-1-

A talajművelés célja

Talajművelésnek nevezzük a talaj felső, rendszeresen művelt rétegének (szükség szerint

mélyebb rétegeinek) művelő eszközzel végzett fizikai állapotváltoztatását annak érdekében,
hogy a kultúrnövény szaporítóanyagának biztosítsa a csírázás, a kelés, a gyökeresedés, majd a
vegetáció során a fejlődés és a termésképződés feltételeit.

A művelés hosszabb időszakra vonatkozó célja a talaj szerkezetének és felszínének védelme,

biológiai tevékenységének, nedvesség- és levegőforgalmának kedvező befolyásolása. E tényezők
együttesen jellemzik a talaj fizikai és biológiai kondícióját, vagyis kultúrállapotát.

Talajműveléssel:

 érhető el a megfelelő talajszerkezet, vagyis a szántóföldi növények kedvező fejlődéséhez

szükséges talajlazultság és aprózottság,
 befolyásolhatók a növények termését kialakító tényezők,
o a talaj víz-, levegő- és hőforgalma,
o a tápanyagellátás és a tápanyagok érvényesülése,
o a talajkémiai és biológiai folyamatok,
o a talajlakó élőlények tevékenysége,
o a gyomok, a kártevők és a kórokozók fertőzése,
 talajba juttathatók a kémiai anyagok, az istálló- és zöldtrágyák, valamint a
tarlómaradványok,
 növelhető az öntözés hatékonysága,
 csökkenthető az erózió és a defláció,
 mérsékelhető a talaj degradálódása,
 hatékonnyá tehető a mechanikai és a kémiai talajjavítás.

A felsorolt tényezők meghatározzák a művelés hatékonyságát, minőségét és tartósságát.

A talajt alkotó részecskék egymással szorosabban vagy lazábban tartoznak össze, ily módon
beszélünk tömör vagy laza talajállapotról. A talaj pillanatnyi állapota, valamint a növény igényét
jellemző állapot közti különbség alapján kell megválasztani a művelés megfelelő mélységét és
módját.

A művelés minősége befolyásolja a növények termését kialakító tényezők többségének

érvényesülését. Lazító műveléssel növelhető a talaj vízbefogadása, levegőzöttsége. Lazítással és
tömörítéssel szabályozható a talaj felmelegedése, hőtároló képessége, valamint az evaporáció
nagysága.

A tápanyagellátás elősegíthető a szerves és műtrágyák megfelelő mélységű talajba juttatásával, a

talaj tápanyag-szolgáltató képességének növelésével. A trágyaanyagok műveléssel a talaj
biológiailag legaktívabb, felső rétegébe, illetve olyan mélyre jutnak, ahol a bomláshoz szükséges
nedvesség, hőmérséklet és mikrobiológiai környezet kedvező.

A talajművelésnek a gyomok irtásában is kiemelt szerepe van. A magról szaporodó, illetve a

gyenge vegetatív szaporodó képességű gyomnövények csírázását - egy későbbi időpontban
végrehajtandó mechanikai irtás érdekében - forgatás nélküli sekély műveléssel lehet elősegíteni. A
 -2-

szár- és gyökértarackos gyomnövények talajba fojtással, mély forgatással és kimerítéssel

pusztíthatók.

A tarló növényzetét, valamint a felszínen maradt növényi részeket, istálló- és zöldtrágyákat

műveléssel oly mértékig és minőségben kell a talajba juttatni, hogy lebomlásuk megtörténjen, és
ne akadályozzák a vetést.

A művelés nyitja meg a talajt a csapadék és az öntözővíz befogadására. Lényeges, hogy a víz a
talajba jusson, s ne a felszínen vagy a felszínhez közeli rétegekben pangjon. A talaj felső rétege a
víz hatására eliszapolódhat, ezt lehetőség szerint meg kell akadályozni, vagy legalább késleltetni. A
talajba szivárgott víz szelvényen belüli mozgását, áteresztését a kellően laza állapot teszi lehetővé.
A természetes vízkapacitáson felüli vízmennyiség mélyebbre jutásával az öntözéskor fellépő
levegőtlenség rövid idő alatt megszűnik.

A művelés talajra gyakorolt közvetlen és közvetett hatása két oldalról közelíthető meg:

 A művelés egyrészt a talaj pusztulásának legfőbb kiváltó tényezője. A talaj gyakori

mozgatása, levegőztetése szerves anyagban való elszegényedéshez, a szerkezet
degradálódásához vezet. A leromlott szerkezetű talajon pedig megjelenhet az erózió és a
defláció. Művelési hibák vagy hiányosságok folytán a talaj károsan tömörödhet vagy túl sok
nedvességet veszíthet.
 Másrészt a termőhely állapotához alkalmazkodó művelés az eredményes
növénytermesztés és egyben a talajvédelem alapja. Védendő területeken a művelés
idejének, irányának, mélységének gondos megválasztásával, a tarlómaradványok
borítottságának kihasználásával csökkenthető a víz és a szél pusztító hatása.

A mechanikai javítás a talaj vízáteresztését, levegőellátását, valamint a növények gyökérfejlődését

akadályozó talajrétegek lazítását célozza. Előnyös lehet a minél mélyebb termőréteg tartós
kialakítása. A művelési irányzatok a gazdálkodási, a növénytermesztési rendszerek változásait
követve módosítják a művelés feladatait.

A talajművelés jelentősége

A talajművelés jelentősége

 a növények termesztési rendszerében elfoglalt helyétől,

 a termésre gyakorolt hatásától,
 a talajvédelemben betöltött szerepétől,
 idő-, energia- és költségigényétől függ.

A talajművelés hatása a növények termésére közvetett. Függ attól, mennyiben segíti a

terméskialakító tényezők érvényesülését és mennyiben szolgálja a termesztés biztonságát. Ha a
művelés minősége gyors kelést és fejlődést tesz lehetővé, ha javul a talaj víz- és levegőforgalma,
ha a talajban lévő, valamint a talajba juttatott tápanyagok a növény számára felvehetővé válnak,
akkor kedvező hatásról beszélhetünk.

A talaj- és környezetvédelem egyrészt a kémiai szerek korlátozottabb, átgondoltabb használatát,

másrészt a talajművelés lehetőségeinek jobb kihasználását követeli meg.
 -3-

A talajművelés hatása a növények termésére a különböző szerzők véleménye szerint önmagában

mintegy 15-25%-os. A kémiai eredetű anyagokat mellőző gazdálkodási rendszerekben a művelés
befolyása a termésre ennél nagyobb arányú. Az elővetemény-hatással együtt elérheti az 50-60 %-
ot.

A többnyire egyoldalú talajhasználatra visszavezethető talajpusztulás megelőzésében és

megállításában egyre fontosabbá válik a művelés szakszerűsége. A talajvédő művelés átgondolt
intézkedéseket követel. Összesíti a talaj szerkezetének, termékenységét befolyásoló
tulajdonságainak, kultúrállapotának kímélését, javítását, továbbá az erózió és a defláció hatásainak
csökkentését.

Általános szabály, hogy a talaj szerkezetének és kultúrállapotának megőrzése érdekében kerülni

kell:

 a nedves állapotú talajok gyúrását és kenését,

 a művelt réteg kiszárítását,
 a száraz talajok feltörését és
 a felesleges talajmozgatást.

A művelés csökkentése vagy elhagyása hatékony talajvédő módszernek bizonyul, de az egyéb

kísérőjelenségek miatt azonban csak részleges megoldást kínál. A művelés csökkentése a kevesebb
talajmozgatásból adódóan eredményes lehet pl. a defláció elleni védelemben, de lejtős
területeken növeli a felszíni vízelfolyást. A művelés ésszerű végrehajtása azt jelenti, hogy a
művelés időpontját, irányát, módját, mélységét, a vetés utáni felszín kiképzését a talajvédelmi
követelményeknek kell alárendelni.

A művelés időigénye függ:

 a rendelkezésre álló vonóerőtől,

 az eszközök munkaszélességétől,
 a munka sebességétől és
 a talaj állapotától.

Az eszköz munkaszélességét a művelési mélységgel összefüggésben a vontatáshoz rendelkezésre

álló erőhöz - legyen az bár igaerő vagy traktor - kell igazítani. A helyes energetikai összhang a
tervezett művelési mélység eléréséhez és az időveszteség elkerüléséhez szükséges. Kétségtelen,
hogy a műveléshez kedvezőtlen talajállapot - túl nedves vagy túlzottan száraz - esetén az
időveszteség nő. A nagy időigény azonban kockázati tényező is.

Az egymenetes művelés és vetés időigénye egy hektáron mindössze 0,8-1,0 óra.

A talajművelés energia- és költségigénye befolyásolja a növénytermesztés jövedelmezőségét. A

költségek csökkentése, amennyiben nem növeli a termesztés kockázatát, helyes törekvés. A
művelés energiaigényét - így a költségét - a szükségesnél mélyebb és több, a talajművelési
munkálat növeli. Ugyanakkor az is igaz, hogy a növénytermesztés és kapcsolódó
munkafolyamatai között a talajművelés nagy, de nem a legnagyobb energiafogyasztó.
 -4-

A talaj kultúrállapotának romlása a művelés rosszabb minőségét idézheti elő, és nagyobb a

költsége. A tömörödött, az elporosított felszínű vagy az elgyomosodott talajon a növények
igényének megfelelő állapot gyakran többszöri beavatkozással is csak fizikai értelemben
teljesíthető.

A talajművelés fejlődése Magyarországon

A talajművelés minden korban tükrözi a gazdasági és társadalmi viszonyok fejlettségét.

Fejlesztésének lehetőségeit a biológiai, a talaj fizikai, a mezőgazdasági, a műszaki tudományok
előrehaladása és a közgazdasági környezet hatásai szabták és szabják meg.

Az új talajművelési irányzatok kialakulásában a tudományok fejlődése, valamint a közgazdasági

viszonyok változásai játszanak szerepet. Az üzemanyagok árának emelkedését a művelési
gyakorlat gyors módosítással követi. A leginkább energiaigényes eljárásokat elhagyja, vagy csak
nagyon indokolt esetben végzi el. A mélyművelés szorgalmazása - legalábbis Magyarországon -
konszolidáltabb közgazdasági körülményekkel jellemezhető években figyelhető meg. (Pl. 1860-
1900, 1965-1975).

Széles körű elterjesztésre azok a módszerek és eszközök válnak alkalmassá, amelyekkel

elfogadható költségszinten érhető el a nedvességveszteség csökkentése. A tudományosan
megalapozott talajkímélést ebben az esetben a piaci viszonyok értékrendje is elősegítheti. A
művelés fejlődését a külföldi (elsősorban a nyugat-európai) hatások, valamint a helyi sajátosságok
alakították. A viszonylagos elzártság ellenére számos külföldi szakmunka még a legnehezebb
évtizedekben is értő kezekbe jutott, olyanokéba, akiket ma is a mezőgazdasági tudományok
megalapozói között tartunk számon (Bél Mátyás, Apáczai Csere János). A Nyugat-Európában
megvalósított gépfejlesztések eredményei azonban az 1867. évi kiegyezésig csak sok-sok év
késéssel jutottak el hozzánk. Az ekefejlesztés (előbb brabanti, majd hohenheimi példákon) az
1700-as évek közepétől indult fejlődésnek (Balassa Iván). Az ún. "sokszántásos" művelési rendszer
kialakulásában az eke tökéletesedése elsődleges szerepet játszott. Ez a rendszer kialakulásakor
haladó volt, mivel a korábbinál hatékonyabb, és a vetésforgóban termesztett növények
mélységigényéhez alkalmazkodó talajmunka meghonosodását tette lehetővé.

A "sokszántásos" rendszert szükségszerűen váltotta fel a Cserháti által "okszerűnek" nevezett

irányzat. Az okszerű művelés legfontosabb jellemzői a talaj állapotához való alkalmazkodás, az
időnkénti mélyművelés, a megfelelő időben, jó minőségben, lehetőleg olcsón végzett talajmunka.

A talajművelés fejlesztésére újabb lehetőséget az 1950-es években Észak-Amerikából kiindult

"minimum tillage" (csökkentett művelés) irányzata kínált. A növényeknek a talaj fizikai állapotával
szemben támasztott igényeinek megismerésével ugyanis ekkorra már tudományos alapokon
kérdőjeleződött meg a sok műveletre épülő rendszerek szükségessége.

A minimum tillage részben továbbfejlesztett, részben új törekvésekkel gazdagodó változataként

alakult ki a "conservation tillage", a talajvédő művelés irányzata. Ez gyűjtőfogalom, amely azt
jelenti, hogy mellőzni kell a talajra, a termőhelyre nézve káros művelési beavatkozásokat, és a
tarlómaradványokat - a vetést követően is -, legalább 30%-ban a felszínen kell hagyni. A fejlett
észak-amerikai és nyugat-európai országokban mind a minimum, mind a conservation tillage
irányzatának kialakulása jelentős, és a korábbinál igényesebb vásárlóerőket mozgatott meg.
 -5-

Magyarországon a gépfejlesztés és a konstrukcióváltás kevés kivételtől eltekintve, általában

lassan igazodott az új irányzatokban foglalt művelési törekvésekhez. A talajművelés
csökkentésének igénye így közel három évtizeddel később - az 1980-as években - jelentkezett,
mint a már említett országokban. A talajművelés fejlesztését elősegítő és gátló tényezők köre
széles. A termőhelyi körülmények kedvezőtlen változásai (pl. aszályos évek) ösztönző és visszahúzó
erővel egyaránt hatottak. A közgazdasági viszonyok kedvezőtlen változásai a takarékos szemléletet
erősítették.

A talajművelés hatása a talajra

A művelés közvetlenül és közvetve okoz változásokat a talaj állapotában:

 Közvetlenül az egymással összefüggő részecskék elhelyezkedését, vagyis a talaj szerkezetét

változtatja meg. A művelés közvetlen vagy elsődleges hatásaként a talaj agronómiai
szerkezete, térfogattömege, porozitása, háromfázisos rendszere módosul, miközben
változik a talaj víz-, levegő- és hőforgalma.
 A közvetett vagy másodlagos hatások a talaj biológiai és kémiai tulajdonságait, folyamatait
módosítják.

A művelés közvetlen és közvetett hatása a talajra és növényre adott pillanatban vagy hosszabb
időszak alatt kedvező és kedvezőtlen lehet:

 Kedvező hatásról akkor beszélhetünk, ha olyan szerkezet alakul ki, amely javítja a talaj víz-,
levegő- és hőforgalmát, elősegíti a tápanyagok feltáródását és a hasznos talajlakó élőlények
tevékenységét.
 A kedvezőtlen hatások az előbb leírtakkal ellentétesek, növelik a talajpusztulást és rontják
a növények potenciális termőképességének érvényesülését.

A talaj szerkezete, pillanatnyi szerkezetének minősége és felépítése alapján jellemezhető, továbbá

azzal, hogy az adott állapot mennyiben felel meg a növénytermesztés és a talajvédelem
feltételeinek. A talajművelés során a morzsás szerkezet kialakítása és megőrzése kívánatos.

Sitkei György megállapítása szerint a morzsás szerkezet kialakulásának optimális

nedvességtartalma középkötött talajokban 20-21 tömeg%, ami kedvezően nyirkos állapotnak
felel meg. Ennél a nedvességtartalomnál a legtöbb művelési eljárás szerkezetkímélő, és a művelő
eszközök mechanikai károsítása ekkor a legcsekélyebb.

Ha a talaj szerkezeti elemeinek tartóssága megszűnik, száraz állapotban porosodik, csapadék

hatására eliszapolódik. A porosodás az intenzív és a többszöri mechanikai ráhatás kísérő jelensége.
Összefügg a talaj tömörödésével és rögösödésével, és jelzi a művelt talaj leromlásának
megindulását. A tömörödöttség természeti és mesterséges (gépek által) tényezők hatására
alakul ki a talajban. A tömörödött talajban szünetelnek a biológiai folyamatok, nem hozható létre
a talaj érettségével összefüggő morzsás szerkezet. A szerkezetpusztulás folyamatát a biológiai
beéredés sem képes megállítani, csak a romlás ütemét mérsékli. Ebben a esetben a kiváltó okokat
kell megszüntetni vagy semlegesíteni, vagyis elsősorban a művelés módszerén kell változtatni.
 -6-

A művelés során módosul a talaj térfogattömeggel és összes pórustérfogattal kifejezhető állapota.

A térfogattömeg és az összes pórustérfogat a talaj adott időpontban jellemző fizikai állapotának
számszerű értékelésére alkalmas.

Értékeik alapján bírálható el, hogy művelés előtt mennyire volt tömörödött a talaj és művelés után
mennyire lazult. A nem művelt vagy erősen tömörödött talaj térfogattömeg-értéke 1,50 g/cm3,
vagy ennél nagyobb, az összes pórustérfogaté pedig 40%, vagy ennél kisebb. Lazító művelés
hatására a térfogattömeg 1,20 g/cm3 értékre, vagy ez alá csökken, a pórustérfogaté pedig 50%-
ra, vagy e fölé növekszik.

A művelés hatása a talajellenállás értékeivel is jellemezhető. Nem művelt vagy tömörített talaj
ellenállása 2,5-5,5 mPa értéket mutat. Lazítás hatására csökken, és a lazítás mértékétől függően
0,5-2,5 értékekkel jellemezhető.

A műveléssel létrehozott talajállapot-változások befolyásolják a biokémiai és biológiai

folyamatokat. A talajban meglévő tápanyagok, a bejuttatott szerves és műtrágyák, a
tarlómaradványok elbomlásának és érvényesülésének előfeltétele a kedvezően laza állapot
kialakítása. Az aerob mikroszervezetek tápanyagfeltáró tevékenységéhez ugyanis kellő nyirkosság,
levegőzöttség és hő szükséges.

Tömörödött talajban az aerob mikro-flóra tevékenysége szünetel, ugyanakkor az anaerob

fermentáló baktériumok a növényi gyökerekre káros toxinokat állítanak elő.

Lazító művelés hatására a talaj mélyebb rétegeinek levegőzöttsége helyreáll, és az aerob mikrobák
tevékenysége felújul. A káros toxinanyagok elbomlása és a tápanyagok feltáródása a talaj szerves
anyagainak degradálódása nélkül megy végbe.

A talaj forgatásakor az eredeti talajfelszín aerob módon légző mikrobái anaerob, vagy gyengén
átlevegőzött körülmények közé kerülnek. Következménye a tömeges mikrobapusztulás, a
szabadenzim-aktivitás növekedése, a humifikációs folyamatok erősödése, valamint az
ásványosodás lelassulása. A mélyből felszínre került talajban a mikrobák aktívabbá válnak és
előtérbe kerülnek a humuszbontó folyamatok.

A sekély, forgatás nélküli művelés a talajokat kevésbé szellőzteti és szárítja, ily módon gyengébb,
de tartósabb a mikrobiális tevékenység is.

A magágykészítés talajbiológiai szempontból a mikrobák tevékenységének szabályozását jelenti. A

kultivátor lazító hatása serkentést, a henger tömörítő hatása ennek ellenkezőjét váltja ki. Az
intenzív művelés a talajszerkezet mechanikai károsítása és a mikrobiológiai tevékenység túlzott
fokozása, vagy lecsökkentése folytán nyit utat a degradációs folyamatoknak. (Szabó István Mihály).
A fizikai és biológiai szempontból is degradálódott talajoknál célravezetőbb a talaj fizikai és
biológiai állapotához alkalmazkodó, kímélő művelésre való áttérés.

A növények talajállapot-igénye

A művelés legfontosabb célja a növények kedvező fejlődését - a vetéstől a betakarításig - elősegítő

talajállapot létrehozása. A vetőágy megfelelő állapota a növények igényét a kelésig és a kezdeti
fejlődésig, a gyökérzóna állapota pedig a tenyészidőben, lehetőleg minél hosszabban kell, hogy
 -7-

kielégítse. A növények igényét több vagy kevesebb talajmozgatással, vagy művelés nélkül,
direktvetéssel alakíthatjuk ki. Az előzőeknél a talaj állapotának alakítása, az utóbbinál a meglévő
állapot megőrzése történik.

A növények talajműveléssel szemben támasztott igényei a következők:

 Megfelelő és termőhelyen belül azonos mélységű művelés megteremtése.

 A növények gyökerének fejlődését akadályozó tömör záróréteg kialakulásának
megakadályozása vagy megszüntetése.
 A csírázást és a kelést elősegítő, megfelelően lazult, illetve ülepedett, aprózódott, nyirkos
állapotú magágy megteremtése.
 A talajvédelem és a termesztéstechnológia szempontjából kedvező talajfelszín kialakítása.

A művelés mélységének megválasztásakor figyelembe kell venni:

 a növényfajra jellemző gyökérnövekedés mélységét,

 a talaj fizikai és kémiai tulajdonságaival összefüggésben a mélyítés módját és
 a talaj védelmével kapcsolatos feladatokat.

A növény gyökerének függőleges irányú növekedése csak a talaj kedvező fizikai állapota mellett
lehetséges. Ha tömör záróréteg alakul ki a talajban, gyengén és deformáltan fejlődnek a gyökerek
és a föld feletti részek is. A növények művelési mélységigényének kielégítése a talajvédelmi
célokkal is összhangba hozható. A kedvezően és megfelelő mélyen laza állapot lehetővé teszi a
lehullott csapadék talajba jutását, és közvetve az erózió veszélyének csökkentését. A vetőmag
gyors csírázásához és keléséhez jó minőségű magágyra van szükség. A "jó magágy" a klasszikus
irányelvek alapján gyommentes, a talaj saját tömegétől ülepedett, kellően laza, aprómorzsás,
nyirkos, légjárható, biológiailag beéredett és kedvező hőmérsékletű. A növények magágyigénye
konkrét talajfizikai paraméterekkel jellemezhető A magágy agronómiai minőségét
térfogattömege, pórustérfogata, a pórusokon belül a víz és a levegő aránya, a talaj aprózottsága
mutatja.

A fontosabb szántóföldi növényeknek a talaj lazultságával szemben támasztott igénye 1,05-1,45

g/cm3 térfogattömeg, valamint 45-55% összes pórustérfogat-érték között változik. E viszonylag
széles tartomány a talajféleségek szerinti eltérésekkel, valamint az adott növények alkalmazkodó-
képességével magyarázható. Az optimum azonban valamennyi növénynél szűk határérték között
van. Kedvező talajnedvesség és tápanyag-ellátottság esetén a növények talajállapottal szembeni
érzékenysége csökken. A nagy vetésterületű kukorica és napraforgó viszonylag széles talaj
állapottartományban - 1,15-1,45 g/cm3 térfogattömeg és 46-56% összporozitás esetén - képes
megfelelő növekedésre. A kukorica kellő talajnedvesség mellett a magágy tömődöttebb állapotát
is viszonylag jól tűri. A mélyebb rétegek tömör állapotára azonban érzékenyebb, mint az őszi búza.
A cukorrépa és a szója az előzőleg tárgyalt növényeknél lazább magágyat igényel. Kedvező
fejlődésükhöz legalább 1,30 g/cm3 térfogattömegű, valamint 48% összes pórustérfogatú magágy
szükséges.

A talaj-térfogattömeggel, vagy az összes pórustérfogattal kifejezhető lazultság mellett fontos a

pórusokon belül a víz és a levegő aránya.
 -8-

A csírázáshoz és keléshez az összes pórustérfogaton belül minimálisan 11-15 térfogat%

levegőtartalom szükséges. Több szántóföldi növénynek azonban 19-22 térfogat% a levegőigény-
optimuma. Tömődött talajban a levegőtartalom a 11 térfogat% alatt van, emiatt lassú a csírázás és
a kezdeti fejlődés, a növény gyökérzete levegőhiányban szenved, életműködése korlátozott. Egy
bizonyos minimumérték alatt, még akkor is, ha ez rövid ideig tart, a gyökerek megfulladnak, a
növény elpusztul. A növények gyors keléséhez a magágy talajának kellő aprózottsága szükséges.

A vetőágy talajának aprózottsági követelményei a következők:

 Az 1-3 mm nagyságú alkotórészek minél nagyobb aránya

 A legapróbb talajalkotórészek vetésmélységben, magközeiben legyenek.
 A magágy legnagyobb méretű alkotórészei a vetés sorközeibe, valamint a talaj felszínére
jussanak.

Néhány fontosabb szántóföldi növénynek a csírázáshoz szükséges talaj-aprózottság iránti igényét

az 1. táblázat tartalmazza. 1. táblázat. Néhány szántóföldi növény talajaprózottság-igénye a
magágyban* (Molnár D-né és Birkás Márta adatai alapján)

A talajfrakciók mérete (mm) és megoszlása (%)

Növény
1-10 10-30 30-50
Őszi búza 60-70 20-30 0-10
Kukorica 60-70 20-30 0-10

A növények gyors csírázáshoz és keléshez az apróbb, vagyis az 1-10 mm átmérőjű talajalkotó

részeket igénylik a magágyban. Ez azt jelenti, hogy az elvetett magvak 50-60%-a kel ki a csírázási
idő leteltével. Az őszi búza, a kukorica és a napraforgó alkalmazkodó-képessége ennél jobb. Száraz
talajviszonyok esetén különösen fontos a vetés mélységében levő frakciók aprózottsága, mert a
talaj beázásakor gyorsan átnedvesednek, ezáltal javulnak a csírázás feltételei. Legkedvezőbb
kialakítani a legkisebb méretű talajrészecskéket a vetőmag körül.

