You are on page 1of 24

kereskedelem kialakulása
A kereskedelem kialakulása,  • Munkamegosztás, specializálódás
fejlődése • Nemcsak saját szükségletre, másnak is 
(a kezdetektől napjainkig…) termelnek
• Ugyanakkor szükségük van a mások által 
előállított javakra is

A gazdaság szereplői tevékenységük eredményét,


mint árut, elcserélik egymással

Kereskedelem vállfajai Kereskedelem vállfajai
Távolsági kereskedelem:
Lokális kereskedelem: • Természeti különbségekből adódó munkamegosztás.
• Kis terület, belső munkamegosztásából származik.
• Szállítás eszközei, költsége miatt: 
• Egyéni termelés és fogyasztás struktúrájából adódó
szükségletek fedezése. „luxuscikkek”: fűszer, selyem, fegyver, rabszolga.

• Uradalom, falu állt korábban a középpontban,  • Róma: Földközi‐tenger, Kínáig jutott, a birodalom bukása, arabok 
„városgazdálkodás” megjelenik. terjeszkedése után összeomlás.
• Állandó piachelyek kialakulása, 5‐6 óra járásra 
egymástól („egynapi járóföld”).

Föníciaiak
• Kr.e. III. évezred
• Alap
Ókor, középkor • Hajósok
• 700 év!
‐ Római Birodalom, Kína • Cédrus, bíbor, fűszer
‐ pénzérme • EU telephelyek
‐ extenzív fejlődés • Karthago
‐ technológiai fejlődés ????? • † 143
Rómaiak
• Kr.e. I. század
• Merkur
• UK – Nílus
• Katonák, hivatalnokok
• Gabona, bor, vadállat
• Jog, pénz
• EU+
• Róma
• † 476
7

Merkur: A kereskedők, a szép 
beszédűek és a tolvajok istene

Bizánc Selyemutak

• Konstantin, 324 • Kr. e. 57
• Földözi‐tenger – • Selyem, ára
Fekete‐tenger – • Indiai kikötők
Kelet – Orosz folyók  • Szerzetesek, 
– Közép Ázsia mezői vándorbot, 522

12
Fűszer‐ Olasz  
Arab kereskedők Zarándokutak
kereskedelem városállamok
• 20.000 teve! • Iszlám hódít VIII. • Róma, Jeruzsálem • XI.
• India, indonéz szigetek • 0 • Vásárok, piacok • Piza, Velence, Genova
• Háromkirályok • Egyiptom: cukornád • I. Orbán: 1195: † • Pénzváltók, vevők, 
• Franciák eladók, szállítók
• Bors = Adó • Madagaszkár: rizs
• ‘Poros‐lábú’ • Kereskedelmi és tengeri 
• Indiaiak, mórok • Földközi‐tenger:  jog
vándorkereskedők
• Velence, Genova narancs, citrom • Practica della mercatura
• Első adók
• IX‐X. szaharai útvonal XV.
• † portugálok • Könyvelés, hitel, 
biztosítás

A Hanza‐szövetség 1400 körül
Hanza Egyéb…
• Lübeck • Velence: dukát
• Városok • Vasco de Gama ‐
• Öregek tanácsa KÍNA
• (1161‐1669) • Columbus ‐ AMERIKA
• Hollandok: 
– VOC 1602
– fűszerégetés
– Amszterdam 8000
– Tőzsde 1610

XI‐XII. század: keleti kereskedelem újjáéled:
– Gazda(g)ság nő: fizetőképes kereslet.
– Nyugat‐Európa expanziója: keresztes 
háborúk, kereskedelmi lerakatok.
– „levantei” kereskedelem „varég” út 
helyett (Konstantinápoly‐Kiev‐
Novgorod).

18
Világkereskedelem és a világpiac fejlődése
• Feudalizmusból a tőkés világgazdaságba átmenet hosszú
történelmi folyamat eredménye:
– 1450–1640: „hosszú XVI. század”.
– 1640–1780: kereskedelmi kapitalizmus kora.
• Nagy földrajzi felfedezések: kitágították a világ határait
– Hatalmas gazdasági teret nyert az európai feudalizmus.
– Tordesillasi egyezmény (1494): világ első felosztása.
– Spanyolok (nagyobb népesség, hadsereg, flotta):
területek meghódítása, gyarmatosítás (társadalom–gazdaság 
átformálása saját mintájukra).
– Portugálok:
stratégiai pontokon erődöket, kereskedelmi kapuk meghódítása, 
építése, kereskedelmi útvonalak ellenőrzése (Ceylon, Goa, Makaó).
19
20

Világgazdaság előtörténetének 1. szakasza  Ibériai kereskedelem sajátosságai
(1450–1640) • Világkereskedelem feudális típusú maradt
– Áruszerkezet nem változott.
– Kis mennyiség – nagy haszon elve (különleges, egzotikus, 
• Nagy földrajzi  luxustermékek).
felfedezések – Kereskedelem állami monopóliuma (főleg az Újvilág felé).
– Európai feudalizmus  – Lisszabon és Sevilla központok.
kereskedelmi  • Ibériai kereskedelem: külső erőforrások elosztódtak
súlypontja 
áthelyeződött a  – Felső körök „gazdagsága”, kincse.
mediterrán térségből  – Világbirodalom fenntartása.
az atlanti partvidékre. – Többlettermékek megosztása a holland, angol, német és francia 
– A Kelettel folytatott  kereskedőkkel (európai piacot ők uralták).
kapcsolatok továbbra  • Következmények:
is megmaradtak.
– Ázsiai kereskedelem  – Többlettermék ≠ tőke.
deficitjét Európa  – Nem tőkés típusú kereskedelem.
Amerikából elrabolt  – Nincs eredeti tőkefelhalmozás.
nemesfémekkel  – Nincs polgárosodás.
finanszírozta.

21 22

Francia, németalföldi és angol  Világgazdaság előtörténetének 2. szakasza 
kereskedelem sajátosságai (1640–1780)
• Tőkés rendszerű kereskedelem kialakulása • Kereskedelmi kapitalizmus kora
– Áruszerkezetben: tömegáruk megjelenése. – Kialakul a világkereskedelem, világpiac (de kezdetleges világgazdaság: 
tőkeviszonyok termelés helyett csak forgalmi szférában).
– Magánkereskedelem (államilag felügyelt és védett).
– Elindította feudális gazdaság felbomlása (átmenet a tőkés berendezkedés 
– Magán és állami produktív módon kapcsolódott össze. felé).
– Pénz, kereskedelem szférájában tőkeként funkcionált. • Európa népessége robbanásszerűen megnőtt  jelentős 
• Fejlődés új centruma keresletnövekedés a mezőgazdasági termékekre
– Franciaország–Németalföld–Anglia. – Növekvő igények   a feudális alapon szervezett földbirtokrendszer 
alkalmatlan.
– Nemzetközi kereskedelem és pénzügyi központok: Bruges, Antwerpen, 
(XVII. sz‐tól) Amszterdam, (XVIII. sz‐tól) London. – Új termelési módra volt szükség, amelynek alapvető mozgatóereje a 
többletérték profitként történő folyamatos felhalmozása.
– Itt alakulnak ki a tőkés magánkereskedelem intézményei (tőzsdék). – Feudális agrárviszonyok felbomlása  Földesúri birtokok modernizálása, a 
– Többé‐kevésé egységes világpiaci árak. bérmunka alkalmazása történő átalakulás.
– Egységesültek a középkori eu‐i kereskedelmi övezetek (pl. levantei  – Árutermelő paraszti gazdaságok specializálódása.
kereskedelmi tér, Hanza‐ szövetség). – Termelés koncentrációjának növekedése.

