Reuben Hill: A 

család fejlődési krízisei

A családi élet változásait az élet fontosabb eseményeire vezetik vissza, mondván, hogy ezek
alapvető változásokat hoznak a család egész életében, interakciós és érzelmi rendszerében.
Hill és Rodgers szerint a családi élet természetes változásait  „normál krízisnek” kell tekinteni
és meglátni bennük a fejlődési lehetőséget. A család működésének az egyének szükségleteit
kell mindenek előtt szolgálnia, tehát az egyéni fejlődési ciklusok szükségletei körül alakulnak
ki az ún. családi életciklusok.

Eszerint a családi rendszer működésének minden életciklusban másként kell az aktuális 

prioritásokat/szükségleteket szolgálnia, amihez a család rendszerének mind  a működés
szabályozása, mind a szerepviselkedések kivitelezése terén jelentős változásokat kell
kidolgoznia.

Hill komplex modellje tulajdonképpen átfogja egy család alakulástól elmúlásig tartó
időszakát, azokat egymástól jól elkülöníthető és a családdinamika szempontjából
meghatározó szakaszokra bontva. Ezen életciklusok mindegyike normál krízisek formájában
alakul egyikből a másikba. Ezeket a kríziseket azonban nem mindenki éli meg normálisnak!

Hill az alábbi szakaszokat azonosította a családi életciklusoknak:

1. Az újonnan házasodott pár családja

2. A csecsemős család (0-3 éves korig)
3. A kisgyermekes család (3-6 éves korig)
4. Az iskolás korú gyermekes család (6-14 éves korig)
5. A serdülő korú gyermekes család
6. A felnövekedett gyermeket kibocsátó család
7. A magukra maradt, aktív korú szülők családja
8. Az inaktív öreg házaspár családja

Az újonnan házasodottak
Azt gondolom sokan ismerik azt az állapotot, amikor a fiatal pár szerelmük és egymás iránti
elköteleződésük fundamentumaként házasságot kötnek (bár Kopp Máriáék ez irányú kutatása
azt mutatja, hogy a házasságkötések száma az évek során idáig folyamatosan csökkent). Az új
életforma kialakítása és a hozzá kapcsolódó életmód jelentős megváltozása idézi elő a családi
életciklusok első krízisét. A pár (akik már nem két különálló személy laza kapcsolódása)
számára az új életszakasz jellemzőinek kialakítása a kezdeti mézeshetek után igazi kihívások
sokaságává alakul. Ez mindaddig nem okoz igazi elakadást, amíg az adott ügy a közös
érdekek mentén könnyen egyeztethető.

Ebben az életciklusban új szükségletként jelentkezik a férj és feleség szerep tartalmainak

kialakítása és működtetése, a nemi szerepek kiteljesítése, a harmonikus szexuális élet, a
kapcsolati intimitás megtanulása és működtetése. A párnak elsősorban arra kell törekednie,
hogy az elfogadottság és a szeretve levés szükségletét ki tudják elégíteni egymás számára.
Ehhez szorosan kapcsolódik a szerető  képesség fejlesztése, a másokra hangolódás vagy
alkalmazkodás kialakítása, illetve a lemondásokra való képessé válás kialakítása is.

1
A szakasz egyik sajátos feladata a pár számára, az “adok-kapok” egyensúly kialakítása és
fenntartása. Ehhez érteniük kell azt az új helyzetet, amelyben az eddig kétféle értékrend
összekapcsolódásával, egy új, harmadik lesz.

