Professional Documents
Culture Documents
Jelen tanulmányomban egy olyan kutatásomat mutatom be, amit óvodás gyerekekkel
végeztem el a korosztály digitalis eszköz- és internethasználatával kapcsolatban. A téma
mélyebb összefüggéseinek megismerése miatt kifejezetten fontos, hogy ne csak közvetetten a
szülőktől, hanem maguktól a gyermekektől is információkat kaphassunk az őket érő tapaszta-
latokról, esetleges behatásokról, így ebben a kutatásomban erre tettem kísérletet. A tanulmány
során röviden ismertetem a téma relevanciáját a szakirodalmak tükrében, majd a vizsgá-
latom kutatmódszertani alapvetéseit mutatom be különös tekintettel a korosztályi sajátos-
ságra. Emellett az adatfelvétellel kapcsolatos speciális feladatokra és a kapott adatok elemzé-
sének lehetőségeire is példákat kívánok hozni írásomban.
DOI 10.31074/20192395110 95
Janek Noémi: orcid.org/0000-0003-2170-3314
Janek Noémi
Holloway és mtsai, 2013; Suoninen, 2013;) a A kutatás összegzésében kiemelték azt is,
gyermekek felhasználói mivoltát. Ennek le- hogy bár a résztvevő gyerekek elmondásaik
hetséges okai között a korosztály vizsgála- alapján ritkán kerültek önállóan kapcsolatba
tának kutatásmódszertani problematikájára digitális eszközökkel és az internettel, mégis
(életkori sajátosságokhoz idomuló eljárások), tisztában voltak a lehetőségek sokszínűsé-
valamint a korosztály elérésének nehézségei- gével, felhasználási területek és az elérhető
re (szülők hozzájárulása) egyaránt gondolha- információk végtelenségével, ami nagy fele-
tunk (vö. Golyán, 2013). lősséget róhat a gyermekek közvetlen kör-
Ennek okán az általam bemutatott kutatás nyezetére.
előzményei között kevéssé találhatók adekvát Ezzel a módszerrel láthatóan közelebb
kutatási eredmények, amit olykor maguk a tudtak kerülni a kutatás alanyainak néző-
kutatás vezetői is kritikaként, esetleges torzí- pontjához, hiszen már nem kizárólag a szü-
tó tényezőként fogalmaztak meg eredménye- lők szűrőjén keresztül juthattak értékes gon-
ik bemutatásakor. dolatokhoz, hanem maguktól a gyerekektől is
Erre példaként említhető a British Journal hallhatták a témával kapcsolatos válaszaikat.
of Educational Technology (Edwards és mtsai,
2018) folyóiratban publikált tanulmány, amely- Kutatási kérdések megfogalmazása
ben 4–5 éves gyerekek internetről való gondol- A kapcsolódó szakirodalom korábbi előz-
kodásának vizsgálatát írták le, melyben kizáró- ményeinek megismerése segítheti felmerülő
lag szóbeli kikérdezés módszerét alkalmazták. kutatási kérdéseink megfogalmazását. Mivel
Emellett eszközökről készült képeket mutat- az általam vizsgált témában kevés olyan ku-
tak be, valamint a cyber-biztonság témakörét tatást találunk, ami első sorban a gyerekek
érintve szituációkat meséltek nekik, amikről el nézőpontját helyezte középpontjába, így a fő
kellett mondaniuk véleményüket. Maga a vizs- kérdéseim megfogalmazásánál törekedetem
gálati szakasz gyerekenként 40 perc hosszúságú általánosságban is vizsgálni a témát:
volt, amit a kutatás vezetői eredményeik értéke- 1. Milyen digitális eszközöket és mire
lésekor maguk is problémásnak tartottak a vizs- használják az óvodáskorú gyerekek?
gálatban résztvevők életkorát tekintve. 2. Milyen nézeteik vannak az Internetről?
Magyarországon egy pilot kutatás (Antalóczy 3. A passzív felhasználói mivoltuk hogyan
befolyásolja ezen ismereteket?