23 24
Nyugat‐Európa: polgárosodás Kelet‐Közép‐Európa: nincs kapitalizálódás
• Nyugat‐európai alulról építkező feudális berendezkedés
– Uralkodó osztályon belül közösségi kötelékek fellazulása (királyi  1. Történelmi sajátosságok nem kedvezőek
hatalommal szemben, ill. feudális rendek és az egyház között),  hűbérúr– – Tovább erősödött a hűbéri, személyi függésen alapuló
jobbágy személyi függőségi viszony lazulása.
árutermelés, nagybirtokrendszer.
– Jogi és gazdasági autonómiával rendelkező polgárság kialakulása.
– Feudális államberendezkedés.
• Tipikus nyugat‐európai városhálózatok megteremtését vonta 
maga után.
2. Nyersanyagok és agrártermékek beszállítója Ny‐Eu 
számára.
• Ez a társadalmi viszonyrendszer főleg az angol, holland és francia 
térségekben, ezért itt fejlődik ki a tőkés termelési mód. • Kelet‐közép‐ és kelet‐európai fejlődés 
periferizálódása.
• Centrumtérség: differenciált Nyugat‐Európa
– A centrum‐periféria viszony tartalmát hatalmi, politikai, 
katonai erőviszonyok határozták meg (gazdasági típusú
25 alárendeltség helyett). 26 

Merkantil világkereskedelem és a világpiac 
Periféria
fejlődése • Ázsia (India, Kína):
– Főleg mint kereskedelmi partnerek.
• A világméretű európai terjeszkedés nagyon eltérő módon  – Egyenlőtlen csere  külső erőforrás az európai fejlődés számára.
érintette az egyes kontinenseket és azok társadalmait.
• Közös: • Latin‐Amerika:
– Fejlődésben való elmaradottság konzerválása. – Spanyol‐portugál hódítás az őslakosság óriás méretű csökkenésével 
párhuzamosan egy kezdetleges feudális rendszert kezdett kiépíteni, melyet 
– Nem tudták megakadályozni az európai terjeszkedést.
rabszolgamunkával egészített ki.
• Európán kívüli társadalmak: – Gazdasági alapot a feudális földbirtok sajátos formája a hacienda, a 
– Vagy tradicionális reciprocitáson alapuló társadalmak. közvetlen termelők személyi függését jelentő peon‐rendszer és a 
– Vagy erősen centralizált, hierarchizált archaikus államalakulatok  bányászatban, valamint a monokulturális ültetvényeken alkalmazott 
(redisztribútív társadalmak). rabszolgamunka terméketlen szimbiózisa jelentette.
• Nincs magántulajdon, külvilágtól elzártak. • Afrika:
• Az eredmény két tényezőtől és azok kölcsönhatásaitól  – Kereskedelembe való bekapcsolódása a rabszolga‐kereskedelmen keresztül 
függött: valósult meg.
– Egyes régiók természeti‐társadalmi adottságai, a társadalmak 
fejlettsége, szervezettsége.
– Európai hatalmak társadalmilag meghatározott érdeke és céljai. 27
 28

Merkantil világkereskedelem és a világpiac 
Világkereskedelem „kis háromszöge” fejlődése
• Észak‐Amerika (később Ausztrália):
• Kialakult a  – Tradicionális törzsi viszonyok közt élő népei között az európai 
világkereskedelem „kis  behatolás sajátos fejlődést indított meg.
háromszöge”: • A középkorból az újkorba való hosszú átmenet időszaka.
1. Európából iparcikket  • A feudális gazdasági világ kezdetleges kapitalista 
szállítottak Afrikába  világgazdasággá alakulásának kora volt.
rabszolgáért
• Gazdasági, politikai, katonai tekintetben egyaránt Európa volt 
2. Rabszolgákat az Újvilág 
ültetvényes gyarmataira  a kitágult világ centrum térsége.
vitték • Az egypólusú világrendszerben a korszak elején 
3. Újvilágból arany‐, ezüst‐ Spanyolország és Portugália, majd Németalföld és az 1700‐as 
és gyarmatáruk kerültek  évek közepétől hosszú ideig Nagy‐Britannia töltötte be a 
Európába
vezető szerepet.
29 30
XVI‐XVIII. század

‐ felfedezések
‐ kereskedelem fejlődése
‐ korai kapitalizmus
‐ manufaktúrák
‐ textilipar
‐ gyarmatosítás kezdete
‐ nemesfémek

Klasszikus kapitalizmus
1820‐1870/1890

• gyarmati típusú munkamegosztás
• acélipar
• technikai robbanás
• liberalizmus

Érett kapitalizmus   1870/1890‐1945

• tőkekivitel
• monopolizáció
• protekcionizmus megjelenése
• szabadkereskedelem
• technológia
• sugaras szerkezetű kereskedelem
• nagy gazdasági válság
Modern kapitalizmus
• kétpólusú világrend
– KGST KGST (1949‐1991)
– EGK
Marshall‐terv hatására jött létre.
• dekolonizáció
Szocialista országok gazdasági szervezet.
• transznacionális vállalatok
Szakosodás, specializáció.
Tervgazdálkodás, kétoldalú elszámolás.

39

Globalizáció
• K+F
• mikroelektronika
• volt szocialista országok reintegrációja
• észak‐dél konfliktus
• Ázsia felemelkedése
• egyensúlytalanságok
• humántőke
Gyakorlat: Korok – problémák ‐ kereskedelem Gyakorlat: Korok – problémák ‐ kereskedelem

Kor Időszak kb. Fő probléma? Önellátás Fogyasztás Kor Időszak kb. Fő probléma? Önellátás Fogyasztás
mértéke? mértéke mértéke? mértéke
i.e. 2,4 millió i.e. 2,4 millió Táplálék, 30
Őskor 100% Őskor
életbenmaradás
100%
– 3300 – 3300
Ókor i.e. 3500 – Ókor i.e. 3500 – Háború 80 80
a.d. 476 a.d. 476
476 – 1492 476 – 1492 Közegészség 70
Középkor 100 Középkor 100
(1640) (1640)
Korai újkor 1492 – 1760 Korai újkor 1492 – 1760 Gyarmatosítás, 50 130
(1789) (1789) köztulajdon

Újkor 1760 - 1945 Újkor 1760 - 1945 Világháborúk, 30 200


ideológiák
Globális kor 1945 - ??? Globális kor 1945 - ??? Túlnépesedés? 5 50000
Környezet-
szennyezés

Összefoglalás
• Kereskedelem sokszorosára nőtt a történelem  A nemzetközi gazdaságtan fejlődése, 
folyamán. főbb elméleti irányzatai
• Először luxuscikkek, később alapszükségleti 
cikkek, ma?
• Negatív megítélés, javul
• Fenntarthatósági viszonya átfordul negatívba 
kb. 50‐150 évvel ezelőtt
• Átvett fogalmak

Merkantilizmus, kameralizmus
• A historicista ábrázolásmódban az ökonómia 
történetét az antikvitásig vezetik vissza, a 
doktrína történetének korszakolására a 
kultúra történetének nagy szakaszait 
alkalmazták.

