Aranykalászos gazda, OKJ: 31 621 02

10998-16 Növénytermesztés
követelmény modul

2020.
 1. Agrometeorológia
Az időjárás az ember életét nagymértékben befolyásolja, meghatározza mindennapi munkáját,
egészségét, közlekedését stb. Az emberek már ősidők óta figyelik, hogyan változik időjárásuk, és az
milyen hatással van termesztett növényeikre. Az ember munkája során tapasztalta, hogy az
időjárásnak és az éghajlatnak milyen nagy hatása van a növények fejlődésére. A hőmérséklet
befolyásolja a növények csírázását, érését, a csapadék hatással van a termés mennyiségére, a napfény
a termés minőségére.
A meteorológia a légkörben lejátszódó fizikai jelenségek, események vizsgálatával foglalkozik.
Ezek az események nagymértékben függnek a hőmérséklettől, légnyomástól, páratartalomtól,
valamint ezek egymásra gyakorolt kölcsönhatásaitól.
A Földünket körülvevő légkörben állandó változások játszódnak le, az egyik pillanatban még süt a
nap a másikban pedig már esik az eső. Egyszer jó, máskor rossz időről beszélünk. Az idő a légkör
pillanatnyi fizikai állapota, ugyanakkor az időjárás az idő változásának folyamata.
Az időjárást megváltoztatni nem áll módunkban, ezért célszerű a legmegfelelőbb módon
alkalmazkodni hozzá. Ezt jelenti a helyes fajtamegválasztás és termesztéstechnika kidolgozása, úgy
hogy a biodiverzitás (biológiai sokféleség) és a genetikai sokoldalúság minél inkább fennmaradjon.
Az időjárás nehezen vonatkoztatható el a tájtól, egy növény fejlődése adott helyen a következőktől
függ:
- éghajlati tényezők
- talajtényezők
- földfelszíni, domborzati tényezők
- agrotechnikai hatások
Az éghajlat vagy klíma valamely hely, vagy földrajzi táj hosszútávra jellemző időjárási
viszonyainak összessége.
Az agrometeorológia célja a légkört, mint természeti erőforrást értelmezve feltárja annak fizikai
állapota és a mezőgazdasági tevékenység, különös tekintettel a növénytermesztés között fennálló
kapcsolatrendszert.
A mezőgazdasági tevékenység megfelelő szintű, biztonságos folytatása alapvetően függ a
tevékenység színterének időjárásától, éghajlati viszonyától.
Mezőgazdaságunk jövője szempontjából döntő, hogy a tevékenységekhez kötődő időjárási és
éghajlati folyamatok hogyan változnak, elsősorban a napjainkban tapasztalható káros környezeti
folyamatok kapcsán.

Az agrometeorológia a meteorológiai tudományok egyik ága, melynek feladata az időjárás és

az éghajlat valamint a növények kapcsolatának vizsgálata.
A szántóföldi növénytermesztés sikere nagymértékben függ az időjárástól. Mivel az időjárás
adatainak előrejelzése alig két hétre biztonságos, az időjárás okozta problémák csak ritkán előzhetők
meg. Az időjárás legfontosabb elemeire vonatkozó sokéves statisztikai átlagok adnak ugyan némi
információt, de a szélsőségekre nem készítenek fel. Pedig a szántóföldi növénytermesztés
legfontosabb problémái a túl sok csapadékra, a hosszan tartó aszályra, a rendkívüli téli hidegre, vagy
az aszálykor fellépő hőségre vezethetők vissza. Szinte

2
elháríthatatlan kárt okoz a jégverés és a sok csapadékkal járó szélvihar. Az elmúlt évtizedekben
nyilvánvalóvá vált globális felmelegedés hatására a szélsőséges időjárási elemek felerősödésére
lehet számítani.
Az időjárás a termesztéstechnológia minden elemére hatással van. A talajművelés eljárásai az
időjárástól függőek. Tartós eső, vagy tartós szárazság időben hátráltatja a munkát és néha meg is
hiúsítja. Túlzottan nedves talajon végzett talajmunka több évre kiható talajhibát okozhat.
Ugyanez vonatkozik a teljesen kiszáradt talajon végzett talajmunkára is. Kellőnedvességtartalmú
talajon bármikor jó minőségben elvégezhető a szántás, de ha nagyon kiszárad a talaj, akkor az
alapművelést lazítással kell elvégezni.

A gazdasági növények növekedése és fejlődése időjárási tényezőkhöz kötött:

 csirázás: nyirkos talaj szükséges hozzá (őszi vetésnél), valamint megfelelő

hőmérséklet (tavaszi vetésnél)
 vegetatív növekedés: csapadék, napfény
 virágzás, magkötés: csapadék
 érés: napfény (csapadék: késleleti a betakarítást, meleg és szél: gyorsítja a
betakarítást)
A növények számára kedvező talajt csak megfelelő nedvességi állapotban lehet előkészíteni:

 túl nedves talaj: szalonnás szántást eredményez (forgatás nélküli mélylazítást

alkalmazzunk)
 túl száraz talaj: talajművelés során rögösödés, porosodás jön létre
o rögösödést rögtörő hengerrel szüntethetjük meg
o porosodást tömörítéssel szüntessük meg.
A hőmérséklet és a csapadék hatása a vetés idejére, mélységére, a vetőmagmennyiségre
A vetés idejére, a hőmérséklet hatása leginkább a tavaszi vetésű növényeknél fontos:

 6-8 °C március-áprilisi vetés: tavaszi gabonák, borsó, cukorrépa

 10-12 °C április-május eleje: kukorica, napraforgó
A hőmérséklet a vetés mélységét abban befolyásolja, hogy hideg talajokon sekélyebbre történik.
Ekkor, vagyis kedvezőtlen időjárási körülmények között (csapadék hiány, hideg) nagyobb
csíraszámmal történik a vetési művelet.
A csapadék főleg az őszi vetésű növényeknél fontos, mert ebben az időszakban kevés a csirázáshoz
a mennyisége, ezért száraz talajon sekélyebbre és nagyobb vetőmagmennyiséggel vetünk.
Ha sürget a vetésidő, akkor kevésbé jó minőségű talajmunkával is be kell érni, vagy meg kell
változtatni a termeszteni kívánt növénykultúrát. Számos év példája igazolja, hogy túl száraz, vagy
túl csapadékos ősz estén csökken az őszi kalászosok vetésterülete. Ugyanez mondható el a korai
vetésű tavaszi kultúrákról is, mert optimális vetésidejükben néha még hó van a szántóföldön. Ha az
időjárás nem is hiúsítja meg a vetést, a vetési paramétereket megváltoztatja. Száraz talajba
mélyebben, nedves talajba sekélyebben kell vetni. A nem megfelelő minőségű, rögös, üreges
magágyba későn vetett mag mennyiségét növelni kell.

3
Az időjárás a növényvédelemre különösen nagy hatással van. Igaz ez a gyomok, kórokozók és
kártevők elleni védekezésre is. Bőséges csapadék esetén a gyomok kelése és növekedése nagyon
intenzív, különösen akkor, ha előtte hosszabb aszályos periódus volt. Ekkor ugyanis hatástalanná
válnak a vetés után kijuttatott preemergens herbicidek és a növényállomány gyomelnyomó
képessége is gyengébb. Ezért figyelemre méltó az ökológiai gazdálkodóknak az a véleménye, hogy
a kapás kultúráknál célszerű a gyomszabályozást mechanikai módszerekre alapozni.

A kórokozók fellépése még inkább függ az időjárástól. Csapadékos években, amikor a levegő
páratartalma tartósan magas, megnő a legtöbb gombabetegség fertőzésének valószínűsége. Ilyenkor
gyakran még a genetikai rezisztencia sem segít, mert a párás meleg idő fokozza a fertőzés veszélyét.
Ha az időjárás betakarítás idején sem változik, jelentős minőségi és mennyiségi veszteség keletkezik.
Egyes kórokozók által termelt toxin (pl. Fusarium) olyan mértékben növekedhet meg a termésben,
hogy az takarmányozásra és emberi fogyasztásra egyaránt alkalmatlan lesz. Más kórokozók (pl.
lisztharmat) éppen a száraz, meleg időjárás hatására okoznak járványszerű megbetegedést. Nemcsak
a vegetációban, hanem a tél folyamán is hatással van az időjárás a növényvédelemre. Enyhe rövid
teleken a fagy nem pusztítja el a károsítók szaporító képleteit, ezért azok a vegetációs időben
bőséggel állnak támadásra készen.
Az állati kártevők fellépése is szoros összefüggésben van az időjárással. A rovarok nemzedékeinek
kialakulása, de még a rágcsálók szaporodása is függ az időjárástól. A növényvédelmi előrejelzésre
alapozott környezetkímélő technológiák figyelembe veszik akárosítók időjárástól függő
felszaporodását, és pontos ajánlást adnak a hatékony védekezés időpontjára. A szélsőséges időjárási
elemek olyan károsítók fellépését is előidézik, amelyekátlagos időjárási körülmények között nem
okoznak komoly problémát. Hosszantartó száraz melegben egyes levéltetű fajok hatalmas tömegben
lepik meg a szántóföldeket, és sokszor csak több védekezéssel szabadíthatók meg tőlük a növények.
Az utóbbi évek forró nyarai egy szeszélyes trópusi kártevőt hoztak a Kárpát-medencébe. A
gyapottok bagolylepke kártétele szoros összefüggésben van az Afrika felől érkező meleg
légáramlatokkal. Nagy egyedszámú gradációja képes megsemmisíteni egyes kapásnövények
(napraforgó, paprika) teljes termését.
Az időjárás jelentősen befolyásolja a szántóföldi növények betakarításának szervezését
is.
A vegetációs idő lerövidül az aszályos, száraz években. Ilyenkor a betakarítás kezdete akár 2-
3 héttel is korábban van. Ez leggyakrabban a termés kényszerérését is jelenti. Hűvös, csapadékos
években a tenyészidő elnyúlik. A betakarítást ilyenkor nemcsak az eső, de a termőtábla
elgyomosodása is akadályozza.
Védekezés az időjárás káros hatásai ellen
Az aszály a szántóföldi növénytermesztés egyik legnagyobb kockázati eleme. Aszályról akkor
beszélünk, ha a tartós csapadékhiány és a magas hőmérséklet együttes hatására elfogy a talaj
felvehető vízkészlete, és a növényállományt pusztulás fenyegeti. Légköri aszály esetén a növény
nem tud annyi vizet felvenni, mint amennyit elpárologtat. Ennek oka az, hogy a levegő páratartalma
tartósan alacsony.

Az aszály elleni védekezésnek legjobb módja az, hogy öntözéssel pótoljuk a hiányzó vizet. Tartós
légköri aszály esetén öntözés mellett is jelentős termésveszteség, és a termés

4
minőségének romlása várható. Öntözési lehetőség hiányában az aszály hatását közvetett módon, az
agrotechnikai elemek összehangolásával lehet mérsékelni. Az aszály elleni védekezés a termőtábla
kiválasztásával kezdődik.
A mélyebben fekvő jó vízgazdálkodású talajok növényei kevésbé szenvednek az aszálytól, mint a
laza szerkezetű magasan fekvő talajok, ahonnan a csapadékvíz hamar elfolyik. A talajok
vízgazdálkodása nem csak a talajtípustól, de a talajműveléstől is függ. A mélyművelésben részesített
kellően beérett talajok vízszolgáltató képessége jobb, mint a sekélyen művelt tömörödött talajoké.
Lényeges különbségek vannak aszálytűrés szempontjából az egyes fajták között is. Az aszályos
termőhelyen szelektálódott extenzív tájfajták aszálytűrése lényegesen jobb, mint a nagy
teljesítményre nemesített intenzív fajtáké.
A fajok szintjén még szembetűnőbb különbségek vannak aszálytűrés vonatkozásában. A napraforgó,
a cirokfélék és egyes kalászosok aszálytűrése kiemelkedően jó, míg a burgonya, dohány, kukorica
és a cukorrépa nehezen viseli az aszályt. Az aszály elleni védekezés szempontjából fontos az
elővetemény megválasztása is. A nagy vízfogyasztású, későn lekerülő elővetemények után vetett
kultúrák nehezen viselik az aszályt. Egymást követőaszályos években a lucerna sem tekinthető jó
előveteménynek, mert erős gyökérzete mélyen kiszárítja a talajt. Jelentős különbség mutatkozik a
korán és későn vetett növények aszálytűrése között, a korán vetett növények javára.
Az állománysűrűség is befolyásolja a növények aszálytűrését. Nagyobb tenyészterületen kisebb
állománysűrűséggel javul a növények aszálytűrése. Az utóbbi évek kutatási eredményei
egyértelműen igazolják, hogy a harmonikus tápanyagellátás fokozza növények aszálytűrését. Innen
ered az a megállapítás, hogy az aszálytűrés nagyrészt növénytáplálás kérdése.

A szántóföldi növénytermesztésben időről időre visszatérő gondot okoz a belvíz. Belvízről akkor
beszélünk, amikor a mezőgazdaságilag hasznosított, gyakran már bevetett földterületek átmenetileg
víz alá kerülnek. A belvizek kialakulása a tél végi hóolvadás után és nagy 7 esőzések után a
leggyakoribb. A belvizek által okozott közvetlen kár a kipusztult növényzet értékével, az elmaradt
haszonnal és a belvízvédekezés költségeivel jellemezhető. Szántóföldi növényeinkre általában
jellemző, hogy tartós vízborítás alatt kipusztulnak. Ezt a folyamatot a hőmérséklet emelkedése
gyorsítja. Amíg az őszi vetésen összefutó hólé néhány hét alatt okoz állománypusztulást, addig a
nyári felhőszakadás nyomán keletkező vízborítás néhány nap alatt elpusztítja a növényeket.
A belvíz elleni védekezés évszakonként eltérő. A tél végi hóolvadás következtében kialakuló belvíz
oka általában az, hogy a fagyott talaj nem engedi beszivárogni a vizet. Ilyenkor megoldást jelent az,
hogy a fagyos réteget áttörjük, utat engedve ezzel a víz leszivárgásának. A fagyott talaj kiolvadása
után megmaradó belvizet mielőbb el kell vezetni a tábláról. Szükség esetén célszerű szivattyút is
igénybe venni. A nyári felhőszakadások következtében kialakuló belvizeket szintén el kell vezetni,
vagy ki kell szivattyúzni a tábláról. Mindez akkor végezhető el, ha a belvízelvezető árkok jó
állapotban vannak és alkalmasak a víz elvezetésére. Közvetett módon belvizet okozhat a talaj túlzott
tömörödése. Ez ellen periodikus mélylazítással és talajkímélő talajműveléssel védekezhetünk.
Évről évre komoly károkat okoz a szántóföldön a télen leesett nagy mennyiségű hó az áttelelő
vetésekben. A kártétel oka az, hogy a növények nem kapnak levegőt a hó alatt. Fokozza a veszélyt
az, ha a hóréteg tetején jég képződik és az tartósan megmarad. Ebben az esetben célszerű az
eljegesedett felületű havat traktorok járatásával összetörni. A tenyészidő

5
nyári szakaszában gyakori a forró hőség után hirtelen lezúduló jégeső. Ez ellen a szántóföldön
keveset tehetünk, de káros következményeit mérsékelhetjük. A jégesőáltal okozott mechanikai
sérülések nyomán gyakran lépnek fel kórokozók. Ezek ellen a növényvédelemben szokásos módon
védekezni kell.

A szántóföldi növénytermesztésben – a nyár kivételével – állandó kockázati tényező a fagykár,

melynek több változata is ismert. A fagykár leggyakoribb formája a megfagyás, amikor a nedvdús
növények sejtjeiben található víz megfagy, és a sejtet szétroncsolja. A megfagyás a lédús növényi
részeket veszélyezteti, ellene takarással védekezhetünk. A kifagyás az áttelelő őszi vetésekben fordul
elő hó nélküli kemény teleken. Ilyenkor a növény nem tud vizet és tápanyagot felvenni a talajból.
Védekezni télálló fajtákkal, helyes talajműveléssel és megfelelő vetéstechnikával lehet. A felfagyás
szintén az áttelelő vetések fagykárosodása. Legtöbbször tél végén következik be, amikor a nappali
és az éjszakai hőmérsékletingadozás jelentős talajmozgást okoz a vetésmélységben. A felfagyás
ellen leghatékonyabban úgy védekezhetünk, hogy a kiszakadt gyökereket hengerezéssel
visszanyomjuk a talajba. A késő tavaszi fagyok ellen fagyvédő öntözéssel, füstöléssel, esetleg
talajtöltögetéssel védekezhetünk.

2. A talaj kialakulása, fizika, kémiai, biológiai tulajdonsága

A talaj a földkéreg legfelső, szilárd, mállott, termékeny rétege. Legfontosabb tulajdonsága a
termékenység. Ez azt jelenti, hogy képes ellátni a növényeket vízzel és tápanyagokkal Feltételesen
megújuló természeti erőforrás, az elsődleges biomassza-termelés színtere. A Föld felszínén vagy
annak közelében előforduló ásványokat és kőzeteket olyan mechanikai (fizikai), kémiai és biológiai
hatások érik, melyek során a tömör kőzetekből talaj képződik.
A folyamatok hatására a földkéreg kőzeteinek felszínén, illetve a legfelső néhány méter vastagságú
rétegben végbemenő átalakulás a mállás. A mállás összetett folyamat, amelyen belül három
részfolyamatot szoktak elkülöníteni: fizikai, kémiai és biológiai mállás.
1. Fizikai mállás: a hőmérséklet ingadozás hatására az alapkőzetben feszültség keletkezik a
kőzet, megreped, feldarabolódik. A repedésekbe hulló csapadék megfagy, így szétrepeszti a
kőzetet. Azaz a fizikai szinttérben az egybefüggő alapkőzet felaprózódik és megteremti a
feltételét a kémiai mállásnak.
2. Kémiai mállás: a felaprózódott kőzettörmelékbe kerülő víz oldja a talaj primer ásványi
anyagait, így a kémiai folyamatok hatására másodlagos agyagásványok keletkeznek, amely
megteremti a feltételét az alacsonyabb rendű élőlények megtelepedésének. Elkezdődhet a
biológiai szinttér.

3. Biológiai talajképződés: az a folyamat, melynek során a málladékban megtelepedett

alacsonyabb szintű élőlények anyagcsere termékeik megalapozzák a magasabb
rendűnövények és állatok megtelepedését, amely egyre nagyobb szervesanyag felhalmozódást
eredményez. Ez a szervesanyag a talaj termékenységét fejezi ki. A talajlakó szervezetek és a
növények a szervesanyag felhalmozásával, átalakításával, az egyes tápelemek mélyebb
rétegből való felhozásával is hozzájárulnak a kőzetmálladék talajjá alakulásához.
E folyamatok nem egymástól elkülönülten zajlanak, hanem egymásra épülve, az éghajlati
viszonyoknak megfelelően.

6
A talajkémiai tulajdonságai
A talaj kémiai tulajdonságai közül a legfontosabbak a kolloidtartalom és a kémhatás. A
kolloidok olyan parányi anyagi részecskék, melyek tömegükhöz képest fajlagosan nagy felülettel
rendelkeznek. Sajátságukat a méretük adja. A legnagyobb fajlagos felületük a humuszkolloidoknak
van (800-1000 cm2/g). Általánosságban az 1-500 nm közötti mérettartományt tekintjük
kolloidtartománynak, azonban a talajok esetében a kolloidmérettartomány felső határa 2 μm. Ezt a
megkülönböztetést a talajkolloidok nagy belsőfelülete és az agyagásványok lemezes szerkezete teszi
szükségessé. A talajkolloidok csoportosíthatók alakjuk, felületi sajátosságaik, töltésük, valamint
szerves, illetve szervetlen anyagi minőségük szerint.
A talajok kémhatását a pH-értékkel fejezzük ki. A pH-érték (vagy röviden pH) a talajoldat
(talajszuszpenzió) hidrogén-ion koncentrációjának tízes alapú negatív logaritmusa.
Minél nagyobb a talajban a hidrogén-ion koncentráció a pH annál alacsonyabb, a kémhatás annál
savasabb. Minél kisebb ez a koncentráció a talaj kémhatása annál lúgosabb (lásd táblázat).

A talaj kémhatása és pHH2O értékei

pH A talaj kémhatása
< 4,5 erősen savanyú
4,5-5,5 savanyú
5,5-6,8 gyengén savanyú
6,8-7,2 semleges vagy közömbös
7,2-8,5 gyengén lúgos
8,5-9,0 lúgos
>9 gyengén lúgos

A talaj kémhatása a termesztett növények fejlődése szempontjából is fontos talajtani paraméter. A

legtöbb gazdasági növényünk a semleges pH-tartományban fejlődika legjobban, ugyanakkor vannak
olyan növényfajok, melyek a savanyú (rozs, burgonya, csillagfürt, dohány) vagy a lúgos (lucerna,
cukorrépa, somkóró) kémhatású talajt kedvelik. Az egyes tápelemek felvehetősége is lényegesen
változhat a pH-val. Az erősen savanyú és a lúgos talajokban csökken a legtöbb tápelem
felvehetősége. Ráadásul az erősen savanyú tartományban a növények olyan mennyiségben képesek
felvenni bizonyos elemeket, amely rájuk nézve már mérgező hatású.

A talaj élő (biotikus) alkotói

A talaj élőlényeinek mennyisége és faji összetétele függ a talaj szerkezetétől, nedvességtartalmától,
levegőzöttségétől, pH-jától, szervesanyag-tartalmától, a növénytakarótól, stb. A mikrobák eloszlása
a talajban nem egyenletes, az oxigént igénylők 10 (aerobok) a talajfelszínhez közelebb, az oxigén
mentes levegőt igénylők (anaerobok) a talajfelszíntől távolabb találhatók nagyobb mennyiségben.

A talaj felső 2 cm-es rétegében a szélsőséges hőmérséklet- és nedvességviszonyok, valamint az UV

sugárzás miatt kevés mikroorganizmus él. A legtöbb mikroorganizmus a felszín alatti 15-25 cm-es
rétegben található. A talajlakó állatok egy része egész életét (állandó talajlakók) a talajban tölti, más
részük csak bizonyos életszakaszokban (időszakos talajlakóknak)

7
tartózkodik a talajban. A legfontosabb talajlakó mikroszkopikus szervezetek a baktériumok,
sugárgombák, a fonalas gombák, az algák és a szabad szemmel nem látható állatkák.
A fentiek közül a talajlakó baktériumok száma legnagyobb, kb. 1-60 millió/g talaj. Feladatuk az élő
szervezetek elhalt maradványainak lebontása, humusszá alakítása, a tápanyagok körforgalmának
biztosítása. A sugárgombák elsősorban a nehezen bontható szerves anyagok feltárásában vesznek
részt. A fonalas gombák főleg a savanyúbb talajokon jutnak szerephez, illetve az erdőterületeken
azavar lebontásában.
A talajlakó állatkák részben korhadékevők, részben ragadozók. Nagyobb méretű tagjaik a szerves
maradványok felaprításában, illetve járatok készítésével a talaj levegőztetésében vesznek részt. Az
emberi tényezők közül elsősorban a talajművelés, a tápanyag-utánpótlás és a növényvédelem
befolyásolja a talaj mikroorganizmusainak tevékenységét. A gyakori szántás például nem kívánatos,
mert az állandó szellőztetés felgyorsítja a mineralizációt (a szerves anyagok lebomlását szervetlen
összetevőkre). A tápanyag-utánpótlás kedvezően hat a mikrobák tevékenységére, hiszen a trágya
számukra ugyanúgy tápanyag, mint ahogy a növényeknek is. A túlzott mértékű nitrogénadagolás
(200 kg/ha) viszont szelektív hatást gyakorol a mikrobákra. A mikrobák nemcsak igénylik a
tápanyagot, hanem a tevékenységük során termelődött szén-dioxid mennyisége a talajoldatban
szénsavvá alakulva elősegíti a vízben nem vagy nehezen oldódó tápanyagok biológiai feltáródását,
ezáltal a növények számára felvehető állapotba kerülnek. A növényvédő szerekközül elsősorban a
herbicidek (gyomirtó szerek) hatása érvényesül a talajmikrobákra, mivel ezek érik közvetlenül a
talajt. Hatásukra csökken vagy nő a talajban a hasznos mikroorganizmusok száma, és megváltozik a
faji összetételük is.

A talajok legfontosabb fizikai tulajdonságai

A talajfizikai jellemzőinek egy része a mállás és talajképződés eredményeként kialakult, lassan
változó, stabil talajtulajdonság. Ilyen a talaj szemcseösszetétele, fizikai félesége. Másik részük igen
gyorsan, sőt pillanatszerűen változhat, gyakran jelentős mértékben. Ilyen a szerkezeti állapot, a
porozitás-viszonyok és a tömődöttség. A talajt alkotó elemi szemcsék legfontosabb jellemzői azok
méret szerinti megoszlása, alakja, kémiai és ásványtani összetétele, valamint térbeli elrendezése.
Mindegyiknek jelentős szerepe van a többi talajtulajdonságot kialakító folyamatban, a talaj
termékenységében, nedvességforgalmában, a talajhasznosítás lehetőségeiben és feltételeiben.
Szemcseösszetétel: A talajt alkotó elemi szemcsék legfontosabb jellemzői azok méret szerinti
megoszlása, alakja, kémiai és ásványtani összetétele, valamint térbeli elrendezése,talaj szilárd
részeinek méret szerinti csoportosítása
o Vázrészek (száraz szitálással szétválaszthatók)
Kavics: 2mm feletti
Durva homok: 2-0,2 mm közötti
Finom homok: 0,2-0,02 mm közötti szemcsék

o Leiszapolható részek (ülepítéssel választhatók szét)

Iszap: 0,02-0,002 mm közötti
Agyag: 0,002 mm alatti

A talaj szövetét: a vázrészek és a leiszapolható részek egymáshoz viszonyított mennyisége határozza

meg. Ez alapján 5 talajféleséget különböztetünk meg:

8
 o Homok
o Homokos vályog
o Vályog
o Agyagos vályog
o Agyagtalaj

A talaj kötöttsége, a talaj a művelő-eszközökkel szemben kifejtett ellenállását jelenti. Mérésére

Arany- féle kötöttségi számot használjuk.

A talajszerkezet
Az elemi talajszemcsék a legtöbb talaj esetében nem külön–külön, hanem szerves és ásványi
kolloidokkal összeragasztva, sajátságos képződményeket, aggregátumokat, ún. szerkezeti elemeket
képezve vannak jelen a talajban. A szerkezeti elemek kifejezettsége, alakja, nagysága és állandósága
adja a morfológiai talajszerkezetet, ami jellemző a talajképződési folyamatokra.
A talajalkotók tömörebb vagy lazább szemcsehalmazokat hoznak létre. Ezek nagyságát, alakját és
térbeli elrendeződését vizsgáljuk.
Így beszélhetünk:
 Szerkezet nélküli talajokról:
 Szerkezetes talajokról:
- A szerkezet alak és forma szerint lehet:
o Köbös szerkezetű
o Lemezes szerkezetű
o Hasábos szerkezetű
Az agronómiai szerkezet az alakjuk és méretük tekintetében különböző szerkezeti elemek
egymáshoz viszonyított arányát fejezi ki.
Meghatározása során száraz szitálással elkülönítjük a por (<0,25 mm), a morzsa (0,25-10 mm) és a
rögfrakciót (> 10 mm). A szitálás végén az egyes frakciók mennyiségét százalékban fejezzük ki.

A talaj pórustere, nedvességformák a talajban

A talaj szilárd alkotóelemei nem képesek hézagmentesen illeszkedni egymáshoz. A közöttük lévő
pórusok mennyiségét összes pórustérfogatnak vagy összes porozitásnaknevezzük. A 12
legkedvezőbb az, ha a talaj pórustérfogata 50-60 % közötti érték. Ezt a pórustérfogatot víz éslevegő
tölti ki. Ideális esetben 70 %-ban víz és 30 %-ban levegő. Ha kevés a talajban a pórustér, akkor kevés
vizet és levegőt tud tárolni a növény számára. Ilyenkor a növény fejlődése visszaesik, ezért tömődött
talajban célszerű talajlazítást végezni. Fontos az is, hogy milyen a különböző méretű pórusok aránya.
Ezt fejezi ki a differenciált porozitás. A különböző méretű pórusok elnevezése azok csökkenő mérete
szerint: gravitációs pórus, kapillár-gravitációs pórus, kapilláris pórus, kötött víz pórustere.

A talajban lévő nedvesség megtartása és mozgása különböző erők hatására valósul meg. Az erők
jellege, erőssége megszabja a különböző nedvességformák talajbeli mozgékonyságát. Ezek alapján
beszélhetünk kötött vízről, kapilláris vízről, szabad vízről és vízpáráról.

A talaj vízkapacitása, hasznosítható és holtvíz tartalma

A vízkapacitás azt a vízmennyiséget jelenti, amelyet a talaj adott körülmények között képes

9
befogadni, visszatartani, tárolni és a talajvízből bizonyos magasságig felemelni.
Kifejezhetőtömegszázalékban, térfogatszázalékban, milliméterben és köbméterben. Értéke
meghatározható szabadföldön vagy laboratóriumi körülmények között. Mérési feltételeknek
megfelelően négyféle vízkapacitási értéket ismerünk: természetes vagy szabadföldi vízkapacitás,
maximális vízkapacitás, minimális vízkapacitás és kapilláris vízkapacitás. A talajnedvesség-
tartalomnak a növények számára felvehető részét diszponibilis (DV) vagy hasznosítható víznek
nevezzük. Holtvíznek (hervadáspont) nevezzük a növények által nem hasznosítható
vízmennyiséget. Ez a vízmennyiség több mint 15 bar erővel kapcsolódik a talajszemcsékhez, mely
nagyobb, mint a gyökerek szívóereje. Ha a talajban már csak a holtvíz van jelen, akkor a növények
jellemző hervadási tüneteket mutatnak. Ezért az ekkor mért nedvességtartalmat hervadáspontnak
is nevezik. Értéke függ a talaj kolloidtartalmától, a kolloidok minőségétől, a növény adottságaitól,
fejlettségétől. A talaj vízkapacitásának, hasznosítható és holtvíz tartalmának ismerete
nélkülözhetetlen az öntözővíz adagjának, az öntözés gyakoriságának és intenzitásának
meghatározásához.

3. Talajrendszertan, talajtípusok
Magyarországon a talaj eredetét és fejlődését tükröző ún. genetikus talajosztályozás honosodott
meg. Ez alapján talajainkat kilenc főtípusba soroljuk. Az adott főtípusba tartozó talajtípusok azonos
feltételek mellett képződtek, de nem feltétlenül azonosak fizikai éskémiai tulajdonságaik, illetve
termékenységük. Azonos talajtípusba azokat a talajokat soroljuk, melyek hasonló környezeti
tényezők együttes hatására alakultak ki, és a talajfejlődés folyamán hasonló fejlődési állapotot értek
el.

A legfontosabb talajtípusok jellemzői, mezőgazdasági értékük:

3.1. Romtalajok
Szerkezet nélküli talajok. Szerkezetük kialakulását külső környezeti tényezők akadályozzák.
a. Váztalajok: Tipikus humusz nélküli homoktalajok. Szervestrágyázással növelhető
szervesanyag tartalmuk, így rozs, csillagfürt, burgonya, szőlő, gyümölcs termelhető rajtuk.
b. Öntés- és lejtőhordalék talajok:
Tulajdonságaik a hordaléktól függnek: - meszes öntéseken: búzát, őszi árpát, zabot, napraforgót,
cukorrépát termesztenek. –savanyú öntéseken: rozsot, kukoricát, vörösherét termesztenek.

10
 3.2. Éghajlat hatására kialakult talajok:
a. Intrazonális talaj:
- Sötét színű erdőtalajok: Kőzethatású talajok, mert a feltalaj tulajdonsága nagymértékben függ
az alatta lévő alapkőzet milyenségétől. Mélyebb termőrétegen: kalászos gabonát, kukoricát,
vörösherét, napraforgót termelnek. Vékonyabb termőrétegen: őszibarack, szőlő telepíthető.

b. Zonális talajok: Éghajlati övnek megfelelő természetes növénytakaró alatt jöttek létre:
- Barna erdőtalajok: Télen lombhullató erdő befolyásolja a talajban kialakult tulajdonságokat:
savanyosodás, A- szint kilúgozása, B-szint felhalmozódása. Eredményes termesztés
mélylazítással, szervestrágyázással, meszezéssel oldható meg. Növényei: rozs, burgonya,
vöröshere.
– Csernozjomok: Természetes növénytakarója erdőtlen füves területek. Legtermékenyebb
talajaink. Aprómorzsás szerkezetük miatt legjobb a víz-, levegő- és
tápanyagszolgáltatóképességük. Humusztartalmuk 3-4 %. Változatos növénytermesztést
folytathatunk, mert rajta minden növény eredményesen termeszthető.

