Tartalomjegyzék

1 Bevezetés............................................................................................................ 1
2 Elméleti háttér .................................................................................................... 6

2.1 A meghatározás problémái ......................................................................... 6

2.2 A biszexualitás történeti felfogása, fejlődési elméletek a biszexualitással
kapcsolatban.................................................................................................................. 9
2.3 A szexuális identitásfejlődés ..................................................................... 16

2.3.1 A nemi identitás fejlődése ................................................................. 16

2.3.2 A homoszexuális identitásfejlődés .................................................... 18
2.3.3 A biszexuális identitás fejlődése ....................................................... 20

3 A biszexuálisok mentális egészsége................................................................. 28

4 Oki tényezők .................................................................................................... 33

4.1 Az LMB(TQI+) személyeket sújtó általános nehézségek ........................ 33

4.2 A biszexuálisok speciális nehézségei ....................................................... 35

4.2.1 A nemi binaritás, mint norma és a monoszexizmus .......................... 36

4.2.2 In-group előítéletek ........................................................................... 37
4.2.3 A biszexuális láthatatlanság .............................................................. 38
4.2.4 A biszexualitással kapcsolatos mítoszok ........................................... 38
4.2.5 Bifóbia az egészségügyben................................................................ 41
4.2.6 Az identitás problémái ....................................................................... 42
4.2.7 Szerepmodellek hiánya ...................................................................... 48
4.2.8 Poliamória/poligámia ........................................................................ 49
4.2.9 A biszexuálisok és a nemi betegségek ............................................... 55

5 Szakmai megfontolások ................................................................................... 56

5.1 A felmérés problémái................................................................................ 59

5.2 A tanácsadási folyamat ............................................................................. 61

6 Összefoglalás.................................................................................................... 63
7 Irodalomjegyzék ............................................................................................... 66
1 Bevezetés
Dolgozatom célja áttekinteni a biszexuális emberek -LMBTQI+1 csoporton
belül is- rosszabb mentális egészségével kapcsolatos kutatási adatokhoz vezető
legfontosabb oki tényezőket. Fontosnak tartom, hogy pszichés segítségnyújtással
foglalkozó szakemberként tudatosabban álljak hozzá ennek a kisebbségi
csoportnak a speciális nehézségeihez, így segítve a klienseim jobb megértését
függetlenül attól, hogy milyen jellegű problémával fordulnak hozzám -legyen az
akár gyereknevelési, párkapcsolati vagy más egyéb.

Az utóbbi években egyre nagyobb visszhangot kapott a LMBTQI+ emberek

jelenlétével kapcsolatos diskurzus, mind a jogalkotás, mind a média és a
tudományos kutatások területén. A kisebbségi csoporton belül azonban van egy
réteg, amelynek a „hangja” a mai napig igen halk, bár létszámuk ezt nem
indokolja. A biszexuális emberek2 csoportja rendkívül alulreprezentált mind a
kutatásokban, mind a melegjogi mozgalmak területén. A legtöbb kutatás a
biszexuális emberekkel kapcsolatos kutatási adatokat összevonja a homoszexuális
résztvevőkével, és szinte alig találni olyan tanulmányt, amelynek fókuszában
kifejezetten ez a csoport áll. Bár Charlotte Wolff 1977-ben megjelentetett egy női
biszexualitással foglalkozó tanulmányt (Wolff, 1977), nem sikerült az áttörés.
Borgos Anna 2015-ös szakdolgozatában (Borgos, 2015) említi Kaestle és Ivory
2012-es kutatását, amelynek során a PubMed folyóirat biszexualitással
kapcsolatos cikkeinek tartalomelemzése szerint kevesebb, mint 20%-uk
tartalmazott valójában külön biszexuálisokra vonatkozó adatokat. (1987-es, 1997-
es 2007-es tanulmányokat néztek át, amelyek a tartalmazták a biszexuális szót. A
348 átnézett tanulmánynak 12,9%, 10,3%, és 17,9%-a tartalmazott külön adatokat
a biszexuális kutatási résztvevőkkel kapcsolatban. (Borgos, 2015, Ross, 2017)

1
LMBTQI+ mozaikszó (az angol LGBT kibővített megfelelője) a leszbikus, meleg
biszexuális, queer, interszexuális szavakból képzett mozaikszó, amely a többségitől eltérő
szexuális orientációjú és nemi identitású személyekre utaló összefoglaló elnevezés. A + jel a
magukat egyik említett kategóriába sem soroló egyének megnevezésére szolgál. Szexuális
orientáció (irányultság) alatt az egyén azon képességét értjük, hogy azonos nemű, különböző
nemű, vagy bármely nemű személyek iránt képes mély érzelmi és szexuális vonzalmat érezni,
illetve velük intim és szexuális kapcsolatot kialakítani. (Milanovich, 2018)
2
Olyan ember, aki mind férfiakhoz mind nőkhöz vonzódik. Ez nem feltétlenül jelenti azt,
hogy férfiakkal és nőkkel is létesít szexuális vagy érzelmi kapcsolatot, vagy hogy ezt
párhuzamosan tenné. (Milanovich, 2018)

1
Hasonló eredményre jutott 2017-ben Monro is kutatótársaival: ők az 1970 és 2015
között publikált szexológiai tanulmányok tartalomelemzését végezték el és a
meleg illetve leszbikus tartalommal is bíró szövegek több, mint egynegyede még
csak említést sem tett a biszexuálisokról. (Monro et al., in: Ross 2017)
Ross és munkatársai különböző adattbázisokban szereplő 1995. óta
megjelent, a biszexuális populáció mentális egészségével foglalkozó cikkeket
kerestek meta-analízis céljából3 és a biszexuális keresőszó ellenére a teljes
szövegként átnézett 1074 cikkből 1023-at kizártak az analízisből, mert azok
valójában nem említettek specifikus biszexuális adatokat. Végül összesen 52
megfelelő kutatást találtak (Ross, 2017).
Tehát elmondhatjuk, hogy viszonylag kevés kutatás foglalkozik a
biszexualitással, vagy -a címe ellenére- valójában nem a biszexuális populáció
eredményeit közli.

Csak az utóbbi évtizedben szaporodott meg a kifejezetten a biszexuális

célcsoporttal foglalkozó kutatások száma: ebben fontos lépés volt a brit Barker és
munkatársai 2012-ben megjelent Bisexuality Report-ja (Barker et al., 2012).
Előzőleg Ross és munkatársai már 2009-ben -talán elsőként- publikáltak egy
fókuszcsoportos kutatást a biszexuálisok mentális egészségét meghatározó
faktorokról, amelyet 2006-2007-ben kanadai mintán folytattak le. (Ross, 2011)
Mindez azért is meglepő, mert a biszexuálisok aránya a LMBTQI+
populáción belül egyáltalán nem elenyésző, bár számuk a különböző
felmérésekben eltérőnek mutatkozik. Ennek oka többnyire a kérdésfeltevés
módjában rejlő különbség: azokban a kutatásokban ti., ahol a biszexuális
identitásra (önmeghatározásra) kérdeznek rá, ez az arány a népesség 3-5%-a, így
a legnagyobb alcsoportot képezi a LGB csoporton belül (szemben a
leszbikusok/melegek 1-3%-ával). (Herbenick et al., 2010, in Barker et al., 2012)
Ha a kérdést tágabban értelmezve úgy tesszük fel, hogy a válaszoló érzett-e már
valaha vonzalmat azonos nemű iránt, akkor az arány eléri akár az 50%-ot. Ez a
szám összecseng a Kinsey-jelentésben foglaltakkal, aki kutatása alapján egy
hétfokú skálán értékelve a szexuális viselkedést (nem az önmeghatározást!) azt
állította, hogy a szexuális orientáció egy kontinuumon képzelhető el, és az

3
Az eredményeket a későbbiekben ismertetem.

2
emberek nagy része a két végpont (kizárólag heteroszexuális-kizárólag
homoszexuális) között helyezkedik el.4 Egy 2010. körüli amerikai felmérés
alapján a nők 13%-a, a férfiak 6%-a érez vonzalmat a másik nem iránt is, míg
csupán a nők 2,8%-a, a férfiak 1,8%-a azonosítja magát biszexuálisként. (Mosher
et al., 2005, in Barker et al., 2012)5 Tehát ha a biszexualitást tágabban
értelmezzük, nem az önmeghatározás, hanem a gyakorlat alapján, akkor
lényegesen nagyobb számokat kapunk. A kutatási alulreprezentáltságot azonban
jól tükrözi, hogy kifejezetten biszexuálisokra vonatkozó magyarországi adatokat
nem is találtam.
Ugyanakkor Freud biszexualitás-teóriája (Freud, [1915] 1992,) a szakmai
diskurzusba6, a Kinsey-jelentés pedig a közbeszédbe is bőven bevezette a
biszexualitás kevésbé kurizórikus jellegét. Az ennek ellenére kisszámú, de mégis
megszülető kutatási adatokból megtudhatjuk, hogy a biszexuálisok mentális
egészsége alulmarad még más kisebbségi szexuális orientációjú csoportokéhoz
képest is. A san francisco-i Human Rights Commission LGBT Advisory
Committee 2011-es jelentésében (Bisexual Invisibility: Impacts and
Recommendations) megállapítja7, hogy a biszexuális emberek a többségi
társadalomhoz képest inkább szenvednek depressziótól, vagy egyéb hangulati és
szorongásos zavartól, önsértő viselkedéstől, és függőségektől. (Barker et al.,
2012). Az öngyilkossági hajlam a biszexuális nőknél 5,9-szer nagyobb, mint a
heteroszexuális nőknél, és 3,5-ször nagyobb, mint a leszbikusoknál. Ugyanez a
biszexuális férfiaknál 6,3-szoros a heteroszexuálisokhoz képest és 4,1-szeres a
melegekhez képest (Johnson, 2016). A jelentésben a bifóbia8 szerepét
hangsúlyozták az okok között, és a biszexualitás alaposabb megismerését és
tudatosítását ajánlották.

4
http://en.wikipedia.org/wiki/Kinsey_scale letöltve: 2020.03.15.
5
Az eltérés nem csak a biszexuálisokra, hanem a többi LM csoportra is igaz: az Observer
magazin 2008-as angliai megkérdezése szerint a megkérdezettek 6%-a azonosította magát LMB
emberként, de 13 %-uk számolt be azonos neművel történt szexuális jellegű érintkezésről (16%
nő, 10% férfi).
6
Bár már korábbi elméletalkotók is foglalkoztak a kérdéssel, Freud az a tudós, akinek
elméletei igen erőteljesen hatottak a későbbi gondolkodásra
7
A Canadian Community Health Survey adatai alapján
8
bifóbia: biszexuálisokkal kapcsolatos negatív attitűd, előítélet és viselkedés, amely sokféle
formában megnyilvánulhat, részletesen lsd. később.

3
 A helyzetet nehezíti, hogy a biszexuális emberek nehezebben kérnek
szaksegítséget a bifóbiától való félelem miatt. A Williams Institute kutatása
szerint a biszexuális férfiak 39%-a, és a biszexuális nők 33%-a nem fedi fel
szexuális irányultságát az egészségügyi segítők előtt, szemben a melegek 10 és a
leszbikusok 13%-ával. Egy skóciai kutatás szerint -még az LMBT szolgáltatások
kapcsán is- a kliensek 27% találkozott bifóbiával. (Johnson, 2016)

Pompili 2014-es szakirodalmi áttekintése szintén alátámasztja a biszexuális

populációt sújtó magasabb öngyilkossági veszélyeztetettséget mind a
heteroszexuálisokéval, mind más kisebbségi szexuális orientációjúakkal
szemben. (Ross, 2017)

A dolgozat felépítése:
A második fejezetben röviden említem a biszexualitással kapcsolatos
legfontosabb klasszikus elméleteket.
A harmadik fejezetben közzéteszek néhány lényeges kutatási adatot a
biszexuális emberek mentális egészségével kapcsolatban, összehasonlítva azt a
heteroszexuális és az LG9 csoportok adataival.
A negyedik fejezetben megpróbálom összefoglalni a lehetséges okokat és
magyarázatokat, kitérve a kisebbségi szexuális orientációjú csoport egészét és
specifikusan a biszexuálisokat érintő problémákra is.
Az ötödik fejezetben a korábbi információk alapján igyekszem néhány, a
pszichológus tanácsadó számára hasznos gyakorlati problémára, ajánlásra kitérni
a biszexuális kliensekkel való foglalkozás kapcsán.

A dolgozatban bemutatott kutatási eredményeket néhány, a többségitől eltérő

szexuális irányultságú emberrel folytatott beszélgetésből, félig strukturált
interjúból vett példával, illetve a szakirodalomban talált esetek részleteivel
szeretném illusztrálni. A beszélgetőtársaim az ismerőseim köréből kerültek ki:
három nő és egy férfi, mindannyian 35 és 50 év közöttiek. A beszélgetés az
önidentifikációval, annak jelentésével, az élettörténetben történő identitás-
alakulással, az esetleges fluiditással, a nehézségekkel, illetve az előnyökkel
kapcsolatos kérdésekről szólt. A célom a kutatási eredmények kapcsán

9
Leszbikus és meleg (gay)

4
megmutatkozó mintázatok és variációk, valamint a továbbvezető kérdések
megmutatása és érzékeltetése volt, az egyéni narratívák útján.

5
2 Elméleti háttér
2.1 A meghatározás problémái
A bevezetőben említett sokféle létszámadat a biszexualitás nem egyértelmű
meghatározásának köszönhető. Ki számít biszexuálisnak, mit jelent pontosan a
fogalom? Az, aki annak definiálja magát? Aki biszexuális gyakorlatot folytat? Aki
szexuális vonzalmat érez többféle nemű személy iránt? Milyen kritériumoknak
kell teljesülnie ahhoz, hogy valakit biszexuálisnak tekinthessünk? Ki tekinti
magát biszexuálisnak? (Természetesen hasonló probléma merül fel más
kisebbségi orientációk esetén is, de a biszexuálisoknál az önmeghatározás
nehézsége fokozott hangsúlyt kap, amiről a későbbiekben még lesz szó.) Úgy
tűnik, hogy inkább definíciókról kell beszélnünk.

A Bisexuality Report definíciói szerint biszexuális az, aki több mint egyféle
nemű személy iránt képes vonzalmat érezni. Ide tartoznak olyan személyek
például (a teljesség igénye nélkül):
-akik a férfiakhoz és a nőkhöz egyaránt vonzódnak10,
-akik alapvetően az egyik nemhez vonzódnak, de nem kizárólagosan,
-akiknek a szexuális identitása fluid (időben változó),
-akik nemtől függetlenül éreznek vonzalmat mások iránt, tehát egyéb
tényezők döntik el, ki a vonzó, a nem nem fontos, vagy kevésbé fontos,
-akik vitatják, hogy csak két nem létezik, és hogy mindenkinek el kell
döntenie, hogy egyikhez, másikhoz, esetleg mindkettőhöz vonzódik-e. (Barker
et al., 2012) (Fontos megjegyezni, hogy a nem itt elsősorban „társadalmi nem”
kategória (gender) értelemben szerepel, így a jelentés definíciója a queer fogalmát
írja le.)

Sok érintett elutasítja a biszexuális szó használatát, mivel az implikálja a

nemekről való bináris felfogást, valamint a szexualitás gyakorlatának
elsődlegességét sugallja. Azok, akik számára a másik személyes vonzereje
elsődleges a neméhez képest, talán szívesebben definiálják magukat
pánszexuálisnak, míg azok, akik megkérdőjelezik a nemek kettős felosztását,
vagy egyáltalán bármiféle kategorizálását talán inkább a queer címkét

10
A nemek bináris felfogása mellett.

6
választanák. Vannak olyanok is, aki csak az egyik nemmel képesek szexuális
gyakorlatot folytatni, míg a másik nemű iránt éreznek romantikus vonzalmat.
Érzékletes példa egyik neves színésznőnk, aki egy nyilatkozatában
heteroszexuálisnak definiálta magát, holott évek óta női partnerrel él. Itt válik
érzékelhetővé az a modell, miszerint a születéskor meghatározott biológiai nem,
a nemi identitás (a társadalmi nem), a nemi önkifejezés módja, a szexuális
orientáció és az érzelmi (romantikus) vonzódás egy-egy kontinuumon határozható
meg, és érdemes függetlennek tekinteni őket egymástól. (Azaz szakemberként
fontos, hogy ne vegyük például adottnak a kliens külső sajátosságai alapján
vélelmezett belső felfogását, hiszen mint látjuk, nagy egyéni eltérések
lehetségesek az átlagtól.)
Általánosságban elmondható, hogy sokkal több ember érez időnként
vonzalmat azonos nemű iránt, mint ahányan meg is élik azt a szexuális
gyakorlatukban, és több ember folytat azonos neművel szexuális gyakorlatot, mint
ahányan biszexuálisként azonosítják magukat. Ezt az alábbi ábra jól illusztrálja:

Biszexuális érzések

Biszexuális
viselkedés

Biszexuális identitás

(Forrás: Barker et al., 2012)

Alfred Kinsey 1948-ban publikálta a Sexual Behaviour of the Human Male,

és 1953-ban a Sexual Behaviour of the Human Female című műveit az emberi
szexuális viselkedésről. Kinsey volt az első, aki vállalta azt a véleményt, hogy az
emberek nem feltétlenül sorolhatóak be a homoszexuális-biszexuális-
heteroszexuális dichotóm kategóriákba, hanem az orientációt sokkal inkább egy
kontinuumon kell elképzelni. 7+1 -fokú skáláján (0-6, illetve X) lehetett bejelölni,
hogy valaki mennyire érzi magát közel egyik vagy másik vagy minkét szélső

7
 ponthoz (vagy az aszexuális állapothoz). Azt találta, hogy a férfiak 46%-a érzett
már vonzalmat azonos nemű iránt és 37% -uk ezt a gyakorlatban is realizálta. A
mindkét nemhez egyaránt vonzódók aránya közel 12%-os, 10% pedig hosszabb
ideig homoszexuális irányultsággal rendelkezett. A nők esetében a homoszexuális
irányultság 2-6%-osnak tűnt, míg a biszexuális 4-7%-osnak. Kinsey felmérését
sok kritika érte, főleg a minta reprezentativitását illetően. Ennek ellenére a
megismételt kutatások sem hoztak sokkal eltérőbb eredményeket, valamint az
orinentáció, -mint „folytonos változó”- felfogása sokban járult hozzá az emberi
szexualitásról való mai gondolkodásunkhoz. (Wolff, 1977, Borgos, 2015)
Fritz Klein 1978-ban tovább finomította a Kinsey-skálát. Ő 7 különböző
változót vezetett be a vizsgálatba: A) szexuális vonzalom, (B) szexuális
viselkedés, (C) szexuális fantáziák, (D) érzelmi preferencia (romantikus
vonzalom, szerelem), (E) társas preferencia (F) önazonosítás and (G) életmód
(gyakorlat). Klein ezeket a változókat sem tekintette fixnek, hanem -bevezetve az
idői dimenziót is- időben változónak, flexibilisnek gondolta. Az ő szexuális
orientációs profil-táblázatában ezért szerepel a múltra, illetve a jelenre (a
megelőző egy évre) vonatkozó válasz, valamint az ideális választás is (mit
választana a válaszoló). Az ő táblázata így nézett ki:

A szexuális oientáció profil

Nő Férfi
Életkor:

Minek tekinti magát? Heteroszexuális Biszexuális Homoszexuális

Szempontok: Múlt Jelen Ideális

A Szexuális vonzalom
B. Szexuális viselkedés
C. Szexuális fantáziák
D. Érzelmi preferencia
E. Társas preferencia
F. Önmeghatározás
G. Hetero/Meleg életstílus
(Klein Szexuális-orientáció profilja. Forrás: Klein, 2014)

Klein kifejezetten felhívta a figyelmet a szexuális érzések, gondolatok,

viselkedés változékonyságára, és hogy a kategorizálásra tulajdonképpen az
egyszerűsítés, a kényelem és a szocializáció miatt van szükség.

8
 Látni fogjuk, hogy a kutatások eredményeinek az összehasonlítását nagyban
megnehezíti, hogy a biszexualitás nem egyértelmű meghatározása miatt a minta
kutatásonként diverzitást mutat, ezért minden egyes kutatásnál külön meg kellene
határozni, hogy pontosan kik is voltak a vizsgálati személyek. Ez nem minden
esetben történt meg, illetve a törekvések ellenére sem lehetett mindig teljesen
egyértelművé tenni éppen a meghatározás és az önmeghatározás
problematikussága miatt (erről lsd. később).
A mai gondolkodás szerint a szexuális orientáció meghatározása:

- az önmeghatározáson,
- a szexuális gyakorlaton és
- a szexuális fantáziákon, vágyakon, romantikus vonzalmon alapul (ti. kire
vágyunk szexuálisan és romantikusan?)

