You are on page 1of 48

Széplaki Erzsébet

Szövegértést fejlesztô
gyakorlatok

8. osztály

Celldömölk, 2004
AP–828

Bírálták
Németh Sándorné
Veres Ferencné

Szerkesztette
Széplaki Erzsébet

Tipográfia és címlapterv
Völgyesi Tamás

ISBN: 963 464 740 5

A kiadó a kiadói jogot fenntartja.

APÁCZAI Kiadó
9500 Celldömölk, Széchenyi u. 18.
Telefon: 95/525-000, fax: 95/525-014
Felelôs kiadó: Esztergályos Jenô ügyvezetô igazgató

Nyomdai elôkészítés
ARTéria DTP-Mûhely Bt.

Nyomta és kötötte
Kedves Nyolcadikos!
Ebben a munkafüzetben érdekesebbnél érdekesebb szövegeket olvashatsz a tudomány,
a kultúra, a sport, a szórakozás témakörébôl. Ugyanakkor olyan szövegeket is találsz benne,
amelyekkel a mindennapjaid során találkozol. A hozzájuk kapcsolódó feladatok megoldása
közben mind jobb eredményt érhetsz el a szövegek megértésében. Erre a képességedre nem-
csak az iskolában – majdan a továbbtanuláskor –, a különbözô tantárgyak tanulása során lesz
szükséged, hanem a magánéletedben is. Meg kell tanulnod eligazodni a szövegek világában,
fel kell tudnod használni az ott szerzett információkat.
A feladatok mindegyikénél pontszámokat találsz, s a feladatsorok végén az összesítést.
Ez nem jelenti azt, hogy ezek felmérések lennének. A feladatok közös ellenôrzése, javítása al-
kalmával pontozhatod magad. Az elérhetô pontszám és az általad elért pontszám ismeretében
arról is képet kaphatsz, hogy milyen szintû a szövegértô képességed. Ebben az értékelésben
segít a következô táblázat, amelyben a százalékos határokat olvashatod és értelmezheted.
A százalékértéket úgy kaphatod meg, ha az általad elért pontszámot elosztod az elérhetô pont-
számmal.

0–50% 51–64% 65–80% 81–90% 91–100%

Nem megfelelô Elfogadható Közepes Jó Kiváló

A jegyzetek pontozásakor a következôket kell figyelembe venni:

– A jegyzet tartalma legyen összhangban a szöveg tartalmával!
– A jegyzet tagolása tükrözze a szöveg tartalmát (egyezzen meg a bekezdéseivel)!
– Könnyen áttekinthetô legyen!
– Csak a lényeget tartalmazza: kulcsszavakat, adatokat (pl.: számadatok, idôpontok stb.),
neveket, helyszíneket stb.!
– Ne legyenek benne mondatok! Kivétel a szó szerinti idézet.
– Szó vagy szószerkezet szintû legyen!
– Tartalmazza az összefüggéseket!
– Legyenek benne rövidítések, ha a szöveg úgy kívánja, ábrák, jelek!
– Ne legyen benne súlyos helyesírási hiba!
– A külalak megfelelô, azaz az írás jól olvasható legyen!
A jegyzetre 10 pontot, a jegyzetrészletre 5 pontot kaphatsz. Minden – az értékelési szem-
pontsorban – felsorolt hibáért 1, illetve 0,5 pontot kell levonni.

A szövegek olvasásához jó szórakozást, a feladatok megoldásához figyelmet, kitartást,

pontosságot kívánok:

A szerzô

3
A garabonciás diák 1
Megismerkedésük elsô évfordulóján, 1847. szeptember 8-án
házasodott össze a két szerelmes: Petôfi Sándor és Szendrey
Júlia. Frigyükbôl 1848. december 15-én Debrecenben világra
jött Zoltán nevû gyermekük. Szendrey Ignác, amikor megtudta,
hogy unokája született, tanyát, földbirtokot vett a családnak
Debrecen határában. Júlia anyja is ott volt a cívis városban,
de közte és veje között olyan heves jelenetek játszódtak le,
hogy az anyós hamarosan hazatért. Petôfi közben parancsno-
kaival és Mészáros Lázár hadügyminiszterrel is konfliktusba
keveredett. 1849 februárjában lemondott tiszti rangjáról, el-
vesztette századosi fizetését. Ebben a zavaros helyzetben Arany
Jánosék magukhoz vették a fiatal anyát és gyermekét.
Petôfi eltûnése után, 1850 júliusában az özvegy férjhez ment
Horváth Árpád egyetemi tanárhoz. Zoltán szeretetteljes, ôszin-
te, meleg otthonban nevelkedett. 1858 ôszén íratták be a pesti A híres édesapa
piarista gimnázium elsô osztályába. A Magyar Tudományos
Akadémia ezerforintos nagydíját Petôfi Sándor összes költeményeinek ítélték oda. A pénzt
Zoltán örökölte. Nevelôapja azt tartotta tisztességesnek, hogy gondnokot nevezzenek ki a fiú
mellé, aki a vagyonára ügyel. Így lett Petôfi fiának a gyámja a költô öccse, Petrovics István.
Zoltánnal a gondok a gimnázium felsô osztályaiban kezdôdtek. Magántanulóként jól vizs-
gázott, de amint az iskola rendes tanulója lett, romlottak az eredményei. 1864-ben otthagyta
az iskolát, és nagybátyja birtokára ment gazdasági gyakornoknak. Hosszas unszolás után
a szarvasi gimnázium tanulójaként magánvizsgát tett. Minden tantárgyból kitûnô eredménnyel.
Sajnos, a könnyelmûségre hajlamos ifjú hamar beleunt a tanulásba. Rendszeresen mulatozott
Hetényi István vándorszínésszel. A tivornyázás sokba került, így elitták Zoltán apanázsát2,
mindenét zálogba tettek, amit csak lehetett. Szorult helyzetébôl gyámja mentette ki, aki ren-
dezte az adósságait. „Hálából” Zoltán megszökött Szarvasról. Következô állomás a nagykô-
rösi gimnázium volt, ahol nagyon gyenge bizonyítványt kapott, de felrótták hanyagságát és
laza erkölcsét is. Az érettségire már a szegedi piarista fôgimnáziumban készült. Hamarosan
azonban itt is korhely cimborákra akadt, akikkel a kocsmákat járta. Közben megfázott,
súlyos beteg lett. Nagybátyja sokadik alkalommal rendezte kifizetetlen számláit, de a gim-
náziumból eltanácsolták.
A nagyapjához került, ahonnan hamarosan megszökött, és harmincforintos fizetésért –
édesapja nyomdokait követve – beállt segédszínésznek a debreceni színházhoz. 1868 áprili-
sában állítólag szerelmi ügyei miatt vette nyakába az országot, és afféle garabonciás diák-
ként kóborolt. A nélkülözések miatt sokat betegeskedett. 1869 tavaszán Petrovics István
nem vállalta tovább a gyám szerepét. Négy év alatt ezeregyszáz forintot költött Zoltánra. Az
új gyám lakást szerzett Pesten a fiúnak, pénzt viszont nem adott neki. Szanatóriumba küldte,
de a gyógyulásból nem lett semmi. Bécsben egy orosz herceggel dorbézolt. Egy szál ruhában
tért vissza Pestre.
Szállásadója értesítette a rokonokat, hogy Zoltán nagybeteg. 1870. november 5-én halt
meg. Hátramaradt vagyonát – 234 forint 40 krajcárt – szegény sorsú, jó magaviseletû, tehet-
séges tanulók megsegítésére fordították.
(Kiss György Mihály nyomán)

garabonciás diák: vándordiák, aki a néphit szerint vihart tud támasztani, ha valahol megharagítják, nem fogadják étellel-itallal
1

apanázs: rendszeresen juttatott pénzsegély

2

4
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

2
1. Kire utal a címben szereplô garabonciás diák elnevezés? __________________________

2. Gyûjtsd ki Petôfi Zoltán adatait!

Születési helye: ________________________________ Születési ideje: ______________
Anyja neve: _________________________ Apja neve: _________________________________
Nevelôapja: __________________________ Gyámja 1869-ig: _________________________
Halálának helye: ___________________________ Halálának idôpontja: _______________ 8

3. Jellemezd néhány mondatban az olvasottak alapján Zoltán nevelôapját!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

4. Határozd meg, hány éves volt Petôfi Zoltán, amikor

gazdasági gyakornoknak állt nagybátyja birtokára! ________________
garabonciás diákként kóborolt az országban! ________________
3
meghalt! ________________

5. Írd le, milyen események fûzôdnek a következô helységekhez Petôfi Zoltán életében!
Debrecen: _________________________________________________________________
Nagykôrös: ________________________________________________________________
Pest: _____________________________________________________________________
Szarvas: __________________________________________________________________
Szeged: __________________________________________________________________ 7

6. Készítsd el a szöveg vázlatát!

I. _______________________________________________________________________
II. _______________________________________________________________________
III. _______________________________________________________________________ 3

7. Fejtsd ki röviden, miért nem igaz Petôfi Zoltánra az ismert közmondás: Nem esik messze
az alma a fájától!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

Összesen: 33
5
Virtuális világ
Ma még egyetlen számítógép sem képes arra, hogy önállóan olyan mesterséges világot
ábrázoljon, amelyben valóságosnak ható fantázialények harcolnak egymással. A virtuális világ
létrehozásakor minden részletet és minden egyes tárgyat külön-külön önálló életre kell kelteni.
Minél összetettebb egy tárgy vagy figura, annál több munkafázisra van szükség. Már napjaink-
ban is több országban vizsgálják és tesztelik a nagyobb cégek és kutatólaboratóriumok
azokat a technikai játékokat, amelyekkel el lehet merülni a virtuális világokban, és hatalmas
utazásokat lehet tenni a fantázia területén.
A tévével ellentétben a számítógéppel létrehozott világban szabadon körül lehet nézni,
szabadon lehet mozogni, és aktívan bekapcsolódhatunk a cselekményekbe. Persze ehhez
különbözô eszközök is szükségesek, amelyek viszonylag egyszerûek: multimédiás adatokat
szolgáltató sisak, két kis képernyô – közvetlenül a felhasználó szeme elôtt –, néhány könnyû,
multimédiás adatokat szolgáltató eszköz: szemüveg, fejhallgató stb., s egy olyan berendezés,
amely minden fejmozdulatot azonnal továbbít a számítógéphez. Azonkívül mindehhez egy
olyan készülék is kell, amely a test vagy legalábbis a kéz mozgását közvetíti a komputerhez,
s így lehetôvé teszi, hogy valóban mozogjunk a virtuális világban, képesek legyünk egy va-
lóságosnak tûnô tárgy megfogására, egy ajtó kinyitására vagy egy virtuális cica megsimo-
gatására. Egy ilyen multimédiás kesztyû vagy ruha – speciális alkatrészek segítségével –
ingereket és érzelmeket is tud közvetíteni, tehát érezzük a macskaszôr tapintását, a bögre
vagy az ajtó súlyát, keménységét.
A virtuális világ rendszerének legfontosabb feltétele a számítógép. A követelmények azon-
ban olyan nagyok, hogy ma még meghaladják a létezô számítógépek képességeit. Egyedül
a repülôgép-szimulátoroknál értek el igazán valósághû látványt. Ezeknél a szimulátoroknál
(utánzó modell) roppant gyors számítógépeket használnak, a valóság ábrázolása mégis kevés
elemre terjed ki: leszállópályákra, repülôtéri épületekre, dombokra, egy-egy fára, esetleg más
repülôgépre. A célhoz azonban ennyi is elég. Az a fontos, hogy a leszállópályák és a repülési
akadályok jól érzékelhetôk legyenek a rendszerben. Teljesen mellékes például, hogy hány és
milyen gyártmányú gépkocsi parkol a reptér elôtt.
A filmgyártásban is egyre többször alkalmaznak
komputert addig soha nem látott képek és effek-
tusok (hatások) létrehozására. A Jurassic Park címû
filmben pl. 52 jelenet származott számítógépbôl.
A Titanicban már 500, és az olyan filmek, mint a
Csillagok háborúja vagy A Gyûrûk Ura több mint 90
százalékban a komputer mûve. Szakértôk a film digi-
talizálását ugyanúgy fejlôdési állomásnak tekintik,
mint egykor a hangos vagy a színes film megjelenését.

