Kálmán-Könczei A Taigetosztól Az Esélyegyenlőségig Word

A Taigetosztól az esélyegyenlőségig
Kálmán, Zsófia
Könczei, György
Created by XMLmind XSL-

viii
XMLmind XSL-
1.1. A szóhasználatról: minek

nevezzelek…
A felmérések, a napi gyakorlat s az érintettekkel való sűrű konzultáció alapján biztonsággal állítható, hogy nem
sért emberi méltóságot, s nem vét a magyar nyelv jelenleg élő kifejezésmódja ellen az, aki a különböző
fogyatékosságokkal kapcsolatban az alábbi kifejezéseket használja, akár a magánéletben, akár nyilvános
megnyilatkozásai során: beszédképtelen, értelmileg akadályozott, értelmi fogyatékos, hallássérült, látássérült,
mozgássérült.
Created by FO Converter.
BEVEZETŐ GONDOLATOK
A magyar nyelvben manapság használatos valamennyi kifejezésnek megvan a maga előnye és hátránya.
• Sérült ember (sérültséggel élő ember): ma talán ez a legáltalánosabban elfogadott kifejezés, legalábbis az
érintettek körében, míg a szakemberek túl általánosnak s emiatt pontatlannak tartják. Előnye, hogy talán a
legkevésbé diszkriminá- ló. Hátránya a bizonyos fokú pontatlanság mellett az is, hogy nem utal a társadalmi
környezetre és annak az állapotra adott reakcióira, ehelyett az egyedi, egyszeri kiemelésével azt sugallja,
mintha a sérültség csupán az egyén problémája lenne. További kedvezőtlen vonása, hogy a fogalom a sajátos
helyzet fizikai, sőt orvosi, egészségügyi összefüggését hangsúlyozza, pedig éppen a terület túlme-
dikalizáltsága vezetett igen sok olyan problémához, amelyek megoldása még ma is jelentős energiákat emészt
fel.
• Akadályozott ember (akadályozottsággal élő ember), értelmileg vagy fizikailag akadályozott ember:
tartalmilag nézve valószínűleg ez a legszerencsésebb szóhasználat, hiszen azon túl, hogy kevéssé
diszkriminál, az akadályozottságban benne van a személyes elem mellett a környezeti, a társadalmi elem is.
Hátránya az, hogy túl hosszú, és különösen a hosszabb alak meglehetősen nehézkes. Az érintettek maguk nem
kedvelik, így ez a kifejezésforma leginkább a szakemberek körében használatos.
• Fogyatékos ember (fogyatékossággal élő ember): ez a leghagyományosabb, mind a mai napig a legszélesebb
körben elterjedt kifejezés. Hátránya, hogy amellett, hogy az érintettek gyakran bántónak és diszkriminatívnak
tartják, szintén nem utal a társadalmi környezetre. Előnye, hogy a másik kettővel szemben mintha jobban
kapcsolódna a magyar nyelv hagyományaihoz, ezért is kerülhetett be a magyar jogi nyelvbe is (lásd később).
1.2. A hatalom és a fogyatékosság

viszonya
A politika szintjén megjelenő hatalmi elem világosan kitűnik, ha a következő alapvető kérdésekre keresünk
választ:
• Létezik-e törvények által körülhatárolt és működtetett, országos szintű fogyatékosságügyi ellátórendszer?
• Ha létezik ilyen, annak színvonala megfelel-e az ország általános színvonalának, szociális, oktatási,
egészségügyi stb. ellátottságának? Alatta marad-e vagy felülmúlja-e azt?
• Részt vesznek-e országgyűlési képviselőként az ország törvényhozásában fogyatékossággal élő emberek?

Számarányuk, reprezentációjuk megfelel-e az ország lakosságán belüli számarányuknak, súlyuknak?
A társadalom mélystruktúráinak szintjén tükröződő hatalmi viszony nem ennyire egyértelmű, de létező és jelen
lévő, amint azt a következő kérdések is mutatják:
• Képesek-e a fogyatékossággal élő személyek szabadon, akadálymentesen közlekedni a társadalomban?
• Ez az akadálymentes közlekedés megvalósul-e fizikai értelemben, azaz a többségi társadalom figyel-e sajátos
helyzetükre, megfelelő intézkedéseket tesz-e a normális, mindennapi életlehetőségeik megteremtése
érdekében, vagy ezt figyelmen kívül hagyja?
• Az akadálymentes közlekedés megvalósul-e a lehető legszélesebb értelemben: vannak-e annak rossz

jogszabályokból, előítéletekből, stigmatizálásból, megalázásból – tudatosan vagy akár öntudatlanul – épült,
emelt korlátai?
• Milyen tipikus körülmények között él a sérült ember a társadalomban? Van-e lehetősége életformája,
életkörülményei valódi megválasztására, essék a választása a család, kiscsoportos lakóotthon, intézmény,
lakópark vagy önálló életvitel bármelyikére?
• Milyen a sérült emberrel szemben a társadalomban meghonosodott, tipikus verbális érintkezési mód?
Tiszteleten s valódi egyenrangúságon alapul? Tegező-e vagy magázó?
• Hogyan kommunikálnak vele s családjával a gyógypedagógusok, a rehabilitációs szakemberek? Velük való

viszonya mellé- vagy alárendelt-e?
iii
Created by XMLmind XSL-FO Converter.
BEVEZETŐ GONDOLATOK
• Van-e lehetősége a sérült embernek jogai gyakorlására? Él-e, élhet-e szavazati jogával? Akadályok nélkül
kielégítheti-e vallásos, transzcendens szükségleteit? Gyakorolhatja-e szexualitását? Saját legbenső
szükségletei szerint választhat-e párt, köthet-e házasságot, vállalhat-e gyermeket?
• Van-e lehetősége tanulni, szabadon részesülni az iskolarendszer nyújtotta szolgáltatásokból? Részt vehet-e a
felsőoktatásban? Milyen a különféle fogyatékosságokkal élő emberek relatív képzettségi szintje a társadalom
többi rétegéhez képest? Nyitva állnak-e előtte a társadalom magas pozíciói?
• Tud-e munkát vállalni? Mekkora a fogyatékossággal élő emberek körében a munkanélküliség aránya? Alul-
vagy felülmúlja-e a társadalmi átlagot?
2. 1.1. HONNAN ERED A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ

EMBERREL SZEMBENI ELŐÍTÉLET?
„Megfigyeltem, hogy akiknek így előreáll az ajkuk, azok is gonoszak, mint a törpék és a nyomorékok.”
Ami legelőször szembetűnik még ma is, az a fogyatékosságtörténeti szakirodalom szinte teljes hiánya.
iv
1. A TAIGETOSZTÓL...
A fogyatékosság testi vagy szellemi természetű lehet.
A fogyatékosság problémája bizonnyal egyidős magával az emberrel.
A rehabilitáció és a fogyatékosság történeti és kultúrantropológiai vizsgálata ma még gyerekcipőben jár. 1
Sumer szörnyalak az i. e. 3. évezred elejéről
2.1. 1.1.1. A régi zsidó társadalom

„A levéltárak porában és a múzeumok csendjében is az élő embert kell keresni.”
(Marc Bloch)
A régi zsidóság életének egyik legjelentősebb dokumentuma a Tóra. Az öt könyv az áldozatokkal kapcsolatban
nemcsak azt rögzíti alapvető szabályként, hogy csak hibátlan állat áldozható (Lev 22,21). Ennél sokkal többről
van szó a papok kötelességei között: „Senki..., akin hiba van, ne közeledjék bemutatni Isten kenyerét... vak
ember, vagy sánta, vagy csonka, vagy hosszú tagú, vagy az, akinek lába törött, vagy keze törött, vagy púpos,
vagy törpe.” (Lev 21,17-20
A kérdés ezek után már csak az, hogy a fogyatékossággal élő ember megvetése, a vele szembeni súlyos
előítéletek voltak-e, amelyek miatt elszigetelték őt, és kizárták a közösség életéből. Vajon valóban a zsidóságtól
eredeztethető a sérült emberekkel szembeni előítélet? A válasz egyértelmű: nem.
2.2. 1.1.2. Az ókori Egyiptom

Az óegyiptomi kor a törpe növésű emberekkel kapcsolatban nyújtja a leginkább figyelemreméltó példákat. A
törpeábrázolások közül kiemelkedik a Táncoló törpék szoborcsoport a XII. dinasztia idejéből, az i. e. XX.
századból. Közülük három törpét a Kairói Múzeumban őriznek, egy negyedik – valószínűsítetten – „testvérük”
pedig New Yorkba, a Metropolitan Múzeumba került. A négy apró figura eredetileg valószínűleg valamiféle
gyermekek vagy felnőttek számára készített játék volt: ha mozgatták mögöttük a hátteret, maguk is mozogni,
táncolni látszottak.
1 A múlt század nyolcvanas éveitől a publikációk száma megnőtt. Említhetőek például akár a Yale Egyetem kutatójának, Nora Groce-nak a
publikációi, például Groce 1985, ill. Ingstad-White 1995, Garland 1995 vagy Connors-Donnellan 1993, ill. Gwaltney 1970. 3 A keresztnév
helyesírásának korrekcióját kötetünk egyik lektora, Vekerdi László javaslata alapján végeztük el.
A törpe Khnumhotep portréja másik példánk az i. e. XXII-XXI. századból, a VI. dinasztia uralkodásának
idejéből. Sokat nem tudunk róla: rabszolga-felvigyázó lehetett, hosszú szoknyát visel, de parókát nem, nyitott
tenyere és beszédes tekintete, szinte szóra nyíló ajka sajátos külsőt kölcsönöz neki.

A szociális rehabilitáció korai csúcsa: Szeneb, a törpe I. e. XXIII. sz.
Asszír harcosok megcsonkítják a foglyaikat. Jelenet az imgurbéli bronzkapukról I. e. IX. sz.
2.3. 1.1.3. A görögök

Van a régi görög kultúrának egy nevezetes eszménye, amely párba, sőt akár szembe is állítható az „ép testben ép
lélek” maximájával, ez pedig a kalokagathia. Maga a szó meglehetősen széles jelentésudvarú: eredetileg
„tökéletes férfiút” jelentett (Arisztotelész: Politika 1293b), később morális értelemben „tökéletes jellemet”
(például Arisztotelész: Nagy etika 1207b). Platónnál is gyakran előfordul – kalósz kai kagathósz – több
jelentésárnyalatban. Lényegét tekintve nemességről, igazlelkű- ségről, derékségről van itt szó. Más felfogásban
(Nissotis 1980) az egész ember egész voltát, a test és a lélek egymásnak megfelelését, sőt nemességét is
kiolvashatjuk belőle.
Hérodotosz is számos egyéb fogyatékosságról tesz említést. Maiandriosz türan- nosz testvére például elborult
elmével él (III. 145), Zópürosz, Dareiosz hadvezére önmagát csonkítja meg hadicselből: orrát is, fülét is levágja
(III. 154). Kroiszosz egyik gyermeke siketnéma (I. 38), egy korinthoszi, a Labda nevű leány testi
fogyatékossága miatt sokáig nem kap férjet magának, később megszülető gyermeke, Küpszelosz azonban
türannosz lesz (V. 92).
Sok férfit férfiasságától fosztanak meg, bosszú vagy „üzleti okok” folytán (például VI. 32).
6
Számottevő eleme a fogyatékossággal élő emberhez fűződő viszonynak a kor görög kultúrájában, hogy a fizikai
fogyatékosságot szinte sosem párosították automatikusan jellembelivel is.
A másik nagy történetírótól, Plutarkhosztól tudjuk, hogy Lükurgosz korában Spár- tában létezett egy
hagyomány, amit modern nyelven egészen pontosan a habilitáció – azaz fogyatékosan született gyermekek
intézményes segítése – ellentéteként fogalmazhatunk meg:
„Az újszülött csecsemővel apja nem rendelkezett, hanem karjába vette és elvitte a Leszkhé nevű helyre, ahol a
törzsek vénei összegyülekeztek, és megvizsgálták a kisdedet. Ha egészséges alkatú és erőteljes csecsemő volt,
utasították az apát, hogy nevelje fel, egyben pedig kijelöltek neki egyet a kilencezer spártai parcellából. De ha
idétlen vagy nyomorék volt, bedobták a Taigetosz Apothetai nevű szakadékába – azzal a meggyőződéssel, hogy
nem előnyös sem a gyermeknek, sem az államnak, ha egy születésétől kezdve gyenge és életképtelen ember
életben marad. Ezért fürdették meg az asszonyok az újszülöttet borban és nem vízben, hogy kipróbálják
szervezete állóképességét. Ha ugyanis epilepsziás vagy gyenge, beteges szervezetű volt a gyermek, görcsöt
kapott az erős bortól, és elpusztult, de ha egészséges volt, még izmosabb lett.” (Lükurgosz, 16, 1-3. – Máthé
Mindmegannyi tipikus fogyatékosszerep és -helyzet! Ráadásul az olümposziak között ő az egyetlen, aki gyakran
tölti napjait kemény kézművesmunkával. Székei, asztalai nemcsak aranyból és ezüstből készültek. Lábukkal
gyakorta oda is tudtak menni, ahol szükség volt rájuk. Héphaisztosz mindezek ellenére sem változatos alakú
„vadász”, mint Zeusz, de nem is tökéletes, mint Pallasz Athéné, hanem veríté- kes, borzas üstökű. Bár a görög
világlátásban a kézműves munkája tekhné, tehát alkotó, művészi tevékenység, távolról sem a legnehezebb
rutinmunkákat gépiesen végző rabszolgáéhoz hasonló, első látásra azért egyáltalán nem tűnik
problémamentesnek beillesztése a nemes tulajdonságokkal felruházott magas, isteni társaság soraiba.
De azt is láttuk, mi történt a sérülten született csecsemővel, láttuk, hogy Labda, az ifjú sérült leány nem tudott
férjhez menni, az istenek nevették Héphaisztoszt, Héra pedig kísérteties hasonlósággal cselekedte ugyanazt
„torz”-nak született gyermekével, amit a spártaiak tettek.
2.4. 1.1.4. A kelta mitológia

A kelta mitológiában él Héphaisztosz párja, egy másik sánta kovács, a Völund nevű. Királynak fia volt, nem
akárki: híres kovács, művész, aki, mikor tündérleány felesége elhagyta, hétszáz gyönyörű drágakő berakásos
aranygyűrűvel várta vissza őt. Eme aranygyűrűk felkeltették Nidud király érdeklődését, aki arra akarta
kényszeríteni Völundot, hogy álljon szolgálatába. Mikor pedig az ellenállt, lábain az inakat úgy vágták el, hogy
soha többé ne tudjon járni. Így dolgozott a királynak egy elhagyott szigeten egyes-egyedül, boldogtalanul. De
hogy kimondottan foglalkozási rehabilitációs szempontból milyen volt Vö- lund helyzete, azt a múlt század
ismert magyar kutatójának, Katona Lajosnak egy dolgozatából láthatjuk legszemléletesebben:
„Völund mesés művészete és sokoldalú csodás ügyessége élt fenn északon minden néposztálynál, s amely
belégyökeresedett a nemzedékről nemzedékre szálló hagyomány útján minden skandináv ember tudatába, hogy
közkeletű szólásmódok, a mindenkitől könnyen értett képletes kifejezések sorába tartozott bármely ritka
műgonddal készült holminak, de különösen fegyvernek becsét Vö- lund emlékétől kölcsönzött hasonlattal
dicsérni.” (Katona 1884, 71.)
2.5. 1.1.5. Egy-két forrás az ókori

Rómából
Claudius, a császár maga is fogyatékossággal élt (Gyarmati 2000). „Antonia, az anyja is azt mondogatta róla,
hogy emberi szörnyszülemény, melyet a természet csak megkezdett, de nem fejezett be; s ha valakire a
korlátoltság bélyegét akarta rásütni, azt szokta volt mondani: »Butább, mint az én Claudius fiam.«” (Suetonius
1994, 3.) Másutt a történész a következőt állapítja meg: „Járás közben nem vált előnyére, hogy térde
rogyadozott, s ha vidám volt, ha komoly, sok minden elcsúfította; illetlen nevetése például; még rútabb volt, ha
haragudott, ilyenkor habzott a szája, és folyt az orra, ehhez járult még, hogy nyelve is nehezen forgott, amúgy is
mindig remegő feje minden mozdulatnál csak még inkább ide-oda járt.” (Suetonius 1994 30.) 2 Seneca pedig így
beszél róla: „nézzétek meg a testét: haragjukban hozták létre az istenek” (Seneca 1963, 10.); de Montesquieu
sem volt sokkal jobb véleménnyel róla, egyik intézkedését „egy hülye szeszélyeként” értékelte (Montesquieu
1997).
2 A források feltárásában Gyarmati 2000 volt segítségünkre.
7
Kevesen tudják, hogy Decimus Iunius Iuvenalistól, az I. század derekán Rómában széles körben ismert
szatíraírótól származik a gyakran idézett mondás: „ép testben ép lélek”. De csak ép testben volna ép lélek? Ép
testben biztosan ép a lélek? Ha valakinek a teste nem ép, annak nagy valószínűséggel a lelke (szelleme,
pszichéje stb.) se volna teljesen tökéletes? Remélhető: ez a könyv bizonyíték lesz rá, hogy nem így van.
Ráadásul az eredeti Iuvenalis-idézet egyáltalán nem ezt sugallja, főleg nem, ha teljességében olvassuk (Szatírák,
X. 356):
3. 1.2. AZ EURÓPAI
MESEVILÁG ÉS A MAGYAR
MITOLÓGIA FORRÁSAI
3.1. 1.2.1. A boszorkányfattyak
Walter Bachmann3német professzor nagy hatású könyvet jelentetett meg az 1980-as évek közepén: A
kereszténység áldatlan öröksége: a boszorkányfattyak címmel. Bachmann könyve üdítő kivétel az előző
fejezetben idézett rossz történeti művek közül. O ugyanis nem illusztrál, bemutat, neki fontos, hogy értsen és
értessen. A tudományos gondolkodást éppen az olyan hipotézisek viszik előre, mint a Bachmannéi. Fő tézise így
hangzik:
„Az értelmi fogyatékos, a. testi fogyatékossággal élő emberek, mint ahogy az elmebetegek története is,
valójában a XIX. századig kevésbé pogány babonák története, mint dokumentálhatóan inkább teológiai
spekulációk, elsősorban a katolikus egyház inhumánus felfogásának következménye. Eme, a fogyatékossággal
élő emberekkel szemben tanúsított elutasító magatartás hatásai és az ezzel járó kultúrsokk a mai időkig
vezetnek, és részben rejtetten, részben nyíltan mindig újra jelentkeznek.” (Bachmann 1985, 9.) Lám, lám. Ismét
a transzcendencia, most azonban nagyon is evilági köntösben.
S ha az évszázadokkal ezelőtti, meglehetősen európai ember így vélte a dolgot, akkor már konzekvensen e
szerint is cselekedett: vígan, nagy felhajtás közepette elpusztította – természetesen szigorúan törvényes keretek
között – a gyermeket is, és őt szülő édesanyját is.
3 Semmiképpen sem Bachmann a téma első kutatója. Bachmann hipotéziséhez hasonló eredményekre jutott Bloch 1965 és Haffter 1968, de
vele éppen ellentétesekre Cusack 1997. Cusack azt igyekszik igazolni, hogy a fogyatékossággal élő ember a középkori keresztény
kultúrában Isten különleges ajándékait, kegyelmét hordozza.
8
3.2. 1.2.2. „Alácsempészett

gyermekek"
Ha sorát ejtheti a Szépasszony a társaival, a gyermeket felváltja, vagyis a boszorkányok az anya gyermeke
helyébe a magukét teszik, az anyáét pedig elrabolják. Az ily gyermek ismertetőjelei közé tartozik, hogy szakálla
van, nagy fejű, szótalan, a neve Váltott. Az anyának és környezetének nagy feladata kitudni, hogy övé-e a
gyermek, vagy pedig váltott, hogy azután visszaszerezhessék a sajátjukat, ami nem is oly nehéz. »Mikor a
váltott gyerök sokáig nem tudott szólni, se járni, csak a feje nyőlt neki – ojan feje vót mán, akkora, mint az
embörnek«. A hiedelem azt tartja, ha a vál- tottat sütőlapáton tüzes kemence szája felé viszik, a boszorkányok a
magukét elviszik, és az anyáét teszik a helyébe.” (Kálmány 1893, 343-345.)
3.3. 1.2.3. Táltosok, törpék és vasorrú

bábák
A foggal születés: „tátosfog” csak jel: táltos válhat az újszülött gyermekből. Ha majdan, nagykorában elfogadja
a hivatást, akkor napokon keresztül alszik, halottnak is hiszik. A procedúra kimerítő és fájdalmas: a
táltosjelöltek közül sokan elájulnak, hisztérikus rohamokat, idegösszeomlást is kapnak, mások epilepsziások
lesznek („sámánbetegség”). Végül a táltos alvó, esetleg tudatvesztett állapotban nyeri el tudományát. Ha
azonban a táltosjelölt nem fogadja el a kiválasztást, akkor nem kerülheti el a büntetést, hogy a többi táltos
megnyomorítsa. A táltos „fölösleges csontja” vagy hatodik ujja, többletfogsora, tehát fogyatékossága éppen
hogy nem képességcsökkenés, hanem valamiféle képességtöbblet jele.
A Bán Aladár fordításában idézett elképzelés szerint sokféle bajtól, rontástól fél a gyermekét váró asszony.
Cipőjét azért kényszerül váltogatni, mert így a Gonosz elveszíti nyomát, s nem tud ártani sem neki, sem
magzatának.
Vagy vegyük a törpékről elterjedt hitregei képzeteket Ipolyi Arnold Magyar Mythológiája alapján: „.külön faj,
és saját népségkint jőnek elő. kicsiny, gyerme- kies, idétlen apró alak. torzalak mellett ügyesség. ravaszság a
jellemző fő vonás.”
Hát a „sánta” embernek tulajdonított negatív tulajdonságok? Lássuk csak: „.az ördög régi, kiváló tulajdonságai
egyike a néphitben a sántaság. az ördögök közt is a sánta a leglatrabb bohós fordulattal, ily sajátos okot akarnak
tudni: az ördög kalu- gyerré [ortodox szerzetessé] lett fiját agyon akarván ütni, buzogánya saját lábszárát csapja
le, s azóta egész házanépével sántít.” (Ipolyi 1854, 49.)
Figyelemre méltó a földet verő vasorr megjelenése is a több európai nép meséiben. Amíg a boszorkány a
hiedelmek alapja, és természetfölötti erővel is bír, addig a vasorrú bába a mesék hőse és természetfölötti lény.
Hol sárkányok anyja, hol az ördögök királyáé (A vasorrú bába, Benedek 1988-1989, I. köt. 118.), rút és öreg.
3.4. 1.2.4. Néhány adat a középkorból

Figyeljünk itt fel az áthagyományozódás nemzedékről nemzedékre zajló folyamatára! Szerepe az, hogy annak,
aki felé az áthagyományozódás mutat, a készen talált szemléletek, ítéletek, értékek révén mintegy formát kap a
gondolkodása. Nos, éppen ez az előítélet funkciójának alapja, de egyben fennmaradásának is a garanciája. Az
előítélet ugyanígy öröklődik apáról fiúra, anyáról leányra, korról korra, biztonságot, stabil fogódzópontokat
nyújtva a társadalomban szükséges közlekedéshez, magához a világhoz. Így szól: „Figyelj: ez ilyen, az olyan; ez
jó, az rossz; ezt kerüld, azt keresd.”
De ha a középkor embere a jót, a szépet, a tökéleteset a jó Istentől származtatta, akkor a nem szép, a nem
tökéletes, sőt „torz” valóság mögött gonosz túlvilági erők ármányát vagy máskor Isten büntetését kellett sejtenie.
A csonkaság a fizikai fogyatékosság súlyos formája. Az ilyen embert látva – gyakran épp a felső hatalmaktól hitt
eredet folytán – máris megszületik és működni is kezd a megbélyegző előítélet vele szemben. Vegyük még
ehhez hozzá, hogy az ókorban, a középkorban, de még az újkorban is gyakran büntetett bizonyos főbenjáró
bűnöket csonkítással a nagyon is evilági igazságszolgáltatás. 4
4 A legújabb hazai folklór szerint a mai magyarországi alvilágban csonkítással szintén „nagyon is evilági” magánhatalmak foglalkoznak. A
megbízó megítélése szerint kisebb vétségekért ujjak levágása jár, nagyobbakért a kéztő csonkolása, és így tovább.
9
3.5. 1.2.5. „Bolondok" és mások

Ismeretes Marco Polónak a XIII. századból Ázsiából származó elbeszélése, amely egy érdekes és lényegében
rehabilitációs célzatú intézményt ír le Kinszé (King-caj = időszaki főváros) városából. A gazdag Kinszé –
melynek helyén a mai kelet-kínai Hangcsou városa épült – az utazó korában a birodalom fővárosa volt.
„Miután a Nagy Kán a várost elfoglalta, elrendelte, hogy a tizenkétezer híd mindegyikére tíz főből álló őrséget
állítsanak, a zavargásoknak elejét veendő. Az őrség egy része az utcákon cirkál. ha valakit törvény tiltotta
órában az utcán találnak, lefogják és reggel a bíróság elé viszik. Ha pedig napközben egy szegény csonkabonkát
látnak koldulni, kórházba viszik, mert a régi királyok sok ispotályt építtettek a városban; ezeket gazdag
adományokból és segélyekből tartják fenn. Ha viszont munkaképes, munkavállalásra kötelezik.” (Polo 1963,
A folyamat egyébként egészen sajátos. Úgy tűnik, az ókori társadalmakban még tetten érhető volt a szenvedő, a
szegény, az elesett, a fogyatékossággal élő ember mint szakrális jel.
Rendelkezésünkre áll még egy XVII. századi forrás is, a már idézett Ulisse Aldro- vandinak A torzszülöttek
története című műve, mely további, bár némileg más természetű adatokkal szolgál. Legelőször is kétségkívül
sajátos és jellemző az a mód, ahogyan könyve ajánlásában megkülönböztetett tisztelettel közeledik a
Nagyherceghez. Majd a „boldogtalan nyomorékok által világra hozott szörnyű torzszülötteknek” kér figyelmet
tőle, hozzátéve, hogy ők „az elterjedt hiedelemmel szemben nemcsak Afrikában jönnek a világra”.
4. 1.3. ÚJKORI TÖREDÉKEK

Az ókori példák közül több elhangzott már. Az újkort a „véres törvények” időszaka idézi a kapitalizmus
hajnalán Albionban: a földjéről elűzött parasztot fülének levágásával, a testébe ütött bélyeggel kényszerítették
munkára.
Az ipari forradalom ezen a területen is figyelemre méltó következményekkel járt. A női és gyermek munkaerő
sosem látott mértékű alkalmazása mellett egy igen sajátos foglalkozási rehabilitációs formával is találkozhatunk
az 1690-es évek Angliájában.
Ha egyszer a fogyatékosság történetét összefoglaló mű anyaga összeáll, akkor az egyik kutatási és szerkesztési
elv biztosan a fogyatékossági formák szerinti felosztás lesz. Mivel egészen más a vakságra, más a leprára, más a
mozgáskorlátozottságra és ismét más az értelmi fogyatékosságra való tipikus közösségi, társadalmi és egyéni
reakció. Akár a különféle kultúrákban, akár a történelemben
A XIX. századra a „falu bolondja” mint intézmény megrendült.
Az áttörést a XX. század nagy háborúi hozták meg. Már az első világháború óriásira emelte a sérültek számát.
Erre sokféle válasz született a világon: Lengyelországban megindult a rokkantszövetkezeti mozgalom, több
országban létrejöttek nagy gondozóintézmények, és a tömeges igény hatására a csoportos foglalkoztatás keretei
is kialakultak. Az egyik legősibb, de már modern értelemben vett gyógy- telepet 1916-ban a Brit-szigeteken
létesítette Pendrill Charles Varrier-Jones Sir Clifford Allbutt, egy korabeli vezető szakorvos tanácsa szerint.
Tuberkulózisban megbetegedett páciensek éltek és dolgoztak itt – előre meg nem határozott ideig –
családjukkal.
A negyvenes évek azután nemcsak humánus példákat produkáltak. Megindult tehát és a Harmadik Birodalom
számos színhelyén gőzerővel folyt az örökletes betegségekben szenvedők kényszersterilizálása, a súlyos értelmi
fogyatékos és a fizikai fogyatékossággal született gyermekek szervezett legyilko- lása – „gyermekakció” –, a
felnőtt elmebetegek és értelmi fogyatékosok pusztítása – T/4-es akció – és a munkaképtelenek pusztítása, a
14.f.13-as különleges kezelés (lásd a 3. részben is, Lányiné, 1996a, Wolinsky, 1999).
Később -seza XX. századnak immár pozitív eredménye – a rehabilitáció fejlődésének folyamata a gondozás és
segélyezés által meghatározott alapszemlélettől az utóbbi évtizedekre egyre inkább az önellátás, a függetlenség,
az integrálás és a közösségbe fogadás felé tolódott el.
Az 1973-as év így mindenképpen korszakhatár volt, nemcsak az amerikai szociálpolitikában, hanem a világ
rehabilitációs mozgalma történetében is. A jogszabályt sokáig a fogyatékossággal élő személyek polgári
jogainak törvényeként emlegették. Hamar kiderült, hogy a hátrányos megkülönböztetés e jogszabály
10
következtében számottevően nem csökkent, így a nyolcvanas évek közepétől új jogalkotási hullám indult a
területen az USA-ban.
Alig két esztendővel ezután, 1975. december 9-én az Egyesült Nemzetek (ENSZ) Közgyűlése elfogadta a
fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló kiáltványt.
A XX. századi történet egyik újabb, említésre érdemes eseménye szintén az Amerikai Egyesült Államokban
történt. Igaz, hogy az antidiszkriminációt és az esélyegyenlősítés problematikáját 1977-ben a kanadai Emberi
jogok törvénye oldotta meg modern módon először, a legteljesebb megoldást máig mégis az Amerikai Egyesült
Államok produkálta: 1990. július 6-án írta alá Bush elnök „A fogyatékossággal élő amerikaiakról szóló
törvényt” (Americans with Disabilities Act), mely az e századi események közül jelentőségét tekintve magasan
kiemelkedik.
A hatalmi viszonyokban a XX. század végére a fogyatékosmozgalmak zászlóbontásának hatására határozott

eltolódás ment végbe mezoszinten (város, település) és makroszinten (a társadalom egésze). Ez a sérült ember
mindennapjaira, életminőségére: a mikroszintre (közösség, család) és a szubmikroszintre (személyközi
érintkezés) is hatást gyakorol.
5. 1.4. AZ ANTROPOLÓGIAI
MEGKÖZELÍTÉS ÉRTÉKE
„Az antropológus hisz minden fajta – legyen az fehér, barna vagy fekete – jogában és abban, hogy minden
kisebbségnek joga van az egyenlő bánásmódhoz.”
(Bronislaw Malinowski)
5.1. 1.4.1. Kultúrák és törzsek

A probléma lényegében még mindig nincsen feldolgozva az antropológiai szakirodalomban. Nem foglalkozik
vele az embertan kvantitatív-méréses vonulata, de az orvosi antropológia – medical anthropology – nagy
summái és az elméleti összefoglaló kézikönyvek, tankönyvek sem szentelnek figyelmet neki. Egy távoli
határterület, a történelem előtti koponyalékelések elemzését még megtalálhatjuk, bár ez sokkal inkább
orvostörténeti, orvoslástörténeti, semhogy témánkba vágna. Holott nyilvánvaló, hogy a fogyatékossággal élő
ember beilleszkedése számottevő mértékben függ a kultúra kifejlettségétől, bár kétségkívül paradox módonA
fogyatékosság megítélése, az ilyen ember beilleszkedésének lehetőségei nemcsak korhoz, kultúrához is erősen
kötöttek.
De nem ez volt az egyetlen fogyatékossághoz fűződő balhiedelem. Széles körben elterjedt volt bizonyos
kultúrákban például, hogy az asszony „olyat szül”, amilyet vagy amit terhessége idején lát.
Ma a Tibetben élő emberek körében a súlyos, akár értelmi, akár testi fogyatékossággal született gyermeket a
család „nem adja ki”, befogadja. „Habilitációját” saját maga oldja meg.
Nora Groce 1985-ben egy olyan települést vizsgált Massachusettsben (Martha's Vineyard), ahol különösen
magas volt a veleszületett siketséggel élő lakosok aránya (Groce 1985). Mihelyst nem maroknyi kisebbség a
siket populáció, máris egyenlőként kezelik.
5.2. 1.4.2. Egészség vagy egész-ség?

Kísérlet az „egész-ség" komplex
fogalmának megalkotására
„...először ember, s csak azután különleges ember.”
(L. SZ. Vigotszkij)
Arnold Gehlen filozófiai antropológiájában szembeállítja egymással az embert és az állatot. Arra a

következtetésre jut, hogy az állat számos adottságában jócskán fölülmúlja az embert, aki biológiai-fiziológiai
felépítettsége tekintetében például jócskán elmarad tőle.
11
Hogyan lehet egyáltalán életképes egy ilyen torz lény? Ecce homo.
5.2.1. 1.4.2.1. Betegség, egész-ség,
fogyatékosság
„Értelmileg akadályozottnak lenni, ez elsősorban meny- nyiségi mozzanatot jelent.”
(M. Thalhammer)
A legfontosabb problémát világosan vetíti elénk a következő gondolat:
„Ha valakinek egy szerve megbetegszik, aztán. állapota rendeződik ugyan, de a szerv már nem nyeri vissza
tökéletes élettani állapotát, akkor rokkantnak mondjuk. Azt hiszem, mindenki egyetért azzal, hogy a rokkant se
nem beteg, se nem egészséges. Nem betegek, nem is egészségesek: rokkantak, talán azt is hozzátesszük:
különben egészségesek. Rokkant az, akinek szervezetében valamely rész tartósan vagy véglegesen nem
működik, vagy hiányosan működik, a hiányt azonban a szervezet többi része kiegyenlíti.
„Az egészség az ember természetes állapota, a betegség természetellenes.
Mik azok a pozitív és negatív megkülönböztető jegyek, melyekkel az ember egész-sége körülhatárolható?
Számos ilyen létezik, válasszunk most találomra, kísérletképpen néhányat!
• Belülről irányított, nem manipulált személyiség.
• Jó közérzet, tehát a fájdalom és a betegség hiánya.
• Belső béke.
• A gyűlölet, a gonoszság hiánya.
• A más létezőkkel kapcsolatos alázat képessége.
• Az érzékszervek ép volta, normális működése.
• Normális testsúly, tehát nem alul- vagy túltápláltság.
• Teljes testi (fiziológiai, morfológiai) épség.
• A beszéd,5 a mozgás, a gondolkodás képessége.
• Lelki – mentális és pszichés – kiegyensúlyozottság.
• A felelős döntés képessége.
• A reális önértékelés képessége, azaz pontos és biztos tudása annak, hogy kik vagyunk, mire vagyunk képesek,
és mi a helyünk a világban.
• Morális épség. Stb.
Más szempontú – mivel nem fizikai, testi –, részben mégis rokon egészségfelfogáson alapult a Californiai
Egyetem egyik intézetének vizsgálata. A következő főbb szempontok szerint haladtak:
• a munkatevékenység hatékony és célirányos megszervezése,
• a valóság pontos észlelése,
5 Általában a beszédet tekintik az ember legkiemelkedőbb lényegi ismérvének. Az értelmileg akadályozott ember beszédzavara, a
kezdetleges vagy éppen egészen hiányzó beszéde már elég indíték és alap arra, hogy alapvetően kétségbe vonjuk egyedi-személyes létét,
vagy kételkedjünk benne (Thalhammer 1977,21.).
12
• etikai értelemben vett jellem és integritás,
• személyközi és személyen belüli alkalmazkodás.
5.2.2. 1.4.2.2. Másság

„Az élet hatalmas és csodálni való színeinek és titkainak egyik oldala az, hogy az egyének csoportjai
különböznek egymástól: szokásaikban, hagyományaikban, hitükben, bőrük színében és öltözködési módjukban,
és így tovább.
A különböző közösségeknek ezt a »másságát« természetesen el lehet fogadni megértéssel és türelemmel, mint
olyat, amely gazdagítja az életet: lehet tisztelni és megbecsülni, még akár örülni is lehet neki.” (Václav Havel)
Ha a fogyatékossággal élő emberről, fogyatékoslétről a legfontosabbat szeretnénk embertani szempontból

megállapítani, első megközelítésben elegendő ennyit mondanunk: más. Az ilyen ember élete nem kevesebb,
nem több, csak egyszerűen más, másfajta emberi élet.
5.2.3. 1.4.2.3. A fogyatékosságra ruházott

ideológiai funkció
„.különbséget kell tenni anyagi. és a jogi, politikai, vallási, művészi vagy filozófiai, egyszóval ideológiai formák
13
2. fejezet - 2. A REHABILITÁCIÓ ÉS A
FOGYATÉKOSSÁG
1. Szociálpszichológiai és
szociológiai összefüggések
Az ördögi szellem okozta gonoszság képe. In Lavater: Esszék a fiziognómiáról. 1775-1778
2.1. FOGALOMTISZTÁZÁS: A FOGYATÉKOSSÁG 6
„.ha elfogadjuk, hogy »az emberi méltóság sérthetetlen®, akkor ezzel a csoporttal kapcsolatban a
gyógypedagógia feladata, hogy jogai védelmét, nem pedig ellenőrzését tegye valósággá.”
(M. Thalhammer)
A fogyatékosság és a rehabilitáció hazai irodalma állandó és kilátástalannak tűnő harcot folytat a nyelvvel.
1.1. 2.1.1. Mit értettünk eddig fogyatékosságon?

Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete, a WHO 1980-ban publikált meghatározása még 7 megkülönböztet
egymástól három, fokozatilag és tartalmilag különböző fogalmat.
A károsodás
A fogyatékosság
A legsúlyosabb a hátrány
6 E rész Könczei 1994 egyes fejezeteinek kiegészített és alapjaiban átdolgozott változata.

