Az Apród fütyül

A fiú füttyentett: valaki jön.

Mily átkozott láb vetemedik arra,
hogy szerelmes gyászomat megzavarja?
Fáklyával jön?! – Rejts el, éji sötét! (Félrehúzódik)

Jön Rómeó és Baltazár fáklyával, csákánnyal, feszítővassal

RÓMEÓ
Kérem a csákányt meg a vasrudat.
Fáklyát ide. Esküdj az életedre,
hogy bármit látsz vagy hallasz, félreállsz,
és a dolgomba nem avatkozol.
Azért szállok le e halotti ágyba,
hogy lássam hölgyem arcát; de leginkább,
hogy ujjáról most magamhoz vegyek
egy drága gyűrűt, mit személyesen
kívánok használni. Most elmehetsz.
De ha kíváncsian visszalopódzol,
meglesni, hogy még mire készülök,
az égre mondom, darabokba váglak,
s testeddel táplálom a temetőt.
A perc és szándékom vadállati:
ádázabb és kérlelhetetlenebb,
mint éhes tigris vagy mély óceán.

BALTAZÁR
Megyek, uram, teszem, amit kíván.

RÓMEÓ
Ebből látom, szeretsz. Fogadd el ezt. (Pénzt ad)
Élj boldogul. Isten veled, barátom.

16
BALTAZÁR (félre)
Én azért mégis elrejtőzöm itt;
arca riaszt, terve nyugtalanít.

Baltazár elrejtőzik. – Rómeó elkezdi kinyitni a kriptát

RÓMEÓ
Te ocsmány torok! Halál gyomra, te!
A föld legdrágább falatját benyelted!
Rothadó szádat, íme, fölfeszítem,
és új ételt erőltetek beléd.

PÁRISZ (félre)
Ez a kitiltott, gőgös Montague,
szerelmem bátyjának a gyilkosa –
azt mondják, ez a bánat vitte el
az édes teremtést a túlvilágra –
s most eljött, hogy undokul meggyalázza
holttestüket! Megyek, és elfogom.

(Odalép Rómeóhoz, és kardot ránt)

Megállj, te elvetemült Montague!

Hát nem ért véget bosszúd a halállal?
Kitiltott gyilkos! Ezennel fogoly vagy.
Ne ellenkezz! Kövess, mert meg kell halnod.

RÓMEÓ (nem ismeri meg)

Meg kell, valóban; azért vagyok itt.
Ne zaklasd, fiú, a halálra szántat.
Fuss innen, hagyj. Gondolj ezekre itt:
ijedj meg tőlük. Kérlek, jó barát,
ne hozz fejemre még egy bűnt azáltal,

17
hogy itt fölingerelsz. Menj, légy szíves.
Istenre, jobban szeretlek magamnál,
hisz magam ellen szállok most csatába.
Ne állj itt! Menj, és élj még – emlegetve,
hogy futni hagyott egy bolond kegyelme!

PÁRISZ
Nem érdekel, hogy mit esküdözöl;
én letartóztatlak, mint bűnözőt.

RÓMEÓ
(kardot ránt)
Nem tágítasz? Hát tessék, nyavalyás!
(Vívnak)

APRÓD
(félre)
Úristen, vívnak! Őrségért megyek.

Apród el. – Rómeó megsebesíti Páriszt

Baltazár a sírok közt rejtőzve észreveszi az őrségért igyekvő
Apródot, gyorsan dönt, utánaoson és hátulról leszúrja

BALTAZÁR
Ó nagy ég, egy gyilkos szolgája vagyok,
s már gyilkos magam is, de nem tehettem mást,
ha hagyom meglépni, én hoztam volna uramra végromlást.

PÁRISZ
Jaj! Meghalok! – Légy könyörületes,
nyisd ki a sírt, és fektess Júliához!
(Meghal)

18
RÓMEÓ
Ígérem, így lesz. – Hadd lássam az arcát!
(Odatartja a fáklyát)
Ez Párisz, Mercutio rokona!
Mit is mondott a szolgám, amikor
űzött lelkem útközben nem figyelt?
Hogy Páriszhoz ment volna Júlia?
Nem ezt mondta? Vagy ezt is álmodom?
Vagy megőrültem, s így hiszem, mert ő
Júliát emlegette? (A halott Páriszhoz) Add kezed,
a sors könyvében egy lapon vagyunk.
Egy dicsőséges sírban lesz helyed.

