert aranykorát, kertészekkel, nyírt pázsittal, sűrűn locsolt
virágokkal, sudár platánfákkal. A Sebészet professzora, Verebélyi tanár úr, országos hírű szaktekintély
volt.

33
Nagyapám a portási fizetéséből és a tisztes borravalóból mind a hat, felnőtt kort megért gyermekét
kitaníttatta, sőt még nyaralót is vettek Agárdon, házat építettek Rákospalotán, és telket vettek
Budatétényben.

A háború ezt a világot örökre eltüntette. Az oroszok beköltöztek egy évre a Sebészeti klinikára. Egy
nap alatt kellett kiüríteni, és átadni nekik. Katonai kórháznak használták. Az emberek rémregényeket
meséltek a kertbe kihajigált, amputált emberi végtagokról, a kísérleti célból, nagy üvegekben tartott
embriókról leivott alkoholos tartalmú formalinról. Mikor egy év múlva visszaadták az épületet az
egyetemnek, az egészet ki kellett takarítani a mocsoktól, és alaposan fertőtleníteni kellett. A
fürdőkádakat egy teljes évig WC-nek használták, színültig voltak odaszáradt ürülékkel.

Az én gyerekkoromban, az ötvenes évek végén, és a hatvanas évek elején még látszott valami a kert
régi fényéből. A hatalmas platánok valóságos ligetté varázsolták a helyet, még voltak teniszpályák,
ahol mi srácok óránként öt forintért szedtük a labdát az orvosoknak. Volt még kertészet, locsolták,
nyírták a füvet, virágokat ültettek.

Legalább egy tucat korombeli fiú és lány lakott ott. Műtősök, orvosok, altisztek gyermekei. Ezek a
családok központi kazánból fűtött, meleg vízzel is ellátott szolgálati lakásokban laktak. Az ország
legkülönbözőbb falvaiból származtak.

Nem mi voltunk az első, a nagy generáció, hanem nagybátyámék nemzedéke, akik a negyvenes
években voltak gyerekek: Kéri Jóska, Kéri Zoli, Lőrincz Géza, Nagy Feri, Tóth Miki, Tóth Pista, Tóth Imi,
László Jani, Kukucska Sanyi és Kukucska (később Kutasi) Feri.

Ők voltak azok, akik a háború végén talált gránátokkal dobálóztak, és akik tizenévesek voltak 56-ban.
Kukucska Sanyit, miközben sebesülteket mentett, lelőtték az oroszok. Nagyházi Pista, nagybátyám,
Kéri Jóska, testvére, Eta, és annak férje Mihályfalvy Janó is disszidáltak.

A Sebészeten laktak a legjobb barátaim. Botár Andris papája orvos volt. Az ő húga volt Melinda. Blázi
Jancsi mamája egy soha be nem fejezett szőnyeget szőtt hosszú éveken át. Sall Tomi volt a legjobb
focista. A legfelső emeleten laktak. Egyedül nevelte a mamája, aki erős dohányos volt, és kötetekbe
kötve gyűjtötte hosszú évekre visszamenőleg a Nők lapját.

Kozma Balázs a szemközti Ferecvárosban lakott. Az édesanyja dolgozott a sebészeten takarítónőként.

Pető Jenő Bácsi műtős és felesége vigyáztak rá, napközben.

A nőgyógyászaton lakó gyerekekkel állandóan rivalizáltunk. Az ő csapatuk jobban összetartott, és

sokkal erősebb volt. Vezérük, egy idősebb fiú, Berecz Géza volt. Általa ismerkedtünk meg az
akkoriban fontos dolgokkal: a Beatlessel, a farmer nadrággal, a hosszú hajjal, Rejtő Jenővel,
Chandlerrel, Vaszaryval.

A súlyzótermünk megépítése is az ő ötlete volt. A Klinikai épületeket a központi fűtés miatt egy alagút
rendszer kötötte össze a föld alatt. A háborúban és a forradalom alatt ez óvóhelyként szolgált.
Nekünk srácoknak kitűnő terep volt különböző felfedező és háborús játékainkhoz.

Rendszeresen szerveztünk elemlámpás felfedező utakat a járatokba, sőt kis bunkerlakást is

építettünk.

34
Itt hoztuk létre edzőtermünket. Akkor még nem ismertük azt a kifejezést, hogy body building”.
Vasrudakból és tárcsákból állítottuk össze a súlyzókat, és kezdetleges padokon feküdtünk. A
környezet leírhatatlan volt. Sötétség, fojtott levegő, csöpögő fűtőcsövek, időnként kiszökő gőz vett
körül minket, de nagyon jól éreztük magunkat.

Másik szellemi mentorunk a nálunk tíz évvel idősebb Lőrincz Géza volt. Kilógott a korosztályából.
Szívesebben volt velünk. Ő végezte körünkben a szexuális felvilágosító munka dandárját. Nem mintha
nagy nőcsábász lett volna, épp ellenkezőleg, de elméletben mindent tudott. Főleg a Fritz Kahn féle
alapműre támaszkodott. Ezen kívül ő is a testépítés híve volt, folyton húzódzkodott, ahol csak egy fát
talált.

Az első Beatles számmal, a Twist and shout-al, úgy ismerkedtem meg, hogy fölakasztotta
tranzisztoros rádióját az egyik klinikakerti fára, bekapcsolta a luxit, és elkezdett húzódzkodni.

Volt egy nyaralójuk Velencefürdőn, oda jártunk horgászni. A nyaralót úgy kell elképzelni, hogy a
telken volt két kiszuperált busz, az egyik fő a másik melléképületként szolgált. A haverok szerint az
egyik előzte a másikat. Régi postás buszok voltak, a hátsó részükön redőnyszerű felhúzható ajtóval,
azon kellett ki - be járni. Legalább nyolc összecsukható ágy volt benne, így mindig népes csapattal
érkeztünk.

Egyszer az egyik összecsukódott velem együtt. Géza lefekvés után, az ágyon fekve összeporolta a két
koszos talpát, és kiadta a jelszót: Mosdjon, aki piszkos!

A tavon általában jó kapás volt, fogtunk szépen halat, kiváló halászléket főztünk, és dévér, valamint
vörös szárnyú keszegeket sütöttünk paprikás lisztben.

Géza unokaöccse, Csote – egyszer megunta, hogy órák óta nem volt kapás. Egyébként is csíptek a
szúnyogok, és dög meleg volt. Csote kijelentette, hogy elege van, beugrik a vízbe, és kiúszik a partra.
Géza halkan csak annyit mondott, hogy akkor leüti. Csote ezt nem vette komolyan és beugrott, mire
Géza elkezdte ütni a fejét az evezővel. Amikor vissza akart mászni a csónakba, akkor meg a keze fejét
ütötte. Végül is megúsztuk vér nélkül.

Csote később úgy vágott vissza, hogy amikor Géza egy alkalommal a kertjük előtt lévő fán
húzódzkodott, és épp a huszadikat kezdte, akkor a Csote halkan megszólalt: tizenhét. Géza ellilult, és
nem tudta kihúzni a huszadikat.

A kertjükben levő gyümölcsfákon olajfestékkel voltak megszámozva a fán lévő barackok. A szülőknek
rossz tapasztalatai voltak az ilyen haveri leruccanásokról.

Géza két egyetemet is elvégzett, - Gödöllőn az agrárt, majd Pesten a Közgázt, de a végén egyikből
sem diplomázott le.

Kohuth Tibi volt korosztályunk vezére. Erre jogosították sikerei a lányoknál, atléta termete, magnója,
bringája, robogója, később motorja, egyszóval társadalmi helyzete is. Ő nőgyógyászati volt.

Ott lakott még a Harangi Jani, a Pavlik Pityu, a László lányok, és László Jani.

László Jani idősebb volt nálunk. Ő volt az egyik legkülönösebb figura.

35
Egyszer szert tett valami muzeális autóra, amit évekig szerelt, télen – nyáron a kocsi alatt egy
csapágyakon gurítható deszkán fekve, de a járgány soha sem készült el. Ha nagy néha beindult, akkor
meg nem volt pénze benzinre. Így aztán mi kisebbek boldogan toltuk az autót, körbe - körbe a kerti
utakon, ő meg még boldogabban kormányozta.

A belklinikán lakott a harmadik vezéregyéniség, Kukucska Feri. Később Kutasira magyarosította a

nevét. Öt évvel volt idősebb nálam. Ő nem az intelligenciájával, hanem testi erejével, ügyességével és
erőszakosságával hatott ránk.

Elsősorban Berecz Gézával rivalizált. Gézát a szülei a görög - latin szakos Piarista Gimnáziumba
járatták, zongorázni és teniszezni taníttatták, ezen kívül németül és angolul is tanult és az orvosi
egyetemre készült, ahova végül többszöri kísérletezése ellenére sem vették fel polgári származására,
valamint arra tekintettel, hogy a Piaristáknál érettségizett. Ehelyett elvitték három évre katonának a
Jugoszláv határra. Jóval később vették fel a gyógyszerész karra.

Kukucska Ferit nem taníttatták a szülei sem teniszezni, sem nyelvekre, sem semmire, de azért a
Berecz Gézát 40 Ft.-os barna, gumi tornacipőben bármikor elverte teniszben, bár a Géza sem játszott
rosszul. Néha nem csak teniszben verte el, hanem fizikailag is. De ezt velünk is megtette.

Majdnem minden fiú jól teniszezett, főleg az idősebbek. Kéri Jóska Budapest ifi bajnok lett 56-ban, és
1958-ban Zürich város bajnoka.

Kukucska Feri volt a másik szex guru Lőrincz tanár úr mellett, de ő ezt a területet sem az elmélet felől
közelítette meg. Egy alkalommal becipelt egy gyanútlan lányt a Sanyi Bácsi teniszöltözőjébe, ahol
némi erőszakkal levetkőztette. A lánynak csak az utolsó percben sikerült bugyiban megszöknie, és
kiszaladni az Üllői útra. Bírósági tárgyalás lett az esetből, ahol Feri mindent tagadott. Ekkor a bíró
megkérdezte, hogy miért vetkőztette le a lányt? Feri válasza: Bíró Úr kérem, poros volt a helyiség, és
nem akartam, hogy összekoszolódjon a ruhája.

Egy szilveszter éjjel - lehettem vagy 13 éves - Kukucska Feri és Takács Gyuszi kijelentették, hogy
szereznek nekem és a Takács Józsinak egy nőt. Együtt kimentünk a Nagykörútra, és valóban találtak
egy magányos lányt, akit elhívtak, mondván házibuli lesz. Ötösben belopóztunk a Belklinika nagy
előadótermébe, és amikor fölkapcsolták a lámpát, akkor rémült meg szegény lány a különös
házibulitól, de sikerült elmenekülnie. Mi a Józsival kárpótlásul kaptunk egy demizson mendei bort.

Takács Józsival voltam együtt abban az időben a legtöbbet, mert a Tibi és a Balázs 2 évvel idősebbek
voltak, és akkor az még sokat számított. Takács Józsi belklinikai volt, bátyjával, Gyuszival és Kukucska
Ferivel együtt.

Takács Gyuszi nagyon szeretett boxolni, volt kesztyűje is, és kedvenc szórakozása volt, hogy valakit
befűzött közülünk, hogy játsszunk „barátságos” mérkőzést. Ő azonban egyre vadabb lett meccs
közben, és mi ilyenkor elkezdtünk kiabálni, hogy mosolyogj Gyuszi!

Akkor rúgtam be életemben először, amikor a Gyuszi leszerelt a Honvédségtől, egész pontosan a
büntető századból, vagyis futkosóról, és azt ünnepeltük a közeli „Szigony” sörözőben. 14 éves voltam,
és az elfogyasztott 4 korsó sör elég volt az elájuláshoz. Vasárnap volt, és a Kőris utcai református
templomban voltam a kocsmázás előtt, az új alpakka öltönyömben. Szegény nagymamámat úgy
riasztották, hogy: Jöjjön Kéri Néni! A kis unokája öltönyben alszik a füvön!

36
Egyszer elmentünk a Takács testvérekkel a Gellért uszodába. Józsi elfelejtette, hogy nem tud úszni, és
beugrott a medencébe. Mielőtt megfulladt volna, föllökte magát a levegőre, és elfúlt hangon
ordította bátyja nevét: Gyuszi! Erre a bátyja is beugrott. Ő is elfelejtette, hogy ő sem tud úszni.
Néhány percig felváltva Gyusziztak, Józsiztak a medencében.

A Takács család a Vazs megyei Vép-ről származott. Józsi minden évben ott töltötte a nyarat a
nagyszülőknél. Nem volt grafomán típus, és csak egyetlen lapot írt nekem Vépről a nyár folyamán. A
képeslap Vépet ábrázolta, és több helyen is rá volt nyomtatva, hogy Vép látképe. Józsi lakonikus
rövidséggel csak annyit írt a lapra: Ez Vép!

A beat korszak nem tette lehetővé számunkra, hogy fodrászhoz illetve szabóhoz járjunk, hiszen nem
értették az új áramlatokat, így gondoskodnunk kellett saját fodrászról, és szabóról. Az előbbi a Tibi
lett, az utóbbi a Ferenc tér környékén lakó Hebegő. Ő kiváló trapéz, harang és párhuzam nadrágokat,
valamint bevont gombos, spanyolöves, „csúcsos” hajtókájú, és dupla hasításos zakókat tudott varrni
potom pénzért. Egyszer a Szemző Gabitól nem is kért pénzt, hanem azt mondta neki: Riasztó! Szerezd
meg nekem a Tomdzsomsz fanatikus szövegét.

Sokan jártak be a környéken lakó srácok közül, irigyeltek minket a „grundért”. Ilyen volt Miszlay
Gyuri, akinek csak egy pulóverje volt, és azt egy nyáron egy ollóval lukacsosra vágta, mert melege
volt.

Ivánka Rudi is bejárt, akinek a nővérébe és a mamájába, az ifjabb és idősebb, de még mindig nagyon
csinos – Eliett -be mindnyájan szerelmesek voltunk. Mindenki hozott be barátokat. A Tibi a Csirszkát,
én a Szemző Gabit, a Berecz a Dános Gyuri.

A Jázmin utcai általános iskolába jártunk. A környék legszebb lánya egy Csóka vezetéknevű gyönyörű
cigánylány volt, aki a Lady Jane -t alakította az iskolai színjátszó szakkör által előadott Koldus és
királyfi - ban. A darabban egyébként osztálytársam, Szakácsi Sanyi volt a Királyfi és én alakítottam a
koldus figuráját.

Volt néhány idősebb tag, akivel nem voltunk jó viszonyban. Ilyen volt a „Vörös Ász” aki folyton
kicseszett a fiúkkal, és egyszer a nagyobbak meglesték, amint kerékpárján hozta haza a kormányon a
két nagy alumínium kanna tejet. Előugrottak a bokrok mögül, és mogyoró vesszőkkel verték a lábát.
Vörös Ász biciklistől elesett, a tej kifolyt…

A másik ilyen figura az Őri Ari volt. Mindig elkérte a focizó srácoktól a labdát, hogy passzold ide, had
rúgjak egyet! Aztán kirúgta a falon túlra, az utcára. Egyszer aztán megelégelték a fiúk a „jó viccet” és
befestettek egy belül üreges fémlabdát piros pöttyösre, és azt gurítgatták a füvön, Őri Arira várva. Aki
jött. Gurítsátok ide gyerekek a lasztit! Hat hét gipszben…

Rendszeres elfoglaltság volt zsenge ifjú korunkban a különböző női zuhanyzók és öltözők esténkénti
kilesése. Megvoltak a fix helyeink, időpontjaink, és kedvenc „modelljeink”, akik mit sem sejtettek az
ácsingózó kamasz fiúk leskelődéséből. Néha életünket kockáztatva másztunk fel villámhárítókon a
tetőkre, és esőcsatornákba kapaszkodtunk, hogy a várva várt látvány elénk táruljon.

Az egyik alkalommal, a Takács Józsival, egy létra segítségével Dr. Zsebők Zoltán Röntgen Klinikai
Professzort lestük meg, amint éppen egy medikával tartott pásztorórát a lakásnak is beillő klinikai

37
irodájában. Észrevett minket, de ezt nem jelezte felénk, csak a portást riasztotta telefonon. Mi épp,
hogy csak el tudtunk menekülni, átmászva a kerítésen, és futva az Üllői úton.

A mellettünk lévő Füvészkert rendszeres célpontja volt felfedező útjainknak. Egyszer úgy jártunk,
mint Nemecsek Ernő. A Pálmaházban kellett elbújnunk, a minket kereső őrök elől.

Telente fellocsoltuk a teniszpályát, és rengeteget korcsolyáztunk, még hoki meccseket is játszottunk.

A Klinikának volt saját Önkéntes Tűzoltó Egyesülete, és tavaszonként kerületi tűzoltó versenyek
zajlottak a kertben, nagy sörözésekkel a végén. Mi büszkék voltunk, amikor néhányunkat bevették a
nagy hasú „öregek” a csapatba, mert gyorsabban tudtunk futni a tűzoltó tömlővel.

Olyan volt az életünk, mintha nem is egy kétmilliós nagyváros közepén, hanem valahol falun laktunk
volna.

A Klinikakert jellegzetes figurája volt Pető Jenő Bácsi, aki a Balázsnak volt a nevelőapja. Sohasem
bocsátotta meg Zsebők Professzornak, hogy nyugdíjba küldte. Halála napjáig számolta a nyugdíja és
egykori műtős fizetése közötti különbözetet. Az öreg nem nagyon bírta az italt, így aztán esténként
elég volt a közeli kiskocsmákban egy - két fröccs, vagy kevert, hogy azután belekiabálja a Klinikakerti
éjszakába fájdalmát.

Mellékállásban cipész volt, és a klinikai családok cipőit javította, talpalta. Különös módon bőr helyett
linóleumból készítette a javított cipőtalpat, amitől persze az nem hajlott. Amikor ezt szóvá tettük,
attól kezdve két bőrréteg közé titokban becsempészett egy réteg linóleumot, mondván, hogy, ha már
egyszer meg van az a henger linóleum, akkor azt valahogy mégis csak fel kell használni.

Amikor a hatvanas évek elején megkezdődött a beat korszak, akkor mi leginkább a Vízművek közeli,
Kecskeméti utcai kultúrházába jártunk, a mai Ybl palotába, az Atlasz Klubba, az Óbudai „Goli”
Klubjába Liversingre, és a nagyobbak Scampolóra. Kéri Zoliék nemzedéke a kőbányai „Törekvés”-be
járt táncolni, és verekedni a görögökkel.

A hatvanas években megkezdődtek az építkezések, és az egykor gyönyörű kertből egy csapásra

felvonulási terep lett. Még ma is az. A Nőgyógyászati Klinika gyönyörű, eklektikus, vörös tégla
borítású épületét is elcsúfították valami műanyag borítással.

Később mindenkit kiköltöztettek a szolgálati lakásokból az újpalotai lakótelepre. Végérvényesen

eltűnt egy világ. Utoljára Lőrincz Géza maradt az Oázisban, ott dolgozott még évekig. Néha titokban
még vissza – visszajárunk, külön - külön, magányosan, gyermekkorunk színhelyére, de már nem
találjuk meg azt, amit ott hagytunk.

Egy - két falfirka maradt utánunk az ósdi téglákon : „hülye„ „szeretlek Gina„ és néhány Platánfa
emlékeztet a beléjük karcolt szívekkel elmúlt tavaszokra, illatokra, várakozásokra, az aranykorra.

A legszomorúbb az, hogy nemcsak fizikailag távolodtunk el egymástól a kiköltöztetéssel, hanem

később ez a tetves politika is képes volt megosztani bennünket.

És ennél is fájdalmasabb, hogy vannak már halottaink: Tóth Miki, Tóth Pista, Tóth Imi, Kukucska
Sanyi, Kutasi Feri, Lőrincz Csote…. Egyszer újra el kellene mennünk közösen a kertbe…

Buda, 2007. tél utolsó napja

38
 AGÁRD AZ ÁLMOK VÁROSA

(EDZSÖRD)

A Velencei Tó Budától délnyugatra, mintegy ötven kilométerre fekszik a feheruaruu meneu hadi utu
mentén, a sármellék és a Velencei Dombság között. Tíz kilométer hosszan, és két – három kilométer
szélesen. Vize sekély, alig éri el a két méteres mélységet. Felszínének java része nádassal borított.
Fehérvár felől a Sárvíz táplálja, és Dinnyésnél hagyja el a Dinnyési Fertőn keresztül a Dinnyés – Kajtori
Csatorna, mely a Sióba csordogál, hogy a Duna vizét gyarapítsák mindketten. A tavat csak északról
táplálja víz, a Sárvíz mellett a Pátkai víztározóból kifolyó patak. Az egyetlen lefolyó a dinnyési árok,
különben körös – körül dombok határolják.

A tó valamelyik jégkorszak idején jöhetett létre, amikor a szelek elég magas löszfalt emeltek a déli
partján a kis dombság alatti medencének ahhoz, hogy az esővizek és patakok vizei összegyűlhessenek
benne. Mindamellett még a XIX. században is előfordult, hogy úgy kiszáradt, hogy kukoricát vetettek
a medrébe. A tó geográfiailag a Tavak és a mocsarak közötti kategóriában, a Fertőben helyezhető el.

Egykor jóval nagyobb volt a területe, a dinnyési fertő is hozzá tartozott, csak a vasútépítésnél
választották le töltéssel azt a tóról.

Északnyugaton a Pákozdi Dombok övezik, az ingó kövekkel, északon a Mészeghegy a Pákozdi Csata
hősi emlékművével, a Negyvennyolcas Múzeummal, az arborétummal, a kilátóval, és a Doni Csata
emlékművével.

Északkeleten a 301 méter magas Meleg hegy gránit tömbje zárja le a horizontot, Magyarország
legállandóbb és legrégibb sziklája, melyen a szintezési ősjegy található, Nadapnál.

Gyermekkoromban még csak két kicsike falvacskát lehetett látni Agárdról a túloldalon: Pákozdot, és
Sukorót. Az egész dombságot a mezők, ligetek, erdők váltakozása jellemezte. A kicsiny falvak apró
házacskái, és templom tornyai belevesztek a tájba. Órákig ültem a tóparton, és belém ívódott a
látvány.

Aztán a hatvanas évek elején elkezdték építeni az M7-es balatoni autósztrádát, és ez egy csapásra
megváltoztatta a táj jellegét. Az évek során mindkét szemközti falu terebélyesedett, a házak
felkúsztak a hegyekre, és lassan összeérnek.

Az orosz katonák elmentek, csak néhány természetvédelem alatt álló, tankkal szétlőtt ingókő őrzi
emléküket.

A Bence hegy, melyen szőlő termett, teljesen beépült, és egy kifuserált olaj fúrótoronyból kilátót
építettek a tetejére.

A pákozdi Mészeg hegyről áttekintve a Gárdonyi dombok is a „fejlődést” mutatják. Ahol valaha csak
három kis falu állott: Velence, Gárdony és Dinnyés, ma egybefüggő nyaralótelepet látni, talán Agárd
és Dinnyés között van még egy kis darab természet.

A Dinnyési Fertő, mely ugyan természetvédelmi madár Rezervátum, gyakorlatilag kiszáradt.

39
A tóparti látványt uralják a velencei kanyarban épült szocreál szállodák, a Gárdonyi lakótelep, az
Agárdi Strand emeletes kabinjai, a kikötő mólói, a vízi rendőrség, és a vitorlás club.

A házak már egészen felkúsztak a dombok tetejére. A dinnyési – pákozdi csücsöktől nyugatra pedig
Alba Regia ipari parkjának gyárai és kéményei tolakszanak a tájba.

-----------------------

A tó növény és állatvilága rendkívül gazdag. Mindennek utána lehet nézni a lexikonokban, én most
csak a személyes emlékeimre hagyatkozom, mint minden részében ennek az írásnak. Így aztán tele is
van pontatlanságokkal.

A tó környékén megtalálhatóak a fűzfák, a nyárfák, a jegenye nyárak, az ezüst nyárak, az olajfűzek, a

vadgesztenye, a szerecsendiófa, a juharok, az akácok, fenyvesek, bükkösök, tölgyek, platánok,
gyümölcsfák, cseresznye, meggy, alma, körte, dió, sárgabarack, őszibarack, birs. Ezerféle mezei virág
és a nyaralók kertjében pompázó díszvirágok. Pipacs, búzavirág, vadszegfű, dália, nőszirom, liliom,
augusztusi liliom, Jutka pálma.

A vízben nádasok erdeje, zsombékos, sás, hínár, úszó szigetek, bokrokkal, kis fákkal, békanyál,
békalencse.

A nádasok között csatornák és tisztások izgalmas világa: Vaskapu, Kistükör, Nagytükör, Szárcsás.

A nádasban gémek, kócsag, szárcsa, vadkacsák, nádirigó, poszáta, kormorán, a parton fecskék, rigó,
sárgarigó, gerlék, galambok, seregélyes, héja, vércse, szarka, harkály, bagoly, uhu, fácán, fogoly.

A szántásban, legelőn, erdőn – mezőn őz, vaddisznó, nyúl, róka, borz, mókus.

A tóban pedig rengeteg hal. 100 kilós harcsák, óriás pontyok, nyurga ponty, tükörponty, dévér,
keszeg, vörös szárnyú, naphal, csuka, angolna, süllő, sügér, sneci, törpeharcsa, amur. Elvétve
teknősbékák, kagylók, rákok.

Rengeteg csibor, pióca szép számmal, és végtelen mennyiségű szúnyog.

Az utóbbi években megjelentek a kabócák és a hattyúk.

Gyermekkoromban, az ötvenes - hatvanas években igen gazdag volt a rovarvilág. Szarvasbogár,

orrszarvú bogár, szkarabeusz, cincérek, szentjánosbogarak, suszter bogarak, ördög lepke,
káposztalepke, villás farkú lepke, kis és nagy szitakötők.

Rengeteget horgásztunk a barátaimmal, a mólón, a parton, a nádasban, csónakkal. Akkoriban

mindenki horgászott. Még a nők is.

Dinnyés fele van egy madár megfigyelő állomás, a régi kis „madárvárta”, az akkori ornitológussal
jóban voltunk, mi srácok, szeretett bennünket, szívesen látott vendégek voltunk nála. Órákig figyeltük
a vonuló madarakat augusztus végén a megfigyelő tornyocskából látcsövön, kivitt minket ladikkal a
vízre, a nádasba, halkan, szótlanul eveztünk a nádas között kanyargó csatornákban, néha kiszálltunk
egy – egy úszó szigetre és élveztük, ahogy billeg a lábunk alatt. Ezek a kis szigetek valójában nem is
szigetek voltak, hanem az évek alatt összetorlódott csutorák és nádtorzsák hínárral összenőtt
tömbjeire ráhullajtották a madarak a magokat, és idővel kisebb bokrok, sőt fák nőttek rajtuk, és gyep

40
lepte be őket. Lassan úszkáltak a nádas közötti csatornákban, és a vízimadarak kedvenc fészekrakó
helyei voltak.

-------------------------------------

A tó környéke az óta lakott, amióta a Kárpát medence. Az őskori embernek élelmet adott a víz, és
menedéket a mocsár.

A velencei hegységben ma is láthatók egy vaskori földvár maradékai.

Az első ismert lakosok az illír pannonok, és a kelták voltak, azoknak is az eraviscus törzse.

A rómaiak Pannónia tartományt szervezték meg a Dunántúlon, Alsó Ausztriában, és Szlavóniában.

Ennek egyik legfontosabb hadi útja, a Ptuj és Aquincum között vezető hadi út a tó északi partján
húzódott. A Provincia szakrális központjaként emelt város, Gorsium mintegy húsz kilométerre volt
nyugatra a Velencei tótól.

Többször is betörtek ide a barbárok, elsősorban az iráni eredetű Szarmata Jazigok.

A Hunok vetettek véget Kr. u. a IV. század végén a római uralomnak Pannóniában, és az ő rövid
uralkodásukat tiszavirág életű germán hódítások követték: gótok, longobárdok, herulok, gepidák,
szkírek.

Kr. u. 600 körül az Avarok teremtettek itt viszonylag tartós uralmat. Ők mintegy a Hunok
örököseiként léptek fel, és ők is uralták az egész Kárpát medencét.

Az avarok telepítették a Kárpát medencébe és attól délebbre is északról a szlávokat.

800 körül Nagy Károly hódoltatja a Pannóniai avarokat. Rá száz évvel a magyarok elfoglalják a
Dunántúlt.

Gárdony, Agárd, Seregélyes, Pákozd, Nadap, Dinnyés, Vereb, Kisfalud, Nyék, Szabolcs falvak nevei a
letelepülő magyar nemzetségek túlsúlyáról tanúskodnak. Ez a terület Árpád Vezér törzsének, a
Megyer törzsnek volt a központi szállásterülete, Fehérvárig, Soltig, Csepelig, Pestig, Vácig, Óbudáig,
Visegrádig, Dömösig, és Esztergomig.

Vereben emlékmű őrzi a „Verebi Vitéz” honfoglalás kori sírját.

A régi római út vezetett Óbudáról, az első vezéri szálláshelyről Fehérvárra, a Szent István választotta
új fővárosig. Fehérvár tíz kilométerre fekszik a tavunktól, és Szent István nem véletlenül választotta
székhelyéül. Az ország közepe, körös - körül legelők és vizek az állatoknak, mocsarak védik, és közel
vannak a régi római szakrális romváros, Gorsium kövei, amiket a Sár vizén könnyen lehet szállítani a
Sár partján emelkedő szigetre, ahova első királyunk felépíti az ország legfényesebb templomát, az
Árpád nemzetség családi monostorát, a későbbi koronázó és temetkező templomot.

Talán Sukoró az egyetlen falu, melynek neve a helyben talált szláv népességről tanúskodik.

A XI. században besenyőket is telepítenek a környékre, ezt Besnyő falu neve őrzi a mai napig.

A tó északkeleti csücskébe „olaszokat” telepítenek, erről vall Velence falu neve.

41
Agárd neve állítólag arra utal, hogy itt talán királyi agártenyésztők laktak.

A terület kezdetektől fogva Fejér Vármegyéhez tartozik.

Néhány kilométerre nyugatra a tótól található az Aranybulla domb, ahol félezer évig tartották a
magyar országgyűléseket, a Szent István napi törvénynapokat, és ahol kihirdették az Aranybullát.

A Török hódoltság idején török fennhatóság alatt volt a vidék. Rengeteget szenvedett 1526 - tól 1686
– ig. Majdnem minden hadjárat ezen a vidéken vonult keresztül. A falvak 150 évre elnéptelenedtek.

A XVII. század végén, a környéken a Zichy, a Nádasdy, és a Brunswick családok kaptak birtokot a
neoaquisita commisiótól. A Zichyek Seregélyesen, a Nádasdyak Agárdon, és a Brunswickok
Martonvásáron építettek maguknak kastélyt. Mindhárom klasszicista stílben épült.

A seregélyesi kastély ma is áll. A nyolcvanas években a Taurus Gumiipari Vállalat gyönyörűen

felújította, harminc évig szállodaként üzemelt, míg a mostani válságban tönkre nem ment. Most
ismét üresen áll, ismét felveri a gaz, és mállik róla a vakolat.

Az agárdi kastély hosszú ideig TSZ, illetve mezőgazdasági kombinát központ volt, majd a kilencvenes
években lebontották, és a parkjába az MTK FC épített egy ízléses, ám de műkastélyt, fociakadémia
céljára. Az agárdi temetőben áll az egyik Nádasdy gróf özvegyének, Soborsini Forray Júlia grófnőnek
szürke gránit obeliszk síremléke, egy mesterségesen emelt domb tetején, amit egykoron négy
gyönyörű japánakác őrzött vagy száz évig, míg ők is meg nem haltak.

A martonvásári kastélyt a XIX. században átépítették tudor stílusúvá, ma az MTA tulajdona. A park
tavát a Szt. László patak táplálja a Gerecséből. Duzzasztott tavának szigetén, nyári estéken Beethoven
koncerteket tartanak a mocsári ciprusok alatt annak emlékére, hogy egy időben a mester a kastély
vendégszeretetét élvezte, és gyengéd szálak fűzték az egyik Brunswick lányhoz. Egyébként Brunswick
Teréz alapította az első kisdedóvót Magyarországon. Később a Dreher család vette meg a kastélyt, ma
mindkét családnak mauzóleuma van a temetőben.

Kisebb kastélyok épültek Kisfaludon, Velencén három is. Fehérvárhoz közel, Csala pusztán Ybl Miklós
tervezte a neoreneszánsz kastélyt, mely egy hatalmas parkban áll, tóval és tölgyes parkerdővel. Ez
nemrég kapta vissza régi pompáját.

Az agárdi Nádasdy uradalom egyik melléképületében született a helyi kovácsmester fia, Ziegler Géza,
a későbbi írófejedelem: Gárdonyi Géza. A szomszédos, ma is álló kis barokk kápolnában keresztelték
meg. Szülőháza ma zarándokhely.

Kápolnásnyéken született 1802-ben Vörösmarty Mihály. Szülőháza kegyeleti hely, múzeum.

Vörösmartyt a nadapi római katolikus templomban keresztelték meg.

Egyébként a vidék jobbára katolikus, csak Sukorón található régi református templom.

Vajda János a közeli Válon volt házitanító, ezért énekelte meg a Velencei tavat: „Nádastavon” című
versében.

Prohászka Ottokár egy nagyszerű esszében írta le a XX. század eleji csendes, álmodozó velencei tavat.

42
A velencei régi temetőben nyugszik Mollah Szadik török utazó, aki Vámbéry Árminnal jött Pestre
Isztambulból, a Tudományos Akadémia őre lett, és idejött tüdőbaját gyógyítani, de csak a halálát lelte
itt.

------------------------------

1848. szeptember 29.-én Pákozd és Sukoró dombjai között zajlott a magyar történelem és a
negyvennyolcas szabadságharc dicső csatája, a pákozdi csata. Pákozdon a császári horvát hadak,
Jellasics tábornok vezénylete alatt, Sukorón a magyar honvédek, huszárok és népfelkelők, Móga
tábornokkal az élükön. A magyar forradalom nemrég győzött, még alig kezdett hozzá a magyar állam
a saját fegyveres erejének a kiépítéséhez. A vezérkar a ma is álló kicsi fehér református sukorói
templomban tartja a haditanácsot egész éjjel. Végül kimondják: megütközünk. És másnap
megfutamítottuk a horvátokat, meg sem álltak Bécsig. Nem volt véres ütközet, hála Istennek, csak
kevés halott maradt a csatatéren.

A csata egyik mellékszála, hogy Gróf Zichy Ödönt, aki osztrák röplapokkal megrakott kocsijával
száguldozott az ellenséges vonalak mögött, elfogták Görgey előőrsei, és az Adonyban tartott
hadbírósági ülésen hozott ítélet alapján, hajnalban a Duna túlpartján, Lóréven kivégezték. A kivégzés
helyén az ötvenes években Ferencz József saját pénzéből felépíttette az első magyarországi
romantikus stílusú kápolnát.

------------------------------------

A tó környékének lakossága elsősorban a halászatból és a nádkitermelésből élt. Az északi parton folyt

némi szőlészet, borászat, a déli parton állattartás, és gabonatermesztés.

Az 1880-as években felépült a Buda – Kanizsa vasútvonal, mely a Velencei tó déli partján vezet. Ez a
vonal később egészen az olaszországi Velencéig került kiépítésre. Nem sokkal később, szintén a tó
déli partján megépült az új balatoni műút. Mindezek következtében az első világháborút követően
megkezdődött a tó déli partjának parcellázása, és fürdőtelepekké történő kiépítése. Ebben az is
szerepet játszott, hogy Trianon után az ország igen sok, régi kedvelt üdülőhelyét elvesztette.

Agárdon is sakktáblaszerű volt a parcellázás, a számozott utcák az új műúttal voltak párhuzamosak, a

névvel rendelkező utcák pedig merőlegesek voltak a műútra. Gondoskodtak közparkokról,
postahivatalról, volt vasúti megállóhely, boltok, könyvtár, fodrász, még trafik is. Kiépítették a
fövenyes strandot, a földszintes, sárga kabinokkal, felépült a Napsugár étterem és panzió a parton. A
régi „Nádfedeles” és „Csutora” csárdák népszerűek lettek a nyaralók között. A műút mentén is
felépült egy kisebb szálloda, mely később zárt termes, és kerthelyiséges mozi lett. A Csutora Csárda
melletti piacra reggelenként a környékbeli parasztok behordták a terményt, és az üdülők mindent
meg tudtak venni. A katolikus és a református templomokban a nyaralás alatt is folyt a hitélet.

---------------------------------

Nagyszüleim, Kéri József és felesége Koczó Lídia a harmincas évek elején egy orvos házaspártól vették
meg az agárdi „Kis Virág” villát, az 1.-es utca 19. szám alatt. A „villa” egy 25 négyzetméter
alapterületű, komfort nélküli, lapos tetejű házikó volt, mely kettő szobából és egy teraszból állt.
Hozzá tartozott egy 600 négyzetméteres kert. A kert dísze egy már akkor öreg, és ma is álló hatalmas
hársfa volt.

43
Az ablakokat kis zöld spalettákkal lehetett besötétíteni, és a falban volt egy kis mélyedés egy szűz
Mária szobrocska részére.

Nagyszüleim úgy vették meg a nyaralót, hogy csak a nagyapám dolgozott, - portás volt az Üllői úti
Sebészeti Klinikán, - a nagymamám pedig otthon volt négy gyerekükkel. Nyár elején béreltek egy
nagy taxit, abba belepakoltak mindent, amit csak el lehet képzelni, meg magukat és a gyerekeket, és
a kocsi tetején lavórokkal és gyúródeszkákkal lesuhantak a nagy taxin Agárdra. Nyár végén ugyanez
vissza. Nagyapám meg közben a vonattal pendlizett le – fel. Bár a 63-as villamossal átszállás nélkül
elérhette volna a Déli Pályaudvart, de mivel a kelenföldi p.u.- ról olcsóbb volt a jegy, a Gellértnél
inkább átszállt a sok csomaggal együtt a 18-asra.

Egész szezonra szóló kabinja volt a családnak a strandon, bár a nagyszüleim nem sok kárt tettek a
vízben, de a gyerekek egész nap lubickoltak.

Nagyapám bérelte a hátsó szomszéd dupla telkét, és ott minden földi jót termesztett: uborkát,
dinnyét, paprikát, paradicsomot, zöldbabot, zöldborsót, petrezselymet, répát, egrest, ribizlit, málnát,
epret, cseresznyét, meggyet, diót, almát, körtét, virágokat.

Nagymamám a piacon vett mindent. Zsírszalonnából sütött zsírt, tanyasi csirkéből lett a leveske,
finom karajból a rántott husi, de a tökfőzelék a kerti alapanyagból készült. Szegény csirkék vérét egy
tányérba folyatta, és azt úgy frissen megsütötte hagymás zsírban. A csirkéknek a feje, a kakasoknak a
taraja, és mindkettőnek a lába, azaz a kaparója is belefőtt az arany karikákkal fénylő levesbe, a
püspök falatjával együtt. A fejiből az eszit a nagyapám feladata volt kibontani, a kaparók lecupákolása
össznépi tevékenység volt.

A jó hideg dinnyét a kútból húzták fel a vízzel, a borocskával és a seritallal együtt. A „műhely”, a nyári
konyha a nagyapám által, utólag a házikóhoz tapasztott aprócska helység volt, melyben minden a
sparherd körül forgott. Az eszközök már csak a falra beütött szögeken fértek el. Az aprócska ablakon
nem ment ki a füst, de bejöttek a szúnyogok.

Rendszerint a hársfa alatt volt a terítés, egy bukdácsoló lábú asztalon, és két dülöngélő padon ültünk,
de igen jóízűeket ettünk.

Volt még egy verem is ásva a zöldségeknek.

A nagyapám mindhárom kert locsolását egész évben a kútból húzott vízzel oldotta meg és két
vödörrel.

Se kapagép, se fűnyíró, csak ásó, kapa, gereblye.

Valóságos Getsemáne kertet varázsolt a semmiből. Gyümölcsfák, zöldséges és gyümölcsöskert,

díszvirágok, két szőlőlugas, futórózsa, két szép szomorúfűz. Mindez az ő szorgalmát, munkáját, és
szép lelkét dicséri. Amikor öt lány után megszületett az elsőszülött fia, a kis József, egy rózsafát
ültetett örömében.

A jobboldali szomszéd felé szúrós Krisztus Koronája tövisbokrok alkották a kerítést.

44
A rokonság is lejárt Agárdra: Szilágyi sógorék, Komsáék, Elekék, Srankó sógor a Keresztmamával, sőt
még a nagyapám szalacsi rokonai is. Ez a sok ember abban a két kicsi szobában felhalmozott emeletes
vaságyakon elfért!

Igaz, hogy egy – egy júliusi, vagy augusztusi éjszakán nem fáztak a lapos tetejű házban, főleg az
emeleti ágyakban alvók. Különös tekintettel arra, hogy a szúnyogok miatt csukva kellett tartani az
ablakokat.

Híres történet, amikor Elek néni, akinek a fenti ágyon majdnem súrolta az arcát a plafon, az éjszaka
kellős közepén felkiáltott: Lidike! Levegét! Megfulladok! Inkább jöjjenek a szúlnyogok!

Rituálé volt évente egyszer átmenni kishajóval a Szúnyogszigeti Halászcsárdába, enni egy jó halászlét,
és felsétálni a honvéd emlékműhöz a domb tetejére.

A Nádfedeles Csárdában is megkockáztattak nyaranta egy fröccsözést.

Anyám nővére, Elvira gyermekkora óta szívbeteg volt, így neki nagyapámék csináltattak egy
szúnyoghálót, és az alatt pihent a Hársfa árnyékában.

A szép terméskő – kovácsoltvas kerítést már a nagyapám csináltatta. Srégen szemben volt a
kollégájának, az Urológiai klinikán portás Varga Bácsinak a nyaralója, neki ugyanilyen kerítése van,
nyilván együtt szerezték.

Szemben volt a Szekeresék nyaralója, balra tőlünk az Almásiék laktak, (Fehérvári kövér hentes, egész
nap egy kádban ült és opera áriákat énekelt) Jobbra tőlünk a Fehér Bácsiék laktak, egy gyermektelen
házaspár. A haláluk után az Állam örökölte a házat. Mesélték, hogy az ostrom alatt összehordtak a
szomszéd feltört nyaralókból mindent ami mozdítható, egyszer a Szekeresék meglátták náluk az
ostromban eltűnt nagylexikonjukat.

Tőlük távolabb volt a Csendes Villa, majd az utca végén a Dánosék.

Balra a sarkon Nádasdynak, az operaénekesnek volt nagy nyaralója.

A mögöttünk lévő utcában laktak a Szikszayék, nagyanyámék fehérvári, ízes dunántúli beszédű
ismerősei.

Szikszay bácsi az egyik Agárd – Gárdony futballmeccset végigordította, hogy: Hájrá Ágárd! Hájrá
Ágárd!

Abban az utcában volt a református templom is, erdélyi stílusban megépítve, vadszőlővel befutva,
kakassal a tornya tetején.

Idejárt a Kéri család nyaranta minden vasárnap Istentiszteletre. Mármint a háború előtt. A
Nagymama meg főzte a vasárnapi ebédet az istentisztelet alatt.

Nézem a régi fényképeket, és mintha magam is részese lettem volna ennek e történetnek, úgy
csengenek vissza a fülembe nagyanyám meséi, történetei.

A háború 44 nyarán jelent meg Agárdon, amerikai vadászrepülők formájában.

45
A Kéri lányok kiszaladtak barátságosan integetni a pilótáknak, amire egy sorozat géppuskalövés volt a
válasz.

A hatéves Jóska a hátsókonyhához tapasztott budin ült, amikor felbőgtek az alacsonyan száguldó
szövetséges gépek.

A budit úgy építette meg nagyapám, hogy ősszel könnyen kimerhesse egy meszelőrúdhoz erősített
fándlival az az évi termést, a kertben történő szétterítés érdekében. Így aztán az ülőkén a nyílás
terjedelmes volt.

Jóska majd beesett félelmében a pöcegödörbe.

Nagyanyám félelmében megbénult, elöl a verandán.

Aztán eltűntek a gépek, és velük együtt egy egész boldog korszak.

44-ben korábban ment haza a Kéri Család. Nem tudták még, hogy milyen karácsonyuk lesz Pesten.

A front 44 karácsonyától 45 áprilisáig oda - vissza csúszkált a Velencei tó környékén. A falvak legalább
négyszer cseréltek gazdát a németek és az oroszok között.

Az agárdi nyaralót a negyvenes évek elején kicsinosította nagyapám. Cseréptetőt ácsoltatott a lapos
tetejű házra, és a nyitott teraszt beépítette üveges verandának, amit vadszőlővel futtatott be. A
Kisvirág villa sárgára volt meszelve, hatalmas futórózsa bokor vörös rózsái, és vadszőlő díszítette,
mely kora ősszel vöröses színben játszott.

Jól mutattak a zöld spaletták a sárga házon. Zöldre volt festve a veranda fa szerkezete is, és a kerítés
kovácsoltvas része is. A zöldre festett bejárati kaputól csinos kis gyalogjárda vezetett a nyaraló
bejárati ajtajáig. Persze esős időben egy merő sár volt a kert, csak a ház előtt, és a konyhához,
valamint budihoz vezető utacska volt keramit lapokkal kirakva, úgy kellett azokon ugrálni, hogy ne
lépjen az ember a sárba, de mindhiába.

A fürdés alapvetően a tóra volt bazírozva, vezetékes víz, csatorna, elektromos áram és bojler híján a
tisztálkodás mondhatni minimál körülmények között zajlott.

Egy alumínium lavór és a sparherd volt a „fürdőszoba” bázisa. Első körben a kicsiktől a nagyok felé
kéz és arcmosás, majd ugyanez a lábak vonatkozásában. A végén keletkezett egy gyanús színű habos
lé, amit a nagyanyám ügyes mozdulattal löttyentett ki a kertbe.

44 – 45 telét a mi nyaralónk sem úszta meg. Még egy bomba is eltalálta a kertet. A légnyomás levitte
a frissen készült cseréptetőt. Az óriási bombatölcsérbe lótetem, sitt és sok egyéb más is került. A ház
kifosztva, tönkretéve.

Otthon sem rózsás a helyzet, a családot kiköltöztették sebészeti klinikai szuterén szolgálati lakásából,
és át kellett költözni a B pavilonba, mert a klinika szovjet katonai kórház lett. Éhezés volt, nyomor,
jegyrendszer, de az élet nem áll meg. Megint eljött a nyár, és Nagyapám addigra helyrepofozta a
házat, és úgy - ahogy a kertet is.

Talán ez volt az utolsó együtt töltött nyár. Elvira, Edit, Éva már nagylányok voltak, hivatal, főiskola
munka szólította el őket nyaranta is. Eta, Jóska és Zoli léptek elő fő nyaralókká. Éva 1947-ben kiment

46
egy évre Londonba dolgozni, de többet nem jöhetett haza. 56-ban Eta és Jóska disszidáltak. Zoli is
dolgozott nyaranta 1960 után, így én és Elvira fia, Ákos, az unokatestvérem lettünk a Nagymama és az
időközben leszázalékolt Elvira mellett az állandó nyaralók.

1945-ben, abban az ínséges élelmiszer helyzetben, még jobb is volt falun a koszt, mint Pesten.

1946-ban Anyukám első színházi keresetéből újra megépült a cseréptető.

Ekkor kezdett el Nagyanyám a „tanyára” járni, vagyis a valamikori kastély valamikori uradalmi
cselédeinek a házaihoz, ahol használt ruháért tyúkot, tojást, zöldséget kapott.

Az agárdi vegyesbolt fajtájának klasszikus példája volt. Olajjal beeresztett döngölt padló szaga
keveredett a petróleumlámpák, kapák, vedrek, lavórok, gyufa, só és enyv szagával. A plafonról, mint
farsang idején a szerpentinek, úgy lógtak le a légyfogó papírok, tele légytetemmel.

Számomra a „tanya” a messzi távolt jelentette. Csak nagyobbacska koromban merészkedtem el odáig
az Elvirának és a többi lánynak, még a harmincas években vásárolt női biciklin.

Nagyanyám ekkoriban már minden évben június elején jércéket vett a tanyán, vagy a piacon, és
azokat a kertben neveltük. Volt szabályos tyúkketrec, és egész nap a kertben kapirgáltak, káráltak és
pottyangattak a jószágok.

Én nagyon szerettem velük játszani, igen szelídek voltak, ha mentem feléjük kinyitották, és
barátságosan szétterjesztették a szárnyaikat. Nagyanyám hordozható kis fa kordélyán szerettem
cipelni őket.

Júliusban már keresgélni kellett a tojásokat a kertben.

Aztán eljött valamennyi számára az utolsó ítélet napja, ami engem rendkívül elszomorított, de a
hagymás vérből, a tyúklevesből, az esziből, a kaparójából, és a rántott csirkéből azért a világ minden
kincséért sem maradtam volna ki.

Szerettem Nagyapám turkesztáni dinnyéit is, ő Kirgizisztánban volt közel hat évet fogságban, így
minden évben újabb és újabb kihívást jelentett számára a dinnyetermesztés. Fennmaradt egy kép,
ahol körülbelül tíz évesen egy kisebb dinnyét mutatok fel a lencsének.

Én 1952. február 13-án születtem, így az ötvenkettes nyarat már lent „töltöttem” Agárdon. Fél évesen
dinnyét és kukoricát ettem.

Attól kezdve 1969-ig, 17 éves koromig minden nyarat lent töltöttem. Később jött a Balaton, Bulgária,
Akali, külföldi utak, Siófok, Badacsony, de nem telt még el nyár, hogy egyszer ne fürödtem volna
Agárdon.

Két éves lehettem, amikor először fedeztem fel magamnak a nyaraló környékét. Egyszerűen
kisétáltam a nyitott kapun. Autó akkor még nem létezett Agárdon, az utca is földes volt. Sétáltam
egyet. Nagyanyám eszét vesztve keresett rohanva az utcákon. Andriska! Andriska! Nemsokára
megjött a válasz: Dövök! Azt mondta, mennyei muzsika volt a füleinek.

47
Anyukám színésznő volt, így csak néhány napra tudott lejönni nyaranta. Eleinte akkori férjével,
Kardos G. Györggyel, majd Sándor Gézával. Géza Aput nagyon szerettem, sokat horgásztunk, és
sütöttük a paprikás lisztbe forgatott keszegeket.

Ha teljes volt a családi létszám, akkor lent volt a Nagymama, a Nagypapa, Anyukám, férje: Sándor
Géza, én, anyukám nővére: Elvira, és a férje: Kenedi Ervin, fiuk: Ákos, és anyukám öccse: Zoli.

Ez a kilenc ember elfért egy komfort nélküli, 25 négyzetméteres házikóban, fürdőszoba, rendes
konyha, angol WC, folyóvíz, csatorna, hűtőszekrény, mosógép, porszívó, rendes tűzhely,
légkondicionálás, rádió, televízió és telefon nélkül.

A posta igen fontos szerepet játszott abban az időben. Naponta érkeztek és indultak a levelek és
képeslapok. Mivel nagy volt a család, és azt Trianon, 45, 49, és 56 alaposan szétszakította,
Nagymamám levelezésben állt Érszalaccsal, Münchennel, Zürich-el, Essen-el, New York-al, Cleveland-
al, és Rákospalotával.

Nekünk a háború előtt sokszor csak úgy címezték a képeslapokat, hogy Ns. Kéri József Úr részére
Agárd, Magyarország, Kisvirág Villa. És megérkezett.

Ugyanígy a vasútállomás is központi helyet foglalt el az életünkben. Nem volt olyan nap, hogy valaki
ne érkezett, vagy ne indult volna vasúton. Nekem minden nap naplót kellett vezetnem, így volt mit
írnom, egyszerűen csak lejegyzeteltem a családi menetrendet. Zsúfolt a napló, és kaotikus. Van egy
bejegyzésem, mely szerint a Kéri Zoli azzal a vonattal ment Fehérvárra, amelyikkel Kenedi Ervin
érkezett meg Pestről.

Az utcánkat közben átkeresztelték Török Bálint utcára.

Sok barátom volt, reggel rohantunk a tóra, délben futás haza, ebéd, kötelező fél óra alvás a hársfa
alatt, aztán futás vissza, fürödni, pecázni, csatangolni.

Egyszer néhány barátommal gyalog körbe kirándultuk a tavat, a túloldalon megmászva a hegyeket. A
kertmozi volt az egyik fő mulatság, a legtöbbször elmosta az eső, de mi mindig végignéztük, még ha el
is áztunk. A 80 nap alatt a föld körül végig zuhogott.

A kamaszkor volt a legvarázslatosabb. Az első szerelmek, az első csókok. Hajnövesztés a vakáció alatt,
barnulás, szőkülés.

1968 nyarán minden este megnéztem a naplementét, a tóparton ülve. Steinbeck volt a kedvenc íróm,
és nála olvastam egy hasonló figuráról, aki a végén már azt képzelte, hogy nélküle le sem tud menni a
nap. Néztem a szemközti dombokat, a csillámló vizet és a nádast, és nagyon szerettem volna
lefesteni.

Szikszay bácsi révén én lettem a strandon az úszómester. Ez azt jelentette, hogy azt csináltam, amit
nagyon szerettem, vagyis egész nap a strandon voltam, a vízparton, és ezért még fizettek is. Sőt,
kaptam egy csónakot is.

Reggel nyolckor azzal kezdtem a munkámat, hogy beúsztam a nádasig, megzavarva a vadkacsákat és
szárcsákat.

Még csak 15 éves voltam, de egyből belekerültem a nagyok társaságába. Én lettem a „kiscsoportos”.

48
1967-et írtunk. Dübörgött a rock and roll. Volt a társaságban egy srác, Niki, aki Londonban élt, a
nagyszülei trafikosok voltak Agárdon, a szülei disszidáltak, és minden évben hazajártak nyaralni.
Hozott magával egy elemes lemezjátszót, és vadonatúj top twenty kislemezeket. Bömbölt a tóparton
a Stones, az Animals és a Searchers.

Legalább 80 tagja volt a társaságnak. Both Zsuzsa, Sünci, a Főhapsi, - akinek piros cimkés lewis-e, és
világoskék – piros hasított bőrrel díszített fehér, Botas tornacipője volt. Ő faszobrász volt a
Ferencvárosban. Volt egy pettendi állatorvos, sok fehérvári, pestiek, agárdiak.

A nyár vége felé a helyi vízirendőrök levágatták a hajamat. Azonnal híres lettem. A két hosszú hajú
fehérvári hippy, Kenyő, és Kenya másnap odaintettek magukhoz, és aggódva érdeklődtek a hajam
sorsa után. Káromkodva és szitkozódva hallgatták a történetemet, de attól kezdve mindennap
odaülhettem hozzájuk.

Akkoriban Agárdon három fehérvári beat zenekar játszott: egy a Nádfedelesben, egy a Csutorában és
egy a Napsugárban. Mi főleg a Nádasba jártunk, és azokkal a fiúkkal voltunk jóban, akik ott játszottak.
Louis – nak hívták az énekest. De sokszor csak az étterem mögötti sötét parkban csókolóztunk a
lányokkal, és hallgattuk a Spencer Davies és Beach Boys számokat.

Egyik este a lányok beöltöztettek és kifestettek nőnek, és így mentünk a Nádasba. A cipő volt a
legnehezebb kérdés, de megoldottuk valahogy.

Olyan sikerem volt, hogy fel is kértek.

A holdra szállást is Agárdon néztem meg, a Touring Hotelben.

Az egyik Alba Regia jazz fesztivál alkalmával Champion Jack Dupree és fekete bandája a Touring
Hotelben szálltak meg, és a teraszról nézték a tavat, mi meg előttük feküdtünk a füvön, csodás
élmény volt.

Esténként kis szobámban a tükör előtt lőttem be a sérót, és utána futás a csárdába.

1967 nyarán a Spencer Davies Group kisstadionbeli koncertjéről stoppal mentem le Agárdra. Az M7-
esen a pákozdi benzinkútnál szálltam ki, onnan futás a Szúnyog szigetre, ahol még éppen rá tudtam
ugrani az akkor induló aznapi utolsó kishajóra, a „Nadap”-ra, Kokó, a tengerész segített. Agárdon a
mólón ültek a barátaim, kérdezték honnan jövök? Mondom Pestről, a koncertről. Hajóval?

Minden évben béreltünk egy kabint, a G 6 –ost. Ez megint csak növelte az ázsiómat. Volt, hogy három
embert is el tudtam ott szállásolni.

Szemző Gábor, alias „Riasztó” barátomat is be tudtam protezsálni a strandra jegyszedőnek. Ő a

kabinban lakott.

Megismerkedtünk egy Setét Lajos nevű kétes egzisztenciával, aki átvette a hatalmat a kabin és a
mentős csónakom felett. Nagyon gusztustalan kinézetű fiú volt, de mégis óránként jöttek a jobbnál
jobb csajok hozzá Pestről. Beöltözött a Szemző Svájcból hozott virágmintás ingjébe, barna kord
léviszébe, és vászon cipőjébe, amiből fél óra múlva kikandikáltak a hosszú körmű kisujjai.

Az állomáson, a földön ülve, kavicsdobálás közben ismertük meg későbbi nagy cimboránkat, Végh
Tamást. Ő mellénk ült, és szótlanul dobálta a kavicsokat. Csehszlovák Botas márkájú edzőcipő,

49
mogyorószínű mikrokord lewis, és egy „I am frustrated, inhibited, and no one understands me”
feliratú póló volt rajta. Attól kezdve sülve – főve együtt voltunk. Tamás fehérvári volt, és sokat mesélt
a nagyapjáról, aki szerinte a pereceket hajtogatta a kenyérgyárban.

1969 karácsonyán meghalt a Nagypapa. 1970-ben már Akalin nyaraltam a szerelmem szüleinek a
telkén, Nagymama már nem ment le Agárdra, Elvira is meghalt, Ákos kikerült Moszkvába, Anyukám
megözvegyült, véget ért az aranykor. Még néhány évig Zoli lejárt a családjával, aztán Budakeszin
épített magának nyaralót.

1972-ben nyaralt lent utoljára a Család egy része, Eta és férje Janó a lányokkal hazajöttek
Németországból Agárdra nyaralni. Ők a Touring Hotelben szálltak meg, Nagymama, Zoli és Anyukám
a nyaralóban.

A hetvenes években Anyukám megvette a testvéreitől a részüket, de a dalmáciai Rogoznicára járt

nyaralni az akkori férjével, Beszédes Bandival. Én csak néhány napra mentem le Agárdra a
családommal és a barátaimmal. Néha lementem megpróbálni a lehetetlent, gondozni a kertet.
Ültettem néhány fát is, de se Zoli, se én, se anyukám mostani kertésze, a szerelését se vihetné a
nagyapámnak.

Ami még van a kertből, az mind az ő munkája: a tűzliliom, a Jutka pálma, az augusztusi liliom, a
gyöngyvirág, a diófák, a mogyoróbokrok, az őszi körtefa, a krisztus tövis, a fenyőfa, az orgona, a
nőszirmok a járda előtti vizesárokban. Nincs már meg a cseresznyefa, a sárgabarackfa, az
őszibarackfa, a szomorúfüzek, a vörös ringló, a japán orgona, a rózsafa, a futórózsa, és a körtefa.

Húsz éves koromban egy hirtelen ötlettől vezérelve a Zöldfa étteremből tíz haverommal lementünk
Agárdra. Már a vonaton lógtunk. Leszállás után egyből be a restinek kikiáltott műanyagkocsmába,
ismerkedés a helyi fiatalokkal, és másnapra megbeszéltünk egy nagypályás foci sörmeccset, az akkor
még létező agárdi pályára.

Az egyikünket összetévesztették a Fazekassal, de ez kevés volt a győzelmünkhöz. Futva kellett

távoznunk, pedig kifele egyesével vitt le motorral az egyik ellenfél.

Azóta már a focipálya sincs meg, termál fürdő épült a helyére.

Az egykori „tanya” mára teljesen összeépült a nyaralóteleppel, és nagyobb házak épültek ott, mint a
tóparton.

Az agárdi strand elhíresült a rock és pop koncertekről, az Edda gitárosa is ott halt meg.

A Nádfedeles leégett, és ma már csak a nevében van nád.

Felépült a temetővel szemben a Vadász étterem, dübörgött, aztán tönkre ment.

Felépült a Vörösmarty Mihály gimnázium.

Megszűnt a vegyesbolt, viszont nyílt a közelben Liedl, meg egyebek.

Visszaállították a trianoni zászlót, és azt a keresztet a dinnyés felé eső parton, ami annak az emlékét
őrzi, amikor egy nagy vízi vadászaton a német nagykövet véletlenül combon lőtte a vadászmestert,
aki elvérzett, mire a partra értek.

50
Felépült az agárdi pálinkaüzem, a gyümölcsösökkel, és újabban minőségi borokat palackoznak
Agárdon.

Megszűnt a velencei karnevál, de ennél nagyobb baj ne legyen.

Majdnem felépült a sukorói kaszinó város.

A velencei tópartot botrányosan ronda, magas szállodákkal rondították el.

A tóparti vasútállomások egy részét kívülről becsempézték, úgy hogy úgy néznek ki, mint egy
kifordított fürdőszoba, az agárdit meg egyszerűen lebontották. Úgy látszik túl sok pénze van a MÁV-
nak, meg az országnak.

A tavat már rég körbebetonozták, úgyhogy olyan, mint egy nagy fürdőkád.

Villamosították a vasutat, és a hetes utat átkeresztelték hetvenesre.

Anyukám jár le nyaranta Agárdra, mint az utolsó mohikán, és időnként Kéri és Koczó világtalálkozókat
rendez, valamint csángó közösségeket nyaraltat. A dédunokáinak – az én gyerekeimnek – valóságos
játszóteret épített a kertbe, kuglipályával, kis medencével, csúszdával, és sátortáborral. Az unokáim
egyébként az ötödik agárdi generáció.

Egy évben egyszer lemegyünk a gyerekekkel és az unokákkal anyukámhoz, és elmerengek az idő

múlásán.

Ülök a tóparton, nézem a naplementét, a szemközti dombokat, a Pákozdi csata obeliszkjét, a csillogó
vizet, és a nádast, amit annyira szerettem volna lefesteni egyszer.

Dalmácia, Vir, 2011. 07. 28.

51
 NAGYKŐRÖS

1976 május 2.-át írták. Friss jogi diplomával, és ügyvédjelölti igazolvánnyal a zsebemben vonatoztam
az alföldi cívis városba, Nagykőrösre, a városi ügyvédi munkaközösségbe.

Már hónapok óta húzódott a fölvételi procedúrám, valahol az igazságügyi és belügy minisztérium
között elakadtak az irataim. Már az összes évfolyamtársam elhelyezkedett, és kezdett kínossá válni az
ügy, hiszen lassan egy éve nős voltam, és november óta már családapa.

A Pest Megyei Ügyvédi Kamara elnöke, Kenéz Tibor be is hívatott magához: Bandi fiam csak nincs
valami vaj a füled mögött? Én köpni, nyelni nem tudtam, hiszen nyakig vajas voltam. Ott volt a kelet
berlini balul végződött farmer csempészet, a szerencsétlen balatonszemesi valutaváltás, és akkor még
nem is tudtam, hogy két éve a III/III. -as ügyosztály egy hamis füles miatt hónapokig megfigyelés alatt
tartott. Hát, ha még azt is tudtam volna, hogy Kenéz volt az ötvenes években a váci fegyház
igazgatója.

Persze átfutott a fejemen, magyar királyi honvéd ezredes nagyapám nyugat németországi önkéntes
száműzetése, anyám 57-es börtönbüntetése, és a nyugati rokonok szép száma is, de bizakodtam,
hogy talán csak az adminisztráció malmai őrölnek lassan, hiszen protektoraim között tudhattam az
akkori idők fő és első számú ügyvédjét, dr. Kárpáti Lászlót, akit apám 1946-os debreceni színész
korából mint Debrecen ifjú, és művészet pártoló rendőr főkapitányát ismerte, de apósom révén dr.
Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank Elnöke is pártolta az ügyemet.

Végül 1977. május 1.-vel bejegyeztek a Pest Megyei Ügyvédi Kamara, és egyben a Nagykőrösi Városi
Ügyvédi Munkaközösség ügyvédjelöltjei közé.

A vonat messze áll meg Nagykőrös belvárosától, sok- sok érdek alakította ki száz évvel azelőtt a
sínpálya irányát, de a református templom fa ácsolatú tornya messziről is büszkén mutatta magát.
Sokan szálltak le és zsúfolódtak be a régi Ikarus farmotoros helyi buszba, amely bevitt a főtérre. Én
addig nem nagyon jártam ilyen igazi alföldi mezővárosban, és azonnal megcsapott a levegője. A főtér
ligetes, díszfás, virágos parkja, melyet a klasszicista tornyos városháza zár le az egyik oldalról, a
Polgári Casino, az Arany János Gimnázium eklektikus tömbje, a Hotel, a Kaláris étterem, a Bíróság, és
a Posta. No meg persze a Pártszékház, és az ÁFÉSZ áruház.

Az Ügyvédi Munkaközösség épülete sem esett messze a tértől, pár perc alatt megtaláltam a
kanyargós, girbe-gurba utcában a földszintes, cívis házat.

Épp akkor száguldott ki belőle egy, nálam talán egy két évvel idősebb, lakli alak öltönyben,
nyakkendőben, a hóna alatt egy leginkább orvosi táskára emlékeztető fura szerzettel.

Jó napot kívánok! - mondtam az eddig általam használt helló helyett, és megkérdeztem tőle, hogy hol
találom Horváth elvtársat, az ÜMK. vezetőjét.

Te vagy az új bojtár? Na ide figyelj! Itt nincsenek elvtársak, csak ügyvéd urak! Egyébként, szevasz, a
haveroknak Gazsi vagyok, rohanok a bíróságra, gyere velem, gyorsan végzek, aztán megiszunk
valamit, később kajálhatunk is, mert a Horváth Lajos Kecskeméten tárgyal, aztán hazamegy
megebédelni, ebéd után meg alszik egy nagyot, 3-ig úgysem ébred el.

52
Így történt aztán, hogy Dr. Gáspár Endre, alias Gazsi lett a principálisom, ha nem is hivatalosan, de
mindenképpen barátilag.

A tárgyalás nem tartott öt percig sem, így utána nyugodtan ihattunk meg néhány üveg jugó Jeleno
pívót a főtéri presszóban, ahol a helyi középiskolás szépségek is megjelentek, mert Gazsi igen nagy
becsben állt a lányok szemében a két betűvel a neve előtt, és a Wartburg touristjával, nem is beszélve
két méteres kosaras termetéről, és állandó jó kedvéről. Volt persze riválisa is, a helyi ingatlan ingatlan
szakértő fia, akinek viszont renault-ja és önálló lakása is volt.

A sörözés után kimentünk a fácánosba és egy felejthetetlen ököruszály levest fogyasztottunk el, Gazsi
kártya partnerei, a fodrász srácok társaságában.

Ekkorra már kezdtem örülni, hogy a protekcióm csak egy vidéki munkaközösségre volt elég.

Délután Gazsi bemutatott az ÜMK vezetőnek, és sorba vitt a kollégákhoz. Régi, nagy, tornácos, kertes
cívis ház volt az ÜMK épülete, tágas ámbitussal, amit átalakítottak ügyfélváróvá, és nagy termekkel,
amelyek az ügyvédek dolgozó és fogadó szobái lettek. Volt egy eldugott hátsó terem, az szolgált a
mindenkori ügyvédjelölt tanyájául, és ott volt a könyvtárszoba is. No persze nem kell klasszikusokra
gondolni, ott csak a Corpus Juris Hungarici volt föllelhető nagy vaskos kötetekben, és újmódi néven:
Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye. Külön kuckója volt Pista Bácsinak, a pénztárosnak. Pista Bácsi
eredeti 19. századi figura volt, hajlott hátú, kevés szavú agglegény, akár egy Gogol novellából lépett
volna ki.

Horváth Lajos, az ÜMK vezetője nem sok vizet zavart, nyilvánvaló volt, hogy ez egy kényszer
közösség, valójában nyolc önálló ügyvéd, nyolc önálló irodája működött egymás mellett.
Természetesen párttag volt, de hát ez minimum kritérium volt egy ÜMK vezetőnél.

Igazi tekintélye Tőrös Laci bácsinak volt, - hivatalosan ő lett a principálisom - az ő szobája már akkor a
mai idők ízlésének megfelelően volt berendezve. Bőr ülő garnitúra, koloniál bútorok, perzsaszőnyeg,
titkárnő. Tőrös Laci bácsi édesapja évtizedekig volt a Nagykőrösi Arany János Gimnázium igazgatója,
az ő édesapját, pedig még Arany János tanította. Laci bácsi a Református egyházközség presbitere
volt, és ezt egy másodpercig sem titkolta.

Nem sokkal odakerülésem előtt halt meg a másik tekintély, Feldmájer György. Nagykőrös
zsidóságának nagy részét deportálták 1944-ben, de ő szerencsésen túlélte a vészterhes időket. Én
már csak a gyerekeit ismertem meg Pétert, - aki később a Mazsihisz elnöke lett, és Líviát. Ők is a
pártfogásukba vettek, mint akkor még vékony dongájú apátlan, anyátlan ügyvédbojtárt, és valóságos
koszt-kvártélyos diákká léptem elő náluk, ami igen jelentősen javította a helyzetemet, ugyanis az
ÜMK épületében volt egy kis vendégszoba, egy sezlonnal, ahol el tudtam aludni végszükségben, hogy
ne kelljen minden nap oda - vissza vonatoznom, de a Feldmájer ház mégis csak kényelmesebb és
otthonosabb volt. Az egyik legnagyszerűbb könyvtárból válogathattam, amit valaha is láttam, az
összes magyar klasszikus, a külföldiek, verses kötetek, regények, történelmi könyvek, lexikonok. Na és
a konyha! Az éléskamrájuk nagyobb volt, mint minden addigi konyha, amit addig láttam. Persze tele
minden féle finomsággal. Kóser konyhát vezettek, külön tejes, és külön zsíros konyha résszel, szinte
családtag sikszével. Nagyon izgalmas volt számomra, akkor volt módom először belátni egy
tradicionális zsidó család hétköznapjaiba.

53
A Feldmájer család fogalom volt Nagykőrösön, a kőrösiek egy jó része úgy gondolta, hogy igazán jó
ügyvéd, csak zsidó lehet. Így aztán hétvégén sem volt pihenő Feldmájeréknél, mert a tanyákról a
piacra bekocsizó vásározó parasztok már reggel hatkor megkocogtatták az ablakot egy - egy kacsával
vagy libával: Ügyvéd Úr, csak ezt a kis szerződést írja meg nekünk!

Szarvas Laci Bácsi is jelentős személyiség volt. Az édesapja volt valamikor a város főépítésze. Ő
tervezte a Nagykőrösi zsinagógát, melyben sok- sok évvel később részt vettem az egyik Feldmájer
unoka esküvői szertartásán. Laci Bácsi műkedvelő kertész volt, de a rossz nyelvek szerint inkább
műértő kertész, és amatőr jogász. Az mindenesetre biztos, hogy csodálatos almái, körtéi teremtek, és
isteni pálinkái, likőrjei voltak. Sosem felejtem el a diópucolástól barna ujjait, ahogy az ügyfelek előtt
és a Bíróságon idegesen lapozta az aktákat. Engem mindig megkért, hogy ezt -azt vigyek fel a Pesten
élő lányának, és így mindig kaptam egy kis borocskát, pálinkát vagy gyümölcsöt.

Boros Berci volt a környékbeli cigányság legfőbb védőügyvédje. Csak büntető ügyeket vállalt. Az
ötvenes években végezte a jogot esti egyetemen, nem volt elméleti jogász, inkább gyakorlati ember
volt, pontosan tudta, hogy hogyan kell a munkadíjat kicsalogatni az ügyfelei zsebéből, és hogy
felmentés helyetti súlyos börtönbüntetést hogyan kell megmagyarázni az ügyfélnek, és a
rokonságnak. A lényeg, hogy mindig „föllyebbzünk”, meg hogy fölmegyünk a Legfelsőbb Bíróságra,
mert Kőrösön, Cegléden és Kecskeméten nincs igazság. Ilyenkor mindig szederjes arca különös lázban
égett, nem tudni, hogy az igazságtalanság fölötti méltatlankodástól, vagy a fenyegetően köréje
gyülekező rokonság izzó tekintetétől.

A vele szembeni szobában dolgozott Szüle Jóska, aki szintén nem futott be tudományos karriert az
ügyvédi pálya előtt, ő ugyanis hivatásos vadászpilóta volt Szolnokon, és esti egyetemen szerezte a
diplomáját. Korábban Gazsi nagy haverja volt, mert mindketten nagy zsugások voltak, de egy viharos
éjszaka összevesztek a lapokon, és azóta nem is köszöntek egymásnak, még akkor sem, ha este a
kaszinóban egy asztalnál kártyáztak. Egyébként az ő ügyfelei is javarészt cigányság soraiból kerültek
ki, talán azért, mert valószínűleg ő is cigány származású volt.

Czira Tóni tősgyökeres kőrösi nagygazda családból származott, az a típus, akit az édesapja, mint
elsőszülött gyermeket kitaníttatott úrnak. Ő meg éppen a büntető ügyeket tekintette olyan
ingoványos talajnak, ahova nem igen merészkedett. Egyszer azonban kirendelt ügyvédként
perbeszédet kellett mondania, és enyhítő körülményként hivatkozott a többszörös visszaeső,
gyermektelen rablógyilkos büntetlen előéletére, és nehéz családi állapotára. Többé nem rendelték ki.
De azért a polgári ügyekben is tudott nagyot alakítani, a Bíróság kötelezte a tárgyaláson 3000 Ft
illetékbélyeg lerovására (akkoriban 2000 Ft volt egy havi fizetés) és a Tóni átballagott a postára, ahol
szépen vett 3000 Ft. -ért postai bélyeget és azt szépen fölragasztotta a periratra. Mindehhez járult
egy szerencsétlen autózás örök emléke a fél arcán, ugyanis letekert ablakkal száguldott le Szegedre,
és mire visszajött már csak a fél száját tudta mozgatni.

Az ügyvédházban lakott még Marika Néni, aki mindenes volt, takarította a házat, és őrizte két puli
kutyájával, akik két év alatt nem voltak hajlandóak engem befogadni, a szemükben mindig csak olyan
„gyütt - ment” maradtam, mintha érezték volna, hogy csak átmenetileg vagyok Nagykőrösön.

Nyáron volt a legvidámabb az élet. Ilyenkor a helyi intelligencia teljes létszámmal a strandon süttette
magát a napon, és hűsölt a vízben. Jut eszembe, gőzfürdő is volt Kőrösön, ahova persze csak az urak
és persze csak télen jártak.

54
Esténként ki lehetett menni a Czifra csárdába, és a teraszon karcos alföldi borocskát vagy táncos
lengyel sört lehetett iszogatni, a szemközti népkert békalencsés tavának békakoncert aláfestése
mellett.

Rendszeresen tartottunk, mi ügyvédek közös esti sütéseket, vagy az ügyvédi iroda kertjében felállított
nagy asztal mellett, vagy a Szarvas Laci Bácsi tanyáján, kint a nagy alföldi pusztán.

Volt egy ifjúsági Klub is, egy egykori nemesi paraszt - barokk kúriában, ide lejártak a fővárosi beat
zenekarok, amitől megbolydult és zsongott a város ifjúsága.

Akinek szűk volt a nagykőrösi éjszakai élet a Kalamáris étteremmel, a „Központi Szálloda” sörözőjével,
és a Cifra csárdával, az átruccant Ceglédre vagy Kecskemétre, lévén 15 kilométerre mind a két város.
Nagykőrösön is volt utánjátszó mozi, de természetesen a Kecskeméti Bemutató Mozi Palotához
képest, az semmi sem volt. Nem beszélve az Aranyhomok Szállóról, na és a Színházról. Apám akkor
már egy évtizede Kecskeméten volt színész, így Gazsival rendszeresen átruccantunk, megnézni egy -
egy premiert, és utána a büfében iszogatni a művész hölgyekkel és urakkal.

Na és persze néha azért dolgozni is kellett. Akkoriban az ügyvédek télen-nyáron biciklivel jártak a
Bíróságra, ruhacsiptetővel összefogott nadrágban. Természetesen mindegyiknek volt „zsigája”, vagy
Wartburg Touristja, de azzal csak a balatoni telekre jártak. Mert az volt mindegyik alföldi jurátusnak.

Engem már mindjárt az első munkanapom délutánján belökött Horváth Lajos egy tárgyalásra
helyettesíteni, ahol kirendelt pártfogó ügyvéd volt, én persze azt sem tudtam, hogy alperesként
melyik oldalra kell ülnöm. Szerencsére elnézőek voltak a bírák. Piroskának hívták a Bíróság elnökét, ő
tárgyalta a büntető ügyeket. Ha valamelyik nap nála tárgyaltam délután, és délben a strandon látta,
hogy ikszedik sörömet hajtom fel, messziről csóválta a fejét, és dorgálva emelte fel ujjait. A polgári
ügyeket egy nyugdíj előtt álló idősebb bíró tárgyalta. Akkoriban lépett hatályba a Polgári
Törvénykönyv átfogó módosítása. Ő Tiszakécskén egy baráti unikumozás közben (mert vallotta és
hitte, hogy Kécskén kapható a legjobb unicum) kijelentette: „Gyerekek, nekem már csak egy évem
van a nyugdíjig, erre a kis időre én már nem vagyok hajlandó megtanulni ezt az új Ptk.-t!” Úgyhogy ő
a hatályon kívül helyezett régi törvény alapján tárgyalt. Amennyire tudta, húzta az ügyeket, hogy ne
kerüljön föl a megyére egy-egy rossz ítélete, de hát ez nem mindig sikerült.

Az én munkám dandárja a szerződéseknek a Budapesten lévő Pest Megyei Illetékhivatalnál történő

benyújtása volt, ami pénteki napokra esett, így aznap nem kellett leutaznom Kőrösre. Egyszer
Feldmájer Gyuri Bácsi aprólékos munkával kiszámította, hogy egy ügyvéd egy szerződés Pestre
történő felutaztatásáért 124 Ft. -ot kérhet el az ügyfelétől, a vonat költségre, a kőrösi és pesti busz
költségekre, és a 31 Ft. kiszállási díjra. Természetesen ha egy héten 10 szerződést kellett fölvinni,
akkor mind a tízért fölszámolták ezt a kis díjat. Minden 124 Ft.-ból 24 Ft. az ügyvédjelöltet illette, úgy
hogy ez valóságos kis mellékkeresetet jelentett számomra.

Természetesen én láttam el a büntető kirendeléses ügyeket, nekem kellett a rendőrségi

kihallgatásokra és a Földhivatalba is járnom. Volt egy igazán nagy ügyem, egy erőszakos nemi
közösüléses ügyben kellett a vádlott védelmét ellátnom. Soha azóta, olyan lelkiismeretesen és
alaposan ügyre nem készültem föl, mint akkor. Persze megtehettem, csak ez az egy ügyem volt.
Piroska egész eksztázisba jött, hogy nem egy fásult, anyagilag érdekeltté nem tett, unatkozó
ügyvéddel, hanem egy lelkes, elszánt, ifjú harcossal kell megküzdenie. Elolvastam minden létező

55
szakirodalmat, kiveséztem az ügyet, szétcincáltam a jegyzőkönyveket. A védőbeszédem után a sértett
lány családja meg akart lincselni. Fölösleges lett volna, a védencem minden lelkesedésem és
elszántságom ellenére 6 évet kapott.

Mindjárt az első napokban volt egy komikus esetem. Cegléden kellett egy hagyatéki tárgyaláson részt
vennem, de véletlenül egy olyan gyorsvonatra szálltam fel, amelyik Kecskemétig nem állt meg.
Ráadásul a kalauz meg akart büntetni, hogy olcsóbb jegyem van, én meg kétségbe voltam esve, hogy
nem leszek ott a tárgyaláson. Végül is a büfé kocsiban összeverődött alkalmi szurkoló táborom azt a
bölcs tanácsot adta, hogy Nyársapátnál, Cegléd után lassít a vonat, és ott az utolsó peronról le tudok
ugrani. Ezt megfogadva újsütetű barátaimmal hátra vonultam az utolsó peronhoz. Az állomáshoz
közelítve valóban lassított a vonat 100-ról hatvanra, úgyhogy az ugrás egy garabonciás diák
cigánykerék vetésévé alakult át, a pályamunkások legnagyobb megrökönyödésére. Szerencsére
megúsztam az ügyet, az újonnan vásárolt öltönyöm, és diplomata táskám bánta a legjobban az esést,
a lehorzsolódott bőröm mellett. A tárgyalásra gyalog és stoppal időben megérkeztem, de olyan
rongyosan, hogy az ügyfelem szánakozva nézett rám, és dupla borravalót adott azzal az alig titkolt
szándékkal, hogy felruházkodhassak idővel.

De az első borravalóm még ennél is cifrább volt. A tárgyalás jól sikerült, megnyertük a pert. A Bíróság
folyosóján megkérdi az ügyfelem: Ügyvéd úr szereti a pálinkát? Nyeltem egyet, mert jobban
szerettem a pénzt, de hát a pálinka sem rossz. Bólintottam. Erre ő elővett egy butélia pálinkát, volt
vagy egy liter, és átadta. Én már akarom eltenni, amikor megszólalt: No akkor húzza meg ügyvéd úr!

Buda, 2000

56
 Pillanatfelvétel egy ügyvédi munkaközösségről a nyolcvanas évekből

1978 májusában kerültem fel a Kiskunhalmi Városi Ügyvédi Munkaközösségből a Budapesti XY számú
Ügyvédi Munkaközösségbe. Dobos Mihály volt az ÜMK vezető. Alacsony köpcös ember, lárva arccal.
Ő volt a balösszekötő. Persze akkor még csak annyit tudtam, hogy párttag, és hogy munkásőr, arról
csak a rendszerváltás után suttogtak, hogy állítólag vérbíró volt az ötvenes években. A „leben und
leben lassen” elve alapján vezette a munkaközösséget. Nem szólt bele semmibe, csak a közös rezsi
hozzájárulást kellett hozni mindenkinek.

Bizalmi embere volt Varró Anita, egykori tornászlány. Ők ketten tarthattak volna taggyűlést a
munkaközösségben, ugyanis rajtuk kívül nem volt több párttag. Ők látták el a dupla nullás és katonai
büntető ügyeket kirendelések alapján. Gyakorlatilag csak ilyen ügyeik voltak.

Nagy létszámú iroda volt az XY, közel húsz ügyvéddel. Teljes keresztmetszetét adta az ötvenes,
hatvanas, hetvenes évek ügyvédi társadalmának.

Ott volt mindjárt gróf Turay Zobor, aki a Szálasi kormány idején volt Bukarestben katonai attasé.
Három fiát nevelte egyedül, özvegyen. Egy autóbalesetben elvesz-tette a bal szeme világát. Perfektül
beszélt románul, és rengeteg erdélyi kapcsolata volt, így gyakorlatilag kizárólag erdélyi hagyatéki
ügyekből élt.

Abban az időben, a Benczúr utcában volt az Állami Közjegyzők Irodája, többnyire női közjegyzőkkel,
akik tudták Zobor Bácsiról, hogy egyedül neveli a fiait, így mindent elintéztek helyette. Zobor Bácsi
pedig rendesen kimazsolázta a hagyatékokból a legjobb antik szőnyegeket, bútorokat,
díszmagyarokat, festményeket és egyéb régiségeket, potom pénzért, vagy jattba. Volt egy nyaralója a
Balatonon egy igazi borospincével. Évente lehívott minket oda, és remekül mulattunk. A pince tele
volt gyönyörű régi bútorokkal, díszmagyarokkal, olyan volt, mint egy múzeum. A bora nem volt
elsőrangú, de meg lehetett inni. Viszont egész tűrhető pezsgőt készített. Egész évben pezsgős
kupakokat kunyerált, sőt a drótot is épségben kellett letekerni.

Zobor bácsi már hetven fölött járt, és voltak időnként gondjai a technikával. Abban az időben, egy
irodai helységben két ügyvéd egyszerre fogadta az ügyfeleket, valószínűleg az ügyvédi titoktartás
„védelmében”. Húsz ügyvédre egyetlen városi telefon fővonal jutott. Így aztán, ha valaki telefonálni
akart, akkor először le kel-lett nyomni egy gombot a készüléken, és csak azután lehetett tárcsázni. Ezt
Zobor bácsi mindig elfelejtette. Ha a gomb lenyomása nélkül tárcsázott, akkor az első két tárcsázott
szám alapján valamelyik ügyvédnek a telefonja csörrent meg az irodában. Történt egy alkalommal,
hogy Zobor bácsi felhívta a MÁV tudakozót, mert másnap vidéki tárgyalása volt. Természetesen ekkor
sem nyomta le azt a bizonyos gombot, és így a vele szemben fél méterre ülő dr. Derék Nándor
ügyvéd kartársát hívta fel akaratlanul. Nándi először nem tudta, hogy mi az ábra, felvette a kagylót és
beleszólt basszus hangján: Halló! Mire Zobor Bá: Kezét csókolom kisasszony, legyen olyan kedves
megmondani, mikor indul holnap reggel Bátaszékre vonat? Nándornak közben leesett a tantusz,
úgyhogy néhány percig kábította az öreget, hogy Cikádoron le kell szállni, mert vágányzár van, és 5
kilométert kell gyalogolni, stb., amit az öregúr nagy kanállal és elhűlve megevett, és még percekig
nem akarta elhinni, hogy a vele szemben ülő Nándorral beszél, miközben a kis szobácskában ülő
ügyfeleik megfulladtak a röhögéstől.

57
Egy másik alkalommal Zobor bácsi bement Olasz Tamás irodájába, akiről köztudott volt, hogy: 1.
ügyfelek előtt nem beszéli meg a kollegáival a munkadíj összegét, 2. nagyon magas munkadíjakat
szab meg. Nos, Zobor bácsi, bement, nem törődve azzal, hogy ügyfél van Tamásnál, és megkérdezte
tőle: „Pici fiam, mondd csak, ha egy házassági bontóperben 500 forint munkadíjat kérnék, az nem
lenne túl sok?”

Mire Tamás idegesen, és hogy a saját ügyfele ne értse, megkérte a Zobor bácsit németül, hogy jöjjön
vissza később! Erre az öreg: „Pici fiam, ha befejezted a fontos német ügyfeleddel a megbeszélést,
megmondanád nekem, hogy 500 Ft. munkadíj nem lenne túl sok egy bontóperben?”

A körülbelül egy tonnás fénymásoló gépünk az ügyvédjelöltek szobájában volt. Történt pedig, hogy
Zobor Bácsinak erdélyi ügyfelei érkeztek, hagyatéki ügyben, és a több év alatt kínkeservesen
beszerzett egyetlen példányban meglévő, kincs-számba menő anyakönyvi kivonatot átadták nagy
tudású budapesti ügyvédjüknek, aki jelentőségteljesen mosolygott, és közölte velük, hogy épp most
kapott egy csoda masinát, amivel le tudja másolni a becses okiratot, és így az nem fog már soha
elveszni. Be is jött a mi szobánkba, és ahelyett, hogy valamelyikünket megkérte volna a másolásra, ő
maga tett kísérletet vele. Nem részletezem, lényeg az, hogy a lemásolandó okiratot nem a helyére
tette, hanem a másoló papírok közé. A primitív, de masszív masina a még primitívebb vastag román
papírt berántotta, és ráküldött vagy egy fél liter festéket, majd a túloldalon kilökte a sötétkék létől
csöpögő felmosórongyot.

De volt még néhány "nagymester". Ifjú dr. Csáth Károly Bácsi, amikor megismertem, már hetvenfelé
járt, de még mindig ezen a néven mutatkozott be. Ő a két háború között igazi dandyként élt. Ismerte
a nevelőpapámat a táncos -bonviván vitéz Gozmány Cirmit a 30-as évek éjszakai életéből. „Cirmivel
sokszor mulattunk együtt a Walesi herceggel, és a kis Horthyval az Arizonában! Aztán az éjszakai
gyors hálókocsijában irány a tenger, Abbázia!”

A hetvenes években azonban már más világ volt. Egy irodának kinevezett Baross utcai, 6
négyzetméteres szuterén helyiségben másodmagával fogadta ügyfeleit, a kis tyúkpereikkel. Nagy
tintás volt az öreg, és zseniálisan tudott az üvegből úgy inni ügyfelei jelenlétében, hogy azok észre
sem vették. Egy - egy óvatlan pillanatban hátrafordult az iratszekrény felé, mintha valami iratot
keresne, és az ott jól meglapuló üveget úgy húzta meg háttal az ügyfélnek, hogy a feje meg sem
rebbent.

Nem szerette a büntető ügyeket, de egyszer egy kirendelést nem tudta egyik jelölt-re sem rásózni, és
kénytelen volt személyesen elballagni a Fővárosi Bíróságra. Egy skinhead társaság egyik tagját kellett
közösség elleni izgatás ügyében védenie. Horogkereszteket rajzoltak, meg más efféle nyalánkságok.
Ifjú dr. Csáth Károly kétségbeesetten ballagott a Fővárosi Bíróság folyosóján, elmaradhatatlan csokor-
nyakkendőjében, búskomoran, lehajtott fejjel, amikor meglátta a folyosó kövezetén a mentő ötletet.
A XIX. század végi neoreneszánsz épület folyosóján a mozaik minta között időnként felbukkant egy -
egy ókori perzsa minta, a svasztika, a horogkereszt tökéletes mása, azaz hogy elődje.

Természetesen a perbeszéd gerince azt taglalta, hogy ha a Tisztelt Fővárosi Bíróság elítéli ezeket az
ártatlan és megtévelyedett fiatalokat, akkor rögtön saját maga fölött is ítélkeznie kell, hiszen a
Bíróság folyosóján is… stb. stb. stb.

58
A legnagyobb fenegyerek azonban Kulinyi András volt. Ő megkövetelte, hogy én, mint kezdő
ügyvédjelölt magázzam őt, az azonban természetes volt, hogy ő tegezett. Egyébként ez teljesen
általános volt. Majd amikor letettem az ügyvédi vizsgát, és továbbra is magáztam, azt már kikérte
magának! „Kollegák vagyunk, vagy mi a frász! Tegezz öcsém, vagy akkorát lekeverek!”

Ő a negyvenes évek vége felé kisgazdapárti politikus volt, és ezért 1949-ben ki-zárták az ügyvédi
kamarából. Alkalmi munkákból élt, és hatalmas Baross utcai lakásának nappalijában országos hírű
modellvasútjával játszott. Egyszer az ötvenes évek elején megállt egy méretes fekete csajka a ház
előtt, kiszállt belőle egy apró, szemüveges bőrkabátos ember, felszaladt, és becsöngetett
Kulinyiékhoz: Ön Kulinyi? És a választ meg sem várva Bandi bácsit félretolva berohant a nappaliba,
lehasalt a földre és néhány órán át önfeledten modellezett Bandi bátyámmal. El-menőben visszaszólt:
Holnap menjen be a Kamarába az ügyvédi igazolványáért. Ja, és néha majd felugrom modellezni. Ő
volt az akkori legfőbb ügyész.

Kulinyi Bandinak is volt a Balatonon nyaralója, de az nem az antik bútorokról volt híres, hanem arról,
hogy a Bandi 20 évig nem fizetett üdülési hozzájárulást, és a rendes évi határozatokat azzal
fellebbezte meg, hogy amíg szovjet helikopterek köröznek a nyaralója felett, addig ő nem tud üdülni.

A rendszerváltás után fejest ugrott a kisgazda politizálásba, meg is halt szegény egy fél éven belül.

A közösség központi alakja Pufi Bácsi volt a pénztáros. Mi magunk között vén muslicának hívtuk, mert
ha bármelyik szobában felnyitottunk egy üveg piát, ő egy percen belül ott volt, mintegy „véletlenül”.

Beteg feleségével együtt élt, a fiuk Korzikára disszidált, a korzikai utak jelentették Pufi Bácsi életében
a színt. Na és az ÜMK, ahol ő nélkülözhetetlen volt. Volt egy tíztagú futball csapatunk egy
idegenlégiós kapussal. Játszottunk Vácott, és a Czakó utcai pályán is, volt szerelésünk, egyszóval
komoly ügy volt. A Pufi volt a gyúró. Ez azt jelentette, hogy a rendszeres hétfő esti tornatermi
edzőmérkőzéseken elmaradhatatlanul ott volt, hiszen utána sörözés!

Nagyon komolyan vettük a játékot, annyira, hogy az egyik mérkőzés után a Brunner Gyuri kisebb fajta
infarktust is kapott, a Ludas Sörözőben, ahol a meccsek után vigyáztunk arra, hogy ki ne száradjunk.

Pufi nagyon szeretett sakkozni, és nyaranta, amikor lementünk a Derék Nándi tihanyi nyaralójába,
megtartani az évi rendes Derék Kupát, akkor néhány pohár bor után sakkmérkőzés közben jöttek elő
a legjobb, Pufi féle hadifogoly történetek.

Álljon egy itt, emlékül: A Baltikumban volt fogoly a második háborúban, valamelyik kikötőben. Egy
alkalommal sok - sok tonna kristálycukrot kellett kilapátolni a hajóból. Nyár volt, izzadtak a foglyok
rendesen. Nem is kellett semmit megbeszélni, csak összenéztek, és a munka vége felé mindenki úgy
intézte, hogy a hajó gyomrában hirtelen, levetkőzve, meztelenül meghempergett a kristálycukorban.
Este teherautóval a lágerbe szállították őket. Lámpaoltás után a nagy közös asztalra ruhákat
terítettek. A lapátosok óvatosan felálltak az asztalra, levetkőztek, és a többiek alaposan ledörzsölték
izzadt testük minden egyes porcikáját, még a legintimebb hajlatokat is. Az így összegyűlt cukrot aztán
csodálatos élvezettel szürcsölték az addig keserű teájukat.

A Brunner Gyuri is Balatonkörtédihez kötődött, övék volt a szálloda a vasútállomással szemben.

Egyszer elmesélte, úgy államosították őket egy délután, hogy még a pincérek zsebében levő
borravalót is át kellet adni az elvtársaknak.

59
Derék Nándi kiváló vívóból lett ügyvéd. Jó ügyvéd lett, de sohasem szerette meg a szakmát. Kötelező
pénzkeresetnek tekintette. Kora reggel bement, hogy elintézze az ügyeit, hogy aztán rohanhasson a
Tattersaal -ba lovagolni. Egy korábbi ügyvédtől, principálisától megörökölt egy speciális megbízói
kört, külföldi biztosító társaságokat, akik Magyarországon balesetet szenvedett külföldiek biztosítási
ügyeit intézték. Nándi jól beszél németül, így kiválóan el tudta intézni az ügyeket. Ennek két előnye
volt: 1. nem kellett az ügyfelekkel találkozni, és 2. nem kellett tárgyalásokra járni. Lehetett lovagolni.
Az első adandó alkalommal nyugdíjba ment, azóta a lovaknak és a festészetnek él. Különös
hangulatú, jó képeket fest, volt már néhány kiállítása is.

Pilisszentiváni Huba első nap azzal fogadott, hogy másnap vigyem ki egy beadványát a XVII. Kerületi
Bíróságra. Ez akkor körülbelül egy hat órás út volt oda vissza villamosokkal és buszokkal. Én értetlenül
ránéztem, majd benyúltam a zsebembe és adtam neki négy forintot: Add fel postán, fizetem! Többet
nem kért meg, sem szívességre, sem helyettesítésre. Soha életében nem ment szabadságra, mindig
attól rettegett, hogy akkor jönnek a legjobb ügyfelek, amikor nyaral, és a tárgyalásokról is azonnal
rohant az irodába, nem is ebédelt, ott ült egész nap a székén, egy felfújt motorkerékpár belsőn, mert
aranyere volt, és még szombaton-ként is leste a soha nem jövő ügyfeleket.

Csikós Béla, édesapjával, Kálmán bácsival egy szobában dolgozott. Béla ügyvédnek született. Már
gimnazista korában „kérem szépen” -ezett beszéd közben, és kalapban járt. Kortársam, de a rock és
hippi korszak egész egyszerűen kimaradt az életéből. Ki nem állta az azonnali, és mindenkori
tegeződést. Egyszer új ügyvédjelölt érkezett, a Ligethy Gyuri, és mi fiatal ügyvédek természetesen
azonnal összetegeződtünk vele. Járt körbe az irodában sorra mindenkihez bemutatkozni, és épp a
Csikós Béla következett. Kérdezte tőlünk kiféle, miféle? Mondtuk laza gyerek, nyugodtan tegezd le!
Az ajtóból lestük a jelenetet: Gyuri bement Bélához és hal-kan bizonytalanul makogta: Szevasz, ez és
ez vagyok. Béla elképedve nézett rá és csak annyit kérdezett: Ön kicsoda és mit akar itten?

A Csikós család jóban volt dr. Ládán bíró úrral, aki 40 éven keresztül csak gond-okság alá helyezési
ügyeket tárgyalt, naponta legalább tízet. Ládán „Tanár Úr” mindig Csikósékat rendelte ki a
szerencsétlen félnótások ügygondnokául, és természetesen a Csikós Klán mindig az aktuális
legfiatalabb ügyvédjelöltet küldte el a tárgyalásokra. Én is tárgyaltam néhány ezer gondnoksági
ügyet. Ládán Bíró úr az évtizedek során teljesen azonosult lelkileg és szellemileg a gondnokoltakkal,
néha az volt az érzésem, hogy inkább őt kellene gondnokság alá helyezni. A tárgyaláson megjelenő
szerencsétlen, frusztrált emberi roncsoktól mindig csak annyit kérdezett: Tudja - e Ön, hogy Ön
kicsoda, és hogy mi most miért vagyunk itten? Ez volt a Ládán teszt. Az erre adott válaszból ő már
mindent tudott, nem is volt szükség elmeorvos szakértőre.

Csikós Béla pont az ellentétje volt Olasz Tamásnak. Neki nagyon sok, de igen keveset fizető, főleg
idős, és nehezen kezelhető ügyfele volt. Így aztán szerda ki-vételével, minden délután ott kígyóztak
hosszú sorokban a Csikós „iroda” előtt késő estig a doh és naftalin szagot árasztó ügyfelek. Minden
este Béla zárta be a Munkaközösséget, úgy 10 óra körül. Néha a Vörösmarty moziból az esti előadás
után hazafele menve láttam, hogy még mindig ég a szobájában a lámpa. Ilyenkor megjegyeztük: Pszt !
Lenin dolgozik! Béla nyíltan rendszerellenes és polgári beállítottságú személyiség volt, véleményét
sosem rejtette véka alá. Jó ügyvéd volt, de legnagyobb erőssége nem tárgyi tudása, hanem vele
született jogérzéke és harciassága volt. Ő volt a legharcosabb ügyvéd, akit valaha is ismertem. Össze
kellett szednie az ellenfél ügyvédjének magát Béla pikírt, szarkasztikus humorú perbeszédei után.
Később ő lett az egyik püspökség jogtanácsosa.

60
Orsi Teri is a fiatalokhoz tartozott. Édesapja az egyik vidéki ügyvédi kamara elnöke volt. Később Kanyi
Attila gitároshoz, a Dondoló együttes alapító tagjához ment férjhez.

Író Laci utánam volt ügyvédjelölt, vele voltam jóban és Eszes Robival, meg Derék Nándival. Gabi
tengerész volt egy évig, mielőtt ügyvédjelöltnek állt volna, és mint hajósinas beutazta a világot.

Eszes Robi Szombatságról jött, és csodáltam, ahogy a számára ismeretlen metropoliszban felépítette
klientúráját.

Fehér Gyuszi az egykor neves miniszter fia volt. Ő is a fiatalokhoz tartozott, az örökké pipázó,
hallgatag Ligethy Gyurival.

Surányi Lívia velem együtt volt jelölt. Kedves halk szavú lány volt. Érdekes figura volt a férje, aki
perfektül beszélt több ázsiai nyelvet, így aztán a rendszerváltás után attasé lett egy ázsiai
nagykövetségen, és az egész család kiutazott évekre a távol keletre.

Nyári Peti a Mezőgazdasági Helikopter Állomás jogtanácsosa volt, mielőtt hozzánk került, ő
helikopteren járta be az országot. Egyébként nagyszerű focista, ő volt kis csapatunk oszlopos tagja.

Farmos Mari, szegény néhány éve halt meg rákban. Talán ő volt a legextrémebb közöttünk. Ha kellett
neki egy jogszabály, akkor egyszerűen kitépte az ÜMK. Corpus Juris Hungaris-ából a keresett oldalt.
Az ő „irodája” volt a legkisebb és a legeldugottabb, hátul a folyosó végén. Valami rejtélyes oknál
fogva télen – nyáron egy irhabunda lógott kb. 3 négyzetméteres irodája falán.

Dr. Hallauner Ewald maga volt a megtestesült, de már nem létező polgári múlt, összes allűrjével,
tartózkodásával. A régi típusú dzsentri ügyvéd mintapéldánya volt ifjú dr. Ságh Károllyal együtt, de
valahogy mégsem szívlelték egymást, Ewaldból hiányzott a bohémság.

Drapp Ildi szerény halk szavú, nehezen barátkozó, nehezen megnyíló kolléganőnk volt, ős is a „hátsó”
szekcióhoz tartozott.

Szőcs Ili Néni is hátul gubbasztott egy kis irodának csúfolt lukban, ritkán láttuk, de a közösségi
vacsorákon mindig megjelent férjével, aki gróf Pálffy család tagja volt.

Szegény Olasz Tamás is meghalt pár éve tüdőrákban. Én hosszú ideig nagyon jóban voltam vele,
tulajdonképpen ő volt a principálisom. Nagyon sokat tanultam tőle, igen nagyra becsültem az eszét
és tárgyi tudását. Valójában ő volt az első magyar sztár ügyvéd a szocialista időkben. Az ő „irodája”
pont szemben volt a bejárattal. Az ajtaja mindig nyitva volt. Nem volt titkárnője, mindent maga
gépelt. Az egyetemet részben Münchenben végezte. A rendőrség minden nagy ügyben őt rendelte ki
védőnek. Ő volt többek között a magyarországi csehszlovák bankrabló, valamint a vecsési
rendőrgyilkos kirendelt védője. Később egy ügyben sikerült „harmadfokon”, a legfelsőbb Bíróság
előtti törvényességi felügyeleti eljárásban felmentetnie egy védencét, akit emberölésért ítéltek el
első és másod fokon, ez az ügy adott neki országos hírnevet. Hihetetlen teherbírása volt. Vagy a
Bíróságon volt, vagy az Irodában. Sokat segített irodám kialakításában. Családilag is
összebarátkoztunk, együtt jártunk síelni Szlovákiába, nyaralni a Tihanyba. A rendszer-váltás után,
amikor az ÜMK. átalakult Ügyvédi Irodává, én nem rá szavaztam, az Irodavezető választásnál, hanem
a Derék Nándira. Akkor egy életre összeveszett velem. Nagyon sajnáltam hogy így alakult.

61
Tamás irodája mellett volt Fürtös Béla Bácsi irodája. Vele összesen néhány szót, ha beszéltem. Még a
nyolcvanas években nyugdíjba ment.

Török Lacit egyszer a délutáni ügyfélfogadási időben a rendőrök vitték el, megbilincselve az Ügyvédi
Irodából, mert, mint kiderült egy ügyész barátjával úgynevezett „Cocom listás” technikai eszközöket
csempésztek az országba eladásra. Egy ideig börtönben is ült, és néhány évig nem dolgozhatott
ügyvédként. Hála Istennek ma már minden rendben van vele, és ismét ügyvéd.

Sokszor összejött az egész kompánia, a jelöltek szobájában, ilyenkor Dobos Mihály hozott finom
szekszárdi vörösbort a B M. Országos Tűzoltó Parancsnokság szőlőjéből, mert az ő munkásőr
alapszervezetének azokkal volt jó kapcsolata. Egy pár pohár felhörpintése után szabadon szárnyra
kelt a politikai kaleidoszkóp kavalkád. Mindenki mondta a magáét, senki nem foglalkozott a másik
politikai hitvallásával. Olyan kis zártkörű Hyde parki hordóhoz hasonlított az egész. De veszekedés,
kiabálás, hangos szó, ádáz indulat nem volt.

Időnként az egész társaság, családostul elment a „Csendes” étterembe egy meghitt közös vacsorára.

Aztán jött a rendszerváltás, és mint annyi minden, az ügyvédi munkaközösségek is eltűntek a

történelem süllyesztőjében. De az ÜMK-k világával eltűnt valami más is, valami emberi, valami báj,
valami, amit nem is lehet megfogalmazni. Ma közel tízezer budapesti ügyvéd és ügyvédjelölt
ismeretlenül rohan el egymás mellett mobil telefonjával és lap topjával tárgyalásról, tárgyalásra.

Nincs Pufi Bácsi, nincs felfújható gumibelső, nincs városi vonal, nincs Derék Kupa, nincsenek almádi
pezsgőzések, és nincs jelöltek szobája, ahol jókat lehet iszogatni, cseverészni, és együtt lenni. Vannak
viszont nagy nemzetközi ügyvédi irodák, kenyérharc, pénzmosás és még ki tudja mi elleni szabályzat,
és egyre több név – sokszor megdöbbentően fiatal ügyvédek és ügyvédnők nevei - az Ügyvédi
Közlöny halálozási rovatában.

A történetben szereplő nevek és események mind a fantázia szülöttei, ha valaki hasonlóságot vélne
felfedezni valóságos személyekkel vagy eseményekkel, az csak a véletlen műve lehet.

Buda, 2000.

62
 BAGIRA, A TURÁNI VADÁSZ

1996. szeptember 16.-át írták. Franciska lányom 18. születésnapja volt. Szerelme, Gáspár egy
kiskutyát vett neki 1000 Ft.-ért a Marczibányi téri kutyavásárban. Annyiba került ugyanis a védőoltás.
Bár apja, anyja fajtatiszta volt, az ő pedigréjén mégis esett egy kis csorba. Ugyanis a papa más
alrasszhoz tartozott, mint a mama. Míg a papa Kuvasz volt, a mama Dobberwoman. Állítólag. Amikor
felnőtt, leginkább a Parki Hiénák nemes vonásait lehetett rajta felfedezni.

Pedig ő maga az egyik legritkább, és legnemesebb árja kutyafajhoz tartozik, ő egy Turáni Vadász.
Olyan nemes és ritka fajta, hogy az egész földkerekségen csak egy van belőle.

Kiskorában, az erdei sétáltatások közben, ha megkérdezték, hogy milyen fajta, és azt válaszoltam,
hogy keverék, lenézően legyintettek, - ja, korcs! Később azt feleltem, hogy kreol, majd a rasszista,
sajnálkozó tekintetek hatására áttértem a végleges, büszke válaszra: Turáni vadász a kutyám!
Eleinkkel jött az őshazából! Volt, aki csodálkozott, hogy erről a fajtáról még nem is hallott, és volt, aki
sokatmondóan bólogatott.

Franciska választotta ki egy papírdobozból. A testvérei mind izgágák voltak, ez tűnt a

legnyugodtabbnak, kis fekete gombóc volt, egy fehér Nike jelvénnyel a mellén, és négy fehér
cipőcskével a tappancsain.

Mondjuk, az feltűnhetett volna neki, hogy hatalmas tappancsai vannak.

Egyből hazahozta. Szombat délután volt, én a nappaliban a kanapén szunyókáltam, a kirándulás után.

Bizonytalanul mosolyogva odajött hozzám, és egy kis meleg, fekete gombócot tett a hasamra.

Határtalan örömmel gyúrtam, dögönyöztem a szőrlasztit, az meg elégedetten nyöszörgött.

Aztán egy pillanatra látni véltem 15 év kutyasétáltatását, etetését, gondozását, gyógyítását, és

gyorsan visszaadtam a gurigát Franciskának, mondván: „Ez a Te kutyád!”

Majd főztünk Neki egy nagy adag rizst, amit azonnal beszlopált.

Már ekkor gyanút kellett volna fognunk.

A keresztségben a Bagira nevet kapta. Sok beceneve van: Bagus, Mágus, Mági, Ágnes.

És ezután következett a részemről annak rendje és módja szerint 15 év kutyasétáltatás, mit

sétáltatás, kirándultatás, mit etetés, zabáltatás.

Franciska is nagyon szerette Bagirát, de a sétáltatások, a gondozás, az etetés kívül volt a hatókörén.

Eleinte megpróbáltuk rászoktatni, hogy az előszobában aludjon. Az eleinte egész pontosan két óra
hosszat tartott. A másfél hónapos kölök megértette, hogy többre megy ésszel, mint erővel, és halkan
fellopózott a lépcsőn, és beosont a nappaliba, ott is egyenesen a bőrfotelbe, és édesdeden
elszenderült, mi pedig halálosan kimerülten úgy tettünk, mint ha nem vettük volna észre.

Az étvágya kezdetektől fogva kifogástalan volt, és ez csak javult az évek alatt.

63
15 éve mindene a kaja. Ez vitte a bűnbe. Ettől lett rongy ember, akarom mondani rongy kutya. Ha
ennivalóról van szó, akkor bármire képes. Nem úgy értem, hogy lopásra, vagy ilyesmi, mert azt nem
tekinti bűnnek, hanem akár a kettős, magyar – szlovák állampolgárságot is fölvenné egy falat
szalonnáért.

Az egyetlen étel, amit nem evett meg, az a savanyú uborka.

A bűnlajstroma végeláthatatlan. Több tonna pizza, felvágott, csirke, marha, disznó, májkrém, sajt,
csokoládé (ezüstpapírral), torta, macskakaja.

Egyszer protokoll ebédet főztem idehaza, svájci befektetőket láttunk vendégül. Előételnek libamájat
sütöttem baconba göngyölve, fogpiszkálóval összetűzve. Amikor kész lett, úgy forrón leraktam a
teraszkőre, hogy hűljön. Mire visszaértem a konyhába, már hallottam a porszívót. Soronként
szippantotta fel a drága anyagot, leszarta, hogy égeti a nyelvét, leszarta, hogy meg fogom verni,
egyáltalán mindent leszart, neki a libamáj mindenáron kellett, csak arra ügyelt, hogy a fogpiszkálók
két oldalt távozzanak a pofázmányából. Nem volt mit tenni, szaladni kellett újból a piacra. Meg sem
vertem.

A Törvény szerinte imígyen szól:

1. Ami a földön van, az a Bagiráé.

2. Amit elér szájjal az is a Bagiráé. (A kutya asztal magasságú)

3. Amit két lábra állva elér, az is az övé.

4. Amit bárhogyan elér, kampóval, csellel, trükkel, transzcendenciával, az is az övé.

15 éve nem ettem egy jóízűt. 15 éve nem ettem úgy, hogy valaki ne nézné ki a számból az utolsó
falatot is, mindezt 10 centire az arcomtól, bűzösen lihegve a számba.

Rendszeresen vittem magammal a szombati gerecsei túráinkra. A Kun Ferit szerette a legjobban, mert
ő volt a legjobban feltarisznyázva. Egyszer előfordult, hogy a Feri egy csirkecombbal a kezében
gesztikulált, Bagira a háta mögé osont, és kikapta a combot a kezéből. A Feri azt mondta, az a
szerencse, hogy a Bagira nem szereti a bort, mert akkor elvesznénk.