és mtsai, 2012) foglalkozott kifejezetten a 3–7
Koragyermekkori kutatások metodológiája, 2019/2–3
96
„Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok...
gyermekkel történő vizsgálódáshoz, szemé- Módszerek
97
Janek Noémi
otthoni eszközellátottságára, szüleik vélekedé- általuk elmondottakat követve zajlott. A raj-
sére gyermekük eszköz- és internethasználatát zolás közben kérdéseket tettem fel, amik el-
tekintve. A kapott adatok az előzetesen meg- sősorban a rajzok tartalmára vonatkoztak,
határozott kódoknak megfelelően kézi bevitel- valamint az eszköz- és internethasználatukra
lel kerültek feldolgozásra. is rákérdeztem.
A rajzok készítése során a következő kér-
b) Félig strukturált interjú és rajzoltatás déseim alkották a beszélgetés gerincét:
A szülők kikérdezése után következett az Először minden esetben rákérdeztem,
óvodásokhoz kapcsolódó része a kutatásnak, hogy mi látható a gyermek rajzán. Ezt akkor
ami két külön szakaszban zajlott. A vizsgálat is megtettem, ha egyértelműen látszott, hogy
abban az óvodában történt, ahol a gyermekek eszközt vagy interneten elérhető tartalomhoz
a mindennapjaikat töltik. Az első részben egy kapcsolódó tevékenységet ábrázolt, mert az
rajzot kellett elkészíteniük, amihez nem kap- általuk megfogalmazottakra voltam kíváncsi.
tak egyéb instrukciót, csak annyit, hogy „raj- Ezt követően a szülőknek feltett kérdések kö-
zold le, szerinted milyen az internet”. zül tettem fel nekik – így például érdeklődtem
Ehhez előzetesen félig-strukturált interjú- arról, hogy mikor szokta használni az adott
kérdéseket fogalmaztam meg, amik segítsé- eszközt/játékot/tartalmat, kivel szokta hasz-
gével tudtam terelni a gyerekek által elmon- nálni, mit szokott csinálni rajta/vele, illetve
dottakat a megismerni kívánt irány felé. milyen egyéb eszközöket szokott még hasz-
Ennél a résznél a legfontosabb az volt, nálni? Ezeket azoktól a gyerekektől is meg-
hogy sem ezt megelőzően, sem a rajzolás köz- kérdeztem, akik a témától teljesen függetle-
ben ne történjen magyarázat, hiszen csak így nül mást kezdtek el rajzolni. A fő kérdéseim
érhető el, hogy a gyerekek az internetről sza- mellett igazodtam az általuk elbeszéltekhez
badon tudjanak alkotni és közben elmondani és ahol szükségesnek éreztem, ott további
az előhívásra kerülő élményeiket, tapaszta- kérdéseket tettem fel. Ilyen eset volt például,
lataikat mindenfajta külső befolyás nélkül. A amikor kiderült, hogy saját eszközzel rendel-
rajzok elkészítését megelőzően sem történt kezik a gyermek vagy kisiskolás testvérével
beszélgetés a témáról. Emellett arra is kellett közösen szokott tevékenységet folytatni vala-
figyelni, hogy sugalmazó kérdéseket se tegyek mely digitális eszközön.
fel, ami szintén befolyásolhatta volna a gyere-
Koragyermekkori kutatások metodológiája, 2019/2–3
megválasztása, ahol ebből a szempontból is biz- kiegészítve. Ezek között akadt néhány, ami
tosított a csendes, nyugodt légkör. kifejezetten óvodásoknak szóló tartalmat
Minden eszközt megkaptak, ami az alko- foglal magába (egyszervolt.hu; meseTV, traff.
táshoz szükséges (papír, színes ceruzák) volt, hu), amik kiválasztásánál a szülők által meg-
bármit rajzolhattak, ami eszükbe jutott, bár- nevezett oldalakat is figyelembe vettem, hogy
milyen színű ceruzákkal. A rajzok készítésé- összevethessem a gyerekek által elmondot-
nél a gyerekek által elmondottak képezték a takkal. A témáról folytatott beszélgetés szin-
lényegi részt, így a beszélgetés menete az ő tén két gyerek jelenlétével zajlott és ezt sem
98
„Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok...
előzte meg beszélgetés, valamint a kutatás került minden gyerek rajzára és ez a képfel-
99
Janek Noémi
számítógépe, nekünk is van egy-egy gyerekek- lehet az internet és érdeklődést sem mutat-
nek közösen, aztán mind a hármunknak van tak a téma iránt, így rajzot sem készítettek.
