You are on page 1of 6

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közgazdaságtan alapjai

2020-21-es tanév 1. félév


(NAPPALI, Gazdaságinformatika szak)

Tantárgy megnevezése: Közgazdaságtan alapjai


Tanterv szerinti óraszám: 2+2
Előtanulmányi követelmények: -
A tantárgy kreditértéke: 6
A tantárgy vizsgajellege: Kollokvium
A tantárgyat gondozó tanszék megnevezése Üzleti Gazdaságtan Tanszék
Tantárgyfelelős neve:
Tantárgyfelelős beosztása:
Dr. Hauber György, Dr. Csongrádi Gyöngyi, Miskolczi
A tárgyat a PSZK-n oktató(k) neve:
Péter
A tantárgy tantervi helye: BA képzés, alapozó modul, 2020/2021. 1.félév

A tantárgy oktatásának célja:

A tantárgy bevezető jelleggel megismertet a gazdaság legalapvetőbb mikro- és makrofolyamataival,


illetve összefüggéseivel. Célja elsősorban annak a közgazdasági gondolkodásmódnak az elsajátítása,
amivel a gazdasági életben egy gazdasági informatikusnak rendelkeznie kell. A tantárgy célja, hogy a
közgazdaságtan elméleti fogalmait a hallgatók ne csak megismerjék, hanem használni és alkalmazni is
tudják, és össze tudják kötni az elméleti ismereteiket a valós gazdasági folyamatokkal. Emellett a
gyakorlatokon az alapvető gazdasági adatok gyűjtését, elemzését és értelmezésének eszközeit is
elsajátítják.

A tantárgy feldolgozásának beosztása a félév időrendjében:


A tantárgyon az oktatás online előadások és (tantermi) szemináriumi órák formájában zajlik.
Az előadásoknak létezett a Neptun rendszer szerinti órarendi időpontja, de mivel ezek bármikor
megtekinthetők, az eredeti órarendi időponthoz nem kell ragaszkodni. Minden hallgatónak feladata
azonban, hogy az alábbi időrend szerint az adott hétre kiírt előadást a megnevezett héten valamikor
(saját időbeosztás szerint) megtekintse, tartalmát figyelmesen feldolgozza.
A szemináriumi órák Neptun rendszerben megadott időpontja fix. Mindenkinek arra a szemináriumi
órára kell bejárnia, amelyre a Neptun szerinti jelentkezése szól (máskülönben előfordulhatna, hogy a
hallgatók számára nincs elegendő ülőhely a teremben). A szemináriumi órákról várhatóan minden hét
vége felé elérhetővé fog válni videóanyag. Ez nem annak érdekében történik, hogy a szemináriumok
látogatását értelmetlenné tegyük, hanem azért, hogy mindazok, akik mások egészségének megőrzése
miatt úgy döntenek, hogy nem jönnek az adott héten szemináriumra, ne szenvedjenek hátrányt a felelős
magatartásuk következtében.
Hét Előadás, illetve szeminárium témája Mankiw
tankönyv
fejezet
(előadáshoz)
ELŐADÁS videók: Bevezető. A közgazdaságtan 7 alapelve
1. hét
(szept. 7-i) SZEMINÁRIUM: Bevezetés, ismerkedés. Tantárgyi követelmények 1.
ismertetése.

ELŐADÁS videók: Versenyző piac és a piaci mechanizmus


2. hét
(szept. 14-i) SZEMINÁRIUM: A közgazdaságtan alapelvei (különösen pl. alternatív 4.
költség, komparatív előny)

ELŐADÁS videók: Rugalmasság


3. hét
(szept. 21-i) SZEMINÁRIUM: Keresleti és kínálati függvény. Piaci egyensúly, piaci 5.
helyzetek jellemzése.

ELŐADÁS videók: Fogyasztói és termelői többlet

4. hét SZEMINÁRIUM: Rugalmasság (kereslet ár-, jövedelem-,


(szept. 28-i) keresztárrugalmassága). 7.
ELŐADÁS IDŐSÁVJÁBAN (Október 1. 9:40): 1. KISDOLGOZAT
(anyaga: 1-2. hetek előadás-, illetve 1-3. hetek szemináriumi anyaga)

ELŐADÁS videók: A termelés költségei


5. hét SZEMINÁRIUM: Fogyasztói és termelői többlet.
(okt. 5-i) 12.