7 A fogalom a közelmúltban megváltozott, jelentésmódosuláson ment át. Erről is szól a jelenlegi fejezet. A régi tartalommal ugyanakkor
érdemes megismerkedni, hiszen a nyolcvanas évek szóhasználatában még ez volt a domináns.
14
2. A REHABILITÁCIÓ ÉS A
FOGYATÉKOSSÁG
Betegség → Károsodás → Fogyatékosság → Hátrány
1.2. 2.1.2. A WHO-meghatározás

túlhaladottsága és az új terminológia
1.2.1. 2.1.2.1. Történeti előzmények
A betegszerep (sick role) az egészségszociológiának rendszeresen először Talcott Parsons által leírt s talán
legalapvetőbb fogalma. Kiindulópontja az volt, hogy normális esetben a beteg sajátos szociális helyzetéből
adódóan különleges szerepbe, környezetétől, családjától, orvosától, gondozójától függő viszonyba kerül.
-A beteg állapota mint betegállapot legitim, de legalábbis félig legitim, s ő mintegy föl van mentve a normális
szociális kötelezettségek alól (hiszen nem mehet el otthonról, pizsamát kell viselnie, ágyba kapja az ételt,
stb.).
• A beteg ember segítségre, gondozásra, ápolásra szorul.
• A szerephez tartozik az a helyzet ideiglenességét hangsúlyozó belső és külső elvárás, hogy mielőbb
megszűnjön: tehát a betegnek meg kell gyógyulnia.
• A betegszerep megkívánja a hozzáértő gyógyító segítséget és a felek közötti kooperációt.
S a beteg ember valóban meggyógyul: a betegség elmúlik, de nem így a fogyatékosság! Állapotuk nem
ideiglenes, hanem tartós vagy végleges.
A fogyatékosszerep sokkalta súlyosabb állapot és alacsonyabb státus, tehát a hozzá fűződő külső és belső
szerepelvárások is mások. Tipikus velejárója az emberi státus teljes vagy végleges elveszítése és a másodrendű
állampolgárság pozíciója (DeJong 1979, Frehse 1985, Goffman 1981).
1.2.2. 2.1.2.2. A WHO-definíció kritikája

Az idézett definíció kifejezetten fontos volt, és progresszív szerepet játszott sok éven át. Így volt ez több
tudományban is, mivel korrekt és jól használható fogalmi keretbe fogta a fogyatékosságügyi gondolkodást. A
megfogalmazás óta eltelt 22 esztendő azonban óvatosságra int. Vegyük szemügyre először is a megfogalmazás
túlmedikalizáltságát, par excellence orvosi jellegét. Ez az első, amin túllépett a világ, ami annyiban érthető,
hogy az idézett fogalom- és definíciós készlet eredetileg valóban az egészségügyi terület számára készült,
azonban szakemberek, civil szervezetek annak logikus határain túl is használni kezdték.
1.2.3. 2.1.2.3. Az új WHO-terminológia

1997-re az ENSZ Egészségügyi Világszervezete a szakirodalomban is publikált kritikák hatására új, forradalmi
jelentőségű fogalomhasználattal rukkolt elő (lásd a 2. ábrát) (WHO 1997). 8 Az új értelmezés megtartja az
egészségi állapotot mint kiindulópontot, de többszintűvé vált. Tehát az egészségkárosodás korlátozza a személy
aktivitását, ez pedig a társadalomban történő részvételét
1. ábra A fogyatékosság levezetése 1980-tól 1997-ig
8 „Kérjük, figyeljenek fel rá, hogy a klasszifikáció címe megváltozott, »A károsodások, fogyatékosságok és hátrányok nemzetközi
osztályozásáéról »A károsodások, tevékenységek és részvétel nemzetközi osztályozásáéra!” (ENSZ 1997.)
15
FOGYATÉKOSSÁG
2. 2.2. A KORAI
REHABILITÁCIÓS MODELLEK
KIALAKULÁSA
A fogyatékossággal élő emberek társadalmi egyenlőségért folytatott harca nem vált automatikusan a
jogegyenlőségért vívott küzdelemmé. Gondoljunk csak a népmesék gonoszaira, mindig púpos, bottal botorkáló
boszorkáira, komisz törpéire, az elhízott vagy éppen csontsovány, kegyetlen mostohákra!
A XIX. század végére e fenti sematikus kép annyiban módosult, hogy az orvostudomány és a technika
fejlődésével a fogyatékosságokkal járó eltéréseket megfelelő gyógymódokkal megszüntetendő veszteségnek,
„mínusznak” kezdték tekinteni.
S amikor a paramedikális szakmákat (gyógytorna, fizioterápia, logopédia, pszichológia, segédeszközipar stb.)

végre egyen- rangúként elfogadta, a sérült emberek saját tapasztalatait, állapotukról és lehetséges
adaptációjukról való saját tudásukat még mindig nem vette igénybe a terápiás programok összeállítása során.
Mindezen fogalmak felbukkanását csak az emberiségnek a már említett, a II. világháború okozta óriási
megrázkódtatása tette lehetővé.
2.1. 2.2.1. A rehabilitáció orvosi

modelljétől az emberi jogokon alapuló
modellig – a betegtől az állampolgárig
Miért éppen a rehabilitáció, vetik fel a kérdést azok, akik lényegesen fontosabbnak tartanák a környezetvédelem,
a túlnépesedés, a munkanélküliség, az ózonlyuk, a globalizáció problémáinak megoldását. Azonban a
rehabilitáció túl sok embert érint a világon ahhoz, hogy megvárhatnánk, míg minden egyéb égető kérdés
rendeződik előtte. Számai megdöbbentőek (UN 1996):
• 10 gyermekből 1 fizikai, szellemi vagy érzékszervi fogyatékossággal jön a világra;
• az emberiség10 százaléka valamiféle sérültséggel él (600 millió ember); közülük 33 százalék gyermek;
• az emberiség 25 százaléka érintett (családtagként vagy szakemberként);
• a sérültséggel élők 80 százaléka elszigetelt helyen lakik;
• kevesebb mint 2 százalékuk részesül rehabilitációs ellátásban;
• az összes fogyatékosság 66 százaléka lenne megelőzhető;
percenként 10 gyermek hal meg oltással megelőzhető betegségben!
Hozzávetőleg a hetvenes évektől – elsősorban a magasabb GDP-jű országokban – a szolgáltatói modell kezd
általánossá válni. Fókuszpontjában a kliens áll, célja, hogy megfelelő, anyagilag elérhető szolgáltatásokat
nyújtson. A jogalkotás síkján a „képessé tevő" jogalkotás kapcsolódik hozzá, amely szerint megerősítő
akciókra (pozitív diszkrimináció) van szükség az egyenlőség eléréséhez.
A mozgalom minden eredménye ellenére a sérültek megosztottak maradtak azok miatt, akik sérültségük melletti,
külön megkülönböztetést éltek meg rasszuk, színük, nemük vagy szexuális orientációjuk miatt (Morris
1991, Deegan 1981, Priestley 1995.)
16
FOGYATÉKOSSÁG
2.2. 2.2.2. A politikai korrektség és a
fogyatékoshelyzet, avagy a hátrányos
helyzet értelmezése emberi jogi
problémaként
A politikai korrektség világméretű kultuszának és részben ennek következtében a fogyatékosságfogalom
megváltozásának hátterében mindenekelőtt az egyes, korábban egyszerűen csak „rászoruló”-ként definiált
részpopulációk (pl. egyes etnikai kisebbségek, sőt nők és sérült személyek, illetőleg eltérő szexuális orientációjú
személyek) polgári és politikai jogaiért, illetőleg szociális, gazdasági és kulturális jogaiért folytatott polgári jogi,
emberi jogi küzdelmei húzódnak meg. Ezek vezettek el az ún. „politikailag korrekt” (politically correct)
fogalomhasználatig, amely a stigmatizáló, a diszkriminatív szóhasználat és beszéd kiküszöbölését célozza. Mint
ilyen, önérték. De ezen túlmenően út is az olyan viselkedésformák megerősödése felé, amelyek nem negligálják,
hanem egyenrangú társként, egészként fogadják el a sérült személyt, a fogyatékos személyt, mint egészet, mint
embert.9
3. 2.3. A REHABILITÁCIÓ
FOGALMA
A rehabilitáció fogalma a latinból származik, valakinek valami iránti képességét, talentumát, jártasságát jelölte.
A két háború közötti Magyarországon és német nyelvterületen még csak az egyetemi magántanári állás
megpályázását értették habilitáción, rehabilitáción pedig többnyire a törvény általi büntetettség közjogi és
magánjogi következményeinek eltörlését. Manapság bővült a fogalom jelentésudvara, hiszen
tömbrehabilitációról éppúgy hallani, mint a politikailag hátrányt szenvedettek rehabilitálásáról. Ez utóbbi már
rokon két másik hagyományos, a fogyaték szempontjából vett rehabilitációs területtel: a börtönviseltek
intézményes visszasegítésével és a társadalom peremére szorult emberek rehabilitálásával.
Szigorúan a fogyatékosság szempontjából a „habilitálás” ma kizárólag a társadalomba történő beilleszkedés

értelmében használatos, olyan esetekben, amikor az integráció valamilyen, rendszerint orvosilag is jól
értelmezhető okból – például gyermekbénulás, látás- és hallásképtelenség, esetleg értelmi fogyatékosság miatt –
a születéskor vagy még kisgyermekkorban megnehezedik, lehetetlenné válik.
3.1. 2.3.1. A rehabilitáció modern

szemlélete és értékei
A rehabilitáció ma lényegesen többet jelent, mint akár ötven vagy akár csak húsz esztendővel ezelőtt. Nemcsak
új betegségek megjelenésével kell számolnunk, hanem a börtönviseltekkel való törődés is idetartozik már.
Ráadásul a rokkantságot, fogyatékosságot előidéző okok skálája is lényegesen tágabb, a modern civilizáció
ördöngös találmányai folytán. Így aztán számos mozgalom is megjelent a legutóbbi évtizedekben, társadalmi
mozgalmak, ilyen vagy olyan fogyatékoscsoportok jogaiért harcolók. A mozgássérültek az önálló életvitelért, a
daganatos betegek, AIDS- esek az élethez, az emberi bánásmódhoz való jogért harcolnak.
Általában orvosi, szociális, foglalkozási, pszichológiai, jogi és pedagógiai rehabilitációt szoktunk

megkülönböztetni.
Összefoglalva: a rehabilitáció a társadalomba történő visszailleszkedés megkönnyítését célozza. Ertelme mindig

olyan helyzet létrehozatala, melyben a fogyatékkal élő ember képessé válik a számára lehetséges megelégedett
és hasznos életre. Fundamentális jelentőségű felismerés, hogy a rehabilitációs folyamat nemcsak a beteg szervre,
testrészre, hanem az egész emberre vonatkozik, s a sérülés, műtét, súlyos betegség bekövetkeztétől,
felismerésétől a társadalomba történő „visszatérésig”, azonban – széles értelemben – esetenként egészen az élet
végéig tart.
9 Az ENSZ Alapvető Szabályok... c. dokumentuma (1993) - érthető okokból - még a régi WHO-definí- ció talaján áll, viszont az
összeállítása során lefolytatott vitákon túl az Amerikai Egyesült Államok sajátságos kiszorulása a dokumentum készítésének folyamatából
egyaránt hatott a definíció megszövegezésére. Az Alapvető Szabályok értelmezésében tehát „a »fogyatékosság« a világ tetszőleges
országának bármely népességcsoportjában (populációjában) előforduló nagyszámú különböző funkcionális korlátozottság összefoglaló
elnevezése. A fogyatékosság okozója lehet fizikai, értelmi vagy érzékszervi károsodás, egészségi állapot vagy lelki betegség. Ezek a
károsodások, ezen állapotok vagy betegségek lehetnek állandó vagy átmeneti természetűek.”
17
FOGYATÉKOSSÁG
3.2. 2.3.2. A rehabilitáció csikorgó
fogaskerekei
A rehabilitációs folyamat egyes részeit (orvosi, szociális, foglalkozási stb.) még húsz-harminc esztendővel
ezelőtt is különálló, egymástól jól elhatárolódó szakaszokként, egymásra épülő szintekként tekintették a
szakemberek. A közelmúltban alakult ki új rehabilitációs paradigma. Ez a különféle szolgáltatásokat már „idő-
belileg hézagmentes, fogaskerékszerűen egymásba illő” és egymásba forduló, váltakozó súlypontú
részfolyamatokként fogja fel és igyekszik megvalósítani, annak érdekében, hogy az éppen szükséges segítség
késedelem nélkül, jól összehangoltan érkezzen (Borsay 1979, Weiss 1974). Rehabilitáció nem lehetséges
értékmentesen, miként orvoslás sem. Az ilyen teamek szerte a fejlett világban értékképviselők, értékteremtők.
Együttműködésük, szerkezetük demokratikus, sosem autoritárius vagy diktatórikus.
A lehetséges célok a rehabilitációra szoruló ember konkrét helyzetétől, állapotától, szellemi képességeitől,
motorikus koordinációjának fokától, pszichés függetlenségétől, érzelmi stabilitásától, beszédkészségétől
függenek, de általában megegyeznek az adott ember és környezete viselkedésmódjának, attitűdjének
megváltoztatásában (például optimista és kreatív lelki és közösségi légkör megteremtése).
3.3. 2.3.3. Humanisztikus és

technicista irányzatok
Az egészséggondozásnak, a gyógyításnak két fő iránya van korunkban. Az egyiket tudományos-technicista, a
másikat hagyományos-humanisztikus medicinának nevezhetjük.
4. 2.4. A REHABILITÁCIÓ
LÉLEKTANÁHOZ
„Mindig barbár az is, aki valaki mást barbárnak nyilvánít.”
(Claude LEvi-Strauss)
4.1. 2.4.1. A lepra mint jelkép

„.a leprás személyéhez kapcsolódó értékek és képek továbbra is fennmaradnak, és megőrződnek egy olyan
korban is, amikor a leprakórházak már évek óta üresen állnak; s megmarad a kirekesztés, s a társadalomban nem
veszti el fontosságát a makacs és félelmeket támasztó jelkép, amelyet csak úgy tarthatnak távol, hogy
megszentelt kört húznak köréje.”
(Michel Foucault)
Hasonlóképpen konfliktusokkal terhes a nem így született, hanem későbbi élete során fogyatékossá lett ember
élete, önelfogadása. A sérült ember magabiztossága megtörik. Elveszíti önbizalmát, biztonsága csorbát szenved,
egyszerre érzi magát tehernek és kiszolgáltatottnak.
4.3. 2.4.3. Kirekesztő mechanizmusok:

stigma és előítélet
4.3.1. 2.4.3.I. A megbélyegzés
Foglalkozási rehabilitációs tekintetben Héphaisztosz helyzete tökéletes: keze munkája utolérhetetlen alkotásait
istenek használják, és messze földről csodájára járnak. Mégis más, mint társai. Ha a róla szóló történeteket
olvassuk, szembetűnik, hogy nemcsak külsejében, hanem belső tulajdonságaiban is igencsak eltér a többi
istentől. Fogyatékossága bélyegként van rajta: stigmatizált.10
A Goffman által említett testi fogyatékokat minden további nélkül kiegészíthetjük szellemi, érzékszervi vagy
egyéb, az eddigiekben már jelzett súlyos, esetleg fogyatékossághoz is vezető fogyatékokkal. Hisz nemcsak a jól
10 Egy vizsgálat eredménye szerint 120 megkérdezett személy közül 83 az értelmi akadályozottságot tekintette a legsúlyosabb stigmának. 11
Korábban elterjedt fogalomhasználat szerint az értelmi sérült ember „homokpoggyászlény”, „üres emberhüvely”, „elviselhetetlen, gonosz és
aljas szándékú lélek” volt.
18
FOGYATÉKOSSÁG
látható fogyatékosság által lesz valaki stigmatizálttá. Elvéthetetlenül utal erre a második típus. Ha átlagostól
eltérő helyzete szemmel nem is érzékelhető jól – például rákbetegséggel élők esetében –, a fogyatékossággal élő
egyén önmaga és mások számára is stig- matizálttá válik, feltéve persze, hogy fogyatékosságát ismerik.
A fogyatékossággal élő, stigmatizált embert ismeretlenek gyakran vélik tetszésük szerint megközelíthetőnek,
közvetlenkedő módon leszólíthatónak, azzal a feltétellel, hogy együttérzést mutatnak iránta és a hozzá hasonlók
iránt.
4.3.2. 2.4.3.2. .és az előítéletes viselkedés

Példáink is sejtetik, hogy a fogyatékossággal kapcsolatos közösségi attitűd a rehabilitáció egyik központi
problémája. Például az idegrendszeri problémákkal élő emberekkel szembeni előítéletből fakadó,
megalapozatlan félelmek eltérnek más fogyatékokhoz fűződő félelmektől (Megtámadnak? Tényleg veszélyesek?
Meg lehet bennük bízni?).
Az említettekhez hasonló vizsgálatok a fogyatékos gyermekek beilleszkedési problémáinak feltárására zajlottak
Magyarországon a nyolcvanas években. Ezek közül az egyik kutatás a felnőttekre irányult, és az épek
fogyatékosképét, illetve a fogyatékos emberekhez fűződő viszonyát kívánta rekonstruálni (Illyés-Erdősi 1986).
A megbélyegző reakciókat bizonyos viccek példázzák is. Amerikai kutatók 7000 viccet elemezve kimutatták,
hogy valamivel több mint 4 százalékuk testi hibák kigúnyolásán alapult.
A rehabilitációra szoruló emberekkel szembeni negatív diszkrimináció az esetek döntő többségében rossz
hatással van a fogyatékos ember pszichológiai állapotára, és károsan befolyásolja magát a rehabilitációs
folyamatot is.
„
Gordon W. Allport méltán világhírű munkájában az előítéletes magatartást két fő típusra, az etnikai – például
fehérekkel, négerekkel szembeni – és a vallási – keresztényekkel, zsidókkal, mormonokkal kapcsolatos –
előítélet-csoporton mutatja be.
5. 2.5. MENEKÜLÉS A
FOGYATÉKOSSZEREP
CSAPDÁJÁBÓL
„Nekünk nem egy óvón fölénk boruló ernyőre, hanem olyan világra van szükségünk, amelyben képesek va-
gyunkélni.”(Uwe Frehse)
A rehabilitáció és a fogyatékosság nagy témáján belül több, megalapozott szociológiai szemléletet és eljárásokat
igénylő kérdés merül fel.
Távolról sem mellékes kérdés, hogy milyen mechanizmusokon keresztül és milyen mértékben járul hozzá a
nagyfokú, esetleg halmozott fogyatékosság a hátrányos helyzet létrejöttéhez és reprodukálódásához.
Az eljövendő kutatásnak feladata lesz a fogyatékos, súlyos fogyatékos emberek integrálását sikeresen megoldó
közösségek szerkezetének, tradícióinak, gondolatvilágának, szubkultúrájának vizsgálata.
5.2. 2.5.2. Szociális mozgalmak

5.2.1. 2.5.2.I. A polgári jogi mozgalmak mint
közvetlen előzmények
A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlősítő mozgalmai a XX. század második felére kiteljesedett polgári
jogi mozgalmak mintájára szerveződtek.
A közvetlen előzményt az ötvenes-hatvanas években az Amerikai Egyesült Államokban a nők (women’s lib) és
a színes bőrű emberek emberi és polgári jogaikért vívott harcai jelentették. A sokféle mozgalom: vallási
19
FOGYATÉKOSSÁG
csoportok, egy adott etnikumhoz tartozók, az idősek, az Anonim Alkoholisták, a gyógyult kábítószerfüggők
vagy akár homoszexuálisok, prostituáltak, illetve börtönből szabadult emberek mozgalmai a különbségek
ellenére összetartoznak, hiszen valamennyi kisebbségi csoportot többségükben stigmatizált egyének
szerveződése hozza létre.
Az önszerveződő szociális és polgári jogi mozgalmak hátterében a fogyatékosság mint hatalmi viszony
felismerése áll. Értelmük végső soron az ember felemelése. Közös céljuk a megalázottak, emberi méltóságukban
sértettek, alacsony társadalmi státusban élők, stigmatizáltak, megvetettek és kitaszítottak normális, emberhez
méltó helyzetbe segítése.
5.2.2. 2.5.2.2. Ed Roberts szerepe

A kiszolgáltatottság és jogfosztottság ellen lázadt fel Ed Roberts, későbbi amerikai fogyatékosügyi, polgárjogi
harcos, amikor úgy döntött, hogy nem bízza magát sem a társadalom jótékonyságára, sem pedig a jóindulatára,
hanem maga indul harcba a legalapvetőbb jogaiért, az önrendelkezésért, az integrált tanulási és
munkalehetőségért, az emberi méltóságért, egyszóval azért az életért, amiért egyáltalán élni érdemes (Shapiro
1993).
Ed Roberts tizennégy éves korában gyermekparalízist kapott, amelynek következményeként mind a négy
végtagjára megbénult, tökéletesen ép, megtartott intellektusa mellett elveszítve az akaratlagos mozgás
képességét. Mivel a vírus a légzőizmait is megbénította, lélegeztetőgép („vastüdő”) állandó használatára
kényszerült. Hamarosan felismerte, hogy szellemén, akaratán kívül egyéb eszköze nem maradt az élete
befolyásolására. Először akkor próbálta ki ezt a fegyvert, amikor éhségsztrájkot folytatva szabadult meg gyűlölt
ápolónőjétől. E diadalt sorra követte a többi harc és a többi diadal. Az iskolába visszakerülve átélte, hogy
barátai, korábbi baseballcsapattársai olyan döbbent szörnyülködéssel bámulják a távolból, mintha Mars-lakó
lenne, aki nem érti az emberi nyelvet. Akárhol bukkant fel tolóágyán, elmaradhatatlan lélegeztető
monstrumához láncolva, csak az idegenkedő sajnálkozással találta szembe magát. Ez érlelte meg benne a
döntést, hogy ha már arra ítéltetett, hogy megbámulják, inkább legyen sztár, mint egy betegség szánnivalóan
„nyomorék” áldozata, aminek egyébként soha nem is érezte magát.
Hihetetlen akaraterővel leérettségizett, majd környezete minden féltő tiltakozása ellenére belevágott a
lehetetlennek látszó küzdelembe: egyetemre akart járni. Mivel úgy ítélte meg – s ebben felvételi tesztjei is
megerősítették –, hogy szellemileg alkalmas az egyetemi tanulmányok elvégzésére, nem volt hajlandó
belenyugodni, hogy tolóágya ebben megakadályozza. A hatvanas évek konzervatív egyetemi és városi
bürokráciájával folytatott harcában eleinte egyedül állt, de végül elérte, hogy életben tartó gépekhez láncolva is
járhasson egyetemre. További erőfeszítésekbe került, hogy hasonló társait – akikkel később a nevezetes Gördülő
Brigádot (Rolling Quads11) alkották – is felvegyék. Immár társaival együtt csatázott azért, hogy ne az szabja meg
választható tantárgyaikat, hogy melyik előadóterembe férnek be a lélegeztetőgépeikkel, s hogy a kórház helyett
ők is rendes kollégiumban lakhassanak, mint az összes többi diák. Az önállóság további záloga a munka volt,
amelyért szintén elég heves küzdelmet kellett folytatniuk. A társadalom nem azt várta el tőlük, hogy értelmes
munkával járuljanak hozzá saját maguk és a közösség gazdagításához, hanem hogy szép csendesen húzzák meg
magukat egy szociális otthon biztonságos falai között, egész hátralévő életükre.
Ed Roberts valóban sztár lett. Egyetlen testrésze mozgott, a jobb mutatóujja, azzal megtanult elektromos
kerekesszéket irányítani. Annak ellenére, hogy oxigén- csövön át kellett lélegeznie, e minimális
mozgásképesség olyan szabadságot biztosított a számára, hogy megfelelő személyi segítséggel ugyan, de
teljesen önállóan tudott élni. O volt az azóta világméretűvé terebélyesedett Independent Living, az Önálló Élet
Mozgalom megteremtője, a World Institute of Disabilities (WID) megalapítója és későbbi igazgatója, az
akadálymentesítés úttörője, akinek munkálkodása eredményeképpen megszületett a világ első akadálymentes
városa, a kaliforniai Berkeley.
Roberts egy időben San Francisco polgármestere mellett szolgált mint fogyatékosságügyi tanácsadó. Sok helyütt
tanított, rengeteg helyre hívták előadni, s tevékenyen részt vett a társadalmi attitűdváltás előkészítésében a
legnépszerűbb televíziós show-műsorokban vállalt fellépéseivel. Aktívan politizált, demonstrációt szervezett
Washingtonban a sérült emberek magas munkanélkülisége ellen, tárgyalásokra járt a Fehér Házba, s igen nagy
szerepet játszott az egész világ esély- egyenlősítő törvénykezését alapvetően befolyásoló amerikai
fogyatékosságügyi törvény, az ADA (Americans with Disabilities Act) megszületésében. Megnősült, fia
11 Quads: nehezen lefordítható szójáték, amely jelent csapatot, csoportot is, de egyben utal az első négy alapítóra (quadruplets: négyes
ikrek) is, továbbá arra, hogy a csoport valamennyi tagja mind a négy végtagjára bénult volt (quadriplegic).
20
FOGYATÉKOSSÁG
született, utazott, járt Nepálban s Olaszországban, szeretett jókat enni, nagyokat nevetni, barátokkal beszélgetni,
a fiával meccsre menni: élt, mint mindenki más. 1995-ben váratlanul hunyt el, egy boldog és teljes élet derekán.
Ha centivel nem is mérhető, hogy mekkora szerepet játszott a fogyatékossággal kapcsolatos társadalmi
attitűdváltás megindításában, szerepe letagadhatatlanul óriási. A Berkeley- ben most épülő, róla elnevezendő
fogyatékosságügyi oktató- és kutatóközpont hivatott majd ébren tartani szellemiségét.
Ed Robertset sokan követték, akik aktívan elutasították maguktól a gyenge, tehetetlen, támogatásra szoruló
sérült ember képét. Az Önálló Élet Mozgalom követői és alakítói az életüket ellehetetlenítő fizikai és társadalmi
akadályokat a diszkrimináció eleven formájaként értékelték, és a mindenkit megillető emberi jogok és a
szociális igazságosság alapján vették fel ellenük a küzdelmet. A mozgalom az Amerikai Egyesült Államok,
Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és Európa után felbukkant Ázsiában és Afrikában is. A szellem kiszabadult a
palackból: a sérültség/fogyaté- kosság problémáját nem lehetett többé a szakemberek, segédeszközök és
segítőszemélyzet alkotta szűk világ belső szakmai kérdéseként kezelni. A színes bőrű személyek és nők
egyenjogúsági mozgalmainak mintájára, emberi jogi, polgári jogi kérdésként kezelve a szociális elnyomás ezen
formáját, felszámolására immár jogi és társadalmi garanciákat követeltek a sérült emberek.
5.3. 2.5.3. Rehabilitáció vagy önálló életvitel?

A fogyatékossággal élő személyek mozgalmai között legmarkánsabb minden valószínűség szerint a
mozgássérülteké.
Az Önálló Élet Mozgalom eredményeként a sérült emberek Mekkájaként kezdték Berkeleyt emlegetni.
Hamarosan szükségessé vált az általuk igényelt szolgáltatások kiépítése. Az ő működésük következményeként.
Hamarosan hozzáláttak a kerekesszék-javító szolgálat, a segítőhálózat, az utaztatás, a segédeszköz-ellátás
megszervezéséhez, a hasonló helyzetben lévők által igénybe vehető lakások listájának összeállításához. E
tevékenységből sarjadt ki az első Önálló Élet Központ.
Már a hetvenes években megindulhatott az övéktől eltérő fogyatékossággal élők: látás- és hallássérült emberek,
értelmi fogyatékos személyek segítése is.
Közlekedési szakembereik kapcsolatban álltak a városfejlesztésért felelős mérnökökkel. A nyolcvanas években

saját építőbrigádjuk végezte a legszükségesebb lakásátalakításokat.
Hamar rájöttek arra is, hogy ha együtt lépnek fel, közös akciókat szerveznek, többre jutnak. Ha valaki, akkor
egy kerekesszéket használó ember tudja, hogy mit jelent mindig másnak, de leginkább mindenkinek
kiszolgáltatva élni.
Kemény munkát igénylő és forradalmi jelentőségű kezdeményezések voltak ezek.
5.4. 2.5.4. A fogyatékossággal élő

emberek polgári jogi mozgalmainak fő
céljai12
Polgári jogok
Fogyasztói érdekvédelem
Önsegély
Demedikalizáció
A mozgalom ma már paradigmaként is felfogható, és mint ilyen szembeállítható a rehabilitációs paradigmával.

A szembeállítás a célok élesre fogalmazását teszi szükségessé.
A sérült emberek mozgalmi tapasztalata szerint polgárjogi harc, a közvélemény befolyásolása nélkül sosem fog
kialakulni a befogadó közeg, mindig szükség lesz a megbúvásra. Ezért jó a kliens kifejezés.
12 Részletesebben lásd DeJong 1979, Könczei 1994.
21
3. fejezet - 3. A JOG EREJE ÉS
KORLÁTAI
Hieronymus Bosch: Keresztvitel (részlet), 1515-1516
„A papírmunka önmagában soha nem vezet az emberi jogok megvalósulásához, ám az emberi jogokat biztosító
törvények erős fegyverül szolgálhatnak azoknak a kezében, fejében és lábában, akik hajlandók az elnyomás és a
diszkrimináció ellen harcolni.”
(Theresia Degener)
1. 3.1. A JOGI
ALAPMŰVELTSÉG
JELENTŐSÉGE NAPJAINKBAN
A jog az emberiség évezredek során kialakult eszköze arra, hogy az együttélés feltételeinek szigorú
körülhatárolása révén élhetővé tegye a közös világot, amelyben valamennyiünknek élnünk kell.
A letagadhatatlan bikkfanyelv használatát a jogászok, némi eufemizmussal, a „jogi szaknyelv”

szükségszerűségével indokolják
Való igaz tehát, hogy a jogásznyelv inkább arra alkalmas, hogy az emberek elől eltakarja a jogot, mintsem hogy
megbarátkoztassa velük.
60
XMLmind XSL-
A jog mára jól érzékelhetően jelen van a munka világában, s nemcsak a gazdaság legkülönbözőbb ágazataiban,
hanem a humán szakmákban is. Beszélünk diákjogokról, betegjogokról, a gyermekek és a fogyatékossággal élők
jogairól, jogszabályok határozzák meg, mit és hogyan tehet a szociális és a családgondozó, a
társadalombiztosítási előadó, a humánpolitikai ügyintéző, az ifjúságvédelmi, rehabilitációs, oktatási vagy
szociálpolitikai szakember.
22
4. A TÁRSADALMI ÉS A
GAZDASÁGI KOORDINÁCIÓ
NEMZETKÖZI GYAKORLATA
2. 3.2. JOGI ALAPFOGALMAK
2.1. 3.2.1. A „jog" kifejezés kettős
értelme, definíciója és a definíció
magyarázata
A „jog” kifejezést két értelemben használja mind a magyar köz-, mind pedig a szaknyelv (Szilágyi 1998). „Azt
írja elő a jog...”, mondjuk és halljuk számtalan összefüggésben a kifejezés egyik jelentésével élve, s „nekem
jogom van hozzá”, állítjuk olykor nagy öntudattal, a másikat alkalmazva.
2.1.1. 3.2.1.1.A jog definíciója

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott, nyilvánosan
kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, normatív magatartási
szabály.
2.1.2. 3.2.1.2. Az állam

A jog az állami hatalmat gyakorló...
A jogszabály csak akkor él, ha betartják.
Tehát a szabályokat nem elég megalkotni, hanem, éppen az emberek természetes, várható ellenállása miatt,
gondoskodni kell azok betartatásáról is. Erre pedig csak az képes, akinek ehhez joga és ereje van, akit erre külön
felhatalmaztak, s akinek arra is lehetősége van, hogy be nem tartott szabály esetében a jogsértő viselkedést
megtorolja. A társadalmi fejlődés során ezzel a joggal és erővel egyetlen formációt ruháztak fel az emberek, ez
pedig az állam.
2.1.3. 3.2.1.3. A jogalkotó. A jogforrás és a

jogforrási hierarchia
A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által...
Bármilyen nyakatekerten hangozzék is, jogszabályt csak az alkothat, akit erre jogszabály feljogosít.
A jogszabályok között ugyanis, csakúgy, mint az emberek világában, hierarchikus rend uralkodik
A jogszabályoknak nemcsak oly módon kell illeszkedniük egymáshoz, hogy ne maradjanak közöttük a jog által
lefedetlen területek, ún. joghézagok, hanem ellentmondásban sem állhatnak egymással.
2.1.4. 3.2.1.4. A jogalkotás

A jog az állami hatalmat gyakorló, meghatározott szervek által, meghatározott módon alkotott.
A jogszabályok törvényben (1987. évi XI. tv.) meghatározott eljárás során születnek.
Ahhoz, hogy valamennyi előírásnak és követelménynek megfelelhessenek, a jogalkotás teljes folyamán több
területen szükséges előkészíteni minden törvényt:
• Szakmai előkészítés
• Társadalmi előkészítés
• Politikai előkészítés
• Jogi előkészítés
kihirdetett.
23
2.1.6. 3.2.1.6. A törvény kikényszeríthetősége
kihirdetett, legálisan kikényszeríthető.
2.1.7. 3.2.1.7. Az emberi viselkedés mint jogi

fogalom
kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló.
2.1.8. 3.2.I.8. A jogszabályok általános jellege

kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános.
2.1.9. 3.2.I.9. A norma

kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, normatív.
2.1.10. 3.2.1.10. A jog mint magatartási szabály

kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, normatív magatartási.
2.1.11. 3.2.1.11. A szabály fogalma. A

jogszabály függetlensége
kihirdetett, legálisan kikényszeríthető, az emberek viselkedését befolyásoló, általános, normatív magatartási
szabály.
2.2. 3.2.2. Jogegyenlőség,

jogképesség, cselekvőképesség
A jog függetlensége azt is jelenti, hogy az érvényesülése sem függhet olyan változóktól, feltételektől (például
pozíció, rang, anyagi helyzet, életkor, szellemi vagy fizikai állapot), amelyek megléte vagy hiánya nincs szerves
kapcsolatban vele. A jog mindenre és mindenkire egyformán vonatkozik: a jogegyenlőség biztosítása az
igazságos társadalom alapja.
A jogegyenlőséget gyakran összetévesztik az esélyegyenlőséggel, holott az egyik jogi, a másik társadalmi

kategória, s mint ilyenek, egyik sem helyettesítheti a másikat (Biró 1998).
A jogegyenlőség azt is jelenti, hogy a Magyar Köztársaságban minden ember a születésétől a haláláig jogképes,
azaz a saját jogán jogokat és kötelezettségeket vállalhat, szerezhet.
A cselekvőképességhez kötött korlátozások – például a házasságkötés, a választójog, munkaviszony-teremtés,

honvédelmi kötelezettség, büntethetőség stb. terén – nem jelentik a jogképesség vagy a törvény előtti
állampolgári jogegyenlőség csorbulását. Az adott személy korlátozottsága nem a jogok tartalmában, hanem
csupán azok érvényesítési módjában jelenik meg.
A cselekvőképességet csak törvény korlátozhatja vagy zárhatja ki ún. gondokság alá helyezés útján, azonban
csakis szigorú kritériumok alapján meghozott bírói döntés nyomán.
2.3. 3.2.3. Lehetőségek a

jogkövetkezmények kivédésére
A jogi rendelkezések két típusúak: anyagi jogi és eljárási jogi természetűek.
24
Hiába azonos azonban a mérce, az emberek sokszor elégedetlenek egy adott döntéssel. A jogállam ismérve,
hogy ilyenkor mindig biztosít lehetőséget a jogorvoslatra.
2.4. 3.2.4. Jogértelmezés a

kontinentális és az angolszász
jogrendben
Előfordulhatnak olyan esetek is, amelyekben a számára előnytelen következményekkel járó döntést elszenvedő
fél elismeri, hogy megfelelő jogszabályt alkalmaztak, nem sérelmezi az eljárás jogszerűségét sem, azonban nem
ért egyet a döntéshozó, a jogalkalmazó jogértelmezésével.
Jogvitákban csak az arra felhatalmazott szerv értelmezheti a jogszabályt – azaz kutathatja a jogalkotó
feltételezett szándékát –, s csakis a jogtudomány által elfogadott módszerekkel, mint amilyen például a
nyelvészeti eszközökkel történő nyelvtani, a logikai, a történeti megközelítésű vagy a rendszertani értelmezés.
Az angolszász jogrendszerben – általában esetjogként, precedensjogként (case law, common law), olykor „bíró
alkotta jogként” is említik – a bírói döntések nemcsak elvi, orientáló jellegűek, mint nálunk, hanem a hasonló
esetekre nézve precedensül is szolgálnak, azaz ügydöntő súlyt nyernek, s a jövőre nézve kötelező erejűvé válnak
mind a civil jogalkalmazók, mind pedig a bíróságok munkájában.
3. 3.3. A
FOGYATÉKOSSÁGÜGYI
TÖRVÉNYALKOTÁS ELMÉLETI
HÁTTERE
3.1. 3.3.1. Filozófiai különbségtétel
Az antidiszkriminációs és pozitív diszkriminációs jogalkotás hátterében lényegében filozófiai különbségtétel, a
szabadság két eltérő fogalma áll.
A pozitív és negatív szabadság közötti distinkciónak jelentős hagyománya van a liberális filozófiai
irodalomban.13
3.2. 3.3.2. Az antidiszkriminációs

törvényhozás létjogosultsága
Egy társadalom tisztességét és emberségét az mutatja a legjobban, hogy mennyire tartja tiszteletben a tagjait, s
hogyan gondoskodik az esettjeiről, a szegényekről, betegekről, fogyatékosokról, öregekről és gyermekekről,
tehát azokról, akik életkoruk vagy testi-lelki állapotuk miatt nem képesek a saját erejükből emberhez méltó
életkörülményeket teremteni a maguk és/vagy családjuk számára. A fejlett, magukat demokratikusnak és
humanistának valló társadalmak azonban nem elégszenek meg az elvi tisztességgel és a jótékonyság szülte
gondoskodással. Megfelelően magas szintű törvényekkel biztosítva, az emberek és az aktuálpolitika
szeszélyeitől viszonylag független jogosultságként fogalmazzák meg mindazt, ami az egyes személy érdemeitől
(vagy éppen érdemtelenségétől) eltekintve, minden embernek jár, egyszerűen azon okból, hogy az emberi faj
tagja.
A fogyatékossággal élő emberekkel szemben elkövetett jogsértések azonban mindennaposak.
A legtöbb európai ország, így Magyarország jogrendjéből is hiányzik az esélyegyenlősítés eszméjének

(equalising opportunities) egyik legalapvetőbb feltétele, a negatív diszkrimináció kifejezett, konkrét tiltása, azaz
a markáns antidiszkriminációs elem.
13 A szakirodalomnak létezik „preberliniánus” (pl. Epiktétosz, Kant, John Stuart Mill) és posztber- liniánus, jobbára angolszász vonulata
(G. MacCallum, J. G. Cullis, P. R. Jones, P. Dasgupta, D. Nicholls stb.).
25
Mindezen célokat és eszközöket figyelembe véve, a diszkrimináció mint jelenség meghatározásának,
felismerésének, nyomon követésének és ezáltal az antidisz- kriminációs és pozitív diszkriminációs lépések
megfogalmazásának központi szerep jut az esélyegyenlősítő jogalkotás folyamatában.
4. 3.4.A DISZKRIMINÁCIÓ
ÉRTELMEZÉSE A
JOGALKOTÁSBAN
4.1. 3.4.1. A diszkrimináció fogalma
A jelző nélküli „diszkrimináció” szinte kivétel nélkül mindig annak negatív formáját, azaz a hátrányos
megkülönböztetést jelenti. E definíció három állítást tartalmaz (Eide- Opshal 1990, 10.):
• e megközelítés negatív hatású az érintett személyre;
• ez a hatás a különbségtételből ered;
• a különbségtétel ésszerűtlen és nem indokolható.
A diszkrimináció mindig több az egyszerű különbségtételnél, amely csak akkor torzul diszkriminációvá, ha egy
személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történő
összehasonlításban kezelnek másképpen – hátrányos módon.
Érdemes megjegyezni – annak bővebb kifejtése nélkül –, hogy nem minden diszkrimináció azonos a hátrányos
megkülönböztetéssel, csupán a tilos diszkrimináció. Ez a munkavállalók alkalmazása során gyakorolt
diszkrimináció tilalmát kimondó és az egyenlő munkafeltételek nemzetközi standardjait kidolgozó szervezet, az
ILSEPD (International Labour Standard of Equality and Prohibition of Discrimination in Employment)
meghatározása szerint az alábbi hét alapkategóriára vonatkozik elsősorban: faj, bőrszín, nem, vallás, politikai
vélemény, nemzetiségi és szociális származás szerinti hátrányos megkülönböztetés (Ben-Israel 1998).
Elképzelhető, hogy egy munkaadó azért részesít valakit előnyben a nagyjából azonos színvonalú jelentkezők
közül, mert az ugyanazt a műfajú zenét szereti hallgatni munka közben, mint ő. Ez nyilvánvaló diszkrimináció a
másik műfaj kedvelőivel szemben, azonban, bár a munka szempontjából irreleváns, hivatalosan nem tilos.
Emberileg pedig még meg is érthető, hogy valaki, aki például a magyar nótákat kedveli, nem óhajt egész nap
hard rockot hallgatni, vagy fordítva.
4.2. 3.4.2. A diszkrimináció jogi, illetve

társadalmi értelemben vett
megjelenési formái
A mindennapi életben a diszkrimináció bármely formája jellemzően előítéletes és stigmatizáló, legyen az
beszéd, gesztus, egy sikerületlen vicc, csúfolódás, cinkos összekacsin- tás, olykor valamely írott szöveg.
Megnyilvánulhat a rossz közeledésben is, vagy éppen a közeledés hiányában, a fölösleges, indokolatlan
távolságtartásban, szegregálásban, sőt megalázásban. (Aki valakit megaláz, az is diszkriminál. Ritka, hogy egy
ember mindenkit megalázna.)
Jogi szempontok alapján értelmezve a diszkrimináció megjelenésének lényegében három típusa különíthető el.
Az első a törvénybe foglalt hátrányos megkülönböztetés (nevezzük „nyílt negatív diszkriminációnak”), amely
magában a jogszabályban intézményesíti az Alkotmányban tiltott hátrányos megkülönböztetés valamelyikét.
A hátrányos megkülönböztetés másik megnyilvánulási formájában – amelyet olykor „burkolt negatív

diszkriminációnak” is neveznek – a törvényekben nem találhatók negatív diszkriminációt intézményesítő
szabályok.
26
A harmadik formában nincs szó tételes jogi diszkriminációról, és nem is a természeti, objektív korlátozottságok
megszüntetésének feltételei hiányoznak.
4.3. 3.4.3. Diszkrimináció és szociális

kirekesztés
Hozzávetőleg a kilencvenes évek eleje óta a diszkrimináció szó mellett polgárjogot nyert a lényegében ugyanezt
jelentő szociális kirekesztés kifejezés is. Ez nagy részben annak tulajdonítható, hogy az Európa Tanács
zászlójára tűzte a szociális kirekesztés elleni harcot.
Amennyiben a diszkrimináció és a szociális kirekesztés fogalmainak jelentésudvarát megfelelően szélesen

értelmezzük, világossá válik, hogy a kettő tartalmát tekintve egyáltalán nem áll távol egymástól, sőt lényegét
tekintve gyakran azonos társadalmi megítélést takar.
Bátran állítható, hogy a modern társadalmak két, talán legfájdalmasabb problémának tartott jelensége, a
szegénység és a diszkrimináció valójában egyetlen rákfene, s ez a diszkrimináció.
4.4. 3.4.4. A diszkrimináció és a

szociális kirekesztés aktív és passzív
formái: eredmény, illetve folyamat
A pontosság érdekében megkülönböztethetők az aktivitást, a szegregáló szándékot is feltételező szociális
kirekesztés és a passzív szociális kirekesztődés, illetve ezzel analóg módon a diszkriminálás, illetve a
diszkrimináció fogalmai is.
5. 3.5. A DISZKRIMINÁCIÓ ELLENI VÉDEKEZÉS

EGYIK HATÉKONY MÓDJA: AZ ESÉLYEGYENLŐSÍTŐ
TÖRVÉNYALKOTÁS
5.1. 3.5.1. Az esélyegyenlőség
megteremtését célzó törvényalkotás
lehetséges modelljei
Fontos megemlíteni, hogy az antidiszkriminációs törekvések nemcsak jogi, hanem nem-jogi úton is
jelentkezhetnek, szülői csoportosulások, az érintettek érdekvédelmi és egyéb civil szerveződései által
kezdeményezett társadalmi mozgalmak útján, azonban ami a jogi lehetőségeket illeti, az esélyegyenlőség
megteremtését célzó törvényalkotásnak három fő modellje van, s a maga módján valamennyi a diszkrimináció
kiküszöbölését szolgálja.
5.1.1. 3.5.1.1. A „negatív" diszkrimináció

tilalma
Emberi Jogi Egyezmény 14. cikke kimondja, hogy „A jelen Egyezményben meghatározott jogok és
szabadságjogok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb
vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti
vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.” (A 4. táblázatban, a 157. oldalon
több más, szintén megkülönböztetést tiltó nemzetközi egyezmény is található.)
A „negatív” diszkrimináció tilalma mindig abból indul ki, hogy elvileg a közösség minden egyes tagját egyenlő
bánásmód és megítélés illeti meg, egyikük emberi méltósága sem lehet előrébb való a másikénál. így a tilalom
következetesen és célzottan arra irányul, hogy ennek az egyenlő bánásmódnak sem jogi, sem nem-jogi akadályai
ne lehessenek.
Tartalmilag egy ilyen törvény
27
• magas, tehát törvényi szinten deklarálja a fogyatékossággal élő emberek jogait,
• ezek érvényesülése érdekében kötelezettségeket ír elő, amelyek nem teljesítését szankcionálja,
• megtiltja a fogyatékossággal élő emberekkel szemben alkalmazott diszkriminációt,
• a diszkrimináció ennek ellenére történő, esetleges bekövetkeztét szankcionálja,
• azáltal, hogy a személyiségi jogok megsértésének tekinti a fogyatékosság miatt elszenvedett jogsérelmet,
perelhetővé teszi azt.
Az esélyegyenlősítő törvényalkotás markáns antidiszkriminatív jellege az egész fogyatékosproblematika

alapvetően emberi jogi felfogásából ered.
Az emberi jogokon alapuló törvényhozás előtérbe kerülését példázza a fogyatékossággal kapcsolatos legújabb
antidiszkriminációs típusú törvényalkotás, amely, különösen az Egyesült Államokban, a fogyatékosság merőben
új megközelítését sugallja. Míg a korábbi évtizedekben az uralkodó szemlélet az volt, hogy a fizikai
elváltozások okozta korlátozottság bizonyos stratégiák segítségével, ezek kudarca esetén pedig egy garantált
minimáljövedelem biztosításával kompenzálható a társadalom részéről, addig a modern törvényeken alapuló
programok azt sugallják, hogy például az oktatás és munkáltatás terén az egyetlen akadály, amellyel a sérült
személy szembesülhet, s amelyet le kell győznie, nem a saját fogyatékossága okozta fizikai hátrány, hanem a
többség gondolkodásmódja, a társadalom előítéletes hozzáállása (Johnson 1997).
5.1.2. 3.5.I.2. „Pozitív" diszkriminációs modell

E második törvényalkotási formában a „pozitív” diszkriminációs elemeket közvetlenül beépítik a törvényekbe.
A magyar Alkotmány 70/A §-ának (3) bekezdése – „A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az
esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti” – mintegy ígéretet tesz az Alkotmányban
szentesített alapjogok érvényesítéséhez szükséges esélyegyenlőség megteremtésére.
A „pozitív” diszkrimináció, azaz rásegítő szabályozás (affirmative action) megjelenése nagy előrelépést jelentett
a hátrányos megkülönböztetés leküzdésében.
Ezzel ellentétes az a vélekedés, mely szerint a „társadalom hátrányos vagy a többséghez képest különleges
helyzetű tagja vagy tagjai számára – hátrányára, illetve helyzetére tekintettel és annak ellensúlyozására –
biztosított előnyök és többletjogok nem alkotmányellenesek”
(Bragyova 1995)
Tehát a „pozitív” diszkrimináció nemcsak összetett, hanem igen ellentmondásos jelenség is, azonban a fejlődő
országok problémáit tekintve – idesorolva a kelet-, közép-európai térség országait, Magyarországgal
egyetemben –, feltehetenő még sokáig szükség lesz arra, hogy a jogalkotáskor-legalábbis a fogyatékosság
esetében – éljenek az általa biztosított lehetőségekkel (Kálmán 1998).
5.1.3. 3.5.1.3. Kevert típusú törvényalkotás