A Dávid elővigyázatosan a lábai közé tett a fűre egy 30 centis borjúmájast, hogy megvédje a Bagirától.
A kutya azonban sunyi módon bedugta a lába alatt a krokodilszerű tűhegyes pofázmányát és ellopta a
májast. Ahogy ráharapott, két oldalt, mint két óriás bajusz, türemkedett ki a máj. Bagira úszott a
levegőben, Dávid mögötte, de ez már nem változtatott a birtokviszonyokon.

Egy kiránduláson korábban elváltam a Feriéktől, de tudtam, hogy a kutyám a zsákkal tartana és nem
velem, ezért pórázra kötöttem. Jó öt kilométert mentünk már, amikor egy domb tetején elengedtem.
Azonnali vágtában elindult vissza. Nem tudtam mit tenni. Leültem és néztem a porcsíkot, amit húzott.
Örömmel konstatáltam, hogy a búcsú pontnál nem arra porzott, amerre a Feriék mentek tovább,
hanem arra, amerről jöttünk. A tarisznya szagát arra is érezte. Futott még egy ötöst, aztán megállt,
majd visszaporzott. Egy húszas a semmiért. De azért boldogan lihegett rám. Én csak annyit mondtam,
a Geréb áruló.

64
Dáviddal a hűvösvölgyi reptéren találkoztam, én kutyáztam, ő futott. Elbúcsúztunk, én öt perc múlva
jöttem rá, hogy a kutya utána futott. Ő a kocsijánál jött rá erre a Hűvösvölgyben. Vissza kellett futnia
a kutyával.

A lovasokat nagyon szerette megkergetni. Egy szép őszi szombat délelőtt egy úrlovas nő öt kilométer
kényszer vágtából ügetett vissza. Én minden voltam csak szép és jó nem.

Valahol a Cserháton egy vasárnap délelőtt a békésen legelgető juhnyájat beterelte a falu főterére, a
templom elé, ahonnan éppen tódult ki a hívők serege, köztük a juhásszal. Én gyorsan eliszkoltam a
kutyámmal, de egy tíz perc múlva látom a sűrű visszapillantások közepette a közeledő porfelhőt. A
juhász robogott felém a robogójával. Csak tördelő kezekkel, és sűrű bocsánatkérések közepette
úsztam meg a súlyosabb következményeket.

13 évig jártam vele az erdőt. Szombatonként a barátaimmal a Gerecsét, vasárnaponként egyedül a

Pilist, a Vértest, a Börzsönyt, a Velencei hegységet, a Cserhátot, a Budai hegyeket, és minden nap
legalább egy órás futás vagy séta a Margit Szigeten és később a Hármashatár hegyen. Ez testvérek
között is legalább negyvenezer kilométer, vagyis a Föld körbe. Mármint nekem. Neki legalább a
háromszorosa.

Igazi vízi kutya. Egy fagyos januári napon a Pilisből Visegrádnál bukkantunk értünk ki a Duna partjára.
Azonnal fejest ugrott a zajló folyóba, mint Schirilla Gyuri. Aztán kijött, megrázta magát, és annyi. A
Margit szigeti köröknél rendszeresen beugrált a folyóba.

Pár éve a Gerecsében ültünk a haverokkal, Szomorhoz közel egy kis tó partján, asztal mellett
falatoztunk és borozgattunk. Feri az általam hozott barna cipót egy hirtelen mozdulattal bedobta a
tóba, mondván, hogy az nem embernek való. Bagira azonnal utána, kenyér kimentve, és finoman
letéve az asztalunkra.

Bagira agyas is, meg nem is. Egyszer, egyetlenegyszer fordult elő, hogy egy kaját nem tudott megenni
maradéktalanul. A Balázs hozott neki egy kiló szalonnabőr csíkot. Tát fölött ültünk az Őrhegyen, nem
bírt vele, elásta a maradékot. Arra persze nem gondolhatott, hogy jó öt év múlva jövünk csak ide
vissza.

A szex majdnem teljesen hidegen hagyta. Minden energiáját és fantáziáját a kulináris gyönyörök
kötötték le.

Bár már két éves korában elveszítette a szüzességét – el is felejtettem mondani, hogy lány – de
összesen talán négy liasonja volt. Minden esetben parti képtelen volt a csábító, így sem frigyről, sem
kennel alapításról nem beszélhettünk. Ha azonban gyümölcse is lett volna ezen kalandoknak, akkor az
egészséges vérkeveredés bőségesen biztosítva lett volna.

Az egyik paráználkodás után áldott állapotba került, de valahogy elfertőződött, és ki kellett operálni a
méhét, a benne lévő négy kis foltos kutya embrióval együtt. Franciska is végigülte velem a műtétet,
szomorúan emeltük az élettelen testet a kocsi hátuljába. Bagira pontosan tudta, hogy mi történt,
valóságos depresszióba esett, napokig csak feküdt az ágyunkban, és enni sem akart.

Még kétszer műtötték, egyszer a szemével, mert kikaparta a macskánk – azóta nagy becsben vannak
tartva a macskakörmök. Nagyon nem szerette a műanyag szócsövet, amit a fejére szerelt az

65
állatorvos, egész nap járkált a ház körül és szándékosan neki – neki ütközött a falnak, hogy vegyük
már észre.

A harmadik műtét belgyógyászati jellegű volt. A sógorom operálta. Azt mondta, hogy a Bagira az
altatás miatt nem ehet hat óra hosszat, a vizet tegyük kicsit távolabb tőle, ha már fel tud állni, akkor
ihat. De jó három óra hosszat úgy sem tud felállni. Hazavittük a kutyát, lefektettük a vackára, raktunk
vizet is mellé, kicsit távolabb, és jóval messzebb kikészítettük a másik ördög, Stormy vacsoráját. Nem
telt bele öt perc, hallom valaki nagyon csámcsog odalent. Leszaladok, látom, hogy ez az élő halott
szerencsétlen holdkóros csak feltápászkodott, és biztos, ami biztos bevágta a fő ellenség kajáját.

Visszatérve a kalandokra, általában az erdei csövesek kutyái voltak az élelmes szerencsések.

Legtöbbször akkor kezdődött az aktus, amikor nekem egy órán belül tárgyalásom lett volna a
Markóban. Míg az ügyfelek aggódva lestek a Bíróság lépcsőjén, én a tüzelő szuka kutyámat, és a
hátulról hozzáragadt sexmachine csöves kant kergettem egyre magasabbra a hármas határ hegyen.

Elhatároztam, hogy Bagirát nem apportírozom, kizárólag arra tanítom meg, hogy ne lopja el a
kajámat, és ne szökjön el az erdőben. Hát erre sem sikerült ránevelnem. A lopásról már esett szó, a
szökésről annyit, hogy valószínűleg azért nem lett belőlem sztárügyvéd, mert a kutyámat
hajkurásztam az ügyfelek helyett.

Fiatal korában volt olyan korszaka, amikor a kirándulás végén nem volt hajlandó beülni a kocsiba, és
megfogni sem hagyta magát. Én sohasem sétáltattam az erdőben pórázon, így aztán küzdelmes volt a
befogása. Megpróbáltam a visszafelé úton korábban rátenni egy pórázt, de egy idő múlva kapcsolt és
azt sem engedte. Akkor bevezettem azt, hogy az út végén lefeküdtem a földre, ezt mindig megkajálta,
és odajött szagolgatni, hogy mi bajom van, ekkor elkaptam a nyakörvét, de ez a trükk is csak két hétig
működött. Aztán egyszer dühömben orron bokszoltam, attól kezdve rendesen beült a kocsiba a séta
végén.

Az erdei kutyasétáltatók lelkivilágát nem nagyon értettem. Folyamatosan pöröltek a kutyájukkal,

hogy ide gyere, gyere vissza, nem szabad, és a többi hülyeség. Amikor meglátták a Bagirát folyton azt
kérdezték még jó messziről, hogy: „Fiú?” Mondom: „Nem.” Újabb kérdés: „Lány? Válaszom: „Nem.”
Kutyatulajdonos bután néz. Magyarázat: „Buta kérdésre buta válasz.” A végén, a nőgyógyászati
műtéte után tényleg igaz lett a kettős nemleges válaszom.

Bagira hamar megtanulta a kirándulás mikéntjét. Szabadon szaladgált előre, hátra, de mindig
visszajött magától. Ha néha elkeveredtünk, és én már aggódtam, és egy óra múlva kétségbeesetten
visszamentem a kocsihoz, hát ott lihegett mellette.

Persze volt arra is példa, hogy amikor visszaérkeztünk az erdőszéli parkolóba, akkor kapásból
beugrott egy az enyémhez hasonlító autóba, az anyósülésre, ahol az éppen beülő asszonyság kis híján
szívrohamot kapott.

Arra is volt példa, hogy a piros lámpánál, a letekert ablakon ugrott ki a kocsiból, macskát kergetni,
mindenki rajtam röhögött.

Amitől mindig nagyon szenvedtem, az az volt, hogy rendszeresen megdézsmálta az erdőben a

csövesek kajáját. Rettegtem, hogy hazacipel valami kis tébécét. Otthon meg akármennyire is
elhatároztuk, csak belenyalt a mosogatás előtt a lábosokba.

66
Összeszámoltam, hogy legalább 24 féle hangot tud kiadni. Könyörgő, kérő, követelő, fájdalmas,
dühös, házvédő, vaddisznókergető, macskaugató, rókaugató, játszó, hosszú idő után viszontlátó,
holdugató, fájdalmas, nyüszítő, másik kutyával játékosan acsarkodó, kajaosztás közbeni, stb. stb.

Még nagyon kicsi korában, amikor először vittem az erdőbe, leült a hátsójára, égnek emelte a fejét,
és olyan síró hangot adott ki, mint egy farkaskölyök. Éreztem, hogy akkor búcsúzott el a mamájától és
a testvéreitől.

Rengeteget „vadásztam” vele. Őz, muflon és szarvas csordákat, vaddisznó kondákat, nyulak tucatjait
kergette meg. Olyan élményekben volt részem, hogy elmondhatatlan. Volt hogy a bozótból lélegzet
visszafojtva lestük a vaddisznó kondát 50 méterről, a kocákat, a malacokat és a kanokat. Más
alkalommal öt méterre előttem futottak a szarvas bikák, Bagira csak ímmel – ámmal kergette őket,
nem nagyon akart találkozni a patájukkal. Budaörs közelében egy közel 100 tagú pihenő muflon
csordára leltünk. Egy perc néma várakozás után, egyetlen levél neszre felpattant az egész társaság,
Bagira meg utánuk. Ilyenkor akár egy órára is eltűnt, csak a messzi távolból hallottam egyre
halkabban a jellegzetes magas, vadkergető csaholását. Volt olyan eset, hogy két órát kellett várnom
rá. Csatakosan, iszamos háttal, a végkimerültség határán, de rendkívül boldogan viharzott vissza
ilyenkor. Abban az időben az Edittel varrattam rá egy neon almazöld színű sport dresszt, hogy nehogy
kilőjék a vadőrök, erdészek, vagy vadászok. Még piros kendőt is kötöttem a nyakába, így sohasem
tudták, hogy miféle szerzet kergeti a vadat.

Ha néha véletlenül a lakásba zártuk, és nagyon kellett kakálnia, akkor felment az emeletre, - mert az
volt a macska territóriuma – és odakakált, gondolván azt hisszük, nem ő volt, hanem a macsek.
Ilyenkor azonban addig forgolódott izgalmában, amíg magára nem csukta a fenti szoba ajtaját a
corpus delictivel együtt.

Lassan teltek – múltak az évek, Bagi is megőszült – főleg a pofája körül, mert mindig ott idegeskedett.
Elromlottak az ízületei, alig bír leülni, fel alá járkál, rossz alvó lett az egykori mormota, csak az étvágya
nem romlott semmit.

Nekem is elkopott a csípőm, lassan elmaradtak a kirándulások, és további sorscsapások is érték a

barátomat, illetve kislányomat. Azaz hogy nem is tudom, mert ő emberi léptékkel számítva, már túl
van a százon.

Franciska lányomék Amerikába települtek, és átmenetileg hozzánk deponálták egy csivavájukat, egy
Illatos útról menekített pszeudo vizslájukat, és egy Husky -jukat, valamint Lótuszt, a macskát. Az
állatok nemi megoszlásuk szerint: két - egykor - női kutya, két – egykor - fiú kutya, és egy valamikori
fiú macska. A hierarchia áttekinthetetlen volt. A kaja elosztás pedig küzdelmes. Végül is a csivava –
Austin Good Boy – hazament Santa Monicába meghalni, az Illatos úti vizsla – Maxi Bad Boy - rövid
Váci utcai és Bogár utcai tartózkodás után emigrált az USÁ -ba, de Lótusz, és a Seattle –i Stormy Good
Girl végleg nálunk telepedtek le.

A hierarchia: Lótusz a nagyfőnök, Stormy az einstandoló, és Bagira a lúzer.

Nem csoda, ha sem a kicsi, sem a nagydolgot nem tudja visszatartani. De azért délceg Nagyasszony,
iszonyatosan megugatja a békés járókelőket, gyerekeket, postásokat és kukásokat.

67
13 évig az ágyunkban aludt, keresztbe, úgyhogy mi az ágy két szélén kapaszkodtunk, hogy le ne
essünk, de aztán vettünk egy új matracot, és azt a régire rátettük, azóta nem tud felugrani.

Én várom, hogy rendbe jöjjek a lábammal, és ősztől újra induljanak a kirándulások, most már a két
kutyával.

Bagira holnap lesz 15 éves. Azt mondják, a kutyáknál az első év 14 évet jelent, emberi léptékkel, a
többi hetet. Ha ez igaz, akkor Bagira holnap valójában 112 éves lesz.

Isten éltessen Bagira!

Buda, 2011. 08. 01.

68
 Kórházban

A kórház különös világ. Ki sem mozdultam Pestről, vagyis Budáról, mégis mióta itt vagyok, legalábbis
külföldön érzem magam.

Itt mások a törvények. Nem csak a magatartási szabályok, de az idő is másképpen folyik, a tér is
másképpen terjed ki, és a mozgás is valahogyan másképpen történik meg.

Mások a fények, a szagok, és a hangok is.

A kórházban egészen másképpen működik az idegrendszer, mint odakint. Mint azelőtt.

A kórházban megváltozik az élet hierarchiája.

Kemény gengszterek, vállalatigazgatók, és attasék ülnek fel riadtan az ágyukban és néznek lesütött
szemmel maguk elé vizit idején, mikor becsörtet a prof és csapata a kórterembe.

A legfontosabb helyek egyike a kávéautomata. Talán az óra a Nemzetinél lehetett ilyen a hetvenes
évekig, amíg fel nem robbantották mindkettőt.

Hat óra körül a nővér szobából árad ki a valóságos presszó kávé illata, és ez sarkallja Bosch bicebóca
népét az automatához vándorlásra.

A honvédségi, királyi teaágyúk csak 7 után érkeznek. Azokat is azonnal ellepi a mankós – kerekes
kocsis had, és délre már egy csepp sincs. Először az édes fogy el, aztán csak a keserű. Mégis újra és
újra fele-fele arányban érkezik. Ez az élet nagy titkai közé tartozik.

A kórházi társadalom nem az életben elfoglalt pozíciók alapján szerveződik. Egy frissen műtött, és
ágyhoz kötött szakállamtitkár jóval kisebb és alacsonyabb rangban van, mint egy már mankóval járni
is képes közgyógyos. Ő ugyanis akár szobaparancsnok is lehet, aki persze nem él vissza a hatalmával,
hanem újságot és kávét hoz a szakállamtitkárnak. És adott esetben gőgösen nem fogadja el az árát.

Pedig a kórházban nagy kincs az aprópénz. Az automata és a szigorú büfés néni mást ugyanis nem
fogadnak el.

Az ezresek ázsiója is megnő. Egy - egy kisebb háláját az ember mégis csak ezresekben tudja a
legkönnyebben kifejezni.

A kórház – laktanya. Szigorú rend uralkodik, és sűrű program hatja át az egész napot. Mint egy
tengerentúli repülőgép úton.

Hőmérő, szuri, gyógyszer, vizit, mosdás, WC, reggeli, takarítás, kötözés, műtőbe szállítások és vissza,
ebéd, kávé, újság, séta, látogatók, telefonok, olvasás, vizit, vacsora, beszélgetés, WC, gyógyszer,
lámpaoltás, alvás és kezdődik elölről a mantra.

A kórházban a betegek a második napon elmesélik egymásnak az életüket. A civil életben, a

munkahelyen, lehet, hogy évek alatt sem.

69
A betegség története és lefolyása pedig kötelező olvasmány. És mindenki egy kicsit autodidakta orvos
is egyben.

Az orvosokat és nővéreket – valamennyit – illik név szerint ismerni. Jön a Stoticzky Doktor! Ma éjjel
Margóka lesz az éjszakás!

A szekrények mikénti elosztása kardinális kérdés. Milyen messze vannak az ágytól a holmik, mennyire
kell lehajolni értük, nos ezek húsbavágó kérdések.

Különben is, ha az ember nem tud járni, és egy méter is legyőzhetetlen akadály, akkor teljesen
átértékelődnek a tárgyakhoz fűződő viszonyaink.

A szagok a hangok és a fények jóval nagyobb jelentőséggel bírnak, mint odakint.

A tea, a kávé, és a szója fasírt illata mindig vegyül egy kis gyógyszer, genny, pisi, és széklet szagával, ez
elkerülhetetlen, A legcsöndesebb éjszakai órát is megszakítja egy - egy hangosabb nővérbeszélgetés.
Ez nem szálloda, ez munkahely. Hajnali hattól aztán megindul a csörömpölés. A szerkocsik,
szállítsanak bár gyógyeszközöket, vagy ételt, iszonyú zörejjel robognak a folyosókon. Mint a
Wehrmacht társzekerei, fagyott orosz utakon.

És hirtelen elönt mindent a vakító neonfény. Altatótól kába betegek hunyorognak megszeppenve az
újra támadt világban.

A WC papír itt elfoglalja az őt megillető méltó helyet. Persze a kanál, a kiskanál, a szappan, a
törülköző, a papucs is újra fontossá válnak, a notesz hátrébb szorul.

A tranzisztoros rádió helyét átvette a mobil és a fülhallgatós laptop. Persze free wifire azért nem kell
gondolni.

A műtét napja a maginot vonal. Ilyenkor, ébredéskor a pácienst lopva megfigyelik szobatársai, hogy
mekkora is az a babszem. Mert az van. Legkésőbb a műtősfiúk megérkezésekor, a tolókocsival – vagy
ahogy itt mondják, - a társzekérrel együtt az is megjön.

Jönnek is a jó tanácsok ilyenkor csőstül.

Kire bízza az ember a szekrény kulcsát? A kis féltett holmijait? De e téren nagyon nagy a szolidaritás.

Hova tegye legalább azt az egy ezrest, amit a műtősfiúknak szán?

Mi lesz a megfigyelőben? Mit vigyen magával? Pontosabban mit küldjön oda, hiszen a műtőbe csak a
tested, és a lelked viheted egy szál hátul kötős kincstári, fehér hálóingben.

A műtét napjának reggele a legrosszabb.

Az utolsó tusolás a szemet maró lila fertőtlenítő masszával kávéspohárból, a reggeli és kávé hiánya, a
félelem az ismeretlentől. Kicsit búcsúzkodós hangulata van az egésznek.

A műtét maga már semmi ehhez képest.

Addigra már hat a seduxen, a dormicum, az epidurálás és társaik. Békésen szunyókálva mereng el az
ember azon, hogy milyen különös hangja van a csontja fűrészelésének, és a szaga is mily különös,

70
meg az a felszálló por, ami ezzel jár. Milyen különös, ahogy érzed a kalapácsütéseket a testeddel, de
idegrendszered nem jelez semmit. A bemetszést, és a varrást nem érzed. A kanül, illetve kanülök
bevezetését sem csigolyáid között a gerincedbe.

Aztán már tolnak is a megfigyelőbe. Hogy 8 óra telt el, vagy tíz perc, arról fogalmad sincs.

Csak fekszel aléltan a papagáj zöld lepedőn, és csodálkozva nézed a látogatók és ambuláns betegek
döbbent arcát.

A megfigyelőben lassan telik az idő. Lassan meg tudod számolni, hogy öt cső jön ki a testedből, illetve
megy bele. Nézed a kis tartályokat, ahogy telnek meg a sárga és vörös folyadékkal.

Mozdulni nem, illetve alig tudsz. Infúziós csőből farigcsált szívószálon hörpölgeted a teát és az
ásványvizet. Hallod a híreket, hogy már öt litert pisiltél. Pontosabban ennyi pisi hagyta el a katéteren
át hólyagodat.

És körös - körül megül és lenyom az emberi szenvedés, kiszolgáltatottság, és tehetetlenség érzése.

Nem a tiéd. A társaidé. Éjszaka csak a nővérke kislámpája ég, és egy két sóhaj hallatszik.

A körterembe illik diadalittasan és fitten betolódni.

Én inkább a Jack Nicholson-i megoldást választottam, amikor a Száll a kakukk -ban hozzák vissza a
kórterembe az elektrosokkról, és ő csorgó nyállal és és fennakadt szemekkel megjátssza a düddőt,
majd kikacsint. Nekem is sikerült megijesztenem a szobatársaimat.

Lassan kimegy a fájdalomcsillapító hatása belőled, sorra távolítják el testedből a kivezető csöveket, a
katétert felváltja a kacsa, és elérkezik a legrosszabb pillanat, a nővérke segítségével ágytálazni.

Itt és ekkor fel kell adnod a nőkhöz eddigi életed során fűződő viszonyulásodat, de legalábbis annak
illúzióját.

Ez az a pont, ami legjobban arra késztet, hogy lábra állj. József Attila sorai szinte beléd villannak:
„amilyen gyámoltalan a szükségét végző vadállat”

Ezután már rutinos öreg rókává lépsz elő, aki megküzd az akadály mentesítetlen WC –vel, járókereted
és mankóid segítségével, és újra ő hoz kávét magának és társainak.

A beteglátogatás visszahozza az ősközösség hangulatát. Újra a közösség előtt folyik a magánéleted. A

mobil telefonon folytatott kiszivárgó beszélgetések és az egymás előtti kényszerű szellentések, a
kacsa és az ágytál, a horkolás amúgy is összehozott már sorstársaiddal. Az éjszakai forgolódások, a
sebeid, a tested és genitáliáid kitárulkozása egyébként is magukért beszélnek.

Az étkezések pontos ideje valóságos Pavlov kutyáivá teszi az embert. Óramű pontossággal korog a
gyomrod. A nap a reggelire, az ebédre és a vacsorára várással telik el.

És eljön a búcsú napja is.

Kiderül, hogy bármennyire is közel kerültünk egymáshoz nővérekkel és betegekkel, ez csak a sors
szeszélye volt egy pillanatra és máris sodródunk tovább. Mint a katonaságnál, a háborúban, vagy csak
egy hosszabb vonatúton.

71
Telefonszám cserék, kézrázások, búcsúmosolyok, és megy mindenki vissza a való világból a maga
álomvilágába.

Buda, Karolina út 27., 2011. március 25.-nek hajnalán

72
 ISTVÁN

István budai gyerek. Kelenföld és Lágymányos határán nőtt fel, kertes, családi házban.

Természetesen a Gammába ment le focizni, és ott kezdett el sportlövészettel foglalkozni.

Pechére.

Édesapja a háború előtt erdész volt, és vadász, a háború után mellőzött, sőt üldözött ember.

De a kedvenc puskájától sosem vált meg, azt haláláig rejtegette.

István apjától örökölte a természet és a vadászfegyver szeretetét.

Barátai a környékbeli srácokból kerültek ki, mint mindnyájunknak, de másokkal szemben ők ma is

tartják a barátságot, a mai napig együtt van az egykori banda.

Őt is behívták katonának. Mikor kiderültek sportlövész eredményei, mesterlövész és deszantos

kiképzésben részesült.

Sorkatonai szolgálata alatt többször jött érte és más mesterlövész társaiért szovjet katonai
szállítógép. Így jutott el többek között Afganisztánba, Irakba, és Jemenbe.

Forrt a világ 1972 körül is. Akkor éppen a Szovjetunió szerette volna a proletárforradalmat exportálni
az egész világba.

Istvánnak megvolt a maga Vietnámja. Őt nem kérdezték. Ő sorkatona volt. Parancsot kapott. Azt sem
tudta hova viszik. Azt sem tudta mire – kire kell lőnie. Ő csak egy célirányt kapott. Hogy az adott
esetben egy falu volt nőkkel, öregekkel és gyerekekkel, azt csak sejthette. Nekik azt mondták, hogy
ott vannak a lázadók. És az internacionalista mesterlövészek parancsszóra automata fegyverekkel
tüzeltek a megadott célra.

Egyszer közvetlen közelről a homlokához nyomott egy arab harcos egy ósdi elöltöltős puskát.
Lepergett az élete a másodperc törtrésze alatt. A burnuszos arab felhúzta a ravaszt, és elsütötte. A
fegyver csütörtököt mondott. Abban a pillanatban István tőre belefúródott az arab torkába.

Miután leszerelt, soha többé nem hívták.

Eltemette magában az egészet.

Építőmester lett.

Megnősült, két fia született. Szerette a családját, sokat kirándultak. Azt mondta, addig nem megyünk
Amerikába és Thaiföldre, amíg meg nem ismertük Magyarországot, és a szomszédjait.

A rendszerváltás után céget alapított és menő építési vállalkozó lett. A megrendelők kézről kézre
adták. Hírességeknek is épített.

Hét évvel ezelőtt, az M nulláson vezetett hazafelé. Baleset volt előtte, lassított, kitette a vészjelzőt. A
visszapillantóban észrevette, hogy egy kamion száguld felé közvetlen közelről.

73
A másodperc tört része alatt döntött, és cselekedett. Kicsatolta a biztonsági övet, és kinyitotta az
ajtót. Kiugrani már nem maradt ideje.

A kamion mindent lesöpört mint egy terepasztalról.

István Peugeot 504-ese 84 cm hosszúságúra összepréselődött.

A helyszínelők egy halottat és egy kómában lévő súlyos agysérültet találtak a kocsikból kirepülve.

Mindenki meg volt róla győződve, hogy a halott csakis a Peugeot sofőrje lehetett.

Be is mondták az esti híradóban István halálát. Szülei, felesége és egész családja hallotta. Zokogtak.

A helyszínelők a családi ház elé szállíttatták a hasznavehetetlen véres roncsautót. A számlát is István
családjának kellett kifizetni.

István azonban nem halt meg. A két élettelen test közül a török kamionsofőr volt a halott. Az
eszméletlen agysérült pedig István. Nem a gondviselés mentette meg. A deszantos múlt. Az ütközés
kirepítette a nyitott ajtón keresztül.

Az intézkedő rendőr egy törülközőt szorított a koponyáján keletkezett lukhoz. Nem vérzett el.

Egy hónap múlva gyógyultan távozott a kórházból. Épp csak némi számolási problémái maradtak
vissza.

Az uszodában vette észre, hogy furcsán elferdült, kicsit kicsavarodott a jobb lába.

Elment az ortopédiára. Rutin műtét. Azt nem tudta, hogy a profnak el kell utaznia. Azt sem, hogy a
segédorvos egyedül fogja megoperálni. Élete első műtétje. Nem sokat tévedett. Csak öt centit.
Annyival feljebb fűrészelte el a csontot. A csont meg nem forrt össze. Álizület képződött. Mint két
csont között.

Amikor a prof visszajött, az első viziten nézte István műtét utáni röntgen felvételét. Csak szárazon
odaszólt a kisdoktornak, hogy a vizit után jöjjön be hozzá.

Istvánról elkezdett csurogni a hideg veríték.

Még két másik műtét. Jobb nem lett, csak rövidebb a lába.

Aztán megint M nullás, megint kamion, csak most szlovák, és nem hátulról, hanem oldalról. Elvitte a
kocsi teljes bal oldalát. István úgy vezette tovább a kocsit, mint egy Stan és Pan filmben a karosszéria
nélküli alvázat a két komikus az alagútból kijövet.

A felülvizsgálaton kérdezte tőle a doki, hogy kapott e valami ütést a lába. Mert nem forrt össze, és a
kapcsok is kijöttek a helyükből.

Újabb két műtét.

Közben Istvánt Vácon megtámadta három tolvaj fényes nappal az utcán. Az egyikük kirúgta a mankót
alóla. István a maradék mankójával olyat suhintott, hogy háromból kettő a földre került. A harmadik
elszaladt. Nyílt színi tapsot kapott.

74
A kiérkező helyszínelők kérdezték tőle, mi történt a két földön fekvő élettelen támadóval? Nem
tudom, mondta zavartan István, majd lehajolt melléjük, nyomott valahol valamit rajtuk az ujjával,
mire magukhoz tértek.

Közben a harmadik is visszafutott – mégsem fog megijedni egy nyomoréktól – egyenesen a rendőrök
karjaiba.

Istvánnak hatalmas termetű deszantos módra kiképzett kutyái vannak biatorbágyi házának a
kertjében. Nem az a csaholós fajta. Csendesen fekvő, ámde nem is az a jámbor fajta. Hivatásos
testőrök. Hetente egyszer bemehetnek a házba, és körbeszaglászhatnak, hogy tudják, ezt a részt is
meg kell védeniük. Ilyenkor a farkas apától és a fához kikötözött, tüzelő német juhász anyától
származó erdélyi „Mackó” félve, szinte remegve néz gazdájára, de nem bírja ki, hogy egy bizonyos
helyre a lakásban ne pisiljen. Mindig ugyanoda. István majd meghal a nevetéstől, de eljátssza a
szigorút.

Hetente egyszer elkiáltja magát: Lehet szeretni! És a kutyái boldogan döntik a földre és nyalják, falják.

A környéken sok betörés volt. Csak őhozzájuk nem törtek még be. Egyszer hazajövet látják, hogy
valaki bedobált vagy két kiló párizsit a kertbe. A kutyák csorgó nyállal álltak a friss felvágott fölött.
Megvizsgáltatták. Tele volt méreggel. A betörés ezúttal elmaradt.

Egy alkalommal csöngettek a kapun. István egyedül volt otthon, kibicegett a mankóival, és ajtót
nyitott. Nyolc népviseletbe öltözött kalapos, kendős betörő nyomult be, az asszonyok mellére
csecsemők voltak kötve nagy kendőkkel.

Mankóstul félrelökték és igyekeztek befele a házba.

Komótosan bezárta a kaput belülről, és eltette a kulcsot.

Nem telt bele fél perc szalad vissza a banda, de már késő. Ahogy István mesélte, nem bántották őket
a kutyák, csak csipegették. Mondjuk attól még folyt a vér. A kutyák könyörögve nézték gazdájukat,
mikor lehet roppantani már?

A betörők a földön fekve jajveszékeltek.

István elhúzta a garázs kaput. Az atyafiak és anyatársak hálálkodva menekültek ki az utcára. A kutyák
a kerítés vonalában megálltak, mint a cövek.

Az utcán sem volt sokkal jobb a helyzet. Addigra mindenki kicsődült, és a már többször kárvallott
szomszédok sorfala között vonult vissza a megszégyenült banda. Kaptak a fejükre. Kinél mi volt, a
szerint. Ásó, kapa, gereblye. Nem volt arrafelé betörés azóta.

Egy éve István a Hungária körúton vezetett. A piros lámpánál megállt. Nagy csattanás. Nézi a
tükörben, hát bent van a csomagtartóban egy Mercedes teherautó eleje.

Kiszáll a tagbaszakadt, egybe nyakú utas, odajön István mellé, és van valami probléma ? felkiáltással
indít. Majd egy húszast próbál István zsebébe gyűrni, hogy abból ki lehet kalapálni a horpadást.

István harminc év után először alkalmazta a deszantos fogást. A hízott nyakú üveges szemmel nézett
a semmibe, és mozdulatlan maradt. Erre kiugrott a sofőr is. Közben megjöttek a rendőrök. Kérdezték,

75
mi baja van a gülü szeműnek. István mondta, ő nem tudja. De azért kicsit odanyúlt a melléhez egy
bizonyos helyre, amitől az magához tért.

István hat éve járja a kórházakat. Hatszor műtötték. Egyik lába egyre rövidebb. A vállalkozása csődbe
ment, nincs bevétele. Felesége keveset keres. A kiadásaik az égbe szöknek a betegség és a műtétek
miatt.

István türelmes. És nem adja fel. Feláll. Járókerettel, mankóval. Ha nincs, akkor hajtja a kerekes
széket. Tornászik az ágyban. És nagyokat nevet a vicceken, ha mesél valaki.

Amikor elbúcsúztunk a kórházban, könny szökött deszantos barátom szemébe.

Buda, 2011. április 2.

76
 Jessy

Jessy édesapja bűnöző, édesanyja analfabéta.

Négy éves korában nővérével és bátyjával együtt állami gondozott lett, mert apjukat börtönbe zárták,
anyjuk pedig nem tudott gondoskodni róluk.

Pár év múlva szétválasztották a testvéreket is, más-más intézetbe kerültek.

Jessy átlag négyévente került másik intézetbe, új környezetbe.

Szülei két–három évente, ha látogatták.

Testvéreivel hosszú évekig alig találkozott.

Elvégezte az általánost, aztán szakmát is kapott – filmnyomó lett.

21 évesen hagyhatta el az intézetet.

Először a nővérénél lakott, neki kellett leadni az életkezdéshez az állam által nyújtott támogatást.

Aztán lett munkahelye: betegszállító az Irgalmasoknál.

A fizetéséből albérletre is tellett.

Egy évig tartott az aranykor.

Egy nap a villamos után szaladt, átugrotta a járda melletti korlátot, elesett, szilánkosra tört a
combcsontja.

A kórházban azt mondták neki, minden rosszban van valami jó, így legalább hamarabb kiderült, hogy
csonttumorja van.

Több műtét, csontkivétel, több protézis után pár nap múlva mehet rehabilitációra.

Nem született mozgáskorlátozottnak, ilyen alapon tehát nem jár neki rendszeres támogatás.

Nem szerzett elég szolgálati időt, így rokkant nyugdíjat sem kaphat.

Nyomorék lett, egyik lába rövidebb, nem képes dolgozni, rendes munkát ellátni.

Filmnyomókra egyébként sincs szükség.

Munkát meg az egészséges fiatalok is nehezen találnak.

Jessynek nincs állandó lakóhelye.

77
A lakcímkártyájába csak egy tartózkodási cím van feltüntetve, de az is az érvényét veszti májusban -
egyébként is fiktív, aAz utolsó intézet címe, ahol lakott. De azóta az intézet is megszűnt.

Amikor behozták a kórházba, Budakeszin húzta meg magát egy haverjánál, négy hasonszőrű társával
együtt.

Miután nincs állandó lakcíme, nem tartozik egyetlen önkormányzathoz sem.

Nincs hol szociális támogatást kérnie.

Illetve a központi hajléktalan szállón kérhet - ha szerencséje van, kap havonta 24.500. Ft.-ot.

Bent a kórházban nem bánnak vele rosszul.

De azért kicsit mindig érződik, minden beszélgetésen, hogy ő pária.

Még a takarítónő is leszúrta, mert véletlenül kicseppent a kakaója az éjjeli szekrényre.

Azért folyamatosan üldözték, hogy miért nem papucsban sántikál ki a WC-re.

Nekem elpanaszolta, hogy, nincs senkije, aki behozna neki papucsot.

Több embert is megkért, de senki sem hozott.

Így aztán felvette nagy keservesen a gipszes lábára a zokniját, és a szeptikus osztályról csent kék
nylon kalucsnit, azt húzta rá, úgy bicegett ki a huzatos lépcsőházba elszívni egy cigit.

Esténként kioson a WC – re, ott mossa ki a trikóját, az alsóját, és a zokniját, a fűtőtesten szárítja a
mosást.

Jessy három napig az ágyszomszédom volt.

Jó kedvű, életvidám, fantáziadús, érdeklődő fiatalember.

Kérdeztem hogy áll a csajokkal?

Azt mondta sehogy. Manapság nem az ő típusa a menő.

Írni szeretne, filmet készíteni, festeni, zenéket összevágni.

Egyszer volt külföldön. Spórolt pénzét az ausztriai határ menti safari megtekintésére költötte. Ja és
hazafele átmentek Szlovákián.

A buszból valaki mutatta neki a tengert.

Az utolsó nap meglátogatta az öccse.

Zavartan álldogált az ágy lábánál egy félórát, aztán elment.

Jessy mentegette, hozott volna valami ajándékot, ha tudott volna, de hát neki sincs semmije.

Kérdeztem a nővére felől, a német – cseh határon dancer.

78
Jessy nagyon szereti Jimi Hendrixet, a Doorst, és a Felkelő nap Házát.

Jessy fent van a facebookon.

Jessy próbálkozik.

Jessy küzd.

Jessy cigány.

Buda, Karolina 27. március 25.

79
 A nagy esés

Egy rossz lépés, billenés, elcsúszás, esés, és reccs.

Tehetetlenül fekszem a kövön, és rémülten nézem a karomat.

Ösztönösen kiraktam, ahogy estem, nehogy kiugorjon a frissen kapott csípő protézisem a helyéről.

A lábamnak nem lett semmi baja, de a könyökcsontom szemlátomást nem a könyököm helyén
dudorodik ki.

Égő fájdalom, gyengeség, szédülés, rosszullét.

Szeretném az idő kerekét visszaforgatni egyetlen másodperccel.

Együtt érző emberek elszörnyülködve hajolnak fölém, iszonyú fájdalmak között fölsegítenek.

A taxiban szélsebesen dagad a karom, és fogy az erőm.

A János kórház az ügyeletes.

Szombat este. Maga a pokol. Hyeronimus Bosch élőkép.

Szenvedő, nyögdécselő emberek, amerre nézek.

Egy óra, mire nyilvántartásba vesznek.

Újabb egy óra múlva röntgen. Rettentő fájdalmas, ahogy a karomat igazgatják a felvételhez, majd
elájulok.

Hordágyra fektetnek. A műtősfiú motorozási elvonási tüneteit rajtam éli ki, százzal száguldunk,
csikorogva fékezünk, és égő gumikkal kanyarodunk be a vizsgálóba, a sebesült karom egy
milliméterre suhan el az ajtófélfa mellett.

Jó hír: nincs törés, csak kificamodott a könyököm.

Még egy jó hír: egy géppel rakják vissza a csontot a helyére. Felsóhajtok, úgy látszik már nincsenek
azok a hentes módszerek, amivel visszarántják.

Egy újabb óra várakozás után betolnak a gipszelőbe. Kiderül, hogy a „gép” egy ősi inkvizíciós
kínzóeszköz, aminek az a lényege, hogy karmokat rögzítenek az ujjaim végére, és a karomat így egy
csigára erősítik, melynek a túlsó végén egy harminc kilós súly húzza szét a csontjaimat.

Könnyes szemmel rimánkodom érzéstelenítőért. Megesik a szívük rajtam, és a Magyar Állam szűkös
készletéből kapok egy lidokaint.

Ekkor berohan egy doki, hogy mégis csak eltörött a singcsontom. Szilánkosan. El is mozdult.

Csak a röntgenorvos nem vette észre.

Last minute. Más módszert kell alkalmazni. Műteni kell.

80
De a könyököt előtte mindenképpen helyre kell rakni. A régi módszerrel. Két kötöttfogású,
nehézsúlyú spori ránt is egy óriásit a törött, felfüggesztett karomon. Ma már a második reccs. Fájt. De
a helyén van.

Újabb röntgen, újabb száguldás, újabb vizsgáló, újabb doki.

Mit csinált a karjával Mezey Úr?

LSDem!

El? Nagyon?

Legalább maradjunk a humorunknál.

Egyébként nem is a singcsont törött el, hanem az orsó. Lassan közelítünk a valósághoz.

Vizsgálatok, vérvételek, mellkas röntgen, kikérdezés.

Újabb vérvételek. Már nincs vénám. Két elrontott kísérlet. Egy ér szétdurran. Lila a bal kezem.

Valami elfekvőbe kerülök, órák óta vénasszony betegek veszekednek vénasszony ápolónőkkel
semmisségeken, ezerszer ismételve a párbeszédeket.

Mellettem egy motoros srác fekszik. Már tízszer megcsinálta a Budapest – Bamakót, most egy
edzésen elszállt a kanyarban nyolcvannal, eltörött a válla.

Éjfélkor indul útjára a gyönyör. Betolnak a műtőbe a már jól ismert zöld hálóingben, zöld lepedőn,
zöld hajhálóban.

A fiatal altató doki nagyon kedves, megváltjuk a világot, miközben nyomja belém az anyagot.

Mélyaltatás. Ez az, amit megúsztam a Karolinán.

Úgy volt, hogy idegblokkolás lesz, de az mégis kockázatosabb most.

A műtét után azt mondja a doki: végig a Popeyre gondoltam! Mezey Úr biztos sok spenótot evett,
annyi izma van, alig bírtam kicsomagolni a csontját. Összeraktam egy fémcsővel, meg csavarokkal, de
azt megkapja ajándékba, mert én onnan már ki nem veszem!

Újabb elfekvő. Mellettem egy 74 éves öregúr, aki elesett otthon, eltörte a lábát, most műteni fogják,
katétert raktak be neki, de folyton kihúzza és összepisili az ágyát.

Éjszaka bejön az egyik ápolónő a száguldozó műtősfiúval, aki egyből felugrik az öreg ágyára, és
dühösen kiabálni kezd vele: Bepisáltál, magadnak okoztad a bajt, ne kiabálj!

Az ápolónő a karjait fogja meg, a műtősfiú a törött lábait és átdobják a szomszéd ágyra, hogy
kiszedjék alóla a pisis, ócska szivacsot. Az iraki katonák fogolykínzó filmje jut eszembe.

Az öreg csak jajong: ajjajjajjajjajjaj!

Vasárnap reggel bejön egy ember, olyan szaki típus, azt hittem, a roncs ágyamat javítja meg. De csak
elfut mellettem, és hozzám kiált: Ugye dagad? Az öreghez is van egy jó szava: Aztán ki ne húzza a

81
katétert! A motoros sráctól megkérdezi: Mi történt? Az megmondja. Hát úgy kell magának! Aki nem
tud motorozni, ne üljön motorra! Aztán megnyomkodja a törött vállát, és tovább szalad, nem is látja,
hogy a srác majdnem elájul. Itt jegyzem meg, hogy a Jánosban nincs lázlap, így senkiről sem tudni,
hogy mi baja van.

A sarokban egy férfi fekszik, akit elütött egy autó. Az úgy történt, hogy a lovát sétáltatta futószáron,
mellette egy motoros indított, földrengésszerű robajjal, mire a ló megugrott és kiszaladt az útra. Ő
utána, igyekszik megállítani a forgalmat, de mindenki siet a dolgára, egy autó kikerüli jobbról, egy
balról, a harmadik meg elütötte.

Szerencsére nem történt semmi komolyabb baja, csontja sem tört, csak bent tartották megfigyelésre.

De amíg én ott voltam, nem figyelte meg senki, csak mi, a szobatársai. Viszont információs hiba
történt, a nővérek azt hitték, hogy műteni fogják és belenyomtak egy katétert. Hiába könyörgött,
hogy nagyon fáj, leintették, maradjon nyugton.

A műszerész: doki – mert, hogy ő tartja a vizitet, vagyis a körbefutása a vizit – megkérdezi a nővért,
hogy minek a katéter? A nővér nagy, csodálkozó szemekkel azt mondja, fogalmam sincs, én sem
értem!

Akkor szedjék ki!

Azonnal!

Két óra múlva ki is szedik.

A lovas könyörög, hogy engedjék haza, semmi baja, két napja a kutya sem néz rá, viszont egyedül élő
öreg beteg anyukáját neki kell ápolnia.

Maradjon veszteg, mindjárt jön az ügyeletes orvosnő!

Na, az nem jön. Egész nap nem jön. A megfigyelt délután ötkor feláll, komótosan felöltözik és kisétál
a kórházból.

Világraszóló botrány lett belőle.

A nővérke rám szól, hogy sétáljak. Én szót fogadok, megfogom a bal kezemmel a vércsurgató
edényemet és egy nagyot járok a patinás, 120 éves János kórház gyönyörű kertjében. Megcsodálom a
kápolnát, és a sok régi, mívesen megtervezett épületet, majd hosszasan nézegetem az elmúlt
évtizedek során a kertbe kidobált rozsdás vaságyak seregét.

Este még néhányszor megküzdök a liliputi miniatűr wécék és egymásba nyíló ajtók, valamint a
papírmentesség bonyolult hármasával, megállapítom, hogy igen jó a koszt, és hogy a Jánosban
édesebb a tea, mint a Karolinán, aztán hétfőn reggel leszedik rólam a vércsurgató drént, adnak egy jó
zárójelentést, veszek egy pípec kék színű gipszet és felkötőt, majd taxival távozom a Jánosból.

Egy jó időre visszakaptam a befizetett TB járulékomat.

Buda, 2011. június

82
 Szent János Kórház

második fejezet

Már négy hete forrnak össze a csontjaim. Már négy hete lohad a könyök izületem. Már négy hete
próbálnak a vasak és a csavarok beépülni a karomba. Nem vagyok igazán elégedett, ez a kar már nem
az a kar, ezzel már nem tolok bele többször a százhúsz kilóba, ezzel már sem síelni, sem teniszezni,
sem evezni, sem bicajozni nem lehet többé úgy, mint előtte.

De megvan a karom, és megúsztam az egészet. Meg túl vagyok rajta. És nem fertőződött el.

De nini, ott egy piros pukli a varrás mentén!

Nem akarok szkeptikus lenni, de attól félek ez annak a jele, hogy szeptikus vagyok!

Jegelés, fagyasztás két napig, de a pukli nem csökken. Sőt nő. És fáj. Dagad.

Itt kell hagyni Badacsonyt, a nyaralást, a lurkókat, fel kell menni a Jánosba megmutatni a puklit.

Épp csak egy felmetszés, kitisztítás, és spuri vissza a Balcsira.

Az ambulancián már szép kis Vezúvot nézeget a fiatal doki, fejcsóválva.

Hamar megtudom, hogy tényleg felmetszik, de szó sincs hazamenetelről.

Kezdődik elölről a buli: adminisztráció, vérvétel, röntgen, gipszelés…

Aztán visz a műtősfiú a szeptikus osztályra befektetni.

Ez maga a pokol. Karantén, gettó, elkülönítő. Emberi roncsok bűzölögnek, sóhajtoznak, jajonganak,

De szerencsém van, nincs szabad ágy. Illetve van egy, de nincs bevetve.

A műtős fiú nem ér rá, int, és már megyünk is.

Egy négyágyas szobába visz, ahol nem fekszik senki.

Déli fekvésű, erkélyes, a János gyönyörű fáit látni, délben a nap, este a hold süt be.

Könyvek, zene, laptop, csend, nyugalom. Nagy séta a János ősparkjában.

Ezt így el lehet viselni. A krém capuccino az automatából veri a starbucks-ot.

Gyümölcs, sajt, friss zsömje, hideg italok.

Az egyetlen gyenge pont a sötétítő függöny hiánya. Tavaly leszedték az összeset, és elküldték
tisztítóba. Most jött meg, de még nem volt idő visszatenni. Az egész országban hőségriadó van,
százéves csúcsok dőltek meg, így aztán a betegszobák, valóságos üvegházak, illetve melegházak.

83
Az ablak három méter magas, ott a karnis és a függönykarikák, de képtelenség oda házilagosan
bármit felrakni. Végül is egy otthoni függönyünket felrakjuk két infúzióadagoló állványra, és lesz nap
elleni paravánom. A szobában továbbra is 36 fok meleg, így aztán megkapom az otthoni ventillátort,
így már elviselhető a hőség.

Késő este műtenek. Én leszek az utolsó, mert utánam fertőtleníteni kell a műtőt.

Már éjfél, és még semmi hír. A végén hajnali négykor, pirkadatkor tolnak be a jéghideg,
légkondicionált műtőbe, meztelenül.

Majd megfagyok. Mindenki maszkban. Én a szokásos zöld lepedő alatt, zöld sapiban cidrizek.

Három orvos – egy sebész, egy szeptikus, és az altató.

Műtősök és nővérek hada. Felettem a nagy fém korong lámpa. Fémek, műszerek, eszközök,
kötszerek körös - körül.

Az ollók ma sem működnek a Jánosban. Ha felépülök, nyitok a János udvarán egy késes – köszörűs
mozgó üzemet. Meg fogok gazdagodni.

A műtősfiú a végén egy zsilettpengével vagdossa szét a pólyát a gipszemen. Közben a másik szobából
szól hozzá valaki, odanéz. A penge suhog a duzzadt, fájdalmas, fertőzött, gennyes sebem környékén.

Aztán megérkezik a prof is, kezdődhet a munka. Leveszik a szeptikus maszkot az arcomról és
megkapom az altató maszkot. Közben a karomba áramlik a vénáimon keresztül a tuti narkó. A műtő
lámpa átmegy trainspottingba.

Álom, édes álom. Sweet dreams.

Mire felébredek, már süt a nap.

Egy pillantás: megvan a karom, és nem állnak ki belőle fém illesztők sem!

A prof jókedvűen, barátságosan megveregeti az arcomat, és közli, hogy utolsó pillanatban jöttem, a
fertőzés fél centire volt a csonttól.

Én még súlyosan be vagyok nyomva, repesek az örömtől, és tolom a levegőbe az ép karomat: hip –
hip hurrá!

A műtősfiú visszatol a szobámba, és látva őrült jókedvemet, megfogadja, hogy ő is kipróbálja ezt a
tuti anyagot.

Megint csőerdő áll ki belőlem.

A bal karomon a seb felett egy csövön magamnak adagolom kétóránként az antibiotikumot, a seb
alján egy másik dréncsőből jön ki a trutyi, a jobb karomon egy harmadik csövön keresztül kapom az
augmentint és a fájdalomcsillapítókat.

Az első három nap nyugisan telt el. Még orvos sem látott. A negyedik reggel egy fiatal srác félig
kinyitotta az ajtót és beszólt, hogy „Jól van?”

84
Intettem, hogy igen. Most kezdjek bele? Az ágyamon nincs lázlap, állítólag személyiségi jogi okok
miatt. A sebemen gipszkötés, úgysem látni semmit, a kórelőzményt, a diagnózist, és a terápiát nem
ismeri, minek nehezítsük egymás életét.

Később kiderült, hogy ez volt a vizit.

Szombaton még nem kötöztek, vasárnap ugye nincs kötözés, hétfőn első kötözés. Kérdezem a
nővérkét, hogy nagyon bonyolult lenne, ha a kötözésen egy orvos is jelen lenne, mert hogy ugye
akkor lehet csak látni a sebet?

Mondja, ez nem az ő dolga. Az igaz.

Egyenlőre nincs is kezelőorvosom, mert mind a két orvos szabadságon van, akik műtöttek, át meg
nem igen akar venni senki.

Mivel nincsenek betegtársaim, így figyelmem a nővérek és a fivérek felé fordul.

Miklós fivér tiszaeszlári születésű. Ismeri az egész szomorú históriát. Gyerekkorában árvizek után
mázsaszámra fogták, a nemritkán tízkilós pontyokat. Na ennek is vége a cián ügy óta – mondja.

30 évig volt mentős Nyíregyházán, és a környéken.

Aztán feljött Pestre. A lenti házát árulja, de a kutyának sem kell. A Jánosban lakik a nővérszálláson.
Vett egy romos házikót Budakeszin, azt szeretné lakhatóvá tenni.

A nővérek igen kedvesek és figyelmesek, de hiába minden, ha maga a rendszer nem működik. Ha a
takarítás nem terjed ki, illetve be az ágyak alá, és portörlésre, csak a szemetes ürítésére, de azt a
szemetest a szeptikus osztályon száz éve nem mosta le senki. Régi kacsákat nekem kell kitenni az
ágyak alól a folyosóra, a szekrényem nem zárható. A vaj szétkenve a kenyéren nem is látszik, olyan
kevés, a tea ihatatlan lötty, WC papír nincs, a WC-én fél napig nem mossa fel senki a körbehugyozott
kagylót, a mázsás fém liftajtót percenként csapják be éjszakánként is, olyan robajjal, hogy a holtak is
felébrednek. Minden, ami csak található, más, - megszüntetett, vagy külföldi - kórházaktól levetett
holmi, a lópokrócom még az első világháborúból való, lehet hogy a nagyapám is takaródzott vele.

10 nap alatt egyszer ágyaztak. Végig a fertőtlenítőtől és vértől piros ágyban feküdtem. Ha
veszekedtem volna, áthúzták volna, de nem volt kedvem hozzá.

Egy hét múlva jött meg a baktérium tenyészetem, akkor derült ki, hogy egy hete félrekezelnek az
augmentinnel, mert erre a törzsre más gyógyszer kell.

Ekkor kaptam egy másik antibiotikumot, és közölték, hogy szerezzek hozzá normaflort, mert a dalacit
kiöli a bélflórát. Egy hétig szedtem a dalacitot a normaflorral együtt, amikor egy patikustól véletlenül
megtudtam, hogy 3 óra különbséggel kell bevenni, mert így az antibiotikum nem a betegségemet
gyilkolja, hanem a normaflort, és akkor egyrészt fölöslegesen szedem a gyógyszereket, másrészt
sohasem fogok meggyógyulni.

Az ötödik nap végre átvett Ferencz Főorvos Úr. Sőt, eljött a kötözésre is. Én már nagyon boldog
voltam, mert egy fél napja nem folyt ki semmi trutyi a sebből.

85
Na a kötés levételekor az is kiderült, hogy miért nem. A cső ugyanis eldugult egy alvadt vér darabtól.
Így viszont megint kinőtt a piros pukli a régi helyén. A doki habozás nélkül kivágta a seb közepén lévő
varratokat, kézzel szétfeszítette az épphogy beforrt sebet, és kinyomta abból az összegyülemlett
gennyet, majd átmosták az egészet a csőrendszer segítségével. Láttam a sebem alján, a húsomban
szabadon futó elvezető csövet.

Ezt a hírt még a hazai rántott csirke, friss foszlós fehér kenyér és kovászos uborka triásza is nehezen
tudta enyhíteni.

Stílusosan elolvastam Szakály Ferenc Mohács könyvét.

Fürdetés szivaccsal, fenéktörlés, fogmosás, fésülködés, beretválkozás balkézzel.

A legnagyobb feltűnést a János parkjában okoztam, a copfommal, begipszelt kezemmel, pszorjázisos

lábammal, ohne oben, piros alsógatyában, egyik karomon kanüllel, a másik kezemben a trutyis –
véres zacskóval, amint a dísz eperfáról falatozom. Többen azt hitték, filmforgatás van.

A vége felé már kiszökdöstem a kórházból, haverokhoz bulira, haza egy kis pihenésre. Ott hagytam a
névkártyámat a kisasztalomon, a mobilszámommal együtt, de a kutyának sem hiányoztam.

A tizenegyedik napon elérkezett a szabadulás. Még ittam egy krém kapuccsinót, aztán úgy mentem
el, hogy hátra sem néztem.

Ott hagytam a spéci függönyömet is.

Másnap már fekete autóban száguldottam a napfény, tengerpart, fűszerillat felé, Dalmáciába.

Vir, tengerpart, 2011. 07. 23

86
 Gerecse

(Előszó)

Huszonöt éve járjuk a Gerecsét. Azt akartam írni, hogy huszonöt éve csavargunk a Gerecsében, de ez
nem teljesen igaz. A csavargás nem tűr tervezést, mi pedig jórészt megterveztük útjainkat.

A kirándulás sem lenne megfelelő szó a mi kapcsolatunkra a Gerecsével, mert a kirándulás joviálisabb
dolog annál, amit mi művelünk negyed százada kedvenc dombjaink között.

Nem a jelölt turista útvonalakat járjuk végig profi felszereléssel, túrabakancsban, hanem toronyiránt
megyünk falutól tanyáig, pusztától menedékházig.

Napra huszonöt évvel ezelőtt jegyeztük el magunkat az ország egyik legkevésbé ismert dombságával.
Hegységet mégsem írhatok, hiszen legmagasabb pontja (a Nagy Gerecse is alig haladja meg a 600
métert.

Az egész úgy kezdődött, hogy a Feri elhatározta, hazasétál erdőn – mezőn keresztül a szülőfalujáig,
Dunaalmásig.

Márpedig, ha az ember húz egy vonalat a Városmajor és Dunaalmás között, akkor az a Gerecsén
keresztül vezet.

Eredetileg csak a Gyurit hívta, de aztán én is bekunyeráltam magam a csapatba.

A Moszkva téren volt a találkozó, azon a bizonyos júniusi napon, 1987 –ben. Busszal mentünk ki
Nagykovácsiba. Feri vadonatúj lengyel hátizsákkal jelent meg. Még az a régi vágású, khaki színű
vászon hátizsák, egyszerű vállpántokkal.

Hanem a tartalma az emberes volt. Úgy kidagadt a szalonnáktól, kolbászoktól, kenyértől, paprikától,
miegymástól, mint egy tiroli hegyivadász bornyúja.

A végállomáson fiatalos lendülettel ugrottunk le a busz hátsó lépcsőjéről. Feri hátizsákja ott szakadt
le. Szerencsére hozott magával varró készletet is.

A sárga úton indultunk el, a körtés mellett. Dél tájban futottunk be Perbál - ra. Ott ittunk valami
hűsítőt a presszóban, holland motorosokkal beszélgettünk, és egy teniszedző barátunkkal
találkoztunk.

Nyakastető, Anyácsapuszta és Somodorpuszta érintésével kora este értük el a Somodor és Szomor

közötti horgásztavat. Esőre állt az idő, így befészkeltük magunkat egy lábakon álló, horgásztanyának
kinevezett kiszuperált vagon alá. Jól tettük, mert hamarosan esni kezdett. A szúnyogok ennek
ellenére nem nyugodtak, és Feri már ötkor bekapcsolta tranzisztoros világvevő készülékét, így nagy
alvásról nem beszélhettünk. Hiába, már erősen fújt a rendszerváltás szele, és fontosak voltak a
híradások. Tán a vasárnapi krónika szólt.

Másnap Szomor, majd a Szomor és Gyermely közötti kis domb voltak úti állomásaink. A dombtető
azóta is az egyik kedvenc helyem a kereszttel és az öreg, hajlott akácfával. Körös körül a Gerecse
dombjai.

87
Lesétáltunk Gyermőre, és onnan a Góré hegy megkerülésével a szőlőhegyre mentünk. Nem minden
hátsó gondolat nélkül. Arra vannak a pincék. Szóval ez az a distinkció, ami megkülönbözteti a járást a
kirándulástól is meg a csavargástól is. A turistaútról letértünk, de nem cél nélkül.

Egy idős, vak ember pincéjébe vetett a sors. Körbevezetett a szőlőjében, minden sornál megállt, és
megmondta a szőlőfajta nevét. Pedig nem volt egyszerű, mert volt vagy 25 sor szőlője, és ahány sor,
annyi fajta.

Aztán egyenesen a mélyhűtőből elővett kolbásszal kínált. Majd kivásta a fogunkat. De kellett enni a
savas borokhoz, amit igen jó szívvel kínált.

Következő állomáshelyünk Gyarmatpuszta volt. Az ördöglovas, által épített romantikus stílusú

kápolna mellett pihentünk meg. A lovát is a templom mellé temettette el. A templom berendezése
többek között velencei barokk faragott padokból, és carrarai márvány szenteltvíztartóból áll. Isten
háza ugyan zárva volt, de mi leheveredtünk az árnyékába. Mellettünk húzódott az egykori kastély
parkjának kőfala. A kastély akkoriban párt és kormány vadász rezidencia volt. Bennünk forrt a bor, és
a rendszerváltás előszele, így aztán nem csoda, hogy a társaság hivatalos anarchistája, Gyuri el kezdte
bontani a fal köveit.

Átsétáltunk a kicsinyke falun, és én besétáltam a kastély parkjába a nyitott kapun. Az őr, aki ott lakott
a melléképületben, a gyerekét tologatta egy kis játék Moszkvicsban.

Mikor meglátott, úgy elképedt, hogy a Moszkvicsot szélsebesen maga előtt tolva rohant felém, és úgy
zavart ki. Lehet, hogy éppen Czinege elvtárs vadászott arrafele.

A délutáni forróságban érkeztünk meg a pacalos melletti kis duzzasztott tóhoz. Ott megfürödtünk, és
én búcsút vettem a fiúktól, és visszasétáltam a buszhoz, mert hétfőn reggel dolgoznom kellett.

A fiúk a Télizöldesben aludtak, majd a Nagy Gerecse érintésével néhány nap alatt el is érték
úticéljukat.

Ettől kezdve a mai napig szombatonként irány a Gerecse! Reggelente találkozó a majori templomnál,
és száguldás a zsámbéki lángososhoz. Onnan pedig a szélrózsa minden irányában bejártuk a
hegyeinket. Ahogy mi hívjuk: satírozunk.

Időközben Dáviddal és Balázzsal bővült a csapat.

Nincs ember rajtunk kívül, aki olyan alaposan bejárta ezt a tájat, mint mi. Nem turistaként vagyunk a
Gerecsében. Otthon vagyunk. Miénk ott a táj.

Ismerjük a héregi református lelkészt, a Pisznicze Tetőn költő kerecsen sólymok őrét, borászokat,
juhászokat, méhészeket, mészégetőket, szénégetőket, halászokat, gazdálkodókat, polgármestereket,
a gerecsei embereket. Magyarokat, svábokat, tótokat.

Vannak helyeink, rétjeink, tavaink, fáink, erdeink, szikláink, barlangjaink, medvehagyma rétünk,
vadrózsánk, cseresznyefánk, diófáink, sőt még szőlőnk is van. Anélkül, hogy telekkönyvezve lenne a
nevünkre.

Buda, 2012. június 21.

88
 Dél Erdélyi utazás

1. nap

Időnként el kell mennem Erdélybe. Most megint idő van.

Semmi komolyabb terv nincs a fejemben, utoljára észak-erdélyi körutat tettünk, így délre indulunk.

Mivel nincs terv, szállásfoglalás sincs. Csak úgy meglódulunk délre. Utálatosak ezek az autópályák, de
most jól jött az M5-ös Szegedig. Mielőtt letértem volna Szegednél, megfordult a fejemben, hogy ezzel
a lendülettel akár Konstantinápolyig is el lehet jutni egy-két nap alatt. Jó dolog, ha az ember legalább
a gondolatainak szabadságot adhat.

De inkább a Bánátot választottam. Szegedről a nemrég megnyitott kiszombori határátkelőhely felé

vettük utunkat.

Kiszombor még ideát van, nem tudni, mi oknál fogva, hiszen ha Csanád és Nagyszentmiklós románná
lehetett, akkor valószínűleg Kiszombornál sem sokon múlott az ügy.

Az országútról látszik a tudor stílusú Rónay kastély, és a templom tornya. Az omladozó kastély falán
fekete márványtábla hirdeti, hogy azt 2000-ben a Millenium évében felújították. Kérdezem a falu
főterén bringázó srácokat, miből állt a felújítás? Mondják: fölrakták azt a táblát.

A kastély a falu főterén áll, szemben vele a katolikus templom, mely mellett egy csodálatos XIII.
századi román stílusú rotunda, keresztelő kerektemplom áll. Vigyázat, a román stílust össze ne
keverjük Trianonnal!

Nagyon szeretem a kora középkori kerektemplomokat, mindig is izgatott, hogy mi volt a szerepük a
nemzetségi monostorok mellett. Ják, Bény és Öskü jutnak hirtelen eszembe. Itt nyilvánvalóan az
egykori Marosvár (a régi török-bolgár erősség, a marosi só szállítás kapuja, Csanád vezér székhelye,
Gellért püspök és Kun László temetkezési helye) közelsége a meghatározó.

Kissé leegyszerűsítő az a nézet mely szerint kizárólag Géza fejedelem és Szent István műve volt a
kereszténység felvétele. Valójában már a X. században jelentős lépések történtek egyes törzsi
vezérek részéről a kereszténység felvétele irányában. Ezek a lépések azonban a bizánci ortodox
egyház felé történtek, és Szent István velük ellentétben a nyugati kereszténység előtt nyitotta meg az
utat. Ajtony vezér is Bizáncban keresztelkedett meg, és székhelye, Marosvár körül megkezdte a keleti
egyház kiépítését. Erre utal az oroszlámosi és a hodos-bodrogi monostorok, a csanádi egyház és a
kiszombori kerektemplom felépítése is. Ezek most három ország: Magyarország, Szerbia és Románia
területén fekszenek.

A főtéren egy 1896-ba épített milleniumi emlékoszlop áll, rajta mindenkinek a neve, aki csak élt és
létezett akkoriban: király, miniszterelnök, főispán, püspök, plébános, jegyző – csak az istenadta nép
maradt megint le róla.

A határ ugyan sokkal nyitottabb, mint a rendszerváltás előtt, de még mindig igen nehezen átjárható.
Lehet, hogy Románia is az Unió tagja, de mégis az az érzésem, hogy egy kicsit most hagyjuk el
Európát. Persze nem kulturális, hanem politikai értelemben.

89
Romániában nem nagyon van autópálya, így autópálya díjat sem szedhetnek, de kitalálták helyette a
kötelező úthasználati díjat. Ha nem veszel, szigorúan megbüntetnek, de két nap is bele tellett, mire
kaptunk valahol. Különben szíves-örömest fizettem, mert melengette a szívemet a tudat, hogy én is
hozzájárulok néhány fillérrel a gidres-gödrös székelyföldi utak befoltozásához. Merthogy egészen
bizonyos vagyok benne, hogy ezeknek az úthasználati díjaknak igen jelentős része erre fordítódik.

Csanádon az első change felirattal ellátott magazin mixtbe betértem, és igen jól esett, hogy román
dadogásomra magyarul hangzott a válasz. Beváltottuk a beváltani valót, és meg sem álltunk Szent
Gellért csanádi templomáig. A vértanú püspöknek, kinek a róla elnevezett Gellért hegyen igencsak
elláttuk a baját, itt nyugszik,– no nem a teste - mert azt a törökök kihányták – de legalábbis a
szarkofágja. Az egykori várnak ma már nyoma sincs, de pontosan érezni a helyét a dombból, az
útkanyarulatból, és a Maros közelségéből. Hatalmas területet uralt, valaha ez a vár, nem csak Csanád
vármegyét, hanem az egész csanádi püspökséget, a későbbi temesi bánságot, beleértve Temes, Keve,
Haram, a későbbi Torontál és Krassó-Szörény vármegyéket. Ki gondol ma már erre, amikor egy
kígyózó kocsisorral együtt átrobog egy Cenad nevű helységen. Már erősen szürküllik, de kimegyünk a
Maros partra, az egykori révhez. Olyannyira nem használják, hogy már csak földút vezet oda. A
közelben még látszanak az 1944-ben felrobbantott híd pillérei. A folyó csendesen, méltóságteljesen
hömpölyög. Egy-egy vadkacsa úszik lefelé a vízen, szárnya alá dugott fejjel. Ez a legbiztonságosabb
éjjeli szállás. Elképzelem a sószállító uszályokat, melyek 2000 év óta vitték itt lefelé nehéz terhüket a
Tiszáig, és onnan le tovább a Dunára, a Római Birodalomba, Bizáncba, majd a bolgárok földjére.

Szerencsére nem kapunk szobát a zajos útszéli motelben, így tovább Nagyszentmiklósra.

Ott több szerencsével járunk, a szállás is, a vacsora is csillagos ötös. Mész öt kilométert a határ után,
és mindjárt egészen mások az ízek. Az a csorba az tényleg más, mint egy sima leves. Akár pacal
(burta), akár marha (vaca), akár kiszela (tejfölös, tárkonyos, savanyú). És az asztalon kicsi méregerős
sötétzöld hegyes paprikák, csuporban tejföl (smetana). A csirkepaprikás piros, de mégis egészen más
a szaft íze, mint nálunk. Na és persze köretnek sült szalonnás, juhtúrós puliszka (mamaliga cu
brindza). Jólesik a jéghideg csapolt Ursus brune. Mint ahogy az egész úton végig, már itt is rendkívül
kedvesek az emberek, legyenek magyarok, románok, vagy szerbek.

Második nap.

Reggel visszamentünk Csanádra, abban bíztam, hogy a világosban megtalálom Ajtony várának
nyomait. Azt ugyan nem találtam meg, de meglátogattunk egy frissen épített román ortodox
kolostort. Utunk során még több tucat ilyen egyházi építményt láttunk. Ezek mind archaizáló
neobizánci stílusban épülnek, úgyhogy ha ötven év múlva Erdélybe téved egy turista, egészen
nyilvánvaló lesz számára, hogy ez mind ősi román föld.

Délelőtt séta Sinnicolu Mare-ban. Ha nem is tudnék róla, akkor is szembeötlő, a négynyelvűség. Az
első asszony, akit megszólítok, jól beszél magyarul, de amikor érdeklődöm, hogy kiféle-miféle, a
kezével jelképesen négybe vágja magát, mondván, magyar – szerb – román - sváb keverék.

A katolikus templomban rengeteg német és magyar nyelvű emlék. Ott tudom meg, hogy itt született
Révai Miklós, a kitűnő nyelvész.

A szerb ortodox templom cirill betűkkel hirdeti Isten dicsőségét, a román unitus székesegyházban
forró a levegő a sok száz égő gyertyától.

90
A városban is hőség van. Delet harangoznak. Tipikus alvó, alföldi, mezővárosi a hangulat. A Bartók
emlékház - az egykori Nákó kastély - zárva. Előtte a legszebb, giccses neoszecessziós fajansz szökőkút,
amit valaha életemben láttam. A katolikus templom előtt oly mértékben összegubancolódtak az
elektromos vezetékek a póznán, mint a damil a horgászboton egy szerencsétlen bedobás után.

A neogótikus egykori evangélikus templomban egy román kisegyház - valószínűleg a pünkösdista –

tartja istentiszteletét. A nyitott templomkapun belesünk, ők beinvitálnak és mintegy a szertartás
részeseivé válunk. Öt idős román fejkendős asszonynak magyarázza az igét a nyilvánvalóan laikus
lelkipásztor. Anélkül, hogy értenék románul, világos, hogy mi váltunk az igehirdetés példázatává.
Valami olyasmiről beszél, hogy lehetünk bármilyen vallásúak vagy anyanyelvűek, Krisztus egy és
ugyanaz. A fejkendős nénik összebújnak, sugdolóznak, és rendkívül izgatottak a jelenlétünktől.
Magam elé képzelem a régi Német Nagyszentmiklóst, amint a tisztes lutheránus sváb polgárok
minden vasárnap megtöltik ezt a templomot.

A városból kifelé menet véletlenül bukkanunk rá a régi német temetőre, benne több száz hófehér
márványsír fekete betűkkel és az elhunytakat ábrázoló domború porcelán fényképekkel. Hársfa sor
vezet egy mokány kis temetőkápolnához, mögötte a Nákó család golgotát idéző idéző
mauzóleumával. A temető falán túl a Bánát végtelen rónái. Közvetlen előttünk mocsaras, hínáros,
békanyálas láp. A távolban marhagulyák. Beleborzongtam, hogy ez a puszta fölfele a Hortobágyig,
lefele az Al-Dunáig ér. Ez volt a mi őseink természetes közege, ez a vizenyős, tölgyerdőkkel tarkított
hatalmas legelő. Ide jöttek előttünk a szkíták, a szarmaták, a jazigok és a hunok. Tőlük tanulták el a
keleti germánok az ázsiai lovas nomád életet. Ezek voltak az avar puszták. Minden ázsiai elődünknek
és nekünk is itt voltak a fejedelmi szállásaink. Attilát valahol a közelben temették el, néhány óra
járásra van Pusztaszer, és itt temették el talpig aranyban azt a vezért, aki legyen akár avar, akár török-
bolgár vagy magyar, de mindenképpen a mi keleti eredetünket szimbolizálja. A nagyszentmiklósi
kincs Bécsben árválkodik még mindig. Annak idején a Habsburgok vitték magukkal, Trianon után
visszakértük, de a románok is követelték maguknak, mondván, hogy „román” területen ásták ki. Így
aztán az osztrák sógorok széttárják a kezüket, és nem adják oda egyikünknek sem.

Ez a terület mindig is rendelkezett egyfajta önállósággal akár Ajtony országaként, Csanádi

Püspökségként, Temesi Bánságként, Szerb Vajdaságként, vagy romániai Bánátként. A mai román
összetett címert a moldvai, havasalföldi a dobrudzsai, az erdélyi és a partiumi címerek mellett a Bánát
címere is alkotja.

A Bánátból ugyan látni Erdély kapuját, a Zarándi hegységet, de a Bánát nem Erdély.

A Bánát és a Bácska – más néven Vajdaság – egy és ugyanaz. Ez a terület tartozott a leghosszabb ideig
a török hódoltsághoz. Amikor 1715-ben Savoyai Eugen kiverte a törököt, az egész terület egy nagy
lakatlan mocsár volt. Gőzerővel indult meg az új honfoglalás. Olyan volt ez kicsiben, mint Amerika
felfedezése, mint a Vadnyugat betörése, vagy mint Oroszországban a Szűzföld meghódítása. Jöttek a
katolikus svábok és horvátok, az evangelikus tótok, az unitus ruszinok, az ortodox szerbek és
románok, a református magyarok, a bolgárok az örmények, a zsidók és a cigányok. A világ egyik
legkevertebb lakossága gyűlt itt össze. Azt nem állítom, hogy mindig békében éltek, de mégiscsak
közös erővel építették fel Európa egyik éléskamráját. A napóleoni háborúk idején bánáti búzából
sütötték az osztrák-magyar seregek kenyerét. Most is, már az asztalra kitett hófehér, foszlós
kenyérről is tudni lehet, hogy nem Erdélyben, hanem a Bánátban járunk. Olyan gazdag fekete föld ez,
hogy 1918-ban a megszálló francia hadsereg szenegáli néger egységeket kellett a bevonuló szerb és

91
román katonaság vonalai közé vezényeljen, mert a két kisantant hatalom majdnem összeháborúzott
egymással a vidék birtoklásáért.

Egykoron sváb falvakon utazunk át, gazdag porták sorakoznak egymás mellett, szélesek az utcák, és
örömmel látom, hogy a mai román gazdáik is megbecsülik, és rendben tartják ezeket a házakat. Itt-ott
ugyan megjelennek az új, rikító harsány színek: narancssárga, citromsárga, almazöld, tűzpiros és
vakító lila, de általában nem bontanak. Bárcsak odahaza is ennyi szép régi ház lenne faluhelyen, mint
erre felé. Svábok persze már csak mutatóba akadnak. Egy tolókocsis öreggel beszélgettem, és igen
nehezen értettem meg archaikus nyelvezetét.

A pusztáról német nyelven író poéta szülőfaluját, Csatádot ugyan Lenauheimnek nevezik, de ezzel ki
is merült a falu sváb jellege. A porták még mindig a régi osztrák katonai-mérnöki sakktáblaszerűen
felparcellázott telkeken állnak, de azóta újabb honfoglalás volt erre, és ma már románok laknak a
házakban. A svábokat részben megölték a háború után, részben elmenekültek, vagy deportálták őket,
a maradék meg a nyolcvanas években szaladt ki fejpénz ellenében a Bundesrepublikba.

A faluban haláleset történt a napokban, a templom előtt egy nap fakította világosszürke gyászlobogó
szomorkodott, alatta egy kis táblán krétával a felírás: Tejcian Pavel 53 ani (jare). Ez az utolsó pillanat,
amikor Babilonban még az akkád mellett sumérul is beróják a szavakat a cseréptáblákba. A falu
közepén Lenau szobor 1902-ből és a költő szülőházában emlékmúzeum. Lenau csodás jelenség.
Német nyelvű, de sváb-magyar poéta. Minden útikönyv bajban van nemzetiségének
meghatározásakor, általában osztrák költőnek titulálják, de valójában ő az egyetlen bánáti sváb költő.
Petőfi lelkesedésével ír a pusztáról, minden idegszála ehhez a tájhoz köti.

Temesvár.

Temesvár az egykori Marosvár szerepét vette át, és a XV. században lett az egész Bánság központja és
névadója. A Temes folyó egyik mellékágánál, a Bégánál épült fel. Első fénykorát a Hunyadiak alatt
élte.

Nem kívánok útikönyvet írni, mindenki utána olvashat Temesvár történetének, de arról feltétlenül
meg kell emlékezni, hogy Dózsa Györgyöt, a keresztes sereg – vagy a parasztok vezérét itt ültették
tüzes trónra, és itt kellett megszenesedett testéből enniük alvezéreinek.

A török hódoltság után ismét fontos hely lett a város, a Habsburg birodalom egyik modern végvára
olasz hadimérnökök tervei alapján kiépítve. A hatalmas erődrendszer egy része még ma is áll, szépen
felújítva, benne kávéházakkal és múzeumokkal.

A temesvári románok önmagukat elitnek tartják, és nem is alaptalanul. Ugyan igaz keleti, balkáni
város, de mégis minden ízében európai. Három- négyemeletes eklektikus, szecessziós bérpaloták,
villamos, pörgő nagyvárosi élet. A belváros ódon és barokk. A főtéren hibátlan jazz zenekar Beatles
feldolgozást játszik. Körben a kávéházak teraszain jéghideg műpárát fújnak a gépek a hőségtől
fuldokló turistákra.

A püspöki székesegyházban keresztelték egykor ükapámat, Jancsó Pált. Apja is, ő is K.u.K. katonatiszt
volt. Ő maga 1859-ben Mántua ostrománál kapott súlyos, lőtt sebet, amitől élete végéig szenvedett.

Két nagy zsinagóga is van a városban, a neológ lépcsőjén fiatal koldusfiú alszik.

92
A város tele van terekkel és parkokkal. A Piata Victoriei tér egyik végét az Operaház, a másik végét a
hatalmas neobizánci székesegyház uralja. Középen ápolt virágos parkok folyamatosan locsolt
pázsittal, kávéházak, hömpölygő tömeg, és perec, perec, perec. Ezt a nagyon ízletes friss finomságot
cukorspárgával kötik össze, ha többet veszel belőle. És mindig, mindenki többet vesz belőle, részben
mert finom, részben mert olcsó, és részben mert többféle van belőle. Sós, szezámmagos, mákos és
gombás. És semmi köze a Művész mozi gumiszerű, puha nyúlós izéjéhez, hanem friss ropogós és üde.
És akkor még keveset mondtam, pedig én nem vagyok perec-párti.

A székesegyház előtt puccos autó bemutatót találunk. Több mint ötven Lamborghini, Bugatti, Bentley
és egyéb csodamasina páváskodott a templom előtt. Ahogy mondani szokták, alsó hangon is legalább
5 milliárd forintnyi érték. Amikor közelebb értünk, akkor jöttem rá, hogy a temesvári maffiafőnök
gyerekének a keresztelője zajlik. Kusturica filmjeiből ismert figurák tucatjai tolongtak a kocsipark
körül. A főhős, a maffia keresztapja, Pasolini és Taviani gnómjaira emlékeztető törpe, boldogan
tartotta az ég felé gyermekét, és öblös hangon énekelt egy román - cigány dalt. Hollywoodi stílusban
kifestett felesége tollas kalpagjával, három lépcsővel lejjebb állt mellette, de ura így is csak a derekáig
ért.

Körülnéztem. Ameddig a szem ellátott, maffiózók, olajozott hajú zsúrfiúk és bérgyilkosok hada.
Láttam magam előtt azokat a fiatal lányokat és fiúkat, akiket elraboltak, és prostitúcióra
kényszerítettek nyugat-Európában, azokat, akik nekik lopnak Madridban, Rómában és Londonban,
azokat, akik megnyomorítva, vagy kisgyermekkel a karjukon koldulnak nekik szerte a világon, azokat,
akiket az általuk csempészett fegyverekkel öltek meg, és azokat, akik az általuk szállított drogok
áldozatai. Temesvár rendőrsége kivonult a nagy eseményre, de nem azért, hogy letartóztassa őket,
hanem azért, hogy leállítsák a városi forgalmat, amikor ők csodaautóikkal, csikorgó gumikkal
elszáguldanak a ceremónia végén. Láttam a szent életű, szakállas, kontyos, fekete tógás pópákat, akik
a bazilikában megkeresztelték a gyermeket, és elfogadták a maffiózók pénzét. A fél város döbbenten
állt a téren, és elképedve nézték ezt a szemérmetlen, hivalkodó pompát, ezt az arcátlan kivagyiságot.
És megint csak rá kellett jönnöm, hogy a világ soha nem fog megváltozni.

A várost a Béga egyik gyönyörű, szép, régi hídján keresztül hagytuk el. A híd közepén megálltunk,
néztük a többi hidat, melyek a Szajna hídjaira emlékeztetnek és a hajókból kialakított éttermeket,
melyekről vidám turisták csicsergése hallatszott fel. Én szépapámra, Johannovics Pálra gondoltam, aki
a napóleoni háborúk idején a Bégán szállította uszályokkal a búzát Ferenc császár hadseregének, és
ezért nemességet kapott a császártól.

Kelet felé mentünk, egészen a Bánát széléig, Buziásfürdőre, amit már a rómaiak is ismertek, és Deák
Ferenc kedvenc fürdője volt.

Szállást is, éttermet is nehezen találtunk, minden tele volt, pedig Buziásfürdő ma már csak halovány
árnyéka egykori önmagának. Majdnem két kilométer hosszúságú, fából ácsolt, díszes faragású fedett
sétáló pavilonok kötik össze a csodálatos ősparkban álló fürdőépületeket. Minden elhanyagolt,
minden romlik, omlik, és dől össze. De mi találtunk egy ötvenes évekbeli utasszállító repülőgépből
kialakított kerthelyiséges vendéglőt, ahol a dizájn ellenére csodálatos volt a mititei (mics, avagy
erdélyi scsevapcsicsa), a sültkolbász, az aquadella és a csapolt sör. De a „zene”, az mindenhol
dübörög.

Buda, 2011. Augusztus

93
 Igazmondó Végh Tamás

A cím lopott. Egy másik halott barátomtól, Antal Szilvesztertől, akit halála akadályozott meg abban,
hogy ezzel a címmel megírja Tamás történetét. Bár az is lehet, hogy megírta.

Tamást 1966 nyarán láttam meg először, Agárdon.

Két másik hosszú hajú székesfehérvári haverjával bödönöltek a strandon, Kenyővel és Nyekával.

Két évvel volt idősebb nálam, és ez akkor sokat számított, mert én 14 voltam, ő meg 16.

A vízirendőrök levágatták a hajamat, és ezek a fiúk odahívtak magukhoz, hogy mi történt?

Egyből hős lettem, és rólam beszéltek a jasszok a strandon.

94
Később Tamás elmesélte, hogy ő is méregetett engem, a velencei Lido étterem teraszán, arra
gondolván, mit keres egy ilyen kisfiú késő este egy zenés szórakozó helyen?

Nem tudhatta, hogy a nagyszüleimmel voltam, akik este tízkor már az igazak álmát aludták, és
fogalmuk sem volt arról, hogy nem vagyok otthon.

A következő nyáron lettünk barátok. Szemző Gabival ültem a vasútállomáson, hátunkat az épületnek
támasztottuk, és a sóder kavicsait dobáltuk, látszólag unottan, mint az igazi hippyk. A strandon
dolgoztunk a nyári szünetben diákként. Én feketére sültem a napon mentőcsónakosként, arany szőke
volt a szünetben megnövesztett hajam. Gábor hófehér volt mellettem, mert ő jegyszedő volt és egész
nap hosszú ujjú köpenyben kellett ülnie az árnyékos bejáratnál. Én majd ki csattantam, mert a
nagymamám Ákossal, az unokatestvéremmel minden nap háromfogásos ebédet küldött le nekem a
strandra, egy három részes ételhordóban, Gábor pedig csont sovány volt, mert neki senki sem küldött
kaját, a pénzét meg másra költötte. Különben is nyúzott volt, mert míg én puha ágyban aludtam, ő a
G 6 -os számú egy négyzetméteres kabinunkban gubbasztott éjszakánként.

Tamás szó nélkül odaült mellénk, és ő is dobálni kezdte a kavicsokat.

Hófehér lewis farmerben volt, és egy pólóban, aminek a hátára az volt nyomtatva: I am frustrated,
inhibited, and no one understands me.

Felemelő pillanat volt.

Attól kezdve sülve főve együtt voltunk.

Nappal a strandon, este vagy a Nádfedeles, vagy a Csutora vagy a Napsugár étterem teraszán. Mind a
háromban fehérvári beat zenekar játszott. A legjobb a Lui-ék zenekara volt a Nádfedelesben. Spencer
Davis-eket, Beach Boys-okat, és Stones-okat játszottak. De átmehettünk a Cápába, vagy a Lidóba
Velencére, ott sem csalatkoztunk.

Hatalmas haveri kör volt a strandon. Vagy száz ember. Főhapsi, Setét Lajos, Kenyő, Nyeka, Kohuth
Tibi, Peter és Gordon, csajok: Both Zsuzsa, Magyari Mari a barátnőjével, Sun, és sokan mások,
akiknek sajnos már nem emlékszem a nevére, csak az arcára, a hangjára.

Volt egy srác, akinek a szülei Agárdról disszidáltak 56-ban, és Londonban éltek. Minden nyáron
hazajöttek nyaralni. A fiú - nevére már nem emlékszem - magas, vörös hajú srác volt, és elhódította
tőlem a Both Zsuzsát - minden nyáron hozott magával egy elemes lemez játszót, és a strandon egész
nap azon hallgattuk a legfrissebb angol top twenty slágereket. Honeycombs, Searchers, Beatles,
Manfred Mann...

A G 6-os kabinunk valóságos éjjeli menedékhely volt, éjszakánként hárman - négyen próbáltak meg
ott aludni ülve, állva, földre tekeredve.

Tamásnak kicsit hullámos, félhosszú barna haja volt, nagy pajesza, kackiás bajusza, csillogó, meleg
kék szemei, és folyton mosolygott.

Mivel idősebb volt, ezért komolyabb sikerei voltak a nőknél, mint nekünk, és rettenetesen irigyeltük
ezért. Ma már persze szkeptikusabb vagyok a triumfálási történeteivel szemben, mert míg nekem
szinte semmi sem sikerült, addig neki minden.

95
Később felköltözött Pestre, a Nagyfuvaros utcába, az édesanyjához, attól kezdve egész évben együtt
bandáztunk.

Igazi nagy lejmos volt, de kedvesen csinálta.

A szerelmem édesapjának volt egy uszoda bérlete, amelyik a város mindegyik strandjára érvényes
volt egész évben. Azzal jártunk a Lukácsba és a Palára. Egyszer, nyár közepén kölcsön kérte. Attól
kezdve eltűnt. Bérletestől.

Egy hét múlva párommal bemásztunk a Palatinusra, hát kit látunk elégedetten sütkérezni a füvön?
Tamást a boldog bérlet tulajdonost. Úgy kellett tőle elkobozni.

Más alkalommal az egyetlen fürdőnadrágomat kérte kölcsön. Jó két hét múlva futottunk vele össze
véletlenül a Felszabadulás téren. Nem volt kegyelem, a Párizsi udvarban le kellett vetkőzzön, és oda
kellett adja. Mert rajta volt.

A bátyja, Gyuri a teljes ellentéte volt. Tamás volt a megbízhatatlan, link, Gyuri a jó tanuló, szorgalmas,
engedelmes fiú. Olyanok voltak ők ketten, mint az Édentől Keletre című Steinbeck regény hősei.

Egyszer egy péntek délután megvárt a Szinyei Merse gimnázium előtt, sohse felejtem el, ahogy a
túloldali épületnek támaszkodott, és fél lábon állva hunyorgott a napba. Bizalmasan súgta a fülembe:
Golyókám ! Kurva jó buli lesz este egy havernál, és szereztem kábítószert.

A vége persze az lett, hogy a bulin orvost kellett hozzám hívni, mert szerelmet vallottam a WC
csészének, miközben hánytam bele. Utólag azt gondolom, hogy erős nyugtató tablettákat adhatott
nekem, amire sokat ittam. Otthon mindenesetre nagy botrány volt, a rendőrségnél és a mentőknél is
kerestettek.

Később volt egy holland barátnője, akitől tényleg szerzett marihuánát, és adott nekem is. Az már egy
kicsit jobb élmény volt. Bár a lábam leégettem a kis villanykályhával, ami az ágyam végében volt.

Tamás szeretett olvasni, és jókat olvasott. Szerette a verseket, mint akkoriban mindenki, sőt ő is írt
verseket, mint akkoriban majdnem mindenki. Én is Koncz Gyula is, mások is.

Nem voltak rosszak a versei. A halála után beütöttem a google-ba néhány sort tőle, minden verséről
kiderült, hogy egy erdélyi magyar írónő munkái.

Szeretett levelezni is, barátokkal és csajokkal. Egyszer egy Lívia nevű lánytól megtudtam, hogy a
Tamás szó szerint kimásolt neki szerelmes leveleket egy minta szerelmes levél könyvből, ami nekik is
megvolt.

Egyszer egy zenés bulin, valahol a nyolcadik, vagy hetedik kerületben nagyot akartunk alakítani, és
smároltunk egyet. Akkoriban olvastuk Kerouaq-ot, az Üvöltést, és a Zabhegyezőt, és azt gondoltuk,
ezzel nagyon különlegesek és vadak leszünk. Hát nem tudom mi lett a hatása, csak arra emlékszem,
hogy rettentő bagó szagú volt a szája és nagyon szúrt a borostája.

Egyszer a nagypapájáról mesélt. Kérdeztem tőle, hogy mi volt a foglalkozása? Azt mondta, hogy ő
hajtogatta a pereceket a kenyérgyárban.

96
Egy alkalommal nála aludtam a Nagyfuvaros utcai lakásban. Összeszedtünk lábosokat, és lementünk a
kocsmába csapolt sörért. Otthon az ágyban iszogattuk, cigiztünk is, persze. Én megkérdeztem tőle,
hogy mi van a fehérvári Lady nevű kutyájukkal? De ő addigra már elaludt, csak a hamu potyogott ki a
parkettára eltartott kezéből.

Reggel kelünk fel, ő egyből nyúl egy új cigiért, meghúzza az állott sört a lábosban, és azt mondja: A
Lady? kösz, jól van.

Egyszer az Újpesti kórházban műtötték fityma szűkülettel. Edittel kimentünk meglátogatni. Feküdt az
ágyban, mi kérdeztük hogy van, erre ő szemrebbenés nélkül kitakarta a szeméremtestét, és
aprólékosan megmutatta nekem és Editnek, hogy hol vágtak, és mit vágtak.

Máskor Dános Gyuri lakásán volt buli, és rokiztunk. Ő a Mucival táncolt - együtt jártak. Ő volt a
legjobb táncos, valóságos rongyláb. Sajnos azonban egy túlfűtött pillanatban lerúgta a cipőit, és
zokniban ropta tovább. Nem kellett volna. Éktelenül büdös volt a lába, ráadásul téli buli volt, még
szellőztetni sem lehetett.

Évekkel később én szereztem marihuánát, és viszonoztam régi szívességét. Felmentünk hozzá,

besodortam két cigit, de ő meggondolta magát, és inkább tovább piált. Én barom meg elszívtam mind
a két spanglit. Olyan rosszul lettem, azt hittem ott fogok meghalni. Könyörögtem neki, hogy hívjon
mentőt. Ő persze nem mert, félt, hogy neki is baja lesz. A végén megkérdeztem tőle: Nincs véletlenül
egy jó orvos haverod a házban? Mire ő egy kicsit elgondolkodott, majd boldogan kiáltott fel: De van!
Ilyen haver! És mutatta az öklével. Aztán elmélázott, és így folytatta: Csak nem orvos.

A végén elszaladt mentőt hívni, de akkor meg én szartam be, meztelenül bemásztam a konyhai csap
alá, és magamra engedtem a jéghideg vizet, ettől némileg jobban lettem, felöltöztem,
levánszorogtam és hívtam egy taxit, elvitettem magam a Gegesi Józsihoz, aki nagyszerű haver volt, és
bár szintén nem orvos, de legalább fogorvos. Ő aztán rendbe is rakott friss levegővel sok vízzel, és
pihenéssel.

Tamás közben megérkezett a mentősökkel, még az ágy alatt is engem kerestek. Aztán elrohant a
feleségemhez, aki ajtót nyitott, ő berohant, és hisztérikusan kérdezgette, hogy hol a Golyó, és közben
az ágyak alá is benézett.

Mint oly sok fiatal srácnak akkoriban, a Tamásnak is a legnagyobb tragédiája az volt, hogy behívták
katonának. Mindent elkövetett, hogy ne hívják be, vagy hogy szereljék le. Végül volt egy öngyilkossági
kísérlete, és leszerelték.

Villanyszerelő volt, de nem nagyon dolgozott a szakmájában. Egyszer egy egész nyárra leköltözött az
apósomék akali nyaralójába villanyszerelés címén, azon a nyáron senki nem nyaralt a családból.

A szülei korán elváltak, édesapja már régen meghalt, nem nagyon mesélt róla.

Tamás fiatalon nősült, nem ismertem az első feleségét. Visszaköltözött Fehérvárra, a lakótelepre.
Kislányát a Kinks szám után Viktóriának nevezte el.

Pár év múlva elvált, elvett egy fehérvári rendőrlányt, és felköltöztek a mamája lakásába, aki
időközben meghalt.

97
Tamást egyre ritkábban láttam, én ügyvéd lettem, ő teherautó sofőr, más társaságba kezdtünk járni.

Újból elvált, odaköltözött egy lányhoz, aki a szüleivel élt, és mivel nem volt állása, de ezt nem vallotta
be senkinek, minden reggel elment hazulról, és egész nap moziba járt.

Egyszer még együtt festettük ki a Kozma Balázsék lakását, azt mondta ahhoz is ért, a végén kiderült,
hogy egy ragasztóval glettelt.

Néha még bejött hozzám a Calvin térre, az ügyvédi munkaközösségbe, kölcsönkért kisebb összegeket,
amiket sohasem adott meg, aztán végleg eltűnt az életemből.

Pár éve Kozma Balázs még látta Rákospalotán egy fodrász üzletben, de nem ment oda hozzá, nem
köszönt neki.

Én véletlenül tudtam meg az internetről, hogy már évekkel ezelőtt meghalt. Gégerákja volt. Együtt élt
egy sufniban egy nővel, akinek még a temetésre sem volt pénze.

Azt sem tudom, hogy hol a sírja, és hogy van e egyáltalán.

Bp. 2013. 06 23.

Antal Szilveszter (Szilvi)

Mindig azt gondoltam, hogy a Szilvi sohse fog meghalni. Óriás volt. Tölgyfa. Elnyűhetetlen.

És mégis. Az immunrendszere adta fel.

A Bem rakparton találkoztam vele először. Ott volt az Imóka, talán a Riska, esetleg a Keki is.

Kimentünk Szentendrére a HÉV-el, a Szilvihez.

A mamájával és a húgával élt együtt Izbég fele, a Lenin úton.

98
Hatalmas ember volt, nagy Jimi Hendrix illetve Angela Davis tipusú fekete göndör hajkoronával a
fején. Kicsit görögös, vagy inkább cigányos jellegű külsővel, hatalmas egészséges fogakkal, és állandó
jókedvvel. Olyan volt, mint egy vidám dervis.

A fiúk és a lányok is imádták, barátként, haverként, pasiként egyaránt.

Sokat jártunk fel a Guggerosékhoz (Wehner Tibor) a várba gombfocizni.

A Guggeros faterja híres zongoraművész volt, és ki volt írva a névtáblája mellé a kapura, hogy órákat
ad. Szilvi megkérdezte tőlem, jellegzetes dadogó hangján: Golyókám, nem tudod, milyen órákat árul
a Guggeros faterja?

Sokat sakkoztunk a Svábhegyi Jókai klubban a Kex bulik alatt. Megesett, hogy amíg elfordultam
lelopta egy parasztomat a tábláról.

Nagyon szeretett játszani. Sakk, dominó, kártya, ország - város. Rajta még az Ü betű sem fogott ki:

Üröm növény, Üröm patak, Üröm hegy, Ürmös bor, Üzbegisztán, Ürdüglü Bürdüglü világhírű török
költő.

Golyókám, ne mondd, hogy nem hallottál róla?

Tudta, hogy valóságos lexikont vezetek a beat és rock zenekarokról. Egyszer lelkendezve újságolta:
Golyókám! Vadi új szuper group alakult ! A Nelly Very Better Big Band ! A tagjai: Nelly Very Better
szólógitár, Dave Mason basszus gitár, Dave Masey dob! Én azonnal jegyzeteltem a soha meg nem
alakult zenekar tagjait.

Sokszor elutaztak a szüleim, így nálunk rendszeresen free volt a kégli, és buliztunk is rendesen.

Szilvi állandó tettestárs volt. Imádott órákig aludni a fürdőkádban, közben teljesen kihűlt a víz, és
emberek jöttek mentek, mert a konyhát csak a fürdőszobán keresztül lehetett megközelíteni.

Nem volt pénzünk, és vízbe játszottunk a Scottyval és Koncz Gyulával. Közben a Riasztő disznózsírral
és hóvirág sajttal ehetetlen makarónit főzött. Volt kontra, rekontra, fedák sári. A végén a vesztes
literszámra ivott. Úgy hívtuk egymást: Csap, Slag, Teve...

Éjszakánként kiment a konyhába, főzött egy teát citrompótlóval és szaharinnal, felguggolt egy lila
selyem női alsóban a konyha asztalra, és a fali gáz melegítőn egy villára szúrt száraz kenyér szeletet
pirított, és a gáz fényénél olvasta a Fürge Ujjak egy régebbi számát.

Szilvi nagyon korán nősült, talán neki és a Török Ádámnak lett először gyereke a baráti körben.

Stefanidu Janulát a görög énekes lányt vette feleségül, és Szilveszternek nevezték el gyermeküket.

Hamar elváltak. A gyerek természetesen az anyjához került.

Szilvi mamája egyszerű, jókedvű, de néha perlekedő apró asszony volt, ha nagyon pörölt, a Szilvi
szinte felkapta a levegőbe, és elengedte a füle mellett a szidást.

Apjáról csak hallottunk, azt mesélte befolyásos az öreg, és néha utazgatott vele.

99
Iszonyú jó memóriája volt, több száz telefonszámot tudott fejből. Ez főleg télen volt fontos, mert
mindig fel tudott hívni valakit, akinél lehetett reggelizni, ebédelni, uzsonnázni, piálni, aludni.

Ismerte az összes telefonfülkés trükköt, tudta hol vannak az ingyen is működő készülékek.

Bodola Gyuri mesélte egyszer, hogy a Szilvi egy barátnőjénél lakott, onnan indultak bulizni, Szilvi
elővette a családi ezüstöt és elkezdett számolni: az annyi, mint egy nagy kanál, két kés három villa.

Szilvit hatalmas termete ellenére nem vitték el katonának. Sohasem tudtuk meg, hogy csinálta.

Volt egy barátnője, bizonyos Sáveli nevezetű, a Földmérő és Talajjavító Vállalatnál dolgozott, ő
szerzett a Szilvinek figuráns, pontosabban kútmérő állást. Fúrt artézi kutak vízállását kellett egy
fémszalagos szerkezettel megmérni, aminek a végén volt egy síp, és ha a vízbe ért sípolt. Szilvi egyre
jobban elszemtelenedett, a végén már nem is járt ki a terepre, csak járatta a Népszabadságot, és
olvasta a vízállás jelentéseket.

Sajnos azonban, mint utólag egy ellenőrzésnél kiderült, az egyik kútra már hónapokkal korábban egy
teherautó sódert öntöttek, és a Szilvi azt szorgalmasan tovább "mérte" és jelentette. Nem csak őt, de
valamennyi haverját, közte engem és a Riasztót is kirúgták, akiket már ő ajánlott be.

Anyámmal összevesztem, elszöktem hazulról, és csöveztem. Szilvi hazajárhatott volna, de

szolidaritásból inkább velem nélkülözött a hideg télben. Általában majdnem minden éjszaka adódott
valami szállás, egyszer kétszer aludtunk csak a Délin a fagyos vagonokban.

Karácsonykor egy villamosjegyet ajándékozott nekem a sok csövezés emlékére. Azt mondta:
Golyókám, érzem, ahogy az utcán megyünk, mintha egy vörös lámpa villogna a fejünkön: Csöves!
Csöves ! Csöves!

Egy alkalommal a Riska adta el a saját és a szülei sífelszerelését, és egy, a Calvin tér melletti
kocsmában pacsiztunk az összeg fenekére. Ott jött elő a hírrel a Rizsi, hogy az egyik haverjánál, a Lex
Andrisnál szabad a kéró, hajóútra mentek a szülők. Egy óra múlva ott voltunk, be is költöztünk. Két
nap múlva a Lex és az öccse is átköltözött egy haverjukhoz.

Később csőtörés volt a házban, el kellett minden csapot zárni a javítás idejére. Szilvi elővette Lex
Andris katonatiszt papájának a szilvapálinka tubus esszenciáit, és teával megivott egy kettőt. Aztán
zavaros fejjel kinyitogatta a csapokat, majd elment hazulról. Tél volt. Mire hazajött megjavították a
csőtörést, de tőlünk, a hatodikról zubogott lefele a lépcsőházban a víz. Valahogy rendbetettük a
lakást - úgy, ahogy - Szilvi az átázott szőnyeget kitette a terasz korlátra. Az megfagyott, kettétört és a
fele leesett a kertbe.

A Tímár Kutyiéknál is elmentek a szülők egyiptomi útra, ott a mélyhűtött bélszínből pörköltet főzött
és Eric Burdon & the War lemezt hallgatott egy égő gyertyával a lemezen.

Szicsóéknál szintén Földközi tengeri hajózásra mentek az ősök - ki hinné, milyen dolce vita volt a
szocializmusban a kádereknek - ott óriási Szilveszteri bulit csaptunk, ami ugye kettős ünnep volt a
Szilvinek. Karsai Tüdő akart magáévá tenni az egyik kis szobában egy lányt, és a barátnője elárulta a
Szilvinek, hogy a lány szűz, ráadásul most jött meg neki. Szilvi azonnal felpattant és szerzett a spájzból
egy paradicsom konzervet, amit erőnek erejével beadott a Tüdőnek a belülről zárt kis szobába,
konzervnyitó nélkül. Tüdő értett a szóból.

100
Nagyon szeretett a Tóth Csabáékhoz járni délelőttönként, amikor nem volt otthon a Csaba, csak a
mamája, mert Tóth néni tudta, hogy Szilvinek kisbabája van, és hogy a Szilvi nem keres sokat, ezért
minden alkalommal összeállított neki egy étel pakkot, amit mi már a lépcsőházban lefele menet nagy
röhögések közepette elkezdtünk fogyasztani.

Az egyik nyáron Füredre mentünk stoppal. Nekem volt egy kis ócska, régi kofferom, benne egy darab
szalonna, meg kenyér és hagyma. Éjszaka a Szívszanatórium parkjában aludtunk egy - egy padon.
Szilvi elkérte a kofferomat párnának. Reggel úgy ébredt, hogy a levegőben volt a feje - kilopták alóla a
bőröndöt.

Egy nyári éjszaka tyúkot lopott. Viszi hazafelé a kabátja alatt, mikor rendőrök jöttek vele szemben. A
kabát alatt egy kézzel kitekerte a tyúk nyakát, de ekkor jött a nagyobb baj: a tyúk agonizálás közben
kinyújtotta a kaparóit a kabát alól. Szerencsére a rendőrök a személyijével voltak elfoglalva, amiben a
foglalkozás rovatban az állt, hogy bedolgozó a panda mackó készítő KTSZ-nél.

Az esküvői bulinkra, Leányfalura is egy lopott tyúkkal érkezett, azt akarta megbográcsolni, de úgy
berúgott, hogy elaludt a tűz mellett, és éjszaka odakozmált a lába, olyan volt mint egy fekete láb
indián.

Egy időben manökenként dolgozott, aztán disszidált Hollandiába. Ott összejött egy gazdag
özvegyasszonnyal, akinek Las Palmason is volt lakása, így az év felét ott töltötték. Abban az időben írt
nekem egy levelet, és azt írta, hogy képzeld Golyókám, egyetemre járok és professzornak szólítanak!
És úgy hívnak: Don Silvio !

Később az asszony meghalt, Szilvi lába alatt kigyulladt a talaj, és hazaköltözött.

Sneci találkozott vele először a Tilos az A előtt aludt reggel a padon, borostásan, másnaposan. Én is
összefutottam vele, fiatalokkal volt, ugyanazt a dumát nyomta, mint harminc évvel azelőtt: Gyerekek!
Fölszedünk csajokat, veszünk piát, és kimegyünk az első HÉV-el hozzám Szentbandira !

Még egyszer kétszer beszéltünk telefonon, az iwiwen is felvettük a kapcsolatot, ott írta nekem, hogy
regényt ír, Igazmondó Végh Tamás címmel.

A Bodola bulira már nem tudott eljönni, súlyos betegen feküdt a László kórházban. Másnap a Vértes
Laci meglátogatta Baka Csutival. Láttam az ott készült fényképeket. Szilvi árnyéka volt önmagának.

Pár nap múlva meghalt.

Nem volt erőm kimenni a temetésére, nagyon rosszul érintett a halála, depressziós voltam.

A Szentendrei temetőben van a sírja. Készülök hozzá.

Budapest, 2013. június 23.

101
 ACHTUNG IGAZ TÖRTÉNETE

Achtungot 15 évesen ismertem meg. Anyám átíratott a Mikszáth Kálmán Gimnáziumba, és az ő

osztályába kerültem.

Rögtön jó pajtások lettünk, sőt hamarosan ő lett a legjobb barátom.

Volt benne valami kiszámíthatatlan őrület, és vakmerőség, ami mindenkiben csodálatot és tiszteletet
keltett.

Csodabogárnak tartottuk, éreztük, hogy más, mint mi.

Bár sportolt - a pénzügyőrben focizott - mégis felvett valami idétlen mozgást, és hozzá dadogni is
kezdett, ami nyilvánvalóan műdadogás volt.

102
Weber tanár Úr, az ének tanárunk, sokszor mesélt az órákon más dolgokról, mint a tantárgya. Egy
alkalommal arról beszélt, hogy Magyarországon nemcsak magyarok, hanem különböző nemzetiségek
is élnek. Achtung majd kiesett a padból, úgy jelentkezett. Weber intett neki. Achtung felpattant, és
kipirult arccal közölte: Mi például zsidók vagyunk Tanár Úr! Az egész osztály elkezdett fennhangon
röhögni. Hogy ez az Achtung milyen édes, és milyen hülyeségeket tud mondani! Nem is sejtettük,
hogy igazat beszél.

Tulajdonképpen rajta keresztül tettem szert egy egész baráti körre. Neki rengeteg ismerőse volt
Budán, és hogy barátjának fogadott, ez nagymértékben megnövelte az én ázsiómat is.

Extravagáns volt az öltözködése is. Zebra csíkos kord nadrág, Dubcsek bakancs, narancssárga zokni,
kord bársony cipő, virágmintás ing. "Belvárosi" frizura, elöl feltupírozva, oldalt nagy hajpajesszel,
hátul lenövesztve.

Legendás volt a személyi igazolvány képe, amelyen fél bajusszal szerepelt.

Gyerekkorában a híres zeneiskolába járt, még Kodály is megdicsérte a hangját. Később fuvolázni is
tanult egy ideig. Ezen - és a Jethro Tull zenéjén - felbátorodva elmentünk a Köztársaság tér
környékére venni egy fuvolát. A hangszert megvette, bár nem sikerült hangot elővarázsolnia belőle.
Később az öccse tanult meg a flőtén játszani.

Az öccsével testvéries volt a viszonya. Egy szobában aludtak. Egy alkalommal egyszerre álmosodtak
el, de mind a ketten lusták voltak a lámpát lekapcsolni. Végül is Achtung állt fel, és lekapcsolta a
csillár lámpáinak a felét, az egyik kapcsolóval.

Volt két puli kutyájuk, Fityisz és Virgonc. A testvérek egyszer levágták a szemükbe lógó tincseket. A
két kutya fél évig a függöny rojtjai mögül lesett csak ki.

Ha meccs volt a tévében, egymás mellett feküdtek a kanapén, úgy nézték. A sarokban kis télikert
szerűség volt fikuszokkal. Achtung feküdt a szélen, öccse a fikuszok és bátyja között. Achtung néha
felszívta a slájmot,és elkiáltotta magát: Fikusz! Öccse azonnal hátra vetette magát, mire ő egy
hatalmasat köpött a fikuszok közé.

Egyszer láttam egy meccsét a pénzügyőr pályán, az egyik néző bekiabált. A hosszú menjen haza, és
aludja ki magát!

Gimnazista kora óta szeretett kis őrült történeteket írogatni, az Önkéntes Tűzoltó Egyletről, Kariph
Gézáról, és Túró Pál Honvédről. Sajnos művei szanaszét szóródtak.

Akkoriban szegény világ volt, így ha náluk voltam, és édesanyja Vera Néni elment dolgozni, a
lelkünkre kötötte, hogy ne dézsmáljuk meg a spájzot. Mi unottan olvasgattunk, mintha mi sem állt
volna távolabb tőlünk, mint az evés, de alighogy kitette a lábát a lakásból, egymást félrelökve
ugrottunk a spájzba, és már készült is a rántotta. Vera Néni persze egy perc múlva visszajött, és akkor
tört ki a ribillió.

Édesapja, Béla Bácsi idős ember volt, és egész nap a szobájába zárkózva hallgatta a híreket különböző
nyelvű rádióadókon, és botjával ütötte a rádiót közben: Es lügt! I dont believe it ! Hazudik!

103
Béla Bácsi cukorrépa termesztéssel foglalkozott elméleti tudósként, az Iregszemcsei Kutató
Intézetben. A Mese köz-i lakásukban volt a "Takarmánybázis" szerkesztősége, a "redaktion". Achtung
öccse sok évvel később ilyen néven adta ki első nagylemezét.

Akkoriban az volt a szokás, hogy húsvét hétfőn kora reggel a kamasz srácok minden lakásba
becsöngettek hölgyeket locsolni.

Az Achtung fivérek így aztán már vasárnap este kiírták a bejárati ajtóra, hogy másnap nyugodtan
tudjanak aludni: Ne csöngess barom, nincs nőnemű lény a lakásban!

A második gimi utáni nyáron Agárdon voltam mentőcsónakos a strandon. Neki is sikerült ott
jegyszedői állást szerezni. Egész nyáron együtt bandáztunk. Nagy csapat volt ott együtt. A többiek
elnevezték Achtungot Vajas-nak, mert állandóan vajas szendvicseket csinált a nyári forróságban, és
mindene vajas lett.

Egy késő nyári napon a mamája hajsütőjével besütöttük a szünidőben megnövesztett hajunkat Jimi
Hendrixesre, csak az volt a baj, hogy túlmelegítettük a sütőt, és gyakorlatilag leégettük a hajunkat.
Ami nem volt nagy kár, másnap úgyis le kellett vágni, kezdődött az iskola.

Egyszer az egész gimi kivonult a Madách színházba, a "Mi kis városunk" előadására. Mensáros László
a darab elején szerepe szerint kijön a színpad elejére, és köszön: Jó estét kívánok! Aztán egy kis
hatásszünet. Hát ki köszönt neki vissza, a nézőtér sötétségéből? Ki más, mint a mi Achtung barátunk.