(Multimédia és a virtuális valóság címû könyv alapján, Tessloff és Babilon Kiadó)

1. Határozd meg tömören, mit jelentenek a következô kifejezések! Ha szükséges, használd

Bakos Ferenc Idegen szavak és kifejezések szótárát!
virtuális: __________________________________________________________________
multimédia: _______________________________________________________________
tesztelés: _________________________________________________________________

6
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

szimulátor: ________________________________________________________________
effektus: __________________________________________________________________ 5

2. Fogalmazd meg, miért nem képes még egyetlen számítógép sem létrehozni mesterséges
világot!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 2

3. Sorold fel a multimédiás adatokat szolgáltató és továbbító eszközöket!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 7

4. Készíts jegyzetet a 3. bekezdésben olvasottak alapján!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

5. Írd le a szövegben szereplô filmeket abban a sorrendben, amely a digitalizálás mértékét tük-
rözi! A legtöbb digitális technikát tükrözôvel kezd, használd a matematikai jeleket: =, >!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

6. Fejtsd ki a véleményedet, miért tekinthetô a film digitalizálása ugyanolyan fejlôdési állomásnak,

mint a hangos vagy a színes film megjelenése!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

Összesen: 28
7
Balázsolás
„Szépen könyörgök, segíts rajtam, szent Balázs!
Gyermekkoromban két fehér
Gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon…”

E megkapó sorokkal kezdôdik Babits Mihály Balázsolás címû

verse.
Tudod-e, mit jelent a balázsolás? Február 3-a Szent Balázs
napja. Ezen a napon régen templomba vitték a gyerekeket. A pap
az álluk alá két, kereszt alakba helyezett égô gyertyát tartott,
miközben a balázsáldás szavait mondta. Almát is szenteltek
ilyenkor, mert azt hitték, hogy az alkalmas a torokfájás gyó-
gyítására.
Szent Balázs Diocletianus római császár uralkodása idején
[284–316] élt. A császár 303-tól kegyetlenül üldözte a keresz-
tényeket. Parancsára a katonák Balázst is el akarták fogni, aki Babits Mihály
Sebasta város püspöke volt. Éjszaka azonban egy szépséges
angyal kivezette a püspököt a városból. Egy távoli erdôben, egy barlangban rejtôzött el. Az
éhenhalástól az erdei madarak mentették meg, akik mindennap vizet és kenyeret vittek neki.
A szent életû remete ezért Isten dicsôségére minden erdei állatot meggyógyított. Ennek hama-
rosan híre ment az emberek között is. Egyre többen sereglettek hozzá, hogy mindennemû
nyavalyától oltalmat kapjanak. Egyszer egy gyermeket vittek hozzá, akinek egy halszálka akadt
meg a torkán. Balázs kezét a fiú fejére tette, és megáldotta ôt. És csodálatos mód a szálka
azonnal kiugrott a gyermek torkából, és rögtön meggyógyult. A kisfiú édesanyja köszönetül
gyertyát adott neki. Így vált a gyertya torokvédô orvossággá, Szent Balázs a torokbetegségek
gyógyítójává.
A szent gyógyító híre eljutott a császárhoz is. Katonáival elfogatta, palotájába hurcoltatta,
és rá akarta venni, hogy az ô kedvéért hagyja el Krisztus hitét. Mikor ezt Szent Balázs megtagad-
ta, a császár oszlophoz kötöztette, szolgái a szent testét vasfésûkkel tépkedni kezdték, majd
lefejezték. Ekkor a nép odasereglett, és nagy titokban eltemették a szent püspököt.
Babits Mihályt a balázsáldás sajnos nem védte meg a torokbetegségtôl. 1937-ben, 54 éves
korában gégerák támadta meg szervezetét. Több súlyos mûtéten esett át. Betegsége sok szen-
vedésre és végül némaságra kárhoztatta. 1941-ben halt meg.
1
1. Karikázd be, mikor uralkodott Diocletianus császár!

2. Másold le a szövegbôl a Szent Balázst azonosító fôneveket, jelzôs szerkezeteket!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 8

3. Állapítsd meg a következô állításokról, hogy igazak-e (I) vagy hamisak (H)!
Diocletianus császár a középkorban élt. ____
Diocletianus császár a pogány hitet támogatta. ____

8
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

Balázs Róma városának püspöke volt. ____

Egy angyal sietett a püspök segítségére. ____
Szent Balázs egy fa odvában élt remeteként. ____
Balázs állatokat, madarakat, embereket gyógyított. ____
Sebasta püspöke, Szent Balázs mártírhalált halt. ____ 7

4. Fejtsd ki, milyen összefüggés van a között, hogy Szent Balázst az erdei madarak táplálták,
és a között, hogy embereket gyógyított!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

5. Írd le röviden, hogyan vált a gyertya torokvédô orvossággá!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

6. Sorold fel Szent Balázs életének fôbb helyszíneit és a hozzájuk kapcsolódó eseményeket!
Helyszín Esemény
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________ 6

7. Írd le, hogyan fonódik össze Szent Balázs személye és Babits Mihály élete!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

8. Készíts vázlatot bekezdésenként!

Összesen: 42
9
Bruce Lee
A kung-fu a kínai harcmûvészetek összefoglaló neve, rendszere. E fogalom jó néhány, a laikus
számára igencsak nehezen megkülönböztethetô harcmûvészetet, irányzatot, iskolát egyesít.
Maga a kifejezés lefordíthatatlan. A szakirodalomban leggyakrabban a kemény munka vagy
jártasság jelentéseként bukkan fel.
A kung-fu alapjaként szolgáló, a fizikai állapotot, az állóképességet fejlesztô gyakorlatokat
és módszereket egy indiai származású szerzetes, Bodhidharma dolgozta ki, aki az 520-as
években került Kínába, a Honan tartománybeli Sao-sinen hegyen épült Shaolin-kolostorba.
A különféle fizikai és pszichikai gyakorlatok tökéletesítése mellett a háborús belviszályok, a
lázadások, a banditizmus miatt elôtérbe került a puszta kezes önvédelmi, majd a különbözô
fegyvereket (botot, lándzsát) alkalmazó technikák fejlesztése.
A kung-fu ágazatokra történô szétbomlása a mandzsu megszállást követôen a kolostor ellen
1723-ban indított támadás következménye. A mészárlásból megmenekült papok a földig rom-
bolt kolostorból kirajzottak Kína minden égtája felé. Speciális tudásuknak, képzettségüknek
megfelelôen más-más stílusú iskolák alapjait rakták le.
A világ figyelme azonban csak több mint két évszázaddal késôbb fordult a kung-fu felé, ami-
kor föltûntek a mozikban a karatefilmek. A robbanás az 1970-es
évek elején következett be: Bruce Lee filmjeivel meghódította
Amerikát, majd Európát, s mind többekben keltette fel az ér-
deklôdést a távol-keleti küzdôsportok iránt.
Li Sin Lung, azaz a Kis Sárkány, illetve – ahogyan világszerte
ismerik – Bruce Lee gyermekszínészként kezdte pályafutását.
Egész életét egy új, minden addigi stílust ötvözô harcmûvé-
szet kidolgozására tette fel, és Amerikában próbált szerencsét.
Hollywood a nevezetes egyhüvelykes ütése révén figyelt fel rá,
s tévésorozatokban, valamint néhány játékfilmben kapott sze-
repet. Az igazi sikert az 1971-ben elkészített A nagyfônök címû
film hozta meg számára, mely egy csapásra ismertté tette a
nevét Ázsiában, majd elindult világhódító útjára. Ô volt az elsô,
aki a káprázatos harci jeleneteknél nem alkalmazott filmtrükkö-
ket. Maradéktalanul érvényesült egyedülálló technikája, gyor-
Bruce Lee
sasága, ügyessége.
Bruce Lee mindössze négy játékfilmet forgatott 1971–1973 között. Minden Lee-film a ma-
gányos hôst ábrázolja, aki bosszúból vagy igazságérzettôl vezérelve fölveszi a harcot a jogta-
lanság és az elnyomás ellen. A nagyfônökben mesterének erôszakos halálát bosszulja meg.
A Tomboló ökölben jéggyári munkásként az aljas gyártulajdonos ellen harcol, aki sötét kábí-
tószerügyekkel foglalkozik. A Sárkány közbelép címû filmben a kábítószer és lánykereskedô
Hant gyôzi le, aki álcázásul küzdôsportiskolát tart fönn, és rendszeresen versenyeket hirdet.
Bruce Lee nemcsak fôszereplôje, hanem rendezôje is A Sárkány visszatérnek. Utolsó filmjé-
nek világsikerét már nem érhette meg, mert a Halálos játszma címû film forgatása közben
máig tisztázatlan körülmények között meghalt. Ezt és a többi filmjét is halála után vágták össze
különbözô részletekbôl.
Bruce Lee mûfajt teremtett, az ún. eastern-t, amely a western ellenmûfaja. Két változata:
a kelet-európai betyárfilmek, illetve az ázsiai kung-fu alkotások. Ez utóbbiak a 70-es években
már jóval nagyobb tömegeket vonzanak, mint a western. Csakhogy 1973-ban meghalt a mûfaj
királya, s utána olcsó és silány mûvek özönlötték el a mozikat, amelyek csak rontottak az eastern

10
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

helyzetén. Szerencsére 1978-ban megjelent a filmvásznon Jackie Chan, aki hosszú évek kemény
munkájával küzdötte magát a csúcsra, s azóta is azon fáradozik, hogy méltó módon Bruce Lee
örökébe léphessen.

1. Mit jelent a laikus szó ebben a szövegkörnyezetben?

__________________________________________________________________________ 1

2. Határozd meg, hol volt az 520-as években a Shaolin-kolostor!

3
__________________________________________________________________________

3. Válaszolj a következô kérdésekre!

3
Ki volt Bodhidharma? ________________________________________________________
Mi okozta az önvédelmi technikák kifejlesztését? _________________________________
__________________________________________________________________________ 3

Miért bomlott ágazatokra a kung-fu? ___________________________________________

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
4
__________________________________________________________________________
Mi által lett világhírû a kung-fu? _______________________________________________ 1

4. Fordítsd le a Li Sin Lung nevet! ________________________________________________ 1

5. Tedd igazzá a hamis állításokat! Húzd át a hibás részt, és írd fölé a helyeset!

Bruce Lee rockzenészként kezdte pályafutását.

Az igazi sikert az 1917-ben elkészített A törzsfônök címû film hozta meg számára.

Ô volt az utolsó, aki a káprázatos harci jeleneteknél filmtrükköket alkalmazott.

6
Bruce Lee mindössze hét játékfilmet forgatott 1971–1973 között.

6. Sorold fel a Bruce Lee által befejezett mozifilmeket! _______________________________

__________________________________________________________________________ 4

7. Határozd meg, mi az eastern! _________________________________________________

__________________________________________________________________________
4
__________________________________________________________________________

8. Írd le, mi történt az eastern-nel Bruce Lee halála után! _____________________________

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

Összesen: 34
11
Számla

12
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Írd le az áruház adatait, ahol a számlát kiállították!

Neve: _____________________________________________________________________
Címe: ___________________________________________________________
3
Adószáma: ________________________________________________________________

2. Válaszolj a következô kérdésekre!

Mikor készült a számla (percnyi pontosan)? __________________
Melyik kasszánál? __________________
Mennyi a számla száma? __________________
Hány példányban készült? __________________
Melyik maradt a vásárlónál? __________________
Hogyan fizetett a vásárló? __________________
Mennyit fizetett? __________________
Mit tartalmaz a bruttó érték? __________________
Összesen mennyi áfa igényelhetô vissza? __________________
Kiknek kellett aláírni a számlát? __________________
Mire nem alkalmas a számla? _________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 11

3. Sorold fel, hogy mit vásárolt a vevô! Oldd fel a rövidítéseket!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 12

4. Írd le, milyen eltéréseket veszel észre az áruház adatai és a pecséten lévô adatok között!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
4
__________________________________________________________________________
Összesen: 30
13
Napfogyatkozás 1999

12 S Z ENZ ÁC I Ó

Napfogyatkozás 1999
Nagyon sok nemzedék él úgy, teljes árnyékot is. Ezt a teljes árnyé-
hogy nem élvezheti a természet kot láthattuk most augusztus 11-én.
egyik legnagyobb és legszebb Teljes napfogyatkozáskor a Nap, a
csodáját, a napfogyatkozást. Hold és a Föld is teljesen egy egye-
A Föld ugyanazon tájékán körül- nesbe esik. Belátható, hogy ennek
belül 350 évente játszódik le ez milyen kicsi a valószínûsége, tehát
a szemetgyönyörködtetô jelenség. milyen ritkán következik be.
Magyarországon is megfigyelték Mivel a Naphoz képest a Föld is
már, legutóbb 1842-ben. és a Hold is mozog, természetesen az
árnyék is „vándorol” a Föld felszí-
nén (a hang terjedési sebességénél
is gyorsabban!). Tehát nem egy kör szépségét érezzük, és ebben a pilla-
alakú árnyék jelenik meg, hanem natban az ember örül, ha egyálta-
tulajdonképpen egy sáv. lán levegôt tud venni. Maga a korona
Teljes napfogyatkozáskor a Hold csak akkor válik láthatóvá, amikor
hozzávetôlegesen egy óra alatt megy a Nap teljesen elbújt a Hold mögé.
el a Nap elôtt, vagyis a jelenség kö- Ekkor ezüstös fényben pompázik,
rülbelül egy óra hosszú. Közvetlenül amihez még hozzájárul az a sejtel-
mielôtt a Napot teljesen eltakarná, mes halványzöld derengés, ami az
a Hold körül apró szikrázó pontocs- egész fénytüneményt végigkíséri.
1999. augusztus 11-én láthattuk kákat láthatunk, ami a Hold egye- A teljes napfogyatkozás ugyanakkor
az évezred utolsó, teljes napfogyat- netlen felszínének a következmé- nemcsak szép, hanem esetenként
kozását, amelyet nemcsak nálunk, nye. Aztán hirtelen – egyik percrôl hasznos információkkal szolgálhat
de Európa több országában csodál- a másikra – elsötétedik a világ. De az emberiség számára. Ilyenkor ugyan-
hattak meg az emberek. Bizonyára nem a világ vége jött el, hanem most is különleges lehetôség nyílik
sokakban felmerül a kérdés: hogyan láthatjuk a várva várt jelenséget, a mind a Nap, mind a Hold felszínének
következik be ez a látvány? A vá- teljes napfogyatkozást. Azonban tanulmányozására.
lasz nagyon is egyszerû. nincsen teljesen sötét. A Hold szé-
lénél mindenféle kis rószaszínû pe-
remeket láthatunk, amelynek termé- Módos András
szetesen megvan a tudományos Paragvári Úti Általános Iskola,
magyarázata, de mi csak a látvány Szombathely

A napfogyatkozásban három jól

ismert égitest, a Föld, a Hold és ter-
mészetesen a Nap vesz részt. Fogyat-
kozások olyankor következnek be,
mikor egy égitest részben vagy tel-
jesen eltakar egy másik égitestet a
harmadik elôl. A napfogyatkozásnál
a Hold takarja a Napot a szemünk
elôl, vagyis a Föld elôl. A Hold tulaj-
donképpen árnyékot vet a Földre.
A napfogyatkozásnak is vannak
típusai. Ezeket az árnyék tulajdonsá-
gai alapján különböztethetjük meg.
A Hold vethet a Föld felszínére fél-
árnyékot – ilyenkor csak részben ta-
karja el a Napot –, ugyanakkor vethet

14
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Figyeld meg alaposan az újságoldalt, és válaszolj a következô kérdésekre!