Magágykészítési hibák

(Kongskilde nyomán) a) egyenetlen magágy-mélység, b) túlságosan mély magágy

 -9-

A lassú csírázású és kelésű növények magvainak (pl. cukorrépa, lucerna) vetése után a magágy
felületének profilos kiképzése szükséges. Ha túlzottan rögös a magágy felszíne, kisebb csapadékra
egyenetlenül ázik be, ami nemcsak a kelési arányt, hanem a növényvédő szerek érvényesülését is
rontja. Gyakoribb kelési hibák tavaszi vetésű növényeknél fordulnak elő.

A talajművelés minőségét befolyásoló talajtényezők

A művelés közvetlen és közvetett céljától függően ismerni kell a talaj tulajdonságait, valamint a
műveléssel módosítható jellemzőket. Ezek, valamint a termesztendő növény igényének
ismeretében tervezhető meg a művelés módszere, mélysége, ideje és eszköze.

Állandó tényezőként kell számon tartani a nem, vagy csak a hosszú időszak alatt változó fizikai és
kémiai tulajdonságokat.

Ezek a következők:

 a talaj kötöttsége,
 a talaj fizikai félesége, mechanikai összetétele,
 a talaj konzisztencia-jelenségei, képlékenysége, tapadása, súrlódása, duzzadása és
zsugorodása,
 a talaj szervesanyag-tartalma,
 a talaj sűrűsége,
 a talaj biológiai és kémiai tulajdonságai.

A művelést meghatározó változó talajfizikai tényezők a következők:

 a talaj nedvességtartalma,
 a talaj ellenállása,
 a talaj hordképessége,
 a talaj térfogattömege,
 a talaj pórustérfogata, háromfázisos rendszere,
 a talaj agronómiai (kultúr-) állapota.

A talajtulajdonságok, valamint a talajállapotok között kölcsönösség és hatékonysági összefüggés

van. A talaj fizikai és kémiai tulajdonságai meghatározzák a termesztés során dinamikusan változó
talajállapot szélső értékeit.

A művelés minőségét befolyásoló fizikai és kémiai talajtulajdonságok

A talaj kötöttsége, fizikai félesége a talajrészecskék közötti kohézió, a talaj agyagtartalma szerint
hat a művelhetőségre. Mindkettőre befolyással van a talaj nedvességtartalma. A kötött, nagy
agyagtartalmú talajok mind száraz, mind túlzottan nedves állapotban nehezen művelhetők.
Optimális művelhetőségi nedvességtartományuk viszonylag szűk. A nem kötött, általában laza
talajok művelhetősége kevésbé függ nedvességtartalmuktól.

Száraz és nyirkos állapotban is jó minőségben munkálhatók meg. A középkötött vályogtalajok

művelhetősége és a művelés minősége a nedvességtartalmuk mellett tömörödöttségüktől is függ.
 -10-

Ha a talaj kötött és száraz, a művelő eszközök szerkezetalakító hatása erőteljesebben érvényesül.

A művelést általában erőteljes rögösödés és mellette porképződés jellemzi.

A kötött, nedves állapotú talajok művelhetőségét az agyagtartalom mellett a konzisztencia

jelenségek - tapadás, duzzadás - is meghatározzák. A művelés szalonnás, gyúrt- rögös, elkent
minőséget ad, ami a talaj kiszáradásával még kedvezőtlenebbé válik. A túlzottan nedves, kötött
talajok művelése ezért nem javasolható. A növekvő kötöttséggel gyakran kémiai talajhibák járnak
együtt. Ily módon értelmezhetők a művelhetőség szerinti "perctalajok".

A művelés minőségének javítására és a műveléshez szükséges energia mérséklésére ezért a

kötött talajokat lehetőleg kedvező nedvességtartalomnál kell megmunkálni. A művelés minőségi
követelményei - megfelelő lazultság és aprózottság - a nem kötött vagy középkötött talajokon
könnyebben teljesíthetők.

Stefanovits Pál szerint a hazai talajok fizikai félesége az ország területének 15%-án homok, 12%-án
homokos vályog, 47%-án vályog, 26%-án pedig agyag. A művelés minőségét alapul véve ez azt
jelenti, hogy a termőhelyek 59%-án viszonylag könnyen, 41%-án pedig nehezebben teljesíthetők a
növények igényei. Talajvédelmi szempontból ez a felosztás csak részben vehető figyelembe. A
talajvédelem szükségessége a fizikai talajféleségektől függetlenül jelenik meg, és az egyes
csoportok esetében más-más megoldást tesz szükségessé.

A talaj konzisztenciajelenségeinek jellemzésére a talaj szilárdsága, képlékenysége, viszkozitása,

tapadóképessége alkalmas. A képlékenységet az agyag, a szerves anyag és a nedvességtartalom
befolyásolja.

A szerves anyag mennyiségének növekedésével tágul a művelhetőség nedvességtartománya, ami

azt jelenti, hogy a jobb minőség tágabb nedvességtartomány között érhető el. A
nedvességtartalom növekedésével a talaj tapadós, ragadós, végül pépes, csökkenésével pedig
szilárdabb, rögösebb lesz. A talaj tapadása (adhézió) adott felületen ébredő tapadóerővel
jellemezhető. Értéke 0,5-5,4 kPa között változik. Nagysága a nedvességtartalom növekedésével nő,
majd egy határon túl ismét csökken. A tapadási határ fölött a talajművelő eszköz vontatásához - a
beragadás, eltömődés következtében - nagyobb erő szükséges.

A talaj konzisztencia-jelenségei és a művelés minőségének összefüggései:

Az eszköz eredeti művelési funkcióját elveszti, a művelés minőségét pedig erőteljesen

meghatározza a talaj gyúrása. A tapadási határral jellemezhető nedvességtartalomnál - a
ráfordítások növekedése és a talaj károsítás veszélye miatt - nem ajánlatos a művelés.
 -11-

Hasonló megfontolással a természetes vízkapacitás és a tapadási határ közötti nedvességtartalom

sem kedvező a műveléshez.

Vízfelvétel hatására a talaj duzzad, térfogata növekszik, művelése ilyenkor a kenődés veszélye
miatt nem tanácsos. Ezzel ellentétes folyamat a talaj zsugorodása. A zsugorodási határnál
alacsonyabb nedvességtartalom esetén a talajműveléskor rögösödő.

A talaj cserepesedése elsősorban a talajfelszín szerkezeti állapotától függ. Ha a szerkezet a

művelés következtében leromlik, a talaj hajlamossá válik a cserepesedésre. A cserepesedés
megszüntetésére alkalmazott sorozatos beavatkozások a szerkezet további leromlását idézik elő.

A talajok konzisztencia jelenségei javítják vagy rontják a művelés minőségét. Hatásuk kedvező, ha
a talaj állapota túlzott energiaráfordítás és a szerkezet károsítása nélkül változtatható meg.

A talaj szerves anyagai befolyásolják

 a talaj fizikai tulajdonságait, sűrűségét, kötöttségét és képlékenységét,

 a talajok térfogattömegét, porozitását, szerkezetét és annak tartósságát, hordképességét,
 a talaj művelhetőségét.

A talaj sűrűsége közvetve hat a művelés minőségére, azáltal, hogy befolyásolja a talajállapot
jellemzésére is alkalmas összes pórustérfogat határértékeit.

A talaj biológiai élete a kedvező fizikai és biokémiai tulajdonságok és folyamatok serkentője. Ha a

művelés megteremti a talaj élő szervezeteinek életfeltételeit, elősegíti elszaporodásukat, ez a
beéredettségen keresztül hatással van a további agronómiai talajmunkák minőségére is. A talaj
biológiai tevékenysége elősegíti a biológiai felépítettségű talajszerkezet kialakulását a mikrobák
morzsafelépítése, valamint a gilisztaürülék által.

A talajban élő állatok járataikkal növelik a talaj pórustérfogatát, ezzel kedvezőbbé teszik a víz- és
levegőmozgást.

A talaj művelhetőségére közvetett hatással vannak egyes kémiai talajtulajdonságok. Az uralkodó

kationok alapján a kalcium-, a magnézium-, a nátrium-, vagy a hidrogéntalajok szerinti
csoportosítás sorrendjében egyre rosszabb a talaj művelhetősége.

A talajkémhatás befolyásolja a szerkezetképződést. Az erősen lúgos, illetve erősen savanyú

talajban csökken a mikrobiológiai tevékenység és így a szerkezetképződés. Ez a magyarázata
annak, hogy a talajok savanyodásával a művelés során kialakított lazultság kevésbé lesz tartós.

A talaj nedvességtartalma a fizikai tulajdonságokon (kötöttség, mechanikai összetétel,

konzisztencia) keresztül segíti elő, vagy csökkenti a növények számára megfelelő talajállapot
kialakítását. Ha a talaj nedvességtartalma alacsony, akkor erőteljesebben érvényesülnek a
kötöttséggel összefüggő kedvezőtlen fizikai hatások. A talaj nehezebben, nagyobb
energiaráfordítással művelhető, és az így létrehozott rögös állapot csak további beavatkozásokkal
válik alkalmassá a növénytermesztésre.
 -12-

A műveléshez kedvező nedvességtartalom - tapasztalati jellemzéssel: ha a talaj nyirkos - esetén

csökken a talajkötöttség és az agyagtartalom kedvezőtlen hatása. Ilyenkor a talaj a művelő eszköz
nyomán omlik, aprózottsága porosodás nélkül, kedvezően alakul, és újabb porhanyító műveletekre
általában nincs szükség. A talaj kötöttségétől, agyagtartalmától függően állapítható meg a
műveléshez optimális, megfelelő és kedvezőtlen nedvességtartomány.

Optimális talajnedvesség mellett végzett szántás és azonnali elmunkálása

Az optimális nedvességtartalomtól a száraz állapot felé haladva fokozatosan nő a rögösödés

mértéke. A nedvességtartalom növekedésével pedig fokozódik az eszköz talajt gyúró és kenő,
szerkezetet károsító hatása.

Összefüggés mutatható ki a talajművelési eljárások elvégezhetősége és a talaj vízkapacitás %-ban

kifejezett nedvességtartalma között. Ez alapján az ajánlott vízkapacitás %-os telítettsége
szántáshoz 50-60, lazításhoz 40-45, tárcsázáshoz és kultivátoros műveléshez 45-50. A művelési
eljárásonkénti eltéréseket azok hatékonysága indokolja.

Jó minőségű szántás nyirkosabb talajon végezhető, míg a kultivátoros és a tárcsás művelés ehhez
viszonyítva szárazabb talajon is eredményes. A lazítók akkor töltik be funkcióikat, ha a talaj száraz,
mivel csak így érvényesül lazító és repesztő munkájuk. A túlzottan nedves talajok művelhetősége
a kötöttségtől, az agyagtartalomtól is függ. A laza homoktalajok nedves állapotban is művelhetők
a szerkezet károsítása nélkül. Az így kialakított agronómiai állapot azonban nem tartós.

A fagy porhanyító hatása ősszel szántott talajon

A talaj ellenállása a kötöttségtől, az agyagtartalomtól és a konzisztenciajelenségektől függően hat

a művelés minőségére. A laza homoktalajok művelhetősége a kedvezőtlen szerkezet és a gyors
ülepedés miatt gyakran csak viszonylagosan könnyebb. Ha száraz állapotúak és tömörödöttek,
nagy az ellenállásuk. A homokszemcsék az ülepedés során úgy illeszkednek egymáshoz, hogy
szárazság esetén a kötött talajhoz hasonló ellenállást fejtenek ki a művelő eszközökkel szemben.
 -13-

A középkötött talajok művelésére jellemző ellenállás a nedvességtartalomtól és a

tömörödöttségtől függ. A jó agronómiai minőség megközelítése érdekében lényeges, hogy
szakszerűen válasszunk eszközt a talaj állapotához. Ha a talaj száraz és nem tömörödött, akkor jól
leküzdhető az ellenállása a lazítást és porhanyítást végző művelő gépekkel, mérsékelt rögösödés
és energiaráfordítás mellett.

A talaj tömörödöttsége növekedhet:

 a talaj természetes kialakulása során (a szelvényben),

 a talaj természetes ülepedése következtében (a szelvényben),
 időjárási tényezők hatására (főként a felszínen),
 a talajdegradáció következtében (a szerkezet romlása, a szerves anyagban való
elszegényedés hatására),
 talajművelés hatására (a felszínen és a különböző rétegekben).

A tömörödés kialakulása és a tömődött rétegek vastagodása közvetlenül és közvetve rontja a

művelés minőségét. A tömődött és kiszáradt talajban műveléskor szabálytalan alakú, gyakran
élesen sarkos, nagyméretű rögök, hantok képződnek. Túlzottan nedves körülmények esetén pedig
elkent élű, a művelő elem alakjához hasonló, szalonnás hantok keletkeznek.

A talaj agronómiai (kultúr-) állapota és a művelés minősége között szoros az összefüggés. A jó

agronómiai állapot kedvező talajfizikai és biológiai körülményekre utal. Ha a fizikai állapot
természeti, vagy antropogén hatásra tartósan kedvezőtlenné válik, akkor olyan káros biológiai,
biokémiai folyamatok indulnak meg, amelyek közvetett módon akadályozzák a talaj regenerálódó
képességét.

A jó minőségű művelésre való törekvés tehát mindig több annál, mint hogy kedvező
talajaprózottságot és lazultságot állítsunk elő a növény számára. A műveléssel kialakított fizikai
állapot valójában akkor kedvező, ha elősegíti a biológiai beéredést és biztosítja a talaj védelmét.

A növényzet hatása a talajművelés minőségére:

A mélyen gyökerező és nagy gyökeret fejlesztő növények száraz évjáratokban annyira

kiszáríthatják a talajt, hogy az már a művelhetőséget is rontja (pl. lucerna, cirokfélék).

Az évelő pillangós növények tarlója különleges művelési helyzetet teremt. Egyrészt számolni kell a
már említett rögösödéssel, másrészt meg kell szüntetni a tarló élettevékenységét, lehetőség
szerint úgy, hogy lebomlása kedvező elővetemény-hatást eredményezzen.

A keresztes virágú növények (őszi káposztarepce, mustár, olajretek) gyökerei talajlazító hatásúak,
tarlójuk művelése - ha a talaj még nem száradt ki -várhatóan könnyebb és jobb minőségű. A
kalászos gabonák tarlója, bojtos gyökérzetük talajra gyakorolt kedvező hatása, valamint az ún.
beárnyékolási érettség következtében nyirkos állapotban ugyancsak jó minőségben művelhető.

A széles sorközű növények tarlójának művelésekor - a túl száraz vagy túl nedves évek kivételével -
számíthatunk a beárnyékolási érettség, vagy a sorközművelések kedvező utóhatásaira. A
betakarításkor okozott taposási károk azonban ezt leronthatják. A nyár végi, őszi betakarításukig a
termőréteg víztartalékait felhasználják. Gyökérrendszerükből adódik a könnyebb művelhetőség.
 -14-

A talajhasználat és a növénytermesztési technológia együttesen is befolyásolja a talajmunkák

minőségét. A növények talajlazító hatása kihasználható, kedvezőtlen tömörítő hatása pedig
fokozatos mélyítéssel, vagy a művelés idejének gondos megválasztásával mérsékelhető. A művelő
utak alkalmazása a tábla talajának nagyobb részét illetően előnyös, pl. a művelő utak között a
mélyművelés utóhatása jobban megőrizhető.

A termesztett növények tarlómaradványai mennyiségük és apríthatóságuk, valamint talajra

gyakorolt hatásuk alapján hatnak a művelés minőségére.

A tarlómaradványok mennyisége és apríthatósága megszabja:

 a művelés módját (a forgatás szükségességét, illetve elhagyhatóságát),

 a művelés mélységét (a tarlómaradványok mélyebbre forgatása szükséges, vagy elegendő a
felső 5-10 cm-es rétegbe való keverése, ül. a felszínen hagyása kívánatos - pl. direktvetés
esetén stb.),
 a szárzúzás szükségességét (szártépőkkel vagy tárcsával).

Nehezen aprítható maradványokat hagyó növények:

 kukorica (a szárzúzás nem maradhat el),

 évelő pillangósok (maradványaik talajba dolgozása kívánatos),
 az egyébként jól aprítható növények, vonódott (már kissé nedves, nyirkos) állapotban,
 magas tarlóval betakarított magkender és olajlen.

Ilyen esetben szinte egyedüli lehetőség a szántás. A minőségi követelményeknek olyan mértékű
talajjal való borítás felel meg, amely nem korlátozza a további munkák hatékonyságát. A talaj
nedvességtartalma előnyt adhat, vagy korlátozhat. Ha a talaj mélyen beázott, a szármaradványok
is vizesek, vonódottak, leforgatásuk még helyes ekebeállítás esetén sem lesz tökéletes. Kiszáradt
talajon a nagymérvű rögösödés miatt romlik a forgatás minősége.

Jól aprítható tarlómaradványokat hagyó növények:

 egyéves pillangósok (pl. bab, borsó, szója, lóbab),

 keresztes virágú növények (pl. repce, mustár),
 kalászos gabonák (ha a szalma száraz és a betakarítással egy menetben előzetes
szalmaaprítás történik),

A jól aprítható tarló- és szármaradványok talajba munkálására szántás nélküli módszerek is

alkalmasak. A jó minőségű talajmunka feltétele az eszközök eltömődésének kiküszöbölése (az
aprítás minőségétől függ), valamint a kellő porhanyítás és a hatékony keverő művelet. A tárcsa, a
talajmaró, a rugós terhelésű nehézkultivátor ezeknek a céloknak száraz és nyirkos talaj-
körülmények között is eleget tesznek.

A művelés minőségét befolyásolja, hogy holt vagy élő tarlón (évelő pillangósok, gyep) hajtják-e
végre. A tarló és a gyökérmaradványok a szerkezetképzésre alkalmas anyagok között az első
helyen szerepelnek. Ezért visszajuttatásuk a talajba ebből a szempontból is nagyon fontos.
 -15-

A tarlómaradványok szárzúzást követően több eszközzel is jól, vagy megfelelően a talajba

juttathatók (pl. ekével, tárcsával, talajmaróval, kultivátorral).

A gépesítés színvonala, a művelő eszközök megválasztása és a művelés minősége:

A műveléshez rendelkezésre álló gépválaszték megszabja a talajállapothoz, a talajvédelemhez való

alkalmazkodás lehetőségeit. A gépek típusa és felépítése egyrészt a talaj ellenállásához való
igazodás, másrészt az ún. védő jellegű művelés megvalósítása érdekében érdemel figyelmet. A
gépesítés fejlesztése két irányban hat a növénytermesztés eredményeire:

 Jobb gépekkel a növények igényei szinte a teljes tenyészidőben kiszolgálhatók, a tenyészidő

előtt pedig megteremthető a szükséges talajállapot.
 A jobb felépítettség (konstrukció), vagy a gépkapcsolás, gyakran (a teljesítmény növelése
vagy adott művelet gyorsabb elvégezhetősége érdekében) nagyobb munkaszélességet és
nagyobb tömeget is jelent.

A járószerkezet okozta tömörödés egyrészt a talaj nedvességállapotához való alkalmazkodással,

másrészt a fajlagos talajnyomás csökkentésével mérsékelhető. Hazai és külföldi szerzők adatai
szerint a növénytermesztési technológia során a taposott felület gyakran nagyobb, mint a
termőterület.

Az erőgépek talajnyomásának csökkentése ikerkerekek alkalmazásával, nagy térfogatú, alacsony

nyomású (dotációs) abroncsok használatával, gumihevederes járószerkezetek alkalmazásával
érhető el.

A barázdában járó traktorkerék az erőgép súlypontjának áthelyeződése miatt jobban tömörít, mint
a tarlón járó. Számításba veendő az is, hogy a talaj a szántási mélységben nedvesebb. A
barázdában járó kerék a szélső barázdaszeletet is tömöríti. Ennek kiküszöbölésére találták fel pl. a
losange típusú ekéket. A szántás és a szántás utáni eljárások energiaigényének csökkentésére az
eke működő részein módosításokat hajtottak végre:

 A kormánylemezre a forgatás minőségét javító kiegészítő elemek építhetők, ezáltal nagy

szármaradvány tömeg leszántásakor kisebb az eltömődés veszélye.
 A talaj állapota szerint változtatható fogásszélesség a traktor és az eke kedvező energetikai
kapcsolatát függetleníti a művelés körülményeitől, ily módon közvetve a takarékos
megoldások változataihoz sorolható.
 A váltva forgató ekék alkalmazásának előnyeit az egyenletes, osztóbarázdáktól és - az
összeszántáskor keletkező - bakhátaktól mentes felszín kialakítása, a kevesebb üresjárat és
a kisebb taposási kár jelenti.
 Lazítóelem felszerelésével a két alapvető eljárást, a szántást és a lazítást egy
munkamenetben lehet elvégezni. Lazítóelemmel ellátott ekével jó minőségben művelhető
meg a felső rétegben nyirkos, de a mélyebb rétegben száraz és tömődött talaj.

A talajlazítók a károsan tömődött talajállapot megszüntetésének nélkülözhetetlen eszközei.

Fejlesztésük alkalmazási cél szerint változik.

A kultivátoroknál a több műveletre, való alkalmasságra, a középmély- és mélylazítóknál a mélyebb

talajrétegek megmunkálásának tökéletesítésére törekednek.
 -16-

A tárcsák fejlesztése a porhanyító és a keverő műveletek, valamint a tarlómaradványok

aprításának tökéletesítésére irányul. A tárcsák a gépkombinációkban is gyakran felhasznált művelő
elemek. A traktor erőleadó tengelyéről hajtott aktív talajművelő gépek - ásógépek, talaj marók,
forgóboronák - alkalmazásával, a tervezők szándéka szerint, minimálisra csökkenthető a
menetszám.

Az új típusú talajmarók kihasználhatósága lazító-, kultivátor-, hengerelemekkel felszerelve

bővíthető. A marókések a termőhely állapotához alkalmazkodóan cserélhetők. A talajmaró és a
forgóborona a művelő-vető és az elmunkáló-vető kombinációk alapgépeként is terjed.

A talajvédő művelés irányzatához kapcsolódó fejlesztésekben különleges helyet foglalnak el a

felületet csak részben megmunkáló eszközök, valamint a tarlóba vető gépek. Bármely művelési
beavatkozással szemben természetes igényként jelenik meg a munkaminőség javítása, a
talajnedvesség-veszteség csökkentése, valamint a takarékosság.

A művelési igényekhez igazodó gépellátottság és gépválaszték bősége fontos, de nem egyedüli

feltétele a művelő eszközök célszerű alkalmazásának. A növénytermesztés technológiai
követelményei, vagy a talajvédelem feladatai maradéktalanul csak a talaj állapotának megfelelő
eszközök szakszerű használatával teljesíthetők. A művelés minőségének javítása, energiaigényének
csökkentése a helyes eszközválasztás mellett megköveteli a gép művelési feladathoz szabott
gondos beállítását.

A talajművelés hatástartama

A műveléssel előkészített talaj állapota a vegetáció során folyamatosan változik. A változásokat

természetes és a termesztéstechnológiai műveletek alkalmával mesterséges okok idézik elő.

A talajművelés hatástartamát befolyásoló tényezők a következők:

 a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai,

 a talaj fizikai állapota műveléskor,
 a művelés mélysége, módja és minősége,
 a talajhasználat,
 az egyéb növénytermesztési technológiák, valamint
 az időjárás.

A kevés kolloid anyagokat tartalmazó, laza talajokon a konzisztencia jelenségek a száraz állapot
kivételével gyengén érvényesülnek. A különböző céloknak megfelelő talajállapot mérsékelten
nedves és nedves körülmények között is kis energiaráfordítással hozható létre. A tartós szerkezet
és a szerves anyag hiánya miatt azonban a hatástartam nem jelentős.

Kötött talajokon a művelés hatástartama elsődlegesen a talajtulajdonságoktól, ezen kívül a talaj

pillanatnyi állapotától és a beavatkozás módjától függ. A túlzottan száraz talajban kialakított
lazultság egy nagyobb mértékű átnedvesedésig tartósan megmarad. Gyakori átnedvesedés és
duzzadás csökkenti a művelés hatástartamát.
 -17-

Középkötött talajokon szélesebb a művelés optimális nedvességtartománya. Ez a tartamhatás

szempontjából is lényeges, mert az - néhány kivételtől eltekintve - nyirkos talajon végzett művelést
követően is hosszabb. A kivételek közé soroljuk a talaj középmély és mélylazítását. A lazító hatás
kedvező érvényesülése, valamint fennmaradása érdekében ezeket az eljárásokat a talaj száraz
állapotában kell elvégezni.

A szerves és ásványi kötések erőssége a talajszerkezet tartósságának növelésén és a fizikai

tulajdonság javításán keresztül előnyösen befolyásolja a művelés hatástartamát. A talaj
kedvezőtlen kolloidkémiai tulajdonságai nemcsak rontják a talaj művelhetőségét, hanem
csökkentik a művelés hatástartamát is.

A művelés hatástartamát befolyásolja a művelés mélysége és módja. A sekély- és középmély

művelés hatása egy tenyészideig érvényesül, függetlenül a művelés módjától.

A forgatással vagy forgatás nélküli lazítással végrehajtott mély- és mélyítő művelés hatástartama
függ:

 a talaj tulajdonságaitól, valamint

 a műveléssel létrehozott fizikai állapottól.

A mélylazítás tartamhatása függ a lazítást követő talajmunkáktól, a termesztéstechnológiai

eljárásoktól, (pl. menetszám, taposás, a tömörítő hatás függőleges terjedése), valamint az
időjárástól. A mélyen lazított talajon termesztett növény betakarításakor hullott nagy mennyiségű
csapadék egyértelműen a tartamhatást rontó tényezőkhöz sorolható. A művelés
hatáscsökkenésének egyik fő oka a talaj különböző rétegeire kiterjedő tömörödés. A kiváltó
tényezők közé a talaj tulajdonságai, valamint a művelőgépek hibás alkalmazása sorolhatók.
Figyelembe kell venni a vetésidőt, vagy pontosabban a talaj nedvességtartalmát a magágykészítés
és a vetés idején.

