Pistis Szophia

Bevezető
Könyvajánló > Pistis Sophia
A gnosztikus iratot, a Pistis Sophiát, melyet az i.sz. II. században élt, alexandriai születésű
ismert gnosztikusnak, Valentinusnak tulajdonítanak, A. Askew londoni orvos fedezte fel a
XVIII. század második felében. Askew halála után az iratot 1785-ben megvásárolta a londoni
British Museum, ahol azóta is fekszik Codex Askewianus címen.
A Pistis Sophia első könyvének német fordításához Jan van Rijckenborgh fűzött részletes
magyarázatokat az 1960-as években. A könyv abban az időszakban jelenik meg, amikor
sokakban élnek a Gnózis lényegének, eredetének és céljának a kérdései.
E könyv a Gnózis megvilágításában ad közvetlen választ az ember rendeltetésének a

kérdésére, és irányt mutat, hogy ennek a rendeltetésnek - az élő lélekállapot elérésének -
hogyan lehet eleget tenni.
A Pistis Sophia két áramlatról, két elektromágneses hullámról beszél. Az egyik az ismeret, a
Pistis árama, a másik, a Sophia, a bölcsességé. Az egyik teljesen csatlakozik a mindenkori
emberi tudáshoz minden korszakforduló idején, úgy, hogy ezt a sugárzást az egész emberiség
felfedezheti, és reagálhat rá, sőt kénytelen rá reagálni. A másik teljesen kívül esik a világon,
jóllehet besugárzódik, hogy az Istent kereső ember végül megmenekülhessen a világtól, és
megtalálja Sophiát, a bölcsességet, sőt ő maga Sophiává váljon.
Olyan időszakhoz jutottunk, amikor számos gnosztikusan fogékony ember - jóllehet többé-
kevésbé tudatosan és különböző szinten - megszabadulásra vágyik. Vizsgálódva próbál rálelni
felindultsága forrására, vágya céljának a felismerésére, és arra, hogy miként közelíthetné meg
azt. A Jan van Rijckenborgh magyarázatait átható gnosztikus megvilágítás nyomán az ilyen
kereső előtt feltárulhat a Pistis Sophia olykor lefátyolozott szavainak igazi jelentése.
Látjuk tehát a két kisugárzást, a Pistist és a Sophiát, melyek a szellemi természet világából
származnak. A Pistis támasztja az emberi megindulást, a szó legtágabb értelmében, s így
rendkívül erősen hat az értelemre. A Sophia ellenben a választottakhoz fordul, hogy kimentse
őket a haláltermészetből, és felvonja őket az isteni gazdagság, a pleróma tereire, melyekről
Pál apostol beszél az efézusbeliekhez, napjai határlakóihoz intézett levelében (Efez. 3:19). A
Sophia a kiválasztottakban fel akarja kelteni az új lélekállapotot, az új lélektudatot, az új
lélekgondolkodást.
A Pistis Sophia első könyvének szövege ebben a feldolgozásban Carl Schmidt fordításán
alapul, melyet Walter Till dolgozott fel (Koptisch-gnostische Schriften, I, Pistis Sophia,
Berlin, 1962). Felhasználtuk azonban George Horner angol fodítását (Pistis Sophia, London,
1924), és G.R.S. Mead (Pistis Sophia, a Gnostic Miscellany, London 1955) valamint Violet
MacDermot fordítását is, mely a Nag-Hammadi-kiadások keretében jelent meg a The Coptic
Gnostic Library, Nag Hammadi Studies IX (Leiden, 1978) részeként.
Rozekruis Pers
Előszó
Ez a könyv sajnos befejezetlen maradt, mert írása közben szerzője - Jan van Rijckenborgh
(1896 - 1968) - elhalálozott.
Könyvében a szerző leírja, hogyan lehet valaki képes arra, hogy Pistis Sophiához hasonlóan
áthatoljon a tizenharmadik eon fátyla mögé. Teljes magyarázatot ad a hívást, új életfeladatot,
új megbízatást jelentő új világosságerőről, melynek meg kell felelnünk ahhoz, hogy a halál
helyett az egyetlen igaz élet lehessen osztályrészünk.
Sok olvasóban felmerülhet a kérdés: „Vajon mik a tizenharmadik eon misztériumai?” A

válasz a következőképpen hangzik: Ezek Krisztus Egyetemes Szerzetláncának misztériumai,
vagy ahogy Jakob Böhme mondja: „Ez maga Krisztus, aki a bukott természet szívét
megtámadta.”
A tizenharmadik eon - vagyis az az egyetemes erőtér, melynek révén az ősanyag ötödik

alapeleme, a tűzéter vagy elektromos éter a négy másik éterállapottal együtt isteni
világosságerővé lobban - örökké létezik. És innen, ebből az erőtérből semmilyen erőt sem
vesznek el. A szellemlélek-ember ez által a tizenharmadik eon által él és létezik. Akik
elfogadják Jézust, a Krisztust, mindazoknak Ő megadja az erőt és hatalmat, hogy a
tizenharmadik eonhoz felfejlődjenek.
Mit jelent az, hogy valaki ehhez a tizenharmadik eonhoz felfejlődik? A gnosztikus
misztériumok jelöltje tizenhárom lélekmegfordulás előtt áll, amelyeken keresztül kell
küzdenie magát ahhoz, hogy az igazi lélek-újjászületést elérje. Ezek a lélekmegfordulások
öltenek alakot Pistis Sophia tizenhárom bűnbánó énekében.
1. Az első énekben Pistis Sophia felfedezi a dialektikát és az emberiség átkát. Elénekli az
Emberiség dalát.
2. A második énekben felfedezi saját természetállapotát. Elénekli a Tudat dalát.
3. Ennek alapján elénekli az egyetlen igaz világossággal szembeni Alázat dalát.
4. Ezt követi az Összetörés dala: az ént sírba helyezik.
5. Az Odaadás dala a következő lépés: Pistis Sophia teljes önátadásban áll.
6. Ezen az alapon énekli el a Bizalom dalát. Teljes hitbizalommal könyörög a világosságért.
7. A hetedik bűnbánó énekben Pistis Sophia elénekli a Döntés dalát. Ez a felemelkedés, vagy
a lesüllyedés.
8. Erre elkezdődik az üldöztetés. A természet eonjai nagy erővel megtámadják Pistis Sophiát,
mire ő elénekli az Üldöztetés dalát.
9. Miután elénekelte az Áttörés dalát, határozottan lerázza üldözőit.
10. Ezután Pistis Sophia elénekli az Imameghallgatás dalát. Első alkalommal pillantja meg a
világosságok világosságát.
11. A hit erejét végső próbának vetik alá. Elénekli a Hit megpróbálásának dalát.
12. Tizenkettedik gyanánt átéli a nagy próbát, amelyet a pusztai megkísértéshez

hasonlíthatnánk. Elénekli a Nagy próbatétel dalát.
13. Végül Pistis Sophia elénekli tizenharmadik bűnbánó énekét, a Győzelem dalát: a lélek
felemelkedett, felismeri a Szellemet, saját Pymanderét, és találkozik vele.
Ennek alapján az olvasó valamelyest elgondolkodhat azon az isteni bölcsességen és erőn,

amelynek az arra előkészített emberbe be kell lépnie. A bölcsesség és erő az első követelmény
ahhoz, hogy a lélekmegszabadító ösvényen valóban tetterősen haladjunk, és azt jó véghez
vihessük.
Az a tény, kedves Olvasó, hogy ebbéli igyekezetében Ön az évszázadokon át megőrzött

Egyetemes Tanra támaszkodhat, azt bizonyítja, hogy törekvésében sohasem hagyják magára.
Krisztus Egyetemes Szerzetlánca mindenkor közel van, hogy ott segítsen Önnek, ahol éppen
hasznos és szükséges.
E könyv által, mely a Pistis Sophia gnosztikus misztériumai címet viseli, újból elhangzik az
isteni felhívás a világhoz és emberiséghez, hogy ismerjék meg az istenbirodalom nagy
misztériumát. És aki ezt a hívást megérti, azt képessé teszik arra, hogy ráléphessen az eredeti
életterülethez visszavezető útra. Ehhez mindenkinek szüksége van a Sophiára, a magasztos
isteni bölcsességre mint útmutatóra az előtte álló ösvényen.
Az eonok minden szféráján
átvonul Pistis Sophia,
miután a test szentélyét
a Golgotán megtisztította.
Nem akadályozhatja a gonosz hatalma,
hogy akaratát a Szellemnek megnyissa.
Így lép be, győzelmi dalokat zengve
a szeretet örök ünnepébe.
1990. április 2.
Catharose de Petri
Pistis Sofia 1-18. fejezet
1 Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanítványaival beszélgetve, és

oktatásukban csak az Első Parancsolat és a fátyol mögötti Első Misztérium területéig ment el,
tehát az Első Parancsolat tartalmáról oktatta őket. Ez a huszonnegyedik misztérium belülről
kifelé - az, amely az Első Misztérium második terében található. Az Első Misztérium minden
misztérium előtt áll: az Atya galamb képében.
És Jézus így szólt tanítványaihoz: „Az Első Misztériumból jöttem, amely az utolsó, vagyis a
huszonnegyedik misztérium.” A tanítványok pedig nem tudták és nem is értették, hogy ezen a
misztériumon belül még más is létezhet; mert azt gondolták róla, hogy ez a mindenség és
minden létező legfőbbje. Azt hitték, hogy ez minden tökély tökéletessége, mert Jézus azt
mondta nekik erről a misztériumról, hogy magában foglalja az Első Parancsolatot valamint az
öt őselvet, a nagy világosságot, az öt segítőt és a teljes fénykincset.
Ezenkívül Jézus nem ismertette tanítványaival a nagy láthatatlan és a három háromszor-

hatalmas erő egyetlen tartományának a terjedelmét sem, ahogyan a huszonnégy láthatatlant és
ezek egyetlen területét, eonját és rendjét sem, s hogy ezek miként jelennek meg - azaz a nagy
láthatatlan kisugárzódásait -, és nem mondott nekik semmit ezeknek a nemzetleneiről,
önnemzetteiről és nemzetteiről, sem az ő világító csillagaikról és páratlanaikról, archonjaikról,
hatalmasságaikról, uraságaikról és arkangyalaikról, dékánjaikról és szolgáikról, valamint
szférájuk lakásairól és rendjeikről.
Jézus nem beszélt tanítványainak a fénykincs kisugárzódásainak (emanációinak)

kibontakozásáról, sem ezek rendjeiről és keletkezésük mikéntjéről; és nem mondott nekik
semmit azok megváltóiról, s hogy ezek minéműek, ki-ki a rendje szerint. Azt sem mondta
meg nekik, hogy milyenek a fénykincs kapuinak őrei. Nem mondott nekik semmit sem az
ikermegváltó helyéről, aki az utód. A három Ámen területéről sem szólt semmit, s hogy
meddig terjed ki hatalmuk; és azt sem tudatta velük, hogy mely helyekre ültették az öt fát; és
nem nyilvánított ki semmit a hét másik Ámenről, azaz a hét hangról sem, s hogy ezeknek hol
van a tartományuk, és hogyan terjednek.
Jézus nem mondta meg tanítványainak, hogy minémű az öt segítő, és hogy hol találhatók. Azt
sem mondta meg nekik, hogy mi módon terjedt szét a nagy világosság, és hogy mely
területekre ér el. Éppoly kevéssé beszélt nekik az öt őselvről és az Első Parancsolatról, és
hogy mely területekre terjednek ki. Csupán általánosságban beszélt velük, úgy hogy csak ezek
létezéséről tanította őket, de kiterjedésükről és területeik rendjéről, és hogy ezek miként
lettek, arról nem szólt. Ezért azt sem tudhatták, hogy ezen a misztériumon belül még más
területek is vannak.
Nem mondta azt a tanítványainak, hogy „erről vagy arról a területről jöttem ki, mielőtt
bementem volna abba a misztériumba, amelyikből végül jöttem”. Hanem csak azt tanította
nekik: „Ebből a misztériumból jöttem”.
Ezért gondolták erről a misztériumról, hogy az minden tökély tökéletessége, a világmindenség

fejedelme és a mindent átfogó bőség. Mert Jézus azt mondta a tanítványainak: „Ez a
misztérium mindent átfog, amiről beszéltem nektek találkozásunk napjától a mai napig.” Ezért
gondolták a tanítványok, hogy ezen a misztériumon belül semmi más sincsen.
2. Midőn a tanítványok együtt ültek az Olajfák hegyén, nagy örömmel és lelkesedéssel

imígyen beszélgettek egymással: „Áldottak vagyunk a Föld minden népei között, mert a
Megváltó mindezt megnyilvánította nekünk, és megkaptuk a bőséget és az egész
beteljesülést.” Mialatt így beszélgettek, Jézus távolabb ült tőlük.
A Hold tizenötödik napján, Tübi havában, telihold idején, amikor a Nap rátért pályájára,
hatalmas világosságerő jött elő mögüle, rendkívül világos ragyogással, hogy mérhetetlen volt
a világosság, amely ehhez az erőhöz kapcsolódott. Mert a világosságok világosságából eredt,
és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről kifelé a huszonnegyedikből, amelyek az
Első Misztérium második terének rendjeiben találhatók.
Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mialatt tanítványaitól kissé távolabb

ült; és kimondhatatlanul ragyogott a mérhetetlen világosságban, amely beburkolta.
A tanítványok pedig nem látták őt a nagy világosság miatt, amiben tartózkodott, mert
szemüket elvakította az őt körülvevő nagy ragyogás. Csak világosságot láttak, melyből sok
fénysugár áradt. A fénysugarak pedig nem voltak egyformák, hanem alulról felfelé különböző
minőségűek és tulajdonságúak - egyikük végtelenül pompásabb, mint a másik, a földtől az
égig érő hatalmas, felmérhetetlen csillogásban. Midőn a tanítványok meglátták ezt a fényt,
nagy félelem fogta el őket, és mély felindultság vett erőt rajtuk.
3. Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan teljesen beburkolta. Ekkor Jézus

felemelkedett, és felment a magasságba, mialatt mérhetetlen, vakító fényben ragyogott. A
tanítványok utánanéztek, és egyikük sem szólalt meg, míg ő el nem érte a Mennyet, hanem
mélységes némaságba burkolóztak. Ez a Hold tizenötödik napján történt, telihold idején, Tübi
havában.
Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny összes erői igen felindultak,
és mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel
egyetemben. Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön mindenkin,
mint a tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony
felgöngyölítik a világot.
A Menny összes ereje folytatta a megmozdulást, és az egész világ is. Mind egymás ellen
fordultak, Tübi hava tizenötödik napjának harmadik órájától kezdve a következő nap
kilencedik órájáig. És minden angyal és az ő arkangyalaik és a magasság minden ereje
dicsőítette a legbensőbb legbensőbbjét, hogy az egész világ hallotta hangjukat, szakadatlanul,
a következő nap kilencedik órájáig.
4. A tanítványok rettegve ültek hát együtt, és nagyon izgatottak voltak és nagyon féltek a
bekövetkezett nagy földindulás miatt, és sírva így szóltak egymáshoz: „Mi fog hát történni? A
megváltó talán minden helyet lerombol?”
Mialatt így beszéltek és siránkoztak, a következő nap kilencedik órájában megnyíltak a

mennyek, és a tanítványok látták Jézust alászállani, rendkívüli ragyogásban és mérhetetlen
világosságban. Mert még erősebben ragyogott, mint amikor felszállt a mennyekbe, úgyhogy
az őt övező világosság emberi szavakkal leírhatatlan volt.
A fénysugarak bőségét árasztotta, és ragyogása semmihez sem volt fogható. Világossága nem
volt egyforma, hanem különböző jellegű és természetű, mialatt egyes sugarak a többieknél
csodásabban világítottak. Teljességében a fény három fajtájú volt, melyek közül az egyik
végtelenül ragyogóbb volt, mint a másik. A második vagy középső teljesebb volt, mint az első
vagy legalsó, a harmadik pedig az első kettőt is fölülmúlta. Az első sugár, a mind közül a
legalsó, arra hasonlított, amelyik mennybemenetele előtt lejött Jézusra; de csak a fényessége
hasonlított rá. A világosság három fajtája mind másképpen sugárzott, és egyik csodásabb volt,
mint a másik.
5. Amint a tanítványok ezt látták, nagyon féltek és összezavarodtak. Midőn pedig Jézus, az
irgalmas és szelíd, tanítványait ilyen nagy felindulásban látta, így szólt hozzájuk:
„Nyugodjatok meg. Én vagyok az. Ne féljetek!”
6. A tanítványok pedig ezt hallván azt mondták: „Ó, Urunk, ha te vagy az, vond magadhoz a
fényességedet, hogy elviselhessük, mert szemeink elvakultak, és izgatottak vagyunk; de az
egész világ is össze van zavarodva a rajtad lévő nagy világosság miatt.”
Erre Jézus visszavonta magába világossága fényességét. A tanítványok így felbátorodtak,

Jézushoz léptek, leborultak előtte, s nagy örömmel imádván őt így szóltak: „Mester, hová
mentél, és milyen feladat volt az, melyet be kellett töltened? És mindenekelőtt, miért voltak
ezek a kozmikus megrendülések?”
Jézus, az irgalmas pedig monda nékik: „Örvendjetek és ujjongjatok ettől az órától fogva, mert
azokra a területekre mentem, ahonnan korábban eljöttem. Mostantól kezdve teljes nyíltsággal
fogok beszélni veletek, az igazság kezdetétől egészen annak a teljesüléséig, és közvetlenül
szólok veletek, példázatok nélkül. Mostantól kezdve semmit sem hallgatok el előttetek a
magasság misztériumáról és az igazság helyeiről. Mert a Kimondhatatlan és minden
misztériumok Első Misztériuma hatalmat adott nekem, hogy beszéljek nektek mindenről, a
kezdettől egészen a teljesülésig. Halljátok hát, hogy mindent közölhessek veletek:
Amikor kissé távolabb ültem tőletek az Olajfák hegyén, azon gondolkoztam, hogy ezzel
teljesült megbízatásom, amiért leküldtek engem, és hogy az utolsó misztérium, belülről kifelé
a huszonnegyedik (abból a huszonnégyből, melyek az Első Misztérium második terében
vannak) még nem küldte el nekem a ruhámat. Felismertem, hogy küldetésem feladata
elvégeztetett, s hogy ez a misztérium még nem küldte el a ruhámat, melyet hátrahagytam
őbenne, míg be nem telik az idő - ezen gondolkodva ültem az Olajfák hegyén, tőletek kicsit
távolabb.”
7. Amikor aztán Keleten felkelt a Nap, az Első Misztériumtól, amely kezdettől fogva létezik,
és melynek akaratából a mindenség keletkezett, s amelyből éppen most magam is jövök - nem
a keresztre feszítésem előtt, hanem most -, és ezen misztérium parancsára elküldték nekem a
fényruhámat, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet az utolsó misztériumban,
belülről kifelé a huszonnegyedikben hátrahagytam. Ez a huszonnégy misztérium az, amely az
Első Misztérium második terének rendjében van.
Ezt a világosságköntöst hagytam hátra az utolsó misztériumban, míg eljön az idő, hogy
magamra öltsem és elkezdjek beszélni az emberiséghez, mindent megnyilvánítva nekik az
igazság kezdetétől annak teljesüléséig, és hogy veletek is beszéljek a benső legbensőbbjétől a
külső legkülsőbbjéig és viszont. Örvendjetek hát és ujjongjatok, és gyarapodjatok az
örömben! Mert megadatott néktek, hogy először veletek szóljak az igazság kezdetéről annak
teljesüléséig, lévén hogy eleve titeket választottalak az Első Misztérium által.
Örvendjetek hát és ujjongjatok, mert amikor útra keltem a világba, kezdettől fogva tizenkét
erőt hordoztam magammal, ahogy ezt nektek elejétől fogva mondtam; azokat az erőket,
amelyeket a fénykincs tizenkét megváltójától kaptam az Első Misztérium parancsára.
Ezt az erőt anyátok ölébe ültettem, amint a világba jöttem, és ezek azok az erők, amelyek
most a ti testetekben vannak. Ezeket az erőket pedig az egész világért kaptátok ajándékba,
mivel ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni. Ezzel képesek lesztek
elviselni a világ archonjainak fenyegetéseit, a világ szenvedéseit, veszélyeit, és minden
üldöztetést, amit a magasság archonjai hoznak majd rátok. Ezért mondtam oly sokszor nektek,
hogy a bennetek lévő erőt attól a tizenkét megváltótól vettem, akik a világosság
kincseskamrájában vannak. Ezért mondtam nektek kezdettől fogva, hogy nem ebből a
világból valók vagytok. Én sem vagyok ebből való.
Lelkét e világ minden embere az archonok és eonok erejéből kapta, a bennetek lakozó erő
ellenben tőlem van. Lelketek pedig a magasságokhoz tartozik. A világosság kincseskamrája
tizenkét megváltójának tizenkét erejét hoztam el, melyet az én erőmnek abból a részéből
vettem, amelyet először kaptam.
Amikor úton voltam e világ felé, a szférák archonjai közé jutottam Gábrielnek, az eonok
angyalának alakjában. Az eonok archonjai pedig nem ismertek fel, mert azt hitték, hogy
Gábriel angyal vagyok.
Az eonok archonjainak körébe kerülvén, az Első Misztérium parancsára lepillantottam az

embervilágra. Erzsébetre találtam, keresztelő János anyjára, mielőtt foganta volna őt. Egy erőt
vetettem el beléje, amelyet a kis Jaôtól kaptam, a jótól, aki középen van, hogy János képes
legyen majd előttem prédikálni, egyengetni nekem az utat, és a bűnbocsánat vizével
keresztelni. Ez az erő van János testében.
Ezenkívül a neki szánt archonlélek helyett Illés próféta lelkére találtam a szférák eonjaiban.
És felemelvén, vettem a lelkét, és a világosság szüzéhez vittem. Ő továbbadta a világosság
paralemptorainak, akik az archonszférába vitték, és Erzsébet ölébe vetették. Így van
keresztelő János testében összekötve a középen lévő kis Jaô ereje és Illés próféta lelke.
Ezért kételkedtetek egyszer, amikor mondottam nektek: „János azt mondta: nem én vagyok a
Krisztus”, és ellentmondtatok nekem: „Meg van írva: amikor eljön a Krisztus, Illés jön majd
előtte, hogy elkészítse neki az utat.” Én meg azt feleltem: „Illés már eljött és mindent
előkészített, ahogyan írva áll; és úgy bántak vele, ahogy akartak”.
Amikor láttam, hogy nem értitek, amit Illésnek a Keresztelő Jánosba kötött lelkéről mondtam,
akkor szemtől szembe megmondtam nektek nyíltan: „Ha be tudjátok fogadni Keresztelő
Jánosról: Illés ő, akiről mondtam, hogy eljő”.
8. Jézus folytatta beszédét, és így szólt: „Amikor az Első Misztérium parancsára

lepillantottam az embervilágra, Máriára találtam, akit az anyagtest szerint 'anyámnak'
neveznek. Beszéltem vele Gábriel alakjában, és amikor felém fordult a magasságba, beléje
ültettem az első erőt, amit Barbelótól vettem, vagyis annak a fénytestnek az erejét, amelyet a
magasságban viseltem. A lélek helyébe pedig a nagy Sabaoth erejét, a jóét vetettem beléje, aki
jobboldalon, az igazak körzetében található.
A fénykincs tizenkét megváltójának tizenkét erejét pedig, melyet a középen lévő tizenkét
szolgálótól kaptam, az archonok szférájába juttattam. Az archonok dékánjai és azok szolgái
azt hitték, hogy ezek archon-lelkek. A szolgák pedig elhozták, és anyáitok testében kötötték
meg őket.
Amikor aztán eljött az időtök, világra jöttetek anélkül, hogy archon-lélek lenne bennetek. Így
részt kaptatok abból az erőből, amit az utolsó segítő lehelt ebbe a világba. Ez az az erő, amely
most minden láthatatlannal, archonnal és eonnal össze van keveredve, szóval ami
összeelegyedett a romlásnak eme világával.
Ezt az erőt, melyet kezdettől fogva magamból idéztem elő, az Első Parancsolatba vetettem.
Az Első Parancsolat aztán ebből egy részt a Nagy Világosságba juttatott. A kapottnak egy
részét a Nagy Világosság az öt segítőbe vetette. Az utolsó segítő pedig egy részt a
haláltermészetbe (a keveredésbe) taszított. Ez a rész van most mindenkiben, aki a keveredés
világában él, ahogyan az imént mondtam nektek.”
Így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén, és hozzátette: „Örvendjetek és

ujjongjatok, és örömöt örömre halmozzatok, mert eljött az idő, amikor magamra öltöm a
ruhát, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet hátrahagytam az utolsó
misztériumban, míg el nem érkezik a beteljesülés ideje.
A beteljesülés ideje pedig az, amikor az Első Misztérium meghagyja nekem, hogy beszéljek
nektek az igazságról, annak kezdetétől egészen a beteljesüléséig, és minden dolgokról a benső
legbensőbbjétől a külső legkülsejéig, mert általatok lesz megmentve a világ. Örvendjetek és
ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik
az egész világot meg fogják menteni.”
9. Midőn Jézus így beszélt tanítványaival, imígyen folytatta: „Íme, most felöltöttem a
ruhámat, és az Első Misztérium felruházott engem minden hatalommal. Még egy kis idő, és
beszélni fogok nektek a mindenség misztériumáról és bőségéről. Ettől az órától kezdve
semmit sem rejtek el előttetek, hanem elvezetlek titeket a beteljesedéshez a bőségben és a
misztériumokban, ami a teljesülés bőségét és minden Gnózis Gnózisát jelenti, amik az én
ruhámban találtatnak. Minden misztériumot megnyilvánítok nektek, a legkülsőtől a
legbensőbbig. Figyelmezzetek hát, hogy mindent elmondjak néktek, ami énvelem történt.”
10. „Amikor a Nap Keleten felkelt, nagy világosságerő ereszkedett le, benne a ruhámmal,
melyet hátrahagytam a huszonnegyedik misztériumban, ahogy azt az imént mondtam nektek.
És egy misztériumot találtam a ruhámba írva, a magasságban lakozók öt szava képében:
»??µ? ??µ? ???? ????µ? ???? (Zama zama ozza rachama ozai)«. Ez a következőt jelenti: Ó,
misztérium, aki megnyilvánultál a világban, a mindenség ősoka, a tökéletes kezdet és vég,
amelyből minden kisugárzás - és ami azokban van - ered, és akinek akaratából minden
misztérium és azok minden területe lett, jöjj el hozzánk! Mert mi a társaid vagyunk, veled
teljesen egyek. Ugyanaz vagyunk. Te vagy az Első Misztérium, amely öröktől fogva a
Kimondhatatlanban volt, még mielőtt megnyilvánult volna, és akinek nevét mi képezzük,
együtt. Most mindannyian rád várunk a legkülső határon, tehát belülről számítva az utolsó
misztériumnál, amely mibennünk van.
Most elküldtük neked a ruhádat, mely kezdettől fogva a tiéd, s melyet az utolsó határon, a
belülről kifelé számított utolsó misztériumban hátrahagytál, amíg az idő az Első Misztérium
parancsára be nem teljesedik.
Íme, az idő betelt. Öltsd fel a ruhádat, és jöjj hozzánk. Mert mindannyian várunk rád, hogy az
Első Misztérium parancsára felöltöztessünk az ő sugárpompájába. Mert az Első Misztérium
adta nekünk a két köntösből álló ruhát, hogy felruházzunk vele, azon felül, melyet már
elküldtünk neked. Mert méltó vagy rájuk, mivel fölöttünk állsz, és mielőtt mi lettünk, te már
voltál. Ezért küldte el neked velünk az Első Misztérium az ő sugárbőségének misztériumát,
mely két köntösből áll. Az első a Kimondhatatlan térségeiben és rendjeiben létező összes
misztérium és kisugárzódás neveinek teljes dicsőségét tartalmazza. A második köntösben az
Első Misztérium rendjeiben és két terében lévő valamennyi misztérium és kisugárzódás
nevének teljes dicsősége található.
A (harmadik) ruhában, melyet most küldtünk neked, a kihirdető - aki az Első Parancsolat -
misztériuma nevének fényessége található, valamint az öt jel misztériuma és a
Kimondhatatlan nagy küldöttének - a Nagy Világosságnak - a misztériuma, és az öt irányító,
az öt segítő misztériuma.
Továbbá ebben a ruhában van azon misztériumok nevének fényessége, amelyek a fénykincs
kisugárzódásainak rendjeihez tartoznak, valamint a fénykincs megváltóié és legmagasabb
rendjeié, továbbá a hét Ámené és a hét hangé, az öt fáé és a három Ámené, és az ikrek
megváltójáé, aki a gyermek gyermeke. Ezenkívül benne van a fénykincs három kapujában
álló kilenc őr misztériumának fényessége. Szintúgy benne van azok nevének fényessége, akik
jobbról vannak, és azoké, akik középen vannak. Továbbá benne van a nagy láthatatlan (aki az
ősatya) nevének teljes fényessége, valamint a három háromszor-hatalmas és azok egész
terének misztériuma, aztán az ő láthatatlanjaik misztériuma, és azoké, akik a tizenharmadik
eonban vannak; meg a tizenkét eon és archonjaik, arkangyalaik és angyalaik neve, és
mindennek a neve, ami a tizenkét eonban van. Benne van mindazok nevének teljes
misztériuma is, akik a sorshatalmakban meg minden mennyekben vannak, és mindazoké, akik
a szférákban vannak, valamint az ő firmamentumaiké és ezek minden lakójáé és területéé.
Íme, elküldtük neked ezt a ruhát, melyet az Első Parancsolattól lefelé senki sem ismert meg;
mert világosságának dicsősége rejtve volt benne. Az Első Parancsolattól lefelé lévő szférák és
területek ezt mostanáig nem ismerték. Öltsd hát magadra ezt a ruhát hamar, és jöjj hozzánk!
Mert azért jövünk hozzád, hogy az Első Misztérium parancsára feladjuk rád két köntösödet,
melyek kezdettől fogva rád vártak az Első Misztériumban, míg be nem teljesedik a
Kimondhatatlan által elrendelt idő.
Íme, az idő betelt. Jöjj hozzánk sietve, hogy felruházzunk vele; hogy a Kimondhatatlan
határozatának megfelelően bevégezd az Első Misztérium beteljesítésének küldetését.
Jöjj hát hamar hozzánk, hogy az Első Misztérium parancsához híven felöltöztessünk. Mert
már csak kevés idő, alig valami van hátra: hozzánk jössz majd, és elhagyod a világot. Jöjj hát
gyorsan, hogy megkapd teljes fényességedet, az Első Misztérium sugárbőségét.”
11. „A nekem küldött ruhában meglátván mindezen szavak misztériumát, azonnal magamra
öltöttem ezt a ruhát. A világosság soha nem látott módon sugárzott rólam. Felmentem a
magasságba, és az engem körülfogó mérhetetlen fényességben ragyogva az egek kapujához
érkeztem. És az egek kapui megmozdultak, és egyszerre mind megnyíltak. Minden archon,
hatalom és az abban lévő angyalok zavarba jöttek az engem övező nagy világosság miatt.
Megpillantván sugárzó fényruhámat, a nevüket tartalmazó misztérium láttán nagy rettegés
fogta el őket.
Minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő rendjét. Leborultak előttem, és

imádtak engem, mondván: „Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy
tudomásunk lett volna róla?” Mindannyian együtt magasztalták a bensők legbensőbbjét.
Engem azonban nem láttak, csak a világosságot. Nagy félelemben és nagy zavarban voltak, és
dicsőítették a bensők legbensőbbjét.
12. Én pedig magam mögött hagytam ezt a helyet, és fölmentem az első szférába, rendkívüli
fényességben ragyogva, negyvenkilencszer erősebben, mint amikor a firmamentumban
voltam. Amint az első szféra kapujához értem, a kapuk megmozdultak, és egyszerre mind
megnyíltak. A mérhetetlen fényben ragyogva beléptem a szféra házába, mire a szféra minden
archonja és lakója összezavarodott. Látták a nagy világosságot, amely körülvett, és
fényruhámat megpillantva meglátták rajta az ő nevük misztériumát. Így még inkább
tanácstalanok lettek, és félelemmel telve kiáltották: Hogyan mehetett át közöttünk a
Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!
Kötelékeik, befolyási övezeteik és rendjeik felbomlottak, és mindegyikük elhagyta az ő

rendjét. Leborultak előttem, és engem, illetve a fényruhámat imádva mélységes rettegésben és
felindultságban dicsőítették a benső legbensőbbjét.
13. Miután ezt a helyet is magam mögött hagytam, felemelkedtem a második szféra, a
sorserők kapujához. Itt is megmozdultak a kapuk, és egyszerre megnyílt valamennyi.
Beléptem a sorserők házaiba, rendkívüli, leírhatatlan fényben tündökölve; mert itt még az első
szféránál is negyvenkilencszer fényesebben ragyogtam.
A sorserők szférájában lakozó minden archon és lény megzavarodott és felkelt egymás ellen;
és nagy világosságom láttán valamennyien rettegtek. Megpillantván fényruhámat és benne
nevük misztériumát, még jobban úrrá lett rajtuk a zavar, és ijedelemmel telve kérdezgették:
„Hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!”
És szétmállott az ő területeik, rendjeik és házaik minden köteléke. Egyként borultak le előttem

és hódoltak nekem, és nagy felindultságban, rettegve dicsérték a legbensőbb legbensőbbjét.
14. Ezt a helyet is magam mögött hagytam, és felemelkedtem az archonok nagy eonjaihoz.
Leírhatatlan fényözönbe burkolózva érkeztem az ő fátylaik és kapuik elé.
Amint elértem a tizenkét eont, fátylaik és kapuik egymás ellen fordultak. A fátylak maguktól
félrehúzódtak, a kapuk pedig sorjában megnyíltak. Az eonok közé léptem, fölöttébb
ragyogván az engem övező mérhetetlen világosságban, amely még annál is negyvenkilencszer
fényesebb volt, mint a sorserők házaiban.
Az eonok minden angyala, arkangyala, archonja és istene, minden ura, hatalmassága és

kényura, az ő erőik, fényszikráik és csillagaik, páratlanjaik, láthatatlanjaik, ősatyáik és
háromszor-hatalmasaik mind megláttak engem ebben a mérhetetlen fényességben. Nagy
világosságom láttán háborogni kezdtek egymás ellen, és óriási ijedelem fogta el őket.
Mélységes zavarukban és félelmükben a nagy, láthatatlan pátriárka és a három háromszor-
hatalmas területére vonultak vissza. Ám nagy félelme és zavarodottsága miatt a nagy pátriárka
és a három háromszor-hatalmas is csak föl-alá száguldozott az ő területén. Az őket eltöltő
iszonyú rettegés miatt képtelenek voltak lezárni területeiket.
Valamennyi eonjukat, szférájukat és rendjüket egyszerre mozgatták, félelemmel és rettegéssel

telve az engem övező nagy fényesség miatt, amely most más volt, mint az a fényruha, amely
az embereknél jártamban fogott körül. Mert a világ nem bírta volna elviselni a fénynek ezt a
bőségét - ez azonnal megsemmisítette volna a világot és lakóit egyaránt. Az a fény ugyanis,
amely a tizenkét eon körében ékesített, 8700 milliárdszor erősebb volt, mint nálatok a Földön.
15. Amikor pedig a tizenkét eonban tartózkodók meglátták a rólam sugárzó nagy
világosságot, meghasonlás támadt köztük, és föl-alá futkostak az eonokban.
Minden eon és menny és az ő egész rendjük összegabalyodott a nagy félelemtől, mivel nem
értették a misztériumot, amely megtörtént.
Adamasz pedig, a nagy zsarnok, meg az eonokban lakozó összes többi kényúr hasztalan
harcra kelt a világosság ellen. Nem tudták azonban, hogy ki ellen harcolnak, mivel semmit
sem láttak a lenyűgöző világosságon kívül. Mialatt pedig a világosság ellen harcoltak, minden
erejük elapadt. Lezuhantak az alsóbb eonokba, és életlehelet nélküli halottakká váltak, mint a
föld lakói.
Én pedig mindtől elvettem erejének egyharmadát, hogy ne folytathassák gazságaikat, és ne

vihessék véghez gonosztetteiket, ha a Föld lakói megidézik őket azokban a mágikus
misztériumokban, amelyeket a bukott angyalok hoztak a Földre.
A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát megfordítottam, és olyanná tettem, hogy
asztrális befolyásukat hat hónapig balra fordulva, hat hónapig pedig jobbra nézve gyakorolják.
Az Első Parancsolat utasítására és az Első Misztérium parancsára ugyanis Jeu, a világosság
őre úgy állította be őket, hogy mindig balra nézzenek, és úgy fejtsék ki asztrális hatásaikat.
16. Amikor az ő területükhöz értem, szembeszegültek a fénnyel és harcra keltek ellene. Én

pedig elvettem erejük egyharmadát, hogy gonosz tetteiket ne tudják véghezvinni.
A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát úgy fordítottam és állítottam be, hogy hat
hónapig balra nézve, további hat hónapig pedig jobbra fordulva érvényesítsék asztrális
befolyásaikat.
17. Miután Jézus ezt elmondta tanítványainak, így szólt hozzájuk: „Akinek van füle, az
hallja”.
A Megváltó szavait hallva Mária egy órán át a levegőbe meredt, majd így szólt: „Uram,
parancsold meg, hogy nyíltan beszéljek!”
Jézus, az irgalmas pedig így válaszolt Máriának: „Mária, te áldott, akit én tökélyre viszek a
magasságok minden misztériumában, te, akinek szíve testvéreidnél is jobban a mennyek
birodalmára irányul, szólj hát nyíltan!”
18. Ekkor Mária így szólt a Megváltóhoz: „Uram, az igét, amelyet hozzánk intéztél - hogy
akinek van füle, az hallja meg -, azért mondtad, hogy szavaidat helyesen értelmezzük. Halld
hát uram, amint nyíltan szólok. Azt mondtad, hogy »elvettem az archonok és minden eonok
erejének harmadát, az uralmuk alatt álló sorserőket és szférát pedig megfordítottam, hogy
ettől az órától kezdve ne legyenek képesek véghezvinni gyalázatos tetteiket, ha az emberek
megidézik őket misztériumaikban, amelyekre a bukott angyalok tanították meg őket, hogy
mágiájuk misztériumában gonosz és gyalázatos tetteiket véghezvigyék.« Mert elvetted
erejüket, valamint horoszkópkészítőik, csillagjósaik és látnokaik erejét is, hogy ama órától
fogva ne tudják többé megjósolni az eljövendő dolgokat. Mert megfordítottad szféráikat, hogy
akaratod szerint hat hónapig balra, hat hónapig pedig jobbra fordulva fejtsék ki asztrális
hatásukat.
Ezzel kapcsolatban, Uram, az Ézsaiás prófétában lakozó erő az egyiptomi látomás egyik
szellemi példabeszédében a következőket jelentette ki egykor: »Ugyan hol vannak a bölcseid,
ó Égyiptom? Látnokaid és csillagjósaid, és azok, akik a földből idéznek, és azok, akik annak
méhéből idéznek, hogy megjelentessék néked és tudják, hogy mit végzett a seregeknek ura,
Szabaóth, Égyiptom felől?«
Mielőtt eljöttél, azt jövendölte rólad az Ézsaiásban ható erő, hogy te majd elveszed az eonok
archonjaiban lévő erőt, szféráikat és sorserőiket pedig megfordítod, hogy többé semmit se
tudjanak. Azért hangzott el az is, hogy »nem fogjátok tudni, mit tesz majd a seregek ura«. Ez
azt jelenti, hogy az archonok közül senki sem fogja tudni, mit teszel mostantól kezdve.
Egyiptomon az archonokat kell érteni, mivel ők is mulandó anyagból vannak.
Az Ézsaiásban lakozó erő előre megjósolta rólad: »Mostantól kezdve nem fogjátok tudni,
hogy mit tesz a seregeknek ura.« A világosságerő által, amelyet Te a seregek urától,
Szabaóth-tól, az igazságosság térségében lakozó jótól szereztél, és amely most a te
anyagtestedben van, mondtad nekünk, Uram Jézus, hogy »akinek van füle a hallásra, az
hallja«; hogy megtudd, kinek a szíve irányul vágyakozva a mennyeknek országára.”
. Az ismerhetetlen misztériumok
Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanítványaival beszélgetve, és

minden létező legfőbbje. Azt hitték, hogy ez minden tökély tökéletessége, mert Jézus azt
mondta nekik erről a misztériumról, hogy magában foglalja az Első Parancsolatot valamint az
öt őselvet, a nagy világosságot, az öt segítőt és a teljes fénykincset.
Ezenkívül Jézus nem ismertette tanítványaival a nagy láthatatlan és a három háromszor-

hatalmas erő egyetlen tartományának a terjedelmét sem, ahogyan a huszonnégy láthatatlant és
ezek egyetlen területét, eonját és rendjét sem, s hogy ezek miként jelennek meg - azaz a nagy
láthatatlan kisugárzódásait -, és nem mondott nekik semmit ezeknek a nemzetleneiről,
önnemzetteiről és nemzetteiről, sem az ő világító csillagaikról és páratlanaikról, archonjaikról,
hatalmasságaikról, uraságaikról és arkangyalaikról, dékánjaikról és szolgáikról, valamint
szférájuk lakásairól és rendjeikről.
Jézus nem beszélt tanítványainak a fénykincs kisugárzásainak kibontakozásáról, sem ezek

rendjeiről és keletkezésük mikéntjéről; és nem mondott nekik semmit azok megváltóiról, s
hogy ezek minéműek, ki-ki a rendje szerint. Azt sem mondta meg nekik, hogy milyenek a
fénykincs kapuinak őrei. Nem mondott nekik semmit sem az ikermegváltó helyéről, aki az
utód. A három Ámen területéről sem szólt semmit, s hogy meddig terjed ki hatalmuk; és azt
sem tudatta velük, hogy mely helyekre ültették az öt fát; és nem nyilvánított ki semmit a hét
másik Ámenről, azaz a hét hangról sem, s hogy ezeknek hol van a tartományuk, és hogyan
terjednek.
Jézus nem mondta meg tanítványainak, hogy minémű az öt segítő, és hogy hol találhatók. Azt
sem mondta meg nekik, hogy mi módon terjedt szét a nagy világosság, és hogy mely
területekre ér el. Éppoly kevéssé beszélt nekik az öt ideáról és az Első Parancsolatról, és hogy
mely területekre terjednek ki. Csupán általánosságban beszélt velük, úgy hogy csak ezek
létezéséről tanította őket, de kiterjedésükről és területeik rendjéről, és hogy ezek miként
lettek, arról nem szólt. Ezért azt sem tudhatták, hogy ezen a misztériumon belül még más
területek is vannak.
Nem mondta azt a tanítványainak, hogy „erről vagy arról a területről jöttem ki, mielőtt
bementem volna abba a misztériumba, amelyikből végül jöttem”. Hanem csak azt tanította
nekik: „Ebből a misztériumból jöttem”.
Ezért gondolták erről a misztériumról, hogy az minden tökély tökéletessége, a világmindenség

fejedelme és a mindent átfogó bőség. Mert Jézus azt mondta a tanítványainak: „Ez a
misztérium mindent átfog, amiről beszéltem nektek találkozásunk napjától a mai napig.” Ezért
gondolták a tanítványok, hogy ezen a misztériumon belül semmi más sincsen.
Pistis Sophia, 1. fejezet
Az ismerhetetlen misztériumok
A könyvünkben közöltekkel a birtokunkban levő legrégibb és leghitelesebb evangélium elé,

mégpedig a Pistis Sophia evangéliuma elé akarjuk állítani Önöket. Ezzel akarjuk bizonyítani,
hogy a csoda, amely megérintett minket, minden idők Egyetemes Tanában tükröződik.
Pistis Sophia annak a gondolkodónak a megszemélyesítője, aki dialektikus gondolkodásának

határához érkezve megszabadító bölcsességre törekszik. Pistis Sophiát nőnek ábrázolják, aki a
beavatást keresi, és aki a Pistis, az értelmi gondolkodás tekintetében összetörvén ezt a
beavatást immár a Sophia, az isteni bölcsesség segítségével szeretné megkapni.
A Pistis Sophia egy rendkívül gnosztikus evangélium. Minden idők összes megnyilvánított
bölcsességét belefoglalták, és új nyelvezetbe ültették. Ezt a bölcsességet azonban úgy fejezi
ki, hogy egyetlen illetéktelen sem értheti meg a tartalmát, és ennélfogva nem is tudja
meghamisítani azt. Idézünk az első fejezetből:
Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanítványaival beszélgetve, és
minden létező legfőbbje. Azt hitték, hogy ez minden tökély tökéletessége.
Aki e szavak értelmét fel akarja tárni, annak saját létállapotának vizsgálatával kell kezdenie.
A dialektikus életterületnek természettudományosan tizenkét nézete, tizenkét állapota van. A
dialektika tizenkétszeres zodiákusából fejlődik ki a tizenkétszeres természet-megnyilvánulás.
Mind a tizenkét nézetnek van egy tükörképe, vetülete, tükörtartománya, egy tükörszférája.
Ezért azt lehet mondani, hogy életterületünkön huszonnégy természetnézet létezik. Tizenkettő
az anyagszférához és tizenkettő a tükörszférához tartozik. És aki kívánja, misztikusan vagy
okkult módon tanulmányozhatja ezt a huszonnégy nézetet, melyben életünk kereke forog.
Ez az a huszonnégy misztérium, melyet az ember teljesen felfoghat. Ez a dialektika, a

rögeszme huszonnégy misztériuma. Így megértjük, amikor a Pistis Sophiában azt olvassuk,
hogy Jézus ezt a huszonnégy misztériumot egy szóval sem említette, és hogy Ő maga sem
ezekből származik.
Ha a természetember saját misztériumainak útját járja, akkor egy határhoz ér, saját
világmindenségének, elektromágneses univerzumának a végéhez. Akkor - a Pistis Sophia
szavai szerint - egy parancsolat előtt találja magát, melyen még a legnagyobb mágusnak sem
áll hatalmában áthatolni. Ez az „eddig és ne tovább” parancsa. Ekkor eléri első valódi
misztériumát, amely számára megoldhatatlan: a lélekvilág zárva marad előtte.
Az Első Parancsolatnak és az első valódi misztériumnak ezekről a területeiről - melyek a

természetember előtt falként magasodnak - tanította Jézus a tanítványait. Ezt még egyszer
nyomatékkal aláhúzva a Pistis Sophia megismétli, hogy Jézus az Első Parancsolatról beszélt,
amely a huszonnegyedik misztérium belülről kifelé. Ez tehát az a határ, ahol a dialektikus
természetterület végződik, és ahol elkezdődik egy másik életterület, amely teljesen a
tükörszférán kívül fekszik.
Ha Ön valaha is azt gondolta, hogy a Rózsakereszt modern filozófiája korszakunk valamely

polgárának az agyából ered, akkor most ez a kétezer évvel ezelőtti szöveg, mely már akkor is
százezer éves bölcsesség összefoglalása volt, helyreigazítja Önt. Ahol a véges törekvés határa
húzódik, a primitív ember oda képzeli legmagasabb istenét, mert minden általa elérhető
területet bálványokkal népesített be, akiket kizsákmányol. Ám az ezen határ mögött lévő
Istennek semmitmondó, ostoba tisztelettel adózik.
Jézus ezzel szemben tanítványait az ismerhetetlen misztériumokra oktatja, mert ezek jelentik
a megszabadulás egyedüli valóságát. A fátyol mögötti Első Misztériumból származom -
mondja. Krisztus életterülete ugyancsak egy huszonnégyszeres nézetű terület. Ez tizenkét
pozitív mágneses térből és a hozzá tartozó tizenkét tükröződésből áll.
Ezen térségek egyikének tükörzónájából bocsát ki sugarakat az Atya galamb formájában. A