Kinyitja a kriptát. Láthatóvá válik Júlia

Sírban?… Ó, nem, barátom: díszteremben!

Itt fekszik Júlia, s szépsége által
a kriptából királyi bálterem lesz.
Aludj, halott: egy halott tesz a sírba!

Behúzza Páriszt a kriptába

Sok haldokló, mikor eljön a vég,

vidám lesz. Úgy mondják az ápolók:
„fény a sötét előtt”. Szóval nekem
ez most a fény? – Szerelmem, feleségem,
életed mézét szívta a halál,
de szépségeden nem vett még erőt.
Nem győzött le. A szépség zászlaja
piroslik orcádon, ajkaidon:
nem tűzte rád még címerét a romlás. –
Tybalt, hát itt vagy, véres lepedődben?
Van-e nagyobb elégtétel neked,

19
mint hogy a kéz, mely ifjúságodat
kettévágta, most ellenségedét
szakítja ketté? Bocsáss meg nekem,
testvérem, sógorom…

Odakint jön Lőrinc barát lámpával, feszítővassal és ásóval

LŐRINC
Jaj, Szent Ferencre, öreg lábaim hány sírba botlanak bele?…
– Ki vagy?

BALTAZÁR
Egy ismerős, önnek hű embere.

LŐRINC
Áldjon az Isten. Mondd csak, jó fiam,
miféle fáklya fénylik ott hiába a férgeknek
s az üres koponyáknak? A Capulet-kriptában ég, ugye?

BALTAZÁR
Igen, atyám, mert a gazdám van ott, akit ön szeret.

LŐRINC
Ki az?

BALTAZÁR
Rómeó.

LŐRINC
Mióta van bent?

BALTAZÁR
Fertályórája már.

20
LŐRINC
Gyere a kriptába.

BALTAZÁR
Én nem merek. A gazdám azt hiszi:
elmentem innen, meg is fenyegetett
halálosan, ha maradok, s a dolgát meglesem.
S valamit tettem azóta, amiért bűntudat rágja lelkem.

LŐRINC
Jó, megyek egyedül. Félek nagyon,
hogy valami nagy balszerencse történt.

BALTAZÁR
Gazdám vívott valakivel,
akit megölt a végén.
S én is megöltem valakit,
kit nem is ismertem.

LŐRINC
A gyónásra ráérünk később,
most sietnem kell.

Ezalatt a kriptában, a kőravatal mellett állva

Rómeó halottnak hit szerelméhez beszél

RÓMEÓ
Ó, Júlia, mért vagy még mindig szép?
Hát higgyem azt, hogy rád vágyik a testetlen Halál,
és undorító, ösztövér kezével
bezárt ide, hogy szeretője légy?…
Hát azt már nem: én veled maradok,
és ezt a sötét, éji palotát

21
el nem hagyom. Itt, itt leszek,
hol kukacok a komornáid.
Itt a tanyámat végleg fölverhetem,
lerázva baljós csillagok igáját
a testemről, melynek teher az élet.
Szemek, még egyet nézzetek. Karok,
öleljetek egy utolsót. S ti, ajkak,
a lélek kapui, örök pecséttel
szerződjetek az uzsorás Halállal.

Megcsókolja Júliát, majd a méreggel teli kis fiolát szájához emeli

Jöjj, keserű, rossz ízű kalauz,

ádáz kormányos; futtasd hát neki
egy sziklának az elkínzott hajót.
A szerelmemre!

Hirtelen megjelenik egy csuhás kar, Lőrinc barát lefogja Rómeó

méregtartó kezét

LŐRINC
Állj, te bolond, Júliád csak tetszhalott!

Rómeó nem hisz a fülének, már elhatározásra jutott,

a lány halottnak tűnik, még viszi a kezét a lendület,
a méregfioláért küzdenek Lőrinc baráttal…

LŐRINC
Nehogy bajt csinálj! Hát férfi vagy?
Külsőd szerint igen; sírásod nőies;
vad kapkodásod egy állat oktalan dühét idézi.
Illetlen nő vagy, férfihoz nem illő, torz állat,
mindkettőt megcsúfoló! Meg vagyok döbbenve.

