You are on page 1of 4

Smaragd: Megváltás…

Köröztek körülöttük, mint a héják. Fekete talárjuk lobogott lépéseik ütemére, csuklyájuk alól
félelmetes maszkok villantak rájuk. Félelmetes, de egyben gyönyörű maszkok. Volt közöttük
sima és egészen díszes is, fura, kacskaringós mintával a száj és a szemek között.
A lánynak eszébe villant, mikor az édesanyja viselt ilyet. Azt mondta, bálba megy, ahol
táncolni fog, pont úgy, mint Hamupipőke, és ha idősebb lesz, akkor ő is mehet majd vele. De
ez a tánc most más volt, érezte szülei kezének szorítását a vállán, hallotta a fekete köpenyesek
gúnyos kacaját.
Felnézett, és meglátta a rémületet az arcukon, édesanyja gyönyörű, szép szemét a rettegés
könnyei borították, apjáét a borzalom tágította szinte természetellenesen naggyá. Őt is átjárta
a rettegés, karjai önkéntelenül szorultak még szorosabbra kisöccse derekán, ahogy próbálta
megakadályozni, hogy kiszakítsa magát a kezei közül.

***
Már lefekvéshez készülődtek, mikor betörtek hozzájuk, fekete csuklyás, köpenyes alakok
nyomultak be a bejárati ajtón, fura villanásokkal kísérve. Olyan volt, mint a születésnapi
tűzijáték – de az nem most van, ahhoz még jó párat kell aludni. Apja kiabált neki, hogy bújjon
el, és ő engedelmeskedett. Berohant a kisöccse szobájába és berángatta maga után a kiságy
alá. De ha azt hitte, hogy Tommy csendben lesz, tévedett. Még a lépcsőn felfelé dübörgő
lábak zaja sem tudta elnyomni hisztérikus zokogását. Hiába szorította szája elé a kezét, öccse
most nem akart vele bújócskázni.
Durva kezek ragadták meg a bokáit, és rántották ki az ágy alól.
– Ne! – kapálódzott kétségbeesetten. – Tommy!
– Ne félj! – röhögte egy durva hang a fülébe. – Ő sem marad ki a jóból! – Aztán Tommyt is
előrángatták az ágy alól, majd a kezébe lökték. – Nesze, de jól vigyázz rá, ha megszökik,
nagyon megjárod ám!
A válluknál fogva taszigálták le őket a nappaliba, ahol a szülei már a szoba közepén térdeltek.
Az őket gyűrűként körbefogó fekete csuhások sorfala szétnyílt, és őket is belökték a
rögtönzött kör középre.
– Tiberius Pye! Tagadod-e, hogy nemes varázsló véred beszennyezted eme mugli nővel, kivel
két varázstalan gyermeket is nemzettél, megtagadva a Varázsvilággal szembeni kötelességed?
– Kötelesség? – nevetett fel az apja. – Miféle világ az, ahol megszabják, hogy kit szeressek?
– Szerelem… – lépett ki az egyik csuklyás a sorból, és felrántotta a földön térdeplő nőt. –
Nem tagadom, csinos kis asszonykát választottál, de akkor is csak egy sárvérűt! – ragadta
meg az arcát az állánál fogva, majd durván végignyalt rajta. – Talán el is játszadozom vele, a
szemed láttára!
– Hagyd őt békén! Miért nem a veled egyenlővel kezdesz?
– Egyenlő? Ne nevettess! Te még arra sem vagy méltó, hogy a cipőm sarkán lévő sarat beléd
töröljem! Miféle varázsló vagy te? Hol a pálcád? Vagy tán annyira igyekeztél muglivá válni,
hogy kvibli lett belőled? Crucio! – A felkiáltást fényes villanás kísérte, és a lány apja
felordított a fájdalomtól.
– Ne! – Mikor már nem vonaglott, értük könyörgött. – A családomat ne! Ők ártatlanok, nem
tehetnek semmiről! Nem tudnak semmiről!
– Te vontad bele őket, hát viseljék a következményét – érkezett a kíméletlen felelet a többiek
hahotázásától kísérve. – Azt hiszed, hogy ilyen könnyen szabadulsz? Voldemort Nagyúr még
át sem adta üdvözletét!
A kijelentést újabb nevetésorkán kísérte.
– Az ő szívélyes meghívását jöttünk tolmácsolni, fogadást ad és ti lesztek a díszvendégek!
Az apa, ha lehet, még jobban elsápadt, ő már tudta, hogy mit jelent ez a meghívás, de felesége
reménykedő arcát látva nem volt szíve felvilágosítani, arról, hogy ez számukra egyenlő a
halállal. Hallott mendemondákat a halálfalók kegyetlenkedéseiről, de nem hitte el. Nem, az

1 Smaragd
Smaragd: Megváltás…
nem létezik, hogy valaki ilyen kegyetlen legyen! Csak azért üldözzön másokat, mert nem
egyezik a véleményük! Mit ártottak ők neki? A gyerekek nem örökölték a mágikus
képességeit, soha nem fognak a Roxfortba járni, soha nem fogják megismerni azt, milyen
félvérnek lenni.
– Na, ne kéresd magad! – rántották durván talpra. – Ideje, hogy induljunk.
– Megfogni! – lépett erőre egy újabb csuklyás, és az asszony kezébe lökte azt a kis zöld
labdát, ami után Tommy egész végig ácsingózott.
A kisfiú lelkesen kapott a gömb után, és örömteli, gyöngyöző kacaja még az után is
visszacsendült a nappaliban, hogy a zsupszkulcs keltette örvény magával ragadta az egész
családot. Távozásuk után a halálfalók sem tétováztak, karjukon megérintve a Sötét Jegyet ők
is hoppanáltak.