A második osztály végén volt egy balatoni táborozás a gimnázium üdülőjében, és mi átmentünk a
lányok faházába aludni. Reggel benyitott az osztályfőnök, óriási balhé lett, Achtungot és engem
kirúgtak a gimiből.

Achtung az Adyban folytatta, majd a Varsányi utcai gimi esti tagozatán érettségizett. Ott már
gyerekes anyák is voltak az osztálytársak között. Egy névsorolvasásnál az egyik hiányzó anyuka
nevénél beszólt a barátnője: szoptat! Ezután Karsai Tüdő Tamás nevét olvasták, - aki szintén ott
kötött ki, és szintén hiányzott - mire Achtung: Szopat!

Amikor Prágába utaztunk sörözni, nem fért be az útlevele a farmer dzseki zsebébe, ezért egy
körömollóval levágott egy csíkot az útlevél tetejéből. Indulás előtt mutatja nekem, kinyitom, látom,
hogy az útlevélképe felét levágta. Jött az öccse útlevelével.

Az érettségi utáni ősszel együtt mentünk könyvkötő ipari tanulónak, hogy a katonaságot megússzuk,
de ő csak pár napig bírta, aztán lelépett. Be is hívták néhány hónap múlva.

Az összes haverom közül ő bírta a katonaságot a legjobban, hihetetlen empátiájával és alkalmazkodó

képességével teljesen beilleszkedett az írástudatlan cigányok közé. Istenítették.

Leghíresebb történetei a Túró Pál történetek. Egy alkalommal Túró közlegény és néhány társa
kimenőt kapott és ingyenjegyet az Operába. Másnap reggel hatkor a kapunál igyekeztek kifele. Hova,
hova? Kérdezte őket a kapus. Az Operába! hangzott a felelet. Már a legközelebbi kocsmában csont
részegre itták magukat, onnan villamossal tovább a Vidám Parkba, de egyikük már a villamos
peronjáról kiesett egy nagyobb kanyarban.

104
Este az Operában a kakasüllőn ingyenjeggyel. Hosszú, unalmas opera, és sűrű meleg, levegőtlenség.
Túró közlegény a harmadik erkélyről hányta le az ügyeletes tűzoltó feleségének a dekoltált hátát, a
szendvicsből a borsószemek becsúsztak a dekoltázsból a fenéktájra. Vasfüggöny, országos botrány.
Másnap Túró honvéd jelent a laktanya parancsnoknak: írnagy elvtársnak alássan jelentem, inni nem
ittam, romlott volt a szendvics.

Egy évig focizott a Debrecen csapatában. Schneider Gyuri vitte le, azt mondta csak akkor megy, ha
Achtung is jöhet. Az első edzésen a földbe rúgott, rögtön átrakták a B csapatba. Ottani történetei is
legendásak. Volt egy munkakerülő haverjuk a kocsmában, mindennap azt mondta: Ma sem
csattogtam be a melóúba! Meg a jaffát úgy hívta: szőőke kóla.

Sűrűn leveleztünk. Egyszer azt írta: Van itt egy Szécsi Pál lemez, de letöröltem.

Későn disszidált, 1979 -ben. 1982 körül Prágában megbeszéltünk vele egy találkozót, Pestről
valóságos külön géppel mentünk, vagy húszan. Mindenkinek hiányzott. Prágában nagy buli volt.
Villamos ellenőrökkel, rendőrökkel, detoxikálóval. A társaság egy része a detóban aludt, a másik része
Luzsicza Lajosnál a földön.

Először Londonban élt, majd Párizsban, végül Washington D. C.-ben kötött ki.

Párizsban Kacsapofával lakott, akit később megkérdeztem, milyen volt vele az élet. Ő kicsit
elgondolkodott, majd ezt mesélte: A lakásban volt egy függöny, ő mindig abba fújta az orrát. Amikor
már tele volt, akkor is folytatta, csak felágaskodva. Sokat szeretett a fürdőszobában tartózkodni, és
mivel a WC is ott volt, néha kénytelen voltam én is bemenni. Általában a kádban állt, mosta a fogát,
és közben a vízbe hugyozott, és Cream -et dúdolt. Sokszor ült meztelenül az ágy szélén, a kezében
tartotta a farkát, és azt mondogatta: Befelé zúz, kifelé szakít!

Volt borkereskedő, futballedző, aztán ács és belsőépítész lett.

Az az ember, akiből a szocializmus soha sem volt képes "dolgozó munkást" nevelni, Amerikában, a
szabadság földjén, kemény kétkezi munkát végez.

Persze kint sem telik az élet vidámság és storyk nélkül.

Mivel szeret a medencékben meztelenül úszkálni a hátán, ezért a szerszám után új nevet kapott, és
elnevezték Kalap-nak.

Egyik haverja a Raccsos bement egyszer New York-ba, és: "Ha máh bementem nyújohkba, gondoltam
kúhok egyet. Meg is vettem egy anyukát. Elővette a hatalmas dudáit, aztán meg a fahkamat, az kuhva
jó volt, de amikoh a saját fahkát is elővette, akkoh máh valami bűzlött!"

Egyszer láttam egy foci edzését fiatalokkal. Az edzés végén két csapatot alakított, egyet a lányokból,
egyet a fiúkból. A fiúknak azt mondta: T shirt team ! A lányoknak: Skin team! A meccs alatt - ő is
játszott - belerúgott a földbe, elesett, majd felpattant, és azt kiabálta: Penalty !

Egyszer a Becse dolgozott neki Washingtonban. Egész délelőtt utasítgatta, ide tedd a
szerszámosládát, oda tedd! Egyszer csak a fejéhez kap: Ma meccs van bazd meg! És irány az ír
kocsma, ahol megnézték a mérkőzést. Este ad egy kilót a Becsének? Az kérdőn néz rá: nem is
dolgoztunk ma! Mire ő: Ezt nem azé kapod, hanem mer meg lettél vezetve mint egy Singer varrógép!

105
Amikor Achtung Vancouverben focizott a haverokkal, Bodola Gyuri megállapította, hogy még mindig
a régi hónalj csellel operál, vagyis cselezés közben a bal karját egyenesen felemeli, a jobbat meg előre
tartja, és úgy dülöngél, mint egy elromlott sorompó, miközben a kiáradó hónalj szagával elsősorban
nem az ellenfelet, hanem saját csapattársait zavarja össze.

Amikor először hazajött, elment a Gegesi Józsiékkal teremfocit játszani. Kérdeztük a Józsit, milyen
volt? Azt mondja, Kutyus ! A régi felállás. Balszélen ő, jobb szélen én. Közép tájt átpasszolom neki a
labdát, felfutok szélen, neki csak vissza kéne passzolnia, ehelyett cselezik és elveszti. Kérdezzük: És
mit csináltál? Kutyus! Azzal a lendülettel beszaladtam a zuhanyzóba, letusoltam, és hazajöttem.

Ha hazajön, a reptérről a taxival az első útja a Klauzál téri Kádár étterembe, vagy a Pasaréti Pénzügyőr
étterembe, újabban Árpi Gyergyó éttermébe vezet.

Ma már kétszeres apa, és kétszeres nagyapa, de külsőben is lélekben is változatlanul az Achtung

szellem irányítja.

Budapest, 2013. 06. 24.

106
 Szülőfalum, a Külső Józsefváros

A külső Józsefvárosban születtem 1952-ben, az Üllői úti 2. számú Szülészeti Klinikán.

Az, akkor még egy csodálatos eklektikus épület volt, a hetvenes években leverték a diszeit, és szörnyű
műanyag borítást kapott, tavaly részlegesen lebontották, most újra átépítik.

A Külső Klinikakert volt a gyerekkorom színtere, nagy park, hatalmas ősfákkal, gyeppel,
virágágyásokkal, bokrokkal, igazi oázis a nagyvárosban.

A szomszédban volt a Füvészkert, a pálmaházzal, a Pál utcai fiúk legendás színhelye.

A másik szomszédos ingatlan a Ludovika Akadémia egykori épülete, a hatalmas Ludovika parkkal
(akkor Asztalos János Ifjúsági Park) a közepén kis tavacskával.

Egyszóval igazi zöldövezetben laktam.

A Ludovika egykori lovardájából építették ki az Alfa mozit, a mi premier mozinkat.

Az Üllői út túloldalán, - már a Ferencvárosban - volt a kis Akadémia mozi (úgynevezett harisnya mozi:
hosszú és büdös), a Kórbonctan, a Medikus Presszó, a Sebészettel szemben Kavalir Karcsi Bácsi
művégtag gyártó műhelye és boltja, a tejbolt és a fodrász.

A Szigony utcai oldalon a József Fiú Árvaház tömbje és kertje volt, melybe a hatvanas évek elején egy
ronda alumínium - üveg tornyot építettek, a KOKI-t. (Központi Orvostudományi Kutató Intézet) Mint
később megtudtam, egy ideig itt nevelkedett Hernádi Miklós.

Az Üllői úton továbbmenve a Bókai János utca sarkán a Gyermek Klinika következett, szemben vele az
örök Imádás temploma, melyben ma Teréz Anya Nővérei szolgálják az Urat.

A templom mellett volt az SKF svéd cég márkaboltja, kirakatában szebbnél szebb csapágyakkal.
Sóvárogva néztük őket, milyen jók lettek volna a rollerjeinkbe.

A Szigony utca és az egykori Staffenberger utca (Apáthy István utca) sarkán volt a Szigony kocsma,
ahol életemben először rúgtam be, 14 évesen. Egyből négy korsó sört ittam. Takács Gyuszi akkor
szerelt le a honvédségtől, illetve a futkosóról (büntetőszázad) és ennek örömére hívta meg a
klinikakerti srácokat.

A másik két hasonló műintézmény a közelben a Füvészkert kocsma és az Üllői úti Akadémia kocsma
volt.

A Szigony utcában volt egy zöldséges és egy hentes,Tabányi Mihály villája, és mellette lakott Ivánka
Rudi barátom.

A Jázmin utca sarkán állt a régi komor klinker tégla borítású iskola és mellette az óvoda. Ebbe az
iskolába jártam én is. Ennek az iskolának a zenekara játszotta el egy este kb. hússzor a "My Baby
doe's the hanky panky" cimű számot, mert csak azt tudták.

107
A Jázmin utcától kicsit kijjebb volt a Papnövelde tér, nagy, ijesztő bérház tömegével, akkori világom
határa.

Akkor még nem "szanálták" a külső Józsefvárost, és ronda lakótelep helyett kis kopott, málló vakolatú
házacskák sorakoztak egymás mellett. Olyan volt a környék, mintha a régi Óbudán járt volna az
ember.

A Balassa utcában volt az Ideg és Elmegyógyászat zárt világa.

A Kőris utcai, kis, akkor még torony nélküli református templomban kereszteltek engem is, a
gyermekeimet is, és két unokámat is. Ott is konfirmáltam Domján János nagytiszteletű Úrnál.

Egy sarokkal arrébb, a Zrínyi Ilona Gimnáziumban kezdtem meg középiskolai tanulmányaimat. A
Kálvária (Kulich Gyula) téren koncertet adott a Kék Fekete lengyel rock együttes.

Az Üllői úton kifelé a Nagyvárad tér, és a Fradi pálya volt a világ vége. A Hámán Kató úti Úttörőházban
adta elő színjátszó szakkörünk Szakácsi Sanyi és az én közreműködésemmel a Koldus és Királyfit.

Befelé a József és Ferenc körút, a Corvin mozival és a Mária Terézia laktanya szomorú tömbjével.
Azon túl csak a Kinizsi és a Bányász mozikig merészkedtünk, az Iparművészeti Múzeumot nem sűrűn
látogattuk.

Nagy túrának számított, ha elmentünk a Műjégpályára, vagy átkeltünk a Baross utcán és beültünk a
Nap moziba.

Egy - egy Atlasz koncert kedvéért még a belvárosi Kecskeméti utcába is elkalandoztunk a 63-as
villamossal, sőt a Liversing kedvéért a hatos busszal még a Dunán is átkeltünk Óbudára.

Az Ifi parkról nem is beszélve. Az idősebb fiúk a hatvanas évek elején a Calvin téri Bástya teraszra, és
a Kőbányai Törekvés klubba jártak táncolni.

Egyszer kétszer jártunk a Gellért hegyen és a Gellért Fürdőben, sőt mi is a Hűvösvölgybe

kirándultunk. Ha szereztünk bicajt, akkor kikerekeztünk a Kopaszi gátra, amit mi úgy hívtunk, hogy
spicc.

Később a Medve sörözőbe, és a Körúti sörözőbe jártunk. Étterem nem nagyon volt azon a környéken.

A Ferencvárosban főleg a Ferenc térre jártunk, mert ott lakott a Kozma Balázs, és a Hebegő, aki a
nadrág és zakó szabónk volt.

Ma már senki sem lakik és nem is dolgozik az egykori barátok közül a Józsefvárosban. De ma már
nincs Józsefváros, csak Nyócker.

Buda, 2013. 06. 20.

108
 Erzsébetváros, avagy a Hétker.

9 évesen kerültem a Józsefvárosból az Erzsébetvárosba, és öt év újabb józsefvárosi megszakítással 23

éves koromig éltem ott. Azóta budai lakos vagyok.

1961 et írtak, amikor megérkeztem a Vörösmarty utcába, Édesanyámhoz. Mentővel jöttem, a László
kórházból, kanyaróval feküdtem ott, és Anyukám szerette volna már, ha hozzá kerülök a
nagyszüleimtől.

Nekem tetszett az 1961 -es év, mert fordítva ugyanúgy lehetett olvasni.

Fantasztikus év volt: Castro kubai puccsa, Kennedy az új elnök, Disznó öböli partraszállás, Berlini fal
építése, Lumumba meggyilkolása, Hruscsov - Kenedy párharc, Gagarin és Tyitov űrrepülése, Algéria -
OAS, az utolsó 56-os akasztás Budapesten, és Sztálin kidobása a Lenin Mauzóleumból (Hulla Hopp)

Lelkes kommunista osztályfőnöknőnk volt, én aktív úttörő voltam, és verseket írtam Fidel Castróról,
Lumumbáról, Gagarinról.

Részt vettem az iskolai Ki mit tud versenyen Hacsek és Sajó jelenetekkel, ezen kívül zongoráztam, és
magánnyomozó irodát alapítottam a barátaimmal.

Erzsébetvárosnak a Lenin körút, Majakovszkij utca, Dózsa György út, Rákóczi út által határolt része
volt az életterem.

A Körút és a Madách tér közötti belső Erzsébetváros kissé távolabb esett.

A város ezen részét Chicagónak becézik, mert ugyanolyan sakktábla szerű az utcabeosztása, és a
bűnözés terén is kiváló a teljesítménye.

Javarészt három emeletes, szürke, háborús belövésekkel tarkított, málló vakolatú házak, belső
udvarral, rideg körfolyosóval, szédítő ganggal és dohos lépcsőházakkal.

Akkoriban még alig volt autó forgalom, így akár az utcák közepén is lehetett sétálni.

A Dob utcai elemi iskola, ahová jártam, egy díszes mozaikokkal ékeskedő szecessziós épület volt.

A sarkon volt az Almássy tér, nagy fáival, a poros focipályával, a téri vagányokkal és Csengery Antal
szobrával. Mindig arra gondoltam, hogy kell lennie valahol egy Csengery térnek, ahol Almássy szobor
van.

A tér sarkán Velvárt mester szerelte a beteg bicikliket.

A Wesselényi utcában áll a Baptista templom és mellette egy szép, freskókkal díszített ház. A Lenin
körút sarkán a lányok szabó - varró szakiskolája, és az éjjel - nappali nagyközért.

Az Almássy térről nyílt a Barcsay utca, benne a komor és méltóságteljes Madách Gimnázium, Pest
legrégibb állami gimnáziuma.

Errefele laktak a Schulze Karcsiék (Ősparizer) és a Winkler Paliék. (Gyapi)

109
Az Almássy téren jóval később épült meg a Szabadidő Központ, ahol többek között Trilok Gurtu
játékát is élvezhettem egyszer.

A Hevesi Sándor téren állt az egykori Magyar Színház késő eklektikus, kora szecessziós épülete,
melyben akkoriban éppen a Madách Színház, majd a Petőfi Színház társulata működött. 1966-ban
átépítették, akkor kapta a mai ronda formáját, és akkor költözött ide a lebontott Nemzeti Színház
társulata. Amikor aztán az új Nemzeti felépült, akkor a társulatot nem vették át, hanem egy
tollvonással visszakeresztelték a Színházat Magyar Színháznak.

Édesapámat sok darabban láttam itt, és Anyukám is a társulat tagja volt egy időben.

A Szövetség utcában lakott Koncz Gyula, a Vörösmarty és Dob utca sarkán, a koszos kis kocsmával
szemben (ahol annyit flippereztünk) Szalóki Pisti, a Dob utcában Drózd Iván, és a Jósika Miklós utca
magasságában Havrán, a későbbi hokis.

A Jósika utcában volt egyébként a MÉH átvevő telep, ahova gyűjtöttük a vasat és a fémet. Ennek a
falán volt egy hatalmas térkép a Hitler korabeli, nácik által megszállt Európáról, amit mindig
félelemmel vegyes izgalommal skubiztam.

Az Alsó Erdősor és az Izabella utca sarkán, egy pici téren áll a Dog kutya szobra, fényesre csiszolt
kutyafaszával.

A Rózsák terén a Gyönyörű Szent Erzsébet plébánia templom francia gótikus kecses tornyai
magasodnak az ég felé. Koncz Gyulával nyári esténként itt ültünk le néha borozni egy - egy lityós
üvegből, csak úgy papucsban. Ha arra sétáltak a rendőrök, összeborultunk a hosszú hajunkkal, mintha
csókolódzó szerelmes pár lennénk, hogy ne molesztáljanak.

A téren áll az első erzsébetvárosi plébániatemplom (ma görög katolikus templom), az óvónőképző
intézet az árvaház, az egykori szegényház, és az evangélikus iskola. A tér mai elnevezését csak Árpád-
házi Szent Erzsébet halálának 700. évfordulóján, 1932-ben kapta meg (Szent Erzsébet attribútumai a
rózsák).

Kicsit arrébb, a Huszár utca sarkán árválkodik az egykor jobb napokat látott Hági söröző, az egykori
Haggenmacher féle serfőzde.

A Rottenbiller utca túloldalán az Állatorvos Tudományi Egyetem és a Péterffy Sándor utca kórház,
már egy félig idegen világot képviseltek.

A Bethlen téri Bethlen moziba ritkán jártunk, inkább a Mátra, a Vörös Csillag, a Bástya, a Híradó és a
Hunnia voltak a favorit. Főleg a Híradó, mert oda folyamatosan, bármikor be lehetett ülni egy lánnyal
csókolózni - mindenki azt tette - jó volt a perec, és tovább bent lehetett maradni.

A Nefelejcs utcai csodálatos Róth Miksa emlékházról akkor még nem tudtam.

A Garay térre már csak egyetemista koromban jártam a várban turistáktól frissen vett valutát árulni
lengyeleknek. Egyszer meg is buktam, de szerencsére megúsztam.

Jóval később a sarki egyiptomi étteremben ettem csípős bárány ragut.

A Lövölde térre jártam szolfézsra. Nem tudtam még akkor, hogy egykoron itt állt a polgári Lövölde.

110
A Gorkij Fasorban a szecessziós református templom, és az eklektikus Evangélikus templom és
Gimnázium szépségét is jóval később ismertem fel. Azt sem tudtam, hogy az utóbbi valóságos elő
egyetem volt, ahol Nobel díjra jelölteket képeztek.

A környék a kerület legelegánsabb vidéke, villákkal és palotákkal. A Dózsa György úton, a Damjanich
utca sarkán állt az Építők szakszervezeti székháza. Az út túloldalán már a zuglói Városliget zöldje, a
lebontott Regnum Marianum templommal, a ledöntött Sztálin szoborral, az elszállított Lenin
szoborral, és lebontott dísztribünnel. Valaha Zugló is Erzsébetváros része volt.

A Majakovszkij (Király) utcáról nem tudtam, hogy ott állt a Király Színház, és hogy ott született Artúr
Koestler.

A Körút sarkán volt a Halló bár, ma azt hiszem KFC.

A Körúti Erzsébet söröző és Royal szálló étterme lett kamasz koromban két fő törzshelyem. Ide jártak
a zenész haverock. A környéken cukrászdák, a Pálma presszó és lemezboltok.

Gyerekkoromban a Lúdláb étterembe voltam befizetve, ahol egyszer tévedésből húsleves helyett
tyúklevest rendeltem, és nem tudtam kifizetni a tíz forintomból.

A Madách színházban láttam Sütő: Csillag a Máglyán című darabját, és Mensárossal a Mi kis
városunkat.

A Fészek klubba jártak mindennap a szüleim, így én is sokat ebédeltem ott, és sokat ücsörögtem
velük a presszó részben, meg a csodálatos reneszánsz kertben, az óriás fák alatt. Később Baricsa Sanyi
barátom volt a főnök a bárban.

A Klauzál téri vásárcsarnok Párizs gyomrára emlékeztetett, mellette a híres nevezetes Kádár
étteremben ettem a legjobb sóleteket, tafelspitzeket, és köröm pörkölteket, a viaszkos abroszos
asztaloknál, néha Andy Wajna máskor Korniss Mityu szomszédságában.

A tér másik oldalán Klein úr kóser bor és szilva pálinka mérésében öreg, mélabús zsidók ültek, és itták
a Verpeléti szemelt rizlinget. A tér közepén pedig Lajkó Félix adott olyan koncertet, hogy a közönség
soraiban tátva maradt a cigány prímások szája.

A szomszédban lévő ortodox zsidó hitközség, a zsinagógával, iskolával, étteremmel, és kóser

hentessel mindig lenyűgözött.

Egyáltalán a Kazinczy utca egy csoda, úgy ahogy van. Nem régóta tudom, hogy ott élt az egyik
legnagyobb magyar orientalista, Goldzieher Ignácz.

Aztán ott van az az icipici házikó, az első hazai kártyagyár !

Ma a Kazinczy utca a világ egyik legjobb bulizó utcája, tele princ helyekkel, éttermekkel, kocsmákkal
és romkocsmákkal, de lassan a belső Király utca is felsorakozik mellé. Itt a fantasztikus Gozsdu
udvarban volt Franciska lányom kortárs képzőművészeti Galériája, a G 13.

A Dohány utcai neológ zsinagógánál Hősök kertjénél és zsidó múzeumnál érjük el a Madách teret, az
egykori Filmmúzeumot, és a Csehszlovák Kultúra boltját. Itt, a nagy Madách Diadalív alatt volt a

111
Madách Kamara Színház (ma Örkény Színház) egykor a Déryné Színház a Mávaut buszaival, majd
jogutódja a Budapesti Kamaraszínház.

A keskeny,ámde hosszú Megálló étteremben lehetett enni a városban a legjobb sóleteket. Mellette
volt az MTI irodája, a friss sajtóképekkel, és újságokkal. Itt láttam annak idején a Manson család
képeit is.

A Rumbach Sebestyén utcai ortodox zsinagóga romjaiban is lenyűgöző.

Az Astoriánál az Extra áruház, a Blahánál a Lottó Áruház, az Emke, és a Gorkij szovjet mozi jelentettek
még valami érdekességet.

Az Emke másik sarkán volt az éjjel nappali közért, a régi Meinl áruház, ahol finom banán turmixot
lehetett kapni. Mellette a New York palota, benne a kávéház a mélyvízzel, és a szerkesztőségek.
Mögötte az Athenaum nyomdában, hajnalban nyomtatták ki azokat a cikkeket, amiket az írók,
újságírók éjszaka írtak a kávéházban. A New York-tól egy sarokra a Kulacs étterem cigányzenekarral. A
Híradó mozi mellett a Gong eszpresszó.

A Rákóczi úton kifele volt a Honvéd és a Tisza mozi, az Otthon áruház, és a Hungária Szálloda.

Hirtelen ezek a dolgok jutottak eszembe egykori lakóhelyemről.

Buda, 2013. június 22.

112
 A PASARÉT

A Pasarét az ördögárok völgyében fekszik, és így szorosan összefügg a Városmajorral és a Krisztina

városi Ördögárok völgyével.

A város először a Városmajor felé terjeszkedett, amely a várparancsnokság alá tartozott. és füves
kaszáló, rét volt.

A Városmajor és egyben a város határa a mai Szent János kórháznál volt, még ma is áll a Kútvölgyi út
sarkán az egykori Vámház, ma Bőr és Nemi beteg gondozó.

A Pasarét csak a XX. század elején kezdett beépülni.

Kezdjük el sétánkat a Pasaréti út elején.

A Pasaréti út és Szilágyi Erzsébet Fasor sarkán működik évtizedek óta az (egykori ÁFOR) benzinkút,
mögötte valaha gépkocsi szerviz volt.

A benzinkútnál ablaktörlő fiúként dolgoztam 17 éves koromban akkori szerelmemmel, Kéri

Piroskával. Egy bulgáriai nyaralásra kerestem a kétforintos borravalókból összeálló szerény kis
summát.

Pár méterrel arrébb már egy bohémebb műintézmény található, a híres Vakegér presszó.

A túloldalon van az egykori agyagbánya helyén a Vasas Sportpálya és épülete, atlétikai pályával és
teniszpályákkal. Az épület a negyvenes évek elején épült, főbejáratánál realista - romantikus szobrok
ábrázolják a fiatalságot és az egészséget.

A főépülettel szembeni teniszpálya volt Bárdy György törzshelye.

A Vasas utáni nagy kanyarban ül Németh László, szoborba faragva.

A Lupény utcában teszünk egy kis kitérőt balra, és megnézzük a Toroczkó téri Református templom
és parókia puritán épületeit.

Itt szolgál a híres prédikátor Cseri Kálmán.

A Pasarét ezen része Trianon után kapta az utca elnevezéseket, így nagyon sok erdélyi városka, és
falu neve hangzik ismerősen az Erdélyt ismerő emberek számára: Nagyajtai utca, Küküllő utca.

A beépítés jellege zöldövezeti, kertes villák, és társasházak váltják egymást.

A Gábor Áron utca az egyik fő keresztútja a városrésznek, ez vezet fel a Rózsadombra, és onnan át
Újlakra.

Itt a sarkon pezseg az élet, közért, hentes, jó körömpörkölthez való körömmel, műkörmös, és fagyizó
várja a vendégeket.

Ezután elérjük az egykori Gyergyó Presszó hűlt helyét, utolsó gazdája, Gyurka Árpi az út túloldalán
nyitotta meg közkedvelt Gyergyó kisvendéglőjét. Itt állandó törzsvendégek Csőrös, azaz Fittipaldi,

113
Oláh Gyula, és Danyi Attila. A legfinomabb ételek a friss eperleves, a libacomb, a vadas marha, a
halászlé, és karácsonykor a mákos és diós beigli. Az étterem egy apró kis termecskéből áll, és a
székely zászló, valamint Nagy Magyarország térképek utalnak a tulajdonos erdélyi származására. Árpi
fiai a felszolgálók. Frissen csapolt sör, finom borocska, jó fröccs és málnaszörp oltják a vendégek
szomját. Van egy kis kerthelyiség is, és nagyon családias a hangulat.

A Pasaréti térhez közeledve elérjük Kálmán György kedvenc presszóját.

A Pasaréti téren békés egymás mellett élésben jól megférnek egymással a műemlék jellegű busz
végállomás, és a nagyváradi származású Rimanóczy építész által tervezett katolikus templom, és
kolostor.

Itt metszi a Pasarétet a második és egyben utolsó keresztirányú tengely, a Kapy út. Ez is a
Rózsadombon keresztül vezet át Óbudára.

Idáig jár az ötös busz, mely egykor a Lánchíd pesti hídfőjétől, majd a Városligettől, most pedig
Rákospalotáról indul. Ezen a buszon jártam udvarolni szerelmemnek, Editnek, unokáim
nagyanyjának.

Két sarokkal kijjebb, az egykori Pasaréti Filmgyár helyén luxus lakótelep hirdeti a mai építészet
sívárságát.

Mellette Buda egyik legpatinásabb sporttelepe, a Pénzügyőr, futballpályával, fedett teniszpályákkal,

és kiváló étteremmel és söntéssel. Ide a meccsekre még Orbán Viktor Miniszterelnök is gorillák nélkül
jár, álruhában, mint Mátyás király Gömörbe.

A környék közkedvelt családias hangulatú éttermének kínálatából: orja leves, rántott hús, friss
káposzta saláta, pacalpörkölt, vargabéles.

Itt már szabadon csordogál az Ördögárok.

Kicsit kijjebb az egyik legérdekesebb villatelep látható. Bár nagyjából egyforma méretűek az épületek,
és mindegyik bauhaus stílusban épült, - valamennyit más más építész tervezte.

Továbbmenve elérjük a Szabó Lőrincz általános iskolát és gimnáziumot.

Itt beszűkül a Pasarét. A Szilágyi Erzsébet Fasorról érkező 56-os villamos egészen közel kerül a „Nagy
Híd”-nál a Pasaréti úthoz.

Felettünk magasodik az Apáthy szikla.

Tovább haladunk a Kis Hídig mely az Ördög árkot szeli át. Innen zsákutca a Pasaréti út folytatásának, a
Páfrány útnak a vége, csak a Törökvészi útra lehet gyalog felsétálni a Szalonka utcán.

Ennek torkolatánál egy régi, klasszicista stílusú oszlopos, tornácos ház található, ahol egyszer egy
nosztalgia rock bulit szerveztünk. Kun Tamás triója játszott Hendrixeket és Creameket Nemecsek
Tomival és Cucival.

Az Ördögárok ezután egy erdei szűk völgyben követhető tovább Hűvösvölgyig, vele párhuzamosan
halad a villamos pálya a Völgy utcában.

114
Mi átmegyünk a Kis hídon, és a gesztenyés óvodánál felszállunk a Város felé tartó villamosra. Nem
szállunk le sem a Nagy Hídnál sem a Zuhatag sornál, sem a Kelemen László utcánál, csak az Akadémia
megállónál.

Az egykori Ludovika Akadémia parkja, hatalmas fái, épületei, és kápolnája külön világ a Pasaréten.
Természetesen ezt a helyet sem kerülte el az irodaépítési láz, de legalább megmarad a park nagy
része, és az épületek java.

A park Hidász utcai oldalán van egy lovarda, istállókkal, lovas pályával, friss szénával, lovakkal, és
trágya illattal. Mintha csak egy tanyán lenne az ember, nem Buda közepén.

A Budakeszi útelágazáshoz érve előbb a Szép Ilonkát érintjük, majd megérkezünk Budagyöngyére.

Az egykori patinás piac helyén ma kisméretű „soft” bevásárlóközpont található, melynek éttermei és
presszói kedvelt találkozó helyei a környékbeli fiatal és öregedő jampijainak és juppijainak. Itt lehet
finomabbnál finomabb sajtokat, kenyereket felvágottakat, valamint zöldségeket kapni, de számomra
mégis kedvesebbek a régi piac zöldre festett bódéi, fekete, kátrányos tetőikkel, a Zanzibár Bazár, a jó
gyerekek találkozóhelye, a füstös, pultos, álló kocsma, és Nagy Bácsi, - a zöldséges - piros orra.

A Budagyöngyénél ágazott el egykor az 58-as villamos vágánya Zugliget felé. Egyébként a Pasaréten
az 56-as villamos zárt pályán, az úttesttől elkülönítve halad, mint egy vidéki vicinális vonat.

Itt egy Shell benzinkút is hozzájárul a forgalom növeléséhez.

Az ördögárok betemetett medre fölött zöld park húzódik vadgesztenyefákkal, focipályákkal, Szilágyi
Erzsébet, Gábor Áron és Raoul Wallenberg emlékművel.

A János Kórháznál sétánk véget is ér, felszállhatunk egy 63-as villamosra, hogy elmenjünk vele a
Nagyvárad térre. Jaj, bocsánat, az már nem jár, sebaj, akkor a 18-assal megyünk dél Budára.

Buda, 2013. június 12.

115
 A Krisztinaváros

A középkorban Logod volt a neve.

A XVIII. században egy Habsburg hercegnőről nevezték el az újra betelepülő városrészt.

A Várhegytől nyugatra elterülő völgy, az Ördögárok völgye adott helyet az akkori külvárosnak.

Az első épület egy kápolna volt, amit Francin Péter kéményseprő emelt.

Ennek a helyén épült fel a mai Plébánia templom 1787-ben. Mellette a plébánia és az egyházi iskola
egy kis XVIII. századi hangulatot árasztanak ma is. A templomban tartotta esküvőjét Széchenyi István
és Semmelweis Ignác is.

1861-ben nyílt meg a Déli Vasút tulajdonában lévő Buda állomás (a Déli pályaudvar elődje), a Buda–
Kanizsa vonal végállomásaként. Az épület a vasúttársaság más forgalmas pályaudvaraihoz hasonlóan
komolyan felszereltnek számított, és egy facsarnokkal bírt a vasúti sínek felett. A Déli pályaudvar
nevet 1873-ban kapta az állomás, nem a földrajzi fekvéséről, hanem a vasúttársaságról.

A létesítményt a második világháború során teljesen lebombázták, a befutó vasútvonalak is

tönkrementek. Az 1940-es évek végének vasúti helyreállítási munkálatai a pályaudvar épületére nem
terjedtek ki. Egészen az 1960-as évekig ideiglenes létesítmények szolgálták az utasokat, szóba került
az állomás Kelenföld pályaudvarra történő kitelepítése is. 1962-ben új üveg csarnokot emeltek a
vágányok végén, ideiglenes perontetővel. Végül Kővári György építész tervei alapján 1970-ben
megindult a pályaudvar rekonstrukciója.

Az alagutat 1865-ban adták át a forgalomnak. Ezzel összekapcsolták a Krisztinavárost a Vizivárossal,

és a Lánchíd révén Pesttel. 1918-ig használatáért díjat kellett fizetni.

A Horváth kert nevét egykori tulajdonosáról, Szentgyörgyi Horváth Zsigmondról kapta. (A

Szentgyörgyi Horváth család nevéhez fűződik a balatonfüredi Anna-bál is.) 1862-ben, az Alagút
megépültekor Buda városa megvásárolta, és közparkká alakította. Az eladó Horváth család kikötötte,
hogy a parkban játszóteret is kell létesíteni. A Horváth-kerten át folyt az Ördög-árok, amely ma is a
park alatt folyik, de már több mint 130 éve be van fedve. Azóta csak az 1838-ban állított Nepomuki
Szent János-szobor emlékeztet a patak nyomvonalára. Az addigra megrongálódott szobrot az 1950-es
években lebontották.

A Szent János-szobor mögötti területen, szemben az 1900-ban épült állami főgimnáziummal, a mai
Petőfi gimnáziummal állt az 1878-ban felépített, és 1941-ben lebontott Budai Tornacsarnok.

A Horváth-kert északnyugati sarkán, az Alagút utca és a Krisztina körút sarkán működött a Budai
Színkör. Épületében 1843-tól kezdve játszottak német vándortársulatok. Miután 1870-ben Buda
városa határozatban tiltotta meg a német nyelvű színielőadásokat, számos magyar rendező váltotta
egymást, általában kevés sikerrel. A nyári színházként működő épületet végül 1937-ben lebontották.
Helyén csak az 1935-ben állított Déryné-szobor maradt, amely az ostrom idején elpusztult. 2010-ben
az Önkormányzat felállította a szobor másolatát.

A parkot a benne álló Haydn-szoborról egy időben Haydn-parknak is nevezték, de az elnevezés nem
gyökeresedett meg.

116
Az Alagút utca 3. szám alatt állt valaha az 1935-ben megszűnt Philadelphia Kávéház, amelynek a 20.
század elején Ady Endre és később Szabó Dezső is gyakori vendége volt. Az 1960-as évek elején a
házat lebontottak, helyén toronyház épült.

A rendszerváltás után visszaállították a Nepomuki Szent János-szobrot, amely korábban az Ördög-

árok hídját őrizte.

A Vérmező helyén a 14. században Logod falu feküdt, amely a török időkben elpusztult. Miután a
törököket kiűzték, a terület úgynevezett glacis, vagyis a védelem részére kilövést biztosító sík terület
lett. 1752-ben a várfalaktól egy puskalövésnyire kijelölt katonai védőövezet lett, ezért egészen a 18.
század végéig nem engedték beépíteni. 1769-ben a Haditanács engedélye alapján a glacison
területeket kaptak azok, akik vállalták rajtuk az építkezést, az épületeket azonban a tulajdonosok
felszólításra kötelesek voltak lebontani. Ilyen körülmények között azonban senki sem akart építkezni,
így a terület beépítetlen maradt. 1784-ben a Helytartótanács a glacist megszüntette és ingyen telket
adott azoknak akik építkezni akartak. Ezekre a házakra a katonai igazgatás már nem vonatkozott.
Később a Vérmezőt a várnagy kaszálónak használta, emiatt akkoriban a területet Generális rétnek
hívták.

Nevét Martinovics Ignác és társai itteni, 1795. május 20-i kivégzéséről kapta; a park Széll Kálmán tér
felőli végén állítottak nekik emlékművet.

A területet először 1820 körül parkosították. Később katonai gyakorlótérnek használták. 1896-ban a
millennium alkalmából, majd 1934-ben Horthy Miklós 15 éves bevonulása alkalmából nagyszabású
katonai díszszemlét és népünnepélyt tartottak a mezőn.

A két világháború között egyébként lovas pálya működött itt.

Itt tartották a 1931-es biatorbágyi vasúti merénylet áldozatainak gyászszertartását.

Az 1930-as évek végén protestáns helyőrségi templomot, pár évvel később pedig egy Gömbös Gyula
szobrot terveztek az északi részre. A háború miatt aztán egyik sem valósult meg.

Budapest második világháborús ostroma idején ez volt az utolsó terület, ahol könnyű futár-
repülőgépek le tudtak szállni. Ebből kifolyólag a háború befejezésekor szétlőtt repülőgéproncsok
tucatja hevert szanaszét a területen.

Jelenlegi formáját a második világháború után nyerte el: nyugati feléből a Déli pályaudvar építése
miatt lecsippentettek egy apró darabkát. A korábbi füves teknőt pedig - ahol akkor még csak néhány
fa állt itt-ott a mező szélén -, a romba dőlt Várból lehordott törmelékkel feltöltötték, majd 1948-ban
hozzáfogtak a parkosításához. Faállománya ezért aránylag fiatal, de változatos. Az eredeti
elképzelések szerint egy aprócska tavat is kialakítottak volna a park közepén, de ez végül nem
valósult meg.

1986-ban a Vérmező északi végén állították fel Varga Imre szobrászművész Kun Béla sokalakos
emlékművét. A szoborcsoportot 1991-ben elbontották és a budatétényi szoborparkba szállították.

117
A park érdekessége a Déli pályaudvarral szemközt felállított régi zöld vasúti kocsiból kialakított Vagon
étterem.

2008-ban ide állították fel a költő születésének 125. évfordulójára Budapest első köztéri Babits
Mihály szobrát. A költő élete utolsó 10 évét itt a Vérmező mellett élte le családjával.

Márai Sándor és Kosztolányi Dezső is egy időben a Vérmező mellett a Tábor illetve a Mikó utcában
laktak.

A Naphegy külön kis világ, bár régi házai közül már csak a Czakó utca végén áll egy kettő. Az egykori
tabáni - naphegyi iskola helyén ma futballpálya van.

A Naphegy téren terpeszkedik az MTI szocreál épülete, és a város fölé tornyosul high tech antennája.

Aba Novák Vilmos, Fadrusz János és Tersánszky Józsi Jenő naphegyiek voltak.

A Városmajor (a köznyelvben gyakran csak Major) a Rózsadomb és a Kissváb hegy közötti területen
mintegy 100 000 négyzetméteren terül el.

A terület, amely az Ördög-árok ártere volt, sokáig kaszáló, illetve katonai tulajdonú terület volt. 1729-
ben Buda város tanácsa 3000 forint elővételi jogon megvásárolta Gróf Daun városparancsnoktól, ahol
az korábban kertészetet és majort létesített. 1731 és 1783 között a területet kertészeknek adták
bérbe, de az a városnak nem járt haszonnal. 1785-ben II. József rendeletére a Városmajor területén
közparkot kellett létesíteni. A Budai Magisztrátus (helytartótanács) Tallherr József állami építészt
bízta meg a kertészeti tervek elkészítésével és Kock Antal városi kertész kezdte el a kerttelepítést
1787-ben, az akkor divatos francia kertek mintájára a budakeszi és a dunabogdányi erdőkből vásárolt
3000 fát ültettek el. Ezeket a legöregebb szilfákat 1989-ben vágták ki.

A 19. század elején ide költözött a budai vurstli, ami a környék leromlásához vezetett: a gondozatlan
parkon a poshadt vizű Ördög-árok folyt végig. 1920-ban az Ördög-árok befedésével és az ezt követő
parkrekonstrukcióval újjáéledt a terület. Ebben az időszakban több építmény is elkészült, köztük a
Árkay Aladár tervezte Városmajori Jézus Szíve plébániatemplom, BSE sportcsarnok és teniszpályák,
valamint a fogaskerekű vasút végállomása.

A parkban található Hüvelyk Matyi szobrán kívül az első világháborús hegyivadász emlékmű a
Beethoven szobor és Árkay Aladár emlékoszlopa.

Itt működik a Városmajori Szabadtéri Színpad, és itt található a Városmajori Gimnázium.

A Krisztina körút 55. alatt az 1700-as években állott barokk kastély helyén (amely az 1850-es évek
elején történt bontásáig a Krisztinaváros legnagyobb épülete volt) 1853-56-ban építette Pán József a
romantikus stílusú palotát gr. Karácsonyi Guidó részére.

A romantikus homlokzatot rizalitok osztották arányosan tagolt szakaszokra, erkélyekkel, a földszinten

kocsifelhajtóval, széles lépcsőfeljáróval, árkádokkal. A belsőben belépő hall, lépcsőház, díszterem és
színházterem különösen gazdag kiképzéssel készült. Ezt a gyönyörűséget 1938-ban lebontották, hogy
a helyén német birodalmi iskolát építsenek, de ez nem készült el. 1951-ben a telekre irodaházat
építettek a Kohó- és Gépipari Minisztérium tervező irodái számára. Jelenleg a Magyar Telekom
székháza.

118
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet a Krisztina körút 57. szám alatt található.

A Szilágyi Erzsébet (egykor) Leány Gimnázium modern épülete 1936 ban épült a Mészáros utcában.

1900-ban épült meg a Petőfi Sándor Gimnázium, az Attila úton. Az intézmény 1921 és 1946 között
Werbőczy István (fiú) Gimnázium néven működött.

A Krisztinavárosban a kedvenc helyeim az egykori Zöldfa étterem, az egykori Auguszt (ma Déryné)
cukrászda, a Föci antikváriuma a Püski könyvesbolt mellett, az első budapesti Pizzéria a Francesco a
Szilágyi Gimnáziummal szemben, a Márványmenyasszony vendéglő ódon épülete és kertje, és a Déli
vasút alagútja a Kis Gellért hegynél.

Krisztinaváros egyik leghangulatosabb része a várhegy nyugati oldala, a Logodi utca és a Lovas út, és
az azokat keresztező lépcsők környéke,

Buda, 2013. 06. 10.

119
 A RÓZSADOMB

A Rózsadomb a budai hegyeknek az előretolt helyőrsége. Egészen a Dunáig merészkedik. A Budai

dombság olyan, mint egy Duna felé nyitott, és nyugati irányban szűkülő zsák. Középen az Ördögárok
egyre szélesebb völgye a végén a Várhegy dombjával, Délen a János hegy - Sváb hegy tömbjének
nyúlványai, a Naphegy, Gellért hegy és Sas hegy, Északon a Hármashatárhegy nyúlványai, a
Rózsadomb, és a tőle a Szépvölgy által elhatárolt Mátyás hegy.

A Rózsadomb az egykori Pannon tenger mészkő üledékének kiemelkedése, és itt a törésponton

törnek fel híres termálvíz forrásai. Az egész hegy - a Gellérthegyhez hasonlóan, olyan mint egy
ementáli sajt, belül tele lukakkal.

A régi vaskori emberek inkább a Várhegyen és a Gellérthegyen települtek meg, errefelé kevésbé.

Tulajdonképpen a Rózsadomb Duna parti szűkülete választja ketté Budát és Óbudát.

Itt csak a régi római limes út középkori utódja, a Királyok útja, a Via Regia fér el, és egy - egy sor ház a
két oldalán. Igy a hőforrások miatt itt alakult ki Felhévíz egyutcás települése.

A Rózsadombon a legrégibb épület Gül Baba török szerzetes temetkezési kápolnája - türbéje 1548-
ból.

Buda visszafoglalása után, 1690-ben a türbét a jezsuita rend keresztény kápolnává építtette át.

A Margit körúti egykori Ágostonrendi (ma Ferences) templomtól a Rózsadombra felvezető keresztúti
stációk végénél emelték a 17. század végén a Kálvária-hegyen lévő Kálvária kápolnát, a mai Veronika
és Bolyai utcák találkozásánál (nevezték Veronika kápolnának is) A II. világháborúban megsérült, majd
az ötvenes évek elején lebontották.

1707.-ben kezdték el építeni az Ágoston rendiek a mai Országúti Ferences plébánia templom elődjét
a Rózsadomb alján, a Bécsi országúton. 1734-ben elkészült mellette a rendház is. 1767-ben elkészült,
az új, - a mai - templom. 1785-ben át kellett adják a Ferenceseknek.

1710.-ben Buda városa Szt. Rókus fogadalmi templomot építtetett a Nagy Rókus utca (ma Alvinczi
utca) és a mai Bimbó út sarkánál, a Kis és Nagy Rókus hegy csúcsai közti hágó tetején.

A XVIII. sz.-ban csak a Rózsadomb nyugati alján épültek földszintes házacskák a mai Szilágyi Erzsébet
fasorban, Retek utcában, és Margit körúton.

A XIX. század elején felépül az Országúti Ferencesek elemi iskolája a mai Margit körúti általános iskola
elődje.

A Betegápoló Irgalmas rend, 1841-ben a Császárfürdő régi, Nepomuki Szt. Jánosról nevezett
kápolnáját lebontotta, és Hild József tervei alapján a csatlakozó kórházépülettel együtt 1843-ban
kezdték meg a mostani kápolna építését, s ez 1844-re el is készült az akkori Bécsi úton, a mai Frankel
Leó utcában.

1856. A Malomtó barlang felfedezése.

120
Maga a Rózsadomb szőlő ültetvényekkel volt tele, közöttük földutakon lehetett közlekedni, és
feszületek, szent szobrok álltak az útkereszteződésekben.

A XIX. század végi filoxéra járvány kipusztította a szőlőt, és így elhárult az akadály a beépítés elől.

Főleg a Zárda utca (mai Rómer Flóris utca) Apostol utca, Bolyai utca és a keleti Károly utca, Kis Rókus
utca, Lövőház utca környékén kezdtek felépülni az új villák.

1881-ben a régi épület átépítésével felépült a Margit Körúti elemi iskola.

1882-ben felépült az Országúti (Margit körút) börtön.

1884 ben a budai lövészek megszerezték a Nagy-Rókus utcai téglaégetők területét. 1885-ben nyitott
meg a Hausmann Sándor tervezte német-reneszánsz stílusú lövő ház az óriási telken: a lövő
csarnokok mellett volt jókora díszterem, biliárdszoba, étterem és két kuglizóhelyiség.

1885-ben a török kormány Grill Lajossal helyreállítatta a Gül Baba türbe eredeti állapotát.

Wagner János az 1880-as évek végén villájával körbeépítette a Gül Baba türbét. A villát az 1960-as
évek végén lebontották.

1888. május 8-án nyitotta meg kapuit Budapest II. kerületében, a „Budapest Székes-fővárosi Községi
Szeretetház” az akkori címén Nagy-Rókus utcza 36. szám (ma Marczibányi tér 3.) alatti bérelt
ingatlanban. Az akkor már háromszintes, leginkább nyaralónak használt ház dr. Degen Gusztáv jogász,
országgyűlési képviselő tulajdonában állt. A Budapest rossz magaviseletű, elhanyagolt gyerekeit
nevelő intézmény első igazgatója Szőts András volt, Az intézményt 1919-ben átalakították szociális
otthonná nők számára. 1932-től újfent árvaházként működött, majd a II. világháború után megint
idős és özvegyasszonyokat gondoztak itt egészen 1951-ig.Ez az év egyben államosítást is jelentett, s
hadirokkantakat helyeztek el az immár Állami Hadirokkant Otthon nevű intézményben. 1966-ban az
addig Újpesten élő mozgássérült lányok 1958-ban alapított Állami Szociális Otthona költözött a
Marczibányi téri ingatlanba. 1988-tól Mozgássérültek Állami Intézete lett az új név. Az új
irányultságot kifejező Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központja (MEREK) nevet 2008-ban vette
fel az intézmény.

Woerner vasgyáros háromtornyos villája az 1880-90-es évek fordulója környékén épült fel a
Rózsadomb tetején.

1895-re elkészült a Malom tónál, a Lukács Fürdővel szemben az áltörök fürdőépület.

1896-ban Alpár Ignácz felépítette a maga számára a Bolyai utca 11 szám alatt neoreneszánsz villáját.

1897-ben épült fel az akkor világszínvonalon álló Ganz elektrotechnikai gyár Lövőház utcai épülete.

A Központi Statisztikai Hivatal palotaszerű főépülete is 1897-ben épül fel a Rózsadomb lábánál,
eklektikus stílusban Czigler Győző tervei alapján.

1898-ban és 1900 -ban Alpár Ignácz tervei szerint épült fel az Apostol utcában a két Neuschlosz villa.

Az 1890-es években felépült az Országos Meteorológiai Szolgálat épülete a Kitaibel Pál utcában.

121
1904-ben az akkori Törökvész dűlőben (ma Herman Ottó út) megépült Magyar Királyi Központi
Szőlészeti Kísérleti Állomás és Ampelológiai Intézet. Európa egyik legkorszerűbb tudományos intézete
volt.

1904-ben felfedezik a Pálvölgyi cseppkőbarlangot.

1905.-ben épült fel a Berkenye utca 3. szám alatt Schulek Frigyesné villája.

A Budapesti Érseki Katolikus Gimnázium és a hozzátartozó Rákóczi Kollégium 1909-től kezdi meg
működését a Keleti Károly utcában, ebből alakult a későbbi Rákóczi Gimnázium.

1911-ben felépült az Esplanade szálloda a Frankel Leó úton a Lukács fürdővel szemben.

1912-ben felépült az Áldás utcai iskola Zrumeczky Dezső tervei alapján, és a Marczibányi téri iskola
Grosz József tervezésével.

1916-ban elkészül a Marczibányi téri iskola.

1919 óta látogatható a Pálvölgyi cseppkőbarlang.

1922-ben megnyílik a Ganz Villamossági Művek fekete salakos futball pályája a mai Marczibányi
téren.

Az 1920-as években felépül a Malomtó étterem a mai Frankel Leó utcában.

1925. ben Árkay Aladár tervei szerint felépül a Rákócziánum kápolnája a Keleti Károly utcában.

1928-ban a Zivatar u. 2-4. szám alatt felépül az Orsolya Rend "Szent Angéla" leányiskolája, és az
internátus. 1927-től gimnázium is, és 1931 -től az első tanítóképző osztály is megindult.

1929-ben felépült a Rózsadomb nyugati lejtőjén Medgyaszay István tervei szerint, szecessziós
stílusban a Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet és gimnázium.

Az Árpád kilátó 1929-ben épült fel terméskőből, Friedrich Lóránt tervei szerint a Csatárka városrész
felett a 377 méter magas Látó-hegyen (régebbi nevén Gugger-hegy). Glück Frigyes kezdeményezte
ide kilátó építését (akinek az ötletéből keletkezett a János-hegyi Erzsébet kilátó is).

Ugyanebben az évben elkészült Gróf Mailáth József féle szálloda és bérház a Keleti Károly utca és a
Bimbó út sarkán.

1930. A Szemlő hegyi barlang felfedezése.

Az Atrium lakóépület és mozi az Atrium házépitő szövetkezet számára készült 1935-36-ban, Kozma
Lajos tervei alapján.

1936-ban felépült a Margit krt. 29. sz. alatti bauhaus lakóház.

1937-ben épült fel József Főherceg egykori villája, mely a háború után kórház lett, majd a
rendszerváltás után a Fotexes Várszegi Gábor tulajdonába ment át. Alibiből a Grenadai konzulátus
működik benne.

122
1940-ben a BBTE új sportpályát kapott a Pasaréti úton a Drasche féle téglagyár helyén. Ez a mai Vasas
sportpálya.

1945 után megépült a Fény utcai piac.

1949. július 10-én szentelték fel a Törökvészi úton a Kapisztrán Szent János templomot.

A Magyar Dolgozók Pártjának II. kerületi székháza 1952-ben épült fel a Mechwart tér „stratégiai
pontján”

Az 1950-es években kezdte meg működését a Légzés Rehabilitációs Kórház a Baba utcában.

1956 novemberének első napjaiban Nagy Imre akkori miniszterelnök adta ki a személyes utasítást a
Rózsadombon lévő elhagyott, kiürített, az ÁVH tulajdonában lévő épületek átminősítésére Heine-
Medin Utókezelő Kórház néven, a Bolyai utcában.

1957-ben a Fény utcai piaccal szemben megnyitották az Auguszt cukrászdát.

1958. szeptember elsején nyitotta meg kapuját a Törökvész Úti Általános Iskola. Az építkezést, melyet
1957. nyarán kezdtek a korábbi kukoricaföldön, értetlenkedő csodálkozás kísérte, mivel a környéken
még lakóház is alig volt, a járdán tehenek legeltek, a murvával felszórt Törökvész úton pedig csak
lovas-szekerek jártak. A 11-es autóbusz a Pusztaszeri köröndig, a 29-es pedig a Kolossy tér és Kapy
utca között közlekedett. A környék gyerekei az Áldás, az Ürömi, a Lajos és a Fenyves utcai
intézményekbe jártak. Az iskola a II. világháború után épült kevesek közé tartozott, s így kirakat-
intézménynek szánták.

Az 1950-es évek végén megnyílt a Daubner cukrászda a Szépvölgyi úton.

1960-ban átadták a Kolozsvári Tamás utcai futball és sportpályát.

A hatvanas években felépült a Gábor Áron utca és a Törökvészi út sarkán a Távközlési Kutató Intézet.

1965-ben felépült a Hotel Ifjúság a Zivatar utcában.

1968-ban felépült a Budapest Körszálló torony épülete a Lórántffy Zsuzsanna lépcsőnél.

1969-ben gyermekotthon lett az 1945 óta népfőiskolaként működő Alpár Ignác féle villából a Bolyai
utcában.

1971 - ben megépült a SZOT szálló hatalmas tömbje a Lukács fürdő fölötti hegyoldalban.

1972-ben épült fel a Marczibányi Téri Művelődési Központ.

Az 1970-es években épült fel a Törökvészi út és a Kapy út sarkán a négy 10 emeletes toronyház.

1985-ben megkezdődött a tanítás a Fillér utcai iskolában.

1986-ban megnyitják a nagyközönség részére a Szemlőhegyi barlangot.

1993-ban felépült az új Móricz Zsigmond gimnázium a Törökvészi úton.

1998-ban felépült a Mammut I., és a Rózsakert bevásárlóközpont.

123
1999-ben átadták a Fény utcai piac új épületét.

2001-ben átadták a Mammut II.-t, és a Rózsadomb Center bevásárlóközpontot.

2007-ben felfedezték a Molnár János barlang víz alatti járatait és óriás termeit.

Közben több mint 100 éve folyamatosan és szakadatlanul épül be a Rózsadomb területe villákkal és
társasházakkal.

A Rózsadomb megszűnt és még létező vendéglátó helyei: Egyetlen kocsmája, a Bimbó Csárda öreg
platánfás kerthelyiségével már réges régen bezárt. Társasház épült a helyén. Az Aranymokka is
átépült thai étteremmé. A Kisbuda helyén irodaház van. A Kikelet faházában sem szól már a
tangóharmonika, lakóház épült e helyére. A Rózsadomb éttermet átépítették. A Les Amis új néven
vegetál. A Rózsakertről azt sem tudni, hogy kinyit e néhanapján. A Margitkert még tartja magát. A
Malomtó többször is gazdát cserélt. Az Európa helyén bank van, a Mecsekiben már a játékterem is
megszűnt. A Marxim kösz, jól van. A Vasas étterme nem tudom, hogy létezik e még. A Márkus az új
sétálóutcának köszönheti, hogy még él. Az Egyérintőre sem lehet ráismerni. A Miniatűr úgy csinál,
mintha még lenne. Az Auguszt és a Daubner dübörög.

A Rózsadomb néhány híres lakója: Kádár János, Nagy Imre, Örkény István, Déry Tibor, Zilahy Lajos,
Losonczy Géza, Márai Sándor, Vásárhelyi Miklós, Münnich Ferenc, Gyurcsány Ferenc, Szakasits Árpád,
Bartók Béla, Ruttkai Éva, Füst Milán, Ferencsik János, Domján Edit, Göncz Árpád, Mádl Ferenc, Makk
Károly, Kolozsváry Grandpierre Emil, Heltai Jenő, Török Sándor, Fodor József, Gyergyai Albert, Sárközi
György, Veres Péter, Darvas József, Illyés Gyula, Sinka István, Áprily Lajos, Cseres Tibor, Kern András,
Bálint András, Weörös Sándor, Károlyi Amy.

Az én rózsadombom:

Az első találkozásom a Rózsadombbal 15 éves koromban történt. Rossz tanulmányi eredményeim

miatt édesanyám átíratott a józsefvárosi Zrínyi Ilona Gimnáziumból az elegáns rózsadombi Móricz
Zsigmond Gimnáziumba, az egykori Baár-Madas-ba.

Itt teljesen új baráti köröm alakult ki, a jobbára egyszerű, szegény származású józsefvárosi gyerekek
helyett közép, és felső középosztálybeli "úri", de úgyis mondhatnám "káder" gyerekek lettek a
barátaim.

A klinikakerti szobakonyhás lakások után 100 négyzetméteres, két fürdőszobás lakásokat

ismerhettem meg. A gyerekeket a papa reggel a vállalati Volgával, vagy Volvoval hozta a suliba,
nyaranta a Balatonra és nyugatra jártak, nyugati kiküldetésben lévő rokonoktól kapták a legújabb
farmerokat, és könnyűzenei lemezeket.

A Józsefvárosi szuterén lakásunkból valóságos holdutazás volt a 63-as villamossal naponta átjárni a
Rózsadombra.

Csupa befolyásos szülő gyerekével pajtáskodtam, én a portás unoka. Miniszterhelyettesek, vállalat

igazgatók, akadémikusok, ünnepelt filozófusok, iskola igazgatók, rádió rendezők, KNEB munkatársak,
építészmérnökök, párt funkcionáriusok gyermekei.

124
Ezt persze akkor nem nagyon éreztem, igazi baráti szellem uralkodott, az iskolaköpeny eltüntette a
különbségeket. Nem az volt a fontos, hogy honnan jöttél, hanem az, hogy szereted e a Rolling
Stonest, növeszted e a hajad, és jó e a dumád.

A Rózsadombon hosszú ideig nem ismertem ki magam, szövevényes utcái valóságos labirintust
jelentettek a számomra.

Tulajdonképpen a Rózsadomb alján, és a Rózsadomb körül zajlott az életem egy része. Zugligeten
Szemző Gábornál és Paszternák Lolánál, a Szép Ilonka étteremben, Guczynál,a Ságvári cukrászdában,
Pasaréten a Pénzügyőr pályán és étteremben, Sárkány Editnél, Szigeti Petinél, Nagy Péternél, a
Gyergyó presszóban, a Vasas és a Kislugas étteremben, a Budagyöngye piacon, a Majorban a Kun
Ferinél, a Városmajor étteremben, a Lórántffy utcában a Móricz és a Boda Zsuzsi, a Moszkva téren a
Kis Lekvárral, a Trombitásban, a Mártirok útján a Mecsek cukrászdában, a Május 1. moziban, az
Európa étteremben, a Rózsadomb étteremben, az Egyérintő bárban, a Miniatűr Eszpresszóban, a
Hotel Ifjúságban, a Kapás utcai táncklubban, a Paksi Halászcsárdában, a Margitkert étteremben, a
Bem Moziban, a Fény presszóban, a Frankel Leó úton, a Pince csárdában, a Kis Buda étteremben, a
Malomtó étteremben, a Lukács uszodában, a Csasziban,a Szépvölgyi úton a Daubnerben, az Erdei
kunyhó étteremben, és a Fenyőgyöngye étteremben.

Csak később jutottam el a Bimbó Csárdába, a Kikelet étterembe, és az Aranymokka sörözőbe.

Feljebb a dombon lakott a Vértes Laci, a Hobo, Baksa Soós Jancsi, Kéri Piroska, Szirtes Jancsi, Gegesi
Józsi és a Bonta Zoli.

Végül 28 éves koromban felköltöztem a Rózsadombra, és azóta itt élek. Ahogy Hobo mondja: Mint
kabáton a gomb, az vagy nekem, Rózsadomb.

Rózsadomb, 2013. 06. 19.

125
 Újlak – Felhévíz

Ahogy Buda városától délre a Tabán, vagyis Alhévíz helyezkedik el, úgy északra Felhévíz, azaz Újlak.

Ez a kis városrész Buda – Viziváros és Óbuda között terül el.

Délen a Margit híd határolja északon az óbudai Nagyszombat utca.

A déli részén nagyon beszűkül a Duna partja, mert itt szinte a Rózsadomb lábát nyalogatják a Duna
hullámai.

Kezdjük sétánkat a Bem Mozinál. Sajnos már nincsenek itt filmvetítések, csak nyári esténként
gyülekeznek össze a fiatal bringások, és kocsmaként üzemel a hely.

A Török utcán teszünk egy kitérőt északi irányba. Itt található az egykori híres nevezetes Pince
Csárda, mely már legalább tíz éve zárva van. Valaha a környék kedvelt kocsmája volt, söntéssel,
étteremmel és külön teremmel.

A „Banya” becenevű tulajdonosnő remekül főzött, volt itt csülök, szarvas pörkölt, lecsó, szalonna,
zsíros kenyér lila hagymával, piros paprikával, fasírt, hozzá csapolt sör és palackozott valamint hordós
borok. Az MDF is itt bontogatta szárnyait.

Szemben Koronczay órás mester régi, patinás stúdiója, mindenféle ketyegő, kakukkoló, és fali
órákkal, de a szorgos ketyegés ellenére is olyan bent a hangulat, mintha megállt volna az idő.

Bútor restaurátor, kerékpár szerviz, pizza futár és a Budai Borpatika váltogatják egymást.

A könyvtárnál visszafordulunk, és a Bem Mozitól elindulunk a Margit Körúton a Margit híd felé.

Elmegyünk egy török büfé és egy régi presszó mellett, majd a Frankel Leó utca sarkán érintjük a
romantikus nevű K & H bankot, és egy egykori pizzériát, tovább menve a „Haj, de jó” fodrászatot, egy
térkép boltot, és a nagyközértet.

Az óbudai villamos végállomásánál megszüntették a sínfordulót, és ma már csak a villamosvezető

cserél pozíciót elölről hátra, és hátulról előre.

A szomszédos Germanus Gyula parkban látható Pátzay Pál alkotása, a fiatal lovas, és a névadó
ellopott büsztjének talapzata.

Visszasétálunk a Frankel Leó utcáig. Ez a vízivárosi Fő utca folytatása, melynek neve korábban
Országút, vagy másképp Bécsi út volt. Ez az utca Felhévíz és Újlak fő tengelye.

Elsétálunk az irgalmas kórház és patinás patikája mellett, kiérünk a könyvtárhoz, és az előtte álló
modern szocreál szoborhoz. Az utca túloldalán van az Orvostörténeti Intézet bájos épülete, szép
kovácsoltvas kapuval, és mellette indul a Rózsadombra a város leghangulatosabb utcácskája, a Gül
Baba utca.

Ennek alsó sarkán volt valaha a kiváló, kerthelyiséges, vén étterem, a Kis Buda, de áldozatul esett a
korai irodaház építkezéseknek.

126
Mellette azonban megnyílt Földes Józsi kifőzdéje.

Itt a villamos sínek és az úttest egy emelt szinten haladnak, jelezve, hogy nagyobb tavacska volt erre
korábban. Maradványa ennek a nagyváradról származó tavirózsákkal teli Malomtó, a törökfürdővel
és az étteremmel. Fölötte a Rózsadomb emelkedik, oldalában orgonabokrok dzsungelével. A föld alatt
Európa és a világ egyik legszebb vízi cseppkő barlang rendszere.

Szemben a Lukács uszoda és termálfürdő tömbje és csodálatos ős platánfás parkja az Ivócsarnokkal.

Ebbe a nagy múltú intézménybe írók és művészek, színészek, tudósok és egyszerű emberek százezrei
jártak az elmúlt évszázadok alatt. Többek között Krúdy, Jékely, Kállai Ferenc Garas Dezső és Bárdy
György kedvenc helye volt.

A barlangrendszerből feltörő hévíz ezreket gyógyított meg, kik emléktáblák tucatjaival hálálták meg
ezt a Fürdőnek.

A fürdő tetején napozó terasz van, de aki pihenni, aludni szeretne egy kicsit, az behúzódhat a
platánfák alá.

A Lukács tőszomszédja a Császár Fürdő. A kettőt csak egy szűk sikátor választja el egymástól. Amikor
még nem voltak koedukáltak a fürdők, felváltva tartották a férfi és női napokat, mint a Rác és Rudas
fürdőkben.

A Császár legszebb épülete az ellipszis alakú. klasszicista Hild udvar, melynek óriási platán fái alatt,
nyári estéken valaha koncerteket tartottak.

Mellette modern épületek között húzódik meg a régi török fürdő kupolája. Az épület együttest a
szabadtéri medence és a Komjádi uszoda zárja.

A Frankel Leó utca másik oldalán egy kis klasszicista kápolnában harangoznak delet és vecsernyét
naponta.

A Komjádi uszoda mellett még megvan a régi esztergomi vasút végállomása.

Errefelé torkollik a Rózsadombról levezető Kavics lépcső a Frankel Leó utcába.

Kicsit továbbmenve szerény, de kecses neogótikus zsinagóga húzódik meg egy emeletes bérház
udvarán.

Mellette spanyol étterem várja a vendégeket. Ebben a házban lakik Török Ádám, úgyhogy ő itt
törzsvendég.

A Zsigmond téren van Budapest legrégibb köztéri szobra, egy szentháromság emlékmű.
Nevezetessége még egy japánból kínaivá lett étterem, az egykori Fehér Bivaly, és a tér sarkán egy régi
általános iskola.

Szerényebb műveltséggel rendelkező ingatlan befektetők Óbuda Gate-nek nevezték el az itt, Újlak
közepén épült irodaházat.

127
Itt háromfelé ágazik a Frankel Leó utca, fölfele megy a Rózsadombra, a kis kápolna és a Daubner
cukrászda érintésével az Ürömi utca, középen a villamossal a Bécsi út, és jobbra, szintén Óbuda felé a
Lajos utca.

A Bécsi úton még megmaradt mutatóba egy két mállott falú düledező földszintes ház, nem sok jövőt
jósolok nekik.

A barokk Újlaki templom és környéke a városrész közepe, hozzáértő városszervezők itt húzták meg a
II. és III. kerület határát, csakúgy, mint a Viziváros közepén a II. és I. kerület határát.

A régi egyházi iskola épületében ma olasz gyors étterem működik a fasszadizmus jegyében.
Örülhetünk neki, hogy nem bontották le a házat.

A templom melletti mini bevásárló központot, egykori Halló bárt, és busz végállomást bezzeg nem
fenyegeti semmi veszély.

Az újlaki piac helyén évtizedek óta ütött kopott parkoló csúfkodik, talán most parkosítják.

A régi Újlaki házakat java részt lebontották a nyolcvanas, kilencvenes években, és a helyükre
cukormázas mű régi házakat építettek, melyek azóta csak vesztettek fényükből.

A régi Sipos Halászcsárda még áll, a kerthelyiséggel együtt, de a koszt már nem a régi.

Divatos, trendi, új éttermek tucatja nyílt az újonnan épített fedett piacon és környékén.

Az egykori Újlaki mozi helyén egy félig kész ház rogyadozik. A mozi előtti kis parkocska még megvan a
három vadgesztenyefával. Az egész környék az utolsó mozielőadás fílingjét árasztja.

Újlak utolsó házában, az amfiteátrum mellett egy nagyszerű kis cukrászda található.

A Lajos utcán visszafordulunk a Lajos Tanya étterem mellett, és szomorúan konstatáljuk, hogy az is
kínai lett időközben.

A Duna parton megnézzük az egykori Goldberger futballpálya hűlt helyét, valamint a műemlék
vízművet, végül a Lajos utcába visszatérve a Tiroli étteremben egy tiroli rétessel búcsúzunk Újlaktól.

Buda, 2013. 06. 12.

128
 A Víziváros

Nem vagyok vízivárosi, de erősen kötődöm ehhez a kedves városrészhez. Olyan ez a vidék, mint egy
falu a milliós nagyváros közepén. Az idevalósiak ismerik egymást, köszönnek egymásnak, és beülnek
egy kisvendéglőbe, sörözőbe, vagy presszóba, esetleg kocsmába. Mert errefelé ilyenek is vannak.

A víziváros első ismert lakói a kelták voltak, majd jöttek a rómaiak és itt néztek farkasszemet a Duna
túloldalán nemes paripáikon száguldozó, nyargaló iráni eredetű szarmata jazigokkal.

Kiépítették a Duna mellett a Fekete Erdőtől a Fekete Tengerig a Vízivároson keresztül húzódó
határvédelmet, a limest, őrtornyokkal, erődökkel, légiókkal városokkal és országúttal, vízvezetékkel.

A mai Bem téren állt az egyik négyszögletes, négy sarokbástyás erődjük.

A Víziváros nagyjából egy háromszög alakú terület, amit keletről a Duna, nyugatról a Várhegy, és
északról a mai Margit körút vonala határol. Olyan, mint egy kis fészek, ami hozzásimul a Várhegyhez.

Északról és délről is hévízforrások veszik körül: Felhévíz Újlakon, és Alhévjz a Tabánban, az akkori
Kelenföldön.

Néhány kilométerre északra épült fel a Kárpát medence első nagyvárosi települése: Aquincum.

A Viziváros nagyjából a Kárpát medence közepén fekszik, ott ahol a legszűkebb a Duna medre, tehát
ahol évezredek óta a legkönnyebb átkelni a túloldalra. Ez a pont a Viziváros déli csücske. Ezért egy
kicsit az ország közepe is a Viziváros. Itt van a nulla kilométerkő.

A Viziváros igazi fejlődésére a tatárjárás után került sor, amikor IV. Béla király áthelyezte a királyi
székhelyet Óbudáról a mai Budai Várhegyre, és kővárat építtetett oda, mely köré lassan kiépült Buda
városa. A hegy tetején a felsőváros, alatta, a folyóparton az alsóváros, másképpen Viziváros.

Nagy Lajos, Zsigmond és Mátyás király alatt fejlődött európai jelentőségűvé a város.

Nem csak a Várhegyet vették körül magas kő falakkal, hanem a mai Bem tértől kiindulva (Itt
városkapu is volt) a Margit körút vonalán a Széna térig és onnan a Várfok utca mentén a Bécsi kapuig
a Vizivárost is.

A városrész központja a mai Batthyány téren volt már akkoriban is, a piaccal és a templomokkal.

A török korban a lakosság jó része elmenekült, és új lakók érkeztek, törökök, szerbek, ki tudja
mifélék.

Egyedül a mai Királyfürdő épült akkoriban.

Buda visszafoglalása után a XVIII. században épült ujjá a város, akkor nyerte el azt a formáját, amilyen
a XX. század közepéig volt.

Apró földszintes barokk házacskák, templomok, szűk utcácskák, és a Három Nyúl Laktanya.

1848-ra elkészült az ország első kő és acél hídja, a Lánchíd.

129
A XIX. század végén felépültek a nagy eklektikus bérpaloták a Fő utcán, a Batthyány utcában, és a
Margit körúton. Elkészült a Várkert Bazár, a Várkert Kioszk, a testőrségi paloták, a mai Toldi
Gimnázium, a Katolikus Gimnázium, a Vásárcsarnok, az Andrássy palota a Bem Rakparton, a Szilágyi
Dezső téri református templom, a Katonai Bíróság, a Duna parti malmok, a Pálffy laktanya a mai Bem
téren, a Clark Ádám téri bank palota, a Ganz Gyár épületei, északon a Margit híd, délen az Erzsébet
híd és középen a Várhegy alatti alagút, a Duna parti villamos, valamint a sikló, fel a Várba.

Buda 1944 -45 -ös ostroma betett a Vizivárosnak. Majdnem minden romokban. Sok ház elpusztult. Az
összes híd felrobbantva.

1946-ban a Batthyány tér mellett épült fel az első "ideiglenes állandó" híd, a Kossuth híd.

Míg Óbuda, Buda és Pest egyesítésekor a Tabántól Óbudáig, és Hűvösvölgyig minden budai terület a
Vizivároshoz tartozott, a Vár, a Tabán, a Krisztinaváros, és a Svábhegy kivételével, addig 1950 -ben
pont a kellős közepén kettéosztották a Vizivárost, és a Csalogány utcától délre eső felét a Budai
Várkerülethez, az I. kerülethez csatolták.

Aztán a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas és kilencvenes évek valamint napjaink megadták a végső
döfést, mára már csak néhány templom és pár házacska maradt a múltból.

Modern házak, majd irodaházak, és szállodák épültek a foghíj telkeken. A Fő utcai teniszpálya helyén
felépült a Francia Intézet, a Bem rakparti kertmozi helyén a Francia Hotel.

Tegyünk egy sétát a Vizivárosban.

A legészakibb pontja a Margit híd budai hídfője. Mellette a Przemysl-i két éves ostromra emlékeztet a
hatalmas kőoroszlán. Nemrég nevezték el a teret Gyóni Géza költőről, aki két évig harcolt a körbezárt
városban, majd orosz fogságba esett.

Itt volt valaha a Gül Baba étterem, ami később önkiszolgáló étterem lett, majd kínai, aztán holland,
végül Trófea Grill. Egy sarokkal arrébb az egykori Fény Presszó helyén BÁV régiségbolt található. A
Fény Presszóban valaha egy Sziú becenevű néger pincér volt a felszolgáló. Az ötvenes évek végén már
volt wurlitzer, és ha valaki felrakta Elvis-től a Jailhouse Rock-ot, akkor a vendégek áhítattal hallgattak
el, és átszellemülten verték a combjukon a ritmust.

Szemben a sarkon a régi gyógyszertár, mellette kis boltocskák, hentes, cipész, csemegebolt. Ma Bécsi
Szelet étterem próbálja itt átvészelni a válságot.

A következő sarkon a hatvanas évek elején épült csúnya lottóház, benne OTP fiók és az ország
legbarátságtalanabb zöldséges boltja. Ma már bankfiók van annak a helyén is. Kicsit arrébb egy
patyolat (ma turki) és egy kis földszintes házban pékség. (ma üres) Távolabb a Paksi Halászcsárda
kerthelyiséggel, és cigány zenével. (Ma Menta Terasz étterem és bár, három szinten. Drukkolok neki,
hogy túlélje a válságot.) Kínai cipőbolt, és kristálybolt váltják egymást, free wifi kávézóval és
építészeti magán galériával. A környék kedvence az éjjel nappali ABC boltocska, és a Csirkefogó
gyorsétterem, a Halász Jutka zebránál. Van ott egy kis cukrászda is, és a sarkon folyton változik a
tulajdonos, most éppen ingatlanos. (A házban található a városrész, ha nem is legjobb, de feltétlenül
legolcsóbb ügyvédje)

130
A Fekete Sas utcában két fontos műintézmény van, a Ferences klub, ahol vasárnap esténként csángó
összejövetel, más napokon pinceszínház üzemel, és szembe vele a Bőr és Nemibeteg Gondozó
Intézet, ahol Tüdőbeteg gondozás is zajlik.

A Tölgyfa utcán visszakanyarodva, autózuhatag mellett lopódzik az ember fia, és két jobb sorsra
érdemes kis söröző illetve étkezde mellett halad el.

A Tölgyfa utca, Henger utca és Fekete Sas utcák által határolt háromszögletű tömb volt egykoron az
óbudai lóvasút remíze, egy két épületrészt megőriztek a modern építészek az utókornak. Később
villamos remiz lett, majd járműjavító, még később a pesti (!) trolibuszok javító műhelye. Az elromlott
és megjavított trolibuszokat hatalmas járgányokon hozták vitték át a Margit hídon. A tömb köré
építettek egy trolibusz pályát, és ott próbálgatták a javított trolikat. Később a Tölgyfa Galéria költözött
az épület egy részébe. Ma természetesen irodaház. Van itt még Bírósági ítélőtábla is, sőt fogászati
rendelő és menedzser étterem.

A Fekete Sas utca túloldalán az egykori Pálffy laktanya épületei árválkodnak, és várják, hogy mikor
lesznek már végre ők is modern irodaház. A Tölgyfa utcai oldalon volt a katonai börtön udvara, ott
még akasztottak is, a helyén már tényleg irodaház emelkedik benzinkúttal és presszóval.

Az egykori börtön ma történeti levéltár, itt lehet megtudni, hogy ki súgott kinek és mit kiről.

A Henger utcában csak egy gyermekorvosi rendelő található.

Viszont a Bem tér sarkán van az egyik legpatinásabb műintézmény, a Bambi.

Itt kérem, még nemrég az utolsó hangos dominó partikat játszották a környék vagányai, míg pártunk
és kormányunk be nem tiltotta a szerencsejátékokat. Füsttel átitatott csipkefüggönyök és terítők,
fekete és piros műszkáj puffok világa ez, hamisítatlan vastagfalú üveg kávés poharakkal, virslivel,
debrecenivel, rigóval és kisfröccsel. A terasz a környék egyetemistáinak és melósainak a kedvenc
üldögélő helye, tavasztól őszig, télen meg kap egy sátortakarót, és még cigizni is lehet.

A Frankel Leó utca ezen szakasza zsákutca a Margit körútig, úgyhogy itt alig van forgalom, viszont
annál több a kocsma, söröző, étterem. Van lósport, toto és lottó bukméker iroda, képkeretező és
nővérszállás is.

A Lipthay utca környékén semmi sincs, csak kockakő útburkolat. Valamikor régen volt itt egy body
building club.

A Bem téren tört ki 1956 október 23.-án a forradalom és szabadságharc. Ide vonultak a műszaki
egyetemisták a rakparton, végig a Vizivároson. Itt éltették a lengyel forradalmat és szabadságot.
Innen mentek a lukas zászlókkal a Parlamenthez. Bem Apó szobra uralja a teret, a talapzatba vésett
csaták színhelyeivel.

A tér oldalán van a borminősítő Intézet, a Duna parti sarkon pedig a hordó bejáratú Wernesgrüner
söröző, mely híres a főtt csülökről.

A tér közepén a Pálffy, később Bem laktanya főbejárata, mely otthont adott 1990-ben az akkor
nemrég alakult MDF-nek. Ide járt Suzukijával Antall József későbbi miniszterelnök.

131
A tér déli oldalán a Külügyminisztérium modern szárnya illeszkedik a régi, art deco szárnyhoz, ahol a
kispapból lett kommunista külügyminiszter, Sik Endre írta a Bem rakpart évek című memoir-ját.

A Bem téren valaha legalább 4 villamosjárat keresztezte egymást, sőt itt haladtak át a teher vonatok
az északi összekötő vasúti híd felől a Margit körúton át a Déli pályaudvarig. Ma már egy villamos sem
jár erre. Ha igaz, euró milliárdokból újjáépítik a hetvenes években pár nap alatt elbontott Duna parti
villamos síneket.

A Külügyminisztériummal szemben van dr. Makkos ingatlanközvetítő irodája, az utolsó trapper

farmer bolt, és egy lovi buki iroda, ahol hamarosan nemzeti dohánybolt nyílik.

Egy kedves kis tér közepén, az épp most virágzó hársfák mellett egy gyönyörű szép, apró görög
katolikus templom siratja a régi szép időket. A parkban Tarasz Sevcsenko ukrán költő szobra, és egy
feszület, melyen azonban nem az áll, hogy INRI, hanem a görög katolikusok felirata: INBI. A
templomot a harmincas években nagy technikai bravúrral megemelték körülbelül másfél méterrel.

A templom melletti kis árnyas parkocskát a Ganz utca túloldalán a csodálatos törökfürdő, a Király
zárja. Valóságos kis múlt idejű zárvány ez kérem. A Ganz utcában a fürdő mellett található a környék
legcsendesebb presszója, sörözője.

A Ganz utca környéke egyébként csupa modern házból áll, itt volt egykor a svájci Ganz Ábrahám által
alapított vasgyár. Az utolsó épületeket a hatvanas évek végén bontották le, addig üzemelt a
kisgépgyár. A Ganz-ra ma már csak az utca neve, és kis Öntödei Múzeum emlékeztet, az öntöttvas
kályháival, és szobraival.

A Margit Körút ezen szakaszán az antikvárium, a kínai étterem és az egykori Dióbél presszó érdemel
említést.

A Kapás utca sarkán még mindig megvan a Budai Táncklub, ahol annak idején a Kék Csillag és a Kaláka
együttesek bontogatták szárnyaikat.

A Széna térhez közeledve elmegyünk a Négy Szürkéhez címzett kocsma mellett, és megérkezünk az
egykori Polgári Lövőházhoz, mely az egykori városfalhoz simul, és most osztályon felüli étterem van
benne. Hajdan mellette volt a régi Szent János Kórház, a kápolnájával együtt, de a háború után
lebontották. Helyén most buszpályaudvar van, és fedett korcsolyapálya. Az egykori gumis műhely már
bezárt.

Sétáljunk visszafelé a Varsányi Irén színésznőről elnevezett egykori dologház utcán, hiszen a dologház
is itt volt valaha, az egykori külvárosban.

A Pályaudvarral szemben van a gazdasági Bíróság szürke, unalmas modern épülete, a közelben pedig
a Jurányi Gimnázium, ahol oly sok rossz tanuló fejezte be a tanulmányait, a dolgozók esti tagozatán,
köztük Baksa Soós Jancsi, Szemző Riasztó, Gábor, és Karsai Tüdő Tamás.

A Varsányi utca lett a kerékpárosok fő útvonala, itt vezet a Duna parti kerékpárúttól a Moszkva térig
és a Budai hegyekig a fő bringás vonal. Ezért aztán ez egy kedélyes utca, kis éttermekkel, boltokkal. A
Kapás utca sarkán van a körzeti orvosi rendelő (nem messze tőle az egykori régi temető) Átellenben
egy jó kis pékség, és zöldséges, srévízavég pedig az egykori Zöld Hordó étterem. A Kapás utca
egyébként a nevét azokról a kapásokról kapta, akik innen jártak ki a rózsadombi szőlőkbe.

132
A Horváth utca minket különösebben nem érdekel, nagy a forgalom, és igazából nincs benne semmi
érdekes.

A Csalogány utcának azonban nem csak a neve szép, de igen jó kis helyek vannak itt. Kezdjük rögtön
Fortuna Isten Asszonnyal, és az Ő székházával a Szerencsejáték Zrt.-vel, mely itt lelhető fel. Itt van
Magyarország egyik legnagyobb pénzgyára. Itt dolgozik az én Feldmájer Sándor barátom, az
alapítványi kuratóriumban. Ők döntik el, hogy a ménkű sok pénzből milyen kulturális ügyeket
támogatnak. Sajnos az én Bodola könyvecskémre nem jutott egy fillér sem. Azt írták, hogy ilyen
típusú ügyeket nem szoktak támogatni.

No sebaj, akkor beülünk a mellette lévő Róma (nem roma, csak az idejáró zenészek többsége) Bárba,
és eszünk egy kis házi húslevest, tökfőzeléket feltéttel, és iszunk hozzá egy fröccsöt vagy
málnaszörpöt. Ha szerencsénk van, összefuthatunk Török Ádámmal, vagy Babos Gyulával.

A túloldalon valaha jó kis kínai étterem volt, de már megszűnt. Följebb, a gumis műhelyben dolgozott
valaha Tribuszer, aki Bodolával gyalog disszidált Jugoszláv, olasz és francia honba. Én csak a
kaputelefonon beszélgettem vele, azt mondta, ott ment szarrá a lába.

A Csalogány utca felső végén még egy Bíróság valamint egy hangulatos MOL kút található.

Visszafordulunk a Hattyú utcába, amit az ízlésficamos Hattyú házról neveztek el, vagy fordítva.

A hattyú utca a Kapás utca sarkától felveszi a Batthyány utca nevet, és már mint ilyen fut be a Mária
térre. A Mária szobor eredetileg a Batthyány, vagyis akkor még Bomba téren állt, úgy helyezték ide.

A Mária tér arról híres, hogy 1956 ban állítólag felkenték az egész teret a pesti illetve budai srácok
mosószappannal, és amikor ideértek az orosz tankok, nem tudtak tovább menni, csak csúszkáltak.

A másik nevezetessége a térnek Závodi Janó, aki itt nevelkedett fel, édesapja bőrszabó műhelye
mellett. Ez a műhely látta el a Mini teljes legénységét bőr szereléssel.

Innen már indulnak felfele a lépcsők a Várba. Van a tér sarkán egy antik kereskedés, - ügyfeleim - és
egy kis ételbár is virult itt évekig.

A tér alsó sarkán nagyszerű cukrászda, szemben vele a régi községi elemi iskola.

A Gyorskocsi utca sarkán hatalmas vörös téglás art deco ház, földszintjén kiváló söröző. Itt hallottam
egyszer Tarr Dávid kitűnő gitár játékát. A házban lakott egykoron a "Kozmetikus" Ági (akit még én is
hazakísértem az Ifi parkból, de sajnos csak egy puszi csattant el) és ma is a ház lakója Luzsicza Árpád
festőművész barátom, akinél egyszer majdnem aludtam Prágában.

A Gyorskocsi utcában északra fordulunk, és megcsodáljuk az elegánsnak még sem nevezhető "Pajtás"
önkiszolgáló éttermet.

A Csalogány utca sarkán betérünk annak a háznak az udvarába, ahol a közjegyző is van, és megnézzük
az egykori Szt. Péter templom konzervált alapfalait. Ez volt a valamikori felső Viziváros, másképp
Szent Péter város központja.

Tovább haladva a Gyorskocsi utcán, - melyen egykor a régi gyorskocsik - dilizsánszok - indultak
Óbuda, Esztergom, Győr, Bécs irányába - kijutunk a Vértanúk terére. Ezen a téren valamennyi ház

133
klinker téglából épült. Ennél komorabb teret nehéz elképzelni. Csak a Shell kút és a közeli Medve
utcára hajazó medve szobrocska visz valami bájt a tér hangulatába.

Délről a kísértet házként kiürített METESZ székház északról a Katonai Bíróság, Vizsgálati Osztály, és
börtön épülete határolja, mindkét ház a harmincas évek baljós hangulatát idézi. Ráadásul a METESZ
székházat épp most árverezik el.

A Duna felé a kilátást a háborúban az ott tárolt német lőszerek miatt felrobbant pontház helyén épült
lakótelepi jellegű épület takarja, egyik oldalán lakóház, másik oldalán a régi MVM épületbe
avanzsálódott Novotel szálló, mely esténként gusztustalan, ám hangsúlyos kék kivilágítást nyer.

A Börtönről tudni kell, hogy itt zajlott le a Nagy Imre per, és sok emléktábla figyelmeztet a falán arra,
hogy kik raboskodtak itt még ártatlanul.

Ahogy a Kacsa utcára kiérünk, látjuk a sok ultramodern irodaházat, még a jobbik fajtából, szállodákkal
és menedzser éttermekkel. Itt már ismét a lebontott Ganz gyár területén járunk. Mivel itt ért véget
egykoron a Gyorskocsi utca, így az innen újonnan megnyitott szakaszának a neve Királyfürdő utca. Itt
található a városrész ötödik bírósága, a munkaügyi Bíróság. (lesz még kettő !) Figyelem ! A menedzser
étteremben kiváló fish and chips-et lehet kapni.

A Kacsa utca (lásd Duna parti vadkacsák) és a Fő utca sarkán árválkodik az egykor szebb napokat
látott Kacsa étterem. Minden este elmegyek mellette, és azt látom, hogy az üres asztalokon égnek a
gyertyák. Nem járt jobban a Katonai Bírósággal szemben lévő étterem sem, amelyben egykor Wang
mester is megmutatta tudását, - bezárt.

A Kacsa utcában, a börtön oldalában áll egy gyönyörűen helyrehozott igazi vizivárosi copf stílusú
épület.

A Kacsa utca és a Medve utca sarka igazi párizsias hangulatot áraszt, sarki presszókkal, kávézókkal,
sürgő forgó emberekkel, kevés autóforgalommal. Ha szerencsétek van, akkor még Tóth János
barátomba is belebotlotok, akinek itt van az irodája, és szép időben előszeretettel álldogál az iroda
előtt a járdán.

A Vitéz utca ugyanúgy girbe - gurba, mint a Ganz utca és a Kacsa utca. Ja kérem, ez még a középkori
utca szerkezet.

A Medve utcában feltétlenül meg kell emlékeznünk az iskoláról. Egyrészt itt volt iskolaorvos Németh
László, másrészt idejárt tanulóként Mansfeld Péter. A patinás iskolához igazán mértéktartó, kellemes
modern szárnyat építettek. Az iskola falán egy medve szobor emlékeztet a névadó egykori fogadóra.

Szemben mammon temploma: a CIB bank poszt poszt modern üveg és trigránit palotája emeli a
szegény környék pompáját.

És akkor ne fogjuk vissza magunkat, menjünk ki a városka főterére, a Batthyány térre. Korábban
Felsőpiac tér, majd Bomba tér volt a neve, a tér közepén felhalmozott ágyúgolyók miatt.

Mivel Magyarország észak - déli, és kelet - nyugati közlekedési tengelye itt metszi egymást, ezért
régóta igen forgalmas piac és tér. Ma is innen indul a HÉV Szentendrére, a Metro a Déli pályaudvar
felé és Kőbánya felé, ide érkeznek a buszok és villamosok Óbudáról, a Rózsadombról és Budafokról.

134
A tér legszebb épülete a szent Anna templom. Igazi nemes, barokk alkotás. Nem messze tőle a XIX.
század végén épített 9 vásárcsarnok egyike. Mellette a rokokó Casanova ház, és a négy évszak ház,
melyet egy kőműves mester épített a maga számára a XVIII. sz. végén. Homlokzatát a négy évszak
reliefek díszítik. A Casanova házban maga II. József császár és király is megszállt. Kora ifjúságában
pedig az itteni discoban hódította meg Somogyi Sebestyén Psota Irén művésznőt.

A szent Anna templommal szemben az Erzsébet Apácák kolostora és temploma áll. 1785 -ben
Bécsből hajóval érkeztek az apácák, és énekelve, ünnepélyesen vonultak be a kolostorba.

A téren áll Batthyány Lajos és Kölcsey Ferenc szobra.

A Szent Anna templom mellett az egykori plébánia épületében van az Angelika eszpresszó. Itt
tartották összejöveteleiket a nyolcvanas kilencvenes években a felvidékről elszármazott magyar
értelmiségiek, köztük Luzsicza Lajos festőművész, Göndöcs László tanár Úr, Selmeczi Elek, Vígh
Károly, és sokan mások.

Nem messze a tértől van az egykori Vízügyi Minisztérium csúnya modern épülete, amely előtt volt
1988-ban a híres Bős - Nagymarosi vízi erőmű elleni zöld tüntetés. Még kecskéket is hoztak magukkal
a tüntetők.

Egy sarokkal tovább a Magyar Villamossági Tröszt fő épülete található. Itt tárgyaltam Halzl Józseffel, a
Rákóczi Szövetség elnökével a szövetség alapítványának ügyeiről. Mellette a Nemzeti Fejlesztési
Minisztérium.

A Szilágyi Dezső téren áll a Budai református gyülekezet csodálatosan kecses neogótikus temploma.
Itt esküdött Ady Endre Csinszkával, ifjú Horthy Miklós, nagybátyám, unokatestvérem, Anyukám,
kisebbik lányom és jómagam. Két unokámat itt keresztelték.

A tervező Petz Samu szobra a templom mellett reneszánsz ruhában ábrázolja az alkotót.

Kicsit tovább sétálva elérjük a Corvin teret. Itt áll a Budai Vigadó épülete, ahol ma a Hagyományok
Háza működik.

A tér közepén áll Lajos kútja, melyet Millacher Lajos szikvízgyáros hagyatékából emeltek.

A tér Fő utcai oldalán apró copf stílusú házak láthatók. Mögöttük, az egykori hangulatos budai
kertmozi helyén terpeszkedik a Francia Hotel, és nem messze tőle egy Belga söröző.

A tér déli oldalán áll a kapucinusok neogót stilű temploma és zárdája némi török falmaradványokkal,
abból az időből, amikor még dzsámiként szolgálta a hívőket. Az ostrom után az oroszok lovakat
tartottak benne, de enni nem adtak nekik, így azok elrágták a falon függő festmények vásznait és
kereteit.

A templommal szemben van a Horgásztanya vendéglő, jelezve, hogy folyóparton vagyunk. Kitűnő
halászleveket ettünk itt a Mini bulik után a hetvenes évek elején. Valójában a legtöbbször hallevet hal
nélkül 5 Ft.-ért, és galuskát pörkölt szafttal a második 5 Ft.-ért. Leöblítettük egy korsó sörrel a
harmadik 5 Ft.-ért.

A Horgásztanya mellett van a konkurrencia, az egykori Comorettó étterem, ma Matróz Csárda.

135
A kis Halász utcácska közepén valaha kézi hajtású apró benzin kutacska volt.

Ezen a környéken lakott a Zsákai Győző, az Egér, a Cefi, a Kernyaiszky testvérek, a Gaál Mariann, és a
Tóth testvérek, Laci és Iván.

A Fő utcán tovább sétálva elmegyünk az egykori Chiba féle képkeretező bolt mellett, majd meglátjuk
a Párizsi kert éttermet, és kertjét, annyi nagyszerű Kex koncert színhelyét. Szép régi patinás épület
érdekes kínai jellegű reliefekkel.

A túloldalon az egykori teniszpálya helyén a Francia Intézet ultra modern épülete emelkedik.

Máris megérkeztünk a Bem Rockpart 6-hoz, a budapesti Cavern Clubhoz, ahol még ma is játszik a
legendás Török Ádám & the Mini együttes. Itt voltak a Sakk - Matt, Kex, és Tolcsvay koncertek is. Itt
volt a hetedhét határra szóló Bodola buli, mintegy 500 résztvevővel. A csodás eklektikus palota,
melynek a fő szárnya, homlokzata a Dunára néz, egykor az Andrássy családé volt.

A Fő utca torkolatánál beszédes nevű apró utcácskák: Ponty utca, Jégverem utca. Itt van a Belga
Apátsági Söröző, és egy koreai étterem is.

És végül a Lánchíd presszó, melynek Clark Ádám téri disco-ját a hetvenes években Hegedüs Laci d.j.
vezette.

A Clark Ádám téren volt az ötvenes - hatvanas években a virágokból kirakott ötágú vörös csillag, a
régi null kilométerkő, mely egy a messzeséget kémlelő munkást ábrázolt kerékkel a hóna alatt.
(később a XVII. kerületbe száműzték, most onnan kémleli, merre van a Clark Ádám tér) Most egy női
nemi szervre emlékeztető null kilométerkő jelzi, hogy itt van a közelben a budai sikló, melyen valaha
Teleki Pál miniszterelnök járt fel a Várba a miniszterelnökség épületébe, a Sándor palotába.

A Lánchíd presszóval szemben áll Budapest egyik legszebb épülete, az Ybl Miklós tervezte Lánchíd
palota, mely viszontagságos élete során volt már minden, csak cirkusz nem, 1954-től ide száműzték a
Curia épületéből a Legfelsőbb Bíróságot. Anyukámnak itt volt a büntető pere 1957 decemberében. Én
5 éves voltam, nem mondták meg nekem, hogy anyukám börtönben van, úgy tudtam beteg, és
kórházban ápolják. 7 hónapja nem látott már, és ide a tárgyalásra elhoztak a nagyszüleim, ahol
nagyon csodálkoztam, hogy milyen csíkos pizsamában van az anyukám. Pár évvel később erre jöttem
anyuval az 1.-es buszon és felkiáltottam, nézd anyu, itt van az a kórház, ahol csíkos pizsamában
voltál ! A következő megállóban leszálltunk.

A Clark Ádám téren túl található az egykori Ifjúsági Park, a Várkert Bazár, amit romjaiból most fognak
helyreállítani milliárdokért. Mellette kétoldalt az egykori testőr paloták, az északiban lakott vitéz
Somogyvári Gyula, akit először a németek vittek el, majd az oroszok.

Mi a Clark Ádám téren visszafordulunk a Hunyadi János úton, és felfele sétálunk a Halászbástya felé.
Elmegyünk a Kerékvár kerékpár szerviz piros biciklije előtt, egy orosz étterem árválkodik a túloldalon,
és várja a "madarakat". A Hunyadi szobornál, mielőtt felkanyarodik a szerpentin a Várba, mi belesünk
egy kicsit a romantikus Csónak utcába, megnézzük az egykori Ybl palotát, majd a Donáth utcán
megindulunk lefelé, és feltérképezzük a Vár oldalának csodálatos labirintusát a kis gázlámpákkal, és
keresztirányú lépcsőkkel. (Mivel senkit sem akarok többet a vizivárosi bíróságokkal zrikálni, a Donáth
utcai Alkotmány Bírósági épületet most nem nézzük meg.) Mindjárt le is ereszkedünk a Ponty utcán,

136
illetve lépcsőn a Szalag utcába, onnan a Szőnyeg utcán, Pala utcán Kapucinus utcán és ismét a Ponty
utcán át visszajutunk a Szalag utcába, a nevezetes Hunfalvy Iskolához, majd a Szalag utcán át
leereszkedünk a Corvin térre, de előtte megcsodálunk egy szépen helyreállított biedermeier házat.

Az iskola utcán visz utunk, a Vám utca sarkán elérjük a Vastuskót, és annak a háznak a helyét, ahol
Scotty és Jose laktak egy közös albérletben. Egy sarokkal arrébb Cseh Tamás és Bereményi Géza
laktak egy másik, de szintén közös albérletben. Mindenesetre mindannyian a közeli Isolabella bárba
jártak szomjat oltani, és ott találkozhattak Skodával, a nagy spielerrel.

Ha megéheztek, akkor átmentek a Jenei féle halászcsárdába.

A sarkon egy régi házban ma vegetáriánus bár van, mellette a Gyorskocsi utcában Bajor kolbász
étterem.

Mi egy kicsit visszasétálunk, és a Franklin utcán illetve lépcsőn felmegyünk a Donáth utcába, azon
lesétálunk a Mária térig, megcsodáljuk a műemlék palotákat, a Mária térnél felmegyünk a Kagyló
lépcsőn a Toldy Ferenc utcába, és visszafele sétálunk a Toldy Gimnázium Oxford épületeire
emlékeztető Tudor stílusú palotájáig. Valaha ez volt a Budai Főreál gimnázium. Az udvarán egy régi
ágyú jelezte minden nap a delet a három város lakóinak.

Itt tanított Antall József későbbi miniszterelnök. Ide járt, többek között, Kun Feri, Zalatnay Sarolta,
Török Ádám, Pongor Edina, Lakatos Mari (Sziszi), és még sok - sok régi haverom.

A Toldy Ferenc utcából a Szeder lépcsőn felsétálunk a Szabó Ilonka utcába, és megtekintjük a
Katolikus Gimnázium patinás épületét, valamint Török Ádám szülőházát, ahol Ádám délelőttönként
éhezett, és a Mamától kért kenyeret, amikor felkelt ő reggel.

Az Ilona lépcsőn felbaktatunk a Hunfalvy utcába, elsétálunk Hunfalvy egykori palotája mellett, majd
az Ostrom utca sarkán megcsodáljuk a kis copf ékszerdoboz palotát, a Bécsi kapu alatt. Innen már
nem megyünk le a Linzi lépcsőn, hanem a forgalmas Ostrom utcán ereszkedünk le a Széna térre, az
egykori Éden bár (ma Oscar) előtt.

Az itteni egykori városkapun lehetett valaha elhagyni a várost, ahova sétánk végén vissza megyünk, -
vissza a városba, - és asztalnál megiszunk egy két pohár bort a Bástya utcai borozóban, de akinek
nagyobb gusztusa van sörre, az megy a Csarnok sörözőbe a Batthyány térre, ha az nem lett azóta
Nagyi Palacsintázója.

Akárhova megyünk is, aggódva nézzük a vén Dunát, hogy nem akarja tényleg vizi várossá tenni a
Vízivárost.

Minden rosszban van valami jó, az emberek, a gyalogosok, biciklisek birtokukba vették az
autóforgalom elől lezárt Fő utcát, és önfeledten sétálnak, nézelődnek, iszogatnak, valóságos
népünnep zajlik a nagy bajban.

Rókushegy, 2013. Június 8.

137
 A Tabán

A Tabán mindig is kicsi városrész volt, de miután lebontották a harmincas években, szinte semmi sem
maradt belőle, csak a Zórád Ernő féle rajzok. Pedig ma a világ egyik turista attrakciója lehetne,
Óbudával, Újlakkal, a Vizivárossal, Krisztinavárossal, a Várral, a régi belvárossal, Lipótvárossal,
Terézvárossal, Józsefvárossal, Ferencvárossal egyetemben.

De ne fantáziáljunk, maradjunk a realitásoknál.

A Tabán ma egy park, néhány megmaradt régi épület, a Vár, a Viziváros, a Gellérthegy a Naphegy és a
Krisztinaváros között.

A kora vaskorban (Kr. e. III–I. század) lakóhelyül választották a kelta eraviszkuszok, majd birtokba
vették a rómaiak, akik a 4. században, I. Valentinianus császár idején őrtornyot emeltek az itt levő
fontos révátkelőhely védelmére, szemben a túlparti Contra-Aquincummal.

Valaha Kelenföld volt a neve a Gellérthegy régi neve (Kelen hegy) után.

Eredeti bolgár - szláv neve Pest volt, ami kályhát jelent, mert télen az egyébként is kemence alakú
Gellérthegy úgy nézett ki a gőzölgő hévíz forrásaival, mint egy valódi kályha.

Mivel itt a legszűkebb a Duna, ősidők óta itt volt a Pesti rév, és ezért a Pest elnevezés átragadt a rév
túlsó oldalára is, végül ott állapodott meg, és a Tabán lett azontúl Kispest. Később Alhévíznek
nevezték a termálforrások után.

Egy ideig a budai várhegynek is pesti hegy volt a neve.

Szent Gellértet itt végezték ki a lázadó pogány magyarok. Ennek emlékét őrzi a monumentális Gellért
szobor csoport és emlékmű.

A Dózsa féle keresztes háborúra emlékeztet a Dózsa szoborcsoport a Várpalota alatt.

A Tabán nevet a török időkben kapta, amikor a törökökkel ideérkező rácok telepedtek le itt, az
Ördögárok torkolatánál, és főleg tímárkodással foglalkoztak.

A török kiűzése után is megmaradtak apró házacskái, girbe, gurba, meredek utcácskái.

Lakói a több évszázados hagyományokra visszatekintő szőlőműveléssel foglalkoztak a Gellérthegy a

Várhegy és a Naphegy lankáin.

Legjelentősebb épületei voltak a Tabáni római katolikus Alexandriai Szent Katalin templom és
plébánia, - ahol Virágh Benedek töltötte élete egy részét, a II. világháborúban megsérült, majd
lebontott, csodálatos szerb ortodox templom, a Rácz - másképp Imre - fürdő, az Arany Szarvas ház,
Semmelweis Ignácz szülőház (ma a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum épülete), és a Rudas fürdő.

Az Ördögárok partján sorakoztak a tímár műhelyek és a vízimalmok. Egy - egy nagyobb esőzés, vihar
után úgy megvadult az Ördögárok, hogy majd elsodorta a kis malmokat és házakat.

138
A XVIII. században a lakosság vegyesen szerb, sváb és magyar volt. Kiskocsmákban mérték a
Gellérthegyi veresbort, és Lacipecsenyét sütöttek hozzá, de még szerelmet is lehetett a sikátorok
között vásárolni.

A Tabán a szerb irodalom számára is nagy jelentőséggel bír. A korábbi betelepülések hatására a
környék jelentékeny méretű szerb közösség otthonává lett. A közkedvelt Arany Szarvas-ház a XIX.
század első felében Buda város főjegyzője, a köztiszteletnek örvendő jogász, Sima Ignjatović
birtokában volt. Ekkoriban a fogadó a szerb írók-költők találkozóhelyévé, irodalmi szalonjává vált

1849-ben, amikor megnyílt a Széchenyi lánchíd, elvesztette révátkelőhelyként szerzett sok

évszázados jelentőségét. Csatornázatlan utcái, az 1880-as évek filoxérajárványai, amik a környék
szőlőit pusztították, majd a budai városrendezési munkálatok: a budai körút és az Erzsébet híd
építése érlelték meg lebontásának tervét.

A századfordulóra szórakozóhelyekkel, vendéglőkkel, borozókkal teli romantikus negyeddé vált. A

budapesti „Montmartre”-ként is emlegetett Tabán írók, költők, művészek kedvelt helye lett.
Megmentéséért a kor irodalmi életének jeles személyiségei (pl. Szerb Antal, Tersánszky Józsi Jenő)
szólaltak fel, festők ragadtak ecsetet (a legszebbek Zórád Ernő akvarelljei). Sokan
fényképfelvételeken is megörökítették a halálra ítélt városrészt.

A XIX. század végén megépültek a városrészt átszelő villamos vonalak és befedték, csatornázták az
Ördögárkot.

1900-ban felépült a világ egyik legszebb hídja, az Erzsébet híd.

1933-ban a városvezetés sajnálatos módon úgy döntött, hogy lebontja a Tabán házainak a többségét.
Ha Zórád Ernő nem örökíti meg rajzaival az ódon városkát, és ha nem marad fenn néhány
fényképfelvétel, akkor ma el sem tudnánk képzelni, milyen hangulatos városrész volt a mai zöldellő
parkok helyén.

Az 1944 - 1945-ös ostrom még a megmaradt néhány épületet is tönkretette. Romokban hevert a
maradék városrész.

Szerencsére néhány kivétellel helyreállították a régi, megmaradt épületeket.

A Monarchia legszebb szerb ortodox templomát, a tabáni Szent Demeter templomot a II.
világháborúban találat érte, tetőzete beszakadt, 1949-ben az egyébként viszonylag épségben maradt
épületet Sztálin 70. születésnapjára lebontották.

A hatvanas években elkészült az Új Erzsébet híd, mely kecses és szép, de nyomába sem léphet a
réginek.

A Tabán utolsó építményei a Vizivárossal szomszédos határán a Várbazár, a Várkert-kioszk (Várkert

palota, régi nevén Várkert kaszinó) és Ybl Miklós szobra.

A Döbrentei u. 10. szám alatti ház Hauszmann Alajos hajdani lakóháza

A hídfő mellett található Vas István költő és felesége Szántó Piroska festőművésznő közös műterem
lakás múzeuma.

139
A szomszédos épület Budapest legkeskenyebb homlokzatú (6 méter 20 cm) bérháza (Várkert rkp. 16,
építette Weinréb és Spiegel)

Az Erzsébet híd szerpentin felhajtói között bújik meg Erzsébet királyné szobra, melyet a pesti hídfőtől
helyeztek át ide.

Az én kedvenceim a Tabánban a Tabáni ketrec focipálya, a Tabáni koncertek, a Tabán mozi, a Tabáni
Kakas étterem, a Tabáni Gösser söröző, a Mátrai Kisvendéglő, az évek óta botrányosan zárvatartó és
építészetileg tönkretett egykori Rác fürdő valamint a Híd eszpresszó.

A hatvanas évek végén, hetvenes évek elején a Tabáni ketrecbe jártunk focizni a haverokkal. Kedd,
csütörtök délután 5 óra, szombat délelőtt. Utána dagonyázás a Rác fürdőben, majd irány a Mátra
kisvendéglő, egy jó pacalra és egy fröccsre. De a legjobb fröccs a Zöldfa étteremben volt,
zöldszilvániból, és jéghideg gépi szódából keverve. Ettünk hozzá egy kazal friss körözöttes zsemlét.

Odajárt a Scotty, az Alapi Karcsi (Kis Pók) Török Ádám, Szemző Riasztó Gábor, Karsai Tüdő Tamás,
Schneider Sneci György, Somogyi Töpi Sebestyén, Somogyi Kristóf, Barcza Göbbels Jancsi, Klerensz,
Tigris, Durung, Kun Lord Feri, Beszkárt, Klamár, Farsang Tibi, Koncz Gyula, Végh Tamás, Köteles Laci,
Bodola Gyuri, Keki, Imóka, Kis Thomasz, Degesz, Szpari, Serfőző, Jose, a Bálna, Gyapi, és Föci, aki
utolsóként hagyta el a pályát, pár éve.

A tabáni katolikus templomban egyszerre tartották Riasztó és Pongor Ági, valamint sógora, a később
fiatalon elhunyt Somogyi Kristóf barátunk és Márti esküvőjét.

Buda, 2013. június 10.

140
 A KÉRI CSALÁD TÖRTÉNETE

Nagyapám, idősebb Kéri József születésének 100. évfordulójára

Van Bihar és Pest Vármegyében egymástól légvonalban mintegy 220 km távolságra 2-2, jobbára
református falu: Szalacs és Tarcsa, valamint Palota és Fót.

Ebben a négy faluban éltek századok óta anyai ági őseim.

I. A Kéri - Tolvay család, nagyapám, XIX. század vége, XX. század eleje

A Kéri család Érszalacsról származik. A család neve nyilvánvalóan az ősi „Kér”, török eredetű
törzsnévből ered. Ez arra utal, hogy a Kériek valószínűleg Biharkér községből kerültek Szalacsra.
Tovább gondolva, az is elképzelhető, hogy a Kér törzsből származnak.

Szalacsnak 1850. körül 5300 magyar lakosa volt, ebből 4400 református, 900 pedig katolikus. A Kériek
reformátusok voltak, nincstelen, szegényparasztok.

A legelső, akit a családból név szerint ismerünk, Kéri János, aki 1830. és 1890. között élhetett.
Felesége Szabó Julianna volt.

1858. II. 24-én született József nevű gyermekük, az én dédapám. Ő 1882. III. 28-án vette feleségül
Tolvaj Julianna református hajadont Értarcsáról, Tolvaj Lajos és Papp Julianna leányát, aki 1863. VI. 1-
jén született.

Értarcsa szintén érmelléki falu, 1850. körül 500 református, 430 görög katolikus és 20 zsidó hithű
lakosa volt.

A házaspárnak hat gyermeke született: János, Sándor, József, András, Károly és Róza. Károly 1 éves
korában meghalt. Róza az egyetlen, aki még ma is él.

Legidősebb Kéri József 42 éves korában halt meg tüdőgyulladásban. Nem vetette meg az érmelléki
vinkót, és egy ilyen emelkedett hangulatban éjjel kint aludt a mezőn és megfázás, tüdőgyulladás lett a
vége.

