Subscribe to DeepL Pro to translate larger documents.

Visit www.DeepL.com/pro for more information.

A kiadványhoz kapcsolódó viták, statisztikák és szerzői profilok a következő címen olvashatók: https://www.researchgate.net/publication/309845603.

SAVIN, H. B., & BEVER, T.G. The Nonperceptual Reality of the Phoneme , Journal
of Verbal Learning and Verbal Behavior, 9:3 (1970:June) p.295.

Cikk - 1970. június

SZITÁCIÓK READS

0 166

1 szerző:

Thomas Bever
Az Arizonai Egyetem
164 PUBLIKÁCIÓ 9,924 IDÉZET

NÉZZE MEG
AZ ADATLAPOT

E kiadvány néhány szerzője szintén dolgozik ezeken a kapcsolódó projekteken:

Nyelv, megismerés és biológia Projekt megtekintése

Aspektuális értelmezés Projekt megtekintése

Az ezen az oldalon található összes tartalmat Thomas Bever töltötte fel 2016. november 10-én.

A felhasználó a letöltött fájl továbbfejlesztését kérte.

SAVIN, H. B., The Nonperceptual Reality of the Phoneme , Journal of Verbal
Learning and Verbal Behavior, 9:3 (1970:June) p.295
 296 SAVIN ÉS BEVER

1. TÁBLÁZAT
AZ I., II. ÉS I. KÍSÉRLETEKBEN HASZNÁLT MINTASOROZATOK II- II-

I. kísérlet
thowj tuwp barg tiyj friyn
skaem első mowf kiyg gib nemp bolf dayts saymz
haen stot hawt reg thim gowj telg mub forg
nuwj tayn bruwj ins stowg welb
Kísérlet Il
thowj tiiwp sarg tiyf friyn
kaemf firt mOWf kiyg gib nepm solf dayt baym
haen torb Hawt reg bim gowj telg mub forg
nuwj tayn sluwj int towg welb
III. kísérlet
thowj baelg tiyf friyn
skem muwf kigg gib nemp baelf dayt saymz
hin stat hawt vey thim gowj telg mub forg
muwj tayn braej ins stowg welb

-A célok aláhúzva vannak.

Szerzői jog (c) Academic Press

407 egyedi, nem célszótag (azaz a /b/-től eltérő
mássalhangzóval kezdődő szótagok) 15 jelent meg két
különálló szekvenciában. A különböző hosszúságú
szekvenciák eloszlása nagyjából kiegyensúlyozott volt
az 50 kísérlet során). Ezekben a szekvenciákban
egyetlen szótag sem kezdődött /p/ vagy /v/ hanggal,
mivel ezek a hangok nagymértékben összetéveszthetők
a }bJ kezdőhangokkal.
A beszédet egy kétsávos magnó egyik sávjára vették
fel. A szalag második sávjára egy hangot rögzítettünk,
amely körülbelül a /b/ szótag e l e j é n kezdődött és
néhány másodpercig tartott. Ezt a hangot egy relé
bezárására használták, amely egy elektronikus
időzítővel és egy zárt távíró billentyűvel volt sorba
kapcsolva. Az időzítő akkor indult el, amikor a hang a
relét működtette, és akkor állt le, amikor S elengedte a
távírógombot {S nem hallotta az időzítő hangot). A
célpont kezdetét úgy találtuk meg, hogy a szalagot
kézzel előre-hátra mozgattuk a lejátszófejen.
Kétségtelenül van némi hiba a hang kezdetének és a cél
szótag kezdetének összehangolásában, és van egy
állandó, kb. 40 msec-os hiba is, mivel a relé nem
záródik in- stanán. A kiegyenlített eljárás miatt azonban
(minden próba a kísérleti személyek felénél egy
fonémacél-, a másik felénél pedig egy szótagcél-próbát
jelentett) az időzítési hiba ugyanolyan hatással van a
fonémacélok és a szótagcélok átlagos reakcióidejére.
Eljárás. A fi-t a reakcióidőre képezték ki
feladatot úgy, hogy hat próbán keresztül reagáltak egy
500 Hz-es hangjelzésre. Ezután minden S egyenként
meghallgatta az 50 szekvenciát, fülhallgatón keresztül,
kényelmes hallgatási szinten.