Melyik újságban volt olvasható a cikk? _________________________________________
Melyik rovat közölte az írást? _________________________________________________
Mikor jelenhetett meg az adott szám, ha a lap havonta jelent meg? _________________
Hányadik oldalon található a cikk? ____________________________________________
Ki a cikk írója? _____________________________________________________________
6
Melyik iskola tanulója? ______________________________________________________

2. Pótold a hiányzó adatokat!

A 19. századi _____-ben és a 20. századi ____-ben lejátszódó napfogyatkozás között ____
év telt el. Ebben a ritka jelenségben, amely kb. ____ óráig tartott, _____ égitest vett részt. 5

3. Magyarázd meg, mi okozza a részleges és a teljes napfogyatkozás közötti különbséget!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 2

4. Karikázd be, melyek a teljes napfogyatkozás kísérô jelenségei!

Hold körüli szikrázó pontocskák, ibolyaszínû karima, elsötétedik a világ, Föld körül szikrázó
pontok, ezüstös fényben pompázó borona, rózsaszín peremek a Hold szélénél, halványkék
derengés, ezüstös fényben pompázó korona, halványzöld derengés, aranyszínben pompázó
5
korona, koromsötétség, Nap körül szikrázó pontocskák

5. Írj rövid beszámolót az 1999-es teljes napfogyatkozásról!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 10

Értékelési szempontok a szövegalkotáshoz:

1. A címnek való megfelelés 6. Megfelelô szó- és mondathasználat
2. A jelenség leírása 7. Nyelvhelyességi hibák
3. Tartalmi tagolás 8. Kisebb, ismétlôdô helyesírási hibák
4. Formai tagolás 9. Súlyos helyesírási hibák
5. Értelmes, összefüggô mondatok 10. Külalak

Összesen: 28
15
Autóbusz-menetrend

Miskolcról Miskolcra

16
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Fejezd be a táblázatot a jelek, jelzések ismeretében!

A leggyakrabban alkalmazott jelzések közlekedési napjai
Jel Megnevezés H K Sz Cs P Sz V

X Munkaszüneti napok kivételével naponta

M
Szabadnapokon
Munkaszüneti napokon
Z
Szabadnapok kivételével naponta
A hetek utolsó munkanapján
L 12

2. Sorold fel!
a) Mikor indul vasárnap Miskolcról Kazincbarcikára gyorsjárat? _____________________
b) Mikor indul Kazincbarcikáról Miskolcra munkanapokon céljárat? __________________
9
c) Mikor indul szabadnapokon Miskolcról Kazincbarcikára gyorsjárat?________________

3. Írd le, mit jelentenek a következô buszjáratok jelzései!

M 6.55: ___________________________________________________________________
Z13.30: ___________________________________________________________________
d17.05: ___________________________________________________________________
4
M4.45: ___________________________________________________________________

4. Ági édesapja Kazincbarcikáról Miskolcra jár dolgozni. A munkahelye 10 percre van az

autóbusz-megállóhelytôl. A munkaideje 15 óráig tart.
1
a) Melyik busszal tud leghamarabb hazaindulni? _________________________________
b) Sorold föl 15.50-ig a még számításba vehetô buszok indulási idejét!
__________________________________________________________________________
5
__________________________________________________________________________
1
c) Hány perc telik el az elsô és az utolsó vizsgált buszindulás között? ________________

5. Kazincbarcikáról szombatonként sokan járnak színházba Miskolcra. Sorold fel az indulási

idôket 16.00 és 17.30 között!
__________________________________________________________________________
4
__________________________________________________________________________

Összesen: 36
17
Árulkodó lábak
Testi-lelki sérüléseink, betegségeink, sôt életünk
minden eseménye nyomot hagy rajtunk. Szerveze-
tünk ezekre számtalan módon reagál: keringésünk
élénkül vagy lassul, megváltozik izomtónusunk és
testtartásunk is. „Amint fent, úgy lent is” – mondta
Hermész Triszmegisztosz, azaz a dolgok egyszerre
több síkon, több mikrorendszerben is megjelennek.
Ilyen rendszerünk a fül, a kéz, az arc, a szem, s nem
utolsó sorban a láb is.
Belsô tartásunk, világhoz való viszonyunk nagyban befolyásolja gerincünk helyzetét, álla-
potát, s ez összefügg azzal, hogy állás, járás közben milyen irányba néz a lábfejünk. Ugyanaz
visszafelé is igaz. Aki egyenesen jár, nem tér ki a konfliktusok elôl, felvállalja azokat. A kifelé
nézô lábfejû, kacsázó járású ember minden elôl kitérô, sértôdött személyiség, míg a befelé for-
duló lábfej zárkózottságra utal. Gazdája állandó bizonytalanságban él, s szüntelenül támadástól
tartva örökké védekezik.
Rendkívül árulkodó az is, hogy hanyatt fekvésben, laza, elengedett helyzetben hogyan
állnak a lábfejek.
1. Egyenes tartás – a medence feszülésére utal. Az ilyen ember soha nem tud ellazulni, állan-
dóan erôs kontroll alatt tartja önmagát.
2. Bal láb egyenes, jobb láb lazán kifelé dôl – a személyiség férfias oldala stabil, rendezett, de
érzelmileg sérült, zárkózott.
3. Bal láb lazán kifelé dôl, jobb láb egyenes – a nôi oldal az erôsebb, érzelmileg könnyen nyit,
fôként érzelmei alapján dönt.
4. Mindkét láb lazán kifelé dôl – mind nôi, mind férfi oldala stabil, rugalmas, harmonikus, oldott
személyiség.
A lábujjak egymáshoz való viszonyában a nagylábujj az „én” jelképe. Kitüntetett kapcso-
latban van a társat, illetve gyerekeknél a szülôt jelképezô 2. ujjal. A 3–5. ujjak jelképezik az
összes többi embert, beleértve az illetô gyerekeit is.
1. A 2. lábujj felé hajló nagylábujj – önállótlan, gyenge személyiségre utal, aki mindig másokba
kapaszkodik.
2. A nagylábujj talp felôli belsô részének kipúposodása – a tehetség jele, minél erôteljesebb,
annál kifejezettebb a tehetség.
3. A nagylábujj külsô felének bôrkeményedése – az illetô még nem találta meg helyét a világban.
A tehetség jelével együtt arra utal, hogy nem a megfelelô helyen tevékenykedik. Sürgôs
változtatásra lenne szüksége vagy a munkájában, vagy a magánéletében, attól függôen,
hogy a jobb lábon vagy a bal lábon van-e a bôrkeményedés.
4. A 2. lábujj hosszabbra nyúlik a nagylábujjnál – az illetô fél a visszautasítástól, nem mer kérni,
kívánságát, vágyait kerülô úton éri el.
5. A 2. lábujj „ráül” a nagyujjra – az illetô elnyomottnak, alárendeltnek érzi magát társa vagy
szülôje mellett.
6. Egyenes, talajt nem érintô, felfelé álló 2–3. ujj – kifinomult látás, vizuális beállítottság.
7. Felfelé álló, talajt nem érintô 4–5. ujj – kifinomult hallás jele, az illetô meghallgat másokat,
de nem tûri a kritikát.
8. A 4. ujjnál aláhajló 5. ujj – a türelmetlenség, a „lelki süketség” jele, az illetô nem akarja
hallani a rá vonatkozó kellemetlen dolgokat.
(Részlet Hegedûs Eta a Paramedica folyóiratban megjelent írásából)

18
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Vizsgáld meg a címet! Fogalmazd meg, miért figyelemfelkeltô!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 2

2. Olvasd el a lead [líd] szövegét, amely az írást megelôzô bekezdés!

a) Húzd alá a kérdésekre a helyes válaszokat!
– Milyen összefüggés van a betegségek és az emberi szervezet között?
néha nyomot hagy semmilyen a szervezet reagál
– Hogyan reagál a szervezet a testi-lelki sérülésekre, betegségekre?
megváltozik a testmagasság megváltozik a testtartás sehogy
– Ki mondta az „Amint fent, úgy lent is” mondást?
3
Hermész Triszemgisztosz Hermina Triszmegisztosz Hermész Triszmegisztosz

b) Sorold fel, mik tartoznak a mikrorendszerek közé!

___________________________________________________________________________
5
___________________________________________________________________________

3. Karikázd be, milyen helyzetben árulkodók a lábak, lábfejek és lábujjak!

hason fekve, állás közben, lábujjak egymáshoz való viszonyában, járás közben, a lábfej és
4
a lábujjak viszonyában, hanyatt fekve

4. Rendeld a járásmódok mellé a megfelelô embertípust jelölô számokat! 1. védekezô, 2. min-

den elôl kitérô, 3. konfliktust vállaló, 4. zárkózott, 5. sértôdött, 6. bizonytalan
Egyenes járás: _________________________ Kacsázó járás: _________________________
Járás közben befelé forduló lábfej: _________________________ 6

5. Írd le, kit jelképeznek az egyes lábujjak!

nagylábujj: ______________________________ 2. ujj: ______________________________
3
3–5. ujj: __________________________________________________________________

6. Milyen a lábujja annak, aki

– a vágyait kerülô úton éri el: _________________________________________________
– tehetséges: ______________________________________________________________
– vizuális beállítottságú: _____________________________________________________
– önállótlan: _______________________________________________________________
– türelmetlen: _____________________________________________________________
– nem tûri a kritikát: ________________________________________________________ 6

Összesen: 29
19
Haj, haj, frizura
Pályaválasztás elôtt
– Megtörtént már, hogy torzonborz fejjel indultál suliba? –
kérdezem Tóth Erikától, aki nem régen végzett Gyôrben fod-
rászként.
– Igen, bár ennek kevés köze van a tanult szakmámhoz, in-
kább idô hiányában történhetett meg ilyen eset.
– Mi vonzott téged erre a pályára?
– Ha nagyon komolyan akarnék válaszolni, akkor azt mon-
danám, hogy ez nálunk családi hagyomány. Mivel anyukám is
fodrász, gyakran voltam bent nála az üzletben. Különösen, amikor
délutános volt, és estig dolgozott, akkor a tanulás után gyak-
ran bementem hozzá. Elôször csak csetlettem-botlottam kö-
rülötte, néha el is tessékelt onnan. Aztán rájött, hogy ha nekem
is ad munkát, akkor nem zavarom ôt. Elôször csak kisebb
Készül a frizura
feladatokat kaptam: össze kellett söpörnöm a lehullott hajat,
összeszedtem a csavarókat, rendbe raktam a fésûket és kiteregettem a törülközôket. Ma már
mosolygok ezen, de akkor nagy feladatnak tûnt. Szóval akkor láttam, hogy milyen sokan jön-
nek be rendezetlen hajjal, és anyu milyen klasszul átváltoztatja ôket. Kedvet kaptam hozzá.
– Gondolom, az iskolában sem nagy dolgokkal kezdtétek a tanulást.
– Annyira nem, hogy magam is meglepôdtem. Legelôször rajzzal kezdtük. Megtanultuk le-
rajzolni a különbözô arcformákat, és terveztünk mindenféle hozzá illô frizurát. Elôször csak
azokat rajzoltuk meg, amelyikre tanítottak bennünket, késôbb már magunk is terveztünk a
különbözô fej- és arcformákhoz hajviseletet. Aztán jött az igen kemény kémia. Akkor persze
állandóan tiltakoztunk, minek ennyi vegyészeti dolgot tanulni. Ma már tisztán látom, hogy e
nélkül vagy nem boldogulnék, vagy ôrületes hibákat követnék el.
– Borzasztó még csak rágondolni is, amint kékes hajjal állok föl a fodrászszékbôl.
– Megnyugtatlak, ez az érzés nem csak neked lenne szörnyû, hosszú távon az én jó
híremet is rontaná.
– Nem gondolod, hogy tíz év múlva rém unalmas lesz a foglalkozásod? Mindennap bemész,
és ugyanazt csinálod nap mint nap…
– Na, ebben biztosan tévedsz. Elôször is: annyiféle emberrel találkozom egy nap, hogy már
ettôl nem lehet unalmas. Mindenki más, és a fodrászszékben jól lehet beszélgetni. Nem is
hinnéd, mennyi mindent elmondanak magukról ilyenkor az emberek. Aztán meg mindenkinek
más a haja. Mindegyik hajtípus más gondoskodást, törôdést igényel. Akkor még nem beszéltem
arról, hogy hányféle hajformát lehet vágni, befésülni, szárítani, dauerolni…
– Tényleg, hányfélét?
– Vannak alapfrizurák, amelyeket megtanítottak a suliban. Ebbôl alakítja ki az ember az
egyéniségre szabott hajviseletet a vendég kérésétôl és hajminôségétôl függôen. Beláthatod,
egyáltalán nem unalmas a mi szakmánk. Soha nem volt még ekkora lehetôség a frizura alakí-
tására, mint most. Gondolj csak a rengeteg hajfestékre, ami az elmúlt évben olyan változatossá
tette a nôk hajviseletét! A ruhád lehet, hogy visszaköszön neked az utcán, de a frizurád biz-
tosan nem.
Németh Ibolya

20
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Válaszolj a következô kérdésekre!