Fejlődési cél:

 Szülői szerepre felkészülés

 Stabil teherbíró kapcsolat kialakítása, amelyik olajozottan működik
 Felkészülni a krízisek, nehézségek elviselésére
 További személyek felelős nevelése
 Fészekrakás

Újfajta viselkedés:

 Férjezett-nős házasember szerep, elkötelezett, felelős

 Térbeli, időbeli határok kijelölése
 Konfliktuskezelő viselkedés
 Újfajta döntéshozó viselkedés

Újfajta kapcsolódások:

 Elkötelezett párkapcsolat
 Szülői és rokoni dimenzió
 Baráti körben átrendeződnek a viszonyok

A csecsemős család (0-3 éves korig)

Egy gyermek érkezése számtalan örömmel, és legalább ennyi operatív feladattal és
tennivalóval jár. Már a gyermekvárás időszakában átrendeződik a pár belső struktúrája, a férfi
és női szerepek egyre inkább elválasztódnak, és elkezdenek erősebben működni az eredeti
családból hozott minták is. A házastársak kapcsolata, egymáshoz viszonyulása megváltozik,
amiben szerepet játszik a gyermeket váró pár és a (leendő nagy-)szülők közötti távolság.

Felbukkan a hiányzó minták, és a szükséges segítség megszerzésének igénye. Ebben a

szakaszban jelennek meg az anya problémái önmagával, illetve a csecsemővel, ami
természetesen kihat az apa működésére is. Az anyai szerep belső ambivalenciája a
gyermeknevelés vs. önmegvalósítás dilemma felhangosítódik, illetve a korábbi családi
életszakaszban lezáratlanul maradt problémák itt a gyermek érkezésével egy időre
félretevődnek (megoldatlanul maradnak, de nem akadályoznak). Megváltozik a házastársi
kapcsolat és egy időre a szexualitással kapcsolatos igények is nehezebben összeegyeztethetők.
Ezt a szakaszt terhelheti még egy kistestvér születése is, amely a család számára egy az
addigiakban kialakított struktúra teljes újrarendezését igényli.

A szülői szereppel való azonosulás nagy próbatétel. Az eddig szabadabban, elsősorban

önmagát előtérbe toló pár mostanra másfajta fontossági sorrendeket alakít ki, és a szerepek
teljesen új rendszerét építi fel. Hangsúlyosabb lesz az egymás támogatására fordított
erőfeszítések köre, mind a feladatok, mind pedig a pszichés síkon egyaránt. A pár egy újfajta
integrálódáson megy keresztül a tágabb családi hálózatban.

2
A szerepelvárások kifejezése (különösen ha azok eltérőek) ebben a szakaszban rendkívül
meghatározó. Nem csupán a “kívánságokról” van itt szó, hanem a különböző szerepekben
elvárt és elvárható magatartások szinte végtelen köréről.

Ebben a szakaszban a párnak egy számára teljesen új családi helyzettel is meg kell birkóznia,
amit triangulátusnak (vagy háromszöghelyzetnek) hívunk. Ezekben a helyzetekben a
féltékenység és a gyermekhez való túlzott kötődés játssza a legnagyobb szerepet.

Új szükségletek:

 A gyermek számára 24 órás ügyelet kialakítása

 Nagy odafigyelés a gyermekre és az anyára egyaránt
 Regresszió kialakulásának kezelése, kompenzálása
 Anyává válás készségének kialakulása, ami generációról generációra adódik át
anyáról-anyára

Fejlődési cél ebben a szakaszban:

 Gyermeknek adaptálódni a világhoz

 Az anyának beletanulni az anyaszerepbe
 Az apának beletanulni az apaszerepbe
 A házastársi szerep folyamatos fókuszban tartása

Újfajta kapcsolatok:

 Az erőviszonyok megváltoznak, a nő megerősödik a gyermek által

 A frusztrált férfi elveszíti a nőt és az anyát
 Nagy család, megváltozik az anya-lánya viszony, megváltozik a meny-lánya viszony
is

Veszteségek:

 Elveszik az addig stabil párkapcsolat

 Ez a kapcsolat csak idővel épül újra, beintegrálva a szülői szerepet

Zavarok, elakadások:

 A nő nem tud elég apát kapni (odafigyelő, gyengéd apa, apa nélküli felnövés) de ez
nem szexuális gyengédség
 A férjek elveszítik az „anyát”, nem tudnak elég jó apák lenni, ezért ott marad a síró,
elbizonytalanodott kisfiú (önfegyelem, önuralom már nem érték)

A kisgyermekes család (3-6 éves korig)