Szerzői jog (c) 2000 Bell & Howell Information and Learning Company
szint. Az S általános gépelt utasításokat kapott a
kísérletről. A próbák felében ("fonémacélpróbák") S-nek
azt mondták, hogy az első /b/-vel kezdődő szótagra kell
válaszolnia anélkül, hogy tudná, mi l e s z a szótag
további része. A próbák másik felében
("szótagcélpróbák") S-nek azt mondták, hogy először a
teljes célszótagot hallja, majd megkapja a célszótag kvázi-
angol írásmódját (pl. "bab" a célszótag /baeb/ esetében).
Ezután minden egyes próbát a próba számának hallható
bemutatásával vezettek be 2 másodperccel a tényleges
szekvencia előtt (pl. "15. próba"). Minden második próba
előtt S hallotta a célszótagot, és az előtte lévő lapon
elolvashatta azt (pl. "A célszótag baeb"). A többi próbánál
S nem hallott célszót, és tudta, hogy a célszótag az első /b/
kezdetű szótag. A kísérleti személyek felénél a
szótagcélokat a páratlan számú próbákban mutatták be, a
kísérleti személyek másik felénél a szótagcélokat a páros
számú próbákban mutatták be. Minden ülés körülbelül 30
percig tartott.
Tantárgyak. Az alanyok 29 egyetemi hallgató voltak
New York City körzetéből, akik önkéntes munkát
vállaltak (82,50 Ft/óra). Tizenöt S-nek 82,00 bónuszt
ajánlottak fel, ha "az összes válaszuk átlaga gyorsabb
volt, mint az átlagos alanyé" (IA feltétel). Nyolc S-nek
"minden egyes 150 msec-nél gyorsabb válaszért 25 $
bónuszt ajánlottak fel" (IB feltétel). Hat S-nek "25 dollár
bónuszt ajánlottak fel minden egyes próbára, ha a
fonémacélú próbákra adott válaszaik gyorsabbak voltak
150 msec-nél", de nem kaptak extra motivációt a szótagcélú
próbákra (IC feltétel).
 A FONÉMÁK VALÓSÁGA 297

TÁBLÁZAT 2
ÁTLAGOS REAKCIÓIDŐ (SEC) SZÓTAG- ÉS FONÉMACÉLOKRA

Fonéma Szótagc Sq of
Feltétel célpont él Különbség difference

A .333 .259 .074 .006

Exp. I kezdeti /b-J B .314 .195 .119 .024
C .306 .234 .072 .023
Exp. II kezdeti /s-/ .354 .311 .043 .010
Exp. III középső magánhangzó .470 .225 .245 .034
/-ae-/

Eredmények
Az eredményeket a 2-1. táblázat mutatja
be. Minden As minden kifizetési feltételben Szerzői jog (c) 2000 Bell & Howell Information and Learning
gyorsabban reagált a szótagcél próbákra, Company
Szerzői jog (c) Academic Press
mint a fonémacél próbákra (p < .001, előjeles
teszt az S-ek között). A téves riasztási arány
kevesebb mint 3% volt mind a szótag-, mind
a fonémacélok esetében, és nem volt
észrevehető különbség a téves riasztási
arányok között a kétféle cél esetében.
A reakcióidők javultak a kísérlet során,
ahogyan az 1. ábra mutatja az A feltételben
szereplő 15 S esetében, de a fonéma/ szótag
célpont különbség továbbra is figyelemre
méltóan kon- A. feltételben szereplő 15 S
esetében a reakcióidők javultak a kísérlet
során, ahogyan az 1. ábra mutatja.

Tíz tömb tíz triászból van.

