HENRI MATISSE

■ fauves-ok („vadak”) festészeti mozgalma – az

impresszionizmus után – a legfontosabb lépés volt
a modern festészet történetében. A fauve-ok a
színek térhatást keltő tulajdonságait kutatták.
Lemondtak a perspektíva alkalmazásáról. A kép
felületén kétdimenziós, tiszta színfoltokat
alkalmaztak.
■ Matisse a modern festészet történetében Cézanne
után és Picasso előtt a legnagyobb hatású festő
volt. Jogi diplomát szerzett. Egy gyomorműtét
(1890) után kezdett el festeni és festészetet
tanulni. 1903-ban részt vett az első Őszi Szalonon,
képeivel gyakran felháborodást keltve. 1912-ben
Morozov, orosz műgyűjtő vásárolt tőle először.
Morozovnak és Scsukinnak hála Moszkvában, a
Puskin Múzeumban ma 48 Matisse-festmény
látható.
MAURICE DE
VLAMINCK
■ Zenészek gyermeke volt. 1888–1891 között egy Robichin nevű
festőnél tanult. 1900-ban ismerkedett meg André Derainnel,
akivel közös műteremben dolgoztak. Vlamick akkoriban
újságoknak dolgozott, és kétes értékű regényei jelentek meg
Derain illusztrációival. Erőteljes temperamentumú festő volt,
aki első képeire mindenfajta diszciplína nélkül, erőteljes
mozdulatokkal vitte fel a festéket. 1901-es találkozása van
Gogh festészetével döntően befolyásolta fejlődését. A
művekben felfedezett szenvedély megerősítette őt abban az
elgondolásában, hogy a festőnek spontán módon kell kifejeznie
magát, a lehető legkevesebb elfojtással. Ezen a Van Gogh
kiállításon ismerkedett meg Henri Matisse-szal. 1907-ig
Vlamick tisztán használta a színeket, úgy ahogy a tubusból
kinyomta, és a van Gogh-tól tanult erőteljes ecsetvonásokkal
vitte fel a vászonra. Óriási lelkesedéssel festett, kizárólag ösztön
által vezérelve a legerőszakosabb hatásokat sikerült elérnie,
szabad, életteli világot jelenített meg. Vlamick számára a
fauvizmus nem kiáltás, nem valamilyen művészi magatartás
volt, hanem lét- és gondolkodásforma, nélkülözhetetlen, mint a
levegő: „A fauvizmus én vagyok.” – mondta. Ha van festő,
akire maradéktalanul illik a fauve megjelölés, akkor Vlaminck
az.
■ 1908-tól Paul Cezanne hatására színvilága lehiggadt.
Megpróbálkozott kubista kompozíciókkal is, de a kubizmus nála
csak rövid intermezzo volt, nem fért össze heves, expresszív
alaptermészetével. Később az expresszivitás új lehetőségeit
kereste, fény és árnyék kontrasztját kihasználva drámai
tájképeket festett.
ANDRÉ DERAIN
■ Szülei katonatisztnek vagy mérnöknek szánták. Párizsban a
Chaptal gimnáziumba járt, majd a Bányamérnöki Főiskolára.
15 éves korában egy Chatou-ban élő festőtől tájfestést tanult,
később is ez maradt a kedvenc műfaja.
■ 1898-1900-ig a Carriére Akadémiára járt, itt ismerkedett meg
Henri Matisse-szal. Fontosabb volt azonban Maurice de
Vlaminck-kel való találkozása, akivel később közös lakást
béreltek Chatou-ban. Vlaminck lelkesedése, hogy a színt
tegyék meg az expresszivitás elsődleges hordozójának, Derain-
re is átragadt. 1905-ben Collioure-ben együtt dolgozott
Matisse-szal. Derain van Gogh-ot és a neoimpresszionizmust
összegezve az újabb hatásokkal jutott el a táj harmonikusan
dekoratív ábrázolásáig. Színei határozott kontúrokkal
körülfogott, nagy felületekké olvadnak. Derain – Henri
Matisse-szal, Maurice de Vlaminck-kel és másokkal együtt –
így működött közre a 20. század első festészeti „izmusának”, a
fauvizmus mozgalmának megalapításában.
■ Az emóciók világából igyekezett átjutni a konstrukciók
világába. 1909-ben Braque-kal, majd 1910-ben Picassóval
dolgozott együtt. Elfordult a fauvizmustól és egyre
tartózkodóbban bánt a színekkel. Barátait követve csak rövid
ideig járt a kubizmus útján. Paul Cezanne erősen hatott rá, tőle
tanulta meg, hogyan lehet kihasználni a fénytörés adta
lehetőségeket, egyszerűsíteni a teret úgy, hogy a kép integritása
megmaradjon.
CZÓBEL BÉLA
■ A kezdeti, nagybányai naturalizmust követően, Czóbel igen gyorsan
– lényegében a mozgalom születésével egyidőben – kötődött a
fauvizmushoz, az akkori legmodernebb párizsi irányzathoz. Így
egyike volt a Magyar Vadak első képviselőinek is. Párizsban a
„legvadabb” fauves-ok közt emlegették. A fauvizmus névadójától,
Louis Vauxcelles művészetkritikustól a „fauve inculte” (faragatlan
fauve) jelzőt kapta, Gertrude Stein amerikai műgyűjtő a „heves”
Henri Matisse-nál is „hevesebbnek” találta akt képét, és az amerikai
Gelett Burgesst pedig, aki 1908–1909-ben interjúkat készített a
fauves-okkal és kubistákkal Párizsban, kifejezetten sokkolta Czóbel
vásznainak brutalitása.