• A XVIII. században meghatározóvá válik a 
rendszer eszméje, François Quesnay és Adam 
Smith írásaival kialakul a rendszeres 
tudomány. 
Merkantilizmus  A export‐teljesítmény növeléséhez szükséges a hazai 
ipar állami védelme és támogatása (→
16‐18. század első fele (korai gyarmatosítás időszaka) protekcionizmus).
Alapelvek: Korai merkantilizmus:
 A belföldi kereskedelem révén realizálható  gazdagság = nemesfém‐készletek
előnyök és hátrányok országon belül 
 gazdagság növekedése, ha X > M
kiegyenlítődnek → az ország egésze csak az 
áruexport által gazdagodhat.  a külkereskedelem erőteljes állami ellenőrzése; az 
exportbevételekből elsősorban az állami 
 A nemzetközi kereskedelem egyenlőtlen csere,  bürokrácia és a hadsereg finanszírozása
mindig a gazdaságilag/politikailag erősebb   minden egyes országgal szemben aktív 
ország érdekei érvényesülnek. külkereskedelmi mérleg

Fejlett merkantilizmus: Merkantilizmus
 a beáramló arany‐mennyiség önmagában 
nem növeli a jólétet (Spanyolország példája)  Külkereskedelem szerepe kiemelkedő, a csere 
 a saját termelési kapacitások növelése érdekében a  egyenlőtlensége és a pénzbeli többletbevétel 
manufaktúrák állami támogatása, új iparágak  révén az ország gyarapodásának eszköze.
meghonosítása (→ polgárság megerősödése)
 Belkereskedelemmel „csak” a kereskedői réteg 
 utak, csatornák, kikötők stb. építése, kereskedelmi 
társaságok alapítása jár jól, külkereskedelemmel az egész ország 
gyarapodik.
 magas importvámok a külföldi iparcikkekre, a 
szükséges nyersanyagok exportjának tilalma; a   Merkantilizmus: külkereskedelmi elmélet vagy 
teljes külkereskedelmi mérleg aktívuma a fontos külkereskedelemre orientált (balance of trade) 
koncepció lehetséges.

Merkantilizmus A merkantilizmus
 A fejlődést a kereskedelem 
 Pénz fétise: az ország gazdagsága a 
„valóságos” pénz, az arany és nemesfémek  ösztönzésével, nemesfémek 
William Petty
tömegének gyarapodásától függ. felhalmozásával kívánták elérni.
(1623 - 1687)
 Kereskedelem fontossága mindenek előtt!  Árukivitel‐nemesfém behozatal.
 „Metallizmus” illúziója: nemesfémek   Alacsony bérek, olcsó termékek.
felhalmozásának jelentősége.

Jean-Baptiste
Colbert
(1619-1683)
A merkantilizmus A merkantilizmus
 Thomas Mun (1571‐1641):
 A fejlődést a kereskedelem ösztönzésével, 
 1615‐től haláláig a Brit kelet‐indiai társaság 
igazgatója. nemesfémek felhalmozásával kívánták elérni.
 „Englands Treasure by Forraign Trade. or The   Árukivitel‐nemesfém behozatal.
Ballance of our Forraign Trade is The Rule of our 
 Alacsony bérek, olcsó termékek.
Treasure”
 Jean‐Baptiste Colbert (1619‐1683):
 Erőltetett állami iparfejlesztés, túlzott vámvédelem, 
mezőgazdasági lakosság túlterhelése.

A kameralizmus
 A merkantilizmussal a nemzetközi gazdaságtan 
első „irányzata” jóval a mikro‐ makroökonómia,   A merkantilizmus a német nyelvterületen 
illetve a nemzetgazdaságtan előtt született  sajátos formában jelent meg: „kameralizmus”.
meg.  Nem a merkantilizmus egyoldalú
 „Neomerkantilizmus”: „németesítése”!
 Külkereskedelem révén valutában többletbevétel 
 A közgazdasági kérdések vizsgálata a királyi 
nyerése. kincstár bevételnövelésének okán merült fel 
 Más országok érdekeit sértő külkereskedelmi  először.
politika.
 Expanzív exportfejlesztési gazdaságpolitika 
protekcionizmussal.

A kameralizmus A kameralizmus
 „A kereskedelem az, ami az emberek 
 Legfontosabb következtetéseik (javaslataik)  legnagyobb tömegeit képes 
foglalkoztatni és egyúttal eszköz is arra, 
voltak: hogy az állam vagyonát növelje...
 „Az állam megnövekedett vagyona is a 
 exporttevékenység központi támogatása, kereskedelem állandó következménye”.
 a hazai ipar védővámokkal történő védelme,  A bécsi udvar gazdaságpolitikájának 
Joseph Freiherr hosszú ideig ez az irányzat jelentett 
 a nyersanyagok kivitelének korlátozása. von Sonnenfels ideológiai forrást. 
(1733-1817)  Hazánk történetére közvetlenül ez a 
 Az irányzat legjelentősebb képviselői:  közgazdasági gondolatkör gyakorolta a 
SECKENDORFF, BECHER, JUSTI, SONNENFELS. legnagyobb hatást.
Fiziokratizmus Fiziokratizmus: a merkantilizmus (első) kritikája
(A merkantilizmus erőltetett iparosítása a mezőgazdaság 
visszafejlesztésével járt).

 A jólét nem a beáramló arany‐mennyiségtől, hanem 
a lakosság által elfogyasztott javak mennyiségétől 
függ. A fogyasztást pedig első‐sorban a természet 
közreműködésével lehet növelni, ezért (az ipar 
helyett) a mezőgazdaságot kell fejleszteni.
 A mezőgazdaságon alapuló zárt (önellátó) gazdaság 
az „ideális”; exportra csak kényszerűségből, a hazai 
termeléssel nem helyettesíthető import 
ellentételezése érdekében van szükség.

Fiziokraták Fiziokraták
 Quesnay elméletében a gazdaság 
 A fiziokraták a legfontosabb  körforgását a vérkeringés képével 
szektornak a mezőgazdaságot  érzékeltette: az élőlények 
tekintették, mert ez volt az  anyagcseréjével szemléltette a gazdaság 
egyetlen ágazat, melyben  Francois folyamatait is, a termelt javak 
többlet keletkezett.  Quesnay fogyasztásától több úton eljutva ismét a 
 Quesnay a mezőgazdasági  (1694-1774) termelésig.
termékek közül legfontosabbnak   A gazdaság alapja a természet, ez az 
Francois Quesnay emberi szükségletek kielégítésének az 
(1694-1774) gabonát, a bort, a pálinkát, a sót, 
alapja.
a kender‐ és lenféleségeket, 
illetve az állatok által   Az ipar és a kereskedelem is a 
mezőgazdaságra épül.
szolgáltatott egyéb terményeket 
tekintette.   A merkantilizmus hibájának tartotta a 
mezőgazdaság elhanyagolása.

Fiziokraták
 Véleménye szerint a 
 A földművesek az egyetlen valóban 
mezőgazdasági termények, illetve 
termelő osztály, a többi is hasznos.
az élelmiszerek árát magasan kell 
 A földbirtokosok alkotják az államhatalom 
tartani, mert ez magas 
alapját, külön osztályt képeznek.
jövedelmeket indukál, ez pedig az 
ország jólétéhez vezet.   A föld, a mezőgazdaság termelékeny: 
mindig több búzát aratnak, mint 
 Ezzel magyarázta azt a jelenséget,  amennyit vetnek.
hogy ahol a termények ára magas 
 A kereskedelmet akadályozó vámok 
Francois Quesnay (a városokban), ott  többen is  eltörlését sürgették a fiziokraták.
(1694‐1774) laknak.
Fiziokraták Fiziokraták
 Véleménye szerint a   Turgot „Észrevételek a javak 
mezőgazdasági termények,  képződéséről és elosztásáról” című
munkájában részletesen 
illetve az élelmiszerek árát  foglalkozik a mezőgazdasággal. 
magasan kell tartani, mert ez   A társadalom alapvetően két 
magas jövedelmeket indukál, ez  osztályra osztható: termelőkre és a 
pedig az ország jólétéhez vezet.  fizetésesekre. 
 A gazdaság alapvető mozgatója a 
 Ezzel magyarázta azt a  Anne Robert  földműves, mely mindig többet 
jelenséget, hogy ahol a  Jacques Turgot,  termel, mint amennyire szüksége 
Francois Quesnay
termények ára magas (a  Baron de Laune van, így „megveheti a társadalom 
(1694‐1774) többi tagjának a munkáját”, hiszen 
városokban), ott  többen is  (1727‐1781)
„munkája a bérnél többet termel”.
laknak.