Nagyapám, idősb Kéri József, aki 1888. VII. 13-án született, 12 éves sem volt még ekkor.

Nehéz idők jöttek a családra, nagyapámnak is emberesen ki kellett vennie a részét a munkából.
Hajnalban kelt és a kenyérsütéstől kezdve minden munkában segített. Természetesen, mint az egyik
legkisebb gyereknek, mindenki parancsolhatott neki a családban.

1894. és 1900 között járta ki a hat elemit jó osztályzattal. Magyar olvasásból, földrajzból,
történelemből és éneklésből volt jelese, a többi tantárgyból jó osztályzatot kapott, egyedül gazdasági
ismeretekből volt elégségese.

Azt hiszem, Tóth Miklós tanító úr helyesen adta ezt az osztályzatot, hiszen nagyapám, aki áldott jó
ember volt, nem jeleskedett a későbbiek során sem a kalmárszellem vértjeivel.

141
16 éves koráig, 1904-ig otthon segített a gazdaságban, majd beállt urasági cselédnek.

Szalacs község elöljárósága 8/1907. szám alatt 1907. X. 24-én állította ki Szolgálati (családi) könyvét,
melyből megtudjuk, hogy termete növésben van, arca kerek, szeme sárga, szemöldöke
gesztenyebarna, orra, szája rendes, haja gesztenyebarna, fogai épek, szakálla nincs, be van oltva,
különös ismertetőjele nincs, sajátkezű aláírása van és trachomamentes. A könyv tartalmazza a cseléd
és gazda közötti viszonyt szabályozó 1876-i XIII. törvényczikk fontosabb fejezeteit.

Ezen könyv adatai szerint 1907. IX. 1-jén lépett szolgálatba a Bihar megyei közkórháznál
Nagyváradon, havi 20 korona fizetésért, kertészként. 1909. IV. 30-ig dolgozott itt. A bejegyzés szerint
teljesen kifogástalan és önként távozott.

Ebben az időben keresetét hazaadta, és saját magára szórakozás céljából csak annyit hagyott, hogy
hetente (!) elszívjon egy szál cigarettát és megigyon egy pohár sört.

Ezután Ghiczy Rezső szőlőbirtokos Kálvária utcai "Anna-lak"-ában dolgozott kerti munkásként 1910.
X. 1-ig, havi 60 koronáért. A bizonyítvány szerint minden tekintetben kitűnő, és önként, egészségesen
távozott.

Ekkor fölment Pestre nagybátyjához, aki Tolvay - ról Tolnay - ra változtatta a nevét, és így Tolnay
Károly néven vegyes kereskedést nyitott a VIII. kerületben, Főherczeg Sándor u. (ma Bródy Sándor
utca) 11. szám alatt, a gróf Károlyi házban.

A családi hagyomány szerint Ghiczyéknél egy rosszindulatú alkalmazott megpróbálta nagyapámat az

állatok takarmányának ellopásával megvádolni, és mivel a gyanakvó háziúr eleinte elhitte a
gyanúsítást, nagyapám önérzetesen felmondott. A háziúr igazolta őt, de már hiába marasztalta,
fölment Pestre szerencsét próbálni.

Itt sem járt több sikerrel. Nagybátyja már kiöltözött pesti polgár volt, és szégyellte a szegényesen
öltözött vidéki rokont, faládájával. Így aztán nagyapám megérkezésekor a Keleti Pályaudvartól az
üzletig, pár lépéssel nagybátyja mögött kulloghatott végig a Rákóczi úton, faládájával.

Nagybátyja havi 30 korona bért fizetett, és teljes ellátást biztosított. Bolti szolgaként alkalmazta. Itt
nagyapámat, a becsület mintaképét, rá akarta venni az egyik elárusító, hogy közösen lopják meg a
tulajdonost, a nagybácsit. Nagyapám ezen annyira fölháborodott, hogy nekiesett a felbujtónak.
Nagybátyja fülébe már csak a verekedés híre jutott, mire alaposan összeszidta unokaöccsét, aki ezek
után innen is emelt fővel, de megbántva távozott, 1911. II. 1-jén. A bejegyzés szerint megbízható,
szorgalmas, ügyes és rendkívül szolid.

Március 3-án belép a Pázmány Péter Tudományegyetem 1. számú Sebészeti Klinikájára, ápolóként.

1912. VII. 26-án Bihar Vármegye Árvaszéke VII. 13-i hatállyal nagykorúvá nyilvánította 24364/1912.
számú határozatával, és ennek bejegyzéséről rendelkezett a Szalacsi 31.309 és 1171 számú
telekkönyvi betétek vonatkozásában, mely feltehetőleg a családi házat és a szántóterületet jelölte.

Nagyapámat 1911-ben sorozták és a világháború kitörésekor, 1914. őszén behívták a 3. honvéd

gyalogezredbe, amellyel az orosz frontra került ki.

142
Ekkor Nagyapám András nevű testvére is a frontra került. Nagyapám a szomorkodó családtagoknak
csak annyit mondott: "Elmegyünk, meglőjük, hazajövünk!" Nem tudhatta még, hogy András soha
nem jön már haza, hősi halált hal.

Egy alkalommal, épp elkészült volna az ebéd a fronton, amikor hirtelen támadtak az oroszok. Épp
csak annyi idejük volt, hogy az ételt a földbe ásott gödrökbe borítsák és betemessék, menekülniük
kellett. Mikor két nap múlva ellentámadásba mentek át, és visszatértek a táborhelyre, a föld alól
kaparták ki az ennivalót...

Nagyapám 1914. december 19-én esett orosz fogságba. A Kárpátoktól hosszú, keserves úton jutott el,
jórészt gyalogmenetben, az akkori Szkobelevbe, a mai Ferganába, Üzbegisztánban, Kínától nem
messze a Pamír lábánál. Sok társa pusztult el az út alatt az éhségtől elgyötörve, és sokan ettek
kínjukban egyfajta növényt, melynek azonban a legyengült szervezetre végzetes hatása volt.

Nagyapám, mint ápoló, tífuszos betegek közé került járványkórházba, és bár megkapta a kórt, de
túlélte azt. Később egy társával paraszt gazdaságba helyezték, melyet egy fiatal özvegyasszony
vezetett. Első nap, mikor megérkeztek, az asztalra kirakott vekni kenyeret egy ültő helyükben
megették. Az asszony csak sírt, részben, mert sajnálta őket, részben meg magát is sajnálta, hiszen
megijedt, milyen nagyétkűek kerültek ide.

Az asszony később nagyapámat nagyon megszerette, állítólag még viszonyuk is volt. Az özvegy
nagyon marasztalta nagyapámat, akinek azonban mehetnékje volt, hívták az érmelléki
templomtornyok, nem tudta még, hogy hamarosan elszakítják szülőföldjét szülőhazájától.

Nem tudta megszokni a minareteket és müezzineket, bár még öreg napjaiban is szívesen énekelt egy-
két dalt, abból a korból, ha nógattuk: Taskent, Taskent, Szamarkand...

A bolsevik forradalom kitörése után, tisztázatlan körülmények között egy harci akcióban is részt
kellett vegyen. Életének ez az a mozzanata, amelyet majd gyermekei az ötvenes években
előszeretettel domborítanak ki önéletrajzukban.

Végül is két évvel a háború befejezése után 5 és 3/4 év fogságból 1920 nyarán indulhat haza, hosszú-
hosszú kerülő úton, Finnországon és Németországon keresztül. 1920. augusztus 14-én érkezik a csóti
leszerelő táborba, és augusztus 27-én indulhat tovább, Pestre. Háromnapi zsold, azaz 12 korona és
100 korona leszerelési illeték felvétele után, a 75743. számú leszerelési igazolvány tanúsága szerint.

Természetesen a Sebészeti Klinikára ment vissza dolgozni. Nagybátyján kívül ekkor már Pesten élt
Sándor nevű testvére is, aki Újpesten telepedett le a világégés után, és Szilágyi András nevű sógora.

Ők kerestek neki "jó református lányt", és meg is találták későbbi nagyanyám, Koczó Lídia
személyében, akihez be is kommendálták nagyapámat.

II. A Koczó – Csikós család, nagyanyám, XIX. sz. vége, XX. sz. eleje

A Koczó család Fót egyik ősi református paraszt családja. Fótnak 1850. körül 350 katolikus, 250
evangélikus és 1400 református lakosa volt. Földesura gróf Károlyi István volt. A faluban található a
klasszicista Károlyi kastély és a romantikus stílusban épített hatalmas katolikus templom, mindkettőt
Ybl Miklós tervezte. A kastély ma gyermekváros központja.

143
A Koczó család első tagja, akit név szerint is ismerünk, Kotzó Mihály, 1782. II. 18-án született és 1807.
II. 18-án vette feleségül Takáts Juditot.

Házasságukból 1822. II. 18-án (!) született János, aki 1843. XI. 16-án vette feleségül Cselőtei András és
Molnár Zsuzsanna leányát, az 1822. VIII. 12-én született Cselőtei Erzsébetet. A fóti Molnár család
egyik tagja, István, az 1813. VI. 26-i anyakönyvi bejegyzés tanúsága szerint "foglalkozására nézve"
betyár volt.

A fiatalok nem éltek jól, ükapám mulatozó, fennhéjázó, rátarti paraszt ember volt, és megtörtént, ami
akkoriban még igen ritka volt a paraszti világban, házasságukat a Curia 3589. számú ítéletével 1879-
ben felbontotta. Ükapám ez után beköltözött Pestre és a család utólag tudta meg, hogy nagy összeget
nyert a lutrin, amiből mulatni ment, a kávéházban a márvány asztalon táncolt, majd a pincérek olyan
szerencsétlenül dobták ki az utcára, hogy agyalapi törés következtében rögtön meghalt. Ügyes kezek
persze kiforgatták a zsebeit, így a köztemetőben városi temetéssel hantolták el. Ükanyám több mint
90 évet élt, 1913. körül halt meg Fóton.

János nevű gyermekük - dédapám - aki 1857. IV. 5-én született, sajnos örökölte édesapja
természetét, ami a mulatozást és a rátartiságot illeti.

Néhány hold földjükből alig maradt valami, mire huszár tizedesként megkérte Csikós Zsófia
rákospalotai parasztlány kezét.

A Csikós család tagjai tősgyökeres református palotaiak voltak. Rákospalota Árpád-kori alapítású falu,
híres volt kőből épült urasági kastélya, ahonnan nevét vette. Ezt a Dózsa féle parasztlázadás idején
rombolták le, ma már csak helyét őrzi nevében a Kőrakás dűlő, illetve Kőrakás park. A török
hódoltság idején, bár népessége nagyon megfogyatkozott, de sohasem néptelenedett el. Egy időben
a pesti reformátusok is ide jártak ki istentiszteletre. A mai napig megvan a falu urbáriuma, vagyis a
parasztoknak a földesúrral Mária Terézia korában kötött megállapodása a szolgáltatásaikról. Az
uraság előbb az Ujfalussy, majd a Fekete, végül a Károlyi család volt.

Csikós Zsófia édesapja Csikós Sámuel volt, 1830. körül születet és édesanyja Mocsári Mária, aki 1840.
körül született. 1855. körül kötöttek házasságot. Dédanyám, Csikós Zsófia 1859. X. 5-én született Rá-
kospalota, 107. számú házban.

Csikós Sámuel 49 éves korában halt meg, 1880. előtt, Mocsári Mária, a "Mocsári Szülike" pedig 1920.
körül.

Csikós Zsófia 3 kérő közül választotta Koczó Jánost, pedig a másik kettő jómódú, jóravaló, helybéli
gazda volt. Dédanyámnak ugyanis volt kb. 20 hold föld öröksége és ez szép hozománynak számított.
1880. XI. 17. -én ülték meg a lagzit. A Csikós család Fóti út 45. szám alatti házában kezdték meg közös
életüket. 10 gyermekük született:

1881-ben János, aki csecsemőként meghalt.

1883-ban János, belőle református lelkész lett Drávaiványiban és Enyingen.

1885-ben Júlia, ő férjhez ment Srankó János MÁV altiszthez, és gyermektelenül halt meg az 1970-es
évek elején. 1887-ben Mária, aki fiatalon halt meg.

144
1891-ben Erzsébet, ő is fiatalon halt meg.

1892-ben Lajos, ő csecsemőként halt meg.

1893-ban Lídia, aki 9 hónaposan halt meg.

1894-ben Zsuzsanna, ő is fiatalon halt meg.

1896. IV. 10-én Pál, ő vitézségi kisezüsttel szerelt le az I. világháborúból, ahol többek között egy
eredményes felderítő akciót hajtott végre. A 20-as években családot alapított és a hatvanas évek
elején halt meg a János kórházban (1960. IX. 16.).

Végül: 1990. IV. 9-én született legkisebb gyermekként nagyanyám: Koczó Lídia.

A szülők szegénységben és rosszul éltek. Dédapám, hogy többre tartsák, több állat után adózott, mint
amennyivel rendelkeztek. Aki csak előre köszönt neki, már "jó volt egy pohár borra" a vendégeként. A
fiait taníttatni akarta, Jánost sikerült is, de Pál abbahagyta a polgárit. Leányait azonban nem engedte
továbbtanulni, pedig nagymamám és Erzsébet is kitűnően tanult és szerettek volna továbbtanulni.

Erzsébet óvónő szeretett volna lenni, és mivel nem lehetett, búskomorságba esett, rendszeres
bibliaolvasás vigasztalta, gyári munkás lett és az egészségtelen ülőmunka mellett 5 év múlva vért
hányt, majd négy hónap múlva, 1912 -ben tüdővészben meghalt.

Mária vidám, szorgalmas, életrevaló teremtés volt. Vőlegénye a háborúban tüdőlövést kapott, 1918-
ban és meghalt. G. Tóth Istvánnak hívták, gödöllői gazdálkodó volt, 1913-ban telt le a 4 éves
koronaőri szolgálata, akkor kérte volna meg Mária kezét, azonban nagyanyámék egyik szomszédja
lebeszélte őt a leánykérésről, mondván: az apa iszik, az anya idegbeteg és nincs semmijük. Mária
elkeseredésében nehéz fizikai munkára adta a fejét. A fiú írt neki a frontról, de ő nem válaszolt. Nem
tudta azt a napot megbocsátani - 1913. újév napját - amikor szánnal jött volna a vőlegénye
édesanyjával együtt megkérni a kezét, és hiába várt az egész család, nem jöttek. De amikor 1918-ban
megtudta a halálhírét, kiizzadva, szántszándékkal leforrázta a tüdejét, és fél év múlva, 1919. február
utolsó napján tüdőgyulladásban meghalt.

Zsuzsanna szintén tüdőbajban halt meg 1914. VIII. 6-án. Vőlegénye, Varga Pál szintén tüdőlövésben
halt meg azután a fronton.

A család, amíg megvolt a mintegy 20 holdnyi törpegazdaság, gazdálkodásból próbált megélni, és a

terményeket hajnalonként lovas szekéren szállították be a pesti piacokra. De sajnos dédapám ezeket
az uta-kat is mulatozásra használta fel, míg a gyerekek vigyáztak a szekérre és árultak.

Dédanyám, aki amúgy is gyenge idegzetű asszony volt, búskomorságba esett, sokat betegeskedett és
öngyilkosságot is követett el a sok búval, bajjal terhelt élete miatt.

Amikor nagyanyám megszületett, dédapám csak annyit kérdezett: gyerek? Nem, Lyány! - volt a
válasz. Akkor vessék a kútba! - mondta erre a "vicces regulát" dédapám.

Nagyanyám gyenge, vékony testalkatú gyermek volt. Természetesen még ő is parasztruhába,

népviseletbe öltözött, amit csak nagylány korában váltott fel a városi öltözettel.

Néhány történet gyermekkorából:

145
A családdal élt anyai nagyanyjuk, a "Mocsári Szülike". Ő főzött. Sivár, egyhangú paradicsomleveseit
öregkoráig sem felejtette el nagyanyám. De néha az sem volt, ilyenkor a munkából hazajövők
kérdésére, hogy mi van enni? - az volt a válasz: kenyér hajával!

Dédapám, aki igen sokat adott megjelenésére, egymásután kétszer pucolta ki a csizmáját. Amikor az
első pucolással, kenéssel, dörzsöléssel végzett, és a csizma már olyan fényes volt, mint a tücsök
feneke, akkor nekiállt újfent pasztával bekenni. Egy ilyen alkalommal nagyanyám, aki 5 év körüli
kislány lehetett, szóvá tette ezt keresetlen jelzőivel, persze aztán menekülnie is kellett, mert apja első
fölháborodásában a csizma kefét vágta hozzá.

A kis Lídia barátnőivel a Szilas patakra járt le játszani, 100 méterre, ha laktak attól, és ott gyűjtöttek
virágot, fontak virágkoszorút. Kedvenc játéka volt a fakanálra alkotott egyszerű rongybaba, melyet
egy 5 kg-os cukordobozban tartott.

A pap lányánál és egy másik módosabb barátnőjénél látott először igazi porcelánbabát, és egyéb igazi
játékokat. Ahogy visszaemlékezéseiben írja: "Nem lettem irigy azért, csak jólesett néha hozzájuk
menni, és kicsit nézegetni azokat".

Egyszer egy rokontól kapott két koronát. 1 koronáért cukrot vett, a másikért, pedig körhintázott,
persze kihányta a sok édességet, lett is, otthon még verés is belőle.

A tanárai sem voltak egyformán a hivatal magaslatán. Volt, aki a kertjét kapáltatta velük, és az órákon
körmössel fegyelmezett, de olyan is akadt, aki tapogatta a serdülő félben levő fejlettebb lányokat.
Nagyanyám sokat szenvedett a családi neve miatt: Koczó ne! coci ne! felkiáltással csúfolták a fiúk.

A Mocsári Szülike sokat mesélt 1848-ról, amit ugyan csak gyermekként élt át, de emlékezett egy nagy
ládára, amiben Kossuth bankókat, magyar zászlót és egyéb forradalmi relikviákat rejtettek el.

1915. II. 10-én meghalt dédanyám, Csikós Zsófia. Két lányának halála tette fel a pontot az i betűre.
Várta, kívánta a halált. Őt követte 1919-ben a harmadik nővér, és így négy testvér maradt félárván.

Sajnos az örökségen összevesztek a testvérek, és a szülői ház felosztása körüli viták végképp
szétzilálták a családot. János, aki pedig református lelkész volt Drávaiványiban, különösen kitett
kapzsiságból. De Pali és Juli se volt azon, hogy legkisebb húguk megkapja a jussát. Ráadásul ekkor
nagyanyámnak tüdőcsúcshurutja is keletkezett, így a testvérek már szép lassan elkezdték temetni őt.
A betegséget gyári munkásként szedte össze, hiszen tovább tanulási lehetőség híján el kellett mennie
az újpesti lámpagyárba, majd a cérnagyárba. De végül mégis csak fölgyógyult, és ekkor engesztelésül
testvére lehívta Drávaiványiba, jó levegőre. Sajnos azonban a sógornő is igen rátarti teremtés volt, így
a kis ágrólszakadt szegény parasztlányt nem volt kívánatos a falus intelligencia előtt rokonként
propagálni, ezért hát nagyanyámnak bácsizni kellett testvérét és nénizni sógornőjét. Pedig volt ott
egy fiatalember, akivel kölcsönösen szimpatizáltak. A lényeg azonban az, hogy a jó kis házi koszt és
tehéntej hatására fölerősödött gyenge szervezete.

Gyári munkáslány korában két szórakozása volt: a mozi és a tánciskola. A tánciskolába egy
barátnőjével járt 1918-19-ben. Nagyon megtetszettek egymásnak egyik partnerével, akinek barátnője
tanácsára nem Lídiaként, hanem valami "úri" néven kellett bemutatkoznia. Amikor aztán betegsége
miatt nem tudott egy ideig járni, és csak néhány hónap múlva ment újra, szomorúan látta, hogy

146
partnere már mással táncol. A fiú, amikor nagyanyámat meglátta, igen megdöbbent, mert a "jó
barátnőtől" úgy értesült, hogy meghalt.

1919-ben, amikor a románok bevonultak Budapestre, még egy "igen megnyerő, fess" román
katonatiszt is felkérte egy párszor táncolni.

III. A Kéri – Koczó család alapítása. Húszas, harmincas évek.

22 éves volt, amikor a rokonság összehozta őt a fogságból nemrég visszajött, nála 12 évvel idősebb
nagyapámmal. Kölcsönösen megtetszettek egymásnak, bár nagyanyám igen romantikus lélek volt,
nagyapám viszont nem volt a szavak, az udvarlás mestere.

Néha moziba mentek, némafilm, zongorakísérettel: Max Linder fél a víztől... Egy alkalommal
nagyanyám megemlítette, hogy nagyon szereti a párizsit. A következő alkalommal nagyapám egy
zacskó párizsit nyújtott át a randevún...

A kisebb természetbeli különbségek dacára a két szelídlelkű, melegségre vágyó félárva felismerte
egymásban a párját, és Rákospalotán 1922. október 8-án, délután 4 órakor a református vallás
szertartásával egybekeltek. A két tanú a kommendánsok közül került ki: Kéri Sándor és Szilágyi
András.

Az esküvő után lovas parádés kocsival mentek végig a Bocskai utcán, Bauer Ágoston fényképész
műtermébe, az esküvői felvételek elkészítésére.

A mézeshetek nem a legeszmeiebb körülmények között teltek: a lakást meg kellett osztani
nagyanyám nővérével, Julival, és annak férjével, Srankó István MÁV altiszttel. Ők a szomszéd
szobában laktak, és nagyanyámat szerfölött zavarta sógora időnkénti "szellemes" átkiabálása.

Nemsokára azonban elköltöztek, előbb a Baross utcába, majd az Üllői út 78. szám alá, a klinikai
szolgálati lakásba.

Nagyapám ekkor már portás volt a híres "Verebélyi" klinikán. Nagy előrelépés volt ez, hiszen
akkoriban egyenruhás altisztnek lenni, borravalós állásban, biztos fizetéssel, fűtött szolgálati lakással
és a nyugdíj reményével, valóságos főnyeremény volt. Még akkor is, ha a lakás a szuterénban volt, és
ha az orvosok első szavára, akár éjszakai mély álmából is ugornia kellett nagyapámnak. Mit számított
mindez a biztos megélhetés tudatához képest. Boldogan viselte a megaláztatásokat is, hiszen saját
otthona, családja volt.

És jöttek sorban a gyerekek: Elvira, 1924. I. 7., Erzsébet, 1925. VIII. 9., Edit, 1926. XII. 13., Éva, 1928.
VII. 2., Etelka, 1933. IV. 1., József, 1938. IV. 16., Zoltán, 1942. V. 30.

A gyermekek közül Erzsébet még csecsemőkorában, 1925. XII. 11-én meghalt. Így végül is 6 gyermek
eltartása hárult nagyapámra, hiszen nagyanyám természetesen a háztartást vezette, a gyerekeket
nevelte.

A gyerekek fölnevelése mellett jutott arra is, hogy 1931-ben felépítették Rákospalotán a Gróf Tisza
István utca 3. szám alatt egy szoba, konyha, kamra, fürdőszobából álló családi házat, amit később
bérbe adtak. A házat vitéz Burkus András kőművesmester építette 13.337 koronáért. A terveket
Richter Pál építőmester készítette.

147
1936. körül vásárolták az Agárd 1-es utca 19. szám alatti "Kis Virág" nyaralót. A nemrégen parcellázott
területen egy orvos házaspár építette a kéthelyiséges nyitott verandás, lapos tetejű házat.
Ugyanabban az utcában vett telket nagyapám barátja és munkatársa: Varga Bácsi.

1926-ban vásárolták meg a Corvin bútorcsarnokban a nagy ebédlőgarnitúrát 13.418.000 koronáért.

A trianoni határok elszakították nagyapámat családjától. Útlevele tanúsága szerint 1924-ben, 26-ban
és 27-ben is járt a szülőfalujában.

Egyszer útlevél híján illegálisan lépték át a magyar-román határt, és majdnem baj is lett a dologból,
mert a kis Etelka a kezében hozta az ételhordót, és minden lépésnél csörrent egyet, így csak egy
hajszál választotta el őket a román inzultustól.

Sajnos nagyapámnak is megromlott a kapcsolata egyik testvérével, az otthonmaradt Jánossal, mert az

700 pengőt kért és kapott kölcsön 1927-ben és több mint 13 évig nem tudta visszaadni.

Nagyanyám, aki pedig szintén egyszerű paraszti családból származott, megdöbbent a szalacsi
körülményeket, amikor nagyapám először vitte el bemutatni édesanyjának.

1925-ben meghalt nagyanyám édesapja, id. Koczó János. A veséje volt beteg. Haláláig dugdosta
pénzzel nagyapám, nagyanyám tilalma ellenére. A kapott pénzek ugyanis rendre borra lettek költve.

Békésen, boldogan teltek a húszas-harmincas évek a család életében. Csak dédapám és kis Erzsike
halála vetett árnyékot az idilli évekre.

A Klinikák abban az időben még gyönyörű parkkal ellátott szép épületegyüttes volt, ahol a gyerekek
szép zöldövezeti viszonyok között nőhettek fel. A gyerekek egyébként is mindent megkaptak: szép
ruhákat, finom ételeket, iskoláztatást, agárdi nyarakat, szülői szeretetet.

Egyszer nagyanyám a Salamander cégnél vásárolt egyszerre mindegyik gyereknek és maguknak is új

cipőt. Nagyapám, amikor meglátta, azt mondta - pedig nagyon szelíd béketűrő ember volt: Nem pénz
való a Te kezedbe, hanem ...

Vasárnaponként a Kőris utcai Külső Józsefvárosi Református Templomba jártak, ahol a Kéri gyerekek
egy idő után oszlopos egyháztagokká váltak. A gyerekek egyébként a Jázmin utcai községi elemi
iskolába jártak.

És természetesen az év legszebb időszaka volt az agárdi nyaralás. Nagy taxit béreltek és leutazott az
egész család, teljes felszereléssel a vakáció elején Agárdra, és ott is maradtak szeptemberig.
Nagyapám természetesen csak szabadnapjain utazott le. Sokszor meghívták a rokonságot: Srankó
sógorékat, Szilágyi sógorékat, Elek Mihályékat, Komsáékat. Volt két szép szőlőlugas, körte, barack,
cseresznye, meggyfák, szomorúfűzek, nyárfák, diófák, vadszőlő, jó vizű kút, és persze paprika,
paradicsom, kukorica, dinnye, sőt csirke és tojás is. Nagyapám, első fiúgyermeke születésekor
rózsafát is ültetett. Fájdalom, ezek ma már csak töredékesen vannak meg. Egyedül talán a hatalmas
hársfa virít még. Nagyapám nagyon szeretett kertészkedni, így számára Agárd nem munkát, hanem
kikapcsolódást jelentett. Gyönyörű virágokat termesztett: rózsák, pünkösdi rózsák, liliomok, női
szirmok, kardvirágok, gyöngyvirág.

148
Nyaranta éjszakánként mindenki sokat szenvedett a melegtől és a szúnyogoktól. Majd a negyvenes
évek vége felé kap új magas tetőt a nyaraló.

Nagyapám legkedvesebb szórakozása volt, ha vasárnaponként az istentisztelet és az ebéd után

megivott egy-két fröccsöt, elszívott egy cigarettát, és játszott néhány parti ultit a barátaival.

Mint főportás szép borravalót kapott a látogatóktól és így a két ingatlan mellé 1938-ban
Budatétényben (a 43. számú telekkönyvi betétben) vásároltak egy 339 négyszögöles telket 1897
pengőért. Eleinte ugyan taxit akart venni a nagyapám, hiszen fuvar mindig biztosítva lett volna a
Klinika elől, de erről végül is lebeszélték. Ehhez a telekvásárláshoz egyébként egy szerencsés
lóverseny fogadás is hozzájárult. Nagyapám egy bicskáról álmodott bizonyos számkombináció
keretében, és Csernyánszki Gyula kollégája rávette, hogy menjenek ki a lóversenypályára és tegyék
meg a Bicska nevű lovat. Persze nagyapám csak kisebb összeget volt hajlandó megtenni, de így is szép
kis summát nyert. Ezután sem járt ki azonban lóversenyre.

Nagyanyám szórakozása az olvasás és levélírás volt. Igen gazdag képzelőereje volt, és nagyon
érzékeny volt a világ dolgai iránt. Őt már jobban zavarta alárendelt helyzetük a Klinikán, mint
nagyapámat. Ő volt az, aki ambicionálta a gyerekeket a továbbtanulás érdekében. Ha rajta áll,
minden gyermeke orvos lett volna.

Mivel Juli testvérének nem volt gyermeke, engedett kérésének és keresztlányát, Elvirát sokszor
engedte hozzájuk, sőt iskoláit is Rákospalotán kezdte Elvira. Később nagyanyámék nagy összeköttetés
igénybevételével bejuttatták Elvirát a szentgotthárdi Szanatóriumba. Ott egészségügyi
megfontolásból minden éjjel nyitott ablaknál altatták a gyerekeket. Elvira a hirtelen levegőváltozást
nem jól viselte, erősen meghűlt és az orvosok nem fedezték fel időben a bajt. A szövődmény
megtámadta a szívét, és attól kezdve sokat betegeskedett, hosszú ideig volt a gyerekklinika
fekvőbetege, dr. Gegesi Kiss Pál kezelése alatt.

A másik három lány a középiskoláit a budai Baár-Madas református leánygimnáziumban végezte,

Jékely Zoltán igazgatósága alatt - ahol is Edit tűnt ki különösen tehetségével és szorgalmával. Végig
színjelen volt. Sok arisztokrata származású osztálytársa volt tanítványa, és így az általa hazaadott
pénz is gyarapította a családi bevételt. Ő zongorázni is tanult az iskola mellett. Néha nagyapám is
leült a zongora mellé, és egy ujjal lepötyögte kedvenc dallamait, nótáit.

Éva kicsit talán lustább volt a tanulásban, de viszont ő volt a fiúk kedvence. Nagyon bájos lány volt.
Ugyanígy Etelkának sem kellett a szomszédba mennie egy kis kacérságért. De persze ő még a háború
előtt kislány volt.

Dupla boldogságot okozott a családban Észak-Erdély visszacsatolása, hiszen így mindenféle engedély
nélkül ismét viszontláthatták egymást a Kéri család tagjai. Ekkor járt fent Pesten nagyapám
édesanyja, aki a negyvenes években halt meg.

IV. Háború, negyvenes, ötvenes évek

A háború kitörése, majd a front közeledése a Kéri családot is súlyosan érintette. Nagyapámat
természetesen már nem hívhatták be, bár még 1939. VIII. 26-tól IX. 26-ig fegyveres gyakorlatra
behívták a székesfehérvári 3. gyalogezred kötelékébe.

149
1944. nyarán lent volt a család Agárdon. A kis Jóska kiment a hátsó WC-re. Ekkor hirtelen amerikai
bombázók jelentek meg alacsonyan az égen. A lányok zsebkendőjükkel integetni kezdtek, mire azok
géppuska sorozattal válaszoltak. Szerencsére nem talált. Józsi a WC-n hallotta a lövéseket és
ijedtében majdnem beleesett a WC-be. A többiek kiabáltak, hogy maradjon hátul. Szerencsére elmúlt
a veszedelem.

Budapest ostromát az Üllői úton vészelték át. Lakásukból ki kellett költözni, mert a Sebészeti Klinikára
a bevonuló orosz katonák költöztek be. Nagy aggodalom volt a lányok miatt. Többször fordult elő,
hogy a kísérleti bemutató szervekről leöntött alkohol elfogyasztása után, emelkedett hangulatban
anyám zongorajátékát akarták hallani. A kotta pedig fogyóban volt, mert a katonáknak nem volt elég
WC papírja. Vigyázni kellett, nehogy munkára elvigyék a család valamelyik tagját. Még ma is megvan
a 17 éves Éva igazolványa: "köteles naponként iskolába járni. Kérem, hogy más munkába ne vegyék
igénybe." É persze ugyanez a szöveg oroszul.

Nagyapámékat a Klinika egyik hátsó pavilonjába költöztették ki. Most ismét hozzá kellett szokni a
nélkülözésekhez.

Egyszer reggel Józsi ébredés után azt kérdezte: "Édesanyám, van még egy kicsi abból a finom
melaszos feketekávéból? Persze, ahogy a cukor helyett melaszt kért, a kávé is természetesen csak
pótkávé volt.

Szükség törvényt bont, nagyanyámék malacot tartottak a főváros közepén a disznótor reményében.
Lassan azonban úgy megszerették, hogy valóságos kedvenccé lépett elő, súrolókefével vakarták a
hátát, míg ő kéjesen röfögött. Elérkezett azonban a tragikus nap, és a család nőtagjai párna alá
szorították a fejüket, hogy ne hallják a vészterhes visítást. Hanem azonban jókat ettek a finom
étkekből a vészterhes, ínséges időkben.

Tavasszal, mikor nagyapám leutazott Agárdra, szomorú kép fogadta: bombatölcsér a kertben, a
légnyomás levitte a háztetőt, és ki volt fosztva a ház. Később nagyanyám is leutazott, emlékezetes
utazás volt: csak a vonat tetején jutott hely számukra.

A szomszédok közül, akik egész évben lent laktak: Fehérék, Csendesék, Szekeresék sem tudták
megóvni saját házukat sem, legalább négyszer vonult oda s vissza a front.

Közben kisebb izgalmak is borzolták a kedélyeket. Zoli egyszer majdnem leesett a Klinika tetejéről,
hátulról kellett a pöttömgyereket becserkészni, hogy meg ne ijesszék. Később meg kis barátaival
gránátokat dobáltak, kis híján meghaltak.

Edit a gimnázium elvégzése után hirtelen jött ötlettel a Színművészeti Főiskolára iratkozott be, és
amellett a zenei konzervatóriumot végezte. Nagy meglepetést okozott ezzel környezetének, hiszen -
bár rendszeresen jó helyezéseket ért el a tornaversenyeken - a vékony, szemüveges kislányt, akit
társai egérnek csúfoltak, mindenki tudományos pályára gondolta. (Matematika versenyen második
helyezést ért el, az akkor még szintén diák Marx György, napjaink híres fizikusa mögött.)

Elvira betegsége miatt magánúton végezte iskoláig, és végül a tanítóképzőt járta ki.

Éva már beiratkozott az orvosi egyetemre, amikor egy, a klinikán ápolt idős angol úr - Ácsi Bácsi -
hívásának eleget téve, 1947-ben egy évre kiutazott Angliába. Az egy évből végleges letelepedés lett.

150
Mire ugyanis visszajött volna, itthon sokat változtak az idők, és nem kapott beutazási engedélyt.
Útlevelét ugyanis kivándorló útlevélnek tekintették.

A család 1947-ben visszaköltözött régi lakásába.

Anyám, még főiskolás korában debütált a Pesti Színházban Mezey Mária mellett, az Ádám és Éva
című darabban, és a gázsiból csináltattak a légnyomás által levitt tető helyett új, most már magas
tetőt Agárdra.

A háború utáni földosztáskor nagyapámék is igényelhettek házhelyet, és éltek is ezzel a jogukkal.

Buda egyik legszebb helyén, a Kuruclesi úton kaptak telket. Amikor nagyapám kiment "átvenni a
birtokot", a régi tulajdonos is megjelent sírva.- Nagyapám ezután rögtön visszament az elöljáróságra
és visszaadta a kiutaló határozatot. neki nem kellett a másé.

A gyerekek közül az első házasságot Edit kötötte 1951. III. 3-án Mezey Lajos színésszel, akit a Honvéd
Színházban ismert meg. Apám az esküvőkor boldogan jelentette ki nagyapámék legnagyobb
megdöbbenésére: Nincs egy fillér adósságom se! Nagyanyám szegény ennek ellenére örült a "jó
partinak", hiszen apám mégiscsak középosztálybeli származású volt, katonatiszti családból.
Nagyanyámék boldogan adták el a budatétényi telket, hogy a lagzi és a hozomány meglegyen.
Anyámékat a Pozsonyi úti református templomban Bereczki Albert püspök adta össze, aki anyám
egyik gimnazista osztálytársának volt az édesapja. Én lettem a családban az első unoka, 1952. II. 13-
án. Szüleim ekkor már javában különéltek...

1954-ben Elvira Kenedi Ervin tisztviselőhöz ment férjhez. A Mátraházi Szakszervezeti üdülőben
ismerte meg. Mindketten épp akkor akartak kigyógyulni korábbi szerelmi bánatukból, így aztán
egymásba szerettek. A házasságot nagy ellenkezés előzte meg. Ervin egész családját koncentrációs
táborban irtották ki a nácik, így érthetően igen labilis idegzetű ember volt, aki egy veszekedés
alkalmával nagyanyámat is megütötte, ettől kezdve fagyossá vált a kapcsolat. Házasságukból 1955. III.
11-én szerda és csütörtök közötti éjfélkor született unokatestvérem: Ákos. Az orvosok komoly
aggodalommal néztek a szívbeteg 31 éves Elvira szülése elé. 3 nehéz óra után császárműtéttel jött
Ákos a világra.

Éva is 1954-ben (IX. 18.) ment férjhez, férje Alan Scott atomfizikus lett.

Ekkorra Edit már túl volt az első váláson, és 1954-ében férjhez ment Kardos Györgyhöz, a Győri
Színház dramaturgjához, ahol anyám ekkor már vezető színésznő volt. Kardos is gyenge idegzetű
ember volt, ő is - Ervinhez hasonlóan - sokat szenvedett a zsidóüldözésektől, és a háború után szinte
gyerekfejjel néhány évig Izraelben élt. Ezekről az évekről később sikeres könyveket írt.

Még a háború után nagyapám belépett a szociáldemokrata pártba. Kollégái unszolták erre.
Ugyanazok, akik a háború előtt a nyilaskeresztes pártba, a munkások "igazi" pártjába agitálták. Arra
persze nem tudták rábeszélni. Az itthon maradt nagyobb lányok: Elvira és Edit beléptek a
kommunista pártba. Azok a lányok, akik Horthy egyik klinikai látogatásakor az ablakban ugrálva
ütemesen kiabáltak: éljen Horthy, éljen Horthy!, 1953-ban sírtak Sztálin halálakor.

Anyám ezekben az években sikeres színésznő volt Győrben. Játszotta Melindát, a "Makrancos
Hölgyet", a Pygmalion női főszerepét, és még sok-sok főszerepet. Én a nagyszüleimnél nevelkedtem.

151
Anyám albérletben lakott Győrben. A második házassága sem sikerült. Betegesen féltékeny volt a
férje.

Etelka az érettségi után kereskedelmi iskolát végzett, és 1956. nyarán teljes titoktartás mellett
hozzáment dr. Mihályfalvy János orvoshoz feleségül. Az esküvőről mindkét családot utólag, a tátrai
nászútról értesítették. Ezt a házasságot János édesanyja ellenezte.

V. 1956, hatvanas évek

1956. megint súlyos megpróbáltatásokat hozott a családnak. Az élet ugyan egészében véve már 1944.
óta nehezebb volt, egy alkalommal az ötvenes években nagyanyámat még bíróság elé is állították,
vádlottként tiltott húsvágás miatt, de most ismét orosz katonák lőtték Budapest utcáit. Az ostromot a
klinika pincéjében vészeltük át. Az Üllői út és a Nagykörút sarkán nem messze a klinikáktól folytak a
legsúlyosabb harcok.

Jóska már az első napi tüntetésen részt vett, mint első éves fogorvostan-hallgató.

A forradalom leverése után Jóska, Etelka és Janó úgy határoztak, hogy elhagyják a hazájukat.
Nagyapám csendesen sírt, mikor közölték az elhatározásukat, 1956. november 25-én. Anyám segített
nekik Győrben kalauzt szerezni a határátlépéshez. Pár napos ausztriai tartózkodás után Svájcba
utaztak.

Anyámat 1957-ben letartóztatták egy pártgyűlési felszólalása miatt, ahol is eltépte a tagkönyvét, és
első fokon két évi, jogerősen 10 hónapi szabadságvesztésre ítélték. Szabadulása után
idegösszeroppanást kapott. Ekkor már elvált Kardostól és Sándor Géza színészhez ment feleségül.

1957. október 15-én megszületett Éva első lánya: Fiona.

Nagyszüleim 1958-ban útlevelet kaptak és meglátogathatták külföldön élő gyermekeiket. Nagyapám

1959-ben nyugdíjba ment, de amellett tovább dolgozott.

Zoltán a hatvanas évek elején többször is hiába ostromolta az orvosi egyetem kapuit, "származása és
családi körülményei" kirekesztették. Végül is 1962-ben felvételt nyert.

1960-ban Éváék áttelepültek az USA-ba, Los Angelesbe. 1961. június 7-én megszületett második
lányuk: Anita.

Zoltán 1964. július 11-én kötött házasságot Szemerédi Zsuzsával. A házasságból 1965. december 7-én
Zoltán nevű gyermekük született. A házasságot azonban nem sokkal később felbontották.

Etáék a hatvanas évek elején a Zürich melletti Wald -ból elköltöztek Németországba, Hagenbe. Két
lányuk született: 1962. július 12-én Ildikó és 1964. május 24-én Csilla. Réka nevű kislányuk halva
született 1968-ban.

Jóska eleinte folytatta Zürichben a fogorvosi egyetemet, de túl fiatal és túl magára hagyott volt
ahhoz, hogy sikerüljön befejezni. Távol a szülőktől, 18 évesen, anyagi gondokkal is küszködve eleve
nem volt sok esély. Sajnos akkoriban a tenisz nem volt még olyan felkapott sport, mint napjainkban,
mert Jóska kiválóan versenyszerűen teniszezett, és a mai viszonyok mellett dúsgazdag élsportoló
lehetett volna. Így azonban előbb postásnak, majd taxisnak kellett elmennie, végül is elvégezte a

152
fogtechnikusi iskolát. Az állampolgárságot egyelőre nem sikerült megszereznie, amihez hozzájárultak
kisebb-nagyobb szabálysértési ügyei is.

Éváék közben átköltöztek Minneapolisba és Nagyapámék még egyszer útra keltek, és most átrepültek
a tengerentúlra, hogy meglátogathassák Éváékat. Itt nagyon kellemes heteket töltöttek el, nagy
kirándulásokkal, többek között a Yellostown Parkba. Odafelé meglátogatták Etáékat Hagenben, és
Nagyapám játszott még néhány parti ultit Janóval és az odalátogató Öcsivel, fröccsök mellett.

Elvira időközben elvált, majd ismét hozzáment Ervinhez, végül is elváltak. Így egyedül nevelte Ákost a
Kalapács utcai lakásukban.

Anyám is felköltözött Pestre, elvált Sándor Gézától 1962. körül, majd hozzáment vitéz Gozmány
György színészhez.

VI. Nagyapám halála, hetvenes évek

1969. december 22-én meghalt a családfő, nagyapám, Kéri József. A karácsonyi ünnepekre készültek.
Nagyanyám épp bevásárolt, csak Juli, Özvegy nővére és Nagyapám voltak otthon a pavilonban, ahová
másodszor is ki kellett költözniük. Nagyapám diót törté, érezhette, hogy elfáradt, le akart feküdni,
összeesett és meghalt.

Zoltán ekkor már végzett orvos volt - végül is ő lett az egyetlen orvos a gyerekek közül, ezt még
megérte nagyapám - ott dolgozott a Klinikán. Nagymamát, szegényt injekciókkal kellett lenyugtatnia.

Én ekkor már három éve anyámékkal laktam, ott kaptuk telefonon a hírt. Soha nem felejtem el
Nagyapámat, ahogy utoljára láttam, miközben ünnepi ruhába öltöztették.

15 éves koromig két megszakítással náluk nevelkedtem, nyolcadik gyermekükként.

Nagyapám vitt le sokszor Agárdra, vasárnaponként templomba, utána ő a kocsmába megivott egy
fröccsöt, én egy málnát, és vett nekem egy Balaton szeletet, vagy Inota szeletet, ő elszívott egy Terv
cigarettát. A templomban éneklés közben messze kihallatszott szép, tiszta férfias énekhangja. Idős
korában az a megtiszteltetés érte, hogy presbiternek választották az egyházban. Ő ezt szomorkás
mosollyal utasította visz-sza, egy kicsit elkésett a gesztus, öreg volt már ehhez. Élete utolsó 10 évében
súlyos gerinc és sérv bántalmak gyötörték, erős fájdalommal. Ő ezt úgy viselte, hogy környezete
szinte tudomást sem vett betegségéről. Azt nagyon szerette, ha "megtapostam" a hátát. Utolsó
éveiben már nem tudott lehajolni, és néha nekem kellett megmosni a lábát. Erre persze ő sohasem
kért meg. Én sajnos akkor gyermekfejjel terhesnek éreztem ezt a feladatot. Járt Hajdúszoboszlón is
kúrálni bántalmait, sajnos eredménytelenül.

Tárgyi emlék sajnos alig maradt utána. Nem szeretett írni, a Nagymama által írt levelek alá csak
aláírását illesztette. Kevés írását, egy-két sorát, mint becses relikviát őrzöm. Van egy-két nyakkendője
nálam, egy portás karszalagja, egy hamutartója és néhány irata, pár fényképe. Arany zsebóráját Jóska
őrzi. Azt hiszem, ami őutána maradt, inkább az a szellemi erő, mely már a negyedik nemzedékben
munkálkodik. A kálvinista érmelléki parasztság kultúráját hídként emelte át a huszadik századba,
Budapestre, Svájcba, Németországba, Amerikába. Takarékos, pazarlás ellenes szemléletét mai napig
őrzöm. Két kedves mondása volt: Inkább a has fájjon, mint az étek megmaradjon! Szép a vetőgép,
lehet enni!

153
Temetésén több százan voltak a rákospalotai temetőben.

Dr. Zsebők Zoltán kedvesen emlékezik meg róla a Lépcsőfokok című könyvének 348. oldalán.

1970. augusztus 2-án Zoltán feleségül vette Serly Anikót.

1971. február 24-én újabb tragédia sújtotta a családot: Elvira hosszas szenvedés után
szívbetegségben meghalt. Ákos félárva lett, és mivel édesapjával a család már korábban
megszakította a kapcsolatot, a dolgok szomorú rendje szerint Ákos egy időre kikerült a család
hatóköréből.

1972. július 2-án megszületett Zoltán második fia: Tamás.

1973. II. 10-én meghalt Gozmány Gyuri Bácsi, agyvérzésben.

Nagymama ekkor már elköltözött a klinikai lakásból, ott Zoltánék maradtak, és előbb Elviránál, majd
az ő halála után Juli testvérénél lakott, szülőfalujában, Rákospalotán. A palotai házukat ekkor már el
kellett adják, nagy volt a szegénység, és lakottan, jóval értékén alul adták el. A vételár egy részéből
tudta Elvira a lakásmegosztást Ervinnel rendezni.

Nagymamát külföldi gyermekei többször hívták magukhoz, így még egyszer eljutott az USA-ba,
Éváékhoz, a georgiai Athens -be, ahova a hatvanas évek végén költöztek.

Ehhez a városnévhez szomorú történet fűződik: Nagyapám halálhírének sürgönyét a Magyar Posta:
USA? Georgia, Athens címzéssel előbb a Szovjetunió - beli Georgiába - Grúziába, majd a Görögország
-beli At-hénbe próbálta meg kézbesíteni.

Sokszor járt Nagymama Olaszországban, ahová nyaranta Janóék vitték magukkal. Gyermekkori vágya
teljesült ezzel "Itália kék ege alá vágyom" szokta volt mondogatni.

1973. februárjában ismét összegyűlt a Kéri család, most Zürichben, Jóska esküvőjére Gréti Gmür -el.
Sajnos Nagypapa és Elvira már nem tudtak elmenni...

Etáék rendszeresen jártak már a hetvenes évektől haza, és Éva is már kétszer járt itthon, férjével,
leányaival együtt. Csak Jóska nem jöhetett az állampolgársági ügye elhúzódása miatt. 1974. III. 3-án
született fia: Csaba.

1975. VII. 30-án megszületett Zoltán harmadik gyermeke: Eszter.

Ebben az évben kötöttem én házasságot Sárkány Edittel. 1976. XI. 20-án Bianka, 1978. IX. 16-án
Franciska nevű lányaink születtek, az első dédunokák. Én 1977-ben doktoráltam állam és
jogtudományokból, azóta ügyvéd vagyok, feleségem német-magyar szakos bölcsész.

Nagymama 1977-ben, Juli nővére halála után, lakást cserélt és a Váci út 50. szám alatt lakott a Lehel
téri piacnál egy tágas kényelmes lakásban.

Anyám 1977. II. 5-én ismét férjhez ment, Beszédes András nagybecskereki születésű vívóedzőhöz.
Ezután évekig építkeztek Dalmáciában, Rogoznicán egy nyaralót.

Ákos, aki Moszkvában végezte el az élelmiszeripari egyetemet, 1983-ban összeveszett édesapjával, és

kibékült a családdal. Nagymama egyik nagy szívfájdalma szűnt meg ezzel. Ott lehetett másodszülött

154
unokája esküvőjén - Csőke Máriával - 1984. március 17-én.

VII. Nagyanyám halála, nyolcvanas évek

1984. október 8-án meghalt nagyanyám, özvegy Kéri Józsefné született Koczó Lídia.

Hétfő reggel 10 órakor telefonált hozzánk, hogy rosszul van. Edittel beszélt, én azonnal kocsival
robogtam hozzá, Edit mentőt hívott. Mire odaértem, már eszméletlenül feküdt a padlón. Nem tudták
megmenteni.

Temetésére Etáék mind, Jóska is 28 év után hazajött.

Nagymama mindig szeretett volna hinni Istenben, de azt hiszem, valójában egy kicsit mindig is
kételkedett létezésében. Gyermekkoromban mesélte, hogy kislánykorában az égboltot több, egymás
fölötti félgömb alakú búra rendszernek képzelte, melynek tetején van a mennyország, középen
Istennel, körülötte az angyalokkal. Ha így van, most bizonyos, hogy ők is ott vannak.

Halálával esett szét végképp a Kéri család. Az ő levelezése volt az, ami összetartotta a pókháló
szövedékeként egyre tágabbá szövődő hálót. Tőle és rajta keresztül értesültek a család tagjai egymás
sorsá-ról.

A család azonban széthullásában is tovább gyarapszik.

Csilla, vőlegényével, Peter Fischerrel évekig Hong Kong-ban élt.

Ildikó 1985-ben férjhez ment Horst Klaeren -hez, és 1986-ban megszületett első kislányuk, Melanie,
1988. május 13-án pedig a legújabb jövevény, Valerie.

Ákosnak 1985-ben megszületett Anita Lídia nevű kislánya. Ők most Moszkvában élnek, Ákos ott
dolgozik kiküldetésben.

Zoltánék pedig néhány évre Németországba, Trier -be költöztek.

Anita orvos lett és Tenessee államban, Memphisben lakik.

Tekintettel a családban előforduló gyakori leány gyermek áldásra, a Kéri nevet pillanatnyilag hárman
vihetik tovább: a Svájcban élő Csaba, a Németországban lakó Tamás és az itthoni ifjabb Zoltán.

Élnek még Kériek Budapesten: Kéri Sándor leszármazottai, valamint Nagyváradon Kéri Róza Néni,
nagyapa testvére és Kéri János leszármazottai.

A Koczó családból Koczó János (meghalt 1936. IX. 6.) és Koczó Pál leszármazot¬tai élnek.

A család élő tagjai: 5 gyermek, 10 unoka, 5 dédunoka, ezen kívül 2 meny, 2 vej, 2 unokameny és 1
unoka vej, tehát vagyunk 27-en.

Üdvözlégy Jó Rokon!

Buda, 1988. VII. 13.

155
 Gázlámpa alatt

Ma este kint voltam a hajógyári öbölben.

Barátom, Pici hívott ki. Halat adott ajándékba, karácsonyra.

Süllőt, amurt, dévért.

Kint lakik egy úszó stégen. Takaros kis ház van rajta, fűthető, fel van szerelve mindennel.

A parton ligetes erdő, nyaralók, csónakházak, stégek.

Az öböl csendes, ilyenkor már a kenusok sem járnak erre.

Tavaszias, enyhe este volt. Kint álltunk a stégen.

Jöttek, szállingóztak a haverok. Ki halért, ki csak dumálni egyet.

Jókedvűen iszogattunk, fújtuk a füstöt, és azért jól esett a melegítő gázlámpa alatt állni.

Szatmári szilvát ittunk.

Egyszer csak fütty hallatszott a pesti partról át a szigetre.

A Kukás Lajos volt. Nem a mobiljával csörgött. Fütyült.

Gyerekkoromban tapasztaltam ilyet utoljára.

Pici máris beindította a motorcsónakot, és átment Lajosért.

A gázlámpa vörösen izzott, ment a stuff, a disznó viccek, a régi dumák.

Vidám volt a dunai maszek kocsmában az élet, messze elhallatszott nevetésünk.

A sötétben jól lehetett látni a vízen úszó vadkacsákat a szemközti Budapest Bank neon reklámjának a
fényében.

Néha egy - egy rablóhal csapott fel a vízen.

Arra gondoltam, ha egy világbanki pénzügyi tanácsadó titokban erre járna, felminősítené az országot.

Nincs itt kérem gazdasági válság, még a csórók is nagyokat nevetnek, sütnek, főznek, piálnak,
dumálnak, és a kukásokat füttyszóra szállítja a vízi taxi a szigetre.

Buda, 2011. 12. 10.

156
 A katona

Így nyáridőben eszembe jutnak azok az idők, amikor mintegy négyévesen, a szépen csengő 1956-os
évben, koraősszel nagyapám, Kéri József üllői úti klinikai portás térdén lovagolva egymás után
semmisítettem meg a katonákat.

A katona a négymagos kenyér, a marha párizsi, valamint a jégsaláta megjelenésével és elterjedésével

egy időben, és azzal arányosan múlott ki.

157
A katonához ugyanis csupa olyon dolog szükségeltetik, ami nem egészséges.

Úgymint nagyon - nagyon fehér kenyér, jó zsíros szalonna, és csípős veres hagyma.

A szelet kenyeret ugyebár a nagypapa felkoczkázza, ugyanezt teszi a darab szalonnával, valamint a fej
hagymával.

Ezután már csak az osztag, - vagy a gyermek étvágyától függően század - felöltöztetéséről, és lóra
ültetéséről kell gondoskodni.

Bár ez már fantázia kérdése, itt megoszlanak a vélemények, sokak szerint a katona az nem huszár,
hanem honvéd, tehát gyalogos.

Na oz is van valami, a honvéd, hiszen például ott áll a Hargitán. (Nem a Har Gittán!)

Nagyapám csak kockázott és kockázott, valamint rakta a kis gúlákat sorban egymás mellé, rendezett
alakzatban.

Nagyapám Kéri József (született Érszalacs, ma Románia: Salac, 1888.) helyettem is kikatonáskodta
magát. 1914 őszén Debrecenben vonult be a Nagy Háborúba, és még azon a télen orosz fogságba
esett Galíciában. 1920-ban keveredett haza hat év Kirgizisztáni hadifogság után.

Alul a kenyérkocka (a huszár lova, vagy a talpas lába) rajta a szalonna (a huszár maga, vagy a gyalog
hasa) és felül a hagymának árja (a huszár csákója, vagyis a honvéd feje)

Kicsi hó is hullott a katonák fejére, asztali kősó formájában, aztán már rajtam volt a sor, katona
eltüntető Andriska terminátoron.

Tekintettel arra, hogy teljes testi és szellemi visszamaradottságomra figyelemmel nem lehettem
sörkatona, valamint tekintve hajlott koromat, és a zsoldos hadsereget sem elfelejtve, a csillagok
állása szerint nagyapám katonáinak elpusztítása volt életem egyetlen militartista cselekedete.

Na mármost aki nekem kiflis, párizsis, zöldpaprikás katonával jön, azt fészbukkolom!

Buda. 2010

158
 Postavonat

Sürgős levelet adtam fel a postán tegnap. Hogy ne mondjam expresszt. Azazhogy elsőbbségit.
Párdon.

Este 9 óra volt, és ma mindenképpen meg kell érkeznie a levélnek Pécsre.

A Keletiben lévő Nagypostára mentem.

Kérdem a kisasszonyt, hogy el megyen e a levél még az éjszakai postavonattal?

Nincs már postavonat, hangzott a rövid, ámde s egyszersmind tömör és ugyanakkor velős válasz.

Mióta?

Kérem, az engemet egyáltalán nem érdekel!

Hát nem kislánykora óta tetszett volna postáskisasszonynak akarni menni?

Hát nem. A fizetés vonzott.

159
Ja úgy. És tessék mondani, akkor van még éjszakai nem postavonat, hanem csak olyan, ami leviszi a
levelemet Pécsre?

Kérem ez a levél innen nem is Pécsre megy! Budaörsre viszik postás autóval, a logisztikai központba!
És onnan viszik holnap egy másik autóval Pécsre.

Hát ez logisztikus. Tiszta hülyeség volt annak idején a pályaudvarok mellé építeni a Főpostákat. Meg
hogy onnan egyből mentek a levelek a vonatokra. Pozsonyba, Varsóba, Kolozsvárra, Belgrádba,
Zágrábba, Velencébe, meg Bécsbe. Mert, hogy ezekre a helyekre mentek a vonatok. Minden ész és
logisztika nélkül csak úgy felrakták a kolozsvári levelet a kolozsvári vonatra, a bécsit a bécsire, és így
tovább. Nem jöttek még akkor rá arra, hogy Budaörsön lehet jó logisztikai központot építeni, oszt egy
kicsit körbe lehet hurcolászni a leveleket. Most már csak azért izgulok, hogy az a szegény postás sofőr
nehogy garambolozzon véletlenül a levelemmel a Sió csatorna feletti kanyarban a hatos úton. Szinte
már látom a levelemet, amint fújja a szél több ezer társával együtt a Sióba, oszt onnan úszik le a
Dunán Konstantinápolyba, onnan meg le a Márvány tengerre, egész Rodostóig....

Budapest, 2010

A mi kis Önkormányzatunk

Új év, új parkolási engedély a település lakóinak!

Én a Budapest II. kerület nevezetű település lakója vagyok, már amennyire ez településnek
nevezhető, de hát most ne menjünk bele a Budapest Főváros Önkormányzata, és a 23 kerületi
önkormányzat világon egyedülálló kaotikus kapcsolatrendszerébe.

Szóval a mi kerületünk lakosai a saját néptribunjaiktól nem kapnak engedélyt arra, hogy a saját
kerületük bármely pontján parkolhassanak, csak a szűkebb lakókörzetükben.

Ezzel szemben elértük, hogy már a zöldövezeti családi házas környéken is fizetős a parkolás, így most
ottani polgártársaink elkezdték kivágni a kertekben a fákat, hogy a kocsikkal a házuk kertjében
parkolhassanak. Ez az az eset, amikor egy jogszabályalkotó körültekintéssel az új jogszabály
szociológiai, ökonómiai és ökológiai következményeit is számba veszi. Akarom mondani, a szájába
veszi.

Nem baj, majd ősszel megint választunk magunknak új néptribunokat, akik majd ismét a mi
szavazatainkra, mint legitimitásra hivatkozva, újabb nagyszerű rendeleteket fognak alkotni.

160
Én magam már hajlok arra, hogy bizony az én hátamon egyetlen demokrata sem fog bejutni a közjó
intézésének bástyái közé, bármennyire is „humanus publicus”, azaz él - hal a közjóért. Előbb haljon
meg a közjóért, és ha ilyeténképpen bizonyított, akkor élhet is érte, azaz belőle.

Egyébként szerintem, ez az egész parkolósdi még gyerek cipőben jár. Az lesz majd az igazi, ha a
közterület kerékpárosként, - sőt gyalogosként - való használatáért, igénybevételéért is fizetni kell.

Mert ugye a közterület nem a mienk, - a "köz"-é, hanem az Önkormányzaté, egész pontosan az általa
alapított parkolási cég által alapított parkolási cégé.

Szóval elmegyek az idei parkolási engedélyért, pontosabban idén kétszer kell menni hál istennek,
mert elcseszték a parkolási rendeletet, és június 30.-ig újat kell "alkotni". Majd július elején hazajövök
a szabimról, hogy kérhessek a második félévre is.

Nagy nehezen, három kör után találok parkoló helyet, kockáztatok, nem fizetek, még csak egy pár
órája járt le az engedélyem, és sec perc alatt kiváltom az újat.

Az első meglepetés az, hogy kígyózó sorok állnak kint az utcán, mert a mi kis önkormányzatunknak
igen kis irodára telik, így amíg sorra kerülnek a lakosok, szívhatják odakint a friss levegőt.

Sorban állás közben azt is megtudom a méltatlankodó sorban állóktól (lakosság, nép, nemzet,
állampolgárok, emberek, népség, néptelenség, katonaság) hogy most csak fölveszik az adatokat,
aláíratnak "isten bizony nem voltam rossz" típusú nyilatkozatokat, aztán kapunk egy csekket, amin
befizethetjük az engedély díját, mert ugye a helyi népszuverenitást megtestesítő helyi lakosoknak díj
fizetése ellenében adnak parkolási engedélyt a helyi vezetők a helyre.

Tehát arra nem talált a mi kis önkormányzatunk megoldást, hogy a díjat a jóemberek ott helyben
készpénzben befizethessék a saját közös kasszájukba.

Sajnos még volt egy másik bibi is a dologban, a csekket úgy sikerült legyártani, hogy a Posta nem
fogadja el, ezért azzal el kell menni a majdnem egy kilométerre levő okmányirodába, és ott kell sorba
állni a pénztárnál-

Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, egyesbe be, 140 watt, padlógáz, újabb parkolóhely keresése,
három kör után találása, kocsiból ki, ajtó zár, hivatalba be, sorbaállás, fizetés, kocsiba be, újabb
körök, újabb parkolás, önkormányzatba be, csekk felmutatva, engedély megkapva.

És ekkor jött a slusszpoén: Közölték velem, hogy: "A rendszer még egy pár napig nem fog tudni az Ön
engedélyéről, hiába ragasztja ki azt a szélvédőre, ezért ha parkolási büntetést teccik kapni, akkor nem
kell foglalkozni vele."

És ekkor jöttem rá az önkormányzat szó jelentésére: ők önmagukat kormányozzák át az élet viharos

vizein a jól megérdemelt kincses szigetre.

Hát kedves polgártársaim, válasszatok magatoknak négy évenként újabb és újabb önkormányzatot,
mert a választójog gyakorlása erkölcsi kötelezettségetek, és anélkül nem működne a demokrácia.

Rókushegy, a. d. 2010, vízöntő hava.

161
 Miért halunk meg oly korán?

Budapest, 2010. január 12. 14 óra 31 perc.

Hármas Számú Körzeti Földhivatal.

Tulajdonképpen lehetnénk az ország bármely hivatalában, hatóságánál, vagy szolgáltatójánál. Az

egymás iránti szolidaritás és felelősség mindenhol így működik.

Ügyfélfogadás délután 3 óráig.

El lehetne gondolkodni azon, hogy egy ilyen fontos közszolgáltatás miért nem áll a nagyközönség
rendelkezésére legalább délután ötig. Miért kell egy tulajdoni lap másolat kiváltásához kivenni egy
nap szabadságot a dolgozó embereknek.

Sorszámot kötelező igénybe venni, ami igen jó megoldás a tolakodók, furakodók ellen.

Sorszám kiadása az ügyfélfogadás befejezése előtt fél órával megszűnik. Ez már nem egészen érthető.

Még akkor sem lenne érthető, ha tömegek érkeznének zárás előtt egy perccel, hiszen aki a
meghirdetett időpontig megérkezik, azt ki kell szolgálni. A közértekben sem osztanak fél órával zárás
előtt sorszámot.

A Földhivatal munkatársainak nem jár le a munkaideje az ügyfélfogadás végén – háromkor -, tehát

még csak arról sincs szó, hogy sietnének haza.

Nem elfogadható az az érv, hogy 3 óra után a munkatársaknak fel kell dolgozniuk az átvett anyagot.
Ez csak munkaerő felvétel kérdése, és a tulajdonjog bejegyzési és tulajdoni lap másolati kérelmek
január elsején 6000. Ft. fölé emelt díjából ez megoldható lenne, ha nem a teljes összeget fordítanák
odafönn végkielégítésre, csak egyszerűen megpróbálnák a beosztottakat is, - a proletáriátust -
legalább részben kielégíteni a nagytőkések.

Egyébként a díj fölemelése mellett, pártunk és kormányunk január 1.-én egy mozdulattal
megszüntette az eddig 1000. Ft-ért beszerezhető nem hiteles tulajdoni lap másolat beszerzési
lehetőséget.

Ezt az intézkedést a Földhivatal alulfizetett, kizsákmányolt, beosztott munkatársa a védelmébe vette -

ez a rosszul értelmezett "mundér becsülete" - mondván, hogy akinek van pénze lakásra, nehogy már
ne legyen hatezer forintja tulajdoni lapra.

Elfelejtette, hogy amikor az idős kisnyugdíjasnak - vannak egyáltalán nagynyugdíjasok? - meghal a

házastársa, és megörökli a lakás felét, akkor a Hagyatéki előadó, a Gázművek, az Elmü, a Vízművek, a
Kéményseprő, a Kukás, a Kábeltévé, és még a jó ég tudja kicsoda kér tőle tulajdoni lapot.

Egy részük be tudná maga szerezni ingyenesen, online, a másik felének pedig lehetővé kellene
ugyanezt tenni.

Ez a sokszor hatezer ft. elviszi a nagyon kis nyugdíjat, ami pedig az elnevezése alapján a nyugalmas
öregséget lenne hivatott biztosítani.

162
Az ingatlan nyilvántartás, mint közszolgáltatás az ingatlanpiaci forgalom biztonságát és így a
közbiztonságot hivatott biztosítani.

Közérdek lenne visszatérni az ingyenes, vagy legalábbis olcsó szolgáltatáshoz, mely munkanapokon
minden nap teljes munkaidőben, és esetleg szombaton is korlátozottan a lakosság rendelkezésére áll.

A közértek, a benzinkutak, a kórházak, a rendőrség, a honvédség, a pékek, a tehénistállók, az újságok,

a kohók (vannak még?) stb., stb., is folyamatosan működnek munkatársakkal, - miért van
munkanapokon délután háromtól, és minden hétvégén közel három napig e téren jogbizonytalanság,
amikor hétvégén érnek rá a dolgozó emberek (a munkásosztály) lakásokat nézegetni, és lefoglalózni?
A legtöbb földhivatal hetenként csak 3 nap fogad ügyfeleket.

A békés boldog XIX, század hozzáállásából mára csak az ingyenes betekintés maradt a tulajdoni
lapokba, de az is csak az adott földhivatal helyi adatbázisába, annak ellenére, hogy technikailag
megoldott az egységes, országos online nyilvántartás. És a betekintést nem fogadják el a hivatalok.

A betekintéshez képest egy klikkelés lenne a tulajdoni lap kinyomtatása. Ez kerül hatezer valahány
száz forintba?

A lakosság megfelelő színvonalú és elégséges kiszolgálása a Földhivatalnak, - az általunk, mint a

népszuverenitást megtestesítő magyar állampolgárok által megválasztott, és minket védő,
érdekeinket képviselő állami szervek alá rendelt közigazgatási hivatalnak – nem lehetősége, hanem
kutya kötelessége.

Annyi alkalmazottat kell felvenni, amennyivel mindez megoldható. De lehet, hogy ésszerű szervezés
kérdése az egész.

A sorszámkiadás zárás előtt félórával történő lezárása azonban teljesen elfogadhatatlan abban az
esetben, ha a hivatalban 10 - 12 munkatárs unatkozik ügyfél híján, és valaki zárás előtt 29 perccel egy
tulajdoni lap másolatot szeretne kiváltani, ami néhány percig tart.

Így ugyanis be vagyunk csapva. Azt hisszük, - hiszen a hivatal azt hirdeti, - hogy háromig vannak
nyitva, és tessék, kiderül, hogy csak fél háromig.

Szóval január 12.-én 14 óra 31 perckor, zárás előtt 29 perccel, tanúja voltam annak, hogy egy
egyébként kedves, szimpatikus fiatalember, - a biztonsági őr, aki egyben beengedő és cerberus, -
nem engedett be egy áldott állapotban lévő kismamát egy tulajdoni lap kiváltásáért. A földszinti
ablakokon át tisztán láttam, hogy bent a munkatársak egymással beszélgettek, mert nem volt
ügyfelük.

A fiatalasszony sírva könyörgött. Vidékről utazott fel Pestre többszöri átszállással.

Fél napot utazott, tömött vonatokon, buszokon és villamosokon. Most zötykölődhet haza egy újabb
fél napot, és holnap kezdheti elölről az egészet. Közben meg kezdődik a BKV sztrájk.

Nem használt a könyörgés. „Én nem engedhetem be, mert a bentiek keresztre feszítenek. Sajnálom,
ez az előírás.”

163
Mindez azért, mert egy bank hitelkérelmi ügyben a földhivatalhoz küldte egy ügyfelét tulajdoni
lapért. Egy bank, amely ingyenes, online hozzáféréssel rendelkezik az egész ország területén az
ingatlan nyilvántartáshoz.

Semmi nem hatott, a fiatalasszony, egy eljövendő életpalántával, - magzatával - a hasában,

szomorúan ballagott vissza a tömött villamosok, buszok és vonatok felé.

Másnap nekem szerencsém volt, bejutottam. Odabent elmeséltem a történetet a hivatal fiatal
munkatársnőjének, aki szenvtelen arccal, széttárt tarokkal mondta: nem az én kompetenciám, az
őrök úgysem engedhetik be.

Nem mertem megkérdezni tőle, hogy vannak e gyermekei, vagy tervez e gyermekáldást.

Csak arra gondoltam, hogy bárhova megyünk, hivatalba, orvosi, fogorvosi rendelőbe, ügyvédi
irodába, közjegyzőhöz, bíróságra, autószerelőhöz, mindenhol ezt kapjuk, ezt adjuk egymásnak. Pedig
csak egy picit kellene egymásra jobban odafigyelnünk, és nem is kerülne semmibe, ingyen adnánk,
sokat adnánk, és visszakapnánk.

Ahogy Hankiss Elemér írta valamikor a hetvenes évek végén a „Társadalmi Csapdák”-ban. Ideje lenne
megállapítani a diagnózist és elkezdeni a terápiát, amíg nem késő.

Buda, 2010. január 16.

164
 A reggeli

A reggeli nagyon fontos dolog.

Az angol a böjt megtörésének hívja. (break fast)

Szeretem az ilyen rövid böjtöket. Alig 8 óra, és jó esetben végig alusszuk.

Én világ életemben szerettem alaposan bereggelizni. Mert az egészséges.

A probléma az, hogy ebédelni is nagyon szerettem, és vacsorázni is. Sőt tízóraizni, uzsonnázni,
estebédelni, ötórai teázni, mellészúrni, és éjszaka kilopózni frigót kirabolni. Szakadásig enni. Amíg
van. Mit. Nagyapám is megmondta, hogy inkább a has fájjon, mint az étek megmaradjon. Meg
különben is ki van fizetve.

Szóval, van akinek a reggel pálinkás. Mármint a jó reggel. Én nem vagyok ellene, csak az
meghatározza a napot. Abból beindulás lesz. Vadulás. Délelőtti mozi, sörözés a vidámparkban, és
kora délutáni k.o. És egy nap csak egyszer lehet berúgni.

Különben is mikor van reggel? Van aki mindjárt ebédel, én meg most töröm azon a fejem, hogy mit
früstüköljek.

Szomory Dezső például, ha reggelire megehetett egy lágy tojást a háború alatt - egy tojcsit - ahogy ő
fogalmazott, - akkor már igen boldog volt.

Pedig lágy tojásból minimum kettő dukál, és nem abból a kis idétlen gundelbeli ezüst tojkó
tartóból,hanem 3 perces, üveg pohárba pucolva, - öntve, vajjal összekeverve, jól megsózva, és vajas
piritóssal elfogyasztva.

Mellé persze egy félbarna, szűrve, habbal. (Drucza Józsinak: nem sör!!!! kávé!!!!!!!)

A nyers tojcsikat persze olyan finoman kell beengedni a már meleg, de még nem lobogó vízbe, hogy
meg ne repedjenek. Ezért egy kis kanál ecet kéredzkedik bele a vízbe.

A rántottát is meg tudom enni reggelire. Jól megsütve palacsintaként, vajas kenyérre rakva, sózott
paradicsom szeletekkel, vagy csak félig megsütve, összekutyulva, folyósan, lágyan, omlós kiflivel, kis
csalamádéval.

Vaaaaaaagy, - szalonna taréjon indítva, gyenge reggeli hagymával, jó gazdagon, a taréjt sütés után
kiemelve, és a tetejére helyezve, gyorsan múló díszként.

Namármost, ha lecsósan dúsítjuk zöldpaprikával, paradicsommal, még a hagyma alapot, akkor már
már hungarikumról beszélünk.

Van akit erdőn, mezőn ér a reggel, így aztán szalonnázik, kolbászol. De hagyma mindig akad a
tarisznyába.

Csak József Attila számol be az emberek oly mértékű nyomorúságáról, hogy még hagyma sem akadt:

165
Éhség

A gép megállt. Elfáradt por kering

fölötte, mint az őszi köd meg pára,

s rászáll az emberek hajlott nyakára,

kik esznek most. Átizzadt szennyes ing

hűl a vállukra. Fal, fal egyre mind.

Kenyér s uborka az ebédjük mára

s mind úgy eszik, ne vesszen csöpp se kárba

s hogy jót harap s hozzáharap megint.

Már nem törődnek semmit az idővel.

A harapások majdnem összeesnek,

de jól megrágnak minden falatot.

Egészséges, még jó paraszttüdővel

szívják, rágják a port, szénaszagot

S csak esznek, esznek, nem beszélnek, esznek.

1922. jún. / 1934

Erdőn, mezőn még szalonnát is lehet sütni reggelire.

A pálinkás reggeli leginkább a kamrában ejtődik meg, és ott van lehetőség arra, hogy az éles bicskát a
csizmaszárból, vagy a samsonite táskából elővéve, egyet kanyarítsunk a sódarból, a kolbászból, vagy a
szalonnából a pálinka mellé.

Vannak persze akik teát isznak reggelire, és vajas pirítóst esznek hozzá szamócalekvárral.

A kását csak az orosz gyomor veszi be reggelire. Ott még az óvodában is azt adják.

Kevesen gondolnak bele, hogy a reggeli műzlizés a kásával rokon dolog. A Schneider Gyuri édesanyja
malaceledelnek hívta a müzlit.

Vannak akik nem reggeliznek már vagy 30 éve. Vagy soha.

Van akinek a reggeli az aznapi első cigivel jelent egyet. Esetleg farkasordító hideg téli reggelen még
egy üveg jó hideg kőbányai sör is hozzá van fagyva a balkezéhez, bemelegítés gyanánt a közért előtt.

Ámerikában tojáspalacsintát esznek kékbogyóval.

166
Az angolok a legrémesebbek. Sült hideg hal, marinírozott hal, sült hideg paradicsom, sausage, meg
minden, ami rongál.

Egyedül a jó öreg ham and eggs fogyasztható. A ham persze lehet bacon is. De a tojás az nem lehet
rántotta! Csakis tükörtojás.

Van akinek egy dupla feketekávé, cigivel, reggeli lapokkal jelenti a reggelit. Na most ez dalmáciában,
a tengerparttól öt méterre, a beérkező halászbárkák pöfögése, és a sirályok villyogása közepette
zseniális is lehet. Még egy stampó konyakot is el tudok képzelni hozzá. Ez olyan örökké élünk
hangulat.

Szándékosan a végére hagytam a tutit. A tutti fruttit.

A síelős osztrák reggelit az erdőszéli gasthausban.

Na ott minden van. Nyolc féle friss ropogós zsömlye és kifli, császár zsömléyvel és pacsnival, hideg tej,
forralt tej fölivel, vagy anélkül, friss forró kávé, gőzölgő tea, hat féle lekvár és jam, valóságos jam
session, felvágottak és sajtok karneválja, joghurtok, gyümölcs joghurtok, narancs juice, vaj, margarin,
még müzli is a debileknek (:-)))) háromszögsajt, gyümölcs saláta, nem is folytatom. Ja és az ára annyi
mint a hazai szállásoké. Kb.

Most látom, hogy mindjárt lemaradok a tízórairól is, ha annyit álmodozom.

Megyek, megeszem azt a szikkadt mustáros kenyeret, és kortyolgatok hozzá tegnapi maradék teát
szaharinnal és citrompótlóval.

Budapest, 2010

167
 Californiai útinapló 1. rész.

Marcius 16.-an, hajnalban indultunk. A taxi alig tudott a nagy hoesesben lecsuszkalni a hegyrol.
Ferihegyen kezdodott a szokasos musor. Becsekkolas, nemdohanyzo, masodosztaly, kufferek,
tulsulyos – nem tulsulyos, utlevel, zsebek kipakolasa, csuka le, szamitogep ide, cuccok oda, ov le,
gatya leesik, tobbszaz ember csoszog, kigyozik a vegtelenul tekeredo kordonok kozott, mint egy
lecedalt birkanyaj.

Varoterem. Unott arcu japan es mindenfele turistak lofralnak a meregdraga duty freeshopok korul.
Edit is elerkezettnek latja az idot, hogy vasaroljon valami feltetlenul szukseges cuccot. Rettungs
schokolade, stb.

En az atmelozott ejszaka utan felajultan, es a kave savatol elgyotort gyomorral ulok a kenyelmetlen
szeken, es probalom tekintetemmel kerulni a sok unott, elkenyeztetett arcot. De nem lehet. Valahova
muszaly nezni.

Aztan megtalalom a nadragom zsebembe gyurt, egykor meleg szendvicset es azt majszolom. Juszt se
veszek 5 euroert colat. Kibirom az ingyen juiceig a gepen. Pedig az meg arrebb van, amikor
felszallunk. Csak el ne felejtsek szolni a legikisasszoynak, hogy no ice. Teletomik az egesz poharat
jeggel, aztan koze csorgatnak nehany csopp levet.

Lassan kuszik az ido. A vegen majdnem lekessuk a gepet.

Ott tovabb forog a regi lemez. Koffertartok csapkodasa, elhelyezkedes, az oktatofilm szazadik
megtekintese, kapitany udvozlete, koordinatak megadasa, aztan jon a nagy robogas, es a take off, az
orok es megunhatatlan csoda. Madar vagyok.

Par masodpercig latom a varost. A legszebbet. Az ezustcsikot, meg a tartozekokat. Eszembe jut a you
tube-on latott 1936-os sved turisztikai film Budapestrol, a bada I buda. (furodj Budan)

Utana felhok, es mar nem vagyok olyan rosszkedvu, hogy megint nem kaptam az ablak mellett
helyett.

Az Alpok nehany csucsat, Nemetorszag dombos videket azert latni velem. A gep kesve indult, igy kezd
necces lenni, hogy elerjuk az amsterdami csatlakozast.

Amsterdamban van 20 percunk, hogy elerjuk a jumbot. A KLM emberei rendkivul megertoek, de
sajnos kocsit nem tudnak biztositani. Futas a rossz labammal a repter masik vegebe, csekely negy
kilometer. Szerencsere a java futogep, igy odaerunk az utolso percben.

Kicsit osszezorrenek az ellenszenves amerikai biztonsagi emberekkel. Eszembe jut a nyolcvanas

evekbol a szurosszemu szovjet hataror, de azzal legalabb nem kellett beszelgetni.

A jumbo lenyugozo. Kivulrol. Bent aztan kiderul, hogy egy szardinias dobozban fogok tolteni 12 orat.
Szardiniakent.

Ahogy telnek az evek, ugy no a szeksorok szama a tengerentuli jaratokon. Most mar 10 ember ul egy
sorban. Edith Piaf is szoroskodna, hat meg egy olyan balna mint en. Itt nincs jo hely. Persze nem

168
beszelve az emeleten puposkodo elso osztalyu diszmenedzserekrol. Ha belul ulsz elobb utobb
behugyozol, ha a szelen, akkor az inkontinenciasok allitanak fel percenkent, es a tulmozgasosok
suroljak a valladat masodpercenkent. Aludni keptelenseg, folyton tortenik valami. Megis meg lehet
halni az unalomtol. Olvasni lehetetlenseg. A film pokoli, de nem tudod a fejed hova forditani. Vagy be
kell az ovet kapcsolni, vagy ki. A cipomet egybol lerugtam, a cuccaimat ledobtam a labaimhoz. Csak
sejtem egy ido utan, hogy mar a szomszedom szomszedja rugdossa arrebb a dolgaimat.

Nincs mas hatra, mint atmenni pofatlan utasba. Megallas nelkul csongetni a kisasszonynak. Eloszor,
sorok, aztan feher bor, de megis inkabb voros, utana kis pezsgo, es a vegen kikotottem a jo oreg gin
fizznel. Elvegre ki van fizetve, vagy mi a kurva anyja. Tolem jeget is tehetnek bele amennyit csak
akarnak. Ugyis addig iszom, ameddig szomjas vagyok.

Szomjas vagyok. A mellettunk ulo, korunkbeli jol szitualt dan hazaspar eltartott kisujjal issza a
buborek mentes asvanyvizet, es ugy nez rank, mint az UFOk-ra. Edit is szepen belehuzott. Jo a
hangulat. Marmint a mienk. En meg a metal csatornat is bomboltetem a fulembe. Megis szep az elet.
Mondta Csipkerozsika.

A danok lathatoan irigykednek. Aztan ok is kiternek. Konyak, wishky, kurvaanyja. Megindul a

beszelgetes. A szokasos vonalon. El nem tudjak kepzelni, hogy telt az eletunk behind the fuckin’ iron
curtain.

Jol. Bazdki. Nekunk volt Liversing, meg Sakk Matt. Meg Balcsi. Meg mi is tudtunk csokolodzni. Meg
nekunk is felallt. Meg a vasfuggony mogott is.

Hitetlenkedve neznek. UFO-k. Angolul meg hol a faszba tanultunk meg. Aztan nagyon faszan
osszhaverkodunk. Jo skandinavok. Pocsolyareszegre isszuk magukat. Dumalunk mar vagy hat oraja,
amikor Gronland fole erunk. Mondom nekik, bazdki mekkora kurva nagy orszag ez a Dania, mar vagy
hat oraja repulunk, es meg mindig folotte vagyunk!

Ahogy sikerult elkapnom a szememmel azt a pillanatot, ahogy Amsterdam folott rakanyarodtunk az
Atlanti Ocean folotti egre, megpillantom az Ujvilag partjait is az Eszak Nyugati Atjaronal.

Kanada vegtelen havas tundrai felett repulunk. Tul vagyunk az elso berugason, idegenkent
meregetjuk egymast a danokkal. Alattunk jeg es ho es jeg es ho es tavak es tundra.

Nagyon lassan enyhul a taj. Mar a business classhoz vezeto lepcson ulok mezitlab. Egy haldoklonak
tuno torokot fektetnek mellem. Eltunodok azon, hogy ahhoz kepest keves a beteg, amilyen szornyu
egy ilyen repules.

A torok ugy tunik jobban van, most mar erosen kohog ram. Visszamenekulok a helyemre.

Kave, cola, ebed, reggeli, vacsora. Semmi sem segit. Egy rendes berugast ki kell aludni, nincs mese.
Piara gondolni sem tudok.

Feltunnek a Sziklas Hegyseg hofodte csucsai, gerincei. Ujbol elore. A torok eltunt. Bejarom a
szememmel a tajat. Egyre tobb az erdo, ahogy deli iranyba repulunk. Amsterdam ota vegtelen
lakatlan ter folott repulunk.

169
Feltunik Salt Lake City, a mormonok fovarosa. Latom a sos tavat, a hazakat, az utcakat, majd kiguvad
a szemem, de nem talalom a katedralist.

Aztan Las Vegas. A Strip. Persze igy nappal sivar. Majd feldol a gep, ugy todulnak a nepek erre az
oldalra. Egy dagadt yenki magyaraz. Gondolom ez olyan nekik, mint nekunk a Hortobagy.

Palm Springs. Aztan rogton EL É. LOSZI. Loszandzselesz. Miasszonyunk Szuz Maria az Angyalok
Kiralynoje.

Tizenharom millio ember lakik ebben a volgyben. Nyaron katlanban. Tobb mint 250 nacio gyermeke.
Tobbszaz vallas kovetoje. A vilag szinte valamennyi borszine. Babel.

Mindenki izgatott. Megpillantjuk a Csendes Oceant. Mar bent a gepen is erezzuk a forrosagot. A sas
leszall. Ahogy kilepunk megut a meleg. Fel napja meg a hoesesben csuszkaltam.

California, 2010

170
 Halottaink emlékezete

Ha teheted, menj el egy téli délután a Kerepesi úti temetőbe, a magyar Pantheonba.

Ez a hely művészeink, tudósaink és államférfiak síremlékeinek szoborparkja, és egyben nemzeti

nagyjaink szelleme által körüllengett szakrális hely.

Itt megtalálod az egész magyar történelmet.

Ez a mi Per la Chaise -ünk.

Halottaink kertje

Sétálj el Petőfi családjának a sírjához, és a borongós, félhomályos túlvilági csendben gondolkodj el

azon, hogy hogyan lehetséges az, hogy ide, szorosan a temető fala mellé építhették a befektetők az
Aréna bevásárlóközpontot.

A monstrum plázából betolakszik a temető meghitt, kegyelet teljes csendjébe a zaj, a giccses fények,
a hip - hop, a house, a techno, a kocsik dudálása és távirányítós zárjaik pittyegése, a fékek csikorgása,
a pénz és a fogyasztás kegyelettől mentes szelleme.

Hogy engedhették meg ezt városunk választott vezetői, városvédő és építész szakemberei?

Hogy mehetnek el szótlanul emellett a jelenség mellett újságíróink?

Miért hallgat a közvélemény?

Ausztrál bennszülöttek addig ültek étlen, szomjan és szótlanul az ősi temetőjük fölé épített
bevásárlóközpont parkolójában, amíg azt le nem bontották.

Minden egészséges nemzet számára fontos az ősök szellemének és emlékének tisztelete, megőrzése
és ápolása.

Nekünk sem kellett volna megfeledkezni erről.

Budapest, 2009. ősze

171
 A NEMZETÁLLAMOK KIALAKULÁSA

I. Bevezető

Az antropológiában sokáig vitatott kérdés volt, hogy vajon az emberiség egyetlen területén alakult e
ki a világnak, és így valamennyi rassznak közös őse van, vagy esetleg több, párhuzamos, egymástól
független emberré válás oka a és eredője a ma létező rasszoknak. Ma már túlnyomónak mondható az
előbbi álláspont elfogadása, ezen belül is azé, mely az emberiség kialakulását a mai kelet Afrika
területére helyezi, és melynek álláspontja szerint a ma élő valamennyi emberi faj onnan vándorolt
mai hazájába, és a rasszok közötti külső megjelenésbeli különbség javarészt a klimatikus és egyéb
helyi természeti viszonyokhoz alkalmazkodás következménye.

Ennek megfelelően, de nem csak ennek következményeként, hanem ösztönösen is, mindig létezett a
világtörténelemben egy emberi azonosságtudat, sorsközösség vállalás, szolidaritás az emberek
között. Ez a szolidaritás részben a természeti erőkkel szemben, részben az állatvilággal szemben,
részben, pedig a növényzet “meghódítása” terén érvényesült. Ugyanakkor azonban létezett egy még
tágabb körű szolidaritás is, nevezetesen a föld valamennyi élőlényével kapcsolatban. Ezt a legtágabb
körű szolidaritást azonban meg kellett törje a harc az életért, a létfenntartás ösztöne, amely a növény
és állatvilág jelentős részét tápláléknak kellett tekintse.

Ugyanígy azonban a “harc az életért” (“struggle for life”) tehát az ön és fajfenntartás ösztöne
megtörte az emberiség között fennálló szolidaritást is, és így az emberiség történelme nemcsak a
természeti erők, a növény és az állatvilág elenni szakadatlan harc, hanem az egymás ellen folytatott
folytonos küzdelem története is. Ugyanezt persze megtapasztalhatjuk a növény és állatvilágban is,
ahol az azonos fajtához, illetve fajhoz tartozó egyedek is folytonos harcot vívnak egymás ellen a saját
létükért.

A legbékésebbnek tűnő fenyőerdőben az emberi szem számára láthatatlan, de szakadatlan harc folyik
az egyes fenyőfák között az éltető napfényért, és így a növekedésben egymást igyekeznek legyőzni,
de az azonos fajhoz tartozó ragadozó állatfajok egyes csoportjai, falkái, hordái is szakadatlan harcot
folytatnak a saját vadászterületük megvédéséért, ami a növényevő állatok között is megfigyelhető.

Még tovább menve, az egyes szűkebb csoportokon, falkákon, hordákon, nyájakon belül is
megfigyelhető a harc, agyrészt a vezéri szerepért, a dominanciáért, másrészt a szükségletek minél
bővebb kielégítéséért.

És a legkisebb körben, a családban is megtalálható a szolidaritás mellett az agresszió, a vetélkedés, a

harc, az ellenségeskedés úgy az állatvilágban, mint az emberiség körében.

Talán kissé bizarrnak tűnik a növényvilágból is hasonlatot venni, de a gyümölcsfáról leesett

termésekből kikelő csemeték ádáz harcot folytatnak a növekedésben a napfényért, és az éltető
talajért, a vízért, “szülőjükkel” a magokat lehullajtó fával szemben is.

És, hogy a kérdést végképp absztraháljuk, az egyes egyedeken “belül” is folyik a harc. Így a növények
“feláldozzák” régebbi, alsóbb, kevesebb napfényt kapó ágaikat, leveleiket, a hajtásokon lévő
bimbókért, rügyekért. Az állat, valamint az ember megbetegedett, vagy koplaló szervezete is

172
feláldozza a tartalékokat, a zsír és izomszöveteket az anyagcsere működése, és a létfontosságú
szervek működése érdekében, amellett, hogy az élő organizmusok legfőbb megtartó ereje az
„összefogás” a munkamegosztás, a szervek egymást segítése, támogatása, összehangolt működése.

A szolidaritás (“szeretet”) és agresszió tehát az élővilág egymást kiegészítő, és időközönként,

alkalmanként egymást felváltó kettős sajátja, és ennek felismerése nélkül lehetetlen az élővilág, és
ezen belül az ember természetének a megismerése.

Az ember társas lény, és közösségekben él. Ez tette naggyá, és ez biztosította a fölemelkedését. Az

ősember hordákban élt, ami kisebb létszámú, és vérségi köteléken alapuló korai társadalmi egységet
jelentett. Ezek a hordák meghatározott területen éltek, és azt megpróbálták megvédeni más
hordáktól, és a ragadozóktól, de ez nem jelenti azt, hogy ne változtatták volna a területet, tehát
gyűjtögető, vadászó, halászó életmódjuknak megfelelően, ha egy terület az élelem szempontjából
kimerült a számukra, akkor arrébb vonultak. Valószínűleg ez lehetett az emberiség egész világon való
elterjedésének az oka.

A mai elterjedt tudományos nézetek szerint az ősember Afrikából egyrészt a Gibraltári szoroson
keresztül, másrészt a Sinai félszigeten át vándorolt Európába, és a Közel keletre, majd onnan tovább a
Közép keletre, és Dél Ázsiába, onnan egyrészt Ausztráliába és Óceániába, másrészt Kelet Szibérián és
a Bering szoroson keresztül Amerikába.

Ez a folyamat több évmillió alatt ment végbe, és ennek következtében a föld különböző területein
kialakultak az egymástól külső adottságaikat tekintve különböző nagyrasszok (europid, negroid,
mongoloid) valamint a rasszokon belül az egyes nemzetek, népek ősei. Ezek az ősember hordáiból
alakulhattak ki, és előbb az ősközösségi nemzetségi, majd törzsi szervezetek, később a
törzsszövetségek, majd ezekből a népek alakultak ki.

A csoporthoz való tartozás tudata azonban már igen korán megjelent. Az állatok egyes fajainak
háziasítása után, az állattenyésztés, mint emberi gazdasági tevékenység, még nem jelentett jelentős
és komoly változtatást az emberi csoportok vándorló életmódjában, hiszen a legősibb állattenyésztési
forma, a nomád életmód azt jelentette, hogy, ha az állatok lelegelték a növényzetet, akkor a csoport
arrébb vándorolt. Azonban a növények egy részének nemesítése következtében kialakuló
növénytermesztés már komoly változást jelentett az életformában is, hiszen egyrészt egy helyben
kellett megvárni a vetés és aratás közti időszakot, másrészt a növénytermesztésre legalkalmasabbak
a folyó partok voltak, ahol a későbbiek során kialakulhattak az öntözéses gazdálkodás formái. Az
emberiség szinte valamennyi ősi magas kultúrája nagy folyók mentén alakult ki: Nílus, Tigris és
Eufrátesz, Indus, Gangesz, Jangce, Sárga folyó.

A társadalmi együttélés során, évmilliók alatt kialakult az emberi faj egyik legjelentősebb jellemzője,
sajátja, ami az eszközök használatán kívül a legjobban megkülönbözteti az állatvilágtól: az emberi
nyelv. Természetesen a nyelvnek is megvannak még az állatvilágban is az előzményei, hiszen a
legtöbb gerinces állat tud különböző hangok útján faján belül kommunikálni, de az emberi beszélt
nyelv minőségileg különbözik az állatok hangok kiadása útján történő érintkezésétől, hiszen egyrészt
fogalmakat is képes jelölni, másrészt, a nyelvtani rendszer és a szókincs kialakulása révén sokkal
bonyolultabb közlésekre képes, sokkal pontosabban képes a világ jelenségeit megfogalmazni.

173
A nyelvek, és nyelvcsaládok kialakulására nézve ma sincs egységes álláspont a nyelvtörténészek
között, nem egyeznek a nézetek a tekintetben, hogy volt e valaha egy ősnyelv, és az vált szét
nyelvcsaládokká, és önálló nyelvekké, avagy a nyelvcsaládok ősei egymástól függetlenül alakultak ki,
és legfeljebb kölcsönhatások mutathatók ki közöttük. Tulajdonképpen még abban sincs teljes
egyetértés, hogy hány nyelvcsalád, illetve hány önálló nyelv létezik ma a földön. Így például egyes
nézetek szerint létezik az ural – altáji nyelvcsalád, más nézetek szerint az uráli és az altáji két önálló
nyelvcsalád. A legnehezebb azonban a kaukázusi nyelvek, az amerikai indián nyelvek, a fekete afrikai
néger nyelvek, valamint a pápua nyelvek nyelvcsaládokba osztályozása. Ezenkívül léteznek olyan
önálló nyelvek, melyeket egyetlen nyelvcsaládba sem lehet besorolni. Ilyenek többek között a baszk,
a munda, a japán, az ajnu, stb.

A rasszok és a nyelvcsaládok nem fedik egymást. Az persze igen ritkán fordul elő, hogy egy
nyelvcsalád különböző rasszhoz tartozó népeket foglal magába, de ilyenkor mindig bizonyított egy
adott nép részéről a nyelv átvétele más rasszokhoz tartozó népektől az együttélés során. Erre példa a
mongoloid nagyrassz lappid al rasszba tartozó lappok által beszélt finnugor nyelv, vagy egyes fekete
afrikai népek által beszélt arab nyelv, és természetesen nem feledkezhetünk az Amerikába hurcolt
fekete afrikai rabszolgák leszármazottai által beszélt európai nyelvekről.

Összefoglalhatjuk tehát, hogy nagyjából kialakultak azok a jellemzők, amelyek egy nép, mint közösség
meghatározásához szükségesek: az együttélés ténye, a közös vérségi származás, vagy legalábbis
annak fikciója, a közösen használt terület, a közösen beszélt nyelv, a közös szellemi és tárgyi kultúra,
a közös vallási hiedelmek, valamint a közös eredet mitológiája. Mindezt betetézi az írás felfedezése,
és használata, mert az írás sokkal jobban megőrzi a közös etnogenezist, mint a szájhagyomány.

A népek kialakulása vezetett a korai államok kialakulásához. A korai államok az öntözéses

kultúrák(Egyiptom, Mezopotámia, India, Kína), valamint a mai Kisázsia, Görögország és Olaszország
területén javarészt úgynevezett városállamok voltak, ami azt jelentette, hogy, ha még létezett is egy
nagyobb közösség, mely a mai értelemben egyetlen népként tartotta magát számon, mégsem
egységes állami szervezetet alkottak, hanem egy – egy lakott település – város vezetésével, és csak
annak közvetlen környékén alakult ki az állami szervezet. Ilyenek voltak a sumér, a föníciai, a görög,
és a korai itáliai városállamok. Csak később alakult ki az, hogy a legerősebb városállam a maga uralma
alá hajtotta a környező városállamokat. Így alakultak ki a nagy mezopotámiai, iráni, indiai, kínai,
kisázsiai, görög – makedón, római birodalmak. Ezeket igen ritkán lehetett a mai értelemben nemzet
államoknak nevezni, hiszen az alávetettek sokszor egészen más nyelvet beszélő és más fajtájú népek
voltak. Természetesen voltak a mai nemzetállamok elődjének tekinthető példák is, mint az egyiptomi,
akkád, perzsa, görög - makedón birodalmak, de ezek területén is éltek más nyelvű etnikumok.

Az uralkodó elem természetesen már az ókorban is mindig igyekezett asszimilálni erőszakos, vagy
kevésbé erőszakos módon a hatalma alatt álló népeket, így lett az arameus egy ideig az egész közel
kelet közös érintkezési nyelve, de talán a legjobb példa a makedón – görög Nagy Sándor
hellenizációja birodalmában Görögországtól Indiáig, mely évszázadokra meghatározta a terület
kultúráját. A római birodalom volt az ókori világ legnagyobb, leghosszabb ideig fennálló, és
legerősebb birodalma, azonban érdekes módon itt nem beszélhetünk tudatos és erőszakos
asszimilációról. Egyrészt olyan nagy volt a kiterjedése, másrészt oly sok fajta nép élt határain belül,
harmadrészt a hellenizáció következtében a birodalom keleti felén a görög volt az érintkezési nyelv,
és csak a nyugati felén a latin, - ami persze nem jelentette azt, hogy a társadalom művelt rétege nem

174
beszélte volna mind a két nyelvet. A görög, mint az ókori kultúra összegző nyelve igen erős hatással
volt a latinra, másrészt a latin volt a közigazgatás, a politika, a diplomácia, és a jog nyelve. Mi sem
jellemzőbb erre, mint az, hogy Justinianus Kelet Római császár nem görög, hanem latin nyelven
kodifikáltatta a római jogot, annak ellenére, hogy az ő idejében már erősen hellenizált jelleget öltött a
Kelet Római Birodalom. Később persze a latin méltó vetélytársa lett a görögnek az irodalomban,
filozófiában és tudományokban, de a görög a latin mellett megmaradt az európai műveltség
nyelvének a XX. század elejéig, amikor még a humán gimnáziumokban a latin mellett a görög volt a
kötelezően elsajátítandó nyelv.

A római birodalom volt az első „globalizációs” birodalom, - ha eltekintünk a babiloni birodalomtól,

melyet a biblia Bábel tornyaként a különböző nyelvek kialakulásának tekint, az ószövetségi
mítoszban. Római polgárnak lenni, főleg a késői császárkorban nem jelentett egyet a latin
származással, sőt a késői császárkorban az úgynevezett katona császárok a legritkábban voltak itáliai
eredetűek. Arról nem is beszélve, hogy az ókori Itália maga sem mutatott egységes képet az ott lakó
népek tekintetében. Hiszen az itallicusok nyelvcsaládján (melyekhez a latinok is tartoztak a
sabinokkal, samnisokkal és más népekkel) kívül éltek még itt ligurok, venétek, gallok, siculok,
sicanusok, görögök, és karthágóiak is. Az tény, hogy a római birodalom évszázadai alatt a latin nyelv
használata erősen elterjedt, és nemcsak Itália, hanem Gallia és Hispánia, és a Balkán egyes részeinek
meghódított népei is átvették a latin használatát, amelyből kialakultak a mai újlatin nyelvek. A
birodalom keleti felén, mint már említettük a görög használata terjedt el inkább, azonban a VII.
századtól bekövetkező arab hódítás, és az iszlám vallás elterjedése – elterjesztése miatt az arab vette
át a vezető szerepet a Közel keleten, és észak Afrikában.

A Nyugat Római birodalomban más volt a helyzet, mert míg keleten az arabok számbelileg is
fölényben voltak a helyi lakossággal szemben, addig a nyugati részekre beözönlő germán törzsek
jóval kisebb arányt képviseltek az őslakossággal szemben, és így itt inkább a hódítók olvadtak be a
meghódítottakba. Ezen kívül nagyon fontos volt nyugaton a latin liturgiájú kereszténység elterjedése,
a Biblia latinra fordítása következtében (Vulgata) ami megtartotta a latin nyelv központi szerepét.
Ebben az esetben fontos volt, hogy a hódító germán törzsek áttértek az ariánus kereszténységről a
latin rítusú, és a niceai zsinat hittételei alapján formálódó később római katolikusnak nevezett
vallásra.

Tulajdonképpen ez az a kor, amikor megszületik a későbbi nemzetállamok bölcsője. A korai germán

államokból fejlődik ki a későbbi Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Portugália,
Dánia, Norvégia, Svédország, Anglia. A kelta népek alapítják meg Skóciát, Írországot, Walest, és
Bretagne-t, a szlávok Oroszországot, Lengyelországot, Csehországot, Horvátországot, Szerbiát, és
Bulgáriát. A Kelet Római, később Bizánci birodalom késői utóda Görögország. A keresztény európai
nemzetek sorába csak egy nem európai eredetű nemzet tud tartósan belépni: a magyar.

A római birodalom kettéosztottsága egy nyugati, latin és egy keleti, görög részre napjainkig érezteti
hatását, hiszen lényegében ez lett az egyik alapja a keresztény egyház második kettészakadásának. Az
első, az ariánus egyház kiválása volt, mely később jelentőségét vesztette, valamint a keleti keresztény
egyházak önállósodása, mint az örmény, a szír, az egyiptomi kopt, és az etiópiai, de ezek egyike sem
tudott olyan befolyást szerezni, mint a bizánci központú, görög rítusú, ortodox, és a római központú,
latin rítusú, katolikus egyház. A mai napig létezik a keresztény Európa megosztottsága, kulturálisan,
és részben gazdaságilag valamint politikailag, egy nyugati és egy keleti részre.

175
Európa nyugati részét a lutheri reformáció megjelenéséig és térhódításáig kulturálisan egyben
tartotta a latin nyelv, mint a kultúra, a vallás, a közigazgatás és a diplomácia nyelve. Nem véletlenül
volt a reformáció ellen Rotterdami Erasmus, a nagy humanista gondolkodó, annak ellenére, hogy
tisztában volt a katolikus egyház megreformálásának a szükségességével. A biblia nemzeti nyelvekre
történő lefordításával előre látta a latin háttérbe szorulását, és az addig, legalábbis kulturálisan
egységes Európa felbomlását nemzeti részekre.

Valóban a reformáció lett az alapja a modern nemzetállamok kialakulásának Európában. A biblia

lefordítása nemzeti nyelvekre megerősítette a nemzettudatot, és előbb utóbb elvezetett a
nemzetállamok kiköveteléséhez.

Végül is a XIX. és a XX. századot tekinthetjük a nemzetállamok kialakulása korának, (bár kétségtelen,
hogy már a középkorban is beszélhetünk, ha nem a mai értelemben nemzetállamokról.)

De ekkor jön létre, vagy alakul újjá Németország, Olaszország, Görögország, Románia, Szerbia,
Albánia, Bulgária, Magyarország, Írország, Izland, Horvátország, Csehország, Szlovákia, Finnország,
Észtország, Litvánia, Lettország, Lengyelország, Szlovákia, Bosznia, Macedónia, Ukrajna, Belorusszia.

Ma a világon körülbelül 250 önálló ország létezik. Meglepő módon azonban csak néhány olyan
nemzetállam található ezek között, melyekről elmondhatjuk, hogy egyrészt az ország lakossága döntő
részben az államot alkotó nemzethez tartozik, másrészt a nemzetnek nincs számottevő része, mely az
ország határain kívül él. Ilyen többek között Izland, Norvégia, Finnország, Svédország, Dánia, Litvánia,
Lengyelország, Lettország, Észtország, Csehország, Szlovákia, Szlovénia, Horvátország, Macedónia,
Bulgária, Görögország, Olaszország, és Japán.

II.

Vázlatos áttekintés

I. Európa.

A. Az „igazi” nemzetállamok:

1. Norvégia lakosságának a 99%-a luteránus norvég. A norvég nyelv két nyelvjárásra oszlik: a déli
bokmálra, és az északi landmalra, és ha a függetlenség elnyerésekor az ország nem az északi
nyelvjárást választja a hivatalos irodalmi nyelv alapjául, akkor a norvégok ma egy dán nyelvjárást
beszélő, nem igazán önálló nemzet. Észak Norvégiában él a néhány ezer lelket számláló lapp
nemzetiség, és szintén néhány ezer finn.

A norvégek normann, vagyis viking eredetűek, és államuk a X. században jött létre, ők hódították meg
Izlandot, Grönlandot, ők fedezték fel először Észak Amerika partjait. Egy időben uralmuk alatt
tartották Britannia egy részét. Később dán, majd svéd fennhatóság alá kerültek, de formálisan
fennmaradt a norvég királyság, és a teljesen önálló modern norvég királyság csak 1905-ben jött újra
létre.

2. Dánia lakossága 95%-ban lutheránus dánokból áll, de Dániához tartoznak a ferői szigetek, saját a
dánhoz közelálló nyelvű néppel, és Grönland az eszkimó inúit lakossággal. Grönland széleskörű
autonómiával rendelkezik. A dánok az egykori normannok vagy vikingek egyik törzse, és államuk a X.
században jött létre. Dánia kis ország, de egykor nagyhatalom volt, uralma alatt tartotta Britannia

176
nagy részét, Norvégiát, Izlandot, és a Balti államok egy részét. A nemzetiségeket bevándorolt svédek,
norvégek, britek, németek, és bosnyákok alkotják.

3. Svédország lakosságának 91%-át lutheránus vallású svéd anyanyelvűek teszik ki, de északon él 3%
finn és 2% lapp kisebbség. A svédek egy része Finnország déli és nyugati tengerpartjain, valamint az
Aaland szigeteken él, a korábbi svéd gyarmatosítás „maradványaként.” Ezenkívül a dél svédországi
svédek igen kevéssé különböznek nyelvileg a dánoktól, hiszen ez a terület évszázadokig Dániához
tartozott. A svédek szintén az egykori vikingek, vagy varégok leszármazottai. Elődeik alapították a mai
Oroszországot. A svéd nép a svédek és gótok összeolvadásából jött létre.

4. Izland lakóinak 96%-a lutheránus izlandi, a többi dán és svéd. Izland viszonylag rövid idő óta
teljesen független ország (1944). Az izlandi nép igen kevéssé különbözik nyelvében a norvég és dán
nemzetektől, hiszen az izlandiak a szigetet felfedező és meghódító norvégok leszármazottai. Izland
egyébként jelentős autonómiával rendelkezik már a XI. század óta, és parlamentje a világ egyik első
parlamentje. Egyébként is a most tárgyalt északi germán népek nyelvileg és kulturálisan is igen közel
állnak egymáshoz.

5. Finnország lakosságának a 93%-a lutheránus finn, de ezen kívül él még itt mintegy 6 %-a svéd
anyanyelvű, akik az ország svéd gyarmatosítása alatt költöztek be az országba, a többiek lappok. A
finnekhez igen közel álló karéliai nép javarészt a Szovjetunióban él.

6. Észtország lakosságának 65%-a lutheránus észt, 28%-a orosz, 3 %-a ukrán, 2%-a belorusz, és 1%-a
finn.

7. Lettország lakóinak 57 %-a lutheránus lett, 30%-a orosz, a többi belorusz, ukrán, lengyel, litván.

8. Litvánia lakosságának 80 %-a katolikus litván, 9%-a orosz, 7%-a lengyel, 4%-a belorusz.

9. Lengyelország lakosságának 97%-a katolikus lengyel, de ez csak a második világháborút követő

Párizsi békeszerződés következtében alakult így, hiszen Lengyelországot orosz nyomásra mintegy
háromszáz kilométerrel „arrébb tolták” és a Pomerániából, Sziléziából valamint Kelet Poroszország
nyugati feléből kitelepített több millió német helyére telepítették Lengyelország keleti részéből (amit
a Szovjetunió szerzett meg) lengyelek millióit. Így is nagyszámú lengyel kisebbség maradt a mai
nyugat Belorussziában és Nyugat Ukrajnában. A lengyel tengerpart környékén él a kis számú, és
nyelvét fokozatosan elhagyó kasub nemzetiség. Él még kisszámú német, ukrán, belorusz litván és
roma nemzetiség az ország területén.

A lengyel nép ezer évvel ezelőtt több nyugati szláv törzsből alakult ki: a „nagy” lengyelekből,
(poljánok) Gniezno központtal, a „kis” lengyelekből (viszlánok) Krakkó központtal, a slezánokból, a
pomeránokból, a mazúrokból, és a fehér horvátokból. Az első székhely Gniezno volt, ott jött létre a
lengyel érsekség is, majd a későbbi királyi székhely Krakkó lett, míg a modern Lengyelország fővárosa
Varsó.

10. Csehországból 1945 után erőszakos úton több millió német ajkú úgynevezett szudétanémetet
telepítettek Németország területére, akiknek ősei a középkorban vándoroltak Csehország területére,
így ma Csehország lakosságának 86%-a javarészt katolikus cseh anyanyelvű (ebből 4% morva
származásúnak vallja magát) 3% a szlovákok aránya, a fennmaradó 11%-ot lengyelek, németek,
ukránok, magyarok és romák alkotják.

177
A cseh nép egyébként a különböző cseh törzsek és a morva nép összeolvadásából jött létre.
Morvaország 1918.-ig fennmaradt, mint Csehország autonóm része, és a mai cseh címer is összetett
címer, mely a cseh, morva és Sziléziai címerekből áll, figyelemmel arra, hogy a középkorban, az
egyébként eredetileg lengyelek lakta Szilézia hosszabb időn át Csehországhoz tartozott. Maga
Csehország egyébként 1918.-ig királyságként ugyan, de mindig a Német vagy Osztrák Birodalomhoz
tartozott.

11. Szlovákia lakosságának mintegy 86 %-a katolikus és evangélikus szlovák, 10 % az 1100 éve ott élő
magyarok számaránya, az 1947-es kierőszakolt lakosságcsere ellenére, a fennmaradó 4% -ot romák,
csehek, rutének, ukránok, németek és lengyelek alkotják. A jelentős számú német lakosságot 1945
után erőszakos úton telepítették Németország területére.

Szlovákia, mint önálló ország először 1939- től 1945-ig állt fenn, majd 1991-ben alakult meg végleg.

12. Macedónia lakosságának 67%-a ortodox macedón, 23%-a muzulmán albán, 4% török, és mintegy
3% szerb. A macedón nép léte egyébként sokak által vitatott, egyes bulgár nyelvészek a macedónt a
bulgár egyik nyelvjárásának tekintik, míg szerb nyelvészek a szerb nyelv egyik nyelvjárásának.