Fontos azonban megjegyezni, hogy emberi jogi szempontból mindenki

biszexuális, aki annak tartja magát és senki nem az, aki nem tartja magát annak.
Ezért kívülről senkinek nem vonhatjuk kétségbe az identitását, akkor sem, ha az
nincs feltétlenül átfedésben az aktuális vonzalmaival vagy viselkedésével. (Ennek
számos oka lehet, amiről a későbbiekben lesz még szó.) Az öndefiníciónak tehát
mindenképpen kiemelt szerepe van a szexuális -így a biszexuális- irányultság
meghatározásában.

2.2 A biszexualitás történeti felfogása, fejlődési elméletek a biszexualitással

kapcsolatban

A történelem során a biszexualitás mindig foglalkoztatta az embereket, így

kialakulására, magyarázatára számos elmélet, modell, hipotézis született. Az
emberi szexualitás témája rendkívül komplex. nehezen vizsgálható, ráadásul
rendkívül személyes és egyedi, és mint majd láthatjuk, számos zsákutca-jellegű
hipotézis is született. Különös nehézség lehetett olyan jelenségekről írni,
amelyekre szinte még fogalmak is alig voltak, hiszen azok is menet közben
születtek. Néhány fontosabb elméletet említenék az alábbiakban, amelyeken
keresztül talán érzékelhetjük, mekkora erőfeszítés és mennyi, akár tévúton át
vezető elgondolás hozott végül mégis olyan eredményeket, amelyek ma is
segítenek minket a szexualitásról való további gondolkodásban.

9
 A biszexualitásról való gondolkodást sokáig meghatározták a Kínából és
Közel-Keletről származó történetek az ember eredeti androgenitásáról. A görög
mitológiában Hermafroditusz alakján keresztül jelenik meg az ember kétnemű
természete. A természeti népek legendáriumában gyakori elem az eredetileg
kétnemű ember, aki később vált szét férfira és nőre, és akik aztán a szerelemben
az eredeti állapotot hozzák létre a nemi egyesülés által. A pszichológiában emiatt
sokáig -a biológiai jelleg analógiáját használva- „pszichés hermafroditizmusként”
emlegették a biszexualitást.11 (Wolff, 1977)
A 19. század közepén az addig vallási-morális alapon bűnként definiált
homoszexualitásról lassan elkezdtek mentális betegségként gondolkodni, ezért
egyre inkább az orvosok, azaz a klinikai vizsgálódás látókörébe került. A
biszexuális kifejezést először R. von Krafft-Ebing használta a „pszichés
hermafroditizmussal” párhuzamosan, 1886-ban megjelent szexológiai
könyvében, a Psychopathia Sexualisban. Krafft-Ebing tagadhatatlan érdeme volt,
hogy a homoszexualitást egyértelműen megkülönböztette a biszexualitástól, és a
biszexualitást az emberi szexuális viselkedésrepertoár részének tartotta.
(Egyébként a transzszexualitással is foglalkozott, számos esettanulmányt
prezentált a témában.) Szakított a szexuális orientáció biológiai adottságok
alapján történő magyarázatával is. „A hermafrodizizmus és a szexuális inverzió
semmilyen kapcsolatban nem áll egymással…a hermafrodita nem lesz szexuálisan
invertált, másrészt soha nem találtak hermafrodita (anatómiát) szexuálisan
invertáltaknál..” . (Psychopathia Sexualis, 228-229. in Wolff, 1977)
A mitológiai tudást Jung emelte be a pszichológiai diskurzusba: anima és
animus -archetípus- teóriájával tulajdonképpen az ember pszichikailag kétnemű
természetét magyarázta, (Wolff, 1977) valamint a szimbólumok maszkulin és
feminin jelentéseit kutatta. De Jung kérlelhetetlenül bináris volt abban az
értelemben, hogy ellentétpárokban gondolkodott.
Freud leginkább a lelki zavarok magyarázatát kereste, de a biszexualitás az ő
elméleteiben is fontos szerepet játszott. 1908-ban megjelent egy esszéje, a
„Hysterical Fantasies and Bisexuality”, amelyben arra a következtetésre jutott,
hogy a „hisztériás tünet a maszkulin és a feminin tudattalan fantáziák

11
Bár azóta tudjuk, hogy a biológiai nem, a nemi identitás és a szexuális irányultság
egymástól függetlenek.

10
kifejeződése”. (Wolff, 1977, 19. o.) Ekkor tehát még valaha tudatos, később
azonban már tudattalan fantáziák létét feltételezte, amelyek a hisztériás
tünetképződéshez vezetnek. Arra jutott, hogy a hisztériás állapot az infantilis és
elnyomott szexualitásból fakad. A biszexualitást a gyermek szexuális
fejlődésében is fontosnak tartotta, mint az inceszt impulzusok forrását, sőt azt
„pszichoanalitikus elméletének és gyakorlatának egyik sarokkövévé tette” (Wolff,
1977, 17.o.), azaz a psziché egyik irányító erejévé, ami döntő tényező a
neurózisnál és pszichózisnál. Ugyanakkor a férfi biszexualitás magyarázatára
sokkal több figyelmet fordított, mint a nőire, és a fogalmat sem definiálta
pontosan.
A Három értekezés a szexualitás elméletéről (Freud, [1915] 1992) című
munkájában Freud egy tanulmányt szentelt a témának, a Nemiség tévútjai címmel.
A mai szemmel némileg degradáló cím ellenére az esszében a racionális tudós, az
analitikus hangja szólal meg. A homoszexualitást inverziónak nevezve, három
altípust különböztet meg:

1. a kizárólag azonos nemű személyek iránt vonzódó feltétlenül invertáltakat .

(Ma melegeknek vagy leszbikusoknak neveznénk őket.)
2. azokat akik az azonos vagy a másik nem iránt egyaránt mutatnak érdeklődést,
ők az amphigén módon invertáltak. (Ma biszexuális vonzódásúnak és/vagy
viselkedésűnek neveznénk őket.)
3. és az alkalmilag invertáltakat, akik a körülmények hatására választanak
azonos neműt nemi tárgyul. (Ma biszexuális viselkedésűnek neveznénk őket.)

Freudnak bizonyára ma is sikere lenne a nemi fluiditással kapcsolatos

felfogásával: már ő leírta, hogy ugyan vannak, akik kezdettől fogva „invertáltak”,
mások viszont időben változnak a szexuális tárgyválasztásukat illetően. Szerinte
„időszakosan preferált” nemi tárgyát -nemi szempontból- akár váltogathatja is a
személy.
Freud itt már vitatta azt a korábbi felfogást is, amely szerint a homo-és
biszexualitás mindenképpen „idegbetegséggel” -ahogyan akkoriban nevezték- jár
együtt. Szerinte ez csak abból fakad, hogy ezt a beállítódást a már egyéb probléma
miatt az orvos fókuszába került pácienseknél tudták megfigyelni. Így tehát Freud
érveket hozott ez ellen a felfogás ellen. Az esszéjében kitért a veleszületettség és
szerzettség kérdéskörére is, amelyben azonban nem foglalt állást.

11
 A homoszexualitás kialakulásában vitatta tehát a biológiai
hermafroditizmussal való szoros kapcsolatot, bár jelentősnek vélte azt az
akkoriban vallott anatómiai információt, hogy az emberi fejlődés eredetileg
kétnemű. E. Gley már 1884-ben a kétneműség (ami nála biszexualitás is) alapján
próbálta magyarázni az „inverziót”, de Freud óvott attól, hogy a biológiai
folyamatokat és a pszichés jelenségeket teljesen párhuzamba állítsuk.
Ugyancsak elvetette azokat az elméleteket, amelyek bizonyos tulajdonságok
és az inverzió együttjárására épültek. (Freud, [1915] 1992)
Arra keresve a választ, hogy vajon hogyan alakul a nemi tárgyválasztás a
homoszexuálisok esetében, Freud -főleg a görög férfi-fiú kapcsolatokat elemezve-
végül arra a következtetésre jutott, hogy „a nemiség tárgya …nem az azonos nem,
hanem mind a két nem jellemzőit egyesíti”, a külső és belső tulajdonságok
vonatkozásában sok nőies jelleggel, de a nemi szervek tekintetében ragaszkodva
a férfias külsőhöz, így „az invertált férfi nemi tárgyában úgyszólván a saját
kétneműségének tükröződését találja meg.” (Freud, [1915] 1992, 21. o.)
A homoszexualitás létrejöttének mechanizmusaként leírta, hogy azok lesznek
később „invertáltak”, aki az anyához való primér vonzódás konfliktusát úgy
oldják meg, hogy az anyjukkal azonosulnak és „önmagukat teszik meg nemiségük
tárgyává”. Későbbi életük során pedig olyan partnereket keresnek, akik saját
magukhoz hasonlóak (egyfajta narcisztikus attitűdként) és úgy szeretik ezeket a
férfiakat, ahogyan őket is szerette az anyjuk. Freud (lábjegyzetében) kifejtette,
hogy az azonosnemű tárgyválasztásra való hajlam minden emberre jellemző, sőt,
fontos tényező mind az egészséges, mind a zavart pszichés fejlődésben. Az ember
eredetileg (tehát nagyon kicsi korban, vagy az emberiség őskorában) alapvetően
biszexuális, amennyiben a tárgyválasztás nem elsősorban a tárgyak nemétől függ,
hanem „a nemiség szabadon választ férfi és női tárgyak között” és csak a
szocializáció tereli azt a „normális” (heteroszexuális) mederbe. (Freud, [1915]
1992, 23. o.) Sőt továbbment: szerinte a pszichoanalízis számára valójában a
kizárólagos nemi tárgyválasztás (azaz a többségében heteroszexuális, de
legalábbis egyféle) a magyarázatra szoruló probléma (példájában a férfi nő iránti
vonzalma). A serdülőkorra tette a tárgyválasztás stabilizálódásának idejét, annak
alakulásához szerinte mind alkati (tehát veleszületett), mind „élményi” (tehát
környezeti) hatások is hozzájárulnak. Hangsúlyozta az ember nemi
viselkedésének sokszínűségét, változatosságát, valamint, hogy bármelyik

12
jellemző kerül is előtérbe a kizárólagos, vagy legszélsőségesebben „inverzeknél”,
azt valamilyen mértékben ugyanúgy megtalálhatjuk az „átmeneti típusoknál” és a
heteroszexuálisoknál is. Néhány életkörülményt, (mint pl. az apa elvesztését fiatal
korban) hajlamosító tényezőnek tartott a homoszexualitás kialakulása
szempontjából. Ugyanakkor határozottan képviselte, hogy a nemi orientáció és
nemi identitás független egymástól: „Végül pedig követelni kell, hogy a nemiség
objektumának inverzióját fogalmilag szorgosan megkülönböztessék a nemi
jellemvonások keveredésétől a szubjektumban.” (Freud, [1915] 1992, 24. o.).
A Female Sexuality című, 1931-es tanulmányában -elismerve, hogy a női
fejlődés magyarázatát korábban elhanyagolta- ír a lánygyerek anyjukhoz való
vonzódásának jelentőségéről. Itt már azt képviseli, hogy a lányok sokkal
szenvedélyesebben kötődnek az anyjukhoz, mint a fiúk, ezzel magyarázva, hogy
az emberre általában jellemző biszexuális diszpozíció nyilvánvalóbban jelenik
meg a lányoknál, mint a fiúknál. Ugyanakkor az akkori gondolkodásnak
megfelelően elvágólagosan gondolt a homoszexualitásra és biszexualitásra: úgy
vélte, hogy a lányok maszkulin/aktív része okozza az anya iránti vágyat, míg az
„apa felé feminin bájjal és alárendelődés iránti vággyal fordulnak.” (Wolff,
1977, 21. o.) és a biszexuális irányultságot egy gyerekkorhoz köthető éretlenebb
pozíciónak fogta fel.

Melanie Klein kisgyermekek megfigyeléséből szerzett tapasztalatai szerint a

gyerekek már egészen kicsi korban (egyéves kor alatt) mindkét szülőre vetítenek
libidinális érzéseket. (Ezzel Freudnál sokkal korábbra helyezte a pszichoszexuális
fejlődés kezdetét.) A szülők agresszív és ambivalens vágyak tárgyai. Szerinte a
kisgyermek egy „hermafrodita egyégként” észleli a szüleit. Ugyanakkor az
elsődleges szeretettárgy mindig az anyai mell, az orális örömök forrása.
„Ambiszexuálisnak” tekintette tehát a kisgyermeket, aki bármelyik szülő iránt
táplálhat szeretet vagy gyűlöletet, és váltogathatja ezeknek az érzéseknek a
tárgyait a helyzet függvényében, közben ambivalenciát élve át. Ezzel egyfajta
természetes biszexuális hajlamot feltételezett. A megoldás itt is az azonosulás,
amelynek során a „veleszületett biszexualitásból” a lányokban a heteroszexuális,
míg a fiúkban a homoszexuális elemek kapnak megerősítést. Klein kapcsolódott
Junghoz abban, hogy a biszexualitás számára is a tökéletes szerelem megéléséből
fakadó vágy eredménye. Azonban nem szakadt el Freud péniszirígység-

13
koncepciójától: szerinte a lány fiú akar lenni. (Mindebből látható, hogy Klein
maga is másodlagosnak tekintette a női szexualitást, amennyiben az csak a
körülmények miatt alakul normatívan, míg a férfiaké valódi szexuális
identitásfejlődés.) Valamint itt is megjelenik az irányultság és az orientáció
egybemosása, a nőies és férfias azonosulás szerepe a szexuális irányultság
alakulásában. Egy neurotikus tünetekkel kezelt férfipáciense esetén keresztül
világította meg, hogy az anya iránti negatív érzések (irigység és gyűlölet),
amelyek a szeretet mellett megjelennek, hogyan erősítik meg az apa iránti
homoszexuális vágyakat, amelyek azonban elfojtásra kerülnek, ezzel is involválva
esetírásában a veleszületett biszexualitást. (Wolff, 1977)

Helene Deutsch 1946-os művében (Psychology of Women) érdekes

álláspontot közvetít a női biszexualitással kapcsolatban: szerinte a korai
serdülőkorban a lányok nem biztosak az identitásukban, nem tudják elönteni,
hogy a nőkhöz vagy a férfiakhoz vonzódnak. Ez konfliktusokhoz, esetleg érzelmi
instabilitáshoz vezethet, mivel a lánynak nehezére esik integrálni a maszkulin és
feminim oldalát. Híres nők élettörténetével támasztotta alá elméletét, miszerint a
biszexuális tendenciák végigkísérik a nők életét. (Wolff, 1977)

Karen Horney Feminine Psychology (1967) tagadta Freud péniszirigység

koncepcióját: szerinte mindkét nem viselkedésében megfigyelhető a másik nem
testi jegyei iránti irigység, ez azonban nincs befolyással a későbbi fejlődésre. Azt
sem fogadta el, hogy a nőkben kifejezettebbek lennének a biszexuális hajlamok,
mint a férfiakban, valamint, hogy a lányok elsődleges maszturbációs élményei
kizárólag a klitoriszból származhatnának (kihúzva ezzel az alapot a klitorisznak
és a vaginának -Freud által képviselt- hierarchikus megkülönböztetése alól, amely
alapján infantilisnek degradálták a klitorális eredetű szexuális örömöket, mivel azt
a gyermekkori maszturbációhoz kötötték). Horney megkülönböztette az
autentikus homoszexualitást a neurotikusok saját nemük tagjaival kialakult
függőségétől. Horney gondolkodásában végre megjelent a valódi tudományos
szabadság: bátran elszakadt a korábban még jellemzően morális alapokon álló, és
okokat kereső elméletektől, amelyek a korábbi tudósokat -azok minden tiszteletre
méltó- erőfeszítése ellenére befolyásolták. (Wolff, 1977)

14
 Számos további elméletalkotó megnyilatkozott a biszexualitással
kapcsolatban: voltak közöttük a társadalmi korukhoz képest progresszívebbek és
inkább visszalépők (pl. a biológiai szemléletbe), illetve következetlenek pl.
Ellis12). Itt még Radó Sándort emelném ki példaként, aki -elutasítva Freud
biszexuális elméletét és eredendően heteroszexuálisnak tartva mindenkit- úgy
gondolta, hogy a homoszexuálisok valójában látens heteroszexuálisok, akik
valamilyen ok miatt félnek megélni ezt az oldalukat. Ezzel csatlakozott ahhoz az
irányhoz, amely a heteroszexuálistól eltérő szexuális irányultságokat patológiás
eredetűnek tekintették, és amelyek később is sokáig meghatározták a jelenségről
való gondolkodást. (Ritter, 2014)

Mint látjuk, sokféle elméleti modell született a nem-hetero szexuális

orientációk, azon belül a biszexualitás magyarázatára. Nem könnyű tájékozódni
az időnként önmagukban is ellentmondásos, vagy egymásnak ellentmondó
elméletek között. A fő kérdések és gondolatok sokáig meghatározták a
gondolkodás irányát és részben még a mai napig is hatnak: például a patologizálás
kérdése, a homoszexuális-biszexuális irányultság szétválasztása, vagy a nemi
azonosulás- identitás, illetve az irányultság megkülönböztetése.
A többségitől eltérő szexuális irányultság kérdésének kutatása Kinsey 1948-
ban megjelent, szexuális viselkedéssel foglalkozó tanulmánya miatt is kapott új
lendületet, mivel az teljesen új nézőpontba helyezte a jelenséget az előfordulás
gyakorisága szempontjából: kiderült ugyanis, hogy a többségitől eltérő szexuális
magatartás, azon belül a biszexualitás sokkal gyakoribb, mint addig hitték.
Szerencsés módon, a kisebbségi nemi irányultság kialakulásával, okaival,
eredetével kapcsolatos kutatások mellett megjelentek az érintettség egyéb
aspektusainak, annak hatásaival kapcsolatos kutatások is, amelyek nagyban
hozzájárultak a jelenség megértéséhez.

12
Ellis például elfogadta Freud eredeti felfogását a biszexualitás és a mentális zavarok
előfordulásának összefüggése között, illetve, hogy a leszbikusok mindig maszkulinok.
Ugyanakkor haladó szellemű szex-edukátor, publicista, és női jogokért küzdő politikai
gondolkodó volt. (Wolff, 1977.)

15
2.3 A szexuális identitásfejlődés
2.3.1 A nemi identitás fejlődése
Az előző részben a korábbi elméletalkotók személyiséglélektani és
fejlődéslélektani oldalról egyaránt közelítettek a szexuális identitás fejlődéséhez,
így némileg egybe is mosták a nemi identitás és a szexuális irányultság
kérdéskörét (például ahogyan a maszkulinitás és femininitás jelenségéből indultak
ki). Az újabb elméletek inkább fejlődéslélektani alapokon magyarázzák a nemi
identitás alakulását, elválasztva azt a szexuális irányultság kérdéskörétől.
Ugyanakkor a szocializációhoz szükséges azonosulási-identitásfejlődési
folyamatban kiemelt szerepe van a nemi identitás kialakulásának, így nem
véletlen, hogy a fejlődéslélektani kutatások leginkább erre a területre
összpontosítottak. (Cole, 2003)
A nemi identitás és a szexuális irányultság tehát az identitás egyaránt fontos,
de egymástól független aspektusai, ugyanakkor mégis érdemes megismerni a
nemi identitás alakulásával kapcsolatos alapvető elméleti irányokat, elterjedt
modelleket is, a szexualitással kapcsolatos elméletek megértésének és az azokról
való gondolkodás kereteinek meghatározása érdekében. A gyermekkori
identitásfejlődéssel kapcsolatos fejlődéslélektani kutatásokban értelemszerűen a
nemi identitásfejlődés megismerésére nyílt lehetőség (mivel gyermekkorban még
nyilvánvalóan nem kutatható a szexuális irányultság kialakulása), így röviden
bemutatnék ezzel kapcsolatban néhány, fejlődéslélektani szempontok alapján
kialakult alapvető megközelítést, elméletet.