Fiziokraták
 Turgot az iskola önálló tagja. Klasszikus közgazdászok
 Munkásságával előkészítette a 
klasszikus iskola kifejlődését.
 A merkantilizmus nemzetközi 
gazdaságtani szemléletével 
szemben a fiziokratákra a 
nemzetgazdasági szemlélet volt 
jellemző.
Anne Robert   Országok gyarapodása a fizikai 
mivoltukban elfogyasztható
Jacques Turgot, 
javaktól, ezek gyarapodásától függ.
Baron de Laune  A mezőgazdaság termelés 
(1727‐1781) fejlesztésében látták a gazdasági 
fejlődést alapját.

 A klasszikus „ipari” kapitalizmus (1820‐1890)  A klasszikus „ipari” kapitalizmus „elmélete”


időszakának jellemzői:  Nemzetek gazdagodásának forrása az emberi munka.
 gépi nagyipar elterjedése,  A termelők közti cserét szorgalmazzák, mind kül‐ mind
belföldön, ez a nemzet és egyén jólétét is elősegíti.
 klasszikus szabadpiaci rendszer,
 Az önérdek követése, a piaci mechanizmusa spontaneitása, 
 gyarmati típusú munkamegosztás, a mesterséges korlátok felszámolása és az állami 
 urbanizáció és társadalmi változások sokasága, beavatkozás felszámolásával az egyének és nemzetek 
 nemzetközi kereskedelem jelentős bővülése. számára is előnyös munkamegosztás jöhet létre.
 Nemzetgazdasági és nemzetközi gazdasági szemlélet nem 
kerül szembe.
 A kölcsönösen előnyös csere kívül és belül is a közjó
emelését szolgálja.
A klasszikus közgazdászok
• A klasszikus közgazdasági   A „klasszikus iskola”
elmélet keletkezését Adam  szemben a 
SMITH „A nemzetek  fiziokratákkal – nem 
gazdagsága” című művének  valódi iskola, hanem 
1776‐os megjelenéséhez  utólagos „címkézés”. 
kötik.   Tagjai elsősorban a 
gazdasági növekedést,  LIST MALTHUS MILL
Adam SMITH  • A mű dán, holland, francia, 
(1723‐1790) és annak tényezőit 
olasz, német, spanyol és  vizsgálták: a 
orosz nyelven is megjelent. munkamegosztást, a 
tőkefelhalmozást, a 
manufaktúrák 
működését. SAY RICARDO MARX

A klasszikus közgazdászok 
nemzetközi gazdasági koncepciói David Hume
„Ha egy országban megnő a pénzmennyiség … annak semmi más haszna 
 Hume: a nemzetközi gazdaság 
sincs, mint a magasabb árszínvonal. Az állam hazai boldogulása 
egyensúly mechanizmusa. szempontjából semmi következménye nincs annak, hogy a pénz nagyobb 
 Smith: abszolút előnyök  vagy kisebb mennyiségben van jelen. …
nemzetközi munkamegosztási  A pénzmennyiség megnövekedésének első hatása az lesz, hogy kezdetben 
csak egyes áruk ára emelkedik. Az illető iparágban növelni fogják a 
(kereskedelmi) elmélete. termelést. A pénzmennyiség növekedése tehát átmenetileg kedvező
 Ricardo: komparatív előnyök  HUME SMITH hatással van a termelésre. …
nemzetközi munkamegosztási  Az elöljáróság jó gazdaságpolitikája csupán abban áll, hogy ezt a 
pénzmennyiséget tartsa növekedésben, mivel ily módon tudja élénken 
elmélete. tartani a nemzet energiáját az iparkodásra.”
Marxi elmélet.
David Hume érmeáramlási tétele szerint a merkantilista 
gazdaságpolitika hosszú távon értelmetlen, megjelenik a rövid és a 
hosszú táv megkülönböztetése!
RICARDO MARX

 Smith munkájában elsősorban azt  Klasszikus liberális elmélet
vizsgálta, hogy mitől lesznek az 
egyes országok  gazdagok?   „Laissez faire, laissez passer” → az állami 
 A választ az emberi munkában  beavatkozás a nemzetközi kereskedelmi 
találta meg.  kapcsolatokban is inkább károkat okoz.
 Hangsúlyozta a munkamegosztás   A jólét a lakosság fogyasztásának növeléséhez a 
fontosságát, a tőkefelhalmozást,  protekcionizmus helyett szabadkereskedelmi 
és az ezáltal bekövetkező politikára van szükség.
Adam SMITH  gazdasági növekedést.  A vámok csak akkor megengedhetőek, ha 
(1723‐1790)
 Adam Smith volt a modern  kompenzálják a belföldi adókat, vagy ha 
tudományos nemzetgazdaságtan  nemzetvédelmi célokat szolgálnak.
megteremtője, „minden újabb 
gazdaságfilozófia valódi ősapja”
(Kautz).
 A munkaráfordítások különbözőségén alapuló Ricardo komparatív költség‐előny elmélete
nemzetközi munkamegosztás kölcsönösen előnyös  Alapfeltevések (leegyszerűsítések):
minden résztvevő ország számára.  Két ország, két termék.
 A szabadkereskedelmi politika első kritikája: F. List  Egyetlen termelési tényező: L (munkaérték‐elmélet).
(1789‐1846) „növendék iparágak” elmélete.  Állandó skálahozadék és alternatív költségek.
 A szabadkereskedelem kizárólag a fejlett országok   A két ország nem különbözik a természeti feltételeket, 
érdekeit szolgálja, a modernizáció kezdetén álló termelési technológiákat, a munkaerő
országokban a hazai (még versenyképtelen)  szakképzettségét illetően.
iparágak védelemre, támogatásra szorulnak.  Nincsenek szállítási költségek és kereskedelem‐
→ „Ipar nélkül a nemzet félkarú óriás” (Kossuth) politikai akadályok.
 A termelési tényezők helyhez kötöttek.

Következtetései: Marxisták
 Egy országnak, egy adott termék esetében komparatív 
előnye van egy másik országgal szemben, ha azt relatíve 
kisebb munkaráfordítással (nagyobb 
munkatermelékenységgel) képes előállítani.
 A komparatív előnyök alapján történő nemzetközi 
kereskedelem (megfelelő csere‐arány esetén) mindkét 
ország számára előnyös, mivel az így elérhető
munkamegtakarítás lehetővé teszi a munkaerő más 
termelő‐tevékenységekben történő hasznosítását.
 Ricardo elmélete minden külgazdasági rendszer sarokköve!

Marx elmélete Marx elmélete
 A tőkés (kapitalista) nemzetgazdaság / világgazdaság   Áru értékének meghatározása:
kritikai elemzése → az egyensúlytalanságok és   Áru = c + v + m
ellentmondások halmozódása rendszeresen   c: az új termék értékébe beépülő konstans tőkeelem,
visszatérő (ciklikus) válságokhoz vezet.  v: az új termék értékébe beépülő változó elem 
 A nemzetközi kereskedelem ösztönzi a fejlődést (a  (bérköltség),
 m: „Mehrwert” a hozzáadott érték: az új érték és a 
hasznokat viszont a tőkések kisajátítják), azonban 
változó tőkeelem különbözete.
egyenlőtlen csere, a „kizsákmányolók” és a 
„kizsákmányoltak” közötti kölcsönös függés 
 Újratermelődő társadalmi különbségek lesznek, 
(interdependencia) aszimmetrikus. ha az áru világáru, akkor társadalmi 
 Az ún. termelő („működő”) tőke nemzetközi  különbségek is világszinten termelődnek újra.
áramlása okainak és következményeinek vizsgálata.
Friedrich Engels (1820-1895)  „A protekcionizmus eszköz arra, hogy
 Marx támogatója, műveinek kiadója.
mesterségesen gyártsanak gyárosokat”, ott
alkalmas, ahol az ipari termelésre akarnak
 „A szabadkereskedelem a modern 
áttérni a földművelésről.
tőkés termelés, a modern tőkés 
 „A protekcionizmus a legjobb esetben is egy
piacgazdaság normális állapota”. Az 
végtelen csavar, és az ember sohasem tudja,
eltérések történelmi okból jönnek  mikor van készen vele”.
létre.
 A marxista felfogás szerint „minden gazdasági
 „Meg vagyok győződve róla, ha  fejlődés előfeltétele és egyben eredménye is a
Amerika szabadkereskedelembe kezd,  termelőerők fejlődése. Csak
10 éven belül megveri Angliát a  szabadkereskedelem mellett fejlődhetnek ki
világpiacon”. teljesen a gőz, a villamosság, a gépi berendezés
mérhetetlen termelőerői”.