A harmadik típusban keveredik az előző kettő: az esélyegyenlőséget a „negatív” diszkrimináció tilalma és az
egyidejű „pozitív” diszkrimináció adta előnyök ötvözete biztosítja. Ilyen, a fogyatékos személyek
munkavállalását, illetve alkalmazását elősegítő jogszabályötvözet található például Franciaországban.
5.2. 3.5.2. A törvényhozás és a jogszabályok alkalmazásának

diszkriminációmentességét ellenőrző
mechanizmusok
A természetes jogfejlődés eredményeképpen a perelhetőség az egyén számára biztosít jogorvoslati lehetőséget
az érzése szerinti diszkriminatív indíttatású sérelmekre, s mint ilyen, az esélyegyenlősítő törvényalkotás
automatikus monitorozási garanciájának tekinthető.
28
A kontrollt szolgálja egy másik monitorozási mechanizmus is, az Európa Tanács Európai Szociális Chartájának
monitorozási mechanizmusa, amely nem a természetes jogfejlődés, hanem tudatos, művi munkálkodás nyomán
jelent meg az európai jogrendben.
A Kormánybizottság kéthavonta ülésezik, és megtárgyalja a Szociális Jogok Európai Bizottsága által

előterjesztett következtetéseket. A Kormánybizottság jelentése az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága elé
kerül. Az elmarasztaló következtetéseket az Európa Tanács publikálja. Bár e „szankció” nem jár pénzbüntetéssel
vagy a felelősök személy szerinti számonkérésével, a kötetben való megjelenésre egyetlen, magát civilizáltnak
tartó nemzet sem büszke
6. 3.6. JOGEGYENLŐSÉG –
ESÉLYEGYENLŐSÉG14
6.1. 3.6.1. Emberi jogok,

jogegyenlőség, esélyegyenlőség
Amint azt a 3.2.2. pont alatt részletesen kifejtettük, a jog ugyan mindenre és mindenkire egyformán vonatkozik,
ám a jogegyenlőség mint jogi kategória messze nem azonos az esélyegyenlőség társadalmi kategóriájával.
Az emberi jogok és az állampolgári jogegyenlőség megvalósulásának egyik legalapvetőbb feltétele, hogy

ajogérvényesülés sem az egyes egyének, sem pedig a különböző társadalmi csoportok esetében ne ütközzék
akadályokba.
A fogyatékossággal élő emberek jogai csak akkor valósulhatnak meg, ha a folyamatban részt vevő szereplőket,
szolgáltatókat (televízió- és rádiótársaságok, közlekedési vállalatok, könyvtárak, települési önkormányzatok,
kórházak, iskolák stb.) jogszabály kötelezi arra, hogy a speciális joggyakorláshoz szükséges feltételeket
(Brailleírásos könyvek, folyóiratok, olvasógép, akadálymentes, illetve hang- és fényjelzésekkel kiegészített
közlekedési rendszerek, jeltolmács a közszolgálati televíziókban stb.) biztosítsák
A jogegyenlőség nem azt jelenti, hogy a társadalom minden tagjának azonos lesz a joggyakorlási képessége,
hanem azt, hogy a jogok megvalósulásának sem jogi, sem természeti akadálya nincsen.
6.2. 3.6.2. Jogérvényesítési képesség

Mivel a jogérvényesítés egyik legkomolyabb akadályát a hátrányos megkülönböztetés jelenti, ezért annak
tilalma önérték. Mint ilyen, a modern polgári társadalom intézményes, visszavonhatatlan és tán legalapvetőbb
alkotmányos jogának, az emberi méltóság védelmének egyértelmű garanciája.
Tehát a jogegyenlőség elvét sértik a jogok érvényesülési lehetőségét kizáró, természeti eredetű, esetünkben a
fogyatékosságból, betegségből következő korlátozottságok is.
7. 3.7. A HÁTRÁNYOS MEGKÜLÖNBÖZTETÉST

TILTÓ, ILLETVE AZ ESÉLYEGYENLŐSÍTŐ
14 Ez az alfejezet dr. Biró Endre egy Könczei György korábbi OTKA-kutatásához írott tanulmányának figyelembevételével született.
29
TÖRVÉNYALKOTÁS
NEMZETKÖZI ELŐZMÉNYEI
7.1. 3.7.1. Az emberi jogokkal
kapcsolatos szemléletváltás
Mára köztudott tankönyvi adattá váltak azok a borzalmak, amelyeket a II. világháború körüli időkben az
emberiség elkövetett önmaga ellen. Állati sorba taszított, végletekig kihasznált, fizikailag és lelkileg leírhatatlan
módon megkínzott és megalázott milliók szenvedtek rabságban, adott politikai, vallási vagy nemzeti csoporthoz
való tartozásuk, szexuális preferenciájuk, testi vagy szellemi fogyatékosságuk miatt. Hitler MeinKampf című
írásában kifejezetten kitér a fogyatékossággal élőkre, azokat egy erős faj fennmaradása érdekében elűzésre
ítéltnek bélyegezve. Sajnos a megerőszakolt jog lehetőséget adott erre, s a náci szellemiségű országokban sorra
születtek olyan, a gyalázatot legitimáló jogszabályok, amelyek lehetőséget adtak például az „életre méltatlan”
testi, érzékszervi vagy szellemi fogyatékos újszülöttek, gyermekek és felnőttek tudatos, aktív elpusztítására
(Lifton 1986, Lányiné 1996a, Glass 1997, Wolinsky 2002).
Az egész emberiség közös bűntudattal gyászolt a múltján esett ezen lemoshatat- lan szégyenfolt miatt. Talán
éppen e közös bűntudat vezetett annak a fokozott figyelemnek a felébredéséhez, amellyel végül a civilizált
államok az emberi jogok felé fordultak.
1971-ben alkotta meg az ENSZ az értelmi fogyatékos személyek védelmében azt a nyilatkozatát – Nyilatkozat
az értelmi fogyatékos személyek jogairól (Declaration of the Rights of Mentally Retarded Persons) –, amely
direkt módon védi az értelmi képességeikben károsodott emberek jogait. 1. cikkelye kimondja, hogy az értelmi
képességeiben károsodott személy, a lehetőségeinek megfelelően, ugyanolyan jogokkal rendelkezik, mint
bármelyik ember.
A dokumentum félreérthetetlenné teszi, hogy a sérült ember elsősorban ember, és csak utána sérült, s ennek
megfelelően
• veleszületett joga van az emberi méltóságra;
• joga van olyan méltó, normális és teljes életet élni, amilyent az adott társadalomban egyáltalán lehetséges;
• ugyanolyan polgári és politikai jogai vannak, mint bárki másnak;
• jogosult mindarra, ami képessé teheti az elérhető legmagasabb szintű függetlenségre;
• jogosult rá, hogy a gazdasági és társadalmi tervezés minden pontján figyelemmel legyenek e csoport speciális
szükségleteire;
• jogában áll a családjával vagy nevelőcsaládjával élni, s csak akkor és annyi időre szükséges intézményi
elhelyezése, amikor és ameddig ezt az állapota indokolja; ha mégis intézményben kell elhelyezni, az
életkörülményeknek maximálisan meg kell közelíteniük a hasonló korú és nemű személyek normál életvitelét
biztosító feltételeket;
• védelmet kell élveznie minden kiszolgáltatottság, diszkriminatív, bántó vagy lealacsonyító szabályozással és
eljárással szemben.
1981-et a Rokkantak Nemzetközi Évének (International Year of Disabled Persons) nyilvánították. Amikor az
ENSZ meghirdette ezt a speciális évet, a következő megállapítás kíséretében tette:
A figyelemfelhívó év egyik legfontosabb eredménye az 1982-es A fogyatékos személyekre vonatkozó

világprogram volt, amely előírta a kormányoknak a sérült embereket tömörítő, azok problémáival bármilyen
szinten foglalkozó szervezetek aktív támogatását, szorgalmazta a velük való direkt kapcsolatteremtést, valamint
részvételüket a fogyatékos emberekkel kapcsolatos valamennyi döntés előkészítésében.
30
1983-ban az ILO (International Labour Organisation), az ENSZ munkaügyi szakosított szervezete kiadta a 159.,
A fogyatékos személyek szakmai rehabilitációjáról és alkalmazásáról szóló egyezményét (Convention
Concerning Vocational Rehabilitation and Employment), és megfogalmazta a 168. számú ajánlatát. Igen fontos
előrelépésnek számított az aláíró országok azon vállalása, hogy ezentúl nemcsak specializált intézményekben és
védett körülmények között biztosítják a szükséges szakképzést és foglalkoztatást, hanem integráltan, az épekkel
azonos helyszíneken is. Ez volt az első komoly vívmány a munka területén évszázadok óta meglévő szegregáció
megszüntetése felé.
Az 1989-es, a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt, a Gyermekjogi egyezményt Magyarországon
az 1991. évi LXIV. törvény tette a magyar jog részévé (a törvény teljes, hiteles szövegét lásd többek között Biró
1997, 25-45.). Az egyezményt a gyermekek jogairól szóló, 1959-es nyilatkozat alkalmazása során szerzett
tapasztalatokkal bővítették ki.
1990-ben alkották meg a fogyatékossággal élő amerikai polgárok jogait kimondó és védő törvényt (Americans
with Disabilities Act – ADA).
1. től az ENSZ Közgyűlés nyomásának hatására december 3. lett a Fogyatékosok Világnapja
1992-ben az Európa Tanácsban javaslat született
1993 októberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta, majd megjelentette az azóta számos nyelvre lefordított, nagy
jelentőségű, A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai című állásfoglalását.
7.2. 3.7.2. Néhány nemzetközi példa a

hátrányos megkülönböztetéssel
szemben hozott protektív törvényekre
A hátrányos megkülönböztetéssel szemben hozott protektív törvényekkel is számos ország kísérletezett és
kísérletezik szerte a világon. A mai napig ismert legeredményesebb megoldásnak a radikális antidiszkriminatív
jogalkotás helyenként pozitív diszkriminációs elemekkel történő kombinálása mutatkozik.
• Ausztrália: több egyidejűleg létező törvény biztosítja a sérültek alapvető jogait.
1. ban született meg a Disability Discrimination Act, az egyik legmodernebb, a sérült emberek jogain alapuló
törvény, amely létével elismeri, hogy a fogyatékosság nem egyszerűen kisebbségi kérdés, hanem sok sajátos
vetülete is van. Végrehajtását a Federal Human Rights and Equal Opportunity Commission ellenőrzi, a
Disability Discrimination Commissioner (kisebbségi ombudsman) útján. Amennyiben úgy érzi,
diszkrimináció érte, vagy sérültek az egyenlő esélyekhez való jogai, ilyen irányú perében a bizonyítás terhe a
sérült személyen van.
• Franciaország: 1990 óta a Büntető törvénykönyv alapján büntethető az egészségi állapot vagy károsodás
alapján történő diszkrimináció (igen súlyos pénzbeli vagy börtönbüntetés). Munkaadó nem utasíthat vissza
ilyen alapon senkit, csak ha orvosi igazolás bizonyítja az alkalmatlanságot. A 20 főnél többet foglalkoztató
munkaadóknak, mind a közszolgálati, mind pedig a magánszektorban, 6 százalék a kötelező alkalmazási
kvóta. • Fülöp-szigetek: 1990 óta az Organisation of Disabled Persons szervezi és képviseli a sérültek ügyét.
Alapjogaikat az 1987-es Alkotmány biztosítja, amely jogok hangsúlyozását és kiteljesülését szolgálja az
1992-es Magna Charta for Disabled Persons.
• Hong Kong: 1994 óta az Equal Opportunity Commissionhoz lehet fordulni diszkriminációs panaszokkal a
munka, a lakhatás, az akadálymentesség, szabadidő-eltöltés, oktatás, közlekedés stb. terén tapasztalt
„indokolatlan nehézségek” vagy az „értelemszerű követelményeknek való meg nem felelés” miatt.
• India: 1995-ben született egy javaslat, amelynek alapján kidolgozták az új, 1996-ban életbe lépett törvényt,
külön diszkriminációellenes záradékkal a sérültek kihasználása ellen (például koldulásra kényszerítés). A
törvény a siketek, vakok, mozgássérültek stb. mellett vonatkozik a leprásokra és az elmebetegekre is.
• Írország: 1993-ban létesült a 60 százalékban sérült tagokat számláló Irish Commission on the Status of People
with Disabilities, a kormány tanácsadó és információszolgáltató szerve. Jelentőségét mutatja, hogy a bizottság
31
1996-os jelentése szolgált az új törvény alapjául. 1977 óta kötelező a 3 százalékos alkalmazási kvóta, de csak
a közszférában.
• Kanada: 1984 óta szigorú antidiszkriminatív és esélyegyenlősítő szabályozás van érvényben abban az
országban, amely a világon elsőként egészítette ki az Alkotmányát (Charter of Rights and Freedoms) olyan
egyenlőségi záradékkal, amely a közszolgálati szférában megtiltja a megkülönböztetést. A tilalmazott okok
között nevesítve szerepel a fogyatékosság. Ugyanitt szerepel az a kitétel, amely szintén megtiltja, hogy az ún.
rásegítő szabályozást (affirmative action) diszkriminációként értékeljék.
• Kína: 1990 óta él a diszkriminációt tiltó és bizonyos pozitív diszkrminációs lépéseket is tartalmazó
jogszabály, noha azok, akik részt vettek az 1995-ben Pe- kingben megrendezett Nők Világkongresszusán,
teljesen szegregált nevelésről, nagy intézményekről és a képzés és foglalkoztatás teljes hiányáról számoltak
be a sérült emberek vonatkozásában.
• Líbia: az 1981-es People’s General Congress Law No. 3. on Disabled Persons kimondja, hogy „minden sérült
személynek joga van lakáshoz, otthoni gondozáshoz, segédeszközökhöz, oktatáshoz, rehabilitációhoz,
munkához, jövedelemadó alóli mentességhez, akadálymentes tömegközlekedéshez, épületekhez és
pihenőhelyekhez, valamint jogosultak vámmentességre és import segédeszközökre.
• Nagy-Britannia: bár itt nincs hagyománya a probléma jogokon alapuló megközelítésének, speciális rendeletek
különleges juttatásokat biztosítanak (járadékok, lakásadaptációhoz támogatás, parkolási lehetőségek stb.).
1995 óta folyamatosan történik a Disability Discrimination Act fokozatos bevezetése, amely átfogja az élet
minden területét (segédeszközök, rehabilitáció, közlekedés stb.).
• Németország: az alapjogok egy részét az Alkotmány fogalmazza meg. Újabban kiegészítették az „egyenlő
védelemről” szóló paragrafusokkal, amely a fajta, nyelv, nemzet, vallás stb. szerinti diszkrimináció tiltása
mellett nevesítve kitér a fogyatékosság miatti diszkrimináció tilalmára is. Nem kis részben a fogyatékossággal
élők erőteljes Önálló Élet Mozgalmának a nyomására 2002 tavaszán fogadott el a Parlament egy komplex
fogyatékosságügyi esélyegyenlősítő törvényt.
• Nepál: 1982-ben a Rokkantak Nemzetközi Éve alkalmából törvényt alkottak, amely a sérültek politikai és
gazdasági szükségleteit fogalmazza meg, preambu- lumában leszögezve, hogy a cél, hogy a sérültek aktív és
produktív, egyenlő jogokkal rendelkező állampolgárokká válhassanak.
• Skandinávia: már a hetvenes évektől (bár Norvégiában csak 1993-ban foglalták törvénybe) igen fejlett,
jogokon alapuló, integrációs célú törvénykezés a jellemző, amely nemcsak az állampolgári részvétel
legszélesebb skáláját biztosítja, hanem átszövi az élet minden szegletét. Skandináviában mára az utca embere
számára is természetes és ismert az akadálymentesség fogalma, a jelnyelv anyanyelvi jelentősége, az integrált
oktatás, a sérültek önrendelkezése stb.
• Thaiföld: 1992-ben lépett életbe a sérültek szociális és rehabilitációs szükségleteit biztosítani hivatott törvény,
a Welfare and Rehabilitation Lawfor the Disabled. A munkáltatókat adókedvezményekkel serkentik a sérültek
foglalkoztatására. Hasonló kedvezmények járnak az akadálymentesített épületekért, járművekért stb.
Központi szerep jut a nemzeti regisztrációs bizottságnak, a Commission for Rehabilitation of Disabled
Personsnak, amelynek a véleménye alapján igénybe vehetők a speciális egészségügyi és oktatási
szolgáltatások. A bizottság munkavállalási és jogi tanácsadást is biztosít.
• Uganda: az 1995-ös új Alkotmány tartalmazza a sérültek jogait, például a társadalom és az állam azon
kötelességét, hogy elismerje a sérültek tisztelethez és emberi méltósághoz való jogát, biztosítsa, hogy
elérhessék maximális fizikai és szellemi képességeiket. Az Alkotmány kimondja a Parlament kötelezettségét
új, a sérülteket védő törvények megalkotására.
• Új-Zéland: az 1994-ben megalkotott Human Rights Act kimondja többek között a sérültség miatti
diszkrimináció jogtalanságát, s biztosítja, hogy a közszolgálati intézmények mindent megtegyenek a
diszkriminatív helyzetek megelőzéséért. Egy érintettekből álló bizottság, a Disabled Persons Assembly
monitorozza a törvény végrehajtását és tesz javaslatokat a szükséges módosításokra.
32
• Zimbabwe: 1992-es törvényük, a Zimbabwe Disabled Persons Act hivatott biztosítani a sérültek
rehabilitációját és segélyeit, egyidejűleg célul tűzve ki az egyenlő esélyek megteremtését. A komoly
hatalommal bíró Országos Fogyatékosügyi Tanács, a National Disability Board biztosítja a törvény
megvalósulását, segíti elő az esélyek egyenlősítését, követi az önálló életvitelt biztosító lehetőségeket, óvja a
diszkriminációmentességet.
7.3. 3.7.3. Egy konkrét példa: az

Amerikai Egyesült Államok
Az USA megoldásaiban Kanadához és Ausztráliához legközelebb álló liberális jóléti államának szociális
transzferei a „skandináv modell”-éhez képest határozottan mérsékeltek, segélyezési megoldásai
jövedelemigazoláshoz kötöttek. Magánjellegű jóléti rendszerek és viszonylag alacsony szociális minimum
garantálása jellemzi.
Öregségi és rokkantsági nyugdíjról 1935 (1988) óta rendelkezik törvénnyel, a táppénzt 1965-ben, a
fogyatékossággal élő emberek betegségbiztosítását törvényi szinten 1972-ben szabályozták. A munkahelyi
balesetekkel kapcsolatban már 1908-ban, a munkanélküliséggel kapcsolatosan 1935-ben rendelkeztek;
ezótatöbb, részterületeket érintő és immár nem szövetségi, hanem állami szintű változást iktattak törvénybe.
A „fogyatékosságon alapuló diszkrimináció világos és átfogó tilalmának megállapításáról” rendelkező törvény,

azaz rövidebben „a fogyatékossággal élő amerikaiak 1990.évi törvénye”, a nagy hírnévre szert tett ADA, az
Americans with Disabilities Act a célkitűzések megfogalmazása és az obligát meghatározások után az
alkalmazás területeiről és módjáról rendelkezik a közszolgáltatásokban, a közszállításban, a magánszervezetek
által működtetett szállásadás és szolgáltatások s a telekommunikáció területén. A törvény az 1934-es ún.
Kommunikációs törvényt (a. m. médiatörvény) is kiegészítette a hallás-, látás- és beszédkárosult emberek
számára szükséges, speciális technológiák alkalmazási kényszerével (például szövegtelefon: TDD).
8. 3.8. HAZAI EREDMÉNYEK

8.1. 3.8.1. Mi történt és miért?
. Az egészségkárosodottak érdekében hozandó esélyegyenlőség-törvény 1997. évi határidővel szerepelt a
kiemelkedő kormányzati feladatok között.
Az eredeti elképzelések szerint az esélyegyenlőség-törvénynek három problémát kellett volna megoldania. Az

első az egészségkárosodott és fogyatékos személyek jogainak deklarálása és részletes definiálása. A második a
velük szembeni diszkrimináció megtiltása, illetve mégis bekövetkező diszkrimináció esetén a bírósági perelhe-
tés lehetővé tétele. Az 1993-as SZDSZ-dokumentum (lásd Könczei 1994, Függelék) e két kiinduló feltételt
korrekt módon rendezte, s ez ráadásul látszólag nem igényelt sem helyi, sem központi költségvetési forrásokat.
Az esélyegyenlősítés eszméje az említettek mellett megkövetelt egy harmadik típusú intézkedéssorozatot is. Ez
a súlyos fogyatékossággal élő személyek körére vonatkozó konkrét, kézzelfogható és életminőségüket javító
többletszolgáltatás nyújtása új típusú, kompenzatorikus ellátások formájában.
A kilencvenes évek közepére-végére már szükségessé vált a habilitációs és rehabilitációs terület szabályozása is.
Amint azt a 3.2.1.4. pont alatt ismertettük, egy törvény megalkotása mindenekelőtt négy területen igényel
számottevő előmunkálatokat:
• szakmai – a széles értelemben vett szakma,
• közigazgatási – lényegében a szakminisztériumok,
• társadalmi – a nonprofit szervezetek,
• politikai – a pártok és az országgyűlési képviselők összefüggésében.
Ismét igazolódott, hogy fogyatékoslobbi továbbra is gyenge és megosztható.
33
8.2. 3.8.2. A legfontosabb történések
időbeli sorrendje
1997. március. Dr. Kökény Mihály népjóléti miniszter döntést hoz arról, hogy a fogyatékos személyek
esélyegyenlőségéről szóló törvényjavaslatot ki kell dolgozni.
1997. május. A Népjóléti Minisztérium vezetői értekezlete tájékoztatást kap a törvény előkészületeinek állásáról.
1997. július. A Népjóléti Minisztérium főosztály-vezetői értekezlete tájékoztatást kap az alapelvekről és a

kitűzött szabályozási célokról.
1997. augusztus. A Népjóléti Minisztérium főosztály-vezetői értekezlete elfogadja a törvény szabályozási

koncepcióját.
1997. szeptember. Az összes érintett szakminisztérium részére megküldött szabályozási koncepcióval

kapcsolatos kritikai észrevételek beérkeznek a Népjóléti Minisztériumba.
1997. szeptembertől október végéig nem történik semmi.
1997. november első három hetében egy kodifikációs csoport (tagjai: dr. Lakatos Hedvig – NM, dr. Kovács
Ferenc – IM, Kogon Mihály és Könczei György – NM) a szabályozási koncepció alapján elkészíti a kodifikált
változatot.
1997. november vége. A Népjóléti Minisztérium vezetői értekezlete nem támogatja az elkészült változatot.
1. december eleje. A Kormány átdolgozott formában javasolja benyújtani a jogszabálytervezetet az

Országgyűlésnek. 2. január. A Népjóléti Minisztérium három napilapban megjelenteti az eredeti szabályozási
koncepció szakmai szempontból és a költségvetési források szükségessége tekintetében jelentős mértékben
kilúgozott változatát.
1998. február. Két szabaddemokrata országgyűlési képviselő (Béki Gabriella és dr. Szigeti György) az 1997.
novemberi, a Népjóléti Minisztériumban készült kodifikált változatot benyújtja az Országgyűlésnek. A
Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége aláírásgyűjtő kampányba kezd annak érdekében,
hogy a Parlament tárgyalja meg a törvényt. Ennek 130 ezer aláírás az eredménye.
1998. február-március. A parlamenti viták során különféle bizottságokban világossá válik a Kormány és számos,
különféle pártokhoz tartozó országgyűlési képviselők egyet nem értése az alapvető kérdésekben.
1998. március 16. A Magyar Köztársaság Országgyűlése 316 mellette, 0 ellene, 0 tartózkodás szavazati aránnyal
meghozza az 1998. évi XXVI. törvényt a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról.
8.3. 3.8.3. A jogszabály tartalmának

értékelése és összevetése az
eredetileg elérni kívánt célokkal –
dióhéjban
A törvény az eredetileg kitűzött legalapvetőbb célok döntő többségét beteljesítette. Ezek közül kiemelkednek:
• A fogyatékos személyek jogainak magas szintű deklarálása.
• Bizonyos alapvető fontosságú fogalmaknak (lakóotthon, önálló életvitel, kompenzatorikus fogyatékossági
támogatás, esélyegyenlősítés, támogatószolgálat stb.) a magyar jogrendbe történő bevezetése.
34
• A komplex rehabilitációs szolgáltatások országos szintű megszervezéséért felelős közalapítvány létrehozatala,
a fogyatékossági támogatás (a mindenkori öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80 százalékában történő)
megfogalmazása.
• Az Országos Fogyatékosügyi Tanács és az Országos Fogyatékosügyi Program létrehozatala.
• A fogyatékos személyekkel kapcsolatos diszkrimináció tilalmának és az ahhoz fűződő szankcióknak a

megfogalmazása végül a törvény VIII. fejezetében (A fogyatékosokat megillető jogok védelme, továbbá a
törvényből fakadó feladatok kötelezettje cím alatt) található, a 27. §-ban: „Amennyiben valakit
fogyatékossága miatt jogellenesen hátrány ér, megilletik mindazok a jogok, amelyek a személyéhez fűződő
jogok sérelme esetén irányadók.” Ez a Polgári törvénykönyv 76. és 84. §-ára történő hivatkozás, mely
helyekről eddig a fogyatékosság esete hiányzott.
• Az épített környezet és a tömegközlekedés akadálymentessé tétele határidőinek kijelölése.
9. 3.9. KÜLÖNBSÉG A TÖRVÉNYEKBEN

BIZTOSÍTOTT ÉS A GYAKORLATBAN
MEGVALÓSULÓ ESÉLYEGYENLŐSÉG KÖZÖTT: A
POLITIKAI ÉS A SZOCIÁLIS JOGOK NEVEZETES
OLLÓJA
Az emberi jogok eszmerendszerét sokan a felvilágosodás korából származtatják, s úgy vélik, eredeti szerepe
szerint az egyén erősítésére szolgált az államhatalommal szemben. Olykor a polgárság eszközének is tekintik,
amellyel az a politikai hatalomból kívánt magának részt szerezni.
9.1. 3.9.1. Első generációs jogok:

szabadságjogok
A II. világháború után megnőtt jelentőségű emberi jogok fajtáit és a velük kapcsolatos elvárásokat elsőként az
1948-as, az ENSZ által kibocsátott Emberi jogok egyetemes nyilatkozata, majd az 1950-es, Az emberi jogok és
alapvető szabadságok védelméről szóló, ún. Római szerződés határozza meg
Magyarország 1990. november 5-én csatlakozott a Római szerződéshez.
9.2. 3.9.2. Második generációs jogok:

gazdasági, szociális és kulturális
jogok
A XX. század utolsó harmadában már a harmadik évezred igényei diktálták az emberi jogok érvényesülésével
kapcsolatos törekvéseket (Bokorné 1996). Ennek megfelelően az emberi jogok katalógusa kibővült, és az
előbbiekben taglalt első generációs, azaz hagyományos polgári és politikai jogok mellé felsorakoztak a második
generációs, gazdasági, szociális és kulturális jogok. Megszületésüket az a sajnálatos felismerés siettette, hogy az
első generációs jogok érvényesülése nem következik automatikusan a puszta tényből, hogy azok benne
foglaltatnak egy alkotmányban.
Magyarországon az Alkotmány I. fejezete megemlíti, az alapvető jogokat és kötelességeket rögzítő XII. fejezet
pedig felsorolja a második generációs emberi jogokkal, a gazdasági, szociális és kulturális jogok
szabályozásával kapcsolatos legfontosabb alapelveket (70/B, D, E, F, G §§). E fentebb felsorolt, változatos
jogok szorosan összefüggnek egymással, s szinte lehetetlen valamennyit egyértelműen besorolni a három
kategória valamelyikébe (Juhász 1995).
35
9.2.1. 3.9.2.1. A gazdasági, szociális és
kulturális jogok sajátos természete
A gazdasági, szociális és kulturális jogok még ma sem olyan maguktól értetődőek, mint amilyen természetessé
váltak mára az ún. szabadságjogok.
Ez azonban emberi jogi szempontból mindig relatív mérce marad, mert vagy állami túlvállaláshoz vezethet,
vagy a jogosultság bevallottan gazdaságfüggő, azaz változékony marad (lásd a jóléti államok gazdasági
recessziós időszakaiban a szociális, kulturális, oktatási és egészségügyi kiadások elsőként való visszafogását).
Sajnos e változékonyságot szinte szentesíti az 1961-ben megszületett Európai Szociális Charta – az egyéni
jogokat közvetve biztosító normák rendszere – és az említett 1966-os Gazdasági, szociális és kulturális jogok
nemzetközi egyezségokmánya is, amely csak annyit tesz a részes államok kötelezettségévé, hogy
• gazdasági teljesítőképességüktől függően,
• a rendelkezésükre álló valamennyi erőforrást igénybe vegyék annak érdekében, hogy
• minden lehetséges eszközzel,
• biztosítsák a nemzetközi okmányokban elismert jogok egy minimális szintjét, azaz kötelező magját,
• efelett pedig fokozatosan, vagyis tendenciájában kíséreljék meg biztosítani azokat.
Az államokra rótt egyetlen azonnali kötelezettség az elérhető jogok diszkriminációmentes élvezetének

szavatolása (Weller 2000, 25.).
9.2.2. 3.9.2.2. A második generációs jogok jogi

kikényszeríthetőségének problémái A
szatellita jogok
A jogi természet tisztázatlansága, mondhatni, kétarcúsága komoly problémákat vet fel a kikényszeríthetőség
terén is.
A gazdasági, szociális és kulturális jogok mint alanyi jogosultságok két csoportba sorolhatók: az egyik a
gazdasági, szociális és kulturális szabadságjogok
A gazdasági, szociális és kulturális szolgáltatási jogok tekintetében a jogi kikény- szeríthetőség – tehát az állam
ilyen irányú kötelezettsége is – relatív.
Magyarországon az Alkotmány nem választja szét az alanyi jogként megfogalmazott polgári és politikai jogokat
a gazdasági, szociális és kulturális szolgáltatási jogoktól, és nem tesz különbséget közöttük a jogi úton történő
kikényszerítést illetően sem.
9.2.3. 3.9.2.3. A fogyatékosság jogának

viszonya a szociális jogokhoz
Alkotmányjogászok és emberi jogokkal foglalkozó szakemberek körében tipikusnak mondható álláspont az,
amely szerint „A fogyatékos személyek jogai jogi természetüket illetően többnyire a gazdasági-szociális
jogokéhoz állnak közelebb, azok tartalma ugyanis valamilyen állami materiális szolgáltatás nyújtására való
jogosultságot jelent.” (Kardos G. 1996a).
A fogyatékossággal élő személyek jogai azért is kétértelműek, mert beállítódás, megítélés, kultúra, szocializáció,
empátia, szolidaritás stb. kérdése, hogy ki minek ítéli a jogaikat
„Örüljön, hogy bent van, ha elég gazdag lesz az ország, majd olyanra építik a főbejáratot, hogy ő is bejuthasson
rajta.” Vagy: „Nem kötelező egy sérültnek étterembe, moziba meg szórakozni járni, nézheti a televíziót.” Vagy:
„Nem kell olyan követelőzőnek lenni, ha oda nem jut be, menjen máshova.”
36
Az ingerült vagy lekezelő sztereotípiákban szó sem esik az emberi jogokról, arról, hogy ami valamennyiünk
számára alapvető szabadságjog, az a fogyatékossággal élő embernek csupán „adományozott lehetőség”, s mint
ilyen, vagy megteremthető, vagy nem, vagy biztosítja az állam, vagy nem.
9.3. 3.9.3. Azonosságok és

különbségek az emberi jogok
csoportjai között
Az azonosságok mellett különbségek is fellelhetők.
Míg a szabadságjogok az államhatalom és annak beavatkozási lehetőségei korlátozására irányulnak, addig e

szabadságjogok megvalósulását garantáló jogokhoz kifejezetten pozitív cselekvés szükséges az állam részéről.
Az előbbiek a civil társadalom autonómiáját védik az állami beavatkozással szemben, az utóbbiak főleg az állam
alkotmányban foglalt kötelezettségvállalását jelentik, azaz éppen az állam cselekvését kényszerítik ki (Schmidt
1994). A második generációba tartozó jogok tekintetében azonban az államok nem vállalnak hasonló
kötelezettségeket, mint teszik azt az első generációs jogok esetében.
A második generációs jogok teljes megvalósulásának alapja csakis a kölcsönös felelősség és a társadalmi
szolidaritás lehet.
10. 3.10. KISEBBSÉG AVAGY

AZ EMBERI LÉTEZÉS EGY
VARIÁCIÓJA
A fogyatékosság és a jog viszonyának elemzésekor egyik alapkérdés, hogy társadalmi szempontból minek
tekinthető a sérült emberek rétege: jól körülhatárolható jellemzőkkel leírható kisebbségnek vagy olyan emberek
csoportjának, akiket csupán speciális szükségleteik különböztetnek meg a nagy többségtől.
10.1. 3.10.1. Normális vagy abnormális, kisebbség vagy pusztán a

többség egy csoportja?
Ha a fogyatékos személyek kisebbséget alkotnak, akkor joguk van az ezen kisebbségi lét megőrzését és
integritását fenntartani hivatott kiváltságokra. Ha azonban a sérültség/fogyatékosság nem más, mint az emberi
létezés egy variációja, akkor a sérült emberek számára csak azon első és második generációs jogok biztosítása
szükséges, amelyek élvezete az adott ország többi állampolgára részére megadatott.
10.2. 3.10.2. A társadalmi elfogadás

nehézségei fogyatékosság esetében
Társadalmunk a mai napig nem szocializált a fogyatékosságnak mint másságnak az elfogadására, s ezzel nem áll
egyedül a világban. A sérült emberek hosszú évszázadokon keresztül a legkülönfélébb hátrányos
megkülönböztetés és gyakran embertelen bánásmód áldozatai voltak, s a nőkkel és a gyermekekkel együtt a
sérült embereket is „nemlétezőkként”, láthatatlanokként kezelte a jogrendszer, állítja Dege- ner. A modern
társadalmak már nem követték ugyan a kirekesztést célzó eugenikus alapelveket, de a fogyatékossággal élő
emberekkel kapcsolatos politikájuk mindig azon a meggyőződésen alapult, hogy a sérült emberek nem valódi,
nem igazi, nem teljes értékű állampolgárok.
És ezzel vissza is kanyarodtunk azon korábbi állításhoz, hogy a sérült ember ilyen vagy olyan, de elsősorban
ember. A társadalmi elfogadás tehát jelen esetben nem egyszerű szociálpszichológiai vagy pszichoszociális
kérdés, hanem a jog alapja: minek tekinti a társadalom a sérült embert: az emberi jogokkal alanyi jogként
rendelkező jogalanynak vagy a társadalom rájuk szánt összegeivel megsegítendő, rászorult állampolgárnak.
37
10.3. 3.10.3. Kisebbségvédelmi
tendenciák az Európai Unióban
Állásfoglalásukban nemcsak amellett szálltak síkra, hogy az Irányelveknek határozottan ki kell terjesztenie a
diszkrimináció szigorú tilalmát mindazon területekre, ahol azt nem veszik olyan komolyan, mint a
foglalkoztatás terén, hanem elfogadták azt a javaslatot is, hogy 2003 legyen a „Sérült Polgárok Éve Európában”
(The European Year of Disabled Citizens). Emellett e nagyjelentőségű és a jövőbe mutató EP-Állásfoglalás
többek között a következőket mondja ki (EDF Bulletin, 2001. 1-2.):
• Bármilyen törvény előkészítése során, a javaslattételtől kezdődően annak minden lépésénél, a döntéshozatalt
megelőzően legyen kötelező az ún. „fogyatékossági védjeggyel” történő ellátás, azaz csak olyan határozatok,
irányelvek stb. szülessenek, amelyek a fogyatékossággal élők szempontjait és igényeit is messzemenően
figyelembe veszik, s ezt az Európa Tanács tanúsítja.
• Az EP fektessen súlyt a diszkriminációmentesség kultúrájának terjesztésére azáltal is, hogy az államiak

mellett elismeri az Európa-szerte működő fogyatékosügyi civil szervezetek sokaságát.
• Sokfajta kezdeményezéssel bátorítsa és segítse elő a fogyatékossággal élők alkalmazását, például

adókedvezmények, társadalombiztosítási hozzájárulások stb.
• Felhívja az Európa Tanácsot, hogy 2004-től kezdeményezze a fogyatékossággal élő emberek számára
speciális akcióprogram kidolgozását.
4. fejezet - 4. A TÁRSADALMI ÉS A
Id. Pieter Brueghel: Példabeszéd a vakokról, 1568
38
1. 4.1. A GAZDASÁG
Ha foglalkozási rehabilitációról – sérült emberek foglalkoztatásáról – beszélünk, ők adott munkahelyeken
gazdasági hasznot hozó tevékenységet végeznek, pénzt keresnek, adót fizetnek. Beilleszkednek abba a
gazdaságba, amelybe mindenki más, kezdve a gyermekektől, folytatva a dolgozó emberekkel, akik családjukat
tartják fenn, meg a nyugdíjasokkal és így tovább.
Az eredményes, jól végzett munka az egyén önértékelésének alapjaihoz tartozik.
Az eredményes foglalkozási rehabilitáció különféle intézkedéseknek roppant széles körét igényli.
1.1. 4.1.1. A foglalkoztatás

gazdaságossága
Munkaerő-piaci diszkrimináció minden országban létezik. Alapja a sérült és nem sérült munkavállalók közötti
különbségtétel (vö. pl. Situation 1978). Jelzi ezt egy adott ország tapasztalata: egy adott évben hozzávetőleg 300
ezer fogyatékossággal élő ember keresett munkát, de igényének megfelelőt csak 30 százalékuk kapott
Holott az már régen bizonyított tény, hogy ha elfogadják, megbecsülik őket, mint bármely más embert, ez
nemcsak személyiségük fejlődésére, hanem egész életükre pozitív, meghatározó és teljesítménynövelő hatást
gyakorol (Lasden 1982).
A gazdasági vezetők gyakran már a felvételt célzó interjú során háttérbe szorítják a rehabilitált dolgozókat, s
végül két, a munkafeladat szempontjából egyenlő értékű jelentkező közül a nem sérültet veszik föl.
Pedig a sérült emberek szövetkezeteinek nemzetközi tapasztalatai alapján egyértelműen bebizonyosodott, hogy a
sérültek is képesek komoly szakmai kvalifikációt igénylő, nagy bonyolultságú tevékenységek színvonalas
elvégzésére (Pleszko 1981, Gudmundsson 1985).
A megfelelő helyen foglalkoztatott, kiképzett, rehabilitált dolgozó a saját területén mindenképpen teljes értékű
munkaerőnek tekinthető (Renker 1964, 273.), külön segítséget, odafigyelést nem igényel.
A rehabilitáció története során számos különféle szabályozási megoldással kísérleteztek már. Az egyik korábbi
dilemma – „segély vagy foglalkoztatás” – megoldottnak tekinthető: a legtöbb fogyatékossággal élő ember
számára az utóbbi jelent valóságos segítséget.
Egy másik, elterjedt szabályozási forma az ún. kvótarendszer. Lényege az, hogy egy adott országban a
munkaadókat az állam központi intézkedéssel kötelezi a fogyatékossággal élő dolgozók foglalkoztatására. A
foglalkoztatottak teljes létszámának bizonyos hányadát – például 5 százalékát – kell fogyatékossággal élő
dolgozókkal kitölteni.
Külföldön tehát már két-három évtizeddel ezelőtt megindult az a folyamat, amely Magyarországon 1987
januárja óta folyik: hogy a kvótarendszer bevezetése után a munkaadók összegyűjtötték a fogyatékossággal élő
dolgozókat, és kitöltötték velük a kötelező hányadot
De nem a kvótarendszer volt az egyetlen, önmagában kevés sikerrel járt kezdeményezés. Több országban
propagandakampányok és az oktatási rendszeren keresztül végigfuttatott ún. nevelőkampányok is a vártnál
lényegesen kevesebb eredményt hoztak
Mikro- szinten, a gazdálkodóegység, a vállalat szintjén sokban segíti a gazdaságosságot, ha az egyes korlátozott
munkaképességű dolgozók a számukra megfelelő munkahelyet és munkakört találják meg.
A munkaképesség csökkenése költségként merül fel a társadalom számára, tekintet nélkül arra, hogy vannak-e
rehabilitációs szolgáltatások vagy nincsenek.
1.2. 4.1.2. Követhető elvek

A szubsztantív szemlélet az embert, a természetet nem egyszerűen „termelési tényezőknek” vagy
„erőforrásoknak” tekinti, amelyekből ki kell szívni az erőt, amelynek forrásai. Hanem: mivel ezek önértékkel
39
bírnak, egy szubsztantív, azaz lényeglátó és egyben modern altruista (a másik javát szolgáló) viszonyulás nem
ezeket mint javakat, hanem ezeknek a javát tekinti! A szubsztantív szemlélet elterjesztéséhez megfelelő
gazdasági és jogi szabályozás, illetve biztosítási rendszer szükséges. A kiút, úgy tűnik, ez lehet.
A gazdasági világ válsága a gazdálkodás tudományának, a közgazdaságtannak a válságát is magával hozta. A

világ nagy gazdasági bajaival, nem egyszerűen megoldásukkal, hanem már értelmezésükkel szemben is
tehetetlen.
1.2.1. 4.1.2.1. A háztartás

Sok-sok éven át alapvető gondja volt a rehabilitációnak, hogy nem fogadták el azoknak az embereknek a
tevékenységét foglalkozási rehabilitációként hazánkban, akik jelentős munkaképesség-csökkenésük ellenére
képesek voltak még dolgozni, de megmaradt képességeiket otthon hasznosították. A háztartásban végezhető
munka formái sokfélék (ügyintézés, bevásárlás, anyagbeszerzés, sorban állás – ezek a hiánygazdaságban még a
létfontosságú gazdasági tevékenységek közé tartoztak –, főzés, mosás, mosogatás, takarítás, gyermekekre
vigyázás és ellátásuk, a ház, a lakás rendben tartása, ház körüli, kerti munkák stb.), gazdasági jelentőségük pedig
vitathatatlan.
1.2.2. 4.1.2.1. Lényeglátó gazdálkodás,

értékracionalitás
Egy új gazdaságfelfogás szempontjából az ökonómia ilyen értelmezése annál is inkább kézenfekvő, mivel ehhez
olyan további jellemzők is kapcsolhatók, mint a kis méretek, az embertől emberig hatoló közösségi viszonyok és
a puha eljárások, szerves gazdálkodási módok alkalmazása. Lényegét tekintve a gazdaság szubsztantív, lényeget
látó szemléletéről van itt szó. E szerint (vö. Polányi 1957b, 228.) a gazdaság értelme az ember megélhetésének a
természettől és embertársaitól való függéséből származik. Szemben a gazdaság formális értelmezésével, amely
szerint csupán a szűkösen rendelkezésre álló, az összes cél valóra váltásához elégtelen eszközök között választ a
1.2.3. 4.1.2.3. Az altruizmus és határai

„Az altruizmus... kísérlet arra, hogy megfordítsa az élőlénynek azt a természetes erőfeszítését, hogy önmaga
körül szervezze meg a mindenséget. az élőlény ellenkísérlete annak érdekében, hogy a mindenségnek szentelje
magát, ahelyett hogy kizsákmányolná a mindenséget.”
(Toynbee, A. – Ikeda, D.)
2. 4.2. EURÓPÁN INNEN ÉS TÚL, AVAGY: MIT

TANULHATUNK MÁS ORSZÁGOKTÓL?
„Hogyan is tudná valaki egyszerűen megmagyarázni a Társadalombiztosítás Igazgatósága és az állami alapokra
helyezett fogyatékosságot meghatározó-becslő szolgáltatások közötti kaPcsolatot?”(MONROE BERKOWITZ)
A külföldi tapasztalatok, a hazainál számottevően jobb eredményekre vezető szabályozási formák kimerítő
leírásával mindmáig adós a szakirodalom. Mert ugyan számos szabályozásbeli és eredménybeli különbség van a
fejlett gazdaságú országok rehabilitációs gyakorlatában (a teljes hallásképtelenség például Nagy-Britanniában
60, Németországban 40-50 százalékos fogyatékosságot jelent, egy szem elveszítése pedig Új-Zé- landon 50
százalékosat, Nagy-Britanniában 30 százalékosat), ezen országokban a rehabilitációs szolgáltatások színvonala
mégis messze meghaladja hazánkét. Nem a különbségek után kell tehát kutatni, többet ér a magasabb
színvonalat eredményező hasonlóságok keresése.
Az említett országokban működő modell fontosabb közös jellemzői a következők:
• rehabilitációt központi, állami szervezet fogja össze;
• pénzügyi kedvezményekkel, zömében gazdasági úton, ritkábban adminisztratív-hivatali eljárásokkal szorítják

rá a vállalatokat;
40
• maga a rehabilitáció a sérült embereknek térítésmentes, de aki nem vesz részt rehabilitációs eljárásban, azt
nem kártalanítják. További különbségek a korábban már tárgyalt és más összefüggésben még visszatérő kvóta
tekintetében: Franciaországban 3 százalékos a kvóta, szemben Németországgal, ahol 6, ám itt a kormánynak
szabadsága van 4-10 százalék között változtatni, s ha ennél nagyobb arányban foglalkoztat egy cég legalább
50 százalékban csökkent munkaképességű dolgozókat, akkor pénzügyi kedvezményben részesül. Ha ez alatt,
akkor minden hiányzó dolgozó után 100 DM kiegyenlítő adót vetnek ki rá. A galloknál amilyen mértékben
munkát rendel meg egy vállalat a speciális foglalkoztatóktól, olyan mértékben mentesül a szigorú kvóta alól.
Ráadásul itt ún. orientációs bizottságokat is találunk, minden megyében ezek foglalnak állást pályakorrekciók
és az érintettek rehabilitációjához szükséges intézkedések meghozatalakor.
2.1. 4.2.1. A hazai intézményrendszer

hiányzó láncszemei
2.1.1. 4.2.1.1. A képzés
A jól működő rehabilitációs rendszernek legszámottevőbb eleme a korszerű képességbecslés (assessment) és a
célzott, magas színvonalú képzés. Lényegében az összes foglalkozási rehabilitációs forma hatékony
alkalmazásának
2.1.2. 4.2.1.2. Képzőközpontok

