II.

A FELLEGVÁR ÉPÍTÉSE

Hosszú idő eltelt már Asgard felépítése óta, amikor az istenek kitalálták,
hogy egy erős várat szeretnének a falai köré építtetni. Ez védelmet nyújthatna az
óriások támadásaival szemben, ha valamelyikük megpróbálna átkelni Bifrost-on,
a szivárványhídon, s eljutna Asgardig. Épp azt fontolgatták, hogy mi volna a
legjobb megoldás, amikor épp arrafelé jött egy kőműves, aki felajánlotta nekik a
segítségét. Noha ez a kőműves egy iotunheimi óriás volt, mosolygós arca miatt az
istenek úgy gondolták, hogy biztosan nem ellenségük, és meghallgatták
javaslatát.
- Építek nektek egy olyan várat, amely minden ellenségtől megvéd titeket,
még akkor is, ha a hegyi óriások és a jégóriások egyszerre támadnának rátok. S
ezt a várat mindössze három év alatt fel tudom építeni - állította az óriás. - Nos,
ázok és vánok, akarjátok vagy sem? - kérdezte végül.
- Ha igaz, amit mondasz, akkor nagyon örülnénk a munkádnak - válaszolta
Odin. - De kíváncsiak vagyunk, hogy milyen fizetséget kérsz mindezért?
- Adjátok nekem a Napot és a Holdat, hogy világíthassak velük a házamban,
és adjátok hozzám feleségül Freyát, a ván istennőt. Ha ezeket megkapom,
elégedett leszek a fizetségemmel.
- Meghiszem azt! - kiáltott fel haragosan Niord, a vánok királya. - Az én
lányom nem lesz egy óriás felesége! - tiltakozott.
A többi istennek sem tetszett, amit az idegen kért, önhittnek és
elbizakodottnak tartották. Odin azonban hamar csendre intette őket.
- Az igényeid elég nagyok - mondta az óriásnak. - Vajon az eredmény
milyen lesz? De akárhogy is végzed a munkádat, nem volna okos dolog levenni a
Napot és a Holdat az égről, és sötétségben hagyni az embereket.
Az óriás megvonta a vállát.
- Én pedig csak ezt a fizetséget fogadom el. Legfeljebb nem lesz váratok, ha
nektek ez az ár túl magas. Nekem aztán egyre megy.
Odin egy pillanatig fontolgatta a dolgot, majd így szólt:
- Ezt a döntést nem szabad elkapkodnunk. Meg kell vitatnunk az ügyet az
istenek tanácsában.
Összehívta tehát az isteneket a palotájába. Össze is gyűltek mind, kivéve
Thort, aki szokásához híven kalandot keresve utazgatott északon. A többi isten
hosszasan tanácskozott az óriás ajánlatáról.
- Egy erős várra valóban szükségünk van, és ha az óriás igazat beszél, ő
képes lenne felépíteni egy olyat, amilyet szeretnénk. S ez a vár sokkal jobb
lehetne így, mintha mi magunk próbálkoznánk az építkezéssel - tanakodtak. - De
az ár túl nagy. Nem adhatjuk neki a Napot és a Holdat, és Freya istennő sem
mehet feleségül egy óriáshoz. Végül, sajnálkozva bár, de úgy határoztak, hogy
visszautasítják az idegen óriás ajánlatát.
Ekkor Loki, a tűz istene szólalt fel.
- Azt hiszem, ostobaság volna részünkről - kezdte -, ha hagynánk elmenni
ezt az óriást anélkül, hogy szolgálatot tenne nekünk, feltéve persze, hogy igazat
mondott. Azt állította, hogy három éven belül teljesíti a feladatot, s a várunk
hatalmas és erős lesz. Mondjuk azt neki, hogy ha egyetlen tél alatt elkészíti a
várat, akkor megkapja, amit kér. Tehát, ha elfogadja a feltételünket, akkor lesz
várunk, s a Napot, a Holdat és a szép Freyát is megtarthatjuk. Ugyanis nincs
olyan kőműves, legyen az akármilyen ügyes, aki egyetlen tél alatt teljesíteni tud
egy ilyen megbízást.
- Nem kétséges, hogy ezt vissza fogja utasítani - vélte Niord.
- Ajánlatot azért még tehetünk - mondta Loki, s a többi isten egyetértett
vele. Felkerekedtek tehát és elmentek az óriáshoz, hogy tudassák vele a
feltételeiket.
- Ha teljesen egyedül, minden segítség nélkül felépíted a várat a nyár első
napjáig, akkor tiéd lehet a Nap, a Hold és Freya istennő - mondták neki. - Mi a
válaszod erre?
Az óriás egy darabig gondolkodott, végül így felelt:
- Ha megengeditek, hogy a lovam segítsen köveket hordani, akkor
elfogadom a feltételeket.
Az istenek tétovázni kezdtek, Odin pedig azt mondta:
- Ha a lova segít neki, akkor azt a munkát már nem egyedül végzi.
