Ízelítő / Szertelenségem Bibliája: Egy ex-

drogos önvallomása
 2016. március 6. Könyv Guru
Könyv Guru ezúttal egy naplóból ad ízelítőt. A szerzője leírja az utat, ahogy a pszichés
függőség labirintusába került, és a gyötrelmes küzdelmeket, ahogy – talán – kitalált onnan.
Az ex-drogos önvallomását az Ad Librum adta ki, és megvásárolható
a Könyvesbolt.Online webboltban.

AJÁNLÁS
Mások hibáiból kell tanulnod. Nem élhetsz olyan sokáig, hogy mindet magad kövesd el. (M.
Dale Baughman)
Ajánlom ezt a könyvet a munkaadómnak, aki annak ellenére, hogy a drogos magatartásommal
becsaptam, tovább foglalkoztatott. A bizalomvesztése ellenére adott még egy esélyt nekem a
bizonyításra. Ő az a személy, aki elindított az utamon, amit jelenleg is taposok. Teljes mértékben
szermentesen, ma már úgy hiszem, gyógyult szenvedélybetegként.

Ajánlom a családomnak: a férjemnek; és a gyerekeimnek is majd akkor, ha elérik azt a kort,

amikor az édesanyjuk tapasztalatát megérthetik, és képessé válnak tanulni belőle anélkül, hogy
nekik is át kellene esniük ezen a nehéz betegségen.

Ajánlom a szüleimnek, a testvéremnek és a sógornőmnek. Ők tudják, hogy miért. Egy fontos

kérésem van a szüleim felé: ne sajnáljatok engem, és legfőképpen ne hibáztassátok magatokat.
Felnőtt emberként én választottam a helytelen utat. Rajtam kívül senki sem okolható. Egyedül én
vagyok az, aki felelőssé tehető a történtekért.

Ajánlom továbbá a barátaimnak, akik kitartottak mellettem és nem eresztették el a kezem a

legnagyobb nehézségek ellenére sem.

Ajánlom egy csodálatos embernek, aki hozzásegített megtalálni önmagamban a boldogságot.

Ajánlom mindazoknak, akik valamilyen formában kapcsolatba kerültek a drogos világgal: legyél
akár drogos, aki vergődsz a saját magad poklában; legyél akár egy családtag, egy barát,
munkatárs, aki nagyon sokszor tehetetlenül figyeled a hozzád közel álló ember önpusztítását.
Segíteni szeretnél, de elutasítva érzed magad, mert egy reménysugár után ismét
győzedelmeskedik a szer a szeretett személy felett. Vagy csak pusztán érdekel, hogy mit él át, min
megy keresztül egy függő a szerhasználat alatt és annak befejezése után, illetve milyen lépések
segíthetik elő egy függőségben élő ember kitörését, ami a saját tapasztalataim alapján született,
mindenféle szakirodalom igénybevétele nélkül, teljesen életszerűen.

Ajánlom még minden szülőnek, akinek serdülőkorú gyermeke van. Egy közös beszélgetés alapját
képezheti, ami által a fiatal talán megérti, hogy nem éri meg belekerülni ebbe a világba, ami az
apró illúziók, hamis gyönyörök mellett teljesen tönkreteszi az életét és megváltoztatja a
személyiségét. Fontos, hogy beszélgess gyermekeddel, és ne legyenek tabu témák. Emellett adj
bizalmat neki, és éreztesd vele, hogy fontos, értékes ember. Ha érdeklődést mutatsz az érzései,
gondolatai iránt, akkor mindent meg fog tudni őszintén beszélni veled, mert bízik benned. Mutass
értéket, adj elfogadást és szeretetet!

Ajánlom ezenkívül minden embernek, aki a saját szabadságát keresi. Amint át tudod ölelni
önmagad, megtalálod a belső harmóniát.
Köszönöm mindenkinek a támogatását! Nélkületek nem sikerülhetett volna!