Az időjárási tényezők jelentősen befolyásolják a művelés hatástartamát:

 Nagy mennyiségű csapadék, a heves záporok tömörítik a talaj felső rétegét. Sok hó - ha az
nem fagyott talajra hull - a szerkezet nélküli talajokat oly mértékben tömörítheti, hogy
tavasszal a vetés mélysége alatti réteget is fel kell lazítani.
 Ha a talaj felső - bármennyire is sekély - rétege kedvezőtlenül tömörödötté válik, a
mélyebb rétegek kedvezőbb állapota elveszíti jelentőségét. Csapadékos években a
művelés és mélyművelés hatástartama rövidebb, száraz viszonyok között hosszabb. A
mély- és a sekélyművelés termésre gyakorolt hatása jó csapadékellátottság esetén azonos
lehet.

A művelés tartamhatása függ a talaj és a termőhely hidrológiai viszonyaitól. Pl. a lejtők aljában, a
mélyebb fekvésű területeken, ahol a felszíni ráfolyás esélye minden nagyobb mennyiségű
csapadékot követően fennáll, a művelés hatástartama rövidebb, mint a növények tenyészideje.

A művelés hatástartamára a talajvíz felszíntől való távolsága, illetve ingadozása is befolyással

van. A növények szempontjából - ha nem tartalmaz sok sót a talajvíz - kedvező lehet a vízszint
időnkénti megemelkedése, a duzzadó, nagy agyagtartalmú talajok kivételével. Ha a talajvíz káros
sókat szállít a felső rétegbe és ez által lerontja annak kémiai tulajdonságait.
 -18-

A talajművelés műveleti elemei és eljárásai:

A növények termesztése során alkalmazott talajművelés műveleti elemek és eljárások sorozatából

áll.

A műveleti elemek művelési feladat szerinti csoportosítása a következő:

 forgatás,
 lazítás,
 porhanyítás,
 keverés,
 tömörítés,
 felszínalakítás.

A művelési elemek elnevezései utalnak a művelési feladatra, illetve a talajban és a talajon történő
változásokra. A művelési eljárás több, különböző hatékonyságú műveleti elem egyidejű
alkalmazása. A művelési eljárások elnevezése a művelő eszközök alapján történik, (pl. eke -
szántás, tárcsa - tárcsázás vagy tárcsás művelés). Minden eljárás a műveleti elemek hatékonysága
alapján minősíthető. Például az eke legjellemzőbb műveleti eleme a forgatás, de emellett még
különböző minőségben lazítást, keverést és porhanyítást is végez.

1. A talajművelés elemei

A művelési eljárások egy része az elsődleges talajmunka (alapművelés) elvégzésére alkalmas, így a
szántás, a lazítás, a tárcsás és a nehézkultivátoros művelés, valamint a talajmarás. A tárcsa, a
talajmaró és a nehézkultivátor azonban lehet a kiegészítő munkák, pl. a tarlóhántás és ápolás, a
sekély felszíni lazítás és a porhanyítás eszköze is. A műveleti elemek részletes megismerése előtt
tisztázni kell azokat a legfontosabb kifejezéseket, amelyek a talaj-előkészítés feladataira
vonatkoznak.

 Tarlóhántás: Nyári betakarítású növények tarlóján végzett sekély talajmunka. Elvégezhető

a tarlómaradványok zúzását követően, vagy azzal egy munkafolyamatban.
 Alapművelés: A növények termesztési rendszerében a legmélyebb művelés. Feladata a
növények tenyészideje alatt igényelt talajállapot és mélység biztosítása. Végezhető
forgatással, forgatás nélkül és kombináltan.
 Alapművelés elmunkálása: Az alapműveléssel létrehozott talajállapot további alakítása a
termesztés céljának megfelelően.
 Magágykészítés: A talaj felső rétegének a növény és a vetéstechnológia igényeihez mért
kialakítása a gyors kelés és kezdeti fejlődés érdekében.
 Vetés utáni elmunkálás: A vetés során lazábbá vált talajréteg megfelelő tömörítése és
formálása a kelés elősegítése és a talaj védelme céljából.
 -19-

3. táblázat. Talajművelő eszközök munkájának jellemzése a műveleti elemek szerint

Műveleti elemek Felszínalakítás

Művelő eszközök forgatás lazítás porhanyítás keverés tömörítés hullámosítás egyengetés
1. Eke XXX XXX XX X - X -
2. Lazító - XXX X X - X -
3. Tárcsa X XX XX XXX - X -
4. Talajmaró - XXX XXX XXX - - X
5. Kultivátor - rugós
kapával - merev - XX XX XXX X XXX X - XX -
kapával
6. Ásóborona - X XXX XX - X -
7. Borona - fogas -
- XX XX XXX X XX - X XX
forgó
8. Henger - profilos -
- - XX - XXX XX XXX X XXX
sima
9. Simító - egyengető _ _ X _ X _ XX
10. Forgóelemes -
_ X XX XX X _ XX
egyengető
11. Kombinátor - XX XX XX XX - XX

Magyarázat: xxx kiválóan xx jó x közepesen - nem vagy csekély mértékben

A talaj forgatása

A forgatás a talajművelés egyik legrégibb és legtöbbet vitatott műveleti eleme. Forgatáskor a

talajréteg alsó része felülre, a felszíni része pedig alulra kerül. A forgatás célja a talajrétegek
cseréje, amely szükséges:

 a kolloidokban elszegényedett, szerkezetében és felszíni állapotában károsodott, valamint

az ilyen talajhibákat nem tartalmazó rétegek cseréje,
 a talaj javítása,
 a növényi maradványok, trágyák, a kémiai anyagok talajba juttatása,
 a gyomok irtása érdekében.

A növények termesztése során alkalmazott eljárások fokozatosan rontják le a talaj felső rétegének
szerkezetét. A forgatással elérhető, jobb szerkezetű talajt felszínre kell hozni, az elporosodott,
szerkezetében leromlott, szét-iszapolódott, összegyúrt réteget pedig mélyebbre kell juttatni. A
forgatás fizika-kémiai okból is szükséges. A gravitációs vízmozgás következtében a talaj kolloid
részecskéi és egyes tápanyagok az alsóbb rétegekbe mosódnak. Mind a felső réteg kolloidokban és
tápanyagokban való szegényedése, mind az alatta lévő rétegben való feldúsulása hátrányos. A
forgatásra szükség lehet talajjavítási célból is.
 -20-

A növényi maradványok, az élő tarlók, az istálló- és a zöldtrágyák aláforgatással jó minőségben

juttathatók a talajba.

A forgatás szükségességét a következő érvek cáfolják:

 A talajszerkezet leromlásának egyik oka a gyakori forgatás, de különösen az elmunkáló

műveletek mechanikai károsítása.
 A talajban az ásványi anyagok mozgása - a homoktalajok kivételével -lassú, ezért az
évenkénti forgatás nem szükséges.
 A talajjavító anyagok, a trágyák és az aprított tarlómaradványok forgatás nélkül is a talajba
juttathatók. A javítóanyagot, a növényvédő szert, a műtrágyát előnyösebb a talajba
keverni. Ugyanakkor az istálló- és zöldtrágyát, a szalmát, a kórót az alapművelés
mélységébe jobb bedolgozni.
 A gyomok irtásában a helyes növényi sorrend, más műveleti elemek és a forgatás nélküli
eljárások is hatékonyak lehetnek.
 A forgatás energiaigénye a hasonló mélységű, forgatás nélküli módszerhez viszonyítva
nagyobb, talajállapottól függően 5-25%-k. Az energiaigény-többlet a forgatást követő
elmunkáló műveleteknél is jelentkezik.
 A talajnedvesség-veszteség tetemes lehet a forgatáskor megnövekedett talajfelület
evaporációja miatt.
 A forgathatóság mélysége a talajhibákat (pl. kavicsos, sós, szikes, glejes réteg) tartalmazó
termőhelyeken korlátozott, a mélyítést forgatás nélkül, lazítókkal kell elvégezni.

A forgatás jelentősége napjainkban sem csökken. Szükségességét a termőhely körülményei és a

talaj állapota szerint kell elbírálni. Gyakoriságának meghatározását pedig előnyeinek és
hátrányainak gondos mérlegelése segíti elő.

Az eke fejlődése

A legrégebbi, ekének nevezhető eszköz valószínűleg az ősember földet karcoló fahusángja

(szántóbot) lehetett. Az ekék eleinte teljesen fából készültek. A földbe hatoló művelőelem
kezdetben tűzön edzett fa, majd anyaga kő, csont, réz vagy bronz volt. Az eke szántórészének, az
ekevasnak a kialakulása és terjedése a kelta kovácsok érdeme a késői vaskorban (i. e. 500-250). A
Római Birodalomban már ismert volt a vasból készült késes csoroszlya és az (fából készült)
eketaliga. A váltóeke (a váltva forgató eke őse) a 15. században vált ismertté. A francia Besson
1578-ban feltalálta a - bár még igaerővel vontatott -hármas ekét, a svéd Berch 1759-ben a csavart
kormánylemezt.

Acél kormánylemezt először 1837-ben John Deere alkalmazott ekéjén az Egyesült Államokban. Az
első modern acélekét Európában Rudolf Sack szász kovács 1850-ben készítette.

A hazai ekefejlesztés német és angol példákon, de az itteni viszonyoknak megfelelő

követelményekhez igazodva az 1800-as évek első évtizedeiben kezdett lassan fellendülni. A
növénytermesztés lehetőségeit és a talajok uralkodó állapotát tekintve szinte az utolsó
pillanatban, hiszen megfelelő eszközök - jó ekék - híján az országosan dívó sekélyművelés egyre
inkább a fejlődés korlátjává vált.
 -21-

A növénytermesztés belterjesség felé történő haladása, a kapásnövények (kukorica, cukorrépa)

mélyebb művelési igénye nem csupán a gyártókat, hanem a gazdákat is választás elé állította. A
Sack típusú ekék megjelenése a Cserháti Sándor által oly fontosnak tartott - a talajok sajátosságait
figyelembe vevő - mélyebb szántás lehetőségét adta meg. Az eke állatokkal történő vontatásának
felváltására a 18. században kezdődtek el a kísérletek. Az első gőzekemodellt 1771-ben építették
Angliában.

Az eke fejlődése

a) az ősember szántóbotja, b) a hasító (lazító eke) Urukból i.e. 4-3. évezredből, c) Római kori
taligás eke a 4-5. századból, d) Brabanti eke a 19. század elejéről, e) Sack-típusu fogatos acéleke, f)
a helyből történő gőzgépes szántás billenő ekéje

A traktorvontatású ekék előzménye az önjáró motoros eke volt, amelyben az ekeelem merev
kapcsolatban állt az erőgéppel. A traktor megjelenésével újabb fejlődési szakasz kezdődött a
talajművelés történetében. Az 1913-ban Galántán megrendezett nemzetközi szántóverseny és
bemutató már előre vetítette, hogy a helyből történő gőzekeszántásnak a benzin- és a
petróleumüzemű traktor verhetetlen ellenfele lesz. Tizenhárom évvel később valóban a traktoros
szántás javára billent a mérleg. A jó felépítésű eke, valamint a vele végzett jó minőségű szántás a
talajművelés nélkülözhetetlen tényezőjévé vált.

A szántás minőségét meghatározó tényezők

A jó minőségű szántás:

 a tervezettel azonos mélységű,

 a forgatás tökéletes,
 a barázdaszeletek porhanyultsága a talaj állapotától függően megfelelő vagy jó,
 az egyes fordulók nem különíthetők el,
 nem maradnak szántatlanul talajsávok (vakbarázdák),
 a barázdafal egyenes és tiszta,
 a barázdafenék sima és tömörítetlen.
 -22-

A szántás minőségét meghatározó tényezők a következők:

 a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai,

 a talaj fizikai állapota, (főként tömörödöttsége és nedvességtartalma)
 a talaj agronómiai (kultúr-) állapota,
 a művelő eszköz felépítése,
 a szántás végrehajtása.

A talaj tulajdonságai a nedvességtartalomtól függően befolyásolják a szántás minőségét.

A műveléshez kedvező nedvességtartomány fölött a talaj kötöttségétől függően romlik a szántás

minősége. A laza talajok a szántóföldi vízkapacitás 60-65%-os telítettségéig jelentősebb
minőségcsökkenés nélkül szánthatók. A középkötött, de különösen a kötött talajokon növekvő
nedvességtartalom hatására az omlós helyett egyre inkább az elkent szalonnás állapot válik
jellemzővé. A minőségromlás nemcsak a felszínen, hanem a szántás mélységében is kimutatható.

A kötött talajok szűk megművelési határai miatt szántáskor több engedményt teszünk. Ha el kell
térnünk az optimális nedvességi állapotban való szántástól, akkor inkább száraz állapotban
végezzük, mint a kelleténél nedvesebben.

Az őszi szántás kedvezőtlen minőségén, a tél folyamán bekövetkező fagyérettség átmenetileg

javít. A váltakozó nedvesség és száradás, fagyás és olvadás hatására a rögök, hantok felszíne
porhanyul, így tavasszal a talaj könnyebben elmunkálható. A szántás minőségét befolyásoló
tényezők között meghatározó a talaj agronómiai (kultúr-) állapota. A szántás minőségét
befolyásolja az eke konstrukciója - pl. alkalmas-e az adott igények teljesítésére -, működő
részeinek állapota és beállítása. A szántás összképét a fordulók, a szegélyek körülményei is
meghatározzák.

A szántás mélységének megválasztásakor a következőket kell figyelembe venni:

 a talaj fizikai és kémiai tulajdonságait,

 a talaj fizikai állapotát,
 a termesztendő növény gyökérágyigényét,
 az elővetemény tarlómaradványait,
 a különleges gyomirtási feladatokat,
 az eljárás energiaigényét,
 a termőhely lejtési viszonyait.

A talaj fizikai és kémiai tulajdonságai megszabják a mélyíthetőséget és a forgathatóságot.

Figyelembe kell venni:

 a humuszos réteg vastagságát,

 a talaj szerkezetességét és
 a genetikus talajtérképekből nyerhető információkat.
 -23-

A szántás mélységének korlátait:

 a sekély humuszos és termőréteg,

 egy adott réteg javítására a talajba juttatott javítóanyag felhígulásának veszélye és
 az erősen tömődött talajállapot jelentheti.

Tömörödött talajon az eke terhelhetősége is behatárolja a megfelelő mélység elérését. A szántás

mélységének korlátja azonban nem egyenlő a művelés mélységének korlátaival, hiszen ez utóbbi
forgatás nélküli lazítással feloldható.

A mélyebb szántás ott lehetséges és kedvező, ahol a talaj az ekével még elérhető mélységig közel
azonos összetételű és kultúrállapotú.

A mélyítő szántást előnyösebb fokozatosan végezni attól függően, hogy milyen a mélyebb rétegek
szerkezete, kémiai tulajdonsága és felvehető tápanyagtartalma. Minél kötöttebb a talaj, annál
nagyobb a különbség a felső és a mélyebb réteg között a felvehető tápanyag mennyiségét illetően.
A tömődött altalajú homokok mélyítő szántása inkább fizikai hatása miatt előnyös. Ugyanakkor, ha
az alsóbb rétegek humuszosak vagy vályogosak, a mélyszántás javíthatja a felső réteg
termékenységét.

A talaj fizikai állapota megszabja, hogy milyen mélységig szükséges a talajt ekével megművelni az
előzőekben leírt korlátok megtartásával. A szántás mélységét befolyásolja a terület lejtése. Az
eróziós károk csökkentése érdekében gyakran a növények igényénél mélyebben kell szántani.

A szántás sebessége

A szántás sebessége a gépi vontatású ekék megjelenésével vált fontossá. Az igaerővel vontatott
szántás sebessége óránként legfeljebb 3-4 km.

A szántás teljesítményének növelésében a munkaszélesség és a sebesség optimalizálására kell

törekedni. A munkaszélesség csak bizonyos határig növelhető. A szántás sebességének növelésével
az egységnyi terület megműveléséhez szükséges időráfordítás csökken. Ily módon a szántás
nagyobb területen végezhető el kedvező talajnedvességnél.

A gyorsabb szántás nedvesebb talajon is jól alkalmazható, kisebb a talajkenés veszélye és jobb a
barázdaszeletek porhanyultsága. Az új ekekonstrukciókon különleges kormánylemeztoldatokat
alkalmaznak, így a forgatás minősége gyorsabb szántáskor sem romlik. Hagyományos építésű
ekékkel a szántás ajánlott sebességtartománya 6-8 km, gyorsabb szántásra alkalmas ekékkel 10-
14 km óránként. Ekére szerelhető talajhajtású elmunkálók csak meghatározott sebesség - 8-12
km/h - elérése esetén fejtik ki hatékony porhanyító és keverő munkájukat. A gyorsabb szántással
elérhető agronómiai, energetikai előnyöket ki kell használni, de ennek feltétele a gépek gondosabb
karbantartása és üzemeltetése.

A szántás időpontja

A szántás a növények vetésideje szerint végezhető ősszel, tavasszal és nyáron. A tavaszi vetésű
növények alá legfontosabb az őszi szántás, ami egyben az őszi alapművelés is. A tavaszi szántás
csak kivételes esetekben lehet indokolt.
 -24-

A tavasztól őszig terjedő időszakban végzett szántások helyes időpontjának megválasztása a

növények kelését elősegítő talajnedvesség-forgalommal van összefüggésben. A művelés során
elkövetett leggyakoribb hiba a megmunkált talajréteg teljes kiszárítása. A kellő időpontban és
talajállapotnál végzett szántáshoz kevesebb energia kell, jobb minőség érhető el, és a szántás utáni
műveletek száma csökkenthető.

A szántás gyakorisága

A szántás gyakoriságát a forgatás szükségességét alátámasztó és vitató tényezőkkel együtt kell

vizsgálni.

A talajművelés hazai fejlődéstörténetében volt olyan időszak, amelyet a szántás évenkénti

gyakorisága miatt a "sokszántásos" művelési rendszerek korának nevezhetünk. Ezen időszakban - a
XVIII. század végétől a XX. század első évtizedéig - a művelés szinte egyetlen eszköze az eke volt,
így a tarlótól a magágyig szükséges valamennyi beavatkozást ekével, szántással végeztek.

Napjainkban a művelő eszközök lehetséges választéka széles, és a tényleges is elfogadható szinten

van. A szántás gyakorisága tehát a művelő eszköz választékától függetleníthető. A növények
igényeinek ismerete lehetővé, a talaj védelme pedig szükségessé teszi a forgatás gyakoriságának
ésszerű megválasztását. Az évenkénti többszöri szántás évi egyre módosult, jobbára az őszi
alapművelésre.

A hazai és a külföldi kutatási eredmények szerint, kedvező víz- és levegőforgalmú talajokon a

szántás két-három, esetenként négy évig is elhanyagolható. Feltétele a talaj megfelelő
kultúrállapota, gyommentessége és a tarló-maradványok megfelelő mértékű felaprózása.

Amennyiben valamely termőhelyi körülmény (nedves talaj, évelő gyomok erős fertőzése, nagy
tarlómaradvány-tömeg) az évenkénti szántásra adna okot, a forgatás mélységének
változtatásával, valamint idejének helyes megválasztásával lehet eleget tenni a talajkímélés
kívánalmainak.

A szántás energiaigényét befolyásolják:

 a talaj tulajdonságai,
 a talaj állapota,
 a termőhely lejtési viszonyai,
 az eke szerkezetével kapcsolatos tényezők (alakja, az ekevas élezettsége, tömege,
függesztése),
 az eke üzemeltetése,
 a szántás módja és mélysége.

A szántás a forgatás művelete miatt más eljárásokhoz viszonyítva több energiát igényel. Az
energiafelhasználás növekedésével kell számolni nehéz mechanikai összetételű talajon és
kedvezőtlen talajállapot esetén.

Adott talajon és meghatározott nedvességtartalom esetén a fajlagos vontatási ellenállás és

hajtóanyag-fogyasztás minimumban van. Ez a minimum a szántásra kedvező talajnedvesség-
tartományon belül helyezkedik el.
 -25-

Azonos talajnedvesség-tartalom és kötöttség esetén további módosító tényező lehet a

tömörödöttség. Középkötött, kissé nyirkos (15 tömeg% nedvességtartalmú) talaj szántásakor, ha a
térfogattömeg 1,40 g/cm-ről 1,65 g/cm értékre nő, 30-40%-os hajtóanyag- felhasználás-növekedés
várható bármely művelési mélységnél. A szántás energiaigényét befolyásolja továbbá a tábla
lejtése. Az újabb fejlesztések célja - a tartósság megtartása mellett - a működő részek anyagának,
alakjának módosításával az eke tömegének és a szántás vontatási ellenállásának csökkentése.

A szántási módok

A szántás gyakorlatában két fő mód ismeretes:

1. Ágyszántás, amely lehet:

o összeszántás,
o széjjelszántás,
o javított ágyszántás,
o bogárhátú szántás,
o bakhátas szántás.
2. Rónaszántás, amely lehet:
o közönséges rónaszántás (váltva forgató ekével)
o alakszántás vagy karrészántás (amelyet ágyekével végeznek).

Az ágyszántás:

Az ágyszántás a legelterjedtebb szántási mód. A művelendő területet fogásokra kell felosztani, és

a fogásokat ágyekével egy irányban - jobbra forgatva - kell felszántani.

A fogásszélesség az eke munkaszélességének többszöröse, vagy Lammel Kálmán szerint az

ekefejek számának tízszerese. Helyes kijelölése fontos a szántásra fordított hasznos idő és a
területi teljesítmény növelése érdekében.

A szántás előtt a tábla mindkét oldalán ki kell tűzni, vagy barázdával kell megjelölni a fordulósáv
(forgó) szélességét. A fordulósáv szélességét a traktor fordulási sugara, valamint az eke típusa
határozza meg. A vakbarázda szántatlan talajsáv, amelyet az első ekefej nem munkál át, ha
nagyobb a fogás, mint az eke munkaszélessége.

Összeszántáskor a munka a fogás közepén kezdődik, a tábla végén jobbra fordulva a második
húzás barázdaszeleteit az elsőnek vettetve. így a fogás közepén orom (vagyis összevettetés)
keletkezik, amely körül folytatódik a szántás kifelé haladva. A kezdő- (nyitó-) barázdák
meghúzásakor az első eketest által kifordított barázdaszelet szántatlan területre borul.
Visszaforduláskor ezt figyelembe kell venni, azaz át kell szántani, hogy ne maradjon
megműveletlen sáv, vagyis vakbarázda. Ezzel a módszerrel az összeszántás első menete helyén
orom képződik.

Széjjelszántáskor a kezdőbarázda a fogás két szélén jön létre, és az eke onnan halad a fogás
közepe felé, a tábla végén mindig balra fordulva. A szántás a kijelölt fogás közepén fejeződik be,
így ott egy széjjel vetett barázda, ún. osztó-barázda képződik.
 -26-

Az ágyszántás sémája

a) összeszántással, b) széjjelszántással

A javított ágyszántás sémája

Javított ágyszántás az összeszántás és a széjjelszántás kombinációja. Ennél a módnál felére

csökken az osztóbarázdák és az összevettetések száma, de kevesebb az üresjárat is.

A javított ágyszántásnál ugyanúgy fontos a fogások kijelölése. Az első fogás rendszerint

összeszántással kezdődik, és ennek befejezése után a harmadik fogással folytatódik, amely
ugyancsak összeszántás. A harmadik fogás befejezése után a szántás a második fogással
folytatódik. A fogások között nem alakul ki sem orom, sem osztóbarázda.

A bogárhátú szántás keskeny, 4-6 m-es, egyirányú összevettetéssel kialakított fogásokból áll. A
bogárhátú szántás célja vízjárta területeken a felesleges csapadékvíz osztóbarázdákban történő
elvezetése.

A bakhátas szántás hasonló a bogárhátú szántáshoz, de az utóbbinál az osztóbarázdák helye

állandó, a bakhátaknál pedig ezek helye minden szántáskor változik.

A rónaszántás jellemzője az osztóbarázdák hiánya. Ennél a szántási módnál minden barázdaszelet

az előző húzás barázdaszeleteire fordul. Ez a szántási mód az ágyszántásnál tökéletesebb, mégis -
előnyei ellenére - a kívánatosnál lassabban terjed.

A közönséges rónaszántás váltva forgató ekével végezhető. A tábla egyik oldalán kezdve a
szántást, az eke a barázdaszeleteket a tábla széle felé, jobbra fordítja és visszafordulva az első
barázdába, balra forgat. Fordulósávra ugyanúgy szükség van, mint az ágyekés szántásnál. A traktor
a tábla végére érve viszonylag kis sugarú körben fordul, eközben az ekét is átfordítja. Elmarad a
fordulók taposása és kevesebb az üresjárat. A váltva forgató ekés szántás bakhát és orommentes,
a felszín egyenletes és homogén, így - az osztóbarázda behúzása és az összevettetés egyengetése
elmarad - annak elmunkálása legalább egy menettel csökkenthető.
 -27-

Az alakszántás (karrészántás) ágyekével végzett rónaszántás. A szántás vagy a tábla közepén

kezdődik és onnan halad kifelé, követve a tábla alakját az eke kiemelése nélkül, vagy a tábla szélén,
mindig befelé haladva. Utóbbi esetben a szántás befejezése után a már megszántott területről kell
levonulni. Ennek a módszernek az ágyszántással szemben több előnye van. Nem kell a táblát
fogásokra osztani, az időkihasználás jobb, mivel kevesebb az üresjárat. Osztóbarázdák nem
képződnek, és kevesebb a taposási kár. Az alakszántás szabályos vagy szabálytalan alakú táblán
egyaránt alkalmazható.

