A Kanizsai Jezsuita Misszio A Litterae A

Erőgyűjtés és újrakezdés
A veszprémi egyházmegye története a 17. században

A VESZPRÉMI EGYHÁZMEGYE MÚLTJÁBÓL 33.
Erőgyűjtés és újrakezdés
A veszprémi egyházmegye története
a 17. században
A veszprémi Szaléziánumban 2018. szeptember 6-án

rendezett konferencia előadásai
Szerkesztette
Karlinszky Balázs – Varga Tibor László
Veszprém, 2019
A kötet előkészítését és megjelenését támogatta
Az összefoglalókat fordította
Karlinszky Balázs, Németh Gabriella (Pápa város
vallásfelekezeti élete), Pátkai Ádám Sándor, Siptár Dániel
Borító, nyomdai előkészítés

Gáty István
A borító Széchényi György püspök címere felhasználásával készült

(Sümeg, ferences rendház, Rainer Pál felvétele)
© A tanulmányok szerzői, 2019

© Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár, 2019
ISBN 978-615-81349-0-3
ISSN 0238-7190
Kiadja a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár

Felelős kiadó: Dr. Mail József
Nyomdai munkálatok: OOK-Press Nyomda, Veszprém
Megjelent 300 példányban
Tartalomjegyzék
Előszó .............................................................................................................. 7
Dénesi Tamás
A licenciátusok szerepvállalása az egyházmegye
pasztorációjában............................................................................................ 9
Fazekas István
Veszprémi püspökök a 17. században........................................................... 29
Hermann István
Pápa város vallásfelekezeti élete a reformáció kezdeteitől,
különös tekintettel a 17. század vallási viszonyainak
változására................................................................................................... 47
Jakab Réka
A veszprémi székeskáptalan a 17. században .............................................71
Kovács Eleonóra
Protestáns egyház-igazgatási egységek
a veszprémi római katolikus egyházmegye területén
a 17. században................................................................................................91
Molnár Antal
A zágrábi püspökség és a Dunántúl a 17. században................................105
Pátkai Ádám Sándor

Felekezeti templomépítészet
a veszprémi egyházmegye területén a 17. században . ............................ 119
Siptár Dániel
A kanizsai jezsuita misszió
a Litterae Annuae tükrében (1690–1702).................................................129
Tusor Péter
Veszprémi püspökök proszopográfiai/p roszopológiai forrásai
a vatikáni levéltárban, 1629–1696
(Széchényi György processzusainak kivonataival) ...............................167
Siptár Dániel

a Litterae Annuae tükrében (1690–1702)
Kanizsa vára és környéke csak a nagy török háború folyamán, a jelen kötet
tárgyát képező 17. század utolsó évtizedének elején, 1690-ben lett újra a Magyar
Királyság, ezzel együtt a veszprémi püspökség integráns része. Az egyházme-
gyének olyannyira a délnyugati szélén helyezkedett el, hogy a terület egy része
a szomszédos zágrábi püspökséggel vita tárgyát képezte a 18. század közepéig.1
A kanizsai jezsuita misszió rövid, mindössze bő egy évtizedes működése tehát
a veszprémi egyházmegye 17. századi történetének egy partikuláris fejezete,
amelyről ráadásul meglehetősen csekély forrásanyag maradt fenn. Kis jelen-
tősége és rövid fennállása miatt a missziót akár a sikertelen szerzetesi megte-
lepedési kísérletek közé is sorolhatjuk, az ilyenek azonban kiváló betekintést
engedhetnek a kora újkori magyar szerzetesi intézményrendszer bővülésének
és terjedésének anatómiájába, feltételrendszerébe.2
A missziónak komolyabb egybefüggő belső forrásanyaga (például saját
levéltár, historia domus, protocollum, stb.) minden bizonnyal nem is kelet-
kezett. Néhány vizitációs jegyzőkönyvön (1692, 1693, 1698, 1699),3 pár anya-
könyvön,4 egy 1702-ben ezek egyikébe feljegyzett plébániai szertartásrenden
1
Erre lásd Molnár Antal e kötetbeli tanulmányát és az ott idézett irodalmat.
2
Vö. Siptár, 2012a.
3
Kiadásaik: Pfeiffer, 1947. 41–48., Katolikus, 2002. 109–117. A jegyzőkönyvek lelőhelyére lásd
Hrg–Kolanović, 1989. 125–126. Ez utóbbi jegyzékben szerepel egy 1701-es vizitációs jegyző-
könyv is, amelyet Kéringer, 2006. 299–300. szerint az egyik kanizsai jezsuita, P. Martinus
Papánek (lásd alább) készített, de amely állapota miatt sajnos már nem olvasható.
4
Nagykanizsán a vár lerombolását megelőző évekből két párhuzamos anyakönyv maradt fenn.
Az egyiket a jezsuiták vezették, a másikat a plébániát eleinte adminisztráló világi papok. Mind-
kettő elkülönítve tartalmazza a keresztelésekről és a házasságkötésekről szóló részt, halotti anya-
könyveket ebből az időszakból nem ismerünk. MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1–2. kötet.
Ezek adatait Halis, 1899. 24–29., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 110–111., 277., 413., Kéringer, 2006.
301., 318–319. hasznosította. Barbarits Lajos is foglalkozott az anyakönyvekkel (Barbarits,
1929. 235–236.), munkája azonban ezen a ponton is bővelkedik hibás adatokban és tévedésekben.
Az általa a város templomairól, a szerzetesek török alatti működéséről, stb. leírt pontatlan és
félrevezető megállapítások egy része a szakirodalomban máig meg-megjelenik.
129
Siptár Dániel
és inventáriumon,5 továbbá két hadibeszámolón6 és egy, a vár bevétele után

nem sokkal keletkezett házösszeíráson7 kívül a kutatók korábban nemigen
ismertek, illetve használtak fel más forrást rájuk vonatkozóan.8 Természete-
sen szerepelnek adatok (nevek) a Jézus Társaság Lukács László által kiadott
katalógusaiban9 is, de ezek eddig még nem kerültek hasznosításra a szakiro-
dalomban Kanizsára vonatkozóan.10 Az ilyen esetekben mutatkozik meg a je-
zsuitákra jellemző speciális műfaj, a Litterae Annuae, azaz az éves jelentések
fontossága. A forrástípus részletekbe menő bemutatását és történeti fejlő-
désének vázlatát legújabban Markus Friedrich munkáiban olvashatjuk,11
a továbbiak szempontjából azonban itt is érdemes kiemelni néhány olyan for-
ráskritikai szempontot, amelyeket a Litterae Annuae használata megkövetel.
A Litterae Annuae mint történeti forrás
A Jézus Társaság rendkívül fejlett belső kommunikációja két alappilléren nyu-

godott: az adminisztratív levelezésen és az ún. épületes célzattal íródott szöve-
gek terjesztésén.12 A Litterae Annuae az utóbbi kategóriába tartozik, összeál-
lításának célja a szigorúan centrális felépítésű rend perifériáinak a központon
keresztül történő kölcsönös kommunikációja, a közös identitás megerősítése
volt. Az eredeti elképzelés szerint ennek a műfajnak a segítségével minden je-
zsuita közösség megosztotta a világ-, de legalábbis az Európa-szerte működő
többi jezsuita intézménnyel az ott történteket, pontosabban Isten gondviselé-
sének a jezsuiták működésén keresztül megnyilvánuló jeleit.13 Ennek elérése
5
MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet, p. 303–324., 328–331. Nyomtatásban megjelent:
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 476–491. A kiadásban sok hiány és még több hibás olvasat található,
a továbbiakban mégis erre a változatra hivatkozom, kivéve azoknál az adatoknál, ahol a szöveg
érdemi javításra szorul. A szertartásrend félreolvasások és -fordítások miatt nem használható
magyar változata: Kéringer, 2006. 310–312. Néhány, a szövegben található kifejezés és fordulat
kapcsán (cathedralis, „ha van”) felmerül a gyanú, hogy annak összeállítója valamilyen mintát
vagy központi előírást is felhasznált, ennek felderítése későbbi kutatás tárgya lehet.
6
Szita, 1994. 110–111. (51. sz.), Zala, 1996. 117–118. A másik, ki nem adott tudósításból a jezsu-
itákra vonatkozó részt idézi Kéringer, 2006. 298.
7
Tóth I. Gy., 1990. 227–231.
8
Kivételt képeznek ez alól Rózsa Miklós egyes művei, aki azonban csak érintőlegesen foglalkozott
a kanizsai jezsuitákkal: Rózsa, 1995. 5., 11., 17., Rózsa, 2000. 5., 10., 71/25. jegyzet.
9
Catalogi V. 391., 444., 500., 556., 612., 670., 726., 779., 837., Catalogi VI. 49., 106.
10
Kéringer Mária az anyakönyvi adatok felhasználásával állította össze a kanizsai jezsuiták név-
sorát: Kéringer, 2006. 318. Lukács névtára nemcsak a magyar, hanem a nemzetközi tudomá-
nyos köztudatba sem ment át maradéktalanul: Zech, 2008. 59.
11
Friedrich, 2008., Friedrich, 2011. 340–389.
12
Az utóbbi kifejezés magyar változata Molnár Antalnál olvasható: Molnár, 2003. 14. Vö.
Friedrich, 2008. 5., Szilas, 1972. 173.
13
Friedrich, 2011. 342., 345–347., Molnár, 2003. 15. A Litterae Annuae mint jezsuita long-
distance network: Zech, 2008. 49–50.
130
érdekében az egyes jezsuita működési helyszínekről az év végén kifejezetten

erre a célra íródott jelentéseket küldtek a rendtartományuk székhelyére, ahol
azokból egységes szöveget fogalmaztak, mégpedig (a 17. század közepétől)
az eredeti szövegegységet megbontva és tematikus fejezeteket alakítva ki az
anyagból. Az így létrejött tartományi Litterae Annuae útja a római rendi köz-
pontba vezetett, ahol további átalakítások és rövidítések után összeállították
a teljes Társaság éves jelentéseit, egyfajta terjedelmes körlevelet, amely azután
köröztetésre és felolvasásra került a világ minden táján elhelyezkedő jezsu-
ita közösségekben.14 Bár az utóbbi egy-két fázis megléte inkább csak ideális
eset volt, mintsem valós gyakorlat,15 de a jelek szerint a tartományokon belül
mindkét irányban működött a kommunikációnak ez a csatornája.16
Ez a – célját és létrejöttét tekintve sajátos – forrástípus értelemszerűen tar-
talmában is speciális. Épületes mivoltát az által éri el, hogy nem a tartomány
állapotának általános leírását, hanem az egyes közösségek, sőt rendtagok tevé-
kenységének bemutatását favorizálja, mondanivalóját ugyanakkor nem elvont
teológiai alapokon, hanem a hétköznapi események megjelenítésével közli.
A rendi előírások alapján szigorúan a valóságot kellett tartalmaznia, vagyis
nem szerepelhettek benne kitalált, valószerűtlen események. Emellett viszont
a pozitív önkép kialakítása érdekében összeállítói csak sikerekről, eredmé-
nyekről számoltak be, így gyakorlatilag a szövegek egyfajta normatív példatár-
ként szolgáltak: esettanulmányokon keresztül mutatták meg, hogy az általá-
nos szabályok által körülírt feladatkörökben hogyan járt el jól egy-egy jezsuita
közösség vagy egyéniség, mintákat adva ezzel más rendtagok számára is.17
A Litterae Annuae ilyen arculata többszöri átalakítás, szerkesztés révén
alakult ki az egyes helyszínekről származó jelentésekből. A ránk maradt vál-
tozatok18 ugyanis már a kész, felolvasásra szánt, elegánsan letisztult irodalmi
latinsággal egységes narratívába fogalmazott, tematikus fejezetekre tagolt és
a történetek helyszínétől távol élő hallgatóság számára is érthető szövegek.
Ennek a forrásérték és használhatóság szempontjából három fontos követ-
kezménye van. Egyfelől egy adott helyszínen – esetünkben Kanizsán – történt
eseményeket egymástól távol, az egyes fejezetekbe szétosztva kell keresnünk;
szerencsére legtöbbször a jezsuita intézményrendszer fokozatainak sorrendje
14
Friedrich, 2011. 352–358., Zech, 2008. 44–45., Friedrich, 2008. 22–24., 27–28., Molnár,
2003. 15.
15
Friedrich, 2011. 368–372.
16
Friedrich, 2008. 17–18., Molnár, 2003. 15. Arra, hogy az osztrák provinciának volt helyben
köröztetett példánya a saját tartományi Litterae Annuaejéből, és ez a legtöbb kollégiumba álta-
lában el is jutott, bizonyítékul szolgálnak a fennmaradt kötetek legelső lapjain szereplő, a felol-
vasások megtörténtét igazoló bejegyzések. A kötetek lelőhelyére lásd alább a 29. jegyzetet.
17
Friedrich, 2008. 6., 10., 21., Friedrich, 2011. 348–350., Zech, 2008. 46., 48.
18
A műfaj térben és főleg időben nagyfokú változatosságot mutat, a továbbiak főleg az általam
közvetlenül használt kötetekre, vagyis a 17–18. század fordulójának osztrák provinciabeli Litterae
Annuaeire érvényesek maradéktalanul.
131
Siptár Dániel
(kollégiumok – rezidenciák – missziók) és ezeken belül ábécé-rend segíti a szaka-

szokon belüli tájékozódást. Másfelől a beérkező szövegek roppant terjedelme
már a tartományi központokban arra indította a szerkesztő munkát végzőket,
hogy jelentős rövidítéseket hajtsanak végre, amelynek jellemzően – a na-
gyobb intézmények helyszínein történtek változatosabb, bővebb, jelentősebb
és ez által a Társaság egészének figyelmére méltóbb eseménysorok lévén –
a kisebb jezsuita közösségekre vonatkozó információk estek áldozatul. Ez az-
tán visszahatott az ott készülő jelentések íróinak munkakedvére, tehát az ele-
ve beszolgáltatott adatok mennyiségére és gyakoriságára is.19 A Kanizsához
hasonló missziók tehát nem minden évben, olyankor is kevés fejezetben és
csak röviden kaptak szót.20 Végül szintén a rövidítések, valamint az elvárt stí-
lusra való törekvés, de talán leginkább a távoli vidékeken élők számára való
érthetővé tétel igénye okozta a harmadik sajátosságot, a kutatók által jól is-
mert adatszegény és konkrétumokban sem bővelkedő, inkább az események
általános struktúráját és pozitív eredményét, mintsem speciális körülményeit
kidomborító megfogalmazást. A Litterae Annuae ugyanis a helyi viszonyokat,
helyszíneket, politikai és történelmi vonatkozásokat nem ismerő jezsuiták-
nak általánosított, kerek, „felesleges” adatokkal túl nem terhelt történetekkel
szolgált,21 melyekbe – ha egyáltalán – csak nagy vesződséggel építhetők vissza
az eredeti helyi elemek a szövegben elhelyezett értelmező körülírások alapján.22
Miután pedig kiválogattuk és újra kontextusba helyeztük a kutatott jezsuita
intézményre vonatkozó információkat, még mindig csak egyoldalú értesülé-
seket szereztünk, mivel ezek a pozitív önkép kialakítását célzó szövegek szűrt
adatokat, vagyis csak sikereket közölnek, elsősorban a lelkipásztorkodás és okta-
tás terén.23 Különleges szerepet kapnak ugyanakkor a jelentésekben a számada-
tok (például rendtagok, áldozások, gyónások, katolikus hitre térők száma),
amelyek több fejezetben is kiegészítik a történeteket – a statisztika születése
előtti korszakban azonban ezek elsősorban egyfajta, Isten és a világ előtti
számadásként a jezsuita eredmények objektívnek tűnő és látványos megjele-
19
Friedrich, 2011. 358.
20
Így például egyáltalán nem tartalmaz Kanizsáról származó adatot (az ott dolgozó jezsuiták
számán kívül) az 1691., valamint az 1700. és 1701. évi Litterae Annuae, vagyis tizenhárom év alatt
háromszor vagy nem küldtek jelentést az itteni atyák, vagy Bécsben hagyták ki teljesen az onnan
beérkező információkat. A kötetek lelőhelyére lásd alább a 29. jegyzetet.
21
Friedrich, 2011. 358–366.
22
Az 1698. évi jelentés megfogalmazása például két Kanizsa környéki település esetében is
megnehezíti a kutató dolgát: az atyák ebben az évben kiszálltak egy „Mindenszentekről elnevezett”
faluba (minden bizonnyal Zalamindszentre, amely ma Zalalövő része), valamint „Szent István
király szent templomához.” LAV 1698, 21v–22r. (az egyes kötetekre való hivatkozás módjára
lásd a 29. jegyzetet). Utóbbit Kustánnyal (Kehidakustány, Zala megye) azonosíthatjuk: Tóth I. Gy.,
2005. 2952–2953.
23
Szilas, 1972. 173., Friedrich, 2011. 366–367., Zech, 2008. 59–60. Látszólagos kivétel ez alól
a jezsuitákat ért károkat számba vevő fejezet, ez azonban csak a kívülről érkező negatív hatásokról
számol be. Lásd alább és a 31. jegyzetet.
132
nítésére szolgáltak. A valós adatok közlésére való törekvés igénye e téren is