Az élet viharaival szemben olyan légy, mint a madár, amely, ha a fát kivágják alóla, nem a
mélybe zuhan, hanem a magasba száll. (Eötvös József)

EZ EGY KEMÉNY VILÁG

Azok az emberek, akik csak akkor akarnak meggyógyulni, ha a gyógyulás fájdalommentes,
olyanok, mint akik szorgalmazzák a fejlődést, de csak akkor, ha az nem jár változással.
(Anthony de Mello)
A vonatnak, mely a kijelölt úton jár, nem szabad letérnie a sínről, de bármikor esélye van
kisiklani! A visszaesés kockázata a további életed során már fennáll. Ezt már az elején jó, ha
elfogadod. Fontos, hogy ne szégyelld a betegséged. Fogadd el, tanulj belőle és fejlődj általa.

Életem második drogkarrierjének kezdetétől olvashatod a történetem kendőzetlenül, az elért

szabad, szer nélküli életig.

Elsősorban magamért kezdtem el írni. Később már szóltam a családomhoz és a barátaimhoz is,
akik mindvégig kitartottak és jelenleg is kitartanak mellettem, nem eresztették, nem eresztik el a
kezem, nem hagyták, és nem hagyják, hogy elbukjam a csatát. Köszönöm Nektek!

Sose ítélj el senkit! Ha valaki idegesít vagy bosszant, annak okát elsősorban magadban keresd! Ne
ítéld el a drog fogságában élő embereket! Ne ítélkezz senki felett! Ha elítélsz másokat, önmagad
sem leszel képes elfogadni. Ha valami érzelmileg megérint, akár pozitívan, akár negatívan, akkor
igenis közöd van ahhoz, valamilyen szinten. Hiszen megérintett.

Napról napra tisztul bennem egy gondolat: hinni magamban annyi, mint hinni az utamban. Ez az
út sokszor göröngyökkel teli, de át kell mászni rajtuk, és nem elbukni bennük, ami sok esetben
csak egy hajszálon fog múlni.

Amikor a helyes úton jársz, akkor tudnod kell, hogy ez AZ az út, amin végig kell menned, hogy
megérezhesd az oly régóta elfeledett elégedettség örömét.

A sikeres emberek egy helytelen irányba tett lépést értékes tapasztalatként élnek meg, míg a
sikertelenek a rossz irányt kudarcként fogják fel. (Andrew Matthews – Élj Vidáman)
Írt egy könyvet? Olvassa el, hogyan adhatja ki!

HOGYAN SZÜLETETT MEG EZ A

KÖNYV?
A könyvem megírásának kezdete egy érzésnek köszönhető. Egy hihetetlenül erős sóvárgás átélése
közben a számítógép elé ültem, és elkezdtem írni. Magam sem tudtam, mit, csak úgy ömlöttek
belőlem a szavak. Ekkor született meg a „Vágyakozás” című kisregény. Később tudtam meg,
hogy ezzel az automatikus írás technikáját alkalmaztam. Az automatikus írás a tudatalattinkhoz
vezető egyik út, ami sok felismerést hozott az életembe. Mivel pozitív hatást gyakorolt rám az
írás, ezért folytattam, és a könyvem felépítését az írás alatt folyamatosan alakítottam.

A „Bevezető”, majd egy kis rövid összefoglaló az életemről: az „Egy nagy pofon” és a
„Vágyakozás” rész után, mely az őrjítő sóvárgás alatt született kisregény, olvashatod azt a
korszakomat, amikor a drog rabul ejtett: „A drog fogságában” címmel. Rendszeres szerhasználó
voltam, és emiatt sok könnyet, szenvedést éltem át. Ám nemcsak én, hanem a környezetem is.
A következő részben „A vég, avagy a kezdet” címmel naplószerűen tapasztalhatod meg az általam
megélt érzéseket a szer okozta hiány miatt, ami hatalmas hullámvölgyeket okozott az életemben.
Amikor már úgy éreztem, fent vagyok, jött egy rettenetesen negatív hangulat, egy szorongató
hiányérzet, amikor a túlélésemért küzdöttem. És küzdök a mai napig. Közben próbálok olyan
eszközöket adni a kezedbe, amik segíthetnek. A sóvárgást kell legyőzni, vagy inkább elfogadni!
Olyan gondolatokat tárok eléd, amikről eddig azt hihetted, csak Benned vannak. Veled vagyok. A
sorstársam vagy. Szabaduljunk meg együtt a démonainktól.