Gnózisban a galamb a szent Hétszellem, a hétszeres mikrokozmosz, a hétszeres világegyetem
egyik nagy szimbóluma, éppúgy, mint a hét Ámen vagy a hét mennydörgés. A Pistis
Sophiában ugyancsak szó van a hét hangzóról, melyek együtt Isten nevét adják.
Annak a természetembernek, aki elért képességei netovábbjához, és az Első Parancsolat

határán, a valóban Ismerhetetlen előtt áll, annak sugárzik ebből az Ismerhetetlenből a szent
Hétszellem. Ez Isten szent nevének a felhívása magával a Névvel. Ezért áll így a Pistis
Sophiában (143):
Nincs más misztérium, amely kiválóbb lenne azoknál, amelyek felől kérdeztek engem, mert
ezek lelketeket a világosságok világosságához fogják vezetni [...] Semmi sem kiválóbb, mint
ezek a misztériumok, kivéve a hét hangnak és negyvenkilenc erejének misztériumát.
Létterületünk határairól jön ez a hét sugár, és itt képezi gyújtópontját. A világtörténelemnek

egy új válságpillanatában megint megszólal a hang, a hét hangzónak és negyvenkilenc
erejének a titka. Már többször részletesen tájékoztattuk Önöket a hétséges Világszerzetről és
negyvenkilenc sugaráról, tehát a hétszer hét nézetről. Iparkodjanak, ha a rózsaösvényen
akarnak haladni, és szenteljék magukat teljesen a szent műnek. A megújult lelkeknek a
világosságok világosságához való vezetéséről van szó.
2. Öt lélektani folyamat
Midőn a tanítványok együtt ültek az Olajfák hegyén, nagy örömmel és lelkesedéssel imígyen
beszélgettek egymással: „Áldottak vagyunk a Föld minden népei között, mert a Megváltó
mindezt megnyilvánította nekünk, és megkaptuk a bőséget (plerómát) és az egész
beteljesülést.” Mialatt így beszélgettek, Jézus távolabb ült tőlük.
és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről kifelé a huszonnegyedikből, amelyek az
Első Misztérium második terének rendjeiben találhatók.
Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mialatt tanítványaitól kissé távolabb

ült; és kimondhatatlanul ragyogott a mérhetetlen világosságban, amely beburkolta.
nagy félelem fogta el őket, és mély felindultság vett rajtuk erőt.
Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan teljesen beburkolta. Ekkor Jézus

havában.
Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny összes erői igen felindultak,
és mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel
egyetemben. Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön mindenkin,
mint a tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony
összegöngyölítik a világot.
Pistis Sophia, 2. és 3. fejezet
Öt lélektani folyamat
Az előző fejezetben megmagyaráztuk, hogyan pontosítja minden idők egyetemes tana a

modern bölcsességtant, klasszikus ragyogást kölcsönözvén neki. Kifejtettük Jézusnak, az
Úrnak a Pistis Sophiában tett kijelentését, hogy egy olyan életterület küldötte, amely nem a
dialektika huszonnégy területén található.
A dialektikus életterületet saját elektromágneses állapota határolja be. Tizenkét nézete és

tizenkét reflexiója vagy tükörképe van, amelyek úgy viszonyulnak egymáshoz, mint a pozitív
a negatívhoz. A természetember mind a huszonnégy térséget megismerheti, ha akarja. Ám ha
mindezeket a térségeket kikutatta és megértette, akkor óhatatlanul egy határ előtt találja
magát. Akkor az igazi Első Misztérium előtt, a valóban ismerhetetlen, az elérhetetlen előtt áll.
Ezért nevezi ezt az elérhetetlent „Istennek”, a láthatatlannak. És ennek a láthatatlannak néma,
ostoba tisztelettel adózik, de továbbra is saját misztériumaiba temetkezik. Kiszolgáltatja
magát a huszonnégy természetterületnek, és így mintegy pókhálóban raboskodik, amelyben
megalkotja és szolgálja bálványait.
A Pistis Sophia már az elején nyomatékkal kijelenti, hogy Jézus Krisztus nem ebből a
világrendből jött, hanem az egész természet számára megismerhetetlenből küldték.
De milyen célból? Mi ennek az értelme? Ha a valódi isteni misztérium az ember számára egy
áthatolhatatlan fal, és csak saját huszonnégy térségében képes bolyongani, hogy ott a valóság
utánzatát alkossa meg, akkor mi értelme, hogy Jézus eljön az isteni valóságról tanúskodni, és
az Atyát megmagyarázni? Mi más értelme lehetne, mint az, hogy a természetember - miután
elvetette tévhiedelmeit és megújította mikrokozmoszát - a megismerhetetlen kapuin áthaladva
bevonuljon valódi szülőföldjére, a mozdíthatatlan birodalomba, amely nem ebből a világból
való? Ezért jött el Jézus, az Úr. Ezért ereszkedik le a Krisztus-szerzet az emberiséghez.
Az evangélium, ahogyan Önök ismerik, a Krisztus-megnyilvánulásnak csak a legelejét

tartalmazza. Ahol az Önök evangéliuma végződik, onnan kezd el a Pistis Sophia beszámolni
Krisztusról és küldetéséről, és ezeket megmagyarázni azoknak, akik erre nyitottak. Ezért
kezdődik a feltámadás után. Úgy ábrázolja a helyzetet, hogy Jézus a tanítványaihoz beszél, és
így szól: „Amikor még a közönséges életben voltam veletek, a feltámadásom előtt, sohasem
beszéltem nektek a huszonnégy természetmisztériumról. Mert én a minden természetember
számára ismeretlen valódi első isteni misztériumból származom. Az Első Misztériumból
jöttem, amely a huszonnegyedik természetmisztériummal határos. Az első
megnyilatkozásomban csak általánosságban beszéltem az eredeti életről.”
Ha most tovább olvassuk a Pistis Sophiát, lefátyolozott formában több hatalmas pszichológiai
folyamatot ismerünk fel, melyeket az arra érett tanulók is felfedeznek.
Az első folyamat a modern Szellemi Iskola egy olyan nézetére vonatkozik, amely Önöknek is
bizonyára nagyon ismerősnek és közelinek tűnik. Az Egyetemes Szerzet nevében, amely a
másik birodalomból származik, két természetrendről, az istenrendről és a dialektikus
természetrendről beszélünk. Ez az első mű, melyet Jézus megvalósított.
Úgy jelent meg közöttünk, mint aki egy alig észrevehető új-mágneses sugárzással igen elemi
módon szellemszikra-atomunkhoz fordul. Sugallatokat ad nekünk az eredeti életről.
Filozófiailag és részletezés nélkül vázolja, mert nincs más lehetőség. Az eredeti életet csak
akkor ismerhetjük, ha már hozzá tartozunk. Mégis, ez az eredeti élet erőteljesen megszólítja
az embert. Hatalmas erővel tanúskodik, és nagy bizonyosságot kelt benne az ősatomon
keresztül. Ilyenkor szokták azt mondani: „Nem értem ugyan, de tudom, hogy igaz, és többé
már nem tehetek másképpen.”
Ebben az első érintésben egyidejűleg a második pszichológiai folyamatot is kifejlesztik. Az a

természet, amelyben Ön él, haláltermészetként lepleződik le Ön előtt, amellyel az Ön saját
természete lényegileg azonos. Mindent megkísérelnek, hogy ez a második folyamat olyan
erősen hasson Önre, amennyire csak lehetséges.
Most attól függ a helyzet, hogy ez a két pszichológiai folyamat valóban képes-e megtámadni
Önt, és meggyökerezik-e Önben. Ha ez megtörténik, akkor egy nagyon érthető harmadik
folyamat fejlődik ki: minden porcikájával egyre jobban vágyódik a Mozdíthatatlan Birodalom
varázsa után. Ekkor mindinkább idegenként éli meg a természet életét, és egyre inkább maga
mögött hagyja azt.
Ha ez a folyamat nem kezdődik el, akkor az Önben lévő szellemszikra-atom még egy
túlságosan zárt bimbóhoz hasonlítható. Akkor a haláltermészetet mint olyat még nem akarja
felismerni, még rögeszmében él. Nem hisz az új életben sem, és nem reménykedik benne
csillapíthatatlan hévvel, és így lehetetlen az Iskolát szeretnie.
Ellenkezőleg: az Iskolának ellenáll. Ez nagyon is érthető. Ha mi újból és újból olyan témákról

beszélünk, amit Ön elutasít, ha állandóan egy olyan világkép elé állítjuk, amelyet nem tud
elfogadni, ha nagy lendülettel és nyomatékkal bizonyos következményekkel szembesítjük,
akkor Ön bizonyára felháborodik. Ez egy lélektani folyamat, melyet az Iskola valójában nem
óhajt ugyan, de mégis nagyon érthető.
Ebben az a tragikus, hogy az ilyenek nem hagyják el az Iskolát, hanem még erősebben
ragaszkodnak hozzá, miközben valósággal elégnek. Lényük legmélyén nem tudják nélkülözni
az Iskolát, és erre az égési folyamatra szükségük van.
Hála Istennek, az Iskolában sok tanuló ismeri a három folyamatot, és növekszik bennük,
tudván, hogy a következő szakaszok valamelyikében tartózkodik:
1. szembesül az új élettel mint egy misztériummal,
2. a dialektikus élet lelepleződik előtte,
3. hisz az új életben, és arra vágyik, hogy egyesüljön vele; szereti az Iskolát és munkáját,
valamint egyre jobban elidegenül a dialektikus élettől.
Ha a tanuló idáig eljutott, a Krisztus-hierofánsok iskolája nem marad tétlen: tovább halad, és
kinyilvánítja a negyedik folyamatot, mondván: „Most nyilvánvalóvá kell válnia Önök előtt az
új élet dicsőségének és fenségének. A jövőben már nem elvontan, hanem konkrétan kell
beszélni róla. Tehát határozott módon szembesítik Önöket vele; mert útnak kell indulniuk! Itt
az idő!” Az első reakciójuk pedig öröm és lelkesedés:
Midőn a tanítványok együtt ültek az Olajfák hegyén, nagy örömmel és lelkesedéssel imígyen
beszélgettek egymással: „Áldottak vagyunk a Föld minden népei között, mert a Megváltó
mindezt megnyilvánította nekünk, és megkaptuk a bőséget (plerómát) és az egész
beteljesülést.”
Ezt az örömöt sokszor észleltük már számos tanulónál, és valószínűleg Ön is ismeri. A

hálaérzet és öröm eme negyedik folyamatát ekkor egy ötödik folyamat követi, amely látszólag
szöges ellentétben áll a negyedikkel, és a jelölt csalódva azt gondolja, hogy mindent
elveszített, méghozzá olyan végérvényesen, hogy emiatt keserűség és félelem gyötri lényét.
Ha a jelölt hitének biztonságából felemeltetik az első kézből származó ismerethez, akkor
mindennek egy új elektromágneses képességgel kapcsolatban kell megtörténnie, ez Önöknek
is világos. Egy új mágneses terület érinti meg a jelöltet, és ennek nagyon különös
következményei vannak:
és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről kifelé a huszonnegyedikből, amelyek az Első
Misztérium második terének rendjeiben találhatók.
Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mialatt tanítványaitól kissé

távolabb ült [...].

havában.
Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny összes erői igen felindultak, és
mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel egyetemben.
Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön mindenkin, mint a
tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony
Ha a jelölt ideje eljött, vagyis ha a valódi élet iránti szeretete - a hit tüze és a remény
következményeként - valóban elég naggyá növekedett, ha a dialektikus természettől való
elidegenedése egy ilyen támadást lehetővé tesz, ha tehát a Hold Tübi havába került, akkor a
mikrokozmoszt egy hatalmas elektromágneses erő érinti meg és fogja körül.
Ez az érintés olyan intenzív és idegen, annyira szokatlan, hogy először nagy megrázkódtatást
és kétségbeesést vált ki. Ha a hétséges Világszerzet sugártere valakit így megostromol, az
nagy megrázkódtatást okoz. Az illetőt nagy félelem fogja el, és azt gondolja, hogy inkább a
megsemmisülés, mintsem a megváltás közeledik.
Nem érthető-e, hogy az ember a fényt először sötétségnek érzékeli? Nem ugyanerről a
tapasztalatról tanúskodik-e minden beszámoló?
Ez a tapasztalat abból a tényből ered, hogy az új mágneses érintés hevessége miatt a

természet-én mintegy megbénul, tehát működésképtelenné válik, de új tudat, új én még nem
jött létre.
A megrökönyödött léleknek ebből a tapasztalatából és a jeladás miatt érzett öröméből, ebből

az ötödik pszichológiai tapasztalatból fejlődik ki az ekkor időszerűvé váló, helyreállító
megszabadulás további folyamata.
3. Az alapvető nyugtalanság
Az előző fejezetben arról beszéltünk, hogyan dolgozik az Egyetemes Szerzet a tanulóval.

Figyelmüket ez a módszer nem arra irányította, aki már elért valamit az ösvényen, tehát akit
különlegesnek mondhatnánk. Megmutatkozott, hogy senkinek sincs oka borúlátásra,
kisebbrendűségi érzésre vagy a méltatlanság rögeszméjére, és ezért nem is mondhatja senki:
Ó, de hisz ennek én még nem tudok megfelelni. Mindenki képes ugyanis elfogadni a Szerzet
segítségét. Senkinek sem kell kirekesztettnek éreznie magát. Ez a kéznyújtás mindenkinek
szól.
Gondoljanak csak Rózsakereszt Krisztián ábrázolására a haláltermészet vermében. Amikor a

megmentő kötelet leeresztik a verembe, akkor ez nem erre vagy arra a személyre irányul, nem
egyvalakinek szól a többiek kizárásával, hanem mindenkit felhúznak, aki azt meg tudja
ragadni, és képes rajta meg is maradni.
Mindazok, akik a modern Rózsakereszt Szellemi Iskolájának előudvarában összegyűltek, és

veszik a fáradságot, hogy az Iskola valamely gyújtópontját látogassák, teljes biztonsággal
tudhatják, hogyan haladhatnak az ösvényen az első lépéstől a megszabadulásig, ha hajlandók
ezt intelligens módon átgondolni. Ha e folyamat sémája alapján megvizsgálja magát, bárki
megtudhatja, hogy mely pontig jutott el, vagy fejlődése éppen hol rekedt meg.
Az ösvény első fázisa arra a nagyon alapvető mágneses sugárerőre és befolyásra vonatkozik,
mely az Egyetemes Szerzettől ered, és mindenkihez eljut. Minden ősatom-birtokos reagálhat
rá, sőt reagálnia is kell. Ez az a kötél, melyet a verembe leeresztenek, és amelyet ő észlel. Ezt
a kötelet hívásnak is szokták nevezni.
Nem mi, nem a Szellemi Iskola munkatársai hívjuk Önöket. Mi csak beszélünk erről a
hívásról. Megpróbáljuk megmagyarázni ezt a hívást, amely a mi közreműködésünk nélkül jut
el Önhöz. Olyan erő ez, amely áthatja a világot, és az Ön szellemszikra-atomjához fordul. Ez
az erő sugallatokat ad az eredeti életről, és egy különös filozófiát közvetít.
Ez minden szellemszikra-atom birtokost nagyon megrendít. Ha Önt sötétségbe zárnák, de még

őrizné a világosság emlékét, ha tehát szinte tokba zárva hordozná magában a világosságelvet,
és a fény hívása behatolna Önbe, vagy ha hallana a világosságbirodalomról, akkor talán nem
reagálna? Nem érezné-e magát meghatva? Akkor nem is annyira arra ügyelne, hogy miket
mondanak a fényről, hanem csak azt tudná, hogy arról beszélnek. Már maga a „világosság”
szó csengése is kibillentené dialektikus egyensúlyából.
Ebben a spontán reakcióban persze veszély is rejlik, és sokan komolyan zátonyra futnak
életük folyamán e veszély kialakulása miatt.
Hogy ezt világosan felismerje, még egyszer jól át kell tekintenie a helyzetet. Az Egyetemes
Szerzetnek létezik egy mágneses sugárzása. Ez személytelen és hangtalan. Az a feladata, hogy
a megérintett ősatomon keresztül nyugtalanítsa Önt, hogy már ne tudja elfogadni a
haláltermészetet, és keresni kezdjen.
Ekkor meghallja embertársai hangját. A világosságról beszélnek, és tanúskodnak róla.

Hajlamos rögtön hozzájuk csatlakozni, még ha a legnagyobb badarságokat beszélik is. Mivel
ők is a szívnek ugyanabból a nyugtalanságából kiindulva beszélnek, mint amit Ön is érez,
minden további nélkül testvéreinek fogadja el őket.
Emiatt aztán jelentős késedelem keletkezhet. Ennek a természetnek sok ügyes szolgája
nagyon is jól tudja, hogy ha a keresőknek sokat beszélnek a világosságról, egyesületekkel és
egyházakkal vakítják el, és nagy szavak meg okoskodások tömkelegével veszik körül őket,
akkor sok figyelmetlen fennakad ebben a ravasz hálóban.
A Földön és az Egekben egyetlen halandó sincs abban a helyzetben, hogy az ősatomot, a

rózsák rózsáját kiszakítsa az Ön szívszentélyéből. De arra van lehetőség, hogy a
rózsabimbónak azon reakcióját, hogy természetéből fakadóan az örök napfény felé akar
fordulni, a rögeszmék felé térítsék. Ahogyan lehetséges növényeket zárt térben mesterséges
fény mellett nevelni, úgy a rózsabimbót is körül lehet venni a metafizikai spekulációk
sziporkázó hamis fényével. Ily módon lehet a rózsabimbó-hordozók millióit inkarnációkon
keresztül hamis megnyugtatással altatgatni.
Ez történik a fátyol innenső oldalán, ha a változást folyvást a jövőbeli másvilágra halasztják,

ahol állítólag a Mennyek és Krisztus, az Úr található. Ha valaki ennek a rögeszmének esett
áldozatul, és így kerül a másvilágra, a túloldalra, akkor a reinkarnáció abszolút biztos, mert ez
a mikrokozmosz biológiai folyamata. Ezért támad meg ez a ravasz mágia, a dialektikának
korszakok óta tartó mágikus kultúrája minden rózsagyermeket, aki törékeny bimbója számára
az egyetemes világosságot keresi.
Ez a természetmágia mindent és mindenkit felhasznál céljai elérése érdekében. Erre minden

képessége meg is van. Még ezt az iskolát, és Jézus Urunk vagy más nagyok
transzfigurisztikus szavait is képes felhasználni erre. Ez a természetmágia ugyanabban a
pillanatban is megragadhatja Önt, amikor az egyetlen valóságra gondol.
Ha a modern Rózsakereszt Szellemi Iskolája Önt jelenlegi állapotában megelégedéshez és

belső nyugalomhoz vezette, akkor rózsabimbója a természetmágia gondoskodásának hálójába
került. Mert kizárt dolog, hogy egy szellemszikra-hordozó lény nyugalmat és békét
találhasson a haláltermészetben. Ha mégis így lenne, akkor valami nincs rendben. Hogyan is
lehetne a világosság gyermeke nyugalomban és békében, ha még nem tért haza a
világossághoz?
Ezen nem azt értjük, hogy az embernek félelemben, aggodalmaskodásban vagy örökös
elégedetlenségben kellene élnie. A láthatatlan fény gyermeke lehet nagyon boldog és
kiegyensúlyozott annak a bizonyosságában, hogy az Atya háza felé vezető úton van. De a
felhőtlen nyugalom és az ezzel a természettel kötött egyezségek olcsó békéje teljesen
kizárható. A világosság gyermeke ismeri a Jézusi tapasztalatot, hogy nem talál egy talpalatnyi
helyet se magának, sem követ, amire a fejét lehajthatná. Ez ugyanis alapvetően lehetetlen.
Ha Ön a Rózsakereszt Szellemi Iskolájának tanulója, tegye csak fel magának a kérdést: Mit
vált ki bennem az Iskola? Nyugtalanít-e még? Kelt-e még olyan erős vágyat bennem, mint
ahogy a fuldokló kapkod a levegő után? Vagy már nem okoz megindultságot? A számomra
közvetített tannal úgy vagyok-e, hogy az egyik fülemen be, a másikon meg ki? Részese
vagyok-e még a folyamatnak, vagy időközben félreállított a sátánom - a felettes énem -, az
aurikus lényem?
Ezeket saját maguktól kell megkérdezniük, hiszen végtére is tudniuk kell, hogy minden
órában veszélyben vannak. Aki ezt nem látja be, és azt mondja: ugyan, ugyan, csak ne olyan
drámaian, abban nincs meg az alapvető tanulóság ismertetőjegye.
Ha a rózsa gyermeke világra jön, nem talál elismerésre, nem tekinthet semmit sem a
magáénak, mert itt teljesen idegen. És ha elkezdi keresni a megszabadulást, hogy isteni,
természetes rendeltetését újra megtalálja, akkor megpróbálják fogva tartani az idegenben
azzal, hogy hamis hangokkal és hamis fénytöredékekkel a megszokásba szorítják. Ez itt a
veszély!
Évszázadok óta folyik az összeesküvés mindazok ellen, akik szeretnék kivirágoztatni

rózsabimbójukat. Ez pedig veszélyes. Ez a veszély folyamatosan fennáll. Ezzel persze nem
sugalmazunk semmilyen ördöghitet, és nem is akarjuk Önt megfélemlíteni, csupán az
alapvető önismeret megszerzésére szeretnénk rávenni.
Miként az igazi fénykeresők, nyugtalanítva érzi-e még magát? Tudatában van-e még, hogy
Ön küzdelem tárgya, és ezért igen nagy igyekezet forgatagában áll, olyannyira, hogy ez
világít Önről? Megvan-e még Önben az a feszültség, ami a zsoltárosban, aki az egyik
pillanatban ujjong, a másikban pedig lelke legmélyéig fenyegetve érzi magát? Nos, ha még
érzi az Önt körülvevő falakat - akkor az élő tanulóság kegyelmében áll.
Ha csupán nyugalom van Önben, itt üldögél minden eleven cselekedet nélkül, akkor egy
megkristályosító hatalom befolyása alá került, mely rózsabimbójától elvonta a talajt. Ha még
van hozzá ereje, meg kell keresnie ennek az okát. És ha mi most képesek voltunk Önt, az
olvasót szavainkkal a régi nyugtalanságba űzni, ha ez sikerült nekünk, akkor nagyon hálásak
vagyunk. Mert megszabadítottuk Önt saját személyes ellenségének a fojtogatásából.
Mindenkit, akinek van rózsabimbója, megérint szívében a Gnózis alapvető sugárereje, és nagy
nyugtalanságot kelt benne. Ekkor a Gnózis elküldi szolgáit. A világosságról beszélnek, és
tanúsodnak róla. Az Önök nyugtalanságát azonban nem akarják csillapítani, hanem irányt
akarnak adni neki. Jelszó: az illetőt helyesen az ösvényre terelni. Mert a nyugtalanság mögött
az idegenség tapasztalata áll, az a tudás, hogy Ön nem ide való.
Ha ezt a nyugtalanságot elvennék Öntől, akkor pont azt a dinamikus energiát ölnék meg,
amellyel a megszabadulás ösvényén előre haladhat. Ezért legyen úgy, hogy bárcsak valamit is
visszaadtunk volna Önnek, vagy felébresztettünk volna valamit abból a nagyon fontos
feszítőerőből, alapvető nyugtalanságból, mely a Gnózis gyermekeire jellemző.
4. A tanuló válaszúton
Akinek szívszentélyében ott van a rózsabimbó, azt eltalálja a Gnózis alapvető sugárereje. Ez a
világosságerő a hétséges Világszerzettől ered. Akit ez a fény megérint, az erős nyugtalanságot
érez, mert ez a világosságerő, melyet a rendszerben lévő ősatom vesz fel, minden tekintetben
ellentétes a dialektikus természettel. Ezt egy nagyon idegen légkörben folytatott légzéshez
hasonlíthatnánk, mégis ezt a belélegzett anyagot az egész rendszer kénytelen felvenni.
Ezzel egyidejűleg a Gnózis szolgái is útnak erednek. Arról a világosságról beszélnek, amely
minden rózsabimbó-hordozót megtámad. Tanúskodnak róla. A kifejlődött nyugtalanságot
nem akarják csillapítani, hiszen éppen ez bizonyítja a reagálást. A Gnózis munkatársai ennek
a nyugtalanságnak irányt akarnak adni. Megmagyarázzák a célját, és a tanulót „igazán” arra
az ösvényre állítják, amelyen mennie kell. Ezt a nyugtalanságot egy teljesen új dinamikus
energiával való feltöltődéshez hasonlítottuk. Ezt az energiát pedig alkalmazni kell.
Az ecsetelt nyugtalanság egy feszítőerő. Ezért a Rózsakereszt-iskola tanulójának meg kell

vizsgálnia, hogy ezt a nyugtalanságot, a szent nyughatatlanságot ismeri-e vagy ismerte-e. Ha
ismeri, akkor abban a folyamatban van, melyet az Iskola visz véghez vele. Akkor felvétetett a
folyamatba.
Ha a tanulóban nincs meg a szent nyughatatlanság, vagy már nincs meg, akkor valójában már
nem is tanuló. Akkor egy megkristályosító befolyás kerítette hatalmába. Akkor a rózsabimbó
létalapja megszűnt. Ezt a megkövülést, az ősatom ezen álmatlan szunnyadását az okozza,
hogy az illető teljesen összekapcsolódott a természet erőivel.
Most a szent érintés következő fázisára szeretnénk rámutatni. Akit a hétséges Világszerzet
sugarai megérintettek a szívében, és ezért tapasztalja a szent nyughatatlanságot - akinél
továbbá ennek a nyughatatlanságnak a Szerzet munkatársai irányt, célt mutattak -, annak két
új lehetősége van.
Az első annak a hatalmas vágynak a kifejlődése, hogy részesüljön az új élet valóságában. Ezt
a vágyat üdvrevágyásnak nevezzük.
Másodszor: fennáll annak a lehetősége, hogy ellenállás és ellenségeskedés fejlődik ki benne,

ami végül az ösvény abszolút elutasításához vezet.
Ezért minden tanulót válaszúthoz vezetnek, ahol határozottan döntenie kell.
Vagy mérhetetlen vágy keletkezik benne az új élet iránt, amely esetben aztán a szent
nyugtalanság felébresztett feszítőereje elegendő energiát ad a cél eléréséhez,
vagy az ezt követő önsemlegesítéssel elutasítja az ösvényt.
Az iskola erőtere elég erős ahhoz, hogy ezeket a reakciókat kiváltsa. Önnek ügyelnie kell arra,
hogy a választást - melyet minden válaszúthoz ért tanulónak meg kell tennie - legmélyebb
lényében jól megértse.
Itt nem olyan döntésről van szó, melyet valamilyen értelmi mérlegelés után kell meghoznia,
vagy amely érzelmileg felfokozott pillanatokban születhet. Nem, itt egy elkerülhetetlen
pszichológiai reakcióról van szó: Ön többé nem képes másra, éspedig nem valami önmagán
alkalmazott kényszer vagy külső nyomás hatására, hanem egy belső valóság elutasíthatatlan
megnyilvánulása alapján, és ezért az elvakultság, felindultság vagy sugalmazás teljesen ki van
zárva. Egyfajta ön-titkosszavazásról beszélhetnénk, melynek során olyan biztonsággal kerül
napvilágra a belső valóság, hogy minden tévedés teljességgel kizárható.
Fontolóra vehetnénk például, hogy a Szellemi Iskola előudvarában minden tanuló a helyén
van-e. Ezzel lehetne foglalkozni. Ám egy olyan élő iskolában, mint amilyen a Rózsakereszté,
minden előudvar-lakót az ismert válaszúthoz vezetnek. És akkor ő maga nyilvánítja ki saját
magát.
Hiszen tudja: az Egyetemes Tan szerint az igazság és valóság minden jelöltnél napvilágra
kerül. „Az igazságnak meg kell nyilvánulnia!” Most azt szeretnénk összefoglalni, hogyan
fejlődik ki ez az öndeklaráció.
Milyen módon jön létre az új élet utáni vágy, az üdvrevágyás?
1. Önt megérinti a hétszeres Világszerzet alapvető sugárzása. Ez a Szerzet első kéznyújtása.
2. Ha van szellemszikrája, és az életvitele lehetővé teszi, akkor a szent nyughatatlanság fogja

el Önt.
3. A Szerzet munkatársai célt és irányt adnak ennek a nyughatatlanságnak, úgyhogy Ön

felismeri saját létállapotát, az idegenség állapotát a dialektikus világban.
Ekkor megérti, hogy létezett és létezik egy eredeti élet, és hogy az Ön mai mikrokozmikus
jelensége az eredetihez képest csupán karikatúra. Ha ezt világosan felismeri, akkor az
életvitele fogja meghatározni, hogy ebből a belső tapasztalatból létrejön-e vágyakozás. Ezután
valamiféle belátás keletkezik, elpusztíthatatlan vágy az új élet iránt.
Milyen életvitel határozza meg a vágyat? A tapasztalat életvitele. A valódi belátásnak a

tapasztalatból kell ébrednie, ami aztán a vérben rögzül. Filozófia, tekintélytisztelet, tantételek
elfogadása vagy családi körülményekhez való igazodás nem tudják megteremteni a szükséges
lélektani állapotot. Csak a tapasztalat képes a vágyat felkelteni. A tanulónak a tapasztalatban
kell igazolva látnia az Iskola filozófiáját.
Természetesen lehetséges, hogy már óriási tapasztalat gyűlt össze az Ön tudatalattijában és

vérében egy felmérhetetlen múlt eredményeképpen, úgyhogy már tanulósága kezdetén jelen
van egyfajta tapasztalattudat. De akárhogy van is a dolog, ennek az Egyetemes Tanra
vonatkozó tapasztalattudatnak jelen kell lennie ahhoz, hogy felkeltse azt az igencsak
szükséges vágyat, melyet a 42. zsoltár is ecsetel:
Mint a szarvas kívánkozik a folyóvizekre,
úgy kívánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!

Szomjúhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez.
Mikor mehetek el
és jelenhetek meg Isten előtt?
Ha ez a vágy jelen van, akkor ez nem egy akaratlagos döntés vagy valami tanács
következménye, hanem olyan lélektani állapotról van szó, mely a lény minden porcikáját
eltölti. Ez belső késztetés, egy „másképpen nem tudás”.
Ezt a reakciót a Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzője című mű is leírja. Ebben a

jelöltnek több út közül kell választania. És egy bizonyos pillanatban ösztönösen, belülről
hajtván azt az utat választja, amelyik a belső templomhoz vezeti.
Talán Ön is többször tapasztalta vagy érezte már, hogy életében vezetik, és hogy egy
ösvényen halad. Ez így is van, de nem abban az értelemben, hogy külső erők irányítják az
életútját. A belső állapot az, ami lényét uralja, az Önben uralkodó vérállapot határozza meg
tapasztalatát.
Akiben tehát megvan ez a vágyakozás, az az új élet mágneses erőit felhívja, amelyek aztán őt
az előbb leírt alapon visszavonhatatlanul célhoz viszik.
Most nézzük meg, hogy mi módon fejlődik ki az ösvény elutasítása és az önsemlegesítés, mi

miatt választ az illető a válaszúthoz érkezve egy másik utat.
Ennek vizsgálatánál ugyanazt az eseménysort követjük. Az embert megérinti a Szerzet

alapvető világossága, és nyugtalanság keletkezik benne. Efelől tájékoztatják őt az Iskola
munkatársai, és a helyes módon az ösvényre állítják, azzal az egyetlen, minden mást kizáró
tanáccsal, hogy: „Őbenne a Másiknak kell növekednie. A természet-énnek alá kell
hanyatlania. Egyengesd a te Istenednek útját!” Így ez az ember is eléri a válaszutat, csakhogy
ő nem a vágyakozás ösvényét választja, hanem egy másik útra tér.
Miért? Mert tapasztalattudata még más irányokba tájékozódik. Ez az ember éppen ugyanazon
belső túlerő miatt nem tudja a megszabadulás útját járni, amellyel másvalaki nagyon is képes.
Mindkettőnek van szellemszikra-atomja, mindkettőt megérintette a Gnózis alapvető mágneses
tere, mindkettőhöz odafordult a Szellemi Iskola. De mindegyikük másik utat választ a
tapasztalattudatból eredő belső késztetés miatt.
Ha ezt tudjuk, akkor sohasem bánkódunk, ha egy tanuló elhagyja - mert el kell hagynia - az
Iskolát. Az Iskola ugyanis az ilyen embert is önkinyilvánításra, erre az ön-titkosszavazásra
sarkallja. A dolgok ilyen alakulását sajnálni lehet ugyan, de egyszer úgyis eljön a helyes
választás ideje - mihelyt az illető belső állapota megérett rá.
Ha ezeknek az embereknek az önsemlegesítéshez vezető választását megvizsgáljuk, akkor

nagyon eltérő okokat fedezünk fel. - „Nem tudok az ösvényen haladni, mert idős édesapámat
kell gondoznom, ami minden időmet igénybe veszi.” Itt apakomplexus fojtja el a vágyat. -
„Visszavonulok, mert idős édesanyám nem vegetáriánus, és azt akarja, hogy alkalmazkodjam
hozzá. Ha a húst elutasítanám, bánatot okoznék neki.” - „Nem tehetem a feleségem miatt.”
Vagy: „Férjem ellenzi” - „Gyermekeim nevelése teljesen lefoglal”.
Egy másik típus, aki a lelepleződés miatt fordul az Iskola ellen, a csalódott önteltség területén
található.
Egy harmadik kategóriát képeznek azok, akik még sokat várnak az élettől, és ambícióikat
akarják megvalósítani.
Olyanok is vannak, akiknek ugyan már elegük van a haláltermészetből, de

lelkiismeretfurdalásaik miatt visszatartják magukat. Bűntudattól terhelve újra és újra
visszapillantanak életükre.
Mindezekben az esetekben a hamis utat választják.
Egy különleges csoportra lelünk azok körében, akik - egészen a válaszútig hajtatván - nem
tudnak választani, semlegesen akarnak viselkedni, és nem mutatnak sem vágyat, sem
elutasítást. Ezeknél kristályosodás, megkövesedés jön létre. Hidegek lesznek.
Így végül is felismerjük annak csodás, élő szükségességét, hogy a Szellemi Iskolában
mindenkinek színt kell vallania, bármi módon is. Ez az Iskola egyik célja. A saját lélektani
állapota alapján minden jelölt kinyilvánítja magát, és ezáltal két áramlat keletkezik: annak a
megszabadító vágynak az áramlata, amely biztosítja az új életterületre való felvételt, valamint
az az áramlat, amely bizonyos pillanatban megfordul, és visszavezet a kiindulópontjához.
Persze sem az ibseni „mindent vagy semmit” elv, sem Jézus Urunk szavai - „Aki nem hagyja
el mindenét, és nem követ engem, az nem lehet a tanítványom” - nem olyan életvitelt
képvisel, melyre egy adott pillanatban az akarat bevetésével elszánhatják magukat. Itt ugyanis
olyan életvitelről van szó, amely élettapasztalatból keletkezik. Ezt a poharat az utolsó cseppig
ki kell üríteni. Az ember ezt nem kerülheti el. És amikor a tapasztalattudatot bizonyos
pillanatban döntés elé állítják, akkor ennek a tudatnak a jellege és minősége fogja
meghatározni, hogy melyik utat követik.
Ez a döntés mindig eleve biztos. A vérében felgyülemlett tapasztalatminőség vezeti, és - hála

Istennek - az Egyetemes Szerzet soha sem hagyja el Önt. Sugaraival eltalálja, tanúskodik
Önről, és a válaszút felé űzi. Noha már sokszor visszavezették a kiindulóponthoz, egyszer
mégis át fog törni a vágy fennsíkjára, és meglátja az új hajnal pírját.
5. A megnyilvánulás-tudat
A Pistis Sophiát követvén bevezettük Önöket az új emberré válás misztériumába, és több

oldalról tanulmányoztuk az ösvény első fázisait. Megállapítottuk, hogy az új emberré válás
alapja a szellemszikra-atom vagy rózsabimbó elve, amely a jobb szívkamra csúcsában
található.
Aki birtokolja vagy még birtokolja ezt az elvet, az ezt egy olyan létállapot révén tapasztalja
meg, amely gyakran már gyerekkora óta jellemzi az egész jellegét és viselkedését. Ezt az
állapotot nevezzük nyugtalanságnak. Szent nyughatatlanságról beszélünk, mert ennek az
állapotnak üdvösséghozó, gyógyító hatást kellene kifejtenie.
Ez a nyugtalanság az elektromágneses befolyásoknak egy olyan csoportjára való