megvolt, és a számok sok esetben meglepően pontosak, vagy legalább is annak
tűnnek, annak ellenére, hogy az azokat alátámasztó kimutatásokat hiába keres-
nénk: gyakran optimista becslésen alapulhatnak.24 Óvatosságra int ugyan-
akkor, hogy itt is a pozitívumok építő jellegű kiemelése volt a cél – a történész
számára gyakran túlzónak, vagy gyanúsan kereknek tűnnek bizonyos men�-
nyiségek. E mögött azonban inkább a bizonyítani vágyás naiv optimizmusát
és az egyoldalúan eredményközpontú látásmódot, vagyis egyfajta teljesítmény-
maximalizálási szándékot, mintsem tudatos torzítást sejthetünk.25
A Litterae Annuae tehát elsősorban a jezsuiták pasztorációs módszereire,
kommunikációjára, identitástörténetére vonatkozóan tekinthető elsőrangú és
hiteles forrásnak,26 helytörténeti, intézménytörténeti adatok csekély számban
és nehezen fejthetők fel belőle, különösen a kanizsaihoz hasonló rövidéletű
és kevésbé jelentős missziók esetében. Mégis épp az utóbbiak azok, amelyek
történetének vizsgálatához elengedhetetlen a használatuk, mivel rendkívül
kevés más forrás áll a rendelkezésünkre velük kapcsolatban.
Az általam vizsgált kötetek az 1700. és 1703. évi kivételével27 a magyaror-
szági házakat is tömörítő osztrák rendtartomány éves jelentéseinek a provin-
cia székhelyén, Bécsben összeállított (tartományi) változatait tartalmazzák:
Litterae Annuae Viennenses (LAV) 1690–1703. Jelenlegi őrzőhelyük a bécsi
Österreichische Nationalbibliothek,28 mikrofilmmásolataik a Magyar Tudo
mányos Akadémia könyvtárában olvashatók.29 Ugyanezeket a szövegeket
– minden bizonnyal a generálisnak beküldött példányokat – megtalálhatjuk
24
Friedrich, 2008. 30–32., Friedrich, 2011. 374–375. Konkrét példán mutatja be a számok
hozzávetőleges pontosságát Zech, 2008. 48–49.
25
Példaként említhetjük a katolikus hitre térők számadatait: egész falvak látványos katolizáló
aktusa esetén bizonyára a teljes helyi lakosság becsült létszámát olvashatjuk a jelentésekben
az áttérők száma gyanánt, a korábbi hitükre visszatérőkről, vagy látszatáttérőkről azonban be sem
számol a Litterae Annuae. Vö. Siptár, 2014a. 75–78.
26
Zech, 2008. 60., Molnár, 2003. 15., Szilas, 1972. 173.
27
Ez a két kötet az egyes helyszínekről származó, adott évben beérkezett jelentéseket („Puncta
pro annalibus…” lásd Friedrich, 2011. 352–354.) egymás után másolva, kompilálatlanul tar-
talmazza. Kanizsáé sajnos egyik esetben sincs köztük. Lelőhelyükre lásd a 29. jegyzetet.
28
ÖNB Cod. 12087–98., 12229.
29
A jelen tanulmányhoz a jelentéseknek ezeket a mikrofilmmásolatait használtam. A jegyzetek
tehermentesítése érdekében a Litterae Annuae egyes köteteire csak a LAV betűkombinációval,
az adott kötet évszámával és az oldal- vagy foliószámmal hivatkozom, az eredeti példányok és
mikrofilmek lelőhelyeit kizárólag itt, összefoglalóan feltüntetve: LAV 1690 és 1691 (ÖNB Cod.
12087.), LAV 1692 (ÖNB Cod. 12088.), LAV 1693 (ÖNB Cod. 12089.), LAV 1694 (ÖNB Cod.
12090.), LAV 1695 (ÖNB Cod. 12091.), LAV 1696 (ÖNB Cod. 12092.) = MTA KIK Mikrofilmtár,
B 6996/I.; LAV 1697 (ÖNB Cod. 12093.), LAV 1698 (ÖNB Cod. 12094.), LAV 1700 (ÖNB Cod.
12095.), LAV 1701 (ÖNB Cod. 12096.) = MTA KIK Mikrofilmtár, B 6997/I.; LAV 1702 (ÖNB
Cod. 12097.), LAV 1703 (ÖNB Cod. 12098.) = MTA KIK Mikrofilmtár, B 6998/I.; LAV 1699
(ÖNB Cod. 12229.) = MTA KIK Mikrofilmtár, B 7015/I.
133
Siptár Dániel
a római jezsuita levéltárban is.30 A jelentések tematikus fejezetbeosztása a

következő:31 a tartomány egyes intézményei és az azokban dolgozó jezsuiták
számának összefoglalása mint bevezető után a szentségek kiszolgáltatásával
és a lelkipásztorkodás további területeivel foglalkozó szakaszok következnek
(bűnbánat és eukarisztia – párbeszéd a felebarátokkal – prédikáció és kate-
kézis – térítés – haldoklók gondozása – szegények és gyengék gondozása).
Ezeket a liturgiával és a rendi szentek kultuszával kapcsolatos fejezetek követik
(egyházi ünnepek – Szent Ignác és lelkigyakorlatok – Xavéri Szent Ferenc),
valamint a laikus vallásos társulatok vezetésére vonatkozó információk (Ago
nia-társulatok – Mária-kultusz és csodák). Csak ez utánra sorolták be a kü-
lönféle iskolákban elért eredményeket, majd az elsősorban anyagi vonatkozású
részekre térnek át (lelki és világi támogatás a helyi közösségtől – gazdasági
gyarapodás – akadályok és mulandó dolgokban esett kár). A jelentések végére
a provincia adott évi elhunytjainak életrajzai (elogiumok) kerültek.32
A közelmúltban Molnár Antal, illetve újabban Kádár Zsófia több példán is
bemutatta a 17. századi Magyarország jezsuita intézményeinek tevékenységét,
a Litterae Annuae forrástípusát elsősorban annak lelkipásztori vonatkozá-
saihoz hívva segítségül.33 Különböző részletességű összefoglalásaik ugyan-
akkor a nyilvánvaló párhuzamok sokasága ellenére a jelen vizsgálat tárgyá-
tól némiképp eltérő viszonyokat ábrázolnak, mivel a török hódoltságban és
az Erélyi Fejedelemségben létesített missziókra, illetve a Magyar Királyság
nyugati részén működő nagyobb kollégiumokra jellemző sajátosságokat eme-
lik ki a 17. század első felének, közepének korszakából. Az Oszmán Biroda-
lomtól a század végén a keresztény Habsburg Monarchia fennhatósága alá
került Kanizsán és környékén kifejtett jezsuita lelkipásztori tevékenység és
módszerek ismertetése viszont elsősorban a terület (re-)integrációjára néz-
ve szolgálhat tanulságokkal, e folyamat részeiként ugyanis a felekezetiesedés
(Konfessionalisierung) újabb szakasza,34 valamint a társadalmi fegyelmezés
(Sozialdisziplinierung) bizonyos vonatkozásai egyaránt erősen kötődtek a Jézus
Társaság bő egy évtizedes munkálkodásához.
30
Szilas, 1972. 187. (itteni jelzeteik megadásával), Molnár, 2003. 15. A szövegek megegyező
voltára Kádár, 2016a. 9.
31
Lásd még Zech, 2008. 47–48.
32
Az elogiumok eredetileg egyesével, a tartományfőnöknek címzett levelek formájában kelet-
keztek az illető rendtagok halálakor (ilyen formában, de összefűzve maradtak fenn például:
ELTE EKL KRT Coll. Kapr. A, Tomus V.). Szintén kevés adattal, elsősorban az illető erényeit
kiemelve ábrázolják az egyes személyek tevékenységét.
33
Pécs: Molnár, 2003. 84–89., 108–112. Veszprém: uo. 137–138. Andocs: uo. 149–152., 156–
161. Kecskemét: Molnár, 2004. 110–113. Gyöngyös: Molnár, 2005. 136–148., 158–162., 166–
170. Karánsebes: Molnár, 2009. 160–163., 167–168. Székelyudvarhely: uo. 201–202., 206–207.
Győr: Kádár, 2017. 98–103., 113–121. Pozsony: Kádár, 2018a. 269–281.
34
Kanizsa felekezeteinek korai történetét legfrissebben feldolgozta, elkülönítve a felekezetiesedés
oszmán hódítás előtti és utáni szakaszát: Kanász, 2018. 134–145. A német fogalmakra és a hoz-
zájuk kapcsolódó történettudományi diskurzusra legújabban magyarul lásd Reinhard, 2017.
134
Jezsuita misszió Kanizsa várában és környékén
Jezsuiták Kanizsán első alkalommal 1612-ben jártak, amikor Vásárhelyi Ger-

gely és Jékel Zakariás35 az első hódoltsági jezsuita misszió megalapítása cél-
jából Pécsre tartva rövid ideig gyógyító tevékenységet végzett a határvárban,
méghozzá török meghívásra. A 17. század későbbi évtizedeiben a kanizsai és
környékbeli katolikus lakosság délszláv részét a bosnyák és ladiszlaita feren-
cesek, valamint a Légrádon missziózó varasdi jezsuiták,36 a Balatontól délre
és keletre élő magyar katolikusokat pedig az 1640-es évektől az andocsi je-
zsuiták részesítették lelki gondozásban, azonban maguk a szerzetesek csak
alkalomszerűen jártak ki a szórványban élőkhöz. Az állandó vallásgyakor-
latot világi kisegítők, licenciátusok37 bevonásával igyekeztek biztosítani.38
Kanizsa 1690. áprilisi visszafoglalásakor azonban lehetőség adódott az állan-
dó megtelepedésre mindkét rend számára.
A nagy török háború éveiben a jezsuiták tábori lelkészi tevékenységéhez
szervesen kapcsolódott az elfoglalt erődökbe kiküldött két-két misszionárius
munkája, amely sok esetben hosszabb távú megtelepedéshez vezetett az adott
helységben. 1693-ban a misszióknak ebbe a csoportjába tartozott Kanizsa
mellett Esztergom, Székesfehérvár, Szigetvár, Eszék és Várad.39 Ezeken a te-
lepüléseken (akárcsak Budán, Pécsett és Egerben) többnyire már a keresztény
csapatokkal együtt érkező atyák azonnali tevékenységének eredményeként lét-
rejöttek a szerzetesi állomáshelyek, ráadásul a jezsuiták mellett minden emlí-
tett esetben a ferencesek is jelen voltak. A megtelepedések forgatókönyve igen
gyakran szintén azonos volt. A sereg katonalelkészeiként működő szerzetesek
a vár elfoglalása után rögtön helyet kértek a várparancsnoktól, vagy a kamara
helyi tisztviselőjétől, aki általában egy dzsámit vagy mecsetet adott át nekik
a szomszédos lakható épületekkel együtt, utólagos uralkodói szentesítéssel.40
Ez játszódott le Kanizsán is közvetlenül a visszafoglalást követően. A vár
sikeres bevétele után három nappal, 1690. április 16-án vasárnap két jezsui-
35
Életükre lásd Catalogi I. 807., II. 630., illetve Vásárhelyire Holl, 1983.
36
Vanino, 1933. 59–61., Molnár, 2003. 177.
37
A licenciátusi intézmény legújabb bemutatása: Dénesi, 2009. Lásd továbbá Dénesi Tamás
tanulmányát a jelen kötetben.
38
Molnár, 2003. 39., 42., 146., 157–159., 177., Holl, 1983. 154–155., Kanász, 2014. 59–62.,
Tóth I. Gy., 1990. 225., Kéringer, 2006. 296–297. Az andocsi jezsuiták Kanizsa környékén
végzett tevékenységére 1643-ból és 1647-ből van adatunk, azonban a források megfogalmazása
alapján nem tűnik valószínűnek, hogy a várban is megfordultak volna. Benda, 1986. 136–137.,
Pfeiffer, 1947. 193–195.
39
LAV 1693, 1v. A forrás ezeken kívül az oszmán kézben sosem volt lipótvári és úrvölgyi erődöt is
közéjük sorolja.
40
Siptár, 2009. 162–176., Siptár, 2012b. 474–475.
135
Siptár Dániel
ta41 – akik a sereg mellett már a blokádban is jelen voltak – Te Deumot tar-
tott Széchényi Pál veszprémi püspök jelenlétében, aki ezt követően katolikus
templommá szentelte a jezsuiták által pár napja birtokba vett, eredetileg is
keresztény templomnak épült III. Mehmed szultán-dzsámit.42 Ezt az épületet
azonban hamarosan a szintén tábori lelkészként itt működő ferencesek kapták
meg Batthyány II. Ádámtól, az ostromló keresztény sereg fővezérétől és az
erőd elfoglalását követő első várparancsnoktól azzal az indokkal, hogy nekik
a középkorban is volt kolostoruk Kanizsán.43 Úgy tűnik, pár évig a jezsuiták
nem rendelkeztek saját templommal, missziójuk számára csak öt egymás mel-
letti házat kaptak a belső várban (ezek egyikében ideiglenesen akár kápolnát is
berendezhettek).44 Besegítettek azonban a külső várban elhelyezkedő plébánia-
templomban, melynek kezelését pár év múlva át is vették.
Bár a hódoltság idejében Kanizsán három dzsámi volt a belső, három
pedig a külső várban,45 a visszafoglalás után ezek közül mindössze egyet-
egyet alakítottak katolikus templommá. A ferencesek néhány évig az emlí-
tett III. Mehmed szultán-dzsámit használták, a Mária mennybevétele titu-
lusú plébániatemplomot pedig a korábbi Topraklik nevű városrészben álló
Ájazma-mecsetből alakították ki.46 Ez utóbbi fából épült templomot vizitálta
1692-ben és 1693-ban, majd 1698-ban és 1699-ben a zágrábi püspök meg-
41
Egyikük az anyakönyvek tanúsága szerint a Grazból küldött stájer születésű P. Franciscus
Töller lehetett (CatGen III. 1718.), aki már ápr. 19-én keresztelt és esketett mint „a visszafoglalás
után a város első misszionáriusa”. MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet, p. 1., 131. Töller
társának nevét nem ismerjük, de nem kizárt, hogy az illető hamarosan távozott, mert az anya-
könyvekben másik név hónapokig nem szerepel.
42
Sudár, 2014. 356–358. Ezt a legkorábbi állapotot ábrázolja egy 1690. évi metszet Kanizsa
váráról, amely a pasa házát egy mecsettel együtt a jezsuiták tulajdonában lévőnek tünteti fel.
Szalai, 2006. 96., illetve 152. tábla.
43
Szita, 1994. 110–111., Zala, 1996. 117–118., Kéringer, 2006. 297–298., Kanász, 2014. 63.,
Vándor, 1994. 390., Rózsa, 2000. 5.
44
A belső vár használható ingatlanjairól nem sokkal a visszafoglalás után készített összeírás
a jezsuiták öt háza mellett a ferencesek tulajdonában hét házat tüntet fel, valamint az említett
dzsámit. Tóth I. Gy., 1990. 227–228. A ferencesek és jezsuiták ingatlanai a Kanizsára kiküldött
Udvari Kamarai Bizottság 1690 nyarán kelt, a városi tanácsnak és a kanizsai harmincadosnak
szóló instrukciói szerint ingyenesek, sőt polgári terhek alól mentesek voltak. Rózsa, 1995. 5., 11.,
17., 25–26., Tóth I. Gy., 1990. 221., 223.
45
E téren Evlia Cselebi 1663–64-es leírását (részletekben idézi Sudár, 2014. 357–361.) meg-
erősíti a várról a visszafoglaláskor készült ábrázolás (lásd fent a 42. jegyzetet), és egy másik,
amely a Theatrum Europaeumban jelent meg 1698-ben: Wilhelmb, 1972. 79–80. (jobban lát-
ható felvételen: Vándor, 1994. 392.) Vö. Kostyál, 2006. 344.
46
Sudár, 2014. 360–361. Könnyen lehet, hogy a többi a visszafoglalás után nem volt használ-
ható állapotban. Az említett 1690. évi összeírás ugyanis nem vette fel az alapjaiban rongált és
nehezen vagy egyáltalán fel nem építhető házakat, sőt azok helyét sem, márpedig ebben mind-
össze egyetlen (belső várbeli) mecset szerepel. Tóth I. Gy., 1990. 227., Rózsa, 1995. 8. A (nem-
egyszer eleve középkori templomokból kialakított) muzulmán imahelyek katolikus templomokká
alakításának bevett gyakorlatára lásd Siptár 2012b. 475.
136
bízásából a bekcsényi főesperes.47 A plébánia adminisztrátora 1690 augusz-