Amikor egyre közelebb éreztem magamhoz a harmóniát, egy új fejezetet kezdtem el írni „Az új
világom” címmel. A „Csak játék az egész” című fejezettel egy ajándékot nyújtok át Neked. Egy
olyan ember gondolatait ismerheted meg, aki keresztezte az utamat akkor, amikor kellett egy
újabb lökés a továbbhaladásomhoz. Csak annyit róla, hogy csodálatos ember.

„A kör kinyílt” című rövid fejezettel zártam le a múltat, és megnyitottam valaminek, egy jobbnak
a kezdetét az életemben. Az utam folytatom tovább, jóllehet már egy megváltozott mederben.

Az ezt követő részben „A kitöréshez vezető lépések” címmel olvashatsz egy összefoglaló
felsorolást, melyek hozzásegítettek, hogy az úton tudjak maradni. Ezután egy kis „Útravaló”
következik, majd egy köszönet „A Felsőbb Erőnek”, ami csak úgy ömlött belőlem abban a
pillanatban, amikor írtam.

Ha nem vagy kész változtatni az életeden, nem lehet segíteni rajtad. (Hippokratész)
A könyvben sok-sok idézetet fogsz találni, amelyet azért tettem bele, hogy mélyen elgondolkodj
rajtuk. Ne keresd tovább a kifogásokat! Az életedet Te alakítod!

Amit most én teszek, az rövid távon fájdalmas, szenvedéssel teli; de hosszú távon harmóniához,
az elégedettség eléréséhez vezet. Gyere velem, és ne engedj többet a szer általi rövid távú
örömöknek, illúzióknak és az ahhoz kapcsolódó hosszú távú szenvedésnek! Gondold át, mit
akarsz!

Türj és tarts ki, ez a fájdalom hasznodra lesz egykor. (Ovidius)

Rövid vagy hosszú távon szenvedni? Mi éri meg jobban? Dönts, vágj bele és kezdj el szenvedni a
boldogságod eléréséért! ÖNMAGADÉRT! Lépj ki saját magad árnyékából! Gondolkodj el, vajon
mit üzen Neked a betegséged?

Fordítsd az arcod a nap felé, és magad mögött hagyod az árnyékod! (Afrikai mondás)
Nem elrettentés céljából született ez a könyv, hiszen az elrettentés bizonyítottan nem preventív
hatású, és nem működik. Teljesen őszinte, saját tapasztalatok által értheted meg, mennyi
szenvedésen kell átesnie egy függőnek, függetlenül a választott szer milyenségétől: legyen az
alkohol, gyógyszer, vagy konkrétan az én választott szerem: a drog.

A módszerem: a tapasztalat, az érzések végiggondolása, elfogadása, megélése, a gondolkodás

átalakítása, a szenvedélybetegség és a felépülés természetének a megismerése, viselkedésem,
reakcióim, érzéseim okainak megértése, vagyis egy szóval: az ÖNSEGÍTÉS az önmegismerés
eszközével.

A célom: az elégedettség elérése szermentesen, a függőség elfogadásával, de nem az

elutasításával. Mert egyszer az is a részem volt. Nem utasíthatom el. Az elutasítással ismét az
életembe vonzanám azt.
Összességében a könyvem bepillantást enged a szenvedélybetegség természetébe az aktív drogos
múltam által, de azon túl még nagyobb részletességgel megismerkedhetsz a felépülésem
szakaszairól, magáról a felépülés természetéről.

Élj szermentesen, csak a mai nap! És a világ ismét kitárul előtted!

Az ember akkor is boldogságra vágyik, amikor úgy él, hogy az lehetetlenné teszi a
boldogságot. (Szent Ágoston)
A józansággal csak nyerhetsz!