tabletje, anyukámnak egy telefonja és apu- Négyük azt válaszolta, hogy szokta használ-
kámnak is egy telefonja” (6;3,fiú); „Rajzoljam ni őket: „Ma reggel, amikor felkeltem anyát
le az internetet? Mire gondolsz? A tabomra?” megkérdeztem, hogy játszhatok-e a laptop-
(5;6,fiú); „Az anyukám tesójáé volt a tablet, de ján. Megengedte.” (6;2,lány); „Az internet a
anyukám nekem adta.” (6;4,lány). A gyerekek számítógépen van. Azzal lehet játszani. Apa
egy másik része azt említette, hogy testvéré- telefonján van az internet.”; Itt most van Wi-
vel közösen van saját eszközük, amit együtt fi kapcsolat. Akkor tudsz internetezni, ha van
használnak, illetve a szülők használatát em- Wi-fi kapcsolat.”(5;7,fiú); „Van TV, számító-
lítették: „néha Bálint (13 éves báty) kölcsön gép, telefon, tablet. Én mindenkivel nézem.
adja a telefonját és olyan játékokkal játszom, Vagyis a mama meg a papa nem nézi, csak
amikkel ő szokott.”(6;4fiú); „Ez a Facebook, mi, a Réka, a Sasa meg én. Legsokszor fotó-
anyával szoktam. Főzőseket is szoktam nézni. kat szoktam nézegetni meg videókat keresünk”
Ez az Instagram, anya mondta. És még fotóz- (5;6,fiú) (2. ábra).
ni is szoktam”(6;4,lány); „Egyedül nem szabad
tableteznünk, mert anyáék nem engedik. Mert
vannak rajta olyan dolgok, amik nem gyere-
keknek valók. Például csúnyán beszélnek a
videóban vagy olyan rossz dolgot tanulnánk
belőle.”(5;6,lány).
Koragyermekkori kutatások metodológiája, 2019/2–3
GYERMEKNEVELÉS
100
„Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok...
eszközünk használatakor, hiszen nem tudjuk tam játszani játékokat, amik internetesek.
101
Janek Noémi
nem említették a szülőkkel közös használatot,
ha játékokról beszéltek. Ebből következtet-
hetünk arra is, hogy szüleik bár jelen lehet-
nek környezetükben, mégis egyedül teszik
mindezt, akár online játékokkal játszva. A
játékok tartalma, karakterei nagyon könnyen
megragadnak emlékezetükben, minden apró
részletre emlékeznek, ami az érdeklődésüket
felkelti (4. ábra).
6. ábra: „Az Internet arra való, hogy másoknak hogy mivel ez a korosztály még általában nem
küldjünk üzenetet.” (6;2,fiú). tud írni és olvasni, így nem kerül közvetlen
kapcsolatba a világhálóval. Láthatjuk, manap-
Néhányuk szerint az internet arra való, hogy ság ez nem képez akadályt számukra, hiszen
az emberek egymással tudjanak kapcsolatot az érintőkijelzős készülékeknek köszönhető-
tartani (5–6. ábra). Ezeken a rajzokon érdekes en könnyű hozzáférés biztosított számukra is.
megfigyelni a távolságot, amit az emberalakok Összegezve a gyerekek által elmondottakat, a
közé rajzoltak a gyerekek. Ez egyrészt utalhat következő fő jellemzőit emelhetjük ki az in-
arra, hogy az internet segítségével kapcsolat- ternetről alkotott vélekedéseiknek (8. ábra):
ba léphetünk távol élő szeretteinkkel, legyünk
GYERMEKNEVELÉS
102
„Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok...