***
– Na végre! – csendült fel egy türelmetlen sziszegés. – Mi tartott ilyen sokáig? Ne mondjátok,
hogy kifogott rajtatok egy középszerű varázsló, és a semmirekellő mugli családja!
Lora a hang forrása felé fordult, de bár ne tette volna! Torkát szorongatta az elfojtott sikítás,
ahogy meglátta azt a „valamit”, aki egy trónuson ülve sziszegett türelmetlenül. Még életében
nem látott ilyen félelmetest. Már rég nem hitt a mesékben, és tisztában volt vele, hogy
szörnyek nem léteznek.
Miközben a rémületén próbált úrrá lenni, lepillantott a szörny lábaira. Mozgás és súrlódás
hangja keltette fel a figyelmét, de amit ott látott, végképp elhatalmasodott a tudatán. A
hatalmas hüllő céltudatosan tört a kis család felé, miközben nyelvét öltögetve, gazdájához
hasonlóan félelmetesen sziszegett.
– Ne!!! – sikított fel, miközben igyekezett hátrálni.
– Istenem segíts! – hallotta édesanyja és apja kétségbeesett kiáltását, ahogy igyekezett
eltakarni őket a kígyó elől.
Ekkor egyszerre több dolog is történt.
Lora durva érintést érzett a vállain és keményen előrelökték.
Egy hangos roppanást, és egy kínnal teli hördülést – amiben apjára ismert –, majd egy éles
sikolyt hallott, amit édesanyja adott ki, miközben a szörnyű hüllő belemélyesztette a fogait a
karjába.
– Ügyes vagy, Nagini! Jó kis kígyó – sziszegte a férfi. – Mire vártok? – fordult csuklyás
emberei felé. – Fogjátok le az árulót, és gondoskodjatok arról, hogy illő látványban legyen
része!
Apja alkarját durván megragadták, és a háta mögé csavarták, nyakát satuba fogta egy kéz, és
nem engedte, hogy lehajtsa a fejét.
A férfi kétségbeesetten igyekezett szabadulni és elfordította a fejét, de egy hang megállította:
– Nézd, vagy a lányoddal is ez fog történni!
A hasztalan tiltakozás abbamaradt, és megadóan, remegve tűrte, hogy rákényszerítsék az
akaratukat.
– Mobilicorpus! – Tehetetlenül figyelte, amint felesége négy végtagját megragadja egy-egy
halálfaló, majd egy ötödik a levegőbe emeli. – Diffindo! – kiáltotta az egyik halálfaló, és a
varázslat nyomán a nő testét takaró ruházat felhasadt.
– Tépjétek le a ruháit! – rendelkezett egy másik, akinek egy pillanatra kivillant egy hosszú,
szőke hajtincse a csuklyája alól, miközben céltudatosan matatott a talárja alatt.
– Hová sietsz? – szakította félbe a tevékenységét egy durván röhögő hang. – Netán a csinos
kis feleséged nem adja meg neked, amire vágysz?
– Kussolj! Mindössze nem akarok a hozzád hasonlók után következni. Rangban és vérben is
feletted állok, tudd, hogy hol a helyed!

2 Smaragd
Smaragd: Megváltás…
A kérdező meghunyászkodva húzódott hátrébb, míg az események lelkes nézője közbe nem
szólt.
– Jut mindenkinek, drága híveim! Addig játszatok az áruló kölykeivel.
Néhány halálfaló Lora és Tommy felé fordult, miközben pálcáikat előrántották. A gyerekek
kétségbeesetten álltak, miközben rémületükben egymásba kapaszkodtak.
– Rictusempra! – A két gyerek megugrott a bűbájra, testük megvonaglott, miközben
igyekeztek kihátrálni a pálcák kereszttűzéből. Felfoghatatlan volt a számukra, hogy ezek a
titokzatos idegenek, hogyan tudnak fájdalmat okozni egy fadarabbal a kezükben. Még soha
sem rettegtek ennyire, mint most, látva és hallva szüleik tehetetlenségét. Eközben édesanyjuk
újra felsikoltott, és Lora befogta Tommy füleit.
– Ne nézz oda! – Tudta, hogy valami szörnyűség történik az anyjukkal, és azt is sejtette, hogy
innen már nem fognak élve távozni. Szeretett volna elbújni az ágyában, a fejére húzni a
takaróját és csak kuksolni a sötétben. Ó, mennyire szerette volna, ha ez csak egy rossz álom
lenne!
Könnyek peregtek az arcán, ahogy némán sírt. Nem adja meg nekik azt az elégtételt, hogy
sikítani hallják. Érezte a testén végigvágó átkokat, és a forróságot, ahogy a vér megindul a
vágott sebekből, de ő csak kitartóan szorította öccsét, és igyekezett védeni az őket ért átkok
elől.

