Sinkó István

Színpadon

Lajta Gábor kötődését Csernus Tiborhoz és Molnár Sándorhoz ismerhetik mindazok, akik a
festőművész kritikai munkásságának olvasói. Számos cikket, tanulmányt, katalógusszöveget
publikált e két jeles mesterről, és – nem tagadva - szakmai munkásságuk sok elemét építette
be festészetébe. A váci kiállításon azt a folyamatot tapasztalhatjuk meg, hogyan válik az
elmélet gyakorlattá, miként használhat fel egy művész mások által kidolgozott szakmai
elveket úgy, hogy az ne imitáció, ne másolat, vagy holmi kreatúraként jelenjen meg, hanem
szervesen épüljön be az egyéni hangú festői mondanivalóba.
Mostani tárlatán Lajta Gábor elmúlt években megkezdett tematikus és formai útjának
folytatását, illetve - kis méretű akvarell és olajképekben történő - összegzését is láthatjuk.
A korábbi NOX (Éjszaka) sorozat darabjain Lajta a szubkultúra, a rockfesztiválok, a
Budapest Parádé eseményeit írta át költői ihletettségű, színvilágában szinte már misztikus
látomásokká. A mozgalmas tömegjelenetek (koncertek a szinpadon, nézők, lézengők,
táncolók, akrobaták) és a kiüresedett terek (elhagyott színpad, sátor ) táj és csoportképek,
portrék kiváló alkalmat nyújtottak a festőnek a sötét színekből elővillanó, expresszív töltésű,
laza ecsetkezeléssel megoldott figuratív alkotások megvalósítására. Ezekhez a művekhez a
helyszínen készült akvarellvázlatainak kis csoportja szinte már az absztrakció határát súrolja,
hol geometrikus, hol biomorf foltsorozatot képezve. Az akvarellek nyomán készült kisméretű
olajképek csúcspontjának egy triptichonon a hajnali ég felhőzetét három fázisban rögzítő
sorozatot tekinthetünk. (Talán ezen a 2002-ben készült képsoron adózik leginkább Lajta
tisztelgéssel egyik választott mesterének Molnár Sándornak).
A másik – újabb - téma az utcai és színházi élet színpadára vezet. Sűrű légkör, feszült
mozdulatok, az emberi test szélsőséges geometriája, a szituációk áttekinthetetlen
színpadiassága, vagy éppen nyugodt kiegyensúlyozottsága kerül a festő érdeklődésének
fókuszába. Feltűnnek járókelők, az esti budapesti korzó fényei, csoportosulás, vagy éppen
színpadi próba közben a rendezői instrtukciókra reagáló színészek laza csoportjai. Csernus
gondolkodásmódját, az arra történő egyéni reflexiókat – mondhatnánk itt-ott hommage-t is –
ezeken a kis festményeken vélem leginkább felfedezni. Csernus színpadias csoportképeinek
drámaisága azonban Lajtánál többnyire poussin-i idillé szelídül, elveszti agresszivitását.
Bár az itt kiállított képek vázlatként tekinthetők majdan megvalósuló festményekhez,
mégis, jellegükben önálló alkotások, s így a csernusi dramaturgiát már méretüknél fogva sem
követhetik. Másrészt Lajta érdeklődése ez esetben is a szín felől közelíti választott témáját: a
sötétből elővillanó liláskékek, fehérek néhol közvetlen előképként a Mednyánszky –
Munkácsy fajta drámaiságot hívják elő. Ezzel nem a klasszikus realizmus megidézését,
inkább újrafelfedezését és a szcénába helyezését kívánom érzékeltetni.
Lajta Gábor merészen konzervatív – mondanám, ha védelemre szorulna festészete.
Ehelyett inkább merészségét, bátor, konzekvens, festészet iránti elkötelezett magatartását
ajánlom nézői figyelmébe.
Lajta Gábor festményei a váci Madách Imre Művelődési Központban 2006 január 20 - február
24-ig.

(Műértő, 2006. február)