Fejlett szociálpolitikai rendszerekkel karöltve működő foglalkozási rehabilitációs szisztémákban a tesztelés,
tanácsadás és vezetés professzionista intézményekben, tréningközpontokban zajlik, ahol a fizikai és mentális
helyreállítás a sérültség káros következményeinek lehetőség szerinti maximális kiküszöbölését jelenti, míg a
foglalkozási vagy munkatréning során a majdani új mesterség fogásainak és eszközeinek használatát sajátítják
el. A folyamat utolsó lépcsője a munkába állás.
2.1.3. 4.2.1.3. A szelektív munkába állítás

A szelektív elhelyező csoport vagy munkába állító iroda a bevett külföldi gyakorlat szerint – eredetileg
selectiveplacement officer (SPO) and staff (ILO 1984e, 4-11.) – többnyire kormányok által létrehozott,
fogyatékossággal élő dolgozók foglalkoztatását elősegítő szolgáltatás. Ritkábban: önkéntesekből álló, nem
általános, hanem valamiféle konkrét csoport, például hallássérültek vagy gyengén látó dolgozók elhelyezkedését
segíti, esetleg egy-egy rehabilitációs képzőközpont elkülönült részlegeként működik. Egészen a harmincas évek
végéig erősen háttérben lévő szervezeti megoldás volt.
Addig a védett műhelyek domináltak a foglalkozási rehabilitációban.
2.2. 4.2.2. Formák, irányok

A számos lehetséges forma közül csak a hazánkban nem ismerteket vagy azokat tárgyaljuk, amelyek szunnyadó
lehetőségeit még nem vagy csak töredékesen sikerült eddig kihasználni. (Így nem vagy csak érintőlegesen eshet
szó a több országban, de kifejezetten speciális körülmények között létrejött rokkantszövetkezetekről, a
viszonylag veretes hazai irodalommal rendelkező bedolgozás és normál munkahelyi foglalkoztatás
lehetőségeiről.)
2.2.1. 4.2.2.1. Nyílt foglalkoztatás

A rehabilitált emberek zöme normál, munkaerő-piaci versenyfeltételek mellett ebben a formában dolgozik;
megfelelő menedzseléssel, alapos és a szükséges mértékben meg is finanszírozott, színvonalas képzéssel
(képzőközpontok!) a fejlett országok gyakorlatában ez a legelterjedtebb forma.
2.2.2. 4.2.2.2. Önfoglalkoztatás

(kisvállalkozások)
A közgondolkodásban élnek megalapozatlan tévhitek, negatív előítéletektől motivált rossz beidegződések a
fogyatékossággal élő emberekkel kapcsolatban, ezek egyike a cselekvésképtelenség. Zömében egyáltalán nem
igaz, hogy a fogyatékossággal élő ember csak arra volna alkalmas, hogy kolduljon és másokon, a társadalmon
41
élősködjék. Ugyanígy az sem igaz, hogy rehabilitált emberek képtelenek volnának komoly és sikeres üzleti
tevékenységet folytatni. A fogyatékkal élő emberek világa ugyanis erősen rétegzett – miként a munka világa és
a vállalkozások világa is az –, és ezen belül számos szint kölcsönösen igen jól megfelel egymásnak. Vannak
persze olyan rokkantak – az
I. csoportúak –, akik zömmel valóban nem képesek munkavégzésre, de amint a fejlett országok tapasztalatai, a
mozgássérültek Önálló Elet Mozgalmai (independent living) is igazolják, még közöttük is bőven akadnak
olyanok, akik megfelelő technikai felszereltséggel képesek az ún. épekkel egyenrangú speciális munkát
eredményesen ellátni. A munkaképes rokkant ember pedig ennél még sokkal inkább. Ugyanakkor a róluk
alkotott képünkbe nemigen fér be az a lehetőség, hogy egy kerekesszékes vagy egy gyógyult daganatos beteg
„üzletasszonyként” vagy „üzletemberként” helyt állhatna az üzleti életben, a vállalkozási szektorban.
A legkülönfélébb fogyatékkal élő emberek szerepelnek a tulajdonosok között: mozgásképességüket teljes

mértékben elveszítettek (16), erősen csökkent mozgáské- pességűek (16), vakok és gyengénlátók (7), kezüket,
lábukat korlátozottan működtetni tudók (2), hallásukban, beszédükben gátoltak (2), vagy akiknél az iméntiek
valamiféle kombinációja van jelen (11). A mintába nem került, de működő hasonló vállalkozások körében
címfestő, tejárus, esernyőkészítő, taxis, varrónő, benzinkutas, fotós, farmer, képkeretező, ötvös, játékboltos,
szappanfőző, molnár és még tucatnyi más szerepel.
Az önfoglalkoztatás nagyszámú sérült embernek nyújt tehát biztos megélhetést és – szigorúan közgazdasági
szempontból – költséghatékony foglalkoztatási formát. De számos szubjektív tényező is motiválja az erre való
áttérést azoknál, akiknek lehetőségük nyílik rá: az önmagával való megelégedés, a szociális izoláció állapotából
történő kitörés, a munkanélküliség elkerülése, a vállalkozói tevékenységhez állami (jól működő
rokkantbiztosítási rendszer esetén), külön e célra létrehozott társadalombiztosítási alapból nyújtott
kedvezményes hitel, a magából a formából származó függetlenség, de a személyes innovációra alapozott élet, a
tulajdon utáni vágy is szerepet játszik.
2.2.3. 4.2.2.3. Az új technológiák szerepe

Az új technológiáknak a rehabilitációba bevezetése és használata a legfejlettebb országok gyakorlata. Az ez
irányú kutatást, melyben magam is részt vettem néhány évvel ezelőtt, Monroe Berkowitz, a Rutgers Egyetem
professzora és Allan Hunt vezették az Egyesült Államok, Japán, Hollandia, Nagy-Britannia, Svédország és
Izrael szakértőinek bekapcsolásával. A kutatásnak kifejezetten finanszírozási formákat górcső alá vevő iránya
nem volt, ezért csak sejteni lehet, hogy több országban (Nagy-Britannia, Svédország: TUFFA Project stb.) erős
állami, de egyelőre kevésbé társadalombiztosítási, mint inkább munkaügyi minisztériumi vagy szociálpolitikai
szerepvállalás húzódik meg a pozitív folyamatok mögött.
2.2.4. 4.2.2.4. Védett foglalkoztatás vállalaton

belül
A védett foglalkoztatás legfontosabb belső – hazánkban intézményesen, tipikusan egyáltalán nem kihasznált –
lehetősége a betanulás, beilleszkedés után a nyílt munkaerőpiacra, a normál foglalkoztatásba történő visszatérés.
Vállalaton belül a védett foglalkoztatásnak számos változata van:
• pufferfoglalkoztatás addig, amíg a vállalatnál például munkahelyi baleset folytán sérülést szenvedett dolgozót
átképzik, illetve munkahelyet adaptálnak számára;
• időleges foglalkoztatás, akár csökkentett munkaidőben is, terhes nők, gyógyulófélben lévő alkalmazottak
számára;
• enklávéfoglalkoztatás köz- vagy magánjellegű formában;
• új szakmára, más beosztásra történő át-, illetve kiképzés;
• hosszú távú foglalkoztatás azok számára, akikről bebizonyosodott, hogy nem képesek a nyílt foglalkoztatás
követelményeinek megfelelni.
42
2.2.5. 4.2.2.5. Védett műhelyek (sheltered
workshops, beschützende Werkstatten stb.)
A negyvenes évekig a legelterjedtebb, eredetileg vak emberek foglalkoztatására létrejött, az iskolát követően a
munkába állást megkönnyítő sérültfoglalkoztatási mód. Az alkalmazása során nyert tapasztalatok változóak, de
többnyire alacsony hatékonyságra és zömmel jelentős financiális veszteségekre utalnak. Ezek oka egyfelől
természetes: bizonyos, egészen súlyos, esetleg halmozottan fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása ab
ovo nem vezethet nyereséghez. Ezt tudomásul kell venni. Másfelől azonban az itt dolgozók számára rendkívüli
előnyt jelent, hogy munkájuk és jövedelmük – ha alacsony szinten is – biztosított, és védett feltételek között
dolgozhatnak.
Az említettek folytán a védett műhelyek rendszere ma általában súlyos vagy halmozottan fogyatékossággal élő
személyek számára működtetett foglalkoztatás. A szelektív munkába állításhoz viszonyítva kétségkívül
lényegesen kevesebb gazdasági hozammal járó forma. Előnye, hogy élethosszig tartó foglalkoztatást biztosít
súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő emberek számára.
2.2.6. 4.2.2.6. Enklávék („zárványok")

Egy-két évtizedes múltra visszatekintő foglalkoztatási forma. Erősen csökkent munkaképességű dolgozók,
például értelmi fogyatékossággal élő emberek, epilepsziások, idegrendszeri betegségben szenvedők csoportja
dolgozik így védetten, speciális felügyelet mellett, egyébként mindennapi, de jól áttekinthető formában, normál
munkahelyen – annak testébe zárványként ágyazódva. Elterjedtek a 10-12 fős csoportok, amelyekben a
különböző állapotú személyek együtt dolgoznak.
2.2.7. 4.2.2.7. A munkacsapat

Működhet enklávén belül is, de nem feltétlenül azzal összekapcsolt.
2.2.8. 4.2.2.9. Szociális foglalkoztatás

Ez olyan forma, amikor központi kormányzati rendelkezés nyomán valamilyen közérdekű cél elérése érdekében
(mondjuk közmunkák a munkanélküliség ellen) nagyobb létszámú embercsoportot foglalkoztatnak, akik között
rehabilitált emberek is lehetnek. Az eredmények nemzetközi mércével is megfelelőnek mondhatók.
2.2.9. 4.2.2.10. A prioritásos foglalkoztatás

Hazánkban is ismert az ún. védett munkakörök formájában (vakoknak fenntartott telefon-központosi állás); de
példáit másutt, Egyiptomtól az USA-ig megtaláljuk, háborús veteránok foglalkoztatására.
2.2.10. 4.2.2.11. Foglalt üzletek

Tulajdonképpen az önfoglalkoztatásnak a szociálpolitika, a munkaerő-piaci politika és a társadalombiztosítás
által megtámogatott válfaja ez, melyben „megpántlikázott” üzleti, kisvállalkozói lehetőségeket tartanak fönn
fogyatékossággal élő vállalkozók számára.
2.2.11. 4.2.2.12. Termékmonopólium,

monopolizált üzlet
Piacgazdaságban – hacsak nem valamely állami monopólium átengedéséről van szó – helyesebbnek tűnik a
magyar szóhasználatban a külfölditől eltérően részmonopóliumról beszélni, mert a forma a sérült munkavállalók
által gyártott termékek mások általi előállításának tilalmát jelenti.
2.2.12. 4.2.2.13. Állami alapból támogatott

vállalkozások, illetve vállalatrendszerek
Ami itt döntő: a súlyosan, illetve halmozottan fogyatékossággal élő munkavállalók kifejezetten védett
foglalkoztatása és utóbb „kihelyezésük” normál munkahelyre, illetve figyelemmel kísérésük és visszavételük
szükség esetén.
43
2.2.13. 4.2.2.14. Vidéki, falusi-agrár
rehabilitációs séma
Ez is a védett foglalkoztatás egyik válfaja. A helyi, vidéki, de főként családi-familiáris közösségekre épülő
termelésben működik.
2.3. 4.2.3. A munkaadókat ösztönző

sémák
Ezek a szociálpolitika vagy a társadalombiztosítás által motivált formák is jól ismertek: adókedvezmény,
bérvisszatérítés. Pótlólagos hatásuk, hogy a rehabilitált dolgozóknak alkalmuk nyílik ezek által egyes
munkafajták esetenkénti kitanulására és kipróbálására, hogy eldönthessék, vállalják-e vagy sem.
3. 4.3. A FOGLALKOZÁSI REHABILITÁCIÓ ÉS A

TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁS
RENDSZEREI
Ez a még részeredményeket tartalmazó fejezet néhány nagy összefoglaló kompendium használata és tanulságai,
illetőleg saját országtanulmányok felhasználásával született.
A foglalkozási rehabilitáció és a társadalombiztosítás közötti kapcsolatok a századelőn kezdtek kiépülni az

európai országokban és az amerikai kontinens északi felén. Ma a megrokkanás következtében bekövetkező
jövedelemkiesés elleni biztosítás már egyenrangú tagja a baleset-, egészség- és munkanélküliségi biztosítások
sorának.
3.2. 4.3.2. A rendszerek főbb

sajátosságai
Ám az olvasónak tudnia kell: igyekszünk egységessé és érthetővé festeni az egyes országokban bevett
elnevezések változatai által gyakran igencsak zavarossá tett képet.
3.2.1. 4.3.2.1. Hasonlóságok

Az említett országokban működő modellek fontosabb közös jellemzői a következők:
• a rehabilitációt központi, állami szervezet fogja össze;
• pénzügyi kedvezményekkel, zömmel gazdasági úton, ritkábban adminisztratív-hivatali eljárásokkal szorítják

rá a vállalatokat;
• maga a rehabilitáció a sérült embereknek térítésmentes, de aki nem vesz részt rehabilitációs eljárásban, azt
többnyire nem kártalanítják;
• önérvényű, tehát jövedelemtől, a fogyaték okától, fokától és a biztosítás formájától teljesen független juttatási
rendszert gyakorlatilag egyetlen országban sem találunk.
• Kormányzati közreműködéssel létesült programok. Általában szerény eszközökkel ellátottak, és így csupán az
ún. biztonsági háló szintjére kalibráltak. Azaz egy bizonyos minimumszintet igyekszenek belőni, úgy vélvén,
hogy az ez alá csúszást a társadalom már nem tolerálná.
• Kormányzati fogyatékosságügyi programok háborús veteránok számára. (Ezzel két okból sem áll módunkban
behatóbban foglalkozni. Egyrészt, mert a többi programnál lényegesen szabadabban definiáltak, másrészt
hazánkban egyelőre nem látszanak aktuálisnak.)
44
• Kormányzati szintű programok munkahelyi balesetek, munkahelyi ártalmak következtében megrokkant
dolgozók számára.
• A közszolgálati szférában foglalkoztatottak számára létesült programok. Hasonlóak a magánszektorban

dolgozókéihoz, de külön adminisztrációval zajlanak.
• Léteznek lényegileg a magánszektor által futtatott programok is, gyakran bizonyos közszolgálati
programtámogatással. Általában a munkavállalók és a munkaadók szervezetei közötti kollektív szerződés
eredményei, esetenként egyéni megegyezés alapján nyújtják a munkaadók. Különösen az Egyesült Államok
magánszektorában fontos többlethaszon, mellékjuttatás a munkavállalók fogyatékosság elleni védelme, mivel
itt az uralkodó értékrend egyenesen támogatja ezt.
3.2.2. 4.3.2.2. Fontosabb különbségek

Érdemes szem előtt tartani, hogy az alacsonyan fejlett, nem megfelelően szervezett és finanszírozott
társadalombiztosítási gyakorlat jelentős szerepet játszik a sérült emberek szó szerinti koldusbotra juttatásában
minden olyan esetben, amikor az őket körülvevő közösség, család – ha van – anyagi gondoskodása vagy a
karitatív intézmények közreműködése nem elegendő emberi színvonalú megélhetésükhöz.
3.2.3. 4.3.2.3. Az adminisztratív szervezet

Célszerűnek látszik kiindulópontul a téma legnevesebb és méltán világhírű kutatója, az amerikai Monroe
Berkowitz által 1987-ben felállított, az eredményeket jól operacionalizáló kategorizálást elfogadni. O két nagy
csoportra osztja az általa vizsgált országokat aszerint, hogy az elsődleges adminisztráció kizárólag
kormánykezekben van-e, vagy megosztott a kormány és ipari, illetőleg kereskedelmi egyesületek között.
Így az első csoportba sorolhatjuk az Amerikai Egyesült Államokat, az Egyesült Királyságot, Izraelt és Kanadát.
A szféra kormányszintről erősen dominált, de ettől még jelentős arányban megtalálhatók benne
magánszervezetek és csoportok is.
A második csoportot azok az országok – Ausztria, Finnország, Hollandia és a Német Szövetségi Köztársaság –
alkotják, melyek adminisztratív szervezete az említettekénél lényegesen összetettebb. Az egyes országokban
nagyszámú eltérő megoldási mód született, ezeket ismertetjük a következőkben.
3.2.4. 4.3.2.4. A programok

Az egyes országoknak a történelmi fejlődésben kialakult eltérő sajátosságai fogyatékosságot kezelő
társadalombiztosítási programjaikban is megmutatkoznak. Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság példa rá,
milyen nagymértékben képesek hatni ezek: a munkások különféle érdekcsoportjainak szétválása folytán és
módján válnak el egymástól a rájuk érvényes, a fogyaték következtében szükségessé váló pénzügyi támogatás
formái is.
Az Ausztriában, Hollandiában és az NSZK-ban bevezetett ilyen programok a legszorosabb kapcsolatban állnak

a munkahelyi balesetekkel és a betegséggel kapcsolatos biztosítási programokkal. Nagy-Britanniában
ugyanakkor az általános társadalombiztosítási rendszer részeként jelennek meg, míg Finnországban, Izraelben,
Kanadában és Svédországban egyenesen az időskori javadalmi programok részei.
3.2.5. 4.3.2.5. A javadalomhoz jutás változó

kritériumai
A kritériumok az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization 1980) által definiált értelemben
használatosak Európa-szerte és Eszak-Amerikában is. Eszerint értékelik tehát:
• az illető személy beteg állapotát (a BNO, a Betegségek Nemzetközi Osztályozása alapján) és sérülését; •
funkcionális korlátozottságait, azaz fogyatékosságát;
• illetve rokkantságát.
45
3.2.6. 4.3.2.6. Finanszírozás
Nem szabad elfelejtenünk, hogy egy ország fogyatékossággal kapcsolatos javadalmazási rendszere tágabb
kontextusba, a társadalmi jóléti rendszerbe ágyazott. A kiadások forrása zömmel a foglalkoztatottak
társadalombiztosítási hozzájárulása és az adófizetők tágabb rétege.
3.3. 4.3.3. Összefoglalás

Szembeötlő, hogy igazán koherens társadalombiztosítási intézményrendszert a rehabilitációs ügyekre
lényegében sehol nem találtunk. Helyenként – kevésbé – vé- giggondolatlanság, másutt a történelmi
hagyományok ápolása vagy a kollektív döntéshozatal folyamatában hasonló erőt képviselő alkudozó felek
alacsony kompromisszumkészsége, esetleg a jogszabályalkotás idején fennállt politikai helyzet folytán alakult
ez így. A svéd és az amerikai rendszer erősen konfúz, talán a finn az egyetlen, amely jól áttekinthető és
kezelhető a gyakorlatban, bár bizonyos magánbiztosítási formák itt is kilógnak az intézményi vizsgálat
szempontjából jelentős központi statisztikai számbavételből.
A számottevő előzmények ellenére a jóléti állam működési mechanizmusába szervesen igazán csak a hetvenes
évtizedben integrálódott – és éppen a kiterjedő társadalombiztosítási rendszeren keresztül – a rehabilitáció.
Kitüntetett fontosságot kell tulajdonítanunk annak a Berkowitz (1987, 12.) által kimutatott ténynek, hogy a
fogyatékossággal kapcsolatos társadalombiztosítási kiadások az első években még szerénynek mutatkoznak, ám
később gyors növekedésnek indulnak, különösen akkor, ha a kormányzat épp ezek útján igyekszik országa
munkaerő-piaci feszültségeit levezetni. (Ez a korábbi magyar gyakorlattól sem idegen, még az ún. teljes
foglalkoztatás időszakában sem: a több tízezres járadékossereg éppen a munkanélküliség egyik rejtő eszköze
volt hosszú időn keresztül.)
A fogyatékosság előidézte kiadások növekedésének üteme csak a nyolcvanas évek elejére-közepére lassult.
Berkowitzék állapítják meg imént idézett kutatási zárótanulmányukban azt is, hogy ez a lassulás nincsen
kapcsolatban a sérültek számának változásával, sokkal inkább a szféra
szabályozásában és intézményrendszerében bekövetkezett módosulások következménye.
4. 4.4. A FOGYATÉKOSSÁGGAL
ÉLŐ SZEMÉLYEK JOGAI AZ
EURÓPAI UNIÓBAN
4.1. 4.4.1. A „hátrányos helyzetű
csoport" közösségi jogi fogalma
Hátrányos helyzetről két esetben szokás beszélni az Európai Unión belül. Az egyik a hátrányos helyzetű régiók,
a másik pedig a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esete. A hátrányos helyzetű régiókkal kapcsolatos
intézkedések összessége a regionális politika, amely az európai integráció kezdete óta szerepel valamilyen
mértékben a Közösség céljai között. A hátrányos helyzetű társadalmi csoportok ügyét évtizedekig a tagállamok
belügyének tekintette a Közösség. A hetvenes évek közepétől egyetlen társadalmi csoport, a nők
esélyegyenlőségének biztosítását kiemelték a hátrányos helyzetű csoportok problémái közül. Az összes többi
csoport megszólításával a kilencvenes évekig adós maradt a Közösség. Ennek az oka abban rejlik, hogy a Római
szerződés szövegezése idején és az azt követő években tartotta magát az a némileg elbizakodott és a gazdasági
növekedés szerepét túlértékelő feltételezés, hogy a szociális problémákat, a szegénységet automatikusan
megoldja majd a legfejlettebb európai államok gazdasági közösségének kiteljesedése. Emiatt a hátrányos
helyzetű társadalmi csoportokkal: a munkanélküliekkel, a fogyatékossággal élő személyekkel, az idősekkel, a
pályakezdőkkel, illetőleg bizonyos etnikai csoportokkal – például a romák problémáival – és a nők helyzetével a
kezdeti időkben egyáltalán nem foglalkoztak.
46
4.2. 4.4.2. A közösségi szabályozás
filozófiája
A fogyatékossággal élő személyekkel és az idősekkel kapcsolatos közösségi politika formálódásának hátterében
a következő egyszerű szabályozási filozófia húzódik meg. Az Európai Unió egy koherens európai értékrend
talaján áll. Ennek elengedhetetlen összetevője a magukról nem vagy csupán töredékes módon gondoskodni
képes állampolgárok állami védelme. Megjegyzendő, hogy ezt az európai filozófiát, miként az annak talaján
megvalósuló gyakorlatot – esetenként a közös kulturális gyökerek ellenére – sem követik más nagy földrajzi
régiók, például az Amerikai Egyesült Államok, a dél-amerikai országok, Ázsia.

személyek jogai
A kilencvenes években már kiemelt figyelem irányul az Európai Unión belül a fogyatékossággal élő
személyekre. Annál is inkább, mivel becsült arányuk az Unió összlakosságának mintegy 10 százalékára tehető
(3. ábra) (a becslésekre lásd pl. Könczei 1994, 14; WHO 1980; az EU-ralásd Wilson 1996). A fogyatékossággal
élő személyek aránya a becslések szerint a magyar lakosságon belül a közösségi adatokhoz hasonlóan szintén 10
százalék körül lehet. Hazánkban a kormányzati munka során általában ezt a becslést veszik figyelembe.
Ugyanakkor, akárcsak egyes EU-tagállamokban, Magyarországon is vannak ennél az aránynál valamivel
alacsonyabb, 3,5-5 százalék körüli becslések is (Lakatos-Tausz 1995, 7.).
4.4. 4.4.4. A politikai korrektség

kultusza az Európai Unióban
A politikai korrektség kultuszának hátterében mindenekelőtt a korábban „rászorulódként vagy
„megkülönböztetett”-ként meghatározott társadalmi csoportok – az etnikai kisebbségek, a nők, a
fogyatékossággal élő személyek, a homoszexuális és leszbikus személyek – polgári, politikai és szociális
jogaikért folytatott polgárjogi küzdelmei húzódnak meg. A „politikailag korrekt” fogalom a stigmatizáló,
diszkriminatív szóhasználat és beszéd kiküszöbölését célozza. De ezen túl – bizonyos túlkapások ellenére –
egyben út az olyan viselkedésformák megerősödése felé, amelyek nem negligálják, hanem egyenrangú társként
fogadják el a sérült személyt mint embert.

személyek jogai a közösségi jogban
4.5.1. 4.4.5.1. A közösségi elsődleges jog
A Római szerződés nem foglalkozott a fogyatékossággal élő személyek problémáival. Figyelembe véve
azonban, hogy az e csoportba tartozók is fogyasztók, az üzleti szféra érdekeltségeinek is volt hatása arra, hogy a
későbbi évtizedekben a közösségi intézmények nem csupán felismerték, hanem mindennapi gyakorlatukban is
egyre inkább követni kezdték azt az elvet, amely szerint:
„A fogyatékossággal élő személyek gazdasági és szociális értelemben vett integrációja az egységes piac
szociális dimenziójának fontos eleme.” (Community Social Policy 1992, 293.)
4.5.2. 4.4.5.2. A munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló Közösségi

Charta vonatkozó cikkelyei
A munkavállalók alapvető szociális jogairól szóló Közösségi Charta (1989) – továbbiakban: Charta – nem
kötelező érvényű közösségi jogszabály, hanem csupán közösségi politikai dokumentum. A Chartának mégis
felbecsülhetetlen jogi, gyakorlati hatása volt az elfogadása óta eltelt tíz évben valamennyi általa érintett szociális
területen. Idetartozik a fogyatékossággal élő személyek jogainak védelme is, amelyről a Charta 26. cikkelye a
következőképpen rendelkezett:
„Minden fogyatékossággal élő személynek, fogyatékossága okától és jellegétől függetlenül, társadalmi és

szakmai beilleszkedése elősegítése érdekében tényleges kiegészítő támogatást kell biztosítani. Ezeknek az
47
intézkedéseknek a támogatottak adottságaival összhangban, különösképpen a szakképzésre,
munkaegészségügyre, a mobilitásra, a közlekedési lehetőségekre és a lakáspolitikára kell vonatkozniuk.”
4.5.3. 4.4.5.3. A fogyatékossággal élő személyek jogai a közösségi másodlagos

jogban és esetjogban
A közösségi elsődleges jogban az utóbbi években bekövetkezett változások eredményeként a közeli jövőben
minden bizonnyal számos területen születnek majd a közösségi másodlagos jogba tartozó kötelező érvényű
jogszabályok. A hatályos közösségi jogban viszont nagyítóval kell kutatnunk a fogyatékossággal élő személyek
jogait érintő jogszabályokat. Ezek közül ki kell emelnünk a szociális biztonsági rendszerek koordinációját
megvalósító 1408/71/EGK rendeletet. Itt csak a fogyatékossággal élő személyeket érintő pontokról és az
azokhoz szorosan kapcsolódó esetjogról lesz szó.
Az 1408/71/EGK rendelet alkalmazása során több értelmezési probléma merült fel a fogyatékossággal élő
személyek segélyeivel és baleseti nyugdíj-kiegészítéseivel kapcsolatosan. A rendelet kimondja, hogy
„A rokkantsági, öregkori vagy a hátramaradott hozzátartozónak járó készpénzsegélyt, a munkahelyi baleset vagy
foglalkozási betegségek miatti kártérítést és a halálozási segélyt, amelyben egy vagy több tagország törvényei
alapján részesül valaki, akkor is ki kell fizetni a jogosultnak, ha állandó lakóhelye egy másik tagországban van.”
[1408/71/EGK rendelet 10. cikkelyének (1) bekezdése]
4.5.4. 4.4.5.4. A fogyatékossággal élő személyek jogai az EU puha jogában –
állásfoglalások, ajánlások, közlemények 4

A Tanács 1974. június 27-i állásfoglalása közösségi akcióprogram létrehozataláról a fogyatékossággal élő
személyek foglalkozási rehabilitációja érdekében
Az állásfoglalás fő célként azt határozza meg, hogy a fogyatékossággal élő embereknek képessé kell válniuk a
normális, független életre (önálló életvitelre) a társadalomba történő teljes integráció érdekében. Ez vonatkozik
minden korcsoportra és a fogyatékosság minden típusa mellett az összes rehabilitációs célú intézkedésre.
Tanács 86/379/EGK ajánlása a fogyatékossággal élő személyek Közösségben való foglalkoztatásáról
Az ajánlás megfogalmazza azt, hogy a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatásának alapelve részben a
foglalkoztatáshoz és foglalkozási képzéshez való hozzáférést jelenti, védelmet a méltánytalan elbocsátással
szemben és a munkafolyamat során történő folyamatos képzés lehetőségét
A Tanács Közleménye a fogyatékossággal élő személyek Közösségben megvalósuló foglalkoztatása tárgyában

(1989. június 12. 89/C 173/01)
A Közlemény kiemeli, hogy – egyebek mellett – folytatni kell azt a hatékony segítséget, amely a korábbiakban
az Európai Szociális Alapból valósult meg a fogyatékossággal élő személyek foglalkoztatási integrációja terén.
A Tanács és az oktatási miniszterek állásfoglalása a fogyatékossággal élő gyermekeknek és fiataloknak az

oktatás szokásos rendszereibe történő integrálásáról (1990. május 31. 90/C 162/02)

személyeket szolgáló közösségi
programok
Az 1988-1991 közötti időszakra szóló második akcióprogram, a HELIOS I. 15 a hangsúlyt a fogyatékossággal élő
személyek szociális integrációjára, önálló életvitelének kialakítására, szakképzésére és rehabilitációjára
helyezte. Fontos célnak tartották a munkaerőpiacon tapasztalható diszkrimináció elleni határozottabb fellépést.
Konferenciák, szemináriumok, szakképzések sora jelezte az élénkülő aktivitást.
15 Council Decision: HELIOS: Social Europe, 1992/2. 83.
48
A HELIOSI. sikerén felbuzdulva született meg a harmadik akcióprogram, a HELIOS
I. A HELIOS II. forrásaiból az 1993-1996 közötti időszakban számos konferencia, szeminárium, tanulmányút,
továbbképzés, gazdasági, oktatási, szociális integrációt célzó program, tájékoztató kampányok szervezése,
illetőleg információs rendszerek kiépítése16 kapott támogatást. Míg az első két akcióprogram inkább a jóléti
típusú megközelítést követte, addig a HELIOS II. az esélyegyenlőséget és az integrációt helyezte
középpontba.
A HELIOS II. megteremtette a fogyatékossággal élő személyek és szervezeteik formális és gyakorlati

együttműködésének intézményes kereteit. Az így létrejött fórumok 1150 szakember állandó és 30 ezer résztvevő
eseti bevonásával működtek. A konzultációs rendszer talán legsikeresebb eleme az Európai Fogyatékosügyi
Fórum volt, amely igen fontos szerepet töltött be a szakmai közvélemény formálásában és az európai szintű
párbeszéd megteremtésében.
4.7. 4.4.7. Demográfiai problémák az

Európai Unióban
A világ más régióihoz hasonlóan az Európai Unióban is megfigyelhető a népesség elöregedése, a korfa
kiterebélyesedése. Ennek folytán szerte a világon lassan lehetetlenné válik a szociális védelmi rendszer
finanszírozása.
4.8. 4.4.8. Az időskorúak jogai a

közösségi jogban
A fogyatékossággal élő személyek és az idősek jogai között szembetűnő azonosságok és különbségek
figyelhetők meg. Egészen ritkán, de van például olyan jogterület, ahol azonos a szabályozás. Szembetűnő, hogy
a fogyatékossággal élő populációt mintha lényegesen nagyobb figyelem illetné meg, mint az időseket. Ennek a
jelenségnek a magyarázata az előbbihez képest komolyabb lobbierejében, erősebb jogérvényesítő képességében
áll.
4.8.3. 4.4.8.3. A generációk közötti szolidaritás

európai éve (1993)
Az Európai Unió az 1993-as esztendőt az idősek és a generációk közötti szolidaritás európai évének
nyilvánította. Ez részben a Közösségi Charta gyakorlati hatását igazolja. A Közösségi Charta szerint az Európai
Közösség minden munkavállalójának joga van arra, hogy tisztességes életszínvonalat biztosítsanak számára
nyugdíjba vonulását követően. A Közösségi Charta kimondja, hogy a nyugellátásra nem jogosult és más
megélhetési forrással sem rendelkező, nyugdíjkorhatárt már elért személyeknek jogosultnak kell lenniük a
szükségleteikhez mért szociális segélyre és orvosi ellátásra is.
4.9. 4.4.9. Összehasonlítás és

összegzés
Kötetünk jelen fejezetében arra törekedtünk, hogy lényegre törően bemutassuk az Európai Uniónak a hátrányos
helyzetű csoportokkal, azon belül is elsősorban a fogyatékossággal élő személyekkel és az idősekkel kapcsolatos
jogfejlődését és joganyagát. Az előbbi – a megértés és a témába történő belehelyezkedés érdekében – kiegészült
a fogyatékosság változó fogalmával foglalkozó részekkel, „cserébe” itt az utóbbihoz képest valamivel
szűkszavúbban foglaltuk össze az Európai Unió joganyagát.
Nyilvánvaló az eredményekből, hogy igen hosszú utat tett meg a Közösség mindkét területen, de az is, hogy a
folyamat még távolról sem ért véget. E nyílt végű folyamat további fontos eredményeket hoz még az
elkövetkező években.
Figyelemre méltó változásokra lehet számítani mindenekelőtt:
16 Például a Handynethez kapcsolódó szolgáltatások.
49
• a fogyatékossággal élő személyek hátrányos megkülönböztetését tiltó jogszabályrészek esetjogának
kialakulása,
• az Európai Szociális Chartának az uniós joganyagba történő, a jelenleginél pontosabb integrálása
• és az idősügyben a társadalombiztosítás szintjének a rendszer finanszírozhatatlanságából adódó,

kényszerűségből várható módosításai terén.
50
5. fejezet - 5. A TÁRSADALMI ÉS A
MAGYARORSZÁGI GYAKORLATA
Diego Vélazquez: Don Diego de Acedo (El Primo) udvari törpe portréja, 1644
1. 5.1. FOGYATÉKOS EMBEREK

A MAGYAR TÁRSADALOMBAN
1.1. 5.1.1. A múlt egyes elemei
Magyarországon a kereszténység felvétele körüli időben kezdtek elszaporodni a különféle, a filantróp
cselekedeteket a leginkább rászorulók: szegények, árvák, sérült emberek irányában gyakorló intézmények. (
a. )
Az egyesület röviddel megalakulása után ápolóotthont is létrehozott egy bérelt házban, mivel azonban ennek
összes férőhelye sem volt elég a rászorulóknak, árva kisgyermekeket, fogyatékos vagy idős embereket
megbízható családoknál helyeztek el, s ellátásukért megfelelő összeget fizettek.
Az I. világháború után létrejött a hadirokkantakról, -árvákról, -özvegyekről intézményesen gondoskodó

bizottság Tisza István kormányfő elnökletével. Működött még a m. kir. rokkantügyi hivatal is. Legfontosabb
tevékenysége az egész országban (pl. Vácott, Kolozsvárott, Debrecenben, Kassán, a fővárosban a Duna bal
51
6. A FOGYATÉKOSSÁG
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
partján, a Pozsonyi úton és a Duna jobb partján, a Szegényház utcában) működő rokkantiskolák és
rokkantutókezelő intézmények (Besztercebányán, Alsótátra- füreden, Pozsonyban, Kassán, Kolozsvárott, illetve
a Császár fürdőben, a Bajza utcában és a Fehérvári úton) irányítása volt. A m. kir. hadirokkantotthon a Timót
utcában működött, kefekötő és kosárfonó műhellyel. Foglalkozási rehabilitációban a székesfehérvári „m. kir.
Vass József dr. hadiárvaintézet” rokkantosztályán részesülhettek az elhelyezkedni nem tudó egykori katonák.
Asztalosnak, cipésznek, fes- tő-mázolónak, szabónak tanulhattak, és egyszeri szerszámsegélyben is
részesülhettek az egyéves tanfolyam befejeztével. Emellett háromhetes méhészeti és kaptárkészítő
tanfolyamokat is szerveztek évente a kolozsvári méhészeti egyesület közreműködése révén.
2. 5.2. A MAGYARORSZÁGI
REHABILITÁCIÓS HELYZET
ALAKULÁSA A KÉT NAGY
JOGSZABÁLY ÁLTAL
KÖRÜLHATÁROLT
PERIÓDUSBAN: 1968 ÉS 1986
KÖZÖTT17
2.2. 5.2.2. Hogyan nyilvánítanak valakit

rokkanttá? A munkaképesség-
csökkenés elbírálása és osztályozása
A munkaképesség-csökkenés elbírálásában, a rokkantság értelmezésében és megítélésében az egyes országok
között jelentős különbségek vannak. A ma is érvényes, több évtizedes magyar gyakorlatban az orvosszakértői
bizottság a munkaképesség csökkenése folytán létrejött új állapot jellemzőit egy százalékos skála elemeihez
rendeli hozzá, és így állapítja meg a változás mértékét.
Ha gyakorlatilag nincsen munkaképesség-csökkenés0%
Ha ez jelentéktelen, akkor15%
Ha enyhe, akkor16-25%
Ha a munkaképesség-csökkenés kisfokú, akkor26-35%
Ha közepes, akkor36-49% Ha
erős, akkor50%
vagy afölött van, ami lehet jelentős50-66%
és súlyos, amikor67% vagy annál
magasabb
Az Országos Orvosszakértői Intézet szakvéleménye alapján lett valaki csökkent munkaképességű (az 1967 és
1983 között elterjedt fogalomhasználat szerint), illetve megváltozott munkaképességű 1983 óta, ha
munkaképesség-csökkenése 15 és 66 százalék közé esett, valamint rokkant, ha ez az arány 66 százalék fölötti
volt.
2.3. 5.2.3. Hányán vannak, és hogyan élnek?
17 Jelen fejezetünk megállapításai megszorítások nélkül csak a címben szereplő, 1968-1986. év közötti periódusra tekinthetők érvényesnek.
52
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
„Amióta leszázalékoltak, bezárva élek. Nem merek elmenni a gyermekeimmel strandra, nem járhatok
szórakozni, színházba, moziba sem. Bármikor rámjöhet a roham.” L. E. szakképzett dolgozó, légúti beteg
(Novák 1984. 321.)
„Kínlódás ez az egész. Látom én, hogy a családnak is elege van belőlem. Ok nyugtalanítanak engem, én meg
őket.” Cs. J. szakképzetlen mozgássérült ember, vidéken él családjával
(Novák 1984, 150.)
2.3.1. 5.2.3.1. A források

2.3.2. 5.2.3.2.A megváltozott munkaképességű
emberek helyzete
A rokkantak és a megváltozott munkaképességű emberek közül az előbbiek élethelyzete lényegesen nehezebb,
de a közösség segítségére, az odafigyelésre nemcsak a súlyos, hanem a kevésbé súlyos állapotú emberek is
rászorulnak. Ehhez viszonyítva a megváltozott munkaképességűek minimális segítségben részesülnek; a nagy
vizsgálatok, adatösszegzések leggyakrabban nem is emlékeznek meg róluk. Durván szólva: kétféle embert
tartanak ma számon: az „egészségest” és a rokkantat. Pedig a kettő között százezrek vannak még.
2.3.3. 5.2.3.3. Az Országos Orvosszakértői

Intézet 1977-es vizsgálata
Az OOSZI 1977-ben felmérést készített az új foglalkozási rehabilitációs igényről (OOSZI 1978). A
kérdőívesadatlapos vizsgálat csak az OOSZI-ban 1977 második féléve során véleményezett új igénylőkre és a
rokkantállományból kikerültekre szorítkozott. Tehát a felmérésbe nem került bele az a körülbelül 250 ezer
ember, akik rokkantak voltak 1977-ben, és nem kellett az OOSZI-ban vizsgálaton megjelenniük. Ennek alapján
vontak le következtetéseket az egész 1977-es évre. Az orvosi bizottságok – az érvényben levő szabályok szerint
– azokat az embereket nyilvánították rehabilitálandónak, akik számukra szabott feltételek között képesek
dolgozni, de munkaképességük csökkenése miatt eddigi munkakörüket nem tudják ellátni; ők a korlátozott
munkaképességűek és a III. csoportú rokkantak egy része. Nem re- habilitálhatónak pedig a rendszeres munka
végzésére alkalmatlan személyeket tekintették. (Az I. és II. csoportú rokkantak és a III. csoportba tartozók egy
része.) Összességében 68 050 embert vizsgáltak meg, akik közül 32 ezret nyilvánítottak rehabilitációra
szorulónak. 64 145 új igénylő volt, és 3925 volt a rokkantállományból kikerültek száma.
2.4. 5.2.4. Tények, adatok

2.4.1. 5.2.4.1. A rokkantsági nyugdíjasok
számának alakulása
Az adatok értelmezéséhez tudni kell, hogy az I. csoportú rokkantak munkaképtelenek, és mások gondozására
szorulnak. A II. csoportúak képesek magukat ellátni, mások gondoskodására nincsenek ráutalva, de rendszeres
munka végzésére nem képesek, míg a III. rokkantsági csoportba a munkaképességüknek legalább 33 százalékát
még őrző emberek tartoznak. A rokkantak túlnyomó többségét a III. cso- portúak adják – kb. 85 százalékot -;
legkevesebben az önmaguk ellátására is képtelen I. csoportúak vannak. Az 1985-ös helyzetről azt tudjuk, hogy a
rokkantnak véleményezett személyek 2,5 százaléka tartozott az I., 13,0 százaléka pedig a II. rokkantsági
csoportba (lásd OOSZI 1986, 5.; KSH 1985b, 46.).
2.4.2. 5.2.4.2. A morbiditás és az anyagi

lehetőségek
Vizsgáljunk meg két, eddig még nem tárgyalt, de figyelemre méltó szempontot. Az egyik: elsősorban milyen
okok váltják ki a rokkantságot és teszik szükségessé a rehabilitációt? A másik: milyen főbb jövedelemforrással
bírnak, milyen anyagi lehetőségekkel rendelkeznek a rokkantak és a rehabilitációra szoruló emberek?
53
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
2.5. 5.2.5. A tagozódás és az
intézményrendszer
Az egész világon használják az Egészségügyi Világszervezet 1969-ben közzétett meghatározását, eszerint a
rehabilitáció mindazon összehangolt orvosi, szociális, nevelési, oktatási és foglalkoztatási intézkedések
összessége, amelyeknek célja, hogy az egyén funkcionális képességeinek lehetőség szerinti legmagasabb fokára
jusson (habilitáció), illetve jusson vissza.
2.6. 5.2.6. A foglalkozási rehabilitáció

szerkezete
„Mindig szegények voltunk, azok vagyunk ma is...
Most tessék elképzelni, 300 forint nyugdíjból élni, az uram is örökké beteg, gyerek is van kettő. Nem volt meg a
10 évem. Visszavonták a nyugdíjat is 4 évre, de egy óra hosszát se tudtam menni dolgozni. Jelentettem az
SZTK-ban. Behívtak, kivizsgáltak, és akkor meg lehetett váltani az éveket. Hála Istennek, egy fillérembe se
került. Attól kezdve rokkantság alá tettek, és 900 forintot kaptam. Azóta soha nem hívtak sehová se. Bottal
jártam, hogy tudtam volna dolgozi bárhol is?”
Gy. B. szakképzetlen mozgásszervi beteg nő; falun él
2.7. 5.2.7. Hogyan reagált a gazdaság1968 és 1983 között?