Lejtős területeken a szántás a tábla hegy felőli oldalán kezdődik és a rétegvonalaknak megfelelően,
vízszintes irányban halad. A barázdák mindig a lejtővel ellentétes irányban - felfelé fordulnak.

A szántás elmunkálásának szabályai és eszközei

A szántáselmunkálás célja a képződött rögök porhanyítása, a felszín egyengetése, valamint a

barázdaszeletek között kialakult üregesség megszüntetése. A szántás - különösen a mélyebb
szántás durva beavatkozást jelent a talaj életébe, mivel átmenetileg csökkenti a mikroszervezetek
tevékenységét. A szántáselmunkálás fontos, közvetett célja a mikroszervezetek működéséhez
kedvező körülmények helyreállítása. Az elmunkálás eredményessége fizikai és biológiai
szempontból is függ a szántás minőségétől.

Az elmunkálásnál figyelembe kell venni:

 a talaj tulajdonságait,
 a szántás minőségét,
 a szántás és a következő növény vetése között rendelkezésre álló időt,
 a termesztendő növény igényét a talaj lazultságával és aprózottságával szemben és
 a talajvédelmi követelményeket.

A szántás elmunkálásának szabályai

 Az elmunkálás ne fokozza a kémiai vagy fizikai talajhibák kedvezőtlen hatásait.

 Az elmunkálás ne rontsa a szántás minőségét, vagyis ne hozza felszínre a leforgatott
tarlómaradványokat, és ne tömörítse a talajt az elmunkálás mélységében.
 Az elmunkálást időben úgy kell végezni, hogy minél kisebb legyen a talaj nedvesség-
veszteség.
 A lehető legkevesebb taposással és porképzéssel járjon.
 Az elmunkálás minősége segítse elő a magágykészítést.
 E szabályok betartásához kell szakszerűen elmunkáló eszközt és módszert választani.

A szántás elmunkálásának időpontja

A szántással egy menetben végzett elmunkálás agronómiai előnye a forgatással egyidejű

porhanyítás és felszínegyengetés, a kisebb nedvesség-veszteség és a kevesebb taposási kár. A
gépcsoport vontatási teljesítményigénye és hajtóanyag-fogyasztása ugyan nagyobb, mint az ekéé
elmunkáló kapcsolás nélkül, viszont kevesebb, mint a műveletek külön-külön történő elvégzésével.
A módszer korlátja a talaj szántásához és elmunkálásához egyaránt kedvezőtlen talajnedvesség
előfordulása.
 -28-

A szántással kombinált elmunkálás gépi megoldásai közül az ekére szerelhető változat a minőség
és a kezelhetőség szerint is a legjobb. Az elmunkálót a fordulóknál az ekével együtt emelik ki és
engedik a talajba, így a szántatlan táblarészeken nem gyűjti össze a tarlómaradványokat, nem kell
tisztogatni, nő a munkában töltött hasznos idő aránya.

Az ekével kombinált elmunkálók fejlesztése egy időben perspektivikusnak tűnt. Az eke

kormánylemezét kisebbítették, és a hiányzó rész helyére késes maródobot vagy gumigörgőt
szereltek. A kések és a görgők feladata a kormánylemezre került barázdaszelet porhanyítása
volt. Ez a megoldás elősegítette a szántás után szükséges kiegészítő műveletek számának
mérséklését, azonban az eke teljesítménye - pl. az ekefejek korlátozott száma miatt - a
kívánatosnál jobban lecsökkent.

Az ekéhez kapcsolt elmunkálók hagyományos eszközök, mint pl. a különböző hengerek, a fogasok,
az egyengetők.

A szántás elmunkálásának további módjait a külön menetes eljárások képezik, amelyek szántás
után rövid időn belül, vagy hosszabb idő elteltével végezhetők. Idejét a vetés, a talaj
nedvességtartalma vagy a talaj védelme határozza meg. Ha rövid a rendelkezésre álló idő, a
felületmunkálók közül azt kell választani, amely a talaj nedvességtartalmát is figyelembe véve a
leghatékonyabb. Száraz, rögös talajon lehetőség szerint eszközkombinációt kell alkalmazni, hogy
minél kisebb legyen a porképződés. A tavaszi vetésű növények alá végzett őszi szántás
elmunkálása gyakran időben is megosztott.

A talaj lazítása

Talajlazításnak nevezzük azt a művelési módszert, ami az összeállt, ülepedett vagy tömörödött
rétegek talaját minden irányban, kisebb-nagyobb rögök képződésével szétválasztja.

Lazítással csökken a talaj térfogattömege, nő a hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórusok

aránya, illetve a levegő térfogat %-a. A hézagtérfogat növelésével javul a talaj vízbefogadó
képessége, így lehetővé válik a talaj mélyebb beázása, s nagyobb vízmennyiséget képes tárolni
hosszabb ideig. Heterogén területen az összefolyás, lejtős területen a vízelfolyás veszélye csökken,
a növények víz- és tápanyagfelvétele, kelése és fejlődése nem akadályozott.

A talajlazítás alkalmazási területe, módjai és eszközei

A lazítás, attól függően, hogy a talajban hol szükséges a tömődött állapot megszüntetése vagy
bizonyos mértékű lazultság létrehozása, sekély, középmély és mély lehet.

 Sekélyen kell lazítani a talajt tarlóhántáskor, magágy készítéskor és kelés után a növények
ápolásakor. Sekély lazításra alkalmasak elsősorban a kultivátorok, a tárcsák, az ásó- és
fogas boronák valamint a kombinátorok.
 Középmély lazítással a talaj ún. rendszeresen művelt rétegének fizikai állapota
befolyásolható. A középmély lazítás hatása általában a vegetációs idő végéig terjed, ezért
alapművelésnek számít. Eszközei a középmély-lazítók.
 Mélylazítással az altalaj, illetve a rendszeresen művelt (szántott) réteg alatt elhelyezkedő
talaj fizikai állapota befolyásolható. Funkciója szerint alapozó művelés, elsődlegesen pedig
melioratív művelés. A mélylazítás ún. mélylazítókkal végezhető.
 -29-

A talaj sekély lazítása kultivátoros műveléssel

Jellemző műveletei a talaj lazítása, porhanyítása, eszköztől függően a talaj keverése és a felszín
alakítása. A kultivátorok sekélyen járatható lazítók.

Típusaik:

 könnyűkultivátorok (maximálisan 15 cm mélységig művelnek),

 nehézkultivátorok (munkamélységük 10-30 cm).

Alkalmazási cél szerint megkülönböztethetők szántóföldi és sorközművelő kultivátorok.

A sekélyebben járatható kultivátorok tarlóhántásra és az alapművelés utáni felületelmunkálásra, a

nehézkultivátorok tarlóhántásra, és alapozó művelésre használhatók. A sorközművelő kultivátorok
a növényápolás gépei közé tartoznak.

A kultivátorokat különböző művelési feladatokra (pl. tarlóhántásra, szántáselmunkálásra) az

1800-as évek végétől használják. Magyarországon alapozó művelésre elsők között Baross László
és id. Manninger G. Adolf alkalmazták, és ez volt az őszi búza talajának előkészítésére kidolgozott
rendszerük legfontosabb eszköze.

Csavart kapatesttel felszerelt nehézkultivátor

a kultivátor lazitó-porhanyító munkája (a), a felszín közelében kialakult "művelőtalp" (b) és

átlazításának (c) sémája

A kultivátorok alkalmazásának előnyei:

Műveléskor az ekénél, a tárcsánál kisebb a rögképződés és a porosítás.

 A porhanyítás során a talajszerkezet kevésbé károsodik.

 Az ekénél, a tárcsánál tágabb talajnedvesség-tartományban alkalmazhatók.
 Átlazítja a felszín közelében kialakult tömörödött talajréteget.
 A művelős szerszámoktól és a talaj nedvességtartalmától függően kisebb a művelőtalp-
tömörödés kialakulásának veszélye.
 Több típusuk kiváló minőségű keverőmunkát végez.
 Területteljesítményük nagyobb, mint az ekéé.
 -30-

 A szántáshoz viszonyítva kisebb az egységnyi területre vonatkoztatott élőmunka-,

traktormunkanap- és hajtóanyag-felhasználás.
 Munkasebességük (6-12 km/h) a tárcsához hasonló, az ekés művelésnél nagyobb. A
nagyobb területteljesítmény különösen tarlóhántáskor és alapozó műveléskor jelent
előnyt.
 Energiaigényük azonos talajállapot és munkamélység esetén a szántáshoz viszonyítva 25-
35%-kal, a tárcsázáshoz hasonlítva pedig 8-15%-kal kevesebb.

A kultivátoros művelés hátrányai:

 Nedves talajon nem alkalmazhatók.

 Túlságosan tömörödött és száraz talajokra csak speciális konstrukciók alkalmasak.
 A tarackos - gyöktörzses - gyomok irtására kevéssé felelnek meg.
 A nagy és aprítatlan tarlómaradványok a művelő elemeket gyorsan eltömítik.
 Keverőmunkát csak egyes típusok végeznek.
 Területteljesítményük kisebb, mint a tárcsáé, mivel munkaszélességük növelése a tárcsához
viszonyítva korlátozottabb.

A talaj középmély és mélylazítása

A mélyebb lazítást végző eszközök a szántott rétegben vagy ez alatt kialakult tömődött állapot
megszüntetésére vehetők igénybe.

A középmély és mélylazítók alkalmazásának előnyei:

 Kémiai talajhibás területeken is alkalmazhatók.

 Javul a talaj fizikai és biológiai kondíciója (vízáteresztés, levegőzöttség, biológiai aktivitás).
 Nem alakul ki káros művelőtalp-tömörödöttség, nem képződnek osztóbarázdák és
bakhátak.
 A tömődöttség megszüntetésével csökken a belvízveszély.
 Kisebb a talajnedvesség-veszteség (pl. a szántással összehasonlítva).
 Kisebb az egységnyi területre vonatkoztatott energiaigény.
 Száraz talaj esetén erőteljes a mélyebb rétegekre is kiterjedő repesztő hatás.
 Nem kell a táblát fogásokra osztani, így kevesebb a taposás a fordulósávok talaján.
 A melioratív művelés fontos eljárása a mélylazítás.

A középmély és mélylazítók alkalmazásának hátrányai:

 Nem alkalmasak gyomirtásra, az élő tarló élettevékenységének megszüntetésére.

 Nem jellemző munkájukra a porhanyítás, a forgatás és a keverés, a tarlómaradványok,
trágyák talajba juttatása.
 A nedves talajt nem lazítják, ugyanakkor a talajt kenik és gyúrják.

A felsorolt hátrányok kisebbek a lazítás előnyeihez képest. Lazító és keverő művelő eszközök
kombinálásával a porhanyítás, a forgatás és a keverés hiánya pótolható.

A talajlazítók művelő szerszámait különböző alakú gerendelyen (pl. "V", egyenes) 1-3 sorban,
megfelelő távolságra (késosztás) szerelik fel.
 -31-

Lehetnek:

 középmély lazítók (munkamélység 30-50 cm),

 mélylazítók, altalajlazítók (munkamélység nagyobb, mint 50 cm), valamint
 egyéb művelő elemek kombinációi, vontatott és függesztett kivitelben.

A középmély lazítók az alapművelés fontos eszközei. Mivel a talajt csak sávosan lazítják, szükséges
a teljes felületforgatásos (ekével), vagy forgatás nélküli (tárcsával, talajmaróval stb.) művelése.
Olyan eszközöket kell választani, amelyek a lazító által nem végzett műveleteket jó minőségben
pótolják. A mélylazítás egyben melioratív művelés, és alkalmas a talajjavítás hatékonyságának
fokozására. A lazítás szükségességének elbírálása kiterjed a tömörödöttség kiváló okainak
felismerésére, a talajállapot objektív minősítésére, a beavatkozás idejének kijelölésére.

A tömörödött réteg meghatározása a lazítás mélységének helyes megválasztását segíti elő.

Lényeges, hogy a ténylegesen elért mélység kevéssé térjen el a tervezettől, hiszen csak ily módon
várható megfelelő eredmény és tartamhatás. A lazítás idejét a művelési idényben a talaj
nedvességtartalma határolja be. Figyelembe kell venni a területen alkalmazott növényi sorrendet.
A mélyebb művelést igénylő növények előtt célszerű elvégezni.

A lazítás hatékonyságát erősen befolyásolja a talaj nedvességtartalma. Száraz talajban, vagyis a

vízkapacitás 40-50%-os telítettségénél végezhető a lazítás és szüntethető meg a tömörödöttség.
Hatásfoka a lazítókések osztástávolságától is függ. Ha az túl tág, a kések között nem alakul ki
átrepesztés. Lazítás hatására az eredeti, tömődött 1,5-1,6 g/cm3 térfogattömeggel, vagy 36-39
összes pórustérfogat%-kal jellemezhető talaj állapota 0,8-1,1 g/cm3, valamint 50-65 P% értékekre
módosulhat. Ez alapján minősíthető a lazítás hatékonysága.

A lazítókések munkája nyomán legtöbb esetben erős rögösödés tapasztalható. A rögösödés

mérsékelhető, ha a lazítást hántott tarlón végzik el.

A lazítás energiaszükségletét a talaj tulajdonságai és tömörödöttsége befolyásolják. A tömörödés

növekedésével a lazításhoz ugyanúgy, mint a szántáshoz, több hajtóanyagot használ fel az erőgép.
A középmély lazítás hajtóanyagigénye azonban száraz talajállapot esetén is kisebb, mint a
mélyszántásé.

A talaj porhanyítása mechanikai hatásában hasonló a lazításhoz. Hasonlóak abban, hogy

műveléskor az egyes talaj részek között meglazul az összefüggés. Lazításkor a talaj aprózódása
kisebb mértékű, és a lazított talaj összetöredezve viszonylag a helyén marad, míg
porhanyításkor nagyobb fokú az aprózódás és a talajrészecskék többé-kevésbé keverednek is. A
művelés során minden beavatkozásnál fontos a talaj valamely rétegének - legtöbb esetben a felső
rétegének - porhanyítása.

A porhanyítás hatása a talajra

Művelés hatására a talaj (tulajdonságaitól, állapotától függően) különböző mértékben lazul vagy
tömörödik, miközben az eredetileg összeállott részek nagysága is változik. Porhanyítás hatására
nő a kisebb méretű frakciók aránya. A talajművelés során mind a nagyméretű (rögök hantok),
mind a legapróbb (por) frakciók túlzott aránya is kedvezőtlen, mivel a növény számára előnytelen
porozitási állapotot teremt, és elősegíti a talaj szerkezetének pusztulását.
 -32-

A porhanyítás mértékét befolyásolja:

 a talaj szerves és szervetlen kolloid anyagainak mennyisége és minősége,

 a talaj mechanikai összetétele, ezen belül agyagtartalma,
 a talaj szervesanyag-tartalma,
 a talaj nedvességtartalma,
 a talaj tömődöttsége,

Tartósan morzsás szerkezetű és biológiailag érett talajon kisebb fizikai erőkifejtés is jobb minőségű
porhanyítást eredményez. A szerkezet nélküli, gyorsan ülepedő talajokon a porhanyítás gyakran
csak fizikai értelemben véve sikeres, az aprózódás nem jár együtt morzsaképződéssel.

A porhanyítás alkalmazási területei, eljárásai és eszközei

A művelési beavatkozások elsődleges vagy közvetett célja legtöbbször a talaj porhanyítása. Ezáltal
válik alkalmassá a talaj az eredményes növénytermesztésre. A jó porhanyítás más talajminőségi
jellemzők javulását is elősegíti. A porhanyítás mértéke a művelés eszközétől függ. A talajmarók, a
tárcsák, a forgó- és ásóboronák viszonylag széles nedvességtartományban megfelelő
porhanyítást végeznek. Nyirkos talajon a lazítás mellett a porhanyítást is kielégítően végzik a
fogas boronák, a kultivátorok, a magágykészítő kombinátorok és az ekék.

A talajmarás a talaj felső, sekélyebb rétegeinek fizikai állapotát változtatja meg. Elsődleges
művelete a porhanyítás, emellett kever és lazít is. A talajmaró a haladási irányra merőleges
tengelyen forgó maródobból áll, amelyet felül burkolólemez fed. A maródobtárcsákra "E" alakú
íves vagy ék alakú késeket rögzítenek, amelyek haladási irányú forgásuk közben szeleteket vágnak
le a talajból. A nagy sebességgel hátradobott talajszeletek a burkolólemeznek ütközve tovább
aprózódnak.

A talajmaró magyar találmány. Az elsőt Mechwart András szerkesztette 1896-ban, majd Kőszegi
Károly 1907-ben fejlesztette tovább.

A talajmaró alkalmazásának előnyei:

 a művelési rendszeren belül bármely talajmunkára választható,

 használható különböző szerves anyagok egyenletes talajba keverésére,
 egyenletes, barázdáktól és ormoktól mentes felszínt alakít ki,
 széles talajnedvesség-tartományban használható,
 a porhanyítás mértéke szabályozható, (száraz talajon csökkenthető a porosítás),
 a talajmaró vontatásakor vontatási ellenállás helyett tolóerő lép fel, és a nedves talajon
nem jellemző az erőgép kerekeinek csúszása,
 az energiatakarékos művelés eszközei közé sorolható,

A talajmarós műveléskor kialakult hézagtérfogat és lazultság kedvező, közel áll a növények

igényéhez, így tömörítésre külön menetben gyakran nincs is szükség.

A gép konstrukciója alkalmazását lehetővé teszi a legszélesebb talajnedvesség-tartományban, a

vízkapacitás 40-60%-os telítettsége esetén. Elmaradt őszi alapművelés esetén gyors tavaszi
talajmunkára és magágy készítésre alkalmas.
 -33-

A talajmarók munkasebessége 4-8 km óránként. A talajmaróra alapozott művelési rendszer

hajtóanyagigénye egy hagyományos 5-6 munkamenetes rendszerhez viszonyítva kedvezőbb, s
mintegy 45-55% megtakarítás érhető el.

A talajmaró alkalmazásakor a következőket kell számításba venni:

 bonyolult szerkezetű, más eszközökhöz képest nagyobb beruházást és üzemeltetési

költséget igényel, a művelő elemek gyorsan kopnak,
 a művelő elemek fordulatszámának nem megfelelő beállításakor porosítás léphet fel,
 területteljesítménye más művelő eszközökhöz képest kisebb,
 forgatást nem végez,
 gyomirtó hatékonysága változó.

A boronálás.

Boronálással a korábban már megművelt talaj fizikai állapota alakítható. A boronálás jellemző
műveletei a porhanyítás, a lazítás és a felszínegyengetés. Kevéssé jellemző rá a keverés. A
tömörítés csak a henger-boronákra jellemző.

Csoportosításuk:

 Fogas boronák - merev, rugós és rezgő fogú elemekkel.

 Hengerboronák - kombinált talaj-előkészítő gépek művelőelemei.
 Kényszerhajtású boronák - lengő és hajtott forgóboronák, talajhajtású ásóboronák.

Alkalmazási területei:

A hagyományos, merev fogas borona porhanyításra, felszínegyengetésre, magtakarásra, kelő

gyomok gyérítésére, rétápolásra alkalmas. Az egy fogra jutó fajlagos tömeg alapján könnyű (0,7-1
kg), középnehéz (1-1,5 kg), és nehéz (1,5-2,0 kg) boronákat különböztetünk meg. A borona tömege
befolyásolja a művelés mélységét.

A fogas borona csak akkor fejti ki kedvező hatását, ha megfelelő talaj-nedvességi állapotban
használják. A nedvesebb talajt a boronafogak elkenik, a túlságosan száraz talajt pedig porosítják.
Legkedvezőbb a hatás, ha a megművelendő talajréteg nedvességtartalma a szántóföldi
vízkapacitás 50-55% körül van.

A hengerboronák merev keretbe foglalt, vízszintes helyzetű tengelyekből és a rájuk erősített

különböző kiképzésű - léces, pálcás, fogas - porhanyító és tömörítő szerkezetekből állnak. A
hengerboronák alapművelő, elmunkáló és magágy készítő gépekkel kombinálhatók.
Magágykészítéskor feladatuk a vetés mélységében való tömörítés és az egyenletes, de
megfelelően laza felszín kialakítása.

A lengőborona a haladási irányra merőlegesen elhelyezett 2-4 lengőgerendára szerelt fogaival

műveli a talajt. A boronagerendák ellentétes irányú mozgást végeznek, hajtásukat a traktor
erőleadó tengelyéről kapják. Feladatuk az intenzív rögaprítás és a talajfelszín egyengetése.
 -34-

A hajtott forgóboronák függőleges tengellyel készült rotorok, amelyeken 2-2 boronafog található.
Hajtásukat a traktor erőleadó tengelyéről kapják. Intenzív porhanyítást végeznek, amely
minőségben hasonló a talajmaróéhoz, azonban érzékenyebbek a talaj nedvességtartalmára és a
tarlómaradványokra.

Az ásóboronákat a tárcsák és a boronák közé sorolják. Művelő elemeik közös tengelyre kereszt
alakban felhelyezett vágóéllel ellátott kések. A tengelyek a talajsúrlódás hatására forognak.

A boronálás hátrányai helytelen alkalmazásukból következnek:

A nem kellően, vagy nem megfelelő mélységbe beforgatott szerves anyagokat a fogas, a forgó- és
a lengőboronák a felszínre hozzák, így lebomlásuk nem következik be.

A tarlómaradványokkal eltömődött borona porhanyító hatása kedvezőtlen. A boronát gyakran

kell tisztítani, időkiesés és a területteljesítmény csökkenése következik be. A hengerboronák a
tökéletesen aláforgatott növényi maradványokat nem emelik ki a talajból.

Legrégebben és legszélesebb körben felületelmunkálásra és magágykészítésre kombinátort

alkalmaznak. A kombinátor kultivátor- és hengerborona-elemekből vagy fogas- és hengerborona-
elemekből áll. Az eszköz a talaj felső rétegének morzsalékos, egyenletes elmunkálására és a vetés
mélységében tömör alapú magágy kialakítására alkalmas.

A kombinátor alkalmazásának agronómiai követelményei:

 a vetés mélységében megfelelően lazítsa és porhanyítsa a talajt,

 a talaj felszínét egyengesse,
 alkalmazkodjék a talajfelszín egyenetlenségeihez,
 egyenletes mélységű, aprómorzsás, morzsás réteggel borított, tömör alapú magágyat
készítsen,
 irtsa a kelő, még meg nem erősödött gyomokat,
 jó minőségben keverje a talajba a műtrágyákat és más vegyszereket,
 a munkavégző egységek cserélhetők legyenek, a növények igényeinek megfelelő magágy
kialakításához,
 a művelő szerszámok eltömődés nélkül dolgozzanak, és ne hozzák a felszínre a tarló- és
egyéb szerves maradványokat.

A kombinátornak a lazítás, a porhanyítás, a keverés, a tömörítés és a felszínalakítás műveleteit

egyaránt jó minőségben kell elvégeznie. Munkája nyirkos talajállapot esetén a legjobb.

A kombinátor alkalmazhatósága olyan területeken korlátozott, ahol nagy tömegű tarlómaradványt

munkáltak a talajba. Ezekre a viszonyokra olyan eszközöket fejlesztettek ki, amelyeken a
kultivátorelemet forgókapa helyettesíti.
 -35-

A talajművelés és vetés egymenetes munkavégzésének sémája (RAU-rendszer)

Kombinált felületelmunkálásra alkalmas az előző fejezetben leírt ásó- és forgóborona, vagy a

hengerrel egybeépített talajmaró is. A kombinált felületi porhanyítók gyors elterjedését a
hagyományos művelési rendszerbe való illeszthetőségük is elősegítette. Alkalmazásuk
eredményeként ugyanis minimálisan 2-3 munkamenettel lehetett csökkenteni a művelés összes
menetszámát. A Magyarországra került importgépek közül a kötött, száraz talajok kombinált
porhanyítására a Multitiller vált be a legjobban.

A talaj keverése

A keverés a talaj alkotórészeinek, a talajba juttatandó trágyáknak, a javítóanyagoknak, a

tarlómaradványoknak adott talajrétegben való egyenletes elrendezése. Az egyenletesség nagyon
fontos, mivel ennek hiányában a tarlómaradványok feltáródása, a trágyák, a javítóanyagok, a
kémiai szerek hatékonysága romlik.

A keverés hatása a talajra

Keveréskor a talajrészek viszonylagos helyzete változik meg. A keverés mélysége a művelés

céljától, módjától és a talajba keverendő anyagtól függően változik. Alapműveléskor a művelt
réteg egészére, de pl. tarlóhántáskor, magágykészítéskor, sorközműveléskor csupán a talaj felső
rétegére terjed ki. A legmélyebb akkor, ha az addig művelt talajréteg termőképességét csökkentő
valamely tulajdonságot kívánják megszüntetni, az alsóbb réteg bekeverésével (pl. láptalajon a
szerves anyagban gazdag feltalaj összekeverése az alsó, ásványi talajjal).

A keverés a forgatás műveletének fontos kiegészítője. Az istálló- és zöldtrágyát, a műtrágyát, a

javítóanyagokat nem elég a talajba aláforgatni, jól el is kell keverni azokat, hogy hatásukat minél
egyenletesebben fejthessék ki. A keverés műveletét a tárcsa, a talajmaró, a rugós kultivátor.

A keverés alkalmazási területei és eszközei A tárcsás művelés

A tárcsás művelési eljárással a talaj felső rétegének fizikai állapota változtatható meg. Jellemző
műveletei a keverés, a porhanyítás és a lazítás. Felszínalakító és forgató hatása viszont csekély.