– Mi a szöveg fô címe? _______________________________________________________
– Mi az alcíme? _____________________________________________________________
– Milyen jelentéstani megoldással tette érdekessé a címet az újságíró? ______________
__________________________________________________________________________________________
– Mi a mûfaja a szövegnek? __________________________________________________
– Kik a szöveg szereplôi? ____________________________________________________ 5

2. Húzd alá, mi vonzotta Erikát a fodrász pályára!

szeret estig dolgozni, édesanyja példája, át lehet változtatni a nôket, szeret söprögetni,
3
a családi hagyomány, szeret pletykálkodni

3. Sorold fel, milyen feladatokkal bízta meg Erikát az anyukája a fodrászatban!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

4. Állítsd számozással helyes sorrendbe, mivel kezdte tanulmányait Erika a gyôri fodrászati
iskolában!
____ különbözô frizurák önálló tervezése, ____ vegyészet tanulása,
____ különbözô arcformák rajzolása, ____ frizurarajzok másolása 4

5. Indokold meg, miért szükséges egy fodrásznak kémiát is tanulnia!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 2

6. Írd le, miért tartja változatos szakmának Erika a fodrászmesterséget!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

7. Tegyél fel öt kérdést Erikának a fodrászmesterséggel kapcsolatban!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
5
__________________________________________________________________________

Összesen: 28
21
Remek réparózsarecept
Sokak szerint a fôzés és a nôk elválaszthatatlan fogalmak. Pedig vannak olyan lányok, asz-
szonyok, akik messzirôl elkerülik a konyhát, és élnek olyan fiúk, férfiak, akik élethivatásul vá-
lasztják a fôzést, a szakácsmesterséget. Ezért nem éreztem csodabogárnak Szabados Zoltánt.
– Húsz évesen konyhafônök lettél a jászapáti Tisza Szállóban. Nem rossz kezdet…
– Pedig elôtte még egy ennél is nevezetesebb helyen kezdtem a szakmával ismerkedni. A bu-
dapesti Hilton Szállóban. Amikor leérettségiztem, és elhatároztam, hogy szakácstanulónak
jelentkezem a Gundel Károly Vendéglátóipari Szakiskolába, akkor kerültem gyakorlatra egy
ismerôsöm révén a Hiltonba.
– Bedobtak a mély vízbe.
– Be bizony, de meg is tanultam úszni! Olyan igényes vendégköre volt a szállónak, amilyet
nem minden étterem mondhat magáénak. Gondolhatod, milyen jól esett, amikor tanulóként
gratulált nekem Friderikusz Sándor vagy Zoób Kati. Ezen kívül egy olyan fôszakács mellé
kerültem, aki szakács Oscar-díjat kapott. Volt mit tanulnom tôle.
– Mit bíztak rátok, tanulókra?
– Én a hidegkonyhán kezdtem. Rengeteg érdekes, hasznos trükköt láttam. Itt tanultam meg
például azt: hogy lehet egy hidegtálra réparózsákat varázsolni.
– Elárulod?
– Persze, hátha valaki kedvet kap, és kipróbálja. A karikára vágott sárgarépaszeletet bevag-
dosom, szép, egyforma szeletekre. Ezt egy tányérra téve beteszem a hûtôbe, ahol a hideg
hatására a répa „kinyílik”, mint egy rózsa. Nagyon egyszerû, de roppant mutatós. Ugyanezt
meg lehet tenni a metélôhagymával is.
– Milyen tapasztalatokat szereztél még a Hiltonban?
– Nagyon, de nagyon megtanítottak bennünket fôzni. Beláttatták és betartatták velünk a
tisztasági szabályokat. Dolgoztunk a fôzôpályán, a köretes pályán és a középsô pályán is.
– Mit jelentenek ezek a fogalmak?
– A fôzôpályán készülnek a levesek, mártások. A középsô pályán a húsételek, raguk elô-
készítése folyik. A köretes pálya volt számomra a legkedvesebb, ott tanultam a legtöbbet.
– Jó iskola volt a Hilton. Ezután könnyen elfogadtad a konyhafônöki állást a Tisza Szállóban?
– Igen, bár mindig is úgy éreztem, van még bôven mit tanulnom a szakmából. Mivel itt is
a hidegkonyhai részlegre kerültem, sokat tanultam, tapasztaltam, nagy kíváncsisággal nevez-
tem be egy megyei hidegkonyhai versenyre.
– Amit meg is nyertél, mégis elcsábultál innen.
– Igen. A Mamut Bevásárlóközpontban nyílt Taverna Zorbas görög étterembe kerültem.
– Gondolom ez valami egészen más ahhoz képest, amit eddig tanultál.
– De még mennyire! Nem csak arról van szó, hogy most görög ízeket és ételeket kell készí-
tenem. Ez egy úgynevezett látványkonyha. Ez azt jelenti, hogy a vendég ott van mellettem, amíg
készül a kiválasztott étel. Látja, hogy készítem, mit teszek bele. A végén vagy megköszöni,
és megeszi, vagy azt mondja, hogy köszöni szépen, de ô ezt nem kéri.
– Veled is elôfordult már ez utóbbi?
– Igen, de nem éreztem kudarcnak. Úgy fogom fel, hogy ez egy kihívás: elgondolkodom
rajta, mit tettem rosszul, mit kell másképp csinálnom. Attól persze én is szárnyakat kapok, ha
a vendég jóízûnek találja az ételt, külön odajön hozzám és gratulál. Ettôl (is) szép ez a szakma:
rögtön megmérettetik a munkánk.
NI

22
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Írd le, milyen kapcsolatban volt Szabados Zoltán a felsorolt intézményekkel!

Gundel Károly Vendéglátóipari Szakiskola: ______________________________________
Hilton Szálló: ______________________________________________________________
Taverna Zorbas: ____________________________________________________________
Tisza Szálló (Jászapáti): ______________________________________________________ 4

2. Karikázd be, mikor jelentkezett Zoltán szakácstanulónak!

az általános iskola elvégzése után, a Hilton szállóbeli gyakorlata után, érettségi után,
1
14 évesen, 16 évesen, érettségi elôtt, 18 évesen, a középiskola 4. évfolyamán, 20 évesen

3. Magyarázd meg, mit jelent ebben a szövegben a bedobtak a mély vízbe kifejezés!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 2

4. Sorold fel, milyen pozitív hatások érték Zoltánt szakácstanulóként a Hiltonban!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
3
__________________________________________________________________________

5. Írd le, hogyan készül a réparózsa!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

6. Melyik pályán milyen ételek készülnek? Írd a számokat a megfelelô helyre!

1. raguk, 2. levesek, 3. petrezselymes burgonya, 4. mártások, 5. húsételek
Fôzôpálya: _____________ Középsô pálya: _____________ Köretes pálya: _____________ 5

7. Írd le, mit takar a látványkonyha elnevezés!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

Összesen: 25
23
Hogyan mûködik a rakéta?
Minden vadász tudja, hogy ha fegyverét elsüti,
számíthat arra, hogy a puska visszarúg. Ha felfúj-
juk a léggömböt, és kinyitjuk a szelepet, a töltôgáz
nagy sebességgel az ellenkezô irányba fogja lökni.
Ezeknek a jelenségeknek a magyarázatát az ún.
visszalökési elv adja meg. Amikor egy test valamit
kilök magából – példáinkban a fegyvergolyót vagy
a gázrészecskét –, akkor az egy ellenkezô irányú
lökést kap, és ha nincs rögzítve, mozgásba lendül.
Ezzel az egyszerû elvvel mûködik minden rakéta.
A rakéta rendszerint forró gázokat lövell hátra-
felé, és ezáltal a rakétatest elôre mozog. Az ûrhajó- 5, 4, 3, 2, 1, zéró
zásban használt rakéták hajtóanyaga hidrogén, kerozin vagy hidrazin és az égetésükhöz
használt oxigén.
Az üzemanyag elégetése során nagy térfogatú gáz keletkezik, amely nagy nyomást fejt ki a
belsô felületre. A felfelé irányuló nyomás nagyobb, mint a lefelé ható (külsô), mivel a gázok
egy fúvókán át alul eltávoznak. A belül lévô erôsebb nyomás jelenti magát a tolóerôt.
Hermann Oberth és Robert Goddard, az ûrkutatás neves úttörôi a 20. század elején elsô-
ként bizonyították be, hogy a visszalökési elv a légüres térben, tehát például a világûrben is
érvényesül. Ezért alkalmazhatók a rakéták ott is, ahol a légcsavaros gépek már nem repülhet-
nek. Hátrafelé kilövellik az égéstermékként keletkezô forró gázokat, és ezáltal a rakéta elôre
gyorsul. Minél nagyobb a kiáramló gáz tömege és sebessége, annál nagyobb tolóerô fogja
a rakétát fölemelni a Földrôl.
Szilárd hajtóanyagú és folyékony hajtóanyagú rakétákat különböztetünk meg. Az elsô
esetében az üzemanyagot és az elégetéséhez szükséges oxigént elôre összekeverik. Ezt a hajtó-
keveréket sûrû folyadék formájában töltik a tartályba, ahol megszilárdul, és az indításkor
egyetlen szikrával begyújtható. Ha az égés már egyszer beindult, és a tolóerôt biztosító forró
gázok termelôdése elkezdôdött, az ilyen rakéta többé már nem állítható le. A folyékony hajtó-
anyaggal mûködô rakétáknak két külön tartálya van. Az egyikben az égéshez szükséges
oxigént, a másikban a hajtóanyagot szállítják. (A közönséges repülôgépekkel ellentétben a ra-
kétáknak magukkal kell vinniük az oxigént is.) Az oxigént és a hajtóanyagot szivattyúk juttatják
a megfelelô arányban az égéstérbe, ahol az elégetés során hajtógázok keletkeznek. Az ûrku-
tatásokhoz alkalmazott rakéták csaknem mindig folyékony hajtóanyaggal mûködnek. Ezek
könnyen szabályozhatók, az égés bármikor megszakítható.
(Erich Überlacker nyomán)

1. Magyarázd meg, mit jelent a visszalökési elv!

_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________ 5

2. Írj egy példát a visszalökési elv érvényesülésére!

_________________________________________________________________________ 1

24
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

3. Írd le, milyen összefüggés van a visszalökési elv és a rakétaelv között!

_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________ 2

3
4. Karikázd be a szövegben, mi lehet a rakéta hajtóanyaga!

5. Rajzold be a megadott jeleket a megfelelô helyre! → > ↑ → ↓

üzemanyag elégetése forró gáz nagy nyomás kifejtése a belsô felületre
nyomás nyomás
(belsô) (külsô)
5
tolóerô

6. Válaszolj a következô kérdésekre!

a) Ki volt Hermann Oberth és Robert Goddard? _________________________________
b) Mi fûzôdik a nevükhöz? __________________________________________________
__________________________________________________________________________
c) Mikor tették ezt a felfedezést? _____________________________________________ 3

7. Indokold meg, miért nem repülhetnek légcsavaros gépek a világûrben!

_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________ 1

8. Fogalmazd meg, milyen összefüggés van a kiáramló gáz tömege, sebessége és a tolóerô
között!
_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________
_________________________________________________________________________ 2

9. Írd le, mi az alapvetô különbség a szilárd és a folyékony hajtóanyagú rakéták között!