A nemi identitás „minden ember mélyen átérzett belső és egyéni tapasztalata

a saját neméről, amely vagy megfelel a születésekor meghatározott nemének -
vagy nem. Beletartozik a testével kapcsolatos személyes érzése (amely magában
foglalhatja a testi megjelenés vagy funkciók szabadon választott módosítását
orvosi, sebészeti és más módon) és a nem egyéb típusú kifejezése, beleértve a
ruhát, beszédet és stílust.” (Milanovich, 2018)

A nemi identitás fejlődésére számos modell született. Az egyik legismertebb

(és legrégebbi) Freud pszichodinamikai megközelítése. Freud szerint az
identitásfejlődés folyamata az elsődleges azonosulással kezdődik, amikor a
csecsemő észleli, hogy a külvilágban vannak hozzá hasonló „tárgyak”. A
másodlagos azonosulás a 3. életévben zajlik, ekkor már a gyereknek sok

16
visszajelzése van a nemével kapcsolatban a környezetéből, valamint a saját testét
felfedezve a nemi szervek örömszerző funkciójáról is. Freud szerint ekkor elválik
egymástól a fiúk és a lányok identitásfejlődése: a fiúknak differenciálódniuk kell
anyjuktól és apjukkal azonosulniuk, tehát közeledniük (affiliáció) kell apjukhoz
az ödipális konfliktus feloldásaképpen. A lányok viszont még erőteljesebb
azonosuláson mennek keresztül anyjukkal, hogy elnyomják az anyával való
versengés és negatív érzések miatti bűntudatukat. Lényegi különbség tehát, hogy
amíg a lányoknál az elsődleges és másodlagos azonosulási tárgy az anya, a fiúknál
„váltás” történik az anyáról az apára.
Számos más elméletalkotó is hozzájárult ennek az azonosulási, identifikációs
folyamatnak a megértéséhez. Freud elméletét több ponton kritizálva megalkották
a magukét. Például Chodorow kétirányú folyamatként írja le az azonosulást: a
szülő észlelése azonos vagy ellenkező nemű gyermekével kapcsolatban fontos
szerepet játszik ebben. (Cole, 2003)
További jelentős elméletek ezzel kapcsolatban:
-a szociális tanulás elmélete - amiben a megfigyelés és az utánzás játszik fő
szerepet,
-a kognitív megközelítés -amelyben a gyermek fogalomalkotási
képességének a fejlődése a fő mozgatóerő, ami által a saját tapasztalatait lesz
képes összerendezni, és ez a nemi szerepének folyamatos stabilizálódáshoz vezet
- Kohlberg szerint.
-Valamint fontos irányzat még a társadalmi nemi sémák elmélete, amelyben
a belső mentális modelleken van a hangsúly, mivel ezek segítik a gyereket az
információfeldolgozásban- így a saját nemével kapcsolatban is.
Mindegyik elméletben inspiráló és fontos összefüggések húzódnak meg. A
többségitől eltérő nemi identitás és szexuális orientáció szempontjából például
nagyon fontos a szociális tanuláselmélet szerint kiemelt kulturális
meghatározottság kérdésköre. Az előítéletek egy része is itt csap össze, azaz, hogy
trauma (környezet alapú) a fejlődés, vagy pedig előre programozott
„forgatókönyvvel” születik az ember. Ez a dilemma ugyanígy nagy hangsúlyt
kapott a szexuális irányultságok kialakulásának kutatásában is. A szexuális
identitásfejlődés modelljeinek egyik csoportosítási lehetősége éppen az
esszencialista-konstruktivista spektrum mentén lehetséges. A szexualitás
esszencialista megközelítése a nemiséget (a biológiai és a társadalmi nemet) és a

17
 szexualitást ”az ember alapvető, lényegi, biológiailag meghatározott, nem változó
és megváltoztathatatlan tulajdonságaként szemléli” (DeLamater és Hyde, 1998,
in Fenyvesi, 2012, 4.o.) „Az esszencialista perspektíva az egyéneknek fix, korán
kialakuló prediszpozíciót tulajdonít, amely meghatározza a szexuális
orientációjuk, vágyaik irányának mintázatát az életük folyamán.” (Diamond,
2008, 6. o.) A másik megközelítés a konstruktivista, amelynek a nézőpontjában a
nemiség és szexualitás értelmezése a társadalmi kontextustól függ, a
jelentésadások kor és kultúrafüggőek, így a szexuális identitás és orientáció
alakulása a szociális hatások függvénye, a környezettel való interakciók nagyban
befolyásolják (tehát nem esszencialista, „eleve adott”). (Fenyvesi, 2012)
Az alábbiakban bemutatnék néhány, többségitől eltérő szexuális
irányultsággal kapcsolatos fejlődésmodellt.

2.3.2 A homoszexuális identitásfejlődés

A nemi identitás és a szexuális orientáció stabilizálódása a kamaszkor egyik

fontos feladata (Vikár, 1980) amelynek kialakulása természetesen nem csak
ebben az időszakban, hanem már kora kisgyermekkortól kezdve zajlik. (Ma
inkább explorációt mondanánk feladatként, ami még bőven a kamaszkor után is
zajlik.)

A biszexuális fejlődésmodellek előtt először vegyük át röviden a

homoszexuális identitás fejlődésének szakaszait, mivel a kettő több ponton
találkozik, és a homoszexuális identitásfejlődési modellek a biszexuális
fejlődésmodelleknek az alapjául szolgáltak. Nem véletlenül: lehet nagyon hasonló
fejlődésmenete az összes nem heteroszexuális identitásoknak, hiszen alapvetően
egy heteronormatív13 társadalomban élünk, és mindenkinek meg kell küzdeni az
ebből fakadó hatásokkal, aki nem illeszkedik a többségi identitás és irányultság
vonalába. (A heteronormativitásról és hatásairól még lesz szó később.)

13
heteronormativitás: olyan társadalmi berendezkedés, amelyben az a közhiedelem, hogy a
heteroszexualitás és a ciszneműség a normális, az ettől eltérő szexuális orientációk és nemi
identitások pedig nem.

18
 Hogyan alakul a heteroszexuálistól eltérő identitás fejlődése?14 Számos
modell született a homoszexuális identitás kialakulásával, fejlődésével
kapcsolatban. Ezek közül két fontosabbat ismertetek.

Cass (1979) (idézi Kiss, 2017, in Milanovich, 2018) szerint az első állomás
az identitásdiffúzió. Ez még a tagadás időszaka, az egyén megpróbálja ignorálni
vágyait, gyakori a viselkedés legátlás. Különbség a nők és férfiak között, hogy a
férfiak realizált aktus esetén is igyekeznek nem bevonódni érzelmileg, míg a nők
inkább érzelmi kapcsolatot létesítenek szexuális kapcsolat nélkül.
Második szint az ún. identitás-összehasonlítás. Az egyén végiggondolja
milyen következmények, milyen veszteségek adódnak eltérő orientációjából.
Gyakran átmenetinek gondolják a vágyaikat.
A harmadik az identitástolerancia. Ebben a fázisban egyre inkább ego-
szintonná válik az orientáció, az egyén elkezdi hasonló orientációjú emberek
társaságát keresni, ez a szereppróbálgatás időszaka is.
A negyedik az identitás elfogadása. Ekkor egyre jobban kapcsolatba kerül a
meleg közösséggel, akár eltávolodhat a heteroszexuális társaságoktól, vállalhat
részleges coming-outot, ugyanakkor még sok félelem, akár internalizált
homofóbia15 dolgozhat benne a melegséggel kapcsolatban.
Az ötödik a büszke identitás időszaka. Ekkor fokozódik a
heteroszexuálisoktól való elkülönülés, gyakran polarizált nézetek kerülnek
előtérbe (jó melegek - rossz heterók), gyakori a dacos, nyílt felvállalás, és a dühös
kiállás, aktivizmus.
Végül az utolsó szint az identitásszintézis, amikor mintegy a „helyére kerül”
az orientáció kérdése, fontos, de nem központi aspektusa az identitásnak.

14
Fontos megjegyezni, hogy itt a többségitől eltérő szexuális orientáció, mint az identitás
része jelenik meg, nem pedig, mint „nemi identitás =gender” értelemben.
15
internalizált homofóbia: társadalmi nyomás hatására LMBQ emberek is belsővé tehetik,
internalizálhatják a homofóbiát. A homofóbia intézményes keretek között (állami, gazdasági,
vallási, társadalmi szervezetek által), rendszerszerűen is megvalósulhat.” – Budapest Pride
Manifesztó: http://issuu.com/budapestpride/docs/manifeszto/1

19
 Troiden (1988) (idézi Kis 2007, in Milanovich, 2018) modellje szerint az
első szint a szenzitizáció időszaka, amikor a serdülő érzi, hogy más, mint a
többiek, emiatt sokszor perifériára is kerül a serdülő közösségekben.
A következő itt is az identitáskonfúzió, a tagadás időszaka, az egyén
bűntudatot érez, ezt gyakran túlhajtott heteroszexuális viselkedéssel igyekszik
kompenzálni, homofób megnyilvánulásai lehetnek, próbálja elkerülni a „meleg
helyzeteket”. Ezt követi lassan a melegség újraértelmezése, az elfogadás.
A harmadik fázis az identitás-feltételezés. Ekkor az egyén kapcsolatot keres
a meleg szubkultúrával, szexuális tapasztalatokat szerez, coming-outol, küzd a
megbélyegzés ellen.
Az utolsó fázis Troidennél az elköteleződés. Ekkorra életformává válik a
homoszexualitás, lehetőség szerint nyíltan vállalja az identitását.

2.3.3 A biszexuális identitás fejlődése

Vajon a biszexuálisok rosszabb mentális állapotához hozzájárulhat-e

valamilyen speciális, csak rájuk jellemző nehézség az identitásfejlődés során?
Találkozhatnak-e ők valamilyen speciális nehézséggel? Nézzük meg a
biszexuális identitásfejlődéssel kapcsolatos modellt.
Többféle megközelítés jellemző a biszexualitásról való gondolkodásban. Az
egyik az ún. konfliktus-modell, amely szerint megkerülhetetlen a
biszexualitással kapcsolatos intrapszichés konfliktus, krízis, amely a biszexuális
állapotot törvényszerűen nehézségnek látja. (Zinik, 1985, in Fenyvesi, 2012)
Mások a biszexualitást flexibilis állapotnak értelmezik, szerintük a
biszexuális személyek könnyedén mozognak a hetero- és homoszexuális világ
között és képesek kétirányú vágyaikat integrálni. (Flexibilitás-modell) (Zinik,
1985, in Fenyvesi 2012)
A kutatások szerint azonban mindhárom (heteroszexuális, homoszexuális és
biszexuális) csoport egyaránt beszámolt konfliktusokról. Bár valóban a
biszexuálisok közül a legtöbben (85%-uk), de a flexibilitás mutatóiban viszont
nem különböztek egymástól, így tehát egyik nézőpont (modell) sem tűnik
uralkodónak. (Moore és Norris, 2005, in Fenyvesi, 2012, Brewster et al.,
2013)

20
 Moore és Norris (2005) szerint a biszexualitásra jellemző bizonytalanság
eredője a szexuális fluiditás, amely szerint a szexuális orientáció képlékeny és
változékony, és a környezeti hatások (kapcsolatok, szituációk) nagyban
befolyásolják. (Fenyvesi, 2012)
Az egyetlen ezidáig megszületett biszexuális identitásfejlődési modell
Weinberg, Williams és Pryor (1994) nevéhez fűződik, akik annak
specifikumaként azt hangsúlyozták, hogy a biszexuálisok esetében az
identitásfejlődés nem egy olyan adottnak, normatívnak tekintett folyamat, mint a
heretoszexuálisok esetén, és a homoszexuálisokétól is különbözik abban a
tekintetben, hogy nem egy, hanem rögtön két egyéb identitástól kell
megkülönböztetniük magukat az érintetteknek. (Ez a modell tehát a biszexuális
identitásfejlődést a krízis, az intrapszichés konfliktus szempontjából írja le.) A
kutatók az 1980-as években egy átfogó kutatást végeztek a san franciso-i meleg,
leszbikus és biszexuális közösségen belül, és ennek részeként egyéni narratívák
elemzésének segítségével vizsgálták a biszexuális identitások (ki)alakulását. A
modellhez vezető konkrét vizsgálat 1983-ban zajlott a Bisexuality Center
látogatói körében. (Ez akkor az USA legnagyobb, biszexuálisokat tömörítő
támogató közössége volt.) A felmérésben 49 férfi és 44 nő vett részt. A válaszok
tartalomelemzése során, a megkérdezettek válaszaiban a közös pontok,
mintázatok kiemelése útján a biszexuális identitásfejlődésben négy
állomást/szintet különböztettek meg. Modelljüket az alábbiakban ismertetem.
Weinbergék a következő kérdésekre keresték a választ:
Mennyiben fedi a biszexuális identitásfejlődés a homoszexuális
identitásfejlődési modellt? Mennyiben világos, érthető és egyértelmű ez az
elnevezés a biszexuális emberek számára a megértés, rátalálás szempontjából? A
biszexuális szubkultúra (mint támogató közeg) befolyásolja-e az identitás
megtalálását? Vannak-e problémáik az identitásuk kapcsán?
A többség tapasztalatai alapján a következő fokozatokat különítették el
(egyébként esszencialista) fejlődésmodelljükben:

1. szint a kezdeti zavar. Sokan számoltak be ijesztő és zavarba ejtő

tapasztalatokról, amikor felfedezték, hogy mindkét nemhez vonzódnak
szexuálisan. Voltak, akik azért aggódtak, hogy az addigi heteroszexuális életük
ellehetetlenül, mert úgy érezték, hogy választaniuk kell. Sokaknál az okozott

21
problémát, hogy nem tudták magukat definiálni, mert nem volt információjuk a
biszexuális kategória létezéséről. Különösen a férfiaknál előfordult, hogy
internalizált homofóbiájuk miatt nem tudták elfogadni magukban az azonos
nemhez vonzódó részt.

2. szint a kategória megtalálása és használata. Azok számára, akik azelőtt nem

ismerték ezt a fogalmat, ez fordulópontot, revelációt jelentett, mert érthetővé tette
az érzéseiket saját maguk számára is. Másoknál az első szexuális aktus egy azonos
vagy másneművel hozta el azt a felismerést, hogy valójában nem melegek vagy
leszbikusok, hanem biszexuálisok. Megint mások korábban egyszerűen nem
tudtak választani a mindkét „irányba” működő erős érzések miatt, így számukra
is nyilván revelatív lehetett a magyarázat, hogy miért nem tudnak (és hogy nem
feltétlenül kell vagy lehet). Sokan akkor tudták ezt a fejlődési szintet elérni,
amikor támogatást kaptak ehhez más biszexuálisoktól, vagy láthattak más
biszexuális mintát.

3. szint az identitás megszilárdulása. Ez a meghatározás még tökéletesebb

elfogadását jelenti, ami szorosan összefügg az önelfogadással. Ezen a szinten is
nagyon fontos a társas támogatás.

Amikor a kutatók azt kérdezték a résztvevőktől, hogy elképzelhető-e, hogy

egyszer még melegnek/leszbikusnak vagy heteroszexuálisnak határozzák meg
magukat, akkor a férfi válaszolók 42%-a és a nők 39%-a válaszolt igennel
(összesítve 41%). Közülük 26% a homoszexuális irányba történő változást tartotta
elképzelhetőnek (férfiak: 21%, nők: 31%), 11% pedig a heteroszexuális irányt
(férfiak: 16%, nők: 6%). A többség azonban (63%) bármelyik irányt egyaránt
elképzelhetőnek tartotta.16
A szexuális viselkedésre vonatkozó kérdésben („Elképzelhető-e, hogy
egyszer még kizárólag heteroszexuális/homoszexuális viselkedést tanúsítasz?”) a

16
Érdekes még az önmeghatározás megváltozásának a valószínűségére vonatkozó kérdésre
kapott eredmény: eszerint csak a férfiak 5,3%-a tartotta nagyon valószínűnek ezt a változást
(szemben a nők 19%-ával, összesítve: 11%). A „valamennyire valószínű” választ a férfiak 16%-
a, a nők 25%-a adta (összesítve: 20%). A „nem nagyon valószínű” választ a férfiak 79%-a, a nők
56%-a adta (összesítve 69%).

22
férfiak 85%-a, a nők 78%-a válaszolt igennel (összesítve: 82%). Közülük 15% a
homoszexuális irányt (férfiak: 10%, nők: 22%), 28% a heteroszexuális irányt
(férfiak: 42,5%, nők: 9%), 57% bármelyik irányt (férfiak: 47,5%, nők: 69%)
preferálná.17 (Weinberg et al., 1994) Ebből következik tehát, hogy többnyire nem
elsősorban a nem határozta meg a változás lehetőségét a számukra.
Ezek a válaszok mutatják egyrészt az identitás viszonylagos szilárdságát és a
nők valamivel képlékenyebb, fluidabb orientációját, nagyobb hajlandóságát vagy
képességét a változásra. Erre utal Diamond 2008-as vizsgálatának eredménye is,
amely szerint a biszexuális és leszbikus nők 10 év alatt többsége változtatott az
identitásán. Változatlan -mindkét nem iránti- vonzalom esetén is jellemzőbb volt,
hogy az aktuális hosszabb, monogám párkapcsolatuk hatására az aktuális
vonzalom és szexuális viselkedés vált identitásuk meghatározójává. (Fenyvesi,
2012, Diamond, 2008)
Diamond 10 éves vizsgálatában 79 nem-heteroszexuális nőt kérdezett meg 5
alkalommal az identitása és vonzalma alakulásáról, akik meglehetősen fiatalok,
18-25 év közöttiek voltak. Arra kérdésre kereste a választ, hogy mennyiben
igazolható a biszexualitással kapcsolatos három hipotézis valamelyike? Az egyik,
hogy a biszexualitás csak egy átmeneti állapot, a változás egyik állomása, a
tagadás egyik állomása, illetve kísérletezés. A másik, hogy egy stabil, harmadik
féle orientáció a hetero- és homoszexualitás mellett. A harmadik, hogy valójában
a szexualitás (vagy inkább a szexuális orientáció) fluiditásának egy erőteljes
megnyilvánulása. Az eredmények az utóbbi két feltételezés helyességét igazolták
(az első kettő ki is zárja egymást). A résztvevők 67%-a változtatta meg az
önmeghatározását legalább egyszer, és 36%-uk többször is a 10 év alatt. Az
„átmeneti” hipotézis szerint azt az eredményt kellett volna kapni, hogy a
biszexuális, vagy a „címke nélküli” nők hajlamosak a heteroszexuális vagy a
leszbikus identifikáció irányába „váltani”. Az a feltétel valóban teljesült, hogy
ezek a nők hajlamosabbak voltak változtatni, mint a leszbikusok (73% kezdetben
biszexuális és 83% „címke nélküli”, szemben a leszbikusok 48%-ával.) Azonban
ezek a nők sokkal inkább váltogattak a biszexuális és „címke nélküli” identitások

17
A valószínűségek szempontjából kevéssé tartotta valószínűnek a viselkedése megváltozását
a férfiak 41, a nők 40%-a (összesítve: 41%), valamennyire valószínűnek tartotta a férfiak 38,5%-
a és a nők 25%-a (összesítve: 32%), és nagyon valószínűnek a férfiak 20,5 és a nők 34%-a
(összesítve: 27%).

23
között, semmint, hogy leszbikus vagy heteroszexuális identitást vegyenek fel. A
kezdetben biszexuálisok 92%-a határozta meg magát biszexuálisként vagy
„címkézetlenként” 10 évvel később, és csupán egy-egy személy lett leszbikus és
heteroszexuális identitású. A kezdetben „címke nélküli” identitásúak 61%-a volt
biszexuális vagy „címke nélküli” önmeghatározású a vizsgálat végén, és 5-5 vett
fel leszbikus és heteroszexuális identitást. A biszexuálisok és címke nélküliek
körében lefolytatott további vizsgálat szerint ráadásul ezeknek a nőknek a
szexuális vonzalmát nem befolyásolta az, hogy hogyan határozzák meg magukat:
a vonzalom egyik irányba sem változott jelentősen, hanem viszonylag stabil
maradt.
Annak a feltevésnek, hogy megfelelő körülmények esetén a legtöbb nő képes
szexuális vonzalmat érezni mindkét nem iránt, azt az eredményt kellett volna
hoznia, hogy egyre többen határozzák meg magukat
biszexuálisként/címkézetlenként. A 10 év alatt valóban többen váltottak
biszexuális identitásra, mint leszbikusra vagy heteroszexuálisra (kb. 2/3-1/3
arányban) és a teljes minta 80%-a felvette a biszexuális identitást legalább egyszer
a vizsgálat során (szemben a kezdeti leszbikusok 56%-ával.). A kutatás szerint az
önmeghatározást nagyban befolyásolták a különböző nemű partnerekkel
realizálódó megelőző aktuális szexuális tapasztalatok- nyilván a partner nemének
megfelelő irányba: a biszexuálisok heteroszexuálisra, a leszbikusok biszexuálisra
váltottak, ha férfikapcsolatuk volt; női kapcsolat esetén pedig leszbikus irányba.
A vonzalom iránya ennek ellenére nagyjából változatlan maradt, a biszexuálisok
a következetesen alacsonyabb fokú azonos-nem iránti vonzalomról számoltak be,
mint a leszbikusok, bár több változékonysággal abban a tekintetben, hogy mikor
melyik nem iránti vonzalom az erőteljesebb, de azért ez a változékonyság egy
stabil pont körül mozgott és leginkább az aktuális kapcsolati és élethelyzeti
körülményektől függött. Ebből a kutatásból tehát úgy tűnik, hogy a vonzalom
nagyjából stabil, körülményektől független tényező, míg a viselkedést és az
önmeghatározást nagyban meghatározzák az aktuális kapcsolati és környezeti
hatások. A biszexuális / önmagukat nem címkéző emberek kevésbé hajlamosak
identitást váltani, de ha mégis, akkor azt az aktuális kapcsolatuk befolyásolja.
(Diamond, 2008)

24
 Korábbi -ugyan rövidebb- kutatások általában hasonló tendenciákat találtak.
Bár ezeket számos módszertani kritika érte18, néhányukat az alábbiakban említem:
Stokes és munkatársai 216 biszexuális férfi 5 éven át tartó vizsgálatában azt
találták, hogy azoknak a férfiaknak a 30%-a, akik a saját nem iránti valahai
vonzalomról számoltak, változás állt be a vonzalmukban 21 és 26 éves koruk
között, és 2/3-uk a saját nemük iránti vonzalmukban erősödött. Nők esetében 45%
változott a vonzalmában, és 80%-uk leszbikus irányba. (Stokes et al., 1997, in
Diamond 2008)
Rosario 156 fiatalt követett egy évig, az önazonosításukat
(szelfidentifikációt) vizsgálva. Ő azt találta, hogy a azoknak a fiataloknak a fele,
akik az induláskor biszexuálisnak tartották magukat, egy év múlva
homoszexuálisnak vallották magukat, míg a kezdetben homoszexuális
identifikációval rendelkezők 7%-a váltott a biszexuális kategóriára. Itt a
szokatlanul nagy változási arány a homoszexuális identitás irányába
magyarázható a fiatalok életkorával, hiszen a homoszexuális fejlődésmodellek
mindegyike tartalmaz egy „átmeneti”, változási aspektust a kezdeti zavar és az
identitás megszilárdulása között. (Rosario, 2006, in Diamond, 2008)
(Összehasonlításképpen egy nem biszexuális mintára: Pattatucci és Hamer
1995-ben 175 nő részvételével vizsgálta, hogy változik-e a Kinsey -skála
besorolásuk 18 hónap alatt, és úgy találta, hogy 80%-ban változatlan maradt, a
változtatók többsége is maximum egy ponttal csúszott el a skálán. (A kutatásban
azonban nem csak biszexuálisok vettek részt.) (Pattatuci et al., 1995, in
Diamond, 2008)

Weinbergék úgy találták, hogy ritka a tökéletes megszilárdulás, a tökéletes

elfogadás, az identitáskérdés végleges lezárása: sok biszexuális hosszú ideig, akár
élete végéig is időszakosan küzd a kételyeivel, újra és újra dolgozik az identitásán.
Ezért bevezettek egy utolsó szintet:

4. a folyamatos bizonytalanság szintje. Azonban felhívják a figyelmet, hogy

óvatosan kell bánnunk ezzel a fogalommal, mert (ahogy még lesz róla szó a

18
ti. hogy túl rövid időt fognak át hogy nem tesznek különbséget az
identitás/vonzalom/gyakorlat között, valamint, hogy nem vesznek figyelembe egyéb szociális és
más -fejlődést befolyásoló- tényezőket stb.