Fic. 1. A fonéma- és szótagcélok átlagos

reakcióideje (sec) és az átlagos különbség a kísérleti
ülés során az I. kísérlet A feltételében szereplő 15 S, a
II. kísérletben szereplő 17 S és a III. kísérletben
szereplő 6 As esetében.
stant (86 msec az első 25 kísérletnél, 64 msec az
utolsó 25 kísérletnél).
Az alacsony hamis riasztási arány minden S
esetében minden kifizetési feltétel mellett
megnehezíti annak vizsgálatát, hogy a fonémára
adott viszonylag hosszú reakcióban milyen
szerepet játszhat a változó döntési kritérium.

Me 0 n re ac I ion I i me to s y IIabIe I orget s ( miIIise co nds )

Fio. 2. Egy S átlagos szótagreakciós ideje és átlagos

fonéma/ szótag reakcióidő különbsége közötti kapcsolat.
Minden pont egy A-t képvisel. (Az I. kísérletben szereplő
15 S az A feltételben szereplő S-ek; lásd az 1. táblázatot.)
298 SAVIN ÉS BEVER

célok. Úgy tűnik, hogy az ilyen változóknak itt
kevés hatása van, mivel a fonéma/ szótag
különbség még az IC feltételben is előfordul,
amelyben a kifizetéseket kifejezetten úgy
tervezték, hogy a fonémacélokra gyors
reagálást segítsenek, de a szótagcélokra nem. A
2. ábra a fonéma/ szótag célpontok különbségét
mutatja S számára a szótag célpontokra adott
reakcióidő függvényében. A 2-1. ábrán látható
eredmény azt sugallja, hogy a kezdeti /b-/
fonéma megkülönböztetése állandó időt ad a
szótag felismeréséhez.
KÍSÉRLET I I I
Az olyan kezdeti stop-kon- sonánsok, mint a
/b/, akusztikai alakja nagyban különbözik az azt
követő magánhangzótól függően (Liberman,
Cooper, Shankweiler, & Studdert-Kennedy,
1967). Így az I. kísérletben tapasztalt
eredmény, miszerint a reakcióidő gyorsabb, ha
az S-ek szótagcélokat kapnak, annak
köszönhető, hogy tudták, hogy a kezdeti /b/
melyik változatára figyelnek. Ennek a
hipotézisnek a teszteléséhez megvizsgáltuk,
hogy az Ss-k hogyan reagálnak az /s/-ben
végződő szótagokra, mivel a
a /s/ lS akusztikai alakja viszonylag
a következő érintetlenül
magánhangzóval.
Módszer
A felvett anyagok, a készülék és az eljárás
megegyezett az I. kísérlet "A" feltételével, kivéve,
hogy a kritikus szótag /s/-vel kezdődött, nem pedig
/b/-vel ("2. szalag"). Nem voltak olyan szótagok sem,
amelyek /z/ vagy /s/ kezdetűek voltak, mivel ezek a
hangok összetéveszthetők a kezdeti /s/ hangokkal.
Tizenhét S-nek 2,00 dollár pluszt ajánlottak fel a
viszonylag gyors átlagos válaszokért.
a célpontok közötti különbség 47 msec volt
az első 25 próbánál és 40 msec a második 25
próbánál). Továbbá, az I. kísérlethez
hasonlóan, a szótagok fonémacél-különbsége
meglehetősen állandó, függetlenül az S
átlagos sebességétől a szótagcéloknál (2-11.
ábra). (Meg kell jegyezni, hogy a /s-/
szótagok és a /b-/ szótagok között a rögzített
reakcióidő abszolút különbségei abból
adódhatnak, hogy szisztematikus
különbségek vannak az időzítő hangnak a /b-/
szótag elejére történő elhelyezésében,
szemben a /s-/ szótaggal.)
III. KÍSÉRLET
Az a tény, hogy a teljes szótag
megmondása kevésbé könnyíti meg a
reakcióidőt, ha a szótag /s/-vel kezdődik, mint
ha /b/-vel, bizonyítékként szolgálhat arra,
hogy a kezdeti mássalhangzóra való reagálás
nehézsége annak köszönhető, hogy a
mássalhangzót nehéz megkülönböztetni az azt
követő magánhangzó ismerete nélkül. E
nézet szerint az S megvárja a magánhangzó
azonosítását, mielőtt eldönti, hogy a kezdő
mássalhangzó a cél (vagy nem): ha a cél /b/,
akkor az S-nek többet kell azonosítania a
magánhangzóból és
több akusztikai lehetőség közül választhat, mint
ha a mássalhangzó /s/, mivel a /b/ akusztikai
alakját jobban befolyásolja a következő
magánhangzó, mint az /s/.
Szerzői jog (c) 2000 Bell & Howell Information and Learning
Company Szerzői jog (c) Academic Press