A rehabilitációs rendszernek a mai forma létrejöttéig terjedő történetét nagy vonalakban a gazdasági és jogi
szabályozás történetén keresztül figyelemmel lehet kísérni. A csökkent munkaképességű dolgozók helyzetével
kapcsolatos első átfogó rendelkezés a II. világháborús hadirokkantak nagy száma és rendezetlen helyzete
ellenére csak 1951-ben született meg. Ezt az Országos Tervhivatal elnöke hozta, de nem tartalmazott mást, mint
a csökkent munkaképességű dolgozók foglalkoztatására rendelt munkahelyek és munkakörök jegyzékét.
Létezett aztán a hatvanas évek elején egy nagyobb (61/1962. MIM-MüM-OBF sz.) utasítás a szilikózisban
megbetegedettek rehabilitációjáról. A rehabilitáció intézményesítése terén tett első jelentős lépés azonban a
33/1963. (XII.3.) Korm. sz. rendelet volt. A foglalkozási rehabilitáció vállalati szférára ma is érvényes
rendszerének durvaszerkezetét pedig a 2014/1967. (III. 29.) sz. kormányhatározat nyomán született együttes
rendelet határozta meg.
2.7.1. 5.2.7.I. A reformidőszak rendelete

Ez a jogszabály – az „1/1967. (XI. 22.) MüM-EüM-PM sz. együttes rendelet a csökkent munkaképességű
dolgozók helyzetének rendezéséről” – a rehabilitációt nem a maga egészében szándékozott szabályozni, hanem
csak annak foglalkozási vetüle- tét. Így szemléletében sohasem a teljes, komplex rehabilitációs folyamatot
tekinti és szabályozza, nem „az emberről” vagy „a sérültről” beszél, hanem „a dolgozóról”, aki „csökkent
munkaképességű”.
A rendelet a foglalkoztatási rehabilitáció Magyarországon fejlettnek számító formáit is ajánlotta a vállalatoknak

a várható rehabilitációs eredmény szerint csökkenő sorrendben. Előírta, hogy a munkáltató elsősorban eredeti
munkakörében (munkahelyén) és szakmájában köteles foglalkoztatni a dolgozót; másodsorban működési körén
belül köteles megfelelő munkahelyre áthelyezni. Ha erre nincs lehetőség, akkor a munkáltató kötelessége más
munka végzésére betanítani vagy szakképzésben részesíteni; szükség esetén kifejezetten e célra létrehozott
külön üzemekben foglalkoztatni; részmunkaidőben vagy bedolgozóként alkalmazni őket. De mindezen
intézkedések költségei – a rendelet szerint – a munkáltatót terhelték. .
2.7.2. 5.2.7.2. A rendelet nyomán előállt helyzet

Az egész 1968 utáni helyzetben nem volt megoldott a rokkantsági nyugdíj és a foglalkozási rehabilitáció közötti
optimális arány: a rokkanttá nyilvánítást kérők nem voltak érdekeltek önmaguknak a vállalatnál lezajló
rehabilitációjában. Pedig e nélkül a kívánatos közvetítés nélkül a foglalkozási rehabilitációnak még a
magyarországinál lényegesen modernebb rendszerei is működésképtelenek volnának.
54
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
Összefoglalva, a vállalatokat csak kötelezték a csökkent munkaképességű dolgozók foglalkoztatására, de nem
ösztönözték őket rehabilitálásukra. Ezzel mind a vállalat, mind pedig az egyén kényszerpályára szorult. A
rendelet nyomán elterjedt foglalkozási rehabilitációs tevékenység élő kritikája a rokkanttá nyilvánítást kérők,
illetve a rokkantnyugdíjasok igen magas száma, aránya. Magyarországon évente átlagosan 70 ezer fő
folyamodott rokkantnyugdíjért, és ezeknek körülbelül fele meg is kapta. Így a rendelet hatálybalépésétől,
1968tól 1980-ig a munkások és az alkalmazottak rokkantsági nyugdíjas állománya több mint kétszeresére, 114
500 főről 236 400-ra emelkedett. A vállalatiaktól eltérő társadalombiztosítási rendszerben elbírált és más
korösszetételű mezőgazdasági termelőszövetkezeti tagok rokkantállománya több mint hétszeresére: 14 ezerről
98 900 főre nőtt. A rokkantsági nyugdíjasok összlétszáma pedig 1968-tól 1983-ig 116 ezerről 385 900-ra, több
mint háromszorosára növekedett!
2.8. 5.2.8. 1983-1986: a szabályozás és

a szereplők viselkedése
Az 1968-ban életbe lépett együttes rendelet nem rendezte megnyugtatóan a foglalkozási rehabilitáció helyzetét.
A rendszer nehézkes, kis hatékonyságú működése és a nyomában járó bírálatok eredményeként jött létre a
3154/1980. sz. minisztertanácsi határozat a foglalkozási rehabilitáció helyzetéről és korszerűsítéséről, melyet
egy újabb jogszabály követett, a 8/1983. (VI. 29.) EüM-PM sz. együttes rendelet a megváltozott
munkaképességű dolgozók foglalkoztatásáról és szociális ellátásáról. Több ponton a korábbi gyakorlat részleges
reformját hozta, alapkoncepciójában azonban nem különbözött a korábbi együttes rendelettől, s így
összességében az annak következményeként létrejött helyzetnek nem reformálásához, hanem konzerválásához
járult hozzá. Azonban – látni fogjuk – ez nem egyedül és nem elsősorban a gazdasági szabályozás
konzekvenciája volt.
2.8.1. 5.2.8.I. Az új rendelet

Az új határozat nem módosította a korábbi alapelvet, amely szerint a megváltozott munkaképességű dolgozók
foglalkoztatása vállalati feladat. A jogszabály a megmaradt munkaképességet hasznosító módszerek sorát
javasolja – ám a vállalat és az egyén érdekeltségén, azaz nem-érdekeltségén nem változtatott; a megváltozott
munkaképességű dolgozók részére kifizetett munkabér 40 százalékáig dotációt igényelhetnek munkáltatóik.
2.8.2. 5.2.8.2. A kialakult helyzet okai

Amiről szó van, az a következő: a hatvanas évek vége óta működő rehabilitációs rendszer tipikusan •
koncepciótlan és hibás volt,
• hatékony működése nem állt a gazdasági egységek és a rehabilitálandók érdekében, és sajátos módon,
• nem a jogszabályalkotó szándék szerint működött.
Ez pedig csakis kudarcot jelenthetett.
2.9. 5.2.9. A későbbi fejlemények

A Kormány a tárgyalt időszakban mintegy hét-nyolc határozatot hozott a rehabilitációról. Az utolsó előtti
alkalommal az egyszer már teljesítésre előírt, a foglalkozási rehabilitáció korszerűsítését célzó reformtervet
halasztották el az 1986-1990-es évekre. Egy 1986 júniusában kelt határozat – „A Minisztertanács 3205/1986. sz.
határozata a foglalkozási rehabilitáció helyzetéről és továbbfejlesztéséről” – előírta, hogy a rokkantság fogalmát
és a munkaképesség-csökkenés elbírálásának rendszerét meg kell változtatni. Feladatul tűzte ki a megváltozott
munkaképességű dolgozók rehabilitációban való érdekeltségének megteremtését egy új keresetkiegészítési
rendszer felhasználásával. A gazdálkodó szervezetek fokozottabb felelősségét a kormányhatározat a
megváltozott munkaképességű dolgozók átlagosan 3-5 százalékos kötelező foglalkoztatása és az ehhez kötött
támogatási-elvonási rendszer útján vélte biztosíthatónak.
2.10. 5.2.10. A mai helyzet

A megváltozott munkaképességű munkavállalók átlagkeresete 103 290 forint, miközben ugyanezeknél a
vállalatoknál a többi munkavállaló 132 530 forintos átlagkeresettel rendelkezik, vagyis a megváltozott
55
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
munkaképességű foglalkoztatottak havi bruttó keresete – amennyiben kiszűrjük a különféle válaszhiányokból
adódó torzításokat – mintegy 24,1 százalékkal alacsonyabb.
A kereseti viszonyok tekintetében a legelőnyösebb helyzetben a Budapesten és Pest megyében dolgozó

megváltozott munkaképességű munkavállalók vannak. Ugyanakkor a kereseti viszonyaikban meglévő szóródást
nem tudjuk megmagyarázni kizárólag a regionális eltérésekkel. A külföldi többségi tulajdonú vállalatoknál
dolgozók vannak a kereset tekintetében legkedvezőbb helyzetben.
2.11. 5.2.11. Halaszthatatlan teendők
A teendők közül csak néhányat sorolunk (lásd még a 8. fejezetben).
• Le kell bontani a mozgássérültek szabad mozgását gátló, lehetetlenné tevő akadályokat: meg kell építeni
mindenüvé az érvényes és hatályos jogszabályoknak megfelelő rámpákat, széles lifteket, megfelelően nagy
mosdókat és WC-ket.
-A fogyatékos és nem fogyatékos polgárok társadalma között meredező falak lebontása érdekében erősíteni kell
közöttük a valamirevaló interakciókat, a kommunikációt, mely az előítéletek reprodukálását és a stigmatizálást
is jelentős mértékben csökkentheti.
• Lehetővé kell tenni, hogy a legkülönfélébb okok folytán rokkanttá lett emberek is gyakorolhassák alapvető
emberi és állampolgári jogaikat. Nem kell ugyanis az Alkotmánybírósághoz folyamodnunk, hogy tudjuk, ha
nincs akadálymentesség, nem lehet bejutni a szavazóhelyiségekbe, orvosi rendelők többségébe,
templomokba, iskolába, munkahelyre, házakba. Az így élők tehát – akárcsak a zárt intézmények lakói – a
legalapvetőbb, az Alkotmányban is rögzített jogaiktól megfosztva élnek Magyarországon. A gazdasági
biztonsághoz, az információkhoz való hozzájutás jogáról már nem is szólva!
• A társadalom részéről mindent meg kell tenni az integráció érdekében az oktatásban, a gazdaságban és az
összes egyéb szférában, tudva persze, hogy az távolról sem old meg mindent, hiszen épp ezért alakultak az
azonos stigmát viselők önsegítő csoportjai. Tapasztalatcseréjük, közös érdekszövetségeik, azaz lobbizásuk is
támogatásra érdemes.
• Fel kell használni a médiumokat (televízió, rádió, újságok – s egyben meg is kell tanítani őket rá!), hogy a
fogyatékosságról és az ezzel élni kénytelen emberekről reálisabb képet tükrözzenek. Hiba lenne, ha – mint
egyes pénzgyűjtő tevékenységek, az angol nyelvből kölcsönzött kifejezéssel: fund-raising kampányok idején
– erősítve az elkoptatott sztereotípiákat, szomorúan függőnek, butának, érzelmileg szükségképpen instabil,
tehetetlen áldozatként ábrázolnák a fogyatékossággal élő embereket, a társadalom sajnálatára apellálva.
• Alapvető fontosságú, hogy a rehabilitációs programokba a fogyatékos embert és családját is maximális

mértékben, partnerként bevonják.
-A nagy intézetek helyett-mellett a jelenleg már létező száz mellett kisebb, legfeljebb 10-15 fős családi jellegű
csoportotthonok létrehozását kellene támogatni. Ezzel egyidejűleg lassan be kellene zárni és örökre elfelejteni a
régi, a rehabilitáció őskorából ránk maradt tömegszállásokat, nagy szociális otthonokat, masszív, zárt, gettószerű
képződményeket.
• Mind az orvos-, mind pedig a szakorvosképzésben komoly teret kell szentelni a rehabilitációnak,
megteremtve egyúttal a rehabilitációval foglalkozó orvosok szakmai és anyagi elismerését is. A képzéshez
rendelkezésre állnak a szellemi feltételek, s csupán a döntéshozók akaratán múlik, hogy Magyarország ezen a
téren is felzárkózzék a fejlett világhoz.
• Radikálisan új gazdasági és jogi szabályozásra is szükség van a téren, olyanra, amely a fogyatékossággal élő
embert állítja középpontba. Pontos tartalmát még csak körvonalazni lehet, a fő elveknek azonban nagyjából
megfelelnek a következők:
• Meg kell szüntetni a rokkantnyugdíj-érdekeltséget.
56
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
• Elengedhetetlen, hogy a rehabilitációra szoruló emberek a szabályozás révén külső segítséget is kapjanak
saját maguk rehabilitálásához. Olyat, melynek kereté- ben alapvető szintű megélhetésük a mindenkori
inflációhoz igazítva biztosított ugyan, mégis gazdasági érdekük fűződik egy színvonalas, elsősorban
foglalkozási rehabilitációs folyamat végén történő munkába álláshoz.
• A szabályozást meg kell osztani aszerint, hogy a súlyosan, halmozottan fogyatékos emberekre másképp
legyen érvényes, mint a viszonylag könnyen rehabi- litálhatóakra. Világos ugyanis, hogy az alapvetően
különböző helyzetek alapvetően különböző gazdasági és jogi intézkedéseket igényelnek. Itt lényegében már a
piaci és az altruista (szolgáló-segítő) szabályozási formák különböző mennyiségben és formában történő
keveréséről van szó. A kiindulópontot nem adhatja más, mint a piac, hiszen alapvető fontossága van annak,
hogy minden szereplőnek megérje. Más, hasonló dominanciával szóba jövő motivációkat eddig sem a
terepkutatások, sem az irodalom többi része nem tárt fel. Mivel az államnak akkor van személyi
jövedelemadóból bevétele, ha van számottevő, tehát adóztatható személyi jövedelem, mivel a vállalkozónak
akkor van nyeresége, ha színvonalasan működik rehabilitációs vállalkozása, a majdani munkaadó akkor
alkalmazza a rehabilitált embereket, ha valóban eleget tudnak tenni a foglalkoztatásukkal szemben támasztott
gazdasági és gazdaságossági követelményeknek, s végül: a rehabilitáltaknak sem jön rosszul a munkájuk
révén húzott többletjövedelem.
• Új, modern betegségbiztosítási rendszerekre is szükség van, s arra, hogy ezekhez kapcsolódóan
rokkantságbiztosítás is köthető legyen. El kell érni, hogy az emberek ne a betegségben, hanem az
egészségben legyenek érdekeltek.
3. 5.3. FOGYATÉKOSSÁG ÉS
EGYHÁZAK: A REHABILITÁCIÓ
ÉS A MENTÁLHIGIÉNÉ
3.1. 5.3.1. Bevezetés
Fogalmilag mindvégig – implicit – különbséget teszünk a szociális munka és a rehabilitációs tartalmú, illetve
mentálhigiénés értékű tevékenységek között, mivel valójában, szigorúan véve csak az utóbbi kettő képezi jelen
munka tárgyát. Ha ugyanakkor igaz volt 1986-88-ban, akkor ma még inkább az, hogy a dolog lényegét tekintve
minden szociális munka mentálhigiénés hatású is egyben. Ennek ellenére, bár ezt felesleges volna léptennyomon
hangsúlyozni, mindvégig igyekszünk megmaradni a markáns mentálhigiénés tartalommal bíró és az ilyen
tartalmat nem hordozó szociális munka keskeny mezsgyéjének innenső oldalán.
3.2. 5.3.2. Az út a múlttól a jelenig

AII. világháború előtt a „szegényügy” és „rokkantügy” lényegesen erősebben kapcsolódott egymáshoz, mint ma.
Aki szegény volt, az nem volt feltétlenül rokkant is, de fordítva sokkal inkább fennállt ez az összefüggés.
Társadalmi helyzetüket és megítélésüket tekintve a szegények és a „rokkantak” jóval inkább együvé tartoztak,
mint ma, a kilencvenes évek elején. A „rokkant” ugyanakkor többnyire „hadirokkant”, és így zömmel
mozgássérült volt.
Általában a sérült, fogyatékos emberekre használt tipikus fogalmak is mások voltak: a megbélyegző jelzők és a
főnévként működő melléknevek (hülye, kripli, nyomorék, torzszülött, féllábú, idióta és így tovább) elterjedtek és
elfogadottak voltak a nyelvhasználatban. Mára e nyelvi kifejezésformákat többnyire nem vagy lényegesen
kevésbé stigmatizálóak váltották fel. E folyamat hátterében a következő három fő, egymással mélyen
összefüggő mozgatórugó húzódik meg: egyrészt a szociálpolitika fogalmainak és értékeinek változása, másrészt
a politikai korrektség világméretű kultusza, harmadsorban pedig a fogyatékoshelyzet vagy hátrányos helyzet
emberi jogi problémaként történő értelmezése.
3.5. 5.3.5. Következtetések

Az egyházak és felekezetek sérült embereket gondozó és mentálhigiénés munkájának újralátogatását célzó
vizsgálódásaink nem vezettek a korábbiaktól lényeges mértékben eltérő eredményekhez. A magyarországi
57
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
egyházak fogyatékos, idős és beteg embereket gondozó és rehabilitációs munkája továbbra is rendkívül tarka
képet mutat. A nagy intézetek alapítása és fenntartása iránt főleg a nagyobb egyházakban (reformátusok,
katolikusok, evangélikusok), ezek hierarchiájában mutatkozik érdeklődés. A tőkeigényes és sok embert
befogadni tudó gondozási formákhoz szükséges tőke is inkább itt található. Bár a nemzetközi és hazai sérült- és
szülőmozgalmak deinstitucionalizáló (más szóhasználat szerint intézménytelenítésért vagy – pl. a Soros
Alapítvány ez irányú programjaiban meghonosított fogalomhasználat szerint – a sérült embereknek a nagy
intézményekből történő kitagolásáért folytatott) tevékenysége folytán már a nagy egyházak is valamelyest
kevésbé érdeklődnek a nagy intézmények létrehozása iránt, mint például egy évtizeddel ezelőtt.
6. fejezet - 6. A FOGYATÉKOSSÁG
NÉHÁNY BIOLÓGIAI VONATKOZÁSA
2. 6.2. BIOLÓGIAI-EGÉSZSÉGÜGYI ALAPFOGALMAK:
AZ EMBERI TEST SZERVEINEK,
SZERVRENDSZEREINEK
VÁZLATOS ÁTTEKINTÉSE
A szorosan vett orvosi-egészségügyi rehabilitáció 18 gyakorlása elsősorban az egészségügyi és a paramedikális –
gyógytornász, fizioterapeuta, logopédus, konduktor, foglalkoztató terapeuta stb. – személyzetre tartozik, mégis
célszerű áttekinteni azokat az alapfogalmakat, amelyek az egészségügyi rehabilitáció alanyára – az emberre mint
biológiai lényre – és tárgyára – az emberi testre – vonatkoznak. Számítani kell arra is, hogy a rehabilitációs
folyamat vagy a végállapot igényelte speciális ellátás során nemritkán kerül olyan dokumentum a szociális
munkás, gyógypedagógus, pszichológus, foglalkoztató terapeuta, családgondozó, gyermekvédelmi szakember,
jogi vagy társadalombiztosítási előadó stb. kezébe, amelyben orvosi, egészségügyi megközelítésben és
szakkifejezésekkel írnak le állapotokat, javaslatokat, várható következményeket. Ha mindemellett figyelembe
vesszük az általános egészségügyi kultúra és a biológiai tájékozottság elszomorítóan alacsony hazai szintjét,
semmiképpen sem felesleges feleleveníteni a rég elfeledett biológiaórákon tanultak egynémely részét: ha
ismerjük a „szerkezetet”, és értjük a működését, jobban követhető, hogy mi, miért és milyen következményekkel
„romolhat el” benne.
2.1. 6.2.1. Bőr, kültakaró

Az emberi test külvilággal érintkező szerve a bőr, amelynek durván két rétegét különíthetjük el: a felhámot
(epidermis) és a hámot (dermis).
A felhám a legkülső, a külvilággal érintkező réteg, amely kissé megvastagodott, elszarusodott sejtekből áll,
ezáltal is védve az alatta fekvő rétegeket. Sejtsorai közül a legalsóban találhatók a bőr színét meghatározó
festékszemcsék, a melanint tartalmazó pigmentsejtek. Ez utóbbiak minden bőrszínnél azonosak, csupán
genetikailag meghatározott számuk különbözik: egy szenegáli fekete embernek lényegesen több melanin
található a bőrében, mint például egy szőke skandináviainak.
A hám tele van érzékeny idegvégződésekkel, és gazdagon átszövik az apró véredénykék. Az idegvégződések
folyamatosan tájékoztatnak bennünket környezetünk (levegő, ruhanemű, érintkező testek és felületek stb.)
hőmérsékletéről, tapintási jellemzőiről, nedvességtartalmáról stb., a gazdag érhálózat pedig szűkülésé-
veltágulásával biztosítja hőérzékelésünk egyenletességét. Szintén a hámban találhatók az izzadságmirigyek, a
faggyúmirigyek és a szőrtüszőcskék (a fejbőrön ezek a hajhagymák). Még a teljesen ép bőr is tele van jól látható
apró „hibákkal”, mint amilyenek a szeplők, a mosolyráncok, a dudorodó vagy a bőrt lilásra csíkozó apró
18 Az orvosi szaknyelvben alkalmazzák a habilitáció kifejezést is, amely a veleszületett állapotokban folytatott rehabilitációs tevékenységre
utal. Jelen munkában e kifejezést külön nem használjuk, azonban a veleszületett állapotok említésekor a rehabilitáció helyett értelemszerűen
a habilitáció értendő.
58
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
erecskék, a festékes, szőrös vagy elszarusodott anyajegyek. „Hibátlan” bőr csak a kozmetikai szerek
reklámjaiban létezik, a való életben ilyen nincs.
2.2. 6.2.2. Csont-, izom- és ízületi

rendszer
A csont- és izomrendszer építőelemei a csontok, a porcok, a szalagok, az inak és az izmok. Ez a rendszer,
amellett hogy biztosítja a test mechanikai támaszát és védi az életfontosságú belső szerveket (pl. a koponya az
agyat, a mellkas a szívet), termeli a vért, és értékes ásványi anyagok tárolására is szolgál. A csontváz
egyszersmind olyan függesztőrendszer, amelyen megtapadnak az ízületekben találkozó izmok, megteremtve a
testmozgás feltételeit. A csontrendszer, a csontozat felépítése genetikailag adott.
Az izomzat összehúzódásra képes izomrostokból (myofibrillumok) áll. Az izomösszehúzódás energiaigényes

biokémiai mechanizmus. Bár az izomsejtek száma edzéssel nem szaporítható, a meglévők összehúzódó
képessége, rugalmassága, ereje, tömege növelhető. Az inak az izmok összehúzódásra képes részét tapasztják a
csontokhoz. A szalagok elsősorban az ízületek stabilizálására szolgálnak. Sérülésük gyakran kellemetlenebb,
gyógyulásuk pedig hosszabb lehet, mint csonttörés esetében. A szalagok ideális lazasága fontos a szabad
mozgásképességhez, a merevség ugyanis korlátozhatja az ízületek mozgását, az olykor veleszületett okokból
kialakuló, túlzott lazaság pedig ízületi túlmozgékonyságot okozhat (ilyen észlelhető a Down-kóros
gyermekeknél s a cirkuszban dolgozó ún. gumiembereknél). A porc az ízületek találkozási felszíneit borítja.
Mész vagy egyéb idegen anyag lerakódása vagy gyulladásos folyamatok következtében az ízületekben gyakran
alakulhatnak ki olyan degeneratív elváltozások, amelyek a sima, csúszós ízfelszínek felrostozó- dásával,
eldurvulásával járnak. Ilyenkor az ízületek mozgatása fájdalmassá, akadályozottá válik. Az ízületek
hajlékonysága genetikailag adott, azonban gyakorlással ez is nagymértékben fokozható.
Az emberi testben 206 csont található, amelyek közül némelyik a lapos (pl. a koponya- vagy a medencecsont),
másik a rövid (pl. a kéz- és lábtőcsontok), megint másik fajtája a hosszú csöves csontokhoz tartozik (pl. felkar-
vagy combcsont).
A csontot kemény, elmeszesedett kötőszövet alkotja. Mikroszkopikusan a csontszövetet magát ásványi sókat,
elsősorban kalcium-foszfátot tartalmazó, szervetlen alapállomány alkotja, amelybe beépülve különböző
feladatokra specializálódott sejtek találhatók. A vérsejtek felnőttkorra már csak a lapos és rövid csontok vörös
csontvelőjében termelődnek.
2.2.1. 6.2.3. Az idegrendszer

Az alábbiakban az idegrendszert a választható szempontok közül az anatómiai elrendeződés alapján, központi és
perifériás részenként fogjuk tárgyalni.
Az idegrendszer funkcionális alapegysége a neuron, az idegsejt, amelyből több milliárd található az emberi
szervezetben. A neuron sejttestből, sejtnyúlványokból (dendrit) és idegrostból (axon) áll. A legtöbb idegrostot
teljes hosszában velős hüvely (myelin) burkolja, amely egyszersmind védi és elszigeteli a környezettől,
ugyanakkor gyors pályát biztosít a sejttestből kiinduló impulzusok át- és továbbhaladása számára. Az axonok
funkcionális és anatómiai épségének letéteményese a sejttest, ha ez utóbbi megsérül vagy elpusztul, vele sérül,
illetve pusztul a belőle kiinduló idegrost is. Az ingerület neurontól neuronig történő átadása a találkozási
pontokon, a szinapszisokban megy végbe.
Makroszkóposan az agy három nagy részre osztható: a nagyagyra (cerebrum), a kisagyra (cerebellum) és az
agytörzsre. Az agy legnagyobb részét a két, többé-ke- vésbé szimmetrikus, jobb és bal félteke alkotja, amelyek
külső, vékonyabb rétege a kéreg, a sokat emlegetett szürkeállomány (kortex), belseje pedig a fehérállomány.
Hogy egész pontosan hogyan működik az agy, ma sem tudjuk, bár az idegélettan (neurofiziológia) a modern
orvostudomány minden eszközét – például fESB (az agy fokális elektromos ingerlése); MRI (mágneses
rezonanciára alapozott képalkotás); PET (pozitronemissziós tomográfia) – beveti a titok megfejtésére. Külsőre
egyforma a két félteke, de méréskor mindig a bal a nehezebb, a belső összeköttetések elemzésekor pedig az
derül ki, hogy a balt rövid, de egy-egy területen hihetetlenül gazdag kapcsolatokat biztosító, a jobbat pedig
hosszú, az egymástól elkülönült területeket összekötő idegrostrendszer jellemezi (Atkinson et al. 1997, 51.).
59
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
A két agyfélteke működési megoszlásáról már korábban is kialakultak bizonyos elképzelések a rendelkezésre
álló, didaktikailag erősen leegyszerűsített modellek alapján. Eszerint a bal félteke beszél, a jobb hallgat, a bal
érti a szót, a jobb a beszédet színező hangot és mozdulatokat. A bal száraz objektivitással, józanul, racionálisan
érvel, ítél, számol, elemez, érzékeli az időt és a sorrendiséget, a jobb humorral, holisztikus látásmóddal,
időtlenül nézi a világot, jól tájékozódik a térben és a képi világban, felismeri az arcokat, muzsikál és álmodik
(Springer-Deutsch 1985, Hámori 1985, Atkinson et al. 1997, 54.). Ennek alapján nevezték a bal féltekét katego-
rizálónak (régebben dominánsnak), a jobbat pedig reprezentatívnak (korábban szubdominánsnak). Nem lehet
állítani, hogy mára alapvetően megváltozott az agyféltekékről való tudásunk, de az tény, hogy a fenti modell sok
vonatkozásban árnyaltabbá vált. Ma már egyértelmű, hogy minden inger felfogása-értelmezése (percepció) és
produkciója számos alfunkcióra bomlik, amelyek lokalizációja anatómiailag is eltér egymástól (Whitaker 1998).
A két félteke különbségei sok esetben kiegészítik egymást, s egy adott funkció tökéletes végzéséhez mindkét
félteke azt nyújtja, amiben jobb. Annak „eldöntése”, hogy melyik feladat mely részét melyik félteke végezze,
ún. interhemiszferikus, tehát a két félteke közötti üzenetváltások révén történik, amely belső kommunikáció a
kérgestesten (korpusz kallózum), a két féltekét összekötő anatómiai képleten keresztül zajlik.
Mindkét félteke lebenyekre osztható.
A homloklebenyek két fő viselkedési funkciót befolyásolnak: a tanult motoros aktivitást (pl. megtanult
mozdulatok, mesterségek, begyakorlott ügyességet igénylő tevékenységek, sportok, játékok stb.) és a jövő
tervezésének és szervezésének képességét. A homloklebenyek épségéhez kötött az érzelmek megélésének és
kinyilvánításának lehetősége, az absztrakt gondolkodásra és a józan ítélőképességre, azaz a cselekedetek
következményeinek előzetes felmérésére való képesség is.
A homloklebenyek károsodásakor a beteg megmagyarázhatatlan, logikátlan cselekedeteket hajthat végre,

például egy homloklebeny-daganatos szőlősgazda augusztusban zölden leszüretelte a teljes szőlőtermését,
anélkül hogy a legcsekélyebb mértékig számolt volna ennek mindenki más számára világosan belátható
következményeivel.
A beszédmozgató központ (Broca-mező) is a homloklebenyben található, a jobbkezesek 95 százalékában és a

balkezesek 65-70 százalékában a bal oldalon.
A Broca-mező sérülésének következményei a különböző beszédzavarok (afáziák), amelyek típusából (pl.

megnevezési képtelenség, nyelvtanilag helytelen mondatok produkálása, a spontán beszéd hiánya, írási vagy
olvasási zavarok stb.) következtetni lehet a sérülés helyére.
A fali lebeny legfőbb funkciója az érzékelések integrációja. Az ún. szenzoros kéregben történik az ellenoldali
kültakaró és testrészek felől érkező, különböző érzékelési ingerek – például fájdalom, hő, testhelyzetről szóló
információk, finom tapintási élmények stb. – feldolgozása, koordinálása és integrálása, valamint összevetése az
egyéb érzékelésekkel
Falilebeny-károsodásnál elveszhet a téri tájékozódás képessége, mert az illető nem képes feldolgozni a
testhelyzetéről érkező belső információkat. Elveszhet a károsodással ellenoldali végtagról szerzett belső tudás is,
az illető egyszerűen nincs tudatában az adott testrésznek (pl. csak fél arcát borotválja, testének csak az egyik
oldalát öltözteti fel). A halántéklebeny a bejövő hangingerek fogadásának legfőbb központja. Itt található a
beszédértés központja
(Wernicke-mező), s a halántéki lebenyt tartják az álmok, a memória és az érzelmek egyik jelentős központjának
is.
A Wernicke-mező károsodásának tipikus tünete az ún. szósaláta megjelenése: mivel az illető képtelen érzékelni
a saját beszédét, annak értelméről nincs visszajelentése, folyékony, nyelvtanilag helyes, de tökéletesen
értelmetlen zagyvaságot produkál.
A tarkólebeny (nyakszirti lebeny) mindegyik félteke hátulsó pólusát foglalja el, és elsősorban a beérkező látási
ingerek feldolgozására szolgál.
A lebenyeken kívüli területekhez tartoznak a különböző nagymagvak vagy bazális ganglionok.
60
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
A kisagy a nyakszirti vagy tarkólebeny alatt helyezkedik el. Szabályozó és koordinációs funkciói az egyensúly,
az izomtónus és a finom végtagmozgás összehangolását biztosítják.
Az agytörzs több részből áll: középagy, híd és nyúltagy. Ez utóbbiban fontos keringési és légzési központok
találhatók, sérülése azonnali halált okozhat.
A szintén a központi idegrendszerhez tartozó gerincvelő mintegy „telefonkábelként” funkcionál az agy és a

perifériás idegrendszert alkotó idegek között. Sérülése annyi idegpályát érint, amennyi a sérülés felett vagy
éppen annak magasságából indul, s olyan súlyos, amennyire áthatoló a sérülés, azaz amennyi idegpálya
megszakad a sérülés következtében. A zavarok mindig a sérülés szintje alatt jelentkeznek.
Az idegrendszer központi szervein, az agyon és a gerincvelőn kívül az idegrendszer részét alkotja a perifériás
idegrendszer is, amelyhez az agyidegek és a gerincvelői idegek tartoznak. Az agyidegek egymástól igen eltérő
területeket látnak el, például szemmozgatás, mimikai mozgások, rágóizmok stb. Sérülésük gyakran szabad
szemmel is jól látható elváltozásokat okoz (pl. ferde száj, nem egyforma szemrés).
A gerincvelői idegeknek két gyökere van, az elülső, motoros és a hátulsó, érző gyökér. A gerinccsatornát 31 pár
gerincvelői ideg hagyja el, s a csatornából történő kilépés helye az egyik legsérülékenyebb pont. Az ideget itt
érő nyomás és dörzsölés fájdalmakat, zsibbadást, mozgáskorlátozottságot, végső esetben bénulást is előidézhet.
A keresztcsont táján kilépő gerincvelői idegek biztosítják a külső genitáliák, a gát és a végbél mozgató- és
érzőrostjait, tehát minden olyan gerincvelői sérülés, amely e szinten vagy felette történik, a szexuális működés
és az ürítési funkciók súlyos zavarát okozhatja.
2.3. 6.2.4. A légzőrendszer

A légzőrendszerhez az alábbi szervek tartoznak: orr, orrjáratok, orrgarat, gége, légcső, hörgők, tüdő. Alapvető
funkciója a gázcsere biztosítása, de bizonyos fizikai és biokémiai védekezőfunkciókat is ellát.
A légcső két főhörgőre ágazik, amelyek faágszerűen egyre kisebb méretű és növekvő számú hörgőre oszlanak,
amelyek végül magát a tüdőszövetet alkotó, milliónyi, legparányibb hólyagcsába (alveolus) torkollnak. Az
embernek kb. 300 millió alveolusa van, amely összességében mintegy 70 négyzetméter felületnek felel meg. Ez
az óriási felület szolgál a légcserére, az elhasznált szén-dioxid oxigénre történő kicserélésére.
Minden, ami a hólyagcsák számát csökkenti, rontja a levegőcsere esélyeit. Az erős dohányosok állandósult
hörghurutja, a hörgőcskékben pangó váladékkal és a benne tenyésző baktériumokkal, a folyamatosan bejutó,
izgató idegen anyagok és a forró levegő, mind roncsolják az alveolusok hajszálvékony falát. A falacskák
elvékonyodnak, majd elpattannak, az alveolusok összeolvadnak, és a finom, apró hólyagcsák hálója helyett
egyre nagyobb hólyagok egyre kisebb összfelületű falán keresztül kell megtörténnie a légcserének. Tehát
egyszerűen fizikailag csökken az a felület, amelyen át friss oxigén juthat a szervezetbe.
2.4. 6.2.5. Szív, keringési és érrendszer

Azért, hogy a légcsere folytán felfrissült, oxigéndús vér minden szervhez eljusson, a szív és a keringési
(kardiovaszkuláris) rendszer a felelős. A keringést a szív pumpamozgása biztosítja. A szervezet vénái által
összegyűjtött, elhasznált, szén-dioxid- ban dús vért a jobb szívfél továbbítja a tüdőbe, ahonnan, oxigénnel
felfrissülve, visszakerül a bal szívfélbe, ezzel téve teljessé az ún. kis vérkört. A bal kamra erőteljes, ritmikus
lüktetése juttatja el a friss vért a szervezet legtávolabbi pontjára is, ahonnan a vénás rendszer visszaszállítja az
elhasznált vért a szív jobb pitvarába, így zárva a nagy vérkört.
A bal kamrából erednek a szív saját izomzatát tápláló, a szívet koszorú alakban közrefogó erek, a koszorúerek
(koronáriák) is. Ez a biztosítéka annak, hogy a soha nem pihenő szívizomzat mindig az oxigénnel legdúsabban
telített vérből kapja a táplálékát.
A vért szállító artériákhoz és vénákhoz csatlakoznak a nyirokerek, amelyek a szövetközti résekben

felszaporodott folyadékot szállítják vissza a test ereibe. A kapuőröknek is nevezett nyirokcsomókban
raktározódnak a nyiroksejtek (limfociták), amelyek képesek ellenanyagokat (antitesteket) termelni a szervezetbe
behatoló idegen anyagok (antigének: kórokozók, idegen fehérjék stb.) ellen.
61
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
A keringés központi szerve, fenntartója a szív. Belsőleg négy, jól elkülönült, fallal bíró rekesze van, amelyek
között az artériás és a vénás vér keveredését megakadályozó billentyűk csak szigorúan egyirányú közlekedést
tesznek lehetővé: jobb pitvar —> jobb kamra —> kis vérkör —> bal pitvar —> bal kamra —> nagy vérkör —>
jobb pitvar. A szív működése, mint ahogy saját szívünk dobogásából is tudjuk, ritmusos. Mit hallgat az orvos a
fonendoszkópjával, és mit tapogat a csuklónkon? A billentyűk becsapódása, záródása adta hangokat hallgatja, a
pulzus pedig nem más, mint a kamrákból ritmikusan kiáramló vér surranása, amely különösen jól érzékelhető a
testfelszínhez közel, csontos alapon elhelyezkedő artériákon. Minden olyan hang, amely e normálhangoktól
eltér, zörejnek minősül, és betegségre utal.
Az erekben keringő vér nyomását a szervezet több pontján lehet mérni, legcélszerűbben a karon. A vérnyomást
általában két számmal jellemzik. Az első szám mutatja azt az értéket, amely a vér kilökésének pillanatában
uralkodik a rendszerben, a második a szív ellazulásakor mérhető nyomásviszonyokat jellemzi. A vér nyomását
higanymilliméterben adjuk meg, felnőtt ember normálértéke 120/80 Hgmm, gyermekeké ennél lényegesen
alacsonyabb. A kor előrehaladtával nő az elfogadható vérnyomásérték is, egy hetvenéves embernél a 140/90
Hgmm normálisnak tekinthető, míg egy kamasznál ugyanez már magasvérnyomás-betegséget jelezhet.
2.5. 6.2.6. Vérképző szervek

A vörös csontvelő a lapos és a rövid csontokban található vértermelő szövet, amelyben a vörös- és
fehérvérsejtek, valamint a vérlemezkék keletkeznek (eritrociták, leu- kociták és trombociták). A lép a hasüreg
bal felső negyedében, a bal bordaív alatt helyezkedik el, benne nagy mennyiségű vérlemezke és az elöregedett,
elhalt vörös- vérsejtek bekebelezését végző sejt található. A lépnek emellett a védekezőrendszer működésében is
jelentős szerepe van.
Sűrű erezettsége és vérrel telítettsége magyarázza, hogy miért annyira veszélyesek a gyermekek biciklibalesetei,
amelyek során a kormány igen gyakran a hasfalba ütközik. A nem túl védett szervet érő, nagy erejű ütés
könnyen megrepesztheti a lép falát, s a hasüregbe zúduló vér, ún. hasi katasztrófát idézve elő, életveszélybe
sodorhatja a gyermeket.
A fehérvérsejtek elnevezés gyűjtőfogalom. Normálkörülmények között egy mikroliter vérben 4-11 ezer
fehérvérsejt található. Szerepük a szervezet védekezőképességében igen fontos, idegen, fertőző anyagok
(baktériumok, vírusok, élősködők) és a saját testben termelődő kóros sejtek (pl. daganatsejtek) ellen védenek.
Fontos, hogy felismerjék a saját, illetve az idegen sejteket. Ha ez valamilyen ok miatt nem történik meg,
megtámadhatják a szervezet saját, ép sejtjeit is (ezeket a betegségeket autoimmun kórképeknek nevezik).
A vörösvérsejtekben található a hemoglobin, amely – vas jelenlétében – a levegőből bekerülő oxigén

megkötésének képességével rendelkezik. Ha az étrendben kevés a vas, vashiányon alapuló vérszegénység alakul
ki, amely a mi táplálkozási és éghajlati viszonyaink között népbetegségnek tekinthető. Normálisan 4-5 millió
vörösvér- sejt található egy mikroliter vérben.
A vérlemezkék (trombociták) jellegzetes szemcséket, granulákat tartalmaznak, amelyek vérzéskor

kiszabadulván, lehetővé teszik a véralvadást. Körülbelül 2-400 ezer vérlemezke található egy mikroliter vérben.
Számuk csökkenése vérzékenységhez, növekedése súlyos alvadékonysághoz, vérrögök (trombózis)
kialakulásához vezethet.
2.6. 6.2.7. A tápcsatorna

A táplálkozás szervei a szájtól a végbélnyílásig terjedő csatornarendszert alkotnak. Az emésztés lényegében már
a tápcsatorna felső szakaszában megkezdődik. A fogak által felaprított, nyál puhította ételből a nyelvmozgás
segítségével jól formált falat, ún. globulusz képződik, amelyet a nyelv a garat felé továbbít. A nyál jelenlétét
nyálmirigyek biztosítják, amelyek közül a legnagyobb az önállóan elhelyezkedő fültőmi- rigy. (Ez utóbbi jól
ismert, fájdalmas gyermekkori gyulladása a mumpsz.) Amikor a falat eléri a garatot, önkéntelen nyelési reflexet
vált ki, és a falat legördül a nyelőcsőbe, amely izmos falának egyirányú, ritmikus összehúzódásával a gyomorba
továbbítja azt. Egyedül hányáskor fordul meg az étel útja, s válik ellenirányúvá a perisztaltika.
A gyomor falát bélelő nyálkahártya erre specializálódott sejtjei különböző emésztőenzimeket és sósavat
termelnek. Ezek tovább hígítják a nyállal kevert ételt, s hozzáférhetőbbé teszik a további emésztés számára. A
62
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
gyomorból a pépessé vált ételt a perisztaltika továbbítja a vékonybélbe. A vékonybélbe ömlenek a nagy, külső
elvá- lasztású mirigyek, az epe és a hasnyálmirigy emésztést elősegítő enzimjei.
A máj a szervezet legnagyobb mirigye, a hasüreg felső részében, a jobb bordaív alatt helyezkedik el. A szervezet
vegyigyárának is nevezik a benne zajló, szerteágazó biokémiai folyamatok miatt: közti anyagcseretermékek,
gyógyszerek sokaságát mé- regteleníti; termeli a véralvadáshoz szükséges fehérjéket; az elfogyasztott
szénhidrátot a szervezet számára felhasználható cukorrá bontja, epecsatornácskáiban pedig termeli az epét. Az
epe az epehólyagban, ebben a májhoz simuló, körte alakú ta- sakban tárolódik, amelyből az epevezetéken
keresztül jut a vékonybélbe. Főleg a zsíremésztésben van szerepe: akinek renyhén működik az epehólyagja,
fájdalmas görcsökkel fizet a töltött káposzta, a füstölt csülök és a szalonnás rántotta élvezetéért. A
hasnyálmirigy (pankreasz) mintegy az epehólyaggal szemközt elhelyezkedő, páratlan szerv, amely belső
elválasztású mirigyként a cukor feldolgozásához elengedhetetlen inzulint, külső elválasztásúként pedig a további
fehérje-, szénhidrát- és zsíremésztéshez szükséges enzimeket termeli.
Az emésztőenzimekkel ily módon dúsan elkevert ételt a bél ritmikus mozgása, perisztaltikája továbbítja hosszú
útján, a „belek alagútjain” a vastagbél felé. Amikor a perisztaltika a tápanyagok felszívódása után visszamaradó,
a szervezet számára nem hasznosítható salakanyagokból és bélbaktériumokból álló székletet eljuttatja a
végbélhez, kiváltódik a székelési reflex.
2.7. 6.2.8. Húgy-ivar szervek