A tárcsa művelő eleme az élezett tárcsalevél, amely vontatás közben, a talajsúrlódás

következtében forog. A tárcsalevél gömbsüveg, csonka-kúp felületű, folyamatos vagy csipkés
élű. Több elem egy közös tengelyen tárcsatagot alkot, amely a haladási iránnyal szöget képezve
vontatható. A beállítási szög 35-55 fok lehet. Nagyobb vontatási szög esetén erőteljesebb a
porhanyítás. Munkavégzés közben a tárcsalap által kivágott talajszelet a tárcsa forgó mozgást
végző, homorúan kiképzett lapjára jut. Az elvágás következtében a talaj lazul, a tárcsalapon
továbbítva pedig főleg porhanyul és keveredik.
 -36-

A tárcsákat a tárcsalevélre jutó tömegük szerint osztályozzák. A könnyű tárcsánál < 60 kg a

tárcsalevélre eső tömeg, a nehéztárcsánál > 60 kg.

A tárcsatagok elrendezése alapján a tárcsa lehet:

 egysoros-szimmetrikus,
 egysoros-aszimmetrikus (pl. diszktiller),
 kétsoros "X" elrendezésű,
 kétsoros "V" elrendezésű.

A traktor-munkagép kapcsolat alapján függesztett és vontatott tárcsák ismeretesek. A

tárcsatípusok művelési mélysége (cm):

 könnyű tárcsa < 15,

 nehéz tárcsa 20,
 szupernehéz (szántó) tárcsa, tárcsás eke (25-30).

A tárcsázás 6-12 km/h sebességtartományban végezhető. A munkasebesség növelésével a

munkamélység csökken, a fajlagos vontatási ellenállás pedig emelkedik. A tárcsás művelés
általában energiatakarékos eljárás. Azonos talajkörülmények és művelési mélység esetén a
tárcsázáshoz 20-25%-kal kevesebb hajtóanyag szükséges, mint a szántáshoz. A sekélytárcsás
alapművelés mindaddig nem jelent termesztési kockázatot, amíg a talajban a tárcsázási mélység
alatt nem alakul ki a tömődöttség. Ekkor a tárcsázást talajlazítással szükséges kombinálni.

A tárcsa felületelmunkálóként is alkalmazható.

Az egysoros tárcsák, a könnyű tárcsák sekélyebb felületi művelésre, valamint más eszközök után
porhanyításra alkalmasak. Az egy irányú tárcsa (diszktiller) a tömődött, kötött talajok hántására
előnyös.

A kétsoros nehéz tárcsák tarlóhántásra, alapművelésre és alapozó művelés utáni elmunkálásra

használhatók. A szupernehéz tárcsák és a tárcsás ekék a forgatás nélküli alapozó művelés eszközei.

A tárcsák munkáját befolyásolják:

 a talaj fizikai tulajdonságai,

 a talaj állapota, főként tömődöttsége és nedvességtartalma,
 a tarlómaradványok mennyisége és apríthatósága,
 a haladási sebesség,
 a tárcsa konstrukciója, tömege, a tárcsalapok beállítási szöge.

A tárcsa az ekénél alacsonyabb talajnedvesség-tartományban - 45-55 Vk%-nál - használható.

Túlzottan nedves talajon a porhanyítás és a keverés minimálisra csökken, a tárcsalevelek
eltömődnek és gyúrják a talajt. Száraz talajon nehéz a tárcsalevelek talajba hatolása, és rendkívül
egyenetlen lesz a művelés mélysége.
 -37-

A tárcsa alkalmazásának hátrányai:

 túlzottan nedves talajon funkcióját veszti,

 túlzottan száraz talajon kellően nem porhanyít, ugyanakkor porosít,
 vonódott talajon és sok növényi maradvány esetén az aprító és a keverő munka
kifogásolható,
 évelő gyomok hatékony irtására nam alkalmas.

A talaj tömörítése

A talaj tömörítése a lazán összefüggő részecskék egymáshoz való nyomása. A tömörítés

talajművelési, talajvédelmi és növénytermesztés-technológiai célból szükséges.

A tömörítés hatása a talajra

Tömörítéskor csökken a talaj hézagtérfogata, azon belül a gravitációs pórustér, illetve a levegőfázis
aránya, valamint a talaj felülete. Ezzel szemben a talaj térfogattömeg-értékkel kifejezhető
tömörödöttsége nő. A tömörítéssel együtt járó talajállapot-változások előnyösen használhatók ki a
nedvességforgalom szabályozásában. A talaj túlzott mértékű tömörítését azonban leginkább
kedvezőtlen jelenségek kísérik.

A tömörítés mértékét befolyásoló tényezők:

 a talaj szerves és szervetlen kolloid anyagainak mennyisége és minősége,

 a talaj szervesanyag-tartalma,
 a talaj mechanikai összetétele,
 a talaj nedvességtartalma,
 a tömörítőeszköz tömege.

A talaj fizikai tulajdonságai adott nedvességtartalom mellett elősegítik vagy gátolják a

tömöríthetőség mértékét. A szervetlen kolloidokban szegény láp- és kotutalajok csak nedves
állapotban tömöríthetők, ugyanúgy a szerkezet nélküli homoktalajok is. A nedvesség hatására
elfolyósodó szikes talajok ülepedése, tömörödő képessége nagy, de a célnak megfelelő
tömörítésük csak szűk nedvességtartományban lehetséges. Száraz körülmények között a megelőző
művelést kísérő rögösödés, túlzottan nedves állapotukban a tapadás akadályozza a
tömörítőeszközök munkáját. Ez utóbbi esetben pedig fennáll a talaj kenődés veszélye is.

A szerkezetesebb talajok általában a szántóföldi vízkapacitás 50-60%-os telítettségénél

tömöríthetők jól, amikor nyirkos állapotúak.

A tömörítés alkalmazási területe és eszközei

Nyári talaj műveléskor a lazított talajfelszín tömörítésével csökkenthető a párologtató felület

nagysága, és a mélyebb rétegek felmelegedése.

Az alapművelés után tömörítéssel szüntethető meg a talaj üregessége, s állítható helyre az alsóbb
és a felső rétegek kapcsolata. A magágykészítés utolsó fázisa voltaképpen egy ülepedett - olykor
részben már visszatömörödött - talaj sekély lazítása, majd a vetés mélységében való tömörítése.
 -38-

A tömörítés különböző kiképzésű hengerekkel történhet.

Nehéz, középnehéz és könnyű hengerek különböztethetők meg. Csoportosításkor az 1 cm

talajfelületre eső tömeget kell figyelembe venni. Nehéz hengereknél az 1 cm felületre eső súly 1
kg-nál nagyobb, a középnehéz hengereknél 0,5-1 kg közötti, a könnyű hengereknél pedig 0,5
kg/cm2 alatt van.

A henger tömörítő hatása a talajba süllyedés nagyságával jellemezhető, amely függ a talaj
nedvességtartalmától, lazultságától, a henger tömegétől, átmérőjétől és haladási sebességétől. A
haladási sebesség növelésével a hengerek munkamélysége csökken. A hengerek alkalmazási
területe összefügg a tömegükkel és felületük kiképzésével.

A sima hengerekkel a legkisebb talajfelület alakítható ki. A talaj tömörítésekor a rögök kevésbé
porhanyulnak, inkább a megművelt talajrétegbe nyomódnak. A sima, egyenletes felszín kialakítása
pl. kertészeti növények vetése után szükséges.

A hengerboronák különböző művelőgépek tömörítő-porhanyító elemeiként használatosak.

A gyűrűs hengerek mélyebben és jobban tömörítenék, mivel felületi nyomásuk nagyobb. Erős
rögtörő és tömörítő hatásával tűnik ki a csillagos és a Cambridge henger. A henger csillagos és
gyűrűs elemekből áll.

Különböző hengerek és felületalakításuk sémája

a) sima, b) gyűrűs, c) csillagos, d) Cambridge, e) Crosskill, f) Campbell

A Campbell henger közös tengelyre fűzött 600-700 mm átmérőjű kerekekből áll. A talaj mélyebb
rétegének tömörítésekor a kerék küllői keverik is a talajt és egyben lazítják a felső réteget. Ezzel a
hengertípussal a szántás üregessége csökkenthető.

Hengerezést kell alkalmazni:

 rögtörésre, porhanyításra,
 a nedvesség és a hőforgalom szabályozására,
 a talaj üregességének megszüntetésére,
 kéregtörésre, ápolási munkákra,
 talajvédő felszín kialakítására,
 -39-

A talajfelszín alakítása

A felszínalakító művelettel különböző profilú talajfelület képezhető ki. A művelési cél lehet a
felszín egyengetése vagy hullámosítása, illetőleg mindkettő, amennyiben az egyenletesre munkált
talajon hullámok, bakhátak kialakítása szükséges.

A felszínalakítás hatása a talajra

A különböző műveletek közben változik a talaj felszíne. A megközelítőleg sima tarlófelszínhez

képest a lazító műveletek után hullámosabb, az egyengető és tömörítő műveletek után pedig
simább felület alakul ki. A felület növekedése előnyös, ha a talajt alkalmassá kívánjuk tenni a
vízbefogadásra, a felmelegedésre vagy a gyorsabb száradásra. A sima talajfelszín párologtatása,
felmelegedése egyenletesebb, mint a hullámosra munkálté.

Az egyenletestől eltérő felület - érdes, hullámos, bakhátas, bogárhátú stb. - kialakulása esetén
figyelembe kell venni a várható közvetett hatásokat. A nagyobb felülettel együtt járó vízveszteség
megfelelő tömörítéssel csökkenthető.

A felszínalakítás alkalmazási területei és eszközei

A simítózás a talajfelszín egyengetésének legtipikusabb eljárása, amelynek végrehajtása során

kisebb mértékben porhanyítás, lazítás is történik. A felszínegyengetés különböző anyagokból
házilagosan és gyárilag készített simítókkal történik. A simító elemek eszközkombinációkban is
felhasználhatók. Egyszerű és szöges simítok használatosak a végzendő munkák céljának
megfelelően.

A szántás után a talajfelszín a kifordított barázdaszeleteknek megfelelően ormos. Ez nagyobb és

egyenetlenebb talajfelületet is jelent. Nagyobb talajfelületen az elpárologtatott víz mennyisége,
vagyis a talaj vízvesztesége is több, és a felmelegedése sem egyenletes.

Simítózást tavasszal elsősorban a nedvességveszteség csökkentése, valamint a felső talajréteg

nedvességeloszlásának és a felmelegedésének szabályozása céljából kell végezni. Különösen
kötött talajokon kell nagy figyelmet fordítani a talaj nedvességállapotára. Nedves talaj
simítózásakor kenődés veszélye áll fenn. A nyár vagy az ősz folyamán végzett simítózásnak a
felszínegyengetés mellett fontos célja a talajporhanyítása is. A kötött, száraz állapotban szántott
talajok túlságosan rögösek. Ezek felaprózását segítik a nehéz simítók.

Szöges simítók használatosak, ha szántás után a felső talajréteg megtömődött. Az első

gerendasorból kiálló fogak lazítják, a következő gerendasorok pedig egyengetik és porhanyítják a
talajt. A simítózással egyben a kelő, nem megerősödött gyomok is irthatok. A simítózást az
alapművelés irányához viszonyítva rézsútosan (45°-os szögben) jobb végezni.

Talajvédelmi célból a hullámos, erősen érdes felület kialakítására lehet szükség. Laza talajokon,
lejtős területeken a hullámos felszín kialakításával az eróziós és a deflációs kártétel
csökkenthető. Fontos azonban a felszínalakítás iránya, ezért azt a lejtőre vagy az uralkodó
szélirányra merőlegesen kell végezni. A felszínalakításra a különböző profilú hengerek is
alkalmasak, amelyek egyidejűleg tömörítenék is.
 -40-

A szántóföldi növények talajművelési rendszerei

A talajművelési rendszer egy meghatározott területen egy vagy több növény sikeres és gazdaságos
termesztéséhez szükséges talajművelési eljárások összessége. A talajművelés a műveleti elemek
egyidejű vagy egymást követő sorozata. A műveleti elemek külön-külön, vagy valamely alapvető
eljárásként együttesen fejtik ki hatásukat. Az egymást követő és kölcsönösen kiegészítő művelési
beavatkozások teszik lehetővé, hogy a talaj fizikai, kémiai és biológiai folyamatai a termesztendő
növény számára kedvezően alakuljanak.

A talajművelés rendszerezhető:

 a növények vetésideje,
 a talajtípusok és
 a különleges feladatok, valamint
 a szerzők által kidolgozott módszerek szerint.

A talajművelési rendszerek kialakításánál figyelembe kell venni:

 a termőhelyi viszonyokat,
 a termesztendő növény igényeit,
 a növényi sorrendet,
 a trágyázási és gyomirtási rendszereket,
 a talajvédelmi feladatokat,
 a rendelkezésre álló erő- és munkagépeket.

Tarlóhántás

A tarlóhántás a nyár elején, nyár közepén betakarított növények tarlóján végzett sekély, legfeljebb
10 cm mély talajmunka.

A tarlóhántás céljai

 A talaj nedvességveszteségének csökkentése. A hántott réteg talaját a bolygatatlan

állapothoz képest ún. késleltetett vízleadás jellemzi. Mivel a talajon végzett lazító művelés
növeli a párolgást, ezért hántás után a nedvességveszteség csökkentésére megfelelő
felszínt kell kialakítani.
 A sekélyen hántott tarló, amelyre a tarlómaradványok részleges bekeverése és felületen
maradása egyaránt jellemző, átlagosan 8-36%-kal kevesebb nedvességet veszít, mint a
bolygatatlan és fedetlen tarló. A rossz minőségű, vagyis a túl mély, a rögös, vagy a nyitottan
hagyott hántásra nem jellemző e nedvességmegőrző hatás. A tarlóhántás a
nedvességtakarékos termesztési technológiák egyik legfontosabb eleme.
 Gyomszabályozás, gyomirtás: tarlóhántással kedvező talajállapot alakítható ki a gyom- és
kultúrnövények elpergett magvainak kikeléséhez, egy későbbi mechanikai megsemmisítés
érdekében. A hántás korlátozza a kártevők és kórokozók élettevékenységét is.
 A talaj hőforgalmának szabályozása: a sekély, hántott réteg jobban felmelegszik, mint a
bolygatatlan talaj, azonban gátolja a mélyebb rétegek felmelegedését. Ez az ún. szigetelő
réteg közvetve alkalmas a vízveszteség csökkentésére. A mélyebb rétegekből a felszín felé
 -41-

 mozgó, gőz halmazállapotú víz a hántott réteg alján a hőmérséklet-különbség folytán

lecsapódik, a talaj kellően átnyirkosodik és könnyebben művelhetővé válik.
 A tarlómaradványok sekély talajba keverése: A tarlóhántás közvetlen célja a hántással
egy munkafolyamatban, vagy az azt megelőzően aprított szár- és gyökérmaradványok
részleges talajba keverése. A tarlómaradványok talajba keverése a hántással kezdődik el, a
hántott tarló ápolása során folytatódik, és az alapműveléssel fejeződik be.

A tarlóhántás szerepe a talajnedvesség-forgalom szabályozásában:

A gyakorlatban kétféle tarlóhántási mélység fordul elő, talajkötöttségtől és nedvességi állapottól

függően. A sekély legfeljebb 6 cm mély. Kötött és száraz talajon alkalmazzák, ahol a nehéz tárcsa
sem hánt mélyebben, vagy akkor, ha a repce, a borsó, a gabonák magjaiból minél több árvakelést
kívánnak elérni (pl. juhok legeltetésére), és azért, hogy jobb gyomkelés legyen (sekély tarlóhántás
után mindig több és gyorsabb a gyomok kelése). Ebben az esetben a tarló egy része a felszínen
marad, ami nem hátrány, inkább előny.

A másik módszer szerint a hántás 10 cm vagy ennél mélyebb, amivel a tarlómaradványok

tökéletesebb talajba juttatására törekednek. A mélyebb hántás után a talaj gyorsabban szárad ki
és az energiafelhasználás is nagyobb.

A tarlóhántás szabályai

A hántást a betakarítást követően azonnal, a talaj ún. beárnyékolási érettségében kell elvégezni, a
felszín kiszáradása előtt.

A tarlóhántást a lazító-porhanyító műveletek elvégzésével egy időben gyengén tömöríteni is

szükséges, tehát a felszínt le kell zárni. így alakul ki az ún. második szigetelő réteg, amely egyben a
szél szárító hatását is csökkenti.

Száraz esztendőkben a tarlóhántás mellőzése, késedelmes vagy rossz minőségű elvégzése rontja a
nyár végi és az őszi vetésű növények alá megfelelő minőségű, kevés utómunkát igénylő
alapművelés esélyét. A tarlóhántás valamely talajvédelmi okból vagy csapadékos évben el is
maradhat.
 -42-

A tarlóhántás eszközei

A tarlóhántás eszközei

A talaj kötöttségétől függően bármely sekély lazításra és porhanyításra alkalmas eszköz (tárcsa,
ásóborona, kultivátor, talajmaró) alkalmas. Az egymenetes felületelmunkáláshoz gyűrűs vagy
pálcás hengert, fogast stb. szerelnek vagy kapcsolnak a hántó eszközhöz. Magyarországon
legelterjedtebb a tárcsás tarlóhántás.

A tarlóhántás eszközei

A hántott tarló ápoló művelésére - az alapművelést megelőző munkafolyamatként - a gyomok és

az árvakelés gyors és tömeges megjelenése miatt lehet szükség. Lényeges, hogy a gyomok az
alapművelés idejéig ne érleljenek magot. Ily módon az ápolás hasznos mechanikai gyomirtási
módszer.

A hántott tarló ápolásának előnye a talaj kedvezőbb fizikai állapotának megtartásában, továbbá
biológiai beéredésének felerősödésében is megnyilvánul. Az ápoló talajmunka a hántásnál kissé
mélyebben végezhető.
 -43-

Alapművelés

Az alapművelés a művelés rendszerében az elsődleges talajmunkát jelenti. Célja - ennek

megfelelően - a talaj rendszeresen művelt rétegén belül a növény igényének megfelelő fizikai
állapot kialakítása a vegetáció végéig.

Az alapművelés eszközei 1.

A hagyományos művelési rendszerekben az alapművelés mély (20 cm-nél mélyebb), ennek

megfelelően időráfordítása a teljes művelési rendszer 35-45%-a. Hasonlóan időigényes az
alapozó művelést követő elmunkálás. A csökkentett művelési rendszerekben az időpontot tekintve
az alapművelés és elmunkálása között nincs éles határ, és gyakran egy menetben végezhető el.

Alapműveléskor figyelembe kell venni:

 a termőhely jellemzőit,
 a talaj állapotát,
 a vetésre kerülő növény igényét,
 az elővetemény tarlómaradványait, a talajvédelmi feladatokat,
 a rendelkezésre álló erő- és munkagép választékát.

Az alapművelés módszerei és eszközei

Az alapművelés csoportosítható mélysége (sekély-, középmély, mély-), valamint aszerint, hogy

történik-e a munka során forgatás.

Az alapművelés lehet:

 forgatásos (ekével),
 forgatás nélküli,
 sekélylazítás, tárcsával, kultivátorral, talajmaróval,
 középmély és mélylazítás, középmély és mélylazítókkal,
 kombinált módszer, amely egy munkamenetben, lazítóval kombinált ekével, valamint külön
lazítással és szántással elvégezhető.
 -44-

Az alapművelés eszközei 2.

A hagyományos művelési rendszerekben az alapművelés és annak elmunkálása időben is

elkülönített. A korszerűsítés a hagyományos rendszerekben is - legalábbis részlegesen -
összevonást kíván. Az a célravezető, ha az alapozó műveléssel egy munkamenetben közel
magágy minőségű talajállapotot sikerül létrehozni. Kapcsolt megoldások akkor alkalmazhatók,
ha a talaj állapota egyaránt alkalmas a durvább és a finomabb művelési beavatkozásokra. A
művelő eszközöknek a szükséges műveletekhez - úgymint lazítás, porhanyítás, felszínegyengetés,
tömörítés - egy időben kell megfelelniük.

Az alapművelés elmunkálása

Az alapművelés elmunkálásának eszközei

Célja az alapművelés utáni talajállapot további alakítása a vetésre kerülő növény igényének és a
talaj védelmének megfelelően. Az alapműveléssel létrehozott kedvezőtlen (túl laza, túlságosan
rögös) talajállapotot oly mértékben kell alakítani, hogy az elősegítse a nedvességkülönbségek
kiegyenlítődését, a bekevert szerves anyagok feltáródását és a beéredéshez szükséges biológiai
folyamatokat.

Az alapművelés elmunkálásának szabályai

A műveleti elemek megválasztása:

 az alapművelés minőségétől,
 a növények igényétől, vetés idejétől,
 a talajvédelmi elvárásoktól,
 -45-

 a talajnedvesség-forgalom szabályozásának céljától függ.

Minőségi követelmények:

 Az alapműveléssel elért minőség nem romolhat. Mellőzni kell a túlzott taposást, a

porosítást, a felszín talajának elkenését, a tarlómaradványok felszínre hozását.
 A talajvédelmi követelményeknek is megfelelő mértékű porhanyítás.
 A kelő gyomok mechanikai irtása.
 Száraz körülmények esetén a nedvességvesztés csökkentése.
 Olyan talajállapot kialakítása, amely a magágykészítési munkákat a lehető legkevesebbre
csökkenti.

Az alapművelés elmunkálása történhet az alapműveléssel egy menetben és külön. A külön

menetes elmunkálás a növények vetésidejétől függ. Végezhető alapművelés után rövidebb vagy
hosszabb idő elteltével.

Alapművelés és elmunkálás egy menetben:

Alapművelő eszközre szerelt lazítóval, - porhanyítóval, egyengetővel -, tömörítő művelő

elemekkel, továbbá kapcsolt, különböző műveleteket végző eszközökkel - hengerrel, fogassal,
simítóval - hajtható végre.

Elmunkálás külön menetben:

Hagyományos eszközök (pl. tárcsa, simító, henger, fogas, kultivátor), erőgépről hajtott intenzív
porhanyítást és keverést végző eszközök (pl. talajmaró, forgóborona, lengőborona), valamint
talajhajtású eszközkombinációk (pl. ásóborona, forgóelemes felületi porha-nyító, Multitiller)
alkalmazhatók.

Az alapművelés elmunkálásának eszközei

Újabban az elmunkálás és a magágykészítés nem különül el, sőt a vetéssel egy

munkafolyamatban végezhetők el. Továbbfejlesztett változata az alapművelés, az elmunkálás, a
magágykészítés és a vetés összekapcsolása. A "soil conditioner" vagy talajkondicionáló
géprendszerek talajkímélő előnyei a taposási károk, a rögösítés és porosítás csökkentéséből
adódnak.
 -46-

Magágykészítés

A magágy készítés eszközei

A magágy- (vetőágy-) készítés az alapművelés és az elmunkálás során létrehozott talajállapotnak a

vetés körülményeihez való igazítása.

A jó magágy jellemzője, hogy aprómorzsás, de nem poros, ülepedett, de nem tömörödött,

nyirkos és gyommentes. A vetés előtti talajmunkákat a növények mágágyigénye, a vetőmag
elhelyezési mélysége határozza meg.

A magágykészítés szabályai

 A magágy minősége segítse elő a magvak vagy a szaporítóanyag gyors csírázását és kelését,
valamint a gyomirtó szerek, a starter trágyák hatékonyságát.
 A lehető legkevesebb talajmozgatással, porosítással és taposással járjon.

A magágykészítés a vetés előtti talaj-előkészítés utolsó fázisa. Mivel módosításra, javításra több
lehetőség nincs, fontos a minőségi követelmények betartása. A megismételt magágykészítés a
felszíni állapotot javíthatja, de a rendszeresen művelt rétegben káros tömörödést okoz.

A magágykészítés eszközei

A magágykészítés eszközei olyan munkagép-kombinációk, amelyek egy menetben végzik a lazítást,

a porhanyítást, az egyengetést és a tömörítést.
 -47-

A magágy mélységére igényes növényeknél a kultivátor és a hengerborona kombinációja

(kombinátor) alkalmazható. Megfelelő talajállapot esetén a vetés magágykészítés nélkül is
lehetséges.

A vetés utáni elmunkálás

A vetést követő elmunkálás célja a magvak betakarása, a vetéskor meglazított talaj magvakhoz
való nyomása, a magágy felszínének tömörítése és formálása. A takarás a mag és a csíra
megóvását, a tömörítés a kelés feltételeit, a felszín formálása annak védelmét biztosítja.

A vetés utáni elmunkálás szempontjai:

 A bevetett talajt vissza kell tömöríteni, a csírázáshoz szükséges levegőzöttség
megőrzésével.
 A talajnedvességet és a hőmérsékletet szabályozni kell tömörítéssel és a felszín
formálásával.
 A talaj felszínét alkalmassá kell tenni a vetés utáni kezelésekre. Víz- és széleróziónak
ellenálló vagy azok hatásait mérséklő felületet kell kialakítani.
 Cserepesedésre hajlamos talajokon előnyös a profilos felszín kiképzése.

A vetés elmunkálásának eszközei

A vetés utáni felszínalakítás végezhető a vetéssel egy munkamenetben, a vetőgép sortömörítő

hengereivel, vagy a vetőgéphez kapcsolt felületelmunkáló eszközzel. Történhet továbbá a vetést
követően, külön művelettel. A talaj nedvességtartalmától függően magtakaró - fogas, gyűrűs
(profilos) vagy sima henger használható.

