Impresszionizmus

Claude Monet (1840-1926); Impresszió, a felkelő nap (1872)

Az impresszionisták 1874-ben rendezték első közös kiállításukat, melyen Claude Monet, Camille Pissarro, Auguste
Renoir, Alfred Sisley, Edgar Degas, Paul Cézanne és még néhány kevésbé ismert festő is részt vett. A kritikusok
botrányosnak itélték a képeket, és élesen kritizálták a festőket. A kiállitás vicclapok csemegéjévé vált. A
legbotrányosabb festménynek Monet Impresszió, a felkelő nap című művét találták. Erről a kepről kapta a stílus is az
impresszionizmus elnevezést

Az impresszionista stilus jellemzői:

 A festmények a szabadban készültek, és a látvány hangulatát pilanatnyi benyomást (impresszió) rögzítették A

szabadtéren megkezdett festményeket nem műteremben, hanem a helyszínen fejezték be.

 Gyors festési stílus, lendületes ecsetkezelés, részletek nélküli kidolgozás és a tiszta, ragyogó színek használata,
Kevés fekete szint használtak, vagy egyáltalán nem dolgoztak vele.

 A fénykép pillanatfelvételéhez hasonló dekomponált festmények

 A légkör remegését érzékeltették a vízről visszatükrözódó szórt fények megjelenítésével és a reflexszínek

alkalmazásával.

 Színes árnyékokat festettek a Chevreul (sevről)-féle szimultán kontraszt törvénye szerint (Szemünk egy adott szín
nézésekor egyidejűleg létrehozza annak kiegészitő szinét, amely csak szemünkben van jelen, a valóságban nem
létezik. A kiegészítő szinpárok egymás mellé kerülve felerősítik egymás szinerejét.)

 Az elmosódott kontúrok miatt az összhatás és a kép hangulata csak távolabbról nézve érvényesül (optikai
szinkeverés).

 Képsorozatot készitettek ugyanarról a témáról különböző napszakokban és a különböző fényviszonyokat a látvány

élményének megfelelően rögzítettek (Monet: Roueni katedrális sorozat). A látványt a fény mennyisége és
minősége (az atmoszféra) befolyásolta. Valőröket (a színek, különböző világossági fokozata) alkalmaztak az
atmoszférikus hatások ábrázolásához. Világos, fénytől ragyogó képek készültek

Edouard Manet: Monet bárkája (1874)

A kép A festő műterme alcím kapta, mert Monet mindig a szabadban a táj hangulata által befolyásolva festette képeit.
Egy csónakot rendezett be müteremnek, és onnan figyelte a fény és színfatásokat

Degas, az ellesett pillanatok mestere

Edgar Degas (edgár dögá) az impresszionisták csaknem összes kiállitásán részt vett, de a csoport tagjaitól eltérően ö
nem a szabadtéri tájképfestészet hive volt. Degas témái az ember életének mozzanataihoz kötődtek, zsánerképeinek
motívumait a szegények életéből merítette (Abszint, 1876; Vasaló asszonyok, 1882) Szívesen időzött a párizsi
bohémvilág köreiben és a színházakban (Balettóra, 1876; Fernando-cirkusz, 1877), de lóversenyekre is eljárt. Képeit
vázlatrajzok alapján a műteremben festette meg. Gyakran látogatta a párizsi Opera balettelőadásait is. 1872-tól
képsorozatot kezdett a balett-táncosok életéről, és több mint negyedszázadon keresztül készített róluk festményeket,
fekete-fehér és szines pasztellgrafikákat, sőt még szobrokat is. Nemcsak előadás közben figyelte őket, hanem eljárt a
próbákra és a balettiskolai órákra is. A legkülönbözőbb nézőpontból és helyzetben örökítette meg a táncosokat,
öltözködés közben, próba után kimerülten, előadás közben a színfalak mögül szinte leselkedve. Minden helyzetben a
mozgás hangulatának bemutatására törekedett. Degas nem színpadias beállitásban, hanem a fénykép
pillanatképszerűségével ábrázolta nőalakjainak könnyed táncmozdulatait, de életüknek azokat az intim pillanatait is
megleste, amikor mosakodtak, törülköztek, öltözködtek, fésülködtek, vagy előnytelen pózokban kuporogtak.
“Az eddigi ábrázolásokon az akt mindig pózolt, feltételezve a néző jelenlétét, az én nőalakjaim azonban a nép
egyszerű és őszinte gyermekei, akiket csak a saját testük érdekel" ”(Degas),