tusától 1692 januárjáig a zágrábi egyházmegye papja, Nyilas Imre légrádi
plébános48 volt, aki azt káplánja, Lendvay Mátyás49 segítségével kezelte.
Nyilas távozása után szeptemberig Lendvay láthatta el a plébánosi teendőket,
majd átmenetileg valószínűleg a jezsuiták.50 Az 1693 februárjában ide került
Koósz Péter51 bő egyéves működése idején továbbra is ők prédikáltak (még-
pedig magyarul),52 végül 1694 tavaszán-nyarán a plébánia vezetését hosszú
távra is átvették.53 Az anyakönyvek tanúsága szerint ugyanakkor a plébánia-
templomban (a ferencesekkel együtt) már a kezdeti időktől fogva keresztel-
tek és eskettek.54
47
Lásd fent a 3. jegyzetet, illetve a templomra: Rózsa, 1993. Lásd még Kostyál, 2006. 344.,
Kéringer, 2006. 299., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 112., II. 668., Pfeiffer, 1947. 14–15.
48
Később zágrábi kanonok és 1705-ben jásdi apát lett: MNL OL A 57, 27. kötet, 66. oldal. Nyilas
Imre 1690-ben a kanizsai háztulajdonosok között is szerepelt: Tóth I. Gy., 1990. 229.
49
A vasvári éneklőkanonok 1713–1728 között ugyanezt a nevet viselte, elképzelhető a két
személy azonossága. Sill, 1977. 226. 45. jegyzet.
50
Nyilas Imre távozásakor, 1692. jan. 8-án összeírta a templom berendezését a világi papok
anyakönyveit tartalmazó kötetbe: MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet p. 332–333.
Egy ugyanitt található újabb címsor és egy, a 331. oldalon lévő betoldás szerint ezt megismé-
telte szeptemberben, Lendvay Mátyás plébános távozásakor. Az 1692 nyarán íródott vizitációs
jegyzőkönyv szerint viszont vízkereszt óta a „folyton betegeskedő, zsémbes” Czvetkovich Mátyás
volt a plébános. Ez ugyanakkor alternatív vezetéknév, vagy a szöveget elsőnek kiadó Pfeiffer
János téves olvasata is lehet: Pfeiffer, 1947. 42., Katolikus, 2002. 110., Rózsa, 1993. 6. Ő beteg-
sége vagy esetleges távolléte miatt nem vezette túl lelkiismeretesen az anyakönyveket, mivel
ebből az időszakból alig maradt pár bejegyzés, csak utódja alatt, 1693 februárjától indul újra
a teljesnek tűnő adatsor a 916/2. kötetben. Azért írhatta tehát a jezsuita P. Emericus Körmendi
az általa összeállított inventárium elején, hogy a jezsuiták 1692-ben vették át a plébániát
(Takács–Pfeiffer, 2001. I. 486.), mert legkésőbb 1692 szeptemberétől, Lendvay/Czvetkovich
távozásától, de akár már az ő idejében is gyakorlatilag rájuk hárulhattak a plébániai feladatok
Koósz Péter érkezéséig. Vö. Kéringer, 2006. 300–301.
51
Pfeiffer, 1987. 621.
52
Pfeiffer, 1947. 43., Katolikus, 2002. 111., Rózsa, 1993. 6., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 112.,
Kostyál, 2006. 345.
53
Az anyakönyvben P. Hlatki már egy 1694. febr. 16-i házasságkötéskor kanizsai plébánosnak
címezte magát (MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet p. 148.), de a világi plébánosok által
vezetett anyakönyvek kötetének egy eldugottabb pontján szerepelnek még feltehetőleg Koósz
által 1694-ben bejegyzett keresztelések egészen júliusig, valamint egy májusi házasságkötés is:
MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet p. 195., 325. Az 1698-as és 1699-es vizitáció jegyző-
könyve már egyértelműen a jezsuitákat nevezi plébánosoknak: Pfeiffer, 1947. 46–47., Katoli-
kus, 2002. 114., 116., Rózsa, 1993. 8. A szakirodalom (bizonyára P. Körmendi fenti állítása mi-
att) máig 1692-től, esetenként 1693-tól számítja a jezsuiták kanizsai plébániaadminisztrációját:
Barbarits, 1929. 235., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 111., 271., 277., Kostyál, 2006. 345.
54
A jezsuita anyakönyvben a keresztelések 1690. ápr. 19-től 1700. máj. 12-ig szerepelnek, a há-
zasságok 1690. ápr. 19-től 1702. aug. 20-ig, míg a világi papokéban ugyanezek 1690 augusztusa és
1694 februárja (illetve júliusa, lásd az előző jegyzetet), valamint 1691 szeptembere és 1694 má-
jusa között találhatók meg. A ferencesek elszórtan mindkét anyakönyvbe tettek bejegyzéseket:
lásd a 83. jegyzetet, valamint Kéringer, 2006. 301.
137
Siptár Dániel
A kanizsai jezsuita misszió tagjai5556
Kanizsán
Szár- Adatok a korábbi
Név Élt töltött Beosztás
mazás és későbbi életúthoz
idő
1690
Grazból érkezett tábori
P. Franciscus 1651– áprilisától misszio
stájer lelkészként, Varasdon tett
Töller* 1729 szeptem- nárius
fogadalmat 1690. aug. 15-én56
berig
tábori misszionáriusként
elöljáró
P. Franciscus 1654– Belgrádban tette le a 4. foga-
cseh 1690–1695 és német
Hlatki 1722 dalmát 1689-ben, Kanizsa
szónok
után Bécsben működött
Pozsonyból helyezték ide,
magyar
P. Emericus 1655– Varasdon tette le a 4. foga-
magyar 1690–1692 és szláv
Balásházy 1709 dalmát 1691-ben, Kanizsáról
szónok
Sárospatakra került
nagyszombati teológiai
P. Franciscus 1660– magyar tanulmányai és judenburgi
magyar 1692–1694
Papp 1717 szónok harmadik probációs éve között
működött itt
grazi teológiai tanulmányai
magyar után rögtön ide került,
(német, 1699-ben Varasdon tette le
P. Martinus 1661–
szlovák 1694–1701 horvát) a 4. fogadalmát, 1703–04-ben
Papánek 1713
szónok, a Duna-Dráva-közi misszióban
gyóntató dolgozott, később a rövidéletű
szegedi misszió elöljárója lett
elöljáró sok állomáshely után Grazból
P. Christo 1640–
karintiai 1695–1697 és német helyezték ide, 1698-ban pécsi
phorus Piscator 1698
szónok német szónokként halt meg
1697 harmadik
a judenburgi harmadik
P. Demetrius 1663– áprilisától probációs
erdélyi probációs házból érkezett
Conrad* 1706 szeptem- misszio-
misszionáriusi gyakorlatra
berig nárius
55
A táblázat és az azokat elemző bekezdések adatainak forrása: Catalogi V–VI. (a konkrét oldal-
számokra lásd a 9. jegyzetet), CatGen I. 50–51., 108., 178., 566–567., II. 770., 1144–1146., 1234.,
III. 1451–1452., 1718., MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet passim, 916/2. kötet p. 321.,
331. A * jelölésű személyek a katalógusokban nem, csak az anyakönyvekben, illetve az inventá-
riumban szerepelnek. Kéringer Mária kizárólag az anyakönyvek felhasználásával kísérelte meg
a névsor összeállítását (Kéringer, 2006. 318., átveszi Kanász, 2014. 64. 69. jegyzet), adatait a
fenti táblázat a katalógusok segítségével pontosítja.
56
A varasdi kollégium állományába tartozó P. Philippus Knäbl és P. Andreas Lenchovich 1690. aug.
13-án egy házasságkötés, illetve egy keresztelő erejéig szerepelnek az anyakönyvben (MNL OL Mikro-
filmtár A3787, 916/1. kötet p. 1., 131.), vagyis bizonyára csak Töller helyettesítésére érkeztek, amíg ő
fogadalomtétel céljából Varasdon tartózkodott. A két említett atya életére lásd CatGen II. 739., 869.
138
Kanizsán
Szár- Adatok a korábbi
Név Élt töltött Beosztás
mazás és későbbi életúthoz
idő
elöljáró, több állomáshely után Linzből

P. Carolus
1655– német helyezték át,
Scheihen stájer 1697–1702
1719 szónok és innen Fehérvárra került elöl-
stuell
gyóntató járónak, majd Pozsonyba
harmadik misszionáriusi gyakorlatát

P. Casparus 1668– 1699 probációs töltötte Kanizsán mint
magyar
Boboczki* 1711 áprilisa misszio- a Judenburgból Leobenbe
nárius helyezett probációs ház tagja
a győri harmadik probációs
P. Emericus 1670– magyar házban végzettként érkezett,
magyar 1701–1702
Körmendi* 1732 szónok 1703-tól a frissen alapított
marosvásárhelyi misszió tagja
A tíz ismert kanizsai jezsuita misszionárius egytől egyig pappá szentelt

rendtag volt. Két elöljárót leszámítva pályájuk első szakaszában, negyven éves
koruk előtt jártak itt, általában tanulmányaik elvégzése után közvetlenül vagy
nem sokkal. Egyszerre mindig két atya, többnyire egy magyar és egy német
szónok57 alkotta a misszió tagságát, közülük az utóbbi az elöljáró volt egy
személyben. Ők egytől egyig az örökös tartományokból származtak, míg az
előbbiek Magyarországról. Néha csatlakoztak továbbá a harmadik probációs
idejük alatt missziós gyakorlatot58 végző rendtagok is.59 A misszió rendes tag-
jainak áthelyezésére leggyakrabban október hónapban került sor.
Az atyák kanizsai tartózkodásának hossza a legtöbbjük esetében két vagy
öt év volt, ennél rövidebben csak a misszió úttörője, a két harmadik probációs
atya, valamint a jezsuiták távozása előtt egy évvel idehelyezett P. Emericus
Körmendi60 maradt a helyszínen. Az elöljárók jellemzően hosszabb időre kap-
57
A zömében német helyőrség kivonása után, 1703-ban a város lakosságának negyede még
mindig németajkú volt: Rózsa, 1999. 33., Kaposi, 2006. 60., 63.
58
A jezsuita harmadik probációról összefoglalóan lásd Kádár, 2016b. 475–476.
59
Az anyakönyvek tanúsága szerint P. Demetrius Conrad közel fél évet, P. Casparus Boboczki
kb. egy hónapot töltött Kanizsán. MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet, p. 182–184., 226–237.,
292–293. Életrajzi adataikat lásd CatGen I. 108., 178. Tevékenységükkel kapcsolatos ismerete-
inket lásd alább.
60
P. Körmendi a katalógusokban nem szerepel, mivel ezekben sajnálatos módon egyáltalán nincs
1702-es kanizsai adat. Szintén nem található meg a neve az anyakönyvekben, ugyanis azokban épp
1702-ből maradt fenn a legkevesebb bejegyzés. 1701 őszi érkezéséről a már említett inventárium
tájékoztat, melyet ő készített: MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet, p. 321., Takács–Pfeif-
fer, 2001. I. 486. Életére lásd CatGen. II. 770. Kanizsáról 1702 végén a frissen alakult marosvá-
sárhelyi misszióba került, ahová a helyi Historia Domus bejegyzése szerint a kanizsai templo-
mi felszerelés egyes darabjait is magával vitte. Kostyál, 2006. 362. 18. jegyzet. Kéringer Mária
(Kéringer, 2006. 300. és az ő nyomán Kanász 2014. 64–65.) ez alapján megfogalmazott állítása,
139
Siptár Dániel
ták meg az állomáshely vezetésének feladatát. Az állandóságot mégis a magyar

szónoki tisztséget viselő P. Martinus Papánek képviselte, aki a misszió fennál-
lása időtartamának több mint felét, hét évet töltött Kanizsán. Ráadásul az it-
teni állomáshely hivatalos megszűnése táján, egyévnyi nagyszombati működés
után visszatért, és az ún. Duna–Dráva vándormisszió61 tagjaként egy darabig
a környékbeli településeken tartózkodott, miközben magát a kanizsai misszió
korábbi jövedelmeiből fenntartva végzett lelkipásztori munkát.62 Feltehető vé-
gül, hogy az állomáshelynek a Kanizsához legközelebbi jezsuita kollégiummal,
a már Horvátországhoz tartozó varasdival állt fenn a legszorosabb intézményi
kapcsolata, mivel a felsorolt atyák közül hárman is ott tették le negyedik fo-
gadalmukat, egyiküket ráadásul – ahogy láttuk – két varasdi jezsuita helyet-
tesített ez idő alatt.
A kanizsai jezsuita misszió anyagi helyzete 1692-ig rendezetlen volt. Ekkor
azonban az uralkodó évi 300 forint ellátást rendelt a két misszionárius számá-
ra, melyet negyedéves részletekben a Budai Kamarai Adminisztráció utalt ki.63
A plébánia végleges átvételétől, 1694-től kezdve pedig annak vagyona felett is
a helyi jezsuita elöljáró rendelkezett. Ez utóbbiról az említett kánoni vizitáci-
ók és egy inventárium64 segítségével alkothatunk képet. Eszerint a kanizsai plé-
bánia fokozatosan gyarapodva 1702-re többféle jövedelmező ingatlant birtokolt
a változó mennyiségű készpénzen felül: némi szántóföldet, egy kertet és egy
gyümölcsöst, két rétet, amelyek közül az egyik kifejezetten a jezsuiták tulaj-
miszerint „a Kanizsáról eltávozott jezsuiták Marosvásárhelyre mentek” egyedül Körmendire igaz,
társa ugyanis Fehérvárra került. A marosvásárhelyi misszió pedig már valamivel a kanizsai meg-
szűnése előtt létrejött (Pál-Antal, 2003. 112.), így a két rendház egyfajta „folytonosságáról” egy-
általán nem lehet szó, mindössze egy misszionárius szokásos áthelyezése történt.
61
Az 1703–1704-es Duna–Dráva vándormisszióra lásd LAV 1703, 67r–73r., tagjaira: Catalogi VI.
218., 274.
62
Papánek a szlovák nyelvterületen fekvő Kuklón született, ezért a rendi katalógusokban „slavus”
megjelölést kapott. Életrajzi adatai: CatGen II. 1144–45., halálakor keletkezett elogiuma: ELTE
EKL KRT Coll. Kapr. A, Tomus V. p. 167–168. Ezek alapján P. Martinus első állomáshelye tanul-
mányai befejezése után a kanizsai misszió volt, ahonnan 1701 folyamán, talán már tavasszal tá-
vozott (erre: Takács–Pfeiffer, 2001. I. 486., MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet, p. 214.).
1702-ben Nagyszombatban a jezsuita templom magyar szónoka, a Szent Kereszt társulat elöljá-
rója, a templom és a nemesi konviktus gyóntatója volt (erre: Catalogi VI. 141.). Innen tért vis�-
sza a Duna–Dráva misszióba, majd fáradságos munkája jutalmául elöljárói tisztségeket kapott:
1705–07 között Kőszegen, 1709–11-ben Pécsett állt a helyi jezsuita intézmény élén, 1712-ben
pedig ő vetette meg a rövidéletű szegedi rezidencia alapjait, melynek 1713-ban, 51 évesen bekö-
vetkezett haláláig vezetője is volt. Elogiuma a többnyelvűségén, sikeres térítésein és közkedvelt
prédikációin kívül elsősorban a szegénységi fogadalma szigorú betartását emeli ki. A kanizsai
anyakönyvekben nevét mindig Papánek alakban írta alá, ezért a tanulmányban is így szerepel,
ellentétben a többi, változó névalakokkal előforduló kanizsai jezsuitával, akik nevét a CatGen
írásmódja szerint használom.
63
Az ellátás elrendelésére LAV 1692, p. 112. Elszámolása az 1700-as évben: MNL OL E 286 23.
doboz (további jelzet nélkül). Kiutalásának negyedévi rendszerességére: ELTE EKL KRT Coll.
Hev. Tomus XLV. nr. 92. (p. 503–504.)
64
Lásd a 3. és 5. jegyzetben idézett forrásokat.
140
dona volt, a plébánia évi 4 forintért bérelte tőlük,65 végül egy örökölt házat
Szepetneken, egy további kertet pedig az iskolamester fizetésének céljára.
A plébánia pénztárában a befolyt bérleti díjon kívül 1702-ben kegyes hagya-
ték eladásával szerzett vagy közvetlenül ilyen módon kapott pénzösszegek is
szerepeltek, tehát a hívek által örökül hagyott pénz, termény és értéktárgyak
szintén jelentősebb bevételi forrásnak számítottak. A jezsuiták azonban a vizi-
tációk tanúsága szerint nem szedtek stóladíjat,66 mivel nem számítottak for-
mális plébánosnak,67 a nagyobb ünnepeken azonban a misék vagy a prédiká-
ció alatt perselyeztek, melynek bevételét kizárólag a templom szükségleteire,
főleg gyertyákra fordították.68
Ugyanezeknek a forrásoknak az összevetéséből a templomi felszerelés fejlő-
dése is nyomon követhető.69 Valószínűleg már a jezsuita plébániaadminisztrá-
ció első éveiben (de biztosan az 1693. és 1698. évi vizitáció között) került befe-
jezésre a főoltár, amely teljesen fából készült, asztalát oltárelővel díszítették,
e felett tabernákulum, majd a Szűz Mária mennybevételét ábrázoló oltárkép,
még feljebb pedig egy kisebb Szent Mihály-kép helyezkedett el. Oldalt színes
oszlopok, felül napsugarat formázó faragványok szegélyezték.70 Már ebben az
időszakban nagy fejlődés mutatkozott a liturgikus ruházat és használati tárgyak
65
A jezsuiták rétje a későbbi nagykanizsai ferences templom (ma Szent József-templom) közelé-
ben feküdt. 1714-ben mint a plébánia saját ingatlanát a ferencesek kapták meg. Takács–Pfeiffer,
2001. I. 113–114., II. 760., 831., Halis, 1899. 30., 52–53., Kaposi, 2006. 61., Kéringer, 2006. 308.
Egy kertet eredetileg szintén a jezsuiták kaptak az uralkodótól, de utóbb a mindenkori plébános jö-
vedelméül rendelték, és a kanizsai harmincados kezelésébe került. Takács–Pfeiffer, 2001. I. 489.
66
A vizitációk fentiekre vonatkozó részei: Pfeiffer, 1947. 42., 46., 48., Katolikus, 2002. 110.,
114–116. Rózsa Miklós röviden ismertette a szóban forgó vizitációk teljes tartalmát, a plébániai
vagyonról szóló szakaszok: Rózsa, 1993. 7–9. Az 1702-ben lejegyzett összeírásban ugyanez:
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 489–490. A szántóföldekre vonatkozóan a különböző források
ellentmondásos adatokat tartalmaznak.
67
A jezsuiták általi plébániaadminisztráció (rendalkotmányukkal ellenkező) magyarországi
gyakorlatára, illetve a lelki szolgálatokért járó bevett fizetség elfogadásának tilalmára lásd
Szilas, 2005. 35–43. Az ausztriai rendtartományban működő tábori misszionáriusoknak, azaz
a katonaság mellett plébánoskodó jezsuitáknak P. Carolus de Noyelle rendfőnök 1684-ben exp-
licite megtiltotta a stipendium szedését: JTMRL IV.111.a. P23a p. 234.
68
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 485–486.
69
Pfeiffer, 1947. 41–43., 45., Katolikus, 2002. 110–114., 116., Rózsa 1993. 5–8., Takács–
Pfeiffer, 2001. I. 487–488. (Az utolsóként megadott helyen az 1702. évi szertartásrendhez
kapcsolódó inventárium plébániai felszerelésre vonatkozó része olvasható, amely 1701 végén
került felvételre.) A legkorábbi ismert állapotot a világi papok anyakönyvében a templom fel-
szereléséről fennmaradt másik összeírás mutatja meg: ezt 1692. jan. 8-án Nyilas Imre légrádi
plébános, akkori kanizsai adminisztrátor készítette. MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet,
p. 332–333. Az éves jelentések két helyen szintén említik a felszerelés gyarapodását, bár az ott
szereplő tárgyak nem mindegyike jelenik meg a többi forrásban: LAV 1692, p. 112., LAV 1696, 54v.
70
A Takács Ince által átírt szertartásrend és inventárium pontatlanságai (egy halvány szakasz
téves olvasata és egy felesleges sortörés: Takács–Pfeiffer, 2001. I. 480., 488.) miatt Kéringer
Mária két oltár meglétét feltételezi: Kéringer, 2006. 300., 310. Az eredeti forrás alapján azonban
ez nem állja meg a helyét: MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet, p. 307., 324.
141
Siptár Dániel
(például tömjénező, szenteltvíztartó, lámpás, stb.) terén is. 1699 után viszont
már a templombelső további szépülésére, az ünnepek barokkos fényének
emelésére is hangsúlyt fektettek a fejlesztéskor. A leglátványosabb újdonság
Szűz Mária aranyozott, a Kis Jézust karján tartó faszobra volt, melyhez külön
körmeneti hordozó is rendelkezésre állt, de a magyar szentek kultuszát ápoló
jezsuiták egy-egy állványon álló Szent István- és Szent László-szoborról is gon-
doskodtak. Szintén erre a törekvésre utalnak a magyar szenteket (Szent István,
Szent Imre, Szent László) ábrázoló és további körmeneti zászlók, rudakkal
együtt.71 A gyarapodás részben adományozóknak volt köszönhető (az emlí-
tett Mária-szobor például egy bizonyos Kallóczi úr költségén készült72), másik
részét azonban a plébániai bevételekből maguk az atyák vásárolták, illetve
készíttették, például épp az említett királyszobrokat, illetve zászlórudakat.73
A jezsuiták intenzív lelkipásztori működését jelzi végül a szószék és a gyón-
tatáshoz korábban használt két külön széket felváltó zárt gyóntatószék meg-
jelenése 1701-re, valamint a plébánia könyveinek megkétszereződése az ezt
megelőző pár év alatt.74
Bár maguk a jezsuiták nem építkeztek Kanizsán, a környék több egyházi
épületének, köztéri alkotásának létrejöttében szerepet játszottak. A legjelen-
tősebbek a misszió utolsó évében, 1702-ben készültek el. A Kálvária megépí-
tése nem véletlenül esett erre az évre. A jezsuiták ugyanis a vár lebontására75
vonatkozó rendeletről értesülve kezdeményezték, hogy a falak helyett a város
lakói „lelki sáncokat” emeljenek a település körül, mind a négy égtáj irányába.
Ennek eredményeként a bontási munkálatok idején három feszület került
felállításra és megáldásra (észak,76 nyugat és dél felé), keleten pedig szep
temberre Kálvária létesült, amely ekkor még csak a keresztre feszített Jézus
és a két lator nagyméretű szobrából állt, de az év végére a stációk is kiépültek.
Ennek helyszínéül az ez évi Litterae Annuae a Kanizsával szomszédos, tőle
félóra távolságra fekvő dombot77 jelölte meg, finanszírozója Umsunst (avagy
71
Az inventárium mellett a szobrok és zászlók használatáról beszámol az 1702. évi Litterae
Annuae is: LAV 1702, 32r., 49r.
72
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 483. Az 1690-es házösszeírás szerint Kanizsán akkor egy Karlóczi
nevű szabó élt, feltehetőleg róla, vagy egy családtagjáról lehet szó. Tóth I. Gy., 1990. 229.
73
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 490.
74
Uo. I. 488–489., Pfeiffer, 1947. 46., Katolikus, 2002. 114., Rózsa, 1993. 8. Külön figyelem-
re méltó a teológiai, egyházjogi és hitéleti művek között a horvát szótár megléte. Vö. Takács–
Pfeiffer, 2001. I. 111., II. 645.
75
Lásd alább a 155. jegyzetet.
76
Az észak felé tartó szentlászlói zarándoklat első állomásaként a szertartásrend a „Polai-féle
keresztet” jelöli meg. Takács–Pfeiffer, 2001. I. 483. Elképzelhető, hogy ez azonos az egyik
1702-ben állított kereszttel, melyet a név alapján talán Pollay György tanácstag (Rózsa, 1999. 35.,
Rózsa, 2000. 28–29.) finanszírozott.
77
Ez alapján inkább Takács Ince implicit állításának adhatunk igazat, mely szerint ez a Kálvá-
ria a felsővárosi (a mai Jézus Szíve) templom környékén, azaz valóban az egykori vártól keletre
lévő dombon lehetett. Takács–Pfeiffer, 2001. II. 645. Ezzel szemben Barbarits és az ő nyomán
142
Csorgáli) János, Zala és Somogy vármegye adószedője78 volt, aki 100 forintot
ajánlott fel erre a célra.79
Ugyanebben az évben „Kanizsa hegyén”, azaz a kanizsai várparancsnok,
Wolfgang Christoph von Schenkendorff által 1700-ban megvásárolt Homok-
komáromban80 annak felesége kápolnát építtetett Kisboldogasszony titu-
lussal, melyet a jezsuiták áldottak meg 1702. szeptember 8-án.81 Ehhez ha-
sonlóan még 1696-ban P. Christophorus Piscator jezsuita elöljáró egy másik
fakápolnát benedikált, amely az elsőként épült istentiszteleti hely volt a feren-
cesek későbbi, ma is álló nagykanizsai templomának telkén.82
A jezsuiták lelkipásztori tevékenysége
A Jézus Társaság és a ferencesek helyi viszonya a források alapján barátságos

