Sinkó István

A nappallá tett éjszakák

Lajta Gábor kiállítás-sorozata az utóbbi idők egyik legnagyobb szakmai kihívása,

legproblematikusabb tárlategyüttese. Lajta Nox címmel nagyméretű olajképek, kis
olajvázlatok, illetve akvarellek sorát állítja ki egymás után több kiállító-helyiségben. Témája
az éjszaka (latinul nox), a rockerek, koncertek világa, a frankhegyi vagy diákszigeti bulik. Két
éve járja ezeket a helyeket, vázlatokat (ritkán fotókat is) készít, benne él az éjszaka sűrűjében.
Ugyanakkor mindezt ürügyként, tematikai kiindulópontként tekinti, hogy megtegye újabb
lépéseit a figurális festészet maga számára kijelölt útján.
Lajta már számos korábbi művében - de elméleti munkássága részeként írt
tanulmányaiban, cikkeiben is, melyek akár Kitaj, Bacon vagy Csernus Tibor festészetét
elemezték - az újfigurativitás jelenléte, fontossága, a táblaképfestészet hagyományainak és
gyökereinek megléte mellett tesz hitet. Lajta programszerűen közelít témáihoz. Korábban a
műterembelsõk, az aktok, a modellek világa érdekelte, a különböző szerepekbe,
mozdulatokba belemerevedő, mégis életteli emberi figurák geometriája. Számára ez a feladat
is a test és tér, a fény és mélység ábrázolásának hitelességét kívánta segíteni. Lajta
forradalmian konzervatív metódusa a kortársság újraértelmezését kívánja. Gyökereiben,
tanulmányozandó elődeiben visszanyúl a nagy barokk dekoratív- színpadi jeleneteket festő
itáliai és francia mesterekhez. Tintoretto, Veronese, vagy Poussin épp úgy közel áll hozzá,
mint az École de Paris alkotói (Manessier vagy Bazaine). De Lajta figurativitása sokkal
erõsebb rokonságot mutat például Molnár Sándor konstruktív szín- és formarendszerével,
mint a fotórealizmuséval. Mi több, szemben a "trendyvel", Lajta alig használ festészetében
fotóalapú megoldásokat.
A Nox-sorozat az eddigi legreprezentatívabb kiállás az újfigurativitás mellett. Sokalakos
kompozíciók, dinamikus koncertjelenetek, az éjszakai élet nyüzsgése, mozgása, fényei
izgatják a festőt. Viaskodik a méretekkel. Ma még a kisebb formátum felett diadalmaskodik
biztosan. Keresi a legalkalmasabb kompozíciós eszközöket. Filmes múltjára visszautalva
mintegy svenkel a tömegjelenetek alakjai között. Megállítja "ecsetkameráját", kiemel, közelít,
élesre állít, majd továbbhalad a figurák között.
Lajta e képsorozatának két fő jellegzetessége a kompozíció szokásos geometrikus ritmusa,
melyben a térelhelyezések, a színritmusok mértani alakzatokká (is) összerendezhetők,
rendelhetők. És talán még fontosabb e festményeken a fények megjelenítése. A koncertfények
hideg, neonos színvilága, a koncertsátor belső luxai, a Frankhegy vagy a Hajógyári sziget lilás
égboltja, a reflektorok fénypászmái, melyek szétszabdalják, majd fényben újrarendezik a
csoportokat néha az Éjjeli őrjárat, vagy de la Tour irányított fényfelületeit idézik meg a
nézõben.
Az erős belső fények, a tájak túlszínezett felületei nappali tisztaságú, ám elgyötört
világítást adnak Lajta szereplőinek. A nappallá tett éjszakák már nem is a bulik, a csajok, a
pia és a drog képei, nem kritikák vagy híradások. Képek csupán, hiteles magánjelentések a
tömegmagányból. A Szinyei Szalon kiállításán az első terem véletlenül vagy tudatosan a
tömegben elmagányosodó, magába forduló, esendő résztvevő képeit idézi. Az akvarellekben
pedig tökéletesen feloldódik a figurák személye, itt már a figurativitás visszaabsztrahálódik.
Színtiszta festõiség; színek, formák, felületek.
Lajta szintézisre törekszik, ez az első két kiállítás nagyméretű festményeiből egyértelműen
kiderül. Számára, akár Cézanne (szintén kedves elődje) számára a "grand motive" nem mást
jelent, mint összegezni a festészet eddigi eredményeit. A Fürdőzők-ciklus képein Cézanne
egyszerre küzd a képi absztrakció, a kompozíció totális egyszerűsége és a figuraábrázolás
formarendjének kialakításával. Lajta a nagyméretű koncertképeinek (Agora, Rajongás, Még
egy perc, stb.) tablaeu-in visszacsempészi a festészetbe a sokalakos kép, a rend és dráma
egymásnak feszülő problematikáját. Realizmus és absztrakt, téma és feldolgozás, tartalom és
forma (így leírva mily' elavult művészetelemzési közhely!) csatáznak a festményeken. Már
nem az éjszaka mélyére jutottunk, de nagyobb, fontosabb kérdések merülnek fel. Lehet-e még
festeni a múltból a holnapot, van-e hely a kortársságban a hagyomány részére? A kérdésre
Lajta is tovább keresi a választ.

(Nox I-II-III. Lajta Gábor kiállításai a Francia Intézetben, a Szinyei Szalonban és az Erlin
Galériában)

(Élet és irodalom, 2002. május 17., XLVI. Évf., 20. Szám)