A vizeletkiválasztás szervei közé tartoznak a vesék, a húgyvezetékek (uréter), a húgyhólyag és a húgycső
(uretra).
A vese bab alakú, páros szerv, a deréki gerincszakasz két oldalán helyezkedik el. Szerkezetileg elkülöníthető a
külső kéregállomány, a belső velőállomány és a vesemedence. A vér átszűrődik a kéreg hajszálérrendszerén
(glomeruláris filtráció), majd ezután a velőállomány csövecskerendszerébe kerül, ahonnan a folyadék szükséges
mennyisége, a cukor és bizonyos oldott ásványi anyagok visszaszívódnak a szervezetbe (tubuláris reabszorpció).
Ez a mechanizmus biztosítja a szervezet só- és folyadékháztartásának egyensúlyát. A vizelet a vesemedencében
gyűlik össze, innen szivárog lefelé a húgyvezetékeken a hólyagba. Amikor a hólyagban a vizelet elér egy
bizonyos mennyiséget, kiváltódik a vizelési inger.
A folyadékfogyasztási és ennek megfelelően vizelési szokások kultúránként mások. Nálunk a kevés folyadék
fogyasztása a hagyomány. „Ne igyál annyit, mert béka nő a hasadban” – mondják a gyermeknek, így korlátozva
ösztönös ivási késztetését. A fejlett világban ma éppen ennek az ellenkezőjét vallják: inni kell, gyakran és sokat,
akár napi 2-3 litert is, természetesen nem cukros vagy alkoholos italokat. A bőséges folyadékbevitel, amellett
hogy könnyíti a szív munkáját, elősegíti a vese méregtelenítő tevékenységét, akadályozza a vesekőképződést,
elejét veszi a folyadékhiányból adódó fejfájásoknak, és jót tesz a vegyszerekkel teli környezetben mindig száraz
bőrnek is.
A húgy-ivar rendszer másik részét a külső és belső nemi szervek alkotják.
Nőknél a belső nemi szervekhez tartoznak a petefészkek, mindazon éretlen petékkel, amelyek az élet folyamán
havonta megérnek a nőkben, továbbá a méhvezetékek, a méh és a hüvely. A külső nemi szervek a
hüvelybemenetet, a kis- és nagyajkakat foglalják magukban.
A méh fala háromrétegű. Serdülés után – a petefészkek, illetve az agyalapi mirigy termelte hormonok, az
ösztrogén és a progeszteron mennyiségi váltakozásainak megfelelően – a legbelső réteget alkotó nyálkahártya
havonta ciklikus változásokon megy keresztül. A ciklus legjobban érzékelhető jelensége a vérzés, a menstruáció,
ezért általában ehhez szokták viszonyítani a ciklus kezdetét, illetve végét, holott ez csak következménye a
petefészkekben zajló változásoknak. A fogamzásgátló tablettát szedő nők természetes ciklusa szünetel, mert a
tabletták valamilyen úton közbeavatkozva, végső soron magát a peteérést akadályozzák meg.
A férfiak nemi szerveinek működésére nem jellemző a ciklikusság. A férfi nemi szervekhez soroljuk a heréket, a
mellékheréket, az ondóvezetéket, az ondóhólyagot és a hímvesszőt (pénisz). A here kanyargós
herecsatornácskákból áll, amelyekben az ondósejtek, a spermiumok termelődnek. A csatornácskák közötti sejtek
választják ki a véráramba kerülő, tesztoszteron nevű férfihormont. A mellékherék termelik az ondófolyadékot,
mely, elkeveredve a spermával és a dülmirigy (prosztata) váladékával, az ondóvezetéken keresztül jut el az
63
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
ondócsatornáig. Az ondó a hímvesszőt alkotó tágulékony, rugalmas, vérrel könnyen feltelődő (erekció)
érhálózat, a barlangos testek izom-összehúzódásának hatására lövell ki (ejakuláció).
2.8. 6.2.9. Endokrin rendszer (belső

elválasztású mirigyek)
A belső elválasztású mirigyek váladékaikat közvetlenül a véráramba juttatják, így működésük a tudatunk
számára nem nyilvánvaló. Mind csökkent, mind pedig fokozott működésük súlyos, gyakran az élettel
összeegyeztethetetlen állapotok kialakulásához vezet.
A pajzsmirigy a nyak elülső felszínén helyezkedik el, hormonja, a tiroxin általános anyagcsere- és
oxigénfogyasztást serkentő hormon, melynek termeléséhez a szervezetnek jódra van szüksége. A pajzsmirigy
túlműködését jó étvágy melletti fogyás, kézremegés, izgatottság, szapora pulzus, magasabb alaphőmérséklet,
feltűnően csillogó, olykor kidülledő szem jellemzi, renyheségére mindennek az ellenkezője hívja fel a figyelmet:
lelógó hassal járó elhízás, alacsony testhőmérséklet, lelassult pulzus, lassúbb gondolkodás, jellegzetesen mély,
rekedtes hangú, vontatott beszéd. A pajzsmirigy működéscsökkenésének legsúlyosabb formája a jódhiányos
anyák magzataiban jelentkezik.
A jódozott só használata előtt igen gyakori volt a jódhiányos állapot a magas hegyekben élők között (pl. Alpok,
Pireneusok, Himalája, Szumátra, Kalifornia). E hegyi lakóhelyeken sem az ivóvíz, sem pedig a táplálék és a só
sem tartalmazott elegendő jó- dot, s ez pajzsmirigyhormon-hiány kialakulásához vezetett. Ezért az itt élők között
magas volt a veleszületett, súlyos értelmi sérüléssel járó pajzsmirigyhormon-hiány (kongenitális hypothyreosis).
Svájcban a völgybeli protestáns lakosok a magas hegyekben élő katolikusokat – akik között a jódhiány miatt
igen gyakori volt a pajzsmirigy csökkent működéséből adódó értelmi fogyatékosság – hívták „chretien”-nek.
Ebből ered a magyar nyelvben az alacsony szintű értelmi képességekre utaló „kretén” kifejezés, amelyet ma már
szerencsére senki nem az eredeti értelmében használ. Kialakulása elevenen példázza egy pontos megfigyelésből
kiinduló, de felületes általánosításon alapuló, adott vallási csoportot megbélyegző stigma megszületését.
A pajzsmirigy által termelt másik hormon a kalcitonin, amely a bevitt kalcium csontba való beépülését segíti elő
D-vitamin jelenlétében. A pajzsmirigyekre két oldalról ráfekvő két-két mellékpajzsmirigy elsősorban a
kalciumanyagcserét szabályozó parathormont termeli.
Az agyalapi mirigy (hipofízis) a koponyacsont töröknyereg nevű mélyedésében fekvő, elülső, középső és hátsó
lebenyből álló, rendkívüli fontosságú szerv. Az elülső lebenyben ún. trophormonok, azaz más belső elválasztású
mirigyek és szervek (pajzsmirigy, mellékvesekéreg, petefészek, here stb.) hormontermelését szabályozó,
serkentő hormonok termelődnek. Ugyancsak itt termelődik a szülést megindító oxitocin, a tejtermelésért felelős
prolaktin s a szervezet kényes folyadékegyensúlyát őrző vazopresszin (antidiuretikus hormon: ADH).
Az alkohol gátolja ez utóbbi hormon kiválasztását, tehát aki sok alkoholos italt iszik, annak nem egyszerűen az
elfogyasztott folyadékmennyiség miatt kell gyakorta vizelnie, hanem azért is, mert az alkohol blokkolta a
vízvisszatartó hormonrendszert. Tehát a másnapossággal járó fejfájás és rossz közérzet oka, sok egyéb mellett, a
komoly folyadékveszteség is.
A mellékvesék a vesék felső pólusain fekszenek. Külső kéreg- és belső velőállományuk van. A
mellékvesekéregben termelődnek azok a koleszterin alapanyagú, létfontosságú szteroidhormonok, amelyek a
szervezet cukorháztartásában, a védekezőmechanizmusaiban és a férfihormonok termelődésében játszanak
szerepet. A mellékvesevelő hormonjai (katekolaminok) a vérnyomást szabályozzák. A mellékvese betegségei
kezelés nélkül halálos kimenetelű állapotokhoz vezetnek.
Az emésztőszerveknél már említett hasnyálmirigy (pankreasz) belső elválasztású mirigyként inzulint és

glukagont termel, az előbbi csökkenti, az utóbbi emeli a vér- cukorszintet. Egyensúlyuk biztosítja a
vércukorszint állandóságát, aminek azért van nagy jelentősége, mert az agy a működéséhez elsősorban cukorból
képes energiát nyerni. Az inzulin hiányában kialakuló, igen gyakori cukorbetegségben (diabétesz) fellépő magas
vércukorszint súlyosan károsítja az ereket.
64
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
2.9. 6.2.10. A látási rendszer
A szem izmainak mozgásáért, tehát a minden irányban történő, egyenes és ferde tekintés képességéért a III., a
IV. és a VI. agyideg felelős. Ezek működési egyensúlyának megbomlása, valamelyikük renyhesége, bénulása,
rövidülése stb. kancsalság kialakulásához vezethet. A szemet a szemhéjak, a szemöldök és a szempillák óvják a
külső ártalmaktól, a bekerülő szennyeződésektől. A szemzug orr felőli végében elhelyezkedő könnycsatornában
termelődő könny védi a kiszáradástól, tartja nedvesen a szemet. A könnyből álló védőhártyát magunk képezzük
a szemgolyón, minden pislantással felfrissítve azt.
A szemgolyó maga réteges felépítésű. Legkülső rétege az ínhártya, középső rétege az érhártya, amelynek
gyűrűszerű megvastagodásából, a sugártestből ered a szem színét adó szivárványhártya. A szemgolyó legbelső
rétege az ideghártya (retina).
A látás19 mechanizmusáról némiképp egyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a kép a látóideg közvetítésével kerül
az agy látóközpontjába, a tarkólebenybe. Az agyi látási központon belül eltérő helyen történik a színek, a
formák, a mozgás stb. érzékelése és értékelése.
A bonyolult és érzékeny rendszer szinte minden ponton sérülhet, s egyik legsérülékenyebb pontja maga az
ideghártya, a retina. Az ideghártyát ellátó gazdag érrendszer betegségei (szűkület, magas vérnyomás,
mészlerakódás) rontják a retina vérellátását, ezáltal csökkentve az éles látást. A lencsét tartó izmok, illetve maga
a lencse rugalmasságának a csökkenése, domborulatának bármilyen irányú fokozódása vagy lapulása, a benne
lerakódó idegen anyagok fénytörési hibákhoz, a közel-, illetve távollátás feltételeinek megváltozásához, a
látásélesség csökkenéshez vezetnek. Míg az eddig említett eltérések gyógyszerrel, szemüveggel, műtéttel vagy
ezek kombinációival többé-kevésbé orvosolhatók, addig mai tudásunk szerint a retina vagy a látóideg súlyos
sérülése, roncsolódása, oxigénhiányból adódó károsodása visszafordíthatatlan vakságot idéz elő.
2.10. 6.2.11. A hallás és az

egyensúlyozás rendszere
Külső hallószervünk a hallótölcsérként működő fülkagyló és az onnan a dobhártyáig vezető, porcos falú külső
hallójárat, amelyet a dobhártya választ el a középső fültől. Ezen érzékeny membrán a középső fülből – a
dobüregből – a falához simuló hal- lócsontocskák láncolatán keresztül továbbítja a hangrezgéseket a belső fülbe.
A dobüreg a halántékcsont levegővel töltött ürege, amelyet a garattal egy csontos falú, vékony járat, a fülkürt
köt össze. Ez a járat általában zárt, csak rágáskor, nyeléskor, ásításkor nyílik meg, így biztosítva a légnyomás
azonosságát a dobhártya két oldalán. Ha a dobüreg nyomása valami miatt megemelkedik, például repüléskor,
ösztönösen kinyitjuk a szájunkat, nyeldeklünk és ásítozunk (ezért is szoktak a repülőgépen fel- és leszálláskor
valami rágcsálnivalót, pl. cukorkát osztogatni). A középső fül legfontosabb részei a hallócsontocskák, a
kalapács, az üllő és a kengyel. Ezek egymásba kapaszkodó részecskéikkel felerősítik és továbbítják a
dobhártyán keresztül érkező hangrezgéseket a Corti-féle hallószervhez. Innen, a belső fülből az idegrostok
különböző agyi magvakon keresztül szállítják a hallási impulzusokat a halántéklebenyben elhelyezkedő
hallókéreghez.
A belső fül másik két szerve, a vesztibulum és a félkör alakú ívjáratok a test egyensúlyát biztosítják.
A hallószerv károsodása a bonyolult rendszer több pontján bekövetkezhet. Sorozatos gyulladások

megvastagíthatják és ezáltal a rezgésekre érzéketlenné tehetik a dobhártyát, roncsolhatják a hallócsontocskákat.
A Corti-féle hallószerv is rendkívül érzékeny, elöregedése tulajdonképpen a huszadik életévvel megkezdődik.
3. 6.3. MARADANDÓ
FOGYATÉKOSSÁGGAL JÁRÓ
SÉRÜLÉSEK
A fogyatékosság lényege tehát nem az, hogy valakinek valamije nincsen, ami a másiknak van, hanem az, hogy
mennyiben korlátozza az átlagos, normál életvitelben az, amije és amennyije van. Ez utóbbi az illető
korosztályának és szocio- kulturális csoportjának túlnyomó része által gyakorolt életformát és -módot, az adott
19 A látás, hallás és egyéb érzékelések igen érdekes leírása és elemzése található Atkinson et al. Pszichológia című munkájában. (Budapest,
Osiris, 1997, 104-131. o.)
65
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
rétegben szokásos életút bejárását jelenti: óvoda, iskola, szakma- vagy továbbtanulás, családalapítás,
karrierépítés, szokásos rekreációs tevékenységek, ön- és családfenntartás, részvétel a társadalom életének
kiválasztott és kívánt szegleteiben. Mint Kullmann írja: „A tevékenység akadályozottsága a fogyatékosság.”
(Kull- mann 1999, 10.) Az életviteli akadályozottságnak, korlátozottságnak két eredője van. Az egyik az
akadály, a korlát20 maga, amely valamely szerv vagy szervrendszer működési problémájára vagy kiesésére
vezethető vissza, s ezáltal szűkíti, csonkítja az elérhető lehetőségeket. A másik meghatározó elem az a reakció
és attitűd, amellyel a társadalom fogadja ezen akadály, korlát létét, s amit következményeinek elhárítása,
kezelése érdekében tesz vagy nem tesz. A korlátozottság mértéke biológiailag nem, de társadalmi eszközökkel,
mint amilyen például a személyi segítség és segédeszközök, alaposan csökkenthető, ideális esetben meg is
szüntethető. Közönyös vagy elutasító társadalomban a korlátozottság mértéke akkorára nőhet, szinte függetlenül
az eredeti akadálytól, hogy az illető kirekesztődik a társadalomból.
3.1. 6.3.1. Szülési agyi károsodás

(cerebralis paresis)
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE • A szülési agyi károsodás (cerebralis paresis) mint diagnózis statikus, tehát
nem változó állapotot ír le, amely állapot a leggyakrabban a születés körüli időszakban, a legváltozatosabb okok
által előidézett agyi oxigénhiány talaján alakul ki. (Bővebb szakmai információ található Fekete György
„Habili- táció-rehabilitáció újszülöttkorban” és „Neurológiai megbetegedésben szenvedők rehabilitációja” című
fejezeteiben in Huszár-Tringer-Kullmann 1999, 409-414., illetve 415-437. valamint Kullmann Lajos „A
mozgásszervi fogyatékosok kórtana” című fejezetében in Göllesz [szerk.] 1992, 315-317.) A jellegzetes képet
először egy angol gyermekorvos, Little írta le a maga teljességében 1853-ban. Megfigyeléseit koraszülöttek
fejlődésének nyomon követése során szerezte, akiknél az eltérést leginkább az alsó végtagok feszes izomzata
(diple- gia spastica) és a mozgáskoordinációra való képtelenség jellemezte. A mai napig elmondható ezen
állapotról, hogy gyakran nem könnyű korán diagnosztizálni, meggyógyítani – legalábbis jelen tudásunk szintjén
– lehetetlen, javítani rajta rendkívül hosszadalmas, változatos kóreredete pedig megnehezíti a megelőzését.
Éppen úgy előfordul igen alacsony súlyú új- vagy éretlen koraszülötteknél, mint kihordott, érett, időre született
újszülötteknél. Az állapot súlyossága az enyhe, féloldali mozgássérüléstől a teljes mozgás- és
beszédképtelenségig terjedhet. Halpern beosztása alapján leggyakrabban az alábbi okok idézik elő ezt az
állapotot (10. táblázat).
6.1. táblázat - 10. táblázat A korai agyi károsodás

okai
Szülés előtti (prenatális) okok Szülés alatti (perinatális) okok Szülés utáni (posztnatális) okok
20 Az „akadály” és a „korlát” kifejezéseket egymás szinonimájaként, azonos értelemben használjuk.
66
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
Oxigénhiány a légutak mechanikus
elzáródása éretlen tüdő (RDS)
előreesett méhlepény vagy
köldökzsinór anyai oxigénhiány
Örökletes kórképek (genetikai vagy vérnyomásleesés farfekvéses Baleset
háttér) szülés leesések, autóbaleset
Méhen belüli ártalmak gyermekbántalmazás Fertőzések
Agyvérzés
sugárkárosodás bakteriális v. vírusos agyhártya- v.
kromoszómakárosodás fertőzés sérülés (szülésvezetési hiba)
(egysejtűek, vírusok, pl. rubeola) agyvelőgyulladás agytályog, tbc,
Alkati tényezők koraszülöttség túl
fejlődési rendellenesség (nyitott magas inzulinszint vérszegénység szifilisz
gerinc, vízfejűség, központi
Érrendszeri zavarok
idegrendszeri zavar)
Oxigénhiány anyai oxigénhiány érfejlődési rendellenességek

vérszegénység magas vérnyomás vérrögösödés, allergia Oxigénhiány
baleset méhlepény- szén-dioxid-mérgezés mérgezés,
rendellenességek Kémiai ártalmak fulladás ételfélrenyelés a légutak
alkohol, dohány, gyógyszerek, elzáródását okozó gyulladás
kábítószerek Immunológiai betegségek

Születés előtti agyvérzés kóros Mérgezések környezeti ártalmak
terhesség anyai vérzékenység
érfejlődési rendellenesség baleset ólom, szerves hulladék anyai
gyógyszer- vagy kábítószer-
Rh-összeférhetetlenség
Anyagcserezavarok fogyasztás
Anyagcserezavar inzulintúlsúly
sóháztartás zavara
Daganatképződés
Forrás: Halpern 1990.

AZ OKOZOTT BIOLÓGIAI ELTÉRÉS TERMÉSZETE ÉS KÖVETKEZMÉNYEI • Az állapot fő jellemzője
az izomtónuszavar, amely megnyilvánulhat intenzív tónusfokozódásban (spaszticitás) vagy tónuscsökkenésben
(hipotónia). Az adott személynél észlelhető elváltozást némely esetben akaratlan, kontrollálhatatlan, a célszerű
mozgást ellehetetlenítő, görcsös végtag-, törzs- és fejmozgások (athethosis) is kísérhetik. Ezek
következményeképpen, másodlagosan további funkciózavarok, végtag- és törzsdeformitások alakulhatnak ki,
azonban az alapállapot a kialakulás pillanatától kezdve nem változik, az véglegesnek mondható. Felismerését
nehezíti, hogy a kórkép,
bár finom gyanújelei már korábban is felbukkanhatnak, gyakran csak az első-második életév végére bontakozik
ki a maga teljességében. A figyelmet nemcsak a motoros fejlődés késlekedése hívja fel, hanem a megjelenő
mozgások abnormális, szokatlan, olykor kompenzatorikus volta is.
Az izomtónus és a koordináció ezen, életre szóló fizikai mozgáskorlátozottságot eredményező eltérése gyakorta
társul egyéb fejlődésbeli zavarokkal. Az elváltozások kiterjedtségének mértéke és mélysége, az érintett szervek
skálája aszerint változik, hogy a károsító tényező az agyi mozgatókéreg melyik szegletén, mekkora területén
fejtette ki a hatását, és az mely egyéb közeli mezőkre, közvetítőpályákra terjed ki. Így értelmi fogyatékosság az
esetek 50-60 százalékában ismerhető fel, de meg kell említeni, hogy e súlyosan mozgássérült gyermekek között
a maradék 40-50 százalék értelmi képességei gyakran nem egyszerűen átlagosak, hanem kifejezetten jók.
Kommunikációzavart előidéző, súlyos beszédsérülés és tanulási nehézségek 40-50 százalékban, látási zavarok,
leggyakrabban kancsalság és rövidlátás 50 százalékban, ortopédiai deformitások 50 százalékban, epilepszia 33
százalékban, siketség 6-16 százalékban fordul elő. A rágó- és nyelőizmok koordinálatlan működése olyan súlyos
rágási és nyelési problémákat okozhat, hogy végül a csontsovány gyermek szondatáplálásra vagy mesterséges
nyílás (gyomorsztóma) műtéti kialakítására is szorulhat. A gyakori félrenyelés, a gyomortartalomnak a
67
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
nyelőcsőbe való visszakerülése visszatérő, ún. aspirációs tüdőgyulladáshoz vezethet. A nyelésképtelenség
következtében kialakuló folyamatos nyálzás, a száj zárásképtelensége, a benne pangó nyál és ételmaradványok,
a rágás hiánya, a lecsüggő állcsont rossz szájhigiénés állapotokat, korán tönkremenő, szabálytalan fogazatot idéz
elő. A mellkas izmainak feszessége korlátozhatja a tüdők tágulását, a gerincoszlopot pedig deformálhatják az
arra aszimmetrikusan ható izmok. A hólyagizmok feszessége, a záróizmok nyitásához szükséges koordináció
hiánya gyakran vizelettartási képtelenséget (incontinentia) és bevizelést (enuresis) okozhat.
AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI • Kísérleteket ma is, csakúgy, mint

évszázadok óta, folytatnak – gyógyszeres, elektromos és sebészeti beavatkozások az izomtónus
megváltoztatására és a deformitások oldására –, mégis szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy mai tudásunk
szintjén az egyszer elroncsolódott idegsejteket nem tudjuk sem pótolni, sem meggyógyítani. Az idegsejtek nem
termelődnek újra, mint a vörösvérsejtek vagy a bőr hámsejtjei, adott készlettel születünk, amely az élet folyamán
csak fogy, nemhogy szaporodna. Tehát a habilitációs vagy rehabilitációs beavatkozások célja nem az, hogy
meggyógyítsa az elpusztult idegsejteket, hanem, durván leegyszerűsítve, hogy az idegrendszer más részeivel
próbálja megtaníttatni, átvétetni a kiesett funkciókat. Új utak, új technikák használatára tanítjuk meg a
gyermeket, amit azért tehetünk meg, mert az idegrendszer milliárdnyi szinapszisából csupán néhány milliónyit
használunk. A többi mintegy alszik, de a periféria felől érkező impulzusokkal felébreszthető, aktiválható. Ezt
tesszük a rehabilitációs folyamat során: aktiválni próbálunk épen maradt, de normálisan nem vagy alig használt
szinapszisokat. Minél koraibb életkorban – a károsodás bekövetkezte után minél hamarabb – minél több, minél
célzottabb ingerrel kell bombázni a sérült agyat ahhoz, hogy „felébredjenek” ezek az alvó szinapszisok, azaz
megtörténhessen az agy plaszticitásán alapuló, funkcionális újrarendeződés.
Ennek eredményeképpen azután az agy egyes részei „megtanulják”, átveszik a sérült területek bizonyos, immár
kiesett funkcióit.
Az évek során számos módszert dolgoztak ki a szülési agyi károsodott gyermekekkel való foglalkozásra.
Célkitűzéseikben sok az azonos elem, csak a hangsúlyok mások. Általános cél
• a hiányzó reflexmozgások kialakítása;
• a meglévő izommozgás és ízületi hajlékonyság megőrzése;
• a görcsössé merevedett ízületi deformitások kialakulásának megelőzése; • az izomtónus normalizálása,
amelynek érdekében ortopédiai és idegsebészeti módszerekkel is élnek;
• a testhelyzet változtatásának megtanítása;
• a lehetséges koordinációs és izomműködési kontroll kialakítása;
• a meglévő funkciók maximális kihasználása, tökéletesítése;
• kompenzációs célú funkciók kialakítása, erősítése;
• az önállóságot elősegítő segédeszközökkel való ellátás, használatuk megtanítása és gyakoroltatása;
• a környezettel folytatott interakciók gazdagítása és a családdal való együttműködés kiépítése.
Ezeken a tágabb célkitűzéseken belül a szűkebb spektrumú módszerek elsősorban a mozgásra összpontosítanak,
s a minél jobban kontrollálható, minél önállóbb mozgás elérésére törekszenek, míg a színvonalasabbak a
komplex fejlesztés elvei alapján, valamennyi károsodott funkció és a gyermek egész személyiségének
figyelembevételével dolgoznak.
Ezen a területen a nemzetközileg ismert módszerek mellett – például az angliai Bobath-iskola – jelentős magyar
iskolák alakultak ki. Így világhírű a Pető András által kifejlesztett konduktív pedagógiai módszer (Hári-Ákos
1971, Hári et al. 1991), amelynek hazai központja a budapesti Mozgássérültek Pető András Nevelőképző- és
Nevelőintézete (MPANNI). A holisztikus szemléletű kondukció középpontjában az agy tanulási képességének
hasznosítása áll. A kitartó, éveken át tartó gyakoroltatás folyamán az idegrendszer ép részei mintegy
68
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
„megtanulják” az izomműködés feletti akaratlagos kontrollt, s az így elsajátított, korrekt mozgásformák végül is
átveszik a biológiailag hibás funkciók helyét.
Ugyancsak nemzetközi elismertségre tett szert Katona Ferenc professzor, aki fejlődésneurológiai alapokon
dolgozta ki neurohabilitációs módszerét (Katona 1986, 1990, 1999). Ennek lényege, hogy a károsodott
idegrendszer fejlődése mind minőségében, mind időbeli érésében messze elmarad a normáltól. Az ember egyes
funkciói és az azok végrehajtásához szükséges szervek kialakulása ugyanis az egyedfejlődés során
meghatározott fejlődési irányvonalak – ún. fajra jellemző és genetikailag programozott gradiensek – mentén
történik (Katona 1995). Ezeknek a fejlődési irányvonalaknak a megtöretése gyakran már igen korán, a születés
után egy-két hónappal felismerhető, többek között a reflexek, az izomtónus s az ún. elemi mozgásminták (pl.
lépőreflex, fejtartás, támasztási reflex stb.) speciális vizsgálata révén. A korán megkezdett neurohabilitációs
fejlesztés a hiányzó reflexek és hiányos vagy kóros elemi mozgásminták kiváltását, illetve korrekcióját célzó
gyakorlatsorokkal kísérli meg mintegy bejáratni az idegrendszerrel a normális fejlődéshez vezető, kimaradt
lépcsőfokokat, utakat.
Szintén az izomrendszer bizonyos kóros működését hivatott helyreállítani a Dévény Anna által kifejlesztett
speciális manuálterápiás technika, a DSGM – Dévény Speciális manuális technika-Gimnasztikai Módszer. E
módszer alapja az a tapasztalat, hogy a görcsös állapot következtében az izmok kórosan letapadnak. Ezért
mobilizálásukra csak akkor nyílik lehetőség, ha e letapadást előbb speciális, célzott, masszázsra emlékeztető,
tudatos mozdulatokkal megszüntetik, az alapjukról mintegy „feltépve” a feszes izomzatot (Dévény 1995,
AjkayAndor 1995). Bár a végtagokon, szájban, nyakon stb. végzett erőteljes manuálterápia a legtöbb csecsemőt
és gyermeket alaposan megríkatja, a szülők egyöntetű véleménye szerint a kezelés utáni izomlazulás látványos.
Nehéz lenne azt állítani, hogy a világon manapság használt számos módszer közül az egyik jobb, a másik
rosszabb, a harmadik pedig mindegyiknél kiválóbb. Mivel sem az idegrendszer, sem pedig annak károsodása
nem egyforma két gyermeknél, a módszerek is ennek megfelelően lehetnek hatásosak az egyiknél, és
feleslegesek vagy éppen károsak a másiknál. Az általánosság szintjén azonban elmondhatjuk, hogy az a jó
terápia, amelyik
• abból a meggyőződésből indul ki, hogy mindenki rendelkezik veleszületett emberi értékekkel;
• tiszteletben tartja a gyermek személyiségét;
• pontos idegélettani ismeretek alapján felállított diagnózisból indul ki;
• épít a tanulás-tanítás neuropszichológiai szabályaira;
• a terápiás program felépítésénél figyelembe veszi az adott gyermek egyéni tanulási képességének,
taníthatóságának, fejlődési fázisának jellegzetességeit s az ezek diktálta igényeket;
• a program megvalósítása során következetes, céljait, módszereit csak az eredmények értékelése nyomán,
tudatosan változtatja, azonban eredménytelenség esetén bátran módosít;
• nem értékeli túl a módszer lehetőségeit, nem tartja azt egyedül üdvözítőnek, és képes a fejlődés, az idők
múlása során felismert új eredmények beépítésére;
• képes egyenrangú partnerként együtt dolgozni a sérült gyermek családjával, hiszen az viseli a gyermek
felnevelésének valamennyi fizikai, érzelmi, anyagi és társadalmi terhét.
Sajnos elfogultság és előítélet nélkül állítható, hogy a harmadik évezred hajnalának Magyarországán – némely
program minden szakmai kiválósága ellenére – a fenti követelményeknek a maguk komplexitásában megfelelő
intézmény a fehér hollónál is ritkább.
3.2. 6.3.2. Értelmi fogyatékosság

Annak az első nyomát, hogy értelmileg sérült gyermekkel a javulás reményében fogalkozott valaki, egy francia
orvos, Jean-Marc Gaspard Itard Az Aveyroni vad fiú (L'enfant sauvage) című munkájában leljük (Morris-Morris
1993, 161.; Lányiné 1996b, 47.). Itard 1799-ben, a teljes gyógyulás reményében magához vette és nevelni
69
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
kezdte Victort, az addig teljesen vadon nevelődött fiút. Hitt abban, hogy az emberi nyelv, a humán
kommunikáció és a szociális interakciók hatására teljesen „normálissá” válik majd a gyermek. Az öt éven át
tartó foglalkozások hatására Victor ugyan rengeteget fejlődött, de Itard-nak a „normálissá” váláshoz fűződő
reményeit nem váltotta be. (Ma már tudjuk, hogy többek között azért nem, mert ha az embert a nyelvfejlődés
kritikus időszaka alatt nem érik a megfelelő nyelvi ingerek, akkor a korai időszak veszteségét már soha nem
tudja behozni.) A tudománytörténeti jelentőséggel bíró, kitartó munka jelentősége azonban nem az eredmény
pozitív vagy negatív voltában rejlik, hanem abban, hogy Itard tudományos igényű, elméleti alapokon nyugvó,
aprólékos fejlesztőmunkát végzett, amellyel megkísérelte egy, az átlagostól eltérő fejlődésű gyermek
társadalomba illesztését. Lényegében ma sem történik más: bárkit, akinek a fejlődése bármely okból eltér a
szokásostól, a társadalom számos eszközzel és módszerrel kísérel meg olyan lehetőségekkel és tudással
felruházni, hogy az illető képes legyen a társadalomban, és ne azon kívül funkcionálni.
Ami az értelmi sérülés meghatározását illeti, ma leggyakrabban a témával foglalkozó, magas rangú amerikai
testület, az American Association on Mental Retar- dation (AAMR) értelmi sérüléssel foglalkozó ad hoc
munkacsoportjának 1992-es definícióját fogadják el (Luckasson et al. 1992). Ezek szerint az értelmi sérülés aje-
lenben észlelhető, kifejezett korlátozottságra utal, amelyet jelentősen az átlag alatti intellektuális működés
jellemez, az alábbiak közül két vagy több területen társulva az alkalmazkodási készségek akadályozottságával:
kommunikáció, önellátás, otthoni életmód, szociális kapcsolatok, a közösségi lehetőségek használata,
önrendelkezés, a saját egészség és biztonság védelme, az elméleti ismeretek funkcionális birtoklása,
szabadidőeltöltés és munka. Az értelmi sérülés a 18. életév előtt jelenik meg. Ha értelmi sérülésről beszélünk,
elengedhetetlen az alábbi szempontok együttes szem előtt tartása:
• Csak olyan érvényes, sok szempontú diagnosztika alapján mondható ki, amely az intellektuális funkciók és az
alkalmazkodási képességek mellett figyelembe veszi a pszichés összetevőket, a fizikai, egészségi, kóroki
tényezőket, a környezeti jellegzetességeket (pl. kulturális és nyelvi eltérések), valamint a kommunikáció és a
viselkedés változatait is.
• Az alkalmazkodási készségek terén észlelt akadályozottság az adott közösségben élő kortársakra jellemző
megnyilvánulásokra vonatkozik, és feltárása az egyén sajátos szükségleteinek feltérképezését célozza.
• A speciális alkalmazkodási gyengeségek gyakran egyéb alkalmazkodási területeken vagy más személyes
képességek terén észlelhető erősségekkel társulnak.
• Megfelelő, tartós támogatással az értelmi sérült személy életminősége jelentősen javulhat.
Bár a fenti megfogalmazás már erőteljesen törekszik a komplexitásra, az értelmi fogyatékosság egyértelmű
meghatározása máig hagy kívánnivalót maga után. Lányiné (1996b) elemzése szerint a probléma egyik alapja,
hogy a különböző területek mindig csak az adott szakma releváns szempontjai alapján fogalmazták meg saját
definíciójukat: a gyógypedagógiai megközelítés középpontjában az oktathatóság állt mérceként, a
pszichológiaiban a pszichikus funkciók számmal kifejezhető minősége, a pszichiátria a kóros viselkedési
elemek, az igazságügy pedig a beszámítható- ság jelenlétét vagy hiányát kereste. Mint írja, emiatt sokáig nem
volt az értelmi fogyatékosságnak mind a preventív, a rehabilitációs és a szociálpolitikai szempontokat, mind
pedig a tudományos kutatás igényeit kielégítő, átfogó meghatározása (Lányiné 1996, 42.).21
A Magyarországon 1996-ban bevezetett Betegségek Nemzetközi Osztályozásának változata, a BNO-10 a

gyakorlati szempontokból könnyen megfogható intelligenciahányadoson (IQ) alapuló besorolást vette át. Az
alábbiakban két különböző, szintén az IQ-n alapuló beosztást ismertetünk, hangsúlyozva az AAMR azon
állásfoglalását, hogy bármely besorolásnak az állapotot, s nem a személyt kell kategorizálnia (11. táblázat).
6.2. táblázat - 11. táblázat Értelmi fogyatékossági

alcsoportok
Osztályozás IQ Kategória megnevezése
21 Mindazon érdeklődőknek, akik az értelmi fogyatékosság témakörében alaposabb tájékozottságra kívánnak szert tenni, javasolható
Lányiné Engelmayer Á. idézett munkájának tanulmányozása, továbbá pl. Illyés S. (szerk.) Gyógypedagógiai alapismeretek című kötete
(Budapest, BGGYTF, 2000).
70
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
AAMR besorolása 50-55 – 70 Enyhe értelmi

fogyatékosság/sérültség
alapján 35-40 – 50-55 Középsúlyos értelmi

20-25 – 35-40 Súlyos értelmi

20-25 alatt Igen súlyos értelmi

Tesztelhetetlen
Nem kategorizálható vagy nem
specifikus értelmi
BNO besorolása alapján 50-69 Enyhe értelmi

35-49 Mérsékelt értelmi

20-34 Súlyos értelmi

20 alatt Igen súlyos értelmi

Egyéb, illetve nem meghatározott

értelmi fogyaté- kosság/sérültség
Az ilyen és hasonló beosztások ugyan alkalmasak a felületes tájékozódás megkönnyítésére, azonban teljességgel
figyelmen kívül hagyják az adaptációnak, az alkalmazkodóképességnek az AAMR által már korábban
hangsúlyozott jelentőségét. Az adott személy korlátozottságának mértékét, tehát társadalmi részvételének
szintjét végső soron az fogja meghatározni, hogy az illető hogyan tud meglévő képességei és képtelenségei
birtokában alkalmazkodni a környezetéhez.
A magyar nyelvben még ma is vitatott, hogy melyik kifejezés írja le szakmailag a legpontosabban és
társadalmilag a legkevésbé bántóan az értelmi sérülés állapotát. Egyaránt használatosak az értelmi jelzővel kísért
fogyatékosság, korlátozottság és aka- dályozottság kifejezések (pl. tanulásban akadályozott), azonban itt is
egyértelmű törekvés figyelhető meg abban az irányban, hogy csak jelzőként, ne pedig minősítő jellegű
főnévként használják ezeket (pl. értelmi fogyatékos gyermek, tanulásban akadályozott fiatalok stb.).
Ugyanakkor egyre gyakrabban tapasztalható, hogy különösen a szülők szívesebben hallják-használják az
„értelmileg sérült”, az előbbieknél ugyan általánosabb, de kevésbé stigmatizáló formát.
Az értelmi fogyatékosságot körüllengő homályt tovább mélyíti, hogy a populációban való előfordulási arányról
is megoszlanak a vélemények: 0,1 és 3 százalék között minden érték előfordul a minta, mintavételi technika, a
kritériumrendszer milyenségétől és a vizsgálók tapasztalataitól függően. Talán nem járunk messze az igazságtól,
ha úgy véljük, a túl alacsony arányszám inkább a kívánatos mértéket közelíti, mintsem a valóságosat, a túl
magas pedig arról árulkodik, hogy a mintában nagy számban szerepelnek az akár ideiglenesen is e kategóriába
bekerült, inkább szociálisan hátrányos helyzetű személyek. Bármekkora is legyen azonban az iskoláskorú
populációban mért vagy vélt előfordulási arány, a 18 éven felüliek között ennek mindig csak a töredéke
tapasztalható. Ennek magyarázata, hogy a sokat emlegetett „adaptív viselkedés” az IQváltozása nélkül is
jelentősen javulhat az oktatás és fejlesztés hatására, legfőképpen a szociális és kommunikációs készségek, az
önellátás, a megtanultak alkalmazása, az apróbb, mindennapi döntéshozatal, valamint a felelősségvállalás
területein, tehát mindazon területeken, amelyek egy felnőtt ember társadalmi megítélését befolyásolják.
71
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE • Az értelmileg sérültnek tartott személyek közül csak mintegy 25 százaléknál
határozható meg több-kevesebb biztonsággal az előidéző ok, 75 százaléknál soha nem derül fény az állapot
eredetére. A leggyakrabban előforduló kóreredeteket a 12. táblázat foglalja össze.
AZ OKOZOTT BIOLÓGIAI ELTÉRÉS TERMÉSZETE ÉS KÖVETKEZMÉNYEI • Az értelmi

fogyatékosságnak/sérülésnek nincsenek szigorúan vett orvosi, egészségügyi következményei, azok sokkal
inkább a társadalmi beilleszkedés szintjén jelentkeznek. Az egész életen át tartó krónikus állapot legjelentősebb
hátránya, hogy a gyermek – intellektuális és alkalmazkodási hiányosságai következtében – nem képes bejárni
azt az utat, amelyet kortársai megtesznek. Funkcionális korlátai az állapot súlyosságától függő mértékben, több
vagy kevesebb területen, kisebb vagy nagyobb mértékben jelentkezhetnek. Ilyen területek:
• gondolkodás (tartalom, forma, időbeliség stb.);
• nyelvfejlődés (beszédértés, beszédprodukció);
• tanulási képesség (mennyiség, minőség, a megtanultak tárolása, előhívása, alkalmazása);
• mozgásfejlődés (lassúbb ütem, alacsonyabb szintű finommotoros koordináció, rossz manipulációs készségek,
darabos nagymozgások, egyensúlyzavarok);
• ürítési funkciók kontrollja (késői és/vagy részleges szobatisztaság);
• önellátás, önkiszolgálás, a testi higiénével kapcsolatos, valamint az összetettebb napi teendők ellátásának
akadályozott volta (pl. főzés, mosás, nagyobb bevásárlás, bonyolultabb háztartási gépek kezelése stb.);
• önálló életvitel (munkavégzéssel, kapcsolatok létesítésével összefüggő felelősségvállalás, józan ítélőképesség,

pénzkezelés, gazdálkodás stb.);
• személyes és szociális kapcsolatok rendszere (felelős párkapcsolat létesítése, párválasztás, gyermekvállalás,

megfelelő baráti kapcsolatok kiválasztása, szociális helyzetek megítélése stb.).
Hogy hogyan gondolkodik az értelmileg sérült ember, ő hogyan látja a világot, nehéz megmondani, hisz mércéül
általában az „ép” világ gondolkodását, ítéletét, feltételrendszerét stb. használjuk, csakis a magunk szemüvegén
át tekintve rájuk. Azt szokták mondani, hogy az értelmi fogyatékos emberek megőriznek magukban valamit a
gyermekből, valamiféle naivitást, kedves hiszékenységet, végtelen bizalmat az „okos” világ iránt, ami
természetesen nem jelenti azt, hogy felnőttkorukra ne alakulnának ki éppen a felnőttségükből adódó, azt tükröző
igényeik, szokásaik, tulajdonságaik. Hihetetlen nagy a szeretetigényük, mind a szeretet adására, mind pedig
az elfogadására nagy kapacitásuk van. Amíg a gyermek kicsi, ez nem is okoz problémát, hiszen általában
megfelelően, sőt rendszerint túlvédett környezetben élnek és nevelkednek e gyermekek, korán bekerülve a
köztudottan lényegesen toleránsabb, az értelmi sérüléssel élő gyermekek igényeire specializálódó
intézményekbe. Kor- látaik igazából akkor válnak szembetűnővé, amikor elérik, majd túllépik a serdülőkort, és a
bajszos-szőrös fiatal férfi és az asszonyos testű nő még mindig gyermek módján reagál az élet történéseire.
Sajnos e sajátosságukkal sokan visszaélnek, s éppen az ebből adódó nehéz helyzetek kivédése céljából van
szükségük arra, hogy felnőttkorukban is segítséget kapjanak az önálló életvitelhez.
AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI • Jelenleg nem ismertek olyan orvosi

eljárások, gyógyszeres vagy műtéti beavatkozások, amelyekkel ezen az állapoton változtatni lehetne. A
forgalomban lévő gyógyszerek többsége az agyi keringés, az éber állapotot fenntartó idegsejtek működésének
serkentése révén próbálja meg kifejteni hatását, kevés sikerrel. Tüneti kezelés alkalmazható bizonyos specifikus
problémák megoldása során (alvási zavarok, túlmozgékonyság [hiper- motilitás], rendkívüli módon szétszórt
figyelem, ön- vagy közveszélyessé váló agresszió, az egészséget veszélyeztető étkezési zavarok stb.), azonban a
terápiák többsége teljes mértékben a gyógypedagógia és a pszichológia területéhez tartozik. Ami ezeket a
terápiákat és gyógypedagógiai megközelítéseket illeti, utalunk a megfelelő szakkönyvekre, itt csak azok
alapelveiről ejtünk néhány szót.
A pszichoanalízistől kezdve az alaklélektanon át a legkülönbözőbb fejlődés-lélektani, szociálpszichológiai és