Korábban a vetés utáni elmunkálásra házi készítésű, ún. seprű-, tövis- vagy vesszőboronákat
használtak.

A szórtvetés az a vetési módszer, amely során a vetőmagvakat egyenletesre munkált - de

rendszerint a vetés sorát gyűrűshengerezéssel kialakított - felszínre szórják kézzel vagy géppel. A
vetés után a magvak talajba munkálása és a felszín kellő tömörítése történik egy vagy két
munkamenetben.
 -48-

Az ültetés abban különbözik a vetéstől, hogy az ültetőanyag vegetatív szaporító anyag vagy
palánta. A munka során a talajt megnyitva, a palántát, a gumót stb. a talajba kell ágyazni, közben
tömörítve és formálva a felszínt. A végleges felszín kialakítása nem feltétlenül ültetéskor, gyakran
az ápoló eljárások során történik.

Vetésidő szerint csoportosított talajművelési rendszerek

A talaj-előkészítés öt fő eleme egymásra épülve, egymást kölcsönösen kiegészítve alkotja a

művelés rendszerét. A hagyományos művelési rendszerben a talaj-előkészítés valamennyi fázisát
tartalmazza. Időbeni sorrendjük a művelésre rendelkezésre álló időtől és a vetés időpontjától függ.
Vetésidő szerint nyár végi, őszi és tavaszi, valamint másodvetésű növények művelési rendszerei
különböztethetők meg.

Nyár végi és őszi vetésű növények talajművelési rendszerei

Országunkban az őszi vetési időszak augusztus 20-tól október végéig tart. Augusztusban vetik a
repcét és a bíborherét, telepítik az évelő pillangós növények egy részét, szeptemberben vetik az
őszi takarmánykeverékeket, az őszi árpát és a rozsot, október 20-ig pedig az őszi búzát.

Nyár végi és őszi vetésű növények talaj-előkészítése

Magyarországon korábban a szántóterület 30-35%-át nyár végi és őszi vetésű növények foglalták
el.

A növények magágy-igénye kisebb-nagyobb mértékben különböző. A bíborhere, a lucerna és a

repce kertszerűen elmunkált, a kalászosok aprómorzsás, diónyi méretű alkotórészekkel váltakozó,
de feltétlenül beéredett vetőágyat igényelnek a gyors, egyenletes keléshez.

Az előveteményt több tekintetben is figyelembe kell venni. A betakarítás ideje a művelésre

rendelkezésre álló időt, tarlómaradványai pedig a művelés módját szabják meg. A nyár végi és az
őszi vetésű növények talajművelési rendszere a következők szerint csoportosítható:

 talajművelés korán lekerülő elővetemények után,

 talajművelés későn lekerülő elővetemények után,
 talajművelés évelő takarmánynövények után.

Nyár végi és őszi vetésű növények talaj-előkészítése korán lekerülő elővetemények után

A korán - június végén és júliusban - lekerülő elővetemények az őszi káposztarepce, a len, a mák,
az őszi és a tavaszi takarmánykeverékek, a borsó, a bab, az őszi és a tavaszi kalászosok. Augusztus
elején takarítható be a mustár, az olajretek és a kanáriköles (fénymag), kender stb..

Tarlóhántás:

 Az őszi vetések talajművelésének kulcsa a tarlóhántás, pontosabban a jó minőségű

tarlóhántás. Ha a hántás szakszerűen történt, az utána következő bármely alapművelési
mód jobb minőségű.
 -49-

 A hüvelyesek, a repce, a keveréktakarmányok árnyékoló hatásukkal és gyökérzetükkel

érettebb, kevésbé kiszáradt állapotú talajt hagynak vissza.
 A kötött réti, csernozjom és öntéstalajok aratás után legtöbbször kiszáradt és tömörödött
állapotúak. Hántáskor a tárcsát vagy a kultivátort sekélyen kell járatni és a felszínt
rögtörő vagy gyűrűs hengerrel zárni. Ezáltal a kötött száraz talajban is megindulnak a
felporhanyulási és a tápanyag-feltáródási folyamatok. Szikes talajok tárcsával végzett
hántása után gyűrűs henger szükséges, mivel a sima felszín az elfolyósodás, a cserepesedés
veszélye miatt nem kívánatos.

Nyár végi őszi vetésű növények talajművelési rendszere korán lekerülő elővetemények után

A középkötött, egyéb szélsőségektől mentes vályogtalajokon és a humuszos homoktalajokon a

tarlóhántás eszköze a talaj nedvességtartalmától függ. Megfelelő elmunkálásra javasolható a
tárcsa és a kultivátor.

A laza homoktalajokat inkább sekélyen vagy középmélyen kell szántani és a felszínt sima hengerrel
kombinált könnyű fogassal zárni. Ilyen módon védhető a talaj a szélkároktól a nyár folyamán.

Nyár végi és őszi vetésű növények alapművelése és magágykészítése

Korán lekerülő elővetemények után:

A hántó és az ápoló talajmunkát az alapművelés akkor követi, ha a talaj állapota arra alkalmas,
vagy ha a felszín újólag kizöldült a kelő gyomoktól. Általános szabály, hogy vetés előtt legalább 3
héttel el kell végezni, hogy jusson idő a megfelelő elmunkálásra, a talaj üregességének
megszüntetésére, a talaj ülepedésére és a magágykészítésre. A nyáron végzett alapműveléssel a
szükséges, vagy a talaj nedvességét tekintve kívánatos mélységig kedvező talajállapotot kell
létrehozni, különböző anyagokat, tarlómaradványokat a talajjal jól keverve bemunkálni,
elkerülve a nagyobb mérvű rögösödést és a nedvességveszteséget. Az alapművelés eszközét és
módszerét a talaj állapota szerint kell megválasztani.

Alapművelés szántással

Elnevezése szerint nyári szántás, vagy nyári keverőszántás. Előnyös akkor végezni, amikor a
tarlóhántás vagy a hántott tarló ápolása után némileg beért vagy kigyomosodott a talaj. A nyári
szántáskor csak olyan mélyen kívánatos megforgatni a talajt, ameddig az nedves és beéredett. így
kerülhető el a nagyobb mértékű rögösödés. Nyirkos vagy mérsékelten száraz talaj ekére szerelt
vagy ekéhez kapcsolt hengerrel munkálható el. Száraz talajon gyűrűs mélytömörítő vagy rögtörő
henger a hatékonyabb.

A nyári (keverő-) szántással trágya, javító anyagok és tarlómaradványok is juttathatók a talajba. A

keverés akkor sikerül jól, ha szántáskor porhanyósan omlik a talaj.

A magágyat a megszántott, lezárt és megülepedett talajon közvetlenül a vetés előtt kell

elkészíteni, sekélyen porhanyító és tömörítő eszközök kombinációjával, vagyis lehetőség szerint
egy menetben.
 -50-

Ha a talaj a mélyebb rétegekben tömörödött, nem nélkülözhetjük a középmély, vagy a

mélylazítást. A rögösödés elkerülése érdekében a lazítást hántott tarlón és a szántás előtt
végezzük el. Lényeges, hogy a szántás és a lazítás iránya a táblán eltérő legyen és a traktor kerekei
ne a lazított sávokon járjanak. Kedvező esetben lazítás után elmaradhat a szántás, de a felszín
elmunkálása, lezárása semmiképpen sem.

Alapművelés forgatás nélkül

Eljárásai a tárcsás, a kultivátoros, a talajmarós művelés, a középmély és a mélylazítás. A nyár végi -

vagy még inkább az őszi vetésű növények talaját a tarló hántása és ápolása során fokozatosan,
fordítás nélkül előnyös porhanyítani és mélyíteni. Ezáltal fenntartható a beérlelés folyamata és
korlátozható a gyomok-élettevékenysége. Megfelelő keveréshez alkalmasabb a tárcsa. A talaj
kímélése, lazítása és porhanyítása érdekében a kultivátort kell előnyben részesíteni.

A nyár végi és az őszi vetésű növények - a lucerna kivételével - nem igénylik a mélyebb
alapművelést. A középmély, vagy mélylazítás a talajvédelem vagy a káros tömörödöttség
megszüntetése céljából lehet szükséges.

A középmély és mélylazítók nyomán keletkezett rögök tárcsával, talajmaróval vagy ásóboronával

munkálhatók el.

A talajok tulajdonságai a nedvességtartalomtól függően módosító tényezőként veendők

figyelembe. Ha száraz az évjárat, akkor kötött réti és szikes talajokon a sekély porhanyítás,
valamint a középmély vagy mélylazítással kombinált sekély felületi művelés előnyösebb, mint a
rögös, nehezen elmunkálható szántás.

Őszi vetésű növények talajművelési rendszere

 Gyengén humuszos talajokon a vetés előtt végzett szántás, a kombinált elmunkálás és

magágykészítés a célravezetőbb. A szélsőségektől mentes csernozjom és humuszos
homoktalajokon - ha kizáró okokkal nem kell számolni - a forgatás nélküli lazítás és
porhanyítás a megfelelő. Az erózióra hajlamos termőhelyeken a talaj védelme inkább a
szántást, vagy a középmély és mélylazítással kombinált szántást teszi szükségessé.
 Magágykészítéskor a növények igényének megfelelő talajállapot kombinált eszközökkel
hozható létre. A repce aprómorzsás magágyat igényel. Talajlazító növény, amit figyelembe
lehet venni az utónövény talaj-előkészítésekor. Az Őszi árpa gyökérágyigényes. A rozs, az
őszi búza - ha a talaj mélyebb rétegekben nem tömörödött - sekély alapműveléssel is beéri.
A gyors keléshez azonban jó minőségű magágyat igényel. Ez csak úgy teljesíthető, ha a
korán lekerülő elővetemény után valamennyi művelés a nedvességveszteség csökkentését
szolgálja.
 Az őszi kalászosok talaj-előkészítése korán lekerülő elővetemények után: Az augusztus
közepén túl betakarított növények után ősszel csak kalászos gabonák vethetők. Az őszi
kalászosok lehetséges előveteményei: magkender, burgonya, szója, lóbab, napraforgó,
cukorrépa és kukorica. E növények széles sorközű, ún. "kapásnövények." Amennyiben a
termesztési technológiájuk valóban tartalmazta a mechanikai gyomirtást, a
sorközművelést, akkor a talajokat jól művelhetően hagyják vissza. A gépi betakarítás talajt
 -51-

 tömörítő hatása - különösen csapadékos időszakban - azonban sokat ront a talajok

állapotán. Műveléskor figyelembe kell venni a tarlómaradványok tömegét, azok
apríthatóságát, de a terület gyomosságát is.
 A későn lekerülő elővetemények tarlómaradványait - ha betakarításkor az nem történt
meg - zúzni szükséges. Ha beérett, a burgonya-, a napraforgószár tárcsával is jól aprítható.
Tárcsás száraprítás gyakran csak ismételt munkával ad megfelelő eredményt. Cukorrépa
elővetemény után nem is annyira a szármaradványok szeletelése, inkább azok szétterítése
a fontosabb.

Alapművelés szántással:

 Későn lekerülő elővetemények után őszi gabonák alá a szántás csak kivételes esetekben
ajánlatos és akkor, ha a gyors elmunkálás lehetőségei adottak. Sok és rossz minőségben
zúzott tarlómaradvány jelenléte, erős gyomfertőzöttség, nedves talajállapot, felszíni
tömörödésre hajlamos vagy lejtős termőhely esetén válhat szükségessé a forgatás.

 A tarlómaradványok teljes talajba munkálása jól beállított - a forgatás műveletét javító

kormánylemeztoldatokkal felszerelt - ekével, megfelelő munkasebességnél sikerülhet.
nedves talaj ekével inkább művelhető, mint más eszközökkel, de ha szalonnás,
elmunkálásával várni kell a talaj szikkadásáig. A művelhetőség mértékéig megszikkadt
rögök tárcsával, forgó-, vagy ásóboronával, illetve nehéz és középnehéz fogasok
kombinációjával porhanyíthatók. Henger akkor szükséges, ha a talaj a porhanyítást
követően is üreges marad.
 A száraz talajok felszántásánál a sokszor egyedüli megoldásként használt tárcsás
porhanyítás eredménye is kétséges. Megfelelő porhanyítást csak több menettel, így is csak
"hellyel-közzel" lehet elérni. A kis- és középméretű gazdaságok számára is beszerezhető
forgóboronák a száraz talajokat is jól porhanyítják.

Tárcsás alapművelés:

 Száraz talajállapot esetén és rosszabb szár- és tarlóaprítás után kétszer és más-más

irányban kell tárcsázni a tarlót. Az első menetben sekélyebben, a másodikban a tervezett
alapművelés mélységének megfelelően. Ha szükséges, a második tárcsázást rögtörő
hengerrel lehet kiegészíteni. Ezt követően a magágy kombinátorral vagy ásóboronával
készíthető, függően a szármaradványoktól.
 Napraforgó után, az extrém száraz körülményeket kivéve, kétszeri tárcsás műveléssel és
hengerezéssel a magágy készítéshez megfelelő talajállapot alakítható ki.
 A különböző elmunkáló elemekkel kombinált nehézkultivátorok a talajkímélés igényével
választhatók az őszi gabonák alapművelésére. A félmerev és a rugós kultivátorkapák keverő
munkája - a kukoricatarló kivételével - kielégítő. A kombinált kultivátor bordás
hengerelemeinek porhanyítása jó. Kivétel a túlzottan száraz talajállapot, amikor külön
menetben csak a nehéz rögtörő henger végez jobb munkát.
 -52-

Alapművelés talajmaróval:

Őszi gabonák alapművelésére a talajmaró is megfelel. A vizes, kenődő talajok kivételével egy
munkamenettel vetésre kész állapotot alakít ki.

Alapművelés középmély és mélylazítókkal:

Alkalmazásukat a talaj tömörödött állapota teszi szükségessé. Egyidejűleg gondoskodni kell a felső
talajréteg megfelelő porhanyításáról.

Alapművelés évelő elővetemények után:

Az őszi búzának évelő pillangós előveteményei is lehetnek, mint például lucerna, vöröshere,
baltacím. Ezek élő tarlót hagynak maguk után, ellentétben az egynyári növények holt szerves
maradványaival. Akkor jó elővetemények, ha állományuk nem volt gyomos és kiöregedett,
valamint tarlójukat a gabonák vetése előtt legalább 8 héttel (az évi 2. kaszálás után) feltörték.
Ellenkező esetben az évelők után tavasziak következnek.

A lucerna, a baltacím és a füves here feltörésének kettős célja van. Egyrészt hasznosítani kell a
pillangósok maradványait, mint szerves trágyát. Másrészt az évekig nem művelt talajt kell jó fizikai
állapotba hozni.

Évelő pillangósok és gyepek feltörése

KEMENESY szerint:

 Az évelők tarlóját előbb sekélyen, teljes átfordítással kell megszántani, és nyomban

kapcsolt gyűrűs hengerrel zárni. Két-három hét korhadás után a talajt a szántás irányára
keresztben tárcsázni és újból hengerezni kell. Ha közben beázott a talaj, akkor a henger
helyett fogast, esetleg simítót kell járatni. Az eredmény ebben az esetben talajjal jól
elkevert "szerves takaróréteg" lesz. 3-4 hét múlva középmély szántás következik, amit
szeges vagy gyűrűs hengerrel, esetleg fogassal lehet elmunkálni. Mivel a kétszeri szántás
száraz nyári időszakban bizonytalan, a tarlótörés tárcsázással is végezhető. A
tarlómaradványokkal elkevert felső szint leforgatása azonban nem hagyható el.

A másik módszer szerint:

 Előhántós ekével törik fel az élő tarlót. Az előhántó barázdafenékre fordítja a szerves
anyagban gazdag felső talajréteget, majd ezt a fő ekefej kormánylemeze porhanyó
talajjal betakarja. Előhántó hiányában kormánylemeztoldatokkal kell az ekét felszerelni.
Változtatható fogásszélességű ekékkel az évelő tarlójának állapotától függően
szabályozható a barázdaszelet szélessége.

Évelő növények nyár végi telepítése

 Az évelő takarmánynövények - lucerna, vöröshere, baltacím, az áttelelő fehér somkóró, a

fűfélék stb. - közül a lucerna hűvösebb, csapadékosabb termőhelyen, a kétéves, áttelelő
vöröshere nyár végén is telepíthető. Az évelők vetési mélysége 1-2 cm. Aprómagvúak és a
 -53-
magvak gyakran kemény héjúak. A jó magágy szigorú feltétele a gyors és egyenletes kelésnek.
Az évelők ajánlott előveteményei - nyárutói telepítéskor - a kalászosok, de lehet más korán
lekerülő növény, pl. repce vagy len is. A lucerna igényesebb az alapművelés mélységére, ezért
középmély, vagy mélyszántás ajánlatos, vagy ha az altalaj tömődött, a középmély vagy
mélylazítás. Magágyat kombinátorral a rögösségtől függően 1-3 munkamenettel készítsenek
addig, amíg a talaj felső rétegben finom morzsás, de nem poros, alatta pedig morzsás
szerkezetű lesz.

 A lazítás a két tarlóművelés közé tervezhető, ily módon a lazító nyomán kialakuló rögösség
az ápoló műveléssel egy munkafolyamatban porhanyítható. A lazítóval átmunkált talajon
nem szükséges a mélyszántás. A magágy kombinátorral, a rögösségtől függően 1-3
munkamenettel elkészíthető. A talaj felső rétegében finom morzsás, de nem poros, alatta
pedig morzsás szerkezetű művelt réteg megteremtése a cél.

Vöröshere: Alá elegendő a sekélyebb, a talajt jól átkeverő tárcsázás is. A magágy készítése
megegyező a lucernáéval. Mindkét növény számára előnyös, ha a telepítés előtt legalább két hétig
önmagától is ülepedhet a magágy.

Nyár végi és őszi vetésű növények ápoló eljárásai

 Növénytakaróval borított területen, keléstől a beérésig végzett munkákat nevezzük

növényápolásnak. A növényápolási munkák egy része közvetve szolgálja a termesztés
biztonságát. Ilyen pl. a vetésről a tél folyamán összegyűlt belvíz levezetése, illetve a
csapadékosabb időszakot követően kialakult vízöntések elvezetése.
 Növényápolási feladat a hóval borított, de az olvadás miatt eljegesedett felszínen a jég
összetörése, ezzel a növények levegőzésének helyreállítása.
 Növényápoláskor a talaj felső rétegének egy része elmozdulhat, és ezt a növény rendszerint
megsínyli. A kora tavaszi cserepesedés, a felfagyás ápoló hengerezéssel megszüntethető.
 Korábban tavaszi ápolómunka volt a kalászosokkal bevetett területek fogasolása. Az őszi
káposztarepce sor irányú őszi fogasolása 2-3 leveles korban történt. A fogas gyérítette a
kelő gyomokat és szellőztette a vetés után megülepedett talaj felszínét.
 Az őszi kalászosok ápoló eljárásai között már korábban ismert és mára jórészt elfeledett
módszerként említhető a bokrosodó, gyors, buja fejlődésű állomány "megcsapatása"
(legeltetése) juhokkal, szárbainduláskor pedig "sásolása" (felső levelek lekaszálása). Ezek
a módszerek a növények fejlődését visszavették, így védelmezték a korai megdőlés ellen.
Az utóbbi évtizedekben nemesített búzafajták szárszilárdság tekintetében stabilabbak.
Szárerősítő vegyszerek használata nem ajánlott.
 Az évelő pillangósok ápolási munkáinak zöme független a telepítés idejétől. Nyár végi
telepítéskor, lucernánál is szükség lehet kelesztő öntözésre, hogy az állomány
megerősödve menjen a télbe.
 A telepítés 2. évétől kora tavasszal, mielőtt a rizóma hajtani kezd, szükséges a
lucernaállomány fogasolása. A munka célja a gyökérnyak körüli tömörödött talaj fellazítása,
levegőztetése és a kelő gyomok gyérítése.
 A magtermő, kapás sortávolságra telepített lucerna, baltacím sorközeit rendszeresen kell
kultivátorral ápolni, gyomtalanítani. A nyár végi és őszi vetésű növények ápoló eljárásai
 -54-
közül a mechanikai jellegűek egy része a talajállapot megőrzését, vagy - ha kedvezőtlen
változások álltak be -javítását célozza, ugyanakkor gyomszabályozási feladatokat is ellát.

Tavaszi vetésű növények talajművelési rendszerei

 Tavaszi vetésű kalászos gabona a tavaszi árpa, a zab és a rizs; gyökgumós a burgonya, a
cukor- és takarmányrépa; hüvelyes a borsó, a bab, a szója, a lóbab, a csillagfürt; olajnövény
a napraforgó.
 A tavaszi vetésű növények eredményes termesztésének alapja a téli csapadékot jól
befogadó és tároló őszi alapművelés. A talaj-előkészítés két szakaszból áll: az őszi
alapművelésből, esetleg elmunkálva, valamint a tavaszi magágykészítésből.

Tavaszi vetésű növények talaj-előkészítése

Tavaszi vetésű növények talaj-előkészítése az elővetemény betakarításának idejétől kezdődhet

nyár közepén, és végezhető ősszel vagy késő ősszel. A művelésre rendelkezésre álló hosszabb idő a
talaj állapotához való jobb alkalmazkodást, továbbá a fizikai-biológiai állapot javítását szolgáló
eljárások (középmély vagy mélylazítás, mélyforgatás, szervestrágya-aláforgatás) elvégzését teszi
lehetővé.

Tavaszi vetésű növények talajművelési rendszere

A talaj-előkészítés történhet:

 korán betakarított elövetemények után,

 későn betakarított elövetemények után, egynyári növény alá,
 évelő növények tavaszi telepítése esetén.

Talaj-előkészítés korán betakarított elővetemények után

A cukor- és a takarmányrépa, olykor a kukorica, a hüvelyes és olajos magvú növények

előveteménye korán lekerülő őszi vagy tavaszi kalászos. A talaj-előkészítés a klasszikus sorrendet
követi.

Tarlóhántás: Végrehajtásakor mindazon művelési és minőségi szempontok szerint kell eljárni, mint
az őszi vetésű növények esetében. A hántott tarló ápolásának gyomirtási feladatai kibővülhetnek a
 -55-

középmély és mélylazítást követő felületelmunkálással, esetenként az istállótrágya talajba

munkálásával.

Alapművelés forgatással: Az őszi szántás. Az őszi szántás célja, hogy átforgassa és mélyítse azt a
talajréteget, amely befogadja és tárolja a téli csapadékot a következő tenyészidőszakra. A tavaszi
vetésű növények többsége a mélyebben átmunkált talajokon fejlődik legjobban, ezt az alapozó
művelést őszi mélyszántásnak nevezzük. A szántás hántott, ápolt tarlón - sőt a lazítóval
megjáratott területeken is - augusztus végétől a téli fagyok beálltáig végezhető. Korábbi szántásra
kell törekedni a meredekebb domboldalakon, mély fekvésű területeken, nehezen művelhető
erdő-, réti és szikes talajokon.

Lényeges kérdés az istállótrágya alászántása. A nyári trágyázási idény a kalászosok betakarítása

után kezdődik és az őszi fő művelési idény megkezdéséig tart. Kötött talajokon nyár végén kell az
istállótrágyát kiszórni és alászántani, hiszen lebomlása lassabban megy végbe. Kilúgozás a talaj
nagy tápanyaglekötő képessége és a lassú vízmozgás miatt nem jellemző. Középkötött talajokon a
cukorrépa és a kukorica alá szánt istállótrágyát ugyancsak nyár végén, ősz elején ajánlatos
kijuttatni.

A trágyát abba a rétegbe kell bemunkálni, ahol le tud bontódni, és ahol a lebontást végző
mikroszervezetek kellő nedvességhez és levegőhöz jutnak. Túl kötött talajokon a középmély,
homoktalajokon a mély leforgatás célszerűbb.

Figyelembe kell venni a talaj nedvességtartalmát is. Szárazabb talajon mélyebb, nedvesebb
viszonyok között sekélyebb alátakarás a megfelelőbb. A trágya leszántása után a talajt - ha száraz
állapotban van - gyűrűs vagy Campbell-féle mélytömörítő hengerrel kell megjáratni. Nyirkos vagy
nedvesebb talajba ágyekével dolgozzuk be az istállótrágyát, ilyen esetben célszerű a forgóelemes,
kapcsolt elmunkáló használata.

A talaj állapota vagy a növények igénye miatt lehet szükség a középmély, illetve a mélylazításra. A
korai betakarítás lehetőséget, időt ad a lazításra. A lazítás elvégezhető hántott tarlón. Ilyenkor
mérsékeltebb rögképződéssel lehet számolni.

Az őszi szántás elmunkálása: A kora tavaszi vetések alá - ha a talaj tulajdonságai azt nem zárják ki -
oly mértékben lehet elmunkálni az őszi szántást, hogy tavasszal a vetőágy egy menettel
elkészíthető legyen. A közép- és késő tavaszi vetésű növények alá az őszi csak erősen rögös
szántáson indokolt. Az ágyekés szántáskor képződő osztóbarázdákat sík fekvésű táblán még ősszel
be kell húzni. Kivétel a belvíztől veszélyeztetett szántóföld.

Lejtős táblákon a rétegvonalakkal párhuzamos, jó minőségű, ormos szántás jobban szolgálja a

talajvédelmet, mint az elmunkált felület. Nem kell ősszel finomra elmunkálni a szikes talajokat
sem, mivel az eliszapolódás veszélye megnövekedne. A még ősszel eliszapolódott talajba a téli
csapadék nem, vagy csak nehezen szivárog be.