ELŐADÁS videók: Piaci szerkezetek

6. hét SZEMINÁRIUM: Költségekkel kapcsolatos számítások (teljes, változó


(okt. 12-i) és fix költség; gazdasági profit, számviteli profit, normál profit). 10. és 11.
ELŐADÁS IDŐSÁVJÁBAN (Október 15. 9:40): 2. KISDOLGOZAT
(anyaga: 3-4. hetek előadás-, illetve 4-5. hetek szemináriumi anyaga)

ELŐADÁS videók: Externáliák és közjavak


7. hét SZEMINÁRIUM: Piaci koncentráció, játékelmélet 13. és 14.
(nov. 2-i) részben

ELŐADÁS videók: SNA (A nemzeti jövedelem mérése)


8. hét
(nov. 9-i) SZEMINÁRIUM: Jelen- és jövőérték-számítás, illetve 1. VIDEÓ 15.
BEMUTATÁS.

ELŐADÁS videók: Munkapiac, munkanélküliség

9. hét SZEMINÁRIUM: Nemzeti jövedelem (GDP és más SNA mutatók


(nov. 16-i) számítása). 16.
ELŐADÁS IDŐSÁVJÁBAN (November 19. 9:40): 3. KISDOLGOZAT
(anyaga: 5-7. hetek előadás-, és 6-8. hetek szemináriumi anyaga)
ELŐADÁS videók: Infláció
10. hét SZEMINÁRIUM: Munkaerőpiaci mutatók; illetve 2. VIDEÓ
(nov. 23-i) 20.
BEMUTATÁS

ELŐADÁS videók: Gazdaságpolitika (fiskális és monetáris politika)


11. hét SZEMINÁRIUM: Inflációval kapcsolatos számítási feladatok 24
(nov. 30-i)
ELŐADÁS IDŐSÁVJÁBAN (December 3. 9:40): KISDOLGOZAT
JAVÍTÁSI LEHETŐSÉG (a feltételeket lásd lentebb!)

Az ismeretek ellenőrzése

A Közgazdaságtan alapjai tárgyat kollokvium zárja le. A tanulás folyamata előadások és gyakorlati
foglalkozások keretében zajlik.
A folyamatos tanulás elősegítése érdekében a számonkérés is folyamatos a félév során. A szorgalmi
időszakban a hallgatóknak az alábbi feladatokból van lehetőségük pontok szerzésére:
 kisdolgozat (egyéni munka): 3x15 pont = 45 pont
o A kisdolgozatokra online formában, a Coospace rendszerben kerül sor; a fent megjelölt
heteken az előadáshoz eredetileg megadott órarendi időpontban, vagyis …. Ennek
megfelelően a kisdolgozatok pontos időpontjai:
o 1. Október 1. 9:40
o 2. Október 15. 9:40
o 3. November 19. 9:40
o Ezen kívül december 3-án, szintén 9:40-es kezdéssel, lehetőséget biztosítunk egymás
után mind a három kisdolgozat javítására, szintén a Coospace rendszeren keresztül.
FONTOS: mindenkinek az a pontszáma lesz érvényes mindhárom kisdolgozatból,
amelyiket később szerezte, tehát a … alkalmon a pontszámot nemcsak javítani, hanem
rontani is lehetséges! Ennek megfelelően mérlegelje mindenki a javítással való
próbálkozást.
 „feladatmegoldó” Excel táblázat készítése (külön megadott instrukciók szerint; csoportos
munka): 10 pont
 Egy közgazdasági témát feldolgozó 3-5 perces témaismertető videó elkészítése és YouTube-on
publikálása (csoportos munka): 25 pont

A félévközi feladatok kiírása, a határidőkkel együtt, a Coospace elektronikus tanulmányi felületen is


megtalálható lesz. Mivel az eredmények nyilvántartása is a Coospace rendszerben történik, ezért a
szemináriumvezető kérheti a feladatok beadását a Coospace-en keresztül. Ilyenkor az egyéb módon
benyújtott feladatok elfogadását a szemináriumvezető megtagadhatja. A félévközi munkák
elkészítéséhez felhasznált internetes és egyéb adatforrások megjelölése alapkövetelmény. Ennek
hiányában az adott munka (jelen esetben leginkább: a videó) nem elfogadható.