érzékenységgel magyarázható, mely nem ebből a természetből származik, s amelyet a tudatos
szellemszikra-atom felfog és az egész rendszerben elterjeszt. Ezeket az elektromágneses
sugarakat az Egyetemes Szerzet bocsátja ki, amely életterületünkön egy ilyen sugárteret tart
fönn hét munkaterülete fölött.
Biztos, hogy erre minden szellemszikra-atom lénynek reagálnia kell, és az ilyen lény
nyugtalan lesz tőle. Ez Isten hívó hangjának józan valósága, amely a misztikus-poétikus
felfogás szerint mindenkihez eljut. Ugyancsak ez a józan realitása annak is, hogy Isten
személyesen reagál minden ember egyéni viselkedésére.
A gyermeteg misztikus ezt mondja: „Isten mindent lát, és mindent hall.” Ebben van valami
igazság, mert minden mágneses terület nagyon pontosan reagál annak a testnek a
viselkedésére, amelyet megérintett ezen térség befolyása. Egy mágneses területtel
kapcsolatban álló ember cselekedetei meghatározzák ennek a mágneses térségnek a
hatásmódját.
Így tehát megállapíthatjuk, hogy egy tudatosan létrehozott és mintegy hálóként az emberiség
tengerébe leengedett mágneses terület sugárzása minden rózsabimbó-hordozót megérint, és
ezzel nyugtalanít. Sem éjjel, sem nappal nem hagyják őt nyugton. Az ilyen embert egy
misztérium képében szembesítik az új élettel.
A misztérium körülfogja őt, nem tud megszabadulni tőle - az illető tehát keresővé válik.
Felteszi az élet nagy kérdéseit. Kutatja létezése okát. Tudja, hogy idegen a Földön. Lénye
alapján romantikus, aki a mást, a Másikat, a Csodálatosat keresi.
Ha az emberiség életterületét így előkészítették, akkor az Egyetemes Szerzettől szolgálók

erednek útnak, és iskolákat alapítanak, vagy más módon vonzanak magukhoz tanulókat.
Beszélnek a szent nyugtalanságról, és megmagyarázzák a jelentőségét. A Gnózisról, az isteni
hívásról és a mágneses térről tanúskodnak. Ha aztán olyan keresőkre találnak, akik hallani
akarnak, és erre képesek is, akkor a küldöttek továbblépnek: beszélnek az eredeti életről, és
leleplezik a dialektikát. Megmagyarázzák a kereső pillanatnyi létállapotát.
Szándékuk világos. Megpróbálják tanulóikat egy nagyon bensőséges, harmonikus és

személyes kapcsolatba hozni az említett mágneses feszültségterülettel. Ezt a harmonikus
kapcsolatot hitnek is lehet nevezni: hinni az új életben, remélni az egyesülést vele, szeretni az
Iskolát és munkáját. Ennek következménye a mindjobban növekvő elidegenülés a
dialektikától; ugyanakkor azonban egy mérhetetlen, mindent betöltő vágyról is beszélhetünk.
Az is lehetséges viszont - ahogy már korábban megbeszéltük -, hogy az egyesülés elutasítása,

az egyesüléstől való alapvető félelem alakul ki, mert az illető még nem futott zátonyra az
anyagban, és még nincs meg a kellő tapasztalattudata ahhoz, hogy képes legyen elbúcsúzni
ettől a természettől.
Ám ha az ember lelkében növekszik a vágy, és az ősatomon keresztül a gnosztikus mágneses

terület teljes áramlata beléje hatol, akkor egy teljesen új állapot keletkezik. Akkor az új élet
csillogása, dicsősége és fensége megnyilvánul a jelöltnek, akit nagy hála, öröm és lelkesedés
tölt el. Jól meg kell érteni, hogy itt megnyilvánulásról, kinyilatkoztatásról beszélünk, és nem
beteljesülésről vagy elérésről. Itt csak a hittudatnak egy magasabb fokáról van szó, arról, amit
kinyilatkoztatásnak neveznek. És ez a kinyilatkoztatás nagyon személyes ismerethez juttat a
Gnózis valódi természetét illetően.
Most azonban egy másik témára térünk át. Ha egy okkult szerzet, egy hierarchikus dialektikus
hatalom az emberiséget ténylegesen befolyásolni akarja, akkor az mindig egy - alapul
szolgáló - mágneses terület segítségével történik. Ezért fel kell ismerni, hogy az emberi
életszférában sok mágneses terület létezik.
Nagyon sok hálót engednek le az emberi élet tengerébe. Gondoljanak csak a tibeti
befolyásokra, amelyek bejárják a világot, vagy egyes egyházakra, amelyek mágneses
rendszerükkel szintén egy ilyen teret tartanak fenn. Teljes bizonyossággal lehet állítani, hogy
az emberiséget nagyon sok mágneses befolyás éri, és sok ilyen befolyás utánozza az
Egyetemes Szerzet mágneses területét.
Nem félelmetes-e ez? Nem vezethetik-e félre az embert? Nos, a félrevezetés a komoly kereső
esetében teljesen kizárható. Az egyetemes mágneses törvények alapján ugyanis egy bizonyos
ponton minden mágneses terület igazi jellege bemutatkozásra kényszerül. Ha pedig ez a
bemutatkozás olyasmit tesz nyilvánvalóvá, ami a jelölt természetével teljesen ellentétes, akkor
az illető mindig ki tudja magát vonni ennek a mágneses térnek a befolyása alól, és képes
semlegesíteni kezdeti érdeklődését. Ezért ez a megnyilvánulás nemcsak tudattágulás, hanem
próba, ellenőrzési lehetőség is.
A megnyilvánulás, a bemutatkozás a valóságot és az adott mágneses terület magerejének

valódi jellegét tanúsítja. Senki sem esik véletlenül áldozatul. Amit erről beszélnek, az
túlnyomórészt badarság. Ha egy szellemszikra-lény igazán keresi a megszabadulást, akkor
valóban képes megvizsgálni, hogy a szellemek a Gnózistól valók-e vagy sem. Alkalmazhatja
az ellenőrzési segédletet.
Mint említettük, minden mágneses terület kénytelen kívánságra megnyilvánítani magát. Ha ez

nem történik meg, akkor a megnyilvánulást nem is kívánták igazán, és az illető rendkívül jól
érzi magát e befolyás sugárzásában. Hagyja, hogy az érintett térség küldöttei tévútra vezessék.
Az ilyen küldöttek híveiktől megkövetelik, hogy higgyenek az átadott tantételekben és
előírásokban, amelyeket érinthetetlen isteni nyilatkozatoknak mondanak. Ezek a tantételek
egyben minden komoly vizsgálatot megakadályoznak.
A tudásvágy kielégítésére egy „tudományt” alkalmaznak. A diákoknak ezeket a tantételeket

kívülről meg kell tanulniuk, méghozzá görögül és latinul is. Ezért a görög és a latin nyelv
tanulmányozása is szükségessé válik. A diákok kénytelenek a régi nyelvekbe és a sok író
ismeretébe merülni. Tudniuk kell, hogy a hírességek mi mindent mondtak a Szentírásról és a
vallásról. A „megnyilvánulás” azonban náluk elmarad, mert ők ahelyett betűket és értelmi
tudást halmoztak fel.
Szabad-e megkérdeznünk, kedves olvasó, hogy meggyőződése a könyvtárára vagy agya

értelmi tartalmára hagyatkozik-e? Ha ez az eset, akkor az a saját hibája, mert hagyta, hogy a
közönséges természet valamely mágneses tere befolyásának az áldozata legyen. Így
akadályozzák meg Önt, hogy megnyilvánuláshoz jusson.
Most térjünk vissza kiindulópontunkhoz. Akit a Gnózisban való hite miatt és a vázolt
folyamat miatt határtalan vágy tölt el, azt továbbvezetik a megnyilvánuláshoz. A Gnózishoz
fűződő harmonikus kapcsolata az ilyen jelöltet eljuttatja ahhoz a ponthoz, amelyen a
mágneses terület magja megnyilvánul neki, kibontakozik előtte, színt vall magáról.
János Jelenésében ezt úgy írják le, hogy a jelölt szembesül az eredeti emberrel, aki az Első és
az Utolsó. A jelölt még nem az eredeti ember, még sokáig nem az! De nagyon személyesen
szembesítik Vele. Felismeri-e hát a különbséget a megnyilvánulás és az ismeret között?
Figyelembe kell vennie, hogy egy ilyen megnyilvánulás nem egyszeri jelenség, hanem ez a
folyamat hasonló feltárulkozások szakadatlan sorát okozza. Megeshet, hogy hirtelen valami
olyan hatalmas, olyan magasztos bontakozik ki Ön előtt, hogy mintegy dadogva kiáltja:
„Micsoda megnyilvánulás!” És szótlanná válik a hálától. Ugyanúgy érez, mint a tanítványok
az Olajfák hegyén a Pistis Sophiában: Áldottak vagyunk minden ember előtt. Ez a Jupiter-
tudat megnyilvánulása, amelyről egyesek azt mondják, hogy a távoli jövőben jön majd el. De
Ön már a jelenben megragadhatja, feltéve, hogy az ismertetett ösvényen halad.
Ha Ön birtokolná ezt a megnyilvánulási tudatot, akkor ugyanabban a pillanatban látna,

beszélne és tapasztalna. Misztikusan úgy lehetne mondani, hogy a dolgok örökkévaló
szülőföldjének a közelében állna.
Ez a megnyilvánulási tudat azonban csak egy fázis, a jánosi ember útjának végső időszaka. Ez
tehát még egy teljesen dialektikus állapot. Ennek a kibontakozási tudatnak most az utolsó és
döntő választás alapjául kell szolgálnia.
6. A mágneses vihar
A Rózsakereszt Iskolájának az a célja, hogy tanulóit bevezesse az új ember keletkezésének

misztériumába. Ezt a misztériumot az élő jelenben megvalósuló időszerű történésként
ábrázoltuk, melyben Ön is részesülhet, ha vágyakozását erre irányítja.
Vannak, akik ezt a misztériumot dogmatikus problémának tartják. „Tanulmányt” akarnak

belőle csinálni. Nézeteit körülbelül úgy veszik, mint egy kirakat előtt álló ember, aki egy
ügyes kirakatrendező művében gyönyörködik.
Ám a Gnózis nem hagyja magát kirakatba tenni. Csak azoknak mutatja meg magát, akik élő
lélekszükségből közelednek hozzá. Olyan tudomány sem lesz a Gnózisból soha, amit az
egyetemen oktatni lehetne. Csakis az égő szívű emberekért van, a Szellemi iskola tanulói
számára, akik a Nagy Mű céljához és mivoltához igaz üdvrevágyással közelednek, és akiket
csakis ebben az állapotban fogadnak el tanulónak.
Ön tudja, hogy az új emberré válás elemi alapja a szellemszikra-atom vagy rózsabimbó
birtoklása. Ez az atomi elv a jobb szívkamra csúcsánál található.
Ennek a szellemi elvnek a létezését Ön egy olyan létállapot révén érzékeli, melyet
nyugtalanságnak lehet nevezni. Ezt az állapotot az Egyetemes Szerzet által kisugárzott
elektromágneses befolyások bizonyos csoportjára való érzékenység magyarázza. Ezek a
befolyások egy olyan mágneses területről jönnek, amely a dialektikus természetből nem
magyarázható. Ezeket a befolyásokat sem a közönséges tudattal, sem a kígyótűzzel, sem
valamely belső elválasztású szervvel nem lehet felvenni - kizárólag az ősatom képes észlelni,
felvenni és feldolgozni őket.
Az ősatom egy nagyon különleges, idegen elv személyiségünk atomszerkezetében. Teljesen

más felépítése van, és nem tartozik a közönséges életterület ősanyagi jellegű csoportjaihoz
sem. Ezért nyugszik ez az atom - mint ahogy a rózsabimbó is, zöld csészeleveleibe burkolva -
elveszetten a szívszentélyben, amíg a Gnózis alapvető sugara fel nem ébreszti.
Az biztos, hogy egy adott pillanatban minden szellemszikra-lénynek reagálnia kell erre a
sugárzásra. Az első reakció nyugtalanság, mert a szív rózsája, a valóban isteni ember hétséges
elve vágyódik szülőföldjére. Amint a rózsabimbó az őt megérintő sugarakra érzékenynek
bizonyul, egy izzás fejlődik ki, egy visszatükröződés, amely az egész személyiséget érinti, és
minden általános tudatközpontot megtámad. Így szólítják meg az emberfiát.
Ez egy mágneses vonzás, amely minden időkben megmozgatott egyes költőket és

gondolkodókat. Ez a mágneses hívás az, amely a jámbor, egyszerű embereket mindig is arra
unszolta, hogy leküzdjék a jámborságból eredő félszegséget, és szabadon közeledjenek a
misztériumok világosságához. Újra és újra bebizonyosodott, hogy épp a jámborság és
egyszerűség volt a legrövidebb út a célhoz, az istenfiasághoz. Mérlegeltük a nyugtalanság
célját, és mi más lenne ez a cél, mint hogy egy emberfiát keresésre unszoljon?
„Keressetek, és találtok” - ez egy őstörvény. Ha a nyugtalanság egy lelket keresésre ösztönöz,

akkor bizonyos, hogy az illető egyszer talál is. Akik belegabalyodtak az időbe, azok számára
talán úgy tűnik, hogy ez végtelenül sokáig tart, és a kerék addig esetleg még sokszor
megfordul, de aki keres, talál!
A mód, ahogyan a Gnózis a keresésre alkalmas lelket kezdetben megérinti, olyan csodásan
egyszerű, és ugyanakkor olyan ellenállhatatlan, hogy az ember legszívesebben csodálkozva
nevetne rajta, tisztelettel és a legnagyobb hála csendes mosolyával illetné. Nincs egy lélek
sem, aki elkerülné a figyelmet. Mert olyan sugárbőség ez, mely egy hétszeres forrásból
áramlik szét a világon, és minden szellemszikra-atom lényt el kell érnie, még ha az az
őserdőben van is, vagy egy világvárosban veszett is el.
Ez a sugárbőség nem kelti a krízis tüzét, csak egy folyamatos, csendes hívás. Mágneses
törvények alapján hat, amelyekre az ősatomi kristálynak válaszolnia kell. Így vezetnek el egy
lelket egy bizonyos érettségre.
Egy adott pillanatban pedig az illető megtalálja a Szellemi Iskolát, ahol a munkatársak a
keresés jellegéről és okáról valamint az új mágneses sugárzás forrásáról beszélnek. Ekkor
felismerés születik, és ezáltal nagy öröm. A kereső talált.
Ez azonban csak egy mérföldkő az ösvényen. Ekkor a munkatársak megpróbálják az idegent
az ismert mágneses feszültségtérrel való igen bensőséges, harmonikus és személyes
kapcsolatra ösztönözni. Pusztán a reakció nagyon különös viselkedést válthat ki. De ha valaki
azután reagál, miután megértette, azt már hitnek nevezzük. Hinni az új életben azt jelenti,
hogy szeretjük azt az életet. Így a jelöltet egy csaknem végtelen vágyakozás tölti el.
Ez az állapot csodás és mérhetetlenül szép. Mert lássa be, hogy amikor a Gnózis hívja és
magához vonzza Önt, és Ön mindent elhagy, hogy hatalmas vágyakozásával a Gnózist
megtalálja, akkor nem csak a Gnózis közeledik Önhöz, hanem Ön is siet feléje. És ennek, ó
isteni dicsőség, testi találkozáshoz, tiszta és világos megtaláláshoz kell vezetnie.
Itt most ne valami tiszteletreméltó mesterre vagy adeptusra gondoljon. Ennek a találkozásnak
a lényege erőkiáradásban fejeződik ki. Itt az isteni tűz pünkösdjéről van szó, az ösvény egyik
további mérföldkövéről. Ezt a találkozást nevezzük a mi szóhasználatunk szerint
„megnyilvánulásnak”.
Ezen a kapcsolaton keresztül a jelölt első kézből ismeri fel nagyon személyesen a Gnózis
valódi jellegét. Ebben a megnyilvánulás-tudatban azután van egy ellenőrzési eszköze. Akkor
ő, mint ahogyan a Pistis Sophiában mondják: áldott minden ember előtt.
A megnyilvánulás olyan felismerés, amely intellektuális előkészítés nélkül történik. Tudás a

legbelsőbb magig. A közönséges ismeret csak a dolgok felszínéig képes elhatolni. Itt viszont
most a Jupiter-tudatról van szó. Mihelyt a kibontakozás tudata világítani kezd a jelölt előtt, a
jánosi ösvény utolsó és döntő választása elé állítják. Ennek a döntő választásnak az ötödik
fázisban kell megtörténnie, amit a Pistis Sophiában a következőképpen írnak le:
és azon misztériumok közül az utolsóból, belülről kifelé a huszonnegyedikből, amelyek az Első
Misztérium második terének rendjeiben találhatók.
Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mialatt tanítványaitól kissé

távolabb ült; és kimondhatatlanul ragyogott a mérhetetlen világosságban, amely beburkolta.

felemelkedett, és felment a magasságba, mialatt mérhetetlen, vakító fényben ragyogott. [...]
Három órával azután, hogy Jézus felment a Mennybe, a Menny összes erői igen felindultak, és
mind egymás ellen fordultak, összes eonjukkal, minden területükkel és rendjükkel egyetemben.
Az egész Föld minden lakójával nagyon megrendült. És a Földön mindenkin, mint a
tanítványokon is erős nyugtalanság vett erőt, és mind azt gondolták, hogy talán bizony
Ha a jelölt a megnyilvánulás fázisába lép, akkor személyes megismerésről és megvizsgálásról

beszélhetünk. Ha a tekintély- és dogmatisztelet megszűnt, az első kézből származó
megértésnek engedvén át a helyét, és az illető képes személyes felelősséget vállalni a
döntéseiért, akkor a tanuló egész mikrokozmikus rendszerében mágneses vihar közeleg.
Ezt a mágneses vihart ecseteli a Pistis Sophia idézett részlete. A Jelenések könyvében és
Rózsakereszt Krisztián alkémiai menyegzőjében is olvashatunk róla, csakúgy, mint az
Evangéliumokban, amikor a Tibériás taván lévő hajóról van szó. Megtalálhatjuk Johann
Valentin Andreae Christianopolis-ában is, és sok egyéb írásban.
Ez a mágneses vihar olyan lenyűgöző, olyan erőteljes, oly különleges és teljesen szokatlan,
hogy először nagy megrázkódtatást és kétségbeesést kelt. Az ember közelibbnek gondolja a
megsemmisülést, mint a megváltást.
Ebből az összetörtségből fejlődik ki azonban az esedékes megújító megszabadulás további

folyamata, feltéve, hogy a jelölt hajlandó elfogadni a mágneses vihar követelményeit. A halál
tapasztalata, amiről mindenki tanúskodik, aki átküzdötte magát rajta, abból a tényből ered,
hogy a természet-én a mágneses érintés hevessége miatt mintegy lebénul és
cselekvésképtelenné válik, viszont az új tudatgyújtópont még nem működőképes. Szóval a
leírt tapasztalat azt bizonyítja, hogy a jelölt az új mágneses terület gyújtópontjához
közeledvén krízispontra jutott. Mintha egy fal előtt állna.
Ám ebben a falban létezik egy ajtó, amit valóban ki lehet nyitni. De ehhez birtokolni kell a
kulcsot és a képességet. Ez a képesség nem a személyiségkultúra eredménye, sem pedig egy
mester önkénye. Mert Önnek nincs szüksége semmilyen mesterre vagy adeptusra ahhoz, hogy
képes legyen kinyitni ezt a zárt ajtót. Az új személyiség alapjául az új tudatra van szüksége, és
egy teljesen új énre.
A következő választással kell szembenéznie: el kell döntenie, hogy hajlandó-e feladni a régi
ént, a régi tudatgyújtópontot, amely alkalmatlan az új mágneses területen való
továbbhaladásra. Röviden, arról van szó, hogy hajlandó-e a beteljesedés ösvényén haladni,
vagy sem.
A Gnózis megnyilvánulása bevezetésül szolgál egy ilyen döntéshez. Aki az ösvénynek ezen a
pontján nem fogadja el az ösvény követelményeit, bármilyen okból is, legyen az
énközpontúság vagy félelem, az valójában már nem tud visszatérni. És ha nem ajándékozzák
meg a feledés italának kegyelmével, akkor minden igaz Gnózis karikatúrájának szolgáltatják
ki, annak, amit a mai világban okkultizmusnak neveznek.
A megnyilvánulási fázisban az ember annyi gnosztikus tudásra tett szert, hogy elkezdi
utánozni, és olyan életterületen akarja alkalmazni ezt az ismeretet, amely arra nem alkalmas.
Ezt próbálják a természetvallások is. Ennek az egyedüli és kizárólagos következménye a világ
és az emberiség egyre növekvő ziláltsága, a mind erősödő és dinamizálódó énközpontúság,
valamint a dialektikus én művelése. És mindegy, hogy feketének vagy fehérnek nevezzük,
pogánynak vagy kereszténynek.
Ezért kell felismernie a választás eljövendő idejének nagy jelentőségét. Az igaz

megszabadulás ösvényét választja-e, mint ahogy Buddha és Krisztus mutatták? A természet-
éntől való teljes elfordulás ösvényét? Hajlandó-e elveszíteni az életét, hogy elnyerjen egy
másikat? Vagy a rögeszmét választja, az „én király” rögeszméjét?
Mihelyt az utóbbit, a személyiségkultúra ösvényét választja, az ősatom újból bezárul, és Ön

elveszíti a kapcsolatot az új mágneses területtel.
Ha viszont az élet kapuja előtt állván az ego elhalásának útjára lép, akkor ösvénye az élethez
fogja vezetni. Akkor a viharra nyugalom következik: Isten népének nyugalma.
7. Új ég és új föld
Mielőtt a Pistis Sophia megbeszélését folytatnánk, meg kell magyaráznunk egy mágneses tér
jellegét és mivoltát. A Szellemi Iskolában gyakran beszélünk az új élet és a közönséges
természet mágneses területéről, újból és újból utalva a sokféle mágneses befolyásra. Az egész
Egyetemes Tant a mágneses erőkkel összefüggésben kell tekintenünk, és azokból kell
megmagyaráznunk. Ezért fontos, hogy minden tanuló megértse, mire gondolunk, amikor egy
ilyen mágneses tér kerül szóba, és hogy el is tudja azt képzelni.
Mindenekelőtt egy olyan korszakban, mint a miénk - amelyben sok esemény kizárólag
mágneses befolyásokkal magyarázható -, elengedhetetlen, hogy a tanuló felismerje a dolgok
összefüggését. Bevezetésként utalunk arra a feliratra, amely Rózsakereszt Krisztián
sírkamrájában, a bronztáblán található: „Nincs üres tér”.
Ennek a bölcs mondásnak sok jelentése van, olyan sok, hogy számukat akár végtelennek is
mondhatjuk. Ebből a kijelentésből általánosságban arra következtethetünk, hogy amit mi
térnek vagy végtelen világűrnek nevezünk, az tulajdonképpen végtelenül sok fejlődés területe,
amelyek egymást kölcsönösen áthatják, körülfogják és betöltik. Ezek a mágneses törvényeik
eltérő volta miatt különböznek egymástól.
Minden fejlődésnek saját mágneses rendszere, saját mágneses törvénye van, és ez teljesen
elválasztja minden más fejlődéstől, jóllehet mind ugyanabban a térben léteznek. Látjuk a
Napot és más jellegzetes égitesteket. Kimutathatóan tapasztaljuk hatásukat. Tudjuk, hogy mi
az ő rendszerükhöz tartozunk. Ez egy olyan rend, amelyben minden illeszkedik egymáshoz, és
a tényezők együttműködése csaknem hibátlan. És azt is tudjuk, hogy mindezt egy hatalmas
természettörvény tartja össze.
Minden mozgásban van, minden spirális pályán kering, egy alapvető mágneses törvény
szabályai szerint. Világképünk, térelképzelésünk, a világmindenségről kialakult
benyomásaink, saját természetünk és állapotunk, mikrokozmoszunk helyzete és felépítése -
mindez ugyanazon alapvető mágneses törvény révén keletkezik, és abból magyarázható.
Mindenségi megnyilvánulásunkról nem lehet azt mondani, hogy rögeszme, vagy hogy nem
létezik. Amikor mégis „dialektikáról” beszélünk, Jakob Böhme pedig „haláltermészetről” - és
ezen az egész látható teret értjük, és mindent, ami a csillagok között terül el -, akkor ezzel
Jakob Böhme és mi is azt szeretnénk kifejezni, hogy ez a mindenség-megnyilvánulás
istentelen, és nem azonos az isteni természettel.
Ha részben vagy egészben mégis isteninek értelmeznénk vagy nyilvánítanánk, akkor ez

elvakultság lenne, jóllehet minden korban gúnyolódva kérdeztek rá, hogy ugyan hol található
a mozdíthatatlan, a nem evilági birodalom, a transzfiguristák új életterülete. Agyrémnek,
teljes képtelenségnek, szertelenségnek tartották. Sohasem értették, hogy miről beszélnek a
transzfiguristák. Sok tanuló talán ugyanezzel a kérdéssel szembesül. Mit válaszolnának, ha
gúnytól szikrázó szemmel feltennék Önöknek ezt a kérdést?
El lehet képzelni azt az eseményt, melyet a Máté 24. ír le: Föld és ég elmúlnak egy
katasztrófában. A csillagászok tudják, hogy csillagok tűnnek el, és újak jelennek meg. Ha
világmindenségünkben valami eltűnik, akkor valami más lép a helyébe. A világmindenség
megmarad, még ha más szerkezetben is. A Nap kialudhat - ami Naprendszerünk
megsemmisülését jelentené -, de a világegyetem megmarad, tovább létezik.
A világűrt távcsövekkel mérhetetlen távolságokig átkutatják. És újabb távcsövekkel olyan

térségeket fedeznek fel, amelyekhez emberi szem még nem volt képes elhatolni. Arról
vitatkoznak, hogy vajon a világegyetem véges-e vagy végtelen. Felfedezik, hogy a fény
elhajlik, és újból visszatér kiindulópontjához. Ismernek olyan csillagokat, amelyek hatalmas
sebességgel távolodnak egymástól, és olyanokat, amelyek egymás felé rohannak. Táguló és
összehúzódó világegyetemről beszélnek. De mindez az uralkodó világképen, az uralkodó
világnézeten alapul, a bukott természetrend alapvető mágneses törvényén.
Ezért nem meglepő, hogy a természetvallásos ember a tükörszférát tartja Isten birodalmának,
esetleg egyik-másik égitestet, amelyre egyszer majd űrhajóval elmehet. „Ha az isteni
birodalom sem itt, sem a tükörszférában nem található, akkor valahol ott kint kell lennie” -
gondolja esetleg az Iskola kissé naivabb tanulója is.
Nos, még ha az egész univerzumot beutazhatnánk is, akkor sem találnánk Isten birodalmára,
mert ez a birodalom kizárólag egy másik mágneses törvény vagy mágneses rend révén válik
láthatóvá, és csak ennek révén lehet belépni oda.
Minden mágneses törvény egy sugárzó ideából ered, amely az ősanyagi teret megérinti. Ezen
ideának vagy őselvnek megfelelően alakul ki a világmindenség, különböző formáival és
erőivel.
Most egy haláltermészetet észlelünk, és tudjuk, hogy az az őselv, amely ennek a

világmindenségnek az alapjául szolgál, szintén istentelen, és soha nem is válhat istenivé. Ez
az őselv nem ér semmit, ezért a megnyilvánulása sem ér semmit. Ha világegyetemünk őselve
isteni lenne, akkor minden istentelen megnyilvánulás lehetetlen lenne benne.
Ezért meg kell tanulniuk belátni, hogy létezik egy másik őselv, egy másik Gnózis; ennek
következtében egy másik mágneses tér és ezért egy másik világegyetem is, amely közelebb
van hozzánk, mint kezünk és lábunk. Mindenütt ott van és mozog, ahol a haláltermészet nem
található. Nincs sem kívül, sem belül, sem fönt, sem lent, hanem mindenütt jelenlévő, mégis
oly messze van, mint a legtávolibb égitest.
Képzelje el, hogy ugyanabban a teremben számos más emberrel van együtt, akiknek azonban
egymástól teljesen eltérő életfelfogásuk és eszményeik vannak, és ezért teljesen különböző az
életvitelük is. Tehát különbözik a jellegük, a rezgési képletük és a mágneses állapotuk is.
Eszményeik és azok következményei felhőkként fogják körül őket, és így mindegyikük a saját
világában és rendjében él, miközben egyidejűleg mind ugyanabban a térségben tartózkodnak.
Annak tudatával szeretnénk Önt áthatni, hogy azon alapvető mágneses törvény mellett, amely
a világegyetem és a hozzá tartozó dialektikus rend alapja, még más alapvető mágneses
törvények is vannak, melyek egyidejűleg létezhetnek ugyanabban a térben.
Isten tiszta, eredeti eszméje abszolút rendet követel meg, és egy világegyetemet alakít ki.
Vajon ezzel is előfordulhatna, hogy megromlik és elfajul? Az lehetetlen! Mert az isteni őselv
sugárbősége ellenállhatatlan és mindig ugyanaz. Ezért maradt fenn, létezik most is és fog
mindig is létezni az isteni világegyetem.
Az ember ebből a világegyetemből, ebből az univerzumból egy másik világegyetembe bukott,

mégpedig egy másik ösztönző ötlet által. Létével ehhez a másik világegyetemhez igazodott.
Ezért lehetetlen, hogy a Gnózis mint megnyilvánuló bőség jelen legyen a haláltermészetben.
Ámde mihelyt egy bukott ember újra részese lesz az eredeti mágneses területnek,
megmutatkozik neki az eredeti univerzum. Mert ha valaki egy másik mágneses területben
részesül, az azt jelenti, hogy másik tudata, másik személyisége, másik mikrokozmosza van.
Még azt is el szeretnénk mondani, hogy létezik egy másik Föld, másik Nap, másik
naprendszer, másik világegyetem is. Az eredeti univerzum nem keletkezik újra, mindig is itt
volt, nem tűnhet el. Tegnap és ma is ugyanaz.
Amikor a Bibliát tanulmányozza, akkor két különböző dologról olvas. Először egy kozmikus
katasztrófáról a haláltermészet területén, a dialektikus világegyetemben; a dolgok virulásáról
és hanyatlásáról. Másodszor arról a jelöltről, aki új tudata segítségével újra megpillantja az
eredeti, valódi, isteni világegyetemet. Ezt a két közlést gyakran összekeverik, és ezért úgy
olvashatjuk, hogy az ég egy katasztrófa miatt elmúlik, és utána egy új ég jön.
De ami elmúlik és újból eljön, az nem más, mint a változás; fordul egyet a kerék a
dialektikában, a mikrokozmoszban és a makrokozmoszban, a haláltermészet egész
világegyetemében. Amikor azonban a Jelenések könyvének 21. részében azt olvassuk:
„Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala”, akkor ezzel arra
a tanulóra utalnak, aki a rögeszmék világmindenségét látja elmúlni, és transzfigurációval
belép Isten világegyetemébe.
A Szellemi Iskola és a Világszerzet arra szeretné Önt sarkallni, hogy hasonló élményben
legyen része a jelenben. Milyen úton kell tehát haladnia?
Már világosan olvashatta, hogy hogyan válhat Ön is Pistis Sophiává. Az eredeti világegyetem,
ahogyan megállapítottuk, egy őselvből eredően létezik. Van egy alapvető magja, egy nap, és
ezért van egy sugárterülete, mágneses kisugárzása is. Az isteni Nap nagy mágneses területén
hét szférát lehet felismerni, hét sugarat, vagy - ahogy a Biblia mondja - hét angyalt. És mivel
a mágneses terek egymást kölcsönösen áthatják, világos, hogy a haláltermészet és a Gnózis
természete nagyon közel vannak egymáshoz. Az isteni sugárterület legkülső szférájában a
szellemszikra-atommal lehet tudatossá válni.
A hét angyal egyike rányomja a pecsétet az Ön homlokára, amivel a dialektikus tudat

csúcspontján ezt a dialektikus tudatot szeretné megnyerni a Gnózis részére.
Mikrokozmoszában Ön ezáltal megtapasztalja az isteni Nap fényét, mely hívja és vonzza Önt.
És amilyen mértékben reagál a hívásra, úgy lép közelebb a legkülső udvaroktól az isteni Nap
magjáig, a legkülsőtől továbbhaladván a legbelsőig, míg végül ezen az úton a legbensőbbnek
olyan távlataiba vonják Önt az eredeti birodalom mágneses erői, hogy valami lényeges
változásnak kell bekövetkeznie.
Amint ez a változás elkezdődött, meglátja az új eget és az új földet. Ez olyan, mint amikor

egy függönyt félrehúznak. Ekkor már nincs szüksége többé a Nap és a Hold fényére.
Reméljük, hogy képesek vagyunk leírni Önnek ezt a kívülről befelé vezető folyamatot, hogy
így megértse, mit tapasztalt Pistis Sophia az isteni Sophia felé vezető útján.
8. Találkozás a Szellemi Iskolával
Megpróbáltuk Önt megbarátkoztatni azzal a gondolattal, hogy egyazon térben egynél több
univerzum létezik. Egy másik univerzum tehát nincs olyan messze tőlünk, hogy a legerősebb
csillagászati távcsővel se lehetne felfedezni. Sőt - ha három dimenzióban szeretnénk
megfogalmazni -, ugyanazon téren belül a világegyetemek sokasága található.
A dialektikus embernek van egy bizonyos világképe, és egy univerzumhoz tartozik. Minden,
amit a legerősebb távcsövével észlelni tud, és az is, ami a műszer látóhatárán kívül esik, az
egész kifürkészhetetlen térség a halál világegyeteméhez tartozik, azaz olyan állapothoz,
amelyben mindenütt az általunk ismert dialektikus természettörvényszerűség van érvényben.
Ez a kikelet, virulás és hanyatlás törvénye. Ezt az állapotot az élet és halál jellemzi, a
szakadatlan változás, minden velejáró okával és következményével együtt.
Világegyetemünket, amelyhez tartozunk, egy adott elektromágneses törvény tartja fenn, egy
bizonyos - valamely lehetőségcsoporton belül fellépő - bonyolult nehézségi erő, amely
mindent összetart, ami egymáshoz tartozik, egymástól függ és egymást befolyásolja.
A Földet a Naprendszer és az Állatöv befolyásolja. Mint egységet mindig egy nagyobb
egység fogadja be, amit aztán egy még nagyobb, mindaddig, míg felismerjük, hogy az egész
világegyetem egyetlen egység.
Ennek az egyetemes egységnek egyetlen őselv az alapja, és minden más ennek az őselvnek a
tevékenysége. Az őselv maga egy rezgés, és egy olyan rezgést kelt, amely megérinti az
ősanyagot, és tevékenységet valamint megnyilatkozást vált ki benne. A tevékenység a
mágneses tér, a megnyilatkozás pedig a megnyilvánuló világegyetem.
Az alapvető őselv hatására bizonyos módon hidrogén, oxigén, nitrogén és szén szabadul fel
összefüggő formában; az atomok arra kényszerülnek, hogy meghasadjanak, és adott módon
elemekké illeszkedjenek össze.
Megállapítottuk, hogy világegyetemünk alapvető ötlete istentelen, amit az ötlet tevékenysége

és megnyilatkozása alapján lehet felismerni és bizonyítani. Már csupán ebből arra kell
következtetnünk, hogy egy másik világegyetemnek is léteznie kell, amelyik egy másik
őselvből ered, mégpedig egy isteni eszméből. Akkor viszont ennek más tevékenysége és más
megnyilatkozása van, más az étertényezője, és ennek következtében teljesen más a természete
is, mind alapjában, mind eredményében.
Ennek a másik világegyetemnek nincs szüksége másik térre, csak egy másik őselvre, és ebből
következően egy másik mágneses területre. Két különböző mágneses terület képes
ugyanabban a térben kifejezni különböző megnyilvánulásait, anélkül, hogy az egyik
megnyilvánulás valamit is észlelne a másikból. Legfeljebb a két mágneses terület zavarhatja
egymást, de teremtményeiknek semmi közük sincs egymáshoz.
Tudjuk, hogy világegyetemünk teremtményeinek egy része az ősidőkben az isteni

világegyetemhez tartozott. Napjaink megnyilvánulására ez azonban nem vonatkozik, mert ez
a megnyilvánulás teljesen a természetből való. Volt egy másik megnyilvánulás, amelyből
csupán egy elv maradt fenn. Ez az elv az ősatom, egy szunnyadó mágneses rendszer az
aurikus lényben, amely mintegy álomba merült, következésképpen az aurikus lényben most
egy másik mágneses rendszer uralkodik.
Ha Ön birtokolja az ősatomot, a szív rózsáját, amely egykor egy másik világegyetemben

csodálatos szépséggel virult, akkor érthető, hogy Ön bizonyos mértékben fogékony is az isteni
mágneses terület iránt. Ezért az Ön mikrokozmikus területét zavarhatja az isteni kozmikus
terület. Minthogy Ön mint egyed a dialektikus világegyetemhez tartozik, világos, hogy az
egyedek összessége együttesen az egész dialektikus kozmoszra átruházza ezt a zavarást. A
zavarok részint az isteni természetből, részint a haláltermészetből származnak. Ezért mindkét
mágneses terület kölcsönösen zavarja egymást.
A Bibliában ezt például misztikusan fejezik ki a következő megjegyzéssel: „Isten nem hagyja
el kezeinek alkotását.” „Elküldi fiát, hogy megmentse, ami elveszett.” „Haragszik gyermekei
bűnéért.” Így minden tanuló megérti, hogy ő a Gnózis elveszett fia, és megtapasztalja az isteni
világmindenség legkülső sugárterületének befolyásait, ha szívében ott van a rózsabimbó.
Ha valaki ezeket a hatásokat nem csak érzi, hanem tudatosan fel is ismeri, akkor testileg a
Gnózis legkülső udvaraiban áll. A Gnózis legkülső sugárterülete félreismerhetetlenül
mágneses, de egész biztosan nem olyan mértékben, hogy az végzetes lenne. Ez nem is hozna
semmilyen eredményt sem, legfeljebb csak az ősatomot mint ős-elvet lehetne vele vonzani és
a lesüllyedt rendszertől eloldozni. A cél azonban semmi esetre sem ez, mert a lesüllyedt
rendszernek önkéntesen kell feladnia magát a transzfigurációban. A lesüllyedt rendszernek
újból tökéletesen isteni rendszerré kell válnia, és vissza kell térnie az isteni világegyetembe.
Ezért a legkülső sugárterületet egy érintéshez, híváshoz, egy csendes jeladáshoz lehet
hasonlítani, amely mentes minden kényszertől vagy erőltető mágneses vonzástól.
Az érintés a szívben egy lágy sugárzást kelt, mely a dialektikus tudathoz fordul. Ez utóbbi
erre nyugtalansággal reagál, mint ahogyan ezt már megbeszéltük. Ezek a dialektikus lényre
irányuló ismétlődő impulzusok mintegy felszólítják a dialektikus tudatot, hogy kövesse az
ősatom hangját, sugallatát.
A dialektikus tudat ezt természetesen nem tudja. Sejtelme sincs arról, hogy létezik olyasmi,
mint az ősatom. Tökéletlen, istentelen világában annyira megszokta a próbálkozást és
spekulálást, a körülmények hatására olyannyira a boldogulást keresi, hogy azt hiszi, teljesen
saját kezdeményezésre cselekszik. Teljesen énközpontú, jóllehet az énjét valójában irányítják.
Talán most világossá vált Ön előtt, hogy egyetlen rózsabimbó-hordozó sem térhet ki e
gnosztikus impulzusok elől.
Ezen befolyások erejében a történések egész sora fejlődik ki, amit oly jól ismer, hiszen
önmagának is volt benne része, vagy még most is ezzel van elfoglalva. Ismeri az én
bukfenceit minden erre irányuló érdeklődésében: a rengeteg könyv elolvasása, a számtalan
gyűlés és szeánsz látogatása, a vég nélküli beszélgetések, a mozgalmakhoz és egyesületekhez
való kapcsolódások. A fej elfárad a sok gondolkozástól, és az ember folyvást remény és
kétség között lebeg. Vagy vegyük az ellenállást mindennel szemben, ami az egóban van, az
ellenállást a hívó hanggal szemben - és a tettetést, az igen erős meggyőződésű ember
színlelését, aki magát elhívottnak és beavatottnak érzi. Ön mindezt ismeri már.
Ismeri azt a bizonyos példát az aknáról, amelyről levették a fedelet. A nap belesüt, és a
pincebogarak között olyan nyüzsgés és futkározás támad, hogy követni is képtelenség.
Ez a keresés és örvénylés nagyon sokáig tarthat. Egy egész életen keresztül! Egészen addig,
amíg nagy belső fáradtság nem keletkezik. Ennek az az oka, hogy az aurikus lény vagy
felettes én tanácstalan. Az említett időszakban megpróbálja megtartani a kezdeményező
szerepet az ember kísérletezései közepette, és mindenüvé elvezeti az alantas ént, hogy éhségét
csillapítsa. Ezek ugyan csak kövek kenyerek helyett, de amíg az én ráharap, addig nyújtanak
némi kielégülést.
Egy bizonyos idő után azonban eljön a pillanat, amikor az én már nem fogadja el a
nyújtottakat. Ekkor az aurikus lény mágneses rendszere már nem képes új kielégülést
nyújtani. A felettes én elfáradt. Ekkor a dialektikus égbolt fénye meggyengül, és emiatt
jelentős mágneses zavar keletkezik. Az ősatom új fényben sugárzik, és az aurikus lényben az
ennek megfelelő fényterületet a gnosztikus mágneses tér keríti hatalmába, és az kezdi éltetni.
Ettől a pillanattól fogva egy mágneses sugár hatol be a főszentélyben lévő agy egy pontjába,
és amint ezt elérte, a mellékvesék egy erős impulzust kapnak. Az agyból kiindulva, mely a
vesét és a mellékvesét irányítja, új energia áramlik a testbe. Az én első alkalommal kezd
pozitívan reagálni a Gnózis hívására.
Ekkor vált az ember éretté a Gnózis - kívülről befelé tekintve - második sugárterületére. Ezen
a második területen kerül a tanuló első alkalommal kapcsolatba a Szellemi Iskolával.
Lehet, hogy az illető már az első szakaszban is ismerte a Szellemi Iskolát, sőt akár benne is
tartózkodhatott. De csak úgy ismerte, mint bármilyen más mozgalmat vagy egyesületet. Csak
a második időszakban kezdi belülről is megismerni, mégpedig egy egészen más módon.
Akkor elkezdi szeretni és szolgálni, olyan hevesen és rendíthetetlenül, hogy soha többé nem
hagyja el. A tanuló ízelítőt kap a „hazatérésből”. Nagyon reméljük, hogy Ön már most is
tudna beszélni erről a tapasztalatról.
9. A tüzes háromszög
A tanítványok rettegve és izgatottan ültek hát együtt, és a bekövetkezett nagy földindulás

miatti félelmükben sírva szóltak egymáshoz: „Mi fog hát történni? A megváltó talán minden
helyet lerombol?”
Mialatt így beszéltek és siránkoztak, a következő nap kilencedik órájában megnyíltak a

mennyek, és a tanítványok látták Jézust alászállani, rendkívüli ragyogásban és mérhetetlen
világosságban. Mert még erősebben ragyogott, mint amikor felszállt a mennyekbe, úgyhogy
az őt övező világosság emberi szavakkal leírhatatlan volt.
A fénysugarak bőségét árasztotta, és ragyogása semmihez sem volt fogható. Világossága nem
volt egyforma, hanem különböző jellegű és természetű, mialatt egyes sugarak a többieknél
csodásabban világítottak. Teljességében a fény három fajtájú volt, melyek közül az egyik
végtelenül ragyogóbb volt mint a másik. A második vagy középső teljesebb volt, mint az első
vagy legalsó, a harmadik pedig az első kettőt is fölülmúlta. Az első sugár, a mind közül a
legalsó, arra hasonlított, amelyik mennybemenetele előtt lejött Jézusra; de csak a fényessége
hasonlított rá. A világosság három fajtája mind másképpen sugárzott, és egyik csodásabb volt,
mint a másik.
A tüzes háromszög
Amikor a gnosztikus misztériumok jelöltje első alkalommal szembesül az új életterület

dicsőségével és fenségével, tehát a hatodik kozmikus terület sugárzásával, akkor átéli egy
mágneses vihar erejét, és ennek örvényében azt hiszi, hogy közeleg a megsemmisülés, és
számára itt a vég. Már több ízben megtárgyaltuk ezt a felindultságot, így Ön már ismerheti az
okait.
Amint a közeledő tanuló valamelyest kezd megbarátkozni ezzel az érintéssel, felismeri az új

mágneses tér szerkezetét. Ennek fénye mérhetetlen, és bőségesen árasztja sugarait. Ezek a
sugarak nem egyformák. Fajtájuk és rezgésük különböző, de mégis egymáshoz tartoznak, és
ugyanabból a forrásból erednek.
Az említett sugarak három csoportra oszlanak. A Pistis Sophia megállapítja ezeket a

különbségeket, de egyidejűleg azt is hangsúlyozza, hogy mind egy és ugyanazon
fenségességből származnak.
Teljességében a fény három fajtájú volt, melyek közül az egyik végtelenül ragyogóbb volt,
mint a másik. A második vagy középső teljesebb volt, mint az első vagy legalsó, a harmadik
pedig az első kettőt is fölülmúlta.
Ragyogó, kiváló - olyan felsőfokú jelzők, amelyek valójában nem tesznek túl egymáson, de
egymástól különböznek.
Ezt a háromszoros fényt nevezik Jézus, az Úr fényruhájának. És ha a misztikus kifejezési

módot természettudományosra cseréljük, akkor ez a következőt jelenti. Ez a háromszoros fény
a gnosztikus elektromágneses tér jellege és lényege. Az a tanuló, aki Jézusban, az Úrban
aláhanyatlik, megkapja ezt a fényruhát, melyet egy háromszöggel lehet jelképezni.
Ez a klasszikus rózsakeresztesek Trigonum Igneumja, a tüzes háromszög, melyet a Confessio

Fraternitatis R.C.-ben tárgyaltunk meg.
Először válaszoljuk meg azt a kérdést, hogy miért áll a fényruha három csoportból, három
nézetből. Ehhez elsősorban azt kell tudnunk, hogy egy mágneses teret egy pozitív és egy
negatív pólus képez, melyek hatására egy harmadik nézet jelenik meg. A harmadik nézet az
eredmény, vagyis a fény, melyet a pozitív és a negatív találkozása lobbant lángra.
A Kiváló és a Kimagasló találkozik, és az eredmény a Sugárzó. A régi bölcsességben tűzről,

lángról és fényről beszéltek. A bibliai terminológiában ezt Atyának, Fiúnak és Szellemnek
nevezik. És Ön tudja, hogy a Szellem - a Szent Szellem - fényként ismerhető fel. Gondoljon
csak Pünkösdre és a Szent Szellem kitöltetésére. Ezen kitöltés révén lesz a köntös tökéletes.
Ezt az erőháromszöget nevezik „ruhának”, köntösnek. Ezért ez egy test. Ezt a testet a
Bibliában menyegzői ruhának is mondják, arany menyegzői ruhának, mégpedig a rendkívüli
csillogása miatt, és mert ez a köntös lehetővé teszi a megszabadító életbe való bejutást.
A menyegzői ruha tehát egy elektromágneses köntös is, az az elektromágneses elv, amelyből
a gnosztikus ember él. Ezt a köntöst még nem illethetjük a lélektest elnevezéssel, ámde
hívhatjuk olyan elvnek, olyan háromszögnek, melynek segítségével a teljes újjászületés
véghezvihető. Ezért minden jelölt számára fontos, hogy meglegyen ez a menyegzői ruhája.
Az új elektromágneses elvnek mint köntösnek, mint testnek különböző tulajdonságai vannak.