Marxi elmélet
Marxi elmélet „marxista továbbfejlesztése”
 Nemzetközi tőkemozgások elemzésének 
fontossága!
 Felismeri, és vizsgálja: Vlagyimir Iljics Uljanov, Lenin (1870‐1924)
 a világgazdaság nem szükségszerűen egyenlő  Nemzetközi kapcsolatok vizsgálata a 
szereplőit, nemzetgazdaságok kölcsönhatásai alapján.
 gazdaságon kívüli szempontokat is,  „Marxizmus‐leninizmus” kifejezés: Sztálin alkotta, 
 politikai erőviszonyok bevonása. később ilyen „közgazdasági irányzat” is.
 A kölcsönös függések és ezek aszimmetrikus   Kapitalizmus vs. Szocializmus.
voltának felismerése.  „Imperializmus” döntő tényezői.
 A XX. században a szocialista országok politikáját‐
gazdaságpolitikáját meghatározta.

Marxi elmélet „lenini” továbbfejlesztése

 „Imperializmus” döntő tényezői:


 „A termelés és a tőke koncentrációja olyan magas fejlődési  „Az imperializmus tehát a kapitalizmus olyan fejlődési
fokot ért el, hogy létrehozta a monopóliumokat, amelyek a 
gazdasági életben döntő szerepet játszanak,
fokon, amelyen kialakult a monopóliumok és a
 a banktőke egybeolvadása az ipari tőkével és ezen a  finánctőke uralma, kimagasló jelentőségre tett szert a
„finánctőkén” alapuló fináncoligarchia kialakulása, tőkekivitel, megkezdődött a világ felosztása a nemzetközi
 a tőkekivitel, ellentétben az árukivitellel különösen nagy 
jelentőségre tesz szert, trösztök között és befejeződött a Föld egész területének
 kialakulnak a tőkések nemzetközi monopolista szövetségei,  felosztása a legnagyobb tőkésországok között”.
amelyek felosztják egymás között a világot,
 befejeződött a Föld területi felosztása a legnagyobb tőkés  http://www.youtube.com/watch?v=mCQgj1QNppo
hatalmak között”.
Neoklasszikus elmélet
Neoklasszikus elmélet  Kialakulása:
 XIX. század utolsó harmada – I. világháború,
 a monopolizáció és a gyarmati tőkekivitel időszaka,
 napjainkban: „standard international economics”.
 Neoklasszikus iskola „alapítói”: Jevons, Menger, 
Walras.
 Munkaérték elmélet helyett „tudományosabb”
közgazdaságtan, „marginalista forradalom”.
 A fejlődés következő lépcsőfoka a „cambridge‐i iskola”
megteremtője: Alfred Marshall munkássága:
 „Principles of Economics” c. könyve,
 Keynes is a tanítványa!

Neoklasszikus elmélet A Heckscher‐Ohlin modell
 Szabadkereskedelmi politika.
E.F. Heckscher (1879‐1952), B.G. Ohlin (1899‐1979)
 Állam beavatkozása csak „piaci kudarcok”
esetén.  A „ricardoi” komparatív költség‐előny 
 A klasszikus egyensúlyi mechanizmus.  elméletének neoklasszikus felülvizsgálata
koncepciójának korrekciója és kiegészítése.  Alapfeltevések (leegyszerűsítések):
 „Általános Egyensúlyelmélet (General 
 két termelési tényező: munka és tőke,
Equilibrium Theory, GET)”.
 GET feltevései: a termék‐ és tényezőpiacon is 
 A keresleti tényezők bevonása a nemzetközi  tökéletes verseny van, a tényező‐felhasználás 
munkamegosztás magyarázatába. növekedése csökkenti az adott termelési tényező
 Komparatív költség‐előnyök további forrásainak  piaci árát,
azonosítása.
 A ricardo‐i modell egyéb feltevései.
 A nemzetközi tényezőáramlás okainak és 
következményeinek elemzése.

Leontief‐paradoxon
H‐O hipotézis:  a H‐O hipotézis empirikus cáfolata,
 W. Leontief (1905‐1999) arra a következtetésre 
 Egy adott országban a relatíve nagyobb  jutott, hogy az USA egy adott (1947.) évi hazai 
mennyiségben rendelkezésre álló termelési  (importhelyettesítő) termelésében (kb. 30%‐
tényező relatív ára alacsonyabb, így relatíve  kal) magasabb volt a tőke/munka arány, mint 
olcsóbb azon termékek előállítása, melyekhez e  az áruexport esetében.
tényezőből többre van szükség. A lehetséges magyarázatok:
 A tőkében relatíve gazdag országok a  – keresleti tényezők,
„tőkeintenzív”, míg a munkában relatíve gazdag  – a termékek tényezőintenzitásának változása,
országok a „munkaintenzív” termékek  – importkorlátozások,
gyártására és exportjára specializálódnak. – természeti erőforrásokkal való ellátottság,
– a munkaerő képzettségi szintje.
H‐O‐S tétel (a H‐O hipotézis Paul A. Samuelson által  Komparatív előnyök elmélete
továbbfejlesztett változata): (a ricardo‐i és a H‐O modell kiterjesztései)
 A relatív tényezőellátottságon alapuló nemzetközi  Komparatív előny (comparative advantage):
munkamegosztás addig tart, amíg a relatív 
tényezőárak (az egyensúlyi mechanizmusok   Kínálat‐oldali megközelítés: egy ország komparatív 
eredményeként) ki nem egyenlítik egymást. előnnyel rendelkezik valamely termék előállításában 
 A relatíve szűkében lévő tényezők tulajdonosait  más országgal (országokkal) szemben, ha azt 
jövedelemveszteség éri  részükről nő a  magasabb termelékenységgel (alacsonyabb 
költséggel) képes előállítani.
„kereslet” a protekcionista intézkedések iránt.
 A relatív tényezőárak kiegyenlítődése a termelési   Kereslet‐oldali megközelítés: a komparatív előnyök 
tényezők nemzetközi áramlása nélkül is  forrása a fogyasztói preferenciák országok közötti 
bekövetkezhet, a termékek piaca helyettesíti a  hasonlósága.
termelési tényezők piacát.

