A szürrealizmus művészete

A szürrealizmus kialakulása

A szürrealizmus kialakulása.
Az egyszerre irodalmi és képzőművészeti irányzatként jelentkező szürrealista
mozgalom a 20. század elején tapasztalható politikai, szellemi és kulturális
válságra adott legradikálisabb válaszjelenségekként számot tartott dadaizmussal
együtt, részint ebből kinőve jött létre. Szellemi atyjaként a francia költőt,
Appolinaire-t tisztelték, a szürrealizmus szó elsőként a francia költő 1917-ben
kiadott Theiresziasz emlői c. drámájának műfaji meghatározásában, szürrealista
dráma, tűnt fel. A magukat szürrealistának tartó alkotók szinte mindegyike részt
vett a dadaista mozgalomban, annak kifulladása után az 1920-as évek elejétől
borult virágba az álomnak és a képzeletnek a korábbinál nagyobb jelentőséget
tulajdonító és a szellemnek a ráció uralma alóli felszabadítását célul kitűző
mozgalom. Szellemi elődeikként a modern európai művészek közül Boscht,
Archimboldót, Blake-et, valamint általában a polgári erkölcsök ellen lázadó
romantikusokat tekintették, mivel az európai művészetek történetében először a
romantikusoknál jelentkezett a különös, furcsa és váratlan iránti vonzódás közös
esztétikai érdeklődésként. A szürrealisták elutasították az európai művészet
klasszikus vonulatát szinte annak teljességében, kezdve a Parthenon frízétől
egészen Rodinig. Művészeti szempontból a szürrealizmus közvetlen
előzménynek tekinthető továbbá a Carlo Carra és Giorgio de Chirico fémjelezte
"metafizikus festészet" mozgalom, amelynek fő célkitűzése a művész szubjektív
szimbolizmusának bemutatása, jellegzetessége a szokatlan, a nézőt további
asszociációkra késztető képi elemek társítása volt. A szürrealisták élénk
érdeklődést tanúsítottak Freud és az ő akkoriban kidolgozott tételei iránt,
amelyben Freud döntő szerepet tulajdonított az álom és a tudattalan jelenségei
vizsgálatának. A freudi pszichoanalízis a szürrealista törekvésekkel egy időben,
azonos szellemi indíttatásból született.

A szürrealizmus jellegzetességei
A szürrealizmus jellegzetességei: a szürrealista művészek az
irodalomban, és a képzőművészetben olyan lelkiállapot után sóvárogtak,
amelyben felszínre kerülnek a lélek mélyebb, tudat alatti rétegei, a
szabad képzettársítás segítségével.
A szürrealista nyilvánosság fórumai

A szürrealista nyilvánosság fórumai

A szürrealizmus stílusjegyként valójában az európai művészet egész
történetében kimutatható, önálló kifejezési stílussá válását azonban a
mozgalom vezéregyéniségeként is számon tartott, André Breton által, az
1919-ben alapított és a szürrealisták fő szócsövévé váló Littérature című
folyóiratban publikált I. szürrealista kiáltványban (1924) deklarálta: "A
Szürrealizmus a léleknek olyan zavartalan működése, melynek célja
szóban, írásban vagy bármi más módon kifejezni a gondolkodás valódi
működését. Tollba mondott gondolat, függetlenül az értelem bármiféle
ellenőrzésétől, s minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől". A tudat
kikapcsolásának érdekében előszeretettel fordult az álomhoz és
megváltozott tudatállapotokban , hipnózisban, félig éber állapotban,
spiritiszta szeánszok során létrejövő képek és gondolatok különösebb
értelmezés nélküli visszaadásához. Ilyen megváltozott tudatállapotban a
szürrealisták a gondolkozásra nehezedő kényszerektől kívántak
megszabadulni, ugyanakkor a véletlenszerűséget alkotó módszernek
tekintették, ennek elérésére alkalmazták a tudatkontrollt kikapcsoló
módszereket. A Littérature folyóirat megmaradt a mozgalom elsődleges
fórumaként, de az 1933 és 1939 között Albert Skira szerkesztésében
Párizsban kiadott Minotaure folyóirat 13 száma, illetve az ezekben
megjelent mintegy 1500 illusztráció miatt a szürrealista irodalom és
képzőművészet jelentős médiumává vált, valamint hozzájárult számos
elfeledett 16-18. századi művész újrafelfedezéséhez. A Minotaure
folytatásaként 1944-1946 között Genfben jelent meg a Labyrinthe. A két
folyóirat névválasztásában megnyilvánult, a klasszikus ideál már említett
elutasításával szemben, a rejtélyesnek és számukra valamiképpen
tudatalatti misztériumokhoz kapcsolható krétai mondavilág és történelem
ismerete és tisztelete.