Eredmények
Az /s/ szótagokra adott átlagos reakcióidő
43 msec-kal volt lassabb, amikor az S-ek a
fo- neme /s/-t kapták célpontként, mint
amikor a szótagot kapták célpontként (2.
táblázat, II. kísérlet). Ez a különbség
szignifikáns p < 0,01, az S-ek közötti előjeles
teszt), de kisebb, mint a /b/ szótagok esetében
talált p < 0,01 a szótagok és fonémacélok
közötti különbségekre vonatkozó t-teszttel).
A kísérleti ülés hatásai megegyeztek az I.
kísérletben tapasztaltakkal (I-II. ábra). (Az
átlagos fonéma/ szótag
 Az eredményeknek ez az értelmezése nem
magyarázza azt a tényt, hogy a /s/ célhangokra
adott válaszok lassabbak, mint a megfelelő
szótag célokra adott válaszok, mivel az /s/
minden akusztikai változatának van egy olyan
egyedi akusztikai tulajdonsága, amely (az
anyagunkban) egyetlen más kezdeti
mássalhangzóval sem közös: a magas
frekvenciájú akusztikai energia kitörése. Annak
további tesztelésére azonban, hogy az S-ek
először a magánhangzót, majd az előtte álló
mássalhangzót azonosítják, megvizsgáltuk a
reakcióidejüket olyan szótagokra, amelyekben a
cél a középső magánhangzó volt. Ha a
magánhangzókat valóban az előtte álló
mássalhangzók azonosítási folyamatának
részeként azonosítják, akkor a magánhangzós
célokra gyorsabban kellene reagálniuk, mint a
kezdő mássalhangzós célokra. Másképp
fogalmazva, ha az előző kísérletekben a
reakcióidőben mutatkozó különbség döntően a
magánhangzó ismeretének hiánya miatt volt,
akkor a magánhangzó megmondásának
önmagában a magánhangzóra kellene
 A FONÉMÁK VALÓSÁGA 299

olyan gyors válaszokhoz vezet, mintha a teljes

szótagot mondanák.
Szerzői jog (c) 2000 Bell & Howell Information and Learning
Módszer Company Szerzői jog (c) Academic Press
Anyagok és eszközök. Egy új, 50 kísérletet tartalmazó
szalagot rögzítettünk ("3. szalag"). Ez a szalag
megegyezett az előző kísérletek szalagjaival, kivéve,
hogy a célhelyzetben lévő szótagban mindig /ae/
magánhangzó volt (mint a "cat"-ban), különböző kezdő
és záró mássalhangzókkal. Továbbá egyetlen korábbi
szótagban sem volt /a/ magánhangzó (mint az "autó"-
ban), mert az összetéveszthető volt az /ae/-vel.
Alanyok és eljárás. Az S-eket a korábbi kísérletekhez
hasonlóan előképeztük és instruáltuk. Hat S hallotta a 3.
szalagot, és a teljes célszótagot hallotta, vagy a középső
magánhangzót /ae/ tartalmazó első szótagra kellett
reagálnia váltakozó próbákban. Az S$-ek 82,00 extra
jutalmat kaptak a viszonylag gyors átlagos válaszokért.