és kollegiális volt. Gyakran előfordult például, hogy meghívásra egy-egy fe-
rences atya – talán helyettesítőként – a jezsuitáknál keresztelt, vagy esketett.83
Az 1702. évi szertartásrend szintén utal a ferencesekkel való együttműködésre,
mégpedig három helyen is: az első keresztjáró napon (áldozócsütörtök előtti
hétfőn) hozzájuk vonult a plébániai körmenet, Úrnapján a végigjárt négy
Kostyál László úgy vélte, hogy 1702-ben a szoborcsoportot (sőt, szerintük egy kápolnát is) a ké-
sőbbi lazsnaki Kálvária-kápolna helyén állították fel. Ez utóbbit az 1760-as években Inkey Boldi-
zsár építtette a „három kereszt” nevű helyen, a várostól északra. Barbarits, 1929. 239., Kostyál,
2006. 351–352. Vö. Kéringer, 2006. 314–315., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 482., II. 794–795.
78
A következő jegyzetben található forráshely a Kálvária készíttetőjét Csorgáli Jánosnak nevezi,
míg az 1702-es szertartásrend (Takács–Pfeiffer, 2001. I. 482., vö. Kéringer, 2006. 311.) sze-
rint azt „Unszuncz” János állíttatta. Az utóbbi névalak nyilvánvalóan torz, a helytörténeti szak-
irodalom a családot, illetve a személyt magát Umsunst/Umszunszt néven tartja számon: Halis,
1899. 26., Barbarits, 1929. 235., 239. Vö. Reiszig, 1914. 472. Hogy a Csorgáli és Umsunst név
alatt ugyanaz a személy rejlik, megerősíti egy 1713-ban keletkezett Somogy vármegyei jegy-
zőkönyv, amely egy „Joannes Umsunst Ciargali dictus” elleni panaszt örökít meg. Tóth P.,
1990. 32. Az 1702. évi jelentést valószínűleg P. Carolus Scheihenstuell írta, aki 1674-ben Bécsben
együtt tanult Csorgál Mihály jezsuitával – talán ez magyarázza, hogy miért ezt, és nem az Umsunst
névalakot tüntette fel. CatGen I. 204., III. 1451.
79
LAV 1702, 44v–45r.
80
Oross, 2006. 141., 176–178.
81
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 128., 484., Vö. Balla, 1997. 146. Később a ferencesek által vezetett
búcsújáróhely és rezidencia épült ki az ekkor itt emelt fatemplom helyén. Erre további iroda-
lommal lásd Siptár, 2010. 77.
82
Halis, 1899. 30–31., Barbarits, 1929. 236., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 113., Kostyál, 2006.
344., Kaposi, 2006. 61. A nagykanizsai ferencesek új telkére és templomára további irodalommal
lásd Siptár, 2010. 73.
83
Mind a keresztelési, mind a házassági anyakönyvben évi 2-3 alkalommal szerepelnek ferences
atyák bejegyzései, leggyakrabban februárban és a nyár folyamán. Lásd például az 1694–96 kö-
zötti éveket, amikor általában Fr. Paulus Fabianchich és Fr. Gabriel Dugonichek nevével talál-
kozhatunk. MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet, p. 58., 73., 86., 103., 105., 149., 152., 154.,
166., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 110–111., 413., Kéringer, 2006. 301.
143
Siptár Dániel
szabadtéri oltár közül a másodikat a ferencesek (előbb említett) új telkénél84

állították fel, valamint a plébániatemplom búcsúján, Nagyboldogasszony ün-
nepén (augusztus 15.) a horvát nyelvű prédikációra őket vagy egy környékbeli
plébánost szokták felkérni.85 Az éves jelentések pedig többször kiemelik, hogy
a jezsuita szentek (Szent Ignác, Xavéri Szent Ferenc) kultuszát a ferencren-
diek is ápolták: prédikációikban említették őket, sőt ünnepeikre rendszerint
hivatalosak voltak a jezsuitákhoz, akik néha ezekre az alkalmakra kifejezetten
ferences vendégszónokot hívtak.86
A jezsuiták és a plébánia hívei viszonozták is a látogatást, bár egy, a feren-
cesek másik rendtartományához tartozó helyszínen. Már kanizsai missziójuk
első éveitől zarándoklatokat vezettek ugyanis a közeli Szentlászló ekkor még
remeték által gondozott kápolnájához,87 melynek kezelését pár évvel később,
1694-ben a Szűz Máriáról elnevezett ferencrendi provincia szerzetesei vették át.88
A szentlászlói zarándoklatok gyakorlatát a jezsuiták egészen a kanizsai misszi-
ójuk lezárásáig fenntartották. A Szent László ünnepére (június 27.) ide érkező
kanizsai zarándoklat a korszakban a legnagyobb búcsújáró csoport volt ezen
a helyszínen, holott az éves jelentések szerint távolabbi mezővárosokból is
sokan jöttek. A jezsuiták – állításuk szerint – 1000-1500 fővel vonultak át,
a teljes program három napot és két éjszakát vett igénybe. A Kanizsáról és
a környező falvakból verbuválódott tömeg mindkét irányba Hahóton vagy
(Zala-)Szentbalázson éjszakázott, az út kitüntetettebb részein, induláskor
és érkezéskor zászlóikkal, rendezetten gyalogoltak, míg az út közbülső sza-
kaszain szabadon, szekereken haladtak. Egy-egy állomáson buzdító beszéd,
vagy kismise hangzott el, útközben imákat mondtak és énekeket énekeltek,
a fent említett aranyozott Mária-szobrot pedig saroglyán vitték. Ez a fajta ren-
dezett vonulás leginkább Pölöske és Szentlászló között valósult meg. A hely-
színen a jezsuiták az ünnep délutánján nagymisét mondtak és a szabad ég
alatt prédikáltak, majd még aznap visszaindultak ugyanazon az útvonalon,
ezúttal a Kálvária érintésével. A zarándoklat záróáldására a plébániatemp-
lomban került sor. A búcsújáróhely ferencesek általi átvétele előtt a jezsuiták
egy-egy alkalommal hosszabb ideig tartózkodtak Szentlászlón, mert az oda
84
A forráshely szó szerint az „apud patres Franciscanos in horto prope crucifixum” helymegjelö-
lést alkalmazza, amelyet Takács Ince a ferencesek új, a vártól keletre fekvő telkével azonosított,
itt ugyanis már 1699 előtt keresztet állítottak. Takács–Pfeiffer, 2001. I. 111., 115.
85
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 478., 484., Kéringer, 2006. 310. Ezzel összefüggésben a ferencesek
szláv nyelvű pasztorációját feltételezi Takács–Pfeiffer: 2001. I. 111., 412., II. 644., 663.
86
LAV 1690, 39v., LAV 1692, p. 67., LAV 1702, 53r. A ferencesek Gyöngyösön is részt vettek
a jezsuita szentek ünnepein: Molnár, 2005. 143.
87
Ma Búcsúszentlászló, Zala megye. LAV 1692, p. 38. A remeték korszakára lásd Takács–
Pfeiffer: 2001. I. 96–97.
88
Az itteni ferences rendházra és búcsújáróhelyre további irodalommal lásd Siptár, 2014b. 179–
182., 188–189. A szentlászlói mariánus ferencesekkel ellentétben a kanizsaiak a Szent Lászlóról
nevezett (ún. ladiszlaita) rendtartományhoz tartoztak. Lásd például Kéringer, 2006. 297., 302.
144
érkező zarándokokat ők gyóntatták és áldoztatták, sőt még a közeli vegyes

felekezetű falvakba is elmentek a szentségek kiszolgáltatása céljából.89
A kanizsai plébánia híveit jezsuita lelkipásztoraik 1702-ben már más közeli
helyszínekre is ki tudták vezetni: Homokkomáromba az ottani új templom bú-
csújára, Kisboldogasszony (szeptember 8.) ünnepén, a szintén ekkor felépült
Kálváriához pedig Szent Kereszt felmagasztalásának (szeptember 14.) ünne-
pén. A szükséges felszerelést az előbbi helyen a templomot építtető Schenken-
dorffné biztosította, a Kálváriához előző nap vagy kora reggel az iskolamester
vagy a sekrestyés vitt ki mindent a plébániatemplomból. A menetrend mind-
két esetben nagyjából azonos volt: mise után zászlós, énekes rendezett menet-
ben a helyszínre vonultak, ahol nagymisére és magyar prédikációra került sor,
a záróáldást pedig már ismét a kanizsai templomban kapták a résztvevők.
A misszió megszűnése ugyan megakadályozta, de a jezsuiták a Kálváriához
Szent Kereszt feltalálásának ünnepére (május 3.) is körmenetet terveztek.90
Az atyák nemcsak a kanizsai hívek élén, hanem egyedül is gyakran járták
a környéket, mégpedig a távolabb lakók lelkipásztori szolgálata, illetve a vidék
vallási öntudatát növelő népmissziók céljából.91 Újholdvasárnapokon és Mária-
ünnepeken Homokkomáromba (ahová máshonnan is érkeztek a misét hall-
gatni vágyók), egyéb nagy ünnepeken további falvakba látogatott az egyik
misszionárius misézni és magyarul prédikálni. Januárban a kanizsai házak
végiglátogatása után a házszentelést a környező településeken folytatták,
Szent György napján pedig Eszteregnyére mentek a szőlők megáldására és
az odasereglők gyóntatására.92 Az éves jelentések szerint az atyák évi 12–20
alkalommal mentek Kanizsa 5–7 mérföldes (kb. 40–60 km)93 körzetébe, ahol
rajtuk kívül nem volt más katolikus pap. Egy alkalommal akár több falut is
felkerestek – néhol tömegek várták őket, de kifejezett meghívásra, vagy súlyos
89
LAV 1692, p. 38., LAV 1694, p. 23., LAV 1698, 23r., LAV 1699, 247v., LAV 1702, 32r., Takács–
Pfeiffer, 2001. I. 480., 482–483. A jezsuiták által a rendházuk környékén lévő kegyhelyre
vezetett zarándoklatokra párhuzam mutatkozik például Győr esetében: Kádár, 2017. 116–117.
90
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 480., 482., 484–485., LAV 1702, 45r. Kisebb jelentőségű proces�-
szió ment a második és harmadik keresztjáró napon Homokkomáromba, Szepetnekre, vagy Pa-
linba, a jezsuita atyák híveikkel vonultak ki emellett virágvasárnap előtti szombaton a másnapra
szükséges zöldágak városon kívüli gyűjtésére, valamint Szent Márk napján a vetés megáldására.
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 127–128., 478–479., 481., II. 644–645., Kéringer, 2006. 310–311.,
Balla, 1997. 146.
91
Vö. Molnár, 2005. 166–170., Molnár, 2003. 108–109., 157–159., Molnár, 2004. 112.,
Molnár, 2009. 167–168., 207.
92
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 477., 480–483. Az eszteregnyei szőlőáldás állítólag már a török
időkben is szokásban volt.
93
A gyöngyösi jezsuitáknál 1678-ban ehhez hasonlóan hat mérföld volt a misszió elsődleges ható-
sugara. Molnár, 2005. 167. A távolságra vonatkozó adatok problémáira és különösen a mérföld
mint korabeli mértékegység változataira lásd Bogdán, 1990. 161–170. A mérés bizonytalanságára
jellemző, hogy Szentlászló távolságát a jelentés 1692-ben három, 1702-ben négy mérföldben,
1698-ban pedig ötezer kettőslépésben adja meg. LAV 1692, p. 38., LAV 1698, 23r., LAV 1702, 32r.
145
Siptár Dániel
betegségről értesülve akár egyetlen vagy néhány katolikus kedvéért is elmen-

tek valahová. 1699-ben például mindössze három (puszta-) magyaródi lakos
fogott össze és hívott jezsuitát a faluba, 1698-ban pedig (Zala-) Újlakon egy
üszkösödésben szenvedő fiatal lányt gyóntatott meg az egyik atya, bizonyára
P. Martinus Papánek. A környékre kiszálló misszionárius általában misézett,
áldoztatott, gyóntatott, prédikált, bizonyos helyeken katekézist (hitoktatást)
tartott, betegeket részesített lelki és akár testi gondozásban. Magasabb rangú
személyek esetében évente akár több temetést, temetési beszédet94 is vállaltak
Kanizsától távol, például 1696-ban Légrádon, 1702-ben Muraszombaton. Mivel
a környéken nagy volt a protestáns lakosok aránya, mindeme nyilvánosan vég-
zett tevékenységek mögött hitvitázó, térítő szándék is meghúzódott. A jelenté-
sek gyakran meg is toldják az ezekről szóló beszámolókat a hatásukra történt
áttérések hangsúlyozásával (például Légrádon, Magyaródon, öt faluban Szent-
lászló környékén). Ha egy helyen nagyobb számú áttérésre került sor, a jezsuita
atya világi lelkipásztort, licenciátust állított az újdonsült katolikus közösség élére,
nehogy megfelelő vezetés híján konverziójuk rövidéletűnek bizonyuljon.95
Ebből is látható, hogy mint minden jezsuita missziónak, a kanizsainak is
az egyik elsődleges célja az akatolikus lakosság áttérítésére volt. A Litterae
Annuae rendszerint külön fejezetet szentelt e témának, melyben számadatok is
alátámasztották a misszionáriusok munkájának eredményességét.96 Kanizsán
az egyház számára megnyert személyek száma egy-egy évben 10 és 100 kö-
zött változott,97 többségében lutheránusok és kálvinisták tették le a hitvallást.
1697-ig azonban előfordultak (nyilván a visszafoglalás előtti időből helyben
maradt) muszlimok és görögkeletiek is az áttérők között, bár lényegesen ki-
sebb számban.98
94
Az 1702-es szertartásrendben lefektetett irányelv szerint temetési beszédet csak jelesebb sze-
mélyek sírjánál szükséges mondani, mert túlságosan megterhelné a plébánost, ha minden egyes
temetésen prédikálna. Ehelyett inkább a halottakért mondandó misék szokását kell elterjeszteni.
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 485. A temetések és temetési beszédek térítésben játszott szerepére
az andocsi jezsuiták példáján lásd Molnár, 2003. 152., a kecskemétiekén Molnár, 2004. 111.,
a karánsebesiekén Molnár, 2009. 163.
95
LAV 1694, p. 23., LAV 1696, 14r., LAV 1698, 21v–22r, LAV 1699, 242r., 243v., LAV 1702, 9r.,
27r–v. A licenciátusok környékbeli munkáját explicit módon említi az 1702-es szertartásrend
a kanizsai templombúcsúról szólva: Takács–Pfeiffer, 2001. I. 484. Az 1697. évi Litterae Annuae
csak körülírja a világiak bevonását, de a licenciátus szót nem használja: „…gondoskodtak róla,
hogy az igaz hit elveire újonnan oktatott köznép pásztorok híján ne burkolózzon a korábbi hibák
sötétségébe. Ha ugyanis a pislákoló szenet nem éltetik folyamatosan lélek(zet)tel, akkor elaludván
a tűz, sivár parázzsá lesz.” LAV 1697, 10v. Lásd még fent a 37–38. jegyzetet.
96
Lásd fent a 24–25. és 31. jegyzetet.
97
Ez sokkal hihetőbb számsor, mint a Papánek által hét év alatt állítólag egyedül áttérített „közel
hétezer” fő túlzó adata az atya elogiumában: ELTE EKL KRT Coll. Kapr. A, Tomus V. p. 167.
Emellett nagyságrendjében hasonlóságot mutat a jezsuiták 17. századi pozsonyi, soproni és győri,
illetve gyöngyösi eredményeivel: Kádár, 2018a. 271., Kádár, 2017. 114., Molnár, 2005. 159.
98
LAV 1690, 24v., 29r., LAV 1693, 17v., LAV 1694, p. 12., LAV 1695, 25v., LAV 1696, 14v., LAV 1697, 12v.,
146
A jezsuiták a térítés különböző módszereit alkalmazták az egyes eléjük ke-