■ A későbbiek folyamán Czóbel festészete a német
expresszionizmushoz közeledett, elsősorban a bergeni, majd a
berlini évek alatt. Ekkorra művészete veszített színességéből, a sűrű
fekete illetve sötétkék kontúrok uralják képeit. Egyéni, újra
kiszínesedő, leginkább a Párizsi iskolához sorolható stílusát az
1920-as évek második felére, újabb párizsi tartózkodása folyamán
alakította ki. A szentendrei évek alatt tovább oldódott festészete, a
mindvégig megtartott kontúrozást színes, „vattás” festékfoltokkal
fedte el.
■ Témaválasztása nagyon gazdag és egyben hagyományos,
önarcképeket, arcképeket, aktokat, tájképeket, városrészeket,
enteriőröket, csendéleteket festett, szemlélete 20. századi, stílusa
modern (posztimpresszionizmus, fauves, német expresszionizmus,
kubizmus, Párizsi iskola), mely az euroatlanti kultúra élvonalába
emeli. Festményeinek már életében nagy sikere volt Nyugat-
Európában és az Amerikai Egyesült Államokban, így került számos
műve külföldi magángyűjteményekbe.
ZIFFER SÁNDOR
■ Az Ipari Rajziskolában 1894-ban, valamint a
Magyar Iparművészeti Iskolában 1895-1900 között
szerzett alapokat a müncheni akadémián, valamint
Hollósy magániskolájában gazdagította. 1906-ban
barátjával, Czóbel Bélával Párizsban járt, ahonnan
Nagybányára utazott. Münchenbe visszatérve
festőiskolát nyitott, ám ez a világháború kitörése
miatt rövid életű volt. 1918-ig főként Berlinben élt,
majd Nagybányán telepedett le, ahol a szabadiskola
tanára lett.
■ A századelő modern festői irányzatait össze tudta
egyeztetni a nagybányai plein air hagyományokkal,
soha nem engedett az epigonoknak, mindig friss,
színes, dekoratív, expresszív, s racionálisan
átgondoltak voltak az ő alkotásai. Alkotói
korszakának csúcspontja a két világháború közti
időszakra esik. Később baleset érte, a második
világháború után már csak műtermének ablakából
tudott festeni.
RIPPL-RÓNAI
JÓZSEF
■ A posztimpresszionista és szecessziós törekvések legjobb magyarországi
képviselőjeként tartják számon. Festészetére gazdag színvilág, stilizáló vonalak és
dekorativitás jellemző. Az 1900-as évek elején finom pasztell technikájú képeket
festett. Művein bemutatja a kisváros életét, erre legjobb példa a Piacsek bácsit
bemutató sorozat. Kialakított egy sajátos stílust, amit „kukoricásnak” nevezett, az
olajfestéket vattaszerűen, foltonként hordta fel kartonpapírra. Ez a stílus leginkább
a fauvizmushoz és a pointillizmushoz hasonlítható, benne tarka rikító színek is
megjelentek. Késői korszakában drámai hatású íróportrékat, önarcképeket festett.
Amikor a Róma-villában élt, a festéshez gyakran nem a műtermébe elvonulva
látott hozzá, hanem a villa parkjában, családtagjainak, barátainak és állatainak
körében.
■ Korához képest újító törekvéseinek elismertetésében jelentős szerepet játszott
öccse, Ödön, aki vasutas létére remek műérzékkel rendelkezett, és amiben csak
tudta, támogatta művész bátyját. Állomásfőnökként szűkös anyagi keretek között,
viszont korlátlan utazási lehetőségei által népszerűsítette József műveit, és hozott
létre egy igen nívós képzőművészeti gyűjteményt Kaposváron. Az általa rendezett
kiállításon Rippl-Rónai művei olyan nagy nevek körében kerültek bemutatásra,
mint például Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Vaszary János vagy Kernstok
Károly.
■ Rippl-Rónai nevéhez mintegy tízezer mű köthető, azonban ezek egy része mára
már megsemmisült, sok képe pedig Amerikában vagy ismeretlen helyen van. 2016
májusában egy erdélyi magángyűjteményből új alkotása került elő: egy Ady
Endrét ábrázoló pasztellkép.
■ 2021 decemberében a Virág Judit Galéria és Aukciósház árverésén az Elegáns
úriasszony a kertben című képe ( (Kunffy Zsigmondné, Tiller Ella zongoraművész
portréja) kiemelkedő, 95 millió forintos áron kelt el. A festmény utoljára az 1940-
es években volt Magyarországon kiállítva. A kilencvenes években egy külföldi
árverésen bukkant fel, ahol egy az 1970-es években Magyarországon is
külszolgálatot teljesítő, feltehetően titkosszolgálati munkát is végző angol
diplomata vásárolta meg, és 2021-ig az ő gyűjteményében volt.