3.3. Víz hatására kialakult talajok

Tulajdonságaikat a szelvényben uralkodó többlet víz befolyásolja és alakítja ki a növénytermesztés
számára kedvezőtlen tulajdonságokat.
a. – Szikes talajok: Nagyon rossz szerkezetüket a bennük uralkodó víz magas Na- sók tartalma
eredményezi. Víz hatására többszörösére megduzzadnak, kiszáradva felcserepesednek. „
Perc” talajok mert művelésük ideje csak nagyon rövid időszakban lehetséges.
Növénytermesztési értékük nagyon kicsi. Csak rizstermesztés valósítható meg rajzuk nagy
beruházással.
b. – Réti talajok: Mélyebb fekvésű mezőségi területeken jöttek létre, réti növényzet alatt. Ezek a
talajok nedvességbőség és levegőtlen körülmények között képződtek. Nagy agyagtartalmuk és
víztelítettségük miatt tavasszal nehezebben melegszenek fel, hideg talajok. Kedvezőtlen
tulajdonságukat vízrendezéssel, levegőztetéssel (talajlazítás), meszezéssel
nagymértékbenjavíthatjuk és így legtöbb növény sikerrel termeszthető rajtuk.
c. – Láptalajok: Mély, tartós vízborítású területeken képződnek. Uralkodó növénytakarója a vízi
növényzet (káka, nád, sás, hínár, gyékény), amely elhalt növényi részei levegőtlen viszonyok
között bomlik és vastag tőzeg képződik belőle, amely levegőre jutva laza , porszerű kotuvá
alakul. Főleg savanyú füvet termő legelőként és kaszálóként használjuk.

d. – Mocsári és ártéri erdők talaja: Kialakulásukat az erdő és az állandó vízbőség irányítja.

Uralkodó a glejesedés és a savanyú kémhatás. Csak erdőgazdálkodás szempontjából jelentős.

4. Talajvédelem
Talajvédelemnek a talaj termőrétegének rombolását, pusztulását megakadályozó vagy
hatásukat csökkentő beavatkozásokat nevezzük. A két legfontosabb talajpusztító folyamata az
erózió és a defláció.
Az erózió latin szó, rongálódást vagy pusztulást jelenti. A talaj esetében az erózió a víz

11
káros, romboló, talajelhordó munkáját jelenti, melyet a lezúduló csapadék vagy a helytelen öntözés
is okozhat. Kiváltó tényezői a csapadék cseppnagysága, hevessége, időtartama, a hőmennyiség, a
hóolvadás ideje, a lejtő meredeksége, hosszúsága, alakja, és kitettsége.
Befolyásoló tényezői a talaj nedvességi állapota, vízgazdálkodása, szerkezete, a talajfelszín
érdessége és növényborítottság mértéke. Erózió ott léphet fel, ahol a lejtőn felületi lefolyás képződik,
és a csapadék intenzitása nagyobb, mint a talaj vízáteresztő képessége. Az erózió formái: a felületi
vagy rétegerózió és a mélységi vagy vonalas erózió. A károkozás, valamennyi eróziós forma
esetében a talaj és a benne található tápanyagok, valamint vízmennyiség elhordásából adódik. 1 mm
termőtalaj lepusztulása körülbelül 14-15 t talaj elhordását jelenti hektáronként. Az erózió elleni
műszaki védekezési lehetőségek a sáncolás, a teraszolás, övárok létesítése, vízmosáskötés. Az
agrotechnikai védekezési lehetősége közé soroljuk a művelési ág szakszerű megválasztását, a
táblásítást és talajvédőtermesztéstechnológia alkalmazását. Eszerint a 17%-nál meredekebb lejtőkön
nem célszerűszántóföldi művelést végezni, a táblákat úgy kell kialakítani, hogy lehetőség legyen a
lejtőre merőleges talajművelésre. Szántáskor a barázdákat felfelé kell forgatni. Még előnyösebb lehet
a szintvonalas művelés. Lehetőség szerint hosszú tenyészidejű, sűrű állományt
képezőnövénykultúrát termesszünk, és fokozottan figyeljünk oda a helyes tápanyag-utánpótlásra.
Ennek során lehetőleg alkalmazzunk istállótrágyát vagy zöldtrágyát.
A defláció a szél által előidézett talajpusztulás, talajelhordás. Kiváltó tényezői a talajpusztulás
energiaszükségletét fedezik. Ezek a szélsebessége, iránya és örvénylése. A befolyásoló tényezők az
energiák talajra gyakorolt hatását módosítják. Ilyen a deflációs terület hossza, a talaj
szemcseösszetétele, a talaj szerkezetessége, a talaj szervesanyag tartalma, a talajfelszín érdessége és
nedvessége, valamint a felszín növényborítottsága. A defláció formái a szélfodrok (néhány cm
magas), szélbarázdák (néhány deciméter magas), homokbuckák (1 m-20 m), garmadák, dűnék,
lepelhomok, deflációs mélyedések. A nehezebb talajszemcséket aszél gördíti vagy csúsztatja, a
nagyobb méretű talajmorzsákat pattogtatja, az elragadott szemcséket lebegteti. A szél által felkapott
szemcsék többször is a talajhoz ütődnek, ami újabb szemcsék elmozdulását eredményezi. Ez a
lavinahatás.
A defláció ellen védekezhetünk a szél sebességének csökkentésével állandó talajfedettség
biztosításával, talajtakarással, szalma sekély talajba dolgozásával, zöldtrágyázással, mezővédő
erdősávok, fasorok, ligetek telepítésével, kulisszás vetéssel, kisadagú esőszerű öntözéssel, a
talajfelszín érdesítésével (gyűrűshenger), talajszerkezet-javító anyagok felhasználásával, a növényi
sorrend helyes megválasztásával, szervestrágyázással. Előnyben kell részesíteni a tavaszi szántást, a
minimális talajművelést és a szervestrágyázást. Erősen szélhatásnak kitett területeken 200-300m
egyébként 500-600 m-enként kell legalább három sorból álló erdősávokat kialakítani.
Talajjavításnak (melioráció) azokat a fizikai, kémiai vagy vízgazdálkodási beavatkozásokat
nevezzük, melyeket a szokásos agrotechnikai műveleteken felül, a termékenység fenntartásavagy
fokozása érdekében végzünk, megváltoztatva ezzel a talaj tulajdonságait. A cél a termékenységet
gátló, kedvezőtlen fizikai, kémiai tulajdonságok (talajhibák) megváltoztatása, szerepének
csökkentése.

Tápanyag-utánpótlás
Tápanyag-utánpótlásnál mesterségesen juttatjuk vissza azokat az anyagokat, amelyeket a növény
növekedése során kivont a talajból. Atápanyagutánpótlás célja a növekedéshez szükséges
tápanyagok biztosítása. A kijuttatás módjánál és idejénél figyelni kell a növény

12
igényeit, a talaj típusát, a termesztéstechnológiát és a termesztés célját.

Szűkebb értelmezésben azokat az anyagokat nevezik trágyának, amelyek a növényeket és a velük

együtt élő mikroorganizmusokat táplálják. Ezen az alapon két csoportot különböztetünk meg:

- a szerves trágyák túlnyomórészt a mezőgazdasági termelésből származnak és csak 1% körüli

mennyiségben kerülnek ki az ipari vagy más üzemekből (fekália, városi szemét, élelmiszeripari
hulladék stb.),

- a műtrágyák (ásványi trágyák), amelyek ipari termékek, szervtelen vegyületekből állnak.

A szerves trágyák közé tartoznak: az istállótrágya, a hígtrágya, a zöldtrágya, a szalmatrágya, a

kukoricaszár, a pillangósok tarló- és gyökérmaradványai, a komposzt, a városi szemét, a
szennyvíziszap, a fekália, a tőzeg- és baromfitrágya, továbbá az ipari szerves hulladékok.

Zöldtrágyázásnaknevezik a szervestrágyázásnak azt az eljárását, amikor egy növényt abból a célból

termesztenek, hogy zöldtömegét virágzás vagy bimbózás előtti állapotában teljes tömegében
alászántsák, és növeljék a talaj termékenységét.

A zöldtrágyázás gyakorlata több ezer éves, már az istállótrágyázás előtt ismert volt.

A zöldtrágyázásnak valamennyi talajtípuson jelentősége van a talajtermékenység fenntartásában,

hatása azonban a különböző talajtípusokon eltérően érvényesülhet. Kiemelten indokolt alkalmazása:

 a gyenge termőképességű, kis humusztartalmú homoktalajokon és a lazább barna

erdőtalajokon;
 a kötött agyagtalajokon, szikeseken;
 a sekély termőrétegű erodált valamint a heterogén talajokon.

Mindezeken túlmenően a zöldtrágya növények vetése indokolt, ha: nagyon elhanyagolt, kizsarolt
földet akarunk feljavítani; valamint, ha a trágyázandó terület messze, vagy domboldalon fekszik,
ahova a nagy távolság és terepviszonyok miatt nehéz és nem gazdaságos az istállótrágya kijuttatása.

Hazai körülmények között leginkább alkalmazható zöldtrágyanövények:

 csillagfürt
 fehérvirágú somkóró
 bíborhere
 rozsos szöszösbükköny
 zöldrozs
 olajretek
 fehérmustár
 facélia

A zöldtrágyázás bedolgozása

13
A magas növésű növényeket a bedolgozás előtt hengerezni kell (a nagy zöld tömeg aláforgatásának
megkönnyítése érdekében). Az eke a növény fekvésének irányában haladjon, különben eltömődik.
A zöldtrágya szántásakor a talaj üreges lesz, ezért szántás után a talajt tömöríteni kell. Ezzel a
zöldtrágya korhadását is meggyorsítjuk.

A zöldtrágya elbomlásásához – még pillangós esetében is – 3-4 hét szükséges. Az utónövény

vetéséig a zöldtrágya lebomlásának előre kell haladnia. A zöldtrágya meszes vagy homoktalajban
gyorsabban bomlik, mint vályog, agyag vagy savanyú talajban. A nyár elején, ősz elején alászántott
hamarabb bomlik, mint a késő ősszel, vagy télen, mivel a melegebb időjárás elősegíti a bomlást.

A virágzás előtti, bimbós állapotban alászántott növények hatása kedvezőbb, mint a virágzás
utániaké. Az elvénült növény sok lignint, rostot tartalmaz, amelyek nehezebben bomlanak le. A
zöldtrágya szerves anyaga sokkal könnyebben bomlik el, ezért hatása a talajban rövidebb ideig tart
(1-2 év) mint az istállótrágyáé (3-4 év).

Magyarországon a hagyományos, műtrágyákra alapozott tápanyag utánpótlási módszerek az

elterjedtek.A környezetünkben a kultúrnövények betakarításának következtében a termőtalaj főleg
nitrogén-, foszfor- és káliumvegyületekben szegényedik el. Ezeket a talajban pótolni kell, különben
a talaj kimerül és nem ad jó termést. Ezeknek az elemeknek egy részét természetes trágyával lehet
pótolni, de szükség van olyan mesterséges adalék anyagokra is, amelyek segítségével a hiányzó
elemeket a megfelelő időben pótolni tudják. Ezt a folyamatot nevezzük műtrágyázásnak.
Aműtrágya nem természetidegen anyag. A műtrágyázással olyan kemikáliákat nem juttatunk a
talajba, amik már eleve nem lennének jelen. Ugyanazon fontos tápionokat tartalmazza, melyeket a
talaj- és a szervestrágyák is szolgáltatnak. Tehát megfelelően alkalmazva a műtrágyák minimális
káros hatással járnak a környezetre nézve. Sőt, amennyiben ténylegesen a talaj hiányosságait
pótolják, illetve a talajhibákat orvosolják (tápelemarányok és aránytalanságok megszüntetése, túlzott
savasság vagy lúgosság tompítása, stb.), úgy alkalmazásukkal egészségesebb talaj, talajélet,
növényzet, állati és emberi közösségek jöhetnek létre a korábbi pusztaságokon. A megművelt
területek megnövekedett termelékenysége lehetővé teszi az erdők és rétek természetes állapotban
való megőrzését, nem kell újabb szűz területeket bevonni a mezőgazdaságba. Tehát a helyes elveken
nyugvó műtrágyázás jótékony hatással lehet a környezetre, ugyanis védi és javítja azt, hiszen a
növényzet oxigéntermelésével hozzájárul a légkör fenntartásához, így csökkentve az üvegházhatást.
A talaj szervesanyag-tartalma is megnövekszik a nagyobb mennyiségű tarló- és szármaradvány
talajba jutása révén. A talajeróziót csökkenti az egészséges növényzet aktív gyökérzete révén, és a
talajban természetesen előforduló illetve kijuttatott tápanyagokat is jobban hasznosítja, korlátozva a
tápanyagok talaj menti vizekbe jutását.

A műtrágyák csoportosításának alapja a hatóanyag-tartalom és a halmazállapot. Eszerint

megkülönböztetünk:

- egy hatóanyagú műtrágyákat, amelyek csak egy hatóanyagot (nitrogén, foszfor, kálium vagy
valamelyik mikroelem) tartalmaznak, ezeket a műtrágyákat szilárd és folyékony
halmazállapotban is (pl. cseppfolyós ammónia, vizes ammónia stb.) használják;

- több hatóanyagú műtrágyákat, amelyek közül a szilárd halmazállapotú műtrágyákat három

csoportba osztják:

14
 - összetett műtrágya, amely vegyület egy képlettel leírható, minden molekulájában két
tápanyagot tartalmaz, ilyen pl. a káliumnitrát (KNO3);

- kombinált műtrágya, amely több vegyületet és 2-3 vagy több tápanyagot tartalmaz egy
képlettel nem fejezhető ki, ilyen pl. a Volldünger;

- kevert műtrágya, amely gyári vagy üzemi keverék, NPK vagy PK vagy NP
kombinációk.

A trágya talajba dolgozása

Az alászántás eszköze a kormánylemezes eke. Előhántó nem használható, mert összehúzza a

szétteregetett trágyát és az csomókban kerül a talajba. Az alászántással egyidejűleg az üregesség
megszüntetése és a trágya kedvező korhadásának elősegítése céljából, nehéz gyűrűs hengerrel
tömöríteni kell. Ez alól az őszi alászántás kivételt képez, itt nincs szükség a henger használatára, sőt
a nedvesebb talajon kárt is okozhat.

Műtrágya tárolása

Műtrágya termékekre vonatkozó jogszabályok közül a 36/2006. (V. 18.) FVM rendelet a
termésnövelő anyagok engedélyezéséről, tárolásáról, forgalmazásáról és felhasználásáról 10.§
-a rendelkezik a tárolás általános feltételeiről, amelyek közül a legfontosabbak:
• Szilárd műtrágya kizárólag olyan fedett, szilárd aljzatburkolatú helyen tárolható, ami védett az
ár- és belvíz veszélyeztetettségtől, és biztosított, hogy a tárolt anyag nem okoz sem közvetlen,
sem közvetett bevezetést a felszín alatti vízbe, valamint a kiszóródott anyagok összegyűjtése
megoldható.
• Különböző hatóanyag-tartalmú ömlesztett műtrágyákat egy tárolótérben elkülönítetten kell
elhelyezni (jelölés)
• A rendelet 15§.-a szerint lejárt szavatosságú készítmény a minőség ellenőrzése nélkül nem
hozható forgalomba és nem használható fel. A vizsgálatot a forgalmazónak, illetve a
felhasználónak kell saját költségére elvégeztetnie. Ha vizsgálat szerint a készítmény eredeti
rendeltetésének megfelelően nem használható fel, a készítményt hulladéknak kell tekinteni. Az
azonosítatlan terméket veszélyes hulladéknak kell tekinteni.

A műtrágya tárolási előírásai (szabadban)

• Ömlesztett műtrágyát tilos szabadtéren tárolni!
• A területet le kell betonozni, vagy elsimítani, talajnedvesség ellen – ha nem raklapos tárolás
– fóliával kell védeni. Ha a műtrágyát nem raklapon tárolják, a vízhatlan csomagolást éles
tárgyaktól, kavicstól meg kell tisztítani.
• Szabadtéri tárolóterületen csak a napsugárzástól védett, átszellőzött helyen lehet műtrágyát
tárolni!
• A termék minőségének megóvása céljából - különösen amennyiben a zsákon a felületi
hőmérséklet elérné a 32 oC –ot UV stabil fehér fóliával vagy raschel hálóval takarni, illetve
árnyékolni kell. Ellenkező estben a napsugárzás által a 32 oC-nál jobban felmelegedett felületen
a műtrágya porrá esik szét, a zsákok megduzzadnak és kiszakadnak, a levegő nedvesség
számára hozzáférhetőekké válnak.
• A szabadtéri tárolóterületeken meg kell szervezni a műtrágya rakatok őrzését, például táblák
kihelyezésével, amelyek tiltják az illetéktelenek belépését, illetve vagyonőrök járőrözésével.

15
 5.Talajművelés
Talajművelésnek nevezzük a talaj felső úgynevezett rendszeresen művelt rétegének,szükség szerint
mélyebbrétegeinekművelőeszközökkelvégzettfizikaiállapotváltoztatását.
Talajművelés célja:megfelelőfeltételeket biztosítani a kultúrnövény szaporítóanyagának
acsírázáshoz, a keléshez, a gyökeresedéshez, majd avegetációsoránafejlődéshez és a
termésképződéshez.
Hosszabb időszakra vonatkozócélja a talaj szerkezetének és felszínének védelme, biológiai
tevékenységének, nedvesség-éslevegőforgalmának kedvező befolyásolása. E tényezők együttesen
jellemzik atalaj fizikai és biológiai kondícióját, vagyis kultúrállapotát.
A nővények termesztése során alkalmazott talajműveleti elemek és eljárások sorozatából áll. A
művelési elemek elnevezései utalnak a művelési feladatra, illetve a talajon történő változásokra. A
művelési eljárás több, különböző hatékonyságú műveleti elem egyidejű alkalmazása. A műveleti
eljárások elnevezése a művelő eszközök alapján történik.

A talajművelés műveleti elemei, eljárásai

Műveleti elem Műveleti eljárás
Forgatás Szántás
Lazítás Bármely, a talajt nem tömörítő eljárás
Kultivátorozás, középmély- és
mélylazítás
Porhanyítás Különböző minőségben valamennyi
eljárás
Talajmarás, boronálás
Keverés Különböző mennyiségben
valamennyi eljárás
Tárcsázás
Tömörítés Hengerezés
Felszínalakítás Valamennyi eljárás
Simítózás

5.1. Szántás

Az alapvető talajművelés legfontosabb eleme a szántás.

A forgatás a talajművelés egyik legrégibb és legtöbbet vitatott műveleti eleme. Forgatáskor a

talajréteg alsó része felülre, a felszíni része pedig alulra kerül. Ezt a műveletet szántásnak
nevezzük.A szántás a növények vetésideje szerint végezhető ősszel, tavasszal és nyár végén
(vetőszántás). A tavaszi vetésű növények alá legfontosabb az őszi szántás, ami egyben az őszi
alapművelés is. A tavaszi szántás csak kivételes esetekben lehet indokolt.

A tavasztól őszig terjedő időszakban végzett szántások helyes időpontjának megválasztása a

növények kelését elősegítő talajnedvesség-forgalommal van összefüggésben. A művelés során
elkövetett leggyakoribb hiba a megmunkált talajréteg teljes kiszárítása. A nyári szántások rögös
állapota csak több művelettel javítható, és mégsem lesz megfelelő minőségű a magágy. A
talajmunkák alapműveletének, a szántásnak munkagépei a

16
különféle ekék. Az eke az általánosan elterjedt forgatásos talajművelési eljárás legfontosabb
eszköze. Rendeltetése a talaj felső rétegének, a felszínen található növényi maradványoknak
leforgatása, bizonyos fokú keverés és porhanyítás. Az ekék különböző módon csoportosíthatók.
Gyakori és az üzemeltetés, felhasználás szempontjából jól hasznosítható a művelési mélység szerinti
csoportosítás.

Az ekék munkamélység szerinti csoportosítása:

-sekély szántó: 16cm-ig,
-középmély szántó: 20cm-ig,
-mélyszántó: 30cm-ig,
-mélyítő szántó: 40cm-ig,
-rigolozó szántó: 50cm-től.
A szántás mélységét a talajművelési célja, tulajdonsága és állapota szerint választják meg.

Munkamélységük legyen változtatható, hogy az ekével is megvalósíthassuk a termékeny talajréteg

vastagságához igazodó művelést.Tegyék lehetővé a talajszelet kellő átforgatását és megfelelő
porhanyítását. Az átforgatott barázdaszeleteknek szorosan egymásra kell dőlniük, hogy elősegítsük
a leforgatott szerves anyagok bomlását, illetőleg a trágya jó alátakarását.A szántás felülete egyenletes
és a felület rögössége minél kisebb legyen. Jól kihasított, függőleges barázdafalat hagyjanak maguk
után, hogy beomlások ne keletkezzenek, mert így az ekék további munkája, járása, kitámasztása
válik biztosabbá. Az ekefejek jól tisztítsák ki a barázdát.

Bár az őszi szántással sokkal jobb termelési eredményeket lehet elérni, mindig maradnak területek
vagy időjárási, vagy gazdasági viszonyok miatt tavaszi alapművelésre. A szántás eszköze
az eke, mely lehet az ágyeke vagy váltvaforgató eke.

Az ágyekéket összeszántásra és széjjelszántásra, javított ágyszántásra, míg a váltva forgatóekéket

egyirányú szántásra, elmarad a területfogásokra osztása (rónaszántás) használják.

Az ágyekéket nagy területeken, egyenlő arányú méretű területen, míg a váltva forgatóekéket
sokszögű sarkos földterületeken tudják kihasználni.

A szántás során a talaj aprítása, keverése, porhanyítása, és lazítása is történik.

Az őszi mélyszántás célja, hogy a tápanyagpótlásra használt anyagokat (szerves trágyát),

szármaradványokat visszajuttassunk a talaj alsóbb rétegeibe, figyelve arra, hogy a felső rétegekben
készítjük a magágyat, itt még véletlenül se maradjon kóró, vagy szármaradvány.Szikes talajok
szántása esetén mindig mélyen lazítani sekélyen szántani és szerves trágyázni!Az ágyszántás
(ágyekével végzett szántás). Az ágyszántás a legelterjedtebb szántási mód. A művelendő területet
fogásokra kell felosztani, és a fogásokat ágyekével egy irányban - jobbra forgatva - kell felszántani.

A fogásszélesség az eke munkaszélességének többszöröse, vagy Lammel Kálmán szerint az ekefejek

számának tízszerese. Helyes kijelölése fontos a szántásra fordított hasznos idő és a területi
teljesítmény növelése érdekében.

A szántás előtt a tábla mindkét oldalán ki kell tűzni, vagy barázdával kell megjelölni a

17
fordulósáv (forgó) szélességét. A fordulósáv szélességét a traktor fordulási sugara (pl. Rába-Steiger
250 erőgépnél 7,6 m, FIAT 180-90 DT-nél 5,1 m), valamint az eke típusa határozza meg. A forgó
kijelölése segíti a traktorost abban, hogy minden fordulás végén azonos sávban emelje ki az ekét a
fordulás megkezdése előtt. így előzhető meg a fordulósáv közelében a vakbarázdák képződése.

A vakbarázda szántatlan talajsáv, amelyet az első ekefej nem munkál át, ha nagyobb a fogás, mint
az eke munkaszélessége. A tábla két végén is keletkezhet, a fordulók nem megfelelő szélességben
való felszántásakor. A vakbarázda zárt, ha barázdaszeletekkel borított és nyitott, ha szemmel is
látható, nem fedett.

Összeszántáskor a munka a fogás közepén kezdődik, a tábla végén jobbra fordulva a második húzás
barázdaszeleteit az elsőnek vettetve. így a fogás közepén orom (vagyis összevettetés) keletkezik,
amely körül folytatódik a szántás kifelé haladva. A kezdő- (nyitó-) barázdák meghúzásakor az első
eketest által kifordított barázdaszelet szántatlan területre borul. Visszaforduláskor ezt figyelembe
kell venni, azaz át kell szántani, hogy ne maradjon megműveletlen sáv, vagyis vakbarázda. Ezzel a
módszerrel az összeszántás első menete helyén orom képződik.

Széjjelszántáskor a kezdőbarázda a fogás két szélén jön létre, és az eke onnan halad a fogás közepe
felé, a tábla végén mindig balra fordulva. A szántás a kijelölt fogás közepén fejeződik be, így ott egy
széjjel vetett barázda, ún. osztóbarázda képződik.

5.2. Tárcsák, kultivátorok

A talajművelő gépek széles választékában az ekéket követően hazánkban a tárcsás talajművelő

eszközök a legelterjedtebbek és egyúttal legfontosabbak. Közös jellemzőjük, hogy művelő elemeik
acélból készült gömbsüveg vagy csonkakúp alakú tárcsák, amelyek a rendeltetéstől függően
különböző kialakítású kereteken úgy vannak elhelyezve (csapágyazva), hogy a talaj által hajtva
szabadon foroghatnak. A tárcsás talajművelő eszközök rendeltetése sokféle lehet, ennek megfelelően
szerkezeti felépítésük is eltérő, működési elvük azonban alapvetően azonos.

Működési elv és agrotechnikai követelmények

A haladási iránnyal adott szögben vontatott tárcsalevél aprítja, porhanyítja a talajt. E munkája közben
a talajrészek jól keverednek. Az előzőeken túlmenően a tárcsa bizonyos mértékben forgat, elvágja a
növényzetet ill. a növényi (tarló) maradványokat. Porhanyító és keverő munkájuk jobb, mint az ekéé,
ezért bizonyos körülmények között használatuk is előnyösebb (tarlóhántás, szántás elmunkálás).

A tárcsalevelek barázdafenékre gyakorolt nyomása következtében káros tömörítő hatást is

kifejtenek a művelt réteg határán.

A tárcsás talajművelő eszközöknek a következő igényeket kell kielégíteniük:

 az előre beállított mélységben porhanyítsák, lazítsák a talajt;

 a munkamélység állítható, de hossz- ill. keresztirányban azonos legyen;
 vontatás közben a változó talajellenállás ellenére is tartsák a haladás irányát;

18
  behúzó hatásuk kemény talajon is megfelelő legyen;
 a talajfenék csipkézettsége ne emelkedjen a felszínig, és ne maradjon műveletlen
sáv;
 a fogások szélein ne hagyjanak nagy mélységű barázdákat;
 a szár- ill. tarlómaradványok aprítását és keverését eltömődésmentesen végezzék;
 munkájuk után a talaj felszíne egyenletes legyen.

A tárcsás talajművelő eszközök felépítése, főbb szerkezeti egységei

A tárcsás talajművelő eszközök szerkezeti felépítése egyszerű, ennek ellenére

sokféleképpen csoportosíthatók.

A traktor és munkagép kapcsolat szempontjából megkülönböztetjük a függesztett, féligfüggesztett

és vontatott kiviteleket.

A felhasználási terület és az agrotechnikai feladat szerint a következő főbb típusokat ismerjük:

 tárcsás ekék (alapművelés),

 egyirányú tárcsák (alapművelés és tarlóhántás),
 tárcsás boronák (alapművelés, szántáselmunkálás, tarlóhántás, talajápolás,
magágykészítés, vegyszerbekeverés),
 szupernehéz tárcsák (alapművelés),
 kompakt más néven „rövid” tárcsák (tarlóhántás, szántáselmunkálás, talajápolás,
magágykészítés, vegyszerbekeverés).

Hazánkban elsősorban a tárcsás boronákat használják, illetve a kompakt tárcsákat, amelyek az

utóbbi időszakban nem várt népszerűségre tettek szert.

A tárcsatagok elrendezése alapján a következő felosztás lehetséges:

 egysoros aszimmetrikus (egyirányú tárcsák, tárcsás ekék),

 kétsoros X elrendezésű,
 kétsoros V elrendezésű,
 kétsoros párhuzamos elrendezésű (kompakt tárcsák).

A tárcsás boronák munkája és alkalmazási területe

A tárcsás boronák legfontosabb alkalmazási területei:

 szántást helyettesítő alapművelés (csak nehéz és szupernehéz változatokkal)

 tarlóhántás
 alapművelés (szántás) – elmunkálás
 talajápolás
 műtrágya- és vegyszerbekeverés (meghatározott feltételek mellett)
 magágykészítés (követelményi megkötésekkel).

19
A tavaszi talaj-előkészítési munkákban a tárcsás boronák használatát lehetőség szerint kerülni kell,
mivel túlzott lazító hatásuk következtében a talaj gyors kiszáradását okozzák. Rosszul végzett őszi
szántás és elmunkálás után, ha a talajfelszínén vagy a felszín közeli rétegekben nagy mennyiségű
szármaradvány található, a tárcsás boronák használata mégis elkerülhetetlen.

A tárcsás boronák munkáját és így felhasználási területét a műszaki paraméterek közül a tárcsalapok
átmérője, osztástávolsága és függőleges irányú terhelése határozza meg döntő módon. E paraméterek
alapján könnyű, középnehéz, nehéz és szupernehéz tárcsás boronákat különböztetünk meg.

Könnyű tárcsás boronák

A kis fajlagos tárcsalevél terhelésű, kis átmérőjű és osztástávolságú művelőelemekkel felszerelt

tárcsás boronák magágykészítésre, könnyen művelhető talajokon alapművelés (szántás) –
elmunkálásra alkalmazhatók. Hazánkban ma már jelenőségük csökken, mivel ugyanerre a
feladatokra a magágykészítő gépek széles választéka áll rendelkezésre.

Középnehéz tárcsás boronák

A középnehéz tárcsás boronák felhasználási területe: elsősorban alapművelés (szántás) elmunkálás,

magágykészítés őszi vetésű növényeknél, könnyen művelhető talajokon tarlóhántás,
monokultúrában termesztett kukorica számára tavaszi talajelőkészítés, vegyszerbemunkálás,
magágykészítés.

Nehéz tárcsás boronák

A nehéz tárcsás boronák felhasználási területe: tarlóhántás, nagy mennyiségű növényi maradványok
pl. kukoricaszár szántás előtti talajba keverése, szántáselmunkálás kötött talajokon, szántás nélküli
alapművelés.

Szupernehéz tárcsák

Különleges feladatokra és körülményekre a nehéz tárcsás boronákhoz hasonló kialakítású, de azok

műszaki paramétereit felülmúló típusokat készítenek, amelyeket szupernehéz tárcsának nevezünk.
Hazánkban csak kis darabszámban találhatók, elsősorban szántás nélküli alapművelésre használják
kötött és igen kötött talajokon, ill. rizs kultúrában.

Kompakt tárcsák

Külön kategóriát képviselnek a kompakt tárcsák, amelyek kialakulását és elterjedését a szerkezeti

hosszúság csökkentésének követelménye indokolta. A magágykészítő- vető gépkombinációkban a
hagyományos építésű (X vagy V formájú) típusok nem, vagy csak erős kompromisszummal
alkalmazhatók.

20
A kultivátor olyan talajművelő eszköz, amely forgatás nélkül lazítja a talajt.

Feladata:
A talaj lazítása, porhanyítása, kismértékűkeverése, a gyomok irtása, a felszín alakítása.

Csoportosítása:
- szántóföldi,
- sorközművelő,
- egyetemes.

Szántóföldi kultivátorok:
Talajelőkészítés során alkalmazzuk:
- tarlóápolás: gyommentes talajállapot fenntartása, talajlazítása,
levegőztetése (talaj felmelegedésének elősegítése)
- talajfelszín egyengetés
- magágy-előkészítés

Sorközművelő kultivátorok:
Növényápolásban van nagy szerepe. A növénysorok közötti talajállapot laza szerkezetének és
gyommentességének fenntartása. Fejtrágyázás elősegítése, növénysorok töltögetése.

5.3. Boronák, talajmarók

A boronálás jellemzőműveletei a porhanyítás, a lazítás és a felszínegyengetés.
Megkülönböztetünk fogas, hengeresés kényszerhajtásúboronákat. Az egy fogra esőátlagos tömeg
alapján léteznek könnyű(0,7-1 kg), középnehéz (1-1,5 kg), és nehéz (1,5-2 kg) boronák. A borona
tömege befolyásoljaaművelés mélységét. A borona fog alakja lehet lencse, késes és kanalas,
keresztmetszetre kör és négyzet.
A boronavontatásra készült munkagép; a talaj elmunkálásának nélkülözhetetlen eszköze. Sokoldalú
alkalmazását indokolja, hogy simításra, rögök szétaprítására, a talaj felszínén maradt vetőmagvak
betakarására, porhanyításra, műtrágya bedolgozására, gyomirtásra, a talajpárolgás csökkentésére stb.
alkalmas.
Széles körű felhasználása abból a mechanikus hatásból adódik, amelyet szerkezeti elemei (fogak,
lécek, tárcsák stb.) a talajjal érintkezve súrlódás, ütés, ütközés következtében kiváltanak a művelésre
kerülő terület megmunkálásában.
Fogas borona: csak megfelelőtalajnedvességi állapotban használva fejti ki hatásátAnedvesebb talajt
a boronafogak elkenik, a túlságosan száraz talajtpedig porosítják.
Lengőborona:a haladási irányra merőlegesen elhelyezett2-4 lengőgerendára szereltfogaival műveli
a talajt. A boronagerendák ellentétes irányúmozgástvégeznek, hajtásukat traktorerőleadótengelyéről
kapják. Feladatuk az intenzív rögaprításés talajfelszín egyengetés.