Eredmények
Az S-ek lassabban reagáltak a
magánhangzós tar- getekre, mint a
szótagcélokra. Továbbá, a szótagcélok és a
fonémacélok közötti különbség nagysága
nagyobb, ha a fonémacél egy középső
magánhangzó, mint ha egy kezdő /b/ (p < .01
t-próba az I. kísérlet összesített
eredményeinek összesített eredményére az I.
kísérletben a III. kísérlettel összehasonlítva).
A gyakorlás hatásai csekélyek voltak, mint az
I. és II. kísérletben (1-III. ábra). (A
különbség 277 msec az első 25 kísérletben és
213 msec az utolsó 25 kísérletben az S-ek
esetében a lII. kísérletben). A szótag/fonéma
reakcióidő-különbség nagyjából állandó volt,
függetlenül az S-ek szótagcél reakcióidejétől
(2-1II. ábra).

HÁROM ERKÖLCS A DESC R1PTION OF

NYELV

A perceptuális erkölcs
A III. kísérlet eredményei cáfolják azt a
nézetet, hogy a fonémacélokra lassabban
reagálnak, mint a szótagcélokra, mivel a
hallgatónak a magánhangzót kell azonosítania,
mielőtt azonosítaná az azt megelőző fonémát.
Az I I. kísérlet azt bizonyította, hogy a kezdeti
mássalhangzófonémákra adott reakcióidők
relatív lassúsága nem annak köszönhető, hogy
több akusztikailag különböző allofon létezik,
amelyek a prevokális mássalhangzókat
tükrözik. Így a f o n é m á k a t nem érzékeljük
a szótagolási egységek előtt, amelyek
tartalmazzák őket (legalábbis a kezdeti kon-
konant-vokális szekvenciák előtt nem).
A beszédészlelés egy alternatív nézete szerint
a szótagokat az őket alkotó fonémák előtt
érzékeljük. E hipotézis legegyszerűbb
v á l t o z a t a azt jósolná, hogy a szótag
észlelése után bármelyik fonéma ugyanolyan
gyorsan azonosítható, mint bármelyik másik. E
nézet szerint a fonéma/ szótag azonosítási
időbeli különbségnek ugyanolyan nagynak
kellene lennie a kezdőhangzós célszavak
esetében, mint a magánhangzós célszavak
esetében. A III. kísérlet eredményei azonban azt
mutatják, hogy ez nem így van; a magánhangzó
célpontok sokkal hosszabb időt vesznek
igénybe a szótag célpontokhoz képest, mint a
mássalhangzó célpontok. A magánhangzók
esetében a hatás relatív nagysága vagy egy
"balról jobbra" irányuló fonéma-azonosítási
folyamatnak, vagy pedig egy olyan folyamatnak
tudható be, amely a sorrendtől függetlenül
minden mássalhangzó azonosítását előnyben
részesíti (vagy a sorrendezésnek valamilyen
más alapja van). Bármelyik lehetőség is a
helyes, a jelen tanulmányban szereplő
vizsgálatok azt a nézetet támasztják alá, hogy a
fonémákat csak valamilyen nagyobb nyelvi
szekvencia (pl. szótagok vagy szavak) után
azonosítjuk, amelynek részei.

A módszertani erkölcs
Foss és Lynch (1969) és Foss (1969)
nemrégiben angol mondatokban szókezdetű
fonémacélokra adott reakcióidőt mértek, és azt
találták, hogy a reakcióidő attól függ, hogy mi
előzi meg a célfonémát: a fonémacélra adott
reakciók lassabbak, ha a kezdő szavak
kiszámíthatatlan vagy szintaktikailag összetett
szekvenciát követnek. Foss (1969) úgy
értelmezte ezeket az eredményeket, hogy azok
összhangban vannak azzal a nézettel, hogy
"ahogy az egy szinten lévő entitások
azonosítására vonatkozó döntési nehézség
növekszik, a más entitásokra vonatkozó
döntések gyorsaságának és pontosságának
csökkennie kell, mivel a nehéz döntések az Ss
korlátozott kapacitású mechanizmusainak nagy
részét használják [457. o.]". Más szóval, a
szintaktikailag "nehéz" vagy kiszámíthatatlan kon-
textusokban előforduló fonémákat nem azért
érzékeljük lassan, mert a fonémafelismerés és a
szintaktikai és prediktív elemzés között bármilyen
különleges kapcsolat áll fenn, hanem mert
300 SAVIN ÉS BEVER