BEVEZETŐ
Függőség. Szinte minden ember függ valamitől vagy valakitől: alkoholtól, drogtól, játéktól,
szextől, személytől, cigarettától, ételtől, izgalomtól, munkától és még sorolhatnám. Ezek mind
stimulálják az agy öröm-, vagyis jutalomközpontját. Azt nehéz elérni, hogy mi, emberek átvegyük
felette az irányítást, és ne AZ irányítson bennünket.
Én elvesztettem a kontrollt felette… nem én irányítottam, hanem ő irányította az életem. A szer
erősebb volt nálam, én a rabszolgája voltam. Olyan volt, mint egy mindent elsöprő szerelem,
melyből nem tudsz és nem is akarsz kiszállni. Fogságban tartott.

Már attól is szenvedsz, ha érzed, hogy múlik a hatása. Mert a szerelem a lételemünk. Az örömöket
hajszoljuk. Az elmúlást pedig negatívumként éljük meg. Vágyakozol ismét utána, ami olyan erős,
hogy csak akkor múlik el, ha ismét veled van. A szerelmem tárgya maga az „ördög”, a drog, egy
„démon”, az én démonom, mely kegyetlenül erősen magához láncolt, és nem akart ereszteni. Egy
igazi börtönbe zárt. Ő az első, minden más másodlagos, vagy teljesen érdektelen. Napfény néhány
pillanatra… Utána jön a hosszú és zavaros zivatar, ami nem akar elállni. Nincs megállás…,
hacsak nem döntesz időben.

A szerelem olyan, mint a kábítószer. Először eufóriába esel, és teljesen átadod magad az
érzésnek. Aztán másnap többet akarsz. Még nem váltál függővé, de annyira jólesett az az
érzés, hogy azt hiszed, ura tudsz maradni a helyzetnek. Ha két percre eszedbe jut a szeretett
lény, hát három órára elfelejted. De aztán szép lassan rászoksz, és teljesen függővé válsz.
Ekkor már három óráig gondolsz Rá, és csak két percre tudod elfelejteni. Ha nincs a
közeledben, ugyanolyan rosszul érzed magad, mint a drogos, aki nem kapta meg az adagját.
És ahogy a drogos képes lopni és megalázni magát, hogy megkapja, amire szüksége van, Te is
bármit hajlandó volnál megtenni a szerelmedért. (Paulo Coelho)
Egy görcsös ragaszkodás az illúzióhoz, a boldogság hajszolása. Mindeközben a kémiai szer
teljesen felborítja az agy dopamin-rendszerét. Ezáltal az élet apró dolgai sem fognak számodra
örömet nyújtani. Elhatalmasodik rajtad a magány, a tehetetlenség, a reménytelenség, az egyre
mélyebb depresszió, ezért egyre sűrűbben hozzá kell nyúlnod a szeredhez, ami pillanatnyilag
feledteti veled a problémákat, de általa ásod magad alatt a gödröd, ami egyre mélyebb. Minél
mélyebbre ásod magad, annál kegyetlenebb lesz kimásznod belőle.

A könyv megírása saját sóvárgásom enyhítésének egyik eszköze. Tisztán, szermentesen kezdtem
el írni, és bízom benne, hogy az első oldaltól az utolsó oldalig ez így marad.

Tisztán írom, de a kínzó sóvárgás jelenlétében. A folyamatos vágyakozás tükre ez. Elindultam egy
úton, amelyen apró lépésekben haladok. Még az út kezdetén járok…

Őszintén megosztok veled mindent. Semmit sem titkolok el, mert csak így lehet értelme, hogy
megérts valamit, amit esetleg Te sosem éltél át, vagy átélted és Te is el akarod űzni a saját
démonod, legyen az bármi.
Hajlandó küzdeni? Mert rögtön az elején megmondom, hogy eljutni onnan, ahol van, oda,
ahová el akar jutni: harc. Önmagával kell megküzdenie. Mi magunk vagyunk a súly, amit a
saját érdekünkben odébb kell tennünk – amennyiben úgy döntünk, hogy átrendezzük életünk
színterét. A legtöbbször képtelenek vagyunk meghozni ezt a döntést. Miért? Miért olyan
nehéz előrelendítenünk magunkat, még akkor is, ha valami jobb felé tartunk? Azért, mert
bármilyen kevéssé kielégítő az, ahol vagyunk, kényelmes. (Judith Sills)
Írt egy könyvet? Olvassa el, hogyan adhatja ki!

