Professional Documents
Culture Documents
Z Generáció Javított
Z Generáció Javított
Jövőre nézve:
A jövőre nézve kérdéses, hogy ez a hirtelen jött siker és népszerűség milyen hatással lesz
később a produkciókra vagy hogy ezek az előadók milyen hamar fognak kiégni, mivel nagyon
korán alakították ki a rajongótáborukat így hosszú távon csak erre tudnak építkezni. Azonban
az állandó social media jelenlét, a tartalomgyártás, a turnék és a koncertek állandó terhet és
nyomást helyez ezekre az előadókra.
A Z-generáció igazából
Először azt hihetjük, hogy ebbe a generációba születettek élete fejlett, problémamentes hiszen
mindent ismernek és tudnak, azonban ahogy mindennek ennek sem csak napos oldala van.
Ebben a korosztályban lévők mindent online intéznek már el, ez nem történt másképpen a
kapcsolattartással vagy éppen az új kapcsolatok kialakításával sem és ennek hatására ebbe a
korosztályba tartozó embereknek komoly gondjai akadnak az “offline” világban. Ők sokkal
nehezebben kezelik a személyes kommunikációt, ezzel együtt a konfliktuskezelési készségeik
is hiányosak, ezért indulatkezelési nehézségekkel kell szembenézniük és sokkal
hajlamosabbak a hirtelen keletkezett haragra mint verbálisan mint fizikailag.
A társadalmi nyomás mindenki életében megjelenik valamilyen formában, ez nincsen
másképpen a Z-generációba született embereknél sem, sőt az elvárás feléjük szembe talán
még nagyobb is a nemrégiben említett “kiváltságok” miatt, miszerint ők mások mint az eddigi
generációk. Az egyik leggyakoribb és talán legnehezebb kihívás nekik a lakhatás, illetve az
önfenntartás kérdése. Az Y, illetve az X generáció számára természetes volt, hogy 18 évesen
elköltöznek, addig ez ennél a korosztálynál nem ilyen egyszerű, noha az igény és akarat
ugyanúgy megvan náluk, csak a pénztárcájuk nem engedi. A mostani ingatlan árak
összehasonlíthatatlanok, hiszen jelentős drágulás történt az ingatlanpiacon, ami jóval
megnehezíti a lakás vásárlást a fiataloknál, főleg úgy hogy mindezek mellett az oktatási
intézményekben is megnőtt az elvárt teljesítmény, szóval szinte lehetetlen az iskola mellett
egy olyan munkahely megtalálása, ami biztosítaná akár egy albérlet havi költségeit, nem is
beszélve egy ingatlan vásárlásáról. Azonban a másik oldalról, a Z generáció lett az első olyan
generáció akik már saját maguk képesek komoly jövedelemre szert tenni tizenéves korukban
pusztán az online tevékenységükből, tartalomgyártásukból. A világ folyamatos változása nem
hagyja érintetlenül a családokat és a gyermekeket sem. Az internet és a közösségi média
állandó szerepe a mindennapokban, magával hordozza az internetes zaklatás jelenségét
amihez társul a body shaming is és az önképzavar. A social mediára feltöltött tartalmak nem
mindig felelnek meg a valóságnak, a tartalomgyártók és ennek hatására az általános
felhasználók is előszeretettel használnak filtereket a képeikre vagy éppen retusálják,
photoshoppolják azokat, hogy tökéletes képet mutassanak a követőjüknek. Az állandó
összehasonlítgatás torzítja a testképet, az énképet és állandó szorongást okoz.
Mint minden tini életében ebben a generációban is jelen van a szerelem utáni vágyakozás, a
feltétel nélküli szeretet adása és megkapása, illetve a csalódás, a megbánás és a megbántás
ami óriási fájdalmat is okozhat, de mérhetetlenül nagy boldogságot is hordoz magával és ez a
kettőség azonosul a tinik hangulatával is hiszen az is állandó hullámzásban van az életükben.
Dzsúdló arra használja a zenét hogy kitudja mondani azt amit amúgy nem
tudna vagy amitől szorong és nagyon sok fiatal életében jelen van a
szorongás.
Dzsúdló és Azahriah közös száma egy szerelmi szálról szól, aminek nem
látják a jövőjét, mivel a lánynak a családi környezete elég rideg és végig
úgy érzik előbb-utóbb úgyis kidobja majd magából ez az elhidegült
közeg. Ez a szituáció is egy elég hétköznapi dolog és bárkivel megeshet,
hogy újdonsült szerelmének a családja nem fogadja be a családba.
Összegzés:
Az élet minden terén látható a változás, a fejlődés és fejlesztés és ez nem történt máshogy a
zenével illetve a zenei stílussal sem a generációk között. Láthatjuk azt hogy az előbbiekben is
szó esett arról, hogy a Z generáció már egy sokkal szókimondóbb lázadóbb társaság lett és ez
a zenei szövegeket, mondandókat is teljesen átformálta és mára már a dalszövegek is sokszor
politikai helyzeteket vagy az éppen az aktuális történéseket dolgoznak fel. Ami azonban
kérdést vethet fel bennünk, hogy ezek a jelenkori szerzemények évtizedek múlva is élvezhető
zenéket eredményeznek-e vagy inkább csak az aktualitása miatt lettek annyira közkedveltek
és felkapottak nem pedig a zenei értékeik miatt. Mindenesetre a jelenleg befutó énekesek és
zenészek napok leforgásai alatt akkora rajongói táborra tudnak szert tenni amit az elődeiknek
több éven keresztül sikerült csak elérniük vagy soha nem értek el, mindezt a közösségi
médiának hála. Érdemes átgondolnunk hogy csak azért szeretjük őket mert mindenhol őket
látjuk és halljuk vagy csak igazából elterelődik a figyelmünk és megfeledkezünk a régi
nagyokról akiket szüleink hallgattak csupán csak azért mert nem aktívak a közösségi médián a
nap 24 órájában, de a zenei életben ugyanúgy jelen vannak csak nem hirdetik magukat
mindenhol. Azonban úgy gondolom hogy az újonnan megjelent zenészek sokkal jobban
hajaznak már a nyugati stílusra és ezáltal sokkal színesebbé teszik a magyar zenei műfajokat
is, talán pont ezért is fognak a zenéik még fennmaradni több évtizedeken keresztül.
Forráslista:
Sajó Dávid (2022): Telex: Elérkeztünk a magyar popzene legújabb generációváltásához
https://telex.hu/komplex/2022/09/22/magyar-konnyuzene-popzene-dzsudlo-beton-hofi-
azahriah-carson-coma-1
Sajó Dávid (2019): Index: A Z generáció megteremti a saját sztárjait, majd fel is falja őket
https://index.hu/kultur/zene/2019/05/15/bts_billie_eilish_pop_lil_xan_internet_z_generacio/