egyszerűen azért, mert - mint a döntéshozatal

szinte bármely más két fajtája - ezek is
versenyeznek egymással ugyanazokért a nem
specifikus "központi elemző Szerzői jog (c) 2000 Bell & Howell Information and Learning
Company Szerzői jog (c) Academic Press
mechanizmusokért". Arra a következtetésre
jut, hogy "... a megértési modelleket ...,
amelyek nem átfedő elemző
mechanizmusokat javasolnak a fonológiai és
lexikai elemek azonosítására, úgy tűnik,
kizárják" a fonémafelismerési eredmények
[462. o.].
Lehet, hogy létezik egy általános célú
központi elemző mechanizmus, amely képes
fonémás, lexikális és szintaktikai döntéseket
hozni, de nem egyszerre, de a
fonémadiszkriminációs adatok nem meggyőző
bizonyítékai ennek. Ha, ahogyan azt a
kísérleteinkben kimutattuk, a hallgatók csak a
már azonosított szótagokban azonosítják a
fonémákat, akkor bármi, ami gyorsabbá teszi a
szótagfelismerést, ipso facto növeli az alkotó
fonémák felismerésének sebességét. A
kiszámítható kontextusban és a szintaktikailag
könnyen elemezhető mondatokban való
elhelyezkedés viszonylag gyorsan teszi
lehetővé az egész szavak felismerését - a
szófelismerés ugyanis a szintaktikai és
valószínűségi elemzés szükséges része, így
várható, hogy az összetett szintaktikai
sziruktúrák a következő szavak lassú
felismeréséhez vezetnek. A lassan felismert
szavakon belüli szótagok maguk is lassan
kerülnek felismerésre, és ha a szótagfelismerés
mindig megelőzi a fonémafelismerést, akkor a
szintaktikai összetettség a szófelismerésre
gyakorolt hatásokon keresztül befolyásolhatja
a fonémafelismerést. Vagyis a fő változó,
amely befolyásolja a "fonémafelismerési" idő
különbségeit, a szótag (vagy szó) felismerési
idejének változása. Ez a magyarázat nem
feltételez semmilyen figyelemelosztó
"központi elemzőt", és nem is követeli meg,
hogy a fonetikai és szintaktikai észlelési
folyamatok közvetlenül versengenek a
figyelemért.

