You are on page 1of 4

DAAD GATHERING- pályázati kiírás

PÁLYÁZAT

Dádpuszta hosszú évek óta elkötelezett a művészet irányában. Maga az épített környezet is
különböző csoportosulások művészi alkotása. Az artisztika szinte minden irányzatának
lenyomata megtalálható a területen. A terület az év javában alkotóteleppé válik, vannak
állandó és újonnan érkező alkotók és alkotások.

A Völgy az 1999-es napfogyatkozás kapcsán vált látogatottá. Majd először a SonarPlexus, majd
az O.Z.O.R.A. festival otthona lett. Évről évre egy fantasztikus közösség költözik néhány napra a
területre, kapcsolatot teremtve ember és természet, zene és művészet közt.

Az itt érzékelt természetes és épített környezet különös szimbiózisa egyedülálló. Az események


alatt a vadon kölcsönadja a völgyeket az embereknek, akik mindig szeretetet és tiszteletet
tanúsítanak iránta.

Idén előszőr gyülekezünk együtt DAAD Gathering-en, ahol szintén fontos helyet kap a művészet
és annak jelenléte.

Az O.Z.O.R.A. Fesztivál 2018. Kft. pályázatot hirdet a 2021. augusztus 6-8 közt megrendezésre
kerülő DAAD Gathering eseményre!

„A művészet éppen azáltal nagyszerű, hogy mellőzi a funkcionális racionalitást.”


/Csányi Vilmos, biológus, etológus, író, akadémikus/

_ Pályázat jellege: nyílt

_ Ki pályázhat?

Minden alkotni vágyó személy, vagy alkotó művész. Ez a kiírás mindenkinek szól!

A pályázaton elfogadott az önálló és csapatmunka, melynek maximális létszáma 3 fő.


_ Pályázat Témája:

A téma egyszerre kötött és kötetlen. A pályázat nem kíván egyértelmű, specifikus irányadást
adni, kulcsszavakkal jelöli azt.

Kulcsszavak:

Képzeljetek el egy szabad burkot, ez a Mirador, melynek határa az épület térfalai pont a
végtelenséget mutatja, hiszen kilátó is egyben. Ez a kettősség sok mindenre jellemző. A
természet jelenléte folyamatos ritmusképző, ezt egészíti ki az eseményeken bekapcsolódó
ember által teremtett zene. A puha dombokkal övezett völgyek medrében, mint a víz,
összegyűlnek az emberek és az együttlét örömében tánccal gyógyítják magukat, egymást és
az édes anyaföldet. Együtt-lét. Szelídség és befogadás, odaadás és elengedés.

Mirador, a kilátó- és kiállítótér:

2013-ban épült, faszerkezetű, 16 méter magas egység. A háncsolt oszlopok, izgalmas fa


kapcsolatok, a deszkatető, mind helyi alkotók keze munkáját dicsérik. A kilátó tetejéről a
völgyekre kapunk rálátást, lefelé pedig a Nagyszínpad mezejére érkezünk. A Mirador bejárata
a teljes szintkülönbség metszetének közepe, körkörös folyosórendszer vezet egyre beljebb az
épület magjába. Ez a mag válik kiállítótérré.

_ Beadandó munkarészek:

_Pályamunkától függően megfelelő minőségű média fájl:

1. kép esetén: 4 db (1080x1920 px) fotó jpg formátumban,


2. egyéb digitális a pályamunkát bemutató fájl (pl. videó)

_Jelentkezési lap + koncepcióleírás, A4-es formátumban

_ Alkotásra vonatkozó formai követelmény:

A pályázatnak nincs műfaji megkötése, korlátozott formája, meghatározott anyaghasználata,


síkja, kiterjedése. A pályázó az alkotást teljes egészében a saját rendszeréhez igazítja. Az
alkotás lehet egy témához kapcsolódó, már megszületett mű.

_ Beadás formája:

A pályázati munkák beadása elektronikus formában történik. A pályázati anyagot emailben


várjuk a következő levelezési címre a beérkezési határidőig: art@daad.hu

_ Beadási határidő: 2021. július 15. éjfél

A beérkező pályázatok közül a DAAD Gathering csapata kiválasztja a kiírással leginkább


azonosuló pályamunkákat, melyet a 2021. augusztus 6-8. közt megrendezendő DAAD
Gathering-en kiállítás formájában bemutatunk.
_ Díjazás:

_kiállítási lehetőség

_belépő a DAAD Gathering eseményre az alkotónak

A pályázaton nincs kiemelt díjazás. A kiválasztott alkotások egyenértékűek, egységesen


kapnak lehetőséget az esemény alatt kiállításra, melynek helyszíne a Mirador kilátó és
kiállítótér.

_ + az alkotóknak lehetősége nyílik közvetlen kapcsolatba kerülni az érdeklődő


látogatókkal, szervezett keretek között

_ Bíráló bizottság:

Zimányi Árpád – főszervező

Borbás Renáta – építőművész Ma

Tóth ’Wegha’ András – szervező, zenész

Thiesz Angéla – Retextil Alapítvány művészeti vezetője, Ozora Festival Main Stage decor
design (2017, 2018, 2019)

Benze – grafikusművész

Neko Nóra – művészeti vezető Mirador

_ Bírálati szempontok:

- az alkotás mennyire reflektál a kulcsszavakra


- minőség
- gondolatiság
- mennyire illeszkedik a fesztivál atipikus kiállítóteréhez és a közvetlen látogatói
attitűdhöz

_ Csatolt dokumentumok:

- Pályázati leírás
- Jelentkezési lap + koncepcióleírás formanyomtatvány
- Miradort (kiállítótér) bemutató vizuális anyag

_ Információ: art@daad.hu

Jó munkát, izgalmas elmélyülést kívánunk! DAAD Gathering csapata

You might also like