21
Hengerboronák: merev keretbe foglalt, vízszintes helyzetűtengelyekből és a rájuk erősített
különbözőkiképzésű–léces, pálcás, fogas –porhanyítóéstömörítőszerkezetből állnak.
Hajtott forgóboronák:függőleges tengellyel készült rotorok,amelyeken 2-2 boronafog található.
Hajtásuk a traktortól kapják.Intenzívporhanyítástvégeznek, amely minőségben hasonlóan
talajmaróhoz, azonban érzékenyebbek a talaj nedvességére és a tarlómaradványokra.
Ásóboronák: a tárcsák és boronák közésorolják. Művelőelemeiközös tengelyekeresztalakban
felhelyezettvágóéllelellátottkések.
A tengelyek a talajsúrlódás hatására forognak. Alkalmazhatóalapművelés elmunkálására és magágy
készítésre, könnyű talajokon pedig tarlóhántásra.

A talajmarás mozgásviszonyai alapján dolgozó eszközöket talajmaró jellegű gépeknek nevezzük

(ezek a talajmarótól a kiskerti rotációs kapáig terjedhetnek). Egyes változataikat elsősorban nem a
szántáselmunkálás, magágykészítés területén használják, de működési elvükben nem térnek el
egymástól.

A talajmaró jellegű gépek sajátossága, hogy munkavégző eszközeik vízszintesen forgó tengelyeken
helyezkednek el. A szerszámok alakja határozza meg, hogy a gép elsősorban milyen munka
elvégzésére alkalmas, mert haderékszögben hajlított kapa van a tengelyre szerelve, a művelési
mélységnek megfelelő teljes keresztmetszet átmunkálására számíthatunk, így a sekély művelésű
sarabolástól a nagyobb művelési mélységet igénylő szálasanyag-bedolgozásig előnyösen
használható;az ívelt kapával szerelt gép nem a teljes keresztmetszetet műveli át, ezért inkább a nagy
mélységű művelésre, főként szálas anyag és zöldtrágya bemunkálására ajánlható;az egyenes
eszközökkel– leginkább boronafogakra hasonlító szerszámokkal – szereltgépkifejezetten a finom
magágy készítésére alkalmas.

A talajmaró jellegű eszközökkel kapcsolatban felmerül a porosítás veszélye, azaz olyan mértékű
aprítás lesz a munkájuk eredménye, hogy a szemcseméret már a por kategóriájába tartozik.
Természetesen ez a jelenség a rosszul megválasztott művelési paraméterek esetén következhet be,
mert a vízszintes tengelyű, aktív talajművelő eszközök munkája akkor a legjobb, ha a gép haladási
sebességénél a művelőszerszám legkülső pontjának kerületi sebessége ötször nagyobb, azaz Vk/Vh =
5. Ha ez az arány ötnél lényegesen nagyobb, a gép rosszul műveli át a teljes keresztmetszetet, ha
pedig lényegesen kisebb, a porosítás szintjéig aprítja fel a kivágott talajszeletet.

5.4. Hengerek típusai, mélylazítók

A talaj tömörítése a lazánösszefüggőrészecskék egymáshoz valónyomása. A tömörítés
talajművelési, talajvédelmi és növénytermesztés-technológiai célbólszükséges.
Tömörítéskor csökken a talaj hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórus tér, illetve a levegőfázis
aránya, valamint a talaj felülete. Ezzel szemben a tömörödöttsége nő.
A tömörödéssel együtt járótalajállapot változások előnyösen használhatók ki a nedvességtartalom
szabályozásában. Különbséget kell tenni a talaj tömörítése és tömörödöttsége között, a tömörítés
valamilyen cél érdekében, tudatosan történik, míg a tömörödés valamilyen kedvezőtlen tényezők
következménye.

22
A tömörítés különbözőkiképzésűhengerekkel történik. A henger tömörítőhatása a talajba süllyedés
nagyságával jellemezhető, amely függ a talaj nedvességtartalmától, lazultságától, a henger
tömegétől,átmérőjétől és haladási sebességétől.
A hengerek alkalmazásiterülete összefügg tömegükkel és a felületi kiképzéssel.
Hengerek típusai:
Sima hengerrela legkisebb talajfelszín alakíthatóki. A talaj tömörítésekor a rögök
kevésbéporhanyulnak, inkább a megművelt talajrétegbe nyomódnak. A sima, egyenletes felszín
kialakítása pl. kertészeti növények vetése után szükséges.

A hengerboronáka különbözőművelőgépektömörítő –porhanyítóelemeiként használatosak.

A gyűrűs hengerekmélyebben és jobban tömörítenek, mivel felületi nyomásuk nagyobb. Erős
rögtörőéstömörítőhatásával tűnik ki a csillagosés a Cambridge henger. A henger csillagos és gyűrűs
elemekből áll. A Crosskillhengertörős rögtörőmunka jellemzi.
A Campbelhengerközös tengelyre fűzött 600-700 mm átmérőjűkerekekből áll. A talaj mélyebb
rétegeinek tömörítésekor a kerék küllői keverik is a talajt és egyben lazítják s felsőréteget. Ezzel a
hengertípussal a szántás üressége csökkenthető.
Talajlazításnak nevezzük azt a művelési módszert, ami az összeállt, ülepedett vagy tömörödött
rétegek talaját minden irányba, kisebb-nagyobb rögök képződésévelszétválasztja.
Lazítással csökken a talaj térfogat tömege, nőa hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórusok
aránya, illetve a levegőtérfogat %-a. A hézagtérfogat növekedésével javul a talaj
vízbefogadóképessége, így lehetővéválik a talaj mélyebb beázása, s nagyobb vízmennyiséget képes
tárolni hosszabb ideig.
A lazítás mind az alapozó,mind a kiegészítőtalajmunkák fontos műveleti elem és eljárása.
Nélkülözhetetlen a talaj kedvezőfizikai és kémiai állapotának megőrzésében, javításában, valamint
a talaj javításában.
A lazítás attól függően, hogy a talajban hol szükséges a tömődött állapot megszűntetése vagy
bizonyos mértékűlazultság létrehozása, sekély, közép-mély és mély lehet.

- Sekély lazítás(30 cm alatt):

Tarlóhántáskor, magágykészítéskor és kelés után a növényekápolásakor alkalmazzuk.
Sekély lazításra alkalmasak elsősorban a kultivátorok, a tárcsák, az ásóés fogas boronák valamint a
kombinátorok.
-Középmély lazítás (30-50 cm):
A rendszeresen művelt rétegek fizikai állapota befolyásolható. Közép-mély lazítás hatása általában
a vegetációs idővégéig terjed, ezért alapművelésnek számít. Eszközeiaközép- mély lazítók.

-Mélylazítás (50 cm-től mélyebb):

23
Az altalaj, illetve a rendszeresen művelt réteg alatt elhelyezkedőtalaj fizikai állapota befolyásolható.
Elsődlegesen melioratívművelés, eszközeia mélylazítók.

5.5. Kombinátorok
A kombinátorok alapozóművelésre, felület elmunkálásra és
magágykészítésrealkalmazhatók. A kombinátor kultivátor-és hengerborona elemekből vagy fogas-
és hengerborona elemekből áll. A kombinátor alkalmazásának agronómiai követelményei:

-avetés mélységében megfelelően lazítsa és porhanyítsa a talajt

-atalajfelszínétegyengesse
-alkalmazkodjék a talajfelszín egyenletlenségéhez
-egyenletes mélységű, aprómorzsás, morzsás réteggel borított, tömör
alapúmagágyatkészítsen
-írtsaa kelő, még meg nem erősödöttgyomokat
-jóminőségben keverje a talajba műtrágyákat és más vegyszereket
- amunkavégzőegységek cserélhetőek legyenek,a növény igényeinek megfelelőmagágy
kialakításához
- aművelőszerszámokeltömődés nélkül dolgozzanak, és ne hozzák felszínre a tarló-és
egyébszerves maradványokat.

A simító és egyengetőa talajfelszín mikro-domborzatának elmunkálására alkalmas. Jellemző

művelete a felszín egyengetése mellett a porhanyítás és a lazítás, sőt a gyomirtás is.
Eszköze a simítólemez, melynek legkülönbözőbb formái ismeretesek. A talajsimító feladata a
legfelső talajréteg, a talajszint elsimítása, ezáltal az egyenletes száradás biztosítása, finom szerkezet
elősegítése és némileg a gyomirtás is. A talajsimító egyenletes felszín és porhanyós réteg
kialakítására igen alkalmas. A simítónak a megfelelő felszíni talajszerkezet kialakításának
elősegítése mellett még az is a feladata, hogy a gépi betakarítás számára megfelelő, egyenletes és
sima felszínt adjon.
Simítózásra az előzőleg szántott vagy lazított, esetleg tárcsázott talajon elsősorban tavasszal, de
emellett a nyár folyamán és ősszel is sor kerülhet.
A szántás után a talajfelszín ormos lesz a kifordított barázdaszeletek következtében. Ez a talajfelszín
egyben nagyobb és egyenetlenebb talajfelületet is jelent a sima felszínhez viszonyítva. Nagyobb
talajfelületen az elpárologtatott víz mennyisége, vagyis a talajvíz vesztessége több mint a sima
felületen. Az egyenetlen talajfelületen a felmelegedés sem egyenletes.
A napsugárzásnak jobban kitett oldalakon a felmelegedés és egyben a párolgás is nagyobb mértékű,
mint az árnyékos oldalon.Ebből következik, hogy a tavaszi simítózást elsősorban azért végezzük,
hogy ezzel a nedvességveszteséget csökkentsük, valamint egyenletes legyen a nedvességeloszlás és
a felmelegedés a felső talajrétegben.
Ezzel a talajművelési eljárással tehát a vetőmagvak csírázásához kívánunk azonos feltételeket
teremteni.

24
Az egyenletes talajfelszín különösen fontos azokon a táblákon, ahol árasztó öntözési móddal
öntözünk.
A simítózással az egyenletes vízborítást segítjük elő.A nyár vagy az ősz folyamán végzett
simítózásnak a felszínegyengetés mellett fontos célja a talaj porhanyításais. A kötött, száraz
állapotban szántott talajok túlságosan rögösek. Ezek felaprózását a nehéz simítók is segítik.
A simítózással egyben a kelő-, nem megerősödött gyomokat is irthatjuk. Minden talajon, de
különösen a kötött talajokon nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a simítózáskor milyen a talaj
nedvességállapota.
A simítók-egyengetők alkalmazhatóságát tehát a talajnedvesség állapota alapvetően behatárolja. Túl
száraz körülmények esetén munkájuk hatástalan, viszont erősen porosítanak, míg magas
nedvességtartalom esetén a talajt kenik, szerkezetét rombolják. A simítók-egyengetők
vetőágykészítésre nem, csak a magágykészítő eszközök használatának előkészítésére, kiegészítésére
alkalmasak.

A talajra gyakorolt hatás szerint a simítónak két típusa van: az egyszerű és a szöges simító.
Azegyszerű simítóterelő-művelő elemei legtöbbször fa-pallókból, vasalt élű keményfa gerendákból,
beton gerendatagokból vagy fémrudakból (síndarabok) készülnek egy- vagy többsoros kivitelben
mereven, vagy rugós kitámasztással.
A szöges simítókelső gerendasorába a boronához hasonló, 10-15 cm hosszú fémfogakat erősítenek.
A következő gerendatagok már fog nélküliek. Ezekkel a simítókkal a felszínegyengetés mellett a
felső 5-10 cm-es talajrétegben lazítunk.

A szöges simítókat akkor használjuk, ha szántás után a felső talajréteg megtömődött. Az első
gerendasorból kiálló fogak lazítják, a következő gerendasorok pedig egyengetik és porhanyítják a
talajt.

6. Talajhasználat
A talajhasználat a talaj termékenységének kiaknázása gazdasági célra. Magába foglalja a
talajműveléstől kezdve a növények és a talajjavítás valamennyi műveletét, beleértve a vetésforgók
kialakítását és távlati tervezését is. Az ésszerű talajhasználat szorosan összehangolódik a
talajvédelemmel, hiszen feladata a talaj állagának megóvása, termékenységének fenntartása, sőt
gyarapítása.
A szántóföldi talajhasználat a gazdaságosságra, a talajra, a talajállapotra, a környezetre,a tájra
gyakorolt hatásai alapján minősíthető.
E hatások összessége kedvező, ha a termőhelyhez és a közgazdasági körülményekhez alkalmazkodó
növények termesztése során újabbkárok nem terhelik a talajt vagy a környezetet, és állapotuk
megmarad vagy javul (Birkás1995). A talajhasználat kedvezőtlen, ha a termesztés technológiák vagy
egyes elemeik rontják,súlyosbítják a talaj, a termőhely állapotát.
A szántóföldi talajhasználat, elsősorban a talajra és a környezetre gyakorolt hatásai,másrészt a
gazdálkodó törekvései alapján négy csoportba sorolható:

25
  klasszikus (hagyományos),
 extenzív,
 intenzív,
 alkalmazkodó/értékőrző.
A klasszikus (hagyományos)talajhasználatraa hagyományokra épülés, a környezet
megváltoztatásának minimális igénye jellemző. A termesztett növények köre – adott lehetőségeken
belül – viszonylag széles, az elővetemény-hatás kihasználás a természetes. A termesztéstechnológiák
fejlesztése viszonylag lassú, ugyanakkor átgondolt. Ily módon a környezetkárosítása vagy terhelése
bizonyos határokon belül marad.

Az extenzív talajhasználatkorai és modern változata ismert. A koraira csekély ráfordítás, minimális

eszközigény és alacsony hozam volt jellemző, és csak természetes eredetű trágyákathasználtak, azt
is esetlegesen. A modern extenzív szántóföldi talajhasználatban a termesztettnövények köre szűk
(piacorientált, inkább tömeget, mint minőséget állítanak elő, és esetenként, ha a piac a
talajpihentetést sugallja, regeneráló növényt is termesztenek), az előveteményhatás kihasználása
esetenkénti. Eszközigénye minimális, de az alkalmazott eszközökkorszerűek és jól kihasználtak. A
talajvédelem a minimalizált termesztéstechnológiából következően megfelelő, és rövidtávon
talajszerkezet kímélőnek és nedvesség vesztéstcsökkentőnek is minősíthető (kísérő jelenségei pl.
művelőtalp tömörödés a felszínhez közel,esetenként az elgyomosodás, vagy a gyomrezisztencia
kialakulása). Tápanyagokban közepesen ellátott termőhelyekre való, tömegáru vagy energianövény
előállítására. Országos szintenközgazdaságilag nem lehet célkitűzés a legtöbbször alacsony
hatékonyságú, extenzív termelés(Bedő, 1995).
Az intenzív talajhasználatot(É-Amerikában az 1950-es, Ny-Európában az 1960- as,Magyarországon
az 1970-es években)a nagy termések elérésére törekvés érdekében a gépesítés magas színvonala, és
állandó fejlesztése, a kémiai anyagok fokozott használata, a technológiák kizárólagossága jellemzi.
A tömegtermelés érdekében mindtöbb fizikai és kémiaiterhelés éri a talajokat, háttérbe szorul a
növényi sorrend alkalmazása, a tájtermelés és akörnyezetvédelem. Ángyán és Menyhért (1988) ezt
a növekvő energiabevitellel jellemezhetőtermelést energiaintenzív
földhasználatnaknevezik. Kísérő jelenségek a talajok fizikaiállapotának romlása
(elporosodás,tömörödés), biológiai és kémiai jellemzőik kedvezőtlennéválása (szervesanyag
csökkenés, tevéketlenség, savanyodás, szikesedés), továbbá rezisztensgyomok, kártevők és
kórokozók elszaporodása. Az intenzív talajhasználat művelési rendszereire ún. ‘zárt
technológiák’alkalmazása, a gépesítés előnyeinek túlbecsülése, vagy pl. amechanikai gyomirtás
háttérbe szorulása jellemző. Az intenzív, high inputrendszer ugyancsaknem alkalmazható országos
szinten, de nem is javasolandó. Nem lehet cél a kemikáliák környezet terhelést növelő
mértékűhasználata, ugyanígy a talajok fizikai terhelésének fokozása,sem a nagy önköltséggel
megvalósítható, növekvő importigényű termelés.
Azalkalmazkodó/értékőrző talajhasználata korábbiakból csak azokat a módszereket ésfogásokat
veszi át, amelyek hosszabb időszakot tekintve is alkalmasak a gazdálkodás kockázatának
csökkentésére. Vagyis: 1. adott termőhelyen a környezettel is harmonizáló művelésiág
megválasztása. 2. szántóföldihasznosítás esetén ökológiai és ökonómiai szempontból is alkalmas
növények termesztése az elővetemény érték és

26
igény figyelembevételével. Ha az ún.‘piacképes növények’ többsége azelővetemény hatás
szempontjából kedvezőtlen, a talajok15biológiai tevékenységét javító másod/köztesnövények
bevonása zöldtrágyaként vagy védő-növényként (catchcrop).
3. a talajok állapotához alkalmazkodó, biológiai tevékenységüketjavító talajkímélő művelési
rendszerek alkalmazása, összhangbanazenergiaráfordításcsökkentésével. 4. a
termesztéstechnológiaegyébelemeinek összehangolása a talajhasználattal.
A felsoroltak ún. midtech színvonalon megvalósíthatók.Országos szinten az extenzív, az intenzív és
az alkalmazkodó talajhasználat egyarántfontos. Alkalmazásuk aránya azonban körzetenként más és
más lesz. Az elbírálás ökológiaiés ökonómiai feltételeit részrehajlás nélkülkellmeghatározni.Az
egyes tájak vagy körzetek agroökológiai körülményeihez alkalmazkodó termesztésiszínvonal
kialakítására van szükség, amely figyelembe veszi a táj agroökológiai potenciálját,biológiai
egyensúlyát, a hatékony termesztés feltételeit, a versenyképes, jó minőségű és egészséges
termékelőállítás szempontjait,és nem utolsó sorban harmonizál az adott körzetre érvényes
vidékfejlesztési törekvésekkel.

7. Vetés
A termesztési értéket örökletes és környezeti tényezők adják meg. Ilyen a faj/fajtaazonosság (adott
vetőanyag idegen fajtól és fajtától mentes), a származási érték (milyen kedvező adottságú terület
volt ahol a szaporítás történt), és a szaporítási fok.
A minőséget több tényező jellemzi, ezek együttes értéke adja meg a vetőmag értékét. Ez alapján
lehet kiváló, első- és másodosztályú a vetőmag tétel. A minőség összetevői:
 Tisztaság: fajtaazonos magvak aránya százalékban
 Csírázóképesség: egészséges csírák aránya százalékban
 Csírázási erély: meghatározott idő után az egészséges csírák aránya százalékban
 Használati érték: tisztaság (T) szorozva a csírázással (CS) osztva 100-zal.
 Egészségi állapot: fajra jellemző szín, fény, szag, alak, deformációk
 Ezermagtömeg: 1000 darab mag tömege, grammban kifejezve. Értéke faj illetve
fajtajelleg.
A vetőmag minőségét szigorú szabvány követelmények szerint értékelik a hatósági jogkörű
intézmények.
A vetőmagvak előkészítése során első a tisztítás, amikor a hulladék, a fajidegen mag és a sérült
fajtaazonos magvak kikerülnek a tételből. Ezután jön a csávázás, mely során a kórokozók és a
kártevők ellen bevonják a magok felületét, esetleg műtrágya is kerül a mag felszínére. Bizonyos
fajoknál (pl. kukorica) a csávázás előtt kalibrálást is végeznek.
A vetés során a magvakat a talajba juttatjuk, és a vetőágyat lezárjuk. A vetés módjai a következők
lehetnek:
 Szórva vetés: a legősibb vetési mód, a magvakat a talaj felszínére szórják és egy
újabb menetben dolgozzák be a talajba. Történhet kézzel, vagy röptárcsás
műtrágyaszóró géppel. Jellemzője a jó területteljesítmény, a költséghatékonyság,

27
viszont több vetőmagra van szükség és a vetőmagok eloszlása kevésbé egyenletes a többi vetési
módhoz képest. Jellemző a gyeptelepítéskor.
 Sorba vetés: a magok egymástól azonos távolságra eső sorokba kerülnek, a sortáv
azonos, a tőtávolság nem. A vetés történhet gabonasortávra (12 cm) vagy ennek
többszörösére.
 Szemenként vetés: mind a sortáv, mind a tőtávolság meghatározott (tőtávolság esetén
az átlagos tőtáv azonos). Főleg a széles sortávolságú kapás növényeket vetjük így
(cukorrépa, kukorica, napraforgó).
Újabban terjedőben van a művelőutas vetés is. Célja, az intenzívebb gabonatermesztés által
megkívánt nagyszámú ápolási munkák, többször végzett trágyázás, rovarok és károkozók elleni
védelem, a gyomirtás végzésével járó káros taposás csökkentése.

Megkülönböztetünk a vetés típus a szerint:

 Tiszta vetés: egy fajú és fajtájú növényt vetünk el
 Keverékvetés: több faj vagy fajta vetése történik meg egy menetben, a magok össze
vannak keverve. A magok arány nem tömegarány, hanem darab aránya a
keverékben.

 Felülvetés: részlegesen kiritkult állományba azt meghagyva vetünk azonos vagy

más növényfajt
 Köztes vetés: egy adott növény két sora közé utólag más növényt vetünk. Gazdasági
jelentősége ennek a módnak már csak a kisgazdaságokban van (pl.: kukorica + bab).
A vetés mélysége arányos az elvetett mag nagyságával. Kötött talajban a magot sekélyebben kell
vetni, a magot hozzá kell nyomni a talajrészecskékhez, és nedvesen kell tartani. A magtakarás
boronával vagy hengerrel történhet.

A vetés idejére négy fő időszak van:

 Tavaszi vetés (például borsó, kukorica, napraforgó, stb.)
 Nyári vetés (másodvetésű növények)
 Nyár végi vetés (repce, lucerna, stb.)
 Őszi vetés (őszi búza, őszi árpa, stb.)

Vetésforgó-vetésváltás fogalma, elemei

A növénytermesztők már régen észrevették, hogy egyes növények termésmennyisége ugyanazon a
területen való ismételt termesztés esetén csökken, más növényeké viszont nem változik. Azt is
tapasztalták, hogy a pillangós virágú növények javítják a talaj termőképességét, az utánuk vetett
növény jobban fejlődik, nagyobb termést ad.
Ezek a tapasztalatok késztették a növénytermesztőket arra, hogy a növényfajokat egy- egy területen
évenként váltogatva termeljék.
A növényváltás léte és rendszeressége alapján napjainkban a növénytermesztésben

28
különböző rendszerek valósíthatók meg. Ezek:
– vetésforgó (növényváltásos termesztés),
– monokultúrás jellegű termesztés,
– monokultúra.
• Vetésforgóban a növényeket rendszeres és szakszerű váltásban termesztik. Az
önmaguk után való termesztés hatására terméscsökkenést mutató növények csak
vetésforgóban termeszthetők.
• Monokultúrás jellegű termesztés az erősen szakosított növénytermesztő üzemben
alakul ki, ahol a nagy arányban termesztett kevés növény (di-, trikultúra) még váltogatva
termesztés esetén sem tudja megteremteni a növényváltás számos előnyét (pl. a
kórokozók elleni időbeli izolációt).
Monokultúrás jellegű a termesztés akkor is, ha egy növényt néhány évig önmaga után termesztünk
és csak később váltjuk fel a területen más növényfajjal (időszakos monokultúra). Ez a
növénytermesztési rendszer az önmaguk utáni termesztésre kevésbé érzékeny növényeknél és
fokozott figyelemmel végzett vegyszeres növényvédelem esetén alkalmazható (pl. zöldséghajtatási
vetésforgóban).

• Monokultúrás termesztés fogalmán egy növényfajnak hosszú időn keresztül önmaga

utáni, váltás nélküli termesztését értjük. Csak az ilyen termesztésre nem érzékeny
növényfajoknál (pl. kukorica) alkalmazható.

A vetésforgó a növénytermesztésnek olyan rendszere, melynek négy jellemző alapeleme van

és ezek közül egyik sem hiányozhat. A négy alapelem a következő:

- a növényi összetétel (szerkezet),

- a növények aránya,
- a növények sorrendje és
- a körforgás (rotáció).
A növényi összetételen azt értjük, hogy egy gazdaságban vagy annak bizonyos tekintetben egységes
területén milyen növényeket termesztünk. Az utóbbi időszakban mezőgazdasági üzemeink a
kevesebb növényfaj termesztésére, vagyis egyszerűbb növényi összetételre törekedtek.
A növények aránya azt jelenti, hogy a szóban forgó növényfajok az adott összterületből mekkora
területet foglalnak el. Ezt az arányt %-ban fejezzük ki.
A növények sorrendjén azt értjük, hogy a már ismert összetételű és arányú növények az adott
területen (térben) a következő években, tehát időben hogyan következnek egymás után.
A növények váltási sorrendjének meghatározására csak a vetésterv ismeretében kerülhet sor, és
csak a vetéstervben meghatározott növények (valamint vetésterületi arányok) szerinti legjobb
növényi sorrendet jelentheti.

A növényi sorrend meghatározásában a növényfajok elővetemény-értéke más szóval elővetemény-

hatása képezi a kiindulási alapot. A termesztés során minden növényfaj elővetemény, mégpedig az
utána következő növény előveteménye.

29
Az elővetemény-hatás egy tenyészidőben (pl. zöldborsó) vagy több éven keresztül (pl.
istállótrágyázott kapás növény) is kifejtheti hatását. Az elővetemények talajtermékenység-javító
vagy rontó hatása intenzív trágyázás után és öntözéses termesztésben kisebb.

A növényfajok elővetemény-hatása biológiai és agrotechnikai hatásukban rejlik. A

növényváltási sorrend megtervezésekor ezeket a hatásokat vesszük figyelembe.
Az elővetemény-értéket, valamint a váltási sorrendet meghatározó legfontosabb
biológiai és agrotechnikai tényezők a következők:
– az elővetemény lekerülésének időpontja,
– a betegségek és a kártevők terjedésére való hatás,
– a gyomnövények szaporodására való hatás,
– a talajuntság elleni védekezés,
– a talaj szervesanyag-gazdálkodására való hatás,
– a talaj tápanyag- és vízgazdálkodására való hatás.
A jó előveteménytől megkívánjuk, hogy időben lekerüljön a területről. Ezzel az alaptrágyázás és a
talajművelő munkák optimális elvégzését teszi lehetővé.
A növényi sorrend összeállításának fontos alapelve, hogy ugyanannak a kórokozónak vagy
kártevőnek gazdanövényei se időben, se térben ne kerüljenek közel egymáshoz. A növények csak
annyi idő elteltével kerülhetnek önmaguk után vagy más gazdanövények után (időbeli izoláció),
amíg a kártevők és kórokozók szaporítószervei elvesztik életképességüket. Ez az időtartam általában
4–6 év, de fonálféreg-fertőzés esetén hosszabb is lehet.
A növények térbeli elhelyezésének alapelve, hogy a kártevők gazdanövényei az egymást követő
években ne kerüljenek a szomszédos táblára se (térbeli izoláció).
A kémiai növényvédelem tökéletesedésével a növényváltás növényvédelmi szerepe elvileg csökken,
a kémiai növényvédelem költségessége miatt azonban a gyakorlati termesztés nem mondhat le a
növényváltással elérhető eredményekről.
A gyomnövények elleni védekezésben a termesztett növényeknek az elgyomosodásra való hatását
kell figyelembe venni. Eszerint gyomirtó, gyomnevelő és gyomosító zöldségnövények
különböztethetők meg. Gyomirtók azok a növények, amelyeknek ápolása során talajműveléssel vagy
gyomirtó vegyszerekkel megtisztítjuk a területet a gyomoktól. A gyomnevelő növények gyér
lombozatot fejlesztenek, közöttük a gyomok jól fejlődnek és elszaporodnak. Gyomosító növénynek
azt a zöldségnövényt nevezzük, amely magvait elhullatva vagy a talajban maradt gyökérrészekből
kihajtva (pl. torma) a következő évben gyomként szerepelnek. A növényváltás tervezésekor e
csoportok célszerű váltakoztatásáról gondoskodni kell.
A körforgás (rotáció) azt az években kifejezett időtartamot jelenti, amely alatt a vetésforgó összes
növényeit az előbbiekben ismertetett sorrendnek megfelelően valamennyi területrészen (szakaszon)
termesztettük, és azok a körforgás befejezésével az eredeti szakaszra kerülnek vissza.Azt az
időtartamot, amíg a vetésforgó valamennyi növénye végighalad az egész területen és visszatér
kiindulási helyére, a körforgás időtartamának nevezzük. Eszerint megkülönböztetünk:

30
 – rövid (2–3 év),
– középhosszú (4–10 év) és
– hosszú (10 évnél hosszabb) vetésforgót.
Rövid vetésforgóban a növények gyorsan visszakerülnek ugyanarra a helyre, ezért a kórokozók elleni
időbeli izoláció nem jöhet létre. Hosszú vetésforgóban a terület szervezési szempontból
felaprózódik, az áttekinthetőség romlik. Az üzemekben ezért középhosszú vetésforgók szervezésére
kell törekedni.

A vetésváltás
A vetésforgó nehézségeit igyekezett helyettesíteni. Ez lazább agrotechnikai eljárásnincs kötött
sorrend az egyes növények számára.

A vetésváltás egy adott táblán vagy területen a növények olyan sorrendjét jelenti, amelyben az
agrotechnikailag különböző csoportokba tartozó növények időben változnak. Tágabb értelmezés
szerint ide sorolhatjuk még az olyan eseteket, amikor az évenkénti vetésváltásról csak egy-két évig
térünk el, de többségében ezt az elvet alkalmaztuk.

A vetésváltás nélküli termesztés fogalmán viszont azt értjük, amikor ugyanazt a növényt ugyanazon
a táblán önmaga után ismételten vetve hosszabb ideig megszakítás nélkül termesztjük. Az ismételt
vetés fontos kritérium, hiszen közismert, hogy vannak olyan növények, amelyeket egyszeri vetés
(telepítés) után négy-öt évig, sőt ennél is hosszabb ideig termeszthetjük ugyanazon a területen (pl.
lucerna, levendula).

A vetésváltás előnyei:
– elősegíti a talaj termékenységének fenntartását,
– a talaj többoldalú kihasználása lehetséges,
– az erózió és defláció alapja a védekezésre
– nyugodtabb és tervszerűbb gazdálkodás alapja,
– egyszerűbb üzem- és munkaszervezés
8. Növényápolás, növényvédelem
8.1. Növényápolás
A növényápolási fogalomkörbe tartozik minden olyan művelet, melyet azért végzünk a
tenyészidőszakban, hogy a termesztett növényünk terméseredménye minél nagyobb legyen.

Az összetömődött, megcserepesedett talajban előbb-utóbb megjelennek a gyomok, amelyek aztán

tápanyagot vonnak el növényünktől és ezáltal hátráltatják annak fejlődését.
Ezen túlmenően a fejlődést hátráltatják még a kedvezőtlen időjárási tényezők, a túl nagy meleg, a
hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék. A kártevők, a kórokozók megjelenése szintén
veszélyeztetik a termés stabilitását, minőségét.
Ezen megállapításokból következik, hogy növényeinket vetés után sem hagyhatjuk magukra,
gondozni, ápolni szükséges őket a termés biztonsága érdekében.
A növényápolás fogalomkörébe tartozik: a talajápolás, a megfelelő tenyészterület kialakítás, a
növények fejlődésének szabályozása és a gondos növényvédelem.

31
A kelés előtti talajápolás
A talajápolásnak főként a növények fejlődésének kezdeti időszakában van nagy jelentősége. Később
beárnyékolják a talajt, ezáltal csökkentik a párologtatást, és elnyomják a gyomokat. Vetések után
gyakori jelenség, hogy a mag késve csírázik ki, melynek oka lehet a vetőágy kiszáradása és a talaj
kicserepesedése. Elsősorban a szerkezet nélküli, túlságosan elaprózódott magágy képes a csapadék
hatására szétiszapolódni, majd kiszáradva kicserepesedni.
A cserepesedés az erre hajlamos kötött és helytelenül művelt talajokon eső után alakul ki, melyek
következtében a növény és a talaj megfelelő életműködése lelassul. A cserepesedés vetésváltással, a
humusz gyarapításával és okszerű talajműveléssel, szükség esetén meliorációval megelőzhető vagy
megszüntethető. Száraz talajokon a nedvességhiány lassíthatja a kelést, melyet hengerezéssel tudunk
meggyorsítani.

A kelés utáni talajápolás

A kelés utáni talajápolás célja a talaj cserepesedésének megakadályozása, a megtömődött talajok
fellazítása és a gyomok irtása. A gyomok irtása történhet vegyszerezéssel, vagy mechanikusan, mint
például kultivátorral.
A sűrű vetésű növények közé tartoznak az őszi és tavaszi gabonák, keveréktakarmányok, lucerna,
vörös here, borsó stb. Hazánkban az őszi vetési időszak augusztus 20-tól október végéig tart.
Augusztusban vetjük a repcét, a bíborherét, telepítjük az évelő pillangós növények egy részét,
szeptemberben vetjük az őszi takarmánykeverékeket, az őszi árpát és a rozsot, október 20-ig pedig
az őszi búzát.
Az egyéves őszi vetésű növények hosszú tenyészidejűek, talajuk kora szeptembertől nyár közepéig
ki van téve az időjárás és a gyomosodás veszélyének. A tél végi, kora tavaszi hőingadozás hatására
a termesztett növényeket a felfagyás fenyegeti, mely ellen hengerezéssel védekezhetünk.