A komparatív előnyök lehetséges forrásai: R. Vernon termék‐életciklus elmélete (1966)
 Természeti tényezőkkel való ellátottság Q
 Munkaerővel való ellátottság (Ricardo 
elmélete)
 Munkaerővel és tőkével való (relatív tényező‐)  Import
ellátottság (Heckscher‐Ohlin modell)
 Munkaerő szakképzettsége Export
 Technológiai fejlettség (Vernon elmélete) Hazai fogyasztás

 Termelési hagyományok Hazai termelés

 Méretgazdaságosság
 Kereslet szerkezete (Linder elmélete)
t
1 2 3 4

1. Bevezetés: az adott termék újdonságnak számít, 
kereslete csak lassan nő; a terméket bevezető ország 
(Vernon példájában az USA) exportmonopóliumot 
élvez. Következtetés:
az innováción alapuló komparatív előny annál 
2. Növekedés: a kereslet dinamikusan nő; a terméket 
más országok is „másolni” kezdik (a technológia  kevésbé bizonyul tartósnak, minél:
relatíve elavul); az innovációs fölényen alapuló  gyorsabb a technológia nemzetközi áramlása;
komparatív előny csökken.  nagyobbak az – adott technológia alkalmazására 
3. Érettség: a termék „tömegcikké” válik; erősödik az ár‐ képes – országok közötti termelési költség‐
és költségverseny; a terméket bevezető ország  színvonalbeli különbségek.
export‐részesedése fokozatosan csökken. 
4. Hanyatlás: csökken a termék iránti hazai kereslet 
(már nem számít újdonságnak); a terméket eredetileg 
bevezető ország elveszíti komparatív előnyét, az 
adott terméket kifizetődőbb importálnia.
S. Linder elmélete (1961)
A nagyobb feldolgozottságú termékek esetében a 
nemzetközi kereskedelem a kereslet országok közötti 
hasonlóságán alapul.
A fejlett országok fogyasztói választékosabb 
Keynes‐i, „postkeynes”‐i elmélet
termékskála iránt mutatnak keresletet; egyik ország 
sem képes ugyanazon termék (pl. személygépkocsi) 
valamennyi változatát előállítani  „választékcsere‐
kereskedelem”.
Az exportra történő termelést megelőzően a 
vállalatok általában csak a hazai piacukat ismerik 
először olyan országokban jelennek meg 
termékeikkel, ahol a  kereslet a hazaihoz hasonló.

Keynes elmélete  Nem érvényesülnek a (neo)klasszikus 
John M. Keynes (1883‐1946) elméletben feltételezett egyensúlyi 
 A második világháború vége – 1970‐es évek közepe mechanizmusok.
 A Bretton Woods‐i rendszer, a dekolonizáció és a     A termelési költségek ciklikusan változnak  a 
„hidegháború” időszaka.
 Az export a gazdasági növekedés egyik fontos  komparatív előnyök/hátrányok nem 
tényezője („multiplikátor” hatású). határozhatók meg egyértelműen.
 Az államnak alapvetően a szabadkereskedelmi   A pénz nem semleges közvetítő, hanem 
politikát kell folytatnia.  „spekulációs kereslete” is van.
 A hazai termelés importtal történő felváltása 
azonban gazdasági visszaesést okozhat 
 Szükség van a nemzetközi gazdaságpolitikai 
(kedvezőtlenül érintve a partnerországokat is), ami  együttműködés intézményi kereteinek 
közvetett állami szabályozást tehet szükségessé. kialakítására („Bretton‐Woods‐i rendszer”).

Posztkeynesiánus reformista irányzat Posztkeynesiánus reformista irányzat
Balogh T. (1905‐1985), G. Myrdal (1898‐1987), 
R. Prebisch (1901‐1986), H. Singer (1910‐2006) Prebisch‐Singer tétel (1950): a nyersanyagok 

 A világgazdasági egyenlőtlenségek visszafordít‐ termelésére szakosodott országokban eleve 
hatatlanok, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok  kisebb a tere a technikai fejlődésnek, továbbá a 
hatására egyoldalú függési helyzetek alakulnak ki.
termelékenység‐növekedés hasznai (a 
 A külkereskedelem visszavetheti az elmaradott 
országok fejlődését. nyersanyagok világpiaci keresletének 
rugalmatlansága és a hazai munkásság gyenge 
alkupozíciói miatt) a fejlett országokba 
„transzferálódnak”. 
 A technológia‐ és tőke‐importnak negatív hatásai is 
lehetnek.
 A nemzetközi tőkeáramlás nem feltétlenül a 
neoklasszikusok által feltételezett „természetes 
„Újbaloldali” és neomarxista irányzat
irányt” követi.
 „Perverz” tőkeáramlás: a tőkének a fejlett országok 
közötti, illetve a fejlődő országokból a fejlett 
országokba történő áramlása.

Wallerstein világrendszer‐elmélete (1974)
„Újbaloldali” és neomarxista irányzat
A. Emmanuel (1911 ‐ 2001), S. Amin (1931 ‐ ), 
I. Wallerstein (1930‐ )   A XVI. századtól (a világgazdaság kialakulásától) 
a tőkés piacgazdasági rendszer területileg 
 A fejlődő országok (a „harmadik világ”)  egyenlőtlen expanziója figyelhető meg. Emiatt a 
elmaradottságának a világgazdaság tőkés  világ‐gazdaság regionálisan felépülő, 
rendszere az oka. hierarchikus rendszert képez.
 A „nemzetközi kizsákmányolás” rendszere az 
„egyenlőtlen cserére” épül.  Egy adott ország fejlettségi szintjét és fejlődési 
 A nemzetközi kereskedelem harmóniája  lehetőségeit a világgazdaság e hierarchikus 
hiányának elsődleges oka a munkaerő nemzetközi  rendszerében elfoglalt, azonban adott esetben 
immobilitása. idővel változó helyzete határozza meg.

 „Centrum”:
a világgazdaság azon (növekvő területű!) régiója, amelyet a  A Világbank kategorizálása, 2008
pénz‐ és humántőke, a technológia stb. koncentrálódása,  GNI/fő
magas életszínvonal, gazdasági és politikai hatalom jellemez, és  (USD)
amely függésben tartja a világgazdaság többi régióját.
 „Félperiféria”: Magas jövedelmű OECD-tagok (27) >= 11906
„átmenet” a centrum és a periféria között; függ a centrumtól  országok (66) nem OECD-tagok (39) >= 11906
(pozitív húzó‐ és negatív elszívó hatások) és függésben tartja a 
perifériát. felső osztály (46) 3856 – 11905
 „Periféria”: Közepes jövedelmű
a világgazdaság elmaradott, halmozott hátrányokkal  országok (101) alsó osztály (55) 976 – 3855
rendelkező, a centrumtól és a félperifériától egyaránt függő
peremvidéke. Alacsony
 „Külső aréna”: jövedelmű <=975
a világgazdasági folyamatoktól teljesen elzárt, a nemzetközi  országok (43)
munkamegosztásból kimaradó, ma már csak „foltokban” létező Forrás: http://www.worldbank.org/data/countryclass/countryclass.html
területek).
Neoliberális monetarista elmélet

Neoliberális monetarista elmélet Irving Fisher (1867 ‐ 1947)


F. Hayek (1899‐1992), M. Friedman (1912‐2006)
• Egyesült Államok egyik legnagyobb 
 1970‐es évek közepe – ? 
 Az állandósult egyensúlytalanságok és a  közgazdásza.
globalizáció felgyorsulásának időszaka. • Általános egyensúlyelmélet,
 Mainstream közgazdaságtan és gazdaságpolitikai  kamatelmélet, nominális‐ és reálkamatláb 
gyakorlat. változásai és az alkalmazkodásuk.
 A reálfolyamatokat a szabadpiaci 
mechanizmusokra kell bízni  fel kell számolni  • Már 1926‐ban végez „Philips‐jellegű”
minden, a szabad verseny útjában álló akadályt,  számítást.
így a protekcionizmus eszközeit is (visszatérés a  • A monetarista elméletben felhasználják 
klasszikus‐neoklasszikus alapelvekhez). eredményeit.