Alapművelés forgatás nélkül:

A korán lekerülő elővetemények után tavasziak alá az őszi alapművelés nem, a szántás azonban
esetenként elhagyható. Forgatás nélküli alapműveléssel is létre kell hozni azt a talajállapotot,
amely alkalmas az őszi és főként a téli csapadék megfelelő befogadására és tárolására. A
 -56-

forgatás nélküli módszerek közül a középmély és mélylazítás, a mélyebb rétegeiben nem

tömörödött talajon pedig a nehéz-kultivátoros alapművelés a célszerű megoldás. Az utóbbi időben
megjelent az ún. "szántótárcsa", amellyel hántott tarlón biztonságosan elérhető a 22-26 cm-es
művelési mélység. Az egyengetés eszköze a fogassal kombinált simító, nyirkosabb, rögösebb
talajon a forgóelemmel kombinált simító. Magágykészítésre a növény igényének megfelelően
rugós vagy kanalas fogú kultivátor és pálcás hengerelemekből álló kombinátor alkalmazható.

Talaj-előkészítés későn betakarnia elővetemények után:

Az elővetemények közül mélyebb alapművelésben részesül a cukorrépa, gyakran a kukorica. A

cukor- és a takarmányrépa tarlómaradványait zúzni nem szükséges. Kukorica elővetemény után a
tarlómaradványok aprítását szárzúzóval, tárcsával vagy mindkettővel célszerű végezni, nemcsak az
alapművelés, hanem az elmunkálás és a magágykészítés jobb minősége érdekében is.

A tárcsás aprítás előnyös lehet szója-, lóbab-, silókukorica- és ciroktarlókon. Burgonyatarlón

tárcsázással lehet a bakhátas felszínt a szántáshoz megfelelő állapotba hozni.

Alapművelés forgatással

A deflációnak erősen kitett homok- és láptalajok kivételével nem indokolt az őszi alapművelés
elhagyása. Ha a fagyok beálltáig nem sikerül befejezni a szántást, pótolható a téli fagymentes
napokon.

A mélyművelésben részesített elővetemények tarlóján mélyszántást nem kell végezni. Inkább

minimális taposási kárral járó, gondos talajmunkára, a mélyművelésiéi megteremtett, lazult
talajállapot megőrzésére van szükség. Nagy tömegű tarlómaradvány esetén törekedni kell az
aláforgatás jó minőségére.

A tavaszi szántás:

Kockázatát a talajnedvesség-veszteség, továbbá a nedvesség és az aprózottság tekintetében

kiegyenlítetlen talajállapot jelenti. Éppen ezért törekedni kell arra, hogy a szántás egy menetben -
kapcsolt eszközzel, fogassal, forgóelemes elmunkálóval, vagy könnyű hengerrel - elmunkálható
legyen, továbbá szántás után egy, esetleg két beavatkozással magágyat készítsenek.

Tavaszi alapművelést a következő termőhelyeken, illetve talajokon kell végezni:

 szerkezet nélküli szikeseken, ahol az őszi szántást tavasszal újra meg kellene ismételni,
mivel a megmunkált réteg a tél folyamán összeáll,
 ártereken és mély fekvésű területeken, amelyek kora tavasszal víz alá kerülhetnek,
 futóhomokon és kotutalajokon,
 kényszerű esetekben, ha a korai fagyok miatt nem végezhető szántás,
 kipusztult őszi vetések talajain,
 a tarló egyéb hasznosítása (pl. a kukoricaszár téli legeltetése) esetén. Kötöttebb, nedves
talajokon a szántás csak szikkadás után munkálható el.

A futóhomokot és a kotutalajokat szántás után tömöríteni kell, és lehetőleg egy menetben kell
magágyat készíteni. A vetést követően újólag tömörítés szükséges, profilos felszín kialakításával.
 -57-

Talajvédelemre szoruló termőhelyeken, kellő mérlegeléssel szóba jöhet a művelés nélküli

direktvetés is (pl. kukoricával).

Évelő növények tavaszi telepítése

A sikeres telepítés feltétele a jó kultúrállapotú, gyommentes és gondosan előkészített talaj. Tavaszi

telepítéskor kalászos, esetleg trágyázott kapásnövény vehető számításba előveteményként. Korán
lekerülő elővetemény után a tarlóhántás, majd a hántott tarló ápolása szükséges, hasonló
célokkal, mint a nyár végi telepítéskor.

Az alapművelés mélységének megválasztásánál figyelembe kell venni, hogy több évre szóló
növénytelepítésről van szó. A kapásnövények - kivétel talán a silókukorica - nem javasolhatók a
lucerna előveteményének, még tavaszi telepítés esetén sem. Vöröshere esetén a cukorrépa vagy a
burgonya figyelembe vehető. Ősszel majdnem magágy minőségű, de a téli csapadék
befogadására alkalmas - vagyis nem tömörített - talajállapotot kell kialakítani. Laza talajokon
október közepéig halasztható a szántás és nem kell elmunkálni. A deflációra hajlamos talajokon
azonban évelők telepítése előtt sem indokolt az őszi alapművelés.

A tavaszi talajmunkák idejét, sorrendjét a telepítés ideje, a sekély vetési mélység és az

aprómorzsás magágy megteremtésének körülményei határozzák meg. Az ősszel megszántott és
részben elmunkált talajokon előbb simítót kell járatni, majd kombinátorral a felszínen porhanyó,
de a felső 2 cm-es réteg alatt minél jobban tömörített magágyat kell készíteni. Erodált, vagy a
defláció veszélyének kitett területeken az évelők gyorsabban kelő, így a talajt idejében védeni
képes takarónövénnyel is telepíthetők, de ez nem módosítja a talaj-előkészítés rendszerét.

Gyeptelepítés alá a kívánt 4-5 cm mélységű, finoman elmunkált és kifogástalanul tömörödött,

illetve ülepedett magágy csak fokozatos hengerezéssel készíthető el. Szórvavetés esetén két
hengerezés közé kerüljön a fűmag. A magvak az első hengersor által kialakított barázdákba
hullanak. A hátsó hengersor elemei az elsőkhöz képest kicsit eltolva járnak, így a kiemelkedő
talajsávokat a barázdák irányába, vagyis a magvakra tolják.

Tavaszi vetésű növények ápoló eljárásai

A tavaszi gabonák - az árpa, a zab - ápoló munkái lényegesen kevesebb teendőt kívánnak, mint az
ősziek. Száraz tavaszokon a tavaszi árpa 6-8 leveles fejlettségi stádiumában a könnyű hengerezés
lehet indokolt.

A rizs ápoló eljárásai közé sorolható a gátak gyomtalanítása -vetés után, árasztás előtt érdemes
elvégezni -, továbbá a kelesztő, majd a tenyészidei árasztás és a vízcserék.

A termesztés teljes gépesítése előtt a kukorica ápolása szinte a teljes tenyészidőben folytatódik. A
gyomirtó, talajszellőztető kapálást a nagyobb, csapó esők és a gyomok megjelenése után el kellett
végezni. A sorközművelés gépi megoldása közel százéves hagyományokkal rendelkezik. (Előbb volt
igaerővel vontatott sorközkapáló gép, mint szemenkénti vetőgép.) A vegyszeres gyomirtás
megjelenése óta a mechanikai és a kémiai védekezés kombinált alkalmazása terjedt el. A
sorközművelés nemcsak a sorok között kelő gyomok ellen hatásos, hanem alkalmas az ülepedő,
levegőtlenné váló felső talajrétegporhanyítására és levegőztetésére is.
 -58-

A hüvelyes növények közül-a borsóban is lehetséges mechanikai gyomirtás. A déli órákban -

amikor a növény a harmattól már nem zsenge - a sorok irányában járatott fogassal a csírázó,
kelőfélben lévő gyomok eredményesen pusztíthatok. Vetőmagtermesztéskor nem ajánlatos a
mechanikai védekezés, mivel a növényen okozott sérülések vírusfertőzések fellépését,
terjedését okozhatják. A szója és a bab sorai között kelő gyomok sekélyen járatott kultivátorral
eredményesen irthatok.

A cukorrépa gépi sorközművelése a levelek összeborulásáig végezhető. Az első kapálásra a

növény 2-4 leveles fejlettsége állapotában sorvédő tárcsákkal felszerelt lúdtalp alakú kapákkal
kerül sor. A második kapálás a levélborulás előtt, oldalazó kapákkal felszerelt, lúdtalp alakú
kapákkal eredményesebb.

A burgonya hagyományos kézi ültetésekor a kelés előtti és utáni boronálás, valamint a

folyamatos gyomirtó kapálás a megszokott ápolási munka. A burgonyaszár 20-25 cm-es
fejlettségénél kezdődik meg a töltögetés. Napjainkban a burgonya primer és szekunder bakháttal
művelt növény. A primer bakhátba kerül ültetéskor a gumó, a szekunder bakhátat pedig a kelés
előtt 2-4 nappal kell kialakítani.

Másodvetésű növények talajművelési rendszerei és ápoló eljárásai

A másodvetésű növényeknek a korán betakarított fővetésű növény után, vagy a fővetésű

növény vetése előtt termesztett növények tekinthetők. Nyári másodvetések a júniusban és
júliusban betakarított növények után végezhetők. Az áttelelő őszi másodvetések és a
zöldtakarmányok április végén és májusban kerülnek le a szántóföldről, kaszálással. Utánuk
fővetésű növény, rövid tenyészidejű kukorica vagy takarmánycirok következhet.

A másodvetésű növények a talajművelés szempontjából öt csoportba sorolhatók:

1. Magtermésűek: köles, pohánka, mohar,

2. Gyökgumósok: tarlórépa, tarlóburgonya,
3. Zöldtakarmányok: csalamádé, takarmánykáposzta, szudánifű, perzsahere, olajretek,
fehérmustár,
4. Zöldtrágyák: csillagfürt, olajretek, fehérmustár,
5. Zöldségfélék: palántáit paprika, káposztafélék stb.

Az 1., 3., 4. pontban felsoroltak magágyigényesek, 2., 5. pontba tartozók gyökérágyigényűek.

A másodvetésű növények előveteményeinek egy része május végéig, június elejéig betakarításra
kerül, pl. takarmányrozs, keszthelyi keverék, támasztó növénnyel vetett szöszösbükköny és
zöldborsó. Elővetemény-hatásuk jó. Betakarításukig még nem szárad ki a talaj, így a másodnövény
vetésére kevesebb ráfordítással készíthető elő a magágy. Június végén, júliusban takaríthatok be
az őszi káposztarepce, a tavaszi árpa és az őszi kalászosok. Elővetemény-hatásuk
kedvezőtlenebb, mivel a talaj felső rétegének nedvességtartalma ez időre már lecsökken. A
"beárnyékolási nedvességtartalom" pedig csak gyors talajmunkával használható ki. Nyári
másodvetésre csak a laza (45 KA-nál alacsonyabb kötöttségi számú) talajok alkalmasak.
 -59-

Másodvetésü növények talajművelési rendszere

Alapművelésre a forgatás nélküli megoldás célszerű. A mélyebb rétegek bolygatása a nagyobb

nedvességveszteség elkerülése érdekében nem ajánlatos. Mélyművelésre nincs szükség, mivel a
mélyítés a fővetésű növény alá már előzőén megtörtént, ha a talaj állapota megkívánta.

Forgatás nélküli alapművelésre a fővetésű növény tarlómaradványainak jó minőségű talajba

keverésére, a felső réteg elmunkálására leginkább a tárcsa alkalmazható. A talajmaró porhanyító
és keverő munkájának előnye csak kis területeken használható ki. A jó talajlazító őszi
káposztarepce után forgóboronával jó minőségben készíthető elő a másodvetés talaja.

Szántás esetén az ekéhez elmunkálót kell kapcsolni, majd a forgatást nyomban kövesse a
tömörítés. Ha a szántás jó minőségű és a kapcsolt elmunkáló nyomán egyenletes a felszín, akkor
újabb elmunkálás nélkül kombinátorral készíthető magágy. A beéredés majd csak vetés után
várható, így nincs indok a vetés halogatására. Szerencsés esetben egy munkanap alatt valamennyi
talajmunka elvégezhető. Késedelem csak hirtelen jött csapadék esetén lehetséges.

Az alapművelés elmunkálását a talaj rögössége és a másodvetésű növény magágyigénye határozza

meg. Szárazabb talajon a kombinált porhanyítók (Multitiller, forgóborona) alkalmazása
hatásosabb. Nyirkos talajokon a forgóborona és a kombinátor porhanyítása jó, hengerelemeik
pedig a vetés mélységében tömörítik a talajt.

A vetés utáni felület megmunkáláskor a tömörítés és a profilos felszín kialakítása egyaránt fontos.
Az áttelelő őszi másodvetések alá az őszi kalászosok talajművelési rendszerei az irányadók.

A másodvetésű növények ápoló eljárásai.

Széles sorközű növényeknél kelés után szükség lehet a cserepesség megszüntetésére, a sorok
között a felső talajréteg porhanyítására és szellőztetésére. Gépi vagy kézi kapálással tarlórépa
vagy takarmánykáposzta ápolható. A tarlóburgonya mechanikai ápolási feladata a szekunder
bakhátkészítés.

A másodvetésű növények gyomosodását a fővetésű elővetemény gyomossága határozza meg. Őszi

kalászosok után sekélyműveléskor a másodvetésű növények között árvakelés is megjelenhet A
kapásnövények sorközeiből kultivátorral irtható. A kettős termesztés biztonsága öntözéssel
növelhető. Öntözés után, amikor a talaj megszikkadt, széles sorközű növények esetében ne
maradjon el a sekély kapálás.

Szerzőkről elnevezett talajművelési rendszerek

Ide soroljuk azokat a szerzők nevéhez kötődő művelési rendszereket, amelyek hatásuk és
eszközeik tekintetében adott időben újnak számítottak, és hazánk földművelésében előrelépést
jelentettek.
 -60-

Campbell művelési rendszere

Hardy Webster Campbell

Az észak-amerikai Hardy Webster Campbell száraz viszonyokra kidolgozott rendszere "dry farming"
elnevezéssel vált ismerté.

 A középkötött vagy kötött talajt évente egyszer, ősszel szántotta meg 20 cm mélyen, majd
 az eke után mélytömörítő hengert és tárcsát alkalmazott.

A mélytömörítő henger - mint a szerző találmánya - máig is Campbell-féle hengerként ismert.

Campbellt a tárcsa feltalálói és elterjesztői között is számon tartják. Bár a Campbell-módszer
minden részlete hazai viszonyokra nem volt alkalmazható, hasznos volt, mert elterjesztette a
tárcsa használatát. A gazdák Campbelltől tanulták meg, hogy a tárcsa tarlóhántásra és szántás
utáni ápolásra egyaránt alkalmazható (Gyárfás József, 1922).

A Jean-féle művelési rendszer

Jean az eke nélküli gazdálkodásra épülő rendszerét nagyon meszes, középkötött vályogtalajra,
nyáron száraz, aszályra hajló körülményekre dolgozta ki (Dél-Franciaország, Carcassone).

 Felhívta a figyelmet kedvezőtlen, aszályos körülmények között az eke mellőzésére az őszi

búza talajelőkészítése során.
 Gabonatarlón őszi búza alá a talajt rugós fogú kultivátorral, grubberrel fokozatos
mélyítéssel készítette elő.
 Őszi búza monokultúra, átlagosan ötször-hatszor egymásután.

A tömör tarló művelését véső alakú, rugós kultivátorral végezte, majd a talaj beéredésének
megindulása után lúdtalp alakú késeket használt, így a vetéshez közel 20 cm mélységben
tökéletesen átmunkált művelt réteget kapott. A vetést a porhanyítóra szerelt szórókerettel oldotta
meg.

Tagadhatatlan érdeme Jean-nak, hogy kedvezőtlen viszonyok között oly talajművelő eljárást
eszelt ki, mellyel az ottani száraz és forró éghajlat alatt öntözés nélkül nagyon elfogadható
terméseket bírt előállítani ugyanakkor, mikor szomszédjai ekével művelve földjüket, sokkal
soványabb termésekkel voltak kénytelenek megelégedni (Gyárfás József, 1922).

Baross László művelési rendszere

A növénynemesítőként is kiváló szerző a bánkúti uradalom felügyelőjeként sajátságos

szárazgazdálkodásos rendszert dolgozott ki középkötött, humuszos csernozjom talajokra. A
termőhely inkább száraznak mondható, és az őszi művelési idényben (július-szeptember
hónapokban) jó esetben 150 mm csapadék hullik, egyenlőtlen eloszlásban.

Az őszi búza korán lekerülő előveteményei (bükköny, repce, borsó, mák) alá gőzekével
mélyszántást végeztek. A következő évben őszi búza alá -hántást nem alkalmazva - sekélyen (15-20
cm) szántottak. A szántást nyomban fogassal, majd hengerrel munkálták el. A talajt a
gyomosságtól, "össze-állástól" függően még kétszer, háromszor megtárcsázták. A tárcsázást fogas
 -61-

és henger használata követte. Vetés előtt közvetlenül ismét tárcsát és fogast járattak, a vetőgép
után pedig magtakaró fogast. Ezzel BAROSS a vetésig a száraz viszonyok ellenére rögmentes,
beéredett és ülepedett, kiegyenlített nedvességtartalmú talajállapotot ért el. Az őszi búza alá
alkalmazott 10-12 menetszám soknak tűnik, viszont fogatos műveléssel történt, ami a száraz
talajokon mérsékelt taposási kárral járt.

A későn lekerülő cukorrépa és kukorica elővetemények után - amennyiben ezek földjét az előző
évben gőzekével mélyen megszántotta - gőzgéppel vontatott grubbert járatott, amelyhez tárcsát
is kapcsolt. A tárcsa nyomán hengerezett. Az így 7-8 cm mélyen megmunkált talajt 4-5 nap
ülepedés után igaerővel újra megtárcsázta, boronálta, majd elvetette a búzát. Ez a rendszer
mindössze négy menetszámot tett ki.

A forgatás nélküli módszerrel rögmentes, vetéshez kedvező, porhanyó talajállapotot ért el száraz
körülmények közepette is. A BAROSS-féle nyári szántásos rendszert később sokan követték, de
mellőzve mindazokat a fogásokat, amelyet a szerző jónak tartott. így a túl mély, lezáratlan,
erősen rögös nyári szántások miatt nem a szerző okolható. GYÁRFÁS a BAROSS-féle módszert nem
minősítette, de adott termőhelyen, a jó és biztonságos termések ismeretében hasznosnak és
újszerűnek tartotta.

Id. Manninger G. Adolf talajművelési rendszere

A nyári talajmunkákból mellőzte az ekét, és helyette géppel vontatott tárcsát vagy kultivátort
alkalmazott. Az őszi búza, az árpa, a rozs, az őszi len vetéséig - amint a talaj kizöldült vagy
megtömörödött - 3-4-szer (nagyon kivételesen ötször) ismételte meg a forgatás nélküli
porhanyítást. Fokozatos mélyítéssel 15-18 cm mély, jól átmunkált, gyommentes talajállapotot
ért el. Minden porhanyítást hengerezés követett, így a talaj a következő művelésig pihent.
Mellőzte a szántást a korán lekerülő elővetemények (borsó, bükköny, repce) után. Minden tábla
talaját 4 évenként gőzekével mélyen megszántotta.

GYÁRFÁS (1922) szavaival élve "nem vártak feltétlenül termésnövekedést" a sekélyműveléstől. A

módszer előnye, amit "kiváló gazda, kivételesen kedvező adottságok között alkotott meg" a
kisebb költség, a gyorsaság és a kedvező talajállapot volt. Művelési rendszerét a kedvező
adottságok - a löszön kialakult középkötött csernozjom és a termékeny barna erdőtalaj - is
megalapozták. Száraz időben a műveléshez bevárta az esőt. A talajt csak a legkedvezőbb
nedvességi állapotban művelte.

Manninger ezzel a művelési rendszerrel az őszi vetésű növények biztonságos kelését és

termesztési lehetőségeit alapozta meg.

Az 1930-as évek végén az ország különböző adottságú vidékein állítottak be kísérleteket a módszer
objektív elbírálása céljából. A kísérletek jelentősebb részében a forgatás nélküli sekélyműveléssel
több, illetve hasonló eredményt értek el, mint a szántásos módszerrel.

"El nem vitatható nagy érdeme Manningernek - írja GYÁRFÁS (1922) -, hogy az ősziek alá szánt
nyári talajművelés iránt felkeltette a gazdák érdeklődését, új utat mutatva gazdagította a
lehetséges nyári talajművelési eljárásokat. " Manninger rendszerében fontos követelmény, hogy
az őszi búza alá történő sekélyművelést mélyművelésben részesített, korán lekerülő
elővetemények után kell alkalmazni. Nem alkalmas minden talajra, így szerkezet nélküli,
 -62-

morzsalékosságukat hamar elvesztő, gyorsan ülepedő, cserepesedésre hajló, vizet rosszul

befogadó és át nem eresztő talajra és csapadékos termőhelyekre sem.

SIPOS Sándor talajművelési rendszere

SIPOS Sándor a korábbi mélyművelési kísérletek eredményeit is figyelembe véve 1958-1978 között
dolgozta ki munkatársaival a periódusos mélyítő művelés rendszerét. A rendszer fő elve, az
időközönként - rendszerint 4-5 évenként - végzett mélyítő művelés, a közbeeső időszakban
pedig a lehető legkevesebb költség- és időráfordítást igénylő művelési módok alkalmazása.
SIPOS szerint a mélyítő művelés nem csupán egy az alkalmazott alapművelési módok közül, hanem
több évet átfogó rendszer építhető rá. A rendszer kialakításakor meg kellett határozni a művelés
optimális és gazdaságos mélységét és módját, a várható tartamhatást, a növények reagálását,
valamint a két mélyművelés között követendő eljárásokat. A kísérletek eredményei alapján mély
rétegű csernozjom talajon négyévenként egyszeri, 35-40 cm mély szántással, réti, szikes és
erdőtalajokon négyévenkénti, forgatás nélküli mélylazítással (40-60 cm) ért el termésnövekedést,
vagy növelte a termesztés biztonságát. A művelés technikai változásaival, valamint a talajok
kultúrállapotának romlásával ez a hosszú periódusidő ma már csak esetenként tartható.

A mélyítő művelés előnyét SIPOS nemcsak az adott évben elérhető termésnövekedésben,

hanem a két mélyművelés közötti években csökkenthető ráfordításokkal is hangsúlyozta. Nem
SIPOS volt az első szerző, aki az ésszerűsített mélyművelést ajánlotta (Cserhátitól Síposig több
szerző említhető), de rendszerének értelmezésével praktikusabb, jobban tervezhető módszert
adott a gazdák kezébe.

Más szerzők talajművelési rendszerei

A tárgyalt szerzőkön kívül hazánkban és külföldön többek munkássága segítette elő a talajművelés,
a talajművelési rendszerek fejlődését. Így Westsik Vilmos, Egerszegi Sándor, Antal József, Bauer
Ferenc homok talajokra, PRETTENHOFFER Imre szikes talajokra kidolgozott tájhasznosítási
rendszerét kell megemlíteni.

A külföldiek közül az orosz MALCEV T. Sz., a nyugat-szibériai alföld nyári, száraz viszonyaira
dolgozott ki 3-4 évenkénti mélylazításra, a közbeeső időben pedig forgatás nélküli
sekélyművelésre alapozott rendszert. A bolgár SZTRANSZKI, I. T. művelési rendszere leginkább
MANNINGER G. Adolf módszerével rokonítható. A talaj állapotához való alkalmazkodás törekvései
jelennek meg a szomszédos országok közelmúlt és jelen neves talajművelési szakembereinek
(Canarache, Morgun, Sikula, Drezgic, Jevtic, Frideczky, Kundra, Suskevic, Stranák, Kollár, Kovác,)
munkásságában.

A szerzők által javasolt módszerek mindegyike a termesztés biztonságának növelésére irányul. A

kedvezőtlen viszonyok ellenére, az ajánlott megoldásokkal javultak a vetőágy, a vetés
körülményei és a termés biztonsága az ún. szokásos művelési rendszerekhez képest, gyakran
kisebb ráfordításokkal is. A talajművelés jelen gondjai között a talajok kultúrállapotának romlása a
legnagyobb. Ezért az új művelési rendszerek világviszonylatban a talajvédelem faladatait tartják a
legfontosabbnak, és legfőbb jellemzőjük a talajhoz, a talaj állapotához való alkalmazkodás.
 -63-

A minimális talajművelés

A tágabb értelemben vett talajművelés, vetés, gyomirtás, növényvédelem és trágyázás új irányzata

az Amerikai Egyesült Államokban alakult ki az 1950-es években.

Két fő gyakorlati szükségszerűség hozta létre:

 a korábban külön munkafolyamatként végrehajtott műveletek összevonása a gépek

kombinálása útján, valamint
 egyes, nem feltétlenül szükséges munkafolyamatok, eljárások vagy műveletek elhagyása.

A minimális művelés irányzata e törekvéseket hozza összhangba a talaj kedvező fizikai, biológiai
állapotának kialakításával, továbbá a művelési ráfordítások csökkentésével. A "minimális" jelző a
talajművelés és a költségek szintjére vonatkozik, ugyanakkor fontos az olyan talajállapot
kialakítása, amely elősegíti a gyors csírázást, a jó növényfejlődést és a nagy termések elérését. A
minimális művelés továbbfejlesztett változatai a talajvédő és -kímélő műveléssel gazdaságosan
elérhető termésszintet irányozták elő.