25
későbbiekben), az egyik ártalmas, biszexualitást érvénytelenítő mítosz az, hogy a
biszexuálisok zavartak, összezavarodottak, „átmenetben vannak” (ti. a
heteroszexualitás és a homoszexualitás között). Azok, akik ezt a biszexualitást
patologizáló nézetet vallják, a biszexuális állapot egyértelmű és
megkérdőjelezhetetlen velejárójának tartják az identitásdiffúziót, a
zavarodottságot. Azonban a kutatások ezt a feltételezést nem erősítik meg
egyértelműen, legalábbis ellentmondásos eredményekre jutottak.

Weinbergék kutatásában felmérés ezen szintjére vonatkozó kérdések a

következők voltak: ”Jelenleg érzel zavarodottságot a biszexualitásod miatt?
Valaha éreztél-e ilyet?”
Az első kérdésre a férfiak csupán 24,5%-a, nők 23%-a válaszolt igennel
(összesítve: 24%). Elmondhatjuk tehát, hogy a túlnyomó többség, a
megkérdezettek háromnegyede a vizsgálat időpontjában nem érzett
bizonytalanságot a (biszexuális) identitásával kapcsolatban. A múltra vonatkozó
kérdésnél a modellnek megfelelő válaszok születtek: itt a férfiak 84%-a, a nők
56%-a számolt be arról, hogy igen, valaha érzett ilyesmit (összesítve: 70%).
Valójában számomra kellemes meglepetés, hogy volt egyáltalán 30%, aki nem
volt soha bizonytalan ebben a kérdésben.
A megállapodottság fázisába ért embereknél ez bizonytalanság/
elbizonytalanodás tehát általában inkább időszakos vagy élethelyzetből fakadó
kétségek formájában jelentkezik, úgy, hogy például megkérdőjelezik
szexualitásuk egyik vagy másik oldalát.
Ennek fő okaként a kutatók a validálás és a támogatás hiányát nevezték meg
a többségi társadalom részéről, és hogy így, a negatív reakciók miatt nehéz
fenntartani a folyamatos identitást. Hiányoznak a szerepmodellek is, valamint a
támogató közösségek.
Sokakat az életvitel nehézsége bizonytalanít el, konkrétan az, hogy hogyan
lehet fenntartani egynél többféle neművel kapcsolatot, megélni mindkettőt?
A hosszantartó, kizárólagos kapcsolatban lévők is gyakran
elbizonytalanodnak egy idő után: vajon érvényes-e még a (másik irányú
vonzalmuk/) identitásuk? Előfordul az is, hogy az egyik irányba gyengébb érzések
és szexuális vágyak nyomán az itt elmaradó szex okoz bizonytalanságot.
(Weinberg, et al., 1994)

26
 Természetesen nem minden biszexuális ember identitásalakulása követi ezt a
fejlődési modellt, számos egyéni életút is létezik. A későbbiekben néhány
esetillusztráció révén betekintést is nyerhetünk néhányba.
Az identitás alakulását, és általában a szexualitásról való gondolkodásunkat
nagyban befolyásolják a társadalmi, szociális tényezők (konstruktivista
perspektíva) is. Weinbergék számára 1994-ben még nagy kérdés volt, hogy vajon
az AIDS elterjedése hogyan fogja befolyásolni a biszexuális identitások
alakulását. Ma talán az lehetne a kérdés, hogy a széles körben elterjedt
számítógéphasználat kapcsán elérhető szexuális médiatartalmak hogyan hatnak a
szexualitáshoz való hozzáállásunkra.

27
3 A biszexuálisok mentális egészsége
Számos kutatás megerősíti, hogy az LMBTQ emberek körében az
összenépességhez viszonyítva nagyobb arányban fordulnak elő mentális panaszok
és öngyilkossági kísérlet. A Hungarostudy 2008-as felmérése szerint
öngyilkossági gondolatok aránya az LMBT populációban 41%-os, szemben az
össztársadalmi 12%-kal, a kísérletek aránya pedig 13% szemben 3%-kal.19
A bevezetőben említett tanulmányok adatai mellett más kutatások is
megerősítették, hogy a biszexuális emberek gyakrabban szenvednek mentális
betegségekben, mint akár a heteroszexuálisok, akár a homoszexuálisok.
Ugyanerre az eredményre jutott például egy nagy ausztrál kutatás is. (Jorm et al.,
2002, in Barker et al., 2012.) Egy Angliában és Walesben lefolytatott, az LMB
emberek mentális egészségét felmérő vizsgálat szintén megerősítette, hogy a
biszexuálisok -különösen a férfiak- homoszexuális társaikénál magasabb
distresszel néznek szembe, valamint gyakrabban okolják a szexualitásukat önsértő
viselkedésükért. (King et al., 2003, in Barker et al., 2012)
Egy biszexuális konferencia vendégei körében végzett kisebb felmérés
szerint a részvevők 36%-a számolt be egyszeri (24%) vagy többszöri (12%), a
mindennapi életüket befolyásoló mentális vagy fizikai problémáról. 25%-uknak
volt orvosi diagnózisa is, legtöbbjüknek (16%) depresszió, (8%-nak) szorongásos
zavar, és önsértő viselkedés. Browne és Lim 2008-as brighton és hove-i jelentése
szintén megerősítette, hogy a biszexuálisok körében valószínűbb az öngyilkossági
kísérlet. (Ez a kutatás rámutatott arra a negatív ciklusra is, hogy a mentális
problémákkal küzdők körében elterjedtebb a hajléktalanság és az erőszak is,
amelyek viszont fokozzák a mentális problémák kialakulásának esélyét, vagy
súlyosbodását. (Browne et al., 2008, in Barker et al., 2012)
Ezzel egybecsengenek Hannah J. Johnson sokkal nagyobb mintán mért
kutatási eredményei. Több, mint 600 biszexuálist20 on-line kérdőív segítségével

19
Kettős Mérce blog 2015.
https://kettosmerce.blog.hu/2015/03/12/a_melegeket_duplan_sujtja_az_amugy_sem_rozsas_eges
zsegugyi_rendszer letöltve: 2020.01.20.
20
A kérdőív lehetőséget adott más önmeghatározásra is: a biszexuális mellett szerepelt a
pánszexuális, omniszexuális, poliszexuális, queer és egyéb kategória is. Az egyszerűség kedvéért
használom itt a biszexuális szót.

28
megkérdezve, Johnson ugyan elsősorban a médiareprezentációk biszexuálisok
mentális egészségére gyakorolt hatását vizsgálta, de a demográfiai adattáblázatból
kiderül, hogy a megkérdezettek közel 40%-a számolt be generalizált szorongásról,
közel 10% pánikzavarról, több, mint 25% szociális fóbiáról, közel 58%
depresszióról, több, mint 10% evészavarról, 8%-uk volt bipoláris, 2,1%
disszociatív zavarról és 4,4% impulzivitás-kontroll zavarról. Mindössze a
vizsgálatban részvevőknek az egyharmada volt mentes a fenti pszichológiai
problémáktól. Összességében tehát a résztvevők többsége szenvedett már
valamilyen mentális betegségtől (ez diagnózist is jelentett), közülük 82%
depressziótól, 57% generalizált szorongástól, 36%-uk szociális fóbiától, és több,
mint 9 %-uk alkohol vagy egyéb szerabúzustól. (Johnson, 2016)
2018-ban jelent meg Rich és munkatársai kanadai populáción végzett
kutatási eredménye a Journal of Bisexuality-ben. Ennek során meleg férfiak
mentális egészségét hasonlították össze biszexuális férfiakéval a szorongás és
depresszió mentén. Fontos hozadéka a kutatásnak, hogy a biszexualitás
bizonytalan meghatározásából fakadó kutatásmódszertani problematikát úgy
próbálta meg áthidalni, hogy több szempontot vett figyelembe a felmérés során:
az adatokat így szétválasztották külön a biszexuális identitás/önmeghatározás, a
vonzalom és a szexuális gyakorlat mentén is. A mentális egészség felmérésére a
Hospital Anxiety and Depression Scale-t (HADS) használták, amelyek két
alskálája a szorongás és a depresszió.
A kapott eredmények tendenciózusan magasabb előfordulási arányokat
mutattak mind a szorongás, mind a depresszió esetében a biszexuálisok körében.
Az eredmények mindkét mentális probléma esetén szignifikánsak lettek a
magukat biszexuálisnak azonosító személyek esetében, a szorongásos
problémáknál pedig a mindkét nemhez vonzódók körében is. A biszexuális
gyakorlat nem hozott statisztikailag szignifikáns eltérést egyik probléma esetében
sem, azonban a biszexuális gyakorlatot folytatók aránya itt is magasabb volt. A
765 fős mintából, a magukat biszexuálisként azonosítók (az összes minta 15,5%-
a) 70%-a számolt be szorongásos panaszokról és 32%-uk depresszióról szemben
a melegek 55 és 16%-ával. A mindkét nemhez vonzódók (33%) közül 63%
küzdött szorongással, és 21,5 % depresszióval, szemben a csak férfiakhoz
vonzódók 53 illetve 16%-ával. A szexuális viselkedés mentén (23%) a biszexuális
gyakorlatot folytatók 63% szorongott és 21%-uk küzdött depressziós tünetekkel,

29
míg a homoszexuális gyakorlatot folytató férfiak 55%-a és 17%-a – bár itt a
különbség nem szignifikáns. (Rich et al., 2018)
2017-ben Ross és munkatársai számos adatbázist (mint például a MEDLINE,
PsxcINFO, LGBT Life stb.) fésültek át olyan, 1995. és 2016. közötti tanulmányok
után kutatva, amelyek a biszexuálisok körében előforduló, depresszióval és
szorongással kapcsolatos kutatásokat mutattak be a meleg/leszbikus csoporttal
való összehasonlításban. Összesen 52 tanulmány meta-analízise során azt találták,
hogy a mérés időpontjában fennálló depresszió esetében (erről 19 tanulmány, 25
mérése tanúskodott) a biszexuálisok 0,21 szórásnyival magasabb értékeket hoztak
(SMD 0,21). Ez tulajdonképpen kis hatásnagyságú, de már szignifikáns
különbséget jelent. (Ugyanez az érték a heteroszexuális csoporttal való
összehasonlításban 0,42 szórásnyival magasabb a biszexuálisok javára.)
Ugyanerre az eredményre jutottak az aktuálisan (ti. a kutatások időpontjában)
fennálló szorongásos tünetek esetén (10 tanulmányban 13 mérés alapján: SMD
0,21; a heteroszexuálisokkal való összehasonlításban 0,37).
A megelőző 12 hónapban jelentkező major depressziós epizód és
hangulatzavar esetében nem volt különbség a biszexuális és LG csoport között.
Az élethosszig fennálló major depresszió és hangulatzavar esetében a
biszexuálisok 43%-ban. a LG csoport 42%-ban, a heteroszexuálisok 25%-ban
voltak érintettek.
Az élethosszig fennálló bármilyen szorongás esetén a biszexuálisok 60%,-a
az LG csoport tagjainak 53%-a, a heteroszexuálisok 29%-a volt érintett a
tanulmányok meta-analízise szerint.
Generalizált szorongás esetén pedig a biszexuálisok 15%-a, a leszbikus-
meleg csoport 13%-a volt érintett a heteroszexuálisok 7%-ával szemben. (Ross et
al., 2017)

King és munkatársai LGB emberek mentális zavarainak, anyaggal való

visszaélésének, öngyilkosságának és öngyilkossági késztetésének, valamint
önsértésének az előfordulásának gyakoriságával foglalkozó tanulmányok
szisztematikus áttekintését végezték 2008-ban. Ők korábbi, 1966. és 2005. között
megjelent cikkeket kerestek számos adatbázisban. Ahogy korábban említettem, az
elmúlt évtizedig nagyon kevés adat született kifejezetten a biszexuális
populációval kapcsolatban – így ebben a tanulmányban is leginkább összevont

30
adatokat találunk. Az ő akkori eredményeik szerint a LGB csoportnál szorongás,
depresszió és alkohollal vagy más anyagokkal való visszaélés veszélye 1,5-szeres
a heteroszexuálisokhoz képest, az öngyilkossági veszély viszont kétszeres! Ők
nemek szerint néztek meg részletesebb adatokat, így megállapították, hogy a
tanulmányok meta-analíziséből az derül ki, hogy a leszbikus és biszexuális nők
inkább az alkohollal és anyaggal való visszaélésben veszélyeztetettek, míg a
meleg és biszexuális férfiaknál az öngyilkossági kísérlet veszélye magasabb. 21

(King et. al., 2008)

Összefoglalva:
A biszexuálisok mentális egészségével kapcsolatban tehát látjuk, hogy a
csoport tagjai több pszichológiai problémával küzdenek, mint más kisebbségi
szexuális orientációjú emberek. A szorongás, a depresszió és az öngyilkossági
hajlam legalábbis tendenciájában magasabb mértékű a biszexuálisok körében,
mint az LM csoport tagjainál. Vajon milyen tényezők és folyamatok járulhatnak
hozzá ehhez a jelenséghez?
A modern pszichológiai álláspont szerint az emberi pszichéről való
gondolkodásban és megértésben is a biopszichoszociális modellt kell követnünk.
Ez azt jelenti, hogy valamennyiünknek vannak biológiailag vagy genetikailag
meghatározott gyenge pontjaink, sérülékenységünk, ugyanakkor a szociális
környezet, a környezeti tapasztalatunk is hozzájárul a pszichés működések
alakulásához, akár biológiai szinten beavatkozva az idegrendszer fejlődésébe,
akár a védőfaktorok megléte vagy hiánya formájában. Mindez együtt alakítja ki
azt a működésmódot, ahogyan a stresszt kezelni tudjuk, és ami végül eldönti, hogy
kialakul-e valamilyen mentális betegségünk vagy nem.

A környezeti tényezőket tehát nem lehet alábecsülni, és a kutatók

egyetértenek abban, hogy a társadalmi környezet nagyban hozzájárul a
közérzetünk alakulásához. (Mindannyian tapasztaljuk, hogy bizonyos jelenségek,
problémák, amelyek a nyugati kultúrában jellemzőek, egy másik földrajzi vagy

21
Elgondolkodtató, hogy egy olyan tanulmányt is találtak, amelynél a szándékos önsértés
veszélye a melegek esetében nagyobbnak mutatkozott, mint a biszexuális férfiaknál, egy másikban
pedig az öngyilkossági gondolatok is a nőknél hoztak magasabb kockázati értéket, azonban
viszonylag kis számú adatforrásból dolgoztak (összesen 28 tanulmány, 25 kutatás). (King, 2008)

31
időbeli távolságban lévő kultúrában akár semmilyen módon nem jelenénnek meg,
vagy nem jelentenének problémát.)
A szociálpszichológiai kutatásokból azt is tudjuk, hogy a társas támogatás
nagyon komoly preventív hatással bír az egyén számára mind fizikai, mind
mentális betegségek esetében.

A többségitől eltérő szexuális irányultságú -így a biszexuális emberek –

számára fontos tényező a kisebbségi stressz jelenléte. A kisebbségi stresszel
kapcsolatban fontos szempont a csoporthoz tartozók rejtőzködése, amely nagyon
megterhelő pszichés szempontból. A védettség mellett szorongást is okoz, a
„lebukásveszély” állandó készenléthez, így stresszes állapothoz vezet. A fogalmat
egy szociálpszichológus, Ilan Meyer vezette be 1995-ben és éppen az LMBTQ
emberek csoportjával kapcsolatban. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a
stigmatizáció, a diszkrimináció -vagy az attól való félelem- és a kényszerű
alkalmazkodás stresszforrást jelent, és így az érintettek szomatikus és pszichés
megbetegedéséhez vezethet. (Borgos, 2015, Brewster et al., 2013))

32
4 Oki tényezők
4.1 Az LMB(TQI+) személyeket sújtó általános nehézségek

Bármilyen jellegű negatív diszkriminációról tudjuk, hogy hatással van az

egyén pszichés állapotára. A diszkriminációs tapasztalatok, amelyek
bejósolhatatlan helyzetekben, epizodikusan is előfordulhatnak, vagy akár
tartósan, folyamatosan fennállhatnak mindenképpen rombolják a mentális
egészséget.
Bizonyos jelenségek, ha nem is egyformán, de egyaránt sújtják az LMBT
embereket, ezért nehéz lenne teljesen külön tárgyalni a biszexuálisokra is ható
negatív tényezőket. Az alábbiakban ezért röviden összefoglalom az LMBT
embereket általánosságban sújtó nehézségeket.

Az egyik ilyen a heteronormativitás, ami egy olyan társadalmi

berendezkedés, társadalmilag is támogatott közhiedelem, amely szerint a
heteroszexualitás és a ciszneműség a normális, természetes, és elfogadott, és az
ettől eltérő szexuális orientációk és nemi identitások betegesnek, deviánsnak,
természetellenesnek számítanak. (Milanovich, 2018) (Ez a felfogás szorosan
összefügg a patriarchális gondolkodással, mivel az a heteroszexuális cisz férfiak
hatalmát erősíti.22)

A heteronormativitás a mindennapokban számtalan formában jelenik meg,

például előadások, sajtótermékek szövegében, mindennapi párbeszédben,
mikroagressziók23 formájában stb. Szorosan összefügg a coming-out
szükségességével, hiszen gondoljunk bele, hogy például egy meleg
párkapcsolatban élő férfi számára milyen nehéz lehet akár egy munkahelyen részt
venni akár a legegyszerűbb privát társalgásban, amelyben minden kolléga azt
feltételezi, hogy heteroszexuális. Nem is beszélve a partneres rendezvényekről,

22
A feminizmus-leszbikus aktivizmus összefüggése miatt az orientáció politikai kérdés is.
(Zipkin, 1992)
A patriarchális gondolkodás jellemzői: hierarchikus és tekintélyelvű kapcsolatok (a
magasabb a pozíció magasabb értéket is jelent); dualisztikus és kizárólagos gondolkodás
(egymással szembenálló értékek egymás mellettiség helyett); dominancia, hatalmi egyenlőtlenség
a férfi javára. (Keating és Fleming 2009, in Székely és Csabai, 2017)
23
mikroagresszió: olyan szóhasználat vagy cselekedet, amely -bár nem ártó szándékú
(sokszor észre sem vett),- de előítéletet tartalmaz, ezáltal agressziónak, sértésnek minősül.
(https://hu.wikipedia.org/wiki/Mikroagresszi%C3%B3, letöltve: 2020. 03. 15.

33
vagy a családi ünnepekről. („Mikor nősülsz?”, „Van barátnőd?”, „Mikor lesz
gyereked?” stb.) Mivel az LMB emberek esetében nincs látható jele a kisebbségi
csoporthoz való tartozásnak, részükről nagyon sok új helyzet újabb, szinte
folyamatos coming-outot követel.