„Cambridge‐i egyenlet”
M = kPy
A mennyiségi pénzelmélet alapegyenlete.
Fisher‐féle egyenlet: MV = PT M = pénzmennyiség.
M: pénzállomány Y = reáljövedelem. 
V: tranzakciós forgási sebesség k = a jövedelem azon hányada, melyet a 
gazdasági szereplők pénzformában tartanak 
P: 1 tranzakció értéke (rövid távon állandó).
T: Tranzakciók száma 1/k = V = a pénz forgási sebessége. 
P = az árszínvonal.
Milton Friedman Az újrafogalmazott mennyiségi 
(1912 – 2006) pénzelmélet
• New York‐ban született.
• A pénzkereslet elmélete:
• Magyar származású zsidó család sarja. – vagyon,
• Fontosabb művei: – a pénz és a többi aktíva hozama,
– A pozitív közgazdaságtan módszertana (1953) – tulajdonos preferenciái.
– Tanulmányok a pénz mennyiségi elméletéről  • Vagyonportfólió optimalizálási feladat.
(1956)
• Permanens jövedelem és a várt inflációs ráta 
– A fogyasztási függvény (1957)
szerepe.
– Az Egyesült Államok monetáris történelme 
(1963) • Transzmissziós mechanizmus.

Friedman vs. Keynes Friedman
• Permanens jövedelem
• Nem támogatja a diszkrecionális politikát.
• Várható inflációs ráta
• Kiszámítható pénzpolitikát javasol.
• Pénzkereslet korlátozott számú változó stabil 
függv. • A pénzmennyiség évről‐évre azonos arányú
• Cambridge‐i egyenlet M = kPy növelése, amelynek mértéke a reálkibocsátás 
• Fisher‐féle egyenlet: MV = Py hosszú távú trendjével azonos kell legyen.
• Likviditási csapda „A pénz nem számít”
• Beruházási csapda vs.
„Csak a pénz számít”

• Az egyszerű pénzegyenlet (a pénz semlegessége) 
nem szükségszerű jellemzője a monetarizmusnak: „Mainstream”
– hosszú távon: igen, Világgazdasági fejlődés korszaka közgazdaságtan és
– rövid távon: reáljövedelem vizsgálata. gazdaságpolitika
 A pénzfolyamatok megfelelő szabályozásával  ≈ 15. sz. vége – 18. sz. közepe Merkantilizmus
(monetáris politikai eszközökkel) helyreállítható a 
≈ 18. sz. közepe –
nemzetközi gazdasági egyensúly (is). Klasszikus liberalizmus
19. sz. utolsó harmada
 Fontos, hogy a gazdasági növekedés ne  ≈ 19. sz. utolsó harmada – Neoklasszikus
veszélyeztesse a belső és a külső stabilitást  I. világháború liberalizmus
(külgazdasági egyensúlyt).   ≈ II. világháború –
Keynesianizmus
1970-es évek eleje
Neoliberális
≈ 1970-es évek eleje – ?
monetarizmus
Forrás: Szentes (1999), 21-29. o.
alapján
• Nemzetközi munkamegosztás előnyének 
típusai:
– Természeti feltételekben rejlő előnyök.
– Termelékenység terén mutatkozó előnyök.
– Relatív munkaráfordítások eltérésén alapuló
komparatív előnyök
– Termékek életciklusának különböző szakaszaiban 
rejlő előnyök
A nemzetközi kereskedelem 
– Növekvő skálahozadékból származó
méretgazdaságossági előnyök intézményrendszere
– Termékdifferenciából, piaci differenciából 
származó előnyök Forrás: dr. Bacsi Zsuzsanna
Bacsi - Nemz gazd. 6 128

Kereskedelmi és beruházási együttműködési  A GATT története ‐ Körtárgyalás‐sorozat


rendszerek: Év:  Esemény: Eredmények:
Kereskedelmi és beruházási együttműködései rendszerek:  1947 Genfi forduló A világkereskedelem 50 %‐át jelentő 45000 
Előzmények termék vámjai csökkentése
1. I‐II. vh. közt: a nemzetközi kereskedelem visszaesett
2. Válságok,  1929‐33‐as válság, a nemzetközi pénzügyi rendszer zavarai, fizetési mérleg  1949 Annecy – forduló Szerény vámcsökkentések
problémák, növekvő protekcionizmus, nem tarifális eszközök  1950‐51 Torquay‐ forduló 25 %‐os vámcsökkentés (1948‐hoz képest)
 önellátás,  kereskedelmet bilaterális kapcsolatok határozták meg
1955‐56 2. Genfi forduló Szerény vámcsökkentések
II. világháború tovább rontotta 
A háború végétől: USA  érdeke jól működő nemzetk. keresk. rendszer  1961‐62 Dillon‐forduló Szerény vámcsökkentések
New Hampshire, Bretton Woods,  nemzetközi konferencia célja :  1963‐67 Kennedy‐forduló ipari termékek 35%‐os vámcsökkentése, 
három pillérre épülő új nemzetközi gazdasági rendszer agrártermékek vámjai kis csökkentése, 
1. Nemzetközi Valutaalap (IMF, 1946)  ‐ árfolyam, fizetési mérleg antidömping szabályozás
2. Nemzetközi Újjáépítési és Beruházási Bank (IBRD– Világbank 1946) ‐ fejlesztések
3. Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet (ITO) – nem sikerült! 
1972‐79 Tokió‐ forduló ipari termékek 34%‐os vámcsökkentése, nem 
ENSZ Gazdasági és Szociális Bizottsága, 1946:Előkészítő Bizottság vámjellegű korlátozások szabályozása
23  ország:  kétoldalú vámkoncessziós  tárgyalások  ‐ Általános  Vám‐ és  Kereskedelmi  1986‐1994 Uruguay‐forduló A WTO létrehozása, szolgáltatások és szellemi 
Egyezmény (GATT, 1947 ‐ 1994.dec.31) termékek nemzetközi kereskedelmének 
szabályozása

Bacsi - Nemz gazd. 6 129 Bacsi - Nemz gazd. 6 130

A GATT céljai Az egyes fordulók fő eredményei


„ Általános cél”: a szabadkereskedelem Év: Esemény:Átlagos vám- Fennmaradó Csatlakozók
Indoklása:  a  kereskedelem  élénkítése  mindenkinek  előnyös,  a  korlátozások  csökkentés vámtételek
láncreakcióként  mindenkit  károsan  érintenek  (a  fejlett  ipari  országok  % 1930 =100% db
szempontjai!)
1)az életszínvonal emelése  1934-47 GATT előtt 33,2 66,8 23
2) a teljes foglalkoztatottság elérése 1947 Genf 21,1 52,7 23
3) a világ erőforrásainak kihasználása   1949 Annecy 1,9 51,7 13
4) az áruk cseréjének bővítése 1950-51 Torquay 3,0 50,1 38

