Az áram élettani hatásai

Az emberi test nedvei mint elektrolitok vezetik az elektromos áramot. Az emberi test elektromos
ellenállása 200–3000 Ω között változhat a körülményektől függően. A szervezeten áthaladó áram
izom-, bőr- és idegi károsodást, illetve halált is okozhat. A károsodás mértékét az áram erőssége,
jellege (egyenáram vagy váltakozó áram) és frekvenciája, a hatás ideje, a testimpedancia és az áram
testen belüli útja határozza meg. A nagyfrekvenciás váltakozó áram kevésbé veszélyes, mint az
egyenáram, mert a nagy frekvencia miatt az áram nem hatol a test belsejébe, hanem inkább a
bőrfelület mentén halad, ezzel ott többnyire csak égési sérülést okoz. Az emberi testbe jutó, szíven
áthaladó 0,05 A (50 mA) erősségű váltakozó áram már halálos lehet, de ez függ a behatás
időtartamától is.

Több féle kísérlettípus kapcsolódik témához, ezekből kettőt végeztem el: az első egy digitális
multiméter segítségével történő kísérlet volt, ezzel mértem meg az emberi test ellenállását, mind
száraz, mind vizes kézzel. Kérdésem az, hogy mikor nagyobb az ellenállásunk? A kísérletet egy Aneng
AN8203 márkájú multiméterrel végeztem el. Pontossága ±(0.8%+4) volt. Először a száraz bőrömre
helyeztem a két mérőhegyet, s ilyenkor az eszköz ≈550 000 Ω értéket mutatott. Ezt követően
kezemet csapvízzel kentem be, és megismételtem a mérést. A nedves bőrön a multiméter ≈100 000
Ω ellenállást mért.

A kísérlet elvégzése után felmerül bennünk a kérdés, hogy vajon miért vezet az emberi test? Erre a
válasz egészen egyszerűen megmagyarázható: A vezetőképesség az anyagban levő szabad elektronok
térfogategységre jutó számától függ, tehát attól, hogy az anyagot alkotó atomok elektronpályái
hogyan vannak betöltve. Mivel a vízben magas a szabad elektronok száma, az ember jó vezető lesz,
hisz az az emberi test körülbelül 60%-a víz. A testfolyadékok tehát általában jó vezetők, a bőr
ellenállása ehhez képest nagy. A száraz bőr ellenállása jóval nagyobb, mint a nedves bőré. Egy
ellenállásmérő kivezetéseit száraz kezeinkkel megfogva ötször-tízszer nagyobb ellenállást is
mérhetünk, mint vizes kézzel. A nedves bőr jóval kisebb ellenállásának következtében növekszik az
"áramütés" veszélye.

A második kísérlet a só ellenállásának megméréséhez kapcsolódott (a só koncentrációjának

függvényében), miszerint egy pohár desztillált vízbe 2 elektróda vezetésével megmérhetjük az
elektródák közötti ellenállást. A vizet folyamatosan, fokozatosan sóztam, lejegyezve a folyamatos
értékváltozásokat. A kísérletben bolti desztillált vizet, illetve csapvizet használtam. A csapvíz
mérésekor ≈100 000 Ω ellenállást mértem, míg a desztillált víz ≈ 1 000 000 Ω ellenállást mért.
Hozzáadtam egy kávéskanálnyi sót, majd az ellenállás 250 000 Ω-ra csökkent. Még egy kanál után 80
000 Ω volt az ellenállás.

A kapott eredményeket alapul véve megállapíthatjuk, hogy a desztillált víz nem vezet, mert a
vezetőképesség arányos a víz ásványi anyag tartalmával, amely az elektromos vezetőképességért
felelős (az elektromos ellenállás reciproka). A nagy tisztaságú desztillált víz vezetőképessége 5,5
μS/cm, az átlagos ivóvízé 500–1000 μS/cm, míg a tengervízé 52 mS/cm. Ez azt jelenti, hogy a
tengervíz tízezerszer jobb elektromos vezető, mint a desztillált víz.

Tehát a desztillált nem vezet, de az emberi test igen. Szóval mégis milyen hatása van testünkre az
egyenáramnak? Az egyenáram olyan elektromos áram, amelyben a töltéshordozók időben állandó
vagy változó mennyiségben, de egyazon irányban haladnak. Az élő szervezetek sejtnedve az elektrolit
mely vezeti az áramot, így az ember is. A sejtekben áthaladó áram izomösszehúzódásban, égési
sérülésekben és a sejtnedvek összehúzódásában nyilvánul meg. A 0,01 A erősségű áram izomgörcsöt,
ha a szíven halad át, szívizomgörcsöt okoz. A 0,1 A-es vagy ennél nagyobb áram életveszélyes az
ember számára.
 Ha már az egyenáramról esett szó, párjáról is essék pár, a váltakozó áramról, mely egy olyan
elektromos áram, amelynek iránya és intenzitása periodikusan változik. Tiszta váltakozó áramról
beszélünk, ha az egy periódus alatt egy irányban átfolyó össztöltés zérus. Nem tiszta váltakozó áram
felbontható egy tiszta váltakozó áram és egy egyenáram komponens összegére.