Kétségtelen, hogy a macedón nyelv átmenetet képez a két nyelv között, és történelme során, -
eltekintve a több évszázados török hódoltságtól – hol Bulgáriához, hol Szerbiához tartozott.
Macedónia, mint önálló állam egyébként csak 1991.-ben jött létre, és csak a nevében közös az ókori
Macedóniával, mely országot a görögök egyik törzse lakta, és nagy Sándor révén egy időre hatalmas
birodalommá nőtt, és jelentős szerepe volt a görögök egyesítésében, és a görög kultúra
elterjesztésében az ókori keleten. A mai Görögország nehezményezi a Macedón állam elnevezését, és
azt, hogy a hivatalos zászló meggyezik Nagy Sándor címerével, így Görögország kérésére az országot
csak úgy vette fel tagjai sorába az ENSZ, hogy nevét „Macedónia, egykori Jugoszláv Köztársaság”-ra
változtatta. Macedónia 1991-ben alakult meg, illetve vált ki az egykori Jugoszláviából.

13. Bulgária lakosságának 84%-a ortodox bulgár, de mintegy 10 %-ra tehető a muzulmán török
lakosság számaránya, és mintegy 4% roma. A bulgárok egy jelentős része bulgár nyelven beszélő, de
muszlim vallású pomák. Egyes bulgár nézetek szerint a macedónok a bulgár nyelv egyik tájszólását
beszélik, tény az, hogy Macedónia hosszú időn át Bulgária részét alkotta. Dobrudzsa a középkorban is
és a XIX. század végén, XX. század elején és közepén is Bulgáriához tartozott, így ott még egyéb török
kisebbségek mellett ma is élnek bulgárok.

A Bulgár nemzet úgy alakult ki, hogy a török eredetű volgai Bulgárok meghódították a szlávok által
lakott területet a VI. században a Bizánci Birodalomtól, majd fölvették a kereszténységet és
beolvadtak a meghódított szlávságba, és átvették azok nyelvét. Bulgáriát később elfoglalta Bizánc,
majd az ország ismét kivívta függetlenségét, de a XIV. századtól a XIX. század végéig török
fennhatóság alatt volt, és csak 1908.-ban alakult újjá a teljesen független Bulgária.

14. Horvátország lakosságának 89%-a katolikus horvát, de keleti részén: Szlavóniában és a

Szerémségben, valamint Krajinában mintegy 5% szerb kisebbség él, ezen kívül Isztriában olaszok, a
Drávaszögben és Szlavóniában magyarok, és kis számban ukránok élnek. A horvátok egy része
Boszniában él. A horvátok, szerbek és bosnyákok lényegében ugyanazt a nyelvet beszélik, csak a
horvátok római katolikusok, a szerbek ortodoxok, és a bosnyákok muzulmánok.

178
A horvátok a többi délszláv néppel együtt a VI. század környékén vándoroltak a mai Lengyelország
területéről a Kárpát medencén keresztül az akkori Bizánci Birodalom fennhatósága alatti Balkánra.
Horvátország, mint önálló királyság a X. században jött létre, mikor lerázta a bizánci uralmat, és a
nyugati kereszténységet választotta, majd a XI. században a nemzeti uralkodó dinasztia kihalása miatt
a magyar árpád házi királyokat választották királyuknak, és az így létrejött perszonálunióból lassan
reálunió lett, és egy 800 éves magyar – horvát együttélés. 1918.-ban Horvátország csatlakozott a
Szlovénekkel együtt az akkor létrejövő Szerb – horvát – Szlovén királysághoz, azonban a Szerb
elnyomás miatt 1941-ben elszakadtak és önállósodtak, de 1945-ben újra létrejött az egységes
Jugoszlávia, és a horvátok csak 1991-ben, polgárháború árán tudták elnyerni véglegesen a
függetlenségüket.

15. Szlovéniában a lakosság 88%-a katolikus Szlovénekből áll, csak 3% horvát, 3% szerb, 2% bosnyák,
és kis számú olasz, osztrák és magyar kisebbség él az országban.

Szlovénia a középkorban nem létezett önálló országként, hanem a Karintia déli részén és Krajnában, a
Német Római birodalom grófságaiban éltek, majd 1918.-ban az Osztrák – Magyar Monarchia
felbomlása után csatlakoztak a Szerb – Horvát – Szlovén királysághoz, szerb vezetés alatt. Szlovénia
végül is 1991-ben alakult meg, mint önálló köztársaság, amikor is pár napos polgárháború után kivált
az egykori Jugoszláviából.

16. Görögország lakosai 95%-ban ortodox vallású görögök, de lakosságának jelentős részét 1920 után
telepítették Kis Ázsiából a mai Görögország területére, és Ciprus lakosságának a többsége görög. Ezen
kívül Görögországban él a kisszámú aromun, újlatin nyelvet beszélő, és a románnal rokon nép, ezen
kívül macedónok, törökök, bolgárok, arabok, örmények. A modern Görögország az ókori
Görögország, és a Bizánci Birodalom kulturális és politikai örököse, a modern görög nyelv a klasszikus
ókori görög nyelv modern változata.

17. Olaszországban 94% a katolikus olaszok aránya, de Dél Tirolban jelentős a német ajkú lakosság,
Friaul-ban az olasszal rokon friuli, és ladino, míg Szardínia szigetén a katalán és olasz közötti
átmenetet képező szárd. Az Aosta völgyében francia kisebbség él, ezen kívül találhatók még albánok,
szlovének és görögök az országban. A Franciaországhoz tartozó Korzikában, és dél Svájcban (Ticino
kanton) jelentős az olasz anyanyelvűek száma. Ezen kívül élnek olaszok a horvátországi Isztriában.
Olaszország az ókori Római Birodalom illetve Itália kulturális örököse, az olaszok ma is Itáliának hívják
országukat.

Az Olasz nemzet a romanizált itáliai népek (italicusok, etruszkok, gallok, venétek, ligurok, görögök,
karthágóiak, stb.), valamint a különböző hódító germán törzsek (keleti gótok, longobardok, stb.)
keveredéséből alakult ki, oly módon, hogy az így kialakult nép az ókori latin nyelv vulgáris változatát
beszélte. Az olasz nyelv korábban két nyelvjárásra oszlott: a Rómától északra beszélt északira, és a
délire. Ma már nincs akkora különbség a két nyelvjárás között, de észak és dél ellentéte bizonyos
formában tovább él. Olaszország a középkorban feudális széttagoltságban élt, ,északi része a Német
Római császársághoz tartozott, középső része Rómával a Pápai Államhoz, és Déli része a Nápolyi
királysághoz. Az egységes modern Olaszország csak 1960-ban jött létre.

18. Ukrajna lakosságának 78%-a ortodox ukrán, de az ország keleti részén mintegy 17% orosz
lakosság él, nyugati részén, pedig lengyelek, a Krím félszigeten a tatárok maradékai, Kárpátalja
nyugati sávjában pedig 1100 éve ott élő mintegy 400.000. magyar. A lakosság keleti fele ortodox

179
vallású, a nyugati fele, pedig görög katolikus, ami megosztja a nemzetet egy keleti és egy nyugati
részre. A nyugatiak inkább függetlenség pártiak, a keletiek pedig jobban kötődnek Oroszországhoz.

Ukrajna már a késő középkortól rendelkezett némi autonómiával, hiszen hol az Arany Hordához, hol
Litvániához, hol Lengyelországhoz tartozott, és csak a XVIII. század elején került vissza
Oroszországhoz, de ez idő alatt kialakult az ukrán nyelv és nemzet, mely az orosztól részben
eltávolodott. Ukrajna véglegesen 1991-ben nyerte el a függetlenségét a Szovjetunió felbomlásakor.

19. Belorusszia lakosságának 81%-a ortodox belorusz. Főleg a keleti részein él 11% orosz kisebbség,
és a nyugati részein lengyelek, délen ukránok.

A belorusz nemzet azáltal alakult ki, hogy évszázadokig el volt szakítva az orosz fejedelemségektől, és
a lengyel – litván perszonálunióhoz tartozott. 1991-ben nyerte el a függetlenségét a Szovjetunió
felbomlásakor.

20. Málta. Lakossága és nyelve semita eredetű, erős olasz beütéssel, a lakosok római katolikus
vallásúak. Az ország területe kicsi, és lélekszáma is alacsony (200.000. fő). Korábban Karthágóhoz, a
Római Birodalomhoz, Bizánchoz, az Arab birodalomhoz, a Máltai Lovagrendhez, és Nagy Britanniához
tartoztak, végül is 1960-ban nyerték el állami függetlenségüket.

B. Azon országok, melyekben az országot alkotó nemzet döntő többségben van, de jelentős a nemzet
más országokban élő része:

1. Írország egyrészt egy kettéosztott ország, és Észak Írország nagy Britanniához tartozik, másrészt az
ír nép nagyobb része az USA-ban él. Az íreknél jelentős összetartó erő a katolikus vallás, hiszen
eredeti nyelvüket jórészt elvesztették, és átvették az angolt, de Észak Írországban súlyos probléma a
vallási megosztottság, az oda javarészt Skóciából betelepült protestánsok, és a katolikus írek között
még ma is nagy a feszültség. Az Ír Köztársaság 94%-ban katolikus írek által lakott ország. 3% angol
kisebbség él az országban.

A modern Ír köztársaság 1920-ban nyerte el függetlenségét.

2. Portugáliában 98% a katolikus portugálok aránya. Brazília portugál alapítású ország és a hivatalos,
valamint beszélt nyelv ma is a portugál, és igen tekintélyes számú portugál származású él az
országban, az indiánok, feketék, mulattok, és zámbók mellett. Ugyanígy az egykori gyarmatokon,
Bissau Guineában, a Zöld Foki Szigeteken, Angolában, Mozambikban, és Timoron ma is a portugál a
helyi lakosok közös nyelve, és igen sok félvér él ezekben az országokban. Létezik tehát egy „Luzitán”
közösségi tudat ezen országok lakói között.

A portugál nemzet a romanizált kelt-ibérek, valamint a szvévek, alánok, és gótok keveredéséből

alakult ki, nyelvük egyfajta népi újlatin. Meg kell említeni az észak nyugat spanyolországi gallegókat,
akik a portugálhoz egy igen közelálló nyelvjárást beszélnek.

3. Hollandia lakosságának 95%-a református holland, és kisszámú őslakos fríz, valamint bevándorolt
török, marokkói és német él az országban.

Hollandia másik elnevezése Németalföld, angolul Dutch, ami arra utal, hogy a holland nemzet nem is
olyan régen vált önálló nemzetté, a német nyelvjárások egyikéből. Tulajdonképpen csak sajátos
történelmi útja vezetett a nemzetté váláshoz, nevezetesen az, hogy Hollandia, mint a Német Római

180
Birodalom része, a Habsburgok spanyol ága révén Spanyolország része lett, és a kálvini reformáció
következtében kivívta az önállóságát Spanyolországtól, de ezt a tényt nemzetközi jogilag csak a
harminc éves háborút lezáró westfáliai békében, 1648-ban ismerte el az európai nemetek közössége.
Egyébként a holland nemzet, ha úgy tetszik „másik fele” a flamandok Belgium állampolgárai, ők
lényegében ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a hollandok, és Németalföld keretében több
évszázados volt az együttélésük, ami őket valójában megkülönbözteti a hollandoktól az az, hogy
többnyire római katolikus vallásúak a kálvinista hollandokkal szemben. Ezen kívül jelentős holland
eredetű népesség él Dél Afrikában, az úgynevezett búrok (hollandul: parasztok) akik a XVII. századtól
kedve a XIX. század végéig gyarmatosították az akkor még csak a khoiszanok által gyéren lakott, és az
európaihoz hasonlító klímájú területet, azonban a britek 1901.-ben végleg elfoglalták korábban
alapított szabad államaikat. (Fokföld, natal, Oranje, Transvaal) Hollandul beszélnek még a volt holland
Antillák jobbára fekete és mulatt lakosai.

4. Franciaország lakosságának a 93%-a főleg katolikus francia. Jelentős a nemzetiségek száma, és

aránya: bretonok, baszkok, elzásziak, korzikaiak, provanszálok, vagy másképp okszitánok. Mindezen
népek azonban jobbára nem használják eredeti nyelvüket, hanem a francia az anyanyelvük. A
normannok teljesen elfranciásodtak, mégis megtartottak egyfajta népi identitást. Bevándorolt
nemzetiségek az arabok és fekete afrikaiak. Jelentős számú francia él dél Belgiumban (vallonok), Svájc
nyugati kantonjaiban, az olaszországi Aosta völgyében, és a kanadai Quebec-ben. Ezen kívül franciául
beszélnek a Kis Antillák egykori francia gyarmatain, a volt francia Guyanában, és az egykori fekete
afrikai francia gyarmatokon.

A francia nemzet a romanizált kelták, és a germán frankok, valamint burgundok összeolvadásából jött
létre, és nyelvük a latin egyfajta népi változata. A középkorban megkülönböztették az északi
nyelvjárást (oui) és a déli nyelvjárást (oc) de mára már az északi nyelvjárás lett az általános. A Francia
nemzet kialakulásához jelentős mértékben hozzájárult a Frank Birodalom felosztása három részre:
keleti, Nyugati, és Középső. Franciaország a nyugati részből, az egykor a Római Birodalom területét
képező részből alakult ki.

5. Németország lakosságának 91%-a német, 6%-a török, valamint északon kisszámú fríz, és keleten
néhány tízezer szláv szorb, azonban ezek mindegyike jól beszél németül. Az észak németek
lutheránusok, a dél németek katolikusok. Németország nem minden németnek a hazája. Egyrészt az
ausztriai németek külön államban élnek, másrészt a svájci németek észak - kelet Svájc lakosságát
alkotják, harmadrészt az elzásziak Franciaországban élnek, a luxemburgiak, akik egy sajátos német
nyelvjárást beszélnek, a „letzeburgischt” egyrészt háromnyelvűek, mert franciául és németül is
beszélnek, de szintén külön államban élnek, a Lichtensteinieket nem is említve. Olaszországban, Dél
Tirolban él még németajkú kisebbség. Korábban egész kelet Európában (Csehország, Szlovákia,
Magyarország, Lengyelország, Szerbia, Románia, Oroszország, Kelet Poroszország) jelentős volt a
németajkúak száma, de ezek nagy részét (több millió embert) a második világháború után erőszakos
úton Németország területére telepítették.

A német nép egymástól különböző germán törzsekből: (Frankok, Szászok, Bajorok, Alemannok,
Thüringiaik, Hesseniek) alakult ki a Keleti Frank Birodalom, később Német Római császárság
területén.

181
6. Oroszország lakóinak 82%-a ortodox orosz, 4%-a tatár, 3%-a csuvas, és még igen sok, adott esetben
nagyszámú, török, finnugor, uráli, és altáji nép: komik, marik, udmurtok, kalmükök, nyenyecek,
enyecek, hantik, mansik, stb. élnek a területén, autonóm köztársaságokban.

A hatalmas kiterjedésű Szibériát az oroszok a XVI. századtól kezdve meghódították, és

benépesítették, így az ottani őslakosság (evenkik, jakutok, csukcsok, paleoszibériaiak, tunguzok,
mongolok, burjátok, stb.) abszolút kisebbségbe került. Szibéria valójában a világ utolsó gyarmata.
(Nem számítva Kanada és az USA indiánoktól elhódított nyugati területeit.) Ezen kívül nagy számban -
több millióan - élnek oroszok a Szovjetunió utódállamaiban. (Balti államok, Ukrajna, Moldávia,
Kaukázus, Közép Ázsia) Az orosz nép a különböző keleti szláv törzsekből alakult ki, varég (normann)
vezetés alatt. Eleinte két központ volt, az északi Novgorod, és a déli Kijev, majd Kijev vált
egyeduralkodóvá, ezután az ország részfejedelemségekre esett szét, és a mongolok, majd az
Aranyhorda vazallusa lett, és csak a XVI. században vívta ki függetlenségét, ekkor lett Moszkva a
főváros. Bizánc eleste következtében az orosz ortodox egyház magát tekintette az ortodoxia vezető
erejének, és az orosz cárok a bizánci császárok örököseinek, ezért került be Oroszország címerébe a
kétfejű sas. A XVIII. századtól két évszázadon át Szt. Pétervár volt a főváros. És az orosz népből vált ki
a középkor végén a hozzá közelálló ukrán és belorusz nép. E három népet összetartja a közös
származás tudata, és a pravoszláv vallás.

7. Románia lakosságának 89%-a ortodox vallású román, 7% magyar kisebbség lakik 1100 éve
Erdélyben, kik közül a székelyek több mint egymilliós nagyságrendben, egy tömbben élnek, és ez által
Európa egyik legnagyobb kisebbségét alkotják. Ezen kívül Dobrudzsában török eredetű nemzetiségek
laknak nagyobb számban, Moldvában, pedig római katolikus magyar csángók, akiknek még jó része
ma is beszél magyarul. 3% roma, valamint ukrán, német és orosz kisebbség is él az országban. A
román nemzet egy része, pedig a Romániával határos Moldávia államban él. A románhoz nagyon
közel álló aromunok jórészt Görögországban élnek több tízezres létszámban.

8. Moldávia lakosságának 65%-a ortodox vallású román, így tulajdonképpen a román nemzet
megosztottságáról beszélhetünk. A lakosság 14%-a ukrán, a török – tatár eredetű Gagauz kisebbség a
népvándorlás, illetve a tatárjárás „emlékeként”, valamint a Dnyeszter keleti partján 13% orosz, az
orosz, majd szovjet hódítás korából, és végül bulgárok. Moldávia zászlaja és címere egyébként
megegyezik Romániával. Az ország 1991-ben nyerte el a függetlenségét, amikor szétesett a
Szovjetunió.

9. Szerbia lakossága 95%-a ortodox vallású szerbekből áll, ha nem számítjuk hozzá, a de facto
független, és mohamedán albánok lakta Koszovót. A vajdaságban azonban élnek magyarok,
szlovákok, horvátok, ruszinok, és románok is. Jelentős szerb kisebbség él Horvátországban,
Boszniában, Romániában, és tulajdonképpen a Montenegrót alkotó crnagoraiak is szerb eredetűek,
és szerb nyelven beszélnek, csak a középkor óta hagyományosan fennállt kicsiny önálló államuk. A
szerbek vitatják a macedón nép önálló létét, és őket a szerb nemzet részének tekintik. A szerbek nem
titkolt szándéka Horvátország és Bosznia szerbek által lakott területeinek a megszerzése, és az
albánok által lakott Koszovó megtartása, figyelemmel arra, hogy az a terület (Rigómező) volt az
egykori szerb állam bölcsője.

10. Montenegró lakosságának döntő többsége ortodox crnagorác, akik valójában a szerbek egy
néptörzse, de ősi függetlenségük mellett döntöttek 2006.-ban. Az országban jelentős albán és
bosnyák kisebbség él.

182
11. Albánia lakosainak 95%-a mohamedán albán, csak a déli részeken él 35 ortodox görög kisebbség,
valamint északon római katolikusok. Az albánok jelentős része a de iure Szerbiához tartozó, ám de
facto önálló Koszovóban. Ezen kívül jelentős albán kisebbség él elszórtan dél Olaszországban. Albánia
egy rövid XIV. századi epizódtól (Szkander Bég állama) egészen 1912-ig nem volt önálló állam. A 20-as
években megszállta Olaszország, és csak 1944-ben nyerte el végleg a függetlenségét. Az albánok az
ókori illírek leszármazottai. Az albán nép két nyelvjárásra oszlik a toszk-ra és a geg-re.

12. Magyarország lakóinak 90%-a magyar, elszórtan található az országban kis lélekszámú szlovák,
román, német, és szerb nemzetiség. Ezen kívül viszonylag jelentős a cigányság és a zsidó
származásúak száma, de ez utóbbi két népcsoportnál nem lehet egységes identitásról beszélni.
Mindkettő jórészt asszimilálódott nyelvileg és kulturálisan is. A magyar nemzet legnagyobb
problémája, hogy a trianoni békeszerződéssel meghúzott határán kívül rekedt a nemzet mintegy
egyharmada. Így jelentős magyar kisebbségek élnek a Magyarországot körülvevő összes államban,
összesen, mintegy 3 milliónyian.

C. Azon országok, melyek nem tekinthetők nemzetállamoknak

1. Nagy Britannia nem nemzetállam a szó szoros értelmében, hiszen hozzá tartozik Wales, Skócia, és
Észak Írország, és bár gyakorlatilag az egész lakosság anyanyelve az angol, a külön nemzeti tudatok
erősen tartják magukat. Így beszélhetünk angol (82%), skót (10%), walesi (2%) és ír (2%) nemzetről az
országon belül. Az egykori brit gyarmatbirodalom nagy részében ma is az angol a hivatalos és beszélt
nyelv, nem beszélve az USA-ról, de különösen a domíniumokról, Kanadáról, Ausztráliáról, és Új
Zélandról, ahol a lakosok többsége brit származású. Ma a világ legnagyobb közössége a
Commenwealth. Külön témakörben fogjuk tárgyalni azokat a fekete afrikai országokat, ahol az angol
a hivatalos nyelv és az érintkezés nyelve. Nagy Britannia legnagyobb része, Anglia valóban
nemzetállam volt, míg a Brit szigetek többi országát magához nem csatolta. Kialakulásában három
germán nemzet, az angolok, a szászok, és a jütök vettek részt, de az angol nemzet létrejöttéhez erős
kelta, viking, dán, norvég, normann és francia hatás is járult.

2. Spanyolország. A lakosság 72%-a katolikus spanyol (kasztellán) de igen jelentős aragóniában és

katalóniában a katalán kisebbség (16%), mely nemzet a spanyol és a dél francia közötti átmeneti
újlatin nyelvet beszéli. Észak nyugat Spanyolország lakói az inkább a portugálokhoz közelebb álló
gallegók (8%). Észak nyugat Spanyolországban élnek az ismeretlen eredetű, de semmiképpen sem
indoeurópai baszkok (2%). Dél Spanyolországban élnek az andalúzok, akik ugyan a spanyol nyelvet
beszélik, de a majdnem 800 évig tartó mór fennhatóság hatása következtében, és a mórokkal való
keveredés miatt sajátos identitásukat a mai napig tartják. A kanári szigetek lakossága is rendelkezik
egyfajta önálló identitással, figyelemmel a berber őslakosságra. Katalánok élnek még dél
Franciaországban, és Andorrában. Az egykori Spanyol világbirodalom következtében ma is a spanyol a
nemzeti nyelv szinte egész közép és dél Amerikában (Brazília, a 3 Guayana, Belize, Jamaica, a
Bahamák, Haiti, Dominika, és az egykori brit és francia Kis Antillák kivételével) Jelentős a spanyol
anyanyelvűek száma az USA déli és délnyugati területein.

3. Belgium. Belgium lakossága két népből áll, a hollanddal közeli rokon flamandból (58%), és a
franciával közeli rokon vallonból (31%).

183
Az ország kialakulásához az vezetett, hogy az egykor egységes németalföld katolikus részei nem
csatlakoztak a református rész (Hollandia) polgári forradalmához. Az ország 1831-ben nyerte el a
függetlenségét.

4. Svájc. Az országot négy nemzet alkotja: a svájci németek (70%), a svájci franciák (20%), a svájci
olaszok (4%), és a kicsiny rétoromán nép (1%). Ezen kívül élnek az országban délszláv bevándorlók.

Az ország 1648-ban nyerte el teljes szuverenitását.

5. Boszniában az államalkotó bosnyákok kisebbségben vannak (48%). Rajtuk kívül 37 % szerb, és 14%
horvát él az országban, területileg viszonylag jól elkülönülten.

Tulajdonképpen nem is egységes ország csak névleg, valójában három önálló „részország”
nemzetközi ellenőrzés alatt álló összetákolt szövetsége. Bosznia már a középkorban részben
független állam volt, vegyesen katolikus és ortodox vallású délszláv lakossággal, de a török hódoltság
évszázadai alatt a lakosság fele felvette a mohamedán vallást. A távoli jövőben nem elképzelhetetlen
a szerbek és horvátok csatlakozása anyanemzetükhöz, és a „valódi” Bosznia összezsugorodása egy
törpeállammá. Bosnyákok élnek még Szerbiában, Montenegróban és Horvátországban.

6. Ausztria nem nemzetállam a szó szoros értelmében, hiszen osztrák népről nem lehet beszélni, csak
ausztriai németekről, akik a történelem során elszakadtak Németországtól. Az önálló Német –
Ausztria 1918-ban jött létre. Ausztria lakosainak 91%-a ausztriai német, 4%-a délszláv, 3%-a török, és
mintegy 50.000. magyar él 1100 év óta Burgenlandban.

Mindezen országokról elmondható, hogy nemzeteik jelentős része vándorolt ki az Amerikai Egyesült
Államokba.

ÁZSIA

Nemzetállamok.

1. Japánban a japánon kívül (99%) csak egy kis lélekszámú meghódított nép él, akik már javarészt
beolvadtak a japán többségbe: az ajnuk. Ezen kívül élnek még bevándorolt koreaiak, kínaiak, és
filippinók az országban. Japán alapítása óta, több mint 1700 év óta független ország. A Japánok 44%-a
sintoista, 40%-a zen buddhista, a többi keresztény.

2. Korea lakosságának 99%-a koreai, ezen kívül kínaiak és japánok élnek még az országban.

Korea 2000 éves ország, és a kínai, mongol, mandzsu, majd japán hódítás után 1945-ben nyerte
vissza függetlenségét. Ekkor azonban kettéosztották az országot egy északi kommunista, és egy déli
kapitalista részre. 1952-ben kitört a polgárháború, amely 1954-ben ért véget. Az ország továbbra is
két részre van osztva, ami feltehetően a nem túl távoli jövőben meg fog szűnni. A lakosság buddhista,
keresztény, konfuciánus, és sámánista.

3. Mongólia lakossága 85%-ban buddhista -lámaista mongol, 7% kazah, 4% tunguz, valamint kínaiak
és oroszok. Jelentős lélekszámú mongol nemzetiség él Kína „Belső Mongólia” nevű autonóm
tartományában, valamint Oroszországban, a Mongóliától északra elterülő Burját – mongol autonóm
tartományában. Ha úgy vesszük Mongólia gyakorlatilag három részre van szakítva.

184
Mongóliát Dzsingisz Kán alapította 1200 körül, és a mongolok az elkövetkező évtizedekben
meghódították majdnem az egész ázsiai földrészt, és európa keleti részeit. Ezután a mongol
birodalom a részeire esett szét, majd a mandzsu hódítás révén beolvadt a klínai birodalomba, és csak
1921-ben nyerte vissza függetlenségét. 1924.-től 1990-ig kommunista uralom és szovjet befolyás
alatt állt az ország.

4. Kína. Lakói 92%-ban kínaiak (hanok). A kínai nem egységes nemzet európai értelemben, az egyes
nyelvjárások beszélői nem értik meg egymást, ami összetartja őket, az a több ezer éves közös állami
lét, a közös kultúra, a közös vallás (a buddhizmus, a taoizmus, és a konfuciánizmus békés egymás
mellett élése) és a közös piktogrammikus írás, amelyet minden kínai nyelvjárásban ugyanolyan
értelemben lehet olvasni. A kínaiak egy jelentős része él a politikai okok miatt önálló országban:
Tajvanon, ezen kívül jelentős a kínai emigránsok száma délkelet ázsiában, és szerte a világon. Kínában
élő nemzetiségek a mongolok egy része, a mohamedán török ujgurok, a buddhista tibetiek, valamint
csuangok, mandzsuk és koreaiak.

Kína 4000 éves ország, és a mongol, valamint mandzsu hódítást leszámítva a mai napig megőrizte a
függetlenségét. A mongol és mandzsu hódítók is később beolvadtak a kínai nemzetbe. 1912.-ig
császárság volt, azóta köztársaság, a harmincas évektől 1945-ig japán megszállta Kína nagy részét,
1945-től 1949-ig tartott a polgárháború, amikor is a kommunisták győztek, azóta az ország
kommunista uralom alatt áll. Tajvan jelenleg önálló állam Kínai Köztársaság néven, de hosszú távon
valószínűsíthető az újraegyesítése az anyaországgal.

5. Vietnam. A lakosság 90%-a vietnami, de ezen kívül több millió kínai, thai, meo, laoszi, kambodzsai
(khmer), moi, muang és még számos más őslakos nép él az országban. Jelentős a vietnami emigráció
szerte a világon. A 2400 éves ország a kínai, francia, majd japán gyarmatosítás után 1954-ben nyerte
el újra függetlenségét. A lakosság vallási szempontból buddhista, konfuciánus, taoista, keresztény,
muszlim, és fellelhetők még törzsi vallások.

Az országban gyakorlatilag az 1941-es japán megszállást követően az amerikaiak 1975-ös kivonulásáig

folyamatosan háború dúlt, hol a japánok, hol a franciák, hol pedig az amerikaiak ellen. Az ország 25
évig ketté volt osztva egy északi kommunista, és egy déli kapitalista részre. Az ország jelenleg
kommunista uralom alatt áll.

6. Kambodzsa. A lakosság közel 90 %-a buddhista khmer, de jelentős vietnami, laoszi, kínai, kisebbség
él az országban és a hegyek között még számos primítív körülmények között élő őslakos törzs.

A 2200 éve alapított ország a thai, francia, majd japán gyarmatosítás után 1954-ben nyerte vissza
függetlenségét. A vietnami háborút kambodzsa is megszenvedte, majd Pol Pot kommunista diktátor
rémuralma következett, amit a vietnamiak is megsokalltak, jelenleg alkotmányos monarchia.

7. Laosz. Az ország lakosságának több, mint a 90%-a az államalkotó lao néphez tartozik, a többiek
különböző őslakos hegyi törzsekhez tartoznak, ezen kívül kínaiak, és malájokkal rokon törzsek élnek
még az országban.

Az 1353-ban alapított ország a thai, majd francia, végül japán hódítás után 1954-ben nyerte vissza
függetlenségét. A lakosság 60%-a buddhista, a többi keresztény, mnuszlim és törzsi vallások híve. A
vietnami háborút laosz is megszenvedte, ma is kommunista uralom alatt áll.

185
8. Thaiföld. Az ország lakosságának 75 %-a thai, 14 % bevándorolt kínai, a többi indiai és maláj.

Az 1257-ben alapított ország a 4 éves japán megszállást leszámítva a mai napig megőrizte
függetlenségét.

9. Malajzia. A lakosság 60%-a maláj, 30%-a kínai, 5%-a indiai (tamil iletve pakisztáni), a többi
bennszülött szenan és mon-khmer törzsbeli, valamint thai. A Kínaiak és az indiaiak főképp a
városokban laknak.

Malajzia állam a XV. században alakult a maláj félszigeten, és a portugál, holland, brit, átmeneti japán
hódítás után 1963-ban nyerte el függetlenségét, de ekkor már hozzá tartozott Borneó északi része. A
malájok tulajdonképpen megegyeznek az indonéziai malájokkal és közeli rokonaik a Fülöp szigetei
filippinóknak. A lakosság 60%-a muszlim, 20 %-a buddhista, a többi taoista, hindu és keresztény.
Malajziából a hatvanas évek elején kilépett a kicsiny Brunei szultánság (67% maláj 15% kínai)
valamint Szingapur városállam (77% kínai, 14% maláj, 8% indiai)

10. Indonézia lakossága 97%-ban maláj, 3 millió kínai, Nyugat Iriánban pápua őslakosság, és mintegy
100.000. arab. A lakosság 88%-a muszlim, 5%-a protestáns, 3%-a katolikus, a többi hindu és
buddhista. A hindu gyarmatosítás után, a VIII. században alapított, egyesített jávai – szumátrai maláj
birodalmat, a portugálok, majd hollandok gyarmatosították, és néhány év japán megszállás után az
ország 1954.-ben nyeri vissza véglegesen a függetlenségét.

11. Fülöp Szigetek. A lakosság 96 %-a maláj, 2 %-a kínai, ezen kivül őslakó negrito aeta és battak
törzsek. Vallásilag 83% katolikus, 9% protestáns, ezen kívül 7% muszlim valamint 1% buddhista és
törzsi kultuszok híve.

A XV. században alapított Fülöp Szigeteki államokat a spanyolok a XVI. században gyarmatosítják,
majd 1898.-ban az USA szerzi meg a területet, és rövid japán megszállás után az ország 1946.-ban
elnyerte a függetlenségét. Az öt maláj ország egyesülésére belátható időn belül nincs lehetőség,
egyrészt a vallási megosztottság miatt, másrészt azért, mert a maláj valójában nem egy egységes
nyelv, hanem inkább egy nyelvcsalád és az állami különélés inkább az önálló maláj, indonéz, és
filippino nyelvek kialakulásának az irányába hat.

12. Pápua Új Guinea lakosságának 75 %-a pápua, 700.000. melanéz, ezen kívül mikronézek,
polinézek, kínaiak. A lakosság 66%-a keresztény, 31%-a törzsi vallások követője. Az ország brit,
német, és ausztrál gyarmatosítás után 1975-ben nyerte el a függetlenségét. Mivel a pápua törzsek
több száz önálló nyelven beszélnek, az angol, a melanéz, és a pidgin angol.

13. Burma (Mianmar) lakosságának 70%-a burmai, 8%-a san, 8%-a karen, 3 %-a indiai, 3%-a kínai, 2%-
a khmer, 2%-a csin, 2%-a kacsin. A lakosság 89%-a buddhista, 4%-a keresztény és 4%-a muszlim.

A 849.-ben alapított királyságot 1287-től mongol, majd kínai uralom követi 1585-ig, a függetlenség
kivívásáig. 1824.-től a britek gyarmatosítják, és Indiához csatolják. 1942-től 3 éves japán megszállás
után 1947-ben nyeri el függetlenségét.

14. India lakosságának a 24 %-a hindu, 10 %-a bihari, 7%-a maráti, 6 %-a bengáli, ezen kívül orija,
asszámi, kasmíri, pandzsábi, radzsasztáni, gudzserati, marati, pahari, (ezek indoeurópai nyelveket
beszélő népek) délen dravida népek: 7% tamil, 7% telugu, valamint kannara, malajalam, és gond.

186
Ezen kívül még számos kis nép, mint az egymással rokon szantal és munda törzsek, valamint tibeti –
burmai népek. A lakosság 42%-a második nyelvként beszéli a hindut. Az országon kívül mintegy 6
millió indiai él: Burmában, Ceylonban, Malajziában, Dél Afrikai Köztársaságban, Guayanában,
Kenyában, Tanzániában, stb.

5000 évvel ezelőtt az Indus völgyében már magas fokú civilizáció létezett, 3500 évvel ezelőtt
hódították meg a területet az északnyugat felől érkező hinduk, időszámítás előtt 273.-ban Asóka
király egyesíti Indiát, és a buddhizmust államvallássá nyilvánítja. A 7. században elterjed az iszlám.
1193.-ban mohamedán afgán szultánok hódítják meg Indiát. Hatalmuk a 14. századig tart, 1526-ban
megalakul a mohamedán nagymogulok birodalma, amely kiterjed India egészére, a 18. században
széthullik a nagymogulok birodalma, közben portugál, holland, francia és brit gyarmatosítás kezdete,
1849.-ben egész India brit uralom alá kerül. Az ország 1849-ben nyeri vissza függetlenségét. Az ország
lakosságának 81 %-a hindu, 12%-a muszlim, 2%-a szikh, és 2%-a keresztény, ezen kívül dzsain,
buddhista, párszi, és 25 millióan törzsi kultuszok hívei.

15. Afganisztán lakosságának 44%-a perzsa nyelven beszélő pastu, 25% tadzsik, 10% pastu nyelven
beszélő hazara, 8% üzbég, valamint türkmének és beludzsok, kafirok és kirgizek. A lakosság 99%-a
muszlim vallású.

Az újkori Afganisztán 1747-ben alakul meg, 1880-tól Anglia félgyarmata, önállóságát 1919-ben nyeri
el. 1980-ban szovjet megszállás alá kerül, 1990-ben kivonulnak a szovjetek, és átveszik a hatalmat a
szélsőséges muzulmán tálibok, 2000-ben az amerikaiak megszállják az országot és megdöntik a
tálibok hatalmát, de azóta is polgárháború dúl az országban.

16. Nepál lakossága mongol – indiai keverék népekből áll: 55% gurkha, 14% tharu, 10% bihari, ezen
kívül hindu, nevar, tamang, magar, gurung, kirat, bhotija és serpa. A lakosság 85%-a hindu, 8%-a
buddhista, 2% mohamedán, valamint lámaisták.

Nepál a 11. században jött létre, 1792-től 1912-ig hűbéri adót fizet Kínának, de 1815-től Anglia
félgyarmata, 1923.-ban visszanyeri teljes függetlenségét. Jelenleg maoista felkelők harcolnak a
kormány ellen.

17. Bhutan lakosságának 50%-a bhotia, 35%-a gurkha, ezen kívül asszámi és tibeti. A lakosság 74%-a
buddhiosta, és 25%-a hindu vallású.

Az állam a 16. században alakul meg, 1865-től anglia félgyarmata, és 1949.-ben nyeri vissza
függetlenségét.

18. Ceylon (Sri Lanka) lakosságának 74%-a indoeurópai eredetű, buddhista vallású szingaléz, 8%-a
hindu vallású tamil, 7%-a tamil nyelven beszélő, muszlim vallású mór, - akik a helyi lakosság és az
arabok keveréke, - ezen kívül 1000 őslakos vedda. A lakosság 72%-a buddhista, 11%-a hindu, 8%-a
keresztény, és 7%-a muszlim.

A szingalézek Indiából bevándorolva az i.e. 6. században hozzák létre királyságukat. 1505 és 1796
között portugál, majd indonéz gyarmatosítás, 1796-tól brit gyarmat, és 1948-ban nyeri vissza
függetlenségét. Jelenleg polgárháború zajlik az országban, a tamilok ki akarják vívni függetlenségüket.

187
19. Bengália (Banglades) lakosságának 98%-a bengáli, a többi bihari. A lakosság 83 %-a muszlim, 13%-
a hindu, ezen kívül buddhisták és keresztények.

Banglades India kettéosztásakor a muszlim Pakisztán része lett, majd 1971.-ben kivívta
függetlenségét.

20. Pakisztán lakosságának 50%-a hinduval rokon pandzsábi, 15%-a a hinduval rokon szindi, 15%-a az
afgánnal rokon pastu, 8 %-a urdu (ez a hindu irodalmi nyelv arab betűkkel írt változata) 5%-a a
perzsával rokon beludzs, ezen kívül brahui (dravida) és arab. A lakosság 97%-a muszlim, ezen kívül
hindu és buddhista.

Pakisztán 1947-ben jött létre, amikor Indiát felosztották egy hindu és egy mohamedán államra.

21. Perzsia (Irán) lakosságának 59%-a perzsa, 24% török azeri, 7% kurd, 3% arab, 2% örmény, 2%
beludzs. A lakosság 99%-a muszlim, ezenkívül zarathustra hívei, keresztények, zsidók, és bahájok.

Perzsiát i. e. 553-ban alapították, i.e. 328-tól makedón, majd parthus uralom, i.u.- 226-tól ismét
perzsa (szasszanida) birodalom, 642-től arab uralom, 1037 szeldzsuk török hódítás, 1221.-től 1499-ig
mongol uralom, azóta független perzsa állam. Az első és a második világháború idején orosz és angol
megszállás. 1935 óta ismét Irán az ország hivatalos neve. 1979-ben megdöntik a sah uralmát, a
monarchiát, és azóta teokratikus köztársaság.

22. Tadzsikisztán lakóinak 67%-a a perzsával rokon tadzsik, 23 %-a türk üzbég, 4%-a orosz, 3%-a tatár,
1 %-a kirgiz, 1 %-a ukrán, és 1%-a kazah. Afganisztánban 3 millió, Üzbegisztánban 400.000., és
Iránban 50.000. tádzsik él. Az ország lakóinak 85%-a muszlim, 6%-a pravoszláv.

Az i.e. 10.-6. század között az ország területén Szogdiana rabszolgatartó állam. Az i. e. 6. – 2. század
között perzsa, majd makedón uralom, és azt követően Baktria állama. Az i.u. 6. századtól a türk
kaganátus része. 7.-8. században arab uralom. 875-999-ig tadzsik állam, a mainál jóval nagyobb
területen. 999 és 1215 között a karakitájok türk államának a része. 1219-től mongol uralom. 1400-tól
az üzbég, később buharai emirátus része. 1873-tól orosz hűbéruralom. 1920-tól a Szovjetunió része,
1991.-ben visszanyeri függetlenségét.

23. Türkmenisztán lakossága 85 % türkmén, 5% üzbég, 4% orosz és 2% kazah. A lakosság 89 %-a

muszlim, és 9%-a pravoszláv.

Az i.e. 6.-3. század között a masszagéták állama, ezután perzsa, majd hellenisztikus, végül párthus
uralom. i. u. 6. századtól a türk kaganátus része, 7.-8. sz. arab uralom, 10. században a tadzsik
Szanmanidák birodalmának a része, 11. sz. megjelennek az oguz – türkök, a türkmének ősei, 1090.
Szeldzsuk török hódítás, 1227. Mongol uralom. 1400-tól üzbég uralom. 1869-től orosz hódítás, 1991.
függetlenség elnyerése.

24. Üzbegisztán lakosságának 80 %-a üzbég, 6%-a orosz, 5%-a tádzsik, 3%-a kazah, 2%-a karakalpak,
2%-a tatár. A lakosság 88%-a muszlim, 9%-a pravoszláv.

I. e. 8. -6. sz.-ban megalakul Horezm állama, majd Baktria és Sogdiana. 6. 3. század között perzsa,
macedón, majd hellenisztikus uralom. i.e. 1.sz.-tól i.u. 4. századig a Kusán rabszolgatartó állam része
lesz. 6. századtól a türk kaganátus része. 7.-9. században arab uralom. 10. században a tadzsik
Szamanida állam központja, fővárosa Buhara. 11. század: a karakitájok türk államának a része. 12.-13.

188
század szeldzsuk török uralom. 1219-től mongol uralom. 1360-ban Horezm elszakad az aranyhorda
államától. 1370 és 1405 között Timur Lenk birodalmának a központja. 1400 és 1598 között üzbég
kánság. 1598-ban a kánság feloszlik Buhara és Hiva (Horezm) kánságokra, később emirátusokra.
1800-ban megalakul a kokandi kánság. 1865. Oroszország meghódítja a Kokandi kánságot, Buhara és
Hiva orosz hűbéres állam. 1918.-tól a Szovjetunió része. 1991.-ben visszanyeri függetlenségét.

25. Kazahsztán lakosainak 56%-a kazah, 28%-a orosz, 3%- üzbég, 3%-a ukrán, 2%-a német, 2%-a
ujgur, 2%-a tatár, valamint koreai, dungán és lengyel. A környező országokban mintegy 1.500.000.
kazah él. A lakosság 47%-a szunnita mohamedán, 44%-a pravoszláv, és 2%-a protestáns.

A 6. századtól a türk kaganátus része. A 10. században létrejön a türk oguzok állama. A 13.-14.
században mongol uralom. 1450-ben megalakul az első kazah kánság. 1731 és 1846 között
Oroszország meghódítja Kazahsztánt. 1991-ben visszanyeri függetlenségét.

26. Kirgizisztán lakóinak 66%-a kirgiz, 14%-a üzbég, 11%-a orosz, 1%-a dungán (mohamedán kínai) a
többi ujgur, tatár és német. A környező országokban mintegy 250.000. kirgiz él. A lakosság 75 %-a
mohamedán, és 20%-a pravoszláv.

A 10. században a Krahanidák feudális államának a része. A 13. századtól mongol uralom. 1660-tól
1750.-ig Dzsungár uralom. 1810-től a Kokandi kánság uralma. 1862.-től orosz uralom. 1991-ben a
függetlenség visszanyerése.

27. Örményország lakóinak 90 %-a örmény 5 %-a azeri, 3%-a orosz, 2%-a kurd. A lakosság 90 %-a
örmény katolikus, 7%-a mohamedán, és 3%-a pravoszláv. A világon szétszóródva kb. 1.800.000.
örmény él. (Ugyanannyi, mint Örményországban)

I. e. 9.- 6. század között Urartu, a magas kultúrájú rabszolgatartó állam fénykora. A 6.-4. század között
méd, perzsa, macedón, majd hellenisztikus uralom, i.e. 300. körül megalakulnak az örmény
fejedelemségek. 2.- 1. század: nagy Örményország hatalma csúcspontján a Kaszpi tengertől a Földközi
tengerig terjed. i.e. 1. század, és i.u. 115-től 117-ig: Római provincia. i. u. 2. századtól Parthus uralom,
3. századtól perzsa uralom, 7. századtól arab uralom. 9. századtól ismét független örmény állam. 11.
századtól bizánci, majd szeldzsuk török fennhatóság. 12. század: Grúzia hűbéres állama. 1550. körül
az azerbajdzsáni Szefevida birodalom része. 1555-től keleti fele Perzsiához, nyugati fele az oszmán
birodalomhoz kerül. 1826. Kelet Örményország Oroszország fennhatósága alá kerül, nyugat
Örményország a mai napig Törökország fennhatósága alatt áll. 1918. kikiáltják az egységes független
Örményországot. 1918. vége: Törökország visszahódítja nyugat Örményországot. Örmény népirtás (A
Musza Dag 40 napja) 1920. A Szovjetunió bekebelezi kelet Örményországot. 1991. Kelet
Örményország visszanyeri függetlenségét.

28. Grúzia lakosságának 70%-a grúz, 8%-a örmény, 6%-a török azeri, 6%-a orosz, 4%-a iráni oszét és
2%-a a grúzokkal rokon abház, és 1%-a ukrán, ezen kívül kurdok és görögök. Grúzián kívül mintegy
100.000. grúz él. A lakosság 65%-a görög ortodox, 11%-a mohamedán, 10%-a pravoszláv, és 8%-a
örmény katolikus.

I.e. 6.-4. században megalakulnak az első grúz rabszolgatartó államok (Kolhisz és Iberia). i. u. 4. -5.
században Kolhisz bizánci, Iberia perzsa uralom alá kerül. 6. század: ismét létrejön az egységes grúz,
feudális állam. 7. század: arab uralom. 9.-10. század: az arabok kiűzése után több kisebb grúz
államalakulat jön létre. 11. – 13. század: Újból létrejön az egységes Grúz királyság, hatalma

189
Azerbajdzsánra is kiterjed. 1235 éps 1245 között mongol uralom, utána ismét több kisebb önálló grúz
fejedelemség. 1555: nyugat Grúzia török, míg kelet Grúzia perzsa fennhatóság alá kerül. 1801.
Oroszország meghódítja kelet Grúziát. 1812. Nyugat Grúzia is Oroszországhoz kerül. 1918. Német és
török megszállás. 1921. Szovjet megszállás. 1991. a függetlenség elnyerése.

29. Azerbajdzsán lakosai közül 80% azeri, 9 % orosz, 9 % örmény (a Karabah hegyvidéken), 2 %
dagesztáni lezgin. Az országon kívül, főleg Iránban 3,5 millió azeri él. (Több, mint Azerbajdzsánban) A
lakosság 80 %-a siita mohamedán, 10%-a pravoszláv, 10%-a örmény katolikus.

Az i. e. 4.-1. században létrejön a kaukázusi albán törzsek rabszolgatartó állama, amely később perzsa
fennhatóság alá kerül. i. sz. 7. század: arab uralom. 11. század: Grúzia része. 1235: Mongol hódítás.
1500 körül létrejön az azeri törzsek Szefavida állama, mely Örményországot is felöleli. 1555: Perzsa
uralom. 1813: orosz fennhatóság. 1918. török megszállás, majd függetlenség kikiáltása. 1920: Szovjet
megszállás. 1991. a függetlenség elnyerése.

30. Törökország lakosságának (71,3 millió fő) 80 %-a török, 19%-a kurd, ezen kívül görögök,
örmények, grúzok, lázok (mohamedán grúzok), türkmének, bolgárok, spanyol zsidók, bosnyákok.
Több millió török külföldön él. A lakosság 99%-a szunnita mohamedán, csak a kurdok egy része siita,
a többi keresztény (örmény katolikus –gregoriánus, görög ortodox, római katolikus, protestáns)

Kis Ázsiában már az i.e. III. évezredben fejlett kultúrákat találhatunk. Először aziánus törzsek:
hurriták, szubareusok, prototettiták, palaeusok és luviak tűnnek föl. Asszír hódítások a területen. Ezt
követően az indoeurópai hettiták alapítanak birodalmat 2500. és 1200. között. 1200-ban a „tengeri
népek” hódítják meg a hettita birodalmat északnyugatról. 1200 és 800 között a Boszporuszon át a
frígek nyomulnak be kis Ázsiába. 800-ban létrejön a fríg állam, fővárosa Gordion. (Gordiusz) 720-ban
Midász fríg király megkísérli Kilikia elfoglalását, de II. Sargon asszír királytól vereséget szenved. 690-
ben a kimmerek megdöntik a fríg államot. A 17. és 15. sz. között kelet Anatóliában létrejön az
indoeurópai Mitanni állama. a 14. sz.-ban a hettiták hódították meg, majd megsemmisült. 1300 körül
kelet Anatóliában számos kis hurrita törzs által alapított állam jön létre. Közülük 1300 és 600 között
kiemelkedik Urartu állama. 714-ben II. Szargon elfoglalja Urartut, de az állam ősterülete még a 6.
századig fennmarad, amikor a szkíták és médek elözönlik. A 680-ban, nyugat Anatóliában, a fríg állam
bukása után létrejön a lüd birodalom. Krőzus legnagyobb királyuk, ők fedezik fel a pénz használatát.
546-ban a perzsák elfoglalják Lídiát. 334-ben Makedón nagy Sándor hódítja meg a területet, majd
halála 301. től kezdve hellenisztikus államok jönnek létre a volt makedón birodalom területén, így kis
Ázsiában Seleukos, Lysimachos, és Ptolemaios birodalma. i.e. 200 körül a Pergamoni királyság,
Bithynia, Pontos, Kappadokia, Paphlagonia, az i.e. 279-ben a balkánról betört gallok alapította
Galatia, és Bithynia, Örményország, és néhány görög városállam (Bizánc, Herakleia, Synope,
Trapezunt) önállósodnak. i.e. a 2. századtól a Római Birodalom terjeszkedik Kisázsiában, és sorra
hódítja meg a kis hellenisztikus államokat. i.sz. 18.-ban Róma meghódítja egész Kis Ázsiát. 395-ben Kis
Ázsia a Bizánci (Kelet Római) Birodalom részévé válik. A 7. század végén arab betörések Kis Ázsiába
egész Bizáncig, és Kis Ázsia keleti részét az arabok meghódítják. 1071-ben a szeldzsuk törökök
meghódítják Kis Ázsiát Bizánctól. (Manzikerti csata) 1100. után a bizánciak visszafoglalják Kis Ázsia
nyugati, déli és északi partvidékét a szeldzsukoktól. 1204-ben Velence megdönti a Bizánci
császárságot, Bizáncban létrejön a Latin Császárság, és Kis Ázsiában a Nikaiai és Trapezunti Görög
császárságok. 1256-ban a mongol Ilkánok elfoglalják Kis Ázsia keleti felét, és megdöntik a szeldzsuk
törökök államát. Ezt követően már csak önálló, egymástól független szeldzsuk emírségek jönnek újból

190
létre kis Ázsia középső részén. 1261.-ben megszűnik a Latin Császárság, és ezzel helyreáll a Bizánci
császárság, de a Trapezunti császárság független marad. 1288.-ban I. oszmán szeldzsuk (oguz török)
emír függetlenítette magát a szeldzsukoktól, és elkezdte meghódítani Bizánctól kis Ázsia nyugati
részét. (A volt Nikaiai császárság területét.) 1326-ban a Bizánctól elfoglalt Bursza lett a főváros. 1354.-
ben elfoglalják az európai Gallipolit, 1362-ben Drinápolyt. 1380 körül Timur Lenk mongol hordái
pusztítják kis Ázsia keleti felét. 1389.-ben Rigómezőnél győznek a törökök, és elfoglalják Szerbiát,
Bulgáriát, Macedóniát, majd Havasalföldet. 1396-ban Nikápolynál megverik a Zsigmond császár
vezette egyesített európai lovag sereget. 1402-ben Timur megveri az oszmánokat Ankara mellett, és
még Bajazid török szultán is fogságba esik. 1444.-ben Várna mellett megverik a Hunyadi János és
Ulászló magyar és cseh király vezette sereget. 1456.-ban elfoglalják Nándorfehérvárt. 1514-ben
győznek a perzsák ellen, és elfoglalják Örményországot, Kurdisztánt, és Mezopotámiát. 1516.-ban
győznek az egyiptomi mamelukok ellen, és meghódítják Szíriát, Palesztinát, Egyiptomot, és Hedzsászt
Mekkával és Medinával, az arabok szent városaival. I. Szelim kényszerítette a kairóban élő utolsó
bagdadi kalifát, hogy a kalifa méltóságot ruházza át rá. 1521-ben elfoglalják Belgrádot, 1522-ben
Rodosz szigetét, és 1526-ban Mohácsnál megverik a magyarokat. 1529-ben Bécset ostromolják
sikertelenül. 1534.-ben újabb győzelem Perzsia fölött, és meghódítják dél Mezopotámiát, valamint
dél Arábiát, észak Afrikában pedig Tuniszt, Algírt, és Tripoliszt. 1541-ben elfoglalják Budát és
Magyarország középső részét. 1571-ben Lepanto mellett elvesztik a tengeri csatát az egyesült
Velencei és Spanyol hajóhaddal szemben. 1590-ben újabb győzelem a perzsák ellen, és így
meghódítják a Kaukázus vidékét, valamint nyugat Perzsiát. 1612-ben vereség a perzsáktól, és így az
1590-ben szerzett perzsiai területeket kénytelenek visszaadni. Az 1600-as években hűbéressé teszik
Erdélyt, Moldvát, Podóliát, Jedisánt, és a Krími tatár Kánságot. Ekkor éri el a legnagyobb kiterjedését
a birodalom, ezután lassú hanyatlás következik. 1697-ben felszabadul Magyarország az egyesített
európai seregek támadása nyomán. 1783-ban Oroszország annektálja Krímet.

Arab országok.

1. Irak lakossága: 75% arab, 15% kurd, 4% perzsa, 2% Turkomán, valamint Asszírok, türkmének,
törökök, indiaiak, pakisztániak, örmények és cserkeszek. A lakosság 97%-a mohamedán (ebből 62 %
siita, a többi szunnita), a többi jezidi mohamedán, és keresztény (görög katolikus, örmény, szír és
káldeus egyház tagja).

i.e. 4000-től 612.-ig Sumer, Akkád, Babiloni, Asszír államok, majd méd, perzsa, makedon,
hellenisztikus hódítások. Ezután parthus, majd ismét perzsa uralom, 636 -1258-ig arab kalifátus.
1258: mongol hódítás. 1538 – 1917 török uralom. 1917 brit megszállás. 1922 királyság brit
mandátumként. 1932: független királyság. 1958: köztársaság. Öböl háború, majd iraki háború, évek
óta dúló polgárháború.

2. Szíria lakossága: 90% arab, 6% kurd, 2% örmény, ezen kívül türkmének, cserkeszek, asszírok. Vallási
megoszlása. 85% mohamedán (ebből 69% szunnita, 16% siita, valamint alauita, izmaelita és drúz)
11% keresztény ( görögkeleti, örmény keleti, görög katolikus, szír katolikus, jakobita, örmény
katolikus, nesztoriánus (asszír) római katolikus és protestáns)

i.e. V. évezred közepén Tell – Halaf –i kultúra, i.e. III. évezred elején a semita amoriták bevándorlása.
i.e. 2300 körül kánaáni törzsek bevándorlása. i.e. 18. és 17. sz.-ban hükszószok uralma. 1520. körül a
hurrita mitannik hódítása, majd egyiptomi hódítás, i.e. 1380. után hettita hódítás. i.e. 1200 körül a
„tengeri népek” megtörik a hettiták uralmát. Ezután független kisállamok létrejötte, majd az arab

191
sivatagból bevándorló arameusok uralma, és délen Damaszkusz városállam hegemóniája. i.e. 9. és 8.
században asszír, majd 605-től babiloni, 539-től perzsa, 333-tól macedón fennhatóság. 301.-től
északon a hellenisztikus szeleukidák és délen a szintén hellenisztikus ptolemaidák uralják a területet.
Szíria volt lett a Szeleukida birodalom központja. Az arameus és a görög volt az érintkezés nyelve. Ezt
követően a pártusok, majd az örmények (83-69-ig) foglalták el a területet. i.e. 64-től i.sz. 395-ig a
Római Birodalom provinciája volt Szíria, ezen a néven. 476.-tól Szíria a Bizánci Birodalom része. Az
arabok 636-ban meghódították Szíriát. Az Omajjádok alatt 661-től 750-ig Damaszkusz lett az arab
kalifátus székhelye, Szíria az Iszlám központja lett. 700 körül az arab lett a hivatalos nyelv. 750.-től a
bagdadi Abbasszidák uralkodtak Szíriában. 868-tól 905-ig az egyiptomi Túlúnidák uralkodtak az
országban. Ezt követően a mardini beduin emírek befolyása alá került az ország. 969.-ben észak Szíria
Bizánchoz, dél Szíria pedig az egyiptomi Fatimidákhoz került. 1075-től a török szeldzsukok törtek be
Szíriába. A 12. 13. században létrejöttek a keresztes államok Szíria Földközi tengeri partvidékén. 1171-
től az egyiptomi Ajjubidák uralkodnak Szíriában. 1256-ban a mongolok (Ilkánok) hódították meg a
területet. 1260.-tól az egyiptomi mamelukok uralkodtak Szíriában. 1370 és 1405 között Timur Lenk
foglalja el a területet. 1405-től ismét a mamelukok uralkodnak Szíriában. 1516 -tól, az aleppói csata
következtében Szíria az Oszmán birodalom része lesz. A törökök Szíriát a damaszkuszi, Aleppói, és
Tripoliszi vilajetekre osztották fel. 1799-ben Napóleon sikertelenül próbálta meghódítani a területet.
Ezután Mohamed Ali egyiptomi helytartó próbálta Szíriát sikertelenül Egyiptomhoz csatolni. 1918-
ban a török birodalom összeomlásakor, létrejött Nagy Szíria királyság. 1920.-ban azonban bevonultak
a franciák, elűzték a királyt, és Szíria francia mandátum terület lett. A második világháború alatt Szíria
a Francia németbarát Vichy-i kormány ellenőrzése alá került. 1941-ben brit csapatok vonultak be
Szíriába, és kikiáltották a független Szíriai köztársaságot. 1946-ban kivonultak az országból a francia
és brit csapatok. Szíria több alkalommal részt vett az Izrael elleni háborúban. 1958 és 1961 között
egyesültek Egyiptommal Egyesült Arab Köztársaság néven.

3. Libanon. A lakosság 93%-a arab, 4%-a örmény, a többi cserkesz, szír, kurd és görög. Több mint
egymillió libanoni él külföldön. A lakosság 50%-a muszlim (szunnita, siita, drúz), és 50%-a keresztény
(maronita, görögkatolikus melchita, örmény katolikus, görög ortodox, örmény ortodox, és örmény
protestáns). i.e. 2000 és 800 között a területen a föníciai városok szövetsége uralkodott. Itt alkották
meg az első ábécét.

Az i.e. 6. sz.-tól az i. sz. 6. sz.-ig Libanon területe asszír, perzsa, macedón, hellenisztikus, római, és
bizánci uralom alatt állt. 638-tól 1100-ig arab uralom. 1071-től szeldzsuk török uralom. 1110 és 1291
között az európai keresztesek által alapított Jeruzsálemi királyság része. 1256 körül a mongol Ilkánok
hódítása. 1291-től egyiptomi Ajjúbida fennhatóság. 1402-ben a Timur Lenk hódítása. 1405-től az
egyiptomi mamelukok uralma alatt. 1516-tól az oszmán török birodalom része. 1918-ban brit –
francia megszállás. 1920-tól francia mandátum vámunióban Szíriával. 1941.-ben független. 1946. a
francia és brit csapatok elhagyják területét. 1950. megszűnik a vámunió Szíriával. 1958. USA
tengerészgyalogosok szállnak partra Libanonban. Azóta több háború Izraellel, és polgárháborúk
sorozata.

Budapest, 2007.

192
 EGY LAIKUS TÖRTÉNÉSZ TÖPRENGÉSEI A MAGYAROK EREDETE ÉS TÖRTÉNETE KAPCSÁN

A történelemtudomány nagy kérdései, hogy, milyen események, hol, mikor és hogyan történ-tek.
Ezeknél is nagyobb jelentőségű kérdések azonban, hogy miért pont ott, miért pont akkor, és miért
pont azok az események, és miért pont úgy történtek.

Én természetesen nem tudom ezeket a kérdéseket megválaszolni, de legalább megpróbálom feltenni.

A jelen kis munkám természetesen nem kíván tudományos igényű lenni, és bár megpróbál a
kronológia fonalán haladni, de azért csapongó és szerteágazó, ahogy egy – egy gondolat eszembe
jutott, nem röstelltem kitérőt tenni, de így talán kevésbé is „száraz” és inkább szub-jektív, amit nem is
próbálok titkolni. Ahány ember, annyi módon megélt történelem, és bár a tények makacsok, de a
történelem mégsem egészen egzakt tudomány, és amit nem tudunk, nem ismerünk belőle, azt
megpróbáljuk kikövetkeztetni.

Az eurázsiai ember legősibb öntözéses kultúrái a nagy folyók, a Nílus, a Tigris és Eufrátesz, az Indus, a
Gangesz, a Sárga folyó és a Jangce mentén alakultak ki: az egyiptomi, a mezopo-támiai, az indiai és
kínai kultúrák. Szinte valamennyit északról, Közép Ázsiából, az Altáj vi-dékéről, a Turáni alföldről, Irán
és Kaukázus hegyeiből érték „barbár” népek támadásai. Itt a barbár kifejezést viszonylagosan kell
használni, hiszen ezek a népek is fejlett kultúrával ren-delkeztek, amit már az is bizonyít, hogy igen
sokszor meghódították a náluk jóval fejlettebb álam gépezettel rendelkező országokat. Amiért ezeket
az északi, ázsiai népeket alacsonyabb rendűnek tekintjük kulturálisan, az lényegében abból adódik,
hogy nem rendelkeztek írásbeli-séggel, és így a kultúrájuk jóval kisebb mértékben hagyományozódott
az utókorra.

Nyilvánvaló, hogy ezek a támadások nem voltak mások, mint a mostohább természeti viszo-nyok
között, terméketlenebb tájakon élő, és ezért kisebb vagyonnal, gazdagsággal rendelkező népek harcai
a termékenyebb területekért, és az ott felhalmozott vagyonért, gazdagságért. Eb-ben a harcban
jelentős előrelépést jelentett, amikor az ókori Urartu birodalomban el kezdték a lovat, mint harci
állatot használni, és ez a „felfedezés” elterjedt a Kaukázustól északira, vala-mint Turán, és az Altáj
vidékén.

Ezeken a területeken különböző fajú, etnikumú és nyelvű népek éltek, indoeurópaiak, irániak, türkök,
és altájiak. A Fekete tengertől északra az iráni szkíták, később szarmaták, majd alánok, a Turán és az
Altáj vidékén a türkök és az altájiak.

Ezeknek a népeknek az eurázsiai kontinens belsejéből nyugatra és délre irányuló, hódító jellegű
mozgásuk, vándorlásuk különböző hullámokban az időszámítás előtti III. évezredtől az időszámítás
utáni XVI. évszázadig tartott, amennyiben a kisázsiai törökök európai hódításait még ide
számíthatjuk. De tény, hogy még a XVIII. században is voltak krími tatár betörések Erdélybe.

Minket, magyarokat e népek közül elsősorban a türk és iráni népek érdekelnek, hiszen velük
kerültünk kapcsolatba hosszú vándorlásunk során.

A jelenlegi általánosnak mondható tudományos feltevés azt vallja, hogy a magyar nép, lega-lábbis
nyelvét tekintve az uráli, azon belül is finnugor népek közül származik, azok közül szakadt ki, azoknak

193
is az ugor ágából. A feltételezett uráli őshaza valahol a Volga és az Ural között lehetett, talán már
időszámítás előtt 4000 körül. Ekkor tájt válhattak ketté a finnugorok és az északabbra élő nyenyecek.
Valamikor az időszámítás előtt 3000 és 2000 között válhattak a finnugorok ketté, az észak felé
vándorló finnekké, és a dél, délkelet felé vándorló ugorokká. Az általánosan elfogadott nézetek
szerint ezek a népek gyűjtögető, halászó, vadászó népek voltak, hogy mennyire ismerték az
állattenyésztést és a földművelést, valamint a fémek használatát arról nincs biztos tudomásunk.
Leginkább új kőkori műveltségnek tekinthetjük kultúrájukat. Csak időszámításunk előtt 2000 körül tér
át az ugor népesség az állattartó föld-művelő gazdálkodásra, és ismeri meg a fémművességet,
feltehetően a tőlük délebbre élő irá-niak hatására. Időszámítás előtt 1500 körül terjed el a ló
használata, a lovaglás az ugoroknál. Valamikor időszámítás előtt 1000. körül alakul ki az ugor
népességnél a nomádizmus, és ugyanez idő tájt válik ketté az ugorság és az ősmagyarság. Valamikor
időszámítás előtt 400 körül vándorolnak az ősmagyarok az Ural délkeleti lejtőiről a délnyugati
lejtőkre, tehát a Volga – Káma vidékére, amit később Magna Hungáriának, vagy Baskíriának neveztek.
Egy másik nézet szerint csak jóval később a hunok által kiváltott nagy népvándorlás következtében, az
időszámítás után 300 körül következett be eleinknek ez a vándorlása. Sajnos egyelőre sem régészeti,
sem antropológiai, sem nyelvészeti vagy egyéb eszközökkel nem lehet ezeket a fel-tevéseket és
időpontokat teljes bizonyossággal alátámasztani.

Nem tudjuk bizonyosan, csak feltételezzük, hogy törzsi – nemzetségi szervezetben éltek ekkor őseink,
de fogalmunk sincs a törzsek és nemzetségek számáról, sőt a lakosság teljes létszámá-ról sem, és
pontosan azt sem tudjuk, hogy milyen vadászati és harci eszközöket használtak, nem ismerjük vallási
hiedelmüket, csak feltételezhetjük, hogy az animizmushoz állhatott közel. Nem tudjuk, hogy meddig
lehetett nyelvi megértés az uráliak, később a finnugorok, majd az ugorok között, és azt sem hogy
egyáltalán volt e egy uráli ősnyelv. Nem tudjuk, hogy terü-letileg meddig maradt fenn az érintkezés a
különböző uráli népek között, és hogy hogyan ke-rültünk érintkezésbe az iráni és altáji népekkel.

A mai dél Ukrajna területén, a fekete tenger partvidékén időszámításunk előtt az I. évezred-ben már
az iráni Szkíták éltek, akik lovas nomád nép voltak. Őket a Szarmaták, egy másik iráni lovas nomád
nép hódította meg és olvasztotta magába időszámításunk kezdete körül. A szar-matákat
időszámításunk után a IV. században előbb a Gótok támadták meg, majd az Ázsiából betörő Hunok
olvasztották magukba, keletebbre a Volga és Ural között élő törzseiket pedig a nyugati türkök, vagyis
Kazárok olvasztották magukba 570 körül.

Az ázsiai Hunok (Hsziungnuk) egy része valószínűleg kínai támadás hatására időszámításunk után 91
körül vándorol a mai Mongólia területéről a Turáni alföldre, majd 350 körül vándo-rolnak tovább –
valószínűleg az ázsiai avarok (Zsuanzsuanok) támadása miatt a dél európai sztyeppéken keresztül,
legyőzve az alánokat, a szarmaták maradékát és gótokat, a Kárpát me-dencébe, előidézve ezzel a
népvándorlást, mely jórészt a germán népek észak Európából közép és dél Európába özönlését és
végül is a nyugat római birodalom bukását eredményezi. Meg kell azonban jegyezni, hogy az északi
germán népek észak Európából dél, dél- kelet felé történő vándorlása már a hunok megérkezése
előtt, időszámításunk után megkezdődött. A népvándorlás során vándorol az iráni eredetű alánok egy
része a mai észak Spanyolország te-rületére. A mongóliai hunok területét a IV. század elején
elfoglalják az ázsiai avarok, (Zsuanzsuanok) majd a tovább vándorolnak a Turáni alföldre, és ott
megtámadják a Hunokat, akik emiatt a dél ukrajnai sztyeppéken keresztül a Kárpát medencéig
vándorolnak. A hun bi-rodalom szétesése után az V. században a hunok és szövetségeseik maradékai
valószínűleg visszavándorolnak a Kárpát medencéből a dél ukrajnai sztyeppére. 540 körül az

194
Aldunához vándorolnak az onogurok, majd 558-ban valószínűleg a hunok maradékát magukba
olvasztva az avarok a Turáni Alföldről a Kárpát medencébe vonulnak a Tinglingek vagy ogurok táma-
dása következtében. 552 ben létrejön a Turáni alföldön a Keleti türk birodalom. (A szóhaszná-lattal
vigyázni kell, mert a nyugati türköket később Kazároknak nevezték, és így a keleti tür-kök nyugati
felét nyugati türköknek, a keleti részüket pedig „valódi” keleti türköknek nevezik. 567-ben jön létre a
nyugati türk, vagy másképpen Kazár birodalom a Donyec, a Volga a Fekete tenger és Káspi tenger
között, magukba olvasztva a Szarmaták maradékát. Fővárosa a Volga torkolatánál Itil, másik nagyobb
városa a Donnál Sarkel. Hogy eleink pontosan mikor, és milyen viszonyba kerültek a Kazárokkal, arról
csak feltevéseink vannak. Ezek az ázsiai türk birodalmak az esetek többségében csak laza
államszerkezetet jelentettek, melyben nem vagy nem csak etnikai alapon szövetkeztek hosszabb –
rövidebb ideig különböző törzsek, melyek aztán időnként fellázadtak, és kiváltak a birodalomból, vagy
átvették a vezetést. Ugyanígy egy másik, külső törzsszövetség is megdönthette a birodalmat, és
magába olvaszthatta. Hogy mi a Kazár birodalom mely részén élhettünk, arra nézve is csak
feltételezéseink vannak, valószínűleg a kapcsolat létrejöttekor annak északi részén, és onnan
vándoroltunk lassan dél-nyugati irányba. Az viszont bizonyos, hogy őseink egy része Magna
Hungáriában maradt, akiknek leszármazottait 1236-ban és 1237-ben magyarországi domonkos
szerzetesek, Julianus barát és társai megtalálták, sőt még meg is értették egymás nyelvét. Ezt a
maradék ma-gyarságot aztán elsodorta a mongol szélvész. A Kazár birodalom kapcsolatban állt az
onogur – bolgár birodalommal, - mely előbb szövetségese volt, később pedig 650-ben leigázták őket,
- a keleti türk birodalommal, és a Kaukázus előterében lévő türk Szavirokkal, vagy Szabirokkal, később
az iráni alánokkal, akik 736-ban az arab támadás elől északra, a Kazár birodalom terü-letére
vándorolnak. Az onogur bolgárok a kazár támadás miatt kettészakadtak, és egy részük megalakította
a volgai onogur bolgár államot, más részük pedig 680 körül az alduna vidékére költözik, ahol
megalapítják a mai Bulgária elődjét. Más források szerint ez már 540 -ben bekövetkezik. Nem tudjuk
mi történt a szkítákkal, szarmatákkal, és az őket legyőző hunokkal, de valószínűleg nem haltak ki
teljesen, hanem beolvadtak az utánuk nyugat felé özönlő türkökbe, alánokba, és avarokba.

Ami viszont nagy valószínűséggel megállapítható, az hogy onogur – bolgár és alán jövevény-szavaink
nyelvünkbe kerülése a 7. században történt, tehát ekkor már a valamilyen viszony alapján a Kazár
birodalomban éltünk. Ez a viszony számunkra feltehetőleg alávetett viszonyt jelenthetett. Az Alánok
északra vándorlása és a velük való kapcsolatunk nem csak nyelvi ha-tással járt, hanem áttételesen a
mezopotámiai kultúra bizonyos eredményeit is megismerhettük. Esetlegesen a magyar rovásírás is
innen eredetezhető, de ez persze csak hipotézis. Török jövevényszavaink nagy száma arra utal, hogy
nemcsak török környezetben éltünk, hanem nagyszámú török etnikumú népesség csatlakozhatott a
magyar törzsszövetséghez. Az bizo-nyos, hogy embertanilag a mai magyarság közelebb áll a
törökséghez, mint finnugor nyelv rokonaihoz. A másik jelentős tényező, hogy a magyar népzene
pentaton alapjai jóval közelebb állnak az altáji népek zenéjéhez, mint a finn-ugor népzenéhez.

820 körül belháború tör ki a Kazár birodalomban, aminek következtében a fellázadt Kabarok a
Magyarokhoz csatlakoznak, akikkel együtt 830-ban őseink kiválnak a Kazár Birodalomból, és
nyugatabbra vándorolnak a Levédiának vagy Etelköznek is nevezett Alduna és Don közötti területre.
Persze az sem kizárható, hogy itt is valami laza kazár fennhatóság vagy szövetség égisze alatt éltünk.
Nem ismerjük a Kabarok származását, és faji jellegét, de feltehetőleg türk – altáji jellegű
néptöredékről lehet szó. A hagyomány szerint három törzsük csatlakozott a magyarok hét törzséhez.
Egyes történészek nyelvi alapon a magyar törzsek között különbséget tesznek finnugor és türk
eredetű törzsek között, így a Nyék, Megyer, és Keszi törzsek len-nének a finnugor eredetűek, és a

195
Tarján, Jenő, Kürt-Gyarmat és Kér törzsek türk eredetűek. A Kürt – Gyarmat törzs nagy valószínűség
szerint két törzs egyesüléséből jött létre. Persze az sem kizárt, hogy a hét törzsbe már bele kell érteni
a három kabar törzset, de vannak olyan né-zetek is melyek szerint a Kabarok vagy a palócok, vagy a
székelyek ősei. Van olyan feltevés is, hogy a későbbi magyar király Aba Sámuel Kabar eredetű.
Lehetséges, hogy az alánok egy része ekkor csatlakozott hozzánk, és ők a jászok ősei, de valószínűbb,
hogy a jászok jóval később, a kunokkal együtt költöztek be a Kárpát medencébe, akik azonban
minden bizonnyal iráni eredetűek. (Az már csak érdekesség, hogy az ezer évvel azelőtt a helyükön élt
szarmata Jazig nép is iráni származású volt, sőt még korábban az iráni eredetű Szkíták is betörtek a
Kárpát medencébe! Ez olyan képzetet kelt az emberben, mintha a népek emlékezete évszá-zadokon,
sőt évezredeken keresztül őrizné a szájhagyományt, és ősi jogon tartana újból és új-ból igényt egy -
egy területre. Egy kicsit ehhez hasonló a hun – avar – magyar honfoglalás párhuzamba helyezése.)

854-ben türk támadás éri a magyarokat új hazájukban, melynek során egy magyar néptöredék a
„Szavárd magyarok” a Kaukázus déli lejtőire, a perzsa birodalom területére költöznek. (A név
nyilvánvalóan a Kaukázus vidékén élő szavirokra vagy szabirokra utal) A Kazár birodalom még 700
környékén arab támadás hatására felveszi a zsidó vallást, mint államvallást. A magyarok vallási
hiedelmeiről ebből az időből is csak feltevéseink vannak, az biztos azonban, hogy az animizmus mellé
ekkor jelentős sámánisztikus hatások is járulnak türk hatásra, de az is lehet, hogy a sámánizmus már
az ugor együttélés alatt hatással volt a magyar hiedelem világra, hiszen a sámánizmust a nyugat
szibériai népeknél is fel lehet lelni.

Ekkortájt már arab és bizánci feljegyzések születnek a magyarokról, melyekből megtudjuk, hogy a
magyarok sátrakban laktak, és állataikkal nomadizáltak, vándoroltak. Sok volt a szán-tóföldjük, és a
teleket a folyók partján töltötték. Fejedelmüket Kendének, vagy Kündünek, hadvezérüket, a másik
fejedelmet pedig Gyulának hívták. 860 körül Konstantin Cirill szerzetes a Krím félszigeten
magyarokkal találkozik. 862-ben a Frank birodalom keleti határvidékének, Ostmark kormányzójának a
hívására támadást intéznek a magyarok annak apja Német Lajos keleti Frank uralkodó ellen a Kárpát
medencében, illetve a mai Ausztria területén. 881-ben a magyarok, most Szvatopluk morva
fejedelem hívására ismét a Keleti Frank birodalom ellen harcolnak. 882-ben egy magyar fejedelem a
Duna tájékán magához hívja Metód szerzetest. 886 és 889 között VII. (Bíborban született) Konstantin
beszámol arról, hogy a magyarok Levedi fejedelem fővezérsége alatt együtt élnek a Kazárokkal a Don
és az Azovi tenger kör-nyékén. Lehet persze, hogy itt a kazárokon a kabarokat kell érteni, hiszen a
népelnevezésekkel igen sok keveredés és átfedés van.

893-ban az arabok a Turáni alföldön megtámadják az Úzokat, akik emiatt nyugatabbra mene-külnek
és a kazárokkal szövetségben megtámadják a besenyőket, akiknek állatállományát el-rabolják. Emiatt
a besenyők 893 és 895 között elmenekülnek a Káspi tenger környékéről nyu-gat felé, és 894 körül
megtámadják a magyarokat, akiktől elrabolják állataik nagy részét, mert a magyarok hadra fogható
népe Árpád fia: Levente vezetésével a Bizánciakkal szövetségben az Al- Dunánál Simon Bolgár cár
csapatai ellen harcol. A katasztrofális méretű és következ-ményű Besenyő támadás miatt a Magyarok
nagy része 895 körül átkel a Vereckei hágón, és a többi Kárpát hegységi hágón, és elfoglalja az erdélyi
medencét és a Kárpát medence keleti fe-lét a Dunáig. Az Etelközben maradt Magyarokat
megtámadják a szövetségre lépett Bolgárok és Besenyők 895-ben, és így azok is átkelnek a Kárpát
medencébe. A hagyomány szerint a honfoglaló vezérek nevei: Álmos, Előd, Ond Kund, Tas, Huba és
Töhötöm, akik közül Álmos volt a fővezér. Ez persze néhány problémát is felvet. Ha kettős volt a
vezérség, akkor ki volt a második fővezér? Álmos kende volt e vagy gyula? Álmos a hagyomány

196
szerint az új haza el-foglalása után átadta a vezérséget fiának Árpádnak. Ez a motívum emlékeztet
más népek le-gendáinak azon részére, mely szerint egy új haza elfoglalásakor a „régi” vezér nem
léphetett be az új hazába szakrális okokból, mint ahogy Mózes sem léphetett be az Ígéret Földjére,
csak elvezethette oda népét. A nemzeti hagyomány azonban Árpádot tartja honszerzőnek. Ugya-
nakkor már egy évvel korábban Árpád fia Levente hadjáratot vezetett a Bolgárok ellen. Ha ez igaz,
akkor a honfoglalás idején nagyapja Álmos legalább 50- 60 éves kellett legyen, az viszont nagyon idős
kornak számított abban a korban. Árpádról tudjuk, hogy 900 körül ő volt a gyula és Kurszán volt a
kende. De akkor hol volt Kurszán a honfoglalás idején? És mi van Levédivel, aki 889-ben még a
magyarok fővezére, és akiről Etelközt is elnevezték Levédiának? Sok - sok megválaszolatlan kérdés,
amire valószínűleg sohasem kapjuk meg a választ. A legenda szerint a magyar törzsek vezérei az új
hazában vérszerződést kötöttek, de hogy „alkotmányjogilag” miből állt a kende illetve a gyula
hatalma a többi törzsfő fölött, illetve hogy vi-szonyult hatalmuk egymáshoz, azt nem tudjuk. Szintén a
hagyomány tartotta fenn azt a legendát, mely szerint a magyar törzsfőnökök a mai Pusztaszer
területén „szert” ültek, és ezzel az ünnepélyes aktussal birtokba vették az új hazát, és talán fel is
osztották egymás között.

Nagy kérdés, hogy milyen népeket találtak a magyarok a Kárpát medencében? Azt tudjuk, hogy
Erdély nagy része a sóbányák birtoklása miatt a Dunai Bolgár birodalom függősége alatt állott, a
Dunántúlon pannon szláv (szlavón?) fejedelemségek (Pribina és Kocel) álltak hűbéri viszonyban a
Keleti Frank birodalommal és a Felvidék nyugati része Szvatopluk Nagy Morva birodalmához
tartozott. Egyedül tehát a Felvidék keleti része, a mai Kárpátalja, és Erdély északi része nem tartozott
állami szervezethez. A Kárpát medence lakossága valószínűleg igen gyér volt, és a magasabb
hegyvidékek, valamint az Alföld egész évben mocsaras nagy kiterjedésű területei lakatlanok voltak.
Egészen bizonyos hogy őseink találtak itt valamennyi avar népességet, és nem kizárt, hogy ezek
között voltak még a hunok maradékaiból is. A szláv népesség jelenléte bizonyított, a romanizált dákok
maradványainak jelenléte Erdélyben kétséges. Egyetlen írásos emlék utal erre, a mintegy 300 évvel
később élt Anonymus gestájában a „Blak” népre való utalás. A blak szó azonban pásztort jelent, és
nem bizonyítja a nép etnoge-nezisét.

Az én nézetem szerint nincs igazán nagy jelentősége annak, hogy kik érkeztek előbb Erdélybe, a
magyarok, vagy a románok ősei. De ha már mégis felvetődik a kérdés, szerintem igen je-lentős az a
körülmény, hogy a románok ortodox hitűek. Ez pedig azt jelenti, hogy olyan terü-letről kellett
érkezniük, ahol az ortodoxia volt domináns, - ez pedig a Balkán. És ez a kérdés az időpontot is eldönti,
hiszen a végleges egyházszakadás 1054-ben következett be, tehát ezt követően kellett Erdélybe
érkezzenek a románok ősei. Hiszen ha más korábban is itt éltek volna, akkor a Szt. Istváni latin rítusú
egyházszervezés következtében ők is római katolikusok lennének, mint a horvátok, szlovének,
szlovákok, tehát azon népek, kik már a honfoglaláskor a Kárpát medencében éltek. (Mindezen
okfejtés természetesen vonatkozik a ruszinokra is, akik álláspontom szerint ugyanezen oknál fogva
csak a XI. századot követően kezdtek Halicsból a Kárpátokon keresztül Kárpátalja területére
vándorolni.) Némileg ellentmondani látszik a románság latin eredetű nyelve és ortodox vallása,
hiszen a római birodalom idején a balkán területén húzódott a latin – görög nyelvhatár, de nem
vitásan a nyugat balkán területén a latin nyelv dominált, és így az ott élt illírek egy része
romanizálódott, és valószínűleg ők kezdek elindulni egy hosszú vándorútra, a mai Dalmácia és Albánia
vidékéről Görögország, Macedónia Bulgária, és Kumánia, a későbbi Havasalföld érintésével, és
megszállásával a mai Erdély és Moldva területére. Álláspontom szerint Havasalföldet a tatárjárást
követően érték el, és ott az Aranyhorda laza függőségében élő kun népcsoportokat magukba

197
asszimilálták. Ez korábban be sem következhetett, hiszen a mai Havasalföld és Moldva területe a
korábbiakban részletesen leírtak szerint időszámításunk után kb. 300-tól kb. 1250-ig számtalan nép
ország-útja volt, folytonos háborúskodással sújtva, tehát egy romanizált dák népcsoport nagy szám-
ban nem maradhatott fenn. Ugyanez vonatkozik Erdélyre, és egyébként is abszurdum lenne azt
állítani, hogy Erdély volt a románság bölcsője, és onnan rajzottak ki a későbbi regátba. Ezzel szemben
tény, hogy Macedóniában és észak Görögországban ma is élnek a románok legközelebbi rokonai az
Aromunok, másképp Cincárok.

A Kárpát medence lakosságát egyébként a római kortól kezdve ismerjük, és tudjuk, hogy a
Dunántúlon és Szlavóniában, tehát az egykori Pannóniában illírek és később betelepült kelta törzsek
(Azálok, Eraviscusok, Bójok, Scordiscusok, stb.) laktak, a Duna Tisza közén szarmata Jazigok, és
Erdélyben Thrák Dákok, a felvidék keleti részén kelta Ózok és Cotinok, és a fel-vidék nyugati részén
germán Quadok. A pannóniai és az erdélyi lakosság a római impérium alatt romanizálódott. A római
légiókkal a birodalom szinte minden nációja érkezett Pannóniá-ba, Brigetioba például Szírek, de az
egyiptomi Isis szentélyek, és a perzsa Mithras szentélyek egyiptomi és perzsa eredetű lakosságra is
utalnak. 400 körül a hunok foglalták el a Kárpát medencét, és velük jöttek a szövetséges alánok és
germán gótok, szkírek, gepidák és vandálok. A romanizált lakosság nagy része elmenekült, a
jazigokkal nem tudjuk mi történt. A fen-tiekben kifejtettek szerint a magyar és román történészek
több évszázados vitája, hogy Er-délyből elmenekült e a romanizált lakosság, vagy pedig létezik egy
dáko – román kontinuitás ? A hunok feltételezett székhelye valahol a Maros és a Tisza találkozásánál
lehetett. 455-ben a hunok nagy része visszavonult a dél ukrajnai sztyeppékre, és a Kárpát medence
nyugati felét a keleti gótok uralták, a nyugatit a gepidák, az alföldön megjelentek a szarmaták, a dél
Alföldön maradtak a Szkírek, a felvidéken a germán Szvévek és Herulok. Érdekes egyébként, hogy a
Szkírek fejedelmi szálláshelye a mai Dunapataj környékén volt, és az utolsó Szkír fejedelem fia,
Odoaker a Nyugat Római Birodalom germán segéd csapatainak a vezére lett, és mint ilyen 476-ban
megfosztotta a tróntól az utolsó nyugat római császárt, Romulus Augustust, és ezzel véget vetett a
nyugat római birodalomnak, és az ókornak. 567-ben megjelentek az Avarok, és elűztek mindenkit, és
az egész Kárpát medencét az uralmuk alatt tartották. Az avarok telepí-tették be a szlávokat a Kárpát
medencébe, mintegy katonai őrző – segéd népekként. Az Ava-rok 626-ban még Bizáncot is
megtámadták. Az Avar kagánok székhelye eleinte a Csepel szi-get alatt, majd a korábbi Gorsium
környékén volt. Az Avar birodalom 805-ig állt fenn, és ek-kor a Frankok támadása miatt omlott össze.
Az avar birodalom bukása utáni népességi viszo-nyokat már fentebb vázoltuk, a lényeg az, hogy
javarészt gyér szláv lakosság volt itt található, és a terület igazából egyetlen jelentős államalakulat
szerves részét sem alkotta, csak frank, morva és bolgár „végeknek” volt tekinthető a Kárpát medence.
Ez megkönnyítette a honfogla-lást, hiszen, ha úgy tetszik Európa egyik utolsó uratlan területe volt ez
a „legnyugatibb sztyeppe”, ami szintén nem volt elhanyagolható tényező nomadizáló őseink
szemében.

Beszélni kell a kettős honfoglalás elméletéről, melyet először László Gyula vetett fel az 1940-es
években, és amelynek a lényege az, hogy az avarok és a magyarok nyelvileg és fajilag olyan közel
álltak egymáshoz, hogy az avar és magyar honfoglalást szinte egy és ugyanazon nép kettős
honfoglalásának kell tekinteni. (Griffes – indás motívumok a tarsoly lemezeken, mint
megkülönböztető jegyek.) Kétségtelen tény, hogy a régészeti leletek az avar és magyar honfoglalás
kori sírokban nagyon sok hasonlóságot mutatnak, és az is igaz, hogy az avar biro-dalom bukása és a
magyar honfoglalás között alig telt el 90 esztendő, és 895-ben a magyarok még viszonylag jelentős
avar lakosságot találtak a Kárpát medencében, de hát ebben a korban nemzeti azonosság tudatról

198
igen óvatosan lehet csak beszélni. Nem szólva arról, hogy az avar „honfoglalás” idején a magyar
törzsek még több ezer kilométerrel keletre, az éppen akkor lét-rejövő Kazár Kaganátustól északra
élnek. Ekkor még bizonyíthatóan nincsenek meg török jö-vevényszavaink, és feltehetően még inkább
ugor jellegünk volt meghatározó, mint a későbbi türk hatás. Az azonban biztos, hogy a türk népek
kultúrája és nyelve abban az időben még olyan közel állott egymáshoz, hogy a honfoglaláskor itt talált
avar néptöredékek nem lehettek számunkra teljesen idegenek, sőt sok közös vonást fedezhettünk fel
egymásban. A temetők tanúsága szerint az avar és a honfoglaló magyar lakosság egymás területeit
kiegészítve tele-pedett le, bár ez jórészt elmondható a szláv – magyar viszonyokról is, azzal a
különbséggel, hogy a szlávok inkább a hegyvidékeken, míg a magyarok inkább az alföldi részeken
telepedtek meg, de az is lehet, hogy a szlávok visszahúzódtak a magyarok elől a hegyvidékekre. Azt is
szokták mondani, hogy a nyelvhatár a magyarok és a szlávok között a lombos erdők és fe-nyőerdők
határával esik egybe, egyetlen kivétel ez alól a székelyek település területe.

A magyarok 899-ben Arnulf római császár biztatására észak Olaszországba törnek, és ott le-győzik I.
Berengár itáliai király seregét. 900-ban a magyarok megütköznek a morvákkal és el-foglalják a
Dunántúlt, valamint a felvidék nyugati részét, ezzel a teljes Kárpát medencét ural-muk alá hajtják. A
legenda szerint ez volt a Bánhidai csata, ennek emlékére áll a turul emlék-mű tatabánya mellett,
Bánhida fölött. Ettől kezdve a magyarok szinte minden évben rabló hadjáratokat vezetnek eleinte
nyugat Európába, majd Bizánc ellen. („kalandozások”) Közben a Besenyők elfoglalják Etelközt
egészen a Kárpátokig. Majd a normann Varégok által 860-ban alapított Kijevi Rusz állam 966-ban
megdönti a Kazár Kaganátust. Ezáltal az Úzok 1050 körül, majd a kunok 1070 körül akadálytalanul
nyomulhatnak előre a Fekete tenger fölötti ré-szeken Etelközig, a Kárpátok előterében lévő Besenyők
hazájáig, feltehetőleg magukba ol-vasztva a kazárok maradékait. Mikor az Úzok meghódítják a
Besenyők földjét, akkor azok egy része a Kárpát medencébe, a magyarokhoz menekül, ahol a
magyarok széttelepítik őket az ország legkülönbözőbb területeire, de leginkább a nyugati határszélre,
védelmi feladattal. Ezt bizonyítja számtalan Besenyő nevű, valamint nyögér nevű település és
személynév. (A nyögér törökül segéd harcost jelent.) Az Úzokat 1070-ben meghódítják a Kunok,
akiknek állama az 1241-es tatárjárásig fennáll, és ekkor (1238-as vereségüket követően) ők kérnek, és
nyernek bebocsátást Magyarországra, feltehetőleg az Úzok maradékaival, és az az iráni (oszét)
eredetű jászokkal. A Kunok letelepítése a Jászokkal egyezően tömbszerűen történt a Duna Tisza
közének és a Tisza vidékének nagyrészt lakatlan, mocsaras területeire. Meg kell jegyezni, hogy ezek a
török népek igen közel álltak egymáshoz nyelvükben és kultúrájukban, így viszonylag könnyen
sikerülhetett az együttélés, bár tudjuk, hogy a Kun – Magyar együttélés nem volt problémamentes,
de ennek az volt a legfőbb oka, hogy a magyarság több mint 200 évvel az államalapítás és a
kereszténység felvétele után már kultúrát változtatott. Ennek keretében 1241-ben a magyarok
meggyilkolják Kötöny Kun fejedelmet, mert a mongolokkal való összejátszással gyanúsítják őket, így a
kunok dél felé elhagyják az országot, és pont akkor nincsenek itt, és nem segítenek, amikor a
legnagyobb szükség lenne rájuk: a tatárjáráskor, hiszen ők jól ismerik és használják az ázsiai
harcmodort. Csak 1245 környékén hívjuk őket vissza, akkor telepítjük le őket a Kis és Nagy
Kunságban, valamint a Jászokat a Jászságban.

Visszatérve a kalandozásokra, fel kell tenni a kérdést, mi volt azoknak a kiváltó oka, és miért nyugat
és dél felé irányultak. Nyilvánvaló, hogy a Kárpát medence jóval szűkebb haza volt, mint akár Etelköz,
akár a Kazár birodalom, akár Magna Hungária, másrészt a Besenyők elra-bolták az állatállományt, így
rendszeresen rabló hadjáratokkal kellett biztosítani az anyagi ja-vakat. Ezeket pedig nyilván a nálunk
jóval fejlettebb keresztény európai országokból lehetett beszerezni, másrészt ők még nem ismerték ki

199
a sajátos magyar (ázsiai) harcmodort, amit vi-szont a Besenyők nyilván jól ismertek, és a tőlünk
északra élő lengyelek pedig nem kecsegtet-tek olyan hadizsákmánnyal, mint a nyugati területek. (Bár
volt egy rabló hadjárat a lengyelor-szági fehér horvátok területére.) A Kijevi Nagyfejedelemség pedig
vagy katonailag volt erős, vagy nem nyújtott olyan vagyonszerzési lehetőségeket, mint a nyugati
államok. A 933-as merseburgi, és a 955-ös katasztrofális augsburgi vereség után már csak Bizánc és a
Balkán felé történtek kalandozások, de Géza fejedelem 970 környékén végleg megszüntette ezeket is.

Feltétlenül össze kell hasonlítani a magyar kalandozásokat a nagyjából ugyanebben az időben zajló
viking – normann – varég európai hadjáratokkal, valamint az arab hódításokkal Európá-ban. Tényként
le kell szögezni, hogy míg az előbbiek maradandó nyomot hagytak Európa po-litikai és kulturális
térképén, addig a magyar kalandozások csak pusztítást és rablást jelentettek a keresztény Európa
számára. A normannok egész sor államot alapítottak (Normandia, Nápoly, Novgorod, Kijev, Britanniai
befolyás) az arabok létrehozták Hispániában a Kordovai Kalifátust, és az ókori kelet kultúráját
közvetítették a középkori Európába. A magyarok ka-landozásai csak egyetlen kézzel fogható előnyt
jelentettek Európának, az addig széttagolt egymással is harcban álló államocskák egyesültek, és
létrejött a Német Római Császárság, mely már képes volt legyőzni a magyarokat. Mindenesetre
katonai értelemben lenyűgöző az a teljesítmény, amit a magyarok nyújtottak: közel egy évszázadon
át rettegésben tartották Euró-pa csaknem valamennyi államát, a kordovai kalifátustól, a Német
Római és Bizánci Császár-ságig, valamint Itáliáig. (Ments meg uram minket a magyarok nyilaitól)
Előttünk és utánunk is számos ázsiai nomád nép jutott el Európába, de ilyen hosszan és ekkora
területen egyik sem tudott domináns szerepet játszani, még Attila félelmetes hun serege sem.
Egyedül talán a ki-sázsiai oszmán törökök tudtak nagyobb kárt okozni Európának, de az egy más
korban és más körülmények között történt. Legendáink legérdekesebb részei a St. Galleni kaland,
Lehel kürt-je, a hét gyászmagyar, és Botond párbaja Bizánc kapuja előtt.

Nem elhanyagolható körülmény, hogy 908-ban Regino lotaringiai apát Világkrónikájában a

magyarokat a Szkítákkal azonosítja. Ennek persze nincs semmi tudományos alapja, de élet-módunk,
harcmodorunk nyilván nagyon sok mindenben egyezett a nálunk mintegy 2000 - 1000 évvel korábban
itt élt egyébként valószínűleg iráni eredetű szkítákkal. Innen ered a ké-sőbbi romantikus magyar
felfogás a „Szittyák” és magyarok azonosságáról, vagy legalábbis rokonságáról. Nem kerülhetjük meg
a magyar és a hun nép rokonság tudatának a tényét sem, melyet nem csak mi magyarok, hanem az
európai népek is feltételeztek valamilyen szinten, hiszen európai elnevezésünk („hungarus”) is erre
utal, bár más nézetek szerint ez az onogur névnépből származik. Mindenesetre Körösi Csoma Sándor
kisgyermekként az akkori magyar történelmi tankönyvből azt tanulta, hogy „a magyarok háromszor,
és háromféleképpen jöttek be Magyarországra: először, mint hunnusok, másodszor, mint avarusok,
és harmadszor, mint magyarok.” Meg kell itt említeni azt a legendát, miszerint a székelyek a hunok
leszármazottai. (Lásd a Csaba királyfi mondát, mely szerint a székelyek Attila fiának, Csabának a népe,
aki az Attila halála után kitört testvérháború során ment vissza Szkítiába, de vissza fog térni a hadak
útján a Kárpát medencében, a Csigle mezőn maradt seregéhez, a székelyek őseihez)

Nem igazán tudományos módszer legendákból és mondákból, szájhagyományokból megpró-bálni

rekonstruálni egy nép történetét, de sajnos korabeli írásos dokumentumok nélkül lega-lábbis
hipotézisekként alkalmazhatók lehetnek ezek a szóbeli hagyományok is.

Az tény, hogy a székelyek pontos eredetét a mai napig senki sem tudta cáfolhatatlanul kiku-tatni. A
székelyek ugyanazt a magyar nyelvet beszélik, mint a többi magyar népcsoport, azonban két lényeges

200
dologban elütnek a többiektől: az egyik tömbszerű elhelyezkedésük az erdélyi medence délkeleti
részén, és a másik, ami még ennél is fontosabb, hogy részben – egészben, a XIX. századig, de
legalábbis a középkor végéig megőrizték sajátos nemzetségi, katonai szervezetüket, és nem alakult ki
náluk a hagyományos feudális nemesi – jobbágyi ta-gozódás, bár megkülönböztethettünk lovon
harcoló lófőket és gyalogos közszékelyeket. A székelyek a XIX. század végéig nem megyei
szervezetben éltek, hanem úgynevezett „székek”-ben szerveződtek. A székelyek igen nagy erővel
védték szabadságukat, bármikor történt kísérlet a feudális társadalomba való kényszerítésükre, lásd
Báthory András bíboros meggyil-kolását, vagy a siculicidiumot, mikor Mária Terézia kényszeríttette a
székelyeket határőrvidé-kekbe, és besorozta őket katonának. Ekkor menekült ki a székelyek egy része
Bukovinába. Meg kell említeni, hogy a XI. században a nyugati határvidéken is éltek székelyek,
feltehetően a határvédelemmel megbízva, és az erdélyi székelyek sem csak a mai székelyföldön éltek.
Mindenesetre a rovásírás legtovább a székelyeknél maradt fenn. Ennél a témakörnél feltétlenül szólni
kell a csángókról, akik Moldvában élő magyarok, sajátos archaikus nyelvjárással és kultúrával, ők
feltehetően a honfoglalás után Etelközben maradt néptöredékeink leszármazot-tai, illetve az is
elképzelhető, hogy a későbbi évszázadok folyamán rajzottak ki Erdélyből Moldvába.

A honfoglalás után a két vezér egymáshoz igen közel telepedett le, ha hihetünk a krónikáknak, hiszen
„Kurszán vára” az egykori aquincumi amfiteátrum volt, és Árpád pedig a Csepel szigeten telepedett
le. Valószínű azonban, hogy Kurszán még Árpád halála előtt meghalt (ta-lán 904-ben) és így Árpád
egyesítette a két főhatalmat egy személyben, hiszen az őt a feje-delmi széken követő leszármazottai
mindig is egy személyben irányították az országot. Erre utal az is, hogy Árpád feltételezett sírhelye
nem messze volt az óbudai amfiteátrumtól, való-színűleg a mai Bécsi út és Vörösvári út sarkánál, egy
forrás mellett, ahova a XI. században egy kolostort is építettek Fehéregyháza néven. Egyébként
feltételezhetően lehetett egyfajta megkülönböztetés „fehér” és „fekete” magyarok között, erre utal
az ország első fővárosának, Székesfehérvárnak a neve. Több ázsiai török nép osztja fel magát fekete
(kara) és fehér (kizil) részre.

Természetesen egy laza államszervezetet kell elképzelni, mely inkább törzsi, nemzetségi ala-pokon
szerveződött, mint területi alapon. Sajnos nem tudjuk az egyes törzsek és nemzetségek topográfiai
elhelyezkedését, sőt még az sem biztos, hogy az egyes törzsek egymástól elkülö-nült területeket
szálltak meg, hiszen a törzsi és vezéri személynevek látszólag minden logika nélkül fordulnak elő az
egész Kárpát medencében. Persze ennek az is lehet az oka, hogy Szt. István királyunk tudatos
széttelepítési politikájának a következménye ez a név kavalkád. Mindenesetre zavaró az erdélyi Gyula
és Gyulafehérvár léte Szt. István korában, de lehet, hogy itt a Gyula név nem méltóság név, hanem
személynév. További zavaró tényező, hogy VII. (Bíborban született) Konstantin Bizánci Császár 948-
ban keletkezett leírása szerint a ma-gyarok fő fejedelme mindig Árpád családjából kerül ki, és ezen
kívül van még két fejedelmük a gyula és a horka (?), valamint mind a hét törzsnek és a kabarok
törzsének, vagy törzseinek is van külön fejedelme.

A keleti frankok 907-ben megpróbálják visszafoglalni a magyaroktól a Dunántúlt, azonban hadjáratuk

sikertelen, sőt a magyarok kiterjesztik fennhatóságukat az Enns folyóig, és elfog-lalják a Mura völgyét
is. Ez a terület egészen az augsburgi 955-ös vereségig a fennhatóságunk alatt marad, de egy vékony
sáv a Lajta folyón túl még István uralkodásáig is.

Az előttünk a Kárpát medencében letelepedett ázsiai nomád népek mind eltűntek a történelem
süllyesztőjében, csak mi tudtunk fennmaradni. Ennek nyilvánvaló és egyetlen oka az, hogy eleink

201
felismerték a kalandozások elbukása után a környezethez való alkalmazkodás szüksé-gességét, ami
elsősorban a kereszténység felvételét, és az európai kulturális, gazdasági és po-litikai szisztéma
átvételét jelentette. Gyula fejedelem már 948-ban Bizáncba ment, hogy meg-keresztelkedjen, és
bizánci püspököt hozott magával téríteni. Géza fejedelem 973-ban veszi fel a békés kapcsolatokat a
német római császársággal és 500 előkelő magyarral megkeresz-telkedik a latin rítus szerint. Mivel
ekkor már folyamatban volt a keleti és a nyugati egyház kettészakadása, megindult a harc
Magyarországért, hiszen Bizánc és a Német Római császár-ság, valamint a Pápai Állam is befolyást
próbált szerezni. 995-ben Géza fejedelem fia Vajk (keresztelése után István) feleségül veszi II.
(Civakodó) Henrik bajor király leányát, Gizellát. 997-ben meghal Géza és a fejedelmi trónon fia, István
követi, akinek azonban még abban az évben meg kell küzdenie az Árpád ház legidősebb tagjával, Tar
Zerind fiával, Koppánnyal, aki a nomád hagyomány (levirátus) alapján magának követeli Géza
özvegyét Saroltát, és a fe-jedelmi trónt. István a felesége kíséretében Magyarországra jött német
lovagok segítségével legyőzi Koppányt. Ez az első eset, hogy egy magyar sereg nem az ázsiai könnyű
lovas, színlelt megfutást, majd gyors ellentámadást, és nyílzáport alkalmazó haditechnikát
alkalmazza, hanem a nyugati lovagi seregek taktikáját.

Istvánt 1000 karácsonyán, vagy 1001 január 1.-én II. Szilveszter pápa által küldött koronával királlyá
koronázzák. 1002-ben Ajtony fejedelem, a Maros vidék ura a bulgáriai Vidinben megkeresztelkedik
görög rítus szerint, tehát még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy Ma-gyarország a keleti vagy a
nyugati egyház befolyása alá kerül–e? 1003.-ban István leveri az Erdélyben uralkodó Gyula
fejedelmet. 1003. körül Bonifác Magyarországon a fekete magya-rok között térít. 1008-ban István
leveri Ajtonyt, ezzel végleg eldől István egyeduralma, más-részt a nyugati egyház hegemóniája.

Szt. István államszervezési munkája is rengeteg kérdést vet fel. Köztudomású, hogy mintegy 50
vármegyét szervezett, és ezzel a társadalom vérségi alapon történt törzsi – nemzetségi szervezetét
végleg átszervezte területi szervezetté. Kérdés persze, hogy volt e valami konti-nuitás a nemzetségek
és a megyék kialakulása, szervezése között, tehát István az egykori nemzetségi központokat alakította
át a saját helyi hatalmi szerveivé, vagy a kettő teljesen füg-getlen volt egymástól. Tulajdonképpen
nem lehetetlen, hogy a néhány évtizede még mindig létező hét (esetleg a kabarokkal 8) törzs
egyenként 6 -7 nemzetségre oszlott, és így ez kiadná az 50-es számot. Az biztos, hogy az István által
alapított királyi vármegyei központok szinte kivétel nélkül földvárak voltak, és javarészt nem ő
alapította őket, hanem már korábban is fennálltak. Esztergom, Fejér, esetleg Pest és Visegrád,
valamint Veszprém és Somogy min-denképpen a királyi család birtokaihoz kapcsolható. Elképzelhető,
hogy bizonyos megyei központok korábbi nemzetségi vagy törzsi központok voltak, mások meg nem.
Mindenesetre a megyék száma a következő két században tovább nőtt, és a mohácsi vészig, sőt
Trianonig, ugyan állandóan változó létszámmal, de a horvát országi megyékkel együtt 72 körül
mozgott a számuk.

Az egyházi szervezet kiépítése is felvet néhány kérdést. István 10 püspökséget alapított. Kicsit
vulgárisnak tűnik a megközelítés, de talán a 10 püspökségben az egykori 7 magyar és 3 kabar törzs
folytatását lehet tekinteni? Ellentmond ennek, azonban a püspökségek területének kijelölése. Az
Esztergomi érsekség, mely első volt rangban a többi püspökség között, és egy-ben biztosította az
ország egyházi függetlenségét, nem terjedt ki Esztergom megyére, viszont magába foglalta az egész
felvidéket. Egyedül az erdélyi püspökség tekinthető egy törzs egy-kori szállásterületének. A Csanádi
püspökség talán Ajtony egykori birtokain alakult, az Egri püspökség esetleg az Abák révén, a kabarok

202
szállásterületével eshetett egybe, a királyi, és egyben árpádházi törzs szállásterület azonban osztozott
a Veszprémi és a Váci Püspökségek területe között, a Pécsi, Bihari és Győri egyházmegyéket is nehéz
egy - egy törzshöz kötni, a Kalocsa – Bácsi püspökség pedig sajátos szerepet játszott egyrészt azáltal,
hogy két székhelye is volt, másrészt azzal, hogy a Bácsi püspökség eredetileg görög rítusú volt,
harmadrészt azzal, hogy Esztergom mellett ez a püspökség is elnyerte az érseki rangot, bár alá volt
vetve az Esztergomi érsekségnek. Érdekes a püspökségek székhelyének kiválasztása egyébként is, hi-
szen azoknak csak egy része volt egyben vármegye székhelye is, Vác, Eger, Pécs, és Kalocsa nem
voltak vármegyei székhelyek. Másrészt a területi eloszlásuk sem volt egyenletes, hiszen Esztergom,
Vác, Győr, Veszprém Kalocsa és Eger viszonylag közel voltak egymáshoz, míg Pécs, Bács, Csanád,
Bihar és Gyulafehérvár távolabb. Az egyházmegyék területének nagysága is aránytalanságokat
mutatott, a kis győri egyházmegyének legalább a négyszerese volt az erdélyi egyházmegye. Igen
figyelemre méltó, hogy István Székesfehérváron nem alapított püspökséget, holott a város Géza
fejedelem idején és bizonyos értelemben István idején is az ország fővárosa volt (Esztergom mellett)
és a városnak központi szakrális jellege volt, azáltal, hogy az István által alapított székesegyházban
koronázták 1526-ig a magyar királyokat, kirá-lyaink ebben a templomban házasodtak, és királyaink
jelentős részét ebben templomban te-mették el. Székesfehérváron tartották a középkorban a
törvénynapokat is. Ugyanígy az egyko-ri fejedelmi székhely, Csepel – Óbuda jelentőségének átmeneti
elvesztését mutatja, hogy Óbudán sem alapított István püspökséget, hanem a Duna túlpartján, az
addig történelmünkben jelentéktelen szerepet játszó Vácott. 1091- ben Szt. László megalapítja a
Zágrábi püspökséget, ami Szlavónia bizonyos mértékű autonómiájára utal. István államszervezési
munkája a frank államszervezetet vette alapul, szláv közvetítéssel. Erre utal igen nagy számú szláv
jövevény szavunk a közigazgatás területén (király, nádor, ispán stb.)

Magyarország ügyesen lavírozott az akkori Európa három legfőbb hatalma: a Német Római
Császárság, Bizánc, és a Pápai Állam között, és így jobban meg tudta őrizni függetlenségét, mint az
ugyanekkor alakult Cseh és Lengyel állam, melyek egyértelműen a Német császárság vazallusai lettek.
Magyarország súlyát és jelentőségét az is mutatja, hogy a Pápa, István és László királyainkat, valamint
Imre herceget, és Gellért püspököt szentté, István feleségét Gi-zellát pedig boldoggá avatta a XII.
században. (Később is jelentős számú magyart avattak szentté: a Zobor hegyi remetéket, Árpád házi
Szt. Erzsébetet, Árpád házi Szt. Margitot, Ka-pisztrán Jánost, és a legújabb korban avatták boldoggá
Batthyány Strattmann Lászlót, a vérta-nú Márton Áron erdélyi püspököt, a vértanú Apor Vilmos győri
püspököt IV. Károly királyt, és Salkház Klárát.)

Sajnos Magyarországot is sújtotta az állandó trónutódlási probléma, ez állandó belharccal járt. Már
István királynak sem volt fiú utóda, Imre herceg szerencsétlen vadászbalesete folytán
(Vadkansebesülés kétszer okozott tragédiát hazánknak, másodszor Zrínyi Miklós jutott erre a sorsra)
Alighogy megerősödött az épp hogy megalapított magyar állam 1038-ban Szt. István halála után az
utódlási viszály miatt polgárháború sújtotta az országot. A későbbiek során a legtöbbször az volt a vita
tárgya, hogy a seniorátus vagy a primogenítura elve érvényesüljön, tehát a trónt a királyi család
legidősebb tagja, vagy a király elsőszülött gyermeke örökölje. Sajnos a magyar alkotmányjog a
középkor folyamán nem dolgozott ki erre alkotmányos sza-bályt. (Bezzeg a Habsburgok a legapróbb
részletekig kidolgozták a trónöröklés családi rendjét, sőt a legtöbbször a trónörököst még a király
életében megkoronázták) Mindezek ellenére Magyarország megerősödött, és 1102.-ben Könyves
Kálmánt a tengerparti Belgrádban horvát királlyá koronázzák. Ettől kezdve Horvátország és
Magyarország történelme 1918.-ig össze-forr. Horvátország autonóm része lett Magyarországnak.