Néhány családdal beszélgetve, mikor a családi életút kapcsán ennél a szakasznál tartunk, arról
számolnak be, hogy alig várták már hogy a gyermek “végre” óvodába menjen. Aztán ebből a
nagy vágyból a teljesülést követően szívesen visszavettek volna …

3
Ez az életszakasz alapvetően négy nagy krízis lehetőséget hordoz magában. A gyermek
óvodába kerülése, az anya munkába állása, az apa professzionális problémái, és a házastársi
kapcsolat alakulása. Ezek nem szükségszerű, de jellemző fejlődési krízisek, amelyek
megoldása hosszú időn keresztül (akár évekig) folyamatosan igénybe veszi a szülőpár
problémamegoldó képességét.

Gyermek az oviban

A közösségbe csak háromévesen kerülő gyermek érzelmileg feltehetően érett arra, hogy napi
több órát az anyjától távol, egykorúak között töltsön. A fokozatos „beszoktatás” mindenesetre
csökkenti ennek a radikális életmód változásnak a megrázó voltát.

Az óvoda széles skáláját nyújtja a társas érintkezéseknek, az utánzásos viselkedéstanuláshoz

sokszínű mintát kínál, az identitásérzés kialakulásához jelentős lökést ad, sokféle kulturális és
szubkulturális megnyilvánulással szembesít, és jó esetben az életkori szükségletekhez
igazodva spontán, játékos életformára, mozgástérre ad lehetőséget.

Mi tehát a család teendője? Az óvoda feszített programjaival szemben otthon laza, játékos,
„haszontalan” együttléteket kell biztosítani. A modern életben kiveszőben lévő közös családi
étkezések olyan állandó, biztos lehetőséget jelenthetnének a családon belüli kommunikációra,
a napi élmények természetes megbeszélésére, amit más forma nem képes pótolni.

Anya újra munkában

Az anya munkába való visszatérésének csak néhány motiváló tényezőjét elemezték (főleg az
anyagiakat). A gyesen lévő anyák zöme már nagyon várja a munkába járással bekövetkező
változatosabb életmódot, a társas tér kitágulását, a teljesebb önmegvalósítást, anyagi
könnyebbséget. A beilleszkedés váratlanul sok feszültséggel járhat. Egy munkahelyen három
év alatt sok minden megváltozik, főleg a kapcsolatok szférájában, s a „teljes értékű
munkaerő” szerepét nem könnyű kialakítani akkor, ha az anya gyakran táppénzre kényszerül a
gyermeke betegeskedései miatt.

Az apa professzionális problémái

Hogyan igazodnak az apák az anyák munkába állásával kialakult új helyzethez? Ismeretes az

az általános családdinamikai törvényszerűség, amely szerint a család életében bekövetkezett
változásokra mindkét szülő úgy reagál, hogy az eredeti struktúrában élvezett
privilégiumokhoz ragaszkodik.

A kisgyermekes apák zöme (amennyiben azzal a hipotézissel élünk, hogy az első gyermek
születése 24-27 éves kor között megtörténik) jellemzően pályakezdő. Eközben a GYES-en
lévő feleségre mint érzelmi támaszra kevésbé számíthatnak, sőt annak újfajta támaszigényeit
is ki kellene elégíteniük. Az anya munkába állásával annak korábbi, nagyfokú rájuk utaltsága
megszűnik. Ez egyrészt „tehermentesítő tényezőként” jelentkezik, másrészt viszont a feleség
önállósodásával a férj veszít kizárólagos családeltartó szerepéből, így az ezzel járó
többletpresztízsbőI és érzelmi biztonságból is.

4
Az apák ilyen típusú elakadásainak kezelésére, és az apa szerep tudatosságának kialakítására
ma is működnek apa-csoportok. Ezekről a csoportokról ITT olvashatsz.