22
Ó, Szent Ferencre, azt hittem, edzettebb
vagy ott belül, de te, mint finnyás,
duzzogó leányka, szerencsét is,
szerelmet is lefitymálsz.
A végén sírnak ám az ilyenek!
Szedd már össze magad!
Él Júliád, akiért még az imént haldokoltál.
Most csókold életre szerelmedet,
hisz élve kellesz neki te is, terv szerint!

Mozdul a lány

JÚLIA
(fölébred, és Lőrinc barát erőlködéstől
eltorzult arcát látja meg először)
Atyám! Vigasztalóm! Hol van a férjem?
Emlékszem ám, hogy hol térek magamhoz:
ott is vagyok. De hol van Rómeóm?

Lőrinc barát hátrahúzódik, s helyébe egyből Rómeó lép

Júlia látóterébe, olyan arccal, mint hitetlen Tamásé lehetett,
amikor belenyúlt Krisztus sebébe. Megérti, hogy felesége ÉL!

RÓMEÓ
Itt vagyok, szerelmem, és már itt is leszek,
ameddig élni hagy veled a kegyes Teremtőnk,
hisz már az is csoda, hogy élsz, és én is élek.
Hidd el, nem sokon múlt, Lőrinc atyánk
nemcsak esketőnk, de megmentőnk is egyben.
Mesélj hát gyorsan, hogy kerültél ide,
de csak miután élő ajkadat mint előbb,
míg holtnak hittelek, összevissza nem csókolom…

23
Csókolóznak

LŐRINC
Itt talán nincs több dolgom egy ideig,
Rómeót s nejét már nem fenyegeti korai halál,
tán csak ha oly mohón csókolják egymást,
hogy elfelejtenek levegőt venni, s megfulladnak.
De hová lett Baltazár?
Ó, Istenem, milyen vér szennyezi
e síremlék márványbejáratát?
Gazdátlan véres kardok mért hevernek
elszürkülve a békesség helyén?
(körülnéz a kriptában)
Párisz! És vérbe fagyva! Mily gonosz idő
rendezte így e gyászos eseményt?

Kiszalad a kriptából, addig magukra

hagyjuk a csókolózó szerelmeseket

LŐRINC
Hol vagy, hű szolga, Baltazár?
Gyere a kriptába, segítened kell!

BALTAZÁR
(előjön a sötétből)
Én nem merek. A gazdám azt hiszi:
elmentem innen, meg is fenyegetett
halálosan, ha maradok, s a dolgát meglesem.
Ráadásul nyomja lelkem vétkem,
oldozzon fel, Atyám, mert félek,
tettem súlyától én is menten összeesem!

24
LŐRINC
Nekem most tetterős férfi kell,
nem egy pityergő bolond, mondd
hát vétked gyorsan, és egy imát,
hogy lelked vétked alól feloldozzam,
gyorsan elmormolok.
És meséld el egy füst alatt,
arról ki tehet, hogy Párisz gróf
holtra szúrtan fekszik, tán te
szúrtad úgy meg? Vagy ez is Rómeó
kapkodó tőre által esett?

BALTAZÁR
Úgy kezdődött, hogy…

LŐRINC
Csak azt mondd, amit nem tudok,
a gyermekkorodra nem vagyok kiváncsi…

BALTAZÁR
Szóval… úgy kezdődött, hogy Rómeónak
megvittem a hírt, mikor láttam,
hogy Júliáját holtan sírba teszik…

LŐRINC
Vagy úgy, hát ezért van itt
a szerelmes megszállott.
Ha nem vagy ily túlbuzgó,
már úton lennék Mantova felé Júliával,
s Párisz nem lenne halott…
Több ima kell ezt feloldani!
Folytathatod.