Szürrealista művészek

Szürrealista festők és szobrászok

Az I. Szürrealista Kiáltvány megjelenésekor, 1924-ben már számos tagja volt a
csoportnak, többek között Yves Tanguy, Max Ernst, André Masson, Joan Miró,
Salvador Dali és René Magritte. Az 1919 óta eltelt időszak alatt
kikristályosodott ki valójában a mozgalom. A szürrealista festészet minden
jellegzetességét, mese- és álomvilágának jegyeit magán viseli Marcel Duchamp
még 1911-ben, tehát a szürrealista, illetve az előzménynek tekintett dadaista
mozgalom megszületése előtt készült Agglegényei vetkőztetik a mátkát, sőt
címet viselő hatalmas üvegfestménye.
A szürrealista mozgalom korai szakaszának másik emblematikus műve Max
Ernst Ellenpápa c. festménye, mely több szempontból is kiemelkedő mű:
egyrészről összefoglalása a szürrealisták megbotránkoztató és vallásellenes
attitűdjének, másrészt címválasztásában is a számukra fontos meghökkentés és
elgondolkoztatás nyilvánul meg, hiszen maga a kép nem egyházi méltóságot
ábrázol, hanem a konvenciókat képviselő pápaság és a tagadást, ellenkezést
képviselő ellenpápák történelmi tapasztalatát használja fel a szürrealizmus
hagyományos művészet elleni törekvésének bemutatására. Ernstet egy másik
képe miatt ( A Szent Szűz megfegyelmezi a gyermek Jézust három tanú, André
Breton, Paul Éluard és Max Ernst előtt - amellyel tulajdonképpen a keresztény
áhítat középpontjában álló Mária-kultuszt sértette meg), erősen hívő édesapja
részvételével a kölni dómban kiátkozták.
Francis Picabia egyike volt azon keveseknek, akik nem a dadaista tagadás
szellemiségéből érkeztek el a szürrealizmus világába. Kubista korszaka után a
Section d'Or tagja volt, majd 1920-tól, tehát a mozgalom korai éveitől,
kapcsolatba került Bretonékkal. Szoros baráti kapcsolatban állt a szintén
szürrealista korszakát élő Picassóval. Picabia volt az első művész, aki merész
színválasztásával lepte meg nézőközönségét, volt bátorsága vörös eget és kék
földet festeni, sokoldalú tehetségére mi sem jellemző jobban, mint hogy
művészetének van orfikus, mechanikus, teratológikus (szörnyekkel foglalkozó)
korszaka is.
Pablo Picasso szürrealista korszakára (1927-32) egyrészt szegekből,
madzagokból, deszkából készült tárgyak, másrészt nagy funkcionálisan kiemelt
testrészeket ábrázoló kompozíciók jellemzőek, amelyeken esetenként Miró,
illetve Chirico hatása érződik.
Legjelentősebb művészek, közé tartozik a katalán Joan Miró, aki a történelem
előtti művészet "stílusában" alkotta legjelentősebb szobrait, alkotásaira
visszatérő szimbólumok - madár, nő - és lenyűgözően tobzódó színvilág
jellemző. Alkotásaiban szokatlan precizitást és tudatos szerkesztést lehet
megfigyelni. Annak ellenére, hogy Breton szerint ő volt a legautomatikusabb
szürrealista festő, minden létező technikát igyekezett autentikus mesterektől
elsajátítani és művészetébe integrálni, alkotásait játékosság és groteszk humor
jellemzi. Hagyatékát a saját maga tervezte házban elhelyezett Joan Miró
Alapítvány gondozza Barcelonában.
Salvador Dali Miró révén 1928-ban csatlakozott a szürrealistákhoz. Őt
tekinthetjük a legmerészebb fantáziájú alkotónak. Nevéhez fűződik a paranoia-
kritika módszerének kidolgozása és publikálása 1935-ben, amely lényegét
tekintve a szürrealisták automatizmus-felfogásának szilárdabb alapokra
helyezését, egyszersmind elméleti megerősítését jelentette.
A szürrealista szobrászok közül a legjelentősebbek közé tartozott Alberto
Giacometti és Hans Arp. Hans Arp nemcsak szobrász, hanem költő és festő is
volt egyszerre, miután Zürichben a dadaizmus egyik megteremtőjeként
tevékenykedett. 1926-ban Párizsba utazott, ahol hamarosan a mozgalom egyik
vezére lett. A svájci olasz származású Giacometti 1923-ban költözött Párizsba,
ahol hamar kitűnt szobortárgyaival. Kezdeti művei Breton művészetéhez kötik,
később azonban érdeklődése korának szerinte fő szobrászati problémája felé
fordult, ami az emberi arc újrateremtése volt.

