Életéről – felfedezésén kívül – kevés adat áll rendelkezésre.

1490-ben ugyanabba a
kereskedőházba lépett be, amelyikben kortársa, Kolumbusz Kristóf is hajózott. 1499-ben a mai
Suriname-ba hajózott, s közben egy új országnevet ötlött ki: miközben a part mentén hajóztak, így
kiáltott fel Vespucci: Hiszen ez egy kis Velence – Venezuela! Hazatérte után portugál lobogó alatt az
Újvilág felé indult. Végül Vespucci saját állítása szerint 1504-ig összesen négy ízben járt Amerikában.
Kétszer spanyol, kétszer portugál megbízásból, de Kolumbusz után.

Martin Waldseemüller világtérképén nevezik először Amerikának az új földrész.

Kolumbusz mindvégig abban a hitben élt, hogy az Indiába vezető nyugati utat találta meg: ebben a
tudatban is halt meg 1506-ban. Ugyanakkor 1501–02 köré tehető az az időpont, mikor Vespucci önálló
földrésznek nevezi ki új felfedezését, noha akkorra még csak Dél-Amerika északi és keleti partvidékét
járta be. Ám a keleti partvidéken tényleg eljutott a déli szélesség 52. fokáig.

A lotaringiai Saint-Dié-des-Vosges városában működő Martin Waldseemüller német kozmográfus

1507-ben kiadott Cosmographiae Introductio című könyve egy világtérképet is tartalmazott. Ezen a
világtérképén ő nevezi először Amerikának az új déli földrészt, melyet addig Újvilágként emlegettek.
Kolumbusz nevét utóbb egy országnév örökítette meg: a Dél-Amerikában 1810-ben kikiáltott Kolumbia.

A 90. születésnapját ünneplő Amerigo Vespucci kiképzőhajó, a “tengerek királynője” valójában

minden idők egyik leghíresebb hajója, a szépség, a bátorság és a kitartás szimbóluma. Nem csak
az olasz haditengerészet legrégebbi és legjobban csodált hajója, ami a mai napig a Livornói
Akadémia szolgálatában áll, hanem a legszebb is.
Az Amerigo Vespucci története
Az Amerigo Vespucci ötlete az 1920-as évek második felében született meg, amikor az Olasz
Haditengerészetnek meg kellett újítania a Tengerészeti Akadémia hallgatóinak képzésére szánt
egységeket.
Úgy döntöttek, hogy olyan hajót építenek, ami lehetővé teszi a hallgatók számára, ahol
megtanulhatják a tenger és a szél titkait, tehát egy  vitorláshajót, ahol a manővereket szigorúan
kézzel kellett végrehajtani.
A projektet Francesco Rotundi haditengerészeti mérnökre  és alezredesre bízták, aki egyben a
Castellammare di Stabia hajógyárak igazgatója is volt. A hajó tervezésében és építésében őt a
XIX. század elejei  hajók,  különösen a Két Szicília Királyság királyi haditengerészete inspirálta.
Valójában két kiképzőhajót terveztek és építettek, a híres Vespuccit és a kevésbé boldog sorsú
ikertestvérét, a  Cristoforo Colombót.

Míg az Amerigo Vespuccit 1931. február 22-én avatták fel, helyezték vízre, és azóta is
szolgál, a Cristoforo Colombo 1928-ban készült el, és csak 1943-ig használták kiképzőhajóként.
1949-ben, a II. világháborút követően,  a párizsi békeszerződés rendelkezéseit követve, Dunay
(Duna) néven átengedték a Szovjetuniónak, ahol azt gyakorlóhajóként használták Odesszában, a
Fekete-tengeren, egészen 1963-ig, amikor egy pusztító tűz után a szovjet hatóságok úgy
döntöttek, hogy megsemmisítik.

A hajó mottója: “Non chi comincia ma quel che persevera.”

A rendkívül elegáns fekete-fehér hajótestet aranydíszítés – többek között Americo Vespuccit
ábrázoló kép -tarkítja.
A lőrésekben stílszerűen XIX. századi ágyúkat helyeztek el.
Az „Újvilágot” ábrázoló miniatűr térkép mellett Amerigo Vespucci portréja
is illusztrálja az 1507-ben megjelent Waldseemüller-térképet.