De Loki csak nevetett ezen:
- Milyen segítséget tud adni egy ló, Odin testvér? Nincsenek kezei, amivel
építkezni tudna. Engedjük, hogy a lova cipelje a köveket, marad még elég
munkája így is, hogy ne végezzen vele nyár előtt.
Így tehát, Loki érvelése miatt az istenek beleegyeztek ebbe. Az óriás elment
a lováért. A tél első napján egy hatalmas, fekete, Svadilfari nevű csődörrel tért
vissza, és azonnal munkához látott. Hamar kiderült, hogy ez a ló két emberrel is
felér. Igaz, nem voltak kezei, de egész éjjel vonszolta a kőtömböket az óriásnak.
Az óriás pedig hajnaltól sötétedésig rakta a tömböket egymásra, és lassacskán
egy vár körvonalai kezdtek kirajzolódni. Így folyt a munka jó tempóban, s
közben az istenek és istennők - Freyával az élen - egyre jobban aggódtak.
Amikor már csak három nap volt hátra a nyár kezdetéig, készen állt a vár,
csak a kapu és a kapufélfa hiányzott. Ekkor Odin összehívta az istenek tanácsát,
hogy megvitassák, hogyan lehetne megmenteni a Napot, a Holdat és Freya
istennőt. Az istenek azonban semmilyen megoldást nem találtak erre.
- Segítsen most a bajban az, akinek az ötlete volt ez az alku - kesergett
Niord isten. - Hiszen Loki sosem tanácsol nekünk rosszat, ugye?
Erre mindenki Loki felé fordult. Követelték, hogy valamilyen furfangos
módon akadályozza meg, hogy az óriás teljesíthesse a feladatot, s így ne kelljen
megadniuk a bérét.
- Legyetek nyugodtak, megtalálom a megoldást - csitította őket Loki.
Mindannyian dühösek voltak ugyanis, és őt szidták. Végül a tűz istene felkelt a
helyéről és csendben otthagyta őket.
Loki a magasodó vár közelében lévő erdőcskébe ment, és kecses járású,
szürke kancává változott át. Este, amikor a kőműves arra jött a csődörrel, mely
épp egy hatalmas kőtömböt vonszolt, Loki előlépett a fák árnyékából és nyerített
egyet. Svadilfari felnézett, megpillantotta a kancát és visszanyerített neki. Az
óriás közben sürgette a lovat a kőtömbbel. De amikor Svadilfari meglátta, hogy a
kanca visszaüget az árnyékos erdőbe, kitépte magát a hámból és a nyomába eredt.
Loki szélsebesen vágtatott keresztül az erdőn, Svadilfari pedig utána. Az óriás jól
lemaradva futott utánuk lova után kiáltozva, de hiába.
Az óriás egész éjjel az erdőt járta és Svadilfarit kereste. Reggel azonban a ló
nélkül kellett visszatérnie munkájához. Egyedül vonszolta és tette helyükre az
óriási köveket. Így azonban a nyár első napjára nem teljesítette a feladatot, mert a
vár kapuja még hiányzott.
Az istenek boldogok voltak, hogy a Nap és a Hold továbbra is világíthat az
embereknek, és Freyának sem kell Iotunheimbe menni. Örültek annak is, hogy
lett egy nagyszerű, bevehetetlen erődjük, amihez már csak a kaput kellett
felépíteniük.
Amikor az óriás látta az istenek jókedvét, először méregbe gurult, azután
gyanakodni kezdett. Eszébe jutott, hogy azon a helyen, ahol a kanca az erdőből
előlépett, azelőtt még sosem látott lovat. Egyre dühösebb lett, és azt kiabálta,
hogy az istenek rászedték őt.
- Már hogy csaptunk volna be téged? - kérdezték tőle az istenek. - Ha
bebizonyítod, hogy igazad van, akkor megkapod a fizetségedet.
Az óriás persze semmilyen bizonyítékot nem tudott felhozni, s az istenek
kinevették. Úgy dühöngött és ordított, hogy az istenek ráparancsoltak, azonnal
hagyja el Asgardot. De ő nem ment el, hanem bosszút forralt ellenük.
Éppen ekkor érkezett vissza Thor a kalandozásból. Hallván az óriás
kiabálását, azonnal odasietett, hogy megnézze, mit keres egy óriás az istenek
otthonában. Az óriás fenyegetőzései hallatára ő is dühbe jött, és a harag még
erősebbé tette.
- Szemtelen óriás, drágán meg fogsz fizetni a szavaidért! - mennydörögte
félelmetes hangján. Magasra emelte fegyverét és agyonütötte vele az óriás
kőművest.
Így jutottak az istenek fizetség nélkül a várukhoz, amely az ellenségeikkel
szemben védelmezte őket. De Lokinak, még kanca alakjában született egy
nyolclábú csikója, Sleipnir. Ez örökölte Svadilfari erejét, nyolc lábával pedig
kétszer olyan sebes volt, mint az apja. Megvolt benne a szürke kanca minden
kecsessége, mely a tűz ravasz istenétől származott. Miután Loki visszaváltozott
eredeti alakjába, odahívta magához és a Mindenség Atyjának ajándékozta
Sleipnirt, aki hamarosan Odin kedvenc lova lett.