A házastársi kapcsolat (át)alakulása

Mindez úgy hat a házaspár kapcsolatára, hogy az egymással való nyílt konfliktusaik száma
rendszerint megnő. Felmérések tanúsága szerint annak ellenére, hogy az anya munkába
állásával a házastársi kapcsolat konfliktusosabbá válik, a házassággal való elégedettség nem
csökken, mivel a rosszabbá vált párkapcsolatért kárpótolja az anyát a több pénz, nagyobb
biztonság, életszínvonal-emelkedés, megnövekedett hatalom és tekintély a családban,
valamint a munkahelyi kapcsolatainak egész rendszere (Kirkpatrick 1963).

A feleség munkába állásával nem következik be látványos életszínvonal-emelkedés, s mivel a

„kereső nő”-szerep nálunk sok tekintetben elvárás, nem képvisel különösebb értéket, tehát
nem hoz “hatalom- és tekintélynövekedést” a családban. Ezzel szemben a munkahelyi
kapcsolatok hálózata külső kompenzáló erőként hat a családon belüli konfliktusokkal
szemben. Ennek a sajátos dinamikának sajnos része van a válások ama részében (kb. 30%),
amely 6-8 éven belül történik, vagyis a gyerekek óvodás éveiben zajló konfliktusok
végkifejleteként.

A tudatosabb szülői lét kialakítása nem annyira egyszerű feladat. Bár sokan azt gondolják,
hogy szülőnek lenni majd megtanulnak a gyerekek mellett, ennek azért ára van. A tudatosabb
szülőség kialakításához javaslom, hogy olvasd el ITT a szülők iskolájáról szóló írásunkat.

Az iskolás korú gyermekes család (6-14 éves korig)

Az iskolás korú gyermekes család életszakasz az első olyan időszak, amikor a szülők egy
várhatóan elnyúló, hosszú időszakra kell hogy felkészüljenek. Ebben az időszakban (éppen a
hosszú volta miatt) több idő áll rendelkezésre a fejlődési krízisek családi életbe való
integrálására, és az újonnan alakuló szerepek kimunkálására. Ebben a szakaszban a
gyermek(ek) már teljesen másféle szülői gondoskodást is igényelnek, és folyamatosan
erősödik az önálló működési igény mértéke. A kiskamasz korig tartó időszak tele van
felfedezéssel és kihívásokkal!

Az iskolakezdés idején a gyermekek érettségi szintje jelentősen eltérő lehet, így ez számos
kudarc forrása is egyben. Sok szülőt eleve megterhel a saját teljesítményelvárása, ami a
gyermek iskolába kerülésével szinte kézzel fogható. Számos ilyen irányú szakmai kiadvány
illetve cikk foglalkozik azzal, hogy a gyerekek egy része mennyire unatkozik az iskola első
éveiben, mert a szülők már eleve úgy hozzák őket, hogy ismerik a betűket, vagy akár
olvasnak is. Ez (bármennyire is furcsa) nem a gyerekek, hanem a szülők igénye, akik a saját
teljesítmény-projekcióikat vetítik a gyerekekre.

Ez a teljesítmény-centrikus beállítódás számos feszültséget okoz mind a gyereknek, mind

pedig a szülőknek. A korai pszichés gyermekbetegségek egy része mögött fellelhető a
teljesítményelvárás, mint problémaforrás. Egy ártatlan tikkelés a szem vagy a száj környékén
már árulkodó jel lehet. Ebben az esetben a gyermek mint tünethordozó teszi a maga jelzéseit a
szülők felé, érzékeltetve azt hogy valami nem megfelelően működik.

5
A prepubertás kori viselkedésváltozások szinte teljesen felkészületlenül érik a szülőket. Ebben
ugyan különbség van a fiús és a lányos viselkedési jellemzők között, de a szülők
tehetetlenségét mi sem jellemzi jobban, mint az a mondat, hogy: “- Teljesen kezelhetetlenné
vált, olyan, mint akivel egyáltalán nem lehet semmit megbeszélni! Ami persze csak részben
igaz, de ez üzenet éppen azt mutatja, hogy a szülő a maga felkészületlenségével egyáltalán
nincs tisztában. Dr. Ross Campbell: Nehéz évek – Hogyan szeressük kamasz gyermekünket?
című könyve azt gondolom minden serdülő és kamasz korú gyermeket nevelő szülő számára
segítség lehet. Ebben az időszakban sajnos egyre természetesebbé és gyakoribbá válnak a
válások, melyek a gyermekek számára nem csak megterhelő időszakként, hanem mintaként is
szolgálnak, így valószínűsítik, hogy az ő felnőttkori megküzdéseik között is szerepet játszhat
ez.