Szilárd hajtóanyagú rakéta Folyékony hajtóanyagú rakéta
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
8
___________________________________ ___________________________________

10. Készítsd el a szöveg jegyzetét a megoldott feladatok segítségével! Külön lapra vagy a fü-
10
zetedbe dolgozz!

Összesen: 40
25
„Az év kertje” 2002
A budai hegyoldal csendes utcájában álló villaépület felújításra került, s ezzel egy idôben
a tulajdonos az igényes átalakításnak megfelelôen új kertet és új kerítést is terveztetett
az épülethez. A környék hangulatába illeszkedô kialakítandó három lakrész elkülönítése és
egységének megteremtése izgalmas feladatnak tûnt. Valójában a kertépítészet nagy feladatai:
tetôkert kialakítása, az erôs tereplejtés, kerítés és burkolat tervezése kis helyre sûrûsödik
össze, nem kis fejtörést okozva a tervezônek.
Egyetértésben a tulajdonossal megfogalmaztuk azt a célunkat, hogy a túl nagy beépítés
miatt minden lehetséges helyet kihasználjunk. A ház megváltozott méretei, a kiszolgáló parkolók
ugyan kevés szabad kerti felületet hagytak, de jelentôs terepalakítással, konkáv ívû támfalak-
kal sikerült esztétikus és a növények számára is tágas teret varázsolni. Ezt úgy sikerült elér-
nünk, hogy az utca felôl is leválasztottuk a kertet. Az alagsori lakrész mélyítése miatt a terep-
szintek teljesen megváltoztak, a szükséges támfalakat mindenütt akácrönkökbôl építettük,
még a tetôkerti feljáró szegélyét is. A burkolatok a ház stílusához illeszkedô kiselemes térkô-
bôl készültek, kétféle mintával (gépkocsifelhajtóknál legyezô, járdáknál egyenes lerakással),
három színbôl, melyekbôl a szürke dominál.
A parkolót apácaráccsal választottuk el a kerttôl, a mélygarázsra tetôkert került, így esz-
tétikus látványt kaptunk azzal együtt, hogy a burkolt részek dominanciáját is meg-megtörtük.
A régi huzalfonatos kerítés helyére a rendelkezésre álló mészhomok téglából magasabb
lábazatú kerítés és kukatároló készült, melyhez hasonló a környéken is elôfordul. A kerítés-
mezô hajlított fémvázas, mely illik a ház megújuló arculatához.
A növényzet változatos fajokból áll, sikerült elkerülni az örökzöldek túltengését. Évelôkbôl
és minden évszakban más képet mutató lombos cserjékbôl a környék romantikus (orgonás,
aranyesôs) kertjeihez hasonló hangulatot tudtunk teremteni. A kertbe telepített jelentôs
mennyiségû növény mellett a tulajdonos még arra is gondot fordított, hogy kerüljenek cser-
jék az utcai zöldsávba is.
A tulajdonossal és a kivitelezôvel való jó együttmûködés, a gyakori helyszíni megbeszélések
eredményeként és a kiváló minôségû anyagokkal, növényekkel színvonalas kertet sikerült
alkotni, amit a kialakítása óta gondosan ápolnak.
Frigyesi Gabriella, Szép Kertek 26.
Jelmagyarázat

térkô burkolat

mélygarázs határa

beton támfal
rönk támfal

apácarács

tipegô

meglévô lombos fa

meglévô örökzöld fa

meglévô cserje

tervezett lombos fa

tervezett tûlevelû fa

cserje és lomblevelû
örökzöld
talajtakaró cserje

kúszónövény

évelô virág

gyep

26
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Válaszolj a következô kérdésekre!

Mi tette szükségessé új kert és kerítés tervezését?
__________________________________________________________________________
Melyek a kertépítés nagy feladatai?
__________________________________________________________________________
Mi volt a célja a tulajdonosnak és a kertépítônek?
6
__________________________________________________________________________

2. Karikázd be a megfelelô anyagokat!

Támfal: legyezô lerakású kiselemes térkô, akácrönk, tölgyfa
Gépkocsibehajtó: legyezô lerakású tégla, beton, egyenes lerakású kiselemes térkô,
legyezô alakú térkô, legyezô lerakású kiselemes térkô
Járda: beton, egyenes lerakású kiselemes térkô, legyezô alakú térkô, legyezô lerakású
3
kiselemes térkô, egyenes kiselemes térkô

3. Írd le, mit mire változtattak a kertépítés során!

Burkolat: járdák ____________________________________________________________
gépkocsifelhajtó____________________________________________________
Mélygarázs teteje __________________________________________________________
4
Huzalfonatos kerítés ________________________________________________________

4. Sorold fel, milyen növények találhatók a kertben!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
9
__________________________________________________________________________

5. Nézd meg a következô képeket! Jelöld a rajzon, a kert melyik része látható rajtuk!
A B C

6
(Fotók: Tegdes László)

Összesen: 28
27
A színek
A színek fénybôl vagy festékanyagokból származnak, és vál-
tozatos árnyalataik színkeveréssel jönnek létre. A festékanya- Vörös Kék
gok vagy pigmentek keverését, valamint az átlátszó, színezô
szûrôk egymásra helyezését „kivonásos színkeverésnek” nevez-
zük, mert az így kapott árnyalat a festékanyagon vagy szûrô-
Hozzáadásos
kombinációkon áthaladó fénybôl a különbözô színek egyidejû színek
vagy egymás utáni kivonása eredményeképpen jön létre. A fé- Zöld

nyek keverése „hozzáadásos keverés”, mert a kapott árnyalat

Bíborvörös Sárga
színek vegyítésének vagy elegyítésének eredménye.
A három „hozzáadásos” alapszín: a vörös, a zöld és a kék.
A vörösnek van a látható fények között a legnagyobb hullám-
hossza és a legkevesebb energiája. Az elektromágneses spekt- Kivonásos
színek
rumban a vörös az infravörös mellett helyezkedik el, ezért e Kékes-
szürke
színt a melegséggel kapcsoljuk össze. A vörös „harsány” szín,
amely tulajdonsága a spektrum „szuperszínévé” teszi, és ag-
Színkeverés
resszív minôsége a háborúhoz, küzdelemhez, valamint a férfi
energiákhoz kapcsolódik. A vörös szônyeg terítésének szokása onnan ered, hogy a látogatóba
érkezô király és az elôkelôségek elé vörös szônyeget terítettek a tisztelet jeleként. Ez a szín
izgalomba hoz, és stimuláló hatású, ezért használják szívesen éttermekben, hogy fokozzák
az étvágyat, és élénkítsék a beszélgetést. Fizikai értelemben a vörös a szívvel hozható kapcso-
latba, a vérrel és a hússal, és ezáltal társul hozzá az élet és a szeretet képzete. Érzelmi meg-
nyilvánulásokban is a vörös színnek van a legerôsebb hatása. Erôszakossá, ellenségessé vagy
dühössé teheti az embert. A vörös a szeretet színe is. A szerelmes férfi gyakran ajándékoz
vörös rózsát kedvesének.
A sárga szín áll a legközelebb a napfényhez, meleget és lelkesedést sugároz. A tiszta sárga
szín keskeny sávot foglal el a spektrumon a többi alapszínhez képes. Minden szín közül a sár-
gának a legnagyobb a visszaverô képessége. A tavasz jellegzetes színe, mert a legtöbb tavaszi
virág ezt a színt sugározza. Ételekben, különösen gyümölcsökben a vas és az A-, valamint C-
vitamin jelenlétére utal. A középkor óta a sárga szín a betegségek képzetével is társul. Ez a
kapcsolat onnan eredhet, hogy a sárgaságban szenvedô betegeknek halvány sárgára sápad
az arca, és kifehéredik a szemkörnyéke. Sárga a tengeri hajók karantént jelzô zászlója is. A sárga
szín serkenti az agyi és mentális funkciókat, ezért kis mennyiségben eredményesen használ-
ható tanuló- és dolgozószobákban.
A zöld szín a spektrum közepén található. A természetben ez az élet színe, ott találjuk ta-
vasszal az új lombozatban, és az enyészet idején, a rohadó növényzeten penész formájában.
A szem szinte pontosan a retinára fókuszálja a zöld fényt, ezáltal igen megnyugtató a szem
számára. A zöld szín szemre gyakorolt jótékony hatása már az ôsi egyiptomi idôk óta közis-
mert, amikor a zöld malachitot használták védelmezô szemkihúzóként. Ma a számítógéppel
dolgozók, vagy azok, akik hosszú ideig tartózkodnak mesterséges fényben, jól teszik, ha sokat
idôznek a természetben, ahol a zöld szín az uralkodó. A zöldségek és a növények zöld színét
a bennük található számtalan fajta klorofill idézi elô. Akadnak zöld levelek sárga árnyalattal,
ami a bennük rejlô sárga karotinpigment jelenlétének köszönhetô. Mivel a zöld a természet
színe, ezért teltségérzetet ad, nyugtatja a vért, és élénkíti az idegeket. Az egyensúly színeként
nyugalmi állapotba segíti mind a tudatot, mind az érzelmeket, és jótékony hatású egyes
szívproblémákra is.
(Paulline Willis nyomán)

28
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Készíts szómagyarázatot a következô szavakhoz!

pigment: __________________________________________________________________
spektrum: _________________________________________________________________
stimuláló: _________________________________________________________________ 3

2. Írd le, mi a különbség a „kivonásos színkeverés” és a „hozzáadásos keverés” között!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4
3. Válaszolj a miértekre!
a) Miért kapcsoljuk a vörös színt a háborúhoz, küzdelemhez, férfi energiákhoz?
__________________________________________________________________________
b) Miért terítettek vörös szônyeget a királyok és elôkelôségek elé?
__________________________________________________________________________
c) Miért használják a vörös színt elôszeretettel éttermekben?
__________________________________________________________________________
d) Miért társul a vörös színhez az élet és a szeretet képzete?
__________________________________________________________________________ 4

4. Pótold a hiányzó kifejezéseket a következô mondatokban!

A sárga szín áll a legközelebb a napfényhez, ________________ és _________________
sugároz. A ___________________ jellegzetes színe. Ételekben, különösen gyümölcsök-
ben a ________ és az ________, valamint ________________ jelenlétére utal. A középkor
óta a sárga szín a ___________________ jelképe is, mert a _______________________
szenvedô betegek arca halványsárga, a szemkörnyéke ____________________. Sárga
10
a tengeri hajók ____________________________ jelzô zászlója is.

5. Írd le, mi az oka, illetve következménye a következô megállapításoknak. Jelezd az okot O,

a következményt K betûvel!
a) A szem a retinára fókuszálja a zöld fényt. ___ ________________________________
___________________________________________________________________________
b) Az egyiptomiak a zöld malachitot használták szemkihúzóként.___ _______________
___________________________________________________________________________
c) A zöldségeknek és a növényeknek zöld a színe. ___ ___________________________
___________________________________________________________________________ 6

Összesen: 27
29
Oscar-díj esô
A 2004-es nyertesek listája

Legjobb film: A Gyûrûk Ura – A király visszatér

Legjobb férfi fôszereplô: Sean Penn Titokzatos folyó
Legjobb nôi fôszereplô: Charlize Theron Szörny
Legjobb férfi mellékszereplô: Tim Robbins Titokzatos folyó
Legjobb nôi mellékszereplô: Renée Zellweger Hideghegy
Legjobb rendezô: Peter Jackson A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb eredeti forgatókönyv: Sofia Coppola Elveszett jelentés
Legjobb adaptált forgatókönyv: Philippa Boyens,
Peter Jackson és Frances Wals A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb operatôr: Russell Boyd Kapitány és katona
Legjobb eredeti filmzene: Howard Shore A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb betétdal: „Into the West” A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb vágás: Jamie Selkirk A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb mûvészeti rendezés/látvány:
Grant Major, Dan Hennah, Alan Lee A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb jelmez: Ngila Dickson és Richard Taylor A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb smink: Richard Taylor és Peter King A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb vizuális effektus: Jim Rygiel, Joe Letteri,
Randall William Cook, Alex Funke A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb hang: Christopher Boyes, Michael Semanick,
Michael Hedges, Hammond Peek A Gyûrûk Ura – A király visszatér
Legjobb hangvágás: Richard King Kapitány és katona
Legjobb animációs film: Andrew Staton Némó nyomában
Legjobb külföldi film: Denys Arcand Barbárok a kapunál
Legjobb dokumentumfilm: Errol Morris The Fog of War
Legjobb rövidfilm: Aaron Schneider, Andrew J. Sacks Two Soldiers
Legjobb rövid dokumentumfilm: Maryann DeLeo Chernobil heart
Legjobb animációs rövidfilm: Adam Elliot Harvie krumpet

A Gyûrûk Ura harmadik része, A király visszatér tarolt az

Oscar-gálán. A 201 percig tartó, eredetileg angol nyelvû filmet
amerikai és új-zélandi koprodukcióban forgatták. A forgató-
könyv J. R. R. Tolkien azonos címû regényébôl készült.
John Ronald Reul Tolkien 1892-ben a Dél-afrikai Köztársa-
ságban született, és 1973-ban Angliában halt meg. Négy éves
volt, amikor szülei visszatértek Nagy-Britanniába. Egyetemi ta-
nulmányait Oxfordban végezte. Az ó- és középangol, germán
és skandináv mondavilág problémáira összpontosuló kutatá-
sokat végzett. Kikapcsolódásként meséket írt a fia számára.
Késôbb egy nagy ívû trilógiában fogalmazta meg a modern világ
mágikus-mesés allegóriáját. A gyûrû szövetsége 1954-ben,
A két torony 1955-ben, A király visszatér 1956-ban jelent meg. A
Gyûrûk Urát Göncz Árpád fordította magyarra.
A király visszatér