Edgar Degas (1843-1917) Balettóra (1875-1876)

Egy balettpróba helyszínére vezet el bennünket a festő. Néhány baletttáncos gyakorol, a terem közepén álló idős
tanár szigorúan figyeli mozdulataikat. Egyesek már túl vannak a fárasztó próbán, kimerülten pihennek a terem két
szélén. Degas a legváltozatosabb pózokkal vitt ritmust a képbe, és ezzel életszerűvé tette a jelenetet: egyesek ölbe,
karba vagy csipőre tett kézzel ülnek vagy állnak, van, aki a hátát vakargatja, mások elmélázva szakadnak ki a próba
monotonságából.

Degas jellegzetes módszere volt, hogy rálátásból ábrázolta a jeleneteket. A balett-termet perspektivikus rövidülésben
láthatjuk, a padló átlós irányú vonalál és az alakok csökkenő méretei a mélybe vezetik a tekintetet

Pillanatképszerű képein a fényképezés hatása érződik. Lehet, hogy fényképfelvételek alapján készültek? Erre utalhat
az, hogy a kép szerepidinek egy része gyakran lemaradt a festményekről, az elrendezésük véletlenszerül, esetleges
Idekomponált). Degas szivesen rajzolt emlékezetből. Hogy miért, a következő feljegyzésé ből kiderül: “Jó dolog
lemdsotni, amit az ember lát, de sokkal jobb megjeleníteni azt, amit már nem lát, csak az emlékezetében. Ebben az
átformálásban együttműködik a képzelet és az emlékezet. Csak az jelenik meg, ami figyelmet keltett, vagyis ami
valóban lényeges”

Renoir és a színes árnyékok

A párizsiak kedvelt szórakozóhelye volt a Montmartre negyedben található Moulin de la Galette, ahová táncolni és
ismerkedni jártak az emberek. Renoir a kerthelyiség egy jellegzetes pillanatát a nyüzsgést és az emberek önfeledt
jókedvét - örökítette meg ezen az életképen. A legtöbb impresszionista festővel ellentétben őt elsősorban nem a
természetábrázolás, hanem a figurális kompozíciók, az emberábrázolás a fiatalság, a szépség és az életöröm
megjelenítése érdekelte. A báli hangulat megragadása érdekében a helyszínen felállított festőállványon in situ, tehát
helyben készítette el a festményt. Érezhető a lombokon átszűrődő fény vibrálása és az egész képet betöltő tarkabarka
színfoltok játéka. A levegő rezgését a felvillanó sötét világos színfoltokkal, a külön- külön látható lendületes
ecsetvonásokkal és az elmosódó kontúrokkal érzékeltette. Olyan színes árnyékokat festett, amilyeneket a műterem
tompa fényében lehetetlen lett volna megvalósítani. Azt is megfigyelte, hogy az egymás közelében lévő formák színei
visszaverődnek egy másra. A reflexszínek alkalmazása miatt többen bírálták Renoirt: „Vehetné végre valaki a
fáradságot, és elmagyarázhatná Renoir úrnak, hogy a női test nem rothadó hús zöld és illa foltokkal, melyek azt jelzik,
hogy a holttest eljutott a teljes bomlás állapotába. S mindez nem elég: e visszataszító tár- gyakat még közszemlére is
teszik, mit sem törődve azzal, hogy ennek végzetes következményel lehetnek (Le Figaro, 1876).
A durva kritikák ellenére Renoirt soha nem hagyta el veleszületett életöröme, amely festészetét is jellemezte. Így
vélekedett: ” a föld az iste- nek paradicsoma: ezt akarom festeni!”

Pierre Auguste Renoir (pier ogüszt rönoár, 1841-1919) Moulin de la Galette (mulen dö la galett, 1876), olaj, vaszon
131 x 175 cm, Párizs, Musée d'Orsay
A kép nézője az 1876-os divatról is ízelitőt kap: a nők fehér vagy csikos anyagból szabott szalag- és csipkedísztes,
turnűrös nyári ruhákat, a férfiak világos nadrágot és sötét színű zakót, fejükön lapos szalmakalapot, az ún girardit
(zsirárdi) hordták