Súlyosabb következményekkel jár az LMBTQ emberek számára a

heteronormatív gondolkodás talaján gyakran (de nem feltétlenül!) megszülető
homofóbia (és transzfóbia), amelyek megágyaznak a diszkriminációnak, vagy
akár a gyűlölet-bűncselekménynek. A homofóbia (és transzfóbia) alapértelmezés
szerint félelem, idegenkedés a homoszexuális (és transz emberektől). Tágabb
értelemben olyan negatív attitűdök, előítéletek és viselkedések, amelyek
hozzájárulnak az LMBT emberek elnyomásához és amelyek alapja a gyűlölet, az
ellenszenv, a megvetés. (Ilyen például a gyűlöletbeszéd, a szóbeli és fizikai
erőszak, a negatív diszkrimináció, vagy ábrázolás, a semmibe vevés stb.)
(Milanovich, 2018) Ahol nincs egyértelmű állásfoglalás a többségitől eltérő
szexuális orientációjú és/vagy nemi identitású emberek jogai mellett, ahol a
heteronormativitás az abszolút uralkodó nézet, ott nagyon képlékeny marad a
kisebbségek helyzete- ti. soha nem lehet biztosan tudni, melyik közösség, melyik
egyén mit gondol és mit tesz ezzel kapcsolatban.
A homofóbia akár egyéni, akár közösségi szinten megnyilvánulhat, utóbbira
példa az intézményesített homofóbia (vagy intézményesített heteroszexizmus).
Ennek során a többségitől eltérő szexuális orientációjú embereket kizárják
(kirekesztik) a heteroszexuálisok számára járó jogok köréből, sőt akár törvényileg
büntethetik is őket eltérő szexuális irányultságuk miatt. A heteroszexizmus (és a
ciszszexizmus) a heteroszexualitás (és a ciszneműség) felsőbbrendűségét hirdeti
az ettől eltérő orientációjú (és identitású) emberek felett. (A jelenség a szexizmus
analógiája, ahol a nők -esetleg bizonyos társadalmakban a férfiak-
felsőbbrendűsége az elfogadott és ennek alapján számos típusú hátrányos
megkülönböztetés vagy verbális/fizikai erőszak érheti az „alárendelt” nemhez
tartozót.)

34
4.2 A biszexuálisok speciális nehézségei

Longitudinális kutatások igazolták, hogy a biszexualitás „hajlamossá” tesz

különböző mentális betegségek kialakulására. Több kutatás, köztük Meyer
igazolta, hogy a kisebbségi szexuális orientációjú emberek nagyobb
fogékonysága a mentális betegségekre a kisebbségi stresszel, az extra
stigmatizációval magyarázható. A kisebbségi stresszhez vezető disztális, (mint
például a megtapasztalt előítélet és diszkrimináció), valamint proximális, (pl. az
internalizált homofóbia) okok egyaránt hozzájárulhatnak ezeknek az embereknek
a megnövekedett szorongás és depressziós szintjéhez. (Meyer 2003, in Ross,
2017) Ellentmondásnak tűnik, hogy a konkrétan a biszexuális emberekre
vonatkozó kutatások eredménye szerint ez a csoport valójában kevesebb
diszkriminációról számol be, mint a meleg vagy leszbikus csoport (pl. Herek,
2014, in Ross 2017), ami magyarázható azzal, hogy könnyebben ”elbújhatnak”,
ha éppen ellenkező nemű partnerrel van kapcsolatuk (a „biszexuális
láthatatlanságról” lsd. később). Ugyanakkor 100 biszexuális nő körében végzett
felmérés szerint a férfipartnerrel élők magasabb depressziós szintet mutattak, mint
azok, akik nővel éltek. (Dyar et al., 2014, in Ross 2017). Egy lehetséges
magyarázat erre az, hogy a biszexuális emberek nem feltétlenül több, hanem
másfajta diszkriminációval (is) találkoznak, mint a meleg/leszbikus emberek, és
ezen túlmenően a többi kisebbségi csoport részéről is tapasztalhatnak
előítéleteket. A biszexuálisoknak tehát nem csak homofóbiával, hanem hetero- és
homoszexuálisok részéről egyaránt tapasztalt bifóbiával is meg kell küzdeniük.
(Johnson, 2016)

Ross és munkatársai 2006-2007-ben Kanadában lefolytattak egy kvalitatív,

fókuszcsoportos kutatást, amelynek a célja az volt, hogy meghatározzák a
biszexuálisok rosszabb mentális egészségéhez hozzájáruló tényezőket. (Ross,
2009) Az eredményeket 2009-ben publikálták. Talán ők voltak az elsők a világon,
akik speciálisan erre a célcsoportra összpontosítva végeztek ilyen kutatást. A
kutatók hangsúlyozzák, hogy a biszexuálisok diszkriminációs tapasztalatai
nagyban különböznek az LG csoport tapasztalataitól, így a bifóbia, bár analóg
jelenség, de nem azonos a homofóbiával.

35
 Tehát elmondhatjuk, hogy a rosszabb mentális állapotot mutató
eredményeknek egyik fontos oka a biszexuális emberek speciális helyzete, azaz
fokozott marginalizációja (Barker, 2015). Minek köszönhető ez a fokozott
marginalizáció? Milyen tényezők járulnak hozzá, hogyan tudjuk ezeket
csoportosítani? Ennek összefoglalására teszek kísérletet az alábbiakban.

4.2.1 A nemi binaritás, mint norma és a monoszexizmus

Nyugati kultúránkban elterjedt a nemekről való bináris gondolkodás: a

szexuális identitásunkat a nemünk határozza meg, tehát valaki vagy férfi, vagy
női identitású, és vagy ellenkező neműhöz vonzódik szexuálisan, így
heteroszexuális, vagy azonos neműhöz, akkor pedig homoszexuális. A
biszexuális emberek ezt az alapvető felfogást kérdőjelezik meg a puszta létükkel,
amire természetesen megkapják a környezetük válaszait. Ennek a helyzetnek a
feldolgozása plusz érzelmi energiákat igényel. (Barker et al., 2012) (Ahogy
egyik biszexuális ismerősöm fogalmazott: „Az ufók között is ufó vagyok.”.) A
hetero- vagy akár a homoszexuális környezet általában sokkal kevésbé képes
megérteni a többirányú vonzalmat, mint a puszta homoszexualitást. A nemi
binaritással és a monoszexizmussal24 kapcsolatos attitűd sokszor erőteljesebben
hat, mint a magával a szexuális orientációval kapcsolatos attitűd, ez tehát az egyik
alappillére a bifóbiának.
Kinsey kutatásai óta úgy gondolunk a szexuális orientációra, mint egy
spektrumra, amelynek egyik vége a homo-, másik a heteroszexuális viselkedés, és
amelyen valamennyien elhelyezhetjük magunkat valahol. A másik fontos
szempont, hogy az orientációt fluidnak tekintjük, elfogadva a változás
lehetőségét. A biszexuálisok éppen ezt a -többség számára nehezen befogadható-
felfogást prezentálják és provokálják a nemekről és a szexuális viselkedésről való
-sokkal kényelmesebb- bináris. és időben stabil felfogásmódot.

24
A monoszexizmus tehát az a hiedelem, hogy az ember vagy homo-, vagy heteroszexuális,
de egyszerre nem vonzódhat egynél többféle nemhez.

36
4.2.2 In-group előítéletek

Fentiekből erednek a bifóbia további megnyilvánulásai. Például a

biszexuálisokkal szemben jelentkező igen elterjedt in-group előítéletek a LMB
közösségen belül. Egyik beszélgetőtársam ezt így fogalmazta meg:

„A leszbikus közösségen belül nem verem nagydobra a

biszexuális orientációmat, mert azonnal gyanús lennék.
Régebben előfordult, hogy ismerkedtem valakivel (az
interneten), de amikor kiderült, hogy bi vagyok, és voltak
férfipartnereim is, az illető azonnal visszavonult. Azt
mondta, hogy képtelen olyan nővel lenni, aki elmegy
férfiakkal, mivel számára ez gusztustalan. Így jobb, ha
ebben a körben mindenki azt hiszi, hogy leszbikus vagyok.”
(Nő, 50)

Hasonló tapasztalatokról sokszor számolnak be biszexuálisok:

kapcsolataikban több a bizonytalanság, mert bármelyik nemű partnerük van
éppen, a részéről ott a félelem és bizalmatlanság, hogy könnyebben elcsábulnak
egy másik nemű iránt, és a gyanú, hogy esetleg hiányzik nekik a másik nemű
partner. Egy poliamor25 biszexuális nő mesélte a következőt:

„Mindig azt gondoltam, hogy a férjemnek könnyebb, ha

nővel vagyok, mintha egy másik férfival lennék, hogy ez nem
ugyanaz, nem olyan, mint a megcsalás…..hiszen ő férfiként
teljesen megfelelő partner, nem kellene ezen aggódnia.
Tehát, hogy nincs igazi versenyhelyzet, mivel ez két nagyon
különböző dolog, teljesen más megélés (ti. férfival és nővel
szexuális kapcsolatot létesíteni.) Amikor beszélgettünk
erről, akkor viszont azt mondta, hogy pont ez a baj, hogy
még versenyezni sem tud, és fél, hogy alulmarad, nem

25
Etikus nem-monogám kapcsolatban élő, tehát amikor a partner konszenzusos
beleegyezésével létesít valaki romantikus és/vagy erotikus kapcsolatot egy másik személlyel.

37
 egyénként, hanem egyszerűen a másik nem vonzerejével
szemben.”

4.2.3 A biszexuális láthatatlanság

A biszexualitás felvállalásának a nehézségéből fakad az ún. „biszexuális

láthatatlanság”. A biszexuálisok csoportja nem csak az LMB kutatásokban tűnik
gyakran el, hanem az egyének rejtőzködése is hozzájárul. Ez a láthatatlanság a
kutatásban, a médiában, az LGB közösségekben, a jogalkotásban, a politikai
beszédben, sőt a pszichológiai irodalomban és terápiás eljárásokat tartalmazó
kézikönyvekben is tetten érhető. Ahogyan a kutatásban ritkán, a jogalkotásban,
politikai diskurzusban egyáltalán nem, vagy alig jelenik meg a biszexualitás. A
médiában, irodalomban, filmművészetben szereplő biszexuális karakterek pedig
ritkán, és akkor is inkább negatív felhangokkal. Az Egyesült Királyságban a
Stonewall UK két kutatása szerint a biszexuális emberek megjelenése a médiában
(ez konkrétan a BBC-t és egy fiataloknak szóló televíziós csatornát jelentett)
nagyon minimális: a BBC-n nem is találtak ilyen megjelenést. A televíziós
csatorna műsorainak 4,5%-ában mutattak LGB embereket, kifejezetten
biszexuálisok pedig ennek is mindössze 1 %-ában. (Barker et al., 2012.) Az
egyén szintjén is gyakori probléma az identitás láttatása: hiszen, ha azonos nemű
partnerral van, akkor homoszexuálisnak vélik, ha „ellenkezővel”26, akkor
heteroszexuálisnak. A félreértés tisztázása aktív coming-outot, az orientációs
kérdés állandó tematizálását igényelné.

4.2.4 A biszexualitással kapcsolatos mítoszok

A bifóbiához komoly tényezőként járulnak hozzá a biszexualitással

kapcsolatos úgynevezett mítoszok, amelyek nagyon gyakran a média közvetítése
útján kerülnek erőteljesen a köztudatba, vagy kapnak további megerősítést.
Ahogyan azt az elméleti részben kifejtettem, Freud pszichoszexuális fejlődési
modellje szerint a biszexualitás egy átmeneti, instabil, köztes forma. Ennek a

26
Ez a szóhasználat a közgondolkodásban elterjedt kétnemű kategórián alapszik, a
politikailag korrekt kifejezés a “különböző nemű” lenne, ami utalna a nemek sokszínűségére.

38
hagyományos felfogásnak a folyományaként elég gyakori és elterjedt mítosz,
hogy a biszexualitás valamiféle félút a hetero- és homoszexuális orientáció
kialakulása között. Gyakran feltételezik, hogy aki biszexuálisként identifikálja
magát, valójában homoszexuális, csak a társadalmi előítéletek miatt ezt könnyebb
felvállalnia, ezért definiálja magát biszexuálisnak. Természetesen erre is akad
példa, azonban a longitudinális kutatások szerint a biszexualitás sokkal
gyakrabban állandó szexuális orientációnak bizonyul. (Barker et al., 2012). (Az
ezzel kapcsolatos részletesebb kutatási eredmények az identitással kapcsolatos
részben olvashatóak.)

A másik, az előbbivel ellentétes feltételezéseken alapuló mítosz, amely

megnehezíti a biszexuálisok számára az orientációjuk felvállalását, így a
közösségbe tartozást is az, hogy a biszexuális egyén valójában csak „kíváncsi
hetero”, vagy „kiránduló”. Akiről így gondolkodnak, az valóban nem lehet teljes
jogú tagja az LM közösségeknek, hiszen van ebben a címkében valami degradáló.
Nyilván szabadon gondolkodva az emberi szexualitásról, a „kirándulással” sem
kellene, hogy probléma legyen, de a közfelfogás alapján abban a nyomásban
élünk, hogy mindenképpen el kell dönteni, hova is tartozunk.
Mi az oka, hogy az LM közösségekben is ugyanúgy megjelennek ezek a
mítoszok, mint a heteroszexuálisok között, megnehezítve ezzel a biszexuálisok
közösségbe tartozását? Valószínűleg az LM közösség fenyegetőnek, gyengítő
tényezőnek tekinti a biszexuálisokat, mert a saját, többségitől eltérő orientáció és
identitás gyakran esszencialista magyarázatait kérdőjelezik meg a létükkel.
(Borgos, 2013) Olyan gondolatmenet húzódhat meg a háttérben, hogy ha a
szexuális tárgyat a nem szempontjából akár meg is lehet „választani”, akkor az
támadási felületet jelenthet a meleg és leszbikus emberek számára- hiszen erősíti
azt a heteroszexista felfogást, hogy az irányultság választás kérdése- és ez
veszélyeztetheti az eddig elért, és nehezen kivívott társadalmi elfogadásukat.
Fontos tényező lehet még itt az internalizált homofóbiai és bifóbia is. Attól
még ugyanis, hogy valaki egy kisebbségi csoport tagja, még nem mentes a
környezeti hatásoktól, a társadalmi előítéletektől, akár a saját csoportjával
szemben sem. Így például a korábban említett monoszexizmus és a
biszexuálisokkal kapcsolatos sztereotípia -miszerint feltétlenül egyszerre mindkét
nemű partnerrel tartanak fenn kapcsolatot- az egyénben bifóbiához vezethet.

39
 További mítosz, amely a biszexuálisok diszkriminálását fokozza az a
feltételezés, hogy aki biszexuális, az valószínűleg promiszkuis is. Ennek a
hiedelemnek ágyaz meg leginkább a mód, ahogyan a médiában biszexuális
karaktereket jelenítenek meg.
A USC Annenberg School for Communivation and Journalism Critcal Media
Projektje szerint a médiafogyasztás egyértelműen befolyásolja a
gondolkodásunkat, értéket közvetít, amelyeket internalizálunk, így attitűdformáló
hatással bír. A projekt szerint a médiamegjelenések nem semlegesek vagy
objektívek. Ráadásul, mivel a biszexualitás a hétköznapokban a fentiekben leírt
okok miatt gyakran láthatatlan marad a médiafogyasztó számára, a médiában
megjelenő biszexuális ábrázolások különösen erőteljesen hatnak. Leginkább a
televíziónak, a filmeknek, a zene- és a pornóiparnak van nagy hatása. Az ezekben
tetten érhető monoszexista gondolkodás és bifóbia a biszexualitást gyakran
érvénytelennek, természetellenesnek, morálisan kifogásolhatónak mutatja be, a
karaktereket pedig képmutatónak ábrázolja. (Johnson, 2016)

Johnson (2016) cikkében kifejti, hogy a biszexualitás

médiareprezentációjának interszekcionalista-feminista megközelítése szerint
fontos kiemelni, hogy a film és színháziparban lényegesen több férfi dolgozik,
mint nő. Szerinte ebből fakadhat az a nemi különbség, hogy a biszexuális nők
ábrázolása többnyire túlszexualizált, míg biszexuális férfiak nem jelennek meg,
hiszen a filmeket -úgy tűnik- zömmel férfiak készítik a férfifogyasztók igényeinek
kielégítése céljából. Így gyakran szerepelnek biszexuálisként ábrázolt nők, akik
azonban leginkább a férfiak szórakoztatása, elcsábítása, vagy figyelmének
felkeltése céljából vesznek részt leszbikus együttlétben. Ez nem csak a biszexuális
identitás hitelességét rombolja, hanem magának a női szexualitásnak az
érvényességét is megkérdőjelezi. A pornófilmekben fokozottan jelenik meg ez a
tendencia, ott szinte mindig a férfiak élvezetén van a hangsúly (ti. ahogyan
felvételek a néző szemszögéhez igazodnak -a megfigyelő férfi megjelenhet a
filmben, vagy maga a néző az.) Az egyik háttértényezője a női szexualitás
alárendelt módon történő bemutatásának az a hagyományos, a pszichoanalitikus

40
 fejlődésmodell alapján kialakult nézet is lehet, hogy a női szexualitás passzív,
reszponzív, (nem autentikus, hanem a férfitől függő).27.
Mindezen túlmenően is sok káros sztereotípia rombolja a biszexuálisokról
alkotott képünket a filmek által. Az USÁ-ban 1968-ig érvényben lévő
mozgóképekre alkalmazott irányelv (az ún. Motion Picture Production Code)
megkövetelte, hogy a bi- és homoszexualitást- ha már muszáj megjeleníteni -
negatívan ábrázolják. Így lettek a biszexuális női karakterek -csak a szexuális
orientációjuk okán- megbízhatatlanok, szexmániások, mentálisan sérültek,
manipulatívak, destruktívak, veszélyesek, perverzek (és: extrém szexszet űzők,
erkölcstelenek….stb. ). (Johnson, 2016)
Ahogy látjuk, a női biszexualitás férfiakéhoz képest gyakoribb megjelenése
nem a pozitív elfogadásnak, hanem inkább a szexuális kizsákmányolásnak, a női
test tárgyiasításának ágyaz meg. Ugyanakkor erősíti azt a -freud-i elméletből is
következő -meglehetősen elvágólagos felfogást is, hogy a nők szexuális
orientációja alapvetően fluid, míg a férfiaké stabilabb.
Johnson kutatása egyébként arra az eredményre jutott, hogy azoknak a
biszexuális válaszolóknak, akik egynél több mentális zavarral küszködtek,
mintegy bő egyharmada érzi úgy, hogy állapotához a negatív médiareprezentáció
is hozzájárul (Johnson, 2016)

4.2.5 Bifóbia az egészségügyben

Egy 2010-es kutatás szerint a biszexuálisok nagy része tapasztalt bifóbiát az

egészségügyi ellátásban a személyzet részéről. (Johnson, 2016) Ez megnehezíti
számukra, hogy segítséget kérjenek, így ez is hozzájárulhat a rosszabb mentális
állapotukhoz. Emellett arról számoltak be a részvevők, hogy a kezelők gyakran a
biszexualitásukat helyezték fókuszba- vagy a mentális betegség tünetének, vagy
okának tekintették- még akkor is, ha egészen más probléma miatt kértek
segítséget. Sokszor zavart szexualitásúnak tekintik őket. A Bisexuality Report
beszámol arról, hogy Page 2007-ben az USA-ban lefolytatott felmérése szerint a
terapeuták több, mint negyede vélte úgy, hogy a szexuális orientáció

27
lsd a történeti részben Freud, valamint Besson elmélete a női szexuális válaszciklussal
kapcsolatban (Hevesi, 2018)

41
 valamiképpen a tárgya kell, hogy legyen a terápiának, és körülbelül hatoduk vélte
úgy, hogy a biszexualitás fontos tényező a pszichés probléma kialakulásában, így
7%-uk próbálta mega klienst heteroszexuális útra terelni, és 4%-uk a
homoszexualitás felé. (Barker et al., 2012)

4.2.6 Az identitás problémái

Ahogyan az elméleti részben már említettem, a biszexualitás meghatározása

nem olyan egyértelmű, mint a homo- vagy heteroszexuális orientációé, így
nehezebb az érintettek számára is megtanulni, hogy miként azonosítják magukat,
ugyanakkor rajtuk is van egy -belsővé tett -nyomás, hogy valamelyik oldalon (ti.
heteroszexuális vagy meleg/leszbikus) meghatározzák magukat.