30
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Készíts szómagyarázatot a következô szavakhoz!

adaptál: __________________________________________________________________
animációs film: ____________________________________________________________
dokumentumfilm: __________________________________________________________
smink: ____________________________________________________________________
vizuális effektus: ___________________________________________________________ 5

2. Sorold fel, milyen kategóriában kapott Oscar-díjat A Gyûrûk Ura – A király visszatér címû film!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 11

3. Keresd meg, kik vehettek át több Oscar-díjat! Írd le a nevüket és a kategóriákat is!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 6

4. Írd le, milyen kategóriában melyik filmmel lettek Oscar-díjasok a következô mûvészek!
Kategória Filmcím
Denys Arcand ______________________ ____________________________
Sean Penn ______________________ ____________________________
Maryann DeLeo ______________________ ____________________________
Adam Elliot ______________________ ____________________________
Charlize Theron ______________________ ____________________________
Christopher Boyes ______________________ ____________________________
Sofia Coppola ______________________ ____________________________
Grant Major ______________________ ____________________________
Andrew Staton ______________________ ____________________________
Errol Morris ______________________ ____________________________ 10

5. Írd le az Oscar-díjas film megfelelô adatait

A film hossza: __________________, eredeti nyelve: ___________________, a koproduk-
cióban részt vevô nemzetek: __________________________________________________ 4

Összesen: 36
31
Akikkel együtt csatlakoztunk
2004. május 1-jén új idôszámítás kezdôdött Magyarország történelmében. Azóta hazánk
az Európai Unió huszonöt tagállamának egyike. A következôkben röviden megismerheted a
többi csatlakozó országot.
Málta kristálytiszta tengere, a rengeteg napfény, a barátságos szigetlakók ezrével vonzzák
a turistákat. Fôvárosa Valetta. A keresztes lovagok korából sok erôdítmény, templom maradt
fenn. A sziget egyik jellegzetessége, hogy az itt élôk szinte mindig ünnepelnek valamit. Jelleg-
zetes ételük a pikáns sajtos tészta és a sült nyúl, amelyeket érdemes megkóstolni.
Ciprust Aphrodité szigetének is nevezik. A ciprusiak állítólag tôle nyerték gondtalan és
vidám természetüket. Fôvárosa: Nicosia. A szigetet – mivel fontos kereskedelmi központ volt
–, valaki mindig el akarta foglalni. Önállósodási harcuk vezetett a ma is érzékelhetô görög–
török konfliktushoz, amely az ország két részre szakadását eredményezte. Az Európai Unióhoz
való csatlakozásukkal a ciprusiak úgy gondolják, megoldódik ez a problémájuk. Látványos-
ságai közül kiemelkedik a famagustai Otelló-vár, ahol Shakespeare Otelló címû drámája ját-
szódik. Nemzeti ételük a kebab, amely zöldségekkel sütött bárány- vagy kecskehús.
Lengyelországnak Varsó a fôvárosa, viszont Krakkó a legszebb városa, amely híres egye-
temeirôl. A fôterén lévô Mariacki-templomban található Európa legnagyobb gótikus oltára.
Lengyelország vadregényes hegyei valóságos turistaközpontok. A magyarok által is jól ismert
Zakopane az ország legnagyobb és legmagasabban fekvô üdülôközpontja, igazi téli sport-
paradicsom. A keresztény világ jelenlegi pápáját is Lengyelországnak köszönheti. Karol Wojtyla
bíborost II. János Pál néven 1978-ban választották Rómában a katolikus egyház fejévé.
Szlovénia 1990-ig egyike volt az egykori Jugoszlávia tagállamainak. A múlt század kilenc-
venes éveiben kirobbant polgárháborúból ennek az országnak sikerült a legszerencsésebben
kikerülnie. Ljubljanában, a fôvárosban járva érdemes felkeresni egy igazi szlovén vendéglôt,
hogy megismerkedhessünk a helyi ízvilággal.
Csehország fôvárosa Prága, amelyet Európa ékszerdobozaként emlegetnek. Igen gazdag
mûemlékekben. Itt magasodik a 9. században épült vár. A hétszáz éves Károly híd szenteket
ábrázoló szobraival, a közepén magasodó fakereszttel méltán vált a világörökség részévé.
A cseh sörivó nemzet, melynek külön kultúrája van.
Szlovákia Csehszlovákiából kiválva 1993-ban született meg. Sok közünk van a szlovákok-
hoz, hiszen Pozsonyban, a fôvárosban rengeteg emlékmû tanúskodik közös történelmünkrôl.
Az utóbbi években egyre kedveltebb a magyar turisták körében a Magas-Tátra, melyet festôi
völgyek és jégkorszakbeli tavak tesznek széppé. Megéhezvén mindenki számára ajánlottak
a szlovák konyha gombócos, mártásos specialitásai.
Észtország a balti államok legkisebb és legészakibb fekvésû országa. A több évtizedes
szovjet elnyomás alól 1991-ben vívták ki függetlenségüket. Fôvárosa, Tallin utcái a középkor
hangulatát ôrzik. Nemzeti eledelük a füstölt pisztráng.
Lettországot „balti Svájcnak” is nevezik, azonban inkább Hollandiához hasonlít, mivel te-
rületének 10%-a tengerszint alatt fekszik. A tengerparton fekvô fôvárosa, Riga mágnesként
vonzza a turistákat régi és új negyedeivel, csodálatos parkjaival. Éttermei mindenféle tengeri
halból készült finomságokat kínálnak a betérô vendégeknek. Leghíresebb ételük az erdei
gyümölcsökbôl készült lepény.
Litvánia 1991-ben nyerte el teljes önállóságát. Fôvárosa, Vilniusz az európai és az orosz
kultúra találkozásánál fekszik. Ezt a kettôs hangulatot tükrözi a többi város is. Litvánia ételspe-
cialitása a capelinai, egy szivar alakú, nyúlós, krumpliból készült, gombóccal töltött tészta,
pikáns szósszal leöntve.
(Marx Renáta nyomán)

32
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Egészítsd ki a következô mondatot!

A 2004-es csatlakozás elôtt az Európai Unió ____ országból állt. 2004. ________ __-jén
Magyarországon kívül még _____ ország lett a tagja. 4

2. Sorold fel a csatlakozó országokat betûrendbe sorolva és fôvárosaikat!

Ország Fôváros
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________
___________________________________ ___________________________________ 10

3. Írd le, mirôl híresek a következô városok!

Famagusta: _______________________________________________________________
__________________________________________________________________________
Zakopane: ________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

4. Írd a zászlók mellé, melyik kilenc csatlakozó ország nemzeti lobogója! Ha szükséges, nézz
utána az atlaszodban!

Összesen: 27
33
Praktikus

praktika
díszítsünk

Hófehér
elegancia
Az áttetszô üvegtányérok, poharak, és szikrázó
mintáik fénye csillogó eleganciát lop az egysze-
rûen megterített asztalra is. Ezt az eleganciát
magunk is megteremthetjük, ha a maratógél
nevû különleges alapanyaggal a csiszolt
felülethez hasonló, érdekes mintákat festünk
étkészletünk darabjaira. Ezek a magunk
készítette darabok ajándéknak is kiválóak!

Így készül a kockás pohár: Minták

1. Pöttyös tányér

Öntapadós tapétából vágjunk ki

apró korongokat, majd ezeket szét-
szórtan ragasszuk fel a tányér aljára.
Maratógéllel a tányér egész felületét
kenjük át, hagyjuk negyedórát
száradni, töröljük le a felesleget,
majd húzzuk le a papírköröket.
Ahol a tapéta fedte a tányért, ott
Kellékek: Az öntapadós tapétából vágjuk ki
a négyzeteket a pohár méretének
átlátszó marad az üveg.

>> üvegtányér >> üvegpohár megfelelôen: akkor látványos

>> olló >> öntapadós tapéta a díszítés, ha magunkkal szem- 2. Csillagos tányér

>> mûanyag pálca >> maratógél befordítva a poharat, két sor

négyzet látszik. A méret függ
>> szivacs a pohár magasságától is: a
Az öntapadós tapétából vágjunk ki
tipp négyzetek a talptól a pohár szé-
tányérunk méretének megfelelô
A maratógél erôsen savtartalmú léig fedjék le a felületet. Sakk- darabot. Elszórtan vágjunk ki belôle
anyag, ezért használatakor táblaszerûen ragasszuk fel csillagmintákat. Most nem a kivágott
különösen ügyeljünk bôrünk és a mintákat, a kibukkanó üveg- csillagokat ragasztjuk fel, hanem
ruhánk védelmére! négyzeteket fessük át a mara- a tapétát, amelybôl kivágtuk a
mintákat. A tányér aljára simítva
tógéllel. Hagyjuk negyedórát
a tapétát, a csillagok helyét kenjük
száradni, majd meleg vízbe át maratógéllel. Negyedóra múlva
mártott szivaccsal töröljük le szivaccsal töröljük le a maradékot.
a felesleget!

34
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Készíts szómagyarázatot a szövegben elôforduló szavakhoz!

elegancia: _________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
maratógél: ________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
praktika: __________________________________________________________________
tipp: _____________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

2. A felsorolt kellékek közül karikázd be azokat, amelyeket munkaeszköznek tartasz!

3
üvegtányér, üvegpohár, olló, mûanyag tálca, maratógél, öntapadós tapéta, szivacs

3. Folytasd a kockás pohár elkészítésének munkafolyamatát!

öntapadós tapétából négyzetek kivágása _______________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

4. Fogalmazd meg, mikor látványos a kockás pohár díszítése!

__________________________________________________________________________
2
__________________________________________________________________________

5. Írd le, mi az alapvetô különbség a pöttyös, illetve a csillagos tányér elkészítésének módja között!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
3
__________________________________________________________________________

6. Válaszolj a következô kérdésekre!

Mi miatt használható maratásra a maratógél? ___________________________________
__________________________________________________________________________
Hogyan lehet megakadályozni, hogy kimarja a bôrünket a maratógél?
__________________________________________________________________________
Miként lehet munka közben a ruházatunkat megvédeni a rongálódástól?
__________________________________________________________________________
Miért praktikus ajándék a kockás pohár és a mintás tányérok?
__________________________________________________________________________
4
__________________________________________________________________________

Összesen: 20
35
Génkutatók a múlt nyomában
Egy felnôtt ember teste kb. 100 billió sejtbôl áll.
A sejtek belsejében lapul a sejtmag. A sejtmagban
pálcikaszerû testecskék találhatók: a kromoszómák.
A kromoszómák hordozzák az örökítôanyagot – a
géneket. A gének egyfajta információtároló egysé-
gek, melyek az élôlény külsô megjelenésén kívül fe-
lelôsek minden olyan információért, amelyre a szer-
vezetnek az élethez szüksége van.
Különleges körülmények között a génállomány
nagyon sokáig, akár évezredekig is megôrzôdhet
az elhalt szervezetek maradványaiban. A parányi
mennyiségû örökítôanyag általában roncsolt, és csak töredékesen maradt meg. Néhány éve
létezik egy módszer, amellyel úgy lehet sokszorosítani a DNS-töredékeket, hogy elegendô
mennyiségû vizsgálati anyagot nyerjenek. Ha sikerül a beszáradt vagy mumifikálódott szöve-
tekbôl örökítôanyagot izolálni, akkor a kutatók a geneti-
kai ujjlenyomat segítségével össze tudják hasonlítani
a kihalt élôlények génállományát a mai élôkével. Ezzel
a módszerrel végigkövethetô például egy faj fejlôdése
a földtörténet során.
Néhány évvel ezelôtt a kutatók megvizsgálták a Mainzi Ter-
mészettudományi Múzeumban egy kvagga szôrdarabját. A különös
élôlény – melynek a feje a zebrához, hátsó teste a lóhoz hasonlít –,
a 19. században Dél-Afrika több területén is élt. Az egyre jobban be-
népesülô kontinensen addig vadászták a kvaggát a húsáért, míg ki nem
pusztították. Egyik utolsó példányát, melyet 1843-ban terítettek le, ki-
tömött állapotban ôrzi a mainzi múzeum.
Itt akár véget is érhetne a történet, valójában a génkutatók számá-
ra csak most kezdôdik. A tudósoknak ugyanis sikerült örökítôanyagot
nyerniük a kiszáradt szövetdarabból. Ezt az örökítôanyagot összehasonlították a házilóéval
és a zebráéval. A génminta összehasonlításából kiderült, hogy a kvagga a zebrával állt rokon-
ságban.
A genetikai elemzés eredményén felbátorodva a
dél-afrikai kutatók elhatározták, hogy újból életre
keltik a kihalt állatfajt. Célirányosan olyan zebrákat
kereszteztek, amelyek hátsó teste (mint a kvaggá-
nak) csak gyenge csíkozású volt. És ezzel a mód-
szerrel valóban sikerült „feltámasztani” a kvaggát.
Az utódok között ugyanis olyan csikók is akadtak,
amelyek meglepôen hasonlítottak a múzeumi pél-
dányra. Csakúgy, mint a kitömött állatnak, az eleven
kiscsikók mellsô része is csíkos, hátsó részük csíkok
nélküli, alapszínük sötétbarna volt.
Sajnos az emberiség jó néhány állatfajt örökre kipusztított, s ezek közül sok mindenfajta
nyom nélkül tûnt el. Ha azonban mégis akad egy-egy, akár mikroszkopikus maradványuk, a
géntechnika még jóváteheti ezt a hibát.
(Claudia Eberhard-Metzger nyomán)

36
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Írd le, mit jelent magyarul!

kromoszóma: ______________________________________________________________
gén: _____________________________________________________________________
3
izolál: ____________________________________________________________________

2. Határozd meg a gén fogalmát az olvasottak alapján!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 3

3. Ismertesd röviden azt a módszert, mellyel végigkövethetô egy faj fejlôdése a földtörténet során!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 5

4. Írd le, mit tudtál meg a kvaggáról!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

5. Készíts jegyzetet a 3–6. bekezdésben olvasottakról!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 10

Összesen: 25
37
Sziget2004
ÓBUDAI-SZIGET
WWW.SZIGET.HU

AUGUSZTUS 4–11. Fesztivál A hetijegy ára:

Június 15-ig: 16 000Ft
Augusztus 3-ig: 20 000 Ft
A helyszínen: 24 000 Ft

38
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Válaszolj a következô kérdésekre!