rülő helyzetekben. Ezeknek még a kanizsai misszió néhány éve alatt is igen
széles spektrumát láttatja a Litterae Annuae.99 A legmagasabb rendű mód-
szer a meggyőzés volt, ezt azonban csak a hitbeli kérdésekben járatos szemé-
lyeknél lehetett alkalmazni. Így sikerült a római egyház hívévé tenni Kanizsán
a tudós lutheránus Tomcsányi Jánost, aki az 1702. évi húsvéti prédikációtól a
jezsuitákkal folytatott beszélgetések és levelezés eredményeképpen szeptem-
berre jutott el új meggyőződéséig, hitvallását a Kálvária megáldásakor, Szent
Kereszt felmagasztalásának ünnepén tette le ünnepélyes keretek között.100
Néha a máshitűekkel folytatott beszélgetés csak a földi élet végének közeled-
tével ért be: 1696-ban egy nyolcvanéves lutheránus aggastyán egy jezsuitát
hívott halálos ágyához.101A tevékenység vonzereje, vagy másként a jó példa
szintén a pozitív eszköztárhoz tartozott: egy-egy jól sikerült temetési beszéd,
vagy a betegek testi gyógyításában való közreműködés nemegyszer vezetett
más jelenlévők katolizáláshoz.102 Jellemző jezsuita módszernek mondható
a vallási vezető réteg áttérítésével eredményt elérni azok híveinél.103 Kanizsán
még áttételesebb példát láthatunk erre: 1696-ban egy kálvinista prédikátor fe-
leségén kezdve próbáltak láncreakciót indítani.104 Néha azonban az akatolikus
lelkipásztorok csak erőszak hatására hagyták el korábbi hitüket. 1702-ben egy
szomszéd falu prédikátorát a kalocsai érsek engedélyével105 és a kanizsai pa-
rancsnok segítségével éjjel elfogták, és a nyilvánosság elkerülése érdekében
Sümeg várába vitték, ahol a nemesapáti prédikátorral együtt majdnem az egész
nagyböjt idejét láncra verve, éheztetve, fa- és kőhordásra kényszerítve töltötte,
mígnem húsvét környékén mindketten áttértek és így kiszabadultak.106
LAV 1698, 16r., LAV 1699, 239v., LAV 1702, 24r. A jezsuiták által vezetett keresztelési anyakönyv-
ben szintén találhatók esetek, amikor a megkeresztelt személy „török”: MNL OL Mikrofilmtár
A3787, 916/1. kötet passim. Ezeket kigyűjtötte Halis, 1899. 22., 24–29., lásd még Barbarits,
1929. 235., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 110., 412–413.
99
A jezsuiták térítési módszereinek tipizáló bemutatására jó példa a gyöngyösi rezidencia
példáján Molnár, 2005. 157–162. Lásd még Kádár, 2018a. 271–272. A 17. század első felének
nyugat-magyarországi jezsuita gimnáziumaiban történő áttérésekre és a konverziókutatás leg
újabb szakirodalmára lásd Kádár, 2014.
100
LAV 1702, 24r. A meggyőzéses módszer alkalmazásaként értékelhetjük azt is, hogy a Kanizsán
1694-ben megkezdett katekézis egyik célja az „eretnekek megtérése” volt, 1697-ben pedig sokan
a környékbeli falvakban végzett hitoktatás révén tértek át. LAV 1694, p. 8., LAV 1697, 10v.
101
LAV 1696, 18v.
102
LAV 1696, 14r., 21r., LAV 1699, 243v.
103
Siptár, 2014a. 75., 78.
104
LAV 1696, 18v.
105
1696–1710 között Széchényi Pál a kalocsai érseki címet is viselte, de mellette a veszprémi
püspökség adminisztrátora, azaz Kanizsa ordináriusa maradt. Bártfai Szabó, 1911. 203–353.
Ezért említi várakozásunkkal ellentétben az 1702-es szertartásrend bevezetője is a kalocsai érseket,
nem pedig a veszprémi püspököt. Takács–Pfeiffer, 2001. I. 477.
106
LAV 1702, 24v.
147
Siptár Dániel
A hódoltság idejében, és még jó darabig léteztek Magyarországon szub

konfeszszionális, azaz szilárd felekezeti tudattal nem rendelkező közösségek.
Az ilyenek esetében fordulhatott elő, hogy a jezsuiták egész falvak egyetlen al-
kalommal történő áttéréséről számolhattak be.107 Ez magyarázhatja tehát azt is,
hogy 1699-ben a (Puszta-) Magyaród mindössze három lakosának meghívására
érkező misszionárius, P. Martinus Papánek néhány látogatás után egy homogén
katolikus – legalábbis annak érzékelt – falut hagyhatott hátra.108 Végül az átté-
rítés sajátos, mondhatni „észrevétlen” módszerével találkozunk az 1696. évi
jelentésben: két írástudatlan lutheránust, akik nem akartak nyilvános hitval-
lással katolizálni, a jezsuita pap az oltárhoz hívott, megáldoztatta és atyai öle-
lésben részesítette őket, majd rózsafüzért ajándékozott nekik.109
Ahol pedig az áttérítés nem járt sikerrel, a jezsuiták az egységes felekezetű
lakosságra való törekvésükben a máshitűek kitiltását, elűzését támogatták.
Az volt a véleményük, hogy az egész országban be kellene tiltani az „eretnekek”
házasodását. A konkrét eset 1702-ben egy kálvinista iskolamesterhez kapcso-
lódott, aki egy közeli faluban házasságot és ottani letelepedést tervezett, amit
a jezsuiták megneszeltek, ezért az illetőt vizsgának vetették alá. Ennek ered-
ményeképp pénzbírság terhe mellett a plébánia területén megtiltották a me-
nyegzőt, az adott falu kálvinistáit pedig a hatályos törvényekre110 hivatkozva
három napon belüli távozásra szólították fel. A helyben maradókat megbír-
ságolták, az összeget egy új katolikus templom építésére tették félre.111
A kanizsai jezsuita misszió tagjai idejük és energiájuk legnagyobb részét
mégis a helyi lakosság lelkipásztori ellátására fordították. A rendes és rend-
kívüli egyházi ünnepek megtartásának legfőbb forrása a már többször idézett
1702-es plébániai szertartásrend, amelyből ennek a tevékenységnek minden
apró részlete feltárul. Az éves jelentések adatainak tükrében érdemes kiemelni
ebből néhány elemet.
A mindenkori katolikus vallásgyakorlat legfontosabb eleme a szentmise,
így a kanizsai jezsuiták tevékenységének középpontjában is a misézés állt.
Ezek rendszeres vasár- és ünnepnapi, valamint a fentebb már érintett rendkívüli
alkalmain kívül advent hajnalain és az évi négy kántorböjtkor hétköznapi mi-
sékre is sor került. Az atyák az év utolsó, decemberben tartott kántorböjtjének
hetében szerdán a kovácsok, pénteken a lakatosok, szombaton a szabók szá-
mára mondtak misét. A közelebbi települések lakói a legtöbb esetben, de főleg
107
Molnár, 2003. 85–86., 156.
108
LAV 1699, 242r.
109
LAV 1696, 18v.
110
Talán az 1701-ben kiadott, ún. második Explanatio Leopoldinára gondolt a jelentés írója,
melynek értelmében a visszafoglalt területeken kizárólag a katolikus vallásgyakorlat volt legális.
Mandata, 1775. 5–6.
111
LAV 1702, 24r–v. Pénzbírságot a szertartásrend szerint a vasár- és ünnepnapok megsértőire
is kivetettek: Takács–Pfeiffer, 2001. I. 485.
148
nagyobb ünnepek alkalmával bejártak Kanizsára.112 A plébániatemplom bú-

csújára, Nagyboldogasszony ünnepére kifejezetten meghívták a környékbeli
híveket, akik plébánosaik vagy licenciátusaik vezetésével körmeneti rendben
érkeztek, 1702-ben például nyolc faluból és mezővárosból. Ebben az évben
a zöld lombokkal díszített templomban az új szobrokat is felállították: a Mária-
szobrot az oltárra, a két szent király szobrát annak két oldalára. Utóbbiakat
színes ruhákba öltöztették, sőt a kezükben elhelyezték az attribútumaikat is,
amelyeket Máriának ajánlottak: Szent István egy párnán tartotta koronáját
és jogarát, Szent László pedig egy pajzson a kardját és sisakját.113
A templom titulusának ünnepén a búcsúnyerés lehetősége114 serkentette
a gyónásra és áldozásra való hajlandóságot. A szentségek gyakoribb vételére
való buzdítás különben a jezsuiták egyik fontos törekvése volt. Az egyház által
a középkor óta előírt évi legalább egy alkalommal történő áldozásnál a Társa-
ság sűrűbb Oltáriszentséghez járulást szorgalmazott, például a havonta tartott
communio generalis (általános áldozás) szokásának meghonosítása, vagy az
általuk vezetett vallásos társulatok áldozási gyakorlata által.115 Az éves jelen-
tésekben kiemelt adatként szerepeltették az egyes állomáshelyeiken végzett
szentáldozások számát. Megfelelő nyilvántartás híján azonban nem tudjuk,
hogy ezek az esetszámok hány áldozó személyt takarnak, azaz hogy egy-egy
személy az adott helyszínen hány alkalommal járult szentáldozáshoz az év so-
rán. A nagy nyugat-magyarországi kollégiumokhoz képest116 a frissen keresz-
tény kézre került Kanizsán és környékén nyilvánvalóan kisebb áldozási gyakori-
ság lehetett jellemző, hiszen az atyák vallásos társulatot rövid működési idejük
alatt nem alapítottak, és a communio generalis bevezetésére sincs adat.117
A számadatok mindenesetre nem tűnnek kifejezetten alacsonynak, mivel
1697-ig 2300–2500 között szóródnak, ezzel a nagyjából egykorú és hasonló
112
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 477–478., 485–486. A városi tanács tagjai időnként ministráns-
ként teljesítettek szolgálatot az oltárnál, ahogy az az 1696. évi jelentésben szerepel. LAV 1696,
18v. A jezsuiták hasonló gyakorlatára, a helyi elit tagjainak bevonására egy győri példa 1631-ből:
Kádár, 2017. 98.
113
A szobrok ünnepi kinézetének leírása teljesen egybevág a plébániai szertartásrendben és
az 1702. évi jelentésben, amely két forrás a búcsú menetének leírását egyaránt tartalmazza:
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 484., LAV 1702, 49r. Érdekes, hogy a jezsuita rendi szentek ünnepei-
nek megtartására a szertartásrend írója (talán a misszió közeli lezáródásának ismeretében) nem
tett utalást. Az éves jelentések szerint viszont az atyák a jezsuita szentek kultuszának alapjait
a ferencesek bevonásával 1692-ben fektették le, de már 1690-ben nagymisével, prédikációval
és zenével ünnepelték Xavéri Szent Ferenc napját. Lásd fent a 86. jegyzetet.
114
Kanizsán Nagyboldogasszonykor a hívek teljes búcsút nyerhettek. Takács–Pfeiffer, 2001. I.
484., LAV 1702, 49r
115
Kádár, 2018b. 98–99., 106–107.
116
Kádár, 2018b. 100–103. Kádár Zsófia e tanulmánya a kora újkori áldozási szokások és a je-
zsuiták kapcsolatát tárgyalja, de a számadatokkal kapcsolatban említett módszertani problémára
explicit módon nem reflektál.
117
Az éves áldozási alkalmat a húsvét előtti napokra rögzíti az 1702. évi szertartásrend, máshol
azonban nem említi ennek a szentségnek a kiszolgáltatását. Takács–Pfeiffer, 2001. I. 479.
149
Siptár Dániel
helyzetű erődmissziók eredményei közül meghaladják például székesfehérvá-

riét, de lényegesen elmaradnak az eszékitől (mindkettőt 1688-ban alapították).
1702-re az áldozások száma 3400-ra emelkedett, ami bizonyára a misszioná-
riusok fáradozásainak sikerére utal.118
Mivel a bűnök megvallása az Oltáriszentség vételének feltétele, a jezsu-
iták a gyóntatást is a legfontosabb tevékenységeik között tartották számon.
Az 1702-ben összeállított szertartásrend lejegyzője külön kiemelte, hogy sür-
getni kell a hívek évente történő gyónását, ennek elmaradása esetén ugyan-
is még az egyházi temetést is meg lehet tagadni az elhunytaktól.119 Az atyák
a zarándoklatok és népmissziók alkalmával Kanizsa környékén is tömegeket
gyóntattak, ahogy az a jezsuiták más működési helyszínein is jellemző gyakor-
lat volt.120 Szentlászlón például már 1692-ben éjszakába menően hallgatták
a hívek (sok esetben felnőttek legelső) gyónását, 1694-ben pedig ugyanez egye-
nesen másnap délutánig tartott. Az 1698. évi (zala-) mindszenti látogatásuk-
kor három nap alig volt elég a bűnbánók feloldozására, és Kustányon is ren-
getegen várták őket a gyónni vágyók.121 Speciálisan helyi gyónási alkalom nyílt
a környék katolikusai számára a fent már említett ősi szőlőáldáshoz kapcsoló-
dóan, Szent György napján Eszteregnyén.122 Kiemelten fontos volt és az éves
jelentésekben is önálló fejezetet kapott a haldoklók lelki gondozása, bűneik
alóli feloldozása. Kanizsán azonban gyakran előfordulhatott, hogy a család ké-
sedelmes reagálása miatt az atya nem ért ki időben a halálos ágyhoz, ugyan-
is a szertartásrendben erre a rossz gyakorlatra külön felhívták a figyelmet.123
118
LAV 1692, p. 29., LAV 1693, 4r., LAV 1694, p. 3., LAV 1695, 12r., LAV 1697, 4r., LAV 1698,
3v., LAV 1702, 15r. A fent írtak alapján az áldozások számának változását az áldozók és az ál-
dozási alkalmak számának módosulása egyaránt eredményezheti. Míg az áldozók számának
növekedését a helyi katolikus (polgári vagy katonai) lakosság létszámának gyarapodása, vagy
a környéken lakó hívek szélesebb körének bevonódása okozhatta, az áldozási alkalmakat sza-
poríthatta akár a zarándoklatok idején (például Búcsúszentlászlón) történő szentség-kiszolgál-
tatás. Ez utóbbi tényező állhat az 1698-nál olvasható, kiemelkedően magas áldozási esetszám
(5047) mögött, ugyanis ebben az évben a jezsuita atyák 1500 főt vezettek a ferences kezelésű
búcsújáróhelyre: LAV 1698, 23r. Ott rendszerint áldoztatásra is sor került: LAV 1692, p. 38.,
LAV 1702, 32r. 1694-ben a 11.423 áldozás nyilvánvaló elírás eredménye, bizonyára a 11-es és
a római II-es szám felcseréléséből adódik. Ha ez így van, az 1693-ban feljegyzett 2423 áldozás-
sal pontosan megegyező számot kapunk. 1695-ben ugyanakkor mindössze 1400 eset szerepel
a jelentésben: erre a lefelé kiugró adatra nincs megfelelő magyarázatom.
119
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 485. Már 1696-ban, majd 1702-ben újból jelentették, hogy prédi-
kációik és hitoktatásuk által ezen a téren sikereket értek el: LAV 1696, 14v., LAV 1702, 9r. Vö.
Molnár, 2005. 137.
120
A győri jezsuiták például a lébényi és bácsai zarándoklatok alkalmából éjjel-nappal gyóntat-
tak: Kádár, 2017. 101., 117. A pécsi, andocsi és gyöngyösi atyák missziós körútjain szintén köz-
ponti jelentősége volt a bűnbánat szentsége tömeges kiszolgáltatásának: Molnár, 2003. 109.,
159., Molnár, 2005. 167–169.
121
LAV 1692, p. 38., LAV 1694, p. 23., LAV 1698, 21v.
122
123
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 485.
150
Amikor azonban időben értesítették a jezsuitákat, egyikük nyilvános menetben