203
Itt merül fel Erdély bizonyos mértékű autonómiájának a kérdése, hiszen ez az egyetlen területe
Magyarországnak, - leszámítva a hódolt Szlavóniát, és Horvátországot, valamint Dalmáciát - melynek
külön vajdája van, és külön autonómiával rendelkezik. (A mohácsi csatába is három magyar sereg
indult, a magyar királyi, a horvátországi és a Szapolyai vezette erdélyi, nem beszélve a cseh seregről,
hiszen II. Jagelló Lajos egyben cseh király is volt) Erdély földrajzilag a legelkülönültebb része a Kárpát
medencének, de ez nem elég magyarázat. Érdekes a Székesfehérvár – Gyulafehérvár párhuzam is, és
az erdélyi Gyula nagy hatalma. Hogy mi a pontos oka az erdélyi autonómia kialakulásának, arra nem
tudunk pontos magyarázatot adni. A mohácsi csata utáni kettős királyválasztás, és a török hódoltság
már létjogosultságot ad Er-dély különállásának, de az azt megelőző öt évszázadra ez nem lehet
magyarázat. Európában Németország, Lengyelország, Itália, Franciaország, Itália, és Britannia is
tartományokra oszlik, azonban a szűkebben vett Magyarországon csak Erdély rendelkezett autonóm
tartományi státusszal. Erdély különleges helyzete abból is adódott, hogy a három kiváltságos nemzet:
a magyarok, a székelyek, és a szászok uniója alkotta a vezető réteget, tehát egy kis túlzással mintegy
kelet európai Svájc adott mintát a régióban nyelvi és később vallási toleranciából. Tekintve, hogy
Erdélyben megmaradt bizonyos területeken, főleg a székelység legtávolibb székeiben, főleg Csíkban a
katolicizmus, de elterjedt szinte valamennyi protestáns felekezet, Erdély volt a XVI. században a
vallási türelem mintaképe, Erdélyben a párizsi Szt. Bertalan éjszakája idején Európa legtoleránsabb
vallási türelmi törvénye volt hatályban.

Az ország fővárosának kérdése. Mint már említettük az első központ a mai Óbuda területén volt,
majd Géza fejedelem idején Székesfehérvár lett a székhely, ezt követően Esztergom, egy időben
Dömös, majd IV. Béla építi fel Buda várát, mint új királyi székhelyet, de később, az Anjouk korában
Visegrád lett a királyi székhely. A XV. század elejére, Zsigmond, Mátyás, és a Jagellók idején végleges
lett, hogy Buda a királyi székhely, Visegrád amolyan nyári rezi-dencia, Székesfehérvár a koronázások,
és a Szt. István napi törvénykezési napok helye, vala-mint királyi esküvői és temetkezési hely, (bár sok
királyunk épített magának máshol temetke-zési monostort) (Tihany, Szekszárd, Abasár, Nagyvárad,
stb.) és Esztergom az ország egyházi központja. Óbuda sem merült teljesen feledésbe, hiszen a
középkorban a magyar királyok ha-gyományosan itt ülték meg a húsvéti nagyböjtöt, és később, Nagy
Lajos idejében ez lett a ki-rálynéi város. A XV. századtól egyre többször tartották az országgyűléseket
Pest mellett a Rákos mezején. Csak a török hódoltság következtében bomlott fel ez a szerkezet, és
lett Po-zsony a koronázó város, és főváros, Bécshez való közelsége miatt.

Az ország zászlósurai. A nyugat európai országokhoz hasonlóan alakultak ki a főméltóságok. A király

után a második méltóság a nádor volt. Őt követte az esztergomi érsek, később her-cegprímás, akinek
a királyi koronázás is a jogköre volt. A további egyházi főméltóságok: a Bács – kalocsai érsek, majd a
püspökök, és az apátok. A világi főméltóságok: az Országbíró, az Erdélyi vajda, a Horvát – Szlavón –
Dalmát Bán, a Tárnokmester, a Fő Ajtónálló Mester, az Étekfogó Mester, a Főpohárnok, a Temesi
Ispán, a vármegyei ispánok, stb. Később a Sói, Macsói, Ozorai, Kucsói és Bosnyák valamint Szörényi és
Bodonyi Bánok, az Orosz Vajda. Az Erdélyi Vajda volt egyben a székelyek és szászok ispánja, a Nádor,
pedig Pest Vármegye mindenkori Ispánja és a Kunok és Jászok Bírája. A Veszprémi Püspök joga volt a
királyné megkoronázása. Később szokássá vált bizonyos vármegyék főispáni tisztét örökjogon valame-
lyik püspöknek, vagy főúri családnak adományozni. (Esztergom, Győr, Veszprém, Baranya, Heves,
Bihar, Fehér)

Míg Szt. István bírta uralmának utolsó évtizedében az ország területének és várainak a legna-gyobb
részét, és a főnemesek csak jóval kisebb részt, a későbbi árpád házi királyok gazdasági hatalma egyre

204
kisebbedett. Ez tulajdonképpen egy ördögi kör következménye volt, hiszen a mindenkori királyok,
ahhoz hogy szövetségeseket szerezzenek, híveiknek birtokokat és várakat adományoztak. Ez a
folyamat már Szt. István alatt elindul, hiszen a legyőzött törzsfők és vezérek birtokainak egy részét
elajándékozta az országba beköltözött lovagoknak (Ják és Hont Pázmány nemzetség), főleg azonban
II. András idején gyorsul fel 1208 után. Ez viszont a ki-rályi hatalom gyengüléséhez vezetett, hiszen
korábbi szövetségeseik, miután hatalmas vagyont szereztek nemegyszer a királyi hatalommal szembe
fordultak. A nagyhatalmú oligarchák igyekeztek a környezetükben élő kis nemeseket familiárisaikká,
azaz alárendeltjeikké tenni, sőt a királyi szabad katonákat a servienseket is. A magyar társadalom
feudális tagozódása ekkor kezdett kiépülni. Míg a honfoglaló magyarság társadalmi rétegződése csak
nagyhatalmú vagyonos törzs és nemzetségfőkre, valamint szabad közemberekre oszlott, addig a XI.
században megindult a szabad katonáskodó réteg kettészakadása, és egy részük vagy királyi serviens,
vagy feudális főúr familiárisa lett, de lényegében mindkét réteg megőrizte sza-badságát, - más részük,
pedig lesüllyedt jobbágyi sorba. A jobbágyság számát gyarapította fel-tehetően az itt talált szlávság
nagy része is. A magyar feudális jogrendben két nézet ütközött össze: az egyik szerint a nemesség egy
és oszthatatlan, míg a másik szerint a főnemesség és a köznemesség két külön osztályt alkot és az
utóbbi alá van vetve az előbbinek. A király és a nemesség közti harc jelentős állomása II. András
Arany Bullájának a kiadása 1222-ben, amit az ország első írott alkotmányának tekinthetünk. Ez egy
folyamat jelentős állomása. Míg Szt. István olyan központosított hatalmat épített ki a korábbi laza
törzsfői hatalomból, hogy gya-korlatilag egyedül kormányozta az országot, addig későbbi királyaink
ország irányításába már egyre nagyobb beleszólást követeltek a zászlósurak, így alakult ki a királyi
tanács, és később a kisnemesség is beleszólást követelt az államügyekbe, ami a XV. századra
elvezetett az or-szággyűlések kialakulásához. Az Aranybulla egyrészt stabilizálta a kisnemesség
helyzetét, másrészt megerősíti a főurakat a hatalom gyakorlásában, illetve az abban való
részvételben, és engedélyezi számukra az ellenállás jogát a királlyal szemben, amennyiben a király a
törvé-nyeket megsérti. Ez egyedül álló volt Európában. Az Arany Bulla forradalmi jelentőségű az
európai alkotmánytörténetben, hiszen csak hét évvel követi az angol Magna Chartát, (1215) és több
mint 100 évvel megelőzi a német aranybullát (1356) Magyarországon végül is az egy és oszthatatlan
nemesség elve győzedelmeskedik, amit később Werbőczy bele is foglal a Hármas könyvbe. (Ami
Magyarország szokásjogi gyűjteménye, és bár az 1514. évi országgyűlés elfo-gadta, azonban királyi
szentesítést sohasem nyert, így törvényerőre nem is emelkedett, ennek ellenére 1848-ig, sőt
bizonyos értelemben 1945-ig alkalmazták a bíráskodásban és közigazga-tásban.) Ez az egy és
oszthatatlan nemesség fogalma persze csak fikció, hiszen a valóságban a vagyontalan kisnemesek
mindig is ki voltak szolgáltatva a főuraknak, így vagy elszegődtek királyi serviensnek, vagy beálltak
valamely főúr familiárisának. A magyar alkotmányosságról el kell mondani, hogy bár az Aranybulla
Európa egyik legkorábbi alkotmány jellegű törvénye, hazánk - Angliához hasonlóan – nem
rendelkezett az újkorban írott modern polgári alkot-mánnyal, hanem alkotmányunk úgynevezett
„íratlan” alkotmány volt, ami azt jelenti, hogy több különböző törvényben voltak leírva alkotmányos
alaprendelkezéseink. Nagy Britannia a föld egyetlen országa, amelynek a mai napig nincs modern,
polgári írott alkotmánya. Nálunk az 1949. évi XX. törvény vezette be az első „írott” alkotmányt,
azonban ez az 1936-os szovjet alkotmány szolgai másolata volt, és ennek életbelépésével szűnt meg a
magyar alkotmányos-ság. (Jellemző a kommunisták rafinériájára, hogy ezt a megcsúfolt alkotmányt
augusztus 20.-án, Szt. István ünnepén léptették hatályba, az egykori törvénykezési napon.

A Szent Korona tan. Magyarországon minden más királyságnál erősebb volt a korona és a ko-ronázási
jelvényekbe vetett szakrális hit. Egy király megkoronázása az egyéb alkotmányos feltételek mellett (a

205
trón megöröklése, majd az Árpád ház kihalása után az országnagyok, ké-sőbb az országgyűlés által
történt királlyá választás) csak akkor volt törvényes 1526-ig, ha a koronázásra a Székesfehérvári
koronázási templomban, Szt. István koronájával, jogarával, or-szágalmájával és királyi palástjával, az
esztergomi érsek közreműködésével került sor. Több királyunkat is többször meg kellett emiatt
koronázni, mert valamelyik feltétel korábban nem teljesült (Károly Róbert, Hunyadi Mátyás)

Interregnum idején a korona testesítette meg a királyságot. A két világháború között a bírósá-gok az
ítéleteiket a Szent Korona nevében hozták. A korona egyébként összetett korona, egyik része bizánci
eredetű, a másik része valószínűleg itáliai munka, de nem bizonyított, hogy ezzel koronázták volna
meg Szt. Istvánt, sőt a bizánci rész bizonyosan későbbi. Egyébként Szt. István kultusza igen erős volt
az országban, amikor szentté avatása kapcsán testét exhumálták, a jobb keze fejét mumifikálódva
találták, és azóta a „Szent Jobb” az ország legértékesebb ereklyéje, melynek őrzésére Szt. László
királyunk külön monostort alapított Bihar megyében, és amely ereklyét a mai napig körmenetben
viszik körül ünnepélyes keretek között minden év augusztus 20.-án Szt. István ünnepén, legrégibb
nemzeti ünnepünkön.

A magyar címer története. A hagyomány szerint a vezéri család, az árpád ház címere (totem állata) a
turul volt, és zászlójuk vörös. Az árpád korban a XIII. században jelennek meg az első
címerábrázolások, méghozzá párhuzamosan kettő: az egyik egy vágásos vörös – ezüstszínű pajzs, a
másik szintén egy pajzs, melyen egy ezüst kettős kereszt látható vörös háttérben. Később egyre
gyakrabban sor kerül ezek egyesítésére valamelyik királyi ház címerével, de a XV. századra végleg
kialakul az egyesített magyar címer a vágásokkal és a kettős kereszttel. A vágásos címer lesz alapja
később az úgynevezett árpád sávos zászlónak, mely még a XVIII. Században is a magyar zászlónak
számított (lásd Rákóczi zászlait) A kettős kereszt állítólag arra utal, hogy a magyar királyok
úgynevezett apostoli királyok, és ellentétben más európai országokkal, ahol a püspökök kinevezési
joga a Pápát illette, a magyar királyok főkegyúri jogot gyakoroltak, ami azt jelentette, hogy ők voltak
jogosultak kinevezni a főpapokat. (Erre a jogra egyébként 1949 után még a kommunista államvezetés
is hivatkozott a Vatikánnal szemben.) Csak a XVI. Században jelenik meg a hármas halom a kettős
kereszt alatt, ami a XVII. Század körül kap zöld színt, és végül is a XVIII. Században terjed el a piros –
fehér – zöld hármas szín, mint magyar nemzeti jelkép, amit az 1848-as forradalom törvényesít. (A
királyok főkegyúri joga mellett meg kell jegyezni a legfőbb hadúri jogot, ami talán a kende – gyula
méltóságok honfoglalás kori egyesülésének az emléke.)

Az általánostól eltérő közigazgatási egységek. Már beszéltünk arról, hogy Magyarország köz-
igazgatásilag vármegyékre oszlott, melyeket Szt. István szervezte meg, és melyeknek száma a kezdeti
mintegy 50 –ről később 72 körül állapodott meg, főleg a Felvidék északi részének a megyei
szervezetbe vonásával (Árva, Túróc, Liptó, Szepes, Torna, Sáros, Ugocsa, Máramaros) valamint
Szlavóniában a megyei szervezet kiépítésével (Kőrös, Varasd, Zágráb, Verőce)

Nem volt vármegyei szervezet a szűken vett Horvátországban, hanem ott zsupánságokra volt osztva a
terület, a székelyek és szászok Erdélyben székekbe szerveződtek, a Szepességi néme-tek sem
tartoztak a vármegyei szervezetbe, a XIII. században betelepült Kunok és Jászok is székekbe
szerveződtek, ezenkívül hosszú ideig Fogaras és Máramaros különleges jogállással bírt, különleges
jogállása volt a Temesi bánnak, valamint a hűbéres területeknek ( Boszniai, Sói, Ozorai, Kucsói,
Macsói Szörényi, Vidini Bánságok, Havasalföldi és Moldvai valamint Halicsi Vajdák) A XVII. Században

206
Bocskai által Szabolcs megye déli részén letelepített hajdúk az 1876-os közigazgatási reformig a külön
Hajdú Kerületben éltek.

A vármegyei szervezet eleinte kizárólag királyi igazgatási egységeket jelentett, később azonban a
vármegyei serviensek önszerveződése folytán lassan kezdtek átalakulni nemesi vármegyékké is, tehát
egyfajta kettősség jelentkezett bennük: egyszerre voltak a központi hatalom helyi szervei, és helyi
önkormányzati szervek. Ez később úgy jelentkezett, hogy a királyi hatalmat képviselte a főispán és a
helyi nemesi érdekeket az alispán.

Természetesen Magyarország betagozódása a keresztény, feudális európai államok közössé-gébe

nem ment egy csapásra azzal, hogy Géza és István az ország előkelőivel együtt megke-resztelkedtek,
és hogy István kiépítette a vármegyei és egyházi szervezetet az országban. Ma-gyarország még hosszú
ideig egészen más képet mutatott, mint a nyugat európai országok, alig voltak városok, kővárak, a
lakosság java része apró falvakban, sátrakban és földbe vájt kunyhókban lakott, és a keresztény hit
sem itatta át az egész társadalmat, még évszázadokig fennmaradtak az ősi magyar hitvilág elemei a
falusi lakosság körében. De a folyamat lassan ugyan de megállíthatatlanul zajlott, részben az országba
folyamatosan érkező nyugati telepe-sek hatására, részben az első városok kiépülésének a hatására,
valamint az apátságok, monos-torok, kolostorok, és falusi templomok, az egyházi rend kiépülése
következtében. A tatárjárás után, részben annak következményeként meggyorsult a fallal körülvett
városok és várak épí-tése. IV. Béla királyt szokás a második honalapítónak nevezni, és nem
alaptalanul, olyan mér-tékű volt a rövid, de annál „alaposabb" tatár - mongol pusztítás. Az volt a
szerencsénk, hogy Ögödej nagykán halála miatt egy év után kivonultak a mongol seregek
Magyarországról. Az 1241. április 11.-i muhi csata volt az első mohácsunk. Ez volt az első nagy
népirtás, mely főleg a magyar nyelvű lakosságot sújtotta, és kevésbé a hegyek között élő szlávokat,
ahova a mongol hordák nem jutottak el, de nem is akartak eljutni, mert inkább a városokat és
várakat, földesúri udvarházakat akarták kirabolni. Érdekes módon ekkor a már általunk elfelejtett, de
egykor a sajátunkként Európát rettegésben tartó ázsiai lovas harcmodorral küzdő mongolok verték
meg a magyarok most már nyugat európai harcmodorral küzdő seregét. (Szekérvár, nehéz páncélzat)
A mongoloknak csak a megerősített kővárak tudtak ellenállni, ezért is hatá-rozta el IV. Béla a
mongolok kivonulása után, hogy kővárakat épít és építtet az egész ország-ban.

Egyre szélesebb körben terjedt el az írásbeliség, és természetesen, mint nyugat és közép Eu-rópa
minden más államában a latin lett a műveltség és az írásbeliség nyelve. Sajnos csak igen kevés írott
magyar nyelvemlékünk maradt a XVI. század előtti időből. (Tihanyi Apátság alapító levele, Ómagyar
Mária Siralom, Halotti Beszéd, stb.)

Az ország - a rövid, egy éves tatárjárást kivéve – meg tudta őrizni a függetlenségét a Német-Római és
a Bizánci császársággal szemben, vissza tudta verni a Lengyel, Úz és Kun betörése-ket, sőt még
hódításokat is ért el déli és keleti irányban. (Szlavónia, Horvátország, Dalmácia, Bosznia, Kumánia,
Halics)

Az ország egyik sarkalatos alkotmányos alap tétele volt az Árpád Ház örökletes királysága. A
trónutódlás kérdése a királyi ház belügye volt. 1301-ben azonban III. Andrással kihalt az Ár-pád Ház,
és így új helyzet állt elő. Az országnagyok joga lett a királyválasztás. Ez persze sú-lyos bonyodalmakat
és ellentéteket okozott, rögtön az első alkalommal „sikerült” három király választani: a bajor
Wittelsbach Ottót, a cseh Przemisl Vencelt, és a nápolyi Anjou Károly Róbertet. Szerencsére 1308.-ra
Károly Róbert ki tudta építeni egyeduralmát, azonban ekkorra annyira megerősödtek az

207
országnagyok, hogy valóságos kiskirályságokat építettek ki az or-szágon belül. Ez a folyamat már a
XIII. században elkezdődött a királyi birtokok folyamatos eladományozása következtében. Míg Szt.
István rendelkezett az ország területének túlnyomó többségével, mint királyi magánvagyonnal (mely
persze egyben az állam vagyonát is jelentette) addig Károly Róbert korában a bárók, vagy ország
nagyok már az ország területének, fal-vainak, és várainak többségével rendelkeztek, és különböző
érdekcsoportokba, ligákba szö-vetkeztek, és legfőbb céljuk a királyi hatalom gyengítése volt. Ez
rendkívül veszélyes volt az országra nézve, hiszen aláásta a központi hatalmat, és egy esetleges külső
támadás esetén az országnak nem lett volna ereje a védekezésre. A bárók igyekeztek a városokat is
ellenőrzésük alá vonni, hogy a városok gazdasági ereje is őket szolgálja. Kassa városa a királlyal
szövetke-zett és 1312-ben a rozgonyi csatában közös erővel megtörték a bárók hatalmát. A
leghatalma-sabb báró, Csák Máté 1321-ben bekövetkezett halálával átmenetileg leáldoz a bárók
uralma, de a korai Árpádkor központosított hatalma már többé nem tér vissza, csak a Habsburg
abszo-lutizmus idején, egy egészen más korban és más körülmények között. Károly Róbert 1323-ban
Temesvárról Visegrádra helyezi az állandó királyi székhelyet, és 1325-ben elkezdi a firenzei mintára
vert arany forint bevezetését. 1335-ben Károly magyar, III. Kázmér lengyel és János cseh királyok
találkozója Visegrádon jelzi a magyar állam megerősödését.

Károly Róbert fia, Nagy Lajos végleg Budára helyezte az ország székhelyét, majd később Veszprém
helyett Óbudát tette meg királynéi várossá. Nagy Lajos 1351-ben kiadott törvény-könyve kimondja az
ősiség elvét, ami a szabad elidegenítési intézkedés helyett bevezeti a ne-mesek birtokaira a
nemzetség örökösödési jogát. Ez lényegében megerősíti a nemesség bir-tokviszonyait, hiszen ettől
kezdve a király csak kivételes, esetekben vehette el a nemesek bir-tokait. Ez a törvényünk 1848-ig
maradt hatályban. Amikor is már gátolta a polgári fejlődést, a nemesség tőkeszerzési lehetőségét.
1370-ben Nagy Lajost Lengyel királlyá koronázzák, ami mutatja Magyarország tekintélyét.

Az Anjou ház férfiágon történt kihalása után Anjou Mária királynő rövid ideig tartó uralkodá-sa után
Luxemburgi Zsigmondot választotta az országnagyok tanácsa királlyá. Zsigmondot később Német
Római császárrá választják, ami ismét Magyarország tekintélyét mutatja. Zsigmond korában is a
királyi udvar Budán található. Ő a még IV. Béla idején elkezdett épít-kezéseket a Budai várban
folytatja. („Friss palota”) Sajnos a luxemburgi dinasztia is kihal fér-fiágon, így ez újabb trónutódlási
problémákhoz, sőt interregnumhoz vezet 1444-ben I. Jagelló Ulászló halálával. 1446.-ban a kiskorú V.
László király kiskorúságának az idejére a rákos mezei országgyűlés kormányzóvá választja Hunyadi
János Erdélyi Vajdát. Ez a jogintézmény még kétszer lép életbe a király nélküli királyság idején,
Kossuth Lajost 1949-ben és Horthy Miklóst 1920-ban választják kormányzóvá.

A középkori magyar állam utolsó fénykorát Hunyadi Mátyás királysága alatt éli, aki erős köz-pontosító
politikával, és kemény adószedéssel még egyszer, utoljára helyre állítja a magyar ál-lam erejét és
tekintélyét. Nagy szüksége volt erre az országnak, hiszen a déli határainknál, il-letve a Nagy Lajos által
elfoglalt Bosznia határainál már az 1370-es években megjelenik az Oszmán Török Birodalom
félelmetes hadserege. Zsigmond, és Hunyadi János ideje alatt még fel tudjuk tartóztatni a török
előrenyomulást. Sőt Hunyadi Nándorfehérvári diadala visszaveti a török támadásokat több évtizedre,
de Bizánc 1452-ben történt elestével elhárul az utolsó akadály a török előrenyomulása elől. Sajnos
Nagy Lajos, Zsigmond, és Hunyadi Mátyás is az ország igen sok energiáját fecsérelték el a török elleni
támadás és védekezés helyett a nyugati, illetve északi hódító törekvéseik miatt (Nápoly,
Lengyelország, Halics, Német – Római Csá-szárság, Cseh – Morva ország, Szilézia, Ausztria ) Hunyadi
Mátyás halála után a Jagelló ház uralma alatt rohamosan gyengült az ország ereje, és erősödött a

208
feudális anarchia, ami végül is a mohácsi tragédiához, a kettős királyválasztáshoz, a török
hódoltsághoz, a Habsburg uralom-hoz, és az ország három részre szakadásához vezetett. Mindezt
tetézte a Dózsa féle paraszthá-ború kirobbanása,

Amelynek következtében végleg megszűnt a nemesség és a jobbágyság közötti utolsó kapocs is.
Ennek egyébként az előzménye a magyar „nagyság” egyik utolsó szalmalángjának a fel-lobbanása.

Bakócz Tamás Esztergomi érsek és bíboros 1512-ben Rómába utazik a lateráni zsinatra. A pápa halála
miatt pápaválasztásra kerül sor, és Bakócz, az egykori jobbágy gyermek, csak egy hajszál híján marad
el a későbbi X. Leó Pápa mögött, aki cserébe Bakóczot Konstantinápolyi Pátriárkának nevezi ki,
valamint pápai legátussá, és feljogosítja keresztes háború meghirdeté-sére a török ellen. Bakócz
1514-ben hirdeti ki Budán a pápai bullát, és mivel minden hadba szállónak bűnbocsánatot ígérnek, a
parasztok tízezrei szállnak táborba. Ettől Bakócz és a király megriad, és visszavonják a Bullát, de ekkor
már késő, a Dózsa vezette had megindul dél felé, és mivel zsoldot nem kapnak, fosztogatni kezdenek,
ezért a nemesi hadak szétverik a paraszt sereget, akik magukat kurucnak nevezik. Nem lehet
elhallgatni a parasztháború kirobba-násának azon okát miszerint a jobbágyság a kegyetlen földesúri
elnyomás miatti elkeseredé-sében is fogott fegyvert, tehát a parasztháborút egy létező társadalmi
elégedetlenség robban-totta ki, amihez a szikra Bakócz bullája volt.

A legnagyobb hiba a Magyar Állam hadi és adózási szervezetében volt. Ennek megfelelően a magyar
nemesség nem adózott, mert arra hivatkozott, hogy köteles az ország katonai védel-mére,
ugyanakkor nem volt köteles az ország területén kívül harcolni. A Dózsa – féle keresztes háború,
melyből parasztháború lett, megakadályozta, hogy a nemesség hadrendbe merje állítani a
parasztságot. Ezzel szemben a Török Birodalom katonailag igen szervezett volt, a szpáhik nem kapták
örök birtokba a szultántól a földbirtokot, csak addig, amíg megfelelően harcoltak. A török császár
kíméletlenül leszámolt mindenkivel, aki nem teljesítette a paran-csait. Nálunk nem volt különösebb
következménye, ha a király hívó szavára nem állította ki bandériumát valamely főnemes, és azzal
nem szállt a királyi táborba. 1526-ban már áprilisban elindult a török hadsereg Magyarország ellen. II.
Lajos király igaz ugyan hogy már áprilisban hadba hívta a nemességet, de a gyülekezés igen lassan
folyt Budán, és csak Július 20.-án in-dult meg dél felé a magyar haderő, ezzel lehetővé téve, hogy a
török átlépje a Szávát és a Drávát is, ezt a két jól védhető természetes határt. A sereg Budáról egy
nap alatt ért Érdre. A csatához a lehető legrosszabb helyet választottuk ki, a török a Mohács alatti
dombokon, míg a magyar sereg alatta, a mocsaras mezőn. A négy részből álló magyar seregből
(magyar, horvát, erdélyi, és cseh) csak a magyar sereg érkezett meg a csata színhelyére, Batthyány
horvát serege Szlavóniában, Szapolyai erdélyi serege augusztus 15.-én indul Tordáról a tolnai
táborba, és a csata idején Szeged magasságában táborozik, és a Cseh csapatok Győrnél álltak a csata
napján. De a tisztesség kedvéért el kell mondani, hogy akik ott voltak életüket és vérüket adták a
hazáért. Oda veszett a magyar államvezetés színe – java. 25.000. –es magyar sereg próbált győzni egy
75.000. főnyi szervezett török sereg ellen. Nem sikerült. Odaveszett a középkori magyar állam. Ez
egyben kódolta Trianont is, hiszen a 150 éves török megszállás alatt első-sorban a magyar népesség
pusztult, és ennek következtében települt be Magyarországra nagy létszámú idegen lakosság
(szerbek, ruszinok, románok, németek)

És itt álljunk meg egy pillanatra, mielőtt a magyar történelem kevésbé dicső szakaszának tár-
gyalására térnénk, és nézzük meg a magyar királyok címeit. A feudális Európában szokás volt, hogy

209
egyes országok uralkodói azon országok királyi címét is használták, melyek fölött ténylegesen nem
uralkodtak, csak valamelyik elődjük hódolta azt.

Az 1848. évi áprilisi törvények szentesítésekor V. Ferdinánd magyar király a többi között az alábbi
címeket használta: Magyar, Cseh, Dalmát, Tót, Halics, Ladomér, Ráma, Szerb, Kun, és Bolgárország
apostoli királya, Jeruzsálem királya. Ezek közül a Jeruzsálem királya címet a magyar királyok II. András
szentföldi hadjárata óta viselték. A cseh királyi címet a Jagelló di-nasztia örökén viselték, de ne
felejtsük el, hogy a Jagelló királyok többsége Budán tartotta székhelyét, és csak „másodsorban”
voltak cseh királyok.

Az ország három részre szakadásával a Magyar királyság uralkodói négy évszázadra a Habs-burg
királyok lettek, azonban a szabad királyválasztás (elvben) 1688.-ig fennmaradt, amikor is a pozsonyi
magyar országgyűlés hálából az ország török alóli felszabadítása miatt megszavazta a Habsburg ház
fiú örökösödési jogát. (Itt kell megjegyeznünk zárójelben, hogy az Árpád ház kihalása után Szapolyai
Jánost és Hunyadi Mátyást leszámítva csak olyan királyt választott az ország, akinek legalább nőági
felmenői között voltak Árpád házi királyok, és ennek a feltételnek a Habsburg ház is megfelelt.)
Ugyanezen országgyűlés törölte el az Aranybullában kimondott főúri ellenállás jogát!

A Habsburg ház férfiágon történt kihalásakor a Magyar országgyűlés 1722-ben elfogadta, és

törvénybe iktatta a Habsburg ház leányágon történő örökösödését is, ami Mária Terézia ki-rálynő,
illetve leszármazottai, a Habsburg – Lotharingiai ház uralmát biztosította egészen 1918.-ig. Ez a
magyar lojalitás mentette meg a Habsburg házat országainak megtartásában. (1741: Vitam et
sanguinem!)

Az erdélyi országgyűlés 1743-ban fogadja el a Pragmatica Sanctiót, és ekkor mond le a feje-

delemválasztás szabadságáról.

A Habsburg ház az abszolutizmust csak lassan és fokozatosan vezette be. Először I. Ferdinánd magyar
királlyá választása csak egy szokványos királyválasztás volt, hiszen Európa számos országában,
számtalanszor választottak idegen házból királyokat. Magyarország nem volt jo-gilag sohasem része a
Német Római Birodalomnak, így ez is biztosította részleges független-ségét. A Habsburg királyoknak
néhány kivételtől eltekintve a koronázáskor esküt kellett ten-niük, hogy megtartják Magyarország
törvényeit. A Habsburg ház uralma alatt végig fennma-radtak a magyar kormányszervek. A legfőbb ok
azonban az volt, hogy létezett a Magyar Ki-rályság mellett az adófizetés fejében a Török Portától
jórészt független Erdély, mely állam-alakulat a magyar függetlenség záloga lett. Innen indultak el
függetlenségi harcaink a Habs-burg uralom ellen: Bethlen Gábor, Bocskai István, Thököly Imre, és II.
Rákóczi Ferenc mind erdélyi fejedelmek is voltak, és Erdéllyel a hátukban tudtak eredményeket elérni
a Habsburg házzal szemben. Erdély de facto önálló volt, azonban minden felelős erdélyi államférfi
tudta, elismerte, hogy Erdély de iure a Magyar Királyság része. (Erdély függetlenségének elismerését
jelzi, hogy Báthory Gábor Erdélyi fejedelmet lengyel királlyá választották)

Ugyanakkor az ország középső részét 1541-ben elfoglalta a török, és a magyar uralkodó osz-tály ezt a
területet is a 150 éves török hódoltság alatt a Magyar Királyság részének tekintette, tehát a
földesurak adót szedtek be a hódoltsági jobbágyoktól, a katolikus egyház megpróbálta beszedni a
tizedet, és a török által elfoglalt vármegyék nemessége a hódoltság alatt végig megtartotta megyei
gyűléseit a Királyság területén. Valóságos államjogi skizofrénia volt. De meg kell jegyezni, hogy a
Habsburgok ellen harcoló kurucok vezérei, tehát sem Bethlen sem Bocskai nem fogadták el a török

210
által felajánlott magyar koronát. Megmaradtak Erdély és Magyarország választott fejedelmének,
ahogy Thököly és II. Rákóczi Ferenc is így cseleke-dett. A magyar függetlenségi harcoknak külön
erősítést adott a reformáció. Míg Magyaror-szágon igen hamar elterjedt és szinte kizárólagossá lett a
reformáció lutheri, kálvini, és unitá-rius ága, addig a Habsburg örökös tartományok jószerint
megmaradtak katolikusnak. Így a függetlenségi harc egyben vallásháború is volt. (Ezért járta a
protestáns mondás, hogy „két pogány közt egy hazában”, ami a mohamedán törökökre és a katolikus
labancokra utalt.

Muszáj azonban bizonyos tekintetben a „labanc” főúri réteget is megvédelmezni. Nem vitás, hogy
igen sok, a Magyar Királyság területén élt főúr tett és harcolt sokat a magyar független-ségért. Az
Esterházyak, Nádasdyak, és Pálffyak között is akadtak jó magyar hazafiak. Nem is beszélve Zrínyi
Miklósról, és a Nádasdy – Frangepán – Zrínyi féle tragikus végű összeeskü-vésről.

A török hódoltság másfél évszázada Magyarország történetének legsötétebb lapjai közé tarto-zik, de
vannak felemelő pillanatai is. Amikor a hatalmas török sereg Szigetvár alól Zrínyi hős kirohanása után
visszafordul, és feladja Bécs ostromának a tervét a Szultán halála miatt, Ami-kor Jurisich Miklós
néhány száz katonája Kőszeg várában szintén visszafordulásra kényszeríti a hatalmas török sereget,
és ezzel Bécs másodszor menekül meg az ostrom elől, Eger várának hős védelme, a költő és hadvezér
Zrínyi Miklós török ellenes hadjáratai, a híres „Fekete Bég” Nádasdy Ferenc török ellenes hadjáratai,
a Szentgotthárdi csata, Szondy és két apródja hősies helytállása Drégely Palánknál, és a végvári
vitézek portyázásai, rajtaütései a törökön.

Végül is a török sohasem tudta Magyarország egész területét elfoglalni, ha úgy tetszik Ma-
gyarországba „tört bele a bicskája” Nem véletlenül tartották Magyarországot a kortársak Eu-rópa
védőbástyájának. Sajnos Magyarország önerőből nem volt képes kiverni a törököt, és a Habsburgok,
bár ezért választották őket Magyar királyokká, nem voltak képesek a Német Római Birodalom erejét
a török elleni háborúra koncentrálni. Arról nem is beszélve, hogy a Pápák által oly sokszor sürgetett
európai összefogás sohasem jött létre kellő erővel a török el-len. Így csak állandósult a hadszíntér
Magyarországon. Végül is a török kiverésére csak akkor jött el a kedvező pillanat, amikor a török
állam létrejötte után mintegy 400 évvel már nem bi-zonyult fejlettebbnek az európai államoknál a
hadsereg szervezést tekintve, és utolsó nagy kí-sérlete Bécs elfoglalására 1683-ban lett a veszte, a
sikertelen ostrom felszabadító háborúvá alakult és 1686-ban már felszabadult Buda, és az 1697.-es
Zentai győzelemmel és az 1699-es Karlócai békével gyakorlatilag felszabadult az egész ország
területe.

A Habsburg abszolutizmus legdurvább formájában a török kiűzése után a XVII. század végén, I. Lipót
alatt jelentkezett, amikor a fegyver jogán a Habsburgok nyíltan be akarták olvasztani a birodalomba
Magyarországot, mint azt korábban Csehországgal tették. Mellőzték a magyar kormányszerveket,
nem neveztek ki főméltóságokat hosszú évekig, megszüntették a vallás-szabadságot, és erőszakos
rekatolizációba kezdtek. (Caraffa féle eperjesi vésztörvényszék, a 42 protestáns prédikátor
gályarabsága, a Neoaquisita Comissio felállítása, mely hivatal szerepe volt, hogy a töröktől
visszafoglalt területen lehetőleg ne a régi magyar földesurak leszár-mazottai kapják meg a birtokokat,
hanem idegen, főleg katolikus német betelepülő nemesek. Ennek lett aztán a következménye a
Rákóczi szabadságharc. A Rákóczi szabadságharc a leg-jelentősebb a Habsburgok elleni függetlenségi
harcok közül. Az 1705. évi ónodi országgyűlés kimondta a Habsburg ház trónfosztását, és II. Rákóczi
Ferencet (aki ekkor már Erdély feje-delme volt) megválasztotta Magyarország vezérlő Fejedelmének.

211
Sajnos a külpolitikai helyzet nem kedvezett a felkelésnek, a Franciák békét kötöttek a Habsburgokkal,
és sem a Lengyelek-re, sem az Orosz cárra, sem a Törökre nem lehetett komolyan számítani. A
szabadságharc 8 év után 1711-ben elbukott, de a szatmári békét sikerült úgy megkötni, hogy
Magyarország függetlensége nagyrészt helyreállt. Ebben nem kis szerepe volt a „labanc” Pálffy
Jánosnak és a „kuruc” Károlyi Sándornak. Szerencsére „uralkodó váltás” volt a Habsburg házban I.
József halála miatt, és III. Károly Barcelonából nem látta világosan a hadi helyzetet, örült a békekö-
tésnek.

Mielőtt tovább lépnénk érdemes néhány gondolatot felvetni a magyar reformáció kapcsán. Ál-
láspontom szerint a magyarországi reformáció egyrészt káros hatással volt az országra, mert
megbontotta az egységet, és a török, valamint a Habsburgok elleni harc mellé még megnyílt egy
harmadik „front” is a vallási békétlenség, sőt vallásháború frontja. Szemben velünk Len-gyelország
megmaradt egységes katolikus országnak, és ez sokáig segítette a fennmaradásá-ban, igaz, hogy a
XVII.- XVIII. században még is felosztották három részre.

A magyar protestantizmus hallatlan nagy érdeme az egységes modern magyar nemzet megte-
remtésében rejlik. Ugyanis a Biblia magyar nyelvre fordításával, a magyar nyelven folytatott
hitvitákkal, és a magyar nyelven kiadott egyházi könyvekkel, és egyáltalán a magyar nyelv el-
terjesztésével megóvták a nemzetet az „elnémetesedéstől” nyelvének

Elvesztésétől, hiszen az arisztokráciánál már megindult ez a folyamat, és a közigazgatás nyelve még

mindig a magyar volt, sőt sokáig az irodalom nyelve is, Balassi Bálint az első kiemel-kedően jeles
költő, aki magyarul ír, de ehhez az kellett, hogy előtte már krónikások, regösök, hitvitázók százai
magyar nyelven publikáljanak. Ezt a meginduló magyar könyvkiadás és nyomdászat is jelentősen
elősegítette. Itt kell megemlékeznünk arról, hogy éppen a reformáció mozgalma volt az, amely
rákényszeríttette az ellenreformációt is a magyar nyelv használatára, és így annak vezér alakja
Pázmány Péter is magyarul írta munkáit, és ő is jelentősen hozzájárult a magyar irodalom és nyelv
fejlődéséhez.

A XVIII. század a 150 éves török megszállás és háborúzás után egy viszonylag békés időszak volt, és a
szatmári béke után megindulhatott az ország (harmadik) újjáépítése. Ekkor kapta az ország barokk
jellegét. Erdély ugyan egyesült asz anyaországgal, de a Habsburgok jól meg-fontolt taktikai érzékkel
fenntartották Erdélynek még a középkorinál is nagyobb autonómiáját, sőt Erdélyt nagyfejedelmi
rangra emelték, (természetesen a mindenkori Habsburg magyar ki-rály volt Erdély nagyfejedelme) és
a török hódoltság elején, a politikai helyzet miatt a Magyar királyságtól Erdélyhez csatolt „részeket”
(Partium) is Erdély igazgatása alatt hagyták. Külön erdélyi országgyűlés működött és külön erdélyi
kormányszervek. Ez persze nem jelentette Erdély függetlenségét, hiszen Erdély ugyanúgy függött a
Habsburg Birodalomtól, mint a Magyar Királyság. A Habsburgok Horvát – Szlavón Ország ügyeit is a
magyar kormányszervek megkerülésével kezdték el intézni, sőt a korábban Magyarországhoz
tartozott területeket a Dráva és a Száva közötti keleti részen Horvátországhoz csatolták. De azt is
megállapíthatjuk, hogy a magyarországi ügyeket is megpróbálták a Magyar Kormányszervek
megkerülésével intézni. A déli, majd később az erdélyi határőrvidéken létrehozták a Katonai
Határőrvidéket, mely közvetlenül a Habsburg központi katonai szervek alá volt rendelve. Bevezették
azt a szokást, hogy a nádor a Habsburg család valamelyik tagja volt. Lehetőleg igyekeztek az or-
szággyűlést minél ritkábban összehívni, annak ellenére, hogy az íratlan magyar alkotmány szerint azt
minden évben össze kellett volna hívni. De a Lipóti abszolutizmushoz nem tértek vissza.

212
Magyarország 1772-ben visszanyerte az 1413-ban Zsigmond által Lengyelországnak elzálogosított 13
szepességi várost, Lengyelország felosztása következtében. Ausztriának Ga-lícia jut, és ezt a
szerzeményt alkotmányjogi alapon a magyar királyok Halicsi királyi címére vezetik vissza.

Ugyanakkor az ország, ha nem is megfelelő tempóban, de épült, modernizálódott. Fejlődött a

közigazgatás, az anyakönyvezés, a telekkönyvezés, az adózás, az oktatás (Ratio Educationis) enyhült a
vallásüldözés (Carolina Resolutio, 1731), szabályozták a jobbágyok úrbéri terheit (1767.), újra épültek
a városok, falvak, újra művelés alá kerültek az elhagyott, elvadult területek, iskolák, kórházak épültek,
gimnáziumok alakultak. Itt kell megemlíteni, hogy Pázmány Péter bíboros, esztergomi érsek még
1635-ben pápai engedéllyel megalapítja az első állandó egyetemet Nagyszombaton. (Egyetemet már
alapított Nagy Lajos Pécsett, 1367-ben, Zsigmond Óbudán, Mátyás király és Vitéz János Pozsonyban,
de ezek néhány év után megszűn-tek)

Az ország mai nemzetiségi összetétele ekkor alakul ki, hiszen az elnéptelenedett területekre szlovák,
ruszin, román, szerb és német telepesek érkeznek, és a török által leginkább pusztított magyarság
kisebbségbe kerül a saját hazájában.

A felvilágosodás szellemi hatása elérte Magyarországot is, és a magyar nyelv és irodalom va-lamint
művészeti és tudományos életerős fejlődésnek indult. Az egyetemet, majd később néhány
kormányszervet áthelyeztek Budára, és elkezdik a budai vár újjáépítését, de az ország fővárosának és
az országgyűlések helyének, valamint koronázó városnak kényelmi szempont-ból továbbra is az
ausztriai határ mellett fekvő Pozsonyt tartották meg egészen az 1848-as for-radalomig.

Az élet persze nem folyt mindig békés mederben 1718-ban kitört az újabb török háború (ekkor
foglaltuk vissza az ország utolsó török megszállás alatt maradt területét, a Temesközt, de a
Habsburgok ezt a területet sem csatolták vissza Magyarországhoz, hanem megszervezték a Temesi
Bánságot, és a határőrvidéket.

1740-ben meghal III. Károly Magyar Király és Német Római Császár. (A Habsburg magyar királyok I.
Ferdinándot követően, egyben mindig Német Római császárok is voltak, annak megszűntéig. (Kivétel
Mária Terézia, akinek férje: Lotharingiai Ferenc volt a császár) Mivel Károlynak nem volt fiú utódja,
kitör a Habsburg örökösödési háború, mely 1748-ig tart, és Mária Terézia főleg a magyar nemesi
seregeknek köszönhette trónja megtartását, és így csak Sziléziát és Pármát veszíti el.

1756-ban kitör a hétéves háború, melynek során Hadik András csapataival megsarcolja Berlint. A
háború nem hoz lényeges területi változást.

1792-ben megkezdődik a Francia - Osztrák (napóleoni) háború, és eltart 1815-ig. Ez Magya-rország

számára kedvező gabona és marha valamint bor export lehetőséget jelent.

Ezeket, és a Rákóczi szabadságharc éveit leszámítva tehát békében telik a XVIII. század Ma-
gyarországon, mindenesetre a Szatmári békét követően nincs Magyarország területén jelentős
hadművelet.

Az évszázadból 69 év békeév.

A felvilágosodás több téren is elérte Magyarországot. Először is Mária Terézia, de még inkább fia, II.
József felvilágosult uralkodók voltak, és mint ilyenek, igyekeztek modernizálni országaikat. Ez a

213
modernizáció azonban egyrészt a nemesség féltve őrzött kiváltságait fenye-gette (adózás) másrészt
az ország elnémetesítését célozta meg. Tény és való, hogy a latin, mint hivatalos nyelv ekkor már
anakronizmus volt Európában. Magyarországnak azonban nem igen volt más választása, mert
egyrészt el akarta kerülni az elnémetesítést, másrészt az ország lakóinak több, mint a fele nem
magyar anyanyelvű volt, így a magyar nyelv hivatalossá tétele –amennyiben ebbe Habsburg dinasztia
bele egyezett volna – az ő ellenállásukat váltotta volna ki, harmadrészt a magyar nyelv nyelvújításra
szorult ahhoz, hogy alkalmas legyen a közigazgatás nyelvének. A Habsburg ház célja egy
központosított birodalom kiépítése volt, és ez közös pénzügyeket, közös hadügyet és közös nyelvet
jelentett. Ezt azonban nem volt képes keresztül vinni a magyar nemesi ellenállás akarata ellenére.

A felvilágosodás másik hatása a magyar társadalomban jelentkezett, úgy az irodalom, mint a

tudományos élet területén. Ennek egyik hatására Kazinczy és köre véghezvitte a nyelvújítást, ami
forradalmi tett volt, másrészt pedig kibontakozott a Martinovics féle mozgalom, ami azonban árulás
és besúgás következtében elbukott és vezetői kivégezték, illetve hosszú bör-tönbüntetésre ítélték. A
Martinovics féle mozgalom Magyarország polgári átalakulását tűzte ki célul a Nagy Francia
Forradalom hatására, de feladatát nem tudta teljesíteni.

Az igazi felvilágosult abszolutista uralkodó II. József volt, aki nem is koronáztatta meg magát magyar
királlyá, hogy ne kelljen a koronázási esküt letennie a magyar alkotmányra. (Ezért az-tán kalapos
királynak csúfolták) Rövid tíz éves uralkodása alatt mellőzte a magyar alkotmányt. Nem hívott össze
országgyűlést, rendeletekkel kormányzott, megszüntette a nemesi vármegyék jogkörét, teljesen új
közigazgatási beosztást vezetett be, a megyék helyett 10 kerü-letre osztja Magyarországot.
Korlátozza, és részben feloszlatja a szerzetes rendeket, rendezi a zsidók jogállását, türelmi
rendeletével biztosítja a vallásszabadságot, a német nyelvet teszi hi-vatalossá Magyarországon,
megszünteti a székely és szász önkormányzati szerveket, nép-számlálást rendel el, egységes birodalmi
vámterületet épít ki, elrendeli a földek kataszteri felmérését. Halála előtt azonban három kivétellel
visszavonja rendeleteit: A jobbágyok szabad költözését biztosító rendeletet, a türelmi rendeletet, és a
katolikus alsópapság anyagi helyzetét rendező rendeleteket nem vonja vissza.

II. József halála után 1890.-ben öccse II. Lipót lép a magyar trónra. Az új király rögtön beje-lenti, hogy
tiszteletben tartja Magyarország alkotmányát. Hazahozatja Budára a II. József által Bécsbe szállítatott
Szt. Koronát, és mintegy 250 év óta először Budára hívja össze az ország-gyűlést, igaz, hogy az később
Pozsonyba helyezi át az üléseit. A követek között forradalmi a hangulat, - nem kis részben a francia
forradalom hatására. Lényegében a Mária Terézia ideje alatti állapotok visszaállítását követelik, de
ezen kívül fölmerül a magyar nyelv hivatalos használata, a Habsburg ház örökösödési jogának a
megszűnte azáltal, hogy II. József nem ko-ronáztatta meg magát, követelik, hogy a magyar ezredek
élére magyar tisztek kerüljenek, és magyar legyen a vezényleti nyelv. A megyék önhatalmúlag eltörlik
II. József intézkedéseit, és megsemmisítik a földmérések iratait. A király visszaállítja a
közigazgatásban a latint, mint hivatalos nyelvet.

Végül is II. Lipót a Mária Terézia királynő féle hitlevél alapján teszi le a koronázási esküt, és 1792.
november15.-én Pozsonyban megkoronázzák. A király rendeletileg újra kettéválasztja a II. József által
rendeletileg egyesített magyarországi és erdélyi kancelláriát, és felállítja az Illír Udvari Kancelláriát,
mely Horvátország, Szlavónia és a határőrvidék ügyeit hivatott intézni. Az országgyűlés egyebek
mellett becikkelyezi Mária Terézia urbárium rendeletét. II. József 1792-ben meghal, és a trónon I.
Ferenc király követi. I. Fer4enc is Budára hirdet országgyű-lést, sőt őt közel 250 év után nem

214
Pozsonyban, hanem a budai helyőrségi templomban koro-názzák meg. Ez mindenképpen
Magyarország államjogi függetlenségének növekedése irá-nyába mutat. Persze ne felejtsük el,
javában folynak a napóleoni háborúk, és a Habsburg ház-nak igen nagy szüksége van a magyar
haderőre és a magyar mezőgazdaság termékeire. I. Fe-renc az utolsó Habsburg uralkodó, akit 1792.-
ben Frankfurtban a birodalmi gyűlésen német római császárrá választanak, és Aachenben, Nagy
Károly városában császárrá koronáznak. 1804-ben, napóleon császárrá koronázásának hírére fölveszi
az Ausztria örökös császára címet, és a806.-ben a Napóleon által megalapított Rajnai Szövetség
létrejötte miatt lemond az immár teljesen formális német – római császári címről. Ezzel 1006 év után
megszűnik a Német – Római Császárság. 1794 májusában megkezdődik a Martinovics féle jakobinus
mozgalom szervezése, azonban a bécsi rendőrség már májusban letartóztatja vezetőit, akiket 1795.
május 20.-án a Vérmezőn kivégeznek.

1797-ben Ferenc fegyverbe hívja a magyar nemesi felkelést, mivel napóleon seregei Leobenig
nyomulnak. Az október 17.-i Campo Formiói csatában azonban az osztrák – magyar seregek
veszítenek és a király kénytelen békét kötni. Lemond Belgiumról, de megkapja Salzburgot. 1805-ben
Magyarország területi veszteséget szenved, Napóleon Francia Országhoz csatolja Il-líria néven
Horvátországot Dalmáciával és Isztriával. 1806-ban lesz az osztrák császárság színe hivatalosan a
fekete – sárga és Magyar Országé a piros – fehér – zöld. 1809-ben napóleon bevonul Schönbrunnba,
és a király Magyarországra menekül. Megalakulnak a felkelő nemesi magyar ezredek. A Francia
csapatok Pozsonynál átlépik a határt, és napóleon kiáltvánnyal fordul a magyar nemzethez, hogy
szakadjon el a Habsburg háztól, és válasszon független nemzeti királyt. A kiáltvány gyakorlatilag
visszhang nélkül marad. És itt meg kell állnunk egy pillanatra. 1740 óta másodszor jött el a történelmi
pillanat, hogy Magyarország elszakadjon a Habsburg háztól, akkor a porosz, most a francia támadás
hatására, és gyakorlatilag nem akadt a magyar nemesség soraiból senki, aki ezzel élni akart volna. Sőt
most is katonailag is a Habsburg ház mellé álltunk, és Győr mellett a nemesi felkelés az osztrák
csapatokkal együtt harcolt Napóleon ellen. A csatát elveszítettük. (Petőfi gúnyos hangú versben meg
is énekelte) Ez volt az utolsó nemesi felkelés. (insurrectio) A nemességnek az a kötelessége, amely
miatt nem kellett adót fizetnie közel 900 évig. Ha ennek katonai gyengesége, és elmaradottsága nem
mutatkozott meg kellőképpen Muhinál, Mohácsnál, és a török elleni harcokban, akkor most végképp
ítéletet mondott a történelem, többé nem került sor egybehívására. Csak Hunyadi János és Hunyadi
Mátyás reguláris seregei (a „fekete sereg”) tudtak eredményt elérni. A vereség Magyarország
számára átmeneti területi veszteséggel is járt, a Schönbrunni békében Napoleon az általa újonnan
létrehozott Illíria nevű tartományhoz csatolta Horvátország déli, tengerparti részét, mely így
Franciaországhoz tartozott. 1813-ban az orosz hadjárat bukása után Napóleon vereséget szenved
Lipcse mellett a „népek csatájában” is, Napóleont 1814-ben a szenátus megfosztja trónjától, és
Párizsi békében Franciaország elveszíti az 1792 óta szerzett területeket. Bécsben összeül az európai
államok kongresszusa, hogy megtárgyalja Európa területi újrafelosztását. Napóleon 1815-ös 100
napos visszatérése és a Waterloo-i csata már csak epizód. Európa ege felől elmúlt a forradalmi
veszély, és az eddig rettegésben élő európai birodalmak uralkodói visszatérhetnek a régi rendhez
(anciene regime) az abszolutizmushoz. 1815-ben az Osztrák császár, a Porosz király és az orosz cár
megkötik a „Szent Szövetséget” Visszatérnek Európa Napóleon előtti területi berendezkedéséhez,
Lengyelországot újra fel-osztják, de már5 a Német -–Római birodalom visszaállítására nem kerül sor,
helyette létre-hozzák a még lazább szerkezetű Német Szövetséget, melyen belül megkezdődik
Poroszország és Ausztria harca a hegemóniáért. Belgium Hollandiáé lesz, Finnország Oroszországé,

215
Ausztria visszakapja Velencét, Isztriát, és Dalmáciát, Magyarország Horvátország elveszett déli részét.
A háború során Magyarország háborús vesztesége mintegy 350.000. ember.

1825.-ben Ferenc király 1812. után először hív össze országgyűlést Pozsonyba. Ezzel kezdetét veszi a
magyar reformkor, mely előkészíti az 1848.-49 évi forradalmat és szabadságharcot. Kölcsey már
1823-ban megírta a Himnuszt, Széchenyi, a „legnagyobb magyar” pedig fel-ajánlja birtokainak egy évi
jövedelmét a Magyar Tudományos Akadémia megalapítására. 1830-ban megjelenik Széchenyi Hitel
című gazdasági munkája. Az 1830-as országgyűlésen lényegében bevezetik a magyar hivatalos
nyelvet a közigazgatásban. Megindul az alduna sza-bályozása a vaskapunál, Pest és Bécs között
megindul ma rendszeres gőzhajóforgalom. 1831-ben megjelenik Széchenyi Világ című könyve. Az
1832-ben összehívott országgyűlés elhatá-rozza, hogy üléseinek nyelve a magyar. 1833-ban
megjelenik Széchenyi Stádium című könyve. 1835-ban meghal I. Ferenc király, és trónra lép fia, a már
korábban magyar királlyá koronázott V. Ferdinánd. 1836-ban a törvények elfogadása és szentesítése
után az országgyűlés bezárja üléseit. A legfontosabb törvények: A magyar nyelv, mint hivatalos nyelv
további térhódítása, a feudális előjogok első óvatos áttörése: nem nemes is lehet felperes, és az
építendő Lánchídon a nemeseknek is hídvámot kell fizetniük. (A nemesi adómentesség második
áttörése. Már korábban adózásra kötelezték a jobbágytelken gazdálkodó nemeseket. Közben
gőzerővel folyik az ország fejlődése, a művészetek, az irodalom, a tudomány, az építészet, az ipar
kereskedelem és közlekedés területén. Ugyanakkor a bécsi kamarilla 1836-tól kezdve hűtlen-ségi
pereket kezd Wesselényi, Lovassy, Kossuth és mások ellen. A perbefogottakat elítélik, de 1840-ben
szabadulnak. Az 1839 – 40 évi országgyűlés főbb törvényei: tovább erősödik a ma-gyar, mint
hivatalos nyelv, tovább folytatódik a feudális kötöttségek megszüntetése: engedé-lyezik a
jobbágyterhek örökös megváltását, és törvényeket alkot a kapitalizmus fejlődése ér-dekében:
váltótörvény, szabad gyáralapítás, csődeljárásai törvény, valamint lépéseket tesz a zsidó emancipáció
felé (szabad lakhatás és üzlet nyitás a városokban) 1841-ben megjelenik Széchenyi István Kelet Népe
című könyve. 1842-ben megkezdődik a Lánchíd építése. A Pesti nemzeti színház bemutatja
Vörösmarty – Egressy: Szózat című költeményét. Az 1843.-44 évi országgyűlés főbb törvényei:
Általánossá teszi a magyart, mint hivatalos nyelvet, és a nem nemesek számára engedélyezi nemesi
javak birtoklását, valamint bármilyen közhivatal betöl-tését. 1845-ben megjelenik Petőfi Sándor:
János Vitéz című elbeszélő költeménye. 1845-ben Zágrábban megnyílik a horvát országgyűlés. A pesti
Nemzeti Színház bemutatja katona József: Bánk Bán című drámáját. Megjelenik pesten báró Eötvös
József: „A falu jegyzője” című regénye. 1846-ban a pesti Nemzeti Színház bemutatja: Hector Berlioz:
Rákóczi induló című művét, vezényel a szerző. Ugyanebben az évben Liszt Ferenc hangversenye
Pesten. Júliusban megnyílik az ország első vasútvonala pest és Vác között. Augusztusban
megkezdődik a Tisza szabályozása. Októberben megnyílik Marastoni József pesti Festő Akadémiája.
Novemberben megnyílik a Pesti Ipartanoda. 1847. szeptember 1.-én megnyílik a Pest és Vác közötti
vasút-vonal. November 11.-én István főherceg, királyi helytartó megnyitja az utolsó rendi magyar
országgyűlést. December 27.-én megnyílik Bécs és Pozsony között az ország első távíróvonala. Az év
folyamán felépül a Nemzeti Múzeum Pesten. 1848. januárjában kitör a palermói és nápolyi február
24.-én a párizsi, március 13.-án a bécsi, és március 15.-én a pesti forradalom, ezzel véget ér a
reformkor, és megkezdődnek a forradalom és szabadságharc dicsőséges nap-jai.

A reformkor hazánk egyik legellentmondásosabb kora. Egyrészt a francia forradalom hatására

Magyarországon is megindul az erjedés két irányba: a függetlenség és a polgári átalakulás felé.
Másrészt a soknemzetiségű Magyarország nemzetiségei igen rossz néven veszik a magyar nemzeti
érzés és intézmények erősödését, és ők maguk is megpróbálnak a saját nemzeti füg-getlenségi

216
törekvéseiknek érvényt szerezni. Ezek az érdekellentétek éket vernek a magyarság és nemzetiségek
közé, és csírájukban magukban hordozzák a szerencsétlen 1848-49-es test-vérháborút, valamint a
dualizmus kori ellentéteket és végső soron trianoni tragédiát. Persze könnyű okosnak lenni, 150 év
távlatából, a későbbi történelmi eseményeket ismerve, de talán sokkal bölcsebb lett volna a
nemzetiségeknek minél szélesebb kulturális, gazdasági, politikai és területi autonómiát adni. Azonban
egyáltalán nem biztos, hogy, ezeket az engedményeket az udvar engedte volna, hiszen féltette volna
a Lajtán túli országrész egységét, és nem alaptalanul attól tartott volna, hogy Ausztriában is hasonló
jogokat követeltek volna az olaszok, szlovének, csehek, lengyelek, ukránok, és románok. És ezeknek a
jogoknak a megadása sem jelentett volna semmi garanciát arra nézve, hogy a vesztes világháború
után a nemzetiségek nem szakadtak volna el az anyaországtól. Esetleg annyi előnyt jelentettek volna,
hogy a hatá-rokat a nyelvhatáron húzták volna meg, és így jóval kevesebb magyar nemzetiségű lakos
került volna az ország határon kívülre.

A pesti forradalmat a márciusi ifjak robbantják ki, Petőfi és Vasvári vezetésével. A lánglelkű ifjak
kinyomtatják Petőfi e napra írt költeményét, a „Talpra magyart!” és követeléseiket a 12. pontot, mely
később az áprilisi törvények alapját képezte. megalakítják a nemzetőrséget, és kiszabadítják
börtönéből Táncsicsot. A forradalom vér nélkül győz.

A bécsi és a pesti forradalmak hatására a király április 7.-én kinevezi az első független, felelős magyar
kormányt. Ezzel megszűnik a helytartótanács Budán. Április 11.én a király berekeszti az utolsó rendi
magyar országgyűlést, és szentesíti annak törvényeit: A felelős, független mi-nisztériumról, a négy
évenként tartandó országgyűlésről, a népképviseletről, Magyarország és Erdély egyesítéséről, a
közteherviselésről, a jobbágy szolgáltatások és a papi tized megszűnte-téséről, hitelintézet
felállításáról, az ősiség megszüntetéséről (szabad rendelkezési jog a birto-kok felett a tulajdonosok
részéről) a szabad sajtóról, a nemzetőrségről, a városok választott önkormányzatáról.

Ez egy valóságos polgári alkotmány, amely egészen új alapokra helyezte Magyarország jogi helyzetét,
megszüntette a feudalizmust, megteremtette a polgári Magyarországot, a jogegyen-lőséget, a
kapitalista fejlődés feltételeit, és végül de ne utolsó sorban a nemzeti függetlenséget. Négyszáz éves
szakadatlan harc és küzdelem után szinte hihetetlen eredmény egy csapásra. Még akkor is, ha másfél
év múlva elbukott a forradalom és a szabadságharc, hiszen az ön-kényuralom 18 éves korszaka után
véglegesen győztek a Nagy Francia Forradalom eszméi: a szabadság, testvériség egyenlőség. Ez a
forradalom, és ezek a törvények teremtették meg a modern polgári Magyarországot.

A forradalom és a szabadságharc részletes taglalása nem fér bele ebbe a kis munkába. Csak néhány
gondolatot szeretnék kiemelni. Az első az, hogy a bécsi udvar egy percig sem gondolta komolyan az
engedményeket, hiszen egyrészt már nyáron Jellasicsot támogatta a forrada-lommal szemben,
másrészt decemberben alkotmányellenesen leváltották a törvényesen meg-koronázott és a
Pragmatica Sanctio, tehát saját házi törvényük és a magyar alkotmány alapján törvényesen uralkodó
V. Ferdinánd királyt, és többszörösen is teljesen alkotmányellenesen nevezték ki uralkodónak I.
Ferenc Józsefet. Ezt követte az oktrojált Olmützi alkotmány, mely szintén alkotmányellenes volt, majd
a nyílt katonai fellépés a törvényes magyar kormány ellen, valamint a nemzetiségek felheccelése, és
számukra olyan ígéretek adása, amit aztán nem tartottak be. Minderre logikus lépés volt az István
nádor által július 5.-re összehívott első ma-gyar népképviseleti magyar országgyűlés részéről a
Habsburg ház trónfosztása, (történelmünk során immár másodszor) és Kossuth Lajos kormányzóvá
választása. A szabadságharc a dicső-séges Pákozdi és Ozorai csatákkal kezdődik, de közben kitör a

217
délvidéken a szerb felkelés, Horvátország gyakorlatilag elszakad, és a románok és a szlovákok is
elkezdenek mozgolódni. A szászok végig a szabadságharc ellen voltak, és a hazai németség nagy része
is inkább az udvarral szimpatizált, dicséret a kivételnek. A Jellasicsot Bécs felé üldöző magyar
hadsereg az osztrák határnál az uralkodó iránti lojalitásból megáll, és bár Bécsben kitör a második
for-radalom, csak jelentős időveszteség után szánják rá magukat a határ átlépésére, de addigra a
Bécsi forradalmat leverő osztrák haderő Windischgrätz - el az élen Schwechatnál megveri a magyar
hadsereget. Közben az osztrák haderő győz az olasz fronton is, és megkezdi a magyar haderő
üldözését Buda felé. A kormány és az országgyűlés Debrecenbe menekül, A magyar hadsereg kitér a
harc elől, Erdélyben is megkezdődnek a harcok, Görgei átveszi a feldunai hadtest fővezérségét,
megkezdi a tervszerű visszavonulását a bányavárosokon és a felvidéken át, amivel átmenti a jobb
időkre a szabadságharc egyik legnagyobb seregét, és leköti a császári erők nagy részét. Görgey
karrierje akkor kezdődött, amikor kemény kézzel kivégeztette az áruló gróf Zichy Ödönt. Váci
kiáltványában azonban már megmutatkozott önfejűsége, és ne-hezen kezelhetősége. A számunkra
vesztes kimenetelű Kápolnai csata után megkezdődik a di-csőséges tavaszi hadjárat, mely Komárom
és Buda felszabadításával végződik, és az udvar számára kiderül, hogy a jóval gyengébben felszerelt
és kisebb létszámú magyar hadsereget nem tudják önerőből legyőzni, kénytelenek az orosz cár
segítségét kérni.

A szabadságharc tisztikarának, és politikai vezetésének a legnagyobb dilemmája volt az ural-kodó

iránti lojalitás, esetleg eskü, vagy a haza szabadságának a szolgálata közötti választás. Igen sokan
megálltak félúton, és nem mentek el Debrecenbe, nem mentek el a trónfosztásig. Maga Batthyány
miniszterelnök is Budán várta be az osztrákokat, Széchenyi elméje elborult, és a döblingi
idegszanatóriumba került, István Nádor még szeptemberben elhagyta az orszá-got, és lemondott, de
hát maga V. Ferdinánd magyar király is cserbenhagyta népét és országát, amikor hagyta, hogy
lemondassák, hiszen a forradalom elején még fellépett a horvát és szerb túlzó követelésekkel
szemben, és Jellasicsot is lemondatta.

Igen sok idegen származású harcolt a mi szabadságunkért, olaszok, osztrákok, németek, len-gyelek,
de igen sok szerb, szlovák és román állt a szabadságharc mellé. Meg kell említenünk a magyar
zsidóság kiállását a szabadságharc ügye mellett. Szimbolikus ereje van annak, hogy a 13 aradi vértanú
közül 6 nem volt magyar származású: Aulich Lajos, Damjanich János, Kné-zich Károly, Láhner György,
gróf. Leiningen – Westerburg Károly, Pöltenberg Ernő, és Schweidel József. ( A tisztesség kedvéért
írjuk ide a többi aradi vértanú nevét is: Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Lázár Vilmos, Nagy–Sándor
József, Török Ignác és gróf Vécsey Károly, valamint a Pesten kivégzett gróf Batthyány Lajos, és az
Aradon később kivégzett Kazinczy Lajos

Meg kell emlékeznünk arról, hogy a magyar országgyűlés törvénybe iktatta a nemzetiségek és a
zsidók egyenjogúságát.

Végül is a szabadságharc az ellenfél túlereje miatt elbukott. Ne feledjük, hogy Európa két legnagyobb
hatalma az Osztrák császárság és az Orosz Birodalom ellen küzdött a maroknyi magyar nép, úgy hogy
közben az ország lakosságának majdnem a fele szintén ellenség volt, vagy legalábbis nem szimpatizált
a forradalommal.

Szót kell ejtenünk azokról a magyar arisztokratákról és főpapokról, akik az uralkodó és a Habsburg
ház iránti lojalitásból elárulták a forradalom és szabadságharc ügyét. Egy részük mentségére fel kell
hozni mentségül, hogy ezt nem a haza iránti hűtlenségük okozta, hanem adott esetben féltésük, mert

218
eleve elbukottnak ítélték ma szabadságharc ügyét, vagy nem hit-tek abban, hogy egy Magyarország
meg tudja állni a helyét Európában. Mindenesetre az or-szág magyar ajkú lakosainak a döntő
többsége a forradalom ügye mellett állt.

Kossuth toborzó körútja félelmetes hatású volt, mint egy új keresztes háborúba az új kurucok úgy
indult meg a parasztság a forradalom zászlaja alá, a népfelkelés általános méreteket öltött. A
parasztság, ha nem másért, de már a jobbágyfelszabadítás okán is tudta, hogy hol a helye, és ezzel
megvalósult Rákóczi szabadságharca után ismét a nemzet egysége: arisztokraták, nemesek,
kisnemesek, jobbágyok, papok, munkások egyként álltak a nemzetiszínű lobogó alá.

Felmerül a kérdés az emberben, történelmünk során ennyi vesztes csatának és háborúnak, ennyi
hiába elfolyt drága vérnek mi volt az értelme? Azt hiszem a válasz egyértelmű, és ma-gától értetődő:
ezek a vesztes csaták, ezek vesztett háborúk tartották egybe és kovácsolták össze a nemzetet. Az
újból és újból talpra állás képessége, a hamu alatt szunnyadó parázs tet-ték lehetővé, hogy Európa
közepén, egyedül és idegenül a szláv – germán - román tengerben a mai napig fenn tudtunk maradni.

Sajnos a szabadságharc története során szót kell ejtenünk az árulás elméletről, ami mindig előjön, ha
valami nem sikerül. Nem mindenki hajlandó a tényekkel szembenézni, és elismerni, hogy a túlerő
győzött, vagy, hogy esetleg nem mindent csináltunk a legjobban, vagy, hogy elpártolt mellőlünk a
szerencse. Nem, vannak akik szerint kivételes nép vagyunk, és ha vesz-tettünk, akkor csakis árulás
történhetett. Ez az alapja annak, hogy egyesek Görgeyt árulónak tekintették és tekintik, annak
ellenére, hogy a világosi fegyverletételig ő volt talán a legtehet-ségesebb tábornoka a
szabadságharcnak. A felvidéki hadjárat és a tavaszi hadjárat sikere jó-részt az ő érdeme. Világosnál
nem volt más hátra, csak a fegyverletétel. Ettől kezdve minden perc értelmetlen vérontás lett volna.
De hát ekkor már Kossuth és a kormány és az országgyűlés tagjainak a többsége is elmenekült az
országból. Görgey azonban ott hibázott, hogy feltétel nélkül tette le a fegyvert. Mindenképpen
tárgyalnia kellett volna a fegyverletétel előtt, és ha politikai eredményeket nem is érhetett volna el,
de a forradalomban és szabadságharcban résztvevők számára amnesztiát minden bizonnyal
kiharcolhatott volna. Az ő személyes tragédiája, hogy neki személyesen megkegyelmeztek, és a
főtisztjeinek, tisztjeinek, katonáinak nem, és ő rá-adásul még több. Mint ötven évet élt ezzel a
tudattal királyi kegydíjon.

A nemzet másik nagy traumája volt, hogy legnagyobb költője Petőfi Sándor is a harcmezőn, a
segesvári csatában pusztult el. Nagyon sokan nem is hitték el, a mai napig nem hiszik el, hogy a
lánglelkű költő óriás a harcban esett el, pedig ő maga megénekelte halálát, azonban, mivel a mai
napig nem találták meg a holttestét, így a legenda, hogy Petőfi él, még évtizedekig tartotta magát.

Az új uralkodó már 1849. március 4.-én a számukra győztes kápolnai csata hírére kiadja Ol-mützben
az oktrojált összbirodalmi „alkotmányt”, mely hatályon kívül helyezi az 1848.-évi áprilisi törvényeket,
sőt még az 1847-es állapotokhoz képest is visszatérést jelent Magyaror-szágon alkotmányjogilag.
(Eleve nonszensz egy alkotmányt rendeleti úton bevezetni, és azzal törvényeket hatályon kívül
helyezni.) Az alkotmány leválasztja Magyarország területéről Horvátországot Szlavóniával, a
határőrvidéket, a Bácskából és Temesközből szervezett Szerb Vajdaságot, és Erdélyt a Részekkel. A
megmaradt Magyarországot öt kerületre osztják köz-igazgatásilag. (Kísérteties a hasonlóság a II.
József által bevezetett abszolutista közigazgatás-hoz, amikor szintén a nemzeti ellenállás bástyái, a
megyék jogait igyekeztek csorbítani!) A megmaradt Magyarország és a róla leválasztott tartományok
a többi ausztriai tartománnyal az egy és Oszthatatlan Ausztriai Császárság része. A világosi

219
fegyverletétel után kezdetét veszi a terror. Haynau vérengzése, több száz halálos ítélet, több ezer
súlyos börtönbüntetés, és több tízezer kényszer besorozás az osztrák hadseregbe, bujdosók,
menekültek, emigránsok ezrei, és egy gyászoló, megvert nemzet. Akadtak persze kiszolgálói, akik
hivatalt vállaltak a terror ál-lamgépezetében saját honfitársaik ellen, de ezeket közmegvetés övezte,
és őket „Bach huszá-rok”-nak gúnyolták a belügyminiszter neve után. Pest városa már 1849.
december 31.-én díszpolgárává választotta Haynau táborszernagyot. A nemzet nagyjai, Vörösmarty
és Arany azonban megírják a Bujdosó, a Hol vagy Isten, a Vén cigány és a Letészem a lantot és a Wa-
lesi bárdok című gyönyörű és fájdalmas költeményeket.

Az elnyomatás korszaka viszonylag rövid idő alatt eltelt, hála a külpolitikai eseményeknek. Meg kell
azonban jegyezni, hogy bár a nemzeti függetlenségünket elveszítettük, a polgári ál-lam kiépítése az
elnyomatás korában is tovább folyt. 1851-ben azonban egy császári nyílt pa-rancs még az olmützi
alkotmányt is hatályon kívül helyezi, és meghirdeti a császár egyed-uralmát, tehát a bécsi udvar
nyíltan áttér a korlátlan abszolutizmusra. Az uralkodó természete-sen mellőzi az időközben
feloszlatott országgyűlést, és úgynevezett császári nyílt parancsok útján hozza meg a jogszabályokat.
A letartóztatások és Habsburg ellenes szervezkedések elle-nére az uralkodó már 1852.-ben
körutazást tesz Magyarországon. Az uralkodó 1854.-ben fele-ségül veszi Wittelsbach Erzsébet bajor
hercegnőt, és ez alkalomból részleges amnesztia lép életbe, valamint megszűnik a kivételes állapot az
ország területén. 1854-ben kitör a krími há-ború Oroszország ellen, és a Habsburg uralkodó, ahelyett
hogy most háláját leróná az 1849.-es segítségért, az Angol - Francia – Szárd, Török szövetséges
csapatokat támogatja. Az Osztrák Birodalom már 1859.-ben Magentánál és Solferinónál csatát veszt
az Olasz és Francia se-regekkel szemben, és így kénytelen lemondani Lombardiáról a Szárd királyság
javára. Még ebben az évben Széchenyi megírja Ein Blick auf den anonymen Rückblick című munkáját,
melynek következtében zaklatások élik, és 1860-ban öngyilkosságot követ el a döblingi sza-
natóriumban. 1860. október 20.-án az uralkodó kibocsátja az úgynevezett Októberi Diplomát, mely
újraszabályozza a birodalom közjogi viszonyait. Elrendeli az országgyűlés helyreállítását
Magyarországon, és a törvényhozás visszaállítását. Elrendeli a magyar és Erdélyi Kancellária valamint
a magyar Helytartótanács visszaállítását. Decemberben az uralkodó elrendeli a Szerb Vajdaság
visszacsatolását Magyarországhoz. 1861. február 26.-án az uralkodó kiadja a februári pátenst. Ezzel
létrehozza a 343 képviselőből álló birodalmi tanácsot (országgyűlést) melybe Magyarország és
kapcsolt részei 120 képviselőt delegálhatnak. Az uralkodó korlátlan joga marad a hadügy és külügy
irányítása. Uralkodó rendelkezés az országgyűlési képviselő-választást az 1791. évi törvény alapján
rendeli el, annak lényegbevágó módosításával. Április 6.-án Budán megnyílik a magyar országgyűlés.
Párhuzamosan megnyílnak az Osztrák biro-dalmi, a horvát, és az erdélyi országgyűlések. Az
országgyűlés uralkodói feliratában lényegé-ben az 1848.-as törvényekhez ragaszkodik. Az uralkodó
augusztus 22.-én feloszlatja az or-szággyűlést. Az uralkodó november 5.-i leiratában bevezeti a
„Provizóriumot.” Ezzel felfüg-geszti a Helytartótanács hatáskörét, feloszlatja a törvényhatóságokat,
és katonai bíráskodást léptet életbe. Tehát az átmeneti enyhülés után ismét szigorítások lépnek
életbe, mivel az ural-kodó korlátozott enyhítési kísérlete nem talált visszhangra. 1865.-ben ismét
összehívja az uralkodó a magyar országgyűlést. 1866. június 14.-én kitör az osztrák – porosz háború, ,
és jú-lius 4.-én az osztrákok döntő vereséget szenvednek Königgrätz-nél a Poroszoktól. A Nikolsburgi
előzetes béke értelmében Ausztria kiválik a Német Szövetségből. Október 3.-án az olasz - osztrák
béke értelmében Ausztria lemond Velencéről Olaszország javára. Ausztria tehát lényegében
elvesztette korábbi nagyhatalmi státusát. Október 30.-án az uralkodó ismét egybehívja a magyar
országgyűlést. 1867. február 17.-én az uralkodó kinevezi gr. Andrássy Gyulát magyar miniszterelnöké,

220
és február 20.-án kinevezi a kormány tagjait. Június 8.-án I. Ferenc Józsefet magyar királlyá és
feleségét Erzsébetet királynévé koronázzák Budán a Nagy-boldogasszony (Mátyás) templomban.
Július 28.-án a király szentesíti az 1867. évi XII. tör-vénycikket, a kiegyezés 69 §-ból álló törvényét. Ez
lényegében az új magyar alkotmánynak tekinthető, és alapvetően az 1848.-as törvényekhez tér
vissza, azzal a különbséggel, hogy a Pragmatica Sanctió alapján áll, és közös birodalmi ügynek
nyilvánítja a külügyeket és a had-ügyeket, valamint az ezek fedezetét jelentő pénzügyeket. A közös
miniszterek az osztrák és a magyar parlament tagjaiból választott delegációknak felelősek.

A kiegyezéssel Magyarországon egy újabb prosperáló időszak következett. Visszalépés volt a

kiegyezés 48-hoz képest, de mégis elfogadható kompromisszum volt, és ami még lényegesebb, nem
kellett fegyverrel megvédeni, mert az uralkodó és a Habsburg ház, és Ausztria is elfogadta, és békés
körülmények között, tárgyalásos úton jött létre. A magyar társadalmat ugyan megosztotta, mert a 48-
asok és a kiegyezés pártiak folytonos vitáival telt el a dualizmus korszaka, de elhárult a békés fejlődés
útjából minden lényeges akadály. A kiegyezés legna-gyobbrészt Deák érdeme volt, de ő, a „haza
bölcse” nem vett részt a kiegyezés után az aktív politikai életben. A kiegyezés azonban Ausztriához, és
ezen keresztül Németországhoz kötötte hazánk sorsát, és így magában rejtette az I. Világháború,
Trianon, a revízió, és a II. világ-háború, valamint a Párizsi békeszerződés bekövetkeztét.

Lehet, hogy erőltetett ez a gondolat menet, és tudjuk, hogy a történelem tudományban nem lehet
fölvetni a „mi lett volna, ha…” kérdését, de mégis… Ha Magyarország Ausztria meghó-dított, és
alávetett tartományaként vesz részt az első világháborúban, akkor talán a béke tár-gyalásokon a
másik oldalon ül…

Az kétségtelen tény, hogy a kiegyezés nem oldotta meg a nemzetiségi problémát. Az ország felét
kitevő nemzetiségek közül egyedül a horvátokkal kötöttünk kiegyezést, de a horvátok korántsem
voltak ezzel teljes mértékben megelégedve. Elfogadtunk ugyan egy nemzetiségi törvényt, ami
papíron a kor szelleméhez viszonyítva liberálisnak volt tekinthető, a valóságban azonban erőszakos
magyarosítás folyt. Le kell persze azt is szögezni, hogy ez az erőszakos magyarosítás sokkal enyhébb
volt, mint később az utódállamokban az erőszakos szlovákosítás, románosítás és még ki tudja
hányféle erőszakos asszimilációs törekvés.

De közben kiépült az ország út és vasúthálózata, felépültek a gyárak, a nagyvárosok eklektikus

palotái, a közintézmények: Országház, Kúria, bíróságok, városházák, a modern polgári jogrendszer, az
oktatás, a kultúra, az egészségügy intézményei, a közigazgatás, a rendőrség, az igazságügy, és
minden, ami egy modern polgári állam kellékeihez hozzá tartozik. Budapest egyesülésével milliós
világváros lett az ország fővárosa. Írónk, festőink, szobrászaink, zene-szerzőink, tudósaink nevét
megismerte a nagyvilág. Megtörtént az állam és egyház szétválasz-tása, a teljes vallási egyenjogúság,
a zsidóság emancipációja.

Sajnos azonban mindez csak 47 évig tartott. 1914.-ben kitört az I. világháború. És ezzel véget ért
Magyarország utolsó, ha nem is idilli, de legalábbis kiegyensúlyozott állapota, ahogy ké-sőbb hívták: a
boldog békeidők. Magyarország 1896-ban az ezredévi kiállításon meg mutatta meg utoljára a
világnak, hogy milyen értékekkel rendelkezik. Természetesen a millenium csil-logása nem
feledtethette a nagy társadalmi különbségeket, a hatalmas méretet öltő szegénysé-get, a kor
pestisének a tbc-nek a borzalmas pusztítását, és a szegénység elől Amerikába történő kivándorlás
iszonyú méreteit.

221
Hozzá kell tenni, mindezekkel a problémákkal abban a korban nem Magyarországnak kellett egyedül
szembenéznie. Nagy adóssága a kornak a földreform elmaradása, mint ahogy az azonban a későbbi
rezsimek idején is elmaradt, illetve csak átmenetileg valósult meg.

A világháború kitörésekor általában optimista volt a hangulat, senki sem sejtette előre, hogy négy
évig tartó világégés, gazdasági összeomlás, éhezés, forradalmak, és az ország területi szétdarabolása
lesz a vége. Pedig ha ránézünk a térképre, és megnézzük a „központi hatalmak” (Németország,
osztrák Magyar Monarchia, Bulgária és Törökország) területét, és össze-hasonlítjuk az „Antant
hatalmak” területével (Nagy Britannia, Franciaország, Orosz Biroda-lom, Olaszország, Románia,
Görögország) területével, és ez utóbbiakhoz hozzászámítjuk gyarmataikat szerte a világon, akkor
kódolni lehetett volna a vereségünket. Igaz, hogy a hábo-rú elején Olaszország és Románia még nem
lépett be az Antant oldalán, és az is igaz, hogy az USA csak a háború végén lépett be ellenünk, és bár
az Orosz birodalom a forradalmak hatásá-ra kiesett a hadviselő felek közül, de sem nyersanyaggal
sem emberi erővel nem, bírtuk, nem bírhattuk a versenyt. Több tíz millió halott lett egy értelmetlen
világháború egyetlen „eredménye” Mert egy négy évig tartó és ilyen súlyos következményekkel járó
háború eredményének nem tekinthetjük annak a néhány német gyarmatnak az elvesztését,
Németország területének a csökkentését, és az osztrák-magyar monarchia, valamint a török
birodalom feldarabolását.

A háború legsúlyosabb következménye az volt, hogy a vesztesekre olyan megalázó békefeltételeket

kényszeríttettek, melyek magukban hordták a következő világháború csíráját.

Nem minden állam fogadta el a rákényszerített, megalázó békefeltételeket. Törökországnak volt egy
Kemál Atatürkje, aki felrázta Törökországot, és fegyveres harccal állt ellen a békepa-rancsnak, és így
jóval kedvezőbb feltételeket ért el. (Zárójelben azonban meg kell emlékez-nünk a törökök által ekkor
elkövetett örmény népirtásról, ami az emberiség történetének leg-sötétebb lapjai közé tartozik)

Magyarországon azonban Károlyi Mihály és defetista kormánya volt hatalmon az őszirózsás polgári
forradalom következtében, és a hadügyminiszterünk olyan kijelentést tett, hogy nem akar több
katonát látni. Azt kell mondani, hogy a Kun Béla vezette tanácsköztársaság még ha-zafiasabb
felfogást vallott és hazafiasabb fellépést gyakorolt e téren, mint a Károlyi kormány. A
tanácsköztársaság meg próbálta katonailag megállítani a román áradatot, és megpróbálta
visszafoglalni a csehszlovák légióktól a Felvidéket. Az már más lapra tartozik, hogy interna-cionalista
szólamokkal, államosításokkal, és vörös terrorral, a parasztság földéhségének mel-lőzésével nem
tudták a nemzetet eggyé kovácsolni a haza megtartása ügyében, és végül is a vörös katonák
augusztusban le kellett tegyék a fegyvert, nem kis részben az Antant félreveze-tő, hamis ígéretei
miatt is.

Az őszirózsás forradalom egy felemás helyzetet teremtett. Egyrészt létrejött a most már telje-sen
független Magyarország, másrészt azonban egy háborúban vesztes, gazdaságilag tönkre-tett, és
katonailag félig megszállt ország nyerte el a függetlenséget. A forradalom nem volt igazi népfelkelés,
a Monarchia egy szélfuvallattól, szinte magától is szétesett, nem kellett ah-hoz forradalom, A csehek,
a horvátok, a szerbek, a lengyelek a románok az olaszok a szlová-kok mind – mind kezükbe vették a
sorsuk irányítását a francia megszálló csapatok segítségé-vel. IV. Károly az utolsó magyar király, akit I.
Ferenc József halála után, 1916. decemberében koronáztak meg a budavári Mátyás templomban,
magától mondott le a trónról, látva a helyze-tet, nem kellett erőszakkal eltávolítani.

222
A Károlyi kormány tehetetlensége, és a felelősség nem vállalása vezetett oda, hogy átadták a
hatalmat a szociáldemokratáknak, akiknek első dolga volt a kommunisták kihozatala a gyűjtő-
fogházból, és ezzel 1919. március 21.-én létrejött a tanácsköztársaság, egy abszurd állam, amely a
háború utószele és a fojtogató ellenséges környezet szorítása alatt akarta megvalósítani Marx és
Engels utópisztikus államát néhány hónap alatt. Gyakorlatilag nem volt olyan társadalmi réteg, mely
elégedett lett volna ezzel a rendszerrel. A birtokos nemességtől elvették a földet, a gyáriparosoktól a
gyárakat, még a kisüzemeket és házakat is államosították, azonban sem a munkásságnak sem a
parasztságnak nem lett jobb a sorsa. A gyárakat komisz-szárok irányították, és a munkáság továbbra
is éhbérért dolgozott, a parasztság meg nem kapta meg a nagybirtokosoktól elvett földet. Az ország
gazdasági csődjét nem, hogy nem tudták megoldani, hanem ezekkel az intézkedésekkel még tovább
növelték. A papíron hozott látszat szociális intézkedések végrehajtására pedig nem volt meg a kellő
gazdasági háttér. És mindezt tetőzte, hogy az egész világ ellenünk fordult, most már nem csak azért,
mert a németek szö-vetségesei voltunk, és nem csak a nemzetiségeink, és nem csak az Antant
hatalmak, hanem mindenki, mert féltek a „vörös veszélytől”. Trianonban emiatt is büntettek minket,
pedig csak egy maroknyi ember kiáltotta ki a Tanácsköztársaságot egy nemzet akarata ellenére.
Ráadásul vörös terrort alkalmaztak, és emberek ezreit végezték ki, akik szót mertek emelni ellenük.

És, mint a történelemben annyiszor, most is terrorra terror volt a válasz. A különböző Bécsben és
Szegeden szervezkedő ellenforradalmár csoportok közül Horthy Miklós „fővezér” és fegy-veres ereje
bizonyult a legerősebbnek, és Szegedről Siófokra, majd onnan a románok kivonu-lása után 1919
novemberében Budapestre, a „bűnös városba” vonulva, 1920. március 1.-re ő lett a hatalom
letéteményese.

Az ország gazdasági csődben, több százezer halott, több tízezer hadifogoly, a Csehszlovákok egész
Miskolc vonaláig megszállták az országot, a románok Győrig, Budapesten is gyakorlati-lag ők az urak,
a Szerbek Pécsig nyomultak előre, és az országot gyakorlatilag az Antant ka-tonai missziója irányítja.
Egyedül a dél Dunántúl egy szelete nincs idegen megszállás alatt. Horthy különítményesei (Prónay,
Ostenburg, Héjjas) vonulásuk során mérhetetlen gaztetteket követtek el, és törvénytelenül,
önhatalmúlag fehérterrort vezettek be, ami semmivel sem volt jobb a vörös terrornál. Bírósági
tárgyalások és ítéletek nélkül gyilkoltak, elég volt, ha valakire a haragosa ráfogta, hogy a vörösökkel
tartott. Közben Budapesten egymást váltották a gyen-gébbnél gyengébb, önjelölt kormányok, melyek
egyikét sem ismerte el az Antant. Horthy egyetlen érdeme ebben a korai időszakban, hogy rendet
teremtett a káoszban, is viszonylag rövid idő alatt alkotmányjogilag is elfogadtatott egy rendszert. A
rendszer felemás volt, egy király nélküli királyság, de az adott időpontban ennél jobb megoldást nem
lehetett kitalálni. Az Antant nem engedte, hogy Habsburg uralkodója legyen Magyarországnak, a
szabad ki-rályválasztás ebben a kaotikus helyzetben csak újabb széthúzást eredményezett volna,
hiszen nem tudtak volna a király személyében megállapodni. Tulajdonképpen történelmi hagyomá-
nyai voltak a kormányzó választásnak király nem lévén (lásd Hunyadi János és Kossuth Lajos) Horthy,
pedig azért volt elfogadható a különböző politikai pártok részére, mert mindannyian azt gondolták,
hogy ez a „semmiből” jött „kálvinista dzsentri” nem lesz számottevő hatalmi tényező. Nem így
történt. Horthy ugyan nem volt lángész, de voltak vezetési tapasztalatai, egyrészt, mint Ferenc József
szárnysegédje, másrészt, mint a Monarchia tengernagya. Sze-rencsés választás volt részéről gróf
Bethlen Miklós, mint második miniszterelnöke, akinek se-gítségével viszonylag rövid idő alatt végre
tudta hajtani a „bethleni” konszolidációt.

223
Először is egy fájdalmas lépéssel kezdődött a Horthy korszak, alá kellett írni a trianoni béke-
diktátumot. Elvesztettük az ország háromnegyed részét, és a magyar ajkú lakosság egyharma-da
idegen impérium alá került. Magyarország egy pillanat alatt közép hatalomból kicsike, csonka
országgá vált. Az egységes Kárpát medence egy egységes gazdasági terület is volt, ahol a különböző
területek kiegészítették egymást: nyersanyag lelőhelyek, erdők, szántók, hegyvidékek, alföld. Most
maradt egy aránytalanul nagy fővárossal és parlamenttel rendelke-ző, nyersanyagban és
energiahordozókban szegény ország, szétszabdalt vasút és közút háló-zattal, szétszabdalt, korábban
gazdaságilag egymásra utalt területekkel. Súlyos háborús kár-pótlást írtak elő számunkra a győztesek,
és lényegében nem engedték ütőképes hadsereg fenn-tartását. A szomszéd államok megalakították
ellenünk irányuló éllel a „kisantantot” lényegé-ben nem volt egyetlen szövetségesünk sem. Az
utódállamok területéről özönlöttek a menekül-tek a csonka országba. Lassan indultak haza a
hadifogoly szállítmányok is. Rengeteg éhes ember, csődbe ment gazdaság és gyorsan inflálódó pénz.
Ráadásul még volt szövetségesünk-kel, Ausztriával is „összeveszített” az antant, hiszen az ország
nyugati sávját, a mai Burgen-landot Ausztriának ítélték. Kétszeresen volt ez a döntés képmutató és
csalárd, egyrészt mert a történelem folyamán még sohasem fordult elő, hogy a győztesek az egyik
vesztes országot te-rülete egy részének átadására kötelezték volna a vele szövetséges másik vesztes
ország részére, másrészt pedig, ha valóban a nemzetiségi elvet alkalmazták volna, és a nyelvhatáron
húzták volna meg az új határokat, akkor minket illetett volna Csallóköz, a felvidék és Kárpátalja déli
sávja, a Partium nyugati sávja, Kalotaszeg, Székelyföld, a Bácska északi sávja, dél Baranya, a muraköz,
az őrség, De itt nem a nemzetiségi szempont volt a döntő, hanem hogy az utódállamok kapják meg a
Pozsony, nagyszombat, Érsekújvár, Párkány, Losonc, Rimaszom-bat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár,
Munkács, Nagyszöllős, Máramaros, Szatmárnémeti, Nagyká-roly, nagyvárad, Arad, Temesvár,
Szabadka „körvasutat”, hogy egy esetleges újabb háború esetén legyen megfelelő utánpótlási,
felvonulási vonaluk, hiszen ezek szinte kivétel nélkül vagy színmagyar, vagy magyar többségű városok
voltak, az egy Pozsony kivételével, de ott a németek voltak többségben és nem a szlovákok. Emellett
kellett a csallóközi és bácskai búza, a kalotaszegi és székelyföldi fa, a bányavárosok kincse, és
egyáltalán minden, hiszen a fő kér-déssé megint az nőtte ki magát, hogy ki volt itt előbb: Szvatopluk
morva birodalma, és a dá-korománok, vagy az „ázsiai barbár” magyarok. A csehszlovák és Jugoszláv
állam még Bur-genlandot is megszerette volna szerezni, mint egy korridort, ami elválaszt minket
Ausztriától, nehogy életre keljen a Monarchia. Trianonban már minden előre el volt döntve, hiába
mondta el Gróf Apponyi Albert híres beszédét három nyelven, a franciák jobban hittek olyan hazug-
ságoknak, hogy pld. az Ipoly hajózható folyó, stb. Az egyetlen kitörési pont az volt, amikor elértük,
hogy Sopron környékén legyen népszavazás a területi hovatartozásról, és a derék sop-roni
többségükben német származású és nyelvű polgárok Magyarországot választották. Ma is büszkén
viselik a „Leghűségesebb Magyar Város” kitüntető címet. (Más kérdés, hogy utódaik az ötvenes
években esetleg bánták apáik döntését.) Képzeljük el, ha minden vitatott területen népszavazást
tartottak volna! Ahol színmagyar lakosság élt. Sajnos nem valósult meg a Wilson amerikai elnök által
meghirdetett önrendelkezési elv a béke tárgyalásokon, mert az amerikaiak és a britek elegánsan távol
tartották magukat a tárgyalásoktól, és a franciák akarata döntött, bennük pedig alapvetően a német
ellenesség volt a fő motiváció, és ezért nemcsak Néme-tországot akarták tönkretenni és megalázni az
1870-es vereségért és Elzász -Lotaringia elvesz-téséért, hanem a németek szövetségeseit is, így
Magyarországot, amiről egyébként nagyon hi-ányos ismereteik voltak. Így aztán egy soknemzetiségű
országból kreáltak három soknemzeti-ségű országot: Csehszlovákiát, Nagy Romániát, és és a Szerb –
Horvát – Szlovén Királyságot. Azóta a történelem ítéletet is mondott „alkotásuk fölött: Csehszlovákia
három részre hullott, Jugoszlávia pedig 6 részre, és most fog kiválni a hetedik rész: Koszovó. Egyedül

224
Románia maradt nagyjából érintetlen, „csak” Moldáviát vesztette el. Az utódállamok közül kettőben,
Csehszlovákiában és Jugoszláviában kisebbségben volt az államalkotó nemzet: a cseh és a szerb. És az
odakerült szlovákok, és horvátok hamar rá kellett jöjjenek, hogy cseberből veder-be estek. A horvát
usztasák már a húszas években szervezkedtek az elnyomó szerb hatalom ellen, és Marseille-ben
megölték Sándor Jugoszláv királyt, Tiso Szlovákiája, pedig örömmel ugrott ki a csehszlovák
kényszerházasságból 1938-ban.

Bethlen a konszolidációt nagyon ügyesen azzal kezdte, hogy megegyezett a szociáldemokrata

vezetéssel („Bethlen –Peyer paktum”) Ezzel legalább a belpolitikában nyugalmi helyzetet te-remtett.
A fehérterror szerencsére még 1919 elején véget ért, és helyreállt a törvényes rend. A külpolitikában
még borzolta a kedélyeket a szerencsétlen magyar frankhamísítási botrány, melyben a kormány is
jócskán benne volt, de néhány év múlva sikerült a teljes elszigeteltség-ből kitörnünk. Nos hát nem a
legszalonképesebb rendszer barátságát, hanem, Mussolini Olaszországát sikerült megnyernünk. Az
olaszok, bár győztesek voltak, de kevesellték Dél Ti-rolt, Isztriát, és Dalmáciát, mint háborús
nyereséget, pedig hát ők eredetileg a „hármas szövet-séghez” tartoztak, és csak akkor léptek be a
világháborúba – az ellenkező oldalon – amikor már úgy látták, hogy az Antant az esélyesebb a
győzelemre. Mindegy – nekünk fontos volt a kitörés az elszigeteltségből. Aztán Nagy Britanniában
akadt egy befolyásos barátunk, Lord Lothermere, aki minden eszközt megragadott a magyar ügy
propagálásának. („Igazságot Ma-gyarországnak!”) Majd a Dolfuss kormányozta Ausztriával
rendeződött a viszonyunk. (A Burgenlandért Prónay és különítményesei által kirobbantott magyar
harci cselekmények („Lajta Bánság”) árnyékolták be egy ideig kapcsolatainkat) Az egész országot
Trianon érte a legnagyobb traumaként, minden iskolában naponta legalább egyszer elszavaltatták a
tanulók-kal: Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek Magyarország feltámadásában! Csonka
Magyarország nem ország, Nagy Magyarország mennyország! Sajnos a hivatalos propaganda
borgőzös álmokat szőtt arról, hogy az egykori történelmi Magyarország teljes területét vissza fogjuk
szerezni, és nem vett arról tudomást, hogy a horvátok, szlovákok, ruszinok, románok és szerbek az
általuk lakott területen maguk is a saját hazájukban szeretnének élni, csakúgy, mint mi. A fő cél volt
Magyarország területi épségének a helyreállítása, és ezért az ördöggel is szövetkeztünk volna. És
szövetkeztünk is: aki nem tudná, úgy hívták Adolf Hitler. Németor-szágot ugyanúgy megalázták,
Németország is revánsot akart, ezért juthatott Hitler uralomra, és nekünk kellett Németország, mint
Európa „erős embere” a revizionista politikánk végrehaj-tásához.

Visszatérve még a fehérterrorra és a konszolidációra, beszélnünk kell a zsidó kérdésről. Ma-

gyarországon 1919 előtt nem beszélhettünk politikai „csak” vallási antiszemitizmusról, de hát ebben
nem különböztünk a többi európai keresztény államtól. A magyar zsidóság azonban sajnálatos
módon meghatározó részt vállalt a Károlyi kormányban is de főleg a Tanácsköztár-saságban.
Ugyanakkor igen sok zsidó származású nagytőkés üldözöttje volt a tanácsköztársa-ságnak. A
közvélemény azonban inkább a tanácsköztársaságban vállalt vezető szerepüket kárhoztatta, és ezért
1919 után kialakult a magyar társadalom egy részében egy fajta politikai antiszemitizmus. Ez még a
törvényhozásban is megnyilvánult, amikor például az egyetemi felvételiknél bevezették a numerus
clausust. Ez látszólag nem a zsidók ellen irányult, hiszen azt mondta ki, hogy minden felekezetből a
számarányának megfelelő hallgatót lehet csak fel-venni. Valójában azonban a zsidó származású
fiatalok jelentkeztek számarányuknál jóval ma-gasabb mértékben az egyetemekre.

A konszolidáció végül is kezdett komoly eredményeket elérni, már maga az a tény komoly eredmény
volt, hogy a csonka ország ebben az ellenséges környezetben talpra tudott állni, és működött.

225
Közben persze még volt egy - két intermezzo, mint a két királypuccs, de Horthy mind a két-szer a
helyzet ura maradt, és IV. Károly nem tudott visszatérni. A problémát az Antant hatal-mak oldották
meg végleg, akik IV: Károlyt száműzték Madeira szigetére, és ott néhány év múlva meghalt az utolsó
magyar király.

A tanácsköztársaság bukása, és a Forradalmi Kormányzótanács 1919. augusztus 1.-i lemondá-sa után

a szociáldemokraták alkotnak kormányt Peidl Gyula vezetésével. Államformaként visszaállítják a
Károlyi kormány idején kikiáltott népköztársaságot. Augusztus 7.-én Habsburg József főherceg
bejelenti, hogy kormányzóként átveszi az államfői hatalmat, és Friedrich István vezetésével ideiglenes
kormányt nevez ki. Augusztus 15.-én Horthy Miklós „fővezér” hivatali esküt tesz József főherceg,
kormányzó kezébe. Augusztus 23.-án Habsburg József fő-herceg lemond kormányzói tisztségéről.
November 14.-én a román katonai csapatok kivonul-nak Budapestről és a Duna Tisza közéről.
November 16.-án Horthy hadserege bevonul Buda-pestre. November 17.-én közzéteszik a kormány
rendeletét a választójogról. (általános, egyenlő és titkos választójog) Minden 24. életévét betöltött és
legalább fél éve lakással rendelkező magyar állampolgárnak megadja a választójogot, a nőknél azzal a
megszorítással, ha tudnak írni, olvasni. 1920. január 25– 26–án tartják a nemzetgyűlési választásokat,
melyen a Kisgazda Párt győz77 mandátummal, második a Keresztény nemzeti Egyesülés Pártja 76
mandátummal, ezen kívül, kisebb pártok 10 mandátumot szereznek. Február 16.-án összeül az első
nemzetgyűlés. Február 24.-én a románok megkezdik a Tiszántúl kiürítését, és március 30.-ra be is
fejezik. Iszonyú pusztítást, és rablásokat valamint kivégzéseket végeztek az országban, a Nemzeti
Múzeumból Bandholtz amerikai tábornok, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság tagja korbáccsal kergette
ki a műkincseket elrabolni szándékozó román alakulatot.

Február 27.-én a nemzetgyűlés megszavazza az 1920. évi I. törvénycikket, mely Magyarország új

alaptörvénye. Ennek értelmében Magyarország államformája királyság, az államfői hatalom végleges
rendezéséig a nemzetgyűlés titkos szavazással kormányzót választ. A kormányzó személye
sérthetetlen, és ugyanolyan büntetőjogi védelemben részesül, mint a király. A törvényhozó hatalmat
a nemzetgyűlés gyakorolja, a törvények szentesítés alá nem esnek, a végrehajtó hatalmat a
kormányzó a nemzetgyűlésnek felelős minisztériumon keresztül gyako-rolja. Március 10-én a Huszár
kormány lemond, és március 15.-án leteszi a hivatali esküt a kormányzó által dezignált Simonyi –
Semadam kormány. Április 1.-én Horthy kormányzó beköltözik a királyi várba. (1541 óta először
tartózkodik állandóan a magyar államfő a budai királyi várban)

Június 4.-én az Antant hatalmak aláírják a békeszerződést a versailles-i Kis Trianon palotában. Az
aláírás percében az országban megkondulnak a harangok, a közlekedés leáll 10 percre, bezárják az
üzleteket, iskolákat, egyetemeket. Augusztus 19.-én az országgyűlés elfogadja az 1920. évi XVII.
törvénycikket, mely jogot ad a kormányzónak az országgyűlés elnapolására, korlátozás nélküli
felosztására, közvetlen veszély esetén a hadseregnek az ország határain kívüli alkalmazásának
elrendelésére, kegyelem adására. Szeptemberben kormányzói döntés létrehozza a vitézi rendet. Erre
azért volt szükség, mert a kormányzónak nem volt nemesség adományozási jogköre, és a vitézi rend
ezt hivatott pótolni. A vitézzé avatások minden év au-gusztus 20.-án történtek Székesfehérváron
ünnepélyes keretek között Horthy által személye-sen a lovaggá ütés szabályai szerint. A vitézi címet
és a hozzátartozó vitézi telket a legidősebb fiú örökölte. Szeptember 26.-án az országgyűlés elfogadja
az 1920. évi XXV. törvényt a nu-merus claususról.

226
November 13.án a nemzetgyűlés törvényt fogad el a földreformról. November 15.-én a nem-
zetgyűlés elfogadja a békeszerződést. (Ünnepélyes tiltakozó nyilatkozat után.) 1921. januárjá-ban
megkezdik a csendőrség szervezését. Március 23.-án IV. Károly király első sikertelen ki-rálypuccsa.
Április 14-én megalakul a Bethlen kormány. Augusztus 20.- 22. között a magyar csapatok bevonulnak
Újszegedre és Pécsre. Augusztus végén Prónay Pál és Héjjas István kü-lönítményei bevonulnak a
békeszerződésben Ausztriának ítélt területekre, és kikiáltják a „Lajta Bánságot”. Október 20-án a
második sikertelen királypuccs. November 6.-án a nemzetgyűlés becikkelyezi a Habsburg ház
trónfosztásáról szóló törvényt.

Itt álljunk meg egy pillanatra. Tulajdonképpen az 1918. október 30-i őszirózsás forradalom kitörése
óta rendezetlen volt az államfő személyének a kérdése Magyarországon. IV. Károly király az
eckartsau-i nyilatkozatban ugyanis nem mondott le, csak az államfői teendők ellátá-sától vonult
vissza, tejhát, ha úgy tetszik, továbbra is ő volt Magyarország törvényesen meg-koronázott királya. Az
október 31.-én József főherceg által kinevezett Károlyi Mihály minisz-terelnök kormánya is a királyra
esküszik fel. (Egyébként ezen a napon ölik meg gróf Tisza Istvánt ismeretlen fegyveres katonák.)
November 1.-én a király felmenti a Károlyi kormányt a neki tett esküje alól, saját kérésükre. Ezután a
Károlyi kormány felesküszik Magyarországra és a magyar népre, a még október 23.-án Károlyi Mihály,
Jászi Oszkár és a szociáldemokraták által megalakított Nemzeti Tanács elnökévé választott Hock János
előtt. Hock János tehát quasi államfőként fogadja az esküt, de ennek alkotmányos alapja nincs.
November 16-án ki-hirdetik a Magyar Nemzeti Tanács néphatározatát: Magyarország független és
önálló népköz-társaság. Az alkotmányozó nemzetgyűlés összehívásáig az állami főhatalmat a Károlyi
Mihály miniszterelnök alatti népkormány gyakorolja a Magyar Nemzeti Tanács intéző bizottságának
támogatásával. Az utolsó választott országgyűlés nem működik, és a kormány úgynevezett
„néptörvényeket” alkot, amik valójában rendeletek, tehát korábbi törvényeket nem mó-
dosíthatnának, és nem helyezhetnének hatályon kívül, és törvényhozáshoz tartozó ügyekben nem
lennének megalkothatók. 1919 január 11-én Károlyi Mihály lemond, mint miniszterelnök, és a
Nemzeti Tanács Károlyi Mihályt köztársasági elnöki minőségben ideiglenes államfői hatáskörrel
ruházza fel. Nem kell hangsúlyozni, hogy ennek a kinevezésnek sem volt semmilyen törvényes alapja.
A Vix jegyzék következtében március 20-án lemond a Berinkey kormány, de Károlyi Mihály
mköztársasági elnök nem mond formálisan le. Március 21-én a gyűjtőfogházból kiszabadult
kommunisták vezetői és szociáldemokrata párt vezetői egyesítik a két pártot. A Budapesti
Munkástanács határozatot hoz a hatalom átvételéről. Kikiáltják a Magyarországi
Tanácsköztársaságot. Megalakul a Forradalmi Kormányzótanács, Garbai Sán-dor elnökletével. Ha úgy
tetszik Garbai egyszerre államfő és kormányfő. Adva van tehát IV. Károly, Károlyi Mihály és Garbai
Sándor (aki a forradalmi kormányzótanáccsal együtt 1919. augusztus 1.-én lemondott). Mindehhez
jön 1920-ban Horthy kormányzóvá választása, teljes tehát az alkotmányjogi káosz, az államfő
kérdésében. Ezt a helyzetet szünteti meg a Habsburg ház trónfosztása, amellyel az utolsó
törvényesen megkoronázott királyt törvényesen, parla-mentáris eszközökkel megfosztották uralkodói
jogkörétől. (Kérdés persze, hogy melyik volt az a hatályos törvény, amelyik a parlamentet
feljogosította a trónfosztásra ?)

Novemberben az osztrák csapatok bevonulnak Burgenlandba. December 14. – 16.-án népsza-vazás

Sopronban, a lakosság meggyőző többséggel Magyarország mellett dönt. December 22–én létrejön a
megállapodás s kormány és a Szociáldemokrata Párt között („Bethlen – Peyer paktum) December 23.
– 24.: Kormányrendelet a közkegyelemről, és a gyorsított bűnvádi eljárások megszüntetéséről. 1922.
február 16-án a kormányzó berekeszti a nemzetgyűlést, és május 28-ra kiírja a választásokat. Február

227
22-én létrejön az „Egységes Párt”. Március 2-án közzéteszik a kormányrendeletet a választójog
szabályozásáról. Jelentősen korlátozzák a vá-lasztójogosultságot, és a városok kivételével
visszaállítják a nyílt szavazást. Április elsején meghal IV. Károly, volt magyar király, Madeira szigetén.
Május – június: nemzetgyűlési vá-lasztások. Az egységes párt 45 % -al megnyeri a választásokat.
Augusztus 8-án a kormány bevezeti a kötött devizagazdálkodást. Szeptember 18-án A Népszövetség
egyhangúan felveszi tagjai közé Magyarországot. 1923. március 2-án üzembe helyezik Csepelen az
első rádióadót, és az év folyamán megindul a polgári légi forgalom. 1924 februárjában jelentősen
bővítik a nemzetiségek jogait. Május 24.-én megalakul a Nemzeti Bank. Június 30.-án megszűnik az
élelmiszerjegy rendszer. November 30.-án a belügyminiszter megvonja a Népszava utcai áru-sítási
jogát. (Csak 1928. február 28.-án kapja vissza.) A Nemzetgyűlés december 11.-én beve-zeti a
házszabályok szigorítását. 1925. január elsején életbe lép az új vámtarifa, általában ma-gas, 30%-os
védővámokkal. Május 21.-én fővárosi törvényhatósági választásokat tartanak. A kormánypárt kerül
többségbe. Július 7.-én a nemzetgyűlés elfogadja az 1925. évi XXVI. Tör-vénycikket, az országgyűlési
képviselők választásáról. A választói jogosultság feltételei lé-nyegében azonosak a 2200/1922 számú
kormányrendeletben foglaltakkal. A törvény visszaál-lítja a kétkamarás országgyűlést, képviselőházzal
és felsőházzal. December 1.-én megindul a rendszeres rádióadás. December 19,-én kirobban a
frankhamísítási botrány. November 11.-én a nemzetgyűlés elfogadja az 1926. évi XXVI. törvényt a
felsőházról. (Jogköre azonos a volt főrendiházzal) December 14.- 15.-én országgyűlési
képviselőválasztások, az egységes párt nyeri a mandátumok 60 %át. December 23.-án Budapesten
felállítják az első közlekedési vil-lanylámpát. December 27.-én megjelenik az új pénz, a pengő. 1927.
január 28.-án összeül a képviselőház, és a felsőház. Március 31-én megszűnik a Népszövetség katonai
bizottságának működése Magyarországon. Július 15.-én megindul a magyarországi repülőgépgyártás.
No-vember 25.-én a felsőház törvényt fogad el március 15.-e nemzeti ünneppé nyilvánításáról.
Március 1.-én módosítják a numerus clausus törvényt, eltörlik a népfajok és nemzetiségek szerinti
korlátozást, előírják azonban a különféle foglalkozási ágakhoz tartozók gyermekei megfelelő
arányban jussanak a főiskolákra. Április 29.-én a lakihegyi új nagy rádióadó meg-kezdi működését.
(Felavatásakor Európa legmagasabb építménye) Szeptember 9.-én Buda-pesten levegőbe emelkedik
a világ első helikoptere, Asbóth Oszkár találmánya. Október 25.-én felavatják a Főherceg Sándor
utcában a Magyar Rádió és a Távirati iroda székházát. Októ-berben átadják a forgalomnak a csepeli
nemzetközi szabad kikötőt. December 13.-án a fővá-rosban megkezdik az utcai távbeszélő hálózat
felszerelését. Az év folyamán megalakul a fa-siszta magyar Munkások Pártja, és a szintén
szélsőjobboldali Nemzeti Szocialista Párt. 19929. március 8.-án Berlinben a világon először mozgó
televíziós közvetítést adnak a magyar Mihály Dénes szabadalma alapján.