Létezik egy tudat- és egy vágy-nézete. Aki ezt a köntöst birtokolja, az egészen új
gondolkodásmódra, új énre, teljesen új vágylényre és abszolút új négyszeres testre tesz szert.
A gondolkodás, akarat, érzés és vágy összessége képezi a tudatot. És ezek együttese az az

elektromágneses elv, amelyből az ember él. Ez az elektromágneses elv a fej és a szív
együttesen. Ebből az elvből keletkezik a személyiség formája. Ugyanis ez uralja a négy étert;
magához vonzza, összeilleszti és széthasítja őket. A négy étert egy bizonyos rezgésállapotba
hozza. Ezen elv miatt olyan a személyiség, mint amilyen, a formai oldalát tekintve:
a négy éter alakítja ki a formát,
a fényruha ajándékozza hozzá az erőt,
a Trigonum Igneum az építőmester.
Ebből talán kiviláglik, hogy a tanulónak legelőször is az új fényruha elnyerésén kell

fáradoznia.
Ez az új fényruha csak akkor valósult meg, ha bekövetkezhet a Szent Szellem kitöltése. Aki
nem birtokolja az új háromszög első két oldalát, esdekelhet ugyan: „Szent Szellem szállj le
ránk”, de ez értelmetlen, legalábbis akkor, ha „Szellemen” az abszolút megújulás szellemét
értjük.
Minden embernek van fényruhája. Mindenki egy háromszögben áll, és az éterhatás négyzetén
építkezik. Mindnyájan valamilyen tudatfényből, mentalitásból, akaratösztönből és vágyból
indulunk ki. Ennek következtében létezünk. Mindannyiunknak van egy életháromszöge - de
vajon ez képezi-e azt a köntöst, melyet az arany menyegzői ruhának neveznek, a Pistis Sophia
lenyűgöző fényét?
A természetembernek dialektikus köntöse van, amely az istentelenség elektromágneses

területéről származik. Ilyen köntösben nem találkozhat a vőlegénnyel. Ezzel az
elektromágneses elvvel nem lehet részese a nem ebből a világból való életnek.
Ezért el kell kezdenie a gyakorlatban, testileg, szervileg kimutathatóan az új elektromágneses

elvből élni. Az Egyetemes Tan, minden Szentírás, minden testvér tudósítása erről tanúskodik.
Minden rózsakeresztes erről beszél.
Önnek Isten Szellemétől lángra kell lobbannia: Ex Deo nascimur. Jézusban, az Úrban alá kell
hanyatlania: In Jesu morimur. És a Szent Szellemtől újjá kell születnie: Per Spiritum Sanctum
reviviscimus.
Ez a Trigonum Igneum, a tüzes háromszög. Ennek birtoklása legyen az Ön első és

legnemesebb feladata. Ebben nyilvánul meg az igaz tanulóság.
Hogyan szövi az arany menyegzői ruhát? A Szellem általi lángra lobbanás a szívszentély
rózsájának kivirulására utal. Ha a rózsa kivirul, akkor felismeri saját állapotát, a bukottság, a
szenvedés és aggodalom állapotát, felismeri az ösvényt és nézeteit, megszabadító aspektusait.
És a Szellemi Iskola azért van itt, hogy segítsen Önnek. A gyógyulás ismeretének teljes
gazdagságát kiárasztják Önre.
Ha mindezt tudja, hallja és megvizsgálja, és ha ezt újra és újra megismétlik, akkor ugye
világos, hogy arra szeretnék felkérni, hogy miután mindent felfogott, térjen rá a folyamatra.
Arra szólítják fel, hogy ezt a folyamatot saját magára, mindenekelőtt magára alkalmazza.
Aki ezt nem kezdi el, az megreked a tantételeknél és a filozófiánál, és azokat tartja
lényegesnek. Rózsája el fog hervadni, elveszti szépségét és illatát. Mert nem az a fontos, hogy
mit tud, hanem hogy mit cselekszik!
A Rózsakereszt Iskolája teljesen a tüzes háromszög első oldalának megszerkesztése jegyében

áll. Célját a tanulóval csak akkor éri el, ha az kész belépni a folyamatba. Akkor a tanuló
meghúzza a háromszög második oldalát. És ha ennek során kitartónak bizonyul, akkor az
Iskola kész arra, hogy eközben is szolgálja a tanulót.
A háromszög második oldalát akkor szerkesztik meg, ha a tanuló Jézusban, az Úrban

aláhanyatlik, úgy, hogy elkezd azokból az erőkből élni, dolgozni és lebontani, amelyek a
rózsát megérintik, és hogy mindent lelkiismeretesen teljesít. Az a jelölt, aki folytatja ezt a
munkát, az a rózsával egy keresztutat jár be, és a rózsát ténylegesen és valóságosan a
keresztre szegezi. Ha aztán ezenkívül az új életterület, az új elektromágneses képesség pozitív
sarka mellé a negatív sarkot is odahelyezi, és így a rózsakeresztutat beteljesíti, akkor magától
értetődő, hogy eljön a vigasztaló, a Szent Szellem, aki a kitöltést, a megvalósulást bizonyítja.
Erre következik Pünkösd, a tüzes háromszög harmadik oldala. A jelölt a keresztút után belép
a megvalósulás állapotába. Akkor egy fényt gyújtanak meg, amely előtt a régi fénynek meg
kell hajolnia. És a Szellemi Iskola ennek során is kíséri a jelöltet az élő test magasabb
nézeteivel. Ekkor a menyegzői ruhát megszőtték. Ekkor új tudat, új gondolkodás, akarás és
vágy született meg. Ekkor a személyiség tovább transzfigurálhat a formai oldala szerint egy új
négyzet alapján.
„Igen ám - így szólhat most Ön -, de a háromszöget és a négyszöget egy kör fogja körül - ez
lenne a felettes én?”
A Pistis Sophia alapján ezt meg tudjuk magyarázni. Ha az ember erről a témáról beszél,
mindig fennáll annak a veszélye, hogy megreked a szavaknál vagy tanúskodásnál, és nagyon
sok tantétellel fogja körül és borítja be magát, anélkül, hogy belső áttörés következne be.
Ezért jó ezt az áttörést egyszer másképpen is ábrázolni Önnek, és így rámutatni az olyan
tanultság teljes haszontalanságára, amely nincs kapcsolatban a fény áttörésével.
Minden atomnak egy kilencszeres magja van. Ez a kilenc nézet három csoportra osztható: az
első hármas csoport az atommag pozitív töltésű része, a második csoport a negatív töltésű, és
a harmadik a semleges rész.
Ha az atomot felhasítják, ami azt jelenti, hogy nagy erővel szétzúzzák, akkor nagyon nagy
energia szabadul fel, mint Ön is tudja. Az atomtudósok ezt a hasítást mind a mai napig
nagyon ügyetlen módon űzik, és emiatt az atomenergiának csak egy része szabadul fel. Az
atomot ugyanis nem hasítják fel mind a kilenc nézetében, mivel az alkalmazott energia ehhez
nem elegendő.
Ha sikerülne az atomot kilencszeresen felhasítani, akkor az emberiség órái meg lennének

számlálva. Akkor elképzelhetetlen katasztrófának kellene bekövetkeznie. Az atom
kilencszeres aktiválása az egész kozmoszban láncreakciót váltana ki, hatalmas tüzet, ennek
minden következményével.
A nagy fényesség, amelyről a Pistis Sophia beszél, szintén erre a háromszor háromszoros,
tehát kilencszeres atom-felszabadulásra utal. De ott a rózsabimbóról, az ősatomról és az
aurikus lényről van szó.
Ha valaki teljesen az önfeláldozás jánosi útján halad, akkor nagy energiát hív fel, mégpedig a
Gnózis energiaforrását. Ez az energia bizonyos pillanatban az ősatomot teljesen láncreakcióra
lobbantja. Ez azt jelenti, hogy ez a láncreakció a személyiség minden atomját összhangba
hozza az ősatom fajtájával. Ha valaki képes ezt a felszabadulást létrehozni, akkor a rózsát - a
piros, viruló, tüzes rózsát - a keresztre szegezte. Ekkor vált először rózsakeresztessé.
Ön fel fogja ismerni, hogy egy rózsakeresztes mennyire különbözik az átlagos dialektikus
embertől. Atomi létállapotuk összehasonlíthatatlan. Kizárólag egy rózsakeresztesnek lehet
valóban lélekteste.
10. A kő mestere
Amint a tanítványok ezt látták, nagyon féltek, és összezavarodtak. Midőn pedig Jézus, az
irgalmas és szelíd, tanítványait ilyen nagy felindulásban látta, így szólt hozzájuk:
„Nyugodjatok meg. Én vagyok az. Ne féljetek!”
A tanítványok pedig ezt hallván azt mondták: „Ó, Urunk, ha te vagy az, vond magadhoz a
fényességedet, hogy elviselhessük, mert szemeink elvakultak, és izgatottak vagyunk; de az
egész világ is össze van zavarodva a rajtad lévő nagy világosság miatt.”
Erre Jézus visszavonta magába világossága fényességét. A tanítványok így felbátorodtak,

Jézushoz léptek, leborultak előtte, s nagy örömmel imádván őt így szóltak: „Mester, hová
mentél, és milyen feladat volt az, melyet be kellett töltened? És mindenekelőtt, miért voltak
ezek a kozmikus megrendülések?”
Jézus, az irgalmas pedig monda nékik: „Örvendjetek és ujjongjatok ettől az órától fogva, mert
azokra a területekre mentem, ahonnan korábban eljöttem. Mostantól kezdve teljes nyíltsággal
fogok beszélni veletek, az igazság kezdetétől egészen annak a teljesüléséig, és közvetlenül
szólok veletek, példázatok nélkül. Mostantól kezdve semmit sem hallgatok el előttetek a
magasság misztériumáról és az igazság helyeiről. Mert a Kimondhatatlan és minden
misztériumok Első Misztériuma hatalmat adott nekem, hogy beszéljek nektek mindenről, a
kezdettől egészen a teljesülésig. Halljátok hát, hogy mindent közölhessek veletek:
Amikor kissé távolabb ültem tőletek az Olajfák hegyén, azon gondolkoztam, hogy ezzel
teljesült megbízatásom, amiért leküldtek engem, és hogy az utolsó misztérium, belülről kifelé
a huszonnegyedik (abból a huszonnégyből, melyek az Első Misztérium második terében
vannak) még nem küldte el nekem a ruhámat. Felismertem, hogy küldetésem feladata
elvégeztetett, s hogy ez a misztérium még nem küldte el a ruhámat, melyet hátrahagytam
őbenne, míg be nem telik az idő - ezen gondolkodva ültem az Olajfák hegyén, tőletek kicsit
távolabb.”
Amikor aztán Keleten felkelt a Nap, az Első Misztériumtól, amely kezdettől fogva létezik, és
melynek akaratából a mindenség keletkezett, s amelyből éppen most magam is jövök - nem a
keresztre feszítésem előtt, hanem most -, és ezen misztérium parancsára elküldték nekem a
fényruhámat, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet az utolsó misztériumban,
belülről kifelé a huszonnegyedikben hátrahagytam. Ez a huszonnégy misztérium az, amely az
Első Misztérium második terének rendjében van.
Ezt a világosságköntöst hagytam hátra az utolsó misztériumban, míg eljön az idő, hogy
magamra öltsem és elkezdjek beszélni az emberiséghez, mindent megnyilvánítva nekik az
igazság kezdetétől annak teljesüléséig, és hogy veletek is beszéljek a benső legbensőbbjétől a
külső legkülsőbbjéig és viszont. Örvendjetek hát és ujjongjatok, és gyarapodjatok az
örömben! Mert megadatott néktek, hogy először veletek szóljak az igazság kezdetéről annak
teljesüléséig, lévén hogy eleve titeket választottalak az Első Misztérium által.
Ezt az erőt anyátok ölébe ültettem, amint a világba jöttem, és ezek azok az erők, amelyek
most a ti testetekben vannak. Ezeket az erőket pedig az egész világért kaptátok ajándékba,
mivel ti vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni. Ezzel képesek lesztek
elviselni a világ archonjainak fenyegetéseit, a világ szenvedéseit, veszélyeit, és minden
üldöztetést, amit a magasság archonjai hoznak majd rátok. Ezért mondtam oly sokszor nektek,
hogy a bennetek lévő erőt attól a tizenkét megváltótól vettem, akik a világosság
kincseskamrájában vannak. Ezért mondtam nektek kezdettől fogva, hogy nem ebből a
világból valók vagytok. Én sem vagyok ebből való.
ellenben tőlem van. Lelketek pedig a magasságokhoz tartozik. A világosság kincseskamrája
tizenkét megváltójának tizenkét erejét hoztam el, melyet az én erőmnek abból a részéből
vettem, amelyet először kaptam.
Amikor úton voltam e világ felé, a szférák archonjai közé jutottam Gábrielnek, az eonok
angyalának alakjában. Az eonok archonjai pedig nem ismertek fel, mert azt hitték, hogy
Gábriel angyal vagyok.

embervilágra. Erzsébetre találtam, keresztelő János anyjára, mielőtt foganta volna őt. Egy erőt
vetettem el beléje, amelyet a kis Jaôtól kaptam, a jótól, aki a középen van, hogy János képes
legyen majd előttem prédikálni, egyengetni nekem az utat, és a bűnbocsánat vizével
keresztelni. Ez az erő van a János testében.
Ezért kételkedtetek egyszer, amikor mondottam nektek: „János azt mondta: nem én vagyok a
Krisztus”, és ellentmondtatok nekem: „Meg van írva: amikor eljön a Krisztus, Illés jön majd
előtte, hogy elkészítse neki az utat.” Én meg azt feleltem: „Illés már eljött és mindent
előkészített, ahogyan írva áll; és úgy bántak vele, ahogy akartak”.
Amikor láttam, hogy nem értitek, amit Illésnek a Keresztelő Jánosba kötött lelkéről mondtam,
akkor szemtől szembe megmondtam nektek nyíltan: „Ha be tudjátok fogadni Keresztelő
Jánosról: Illés ő, akiről mondtam, hogy eljő”.
Pistis Sophia, 5-7. fejezet
10
A kő mestere
Megbeszéltük, hogy a Trigonum Igneum az új lélek lángoló fényruhájára utal. Erről a

köntösről állítja a Pistis Sophia, hogy fénye háromféle. Sugárzó, kiváló és kimagasló. Ha
valódi megszabadulásról, transzfigurációról akarunk beszélni, akkor a jelöltnek először is
ezzel az új lélekköntössel kell rendelkeznie.
Ezt az új köntöst az ősatom, a szív rózsája alapján lehet megszőni. Csak azt lehet igazán
rózsakeresztes testvérnek nevezni, aki hozzáfog ennek az új köntösnek a megszövéséhez. Erre
a köntösre a Bibliában és az Egyetemes Tanban különböző módon utalnak, például mint arany
menyegzői ruhára, varrat nélküli köntösre és a Szent Szellem kitöltésére. A főnixről vagy a
hatszárnyú sárkányról is olyan értelemben beszélnek, mint mi a tüzes háromszögről.
Minden nagy világtanítónak és minden hiteles szellemi iskolának szüksége van arra, hogy a
háromszoros köntöst birtokolja, felmutassa, és megtanítsa, hogy milyen módon kell megszőni.
Bizonyítékul elég csupán az evangélium lélekmegújító hangsúlyára gondolniuk.
A dialektikus embernek halandó lelke, és ennek megfelelő köntöse valamint tudata van. A
halandó lélek köntöse tartalmazza többek között:
a kígyótüzet,
az értelmet,
az akaratot,
a vágyat és az érzést,
az idegek közegét,
a vért és az anyagi atomokat.
Ezek összességét tudatnak, énnek vagy az ember elektromágneses életelvének is nevezhetjük.
Ezt a lélekállapotot teljesen meg kell változtatni, és egy egészen más elektromágneses elv
segítségével meg kell újítani. Ha ez megtörténik, ha a tanuló eléri ezt az állapotot, akkor sző
új köntöst és akkor veszi azt magára. Ezen köntösben és ezen köntös révén teljesül a
transzfigurisztikus csoda.
Pörgessük le magunk előtt még egyszer ezt a folyamatot. Aki szeretne együttműködni a
megújulás belső tartalmának felépítésén, annak meg kell értenie, hogy először a háromszöget
kell megszerkesztenie. Ez teljesen építőmesteri és kőművesi ügyességétől függ.
A háromszög első oldalát a szívszentély rózsájának kivirulása húzza meg. Ez jelenti azt, hogy
„Isten szellemében lángra lobbanni”.
Azt mondtuk, hogy a rózsa kivirulásával Ön létállapotában felismeri a bukott lényt. Ha a szív
rózsája hat, akkor Ön az ösvényét járja, és felismeri ezen ösvény megszabadító nézeteit.
Amikor Ön a rózsa késztetésére keresővé vált, akkor a Szellemi Iskola bevonta Önt a
megindultság és tájékozódás folyamatába. Az üdvismeret teljes gazdagságát árasztotta Önre.
Ha ily módon meghúzta a háromszög első oldalát, akkor az a kérdés, hogy vajon arra is kész-
e, hogy az első folyamatban vázolt összes következményt belsőleg spontán módon elfogadja,
azaz a rózsát megérintő erőkből éljen, cselekedjen, és a lebontást is ezen az alapon végezze;
és habozás nélkül elmerüljön ennek mindennapi alkalmazásában.
Aki így cselekszik, az meghúzza a tüzes háromszög második oldalát. Ez jelenti azt, hogy
„Jézusban aláhanyatlani”.
A rózsán keresztül pozitív erők érintik meg Önt, és Ön reagál rájuk, ahogyan ez mindig is
megtörténik, amikor nagy világosságerő érint meg egy lényt. Az Ön első reakciója
tájékozódó, érzékelő és mérlegelő lesz. Ez azonban nem elegendő, jóllehet ez a reakció
szükséges. De ha megakad ennél, akkor Ön csupán egy szemlélődő, észlelő ember. Így nem
keletkezik harmónia a világosságerővel, és az Ön közönséges természetének magja
érintetlenül marad. Ön nem változik meg!
Ha azonban lényét az első reakció után teljesen megnyitja a Gnózisnak a „ne az én akaratom,
hanem a Te akaratod legyen meg” tényleges alkalmazásával, akkor fogékony emberré válik,
aki átadja magát a Gnózis pozitív érintésének. Más szóval: a pozitív pólushoz egy eszményi
negatív pólus társul.
Ön tudja, hogy mi történik ekkor, mi az, ami nem maradhat el. Ha a pozitív és a negatív pólus
érintkezik, akkor szikra, láng, tűz keletkezik. Ez a tűz a háromszög harmadik oldala, a
diadalmaskodó aspektus. A tűz azon mértékben lesz egyre hevesebb, ahogy a tanuló
énlebontásával módszeresen halad, mígnem egyszer - szinte egy szempillantás alatt - eljön a
Szent Szellem, mint egy lángoló parázs, mint egy orkán, mint egy erőteljes felindulás. Ekkor
létrejött a háromszoros fényruha. Most már elkezdődhet a Szent Szellemből való újjászületés.
A tüzes háromszöget - nagyon világos jelekkel - megszerkesztették.
Most pedig a jelölt hozzáfog a négyzet megszerkesztéséhez. Ez azt jelenti, hogy az új

lélekállapottal, az új elektromágneses elvvel - mely rendszerében most már tudatként, tehát
alkalmazható képességként jelentkezik - képes az étererőket teljesen más módon átalakítani és
feldolgozni. A jelölt most már képes arra, hogy egyen a szent eledelekből, a megvendégelés
tizenkét kenyeréből, a négy háromszoros éterből.
Ezzel nagy, megújító változások lépnek fel. A lélek új anyagtestet alkot, amely mellett a régit
már csak addig használják, amíg szükséges. Így egy építmény keletkezik a négyzet alapján, a
megújulás háromszögének segítségével.
Magyarázatunk azonban még nem teljes, mert Ön tudja, hogy a háromszögön és a négyzeten
kívül még egy kör is létezik. A kör az aurikus lényt, a felettes ént jelképezi. Az átlagember
esetében a felettes én minden korábban élt élet dialektikus vezéreszméjét őrzi, ahogy a
jelenlegi élet alapelvét is, melyek kimondhatatlanul hosszú idők karmájából keletkeztek. A
felettes én körülfogja az elektromágneses égboltot, melyből a dialektikus fényruha áll. Ez az
égbolt olyan, mint egy csillagrendszer. Tizenkét elsődleges és sok másodlagos mágneses
pontot tartalmaz.
Ha mármost a tanulóban és a tanuló által elkezdődik a szent folyamat, a tüzes háromszög

folyamata, és különösen ha már végbe is ment, akkor az aurikus lényben jelentős változások
jönnek létre. Tizenkét új elsődleges mágneses pont éled fel benne. Aki a szív rózsáját
megnyitja, az megveti ennek a változásnak az alapját. Ha ez a tizenkét új mágneses erő
hatásossá tud válni, akkor elegendő új lehetőség áll rendelkezésre a négyzeten és a négyzettel
való építkezéshez. Így kell elkezdeni és a diadalig végigvinni az építkezést.
Aki eléri ezt a győzelmet, csakis az nevezhető teljes joggal építőmesternek, a kő mesterének.
Az ilyen ember képes igazán szolgálni a világot és emberiséget. Ismertetőjegyét a Pistis
Sophia a következőképpen írja le:
Aki tehát a kő mestere, az ezáltal képes másoknak is ezzel szolgálni. Akinek pénze van, az tud
kölcsönözni. Akinek kenyere van, az tud másokat táplálni. Akinek szeretete van, az ezt ki
tudja sugározni. Ha a tüzes háromszöget a szent négyzettel együtt az a kör fogja körül,
amelyben a tizenkét megváltó sugároz, akkor ezt a tizenkétszeres erőt másoknak is át lehet
adni.
Ámbár az Ön lipikájában még nem léteznek ezek a fények, mindazonáltal az élő testben
megvannak. Ezzel képes elkezdeni és szabad elkezdenie építkezését. Aki az építkezésén
folyamatosan továbbmunkálkodik, úgyhogy végül ezáltal lehetségessé válik a megszabadító
élet nemessége, az megkapja aurikus égboltján a tizenkét megváltót mint a Szerzet közvetlen
kegyelemadományát. Az ilyen tanuló ettől a pillanattól fogva abszolút mikrokozmikus
értelemben véve „többé már nem ebből a világból való”.
11. Az eonok archonjai

Azt a csodálatos változást, amely az aurikus lényben akkor lép fel, amikor a tanuló a tüzes
háromszög szent folyamatát kifejleszti, már alaposan megmagyaráztuk. Ez az átváltozás
tizenkét mágneses pont megjelenésével jár, ami által ez a mikrokozmosz mintegy új állatövet
kap, és ezért egy új mágneses rendszert fejleszthet ki.
Ezt a tizenkét új erőt mindazok megkapják a fény kincseskamrájának tizenkét megváltójától -

ahogy a Pistis Sophia mondja -, akik igazán alávetik magukat az egyetlen egyetemes
Krisztus-világosságnak. Aki belép ebbe a létállapotba, az élő valóságként tapasztalja a
következő szavakat:
ellenben tőlem van. Lelketek pedig a magasságokhoz tartozik.
Kik az eonok archonjai? Ők az uralkodó és vezető hatalmak a halál világában. Itt nem csak
arra kell gondolni, ami a tükörszférában lakozik, hanem mindenekelőtt azokra a nagy
hatalmakra, amelyek a naprendszereket, az állatövi rendszereket és a még óriásibb
alakulatokat uralják a halál világegyetemében.
Amikor az ádámi emberiséget bukása után kiűzték az eredeti világegyetemből, akkor részükre
egy teljesen új, dialektikus világegyetemet készítettek, melynek természettörvényei és
természeti erői alkalmazkodtak az olyannyira megváltozott ádámi emberiséghez. Az ádámi
emberiséget számtalan csoportra és egységre osztották, és az éppoly számtalan csillagcsoport
valamelyikéhez kapcsolták. Minden csoport kapott egy vezetőt, egy fajistent, egy uralkodót.
Ezeket az isteneket és uralkodókat nevezi a Pistis Sophia az eonok archonjainak.
Így világos, hogy ezeknek a fajisteneknek nem az a feladatuk, és képességük sincs arra, hogy
a nekik alárendelt lényeket visszavezessék az eredeti életbe. Bennük csupán az a törekvés van
meg, hogy rendszereiket fenntartsák, a mindenség-megnyilvánulásban saját célhoz vezessék,
és ily módon műveiket a Gnózis számára elfogadhatóvá tegyék.
Az archonok átka az, hogy ezt a célt sohasem érhetik el. Fájdalmuk pedig az, hogy a nagy
átalakulással, a transzfigurációval egyszer az összes alájuk rendelt lény kivonja magát a
vezetésük alól. Mikor az eonok archonjairól beszélünk, nem szabad azt gondolni, hogy ezek
az erők a gonoszság példaképei, hogy a civilizáció szennyéből származó minden rossz szokás
az ő rossz szokásuk is. Ez nem így van, sok szempontból a dialektikusan elérhető
legmagasztosabb erényeket, a lényét tekintve istentelen világrendszer elképzelhető
legnemesebb nézeteit jelenítik meg. Bizonyos vonatkozásban csúcs-efézusbélieknek lehet
őket nevezni, csúcs határlakóknak.
Erre az állapotra azonban másképp reagálnak, mint az ádámi emberiség. Ha egy ádámi ember
elérte az efézusbéli állapotot, akkor az eredeti hazájába vágyik, és a rabságot le akarja vetni.
Az archonok nem képesek ilyesmire, mert ők kozmokrátorok, a haláltermészet bonyolult
rendszerének az alkotói. Tevékenységüket addig kell folytatniuk, amíg szabad választása
révén az utolsó bukott lény is meg nem szabadul befolyásuk alól, amikor is világegyetemüket
meg lehet szüntetni.
Figyelembe kell venni, hogy az archonok és azon lények révén, akik lelküket tőlük kapták,
nagyon magas kulturális fejlődés jöhetett létre. Sugallataik hatására még testvériségről és
emberszeretetről, jóságról, igazságról és igazságosságról is lehet beszélni. Egy Dévakánt, egy
elképzelhetetlen szépséggel és boldogsággal teli legmagasabb mennyet tartanak fenn, ámbár
mindennek semmi köze a valódi megszabaduláshoz.
Aki lábát a transzfiguráció ösvényére teszi, és lelkét a fény kincseskamrájának tizenkét eredeti
megváltója segítségével szeretné megújítani, az ezt teljesen meg fogja érteni, úgy, hogy a
tévedés ki van zárva. Kizárólag a tiszta Egyetemes Tan és a keresztény üdvmegnyilvánulás
lényeges, megszabadító nézete felé fog fordulni. Ezért gondolkodásából minden jellegzetesen
mózesit és szemitát ki kell zárnia.
Ezzel nem akarunk semmit sem a szemita faj ellen mondani, hiszen sok zsidó volt
transzfigurista. Gondoljanak csak Izrael tíz eltűnt törzsére és a Baal Sem szent szektájára,
amely még manapság is ismeretes.
Szemléletmódunk egyik bizonyítékát megtalálják Mózes V. könyvének 32. részében, amit

egyszerűen Mózes dalának szoktak nevezni. A nyolcadik és kilencedik vers így hangzik:
Mikor a Felséges megosztotta a népeket, és szétszórta az ember fiait, akkor megszabta a

népek határait, Izrael fiainak (a szemita fajnak) száma szerint. Mert az Úrnak része az ő népe,
Jákob néki öröksége.
Ez az „Úr” tehát nem a „Legmagasabb”, nem az „Abszolút”, hanem Izrael szövetséges istene,
Jehova. Világos, hogy mindezek a szemiták ezen emberfölötti vezetés idején nem fukarkodtak
köszönetük kinyilvánításával:
Mert (én, Mózes) az Úr nevét dicsőítem: Csak a mi Istenünket magasztaljátok! (5. Mózes,
32:3.)
Egymaga vezette őt (Jákobot) az Úr; idegen Isten nem volt ővele. (5. Mózes, 32:12)
Ez egy tipikus dialektikus kifejezésmód. Eredetileg a Legmagasabb a Mindenható. A

dialektikában még egy archon is nagyobbá válhat gyermekei engedelmessége által. És
dühöng, ha akaratának ellenszegülnek.
Ezért Mózes a jehovai misztériumok hierofánsa volt, a szemita misztériumoké, ahogyan

minden vezető archonnak megvan a saját misztériuma. Dialektikus mértékek szerint Mózes
talán nagyon nagy ember volt, de nyilvánvalóan és nyomatékkal egy archonlelkű lény, aki
mindent elfogad, és az isteni igére figyel, ha istene így szól hozzá (5. Móz. 32:39):
Most lássátok meg, hogy egyedül én vagyok,
és nincs Isten kívülem! Én ölök és elevenítek,
én sebesítek és én gyógyítok,
és nincs, aki kezemből megszabadítson.
Tudják, hogy a szemita fajt tizenkét törzsre osztották, melyeket Jákob tizenkét fia után
neveztek el. Ők képezték az „Úr részét”. Tudják, hogy általában mi került az „Úr részének”
erre a számlájára. Amikor a nomád szemita törzsek Kánaánba betörtek, akkor minden ott
lakozó népet meggyilkoltak, és javaikat eltulajdonították. Istenük parancsa szerint senkinek
sem volt szabad életben maradnia. Amikor egy pár humanista a szemiták között egynéhány
embert megkímélt, ezt Istenük később keményen felrótta nekik.
Később, amikor a szemita nép szépen kifejlődött rabolt országában, ahol egy nagyszerű és
kiemelkedő egyiptomi kultúrát semmisített meg, tovább folytatta gyilkolásait. A
legkomiszabb Dan törzse volt, amelynek problémája keletkezett a kiszabott határral, és
elfoglalt egy szomszédos birodalmat, lakosságát lemészárolta, és Jehova nevében birtokba
vette. A Dan név bírát vagy igazságosságot jelent. Ennek az igazságosságnak a
dialektikussága nem fogja figyelmüket elkerülni.
Nem is kell panaszkodnunk ellene, mert lelkét e világ összes embere az eonok erejéből kapta.
És a mai óráig bizonyítékát lehet találni annak, hogy égitestünk vezető személyiségei is az
eonok alázatos és hű szolgái. Az istenének kezéből vett ősrégi mózesi törvény: „szemet
szemért, fogat fogért” még most is a tömeg és az egyed vezéreszméje, még ha már nem
Jehováról, hanem Krisztusról beszélnek is. Hogy ez a Krisztus egy hamis Krisztus, azt egy
gyermek is érti.
E világon mindenki a régi fajok utódja. Benne dúl és forrong a szürke múlt minden sugallata.
A tudatalattiból és az archonok lipikájának közvetlen sugárzásából jönnek felszínre. Ezért
értsék meg, hogy az Önök részére csak egyetlen megoldás létezik: Vessék magukat hanyatt-
homlok a megszabadulási folyamatba, úgy, hogy egyszer majd Önökről is elmondhassák: „A
bennetek rejlő erő tőlem van, Jézustól, az Úrtól, és a ti lelketek az eredeti birodalomhoz
tartozik.”
12. A János-születés
A Pistis Sophia 7. fejezetében olvassuk:

embervilágra. Erzsébetre találtam, keresztelő János anyjára, mielőtt foganta volna őt. Egy
erőt vetettem el beléje, amelyet a kis Jaôtól kaptam, a jótól, aki a középen van, hogy János
képes legyen majd előttem prédikálni, egyengetni nekem az utat, és a bűnbocsánat vizével
keresztelni. Ez az erő van János testében.
A Pistis Sophia szerzője ily módon próbál megmagyarázni egyes, többé-kevésbé nehezen
érthető evangéliumi közléseket a Szellemi Iskola tanulóinak. Mivel legtöbb olvasónk a
keresztelő János titkához fűzött kommentárt nem találja valami világosnak a Pistis
Sophiában, jó lesz, ha elemezzük ezt a magyarázatot.
Keresztelő János személyiségét ne történelmi alaknak lássuk, hanem olyan embertípusnak,
akit valóban Jézus előfutárának lehet nevezni, mégpedig a következő értelemben: Mielőtt a
Krisztus-sugárzás alakot tud ölteni valakiben, és őt ezért Jézus-embernek lehet nevezni,
először János-emberré kell válnia. Fel kell vétetnie egy előfolyamatba.
Ezért közli az Evangélium, hogy János Jézus előtt haladt. Keresztelő János alakja nincs
meghatározott korszakhoz kötve, és azonnal megnyilvánul, mihelyt a Szellemi Iskola tanulója
elkezdi ösvényét, ugyanolyan feltételekkel és erőkkel, mint a János-típus. Ezért az ember nem
határozhatja el csak úgy minden további nélkül és önkényesen, hogy János-típus lesz,
legfeljebb azt, hogy azzá válik.
Ennek során különböző fejlődési állapotok követik egymást, és ezért különböző típusok és
altípusok fordulnak elő:
1. Az átlagos dialektikus embertípus, amely különböző fokozatokra osztható.
2. A János-típus, aki a szokásos, látható Szellemi Iskolában található.
3. A Jézus-típus; ez az újra megszabadult ember típusa.
4. A Krisztus-típus, az isteni ember típusa.
Az Evangélium és a Pistis Sophia közléseiből kiderül, hogy már a János-típusnál

bekövetkezik egy csodás születés. Nem egy gyermek természetes születése, hanem egy nem-
dialektikus létállapotba való belépés.
Három születés létezik, a csodálatos feltámadás három fejlődési szakasza:
1. A János-születés, amelyre a rózsakeresztesek a következő szavakkal utalnak: „Isten

szellemétől lángra lobbanva”.
2. A Jézus-születés, amit a rózsakeresztesek úgy mondanak, hogy „Jézusban, az Úrban

aláhanyatlani”.
3. A Krisztus-születés, amelyet a rózsakeresztesek „a Szent Szellem által újjászületni”

kifejezéssel illetnek.
Az első születés a transzfiguráció feltétele.
A második születés a transzfiguráció folyamata.
A harmadik születés a transzfiguráció tényét bizonyítja.
Ezt a vázlatot áttekintés gyanánt adjuk, azonban Önökre nézve annak van nagyobb
jelentősége, hogy vajon tényleg beléptek-e az első születés, a János-születés folyamatába.
Ismételjük, hogy ez egy csodálatos születés. Azt nem határozhatja el az ember, hogy mától
fogva János lesz, de azt igen, hogy rátér az ehhez vezető útra. Ezen az úton - a feltételek
betöltése esetén - megadatnak neki ennek a születésnek a tényezői. Azért csodálatos ez a
születés, mert bebizonyosodik, hogy egy létállapot révén, az éntelenség szerfölött gyakorlati
életvitelével jön létre.
Fontos egy s mást megismételnünk, hogy ezt a csodálatos születést és ezzel a János-típust
világosan a tudatuk elé állítsuk. A következő kérdéssel kezdjük: „Milyennek kell lennie a
Szellemi Iskola megszabadító értelemben sikeres tanulójának?”
A válasz így hangzik: „Ez olyan tanuló, aki keserű tapasztalatból, szükségben és halálban,
szenvedésben és szomorúságban felfedezte, hogy ez a mi természetrendünk egyáltalán nem
lehet az isteni rend.”
Ennek következtében egy ilyen tanuló feleslegesnek és teljesen haszontalannak fog tartani
minden olyan ténykedést a vízszintes síkon, ami a világ megjavítására szolgál. Ezért nem
fogadja el a világot minden további nélkül, hanem belsőleg keresi a Másikat. Mindenképpen
keres, mert a vérébe oltott nyugthatatlanság erre készteti.
Amikor ez a tanuló tudásra, a dolgok mibenlétének ismeretére tesz szert, akkor magas célja
érdekében arra is kész, hogy mélyreható következtetéseket vonjon le. Az ilyen embert a
Rózsakereszt Iskolájának irodalma Erzsébet-Zakariás embernek nevezi. Ha valaki ilyen,
márpedig ez a Szellemi Iskola sok tanulójára érvényes, akkor teljesültek az első csodálatos
születés követelményei. Ez a születés a következőképpen valósul meg:
Erzsébetre találtam, keresztelő János anyjára, mielőtt foganta volna őt.
Aki az ecsetelt nyugtalanságot a vérében hordozza, bizonyos mágneses rezgést bocsát ki; ez
érthető. Ez a reakció kapcsolatot hoz létre azzal az erőforrással, amelyre a Pistis Sophia úgy
utal, mint a kis Jaô ereje, a jóé, aki a középen van.
Miféle erő ez? Jakob Böhme szavaival élve ez az az erő, amely a haláltermészetet a szívéig
megtámadta. Ez az Egyetemes Lánc gnosztikus testének alapvető, hívó ereje, mely a
dialektika világában hat. Ez az erő nem közvetlenül az új életterületről származik, de mégis
kapcsolatban van azzal, és teljesen a dialektikus természet területén ölt alakot.
Ennek ellenére olyan erőről van szó, amely a dialektikus természettől világosan elkülönül, és
kizárólag az ecsetelt típusnak megfelelő emberekben képes hatni. Ez az erőtér tehát az ilyen
dialektikus emberek számára elérhető, anélkül, hogy természetellenes állapotba kellene
hozniuk magukat.
Az az erőtér, amely „középen van”, tehát a haláltermészetben központilag megtalálható,

ugyanúgy viszonyul a Gnózishoz, mint a Szellemi Iskola az új életterülethez. Ezt a „kis Jaô, a
jó” területének nevezik, ezzel fejezve ki azt a tényt, hogy jóllehet a dialektikus természetben
hat, mégis teljesen az eredeti isteni erők vezetése alatt áll. Ennek a területnek az erejét a fent
ecsetelt embertípusba ültetik - válaszképpen lelki szükségletére -, és összekapcsolják az
ősatommal, a szívvel. Ha ezt a művet kivitelezték, akkor kifejlődik a folyamat második fázisa:
Illés próféta lelkével a Pistis Sophia azt a vérörökséget jelöli, amelyet a világosságban
megszabadultak összessége gyűjtött össze, és amely a haláltermészetben jelen van. Mindazok,
akik bejárták az ösvényt, és megszabadították magukat a dialektikus természettől,
hátrahagyták a haláltermészetben a nagy diadal vérörökségét. És mindazok, akik az ösvényen
haladnak és az előbb ecsetelt típushoz tartoznak, adott pillanatban megkapják ezt a
vérörökséget. Részesei lesznek, és egyidejűleg megkapják azt az erőt, amelyik középen van.
Ha tetszik, ha nem, mindenki kap egy vérörökséget. Ha erősen kapcsolódik a családhoz,

néphez vagy fajhoz, és nem szabadítja meg gyökeresen magát tőlük, akkor - akár akarja, akár
nem - kénytelen magára venni az egész csoport vérörökségét, ami természetesen karmikusan
igen meg van terhelve. Akkor nem ő él, hanem őt éltetik a vérből és a vér által.
Ha az illető mégis az ecsetelt típussá fejlődik, és létállapota révén a szívben összekapcsolva