Tavasszal a téli csapadékhatására a talaj levegőtlenné válhat, ez ellen a talaj lazítása szükséges. Az
évelő pillangós növényeknél gyakran előfordul, hogy a talaj kicserepesedik, ezért mindenképpen
indokolt a cserepek megtörése.
A széles sortávú növények közé tartozik a kukorica, a cukorrépa, napraforgó stb. növények.
Ahhoz, hogy a tőlük elvárható terméseredményeket produkálják, szükséges a talaj
gyommentességének megőrzése, valamint a tömődött talaj levegőztetése, és vízgazdálkodásának
szabályozása. A gyommentesség megőrzésére sorközművelő kultivátort használunk.

A tenyészterület kialakítása
A tenyészterület az a területnagyság, amely a növényállományban egy növényre jut. Az optimális
tenyészterület az egy növényegyed számára szükséges legkisebb terület, amely mellett a
növényállomány területegységenként a legnagyobb terméseredményt produkálja.Sokszor előfordul
azonban, hogy vetéseink hiányosak, ekkor utánvetésre, pótlásra van szükség, máskor viszont túl sűrű
az állomány ekkor ritkítás, egyelés szükséges.

32
Az utánvetés során figyelembe kell venni, hogy az utólag kivetett mag fejlődése elmarad a már kivett
magétól, ezért azt előcsíráztatni szükséges. Ez a módszer azonban a kisüzemi gazdálkodásra
jellemző, a nagyüzemi körülmények között ez szinte kivitelezhetetlen.

Egyéb növényápolási munkák

A növények termesztése során, fejlődésük érdekében különféle különleges növényápolási munkákat
végzünk, melyek a következők lehetnek:
- töltögetés,
- idegenelés,
- címerezés,
- kacsozás,
- tetejezés,
- lombtalanítás,
- szártalanítás

A töltögetés a burgonya egyik különleges ápolási munkája, melynek lényege, hogy a tövek mellett
megvastagodott talajban, melyet bakhátnak nevezünk, elősegítsük a gumóképződést.

Az idegenelést más szóval szelekciónak is nevezzük, melynek lényege, hogy a szaporítóanyag

előállítása érdekében a növényállományból eltávolítsuk az idegen fajú, vagy fajtájú egyedeket.
A címerezés a hibrid kukorica vetőmag előállításának sajátos feladata, melynek lényege, hogy külön
sorokban, egymás mellett termesztik az apa- és az anyanövényeket, abból a célból, hogy az apasorok
hím virágpora termékenyítse meg az anyanövények bibéjét. Ennek érdekében az anyanövények hím
virágzatát, a címert el kell távolítani, még azelőtt, hogy az virágport termelne. Ezért nevezik ezt az
ápolási műveletet címerezésnek.
A kacsozás, vagy más néven hónaljazás célja a hónaljhajtások fiatal korban történőeltávolítása.
Mivel a termesztett növényeink közül néhány kacsokat fejleszt, melyek a növényektől tápanyagot
vonnak el, ezáltal lassítják azok fejlődését.
A tetejezés során egyes növények (pl. dohány) virágzatát a megjelenésekor eltávolítjuk, annak
érdekében, hogy a tápanyagok a levelekbe kerüljenek, javítva ezáltal azok minőségét.

8.2. Növényvédelem
A növényvédelem célja, hogy a termesztett növényeket megvédjük élettelen és az élőszervezetek
(környezeti tényezők) káros hatásaitól. Az élettelen környezeti tényezők, mint az éghajlat, az
időjárás okozta káros hatások, a kedvezőtlen talajviszonyok, nagymértékben befolyásolják a
termesztett növény egészségi állapotát. A termesztett növényt károsító élőlények lehetnek növényi
és állati eredetűek. Növényi eredetűek a kórokozók és a gyomnövények, állati eredetűek a kártevők.
A növényvédelem feladata a kultúrnövények védelme, a termelésbiztonság, a minőségbiztosítás–
a lehető legkisebb környezeti terhelés és takarékos

33
energiafelhasználás mellett. Az alkalmazott növényvédelmi módszerekmegelőző vagy közvetlen
gyógyító (akártevők és kórokozók megsemmisítésével) hatásúak.

A növényvédelem lehet:
 agrotechnikai (ellenálló fajták termesztésével, állománysűrűség helyes
megválasztásával, sorközműveléssel stb.),
 mechanikai, fizikai (rovarfogó csapdákkal, hőkezeléses fertőtlenítéssel,
fagyvédelemmel stb.),
 biológiai (kártevőket elpusztító élőlényekkel stb.) és
 kémiai (gombaölő, rovarölő, gyomirtó, baktériumölő stb. hatású
vegyszerekkel).

A korszerű, integrált növényvédelem nem korlátozódik csupán egyik vagy másik eljárásra, hanem
az összes lehetséges módszer összehangolt, együttes alkalmazását jelenti. Az alkalmazás jelenlegi
arányait tekintve azonban ma még a vegyszeres növényvédelem szerepe a meghatározó.

A növényvédelmi eljárások döntő többségében szórással juttatjuk ki a kezelendő felületre a

hatóanyagot. A növényvédő szereket egyrészt felhígítva (leggyakrabban vízzel) mint permetlé (oldat,
emulzió, szuszpenzió), másrészt por, granulátum, esetleg gázosodó készítmény formájában
használjuk.

A permetlé készítéséhez mindig megfelelő, lágy vagy lágyított vizet kell használni. A szükséges
szermennyiséget mindig pontosan mérjük ki. A por alakú permetező szerekből – könnyen tisztítható
edényben - először kevés vízzel pépet keverünk, majd tovább hígítva törzsoldatot (szuszpenziót)
kapunk, amit már a területhez kimért vízzel elkeverhetünk. (Kis mennyiség esetén akár a gép
tartályába is.) A betöltést mindig szűrőn keresztül végezzük! A folyékony növényvédő szereket
közvetlenül a permetezőgép tartályába is önthetjük (először egy kevés vizet és utána aszert), de
ezeknél is célszerűbb kisebb edényben törzsoldatot (emulziót) készíteni. Ha por alakú készítményt
akarunk folyékonnyal keverni, mindig a por alakú előkészítése után töltsük hozzá a folyékony alakút.
Kettő vagy több szer (3-nál többet lehetőleg ne) kombinálásával vagy keverhetőségi táblázatot
figyelembe véve, vagy keverési próba alapján járjunk el. Az előkészítő eszközöket az előkészített
mennyiségű tiszta vízből kivett adaggal mossuk el, és a mosóvizet istöltsük tartályba.
A keverési sorrend aranyszabályai: először a por alakú, majd a folyadék és végül a
permettrágyák kerüljenek a permetlétartályba. Por, vagyis a WP jelzésű formák esetében ne
mulasszuk el a törzsoldat készítését sem. A kimért porhoz kevés vizet öntünk, és elkeverve rövid
ideig állni hagyjuk. Ezt nevezik duzzasztásnak, valójában ez a törzsoldat, amelyet majd az előírt
koncentrációra hígítunk.

A szántóföldi síkpermetezést permetezőgépekkel végzik. A permetezés területteljesítményét

befolyásoló legfontosabb tényezők: a munkaszélesség, a munkasebesség, a gép tartálytérfogata, a
fajlagos szórásmennyiség, a permetléellátás rendszere, valamint az esetleges műveletkapcsolások.

A permetezőgépeket rendszeresen meg kell tisztítani, hogy a berendezések folyamatosan,

biztonságosan működjenek, a kezelők, az emberek a környezet és a kezelt növények is biztonságban
legyenek. Az alkalmazható tisztítási módszerek

34
különbözőek lehetnek, a gép típusától, az eszközök hatékonyságától és tisztítás elvárt szintjétől
függően.
Olyan helyen kell ezt a műveletet elvégezni, ahol nem szennyezi sem a felszíni, sem a felszín alatti
vizeket.
A permetezőgép mosásával nem léphető túl a felhasználásra engedélyezett területi dózis.
Hogy a belső felületeket legalább milyen mértékben kell megtisztítani az eltérő lehet, speciális
előírásokhoz és/vagy a címke előírásokhoz kell igazodni. A belső felületek lemosását akkor
végezzük el, ha a következő kezelésre ugyanabban a kultúrában kerül sor, illetve mindennapos
használat során.

A permetezőgép belső tisztításáról pedig akkor gondoskodjunk, ha teljesen más típusú növényt
kezelünk közvetlenül egymásután (pl. búza után cukorrépát), vagy amikor a permetezőgép tárolásra
vagy elhelyezésre kerül.
A minimális külső tisztításnak elsősorban azt kell biztosítania, hogy a permetezőgép (és minden
mozgó és egyéb kapcsolódó eszköz) biztonságosan használható, fenntartható, tárolható legyen.

Növényvédő szerek felhasználásnak személyi feltételei

A növényvédő szerek felhasználása képesítéshez kötött.
Növényvédő szer forgalmazásának, tárolásának, felhasználásának személyi feltételei:
A növényvédő szereket jogszabály szerint I., II., III. (volt "szabad forgalmú") forgalmi kategóriába
soroljuk.
Képesítéshez kötött - kivéve a III. forgalmi kategóriájú vásárlása és saját célra történő felhasználása.
- I. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek- I. forgalmi kategóriájú engedély,
felsőfokú végzettséghez kötött;
- II.-III. forgalmi kategóriájú növényvédő szerek - min. II. kat. engedély – középfokú
végzettséghez kötött

Várakozási idők
Élelmezés-egészségügyi várakozási idő:
Azaz időtartam napokban, melynek el kell telnie egy adott engedélyköteles termékkel végzett utolsó
kezelés és a növény, növényi termék betakarítása, a raktár fertőtlenítést követő betárolása, ill. a
termény kitárolása áru felhasználása, forgalomba hozatala, fogyasztása, kereskedelmi feladása
között.

Tehát a betakarítást csak a várakozási idő letelte után lehet megkezdeni!

Munkaegészségügyi várakozási idő:

35
Azaz órákban, vagy napokban megadott időtartam, melynek lejárta előtt az engedélyköteles
termékkel kezelt területen bármely munkavégzés csak a felhasználáshoz előírt védőfelszerelésben
végezhető.
Fontos: A zárt területek kivételével a kezelendő terület megközelíthetésének útvonalán a
növényvédő-szeres munkák megkezdése előtt szembetűnő helyen kellő számú, jól látható
„Vigyázat! Növényvédő szerrel kezelt terület! Idegeneknek belépni tilos!” feliratú táblát kell
elhelyezni és azokat csak az élelmezés-eü. várakozási idő letelte után lehet.

Növényvédelmi munkát végző személyre vonatkozó előírások

Növényvédő szerrel munkát végezni betegen, gyógyszeresen befolyásolt állapotban,
illetvealkoholfogyasztás esetén tilos. Nők és fiatalkorúak lehetőleg ne végezzenek
növényvédőszerekkel kapcsolatos munkát. Terhes nő egyáltalán ne kerüljön kapcsolatba
növényvédőszerekkel.

Növényvédelmi munkát csak az engedélyezett növényvédő szerekkel, ahasználati utasításban

foglaltak maradéktalan betartásával és a készítményre előírtvédőfelszerelésben szabad. A
védőfelszerelés viselése a munkaegészségügyi várakozási időn belüla kezelt területen munkát
végzőknek is kötelező.

Enni, inni, dohányozni csak kéz- és arcmosás, valamint szájöblítés utánszabad.

8.3. Öntözés
Az öntözőberendezések feladata a meghatározott vízhozam megfelelő helyen, adott időben és
előírt módon való szétosztása. Ennek megvalósításához technikailag biztosítani kell a vízszerzést, a
vízkiemelést, a víz szállítását és a víz szétosztását.
Az egyes öntözési módokat a víz szétosztása alapján különböztetjük meg. Az öntözővíz talajba
juttatásának módjai:
1. Felületi öntözés: lehet árasztó, csörgedeztető és barázdás,
2. Esőszerű,
3. Felszín alatti öntözés,
4. Mikroöntözés.

1. Felületiöntözés

1. a, Árasztó öntözés: A legrégibb, legegyszerűbb módja az öntözésnek. Az öntözött területeket

parcellákra osztjuk, melyeket gátakkal választunk el egymástól. Méretük 5- 15 hektár között
változhat. Vízzel borítjuk a felületet. Ma általában rizstermesztésnél és esetenként gyepek
öntözésénél használjuk. Nagy vízfelhasználás, rossz vízhasznosulás jellemzi, ezért egyre jobban
kiszorítják a víz és energiatakarékos megoldások.

1. b, Csörgedeztető öntözés: Vékony vízlepelt eresztünk végig a talajfelületen oly módon, hogy amíg
a víz rajta áthalad, a szükséges mértékig a talajba szivárogjon. A talaj felületén csörgedező vékony
vízlepel a terep legnagyobb esésének irányába folyik. Az árasztó öntözés hátrányait csökkenti. Főleg
a sűrűsoros növények öntözési módja, alkalmazásának előfeltétele a terület megfelelő mértékű
lejtése.

1. c, Barázdás öntözés: A széles sortávolságú kapás növények öntözési módszere. A

36
növényi sorok között húzott barázdákat árasztjuk el vízzel.

2. , Esőszerű öntözés

Az öntözővíz a természetes esőhöz hasonlóan a levegőből cseppek formájában jut a növényre, illetve
a talajra. A vizet csővezetéken nyomás alatt vezetjük a szórófejekhez, melynek szűkített nyílásán
nagy sebességgel kilépve a levegőellenállás hatására cseppekre bomlik. Előnye: víztakarékos, a
vízborítás tetszőleges lehet, domborzati viszonyoktól függetlenül alkalmazható. Gépei szivattyús
gépcsoportok, csővezetékek, melyek a vízkiemelés helyétől a szórófejekig juttatják a vizet. Ezek
lehetnek hordozható, gépi áttelepítésű és beépített csővezetékes öntözőberendezések.

3. Felszín alatti öntözés

Az öntözővizet a talajba perforált műanyagcsőből juttatjuk, a művelési mélység alatt. A víz a talajban
lefelé, oldalirányba és a kapillárisokon felfelé is szivároghat. A párolgási vízveszteség ennél az
öntözési módnál a legkisebb, valamint a talaj- és belvizeket is el tudjuk vezetni. Nagyon költséges
eljárás, nagy a földmunkaigénye, de hosszú az élettartalma.

1. Mikroöntözés
A mikroöntözés fogalma a legutóbbi időben alakult ki. Jellemzője, hogy a vízkiadagoló elemek kis
nyomáson, kis mennyiségben juttatják ki az öntözővizet az öntözendő növények közelébe.
Elsősorban ültetvényeken, valamint újabban a legintenzívebb szántóföldi zöldségtermesztésben
alkalmazzák. A vizet szivattyúval juttatják a csővezetékbe. Kis víz- és energiafelhasználás jellemzi,
beruházási igénye jelentős.

Az öntözés irányításához és szervezéséhez naprakész információkra, sőt előrejelzésre van szükség.

Ez utóbbi csak modellezéssel oldható meg.

Magyarország éghajlata nem teszi lehetővé, hogy öntözés nélkül intenzív növénytermesztést
végezzünk. Az alapvető öntözési formák közül a legelterjedtebb öntözési mód az esőztető
öntözés.

Általános előnyök:
- egyenletes beázási profil,
- kevésbé érzékeny a domborzati viszonyokra,
- mérhető a kijuttatott víz mennyisége,
- automatizálható,
- tápoldat is kijuttatható.

Hátrányok:
- jelentős párolgási veszteség,
- szélre érzékeny,
- a víz eléri a lombozatot,
- a nagy cseppméret leverheti a növényt.

Az esőztető öntözés előnye, hogy nem csak vízpótlásra alkalmas, hanem párásításra, és

37
egyéb speciális célok elérésére is.

Az esőszerű öntözési módon belül számos változat alakult ki. A

csővezetékhordozhatósága (stabilitása) alapján stabil, félstabil és hordozható rendszer
különböztethető meg.
– A stabil (nem mozgatható) csőhálózatú esőztető öntözőberendezés beépítése a
növényházakban általános.
– A félstabil berendezés fővezetékét (azbesztcement nyomócső) a földbe, a fagyhatár
alá fektetik le, amelyből csatlakozók (hidránsok) emelkednek a talaj felszínére. A hozzá
csatlakozó szárnyvezetékek áttelepíthetők.
– A hordozható esőztető berendezés csőhálózata teljes egészében áthelyezhető.
Az esőszerű öntözés beruházási költségei a stabilitás fokával arányosan növekednek.

A csővezeték-hálózat áttelepítési módszerét tekintve szétszedhető, gördíthető és csévélhető

változatok találhatók a gyakorlatban. A 6 m hosszú csőtagokból (alumínium, műanyag)
gyorskapcsolással összeszerelhető és csak kézi erővel áttelepíthető csővezeték használata –
kézimunkaerő-hiány miatt – megszűnőben van. Az összeszerelt állapotban kerekeken továbbgördülő
– motormeghajtású – fém csővezeték-rendszer, valamint a motormeghajtással dobra tekercselhető
műanyag vezetékrendszer a jelenleg alkalmazott legkorszerűbb esőztető öntözőberendezés. Ez
utóbbi a felcsévélés sebességének pontos állíthatóságával a vízadag kijuttatásának automatizálását
is megoldja.

Önjáró öntöző gépek

Az esőztető öntözés nagyüzemi gépei közé tartoznak az önjáró öntözőgépek. Alkalmazásuk

elsősorban nagy, egybefüggő, lehetőleg sík területen előnyös. Szintén a kialakított hidráns rendszerre
csatlakoztatható, vagy a tábla szélén lévő csatornából látható el vízzel.

Egyszerre akár több száz méteres sávot is képes beöntözni. A konzolra lengőkaros és ütközőlapkás
szórófej egyaránt szerelhető, ami sokféle kultúrához alkalmazhatóvá teszi. Hátránya az ilyen típusú
rendszernek, hogy nehezen mobilizálható, szerelése nagy szakértelmet igényel és nagyon magas a
beruházási költsége.

9. Termények betakarítása, tartósítása, tárolása

A betakarítás a növénytermesztők egyik legfontosabb tevékenysége, amely az egész évi munka
legfontosabb része, hiszen így jutunk hozzá azokhoz a növényi részekhez, melyeket értékesíteni
tudunk és megélhetésünket biztosítja. Egy mezőgazdasági üzemben dolgozó növénytermesztő
legfontosabb feladata, hogy a betakarítás során a legjobb eredményt érje el. A növénytermesztőnek
kell meghatároznia a szükséges eszközöket, gépeket és neki kell gondoskodnia a szántóföldről
történő elszállításról valamint a betárolásról is.

9.1. Kalászos gabonák betakarítása

Hazánkban a kalászos gabonák betakarítása a nyári mezőgazdasági munkák legnagyobb
körültekintést, figyelmet és leggondosabb szervezést igénylő része. Egyrészt azért mert jelenlegi
mezőgazdasági termesztésünkre is jellemző, hogy ezeket

38
a növényeket termesztjük a legnagyobb területen, másrészt pedig azért, mert az optimális betakarítási
idő mindössze 5-7 nap. Amennyiben a teljes érésben lévő gabona nem kerül időben betakarításra
jelentős veszteségre kell számítanunk. Az árpafélék kalásza nyakban letörik, a búzaszem egyre
jobban pereg.

A kalászos gabonák érési szakaszai a következők:

- zöld vagy tejesérés
- viaszérés vagy sárgaérés
- teljes érés
- holtérés (túlérés)

Zöld vagy tejesérés: A gabonanövény még zöld, csak a szár töve kezd sárgulni. A szem már
kifejlődött, színe zöld, belseje tejszerűen fehér és még sok vizet /50 %/ tartalmaz. A tápanyag
bevándorlás /főleg a keményítő/ erőteljes. A csíra kialakult, de még nem fejezte be fejlődését. Ebben
az érési fokozatban még nem szabad aratni.
Viasz- vagy sárgaérés: A szár és a levelek sárgák. A szár még szívós, de a levél törékeny. A
szemekbe már csökkent a keményítő bevándorlás üteme. A szemek viasz- szerűek és víztartalmuk
is /20-25 %/ elég nagy. A toklászok /virágpelyvák/ még szorosan tartják a szemet. Ebben az érési
fokozatban a legtöbb gabonaféle aratását megkezdhetjük, kétmenetes aratás esetén.

Teljesérés: A szem víztartalma jelentősen csökken. A szemek kemények, a pelyvák közül könnyen
kihullanak /pereg/. A szalma és a kalász is törékeny. Ebben az érési fokozatban aratjuk a rozsot és a
sörárpát, valamint a többi gabonát /búza, őszi árpa/, ha kombájnnal, egy menetben végezzük az
aratást. Ha elkésünk az aratással, a szem túlérik.

Túlérésben a szem erősen pereg, minősége romlik és jelentős az anyagi kár.

A fenti fokozatok elkülönítésének a fajok, fajták aratási idejének meghatározásnál van jelentősége.
Többféle betakarítási módszer is ismert, de jelenleg a legelterjedtebb az egymenetes aratás
kombájn segítségével. A kombájn megfelelő üzemeltetése érdekében már a vetés előtt törekedni kell
az egyenletes talajfelszín kialakítására, a fajtákat érés szerint tömbösítetten kell elhelyezni, mert így
a kombájnok munkája könnyebben szervezhető, és kevesebb időkell az átállásokhoz. Az aratást
megelőzően célszerű tervet készíteni, melynek során a következő tényezőket kell figyelembe venni:

- a kalászosok területe, várható termés

- aratási sorrend
- a kombájnok és a szállító járművek száma, kapacitása, műszaki állapota
- várható fordulási idők
Az egymenetes gabonabetakarítás főbb műveletei a következők:
- kombájnolás
- szem beszállítása
- tisztítás, szárítás
- szalma betakarítása.
A kombájntiszta gabona szállítása ömlesztve traktor vontatta pótkocsin, illetve

39
tehergépkocsikon történik. Az elszállítás nagyon gondos munkaszervezést igényel, mert a szállító
jármű nem áll rendelkezésre, amikor a kombájn magtartálya megtelik, akkor kénytelen várakozni a
jármű megérkezésére és ez jelentős időveszteséget okoz.
Általánosságban elmondható, hogy jelenleg az a legelterjedtebb gyakorlat, melynek során a
tehergépkocsi illetve a traktor rögtön a tárolási helyre szállítja a gabonát. A tárolási helyre beérkező
gabonát tisztítani és szükség szerint szárítani kell. A szárítást előtisztítás előzi meg. Az előtisztítás
kapacitását úgy kell meghatározni, hogy a naponta learatott mennyiséget fel lehessen dolgozni. A
szárító gép lehet mobil és helyben üzemeltett is, hogy melyik megoldás mellet döntünk az a helyi
adottságoktól nagyban függ.
A kombájntiszta gabona gépi erejű mozgatásával (szállítószalag, gabonafúvó, gabonafelszedő stb.)
a külső hőmérséklettől és a relatív pártartalomtól függően annak eredeti víztartalma 1,5-2,5%-kal is
csökkenthető.
A 16,0-16,5% víztartalmú szem magtárba fúvatásával vagy szállítószalagos mozgatásával szárítás
nélkül elérhetjük a 14,5%-os nedvességtartalmat, amely mellett már veszély nélkül tárolhatjuk a
gabonákat. A napjainkban alkalmazott kombájnok használatával azonban már 18%
nedvességtartalom mellet is megkezdhető a betakarítás. Ilyen esetekben és rendkívül csapadékos
nyarakon szükségessé válhat a gabona szárítása.

A kalászos gabonák értékes mellékterméke a szalma, melynek betakarítása szintén nagyon fontos.
Bár a hazai állattenyésztés visszaszorulása és a hígtrágyás állattartás előtérbe kerülése háttérbe
szorította jelentőségét, napjainkban azonban ismét kezd fontossá válni.
Köszönhető ez annak is, hogy alternatív energiaforrásként is hasznosítható. A renden lévő 12-14%
víztartalmú szalma könnyen és jól bálázható.
A bálázásnak akkor célszerű nekikezdeni, amikor az aratás már egy-két napja elindult, hogy legyen
megfelelő mennyiségű bálázandó szalma. Több napos várakozás nem célszerű, mert ha megázik a
szalma nehezebben kezelhető és nehezebben szárad ki.
A bálázás kisbála készítő és nagybála készítő gépekkel történhet. A kisbálák átlagos súlya 15-30 kg,
míg a nagybálák súlya 180-600 kg körül mozog. Általánosságban elmondható, hogy kisbála
készítésére kisebb gazdaságok esetén kerül sor, ahol a bálákat kézzel vagy főleg kézzel mozgatják.

Az elkészített bálákat minél előbb össze kell gyűjteni és/vagy rögtön a gyűjtést követőenbeszállítani,
vagy pedig a tábla kijelölt helyén kazalba rakni. Véglegesen azonban itt sem tárolható, mert
minősége jelentősen romlik. Amennyiben a szalmát nem kívánjuk felhasználni célszerű olyan
kombájnokat üzemeltetni, melyek szalmaaprítóval vannak ellátva. Ezek a gépek a szalmát felaprítják
és szétszórják, ami a tarlóhántás során bemunkálásra kerül.

9.2. Őszi káposztarepce betakarítása

A repce, vagyis az őszi káposztarepce fontos és értékes olajnövényünk, mivel kedvező viszonyok
közt gazdaságosan termeszthető. Jelentőségét a gazdaságosságon kívül az is indokolja, hogy a
repceolaj felhasználása sokoldalú. A régebben csak világítóolajként

40
használt repceolajat ma már számos iparágban használják, és - az olajfinomítás fejlődésével -
étkezési olajat is készítenek belőle. Az utóbbi években világszerte nőtt a repcetermesztés jelentősége
és vetésterülete. A vetésterület főként az étkezési jelentőségénél fogva növekszik, de azért is, mert a
repcetermesztés jól gépesíthető és az olajgyártás melléktermékei értékes takarmányok.

A káposztarepce további hasznosítása: felhasználható még zöldtakarmányozásra és zöldtrágyázásra

is. Az őszi káposztarepce rozzsal keverve - keszthelyi keverékben - a legkorábbi zöldtakarmány;
zöldtrágyázás céljára főleg a gyümölcsösökben és a széles sortávolságra telepített szőlőkben
vanjelentősége. /De csak megfelelő termesztési feltételek között./

Betakarítás

A repce akkor aratható, amikor a főhajtás középső becőiben a magvak barnulni kezdenek. Ha
megkésünk az aratással, igen nagy lehet a magveszteség, mivel a repce éretten nagyon pereg.
Hazánkban általában június közepén - második felén aratható, gabonakombájnnal, egy- és
kétmenetes aratással. Az utóbbi években az egymenetes kombájnos aratás terjedt el. Ennek viszont
előfeltétele az, hogy a repcét deszikálni kell, ami a növények elszárításával mintegy 10-12 nappal
előbbre hozza az aratás idejét. A vegyszerezést akkor kell végezni, amikor a magvak víztartalma 22-
35%. (Érés gyorsítóval is lehet szabályozni a betakarítás idejét v.ö napraforgó). A repce csépléséhez
a dob fordulatszámának csökkentésével át kell alakítani a gabonakombájnt.

Tárolás

Betakarítás után a repcemagot is szárítani kell. A vastagabb garmadába való tároláshoz 9-11%-os
nedvességtartalomra kell megszárítani a repcét. A repce szalma- és becőtermése általában a
magtermés két-háromszorosa. A kombájnnal csépelt repceszalmát csak almozásra lehet használni.

9.3. Kukorica betakarítása

A kukoricát teljes érésben kell betakarítani, amikor a szemek nedvességtartalma 30- 36% körül van.
Biológiai érettség előtt azért nem célszerű a betakarítás, mert a szemek beltartalmi értéke még nem
alakult ki, nagyon magas a víztartalom, a szemek rosszul morzsolhatók, nagy a szemtörés aránya és
nagyobb lesz a szárítási költség is.
A megkésett betakarítás sem kedvező, mert a nagyobb mértékű szárdőlés miatt nő a betakarítási
veszteség és jelentősen csökken a szár takarmányértéke is.
A kukorica betakarítási ideje az érésen és nedvességtartalmon túl nagymértékben függ a tartósítás
és a tárolás módjától. Ezért a fajták vízleadó képessége is másként ítélhető meg akkor, ha a kukorica
szárításra vagy nedves tárolásra kerül.
Hazánkban a fajták tenyészidejétől és vízleadó képességétől függően szeptember és október a
kukorica optimális betakarítási ideje.
Betakarítási módok

41
A kukorica betakarítható kézzel vagy géppel. Jelenleg csak a kisgazdaságokban és a
tenyészkertekben takarítják be kézzel a kukoricát. A gépi betakarításnak pedig nagyon sok módja
terjedt el a gyakorlatban.
A fontosabb gépi betakarítási módok:
- csöves betakarítás (csőtörő-fosztó gépekkel)
- morzsolásos betakarítás (kukoricacső-törő adapterrel felszerelt arató-cséplő géppel)
- szem-csutkakeverék (CCM) betakarítás (kombájnra szerelt adapterrel)
- kukoricacső-zúzalék készítés (LKS) (szecskázógép csőtörő adapterrel)
- kukoricaszem-csutka keverék készítés és
- teljes növény betakarítás
Szemes betakarítás
Legelterjedtebb betakarítási mód a morzsolva történő betakarítás. Számos előnye indokolja
széleskörű elterjedését. A betakarított termény, szárítás után jól tárolható, könnyen szállítható, jól
értékesíthető tőzsdecikk, közraktárban is tárolható. Sokféle célra használható, takarmányozásra vagy
ipari feldolgozásra egyaránt alkalmas.
A szemes betakarítás legkorábban a fiziológiai érettség állapotában lehetséges, amikor a fekete réteg
kialakult a szem köldökénél. A fekete réteg jelzi, hogy a tápanyagok beáramlása a magba
befejeződött. Ekkor a szem nedvességtartalma általában 35% alatt van. Ezután a szemekben a víz
leadása zajlik. A fiziológiai érettség előtt betakarított kukorica termése kisebb, minősége rosszabb.
Túl korai betakarításnál a magas nedvességtartalom miatt a cséplőszerkezetben gyakori a szemek
sérülése. Megkésett betakarításnál a szárszilárdság csökken, a szártörés gyakorisága nő, így a
betakarítási veszteségek nagyok lesznek.
A hibridek között jelentős különbségek vannak a vízleadás sebességében. Általában a zöld száron
érő típusoknak jobb a vízleadó képessége, mert a levelek nagy felületükkel segítenek a víz
leadásában. A szárítási költségek csökkentése érdekében az igen korai, korai hibrideket optimális
esetben 16-18%-os, a késői hibrideket 20-25%-os nedvességtartalom mellett takarítják be. A
betakarításkori szemnedvesség-tartalmat számos tényező befolyásolja.
A kukorica betakarításkori szemnedvesség-tartalmát meghatározó tényezők:
- A hibrid tenyészideje
- A hibrid vízleadó képessége
- Az évjárat hatása
- A vetésidő
- A műtrágyakezelés
- Az állománysűrűség

42
A hibridek vízleadó képessége az érés időszakában naponta:
jó 0,9 - 1,0%
közepes 0,6 - 0,8%
gyenge 0,4 - 0,5%

Legkorábban kezdhető az igen korai és korai hibridek betakarítása. Ezt követi a középérésű, rossz
vízleadású hibridek betakarítása, majd a középérésű jó vízleadóképességű hibridek következnek,
legvégül a késői érésű hibrideket lehet betakarítani.
A hosszú tenyészidejű hibrideknél a nedvességtartalom csökkentése érdekében deszikkáló szerek
alkalmazása is lehetséges. Az állományszárítás a fekete réteg kialakulása után 7-10 nappal végezhető
el. A vegyszer kijuttatása után 8-10 nappal kezdhető a betakarítás. A deszikkálással jelentős szárítási
költség takarítható meg.
A szemes betakarítás gépe a kukorica adapterrel felszerelt gabonakombájn. Jó műszaki állapotú
és megfelelően beállított géppel történő betakarítás esetén a veszteségek 1,5-2%-nál nem nagyobbak.
Rosszul beállított vagy kopott gépekkel a veszteség meghaladhatja a 15%-ot.
A morzsolva betakarított kukorica több módon tárolható:
- szárítva
- nedvesen
- vegyszerrel tartósítva
- hűtve

Szárítás
A kukoricaszem szárazon legfeljebb 14-14,5%-os nedvességtartalom mellett tárolható
biztonságosan. A 14% nedvességtartalmú kukoricát a szaknyelv májusi morzsoltként említi. Az
elnevezés onnan ered, hogy a hagyományos górés csöves tárolás alatt, a természetes úton száradó
kukorica májusra érte el a körülbelül 14% víztartalmat.
Hazai viszonyok között nem lehet addig várni a betakarítással, amíg a kukorica a tárolásra alkalmas
nedvességtartalomig leszárad. A betakarított termést tehát mesterségesen kell szárítani a biztonságos
14% nedvességtartalom eléréséig. A kukoricaszem nem egyenletesen szárad. Először a felületéről
és a legkülső rétegből párolog el a víz, a szem belsejéből nehezebben távozik el a nedvesség, ezért
lassan lehet szárítani (1-3% óránkénti vízelvonást tűr el). A szárító levegő hőmérséklete magas,
elérheti a 90-120 ºC-ot. A szem hőmérséklete optimális esetben nem haladja meg a 60-80 ºC-ot.
A szakszerűtlenül végzett szárítás jelentősen rontja a termék minőségét. A túlszárítás rontja a
fehérjék emészthetőségét. Ha a vízelvonás túl gyors, a szemben repedések keletkeznek, és sok lesz
a törött szem, ami minőségrontó tényező.
A szárított kukorica biztonságosan tárolható gabonasilókban vagy a hagyományos tárolókban
garmadában.