Az idegrendszerben az ingerületeket elektromos jelek továbbítják a test egyik pontjából a másikba.

Az idegsejtek a stimulálás intenzitásától függő gyakorisággal tüzelnek, tehát intenzitásfrekvencia-
átalakítást végeznek. Ilyen periodikus feszültségjeleket mér például az EKG. Ennek a műszernek a
felvételeit megnézve látható, hogy az idegi jelek korántsem szinuszosak. Ilyen jeleket pótol a
pacemaker is, ami a szív ritmusszabályozásának hibája esetén teremti meg a lehetőségét, hogy a
beteg tovább éljen. Az áram viszont nagy mértékben károsíthatja is az emberi szervezetet, ha nagy
mértékű probléma áll fent, könnyen lehet, hogy a sérültet áramütés érte. Ilyenkor azonnali
segítségnyújtásra van szükség, hogy minél nagyobb esélye legyen az illetőnek a túlélésre. Fontos,
hogy ne érintse meg a sérültet! Előfordulhat, hogy az elektromos feszültségforrással még érintkezik a
sérült, így az érintkezés során mi is megsérülhetünk. Ezen kívül ki kell kapcsolnunk az áramforrást! Ha
nem lehetséges, akkor egy száraz, nem vezető anyagú (pl.: papír, műanyag, fa) tárggyal próbáljuk
meg az áramforrást eltávolítani a sérülttől. (Vegyük figyelembe, hogy a több kilovoltos vezetékeket
még megközelíteni is veszélyes.) Fontos kiemelni, hogy ha a test 2 egymáshoz közeli pontján van az
áram be- és kimenetei jegye, az még nem zárja ki azt, hogy az áram a test egyéb részén áthaladt és
ebben az esetben is előfordulhatnak ritmuszavarok.

Viszont nem csak az embereknél áll fent az áramütés veszélye, az állatoknál is egyaránt. Gyakori
látvány a vezetékeken pihegő madárcsapat, viszont őket soha sem éri áramütés, de vajon miért?
Persze, persze, senki sem szeretné, hogy megrázza őket az áram, de a kérdés mégis érdekes. Mivel a
madarak csak a vezetékhez érnek hozzá, potenciáljuk mindenhol egyenlő lesz, és nem keletkezik
áram a potenciál különbség hiányában.

Korábban esett már pár szó az EKG-ról, illetve az EEG-ről. Felmerülhet bennünk, hogy hogyan
működnek és hogy mire használjuk őket. Az EKG, másnéven Elektrokardiográfia egy non-invazív
diagnosztikai eljárás, amely a szív működéséről ad információkat. A szívizom összehúzódásakor
keletkező elektromos feszültségeket figyeli meg. Az EEG, vagyis elektroenkefalográfia pedig az agyi
idegsejtek elektromos aktivitását rögzíti. Pszichiátriai betegségeket diagnosztizálnak a segítségével.
Továbbá a már említett defibrillátor egy elektromos áram készítésére alkalmas orvosi eszköz, a
készülék néhány amper mennyiségű elektromosságot vezet az ember testébe, ami visszarúgja a
szívet egy egyenletes ritmusba, sok esetben életeket mentve. Ehhez kapcsolódik a pacemaker, ami
egy szívritmus szabályozó implantátum, mely elektródákkal kapcsolódik a szívhez és szabályozza
annak ritmusát.

Fontos megemlítenünk ehhez a témakörhöz kapcsolódóan az érintésvédelmi szabályokat, melyek

mindenkire egyaránt vonatkoznak, s az otthontartózkodás veszélyeit taglalják. Ezek szerint 6 évente
felül kell vizsgálnunk otthonunk elektromos hálózatát, tisztában kell lennünk teherbírási
képességével. Létfontosságú lépés, hogy ellenőrizzük a kábelek elhelyezését a falainkban mielőtt
fúrást végzünk, és hogy tegyük biztonságossá a konnektorokat, amelyek nem elérhetők kisgyerekek
számára.

A felsorolt élettani hatások csak töredékük valós számuknak, hiszen az életben az elektromosság már
mindenhol jelen van, és képtelenség nélküle élni. Ezért fontos, hogy tisztában legyünk legalább a
téma alapfogalmaival, hiszen valamikor, valahol valószínűleg jól fog jönni ez a tudás.