érzi magát azzal az erővel, amely bennünk középen van, akkor egyidejűleg egy ennek
megfelelő vérörökséget is megkap, a vérkincset, a győzedelmesek vérkincsét, azok élő
testvérközösségének erejét, akik előttünk haladtak az ösvényen.
Ez az örökség évszázadról évszázadra egyre nagyobb, és felmérhetetlen birtokká vált. Ezt a

vérkincset vetik Erzsébet ölébe. Így egyesítik a középen lévő kis Jaô erejét és Illés próféta
lelkét keresztelő János testében, hogy János képes legyen előfutárrá válni, az utat előkészíteni
és a bűnbocsánat vizével keresztelni, minden karma nélkül, egy más lélekfelépítés révén.
Ezen a módon fejlődik ki az első csodálatos születés. Ennek, ahogy már megállapítottuk,
három tényezője van:
a megfelelő elő-létállapot, a Zakariás-Erzsébet állapot,
a természetben elkülönítetten jelenlévő mágneses terület sugárerejének az érintése,
és az a képesség, hogy a gnosztikus elődök vérörökségét felvegyük, és abból éljünk.
Akire mindez ráillik, az előfutár lehet, előkészítheti az igazi ösvényt ebben a természetben,
megszabadíthatja magát az aurikus bűntehertől, és előkészülhet a második csodálatos
születésre: a Jézussal, az Úrral való találkozásra.
Láthatjuk tehát, hogy mi szükséges az igaz tanulósághoz, és hogy mindenki élheti ezt a
tanulóságot, ha típusa tekintetében megfelel a megszabott logikus feltételeknek.
Ami még esetleg valakit visszatarthat, az talán az a körülmény, hogy az illető még megpróbál
két úrnak szolgálni, és ezért egy olyan vérörökség terhét kell hordoznia, amely teljesen az
alantas természetből és a vízszintes síkból magyarázható.
13. A kis Jaônak, a jónak az ereje

Jézus folytatta beszédét, és így szólt: „Amikor az Első Misztérium parancsára lepillantottam
az embervilágra, Máriára találtam, akit az anyagtest szerint 'anyámnak' neveznek. Beszéltem
vele Gábriel alakjában, és amikor felém fordult a magasságba, beléje ültettem az első erőt,
amit Barbelótól vettem, vagyis annak a fénytestnek az erejét, amelyet a magasságban
viseltem. A lélek helyébe pedig a nagy Sabaoth erejét, a jóét vetettem beléje, aki jobboldalon,
az igazak körzetében található.
A fénykincs tizenkét megváltójának tizenkét erejét pedig, melyet a középen lévő tizenkét
szolgálótól kaptam, az archonok szférájába juttattam. Az archonok dékánjai és azok szolgái
azt hitték, hogy ezek archon-lelkek. A szolgák pedig elhozták, és anyáitok testében kötötték
meg őket.
Amikor aztán eljött az időtök, világra jöttetek anélkül, hogy archon-lélek lenne bennetek. Így
Ezt az erőt, melyet kezdettől fogva magamból idéztem elő, az Első Parancsolatba vetettem.
Az Első Parancsolat aztán ebből egy részt a Nagy Világosságba juttatott. A kapottnak egy
részét a Nagy Világosság az öt segítőbe vetette. Az utolsó segítő pedig egy részt a
haláltermészetbe (a keveredésbe) taszított. Ez a rész van most mindenkiben, aki a keveredés
világában él, ahogyan az imént mondtam nektek.”
Így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén, és hozzátette: „Örvendjetek és

ujjongjatok, és örömöt örömre halmozzatok, mert eljött az idő, amikor magamra öltöm a
ruhát, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet hátrahagytam az utolsó
misztériumban, míg el nem érkezik a beteljesülés ideje.
ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik
az egész világot meg fogják menteni.”
13
A kis Jaônak, a jónak az ereje
Ha az általunk ismert Krisztus-evangéliumnál maradunk, akkor kitűnik, hogy először is egy

papi családról van szó, Zakariásról és Erzsébetről. Erzsébetnek azt jósolják, hogy tőle fog
megszületni János próféta. Röviddel később hasonló üzenetet jelentenek be egy másik
családban, pontosabban egy leendő családban, József és Mária körében, akik jegyesek. Hírül
adják, hogy Máriából csodálatos módon - párja közreműködése nélkül - Jézus, az Úr fog
megszületni.
János megszületik - és Jézus is megszületik. János teljesíti feladatát, és eltűnik, mihelyt Jézus
elkezdi munkáját. Ez az evangélium színpadán lejátszódó szerepcsere a jordáni
vízkeresztséggel megy végbe. Az evangélium tudósítása ezt követően az ismert módon
folytatódik.
Az Arany Rózsakereszt Iskolájában mindig nyomatékkal hangsúlyozzák, hogy ezeket az

evangéliumi közléseket ne a szokásos értelemben vett történelmi eseménynek, hanem mindig
az aktuális jelenben végbemenő történésnek tekintsük.
Ez képtelenségnek és lehetetlennek tűnik mindazok számára, akik az evangéliumi tudósítás

jelentését nem értik, az egész életet formálissá teszik, és istenektől és bálványoktól teszik
függővé magukat. Röviden: mindazok számára képtelenség, akik megmaradnak a szokásos
természetvallásos gondolkodásnál.
Ám akiknek tudomásuk van az Egyetemes Tanról, és akik egy szellemi iskola tanulójának
vallják magukat, azok tudják és tapasztalják a mi értelmezésünk igazságát. A Pistis Sophia
magyarázata kapcsán megállapítottuk, hogy három csodálatos születés létezik:
a János-születés,
a Jézus-születés
és a Krisztus-születés.
Ahhoz, hogy valaki részese legyen az első születésnek, bizonyos embertípushoz kell tartoznia,
olyanhoz, aki a sok keserű tapasztalat, szükség és halál, szenvedés és bánat miatt megrekedt
ebben a haláltermészetben, és vére nyugtalansága és minden dialektikus fáradozás
hiábavalósága miatt keresni kezd.
Ezt az embert aztán, akit Zakariás-Erzsébet embernek lehet nevezni, létállapota alapján
megérinti az a sugárzó erő, amely a kis Jaôtól, a jótól ered, aki a középen van. Ez egy
elektromágneses sugárzás, az az alapvető gnosztikus erő, amely haláltermészetünket egészen
a szívéig megtámadta.
Ez az erő a fentiekben leírt ember lélekszükségére érkező isteni válasz. És mindazok, akik
most és később ilyen lélekszükségben élnek, megkapják ezt a választ. Ennek segítségével
aztán az ember fokozatosan megnyílik egy új látásmód számára. Minden dolog megváltozik.
A szerzet fáradozásának ezen első sugarával hat a Szellemi Iskola minden szokásos
munkájában. Ez Jaô ereje, aki a középen van. Mindazok, akik beléptek a Szellemi Iskolába,
észlelték ezt, amikor első alkalommal szembesültek az Iskolával, és megismerkedtek annak
munkájával és tanulóival. Olyan volt ez, mintha a belépő szeméről egy fátylat vettek volna le,
és számtalan dolog, sőt az egész élet hirtelen más megvilágításba került.
Akik már ismerik ezt az időszakot, vagy épp most ismerkednek vele, ne gondolják, hogy itt a
végcél értelmében vett tökéletes létállapotról van szó. Mert ez még csak egy születés előtti
állapot, egy lehetséges születés előhírnöke. Ezért a tudat érzékszervi képességének ezen
tágulása után jelen kell lennie a készségnek és erős eltökéltségnek, hogy az illető ennek az új
látókörnek és új érintésnek az alapján munkához fog, megragadja az eke szarvát.
Ha vágyik erre, és növekszik benne ez a vágy, akkor egy második sugárerő segítségével
megacélozzák izmait a tetthez, képessé teszik a szabadkőműves cselekedetre. Ezt a második
sugárerőt aztán János születésének vagy Illés újraszületésének nevezik. Ez azt jelenti, hogy az
ifjú jelöltet összekapcsolják minden megszabadult vérerejével. Megkapja ezt a vérörökséget,
ami voltaképpen egy sziderikus sugárzás. Mintegy vérkapcsolatba lép minden olyan
testvérrel, aki előtte bejárta az ösvényt.
A vérnek ez a kincse a győztes vérkincse, egy élő közösség ereje. Ez az erő teszi Önt képessé
arra, hogy saját magát megtámadja, és az ösvényt igaz tanuló módjára küzdje végig. Vajon
nem ugyanúgy vérbirtok-e minden általános emberi képesség, szemlélet, fogyatékosság és
megnyilvánulás? Ami nincs az Ön vérében, az nem is valósulhat meg soha. Ezért ez az új
születés a vérben, a vérörökség elnyerése a feltétele mindennek. Ha az Ön típusa megfelel a
támasztott követelményeknek, akkor már részese a vérörökségnek, és később is részesülni fog
benne.
A Pistis Sophia folytatja az Egyetemes Tan magyarázatát, és azt mondja:
Jézus folytatta beszédét, és így szólt: „Amikor az Első Misztérium parancsára lepillantottam
az embervilágra, Máriára találtam, akit az anyagtest szerint 'anyámnak' neveznek. Beszéltem
vele Gábriel alakjában, és amikor felém fordult a magasságba, beléje ültettem az első erőt,
amit Barbelótól vettem, vagyis annak a fénytestnek az erejét, amelyet a magasságban
viseltem. A lélek helyébe pedig a nagy Sabaoth erejét, a jóét vetettem beléje, aki jobboldalon,
az igazak körzetében található.”
Az imént ecsetelt tanulóban tehát az új elektromágneses tér két sugara hat: az a sugár, amely
felüdíti a keresőt, és mintegy távolból megmutatja neki az Atya házát, és a vérörökség sugara,
amely dinamizálja a tanulót, tettre serkenti, elősegítve János-személyiséggé válását. Ha a
tanuló ezzel foglalatoskodik, lénye az Evangéliumban József-Máriával jelzett új típussá
növekedik.
Az önmagán való munkálkodás, melyet átizzít a múlhatatlan igazság első két sugara,
természetesen ön-szabadkőművesség. Utat tör magának az akadályokon keresztül: ez János,
az úttörő. Ennek a szabad út teremtésnek az eredménye tipikusan József, az ács - a
szabadkőműves.
Ez a változás a tanuló lényét magától értetődően krízishez vezeti, egy végponthoz,

határhelyzethez, ahol minden dialektikus lehetőségnek törvényszerűen véget kell érnie. Ezt az
állapotot „Máriának” nevezik. A mikrokozmosz József, az ács következetes munkája révén
kerül ebbe az állapotba. Ezért mondják, hogy József és Mária össze van kapcsolva, mintegy
párt alkot. De vajon mondhatja-e, hogy az Ön előkészítő ács-munkássága elegendő a tökéletes
Mária állapot kiérdemléséhez? Nem gyötri-e mindig a kétség és az az érzés, hogy még alig
kezdte el? Ezért mondják azt, hogy József és Mária még nem házasok. Egységre rendeltettek,
de a valóság még távol van.
És mégis, a „magát távol tudván, de ennek ellenére a vér unszolására buzgólkodván” eme
állapotában csodaként bekövetkezik egy harmadik gnosztikus sugárerő érintése, amely
Barbelótól származik. Szó szerint fordítva Barbeló „az összetörés fiát” jelenti. Talán
megértik, hogy Barbelónak ebben az erejében kezdődik el a megfordulás, a természetlény
átváltozása egy Jézus Krisztus Szellemrendjéhez tartozó lénnyé.
Ez a megfordulás azonban egy szükséges összetöretést követel meg. Talán úgy vélték, hogy a
János és József általi összetörés elegendő ahhoz, hogy dagadó vitorlákkal befussanak a
kikötőbe. Az első fázisban azonban az ösvénynek ez az előkészítése csupán a vízszintes síkon
történő előkészítés. A Gnózis első két sugara segítségével Ön a saját akarata, saját felfogása,
saját ízlése szerint viszi ezt véghez, amennyire belátása képessé teszi, ameddig vérképessége
terjed, amennyire a munkaképessége megszabadító értelemben feltárja az Ön ösvényét.
Megkérdezzük Öntől: Teljes belátással rendelkezik-e? Teljes-e a vérképessége?

Munkaképessége megszabadító értelemben tökéletes-e?
Szíve mélyéből és őszintén bizonyára nemmel válaszol. Ez természetesen bénítja a fejlődést.

Így eltévedne a pusztában. Ám ezt most megakadályozza Barbeló harmadik sugara. Ez
módszeresen és teljesen felőröl és összetör mindent, amit Ön esetleg nem akar, mindent,
amihez értelme reménytelenül elégtelen, mindazt, amire energiájából nem futja.
Ez a sugárerő megtámadja Önt az Atya akaratával. Emiatt reménytelen zűrzavar keletkezik

Önben, pedig eleinte olyan jól mentek a dolgok. Erős ellenállás jöhet létre, a természetes
ellenállás, az önfenntartás ösztöne, és mérhetetlen félelem. Ha ekkor nem tör át, mint egy
bátor, szilárdan eltökélt hős, akkor össze lesz törve.
A János-fázis odaadó tanulójaként Ön természetesen el akarja készíteni drága húsvéti

bárányát, és alázattal telten, teljes összpontosítással ül kunyhójában. Ekkor azonban, mint
Rózsakereszt Krisztián esetében is, a harmadik sugár, a Barbeló-sugár vihara kerekedik,
amibe az Ön egész háza beleremeg.
Most minden azon múlik, hogy feladja-e spontán, természetes ellenállását, és mondja-e
Máriához hasonlóan, hogy történjen velem a Te igéd szerint. Úgy kell viselkednie, hogy
életvitelével kérje: ne az én akaratom, hanem a Tiéd legyen meg. Akkor lelkében megkapja a
nagy Sabaoth erejét, a jóét, aki a jobb oldalon van.
Ez a Gnózis életszabályzó, egyensúlyszabályzó negyedik sugara, amely képessé teszi Önt

arra, hogy az összetöretés ösvényén örömmel haladjon. Ez egy olyan út, amelyet Ön a
természet szerint ugyan nem akarhat, nem láthat és nem foghat fel, melyen azonban mégis
ellenállás nélküli elhalásban halad, hogy örökké élőnek szülessen meg.
14. A nagy Sabaoth ereje
Részletesen megbeszéltük, hogy három csodálatos születés létezik. A jelöltnek három fokon
kell feljutnia, ha el akarja hagyni a dialektikus életet. Ezek a fokok vagy születések a
következők: a János-születés, a Jézus-születés és a Krisztus-születés.
Ezen születések mindegyikét a négy világosságsugárnak, az elektromágneses megújulási tér

négy erősugarának a hatása teszi lehetővé a tanuló számára. Megmagyaráztuk, hogy miként
fejlődik ki ez a négy sugár, és hogyan hat a János-születésben. A Pistis Sophiában a János-
születés első sugarát a kis Jaô sugarának nevezik. Ez a kezdő tanuló lélekszükségére adott
isteni válasz. Ennek következtében a keresőben hirtelen belátás, megértés és új távlatok
fejlődnek ki a megszabadító út vonatkozásában. Látja maga előtt az utat.
Ha ezzel a leleplezéssel hatalmas vágy támad a megszabadító úton való haladásra, akkor e
vágy minőségének és képességének megfelelően a Gnózis második sugarára való
fogékonyság fejlődik ki. A vágy pedig akkor támad fel, ha a szóban forgó ember számára
teljessé válik a dialektika leleplezése és a csalódás keserűsége.
A Gnózis második sugarára való fogékonysága révén a jelölt össze lesz kapcsolva a
vérterülettel, minden olyan testvér vérörökségével, aki előtte bejárta az ösvényt. Ez a
vérkapcsolat képesíti a közeledőt arra, hogy elegendő bátorságot, erőt és lendületet szerezzen
az eke szarvának megragadásához. Ebben az erőben képes az újdonsült tanuló igaz
cselekedetre.
Bizonyára megértik azonban, hogy midőn egy dialektikus ember Istentől elválasztottnak
ismeri fel lényét és világát, és ezért életében számtalan alapvető jellegű vagy megtévesztésből
eredő hibát fedez fel, szent műve során akkor is csak egy bizonyos határig képes eljutni.
Komoly és tökéletes törekvéssel Ön sok hibát képes semlegesíteni élete során, sok életutat
készíthet elő Istenének, végül azonban azt az élethibát, amit saját maga jelent, nem tudja
semlegesíteni. Az én nem tudja az ént megsemmisíteni.
Úgy beszélünk ugyan az éntelenségről, mint ami abszolút szükséges a transzfiguráció szent
misztériumaiban, az ént azonban nem lehet teljesen semlegesíteni. E tekintetben legfeljebb
bizonyos határig lehet eljutni. Mindig megmarad ugyanis egy olyan hatósugár, ahol fel kell
lépnie az énnek: Önnek kötelessége öntudatosnak lenni, gondolkozni, érezni és cselekedni.
Gondoljon csak a polgári életre, amitől nem tud teljesen elhatárolódni.
Ezért az éntelenség követelménye az első fázisban bizonyos határhoz vezet. Ezen a határon
állván a jelölt egy harmadik gnosztikus sugárerő érintését tapasztalja, melyet a Pistis
Sophiában „Barbeló erejének”, az összetörés fiának neveznek. Ez az erő megtámadja Önt az
Atya akaratával, és módszeresen és tökéletesen összetör és megsemmisít mindent, amit Ön is
meg akar, és minden olyasmit is, amit adott esetben nem akar, továbbá mindent, amit Ön
egyáltalán nem is lenne képes. Ebben a harmadik sugárban törik össze a természet-ént e
mivoltának magjában. Ezért áll az a Bibliában, hogy Jánost lefejezik.
Barbeló sugárereje radikális és teljes. A tanulónak készen kell állnia arra, hogy ezt a
megsemmisítést elfogadja, és ténylegesen bizonyítsa, hogy: „Uram, ne az én akaratom, hanem
a Te akaratod legyen meg.”
Aki ezen a ponton teljesen, a régi énlény utolsó maradékáig hajlandó odaadni magát, az
megkapja a Gnózis negyedik - „a nagy Sabaoth erejének” nevezett - sugárzó képességére való
nyitottságot. Ez egy olyan élet- és egyensúly-szabályzó sugárzás, amely lehetővé teszi a
jelöltnek, hogy nagy örömmel haladjon az összetöretés ösvényén, mégpedig egy igen különös
halál kapuján keresztül.
Így esik át a tanuló egy második csodálatos születésen, a Jézus-születésen, amelyet ugyancsak
a Gnózis négy sugara támogat. Korábban már beszéltünk az aurikus lényben található tizenkét
mágneses csomópontról, amelyek együttesen teszik lehetővé az új fényruhát. Avégett, hogy
az újjászületés egész misztériumát még jobban megértsék, figyelmüket még egyszer erre a
tizenkét mágneses pontra kell terelnünk.
Tudják, hogy az aurikus lény mágneses égboltja meghatározza lélekállapotuk és életállapotuk

teljes minőségét, mert az aurikus lényből kiinduló minden mágneses erővonal kapcsolatban
áll a főszentély megfelelő pontjaival. Így az egész mikrokozmosz mágneses egységet képez,
egyetlen összetartozó rendszert. És ezen a jobb szívpitvar csúcsánál lévő szellemszikra-atom
birtoklása sem képes semmit sem változtatni.
Az Arany Rózsakereszt Szellemi Iskolájában gyakran szóba hozzuk a szellemszikra- és az

életszikra-lényeket. Ehhez a két csoporthoz most egy harmadikat kell hozzátennünk. Ez jóval
bonyolultabbá teszi ugyan a mindenségtörténés áttekintését, de szükséges ahhoz, hogy meg
lehessen magyarázni egyes emberek viselkedését és az életükben végbemenő eseményeket,
minthogy ezek a magatartásformák és események a közeljövőben gyakoribbá válnak majd,
mint ezelőtt valaha.
Tudják, hogy egy életszikra-lény alapvetően nem egyéb, mint egy természetlény, egy
magasabb rendű állat. A szellemszikra lénynek viszont van egy mikrokozmosza, mely az
emberiség ősmúltjából származik, az eredeti hét főfajból, és ebből eredően bizonyos
ismertetőjeggyel bír. Az ő aurikus lényében a ténylegesen ható és működő mágneses égbolton
kívül egy másik lappangó mágneses égbolt is létezik, egy kioltott, sötét rendszer. Ez a
mikrokozmosz a gömbje szívében egy ősatomot hordoz. Ha a mikrokozmoszban épp egy élő
személyiség nyilvánul meg, akkor ez az atom a személyiség jobb szívpitvara táján
tartózkodik.
Ez a mikrokozmikus gömb közepén lévő atom rendkívül érzékeny az arról az életterületről

érkező hatásokra, ahol a mikrokozmosz a bukása előtt tartózkodott. Ezek a benyomások
azonban nem találhatnak visszhangra a mikrokozmoszban - tehát a személyiségben sem -, ha
ennek a mikrokozmosznak az aurikus lényében a hatodik gyűrű tizenkét elsődleges szunnyadó
mágneses magja nem vált ugyancsak érzékennyé ezekre a hatásokra. Ha ez a tizenkét eredeti
mágneses mag még ily mértékben szunnyad, akkor az ősatom visszatükröző működése
egyetlen valóban megszabadító jellegű hatást sem képes kiváltani a személyiségben, tehát az
egész lényben sem. Az ősatomnak ez a visszatükröző képessége ekkor az illetőben legfeljebb
bizonyos intellektuális és misztikus érdeklődést kelt. Ez az ember azonban biztosan nem fog a
János-születés ösvényén haladni, és éppily kevéssé fogja megismerni az azt megelőző
Zakariás-Erzsébet állapotot.
Megmarad énlényében, és vérét elzárja a regeneráló hatás elől. Nem ismeri teljes
természetének a feláldozását, és nem is tud ilyen áldozatot hozni. Legfeljebb akkor kész
áldozatra és engedelmességre, ha biztos benne, hogy saját énje számára visszatarthat vagy
visszakaphat valami fontosat. Ha áldozatát nem elvárása szerint jutalmazzák, akkor heves
fájdalmat érez. Ez azonban nem a világunkban megrekedt ember fájdalma, hanem a csalódott
én-emberé.
Az ősatom negatív visszatükröző működése miatt ez az ember beférkőzhet ugyan a Szellemi

Iskola tanulóinak soraiba, többé-kevésbé megértheti az Egyetemes Tant, bizonyos keretek
között érezheti annak vonzását, a legkevésbé sem juthat el azonban a négy sugár erőterében
történő önmegvalósuláshoz, mert mágneses rendszere ezt nem engedi meg, és teljesen elzár
minden bejáratot a lényéhez és a véréhez.
Látván, hogy ilyen tanulók a saját életükben a legnagyobb hibákat követik el, amelyekből a
művet hátráltató befolyások és viselkedésmódok erednek, csak az ismert kéréshez
folyamodhatunk: „Uram, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek”.
Csupán teljesen dialektikus módon képesek reagálni arra, amit a Szellemi Iskola követel.
Bármennyire szeretnénk is segíteni nekik és támogatni őket, lévén ők is Isten bukott
gyermekei, ezeknek a tanulóknak várniuk kell, mígnem lényükben új mágneses lehetőségek
nyilvánulnak meg.
A Szellemi Iskolának szintúgy ki kell várnia, míg ezeknek a tanulóknak a gőgös és erőszakos
viselkedése - ami különösképp jellemző rájuk - és az ellenállás miatt átélt bosszúságuk
megannyi szenvedés és fájdalmas tapasztalat után át nem változik Isten és ember előtti
alázattá. Mert ez az alázat a bizonyítéka annak, hogy a világosság kincseskamrájának tizenkét
őrzője el tudta érni, hogy felragyogjon valami az aurikus lény tizenkét szunnyadó mágneses
magjának fényéből. Ettől a pillanattól fogva új mágneses erővonalaknak egy csoportja érinti
meg a fej és szív megfelelő pontjait.
Ezzel tehát új mágneses lehetőség keletkezik. Az egész lénynek ebben a megfordulásában

pedig a Gnózis sugarai, amelyek megérintik az ősatomot, el tudják kezdeni és tovább
folytathatják nagyszerű munkájukat. Ekkor a vetőmag már nem köves talajra talál, hanem
előkészített földre, melyben növekedhet a győzelemig. Ezért az Arany Rózsakereszt Szellemi
Iskolája mindenekelőtt azokat a szellemszikra-lényeket akarja összegyűjteni az erőterében,
akik aurikus minőségük miatt képesek valódi szabadkőművesekké válni.
Ezt meg kellett magyaráznunk, mielőtt a Pistis Sophia evangéliumának megbeszélését

folytathatnánk. Mert aki rendelkezik ezzel a nagyszerű és megszabadító ismérvvel, annak az
ősatomja kivirulhat, mint egy igazán rózsák rózsájának nevezhető virág. Ahogyan Jézus
Krisztusnak tizenkét tanítványa van, úgy van a jelölt szívében a Krisztus-lény. És ezt a rózsák
rózsáját tizenkét szolgálója veszi körül tágas körben, a tizenkét tanítvány a hatodik gyűrű
tizenkét új mágneses aurikus ereje képében, akik a rózsa művét győzelemre viszik.
Akit egy ilyen apostoli kör vesz körül, az egy olyan kört birtokol, mely semmi másra sem
képes és nem is akar mást, mint teljesen Krisztust szolgálni, akit a Rózsák Rózsájának
neveznek.
15. Az öt segítő
Alaposan megbeszéltük annak az ősatom-lénynek a mikrokozmikus szerkezetét, amelyik a

megszabadító élet ösvényén akar haladni. Ezt a magyarázatot a Pistis Sophia 8. fejezete
alapján folytatjuk, ahol a következőket olvassuk:
„Amikor aztán eljött az időtök, világra jöttetek anélkül, hogy archon-lélek lenne bennetek. Így
Ezt az erőt, melyet kezdettől fogva magamból idéztem elő, az Első Parancsolatba vetettem. Az
Első Parancsolat aztán ebből egy részt a Nagy Világosságba juttatott. A kapottnak egy részét
a Nagy Világosság az öt segítőbe vetette. Az utolsó segítő pedig egy részt a haláltermészetbe
(a keveredésbe) taszított. Ez a rész van most mindenkiben, aki a keveredés világában él,
ahogyan az imént mondtam nektek.”
Így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén, és még hozzátette: „Örvendjetek és

ujjongjatok, mert az idők beteljesedtek.”
Hogy jól megértsék ennek az idézetnek az értelmét, figyelmüket még egyszer a következőkre
tereljük.
Az ősatommal rendelkezők aurikus lényének a működő mágneses égbolton kívül még egy
lappangó, kioltott mágneses rendszere is van. Amíg ez a lappangó rendszer még semmiféle
tevékenységet nem mutat, addig a szívben lévő ősatom sem képes semmilyen megszabadító
hatás kifejtésére.
Az illető az ősatom befolyásoló képessége miatt bizonyos mértékben érdeklődik ugyan a

megszabadító élet után, és talán a Szellemi Iskolához is csatlakozik, de továbbra is teljesen a
saját énjét fogja ápolni, tehát megközelíthetetlen marad, a vére irányából eltorlaszolva.
Az ilyen ember készségesen veszi tudomásul az Iskola filozófiáját, és talán még szorgalmasan
hirdeti is. Magát élenjárónak tartja ugyan, mert törvényszerű életvitelt tanúsít, mégsem lehet
őt igazi tanulónak nevezni.
Egy tanuló olyasvalaki, aki önmagát, az énjét feláldozza. Aki ezt az áldozatot meghozza,
annak feltétlenül az aurikus lény lappangó mágneses rendszere által kell erre alkalmassá
válnia. Mert azok a mágneses sugarak és erővonalak, amelyeket az aurikus lény sugároz ki, a
szív- és főszentélyben összefutnak, és egységük képezi és tartja össze az ént. Ezért aztán, ha
ezek a mágneses erővonalak még a szokásos, természeti mágneses rendszerből származnak,
akkor a Gnózis egyetlen befolyása sem léphet fel valóban összetörően a személyiségben,
hanem legfeljebb csak indítóoka lehet annak, hogy az illető kacérkodjon az Iskolával és
filozófiájával.
Ezért egy hatásos ősatomnak állandóan együtt kell működnie az azelőtt teljesen szunnyadó
eredeti mágneses rendszernek egy éppily hatásos részével. Itt tizenkét elsődleges mágneses
pontról van szó. Ha ez a tizenkét erő valamelyest hat, akkor tizenkét mágneses erővonal lesz
felismerhető a fej- és szívközpontban. Ekkor a halálrendszerben mintegy megnyílik egy ajtó,
és a rózsa ereje nemcsak beléphet, hanem munkához is láthat.
Ha a szív rózsája sugározni tud, akkor Jézus, az Úr megszületett az emberben, és kiválasztotta

tizenkét tanítványát mint aurikus apostoli kört. Ez a kör fogja a belső Krisztus megszabadító
művét továbbvezetni a beteljesedésig. Ezért megállapítható, hogy minden olyan tanuló, aki el
tudja érni belső Krisztusának megszületését, és megvalósítja apostoli körét, az eredményes
lesz.
A belső Krisztus minden keresőnél megvan. Ez az ősatom vagy a rózsa. Ám amíg

csészelevelei alatt ez a rózsa bimbóként rejtőzik, addig nem virulhat ki. Amíg ez a
rózsabimbó csupán elvileg, filozófiailag az Ön tulajdona, addig Ön valójában egyáltalán nem
ismeri a belső Krisztust. A Biblia képletesen így tanúskodik erről: „Az övéi közé jöve, és az
övéi nem fogadák be őt.”
Ahhoz, hogy valaki a rózsát felismerje, illatát érezze, és a rózsakertbe belépjen, János
előkészítő ösvényén kell haladnia. Az ellenállás miatti szomorúságnak, amit az én a
haláltermészetben megél, sok szenvedés és tapasztalat után át kell változnia a megbánás
fájdalmává, valamint az Isten és emberek előtti alázattá. Ez az alázat bizonyítja azt, hogy a
világosság kincseskamrájának tizenkét őrzője lángra lobbantotta a megszabadulás tizenkét
elsődleges aurikus mágneses pontját. És a tizenkét tanítvány ekkor körülfogja a Grál Urát a
szent úrvacsoránál.
De van itt még más is. Azt mondják, hogy Jézus születésekor egy csillag volt az istálló fölött,
egy ragyogó ötágú csillag. A születési hely fölött lebegett, a keleti bölcsek pedig eljöttek a
csodálatos csillagfény vezetésével, hogy hódoljanak a gyermeknek.
Nem tartják különösnek, hogy annyi szent iratban beszélnek egy ilyen ötágú csillagról? A
megdicsőült lélektestet, vagyis a tanuló új köntösét ugyancsak ötágú csillaggal jelölik. Ez az
eredeti ember jelképe. Ennek az ötszögnek a csúcspontjai a fejnek, a két kéznek és a két
lábnak, tehát a tökéletes tanulóság öt ismérvének felelnek meg. Ha ezt az öt ismertetőjegyet
vonalakkal összekötjük, akkor az ötágú csillag képét kapjuk, az Emberfia öt ismertetőjegyét.
„A csillag egy helyben állt az istálló fölött.” Öt ismertetőjegy: felismeri az öt segítőt, amiről a
Pistis Sophia beszél?
Ez az ötös egység maga is egy misztérium. Gondoljanak a vetőmag-atomokra. Ezek olyan

atomi elvek, amelyek a halál után megmaradnak, és egy új inkarnáció során újra beépülnek az
új testbe. Hét vetőmag-atom létezik, és a dialektika világában hét lánc van, mely a
mikrokozmoszokat a születés és halál kerekéhez bilincseli. A hét vetőmag-atom a
személyiségben el van osztva, ahogy ezt mindenki tudja, aki az ezoterikus irodalmat
tanulmányozta.
Ezeknek a vetőmag-atomoknak azonban semmi közük sincs a csodálatos betlehemi

csillaghoz. Az eredeti mennyei alaknak mind a hét vetőmag-atomja a szív ősatomjában rejlik.
A szív rózsája, a belső Krisztus egy hétszirmú rózsa. Ha ez a hétszirmú rózsa kivirul, ha a
belső Krisztus megszületik, akkor az ötágú csillag is felkel. Arról a tanulóról, aki képes ezt a
születést megünnepelni, el lehet mondani, hogy „láttuk az ő csillagát Napkeleten”, amihez
hozzá kell érteni, hogy a születés helyén, a születés pillanatában.
Ha erről a misztériumról fel akarja lebbenteni a fátylat, akkor a következő módszert kell
követnie: képzelje el az ősatomot hét, ugyanazon a pályán keringő atomnak. Ha végbemegy a
születés ünnepe a kereszt leereszkedése által, és elkezdődik az újraalkotás vagy
transzfiguráció, akkor a hétszeres atom a gnosztikus tűz érintésétől mintegy széthasad. Hét
atomra esik szét, és nagy világosság keletkezik. A jelöltet ez az atom-robbanás mintegy
lángba borítja, és e láng hét elvéből egy alak képződik: az igazi, eredeti ember pecsétje.
Ezek azonban még csak elvek, és nem a megvalósulás. Mindazonáltal a hét elv egyike a
szívben marad, a jobb szívpitvar csúcsában, mint az új atomi kép centruma. A második elv
kiterjed, betölti az egész mikrokozmoszt, és megalkotja a pentagramot, a fényruhát. Az öt
fennmaradó pedig a pentagram belsejében lesz található, és a fejnek, a kezeknek és a lábaknak
felel meg. Ezt az ötöt bolygóknak is nevezhetnénk, az első kettőt pedig napnak és holdnak.
Így képeznek ezek az új aurikus állatövön belül egy teljes, új naprendszert. Amikor arról van
szó, hogy a rózsa megnyilvánult, és illata érezhető, akkor ez az ősatomnak erre a
mikrokozmikus atomhasadására utal.
A fényruhában található öt atomot nevezi a Pistis Sophia „az öt segítőnek”. Ugyanis a másik
két rózsasziromnak - a fényruhának és a szívben lévő magjának, amelyek egy pozitív és egy
negatív sugárzást bocsátanak ki - az öt segítője valójában egyre jobban ellenőrzés alatt tartja
az egész dialektikus rendszert. Ez az öt segítő viszi véghez a transzfiguráció folyamatát.
Ha mármost egy ilyen csillagrendszer a tanuló fölött egy helyben áll, akkor ezt a fényt
messziről látni lehet, és a szerzet bölcsei és erői odasietnek, hogy hódoljanak az újszülöttnek.
Aranyat, tömjént és mirhát áldoznak: a Szellem aranyát, a gnosztikus kapcsolat tömjénjét és a
megtisztulás mirháját. Az ilyen tanuló valódi rózsakeresztessé vált. Hozzá joggal lehet így
szólni: „Légy boldog, és örvendj, mert időd beteljesedett.”
Most megismerhették a viruló rózsa misztériumát. Minden fölösleges sallangtól

megszabadítva ez azt jelenti, hogy noha az ősatom a dialektikus fogság állapotában csak egy
bimbóba zárt hétszirmú rózsa, amely semmiféle megszabadító munkára sem képes, mégis ez
az az elv, amely a bukott istenembert képes helyreállítani, hogy haladhasson a megszabadulás
ösvényén. Ez azon embertípus lehetséges Krisztus-ereje, amelyikről el lehet mondani, hogy:
„Bizony mondom néktek, Istenek vagytok.” Ennek az Istennek azonban saját magát kell
megszabadítania a béklyóitól.
Ám ennek az embertípusnak nem lehet azt mondani, hogy „leendő Istenek vagytok”. Ez
hazugság lenne, nagy ámítás. Ők nem leendő Istenek, mert ez egy apránkénti fejlődésre,
evolúcióra, lassú felemelkedésre utalna. Ezt azonban mi elutasítjuk. Korszakokon át ezzel az
árulással csapták be és tartották fogva egy rögeszmében a bukott emberi nemet. Ez az, ami a
mi filozófiánkat leginkább megkülönbözteti a modern teozófiai gondolkodástól. Az igazi
embernek nincs evolúciója (lassú fejlődése), hanem csak a régi ember ugrásszerű revolúciója
(forradalma) létezik. A régi embernek alá kell hanyatlania, az igazi embernek meg kell
születnie. Emez a rózsabimbó foglya, és ezt a bimbót csak a gnosztikus nap erős tüze képes
felpattintani. A régi természetnek kell azonban önsemlegesítéssel egyengetnie az utat, hogy az
új nap sugarai elérhessék a rózsabimbót. A rózsabimbó akkor fog növekedni, ha Ön hajlandó
lesz kisebb lenni. Ebben áll a megszabadító tűz titka.
Ön örülhet, hogy van rózsabimbója, mert ez a nagy mű alapja. Az azonban hibának

számítana, ha leragadna ennél a birtoklásnál, azt mondván: „Szellemszikra-lény vagyok. Isten
gyermeke vagyok. Rózsakeresztes vagyok.” És ha ebben bizakodván önelégülten vagy
erőszakosan úgy tenne, mintha máris az lenne.
Ön csak akkor valódi rózsakeresztes, istenfia, csak akkor birtokol valóban egy rózsakertet, ha
a nagy tűz segítségével fellobban a nagy világosság, és az öt segítő láthatóvá válik. Akkor Ön
teljesen felvétetett a rózsába, és újra az egykori szárnyas emberré vált. Akkor Ön az istenfia
szárnyának és hatalmának birtokosa.
Ekkor lett az Egy Hétté,
a Hét Kettővé,
a Kettő Ötté
és az Öt újból Eggyé.
Aki ezt meg tudja érteni, az értse meg!
16. Az ősatom csodája
A Rózsakereszt Szellemi Iskolájában rendszeresen visszatérő téma a szellemszikra-atom. Ha

valamiről sokszor beszélnek, akkor fennáll annak a veszélye - ezt bizonyára Ön is észrevette
már -, hogy a dolog banálissá válik és ellaposodik.
Ez a veszély különösen nagy, amikor olyan óriási mélységű és döntő jelentőségű témáról van
szó, melynek a dialektikus ember csak egyes külső nézeteit képes felfogni. A külső nézet
pedig gyorsan megismerszik, hamar ellankasztja az érdeklődést, és elveszi a tüzetesebb
vizsgálathoz szükséges erőt.
Ám aki figyelmét fáradhatatlan szorgalommal, egész kereső lelkével a szellemszikra-atomra

irányítja, az csodálatos dolgot tapasztal. Felfedezései oly csodálatosak és eredményükben oly
határtalanok, hogy nagy hála tölti el a Rózsakereszt Iskolájának fáradozása miatt. Az Iskola
minden lehetőséget megragad annak érdekében, hogy a tanuló figyelmét a jobb szívpitvar
csúcsánál levő ősatomra terelje. A változatlan üzenet, melyet a Szellemi Iskola átad a
tanulóinak, így hangzik: Testvérek, ügyeljenek hát mindenkor és mindenekelőtt az ősatomra,
mert ez az igaz létük kulcsa. Ez a misztériumok misztériuma, minden új alakulásnak a kezdete
és a vége.
Önök elé tárjuk annak az embernek a józan tudósítását, aki követte a sürgető meghívást, és
odaadó, kereső figyelmét változatlanul a szellemszikra-atomra irányította. Íme vizsgálatának
az eredménye:
„Követvén a tanácsot, melyet bölcs szándékkal adtak nekem, arra tértem át, hogy figyelmemet
állandóan a szellemszikra-atomra irányítva tartsam. És sikerült elérnem, hogy az összes napi
elfoglaltságom közben jelen legyen bennem szakadatlan vizsgálatom eme tárgya. Sőt, amikor
a vízszintes síkon folyó sürgölődés teljesen lefoglalta a gondolkodásomat, akkor is tudtam,
hogy összpontosításom tárgya az agyamnak egy bizonyos központjában jelen van és
érvényesül.
Végül már nehézséget okozott annak elkerülése, hogy ez a dolog elhatalmasodjon fölöttem,
de odaadásom kincsét elfogadtam mint vérbirtokot, ahogyan jellemvonásaink és típusunk
sajátosságai is jelen vannak a vérünkben, és újra meg újra érvényesítik magukat.
Így keringett az ősatom misztériuma mint egy tipikus tulajdonság az ereimben, úgy hogy
személyiségem minden központját éjjel és nappal váltakozva megérintette. Része lett a
gondolkodásomnak, az akaratomnak, az érzéseimnek és cselekedeteimnek. A szívnek erről a
misztériumáról álmodtam.
És ahogy egy rendkívül érzékeny precíziós műszer olyan benyomásokat is felfog, amelyekre
az érzékszervek nem képesek, úgy vált lényem képessé arra, hogy betekintsen egy hatalmas
csodába. Először értettem meg, hogy az ősatomot szűzies dialektikus állapotában miért
nevezik rózsabimbónak. Mikrokozmoszunk, kis világunk tartalmaz egy lelket, egy lélekkel
ellátott személyiséget, egy kis világlelket. Vajon nem a keresztre feszített világlélekről
beszélt-e Platón is a misztériumaiban? Valóban, milyen találó!
Személyiségünk keresztje a haláltermészetben áll, egy olyan mikrokozmoszban, amely el van