A szürrealista fotó

A szürrealista fotó
A New York-i Dada oszlopos tagjaként, Man Ray röviddel Párizsba érkezése
után, 1922-ben talált rá a fotogramra, valószínűleg sötétkamra-baleset
következtében. Az 1922-ben publikált Champs Délicieux című albumában
tizenkét rayográfiátközölt. Man Ray a kiadványban látható képeket automatikus,
öntudatlan sötétkamra-happeningként jellemezte, tanúsítva a dadaista attitűd és a
szürrealizmus egymásra hatását. Ő készítette az első fotogram-filmet – Retour a
la Raison (1923), amelyben a csíkokra vágott filmnegatívot egy asztallapra
szegezte, majd rajszögeket, gyapjúpamacsokat, gombostűket, sót, borsot, és még
megannyi dolgot szórt rá, majd megvilágította. Az előhívás után az egyes
csíkokat felváltva ragasztotta össze kamerával készült, valósághű snittekkel.
 Man Ray: Csók, 1922

A szürrealista film

A szürrealista film.
A szürrealisták a hagyományos műfajokon kívül, a század 20-30-as
években hőskorát élő filmművészetben is maradandót alkottak, többek
között azért, mert a film képi nyelve volt számukra legalkalmasabb az
álom és valóság művészi keverésére, szokatlan és meglepő
képalkotásra, lehetőséget teremet a szabad képzettársításra. Az
átmenetek, áttűnések, gyorsítás, lassítás, torzítás és más egyéb
módszerek végtelen művészi szabadságot adtak a szürrealistáknak
művészeti esztétikájuk kiteljesítéséhez. Az első szürrealista film egy
Picabia által szervezett táncjátékhoz készített mű, René Clair
Felvonásköz c. alkotása, amely 1924-ben, tehát az I. kiáltvány évében
készült. A Luis Bunuel és Dali közös munkájaként számon tartott, 1929-
ben készült Andalúziai kutya egy napilap megelevenedését meséli el.
Másik közös alkotásuk az egy évvel később készült Aranykor, amelynek
elkészítésében a mozgalom sok tagja részt vett valamilyen formában. A
filmet bemutatása után nem sokkal betiltották erősen provokatív jellege
miatt.