43
A szárításos tartósítás előnyei:
- egyszerűen kivitelezhető
- a gazdaságokban általában a szárított kukoricára épül a takarmányozási
technológia
- nem igényel speciális gépeket
- a termény könnyen raktározható
- közraktározásra alkalmas
- tőzsdecikk (ha a minősége megfelelő)
- a raktározás során bármikor eldönthető milyen célra történik a felhasználása

Hátrányai:
- magas szárítási költségek
- általában romlik a kukorica biológiai értéke, különösen túlszárítás esetén
- a tárolás során forgatás, szellőztetés szükséges

Nedves tárolás
A magas nedvességtartalommal betakarított kukorica tárolható nedvesen is, légmentesen lezárt
toronysilókban, falközi silókban vagy fóliázott gödrös tárolókban. Újabban terjed a fóliaalagutas
(vagy fóliahurkás) tárolás, melynek számos előnye mellett hátránya a viszonylag magas költsége. A
levegőtől elzárt tárolás azért fontos, mert az anaerob körülmények között végbemenő erjedési
folyamat által termelt szerves savak, elsősorban tejsav, tartósítják a terményt. Levegőzött tárolóban,
oxigén jelenlétében, kedvezőtlen rothadási folyamatok indulnak el.
A gondosan, jó technológiával nedvesen tárolt kukorica szárazanyagra számolt tápértéke a szárított
kukorica értékével közel azonos. Előnye, hogy nincs szárítási költség, ezért lényegesen olcsóbb.
Kellemes íze miatt az állatok szívesen fogyasztják. Hátránya, hogy nem forgalomképes, nehezen
szállítható, gyakorlatilag nem értékesíthető, ezért azokban a gazdaságokban van jelentősége, ahol a
saját állatállomány takarmányozására felhasználható. A sertések és kérődző állatok
takarmányozására alkalmas, a baromfi nem szereti.
Nedves tároláshoz a kukoricát 30-35%-os nedvességtartalom mellett kell betakarítani. A betárolás
során a szemeket célszerű roppantani vagy durván megdarálni, hogy az erjedésért felelős
baktériumok a szükséges tápanyagokhoz hozzáférjenek, így elérhető a gyors erjedés. A káros
erjedési folyamatok elkerülése érdekében jól kell tömöríteni a silótérbe behordott anyagot. A jól
szervezett gyors betakarítás is fontos a káros folyamatok megelőzésében.
Kedvező esetben 5-7 napnál nem tart tovább a silótér megtöltése. A silóteret annak megtelése után
fóliával lehetőség szerint légmentesen lezárják. Az oxigénhiányos környezetben a tejsavat termelő
baktériumok elszaporodnak, tejsavas erjedés megy végbe, a keletkező tejsav jól konzerválja a
kukoricát. Szakszerű tartósítási technológia mellett a veszteségek falközi silónál 5-6%,
fóliahengernél 1-2% körül alakulnak.
Ha a fóliatakarás nem zár eléggé vagy megsérül, előtérbe kerülnek az aerob (oxigénigényes)
folyamatok, elszaporodnak a vajsavat termelő és a rothasztó baktériumok valamint a penészgombák.
A vajsav kellemetlen szaga, és aerob

44
baktériumok, penészgombák által termelt toxinok miatt az ilyen anyag takarmányozásra nem
használható, az állatok nem fogyasztják szívesen.
Vegyszeres tartósítás
A nedves kukorica szerves savak adagolásával is tartósítható. A szerves savak közül alkalmasak a
hangyasav, ecetsav, szorbinsav, propionsav, benzoesav, illetve ezek valamilyen keveréke.
Hazánkban elsősorban a propionsavas tartósítás terjedt el, a propionsavnak ugyanis jelentős
gombaölő hatása is van, az ára pedig kedvező. Az ecetsavval kezelt takarmányt az állatok kevésbé
kedvelik. Az így tartósított kukorica ugyanúgy használható fel, mint az erjesztéssel tartósított, akár
egy évig is biztonságosan tárolható. A vegyszeres tartósítás előnye, hogy kisebb a betakarítás
környéki időjárási kockázat, a kezelés hatására javul az emészthetőség, nem igényel zárt tárolást, és
nem kell átforgatni, szellőztetni. Hátránya, hogy a szükséges szerves savaknak erős korróziós
hatásuk van.
Hűtve tárolás
Alacsony hőmérsékleten a kukoricaszem életfolyamatai lecsökkennek, a mikroorganizmusok
szaporodása lelassul, ezért az élelmiszerekhez hasonlóan az 5 ºC alá történő hűtés alkalmas a
tartósításra. Alacsonyabb nedvességtartalom mellett magasabb hőmérséklet is elegendő. Például
22% alatti nedvességtartalomnál 5-10 ºC is megfelel. Magyarországon nem terjedt el ez a tárolási
mód, mert nagy a beruházási-, és energia költsége. Olyan országokban alkalmazzák elsősorban, ahol
a hűtés kevesebb energiát igényel, például Kanadában.
CCM (corn-cob mix, szem-csutka keverék)
A szem-csutka keverékhez 30-35% nedvességtartalomnál kezdik a kukorica betakarítását. Ilyenkor
a csutka jól zúzható, és tartalmazza az erjedéshez szükséges nedvességet. A szemes betakarításhoz
használt gépek kis átalakítással itt is használhatók. Az átalakítás legfontosabb része, hogy az
arató-cséplő gép dobkosarát CCM-kosárra kell cserélni.
Az átalakított kombájn a szemet és a csutka nagy részét nem választja külön, a szem mellett a csutka
kb. 50-70%-át is betakarítja. CCM készítésére a rossz vízleadó, de nagy termőképességű hibridek
alkalmasabbak, mivel előnyös, ha minél hosszabb ideig tartják a 30% körüli szemnedvességi
állapotot.
A szem-csutka keverék a szemeskukorica nedves tárolásához hasonlóan silózható, és tejsavas
erjesztéssel tartósítható. Kiválóan alkalmazható sertések takarmányozására, mert a rosttartalma
éppen a sertések által igényelt 5-6%, a szemek 2% rosttartalmával szemben.

Csuhéleveles csőzúzalék (LKS)

A csuhéleveles csőzúzalék (LKS=Lieschkolbenschrot) készítéséhez az egész csőtermést
(szem+csutka+csuhélevél) takarítják be. Rosttartalma magas (14-15%), ezért a kérődzők
takarmányozására alkalmas. Betakarítását csőtörő adapterrel felszerelt szecskázógéppel végzik
35-38%-os nedvességtartalomnál. A szemes betakarításhoz képest hektáronként több tápanyag
takarítható be. A CCM-hez hasonlóan csak silózva tárolható.

45
Csöves betakarítás
A kukoricát hagyományosan csövesen takarították be, és morzsolás nélkül, góréban tárolták. A jól
szellőző góréban nem penészedett be a kukorica, és fokozatosan 12- 14% nedvességtartalomig
száradt. A csöveket lehet géppel vagy kézzel letörni. Ma kisebb jelentősége van a csöves
betakarításnak, csak a kisgazdaságokban jöhet szóba, illetve a hibrid vetőmagot termelő gazdaságok
alkalmazzák.
A vetőmag kukoricát csak csövesen lehet betakarítani, további feldolgozása a vetőmagüzemben
történik.
Az egész növény betakarítása
A silókukorica esetében járvaszecskázóval betakarítják a növény föld feletti részét. Legmegfelelőbb
időpont a viaszérésben van, amikor a szem nedvességtartalma 38- 40%. Ekkor a növény víztartalma
60-65%-os, jól silózható. Azok a hibridek felelnek meg leginkább, melyek a nagy szemhozam
mellett nagy zöldtömeget is fejlesztenek. Előnyös, ha lassú vízleadásúak, így a betakarítás során
közel azonos nedvességtartalmú anyag kerül a silótérbe. Silózva, tejsavas erjedéssel tartósítható.
Kérődző állatok takarmányozására alkalmas magas rosttartalma miatt.
Tárolás
A tárolás módja a betakarítástól függ. A fontosabb tárolási módok a következők:
- csöves kukorica tárolása
- szemes kukorica tárolása

- silózás (teljes növény, csőzúzalék, nedves szemes kukorica zúzalék tárolása)

Csöves kukorica tárolása. A csöves kukorica tárolását góréban végzik, de ennek hiányában száraz
levegős helyen kiterítve is tárolható.
Szemes kukorica tárolása. A kombájnnal betakarított kukoricát általában szárítva, vagy a nedves
tárolás valamely módjával tárolják.A betakarított szemek nedvességtartalma ne haladja meg a 35%-
ot. Az így betakarított kukoricaszemeket szárítani kell. Szárításra 90-100 ºC-os levegőalkalmas,
mert ennél magasabb hőmérsékleten már számítani lehet a beltartalmi érték csökkenésére. A szárítást
addig kell végezni, amíg a szemek el nem érik a 14-15%-os nedvességtartalma.
Morzsolt kukorica nedves tárolása. Az energiatakarékos nedves tárolásnak és a kukorica
felhasználásának többféle módja terjedt el a gyakorlatban. A tárolás történhet légmentes
toronysilóban, szigetelt falú horizontálsilókban, fóliaborításos vermekben, vegyszeres tárolás -
propionsavas tárolás - egyszerű épületben történő tárolás halomban.

9.4. Napraforgó betakarítása

A napraforgó érését a tányér szegélyén lévőpikkelylevelek törékennyé válása jelzi. Ilyenkor a
tányér már kisebb hajlításra is törik és könnyen hasad, nem szivacsos, a kaszatok könnyen
kimorzsolhatók. Az érés kezdetén az egészséges növény még zöld és a kaszat víztartalma 25% körül
van.
A napraforgó betakarítását könnyebbé és veszteségmentessé teszi az érésszabályozás,

46
amelynek során a még zöld, de már érett napraforgó táblán állományszárítást(deszikkálás) végeznek.
Ezt a műveletet általában légi úton kijutatott vegyszerrel végzik és a kezelést követő5-7 napon belül
az állomány kiszárad megkezdhetőa betakarítás.

A betakarítást napraforgó adapterrel felszereltkombájnnal végzik. Azaratássorán a lábon álló

terményt a kombájn rövid szárrésszel levágja és a cséplőszerkezetbe jutva a cséplődob kicsépli a
kaszatokat. A szemtermést az elevátorkitisztítja és a magtartályba juttatja. A szemtermést ezt
követően szállítójárművekre ürítik és elszállítják a betárolás helyére.
A beszállított napraforgót tisztítani és szárítani kell. Mivel a napraforgó magja magasolajtartalmú
ezért 8-9% nedvességtartalom eléréséig kell szárítani a későbbi romlás elkerülése érdekében.
A szárítás során nagyon körültekintően kell eljárni, mert a kaszattermés erősen gyúlékony. A
szárításhoz maximum 70 ºC hőmérsékletűlevegőt szabad használni tűzvédelmi okokból és azért is,
hogy a termény minősége ne károsodjon. Szárítás éstisztítás után is csak 10-20 cm-es rétegben
kiterítve lehet tárolni, hogy megakadályozzuk a befülledést és az avasodást.
Betakarítás után a napraforgó táblán szárzúzástkell végrehajtani, hogy a következőmunkafolyamat
könnyebben elvégezhetőlegyen, továbbá azért mert a napraforgó szára egészben alászántva nehezen
bomlik.

9.5. Burgonya betakarítása

A burgonya akkor érett, ha levélzete és szára elszáradt, a gumóróldörzsöléssel nem távolítható
el a héj. Néhány burgonyafajta esetében csak a levelek száradnak el, a szára zöld marad, de ez
könnyen kihúzható a talajból, a gumók a sztólókrólleválaszthatóak. A hazai téli tárolásra termesztett
burgonyafajták szeptemberben (augusztus eleje - október közepe) érnek meg. A betakarítást száraz
időben kell végezni, a sáros, földes burgonya amellett, hogy nehezebben szállítható, értékcsökkenést
is jelent. A burgonya veszteségmentes betakarítása gyommentes terület, sekély ültetési mélység és
szártalanítás esetén végezhető.
Szártalanítás: A burgonya szártalanítását a betakarítás megkönnyítése mellett az is indokolja, hogy
a levélen keresztül a vírusok is lejutnak a gumóba, a fitoftórávalfertőzött lombozatról a talajba
bemosott gombaspórák a gumókat is megfertőzheti. A gumók fertőzésének megakadályozására az
egyik legjobb módszer a megfelelő időben és módon elvégzett szártalanítás. A szártalanítás ideje
2-3 héttel a betakarítás előtt van, ilyenkor még marad elegendő idő a gumók héjának parásodására,
betakarításkor kevesebb lesz a gumósérülés.

Mechanikai szárzúzás: szárzúzó géppel történik.

Mechanikai-kémiai lombtalanítás: a szárzúzóra szerelt permetezővel oldható meg a vegyszeres
lombtalanítószer kijuttatása.
Kémiai lombtalanítás: a lombozat gyors elpusztítása kémiai lombtalanító anyagokkal.

47
Levélperzselés: A perzseléssel történő lombtalanítás önállóan is és mechanikai szártalanítással
kombinálva is alkalmazható.
A betakarítást úgy kell elvégezni, hogy a gumók sérülés-, rög-, kő- és szármaradvány- mentesen az
anyagumó és beteg gumók nélkül kerüljenek a tárolóba. Lényeges, hogy a betakarítás minél
kevesebb veszteséggel történjen. A laza szerkezetű talajt a betakarítógép könnyebben átrostálja, mint
a rögös, kötött, köves talajt. Az időben elvégzett sikeres szártalanítás esetén a betakarítás idejére a
gumók beérnek, a sztólókról könnyen leválnak. Áruburgonya esetén a gumósérülések csökkentése
érdekében a betakarításkoritalajhőmérséklet 8 oC legyen. A gumiabroncsok szélessége ne haladja
meg a 25 cm-t, ekkor a kerekek nem roncsolják és nem nyomják ki a bakhátból a gumókat. A
betakarítógépekről a pótkocsikra történő ürítéskor a gumók esési magassága ne haladja meg a 30-
40 cm-t, előnyös esésgátlók beiktatása. A betakarítógép beállításakor arra kell figyelni, hogy a gép
után minél kevesebb gumó maradjon a talajban. A megázott burgonyatételeket külön kell tárolni a
fokozott megbetegedés miatt. A burgonya betakarítása régebben két- és háromsoros vontatott, ma
inkább két- (Grimme) és négysoros (BarthGigant), illetve (Hassia) burgonya betakarító gépekkel
történik.

Tárolási módok
A tárolás célja, hogy a tárolás ideje alatt (4-7 hónap) a gumó minőségét megőrizzük és a tárolási
veszteségeket csökkentsük. A jó tárolás előfeltétele, hogy csak egészséges és jól parásodott gumókat
tároljunk be, mert a sérül gumók még parásodás után is csak fele annyi ideig raktározhatók, mint az
egészségesek. A tárolás többféle módon történhet és megelőzheti az úgynevezett előtárolás is.
Előtárolás során csak a szennyezőanyagokat távolítjuk el a beszállított gumók közül és csak a
végleges tárolás előtt osztályozunk. Ez a módszer főleg inkább kisgazdaságokban terjedt el.

Az alkalmazott tárolási módok két csoportra oszthatók: a hagyományos - kisüzemekben

alkalmazott - és a nagyüzemi tárolásra alkalmas tárolási módokra. A hagyományos tárolás
szerint: pincékben, vermekben és prizmákban tárolják a burgonyát. A prizmás tárolás volt a
legelterjedtebb.
A nagyüzemi tárolásra alkalmas módszerek: a tárházi tárolás, a szellőztetett halmos és a
szellőztetett nagyprizmás tárolás.
Tárházi tárolás
Ez a legkorszerűbb, jól gépesíthető tárolási mód, amely speciális, burgonya tárolás céljára épített
tárolóházakban történik. A fontosabb tárolóház típusok a következők: nagyhalmos tárolók, boksz
rendszerű tárolók, konténeres tárolók és vegyes típusú tárolók.
A tárolóházak közül legkorszerűbbek a konténeres és a vegyes típusú tárolók; ez utóbbiak a többi
tároló típus előnyeit egyesítik magukban.
Szellőztetett halmos tárolók
A szellőztetett nagyprizmák mellett a halmos tárolók is a kiegészítő vagy szükségtárolókhoz
tartoznak.
A nagyüzemi tárolási módok között nálunk is legelterjedtebb a szellőztetéses halmos

48
tárolás. Ez a tárolási mód külön erre a célra épített épületekben - tárolóházakban - vagy meglévő
épületekből /istállókból, stb./ és egyszerűbb megoldásokból kialakított szükségtárolókban is
megvalósítható.

A tárolókat úgy kell kialakítani, hogy a tárolással kapcsolatos követelmények mellett a be- és
kitárolás gépesíthető legyen.
A sikeres tárolás feltételei: a megfelelő tárolótér, ahol kb. 500 tonna burgonya helyezhető el; a
burgonya halom ne legyen magasabb 4 m-nél; a szellőztető légcsatornák megfelelően méretezettek
és földbe süllyesztettek legyenek; betárolás előtt a burgonya előosztályozott legyen; a tárolás ideje
alatt a halom és a szellőztető levegő hőmérséklete állandóan ellenőrizve legyen.

A tárolás lényegében három időszakra osztható. Első a szárítás időszaka, néhány nap, esetleg 1 hét.
Második a beparásodás, a sérülések begyógyulásának időszaka; ehhez kb. 10-14 nap, magas
páratartalom, oxigén és 12-18 0C hőmérséklet szükséges. Harmadik a fokozatos lehűtés /kb. 20-40
napig tart/ és a végleges tárolás időszaka, amikor a burgonya hőmérsékletét szükséges ventillációval
alacsony /3-50C/ hőmérsékleten tartjuk. /A tárolási hőmérséklet a burgonya hasznosítási céljától is
függ, pl. étkezési burgonyánál 4-60C, vetőburgonyánál 2-40C./

Szellőztetett nagyprizmás tárolás

E tárolási mód lényege: szabadban kialakított, olyan nagyméretű /kb. 5 m széles, 2 m magas és 20-
25 m hosszú/ prizma, amely alatt hosszanti szellőztető berendezést építettek ki. A prizmát több
rétegben szalmával, szalmabálával és fóliával takarják.

A tárolás időszakai, a szellőztetéssel és a tárolási hőmérséklettel kapcsolatos irányelvek mindenben

azonosak a szellőztetett halmos tárolásnál leírtakkal.
A burgonya betakarítását és beszállítást követően a legfontosabb munkaművelet a
tárolás.
A tárolás három időszakra osztható: a szárítás időszakára, ami néhány nap esetleg 1 hét;
beparásodás, sérülések begyógyulásának időszakára; ehhez kb. 10-14 nap, magas páratartalom,
oxigén és 12-28 ºC hőmérséklet szükséges; a fokozatos lehűtés (kb. 20-
40 napig tart) és a végleges tárolás időszaka, amikor a burgonya hőmérsékletét ventillációval
alacsony (3-5 ºC) hőmérsékleten tartjuk. (A tárolási hőmérséklet a felhasználástól is függ, mert az
étkezési burgonyát 4-6 ºC, a vetőburgonyát 2-4 ºC hőmérsékleten tartjuk.)

9.6. Borsó betakarítása

A borsó betakarítása egymenetben, borsó adapterrel felszerelt kombájnnal történik (ügyelni kell
a gumi verőléc használatára és a száremelő helyes beállítására, a dob fordulatszáma 450-550 között
legyen). Lényeges, hogy a kombájn követni tudja a talajfelszín esetleges változásait, ezért a jó
talajkopírozó képesség nagyon fontos. Jól beállított kombájn esetén a betakarítási veszteség nem éri
el a 9 %-ot.
A borsó akkor tekinthető betakarításra alkalmasnak, ha a levelek elsárgultak, az alsó hüvelyek
megsárgultak vagy megbarnultak, a hüvelyekben lévő magvak teljesen

49
kifejlődtek, kemények, a legfelső - kevésbé érett - hüvelyekben lévő magvak körömmel éppen csak
benyomhatóak. A borsó betakarítása 16-18 %-os nedvességtartalom mellett, általában júliuselején
kezdhető meg.
A hántolásra termesztett kifejtőborsóknál a zöld- és sárga magszínű fajták esetében eltérő a
betakarítás optimális ideje. A sárga magvú fajták az érési időszak végén, a teljeséréskor
színeződnek legszebben, ezért ezeket egy kicsit késleltetve kell betakarítani. A zöld magvú kifejtő
borsó fajták megkésett betakarítás esetén elveszítik csillogó zöld színüket (sárgászöld színt
vehetnek fel), ezért az optimális betakarítási idejük valamivel korábbi időpontra tehető.

9.7. A betárolt termények védelme

A növényvédelmi munka nem fejeződik be a termőföldön, hiszen a különböző károsító
szervezetek a már betárolt termény mennyiségét is csökkentik, minőségét rontják. Ezért a
gazdálkodó fontos feladata, hogy a terményt az elsődleges feldolgozásáig folyamatosan
megvédje a raktári károsítók ellen.

A raktári kártevők nemcsak táplálékul használják fel a tárolt terményt, hanem ürülékükkel,
tetemükkel szennyezik és ezzel másodlagos romlási folyamatokat indítanak el a tárolt terményben.
Ahol fertőzési góc alakul ki, ott emelkedik a termény hőmérséklete, nedvességtartalma, amelynek
következtében megindul a penészesedés, dohosodás. A raktári kártevőkkel fertőzött terményekben
egészségre káros gombafajok szaporodnak fel, toxinokat termelnek, ennek következtében emberi és
állati fogyasztásra alkalmatlanná válhat a termény.
Külön kártételként jelentkezik a csírakárosodás, amely a vetőmagtételeknél jelentős mértékű is lehet.
A károsítókkal fertőzött termény nem piacképes áru, ez már önmagában kárt okoz a gazdálkodónak.
A kárt tovább növeli a kártevő mentesítésére, és a termény másodlagos tisztítására fordított költség.

A terménytárolás során követendő terményvédelmi technológia egy komplex eljárás, melynek

részei:

1. az üres terménytároló mentes legyen élő raktári kártevőtől,

2. a betárolt termény is legyen mentes élő raktári kártevőtől,
3. a tárolás ideje alatt terményt rendszeresen ellenőrizni kell,
4. a fertőzés észlelésekor azt fel kell számolni.
A termelőnek növényvédelmi rendeletekkel előírt kötelezettsége, hogy a szemes termény
tárolására szolgáló raktárteret üres állapotban megelőző fertőtlenítésben részesítse. A
terményt, a tároló és feldolgozó helyeket a teljes tárolási időszakban raktári károsítóktól mentesen
kell tartani. Raktári kártevővel fertőzött helyről termény, dara, liszt, abraktakarmány, vetőmag és
fertőzött göngyöleg – fertőtlenítési cél kivételével – nem szállítható ki és nem forgalmazható.
A terményraktárak, malmok és takarmánykeverők tulajdonosai vagy bérlői, üzemeltetői számára a
növény-egészségügyi rendelet bejelentkezési kötelezettséget ír elő a megyei kormányhivatalok
növény és talajvédelmi igazgatóságainál. A kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői ellenőrzik
a betárolt terményeket, és

50
fertőzés esetén kötelező védekezést rendelnek el a fertőzött termékre.

Terményekben leggyakrabban előforduló kártevők:

1. Acanthoscelidesobtectus (Say) - Babzsizsik
2. Acarussiro Linnaeus - Lisztatka
3. Bruchuspisorum (Linnaeus) - Borsózsizsik
4. Ephestiaelutella (Hübner) - Készlet- vagy kakaómoly
5. Ephestiakuehniella Zeller - Lisztmoly
6. Cryptolestesferrugineus (Stephens) - Vörösbarna lapos-gabonabogár
7. Nemapogongranella (Linnaeus) - Magtári gabonamoly
8. Oryzaephilussurinamensis (Linnaeus) - Fogasnyakú gabonabogár
9. Plodiainterpunctella (Hübner) - Aszalványmoly
10. Rhizoperthadominica (Fabricius) - Gabonaálszú
11. Sitophilusgranarius (Linnaeus) - Gabonazsizsik
12. Sitophilusoryzae (Linnaeus) - Rizszsizsik
13. Sitophiluszeamais Motschulsky - Kukoricazsizsik
14. Sitotrogacerealella (Olivier) - Mezei gabonamoly
15. Triboliumcastaneum (Herbst) - Rozsdabarna kis lisztbogár
16. Triboliumconfusum Jacquelin du Val - Amerikai kis lisztbogár
17. Trogodermaspp. (kivéve Trogodermagranarium Everts) – Kaprabogár fajok
18. Trogodermagranarium Everts. - Kaprabogár

A mezőgazdasági terményeket különböző tárházakban, fém – illetve betonsilókban tárolják.

Betakarítást megelőzően körültekintően, szakszerűen kell végrehajtani a takarítást (raktáron belül és
raktáron kívül is), a be- és kitároló géprendszerek tisztítását, karbantartását, az épületek
réseinek, repedéseinek kijavítását. A tisztítás, karbantartás, fertőtlenítés minden esetben
terjedjen ki a terménytárolók külső felületére és környezetére is. Lehetőség szerint egy telepen
belül ezeket a munkafolyamatokat egyszerre kell elvégezni a hatékonyság növelése érdekében. A
telepen tárolt áthúzódó készleteket folyamatosan ellenőrizni kell, ha a termény fertőzött a
fertőtlenítést el kell végezni.
Az üres raktárak fertőtlenítését olyan hatóanyagú készítményekkel kell végrehajtani, amelyek a
terménytárolók állagától, típusától függően leghatékonyabban fejtik ki a hatásukat. Célszerű lenne a
hosszú hatástartamú hatóanyagok használata (pirimifosz- metil, klórpirifosz-metil). A hatóanyagok
rotációjával megakadályozható a kártevő rovarok növényvédő szer hatóanyagokkal szembeni
rezisztenciájának kialakulása.

Üres terményraktárakban alkalmazható készítmények:

Actellic 50 EC - pirimifosz-metil, Cyren EC -
klórpirifosz
K-Obiol 25 EC - deltametrin + piperiol –butoxid
Megatox 40 EC - klórpirifosz-metil,
PyclorexNeo - klórpirifosz
Reldan 22 EC - klórpirifosz-metil,
Degesch Magtoxin (tabletta, golyó, pellet) - magnézium-foszfid,
DegeschPhostoxin golyó, - pellets - aluminium-foszfid,
Detia GAS EX-B - aluminium-foszfid, Quickphos
- aluminium-foszfid,

51
Tekphos - aluminium-foszfid

A szakszerűen kitakarított, karbantartott, fertőtlenített terménytárolókba, biológiailag érett, tisztított,

a terményekre előírt nedvességtartalmú, raktári kártevőktől mentes termény raktározható.
Betárolásakor növelni kellene a preventív terményvédelemben részesített termények arányát a
készítmények hosszú hatástartalma miatt.

Preventív terményvédelemben alkalmazható készítmények:

Actellic 50 EC - pirimifosz-metil,
K-Obiol 25 EC - deltametrin + piperiol –butoxid.
Megatox 40 EC - klórpirifosz-metil,
Reldan 22 EC - klórpirifosz-metil.

Napraforgó, repce, mustár stb. (olajos magvú termények) preventív kezelése tilos Actellic 50
EC - (pirimifosz-metil), Megatox 40 EC, Reldan 22 EC - (klórpirifosz-metil) készítménnyel.
A betárolt terményeket a tárolás ideje alatt folyamatosan vizsgálatban kell részesíteni.
Ellenőrizni kell a termény hőmérsékletét és a nedvességtartalmát, kártevő fertőzöttségét.
Amennyiben ezek a mért adatok eltérnek az optimálistól, akkor a termény szellőztetésével,
tisztításával, átforgatásával csökkenteni kell.
A szellőztetéssel a tárolt terményt alacsony hőmérsékletű légáramlásnál átszellőztetjük, hogy
beállítsuk annak állandó hőmérsékletét megelőzzük a tároló természetes hőáramlása következtében
történő nedvesség felhalmozódást a terményhalmaz tetején vagy az alsó rétegeken. A termény
hőmérsékletének megváltoztatásához szükséges levegő azonban nem nagyon változtatja meg a
termény nedvesség tartalmát.
A betárolt termények biológiailag élnek, oxigént fogyasztanak, és széndioxidot termelnek. Ez a tény
fokozott jelentőséggel bír azon terményeknél, ahol fontos a csirázó képesség megőrzése (sörárpa,
vetőmagok).
A gabonatároló fémsilók rendelkeznek szellőztető és hőmérő rendszerrel, magtár esetében pedig
gabona forgatógépet vagy a teleszkópos szellőztető használatos.
A nyáron betakarított terményeket célszerű lehűteni az őszi hideg környezeti levegővel, vagy a
nagyobb szárító – tároló telepek esetében külön erre a célra kifejlesztett gabonahűtés technológiával,
így megakadályozható a rovar kártevők betelepülése, kártétele, szaporodása és áttelelése.

A kártevő fertőzöttség időbeni felismerése és a fertőzés erősségének helyes felmérése

52
előfeltétele annak, hogy lehetőség szerint minimális költséggel maximális hatékonyságot érjünk el.
A monitoring vizsgálat során az alábbi eszközöket célszerű használni: csigabetétes
magmintavevő, hézagolt kúpos mintavevő, magmintavevő dárda, szúrcsap, szita (különböző
lyukméretű).
A raktári kártevők felderítésének módszerei: szemrevételezés, mintavételezés, rostálás,
csapdázás, szemfelvágás, kitenyésztés.

Terménygázosítás

A terménygázosításazaz eljárás, mikor a fertőtlenítőszert elpárologtatva vagy porlasztva, gáz

formájában alkalmazzuk.
- a gázképzéshez legtöbbször hőre van szükség (forralás, kémiai reakciók)
- speciális forma ködképző készülék segítségével, úgynevezett aeroxol-
ködpermet formájában juttatjuk a gázosítandó térbe
- a részecskék egy része gázhalmazállapotban a levegőbe kerül, a másik része
pedig fokozatosan kiülepedik a felületekre

Formái:
Helyiség gázosítás
- célja: helyiségek felületének és berendezési tárgyainak valamint levegőjének
fertőtlenítése
- használt anyag: formaldehid (gáz vagy aeroxol), trietilénglikol
- Alkalmazási terület (formaldehid): tömör felületű berendezési tárgyak és
felületek, amelyek zárt térben vannak a záró fertőtlenítés, élelmiszerek és gyógyszerek
eltávolítandók!

Helyiség fertőtlenítés formaldehid gázzal

Végrehajtása: a réseket ragasztópapír csíkkal elzárjuk, a fal és egyéb repedéseket eltömítjük, a
fertőtlenítés teljes időtartama alatt a helyiségek hőmérséklete 20 oCalá nem süllyedhet. 80-90 %-os
relatív páratartalom szükséges.A megkezdés előtt a tárgyakat, amelyek ezzel a módszerrel nem
fertőtleníthetőek, el kell távolítani.
A gáz képzése: vödrös eljárás (formaldehid+ víz+ kálium permanganát)

A gázosítást védőruhában, védőkesztyűben, gumikötényben, gumicsizmában és AX jelű

szűrőbetéttel ellátott gázálarcban kell végezni.

A helyiség bejárati ajtajára a következő feliratot kell helyezni: „ Vigyázat! Formaldehid gázzal
telítve! Gázosítás kezdete: (év, hó, nap, óra), Gázosítás befejezése: (év, hó, nap, óra), Gázosításért
felelős neve, címe, telefonszáma”

A gázt 24 óráig kell benntartani a helyiségben, ezután kereszthuzatos szellőztetéssel eltávolítani,

vagy vegyi közömbösítéssel: AmszoniaSolutaConcemtrata oldattal, ugyanannyi kell belőle, mint a
formalinból.

Sem a formaldehid gáz, sem az ammónia gáz az alkalmazott koncentrációban nem ég, nem robban.
Két óra múlva a helyiség használható.

53
Fertőzött termény kártevő mentesítésére alkalmazható gázosító készítmények: Degesch
Magtoxin (tabletta, golyó, pellet) - magnézium-foszfid, DegeschPlates, Strip -
magnézium-foszfid,
DegeschPhostoxin golyó, - pellets, Detia GAS EX-B - aluminium-foszfid,
DegeschPlates, Strip - aluminium-foszfid.
Quickphos - aluminium-foszfid, Tekphos -
aluminium-foszfid.