A „feladatmegoldó” Excel táblázat határideje és késési szabályai


A feladat beadásának határideje október 18. (vasárnap) este 11 óra, a Coospace rendszeren keresztül.
Az október 20-án este 11 óráig beadott feladatokat maximum 8, az ennél később beadott feladatokat
maximum 5 pontért elfogadjuk. Október 31-énél későbbi feladatbeadás már egyáltalán nem elfogadható.

A témaismertető videó határideje és késési szabályai


Mindazok számára, akik az „1. hullámban” vállalják a videó elkészítését, a videóhoz mutató érvényes,
működő link feltöltésének határideje (a Coospace rendszerben): november 6. péntek este 11 óra. A
november 8-án este 11 óráig feltöltött videókat még maximálisan 20 pontért, az ennél később
feltöltötteket maximálisan csak 10 pontért (!) fogadjuk el.
Azok számára, akik a „2. hullámban” vállalták a videó elkészítését, a határidő november 20. este 11
óra. A november 22. este 11 óráig feltöltött videókat még maximálisan 20 pontért, az ennél később
feltöltötteket maximálisan csak 10 pontért (!) fogadjuk el.
A videók esetében a legvégső határidő, amikor még elfogadunk feltöltést, december 6. este 11 óra.

A félév végi jegyet meghatározó követelmények a következők:


Elérhető maximális Aláírás megszerzésének
Számonkérés típusa
pontszám feltétele
3 db kisdolgozat (egyéni) 3 dbx15 pont = 45 pont
Feladatmegoldó Excel
10 pont A félév közben szerezhető
(csoportos)
pontokból minimum 40 pont
YouTube videó készítése, elérése.
előre kiadott témakörből 25 pont
(csoportos)
120 pont (15 db 8 pontos
Vizsga
kérdés)
Összesen megszerezhető
200 pont
pontok:

A félévi aláírás megszerzésének feltétele a következő: az évközi feladatokból a minimum 40 pont


elérése Amennyiben a hallgató nem éri el a 40 pontot, aláírás megtagadást kap, és nem jelentkezhet
vizsgára. Az aláírás megtagadást „javítani” nem lehet.

Órai jelenlét:
A 2020-as őszi félévben az előadások KIZÁRÓLAG ONLINE formában fognak zajlani, nem kell az órán
megjelenni.
A hallgatókra vonatkozó szabályok értelmében a szemináriumi órákon elvileg kötelező a részvétel, és
ajánljuk is, de a 2020-as őszi félévben a járványhelyzetre tekintettel nem fogunk jelenléti ívet vezetni.
Mindenkit örömmel látunk az órán, és bátorítunk az óralátogatásra, aki úgy érzi, mások egészségének
veszélyeztetése nélkül, a kért járványügyi intézkedések betartásával (pl. maszkviselés) részt tud venni
rajtuk.

A vizsgára a vizsgaidőszakban kerül sor. A vizsgaidőpontra a Neptun rendszerben jelentkezni kell. A


vizsga 15 db, egyenként 8 pontot érő kérdésből áll, amelyek az előadások anyagára, illetve a
szemináriumon tárgyalt anyagra vonatkoznak. Feleletválasztós teszt jellegű, számolást igénylő, illetve
ábraértelmezést kérő kérdésekre egyaránt kell számítani.