vonult a haldokló házához. Saját bevallásuk szerint munkájukkal a városban
a lehető legnagyobb fokra emelték a hajlandóságot a földi élet szentségekkel
megerősítve történő elhagyására.124
Egyes esetekben a misszionáriusok segítsége nem pusztán az emberek
végső sorsát befolyásolhatta kedvezően, hanem életük meghosszabbítását,
de legalábbis betegségekből való felgyógyulásukat is eredményezhette. Ilyes-
mi történt Kanizsán 1696-ban, amikor hét fertőző lázas beteget részesítettek
megfelelő ápolásban.125 A testi tünetek gyakran pszichés problémákra men-
tek vissza, amelyek megoldásában a jezsuiták nagy gyakorlattal rendelkeztek.
A gyógyulási folyamatban legtöbbször bizonyos tárgyi eszközök (szentelmé
nyek, kegytárgyak) is szerepet kaptak, amelyek részben a nép meglévő mágikus
gyakorlatának krisztianizálását szolgálták.126 Hagyományosnak volt mondható
a megáldott tömjén, gyertya és víz használata, ami nem kötődött szorosan a
jezsuita gyakorlathoz. Az 1702. évi szertartásrend éppen ezért a plébániát át-
venni készülő egyházmegyei papság számára is hangsúlyozta ezek jelentőségét
az ott lakók életében: január 6-án a hívek által hozott tömjént is meg kell ál-
dani, február 2-án pedig sok gyertyát kell szentelni, hogy a betegek kérésére is
legyen elegendő, mivel ezeket errefelé gyógyításra is használják.127 Egyértel-
műen a Társaság tagjainak módszere volt azonban az alapító Loyolai Szent
Ignác ereklyéjének és más hozzá kötődő eszközöknek (például képmásának és
az ún. „Szent Ignác vizének”) a használata, különösen – mint általában máshol
is128 – lelki eredetű fájdalom csillapítására129 és még inkább a szülés segítésére.
A hasonló elbeszélésekben szereplőktől némileg eltérő eset történt Kanizsán
1696-ban, ekkor ugyanis egy nő szülés utáni pszichózisát gyógyították Szent
Ignác ereklyéjével és vizével a jezsuiták, ördögűzéshez hasonló formában.130
A Mária-tisztelethez kötődött két kanizsai gyógyulás 1699-ben: éjjeli rémál-
mokat és nyugtalan alvást többektől elűztek a földi háromság, vagyis Jézus,
124
LAV 1697, 12r., LAV 1698, 25v., LAV 1702, 34r. Érzékletesen írja le az 1698. évi jelentés egy üsz-
kösödésben szenvedő, betegségében magára hagyott (zala-)újlaki fiatal lány élete első gyónását
a halálos ágyán: LAV 1698, 21v–22r.
125
LAV 1696, 21r.
126
Ezekkel kapcsolatban bőven hoz példákat, és a kérdésre vonatkozó magyar és nemzetközi
szakirodalomra is kitekint Molnár, 2003. 109–110., 137–138., 150., Molnár, 2004. 112–113.,
Molnár, 2005. 146–148., Kádár, 2017. 117–121., Kádár, 2018a. 276–280. Az idézett helyeken
szintén kiemelt csodás gyógyulások érdekes módon kevésbé jellemzőek a Kanizsáról szóló je-
lentésekben – talán ezek általános szűkszavúsága miatt, vagy mert néhány évtizeddel későbbiek
a fenti példáknál. Vö. Molnár, 2005. 147.
127
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 481. Szintén említi őket LAV 1697, 4r.
128
Győri és pozsonyi esetekre lásd Kádár, 2017. 117–119., Kádár, 2018a. 277. Szent Ignác vizére
lásd Bárth, 2010. 138–139.
129
Kanizsán: LAV 1699, 244v.
130
LAV 1696, 30v. Kanizsán is használták továbbá a népszerű Agnus Dei-amulettet (LAV 1699,
244v), erre lásd Kádár, 2017. 120., Bárth, 2010. 70., 316.
151
Siptár Dániel
Mária és József nevét tartalmazó kártyák, egy katona pedig a kalapjára varrt
Mária-kép révén gyógyult meg nagy fájdalmaitól.131 Végül meglehetősen ritka,
ferences kötődésű népi szentelménynek számított „Szent Johanna gyöngye”,
amellyel a harmadik probációjukat Győrben végző jezsuita atyák kanizsai
missziós gyakorlatukon a lázat gyógyították 1702-ben.132 Ezeknek a „kegyes”
segédeszközöknek az alkalmazásával párhuzamosan a misszionáriusok elko-
boztak amuletteket és egy mágiáról szóló, Nagy Szent Albertnek tulajdonított
könyvet.133
A konfesszionalizáció korában a prédikáció rendkívül hangsúlyos elem-
ként épült be a katolikus papok gyakorlatába, így nem csodálkozhatunk, hogy
az a jezsuiták számára is kiemelt tevékenységi kört jelentett. Nyilvános beszé-
deik, buzdításaik Kanizsán és környékén alkalmasak voltak a hívek lelkiisme-
retének megindítására, hitbéli tudásuk elmélyítésére, sőt a más felekezetűek
érdeklődésének, szimpátiájának felkeltésére is.134 Ezeket a célokat szolgálta
az is, hogy a prédikációik nyelve igazodott a helyi lakosság eltérő anyanyelvi
csoportjainak igényeihez. A jezsuiták Kanizsán kezdettől végig egy német és
egy magyar szónokot alkalmaztak,135 és fentebb láttuk, hogy amikor a temp-
lombúcsú alkalmával délszláv hívek is megjelentek, az atyák a ferenceseket
vagy egy környékbeli plébánost kértek fel horvát szentbeszéd tartására.136
A prédikáció nemcsak templomi műfaj volt: falvakba történő kiszállásaikon,
temetéseken, illetve körmenetek, zarándoklatok alkalmából nagyobb tömeg
131
LAV 1699, 244v, 273r.
132
LAV 1702, 76v. „Szent Johanna gyöngyei”: Tiszteletreméltó Juana de la Cruz spanyol feren-
ces harmadrendi főnöknő és misztikus (1481–1534) rózsafüzéreinek (melyeket a hagyomány sze-
rint maga Krisztus áldott meg a mennyben a nővér őrangyalának közreműködésével) eredeti
szemeihez érintett és általuk megszentelt (sacralis contactus) golyócskák. A csodatévő erejükbe
vetett hitet fr. Antonio Daza, illetve fr. Pedro Navarro ferences történetírók művei már a 17. szá-
zad elején dokumentálták. Daza, 1613. 40–64., Navarro, 1622. 433–498. Használatuk a jezsu-
iták körében P. Nicolaus Lancicius lengyel atyának (1574–1653) a római ferenceseknél tett 1630.
évi látogatásától kezdve terjedt el (Tanner, 1694. 791.) annak ellenére, hogy azt már a korabeli
hivatalos egyházi állásfoglalás is babonának minősítette: Plessis d’Argentré, 1723. 92–93.,
Thiers, 1777. 147–160. Lásd még Holiczer, 2002. 262.
133
LAV 1702, 76v. A bűnbánatnak az efféle gyógyulásokban játszott, a kanizsai jelentésekben is
kiemelt szerepére és a mágia leépítésére további példák: Molnár, 2003. 109., 138., Molnár,
2005. 146–147., Kádár, 2017. 120–121., Kádár, 2018a. 280.
134
LAV 1696, 14r., LAV 1697, 12r., LAV 1698, 14v., LAV 1702, 9r., 24r., 32r., 44v–45r. Az 1702. évi
jelentés e négy pontján a prédikációk rövid tartalmáról is értesülünk. Szapáry Mária Magdolna
Franciska muraszombati temetésén például a jezsuita szónok a család (nőt ábrázoló) címeréből
indult ki, majd a Példabeszédek könyvében említett „derék asszonyra” utalt, végül az elhunyt
életét és erényeit a keresztény amazon képének segítségül hívásával ismertette.
135
LAV 1690, 17v. Lásd még fent a misszió tagjainak táblázatát, és annak forrásait az 55. jegy-
zetben, valamint az 57. jegyzetet. Minden vasárnap két nyelven hangzott el prédikáció (Takács–
Pfeiffer, 2001. I. 477.), de a nagyobb ünnepekről szólva a szertartásrend többnyire a magyar
nyelvű beszédet emeli ki (uo. I. 479–480., 482., 484–485., II. 644–645.), a Mária-ünnepekre
nézve pedig annak tárgyát specifikálja (Magna Mater, Patrona Regni Hungariae): uo. I. 483., 485.
136
Lásd fent a 85. jegyzetet.
152
előtt a szabad ég alatt szónokoltak az atyák.137 A kanizsai hitoktatással kap-

csolatban szűkszavúak a forrásaink, csak annyit tudunk meg, hogy a jezsuiták
1694-ben kezdték meg a rendszeres katekézist, amely aztán a misszió végéig
folyamatos volt úgy a városban, mint a falvakban.138
A hitszónoklatoknak és hitoktatásnak a vallási ismeretek terjesztésén és
mélyítésén kívül nagy volt a szerepe az ún. társadalmi fegyelmezés szem-
pontjából is. Az éves jelentések e téren úgyszintén konkrét eredményekről
számolnak be. A felekezetnek megfelelő viselkedés kialakítását szolgálta
az ünnepnapok és a böjti fegyelem megtartásának kikényszerítése. Az ünne-
pek megszentségtelenítőivel szemben például pénzbírságot alkalmaztak, de
a tiltott napokon történő húsevést is szigorúan visszaszorították.139 A szer-
tartásrend szerint a böjt megsértésének elsődleges oka az volt, hogy Kanizsa
környékén nehéz volt a hal és más böjti ételek beszerzése, különösen a sze-
gények számára. Gyakran érkezett ezért felmentési kérelem az atyákhoz, akik
azonban csak kifejezetten indokolt esetben adták meg erre az engedélyt.140
A magánéletre vonatkozó társadalmi fegyelmezés két fő területe más jezsuita
intézményekhez hasonlóan141 Kanizsán is a házasságok rendezése és a békes-
ségszerzés volt. Az itteni atyák is térítettek vissza a házastársuktól elszökött
személyeket, valamint felléptek a házasság előtti nemi kapcsolat és a vegyes
felekezetű házasságok ellen.142 Két nagyjelentőségű békítő akcióról is olvas-
hatunk: 1699-ben két kapitány készülő párbaját sikerült megakadályozni és
a felek megegyezését elérni, 1702-ben pedig az erőd katonai vezetésének és a
mezőváros élén álló polgári tisztviselőknek a konfliktusa rendeződött jezsuita
közreműködéssel.143 A misszionáriusok a gyalázkodás és trágár beszéd vissza-
szorításában is komoly eredményeket könyveltek el.144
137
LAV 1696, 14r., LAV 1698, 21v., LAV 1699, 243v., LAV 1702, 9r., 45r. Takács–Pfeiffer, 2001. I.
479., 481., 483.
138
LAV 1694, p. 8., LAV 1697, 10v., LAV 1702, 27v., 76v. A szertartásrend a házszentelés me-
netének leírásakor említi, hogy az atyák iskolásokkal együtt, énekelve járták végig az utcákat.
139
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 485., LAV 1698, 14v., LAV 1702, 14r. Az ünnepek megtartására
való ránevelést a hódoltsági missziókban dolgozó jezsuiták büntető csodák feljegyzésével illuszt-
rálták az éves jelentésekben: Molnár, 2003. 110., 137.
140
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 481. A böjti fegyelem magyarországi megtartására nézve híres,
a legmagasabb egyházi köröket is érintő konfliktus bontakozott ki az 1630-as évek második felé-
ben Gyöngyösön, alapvetően az Itáliában hagyományos böjti ételek nehéz hozzáférhetősége miatt.
Erre a korábbi irodalomra való hivatkozással lásd Molnár, 2005. 148–150.
141
Kádár, 2018a. 273–275., Kádár, 2017. 101–102. Vö. Molnár, 2005. 144–145., Molnár,
2003. 111., 161., Molnár, 2004. 110–111.
142
LAV 1692, p. 38., LAV 1699, 244r., LAV 1702, 14r.
143
LAV 1699, 235r., LAV 1702, 14r. Két kapitány párbaját Győrben is megakadályozták a jezsuita
atyák 1664-ben: Kádár, 2017. 102.
144
LAV 1702, 9r. Kecskeméti párhuzama: Molnár, 2004. 111. Épp a jezsuita korszak elejének és vé-
gének erkölcsi közállapotaira nézve érdekes elemzést nyújt a kanizsai városi tanács bírói tevékeny-
sége kapcsán Rózsa, 1996. 14–24., 35–40. (1690-ben), illetve Rózsa, 1999. 39–44. (1703-ban).
153
Siptár Dániel
A frissen keresztény kézre került terület korábban nélkülözte a katolikus

vallásgyakorlat modern elemeit. A jezsuiták érthető módon büszkék voltak rá,
hogy ezek meghonosításában úttörő szerepet játszottak, és ennek a Litterae
Annuae lapjain is hangot adtak. Eszerint 1692-ben ők honosították meg az er-
refelé eddig ismeretlen nyilvános körmenetek gyakorlatát, és egyes katolikus
felnőtteknek ők adtak először lehetőséget a gyónásra. Búcsúszentlászlónak
korábban nem volt templomi felszerelése, de a zarándoklatok szervezésébe
való bekapcsolódásukkal az is megszaporodott. A jezsuita szentek kultuszá-
nak alapjait természetesen ők vetették meg, de Kálvária megáldására sem ke-
rült itt korábban sor soha. A nép pedig nem hallott még annyit Szent László
királyról, mint az egyik atya másfélórás szónoklatából.145 A „katolikusok val-
lási életének modernizálását”146 szolgálták továbbá a liturgikus gyakorlat kü-
lönféle barokk megnyilvánulásai, elsősorban dramatikus, zenei és szcenikai
elemek. Az éves jelentések elszórt utalásai és a fent már említett szobrok és
zászlók hangsúlyos szerepe mellett az 1702-ben készült szertartásrend több
helyen is kiemeli ezek alkalmazását. Így például a templom a karácsony előtti
jászol-, valamint a húsvéti szentsír-állításhoz szükséges eszközökkel már ekkor
rendelkezett, akárcsak a nagyböjti és halottak napján használt fekete díszítéssel.
Az inventáriumok ugyan nem tartalmazzák, de a szertartásrend alapján a bir-
tokukban kellett lennie egy, a Feltámadt Krisztust ábrázoló szobornak, illetve
képeknek a szenvedéstörténetről és talán egynek az angyali üdvözletet jelene-
téről. A nagyobb ünnepeken zenészek közreműködtek, húsvét előtt több alka-
lommal magyar nyelvű énekelt passióra is sor került, és a zarándoklatokat is
énekszó kísérte.147
A jezsuita képzés speciális eleme a harmadik probáció, azaz az örökérvé-
nyű elköteleződést jelentő negyedik fogadalom letétele előtti utolsó próbaév.
Erre csak bizonyos, már pappá szentelt rendtagokat bocsátottak, és lelkigya-
korlat végzésével, illetve aktív missziós gyakorlat teljesítésével járt.148 Kanizsa
és környéke a 17–18. század fordulóján kiváló terepet jelentett az efféle szárny-
próbálgatások számára, így az itt működő misszió bő évtizedes életében három
alkalommal is sor került az ún. tercia probációs atyák felbukkanására. Elsőként
145
LAV 1692, p. 38., 67., LAV 1702, 32r., 45r. A beszédet, amely a szent király által tett csodák el-
beszélését ügyesen kombinálta az arra a napra rendelt ószövetségi részlettel, az addig folyamato-
san járkáló, zajongó és éneklő hívek ezres tömege néma csendben hallgatta végig a szabad ég alatt.
146
Molnár, 2005. 158. Példák a gyöngyösi misszió életéből: uo. 142–143.
147
Takács–Pfeiffer, 2001. I. 478–480., 485., LAV 1690, 39v,. LAV 1698, 23r., LAV 1702, 32r.,
45r. A korai vizitációs jegyzőkönyvekben és a legelső templomi inventáriumban tizenkét nagyobb
és tizennégy kisebb papírkép szerepel. Pfeiffer, 1947. 42–43., Katolikus, 2002. 110., 112.,
MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet p. 332. Ha ezek valóban keresztúti stációk voltak,
ahogy Rózsa Miklós véli (Rózsa, 1993. 6., vö. Kéringer, 2006. 299.), akkor akár a szertartás-
rendben említett, szenvedéstörténetet ábrázoló képekkel is azonosak lehettek annak ellenére,
hogy 1693 után a források hallgatnak róluk.
148
Lásd fent az 58. jegyzetet.
154
1697-ben az erdélyi születésű P. Demetrius Conrad érkezett Judenburgból, ahol

évtizedek óta az ausztriai rendtartomány harmadik probációs háza működött.
1699 elején azonban az itteni kollégium egy része és a templom leégett, ezért
a tercia probációs atyák a közeli Leobenbe költöztek át, ahol e képzési szakasz
központja három évre berendezkedett.149 Az 1699. év nagyböjtjét Kanizsán töltő
P. Casparus Boboczki tehát már innen érkezett missziós gyakorlatára. Ő rövid
idő alatt tizennyolc személyt térített katolikus hitre, emellett több, kegyes tár-
gyak segítségével bekövetkező csodás gyógyulás, egy házasság megmentése és
egy emlékezetes temetési beszéd is neki volt köszönhető.150 Feltehetőleg szintén
a judenburgi központ újjáépítése miatt volt szükség az 1668–1670 között rövi-
den már fennállt győri tercia probációs ház átmeneti felélesztésére, amely ezút-
tal 1700–1705-ig működött.151 1702-ben innen több (feltehetőleg két) atya is
érkezett, akiknek bár nem ismerjük a nevét,152 számszerűsített eredményeikről
a Litterae Annuae beszámol. Eszerint 1814 főt gyóntattak meg, harmincöt főt
áttérítettek, két főt a hitehagyásból hoztak vissza, hat gyereket megkeresztel-
tek, öt haldoklónak adták fel a betegek kenetét, húsz halottat pedig eltemettek.
Tizenhét prédikációt és tizenhat katekézist tartottak, húsz beteget meggyógyí-
tottak, további huszonegy fő lázát „Szent Johanna gyöngye” által enyhítették.
Egy jeles férfitől elvettek egy Nagy Szent Albert neve alatt közzé tett, a mágia
mesterségével teli könyvet és két amulettet is elkoboztak.153
P. Martinus Papánek elogiuma a kanizsai misszió egészére jellemző lelki
pásztori tevékenységet is jól összefoglalja, amikor a következőket állítja az ép-
pen elhunyt atyáról: „…a környező és a távolabbi helyekre kijárt, bement a há-
zakba, a műveletlen népet a hitre tanította, a máshitűeket az igaz hitre vezette,
a gyengébb elméket az utcákon és tereken az üdvözítő hit alapjaira oktatta,
az erősebbekben a vétkeket és rossz erkölcsöket dorgálta, illetve az ellenkezést
és gyűlölködést irtotta. A már régóta török járom alatt szenvedő és lelkipász-
torokat nélkülöző, a keresztény törvénnyel alig találkozó népet keresztény em-
berhez méltó életre buzdította napi két-háromszor ismételt prédikációkkal,
a szentségeket kiszolgáltatta éjjel-nappal, egészségesen vagy betegen, amikor
csak üdvösségükre szolgált. Sem rosszidő, sem éhség-szomjúság, sem veszély,
sem a népnek a barbár hatalom alatt barbárrá tett nyers szelleme nem tánto-
rította el P. Martinust a feladatának ellátásától.”154
149
Duhr III. 203–204., 275., IV/1. 394., Catalogi VI. 14–17., 69., 71., 125., 128., 180., 182., And
ritsch, 1989. 206.
150
LAV 1699, 243v–244v. Boboczkira és Conradra lásd fent az 59. jegyzetet.
151
Kádár, 2016b. 485–490., Catalogi VI. 13., 68., 124., 179., 235., 290., 339., 386–387.
152
1702-ből mindössze a házassági anyakönyv maradt fenn, amelybe ekkor csak az elöljáró tett
bejegyzéseket. MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet, p. 214–216. Lásd az 54. jegyzetet.
153
LAV 1702, 76v. Lásd még fent a 132–133. jegyzetet. A mindezekben potenciálisan résztvevő
atyák névsora: Catalogi VI. 124. Az 1668–1670. évi győri harmadik probációs „évfolyamoknak”
a fentivel párhuzamba állítható tevékenységére lásd Kádár 2016b. 488–489.
154
ELTE EKL KRT Coll. Kapr. A, Tomus V. p. 167.
155
Siptár Dániel
A misszió megszűnése
1702–1703 folyamán Kanizsa várát és az abban lévő épületeket királyi rende-