Növényvédőszeres gázosítást kizárólag egészségügyi gázmesteri vizsgával rendelkező személy

végezhet.
Magyarország 2004. évi EU csatlakozása után a termények export és belföldi szállításainak hatósági
ellenőrzése jelentős mértékben csökkent. A földhasználók, a termelők és a bértárolást végzők
feladata, hogy a tárolt termény a növény- egészségügyi előírásoknak megfeleljen.

10. Gabonafélék ökológiai igényei és termesztése

A gabonanövények a legfontosabb és legnagyobb területen termesztett szántóföldi növények a
világon és hazánkban egyaránt. A gabonanövények döntő többsége ún. primer kultúrnövény, azaz a
legelsők között történt a termesztésbe vételük.

A gabonanövények egyedfejlődését jól elkülöníthető szakaszok jellemzik:

 Csírázás-kelés
 Bokrosodás
 Szárba indulás
 Kalászolás
 Virágzás
 Érés

10.1. Őszibúza

A búzát legnagyobb mértékben élelmezési célokra használjuk fel, kenyérsütésre, kekszgyártásra,

liszt előállítására. Fontos mellékterméke a korpa, ezt élelmezésre és takarmányozásra egyaránt
használjuk. A búzaszalma fontos alomanyag az állattenyésztésben. Takarmányozási célokra a
gyengébb minőségű búza szolgál.

54
Búza
A búza fejlődésére két fő éghajlati tényező van hatással, a hő és a fény. Két szakaszon kell átmennie
ahhoz, hogy termést hozzon:
 Hőszakasz : az őszi búza csak akkor megy szárba és hoz termést, ha tartós
hideghatásnak van kitéve a tél folyamán. Tavasszal elvetve ez a hatás nem éri, így
nem hoz termést.
 Fényszakasz : hosszúnappalos megvilágítási feltételekre van szükség (több, mint
10-12 óra napi megvilágítás)ahhoz, hogy kalászt hozzon a búza a tavasz folyamán.
A búza öntermékenyülő növény, a szemtermés a fajtára jellemző, barnás-piros, változatos
alakú. Minőségét a fehérje és a keményítő aránya adja meg, minél nagyobb a fehérjék aránya, annál
jobb minőségű a búza. A sikér a fehérje vízben nem oldódó része.

A búza élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

 Hőigény : magasabb a rozsénál, 3-4°C-on már fejlődik. Hasznos hőösszeg igénye

2000-2200°C, elbír akár két hónapig tartó folyamatos hótakarót. Hazánk
hőmérsékleti viszonyai megfelelőek a búzatermesztésre, a télálló fajták a hótakaró
nélküli -20°C-t is kibírják.
 Vízigény : az őszi árpa és a rozs vízigényénél magasabb, a kapás növényeknél
viszont alacsonyabb. A búza érése beleérhet a júliusi aszályos időszakba, ami
jelentős termésveszteséget okozhat. Magyarországon ezért a jobb vízgazdálkodású
talajok alkalmasak a búzatermesztésre, a termésbiztonság ezeken a talajokon jobb.
A vetés utáni csapadékos időszak segíti a búza megerősödését, javítja télállóságát.
 Talajigény : optimális búzatermő területek a jó hő-, víz- és levegőgazdálkodású
talajok, azonban ennél gyengébb körülmények között is megterem. A mezőségi
talajok és a búza termőterülete nagyjából egybe esik. Az erősen savanyú erdőtalajok,
a szikes területek és a mélyfekvésű vizes réti talajok nem alkalmasak
búzatermesztésre.
 Elővetemény igény : jó elővetemény értékkel rendelkeznek a búza számára
mindazok a nem gabonaféle növények, melyek korán betakaríthatók, nem
használnak el sok vizet a talaj vízkészletéből és a talajt nitrogénben gazdagítják.
Ilyen növény szinte az összes egyéves- és áttelelő pillangós virágú növény, a repce,
a len, stb. Rossz elővetemény a búza, az árpa, évjárattól függően a kukorica, a
napraforgó.
 Tápanyag igény : átlagos termés eléréséhez hektáronként 200-250 kilogramm
nitrogén-foszfor-kálium (NPK) műtrágya hatóanyag kijuttatása lenne kívánatos. A
foszfor és a kálium a vetés előtt, míg a nitrogén megosztva ősszel és tavasszal
kerüljön ki a területre.

A vetésidő október 10 és 20 között optimális, jól előkészített aprómorzsás talajba. A

vetőmagmennyiség fajtától függően 180-250 kilogramm hektáronként. A vetés mélysége 5 cm
körüli, a sortávolság gabonasortáv (10,0-15,6 cm). A betakarítás a teljes érés fázisában történik
körülbelül 16% szemnedvesség tartalomnál arató-cséplő géppel. Ideje június vége július közepe. A
szalma betakarítása az aratás után utólag, bálázó géppel történik.

Gyomnövényei: főleg kétszikűek: pipacs, konkoly, acat stb.

Kártevői: pattanóbogár, frittlégy, poloska, vetésfehérítő stb.

55
Betegségei: főleg gombás- lisztharmat, fuzárium, rozsda stb.

10.2. Őszi és tavaszi árpa

Az árpa (Hordeumvulgare L.) a világ gabonatermelésében a negyedik helyen áll, termőterülete közel
10%. Az északi területeken az egyik legfontosabb gabona, a déli országokban fontos
abraktakarmány. Vetésterülete Magyarországon a búza, kukorica és a napraforgó után a negyedik
helyen van.

Hazánkban az árpa fontos abraktakarmány (elsősorban a sertéstenyésztésnél), fontos alapanyaga a

sörgyártásnak (maláta készül belőle), valamint élelmezési célokra is használják árpagyöngyként
(gersli).

Árpa
Az őszi árpa a leggyengébb területeke a legjobb termést adja a kalászosok közül.Takarmányozási
célokra őszi árpát használjuk, ennek magasabb a terméshozama és a fehérje tartalma, míg a tavaszi
árpát söripari alapanyagként hasznosítjuk. Az árpagyöngy is tavaszi árpából készül.

Az árpa öntermékenyülő növény, meleg, száraz körülmények között már a levélhüvelyben

megtermékenyül a tavaszi árpa. Az árpa szemtermése pelyvás, de vannak csupasz változatok is.

Az őszi árpa nagyobb termést ad, mint a tavaszi árpa. Különösen a szárazabb területeken érhető el
jobb hozam. A legkorábban érő gabona, a felszabaduló terület másodvetéssel hasznosítható.

Élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

 Hőigény : kevésbé télálló, mint az őszi búza, a hótakaró nélküli tartósan hideg
időjárás nagy kipusztulást okoz az állományban. Az újabb fajták télállóbbak,
valamint az időben elvetett és kellően megerősödött állomány jobban átvészeli a
telet.
 Talajigény : talaj tekintetében nem válogat, a gyengébb területeken is jó a

56
termésbiztonsága. A homok- és vályogtalajokon sikeresen lehet termeszteni enyhés savanyú
körülmények között.
 Fajtaválasztás szempontjai : alapvető értékmérő tulajdonság a nagy
termőképesség, a télállóság, az állóképesség (szárszilárdság) és betegség
ellenállóság. Fontos még a fehérje-tartalom és a jó alkalmazkodó-képesség.
 Elővetemény igény : mivel korán történik a vetés, így kevés a jó előveteménye. A
jó búza elővetemények jók az őszi árpának is, de ritkán kerül ezek után. Legtöbbször
búza után kerül, ennek negatív hatását agrotechnikával lehet mérsékelni.
 Tápanyag igény : tápanyag igénye hasonlít a legtöbb gabonafélééhez, gyors kelése
miatt tápanyag hasznosító képessége jobb a búzáénál, így kevesebb műtrágya is
elegendő a termesztéséhez. Túlzott őszi nitrogén adagolása kifagyást, tavaszi
túladagolás pedig megdőlést okozhat.
A vetésidő szeptember 25. és október 5. között optimális, a megkésett vetés nagymértékben
csökkenti a terméshozamot. A vetőmagmennyiség fajtától függően 190-260 kilogramm
hektáronként. Megjegyzendő, hogy a vetőmag mennyiségét célszerű nem tömegre, hanem
csíraszámban megadni (5-5,5 millió hektáronként). A vetés mélysége 4-5 cm körüli, a sortávolság
10,0-15,6 cm gabonasortáv. A betakarítás a teljes érés fázisában történik körülbelül 15%
szemnedvesség tartalomnál arató-cséplő géppel. Ideje június közepe vége. Késedelmes betakarítás
esetén a kalásztörés miatt nagy a szemveszteség. Szalmája alomnak, tüzeléstechnikai célokra
használható.

A tavaszi árpa felhasználási területe változatos, sör- és malátagyártásra és takarmányozási célokra

egyaránt felhasználjuk. A fajta kiválasztásánál fontos a bő termés mellett a sörárpa esetén az
alacsony fehérjetartalom .

Élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

 Hőigény : speciális hőigénye van, az enyhe március és a csapadékos április és május
esetén kiváló söripari alapanyag lesz belőle. A száraz, meleg területeket nem
kedveli. Vízigénye ugyanakkor alacsonyabb a többi növényénél. Magyarországon
optimális terület Nyugat-Magyarország és Északkelet-Magyarország.
 Talajigény : a talajra igényes, a jó hő-, víz- és levegőgazdálkodású talajokat kedveli.
 Fajtaválasztás szempontjai : alapvető értékmérő tulajdonság a nagy
termőképesség, a gyors fejlődés, a korai érés és az alacsony (≥12%) fehérjetartalom.
 Elővetemény igény : előveteményre nagyon igényes növény. Az elővetemény nem
hagyhat nagy mennyiségű nitrogént a talajban. Ideális lenne a cukorrépa,
elfogadható a silókukorica és a burgonya, esetleg a kukorica.
 Tápanyag igény : igényli a könnyen felvehető tápanyagokat, fontos szerep jut az
okszerű tápanyag gazdálkodásnak. A foszfor és kálium igénye közepes, nitrogén
igénye alacsony. A nitrogént célszerű az elővetemény alá adagolni.
A vetésideje függ a kitavaszodástól, ahogy lehet el kell vetni március elején. Vetése gabona sortávra
történik 4-5 cm mélyre, a kivetendő csíraszám 4-4,5 millió hektáronként. Betakarítása 15%
nedvességtartalomnál júliusban történik.

A jó minőségű sörárpa alacsony fehérje tartalmú, a mag fényes, sárga színű és legalább 2,2 mm az
átmérője. Szalmája szükség takarmány.

57
 10.3. Rozs
A rozs (Secalecereale L.) őse a búza gyomnövényeként került Európába. A búza és a rizs után
következik a kenyérgabonák között, Észak-Európában elterjedt főleg. Vetésterülete a világon 15-17
millió hektár, a gabonák között a nyolcadik a sorban. Sok vad alakja fordul elő a világon, részben
gyomnövényként.

Rozs

Magyarországon régebben fontos kenyérgabonaként szerepelt, napjainkban vetésterülete az

összterület alig 1-2 százaléka. A rozs hozama a legkisebb a gabonák közül.

A rozs lisztjéből jó kenyér készíthető búzaliszttel keverten. Korpája takarmány, szalmája nemcsak
alomként használható, hanem tetőfedésre is (zsuppszalma). Használatos zöldtrágyaként is, valamint
zöldtakarmányként az egyik legkorábban etethető takarmányféleség.

A rozs idegentermékenyülő növény, a szél segítségére van szüksége a beporzáshoz. Az

öntermékenyülés nem jellemző. A rozs alakja hasonlít a búzához, szára akár 2 méteresre is
megnőhet. A kalász alakja is a búzáéra emlékeztet, azonban a rozsszem kisebb, mint a búzaszem és
hosszúkásabb alakú, sikért nem tartalmaz.

A rozs élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

 Hőigény : a rozs alacsonyabb hőigényű, mint a búza, a hűvös, csapadékos időjárást

kedveli, de jól tűri a szárazságot is. A gabonafélék közül a legjobban bírja a hosszan
tartó hideget és hótakarót. A 60. északi szélességig termeszthető növény. A júniusi
hűvösebb időjárás segíti a termésképződést.
 Vízigény : jó őszi fejlődését a csapadékos enyhe ősz segíti, ekkor tud jól
elbokrosodni és a gyökérzete is kellőképpen megerősödik. Kalászoláskor igényli a
legtöbb nedvességet, az ilyenkor fellépő száraz, aszályos időszak
terméscsökkenéssel jár. Termésbiztonságát erősíti a csapadékos májusi időjárás.

58
  Talajigény : A rozs kedveli a jó hő-, víz- és levegőgazdálkodású talajokat, azonban
rendszerint gyengébb minőségű, elsősorban homoktalajokba vetik, mivel ilyen
körülmények között is megterem. A búza a jobb területekről kiszorította a rozsot. A
nagyon kötött vizes területeket nem kedveli.
 Elővetemény igény : a gabonafélék közül a rozs viseli el leginkább a több évig
egymás után való termesztést (monokultúrát). Gyors növekedése miatt a gyomokat
elnyomja, betegségekre kevésbé érzékeny. Jó előveteményei a korán lekerülő
növények, de rendszerint későn lekerülő növények után kerül a területre. A rozs
elővetemény értéke jó szinte az összes növény tekintetében.
 Tápanyag igény : a rozs a tápanyagokat jól hasznosítja, műtrágya szükséglete
alacsonyabb a búzához képest. A foszfor és a kálium az alapművelés során, a
nitrogén pedig megosztva kerül kijuttatásra, mivel a növény őszi gyors bokrosodását
kell segíteni. Jellemző, hogy a rozstalajok tápanyag szolgáltató képessége kicsi.
A rozs vetésideje szeptember közepe, késői vetés gyenge bokrosodást eredményez. A sortávolság
gabona sortáv, 10,0-15,6cm, a vetésmélység 4-5 cm. A kivetett csírázóképes mag 5 millió darab
hektáronként, ez nagyjából 150-180 kilogramm vetőanyagot jelent.

A betakarítás teljes érés fázisában július elején történik. Termésátlaga átlagosan 2 tonna
hektáronként. A nagy mennyiségű szalma összegyűjtése a hasznosítás módjától függően változhat.

10.4. Zab

A zab (Avenasativa L.) igen értékes takarmánynövény, emellett egyre inkább élelmezési szerepe is
előtérbe kerül (csecsemőtápszerek alkotóeleme, zabpehely, zabliszt, stb.). Jelentőségét különleges
összetételének köszönheti, jól hasznosuló fehérje-, rost-, keményítő- és zsírtartalma növeli
élelmiszeripari és takarmányozási jelentőségét.
Szemtermése mellett a zab szálastakarmányként is kiváló értékű, bükkönnyel vetve fontos
keveréktakarmány. Szalmája a tavaszi árpa szalmájához hasonlatosan takarmány. A zab E vitamin
tartalma kiemelkedő, ezért tenyészállatok takarmányozásának fontos részeként szerepel.

A zab nemzetségbe több vad faj is beletartozik, ezek egy része veszélyes gyomnövény (például a
hélazab). A zabnak nem kalásza, hanem bugája van, a bugatípus alapján megkülönböztetünk bugás
zabot és zászlós zabot. A zabnak van őszi- és tavaszi változata is, hazánkban a tavaszi változat terjedt
el.

59
 Zab
A világon a zab a gabonák között a hetedik helyen áll a sorban. A legnagyobb zabtermő területek az
Egyesült Államokban, Kanadában és Oroszországban találhatók. Magyarországon az 1900-as évek
elején még közel félmillió hektáron termesztettek zabot, vetésterülete az 1960-as évekre körülbelül
50 ezer hektárra zsugorodott. A vetésterülete napjainkban is ekörül mozog.

A zab élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

 Hőigény : a zab a mérsékelt éghajlati öv legészakabban termeszthető növénye,
tenyészideje a tavaszi gabonák közül a leghosszabb. Kedveli a hűvös csapadékos időt,
ilyen körülmények között nagy biztonsággal terem. Hőigénye a gabonák között a
legalacsonyabb, ezért bár Magyarországon mindenütt megterem, az optimális
feltételeket tőlünk északabbra találja meg.
 Vízigény : a zab kedveli a csapadékosabb környezetet, így Magyarországon ilyen
területeken termesztik. Speciális gyökérzete képes kompenzálni az optimálistól eltérő
feltételeket, termésbiztonsága így jónak nevezhető.
 Talajigény : Jó tápanyag-felvevő gyökérzetének köszönhetően szinte minden talajon
sikerrel termeszthető, jó termést természetesen enyhén savanyú vályogtalajokon ad. A
szélsőséges talajok kivételével mindenütt megterem, jól tolerálja a talajok minőség-
különbségét.
 Elővetemény igény : előveteményekre nem kifejezetten igényes, megterem rossz
elővetemény után is. Természetesen meghálálja a jó előveteményeket, de ritkán kerül
ezek után. A monokultúrát nem bírja, önmaga után 5-7 év múlva kerülhet.
 Tápanyag igény : gyökérzete jól hasznosítja a tápanyagokat, ezért a foszforra és
káliumra kevésbé, azonban a nitrogénre kifejezetten igényes növény, folyamatos jó
nitrogén ellátottságot kíván a kezdeti fejlődésétől fogva.
A zab vetésideje március 10-25 között van, hektáronként 4-4,5 millió csírát vetünk ki, ami 140-150
kilogramm vetőanyagot jelent. Vetési sortáv 10,0-15,6 12cm, vetésmélység 4-5 cm.

Mivel a zabszemek egyenlőtlenül érnek, így a betakarítás idejének megállapítására a buga

legfejlettebb szemeinek teljes érését vesszük figyelembe. Ez július közepe-vége között van, ekkor a
zab szára még nedves. A zab szemtermését és a szalmáját is szárítani kell. Termésátlaga 2,5-3 tonna
hektáronként.

60
 10.5. Kukorica

A kukorica (Zeamays L.) az egyik legfontosabb takarmánynövény. Jelentőségét az adja, hogy igen
sokoldalúan lehet felhasználni az állatok etetésénél (szemes kukorica, silókukorica, zölden etetés,
stb.). Élelmiszer ipari jelentősége is elvitathatatlan, készítenek belőle kukoricalisztet, izocukrot,
kukoricapelyhet, kukoricacsíra olajat és még számos más terméket. A bioetanol gyártás (E85)
alapanyaga, ma már komplett iparág épült a kukoricából történő üzemanyag előállításra.

Vetésterülete a világon a búza és a rizs után a harmadik helyet foglalja el. Termésátlaga 6 tonna
hektáronként. Az országban Tolna megyében a legnagyobb a kukorica vetésterülete.

A Zea nemzetségnek csak egy faja van, vad alak nem ismeretes. Őse a gammafű lehet. A mai
kukorica emberi segítség nélkül nem képes önmagát fenntartani, pár év alatt kipusztulna.

Kukorica
A kukorica egynyári egyszikű bojtos gyökerű melegigényes növény. Gyökérzete a főgyökérből és a
mellékgyökerekből, valamint a másodlagos támasztógyökerekből áll. Szára hengeres, és eltérően a
többi gabonától tömött szerkezetű. Levele váltakozó állású, virágzatát tekintve egylaki váltivarú
növény. Nővirágzata torzsavirág, hímvirágzata bugavirág, termése szemtermés.

A kukorica egyedfejlődés ét 11 szakaszra lehet bontani:

 Csírázás,
 Kelés,
 3-4 leveles állapot,
 Szárba menés,
 6-7 leveles állapot,
 Címerhányás,
 Nővirágzás,
 Csőképződés,
 Tejesérés,
 Viaszérés,

61
  Teljes érés.

A kukoricának több változata (un. varietas-ok) ismeretes, ezek közül a köztermesztésben négy
változat nak van jelentősége:
 Lófogú kukorica : a legnagyobb területen termesztett változat. Ide tartozik sok régi
fajta és az új hibridek többsége is, elsősorban takarmányozási- és ipari célokra
használják.
 Simaszemű kukorica : lehet puha- illetve keményszemű is. A keményszemű változatok
fehérjében gazdagabbak. Elsősorban emberi táplálkozásban van szerepük.
 Csemegekukorica : közvetlen fogyasztásra és konzervipari célokra alkalmas változat.
Magas cukortartalommal rendelkezik.
 Pattogatni való kukorica : hő hatására ’kifordul’ a belső rész, emberi fogyasztásra
csemegeként szolgál.
Gazdasági szempontból három csoportot különítünk el:

 Szabad elvirágzású fajták : ide a régi nemesített kukoricák tartoznak, többségük már
nincs köztermesztésben.
 Fajtahibridek : távoli fajták keresztezésével előállított hibridek, ma már kis
jelentőséggel bírnak.
 Beltenyésztéses hibridek : beltenyésztett kukoricavonalak keresztezésével jönnek
létre. A vonalak számától függően lehetnek két-, három- vagy négyvonalas hibridek.
Előállításuk célja a magasabb hozam, a jobb beltartalom és a nagyobb ellenálló
képesség. A tenyészidő hosszuk alapján a hibridek FAO számmal vannak jelölve, ahol
az alacsonyabb szám rövidebb tenyészidőt jelent (FAO 100-699).
A kukorica élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:
 Hőigény : a kukorica hőigényes növény, Magyarország a termeszthetőségének északi
határa közelében fekszik. A legnagyobb terméshozamot ott képes hozni, ahol a nyári
hónapok átlaghőmérséklete 22 °C felett van. A keléskori hideg időjárás nagy károkat
okoz az állományban. A tenyészidőszak alatt felhalmozott hasznos hőösszeg jó támpont
a kukorica termeszthetőségéhez. Ezt úgy kapjuk meg, hogy a napi
átlaghőmérsékletekből kivonjuk a kukorica fejlődéséhez szükséges minimális
hőmérsékletet (10°C) és összeadjuk őket. Ez éréscsoportoktól függően 900-1600
hőegységet jelent.
 Vízigény : a kukorica vízigényes növény, különösen címerhányáskor és csőképződéskor
igényel sok nedvességet. Ez gyakran nem teljesül, mivel a július és az augusztus
többnyire meleg és száraz időszak Magyarországon, ezért kiegészítő öntözésre lenne
szükség a nagy hozamok eléréséhez. Egyébként a kukorica jól hasznosítja a
nedvességet, de elmondható, hogy a víz a fő hozamlimitáló tényező hazánkban.
 Talajigény : a kukorica elsősorban ott érzi jól magát, ahol a talaj jó hő-, víz- és
levegőgazdálkodású. A humuszban gazdag mezőségi talajok kedveznek termesztéséhez,
mivel ökológiai érzékenysége magas. Szélsőséges rossz minőségű, homokos, szikes
talajok nem alkalmasak kukorica termesztésére. A semleges-enyhén lúgos talajok
ideálisak a kukoricának, melyeknek jó a tápanyag szolgáltató képességük.
 Elővetemény igény : előveteményekre nem kifejezetten igényes, megterem a legtöbb
növény után. Önmaga után többször is termeszthető (monokultúra), azonban
számolnunk kell ilyen esetben a gyomok és károsítók erősebb jelenlétére. Kiváló
előveteménye a búza, a két növényt váltogatva un. bikultúrában is lehet vetni.

62
Pillangós takarmánynövények után is jó termést ad.
 Tápanyag igény : a kukorica tápanyagigényes növény, kimagasló hozamot (akár 12
tonna hektáronként) csak nagyadagú műtrágyázással lehet elérni. Fajlagos
tápanyagigénye (1 tonna termés eléréséhez szükséges tápanyag hatóanyagban
megadva): nitrogén 30kg, foszfor 20 kg, kálium 25 kg.
A szemes kukorica optimális vetésideje áprilisban van,, amikor a talaj hőmérséklete eléri a 8-10°C-
t. Hektáronként 50-80 ezer csírát vetünk el szemenként vető gépekkel 70 illetve 76,2 cm-es sortávra.
Ez az ezermagtömegtől függően 14-25 kilogramm vetőmagot jelent. A vetés mélysége 6-8 cm.

A szemeskukorica betakarításának ideje pedig a szem nedvességtartalmától, tehát végső soron az

éréscsoporttól függ (FAO szám). Ennek ideje szeptember közepe-október vége. Jó esetben a szem
csak 20-25 % nedvességet tartalmaz, ezt szárítással 13,0-13,5 %-ra (májusi morzsolt) kell
csökkenteni. A fajták fontos értékmérő tulajdonsága a vízleadó képesség.
A silókukorica betakarítására augusztus közepén kerül sor, amikor a teljes növény szárazanyag
tartalma 40% körüli.

11. Gyökér- gumós növények ökológiai igényei és termesztése

11.1. Cukorrépa

Elővetemény igénye
A cukorrépa min. 4 évig ne kerüljön vissza ugyanarra a táblára (Fonálféreggel fertőzött táblánál ez
az idő 5-6 év, rizomániával fertőzött tábla esetén: 6-8 év). Elővetemény lehetőleg korán lekerülő
legyen (Jó: kalászos; Rossz: pillangós, napraforgó, kukorica, burgonya (rizoktónia, makrofónia).

Vízgazdálkodása
Nagy tömegű termése jelentős vízmennyiséget igényel, a vízigényes növényekhez soroljuk. Nagy
vízigénye ellenére a szárazságot jól elviseli, mert mélyre hatoló gyökérzete a talajban tárolt őszi-téli
csapadékot jól hasznosítja. Hazai termőtájainkon azonban biztos és nagy terméseket többnyire
öntözéssel biztosíthatunk.

Talajelőkészítés
A cukorrépa sík, egyenletes, mélyen művelt, porhanyós, kellően ülepedett, gyommentes, megfelelő
nedvességtartalmú talajt igényel. Ez a talajállapot igen szakszerű gondos talaj-előkészítést kíván. A
művelési rendszer négy fő fázisa:

1. tarlóművelés (hántás, ápolás)

2. alapművelés, elmunkálással, mélyszántás (32-40cm), mélyszántás lazítóelemmel
kombinálva, közép-mélylazító majd szántás
3. magágykészítés (kombinátor, kompaktor 5-6 cm mélyen, presowing herbicid
bedolgozása vetési mélység alá)
4. vetés (és egymenetben érdes, védő-talajfelszín kialakítása)

A cukorrépa tápanyagellátása

63
A minőséget leginkább a tápanyag-ellátottság befolyásolja. A tápanyagigény június közepéig
mérsékelt, majd június közepétől július végéig igen intenzív, eddig az összes szükséglet 70-80%-a
beépül. A maximális répatermés nem esik egybe a legjobb minőséggel, így a tápanyagigényt a
hektáronkénti cukorhozam szerint határozzuk meg. 50-60 t/ha terméssel 8-9 t/ha cukortermés is
elérhető.

Műtrágyázás
A cukorrépát csak intenzív agrotechnikával célszerű termeszteni. A trágyaadagokat (főleg a N-t)
igen pontosan kell meghatározni. Ezért nemcsak a tervezett termést és a humusz-tartalmat, hanem
az elővetemény után a talajban maradt nitrát-N-t is figyelembe kell venni. Fontos, hogy augusztusban
már fogyjon el a felvehető-N, különben sok új levél és amino-N képződik.

Istállótrágyázás: igen kedvező a növény számára, 30-40 t/ha-t szórjunk ki a répa alá közvetlen a
szántás előtt. Gyomosítás veszélye miatt néha már az elővetemény alá kiadják.
Lombtrágyázás: Növényvizsgálat alapján adagolják, ha szükséges többnyire fungicid kezelésekkel
egymenetben.
Optimális vetésidő:
 déli országrészben: március 3. dekádja
 más területeken. április elejétől
A kellően korai vetés meghatározza a termés nagyságát és technológiai értékét. A felső 5–6 cm-es
talajrétegben min. 6–8°C szükséges az erélyes, gyors csírázáshoz.

Öntözés
A cukorrépa nagy vízigénye miatt öntözés nélkül gyakori a termés csökkenése. Legvízigényesebb
szakasz: június közepe–augusztus közepe. Átlagos vízhiány a tenyészidőben: 150-250 mm.

Az öntözés általános elvei:

Érés, betakarítás
 Cukortartalom maximumát általában október közepére éri el
 Cukornövekedés: augusztusban 2-3%, szeptemberben 1-1,5%, októberben 0,5%
 Biológiai érettség: amikor cukorfelhalmozás és légzési veszteség egyensúlyba
kerül. Ez a betakarítási idő optimuma.
A cukorgyári kampány azonban csak 70-90 napos, ezért a feldolgozást már szeptember végén,
október elején (az érési optimum előtt) meg kell kezdeni.

Technológiai érettség: hozam és minőség szempontjából már gazdaságos a feldolgozás. Legkésőbb

október végéig, november elejéig a répát fel kell szedni. A betakarított répát a feldolgozásig valahol
tárolni kell, ez alatt az idő alatt veszteségek lépnek fel. A betakarítás és beszállítás a cukorgyár
ütemezésével, szerződés szerint történik.

A betakarítás munkamenetei:
1. Fejezés, igen fontos a pontosság
2. fejek gyűjtése vagy szétszórása
3. répatest kiszedése, tisztítása

64
 4. szállító járműre rakás

A betakarítás technológiája lehet:

1. Egymenetes (nagyobb részben)

2. Kétmenetes technológiák
A betakarítást a tábla legtávolabbi részén kezdjük.
Átadás és minősítés:
A répa átadásának helyét és ütemét a gyár és a termelőgazdaság közötti megállapodás tartalmazza.
Átadáskor mintavételt kell venni (25-30 kg). VENEMA automatikus vizsgálósoron megállapítják a
cukortartalmat (14-18%), hamutartalmat (0,5-0,6%), α- amino-N-tartalmat (20-50 mg/100 g).

11.2. Burgonya

Vetésváltása
Az előveteményre igényesebb növények közé tartozik. Jó előveteményei: kalászosok, repce,
csillagfürt, hüvelyesek, másodvetésű zöldtrágyák (olajretek). Rossz előveteményei: a nagy tömegű
szárat, gyökeret visszahagyó növények (kukorica, cirok, napraforgó, lucerna), cukorrépa (K-igény),
továbbá az azonos betegségeket hordózó növények (paradicsom, dohány, fűszer és zöldség
növények).

Hatása a talajtermékenységre
Talajvédő (erózióvédő) hatás: bakhátas művelése miatt a talajt ültetésétől a betakarításig fokozottan
védi a vízeróziótól. Lombja a kihajtás után további védelmet ad.

Hatása a talaj szerves anyag mérlegére: gyökérzete gyenge és sekély, de viszonylag könnyen bomló.
Az erősen „humuszfogyasztó” növények között tartjuk számon.

A termesztéséből adódó szerves-C fogyást (760 - 1000 kg/ha), jelentős szerves-C bevitelével, mely
lehet istállótrágya, vagy humusz-gyarapító növények (pillangósok) termesztése, kompenzálhatjuk.

Önmaga után csak 4 év múlva ültethető (betegségek, fonálféreg, árvakelés–vírusok). Elővetemény-

értéke: utána kalászos, hüvelyes, szálastakarmány következhet. Paradicsomnak, dohánynak, fűszer
és zöldség növényeknek rossz előveteménye.

Vízgazdálkodása
Nagy tömegű termése jelentős vízmennyiséget (500–600 mm) igényel, a vízigényes növényekhez
soroljuk. A tartós vízhiányt nem bírja, mert sekély és gyenge szívóképességű gyökérzete a talaj
mélyebb rétegeiben tárolt csapadékot nem képes hasznosítani. Hazai termőtájainkon biztos és nagy
terméseket csak öntözéssel érhetünk el.

Talajelőkészítés
A burgonya különösen igényes a talaj állapotára, mivel számára a talaj a tápanyag- és

65
vízszolgáltatáson kívül a termésképzés tere is. Laza, rögmentes talajt igényel. Ez az állapot csak
hagyományos műveléssel biztosítható.

Tápanyagellátása
A burgonya tápanyag-igényes növény, főleg káliumot és nitrogént vesz fel nagy mennyiségben. A
fajták között a beltartalom és tenyészidő eltérése miatt igen nagy különbségek lehetnek
(tenyészidőben 50 nap, keményítőben 10%), mely a trágyaigényt nagymértékben módosíthatja.
Célszerű a burgonya fajlagos tápanyagigényét a különböző fajták és hasznosítási irányok átlagában
alapul venni:

Szervestrágyázás: a szervestrágyázás igen kedvező hatású. Érett istállótrágya és zöldtrágya

(másodvetésű olajretek, fehérmustár, facélia) formájában alkalmazva.

Vetés, ültetés
 ültetés előtt 7-10 nappal 12-15 cm mély, nedves, aprómorzsás, rögmentes
vetőágyat kell készíteni
 az ültetés optimális időpontja: március vége-április közepe
 előhajtatatás esetén már március közepén lehet ültetni
 ültetés mélysége: gumó teteje1-3 cm-re a felszín alatt legyen
 sortáv: 70-75 cm, (180 cm-es ágyásos, ágyásos eltolt ikersoros)
 tőtáv: 18-40 cm
 gumószám: étkezési 44-55 ezer db/ha, vető 60-70 ezer db/ha
 a csávázás fontos: ültetőgép elvégzi

Bakhátkészítés
 primer: 5-8 cm takarás
 szekundér: 26-30 cm magas (a gyomírtószer kijuttatása a bakhát felszínére)
A traktor kereke max. 25 cm széles lehet. Nagyobb állománysűrűségnél növekszik a gumók
térfogattömege és szárazanyag tartalma.

