Magyarszecsőd, 2022.05.15.

Ézsaiás 43,16-21

Kedves Testvéreim!

Az lenne a kérdésem, hogy milyen csodát vagy csodákat tapasztaltatok

meg már életetek során? Most gondolhattok akármire. A földtől leginkább
elrugaszkodott példákra is, amiket idáig életetek során hallottatok, láttatok,
megtapasztaltatok. Saját életünk csodái előtt sokszor értetelenkedve állunk, és
nem értjük, ez mégis hogyan történhetett, hogyan jöhetett ez létre. Sokszor
történnek velünk furcsa és megmagyarázhatatlan dolgok, amikről azt gondoljuk,
hogy ez valami olyan csoda, aminek nem értjük a hátterét, és furán tűnődhetünk
rajta. Rácsodálkozunk olyan dolgokra, amikre a legkevésbé sem számítottunk.
Úgy is mondhatnám, hogy sokszor hitetlenkedve állunk olyan dolgok előtt,
aminek a magyarázatát nem igazán értjük. Egy váratlan gyógyulás, hirtelen jött
segély, egy társtól kapott valamilyen lelki vigasztalás, mind-mind olyan
csodáknak számíthatnak, amik előtt furán állunk és nem értjük, honnan jött ez
most.
Kedves Testvéreim! Egy pillanatra gondoljuk magunkat a zsidók
helyzetébe, akik ott voltak Egyiptomban. Tudom, hogy egy régies dologra
kérlek titeket, azonban higgyétek el, hogy a mondanivalója nem lesz az.
Megjelent Mózes. Az a Mózes, aki korábban a fáraó fia volt, legalábbis a
rabszolga sorban tartott zsidók szemében. Igaz, hogy jó negyven év telt el, míg
Mózes ismét visszament Egyiptomba, hogy kihozza Isten népét onnét, de kétség
nem fért ahhoz, hogy tudták Mózes egy vezető személyiség lehet, akinek habár
vannak hibái, dadogott, mégis képes egy teljes népet elvezetni. Nos tehát, itt van
Mózes és azt mondja, hogy Isten meg fog szabadítani minket, mert maga Isten
jelentette ki neki ezt. Akkor utána mehetünk, mert biztos lesz a mi
szabadításunk.
Tudjuk nagyon jól, hogy a tízcsapás során Isten megmutatta a hatalmát a
fáraónak és azt is, hogy mikor végül elengedte a zsidó népet a fáraó, nemsokára
üldözőbe is vette Isten népét a fáraó, akik a Vörös-Tenger felé menekültek.
Magyarszecsőd, 2022.05.15. Ézsaiás 43,16-21

Talán teljesen kétségbe esett Isten népe. Azt látták, hogy mindkét oldalról a
halál vár rájuk. Ha nem a katonák végeznek velük, akkor a tengerbe menekülve
biztosan elvesznek. Szorítóban volt a zsidó nép. Nem tudták mi legyen, és ekkor
egyszer csak előállt Mózes, és ketté nyitotta a Vörös Tengert. Isten népe pedig
száraz lábbal kelt át a Vörös Tengeren. Ekkor már szinte joggal hihették azt,
hogy megbízhatnak Mózesben, és megbízhatnak abban, hogy el fogja őket
vezetni a tejjel és mézzel folyó Kánaán földjére.
Mikor azonban vándoroltak a pusztában, akkor már elkezdtek
panaszkodni arra, hogy jobb volt a rabszolga sorban. „Mert azt mondták nekik
Izráel fiai: Bárcsak meghaltunk volna az ÚR kezétől Egyiptomban, amikor a
húsos fazekak mellett ültünk, és jóllakásig ehettünk kenyeret! Hát azért
hoztatok ki bennünket ebbe a pusztába, hogy ezt az egész gyülekezetet
éhhalálra juttassátok?” /2Móz 16,3/ Mondhatnánk, hogy a nép észrevétele és
zúgolódása jogos volt. Kint vannak a pusztában, éhhalál a sorsuk, ha nem
történik valami, mégis meddig kell még elszenvedniük azt a borzalmat, hogy
gondoskodás nélkül maradnak? Elkezdték a régit ajnározni. Elkezdték dicsérni
azt, ami rossz volt. Elkezdtek visszafele mutogatva, irigykedni a korábbi
életükre.
Hányszor járunk így? Azt gondoljuk, hogy az Istennel való együtt járás
lemondásokkal jár. Mindig azt hisszük, hogy az ha Isten a mi királyunk és
vezetőnk, mivel ő láthatatlan, nem is fog minket megsegíteni, megmenteni, vagy
még inkább le kell mondjunk minden általunk jónak titulált földi dologról. Pedig
ez nagyon nem így van. Mi történt ez után a zsidó néppel? Mennyei mannával
kezdte őket táplálni Isten. Éhen maradtak? Semmiképp sem. Szomjan maradtak?
Máránál a keserű vízből édesvizet csinált Isten, Mózes botja által. Nappal füst,
este pedig tűzoszlopban vezette Isten a népét, és mikor 40 évnyi vándorlás után
eljutottak Kánaán földjére, akkor egyszerre csak az a személy, aki idáig
közvetlen kapcsolat volt Isten és a nép között, Mózes, nem mehet be velük
Kánaán földjére. Nem tudom, hogy vagytok vele, de mikor egy-egy ilyen
Magyarszecsőd, 2022.05.15. Ézsaiás 43,16-21