pedagógiai irányzatok adták hozzá felismeréseiket az értelmi fogyatékosság kezeléséhez. Ez azonban egészen a
72
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
hatvanas-hetvenes évekig tipikusan arra szorítkozott, hogy a súlyosságtól függő mértékű izolációban, szegregált
körülmények között működő intézetekben, illetve speciális iskolákban, a későbbiek során pedig védett
munkahelyeken vagy egészségügyi/szociális otthonban képezzék, illetve foglalkoztassák az e kategóriába
soroltakat. Az értelmileg sérültek fejlesztésében ekkor jelent meg két megközelítés, amely alapvetően
megváltoztatta az évszázados hagyományokat.
Az egyik az a felismerés volt, hogy nincs képezhetetlen gyermek, csak meg kell találni az ő speciális igényeinek,
az ő sajátos tanulási képességeinek megfelelő oktatási módokat: ezek az igényen alapuló megközelítések (needs
based approach). Ha egyéni módon, jól közelítenek felé, megértik, megismerik egyéni állapota jellegzetességeit,
elsajátíthatja mindazt, amit a belső lehetőségei megengednek.
A változást eredményező másik nagy hatás a behaviorizmus, a viselkedés-lélektan felől érkezett. A magyarázat,
elméleti szabályok tanítása, büntetés és eltiltás helyett megjelentek a pozitív megerősítésen alapuló technikák,
azaz a kívánatos viselkedés produkálását azonnali jutalmazással erősítették meg.
Ez személyenként változóan lehet az illető számára kívánatos tárgy (ceruza, radír, baba, kozmetikum stb.),
aktivitás (játék, televíziózás, vásárlás stb.), szóbeli vagy nem verbális dicséret (ölelés, simogatás stb.), csipetnyi
kedvenc étel vagy ital („nass”, csoki, chips, fagylalt, felnőttnél cigi stb.). Igen jó megerősítők a „bonok”, a
jópont-értékű kis tárgyak stb., mert az ezek összegyűjtésével „megvásárolható” kincsek, a jutalom mellett, a
választás és a saját akarat gyakorlásának élményével ajándékozzák meg az illetőt.
A pozitív megerősítés egyaránt használható egy célviselkedés elérésére vagy megszüntetésére, de csak akkor
működik, ha az illető korának, ízlésének megfelel, és képesek vagyunk következetesen alkalmazni. A
nemkívánatos viselkedési jelenségek számát csökkentő, másik jól használható módszer a viselkedés
következményének viselése. Ez megkísérelhető a negatív viselkedést rendszeresen követő jelenség
csökkentésével (pl. ha az illető a negatív viselkedéssel mindig eléri, hogy az egész csoport figyelme rá
irányuljon, akkor ezt a figyelmet érdemes megvonni), a pozitív megerősítő tevékenységnek a negatív viselkedést
követő azonnali, ideiglenes felfüggesztésével, annak megtanításával, hogy a negatív viselkedésnek „költsége”
van (tehát pl. megadott számú bon visszavonása). Megfelelően alkalmazva, a modellálás is jó eszköz lehet, ha az
adott személy képes a modellált viselkedés, aktivitás stb. megfigyelésére, annak motorikus imitálására, és
motivált a folyamatban való aktív részvételre. Ismeretesek továbbá olyan technikák, amelyek arra tanítják meg
az illetőt, hogy saját akaratával, saját döntése alapján hogyan képes a kívánatos, illetve nemkívánatos
eredmények elérésére, illetve elkerülésére. Ezek a technikák talán azért annyira népszerűek manapság,
elsősorban az angolszász kultúrájú területeken, mert nemcsak a pszichológus és pedagógus szakemberek, hanem
az egyéb segítők és a szülők számára is jól elsajátítható pedagógiai eszközöket jelentenek.
Természetesen a fentiek csak önkényesen kiragadott példák a gyógypedagógia és a gyógypedagógiai

pszichológia hihetetlenül gazdag eszköztárából (utalunk a tanulásban akadályozottak oktatásával kapcsolatos
teljes szakirodalomra). A választást mindig az alkalmazó tanár, illetve terapeuta tudása, meggyőződése,
tapasztalata szabja meg, s annak értelemszerűen harmonizálnia kell a segítségre szoruló személy igényeivel,
lehetőségeivel és a terápia céljaival.
Bár a családdal és a szexualitással foglalkozó fejezetben erről bőven esik szó a későbbiekben, itt sem árt
megemlíteni, hogy az értelmileg sérült ember is elsősorban ember: vágyakkal, késztetésekkel, igyekvéssel teli
ember. Jóllehet értelmi adottságai az intellektuális létezésnek a többségtől eltérő síkjára terelik, ez messze nem
jelenti azt, hogy ne kívánna úgy élni, mint a többi ember. Nem magányra, kiszolgáltatottságra, elkülönültségre
és unalomra, hanem társra, önállóságra, a társadalommal való együttélésre, de legfőképpen értelmes és hasznos
cselekvésre vágyik. Mindezek elérésében gyakran nem önmaga korlátai akadályozzák meg, hanem a társadalom
ítélete és/vagy kényelme: egyszerűbb azt mondani, hogy igazi munkát úgysem tud végezni, párkapcsolatot nem
is lenne képes teremteni, az önállósággal mit sem tudna kezdeni, mint megteremteni azokat a körülményeket,
amelyek között mindezt biztonságosan, képességei és kívánságai szerint megtehetné. Szerencsére ennek a
szemléletnek már hazánkban is vannak úttörői, akik ezt tükröző információkat és segítséget tudnak nyújtani az
értelmi sérüléssel élő emberek családjainak és a velük foglalkozó szakembereknek (lásd pl. Zolnai 2001a,
Sullerné 2001). Ugyancsak a pozitív változást mutatja az az Etikai Kódex, amelyet értelmileg sérült felnőttek
bentlakásos otthonaiban dolgozó, segítő szakemberek alkottak – a maguk tisztességének parancsára – az
otthonokban élők emberi méltóságának megőrzése, jogérvényesülésük és önrendelkezésük elősegítése
érdekében, valamint a társadalmi diszkrimináció csökkentése céljából (Etikai Kódex 2000).
73
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
3.3. 6.3.3. Autizmus
Sokan vitatják, hogy az autizmust az értelmi fogyatékosságok vagy a kóros elmeállapotok között kell-e
tárgyalni, fejlődési zavarnak vagy elmebetegségnek tekintendő-e. Mivel ma a legtöbben a gyermekkor
ismeretlen eredetű, az egész személyiséget átszövő, ún. pervazív fejlődési zavarai közé sorolják, célszerűnek
látszik itt tárgyalni. Ami a megjelenési formát és a terápiás lehetőségeket illeti, lényegében megegyezik az
értelmi fogyatékosságokról írottakkal, annál is inkább, mivel szakértők szerint az autista gyermekek túlnyomó
része egyszersmind értelmi fogyatékos is, akik 70 százalékának az IQ-ja 70 alatt marad.
Maga a kifejezés a görög „autosz”, önmaga kifejezést rejti. Először Bleuler, a neves pszichiáter élt vele, amikor
szkizofrén betegeinek jellegzetes önmagukba fordulását írta le. Erre az állapotra jellemző az a bizonyos külön
világ, amelyben e betegek élnek, s amelyből sem kilépni, sem pedig oda mást beengedni nem képesek (Weiss
2001, 75.).
Leo Kanner baltimore-i gyermekpszichiáter összegezte azokat a speciális viselkedési jelenségeket, amelyeket
addig tizenegy gyermeknél figyelt meg (Kanner 1943, 1949). A jellemzők közé sorolta az alábbiakat:
• az érintés (simogatás, ölelés, felemelés) elutasítását, amely már a csecsemőkortól észlelhető volt;
• a feltűnően magába vonult, zárkózott viselkedést;
• a normális játékviselkedés hiánya mellett a játszásnak egy sajátos, szegényes válfaját, amely egy-egy
kiválasztott tárggyal való, mereven sztereotip manipulálásra szorítkozott (pl. a gyermek naphosszat elfoglalja
magát egy darabka zsinór tekergetésével vagy egy ragtapaszos tekercs pörgetésével);
• a beszédfejlődés zavarát, amely hol teljes, hol „csak” a funkcionális beszéd hiányával járt (ismétlésre
[echolalia] szorítkozó vagy a személyes névmások használatát nélkülöző beszéd, nyelvtanhiány stb);
• görcsös ragaszkodást a megszokott környezet változatlanul tartásához (pl. nem lehet ruhaneműt váltani,
tárgyat, cipőt, edényt, ételt stb. másképp vagy máshova letenni);
• kitűnő szövegmemóriát ;
• jó kognitív képességeket;
• harmonikus küllemet, szép arcvonásokat.
Kanner e tünetek megjelenését a kora gyermekkori anya-gyermek kapcsolat elégtelenségére, az anya részéről
tanúsított érzelemszegénységre vezette vissza. Megfigyelései többnyire helytállóak és pontosak voltak, s a
klasszikus, ún. kanneri autizmusban szenvedőkre ma is tökéletesen illik a leírás, annak ellenére, hogy mára
nagy biztonsággal tudjuk, hogy a problémát nem az anyai viselkedés okozza.
Kannerrel szinte egy időben figyelt meg a bécsi Asperger olyan gyermekeket, akik hasonlóan változatos tünetek
mellett valamivel nyitottabbak voltak ugyan a világra, de az ahhoz való viszonyulási képtelenség náluk is
jellemző módon jelentkezett. Őket nevezte Asperger autisztikusnak. így tehát előfordulhat, hogy az általános
fejlődési zavar vagy viselkedészavar ismérvei között csak felbukkan egy-egy jellegzetes vonás, ilyenkor szoktak
autisztikus viselkedésjegyekről, autisztikus személyiségvonásokról beszélni.
Ma minden olyan kórképet, amelyben felbukkan az autizmus, vagy autisztikus tünetek jelentkeznek, autisztikus
kontinuumként könyvelnek el (Weiss 2001, 75.). Előfordulási arányszámát tekintve e pervazív (Pervasive
Developmental Disorder = PDD), azaz a személyiség minden rétegét átszövő fejlődési zavar klasszikus
gyermekkori formájában a lakosság 2-4, az enyhébb vagy atípusos esetekkel együtt 10-25 tízezrelékét érinti
(Balázs 1997, 12.).
A kórképre való felfigyelés után az összegyűlt tapasztalatok alapján később az autizmus több válfaját is
elkülönítették, s ma az alábbiakkal jellemzik az állapotot az Ameriai Pszichiátriai Társaság (APA) állásfoglalása
alapján (American Psy- chiatric Association 1987):
74
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
• a szociális kapcsolatok minőségi sérülése, a reciprok szociális aktivitás hiánya;
• a verbális és a nem verbális kommunikáció minőségi károsodása;
• a fantáziatevékenység minőségi sérülése;
• kifejezetten beszűkült érdeklődési és tevékenységi kör;
• kisdedkorban való jelentkezés.
E kritériumokat egészítették ki később több kutató eredményei alapján további jellemzőkkel:
• a szociális viselkedés súlyos hiányosságai, ideértve a más emberekkel való kapcsolatteremtés képességének
hiányát;
• a beszéd- és nyelvfejlődés zavara által is akadályozott tanulás, kommunikáció és kapcsolatteremtés;
• ritualisztikus viselkedés, kóros ragaszkodás az állandósághoz;
• a normál fizikai környezetre adott kóros válaszok (pl. minimális hangot is fül- sértően hangosnak érzékelhet);
• öningerlés (a fül, a szem nyomogatásával hallási és látási élmények provokálá- sa, excesszív maszturbálás);
• önveszélyes autoagresszivitás (kezek harapása, fej falba verése stb.);
• inadekvát, megmagyarázhatatlan érzelmi élet, a szokásos érzelmi reakciók hiánya;
• korlátozott intellektuális képességek.
A napi életben az autista gyermek, képtelen lévén viszonyulni a normál világhoz, az ebből adódó váratlan,
bizarr, ijesztő, szokatlan megnyilvánulásaival rendkívüli terheket jelent a családnak. Nem ritka, hogy a gyermek
igényeihez való alkalmazkodás következtében a szülők is szinte kikerülnek a társadalomból.
R. hétéves. Későn házasodott értelmiségi pár várt, kívánt gyermeke, anyja közel járt a negyvenhez, apja az
ötvenhez, amikor született. Külseje megnyerő, testfelépítése tökéletes, ő az, akire azt mondják, „angyalarcú”.
Már csecsemőkorában feltűnt, hogy nem néz az anyjára, karban nem marad meg, nem játszik, környezetére nem
figyel. Háromévesen nem beszélt, utcára, gyermekek közé nem lehetett vinni, mert minden kicsit is ismeretlen
helyzettől pánikállapotba került. Ugyancsak nem lehetett vele boltba, játszótérre, orvosi rendelőbe menni.
Otthon, ha nem szóltak hozzá, nem akartak tőle semmit, csöndesen eljátszott naphosszat egy játék autó
kerekével. Életrendje szabályozhatatlan volt, akkor kelt és feküdt, amikor akart, kenyérhéjon kívül mást nem
volt hajlandó fogyasztani, ruhaneműjét éjszaka, titokban kellett kimosni, mert egy bizonyos kockás ingen és
flanellnadrágon kívül mást nem lehetett ráadni. Mindez hétéves korra sem változott, inkább rosszabbodott, mert
ekkor már, ha mindezekben bármi változást akartak kezdeményezni, súlyos sérüléseket okozva magának, fejét,
arcát, öklét a falba verte, s meglepő erővel támadt szüleire is. Dolgát ott végezte, ahol eszébe jutott, éjszaka is
sétált, ha kedve volt, cipőt sem esőben, sem hóban nem lehetett ráadni. Beszélni nem beszélt, szóbeli közlésre
nem reagált, szinte állati, nyüszítő szorongásainak, félelmeinek okát megmondani nem volt képes, így nem
lehetett tudni, mi lakik benne, mitől fél. Ugyanakkor rajzai elképesztő konstrukciós érzékről, műszaki
alkotóképességről árulkodtak. Sajátos viselkedése, dührohamai, pánikállapotai miatt semmilyen közösségbe
nem fogadták be, szülei idő előtt megöregedtek, érzelmileg tönkrementek, társadalmilag pedig ellehetetlenültek.
Sajnos a család sajátos légkörében a kisebbik gyermeken már igen korán mutatkozni kezdtek az érzelmi
elhanyagolás tünetei.
Nem minden gyermeknél észlelhető az állapot valamennyi jellemzője, előfordul, hogy csak némelyik jelenség
tapasztalható. Olykor a tünetek súlyossági foka eltérő, például enyhe az étkezési zavar, nincs jelen
autoagresszió, fel lehet öltöztetni, bizonyos közlekedési eszközökön hajlandó utazni, stb. Az állapot a korral
nem változik, automatikusan nem javul, legfeljebb a tünetek módosulnak. Azok a tevékenységek, életviteli
aktusok, reakciómódok stb., amelyeket bármelyik, sikeresen alkalmazott módszerrel elsajátított az illető,
felnőttkorra is átvihetők.
75
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
Egy sikeresen adaptálódott autista fiatalember képessé vált arra, hogy egyetemi tanulmányokat folytasson. A
többiek furcsa, magának való figurának tartották, akit beszélni soha senki még nem hallott, vizsgáit csak írásban
volt hajlandó letenni, s akit évről évre ugyanabban a fekete nadrágban és szürke pulóverben láttak. Egyedül élt,
egyetlen emberi kapcsolata a terapeutája volt. Nem bántott senkit, de nem is érdekelte senki. Ha megszólították,
a földet nézve motyogott valami rövid válaszfélét. Nem volt sem feltűnően tehetséges, sem tehetségtelen,
átlagos eredményeket ért el, ösztöndíjával maga gazdálkodott.
A klasszikus csoportosítás helyett mára inkább funkcionális szempontok alapján osztályozzák a kórképet,
elkülönítve az izolált (minimális szociális kontaktusra is képtelen, általában halmozottan sérült gyermekek), a
passzív (feltűnően passzív, de nem elutasító, viszonylag jól képezhető gyermekek) és a bizarr (viszonylag jó
értelem és beszéd, kissé kritikátlan szociabilitás, sztereotip közeledési és közlési módok) típusokat (Balázs 1997,
10.).
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE • Az autizmus eredetével kapcsolatos számos teória jól tükrözi a szakma
próbálkozásait és a minden kétséget kizáró kóreredet ismeretének hiányát.
Egészen a hatvanas évekig a pszichoanalitikus megközelítés uralkodott. Ennek legfőbb képviselője Bruno
Bettelheim volt, számos igen szép, irodalmi színvonalú könyvszerzője (Bettelheim 1950, 1967, 1974).
Bettelheim, akárcsakKanner, abból a feltételezésből indult ki, hogy az autizmus oka a kóros szülő-gyermek
kapcsolat, s tulajdonképpen maga a szülő a megbetegítő ágens. E meggyőződését híven tükrözte terápiás
módszere is: az általa alapított intézetbe, a Sonia Shankman Orthogenic Schoolba (Chicago) csak akkor vett fel
gyermeket hosszú, öt, nyolc vagy akár tíz éven át tartó analitikus terápiára, ha a szülő beleegyezett abba, hogy
adott ideig, minimum egy-két évig sem nem ír, sem nem telefonál, sem nem kísérli meg semmilyen módon
felvenni a kapcsolatot a gyermekkel. Mivel az autista gyermekek szülei eléggé megjárják a poklok poklát, nem
csoda, hogy a gyógyulás reményében elfogadták még ezt a majdnem kegyetlen feltételt is.
Ma a legtöbb kutató inkább a biológiai-biokémiai eredet híve. Például feltételezik, hogy olyan gyermekeknél,
akiknél az autizmus mellett idegrendszeri károsodást okozó kórkép is jelentkezik (törékeny X-kromoszóma
szindróma, neurofibromatosis, veleszületett rubeola, a purinanyagcsere zavara, veleszületett rendellenességek,
pl. Noonan-szindróma, Moebius-szindróma stb.), e kórképeknek az autizmus kialakulásában is szerepük lehet
(Baron-Cohen-Bolton 2000, 55.). Ugyanakkor az egyetlen „megfogható” eltérés eddig a szerotoninnak, egy
ingerületátvivő vegyületnek a nor- malisnál következetesen magasabb vérszintje volt. Ez önmagában azonban
még nem jelent oki összefüggést, hiszen értelmi sérült személyeknél sem ritka a magas szerotoninszint. Egy
másik teória szerint a frontális lebeny károsodásáról lehet szó.
A világ megértésének egyik záloga ugyanis a homloklebeny épségéhez kötött tulajdo- nítás képessége, azaz
hogy felismerjük környezetünk „szándékait”, azt, hogy miről mit gondolhat a másik ember. Erre pedig az autista
gyermek teljességgel képtelen (Frith 1991). Érzékletesen fejezi ki a más ember elméjében zajló történések
megragadásának hiányát az „elmevakság” kifejezés, s tulajdonképpen ugyanerre céloz a „naiv tudat”
megfogalmazás is, utalva az előzőkben bemutatott „tudatolvasási” képtelenségre: arra, hogy e gyermekeknél
nem fejlődik ki a tudat fogalma (Baron-Cohen-Bol- ton 2000, 80.). A kognitív pszichológia egyik új irányzata, a
tudatelmélet-kutatás éppen ezeknek a területeknek az alaposabb megismerésével járulhat hozzá az autista
gyermek gondolkodásának jobb megértéséhez.
AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI • Amíg a kóreredet nem tökéletesen

ismert, az orvostudomány, némi alkalmi és tüneti állapotjavítástól eltekintve, keveset tehet. Bizonyos
időszakokban, bizonyos tünetek átmeneti kontrollálása céljából szükség lehet jól kiválasztott gyógyszerekre
(súlyos autoagresszió, az életet ellehetetlenítő kényszeres viselkedések, evésképtelenség, befolyásolhatatlan
pánikállapot stb.), azonban a tartós terápia teljes egészében a gyógypedagógiai pszichológia és a
gyógypedagógia kompetenciájába tartozik.
A szülőket érzelmileg is rendkívüli módon megterhelő, igen hosszú és költséges analitikus terápiákat a hatvanas
évektől kezdve felváltották a viselkedésmódosításon és a különböző tanuláselméleteken alapuló próbálkozások
(Lovaas 1977). A taníthatóság feltételezése és az oktatás-szoktatás terápiás eszközként való alkalmazása
nemcsak a szülők indokolatlan bűntudatát csökkentette végre, hanem az otthon is gyakorolható, kis lépések
megtanításának technikáival e szülők megszabadulhattak a tehetetlenség nyomasztó érzésétől is, s aktív részt
vállalhattak gyermekük kezelésében. A ma is dívó számos terápiafajta lényegi eleme a szülők bevonása és a
család társadalmi izolációjának enyhítése.
76
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
Immár hagyományosnak számítanak a viselkedés-, játék- és zeneterápiás formák s a különböző nyelvi és
beszédterápiák. Nagy sikere van az Egyesült Államokban a TEACCH programnak, amely tulajdonképpen a
tanítás, kondicionálás, viselkedésmódosítás, családterápia és közösségi integrálás elemeit ötvözi. Eltérő
pszichológiai elméleteken alapul a „holdingterápia” (Martha Welch programjában az érintést elutasító
gyermekek hosszas karban tartását, ölelését javasolják); a „mindennapi élet”-terápia (a napi élet szigorúan
strukturált és komoly fizikai aktivitást kívánó programjába vonják be – olykor akarata ellenére – a gyermeket a
Japánból indult iskola hívei); a nálunk is népszerű „mintakövetési”, illetve mintaadási iskola (Carl Delacato új, a
meglévőknél használhatóbb „patterneket” tanít a gyermeknek); Geoffrey Walden a problémamegoldó képesség
hiányosságait kívánja kiküszöbölni, kifejezetten nem verbális módszerek alkalmazásával. Ismertek még az
izoláció oldását és a család tehermentesítését célul tűző s a közösség jó hatását felhasználni kívánó terápiás
formák is (Baron-Cohen-Bolton 2000, 115-118.).
Külön érdekessége van a kommunikációt a középpontba állító programoknak. A frontális lebeny károsodásának
teóriájával összecsengve, az 1990-es évek elején bukkant fel az a gondolat, hogy az autizmusban tulajdonképpen
a kommunikációs képességek sérülnek: a gyermek nem képes adekvátan feldolgozni a külvilágból bármely
csatornán át érkező üzeneteket, és maga sem tud üzenni. Mintha körülötte minden egy nagy, átláthatatlan
kirakós kép önmagában értelmetlen mozaikja lenne. Mivel e zűrzavarban soha nem látja előre, melyik
pillanatban mi fog vele történni, szinte állandóan e bizonytalanság miatti pánikállapotban él. Feltételezték, hogy
ha érthető formában, a lehető legapróbb lépésekre lebontva, fizikailag is állandóan szem előtt tartva tudatosítják
a gyermekkel, hogy mikor milyen tennivaló, történés következik, megszűnhet a pánik és ennek minden káros
következménye (dühkitörés, autoagresszió, mások megtámadása stb.). Erre szolgálnak a napi történéseket
képekben vagy szavakban feldolgozó, ún. kommunikációs táblák. További feltételezés, hogy ezek a táblák arra
is szolgálhatnak, hogy a gyermek kifejezze magát.
3.4. 6.3.4. Későbbi életkorban szerzett

agysérülések (baleset, daganat,
vérellátási zavar)
A központi idegrendszert érő sérülések általában normál fejlődésmenet során kialakult, anatómiailag és
működésében ép rendszert érintenek. Mélyrehatóan befolyásolhatnak, illetve megváltoztathatnak olyan
funkciókat, mint a motoros képességek, érzékelés, tanulás, intellektus, percepció, kommunikáció, memória,
vegetatív működés, szexualitás, személyiség és érzelmi élet. Következményeik rombolóan hathatnak az önálló
életvitelre, az emberi kapcsolatokra, a munkavállalási képességre, súlyosan korlátozva az értelmes, tartalmas
élet kilátásait. Az előidézett, maradandó sérültség, fogyatékosság alapvetően különbözik a többitől abban, hogy
az agyi károsodások szinte mindig az intellektuális és érzelmi élet súlyos zavaraival járnak, s ezáltal nemcsak a
visszafordíthatatlan veszteség érzése állandósul a sérült emberben, hanem megnehezül a helyzethez való
alkalmazkodása is. További teher, hogy – amint az gyakran előfordul – ha a sérülésnek nincsenek jól látható
nyomai (pl. bénulás, végtagvesztés stb.), a külvilág számára az észlelt személyiség-, teljesítmény- és
viselkedésváltozás megmagyarázhatatlan marad. Az értelmi fejlődési zavarral született személyektől is
különböznek az érintettek: míg az értelmi sérüléssel született embernek eleve csökkentett elvárásoknak kell
megfelelnie, addig a sérüléséig normál, átlagos terheket viselő ember általában elveszíti az addig elért szociális
szerepeit, kivívott eredményeit, vagy a tőle és általa elvárt, remélt célkitűzések ellehetetlenülésével fájdalmas
űrbe kerül. (Bővebb szakmai információra lásd Szél István „Neurológiai rehabilitáció, különös tekintettel a
stroke-ra”, in Hu- szár-Tringer-Kullmann 1999, 278-304.)
3.5. 6.3.5. Gerincsérülések

A gerincvelő sérülésének csupán egyetlen formáját, az akut, baleset okozta károsodást fogjuk az alábbiakban
tárgyalni.
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE •
AZ OKOZOTT BIOLÓGIAI ELTÉRÉS TERMÉSZETE ÉS KÖVETKEZMÉNYEI •

AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI. A SPORT MINT TERÁPIA •
3.6. 6.3.6. Látási zavarok
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE • A lencse minden olyan állapota, amely az áttetszőségét rontja (pl.
szürkehályog), a szaruhártya elvékonyodása vagy megvastagodása a látott képek elmosódottságához, a
77
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
látásélesség (lásd alább) jelentős csökkenéséhez vezet. Ezeket az elváltozásokat előidézheti például a korosodás,
trauma, örökletes anyagcsere-betegségek, szülési károsodás, cukorbetegség, keringési rendellenesség,
vírusfertőzés.
AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI •
3.7. 6.3.7. Hallási zavarok

A hallás a környezetünkből származó hanghullámok érzékelését, továbbítását, feldolgozását (analízisét), továbbá
jelentéssel rendelkező, értelmes hangokká történő integrálását foglalja magában.
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE • A hallászavarokat a hanghullám terjedését és feldolgozását akadályozó

tényezők szerint durván három nagy csoportra oszthatjuk.
Az első csoportba tartoznak a vezetéses eredetű hallászavarok.
A második csoportot az idegi eredetű halláscsökkenések alkotják.
• Enyhén nagyothalló: nehezen érti a halk, távoli vagy zajos környezetben elhangzó normál társalgási beszédet.
• Enyhén halláskárosodott: nehezen érti a zajos környezetben elhangzó társalgási beszédet, ha a beszélőtől való
távolsága meghaladja az 1 métert.
• Közepesen halláskárosodott: hangos beszédre van szüksége ahhoz, hogy megértse, a legtöbb helyzetben nem
hallja az elhangzottakat, beszélgetést nem tud követni.
• Középsúlyosan halláskárosodott: hangos beszédet kb. 30 centiméterről meghall, érzékel valamennyi

környezeti zajt, társalgási beszédhangokat nem hall.
• Súlyosan halláskárosodott: beszédértése minimális, társalgási beszédhangot nem hall, egy-egy hangosabb
hangot meghallhat, annak megértése nélkül, semmiféle kommunikációs helyzetben nem tud a hallásra
támaszkodni.
• Siket: semmiféle hangélménye nincs.
AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI • A hallási rehabilitáció az orvosi

tevékenységgel kezdődik.
3.7.1. 6.3.7.1. A siketek jelnyelve 22

A jelnyelv használatáról már az ókori Róma mindennapjairól szóló írások is tesznek említést, s fel-felbukkan a
középkori, majd a XVII-XVIII. századi feljegyzésekben is (Zangari et al. 1994). Bár hatékonyságáról
évszázados tapasztalatokkal rendelkezett az emberiség, századunk második felében valósággal száműzték a
hivatalos oktatásból.
3.8. 6.3.8. A nyelv, a beszéd és a

kommunikáció zavarai
Az emberi nyelv, a beszéd természetéről, eredetéről mindig is megoszlottak a vélemények. Az adott korok fő
filozófiai és vallási áramlataitól függően hol az égiektől kapott kincsnek, hol a darwini evolúció termékének,
máskor meg az ember által felfedezett és kidolgozott, mesterséges képződménynek tartották.
22 A jelnyelvről és a kommunikációról szóló rész szerepel dr. Kálmán Zsófia Az AAK hazai bevezetése című habilitációs doktori
munkájában (Pécs, JATE, 2000).
78
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE • Mivel a beszéd az emberiség „legújabb” keletű képessége, nem úgy, mint a
lényegesen ősibb, az ön- vagy fajfenntartáshoz szükséges készségek, az agy beszédközpontjai igen
sérülékenyek, hihetetlenül érzékenyek az oxigénhiányra
A beszédzavarok másik csoportját nem a központi idegrendszert érő ártalom, hanem a perifériás beszédszervek
károsodása idézi elő.
AZ OKOZOTT BIOLÓGIAI ELTÉRÉS TERMÉSZETE ÉS KÖVETKEZMÉNYEI
Beszédprodukció: az észlelhető beszéd minősége a nyelvtani struktúrák, az összefüggések, az értelmesség, a

spontaneitás, a kreativitás szempontjából.
• Beszédértés: a hallottak felfogása, értelmezése, a bonyolultabb nyelvtani szerkezetek megértése.
• A spontán és a diktálásra történő írásprodukció minősége, mennyisége, az olvasás kivitelezése, az olvasott

szöveg megértése, visszaadása.
• Értelem, tudat: a világban és az önmagáról való orientáltság, intellektuális képességek, absztrakció, memória,
figyelem, tanulási képességek megléte, egysége, összerendezettsége.
• Beszédmotorium: a beszédprodukció minősége, érthetősége az artikuláció szempontjából (dizartria: rosszul

artikulált, nehezen érthető beszéd; anartria: érthetetlen beszéd).
AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI • A beszédzavar gyakran más, súlyos,

olykor az életet veszélyeztető állapotok puszta kísérő tüneteként jelentkezik, máskor előfordul, hogy a beszéd
változása a betegség első jele (
Az augmentatív és alternatív kommunikáció (a továbbiakban AAK) a modern gyógypedagógia és rehabilitáció

mára már elengedhetetlen részeként a sérült emberi kommunikáció okozta súlyos érzelmi, intellektuális és
szociális hátrányok kiküszöbölését, de legalábbis csökkentését szolgálja (Kálmán 1999).
3.9. 6.3.9. Tartós fogyatékosságot

előidéző égési sérülések
Az égési sérülések annyiban tartoznak e csoportba, hogy egyszeri történés következménye az az eltérés, ami
egész életre szóló sérültséget, fogyatékosságot hagyhat maga után.
AZ ELŐIDÉZŐ OK EREDETE • Az égési sérülések túlnyomó részét extrém meleg, kisebbik részét extrém
hideg okozza. Ritkán tapasztalható közvetlenül lángok által előidézett égés, ennél lényegesen gyakoribb a forró
folyadékok (víz, főzőolaj, kamilla, gőz, kátrány stb.), valamivel ritkább a forró felszínek (vasaló, háztartási
eszközök) előidézte égés.
AZ OKOZOTT BIOLÓGIAI ELTÉRÉS TERMÉSZETE ÉS KÖVETKEZMÉNYEI • A hő, kémiai anyag vagy

elektromos áram szövetkárosító hatása következtében a szövetfehérjék kicsapódnak, és az érfalak károsodását
követően az erekből folyadék áramlik a szövetközti térbe. Ez a keringés számára súlyos folyadékveszteséget
jelent.
Égési és fagyási sérüléseknél leggyakrabban a bőr az érintett szerv.
AZ ORVOSI-EGÉSZSÉGÜGYI BEAVATKOZÁS LEHETŐSÉGEI • Az égettek orvosi kezelése bonyolult,

hosszú és költséges folyamat, amelynek során végig szakadatlan küzdelmet kell vívni a fertőzések és a
szövetelhalás ellen..
79
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
4. 6.4. A BIOLÓGIA ÉS A JOG
TALÁLKOZÁSÁNAK EGY
SPECIÁLIS RÉSZTERÜLETE: A
BIOETIKA23
E könyv keretei természetesen nem teszik lehetővé a jelenleg zajló biotechnológiai, bioetikai forrongások
ismertetését, azonban szótlanul elmenni ezek mellett lehetetlen. A sérült emberek mindig különös
érzékenységgel figyelik a biotechnológia fejlődését, a génsebészet vívmányait, az abortuszról folyó, megújuló
vitákat. Ahányszor felmerül valamely fogyatékosság gyökeres megszüntetésének, kiirtásának a lehetősége,
azonnal egzisztenciális szorongás üti fel a fejét közöttük, mintha őket magukat akarná a világ, hol finomabb, hol
durvább eszközökkel, de mindenképpen megszüntetni, kiirtani.
4.1. 6.4.1. A bioetika legérzékenyebb

területei
Régi, de napjainkra különösen feszítő problémává vált, hogy a természettudományi kutatás gyakran gyorsabb
léptekkel halad, mint a használatát szabályozó társadalomtudományok, például az etika és a jog. Így nemritkán
szembesül az emberiség olyan kutatási eredményekkel, amelyek humánus, etikus alkalmazására még nem
teremtette meg a megfelelő szabályokat.
4.1.1. 6.4.1.1. Eugenika

Az eugenika – görögül 'jó nemzés' – fasiszta és rasszista felhangjaitól és a fájdalmas történelmi tapasztaloktól
elválasztva, elvben az előnytelen genetikai tulajdonságok (pl. tartós fogyatékosságot eredményező
anyagcserezavar, hiányállapot, fejlődési rendellenesség stb.) öröklődését, újratermelődését megakadályozni
hivatott elmélet és gyakorlat.
4.1.2. 6.4.1.2. Eutanázia

Az eutanázia eredeti jelentése a „jó halál”. Míg az Orvosi lexikon 1969-es kiadása (2. köt., 217.) még úgy
határozza meg, hogy „fájdalommentes, könnyű halál; gyógyíthatatlan betegek kezelése fájdalomcsillapítókkal,
altatószerekkel a halál siettetése, illetve megkönnyítése céljából”, addig az 1996-os Magyar jogi kisszótár (Biró
1996, 66.) a büntetőjogi kategóriák közé sorolja. „
4.1.3. 6.4.1.3. Méhen belüli diagnosztika.

Genetikai szűrés
A sérültek társadalmát cseppet sem lelkesíti az a kilátás sem, hogy a jövőben megelőzhető lesz bizonyos kóros
állapotban szenvedők világrajövetele. Aggodalommal fogadják a méhen belüli diagnosztika lehetőségét, mintha
azt üzenné általa a világ, hogy ha nem is kiirtani, de megszüntetni való csoporthoz tartoznak.
4.1.4. 6.4.1.4. Különleges emberi reprodukciós

eljárások
A jogi és etikai kérdések számát csak szaporították a dajkaterhességgel kapcsolatban szerzett tapasztalatok.
4.1.5. 6.4.1.5. Genetikai beavatkozás az élő

szervezetbe. Klónozás
A klónozás, meglehetősen leegyszerűsített megfogalmazásban, egy már élő ember egypetéjű ikertestvérének
mesterséges létrehozása (Kovács 1999, 119.).
23 Ezen alfejezet bizonyos részletei szerepelnek dr. Kálmán Zsófia jogi szakoklevelesi diplomamunkájában (ELTE JTK, Budapest, 2000).
80
NÉHÁNY BIOLÓGIAI
VONATKOZÁSA
4.2. 6.4.2. A bioetika és a jog
Nyilvánvaló, hogy amilyen örömteli a biotechnológiai haladás abban az esetben, ha gyógyulást eredményez (pl.
a károsodott gén helyett beültethető az egészséges), annyira súlyos kérdések vetődnek fel a pusztán kutatási
célokat szolgáló információszerzés, valamint a még nem teljesen belátható következményekkel járó
beavatkozások esetében.
81
7. fejezet - 7. A CSALÁD, A NŐK, A
FIATALOK ÉS A SZEXUALITÁS
KÉRDÉSEI
Diego Vélazquez: A Vallecas fiú (Francisco Lescano)
1. 7.1. A CSALÁD
A sérült ember számára különös jelentősége van a családnak. Míg ép gyermekkel kapcsolatban csak szélsőséges
esetekben merül fel, hogy a család akarja-e őt, sérült- sége vagy fogyatékossága esetében tudatos döntés és
sorsválasztás eredményeképpen marad a családban a gyermek.
1.1. 7.1.1. A család fogalma és funkciói

A családnak sokfajta meghatározása létezik. Bowlby, az anya-gyermek kapcsolat neves kutatója szerint a család
a tagok egymás iránti ragaszkodása nyomán kialakult konstrukció (Bowlby 1969, 74.).
1.2. 7.1.2. Az egyensúlyvesztés elemei

a családon belül
A család mint rendszer kényesen őrzi egyensúlyát, még az egészen apró dolgokban is. „Tegnap Anikó volt
soron, ma te jössz”, mondja a szülő a gyerekének, vagy „Tavaly karácsonykor a nővéreméknél voltunk, idén a te
anyádékhoz kellene mennünk” diktálja az egyensúly fenntartásának parancsa.
82
1.2.1. 7.1.2.1. Sérült gyermek a családban – ép
családtag sérültté válik
A bajra senki nincs és nem is lehet felkészülve. A gyermekvárás színei, ízei között nem bukkan fel, a „mi lesz,
ha.”, illetve ha fel is bukkan, azonnal elhessegetik. Várandós kismamák visszatérő mondata a „mindegy, hogy
fiú vagy lány, csak egészséges legyen” (saját, írásban még nem publikált vizsgálat alapján, 290 anyával készített
interjúban 90 százalék adta a fenti választ). A betegséget, balesetet sem kalkulálja bele senki a mindennapjaiba,
nem úgy küldi iskolába vagy nyaralni a gyermekét, hogy számít buszbalesetre, vonatkisiklásra vagy a gyerekre
rázuhanó futballkapura.
A sérültséggel, fogyatékossággal született gyermeknél ritkábban már az első pillanatban kiderül, hogy a
felnövése során nehézségek várhatók, olykor még azok természete is előre látható, máskor azonban lassan
érlelődik a gyanú, s csak hónapok, évek alatt szilárdul fájdalmas tudássá. Ha betegség vagy baleset
következtében sérül meg a családtag, a hatás aknához hasonlítható, amely nemcsak a becsapódás helyén, hanem
szétrepülő repeszdarabjaival is, széles körben rombol. A közös azonban az, hogy a baj mindig váratlanul támad,
s a család érzelmi tartalékaitól, összetartó erejétől is függ, hogy egyrészt maga a család mint egység, másrészt a
tagjai hogyan képesek megbirkózni vele. Az érintett szülő, nagyszülő, házastárs, a sérült gyermeke, testvére nem
egyszerűen a sérülés tényére reagál mint egyén, hanem arra is, ahogyan az adott tény a családra, a rendszerre
hat, s amelynek tagjai és a tagokat érő hatások alapvetően befolyásolják az ő életét is.
1.2.1.2. 7.1.2.1.2.A „bánatkővel"24 kirakott út állomásai
Mint említettük, a baj mindig váratlanul érkezik. A szülő egészséges gyermeket vár, s ha megszületett,
egészségben akarja felnevelni és útjára bocsátani. Normális körülmények között maga is értékeli az egymástól
való függetlenedés kölcsönös előnyeit, felnőtt gyermeke előrejutását, s élvezi a nagyszülővé válás örömeit.
Bármely ponton akad el a szülő-gyermek kapcsolat fejlődésének, fokozatos átalakulásának e folyamata, hiába
nem maga a közvetlenül szenvedő alany, a szülő életének előbb vázolt átlagos, békés menete felborul. A
kapcsolat fejlődését, a természetes átalakulást számos ok hátráltathatja, például a gyermek sorozatos tanulmányi
vagy társadalmi beilleszkedési kudarcai, párválasztási sikertelenségei, deviáns életútja, de ilyen súlyos ok a
fogyatékosságot maga után hagyó betegség vagy baleset is. Mindezen esetekben újra kell gondolnia korábbi
értékrendjét, a saját életére vonatkozó terveit, álmait. Gyökeresen új megoldási módok kidolgozására kényszerül
annak érdekében, hogy megőrizze a család egyensúlyát, s ugyanakkor élhető maradjon az élete.
1.2.1.3. 7.1.2.1.3.A családon belüli kapcsolatok lehetséges torzulásai I.
- Az anya-gyermek kapcsolat változásai és ennek következményei
Mint említettük, bármely ponton akad el a szülő-gyermek kapcsolat fejlődésének, fokozatos átalakulásának a
folyamata, mindketten megszenvedik, és gyakran egész életükön át súlyos, ledobhatatlan teherként cipelik a
következményeket. A családon belüli valamennyi viszonyrendszer között talán az egyik legalapvetőbb az
anyagyerek kapcsolat.
7.1.2.1.4. A családon belüli kapcsolatok lehetséges torzulásai II. - Kapcsolat a pár tagjai között.
Hova tűnnek az apák?
Az anya és az apa kapcsolatának az alapja pár-mivoltukban rejlik. Ha belegondolunk, a párt végső soron két
idegen ember alkotja, akik nem állnak egymással rokonságban. Az esetek nagy részében megismerkedésükkor
nem is gyermekkori jó barátok vagy iskolatársak, hanem valóban idegenek, akiket szerelem, szeretet,
szolidaritás, érdek vagy bármi más hozott össze, és tette őket egymás tudatosan vállalt párjává, leendő
gyermekeik anyjává és apjává. Ami összetartja őket, az az érzelmi, szexuális, intellektuális, társadalmi és
gazdasági szálak kibogozhatatlan szövedéke, s az a biztonság, amelyet a kapcsolat intimitása nyújthat. Vannak
jó házasságok és rosszak, szeretet- ben élő párok és gyűlölködők, összetartók és széthúzók: elég magunk körül
szétnézni. Az azonban elég általános, hogy a párokat körülveszi a közös életcéljaik, azonos értékrendjük és
megosztott intimitásaik által alkotott burok, amely elválasztja őket a külvilágtól, és ugyanakkor önálló
entitásként helyezi őket abba vissza. Kettőjük e zárt világába érkeznek a gyermekeik, kitágítva annak falait, s
megváltoztatva a belső hőmérsékletét. A terhesség, a szülés és a csecsemőkor tipikusan az az időszak, amely
alatt az anya eltávolodik az apától, s a közös burkon belül saját külön kis burokkal veszi körül önmagát és a
24 A kifejezés dr. Kálmán Zsófia hasonló című könyvére utal (Budapest, Bliss Alapítvány - Keraban Kiadó, 1994), amely cím egy csángó
magyar népdalt idéz: „Utca, utca, bánatutca, Bánatkővel van kirakva.”
83
gyermeket. A szakirodalom ezt a jelenséget az anya-gyermek duáluniójaként, azaz a kettős által alkotott
egységként írja le, amely egység nem tűr harmadik személyt. Az apák elég rosszul is szokták viselni ezt az
időszakot, amely alatt hozzá kell szokniuk, hogy kettőjük közé befurakodott a harmadik, de a közös teremtmény
öröme s a tény, hogy a gyermek növekedésével érezhetően újból megemelkedik a páron belüli intimitásszint,
helyre szokta billenteni az egyensúlyt. Bár az anya-gyermek kapcsolat szoros marad, kettőjük külön burka előbb
nyitottá válik, majd eltűnik, s az évekkel mindketten beolvadnak a családba.
1.2.1.5. 7.1.2.1.5. A családon belüli kapcsolatok

lehetséges torzulásai III. - Szülői kapcsolat a
testvérekkel, kapcsolat a testvérek között
A családban felnövő többi gyermek életét alapvetően befolyásolja, még pontosabban meghatározza a sérült
testvér jelenléte. Némiképpen eltérő a kép akkor, ha az első gyermek a sérült, mint ha az ép(ek) után következik.
1.2.1.6. 7.1.2.1.6. A családon belüli kapcsolatok

lehetséges torzulásai IV. - Kapcsolat a nagyszülőkkel,
rokonokkal
Az esetek legnagyobb részében három nagyszülői viselkedéstípussal találkozunk, amelyeket, meglehetősen

leegyszerűsítve, nevezhetnénk akár a Néző, a Védő és a Vádló típusának.
1.2.2. 7.1.2.2. Kritikus fordulópontok

Kritikus fordulópontok általában azok az életkori szakaszok, amelyek a normál fejlődés folyamán változást
hoznak. Bölcsődébe, óvodába kezd járni a gyerek, iskolás lesz, dönteni kell a középiskoláról, leérettségizik,
katonának megy, befejezi a tanulmányait, munkába áll, önállósodik, nősül-férjhez megy, gyermeke lesz,
kinevezik, céget alapít, sorakoznak rendre az életutat jelző, jeles állomások.
1.2.3. 7.1.2.3. A nevelés dilemmái

A nevelés egyik legalapvetőbb kérdése az, hogy vajon elcsattanhat-e – természetesen csak átvitt értelemben – az
a bizonyos „makarenkói pofon” egy sérült gyermek esetében. Elvárható-e egy fogyatékossággal élő
kisgyerektől, hogy játékait megossza a testvérével, vagy egy kamasztól, hogy a maga lehetőségei szerint részt
vegyen a családi munkamegosztásban. Másképpen fogalmazva: nevelhető-e egyáltalán a szó hagyományos és
természetes értelmében egy siket, egy vak, egy mozgásában vagy értelmi képességeiben korlátozott gyermek?
1.2.4. 7.1.2.4. Idősödő szülők