Felmerül a kérdés, hogy vajon van-e hatása a biszexuális emberek mentális

egészégére annak, hogy nehezebb út vezet számukra az identitásuk,
önmeghatározásuk megtalálásához, amely esetleg képlékenyebbnek, vagy időben
változóbbnak is tűnhet a számukra, mint akár a homoszexuális identitás, valamint,
hogy egyszerre két másik identitástól kellene megkülönböztetni magukat.28

Dvora Zipkin tanulmányában (in Closer to Home, 1992) részben önéletrajzi

elemeken, részben ismerősei történetein keresztül az öncimkézés ambivalenciáját
igyekszik megvilágítani. Zipkin biszexualitással kapcsolatos kutatása során
számos29 biszexuális nőt kérdezett meg szexuális identitásukkal kapcsolatosan.
Szerinte a szexuális identitás egy személyes választás, ugyanakkor egy nyilvános
és politikai tartalommal is bíró dolog, amelyet mindenki a saját szája íze szerint
értelmezhet. Kimondja, hogy a szexuális identitás az idővel változhat. Ő is úgy
tapasztalta, hogy a szexuális identitás nem egyenlő a szexuális magatartással
(ahogyan erről már volt szó korábban, a meghatározás problémáiról szóló
fejezetben.) A biszexualitás is lehet fluid identitás, amennyiben sokféle módon
lehetünk biszexuálisak, egyéni preferenciáktól függően. Ahogyan saját magával
kapcsolatban írja: ”A múltam heteroszexuális, a jelenem jobbára leszbikus, a
jövőm ismeretlen.” (Zipkin, 1992, 55-56. o.) A múltja elismeréseként és
érvényesítéseként vállalja a biszexuális címkét, ugyanakkor a jelenlegi

28
Persze külön fejlődéslélektani kérdés, hogy miért szükséges egy serdülő vagy akár felnőtt
számára az öncímkézés.
29
Sajnos nem derül ki, pontosan hány embert kérdezett meg és milyen módszerrel

42
élethelyzetében leszbikus. De azt is érzi, hogy ”nem igazi leszbikus” -amivel
viszont megkérdőjelezi a jelenlegi kapcsolatának az érvényességét. Ezért
leginkább a „biszexuális leszbikus” címként tartja vállalhatónak. Az ő esetéből is
látszik, hogy a címkézés, az öndefiníció egy biszexuális esetében mennyi
problémát jelenthet, ha az egyén nem szeretné a szexualitása egyik aspektusát sem
megtagadni. Nem csoda, hogy sokan nem is hajlandóak címkézni önmagukat és
inkább olyan ernyőfogalmakat használnak, amelyek valamit kifejeznek az
identitásukból, de nem próbálják feltétlenül pontosan leírni azt -mivel ez
esetükben nem olyan egyértelmű, vagy nem olyan egyszerű, mint a bináris vagy
leginkább az egyik nem iránt vonzódó személyek esetében. (Ilyen ernyőfogalom
például a queer30.) Ebből az is kiderül, hogy sokaknak - különösen kamaszkorban-
mégis szükségük van -akár ilyen formában is- valamiféle öndefinícióra,
besorolásra az önmagunkról való gondolkodás és önmaguk környezet felé történő
reprezentációja során. (Hiszen az önészlelés tanulási folyamatában először meg
kell találni a megfelelő kategóriákat, sémákat, hogy később akár
megkérdőjelezhessük azokat.)
Zipkin úgy találta, hogy a környezeti hatások, -leginkább a közösségi
nyomás- hozzájárulhat a szexuális identitás változásához a biszexuálisok
esetében. Például az egyik megkérdezett beszámol arról, hogy miért választotta a
leszbikus életformát biszexuálisként: a 70-es években virágzó a feminista –
leszbikus mozgalom kötelezővé tette számára a választást, mivel nem lehetett
mindkét oldalon (ti. férfiak és nők) egyszerre állni. Mások „változását” egyéb
körülmények befolyásolták, például bizonyos személyekkel való találkozás,
támogatás a barátok, szerelmek részéről, vagy egy biszexuális közösség
megtalálása. (Ez részben egybecseng Diamond korábban ismertetett 2008-as
kutatási eredményeivel a biszexuális identitások stabilitásáról és a változtatást
befolyásoló tényezőkről.)

A queer olyan embereket jelöl, akik számára a nemi identitás és a szexuális orientáció
30

képlékeny, nem csak két polusban képzelhető el. Gyűjtőszóként is használják a nem
heteroszexuális és/vagy nem cisznemű emberekre. Politikai jelentésében pedig a nemekkel és
szexualitással kapcsolatos domináns és heteronormatív felfogást és a mainstream LMBT
mozgalmak politikáját egyaránt ellenző állásfoglalás. (Milanovich, 2018)

43
 Zipkin is említi a biszexuális nők azon tapasztalatát, hogy sem a hetero, sem
a homo világhoz nem tartoznak, és „így akár imposztornak is érezhetik magukat”.
(Zipkin, in Closer to Home, 1992, 58. o.) Egyik alanya arról beszél, hogy
számára a biszexuális identitás a legnagyobb konfliktus az életében. Arra vágyik,
hogy bárcsak „egyféle” lenne, mivel könnyebb lenne számára hetero- vagy
homoszexuálisnak lenni (mindegy számára, hogy melyiknek), úgy egyszerűbbnek
érezné az életét. Egy másik alany arról beszél, hogy 6 éves monogám
heteroszexuális kapcsolata alatt „félelmetes volt arra gondolni, hogy nem lehet
többé nőkkel” (Zipkin, in Closer to Home, 1992, 60. o.).
A tanulmányban kiemeli a támogató közeg, csoportok, egyének, a biszexuális
identitást megerősítő és validáló írások pozitív hatását az egészséges
önelfogadásra. Végezetül megemlíti a biszexuális nők történeteinek nagyfokú
egyediségét és variabilitását.
Zipkin az interjúi alapján úgy találta, hogy azok a nők, akik korábban
megéltek leszbikus kapcsolatot, később akkor is biszexuálisnak (és nem
heteroszexuálisnak) vallják magukat, amikor esetleg egy férfival kezdenek
hosszútávú monogám kapcsolatba és többé nem is terveznek nőkkel való intim
kapcsolatot. Mintha a leszbikus rész megtagadhatatlan lenne az identitásban. (Ezt
az észrevételt szintén megerősítette Diamond 2008-as, az elméleti részben
ismertetett kutatása.)

Elvált, több gyermekes női alanyom arra a kérdésre, hogy ”milyen szexuális
orientációjúnak identifikálod magad”, ezt válaszolta:

„Azt hiszem leginkább a pánszexuális elnevezés áll hozzám

közel. Most kizárólag férfiakban tudok gondolkodni, és ez
életem legnagyobb részében így volt, azt a két esetet kivéve,
amikor komoly vonzalmat éltem át nők iránt. Az egyikbe
nagyon szerelmes lettem, a másikba valójában nem voltam
szerelmes, de nagyon vonzott emberileg és testileg is. Ha
csak a szexre gondolok, akkor férfira vágyom, de
elképzelhetőnek tartom, hogy bejön még az életembe olyan
nő, aki hasonló hatással lesz rám. Talán ennek a két nőnek

44
 is inkább a személyisége, a kisugárzása fogott meg, nekem
az nőknél fontosabb. Férfinál is, de ott nagyobb a külső
szerepe azért.” (45)

Látható, hogy itt nem elsősorban a szexuális gyakorlat, hanem inkább a

személyiségbeli jegyek határozzák meg a romantikus és esetleg erotikus
vonzalmat.
Egygyermekes, szintén elvált nő:

„Egész életemben biszexuálisnak tartottam magam, mivel

már középiskolában is vonzottak a lányok. De a férfiakkal
sem volt bajom, végül először velük kezdtem kapcsolatba,
voltak igazán szenvedélyes szerelmi kapcsolataim. Nők
csak később jöttek az életembe, sokáig csak második
kapcsolatként, de egyre fontosabb ez a vonal. Ha most
kérdezel, akkor leszbikus vagyok. Most egyáltalán nem
érdekelnek a férfiak. De lehet, hogy ha bejönne egy, aki
nagyon tetszik, akkor ez változna.” (40)

Ez az alanyom jó példa szexuális orientáció fluiditásának az

illusztrálására: bár leszbikus tendenciái is mindig érzékelhetőek
voltak a számára, élete során kezdetben a férfi-vonal, később egyre
inkább a női került előtérbe. Ennek a körülmények is okai voltak (pl.
első házastárs elvesztése, később válás) és még mindig nyitva van a
lehetőség a férfiak számára is…..

Harmadik beszélgetőtársam így fogalmazott (többgyermekes házas nő):

„Ez soha nem volt kérdés számomra, egyszerűen nem

foglalkoztam vele. Nyilvánvalóan mindig érdekeltek a nők
is, de ez sokáig nem realizálódott, mivel romantikusan
inkább a fiúkhoz vonzódtam. Valahogy úgy gondoltam,
hogy minden lány így van ezzel, a lányoknál természetes,

45
 hogy van egy kis erotikus vonzalom köztük -a fiúk helyébe
pedig nem képzeltem bele magam. Ha 30 éve kérdezel, azt
mondom, hogy nyitott hetero vagyok: alapvetően a férfiak
érdekelnek, de nem zárkózom el 1-1 női kalandtól sem.
Amikor megszülettek a gyerekeim, akkor sokáig háttérbe is
került ez a kérdés, mert valahogy az anyasággal nem fért
össze vagy nem is tudom, már azt hittem elmúlt. De ahogy
nagyobbak lettek a gyerekek visszatért, valójában sokkal
erősebben, mint korábban. Szerintem én valahogy féltem a
nőktől fiatalon, így hiába vonzottak testileg, nem mertem
komolyabb kapcsolatban gondolkozni. Inkább a férfiakban
bíztam, velük jobban meg is találtam a hangot mindig…. de
ahogy egyre több pozitív tapasztalatom lett más nőkkel, más
anyákkal, így felépült az a bizalom, ami addig hiányzott.
Azóta előfordult, hogy beleszerettem nőbe, és az erotikus
vonal is erős, így most egyértelműen biszexuálisnak tartom
magam. Nekem fontos a partnerem neme: a nőkben a nőt, a
férfiakban a férfit látom és szeretem. A kettő másmilyen
minőségű, de egyaránt fontos.” (50)

Talán ennek az alanyomnak az esete illusztrálja legjobban a bináris

biszexuális attitűdöt: amikor bizony a nem nem lényegtelen. Kezdetektől működik
a vonzás mindkét irányban, amely egyértelműen szexuális természetű, azonban a
bizalom nem egyforma a két nem irányába: emiatt a férfi tárgyválasztás
biztonságosabb, de később, a bizalom felépülésével megnyílik a lehetőség a
nőkkel megélt romantikus érzések irányába is. Esetében ennek egyaránt lehetnek
a mikrokörnyezet elvárásaiból adódó, valamint személyes-élettörténeti és a
társadalmi nyomásból fakadó okai is.

Férfi beszélgetőtársam, aki jelenleg melegnek definiálja magát:

„-Mit jelent ez a számodra?

-Hogy férfiakhoz tudok vonzódni romantikusan és
szexuálisan is.. Bár nem is értem, hogy tudtam korábban

46
 hosszútávú kapcsolatban lenni nőkkel… (Korábban volt
több hosszútávú heteroszexuális kapcsolata.) Utólag úgy
emlékszem, hogy ez (ti. a férfiak iránti vonzalom) mindig
jelen volt az életemben….. .már általános iskolás koromban
is volt egy fiú, aki vonzott -csak utólag raktam össze, mert
azóta felnőttként is találkoztunk és még akkor is vonzó volt
a számomra -de akkoriban nem foglalkoztam
ezzel……voltak tragédiák a családban, azokkal voltam
elfoglalva, és fiúiskolába mentem, ahol ment a
„szerepjáték”, hogy kinek melyik lány jön be…..és nekem is
volt olyan barátnőm, akit nagyon közel éreztem, de
valójában inkább csak lelkileg…….Valójában testi szinten
inkább a férfiak vonzanak, erre az első alkalommal
rájöttem….., hogy ez az igazi nekem…bár még sokáig
próbálkoztam a nőkkel utána is…….most is úgy érzem,
hogy romantikusan tudnak vonzani nők, nagyon közel tudok
kerülni hozzájuk….de szexuálisan inkább egy férfivel
működök jól..” (35)

Talán ennél az alanyomnál látszik legjobban a szexuális orientáció

képlékenysége és változatossága. Bár itt is szerepet játszhatott a környezeti
elvárás, amely ellentétes volt a testi vágyakkal (azért fordított irányban ritkábban
tapasztalunk ilyen ”váltást”)31, de fontos megjelenő szempont a különböző
kapcsolati dimenziók változatossága, illetve intenzitása: ti. akár eltérhet
egymástól a romantikus és szexuális vonzalom. Lehet romantikusan vonzódni az
egyik irányba, míg testileg inkább a másik felé, amellett, hogy a romantikus
vonzódás lehetősége errefelé is nyitott….de valahogy mégsem valósul meg olyan
könnyen, mintha kettéválna a érzelem és a szexualitás.

Bizonyára sok tényező hozzájárul az egyéni sorsok alakulásához a nemi

tárgyválasztás és identifikáció terén, legyen az akár neveltetés, vallásosság,

31
lsd. Stokes et al., 1997 és Rosario, 2006 in Diamond 2008

47
 veleszületett temperamentum, szülőkkel való viszony, családi-társadalmi-
kulturális helyzet stb.. de az egyértelműen látható, hogy szinte minden életút
magában hordoz nagyon egyedi vonásokat is.

4.2.7 Szerepmodellek hiánya

Az identitásképzés -ahogy Cole-nál (2003) is olvashatjuk- utánzás útján
valósul meg. Az egyes elméletalkotók különböző hangsúlyt fektettek a környezet
szerepére az identitásképzésben, de a szerepmodellek fontosságát senki sem
vitatta.
A biszexuális emberekkel felvett interjúk sorozata bizonyítja, milyen nehéz
dolga van egy fiatalnak a biszexuális identitás megtalálásában.
A szerepmodellek hiányának egyik oka, a korábban már tárgyalt „biszexuális
láthatatlanság” -azaz léteznek szerepmodellek, csak éppen láthatatlanok.
Korábban említettem már a Stonewall kutatást, amelynek során kiderült, hogy a
média -mint egy hatalmas potenciális információ és reprezentációforrás-
mennyire mellőzi a biszexuálisok ábrázolását. A Bisexuality Report elemzése
szerint, ha mégis megjelennek a képernyőn (monitoron) egyfélénél több nemhez
vonzódó karakterek, akkor őket éppen heteróból homoszexuálissá (vagy fordítva)-
válás közben lévőként ábrázolják. Vagy éppen az azonos nemhez való vonzalmat
hangsúlyozva, melegnek titulálják az egyébként biszexuális karaktert. Emellett
jellemző, hogy a biszexualitást inkább viselkedésként, mint valódi, érvényes
identitásként mutatják be. (Barker et al., 2012)
A való életben -ahol egy kapcsolatban lévő biszexuális többnyire egyik vagy
másik nemű partnerrel él (legalábbis nyíltan, vagy jogi kapcsolatban), tehát a
külvilág szemében homo- vagy heteroszexuális - szintén nehéz szerepmodelleket
találni.
Nem csoda, ha például Zipkin (1992) egyik alanya így számolt be a fiatalkori
identitáskeresésérőL.
„Sose hittem, hogy lehet mindkettő….kétségbeesetten próbáltam leszbikus
lenni..” .(Zipkin, 1992, 60. o.) Ez 10 évig húzódó ambivalenciát okozott számára,
miközben bűntudata volt a férfiakkal törvényszerűen megélt kalandjai miatt.

48
4.2.8 Poliamória/poligámia

Korábban említésre került a biszexuálisok iránti előítélet, miszerint

feltétlenül promiszkuisok, poligámok lennének, mivel mindkét nemű partnerre
szükségük van. Bár bebizonyosodott, hogy ez az attitűd nem általános, és így ez
a sztereotípia sem állja meg a helyét, a kutatások szerint azonban az igaz, hogy a
biszexuálisok/LMB csoport körében valamivel elterjedtebb a poligámia32 és a
poliamória33. (Hangsúlyozom, hogy a poligámiát itt -az eredeti jelentésétől
eltérően- több-partnerűség értelemben használom. A kutatások többnyire azzal
kapcsolatosak, hogy mennyire hajlanak az LMB emberek a heteroszexuális
emberekhez képest jobban vagy kevésbé a több partnerrel folytatott szexuális
viszonyra. A poliamória ennek a fogalomnak egy kisebb halmazát képezi, de a
legtöbb kutatás nyelvezetében ezt a szót használják.)
Weitzman (2006) 2003-2004-ben lefolytatott kutatása szerint a mintájában
szereplő 217 biszexuális 33%-a élt poliamor kapcsolatban, azonban a teljes minta
54%-a vélte úgy, hogy ez az életforma ideális lehetne számára. Nem kérdés, hogy
sokan vannak, akik a szexuális szabadságukat szeretnék ilyen módon megélni és
ezért választják ezt az életformát. Sokan azonban csak így tudják megélni mindkét
nem iránti vonzalmukat, így számukra lehet ez akár egy kényszerű választás is.
.

4.2.8.1 A poliamóriáról általában

Mivel a biszexualitással szembeni előítélet ezen a ponton összekapcsolódik a

poliamor életvitellel kapcsolatos negatív attitűddel, az alábbiakban írnék pár szót
a poliamória-kutatás néhány eredményéről.
A kutatások nagy hangsúlyt fektetnek a poliamória előnyeinek vizsgálatára:
például nem kell egyszemélyben kielégíteni egy másik ember összes érzelmi-
szexuális igényét, meg lehet élni minden egyes kapcsolat egyediségét, illetve a
helyzetből adódóan muszáj fejlődni az őszinte, játszmamentes kommunikáció
terén, ami növeli a partnerek közti bizalmat és az intimitás megélését.

32
Poligámia: eredetileg a többnejűségre vagy többférjűségre vonatkozik (csoportos
házasságra), mai szóhasználatban inkább az egyidejűleg több partnerrel történő intim kapcsolat
fenntartására utal.
33
Poliamória, azaz a többszerelműség: egyszerre egynél több partnerrel folytatott
szexuális/romantikus kapcsolat valamilyen formában, de az összes partner egyetértésével
(konszenzusos több-partnerűség).

49
 Dixon (1985 in Weitzman, 2006) azt találta, hogy a poliamor emberek
kevésbé birtoklóak, kevésbé versengőek, de véleményem szerint nem lehet tudni,
hogy ez valójában ok vagy okozat: eleve az ilyen attitűdű emberek választják ezt
az életformát, vagy az életforma hatására fejlődik a személyiségük ebbe az
irányba (bár talán ez nem is lényeges).
Árnyalja a kisebbségi szexuális orientációjú emberek „eleve poligám
hajlamairól” alkotott képünket Spring (1997) kutatása (in Weitzman, 2006),
amely szerint a monogám(nak tartott) kapcsolatok 1/3-ában szintén van külső
kapcsolat. Szerinte a poliamor kapcsolat így akár jó alternatíva is lehet a
házasságon kívüli, mégis etikusan kielégített vágyakhoz.
A poliamor kapcsolatoknak sok fajtáját különböztetjük meg. Ilyen például a
nyitott kapcsolat, amikor a felek szabadon dönthetnek külső kapcsolat
létesítéséről. Vagy a kapcsolati hierarchia szempontjából nézve: ha van elsődleges
kapcsolat, és a többi másodlagos; vagy ha minden kapcsolat egyenrangú (nem
hierarchikus poliamor kapcsolat). Léteznek poli-családok, ahol a felnőttek és
gyerekek együtt is élnek, funkcionálisan családot alkotva, különböző
felosztásokban. (Ilyen volt például William Mourton Marston, a Wonder Woman
képregénysorozat szerzőjének -és egy korai hazugságvizsgáló-típus
feltalálójának- kapcsolata feleségével és szeretőjével. A két nő a férfi halála után
is egyikük haláláig együtt maradt, a gyerekeket közösen felnevelve.)
A stabil poliamor kapcsolat résztvevői lehetnek monogámok kifelé, azaz nem
nyitottak más személyek bevonására, vagy nyitottak. Létezik ún, swinger
kapcsolat, amikor az érzelmi kapcsolat elsődleges, de megengedett más
szexpartnerek részvétele a pár életében. Lehet a kapcsolat „unikornis jellegű”,
amikor a különnemú pár egyik tagja monogám, a másik számára viszont
megengedett azonosneművel való erotikus kapcsolat létesítés, egyfajta gender-
monogámiát képviselve; de ugyanígy lehet fordítva is, amikor például
azonosnemű pár esetén csak azonos nemű partnerrel létesíthet külső kapcsolatot
a biszexuális fél, ellenkező neművel nem. Mint látjuk, a variációk nagyon
sokfélék lehetnek. (Weitzman, 2006, Rekvényi, 2018)

50
4.2.8.2 Poliamória az LM csoportban

Mi a helyzet az LM csoportok körében előforduló poliamória

gyakoriságával?
West (1996, in Weitzman, 2006) kutatása szerint a leszbikusok 20%-a
poliamor. (Ez az arány más kutatások esetén eléri 28%-ot.) A meleg férfiakra
65%-ot is kimutatott egy felmérés, míg a heteroszexuálisok 15-28%-a
elfogadhatónak tartja a külső partner bevonását bizonyos körülményekhez
kötötten. (Blumstein és Schwarz, 1983, in Weitzman, 2006) 34