választva a Logosztól. Mindazt megtapasztalom, amit a Rózsakereszt Iskolája tanított a
dialektikáról. A kereszten függök, a halál lélegzetének kellős közepén. Most azonban itt van
az a mérhetetlen öröm, hogy létezik egy rózsabimbó, az új ifjúság ígéretével telítve.
Az atom egy csodálatos jelenség. Mi az atom? Minden - egy világegyetem. Olyan erőket
tartalmaz, melyek a legmerészebb fantáziát is felülmúlják. Ha valaki képes bizonyos számú és
típusú atomot hatalmas energiával elhasítani, akkor olyan robbanás keletkezik, amely több
mérföldnyi távolságban is mindent elsöpör.
Lehet, hogy egy elhasított atom felszabadult energiáját nemsokára irányítani tudják majd, és
tervszerűen alkalmazni. A rózsabimbó atomját azonban semmilyen ismert vagy még
ismeretlen dialektikus energiával sem lehet meghasítani. A benne foglalt energia, a benne
rejlő titok nem szabadulhat fel így. A rózsabimbó csak egy teljesen más létterületen tud
növekedni és virulni. Az öröm ürömmé válna, ha egy természettudós zseninek sikerülne
meghasítania a rózsabimbó-atomot, mert a felszabaduló energia csak pusztulást okozna.
Az atom egy világ, egy világrend, egy mikrokozmosz. Nagyon jól tudom, hogy a kicsi és
nagy elnevezések csak mulandó fogalmak. A rózsabimbó belsejében lévő terek oly tágasak,
mint az örökkévalóság. A benne rejlő nézetek, jelentőségek és lehetőségek oly bőségesek,
mint a homok a sivatagban.
A rózsabimbó egy olyan világrend, világlélek, mindenség-megnyilvánulás, amely itt nem tud
kibontakozni. Ez a mindenség-megnyilvánulás nem ebből a világból való; s noha hatalmas
birodalom, nem ebből a természetből. A rózsabimbó egy békés és derűs életet tartalmaz,
amely túláradó fenségben virulhatna. Ám ennek a királyi életparázsnak az illatát itt nem lehet
észlelni.
Egy új világot hordozok magamban, mely háromszorosan isteni. Az Atya házát hordozom
magamban, amelyben sok hajlék van, de senki sem tud egyidejűleg két világban tartózkodni
vagy két világból való lenni. Amit az okkultisták két világban való részvételnek gondolnak, az
csupán e világ két szférájában való részesülés. Ha részese akarok lenni a békésen derűs,
bennem szunnyadó világnak, annak a birodalomnak, amelyik nem ebből a világból való, de
amelyet mégis magamban hordozok, és amelyről azt mondják: „Lásd, Isten birodalma benned
van”, akkor mostani világomat el kell hagynom.
Mi az én világom? Az én világom a benne lévő lélekkel áthatott életen áll vagy bukik. Ez az
éltető pedig én magam vagyok. Saját magamat kell elhagynom. Az énemet kell
megsemmisítenem. Attól a pillanattól fogva egy másik én fog egy másik lélekkel áthatott
életben állni, egy másik világrendben. Belőlem semmi sem fog a másik birodalomba
átkerülni, mert ott nincs rám szükség. Az én énemben nincs semmiféle bukott én. Az én énem
csodálatosan illik abba a világba, ahol létezem. Nem vagyok bukott ember, úgy ahogyan a
természetvallásos tévhitben mondják. Én ebben a haláltermészetben születtem, és a halál az
ismertetőjegyem, az életem. Már pusztán a létezésemmel terjesztem a halált és a romlást
magam körül. A halálból élek.
A bukott én viszont, a lesüllyedt én a rózsabimbóban van, ahol én nem vagyok, aminek nem
vagyok részese, de amit mégis mindig magammal hordozok. Ez a bukott én pedig csak akkor
képes megszabadulni és élni, ha én nem vagyok többé.
Ó, tudatlanságnak oktalan hatalma, amely arra késztet, hogy belépjek Isten birodalmába! Az
új birodalom a bennem lévő másik részére van, aki a rózsabimbóban lakozik és alszik. Vajon
tudnám ezt a másikat annyira szeretni, hogy önmagamat feladjam érte?
Ahhoz, hogy egy másikat szerethessünk, ismernünk kell őt. Ezért bizonyára lehetséges, hogy
megismerhessük ennek a csodálatos atomnak a szerkezetét, jellegét, tulajdonságait és nézeteit,
mintegy megvizsgálhassuk és tapasztalhassuk, hogy így ebben a szeretetkapcsolatban
meghozhassuk az áldozatot, önmagunk aláhanyatlását a másikért. Elvégre azért hordozom
magamban a rózsabimbót, hogy az önmagát feláldozó szeretet felébreszthesse. Nem ez-e az
értelme minden szent elbeszélésnek? Nem ez-e az értelme minden szentírásnak?
Vajon csak egy érzelmi önkívület áldozata lennék? Egy freudi komplexus működik vajon
bennem, telítve vallásos, önsanyargató erotikával? Tudom-e ellenőrizni felfedezésemet a
modern atomtudomány fényében?
Igen, tudom! A természettudomány tanítja és bizonyítja, hogy egy atom elhasításával teljesen
más típusú és teljesen más értékű atomot vagy atomokat kapunk. Az egyik tudatos
aláhanyatlása - az önmagától való megszabadulás nagy tüzében - ad életet a másiknak.
Most már tudom, hogy mit jelent a virágzó rózsabokor a jelképek nyelvén. A virágzó
rózsabokor nem akarja megszépíteni a régi összedűlt istállót, nem akar olyan látszatot kelteni,
ami nincs. A természet keresztjén lévő rózsabokor, a keresztre feszített világlélek rózsabokra
azt az embert mutatja nekünk, aki - a rózsabimbóba pillantván - egy életet a halálba vezet,
hogy egy másik életet nyerjen. Az az élet, amelyik magát a halálnak szenteli, nem értelmetlen,
sőt, több tekintetben értékes. Ez ad lehetőséget a rózsabimbó kibontakozásához. Ez az édes
halál, a gnosztikusok önmegszüntetése.
Mintegy a szív tükrében látom a szeretettet, akiről oly sok beavatott beszélt. A szent másik
világa úgy nyilvánul meg nekem, mint egy rám meredő szempár. Látom, amint a rózsabimbó
megnyitja szirmait, hogy a csodaatom hét atomból áll, és hogy ez a hétcsillag a „Legyen
világosság!” magasztos szózatára megnyílik, mint egy kitáguló világegyetem. Látom, hogy
ezt az álombeli megnyilvánulást tágas ívben körülfogja egy ugyanolyan szunnyadó állatöv,
egy mágneses tűzkör.
És felismerem, hogy a Szentírásban erre az alvó, még sötét állatövre mint trónra, isteni trónra
utalnak; a hétszeres atomra, a hétszirmú rózsára pedig mint a trón előtt álló hét úrra. Látom,
hogy a bennem elzártan nyugvó isteni mikrokozmosz minden oldalról körülfog, és hét
hatóterülete van; hogy hét sugár és hét lehetőség létezik, és hogy az újjászületés hét művét
kell elvégezni. Látom, hogy a gyertyatartókat egymás után meggyújtják, és kifejezhetetlenül
pompás világosságban ragyognak fel.
Csak most értem meg igazán az Apokalipszis kezdetét. Ez annak az embernek a felhívása, aki
felébreszti a szeretettjét, annak az embernek a felhívása, aki elkezdi az endurisztikus művet,
és ezért kimondja a mantramot: „János a hét gyülekezetnek, amely Ázsiában van: Kegyelem
néktek és békesség attól, aki van, aki volt és aki eljövendő; és a hét szellemtől, amely az ő
királyiszéke előtt van, és a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az
elsőszülött” ... A Szellemben voltam, az Úr napján.
17. Vér, tűz és füstfelhő
A Pistis Sophia 143. fejezetében a következőket olvassuk:
Tanítványai így szóltak Hozzá: „Mester, fedd fel előttünk Atyád világosságának
misztériumait, mert hallottuk, hogy létezik a tűz keresztsége és a Szent Szellem keresztsége.”
Ezek a szavak megfelelnek keresztelő János szavainak, aki azt mondja: „Én vízzel
keresztellek benneteket, de aki utánam jő, az a Szent Szellemmel és tűzzel keresztel majd
titeket.”
Mindkét keresztség elvét megtaláljuk minden időben és minden szentírásban. Képzelje el,
hogy a távolban lát egy füstoszlopot a levegőbe emelkedni. Akkor tudja, hogy ott tűz ég, mert
tűz nélkül nincs füst. A füst bizonyítja a tűz létezését, de az nem maga a tűz. Magától
értetődő, hogy aki a füsthöz megy, az megtalálja a tüzet is. A füsthöz közeledni, meglátni és
tapasztalni - ez a vízkeresztség. A víz minden anyagi megnyilvánulás szimbóluma, a
füstkeresztség pedig a Gnózisnak az idő világában való megnyilvánulására utal.
Amit az idő lényében megjelenő szellem szent tüzéből képesek vagyunk megvizsgálni,
megérteni és feldolgozni, az csak a tűz árnyéka, a füst. Maga a tűz azonban az anyagi
tapasztalás számára rejtve marad. A tüzet magát csak akkor lehetséges megpillantanunk, ha az
anyagi tapasztaláson és annak rögeszméin már áttörtünk. Ezért a szent tűzből egyedül csak a
füstkeresztséget, a tűz árnyékát vagyunk képesek megragadni. De már ennek az elnyerése is
oly magasztos, olyan isteni, hogy az ember szóhoz se jut a hálától, mert a füstkeresztség az
egyedüli út az üdvözüléshez. Ez az értelme a János-evangélium bevezetőjének is. János Jézus
előfutára. Aki követi Jánost az élet sivatagába, és ösvényét előkészíti egészen a Jordánig, az
találkozik Jézussal. Ezt a tanulónak nemcsak hogy meg kell értenie, hanem élő cselekedettel
bizonyítania is kell. E nélkül a bizonyítás nélkül nincs tűzkeresztség.
Jól értsék meg, hogy mindezt azért állapítottuk meg bevezetésképpen, mert a kétszeres
keresztséggel kapcsolatban sok félreértés uralkodik, mégpedig természetvallásos és természet-
okkult jellegűek.
Ezeket a félreértéseket egész mélységükig át kell látniuk, mert oly sok évszázadon át
uralkodtak az emberiségen, hogy a dialektikus nyüzsgésben mindenki tapasztalta és felvette
befolyásaikat. Senki sem állíthatja magáról, hogy teljesen mentes ezektől. Mondhatná ugyan,
de nem állná ki a próbát. Mindannyian ittak ebből a méregpohárból, és ezért súlyosan meg
lettek becstelenítve.
Ebben a megvilágításban kell értenünk a tanítványok idézett kérését a Pistis Sophiában. Ez

egy szívből kélő felkiáltás: „Urunk, fedd fel előttünk a világosság misztériumait!”
Miben áll a misztériumok felfedése? Egyáltalán képesek vagyunk-e Önök előtt fellebbenteni a
fátylat egy misztériumról? Nem, ezt önmaguknak kell megtenniük!
Ezzel elérkeztünk a félreértések területére, ahol a világ legjobbjai is gyakran elbotlottak. Azt
mondják például: „A vízkeresztség a dolgok anyagi oldalára vonatkozik, a földi
misztériumokra és beavatásokra, valamint a misztériumok ismeretére.”
Sokaknak van bőséges ismeretük a misztériumokról, kérdés azonban, hogy mindezen

ismeretek révén egy tanuló vagy valaki más boldogabb lett-e csak egyetlen órára is. Mindazok
a beavatások, amelyekkel az Úr útját járó kereső találkozott, és amiket abban a hitben élt át,
hogy általuk gazdagabbá válik, vajon hoztak-e neki megszabadulást és boldogságot?
A halálnak eme világában nem várható semmiféle világosság. És ha mindenetek meglenne is,
minden ismeret, de a minden értelmet meghaladó szeretet nem lenne meg bennetek, akkor
nem lenne semmitek. Amit ismeretnek, értelemnek és beavatási kultúrának neveznek, az csak
a haláltermészetnek egy igen elfajult képessége.
Meg szeretnénk magyarázni, hogy az isteni misztériumokhoz semmilyen ismeretre sincs

szükség. Ezért a zen-buddhista egy szellemes viccel válaszol, ha az ismeret felől kérdezik.
Mert valójában Önt nem kell beavatni. Önnek el kell tűnnie ebből a világból, Önnek meg kell
halnia, énjének endurisztikusan meg kell semmisülnie. Önnek semmit sem kell gyűjtenie. Az
Ön mikrokozmosza már magában véve is teher, miért akarná ezt még jobban nehezíteni?
Önnek ki kell ürülnie.
A Felhő a szentély fölött c. könyvben azt mondja Karl von Eckhartshausen, hogy Önnek nem
kell csak úgy minden további nélkül a külsőségekből a belső dolgokba behatolnia. „Mert - így
mondja - a külsőségekben őrzik a belső dolgok hieroglifáit, és ezért a külsődleges
szertartásokban, a szertartásos mágiában rejlik az igazság és a belső dolgok esszenciája.”
Könyvének ez a gyenge pontja, mert ez egyáltalán nem így van. Ily módon bemutatni a
dolgokat bűn a Gnózissal szemben.
A klasszikus rózsakeresztesek kincseiket teljesen becsületesen ajánlották fel a természet

szerint bölcs és értelmes embereknek: „Itt vannak a kincseink. Dolgozzatok velük, éljetek
velük, merüljetek alá bennük!”
De a bölcsek ezt nem fogadták el. Mi történt ezután? Talán bizony egyházat alapítottak a
klasszikus rózsakeresztesek, vagy egy olyan iskolát, ahol kiskanállal adagolt, hieroglifák alá
rejtett szertartásos mágiával etették a tömeget, és ennek során a testvérek magukat papoknak
vagy adeptusoknak kiadván üdvözölték a vendégeket?
Nem, hanem felépítették a Sanctus Spiritus házát. Meggyújtották a tökéletes tüzet, hogy füstje
a világot lélegzőtérként vegye körül.
A szertartásos mágia csak füst-álarc, dialektikus rafinéria, azzal a céllal, hogy a Gnózis
lélegzőterében lehessen tartózkodni anélkül, hogy alámerülnénk benne, ugyanis a
romlandóság levegőjét így továbbra is bármikor be lehet lélegezni.
Nincs hát egyáltalán emberi segítség a szegény tévelygő részére, nem lehet őt kézen fogni és
kivezetni?
A Lectorium Rosicrucianum ugyanúgy cselekszik, mint Rózsakereszt Krisztián és testvérei.

Felajánlja kincseit a világnak, mindenét, amije van: vért, tüzet és füstöt. Nem áll ki a világ
mellett, és nem él annak módszereivel és felfogásával. A Lectorium Rosicrucianum nem
fonódhat össze ezzel a világgal! Kincseink az emberiség és az egész világ kincsei is. A
Gnózis teljes gazdagsága mindenkiért van!
A Sanctus Spiritus háza mindenütt jelen van. De az embernek, a keresőnek és tanulónak el

kell hagynia régi állapotát. A régi állapotában nem helyezhetik Önt örökségének birtokába.
Ezért az első valódi kapcsolatnak egyben az utolsónak is kell lennie. Ezt a kapcsolatot pedig
önmagának kell létrehoznia. Nincs egy olyan pap, se beavatott, se szellemi vezető sem, aki
ebben segíthetne Önnek.
A Szellemi Iskola a tűzzel létrehozza a füstöt, és átviszi azt az Ön vérébe. Az utolsó napokban
vér és tűz és füstfelhő lesz. Az integető füstoszlop annak az ösvénynek a célja, melyet
megmutattak és mutatnak Önnek, és most Önön a sor, hogy Keresztelő Jánossal átkeljen a
sivatagon, saját magát átadja az endúrának, avégett, hogy örömkiáltással megtalálja az
egyetlen tüzet, és elmerüljön benne.
Ha vére fogékony rá, akkor a szív ujjongása is él Önben: „Fedd fel előttem a tűz titkait!” Aki
ezt a kiáltást vágyakozása lelki szükségének teljes dinamikájával hallatja, azt közvetlenül
öröksége birtokába helyezik. Ebben az örök biztonságban halad aztán az illető az ösvényen.
Az alapvető nagy különbség az okkultizmus és vallás mint egyik oldal és a transzfigurizmus

mint másik oldal között a következő:
A dialektika világában olyan ösvényt mutatnak, melynek végcélja a beavatás, ami tehát egy
üzérkedés. Mert mi minden meg nem történhet a cél eléréséig - tévedés, félrevezetés stb.
A transzfigurizmusnál pedig először létrejön a kapcsolat a céllal, és csak utána jön az ösvény.
Ez az újjászületés abszolút biztos és változatlan folyamata. Ezáltal megint csak
bebizonyosodik, hogy a misztikus és okkult spekuláció csupán visszfénye az egyetlen
igazságnak.
18. Ti vagytok az egész világ megmentői
Az előző fejezetben megmagyaráztuk, hogy a szív ősatomja, a megszabadulás rózsája

tulajdonképpen egy összezsugorodott ős-mikrokozmosz, amely a mostani mikrokozmosz
foglya. Ez egy hatás nélküli, teljesen nyugvó isteni lény, melyet egy istentelen
elektromágneses erőrendszer zár körül.
Azt lehetne mondani, hogy az ősatom a Mozdíthatatlan Birodalomban hagyta életre keltő
képességét, az isteni Gnózis sugárterét. Ezért beszél a Pistis Sophia is egy hátrahagyott
fényruháról. Mihelyt a dialektikus ember kész arra, hogy az önátadás ösvényén haladjon, és
ezért a mikrokozmosz már nem dinamikusan él, hanem csak olyan lényként létezik, amely
teljesen megnyitja magát annak a sugárerőnek, mely kizárólag a benne lévő másik
birodalomnak van alárendelve, akkor az ősatomnak újra odaajándékozzák az eredeti
fényruhát, az eredeti világosságerőt.
A Szent Szellemnek ezen perzselő hősége révén hasad meg, törik fel az ősatom. Az eredeti
rózsát megnyitják. Az, aki az első volt és az utolsó lesz, ekkor újra élővé vált.
Mikor az eredeti rózsa kibontakozik, akkor kitűnik, hogy szerkezete rendkívül bonyolult.
Létezik egy központi elv, amely úgy ég a szívben, mint egy új napfény. Jakob Böhme ezt új
Aurórának nevezi. A második elv ritmusadó erőként fogja körül az elsőt. A második elvtől
bizonyos távolságban pedig még öt további elv található. Ez az öt ismertetőjegy képezi
együttesen az ötágú csillagot: az Emberfia jelét. Ezt az ötágú csillagot egy
erővonalrendszernek is felfoghatjuk, melynek segítségével az új ember - miután „felnőtté”
vált - teljesen megnyilvánul. Ezt értik a betlehemi csillagon, amelyet a bölcsek láttak.
Ennek a csillagnak a fénye egy mágneses teret képez, amelynek révén az újjászületett már a
Gnózisban tud lélegezni. Ezért az új mágneses térben egy tágas körben tizenkét új mágneses
pont található. Ezek egy új mágneses rendszert alkotnak, amelyhez a régi aurikus lényből nem
tartozik semmi sem. A tizenkét új nagy világosságelv képezi az új mikrokozmikus állatövet.
Az isteni sugárterület által megszületett az új ember; Jézus, az Úr valóban megjelent a
mulandó időben. Jézus Krisztusnak nevezik, mert ez az üdvhozó magából a Gnózisból meríti
az üdvösséget. Tizenkét tanítványa van - tizenkét mágneses ereje - tizenkét kiváló képessége,
melyekből él.
Ez az új rendszer születésének a rövid leírása. Képzeljék el, hogy ez az új mikrokozmosz a

régi mellett valamint benne és körülötte létezik. Megvan már az új égitest, de kezdetben még
a régi is ott van. Egy kettőscsillagról beszélhetnénk: az egyik világ kialszik, miközben a
másik egyre nagyobb ragyogásban nyilvánul meg.
Leírásainkban megmagyaráztuk a mikrokozmosz valódi jellegét, és azt, hogy az aurikus lény,
a mikrokozmosz felettes énje az élet és halál kerekének körforgásában bizonyos értelemben
halhatatlan. Ez az aurikus lény, ez a karmikus önvaló a mikrokozmosz összes életét átfogja.
És ebben az aurikus lényben újra meg újra egy másik személyiség születik meg. Egyetlen
személyiség sem ismert tehát valamely előző életet, és semelyik újabbat se fogja
megtapasztalni. Az úgynevezett reinkarnáció csupán arra a tényre vonatkozik, hogy az
állandóan a dialektika világában létező aurikus lény olykor elveszít egy személyiséget, majd
adott időben ismét egy újat szerez magának.
Elmélkedésükben azonban még egy lépéssel tovább kell menniük, és be kell látniuk, hogy az
aurikus lény (mikrokozmoszuk felettes énje) annak ellenére, hogy a dialektikában
folyamatosan létezik, az új nem-dialektikus mikrokozmosz születésekor teljesen feloszlik.
Erről olvasunk a Bibliában, a sivatagi megkísértésről szóló igen lefátyolozott beszámolóban.

Itt ugyanis a felettes én megpróbál vezetésre szert tenni az újjáébredt ember fölött, aki halott
volt és újra élővé vált. Ez azonban nem sikerül neki. Ezért mondják Jézus Krisztus győzelme
után: „Isten angyalai szolgáltak Neki”. Ezzel azt fejezik ki, hogy a régi lipika mágneses erői
nem táplálhatták és így nem is uralhatták az újszülöttet, hanem egy új lipika, új aurikus lény,
új állatöv, új apostoli kör szolgált neki. Egy új fejlődési terület nyílik meg az új ember előtt.
Ezért áll így a Pistis Sophia evangéliumában: Így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák
hegyén. És hozzátette:
Örvendjetek és ujjongjatok, és örömöt örömre halmozzatok, mert eljött az idő, amikor

magamra öltöm a ruhát, melyet kezdettől fogva nekem szántak, és amelyet hátrahagytam az
utolsó misztériumban, míg el nem érkezik a beteljesülés ideje.
ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, minthogy ti vagytok azok, akik az
egész világot meg fogják menteni.
Aki új emberként felébredt, az áldott a Földön mindenki előtt, mert egy ilyen ember az egész
világot meg tudja menteni. Amennyire tőlünk telik, megpróbálunk fényt deríteni rá, hogy mit
jelent ez a kijelentés.
Egy egészen egyszerű példával szeretnénk kezdeni: Gondoljon egy darab fára, amely
közismerten könnyebb a víznél. Ez mármost valamely természetellenes okból egy tó fenekén
van fogva tartva. Egy bizonyos pillanatban azonban a természetellenes okot megszüntetik.
Ekkor a fadarab azonnal újból a víz színére emelkedik. Más szóval: a természetellenes állapot
megszüntetése után újra helyreáll a természetes egyensúly.
Így van ez az új ember esetében is. Halálos álmában lesüllyedt a dialektika aljára, ámde a
dialektikus ember önátadása által felébredvén és újjászületvén kiemelkedik a természet
sírjából, hogy hazatérjen szülőföldjére, és ott visszanyerje természetes egyensúlyát. Ezért kél
útra az újjászületett ember vissza a szülőföldjére, és ez az utazás a világ és a bukott emberiség
megmentését jelenti.
Ennek megértéséhez meg kell vizsgálnunk a dialektikus természet helyzetét. Miért olyan az
ember, mint amilyen, vagyis egy mindenféle jellemhibával terhes, önérvényesítő, tehát a
pszichikai hajlamok és praktikák összességével bíró dialektikus személyiség? Az aurikus, a
karmikus lény miatt ilyen, amelyre számtalan évszázad terhe nehezedik.
Ezt az aurikus lényt - mindennel, ami alatta és fölötte van - az Ön saját tükörszférájának
lehetne nevezni, amely a dialektika asztrális területével áll kapcsolatban, és amelyből Ön él.
Ön és a mikrokozmoszában Ön előtt megforduló összes személyiséglény képezi ennek az
Önben lakozó tükörszféralénynek a reflexeit, reakció-gyújtópontjait. Ez az úgynevezett
felettes én a valódi dialektikus önvaló, az az eon, az az archon, aki uralja Önt.
Önátadásával, önnön tükörszférájának elutasításával felemelkedik az Önben lévő másik

mikrokozmosz. A valódi mikrokozmosz felébred, egy másik fényruhával felszerelve.
Bizonyára el tudják képzelni, hogy mi történik ezután. Ön, aki azelőtt csak tükröződése és
rabszolgája volt saját sátáni, dialektikus felettes énjének, Ön, aki átadta magát a másiknak és
mintegy felvétetett belé - tehát Ön egy új énben - kiemelkedik haláltermészetéből. Ez a
természet már nem tudja visszatartani. Ön felemelkedik a szülőföldjére. Gyújtópontjaitól
megfosztva a sátáni felettes én összeomlik és eltűnik - mint minden káprázat -, feloszlik, mint
ökörnyál a szélben.
Ami az egyes mikrokozmoszok tekintetében történik, az játszódik le a kozmoszban is.

Kozmoszunk számtalan mikrokozmosz életterülete. Ahogy a tükörszféra a mikrokozmosz
sátáni felettes énje, úgy - mint tudjuk - a kozmosznak is van egy tükörszférája és egy sátáni
felettes énje. Ahogy az újjászületett mikrokozmosz áthatja és megsemmisíti a régit, úgy fogja
az újjászületett, a transzfigurált ember áthatni a kozmikus tükörszférát, úgy fog áthaladni
annak igen bonyolult magasabb énjén, és ezzel hozzájárulni ennek az énnek a
megsemmisüléséhez.
Képzeljék el, hogy egy embercsoport ezen az úton halad, és a természet nem képes őket
feltartani. Akkor egy ilyen csoport a haláltermészetet nagymértékben megfosztja erejétől,
majdnem megbénítja. Ezért a megszabadultaknak egy ilyen csoportja megkönnyíti az utánuk
jövők részére a megszabadulás útján való haladást.
Így minden új lélek, aki az atya házához vezető útra határozottan képes rálépni, az ösvényt
egyengeti minden elbukott számára. Ezért mondja a Pistis Sophia evangéliuma:
Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, minthogy ti
vagytok azok, akik az egész világot meg fogják menteni.
Az ilyen tett valódi humanizmus, tehát igazi emberszeretet. Egy szellemi iskola tanulóinak
minden fáradozását nagyobb összefüggésben kell látnia. Ön a fáradozásával, a szabadságért
tett erőfeszítésével másokat is megszabadít. Így teremt a többiek részére jobb lehetőséget. Az
a kegyelem, amit egy ilyen tanulóseregnek ajándékoztak, és amit ők elfogadtak és
alkalmaztak, az mindenki részére kegyelmi javakká válik.
Akit oly nagyon sújt az állatias ember erőszakos énközpontúsága és durva egoizmusa, aki a
létért való harcban az első helyekre próbálja küzdeni magát, az belemerülhet a nagy,
gyönyörű és isteni csodába: egy olyan szabadságba, amely egyben mindenki más részére is
szabadságot jelent.
Ez a vallás, tudomány és művészet egysége. Ez a demokrácia. Ez a szent demokrácia: egy

mindenkiért, és mindenki egyért!
Emiatt van öröm a mennyben, ha egy bűnös megtér és az egyetlen világosság felé fordul. A
Pistis Sophia ezért a következő fejezetekben leírja ezt a kozmosz tükörszféráján keresztül
vezető diadalmenetet, amelynek során elsöprik a pokol hatalmait.
19. Az Úr mindőnket név szerint ismeri
Midőn Jézus így beszélt tanítványaival, imígyen folytatta: „Íme, most felöltöttem a ruhámat,
és az Első Misztérium felruházott engem minden hatalommal. Még egy kis idő, és beszélni
fogok nektek a mindenség misztériumáról és bőségéről. Ettől az órától kezdve semmit sem
rejtek el előttetek, hanem elvezetlek titeket a beteljesedéshez a bőségben (plerómában) és a
misztériumokban, ami a teljesülés bőségét és minden Gnózis Gnózisát jelenti, amik az én
ruhámban találtatnak. Minden misztériumot megnyilvánítok nektek, a legkülsőtől a
legbensőbbig. Figyelmezzetek hát, hogy mindent elmondjak néktek, ami énvelem történt.
Amikor a Nap Keleten felkelt, nagy világosságerő ereszkedett le, benne a ruhámmal, melyet
hátrahagytam a huszonnegyedik misztériumban, ahogy azt az imént mondtam nektek. És egy
misztériumot találtam a ruhámba írva, a magasságban lakozók öt szava képében: »??µ? ??µ?
???? ????µ? ???? (Zama zama ozza rachama ozai)«. Ez a következőt jelenti: Ó, misztérium,
aki megnyilvánultál a világban, a mindenség ősoka, a tökéletes kezdet és vég, amelyből
minden kisugárzódás - és ami azokban van - ered, és akinek akaratából minden misztérium és
azok minden területe lett, jöjj el hozzánk! Mert mi a társaid vagyunk, veled teljesen egyek.
Ugyanaz vagyunk. Te vagy az Első Misztérium, amely öröktől fogva a Kimondhatatlanban
volt, még mielőtt megnyilvánult volna, és akinek nevét mi képezzük, együtt. Most
mindannyian rád várunk a legkülső határon, tehát belülről számítva az utolsó misztériumnál,
amely mibennünk van.
Most elküldtük neked a ruhádat, mely kezdettől fogva a tiéd, s melyet az utolsó határon, a
belülről kifelé számított utolsó misztériumban hátrahagytál, amíg az idő az Első Misztérium
parancsára be nem teljesedik.
Íme, az idő betelt. Öltsd fel a ruhádat, és jöjj hozzánk. Mert mindannyian várunk rád, hogy az
Első Misztérium parancsára felöltöztessünk az ő sugárpompájába. Mert az Első Misztérium
adta nekünk a két köntösből álló ruhát, hogy felruházzunk vele, azon felül, melyet már
elküldtünk neked. Mert méltó vagy rájuk, mivel fölöttünk állsz, és mielőtt mi lettünk, te már
voltál. Ezért küldte el neked velünk az Első Misztérium az ő sugárbőségének misztériumát,
mely két köntösből áll. Az első a Kimondhatatlan térségeiben és rendjeiben létező összes
misztérium és kisugárzódás neveinek teljes dicsőségét tartalmazza. A második köntösben az
Első Misztérium rendjeiben és két terében lévő valamennyi misztérium és kisugárzódás
nevének teljes dicsősége található.
kisugárzásainak rendjeihez tartoznak, valamint a fénykincs megváltóié és legmagasabb
rendjeié, továbbá a hét Ámené és a hét hangé, az öt fáé és a három Ámené, és az ikrek
megváltójáé, aki a gyermek gyermeke. Ezenkívül benne van a fénykincs három kapujában
álló kilenc őr misztériumának fényessége. Szintúgy benne van azok nevének fényessége, akik
jobbról vannak, és azoké, akik középen vannak. Továbbá benne van a nagy láthatatlan (aki az
ősatya) nevének teljes fényessége, valamint a három háromszor-hatalmas és azok egész
terének misztériuma, aztán az ő láthatatlanjaik misztériuma, és azoké, akik a tizenharmadik
eonban vannak; meg a tizenkét eon és archonjaik, arkangyalaik és angyalaik neve, és
mindennek a neve, ami a tizenkét eonban van. Benne van mindazok nevének teljes
misztériuma is, akik a sorshatalmakban meg minden mennyekben vannak, és mindazoké, akik
a szférákban vannak, valamint az ő firmamentumaiké és ezek minden lakójáé és területéé.
Íme, elküldtük neked ezt a ruhát, melyet az Első Parancsolattól lefelé senki sem ismert meg;
Kimondhatatlan által rendelt idő.
Jöjj hát hamar hozzánk, hogy az Első Misztérium rendeléséhez híven felöltöztessünk. Mert
gyorsan, hogy megkapd teljes fényességedet, az Első Misztérium sugárbőségét.
A nekem küldött ruhában meglátván mindezen szavak misztériumát, azonnal magamra

fogta el őket.

dicsőítették a bensők legbensőbbjét.”

19
Az Úr mindőnket név szerint ismeri
Ha a kereső a dialektikus tapasztalatai és a dialektika lényének felismerése alapján az Arany

Rózsakereszt Szellemi Iskolájához fordul, akkor felfedezi a transzfigurisztikus misztériumok
igazságát és elutasíthatatlanságát. Ha valóban belülről hajtva vágyik a Szellemi Iskola
tanulóságára, akkor az első fok tanulójának lehet nevezni.
Bár az ilyen tanuló nagyon komoly ember, mégis még teljesen a dialektikus énjét helyezi
minden tevékenységének középpontjába. A szív rózsája még a bimbóban rejtőzik. A régi
aurikus mágneses égbolt még teljesen érintetlen, és még mindig a felettes én az uralkodó
tényező az életében.
Ez a tanuló aztán mérlegelni kezdi az önátadást a Rózsakereszt Iskolájának befolyására - és

mindenekelőtt saját belátása indíttatására -, továbbá filozófiai megértésből. Megteszi az első
lépéseket a transzfigurisztikus ösvényen, megpróbál rajta kitartani, és valamelyest jó tanuló
lenni. Ettől a pillanattól megszületett mint Keresztelő János. A második fok tanulója lett.
Ámbár az alantas én fogyatkozik, de még teljesen létezik, éppúgy, ahogy az egész dialektikus
felettes én is jelen van. A szív rózsája, a magzati új mikrokozmosz még nem nyílt meg
pozitívan, bár a tanuló ismeri, hogy mi a rózsa. Mégis kitart, és biztos léptekkel halad az
endúra ösvényén, elszántan arra, hogy elkészíti Ura részére az utat. Dialektikus lénye
fogyatkozik. Megváltoztatja viselkedését és egész cselekedeti életét. Elkezdi a
szabadkőműves művet, de nem a nagy önkényszerítés feszültségében, alig uralkodva magán,
hanem nagy belső belátással, igaz bizalommal és szeretettel.
Emiatt a szív rózsája egy adott pillanatban megnyitja legkülső csészelevelét. Így be tudnak
hatolni a pirkadat első sugarai. Az ilyen tanulót a harmadik fok tanulójának nevezzük. A
Bibliában erre a pontra úgy utalnak, mint Jézus születésére, aki néhány hónappal János után
látja meg a napvilágot. De még ebben a fázisban is jelen van az alantas én és a dialektikus
felettes én. Még működik a közönséges természet mágneses rendszere. A rózsa még csak a
virulás első fázisát érte el.
Ám a folyamat tovább halad. A jánosi út örömmel be lesz végezve, az önátadás egészen a

biológiai minimumig megvalósul. A jelölt eléri a mélypontot. Ebben az egész folyamatban a
rózsa egyre jobban kivirul, az új mikrokozmosz kipattan és feltárja titkát. Ez az a pillanat,
amikor János a kezdeményezést átadja az újszülött Jézusnak. Most már nem az én, hanem a
másik, a lélek az, aki az egész lényt vezeti. Ez a tanuló elérte a negyedik fokot. Semmiképpen
sem úgy van azonban, hogy ezt a fokot a tanulónak valaki más ajándékozza; ez csupán a
negyedik lépcső az ön-szabadkőművesség ösvényén.
Ezen a ponton viszont létezik még egy csapda. Habár a rózsa az élet világító, sugárzó urává
vált, a dialektikus felettes én, az alantas természet mágneses rendszere, a halál természetével
való mindent uraló kapcsolat még teljesen változatlan. Aki még viseli ezt a köntöst, az
elkerülhetetlenül össze van kapcsolva a halál lényével. Ezért még a negyedik fok tanulója sem
igazán szabad. A legfontosabb akadályt még el kell hárítania, a felettes ént még le kell
győznie.
Ez egy nagy csoda, egy hatalmas és gyönyörű, nagyon sokoldalú folyamat. Eddig a pillanatig
a felettes én csak egy negatív ellenfél volt, sőt sok esetben még együttműködő tényezőként is
szerepelt. A negyedik fok tanulóját dialektikus láncokkal még meg lehet kötözni, és
fogságban lehet tartani. Az olvasó biztosan el tud képzelni egy misztikusan nagyon szép és
ájtatos önátadást, anélkül, hogy közben valódi áttörő tevékenység jelenne meg. Az a tény,
hogy el tud képzelni egy ilyen misztikus tevékenységet, azt bizonyítja, hogy a közönséges
természetben lehetséges ilyen gyakorlat, melynek a dialektikus felettes én maradhat az ura és
mestere. Ezen a módon minden misztikus eredményt elektromágnesesen kisugároznak a
dialektikus természetbe, ezáltal felerősítvén és elősegítvén ennek a természetnek a
fenntartását.
Ezért ha az ön-szabadkőműves az ötödik fokot el akarja érni, akkor felettes énjét

semlegesítenie kell, és túl kell rajta adnia. Aki erre elszánja magát, az tapasztalni fogja, hogy
negatív, eladdig háttérben álló ellenfele igen pozitívvá, tevékennyé változik. Ekkor nincs
többé sugalmazás és együttműködés. A jelölt önnön legnagyobb természetes ellenségével
szembesül, a kezdetek ellenségével. A közönséges természet elektromágneses erőinek
köntöséből kell magát megszabadítania, mert ezek az erők tartották fogságban kezdettől
fogva.
Az ellenség se nem ördög, se nem tükörszféralény, hanem egy egészen egyszerű aura,
mágneses terület, amelyben minden idők karmája rejlik. Ehhez természetesen különféle
lényiségek kapcsolódhatnak, de ez mellékes, mert aki az új fényruhát hordja, azt már egyetlen
tükörszféralény sem tudja többé elérni. Így kell a negyedik fok tanulójának a megszabadulás
útján haladnia, azon az úton, amelyre például mint „a pusztai megkísértésre” utalnak.
Ebből a beszámolóból kivehető, hogy a negyedik fokon álló testvér hogyan tör át önnön
tükörszféráján, és milyen módon semmisíti azt meg. Ennélfogva világos lesz a következő: aki
így a saját, közönséges természetbeli aurikus lényén átvonul, szemét a célra szegezve, és
mindinkább a rózsa új fényruhájába öltözve, az egyidejűleg a kozmikus tükörszférán is
átutazik. Mert aki a saját, közönséges értelemben vett mikrokozmikus égboltját megsemmisíti,
az megszabadítja magát a dialektikus természet kozmikus és makrokozmikus égboltjától is.
Az egész dialektikus természet sem képes már többé az ilyen tanulót feltartani. Az ilyen
testvér a világban van ugyan, de már nem a világból való. A Pistis Sophiában a következőt
mondják a negyedik fok eme tanulójáról:
Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, mivel ti vagytok
azok, akik az egész világot meg fogják menteni.
Egy makrokozmikus égbolt elektromágneses erőkkel fogja át az egész bukott emberiséget. Ez

a makrokozmosz egy Önt igencsak személyesen körülfogó mikrokozmikus égboltot használ
fel arra, hogy az Ön börtöncelláját kijelölje. Ön most széttöri ezt a mikrokozmikus páncélt.
Megsemmisíti az elektromágneses rendszert. Magától értetődően ezzel a makrokozmikus
égboltot is gyöngíti. Ha egy egész csoport halad együtt az ösvényen, akkor
természettudományosan érthető, hogy megbénítják a természet hatalmait és eonjait, és így az
egész világot és a bukott emberiséget is megmentik.
Az a folyamat tehát, amely elé a modern Szellemi Iskolában állítjuk Önt, mentes minden
rögeszmétől, minden érzelgősségtől és minden önámítástól. E folyamatot a józan valóság
medrébe tereljük, az egyetlen igazság derűs nyugalmába és csöndjébe vonjuk. Itt nem arról
van szó, hogy a tanuló mit beszél vagy miről álmodozik, hanem arról, hogy a valóságban mit
cselekszik. A kérdés a következő: melyik vonzóerő uralja rendszerét?
A Szellemi Iskola feladata az, hogy megszabadítsa tanulóit a természet markából. De minden
tanulónak saját magának kell hozzálátnia az első feladatához: rálépni az elsőtől a negyedik
fokig vezető útra. Ezután kell a negyediktől az ötödik fokhoz vezető utat kipuhatolni. Ha
létezik a negyedik fokon lévők nagy csoportja, akiknek megvan az arany rózsaköntösük, és
akik mindannyian a menyegzői ruhába öltöztek (ennek tulajdonságait majd még
megtárgyaljuk), és mi egy ilyen csoporttal folytathatjuk utazásunkat igazán az anyagon áttörő
értelemben, akkor erre az áldott csoportra a Pistis Sophia tizenegyedik fejezetének szavai
vonatkoznak:

fogta el őket.