EGY NAGY POFON, AMI A LEGJOBB

IDŐBEN ÉRKEZETT
32 évvel ezelőtt születtem. Második gyerekként jöttem a világra egy alkoholbeteg apától és egy
azt eltűrő, de ebbe belefáradó, szomorú, kimerült, saját tehetetlenségétől szenvedő édesanyától. A
gyerekkoromban napi szintűek voltak a hangos veszekedések, aminek a hatására én a saját
világomba menekültem. Egészen kisgyermek koromban különböző fantáziákat éltem meg az
édesapámmal kapcsolatban. Elképzeltem, hogy milyen lenne az életünk nélküle. Arra vágytam,
hogy meghaljon…

Több év múlva már máshogy védekeztem. Magamra csuktam a szobám ajtaját, és rajzoltam,
festettem, vagy írtam. Mindezt csak magamnak. A tanulmányi eredményem átlagos volt, bár a
tanárok szerint többre lettem volna képes. Nem küzdöttem, csak úgy éltem a világban. Az
édesanyám minden rosszból kimenekített. Semmiért sem kellett erőfeszítéseket tennem, a
felelősségérzet nem alakult ki az életemben, hiszen mindent tálcán nyújtottak felém. Az
édesanyám valószínűleg ezzel ellensúlyozta édesapám elutasító magatartását felé és felénk,
gyerekek irányába is.

Megközelítőleg 16 éves koromban ismerkedtem meg a drogokkal. Mindig is kíváncsi voltam a

hatásukra, és vonzott maga a tudatállapot megváltoztatása. Nem éreztem jól magam a bőrömben,
és menekülni akartam a való világból, repülni akartam bármi áron, csak ne kelljen a valóságban
élnem.

Első alkalommal az LSD-t próbáltam ki. Nagyon rossz utazást éltem meg. Három napig aludni se
tudtam. Ennek ellenére tovább próbálkoztam a különféle drogokkal. Marihuánát szívtam, speedet,
extasyt fogyasztottam, és még ki tudja, mit, amiről nem volt tudomásom. Aztán leparkoltam a
heroinnál. Szerencsére túl mélyen nem másztam bele: „csak” a bőröm alá szúrtam, vénásan nem
használtam. A testvérem egyszer rákérdezett, hogy mit csinálok, mivel szúrásnyomokat fedezett
fel a karomon. Szó szerint tudom idézni, még ma is a fülemben cseng a hangja: „Na, mi van,
tesóm, szúrod magad?”
A kérdését elhárítottam azzal, hogy csak néhány kiütést lát a kezemen, amit elvakartam az
ekcémás betegségemből eredően. Nem érdekelt, hogy elfogadta-e a válaszom, de többet nem
kérdezősködött. Néhány hónap használat után (2-3 hó) búcsút intettem a heroinnak. Ennek több
oka is volt. A dílert, akitől az anyagot vettem, lecsukták. Persze találtam egy másikat, aki viszont
egy alkalommal nagyon átvágott. Ez volt a szerencsém, ha ezt nevezhetem annak. Kakaóval
dúsította fel a szert. Egyik reggel már arra ébredtem, hogy csuromvíz vagyok. Egész éjjel
izzadtam, nagyon rosszul éreztem magam. Tudtam, hogy ez nem lehet más, csak az elvonási
tünet. Ráadásul fizikai elvonási tünet, amely a heroin használatakor nagyon gyorsan kialakul.

DE ekkor jött a szerelem. A férjem. Annyira szerelmes lettem, hogy más nem is érdekelt, a
drogok teljesen háttérbe szorultak az életemben. Évekig távkapcsolatban éltünk, mert én
főiskolára jártam. Alig vártam, hogy hazamehessek hozzá és együtt lehessünk. Szenvedélyes
szerelem volt. Előfordult a főiskolai éveim alatt is néhány alkalommal szerhasználat, de teljes
mértékben rendszertelenül. Azután ahogy a kezemben volt a diploma, hazaköltöztem.
Elhelyezkedtem egy munkahelyen, ahol a mai napig dolgozom. Éltem a boldog emberek életét,
elégedett voltam. Kielégítő munkám volt és dúlt a szerelem. A párommal egy ideje már vágytunk
gyermekre. Meg is érkezett hozzánk a gólya: egy gyönyörű, egészséges kisfiú képében. Közben
felépítettünk egy házat is. 3 évre első gyermekem születése után megjött a kis tesó is, egy
csodálatos kislányt kaptunk ajándékba.