Növényvédelem, növényápolás
A szántóföldi növények közül a burgonya rendelkezik az egyik legtöbb kórokozóval és kártevővel.

Öntözés
40 t/ha feletti terméshez folyamatos egyenletes öntözésre van szükség május közepétől augusztus
végéig. Az öntözési igény kezdete többnyire a bimbózás (gumókötés) elejére esik.

Öntözővíz mennyisége: átlagos évjáratban: 200-300 mm, száraz évjáratban: 400-600 mm. Többszöri
20-40 mm-es adagokban öntözzünk. Módja: esőszerű (lineár, csévélődobos, mikroszórófejes).
Öntözés esetén célszerű a tőszámot 10-15%-al növelni.

Érés, betakarítás
A betakarítás a burgonyatermesztés legmunkaigényesebb szakasza.

Ideje a termesztési céltól függ:

66
  Primőr: május végétől
 Nyári (korai): június közepétől augusztus közepéig
 Téli tárolásra: augusztus vége-szeptember
Érés jelei: szár leszáradt, könnyen felhúzható, gumó beparásodott. Egy adott fajta betakarításának
optimális időintervalluma: 15-20 nap.

Betakarítás lépései:
1. Szártalanítás (mechanikai, kémiai, vagy mindkettő)
2. Szártalanított burgonyanövény kiemelése

A burgonya sérülése betakarításkor függ a betakarító gép típusától és a talaj hőmérsékletétől, 8°C-
os talajhőmérséklet alatt a burgonya sérülékenysége ugrásszerűen megnő. Rög-, kő-,
szármaradvány-leválasztás után, beteg- és anya-gumómentesen kerülhet a tárolóba a burgonya.

Tárolás
Tárolási módok: konténeres, halmos

12. Hüvelyesek ökológiai igényei termesztése

12.1. Szója

A szója (Glycinemax L.) az egyik legsokoldalúbb fehérjenövény, magas 40 százalék körüli

fehérjetartalma mellett olajtartalma is jelentős, 20 százalék körüli. A szójafehérje biológiailag
majdnem teljes értékű fehérjének tekinthető, mivel a legfontosabb aminosavak megtalálhatók benne.
Mind az élelmezésben, mind a takarmányozásban jelentős szereppel bír. Zöldtakarmányként is
értékes növény.

Szója

A szója hasonlóan a babhoz egynyári dudvás szárú növény. Karógyökere van, ez mélyen hatol a
talajba.

Magyarországon sikerrel csak a rövidebb tenyészidejű, szeptemberben beérő fajtákat lehet

termeszteni. Jelentős eltérés lehet az érésidő besorolásnál a termesztési hely szerint is, ami a délebbi
területeken a közepes fajtacsoportba sorolható be, az az ország északabbi

67
részein a kései csoportba esik bele.

A szója élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

 Hőigény: a szója melegigényes, rövidnappalos növény. A tavaszi fagyokra nem olyan
érzékeny, mint a bab. Hőösszeg igényük a Magyarországon termeszthető, szójáknak
2200-2500 °C (a különbség nagyjából 20 napnak felel meg). Nyáron kedveli a
folyamatos meleget.
 Vízigény: a sikeres szójatermesztés másik igen lényeges eleme a megfelelő mennyiségű
csapadék és légnedvesség tartalom. A csapadékeloszlás csak bizonyos évjáratokban
kedvezőtlen, a levegő alacsony páratartalma viszont szinte minden évben problémaként
jelentkezik. Vízigénye magas, egy kilogramm szárazanyag előállításához körülbelül
800 liter vizet fogyaszt el. A legnagyobb vízigénye a virágzás időszakára esik, a magas
páratartalmat is ekkor igényelné. Öntözéssel javítható a termésbiztonság, de öntözés
nélkül is sikeres lehet a termesztés a szója gyökérzetének jó szívóereje miatt.
 Talajigény: a szója a kifejezetten jó talajokat igényli a magas hozam eléréséhez. A
talajok kémhatása kevésbé befolyásolja, gyengén savanyú és enyhén lúgos talajokon is
jól terem. A szélsőséges talajok kivételével a jó kultúrállapotú területeken mindenütt
termeszthető.
 Elővetemény igény: a szója elkülönül a hüvelyes növényektől e tekintetben.
Elővetemény értéke kevésbé jó, mint a többi fehérjenövényé, a talaj nedvességtartalmát
elég jól hasznosítja. Az elővetemények iránt nem túlzottan igényes, növényvédelmi
szempontok miatt napraforgó és saját maga után ne kerüljön a vetésforgóba, a búza
viszont jó utóveteménye. Kukorica után Magyarországon nem túl szerencsés a
termesztése a magas vízfogyasztás miatt.
 Tápanyag igény: a szója a fehérje növények közül a leginkább tápanyag-igényesebb
növény. Fontos tehát a könnyen felvehető tápanyagok jelenléte a talajban az egész
vegetációs periódus folyamán. A szója fajlagos tápanyag igénye (1 tonna terméshez
szükséges hatóanyag mennyiség): 60 kilogramm nitrogén, 40 kilogramm foszfor és 50
kilogramm kálium. A nitrogén műtrágya mennyisége csökkenthető, ha korábban volt
már a területen szója, mivel rendelkezésre állnak a nitrogénkötő baktériumok a talajban,
és a szója képes ezáltal a szükséges nitrogén közel 40 százalékát fedezni a légkörből. A
mikroelem trágyázás termésnövelő hatása igazolt, főleg a molibdén és a cink utánpótlás
kedvező.
A szója vetésideje április eleje-közepe. A vetőanyagot csávázni kell a kórokozók ellen és célszerű
oltani is. Az oltás a nitrogénkötő baktériumok a vetőmag felületére történő juttatását jelenti, ezáltal
csökkenthető a szükséges nitrogéntrágya mennyisége. Sortávolság 45-50 cm, vetésmélysége 3-5 cm.
Vetőmag szükséglete fajtától, sortávtól és csírázóképességtől függően 550-700 ezer darab
hektáronként, ami 70-150 kilogramm magot jelent.

A szója az öntözést meghálálja, jó az öntözési reakciója. Az okszerű öntözés akár 30 százalék

termésmennyiség növekedést is eredményezhet. Az öntözés mennyisége 40-60 mm csapadék lehet
egy-egy alkalommal.

A betakarítás időpontja szeptember közepe-vége. Éréskor a levelek lehullanak, a felső hüvelyekben

lévő szemek kemények, sárga színűek. A mag nedvességtartalma 14-18 százalék ekkor. Túl korai
betakarítás esetén a magokat szárítani kell, míg a kései betakarítás nagy magveszteséget okoz a alsó
hüvelyek magpergése miatt. Aratása egy

68
menetben arató-cséplő géppel történik. Tároláskor nincs kártevője.

Minőségét jellemzi a fehérjetartalom, az olajtartalom. Magja emésztésgátló anyagokat (tripszin- és

lipáz inhibitorok) tartalmaz, ezeket hőkezeléssel lehet semlegesíteni. A hőkezelés lehet extrahálás
(olajkinyerés), extrudálás és expandálás.

12.2. Borsó

A borsó (Pisumsativum L.) jelentőségét a táplálkozásban és a takarmányozásban betöltött kitüntetett

szerepe is jelzi. Fontos szénhidrát forrás is, a fehérje tartalma 20% feletti. A fagysztásos tárolási
technológia elterjedésével jelentősége tovább nőtt, egész évben elérhető mirelit zöldborsó formában.

A manapság köztermesztésben lévő borsófajta ősének két alakkör tekinthető:

 Kerti borsó : jellemzője a fehér virág és az egyszínű magtermés sárga, vagy zöld
 Mezei borsó : virága változatos, nem ritkán lila színű, magtermése szintén változatos
színezetű.

Borsó

A borsót a termesztési cél alapján is csoportosíthatjuk:

 Kifejtő borsó : magtermése sima, gömbölyű, szárazon kétfelé válik. A takarmányozási
célra termesztett borsók túlnyomó többsége ide tartozik.
 Velőborsó : magtermése ráncos felületű, nem hántolható. Zsengeségét viszonylag
sokáig megőrzi, így konzervipari felhasználásra alkalmasabb az előző típusnál.
Cukortartalma magas.
 Cukorborsó : elsősorban abban különböznek az előző két csoporttól, hogy a hüvelyük
nem tartalmaz pergamenhártyát, így az egész hüvelytermés fogyasztható. A hüvely
laposabb és kissé szélesebb is.
A borsó felhasználását tekintve a táplálkozásban elsősorban friss zöldborsóként hasznosítjuk, ezen
kívül jelentős a száraz felesborsó fogyasztás is. Konzervipari készítményekben, bébiételekben is
gyakran alkalmazzák. A takarmányozásban betöltött szerepe is jelentős, az 1980-as évek végére az
állatállomány létszámának növekedésével a

69
borsó vetésterülete 100 ezer hektár fölé emelkedett. A takarmányozásban a borsó mint
szálastakarmány is hasznosítható. Magyarország szempontjából lényeges volt még az exportra
termelt borsóvetőmag termesztés is.

Egyedfejlődését tekintve jól elkülöníthető szakaszokra osztható:

 Csírázás
 Kelés
 Háromleveles állapot
 Első virágok megjelenése
 Zöld szedésérés
 Sárga, illetve teljes érés
A borsó hosszúnappalos növény, viszont a megfelelő fejlettség eléréséhez a kezdeti fejlődéskor
rövidnappalos körülményeket igényel. Ezért fontos, hogy tavasszal mihamarabb el legyen vetve.

A borsó élettani igényei meghatározzák termeszthetőségét:

 Hőigény : a borsó az egyik legkorábban vethető növény, vetésére március 10. körül már
sor kerülhet.

 Hasznos hőösszeg igénye fajtától függően 600-900 °C, a kiszámításkor figyelembe vett
hőmérsékleti küszöb 4,4°C. Termesztése főként a mérsékelt éghajlati övre korlátozódik,
de szubtrópusi körülmények között is foglalkoznak vele. A kora tavaszi fagyokat a
csírázáskor megsínyli. A betakarítási időszakban fellépő hőség a friss zöldborsó gyors
öregedéséhez vezet, ilyen körülmények között zsengeségét gyorsan elveszíti.
 Vízigény : a borsó közepesen vízigényes növény. A jobb területeken, ahol általában
termesztik, elegendő nedvesség áll rendelkezésre a biztonságos termesztéshez. A borsó
vegetációs időszakában jellemzően az evapotranspiráció (párologtatás) is alacsonyabb
a későbbi időszakhoz képest. Vízellátás szempontjából kritikus időszak a csírázás majd
a virágzás ideje. A borsó termesztésénél az öntözhetőség növeli a termésbiztonságot.
 Talajigény : a borsó kedveli a jó víz-, hő- és levegőgazdálkodású, enyhén meszes löszös
területeket. A talaj kémhatása enyhén lúgos vagy semleges körüli legyen. Meszes
homoktalajokon csapadékos időjárás esetén vagy öntözött körülmények között szintén
jó eredményt lehet elérni. Mivel az erdőtalajok többsége savanyú kémhatású, mészben
szegény terület, így borsó termesztésére kevésbé alkalmas. Bár gyengébb talajokon is
megterem, gazdaságos termeszthetőségéhez a jobb területeket igényli.
 Elővetemény igény : a borsó elővetemény értéke kiváló, szinte bármely növény sikerrel
termeszthető utána. Gyorsan lekerül a területről és nitrogénben jól ellátott területet hagy
maga után. A talaj vízkészletét nem meríti le, a talaj mikrobiális életét javítja. Önmaga
után nem termeszthető, más pillangós növény utáni termesztése sem szerencsés. A búza
jó előveteménye, a kukorica már kevésbé az. Jellemzően két gabonaféle közé kerül a
vetésforgóban.
 Tápanyag igény : a borsó mészigényes növény, a talajok rendszeres mésztrágyázása
elengedhetetlen a sikeres termesztéshez. Tápanyag igénye átlagos, és bár a vegetációs
periódus alatt nitrogénnel gazdagítja a talajt, kezdeti fejlődéséhez nitrogén műtrágyázást
igényel. A foszfor és a kálium műtrágyát ősszel, a nitrogént pedig tél végén kell
kijuttatni a borsó alá. A mikroelem ellátottság szintén fontos kérdés a borsó esetében,
réz, cink és mangán kijuttatásával a borsó hozama növelhető, beltartalma

70
javítható.
A borsó vetésideje fajtától függően március 10-25. között optimális. A kifejtő típusú borsókat vetik
el legkorábban, a velőborsókat valamivel később. A vetésidőnél figyelembe kell venni a talaj
hőmérsékletét, mivel hideg talajban a kelés lassú lesz, a csírapusztulás pedig magas.

A borsó vetésmélysége 6-8 cm, a sortávolság általában gabonasortáv (12 cm). Régebben szélesebb
sortávra vetették a művelhetőség miatt, azonban manapság a gabonasortáv a jellemző. Hektáronként
1-1,5 millió csírát vetnek ki, a rövidebb tenyészidejű fajták esetében alkalmazzuk a nagyobb értéket.
Ez 200-300 kilogramm vetőmagnak felel meg. A vetőanyagot csávázni kell, hogy a kezdeti fejlődést
segítsük.

Szárazborsó termesztése esetén mindhárom éréscsoportból (korai-, közepes- és hosszabb

tenyészidejű) választunk fajtát, hogy a betakarítás ütemezhető legyen. Jellemzőn arató- cséplő
géppel egy menetben takarítják be, de lehet két menetben is betakarítani (rendre vágás, majd
begyűjtés). Ez utóbbi esetben nem kell szárítani a termést. A betakarításkori nedvességtartalom 17
százalék, a borsómag színe fajtára jellemző. Tárolásakor védekezni kell a borsózsizsik ellen, ezt
gázosítással lehet eredményesen elvégezni. A borsószalma, szénaértékű takarmány.

Betakarítására zsenge állapotban történik, ennek mérése tenderométerrel és finométerrel történhet (a

zöldborsó roncsolására fordított időt mérik). A zöldborsó termesztés mellékterméke a nagy
mennyiségű borsószár, amit szarvasmarhákkal lehet megetetni.

13. Ipari növények ökológiai igényei és termesztése

13.1. Napraforgó

Az emberi táplálkozásban az olajnövények fontos szerepet töltenek be, vetésterületük növekvő

tendenciát mutat. A világ zsír és olajfogyasztásában hazánk előkelő helyet foglal el.

Hazánkban az elmúlt években növekedett a napraforgó vetésterülete, az aktuális méretet a piaci

viszonyok határozzák meg.

A napraforgó a legfontosabb olajnövényünk. Terméséből jó minőségű étolaj nyerhető, elsősorban

margarint és szappant készítenek belőle. Pogácsája fehérjében gazdag. A hántolatlan extrahált
napraforgódara 20-21%, a hántolt25-42% nyersfehérjét tartalmaz; valamennyi gazdasági
állatfajunkkal etethető.

Jó eredménnyel termeszthető siló- és keveréktakarmány- növényként, főként borsóval társítva.

Zöldtrágyanövényként is vetik, bár jelentős vízfelhasználása miatt könnyen káros hatású lehet a
nagyobb vízigényű növények előtt.

A napraforgó kiváló mézelő növényünk, hosszan virágzik és a nyár második felében kiváló
méhlegelőt biztosít.

Termesztése emelkedő tendenciát mutat, hiszen jól illeszkedik a szántóföldi növények

71
sorába, agrotechnikája egyszerű, főbb munkái nem esnek egybe más, nagy területen termesztett
kultúrnövényeink munkacsúcsaival. Speciális gépigénye – a betakarító adapteren kívül – nincs. A
termesztéstechnológiája során alkalmazott gépei megegyeznek a búza és a kukorica termesztés
műszaki eszközeivel. Jó tulajdonságai közé tartozik, hogy jól hasznosítja a gyenge talajok alacsony
tápanyag-szolgáltató képességét is.

Éghajlatigény szempontjából Magyarország térsége megfelel a napraforgó termesztésére

Vízigénye jelentős, melynek több mint felét a talaj 60-120 cm-es rétegéből veszi fel, de száraz
évjáratokban a mélyebb rétegek vízkészletét is hasznosítani tudja, ezért az utónövény tervezésekor
a napraforgó szárító hatásával számolni kell.

Biológiai jellemzők

A napraforgó meleget kedvelő növény, magja 8-12 oC-on csírázik megfelelően. A csírából fejlődő
főgyökere dúsan elágazik és mélyre (2-3 m) lehatol. A szárazságot ezért igen jól bírja és a nyers
tápanyagokat kitűnően hasznosítja.

Szára erős és a fajtától függően 1,5 – 2,5 m magas kóró, amely az érés idején elfásodik, megbarnul.

A terméshéj színe jellemző az egyes fajtákra: fehér, fekete vagy csíkos lehet.Az érés idején a tányér
színe megváltozik, mutatja az érési fokozatot: először sárgászöldes, citromsárga, majd rozsdabarna
színű lesz. Előnyös, ha éréskor a tányér lekonyul, mert kevesebb kárt tehetnek benne a madarak.

Üzemi termesztésre alacsony, vagy középmagas, közepes tenyészidejű, egytányérú, olajban gazdag
fajták javasolhatók. A hosszú tenyészidejűek érése bizonytalan és a csapadékosabb őszre esik, ezért
a betakarítás sikere bizonytalan. Ökológiai gazdálkodásban ezeket nem vagy kevésbé javasoljuk, -
mert a vegyszeres állományszárítás hiányában - betakarításuk többnyire csak nagy veszteséggel
valósítható meg.

Vízigénye a tenyészidő első felében nagyobb. Ha ekkor és a virágzást közvetlen megelőző

időszakban elegendő volt a csapadék, a generatív időszakban jól tűri a szárazságot.

A talaj szempontjából javasolt a szélsőséges talajok mellőzése. Legjobb terméseredményre a

mezőségi, a jó minőségű erdő-, réti, illetve öntéstalajokon számíthatunk. A semleges, vagy ettől
enyhén eltérő pH-jú talajokon ad jó eredményt. Savanyú talajokon a betegségekre fokozottan
érzékeny, figyelnünk kell a termesztésére.

A napraforgó az előveteményekre nem igényes. Gyakran előfordul, hogy gabonaféle vagy kukorica
után vetik.

Az istállótrágyát a napraforgó jól hasznosítja. 30 t/ha istállótrágyával rendszerint kielégíthetjük a

tápanyag szükségletét jó kultúrállapotú talajokon.

A talaj nitrogénkészletét megemelő elővetemények, esetében előfordulhat, hogy a

72
napraforgó túlzott N felvétele miatt laza szerkezetű epidermisz- és parenchimaszövetek alakulnak
ki. Ennek következtében a növényi kórokozók fellépése lényegesen nagyobb méreteket ölthet.

Utónövények: A napraforgó nem a legjobb elővetemény, abrak hüvelyesek (bab, lóbab, lencse, szója
stb.) kerülnek elvetésre utána.

A napraforgó augusztus végi, szeptember eleji betakarítása miatt őszi kalászos csak kedvező esetben
következhet utána. Tavaszi utóvetemény megválasztásánál célszerű figyelembe venni az adott
növény igényeit, illetve a napraforgó utóhatásait (pl. a korán vetett hüvelyes növények gyökérgümő-
képződése tartósan gátolt lehet a lassan bomló növénymaradványok miatt).

Tápanyag utánpótlás

Az ökológiai gazdálkodásban a szerves anyag ellátás és kímélő talajművelés következtében talajélet

felélénkülése, a talaj szerkezetének jelentős javulása kiegyensúlyozott termés elérését teszi lehetővé.
Az őszi szántás előtt kell a szerves trágyát kiadni (20 - 30 t/ha) és kijuttatás után azonnal beforgatni.
Tárcsás talajművelés esetén az istállótrágya nem dolgozható be veszteségmentesen és később a
vetést is gátolhatja, ezért csak forgatásos talajművelést alkalmazó talajművelési rendszerben kerülhet
erre sor.

Vetés

A napraforgót akkor vetjük, amikor a talaj 11-12 oC-ra felmelegedett; ez az időszak április közepétől
május elejéig tart. A napraforgó hideg talajban igen vontatottan kel, ezért a régebben ajánlott korábbi
vetés nem előnyös. A meleg talajban gyorsan kikelő napraforgót a madarak is kevésbé károsítják.A
napraforgót másodterményként korán lekerülő növény tarlójába május derekáig vethetjük.

A napraforgó sortávolsága 70-76 cm. Ahol lehetőség van rá, célszerű észak-déli irányú sorokat
kialakítani, mert a tányérok általában dél felé fordulnak, és így nem hajolnak be a sorokba. Vetés-
folyóméterenként 8-10 kaszatot vessen a gép. Ilyen sűrű vetés esetén ha- onként 110-140 ezer kaszat
szükséges, ami – az ezerkaszattömegtől függően – 8-11 kg vetőmagnak felel meg. Ez több mint
kétszer annyi csíra, mint ahány növény felnevelése kívánatos. Mindaddig, amíg a madárkárt és a
csíranövény egyéb károsodását nem lehet teljes biztonsággal kiküszöbölni, a kívánatos tőszám
eléréséhez ilyen nagyobb magmennyiség elvetése szükséges. Ha a tőszámbeállítás kézimunka-
igényes műveletét a kelés biztonságának növelésével megtakaríthatjuk, szemenkénti helybevetésnél
fele kaszatmennyiség elegendő.

A vetés mélysége kötött talajon 4-6 cm, laza talajon 6-8 cm legyen. A túlságosan mélyen vetett
napraforgó vontatottan kel, a sekélyen vetettet pedig a madarak károsítják.

Ápolás és növényvédelem

Amint a napraforgó sorol, rendszerint a vetést követő 6-8 nap múlva kultivátorozzuk, első ízben
ezzel elősegítjük a kezdeti fejlődést és gyomszabályozást is végzünk. Ilyenkor 7-8 cm mélyen
célszerű megporhanyítani a talajt. A tőszámbeállítást követően 4-6 cm mélyen

73
kultivátorozzuk. A napraforgó 4 leveles állapotában gyomfésűvel végzünk gyomszabályozást. Amíg
a géppel a táblán el lehet menni, szükség esetén harmadszor is kultivátorozhatunk.

A növekedési szakasz a virágzásig általában 20-30 nap, melyre nagy hatással vannak a hőmérsékleti,
fény- és nedvességviszonyok. A napraforgó június végén, július elején kezd virágozni. A
vetőmagnak szánt táblán a virágok kinyílása előtt el kell végezni a negatív szelekciót, amelynek
során eltávolítjuk az elágazó vagy az idegen fajtájú és a fertőzött töveket.

A termés fokozható, ha méhkaptárakat állítunk fel a napraforgótábla közelében. Kb. 1 ha napraforgó-

terület tökéletes megporzásához 1 méhcsalád szükséges.

13.2 Repce

A napraforgó mellett a legfontosabb olajnövényünk az őszi káposztarepce. Jelentősége, ill. a

termesztés intenzifikálása az utóbbi években számottevően növekedett. A termesztés sikerét a
szakszerűen végzett technológiai munkálatok alapozzák meg.

Vetés

A jelenleg köztermesztésben lévő repcefajták között erukasav-mentes és erukasavat tartalmazó

fajták vannak. Ezek ökológiai igénye nem különbözik ugyan szembetűnően, de a talajállapot szerint
a vetés időpontját mindenkor figyelembe kell venni. Az egyes fajták vetésének időpontja eltérő, és
különbözőképpen reagálnak az optimumtól eltérő vetésidőre is. Vannak fajták, amelyek a vetés
idejére nem érzékenyek és a hazánkban kialakult vetésidőn belül terméscsökkenés nélkül lehet őket
vetni. Viszont vannak fajták, amelyek vetésének kedvező időpontja csak néhány nap. A repce
vetésidejét úgy kell megállapítani, hogy a növény az első fagyok beálltáig érje el a 9-11 leveles,
tőlevélrózsás állapotot. Ezt a talaj nedvességének, humusz-, ill. nitrogéntartalmának
figyelembevétele mellett a vetés időpontjával és a vetett csíraszámmal lehet elérni.

A repce terméshozamát az oldalhajtások száma befolyásolja. A hektáronkénti csíraszám optimuma

900 ezer - 1 millió közötti, jól előkészített nyirkos magágy esetén. Szárazabb és rögösebb magágyba
a vetendő csíraszám 10-15%-kal növelhető. Az optimális vetésidőn túl is indokolt 10%-kal növelni
a kivetendő csíraszámot.

A vetés mélysége a talaj kötöttségétől és nedvességtartalmától függ. Szárazabb vagy lazább

szerkezetű talajon mélyebben, nedvesebb vagy kötöttebb talajon sekélyebben vessünk.
Aprómorzsás, szerkezetes és tömött magágyban a kelés feltételei jobbak, ezért itt törekedjünk a
sekélyebb vetésre, viszont rögösebb magágyba vagy a 40 KA-nál lazább talajba a mélyebb vetést
válasszuk.

Tápanyagellátás

Legfontosabb szövetalkotó a nitrogén. E tápelemmel való ellátottságot szerves trágyákkal,

leggyakrabban azonban műtrágyákkal biztosíthatjuk. A teljes tápanyagellátás szerves

74
trágyával való biztosításakor 30-35 t/ha mennyiség javasolható. Adagolása során a táblán való
homogén terítésre és az azt követő azonnali bedolgozásra kell fokozottan ügyelni. Leggyakrabban
azonban N-műtrágyákat alkalmazunk. Megválasztásuknál figyelembe kell vennünk, hogy többségük
savanyítja a talajt. Ilyen pl. az ammónium-szulfát is, ezért savanyú talajokon kerüljük a használatát,
inkább részesítsük előnyben a kalciumkarbonát-, ill. dolomit-tartalmú mészammonsalétrom
trágyákat, mivel ezek adaléka mérsékli savanyító hatásukat. A kijuttatott mennyiség kisebb hányadát
vetés előtti alaptrágyaként, nagyobb részét (kb. kétharmadát) fejtrágya formájában tavasszal célszerű
kijuttatni. Arra érdemes odafigyelni, hogy igen nagyadagú N-trágyák használata esetén
számottevően csökken a télállóság, az állomány nagy része tavaszra kifagy.

Akálium a repcében elsősorban a tél- és betegség-ellenállóságban, a szárazságtűrésben és a

szárszilárdság növelésében játszik jelentős szerepet. A foszforhoz hasonlóan a K-trágyák teljes
mennyiségét szintén célszerű alaptrágya formájában alkalmazni.

A repce kénigényes növény is, a felvett kén mennyisége igen jelentős. A

mikroelemek vonatkozásában a repce a bórellátottságra is fokozottan érzékeny. Többnyire a
virágzás időszakában, homoktalajokon jelentkezhet hiánya, ezért ilyen területeken 1-2 kg bór
adagolása kedvezően befolyásolja a terméseredményeket.

Növényvédelem

A repcevetőmag inszekticides csávázása elterjedt eljárás és védelmet nyújt a repcedarázs, a

repcebolha, a keresztesvirágúak földibolhái, a repcegyökér-gubacsormányos és a káposzta-levéltetű
őszi kártétele ellen. Az inszekticides vetőmagcsávázás esetleges elmaradása esetén figyelni kell a
kezdetben fénykerülő repcedarázs álhernyók létszámát, és szükség esetén védekezni kell ellene.

A repce betegségei közül hazánkban a fehérpenészes szárrothadás a legjelentősebb. E betegség ellen

is a megelőző rendszabályok betartása adhat biztos eredményt.

A repce kezdeti kis gyomelnyomó képessége indokolja a presowing, valamint a pre- és

posztemergens kezeléseket. A posztemergens kezelések időpontját elsősorban a gyomnövények
fejlettsége határozza meg. Ha az őszi gyomirtás elmarad és március közepén a tábla gyomossága
indokolja, elvégezhető egy tavaszi posztemergens kezelés. Az április elején virágzó gyomok az
inszekticides védekezést akadályozzák.

Betakarítás

A betakarítás idejének megállapítása, a pergési veszteségek minimálisra csökkentése és a minőség

megőrzése az egyik legtöbb figyelmet és legnagyobb szakértelmet kívánó feladata a repce
termesztésének. Ugyanis még az egyöntetűen virágzó repcetáblában sem érik be a mag azonos
időben. Az optimálisnak tekinthető 800-850 ezer növény/ha állománysűrűség esetén is előfordul,
hogy amikor a becők zöldes színe kezd megváltozni, közelítve az aranysárgához, és a magvak
barnulni kezdenek, találunk mind felnyílt, mind éretlen becőket. Előfordul az is, hogy ha foltokban
a tőszám 15-20%-kal kevesebb, s a növényen az elágazások vagy hosszabbak, vagy több az oldalág,
az érés jobban elhúzódik.

75
 14. Szálas takarmánynövények ökológiai igényei és termesztése

14.1. Lucerna

Lucerna
A lucerna az éghajlattal szemben kevésbé igényes, csak fejlődése egyes szakaszaiban - csírázás,
kezdeti fejlődés, sarjadzás, virágzás, magérés, stb. - kívánja meg a kedvező időjárást.

Szereti a mérsékelten meleg, száraz éghajlatot, de hidegtűrő képessége is jó. Éghajlatigénye alapján
a lucerna hazánkban mindenütt termeszthető.

Termőképességét a talaj tápanyag-ellátottságán kívül a csapadék mennyisége és eloszlása

befolyásolja. Növendékenként eltérő a vízigénye: az 1. illetve a 4-5. növedéké a legkisebb.

A lucerna a talajjal szemben igényes növény. Ezért a lucerna eredményes termesztéséhez mély
termőrétegű, jó vízgazdálkodású, meszes vagy közömbös kémhatású, középkötött, tápanyagokban
gazdag talajokra van szükség.

A terület kiválasztásánál a talajigényen kívül figyelembe kell venni, hogy a lucernát több évig (3-4
év) termesztjük egy helyen. Ezért az üzemi vetésterületnek csak egy részén kell évenként új lucernát
telepíteni. Akár tömbösítve - vetésváltásban - akár mellékszakaszon termesztjük a lucernát, azt
mindig vegyük figyelembe, hogy a lucerna 3-5 évnél korábban ne kerüljön ugyanarra a területre, és
az új lucernavetés - a rovarkártevők miatt - ne kerüljön a régi lucerna közelébe.

A lucerna nagyon tápanyagigényes növény, tápanyagigénye 100 kg szénára vonatkoztatva 5,1 kg

NPK-hatóanyag.

Talajelőkészítés:

A lucerna évelő növény. Talaját a tenyészidő alatt nem műveljük, ezért telepítés előtt gondos
talajelőkészítést igényel. A talaj legyen a gyökérzet számára kellő mélységben megművelt, levegős,
gyomoktól mentes, egyenletes felületű. Vethetjük ősszel és tavasszal.

Tavaszi telepítés esetén tarlóhántás és ennek elmunkálása, majd ősszel mélyszántás, majd

76
ennek elmunkálása.

Nyárvégi telepítéskor olyan elővetemény a jó amely június közepéig lekerül (őszi árpa, repce).
Betakarításuk után tarlóhántás, július végén augusztus elején keverőszántás végezzünk, majd
munkáljuk el. Közvetlen vetés előtt magágyat készítünk.

Telepítés:

Legtöbbször tavasszal telepítik. Vetése március végén április elején, mikor a talaj hőmérséklete eléri
a 4-5°C-ot. Vetés mélysége 2-3cm, sortáv 12cm, csíraszám12-13 millió/ha, vetőmag 30kg/ha körül.
Vetés után borona és henger.

Nyár végi telepítés augusztus második felében történik.

Növényápolás:

Kelés után fogasolunk, felfagyáskor hengerezünk. Pangó vizeket el kell vezetni. Új telepítés
gyomirtása vegyszerrel történhet. Rovarkártevők ellen is vegyszerrel védekezünk.

Kártevői hamvas vincellérbogár, csipkézőbogár, lucernaböde, lucernaborkó. Gerinces

kártevők közül a mezei pocok, ellene gyomormérgekkel védekezünk. Növényi kártevő

az aranka.

Öntözés:

Öntözéssel 12-től -45%-ig tartó termésnövekedést lehet elérni. Több növedék lesz, többször lehet
kaszálni. Árasztásos és barázdás öntözés kivételével bármilyen öntözési formát lehet alkalmazni.
600-700 mm csapadék kijuttatható, 3 szor, 4 szer is öntözhetjük. Kaszálás után kell mindig öntözni,
mikor 10-12cm magas. Öntözési norma 50-80mm.

Betakarítás:

Kaszálással történik, ideje zöldbimbós állapotban. Kivétel a legelső kaszálás, amikor meg kell várni
a virágzást, hogy a növény megerősödjön.

Öntözés nélkül az első évben kétszer, a másodikban négyszer, a harmadikban háromszor, a

negyedikben kétszer kaszálunk.

Öntözéssel az első évben négyszer, a másodikban ötször, a harmadikban háromszor kaszálunk.

Tarlómagasság 4-6cm, utolsó kaszálásnál valamivel magasabban.

Szilázs anyagok betakarítása: Járva szecskázó géppel levágjuk, a gép mellett haladó gépkocsira
szórja a felszecskázott takarmányt. Vagy gödörbe, vagy fal közötti silóba berakják, közben
tömörítik.

Magtermesztés:

Eltér a takarmánylucerna termesztéstől.