Ezzel a következőt mondják nekünk: Ha a negyedik fok valamely testvére megkapta a rózsa-
köntöst, és rálép az ötödik fokhoz vezető útra, akkor a dialektikus égbolt - minden értékével
és rendjével egyetemben - összeomlik. Az egész mágneses rendszert megsemmisítik, az abban
lévő minden összefüggést és rendszert teljesen lerombolnak és elsöpörnek. Ezzel a dialektikus
nehézségi erőtől való megszabadulásra utalnak. Minden béklyó lehull, és minden dialektikus
mágneses erő elhagyja a rendjét.
„A saját nevet tartalmazó misztériumot meglátni” ismert fogalom az Egyetemes Tanban. A

név eredeti értelemben véve utalás az igazi létállapotra. Mindannyiunknak van neve, egy
létállapota, és ezért a Bibliában így mondják: „Az Úr mindannyiunkat név szerint ismer”, ami
teljesen világos.
Akinek a neve és létállapota alacsonyabb rendű, mint az isteni misztérium, az látja ugyan a
misztériumot, a kifürkészhetetlent – például fénymegnyilvánulásként –, de annak valóságát
nem észleli. Így hát megérthetjük, hogy aki rózsakeresztes testvérként a rózsaköntösbe
öltözött, és elkezdte a mennyei utazást, azt nem lehet földi hatalmakkal és a tükörszféra
erőivel akadályozni, sőt ezek még megpillantani sem képesek őt. Ezért áll ott:
Engem azonban nem láttak, csak a világosságot. Nagy félelemben és nagy zavarban voltak...
A születés és halál kerekén belüli fénylények egész serege pedig így szól:
Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomásunk lett volna róla?
Hogy hogyan? Hisz világos! Mert ami e világ bölcsei és tudósai előtt rejtve van, az Isten
gyermekeinek megnyilvánul.
Sikerüljön Önnek ezt a megnyilvánulást saját maga számára valósággá tenni, és így másoknak
is segíthessen ehhez a valósághoz közeledni!
20. A keleti és a nyugati ablak
Az előző fejezetek egyikében megtárgyaltuk az ön-szabadkőművesség öt fokozatának útját, az

Egyetemes Szerzet sugárbőségének egyetlen szegletkövére való építés öt nézetét. Ez az öt
lépcső az, mely az embert a kezdet kezdetétől a teljes megszabadulásig elvezeti.
Az első fok arra a komoly tanulóra vonatkozik, aki belép az Iskolába, mert belsőleg felfedezte
a transzfigurisztikus misztériumoknak, az újjászületés ösvényének igazságát és
elutasíthatatlanságát.
A második fok azt jelenti, hogy a tanuló tényleg végérvényesen rálép az endúra, az önátadás
ösvényére.
A harmadik fok az alkalmazott endúra első következményeire tereli a figyelmet. Ennélfogva a

szív rózsája megnyílik a gnosztikus pirkadat első sugaraira.
Ha tehát felkél a Szellemnek ez a Napja, és sugárterének ereje megnövekszik, akkor

szerkezetileg és szervileg egy új kígyótűz fejlődik ki, egy új én, egy menyegzői ruha, egy új
lélekállapot. Ebben a pillanatban születik meg Jézus, az Úr a jelöltben, aki a negyedik fok
testvére lesz.
Amint ez a negyedik fok megvalósult, a jelölt már meg is kapta az erőt és a képességet, hogy
elkezdje hazafelé vezető útját. Átvonul a tükörszférán és mikrokozmosza aurikus lényén, és
ez utóbbit meg is semmisíti. Így kel át egyben a kozmikus tükörszférán is. Ennek során felold
minden dialektikus köteléket. Ily módon gyengíti a dialektika erőit, és ezáltal mindazoknak,
akik őt követik, könnyebb lesz ugyanazon az úton haladniuk. Így lett belőle az ötödik fok
testvére, megünnepelte az alkímiai menyegzőt.
Világos tehát, hogy ön-szabadkőművesség révén Önnek teljesen és közvetlenül már most
megvan rá a lehetősége, hogy a negyedik fok testvérévé váljon. Ha felemeltetik ebbe a
létállapotba, akkor belső állapota alapján valóban viseli Isten újjászületett gyermekeinek
„nevét”, akkor a Pistis Sophia szavait Ön saját magára vonatkoztathatja:
Örvendjetek és ujjongjatok, mert áldottak vagytok a Föld minden népe előtt, minthogy ti
vagytok azok, akik az egész világot megmentik.
Aki utat vág egy veszélyekkel teli őserdőn át, az megkönnyíti az utazást mindazoknak, akik
utána jönnek. Ha pedig egy egész csoport véghezviszi ezt a feladatot, akkor szabad utat teremt
minden később jövőnek. Ez az a pompás mű, amelyre Önt hívják: az ösvényen állni, és
mindenkiért dolgozni.
Mily nagyszerű és isteni pillanat lesz az, amikor a negyedik fok testvéreiként szabad
üdvözölnünk egymást, és együtt beszélhetünk a pompás fényruháról, az arany menyegzői
ruháról, melyet akkor már birtokolunk! Ezt a ruhát Ön rövid időn belül meg tudja szőni. A
szegletkő, amire építenie kell, már létezik. Az építőanyagokat az erőtér bőségesen
rendelkezésére bocsátja, a szükséges szerszámokat pedig önnön lényében birtokolja. Miért ne
alkotná meg a művet, hogy megünnepelje az alkímiai menyegzőt?
Ha ezt valóban véghezviszi, akkor úgy tárul fel Ön előtt a Pistis Sophia tizedik fejezete, mint
hegymászáskor egy széles táj:
Amikor a Nap Keleten felkelt, nagy világosságerő ereszkedett le, benne a ruhámmal, melyet
hátrahagytam a huszonnegyedik misztériumban, ahogy azt az imént mondtam nektek. És egy
misztériumot találtam a ruhámba írva, a magasságban lakozók öt szava képében: »Zama
zama ozza rachama ozai«. Ez a következőt jelenti: Ó, misztérium, aki megnyilvánultál a
világban, a mindenség ősoka, a tökéletes kezdet és vég, amelyből minden kisugárzódás - és
ami azokban van - ered, és akinek akaratából minden misztérium és azok minden területe lett,
jöjj el hozzánk! Mert mi a társaid vagyunk, veled teljesen egyek. Ugyanaz vagyunk. Te vagy
az Első Misztérium, amely öröktől fogva a Kimondhatatlanban volt, még mielőtt
megnyilvánult volna, és akinek nevét mi képezzük, együtt. Most mindannyian rád várunk a
legkülső határon, tehát belülről számítva az utolsó misztériumnál, amely mibennünk van.
A napfelkelte Keleten a harmadik fokra utal. Amíg Ön még az első vagy a második fokhoz
tartozik, addig a felkelés pirkadatában, a közeledő Nap derengésében áll. Mihelyt azonban a
Nap Keleten felkel, eljut Önhöz a nagy világosságerő, és felébreszti a rózsát korszakok óta
tartó álmából.
Az Egyetemes Tanban a Kelet mindig a dolgok kezdete, amint a nyugati ablak a dolgok vége.
A nyugati ablakon keresztül hagyják el a dolgok az embert, de ezen keresztül próbál a múlt is
ráakaszkodni. Amikor a gnosztikus nap Keleten felkel, akkor az embert szembesítik az isteni
megnyilvánulás titkával, ami tényleg ugyancsak a múlt. Mikor a gnosztikus világosságerő
lejön, hogy megtámadja a szívet, akkor Ön felfedezi benne fényruháját, amit egykor
hátrahagyott. Itt most valami nagyon mély értelmű dologról van szó, aminél el kell időznünk
egy pillanatra, hogy világosan megértse a Pistis Sophia eme kijelentésének mélységét.
Minden mikrokozmosznak van egy keleti és egy nyugati ablaka. Az egyik ablakon látjuk a
napkeltét, a másikon a napnyugtát. A tanulóság bizonyos állapotában a mikrokozmoszban egy
kifelé vezető áramlat keletkezik, amellyel minden olyan erőt és értéket, amely már
megszolgálta a magáét, minden hatalmat, amellyel a tanuló szakított, kivezetnek és
megsemmisítenek. Ha a természet-összetörés útján halad, és elbúcsúzik a dialektikus
dolgoktól, akkor a kivezető mágneses áramlattal azok mind elhagyják őt a nyugati ablakon
keresztül. Életharcában azonban a régi dolgok mindújra megjelennek, gyakran nagyon újszerű
köntösben. Ha az éntelenség még nem tökéletes, akkor a dialektikus múlt dolgai mindig meg
fognak jelenni a nyugati ablak előtt, sokszor a megújulás látszatalakjaiban, mert a mindennapi
én meditatív szemlélődéseiben ezeket a látszatalakokat álmodja meg.
Ezért ha elgondolkozik a Gustav Meyrink A nyugati ablak angyala című könyvében szereplő
John Dee alakján, akkor tudja, hogy a sors angyala miért a nyugati ablak előtt jelenik meg és
vezeti őt a szakadékba. Sohase engedje be ezt a múltat! Mert aki ezt megteszi, az dialektikus
sorsát követi, amely aranyat ígér ugyan, de mégis végtelen fájdalommal fizet.
A mikrokozmoszban létezik egy befelé vezető gnosztikus áramlat is, melyet „Keletnek”
neveznek. Most felteheti a kérdést: „A sors vajon nem ezen a keleti kapun jön-e be?”
Dehogynem, mert ami Ön, amit magához vonz, az hatol be Önbe. Egyensúlyban,
harmóniában van vele, és ez nem tuja megváltoztatni az Ön állapotát, a létállapotát, a „nevét”.
Ellenben minden, ami a nyugati kapun kopog, az keleten már nem tud többé bejönni, ha
létállapotát afölé emelte. A keleti fény rezgése meghatározza az egész mikrokozmosz
rezgését.
Ha Ön mint komoly tanuló pillantását mindig a hajnalra irányítja, és ezt egész cselekedeti
életével alátámasztja, akkor keleten világosság lesz. A mikrokozmosz rezgése megemelkedik,
és mind a keleti, mind a nyugati mágneses áramlatnak erre kell hangolódnia. A külső áramlat
kifelé hajtja a szentségtelent, a belső áramlat pedig felhívja Isten gyermekeinek ősmúltját. Így
történhet meg, hogy Ön megkapja azt a fényruhát, amit valamikor maga mögött hagyott.
Értse meg ezt a csodás misztériumot! Próbálja meg egész lényével átfogni, mert az
üdvtitokról rántják le a leplet benne. A fényruha nemcsak egy elektromágneses sugártér, mint
ahogy ezt valószínűleg gondolja, hanem ennél végtelen sokkal több.
Képzelje el, hogy a dialektikus világban épít magának egy házat, de aztán bizonyos
pillanatban elhagyja, és tovább nem gondozza. Egy idő után a por, a pókháló, a nedvesség és
az idő vasfoga gondoskodik róla, hogy a ház tönkremenjen. A dialektikus természetben
minden a mulandóságnak és a halálnak van alávetve. Sőt, amit féltő gonddal ápol, még az is
visszavonhatatlanul elpusztul. Az eredeti világban azonban semmi sem porlad el. Minden,
ami egyszer Isten tágas csarnokaiban létezik, az van, és örökké megmarad.
Ezért a fény, amit a bukott istengyermek egykor hátrahagyott, nem csupán egy
elektromágneses terület, melyet mint egy köpenyt újra köréje terítenek. A fényruha egyben az
eredeti létezés is, olyan testiség, oly tökéletesen megszervezett rendszer, amely
folyamatszerűen egyesül a feltöredező ősatommal.
Ezért van az Önben rejlő Másik egyidejűleg az eredeti életterület huszonnegyedik

misztériumában is. Ez a Másik az Ön ősatomjába van bezárva. Valami ebből az eredetiből
megtalálható az Ön szívében, elsüllyedve a mikrokozmoszában; a lényeges azonban, a
legnagyobb, az örökkön örökké abban a fényruhában van, amelynek keletről kell
aláereszkednie.
Érti most már, hogy mi a szabadkőművesség? Főképpen lebontás, az állati, dialektikus én
lebontása, az én testének és aurikus lényének a lebontása. Az ön-szabadkőművesség a
haláltermészet dolgaitól való folyamatos kiüresedést jelent a nyugati ablakon keresztül, egy új
nap hajnalának beköszöntéig. Az ön-szabadkőművesség egy virrasztás, ahogyan ez a 119.
zsoltár 147. és 148. versében áll:
Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van reménységem. Szemeim megelőzik
az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam.
Az új ember örökké létezik. Leereszkedik az új fényruhával az Ön mikrokozmoszába, mert

valamicskét belőle az Ön mikrokozmoszában tartanak fogva. A transzfiguráció
tulajdonképpen nem más, mint egy éjszakai kísértet feloszlása a hajnal fényében. Ha a rózsa
sugárzik, akkor az egész haláltermészet-mikrokozmosz összeomlik. És minden, ami valódi
élet volt és a jelenben is az, folytatódik Benne, aki volt és aki van örökkön örökké. Emiatt
jelenik meg egyidejűleg az apokaliptikus új ember a fényruhával, azt mondván: „Ne félj. Én
vagyok az első és az utolsó. Halott voltam, és íme élek örökké.”
Az tehát a nagyszerű a gnosztikus üdvmegnyilvánulásban, hogy Ön az eredeti fényruhájában,

amely a lélek arany menyegzői ruhájával van összekapcsolva, egy rejtélyt, egy misztériumot
fedez fel: a bőség, a valóság, a tökéletes megnyilvánulás misztériumát. Minden, amit fel kíván
építeni, már létezik. Minden, amit virrasztásában remél, már létezik.
Csak a falakat kell áttörnie, amelyek elválasztják a hajnal pírjától, és akkor a keleti Nap nagy
csodája felkel Önnek.
21. A megújulás fényruhája
Akik a rózsa és kereszt útját járják, azok mind vágynak rá, hogy felölthessék a megújulás
fényruháját. Felismerik, hogy szellemben szegények, és vágyódnak a szellem után. Akik a
jelöltek valamely csoportjához tartoznak, azoknak megnyilvánítják a misztériumot, mely
szerint a megújulás fényruhája nemcsak fényből, erőből és elektromágneses képességekből
áll, hanem ez a köntös egy tiszta szellemi képesség is, amely a dialektikus mikrokozmoszt
övezi. Az isteni Gnózis területein minden megnyilvánulás lerombolhatatlan és örök. Az a
megnyilvánulási rendszer, melyhez valamikor a szívbe bezárt isteni én tartozott, örökkön-
örökké és változatlanul él. A szív rózsája egy örökké égő tűz szikrája. A szikra meghalt és
kialudt ugyan, de eredete miatt azonnal újra tüzes parázzsá lobbantható.
Ez akkor történik meg, amikor az ember keresi „a rózsabimbójának járó fényruhát”. Emiatt a
Szerzet kezdetben sugárzásának előrevetett árnyékával őrizte és védte Önt, mint ahogy egy
kertész ládákban ápolja a virághagymákat. Ön érezte az erőtér vigasztalását; táplálták, hogy
egyedüllétéből ki lehessen szabadítani. És a negyedik fok minden testvéréhez elér a hang:
Most mindannyian rád várunk a legkülső határnál, tehát belülről számítva az utolsó
misztériumnál, amely mibennünk van. [...] Egészen egy vagyunk veled. Azonosak vagyunk.
Ebben a stádiumban kapta meg az Önnek küldött fényruhát, hogy a dialektika minden
szféráján átvezető hazautazását véghezvihesse. Erről a fényruháról, az eredeti lét
misztériumáról szeretnénk Önnel beszélni a Pistis Sophia tizedik fejezete alapján.
Ebben a fejezetben igen különös dolgokat mondanak róla. Sőt, az ismert menyegzői ruhán
kívül még három fényköntösről beszélnek. A fényruha, melyet a testvérnek küldenek, az a
ruha, amely kezdettől fogva az övé volt, és amelyet ő az utolsó határon - belülről számítva az
utolsó misztériumban - hagyott hátra. Azt a ruhát, amit utoljára hordott, ezért elsőként
ajándékozzák vissza neki, a következő ajánlással:
Lásd, az idők beteljesedtek. Öltsd fel a ruhádat, és jöjj hozzánk. Mert mindannyian várunk
rád, hogy az Első Misztérium parancsára felöltöztessünk az ő sugárpompájába. Mert az Első
Misztérium adta nekünk a két köntösből álló ruhát, hogy felruházzunk vele, azon felül, melyet
már elküldtünk neked. Mert méltó vagy rájuk, mivel fölöttünk állsz, és mielőtt mi lettünk, te
már voltál. Ezért küldte el neked velünk az Első Misztérium az ő sugárbőségének
misztériumát, mely két köntösből áll. Az első a Kimondhatatlan térségeiben és rendjeiben
létező összes misztérium és kisugárzódás neveinek teljes dicsőségét tartalmazza. A második
köntösben az Első Misztérium rendjeiben és két terében lévő valamennyi misztérium és
kisugárzódás nevének teljes dicsősége található.
kisugárzásainak rendjeihez tartoznak, valamint a fénykincs megváltóié [...].
Így folytatódik a Pistis Sophia a tizedik fejezetben mindazon dolgok szédületes

felsorolásával, amik a harmadikként küldött fényruhában találhatók. Ezt a magyarázatot a
következő szavakkal zárják:
Lásd, elküldtük neked ezt a ruhát, melyet az Első Parancsolattól lefelé senki sem ismert meg;
Kimondhatatlan által rendelt idő.
Jöjj hát hamar hozzánk, hogy az Első Misztérium rendeléséhez híven felöltöztessünk. Mert
gyorsan, hogy megkapd teljes fényességed, az Első Misztérium sugárbőségét.
Ha mindezt hallja, mérlegeli és tanulmányozza, akkor a teljes Egyetemes Tant mintegy
távirati stílusban nyilvánítják meg Önnek. Ha a Dicsőséges megnyilvánul a negyedik fok
testvérének, és elküldi neki a harmadik fényruhát, Pymandert, a megnyilvánuló Szellemet,
akkor ez a megnyilvánulás a tökéletes Gnózisnak, valamint a menny és föld minden
hatalmának ragyogását és fenségét jelenti.
Az Atya házába felfelé vezető nagy utazás folyamatszerűen átvezet a haláltermészet minden
területén. Ez nemcsak a mi életterületünkre érvényes, hanem egyben a dialektika egész
világegyetemére is.
Ezen világegyetemben számtalan rendszer található, a legdurvábbtól a legfinomabbig.

Töméntelen sok lény és élethullám létezik, amelyek jellegük és erejük szerint elképesztően
különböznek. Ez ama megnyilvánulások kikutathatatlan és felmérhetetlen óceánja, amelyek
mind az istentelenség és az alapvetően és szerkezetileg bukottság keretein belül
hömpölyögnek. Ez a kísérletek életóceánja, a magukra hagyott varázslóinasok gigantikus
munkaterülete. Egyes területek mintha mély álomba merültek volna, másokban lüktető,
dinamikus építés uralkodik, megint másokban az elvakultság kábulata és örvénye mutatkozik;
de mindenhol érezzük a végességet és a keletkezés, virulás és elmúlás lázas sürgölődését.
Minden és mindenki a majdnem örök átok alatt görnyedezve halad, és mindent latba kell
vetniük és fel kell használniuk ahhoz, hogy „csak egy keveset is kihozzanak belőle”. A lázas
ügyködések eme tarka óceánjában az önnön mikrokozmikus tükörszféránk, de még
kozmoszunk tükörszférája is semmiség csupán.
Ha a haláltermészet csak a mi duplaszférájú életterületünkből állna, akkor a belőle való

megszabadulás meglehetősen egyszerű lenne. Az ember azonban a halál világegyetemében
létezik. Ezért a hazavezető utazás egy hatalmas, óriási léptékű folyamat, csavarvonalban
terjedő fejlődés, melyben már nem lehet viszályról beszélni, ahogyan azt a mi
világrendünkben ismerjük. Nincs viszály a saját énben, van ellenben egy személyes
agressziók nélküli hatalmas erőlánc, ami miatt az istentelennek meg kell hátrálnia az isteni
elől. Ezt ne az undorító gonoszság és az elfajuló bűnözés mocsarán keresztülvezető nagy
lélekutazásnak tekintse, hanem a céltalanság, a jóság-rögeszme, az öndicsőítés és az
egyetemes törekvések sokarcú művének bemutatását lássa benne.
Ahogyan a mi életterületünkön egy hétséges egyetemes szerzet tevékenykedik, hogy a

megváltottaknak lehetővé tegye a fényruhát, úgy a halál egész világegyetemében léteznek a
nagy megváltók és az ő munkaterületeik. Minden megváltott erősíti ezeket a csoportokat, és
fényruhájával, a tagjait körülvevő eme hatalmas köpennyel mindegyikük hozzájárul a
rögeszme megsemmisítéséhez.
Emberi mértékek szerint a látható világegyetemben sok tekintetben nagy dicsőség uralkodik,
de a negyedik fok testvére teljesen felismeri ennek a nagyszerűségnek a csalárdságát. A
harmadik ruha ugyanis, melyet ezeknek a testvéreknek szabad viselniük, és viselni is tudnak,
ez a ruha tehát az eredeti, isteni fenség ruhája, melyet az első törvény alatti térségben senki
sem ismer. A halál világegyetemében egyetlen lény sem akad, aki ezt a köntöst birtokolhatná.
A harmadik ruha a próféták nevének ragyogását mutatja, az öt őselv ragyogását, az öt Irányító
misztériumát, a megváltás fénykincsét, ami felmérhetetlen kincs!
Ha a negyedik fok testvérei megkezdik a hazafelé vezető útjukat, akkor a következőkkel
vannak felszerelkezve:
1. a bölcsesség minden képességével, ami azt jelent, hogy:
2. a tökéletes Gnózis ismeretének képességével,
3. az átlátás és leleplezés ismeretének képességével,
4. a tökéletes önmegszabadítás képességével,
5. a teljes megtámadhatatlanság képességével.
Az ember intellektuális képessége egy olyan módszeren alapul, melynek segítségével

számtalan tény és jelenség gyűlik össze az emlékezetben. A tényeknek és jelenségeknek eme
külsődleges ismerete alapján aztán a kísérleti cselekvés következik.
A harmadik fényruha által kölcsönzött ismeret képessége azonban egy folyamatosan vibráló,
világító valóság. A benne felismert dolgok mind közvetlenül a legmélyebb mélységükig
ismerszenek meg. Akármire irányul is a figyelem, az illető azt mind azonnal átlátja, lényének
minden dimenziója szerint.
A kísérletező, spekulatív cselekvés, melyre a dialektikus ismeretek alapján van szükség,

mindig karmát szül, tehát szüntelenül új kötelékeket és egyre nehezebb láncokat okoz. Aki
azonban a Gnózis értelmében vett megismerés birtokában van, az kiszabadítja magát minden
meglévő béklyóból, és képes másokat is megszabadítani.
Aki a próféták ragyogásában áll, az a szülőföld ragyogásában él, amely felé vezető útnak
nekivágott. Aki ismeri az öt Őselv és az öt Irányító ragyogását, az az öt Dhyani-Buddha
ragyogásában áll. Ezek azok az erők, amelyekből az Ószövetség szerzői megalkották a zsidó
nép öt ősatyját. Egy ilyen ember a legmagasabb tudata szerint egy az Abszolúttal, a
mindenség Atyjával; legmagasabb értelemben véve része Isten népének.
Így, a teljes királyságban, a harmadik fényruhába burkolva járja a testvér - sugározván és

munkálkodván - a szülőföld felé vezető utat. Még nincs a szülőföldön, de onnan való, és egy
vele. Növeli a megváltók fénykincsét.
Így emelkedik fel a megszabadító, hazavezető Szellem ruhájában az eredeti misztériumba,

amelyben a másik két köntös várja. Belép magába a Valóságba. Először a második
fényköntössel lesz ékesítve, amely a Valóság nézetével kapcsolja össze. Ezután szabad
megkapnia az első fényköntöst, amely legmélyebb lényében maga az isteni Valóság. Isten
gyermeke hazaérkezett.
A Szent Szellemben növekedvén, a Fiú által az isteni misztériumokba bevezetve, karjaiba

fogadja őt az Atya.
22. A nehézségi erő törvényének legyőzése

Részletesen ecseteltük, hogy mivel vannak felszerelve a hazautat elkezdő, negyedik vagy
ötödik fokon lévő testvérek. Birtokolják a harmadik fényruhát, amely képessé teszi őket arra,
hogy a dialektikus nehézségi erő minden területén átkeljenek, anélkül, hogy bármilyen
ellenállásba is ütköznének. A gravitáció egy olyan mágneses tér nehézségi erejének a hatása,
amely magához vonz és fogva tart minket, ha személyes mágneses terünk egyezik vele.
Dialektikus lényvalóságunk gyújtópontja természetesen nem más, mint a tudatunk, énünk, a

kígyótűz teljes feszítőereje. Ez a tudat teljesen egy azzal a kozmikus mágneses térrel,
amelyben élünk. Ez tart minket fogva ezen az életterületen, és ez vonz ide. Ezáltal észleljük a
nehézségi erő minden ismert hatását. Egy olyan létállapotban, amelyben teljesen az én uralja
az életet, csakis a dialektikus természet gravitációs törvényeinek lehetünk alávetve.
Amikor ezt tényként könyveljük el, akkor egyidejűleg azt is megállapítjuk, hogy azokat az
erőket és értékeket, amelyek a dialektikus természet számára idegenek, a dialektikus
mágneses tér hatása eltaszítja, és ezek semmiképp sem képesek behatolni valamely
dialektikus életrendszerbe.
Tudjuk, hogy minden mágneses térnek két hatása van: egy vonzó és egy taszító hatás. A
vonzó kozmikus térség köt ide bennünket, tart minket fogva, és egyben éltet is, mert minden,
ami a kozmikus mágneses térbe belekerül, az azonnal közli magát velünk. Ezért világos, hogy
mindaz, amit a kozmikus mágneses tér eltaszít, azt a mi személyes mágneses terünk is
elutasítja és távol tartja magától.
A természet szerint teljesen földiek, földies jellegűek vagyunk. Teljes harmóniában állunk
ezzel a természettel. Ennek a kozmikus területnek, amelyben élünk, a belső sajátossága
azonban dialektikus. Ezzel azt akarjuk mondani, hogy a megnyilvánult élet véges, és nem
tudja magát huzamosan fenntartani. Ezért aztán életünk is dialektikus. Egy diszharmonikus
terület tart fogva bennünket, a nehézségi erő törvényei alá tartozunk, egyezünk vele. Ezért a
létezést illetően ugyancsak diszharmonikusak vagyunk, különben a dialektikus nehézségi erők
nem tudnának fogva tartani.
Egyszerű összehasonlítással igazolni lehet, hogy az emberi én, létünk magja a lénye
legeslegmélyén boldogtalan. Mindig az elérhetetlen előtt áll, állandóan a legfontosabb
hiányzik, és alapvetően diszharmonikus. Az ember ezért természetéből kifolyólag egy harcos.
Állapota alapján mindig nyugtalan és ideges. Ezért alkalmaz gyakran erőszakot célja
eléréséhez. Alapjában véve az ember minden cselekedete a természeténél fogva rendkívül
erőszakos. Az egyik az erejét veti be. Ez férfias! A másik a száját használja. Ez nőies! A
harmadik hallgat ugyan, de megannyi furfanghoz folyamodik célja elérése érdekében. Emiatt
van mindenütt viszály: viszály a világban, a szívünkben, a gondolkodásunkban, akaratunkban
és érzésünkben. Ez jellemzi az emberiséget.
Ezért joggal állapítható meg, hogy mindennek, amibe az énünkkel a Szellem nevében
belefogunk, hogy a Szellemet szolgáljuk, mindig viszály és zűrzavar a következménye,
mindig romláshoz vezet, és sohasem hozhat szellemi eredményt. A végső, a döntő fázis
mindig hiányzik. Emiatt az én alapján nyugvó minden törekvés kártyavárhoz hasonlít, amely
a legcsekélyebb fuvallatra összeomlik. Ezenkívül biztos, hogy minden, amit az énünkkel a
Gnózis nevében teszünk, az a dialektikus mágneses teret erősíti. A Gnózis szolgálatában
ekkor valójában e világ istenét szolgáljuk.
Talán már Ön saját maga is felfedezte, hogy miként képes másokat és saját magát is az
önátadással ámítani. Külsőleg az emberek megbocsátanak egymásnak, mosolyognak egy
barátságtalan eljárás miatt, de lényük mélyén sohasem engesztelődnek ki. Egy égés marad
vissza, amely bosszúra sarkall. A szeretet és bocsánat külső látszata nem önátadás volt, sem
éntelenség, hanem egy igen magas fokú önfenntartás bizonyos formája. Az is előfordulhat,
hogy két ember kölcsönösen erősíti énje erejét a kölcsönös szimpátia kötelékével, bókokkal és
szívélyességekkel.
Tudatosan cselekszik-e így a rózsa és a kereszt ösvényén álló ember? Képmutató-e?

Egyáltalán nem! Csupán buta. Pont az ilyenekre való tekintettel hangzottak el egykor a
következő szavak: „Atyám, bocsásd meg nékik, mert nem tudják, hogy mit cselekesznek”.
A tanuló mindaddig valóban nem tudhatja, hogy mit tesz, amíg lényének mágneses magelve
miatt logikus módon a kozmikus mágneses tér fogságában áll. Az önátadás megvalósítása
nem olyan nehéz. Azt nehéz megérteni, hogy egyáltalán mit is jelent az önátadás! Amíg a
tanuló ezt nem tudja, addig minden gondolat, minden érzelmi hatás, minden cselekedet,
minden akarat-megnyilvánulás visszavonhatatlanul az önfenntartást szolgálja.
Ha feltételezzük, hogy a tanuló tudja, mi az önátadás, olyannyira hogy fel is tud ragyogni
valami ebből a hajnalpírból, akkor ez azt jelenti, hogy így vagy úgy egy másik, földön kívüli
terület gravitációs hatáskörébe került. Akkor ez közvetlenül tudathasadást okozna. A tanuló
tudatában a megszokott tevékenységek mellett ugyanabban a pillanatban egy teljesen más
jellegű belső harc jelenne meg.
Szokásos dialektikus állapota következtében az ember diszharmonikus, és emiatt van viszály

és önérvényesítés. Ebben az állapotban az önátadás nem más, mint az én bizonyos életvitele,
amely nem hat megszabadítóan. Ha tehát az a „hajnal” hasad, amelyet a megszabadulás
ösvénye helyez kilátásba, akkor a szokásos dialektikus harc mellett egy másik viszály
keletkezik. Ez az új tapasztalat növekvő lélektudatot jelent, egy új tudatmag képzését, amely a
Gnózis sugárerejében az ősatom hatására bontakozik ki.
Ez az új tapasztalat teljesen az énen kívül áll, nem nyilvánulhat meg az embernek, nem tud
hozzá mint dialektikus lényhez beszélni, mert ez egy olyan hatás, amit egy másik mágneses
tér okoz.
Ha az Új beszélne az énhez, „testvéremnek” nevezve őt, akkor ez az Új csak tükörszféra-

fáradozás lenne, ugyanazzal a mágneses képességgel. A csoda ellenben egy másik mágneses
fejlődés a dialektikus testiségben. Felhasználja azonban a testet, és mint valami fáklyát, egy
másik tudatot gyújt meg benne.
Az önátadás titka mármost abban rejlik, hogy nem állunk ellen ennek a folyamatnak, nem
küzdünk ellene, hanem elfogadjuk. Ezt teljességgel véghez lehet vinni a szokásos, dialektikus
nehézségi erő törvényeinek a keretében. Követni kell Jézus útját az emberben.
A tanuló elszánhatja magát egy olyan életvitelre, amely arra irányul, hogy ne akadályozza a
Másik fejlődését. Ezáltal fenntartja ugyan az ént egy biológiai minimumig, de ez nem is
lehetne másképpen, mert a másik tudat biztosan nem tudná átvenni a dialektikus háztartást.
Ennek az új tudatnak a szikráját akkor lehet a tanulóban meggyújtani, amikor fogékonnyá
válik a Rózsakereszt élő igéjére. Ha ez a szikra egyszer felizzik, akkor lángoló tűzzé kell
szítani. Magától értetődően két lehetőség áll fenn: vagy a dialektikus tűz újra kioltja a szikrát,
vagy helyes életvitellel új tűzzé válhat, a közönséges személyiségben és mellette. A régi tüzet
ekkor folyamatszerűen kioltják.
Aki elkezdi ezt a folyamatot, az egy új fajhoz tartozik. És ez az embertípus kapja meg a
harmadik fényruhát, amiről a Pistis Sophia tanúskodik. Ez a Szellem, amely megszabadítja
Önt a dialektika minden nehézségi erejétől. Amikor az új mágneses erőtér kellő mértékben
birtokába vette a dialektikus mikrokozmoszt, és ennek következtében abban egy új én
keletkezett, akkor kapja majd meg újra ez a tudatmag - Jézus útján az emberben, a rózsaúton
megszületve - az eredeti létet. Így képes a Másik feltámadni a dialektikus természet sírjából,
és a mennybe felszállni, mert a sír az ilyen embert nem tudja fogva tartani. Elkezdődött az út,
a visszatérés az Atya házába.
Nézze, Ön a dialektikus természet sírjánál áll. Vajon bánattal, fájdalommal és kétségbeeséssel

telve áll ott? Vagy hallja a hangot, amint így szól Önhöz: „Elküldöm hozzátok a Vigasztalót,
aki tanúskodni fog rólam”? Mert Ön is megkapta ugyanezt a lehetőséget, hogy kikeljen a
sírból.
Győzedelme bizonyságaként fellángol a pünkösdi tűz. A Vigasztaló, a Szent Szellem nem

más, mint az Egyetemes Szerzet sugárzó ereje, az új szövetség mágneses sugárzása.
Értse hát meg a mágneses átalakulás eme titkát, Rózsakereszt Krisztián alkímiai menyegzőjét!
23. Az archonok, hatalmak és angyalok nagyon rettegnek
A Pistis Sophia már idézett tizenegyedik fejezetében ez áll:

fogta el őket.

Részletesen megtárgyaltuk a három fényruha jellegét, de különösen a harmadikét, amely a
Pymanderrel való találkozásnak felel meg. A jelölt ezt a ruhát akkor kapja meg, miután
létrehozta a kapcsolatot a Gnózissal, vagyis amikor ez a sugártér le lett rögzítve a vérben és a
tudatban. Amint ezt az alapot lefektették, a gnosztikus elektromágneses tér egyre inkább
hatalmat nyer a jelölt fölött, aki ezért folyamatszerűen ki tud lépni a dialektika világából, és
képes ugyancsak folyamatszerűen transzfigurálni. Az a pillanat, amikor ez a folyamat
elkezdődhet, jelenti a harmadik fényruha elnyerését. A Biblia számunkra megszokottabb
szóhasználatával élve ezt a Szent Szellem kitöltésének nevezhetnénk.
A Szent Szellem által válik lehetővé a hazaút, a kiemelkedés, az újjászületés. Ezeket a

lehetőségeket nevezik a Pistis Sophiában „misztériumoknak”. És a jelöltnek, aki hazaútjára
ránemesedett, tudnia kell olvasni ezeket a misztériumokat. Mindezeket a lehetőségeket
értelmesen-erkölcsösen kell megértenie és megragadnia. Ekkor fedezi fel, hogy miért nevezik
a Szent Szellemet vigasztalónak is. Akinek szabad megkapnia ezt az erőt, az felismeri annak a
lélekre nézve vigasztaló tulajdonságát. Az illető tapasztalja a tényt, hogy az eredmény biztos,
hogy minden viszályt - akárki és akármi ellen is - fel lehet adni, és hogy egyetlen összetűzés
sem fordulhat elő, hacsak nem nyomatékkal és akarattal idézik elő.
Aki ezt tudja, az közvetlenül a fényruhába burkolódzik, és világos tudattal elkezdi az utazást.
Az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében utazik. És abban a pillanatban a mennybolt kapui
előtt áll, az őt körülvevő mérhetetlen világosság által beragyogva. Talán megértik, hogy a
mennybolt kapui az aurikus lénynek és egyidejűleg a dialektikus világmindenségnek a
mágneses égboltjára vonatkoznak.
Természetesen életterületünknek is van egy mágneses mennyboltja, amely tökéletes

összhangban van a személyes mágneses égboltunkkal. Ha tehát önnön mágneses rendszerünk
kapuin átmegyünk, akkor egyúttal a tükörszféra kapuit is feltárjuk.
Ha a lipika hatalmát megsemmisítjük, akkor a földi lipika hatalmát is leromboltuk. Ekkor

megmozdulnak a mennyek kapui, és egyszerre mind megnyílnak. Valamennyi archon,
hatalmasság és angyal izgalomba jön a nagy világosság miatt.
A jelölt ezt is olvasta új fényruhájának misztériumában: Örvendjetek és ujjongjatok, mert ti

vagytok, akik az egész világot megmentik majd.
Most már megértjük, hogy miként megy végbe ez a megmentés. Nem úgy történik, hogy a
személyiség kibújik a saját természet-lipikáján - mint valami nyíláson át, tehát mint csibe a
tojásból. Az ég kapujának megnyitása a következőt jelenti: saját természet-lipikánkat, és
ezáltal egyidejűleg a világ lipikáját, mágneses égboltját is alapjaiban megtámadni. Ebben az
értelemben a megtámadás akkor megsemmisítést jelent.
Ez a megszabadító, ennek a munkának a világot és emberiséget megszabadító nézete. Talán

nehéz megérteni, hogy miért beszélünk emberiséget megszabadító műről akkor, amikor a
dialektikus eonoknak a saját rendszerünkre gyakorolt befolyását romboljuk le. Ha azonban
meggondoljuk, hogy ez az ön-szabadkőművesség egyidejűleg a dialektikus világrendszer
megtámadását is jelenti, akkor tökéletesen belátjuk az itt értelmezett hatást.
Ezért valóban megszabadító értelemben semmi lényegeset sem tudunk tenni mások
érdekében, ha egyidejűleg nem munkálkodunk a magunk megszabadulásán is. Ezért az a
segítség és vigasz, amit ennek a természetnek a keretében nyújtunk másoknak, sohasem
megszabadító. Az ilyenfajta segítést azonban nem kell emiatt elkerülni, de azért minden
munkánknak elsősorban az önmegszabadításra kell irányulnia. Mert csak aki szabad, az tud
másokat is megszabadítani, mégpedig igen személyes módon.
A hazaútját elkezdő jelölt, aki tehát a Szent Szellem világosságruháját birtokolja, nagyon erős
fényt sugároz ki. Egy új sugárteret hozott létre. Ez a fény pedig igen természetes módon a
természet-lipika minden hatalmában és erejében izgalmat okoz:

fogta el őket.
Képzeljük csak el ezt a helyzetet: mint dialektikus személyiséglények egyek vagyunk az

aurikus égboltunkkal. Aztán egy új fényelem jön hozzánk a szív rózsáján keresztül, és
átalakítja egész személyiséglényünket. Ha mármost ez az új fény elegendő erőt és sugárzó
képességet őriz meg, akkor ezáltal a mennybolt minden erejének össze kell zavarodnia, és
ezek nem tudnak többé táplálni bennünket. Áramlataik el lesznek utasítva, és tevékenységeik
vissza lesznek vetve. A lipika fényei kihunynak. A Pistis Sophia megfogalmazásával élve: Az
archonok, hatalmak és angyalok nagyon rettegtek.
Ezzel három csoportra utalnak, a mágneses égbolton található mágneses gócok három
osztályára. Az „archon” szó az „éber” fogalomból ered. Az archonok az éberek, a mágneses
ellenőrzőpontok, a mikrokozmikus börtön valódi börtönőrei. Tapasztalataiknak megfelelően
hatalmakat és erőket alkalmaznak. Mindezek az ellenőrző lipika-erők látják az új sugárzó
fényruhát. Nagyon rettegnek, mert ebben a misztériumban saját nevüket látják, ami azt jelenti,
hogy ezt a misztériumot a saját minőségükkel észlelik.
Egy név megfelel egy minőségnek, utalás egy belső lényállapotra. Ha valaki a saját nevét
pillantja meg egy misztériumban, és ezért retteg, akkor ez azt bizonyítja, hogy az ő belső
minősége sokkal alacsonyabb rendű, mint az új erő, és reménytelenül legyőzetett.
Aki retteg, az pánikra hajlamos. Félelem, rettegés és pánik elválaszthatatlanok. Ha egy

katonai tábor pánikba esik, akkor rendje felbomlik, és hatalma elvész. Ezért teljesen világos,
amikor azt olvassuk, hogy minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő
rendjét.
Ha jelölt a megbeszélt események alapján nem tudja többé elfogadni saját mágneses
rendszerét, és létrejön a tudatos elzárkózás, akkor a mágneses gócokat a kozmikus mágneses
térbeli bázisuktól is elválasztják. Mind elhagyja a rendjét.
Ettől a pillanattól fogva egyetlen dialektikus hatás, a tükörszféra egyetlen ereje sem képes a
legcsekélyebb befolyást sem gyakorolni a jelöltre. Hiszen világos, hogy minden dialektikus
befolyás - akár ebből a világból, akár a másvilágból - a haláltermészet mágneses területének
archonjaitól, hatalmaitól és angyalaitól ered. Ha a jelölt a kezdődő hazaútjának ehhez a
pontjához érkezne, és minden dialektikus erő együttesen azon fáradozna is, hogy egy
hatalmas koncentrációs gyakorlat alkalmazásával befolyásolja őt, akkor ezt alig venné észre.
A jelölt csak ily módon szabadulhat meg a tükörszférától. Amíg még nem ez a helyzet, addig
nagyon kell vigyáznia.
Az aurikus lényben minden mágneses góc a sziderikus rendje szerint van csoportosítva.
Ebben minden asztronómiai erő és áramlat - ami az állatövi makrokozmoszon belül csak
előfordul - szerepet játszik. Ezen sziderikus rendek mindegyikének megvannak a maguk
archonjai, erői és angyalai. Az anyag- és a tükörszféra minden lakója, a legmagasztosabbtól
egészen a legmélyebbre süllyedtig, csoportokba van sorolva, a sziderikus rendeknek
megfelelően. Az a jelölt, aki - mint már megbeszéltük - felemelkedik a mennyek kapujához,
az teljes mértékben, szerkezetileg és alapvetően összezúz minden sziderikus béklyót.
Leborultak előttem, és imádtak engem, mondván: „Hogyan ment át közöttünk a Mindenség

Ura, anélkül hogy tudomásunk lett volna róla?”
Ez az imádat a félelem következménye. Az ember a veszélyben nagyon ájtatos lesz. A Pistis

Sophiában a következőkkel egy figyelemre méltó helyzetet írnak le, és az archonok
kijelentése tipikus: Hogyan ment át közöttünk a Mindenség Ura, anélkül hogy tudomásunk lett
volna róla? Szóval az archonok azon tűnődnek: „Hogyan birtokolhat valaki olyasmit, amit mi
nem?”
A dialektikus világegyetemben az egyik legpompásabb és legmagasabb létállapot a Neptun-

állapot. Ez az isteniség rögeszméje a halál természetében. Mindenkinek van egy neptuni
mágneses góca az aurikus égboltozatán. A Pistis Sophia allegóriájában ezt a pontot
személyként ábrázolják, aki így szól: „Hogyan lehetséges, hogy a Mindenség Ura átment
közöttünk a mi tudtunk nélkül? Hiszen odalent minden a hatalmunk és felügyeletünk alatt áll,
és legfeljebb a mi létállapotunkig képes fejlődni. Hogyan lehetséges ez?!”
Nagy félelemben és nagy zavarban voltak, és dicsőítették a bensők legbensőbbjét.
Ez tehát a nagy csoda. Nekünk, szegény halandóknak, nekünk, a dialektikus világegyetem

roppant nagy és lenyűgöző hatalmai alatti alacsony lényeknek megadatott, hogy eloldódjunk
ebből az igézetből. Meg tudunk szabadulni azoktól, akik már elképzelhetetlenül hosszú idő
óta a haláltermészetnek ama szintjéig hozták fel magukat, amelyen jelenleg állnak. Ez olyan
nagy dicsőség, hogy emellett minden dialektikusan magasztos dolog semmivé törpül.
Fényruhánk nagy rémületet kelt. Ez a pompás csoda: a semmiből, alulról kiindulva, felébred a
megváltott ember, és elkezdi az örök otthonába vezető utazást.
Emellett azonban nem szabad elfelejtenünk egy másik nézetet. A „félelem” fogalmát ugyanis
nemcsak a rettegés értelmében kell felfognunk, hanem a tisztelet értelmében is, a nagyfokú
hódolat egy formájának. Ebben az értelemben használja például a Biblia az „istenfélő” szót.
Így most már megértjük a Pistis Sophia tizenegyedik fejezetének zárszavát:
Nagy félelemben és nagy zavarban voltak, és dicsőítették a bensők legbensőbbjét.
Ha mindazok, akik a halál világegyetemét a dialektikus térség legalsó határáig benépesítik,

ráhangolódnak erre a dicshimnuszra, akkor látjuk, hogy a gnosztikus megszabadító folyamat
először megszünteti a saját természet-lipika befolyását,
másodszor megsemmisíti a halál egész világegyetemének befolyásait,
harmadszor emiatt a szabadság miatt megrémülnek a börtönőrök,
negyedszer erre föl mély hódolatba esnek,
ötödször végül is volt rabjaik dicséretét zengik, és így - hatalmuktól megfosztva - ebben az új
lélektani helyzetben önmaguk részére is szabaddá teszik az utat a Mozdíthatatlan
Birodalomba.
Így világosan felismerjük, hogy a transzfigurista ösvény minden nézetében megmentést és

megváltást jelent mindenki részére. Ha Ön az ösvényen halad, akkor legyen boldog, és
örüljön, mert Ön az, aki közre fog működni a világ megmentésében
24. Az Állatöv mint tizenkétszeres börtön
Én pedig magam mögött hagytam ezt a helyet, és fölmentem az első szférába, rendkívüli
archonja és lakója összezavarodott. Látták a nagy világosságot, amely körülvett, és
fényruhámat megpillantva meglátták rajta az ő nevük misztériumát. Így még inkább
tanácstalanok lettek, és félelemmel telve kiáltották: Hogyan mehetett át közöttünk a
Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!
Kötelékeik, befolyási övezeteik és rendjeik felbomlottak, és mindegyikük elhagyta az ő

rendjét. Leborultak előttem, és engem illetve a fényruhámat imádva mélységes rettegésben és
felindultságban dicsőítették a benső legbensőbbjét.
Miután ezt a helyet is magam mögött hagytam, felemelkedtem a második szféra, a sorserők
kapujához. Itt is megmozdultak a kapuk, és egyszerre megnyílt valamennyi. Beléptem a
sorserők házaiba, rendkívüli, leírhatatlan fényben tündökölve; mert itt még az első szféránál is
negyvenkilencszer fényesebben ragyogtam.
A sorserők szférájában lakozó minden archon és lény megzavarodott és felkelt egymás ellen;
és nagy világosságom láttán valamennyien rettegtek. Megpillantván fényruhámat és benne
nevük misztériumát, még jobban úrrá lett rajtuk a zavar, és ijedelemmel telve kérdezgették:
hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!
És szétmállott az ő területeik, rendjeik és házaik minden köteléke. Egyként borultak le előttem