letre lerombolták,155 a lakosokat az erőd körül elterülő mocsár két oldalára,
a későbbi Kis- és Nagykanizsa területére költöztették.156 A jezsuiták ekkor a
ferencesekkel ellentétben157 elhagyták a települést – ezzel összefüggésben ál-
lították össze a már többször említett szertartásrendet a plébánia vezetésé-
ben őket követő világi pap számára.158 A misszió utolsó elöljárója, P. Carolus
Scheihenstuell 1702. augusztus 20-án eskette az utolsó házaspárt, és ekkori
társával, P. Emericus Körmendivel október 22-én írták alá a plébánia átadá-
sakor keletkezett dokumentumot.159
A jezsuiták távozásának elsődleges oka és apropója természetesen a vár,
és benne a templom, valamint lakhelyük lebontása volt,160 de a misszió végle-
ges felszámolását egyéb tényezőkkel is magyarázhatjuk a rend stratégiájának
és a további szereplők motivációinak árnyaltabb megismerése érdekében.161
Elképzelhető ugyanis, hogy az atyák az erőd fennmaradása esetén is hama-
rosan feladták volna kanizsai állomáshelyüket. A rendtartomány vezetőiben
ugyanis már 1697-re megfogalmazódott a magyarországi erődítményekben
működő missziók megszüntetésének igénye: báró Sennyei László jezsuita,
az osztrák provincia tartományfőnök-helyettese ekkor egy Thyrsus González
generálisnak szóló levelében162 azokat haszontalannak és sok kényelmetlen-
séggel járónak titulálta, illetve úgy vélte, hogy a jezsuita misszionáriusok által
ezekben ellátott feladatokat egyházmegyés papok is könnyen elvégezhetik.
155
Erre legújabban, sok adat pontosításával lásd Oross, 2006. 137–145.
156
Rózsa, 1995. 19–21., Kaposi, 2006. 62–63., Takács–Pfeiffer, 2001. II. 645. Vö. Rózsa, 1999. 28.,
Oross, 2006. 143.
157
A kanizsai ferencesek történetére és lelkipásztori tevékenységére összefoglalóan (több fentebb
idézett munka alapján) lásd Siptár, 2010. 71., 73., 76–82., 92–94.
158
Lásd fent az 5. jegyzetet. Mivel az inventáriumot tartalmazó kötet oldalainak alja és egyes ré-
szei sérültek vagy elmosódottak, nehezen megállapítható, hogy a jezsuiták után közvetlenül újra
Lendvay Mátyás, vagy az átadásnál biztosan jelenlévő Szentgyörgyi János karosi/komárvárosi
plébános vezette-e a plébániát. MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/2. kötet p. 330–331., Takács–
Pfeiffer, 2001. I. 490–491. Vö. uo. I. 111., 271., II. 668., Pfeiffer, 1987. 980., Barbarits, 1929. 236.
159
MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet, p. 216., 916/2. kötet, p. 331., vö. Takács–Pfeif-
fer, 2001. I. 491. A keresztelések bizonyára folytatódtak az őszi időszakban is, amikor a mező-
gazdasági munkák miatt a házasodásnak már nem volt szezonja, de sajnos a keresztelési anya-
könyv csak 1700-ig maradt fenn: lásd a 152. jegyzetet.
160
Barbarits, 1929. 236., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 113–114., Kostyál, 2006. 345., Kéringer,
2006. 300., Kanász, 2014. 64. A templom 1702 őszén történt lebontására Rózsa, 1993. 4., Rózsa,
1999. 48.
161
A téma körüljárásához alkalmazott értelmezési módszer eredetileg a domonkos rend sikertelen
erdélyi megtelepedési kísérletének vizsgálata során alakult ki: Siptár, 2012a. 105–106.
162
Sennyei harmadik római utazása idején adta át levelét a generálisnak. Iványi, 1929. 23., 51–53.,
81–91., 105–110., 123–126.
156
November 9-én a rendfőnök Albert Mechtl újonnan kinevezett provinciális-

nak írt válaszában az ő belátására bízta az efféle állomáshelyek megtartására
vonatkozó döntést.163 Végső soron a fentebb felsorolt, 1693-ban fennálló
nyolc erődmisszióból hat mégis megmaradt, sőt a legtöbb tovább is fejlődött,
a kanizsain kívül csak a szigetvári állomáshelyet számolta fel a rend 1710-ben.164
Az okokat keresve tehát további tényezőket is számításba kell vennünk.
Magához a Társasághoz kötődő érv lehetett a fennálló intézményrend-
szer relatív (lakosságszámhoz viszonyított) sűrűsége: a varasdi kollégium,
a pécsi rezidencia és (1702-ben még) a szigetvári misszió is viszonylag kö-
zel, néhány további jelentős rendház (Zágráb és Kőszeg, sőt Graz) pedig szin-
tén nem túl messze feküdt Dél-Zalától. Ennél azonban nyomósabbnak tűnik
a finanszírozás kérdése: a missziónak egy bő évtized alatt nem sikerült a mű-
ködését hosszútávon garantáló alapítványra szert tennie,165 nem érte el sem a
helyi egyházi vagy világi elit, sem az állam komolyabb anyagi szerepvállalását.
Az alapításkor a kanizsaihoz hasonló helyzetben lévő erődmissziók közül az
esztergomi számára Széchényi György prímás nagyobb alapítványt tett, a fe-
hérvári pedig a várparancsnoktól és a Budai Kamarai Adminisztráció helyi
tisztviselőitől kapott ingatlanadományt, mégpedig a létrejöttüktől számított
egy-két éven belül. Mindkettő rezidenciává fejlődött és fennállt a Társaság
1773. évi feloszlatásáig. A hamarosan szintén megszüntetett szigetvári misszió
viszont sosem részesült hasonló támogatásban.166 Egy helyi arisztokrata csa-
lád ugyan a kanizsai jezsuiták patrónusának mutatkozott, de kisebb támoga-
tásnál többre ők sem vállalkoztak. Ez a család a környék egyik legjelentősebb
földbirtokosának, gyöngyösi báró Nagy Ferencnek, a Kanizsával szembeni
végek főkapitány-helyettesének és feleségének, Széchényi Pál kalocsai ér-
sek és veszprémi püspöki adminisztrátor nővérének leszármazottaiból állt,167
két gyermekük és azok házastársai ugyanis egytől egyig megjelennek a je-
zsuitákkal kapcsolatos forrásokban. Fiuk, Nagy Zsigmond alsólendvai ka-
pitány egy szepetneki házat adományozott a kanizsai plébániának,168 felesé-
ge, az 1702-ben gyermekágyban meghalt Szapáry Magdolna muraszombati
temetésén az egyik kanizsai páter tartott beszédet.169 Nagy Ferenc leánya,
Nagy Borbála a férjével együtt már 1690-től több, jezsuiták által keresztelt
163
JTMRL IV.212.a. IV. 1697 (p. 11.)
164
Siptár, 2012c. 199–203. Az említett nyolc rendházra lásd a 39. jegyzetet.
165
A missziós állomások továbbfejlődésének az anyagi biztonság megteremtése volt az alapja.
Karánsebes példáján a kérdést részletesen tárgyalja Molnár, 2009. 169–171.
166
Esztergomra: Vojnits, 1895. 30., 32., 57–58. Székesfehérvárra: Szarka, 2003. 73., 302.
Szigetvárra: Siptár, 2012c. 202.
167
Mocsáry, 1902. 180–182., Kaposi, 2003. 191–192. Az utóbbi helyen foglaltakkal ellentétben
a város ekkor még kamarai tulajdonban volt, Nagy Ferenc csak a kanizsai uradalmat birtokolta:
Rózsa, 1995. 4., Rózsa, 1999. 5., Rózsa, 2000. 11–13.
168
A plébániai inventárium a templom patrónusának mondja. Takács–Pfeiffer, 2001. I. 489.
169
LAV 1702, 9r. Lásd fent a 134. jegyzetet.
157
Siptár Dániel
gyermek keresztszülőségét vállalta,170 maga a férj, Umszunszt (Csorgáli) János,

Zala és Somogy vármegye adószedője pedig a kanizsai Kálváriát állíttatta.171
Anyagi áldozataik ellenére a kanizsai misszió elsődleges bevételi forrása
a fentebb már említett évi 300 forintos „állami” támogatás volt,172 ennek rend-
szeres negyedévenkénti folyósítását azonban 1702-ben az Udvari Kamara meg-
szüntette. Magyarázatként Kanizsa teljes lakosságának katolikus hitre térését
hozták fel, amely miatt a továbbiakban szükségtelennek ítélték misszionáriu-
sok fenntartását a településen. A Duna–Dráva vándormisszió tagjaként a kör-
nyékre visszatérő P. Martinus Papánek 1703-ban csak folyamatos levelezés
árán tudta az összeg néhány további részletét megszerezni a vidéken folyta-
tandó lelkipásztori munka finanszírozására.173 Az erőd lebontásával párhu-
zamosan tehát a misszió anyagi ellátására szolgáló forrás is elapadt.
Kanizsa, illetve a mellette kialakuló új település ilyen körülmények kö-
zött már semmilyen módon sem jelentett vonzó közeget a jezsuiták számára.
Az Oszmán Birodalomnak még kulcsfontosságú végvára a visszafoglalás után
a határtól távolra kerülve (Szigetvárhoz hasonlóan) elvesztette a jelentőségét.
Az erőd lebontásával átmenetileg nem maradt más, mint egy alacsony népes-
ségű, mocsaras és rossz levegőjű helyen fekvő, komoly középkori előzmények
nélküli, nem városias jellegű település, ahol a katonaság távozásával a hívek
száma is lecsökkent.174 Ellentétben Esztergommal vagy Székesfehérvárral,
nem volt egyházi központ, így magasabb rangú egyházi személyek patronátu-
sára nemigen számíthatott, ugyanakkor protestáns város sem volt, melyben
legalább az ellenreformáció folyamata kihívást támaszthatott volna a jezsu-
iták számára, ahogy például a szintén közel egykorú misszióval rendelkező
Nagybányán.175 Iskola alapítása mindezek miatt végig szóba sem került, szem-
ben az imént említett három helyszínnel, ahol előbb-utóbb tartós jezsuita
170
Barbarits, 1929. 235., Halis, 1899. 26., MNL OL Mikrofilmtár A3787, 916/1. kötet, p. 91.
171
172
173
1703-ból több levél is ismert a témában: jan. 29-én Papánek kérésére az Udvari Kamara uta-
sította Paul Wibmer kanizsai harmincadost az összeg további kiutalására: ELTE EKL KRT Coll.
Hev. Tomus XLV. nr. 92. (p. 503–504.). Augusztusban pedig a Budai Kamarai Adminisztráció
szólította fel Wibmert ugyanerre. Az utóbbi levél az Adminisztráció levéltárában (MNL OL E 285)
található, tartalmát idézi Rózsa, 2000. 71. 25. jegyzet. Ezekben a levelekben szerepel a támogatás
okafogyottá válásának említett magyarázata is. Lásd még uo. 10., Kostyál, 2006. 362. 18. jegyzet.
174
Rózsa, 1999. 31–34., Kaposi, 2003. 192., 194–195., 204., Takács–Pfeiffer, 2001. I. 120, 277.,
Oross, 2006. 142., 145. A hódoltság idején közigazgatási székhely mivolta ellenére Kanizsa
szintén nem számított vonzó helynek: Sudár, 2014. 362.
175
A 17. századi kanizsai felekezeti viszonyokra Kanász, 2018. 143–145. A városi lakosság több-
ségi katolikus voltára a századforduló adatai alapján lásd Rózsa, 1999. 32. Az 1698 és 1699. évi
vizitációk ugyanakkor vegyes felekezetűnek írják le a plébánia népét, feltehetőleg a környező fal-
vakat is figyelembe véve: Pfeiffer, 1947. 47–48., Katolikus, 2002. 115., 117., Takács–Pfeiffer,
2001. I. 412. Nagybányára lásd Mihalik, 2017. 266–294.
158
oktatási intézmények alakultak.176 Lelkipásztori feladatként egyedül a kör-

nyező falvak ellátása, további térítése maradt, amelyre azonban a szintén hely-
ben működő ferencesek jóval alkalmasabbnak és készebbnek bizonyultak,
akárcsak Szigetváron.177
A tanulmány első ránézésre partikulárisnak tűnő témája ellenére úgy vélem,
a 17. század utolsó bő évtizede 1702-ig bezárólag nagyon fontos tizenkét év a
veszprémi egyházmegye délnyugati végének és szinte egész Zala megyének
a történetében. A hódoltság elmúltával meginduló intézményi és társadalmi
reintegrációs folyamatban komoly szerepet töltött be a Jézus Társaság Kanizsa
központtal működő missziója, amely helybeli és a környéken folytatott lelki-
pásztori tevékenységével hozzájárult a terület felekezetiesedéséhez, a Litterae
Annuae lapjain is hangsúlyozott erkölcsi nevelése által pedig társadalmi fe-
gyelmezőerőt is kifejtett, elindítva a régiót a Habsburg-ház vezette európai
keresztény monarchiába való be-, illetve visszatagolódás útján.
Felhasznált források és irodalom
ELTE EKL KRT = Eötvös Loránd Tudományegyetem,

Egyetemi Könyvtár és Levéltár, Kézirat- és Ritkaságtár, Budapest
Coll. Hev. = Collectio Hevenesiana
Coll. Kapr. = Collectio Kaprinayana
A, Tomus V. = Epistolae. Elogia defunctorum patrum Societatis Jesu
JTMRL = Jézus Társasága Magyarországi Rendtartományának Levéltára,
Budapest
IV.111.a. = Petruch-gyűjtemény (Petruch Antal gépiratos forrásmásolatai)
P23a = Epistolae Provincialium Prov. Austr. Miscellanea, 1630–1747
IV.212.a. = Lukács-gyűjtemény (Lukács László gépiratos forrásmásolatai)
IV. = Epistolae Generalium 1671–1715
MNL OL = Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Budapest
A 57 = Magyar kancelláriai levéltár, A Magyar Királyi Kancellária regiszt
ratúrája, Libri regii
E 286 = Budai Kamrai Adminisztráció számvevősége, Buchhalterey Acten
Mikrofilmtár A3787 = Anyakönyvi mikrofilmek, Nagykanizsa, római kato-
likus vegyes anyakönyvek, X 5758. sz. tekercs
MTA KIK Mikrofilmtár = Magyar Tudományos Akadémia, Könyvtár és Infor-
mációs Központ, Mikrofilmtár, Budapest
ÖNB = Österreichische Nationalbibliothek, Handschriftensammlung, Wien
Hets, 1938. 12–14., 18., Gyenis, 1941. 25., 37–38., 48–49.

176
Lásd fent a 157. jegyzetet, valamint Szigetvárra Siptár, 2012c. 203., 209–211. Vö. Siptár,
177
2010. 72–73.
159
Siptár Dániel
Benda, 1986. = Benda Kálmán: Horváth János jezsuita szerzetes jelentése

a koppányi (Somogy megye) misszió működéséről 1643. szeptember 2.
A Ráday Gyűjtemény Évkönyve IV–V (1984–1985). Bp., 1986. 135–138.
Catalogi = Lukács, Ladislaus: Catalogi Personarum et Officiorum Provinciæ
Austriæ Societatis Iesu. I–XI. Romae, 1978–1995.
CatGen = Lukács, Ladislaus: Catalogus Generalis seu Nomenclator biographi-
cus personarum Provinciae Austriae Societatis Iesu (1551–1773). I–III.
Romae, 1987–1988.
Daza, 1613. = Daza, Antonio: Historia, vida, y milagros, extasis, y revelacio-
nes de la bienaventurada virgen Sor Iuana de la Cruz, de la tercera
orden de nuestro serafico padre San Francisco. Madrid, 1613.
Hrg–Kolanović, 1989. = Hrg, Metod – Kolanović, Josip: Kanonske vizitacije
Zagrebačke (nad)biskupije. Zagreb, 1989. (Croatica Christiana. Fontes 4.)
Mandata, 1775. = Mandata Regia intimata per excelsum Consilium Locum-
tenentiale Regium. Vacii, 1775.
Navarro, 1622. = Navarro, Pedro: Favores de el rey de el cielo, hechos a
su esposa la Santa Juana de la Cruz, religiosa de la orden tercera de
penitencia de N. P. S. Francisco. Madrid, 1622.
Oross, 2006. = Oross András: Dokumentumok a kanizsai vár 1702–1703.
évi lerombolásának történetéhez. Levéltári Közlemények 77 (2006/2)
137–187.
Pfeiffer, 1947. = Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye legrégibb egyház-
látogatásai (1554–1760). Veszprém, 1947. (A veszprémi egyházmegye
múltjából 10.)
Pfeiffer, 1987. = Pfeiffer János: A veszprémi egyházmegye történeti névtá-
ra (1630–1950. München, 1987. (Dissertationes Hungaricae ex historia
Ecclesiae VIII.)
Plessis d’Argentré, 1723. = Plessis d’Argentré, Carolus: Collectio judicio-
rum de novis erroribus, qui ab initio duodecimi seculi post Incarnatio-
nem Verbi, usque ad annum 1632 in Ecclesia proscripti sunt et notati.
Tomus secundus. Paris, 1723.
Szita, 1994. = Szita László: Dokumentumok a kanizsai blokád és a vár kapi-
tulációjának történetéről 1688–1690. In: Szili Ferenc (szerk.): Somogy
megye múltjából. Levéltári évkönyv 25. Kaposvár, 1994. 51–124.
Tanner, 1694. = Tanner, Mathias: Societas Jesu Apostolorum Imitatrix, sive
Gesta praeclara et virtutes eorum, qui e Societate Jesu […] per totum
orbem terrarum speciali zelo desudarunt. Pars prima. Pragae, 1694.
Thiers, 1777. = Thiers, Jean-Baptiste: Traité des superstitions qui regardent
les sacremens, selon l’Ecriture Sainte, les décrets des conciles, et les
sentimens des saints peres, et des théologiens. Tome quatrieme.
Avignon, 1777.
160
Tomisa, 2002. = Tomisa Ilona (szerk.): Katolikus egyház-látogatási jegyző-

könyvek. 16–17. század. Bp., 2002. (Millenniumi Magyar Történelem.
Források.)
Tóth I. Gy., 1990. = Tóth István György: A magyarországi török építkezés
forrásaihoz: a kanizsai vár házainak összeírása (1690). Zalai Múzeum 2
(1990) 221–230.
Tóth I. Gy., 2005. = Tóth István György: Litterae missionariorum de Hun-
garia et Transilvania (1572–1717). 4. Roma–Bp., 2005. (Bibliotheca
Academiae Hungariae. Roma, Fontes 4.)
Tóth P., 1990. = Tóth Péter: Somogy vármegye közgyűlési jegyzőkönyvei. In:
Kanyar József (szerk.): Somogy megye múltjából. Levéltári évkönyv 21.
Kaposvár, 1990. 15–66.
Vanino, 1933. = Vanino, Miroslav: Misijska izvejšća XVII. i XVIII. vijeka.
Relationes de missionibus saeculis XVII. et XVIII. institutis. Vrela i
prinosi 1 (1932) 106–182., 2 (1933) 53–102.
Zala, 1996. = Molnár András (szerk.): Zala megye történelmi olvasókönyve.
Helytörténeti szöveggyűjtemény. Nagykanizsa, 1996.
Andritsch, 1989. = Andritsch, Johann: Judenburg: Stadtchronik. Juden-

burg, 1989.
Balla, 1997. = Balla Lőrinc: Új hazában. Fejezetek Fűzvölgy, Homokkomá-
rom, Hosszúvölgy, Korpavár, Magyarszentmiklós és Obornak törté-
netéből. Fűzvölgy, 1997.
Barbarits, 1929. = Barbarits Lajos: Nagykanizsa. Bp., 1929. (Magyar Vá-
rosok Monográfiája IV.)
Bártfai Szabó, 1911. = Bártfai Szabó László: A sárvár-felsővidéki gróf Szé-
chényi család története. 1. (1252–1732). Bp., 1911.
Bárth, 2010. = Bárth Dániel: Benedikció és exorcizmus a kora újkori Ma-
gyarországon. h.n., 2010. (Fontes Ethnologiae Hungaricae IX.)
Bogdán, 1990. = Bogdán István: Magyarországi hossz- és földmértékek
1601–1874. Bp., 1990. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai IV.
Levéltártan és történeti forrástudományok 6.)
Dénesi, 2009. = Dénesi Tamás: Világiak egyházi szerepvállalása a koraújkori
Magyarországon. A licenciátusok. In: Nényei Pál – Szulyovszky Dávid
(szerk.): A Pannonhalmi Bencés Gimnázium és Kollégium évkönyve
2003–2006. [Pannonhalma–Bp., 2009.] 207–223.
Duhr = Duhr, Bernhard: Geschichte der Jesuiten in den Ländern deutscher
Zunge. I–IV. Freiburg–München–Regensburg, 1907–1928.
Friedrich, 2008. = Friedrich, Markus: Circulating and Compiling the Lit-
terae Annuae. Towards a History of the Jesuit System of Communica-
tion. Archivum Historicum Societatis Iesu 77. Fasc. 153 (2008/1) 3–39.
161
Siptár Dániel
Friedrich, 2011. = Friedrich, Markus: Der lange Arm Roms? Globale