25
BALTAZÁR
Folytatnám én, atyám, de folyton megszakítasz!
(Lőrinc csak int, hogy folytassa)
Rómeó szinte eszét vesztette a hír hallatán,
erős mérget vett, velem pajszert hozatott,
a sírboltba betörni, és szerelme mellé halni talán.
Itt Párisz gróf virrasztott, virággal kezében,
le akarta őt tartóztatni, uram csitította,
de nem tágított. Rómeó kardott rántott
s vágott, a virággal Párisz hiába hárított,
a vágott virágon a kard átvágott,
s Párisz eldőlt, s meghalt.

LŐRINC
Halott a jó Párisz gróf, őelőtte Tybalt,
Rómeó kezéből eteti az éhes döghalált.
De mi a te vétked? Mondjad gyorsan,
mindjárt virrad, a fejünkkel fizetünk,
ha az őrség itt talál.

BALTAZÁR
Én is gyilkos lettem, atyám. Párisz apródját,
ki szaladt az őrségért, a sírok közt
a kezem által érte utol hátulról a vég.

LŐRINC
Jól tetted! Jaj, mit mond a szám!
A tiéddel együtt saját vétkemért is száll az égre imám.

Keresztet vet, mormol valamit, Baltazár ettől megnyugszik,

és együtt behúzzák a kriptába az Apród holttestét,
ahol Rómeó és Júlia még mindig önfeledten csókolózik

26
LŐRINC
Rómeó, vedd le hitvesed a ravatalról,
az holtaknak való, és ahogy elnézem,
már nagyon is él, mint kagyló a sziklára,
úgy tapasztja mohó száját rád.
Júlia, lesz még erre időd, volt jegyesed
testét lepled alá rejtjük, s te a világ számára
holtként élhetsz innentől hű férjeddel tovább.
Ugorj, te lány, segíts halottas ágyad rendbe hozni!
Addig mi Baltazárral s veled fiacskám,
Párisz nehéz testét a kőágyra emeljük.
Ha valaki a kriptát kinyitja, ne üres ravatalt
lásson, ne tűnjön fel egyből Júlia hiánya.
Na, nyúlj a hóna alá, és kapjad szépen ölre,
ha meg tudtad szurkálni, most se szemérmeskedj.

Rómeó észreveszi, hogy Baltazár a tiltása ellenére itt maradt, de

Lőrinc egy szemvillanással jelzi, ő hívta. Amíg a fiúk a holttesteket
húzzák-vonják, Júlia lekászálódik, s halotti leplét is rendbe teszi.
Meglátja a ravatalon a Rómeó által letett méregfiolát, nem akarja
elöl hagyni, nehogy valaki később megtalálja, elrakja inkább
„lányos praktikumból” a nyakában függő kereszt rejtekébe,
gondolván „ott senkiben nem tesz kárt”. Lőrinc, Rómeó és
Baltazár felteszik a nehéz holttestet Júlia helyére, betakarják
a lány halotti leplével, de az éppen kicsinek bizonyul a nagy
emberre, a csizmája orra kikandikál… az apród testét a ravatal
alá rejtik

LŐRINC
Mindjárt pirkad, igyekezzünk, ha ránk virrad
és megtalálnak, tervünk kútba esik.

27
RÓMEÓ
Eszerint van tervünk? Beavatnál minket is, Atyám?
Mi lesz most? Hová menjünk innen, én és Júliám?

BALTAZÁR
Odakint már megjelent az első fénysugár,
hagyjuk itt a kriptát, félek, jön az őrség (félre)
és hóhérkézre kerül a jó szolga, Baltazár.
Jöjjenek sietve, zárjuk vissza a holtakat helyükre.

LŐRINC
Bár gazdádnak lenne az esze
ilyen fürge, és nem a kardja!
Az őrséget ennyi friss halottal
egy porcikám sem akarja, surranjunk,
míg tart még a sötét, kolostori cellámba,
ott kitaláljuk együtt, mi a legjobb az ifjú párnak,
és végre nekiállhatok majd reggeli imámnak.
Gyerünk, Júlia, felejtsd a csókot későbbig,
adsz még eleget mától az örökkévalóságig.

Elmennek, bezárják a kripta nehéz kőajtaját

28
 1. felvonás, 4. szín
Hely: Capulet háza Veronában, Júlia szobája
Idő: ugyanakkor

Lady Capulet Júlia ágyán zokog a Dadus ölében fekve,

Capulet a szobában járkál fel-alá

CAPULET
…bár egyetlen lányunk, kicsi kincsünk elragadta
a rút halál, mi még élünk s míg a Teremtő magához
nem szólít, van két kezünk, mely sírba tevőin bosszút áll.