és hódoltak nekem, és nagy felindultságban, rettegve dicsérték a legbensőbb legbensőbbjét.
Ezt a helyet is magam mögött hagytam, és felemelkedtem az archonok nagy eonjaihoz.
Leírhatatlan fényözönbe burkolózva érkeztem az ő fátylaik és kapuik elé. Amint elértem a
tizenkét eont, fátylaik és kapuik egymás ellen fordultak. A fátylak maguktól félrehúzódtak, a
kapuk pedig sorjában megnyíltak. Az eonok közé léptem, fölöttébb ragyogván az engem
övező mérhetetlen világosságban, amely még annál is negyvenkilencszer fényesebb volt, mint
a sorserők házaiban.

hatalmas területére vonultak vissza. Ám nagy félelme és zavarodottsága miatt a nagy pátriárka
és a három háromszor-hatalmas is csak föl-alá száguldozott az ő területén. Az őket eltöltő
iszonyú rettegés miatt képtelenek voltak lezárni területeiket.

telve az engem övező nagy fényesség miatt, amely most más volt, mint az a fényruha, amely
az embereknél jártamban fogott körül. Mert a világ nem bírta volna elviselni a fénynek ezt a
Amikor pedig a tizenkét eonban tartózkodók meglátták a rólam sugárzó nagy világosságot,
meghasonlás támadt köztük, és föl-alá futkostak az eonokban. Minden eon és menny és az ő
egész rendjük összegabalyodott a nagy félelemtől, mivel nem értették a misztériumot, amely
végbement.
harcra kelt a világosság ellen. Nem tudták azonban, hogy ki ellen harcolnak, mivel semmit
sem láttak a lenyűgöző világosságon kívül. Mialatt pedig a világosság ellen harcoltak, minden
erejük elapadt. Lezuhantak az alsóbb eonokba, és életlehelet nélküli halottakká váltak, mint a
föld lakói.
Én pedig mindtől elvettem erejének egyharmadát, hogy ne folytathassák gazságaikat és ne

vihessék véghez gonosztetteiket, ha a Föld lakói megidézik őket azokban a mágikus
misztériumokban, amelyeket a bukott angyalok hoztak a Földre.
A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát megfordítottam, és olyanná tettem, hogy
asztrális befolyásukat hat hónapig balra fordulva, hat hónapig pedig jobbra nézve gyakorolják.
Az Első Parancsolat utasítására és az Első Misztérium parancsára ugyanis Jeu, a világosság
őre úgy állította be őket, hogy mindig balra nézzenek, és úgy fejtsék ki asztrális hatásaikat.
24
Az Állatöv mint tizenkétszeres börtön

Aki méltó rá, hogy megkapja a harmadik fényruhát, a Szent Szellem fényruháját, az
kiemelkedik a dialektika világából. Hazautazik az Atya házába, a Mozdíthatatlan
Birodalomba. A Mozdíthatatlan Birodalomba vezető út egy sokrétű folyamat, ahogy az előző
fejezetben láthattuk. Ez a folyamat nemcsak mikrokozmikusan személyes jellegű, hanem
egyetemes jelentőségű is. Itt ugyanis nemcsak a saját természet-lipikából való kilépésről van
szó, hanem egyidejűleg a halál egész világegyetemének a megtámadásáról és a dialektika
teljes megnyilvánulásának a megsemmisítéséről is.
A Pistis Sophia világos képet ad erről. A Szent Szellem köntösébe öltözvén a jelölt kilép saját
életterületének tükörszférájából, melyet egyszerűen földgömbünk másvilágának nevezünk.
Erről a Pistis Sophia tizenegyedik - előző fejezetben idézett - részében szerezhetnek
benyomást.
A tükörszféra minden archonja, hatalma és angyala izgatott lesz, amint látják a Szent Szellem
fényoszlopát alulról felemelkedni és áttörni. Azt el tudják ugyan képzelni, hogy az övéknél
hatalmasabb világosság jön hozzájuk felülről, mert tudják, hogy a Nap-makrokozmosz nagy
hierarchiái valamint az Állatöv fölöttük léteznek. Az azonban, hogy egy ilyen roppant nagy,
az övéknél is hatalmasabb világosságerő azokról a területekről emelkedjen fel, amelyeket
teljesen uralnak és ellenőriznek, az meghaladja a felfogóképességüket. Ezért rettegnek
nagyon, és hagyják el a rendjüket.
Ezt az állapotot lélektanilag úgy kell érteni, hogy a Gnózis hatalmasabb elektromágneses
sugárzásai megzavarják a tükörszféra sugárzásait, ahogy a hazafelé vezető utazás első fázisa
is szétzilálta és rendjéből kitaszította a saját aurikus lény mágneses rendszerét.
Ha a jelölt idáig jutott fejlődésében, akkor a tükörszférától ugyan megszabadította magát, de a

teljes halál-világegyetemtől még egész biztosan nem. Az ezeken a tereken való áthaladást
ugyancsak ecseteli a Pistis Sophia tizenkettedik fejezete. Ott ez áll:
Én pedig magam mögött hagytam ezt a helyet, és fölmentem az első szférába, rendkívüli
archonja és lakója összezavarodott.
Itt a Nap-térségre utalnak. A Pistis Sophia ezt a teret nevezi „az első szférának”. Ez a
Naprendszernek az a tere, amelyhez a Föld tartozik. Ahhoz, hogy ebből a térségből
kiléphessen, a harmadik fényruha ragyogásának időközben negyvenkilencszer erősebbé kell
válnia, mint a tükörszférán keresztül vezető utazásnál.
Ott ugyanaz történik: most is rendkívüli zűrzavar keletkezik, és elhangzik a felkiáltás: Hogyan
mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi tudtunk nélkül?!
Ez megint csak teljesen érthető. Mert az első szféra lakóinak szemszögéből tekintve az
Állatöv térségéből várhatók ugyan hatalmasabb erők, de a Nap-makrokozmosz alá vetett
valamely testből azért mégsem. Így például természettudományos alapon meg lehet állapítani
bizonyos atomfajták és elemek erejét és képességét, és meg lehet mérni a természet-
területünkön előforduló erőket. Ha azonban egy természettudósnak azt kellene látnia, hogy
egy halandó, akinek testi törékenysége és emberi erőinek gyengesége ismeretes és
tudományosan megalapozott, fittyet hány a statika, a dinamika, a nehézségi erő, a hőtan és az
elektromágneses sugárzások minden törvényének, akkor ez a tudós nemcsak hogy rendkívül
csodálkozna, hanem fölöttébb meg is lenne rémülve. „Teljesen ki lenne taszítva a rendjéből”,
nevezetesen belsőleg, lelkileg.
A Biblia számtalan példát hoz az ilyen rémülettel vegyes csodálkozásra, amikor az új fajban
megszületettek - anélkül, hogy akarnák vagy fitogtatnák - alapvető érinthetetlenséget
tanúsítanak. Gondoljanak csak mindarra, amit az Evangélium ír erről, vagy pedig Pál
tapasztalataira!
Az alapvetően dialektikus, a gyenge, a jelentéktelen erőssé és fenségessé válik, mert az egész

halál-világegyetemen keresztül vibrál és sugároz egy gnosztikus erő, amelyhez dialektikus
ellenőrzés és tudományos megközelítés nem tud hozzáférni. Ha valaki Isten gyermekeként
össze van kapcsolva ezzel a gnosztikus erővel, akkor kilép minden dialektikus kényszer és
irányítás alól.
Midőn a Nap-makrokozmosz minden archonja megállapítja ezt a - nézetük szerint -

tudományos abnormitást, amely csúfot űz ismereteikből és képességeikből, akkor nem marad
más hátra számukra, mint dicséret és tisztelet, ámbár nagyon félnek és össze vannak
zavarodva:
Leborultak előttem, és imádtak engem; mélységes rettegéssel, zavartan dicsőítvén a benső

legbensőbbjét.
Ezután a tizenharmadik fejezet a második szférát, a sorserők szféráját tárgyalja. Ez a Nap-

makrokozmosz és az Állatöv között húzódik. Ez az a szféra, ahol végül is minden dialektikus
sors keletkezik, és amelytől az egész Naprendszer, tehát minden mikrokozmosz is függ. A
jelölt belép ebbe a második szférába. Világosságereje megint negyvenkilencszeresen
megnövekedett.
Miután ezt a helyet is magam mögött hagytam, felemelkedtem a második szféra, a sorserők
kapujához. Itt is megmozdultak a kapuk, és egyszerre megnyílt valamennyi. Beléptem a
sorserők házaiba, rendkívüli, leírhatatlan fényben tündökölve; mert itt még az első szféránál
is negyvenkilencszer fényesebben ragyogtam.
Az a tény, hogy itt megint a negyvenkilences számot említik, az isteni világegyetem hétszeres
szerkezetével függ össze, miáltal a jelölt a folyamat előrehaladásának mértékében egyre több
hétszer hétszeres erőt szabadít fel.
Nos, a második szférában ugyanaz történik. Minden archon izgalomba jön, félelmükben
egymásnak esnek, és így szólnak: Hogyan mehetett át közöttünk a Mindenség Ura a mi
tudtunk nélkül?! És minden kötelék felbomlik.
Amint a jelölt el tudja hagyni ezt a helyet, a tizenkét eon kerül sorra. Ezen az idegen területen
át vezető utazása közben a testvér fényruhája újra negyvenkilencszer fenségesebb. A Pistis
Sophia erről azt mondja a 14. fejezetben:
Amint elértem a tizenkét eont, fátylaik és kapuik egymás ellen fordultak. A fátylak maguktól
félrehúzódtak, a kapuk pedig sorjában megnyíltak. Az eonok közé léptem, fölöttébb ragyogván
az engem övező mérhetetlen világosságban, amely még annál is negyvenkilencszer fényesebb
volt, mint a sorserők házaiban.

hatalmas területére vonultak vissza. Ám nagy félelme és zavarodottsága miatt a nagy
pátriárka és a három háromszor-hatalmas is csak föl-alá száguldozott az ő területén. Az őket
eltöltő iszonyú rettegés miatt képtelenek voltak lezárni területeiket.

telve az engem övező nagy fényesség miatt, amely most más volt, mint az a fényruha, amely az
embereknél jártamban fogott körül. Mert a világ nem bírta volna elviselni a fénynek ezt a
A helyzet megváltozik. A haláltermészet minden alantas területén csodálkozást és félelmet

kelt ugyan az a tény, hogy a fejlődés alulról ment végbe, de végül a misztérium áthelyeződött
az úgynevezett magasabb régiókba. Ha az olvasó a természetvallásos észjárásra gondol, akkor
megérti ezt. A szükséget, bánatot és nyomorúságot áthárítják arra, amit „Istennek” neveznek.
Így mondják: „az Úr majd elrendezi”.
Itt, a Pistis Sophiában azonban a nekünk ecsetelt kép szerint nincs tovább felettes hatóság!
Maguk a magasabb istenek is teljesen tanácstalanok, és elveszítik az uralmukat. Ekkor az
utolsó érvükkel jönnek elő: dühösek lesznek.
harcra kelt a világosság ellen.
Megértik, hogy ez az utolsó dialektikus érv egyúttal a vég is, a végnek kell lennie. Az
Atyához történő lélekutazásnál a tizenkettedik eonhoz való megérkezés a kiemelkedés utolsó
és döntő fázisának bizonyul.
Ahhoz, hogy ezt áttekintsük, valamelyest tudnunk kell, hogy mit értsünk az Állatövön. Azért
beszélnek „Állatövről”, mert a dialektikus világmindenséget közvetlenül irányító tizenkét
makrokozmikus erőt részben állatnevekkel jelölik. Ez a tizenkét erő zárja körül és igazgatja a
dialektikus világmindenséget. Ők képezik a legmagasabb dialektikus isteni feljebbvalóságot,
amelyből az ember tizenkétszeres személyiséglénye is ered.
Ők alakítják ki:
először: a dialektikus éntudatot,

másodszor: a dialektikus birtoklási hajlamot,
harmadszor: a dialektikus testvériség eszméjét,
negyedszer: a dialektikus haza-gondolatot, az isteni birodalom földi megvalósításának

elképzelését.
ötödször: a dialektikus erő, bátorság és hősiesség eszményét,
hatodszor: a dialektikus termékenység képét,
hetedszer: a dialektikus életharmónia formáját,
nyolcadszor: a dialektikus fejlődési ötletet, amely az okkultizmusban fejeződik ki,
kilencedszer: a dialektikus istenné-válás álmát,
tizedszer: az első lépést ennek az isten-rögeszmének a megvalósításához, mentális értelemben

véve,
tizenegyedszer: a második lépést, etikai értelemben véve,
tizenkettedszer: a harmadik lépést, az anyagi megnyilvánulás értelmében, amely végtelen

fájdalmat jelent.
Ez az egész tizenkétszeres lánc képezi a nagy börtönt a haláltermészetben. Ez tizenkét isten,

akiktől tizenkét ötlet, tizenkét megtévesztés, tizenkét fáradozás indul ki.
Ennek a láncnak az egységét nevezik a Pistis Sophiában „pátriárkának” (ősatyának), a

háromszor-hatalmasaival és a láthatatlan erőivel. Ebben a rendszerben ugyanis létezik egy
alapvető erő, egy irányító erő és egy folyamatosan aktiváló erő. Ez az ámító természet
hármasegysége. Minden jelöltnek, aki hazaútját a tizenkettedik óráig teljesíteni akarja, le kell
ráznia magáról az ámításnak ezt a láncát.
Tizenkét isten kormányoz mindent, ami az Állatövön belül él. Ezek visszatükröződnek a
lipikában, tehát az ember mágneses rendszerében és személyiségében. Így logikus, hogy az
ösvényt járó egyetlen tanuló sem elégedhet meg csupán az aurikus lényében lévő saját állat-
övének az összetörésével. Az egész halál-világegyetemből ki kell lépnie, hogy az istenek
kertjében többé ne lehessen őt feláldozni.
A Rózsakereszt azonban egy másik ősatya és annak háromszor-hatalmasai elé állítja Önt.
Mert a Gnózistól egy alapvető erő indul ki. Aki erre támaszkodik, az mintha sziklán állna.
Létezik egy gnosztikus irányító erő is. Aki ezzel az erővel karöltve halad az ösvényén, az
sohasem tévedhet el. És létezik egy gnosztikus aktiváló erő. Aki ezzel van felvértezve, aki
fényruhaként, Szigfrid-kardként birtokolja ezt az erőt; az minden veszélytől megszabadul.
Ennek a Sigfried-kardnak végül van egy olyan fényképessége, amely 8700 milliárdszor
erősebb, mint a zarándokút kezdetén. Ez azt jelenti, hogy minden anyagon áttör, és
eloldozhatatlanul össze van kapcsolva az isteni Mindenséggel.
25. A sors négy urának trónfosztása
Az előző fejezetben említettük azt a tizenkét makrokozmikus erőt, amely körülfogja és

irányítja a dialektikus világmindenséget. Ezeket az erőket közérthetően Állatövnek nevezzük.
Bolygónk számára ez a tizenkét erő a legmagasabb dialektikus, isteni feljebbvalóság.
Először vizsgáljuk meg ennek a tizenkét erőnek a személyiséghez való kapcsolatát. Az

agyban tizenkét mágneses góc jeleníti meg őket. A tizenkét pár agyideget is ezek az erők
éltetik.
Ezenkívül az ember aurikus lényének mágneses égboltján is fellelhetjük ezt a tizenkét erőt.
Az aurikus lényben a mágneses gócoknak tizenkét csoportja létezik, amely az agyban lévő
tizenkét pontnak felel meg.
Harmadszor, ezzel összhangban felfedezünk tizenkét erőt, amely az ember közvetlen

életterületét - az anyagszférát és a tükörszférát - veszi körül, tehát bolygónk
firmamentumában található. Ezért ezt a tizenkét erőt az egész emberiséggel közösen
birtokoljuk és tapasztaljuk.
Negyedszer, itt van a tizenkétszeres Állatöv, amely körülfogja a Naprendszert.
Ezt a négy falat nevezhetjük - mágikusan tekintve - a sors négy urának:
egyik a személyiségben található,
a másik az aurikus lényben,
egy az életterületen,
egy pedig a Naprendszert veszi körül.
Ebből látható, hogy a kiemelkedésnek is négy fázisa van, ha a tanuló valóban az ösvényt járja.
Az első fázis a legfontosabb és legdöntőbb. A sors első ura ugyanis tizenkétszeresen

befolyásolja az agyat, és ebből magyarázható az én jellege, állapota és lénye. Az ember
„sziderikus szülemény”. Ez azt jelenti, hogy élete a tizenkétszeres elvből, közvetlen
makrokozmoszunk mágneses erővonalainak tizenkét csoportjából magyarázható.
Talán már hallottak valaha a második sziderikus születésről, amit a misztikus újjászületésnek
is nevezünk. Ez a kiemelkedés első fázisára vonatkozik; a sors első urát fosztja meg trónjától.
Megtöri az agyban uralkodó tizenkétszeres mágneses befolyást, és kicseréli egy másik
tizenkétszeres mágneses erővonalszerkezetre.
Mielőtt azonban idáig eljut valaki, egynek s másnak még történnie kell! Amikor tanulóinkkal
és az érdeklődőkkel megbeszéljük egy jelöltnek az emberiségútját ebben az alapvető
folyamatban, akkor ott leselkedik a nagy veszély, hogy a hallgatók leragadnak az
intellektuális szempontoknál. Azt gondolják, hogy birtokolnak belőle valamit, pedig a
valóságban ez semmit sem jelent.
Ezért szeretnénk még egyszer az Evangélium gyógyulási folyamatának kezdetére irányítani

figyelmüket. Ott először a Zakariás-Erzsébet kettős alakban a kereső embert ecsetelik. Öreg,
beteltek napjai, és semmit nem tud felmutatni élete eredményeként. Mégis, ez a kereső állapot
a Szent Szellem kegyelemadománya. Ez bizonyítja ugyanis a szív rózsájának, az ősatomnak a
működését.
Megeshet azonban, hogy a sors első ura annyira befolyásolja az embert, hogy az éli a maga
megszokott, dialektikus életét, és a keresés csak időtöltés a számára. Megértik, hogy az ily
módon vezetett életnek nincsen semmilyen megszabadító értelme. Zakariás-Erzsébet már
túlhaladt ezen az állapoton. Keresése és vágya szívből jövő üdvrevágyás, határtalan
vágyakozás egy új, másik élet után.
Ha a jelölt ismeri ezt az állapotot, akkor elkezdődik a második evangéliumi folyamat:

megszületik János, aki az Úr ösvényét egyengeti, előkészítvén az ösvényt Istene részére. Aki
ezen az úton halad, az közvetlenül konfliktusba kerül az agyistenével és annak csatlósával, az
éntudattal. Aki a szív rózsájától indíttatva János útján halad, annak magától értetődően az
énösszeroppanás útját is járnia kell.
Megbeszélésünkből logikusan adódik, hogy az énösszetörés eme útjának tizenkét fázisa,

tizenkét nézete kell hogy legyen.
Az első fázisban teljesen meg kell tagadnia a természetesen nagyon erős énközpontú
személyiséget, aki saját nézete szerint mindent tud, mindent lát, mindent teljesít és mindent
előre megért, aki tehát teljesen ellenállhatatlan. A világosság és a rózsa erejében Ön képes
megtagadni ezt az öntudatos én-lényt. Ezt az állapotot odaadásnak, alázatnak, szerénységnek,
csöndnek nevezzük. Ez a magabiztosság vége.
Ha a jelölt átélte és előkészítette ezt az első ösvényt, akkor következik a második fázis, és így
tovább, amíg mind a tizenkét fázison át nem haladt. Ezen a tizenkét ösvényen való haladás az
énnek és agyistenének közvetlen megtámadását jelenti.
Aki azonban rá akar lépni erre a tizenkétszeres ösvényre, annak először erre kell születnie,
mégpedig úgy, mint János, abból az erőből, amelyet a Szent Szellem kölcsönöz. A Zakariás-
Erzsébet fejlődési szakaszból kell megszületnie, annak a keresőnek a stádiumából, aki ennek
az állapotnak a poharát az utolsó cseppig kiürítette, és ezért ismeri az üdvrevágyást.
Aki az én-összetörést pusztán kísérletezésképpen, mint egy módszert, mint egy rendszert
gyakorolja, annak sohasem lesz sikere. Olyan nehézségek előtt találja magát, hogy sietve
visszavonul a pusztából, és ismét a régi élet felé fordul.
Amikor a tizenkét János-fázis beteljesült, akkor következik a mélypont a Jordánnál, a Jézus-

születés pillanata az emberben. Ez a pillanat a tizenkétszeres agy-isten, a sors első ura
tökéletes trónfosztásának a pillanata. Ettől az órától kezdve látja az ilyen ember a betlehemi
csillagot - személyiségét tekintve kiemelkedik a dialektikából, és megszületik az új fajban,
Isten népében.
Ekkor az agyban tizenkét új mágneses gócot, tizenkét új nézetet kell lerögzíteni. Ezért
mondják, hogy Jézus, az Úr tizenkét tanítványt választ, tanítja őket, segít nekik, és a
tökéletesség felé sarkallja őket. Ezt a személyiségben lezajló teljes folyamatot nevezik
keresztútnak. Részt kapni az új fajból, beleolvadni és tökélyre jutni, ez felel meg a
Betlehemtől Golgotáig vezető útnak.
Ha elhangozhat a „consummatum est”, akkor az új faj új fia felnőtt, megérett a cselekvésre és

a Szerzetre. Ekkor a halál legyőzetett, és a transzfiguráció már jelentős részben előrehaladt.
Ezért áll a Bibliában, hogy Jézus, az Úr a Golgota után tanítványai előtt halad a felemelkedés
folyamatának egy új fázisához.
A következőt bizonyára be tudják látni: abban a pillanatban, amikor a jelölt megfosztja

trónjától agy-istenét, és a természeteonok tizenkétszeres mágneses varázsa megtörik a
főszentélyben, akkor egyidejűleg alapvető konfliktus keletkezik a sors három másik urával,
nevezetesen az aurikus lényben lévővel, az életterületünkön lévővel és a Naprendszer sors-
urával - tehát a mikrokozmosszal, a kozmosszal és a makrokozmosszal. Ezért a
mikrokozmoszból, a kozmoszból és a makrokozmoszból ugyancsak szükséges kiemelkedni.
Ezt a négyszeres kilépést írja le a Pistis Sophia.
A Pistis Sophia már idézett tizenötödik fejezetében megismertetnek minket ennek a

csodálatos négyszeres útnak néhány igen figyelemreméltó tényével. Aki átélte a második
sziderikus születést, a misztikus újjászületést, és ezáltal a sors első urát, az agy-istent
megfosztotta trónjától, annak a másik három dialektikus hatalom miatt egy csöppet sem kell
nyugtalankodnia.
Amikor az új fény meggyulladt, Adamasz és minden zsarnok elkezd ugyan harcolni a

világosság ellen, de a személyiséget már nem tudják többé elérni. Erejük megsemmisül, amint
a személyiségre irányul.
A kozmosz és a makrokozmosz aurikus lényének mágneses erőit ugyanis kivetik a

pályájukról. A sorsot pedig és azokat a szférákat, amelyek fölött azelőtt uralkodtak, tehát az
agy-istent és a személyiséget ezek a mágneses erővonalak többé már nem tudják befolyásolni.
Ezeket a mágneses erővonalakat ismételten balra majd jobbra fordítják, így a személyiségtől
nagyon elhajló a pályájuk. A felszabadult energiákat pedig minden olyasmi elnyeli, ami velük
lényegileg megegyező. Ezért mondják, hogy tekintetüket az isteni világosság urának, Jeunak a
parancsára mindig balra vetik.
Isten tanácsára a Gnózis által eloldották a régi mikrokozmosztól a személyiséget, amelyben az

értékes drágakő, az ősatom rejlik. És a harmadik köntösbe, a fényruhába öltözvén egy újabb
mikrokozmosz épül fel. Akinek van füle a hallásra, hallja!
26. A Szellemi Iskola örömhíre

Amikor az ő területükhöz értem, szembeszegültek a fénnyel és harcra keltek ellene. Én pedig

elvettem erejük egyharmadát, hogy gonosz tetteiket ne tudják véghezvinni.
A sors erőit pedig, és az uralmuk alatt álló szférát úgy fordítottam és állítottam be, hogy hat
hónapig balra nézve, további hat hónapig pedig jobbra fordulva érvényesítsék asztrális
befolyásaikat.
Miután Jézus ezt elmondta tanítványainak, így szólt hozzájuk: „Akinek van füle, az hallja”.
A Megváltó szavait hallva Mária egy órán át a levegőbe meredt, majd így szólt: „Uram,
parancsold meg, hogy nyíltan beszéljek!”
Jézus, az irgalmas pedig így válaszolt Máriának: „Mária, te áldott, akit én tökélyre viszek a
magasságok minden misztériumában, te, akinek szíve testvéreidnél is jobban a mennyek
birodalmára irányul, szólj hát nyíltan!”
Ekkor Mária így szólt a Megváltóhoz: „Uram, az igét, amelyet hozzánk intéztél - hogy akinek
van füle, az hallja meg -, azért mondtad, hogy szavaidat helyesen értelmezzük. Halld hát
uram, amint nyíltan szólok. Azt mondtad, hogy »elvettem az archonok és minden eonok
erejének harmadát, az uralmuk alatt álló sorserőket és szférát pedig megfordítottam, hogy
ettől az órától kezdve ne legyenek képesek véghezvinni gyalázatos tetteiket, ha az emberek
megidézik őket misztériumaikban, amelyekre a bukott angyalok tanították meg őket, hogy
mágiájuk misztériumában gonosz és gyalázatos tetteiket véghezvigyék.« Mert elvetted
erejüket, valamint horoszkópkészítőik, csillagjósaik és látnokaik erejét is, hogy ama órától
fogva ne tudják többé megjósolni az eljövendő dolgokat. Mert megfordítottad szféráikat, hogy
akaratod szerint hat hónapig balra, hat hónapig pedig jobbra fordulva fejtsék ki asztrális
hatásukat.
Ezzel kapcsolatban, Uram, az Ézsaiás prófétában lakozó erő az egyiptomi látomás egyik
szellemi példabeszédében a következőket jelentette ki egykor: »Ugyan hol vannak a bölcseid,
ó Égyiptom? Látnokaid és csillagjósaid, és azok, akik a földből idéznek, és azok, akik annak
méhéből idéznek, hogy megjelentessék néked és tudják, hogy mit végzett a seregeknek ura
Égyiptom felől?«
Mielőtt jöttél, azt jövendölte rólad az Ézsaiásban ható erő, hogy te majd elveszed az eonok
archonjaiban lévő erőt, szféráikat és sorserőiket pedig megfordítod, hogy többé semmit se
tudjanak. Azért hangzott el az is, hogy »nem fogjátok tudni, mit tesz majd a seregek ura«. Ez
azt jelenti, hogy az archonok közül senki sem fogja tudni, mit teszel mostantól kezdve.
Egyiptomon az archonokat kell érteni, mivel ők is mulandó anyagból vannak.
Az Ézsaiásban lakozó erő előre megjósolta rólad: »Mostantól kezdve nem fogjátok tudni,
hogy mit tesz a seregeknek ura.« A világosságerő által, amelyet Te a seregek urától,
Szabaóth-tól, az igazságosság térségében lakozó jótól szereztél, és amely most a te
anyagtestedben van, mondtad nekünk, Uram Jézus, hogy »akinek van füle a hallásra, az
hallja«; hogy megtudd, kinek a szíve irányul vágyakozva a mennyeknek országára.”

26
A Szellemi Iskola örömhíre
Előbbi fejtegetéseinkből kiderült, hogy a tizenkét állatövi eon háromszoros erőt fejt ki:
először is bolygónkra,
másodszor minden mikrokozmoszra, mégpedig az aurikus lény mágneses firmamentumán

keresztül,
harmadszor pedig a személyiség agyában található tizenkét mágneses gócra.
Ha a jelölt kivonta magát az eonok befolyása alól, agy-istenét megfosztotta trónjától, és a

főszentélyben megvalósított egy új tizenkétszeres mágneses gyűrűt, akkor a tizenkét eont
gyakorlatilag megfosztották erejük egyharmadától, már ami ezt az ösvényen járó adott
egyedet illeti. Őfölötte ezután a dialektika egyetlen erejének sincsen már hatalma. A bibliai
„Krisztusban megszabadult”, „Istenből született” és hasonló misztikus fordulatok így nagyon
mély és rendkívüli jelentést kapnak.
Aki az ösvénynek ezt az első fázisát, az énlebontás fázisát képes a rózsa kegyelmében
megvalósítani, és meg tudja semmisíteni a közönséges természet mágneses rendszerét, amely
által meg van kötözve, az attól a pillanattól kezdve szabad. Ámbár létformáját tekintve még
teljesen természetlény, és így még a tizenkét eon rendszerén belül található, egy ilyesvalakit,
aki ezt a második sziderikus születést a magáénak mondhatja, többé nem lehet akadályozni.
Egyszer s mindenkorra megszabadult minden köteléktől.
Egyes kívülállók a modern Szellemi iskola filozófiáját homályos, nehéz, melankolikus tannak
nevezik, de az olvasó el tudna-e képzelni csak egyetlen olyan örömhírt is, amely a Szellemi
Iskoláét felülmúlná?
A kívülállók felfogása természetesen érthető. Persze hogy komornak és kilátástalannak

hangzik, mikor a Szellemi Iskola azt mondja: „Ne várjon semmit ettől a természettől. Tartsa
magát teljesen távol tőle. Egy csepp energiát se pazaroljon rá!” Annak a számára, aki még
mindent az éntől és ettől a természetrendtől vár, szükségképpen lehangolóan hangzik, ha a
gyökeres énösszetörést követeljük.
Azoknak viszont, akik el tudják képzelni a ki- és felemelkedést ebből a siralomvölgyből, és

akik szívüket az eredeti szülőföldre irányították, mérhetetlen örömöt jelent, ha
megállapíthatják, hogy az ösvény egy határozott és teljes megmentéssel kezdődik. Örülnek,
hogy ez a megmentés nem csak majd a Gnózisban bejárt beláthatatlan fejlődési út vége felé
várható. Ezzel az örömmel szeretnénk Önt is áthatni és eltölteni.
Ennek az a bizonyosság az alapja, hogy aki a Gnózisban való második sziderikus születést a
rózsa kegyelméből megvalósítja, az az énösszetörés által a maga viszonylatában
megsemmisíti az eonok mágneses rendszerét, amelyhez kötözve volt. Így elrabolta az eonok
erejének harmadrészét, méghozzá pont azt a részt, amelyikkel őt feláldozták.
Önnek fülének kell lennie, hogy meghallhassa, miért beszélnek a Pistis Sophiában ezekről a
dolgokról. Ha Ön egyedül, egyedként halad az ösvényen, akkor saját magára vonatkozóan
elveszi az eonok erejének egyharmadát. És ezzel mindent megmondtunk. Ekkor Ön mint
egyed megszabadult.
Az eonok azonban tovább tombolnak. Uralkodnak minden embertársa fölött. Az eonok

minden archonja, angyalaik és minden szféra ereje folytatja tevékenységét a dialektikus
természet rendszerének segítségével. Mire képes Ön, magányosan, ezen hatalmakkal
szemben? Legfeljebb csak kiáltó szó lehet a pusztában.
Ha azonban együttesen járjuk a megszabadulás ösvényét, ha minden megszabadultat egy

világközösséggé fűzünk össze, és ha minden keresőnek szolgálunk, és segítünk nekik, hogy
csatlakozzanak hozzánk, akkor, mint tudják, az Önök számára jól ismert új mágneses teret
éltetjük. Ekkor az egész dialektikus természetben egy jól észrevehető, nem-dialektikus
befolyás nyilvánul meg, amely átmenetileg megbénít minden álnok dialektikus befolyást.
Ezért áll ez a Pistis Sophiában:
„Elvettem az archonok és minden eonok erejének harmadát, az uralmuk alatt álló sorserőket
és szférát pedig megfordítottam, hogy ettől az órától kezdve ne legyenek képesek véghezvinni
gyalázatos tetteiket, ha az emberek megidézik őket misztériumaikban, amelyekre a bukott
angyalok tanították meg őket, hogy mágiájuk misztériumában gonosz és gyalázatos tetteiket
véghezvigyék.” Mert elvetted erejüket, valamint horoszkópkészítőik, csillagjósaik és látnokaik
erejét is, hogy ama órától fogva ne tudják többé megjósolni az eljövendő dolgokat. Mert
megfordítottad szféráikat [...].
Ha az új faj közösségének mágneses tere elegendően erőssé vált, akkor ki fogja mozdítani
pályájukról a közönséges természetterület mágneses sugarait, balra és jobbra fogja fordítani
őket, hat hónapig balra és hat hónapig jobbra. Az új mágneses tér fent említett befolyása miatt
a szokásos dialektikus források mágneses rezgései nem tudják többé közvetlenül elérni
objektumaikat, és emiatt eltérés, elhajlás alakul ki balra és jobbra. Anélkül, hogy célját elérte
volna, az eltérés a befolyást újra visszavezeti az eredetéhez. A visszatérés pillanatában aztán
kisülés keletkezik, és az előbb még balra forduló befolyás visszavetődik, és most a jobbra
való eltérést követi.
Ha valaki okkult-tudományos gyakorlatokkal bizonyos énközpontú, érzékfölötti képességekre

tett szert, akkor a belső elválasztású szervei természetesen fogékonyak bizonyos
elektromágneses erővonalakra, amelyek az archonoktól és misztériumaiktól erednek. A belső
elválasztású szervek különösen elektromágnesesen érzékenyek, és hormonjaik olyan elektro-
mágneses töltésű kicsiny testek, amelyek bizonyos állapotban tartják a szerveket és a
sejtcsoportokat, a vért és az idegközeget.
Ha mármost az új mágneses tér elég erőssé vált ahhoz, hogy kivesse pályájukról a dialektikus
eonok elektromágneses impulzusait, akkor az okkultista egy adott pillanatban
folyamatszerűen elveszíti minden okkult képességét, mert már nincsenek jelen azok az
elektromágneses sugárzások, amelyeknek táplálniuk kellene ezeket a képességeket. Erre a
dicső eseményre utal itt a Pistis Sophia.
Számtalan hivatalos és nem hivatalos misztérium létezik. A tükörszférában és ezen a szférán

kívül is vannak olyan mágneses erőtömörülések, amelyeket különféle szervezetek, okkult
iskolák valamint egyéb csoportosulások tartanak fenn. Ezek az erőforrások milliókat tartanak
különféle módon a hatalmukban, jóllehet rengetegen szenvednek eme befolyás alatt,
vágyakozva keresve a kiutat. Számtalan ember hívja fel misztériumaiban az isteneit, és
könyörög segítségért, mert nem tud jobbat. Ezzel kísérteties pontossággal elektromágneses
kölcsönhatás keletkezik, melynek következményei feltartóztathatatlanok.
Az új mágneses terület kifejlődésével azonban ezek a sugárforrások egy adott pillanatban

tisztán természettudományosan ki lesznek taszítva a pályájukról. Számtalan misztérium válik
hirtelen hatástalanná. Teljesen elveszítik erőiket, ami érthető is. És mindazoknak, akik
megérdemlik, segíteni lehet az Egyetemes Szerzet megszabadító ereje révén.
Ha Önnek van füle a hallásra, akkor megérti, hogy az Ön megszabadulása mindenki

megszabadulását jelentheti. Felismeri-e, hogy az utolsó napokban miért olyan haragos a
mélység összes erője, és miért támadnak meg oly sokakat, hogy mindenkit, aki csak
valamelyest is fogékony rá, visszatartsanak ennek a fejlődésnek a kivitelezésétől?
Nem ostobaság-e ilyen befolyásokra hallgatni? Hiszen azok mind az énlényükhöz

kapcsolódnak. Nem örömteli dolog-e, hogy sem magasság, sem mélység nem választhat el
minket Isten szeretetétől, amely a Krisztus-hierofánsok Szerzetében nyilvánul meg? Ezek
azok a szereteterők, amelyek meg akarják Önt érinteni a szív rózsáján keresztül!
Az itt ecsetelt fejlődés a megnyilvánulás minden napján végbemegy néhányszor, amikor eljött
az idő, hogy az aratást behordják a földekről. És a Pistis Sophia azért idézi a múltat, hogy
minden tanuló bátorságot és erőt meríthessen ezekből a történelmi, ellenállhatatlan
győzelmekből:
Ugyan hol vannak a bölcseid, ó Egyiptom? Látnokaid és csillagjósaid, és azok, akik a földből
idéznek [...]?
Ezért mondják: nem fogjátok tudni, hogy mit tesz majd a seregek Ura. Eljött az idő, és
részben már bekövetkezett az, hogy a dialektikus misztériumokban részesedők egyike sem
tudhatja, sőt még csak felfedezni vagy megérteni sem képes, hogy mit fejleszt ki a modern
Szellemi Iskola. A dialektikus felismerőképesség lezárulása megy végbe, és ez a fejlődés
egyre jobban el fog hatalmasodni. És ami figyelemreméltó és csodálatos: a nagy ellenség és
csatlósai a felismerőképesség hiányában már egyetlen csatát sem tudnak indítani a seregek
Ura ellen. Így nagy csönd támad, Isten népének békéje.
Akinek tehát van füle a hallásra, az hallja, és csatlakozzon velünk az új faj eme seregeihez.
Látni és tapasztalni fogja ezeket a dolgokat - ha szíve vágyakozva tekint a Mennyei
Birodalom felé.

Pistis Szophia

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Pistis Szophia

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Bevezető

Könyvajánló > Pistis Sophia

E könyv a Gnózis megvilágításában ad közvetlen választ az ember rendeltetésének a

Könyvajánló > Pistis Sophia

Sok olvasóban felmerülhet a kérdés: „Vajon mik a tizenharmadik eon misztériumai?” A

A tizenharmadik eon - vagyis az az egyetemes erőtér, melynek révén az ősanyag ötödik

2. A második énekben felfedezi saját természetállapotát. Elénekli a Tudat dalát.

3. Ennek alapján elénekli az egyetlen igaz világossággal szembeni Alázat dalát.

4. Ezt követi az Összetörés dala: az ént sírba helyezik.

5. Az Odaadás dala a következő lépés: Pistis Sophia teljes önátadásban áll.

6. Ezen az alapon énekli el a Bizalom dalát. Teljes hitbizalommal könyörög a világosságért.

9. Miután elénekelte az Áttörés dalát, határozottan lerázza üldözőit.

12. Tizenkettedik gyanánt átéli a nagy próbát, amelyet a pusztai megkísértéshez

Ennek alapján az olvasó valamelyest elgondolkodhat azon az isteni bölcsességen és erőn,

Az a tény, kedves Olvasó, hogy ebbéli igyekezetében Ön az évszázadokon át megőrzött

Az eonok minden szféráján

átvonul Pistis Sophia,

miután a test szentélyét

Nem akadályozhatja a gonosz hatalma,

hogy akaratát a Szellemnek megnyissa.

Így lép be, győzelmi dalokat zengve

a szeretet örök ünnepébe.

Pistis Sofia 1-18. fejezet

1 Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanítványaival beszélgetve, és

Ezenkívül Jézus nem ismertette tanítványaival a nagy láthatatlan és a három háromszor-

Jézus nem beszélt tanítványainak a fénykincs kisugárzódásainak (emanációinak)

Ezért gondolták erről a misztériumról, hogy az minden tökély tökéletessége, a világmindenség

2. Midőn a tanítványok együtt ültek az Olajfák hegyén, nagy örömmel és lelkesedéssel

Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mialatt tanítványaitól kissé távolabb

3. Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan teljesen beburkolta. Ekkor Jézus

Mialatt így beszéltek és siránkoztak, a következő nap kilencedik órájában megnyíltak a

Erre Jézus visszavonta magába világossága fényességét. A tanítványok így felbátorodtak,

Az eonok archonjainak körébe kerülvén, az Első Misztérium parancsára lepillantottam az

8. Jézus folytatta beszédét, és így szólt: „Amikor az Első Misztérium parancsára

Így beszélt Jézus a tanítványaihoz az Olajfák hegyén, és hozzátette: „Örvendjetek és

Minden kötelékük feloldódott, és mindegyikük elhagyta az ő rendjét. Leborultak előttem, és

Kötelékeik, befolyási övezeteik és rendjeik felbomlottak, és mindegyikük elhagyta az ő

És szétmállott az ő területeik, rendjeik és házaik minden köteléke. Egyként borultak le előttem

Az eonok minden angyala, arkangyala, archonja és istene, minden ura, hatalmassága és

Valamennyi eonjukat, szférájukat és rendjüket egyszerre mozgatták, félelemmel és rettegéssel

Én pedig mindtől elvettem erejének egyharmadát, hogy ne folytathassák gazságaikat, és ne

16. Amikor az ő területükhöz értem, szembeszegültek a fénnyel és harcra keltek ellene. Én

Könyvajánló > Pistis Sophia

Miután Jézus feltámadt halottaiból, tizenegy évet töltött tanítványaival beszélgetve, és

Ezenkívül Jézus nem ismertette tanítványaival a nagy láthatatlan és a három háromszor-

Jézus nem beszélt tanítványainak a fénykincs kisugárzásainak kibontakozásáról, sem ezek

Ezért gondolták erről a misztériumról, hogy az minden tökély tökéletessége, a világmindenség

Pistis Sophia, 1. fejezet

A könyvünkben közöltekkel a birtokunkban levő legrégibb és leghitelesebb evangélium elé,

Pistis Sophia annak a gondolkodónak a megszemélyesítője, aki dialektikus gondolkodásának

Ez az a huszonnégy misztérium, melyet az ember teljesen felfoghat. Ez a dialektika, a

Az Első Parancsolatnak és az első valódi misztériumnak ezekről a területeiről - melyek a

Ha Ön valaha is azt gondolta, hogy a Rózsakereszt modern filozófiája korszakunk valamely

Ezen térségek egyikének tükörzónájából bocsát ki sugarakat az Atya galamb formájában. A

Annak a természetembernek, aki elért képességei netovábbjához, és az Első Parancsolat

Létterületünk határairól jön ez a hét sugár, és itt képezi gyújtópontját. A világtörténelemnek

Könyvajánló > Pistis Sophia

Ez a világosságerő leszállt Jézusra, és teljesen körülvette, mialatt tanítványaitól kissé távolabb

Amikor ez a világosságerő leszállt Jézusra, fokozatosan teljesen beburkolta. Ekkor Jézus

Pistis Sophia, 2. és 3. fejezet

Az előző fejezetben megmagyaráztuk, hogyan pontosítja minden idők egyetemes tana a

A dialektikus életterületet saját elektromágneses állapota határolja be. Tizenkét nézete és

Az evangélium, ahogyan Önök ismerik, a Krisztus-megnyilvánulásnak csak a legelejét