Verwaltung und Kommunikation im Jesuitenorden 1540–1773. Frank-
furt–New York, 2011.
Gyenis, 1941. = Gyenis András: Régi magyar jezsuita rendházak. Központi
rendi kormányzat. Bp., 1941. (Isten nagyobb dicsőségére 4.)
Halis, 1899. = Halis István: A ferencrend kanizsai zárdája. Tanulmány
Kanizsa történetéből. Nagykanizsa, 1899.
Hets, 1938. = Hets J. Aurelián: A jezsuiták iskolái Magyarországon a 18. szá-
zad közepén. Pannonhalma, 1938. (Kiadványok Jézus Társasága ma-
gyarországi történetéhez. Tanulmányok 5.)
Holiczer, 2002. = Holiczer, Stephen: Between Exaltation and Infamy. Fe-
male Mystics in the Golden Age of Spain. Oxford, 2002.
Holl, 1983. = Holl Béla: Vásárhelyi Gergely pályája (1560–1623). Irodalom-
történeti Közlemények 87 (1983/1–3) 150–162.
Iványi, 1929. = Iványi Béla: Báró Sennyei László S. J. nagyszombati rector
római utazásai (1687., 1693., 1696.) Bp., 1929. (A Szent István Akadé-
mia Történelmi-, Jog- és Társadalomtudományi Osztályának felolva-
sásai 2. kötet 1. szám)
Kanász, 2014. = Kanász Viktor: Jezsuiták a török kori Kanizsán. Adalékok
a jezsuita rend nagykanizsai történetéhez. In: J. Újváry Zsuzsanna
(szerk.): Társadalom- és életmód-történeti kalandozások térben és
időben a nyugat-dunántúli végektől a Kárpátokig. Piliscsaba, 2014.
56–65.
Kanász, 2018. = Kanász Viktor: Protestánsok és katolikusok a 16. századi Ka-
nizsán. In: Karlinszky Balázs – Varga Tibor László (szerk.): Folyama-
tosság és változás. Egyházszervezet és hitélet a veszprémi püspökség
területén a 16–17. században. Veszprém, 2018. (A veszprémi egyház-
megye múltjából 32.) 125–153.
Kaposi, 2003. = Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–
1811). Zalai Múzeum 12 (2003) 191–208.
Kaposi, 2006. = Kaposi Zoltán: Kanizsa történeti helyrajza (1690–1849). In:
Lendvai Anna – Rózsa Miklós (szerk.): Nagykanizsa. Városi mono-
gráfia. 2. Nagykanizsa, 2006. 57–111.
Kádár, 2014 = Kádár, Zsófia: The Difficulties of Conversion. Non-Catholic
Students in Jesuit Colleges in Western Hungary in the First Half of the
Seventeenth Century. Hungarian Historical Review 4 (2014) 729–748.
Kádár, 2016a. = Kádár Zsófia Klára: Jezsuita kollégium és helyi társada-
lom a 17. századi Nyugat-Magyarországon (Pozsony, Győr, Sopron).
[Doktori értekezés.] Bp., 2016.
Kádár, 2016b. = Kádár Zsófia: A rekatolizáció ismeretlen munkásai. Tercia
probációs jezsuiták Nyugat-Magyarországon a 17. században. In: Arató
György – Nemes Gábor – Vajk Ádám (szerk.): Primus inter omnes.
162
Tanulmányok Bedy Vince születésének 150. évfordulójára. Győr, 2016.

(A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások)
475–493.
Kádár, 2017. = Kádár Zsófia: A győri jezsuita kollégium intézményi funkci-
ói a 17. században (1626–1671). In: Fazekas István – Kádár Zsófia –
Kökényesi Zsolt (szerk.): Jezsuita jelenlét Győrben a 17–18. században.
Tanulmányok a 375 éves Szent Ignác-templom történetéhez. Győr,
2017. 87–131.
Kádár, 2018a. = Kádár Zsófia: A pozsonyi jezsuita kollégium mint összetett
intézmény a 17. században. Történelmi Szemle 60 (2018) 237–282.
Kádár, 2018b. = Kádár Zsófia: Eucharisztia a jezsuiták szentségkiszolgáltatási
gyakorlatában a 17. századi Nyugat-Magyarországon. In: Szelestei N.
László (szerk.): Eucharisztia és Úrvacsora a 16–18. századi Magyar-
országon. Bp., 2018. (Pázmány Irodalmi Műhely: Lelkiségtörténeti
tanulmányok 21.) 95–107.
Kéringer, 2006. = Kéringer Mária: Nagykanizsa egyházai 1690–1848. In:
Lendvai Anna – Rózsa Miklós (szerk.): Nagykanizsa. Városi mono-
gráfia. 2. Nagykanizsa, 2006. 293–340.
Kostyál, 2006. = Kostyál László: Nagykanizsa művelődéstörténete (1690–
1849). In: Lendvai Anna – Rózsa Miklós (szerk.): Nagykanizsa. Városi
monográfia. 2. Nagykanizsa, 2006. 341–369.
Mihalik, 2017. = Mihalik Béla Vilmos: Papok, polgárok, konvertiták. Ka-
tolikus megújulás az egri egyházmegyében (1670–1699). Bp., 2017.
(Magyar Történelmi Emlékek. Értekezések.)
Mocsáry, 1902. = Mocsáry István: A gyöngyösi Nagy család. Turul 20 (1902)
177–183.
Molnár, 2003. = Molnár Antal: A katolikus egyház a hódolt Dunántúlon.
Bp., 2003. (METEM Könyvek 44.)
Molnár, 2004. = Molnár Antal: Tanulmányok az alföldi katolicizmus török
kori történetéhez. Bp., 2004. (METEM Könyvek 45.)
Molnár, 2005. = Molnár Antal: Mezőváros és katolicizmus. Katolikus egy-
ház az egri püspökség hódoltsági területein a 17. században. Bp., 2005.
(METEM Könyvek 49.)
Molnár, 2009. = Molnár Antal: Lehetetlen küldetés? Jezsuiták Erdélyben
és Felső-Magyarországon a 16–17. században. Bp., 2009. (TDI Köny-
vek 8.)
Pál-Antal, 2003. = Pál-Antal Sándor: A Székelyföld és városai. Történelmi
tanulmányok és közlemények. Marosvásárhely, 2003.
Reinhard, 2017. = Reinhard, Wolfgang: Felekezet és felekezetszerveződés
Európában. A tudományos diskurzus fejleményei. Bp., 2017. (Collecta-
nea Studiorum et Textuum, Classis III. Fasc. I.)
163
Siptár Dániel
Reiszig, 1914. = Reiszig Ede: Somogy vármegye története. In: Csánki Dezső
(szerk.): Somogy vármegye. Bp., 1914. (Magyarország vármegyéi és
városai.) 355–590.
Rózsa, 1993. = Rózsa Miklós: Kanizsa mecsetből kialakított plébániatemp-
loma 1690–1700 között. Nagykanizsa, 1993. (Nagykanizsai Honismereti
Füzetek 6.)
Rózsa, 1995. = Rózsa Miklós: Ingatlan-tulajdon és telekkönyv Kanizsán
a török alóli felszabadítást követő évtizedben. Nagykanizsa, 1995.
(Nagykanizsai Honismereti Füzetek 10.)
Rózsa, 1996. = Rózsa Miklós: Kanizsa város tanácsának bírói tevékenysé-
ge a török uralom megszűnése utáni évtizedben. Nagykanizsa, 1996.
(Nagykanizsai Honismereti Füzetek 13.)
Rózsa, 1999. = Rózsa Miklós: A kanizsai Városi Tanács igazgatási és bírói
tevékenysége a vár lerombolását követő év végéig (1690–1703). Nagy-
kanizsa, 1999. (Nagykanizsai Honismereti Füzetek 21.)
Rózsa, 2000. = Rózsa Miklós: A kanizsai Városi Tanács igazgatási és bírói
tevékenysége báró Graćich Jakab földesurasága idején (1704–1717).
Nagykanizsa, 2000. (Nagykanizsai Honismereti Füzetek 23.)
Sill, 1977. = Sill Ferenc: A vasvár-szombathelyi székeskáptalan történetének
vázlata. In: Tóth Imre (szerk.): A 200 éves szombathelyi egyházmegye
emlékkönyve (1777–1977). Szombathely, 1977. 127–242.
Siptár, 2009. = Siptár Dániel: A felszabadító háborúk után megtelepedett szer-
zetesi közösségek a Dél-Dunántúlon. In: Gőzsy Zoltán – Varga Szabolcs
– Vértesi Lázár (szerk.): Katolikus megújulás és a barokk Magyaror-
szágon különös tekintettel a Dél-Dunántúlra (1700–1740). Pécs, 2009.
(Seria Historiae Dioecesis Quinqueecclesiensis VII.) 155–196.
Siptár, 2010. = Siptár Dániel: Kolostoralapítások és szerzetesi lelkipásztorkodás
a veszprémi egyházmegye török alól felszabadult részein. In: Hermann
István – Karlinszky Balázs (szerk.): Megyetörténet. Egyház- és igazga-
tástörténeti tanulmányok a veszprémi püspökség 1009. évi adomány-
levele tiszteletére. Veszprém, 2010. (A Veszprém Megyei Levéltár kiad-
ványai 22. A veszprémi egyházmegye múltjából 22.) 69–102.
Siptár, 2012a. = Siptár Dániel: A domonkos rend visszatérési kísérlete Erdély-
be a 18. század elején. Levéltári Közlemények 83 (2012) 69–129.
Siptár, 2012b. = Siptár Dániel: A szerzetesség első megtelepedési hulláma
a török kiűzése után. In: Ács Pál – Székely Júlia (szerk.): Identitás és
kultúra a török hódoltság korában. Bp., 2012. 473–484.
Siptár, 2012c. = Siptár Dániel: Szerzetesség a töröktől visszafoglalt Sziget-
váron. In: Varga Szabolcs (szerk.): „Hír a dicső tettek ragyogása”.
Tanulmányok a Zrínyi család és Szigetvár történetéből. h.n., é.n.
[Szigetvár, 2012.] 197–213.
164
Siptár, 2014a. = Siptár Dániel: A szerzetesség és a töröktől való visszafogla-

lást követő „második konfesszionalizáció” Baranya megyében. Korall.
Társadalomtörténeti folyóirat 57 (15. évf. 2014) 70–91.
Siptár, 2014b. = Siptár Dániel: A monasztikus szerzetesség megújulása
a Veszprémi Egyházmegyében. In: Hermann István (szerk.): Padányi
Biró Márton veszprémi püspök emlékezete. Veszprém, 2014. (A Veszp
rém Megyei Levéltár kiadványai 33.) 165–193.
Sudár, 2014. = Sudár Balázs: Dzsámik és mecsetek a hódolt Magyarországon.
Bp., 2014. (Magyar történelmi emlékek. Adattárak.)
Szalai, 2006. = Szalai Béla: A mai Magyarország. Bp., 2006. (Magyar várak,
városok, falvak metszeteken 1515–1800. 1.)
Szarka, 2003. = Szarka Géza: A székesfehérvári belvárosi plébánia története.
Csurgai Horváth József – Kovács Eleonóra – Mózessy Gergely (szerk.).
Székesfehérvár, 2003.
Szilas, 1972. = Szilas, László: Quellen der ungarischen Kirchengeschichte aus
ehemaligen Jesuitenarchiven. Stadtmüller, Georg v. (hrsg.): Ungarn-
Jahrbuch. Zeitschrift für die Kunde Ungarns und verwandte Gebiete 4
(1972). Mainz, 1973. 172–189.
Szilas, 2005. = Szilas László: Jezsuiták plébániai munkában Magyarországon
a 16–18. században. Magyar Egyháztörténeti Vázlatok. Regnum 17
(2005/3–4) 35–82.
Takács–Pfeiffer, 2001. = Takács J. Ince – Pfeiffer János: Szent Ferenc fiai
a veszprémi egyházmegyében a 17–18. században. 1–2. Pápa–Zala-
egerszeg, 2001.
Vándor, 1994. = Vándor László: Kanizsa története a honfoglalástól a város
török alóli felszabadulásáig. In: Béli József – Rózsa Miklós – Rózsáné
Lendvai Anna (szerk.): Nagykanizsa. Városi monográfia 1. Nagy
kanizsa, 1994. 215–424.
Vojnits, 1895. = Vojnits Döme: Az esztergomi káptalani iskola és gymnasium
története. 1. Esztergom, 1895.
Wilhelmb, 1972. = Cennerné Wilhelmb Gizella: A kanizsai vár metszetáb-
rázolásának típusai. In: H. Kerecsényi Edit (szerk.): A nagykanizsai
Thúry György Múzeum jubileumi évkönyve 1919–1969. Nagykanizsa,
1972. 69–82.
Zech, 2008. = Zech, Jörg: Die Litterae Annuae der Jesuiten. Berichterstattung
und Geschichtsschreibung in der alten Gesellschaft Jesu. Archivum
Historicum Societatis Jesu 77 Fasc. 153. (2008/1) 41–61.
165
Jesuit mission in Kanizsa in the light of the Annual Reports
(1690–1702)
The Jesuits established a mission in the South-Transdanubian fortress of Ka-

nizsa after the expulsion of the Ottoman forces from Hungary. As it ceased
to exist after less than thirteen years, it did not develop its own archives.
This fact makes it necessary to pay more attention to a special type of records,
the Jesuit Annual Reports (Litterae Annuae) in order to get acquainted
with the history of the mission. As these reports were meant to be edifying
letters, they are good sources of the Jesuits’ pastoral methods rather than of
accurate historical data. The last decade of the 17th century, however, is a very
important period in the life of the south-western part of the Veszprém diocese,
so it is highly beneficial to analyse these Reports appropriately. Carrying out
this task one can conclude that the Kanizsa mission of the Society of Jesus
played a major role in the institutional and social reintegration process
which started with the passing of the Ottoman era. By their local and vicinal
pastoral activity, the members of the mission contributed to the course of
confessionalization, and by their moral tutoring they also socially disciplined
the inhabitants, launching the region on the way of (re-) assimilation into
a Christian European monarchy led by the Habsburg dynasty.
166

A Kanizsai Jezsuita Misszio A Litterae A

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

A Kanizsai Jezsuita Misszio A Litterae A

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Erőgyűjtés és újrakezdés

A veszprémi egyházmegye története a 17. században

A veszprémi Szaléziánumban 2018. szeptember 6-án

Borító, nyomdai előkészítés

A borító Széchényi György püspök címere felhasználásával készült

© A tanulmányok szerzői, 2019

Kiadja a Veszprémi Főegyházmegyei Levéltár

Pátkai Ádám Sándor

A kanizsai jezsuita misszió

és inventáriumon,5 továbbá két hadibeszámolón6 és egy, a vár bevétele után

A Litterae Annuae mint történeti forrás

A Jézus Társaság rendkívül fejlett belső kommunikációja két alappilléren nyu-

érdekében az egyes jezsuita működési helyszínekről az év végén kifejezetten

(kollégiumok – rezidenciák – missziók) és ezeken belül ábécé-rend segíti a szaka-

nítésére szolgáltak. A valós adatok közlésére való törekvés igénye e téren is

a római jezsuita levéltárban is.30 A jelentések tematikus fejezetbeosztása a

Jezsuita misszió Kanizsa várában és környékén

Jezsuiták Kanizsán első alkalommal 1612-ben jártak, amikor Vásárhelyi Ger-

bízásából a bekcsényi főesperes.47 A plébánia adminisztrátora 1690 augusz-

A kanizsai jezsuita misszió tagjai5556

elöljáró, több állomáshely után Linzből

harmadik misszionáriusi gyakorlatát

A tíz ismert kanizsai jezsuita misszionárius egytől egyig pappá szentelt

ták meg az állomáshely vezetésének feladatát. Az állandóságot mégis a magyar

A jezsuiták lelkipásztori tevékenysége

A Jézus Társaság és a ferencesek helyi viszonya a források alapján barátságos

szabadtéri oltár közül a másodikat a ferencesek (előbb említett) új telkénél84

érkező zarándokokat ők gyóntatták és áldoztatták, sőt még a közeli vegyes

betegségről értesülve akár egyetlen vagy néhány katolikus kedvéért is elmen-

A jezsuiták a térítés különböző módszereit alkalmazták az egyes eléjük ke-

A hódoltság idejében, és még jó darabig léteztek Magyarországon szub­

nagyobb ünnepek alkalmával bejártak Kanizsára.112 A plébániatemplom bú-

helyzetű erődmissziók eredményei közül meghaladják például székesfehérvá-

Amikor azonban időben értesítették a jezsuitákat, egyikük nyilvános menetben

előtt a szabad ég alatt szónokoltak az atyák.137 A kanizsai hitoktatással kap-

A frissen keresztény kézre került terület korábban nélkülözte a katolikus

1697-ben az erdélyi születésű P. Demetrius Conrad érkezett Judenburgból, ahol

1702–1703 folyamán Kanizsa várát és az abban lévő épületeket királyi rende-

November 9-én a rendfőnök Albert Mechtl újonnan kinevezett provinciális-

gyermek keresztszülőségét vállalta,170 maga a férj, Umszunszt (Csorgáli) János,

oktatási intézmények alakultak.176 Lelkipásztori feladatként egyedül a kör-

Felhasznált források és irodalom

ELTE EKL KRT = Eötvös Loránd Tudományegyetem,

Hets, 1938. 12–14., 18., Gyenis, 1941. 25., 37–38., 48–49.

Benda, 1986. = Benda Kálmán: Horváth János jezsuita szerzetes jelentése

Tomisa, 2002. = Tomisa Ilona (szerk.): Katolikus egyház-látogatási jegyző-

Andritsch, 1989. = Andritsch, Johann: Judenburg: Stadtchronik. Juden-

Friedrich, 2011. = Friedrich, Markus: Der lange Arm Roms? Globale

Tanulmányok Bedy Vince születésének 150. évfordulójára. Győr, 2016.

Siptár, 2014a. = Siptár Dániel: A szerzetesség és a töröktől való visszafogla-

The Jesuits established a mission in the South-Transdanubian fortress of Ka-

You might also like

A hódoltság idejében, és még jó darabig léteztek Magyarországon szub