4.2.8.3 Poliamória a biszexuálisok körében

A biszexuális kliensek esetén különösen fontos kérdés a terapeuta számára,

hogy miről is szól a poliamória. Sok terapeuta eleve személyiségzavarral vagy
neurotikus problémákkal társítja a poliamóriát (33%) és 9-17%-uk próbálná is
visszaterelni a klienst a monogám életvitelhez. (Knapp, 1975, in Weitzman,
2006) (Sőt 27%-uk még csak nem is támogató a kérdésben.) (Rubin és Adam,
1978, in Weitzman, 2006) A kutatások szerint a terapeuták általában
aggályosabbnak tartják a poliamor kapcsolatot, mint a monogám kapcsolatban
történő titkos félrelépést! (Weitzman, 2006).
Page 2004-es kutatása, amely során sok biszexuális válaszoló számolt be
arról, hogy nehéz olyan terapeutát találni, aki elfogadó mind a biszexuális
orientációval, mind a poliamor életvezetéssel. Sok kliens tapasztalja, hogy
ráadásul neki kell edukálnia a terapeutáját ezzel a témával kapcsolatban.
A terapeuták (és a közvélemény) gyakori prekoncepciója, hogy a poliamor
személy vagy fél az elköteleződéstől, vagy pszichés nehézségekkel küzd, vagy a
házassága /elsődleges kapcsolata nem kielégítő. (Weitzman, 2006)

Ezeknek a negatív prekoncepcióknak azonban ellentmond Dixon (1985)

kutatása, amely szerint biszexuális swinger mintájának 76%-a elégedett volt a
házasságával. (Dixon, 1985, in Weitzman, 2006) Eltekintve a biszexualitástól és

34
Mint korábban említettem, Weitzman (2006) 2003-2004-ben lefolytatott kutatása szerint
a mintájában szereplő 217 biszexuális 33%-a élt poliamor kapcsolatban) A heteroszexuálisokra
vonatkozó felmérések a téma érzékenysége miatt csak közelítő adatokhoz vezettek: eszerint az
amerikai nők 20-40, a férfiak 30-50% -ának volt már kapcsolaton kívüli kapcsolata. (Buss, 2002)

51
csak a poliamor életvitelt vizsgálva, egy holland felmérés szerint a poliamor
kapcsolatban élő emberek teljesen normális házassági elégedettséget mutattak.
(Buunk, 1980, in Weitzman, 2006) Sőt Knapp (1976, in Weitzman 2006)
kutatása szerint a poliamorok 2/3-ánál még nőtt is az elsődleges kapcsolatban
megélt elégedettség a poliamor életvitel kezdete után -bár ez az eredmény
magyarázható úgy is, hogy az elsődleges kapcsolatok valamilyen szempontból
korábban mégsem voltak kielégítőek.) A kapcsolatok hosszát vizsgálva Rubin és
Adam 4 éves utánkövetéses vizsgálatában mindenesetre nem talált különbséget a
poli és monogám kapcsolatok tartósságában. (Rubin és Adam, 1982, in
Weitzman, 2006)
A pszichés egészséget vizsgálva sem találtak a kutatók problémásabb
pszichés működést a poliamor embereknél, mint a monogámoknál, még a
„legpoliamorabb” csoport: a meleg férfiak esetében sem. (Weitzman, 2006)
A poligámiával kapcsolatos előítelettel kapcsolatban hasonlóképpen
ellentmondó eredményre jutott Weitzman identitásfejlődést vizsgáló kutatásában,
amely során 2003-2004-ben 2169 embert kérdeztek meg on-line egy 54 kérdéses
kérdőív segítségével. A kérdőívben szerepeltek mind többszörös választásos,
mind esszékérdések is. A válaszolók 49%-a vallotta magát főleg
heteroszexuálisnak (Kinsey-skála szerinti 1-2), 30% egyformán vonzódott
mindkét nemhez (Kinsey 3), és 16%-uk inkább homoszexuálisnak (Kinsey 4-5).
A résztvevők 54 %-a mondta, hogy korábbi életszakaszában monogámnak tartotta
magát és 36%-uk vallotta magát mindig is poligámnak. 57%-uk élt
párkapcsolatban és 35%-uk egyedül, 7,5%-uk pedig több partnerrel. (Jellemző,
hogy valamivel nagyobb százalékuk nem volt out a szülei és a tágabb család felé
a poliamor életstílust illetően, mint a biszexualitásával kapcsolatban.35 Ez is jelzi,
hogy milyen komoly tabu a nem-monogám életvitel, még a többségitől eltérő
szexuális irányultsághoz képest is.) Tehát a Kinsey-skála két végpontja között
elhelyezkedő, nem homo-, és nem heteroszexuális irányultságú emberek
túlnyomó többsége sem alapvetően nyitott a több-partnerrel folytatott egyidejű
szexuális kapcsolatra.

35
52%-uk nem volt out a szülei felé a biszexualitását illetően, és a 59%-uk a poliamor
életvitelt illetően, ugyanezek a számok a tágabb család tekintetében 71 és 79%.

52
 Az elsőként említett sztereotípia ugye az volt, hogy a biszexuálisoknak
szüksége van egyszerre mindkét nemű partnerre. Ezzel szemben Weitzman
felmérése azt mutatta, hogy a megkérdezettek 70%-ának mindegy volt a partnere
neme. 50%-uk állította, hogy a poliamor preferenciája nem abból fakad, hogy
egyszerre szeretne mindkét nemű partnerrel kapcsolatot. 34% gondolta úgy, hogy
ez csak egy tényező a sok közül, és csak 12%-uk mondta azt, hogy a biszexuális
vonzalma fontos hozzájáruló tényező a poliamor életformához. (Weitzman,
2006)
Diamond (2008) 10 évet felölelő, a szexuális identitást vizsgáló
kutatásában szintén azt találta, hogy a vizsgálatban részt vevő nők többsége a
vizsgálat végén monogám kapcsolatban élt: a leszbikusok 70%-a, a biszexuálisok
89%-a és a magukat nem címkézők 85%-a. (A magukat heteroszexuálisnak
címkézőknek pedig 67%-a, bár fontos megjegyezni, hogy ez a vizsgálat a magukat
a kezdetén nem-heteroszexuálisnak tartó nők körében zajlott.) Ez az eredmény
cáfolja azt a hipotézist, hogy a biszexuális nők képtelenek monogám kapcsolatra,
vagy kevésbé érdekli őket.

Összefoglalva:
számos poliamor preferenciájú biszexuális egyénnek nem a nem az
elsődleges tényező a partnerválasztásban, bár létezik egy jelentős kisebbség, akik
számára szükségletként jelenik meg, hogy intim kapcsolatban legyenek azonos és
másnemű személyekkel is.

Illusztrációként álljon itt egy megkérdezett alanyom véleménye (50 éves nő):

„Ezen sokat gondolkoztam, hogy vajon azért vagyok-e

poliamor, mert biszexuális vagyok, és számomra annyira
más egy nővel, mint egy férfivel, így nekem mindkét nemmel
fontos az intim kapcsolat. Vagy azért vagyok biszexuális,
mert eleve „poligám” vagyok, de azt nehezen tudnám
elképzelni, hogy a férjem mellett más férfivel legyen intim
kapcsolatom, mert más férfi nekem nem fér bele, de nő igen,
és akkor így megélhetem a több-partnerűséget is. De ha

53
 belegondolok, sosem voltam monogám, vagy legalábbis
nem volt ez egy fontos elv…a házasságom előtt akkor is
voltak párhuzamos kapcsolataim, amikor mondjuk csak
férfikapcsolataim voltak. Még a szerelemtől se függött, mert
volt olyan, hogy közben nagyon szerelmes voltam az
egyikükbe. De valahogy a házasságomba nem fér bele
másik férfi, ez mélyebb elköteleződés számomra, és nem is
igénylem, jól vagyok a párommal. De biszexuális is vagyok,
hol jobban, hol kevésbé…. attól is függ éppen találkozom-e
valakivel, aki megtetszik, megérint….szóval szerintem ez a
két dolog független egymástól, vagyis inkább a poliamor
hajlamon múlik, hogy élünk-e vele. Ha monogám attitűdű
lennék, akkor az lenne a fontosabb és akkor valószínűleg
boldog lennék azzal a neművel, akivel éppen vagyok. Csak
a biszexualitás miatt nehéz elképzelnem, hogy több
partnerem legyen……”

A kérdés persze az, hogy mégis miért mutatnak akkor a felmérések valamivel
nagyobb arányban poliamor kapcsolatot az LMB emberek körében. Sok tényezős
lehet a válasz, kezdve a kevésbé stabil együttélési formák és kisebb gyermekszám
okozta lazább elköteleződéstől (érdekes lenne megvizsgálni, hogy ahol
engedélyezett a melegházasság, illetve a közös gyermekvállalás ott hogyan
alakulnak a számok), az LMB emberek személyiségének bizonyos aspektusaival
(ha vannak ilyen tényezők), a zártabb közösségek valamiféle hatásáig, amely
facilitálja ezt az életformát. Hozzájárulhat még, hogy ha már úgysem követhetők
a hagyományos párkapcsolati keretek, akkor az emberek még motiváltabbak az
explorációra. (Érdekes lenne itt a kifejezetten az ezzel kapcsolatos kutatásokat,
elméleteket is áttekinteni, de az most meghaladná ennek a dolgozatnak a
kereteit.)36 Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy a több partnerre vonatkozó kérdések a
kutatások nagyon érzékeny pontjai, és nem lehetünk biztosak benne, hogy

36
pl. Focault -t

54
 mennyire valós válaszokat kapunk a heteroszexuális, monogámnak vélt
kapcsolatokban élő emberektől. (Buss, 2002)

4.2.9 A biszexuálisok és a nemi betegségek

A biszexuálisokat sújtó gyakori előítélet, hogy nemi betegségek (STD-k) potenciális
terjesztői, nemek közötti közvetítői lennének. Az előítélet részben összefügg a fenti
fejezetben tárgyalt poligám hajlamok feltételezésével (de tekintve, hogy sok
biszexuális a heteroszexuálisokhoz hasonlóan nem poliamor, hanem konszekutív
monogám kapcsolatokban él, ez nem állja meg a helyét). Nem csak az eleve
vélelmezett poligámia, hanem a korábban tárgyalt, egyfajta „szexuális
szabadossághoz” kapcsolódó sztereotípiák is szerepet játszhatnak ebben a
hiedelemben.
A kutatások azonban ezt a hiedelmet sem igazolják: az USA-ban lefolytatott felmérés
szerint a biszexuális-poliamor emberek 75%-a soha nem szenvedett nemi
betegségben (STD-ben). Mivel más felmérések szerint az amerikai lakosság negyede
volt már érintett az élete során STD-ben, mondhatjuk, hogy ez az eredmény megfelel
az átlagpopulációénak. Ráadásul az is kiderült, hogy a bi-poli emberek körében még
alacsonyabb is az előfordulása bizonyos betegségnek. (Ezek a HIV, nemiszervi
herpesz és trichomonázis). Az érintett 25% kétharmada viszont még korábbi,
monogámként élt életszakaszában találkozott a fertőzéssel. (Weitzman, 2006.)
A zárt monogám kapcsolatok többé-kevésbé védettek az STD fertőzéssel szemben
(bár a nemigyógyászok álláspontja szerint az egyetlen biztos védekezési lehetőség,
ha valaki egyáltalán nem él szexuális életet..). Lehet, hogy a biszexuálisok valamivel
nagyobb arányban vesznek részt poliamor kapcsolatban, de úgy tűnik a szexuális
egészséggel kapcsolatos kultúrájuk, felelősségérzetük és tudatosságuk is magasabb
fokú -talán éppen a több odafigyelést és óvatosságot igénylő helyzet miatt.

55
5 Szakmai megfontolások
Gyakorló pszichológusként fontosnak tartom a munkámban -legyen az
iskolai, nevelési tanácsadói, egyéb intézményi vagy magánrendelés formájában-
hogy bárki számára, aki kliensként kapcsolatba kerül velem, biztonságos teret
biztosítsak a problémája megoldásában való segítségnyújtáshoz, személyes
fejlődésének elősegítéséhez. Szakmailag elvárható ezért azokat a változókat
tudatosan megismerni, amelyek különösen sérülékennyé tehetik az adott klienst a
mindennapi életében, és ezek figyelembevételével tervezni az intervenciókat.
Bármilyen kisebbségi csoporthoz való tartozás, köztük az LMBTQ-lét, az egyik
ilyen változó, és ez utóbbi ráadásul nem detektálható feltétlenül azonnal (szemben
például a rasszhoz, vagy etnikai hovatartozáshoz, vagy vallási jelképeket,
speciális ruhadarabokat hordó kliensek esetében.) Ezért igyekeztem összeszedni
néhány, az előző fejezetek információin alapuló gyakorlati tanácsot, ami segíthet
az LMBTQ kliensekkel való tanácsadói munkában elkerülni azokat a „csapdákat”,
amelyek alááshatják a jó munkaszövetséghez szükséges bizalmat és
megakaszthatják a folyamatot. (Itt ismét nehéz szétválasztani a kifejezetten
biszexuális kliensekkel kapcsolatos szempontokat a többi LMBTQ kliens
kezelésével kapcsolatos irányelvektől, mivel sok az átfedés és a hasonló nehézség,
de igyekeztem külön kihangsúlyozni azokat a szempontokat, amelyek mégis
különbséget jelentenek.) Ehhez elsősorban a Virginia M. Brabender és Joni L.
Mihura által szerkesztett kézikönyv első fejezetében foglaltakat (Brabender
et al., 2016) és az Amerikai Pszichológiai Társaság 2011-ben elfogadott és
2012-ben publikált útmutatója alapján az MPT LMBTQ Szekciója által
2016-ban kiadott, LMBTQ kliensek számára nyújtott terápiás útmutatóját
(APA, 2012, MPT LMBTQ 2016)37, valamint a Bisexualtity Report ( Barker
et al., 2012) ajánlásait használtam.
Elsőként szem előtt kell tartanunk, hogy a vizsgáló sem mentes a nemi
előítéletektől vagy elfogultságoktól és ezek hatnak a kivizsgálás folyamatára. A

37
Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2011-ben elfogadta az LMBTQ kliensekkel folytatott
munka újabb irányelveit (felülírva ezzel a korábbi -2000-es dokumentumban foglaltakat). Az új
irányelvek új kutatási eredményeken alapulnak, és céljuk az iránymutatás a LMBTQ klinesekkel
való munkához a pszichológia különböző területein: az oktatásban, a kutatásban és a gyógyításban
egyaránt.

56
pszichológusok sem mentesek azoktól az elfogultságoktól, amelyek megágyaznak
a mikroagresszióknak38. Ha ezeknek a tudatában vagyunk, akkor meg tudjuk
akadályozni, vagy legalább korrigálni tudjuk a saját viselkedésünket, elkerülve
így a mikroagresszív megnyilvánulásokat.
Brabender kiemeli, hogy „a vizsgálatot végző szakembernek tudatában kell
lennie annak, hogy a saját nemi/gender/ jellemzői a klienséivel együtt hatva
létrehoznak egy olyan dinamikus teret, amely a felmérés minőségét is
befolyásolja, de ugyanakkor gazdag információforrás lehet a klienssel
kapcsolatban.” (Brabender et al., 2016, 7-8. o.) A vizsgáló saját nemi identitása
és szexuális orientációja is befolyásolhatja tehát a vizsgálat folyamatát, akár a
saját előítéletei, előfeltevései vagy elfogultságai által, akár azzal a hatással
számolva, ahogyan ő hat a kliensre. Emiatt nagyon tudatosnak kell lennünk
ezekkel a hatásokkal kapcsolatban.
A vizsgáló saját jellemzői és hiedelmei mellett kiemelik a stigmatizáció
szerepét, amely befolyásolja mind a kliens tapasztalatait, mind a felmérés
folyamatát. A kisebbségi státussal együtt jár a strukturális stigmatizáció, (amely
be van ágyazódva az adott társadalom rendszerébe). Herek 3 féle stigmát
különböztet meg: a megtapasztalt stigmát (ez maga a diszkrimináció közvetlen
megtapasztalása), az érzékelt stigmát (ezek a belső elvárások, hiedelmek a
helyzetekkel kapcsolatban, hogy hogyan és mikor fog stigmatizációt tapasztalni
és hogyan lehet azokat elkerülni) és az internalizált stigmát (a belsővé tett, saját
nézőponttá vált tudatos, vagy tudattalan stigmatizációt). (Herek, 2009, in
Brabender et al., 2016)
Az első kapcsán azt tanácsolja Brabender, hogy a kivizsgáló személy legyen
tudatában annak, hogy benne is élhetnek tudattalan előítéletek vagy elfogultság
kliens iránt, ezért nagyon tudatosnak kell lennie a saját sztereotípiáival
kapcsolatban, valamint azzal kapcsolatban, hogy azok hogyan befolyásolják a
klienssel való bánásmódját. Annak is tudatában kell lennie, hogy a megtapasztalt
stigmatizáció hogyan járul hozzá a kliens stressz-szintjének növekedéséhez.

38
Ahogy korábban már definiáltam: mindennapi verbális vagy nem verbális apró inzultusok,
amelyek lehetnek szándékosak, vagy önkéntelenek, de degradálóak a fogadó fél (többnyire
kisebbségi) csoporttagságára vonatkozóan. Létezik még mikrotámadás (pl. pejoratív
névhasználat), mikro-érvénytelenítés (amikor tagadjuk a másik valamely jellemzőjének a
valóságosságát, érvényességét) is.

57
 A kliens által érzékelt stigmatizációval kapcsolatban, a vizsgálónak tudnia
kell, hogyan kérdezze ki a klienst a saját érzékelt stigmatizációjával kapcsolatban.
Tudatában kell lennie, hogy a kliens felfogása a stigmatizáció lehetőségéről (ez az
érzékelt stigma) befolyásolni fogja azt, hogy mennyire nyílik meg a felmérés
során, valamint hatással lesz a kliens működésére.
Az internalizált stigmával kapcsolatban a kivizsgálónak tudatában kell lennie,
hogy mennyire van ez jelen a kliensben tudatosan vagy tudattalanul, és hogyan
hat az önbecsülésére és a személyközi kapcsolataira.

A harmadik típusú probléma az LMBTQ kliensek patologizálása. Az idők

folyamán a -kisebbségi nemi identitású és/vagy szexuális orientációjú csoportokat
betegnek tekintve- a kivizsgálás, ha érintette egyáltalán ezt a témát, akkor viszont
indokolatlanul hangsúlyozva, problémagócnak és betegségforrásnak tekintve.
„Egy csoportban jelen lévő patológiás jelenségek megléte nem jelenti azt, hogy az
adott csoport maga patológiás.” (Brabender et al., 2016, 18. o.)
Az Amerikai Pszichológiai Társaság csak 1973. óta nem tekinti mentális
betegségnek a homoszexualitást és ennek megfelelően az fokozatosan került ki a
diagnosztikus rendszerekből.39
Korábban az LMB irányultságot vallási-morális alapon megítélve
szodómiának, „fordított nemnek”, parafíliának stb. tartották. Ahogy a történeti
részben leírtam, számos elmélet született különböző attitűddel és képzettségekkel
rendelkező tudósoktól: az emberi viselkedés egyik természetes
megnyilvánulásától a traumakoncepciókig, vagy a gyerekkori kötődési
problémákig. (pl. Rado 1969, in Brabender et al., 2016). Bieber például
készített egy kérdőívet a gyermekkori zavarok felderítése céljából. Ezt gyakorló
analitikusok töltötték ki a klienseikről, és Bieber úgy találta, hogy a
homoszexuális kliensek gyermekkora esetében több zavarról számolnak be a
kezelők, mint a heteroszexuális klienseknél. Ebből arra következtetett, hogy a
homoszexualitás kiváltó oka a gyermekkori nehézségekben keresendő. (Bieber
1962, in Brabender et al., 2016) Sok szempontból kritizálhatóak ezek a
kutatások: a minta reprezentativitása, illetve torzítása (ti. eleve mentális

39
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4695779/ Letöltve: 2020.04.20.

58
 problémákkal küzdő emberek vizsgálatán alapult a felmérés), hogy téves
következtetést vontak le, illetve nem vettek figyelembe egyéb összefüggéseket
(pl. a társadalmi diszkrimináció, a plusz stigmatizáció hatásait, vagy az
analitikusok előfeltevéseinek hatását a válaszadásra).
Ezzel szemben például Hooker kimutatta, hogy a Rorschach teszt alapján a
homoszexuális férfiak éppolyan jól alkalmazkodnak, mint a heteroszexuálisok.
Sajnos, ahogy a betegségkategória halványodni kezdett és inkább identitásnak
kezdték tekinteni a többségitől eltérő szexuális orientációkat, a kutatások száma
is visszaesett. ( Hooker, 1958, in Brabender et al., 2016)
Még egy fontos problémára térnék itt ki: a nemi alapon történő normálásra a
tesztekben. A pszichológiai tesztek nagy része eltérő értékeket tekint normál
tartománynak férfiak és nők esetében (például egy nő agressziószintje normál
tartományba eshet az átlagpopulációéval, de deviánsnak számíthat csak a nők
között.) Bizonyos helyzetekben szerencsés lehet a különbségtétel, máskor viszont
indokolatlan patologizáláshoz vezethet, különösen gender-nonkomform emberek
esetében.