Mettôl meddig tartott a 2004-es Sziget Fesztivál? ________________________________
Hol rendezték? _____________________________________________________________
Melyik város területén fekszik a fesztivál helyszíne? ______________________________
Melyik honlap tartalmazta a fesztivállal kapcsolatos információkat? _________________
5
Mikor volt érdemes hetijegyet váltani? _________________________________________

2. Írd le, mit jelentenek a következô szavak!

agora: ____________________________________________________________________
sherpa: ___________________________________________________________________
luminárium: _______________________________________________________________ 3

3. Tudod-e, minek a rövidítése?

a) Írd a betûszók után, milyen szavakat rövidítenek az egyes betûk!
HVG: ___________________________________________________________________
GYISM: _________________________________________________________________ 2

b) Karikázd be, minek a neve az elsô, keretezd be, minek a neve a második betûszó!
2
bank, napilap, minisztérium, tévécsatorna, hetilap, egyetem, ifjúsági szervezet, áruház

4. Viki a szüleivel kiment a Sziget Fesztiválra. A következô helyszínek tetszettek neki a leg-
jobban. Melyek ezek? Írd le a számok után!
41:__________________________________ 23: _________________________________
4
11:__________________________________ 56: _________________________________

5. Írd le, mely számok jelölik a térképen!

A gyermekprogramok helyszínét: ___, a városközpontot: ___, az élményparkot: ___, a
hajójárat indulását: ___, a Blues Színpadot: ___, a sporthelyszínt: ___, az Afrika falut: ___ 7

6. Rajzold be a térképen, melyik a legrövidebb út, melyen a taxiállomástól eljuthatsz a Nagy-

1
színpadig!

7. Számold meg!
Hány elsôsegélynyújtó hely van a szigeten? _____
Hány helyen lehet tusolni? _____
Hány bankautomata található a szigeten? _____
Hány csomagmegôrzô helyet állítottak fel? _____ 4

Összesen: 28
39
Trója (filmkritika)
Nem mindennapos dolog, hogy a hollywoodi szuperpro-
dukció bemutatójára Európában kerül sor. Márpedig a Trója az
idei cannes-i filmfesztivál slágereként a francia filmfôvárosban
került elôször a közönség elé. Az sem megszokott egyébként,
hogy egy háborús kalandfilm filoszok érdeklôdésére is számot
tarthat. Wolfgang Petersen filmje kivétel lehet, hiszen David
Benioff forgatókönyve az Iliász nyomán készült. Az alkotók elénk
varázsolják Szép Helénát és Páris királyfit, a háború ürügyéül
szolgáló asszonyszöktetést, az ezernyi görög hadihajó széltôl
dagadó vitorláit. A digitális technika révén grandiózus csataje-
leneteket látunk, s a trójaiakkal együtt ámulunk, amint a város
falairól nézve a hófehér homokot hatalmas területen feketére
festi a partot elözönlô görög harcosok tömege. Szemet gyö-
nyörködtetô a tengeröblök, az érintetlen partszakaszok és
Trója városának pompás látványa, akárcsak az izmos férfites-
tekre feszülô páncélzaté és a harci felszereléseké
is. Nem követjük azonban az istenek civódását, a mi-
tológiai szint nem jelenik meg a filmben. Az alkotók
a realitásra törekedtek: történészekkel és régészek-
kel konzultáltak a látványtervek készítésekor, a harci
eseményeket nem az olymposzi civakodás fordu-
latai befolyásolják, hanem olyan nagyon is valóságos
motívumok, mint a hatalmi ambíciók, a katonai becs-
vágy és a politika. A valószerûség benyomását
erôsíti az is, hogy az ostromot eldöntô (más források
nyomán), legendássá vált falovat például hajóik
elemeibôl építik meg a görögök. A középpontban álló hôsök nem a kalandfilmek sémái sze-
rint megformált fekete-fehér figurák. Hektor (Eric Bana) nemcsak jó harcos, bátor hadvezér,
hanem családjáért aggódó férfi is. Akhilleuszt (Brad Pitt) hiú, sértôdékeny és hírnévért mindenre
kész gyilkológépként ismerjük meg, aki azonban egyre inkább hajlik a bölcs Odüsszeusz
szavára. A trójai papnô iránti szerelme, majd a fia
holttestének kiadásáért könyörgô Priamosz (Peter
O’Toole) szavainak hatására pedig eljut a felismeré-
sig: az ellenfél megalázása, isteneinek meggyalázá-
sa nem emberhez méltó cselekedet. Nem kell sze-
retni ellenségünket, de a tisztelet neki is kijár. S ez
akár az antikvitás üzeneteként is felfogható hábo-
rús feszültségektôl terhes jelenkorunk számára.

D.F.I.
Színes RTV 2004/23. szám

40
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Írj szómagyarázatot a következô szavakhoz!

szuperprodukció: ___________________________________________________________
filosz: ____________________________________________________________________
grandiózus: _______________________________________________________________
antikvitás: ________________________________________________________________
ambíció: __________________________________________________________________ 5

2. Töltsd ki a Trója címû film adatlapját!

Mûfaja: _____________________________ Rendezô: ____________________________
Forgatókönyv: ________________________
Fôszereplôk:
Hektor: ______________________________ Akhilleusz: __________________________
Priamosz: ____________________________
A bemutatás éve: _____________________ A bemutató színhelye: _________________ 8

3. Válaszolj a következô kérdésekre!

Mi alapján készült a forgatókönyv? ____________________________________________
Melyek azok a jelenetek, amelyek digitális technikával készültek? __________________
Kikkel konzultáltak a film alkotói? _____________________________________________
Mibôl készült a filmbeli faló? _________________________________________________
Kinek a hatására jut el Akhilleusz annak felismerésére, hogy az ellenfél megalázása nem em-
berhez méltó cselekedet? ____________________________________________________ 5

4. Sorold fel a két szereplô jellegzetes tulajdonságait!

Hektor: ___________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
Akhilleusz: ________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 8

5. Írd le, mi befolyásolja a harci eseményeket az eredeti mûben és a filmben!

Iliász: ____________________________________________________________________
Trója: ____________________________________________________________________ 4

6. Másold le az antikvitás mának szóló üzenetét!

__________________________________________________________________________
2
__________________________________________________________________________

Összesen: 32
41
Ha a fecske félrelép
Az állatvilágban vannak megrögzött agglegények,
akik szüntelen a lányok után járnak, de el nem kö-
telezik magukat egyik mellett sem. Vannak példás
családapák, akik kitartanak választottjuk mellett,
s tevékenyen részt vesznek a csemeték gondozá-
sában is. Vannak hárempasák, akik nem elégszenek
meg egy feleséggel, hanem többet is birtokolni sze-
retnének. Egy azonban közös bennük: egyik sem
nézi jó szemmel, ha partnere más hímet részesít ke-
gyeiben. A félrelépés legcsekélyebb gyanújára fel-
támad bennük a féltékenység zöldszemû szörnye…
Tartós kapcsolatban a hím állatok féltékenyen ôrzik nôstényeiket más hímektôl. Ez érthetô,
hiszen a nôstény párkapcsolatokon kívül párzása nagyobb hátránnyal jár a hímre nézve, mint
fordítva. A hím sok energiát fektet a territórium, az erôforrások, a nôstény védelmébe, esetleg
még az ivadékgondozásba is, így biztosnak kell lennie abban, hogy a saját leszármazottait
neveli. A nôstény ezzel szemben nem szenved hátrányt akkor sem, ha idegen hím termékenyíti
meg, hiszen az ô génjeit mindenképpen hordozza az utód. Ennek megfelelôen az állatvilágban
(és embereknél?) a hím az, aki félrelépés esetén agresszívan lép fel a hódítóval és párjával
szemben egyaránt.
Az agresszivitás csak akkor hasznos, ha az abból
származó elônyök felülmúlják az esetleges hátrá-
nyokat (sérülés, elvesztegetett energia és idô stb.).
A konfliktusok ezért a legritkább esetben vezetnek
az állat pusztulásához. A nôstényekért (vagy a terü-
letért, illetve a rangsorban elfoglalt kedvezô helyért)
történô viaskodás során a legtöbb faj olyan visel-
kedésformákat alakított ki, melyek megakadályoz-
zák a fizikai sérüléseket. Ha két kakas találkozik,
elôször erôfitogtatással, a minél látványosabb póz
bemutatásával kezdôdik a vetélkedés. Ha a gyen-
gébb fél érzékeli, hogy ebben a harcban csak alulmaradhat, akkor véget is ér a párbaj. Csak
ha a külsô bélyegek nem elegendôek az erôviszonyok eldöntésére, akkor kerülhet sor az
összecsapásra, s még ilyenkor sem az ellenfél megsebzése, hanem egyensúlyi helyzetébôl
való kibillentése a cél. Különösen igaz az akkor, ha a küzdôk veszélyes fegyverekkel rendel-
keznek. Azoknál az állatoknál, ahol a harc eldurvulhat és sebesüléssel vagy akár az állat
pusztulásával is járhat, jól megfigyelhetô az úgynevezett megadó póz. Klasszikus példája
ennek a farkasok esete, amikor a legyôzött mintegy felkínálja nyaki részét az ellenfélnek.
A gyôztesben olyan öröklött gátlás lép fel, mely megakadályozza a végzetes harapást: tudo-
másul veszi gyôzelmét, és némi látszatüldözés után megkegyelmez a gyengébbnek.
Az állatvilágban a nôstényeknek nem ismeretes semmiféle ellenakciója a hím félrelépé-
sekor, de ez nem is várható, hiszen a nôstény a saját utódaiba mindenképpen továbbadja
a génjei felét, így nem veszíthet igazán nagyot.
Az állatvilágban az erkölcs fogalma ismeretlen ugyan, de a hûség náluk is mindkét fél számá-
ra megtérülô stratégia. Nem véletlen, hogy fôként a fejletlen utódokat világra hozó és fejlett
ivadékgondozással rendelkezô állatok monogámok és többnyire hûségesek.
(Részletek dr. Bihari Zoltán írásából)

42
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Magyarázd meg, mit jelent a címben szereplô félrelép kifejezés!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 3

2. Írd le néhány szóval, mi jellemzi az állatvilág

agglegényeit: ______________________________________________________________
családapáit: _______________________________________________________________
hárempasáit: ______________________________________________________________ 3

3. Indokold meg, miért ôrzik féltékenyen a hím állatok nôstényeiket, ha tartós kapcsolatban élnek!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

4. Írd a megállapítások után, hogy igaznak (I) vagy hamisnak (H) tartod ôket!
Az agresszivitás csak akkor hasznos, ha az abból származó hátrányok fölülmúlják
az elônyöket. ___
A konfliktusok nagyon ritkán végzôdnek valamelyik állat pusztulásával. ___
Erôfitogtatással gyakran elkerülhetô a párbaj. ___
A hímek összecsapásakor elsôdleges cél az ellenfél megsebzése. ___
Az állatokban öröklött gátlás, hogy szándékosan nem pusztítják el a fajtársukat. ___
A megadó póz láttán a gyôztes futni hagyja ellenfelét. ___ 6

5. Készíts jegyzetet az olvasottak alapján A zöldszemû szörny az állatvilágban címû kiselô-

adáshoz!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 10

Összesen: 26
43
Irány a horvát tengerpart!

