klasszikus mechanika alapját képező négy axiómát, amik alapján a tömeggel rendelkező, pontszerű testek viselkedését tudjuk leírni. Ebből hármat Isaac Newton angol matematikus és fizikus fogalmazott meg, ezeket a Philosophiae Naturalis Principia Mathematica (1687) című könyvében publikálta.
Newton első és második
törvénye a Principia Mathematica eredeti, 1687-es kiadásában latinul
Híres könyvében Newton számos test
megfigyelésekkel alátámasztott mozgását írta le. Azt is megmutatta, hogy a bolygók mozgásának leírására szolgáló – korábban Kepler által megfogalmazott – törvényekből hogyan származtatható a gravitáció törvénye.
A negyedik törvényt Newton nem fogalmazta
meg önálló törvényként, mivel alapvető igazságnak tekintette. Az ismert formában eredetileg Simon Stevin flamand tudós írta le.
A törvények jelentősége
Newton I. törvénye – a tehetetlenség törvénye
Newton II. törvénye – a
… dinamika alaptörvénye
Egy test gyorsulása egyenesen
arányos a rá ható erővel, és fordítottan arányos a test tömegével.
A törvény Newton eredeti
megfogalmazásában:
ahol
F az erő
p a test impulzusa (itt m a tömeg,
v a sebesség)
t az idő
Az összefüggés megmutatja, hogy minél
nagyobb egy testre ható erő, annál nagyobb a test lendületének megváltozása.
Általános esetben a sebesség és a tömeg is
lehet időtől függő mennyiség, tehát
Ez az összefüggés akkor is érvényes, ha a
tömeg idővel változik (például egy rakéta gyorsan fogyó üzemanyaga esetében, vagy relativisztikus sebességeknél). Egyszerűbb alakot kapunk, ha feltételezzük, hogy a tömeg állandó, azaz a tag zérus. Így jutunk a