Nemzetk. kereskedelem és külföldi tőkebefektetések korlátainak csökkentése
1955-5 2. Genf 3,5 48,9 26
Alapelvek 1961-62 Dillon 2,4 47,7 26
 A  legnagyobb  kedvezmény  elve: csak  az  árukereskedelmet  szabályozta:  vámok,  1963-67 Kennedy 36,0 30,5 62
kvóták leépítése, diszkriminációmentesség, vámvédelem 1972-79 Tokió 29,6 21,2 99
 A nemzeti elbánás elve: a külföldi terméknek a hazaival azonos elbánás
 A viszonosság elve: a korlátozások viszonozhatók 1986-1994 Uruguay 38,0 13,1 125
 A konzultáció elve: vitás kérdések tárgyalásokon keresztüli rendezése Magyarország tagsága: 1969-ben jelentkezik, 1973-tól tag (82. tagország)
 Transzparencia: a piacra jutás feltételei exportpiacokon áttekinthetőek  A GATT működésének fő eredményei:
Általános vámszínvonal csökkentés (USA < 5 %, EU < 6 %, Japán < 5,5 %)
Alapelvei  alól  kivételek: egyes  országok  nem  voltak  hajlandóak  bizonyos 
termékcsoportokat bevonni a szabályozás,  liberalizáció alá.  Antidömping irányelvek
Nem vámjellegű korlátozások szabályozása
A GATT szabályai egyes ipari termékekre ( mezőgazdasági termékek, szolgáltatások és 
szellemi termékek) nem érvényesek
Bacsi - Nemz gazd. 6 131 Bacsi - Nemz gazd. 6 132
WTO
Agrártermékek a GATT‐ban
1995 január 1., Székhely: Genf
Két fő irányzat: 1995, GATT: 128 tag, ebből 112 belép WTO‐ba (köztük 
Magyarország). 
• Az agrártermékek kereskedelmének  A tagság feltételei szigorúak: 
liberalizálása (nagy agrárexportőrök:  USA,  a GATT Uruguay forduló valamennyi rendelkezése (Marrakeshi
Egyezmény) a GATT valamennyi korábbi megállapodása 
Kanada, Ausztrália)
• Az agrártermékek kivételes kezelése – politikai  Ma a világ legtöbb kereskedő nemzete WTO tag 
prioritások (EU – CAP) 2003. január: 145 ország – további 30 ország folyamodott 
tagságért, Kína!
– Termelés szubvencionálása 2006. március: 149 tag  (új belépő: Szaúd‐Arábia)
– Exportszubvenciók A legjelentősebb nem tag Oroszország. 
– Importkorlátozások, lefölözések rendszere

Bacsi - Nemz gazd. 6 133 Bacsi - Nemz gazd. 6 134

WTO funkciói: A WTO működése:
- egyezmények „adminisztrálása”
A WTO legfelsőbb szerve: a tagok (kül)kereskedelemért
- tárgyalási fórum
- FDI kérdéseinek vizsgálata felelős minisztereiből álló Miniszteri Konferencia.
- szellemi tulajdon védelme • első miniszteri konferencia: Szingapúr (1996. dec. 9-13.),
- államok kereskedelempolitikájának figyelése
- vitás kérdések rendezése • második: Genf (1998. május 18-20.).

Eredményei: egyezmények a szolgáltatások (különösen a


 Szabályozásának jellemző vonásai: pénzügyi szolgáltatások), a telekommunikáció és az
• a külföldi és hazai vállalatokat egyformán kell kezelni! elektronikus kereskedelem terén.
• WTO harmadik miniszteri konferenciája: Seattle, 1999. nov.
• a pénzügyi szolgáltatások terén még nincs teljes
liberalizálás (nemzetgazdasági érdekek, árfolyamstabilitás, – dec
fizetési mérleg) Feladata: az újabb körtárgyalás, a Milleneumi Forduló
• dömpingellenes szabályozás
megnyitása - kudarc
A 2000. – től: az agrártermékek és a szolgáltatások
• exportszubvenciók korlátozása (alkalmazhatók pl.
környezetvédelemben és K+F-ben!) további liberalizációja a cél.
 Dohai Miniszteri Konferencia 2001. nov.: Doha forduló
• szabályok megsértése esetén  kereskedelmi
Bacsi - Nemz gazd. 6 szankciók 135  Bacsi - Nemz gazd. 6
 136

(körtárgyalás) - témakörei között számos új terület

Mezőgazdaság: A Dohai Nyilatkozat: A WTO napjainkban


 tisztességes és piacorientált kereskedelmi rendszer, egy
korlátozás- és torzításmentes mezőgazdasági világpiac • 2001. november: Doha‐i tárgyalási ford.kezdete
létrehozása, exporttámogatások, kereskedelmet torzító belső – Fő témák ‐ agrártermékek
támogatások eltörlése. • piacnyitás
• exporttámogatások leépítése
 A fejlődő országok különleges igényeik (élelmiszerellátás, • nem kereskedelmi szempontok (NTC‐k): élelmiszerbiztonság, 
vidékfejlesztés) miatt a fentiektől ideiglenesen eltérhetnek. állatjólét, környezetvédelem
Szolgáltatások : további liberalizálása szükséges • 2003. szeptember, Cancún: V. Miniszteri konferencia
Nem mezőgazdasági termékek esetén a vámok és a nem Kudarc! Oka: 
tarifális eszközök csökkentése – EU agrártámogatásai átláthatók → támadják
– USA agrártámogatásai rejtettek
Szellemi termékek : – Cairns‐i csoport (agrárkeresk. liberalizálás) (Dél‐Amerika, 
 szellemi termékek kereskedelme, szellemi jogok védelme: Kanada, Új‐Zéland, Ausztrália, Indonézia, Malajzia, Fülöp‐
 a gyógyszeripar - meglévő gyógyszerekhez való szk., Magyaro. már nem!)
hozzáférhetőség, új gyógyszerek kifejlesztésének ösztönzése • 2005. dec. Hongkong, VI. Miniszteri konferencia
 kiemelt tárgyalási terület a földrajzi megjelölések.
Bacsi - Nemz gazd. 6 137 Bacsi - Nemz gazd. 6 138
TOVÁBBI NEMZETKÖZI SZERVEZETEK ÉS INTEGRÁCIÓK EURÓPA:
Regionális  integrációk
OECD (1961) – Gazdasági és Együttműködési Szervezet
Világszervezet: ENSZ  Ma 30 tag, Magyarország 1996 óta 
Szervezetei ‐ a nemzetk. kereskedelem és fejlődés kérdései EU (EGK:1957/58 – EU:1992‐) – Egységes piac, Gazdasági Unió
Nemzetk. Gumitanács, Nemzetk. Kakaó Szervezet, ILO (Nemzetk.  Ma 25 tag, Magyarország 2004 óta
Munkaügyi szervezet) ‐ tényezők nemzetk. kereskedelme EFTA (1960) – Európai Szabadkereskedelmi Társulás 
UNCTAD: az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (1964) Eredetileg 7, 9 tag (EGK‐n kívüliek), ma: Izland, Norvégia, Lichtenstein, Svájc
EEA  – Európai Gazdasági Térség, 
- a kereskedelem és gazd‐i fejlődés kérdései együtt  EU és EFTA együttműködése
- a fejlődő országok problémáira figyel (GATT ezt mellőzte!) CEFTA – Közép‐európai Szabadkereskedelmi Társulás
- GSP: általános preferenciarendszer (1971)
- jelenleg a transznacionális vállalatok kérdéseit is figyeli AMERIKA:
NAFTA ‐ Észak‐amerikai Szabadkereskedelmi Társulás
UNDP: Az ENSZ fejlesztési programja (1965)
Kanada, Mexikó, USA, 1994
FAO:– Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (1945) FTAA ‐ Amerikai Szabadkereskedelmi Térség (Free Trade Area of the Americas)
A nemzetközi szervezetek működése 1998, Észak‐ és Dél‐amerikai országok
- kormányközi szervezetek: IGO  ( pl. ENSZ) MERCOSUR – Délamerikai Közös Piac
1985/ 1994, Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay ; Bolívia + Chile megfigyelő
- nem kormányközi szervezetek: társadalmi szerv.‐k: NGO Működésük: 
- szavazatsúlyok, vétójog, döntéshozáshoz szükséges szavazatarány ÁZSIA:
- munkaprogram, tervezés, költségvetés, értékelés ASEAN – Délkelet‐Ázsiai Nemzetek Társulása, 1967
- operatív titkárságok APEC – Ázsiai és Csendes‐óceáni Gazdasági Együttműködés
Magyarország tagja: ENSZ‐nek, IMF‐nek, Világbanknak, OECD‐nek 1981, 21 tagország
OPEC – Organisation of Petroleum Exporting Countries – 1960, Bagdad (5 tag)
Bacsi - Nemz gazd. 6 139 MA: 11 tag Bacsi - Nemz gazd. 6 140

You might also like