A minimális művelés talajvédő változatainak terjedését a következők segítik elő:

 A gépesítés és a munkaszervezés területén

o kedvezőbb a gépek hasznosulása és hatásfoka,
o csökkenthető az önköltség, a területegységre vonatkoztatott munka-és
eszközfelhasználás,
o egységnyi növényi termék előállításához kevesebb munkaidő és fajlagos ráfordítás
szükséges,
o a munkacsúcsok lényegesen mérsékelhetők, csökken az időkényszer.
 A termőhellyel és a talajjal összefüggésben
o hatékonyan csökkenthető a víz- és a szélerózió,
o a felesleges műveletek elhagyása lehetővé teszi a talaj jó, sok esetben optimális
nedvességállapotú művelését,
o a gépmozgások korlátozásával csökken a talaj taposása,
o mérsékelhető a talajnedvesség-veszteség,
o megőrizhető a talaj kedvező fizikai és biológiai állapota.

A felsorolt előnyök mellett jelentkező (gyomossággal, kártevőkkel, kórokozókkal összefüggő)

hátrányok a minimális talaj művelés terjedésének kezdeti szakában még alig jelentkeztek. Idővel
az is bebizonyosodott, hogy a talajvédelem még hatásosabb megoldásokat kíván. így alakult ki a
"conservation tillage" (talajvédő művelés) irányzata és a hozzá alkalmazkodó művelési,
talajhasznosítási változatok.

A talajvédő művelés

A "conservation tillage" irányzatának kialakulása Észak-Amerikában az 1960-as, 1970-es évek

fordulójától, Európában az 1970-es évek közepétől számítható.
 -64-

Észak-amerikai talajvédő művelési változatok

 No tillage/zero tillage (művelés nélküli direktvetés). A direktvető gép csoroszlyája elvágja a

tarlómaradványokat és megnyitja a talajt a vetősorban. Bolygatás a talaj felszínének 10%-
án történik. Vetés előtt ill. azt követően gyomirtó permetezés, műtrágyaszórás/permetezés
következik.
 Slot planting (hasítékba vetés). A vetéssel egy időben és egy menetben 5-15 cm mélységig
lazítják a vetősor alatt a talajt (hasítékképzés), majd a mag számára kellően vissza is
tömörítik.
 Strip tillage (sávos művelés és vetés egy menetben). A megmunkált sávok szélessége 25-35
cm (a terület 1/3-a), mélysége 6-8 cm. A szárzúzás megelőzi a vetést. A tarló és a
gyomnövénymaradványok a sávok között bolygatatlan területre kerülnek.
 Ridge till (bakhátas művelés és vetés): A tarlómaradványok zúzása a vetési idény előtt
történik, amit letolnak a bakhátak - ezek képezik a vetősorokat - tetejéről. Ezáltal a
vetősorok talaja időben felmelegszik. A bakhátak közötti mélyedésekbe tolt
tarlómaradványok védik a talajt a kiszáradástól, az eróziótól, és csökkentik a traktorkerekek
tömörítő hatását. Részleges talajmozgatás a bakhátak (18-20 cm magas) kialakításakor,
vagy azok tavaszi felújításakor, vetéskor, valamint sorközműveléskor történik. A ridge till-
rendszer vegyszertakarékos, mivel elegendő a növényi sorok védelme.
 Forgatás nélküli talajművelési rendszerek: Olyan eszközök - kultivátor, tárcsa, rotációs
talajművelő - alkalmazásáról van szó, amelyekkel a tarlómaradványok részben a talaj felső
(8-10 cm) rétegébe keverhetők, részben a felszínen hagyhatók. A gyomok irtásában a
kémiai és a mechanikai módszereket kombináltan alkalmazzák.

Talajvédő rendszereknek azok minősülnek, amelyek eredménye a legalább 30%-os

tarlómaradvány-borítottság, természetesen vetés után és a talaj felszínén.

Az alkalmazandó művelési és gazdálkodási rendszerek a kémiai anyagok használatának

csökkentését is felvállalják. A talajvédő rendszerek közül jelenleg a,,strip tillage" és a "ridge till"
felel meg leginkább e követelményeknek. Az alkalmazkodó gazdálkodás, amely elsődlegesnek
tekinti a kémiai anyagok felhasználásának csökkentését, a hagyományos művelés egyes elemeinek
- pl. időnkénti forgatás, talajlazítás, sorközművelés - alkalmazását sem zárja ki.

A minimális és a talajvédő művelési rendszerek alkalmazása Magyarországon

A forgatás nélküli módszerek négy változata említhető:

1, Tárcsás alapművelésre épülő rendszer

Elsősorban az őszi vetésű és a másodvetésű növények művelési rendszerében terjedt el. Lényege,
hogy a tarlóhántást, a hántott tarló ápolását és az alapművelést tárcsával végzik, előbb
sekélyebben, majd mélyebben átmunkálva a talajt. Minden tárcsázást lezárás követ gyűrűs
hengerrel. A hántott tarló ápolása a gyomosodástól függően elmarad, vagy megismétlődik. A
magágykészítés kombinátorral történik, külön munkafolyamatban.
 -65-

A szántáshoz viszonyítva a tárcsával végzett alapművelés fajlagos vonóerőigénye 60-70%-kal, az

üzemanyag felhasználása 60-80%-kal, az időigénye 67-75%-kal csökkenthető. A nehéztárcsára
alapozott rendszerek menetszáma 2-3-mal, vonóerőigénye 25-30%-kal, üzemanyagfelhasználása
25-36%-kal, időigénye 30-40%-kal csökkenthető (KAPOCSI István és munkatársai, JÓRI J. István,
SOÓS Sándor és BlRKÁS Márta adatai).

A tárcsás alapművelést tartalmazó rendszer száraz években, kötött talajokon 4-5 tonna
hektáronkénti aprított szártömeghatárig, későn lekerülő elővetemények után is eredményesen
alkalmazható. A tárcsára alapozott rendszer alkalmazását korlátozza a nedves talaj, a nagy,
vonódott állapotú szártömeg, továbbá a mélyebb talajrétegek tömődöttsége.

2, Nehézkultivátoros alapművelésre épülő rendszer

Elsősorban nyár végi és őszi vetésű növények művelési rendszerébe illeszthető. A tarlóhántás
sekélyen tárcsával vagy nehézkultivátorral történik, és a felszínt gyűrűs henger zárja le. A
hántott tarlót a gyomosodástól függően kultivátorral vagy tárcsával ápolják és hengerezik. Az
alapművelés eszköze a talajt kíméletesen átmunkáló nehézkultivátor. Amennyiben a
kultivátorról hiányzik az elmunkáló elem, valamely hagyományos eszköz - fogas, gyűrűs henger -
kapcsolható hozzá. A magágykészítés és a vetés külön munkafolyamatban történik.

A szántáshoz viszonyítva a kultivátoros alapműveléshez 25-30%-kal kevesebb vonóerő, 32-40%-

kal kevesebb üzemanyag, 20-30%-kal rövidebb idő szükséges. A nehézkultivátorra alapozott
rendszer - attól függően, milyen mértékű a tarlómaradványok talajba keverése (vagyis szükséges-e
pl. tárcsa a keveréshez) - 2-3-mal kevesebb menetszámmal valósítható meg, mint a szántásos
rendszer. A kultivátorra alapozott rendszer előnyei száraz és kissé nyirkos talajokon
érvényesülnek leginkább. Alkalmazásának korlátja az erős gyomosság, a nagy tarlómaradvány-
tömeg, a mélyebb rétegek tömörödött állapota, valamint a nedves talaj.

3, Középmély lazítóra alapozott rendszer

Középmély lazítás bármely időben vetésre kerülő növény alá alkalmazható, de leginkább akkor
szükséges, ha a talaj a felső 30-40 cm-es rétegben erősen tömődött. A tarlómaradványok
tömegétől, aprítottságától függően szükséges a kiegészítő, felületi talajmunka, tárcsával vagy
ekével. A tarlóhántás tárcsával vagy kultivátorral végezhető, és hengerrel kell lezárni. Ugyanígy kell
művelni a kigyomosodott, hántott tarlót. A rendszer fő eljárása a középmély lazítás, amely
hatékonyabb, ha a talaj ún. beárnyékolási érettségében, vagy előzetesen meghántott, már
beéredésnek indult talajon történik. Mindkét esetben el kell munkálni a lazításkor képződött
rögöket. A menetszámcsökkentés érdekében ez vagy a hántás, vagy a hántott tarló ápolási
munkája.

Száraz őszi időszakban későn lekerülő, kevés szármaradványt hagyó elővetemények után tavasziak
alá is javasolható a tárcsás felületi műveléssel kiegészített középmély lazítás.

KAPOCSI és munkatársai adatai szerint réti csernozjom talajon a szántásos alapműveléshez képest
- amelyet sekélyen vagy középmélyen végeznek el -a 35-40 cm mélységű középmély lazítás fajlagos
vonóerőigénye 10-14%-kal, üzemanyag-felhasználása 10-12%-kal kevesebb. Más szerzők (JÓRI,
SoÓS, BlRKÁS) különböző talajokon hasonló tendenciát állapítottak meg. Tömődött talajokon,
 -66-

hántott, beéredett tarlón a középmély lazítás energia-igénye tovább csökkenthető. A kevesebb

menetszámból következően a lazítóra alapozott művelés energia- és időmegtakarítása elérheti a
20-22%-ot. A középmély lazítók alkalmazásának korlátja a nedves talajállapot.

4, Kombinált művelés és vetés

E rendszer eddig szinte csak elvétve, korlátozott alkalmazással jelent meg a művelési
gyakorlatban. Az alapgép talajmaró vagy forgóborona, ráépített vetőelemmel és kapcsolt lezáró
hengerrel. A rendszer főként őszi vagy tavaszi vetésű gabonák alá alkalmazható. A nyugat-
európai, hasonló megoldásoktól annyiban tér el, hogy szükséges a tarlóhántás, sőt a hántott
tarló ápolása is. Az alapművelés elvégezhető ekével, tárcsával. Az elmunkálás és a magágykészítés
egy menetben történik a vetessek Tavaszi gabona esetén az őszi alapművelés el is maradhat.

Az öntözött talajok művelése

Az öntözéses gazdálkodás során figyelmet kell fordítani a talaj folyamatos nedvesítésével járó talaj
terhelésekre.

Minden kutatási eredmény és tapasztalás bizonyítja, hogy nem maga az öntözés tesz kárt a
talajban, hanem a talaj tulajdonságait figyelmen kívül hagyó öntözési mód, intenzitás és
vízmennyiség, továbbá az a körülmény, hogy ha az öntözés alkalmazása mellett elmarad a talaj
megfelelő vízbefogadásáról, illetve levegőzöttségéről való gondoskodás, akkor rontjuk a talaj
állapotát.

Mados, di gléria, Klimes-, Szmik, Dvoracsek, Szabolcs, Darab és mások vizsgálatai bizonyítják, hogy
e fizikai sajátságok gyakran jelentősebb hatást gyakorolnak a talajok termékenységére, mint a
kémiai tulajdonságok és változások. Megállapították, hogy az öntözéssel történő gyakori
nedvesítés veszélyt jelent mind a túlzott anaerobiózis, mind a talajszerkezet mechanikai
rombolása szempontjából.

Az öntözött talajok rendszeresen művelt rétegének nagyobb mértékű és gyorsabb

visszatömörödését - amely a nedvesebb talajt érő nagyobb taposási károkból is adódik -, a talaj
legfelső rétegében lejátszódó eliszapolódási folyamatok valószínűségét a talaj művelése során is
figyelembe kell venni.

Az öntözött talajok térképezése és a talajtani szakvélemények - különösen a talajszelvény

vízáteresztésére, a talaj víz- és levegőarányára vonatkozóak -nagy segítséget jelentenek a várható
változások és hatások előrejelzésében, valamint a szükséges tennivalók megítélésében.

A talajművelés feladata az, hogy lehetővé tegye:

 a talaj felületére jutó víz megfelelő intenzitással történő talajba juttatását,

 a talajba juttatott víz gyors és egyenletes, szelvényen belüli mozgását, a talaj, illetve a
növény gyökerének levegőellátását,
 a vegetációs idő alatt az öntözés miatt fokozottabban tömődötté vált talajlazultságának,
porozitásának helyreállítását.
 -67-

Az öntözővíz talajba juttatása érdekében a következők szükségesek:

 Elsősorban a talaj vízelnyelését kell javítani olyan talajművelési eljárásokkal, amelyek

késleltetik a talajra jutó víz talajt eliszapoló, talajfelszínt lezáró hatását. Különösen kerülni
kell a talajtporosító művelő eszközök használatát. Előnyben kell részesíteni a különböző
kultivátorokat és kombinátorokat.
 A talaj levegőellátására, illetve a talaj lezáródására különösen igényes növények (pl.
cukorrépa, kukorica stb.) öntözését követően - amíg a növény fejlettsége lehetővé teszi - a
sorközökben a talajt lazítani kell.

A talajba jutott víz gyors és egyenletes, szelvényen belüli mozgásának és a talaj, illetve a növény
levegőellátásának elősegítése érdekében a következőkre kell ügyelni.

 Az öntözés intenzitása rendszerint nagyobb, mint a talaj vízbefogadása, ebből következik,

hogy az öntözéssel beáztatott talajréteg maximális vízkapacitásig (VKmax), vagy azt
megközelítő mértékig telítődik nedvességgel.
 A maximális vagy azt megközelítő nedvességtelítettségi állapot következtében a talaj
levegőkapacitása a minimálisra csökken.
 A növény gyökérzetének elégtelen levegőellátása okozta kedvezőtlen élettani hatást a
hideg öntözővíz tovább fokozhatja.
 A nagy nedvességtelítettségből eredő kedvezőtlen állapot addig tart, amíg a talaj víz-levegő
aránya nem éri el a növények által igényelt 70:30, de legalább a 80:20 értéket.
 Amennyiben a talaj vízáteresztő képessége jó (100-300 mm/h) vagy igen jó (300 mm/ha),
az öntözés során számíthatunk a gravitációs víz gyors, lefelé irányuló mozgására és ennek
megfelelően a talaj-levegőtlenségi idő rövidségére is. Mivel a talaj természetes víztároló
képességén felüli nedvességet mélyebb rétegekbe vezető pórustér (Pg) egyben a talaj
levegőellátottságát is biztosítja, a jó vízáteresztő talajok levegőkapacitása általában a
természetes víztároló képességnek megfelelő nedvességtartalom mellett is már a kívánt
30%, de legalább 20% körül van.
 Amennyiben a talaj vízáteresztő képessége közepes (70-100 mm/h), rossz (<30-70 mm/h),
vagy különösen, ha igen rossz (>30 mm/h), az előzőek alapján érthető, hogy az együtt jár a
talaj elégtelen levegőellátásával is. Ennek alapján az ilyen talajokra jellemző, hogy
levegőtlenségük a természetes víztároló képesség elérésekor sem szűnik meg, illetve nincs
meg a legalább 20% körüli levegőkapacitásuk. A talajokban az öntözést követően hosszú a
levegőtlenségi idő, ami az öntözés hatástalanságához, illetve a növény - sárgászöld színén is
látható - károsodásához vezethet. Ezért ilyen talajokon a gravitációs pórustér, illetve a
talaj vízáteresztését, következésképpen az öntözés hatékonyságát növelő mélyművelésre
van szükség. A művelés szükséges mélységét a kedvezőtlen mértékben tömődött rétegek
mélységi kiterjedése, valamint az öntözéssel beáztatni kívánt réteg vastagsága határozza
meg.
 -68-

A jó és a rossz vízvezető képességű, illetve levegőkapacitású talajok fentiekben vázolt

levegőtlenségének folyamatát és a talajművelés szabályozó szerepét az 53. ábra foglalja össze.

A vegetációs idő alatt az öntözés miatt fokozottabban tömődötté vált talaj lazultságának,
porozitásának helyreállítása érdekében a következőket kell tenni:

 Gondoskodni kell a felső - szerkezetében rendszerint károsodott - talajréteg

aláforgatásáról. Öntözött talajok esetében ezért is kerülni kell a forgatás nélküli
alapművelést.
 Törekedni kell az öntözött vagy öntözésre előkészített talaj rendszeresen művelt felső
rétegének jó minőségben és kellő mélységben történő művelésére, kapás kultúrák
esetében a sorközök lazítására.
 A mélylazítás tervezése során számítani kell arra, hogy a mélylazítás hatástartamát az
öntözés - kb. 1-2 évvel - csökkenti.

Barna erdőtalajok művelése

A talaj művelését befolyásoló és meghatározó főbb talajtulajdonságok

Szelvényük kilúgzási ("A") és felhalmozódási ("B") szintre tagozódik. A szántóföldi művelés alatt
álló barna erdőtalajok legnagyobb részét azok alkotják, amelyek kilúgzási szintjére a csekély
CaCO3-tartalom és a savanyúság, felhalmozódási szintjére pedig a nagyobb agyagtartalom a
jellemző. Az egész talajszelvény kedvezőtlen szerkezetű, tömődött és rossz a vízbefogadása. A
kedvezőtlen kolloidikai tulajdonság miatt felszínében eliszapolódásra, szétfolyásra,
cserepesedésre hajlamos. A talaj felületére jutó víz nagy része a rendszeresen művelt réteg
vízzel való telítődése után - az alatta húzódó felhalmozódási ("B") szint talajának jóval kisebb
vízáteresztése miatt - mint felszínen elfolyó, talajelhordást okozó felületi víz jelentkezik,
amelynek következménye a felületi víznyomás, az erózió kártétele a felhalmozódási szintben
felgyülemlő - nagy mennyiségű redukált káros vas és mozgékony alumínium.

A talaj művelésének irányelvei

A talaj előzőekben vázolt kedvezőtlen tulajdonságai miatt törekedni kell a talaj lehető legmélyebb
- de legalább a felhalmozódási ("B") szint mélységéig terjedő - művelésére. A talaj forgatása csak a
humuszos - sötétebb színe alapján is jól elkülöníthető - kilúgzási szint mélységéig történjék.
 -69-

Az ennél mélyebb forgatás hatására:

 csökken a biológiailag legaktívabb, rendszeresen művelt réteg humuszanyagainak

százalékos mennyisége;
 a szántott rétegbe kerül a talaj művelhetőségére, termékenységére kedvezőtlen kémiai és
fizikai tulajdonságú, a talaj képlékenységi fokát és eliszapolódásra való hajlamát növelő
felhalmozódási ("B") szint anyaga;
 szántás alkalmával fokozódik az eketalp által, sokszor teljesen vizet záró réteg
kialakulásának lehetősége.

A talajt lehetőleg - vörösbarna színe alapján is jól elkülöníthetően - a felhalmozódási ("B") szint
mélységéig lazítsuk.

Erre azért van szükség, mert:

 a felhalmozódási szint teljes vastagságában akadályozza a víz lefelé irányuló mozgását;

 a felhalmozódási szint alatt a talaj általában jó vízbefogadó;
 a felhalmozódási szint lazítatlanul hagyott rétege - vastagságától függetlenül - lassítja a víz
mozgását, így a mélylazítás csak a vizet jól befogadó réteg vastagságát növeli, de az egész
talajszelvény vízbefogadását nem javítja meg.

Csernozjom talajok művelése

A talaj művelését befolyásoló és meghatározó főbb talajtulajdonságok

A csernozjom talajokat a jó humusz- és Ca-ellátottság, valamint a morzsás szerkezet jellemzi. A

talaj vízbefogadása és levegőgazdálkodása általában jó. Ugyanakkor - a helytelen talajművelés
következtében - igen jelentős a rendszeresen szántott réteg morzsás szerkezetének leromlása, a
porképződésre, tömődésre való hajlam fokozódása. Ez különösen azokon a területeken
figyelemreméltó, ahol ezzel még az erózió, illetve a tartós öntözés talajt romboló hatása is párosul.

Csernozjom talajok Magyarországon

A talaj művelésének irányelvei

A művelés mélységének és gyakoriságának megválasztása során szem előtt kell tartani, hogy a talaj
rendszerint kedvező természetes lazultsági, illetve porozitási állapota lehetővé teszi a növények
 -70-

optimális fejlődését. Törekedni kell a talaj morzsás szerkezetét kímélő, energia- és menetszám-
takarékos művelésre. A talajforgatás maximális mélységét a humusztartalom, valamint a
szerkezeti állapot változásának figyelembevételével határozzuk meg úgy, hogy az ne vezessen a
humusztartalom lényeges csökkentéséhez, illetve a rendszeresen művelt réteg szerkezetének
romlásához. Mélyművelésre csak ott van szükség, ahol a művelő eszközzel elérhető mélységben
valamilyen gyökérfejlődést akadályozó réteg (pl. mészkőpad vagy erősen tömődött réteg stb.)
fordul elő. E talajokon is szükség van a kialakuló káros barázdafenék megszüntetésére, amit a
kb. 4 évenként végzett periodikus mélyműveléssel tüntetünk el. A szántás mélységét ez esetben
6-8 cm-rel növeljük.

Réti talajok művelése

A talaj művelését befolyásoló és meghatározó főbb talajtulajdonságok

E talajok fő jellemzője a nagy szerves- és szervetlenkolloid-tartalom, a lassú vízáteresztésből és

nagy víztelítettségből, valamint a tömődöttségből eredő levegőtlenség. Gyakori a gyökér
fejlődését akadályozó felszín közeli talajvíz, illetve a kapilláris vízkapacitásig telített zóna,
valamint a vaskőfok, a mészkőpad, glej stb., továbbá a Tiszántúlon a sófelhalmozódás is.

A talaj művelésének irányelvei

A talaj egész szelvényére jellemző tömődöttségének, levegőtlenségének és lassú vízbefogadásának

ellensúlyozása végett törekedni kell a talaj mély művelésére a káros réteg felszínbe keverése
nélkül.

A talajforgatás maximális mélysége az "A"-szintnek a legtöbb humuszt tartalmazó rétegéig

terjedhet. Kerülni kell az ekével elérhető káros kémiai tulajdonságú réteg felszínbe keverését. A
megengedettnél mélyebb forgatásos talajművelés következménye a talaj morzsás szerkezetének
leromlása, a talajfelszín eliszapolódásának, cserepesedésének fokozódása, valamint a talaj
művelhetőségének romlása. A felszínre hozott glejes és egyéb káros réteg rontja a tápanyag-
szolgáltató képességet, a biológiailag legaktívabb, rendszeresen művelt réteg termékenységét,
akadályozza a növény gyökereinek fejlődését.

A talaj mélylazítása a lehető legmélyebb legyen, hogy a talaj mélyebb rétegének tömődöttségét,
levegőtlenségét csökkentsük, illetve a vízbefogadó képességet javítsuk.

A mélylazítás eszköze az altalajlazító.

 -71-

A megfelelő minőségű mélylazításnak számos feltétele van:

 a talaj nagy szerves- és szervetlen kolloidanyag-tartalma és a duzzadóképesség miatt

különösen fontos, hogy mélylazításkor a talaj nedvességtartalma minél kisebb legyen,
 ha szélsőségesen csapadékos az időjárás, vagy a mélyebben lazított réteg a
megengedettnél nedvesebb, számítani kell a mélyművelés rövidebb hatástartamára, illetve
akár hatástalanságára is.

Szikes (szolonyec típusú) talajok

A talaj művelését befolyásoló és meghatározó főbb talajtulajdonságok

E talajokban a nátriumsók a talaj oldatában, kristályos sók alakjában, vagy a kolloidok felületén
ionos formában történő nagyobb mértékű jelenléte, valamint a sok esetben ehhez párosuló
nagy agyagtartalom miatt a talaj fizikai, kolloidikai tulajdonsága igen kedvezőtlen. E talajok
jellemzője a tömődöttség, a levegőtlenség, a nagymértékű duzzadás, a képlékenység és az
eliszapolódásra való hajlam, a rossz vízbefogadás, illetve a nehéz művelhetőség.

A talaj művelésének irányelvei

Az előzőekben felsorolt kedvezőtlen talajtulajdonságok miatt törekedni kell e talajok minél
mélyebb művelésére, a műveléssel megteremtett kedvezőbb talajállapot fenntartására. A talajt
csak a talajvizsgálatok alapján javasolt mélységig forgassuk. Az ennél mélyebb forgatás
következménye: a nagyobb sótartalmú rétegek felforgatása, a talaj művelhetőségének és
termékenységének, valamint a talaj legfelső rétegébe juttatott kémiai javítóanyagok
hatékonyságának csökkenése.

A mélyművelés egyetlen lehetséges és megengedhető módja a mélylazítás. Külön ki kell emelni,

hogy minden művelésre lehetőleg az erre optimális határértéken belüli talajnedvesség mellett -
középkötött és kötött talajokon a természetes vízkapacitásnak megfelelő nedvesség 65-80%-a
között - kerüljön sor. E lehetőség hiányában a talaj művelhetősége, de a gépek mozgási nehézsége
miatt is törekedni kell legalább a művelésre optimális nedvesség-határérték alatti talajnedvesség
melletti művelésre. Előnyben kell részesíteni mindazokat a technikai megoldásokat és
talajművelési módszereket, amelyek lehetővé teszik az alapművelés - pl. szántás - felszínének rövid
időn belüli, de lehetőleg egy menetben való elmunkálását, lezárását.
 -72-

Homoktalajok

A talaj művelését befolyásoló és meghatározó főbb talajtulajdonságok

E talajokra a kevés szerves és szervetlen kolloidanyag-tartalom, a szerkezetnélküliség és a lazaság,

valamint az erős lefelé irányuló anyagmozgás jellemző.

A talaj művelésének irányelvei

A talaj párolgás útján való vízvesztésének, valamint az erózió és a defláció kártételének

csökkentése céljából törekedni kell a talaj mind kevesebb mozgatására, a meglazított talaj
megfelelő mértékű és gyors tömörítésére, a deflációnak kitett talajok felszínének hullámos
kiképzésére. A talaj mélyművelésére csak akkor van szükség, ha a művelő eszköz által elérhető
mélységben gyökérfejlődést gátló - pl. mészkőpad, vaskőfok, glejes stb. - réteg helyezkedik el.