A serdülő korú gyermekes család (14+)

“Túl kell élni!” Így foglalta össze egyik kiképzőnk a szülők számára a serdülőkort. A
frappáns összegzés mögött a családi életciklusok leginkább konfliktusos időszaka van. A
“függetlenségi háború” családi változata számos szülő időszakos csatavesztését jelenti, és
álmatlan éjszakák sokaságát. A gyermek pedig a saját élettér kialakításának küzdelmes és
rögös útját járja.

A gyermek függetlenedési kísérletei alapvetően szemben állnak a szülőktől való függésükkel,

a rászorultságukkal. Ebben a helyzetben a szülők szinte minden jó szándékú intelme, javaslata
vagy iránymutatása meddő, mert a serdülő vagy kamasz azokat leginkább a saját
elképzeléseinek kontrolljaként hallja. Ebben a helyzetben a szülők addig kialakult eszköztára
“csődöt mondani látszik”, türelmük pedig mintha hatványozottan gyorsabban fogyna.

A szülők viselkedési mintákat nyújtanak, normákat és értékeket adnak át, melyekkel a kamasz
gyakran száll szembe. Bármennyire is követendőnek tűnik, ezt a mintát a kamasz nem
feltétlen látja a maga számára értékesnek. Ebben az életciklusban felerősödik a kortárs csoport
befolyása, és ezzel együtt a szülők (gyermekük elvesztésétől való) félelme. Olyan ez, mint
egy önmagát gerjesztő spirál. Minél inkább erősödik a szülői befolyás kiterjesztése annak
érdekében, hogy a kamaszt irányítani lehessen, annál inkább növekszik az ellenállás a szülői
felügyelet kereteivel szemben. Beláthatjuk, ez a helyzet feszültségeket szül, mindenkiben.

Generációs problémákat okozhat a kamaszok egyéni világszemlélete, a szülők értékei elleni

lázadása. “- Jaj, apa hagyjál már ezzel a maradi dumával. Nem a hatvanas években járunk!” –
mesélte az egyik szülő erről a korszakról. Valóban, a környezetünk számos hatásra
folyamatos változáson megy keresztül, de ezek a változások vajon bennünk is megjelennek-e,
hatnak-e a szülői vagy házastársi szerepeinkre?

A lányok számára az önállóság, a független élet elérését az teszi nehézzé, hogy végleg le kell
válniuk anyjukról. Mindkettejük számára ez komoly gond. Gyakran kialakul egy „központi
metafora”, amely köré a harcok sűrűsödnek. Ilyen ütközőpont az öltözködés kérdése és az
evés. A serdülő lány önálló személy, önálló nő akar lenni, de az anya felé való (sokszor
tudattalan) hűség akadálya lehet ennek a folyamatnak. A másik ütközőpont az ún. „női
rivalitás”. A serdülő lánynak arra van szüksége, hogy az anya ne akarja „túlsegíteni”. Az
anyának a gyermekén kívül legyen más erőforrása és saját érdeklődése, célja. A kellőképpen
jelenlévő apa fontos szerepet játszik az elválási folyamatban!

6
A fiúknak kevésbé szoros kapcsolatuk alakul ki szüleikkel (tisztelet a kivételnek.) Mire elérik
a serdülőkort, többször találkoztak már ilyen kihívásokkal, helyzetmegoldásokkal önálló
erőfeszítéseik közben. Erre való felkészítésük a sport keretein belül is történik. A családon
belül az apától általában kevés segítséget kapnak a felnőtté váláshoz. Az apák többnyire távol
vannak tőlük, nehezen fejezik ki érzelmeiket. Sok esetben az anya melléállása sem segít,
annak ellenére hogy az anyák közeli érzelmi kapcsolatot képesek kialakítani kamasz fiaikkal.
Néha talán túl közel is van az anya, azután átmenet nélkül dühös lesz a határokat feszegető
kamasz fiára. Nehéz a gyereknek ezzel az ambivalenciával mit kezdeni.