Apa azt mondta, fürödjek meg.
De én éppen bézból meccset néztem a tévén.
Apa csak mondta, egyre hangosabban.
Aztán Apa és Anya megfürdettek.
Aztán Apa és Anya megmasszíroztak.
Köszönöm nektek.
A verset Kuniharu Tanaka, egy japán fiatalember írta (Nakanishi 1992, I-25.). A súlyosan, halmozottan sérült
fiatalember kerekesszékben élte az életét. Miközben egy versíró tanfolyamon nemcsak a versbéli kifejezés
lehetőségeit tanulgatta, hanem azt is, hogy hogyan lehet más emberek érzéseit megfogalmazni, rádöbbent szülei
önfeláldozó szeretetének mélységeire. Életében először érzékelte azt is, hogy az ölelő szülői karok egyre
vékonyabbak és gyengébbek, és a hát, amelyen, mióta eszét tudta, cipelték, többé már nem széles és erős. Nem
hunyhatta be a szemét a letagadhatatlan tény előtt, hogy öregszenek a szülei, és szembesülnie kellett azzal is,
hogy amikor meghalnak, ő magára marad. Japánban a családi összetartozás hihetetlenül erős, mint ahogy erős a
gyengékről való gondoskodás parancsa is. Nem ritka a társadalom által szimpátiával és megértéssel kísért
szülőgyermek kettős öngyilkosság, amelynek az az üzenete, hogy a szülő nem kívánja támasza és segítsége
nélkül, nehéz sorsra kárhoztatva hagyni sérült gyermekét (Nakanishi 1992, I-26.).
84
1.3. 7.1.3. A szülő és a szakember
közötti együttműködés buktatói
Kiindulásképpen lényeges megjegyezni, hogy az alábbiakban – de a könyv teljes egészében is – a szakember
kifejezést igen tág értelemben használjuk. Szakmai hátterét illetően, a kontextustól függően lehet bármilyen
rehabilitációs szakember: gyógytornász, orvos, pszichológus, logopédus, foglalkoztató terapeuta,
segédeszköztervező mérnök stb., ami azonban a kifejezés lényegi tartalmát illeti, olyan emberről van szó, aki
arra tette fel az életét, hogy másokat segítsen, s ennek a szolgálatába állította szívét, lelkét, szellemi kincseit.
Ugyanakkor azonban, amikor önmaga kiteljesedését, szakmai előmenetelét is keresi e területen, ebből kell meg
is élnie. Tehát mind a segítő, mind pedig a segített mást vár a rehabilitációs folymattól. A segítő egzisztenciát,
szakmai sikert, egyéni kiteljesedést, társadalmi és egyéni elismerést, megbecsülést vár, a segített eszközöket
ahhoz, hogy élete minél jobban közelíthessen a nagy többség életéhez, s ezt önfeláldozásig menő segítőkészség,
magas szakmai tudás, elkötelezett hivatástudat révén, a személyisége tiszteletben tartása mellett szeretné
megkapni. Elvárásai mélyén mindig ott lapul a reménykedő csodavárás, mint ahogy a szakember segítő
tudatában ott bujkál a szoros realitás- kontroll: többnyire jól tudja, hogy mit lehet elérni, és mit nem. Az egyik a
maga választotta területen hatékonyan és értelmesen akar tevékenykedni, a másikat az élet taszította bele egy
helyzetbe (14. táblázat).
1.3.1. 7.1.3.1. A hatékony együttműködés

hiányának okai I. – A szülő mint felnőtt
A hatékony együttműködés hiányának számos valószínű oka – például a szakember tudatlansága, közönye,
empátiahiánya – között minden bizonnyal helyet kap az a sajátos attitűd is, amellyel a szülőket szokták kezelni.
Hazánkban még a nyelv is megengedi, hogy a szülőt megfosszuk a nemének – Asszonyom, Uram – vagy a
nevének – Zsuzsa, Kovács úr – járó megszólítástól, és a gyermek „függelékeként”, a különböző életkorú, nemű
és szerepű szakemberek szájából olykor meglehetősen bizarrul hangzó „Anyuka” vagy „Apuka” címmel illessük
őket.
1.3.2. 7.1.3.2. A hatékony együttműködés hiányának okai II. – A szülő és a

szakember közötti kapcsolat aszimmetriája; a
szülő mint terápiás partner
A szakember, amikor a szülőkkel kapcsolatban szerzett tapasztalatairól beszél, megemlíti, néha hangsúlyozza,
hogy mennyi problémát okozhat egy-egy agresszív, igazságtalan, kritikátlan vagy tudálékos szülő, de azt szinte
soha nem hallani, hogy a szülő valamely megnyilvánulása, közlése életre szóló, fájdalmas nyomot hagyott volna
a szakemberben. Ezzel szemben a szülők gyakorta beszámolnak a szakemberekkel való találkozásaik során
szerzett, olykor megrendítően fájdalmas, negatív élményeikről, amelyek nemritkán akár évtizedekre is
meghatározhatják az életútjukat (Kálmán 1997, 18-26.). Ezek súlya és hosszú távon megmutatkozó, rendkívül
káros hatásuk mindenképpen szükségessé teszi, hogy elgondolkodjunk a szülő-szakember kapcsolat
szimmetriájának kérdésein is.
1.3.3. 7.1.3.3. A hatékony együttműködés hiányának okai III. - A szülői

viselkedés tudatos és tudattalan mozgatórugói
A „szülői viselkedés” kifejezés az alábbiakban elsősorban az anyai viselkedés néhány elemére utal, amelyeket
valójában az anya-gyermek kapcsolat változásainak leírásánál kellett volna megemlíteni. Tekintettel azonban
arra, hogy e jelenségek nem egyszerűen az anya-gyermek kapcsolat torzulását jelentik, hanem egyidejűleg szinte
ellehetetlenítik a szülő-szakember együttműködést is, inkább itt ismertetjük őket.
1.3.4. 7.1.3.4. A hatékony együttműködés hiányának okai IV. - A „sors keze"

vagy saját választás?
Ha csökken a szakmai kudarcok okozta harag, s elcsitulnak a sajnálkozás hullámai is, a szakember higgadtabban
tud a sérült gyermeküket nevelő anyákra tekinteni. Ekkortól kísérletezhet tovább, hogy megértse, miért élnek
úgy, ahogy élnek: korán megöregedve, hivatásbeli ambícióikat és nőiségüket feladva, szinte mindig csak
hajszálnyira a depresszió karmaitól.
85
1.4. 7.1.4. Engedelmes együttműködés vagy autonóm döntés?
Rendkívüli jelentősége miatt, megkockáztatva akár az ismétlés veszélyét is, érdemes még egyszer visszatérni a
partnerség problémáira, méghozzá az információbirtoklás és -megosztás szempontjából. A kérdés minden
lényegi pontja egyaránt vonatkozik arra a felnőttre, aki maga vesz igénybe bizonyos segítőszolgáltatásokat, s
arra a szülőre, aki a gyermeke érdekében teszi ezt. Azért kerül sor ennek a tárgyalására a szülőkkel foglalkozó
fejezetben, mert minden, ehhez a kérdéskörhöz kapcsolódó probléma – mint cseppben a tenger – élesebben
jelentkezik az áttétel miatt. A kliens-szakember egyértelmű viszony helyett egy ennél lényegesen bonyolultabb
képlettel kell számolni, amelyben, éppen a közvetlen érdekeltség hiánya miatt – hisz nem ő a siket, vak vagy
mozgássérült! –, rendkívüli jelentőségre tesz szert a szülő együttműködési hajlandósága.
1.5. 7.1.5. A sérült/fogyatékossággal

élő szülő(k) és gyermeke(ik)
Amennyire a bőség zavara tapasztalható a sérült gyermeket nevelő családok témakörében, annyira szűkölködik a
szakirodalom az ellenkező felállású családokról írottakban, nevezetesen, ha a sérült/fogyatékossággal élő
szülő(k) vállal(nak) gyermeket. Ezért e téma rövid áttekintésekor elsősorban a saját tapasztalatainkra
hagyatkozunk.
1.5.1. 7.1.5.1. A szülő nehézségei

A szülő nehézségeit elsősorban az határozza meg, hogy házastársa szintén sérült- séggel él-e, vagy pedig semmi
nem korlátozza az életét. Amennyiben egyikük ép, többnyire a házastársak egymás közti kapcsolatán, a
munkamegosztás ésszerűségén és szervezési ügyességükön múlik a mindennapok zökkenőmentessége,
tagadhatatlanul nagyobb terhet róva az ép házastársra. A gyermek könnyen és gyorsan megtanulja, melyik
szülőtől mire számíthat, kit mire lehet igénybe venni, s mivel más lehetőséget nem ismer, számára ez válik
természetessé. Később természetesen meg fogja kérdezni, hogy az ő anyukája vagy apukája miért más, mint a
többieké, miért gurul a kerekesszékben, miért nem hall vagy lát, de fejlődése, az ép szülő kiegyenlítő hatása
miatt is, a legszokásosabb úton haladhat. E gyermekek problémaérzékenysége, feladattudata, kötelességérzete is
fejlettebb lehet a korukénál, de az ilyen családokban, ha a szülők összetartoznak, él közöttük a szerelem, a
szeretet vagy legalább valamilyen erős szolidaritás, nem várhatók olyan különösebb problémák, amelyek bárhol
másutt ne fordulhatnának elő.
86
És a betegnek mit hozzak?
Némiképp eltérő a helyzet, ha mindkét szülő valamely fogyatékossággal él. Nyilvánvaló, hogy ha a szülő nem
mozog, nem lát vagy nem hall, esetleg értelmi képességei némileg korlátozottabbak, mind a napi gondok
megsokasodnak, mind pedig a gyermek(ek) egészséges felnevelése gyakran emberfeletti erőfeszítésekbe
kerülhet.
1.5.2. 7.I.5.2. A gyermek nehézségei

A gyermek akkor születik jó helyre, ha önmagáért jön a világra, s nem azért születik, hogy majd átvegye a
családi vállalkozást, összetartsa a házasságot, színvallásra kényszerítse az elköteleződést kerülő férfit, hogy
legyen, aki eltartsa majdan a szüleit, gondozza a beteg testvérét, stb.
1.7. 7.2. A NŐK, A FIATALOK ÉS A

FOGYATÉKOSSÁG/SÉRÜLTSÉG
1.7.1. 7.2.1. A nők és az ugyanolyan állapotú
férfiak közötti különbségek
Bármilyen szempontrendszer alapján vetjük is össze a fogyatékossággal élő nők és férfiak helyzetét, a
természetes biológiai és pszichológai eltérések mellett logikusan nem magyarázható, mélyreható különbségek
ismerhetők fel közöttük az élet legváltozatosabb területein, mint például életminőség, képzettség,
foglalkoztatottság, életszínvonal, szociális kapcsolatok, életkörülmények. A gyakran látványos különbségek
indokolják, hogy, bármennyire érintőlegesen, de jelen munka keretei között is kitérjünk a nők speciális
problémáira.
Számarányukat tekintve, általában kevesebb a nő a sérültek között, mint a férfi. Ennek magyarázatául egyrészt
biológiai okokat sorolnak (pl. a fiúmagzatok sérülékenyebbek), másrészt a későbbi életkorban a gyakoribb
munkahelyi baleseteket és a férfiak körében szokásos, nagyobb rizikóvállalást okolják (sportsérülések,
motorbalesetek, hegymászás, verekedés, háborúzás).
1.8.1. 7.2.2.I. Kapcsolat a szülőkkel

„A szüleim lényegesen szorosabb kontroll alatt tartottak engem, mint a húgomat, mert azt gondolták, hogy
nekem eleve rosszabbak az esélyeim, mint neki. Amikor a középiskolában be akartam iratkozni a
87
rádióamatőrklubba, nem engedték. A rajzszakkörbe kellett járnom, mert azt remélték, hogy hátha később jobban
hasznosítható képzőművészeti képességek bontakoznak majd ki bennem.” (Nakanishi 1992, I-27.)
1.8.2. 7.2.2.2. Vesztes (?) verseny a szépségért

Mert szép a világ, úgy találom S a rút csupán a szépnek árnya.
(Babits Mihály: Éhszomj, 1911)
A szexualitással foglalkozó részben bővebben beszélünk a reklámok és filmek révén az emberekbe sulykolt
szépségideál lélekromboló hatásairól, ezért itt most csak annyit jegyzünk meg, hogy a nőkre lényegesen
súlyosabb teher nehezedik ezen a területen is.
1.8.3. 7.2.2.3.Gyermekvállalás
Amikor egy család leánygyermeket nevel, kimondottan és rejtetten, közvetlenül és példák útján, számtalan
módon felkészíti a női szerepre. Ideális esetben, a váratlan meglepetések elkerülése végett, korán megtanítják,
hogy mi a menstruáció, s időben közlik vele, hogy nem a gólya hozza a gyereket. Mivel a szexuális életre való
felkészítés a lányoknál nem öröm-, hanem reprodukciós központú, ezért bőven hallhatnak fogamzásgátlásról,
nemi betegségekről, abortuszról, szülésről, a gyermeknevelés gondjairól. Sérült lánygyermek esetében azonban,
akinek a szülők megítélése szerint úgy sincs esélye a gyermekszülésre, a helyzet gyökeresen más. Akárcsak a
fent említett esetben, általában nem készítik fel őket oly módon, ahogy azt az ép húg vagy nővér esetében
természetesnek tartják. Sokszor egyszerűen kiesik a figyelem köréből a számtalan egyéb tennivaló mellett,
gyakrabban azonban az aggódás és valamiféle kissé álságos tapintat munkál az információk visszatartása
mögött. Egyrészt valóban féltik, hogy a terhesség és az anyaság fizikai terhei veszélybe sodornák, meghaladnák
az erőit, másrészt minek is beszélnének egy koldusnak egy számára amúgy is elérhetetlen, kincsekkel teli
világról.
1.9. 7.2.3. A nők harca önmagukért

1996-ban a DPI (Disabled Peoples’ International) Nőbizottsága és az ISL (Interessen- vertretung Selbstbestimmt
Leben) több európai és német szervezet és intézmény támogatásával Münchenben rendezte meg a
Fogyatékossággal Élő Nők I. Európai Konferenciáját, amelynek központi témája az önrendelkező élet volt
1.10. 7.2.4. A fiatalok és a

fogyatékosság
Ennek 2. cikkelye mondja ki a megkülönböztetésmentes bánásmódhoz való jog keretei között, hogy e jog a
fogyatékosságra is vonatkozik, a 23. cikkelye pedig részletezi a sérült/fogyatékossággal élő gyermekek,
serdülők és fiatalok olyan speciális jogait, mint például:
• jog a teljes és megfelelő élethez, amelyben biztosított az emberi méltóság, az önrendelkezés és a közösség
életében való aktív részvétel;
• jog az oktatáshoz, képzéshez, az életvezetési készségek elsajátításához és a munkára való felkészítéshez;
• jog az egészségügyi ellátáshoz;
• jog a rehabilitációs szolgáltatásokhoz, szabadidős tevékenységekhez;
• jog az állapotnak megfelelő speciális ellátáshoz és segítséghez.
1.10.1. 7.2.4.1. Egészségügyi ellátás

A legtöbb országban, még ott is, ahol a gyermekek számára kitűnő és magas színvonalú szolgáltatásokat
biztosítanak, ez a korosztály rendszerint kimarad a speciális ellátások köréből, pedig nem szükséges
bizonygatni, hogy egy tizenkilenc éves fiatal igényei legalább annyira különböznek egy ötéves gyermekétől,
mint egy negyvenéves emberétől. Tagadhatatlan, hogy nekik is szükségük van a biztonságos és támogató
88
környezetre, oktatásra, egészségügyi, kulturális, sport- és szabadidős lehetőségekre, azonban mindebben
közelebb állnak a saját kortársaikhoz, mint a sérültek általános csoportjához. Különösen nehéz azoknak a
serdülőknek és fiataloknak a helyzete, akik baleset vagy betegség következtében, hirtelen cseppennek bele a
rehabilitáció világába, s olykor hosszú hónapokat, esetleg éveket töltenek rehabilitációs intézményekben,
amelyek legtöbbje vagy gyermekek, vagy felnőttek részére szolgál. A gyermekintézmények személyzete nincs
felkészülve arra, hogy pszicho- szociális támogatásban részesítsen egy 16-17 évest, akit – kicsi szobatársaival
szemben – már az emészt, hogy állapota hogyan befolyásolja majd a szociális és szexuális életét,
továbbtanulását, munka- és párválasztását. Az sem jár sokkal jobban, akit felnőttek intézményében helyeznek el.
A gyakran igen súlyos állapotú, idős, esetleg leépülőben lévő szobatársak rendkívül nyomasztóan hathatnak egy
frissen sérült vagy amputált kamaszra, akinek az élettel kapcsolatos igényei, elvárásai, kilátásai a felnőtt és idős
betegekétől is alapvetően különböznek.
1.10.2. 7.2.4.2. Intézeti elhelyezés

Másik jellegzetes probléma, hogy a születésétől sérült, otthon nevelkedő gyermek ellátása 15-16 éves kora körül
kezd igazán problémát jelenteni a szülők számára. Ennek több oka lehet: elfáradtak, úgy érzik, többet kell a
másik gyerek(ek)kel törődni, előnytelenül változott a fiatal viselkedése, fizikailag lett nehezebb a gondozása,
súlyosbodott az állapota, stb. stb. Ilyenkor sok helyütt felmerül az intézeti elhelyezés igénye. Mivel azonban az
intézetekben rendszerint időskorúak élnek, a tizennyolcadik évét épphogy betöltött fiatalt is csak közöttük
tudják elhelyezni, ennek minden káros következményével együtt.
1.11. 7.2.4.3. Oktatás, munkavállalás

Az egyik legkényesebb kérdés az oktatásé, hiszen ez alapozza meg a későbbi integrációt. Mivel az iskolák
hagyományosan nem akadálymentesek, s bizonyos régiókban (így Kelet-Közép-Európában, a Közel- és
TávolKeleten stb.) a történelmi múltnak megfelelően igen erősek a szegregációra épülő gyógypedagógiai
irányzatok, a világ túlnyomó részén nem biztosított a megfelelő színvonalú, integrált oktatás.
2. 7.3. A SZEXUALITÁS
A sérültséggel kapcsolatos hagyományos attitűdnek megfelelően a szexualitást az épek társadalma – mintegy
hatalma fitogtatása és megerősítése céljából is – szinte kisajátította a maga részére. A szexualitás azonban
minden ember veleszületett sajátja, egészséges önmegvalósításunk egyik lehetősége, amelynek tagadása, tiltása,
elfojtása súlyos személyiségzavarok kialakulásával járhat
„Az embernek a legszebb fiatal éveiben nehéz megélni a sok reménytelen szerelmet. Ehhez lassanként jelentős
kisebbségi érzés, gátlás is társul, miután gyakran kell átélni azt az érzést, hogy nincs nemed., csak egy
mozgássérült vagy, akinek nem lehetnek érzései, vágyai.”25
2.1.1. 7.3.1.1. Nem és szexualitás

A XX. század évtizedei alatt sok terület ugrásszerű fejlődése alapvetően megváltoztatta az emberi létezés
kereteit, semmissé téve korábbi évszázadok gyakorlatát. Más tartalmat nyert a közel és a távol, a gyors és a
lassú, az öreg és a fiatal, megtapasztalhattuk, mit jelent a számítógép, a televízió, a szívátültetés, az internet és
az űrszonda. Az ember azonban, mint társadalomban élő, biológiai és pszichológiai lény, nem változik
párhuzamosan a technikával, legfeljebb érzelmeinek, akaratának, törekvéseinek irányultsága, megnyilvánulási
formája módosul a kor ízlésének, lehetőségeinek és elvárásainak megfelelően.
Nem jó a szerelem világából kirekesztettnek lenni, nem jó méltatlannak és alkalmatlannak érezni magunkat az
ölelésre, nem jó szexuális magányra kárhoztatva élni.
A civilizáció fejlődésével kialakuló, a sérült emberekkel kapcsolatos attitűd mélyén mindig az a meggyőződés
lapult, hogy a sérültség/fogyatékosság alapvetően fosztja meg az embert az élet élvezésének lehetőségétől
(Cooper-Vernon 1996). A vakságot, siketséget, kerekesszékhez kötöttséget és a többi hasonló állapotot mind
egyéni tragédiának tekintették, amelyet igazságtalanul rótt ki áldozataira a sors.
25 Ahol más utalás nincs, ott az idézetek Kemény F. (1998) kötetéből, az érintettek saját írásaiból valók.
89
2.1.2. 7.3.1.2. Hamis előfeltételezések
„.az egészségesek, sőt némelyik mozgássérült is azt hiszi, hogy aki testileg fogyatékos, attól távol áll a szex.
Akinek nincs neme, arra nem vonatkoznak a szexualitás általános szabályai sem, annál is inkább, mivel a
legtöbb ember számára egyértelmű, hogy akinek valami baja van, az nem gondol a „szexre”. O sem gondol rá,
amikor influenzás, vagy épp eltörte a lábát.
Egy baleset miatt kerekesszékbe kényszerült, egyébiránt egészséges testű és lelkű fiatalember jegyezte meg
némi ingerültséggel, amikor az ikszedik bárdolatlan megjegyzést tették rá és csinos barátnőjére: „Mégis mit
gondolnak, egy mozgássérültnek mi lehet a lába között? Talán valami más, mint őnekik?!”
Az ötvenes-hatvanas években indult szexuális forradalom ellenére csak a nyolcvanas évekre ismerték el, hogy a
sérült ember is szexuális lény.
2.2. 7.3.2. A szexuális önkifejezés,

önmegvalósítás, valamint szabadság
külső és belső akadályai
A sérült ember szexuális létének a sérültséget okozó tényleges alapproblémával csak részben, egymással
azonban szorosan összefüggő, s negatív hatásaikat kölcsönösen felerősítő külső és belső akadályai vannak. Ezek
az akadályok nem veleszületettek, hanem lassan, fokozatosan épülnek ki
2.2.1. 7.3.2.I. A nevelés okozta gátak. Túlféltés,

családi vagy intézeti „zsarnokság"
Az egészséges gyermek felnövekedése során belenevelkedik egy világba, amelynek írott és íratlan véleménye,
nyelve, etikai és fizikai kódexe van a szexualitással kapcsolatban.
Ha harmonikus kapcsolatban, békében akar élni a saját világával, mind az ép, mind pedig a sérült gyermeknek
meg kell tanulnia, hogy az ő környezete hogyan vélekedik a kislányok-kisfiúk doktorosdi játékáról, hogyan
nevezi a nemi szerveket, mit gondol a menstruációról, az éjszakai magömlésről, a maszturbációról, a szexuális
fantáziákról, egészében hogyan viszonyul a szexus kérdéséhez.
2.2.2. 7.3.2.2. Reklámszépség, reklámszex-a

„tökéletesség" bűvöletében
Egy olyannyira szexuálisan orientált világban, mint amilyen ma a fejlett Nyugat s a mintáját követő fejlődő
társadalmak többsége, a szexualitás kifejeződése igen előkelő helyen áll az ún. épek értékrendjében. S mivel
ennek a magasra értékelt szexualitásnak a gyakorlását a társadalom a testképhez, a test megjelenési formájához
köti, a sérült ember nem egyszerűen a fogyatékosságát előidéző állapot miatt diszk- riminálódik, hanem amiatt
is, hogy teste eltér a társadalom által a szexualitás gyakorlására ideálisnak ítélt testképtől (Hamilton 1980).
2.2.3. 7.3.2.3. A hiányos vagy hamis énkép. Az

önértékelés jelentősége
A szexuális egészség igen fontos alkotóeleme a pozitív énkép, a gátló attitűdöktől való szabadság és valamiféle
bátorság, kívánság és kíváncsiság egy másik emberrel való szoros közelség, intimitás megteremtésére.
2.2.4. 7.3.2.4. A párválasztás nehezítettsége

Senkinek nem könnyű magához illő párt találnia, olyat, akit örömmel fogad a teste, a lelke, a szelleme és – némi
cinizmussal hozzátehetnénk – a családja.
90
2.3. 7.3.3. A szakemberek és a
szexualitás
Ha már a család elutasította és nem volt hajlandó ép férfiként vagy nőként kezelni őket, ha a terapeutáik csupán
a testrészeikre figyeltek, és nem rájuk, ha a tanáraik csak a tananyagot kérték tőlük számon, s nem azt, amit ők
gondoltak róla, ha az intézeti nevelők csak a meglehetősen embertelen házszabályok betartatására ügyeltek, s
nem az ő igényeikre, hol voltak az erre hivatott szakemberek? Az orvos, a pszichológus, a pszichiáter, a
családgondozó, a szociális munkás? Némi iróniával azt mondhatnánk, hogy nem értek rá, mert épp a
szexualitáshoz való saját, tisztázatlan viszonyukkal voltak elfoglalva.
2.3.1. 7.3.3.1. A szakember viszonya a

szexualitáshoz
Amikor a segítők szembesülnek a sérült emberek szexualitásával, legtöbbször igen furcsának, idegennek vélik
azt, gyakran egyszerűen azért, mert nem is feltételezték, hogy ilyen létezik.
Egy fiatal terapeutanő a megdöbbenéstől és zavartól sápadtan jelentette szakmai felettesének, hogy két, a
gondjaira bízott, kerekesszéket használó és önálló mozgásra képtelen növendék – egyébként vele egykorú
fiatalok – a délután folyamán eltűntek a szeme elől, és csókolózás közben lelt rájuk egy félreeső szobában. Nem
attól félt, hogy kötelességet szegett, amikor szem elől veszített két embert, akiknek a biztonságáért felelősséggel
tartozott, nem attól volt megdöbbenve, hogy gond nélkül kiját- szották, s még csak nem is attól, milyen ügyesen
oldották meg a mozgássérültségük- ből adódó fizikai problémákat, hanem attól, hogy csókolóztak.
2.4. 7.3.4. A segítés útjai: a tények

elfogadása és a bőkezűen nyújtott
információ
2.4.1. 7.3.4.I. Elfogadtatás a családban
Egy anya osztotta meg az alábbi gondolatokat egy családi konzultáción: „Nekem nagyon nehéz volt férfiként
gondolni a fiamra, akit én ápolok, bár hát régen szőrös már, meg minden. Mivel úgysem élhet olyan életet, mint
a kortársai, azt hittem, valamennyiünknek akkor teszek jót, ha az ilyesmiről hallgatunk. Lassan már azt is el
tudom fogadni, hogy néha azt akarja, csukjuk rá az ajtót, és csak kopogtatás után nyissunk be hozzá.”
2.4.2. 7.3.4.2. Szexualitás és rehabilitáció

A szexualitás figyelmen kívül hagyásával tervezni a rehabilitációs folyamatot azt a téves és káros nézetet erősíti,
hogy a sérültség vagy funkcionális kasztrációt okoz, vagy a szexualitás automatikus elhalványodásával,
megszűnésével jár (Hamilton 1980).
2.4.3. 7.3.4.3. A szakember lehetőségei

2.4.3.1. 7.3.4.3.1. A szexuális problémák feltárásának
szempontjai
IDŐRÁFORDÍTÁS
A VALÓS ISMERETANYAG FELTÁRÁSA
AZ INTELLEKTUÁLIS TARTALOM ÉS AZ ÉRZELMI HÁTTÉR SZÉTVÁLASZTÁSA
MÁSOK ÉRTÉKRENDJÉNEK TISZTELETBEN TARTÁSA
A CSALÁD BEVONÁSA
EGYSZERŰ, TERMÉSZETES ATTITŰD
A SZEXUALITÁS ELTÉRŐ MEGNYILVÁNULÁSAINAK ISMERETE ÉS ELFOGADÁSA
91
SZAKMAI FELKÉSZÜLTSÉG
TISZTESSÉG, KORREKTSÉG
2.4.3.3. 7.3.4.3.3. A nem szexterapeuta által is adható

gyakorlati tanácsok: a külső megjelenés és a
realitáskontroll jelentősége
„.rajtunk is múlik, hogy mennyire tudjuk megszerettetni magunkat, elfogadni magunkat, mennyire adunk a
külsőnkre, hiszen egy ápolatlan, szakadt valaki két lábon járva se vonzó.”
Az egyik legelemibb tanács a külső megjelenés harmóniájának kialakítására vonatkozik. Amilyen igényesség
szükséges a partner megválasztásában és a szexuális együttlét körülményeinek megteremtéséhez, ugyanolyan
igényesség javasolható a testi higiénia, az ápoltság, a személyes szexepil kialakítása terén.
A divat követése, a saját ízlés és pénztárca által megengedett mértékig, azért fontos, mert legalább három
üzenetet rejt magában:
• mutatja, hogy az illető benne él a társadalomban, s ha nem is szolgaian, de a saját személyiségén átszűrve
követi annak a külső megjelenésre vonatkozó diktátumait;
• érzékelteti, hogy nemmel bíró, szexuális lénynek tartja magát;
• s nem utolsósorban elárulja, hogy fontos neki, hogy mit mutat saját magáról a világnak.
A szexepil sem a modellek és filmszínészek privilégiuma.
2.4.4. 7.3.4.4. A PLISSIT modell tanulságai

A PLISSIT modellt Annon ismertette 1976-ban, s mint megközelítés azóta is igen népszerű a legváltozatosabb
eredetű szexuális problémák terápiájában (Annon 1976). A hangsúly minden esetben a szexuális problémán van,
és nem azon, hogy a problémával küzdő ember sérült-e, vagy – szexuális nehézségeit leszámítva – tökéletesen
épnek tekinthető.
2.4.4.1. 7.3.4.4.1. Permission (engedély)
Ez a terápiának az első és gyakran az egyetlen szakasza. Aki hajlandó arra, hogy szexuális gondjai ügyében
tanácsért forduljon valakihez, az máris megtette az első, igen nagy lépést, s ez a lépés gyakran önmagában is
elegendőnek bizonyul
2.4.4.2. 7.3.4.4.2. Limited Information (megszabott,

körülhatárolt információ)
Az engedélyadás során nyújtott információ abban különbözik a második szakaszban felajánlott információktól,
hogy ekkor az illető nem egy számára kérdéses szexuális aktivitás folytatására szeretne „engedélyt” kapni s az
ezzel kapcsolatos információkat megszerezni, hanem adott, specifikus aggodalmát szeretné eloszlatni.
2.4.4.3. 7.3.4.4.3. Specific Suggestions (specifikus

javaslat)
Specifikus javaslat csak specifikus információk alapján adható. Ezért itt már önmagukban nem elegendőek a
kliens által önként felajánlott, az ő megítélése szerint elmondásra érdemes adatok és események, a probléma
előzményeinek ennél lényegesen célzottabb és részletesebb megismerésére van szükség
2.4.4.4. 7.3.4.4.4. Intensive Therapy (intenzív terápia)
Az intenzív terápia a makacsul fennmaradó, megoldhatatlannak tűnő, életet megkeserítő szexuális problémák
kezeléséhez nyújthat segítséget. Végzéséhez a szexuálterápiákban jártas, képzett pszichoterapeuta szükséges,
92
rendszerint pszichiáter vagy pszichológus végzettségű pszichoterapeuta, aki az általa gyakorolt terápiás
formának és szemléletnek megfelelően igyekszik feltárni és megszüntetni a probléma gyökereit.
2.5. 7.3.5. Szexualitás a gyakorlatban

Tudvalévő, hogy bármely súlyos állapot – valamennyi, az izomzatot és az ízületeket érintő, deformitást vagy
korlátozott mozgást előidéző betegség, az idegrendszeri kórképek, a szülési agyi károsodások, baleset okozta
agyi vagy gerincvelői sérülések, keringési és légzési zavarok, fájdalmas elváltozások stb. – érintheti a
szexualitást, vagy közvetlenül korlátozva azt, vagy a kompenzációt lehetetlenné tévő mechanizmusok útján.
2.5.1. 7.3.5.1. Problémaforrások az egyes

állapotokban
2.5.1.1. 7.3.5.1.1. Szülési agyi károsodás (cerebralis
paresis – CP)
2.5.1.2. 7.3.5.1.2. Gerincvelő-sérülés
2.5.1.3. 7.3.5.1.3. Baleseti agysérülés
2.5.1.4. 7.3.5.1.4. Fejlődési rendellenességek
2.5.1.5. 7.3.5.1.5. Értelmi sérülés, az értelmi fejlődés

akadályozott mivolta
2.5.1.6. 7.3.5.1.6. Látássérülés
2.5.1.7. 7.3.5.1.7. Hallássérülés
2.5.2. 7.3.5.2.Amit a sérült ember tehet

önmagáért
A sérült ember annak érdekében, hogy a szexualitás mint az élet szerves része, az önazonosság és az egészség
feltétele természetes örömforrásként lehessen jelen mindennapjaiban, csak azt teheti, amit mindenki más, talán
több energiával, több elszántsággal és több munkával, de mégis alapvetően ugyanazt.
8. fejezet - 8. „.AZ
ESÉLYEGYENLŐSÉGIG
93
1. Esélyegyenlőség a
gyakorlatban
Toulouse-Lautrec: Monsieur Toulouse Monsieur Lautrec-Monfa képét festi, 1890 k.
A jogszabályok a törvény előtti jogegyenlőséget ugyan biztosítják, de nem teremtik meg automatikusan az
esélyegyenlőséget.
2. 8.1. MORÁLIS
AKADÁLYMENTESSÉG
2.1. 8.1.1.„Népszerű" hamis mítoszok,
káros sztereotípiák
A morális akadálymentesség egyik legfőbb gátja egyfajta gondolkodásbeli renyhe- ség
„A fogyatékosoknak az a jó, ha csak egymás között vannak, másképp nem is érzik jól magukat. ”
Ez a megállapítás tipikusan önigazoló: azért, hogy a társadalmat ne „zavarják”, hosszú évszázadokon keresztül
külön erre a célra létrehozott, szegregált intézményekbe száműzték a fogyatékossággal élőket, ahol
természetesen csak egymás között lehettek
„Szeretnek elkülönülni a többiektől.”
Az előző állítás méltó párja. A benne rejlő igazságmorzsa, némi csúsztatással, akár váddá is torzítható. Az
emberek valóban rossz néven veszik, ha valaki látványosan elkülönül a nagy többségtől: soha nem szerették a
nagy, magányos hősöket, a remetéket, az igazukért magukat megégettetni hajlandó „különcöket”.
Úgy tűnik, mindaddig illúzió marad az esélyegyenlőség, amíg a társadalom két csoportja, az „ők” és a „mi”
között szakadék tátong. A szakadék áthidalására mindkét oldalnak erőfeszítéseket kell tennie.
94
2.2.1. 8.1.2.1. Informálás
Az informálás a többségi társadalomban élő, tudatlanságon alapuló félelmet és közönyt szüntetheti meg, a káros
sztereotípiák lebontásával egyidejűleg. Helyükbe nem a könnyfacsargató, jótékonykodásra serkentő
érzelgősséget, hanem a józan érveket és tényeket teszi.
2.2.2. 8.1.2.2. „Én-formálás"

Ha a sérült embereknek elegük van abból, hogy a társadalom róluk alkotott képének egyre kevesebb köze van a
valósághoz, meg kell tanulniuk hitelesen és a saját maguk számára is elfogadható módon megváltoztatni azt.
Mivel ez csak kellő önismeret és realitáskontroll birtokában lehetséges, érthető az „én-formálás” jelentőségének
hangsúlyozása.
2.3. 8.1.3. A sport mint az én-formálás

egyik hatékony eszköze
A fogyatékossággal élő ember számára a sport igen gyakran az életbe visszavezető aranyhidat, máskor
kapaszkodót jelent, amely tartással, tartalommal, céllal tölti meg az üres napokat. A fogyatékossággal élő
sportolók szótárából szinte kitörlődik a „lehetetlen” kifejezés: ismertek féllábú magasugró-, és
sílesiklóbajnokok, készült film vak céllövőkről – akik hangvisszajelzés alapján kontrollálják a célzásuk
pontosságát – és végtaghiányos úszókról.
3. 8.2. FIZIKAI
AKADÁLYMENTESSÉG
Az elme és az érzelmek béklyóitól éppen úgy meg kell szabadulni, mint a környezet akadályaitól. A környezeti
akadálymentesség sem szűkíthető le a rámpákra, a küszöbmentességre és a széles liftajtókra, az sokkal inkább
mindannak a fizikai és szellemi hozzáférhetőségét jelenti, ami körülvesz bennünket a világban, ami lehetővé
teszi a test és a szellem szabad mozgását.
4. 8.3. OKOSAN ADNI,

MÉLTÓSÁGGAL FOGADNI
4.1. 8.3.1. A segítés szintjei – a
segédeszközök
Akinek bármilyen fogyatékosság nehezíti a saját vagy hozzátartozója életét, mindennapjai bonyolítása, munkája
végzése során segítségre szorul. A jó segédeszközök, amelyekre bármely fogyatékosság esetén szükség lehet,
rendkívül sokat jelenthetnek mind a használónak, mind a családnak
4.2. 8.3.2. A segítés szintjei – a

személyi segítés
Az igényelt személyi segítség tartalma meglehetősen eltérő lehet, attól függően, hogy ki, hol, mikor, milyen
időtartamú és jellegű segítséget igényel. Szüksége lehet rá a családnak vagy magának a sérült személynek.
A személyi segítés ezen változatos formái Magyarországon egészen a legutóbbi időkig ismeretlenek voltak. A
nyolcvanas évektől kezdve bukkant fel egyáltalán a közvetlen személyi segítés gondolata.
4.3. 8.3.3. A civil szervezetek szerepe

Így a XX. század utolsó évtizedében Magyarországon – és a többi posztszocialista országban is – igen nagy
jelentőségre tettek szert a civil szervezetek szinte minden olyan humán területen, ahol bizonyos szolgáltatások
iránti igény gyorsabban jelentkezett, mint azt a sokkal nehézkesebb állami struktúrák követni tudták volna. Ezért
a szolgáltató civil szervezeteknek hihetetlenül nagy szerep jut a fogyatékosság által érintett minden területen (pl.
gyógytorna, gyógyúszás, házi gondozás, személyi asszisztensek képzése és közvetítése, speciális
szállítószolgálat, segédeszköz-kölcsönzés, speciális munkaerő-közvetítése, nyaraltatás-üdültetés, szabadidős
programok megszervezése, speciális sportok stb.). A fejlődés iránya jelenleg azt mutatja, hogy a civil szervezet
95
elindítja az adott szolgáltatást, megszenvedi az úttörő lét és az amatőrség minden buktatóját, majd kiépíti és
professzionalizálja a rendszert. Megtanul pályázatot írni, adományt gyűjteni, gyakorolja a marketing-, lobbizás-
és menedzsmentstratégiákat, s nemegyszer botcsinálta vállalkozóként megkísérli több lábra állítani az immár
sok ember igényeit kielégítő szervezetet.
5. 8.4. A VALÓDI
ESÉLYEGYENLŐSÉG
A valódi esélyegyenlőség azt jelenti, hogy az adott személy szinte láthatatlanul belesimul a társadalomba, mint
annak egyik alkotóeleme: tanul, felnő, dolgozik, eltartja magát, szeret és szeretik, éli az életét, mint mindenki
más. Később lehet kiválni a tehetség és a teljesítmény szárnyain („...a többi nép közt elvegyültem én, / majd
kiváltam, hogy azután kiváljon / sok gondom közül ez a költemény” 26), előbb azonban mindenképpen egynek
kell lenni a sokból. S ennek az értelmes és tartalmas munka a záloga.
26 József Attila (1935): [A kövezeten.]
96

Kálmán-Könczei A Taigetosztól Az Esélyegyenlőségig Word

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Kálmán-Könczei A Taigetosztól Az Esélyegyenlőségig Word

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A Taigetosztól az esélyegyenlőségig

Created by XMLmind XSL-

1.1. A szóhasználatról: minek

1.2. A hatalom és a fogyatékosság

• Létezik-e törvények által körülhatárolt és működtetett, országos szintű fogyatékosságügyi ellátórendszer?

• Részt vesznek-e országgyűlési képviselőként az ország törvényhozásában fogyatékossággal élő emberek?

• Képesek-e a fogyatékossággal élő személyek szabadon, akadálymentesen közlekedni a társadalomban?

• Az akadálymentes közlekedés megvalósul-e a lehető legszélesebb értelemben: vannak-e annak rossz

• Hogyan kommunikálnak vele s családjával a gyógypedagógusok, a rehabilitációs szakemberek? Velük való

2. 1.1. HONNAN ERED A FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ

A fogyatékosság testi vagy szellemi természetű lehet.

A fogyatékosság problémája bizonnyal egyidős magával az emberrel.

A rehabilitáció és a fogyatékosság történeti és kultúrantropológiai vizsgálata ma még gyerekcipőben jár. 1

Sumer szörnyalak az i. e. 3. évezred elejéről

2.1. 1.1.1. A régi zsidó társadalom

2.2. 1.1.2. Az ókori Egyiptom

Created by XMLmind XSL-FO Converter.

A szociális rehabilitáció korai csúcsa: Szeneb, a törpe I. e. XXIII. sz.

Asszír harcosok megcsonkítják a foglyaikat. Jelenet az imgurbéli bronzkapukról I. e. IX. sz.

2.3. 1.1.3. A görögök

2.4. 1.1.4. A kelta mitológia

2.5. 1.1.5. Egy-két forrás az ókori

2 A források feltárásában Gyarmati 2000 volt segítségünkre.

3.2. 1.2.2. „Alácsempészett

3.3. 1.2.3. Táltosok, törpék és vasorrú

3.4. 1.2.4. Néhány adat a középkorból

3.5. 1.2.5. „Bolondok" és mások

4. 1.3. ÚJKORI TÖREDÉKEK

A XIX. századra a „falu bolondja” mint intézmény megrendült.

A hatalmi viszonyokban a XX. század végére a fogyatékosmozgalmak zászlóbontásának hatására határozott

5.1. 1.4.1. Kultúrák és törzsek

5.2. 1.4.2. Egészség vagy egész-ség?

(L. SZ. Vigotszkij)

Arnold Gehlen filozófiai antropológiájában szembeállítja egymással az embert és az állatot. Arra a

A legfontosabb problémát világosan vetíti elénk a következő gondolat:

„Az egészség az ember természetes állapota, a betegség természetellenes.

• Belülről irányított, nem manipulált személyiség.

• Jó közérzet, tehát a fájdalom és a betegség hiánya.

• A gyűlölet, a gonoszság hiánya.

• A más létezőkkel kapcsolatos alázat képessége.

• Az érzékszervek ép volta, normális működése.

• Normális testsúly, tehát nem alul- vagy túltápláltság.

• Teljes testi (fiziológiai, morfológiai) épség.

• A beszéd,5 a mozgás, a gondolkodás képessége.

• Lelki – mentális és pszichés – kiegyensúlyozottság.

• A felelős döntés képessége.

• Morális épség. Stb.

• a munkatevékenység hatékony és célirányos megszervezése,

• a valóság pontos észlelése,

• etikai értelemben vett jellem és integritás,

• személyközi és személyen belüli alkalmazkodás.

5.2.2. 1.4.2.2. Másság

Ha a fogyatékossággal élő emberről, fogyatékoslétről a legfontosabbat szeretnénk embertani szempontból

5.2.3. 1.4.2.3. A fogyatékosságra ruházott

Az ördögi szellem okozta gonoszság képe. In Lavater: Esszék a fiziognómiáról. 1775-1778

2.1. FOGALOMTISZTÁZÁS: A FOGYATÉKOSSÁG 6

1.1. 2.1.1. Mit értettünk eddig fogyatékosságon?

6 E rész Könczei 1994 egyes fejezeteinek kiegészített és alapjaiban átdolgozott változata.

1.2. 2.1.2. A WHO-meghatározás

• A beteg ember segítségre, gondozásra, ápolásra szorul.

• A betegszerep megkívánja a hozzáértő gyógyító segítséget és a felek közötti kooperációt.

1.2.2. 2.1.2.2. A WHO-definíció kritikája

1.2.3. 2.1.2.3. Az új WHO-terminológia