A különböző, rövid ideig tartó átmeneti kormányok (Peidl, Friedrich, Huszár, Simonyi – Semadam, az
első Teleki kormány) után gróf Bethlen István 1921.-től 1931. –ig állt a kormány élén, úgy, hogy ezt az
időszakot nyugodtan nevezhetjük Bethlen korszaknak, hiszen a politikai életet elsősorban nem
Horthy, hanem Bethlen határozta meg.

Budapest, 2010.

228
 MEZEY LAJOS FESTŐMŰVÉSZ ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA

Mezey Lajos 1820. október 3-án született Nagyváradon. Családja a hagyomány szerint Nógrád
megyéből származik. Ottani két faluról származtatja előnevét: "egyházas bágyoni". A török hódoltság
idején került onnan előbb Szatmár, majd Bihar megyébe.

Édesapja, legidősebb Mezey Mihály, jómódú kálvinista polgár volt. Feltehetőleg Debrecenből került
Váradra. Édesanyja, Török Klára, Poklostelekről származott.

15 testvére közül 11 gyermekkorban meghalt, két nővére közül Mária Csokaji Fényes László
birtokoshoz, Ágnes, pedig Csontvári Kosztka Tivadar rokonához, Kosztka János érmihályfalvi
gyógyszerészhez ment feleségül. Mihály bátyja ügyvéd lett, és városi tűzoltóparancsnok, Károly
öccse, pedig 22 éves korában kereskedő gyakornokként Velencében halt meg, hol jó barátságban volt
Telepy Károly és Szamossy Elek festő¬művészekkel.

Elemi és középiskolai tanulmányait Nagyváradon végezte el, hol ekkoriban Heldwein Károly volt
iskolai rajztanár, kit így első mesterének tekinthetünk. Feltehetőleg igen korán kezdett a festészettel
foglalkozni, mert ismerjük egy 17 éves fejjel elefántcsontra, akvarellel készített női miniatűr portréját,
valamint egy szintén ekörül készült olajfestésű önarcképét.

Ez idő tájt, 1837 körül ismerkedik meg Thuolt Mária Magdolnával, egy előkelő nagyváradi ügyvéd:
Thuolt József leányával. Romantikus szerelem bontakozik ki a 17 éves ifjú és a 14 éves leány között,
mit természetesen titokban kell tartsanak, mert egyrészt túl fiatalok, másrészt Mezey társadalmi
állását és vagyoni helyzetét tekintve nem "parti képes", hiszen jegyesének családja a Pázmány,
Görgey, Színyei Merse, Berzeviczy, Bárczay és más hasonló felvidéki előkelő családokra vezeti vissza
származását, sőt a Draveczky örökség révén hatalmas birtok tulajdonosa Monostorpályiban. Ráadásul
Mezey már ekkor a festő művészi pályát választja hivatásának, ami nem éppen biztos megélhetést,
hanem inkább vándorló életet jelentett.

Így már a gimnáziumi tanulmányok befejeztével 1839-ben útra kel, egyrészt, hogy elsajátítsa
mesterségének alapjait, valamint, hogy a vándorfestés révén némi pénzt is keressen, ugyanis
szüleinek nem tetszik választott pályája, olyannyira, hogy apja ki is tagadja. Ő vállalja a pálya
viszontagságait.

1839. június 28-án Balatonfüredről írja kedvesének. "Mit tűrjük - tagadjuk, az utunkba szekerestül
együtt a vízbe dűltünk, s onnan egy paraszt 12 órára éjjel egy csárdába vezetett lóháton bennünket,
mindenütt a határtalan vizeken keresztül, végre Pestre is megérkeztünk, mindent megvásároltam, s
úgy ide jöttünk, s 26-án estve megérkeztünk. Tegnap, pedig az egész falut bejártam szobáért, végre
kaptam. Kinézéseim igen jók, már dolgaim vagynak."

Szeptember 12-én már ismét Pesten találjuk: "Goldner úrnál lakom, aki Váradra szokott járni
vásárokra. Nejével lefestettem, többeket is, úgyhogy hála istennek nem panaszkodhatok semmire,
csakhogy az eledel igen drága és a kvártély".

A következő évben visszatér Váradra. Ekkor festi le szüleit és testvéreit. 1841.-ben pedig a nagyváradi
Pálos templom részére a Mater Dolorosa c. oltárképet festi. Ugyanebben az évben készül a "Pihenő

229
ló" és a "Bihar megyei főispáni huszár" c. képe, melyek ismeretlen helyen lappanganak. Magán
gyűjteményben található viszont egy párt alkotó tájképe, rommal, és a Magyar Nemzeti Galériában
egy női portré, melyek szintén 1841-re kelteződnek.

1843 koratavaszán megérkezik Nifont de Rarke osztrák panorámafestő Váradra. Mezey, aki érzi, hogy
szüksége van még további tanulmányokra, csatlakozik az idős vándorfestőhöz, és vele járja az
országot.

1843. április 4-én Pestről írja jegyesének: "Egy nagy képet éppen tegnap előtt, azaz szombaton
végeztem, s miután az öreg nagy dicséretekkel, s örömmel helybenhagyta, kértem, hogy
szándékomat egész türelemmel hallgassa meg. Roppant sok beszéd után, íme, ezt határoztuk, s a régi
írást, mert kötelezvénynek nem nevezhetem, megsemmisítve, ily kötelezvény-formát hoztunk létre
egymás közt: Hozzám szabad jönni akárkinek reggel 9 óráig, fél 12 -től 12-ig, s öttől akármeddig, a
többi órákba neki tartozom dolgozni, kivévén az ünnep s vasárnapokat, s ha egy napot elmulasztok,
tartozom utána pótolni. Kinyílott a mutatvány, minden ember bámulja a műcsarnokot, s halld, mi az
ítélet róla, míg személyesen olvashatnád a Honderű utolsó, vagy előtte való számjába. Íme röviden
tudósítom veled, a foglalatja ez: "Alig lehet a természetet hívebben utánozni, mint a csarnokba van, s
mindenek koronájául szolgál az 1813-ban Kulm -nál elhullott vitézek emléke, holdfénynél." Helyes a
bírálat; mondhatom, mert a természetnek hűbb párja festve nem lehet, mint ez. Valóban, ha betekint
az ember az üvegen, éjjel holdvilágnál találja magát.

E bírálat kijővén, olvastam, a lelkem jobban reszketett, mint a kezem, egy akaratlan lopódzott öröm
könnycsepp remegett szempilláimon, és ez az öntudaton épült öröm könnye volt, de a dicsőség nem
egészen lepte el keblemet, maradt még egy hátra, a nép nem tudja, ki nyerte el a díj-koszorút, mert
nevem nem volt kitéve a Honderűbe. Semmi! Segítettem a dolgon. Medve Imre bemutatott egy pár
újságíróknak, kik igen bő együtt szeszelgetés után, nem képzelhetvén bennem ifjú létemre a talált
művészetet, nyilvánították, miszerint különösen örvendenek, velem tett ösmeretségükön, s
biztosítának adott szavakkal, hogy a jövő kiállításra hozott bírálatukra palétámat égbe emelik."

Június 15-én Székesfehérváron vannak, itt tévesztik össze először Mezei Józseffel, a későbbi festővel,
aki ekkor még Petőfivel együtt vándor színészkedik. Legényünk az inggel együtt még azon üzenetet is
hozta, hogy már egy hete, hogy megérkezett, de itt a színháznál s alant a kávéházba‘ azt mondták,
hogy Mezey Pozsonyba ment. Tudnod kell, ez abból eredt, 3 vagy 4 nappal, mielőtt mi megérkeztünk,
utaztak Posonyba a színészek.˝ - Írta Thuolt Máriának Váradra. (Ezt a felcserélést a későbbiekben, a
két művész halálát követően még számtalan összetévesztés követi, tekintve, hogy mindketten egy
időben és egymáshoz közel /Nagyvárad, illetve Kolozsvár/ működő festő- és fotóművészek voltak.)

Augusztus 2-án visszautaznak Pestre, s a Váci utcában az úgynevezett Vastuskó mellett, a Jüttner féle
házban szállnak meg. Innen írja augusztus 17-én Váradra: Én Rarke úrnál semmire sem vagyok
lekötelezve, nála maradhatok, tőle válhatok, mikor kedvem van. Ő van lekötve, mint tudod, nekem
külön szobát, kosztot, s minden képért négy aranyat, azaz 45 váltó forintokat adni. Míg vászon
használható akadt, más munkát vállaltam, s munkát pedig tanulnom kellett, evvel nem csak az időt
vesztettem, de még erszényem is ürült,.. mivel a képek csak egy rőfnyiek voltak, négyet csináltam, de
hányat rontottam? Nem is csuda, én ez ágát a művészetnek nem láttam soha, s négyet... Így két
holnapig készítettem. Én a négy képre négy aranyat kaptam, s rájok pedig egy pengő forint híját, 5
aranyat költöttem csupán festékre. Ez nem a legkellemesebb volt nekem, s mégis, minden szó nélkül
tűrtem, megelégedtem az öntudattal, hogy legalább oly ágát ösmerem a művészetnek, mit bármely

230
világrészben, s bármily jeles művészek bámulni fognak. Majd meglássuk! Vasárnap, augusztus 20-án
akarja kinyitni a műkiállítást, itt neve Panoráma... Sokat szenved az ember, hogy csak egy kis jót is
élvezhessen, én is, amint mostani levelemből magad is látod, nem pénzvágytól, csupán tanulás miatt
szenvedek, s ha hír, név, s becsület szerzését nem tűztem volna ki magamnak, mit gondolsz, úrból
lettem volna e rab?

20-án megnyílik a kiállítás, melyről a "Világ" szeptember 6-i száma így számol be: "A napokban
megtekintők Nifont de Rarke panorámáit, melyek a Váczi utcában, az un. Vastuskó melletti ház
emeletén állítvák fel. Az ablakok egyikéből esténként átvilágló nagy labda hirdeti a panorámai
látványokat. Az első kiállítás 12 darabja közt mind kidolgozásra, mind hatásra nézve három, úgymint
Culmi emlék, a Themze tunnel, s Napóleon temetése, melyeket fiatal hazánkfia, Mezey festett, ki
Nifont de Rarke úrral Nagyváradról ide utazott, hogy művészi ecsetét tökéletesítse." A kiállítás
szeptember 17-ig volt nyitva, akkor új darabokból álló sorozatot nyitottak meg.

Október 5-én még mindig Pestről írja "Mantzijának": "Az arckép eránt légy még egy kevés
türelemmel. A gyorskocsin meg fog érkezni egy kis láda, benne lesz két kis rajzkönyv, melyekből
kérlek, szorgalmasan rajzolgass, mert nem tudod, mikor leplek meg, és pedig tudod, arra kértelek, az
általuk nagy részét fogod előttem szerelmednek bizonyítani. Most két hét olta ismét másba
működtem, transparenset tanultam festeni, s bizony hidd el kedves, egész ma estve tette fel az öreg
mind a három ablakra, az utcza felől, s úgy bámulták, sokan arra határoztak - nevezetesen két üveges
mester - hogy nem homályosra köszörült üveg, hanem az egész ablak gyöngyház. Ekkor már nagyon
nevettem... Senki sem tudja még, hogy van készülve."

A kényszerű távollét az ifjú pár szerelmének igazi próbaköve, de a próbát, mint azt Mezey október 29-
én írt levelében is olvashatjuk, kiállották: "Legyek én bárhány évekig tőled távol, legyek bármely
ország, vagy világ szélén: szerelmem mindég hű, mindég forró, igen, a legforróbb lánggal fog érted
égni, s a halál is csak testemet rabolhatja el tőled, de nem lelkemet, szerelmemet. Én a pénzt soha
nem imádtam, a pénz soha istenem nem vala, én nagyság, s gazdagságra soha se vágytam, és ha
szerelmedet bírom: megelégszem két ép egészséges karjaimmal, ezekkel meg tudom én keresni
halálom órájáig való kenyeremet."

1844 tavaszán megválik az idős mestertől, és visszatér szülővárosába. Bár még komolyabb akadémiai
tanulmányokat nem végzett, munkái alapján mégis hozzáértő szakembernek tekintették Váradon a
fiatal művészt. Így kerülhetett 1844 júniusában sor arra, hogy Bőhm Pál mérnökkel és cégfestővel - a
későbbi híres festő apjával - együtt szakértői feladatot kapott egy perben, melyet a pocsaji görög
katolikus eklézsia indított Kis András oltárképfestő ellen, ki a templom ikonosztázát festette. A
szakértők megállapították, hogy "az aranyozás rossz, de helyrehozható, a festés pereg, az
olajfestmények meglehetősek, de művészet nélküliek."

1845 júniusában még itthon van, ekkor festi le Mezőhegyesen jegyese nagynénjét és nevelőanyját:
Draveczky Erzsébetet. Ez után azonban rövid pesti tartózkodás közbeiktatásával Bécsbe megy, hogy
végre alaposabb stúdiumok alá vesse magát. Sajnos, atyja továbbra sem támogatja elhatározását, így
megfelelő támogatás híján nem tud a festőakadémia rendes hallgatói közé beiratkozni, csak megtűrt
külsősként hallgatja az előadásokat, és jár a Belvedere–be, másolni. Erről szeptember 9-én Thuolt
Máriának így számol be:

231
"Pesten már sokszor voltam, de csak most tudom, hogy soha semmit nem láttam, ott igen sok nézni
való van, s ki csak szobájában ül, s dolgozik, az Pest szépségeiről nem is álmodik, - homály oldalát
nem akarom tudni. Először is az idei műkiállítás minden múltiakat fölülhaladott. Én csak itt harmadfél
napot töltöttem, - a rossz út miatt csak vasárnap 10 órakor érkezhetvén meg, - egész délutánt, hétfőt
és keddet, s mondhatom, mintegy harminc kép egészen elragadott, mindjárt műegyesület tagja
lettem, szabad belépti jeggyel bírtam, és így műlapot kapok, s még azon képekre játszom, melyeket a
műegyesület, mint legjobbakat megvett, s illyek vannak 18-an, s ha az Isten egyet nekem juttatna!
bezzeg! ... Szerdán Szt. István napját ünnepelni jókor reggel Budára mentem, mert ott tartják.
Borzasztó tolongás után éppen oda jutottam, hol Szt. István jobb keze-feje, mint valamely darab
fekete föld egy kis üveg borítékba arannyal felczifrázva egy kis arany párnán nyugszik, s ezen felül
még egy nagyobb borítékba van, s egy mellékoltár előtt félkörívbe 12 gránátos őrzi. A templomba‘
voltak az ország legnagyobb papjai s katonái, nevezetesen a budai várcomissárius, ki is mise után az
egész rendes és polgárőr-katonaságot maga előtt elsétáltatta, pedig a polgárság igen sok, vannak
könnyű lovasok, huszárok, jágerek, gyalogok, mint budai, mint pestiek, s mindegyiknek önmagából
bandája, ezek közt igen kitüntette magát a pesti gyalogságé, magyar nótát húztak a generálisok előtt,
s az egész katonai karnak, bárha többnyire németek voltak, ez mégis tetszett. Így telt el a délelőtt s
délután, a fegyvertárba nem mehettünk, ide ugyan senkinek nem volt szabad, mert különös javítások
miatt zárva tartatott, hanem én mégis addig környeztem a helyet, míg végre egy pattantyús bevitt az
udvarra, s az ágyúkat, golyókat, kovács, lakatos, kerékgyártó-műhelyeket megmutogatta, s ezek után
egy másik kapun kivezetett. Ennyi volt Pesten a mulatság. Miután tehát én a műkiállítástól nagy
nehezen búcsút vevék, a gőzhajón egy és 2/3 rész nap alatt Bécsbe feljutottam, legelőször szobát
kerestem ... Minthogy semmi pártfogóm nem volt, nem eszközölhettem ki az engedelmet - hogy a
Belvedere -be dolgozhassam - igen soká, mikor a Director megunta, hogy annyit jártam hozzá, - ki
nem szidhatott, mert magamviselete által meg nem érdemelhettem -, munkát kívánt látni tőlem, én
tüstént festettem, s tegnap elvégezvén, ma reggel bemutattam. Kérdésre, melyik Akadémiában
tanultam, s a többi, én mindenre nyíltan feleltem, tüstént jött velem a Belvedere -be, s mivel a nagy
mesterek arcképeit lemásolni már csak azért sem engedheti, mivel azok a császári képtárnak mintegy
kincsei, tehát egy híres mester művét adta ide. Oh édes Manczim! Csak így, ha tudja az ember, hogy
egyedül maga tetszésére dolgozik, függetlenül, csak így, s csak ekkor érzi az ember, mi a festészet!
Egy nagy terembe öten dolgoztunk, egyhez sem szólottam, munka közben széjjelnéztem, s
akaratlanul könnyeztem. gondold el, mily boldogító egy festőre nézve, ha oly sok remekművek közt,
gondolja, talán, talán, valaha az ő műve is, nem leend valamely képtárnak gyalázatára!"

1846 tavaszán még Bécsben van. Sokat másol a Belvedere -ben, így többek közt, mivel később mégis
csak kapott rá engedélyt, - Rubens, Rembrandt, az ifjabbik David Teniers, és Moritor István
önarcképeit. Ekkor tájt festi második önarcképét, és egy gouache technikával készült vedutát.

1846 őszén tovább vándorol, eljut Münchenbe, Párizsba, Velencébe és Rómába. Ez évből még a
Tájkép pásztorral című képét ismerjük, mely a Fővárosi Képtárban volt kiállítva az 1930-as, 40-es
években, de a második világháború alatt eltűnt.

Mint azt egy férfiportréján levő szignója is tanúsítja, 1847-ben már végleg visszatért Váradra. Majd 10
évi tanulás áll mögötte; úgy érzi, elsajátította azokat az alapokat, melyeknek birtokában már
hivatásának, s abból élhet. Jegyesével elhatározzák, hogy házasságra lépnek. Ez azonban, mint
várható volt, nehézségekbe ütközik.

232
Thuolt József 1848. január 27-én így ír gyermekének: "Leányom! Meglepetésemre mai leveledben
röviden tudatod vélem, kinek meréd, mint írod, kezedet ígérni, s kivel kévánod az élet rögös útján
napjaidat leélni? ... Tehát választottál magadnak, némely sejdítések következésében, akaratom ellen,
kedvest, -s miután bátran képesnek vallod magad az előtted álló pályára lépni, s rajta ingatlanul
haladni, a több éveken át hűn ragaszkodása által érdemessé lett férfiúval, én is röviden írom néked,
itt többé atyai megegyezésnek sem helye, sem ideje nem lehetvén, szabad tetszéseden múló s
alapuló határozásod, ha ahhoz többet más egyebet is nem látsz megfontolandó kelléknek, kövessed,
ha úgy tetszik, ám adja Isten, nehogy az általad is rögösnek elesmért úton könnyen történhető
megbotlásod egész életedre keserű napokat hozzon."

A házasság azonban a szülői ellenkezések dacára is, 1848. május 18-án megköttetett. Az ifjú házasok
Nagyváradon, a Közép utca 3. szám alatti, földszintes, kertes házban rendezkednek be. Hat gyermek
született a házasságból, közülük egyet már kisgyermekkorban eltemettek.

Sajnos, nem ismerjük Mezeynek a forradalom és szabadságharc ideje alatti tevékenységét, csak arról
tudósít egy keltezés nélküli, feltehetőleg 1848 áprilisában írt levelében, hogy: "A nemzeti őrsereg
hangászati -egylet felállítása tekintetéből Beöthy Ödön javaslatára igen jó szerepem van. Tegnap már
fel is olvastuk, s ebéd előtt lesz a próba." Ebből következtethetően a Nemzetőrség tagja lehetett, ami
már csak azért is valószínű, mert Mihály bátyja nemzetőrségi százados, és a forradalmi Nagyvárad
jegyzője volt, s mint ilyet, Kossuth is meglátogatta; sógora, Thuolt István, pedig Kmetty tábornok
segédtisztjeként harcolta végig a szabadságharcot.

Ismerjük egy szép kép-párját ebből a korból, mely a művészt és feleségét ábrázolja, továbbá Szereday
Ignáczné, Kállay Ilona arcképét, Szalmai Antal honvédszázados portréját, valamint védett
magántulajdoni kép az 1849-ben készült férfiportré díszmagyarban.

A szabadságharc bukása nem kedvezett a művészeteknek sem, hiszen az elnyomatás korában

jelentősen megcsappantak mind az intézmények, mind a magánosok kép-megrendelései. Ez duplán
sújtotta Mezeyt, ki ekkor kezdte a pályát, és családot is most alapított.

1852. július - augusztusában Szlávy és Miskolczy barátaival festői kirándulást tesz a Királyhágón,
melyről július 30-án, majd augusztus 2-án így számol be feleségének:

"Kevés ember volt szerencsés a Királyhágót oly pompájában látni, mint én. Nagy köd szállott fel és le,
a völgyek el voltak általuk takarva, és csak akkor bontakoztak ki, ha vagy közel, vagy már benne
voltunk. A hegyek úgy változtak a vonuló köd, vagy felhők alól, mint ködfátyolkép, csak annyi
különbséggel, mint Isten és ember közt van. Láttam Döbler: Ködfátyol Működését, de az nem is
említhető, miután a természet maga ily játékkal gyönyörködtetett. Ezen felyül nem elég volt a színek
ezer változékonyságai, hanem ezekhez még a hegyek rajzai, festői formájai - oly felségesek voltak,
hogy igazán megérdemlette volna, hogy egy világhírű tájfestő, ki rögtön felfogási erővel bírna,
örökítette volna. Hét órakor annyi szépek után Feketetóra megérkeztünk. Itt egy ösmerősnél vagyunk
szállva, két ízbe is lefestettem, de különben Szlávynak komája. Hangyásy János postahivatalnok, és
még nem tudom, mi. Itt kávéztunk, s mentünk szekéren Csucsára, keresztül gyönyörű hegyek közt, az
üveghutába. Nem készítettek semmit, éppen ünnep volt, vagyis az anyagot készítették holnapra, egy
nagy kemenczébe. Sok fazékba olvadt, de szerencsére éppen már felolvadásba lévén, a hutás
parancsára egy 1/2 itczés pálinkás üveget fújtak, de nem lévén kész az anyag, a hűtőbe elpattant.

233
Nagyon szerettem volna, ha dolog napja lett volna, no de így tudom már, miből áll az üveg-huta.
Voltunk egy gerstl malomba is, de a gazda nem lévén hon, a működést nem láthattuk."

"Az éjjel egy órakor érkeztem Telegdre, utazásunk alatt olyan idő volt mindig, amilyent csak
óhajtottunk. Szombaton reggel Feketetóról felmentünk a Sebesi várba, le is rajzoltam. Papír-malmot
is megnéztük, nagyon meglepett a kevelés egyszerűsége, úgyszintén Feketetón a fűrészmalom is
képzeletem felett egyszerű, s annál inkább tetszett, mivel én Isten tudja, mily temérdek gépezetet
gondoltam, s az egész műszer a nevetségig egyszerű. Vasárnap, azaz tegnap tutajon 1/2 11-re
indultunk el Feketetóról. A táj oly nagyszerű, hogy a Körösnek ily tájait nem tudtam elképzelni. Egyik
meglepőbb volt a másiknál, mindenütt irtóztató sziklák, melyek közt némelyek úgy állottak, mintha
minden alatta járókat egyszerre, egy zuhanással akarnák szétzúzni, némelyek, pedig oly formájúak,
mintha alattuk kellene keresztül hajózni. Kezdtem rajzolgatni, de nem elég azt csak futtába
lekapogatni! Oda édes fiam egész készüléssel kellene menni, s órákig egy helyen állani, s nyugodtan
festeni, de nem csak egy-két részét, hanem majd az egész út megérdemli az örökítést."

Ritkán utazhatott a tájakban gyönyörködni, a legtöbbször arcképfestés és restaurálás miatt volt távol
hazulról. 1855 júliusában Kecskésről írja feleségének:

"Szlávy képeit kitisztítottam, az igazításról lemondott. A képeim itt mind határtalanul tetszenek,
bizonyos már, hogy vesznek, csak nem még, melyiket. Holnap már dolgozom valahára."

Felesége válaszleveléből a művészeti közélettel való aktív kapcsolatáról alkothatunk képet:

"Én ígéretem szerint írtam pénteken és hétfőn, remélem az olta megkaptad, sőt a másodikba Haán -
tól és a műtitkártól is vót levél, gondoltam válaszolni fogsz rá nékik. Egy forslág is jött Pestrűl, kép van
benne, levél nem jött vele. Édes fijam csak igyekezz, hogy mentül hamarább kész legyen a nagy kép."

Károly öccse 1856-ban tüdőbaját gyógyíttatni előbb Bécsbe, majd Velencébe utazott. Bécsből írja
bátyjának: "Köszönöm a 2 pengőt, ha egészséges lettem volna, a Lajosokért nagyot ittam volna, de
így nem tettem azt, hanem vettem rajta egy képet, még pedig amit te festél Miskának is, Gauermann-
tól, a Két sas a szarvasnál, egész csinos litograph. Az Esterházy képtár zárva van, s marad vagy hat
hónapig. A Kunstverein is zárva volt, a múlt napokban egyikbe sem mehettem."

1857. március 8-án Velencéből kéri bátyját:

"Ha rábírhatod Édesatyámat, kérlek, nagyon szépen, küldjél pénzt, hogy Maylandba mehessek.
Szamossy ápril. 15.-én megyen okvetlenül, s ő is nagyon szeretné, ha együtt mehetnénk. Kiszállnánk
Veronában, s megnéznénk a nagyszerű arénát, s a Garda tót, azután Maylandból felmennénk
Comóba, a Comó tót, s a Lago Maggiorét megtekinteni. Két hétig maradnék Maylandba. A fiatal
Telepyvel is megösmerkedtem, de Szamossy jobb és gondolkozóbb festő. Ha ágyban nem, úgy mindig
nála vagyok, s ha jobban leszek, magam is fogok szorgalmasan rajzolni, s ő oktatni fog. Ő senki
társaságát nem keresi, egy ösmerősét sem látogatja meg. Egész nap szorgalommal dolgozik, kívülem
senkivel sem társalog, csak akkor megy ki járkálni, ha én is kimehetek, s ha nappal nem megyek
hozzá, estve bizonyosan meglátogat. Jószágaitok eladásához szerencsét, és rövid időt kívánok."

Sajnos, öccsének tervezett kirándulásából, mint Mezey korabeli feljegyzéséből megtudjuk, - semmi
sem lett:

234
"1857.-ben május 16.-ra várta Nagyvárad Ferenc Józsefet és nejét, s engem kért s küldött el Bécsbe,
saját tervem s eszméim szerint, ő felségüknek átadandó ajándékot teljhatalommal felruházva
készíteni, s éppen Bécsbe érkeztemkor táviratilag megtudtam, hogy éppen 22 éves Károly öcsém
Velenczében haldoklik, s odasiettem." Már csak eltemettetni tudta öccsét, s hazahozni azt az olaj
festésű önarcképét, mely a tragikus sorsú fiatalember velencei festő tanulmányainak egyetlen
fennmaradt emléke.

Mezey az uralkodó párnak egyébként a város címerét és Szt. László arcképét rajzolta meg, és
hímeztette ki egy imazsámoly terítőre. Ugyanez alkalomra tervezte meg a város díszkivilágítását, és a
diadalívek felállítását.

Ekkorra már kezdett beérni munkásságának gyümölcse, és egyre több megrendelést kapott. Így ír
neki 1857 áprilisában Bécsbe felesége:

"Édes lelkem, ha lehet, igyekezz haza, mert nagyon félek, hogy elkésel, és valami kellemetlenség
érne. A püspöktől is keresett Fiala mérnök, akarnak valamit csináltatni, a megyébe szinte kerestek."

Mezey elsősorban arcképfestő volt. Az ötvenes évekből is több portréját ismerjük.

Portréi mellett megmaradtak csendéletei (gyümölcs, dinnyés, konyhai, zöldség), életképei (szivarra
gyújtó olasz, lányka macskával, fiatal pár szekérrel, hazatérő halászok), bibliai témájú vásznai és
szentképei (Madonna, Szt. Péter, Isten galambbal, Angyali üdvözlet, Szűz Mária látogatása, Mária a
kisdeddel, Keresztelő Szt. János, Szt. László).

Festett ezen kívül egy "Didót" és egy "Esmeraldát" is.

Számos tájképet készített, ezek közül némelyiken (tóparti tájkép, tájkép tehenekkel, tájkép alpesi
házzal) Friedrich Gauermann erőteljes hatását is fel lehet fedezni.

1858. október 27-én nagy csapás érte: rajongva szeretett felesége tüdővészben meghalt. A szép
fiatalasszony arcvonásait egy, az ötvenes évek derekán férje által nagy szeretettel alkotott portréja
őrizte meg leghívebben. Egyébként érdekes módon a kép párját, mely Mezeyt ábrázolja, Haán Antal
festette, ki a hatvanas évek elején egy ideig Váradon tartózkodott, s jóba volt Mezeyvel.

Mezey nem tudta sokáig egyedül ellátni öt gyermekét, így 1860. körül özvegyasszony sógornőjét,
Thuolt Emíliát vette feleségül.

1861 őszén, az akkor 16 éves ifjú: Szinyei Merse Pál Nagyváradra kerül, az ottani gimnáziumba. Már
eddig, odahaza Jernyén is rajzolgatott, és most itt keres és talál Mezeyben mestert, aki
kibontakoztatja tehetségét. 1862 júniusában már Mezey mellett festett olajképeit, másolatait küldi
haza. 1862. július 4-én így ír apjának:

"Festőnek kell lennem. Erre most legszebb alkalmam nyílt, mert Mezey úrban feltaláltam azon
egyént, ki bennem a hajlamot leginkább képes kifejleszteni, s alig hiszem, hogy valahol találnék ily
mestert, akinek így szívén feküdnének tanítványai, s ezért én is igen üdvösnek tartanám, ha jövőre is
nála tanulhatnék. Ő igen tiszteltet és nagyon örült, hogy fáradtsága elismerésre és hálára talált."

235
Az iskolaév befejeztével Szinyei édesapja, a Sáros megyei alispán, Szinyei Merse Félix jön el fiáért,
hogy hazavigye. Ekkor személyesen is megismerkedik Mezeyvel, ki igen jó benyomást kelt benne.
Szeptember 24-én levélben kéri Mezeyt, hogy fiát az új tanévben is tanítsa:

"Nem ismételhetem eléggé, mennyi hálával tartozom Kegyednek, azon sok örömért s élvezetért,
melyet Palim nekem szerez, s kérem, kegyeskedjék őtet ez évben is a megkezdett pályán ugyanazon
szíves atyáskodó indulattal előbbre vezérelni."

Még a nyáron, nem kis részben Mezey buzdításának hatására, engednek fiuk kérésének, és
elhatározzák, hogy az érettségi után festő akadémiára küldik, csak még nem tudják hová. Ebben is a
mester ad tanácsot:

"Mezey Lajossal értekezvén, elmondtam neki, hogy Te engem jövőre festői akadémiába akarsz adni,
ő annak igen örült, és mondta, hogy akkor sokkal alaposabban kell a tanításhoz hozzá fogni, és mind
olvasás, mind pedig szemmértékgyakorlás által, melyet rajzolással lehet kifejteni, ismereteimnek
több alaposságot szerezni. A helyiség megválasztására nézve, pedig ő Münchent sokkal jobbnak
találja, mint Düsseldorfot."

-írja az ifjú tanítvány apjának 1862. október 10-én.

Ekkor már Szinyei egyébként Mezey testvérbátyjánál, Mihálynál száll meg, ki szintén a Közép utcában
lakik. Így a fiatalember ettől kezdve szinte minden idejét mestere műtermében tölti, olyannyira, hogy
még tanulmányait is hanyagolja. November 9-én levélben kéri apját:

"Ha nem esnék terhedre, igen kérnélek valamire, ugyanis arra, hogy azon két képet, melyet otthon
festettem, elküldenéd, úgymint azt, melyen a borospalack, kenyér stb. van lefestve és a
cigánycsaládot, a harmadikra nincs szükségem, mert annak eredetijét látta Mezey, és ez
meglehetősen hasonló az eredetihez. Erre azért kérlek, mivel Mezey úr igen kívánná látni, mert ő azt
mondja, hogy az reám nézve nagyon hasznos volna, ha ő ezeket megtekinthetné, mind hibái, mind jó
részei felett felvilágosítást és magyarázatot adna."

Szinyei édesapja nagyon elégedett Mezeyvel, s 1863 tavaszán így ír fiának:

"Én Mezey Lajos úr iránt már múlt nyári találkozásom alkalmával különös vonzódással viseltettem, s
iránta való tiszteletem és hajlamom csak növekedhetett, minél inkább győződöm meg irántad való
szívélyes jóindulatáról, s gyöngéd, valóban atyáskodó gondoskodásáról. Isteni áldásnak tekintem,
hogy te fiam az ő kezébe kerültél."

Majd egy másik levelében:

"Meleg hálaérzet ömlött keblemen el a derék Lajos Bácsi iránt, kinek ezen élvezetet köszönhetem,
mert ő tudta a módját eltalálni, hogy benned a művészet iránti hajlamot kifejtse, és az ő érdeme,
hogy olyan rövid idő alatt ily szembetűnő haladást tettél, s neki fogod köszönhetni, ha idővel tökélyre
bírandod vinni eme magasztos művészetet."

Szinyei eredeti elképzelése az volt, hogy az érettségi után egész nyáron, Váradon marad Mezey
mellett, hogy felkészüljön az akadémiai felvételire, de édesapja másképp határozott:

236
"Kívánom, hogy az oskolai év végével haza jöjj pár hónapra, s leginkább örvendenék, ha Lajos Bácsi,
amint te őt nevezed, fel akarna téged kísérni, s pár hetet házamnál, családi körömben tölteni."

Ez a változat az ifjú Szinyeinek is tetszik, mert szeretné, ha mestere lefestené szüleit:

"Mellképet igen gyorsan és legjobban találva készít el, úgysem bírjuk mi, gyermekeitek, jól talált
arcképeiteket, s élethívebben, tudom, nem festene le benneteket senki sem, úgy, mint Lajos Bácsi,
mivel látom, hogy arcképeinek csak a megszólamlás hiányzik."

Mezey kétévi tanítását Szinyei édesapjához írt levelében így foglalja össze:

"Palinak két új képét, a még otthon festettekkel együtt, ma pakoltuk be, annál fogva jelen soraimmal
egy alkalmilag érkezendnek haza. A két elsőről bírálatot mondanom szükségtelen, de szabad
megjegyeznem, miként rajtuk ismét haladás látszik, amennyiben a harmóniát most már könnyebben
hozza létre Pali, mint eddig. A két otthon készültek, bárha gyengébbek is, szintoly becsűek, mivel
azokat önállólag festé, s örömmel láttam bennük s találtam nyomait oktatásaimnak. Szép emléke lesz
a múltnak a jövőben, s Pali tudni fogja a csekélységekből is kiismerni, volt mesterének némi alapos
ismereteit. Ha így haladna iskolai tanulmányaiban is, nem lenne legkisebb aggodalmunk az érettségi
iránt, ámbár örömmel írhatom, hogy a képek előbb haza küldethettek volna, mint azelőtt, de
mostanság rendesen azt szokta mondani:

"Megyek, mert tanulnom is kell! - s ez jó jel. Ezután még csak egy pár elkezdett képet fog festeni,
azon túl csak a stúdiumokra kell szánnunk a hátralevő kevés időt, hogy annál tisztultabb nézetekkel
bírjon majdan Münchenben, s az akadémiai kezdet se legyen előtte ismeretlen. Meg vagyok
győződve, hogy ő minden évben könnyen fog haladni, mert társalgás útján igen sok fogalmakat
oltottam belé, melyek nézetem szerint dúsan és gyorsan fognak oly művészi városban fejlődni, sőt,
ha Pali szorgalma nem lankadand, s a végtelen, előtte nem is gyanítható nehézségek el nem
csüggesztendik, hanem inkább buzdítandják, lehetetlen, hogy csak középszerű festész váljék belőle, s
oly jól esik azon meggyőződésem, hogy talán szülőinél is nyugodtabban nézek jövője elé. No de, mint
dicsérgessem én Palit? Azaz miért ne? Midőn oly‘ örömöm telik benne. S ki fogná dicséretemet
forróban lelkébe szívni, mint szülői? Azért képes volnék róla a fárasztóságig írni, de hogy hosszas ne
legyek, csak még magamról tartom kötelességemnek köszönetem egyszerűen kifejezni, azon
megtiszteltetésért, mely a Jernyérei meghívás által reám árand."

Mezeynek e levele, túlzás nélkül állíthatjuk, döntő fontosságú volt Szinyei sorsára nézve.

Az érettségi vizsga sikeres letétele után Szinyei még két hétig Váradon marad, s mint írja szüleinek:

"Van időm elég a festésre, miután Lajos Bácsi szíves volt megengedni, hogy mindennap nála
festhetek, evvel foglalkozom most mindig."

Augusztus 5-én aztán László nagybátyjával, és Zsiga öccsével együtt elindultak Jernyére, a családi
birtokra, hogy Mezey két hónapot - élete egyik legszebb időszakát - töltötte.

Lefestette Szinyei szüleit, Ninon testvérét, és "Laci" nagybátyját.

Mezey pedagógiai módszerére jellemző volt, hogy már egyből az oktatás kezdetén a rajzzal szemben
előtérbe helyezte az olajfestés technikai fortélyainak elsajátítását.

237
Javarészt nagy színrajongással és kolorisztikus erővel festett saját csendéleteit és tájképeit másoltatta
tanítványával a régi festőműhelyek hagyományainak megfelelően.

Ilyenek a Dinnyés csendélet, a Vezúv kitörése, és a Tengerpart táj.

Ezen kívül Gauermann adaptációit is másolta Színyei, mint az Elhullott vad fölött lakmározó keselyűk,
a Szénahordás, és valószínűleg ilyen a Holdas táj, valamint a Holdvilágos táj svájci házzal.

Mezey ellen Jernyéről való távozása után Valentiny János festőművész kollegája intrikákat szőtt a
Színyei családnál, mint azt 1863. december 1-én Színyei Merse Pálnak küldött leveléből kitűnik:

"Kedves Palim! Nagyon leverő hatást tett reám azon tudósítás, miként még Münchenbe el nem
utazhatott, pedig nem volt ezen kedvezőtlen hír váratlan, mert régen csodáltam, miként lehessen
Apádnak annyi nagy és annyira szétágazó költségeket fedezni. Képeimet várom, tudtam előre
sorsukat. Fáj nekem rendkívül, hogy mamácska nyugalmát általuk zavartam, az ő végtelen jósága
megbocsájt. Ami pedig Valentiny rágalmait illeti, azok rólam lepattannak - alios ego, vidi ventos -. Kár,
hogy ő is a pimaszokkal tart; ösmeretlent bántani - semmi. Így volt, van s leszen, míg ember leend.
Önök előtt megmarad érdemem minden korra, hisz mamácskáék bennem az okos barátját fiuknak, -
nyájas mesterét, - és szelíd embert feltalálták - más tegyen felettem, mint saját javára, nyomorult
lelkének kielégítésére, vagy haszonlesésből jónak lát. Én tudom, róla rosszat nem mondanék
nyilvánosan soha, bizalmas körben pedig véleményezni - nem rágalom."

Nem a rágalomnak, nem a hálátlanságnak tulajdonítjuk, hogy Szinyeinek meglazult kapcsolata

mesterével. Már a jövőbe nézett. 1864-ben végre kijutott a müncheni akadémiára, de ígéretével
ellentétben, nem számolt be mesterének az ottani viszonyokról. Mezey ezt novemberben szomorú
hangú levélben veti szemére:

"Édes Palim! Szomorú érzelmek közt kezdem soraimat, mert Önnek nem Münchenbe írom azokat,
mivel azt kell hinnem, hogy Ön visszajővén onnan, többé nem tartotta mellőzhetetlennek a
visszamenetet, s most talán ez volna fő oka, miért engem az én kedves Palim, ígérete, sőt érzületei
daczára, mellőz. Mert, hogy Ön engem elfeledett volna, azt nem tudnál elhinni. Igaz ugyan, hogy
Münchenben átlátta azt könnyen, mily csekély a művészet nálunk, de különösen nálam, vagy talán
még tanítási modorom is másoké által meg lőn cáfolva; ez mind, s ezeknél több sem, sőt semmi sem
lehet elegendő ok arra, mert tagadhatatlanná vált az, hogy akartam tanítani, s
kétségbevonhatatlanná ön iránti rokonszenvem."

Ugyanebben a levelében tudósít Mezey arról, hogy a gyengén jövedelmező arcképfestés mellett
fényképészeti műtermet nyit:

"Én sok fontolás után elhatároztam fotografírozásra adni fejemet, s ezért februárban Bécsbe
mentem, bővebb ismereteket szerezvén a tárgyban magamnak. Saját tervem után az ócska házat az
utczáról a konyháig lebontattam, s annak a helyén van most Miska bátyám felőli oldalon a réginél
nagyobb kisszoba, errébb a nagyszoba, még errébb egy nagy szoba, mely most enyim, úgy Bakats
felől száraz kapu, s ezek tetején az emelet négy szobából, az udvar felőli kis festő szobám, és üveges
tornácz teteje szintén emeletes, itt van az üveg salon éjszakai világítással, a szükséges sötét kis
szobák, az utczára pedig fogadó termek és laboratórium, minden értelemmel és ízléssel, mint tőlem
várták, rendezve. December 1.-sőjén akarom megnyitni, s hiszem, hogy a közönség szavát a
pártolásban nem csak beváltja, de fölül is múlja."

238
Mezey már korábban, - az ötvenes évek eleje óta - foglalkozott a fényképészettel, de nem úgy, ahogy
azt a foto történeti irodalom lejegyezte.

Mert igaz, hogy ismerünk 1852–ből, egy róla és egy feleségéről készült dagerrotípiát, azonban
ezeknek szerencsésen előkerült három párja, melyek hátoldali feliratából kiderült, hogy a felvételeket
nem ő készítette.

Kapcsolata 1864-ig a fényképezéssel inkább azt jelentette, hogy gyakran készíttetett magáról és
családja tagjairól felvételeket, melyeket aztán gondos grafikai munkával színezett ki. Ezek közül egy-
egy darab ma is fellelhető a Fotográfiai-, illetve a Debreceni Déri Múzeum gyűjte¬mé¬nyé¬ben,
valamint magán gyűjteményben.

A fotózás is olyan terület, melyben a szakirodalom teljesen összekeverte az ő munkásságát Mezei

Józsefével. Ugyanis nem ő, mint ahogy azt a Fotólexikon és számos más tanulmány írja - volt az, aki az
ötvenes évek eleje óta dagerrotipizélt, és Sikó Miklóssal bejárta Erdélyt, felvételeket készíteni, hanem
Mezei József.

Ugyanígy a Munkásmozgalmi Múzeumban őrzött, az ötvenes évekből származó és "Mezei" szignóval

ellátott papírképek is nem az ő, hanem Mezei József felvételei (Bellegard, Raczek testvérek,
Ismeretlen család kislánnyal).

Ő 1864-ben fog össze Kőrössy József barátjával, aki már régóta működött vándorfényképészként, -
hogy megnyissa fényképész műtermét.

Bécsben, hova a szükséges apparátus beszerzése végett utazott, az ott működő Székely nevezetű
fotóstól is kért tanácsokat, ki ekkor őt le is fényképezte festőállvány előtt, kezében palettával.

Nagyváradon ekkor már több fényképészeti műterem is működött, melyek közül a Lojanek János féle
volt a leghíresebb.

Mezey újonnan nyitott műterme azonban - legalábbis az első években - jól állta a konkurenciaharcot.
Ezt mutatják a munkásságáról gyakorta megjelenő sajtóhírek:

"A nagyváradi jogászbál. A rendezőség nagy fáradozással és titokban beszerezte majd minden, a
teremben jelen lévő táncosnő fényképét, és azt Mezey Lajos és Lojanek János fényképész urak szíves
közreműködésével en miniature állíttatván ki."

"A napokban jutott tudomásunkra, hogy megyénk 1848-i főispánjának, Beöthy Ödönnek jól sikerült
fényképmásolata van Mezey Lajos polgártársunknál. Az eredeti képet a nagy hazafi száműzetése alatt
Jerseyben Victor Hugo saját kezeivel készítette üvegre, s egy ilyen példány jutott Mezey Lajos úr
birtokába. Hányan vannak városunkban, kik a nagy hazafi arcképét bírni óhajtanák, ezért nevezett
polgártársunkat felkérjük, hogy ama képről másolatokat készítettni, s azokat elárusíttatni
szíveskedjék."

"Mezey Lajos fényképészeti műhelyéből olyan gyönyörű csoportkép került ki, mely minden
dicséretnél fennebben hirdeti a szakbani jelességét. A csoport fő személye a nemrég városunkban
időzött Ábrányi Kornél, ki körül helybeli barátai és tisztelői, mint egy füzér csoportosulnak."

239
"Mezey Lajos derék polgártársunk fényképészeti műhelyéből legközelebb egy kitűnően sikerült
csoportkép fog kikerülni, mely a megtekintésre valóban érdemes. A helybeli községi tanítótestület
összes tagjai vannak azon hűn találva, és ügyesen csoportosítva."

"Mezey Mihály elhunyt polgártársunk igen élethű, s kitűnően talált arcképeit láttuk. Mezey Lajos úr,
az elhunyt fivére készítette pár évvel ezelőtt."

Mintegy 100 fénykép került eddig elő munkásságából, ezeknek túlnyomó többsége portré. Néhányon
feltűnik a saját maga által festett kulissza háttér. Gyermekei szórakoztatására csinált róluk néhány
sztereó képet, mulatságos beállításokban. Külön említést érdemel két felvétele. Az egyik egy
duplaexpozíciós szellemképes önarckép (egyébként is számos önarcképe maradt fenn), mely
mindenképpen az első hazai montázsképek egyike, a másik kép pedig felesége emlékére készült,
beállított tárgyfotó, melyen festőállványát fekete csipkével mintegy ravatallá alakítva, egy koponya
szimbolikus erejű képe alá, hitveséről és annak szüleiről készült festményeket helyezte.

Ismert Mezey közéleti, társasági tevékenysége. Mozgékony, vidám természetű, szeretetreméltó

ember volt. 1867. augusztus 12-én megalakult a Nagyváradi Dalárda egylet, melynek 1877-ig
alelnöke, buzgó tagja és elismert tenoristája volt. Ez alatt a tíz év alatt számtalan rendezvényen,
előadáson lépett fel, melyekről érdemes idézni néhány kritikát:

"Az énekes részeket a dalárda tagjai zengék el a chorusról, élükön Mezey Lajos alelnök úrral, ki mint
szólista szerepelt, és kinek kellemesen csengő s teljesen gyakorlott hangja valóban áhítatra keltő
vala."

"Az utolsó perczben Mezey Lajos vállalkozott egy magánydal előadására. a Kunokból énekelt egy
románcot, kedves szimpatikus hangjával, érzelemmel s a nála megszokott kitűnő kivitellel. Ezen kívül
egy igen sikerült alkalmi költeményt szavalt Elemértől: "A dal eredete", melyért harsány éljenekkel
jutalmaztatott a közönségtől."

Egyleti tevékenységét, ha csak lehetett, összekötötte képzőművészeti munkásságával. Készített a

dalárda részére díszoklevelet, ő tervezte az egylet zászlóját, és jelentősebb egyleti ünnepek
alkalmával saját olajfestményeit, vagy olajnyomatokat ajándékozott a dalárdának kisorsolásra.

Az éneklésen és szavaláson kívül alkalmanként színészi szerepekre is vállalkozott: "Fénypontját

azonban az előadásnak Mezey Lajos úr játéka képezé, ki a közhuszár szerepét oly eredetiséggel, oly
hajszálig élethű alakítással adta, hogy nincs az a vén huszár, aki reá nem ismerne magára, látva
Mezey úr játékát."

1872. szeptember 12-én az Országos Daláregyesület központi választmányába is beválasztották, és

mint ilyen, több ízben vett részt Pesten az Erkel Ferenc vezetése mellett tartott zenedei
tanácskozásokon. 1873. februárjában azonban ellentétei merültek fel a dalárdával, és így
megalakította a Nagyváradi Zenekedvelők Társaságát, melyről a Zenészeti Lapok is beszámolt, de a
kísérlet fél év múlva kudarcot vallott.

Még 1870. őszén elnyerte a községi elemi iskolai rajztanári állást, mely legalább most már biztos
megélhetést nyújtott. A helyi sajtó évente beszámolt arról a kiállításról, melyet növendékei rajzaiból
rendezett.

240
1872. március 1.-én városi törvényhatósági bizottsági taggá választották. Ez a tény mindenképpen
jelzi azt a köztiszteletet, ami ebben az időben már övezte, azonban a politikai intrikák nem illettek
derűs, nyíltszívű lényéhez, így később fölhagyott a közszerepléssel.

1872. szeptember 1-én érte második családi tragédiája: 18 évesen meghalt Jolán lánya. Az ekkor már
három éve Kolozsvárott gyógyszerészhallgató Lajos fiát ekképp tudósította a szomorú eseményről:
"Jolánka szeptember 1.-én, vasárnap 8 órakor meghalt. Oly csendesen, mint elhal a levegőben a
hang, arczának legkisebb vonaglása nélkül, ajka meg sem mozdula, ily elmúlását minden erőlködés
nélkül az életnek képzelni sem tudtam."

Ez év decemberében Nagyváradon nagyszabású múzeumi kiállítást rendeztek, melyen a

képzőművészeti anyag rendezését őrá bízták. Egyébként, még müncheni tanulmányútja emlékeként
az ő tulajdonában is volt két, szakértők által Raffaello-nak tulajdonított kép, melyeket ekkor szintén
kiállítottak.

Második házassága nem sikerült, így 1873. márciusában válásra került sor, - tudjuk meg fiához írt
leveléből: "Mostohátok pár év óta megfoghatatlanná lőn, minek az lett vége, hogy én ajánlom,
miszerint bármit kívánjon tőlem, teljesítendem, csakhogy tőle, s elviselhetetlen modorú leányától
megszabadulhassak, s gyermekeimet, - ha még lehet - az életnek s a társadalomnak visszaadhassam.
Ő beidéztette Monostorpályiból Pista Bácsit, Berettyóújfaluból Sándor Bácsit, s folyó hó 7.-én délután
öt órakor eljöttek, én pedig Keresztatyádat s főtörvényszéki elnök Gyalokay Lajos barátomat kértem
föl, s előttük kinyilvánítottam, hogy határozatom nem rögtönzött, s nem szenvedély által idéztetett
elő, hanem belátva végre is több évi küzdelmek meghiúsulása után az együtt maradhatás
lehetetlenségét, minden beavatkozást egyenesen megtiltva, s minden békebíróságot kikérve, az
egyszer mindenkorai, mind az ő, mind leánya részéről eshető követelés meggátlására, végkielégítésül
egyességünk szerint meghatározott összegről, 500 Ft. -ról kötvényt, vagy nyugtát írják meg 4-en
előttemezve. Mi megtörténvén két példányban kicseréltük, egyik nálam, másik nála van, az 500, azaz
ötszáz forintot pedig a tanúk előtt lefizettem, minden szóváltás nélkül. Ezek után esti 8 órakor ők
négyen, Mili, Ela, Sándor, Pista vasúton elmentek, alig mondva ki csak azt is, Isten áldjon meg
benneteket."

Négyen maradtak hát a családi házban: a művész és három felnőtt korú, illetve serdült gyermeke:
Ilka, Kálmán és Károly, kikkel már kevesebb gond volt, így apjuk többször utazhatott Bécsbe, részben
tanulmányútra, részben, hogy megrendelésre a Belvedere-ben képeket másoljon.

1874. szeptemberében meghívja műtermébe Szamossy Elek festőművészt, Munkácsy Mihály első
mesterét, ki mintegy fél évig dolgozik nála. Így kerül sor arra, hogy Munkácsy ellátogat Mezey
műtermébe. Az eseményről a "Bihar" lelkes hangú cikkben számol be: "Nem hagyhatjuk itt említés
nélkül, azon kedvező nyilatkozatot, melyet a művész (Munkácsy Mihály) Mezey Lajos festő
collegájának házában látott festményei felett mondott. Különösen kiemelvén azon gyönyörű
Krisztusképet, melyet mi e helyen egyszer már megemlítettünk. Mezey Lajos úr, ki szerencsés volt
Munkácsy urat nejével tovább egy óránál festő termében vendégül láthatni - büszke lehet az
elismerésre, valamint mi is, kik ily derék festésszel bírunk."

1874. decemberében Nagyváradra jött Décsey Ede fővárosi fotográfus, kinek Mezey bérbe adta nem
túl jól jövedelmező fényképészeti műtermét. Décseynek úgy látszik, nagyobb szerencséje volt, mert a
csak néhány hónapra tervezett látogatásából végleges letelepedés lett. Később meg is vette - részben

241
hitelbe - Mezeytől a műtermet, kinek egyre szaporodó művészi megrendelései ellenére mindinkább
rosszabb lett anyagi helyzete, hiszen fiainak taníttatása minden pénzt felemésztett, úgyhogy a végén
anyagi csődbe került. Kénytelen volt eladni házát is, a pénzből épp csak az adósságok kifizetésére
futotta, és az Úri utcza 7. sz. alatt már csak bérelni tudott egy lakást.

Az anyagi romlásban csupán szaporodó festői megbízatásai, és az azokat követő elismerések

nyújtottak vigaszt. Az 1867.-től rendszeressé váló nagyváradi sajtó, - így a "Bihar", később a
"Nagyvárad", majd a "Szabadság" című lapok szinte havonta számolnak be egy-egy újabb alkotásáról,
méltatva, elismerve munkásságát.

Ezekből a cikkekből tudhatjuk meg, hogy megfestette a Városháza részére Deák Ferenc és Beöthy
Ödön, a Tűzoltó Egyletnek testvére, az alapító parancsnok, Mezey Mihály, a Bihari Nemzeti Casino
megrendelésére a királyi pár, a gimnáziumnak volt igazgatója, Szentpétery Thoma Károly portréit, az
érszalacsi templomnak Szt. Lászlót, a nagyváradi Barátok templomába pedig Szt. Józsefet és Szt.
Ferencet.

Megfestette ezenkívül számos helybéli tehetős család tagjainak arcképét, így többek között Krausz G.
Lászlót, Des Escherolles Kruspér Sándort, Bölöny Sándornét, Grosz orvosprofesszort, Román József
ügyvéd nejét, valamint Lederer, Rothmann, Bárdossy és báró Radivojevich család tagjait.

A kiegyezést követően az átmeneti gazdasági prosperitás kihatott a képzőművészetekre is. A korábbi

időszakhoz, az abszolutizmushoz képest komoly méretű megrende¬lésekkel lépnek fel mind
közületek, mind magánosok. Ezeket az igényeket a hetvenes években Nagyváradon két művész,
Mezey Lajos és Szamossy Elek elégítette ki, ami önmagában is egészséges versenyszellemet szült.

A "Pece - parti Párizsban" - állandó kiállító terem nem lévén - gyakorlattá vált, hogy egy-egy
jelentősebb belvárosi üzlet kirakatában, így könyvkereskedésekben, lapkiadóknál, fényképészeti
műtermekben - állították ki a művészek frissen elkészült képeiket.

Ezeknek a műkitételeknek minden alkalommal megvolt a maga kellő visszhangja, és hamarosan a

város műértő közönsége büszke öntudattal állapíthatta meg, hogy Nagyvárad a szépművészetek
tanyája. Meg is jelent ezzel a címmel egy vezércikk a "Nagyvárad"-ban, mely kiállt a két művész
mellett, és ostorozta a fővárosi klikkszellemet:

"Városunkban szép csomó évek óta két kitűnő festész lakik, az egyik Szamossy Elek, a másik Mezey
Lajos. Amaz, egy most már külföldön is jó hírnévnek örvendő festész hazánkfiának egykori tanára; ez
utóbbi leghíresebb művészeknek egyik legméltóbb, legjelesebb tanítványa. Mindkét művésznek igen
érdekes, sok műélvezetet nyújtó műterme van, mely bármikor nyitva áll a műpártoló közönség
számára. Mindketten elég erős lelki elhatározással ellent állottak ama csábító kilátásoknak, melyekkel
a szerencsés viszonyoknak örvend külföldön való letelepedés kecsegtette, mert nem akartak sem a
hazától elszakadni, sem azon várostól megválni, melyhez őket számos gyöngéd kötelék fűzte.
Föltették magukban mindketten ama végzetes kérdést, melyen mint a tengerből kiálló szirten már
annyi jeles hazai tehetség reményei vigasztalanul megtörtek, azt a kérdést t.i., csakugyan nem lehet-e
a magyar művésznek másképpen boldogulnia, mint hazájától való elszakadása által? Lehetetlennek
tartották, hogy az emberi szívet és elmét egyaránt nemesítő művészet ne találjon itt bent a hazában
fogékony kebelre; annak ápolója és fejlesztője oly mérvű pártolásra, mely ha nem is fényes
existenciát biztosít számára, legalább oly társadalmi állást nyújt neki, hogy kizárólag az ő

242
művészetének szentelhesse életét. Pedig, tagadjuk-e, - csalódtak ők is. Nemes öntudatukon kívül alig
látták egyéb jutalmát törekvésüknek. Csalódásuk annál keserűbb lehetett, mert még onnan sem
részesültek kellő elismerésben, ahonnan azt leginkább és jogosan várhatták volna. A fővárosi
művészkörök, melyekben dúsan burjánzik a klikkszellem, nemhogy buzdították volna, de sőt,
szándékos agyonhallgatásban, mellőzésben, főúri lenézésben részesítették őket."

Többször előfordult, hogy mindkét művész egyszerre kapott megrendelést ugyanazon, vagy hasonló
munkára közintézményektől, így Deákot, Beöthyt, a királyi párt Szamossy is megfestette, és a Barátok
templomába ő is készített két oltárképet. Ezeket a műveket aztán közösen állították ki, mi a végén
valóságos művészi háborúhoz vezetett Nagyváradon, mint azt a "Bihar" ezen a címen lehozott
cikkéből megtudjuk. A városi közönség, és így a sajtó is két pártra szakadt ízlésének megfelelően:

"Mezey Lajos és Szamossy Elek helybeli festészek között tört ki a háború. Mind a két művész
lefestette ő felségeik arczképeit, az egyik a Bihari Nemzeti Casino, a másik pedig a Nagyváradi Polgári
Kör részére, s mind a ketten jóval az ünnepélyes nap előtt kiállították képeiket közszemlére. Egy
"műértő" fitymáló lenézéssel tudatlannak, pajtáskodónak nevezi azt, ki Mezey Lajost művésznek
tartja. nehogy azonban a "Szabadság" műértője engem, is, mint csizmadiát, kaptafához utasítson,
Mezey Lajos úr képeiről egyetlen dicsérő szót sem szólok, hanem az igazság érdekében azt
indítványozom, hogy úgy Mezey Lajos, mint Szamossy úr küldjék fel képeiket a művészeti csarnokba,
és kérjenek föl néhány elsőrangú festőt, kik a versenyzők műveit szakértelemmel megbírálva
összehasonlítás után az elsőbbség felett ítéletet hozzanak. Győzzön a jobbik!"

Az alkalmi kiállítások mellett Mezey vérbeli atelier művész és kiállító volt, műterme állandóan nyitva
állt az érdeklődőknek:

"Mezey Lajos festőművész műtermében annyian nézték a múlt héten ama gyönyörű festményt,
melyről röviden már megemlékeztünk (Bölöny Sándorné portréja), hogy tágas lakása nem fogadhatta
be a látogatók nagy számát. Akárhányan a mellékszobában vártak, míg a kép szemléletéhez juthattak.
Talán említenünk sem kell, hogy a város közönségének elitje jelent meg élvezni egy remekművet, s
elismerését kifejezni a jeles művészei. Ott láttuk báró Dőry József urat, a Des Escherolles családot,
Rómer Flóris, Bubics és Zajnay kanonok urakat, idősb. Gyalokay Lajos, Novotny Károly és Platthy
urakat, kik mint ismert műértők is teljes elismeréssel és elragadtatással nyilatkoztak a remek
festményről. Különösen a nagy számmal megjelent hölgyközönség nem győzte eleget csudálni a ruha,
ékszer, legyező és keleti gyöngyök pompás színezetét, a violaszín selyem ruha és csipkedísz felséges
természetességét, a plasztikus módon kidomborodó kezek és arcz puhaságát; szóval városunk
közönségének széles köreiben most e képről s annak derék alkotójáról beszélnek, ki e
közelismerésben édes öntudattal érzi a művészet valódi jutalmát." - írta a "Bihar".

A valódi jutalom, a közelismerés mellett, a szerény művészt néha egy-egy mecénás megfelelő anyagi
jutalmazással is elismerte, olvashatjuk egy korabeli tudósításban:

"Egyszer hírét vette Nogáll János nagyváradi püspök, hogy Mezey Lajos, egykor Nagyvárad jeles
festőművésze sanyarú viszonyokkal küzd. Nyomban fölkereste a művészt, s megbízta, hogy a szalacsi
templom számára fessen egy oltárképet. Mikor a kép árát kérdezte, a festő, aki hozzá volt szokva a
vidéki árakhoz, nyolczvan forintot mondott. Nogáll megütközve nézett Mezeyre, amit az arra
magyarázott, hogy sokallja a summát. Mint afféle megszorult ember, sietett magát oda korrigálni ki,
hogy tekintettel a szent célra, kész megfesteni a képet akár negyven forintért. Ekkor Nogáll így szólt:

243
Művészekkel nem szoktam alkudni. A művészi dolgokra pedig csak fölfelé szoktam liczitálni. Fesse
meg kérem azt az oltárképet, és bízza rám a honorálást. És megadta Mezeynek a kért summa
hatszorosát."

Mezey egy alkalommal rövidebb tanulmányt is írt a magyarországi képzőművészet helyzetéről, mit a
"Nagyvárad" két részletben le is közölt. Ebben üdvözli azt az erjedést, ami a fővárosban elindult
művészeti téren, és buzdítja a vidéket is, - így főként szülővárosát -, hogy kapcsolódjon be a
mozgalomba, főképp pedig hozzon anyagi áldozatot is annak érdekében, hogy nívós művészeti élet
alakulhasson ki:

"Módot, alkalmat kell adni arra, hogy művészeink bent maradjanak, kört teremtsenek maguknak, ők
vonzzanak ide másokat, és ne ők menjenek a külföldre ... Ezt csak úgy érjük el, ha alkalmat,
lehetőséget nyújtunk nekiek a megélhetésre, itt a hazában, ha nem törekszünk e tekintetben is a
külföldi után, hanem megelégszünk a hazaival ... Ha főuraink és tehetőseink a helyett, hogy idegen
mesterektől vett képekkel, szobrokkal, műtárgyakkal népesítik meg szobáikat, lakóházaikat, mellőzik
ezeket, és csak magyar festőnél, szobrásznál tesznek megrendeléseket. A magyar művekkel bizonyára
nem fognak szégyent vallani. De nem csak a tehetősektől, hanem a középosztály tagjaitól is
elvárhatjuk itt a vidéken is, hogy utánozzák, kövessék a példát, melyet a főváros polgárai adtak,
alakítsanak műpártoló egyesületeket, hol összetett erővel eredményt tudnak elérni, mely
képzőművészetünk felvirágzására fog vezetni ...

A vidéki olvasó körök, kaszinók, kiknek feladatuk, hogy a társadalomnak irányt mutassanak, hogy
abban vezérszerepet játsszanak, tegyék meg az első lépést. Lépjenek föl kezdeményezőleg,
alakítsanak szövetkezeteket a képzőművészet emelésére ... És mit lehetne egy esztendő alatt is
elérni, ha az ország minden nagyobb vidéki városa alakítana kebelében a képzőművészetek
támogatására ilyen szövetkezeteket? Minő anyagi és erkölcsi hatása lenne ennek művészetünk
felvirágoztatására? Ha a közönség minden rétegében felélesztve a műszerető hajlam; neves
művészeink nem lennének arra utalva, hogy anyagi megélhetésök miatt a külföldre vándoroljanak, s
világraszóló műveiknek csak halvány karczolatait bírjuk itt a hazában. Nem kételkedünk azon, hogy
városunkban is rövid időn egybe lehetne hozni egy szövetkezetet, mely a kitűzött kulturális
fontosságú cél érdekében áldásos működését megkezdje."

1879-ben súlyos, daganatos gyomorbetegség támadta meg szervezetét. Betegségének súlyosbodását

Lajos fiához írt leveleiből követhetjük nyomon:

"Én beteg lettem! Pedig Pestre kellene már mennem, kötelezve vagyok a Casino számára Király és né
mellképét festeni, haszon nélkül, s pénzem nincs! a te 50 forintodat ekkorig meg tudtam tartani, de
mostani bajaim közt nemhogy kiegészítettem volna, de még a Casinótól kapott 50 forintot is
megettük. Most a föld alul kell ásnom, hogy Pestre mehessek, mintát másutt nem szerezhetek! Már
kamatot sem tudok fizetni. Most egy hitelezőm, aki minden áron csődöt kért ellenem, végajánlatot
tett, a 170 ft. adósságomat perköltségekkel, minden iratokkal együtt ideadja 100 ft.-ért. Ezen ajánlat
nyakamat szegi, mert már egy hónapja s nem tudok pénzt teremteni! Most már megbízta ügyvédjét,
hogy nyúzzon meg, mert most már látszik, hogy nem akar fizetni - a látszat megvan!"

"Nagyon köszönöm a részvétedet, fájdalom, hogy annak is meg kellett történni! Február 17-én már
annyira megjavult betegségem, hogy csaknem feljogosított minden aggály nélkül élnem, mint éltem

244
ép koromban, s íme másnap reggel jelentkezett, s estig annyira fejlődött, hogy a másnap reggelt
megélni nem hittem."

"Pihenés idő alatt csekélységet festettem, de mindig megbosszulta magát, mert a hátam, derekam,
karjaim képzelhetetlenül kifáradtak, összetörtek, s fel kellett hagynom, s tétlenségre lettem
kárhoztatva, ami nagyon gyilkolt! Sokat kellett kiadnom, és az orvosnak egy arcképfestés. Grosz orvos
betegségemet határozottan felismerte, s azt mondta, hogy a gyomorbaj nálam régi. Erőről szó sincs.
Még a rajziskola is messze van, hát még a lépcső milyen magas!"

"Dolgozni nem tudok, nincs annyi erőm, maholnap már járnom sem lehet. Elasztam, az utcán sokan
nem ismernek, sokan elhaladnak, sokan megmondják! Ezeregyszáz forint áru festés lenne, de
elkezdeni sem tudom. A megyeterem számára Deák, Beöthy arcképei életnagyságban - futs! Vizsgám
28-kán lesz, de már hétfőn reggel óta nem járhatok tanítani. S mindezt bírni kell, s mindenben
megnyugodni."

"A fürdő nem használt, ártott, végtelenül gyengített, úgyhogy már járni is alig tudtam, tehát azzal fel
kellett hagyni, úgy szintén a meleg vízivással is, az meg felpuffasztott annyira, hogy a hasam
kipukkadását lestem, s minthogy eszerint Püspökfürdőben semmi dolgom, se kilátásom, haza jöttem.
Már most egy pár apró munkát elkészítek, átadom, s hozzátok kirándulok."

Sajnos, nem használt Grósz doktor terápiája, sem a gyógyfürdő, sem a diéta, sem a gyógyvizek, 1880.
július 29-én hajnali 5 órakor lakásán meghalt. Még utolsó napjait is munkával töltötte: levizsgáztatta
iskolai rajznövendékeit, néhány munkáját befejezte, dolgait rendezte. Még Lajos fiát is szerette volna
meglátogatni Biharnagybajomban, hol az, apja segítségével vásárolt gyógyszertárban kezdte meg
önálló életét ifjú feleségével, de erre már nem jutott ideje.

Haláláról szinte valamennyi korabeli újság megemlékezett:

"Mezey Lajos festő és rajztanár elhunyta kelt mély részvétet Nagyváradon. Mezey - írja róla a Bihar -
nem volt korszakalkotó mester, de képeit ízlés, tanulmány, műgond jellemezte. Sokat tanult, s
tanulmánya szélesítése végett külföldön, Bécsben, Münchenben, Rómában sokat utazott, s mint
alaposan képzett festő érkezett vissza hazájába. Nagyváradon számos táj, tanulmány s arczkép van
különböző családoknál, s e képek mind tehetségről, emelkedett ízlésről s nem mindennapi felfogásról
tesznek tanúságot."

Gyermekei, végrendeletének megfelelően, hagyatéka - festmények, rajzok, nyomatok - java részét

elárverezték, s a befolyt összegből alapítványt hoztak létre, a szorgalmas tehetséges, szegény
gyermekek rajzszerekkel való ellátására.

Halála után két évvel Szűcs József nagyváradi rajzművész elkészítette portréját, mely hosszabb ideig
ki volt állítva a "Nagyvárad" szerkesztőségének kirakatában, és kortársai, szülővárosa még sokáig
megtartották emlékezetükben a sokoldalú művészt és a melegszívű, mindig jó kedélyű, szellemes
embert, munkássága azonban lassan feledésbe merült.

1896-ban az ezredéves kiállításon tűnt fel újra két csendélete, majd 1903-ban egy nagyváradi
kiállításon 12 festménye, az 1912-es és 37-es fővárosi biedermeier kiállításokon több képe, a
Kolozsvári Múzeum, a Fővárosi Képtár, a Szépművészeti Múzeum, majd később a Nemzeti Galéria
budavári, móri, Széchényi, szegedi és székesfehérvári kiállításain egy-egy alkotása.

245
A századforduló után a biedermeier és romantika korának feldolgozása, majd a Szinyei Merse
irodalom kiteljesedésével szinte minden évben megjelent néhány méltató sor munkásságáról Lázár
Béla, Lyka Károly, Meller Simon és sok más szerző tollából, majd a negyvenes, ötvenes évektől a
fotótörténeti irodalom is gyakran megemlékezett róla, de életművét összefoglaló munka napjainkig
nem jelent meg róla.

Ma már sírkövét is csak hosszas keresgélés után, félig bedőlve lehetett megtalálni a nagyváradi,
Rulikovszky úti temetőben.

Budapest –Balatonakali 1994

246
 BODOLAND

Ősök, származás, család

Bodola Györgynek székelyek voltak az ősei, apai és anyai ágon is.

„Az a hetedíziglen székely figura, aki Bodola néven beírta magát a labdarúgás nagykönyvébe, az az
édesapám. Anyám is székely: Oltszemi Botos Blanka. Az úgynevezett „Mádéfalvi veszedelem” óta
megvan ugyan a család krónikája, csak nem nekem. A Bodolák a Brassó melletti Hétfaluból
származnak, de ez a vonal nem került a történelem lapjaira, bár apám testvére, aki tanult masiniszta
volt egyszer úgy berúgott, hogy elaludt a vonat alatt, a sínek között, és a szerelvény felette haladt át.
Kutyabaja sem lett, bár a családi krónikák szerint, másnap fájt, hasogatott a feje.”

A székely lófő Zágoni és Felsődobolyi Bodola család, mely 1767-ben Apafi Mihály Erdélyi Fejedelemtől
kapta a címeres levelet, református püspököket, (Bodola János és Bodola Sámuel) 1848.-as honvéd
tiszteket, (Bodola Ferenc és idősebb Bodola Lajos) és tudós mérnököt is (ifjú Bodola Lajos) adott a
hazának, valamint egy világhírű futballistát, Bodola Gyulát.

Bodola György legbüszkébb természetesen édesapjára, „Dudus”-ra volt, a Nagyváradi AC mai napig
legendás játékosára, akiről 2008. novemberében nevezték el a Nagyváradi városi stadiont. Bodola
Gyula összesen 334 mérkőzésen játszott a román és a magyar első ligában, 48-szoros román és 13-
szoros magyar válogatott volt. Két futball világbajnokságon vett részt csatárként. 58 évig volt
Románia gólkirálya. Játszott a CAO Oradea, Venus Bukarest, IAR Brassó, Ferar Cluj, és a Nagyváradi
AC csapatában. 1945-től 1949.-ig az MTK játékosa volt. Aktív pályafutása után edzőként dolgozott
Szombathelyen, Pécsett, Diósgyőrön, és Ormosbányán.

Néhány idézet Dudusról, a korabeli sajtóból:

„Az 1941-es őszi első hazai mérkőzésen több száz román ajkú szurkoló kiabálta kórusban: Nindzsala
Bodola ! vagyis labdát Bodolának! A Nagyváradi AC 1944 tavaszán 13 pontos előnnyel nyerte meg a
bajnokságot. A második helyezett Ferencvárost viharos szélben, az Üllői úton, Bodola világklasszis
játékával 4:1 -re verte meg a NAC. Az 1944. szeptember 6.-i angol légitámadás szőnyegbombázása
felszántotta a NAC pályát. Könnyes szemmel mentünk át a Törekvés pályára, ahol elcsukló hangon
énekeltük a NAC indulót: Tizenegyen megszálljuk a pályát, Kitűzzük a zöld – fehér kokárdát, Aki nem
tud kapura suttolni, Ki fogjuk a csapatunkból zárni.”

„A magyar, a székely szív mindig hevesen dobogott bennem. A kínok kínját éltük át, amikor 1936.
majd 1939. októberében Bukarestben a román válogatott mezében kellett játszani a magyar fiúk
ellen. Képzeljen el egy olyan csapatot, amelyikből a magyar himnusz akkordjai alatt, heten, ott a pálya
közepén hangosan sírtak. Úgy hívtuk egymást, - székelyesen - hogy lelkecskéim. Ha valami baj volt,
összebújtunk a pályán, mint télen a kismadarak. Lelkecskéim, legyetek legkedvesebb játékunk, örök
szerelmünk Csaba királyfiai!”

„Bodola univerzális tehetség volt. Óriási munkabírással rendelkezett. Kitűnően lőtt jobbal, ballal,
futtában és kapásból. Bodola 20 – 30 méteres keresztlabdái éppúgy, mint fejes góljai élményszámba
mentek. Bodola olyan tiszteletnek és csodálatnak örvendett Váradon, amely senkinek sem jutott ki

247
osztályrészéül. Bodoláról még ma is – negyven év távlatából – regéket mesélnek. Az idősebb
korosztály előtt neve úgy cseng, mint az irodalom terén Adyé vagy Juhász Gyuláé.”

„Ha ma Maradonát kiáltják ki a világ legjobbjának, ugyanazt Bodola mindkét lábával megcsinálta.”
(Berkesi Elemér, Barcelona, 1984)

„A Bosnyák téri vendéglőjében az esti órákban Dudus mérte a sört a vendégeknek. Amikor kilencet
mutatott az óra, s történetesen a kezében még csak félig telt meg a söröspohár, - Bodola elzárta a
csapot. A poharat átadta a feleségének és bevonult a söntés mögötti lakásba.”

„1989. december 31.-én, déli harangszóra kezdődik a Budapest – Vidék labdarúgó mérkőzés az MTK
pályán a szabad Romániáért. A kezdőrúgást az a Bodola Gyula végzi majd el, aki 48-szor a román és
13-szor a magyar válogatott mezét is felhúzhatta.”

„Bodola Gyula neve mostantól nem csak a sportlexikonokban fedezhető fel, hanem ott van egy
erdélyi temető egyik friss fejfáján is. Született 1912-ben, meghalt 1992.-ben.”

Az anyai ág, az Oltszemi Botos család is ősi székely lófő család. 1764.-ben a Madéfalvi veszedelem
idején négy Botos testvér közül hármat végeztettek ki Mária Terézia katonái, csak egy menekült meg
a haláltól. Az ősi családi birtokot is elkobozták. A Botos család, később, házasság révén
összeköttetésbe került a gróf Rhédeyekkel, és mivel Erzsébet Brit királynő ősei között ott vannak a
Rhédeyek is, Bodola György, ha igen távoli, de mégis csak „rokoni” kapcsolatban állt a Brit
uralkodóházzal. Ezt persze a Borpatikában, meg a többi kocsmában hiába is mesélte volna.

A Botos család a Nagyenyedi Református Kollégium alapítói közé tartozott, így aztán nekik sohasem
kellett tandíjat fizetniük ott. Nagyapja, Botos István is nagyenyedi diákként kezdte tanulmányait,
majd Kolozsvárott jogot végzett, és később ügyvéd, főszolgabíró, majd brassói rendőrkapitány lett.

A legenda szerint, a családban született ikergyermekek közül az egyik sohasem érte meg a 40.
életévét. Botos István is ikerként született, így 40 éves kora előtt a legenda beteljesülésétől való
félelmében az alkoholba menekült, tönkretéve ezzel az egész család életét. Nem teljesedett be a
végzet, aggastyán korban halt meg.

Fia, Botos Béla –Bodola nagybátyja - már kamaszkorában kártyázott, ivott, nőzött és mulatozott. De
később fogadásból megszerezte a Brassói egyetemen a jogi diplomát, majd az ügyvédi vizsgát is
letette. 1945 után átjött Magyarországra, itt újra vizsgázott. Az ötvenes évek elején egy határszéli
faluba utazott egy barátjához karácsonyra. A soproni vasútállomáson az ávósok letartóztatták, és egy
koncepciós perben több év börtönt kapott disszidálási kísérletért. 1956.-ban részt vett a
forradalomban, majd elhagyta az országot és előbb Kaliforniában, majd Arizonában lett sikeres
ügyvéd, negyedszerre 70 évesen tette le az ügyvédi vizsgát.

A nagybácsi (Buba) 1993-ban felkérte Bodolát, hogy illusztrálja a nagyapa, Botos István székely
népmeséit. Nagy példányszámban akarta kiadni a könyvet. Ő azonban egyetlen rajzott sem készített
el. Passzivitása nem érdektelenségből fakadt. Ragaszkodott alkotói szabadságához. Csak akkor rajzolt,
ha a maga mulatságára tehette azt, ha ő talált ki valamit. Megrendelésre csak egyszer dolgozott
életében: amikor a Rock lexikont illusztrálta. Nemegyszer megtörtént, hogy megbízói bezárták, és
addig nem engedték ki, amíg el nem készült a munkával.

248
„Ez egy nagyon jó plakátunk volt. Kivittük Angliába, hát beszartak tőle. Bodola Gyuri készítette a
grafikáját. Bezártuk egy hétre egy szobába, csomó piával, és mondtam neki, addig nem jöhet ki, amíg
nincs kész. Ebből lesz egyébként a P. Mobil egyik új klipje is. Ezeket a figurákat mozgatják majd meg.”
Schuszter Lóránt.

Gyerekkor

Az első barátok, tíz éves kora körül, a Bartók Béla út környékén tűnnek fel. Mindenekelőtt
Szombathelyi István, aki még ma is őrzi a közös gyerekkor emlékeit, a fotókat a Fradi kölyökben, és
Gyuri leveleit Ormosbányáról, első száműzetése színhelyéről.

Amikor verekedései miatt már az ország összes gimnáziumából kitiltották, - pedig a mama - Blanka
Néni (közismert nevén Botos Pipi) - eltökélte, hogy Gyurka fia maturálni fog. Mentő ötletként jött,
hogy a világhírű Ormosbányai tanintézetben folytassa tanulmányait, hiszen épp az ottani
futballcsapatnál volt edző Dudus Bácsi.

Két levél, melyet Szombathelyi Istvánnak 16 évesen írt, az Isten háta mögül, Kazincbarcika mellől, egy
kis bányász településről:

„Pisti! 1968. Szeptember 23. Hétfő. Az Úr iskola esztendejének tizenkilencedik napján. Üdv neked,
innen Ormosbánya nevű Metropoliszból. Most magyar óra van, és írok neked egy pár sort. Én
oskolába járok, és azt hiszem, nemsokára kilehelem bűnös lelkem, mert már kezdek itt meghülyülni.
Ha azt akarod mondani, hogy ez az aktus már rég túlhaladott, akkor, ha hazatérek, kitolom a két
szemed! Most valami Balassi nevű gazfickóról tanulunk, aki különböző verseket írt a boldogtalan
utókor bosszantására. Azt hiszem te is hasonlóképpen vélekedsz a matematikusok munkásságáról.
Vagy talán nem? Én sokat focizok, és keveset tanulok, és ez így van rendjén! Meggyőződésem, hogy
te is ezt az elvet vallod! Fociban mi újság otthon? Hogy álltok fel, és vasárnap kivel játszotok? Ezt
azért kérdem, mert hazanézek! Örülsz mi? Porszívó milyen eredménnyel rugdossa a döngőt? Anyja
mikor késelte meg utoljára? Én innen a távolból úgy képzelem el a Kormosék magánéletét, hogy a
Porszívó elbarikádozta magát a kis szobában, és az anyja könnygáz bombákat hajigál rá, és a Porszívó
időnként kénköves Istennyilát és görögtüzet fúj ki az orrán, (hja, neki könnyű!) és így próbálja anyját
távol tartani. Nem így van? Az osztályról valamit. 7 fiú, és millió egy lány. Szombaton volt egy
úgynevezett ismerkedési est az iskolában, amit én így kereszteltem el: „Tömegmegmozdulás, amely
keretében kedélyes husáng legények kitárhatják szívüket az enyhén nyomott, helybeli
hajadonoknak!” Most már kémia óra van és épp most feleltem. Nem fogod elhinni: négyesre! Most
először életemben! Ha félévben a bizonyítványom megfelelő, akkor haza mehetek! Hidd el, hogy
nincs rosszabb annál, ha valakit, - aki rajongásig szereti a környezetét, ahol neki barátai vannak, -
onnan, abból a közösségből kiszakítják, és olyan helyre kényszerítik, ahol nincs neki való társaság, és
ott nem tud örülni annak, hogy él! Na szevasz, várom leveled, írjál mindenről, és szólj Gyuszinak is,
hogy ő is írjon, és nehogy megsértődjön az előbbi tréfálkozásomért! Isten – Isten! Gyuri. Tanuljatok
mer mekbux.”

„Pistikém! 1969. 02. 24. hétfő. Talán kezdjem azzal, hogy farmerom sajnos nekem sincsen. Egyébként
kutya módon pengetem életemet. A hajadonok igen kretének. Szombat este voltam egy bálon, 8-kor
kezdődött, és elvileg pitymallatig kellett volna tartania. Már úgy fél tíz lehetett, mikor az együttes
tagjai rángatózni kezdtek, és furcsa arckifejezéssel kezdtek szökdécselni. Először azt gondoltam,
extázisba jöttek, de aztán kiderült, hogy korántsem erről van szó, csupán az történt, hogy leégett az

249
erősítőjük, és rázta őket az áram. Így ért véget a szerfölött nagyszerű bál. Az úri közönség a
belépődíjat kezdte visszakövetelni, és miután kérésük nem talált meghallgatásra, megdorgálták az
egyik rendezőt. Ha erős a szervezete, akkor talán életben fog maradni. Az iskolában volt egy
vetélkedő, „Tudni illik, hogy mi illek” címmel. Te is tudod, hogy jól nevelt gyerek voltam világ
életemben, és így a vetélkedőn én lettem holtversenyben a harmadik, Ne röhögj te disznó! Hát ami
az itt lakódzó hajadonokat illeti, ezen a téren szomorú a helyzet. Vagy hülyék, vagy rondák, vagy mind
a kettő egyszerre. Ez az utóbbi a leggyakoribb. Egyik rondább, mint a másik, na de amikor
reggelenként a sok rusnya állat fésülködik, és nézi ragyás képét a kézi tükrében, az borzasztó.
Mindezt itt az iskolában. Azért jól eldilizzük az időt. Van egy egész jó fej, és azzal jókat röhögünk a
furkókon. Magyarból elvileg mindenkinek két füzete kellene legyen, egy iskolai és egy házi. Nekünk
persze egy sincs. Magyar órán a haverom elővesz egy gyűrött, félig teleírt matek lapot. A tanárnő
kérdezi tőle, hogy hol vannak a füzetei? Erre ez a dili megmutatja az előbb említett lapot, és azt
mondja: ez a házi füzetem, majd megfordítja a lapot, és folytatja: ez pedig az iskolai. Rögtön kidűltem
a röhögéstől. Na meg ilyen szöveg: Az osztályfőnökünk egy kicsit süket. Egyik nap belép a
tanterembe, és imígyen szól. Nagy a zsivaj, lárma! Mire én: Miből tetszik gondolni?! Március 19.-én
megyek fel hazánk fővárosába, és 23.-ig maradok. Írd meg, hogy hol lesz meccsetek, és én kimegyek.
Miután Apám, Anyám aláhamisították az átigazolási lapomat, ennek köszönhetően az Ormosbánya
S.C. igazolt tagja lettem, de minekutána ősztől ismét pesti lakos leszek, szeretnék visszamenni a
Fradiba. Gondolom ezt János Bá’ nem fogja kitörő örömmel fogadni. Kormos Cyrano hogy él? Múltkor
volt itt egy farsangi bál, a Syconor együttes játszott, egész jól. Minden jó volt, csak egy gyerek
mutatott ellenszenvet irányomban. Ezt a cimborát atyai intelmekben részesítettem, rúgások
formájában. Új kiegészítő sportot fedeztem fel. Ez az ökölvívás. Szereztünk két pár kesztyűt, és a
szálló pincéjében komoly boksz és pingpong méták mennek. Valamint sokat fejlődtem a biliárd nevű
játékban. Most én kérek tőled valamit, ha tudsz szerezni olyan cseh tornacipőt, akkor vedd meg
nekem és én kifizetem. Egyébként a környéken divatba jöttek a rablógyilkosságok, már három ilyen
történt a közelmúltban. A tanulás jobban megy, mint az első félévben, amikor közepes voltam.
Közöld a Porszívóval, hogy írjon, és akkor én is írok neki. Az FTC-ben add át mindenkinek üdvözletem
légy szíves! Téged is üdvözöllek: Gyuri.”

Az egykori csapat társak még most is emlékeznek rá Ormosbányán. Egyikük 2008.-ban,

Kazincbarcikáról írja:

„Bodola Gyula bácsi 1965 és 1969 között volt edző Ormosbányán. Ez a kis 3 ezres település NB 2 -be
került. Amikor az öreg Gyula bácsi Ormoson volt edző akkor lehozta Gyurit is Ormosra, aki ott járt
gimnáziumba. Közben az ifiben és a tartalék csapatban együtt futballoztunk. Technikás, kicsit Törőcsik
stílusú játékos volt. A kötényeket szerette a legjobban osztani - mindig elmosolyogta magát utána. Az
édesapját tisztelettel, de szórakozva kezelte, és szerette. A rajzai és karikatúrái a futballpályára is
"belenyúltak". Ormosbányán velem együtt sok akkori barátja szerette. Barnóczki Zoltán.”

Szombathelyi Istvánnal találják ki életük első tréfáit, balhéit. Egyik osztálytársuk így emlékezik erre:

„Jót mulattam a Bodola kiállítás megnyitóján, amikor a szónok azt fejtegette, hogy a székelyek ritkán
raccsolnak, de lám-lám Gyuri még ebben is különbözött! Hát nem! Ő sem raccsolt! 17 éves volt,
amikor Szombathelyi Pistivel azt játszották, hogy selypítve, pöszén, vagy raccsolva beszéljenek? Mind
a kettejüknek a raccsolás tetszett. Másfél év után a Pisti abbahagyta. Gyuri, meg úgy gondolta, hogy
ez illik az ő "image” -ához! Szóval tetszett neki, és úgy maradt. A mamája ezért külön mindig jól

250
nyakon verte. Szerintem, ha jól utána gondolsz, amikor nagyon be volt nyomva, erről elfeledkezett,
és normálisan beszélt.” Heringer Ágnes.

Barátok

Világ életében rengeteg barátja volt. Igen sokan közülük nem is ismerték egymást. Korszakai voltak,
időben és térben is, és minden korszaknak megvoltak a maga barátságai.

Bartók Béla út, Fradi Kölyök, Ormosbánya, Citadella, KSI, III. kerületi TTVE, Tabán, Palatinus, Gellért,
grundok, Belváros, Erzsébet Söröző, Balatonföldvár, piacok, kocsmák, Borpatika, Bem Rakpart,
Ifjúsági Park, E Klub, Essen, Vancouver, - mindmegannyi baráti kör.

Nem törekedett kizárólagosságra. Nem volt féltékeny, és nem engedte, hogy mások féltékenyek
legyenek rá. Évek telhettek el, úgy, hogy nem találkozott valakivel, és ha megint összefutottak, akkor
úgy dumált vele, mintha tegnap váltak volna el.

Vancouverben, az emigrációban egy füzetbe leírta barátai listáját. Az egész életét dokumentálta.
Mindent meg akart örökíteni, nem csak rajzban és fotóban, hanem szövegekben is.

Ki nem számolgatta, hány barátja volt életében. De ki vette a fáradtságot, és írta le, hogy kikre
emlékszik. És ki tudna négyszáz nevet leírni. Igaz, a négyszáz névből jó, ha kettő lány. Nem mintha
nem lettek volna fontosak a nők az életében, de a barátok, a haverok, a buli, és a poénok még
fontosabbak voltak.

Emlékek nyomában a Bartók Béla úton

A kérdőjelek sokasodtak körülötte, ahogy egyre mélyebbre ástam az emlékek között.

Egy este elmentem szülei egykori lakásához, a Bartók Béla út 134. számú ház elé. Tudtam, hogy ott
már nincs semmi, ami a Bodola családra emlékeztetne. De akkor, ahogy a lassan leszálló sötétben
álltam a remízzel szemben, és magamba szívtam azt a kora őszi, külvárosi, kelenföldi levegőt, és
ahogy hallgattam a remízbe kanyarodó villamosok csikorgását, egy kicsit közelebb férkőztem hozzá.

Aznap betértem egykori törzshelyére, a Borpatikába is, hátha találok valakit, vagy valamit. Igazából
nem is tudtam, mit remélek húsz év után. De ahogy kimondtam a nevét, a kocsmáros nő a
legtermészetesebb mozdulattal mutatott egy, a kocsma félhomályos sarkában bóbiskoló
törzsvendégre. Idős, lelakott alkoholista. Bemutatkoztam, de ő rám kiáltott: „Golyó, nem ismersz
meg? Crazy vagyok!” Nem hittem a szememnek, az egykori barát, Viglás János még mindig itt ül, és
húsz éve várja, hogy az életét poénokkal bearanyozó cimbora, raccsoló barátja egyszer csak visszatér
a közös mulatságok színhelyére.

Ahogy mentem kifelé a Bartók Béla úton, sorba tűntek fel gyerekkorának színhelyei. Itt lakott a
gyerekkori barát és majdani feleség, Udvardy Zsuzsa, amott „Ari” (József Aranka), ez a Horváth
Ervinék háza a Körtéren, az egykori Bartók mozival, - ott lakott a Bender Tomi is. Ez a Váli utcai
általános, kijjebb, a külváros, Kelenföld felé a többi iskola, ahova járt. Van belőle egy pár. Nem
beszélve most Pécsről, és Miskolcról, csak Budán három tanintézménynek volt a növendéke. A Váli
utcai volt a meghatározó. Onnan kerültek ki a barátok is.

Iskola

251
Egy alkalommal kiugrott az iskola emeleti ablakából, és eltörte a bokáját. Nem merte otthon
elmondani, hogy mi történt. A szülei megijedtek, talán csak nem valami kezdődő gyermekbénulás
miatt jár olyan furcsán? Orvostól orvosig rohantak. Hetek múlva derült fény az igazságra. Gyuri nem
szólt volna, inkább az összes fájdalmas vizsgálatot eltűrte.

Rossz tanuló volt, de történelemből olyan kiváló, hogy a bizonyítványába külön beírta az
osztályfőnöke a kitüntető dicséretet a sok gyenge osztályzat mellé. Kezdett kibontakozni
rajztehetsége.

Egykori osztálytársai így emlékeznek erre az időre:

”Nagyon jól emlékszem a Gyurira, osztálytársak voltunk a Váli utcai Általános Iskola felső tagozatán.
Olyan régen volt, de őt sohasem felejtettem el. Emlékszem, amikor megjelent az osztályban, szinte
már az első pillanatban megtetszett nekem. Ő engem észre sem vett akkor, később igen, de sajnos
csak rövid időre. Amolyan diákszerelem alakult ki közöttünk. De boldog voltam, amikor kézen fogva
együtt korcsolyáztunk a kispiac és a Feneketlen tó melletti teniszpálya fellocsolt jegén. A legendás
Eszék utcában is sokat sétáltunk, gyakran jártunk a közeli Farkas cukrászdába is, ahol igen jó fagyikat
lehetett venni. (50 fillérbe került egy gombóc!) Gyuri értelmes és igen tehetséges fiú volt. Nemcsak a
művészetben, de a focizásban is igen jól megállta a helyét. A tornaórákon mindig figyeltem, hogy
milyen jól bánik a labdával. Az iskolában egyébként ő volt az egyik fenegyerek. Az ilyen típusú fiúk
mindig is érdekeltek, nem ám a nyámnyilák! Néhányszor láttam őt az osztályban és a folyosón
verekedni. Mindig ő győzött! Na persze nem komolyan, de az elég volt ahhoz, hogy anyukáját az
osztályfőnök behivassa egy kis beszélgetésre. Gyuri sokszor rajzolt - még néha az órákon is - és igen
élvezte, amit csinált. Dicséreteket állandóan kapott mindenkitől, irigykedtek is rá. A karikatúrái pedig
egyenesen fantasztikusak voltak. Emlékszem, hogy kártyákat is készített különféle vicces figurákkal és
kísérő szövegekkel. Nagyon jó humora volt. Édesanyám akkoriban a Magyar Néphadsereg Központi
Klubjának Kulturális Osztályán dolgozott, ahol Gyuri alkotásait kiállíttatta. Mondanom sem kell, hogy
nagy sikere volt. Azután népszerűsége, nevezetessége csak felfelé ívelt, nem is történhetett
másképpen. Igazán megérdemelte a sikert. Utoljára a Fehérvári úti piacon láttam. Valaki rám szólt,
ismerős hangnak tűnt, pedig közben elrepült vagy 10 év. Amikor megfordultam, azonnal felismertem
gyerekkori szerelmemet. Zöldségeket, gyümölcsöket, tojásokat árult. Nem mertem sokat
kérdezősködni, belemerülni az emlékekbe. Akkor én már férjnél voltam két gyerekkel, gondolom,
hogy ő is foglalt volt már. A mai napig sem tudom megemészteni, hogy nincs az élők sorában.
Egyszerűen hihetetlen számomra, hogy miért ment el olyan hamar. Az biztos, hogy emlékét örökké a
szívemben fogom őrizni.” Horváth (Quercia) Valéria, Phoenix, USA.

„Bodola Gyurival általános iskolában jártam együtt, felső tagozatban. A padjait folyton telefirkálta,
gondolhatod, mit kapott érte. Én "jó kislány" voltam, ezért volt, hogy úttörő feladatként azt a
megbízást kaptam, hogy el kellett vinnem az aznapi leckét, másnap ne hivatkozhasson arra, hogy nem
írta fel, mi a feladat. A Gyuri nagyon helyes srác volt és én természetesen bele voltam zúgva. Mindig
szörnyen zavarban voltam, mikor fel kellett mennem hozzájuk, de Ő nagyon kedvesen, amolyan
"leereszkedő" kedvességgel fogadott. A legnagyobb megaláztatást mégis az okozta, hogy egy - egy
ilyen alkalommal kaptam egy szelet piros mogyorós csokit a Gyuritól, amit azután otthon a tesóm
rögtön lenyúlt. Szóval a lényeg az, hogy a Gyuri engem észre sem vett. Most felnőtt fejjel, mosolygok
persze az egészen. Ha visszagondolok az emlékeimre, a Gyuri úgy él bennem, mint egy olyan fiú, aki
mindig feszegeti a korlátait.” Bujáki Katalin

252
„Horváth Ervin volt jó barátom, ők már akkor "nagy fiúk", én még csitri. De Ervinnel nagyon jóban
voltam és általa ismertem meg Gyurit. Hamarosan nadrágot cseréltünk, én lesírtam róla egy zöld
franciabársony gatyát, cserébe adtam egy Lee farmert. Jól kikaptam otthon, de én boldog voltam az
áhított nadrággal. Mert Gyuri olyan volt, bármit kérhettél tőle, akkor, ott, azokban a szép éveinkben,
Ő adott.” Sóti Éva

Big Nose

A szülői ház, ahol ifjúságát töltötte, elég sivár külsejű. Szokvány, körgangos ház, de még a stukkókat is
lespórolták a homlokzatáról. Ahogy belépek, meglátom a legendás lengőajtót, amit előszeretettel
rúgott be, hazafelé menet, hogy a kilengés ideje alatt sportosan átszaladjon az akadályon. Egy
alkalommal azonban valaki kitámasztotta, és ő ezerrel egyenest belerohant. Akkor született meg
legendás orra, a „Big Nose”.

Mamája, Pipi Néni ekkor is jól elverte vérző fiát, aki szinte a kezében tartotta az orra maradványait.
Később gondolt rá, hogy megplasztikáztatja, de hála Istennek nem tette. Így megmaradt „logo” – ja,
amit számtalan fotóján és rajzán „csodálhatunk” meg.

Már felnőtt fejjel csináltatott egy névjegykártyát: „Bodola „Big Nose” George. „Nemakárki”
Lakás: ?????????” felirattal. Mindez fehér alapon arany betűkkel.

Balhés Gyuri

„Gyuri kedvenc filmje a "Bilincs és mosoly" volt. Balhés Luke-nak a szerepét teljesen magáénak
érezte, szinte azonosult vele. A fél mozi felháborodott, amikor ő harsányan kacagott a balhékon. A
nézők a moziban sajnálták Luke-ot,amikor ette fogadásból a kemény tojásokat szakadásig, a filmben a
smasszereket idegesítette, a rabtársait szórakoztatta, "Balhés Luke majdnem belehalt. Gyuri hogyan
tudott nevetni! ...Úristen! Gurgulázva, meggörnyedve, csapkodta a térdét, - jaj de jó volt!
Megemlítem, hogy az Akácfa utcában volt egy kicsi mozi, azt hiszem Gorkij, én négyszer láttam vele
ezt a filmet. Ráadásul akkor, amikor ő leszerelt a katonaságtól. Ő ott, "Balhés" volt. Öngyilkosságig.
Gyerekek voltunk. Erőszaknak érezte. Megszenvedte. Lehet, hogy minden rossznak ez volt az
eredője.” Heringer Ágnes.

Mint akkoriban mindannyian, ő is mindent elkövetett, hogy megússza a behívást. Nem úszta meg,
1972.-ben be kellett vonulnia Pécsre. Fogadásokat kötött a barátaival, hogy nagyon gyorsan le fogják
szerelni pszichés alapon, még Freudot is tanulmányozta. A vége az lett, hogy amikor egy őrmester
megparancsolta neki, hogy mosogasson el több száz szennyes edényt, ő egyszerűen elverte
elöljáróját. Az volt a szerencséje, hogy még nem tette le a katonai esküt, és így csak 8 hónap futkosót
(büntetőszázadban letöltendő fogdát) szabott ki rá a katonai bíróság, amit Kaposváron kellett
letöltenie. Itt ismerkedett össze Takács Attilával, a „Rikkancskirállyal”. Azt viszont elérte, hogy
büntetésének a letöltése után azonnal leszerelték, pszichés alapon.

Központi Sportiskolás korában eladta a Vailant, francia karikatúra újság féltve őrzött egész éves
kötetét 100 forintért, majd a teljes vételárból fagylaltot vett, - 50 fillér per gombóc áron – és állítólag
az egészet egy ültő helyében megette. Aki nem hiszi, járjon utána.

A lényeg mindig az volt, hogy megbotránkoztassa a környezetét. Egyszer a Bender Tominál házibuli
volt. Tomi végzős orvos egyetemista évfolyamtársai, medikusok, medikák jöttek össze, öltönyben,

253
fehér ingben, nyakkendőben, és kiskosztümben, hogy megünnepeljék friss diplomájukat. Ő csak
annyit tudott, hogy buli van a Bendernél. Beállított kócosan, mezítláb, klumpában, egy összegörbített
alumínium villával a csuklóján, oldalán egy hippi öltözetű csajjal, majd a döbbent csendben
megszólalt: Bocs, azt hittem ez egy kúrós buli!, és elviharzott.

Pia, haverok, kölcsönök

Szeretett baráti körben egy kis ital mellett, csöndes helyen ücsörögni és beszélgetni. Ilyen csöndes
hely volt Kun Ferenc Vásárhelyi Pál utcai bőrfestészeti műhelye. Délelőttönként, a Bartók Béla út
kocsmáit útba ejtve, (akad egy pár) előbb utóbb a bőrfestő üzletben kötött ki. Nem csak azért, mert
fociról, irodalomról, Erdélyről lehetett beszélgetni, hanem egy kis donációhoz is hozzá lehetett jutni
néhány kisfröccs finanszírozásának erejéig. Na és ott volt Feri öccse, Kun Tamás, Radics Béla egykori
basszus gitárosa, aki bármikor kapható volt egy meszely bor elkortyolgatására.

Gyuri csak néhány hónappal élte túl Tamást….

Mint afféle XI. kerületi gyereknek, meghatározó hely volt számára a Gellért hegy a Citadellával. Úgy
hívta a hegyet: a Púp, és rajta a „Cita”. Itt dolgozó barátaival, Kiss Ervinnel, Kovácshegyi Pállal, és
Cziglényi Alpárral igen sok kellemes órát töltött a „Citán”. Sok fénykép készült itt. Tolcsvay Bélát is
sokszor magával hozta ide.

Sokszor, sokaktól kért kölcsön kisebb – nagyobb összegeket. Nem bizonyított, hogy mindet visszaadta
volna. Egyszer egy általa nagyon szeretett rokonától kért kölcsönbe jelentősebb összeget, amit az
többé nem látott. Becsületére legyen mondva, nem orrolt meg Gyurira, továbbra is jóban volt vele.
Talán sejtette is, amikor oda adta a pénzt, hogy búcsút inthet annak.

Franyó „Brúder” Lászlónak komolyabb összeggel tartozott. Egyszer véletlenül összefutottak az utcán,
mire ő beszaladt egy kapualjba, és beugrott egy szemetes kukába. Brúder utánament, fölemelte a
kuka fedelét, és megkérdezte tőle: Ne adjak kölcsön egy kis pénzt?

Amikor 1989 februárban végleg elhagyta az országot, Zsuzsától kért pénzt, hogy becsületbeli, „úri”
tartozásait kiegyenlítse, legalább is azok felé, akiket nagy becsben tartott.

Így ment el Kun Feri bőrfestő üzletébe, és raccsolva nyitott be: Fevi Úv ! Két dolog miatt jöttem.
Egyvészt szevetnék elbúcsúzni, másvészt megadnám a kisfrhöccsök árhát! És ezzel átadott néhány
ezer forintot.

Őrület

Egy időben Crazyvel a Balatonra jártak horgászni. Van egy kép, amit ő készített Crazyről, amint
kirántja a vízből a horgászbotját, és Csiri egészen közelről a blende elé tart egy kis keszeget. A jelenet
úgy néz ki a képen, mintha egy hatalmas tőkehalat akadt volna horogra.

Az esti horgászat közben részegen beavatta Crazyt: elege van, becsukja a boltot aznap éjjel. Van a
gatyája szárába varrva egy csomó gyógyszer, és azt beveszi. Amint elaludt, Crazy kiszedte a
gyógyszereket a nadrágszárból, és a vízbe hajította. Hajnalban hallotta, ahogy barátja kotorászik a
nadrágjában, majd dühödten visszafekszik. Másnap szó sem esett az ügyről.

254
Essenben, a frissen érkezett Crazynek paprikás krumplit kellett főznie az „őshonos” disszidenseknek,
német alapanyagból. Bodola, kellő mennyiségű szesz elfogyasztása után, és némi obszcén
bevezetéssel szájába kapott egy frankfurti virslit, és megpróbálta egyben lenyelni. Majdnem
megfulladt a barátai szeme láttára. Most is Crazynek köszönhette az életét, aki ököllel gigán vágta, és
így kiugrott a kolbász a torkából.

Népszerűség

Alig találni olyan embert, aki ne ismerte volna. Hogy a korosztályából szinte mindenkivel jóban volt,
aki bulizott, focizott, vagy zöldséges volt, természetes. De hogy egy színi kritikus a Pesti Színházban a
Bodola név hallatára fölkiált: „A hetvenes években minden nyáron együtt fociztam vele, a Kis
Ebedlivel, és a Törővel Földváron!”, vagy az Állampusztai fegyintézetben börtön büntetését töltő
belvárosi ügyvéd a Bodola kiállítás hírére rögtön rávágja: „Hol lesz a Dudusnak kiállítása?”

Ismerte az összes pesti és budai kocsma törzsközönsége, az egész futball világ, a zenészek, a
csibészek, zöldségesek, színészek, írók.

Szinte elképzelhetetlen, hogyan fért bele ennyi minden az életébe. A tehetsége, a sok száz rajz, a sok
ezer fénykép, műveltsége, ismeretei, szókincse, futballtudása, kártyajátékok, biliárd, rengeteg barát,
ismerős, szerelmek, három családalapítás, két gyermek, négy disszidálás, két emigráció, több tucat
munkahely, és közben állandóan buli és kocsmázás, mintha neki nem 24 órából állt volna egy nap.

Irodalom, könyvek, szavak

Mindig volt a hóna alatt egy könyv, vagy folyóirat. A „Nagyvilág”-ot szisztematikusan gyűjtötte.
Keresztrejtvényfejtésben verhetetlen volt. Annyira szerette a nyelvet, a szavakat, hogy kedvenc
szavait, kifejezéseit „gyűjtötte”, lejegyzetelte egy füzetbe:

„cselszövény áldozata; leköteleznél ha elárulnád; kiseprűzni a városból; rajongóim jogos

felháborodására; mint partizán a tajgában; könnycseppet morzsol szét szeme sarkában; buja bajadér;
pintre egy meszely; a szokásjog alapján; ritkaság, mint a félkarú cigányprímás; mint hun szanitécek a
catalaunumi csatában; molyette; középparaszt; eburafakózunk; gáláns hegyi martalóc; fülhallomást;
pogány eleim varkocsára; ázott ló szagú lehellet; …”

A tékozló fiú

A mama nagyon szigorú asszony volt. Férjéhez is, gyerekeihez is. Ha Gyuri kiskorában nem ette meg
az ebédet, anyja órákra bezárta a sötét éléskamrába, de ő nem engedett, akármeddig ott maradt
volna, nem adta be a derekát.

Viselt dolgai miatt rendszeres időközönként kitiltotta hazulról az édesanyja, úgyhogy sokszor, sok
helyen csövezett. Sokszor menekült nővére szentendrei otthonába. Egyszer, még 1984-ben
felajánlotta neki az anyja, hogy ha kijelentkezik a lakásból, azonnal kap 100.000. Ft.-ot. Még aznap
elment Mitribusz „Troli” Gáborhoz, és tízezer forintot felkínált neki, ha bejelentkezhet a lakásába. Az
üzletet másnap nyélbe ütötték. A mai napig megvan az a takarékbetétkönyv, amelybe berakta a
100.000. Ft.-ot, és megvannak azok a fényképek, melyeken egy görög nemzeti lobogó előtt dobálja az
ezreseket a levegőbe. A betétkönyv tanúsága szerint egy hónapig tartott a pénz. Állítólag a java
kisfröccsé változott.

255
A hetvenes évek elején amerikai nagybátyja ajánlott fel neki egy Fiat 127-est, azzal a feltétellel, hogy
levágatja hosszú haját, és megszerzi a jogosítványt. Egy hétig az autóban – az autójában – aludt.
Aztán nem vágatta le a haját, és nem szerezte meg a jogosítványt. Nem is kapta meg az autót.

A nagybácsi (Botos Buba) később egy komoly összeget adott neki, hogy legyen rajzművész,
függetlenítse magát, alakítsa ki a megfelelő körülményeket. Erről a pénzről aztán legendák
keringenek: taxival Pécsre, szállodai szoba egy hétig a Hotel Wien-ben, stb., stb. Crazyt felhívta
Siófokról, a Borpatikában, hogy megy fel érte egy taxi két lengyel gádzsival, és azonnal jöjjön le
Siófokra. A taxi hamarosan elő is állt a lengyel lányokkal, és Crazy máris száguldott két csajjal a
Balcsira a hetesen. Az Aranypart legelőkelőbb szállodájában közölték vele, hogy Bodola Úr az elnöki
lakosztályt vette ki, de most kint alszik a Balaton partján.

Foci

A foci fontos volt. Nem csak édesapja miatt. Akkoriban majdnem minden srácnak a foci volt a sport, a
játék, a közösségi élmény. Ügyes, technikás játékos volt, de nem örökölte apja ragyogó tehetségét, és
kitartását. Édesapja úgy jellemezte: nem rossz, de lehetne gyorsabb. Játszott a Fradi kölyökben, a KSI
–ben és a III. kerületi TTVE –ben.

Nagyon szeretett kötényt adni. Az egész élete a stuff, a húzás, a játékos kötözködés volt. És ha bejött
valami, akkor megjelent a kissé gúnyos, csibész mosoly, nevetés az arcán: mikor egy születésnapi
tortát nyomott Karsai „Tüdő” képébe, vagy amikor bezúzta a lasztit a léc alá. Ez a pajkos mosoly és
nevetés is Balhés Luke lelki rokonává tette.

Egykori csapattársa, Udvarhelyi András így emlékszik:

„Gyurival sokat hülyéskedtünk a meccsek alatt, mindig vidám és jókedvű volt. Ő volt a III. Ker. TTVE.
ifi csapatának a vezető eleme. Már akkor le voltunk döbbenve a rajzain, bár lenne belőle most. Mint
kanadai lakos sajnálattal olvastam, hogy itt hunyt el, és nekem nem volt tudomásom róla. Van még
egy képem róla: meccs közben épp előlem fejeli el a labdát (én vagyok a kapus) Az a csapat, ami
nekünk volt a kerületben, olyan nem lesz soha! Minden meccs után összejöttünk, senki nem ment
haza, amíg meg nem beszéltük a meccset! A következő héten jobban játszottunk. Ez volt a III. Ker.
TTVE legjobb NB. I. -es ifi csapata!”