A felnövekedett gyermeket kibocsátó család

A felnőtté vált gyermek önállósodása jóval előbb kezdődik, mint az elköltözése, önálló
családalapítással jelzett kilépése a családból. Minél alacsonyabb kvalifikáltságot szerez a
gyermek, annál hamarabb válik pénzkeresővé, ami az önállósodás útján jelentős lépés.

A hosszabb tanulás következtében a biológiai érettségen messze túlnyúlik a családtól való

anyagi függés, amely természetszerűleg lassítja mind a szociális, mind az emocionális érést
illetve leválást. Ebben a fázisban a család legfőbb funkciója az, hogy a gyermeket felkészítse
az önálló életre, és hogy az ehhez szükséges készségei alakulásában asszisztáljon. A szülők
számára nagy a csábítás, hogy továbbra is a korábban megszokott módon irányítsák
gyermekeik életét. Mivel napjainkban a fiatalok önálló életkezdéséhez szükség van a szülők
anyagi támogatására (pl. lakásszerzésben), ez megerősíti azt a természetes tendenciát, hogy a
felnőtté vált emberben is tovább éljen a „gyermeki igény”, hogy szüleitől maximális
segítséget várjon el, s természetes „járandóságként” fogadjon el mindent. A szülők meg is
teszik a maximális erőfeszítéseket (főleg az anyagiak terén), hogy az „áldozatkész szülő’
szerepében megmaradjanak (Cseh-Szombathy 1971).

Az anyagi függés megnehezíti az érzelmi és szociokulturális önállósodást. Magyarországon az

a tipikus, hogy ebben az életciklusban a szülők még mindketten aktív dolgozók (az anyák kb.
40-50 évesek). Így a gyermek leválása a családról nem hagy kínzóan nagy űrt maga után,
hiszen az anyát még igencsak elfoglalják a munkahelyi gondjai. Emiatt a magára maradt
szülőpár életét még kitöltik családon kívüli élményeik, így az egymásra utaltságuk még nem
válik probléma forrásává.

Eléggé gyakori azonban az a helyzet, hogy a felnőtt gyermek „kibocsátása” a családból csak
elvi szinten történik meg: a gyermek házastársát szülei lakásába viszi, s megszülető
gyermekükkel egy ideig ott is élnek. Bár ezek az együttélések valójában az egymás mellett
élést igyekeznek megvalósítani, a gyermeki, ill. házastársi lojalitás feszültségei, s a szülők
menyet-vejet befogadni kényszerülése, illetve az idegen közösségbe, szokásrendbe
belecsöppenő házastárs alkalmazkodási nehézségei komoly igénybevételt jelentenek
valamennyi családtag számára, s ezen csak keveset enyhít a helyzet átmeneti voltának tudata.

Ez a helyzet próbára teszi mind a gyermek érzelmi érettségét, önállóságát, a saját családja
iránti elköteleződésre, felelősségvállalásra való készségét, mind a szülők rugalmasságát, hogy
„átengedjék” gyermeküket, s lemondjanak tekintélyhelyzetükrőI. Ha sikerül a kölcsönös
elfogadás légkörét kialakítani, a születendő gyermek körüli teendőket a nagycsalád sokszor
hatékonyabban oldhatja meg, mint egy izolált, „nukleáris” család.

7
A magukra maradt, aktív korú szülők családja
Miután a gyermekek elhagyták a szülői házat, a szülők életmódjában lényeges változások
következnek be. Rendszerint még mindketten dolgoznak. A változás alapvető
megkönnyebbülést jelent a szociális, gazdasági, fizikai igénybevétel s az állandó felelősség
tekintetében. Ha ezt a szülőpár képes pozitívan megélni, az újra megtalált szabadság,
függetlenség örömet okozhat.

