BPS 1190, Pedagógiai- és iskolapszichológia

Suvertová Laura, Neptunkód: O3AYIB

Csoport: SNI, dadogás (Koszta Gyula, Tóth Viktor, Tóth Dorián,
Herczeg Noémi, Suvertová Laura, Koppány Domonkos)

GYARMATHY ÉVA (2012): Diszlexia a digitális korban (15-26)

A tömeges diszlexia úgy tud jelen lenni az életünkben, ahogyan ezt a környezet tényezői
elősegítik. A régebbi időkben kitalált oktatási forma egyszerűen már nem illeszkedik a mai
korunk feltételeihez: a kultúra megváltozott, ezer különböző inger éri a gyerekeket nap mint
nap, így a gyerekek csak a számukra legkönnyebben feldolgozható ingereket tudják
befogadni.
A betegségszemléletnek is meg lehet a sajátos előnye: az értelmi fogyatékosságba nem
kategorizálható gyerekek pszichiátriai címkét kaptak, egy ilyen diagnózis kompromisszum is
lehet a tanár és a diák számára is. Az ilyen gyerekeknek nem kell megfelelnie az iskolai
követelményeknek, az oktatás pedig mentességet élvez ennek a kihívásnak, hiszen nincsenek
meg hozzá a megfelelő eszközei.
A diszlexia azonosítás esetében Frith (1985) 3 lépése szerint eldönthetjük, hogy milyen
típussal van is dolgunk. Mély diszlexia esetében, az egyén logografikus szinten marad meg:
nem tudja azonosítani a hangot a betűvel. A felszíni diszlexia illetőleg, a személy képes a
szöveg kiolvasásra, de csak betűzve. A felszíni diszlexia könnyen megszüntethető, mert a
környezeti tényezők vannak rá jelentős befolyással, pont ezért sokkal többször találkozhatunk
ilyen esettel. A mély diszlexia valódi kezelést von maga után.
Másrészt, a digitális világ megjelenése sem támogatja a gyerekek képességeinek megfelelő
fejlesztését és oktatását. Az emberi agy információfeldolgozását nagyban befolyásolják a
digitális eszközök, főleg a jövőt illetőleg sokak szerint a következő nemzedék egyre nagyobb
veszélynek vannak kitéve: minden információ könnyen elérhető, ezáltal ezeknek az
információknak a megjegyzése már nem szükségszerű, hiszen pár kattintással a birtokában
vagyunk. Nem kérdés, hogy a gyerekek és felnőttek emlékezőképessége romlik.
Marc Prensky (2001) digitális bennszülötteknek nevezte azokat az embereket, akik abban a
korban születtek, amikor már digitális technikai eszközök a háztartások részeivé váltak. Azok,
akik előtte még megélték azt az időszakot, amikor még ezek az eszközök nem voltak jelen, ők
a digitális bevándorlók. Más vizsgálatok azt is kimutatták, hogy az idős emberek
idegrendszerének működése is átalakult, ezért Prensky felvetése általánosságban is
értelmezhető minden egyes emberre nézve.
A digitális bennszülöttség azért jár pár pozitívummal is: könnyebben dolgozzák fel a változó
információkat, gyorsabban hoznak meg döntéseket, de pontos rendszerben való gondolkodás
esetében sokkal gyengébben teljesítenek. Ez a nemzedék, egy audiovizuális ingergazdag
környezetben látta meg a napvilágot, így nem csak a feldolgozására képes, hanem igénye is
van több inger felvételére.

1
A digitális korunk miatt, a gyerekek képalkotása sem egyénileg alakul ki, hanem a vizuális
élmények – filmek, mesék nézésekor kapnak kész előregyártott képeket. Nem tanulnak meg
egyénileg, saját képzetet kreálni, ezért gyengül a szövegértés, hiszen egy alappillér gátlás alá
kerül. Másfelől, megfigyelhető, hogy a mai gyerekek kevesebb mozgásos tevékenységben
vesznek részt, ami a szenzomotoros rendszer lassabb fejlődéséhez, vagy gyengébb
működéséhez vezethet. Ennek az az oka, hogy a mozgás segíti a testséma, téri arányok,
viszonyok kialakulását az agyban. Az egyensúlyrendszerük is sok ülés következményében
gyengül. Sok más egyéb készséget is szükségtelenné tesz: a zenélni tudók száma egyre jobban
csökken, mivel tökéletes minősben elérhető bármely felületen, a filmnézés lett az olvasás
korszerű megfelelője, minden egyéb eszköz a számológéptől kezdve szövegszerkesztőkig
helyettesítenek tevékenységeket. A gyerekek úgy nőnek fel, hogy elegendő élményt kapnak a
környezettől, de ez mégis inaktívvá teszi őket. Mi felnőttek pedig nem értjük meg, miért
vannak nehézségeik bizonyos működéseikben, pedig tisztán kiolvasható, hogy bizonyos
feltételek miképp szervezték újra a gyerekek neurológiai rendszerét.
Ezt az újra szerveződést, az oktatási rendszer sem látja be, és még mindig olyan elvárásokat
támaszt a tanulókkal szemben, mintha semmilyen változás nem történt volna meg a világban.
Pedig ilyen feltételekkel szemben, nem meglepetés, hogy nő a sajátos nevelési igényekkel
küzdőnek minősített gyerekek száma. Ahogy ezek a gyerekek ilyen címkézést kapnak meg,
még nehezebb helyzetbe kerülnek, miközben közülük sokan kiemelkedő teljesítményre
lennének képesek.
Épp itt az ideje, hogy ne csak az elszenvedő gyerekek, hanem az oktatás is kapjon diagnózist,
mint specifikus kulturális zavarok, diszpedagógia, digital-age fóbia. Olyan módszereket lenne
szükséges kidolgozni, amik a digitális bennszülötteknek is útmutatást adjon.