A polémikus erkölcs
A fonémák (és a fonémikus jellemzők)
nehézkes fogalmak voltak azon pszichológusok
és nyelvészek számára, akik az elméleti
entitásokat az akusztikai vagy fiziológiai
perifériához közel kívánják tartani.
Eredményeinket
annak kimutatására, hogy a fonémákat csak a
már észlelt szótagok (vagy legalábbis a már
észlelt mássalhangzó-véghangzó párok)
elemzésével érzékeljük. Felmerül tehát a
kérdés, hogy mi értelme van egy olyan
beszédészlelési rendszernek, amely képes
fonémaelemzést végezni? A szótag észlelése
után miért nem lehet mindig közvetlenül a
morfémákhoz, mondatokhoz és más
szemantikailag releváns egységekhez fordulni
? Ez a kérdés azonnal felveti a következő
kérdést: mi a bizonyíték arra, hogy az emberek
általában (a miénkhez hasonló kísérleteken és
az általános iskolai olvasásórákon kívül)
foglalkoznak a szótagok fonémákra történő,
látszólag felesleges elemzésével ?
Egyes tudósok eredményeinkből arra
következtethetnek, hogy a fonémáknak
elsősorban a beszédprodukció szempontjából kell
fontosnak lenniük, mivel úgy találtuk, h o g y az
észlelés szempontjából mellékesek; az érv az
lenne, hogy ha a fonémák nem észlelhetők, akkor
csak a motoros dolgok maradhatnak. Az a tény
azonban, hogy a koartikulációs hatások
módosíthatják a motoros viselkedést ugyanannak
a fonémának a produkciójában, érvényteleníti a
viselkedési válasz bármely tisztán perifériás
fogalmát, mint a fonémák meghatározásának
alapját. Valóban, Wickelgren (1969) nemrégiben
a koartikulációval kapcsolatos tényekre
hivatkozott annak a kísérletnek a részeként, hogy
megcáfolja a fonémák mint b á r m i f é l e
pszichológiai entitások létezését. Például tagadja,
hogy létezne olyan pszichológiai egység, amely
kétszer fordul elő a did szóban, mivel a kezdeti és
a végső /d/ artikulációs és akusztikai szempontból
különbözik. Eléggé hasonlítanak ahhoz, hogy
egyes óvatlan emberek azt mondják, hogy
ugyanazok, de nem hasonlítanak azáltal, hogy
ugyanannak az absztrakt pszichológiai
egységnek, nevezetesen a /d/ fonémának
(amelynek létezését Wickelgren tagadja)
különböző kontextusokban történő fizikai
megvalósulásai. Wickel- gren nézeteinek alapos
t á r g y a l á s a meghaladja e dolgozat kereteit.
Végső soron világossá teszi, hogy nem az általa
idézett tények miatt kell tagadnia a fonémák
létezését, hanem azért, mert a fonémák létezése
összeegyeztethetetlen az asszociációk
természetéről és a pszichológiai elméletben
elfoglalt központi helyükről alkotott általános
meggyőződésével.
 A FONÉMÁK VALÓSÁGA 301