9. ábra: „Mindent megnézhetsz rajta” – ikonok az egyik gyermek tabletről készített rajzán
103
Janek Noémi
online tartalmakat gyermekeik számára – fő-
leg meséket és fejlesztőjátékokat – habár csak
kevesen neveztek meg konkrét oldalakat, ami
árnyalja ezt a képet. A szülők válaszai azt mu-
tatták, hogy a gyerekek meséket néznek és az
eszközre előre letöltött játékokkal játszanak. A
gyerekekkel történő beszélgetések viszont vala-
melyest árnyaltak ezeken a szülői válaszokon is:
10. ábra: Az óvodás gyermekek körében a
a gyerekek a játszással összefüggésben ugyanis legnépszerűbb videómegosztó: YouTube
online játszható játékokat emelték ki (kisfiúk fő-
leg a Minecraftot, kislányok pedig az öltöztetős Nem meglepő módon a YouTube került
játékokat). A szülők közül csak négyen tettek felismerésre a legtöbbek által, a gyerekek
említést arról, hogy a gyerekük érdeklődést mu- több mint a fele meg is nevezte és azonnal
tatna a közösségi tevékenységek iránt. A gye- élményeinek megosztásába kezdett: „Ez a
rekkel történő beszélgetések során viszont jóval YouTube! Videót nézek rajta egyedül, amikor
többen számoltak be közösségi tevékenységről minden szülőnek valami dolga van. Úgy ta-
– Facebook, Skype, néhányuk az Instagram-ot lálom meg a meséket, hogy bemondom vagy
is említette. Ennek egyik oka lehet, hogy a szü- megkeresem (6;5,lány.); „Ezen amikor szoktam
lők valószínűleg nem a gyermek használatához nézni a videókat, ez a kis kép ott van fent a
kapcsolták ezeket a tevékenységeket, hiszen ők sarokban (5;0,lány); „Sokáig kell keresnem raj-
általában csak jelen vannak köröttük, amikor ta azt a zenét, amit hallgatni akarok”(6 éves
ezeket használják. fiú); „Ezen nézem a meséket”(6;0,fiú.);”Ez a
Az ikonok/honlap képek felismerésének YouTube jele. Mese előtt ilyen jön be.”(4;2,fiú);
vizsgálata „YouTube. Lehet rajta zenét hallgatni, jó sok
dolgot megnézni.”(5;3,lány)
A rajzok vizsgálatához hasonlóan itt is rögzí-
tésre kerültek a beszélgetések, amik a későb-
bi elemzésnél nagyban segítették a szó sze-
rinti gondolatok leírását, vizsgálatát. Ennél
a résznél szintén fontosnak tartottam, hogy
Koragyermekkori kutatások metodológiája, 2019/2–3
2. Videó nézésére alkalmas oldalak nok voltak, amiket közel ugyanannyi gyermek
(YouTube; mese.tv) ismert fel, mint a like/dislike jeleit. Az emoti-
3. Közösség (Facebook; Skype; Instagram; konokat a Facebook-ról és a Skype-ról mentet-
Twitter; emoticons; like/dislike)
tem le a vizsgálathoz. A legtöbben közülük már
4. Böngészők; Google; Gmail; @
5. Egyéb (Apple; Android jelei) küldött smiley-t és többen a kedvenceiket is
Következzenek példák ennek a résznek a megmutatták a felsoroltak közül. Azzal is tisz-
bemutatásáról: tában voltak, hogy ezekkel érzelmeket tudnak
kifejezni és arra valók, hogy másoknak elküld-
jük őket: „Ez a szomorú, és ez a vidám. Kép-
104
„Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok...
zeld el, használtam már a nevetőset!”(4;5,fiú); anya összes barátja.”(5;5,fiú.); „Óh…Facebook
105
Janek Noémi
van.”(6,7 éves lány); „„apának van egy olyan tele- Gyerekek a nekik szánt tartalomról:
fonja, aminek ez van a hátulján””(lány, 4 éves);
„„ez van a tablet és a laptop hátulján”(5;7,lány); A gyerekeknek szánt tartalmak közül a mese.
„Ilyen Ipad, gép és telefon van otthon anyáék- tv és az egyszervolt.hu honlap (mind a ket-
nak” (5;3,fiú) Az Apple jele a rajzokon is meg- tőt a szülők is említették, amikor a gyerekek-
található volt, amiket szorosan az eszközhöz nek szánt tartalmakra kérdeztem rá) került
kapcsoltak a gyerekek (11. ábra). megkérdezésre. Csupán 33 gyerek ismerte fel
Instagram-ot a felnőttek körében történő a mese.tv televízió ikonját (ami minden eset-
népszerűsége miatt választottam ki, hiszen ben látható a honlapon) és 25-en az egyszer-
sokan használják kép és videó megosztásra volt.hu honlapjának nyitóképét.