Azt is be kell látnunk, hogy energiáik nagy részét kereső munkakörük még leköti (a
gazdaságilag fejlett országokban a nők zöme csak ekkor vállal újra házon kívüli munkát,
általában részidőben!), több szabad idejük juthat egymásra, közös tevékenységre. Gyakori
jelenség, hogy éppen az egymásra maradás, az eddig „közvetítő” szerepet betöltő gyermekek
távozása feszültséget okoz a szülők között. Számos olyan konfliktus, melyet korábban nem
tudtak ugyan megoldani, de a gyermek jelenléte elfedett, most élesebben jelentkezik.

A házastársi kapcsolat érzelmi kiürülésével nehéz szembenézni. Ennek elodázására gyakran

külső megoldásokkal (pluszmunkák vállalása, illetve a gyermekek „leválásának”
akadályozása) próbálkoznak. Szükségessé válik a kapcsolat megújítása, az eddigi
szerepmegosztásban való változtatás. Ha az elköltözött gyermekkel a kapcsolat viszonylag
intenzív marad, a fiatalok sokat segíthetnek a szüleiknek e változások kialakításában.
Elsősorban azzal, hogy az új megoldásokat bátorítják, a szülők változtatásra való készségét
értéknek tartják, s nem egy statikus, megszokott, mindenekelőtt a saját számukra biztonságot
jelentő kapcsolati és életviteli formát várnak el tőlük. Bátorítaniuk kell új kapcsolatok építését
és egyéni érdeklődéseik, ambícióik vállalását. Ilyenkor nyílhat tere olyan hobbiknak,
tevékenységeknek, amelyekről eddig kényszerűen lemondtak. Az anyagi lehetőségek korlátai
miatt azonban csökken ezek realizálhatósága.

A háttérbe szorult szülőszerep helyett két újfajta szerepkör nyílik meg előttük: az anyós/após
szerepe, valamint a nagyszülő szerepe.

A szakirodalom adatai szerint a civilizált társadalmakban az anyós-meny kapcsolat több

konfliktussal jár, mint a többi reláció. Ennek okát abban látják, hogy a nagycsaládok
interakciói az anya-lány kapcsolat köré rendeződnek, s a rokoni rendszerben a nők
involváltsága nagyobb. Másik összetevő az anya-fiú kapcsolat érzelmileg hangsúlyozottabb,
intenzívebb volta, amivel összefügg a házasodó fiak nehezebb leválása, ill. nehezebb
elengedése. Az anyós-meny kapcsolat feszültségei károsan befolyásolhatják a születendő
gyermekek körüli anyai és nagyanyai szerepek adekvát betöltését is.

A nagyszülői szerepnek korunkban két oknál fogva is egyre nagyobb a jelentősége. Egyre
fiatalabbak s hosszabb életűek a mai nagyszülők, s a nagyszülő-unoka relációnak kedveznek a
szociokulturális viszonyok. (Összehasonlító antropológiai vizsgálatok szerint azokban a
társadalmakban, amelyekben az idős emberek megőrzik a háztartásban való autoritásukat
[gazdasági hatalmuknál fogva] ott az unoka-nagyszülő viszonyt nem barátságos egyenlőség,
hanem formalitás és autoriter légkör jellemzi.)

Hazánkban a nyugdíjas nagyszülők ritkán bírnak gazdasági hatalommal a családban, ehelyett

számos analóg élmény (pl. érzelmi és egzisztenciális függés a környezettől) érzelmileg az
unokákhoz közelíti őket. E kapcsolatok létrejötte és működése mind a nagyszülők, mind a

8
gyermekek számára felmérhetetlen jelentőségű, és e kapcsolatok által olyasmit nyújtanak
egymásnak, amit sem a társadalom, sem a család nem képes más módon biztosítani. Ebben a
kapcsolatban jól megragadható a kölcsönös érzelmi támogatás komponense mint
mentálhigiénésen preventív hatótényező. Sajnálatos tehát, hogy az életciklusok mai alakulása
mellett az unokák életének első évtizedében a nagyszülők java része még dolgozik. Mi több,
intenzív pénzkeresők, gyermekeik anyagi támogatása, valamint a saját szűkösebb nyugdíjas
éveik bebiztosítása érdekében.