DE. A több év itthonlét alatt egyhangúnak éreztem az életem, magányos voltam. A második
gyermekem születése után a férjemmel kezdtünk egymástól eltávolodni. Egy évig a szexuális
életünkről sem tudnék semmi jót írni. Minden egyes behatolás fájdalommal járt számomra. A
férjem nem értette, hogy miért érzem magam egyedül, mikor a két gyermekemmel hosszú ideig
itthon voltam. Alig vártam, hogy visszamehessek dolgozni, és kitörjek az egyedüllét magányából.

Ekkor kezdődött ismét a kálváriám a drogokkal. Örültem, hogy kiszabadultam otthonról, és élni
akartam ismét. Jött egy házibuli 2010 januárjában, ahol annyit ittam, hogy nem tudtam magamról.
És elindult a lavina…

Megközelítőleg másfél hónappal később egy barátnőmmel elmentünk bulizni, szívtunk és

speedeztünk. A következő héten már megismerkedtem a mefedronnal (mephedrone, mefi, kati),
az akkoriban még legális szerrel.

Az első használata alatti érzéseimet leírni sem tudom, annyira jót adott. Úgy éreztem, egy
szeretet/szerelem/boldogság „kapszulát” vettem be. Minden csodálatos volt körülöttem, a föld
felett lebegtem. Egy ideig ritkán használtam, majd egyre sűrűsödött a használata. Az elején
üdítőbe keverve ittam, majd elkezdtem nazálisan alkalmazni. Addig jutottam, nem telt el nap,
hogy 1-2 grammot ne használtam volna. Tudtam, hogy rossz úton haladok, mégsem bírtam
szabadulni tőle. Amikor kiment a szer hatása, mély depressziót éltem meg, sokszor öngyilkossági
gondolatok gyötörtek. Emiatt is nehéz volt kiszállnom az ördögi körből, hiszen az ismételt
szerhasználat arra a kis időre elnyomta a rossz hangulatomat/érzéseimet. A munkahelyemen is
állandóan a drog járt a fejemben, és alig vártam, hogy hazaérjek, szinte azonnal használtam. Sok
mindent elhanyagoltam emiatt (gyerekeim, férjem, számlák, munka…). Csoda, hogy nem fordult
ki alólam a talaj. Nem sok idő kellett volna hozzá…

Tudtam, hogy helytelen, amit csinálok, és ezért segítséget kértem több helyről (pszichológus,
drogambulancia, anonim drogtelefon), mégsem ment a leállás. A házasságomat romokban
éreztem. A szer segített, hogy egy kicsit jól érezzem magam otthon. A férjem csak azt vette észre,
hogy „más” vagyok, és nem törődöm vele. Sajnos a kisfiam érzékelte a változást, több
alkalommal megkérdezte: „Anya, miért nézel így?”
Persze ilyenkor mindig be voltam állva.

Egy-egy hasonló mondata után sikerült néhány nap szünetet tartanom, ami – azt hiszem – hat
napnál tovább sosem tartott. Több hónapon keresztül már rendszeres használóvá váltam,
mindennap 1-2 gramm elment itthon, és egyre gyakrabban a munkahelyemen sem bírtam
meglenni nélküle. Aludni nem tudtam tőle, így másnap mint egy „mosott szar” mentem dolgozni.
Akkoriban már alig számított más. Minden gondolatomat az a szemét drog kötötte le.

Aztán a munkahelyemen kiderült minden úgy nyár közepén. Kaptam egy lehetőséget. Szörnyű
időszak következett. A sóvárgás őrjítő volt, de küzdöttem és kitartottam. Egy ideig…
Iszonyatosan kemény egy hónap következett. Nemegyszer estem majdnem kísértésbe ez idő alatt.
És sokszor az ital pótolta. Őszintén bevallom, ital nélkül nem ment volna, annyira erős volt a
vágy. Az alkohol tompította ezt az érzést.