ezt a platformot. Éppen ezért kíváncsi vol- Ebből arra a következtetésre juthatunk, hogy
tam, hogy a gyerekek mennyire ismerik en- az óvodások is már inkább a YouTube-t hasz-
nek funkcióját. Mindössze 16 gyerek ismerte nálják a videók megtekintésére, mintsem a szá-
fel és tudta mit lehet rajta csinálni: „apa fekete mukra kiválogatott meséket tartalmazó mese.tv
telefonján van ilyen. Egyszer titokban meg- oldalt. Néhányuk a következőképpen reagált a
nyomtam ezt, de nem értem mi lehet, csak né- gyermekmeséket tartalmazó oldalra: „Oh, ez a
niket meg bácsikat láttam rajta. De ne mond el mesetv, itt leginkább bébiknek való mesét lehet
neki”(6;0,fiú); „Instagram. Ez a fotósfacebook” nézni.””(5;1,lány). A YouTube ikonját meglátva
(5;5,lány). Megnézve ezen gyerekek szüleinek többnyire viszont élénk érdeklődés mutatko-
életkorát láthatóvá vált, hogy nincs össze- zott részükről, amit izgatott élménybeszámo-
függés aközött, hogy fiatalabb generációhoz ló követett a megnézett tartalmakkal kapcso-
tartozó szülők gyerekei kerülnek-e szorosabb latban. A gyerekeknek szánt tartalmak ehhez
kapcsolatba ezzel az oldallal. képest kevéssé keltették fel az érdeklődésüket
Twitter volt az egyetlen ikon, amit egyik összevetve a felnőttek által használt oldalakkal.
gyerek sem ismert fel, csupán annyit mond- Ennek lehetséges oka, egyrészről a felnőttekkel
ták rá, hogy „madár”. Ennek az oka az lehet, történő azonosulás vágya az ő cselekvéseiken
hogy Magyarországon kevésbé népszerű ez keresztül, másrészről pedig annak érzékeltetése,
az oldal, így a szülők, más családtagok sem hogy ők már nem annyira kicsik, mint akiknek
használják. ezek a tartalmak készültek.
Az ikonokról/képekről történő beszélge- Egyszervolt.hu oldalon játékok, dalok, ver-
Koragyermekkori kutatások metodológiája, 2019/2–3
tést követően az alábbi összegzését adhatjuk sek, mesék (mese.tv), animációk találhatók,
annak, hogy a megkérdezett gyermekek sze- amiket az állatokra kattintva érhetnek el a
rint mire való az internet (12. ábra): gyerekek. Amikor egy állatra teszik az ege-
ret, akkor az hangosan kimondja, hogy mi-
lyen tartalmat érhetnek el, ha rákattintanak:
„Apának van a hordzozhatós gépén, a tv me-
sét mond, a mókus játékot ad, a madár meg
éneket tud mondani.” mesetv: „ez a tv, ami me-
sét mond”(6;4,fiú).
Ezen az oldalon kizárólag gyerekeknek
GYERMEKNEVELÉS
106
„Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok...
(autós játék, ami az egyszervolt.hu oldalról is tisztában voltak, hogy ezek az oldalak nem
107
Janek Noémi
A szülői kontroll megjelenése nem volt szülőkre és az óvodapedagógusokra egyaránt.
jellemző, sőt alig tettek említést erről akár a Ezt figyelembe véve láthatjuk, hogy ők azt
szülők, akár gyermekeik. Amennyiben igen, akarják csinálni, amit mi csinálunk – meg-
az is annyiban merült ki, hogy ne kattintsanak osztunk, like-olunk, emotikonokat küldünk,
rá egyik vagy másik ikonra az eszközön, ami selfie-ket készítünk, feltöltünk – ők pontosan
egyébként a gyerekek válaszai alapján kevés- ezeket akarják csinálni maguk is. Információ-
bé tűnt hatékony megoldásnak. éhséggel bírnak, így mindent meg akarnak
Két esetben volt érzékelhető kezdetleges ismerni a környezetükből, ami a figyelmüket
függőség megjelenésének veszélye: „Saját felkelti – ismételten kiemelve azon szemé-
tabletje van, amin minden délután rendsze- lyeket, akikkel sok időt töltenek és akikhez
resen játszik és különböző meséket néz. Elő- kötődnek. Ehhez kapcsolódóan az új infor-
fordult olyan is, hogy annyira belemerült a mációk könnyen beépülnek és felhasználásra
tabletezésbe, hogy bepisilt. Nehezen tudom kerülnek, akármilyen eszköz kerül a kezébe,
megvonni tőle a tabletet, mert addig hisztizik, használni tudja.