Általános szabály az online számonkérés(ek)hez


A tantárgy számonkérési formái közül a kisdolgozat megírása előre tervezetten online keretek között
fog zajlani. A vizsga az eredeti tervek szerint az egyetemen fog zajlani, de ha a járványhelyzet indokolja,
előfordulhat, hogy a vizsgát is online kell majd megtartani.
Általános szabály, hogy az online számonkérésben mutatott teljesítménynek a hallgató saját
felkészültségét kell tükröznie. TILOS külső segítség (barát, rokon, felsőbbéves hallgató, évfolyamtárs
stb.) bevonása a feladatmegoldásba. TILOS a számonkérés megírására mást megkérni. A hallgató a
számonkérés során használhatja a saját jegyzeteit, a tantárgy anyagait, a tankönyvet, természetesen
számológépet is: tehát számos segítő forrás és eszköz használata megengedett, ameddig a hallgató
ezekből saját maga, egyedül dolgozik, és más személyt semmilyen formában nem von be a feladatok
megoldásába.

Teljesítmény értékelése
A teljesítmény értékelése 5 fokozatú skálán történik.

100 pont alatt elégtelen (1)


100 ponttól elégséges (2)
125 ponttól közepes (3)
150 ponttól jó (4)
175 ponttól jeles (5)

Értsd: a „tört” pontok (pl. 149,67) a jó érdemjegy ponthatára alatt maradnak, és ezért nem érvényesek
rájuk a hagyományos kerekítési szabályok. Minden érdemjegy alsó ponthatárát hiánytalanul el kell érni.

Vizsgákra vonatkozó szabályok:


A nem elégtelen érdemjegy javítható a vizsgaidőszakban, a tanulmányi és vizsgaszabályzatban
megfogalmazott feltételek szerint (HKR 64. §).
Ha a hallgató Neptunon jelentkezett a vizsgára, ám nem jelenik meg a megadott időpontban az
elektronikus teszten, akkor „nem jelent meg”, bejegyzés kerül a Neptunba. A vizsgák további feltételeit
illetően a Hallgatói Követelményrendszer rendelkezései az irányadók.
Ha a hallgató a tantárgyat a 2020-21/1-es félévben nem teljesítette, de van aláírása, akkor a 2020-21/2-es
félév regisztrációs hetében kijelölt egyetlen alkalommal újra vizsgázhat a tantárgyból, amennyiben a
vizsgakurzust (VK) a Neptun rendszerben felvette, és a vizsgára jelentkezett. A vizsgakurzus egyetlen
100 pontos (Coospace) dolgozat megírását jelenti, a korábban szerzett évközi munkára kapott pontokat a
vizsgakurzus értékelési rendszerében nem vesszük figyelembe. A vizsgakurzus értékelése az alábbi
pontskála szerint történik:

50 pont alatt Elégtelen (1)


50 ponttól Elégséges (2)
63 ponttól Közepes (3)
78 ponttól Jó (4)
90 ponttól Jeles (5)

Ha a hallgató Neptunon jelentkezett a vizsgakurzus vizsgájára, ám nem jelenik meg a megadott


időpontban az elektronikus teszten, akkor „nem jelent meg” bejegyzés kerül a Neptunba. A vizsgakurzus
vizsgáinak további feltételeit illetően a Hallgatói Követelményrendszer rendelkezései az irányadók.

A tananyag feldolgozásához szükséges irodalom


Kötelező irodalom:
● N. Gregory Mankiw: A közgazdaságtan alapjai, Osiris, 2011, Budapest (Elérhető az
egyetemi belső hálózaton, illetve VPN kapcsolaton keresztül:
https://www.szaktars.hu/osiris/view/n-gregory-mankiw-a-kozgazdasagtan-alapjai-
eltecon-konyvek-2011/?pg=0&layout=s)
● Farkas P. - Koppány K. (2006): Közgazdaságtan. Mikro- és makroökonómiai alapismeretek
mindennapi használatra Universitas Győr Kht
● Coospace-re feltöltött előadásdiák és egyéb elektronikus segédanyagok
Ajánlott irodalom:
● Samuelson, P. A. – Nordhaus W.: Közgazdaságtan. Budapest, Akadémiai Kiadó, 2012.
A könyv az egyetemi belső hálózatról elérhető az Akadémiai Kiadó honlapján: https://eisz.mersz.org/?
dokazonosito=dj149k__1

You might also like