közbeeső, fontos személy kiesik egy társaságból, akkor az a társaság is képes

megbomlani. Hogy egy személyes példát mondjak. Az én családomban, az apai
nagymamám volt az összetartó kapocs nagybátyámékkal, akik az ország másik
végében élnek. Miután nagymamám meghalt a kapcsolat is megszakadt
nagybátyámékkal. Ez természetesen éppúgy az ő hibájuk, mint az enyém is. De
egy család kapcsolati rendszerét egyetlen személy tartotta fenn. Izrael népe is
elveszítette ezt az összekötő emberét. Milyen szomorú az, hogy Mózes volt az
egyetlen igaz ember, akinek volt igazi összeköttetése Istenhez. Majd pedig
miután Mózes már nem mehetett velük, akkor Józsué kezei közé került a nép
irányítása, és neki is megígérte Isten azt, hogy ne féljen és ne rettegjen, mert
vele lesz Isten, mindenütt, amerre csak jár. Az első ilyen nagy megpróbáltatás
pedig a csodálatos átkelés volt a Jordánon. Gondoljunk csak bele, ott van egy
fiatal ember, aki vezeti Isten népét, miután Mózes otthagyta őket. Isten pedig
ismét kettéválasztotta a vizeket, most a Jordán vizét.
Kedves Testvéreim. Napestig mondhatnám azt, hogy miképp és hogyan
cselekedett Isten a kiválasztott nép életében, és teszik is ezt a zsidók minden
egyes pészach ünnepen, mikor megemlékeznek népük Egyiptomból való
kivonulására. Ekkor pedig azt olvassuk Ézsaiásnál, hogy engedjétek el.
Engedjétek el mindazokat a csodákat, amiket idáig ismertetek. Engedjétek el,
mert amíg azzal van tele a szívetek, addig nem látjátok meg Isten másik, sokkal
hatalmasabb csodáját. Talán már ez is csodába vagy mesébe illő, hogy miképp
hozta ki Isten az Ő népét Egyiptomból. Azonban ami ez után fog jönni, az
sokkal több annál, mint amit mi magunk el tudunk képzelni. Az sokkal nagyobb
szabadítás.
Az ember alapvetően úgy működik, hogy addig, amíg valami lefoglalja,
addig nem képes az újra felfigyelni. Míg valami olyannyira meghatározza a
figyelmünket, addig képtelenek vagyunk az újra koncentrálni. Isten csodáit nem
tudjuk észrevenni, és ezzel pont magunkat fosztjuk meg attól, hogy meglássuk
csodáját. Úgy is mondhatnám, hogy a bevezetőben elhangzott, csodákra való
Magyarszecsőd, 2022.05.15. Ézsaiás 43,16-21