A mulatozás egy nagy kavarodássá vált. A halálfalók gátlásai felszabadultak, és egymással


versengve, igyekeztek túltenni a másik átkain. A vér és a sikítás felizgatta őket, szexuális
izgalmukat pedig levezették a kiterített nőn, aki a sokadik alkalom után már nem is tiltakozott,
csak üveges szemmel, megadóan meredt a semmibe. Megkattant, ezt mindannyian tudták,
innen már nincs visszaút, a tudata végérvényesen távozott a megkínzott testből.
Nagini a vérszagtól megrészegülten körözött, és oda-oda mart a halálfalók durva nevetései
közepette. Már egyikük sem gondolt úgy az áldozataikra, mint emberi lényekre, játékszerek
voltak csupán, egy kegyetlen elme játékai.
A családapa megtörten figyelte gyermekei vonaglását, felesége dermedt arcát. Nem volt a
számára nagyobb kín, mint őket szenvedni látni a saját hibájából. Ezerszer is megbánta már,
hogy nem hallgatott a figyelmeztetésekre, hogy nem fogta őket és nem hagyta el velük
Angliát.
Kétségbeesett tekintete ide-oda cikázott, mígnem az egy fekete pillantással találkozott. A
csuklya eltakarta a halálfaló arcát, de sejtette, hogy alatta egy fiatalember rejtőzik. Kivillanó
borosta nélküli fehér álla, és keskeny, összeszorított szája, arról tanúskodott, hogy nincs
ínyére a látvány.
– Kérem… Segítsen rajuk! – könyörgött némán a gyermekei felé pillantva. – Vessen véget
ennek…

***
Már nem számolta, hogy hány átkot kaptak. Már semmi sem számított, a büszke fogadalmát,
hogy nem hallják sikítani, már rég sutba dobta. Már csak Tommyt igyekezett védeni minden
erejével, de kétségbeesetten vette észre öccse egyre csak gyengülő rándulásait a karjai között.
Tudta, hogy már nem húzzák sokáig, és már csak azért imádkozott, hogy az elkerülhetetlen
minél gyorsabban és fájdalommentesebben érkezzen.
És az égiek mintha meghallgatták volna fohászait, Tommy mellkasába hangtalanul csapódott
bele a zöld átok, és öccse gyenge teste végleg elernyedt kezei között.
Megkönnyebbült és szinte már irigyelni kezdte, hogy neki már nem kell szenvednie, mikor
megérezte a testébe csapódó újabb átkot. Ez más volt, mint a többi, az egész testét forróság
lepte el, de nem az az elviselhetetlenül égő érzés. Sajgó testét kellemes meleg öntötte el, lelkét
megszállta a végtelen nyugalom. Tudta, hogy vége van.

3 Smaragd
Smaragd: Megváltás…
Tudta, és boldog volt.
Élete utolsó tettével felnézett, és a pillantása találkozott egy fekete tekintettel…

***

Az idegen megérteni látszott a szavait, egy ideig még vívódott magában, majd a mulatozó
halálfalók közé osont. Pálcáját megemelte, és gyors egymásutánban megindította az Adava
Kedavrát a két gyerekre. A halálfalók fel sem fogták, hogy a játékszereik meghaltak, a halálos
átkok zöld fénye elveszett a többi varázslat fénye között.
Az apa hálásan követte tekintetével az idegent, és megkönnyebbülten nézte végig az újabb
átok útját, amit az kioltotta a felesége életét is. Most már bármi jöhet, miattuk nem kell
aggódnia, ők már biztonságban vannak.
Aztán a halálfaló addig helyezkedett, míg a közelébe nem ért. Az őt fogó őr már régen magára
hagyta, hogy ő is kivegye részét a mulatozásból, így a falhoz szegezve volt kénytelen
végignézni családja kínzását. Voldemort parancsára hozzá még senki sem nyúlhatott, így
érdektelen volt számukra.
A csuklyás hozzá fordult, majd egy villámgyors mozdulattal leöntötte a torkán a kezében lévő
fiola tartalmát.
– Ez méreg, lassan, de fájdalommentesen öl. Mire észreveszik, már késő lesz, nem bírják
visszafordítani a hatását.
– Köszönöm – suttogta. – Láthatnám az arcát? Kérem…
A halálfaló felnézett és rezzenéstelen pillantással állta a fürkészést.
A titokzatos fekete tekintet megnyugtatta a férfit, aki nagyot sóhajtott, hogy felkészülhessen
az elkerülhetetlenre.
– Maga jó ember, aki mást mond, hazudik – mindössze ennyit mondott, majd tekintete
elrévedt, valahová, amit csak ő látott. Ajkain mosoly játszott, ahogy gondolatban újra a
családjával volt.
– Most már minden rendben van – mondta nekik, miközben magához ölelte őket. – Gyertek,
menjünk haza…

Vége

4 Smaragd

You might also like