Margit, Barnabás

Az általános iskola után először szerszámkészítőnek tanult a Fáy András szakközépiskolában, aztán
jött Ormosbánya, majd néhány sikertelen beiratkozás anyai unszolásra a Kaffka Margit Gimnázium
esti, dolgozói tagozatára. Nem jött össze az érettségi. A katonaság előtti utolsó nyarat a Palatinuszon
töltötte kabinosként. Aztán sorozás, behívó, és a nagy balhé.

A leszerelés után a szerelem és a házasság Lakatos Margittal, majd megszületett első fia, Barnabás
Herkules.

Lakatos Margit így emlékezik kapcsolatukra:

„Szégyen ide vagy oda, de már nem emlékszem mindenre, pedig Gyurit 17 éves kora óta ismertem,
és tudtam róla mindent, a családi sztorikat, de már az óta eltelt harminc év.

256
Például arra emlékszem, volt katona is, néhány hónapig, de a bevonulása előtt fogadott a haverjaival,
hogy megjátssza a bolondot, úgy is lett, leszerelték, valami dili flepnivel.

A középiskoláiról is csak arra emlékszem, ez se biztos, hogy a Kaffkába járt negyedikbe, de valami
botrány miatt kicsapták az ország összes középiskolájából, érettségi előtt. Anyukája évekig
könyörgött, ígért neki fűt-fát, hogy legalább érettségizzen le, de még pénzért sem volt hajlandó, mint
ahogyan a haját sem vágatta le, semennyi összegért, sőt, az amerikai nagybácsija egyszer hozott neki
egy kellemes Fiat autót Németországból, de azért sem volt hajlandó, úgyhogy vissza is vitte.
Demszkynek volt osztálytársa anno, és többször megverte.

Gyuri az egyik legintelligensebb pasi volt, akivel valaha találkoztam, anyukája szerint sorra nyerte a
történelem versenyeket általánosban, és ha jó könyvről hallottam, azokat mind ő említette.
Hihetetlen szókincse és dumája volt, a humora fantasztikus, Fábry Sanyi csak halvány után érzet.

Csak akkor rajzolt, ha kedve volt. Tolcsvay például egyszer konkrétan bezárta a lakásba, mert kellett
gyorsan egy lemezborító. Van olyan rajza, benne van a rock lexikonban, amit az alatt készített, amíg
lezuhanyoztam, kb. 1o perc, perc alatt.

Mi eleinte haverok voltunk, de nagyon bírtam, hogy mennyit lehetett röhögni vele, aztán 73. őszén
elkezdtünk járni, az első randink a Filmmúzeum előtt volt, azt mindig emlegette, ott többet nem volt
hajlandó találkozni senkivel, azt mondta.

74. januárjában volt az eljegyzésünk egy sörözőben, természetesen, hol máshol, mégpedig az Eötvös
klub mellett, a kis utcában. Egy ötvös tanuló haverja készítette a jegygyűrűinket, abból az
ezüstpohárból, amit Gyuri rutinszerűen ellopott otthonról. 74 februárjában voltunk kötelező szexuális
felvilágosításon, mai napig őrizgetem a papírt. Persze ott is volt nagy műsor. Előtte rávett arra,
mondjuk azt, hogy négy gyereket akarunk. Külön – külön beszélgettek el velünk. Én tartottam magam
a megállapodáshoz, de ő persze azt mondta, hogy utálja a gyerekeket, egyet sem akar.

74. május 14.-én volt az esküvőnk. Gyülekező a Pingvin büfében, a Feneketlen tó mellett. Rajtam
bugyit alig takaró virágmintás bordó mini ruha volt, Gyurin farmer, farmering, az egyik tanú mezítláb,
klumpában. A zenét is mi vittük az esküvőre. Szerette Leonard Cohen dalait. Az anyakönyvvezetőt
utána vizes ronggyal borogatták az irodában, ezt láttam kifelé menet.

Gyuri akkoriban keményen dolgozott, kabinos volt a Palán...

Az esküvő utáni nyáron pl. annyira ovisok voltunk, hogy emlékszem, bújócskát játszottunk a lakásban,
bebújtunk a ruhásszekrénybe, mindenhová, de a lényeg az volt, hogy tele volt a pofánk vízzel, és aki
megtalálta a másikat, jól leköpte, rengeteget röhögtünk.

Vasárnaponként szertartásosan elvonult a Tabánba focizni, persze, csakis nagyon tuti szerkókban, és
soha nem ért haza a megígért időpontban. Ezt is rosszul viseltem, én szűz jegyű vagyok, szeretem
tudni, mi lesz, hogy lesz, miből fizetem ki a számlákat. Gyurit ezek a dolgok hidegen hagyták. Volt,
hogy egész vasárnap délelőtt főztem, pontosan emlékszem, rakott krumplit, és olyan későn érkezett,
valami 5 óra körül, hogy kihűlt, tönkrement, és az egészet a fejére borítottam, a bejárati ajtó előtt.

257
Ha valahol a városban 5 - 10 ember körben állt, és nagyon röhögtek, akkor a kör közepén egészen
biztos, hogy a Gyuri állt, csak valahogy haza nem tudott érni időben. Útközben mindig voltak kocsmák
és cimbik.

Barnabás 74. november 7.-én (!) született. Amikor elindultam a kórházba, Gyuri természetesen nem
volt otthon, mulatozott valahol, és csak akkor tudta meg, hogy fia született, amikor hajnalban
hazatántorgott.

Annyira gyerekek voltunk mi is, 20 - 21 évesek, nem kellett volna összeházasodnunk, de Gyuri
ragaszkodott hozzá, otthonról menekültünk mind a ketten. De elválni meg végképp nem kellett volna,
mégis beadtam a papírokat 75. májusában, és ősszel ki is mondták a válást.

A bili azon borult ki, hogy három hétig minden reggel elment dolgozni, aztán kiderült, hogy nincs is
munkahelye. Persze, pénz se volt, hazudozott, piázott. Amikor megismertem, mindig csak hétvégén
rúgott be, aztán már minden nap, ezt nem tudtam elviselni, azt hittem, majd én meg tudom
változtatni, ennyire rosszul mértem fel a helyzetet.

Nem akart elválni, és amikor bedurrant a fejem, és elindultam a bíróságra, beadni a papírokat,
kinevetett, az erkélyről fényképezett. Aztán már nem nevetett, jött a tárgyalásra, virágcsokorral, és
vacsorázni vitt. Csak akkor egyezett bele a közös megegyezésbe, amikor megfenyegettem, hogy
megidéztetem tanúnak a mutteromat, aki főállású szipirtyó.

A válás kimondása után már jobban bírtuk a gyűrődést, de még így is aludt néhány éjszakán az ajtó
előtt, a lábtörlőn, mert a szaglószonda úgy ítélte meg, hogy nem jöhet be. Vagy hazaküldtem az ő
mutterjához, boldogítsa őt.

Utána Gyuri olyan rendesen viselkedett, hogy itt lakott nálunk a válás után évekig, csak valamikor 80.
– 82. körül nyúlta le a Klári, amikorra pedig már totál beletörődtem, hogy marad. Végig segített, amíg,
négy évig főiskolára jártam Egerbe, vigyázott a gyerekre, megcsinált mindent.

A gyerektartás fizetése sose volt erőssége, és néha eltűnt, a gyereket hetekig nem látta, de fátylat rá,
most már mindegy.

Barnabásban vannak tüskék. Tök normális polgárember lett belőle, ami szép mutatvány ilyen szülők
mellett.

Gyuri egy aranyos bohém volt, akiből hiányzott minden rosszindulat, tele volt jó tulajdonságokkal,
csak éppen férjnek és apának volt alkalmatlan.

Amikor előkészítőre jártam a magyar - töri szakra, szeptembertől májusig, a Közgázra, akkor eléggé
fasírtban voltunk. Ez 1976. – 1977. - ben volt. Anyukájánál lakott, és minden szerdán és csütörtökön
délután átjött Újpalotára, halál pontosan, én elmentem az előkészítőre, majd este 8-ra hazaértem,
gyerek megfürdetve, lefektetve, udvariasan el-és megköszöntem, és hazabuszozott a Bartók Bélára,
mert annyira azért nem voltunk jóban, hogy ott aludhasson.

Ha jó pontokat akart szerezni, akkor tudta, csak a gyereken keresztül tud, hozott neki szupi
babakocsit, rajzolt hatalmas meseillusztrációt, tényleg, az meg is van, itt van, nagyon helyes macik,
szép színes mesefigurák.

258
Aztán felvettek a főiskolára, levelezőre, és próbált csak annyit inni, hogy beengedjem, és akkor sokat
segített, néha 2 hetet is Egerben voltam, ő gondoskodott a gyerekről. Beteg is voltam 77.-ben, akkor
is mindent megtett, amit csak tudott.

De volt olyan is, hogy üzentem neki, hétfőn, hogy beteg a gyerek, de csak pénteken járt arra. Köszi!
Meg olyan is, hogy megígérte, hogy elviszi a gyereket vasárnap délelőtt. A kissrác kabátban, sapkában
állt az előszobában, Gyuri nem jött. Akkoriban még telefonunk se volt, meg mentsége se.

Aztán jött a Zsuzsi, és kivitte Kanadába, de még onnan is segített, ők küldtek pénzt, amikor hirtelen
meg lehetett venni a lakásomat.

Barnabás volt kint 1 hónapig, katonaság után, 1994-ben.”

Csiri, Péter, disszidálások

1982-ben beleszeretett Csiribe, és feleségül vette. 1983. novemberében megszületett második

gyermeke: Archibald Péter.

Ez a házasság sem volt problémamentes. Gyuri kétszer is disszidált.

Az elsőre úgy került sor, hogy egy veszekedés során hajba kaptak Csirivel. Csiri elrohant hazulról.
Gyuri még aznap reggel felkereste Mitribusz „Troli” Gábor barátját, aki akkoriban road volt különböző
zenekaroknál, hogy disszidáljanak együtt, de most azonnal. Egy jó barát nem sokat teketóriázik, és
mivel mind a kettejüknek volt Jugoszláviába érvényes kiutazási engedélye, délben már a Mistral
expressz vonaton ültek Ljubjana felé száguldva. Onnan valahogy elkeveredtek Nova Gorizába, és a
legendás kerítést ők is átlépve, máris Goriziában, Olaszországban voltak, „szabad földön”. Negyed óra
múlva leszedték őket a rendőrök szirénázó rohamkocsival a buszról és irány az őrs. Nagy nehezen
kaptak egy ingyenes vonatjegyet a Róma melletti menekült táborig, Latinába. A hely a barakkokkal és
a sok albán és egyéb emigránssal nem tetszett, így aztán rövid kirándulás a Nápoly melletti Capuába,
ahonnan még gyorsabban leléptek, és az ingyenjeggyel most már ellenkező irányba igyekeztek volna
– Torinó felé, a kalauzok súrű kötözködése közepette. Torinóból stoppal az Alpokba, Mont Blanc
irányába a francia határ felé, hegyeken, völgyeken, toronyiránt a méteres hóban egy fillér nélkül. A
francia határon ők sem jártak jobban, mint Háry János, mindenesetre egy dzsippel 3 óra alatt tették
meg azt az utat visszafelé, amit odafele 3 napig jártak végig. Nélkülözéseik még nem értek véget, a
Latinába szóló jeggyel kellett eljutniuk Triesztbe, mivel addigra elfogyott a disszidálási lázuk.
Triesztből a hegyeken át vissza kellett szökniük Jugoszláviába, ahol a Jugoszláv határőr elkapta őket,
de intett nekik, hogy háromig számol, tűnjenek el, mert különben bilincs. Ismét Ljubjana, ismét
Mistral, de most már visszafele és jegy nélkül. Nagy dumások lévén, erre a kalauz már csak
Kelenföldön jött rá.

Visszakönyörögte magát az óbudai Szél utcába, feleségéhez. Az idill nem tartott sokáig. 1985. április
végén újból útra kel. Ezúttal nyugatra érvényes „kék” útlevelet és hivatalos valuta kiutalást kér és kap
30 napra. Úti tervébe azonban feleségét nem avatja be, ő csak néhány nap múlva tudja meg az igazat
Trekótól.

Essenben egykori katonatársa, Takács Attila a „Rikkancs király” várja, és beajánlja őt Doleviczényi
Miklós Ex - Kex zenészhez, hangszer restaurátorhoz.

259
Az itt készült fotókon egy boldogtalan ember néz ránk. Sokszor fekszik ájult részegen, fegyverrel a
halántékának támasztva, és rosszkedvűen, ami nála azért ritkaság. Szinte érezni, hogy menekült
valami elől, ami ugyanakkor nagyon hiányzott neki.

364 nap múlva visszatért, így nem lett rendőrségi ügy, csak útlevél bevonás 5 évre.

Még megpróbálja helyrehozni második házasságát, - nem sok sikerrel.

Munka és meló

A munkahelyek sűrűn váltották egymást életében. Ez is a korra volt jellemző, kellett valami
melóhelynek lenni a személyiben, hogy ne legyél káemkás! Ezek persze jórészben bedolgozói, TSZ.
Melléküzemági, „kamu” melóhelyek voltak.

Megőrzött több tucat BKV büntetést munkabér letiltásra, vagy elzárásra változtató bírói végzést is.
Állítólag az öreg Dudus nem engedte be a végrehajtókat, és a rendőröket a lakásba, azt mondta: A
Bodola név kötelez, ide nem tehetik be a lábukat!

Az évek egyre telnek, és hiába a tehetség, csak egy rock lexikon, és két további könyv (Anekdoták a
hőskorból, Vakáció ’86) illusztrálására, újságokban megjelent rajzokra, cikkekre, egy - két
lemezborítóra, (Verkli, Bikini, Tolcsvay) film és koncert plakátra (Bikini, P. Mobil, Piramis, Mini) futja
erejéből, lehetőségeiből. Hogy ebből mennyi volt a kor kontraszelekciója, és mennyi szinte tudatos
önpusztító élete, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, többet érdemelt volna az élettől és
magától.

Néhány cikk róla a hetvenes, nyolcvanas évekből:

„BIKINI könyv? Igen, az is készül. Hogyan lettünk BIKINI? Elmeséli Németh Lojzi. A történetet Bodola
György képregénye illusztrálja.”

„Bodola György a saját karikatúráját is megrajzolta, ahogy annyi másét. Az Ifjúsági Magazin lapjain
gyakran feltűnnek a popvilág hazai és külföldi nagyságairól készített parodisztikus portréi. Sokan az
egyik legjobb hazai karikaturistának tartják. Legutoljára mégis, mint szőnyegtisztító kápráztatta el
hódolóit. Hogy is van ez? – Egyszerű! Dolgozok! Kell a pénz. Nem ez az első, hogy fizikai munkát
végzek, voltam már sokfelé. Nemrégen keszonmunkát végeztem a metróépítésnél. Amikor pedig
megkerestek, hogy készítsem el a karikatúrákat Tardos Péter rock lexikonjához, éppen barackot
árultam a Körtéren. – Tudod, az emberben él egy olyan furcsa kényszerképzet, hogy a rajzolónak az a
dolga, hogy rajzoljon… - Én is azt szeretném, de ez nem olyan egyszerű. Semmiféle objektív
lehetőségem nincs rá, hogy nyugodtan szétpakolhassak, elmélyülhessek a munkában. Se lakásom, se
munkaasztalom… - Azért szerencsére időnként mégis sikerül dolgoznod. Munkáidból akár egy önálló
kötet is összeállhatna. – Volna rá igény, és el is kelne, ha kiadnák. A közelmúltban készítettem egy
nagyalakú posztert. Egy vadnyugati csehót ábrázol, rengeteg mulatságos figurával. Ha ki tudnám
adatni, biztos, hogy szétkapkodnák. De… azt hiszem, rosszul menedzselem magam. Szórakozásból
rajzolok, látod, nem ebből élek. – Ahhoz képest igen sokan ismernek és kedvelnek. Mi volt eddig a
legnagyobb sikered? - Az, hogy az általam legnagyobbra tartott amerikai karikaturista, David Levin
elismerőleg nyilatkozott a rajzaimról.”

260
„Rock Lexikon. Bodola György karikaturista – grafikus, görbe tükör elé állította a pop nagyjait. Olyan
sikeresen, hogy néhány portré többkötetes életművel vetekszik.”

„Esti láz a Dunán. Indulás 21 órakor a Vigadó térről. Akire kíváncsiak vagyunk: Bodola György
karikaturista. Karikaturpisságok.„

Rajzaiból nem tudott megélni. Budapest szinte összes piacán dolgozott zöldségesként, volt
keszonmunkás, TSZ. melléküzemág bedolgozója, kabinos a Palán, és néha rajzolt is. P Mobil, Mini,
Piramis, Illés, Fonográf, Tolcsvay plakátok, rajzok az Ifjúsági Magazinba. Dunai zenés hajón karikatúra
est az ő főszereplésével, és 1980.-ban, hatvan ezres példányszámban a Rock Lexikon. (Második kiadás
1982) Az egy csoda volt, hogy összejött. Hiszen mindig leállt, ha megbízást kapott. Nem tudott
dolgozni felkérésre, csak szabad elhatározásából. Ezért nem hívták aztán később sehova.

Egyik barátja, Földes István így emlékszik:

„Keresgélem a relikviákat, de a legfontosabb, sajna egy lakás eladás martaléka lett. Budapest,
Csalogány utca 6. – 10. IV. em. 156. Ez volt az én garzonom a 70-es évek közepén, melynek falait a ”
Nagy Bezártság” idején sikerült tele firkálni az én drága barátomnak. Ide zártam be egy pár napra,
hogy dolgozzon egy Tamási Áron könyv illusztrációin. Innen még az is előfordult, hogy a Dunán
átkelve, éjjel menedékjogot szerettünk volna kérni a Parlamenttől. (Cigiért indultunk a Casanovába,
egy szál törülközőben, hátunkon egy gumicsónakkal). Azóta is nagyon szomorú vagyok. Földes Pisti
(„Színész”).

Gyuri nem tudott elaludni Földes lakásában, mert, mint mondta, bevilágított a Parlament tetején lévő
vörös csillag, valamint a Pisti Faterjának a Lenin szobra is őt bámulta, így a nagy forradalmárt mindig
befordította a fal felé.

Karnyújtásnyira a sikertől

Az egész zenei karikatúra ügy úgy kezdődött, hogy rengeteg rock zenésszel kötött barátságot, bulik,
piálások, és foci kapcsán. Török Ádám, Závodi János, Komár László, Frenreisz Károly, Tolcsvay Béla,
Horváth Attila, Karácsony János, hogy csak néhányat említsünk. Akkoriban a zenészek törzshelye
esténként az Erzsébet Sörözőben volt, ahol Bodola, ha elfogyott a pénzük szó nélkül lerajzolta a
szomszéd asztaltársaság tagjait egy kör piáért. Volt, hogy egyszerre két kézzel rajzolt meg egy portrét,
de általában jellemző volt rá, hogy néhány másodperc alatt, néhány röpke vonallal tudott
jellemrajzokat készíteni. Híre ment. Eljutott Tardos Péterhez, aki őt választotta. A Rock lexikonhoz
egyébként a Rózsavölgyi Zeneműboltban készítette a karikatúrákat, ahol Horváth Attila eladóként
dolgozott, és a pult alól odaadta Gyurinak a nagylemezek borítóit. Gyuri jobb híján azokról készítette
a zenész portrékat, a bolt egy kis zugában.

Közben készültek saját és barátai szórakoztatására nagyobb művei, a „Western” sorozat. Vadnyugati
fickók, jelenetek, kocsmák, körözési táblák. A legnagyobb műgonddal és aprólékossággal készítette
ezeket a képeket, rengeteg kiegészítővel, igazi prémkucsmával, igazi indián tollal, sárgaréz
nyaklánccal és kereszttel, és természetesen telis – de tele poénokkal.

Ha befuthatott volna, hát ezekkel a mesterművekkel be kellett volna futnia. És nem csak idehaza.
Ezeket a rajzokat Amerikában is megvették volna.

261
Egész munkásságát végig kísérte nárcisszizmusa, önmaga folytonos és megunhatatlan megörökítése,
a világ minden elképzelhető pózában, ruhájában, állatával és tevékenysége közben.

Bodola, mint cézár, mint vámpír, Yeti, Mikulás, Ferenc József, Forma 1.es autóversenyző, homeless,
futball sztár, rab, angyal, csikós, Vak Bottyán, western hős, gladiátor, vörös katona.

Ugyanez a fotóknál: Japán szamuráj, vécés néni, svájci sapkás proli, dobos, trombítás, szaxofonos,
utcaseprő, kanász, nőimitátor, próféta, szobafestő, gyermekét kocsiban toló apa, easy rider, fotós,
rajzoló, lebukott bliccelő, zongorahangoló, hawaii hastáncos, indián, öngyilkosjelölt, kabinos,
zöldséges, könnyűbúvár, tengerész, lovas, csapos, futballista, cimbalmos, stb, stb., stb….

Nem az volt a leglényegesebb az ő fotó művészetében, hogy milyen képeket készített, bár mindig volt
nála gép, és nagyon sok mindent megörökített az őt körülvevő világból, úgyhogy mára ezek a tabáni
és egyéb gyülekező helyeken készült portrék és csoportképek az akkori fejekről igazi relikviák, és
kortörténeti dokumentumok.

Hozzá kell tenni, Gyuri nem csak készítette a fotókat, hanem azokat szisztematikusan gyűjtötte, hogy
ne mondjuk, lopkodta. Volt egy nagy terve arról, hogy egy élő „pantheont” gyűjt össze fiatalsága
baráti, haveri köréről. Sikerült is vagy legalább 500 ember „arclemezét” összegyűjtenie, ahogy ő
mondta. Mára már részben valódi pantheon lett ebből a gyűjteményből. Annyian eltávoztak már
közülük.

Ennél azonban sokkal fontosabb volt az a tudatos tevékenysége, ahogy a saját életét folytonosan
dokumentáltatta valakivel, akit nevezzünk ismeretlen fotósnak. Folyamatosan gondoskodott arról,
hogy élete minden fontos eseményét és poénjait, ötleteit megörökíttesse valakivel. Valaki mindig volt
vele, mellette, akinek mindig tudott egy gépet a kezébe adni, és akinek mindig el tudta mondani,
hogy milyen képet szeretne. Ezek a képek beállított felvételek, mégis spontánok.

Mindannyiunkat kapott el már a kalauz jegy nélkül a vonaton, de még egyikünk sem térdelt le a
földre, és nem könyörgött össze tett kézzel a kalauznak, és mindezt nem fotóztatta le azonnal
valakivel. Ha nagyobb pénzhez jutottunk nem pózoltunk a görög lobogó előtt a pénzt a levegőbe
dobálva. Nem vettünk a kezünkbe majmot, nyulat, kismacskát, nagymacskát, kiskutyát, nagykutyát,
iguánát, papagájt, és tengerimalacot egy felvétel kedvéért. Nem ültünk motorra, nem doboltunk,
nem hegedültünk, cimbalmoztunk, szaxiztunk, trombitáltunk, nem pisiltünk, nem ültünk vécére, nem
szaunáztunk egy felvételért, és ha egy üveggel fejbe vágtak minket, akkor az első gondolatunk nem az
volt, hogy készíttetünk egy premier plánt vérben ázó fejünkről.

Valójában nem is fotós volt, hanem „fotószínész”, bohóc, mulattató, aki nem csak magát, hanem
barátait, és egész környezetét szórakoztatta. Egész élete bulizás volt. Fontosabb a megörökítés, mint
a pillanat megélése. Megosztotta életszeretetét, humorát a világgal. Csak semmi komolyság, az úgy is
van az életben éppen elég. Az dolga színessé, vidámmá tenni azt.

Ezért ölelkezik össze, vállukon pótgumival utazó motoros cigány házaspárral, hajol érdeklődve a
koldushoz, kacsint össze a borozó 90 éves legtörzsebb vendégével, ölel át egy gázálarcos, légó riadós
bábút, hallgatja a Népstadion néma szobor zenészeit, ugrik csukatalpast a vízbe, húz svájci sapkát a
fejére, ül háztetőn magas süveggel, ölt motoros bőrsityakot, guggol a Szabadság szobor fölé, focizik a
villamoson, kacsint a tetemes mennyiségű visszaváltandó piás üveggel, táncol kókuszháncs
szoknyában, és pózol, fityiszt mutat, grimaszol, és néz ezerféle módon.

262
 A mélypont. Új élet ígérete. Zsuzsa.

1988 őszén Gyuri mélyponton volt. Mögötte két tönkrement házasság, két elhagyott gyermek, két
félresikerült disszidálás, tucatnyi munkahely, befejezetlen iskolák, félbe – negyedbe tört rajz karrier,
katonaság, büntetőszázad, komoly mennyiségű alkohol, és egyre kevesebb barát, egyre több halott,
beszűkülő lehetőségek, szórakozó helyek, ahol új arcok tűntek fel, és eltűntek a régiek. Házassága
Csirivel végképp tönkrement. Elköltözött, de otthon nem fogadták vissza, így Viglás „Crazy”-nél húzta
meg magát.

Ekkor fut zátonyra Udvardy Zsuzsa házassága Vancouverben Gyuri gyerekkori barátjával, Horváth
Ervinnel. Zsuzsa bánatában hazajön, és kamaszkori barátnőjénél, József Arankánál (Arinál) köt ki,
akinek így fakad ki: Kerítsd elő nekem a Bodolát! Első ötletük az volt, hogy lementek a Bartók Béla úti
ház borozójába, ahol rögtön Crazyre bukkantak, aki a nem tudod hol van Bodola kérdésre a világ
legtermészetesebb hangján azt válaszolta, dehogynem, itt alszik két sarokra, nálam. Szó szót
követett, Gyuri is előkerült, aki rövid tájékozódás után megkérte Zsuzsi kezét, imígyen: „Vigyél
magaddal Kanadába!” A válasz kétszeres igen, és az öröm olyképpen hágott a tetőfokra, mint a
népmesékben: Crazy megkérte Ari kezét, aki szintén igent mondott. Egy hónapon belül esküvő. Most
persze kapóra jött, hogy Csiri még az év elején elintézte a válást. (Akkor persze az még fájt Gyurinak.)

1988 végén szerezte meg a szükséges papírokat az utazáshoz. Ekkor még 30 napos kiutazási
engedély, és ahhoz oda - vissza repülő jegy dukált. De ez már valójában one way ticket volt. A
harmadik „disszidálása”. Talán ő volt az utolsó magyar télakos. Odafele a Romeó és Júlia opera
megtekintése a Veronai Arénában. Mindez nem sokkal azután, hogy Gyuri homeless közeli állapotban
vegetált Pesten.

Vancouverben maga a csoda várta. Zsuzsa akkor még menő üzletasszony volt, híres éttermet vezetett
(Szász Restaurant) ahol még Szász Endre és Faludy György is megfordultak. Szép lakás, jó autó,
gondtalan élet, anyagi jólét. Tiszta, gazdag város, havas hegyekkel és fenyőerdőkkel ölelve, a Csendes
Óceán partján. Egész kis magyar kolónia: Gruber, Csere, Dóczi, Sztoján, később Karsai „Tüdő” Tamás,
Imre „Imóka” Péter, a „közelben” L.A.-ben és Hawaiin, valamint Washingtonban Nagy Gabesz, Baráti
Balogh Aladár, Fekete Barna, Barca „Jean” György, Szemző „Riasztó” Gábor, Szabó „Keki” György,
Szekfű „Gino” Jenő, Csolák András, a „Gyalogos, szóval egész futball csapatot ki lehetett állítani. És
munka. Méghozzá festészet, ha nem is művészi, de fal. Viszont igen jól lehet vele keresni. Gyuri végre
kiélheti tárgy és ruha, valamint könyv gyűjtési mániáját. Mini könyvek száz számra, teljes Omar
Khajjam életmű több tucat nyelven, japán díszkardok, festmények, féldecis kisüvegek százai,
Vonnegut és Hrabal könyvek, Leonard Cohen és AC/DC lemezek, hétvégi kirándulások, hawaii
nyaralások, utak LA.-be, Seattle-be, Washingtonba, San Fransiscoba, fel a hegyekbe, a
síparadicsomba, a Whistlerre. És szerelem és szeretet Zsuzsival. Béke, harmónia, jólét, egy újra
megtalált élet. Foci és lábtengó a haverokkal, rendes piás, marháskodó munkahelyi kollektíva, és
hábék és hábék egymás után.

Így persze a pia sem maradt el, de valahogy kultúráltabban folyt a szesz. És Gyuri újra rajzolni kezdett.
Bizakodott, hogy be fog futni. Persze angolul nem tanult meg, ami azért ott komoly hátrány.
Mindenesetre megjelent néhány újságcikk róla a hazai sajtóban.

1993.-ban feleségemmel amerikai körútra utaztunk. A repülőjegyünk nem volt érvényes Kanadába,
csak az USÁ-ba, de Gyuri annyira erősködött, hogy elrepültünk Seattle-be, ő meg Karsai Gergővel

263
értünk jött kocsival. (Oda vissza kétszer: összesen 1600 km.) Tekintettel arra, hogy Gyuri nem tudott
vezetni, Karsai Tüdőnek meg nem volt útlevele, így a 17 éves Gergő oldotta meg a problémát, neki
jogsija és útlevele is volt. Kitörő örömmel fogadott Gyuri minket a reptéren, mintha a legjobb barátok
lennénk, és mindezt a világ legtermészetesebb módján.

Mikor megérkeztünk hozzájuk, a lépcsőházban, minden lépcsőfordulónál mécses égett, és egy – egy
kupica ital várt minket. Hihetetlen volt az a gondoskodás és kedvesség, ahogy vártak. Egy hétig
program - program hátán. Kirándulás a hegyekbe, Whistlerbe, sí centrumba, a fenyvesekbe, a
kanyonba, a híres nevezetes függőhídra, ahol annyira szeretett nézelődni. Reggeli az ő éttermükben,
esténként mexikói éttermek, blues klubok, házi bulik náluk, a teljes vancouveri emigráció
részvételével, egyszóval parádés hetet töltöttünk ott. Az egészben az volt a legkülönösebb, hogy
Bodola György a mi házigazdánk. Az a Bodola György, akinek 37 éves koráig sohasem volt igazi
otthona, most egy ízlésesen berendezett, tágas, meleg otthonban fogadhatja a vendégeit. Nagyon
élvezte a helyzetet, igazán büszke volt.

Most derült ki a „lejmos” Gyuriról, - amit azért a nyitott szeműek eddig is tudtak, - hogy ő jobban
szeretett volna adni egész életében, mint kapni, ha módja lett volna rá, és ha módja volt, akkor adott,
akkor is amikor a 100.000. Ft.-ját kisfröccsök és egyéb italok, ételek formájában javarészt a barátaira
költötte, és most is, hogy életében először jómódban élt.

„Számomra fontos tényező, megjegyeznem, hogy Gyuri, anno, a Rock lexikonból egyszeri "bagót"
kapott, cca. 50 ezer forintot, pedig tudvalévő, hogy több, nagy példány számú kiadást is megért a
könyv. Azt is el kell mondanom, hogy az akkori időkben a "summás" örökség nem bírta volna a
kisfröccs mennyiségét azon rövid idő alatt. De ő bőven segített belőle mindenkin a köreiben, ahogy
mondani szokás, két kézzel. Nemes italokkal járt kedvünkben! Ha már bor, akkor az Somlói Juhfark
(imádta!), égetett szeszek, mégpedig a fölső polcról, ami akkoriban a piacokon a bitangoknak a
"kétdekás", angolszász típusú volt.” Somogyi Sebestyén (Töpi)

És megindult a vendég áradat. Gyuriékhoz mindenki szeretett menni. Nem csak a vendég szeretete,
hanem színes egyénisége miatt is. Egyszer egy bulin felsorolta, hogy ki mit hozzon. A végén valaki
megkérdezte: És te mit hozol? Válasz: én magamat hozom! És ezt joggal mondhatta, megengedhette
magának, hiszen aki vele mulatott, annak ténylegesen biztosítva volt a szórakozása.

Rendszeresek voltak a közös házibulik a vancouveri magyarokkal, de jöttek messze földről is. Karsai
„Tüdő” Tamás miatta települt át egész családjával, egy sárga iskolabusszal Torontóból Vancouverbe.

Vancouveri levelek

Megkezdte kiterjedt levelezését, nővérével, Iványi Pierre-el, Szemző Gáborral, Schneider Györggyel
és még másokkal. 10 - 12 oldalas, naplószerű, élménybeszámoló, humoros, és töprengő írásokat
küldött szerte a világba. Ezekből a levelekből legalább annyit meg lehet tudni róla, mint a vele töltött
napokból, hetekből.

Néhány részlet Iványi Pierre-hez és Schneider Györgyhöz írt leveleiből:

„Öregségemre teljesen új dolgokkal ismerkedem meg. Ilyen például rögtön a munka. Ugyanis
dolgozgatom. Teljesen szakmába vágó munkakört látok el. Szobafestő és mázoló lettem, és

264
naphosszat talicskolom a rollereket a falakon, ezáltal szekálva az ott tanyát vert pókokat. Nos,
mindezért fizetnek mindenféle pénzeket.”

„Amikor éppen nem dolgozom akkor lakásunkat alakítgatjuk, gyöngyözzük. Miután, az eddig eltelt 36
évben nem igazán mondhatom, hogy volt igazi otthonom, így most pazarul érzem magam itthon.
Eljárogatunk kirándulni, és elnézve a környéket akár száz évig minden napra akadna új látnivaló.
Nagyon gyönyörű az egész.”

„ A kínai negyedben azért úgy estebéd után már rizikós sétafikálni, mert történhet akármi is, hacsak
nem álcázod magad. Az álcázás legegyszerűbb módja a mocsok másnaposság, mert akkor az ember
szeme megközelítőleg mongoloid formát képez az ábrázatjában. Van még egy kupac iszonyatosan
lepusztult őslakó indiánus, akik gyakorlatilag kivétel nélkül nagy tisztelői és imádói a tüzes víznek. A
mostani totemoszlopokon szerintem már nem lenne kialakított sas meg medve, hanem a sörös doboz
motívum dominálna, amit összegyűjtenek, visszavisznek, majd telét vásárolnak és indul elölről a
ringlispíl. Ami az én tüzes víz pusztításomat illeti, csak annyit írok, hogy negyedév alatt még nem
voltam abban, az otthon általánosan megszokott állapotban, amit a totál kakukk címszó alatt
említenek a lexikonok. Megiszogatjuk a kis szipkánkat, de visszafogottan. Ami marha furcsa volt
Magyarország után, a kocsmák száma. Kb. annyi csárda van ebben a böhöm nagyvárosban, mint a
Körtér környékén úgy kétszáz méteres sugárban. Otthon meg nem állatiasodik le a polgár, mert
hiányoznak a feltételek, amit megszokott egy pesti italmérésben úgy, mint anyázás, kekeckedés,
matematika, igehirdetés stb., stb.”

„Ami a honvágyat illeti, nagyon hiányoznak a villamos ellenőrök, az izzadságszag meg a Danubius
rádió. Kis feleségemmel fenemód jól vagyunk és számomra teljesen szokatlan módon – boldogan -
élünk. Van itt egy csomó magyar, de a nagy többség abból a kategóriából kerül ki, akikkel otthon sem
komáztam volna, akkor meg itt minek? Tanulom a nyelvet, meg rajzolgatok is. Már van ez ügyben
néhány sikerélményem. Anyagilag is! Ami a magyar „cimborákat” illeti, csak annyit, hogy kaptam
leveleket Ausztráliából, USA-ból, NSZK-ból, Tanganyikából, meg Tűzföldről is, csak szép hazánkban
működik visszafogottan a posta. Már rég túl vagyok rajta, hogy ez bármilyen szinten is bosszantson. A
lakásunkat betelepítettük mindenféle zöld növényzettel, így nagyon kellemes vadon jellege van,
remélem, nem üti fel fejét valami erdei haramia.”

„Ma éppen Zsuzsának születésnapját ünnepeljük, bár a történelmi hűség kedvéért bevallom, már
vagy két hete ezt tesszük.”

„Ma kapom meg az „állatbolgárositási” papírjaimat, amit beadok igen záros határidőn belül. Most
ippeg a himnuszt fogom bebiflázni. A lakásunkban is vannak minőségi és mennyiségi változások.
Gyűjteményeink szépen gyarapodnak, sőt már újabb hülyeséget is gyűjtünk, nevezetesen Omar
Khayam könyveit. Mostanság kissé mozgalmas volt az életünk, ugyanis két ismerős is áttelepült
Torontóból, akik rövidebb ideig használták lakásunk berendezését, étkünket, és ami felettébb kínos
ital állományunkat. Most azon a ponton vagyunk, hogy géppuskafészket fogok felállítani az erkélyen a
kedves vizitálók fogadására. Az külön emelte hangulatunkat a sáskajárás idején, hogy semminket
nem találtuk meg, viszont igen érdekes felfedezéseket tudtunk tenni. Például benyúlok a szekrénybe,
hogy kivételezzem a vasalót, amit ugyan nem leltem meg a szokott tartózkodási helyén, ellenben
találtam egy bukósisakot, két pincér dolmányt, egy komputert, két teniszütőt, egy gyantát a nem
létező hegedűhöz, és még néhány kis ezt-azt. Karsai Tamás „Tüdő” aki az egyik bentlakónk volt,
naponta - viccen kívül - kb. harminc kávét ivott meg, elszívott vagy két doboz cigim, nem beszélve a

265
már-már merénylet számba menő cselekedeteiről, amikor komoly barátságot kötött a whiskymmel.
… Lehet, hogy már írtam a helybeli magyar értelmiség nívós találka helyéről a roppant népszerű
billiárd klubról. Hát ez az a helyszín ahol még a Trekó is akadémikus elmének minősülhetne.”

„Rágyüttünk, hogy a népszerűségnek is megvannak a hátulütői. Mostanság minden ismerősünk

fejébe vette, hogy üdítő társaságunkban akar üdülni, vakációzni. Egész idáig úgy volt, hogy január
környékén visszaevezünk Hawaiira, azután jött egy meghívás Costa Rica irányába. Ma jött egy levél az
unokatesómtól, hogy január-február tájékán, sipirc, a mexikói Cancunba. Ezen kívül még kis famíliám
is érdeklődött, hogy mikor látogatunk arrafelé. Hát hogy egész pontosan fogalmazzak, a faszom sem
tudja mitévők legyünk. Azaz valamit már kapizsgálok, és úgy érzem, büszke lehetsz barátod
választására. Ebben a szekundumban ugyanis iszom egy kupica whiskyt. …(Itt a levél más színű tollal
folytatódik) Na, itt egy kicsinykét elkalandoztam úgy kb. két hétig, és ez idő alatt igencsak megdördült
az ég.”

„Cserééknél lesz 21.-én egy karácsonyi buli, és ha belegondolsz elég érdekes, hogy Pesttől faszom
tudja, hány ezer kilométerre együtt bulizik a Csere, Dóczi, Sztoján, Karsai „Tüdő”, Bodola féle társulat.
Sztoján bácsi a világ legnagyobb misztériumai közé tartozik, senki nem tudja miből él, annyi neve van,
mint Ságvári Endrének, különféle aukciókra jár, ahol veri az árat, és nem tudsz mondani olyan dolgot,
ami neki nem, lenne. Karsai „Tüdőt” benyomtuk a helyi, egyik VW szervizbe --18 $ per óra - tehát
kezd happy lenni. Új nevet kapott a Tüdő helyett, most Zsazsának hívjuk, nagyszerű honlányunk után,
hisz mint kiderült, ez idáig háromszor vált el, és négyszer nősült, egy és ugyanazon női személlyel.
Nem semmi, bár szerintem orvosi eset. Más. Néha–néha azért rajzolgatok is. Nemsokára jelenik meg
egy könyv az illusztrációimmal, meg most kezdek el hirdetni, hogy alkalmi nyomtatványok tervezését
vállalom.”

„Nos, Nektek meg a cimboráknak mindenféle közhelyet kívánunk az ünnepekre. Remélem,

hamarosan látjuk egymást, bár honvágyam, az változatlanul nem létezik, de néhány régi komámmal
elbutykáznék egy kicsit.”

„Itt kezd tavaszodni, ami gyönyörűséges errefelé, sétafikálok a tengerparton, és nézegetem a havas
hegyeket, miközben napfény bizsergeti bőrfelületeimet. Most viszont egy kis Smirnoff fogja igen
behatárolt időn belül csiklandozni gyomrom falát. Elhatározást máris követte tett, késedelem nélkül.”

„Marha jó érzés, egyszersmind totálisan szokatlan, hogy úgy megyek nyaralni, hogy ki van perkálva a
szállásunk, a másik helyen a szállodánk a kocsi bérlésünk, és a repülőjegyünk, szöges ellentétet
képezve a régebbi haknikkal, amikor is a 49-es villamoson nálam részegebb ösmerőseim letarhálása
nyomán keletkezett javakkal indultam a Kelenföldi pályaudvarra, és még akkor sem volt tuti az
utazás, hisz ott tornyosult előttem a resti és tsa.”

„Hawaii. Van még egy szemrevaló kétnapos úti program, mikor is egy üvegfenekű bárkával kivisznek,
arra a helyre a tengeren, ahol a gyilkos bálnák rajcsúroznak, oszt nulláról lehet őket hesszelni,
miközben a gyomrunk fordul ki a tengeri betegségtől, ami azonos az akut katzenjammerral.”

„Apropó, gondolom, furcsán hangzik, úgy lement a benzin ára, mint a nap. Azért van itt is, egy kis
recesszió, de nem hiszem, hogy hasonló az ottanival. Most van a tavalyi adóbevallás ideje, és van
vakaródzás, mint leltárnál a Fény utcában. Nos, ez volt a mai levél, most elhatolok lottózni. Hátha?”

266
„A Trexinek különben tervezünk küldeni egy zipzáras, tolóajtós, kivehető nylon gyomrot, hátha segít.
Meglepett, mikor mondta, hogy hű Novákunk Bécsben van, üzletileg, ahol Béres cseppeket organizál
el. Az említett medicinát mi is szedtük egy darabig, mert azt híresztelték, hogy a hatása csudás, a
vakok járni fognak, a nyomorékok meg látni. Bécs városát, várát meg sajnálom kicsit, előbb Mátyás
bús hada, most meg a Novák. Szóval rájuk jár a rúd.”

„A sarkunkon tarháló indiánok már negyven méterről üdvözölnek, mint a cherokee nagyfőnököt,
tudván, hogy nagy a valószínűsége, hogy leesik nekik egy negyeddolláros. Néha kicsit kínos, mikor
megyünk Zsuzsával a bankba, az utcán meg millió ismerős, ugyanis a Zsuzsa mellette dolgozott az
étteremben tizenpár évig. Oszt a törzs már a másik oldalról üvöltözik, hogy –HI PARTNER! Más.

Van itt magyar újság, meg Magyar Ház stb., amiket mind egy szálig 56-os, árvalányhajas, kokárdás,
egy hullámsávos agyú emberek írnak, és akkora hülyeségek mellett törnek pálcát, minden
kategóriában, hogy csak akkor veszem kezembe ezt a fajta sajtót, ha nagyon rossz hangulatom van,
mert akkor degeszre röhögöm magam a hülyeségükön. És mert rossz, sőt még fél rossz kedvem ez
idáig még nem volt, így nem is olvasom ezeket a baromságokat. A magyarok különben itt is, mint
bárhol a világon, a kedvenc társas társadalmi játékukat játsszák, aminek neve lehet a „kis áskálódás”,
avagy a „széthúzósdi”, netán a „hogyan basszunk ki a másikkal, minden ok híján is.” Az újságok
mostanában kizárólag a magyar áremelésről tettek említést. Egy komám elküldött egy kupac
választási kortes cetlit nem kis mulatságot okozva nekünk. Amíg visszamenőleg nem akolbólintják
fejbe a tetves komenyistákat addig úgy sem lesz semmi érdemleges változás. Nem értem, hogy
miképpen létezik az, hogy olyan férgek, mint Ribánszki, Czinege, Maróthi, Berecz, etc, etc, még
mindig nyugodtan ücsörögnek a kis tuszkuleánumukban, holott már réges - régen aktuális lett volna a
piros kakast behajítani a portájukra! Ha kapok újságokat otthonról, akkor még mindig feldúlom
magam a helyzeten.”

„Hét közben tisztességes polgárként józan életmódot folytatunk, de hétvégén bizony-bizony

előfordul, hogy komoly kísérleteket végzek tudományos alapossággal, abban a roppant érdekfeszítő
tárgykörben, hogy vajon mi is lehet a pohár alján. Ez a probléma, mint tudjuk, évezredek óta furdalja
az emberiség oldalát, persze egy idő után mást is furdal, mint azt másik rendkívül kíváncsi, felfedező
vágytól hajtott Trekó cimboránk élete is példázza. Ezt tudva igen jóízűeket eszem romlott anyagot
termelve belsőmbe.”

„A kocsmák sokban különböznek az otthoniaktól. Nyolcvan százalékban, nem csak piát mérnek,
hanem mindenféle ledér fehérnépek is produkálják magukat a páston, oly módon, hogy ki-be
fordítgatják a micsudájukat, a helybéli sutyerákok nagy boldogságára, akik alig várják, hogy hazatérve
kikalapálják a farkukat a baseball sapkájukba, amely ruhadarab a bunkók egyezményes viselete
errefelé.”

„Cső! Aloha! Kissé megkésve, ámde törve nem, írok néhány sort. A Hawaii szigeteken (Oahu, Maui)
tett rövid háromhetes hakninkról keveset írok, mert úgy sem hinnétek el miket láttunk. Csudás volt.
Az Isten bizonyosan remek hangulatban volt mikor az említett környéket teremté, sőt
megkockáztatom, hogy ne tán - tán még ivott is valami bizarr ötleteket fokozó szeszes italt is, minden
esetre fényes jó kedvében lehetett, ellentétben mikor kreálta a csótány bogarat, Lenint, Marxot,
néhány rokonomat, volt barátaim egy részét, a sóska főzeléket, az adó ellenőröket, Fehér Klárát,
Bende Ibolyát, és még sorolhatnám baklövéseit. Minden el van nézve Maui miatt. Ez a sziget maga a
paradicsom. Koránt sincs annyi súlyos buzi amerikai és japán turista, mint Honoluluban, és olyan

267
helyek vannak, hogy én sem hittem a szememnek. Kráterek, holdbéli, vagy Marsbéli tájak, dzsungel,
vízesések, fantasztikusan gyúrt hegyek, és akkor még szót sem ejtettem a tengerről, annak öbleiről,
szigeteiről, hullámairól és nem utolsó sorban színéről, hőfokáról.”

„Voltunk úgynevezett Luaun, ami a helybéli disznóvágási szertartás. Úgy történik, hogy reggelre kelve
levadásszák a sertést, oszt forró kövekkel fenekezett gödörbe hantolják, letakarva banánlevéllel, és
földet kotornak rá. Este meg exhumálják az ártányt és tűztánc, meg hula, meg minden mutatvány
között, egy kupac más finomság mellett feltálalják. (többek közt itt ettem először delfin húst, ami igen
ízletes) A mulatság fényét emeli, hogy a műsor közben, a produkció árában benne foglaltatva Bár
működik, márpedig bár ahogy! Mi adtunk a bárfiúnak 2 dollár jattot és ezt követően olyan Bloody
Maryket kaptunk, aminek pont olyan színe volt, mint a gyenge málnaszörpnek, bizonyítván a vodka
komponens alapos túlsúlyát.”

„Aztán hazaérkeztünk kissé kalandosan, ugyanis nem egy helyre ültettek minket a repülőgépen, hisz
én Bodola, a Zsuzsám meg Horváth néven utazott. Először szaporán anyáztunk, de rövidesen kinyitott
a gépmadár bárja. A további eseményeket, csupán szegényesebb fantáziájú ismerőseimnek kellene le
körmölni. Csak annyit, hogy a Honolulu - Vancouver út öt óra hosszúnyi. Az itthoni reptéren íziben
béreltünk egy kb. nyolc méteres limuzint, és azzal hajtattunk haza a tömérdek vásárfiával, többek
között 84 (nyolcvannégy) db kisüvegemmel. „

„Sajnos a múlt hétvégén rossz fát tettem a tűzre. Történt, hogy elmentünk egy ösmerősünkhöz
látogatóba. Ott aztán gallér mögé hajintottam három pohár moonsline nevű, folyékony állapotú,
biológiai fegyvert, oszt köd előttem, köd utánam. Mindmáig nem tudom, mért akartam elkocsikázni a
helyszínről, de tény és való, hogy beültem az edénybe, és megtettem egy, egy méteres távot. Pont
ennyire parkolt előttünk egy másik verda. Mire kimondtam, hogy ukmukfukk (fuck) már neki is
mentem. Sebaj, komoly kár nem keletkezett, viszont azóta rajtam röhög a Zsuzsám és a komáim, és
elneveztek Prosztnak, csak egy „ó” hangzót még mellé biggyesztettek a végire.”

„Az imént gyüttem haza léleknemesítő munkából, oszt nagy örömömre szolgált, hogy a dongalábú
postás ember is járt erre időközben. Leveledben rövid kutató munkám eredményeként ráleltem a
nyomdai parányra, és rögvest tárcsáztam Zsuzsámat, hogy értesítsem a tüneményes kulturális amőba
érkezéséről. Zsuzsa haza is ugrott néhány gyorsan futó percre, meglátta a könyvet, néhányszor
körberepülte a szobát örömében, majd visszavonult a munkahelyére, ami távoli messzeségben van,
úgy uszkve hatvanméternyire piciny borzbarlangunktól.”

„Beköszöntött az ősz (azt mondta, hogy szerbuc) ami azt jelenti, hogy közeleg a vége a pingálási
szezonnak, és Gyuri sajnos-sajnos (?) elvonul munkanélküli segélyre, ami egy káprázatos állapot. Csak
gondolj bele. Az emberfia otthon ül, hébe-hóba megcsinál egy-két melót kápé ellenében, és
kéthetente gyün a postai alkalmazott, és zsupsz, hoz egy csekket 560 $-ról. Korántsem tartom
elviselhetetlen állapotnak.”

„Nekiláttam rajzolni. Éppen egy duhaj csárda jelenetet alkotok, mindenféle huncut betyárokkal, ledér
fehérnépekkel, nyalka kondásokkal, és egyéb haramiákkal, perzekutorokal stb. Már az eddig elkészült
figurák is szemrevalóak. Ha elkészült lerepróztatom, és majd küldök egy példányt.”

„Télen, valamikor el kirándulunk Hawaiiba, mert néhány hiteles szemtanú azt állítja, hogy ott abban
az időszakban, van valami nagy sárga az égen. Mit ne mondjak, kíváncsivá vagyok téve.”

268
„Meghívtak idén is egy Hallowen partira, ami a helyi busójárás. Én azt hiszem rendkívül találó jelmezt
eszeltem ki, ráadásul olcsó is. Nylon fóliából kialakítok egy kapitális kotont, oszt én leszek egy nagy
fasz. Olybá tűnik, hogy az ismerőseink azért megfognak ösmérni.”

„Addig is bízzál Istenben és tartsd kezed ügyében a dugóhúzót!”

„Na, Szia! Hát bizony sok sör folyt le torkunkon mióta nem írtam. Az az igazság, hogy túl sok
vérpezsdítő, avagy vérfagyasztó történés vagyon körülöttünk. Nem is tudom, hogy egyáltalán írtam-e
már a mostani kéglinkből. Mindenesetre még mindig imádunk itt tanyázni a 15-ik emeleten, kilátás a
hegyekre, közvetlenül előttünk egy kb. 60 méteres fenyőfa, amin hatalmas madár és mókus forgalom
zajlik. A madár tömeget leginkább macskánk, Bodola Muki komálja, miután azokat az
elmeháborodott szárnyasokat, akik bereppennek az erkélyünkre azon nyomban levadássza, zakójukat
legombolja róluk, őt magukat pedig halálra csiklandozza. Ja, az erkély mérete 2 x 8,5 méter, itt van a
nyáridőben az ebédlő garnitúra, meg kávézó, amit két kocsi ülés és üveglappal a tetején egy
kocsikerék képez. Itt leledzenek még az üres üvegek is, úgy átlagban két- háromszázan. Nagy
nehézségek árán sikerült elérnem a munkanélküli segélyjogosító óra számot, úgy, hogy most 20 hétig
kapok havi ezerhármat. Na persze amikor tudok, melózgatok, most éppen olyan vagyok, mint egy
martonvásári bejáró.

Itt a legnagyobb a bűnözési arány, sőt itt lopják az egész kontinensen (!) a legtöbb autót. Most csíptek
meg egy hatalmas tolvaj gang-et, aminek főnöke természetesen magyar volt. A magyarok különben
tömegesen érkeztek ide, és cigányszármazásra meg hasonló baromságokra hivatkozva menekült
jogot próbáltak szerezni. Két év alatt 7500 magyart hajintottak ki az országból. Ahol mi lakunk (ha
már a csúcsoknál tartok) ez a leggazdagabb városrész egész Amerikában, mi mint statisztika rontók
szerepelünk errefelé. Az a jó, hogy a környék szépségét azért nem tudjuk elbaszni.”

„Már csak nagy álmom hiányzik, egy huszárdolmány. Kéne tárgyalni Újlaki Dinivel, mert ő biztos tud
neppelni valami kelléktárból.”

„Sztoján című világpolgár haverom huszonkét év után felvette az amerikai állampolgárságot, tehát
most jenki állat bolgár lett. Másik főkomám Karsai Tüdő már a farkam tudja hányadik másodállását
vállalja, már legalább negyven kiló, és a bajsza is olajos a melótól. Nagy keservesen rádumáltam,
hogy settenkedjék el velünk Hawaiiba. Már vagy 8 hónapja nem iszik jellemkoordináló,
lengéscsillapító italokat, ami meg is látszik rajta.”

„Időközben megalapítottuk a kis focicsapatunkat, mint láthatod igen hercig kis fallikus emblémát
eszkábáltam a női közönség nagy örömére. Én magam szimbólum gyanánt a 00-ás trikómban fogok a
bajnokságban pályára futni.”

„Hosszas lelki tusa után önkezűleg lekaszaboltam pajeszomat, ami pedig már igencsak kalauzi
méreteket öltött, sőt Zsuzsi a kanócomból is lenyesett valamelyest, mert már csiklandozta a seggem.”

„Mostanság majd kicsit lelassulunk melóban, oszt lesz időm rajzolni meg ilyenek. Kellene,
illusztráljam nagyapám székely meséit, amit a nagybátyám ki akar adatni. Tizenvalahány év után
hajlandó volt írni egy rövid levelet. Hát ebből is kijöhet valami. A vén egyed eladta Californiában a
golf club tagságát és a nővérem fia meg a Barnabás kap állítólag tíz-tíz rongyot valutában.

269
„Még mindig nem tettem le róla, hogy hihetetlen bicepszemre tetoválom, az Erdély címerében
szereplő napot és holdat a székelység szimbólumait, bár Zsuzsa erre az esetre válással fenyeget.”

„Nos, a főnök itt volt, hozott egy kisebb rakás javat, meg egy kis whiskyt is, úgy hogy már egészen
kötöznivaló bolond jókedvem kerekedett. Lehet, hogy meg is eszem egy medvegombával töltött
szarvas talpat, vagy fordítva, de az már eldöntött, hogy megiszom egy sört, a teremburáját nékije!”

„Időközben Karsai is betoppant „roppant szellemes” ajándékával, ami egy valami kínai, disznót
formázó tartóban lakó pazar vonalvezetésű klotyókefe. Na, úgy is jó, legalább ha váratlan vendég jön,
akkor lesz fogkeféje.”

„A fehérnél is halványabb gőzük sincs a helyi, bennszülött durungoknak, hogy ki is az, az R-GO, a
Napoleon Boulevardról meg még a vájt fülűek sem tudnak semmit. Viszont, elmondásokból tudom,
hogy Koós János, Harangozó Teri és hasonszőrű társaik meg-megfordulnak a Magyar Házban tarhálási
prostitutiv haknijaikon. Az említett intézmény, mint a világon az összes hasonló, bizonyára a csudák
csudája lehet nívóilag. (NSZK-ban voltam-egyszer és utoljára) Itt gyűlnek össze azok a kokárdás,
árvalányhajas, 56-os pacákok, akik mind egy szálig ízig-vérig forradalmárok. 1955-ben egy ízben
talajmenti részegen leszakították a szomszéd disznó óljának a hullám paláját, és az elmúlt negyven
néhány év kikristályosította elméjükben a forradalmi öntudatukat. A magyarok kedvenc időtöltése
(nem csak itt), hogy ha valaki ide (oda) jön, akkor jól összehaverkodnak, lapogatják egymás hátát,
oszt jól kirabolják a frissen jöttet. Ezt hívják, gondolom beszálló pénznek, vagy tanuló lóvénak. A mi
taktikánk a következő. Ha valahol magyar szót hallunk, akkor úgy csinálunk, mint a palackba zárt
dzsin (nem gin), és nem szólunk egy szót sem, vagy pedig ashanti és amhara nyelven kezdünk el
társalogni, és közben vészterhes, véreres szemeket meresztünk, sőt forgatjuk is őket, veszély esetén
morgunk is.”

„Megérne egy misét, ha utána néznél a Zsuzsa édesanyja családjának, az ÚJFALUSSY családnak.
Érdekes buli, már csak azért is, hogy minket, magunkat ismerve ki tudnád deríteni, hogy mivé
fajzanak a százados családfák eme vadhajtásai.”

„Hétvégén néhány vásárlást tervezünk, mert már legalább két hete nem rendeztük át lakásunkat, és
furmányos ötletek kavarognak csavaros agyamban, egy tenor szaxofonban kialakítandó japánkerttől
kezdve, egy kandeláber jellegű virágtartóig stb, stb…..”

„Mindenkinek mindent kívánunk, a gyengélkedőknek egészséget, a piásoknak mindig teli meszelyt,

társat a magányosoknak, és tulajdonképpen tartalmat az ürességnek, és bár bárki nevezhet, - ezért
ami nekem van - mázlistának, de senki ne adja fel. Mielőtt további hordó szónoki faszságokat,
frázisokat, közhelyeket vetnék papírra, be is végzem soros levelemet, de azért tényleg szeretnék
felszabadult mosolyt látni az Alpi arcán, kézen fogva egy lánnyal sétálni a Tomit anélkül, hogy
ridikülje tartalmára gondol, nyugodt fedelet a Trexi felett, megnyugvását Gyulának, Attilának. Neked
meg, fakultatív azt, amit te kívánsz. (Úgy legyen) Megittam reggeli seremet és most fel vidám
pingálásra.”

Levél a régvolt bulikról

A kilencvenes években elküldtem Gyurinak az „Én korosztályom” című visszaemlékezéseimet.

Válasza:

270
„Sziasztok Golyóék! Parádés írásmű, eltekintve kisebb hibáitól. Például, valahogy nem derül ki
pontosan a leírtakból, hogy én, milyen kurva jó fej vagyok. Sokat írsz a zenei érdeklődésedről, amihez
hozzáfűzném, hogy már vagy tíz éve ismertelek, amikor először tudtad megkülönböztetni Joe
Cockert, Karel Gottól, sőt a rossz nyelvek szerint, a legnagyobb titokban Josif Kobzon kislemezeit
gyűjtötted. No, sebaj, leírok néhány apró poént a könyvben szereplő figurákról.

A Kukszi (QXY) személyi igazolványából ki volt kaparva a jó hangzású Melcsák Béla név, és be lett írva,
hogy: Ben Hur. A foglalkozás bejegyzésnél egy valami olvashatatlan bélyegző alatt az állt, hogy:
gladiátor.

A Scotty pedig elásta a személyijét, mert mint mondotta: a nincs személyi még mindig jobb a rossz
személyinél. Aztán még ebből a témakörből az úgynevezett bedolgozói fecni papírok. Amikor majd
kétméteres, életerős és vidám egyedeket igazoltattak, oszt a rendőr olvasgatja, hogy az egyik partedli
varró a másik meg babatömő kisiparosnál van alkalmilag alkalmazásban. Mondjuk, még tudnék olyan
harminc-negyven poént személyi igazolványokkal kapcsolatban, lehet, hogy egyszer én is írok egy
visszaemlékezést a daliás időkről.

Agárdon különben szerintem az volt a legnagyobb sutka, hogy a rendőr vitt ki minket motoron a
focipályára, még pedig egyszerre kettőnket. Én ültem mögötte és a setét lelkű horgas fejű Klamár
meg mögöttem, aki egész úton valami szövevényes módon szerzett fogkrémet nyomott a manus
bukósisakjára. Én kis híján leszartam a motort a röhögéstől.

Riasztó: bérelt tornaterem, valahol a belvárosban, héttől nyolcig miénk a pálya utána a kislányoknak
kosárlabda vagy hasonló edzés. Mi nyolckor kezdtünk fürödni, anekdotázni az öltözőben. Kiscsajok
edzőnője lejön és rikácsol, hogy már percek óta lejárt az időnk. Nem nagyon foglalkoztunk vele,
csupán néhány veretes megjegyzés. Riasztás érkezik a fürdőből, egy szál törölközőben. Észreveszi az
edző bulát. Azon nyomban vállára kanyarítja a törölközőt, át öleli a nőt, aki pillanatokig észre sem
veszi, hogy Gabi úgy fest, mint egy ma született barom. Gabi hárfa hangon, de kissé feddő
hangsúlyban mondókájába kezd: Gyerekek, ki mondta erről a kedves, szimpatikus középkorú
hölgyről, hirtelen maximumra kapcsolja hangerejét- hogy egy fasz szopó kurva! Mondanom sem kell,
hogy utoljára játszottunk akkor ott.

Az már megint egy másik sztori, ha annak idején nem az MLSZ-ből lopnak a komák oklevelet
(kitöltetlen) és az OTSH-ból pecsétet, hanem a rendőrtiszti főiskoláról akkor Riasztó nem fociedző
Washingtonban, hanem valószínű rendőrkapitány valahol Virginiában.

Az már más, hogy nyári foci táborának prospektusában úgy mutatja be magát, hogy szerepelt mind a
magyar, mind az angol bajnokságban. Persze ez nem nélkülözi a valóság elemeket, csak azt nem
említi, hogy mint néző nyújtott maradandót.

Karsai Tüdő azért a mostani fizimiskájával nem hiszem, hogy teli találat lenne egy Móricz könyv
filmbeli szereplőjeként, hacsak nem egy faggyas bajszú napszámosként (azért ő egy arany pofa, bár
múlt héten kísérletet tett, hogy lerúgjon két jó lábamról a meccsen).

Ha már írsz Belga pajtás viselt dolgairól nem felejthető el az a pár esemény, amikor megkérte az öt
éves gyereket, hogy hozza el neki a csomagjából a fényképezőgépet. Igaz a batyu koránt sem képezte
a tulajdonát. Meg mikor egy hirdető oszlop méretű alak reája szólott Belgára, aki pont derékig bent

271
tartózkodott az illetőnek a sporttáskájában, hogy: Ecsém, ha valamit bele tettél, akkor vedd, ki ha
nem akkor…….!

Meg, hogy a Belga hallgatta az időjárás jelentést, ha futó zápor volt jelezve megérkezett a strandra,
oszt ha neki eredt az eső és mindenki kapkodta a cuccát és fedél alá iparkodott, akkor Ő is felkapott
ezt-azt, és a hátsó kerítés irányába szaporázta a lépteit.

Szilvi egy ízben úgy hívott meg a borozóba inni, a női személy Rudas L. utcai lakásából ahol
ideiglenesen tartózkodott, és én meglátogattam. Mondja: ha most lemegyünk a csárdába az annyi
hogy három villa, egy merő kanál, plusz néhány kiskanál! Igaza volt, bár a leányzó ezüst étkészlete
már akkor is igen fog híjas állapotba keveredett.

A Szilviről különben könyvet lehetne írni csak úgy, mint a QXY-ról és még néhány ösmerősről szintén.

Pipóval most dumáztam pár napja. Szerintem már harmadik generációval bulizza végig az éjszakákat,
ami majd ötven évesen szép teljesítmény.

Zimakó pajtás nemsokára bekorcsolyázik felétek, bár olybá tűnik, jól megvan Hawaii szigetén, amit
teljesen megértek, és lehetséges, hogy követjük iránymutató példáját mi is.

Ugyanez motoszkál Sztoján fejében is. Nekem is most küld a Fekete Barna (szintén regényes életű)
egy munkáltatói papírt Hawaiiból, miszerint július 1.- től alkalmaz a cégénél, mint grafikust, és ezzel a
papírral beadom kérelmemet a misztikus zöld kártyaigényléshez. Utána, valószínű a Zsuzsám tesz egy
rövid hetes utazást felmérés céljából, meló, kégli, beteg biztosítás stb. stb.….

Aztán meg úgy hirtelen eszembe ötlik néhány érdekes név, hátha bővíteni akarod a könyved, majd a
nagy Gyapi lektorálja a fejek jegyzékét. Nevek, többek közt: Degesz, nagy Lackó (emeletről
lepottyanós - kutyabaj) Németh Kálmán, Baráth Balog Ali (L.Á.), Sepsi, Lencz Pityú (D) , Trekó, Ambrus
Attila, Stanley, Motyovszki Tacsi, és Misi, Föci, Béci, Lafi, Baka Csuti, Raccsos (+), a görög disszidens
csoport, akik majd elsőként koptak a korosztályból : a két Csutak, Rucsisz, Fundasz, Evan, Szpiros,
stb., Kacsa (nagyfa), Bartha Richard (a költő, aki fényes nappal képes volt rá lépni a nyílt utcán a QXI
kezére, aki már a földön hevert), Fityma, Vörös Karcsi és öccse Lutyu ( igen régi fiúk voltak),
Gerencsér Attila (+), Rocco öccse Dóczi Pityu (Vancouver) , Csere, Holubek „Spencer” (ő csinálta a
balhét többek közt a pénteki, első koncerten innen a neve). Iványi Pierre (komoly leírt anyaga van a
korról), Gréfi, Tony (az egyik legidősebb mester) aztán még sorolhatnám naphosszat, nem beszélve a
tuti csajokról: Gizi, Zsóka, kis és nagy Lófejű, Joplin, stb.

Néhány hozzáfűzés. A Sztojánékról ne írd, hogy kábítószerben utaznak, mert az már rég volt. A Kyril
már sok éve esztergályos L.A. -ben és dupla műszakot nyom. A Péter, azon kívül, hogy fest velem a
becsületes ószeres szakmában vitézkedik ( szart, szemetet vesz és ebből antikot árul ki).

A Pipó bácsi bele szarik minden jellegű maffiába viszont ő a legnagyobb beköltöző LA-ben.
Mindenhova behurcolkodik, és minden ilyen helyen megajándékozza az őt koszt kvártélyon tartó
háziakat egy általa kiagyalt pálcika polccal, ami mű értékét tekintve azért jóval felülmúlja a háromhavi
ellátását, kajával (ez nem tétel) piával és mókás füstölni valóval (ebben igényes).

272
Ami a focit illeti, ne említsd a Katavics Zolit másodlagosan, hisz ő azért játszik az NB I B-ben
(Székesfehérvári Máv Előre) Megemlítem, hogy én is játszottam két NB II. -es felnőtt csapatban is
(Ormosbánya, III.ker.TTVE)

Dárdai Durung, akárhogy is nézzük világbajnok páros lábteniszben (ez hivatalos eredmény).

A QXI tudtommal kilenc évet csücsült a vascsöves trükkjéért, de nem a leányzót, hanem az állítólagos
gaz csábítót dorgálta meg.

Riasztó keresztapja a Scotty volt, csak úgy, mint Sündörinek. Az előbbi valami csíkos vagy kockás
nadrágból alakult ki, amit Gáborunk viselt éppen, és a teljes név Zebra Riasztó volt.

A Sündörinek meg sehogy sem akart kialakulni a fején az akkor tájt divatos szökőkút frizura és a
Scotty szerint csak sündörgött a kanóc a feje búbján. (Különben ha találkozol, vele puszilom Őt,
ugyanis volt egyszer valami konfrontációnk, de szerintem véletlenül, nekem soha nem ártott és Én
sem neki. Sőt valami fénykép is érkezhetne róla.).

Ami a véleményemet illeti, én kibővíteném az írásművet egy csomó poénnal, és egy csomó nem
említett karakterrel, mert szerintem érdekesebb lenne, bár így is jó. Ami a sztorik fellelhetőségét illeti
ott a Gyapi, az anekdotázó Köteles, az egyik, talán legrégebbi találkahely, a Vörös postakocsiban
fellelhető Hallai Cila, Iványi Pierre (a régebbiekről), A Szekfű (Gino) Jenő L.A.-ből is még sokan mások,
oszt sokkal színesebb lenne a mű, azzal együtt, hogy megmaradna az önéletrajzi gerinc is.

Kurva érdekes, hogy pont akkor kb. két nappal előtte kezdtem szidolozni a diktafonomat, hogy neki
látok egy hasonló könyvnek mikor dumáztunk telefonon. Ha valami bővítés mellett döntesz, hát írok
én is ezt-azt neked szívesen erről a temérdek hülyéről, akit itt a kontinensen található, meg miután
megjártam a poklok összes bugyrát, hát van egy pár történet a tarsolyban, hisz történt egy s más az
elmúlt huszonnyolc év alatt. Én 67-től számítom a bulista korszakomat, ami Isten segedelmével, meg
főleg a megszámlálhatatlan „idióta” barátommal, akikkel találkozom bárhol a világban mai napig tart.
Úgy legyen.

Különben Én nagyon szívesen lekópizok egy katonaládányi fotót, ha szükségeltetik, és elküldöm, vagy
a Snecivel ha beérkezteti magát, vagy postai úton, amit utálok rossz tapasztalataim miatt. Majd
mindenkiről van arclemezem az archívumban, sőt a legtöbbről régivel, és majd naprakésszel
rendelkezem. Az eredetik maradnak ittel benne a szekrényben, ugyanis féltem őket, hisz húszon
valahány évembe került mire összetarháltam, összelopkodtam, elsikkasztottam (még van, gondolom
néhány, a büntető jogban használt kifejezés) őket. Sajnos a Parizernél csak egy ízben voltam, de
akkor nagyon lekötötte figyelmemet egy Dali album.

Itt is hozzájutok időnként fura fotókhoz. A Scotty, a Gyapi, és a Pierre küldött egész helyes anyagot,
többek közt, és a minap a Horváth Ervinnél (kibékültünk időközben) találtam egy muzeális felvételt.
Dárdai Durung (ejtsd: Dürünzs) rongyol, a tőle megszokott lendülettel a Tabán üde szürke betonján a
kapu irányába, a saját maga által formatervezett (design) sport felszerelésében. Ez áll egy magát
fürdőnadrágnak álcázó lengyel alsógatyából, egy nylon közép rövid zokniból, valamint egy
csehszlovák magas szárú, kék-fehér „tornászcipőből”. A felsőruházatot Dárdai Ervin frenetikus
felsőteste helyettesíti, igen rossz ízléssel. Ha jól látom a képen, akkor a fél homlokán, egy negyed
svájci sapkát visel, rendkívül tartós mohaire anyagból.

273
Egy pillanatra még vissza zsupsz a könyvhöz. A Jean kb. tíz éve, ha nem régebben vezette a csillagjós
műsorát, amikor a legnagyobb titokban tartózkodót Oahu szigetén, hisz semmiféle engedélye nem
volt, ki is rúgták, vissza Svédországba, ahol papírokat és feleséget szerzett (feleség, egyszerű
teremtés, tiszta lapp). Majd legálisan visszabödönölt Hawaiira, és most már rég, mint biztonsági éjjeli
őr működik, valami meteorológiai intézetben és állítása szerint az maga a PARADICSOM (nem a
konyhakerti).

Apropó egy poén! Leírhatnád, hogy ez a számottevő bulizó csapat jóformán becenevekről ismerte
egymást, és pár együtt töltött év után legjobb barátodnak nevezheted a cimborádat, de nevét nem
tudtad.

Én magam vagy tíz év után tudtam meg, hogy a Szpari böcsületes, polgári neve: Hluchány Géza.

Én sem tudom Golyókám mi a terved, de ha már neki feszelkedtél annak, amit eddig leírtál bővítsd ki
egy írógép koppanásnyit. Gondolok néhány párbeszédes leírásra, sokkal több szabadszájúságra,
néhány keményebb sztorira. (volt elég egymás közt is)

Beszélj, tulajdonképpen 300-400 emberről, biz ennyi minimum volt, csak különböző klikkekben, de
mindenki ismert mindenkit és valahogy mindenki együtt volt, ott és akkor azon, az épp soron
következő bulin. Aztán (ezt jól írtad le) a társulat fele lekopott. Van, akiről tudunk, van, aki végleg
eltűnt (pl. Nagy Tibi). Aztán lett néhány nagyon defektes fazon is (Dixi, Qxi), lett egy csomó „polgári”
egyed is, vannak karrier sztorik, és megvan, sőt gyarapszik a tragédiák száma is (Kristóf, Raccsos, Péli
Tamás, Gerencsér Attila, Keki, Anton, stb.stb… Idekint meg szintén furcsán alakulnak embereink
életei.

Így szerintem a „mű” kedves, de kevés ahhoz, hogy még akár siker is legyen, bár benne van az esély.
Szintén nem tudom mennyi időt, energiát akarsz befeccölni, vagy mennyit tudsz, ebbe a könyvbe, de
szerintem megérné, mert ezt a korosztályt, vedd alapul a Gyapi, és az öccse közötti buli
intervallumot, még senki nem próbálta meg toll élre hányni. Én a magam részéről, bármiben,
bármikor segédkezem, hogy ha nem is háborús békés nagyságrendben, de összeállna kezed alatt egy
furcsa bibliográfia erről a kibaszott társulatról (nemzedékről?) Kurva hülyén hangzik.

Már csak azért is érdekes lenne leírni, mert furcsa hogy az a Gyapi a telefonban azt mondta nekem,
hogy „Gyurikám”, akinek 1967-ben a visszaköszönésétől frenetikus hangulatom lett. És találkozunk
egymással a világ bármely pontján, és bár hosszú- hosszú évek teltek el, és csupán periférikus
haverok voltunk, úgy dumázunk egymással, mintha múlt héten ittunk volna egy vizezett vodkát a
faszom tudja melyik suli bulin, vállalati bálon, valamelyik klubban. (Én a Fekete Barnát, úgy húsz évig
nem láttam, s nem is dumáltunk soha, aztán L. A.-ban úgy fogadott mintha tényleg előző napon
támogattuk volna haza egymást kamasz berúgásunk után). Ugyanez pl. Riasztó (tizenegynéhány év)
Nagy Gabesz (13 év) Emmer Gyula (telefon (?!)~25év után).

Szóval fejek abszolút puszilunk benneteket, úgy is, mint házi (sárkány) Editet (nagyon nagy puszi).
Meg a leánykákat, remélve, hogy nem hozza össze a balsors őket az Imóka Dáviddal (esetleg Bodola
Barnabás Herkulessel), mert akkor biz a nehéz, vérzivataros, felhőcsatakos esztendők következnek a
Golyó családban, bár Te elég bulett proof vagy. A jampec maradványokat is pusszantjuk, téged meg
sok barátsággal csókozunk (he-he ezt jól leírtam, de most kezdődött a hocky game) Szeretném, ha
megcsinálnád! Szeretettel: Gyuri.

274
P.S. Ne nevezz Dudusnak, hanem Dudának. Apukám volt az igazi Dudus.”

Vancouveri hobbyk

Végre kiélhette dísztárgy és csecse becse gyűjtési hajlamait is. A lakásuk valóságos múzeum volt.
Legfőbb beszerzője Sztoján volt, aki bolhapiacokra járt kereskedni egy kacatokkal teli régi iskola
busszal. Volt egy betörő ismerőse is Gyurinak, bizonyos Gyalogos, aki mindig gyalogosan hajtotta
végre besurranó tolvajlásait, és vigyázott arra, hogy csak néhány dolgot lopjon el, és ne okozzon kárt.
Így a legtöbbször vagy észre sem vették, vagy csak hónapok múlva, hogy betörő járt a lakásban. Gyuri
nem habozott Gyalogostól jó áron átvenni hasznos vagy érdekes tárgyakat.

A Vancouveri brigád futball csapatot is alapított Old Hungarian Straycats Soccer Club néven.
Természetesen olyan jól sikerült a Gyuri által készített csapat logo (első nézésre macskáknak tűnő
fallosok), hogy megrendelések tucatjai jöttek: Hawaii Huns, Washington Philosopher, és a többi,
valóságos új műfaj született.

Másik kedvenc szórakozása a baráti kört bemutató fotó montázsok készítése volt. Több tucatot
készített nagyszerű jellemábrázolással és humorral, újság kivágásokból és összeollózott fotókból,
szövegekből.

Nehéz esztendők

Aztán egyszer csak vége szakadt a siker sorozatnak, és beütött a córesz. Zsuzsa étterme tönkrement,
Gyuri munkái is megcsappantak. Csődbe mentek. Fel kellett adni a lakást, a kocsit, a hawaii utakat, a
bulikat. Zsuzsa kétségbe esésében el kezdett inni, még 500 darabos féldecis piás üveg
gyűjteményüket is megcsapolta, és hogy Gyuri ne vegye észre, teával töltötte fel az üres üvegeket.

Megroppant az egészségük, néhány év szenvedés és nélkülözés hatására valósággal megöregedtek.

Szép lassan kezdtek elmaradozni a barátok is, nem jöttek a levelek sem. Sztoján felesége Bozsó Lia
öngyilkos lett, Nagy Gabesz meghalt, Sztoján elköltözött, Karsaival is megromlott a barátság.
Széthullott a Gyuri köré szövődött vancouveri magyar kolónia.

Utoljára itthon

2004.-ben beállított hozzá egy barátja, - egykori dunaújvárosi masiniszta, - és megkérdezte tőle, hogy
mikor látta utoljára beteg, idős édesanyját. Gyuri gondolkodás nélkül vágta rá: van vagy annak 15
éve. Mire a barát: Nos pajtás, itt van 2000 kanadai dollár, vegyél belőle repülőjegyet és utazz haza.
Gyuri elmélázva nézte a pénzt, nem nyúlt utána és azt mondta: Ha még megdobnád két rhonggyal,
akkorh a fogaimat is meg tudnám csináltatni. A haver – aki jól keresett, kis gondolkodás után kirakott
két újabb ezrest az asztalra. Az igazsághoz tartozik, hogy a fogászati költségeket idehaza néhány
további gyerekkori barátjától is elkérte.

Amikor megérkezett, poénból megszökött a repülőtéri terminálról, az őt váró családtagok és barátok

elől, úgy, hogy azok észre sem vették. A fogadó bizottság egy órás tanácstalan várakozás után úgy
döntött, hogy kocsiba ülnek, és végig járják egykori törzshelyeit. Így bukkantak rá a Borpatikában,
amint egy csilingelő piros bohócsapkában, kerek, szódás üveg szemüvegben Crazyvel iddogált. Crazy
időnként felkiáltott: „Hát visszajöttél Bodola barátom, 15 év után?!”

275
Gyuri felesége szüleinek Bartók Béla úti lakásában szállt meg. Első dolga volt, hogy megérkezését egy
óriási kanadai lobogóval jelezze, amit az ablakon kilógatott. Naná hogy napokon belül mindenki tudta
a városban, hogy befutott. Csak azt felejtette el, hogy bizonyos fizetési kötelezettségének nem tett
eleget, amiből bírósági ügy lett. Mivel nem jelent meg a tárgyalásokon, körözést adtak ki ellene.
Majdnem baj lett a dologból. Csak úgy tudott elmenekülni az országból, hogy egy barátja kölcsön
adta az útlevelét. Ekkor „disszidált” negyedszer az országból.

Az utolsó évek

Vancouverben nem fordult jobbra a helyzet. Sorozatos anyagi gondok, betegségek, munkanélküli
segély, és ital, ital, ital. És akkor bekövetkezett a tragédia, a végzetes betegség. Gyuri bátran,
méltósággal viselte. Még megélhette, hogy 2004.-ben Vancouverben az ő illusztrációival jelent meg
Hegedős Györgyi „Cicanapló” című könyve, és 2005. októberében zenész karikatúráival részt vehetett
egy prágai nemzetközi kiállításon. („Zene görbe tükörben”)

Hawaiin nagyon szeretett az Örökkévalóság Parton (Eternity Beach) időzni, és elnézni a messzeségbe.
Arra gondolt, hogy halála után itt szórják majd szét hamvait. De 2007-ben már tudta, hogy erre nem
lesz mód. Egyik utolsó levelében küldött Crazynek két Vancouveri fényképet. Az egyiken a Capillano
folyó kanyonja fölötti erdei függőhídon áll, a másikon a Csendes Óceán partján ül. Az első kép címe: a
hídon, a másiké: végtelen.

Utolsó kívánsága teljesült: hamvait Zsuzsa és Imóka erről a függőhídról szórták a végtelen csendes
Óceánba igyekvő Capillano folyóba.

Másnap Crazy levitte a Borpatikába a fényképeket, és meggyújtott egy gyertyát.

A kiállítás

2007 –ben Szemző Gábor kölcsönkérte az özvegytől a megmaradt rajzokat és fotókat. Még azon a
nyáron két fia és tíz egykori barát megalakította a Bodola György Baráti Társaságot, és elhatározta a
kiállítás megrendezését és a Bodola életmű könyv kiadását.

Több mint ötszázan voltak kíváncsiak a kiállításra. A megnyitó buli különleges generációs találkozássá
nőtte ki magát.

Néhány visszhang a kiállításról:

„Csak annyit és azért írok, hogy ti szervezők érezzétek: mi az egykori Bodola Gyuri barátok szeretettel
és meghatottsággal várjuk a ma esti kiállítás megnyitót, és persze reménykedünk, hogy sokan ott
lesznek a régiek közül. Magukon viselve ugyan az idő múlásának nyomait, de emberségüket és a kor
szeretetét magukban hordozva.” Tóth Laci

„Egy - pár illetőnek, kiknek szintén kedves lehet az ügy, tán a belépődíj megfizetése nehézséget
jelenthet, "per pillanatnyilag". Erre akartam jelzést tenni. Majd a nyakkendőt és a bérletet kiadjuk a
rácsos ablakon, vagy ami a tuti, feliratkozunk a zenekarhoz, oszt, majd kijön valaki és bevisz. Nem
elhanyagolandó tény, amiről Te' nem tudsz nékem abba kultúrházba egy szerintem máig is érvényes,
fényképes bérletem van a SAKK - MATT bulikra. Gondolom Nektek nem kell részleteznem, hogy kik
"muzsikáltak".” Somogyi Sebestyén (Töpi)

276
„Ott voltam tegnap. A Gyuri megkapta, ami jár neki. Remélem, ahogy láb lógatva ül egy felhő szélén,
elégedetten pödri a bajuszát. Gratulálok a szervezésért, a tegnapi buli minden percét élveztem!
Bujáki Kata egykori osztálytárs.”

„Nektek címeztem a megszólítást, de mindenkit beleértettem, aki segített nektek, vagy tett valamit
azért, ami nekem egy feledhetetlen estét, időutazást jelentett egy megélt szép korszakba.

Voltak olyanok, akikkel 30 éve nem találkoztam, nem láttam. Gyurinak még ez is sikerült. Öröm volt
nézni a fürkésző tekinteteket, ahogy egy-egy ősz, pocakos, néha konszolidált pop fej személyében
felfedeztük a régi barátot, cimborát, fiatalságunk tettes társát. A lányok meg igenis szépek
maradtak... (Nem publikus a három pont, mégiscsak el kellet viselniük bennünket...) Sajnos Gyurin
kívül sokan hiányoztak de így, hogy együtt voltunk az Ő hiányukat is könnyebb volt felfogni.
Hiányukkal én is kevesebb lettem, de szívemben velem maradnak.

Az idő által ránk rakódott jelmez miatt, sokszor találós kérdés volt, hogy ki-kicsoda. Legközelebb
mindenki kitűzővel jöhetne: becenév, rendes név, hogy ne fecséreljük az időt a pofázás rovására.
Utolsó mondatommal csak azt akartam kérni, hogy ne oszlassátok fel a Bizottságot, inkább találjatok
ki valami okot egy újabb találkozóra. Pl.: Húsvéti hajókirándulás, Tabáni fociderby, bármi. Üdvözlettel,
azaz csövi: „Gréfi” Gerhardt József”

„Köszönöm nektek a régi hangulatot, a Gyuri földi emlékeit. Visszapörgettétek a múltat a jelenbe,
mindenki hozta a régi formáját, a piások most is berúgtak, a beszélősök beszéltek, az akkor
kötekedők kötekedtek, a pia most is fogyott, mint régen, Ádámék zenéltek, mint régen, csak az
arcvonások változtak, a buli szív az nem, meg a szívóhatás, amit egy buli produkál. El kell menni oda,
vajon kik jönnek el? Elindult már? Nem? A gyógyszertárban vagytok? Várjatok, kérjetek nekem is egy
brettyet ! A mi emlékeink! Góré Jani.”

„Hát, teremőr, Golyó. Én, sajnos később értem a bulira, és viharos gyorsasággal lementem alfába.
Csajoztam, az, biztos. Vasárnap reggel kilenc órára értem haza taxival, igen löttyös állapotban. Hű
feleségem nem szólt semmit, mintha az időben eltűnt volna harminc valahány év. De amikor
elkezdtem vetkőzni, és pakolásztam a zsebeimet, zakóm bal zsebéből élőkotortam 3 szem rántott
gombafejet, kitört a vihar, a rosseb tudja hol mászkáltam. Rutinosan a Bodolára fogtam mindent, de
ettől csak rosszabb lett a helyzet, és ez szép, ő is ismerte Gyurit. D. J.”

Kun Ferencz megnyitó beszéde

„Mielőtt elfelejtenék egy igen lényegest a végén, ezért rögtön az elejére tenném. Az pedig úgy szól,
hogy van itt néhány ember, akinek köszönünk egy s mást, azt, hogy itt vagyunk, és azt, hogy ez a
gyűjtemény itt együtt látható. Hadd nevezzem néven Szemző Jimmy Gábort, aki egy kofferral
rohangált Washington, Vancouver és Budapest között, hogy az életművet hazahozza. Hadd említsem
Winkler Gyapit, aki pedig éjt nappallá téve készítette az installációt, a grafikai és nyomdai munkákat,
és az oroszlánrész Mezey Golyó Andrásé volt, aki egy olyan ügyet vállalt fel, amit ha nem tesz, akkor
nagyon könnyen lehet, hogy egy erős szélroham, valahol British Columbiában, úgy szétfújja ezt az
anyagot, hogy írmagja sem marad. Úgyhogy én mélyen a földig hajolva tiszteltetem ezt a három urat!

Áldott meglepetés, amit a szabálytalanságok szülnek. Én most itt, ebben a pillanatban, az eltakart
tehetségnek a zászlaját lobogtatom, mert ebben a teremben úgy nagyjából mindenki tudta, hogy a
Gyuri fotóban, rajzban nagyon jó, hogy egészen jól futballozik, hogy kiváló csevegő, hogy igazi

277
„sármőr”, de azt, hogy íráskészsége meghaladja a publikációs átlagot, - sőt tehetséges – azt én sohse
tudtam.

Az már inkább ismert, vagy érthető, amikor érzéseiben, mindennapjaiban valaki úton van, - ne
mondjam csavargó – és aki úton van, az igen gyakran elmegy a helyhez kötött boldogság mellett,
mégpedig azért megy el, mert nincs cél, hanem az út maga a cél.

Amúgy apai leszármazási ágán székely volt. Na most az érdekes a dologban az, - nem tudom, hogy ez
egyáltalán itt és most számít e bármit is – de azért az elég érdekes, hogy a székelyek azok nagyon
ritkán raccsolnak! Na inni azt keményen isznak.

Van ott egy kép, majd meg lehet tekinteni, ahol egy hétvégi bevásárlást vett föl valaki a géppel. Se só,
se liszt, se cukor, krumpli sincs, csak sör és whisky. A whiskyt, azt úgy öt gallonra becsülöm, esetleg
egy kicsivel többre. C’est regular – mondaná egy kanadai francia, aki az ablakából végignézhette
Bodola Gyuri és Karsai Tomi hétvégi ital rezervációját.

Ti meg azt várnátok, hogy valami méltatás következzen, de én csak benyomásokat ígértem a
felkéréskor is főrendező dr. Mezey „Golyó” Andrásnak.

„Oly korban éltem én e földön…” hangzik a költői mondat.

Nahát akkor milyen volt az a kor, amiben a Gyuri és mi éltünk? Csajok, szólt a zene, és körös körül,
mindenhol pia. Ez nem az én szövegem, ezt a George Harrison mondta, amikor a hatvanas éveket
jellemezte. Pedig a Harrison soha életében nem járt a Pingvinben, nem iszogatott az Erzsébet
sörözőben, nem álldogált a Körtéri büfében, és nem aludt a Palatinusz füvén, tűző napon, állott
Kinizsi sörtől kiütve.

A Zelei Miki azt írta, hogy Kárpátalján, a rendszerváltáskor az emberek azt mondták, a sörről, hogy
már sokkal jobb, de még mindig ihatatlan. Ez meg a Kinizsi sörről jutott eszembe.

Oly korban, amikor téri csibészek némelyike irodalmi szalonok stílusában tudta kifejezni magát.
Egyszer egy meccs előtt a Somogyi Kristóf azt mondta: „Jelöld ki a pályán azt az ellipszist, amin
keringeni fogok!”

Oly korban, amikor egyszer a Heves megyei Heréd községben egy Tűzkerék bulin a fiatalok zajosan
ünnepelték Radics Bélát. Béla odalépett a mikrofonhoz, és azt mondta: „Gyerekek, búcsúzik a
zenekar, most tengerre szállunk, de rövidesen visszatérünk közétek”. Mondta ezt akkor – mármint a
tengert – amikor sem ő, sem Bodola Gyuri, sem itt a teremben lévők Győr – Sopron megyéig sem
kaptak útlevelet, mert oda már közel a határ. A magnóról meg üvöltött a Steppenwolf, hogy „Born to
be free!”

Oly korban, amikor a gyerekek a moncsicsit akartak, az asszonyok, lányok fölfedezték a parókát, és
beérkezett középkorú urak pedig zakó helyett blézert hordtak, ha emlékeztek rá! És volt egy autó, az
Inserta, amelyikbe elölről kellett beszállni.

Oly korban, amikor a John Lennonról, a Frank Zappáról, és a Bodola Gyuriról azonos fotó őrületek
jelentek meg. Fotók pomponos hálósipkában, és fülig behúzott svájci sapkában. Fotók lovon fordítva
ülve, vagy éppen bilin ülve. No ebben a trióban a John Lennon egy picit a kakukktojás, mert ugyan
kitette az ágyát az utcára, és a japán asszonykájával bebújt a takaró alá, de ő mégis csak kirándult

278
ebbe az egész ügybe, ez nem volt neki a sajátja, mialatt a Gyurinak és a Zappának naponta legalább
tíz ekkora ötlete született, mert az ő egész életük happening volt.

Oly korban, amikor a Gyuri nem csatlakozott, ezért hát, ha nem is száműzték, de a sáncok mögé
bekerülni nem tudott. Egy olyan felállásban, amikor a tehetség és az adottság érvényesülése nem
biztosított, ahol azt a nagyvonalúságot nem ismerték, hogy ha valaki nem áll be a sorba, mert saját
csillagot választ, mert a gyárira nem kíváncsi, semmilyen színűre, ezt nehezen viselték.

Ha itt körbe mentek majd a képek előtt, föltűnhet nektek, hogy példának okáért nem jelenik meg
soha táj, nem jelenik meg a környezet, alig a természet. Pedig az az érdekes, hogy a leveleiben
áradozással ír a kanadai körképről, Vancouver környékéről, de ezt nem tudta ábrázolni. Mint ahogy
az is nagyon érdekes, hogy úgy istenigazában nem jelennek meg a nők a képeken, semmiképpen nem
túlsúlyban, pedig hát nem lehet azt állítani, hogy ebben a stúdiumban ő elvonásra lett volna ítélve.
Egyik oka ennek, - hogy a Gyuri ceruzája nem kalandozott idegen területeken, - az az erős önismeret,
ami ezen a világon a királyok erénye csak, ezt higgyétek el. Az úgynevezett művészvilág tele van
fércművekkel, hiszen ha tudnának arról, hogy nem szabad olyan területekre kalandozniuk, amiben
nem jók, akkor mondjuk a Fehér Klárából sohsem lett volna írónő, a Játékszínt be lehetne csukni,
mert az csak kvázi színház, olyan, mintha színház lenne, és mondjuk a Zorán, meg a Hobó nem lenne
énekes. ( Szubjektív az előadás!)

Az ő képein erős élmény a végletekig elvitt gúny, de a gúny mellett az önirónia is. Bibircsókos orrok,
lírai csibészek, és mindenütt, mindenütt, körbe tivornya.

És akkor, hogy valami rezümét mondjak, ez a kor volt a nappali sötétség kora, - a cím az persze
Koestleré, nem az enyém. A nappali sötétség, ami szerencsére elmúlt. A baj az, hogy a Gyuri is elmúlt.

Engem az életemben ketten szólítottak Feri úrnak. Az egyik a „Filozófus” Cseh Laci, a másik a Bodola
Gyuri volt. A Cseh Laci a tetejébe még magáz is. Na most ő többek között arról híres, hogy olyan
kérdéseket tud föltenni, aminek a tisztességes megválaszolásához, garantálom, hogy megfájdul az
ember feje.

Egy alkalommal szinte feltépte az ajtót, és azt kérdezte tőlem, hogy: „Feri Úr, ha Jézus felment a
mennybe, le is tudna jönni? Hát kisebb csoportokban megvitathatjuk ezt később, és hogy ha a verdikt
az, hogy le is tudna jönni, akkor egy kicsi kéréssel megtoldhatjuk ezt az ügyet, és az úgy szólna, hogy
akkor hozza magával a Bodola Gyurit is, meg az azóta ott fönt elkészült rajzokat és fotókat is. Én
most, itt írásba adom, hogy a Szent Péternek krumpli nagyságú borvörös orra lesz.

Szóval hozza magával a Gyurit, mert hiányzik. Mert arra azért nem voltunk igazán felkészülve, hogy az
is elmegy, aki egész életében, szövegben, rajzban, fotóban a jelenségével elringatta a környezetét.
Hogy az is meghal, aki ezt a szolgálatot az élete végéig teljesítette. Sőt, most már azon túl is, mert itt
köztünk, és velünk, a falakon van a kópé szelleme, és az ábrázata, a törött porcokkal az orrában, és az
arcát keretező csiga hajjal, az arisztokratikusan pergetett „r” hanggal, - az meg örökre a szívben.

És hol az esszencia, hol a lényeg? A lényeg az ott van, a Pierre-hez írt levelének a végén, ahol azt írta:

„Szarok mindenkire, akit illet, titeket pedig szórakoztattalak és szerettelek.”

Buda, 2009. 12. 20

279
 Californiai Utinapló

Két hete Californiában vagyok, ebben a kirakatországban.

Narancs megyében, Laguna Niguelben, látogatóban. Március eleje van, ragyogó tavasz, érik a
narancs, virágzik a szilva, az alma, a mandula, hét ágra süt a nap, néha jobb az árnyékban, fürödni is
lehet, még az Óceánban is meg lehet mártózni.

Egy felső középosztálybelieknek épített luxus telepen lakunk, csupa egyforma mediterrán ház, a
lakókat alig látni, csak a mexikói kertészek tüsténkednek folyton.

Innen a dombról ellátni a Sziklás hegység széléig, idelátszik a San Bernardinó havas sipkája. Alattunk
egy kanyon kanyargózik, a túloldalán egy másik domb, egy másik teleppel, mögötte sejteni az újabb
kanyont, és így tovább.

Csak néha suhan el egy halk autó, alig venni észre, gyalogos szinte nem is látható, az a kevés is mind
kutyát sétáltat.

A levegő tele van mámorító tavasz illattal, eukaliptusz, narancs, citrus, szilva és mandula virága,
illatos füvek és levelek.

A dombok felől árad a sós óceáni levegő.

Pelikánok húznak, sólymok köröznek, sirályok, varjak és hollók szállnak, rigók és kolibrik repdesnek.

Néha egy - egy mókus merevedik vigyázz állásba, majd szélsebesen elinal.

Sehol egy gyár, egy kémény, semmi füst.

Fogalmam sincs, hogy miből él az a húszmillió ember, aki itt a dél kaliforniai tengerparton
összegyülekezett.

A táj olyan mint Svájc és Hawaii keveréke. A helvét pedantéria és a trópusok bujaságának az
ötvözete.

Nemcsak a narancs hazája, hanem a mosoly országa is. Nem tudom, hova bújtak a rosszkedvű
emberek.

Időnként idehallatszik a távolból a San Diegói vonat jellegzetes, mély kürtje.

Valamikor réges - régen, a galetták errefelé dobálták le a tehervonatokról a hobókat.

Az első európai telepet a közelben a spanyolok hozták létre: San Juan di Capistrano kolostorát és
mellette a megkeresztelt és letelepített indiánok faluját, az 1770-es években.

1835-ben itt kötött ki a Pilgrim nevű hajóval Ralph waldo Emerson tanitványa, Richard Henry Dana.
Utazását 1840-ben a Two Years Before the Mast című könyvében irta meg. Hajója Bostonból indult,
és meg kellett kerülje az Antarktiszhoz közeli Tűzföldet, hogy idejusson. A kikötővároska neve ma
Dana Point. A Pilgrim hű mása a kikötőben látható.

280
Capistranoban magyar, angol és spanyol nyelvű emléktábla figyelmeztet Kapisztrano Szent János
magyar vonatkozásaira, Hunyadi Jánosra és a Nándorfehérvári ütközetre.

Laguna is régi spanyol település, a közeli Santa Ana-val együtt.

Los Angeles down town-ban a régi spanyol falu és a Ferences kolostor a legközelebbi spanyol kolónia
északra,. feljebb Santa Barbara és San Fransisco.

Ma csöndes visszafoglalása zajlik a spanyol és indián múltnak a gringo Californiában.

Spanyolul jóformán mindenki tud, de a lakosság jelentős részének ez az anyanyelve. Nem telik el öt
perc anélkül, hogy hogy ne tűnne fel egy azték vágású arc.

Dél California egy hatalmas arborétum. A világ minden tájáról idetelepített fák, bokrok, pálmák és
virágok gyönyörködtetik a szemet. Mindenhol ápolt kertek, parkok, pázsitok. még az utak széle is
olyan, mint a Margit sziget. Óriás pálmák, platánok, eukaliptuszok, fikuszok és több ezerféle növény
minden felé.

Sehol, semmi zsúfoltság, széles utak, nagy parkolók, rengeteg szórakozóhely, vendéglők, bárok ezrei,
fürdők, strandok, gym-ek.

Csak színházból és moziból van kevés.

Könyvtár minden városkában van, széles kínálattal. Jelentős a klubélet. Táncosok, fotósok,
bélyeggyűjtők, repülő modellezők, tenisz, bowling, vitorlás, lengyel, olasz, tajvani, japán, és magyar
klubok. A világ legkülönbözőbb egyházai.

Californiában legalább százféle náció él. Európa szinte minden nemzete, Ázsia színe java, feketék,
arabok, zsidók, mexikóiak, indiánok.

Rendkívül törvény és szabálytisztelő emberek. Ha egy úton csak 10 mérfölddel szabad haladni
kocsival, akkor biztos lehetsz benne, hogy mindenki, mindig 10 mérfölddel vezet.

Sehol egy eldobott csikk, üveg, papír, sörös doboz.

Nem mennek a motorosok a járdán, nem száguldoznak egy keréken, és senki sem hajt be szemből az
egyirányú utcába. Az utcán senki sem végzi a dolgát.

Persze ezen a téren átestek a ló túloldalára, a múltkor megbüntettek egy nőt, aki a saját házában a
kertben pisiltette meg a négy éves kisfiát, és ezt látták a szomszédok.

Amerikában tilos a meztelenség. Ohne oben sincs.Sőt egy forró nyári napon is elképzelhetetlen, hogy
egy férfi meztelen felsőtesttel sétáljon. A kis gyermekek sem fürödhetnek meztelenül a tengerparton.

Közben persze hard core porno csatornát lehet fogni a televízióban.

A dél Californiai tengerparti sáv San Fransiscotol San Diego-ig más mint az USA többi része. Itt alig
vannak szegények, leginkább a beachek gitáros kolduló old hippy-jei és hobói, Long Beach és San
Pedro kikötő munkásai.

281
Na és a frissen bevándorolt, vagy beszökött mexikóiak java. Ők a kertészek, a pincérek, a takaritók, a
szakácsok és a biztonsági őrök.

Néha egy kicsit olyan érzésem van, mintha a XIX. század végi Nagy Magyarország peremvidékeinek
hangulata köszönne vissza, ahogy a szlovákok, ruszinok, románok, szerbek és horvátok vártak
Trianonra.

Lehet, hogy száz év múlva angolszász, szőke pincérek fogják kiszolgálni a barna bőrű, fénylő fekete
hajú ifjoncokat?

Mindenesetre az itt lakók paradicsommá varázsolták 200 év alatt az egykori kopár, félsivatagos tájat.

Délre tőlünk San Diegoban található egy ősi spanyol település.

Vágyódom oda. Vonattal le, gyorsvasúttal ki a határra, gyalog átsétálni a filmekből ismert aluljárón,
felszállni a túloldalon egy kis buszra, és irány Tijuana, a főtéren egy erős mexikói kávé, és egy tequila.

Nem enged a családom. Féltenek az állandó lövöldözés miatt.

Másfél éve megpróbáltam átmenni, ott lődörögtünk a határon. Elképesztő volt. Az ötvenes évek
kommunista vasfüggönye kismiska volt ahhoz képest. Beton falak, szögesdrótok, terepjáró határőr
dzsipek, köröző helikopterek, parti naszádok, és éjjelente reflektorok.

És ugyanakkor mintegy 20 millió mexikói él az USÁ-ban. Annak negyede illegálisan jött be.

Miközben ezt írom, feleségemmel, lányommal és a három kis unokámmal autózunk az óceán partján,
és teli torokkal énekeljük, hogy: Nád a házam teteje, teteje, rászállott a cinege, cinege...

Negyedszer vagyok Californiában. Jártam San Fransiscoban, Santa barbarán, Sacramentoban, Los
Angelestől délre és Keletre szinte mindent bejártam, Arizonáig és a mexikói határig.

Jártam a hegyekben, a völgyekben, hóban, sivatagban, a Palm Springs-i, oázisban, a Joshua Tree
nemzeti parkban, indián rezervátumok területén, és San Diego-ban.

Láttam kaktuszokkal teli félsivatagokat, sziklás, köves vidékeket, narancs ligeteket, búzamezőket,
nagyvárosokat, kikötőket.

Voltam slum gettókban, őrzött, falakkal körülvett tycoon lakóparkokban, lakókocsi városokban.
Bicikliztem Venice Beachen, sétáltam a Santa Monicai parkokban és a mólón, a 66-os út torkolatánál,
laktam Beverly Hills-i úszómedencés villában, kódorogtam Little Tokyóban, és China Townban, a
koreai negyedben, és Hollywoodban. Voltam a Valley-ben, és az obszervatóriumnál, bámultam a
felhőkarcolókat a downtownban, és néztem a naplementét Palos verdesen.

Beszélgettem a Long Beach-kikötőben horvát dokkmunkásokkal, és jártam a hegyekben a Nagy

Medve tónál.

Voltam a Long Beach-i aquariumban, és a San Diego-i állatkertben, áthajóztam Santa Katalina
szigetére, és láttam az északra vonuló bálnákat, és a kikötőben napozó fókákat és pelikánokat.

282
Jártam jó néhány magyar emigráns otthonában. Találkoztam félvér magyar- mexikói fiúval, aki
tökéletes magyarsággal mutatkozott be: Botond vagyok. Koszorúztam március 15-én a Los Angeles-i
Kossuth szobornál a magyar kolónia képviselőivel.

Laktam Palm Springs-ben elegáns szállodában, és a világ egyik legnagyobb felvonójával mentem fel
10 perc alatt a sivatagból a havasokba.

Hallgattam az utcai zenészeket Friscoban, - sitting on the dock of the bay - és Marina del Rey
kikötőjében lógattam a lábam a vízbe.

Ami hiányzik Californiából, az a déli harangszó és a kakaskukorékolás. Falvak - európai értelemben -

egyáltalán nincsenek. Települések vannak. Egy - egy kihalt down town és körülöttük kihalt subur-bök
végtelen láncolata.

Néha az az érzésem, hogy egész Amerika kocsiban ül. A déliek északra mennek, az északiak délre, és
így tovább.

Egyszer elmentem a Morongo indiánok rezervátumához. Ők is üzemeltetnek egy böhöm nagy

kaszinót. A terület bejáratánál tankcsapda és egy mérges fegyveres néger őr fogadott, aki azonnal
elhajtott minket.

Utóirat.

Pár nappal később felültem az Amtrak társaság déli irányba induló vonatára, és elmentem Tijuanába.

De arról majd máskor.

Laguna Niguel, 2013 március.

283
 SZIMON (SIMON) JENŐ FESTŐMŰVÉSZ ÉLETRAJZA

SZÁRMAZÁS, CSALÁD GYERMEKKOR

Simon Jenő 1902. május 11.-én született Budapesten, a budai a XII. kerületben. Simon felnőtt
korában változtatta a nevét Szimonra, korai képeit még Eugene Simon néven szignálja.

Jómódú bajor eredetű kereskedő családból származott.

Nagyapja, aki kereskedéssel foglalkozott, még Bajorországban született, és 1820 körül telepedett le
Pest – Budán. Édesapja Simon István sikeres üzletember volt, több csemege üzlete is volt a
belvárosban.

Édesanyja Birkenbauer Elisabeth Zomborban született, gazdag sváb család sarjaként. A Birkenbauerek
bankárok és földbirtokosok voltak.

Szimonnak három bátyja volt. Szülei nagy gondot fordítottak a gyermekek nevelésére, francia
nevelőnőt fogadtak melléjük, így - mivel a szülők odahaza németül beszéltek, - Szimon előbb tanult
meg németül és franciául, mint magyarul.

A család Budán, a XII. kerületben, a Böszörményi út és a Királyhágó tér sarkán lévő bérházban, egy
négyszobás nagypolgári lakásban lakott.

IFJÚSÁG

A pesti belvárosi Piarista gimnáziumba járt, és ott is érettségizett. Már ekkor elkezdett festeni, és
részt vett képeivel egy kiállításon.

Az érettségi után festészetet szeretett volna tanulni, de édesapja ragaszkodott ahhoz, hogy
közgazdasági diplomát szerezzen. Végül is abban egyeztek meg, hogy az egyetem mellett magánúton
tanulhatott festészetet különböző mesterektől. A családi hagyomány szerint Rippl Rónai Józsefet is
mesterének tudhatta.

Diplomája megszerzése után nem gyakorolta a kereskedelmi szakmát, hanem festészettel

foglalkozott. Ezt az anyagi biztonságot nyújtó családi háttér is lehetővé tette számára.

Az 1930-as gazdasági válságban azonban tönkrement édesapja vállalkozása, aki ezért önkezével
vetett véget életének.

Ekkortól kezdve Szimonnak már a festészetből kellett megélnie, sőt özvegy édesanyját is támogatnia,
mivel bátyjai tékozló életmódot folytattak, és később legidősebb testvére, István is öngyilkos is lett.

Ebből az időből tudunk arról, hogy egy adriai tengerparti tájképével szerepelt a Nemzeti Szalon
kiállításán.

RIVIÉRA

284
Mivel gyermekkora óta sokat betegeskedett gyenge tüdejével, - egy ideig még a Szieszta
Szanatóriumban is kezelték, - így orvosai tanácsára a harmincas évek közepén a francia Riviérára
költözött, és évekig élt és festett Nizzában, Mentonban, és Monte Carlo-ban.

Festészete révén bejáratos lett a felsőbb körökbe, és Monte Carlo-ban a Musee Oceanographique-
ban kiállítást rendezhetett képeiből, melyek közül Pierre Monacoi nagyherceg is vásárolt néhányat. A
Monte Carlo-i Casino egy éves ingyenes, belépővel ajándékozta meg.

ÚJRA ITTHON

A második világháború kitörése előtt hazatelepült Budapestre, ahol tovább folytatta munkásságát,
azonban a háború kitörése után a nehéz körülményekre tekintettel restaurálásokat is kellett vállalnia,
hogy megéljen, és hogy segíteni tudja idős édesanyját.

Ekkoriban vette feleségül Dékány Ilonát, akit a Gundel Vendéglőben ismert meg egy ötórai tea
táncdélután alkalmával.

Felesége, aki 6 évvel volt fiatalabb nála, igen jó üzletasszony volt, és egy kolozsvári barátjukkal együtt
különböző üzleti vállalkozásokkal járult hozzá megélhetésükhöz, így Szimon továbbra is festhetett.

Barátjával, Zórád Géza festőművésszel egy ideig közös műtermet bérelt az Olasz Fasorban.

1939.-ben festette róla Zórád azt a portrét, melyről egy komoly, megfontolt, kissé szomorkás,
ábrándozó, elegáns fiatalember tekint ránk, akinek kissé félrecsúszott nyakkendője (mely jellemző
volt rá) jelzi csak bohémságát.

1942-ben költözött feleségével együtt a Dolgos utca 13. szám alatti lakásba, ahol műtermét is
berendezte.

ÖTVENES ÉVEK

A háború után tovább romlott a helyzet, így továbbra is restaurálással egészítette ki jövedelmét, ezen
kívül külföldön élő festő kollégái adtak számára megrendeléseket.

Az ötvenes évektől kényszerűségből az ARTEX Állami Vállalat részére készített tájképeket és

csendéleteket, melyek nyugat Európában és az USA - ban kerültek értékesítésre.

Jellemzően az akkori korra, orvosainak, és másoknak is gyakran fizetett festményekkel, akik később
gyűjtőivé válván vásároltak is tőle.

Bár ő maga politikai üldözésnek nem volt kitéve, csak mellőzésnek, származása miatt, de nagybátyját,
dr. Szimon Istvánt, aki a negyvenes évek elejétől 1948.-ig volt budapesti rendőrkapitány, az ötvenes
években kitelepítették Hortobágyra.

A TANÍTVÁNY

Az ötvenes évek elején tanítványául fogadta Saáry Évát, akinek édesanyját, mint a Böszörményi úti
fényképész üzlet tulajdonosát jól ismerte.

Saáry 1956-ban Svájcba emigrált, ahol később ismert festőművész, és a SMIKK (Svájci Magyar
Irodalmi és Képzőművészeti Kör) alapító elnöke lett.

285
Szimon 1965-ben meglátogatta Lugano – ban egykori tanítványát, és egy évet nála töltött. Itt is
festett, és a Lugano melletti Sandria-ban kiállítást is rendezhetett képeiből. Ekkor kötött barátságot
Vaszary Gábor íróval.

AZ UTOLSÓ ÉVEK

1966-ban visszatért Magyarországra, és tovább folytatta munkásságát.

Nyaranta egy hónapot töltött feleségével együtt Abbáziában, ahol tengerparti tájképeket festett.

1978 telén szívrohamban halt meg. Az utolsó napokig aktív volt.

Posztimpresszionista művész volt, elsősorban tájképeket, valamint csendéleteket, kisebb részben

portrékat alkotott. Igen jó kolorista volt, tájképein előszeretettel ábrázolta a tengert és a hegyeket, az
erdőt, az őszi színeket.

Budapest, 2010. 02. 29.

286