Rossz kedved van, Papa?

Szereplők:
Feleség Férj
Kislány

Feleség: Rossz kedved van papa?

Férj: Nincs rossz kedvem cuncurka.
Feleség: De. Rosszkedvűnek látszol…
Férj: Rosszul látszom rosszkedvűnek, mert jókedvű vagyok.
Feleség: Pedig nekem jó szemem van…
Férj: Pedig neked nincs jó szemed, mert ha neked jó szemed volna, akkor te azzal a jó
szemeddel jókedvűnek látnál engem.
Feleség: Jókedvűnek?
Férj: Jókedvűnek. Már mondtam, hogy menj el a szemészetre és csináltass üveget. Vagy ha
az nem elég, akkor csináltass kukkert. Vagy messzelátót. Vagy csillagászati távcsövet. Vagy
tüzes istennyilát, akkor talán meglátod, hogy jó kedvem van, hogy nincs rossz kedvem.
Feleség: Igazán?
Férj: Te! Te miért kérdezed tőlem azt, hogy igazán? Mit csináljak, hogy te nekem elhidd,
hogy nekem jó kedvem van igazán? Fogadjak két tanút, akik megesküsznek rá, hogy nekem
jó kedvem van igazán? Álljak a fejemre igazán? Álljak a fejedre igazán? Lobogtassam a
zsebkendőmet, mondjam: „Ejhaj csuhaj, sose halunk meg. Eb, aki meg nem issza.” igazán?
Táncoljak a hasammal igazán? Hányjak cigánykereket, vagy egyáltalán már mit hányjak,
hogy te nekem elhidd, hogy nekem jó kedvem van igazán. Az van. Jó kedvem van és pássz.
Feleség: Mert ha rossz kedved van…
Férj: Nincs. Nincs. Nincs. Ne akard belém beszélni, hogy rossz kedvem van, mikor jó kedvem
van. Juhuhú. Olyan jó kedvem van, hogy verebet lehet fogadni velem. Nem is egy verebet,
az összes Erzsébet téri verebeket. Csak az a sajnálatos, hogy a feleségem, akivel tíz éve élek
együtt, mint galamb a búzával, nem bírja észrevenni, mikor nekem jó kedvem van és folyton
azt kérdezi: „Rossz kedved van, Papa?”, mikor nekem jó kedvem van, azt a kutya teremtésit.
Feleség: Ha jó kedved volna…
Férj: Mit ha? Mit volna? Ne használj feltételes módot. Van. Jó kedvem van és ha apró
gyerekek potyognak az égből, ha a Gellért hegy átugorja a Bazilikát, nekem akkor sem lesz
egyebem, mint jó kedvem. Mim volna más? Ha az a kis nyavalyás jó kedvem se volna? A
fizetésemet elköltöd az utolsó fillérig. Ennek-annak, emennek-amannak, mindenki nak-nek…
Feleség: Úgy! Hát ez fáj neked? Ezért van rossz kedved?
Férj: Te! Te! Nekem semmi se fáj. Te! Te szívemnek csücske. Te! Én fájdalomtalan vagyok,
mint a gyermeki lélek a harmadik hónapban. Nekem az se fáj, hogy eszed a májam, vájod a
vesém, szúrod a tüdőm, szívod a lépem és léped a szívem. Ha én azt mondom, hogy nekem
semmi se fáj, akkor nekem az se fáj, hogy csak azért, hogy minden férfi utánad szaglásszon,
úgy ki szoktad vágni a hátad közepét, hogy plakátot lehetne rá ragasztani, ha a
plakátragasztás nem volna fővárosi monopólium. Nekem nem fáj, hogy kacérságból olyan
szűk cipőt szoktál felhúzni, hogy kalapáccsal kell beleverni a lábad. Nekem nem fáj, hogy
hajókötelekkel olyan szűkre szoktad összehúzni a derekadat, hogy egyebet sem tudsz
szuszogni, hogy: „Rossz kedved van, Papa?”, mikor nekem nagyszerű kedvem van.
Feleség: Nana, azért olyan nagyszerű még sincs…
Férj: De! Nagyszerű van! Juujj! Ragyogó! Rigyegő-ragyogó!
Feleség: Lehet.
Férj: Nem lehet…
Feleség: Én is azt mondom, hogy nem lehet…
Férj: De igen. Igen, lehet.
Feleség: Jó, akkor én is azt mondom, hogy lehet.
Férj: De ne mondd azt, hogy lehet.
Feleség: Hát akkor nem mondom…
Férj: Hát nem lehet azt mondani, hogy lehet. Hát valakinek akinek rossz kedve van, annak
nem lehet azt mondani, hogy rossz kedve lehet.
Feleség: Hát akkor nem mondom, hogy lehet…
Férj: Annak van.
Feleség: Igen. Annak, annak igen.
Férj: Nem annak, te! Itt most nem arról van szó, hogy a perzsa papnak, vagy az angol
hadügyminiszternek van e jókedve. Itt most kizárólag arról beszélünk, hogy nekem jó
kedvem van.
Feleség: Neked? Jaaaj…
Férj: Nekem.
Feleség: Jaaaj… jó kedved…
Férj: Jó kedvem.
Feleség: Jóóó…
Férj: Nagyon jó.
Feleség: Nagyon jó.
Férj: Nem rossz.
Feleség: Nem rossz…
Férj: így van. És én most itt isten és ember előtt mondom neked utoljára, hogy jó kedvem
van. Direkt jó kedvem van. Nagyon jó kedvem van. A legjobb kedvem van.
Feleség: Jaj, mert én azt hittem, hogy rossz kedved van.
Férj: Juuujj. Hát mit csináljak, hogy elhidd, hogy jó kedvem van? Hát agyoncsapjalak, hogy
elhidd, jó kedvem van?
Kislány: /beszalad/ Apa! Mit csinálsz?
Férj: Gyere ide édes kisfiam!
Feleség: Kislány! Lány!
Férj: Hát tudom is én már, hogy ebben a jókedvemben mit beszélek? Hát mit csináljak, ha az
édesanyád nem akarja elhinni nekem, hogy jó kedvem van?
Kislány: Jaj, Anyu! Hát nem látod, hogy a papának milyen jó kedve van?

- vége -