Ám egy hónap múlva nem bírtam tovább, és rendeltem. Az elején úgy 4-6 hetente, majd ez
fokozatosan csökkent, aztán az utolsó két hónapban egyre sűrűbben magamhoz vettem az
anyagot. Az utolsó hetekben előfordult, hogy nap mint nap használtam valamit, hiszen már
nagyobb mennyiségeket rendeltem ismét, ami kitartott egy ideig.

2011 januárjától a mefedront felvették a pszichotróp szerek listájára, ezért átváltottam. Illegális
szert nem akartam használni, hiszen rengeteg veszítenivalóm volt. Emiatt többféle drogot
kipróbáltam helyette: 4-mec, methylone, mdpv, benzo-fury, 2-fmc és még ki tudja… Egyik sem
pótolta teljes mértékben a mefedront, azért kerestem és ezért használtam ennyiféle szert.

Megcsúsztam. Jóllehet nem vagyok ugyanott, ahol a nyáron voltam. Ismét megéreztem az „ízét”,
ahogy egyre többet használtam. Saját hibámból és betegségemből kifolyólag megint olyan
helyzetbe hoztam magam, aminek a hatására újból el kellett gondolkodnom a cselekedeteimen,
értékelnem kellett az életemet.

A munkaadóm ismét észrevette, hogy a szerhez nyúltam. A bizalma most már végképp
megrendült az irányomban, amit teljes mértékben meg tudtam érteni. Gondolkodásra sarkallt
azzal, hogy csak az ötödik nap reggelén tudtunk leülni egymással megbeszélni a visszaesésemet.

Hatalmas pofon volt ez számomra, de a legeslegjobb pillanatban jött. A másnapot végigzokogtam,

és folyamatosan gondolkodtam. Négy nap teljes bizonytalanságban éltem: ad-e még egy esélyt,
vagy elereszti a kezem, amit meg is értettem volna, hiszen nehéz hinni egy drogosnak, aki
ráadásul már egyszer át is vágta. Ebben a pár napban átéltem a teljes önmegsemmisülés érzését.

Mindennap más és más tudatosodott bennem. Az 5. nap reggelén végre leültünk beszélgetni, és
nem eresztette el a kezem! Kaptam még egy esélyt. Ezzel a döntésével elindított az utamon.

Amit tanultam ebből: évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de néhány másodperc is elég a
lerombolásához! A jelenben azon dolgozom, hogy ismét visszaszerezzem a bizalmát.

Ma már tudom, hogy egyedül nem fog menni a folyamatos absztinencia megtartása. VÉGRE
BELÁTTAM, HOGY SZENVEDÉLYBETEG VAGYOK! Kialakult a betegségtudat bennem.

Ha ilyen helyzetbe kerülsz, fogadd el annak a segítségét, aki a kezét nyújtja feléd! Az első lépés
ott kezdődik, hogy tudatosítod: szenvedélybeteg vagy. A betegséged üzen neked: letértél egy
útról. Mindegy, minek a hatására, de valami miatt menekülsz a valóság elől. Vedd fel vele a
harcot, mert értékes vagy! Hidd el, és bízz magadban! A sóvárgást pedig ne hessegesd el, túl
fogod élni, és ha átéled, és nem küzdesz ellene, csökkenni fog az érzés, majd szépen lassan
eltűnik.

Apró kis lépésekben haladj, csak a jelenre koncentrálj, a mai napra, hogy szertelenül töltsd!
Próbáld megtalálni a probléma gyökerét. Azt hiszem, ez a legnehezebb az egészben. Előttem is
hosszú út áll még, ebben biztos vagyok.

A lényeg, hogy tanuld meg az életed a mocskos, szar szerek nélkül élni, amik abban a pillanatban
ugyan jót adnak, de sose felejtsd el, hogy ezerszer többet vesznek el tőled! Az életedet és a
családod életét is! MINDENEDET!

Abban a pillanatban, ahogy kiválasztunk egy utat, a többi eltűnik. (Ismeretlen)