A magtermesztés céljából telepített lucerna vetési sortávolsága 24-70cm. Nagy gond a kártevők
elleni védekezés, csak méhkímélő szereket alkalmazzunk.

77
Termés: csiga alakú toktermés, akkor takarítható be, ha a hajtások közepén a csigák sötétbarna
színűek, bennük a magvak sárgák és kemények.

Betakarítás kombájnnal, utána tisztítás, szárítás 13% nedvességtartalomra, ezután fémzárolható. A

lucerna magtermése 150-200kg/ha.

14.2. Vöröshere

A vöröshere a lucerna után a másodiklegértékesebb pillangós virágú szálastakarmánynövényünk.

Hazánkban aDunántúlon és az ország északi,csapadékosabb tájain termesztjük, azokon atalajokon,
ahol a lucerna termesztése márnem gazdaságos.

Vöröshere

Értékes talajjavító-növény is. Takarmányértéke közel azonos alucernáéval, de valamivel kisebb

afehérjetartalma és rosszabb az étrendi hatása, ezért elsősorban szénát készítenekbelőle. A friss zöld
vöröshere - a lucernáhozhasonlóan - puffasztó hatású, ezért avörösherét sem szabad legeltetni. A
nálunk termesztett vörösherék 2-3 évigélnek, és a korai érésű, két kaszálásútípusokba tartoznak,
amelyek öntözés eseténháromszor is kaszálhatók. Általában két évesnövényként hasznosítjuk, mert
a harmadikévben rendszerint kiritkul.

A száraz és az öntözéses termesztés kívánalmainakmegfelelően kell megválsztani a vöröshere

fajtákat.

Éghajlatigény

A vöröshere az éghajlattal szemben igényes növény, csak a hűvösebb, csapadékosabb éghajlaton

termeszthető gazdaságosan. 600-650mm évi csapadékAvöröshere a téli fagyokat is jól bírja, de
tavasszala felfagyásra érzékenyebb, mint a lucerna Vöröshere

Talajigény

A talajjal szemben igénytelenebb, minta lucerna. De nagy és biztos termések eléréséhezközépkötött

és tápanyagokban gazdag, jóvízgazdálkodású, nyirkos talajokat

78
igényel. Lazahomoktalajokon és szélsőségesen kötött, szikes talajokon nem termeszthető.
mészszegény talajokon is termeszthetjük.

Vetésváltás

A kétéves hasznosítású, rendszerint takarónövénnyel vetjük, ezért azelővetemények értékeléséhez

tartozik a takarónövényekértékelése is.

A vöröshere jó előveteményei:a kapás növények, főleg a jól ápolt cukorrépa, A

vöröshere rossz előveteményei: a hüvelyesek, főleg a bükkönyfajok.

Önmaga után 4 éven belül ne következzék "hereuntság"fellépése esetén pedig 5-6 évnél hamarabb
ne kerüljönugyanarra a táblára.

14.3. Takarmánynövények

Az évelő szálas takarmányokhoz célszerű az egyéves szálas takarmánynövényeket is társítani. Az

együtt termesztett egyéves szálas takarmánynövényeket keveréktakarmányoknak nevezzük.

A keveréktakarmányok termesztésének számos előnye van. Rendszerint többet teremnek, mint

tisztán vetett komponenseik, növekszik a termesztés biztonsága, javul a takarmányok ízletessége és
táplálóértéke.

A keveréktakarmányok egyik komponense rendszerint valamilyen egyéves pillangósvirágú

takarmánynövény /bükköny, borsó, stb./, a másik valamelyik gabonaféle /rozs, búza, őszi árpa, zab,
stb./. A keverékekben szereplő gabonaféléket támasztó növényeknek nevezzük. A támasztó növények
helyes aránya több szempontból fontos, de legnagyobb jelentősége a keveréktakarmányok gépi
betakaríthatóságának a biztonságában van. A keveréktakarmányok nagyobbrészt
bükköny (szöszös ill. pannon) és borsóskeverékek; vetésidejük szerint őszi és tavaszi keverékekre
oszthatjuk fel.

Őszi keveréktakarmányok

A keveréktakarmányok jelentősége elsősorban a folyamatos zöldtakarmányozás biztosításában van.

Az őszi keveréktakarmányok tavasszal korán kaszálhatók, ezért rendszerint az őszi keverékek az
első zöldtakarmányok, amelyek etetésre kerülnek. Egyébként etethetőségüket mindig a
támasztónövények fejlettsége határozza meg, ezért a folyamatos zöldtakarmányozás érdekében
nagyon fontos az egyes keverékek támasztónövényének és a különféle keverékek egymás
közötti arányának a helyes megválasztása. Az őszi keverékek jelentőségéhez tartozik,
hogy már májusban lekerülnek és utánuk másodvetésű növények is vethetők /silókukorica,
takarmánycirkok, stb./. Az őszi keverékek vetésterülete a folyamatos zöldtakarmányozáson
alapuló állattenyésztés igénye szerint alakul. A korábbi években nagyobb volt a
jelentőségük. Az őszi keveréktakarmányokat általában a támasztónövények, vagy a pillangósok
szerint csoportosítjuk. Mi az utóbbiak szerint csoportosítjuk: szöszösbükkönyös keverékek,
pannonbükkönyös keverékek, őszi borsós-bükkönyös keverékek és egyéb keverékek.

79
A szöszösbükkönyös keverékek

Éghajlat és éghajlatigény. A szöszösbükköny igénytelen növény. Nemcsak a százazságot és a téli

fagyokat tűri jól, hanem gyengébb talajokon is megterem. Mindenütt termeszthető, elsősorban
azonban a homoktalajok növénye.

Termesztésük a szerint módosul, hogy melyik gabonaféle a támasztónövény. A korai betakarítás

érdekében, és ha homoktalajokon termesztjük, akkor rozzsal vetjük. Jobb talajokon, és ha
folyamatosan akarjuk etetni, akkor őszi árpával és őszi búzával is vessünk szöszösbükkönyt.
A növényi sorrendbe nagyon könnyű beleilleszteni a szöszösbükkönyös keveréktakarmányokat.
Előveteményre igénytelenek. Rendszerint gabonafélék után vetjük őket, vagy két kalászos közé
kerülnek. De helyesebb, ha másodnövények követik őket.

Talajelőkészítésük azonos az őszi gabonákéval. Trágyázásuk: a műtrágyák mellett adhatunk alájuk

istállótrágyát is. Az alapműtrágyázásnál a másodnövények igényét is figyelembe kell venni.
Vetés. A vetési idő a támasztónövény szerint alakul. A rozsos szöszösbükkönyt szeptember elején
kell vetni. /A vetőmagszükséglet 150-180 kg/ha, amelyből 60-65% legyen a rozs és 35- 40% a
szöszösbükköny./

Őszi árpás szöszösbükköny vetési ideje szeptember közepe-vége. /A vetőmagszükséglet 150-

160 kg/ha, amelyből az ôszi árpa 60-70%, a szöszösbükköny 30-40%./ Az őszi
búzás szöszösbükköny vetésideje szeptember vége, október eleje-közepe.
/Vetőmagszükséglet 180-220 kg/ha, melyből 60-65% az őszi búza és 35-40% a szöszösbükköny./
A betakarítás. A kaszálást akkor lehet elkezdeni, amikor a gabonakomponens kalászhányás előtt van.
Zöldtakarmányozásra addig lehet felhasználni, amíg a támasztónövények el nem vénülnek. Az
elvénülés a kikalászolás után hamar bekövetkezik. Leggyorsabban a rozsos szöszösbükköny vénül
el, egyébként is a rozsos szöszösbükköny minősége a leggyengébb, mert még nagyon kevés benne a
bükköny. Szöszösbükkönyös keverékekből csak akkora területet vessünk, amennyit
zöldtakarmányozásra, jó minőségben és gazdaságosan fel lehet használni.

A pannonbükkönyös keverékek

Éghajlat és talajigény. A pannonbükköny igényesebb, a szárazságot nem tűri úgy, mint a

szöszösbükköny. Talajigénye azonos a búzáéval, csak a jobb búzatalajokon ad kielégítő termést.
Gyenge homokra nem való.

Igényessége miatt rendszerint búzával társítják, de a zöldtakarmányozás folyamatossága érdekében

őszi árpával is vethető.

Agrotechnikája mindenben azonos a szöszösbükkönyös keveréktakarmányokéval, illetve kis

mértékben módosulhat az igényessége miatt.

Vetés. A vetési idő itt is a támasztónövényektől függ. /A vetőmagszükséglet 180-200 kg/ha, melyből
35-40 % a pannonbükköny és 60-65 % őszi búza, vagy őszi árpa./

80
Betakarításuk alkalmából ugyanazok az irányelvek érvényesek, mint a szöszösbükkönyös
keverékeknél.

Őszi borsós-keverékek

Jobb talajokon, ha a kalászos komponensekhez a bükkönyfajok helyett őszi mezei borsót

/Pisumarvense/ társítunk, őszi borsós keveréket kapunk.

Éghajlat- és talajigényük, valamint agrotechnikájuk a pannonbükkönyös keverékével azonos. Vetés.

Őszi árpával szeptember elején, búzával pedig szeptember második felében vessük.
/Vetőmagszükségletük 180-220 kg/ha, amelyből 40-50 % a borsó és 50-60 % a támasztónövények
aránya./
Betakarításuk mindenben azonos a többi őszi keverékek betakarításával.

Egyéb őszi vetésű keveréktakarmányok

Keszthelyi keverék

Az őszi káposztarepce és a rozs keveréke. Ez a legkorábban kaszálható őszi keverék. A

keszthelyi keverék igényes, termesztése csak jobb talajokon gazdaságos. Trágyázása és
talajelőkészítése, stb. azonos az őszi káposztarepcéével.
Vetés. Őszi takarmányozásra augusztus első felében, tavaszi takarmányozásra augusztus végén kell
vetni. /Vetőmagszükséglete 70-90 kg/ha rozs, és erre keresztben 10-20 kg/ha repce./

Rozsos bíborhere
Ezt a keveréket főleg a bíborhere termesztésére alkalmas tájakon /Dunántúl/ érdemes termeszteni.
Igénye és agrotechnikája a bíborheréével azonos. Kaszálása nehezen gépesíthető, ezért nagyüzemi
termesztésben kicsi a jelentősége.

Legány-féle keverék
Őszi gabona + szöszös- vagy pannonbükköny + bíborhere. Jelentősége, igénye és agrotechnikája
lényegében azonos a rozsos bíborheréével.
Landsbergi keverék

Jobb talajok hármas keveréke. Abban különbözik a Legány-féle keveréktől, hogy rozs helyett
szálkás-perje a támasztónövény. igénye és termesztése azonos a Legány-féle keverékével.

15. Gyepgazdálkodás
Az állattenyésztés szálastakarmány igényének kielégítésében meghatározó helyet tölt be a
gyepgazdálkodás, ami magába foglalja a gyeptermesztés és a gyephasznosítás módszereit, csak
úgy, mint a gyepalkotó növények, vagyis a biológiai alapok ismeretét.

Gyepgazdálkodás jelentősége. Gyepalkotó növények, jellemzői:

 Legtermészetesebb takarmány

81
  Beltartalmuk értékes, ásványi anyag tartalmuk nélkülözhetetlen
 Legeltetéssel való hasznosításuk a legolcsóbb takarmányozási mód és a legjobb az
 állatok egészségének a fenntartására.
 Tenyészállatok tenyészértékét és a növendékek egészséges fejlődését a
 legelőn tartással lehet fenntartani és elérni.
 A gyepterületek talajtakaró hatása csökkenti az eróziónak és a deflációnak kitett
 területetek pusztulását
 A nagy mennyiségű szervesanyaga növeli a talaj táphumuszát, dús gyökérzete
javítja
 fizikai tulajdonságát

Gyepalkotó növények:
- Pázsitfüvek:
- Bokros növésűek: - aljfüvek: angolperje, taréjos búzafű
- szálfüvek: réti csenkesz, csomós ebir,olasz, francia perje,
- Tarackos növekedésűek: - aljfüvek: réti perje, vörös csenkesz
- szálfüvek: magyar rozsnok,
Édes füvek javítják, a savanyú füvek rontják a gyep értékét!
- Pillangós virágú növények: Gyepalkotók legértékesebb növényei, magas fehérje
tartalmuk miatt. Ide tartoznak: komlós lucerna, herefélék.
- Gyomnövények: Veszélyesek az állatokra: - Mérgező gyomok: tavaszi hérics, mezei
zsurló, őszi kikerics
- Szúrós gyomok:szerbtövis, bogáncsfélék
Új gyepek telepítése
A gyepalkotók kiválasztásának szempontjai:
• A telepítés célja (legeltetünk vagy kaszálunk)
• A területen vagy annak közelében található természetes gyeptársulás
• A terület vízgazdálkodási viszonyai
• A talaj típusa
• A gazdaság adottságai, a gazdálkodás színvonala
• Az öntözési lehetőségek

Növényi sorrend:
Jó elővetemények az istállótrágyázott kapások, korai kukorica, burgonya,
keveréktakarmányok
Ha ősgyep az elővetemény:
• A volt gyepnövényzet élettevékenységének megszüntetése
• A gyepnemez felaprítása és talajba keverése
• Egyenletes felszín kialakítása
• Az évek során megtömődött talaj levegő és vízgazdálkodásának helyreállítása
• Aprómorzsás ülepedett magágy létrehozása
• A gyepfeltörés ideje: a széna lekaszálása után nyár elején.

Tápanyagellátás
• A gyepek tápanyagellátását műtrágyákkal pótoljuk
• A szerves anyag utánpótlást az elhaló gyökérzet pótolja
• Legeltetéskor jelentős szerves anyag jut a gyepre

Műtrágyázás idejét meghatározza:

82
 • A gyep talajának állapota
• A gyep fejlettségi foka
• A termelés és hasznosítás célja
• A gyepállomány összetétele és borítottsága

A gyepek trágyázása lehet:

• Alap, Fej, Kiegészítő trágyázás
• A számított műtrágyamennyiség 50%-át alap-, a másik 50%-át megosztva adagoljuk.

Telepítés:
• A tavaszi telepítés biztonságosabb, mint az őszi
• Ősszel augusztus végén, tavasszal márciusban A
vetőmagkeverék összeállításának szempontjai:
• A növények fejlődési ritmusa
• A gyepalkotók elnyomóképessége
A vetés lehet sűrűsoros vetőgéppel vagy szórva
Szórva vetéskor gyűrűshengerrel nyitunk magágyat, majd kiszórás után simahengerrel zárunk.

Ápolás
• A gyepek ápolása minden olyan kultúrtechnikai tevékenység, amely a gyeptermelés
szinten tartását vagy növelését szolgálja.
Ápolási munka:
• Vízrendezés (vízlecsapolás, öntözés)
• Trágyázás
• Talajápolás
• Gyomirtás (mechanikai, vegyszeres, tisztító kaszálás)
• Felújítás (feltörés, felülvetéses gyepfelújítás)
• Kártevők elleni védekezés

16. Növénytermesztés szervezése, tűz- és környezetvédelem

Azokat a termékeket és szolgáltatásokat, amelyeket azonos termelő (munka-) folyamattal állítanak

elő, amelyeket egybefüggő hozam-, ráfordítás-, költség és jövedelmezőségi mutatókkal lehet
értékelni, célszerű összevontan kezelni és egy szerkezeti egységbe rendezni. Ezen ismérvek szerint
rendszerbe foglalt vállalati egységek az ágazatok (üzemágak).

A növénytermesztési ágazatok szerkesztésének fontos fázisa az ágazat technológiai terv- változatok

kialakítása. Ez magában foglalja az ágazat alapvető ráfordítás – hozam kapcsolatainak, másrészt az
ágazati műveletek időbeli és térbeli kapcsolódásainak, valamint az erőforrás igényének
meghatározását.

A technológiai tervlap tartalmazza az egyes ágazati elemek, szakaszok logikai és időrendjét. A

technológiai tervlapokon mind a kézi- és gépi műveletek, és mind az ahhoz kapcsolódó
anyagfelhasználások mennyiségi értékei rögzítésre kerülnek. Ez a tervlap szolgál az ágazat
költségtényezőinek kalkulációjához. A technológiai terv az ágazati elemeket időbeli sorrendben –
általában dekád bontásban – tartalmazza, megadva a művelet elvégzéséhez szükséges:
 erő- és munkagép kapcsolatot,
 a munkamennyiség elvégzéséhez szükséges időtartamot, annak költségét,

83
  a szükséges kézimunkaigényt,
 a szükséges anyagmennyiséget és annak költségét.
A növénytermesztés alapvető ágazati elemei a talajelőkészítés, a tápanyag utánpótlás, a vetés, a
növényápolás, a betakarítás, a termény kezelése és a raktározás. Egy vállalat ágazatainak, ágazati
szakaszainak meghatározása, illetve azok kapcsolatrendszerének, korlátozó tényezőinek feltárása
után lehet a termelési szerkezetet kialakítani, tehát a technológiai terv egyben a termelési szerkezet
kialakításának, valamint az ágazati méretezésnek a kiindulópontját is jelenti.

A növénytermesztés környezeti vonatkozásai

Napjainkban általános alapelv az, hogy a növényvédelmi gyakorlati eljárásoknakösszhangban kell

lenni a fenntartható mezőgazdaság követelményeivel.

A növényvédelem a környezetvédelmet közvetlenül befolyásolja, hiszen a gyakorlatinövényvédelmi

eljárások hatással lehetnek a természeti környezet élőlényeire,valamint az emberi egészségre is. A
növényvédelmet a közvélemény a legfontosabbkémiai védekezési eljárások alapján ítéli meg.

Növénytermesztés hatása a levegő minőségére

>A növényeknek a fotoszintézis során nélkülözhetetlen a CO2 és ezzel, hogy a növény leköti a CO2-
t, csökkenti az üvegházhatást. Ugyanakkor a növénytermesztésben használt műtrágyák növelik a
légkör NOx-tartalmát, ami a savas eső és savas ülepedés formájában visszakerül a talajra,
élővizekbe, növényekre, stb., illetve igaz, hogy csak közvetve de a növénytermelés, hozzájárul a
levegő porszennyezéséhez a talajok fedetlenségével.

Növénytermesztés hatása a víz minőségére

A növénytermesztésben használt műtrágyák, elsősorban a nitrogén és foszforműtrágyák károsan

hatnak a víz minőségére. A nitrogénműtrágyák az N03-N-szennyezés révén a vizek nitrátosodását,
a foszforműtrágyák pedig azok eutrofizációját segítik elő. Fontos viszont megjegyezni, hogy
hazánkban jelenleg a műtrágya-felhasználás mértéke nem jelentős.

A növénytermesztés és az állatvilág

A mezőgazdasági művelés és az erdőgazdálkodás terjeszkedése eredményeképpen egyre kisebb

területre szorulnak vissza a természetes erdők, nádasok, mocsarak, lápok és a különböző típusú rétek.
Ezzel együtt veszélybe kerülnek a természetes növénytársulások, csökken a vadon élő állatok- és
állatfajok száma, a természetes társulások fajgazdagsága. A növénytermesztés a peszticidek
felhasználásával káros lehet az élővilágra, mivel egy- egy kultúrfaj fennmaradása érdekében
peszticidek bevezetésével irtja, gyéríti a termesztés számára káros élővilágot. A monokultúra pedig
a fajok számának csökkenéséhez vezethet.

A növénytermesztés és a talaj állapota

A növénytermesztésben vannak különböző munkafolyamatok, mint pl.: talajművelés,

84
trágyázás, vegyszeres gyomirtás, öntözés. Mindezek közben a talaj maga is megváltozik és e
változások lehetnek ideiglenesek és tartósak, illetve kedvezőek és kedvezőtlenek. A műtrágyák
hatása a talajra: megváltoztatja a talaj kémhatását, pl. talajsavanyodás. Peszticidek és a talaj: A
növényvédő szerek a gyomnövények, rovarok, gombák elpusztítására alkalmas biológiai aktív
hatóanyagokat tartalmaznak, amelyek azonban hibás alkalmazásuk esetén a hasznos szervezeteket
is károsíthatják, egyes kártevők elszaporodásához vezethetnek, rezisztenciát alakíthatnak ki, illetve
környezetszennyező anyaggá válhatnak. Különösen azok a szerek veszélyesek, amelyeknek
lebomlása lassú. Öntözés hatása a talajra: Az öntözés környezetre gyakorolt kedvezőtlen hatása a
másodlagos szikesedésben és láposodásban nyilvánul meg.

Tűzvédelem

A tűzvédelem tulajdonképpen a tűz elleni védekezés.

A törvény rendelkezik a gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogiszemélyek, a jogi

és magánszemélyek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteinekesetében kötelezően
alkalmazandó tűzvédelmi követelményeinek megtartásáról, atevékenységgel kapcsolatos
vészhelyzetek megelőzésének feltételeiről.
A fent említetteknek az alábbi fontos feladatokat kell elvégezni, melyeket jogszabály,szabvány vagy
hatósági határozat ír elő:
- állandóan üzemkész állapotban kell tartani a tűzvédelmi berendezéseket,
eszközöket, felszereléseket,
- gondoskodni kell oltóanyagról, oltóvízről,
- lehetővé kell tenni a tűzoltóság részére tűzoltási gyakorlatok végrehajtását,
- biztosítani kell a tevékenységi körükkel kapcsolatos tűzesetek megelőzésének és
oltásának feltételeit,
- biztosítani kell a tűzvédelmi ellenőrzés lehetőségét.

A munkáltatóknak a feladata, hogy a munkavállalóik megismerjék és alkalmaznitudják a

létesítményre, épületekre vonatkozó jogszabályokban, valamint a tűzvédelmiszabályzatban a tűz
elleni védekezésről szóló kötelezettségeiket.
A munkáltatónak fokozottan tűz- és robbanásveszélyes, a tűz- és robbanásveszélyesvalamint a
tűzveszélyes tűzveszélyességi osztályba tartozó létesítményekbenszakképesítéssel rendelkező
személlyel illetve szolgáltatás igénybevételével kellgondoskodnia a tűzvédelem biztosításáról. A
munkáltató köteles gondoskodni a munkavállalók illetve a munkavégzésben résztvevőcsaládtagok
tűzvédelmi oktatásáról és rendszeres továbbképzéséről. Mindenmunkavállalóval meg kell ismertetni
a tevékenységükkel, munkakörükkel kapcsolatostűzvédelmi ismereteket, el kell sajátíttatni és
gyakoroltatni kell azt. Minderre a foglalkoztatás
megkezdése előtt kell sort keríteni.
A munkába lépés előtti tűzvédelmi oktatásnak ki kell terjednie:
- a munkahely és a munkafolyamat tűzveszélyességére,
- a megtartandó tűzmegelőzési szabályokra, a tűzvédelmi szabályzat vonatkozó
előírásaira,
- a tűzjelzés alkalmazható eszközeire és módjára,
- a tűz esetén követendő magatartásra, illetve a tűzriadó tervben részére
meghatározott feladatokra,
- a munkahelyen elhelyezett tűzoltó készülékek és eszközök helyére, használatuk

85
A tűz elleni védekezés tulajdonképpen három részre osztható fel:
- tűzmegelőzés,
- tűzoltási feladatok,
- tűzvizsgálat.

Aki tüzet vagy annak közvetlen veszélyét észleli, köteles azt azonnal jelezni. Elsőként atűzoltóságot
kell értesíteni, ám ha ez nem lehetséges, akkor a mentőszolgálatot, arendőrséget vagy a polgármesteri
hivatalt kell tájékoztatni. A tűz jelzését, a segítségkérést a
törvény hatálya alá tartozók kötelesek minden eszközzel segíteni.

Munkavédelem
A szervezett munkavégzésre vonatkozó munkabiztonsági és munka-egészségügyi követelmények,
továbbá a munkavédelmi törvény céljának megvalósítására szolgáló törvénykezési, szervezési,
intézményi előírások rendszere, valamint mindezek végrehajtása.
A mezőgazdaságot érintő folyamatos változások jelentős hatást gyakorolnak napjainkban a
munkavédelem területére is.

A munkáltató köteles
• felmérni a biztonságot és egészséget érintő kockázatokat
• tájékoztatni a munkavállalókat a biztonsággal és egészséggel összefüggő kockázatokról,
megelőző intézkedésekről, elsősegélyről, tűzvédelemről, kockázatfelmérésről;
• konzultálni a munkavállalókkal és/vagy azok képviselőivel a biztonságot és egészséget
érintő kérdésekben;
• biztosítani minden munkavállaló részére a megfelelő és munka-specifikus biztonsági és
egészségügyi oktatást.

A munkavállaló köteles
• törődni saját egészségével és biztonságával;
• megfelelően használni a gépeket, berendezéseket, veszélyes anyagokat, egyéni
védőeszközöket stb.

Munka-egészségügy vonatkozásában nyilvánvalóan olyan kemikáliák lehetnek az emberi egészségre

ártalmasak, amelyekkel dolgozunk, azaz az emberi szervezet munkavégzés kapcsán találkozik a
kémiai anyaggal, így a peszticidekkel, illetve ezen belül a növényvédő szerekkel is.Peszticidek
esetében jellemzően előkészítéskor (akészítmények kimérésénél, adagolásánál, betöltésénél,
keverésénél), illetvekijuttatáskor (permetezés, porozás, ködképzés, füstölés) van lehetőség a
kemikáliávalvaló szennyeződésre (expozícióra). (Illetve, nyilván gyártás, kiszerelés,
csomagolásfolytán adódhat ilyen jellegű, fokozottabb kockázat.) Az emberi
szervezetbefoglalkozásszerű körülmények között, vagy baleseti jelleggel bőrön át, szembekerülve
(fröccsenés, ráömlés), illetve légzőszerveken, nyálkahártyán át(belégzéssel), valamint a
nyálkahártyán és tápcsatornán át (szájon át, lenyeléssel)juthatnak be a peszticidek és a különféle
egyéb kemikáliák (mosó- és tisztítószerek,fehérítő- és fertőtlenítő szerek, festékek és oldószerek
stb.). Ezt a jelenségetkontaminációnak, azaz szennyeződésnek nevezzük, mert az esetleges
mérgezésre csakezt követően kerülhet sor. Ezekben az esetekben közös jellemző, hogy a
dolgozóember mindig viszonylag nagyobb mennyiségű, koncentrált anyaggal kerülkapcsolatba,
illetve gyakori („foglalkozásszerű”) a munkakapcsolat ember éskemikália között. Így a lehetséges
egészségügyi kihatás is hatványozottabb.

86
A kültakaró védelme egyrészt bőrvédelem, azaz különféle vegyi anyagoknak a bőrönát való bejutása
elleni, valamint szem/arcvédelem formájában a szem sérülése és avegyi anyagok szervezetbe jutása
ellen valósul meg. A légzőszervek védelme a vegyianyagoknak a légzőszerveken és nyálkahártyán
keresztül történő szervezetbe jutásaellen jelent megoldást.

A kültakaró védelme a növényvédelemben

o Bőrvédelem
- Védőöltözék (munkaruha, védőruha/+védőkalap/)
Célja a testvédelem, eszköze a zárt ruházat, melynél az a követelmény, hogy fedje ateljes testet, a
lábfej, kézfej és az arc kivételével.

Ilyenek lehetnek:
1. Növényvédelmi munkaruha: kizárólag növényvédelmi célra használt.
egy-, vagy kétrészes munkaruha, melyet rendszeresen kell mosni.
2. Védőruha: kezeslábas (overál) kiképzésű, kapucnis, galléros, vagy magasítottnyakú, sűrű
gombolású, vagy cipzáros, csuklónál, bokánál legombolható,tépőzárazható, vagy gumírozott,
impregnált vászonból (mosható), vagypolimerekből (eldobható) készül.
Védőoverál típusai:
3-as: Nagynyomású folyadékálló öltözék; 4-
es: Permetálló öltözék;
5-ös: Részecskék (szilárd részecskék) elleni öltözék; 6-
os: Fröccsenés elleni öltözék;

A testvédelem jelentősége:.
- a bőrről (bőrből) - ugyan - rosszabb hatásfokkal szívódnak fel a vegyszerek,mint a
nyálkahártyákról és a tüdőből, vagy a gyomorból, de a testfelület kiterjedt,illetve
- az apoláros növényvédő szerek a bőrben jól és hosszú időre megkötődnek.
- a permetezés előkészítésekor gyakori a tömény készítmény, vagy törzsoldatfröccsenése,
kiömlése, porozódása.

Kézvédelem
Eszköze a védőkesztyű.
A kézvédelem jelentősége:
- A bőrfelületről felszívódó növényvédő szerek közel 85 %-a a kézfejről
szívódik fel, mert
- ezzel fogja meg az előkészítő a göngyöleget, a mérőeszközöket, illetve a
permetezőgép alkatrészeit és itt gyakran
- koncentrált szer éri a bőrt, továbbá
- a körömágyból, bőrből nem könnyű a szerves-kémiai szennyezéseket
eltávolítani (így a szennyeződést követően több napig szívódik föl a szervezetbe a
kemikália).
Lábvédelem
Eszköze a „védőlábbeli” azaz a gumicsizma.
lábvédelem jelentősége:
- a permetezés előkészítésekor gyakori a tömény permetlé.
fröccsenése, kiömlése, porozódása, ami a lábfejet gyakran eléri,
- az előkészítés helyén gyakran szennyezett a terület a kiömlött növényvédő
szerrel, illetve

87
 - gyakran előfordul, hogy a frissen permetezett területre be kell lépni (ha más
nem, permetezéskor, vagy a munka ellenőrzésekor).
Szemvédelem
Eszköze a védőszemüveg, vagy arcvédő („laboratóriumi arcvédő”)
Védőszemüveg
1. ’Por elleni’ védőszemüveg: teljesen zárt, így a lebegő porrészecskék bejutását
is megakadályozza.
Jelentősége első sorban a permetezés előkészítésénél - por- és diszpergálhatógranulátum alakú
permetező szerek használatakor, - vagy kézi granulátum-szórásnálvan.
2. ’Sav elleni’ védőszemüveg: részben nyitott, vagy szellőzőnyílásokkal ellátott,így a
fröccsenő folyadékok és a hulló permetcseppek ellen véd.
Jelentősége permetlékészítésnél - folyékony növényvédő szerek és koncentráltpermetlevek ellen -,
valamint permetezésnél - háti permetezővel, szórópisztolyos kézipermetezésnél - van.
Arcvédő
Átlátszó, nem fénytörő anyagból kialakított lemez, mely a homloktól legalább az állhegyének
magasságáig ér le, oldalt pedig általában fültől fülig ér. A fejre a homlokmagasságában valamilyen
gumi, vagy műanyagszalag rögzíti.
A sav elleni védőszemüveghez hasonlóan fröccsenő folyadékok, hulló permetcseppekellen véd. Az
egész arcot megvédi a folyadékfröccsenéstől, azonban lebegőporrészecskék alájuthatnak!
Jelentősége úgyszintén permetlékészítésnél - folyékony növényvédő szerek éskoncentrált
permetlevek ellen -, valamint permetezésnél - háti permetezővel, illetveszórópisztolyos kézi
permetezésnél - van.

Légzőszervek védelme
Jelentősége a peszticidek (illetve általában a kemikáliák) alkalmazása soránkiemelkedő, mert:
- Általában a különféle vegyi anyagok ‘leghatásosabban’ (legkönnyebben ésleggyorsabban) a
tüdőből, a nyálkahártyáról (és a gyomorból) tudnak felszívódniés szétterjedni a vérárammal a
teljes emberi szervezetben.
- A peszticideket (növényvédő szereket, termény-, raktár-, termesztő
berendezésfertőtlenítő,gázosító készítményeket) egyenletesen szét kell oszlatni a hatóanyag
jóhasznosulása érdekében, így - legtöbbször - porlasztani (permetezés, porozás,ködfejlesztés,
füstölés), esetenként gázosítani kell a készítményeket, vagy az
azokbólkészültpermetleveketket.
- A megjelenő részecske (por, permet, köd /aerosol/, füst) tartósan képes lebegni a
levegőben, a gáz, gőz pedig eleve légnemű.
- A nem porlasztott növényvédő szerek (talajfertőtlenítő granulátumok, talajinjektáló
szerek) hatóanyagai is párologhatnak (a hatóanyag gőznyomásától és ahőmérséklettől függően, ami
sokszor érzékszervileg nem is érezhető), valamint aporlasztott szerek hatóanyagai, segédanyagai is
- a legtöbb esetben - illékonyak.

88
Felhasznált irodalom:

http://www.tankonyvtar.hu/hu

Baki Agrocentrum Kft.: Munkavédelem a növénytermesztésben és a kapcsolódó

ágazatokban Szilágyi Zsolt: Takarmányok ellenőrzése, minősítése

Dr. Vágvölgyi Sándor-Dr. Varga Csaba: Növénytermesztés II.

Stefanovits P. (szerk.) (1992): Talajtan. Mezőgazda Kiadó,

Budapest

Hajós L. (szerk.): Mezőgazdasági alapismeretek. Mezőgazdasági Szaktudás Kiadó

Dr. Radics László (szerk.): Szántóföldi növénytermesztéstan. Kertészeti és

Élelmiszeripari Egyetem

Merő András: Tűzvédelmi előírások, szabályok. Nemzeti Szakképzési és

Felnőttképzési Intézet