Horvátország

Karlovac

Garantált autóbuszjárat – Dalmácia

Zadar – Biograd – Vodice – Sibenik – Trogir – Split úticéllal
Indulás: minden héten pénteken (elsô indulás 06. 11. utolsó indulás 09. 10.)
Fapados járatok Budapestrôl Horvátországba
Odaút Fel és leszállási lehetôségek Visszaút A SkyEurope társaság fapados járatokat indít Splitbe és Dubrovnikba. Az irodánknál meg-
12:00 Nyíregyháza, Megyeháza parkolója, Hôsök tere 5. 12:30 rendelt szálláshelyek mellé lehetôséget nyújtunk a járatokra való helyfoglalásra is.
13:00 Debrecen, TESCO parkoló, Kishegyesi út felöli oldal 11:30 Repülési napok Indulás Érkezés Idôszak
14:00 Tiszafüred, SHELL benzinkút 10:30 kedd, szombat 12:20 13:50 04.10 – 05.31.
Budapest –
14:45 Dormánd, Hét Vezér Autóscsárda parkolója 09:45 kedd, csüt., szo. 12:20 13:50 06.01. – 06.27.
Split
15:30 Gyöngyös, JET kút 09:00 kedd, csüt., szo. 13:20 14:30 06.28. – 09.05.
16:00 Hatvan, M+834-es MOL benzinkút 08:30 kedd, szombat 13:20 14:30 09.06. – 10.02.
17:00 Budapest, Hôsök tere, MSZOSZ székház elôtt, Dózsa Gy. 84/a. 07:30 kedd, szombat 14:20 15:50 04.10 – 05.31.
18:30 Székesfehérvár, M7-es SHELL kút 06:30 kedd, csüt., szo. 14:20 15:50 06.01. – 06.27.
19:30 Siófok, AGIP kút autópálya lejáratánál 05:30 Split – kedd, csütörtök 15:00 16:10 06.28. – 09.05.
20:00 Balatonlelle, McDonald’s 05:00 Budapest szombat 18:40 19:50 06.28. – 09.05.
21:00 Nagykanizsa, MOL kút a 7-es út mentén 04:00 kedd 15:00 16:10 09.06. – 10.02.
22:00 Letenye 03:30 szombat 18:40 19:50 09.06. – 10.02.
Kb. érkezés Budapest – kedd, szombat 08:00 09:40 04.10. – 05.31.
06:00 Zadar 19:30 Dubrovnik kedd, csüt., szo. 08:00 09:40 06.01. – 08.29.
07:00 Biograd 18:30 Dubrovnik – kedd, szombat 10:10 11:50 04.10. – 05.31.
08:00 Vodice 17:30 Budapest kedd, csüt., szo. 10:10 11:50 06.01. – 08.29.
08:30 Sibenik 17:00 Minden feltüntetett idôpont helyi idô szerint értendô. A menetrend változtatásának a jogát
09:30 Trogir 16:00 fenntartjuk. Az indulások ideje az idôjárás-elôrejelzô földi irányítás egyetértésétôl függ.
10:30 Split 15:00
Gyûjtôjárat Horvátországba közlekedô vonatjáratok
12:30 Miskolc, Búza téri McDonald’s parkoló 12:00
13:30 Mezôkövesd, Fô utca (Nagytemplom elôtt) 11:00 Indulás Budapest Keleti pu. 15:15 Indulás Zadar 20:30
14:00 Eger, Mátyás Király u. (MOL benzinkút) 10:30 Érkezés Zadar 07:30 Érkezés Budapest Keleti pu. 14:23
A gyûjtôjárat Dormándon csatlakozik. Az autóbusz minden olyan településen Felnôtt menettérti jegy 16.092 Ft, 12 éven aluli gyermek jegy 8.046 Ft
megáll, amelyik a menetirány szerint útba esik (Sukoson, Petrcane,
SV. Filip I Jakov, Turonj, Pirovac, Kastel Luksic, Kastel Stari, Kastel Stafilic). Indulás Budapest Keleti pu. 15:15 Indulás Split 21:43
Érkezés Split 07:23 Érkezés Budapest Keleti pu. 14:23
Részvételi díj (Ft/fô): Felnôtt menettérti jegy 16.092 Ft, 12 éven aluli gyermek jegy 8.046 Ft
Leszállóhelyek Indulás Budapest Keleti pu. 15:15 Indulás Sibenik 20:00
Felszállóhelyek:
Zadartól Splitig
Érkezés Sibenik 07:27 Érkezés Budapest Keleti pu. 14:23
Nyíergyháza, Debrecen, Tiszafüred, Dormánd, Miskolc, Eger,
20.400.- Ft Felnôtt menettérti jegy 15.660 Ft, 12 éven aluli gyermek jegy 7.830 Ft
Gyöngyös
Budapest, Székesfehérvár, Siófok, Balatonlelle, Nagykanizsa 17.400.- Ft Indulás Budapest Keleti pu. 06:45 Indulás Rijeka 11:56
2–14 éves korig kedvezmény 50% Érkezés Rijeka 15:43 Érkezés Budapest Keleti pu. 21:08
Többhetes felár 3.000.- Ft Felnôtt menettérti jegy 17.604 Ft + IC pótjegy 1.620 Ft = 19.224 Ft,
Kedvezmény egyirányú útra –3.000.- Ft 12 éven aluli gyermek jegy 8.802 Ft + IC pótjegy 1.620 FT = 10.422 Ft

44
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Másold le a térképrôl annak a két városnak a nevét, amelyek legközelebb esnek Splithez!
__________________________________________________________________________ 2

2. Széll Ildikóék Egerben laknak. Nyáron a horvátországi Splitben szeretnének nyaralni. Úgy
gondolták, autóbusszal utaznak.
a) A táblázat áttanulmányozása után válaszolj a következô kérdésekre!
Mikor indul Egerbôl a gyûjtôjárat? ___________________________________________
Honnan indul a gyûjtôjárat? ________________________________________________
Hol lehet átszállni a garantált autóbuszjáratra? ________________________________
Mikor indul tovább az autóbusz? ____________________________________________
Kb. mikor érkezik Splitbe az autóbusz? _______________________________________
Hány óra hosszáig tart az út Egerbôl Splitbe? _________________________________

b) Mennyibe kerülne a Széll családnak az utazás, ha az autóbuszt választják a közlekedési

eszközök közül? A család két felnôttbôl és három 14 év alatti gyerekbôl áll.
________________________________________________________________________ 7

3. Kovács Karcsiék Budapesten élnek. Ôk is Horvátországba készülnek a nyáron. Az autóbuszt

és a gépkocsit édesanyja nem bírja hosszú távon. A következô városok jöhetnek számításba:
Dubrovnik, Rijeka, Sibenik, Split, Zadar.

a) Válogasd szét a városneveket a táblázatok segítségével aszerint, hova lehet vonattal,

illetve fapados repülôjárattal eljutni!
vonat: __________________________________________________________________
repülô: _________________________________________________________________
b) Melyik vonatjáratnak a legrövidebb a menetideje?
________________________________________________________________________
c) Hová legolcsóbb a vonatjegy ára?
________________________________________________________________________
d) Hány órával és perccel érnének hamarabb Splitbe repülôvel, mint vonattal?
________________________________________________________________________
e) Milyen napokon lehet Dubrovnikba utazni repülôvel június 1-je és augusztus 29-e között?
________________________________________________________________________ 12

4. Indokold meg, te melyik közlekedési eszközt választanád! Három indokot sorolj fel!
__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 3

Összesen: 24
45
Frisbee
Strand, tengerpart napjainkban szinte elképzel-
hetetlen frisbee nélkül, amely két vagy több ember
között röpdös. Talán kevesen tudják, hogy a frisbee
komoly csapatsportág, amelynek világbajnoksága
is van. A játékban a küzdelem sosem lép túl a sport-
szerûség határain, a játékosok egymás iránti tisz-
teletén alapul. Az ellenfél kigúnyolása, az agresz-
szív játék, az alattomos szabálytalanság vagy a min-
denáron gyôzni akarás megsérti a játék szellemét.
A pálya – lehetôleg homok vagy jó minôségû fû
borítsa – egy kb. 64x37 méteres (70x40 yardos) já-
téktérbôl és mindkét végén kb. 23x37 méteres (25x40 yardos) gólterületbôl áll. A játékteret és
a gólterületeket gólvonalak választják el, amelyek még a játéktérhez tartoznak. Az oldal és
alapvonalak, a határoló vonalak választják el a pályát a pályához nem tartozó vonalaktól.
A gólterületet és a pálya sarkait élénk színû, mûanyag bójákkal kell megjelölni. A korlátozó
vonalat a pályát határoló vonalaktól 5 méterre kell elhelyezni, azért, hogy a nézôk ne zavar-
ják a játékot. Bármely jelölôvonal szélessége kb. 5-10 cm legyen.
A frisbeet hivatalosan két 7-7 fôs csapat játssza egy mûanyag koronggal. A játék megkezdése
elôtt a csapatok kijelölnek egy-egy csapatkapitányt. Az elsô támadás jogának eldöntéséhez mind-
két kapitány feldob egy-egy korongot. Amíg a korongok a levegôben vannak, bemondják: egyfor-
ma vagy különbözô, azaz a korongok egyforma vagy különbözô állásban esnek a földre. A gyôz-
tes dönti el, hogy fogadni vagy dobni szeretnék a kezdôdobást, vagy inkább térfelet választanak.
Minden félidô és minden gól után a játék kezdô-
dobással kezdôdik. A dobó csapat játékosainak
a saját gólterületükön belül kell maradniuk, amíg a
játék kezdetét nem veszi a kezdôdobással, de ezen
a gólterületen belül szabadon mozoghatnak. A fo-
gadó csapat játékosainak, a kezdôdobás elôtt, egyik
lábukkal az általuk védett gólterületen kell állniuk,
és nem változtathatják meg helyzetüket. Miután a
dobó játékos kezét elhagyta a korong, minden já-
tékos minden irányba mozoghat. A dobó csapat egyik
játékosa sem érintheti meg addig a korongot, míg
a fogadó csapat legalább egy játékosa nem ért hozzá.
Gólt úgy lehet elérni, ha a támadó csapat úgy kap egy passzt saját csapattársától, hogy az
általuk támadott gólterületen belül van. A játékosnak teljes egészében a gólterületen belül
kell lennie és tudatában annak, hogy gólt szerzett. Ha a játékos továbbdobja a korongot, és sze-
relés történik (az ellenfél egyik játékosa elkapja a korongot), a gól érvénytelen. Minden gólt
követôen a csapatok térfelet cserélnek, és a játék kezdôdobással folytatódik.
A támadás jogának elvesztését eredményezi, ha a passzt a védekezô csapat bármely tagja
elkapja, vagy leüti a földre, a támadó csapat tagja elejti a korongot, a korong pályán kívüli
tárggyal érintkezik repülés közben. Ennek következménye, hogy az addig védekezô csapat
kapja meg a támadás jogát.
A játék addig tart, amíg az egyik csapat el nem érte a 21 pontot legalább két pont különb-
séggel, vagy el nem érik a 25 pontot. Miután az egyik csapat már 11 pontot szerzett, félidô
következik, ami 10 perces szünetet jelent.

46
Szövegértést fejlesztô gyakorlatok

1. Sorold fel, mivel lehet megsérteni a frisbee játék szellemét!

__________________________________________________________________________
4
__________________________________________________________________________

2. Karikázd be a frisbee jellemzôit!

csapatjáték, olimpiai sportág, a játékosok tisztelik egymást, egyéni játék, erôsíti a csapat-
5
szellemet, páros játék, sportszerû, küzdôsport, világbajnoki sportág

3. Rajzold le a pályát! Jelöld be a mérôszámokat, a pályarészek elnevezését és a bóják helyét!

Ügyelj az arányokra is!

4. Indokold meg annak a játéknak a kezdôdobásainak a számát, amelyik 22:20-ra végzôdött!

_________, mert ___________________________________________________________
__________________________________________________________________________ 4

5. Húzd át, mikor nem érvényes a gól!

A gólterületen belül lévô támadó csapattag nem veszi észre, hogy gólt ért el, és tovább-
dobja a labdát.
A támadó csapat korongot megkapó tagja teljes egészében az ellenfél gólterületén belül van.
A csapattársától passzt kapó támadó csapattag az ellenfél gólvonalán áll.
2
A támadó csapat korongot megkapó tagja teljes egészében az ellenfél gólterületén belül van.

6. Sorold fel, hogyan szerezheti meg a védekezô csapat a támadás jogát!

__________________________________________________________________________
__________________________________________________________________________
4
__________________________________________________________________________

7. Írd le, mikor ér véget a játék!

__________________________________________________________________________
3
__________________________________________________________________________

Összesen: 30
47
Tartalom
Kedves Nyolcadikos! .............................................................................................................3

A garabonciás diák ...............................................................................................................4

Virtuális világ ........................................................................................................................6

Balázsolás.............................................................................................................................8

Bruce Lee ............................................................................................................................10

Számla ................................................................................................................................12

Napfogyatkozás 1999 .........................................................................................................14

Autóbusz–menetrend..........................................................................................................16

Árulkodó lábak ...................................................................................................................18

Haj, haj, frizura ...................................................................................................................20

Remek réparózsarecept ......................................................................................................22

Hogyan mûködik a rakéta? .................................................................................................24

„Az év kertje” 2002 ............................................................................................................26

A színek ..............................................................................................................................28

Oscar-díj esô .......................................................................................................................30

Akikkel együtt csatlakoztunk ..............................................................................................32

Praktikus.............................................................................................................................34

Génkutatók a múlt nyomában.............................................................................................36

Sziget 2004 Fesztivál ..........................................................................................................38

Trója (filmkritika) ................................................................................................................40

Ha a fecske félrelép ............................................................................................................42

Irány a horvát tengerpart!...................................................................................................44

Frisbee ................................................................................................................................46

48

You might also like