A fonémakészítéssel kapcsolatos viselkedési

tényekről azt állítja, hogy azok nem
kényszerítik arra, hogy higgyen a Szerzői jog (c) 2000 Bell & Howell Information and Learning
Company Szerzői jog (c) Academic Press
fonémákban - nem pedig arra, hogy ne
higgyen bennük. Ez a negatív érvelés az, ami
a munkáját jelen dolgozatunk szempontjából
relevánssá teszi. Ugyanebben a helyzetben
találjuk magunkat az észlelési tényekkel
kapcsolatban is; úgy tűnik, hogy ezek
magyarázatához nem szükségesek a fonémák
(kivéve egy tekintetben, amelynek elméleti
jelentősége eléggé tisztázatlan: az alanyok
valahogy mégiscsak tudták, hogy miről
beszélünk, amikor fonéma-cél utasításokat
adtunk nekik).
A fonémák mint pszicho- logikai
konstrukciók tehát nélkülözhetők, mivel sem
az észlelési, sem az artikulációs tények nem
igénylik őket ? Egyáltalán nem. A nyelv
pszichológiai elméleteiben teljesen lehetetlen
nélkülözni a fonémákat, de olyan nem
érzékszervi, nem artikulációs okokból,
amelyek megvilágítják mind a fonémák
természetét, mind a beszédviselkedés és a
nyelvi struktúra közötti kapcsolat természetét.
Hogy csak néhány szempontot említsek a
fonémák viselkedésbeli bizonyítékai közül, ott
van az alfabetikus írásrendszerek előfordulása,
a rím és az alliteráció létezése a nem írásos
költészetben, a szegmentális fonémás
spoonerizmusok természetes létezése, és a
számtalan jól igazolt nyelvtörténeti változás,
amelyek nagyon egyszerűen leírhatók
fonémák szempontjából, és csak ügyetlenül és
önkényesen fonémák nélkül. (Pontosabban,
ezek a leírások fonémás jellemzők
szempontjából történnek, de ez a különbség
nem befolyásolja a jelen érvelést, mivel sok
jellemző szükségszerűen a fonémás
szegmensek belső tulajdonsága).
Az ilyen történelmi tényeken kívül
(amelyek aligha lehetnének tények, ha nem
lenne néhány pszicho- logikai tény a
történelmet alkotó emberekről) minden
modern nyelvben számos olyan
szabályszerűség van, amelyet csak a
fonémikus jellemzők alapján lehet kielégítően
megállapítani. Vegyük például a modern
angol főnevek többes számú alakjának csak
egy részét.
Ha az (egyes számú) főnév |s| vagy |z|-re
végződik, akkor a többes szám a Nez| szótag
( lovak, rózsák),-
máskülönben, ha hangzó hangra végződik,
hozzáadjuk a |zJ (fiúk) szót, ha pedig hangzó
nélküli hangra végződik, hozzáadjuk a
|s| (bit).
Egy ilyen szabályt a nem szegmentált
szótagok tekintetében megfogalmazni sokkal
bonyolultabb lenne, mivel minden egyes
szótagfajtát fel kellene sorolni. Ez nem csak,
hogy nem lenne elegáns, de nem is
képviselné azt az általánosítást, amely a
három különböző szótagtípus
csoportosításának alapjául szolgál. Kiderült,
hogy a szegmentális fonémikus jellemzők
éppen megfelelő fogalmak az ilyen
jelenségek számára (Chomsky & Halle,
1968) - sem túl specifikusak, sem túl
differenciálatlanok ahhoz, hogy leírják az
ehhez hasonló, folyton felbukkanó
szabályszerűségeket. Ismétlem, hogyan
lehetne ez, ha ezek a fonémikus jellemzők
nem részei annak a pszichológiailag helyes
leírásának, amit az emberek intuitív módon
tudnak a nyelvük hangszerkezetéről ?
Az ilyen megfontolásokból az a következtetés
következik, hogy a fonémák elsősorban nem
perceptuális vagy artikulációs entitások. Inkább
nem érzékszervi, nem motorikus jellegű
pszichológiai entitások, amelyek komplex
szabályok révén kapcsolódnak az ingerekhez és
az artikulációs mozgásokhoz, de nem képezik a
közvetlenül megfigyelhető beszédfolyamatok
egyik rendszerének sem egyedi részét. Röviden,
a fonémák a'0stract. Az ilyen absztrakt
entitások adaptív értéke még tisztázásra vár.
Éppen azáltal, hogy semlegesen állnak az
érzékszervi bemenet és az artikulációs kimenet
között, képesek összekapcsolni az érzékelési és
a kifejező beszédfolyamatokat. Ez minden
bizonnyal hasznos és döntő fontosságú
funkciója a fonémáknak. A probléma azonban
továbbra is az, hogy megértsük, miért szolgálják
ezt a funkciót olyan entitások, amelyek ilyen
összetett kapcsolatban állnak mind az
akusztikus ingerekkel, mind az artikulációs
mozgásokkal.

Re€ERENCES
CHOMSKv, N., & HALLE, M. The Sound Patterns of
Angolul. New York: Harper & Row, 1968.
Foss, D. J., & LYNCH, R. H. Döntési folyamatok a
mondatmegértés során: Effects of surface struc-
ture on decision times. Perception and Psycho-
physics, 1969, 5, 145-148.
 302 SAVIN ÉS BEVER

Foss, D. J. Döntési folyamatok a mondatmegértés során : beszédkód. Psychological Reuiew, 1967, 74,
a lexikai elemek nehézségének és pozíciójának 431-461 .
hatása a döntési időre. Journal of Verbal Learning MICKELGRSN, W. A. Kontextusérzékeny kódolás,
and Verbal Behavior, 1969, 8, 457- asszociatív memória és soros rend a
462. (beszéd)viselkedésben. Psychological Reuiew, 1969,
LIBERMAN, A. M ., COOPER, F. S., SHANKWEILER, D. P., 76, 1-15.
& STUDDERT-KENNEDY, M . Perception of t he
(1969. november 19-én érkezett)

Szerzői jog (c) 2000 Bell & Howell Information and Learning Company
Szerzői jog (c) Academic Press
Publikációs statisztikák megtekintése