koncentrálás, és az azokra való felfigyelés ne határozza meg a nézeteinket. Ne

ragadjunk le a régieknél, mert Isten újat cselekszik, ami most kezd kibontakozni.
Isten második csodájának a súlya olya hatalmas lesz, hogy első szabadításának a
fényét tisztességgel meggyengíti. Nem arról van szó, hogy teljesen el kell
felejteni a régieket, mert a tízparancsolatban is azt olvashatjuk, hogy Isten az,
aki kihozta népét a szolgaság házából, Egyiptomból. Hanem sokkal inkább arról
van szó, hogy ugyanaz az Isten, aki ki tudta szabadítani népét Egyiptomból, újat
cselekszik, aminek a fénye tompítja azt, ami volt. Sokkal nagyobb szabadítást
hoz számunkra Isten, ehhez pedig még csak vándorolnunk sem kell. De ez nem
azt jelenti, hogy nekünk nem kell egy lelki utat végig járnunk, ami adott esetben
tényleg tarthat 40 évig, vagy akár tovább is.
De van ígéretünk. Mégpedig az az ígéret fűződik ehhez, hogy Isten vizet
fakaszt a pusztában. Isten vizet fakaszt, élő vizet. Olyan vizet, amely életet ad
számunkra. Nem csak a földrajzi adottságokra kell gondolni Izrael tekintetében,
ahol valóban rendkívül fontos az éltető víz, hanem lelki vízre. Most van
lehetőséged inni az élő víznek folyamaiból. Teljesen egyértelmű lehet
számunkra az, hogy Krisztusra mutat itt a próféta. Még ha nem is tudta, hogy
Jézusnak fogják hívni, de már biztosan tudta azt, hogy Isten elkészítette az Ő
tökéletes, és egész történelmet átformáló váltságművét. Neked pedig
lehetőséged van meríteni Krisztus váltságművéből. Lehetőséged van arra, hogy
odamenj hozzá és ebből a vízből igyál.
Azonban nem szabad megmaradnunk abban, hogy ez az Ige csak arról
szól, hogy visszamutat az Egyiptomi szabadulásra, és Krisztusra mutat.
Holisztikusan kell ezt értenünk. Vagyis ez azt jelenti, hogy az egész
világtörténelmet kell figyelembe vennünk. Egészen odáig, hogy Krisztus
visszajön. Elvégre vannak próféciák, amik még nem teljesültek be. A Szentírás
jelentős prófétikus eleme beteljesedett, de vannak még dolgok, amik nem. Ilyen
például Krisztus visszajövetele is, ami szinte utópiának hangozhat. Úgy is
mondhatnánk, hogy szinte hihetetlennek. Azonban amik le vannak írva a
Magyarszecsőd, 2022.05.15. Ézsaiás 43,16-21

Szentírásban, azok mind megtörténtek, igazak és valósak, amik pedig még nem
történtek meg, azok be fognak következni. Nekünk kell az elménket nyitogatni
arra, hogy el merjük hinni mindazt, ami meg van írva a Szentírásban. Rögtön
folytatja is a próféta egy olyan dologgal, ami számunkra szinte lehetetlennek
tűnik. Még a mezei vadak is dicsőíteni fogják Istent. Ez pedig azt jelenti, hogy
Isten hatalma és ereje oly hatalmas lesz, hogy még az egyszerűbb állatok is az Ő
dicsőségét fogják zengeni, nem hogy még az ember!
Leginkább akkor szeretjük ezt az Igét emlegetni, mikor úgy látjuk, hogy
Isten valamit készít az életünkben, de nem értjük pontosan, hogy mi az. Sokszor
vagyok ezzel én is így. Nem értem még Isten akaratát teljesen, de készíti az utat
a pusztában, és vizet fakaszt, életet ad olyan helyre, amiről én már rég
lemondtam.
Isten képes utat készíteni a te életedben is. Akkor is, mikor azt hiszed a
lelki-szellemi életed teljesen sivár. Akkor is, mikor azt hiszed, nincs reményed
arra, hogy Isten újat cselekedjen, vagy mikor ezekkel megkérdőjelezed Isten
nagyságát. Egyszer egy lelkész ismerősöm mondta azt, hogy ahhoz, hogy Isten
teljesen ki tudja bontani az Ő munkáját, ahhoz pont saját magát kellett háttérbe
szorítania. Sokszor vagyunk így ezzel, én is. Olyannyira egy kézben szeretjük
tartani a dolgokat, hogy nem tudjuk megélni Isten munkáinak csodáját.
Pedig a legnagyobb csoda az, hogy vizet fakaszt a pusztában. A
legnagyobb csoda az, hogy a te életedben is utat készít. Lehetőséged van hozzá
menni ezen a mai vasárnapon is. Éljünk ezzel a lehetőséggel.
Ámen