Az inaktív, öreg házaspár családja

Ennek az életciklusnak meghatározója az a tendencia, hogy a nyugdíjas létforma (főként az
anyagi korlátok és a fizikai erőnlét csökkenése miatt) az életlehetőségeket beszűkíti. A
házaspár nyugdíjas létre való átállásának sikere nagyrészt a férj újfajta szerepmegoldásától
függ. A pénzkereső teljesítményre való beállással szemben nehezebb pótaktivitást találni. A
„nincs rám szükség” érzését a házastárs segíthet csökkenteni, ha férjét bevonja az otthoni
munkába, ha értékként hangsúlyozódnak érzelmi biztonságot nyújtó gesztusai s felesége
számára nyújtott társasága. Ezek mind segíthetik az énkép, az elvárások és a viselkedések
szükségszerű módosításait.

Akik a nyugdíjasságot passzívan fogadják, várhatóan kevesebb örömteli élményt tudnak

kialakítani maguknak, s egyre több negatív érzéssel, keserűséggel viszonyulnak helyzetükhöz.
Az idős házaspárok elidegenedéséről szóló mitikus megállapításokat több vizsgálat
eredménye is cáfolja. Ezek egybehangzóan mutatják. hogy az idős emberek mintegy
egyharmada él együtt gyermekével (nyugaton főleg nem házas gyermekükkel, míg nálunk
főleg a házas gyermek családjával, illetve egy unokával), vagy egyik gyermekük közelében,
gyakori kontaktust (minimum heti egyszeri találkozás) tartva fenn (Shanas 1968. Cseh-
Szombathy 1979).

Egybehangzó az öregeknek az az igénye, hogy gyermekeiktől függetlenek lehessenek,

kapcsolatuk egyfajta kölcsönös be nem avatkozáson alapuljon, s lehetőség szerint külön
lakhassanak. Ezek az igények jórészt azért kapnak ekkora hangsúlyt, mert a gyakorlatban az
idősek szükségleteit kevésbé akceptálják, elvárják tőlük a fiatalok életritmusához való
alkalmazkodást. Az idős szülők zöme kategorikusan elhárítja az anyagi támogatás bármely
formáját a gyermekei részérői. E kérdésben jelentős kulturális különbségeket figyeltek meg
egy amerikai vizsgálatban: a kelet-európai emigránsok családjaiban inkább mutattak elvárást
a gyermekeiktől jövő támogatást illetően, míg az angol-amerikai környezetben felnőttek jóval
kevésbé várták el ezt.

Ebben az életciklusban következik be a megözvegyülések zöme. Ezt az eseményt lélektanilag

feldolgozni (ún. gyászmunka), majd bizonyos szerep-reintegrációt kialakítani olyan
megterhelő feladat a társát vesztett, egyedül maradt idős emberre nézve, hogy a család
támogatása ilyenkor nélkülözhetetlen. Amire a család segítségnyújtásának irányulnia kell, az
a gyászoló ember érzelmi teherbírásának javítása. Ennek lényegét G. Caplan foglalta össze,
hangoztatva, hogy ezek a lelki mechanizmusok nemcsak a halál miatt bekövetkezett
veszteségnél, hanem más, érzelmileg jelentős személyi, illetve egzisztenciális veszteségnél,
pl. válás, munkavesztés esetén is felléphetnek (Caplan, Killilea 1976). Az elvesztett
házastárssal együtt mintha a saját érték is csökkenne, s ehhez járul a házastársi szerepkör
elvesztése. Ezekkel ellensúlyozhatja a családon belüli új feladatok, szerepkörök lehelővé
tétele, gyakran, hosszú időn keresztül, a saját új életút fokozatos kialakításáig.
9