amíg meg nem kapja”(6;1,fiú anyukája); „Régen A 14. ábrával azt a különbözőséget sze-
nekünk volt egy tabletünk, és nagyon hiányzik rettem volna szemléltetni, ami az online te-
mostanában. Lehet, hogy eltört vagy valami vékenységek iránti érdeklődés körét mutatja
baja lett. Rajta volt minden. A tablet az na- az óvodások, valamint a szülők elmondásai
gyon hiányzik, annyira szerettem rajta játsza- alapján.
ni. Mostanában nagyon hiányzik” (5;0,lány) Ebből azt láthatjuk, hogy bár sok azonos-
Amikor tárgyalt korosztály (4–7 évesek) ságot mutatnak – például a videó nézés, mint
internethasználatára gondolunk, figyelembe legtöbbet említett online aktivitás –, mégis
kell vennünk az életkori sajátosságokat is. Az például jóval magasabb arányban jelent meg a
egyik ezek közül az utánzás vágya – főleg a gyerekek válaszaiban a közösségi tevékenység
körülöttük élő felnőttek vagy idősebb gyere- iránti vágy/igény/valós használat, mint azt
kek tevékenységeire vonatkoztatva. Ez nagy szüleik feltételezték/említették válaszadásuk
felelősséget helyez a környezetükre – mind során.
Koragyermekkori kutatások metodológiája, 2019/2–3
14. ábra: Gyerekek érdeklődése – szülők (balra) és a gyerekek válaszai szerint (jobbra)
Éppen ez a szempont teheti indokolttá igaz az az alapvetés, hogy mindig a kutatás
GYERMEKNEVELÉS
olyan kutatások elvégzését, amikben maguk lehetséges eredményei elé kell helyeznünk a
a gyerekek is megszólalhatnak olyan kérdé- résztvevő gyerek érdekeiket (gyermekközpon-
sekben, amiket ténylegesen tőlük szeretnénk tú szemlélet)!
megismerni. Emellett elengedhetetlen, hogy aktuális ál-
lapotukhoz, igényeikhez igazodjunk, vegyük
Az óvodás korosztály kutatásának észre, ha elfáradtak, nem tudnak tovább kon-
legfőbb alapvetései: centrálni, hiszen ezáltal biztosan nem vezet
Minden kutatásban, ám a gyerekekkel foly- sikerre a velük folytatott vizsgálatunk (gyer-
tatott vizsgálatokban tán még fokozottabban mekbarát kutatói attitűd).
108
„Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok...
109
Janek Noémi
to-teach-your-preschooler-about-internet- Szokolszky Ágnes (2004): A kvalitatív stratégia.
safety-87618 (2018.07.10.) In: Szokolszky Ágnes Kutatómunka a pszicho-
Janek Noémi (2019): Érintéstől a kattintásig - lógiában.
online jelenlét és internethasználat óvodás- URL: https://www.tankonyvtar.hu/hu/
korban. Létünk (Újvidék), 49. 1. sz., 121–155. tartalom/tamop425/2011_0001_520_
kutatomunka_a_pszichologiaban/ch02s05.
Suoninen A. (2013): Children’s Media Barometer
html (2019.12.01.)
2013. Media Uses of 0–8 year-old Children
and Changes in Media Uses Since 2010.
URL: http://www.nuorisotutkimusseura.
fi/images/julkaisuja/childrens_media_
barometer_2013.pdf (2018.06.25.)
Koragyermekkori kutatások metodológiája, 2019/2–3
„Uncle Google knows everything” – results and experiences of a research made among
preschool-aged children about digital device and internet usage
In this paper, I present a research what was made among preschool-aged children of their
usage of digital devices and the internet. As a result of deeper understanding of the topic, it was
specifically important to get information about children’s experiences and possible influences
not only from their parents but from children themselves, hence in my research I made an
attempt to do so. In my study I briefly describe the relevance of the topic in consideration of the
GYERMEKNEVELÉS
literature then I introduce the methods of my research with special attention to the age group
specialities. In addition, I would like to present examples of special tasks of data collection and
possibilities of analysing the obtained data.
Keywords: early childhood, research methodology, Internet, research with preschool-aged chil-
dren
Janek Noémi (2019): „Google-bácsi mindent tud” – eredmények és tapasztalatok az óvodások digitális
eszköz- és internethasználatának vizsgálatáról. Gyermeknevelés, 7. 2–3. sz., 95–110.
110