5.1 A felmérés problémái

Az alábbiakban összegyűjtöttem néhány fontos szempontot a kivizsgáló
számára, amelyeket kivizsgálás, első interjú vagy tesztfelvétel során szem előtt
kell tartanunk. A javaslatok a vizsgálat különböző mozzanataihoz kapcsolódnak,
nagyrészt a Brabender és Mihura kézikönyvében foglaltak alapján. (Brabender
et al., 2016) Ezek jó része bármely segítő kapcsolathoz való hozzáállás jellemzője
kell, hogy legyen, illetve a kliens bármely kisebbségi csoporthoz való
tartozásakor -legyen az akár etnikai vagy a biszexuálistól eltérő LMBTQ identitás-
hasonló vagy analóg irányelveket kellene szem előtt tartanunk.
Az első találkozáskor tehát kerülendő:
-automatikusan azt feltételezni, hogy a kliens ciszgender és/vagy
heteroszexuális,
-ennek, vagy bármilyen előfeltevésünknek megfelelően kommunikálni
klienssel, bármilyen orientációjúnak is véljük,
-összekeverni a szexuális orientációt a nemi identitással,
-ha úgy tűnik, hogy a kliens nem érdeklődik a szexualitás iránt, akkor azt
feltételezni, hogy még kialakulatlan az irányultsága. Lehetnek más okai is az

59
érdeklődés hiányának (pl. aszexualitás, betegség, élethelyzetbeli probléma vagy
egyéb ok).
Mindezek helyett inkább érdemes:
-bizalmas légkört teremteni, valamint nyugodtan, támogatóan és tisztelettel
viszonyulni a klienshez, elősegítve ezzel a megnyílását és a szexualitással
kapcsolatos témák behozását.
Az első interjú során kerülendő:
-fontos kérdések feltevését elmulasztani- akár tájékozatlanság, vagy a saját
attitűd miatt (például mert nekünk kínos a téma),
-ítélkezni a kliens életstílusával kapcsolatban,
-azt sugallni, hogy mi jobban értjük a kliens állapotát, mint ő maga.
Ehelyett javallott:
-észrevenni, ha információhiányunk van és bepótolni azt,
-ismereteket szerezni, képződni az LMBTQ kérdésekben, megismerni a
speciális szempontokat, -szükség esetén szupervíziót kérni,
-tudatában lenni a saját elfogultságunknak, észlelni az esetleges
mikroagressziót. Ha ilyesmi mégis megtörténik, akkor elismerni és korrigálni azt.
A probléma meghatározása kapcsán fontos támogatni a klienst a probléma
meghatározásában, de időt is hagyni neki erre, hogy legyőzhesse a helyzetből
fakadó ellenállásait, és támogatni őt saját, aktívabb közreműködésében.
Itt válik fontossá, hogy ne patologizáljuk a klienst az irányultsága okán.
Bármilyen problémával érkezik, azt ne vezessük vissza azonnal a szexuális
irányultságára, inkább járjuk körbe, és maradjunk nyitottak minden, akár az
irányultság kapcsán is magyarázható tényezőre.
Az eszköztárral kapcsolatban elvárható, hogy rugalmasan használjuk a
tesztbattériát, ahogyan azt a kliens szükségletei megkívánják. Lehetőleg
elfogultságmenetes eszközöket használjunk. Véleményem szerint komoly hiba a
felmérés során kizárólag az identitás és orientáció kérdéseire fókuszálni, azt
sugallva, hogy ezek a probléma okozói, ugyanakkor az is, ha nem alkalmazunk
olyan mérőeljárásokat, amelyek megfelelően specifikus információt adhatnak a
klienssel kapcsolatban.
A vizsgálat lefolytatása során kerülendő a heteroszexista (vagy ciszszexista)
szóhasználat, vagy olyan eszköz alkalmazása, amely ilyet tartalmaz.

60
 A kiértékelés során fontos figyelembe vennünk a kliens saját előfeltevéseit,
elfogultságát, amelyek esetlegesen befolyásolhatják az eredményét. Ugyanez igaz
a szubkulturális hovatartozásából fakadó jellemzőkre is (ilyen például a
nyelvhasználat). Igyekeznünk kell jobban megismerni a kliens kulturális hátterét.
Az értelmezés során szintén figyelembe kell vennünk a stigmatizáció hatását
a kliens válaszaira. Fontos el/ismernünk a kliens életében jelenlévő speciális
stresszorokat.
Visszajelzés adásakor figyeljünk arra, hogy együttműködő, partneri státusból
adjunk visszajelzést, hangsúlyozva, hogy a kliens a legjobb szakértője saját
magának, problémájának, életének, beleértve az identitását is. (Brabender et al.,
2012)

5.2 A tanácsadási folyamat

A tanácsadás során segítenünk kell, hogy a kliens megtalálja a megküzdési
lehetőségeket, a támogató erőforrásokat és a megtartó közösségeket. (Brabender
et al., 2012) A cél a kliens biztonságérzetének a növelése és a stresszcsökkentés,
a társas támogatás facilitálása útján. Szükség lehet traumafeldolgozásra és a kliens
erősítésére, hogy szembe tudjon szállni az őt ért diszkriminációval, de nagyon
fontos figyelembe vennünk, hogy a környezete ennek során mennyire lenne
támogató, illetve ellenséges. (APA, 2011)

A reparatív/affirmatív terápiákkal kapcsolatban sok vita és ellentmondó

vélemény született az elmúlt években. Fontos hangsúlyozni, hogy a jelenlegi
szakmai álláspont szerint a reparatív terápiák nem hatékonyak és biztonságosak.
Amennyiben a kliensünk olyan kéréssel jön, hogy szeretné megváltoztatni az
irányultságát, érdemes inkább ennek okait megvizsgálnunk, valamint
informálnunk őt a szexuális orientáció kérdésével kapcsolatban. Beszélnünk kell
a stigmatizáció hatásairól és megpróbálni őt védetté tenni, azaz „beoltani” azok
hatása ellen. (APA, 2011)

Párterapeutaként is különösen fontos, hogy tudatában legyünk az esetleges

speciális kapcsolati problémáknak. Egyik ilyen például, hogy a jogi
tisztázatlanság miatt másodrendűnek tartja a környezet, -vagy akár maga az
érintett is- a kapcsolatát. Adódhat probléma a pár különböző előbújási szintje

61
miatt, illetve lehetnek speciális gyermeknevelési nehézségek. Sok LMBTQ párt
sújt a társas kapcsolatok hiánya a kényszerű rejtőzködés miatt, valamint -ahogy
már korábban volt róla szó- a kapcsolati minták hiánya. De szem előtt kell
tartanunk azt is, hogy ezek a párok is felkereshetnek minket teljesen általános
nehézségekkel is, mint például kommunikációs, elköteleződéssel kapcsolatos
vagy szexuális problémák, amelyek ez esetben ugyanolyan jellegűek, mint a
heteroszexuális pároknál. (APA, 2011)
Rengeteg egyéb kérdés és szempont is felmerül például a szivárványcsaládok
sajátos nehézségei kapcsán is, amelyekre tanácsadóként figyelemmel kell
lennünk.

A biszexuális kliensekkel kapcsolatos munkához a korábbi részekben

remélhetőleg elegendő szempontot tudtam összegyűjteni. Ezekből leszűrve
néhány konkrét tanácsot emelnék ki:
Kiemelten a biszexuális kliensekkel kapcsolatban fontos tudatosítani
magunkban, hogy a biszexuális tapasztalatok sokféle, változatos és egyéni módon
jelenhetnek meg. Sokféle kapcsolati forma és szexuális gyakorlat fordul elő a
magukat biszexuálisnak identifikálók körében (is).
Legyünk tudatában annak, hogy a bifóbiának vannak a homofóbiától eltérő
aspektusai és kezeljük megfelelően a biszexuális láthatatlanságból, a
monoszexizmusból, és a biszexualitással kapcsolatos mítoszokból fakadó
előítéleteket. Legyünk tudatában a homofóbia biszexuális emberekre gyakorolt
hatásaival is. Ismerjük meg a biszexuális kisebbséget támogató szakmai és civil
szervezeteket. (Sajnos nincs sok ilyen.) (Barker et al., 2012)

62
6 Összefoglalás

Szakdolgozatomban igyekeztem feltérképezni és összegyűjteni a biszexuális

emberek mentális egészségével kapcsolatos főbb kutatási adatokat, és a rosszabb
eredményeikhez vezető oki tényezőket. Számos kutatás igazolta, hogy a
biszexuális populáció az LMB csoporton belül is több, vagy súlyosabb mentális
problémával küzd; különösen a depresszió és a szorongásos tünetek tekintetében,
valamint a többi kisebbségi szexuális orientációjú csoporthoz képest fokozottan
veszélyeztetettek az önsértés, az öngyilkossági késztetések, függőségek és az
öngyilkossági kísérlet szempontjából is. Bár tudjuk, hogy a kisebbségi stressz
mindenképpen hozzájárul ezeknek az embereknek a rosszabb mentális
állapotához, ezen belül arra voltam kíváncsi, hogy a kutatások milyen tényezőkkel
magyarázzák a biszexuális csoport LM csoportokénál is rosszabb eredményeit.
Viszonylag egységes álláspontokat találtam ezzel kapcsolatban: a kutatások
kiemelik a homofóbia mellett a bifóbia minőségileg eltérő jelenségét és hatásait,
amely ezeket az embereket kettős stigmatizációval, tartalmilag más, és bizonyos
körülmények esetén még több előítélettel sújtják. Szakdolgozatomban ezeket a
tényezőket próbáltam meg számba venni. A gyakorlati részben mindezek alapján
igyekeztem néhány tanácsot és szempontot adni a gyakorló pszichológus számára,
az LMBTQ és azon belül a biszexuális kliensek kezelésével kapcsolatban.
Nehézséget jelentett a kutatások tanulmányozása során, hogy a biszexualitás
meghatározása nem egyértelmű, így nem csak a történeti-elméleti háttér pontos
megértése volt nehéz, hanem a kutatások változatos mintái és módszerei is
nehezítették a koherens kép kialakítását az eredményekkel kapcsolatban. A
kutatások komplexitását még növeli az identitások-önmeghatározások, a
viselkedés, illetve a szexuális gyakorlat és a szexuális vonzalom sokszor
egymástól nagyon különböző, vagy akár más irányba tartó, valamint fluid
dimenziói. A téma tanulmányozása során egyértelműen látszott a kvalitatív
módszerek időbeli térnyerése, amelyek teljesebb képet tudnak adni a biszexualitás
sokrétű természetéről, változatos mintázatairól és egyedi megjelenési formáiról.
A queer-elmélet megjelenése is izgalmas változásokat hozhat a nemiséggel
kapcsolatos gondolkodásunkba: a szexualitás természetes fluiditása és

63
képlékenysége mellett megjelenő dichotómia-ellenesség és a kategóriáktól való
elszakadás már valódi paradigmaváltást jelenthet.
Remélem ez az áttekintés kiindulópontként segítséget jelenthet a tanácsadó
pszichológus munkájában, és a téma iránt érdeklődő számára is, tájékozódási és
tovább-gondolkodási forrásként egyaránt.

A Bisexuality Reportban (Barker et al., 2012) találkoztam először azzal a

számomra nagyon szimpatikus gondolattal, hogy keressük meg a pozitív
szempontokat is a kisebbségi szexuális orientációjú emberek életében, hiszen
eleve patologizáló hatást kelt, ha mindig csak a problémákat emeljük ki. Örülnék,
ha elterjedne ez a trend, mert én is fontosnak érzem, hogy a sok nehézség
tárgyalása után zárásként néhány pozitívumot is kiemeljek, amelyeket
interjúalanyaim osztottak meg velem az irányultságukkal kapcsolatban.

Zárásként szóljanak tehát a beszélgetőtársaim saját szavaikkal erről:

„Nekem az, hogy biszex vagyok, az az igazi önmagamat

jelenti. Szinte mindig meg akartam felelni, nem a saját
életemet éltem, hanem másokét. Elvárásokat teljesítettem.
Nehezen jutottam el odáig, hogy felvállaljam és hosszú volt
az út, amíg úgy is kezdtem élni. Szabadabbnak, érzelmileg
erősebbnek érzem magam….mivel meg tudtam szeretni az
énem egy korábban elutasított részét, úgy érzem ez segít
abban, hogy jobban szeressem magam, a többi nehéz
részemmel is jobban jóban legyek.” (Nő, 40)

Hasonló gondolatot fogalmazott meg férfi alanyom:

„Úgy érzem, ha ezt meg tudtam szeretni magamban, akkor

a többi már gyerekjáték lesz…” (35)

Harmadik beszélgetőtársam így gondolja:

64
 „Büszke vagyok, azt hiszem, hogy fel mertem ezt
vállalni…..ez egy „normamentes övezet”, ahová be mertem
lépni és ez sokat ad az önbizalmamnak…..” (Nő, 45)

Végül pedig:

„Mi a jó abban, hogy biszexuális vagyok? Az élet hoz emiatt

kapcsolati problémákat, és igen, egyszerűbb lenne ezek
nélkül.. de számomra a biszexualitás visszatérés valami
nagyon igazihoz, a szabadsághoz, a gyermeki
játékossághoz ...amikor nincs kötelező forgatókönyv,
nincsenek külső szabályok, mert belül van a mérce.. Szokták
mondani, hogy ha az emberről levesszük a civilizációs
elvárásokat, akkor valami állatias ösztönlény marad
belőle…szerintem ez nem így van, legalábbis a
szerelemmel, szexualitással kapcsolatban biztosan nem…
Ha ebben elengedjük az elvárásokat, akkor szerintem egy
szabad gyermeket kapunk, aki előbb akar kötődni és
szeretni, mint ahogy megtanulna gyűlölni és
utálni……..függetlenül a külsőtől, az elvárásoktól, a
normáktól… ..ha tudnánk nem foglalkozni ezekkel, akkor
nem maradna más, mint a valódi öröm és szeretet..” (Nő,
50)

65
7 Irodalomjegyzék

1. American Psychological Association. (2012). Guidelines for psychological

practice with lesbian, gay, and bisexual clients. American Psychologist, 67 (1),
10-42. http://dx.doi.org/10.1037/a0024659.
2. Barker, M. J. (2015). Depression and/or Oppression? Bisexuality and Mental
Health. Journal of Bisexuality. (0: 1-16) on-line: 2015. július 15.
3. Barker, M., Richards, C., Jones, R., Bowes-Catton, H., Plowman, T. Yockney, J.,
Morgan, M, (2012). The Bisexuality Report: Bisexual inclusion in LGBT equality
and diversity. Centre for Citizenship, Identities and Governance and Faculty of
Health and Social Care, on-line:
http://www.bicommunitynews.co.uk/covers/TheBisexualityReportFeb2012.pdf
4. Borgos, A. (2013). Nemek között. A bifóbia elmélete és gyakorlata. In: Nemek
között. Nőtörténet, szexualitástörténet. Noran Libro Kiadó, Budapest. (218-233.
o.)
5. Borgos, A. (2015). Tanácsadás LMBTQ embereknek: pszichológiai és társadalmi
vonatkozások. Szakdolgozat. ELTE PPK Tanácsadó szakpszichológus szakirányú
továbbképzés.
6. Brabender, V., M., Mihura, J., L. ed. (2016). The construction of gender and
sex, and their implicatons for psychological assessment. In: Handbook of Gender
and Sexuality in Psychological Assessment. Taylor & Francis. New York. 1-36.
7. Brewster, M. E., Moradi, B., DeBlaere, C., Velez, B. L. (2013). Navigating the
Borderlands: The Roles of Minority Stressors, Bicultural Self-Efficacy, and
Cognitive Flexibility in the Mental Health of Bisexual Individuals. Journal of
Counseling Psychology. doi: 10.1037/a003322
8. Budapest Pride Manifesztó: http://issuu.com/budapestpride/docs/manifeszto/1
9. Buss, D. M. (2002). Veszélyes szenvedély. Szerelem, szex és féltékenység. Vince
Kiadó Kft., Budapest.
10. Cole, M. , Cole, S,R. (2003). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest.
11. Csabai, M., Székely, Zs. (2017), Együtt szülés: A szülés során létrejövő segítő
kapcsolat kvalitatív vizsgálata a társadalmi nemek és a hatalom szempontjából.
Társadalami Nemek Tudománya Interdiszciplináris eFolyóirat 7.2
http://tntefjournal.hu/vol7/iss2/szekely_csabai.pdf letöltve: 2020.05.01.

66
12. Diamond, L: M., (2008). Female Bisexuality From Adolescence to Adulthood:
Results From a 10-Year Longitudinal Study. In: Developmental Psychology
2008, 44(1) 5-14.
13. Fenyvesi Dávid: (2012). Biszexuális tapasztalatok és identitások. Szakdolgozat.
Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar Pszichológiai
Intézet Szociálpszichológiai és Interkulturális Tanszék
14. Freud, S. (1915). A nemiség tévútjai. In: A szexualitásról. Könyvjelző Kiadó,
Nyíregyháza, 1992. (11-24. o.)
15. Hevesi, K. (2018) Pszichoedukáció. Előadás pdf. ELTE PPK
Szexuálpszichológiai szakpszichológus képzés
16. https://en.wikipedia.org/wiki/Kinsey_scale Letöltve: 2020. március 15.
17. https://hu.wikipedia.org/wiki/Mikroagresszi%C3%B3 Letöltve: 2020. 03. 15.
18. https://kettosmerce.blog.hu/2015/03/12/a_melegeket_duplan_sujtja_az_amugy_s
em_rozsas_egeszsegugyi_rendszer Letöltve: 2020. január 20.
19. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4695779/ letöltve: 2020. 04.20.
20. Johnson, H. J. (2016). Bisexuality, Mental Health, and Media Representation.
Journal of Bisexuality. 0 (0) 1-19.
21. King, M., Semlyen, J., Tai, S. S., Killaspy, H., Osborn, D., Popelyuk, D.,
Nazareth, I. (2008). A systematic review of mental health disrorder, suicide, and
deliberate self harm in lesbian, gay and bisexual people. BMC Psychiatry. 70(8)
Aug. 18. 2008.
22. Klein, F. (2014). Are You Sure You’re Heterosexual? Or Homosexual? Or Even
Bisexual? Journal of Bisexuality Publication. San Diego, CA, USA Published
online: 09 Dec 2014.
23. Milanovich, D., (2018). Nemi irányultság és szexuális irányultság. Előadás pdf.
ELTE PPK Szexuálpszichológiai szakpszichológus képzés
24. Rekvényi, K. (2018). Poliamoria: egy etikus non-monogám kapcsolattípus
bemutatása Nemzetközi szakirodalmi áttekintés (review). Szakdolgozat ELTE
PPK Szexuálpszichológiai Szakpszichológus Szakirányú Továbbképzés.
25. Rich, A. J., Armstrong, H. I., Cui, Z., Sereda, P., Lachowsky, N. J., Moore, D.
M., Hogg, R. S., Roth, E. A. (2018). Sexual orientation Measurement,
Bisexuality, and Mental Health in a Sample of Men Who Have Sex with Men in
Vancouver, Canada. Journal of Bisexuality. 2018. nov. 5. doi:
10.1080/15299716.2018.1518181

67
26. Ritter, A. (2014). Melegek. Ismeretlen ismerősök a 21. században.
(Pszichológiai tanulmányok). Corvina, Budapest.
27. Ross, L. E., Dobinson, C., Eady, A. (2011). Perceived Determinants of Mental
health for Bisexual People: A Qualitative Examination. American Journal of
Public Health. On-line: 2009. augusztus 30.
28. Ross, L. E., Salway, T., Tarasoff, L. A., MacKay, J. M., Hawkings, B. W., Fehr,
C. P. (2017). Prevalence of Depression and Anxiety Among Bisexual People
Compared to Gay, Lesbian, and Heterosexual Individuals: A Systematic Review
and Meta-Analaysis. Annual Review of Sex Research Special Issue. pp. 435-456.
29. Vikár, Gy. (1980). Az ifjúkor válságai. Gondolat Könyvkiadó. Budapest.
30. Weinberg, M. S., Williams, C., J., Pryor, D. W. (1994). Becoming Bisexual. In:
Dual Attraction: Understanding Bisexuality. 3.. pp. 26-38. Oxford University
Press, New York
31. Weitzman, G. (2006). Therapy with Clients Who Are Bisexual and Polyamorous,
Journal of Bisexuality, 6:1-2, 137-164. o.
32. Wolff, C. (1977). Bisexuality Study. Quartet Books, London.
33. Zipkin, D. (1993). Why Bi? In: Closer to Home. Bisexuality and Feminism.
Weise., E. R. ed. pp. 55-73.

68
 Köszönetnyilvánítás

Ezúton köszönöm témavezetőmnek Dr. Hevesi Krisztinának, valamint

Milanovich Dominikának, Dr. Székely Zsófiának és Rekvényi Katalinnak a
szakmai javaslataikat, és Dr. Borgos Annának a forrásokkal kapcsolatban nyújtott
segítségét.

69