LADY CAPULET
Halott a jó Tybalt is, ki úgy gyűlölte ősi ellenségünk,
hogy minden szava méregbe mártott tőrdöfés volt.
Igaz, Mercutio az ő keze által halt, de joggal…

CAPULET
…hisz gúnyolta házunk, s szövetkezett
Montague gyilkos fiával, Rómeóval.
A bánat Tybalt után vitte sírba édes
leánykámat, a drága szép Júliát.

A Dadus elpirul, ringatja tovább a síró asszonyt,

nem mer szólni az igazságról

LADY CAPULET
Édes Júliám élettelen testének látványa,
mint a lélekharang kongása,
a sírgödröt idézi vén fejemnek.
S aki tehet róla, szívének gyilkosa,
bár száműzve, de él s vígad.

29
CAPULET
Ne félj, asszonyom, nem vígad sokáig,
van tervem rá, a Montague kölökben
az élet lángja már hosszan nem világít.
Nem csak vele végzek, sorra veszem mindet!
Bosszúm hideg lesz, mint a kripta,
hol Júliánk testét hűtik régen kihűlt testek.

LADY CAPULET
Csöndet, Uram! Lehet, hogy itthon vagyunk,
de a falnak is füle van. Hallottad a Herceg szavát te is,
fejét véteti mindenkinek, ki a béke ellen tesz. Csitt!
Ne tudja bal kezed, hogy mit tesz a jobb,
s ha mégis tudná, hát némulj, ne szóljon a szád!
Ez rád is vonatkozik, Dadus, bár hűségedben
úgy bízom, mint a magaméban, de te is tudod,
hogy lepcses a nyelved, s ami azt a nagy
szívedet nyomja, az máris a szádon van.

DADUS
Bár úgy lenne, s időben észrevettem
s elmondhattam volna, hogy Júliád
szívét milyen bánat nyomja.

CAPULET
Elég a nyelvelésből, asszonyok,
hát nekem már nincs is itt szavam?
(észbe kap, körülfülel)
Valóban, cssss, jobb, ha nincs,
jó asszonyom, már megint igazad van!

30
 1. felvonás, 5. szín
Hely: Verona, kolostor, Lőrinc barát cellája
Idő: csütörtök kora hajnal

Rómeó és Júlia Lőrinc barát cellájának sarkában egy padocskán

összeölelkezve, bókokat suttogva, csókolózva próbálja felfogni,
hogy kezdenek a dolgok jóra fordulni, de legalábbis élnek mind-
ketten, és együtt vannak… eközben a cella másik felében Lőrinc
Baltazárral foglalkozik

LŐRINC
Itt vagyunk épségben, nem vett észre senki,
ez a te érdemed, Baltazár, nem kell letagadni,
de most menj, vissza a Montague-házba,
fel ne tűnjön hiányod! Ha erősen kérdőre
vonnak, a kínpróbát nem biztos, hogy kiállod.

BALTAZÁR
De a helyem itt van, Rómeó úr mellett,
És még fel sem oldoztál, így bűnöm
fekete tintával arcomra van írva,
lehet, hogy mindent bevallanék,
ha megkérdeznek kínpadra vonva.

LŐRINC
Térdelj le és nézz rám, így, mondd utánam:
Üdvöz légy, Mária, malaszttal teljes…
És ha elmentél, mondd még el százszor,
de én átkozlak ki, ha valaha pofázol,
és a pokol kénköves bugyrainak legmélyén
rohad el a lelked, de ne félj, Párisz inasáért
előbb a Herceg töreti kerékbe a tested,
úgyhogy pofa súlyba, tegyél úgy, mint ki

31
szeretett ura távollétében megkukult.
Most menj hát, feloldozlak téged!
(keresztet vet, és mormol)
Ego te absolvo a peccatis tuis in
nomine Patris et Filii et Spiritus Sancti. Amen.

Baltazár megkönnyebbülve elmegy

LŐRINC
Hagyjátok már egymást kicsit békén,
a gyertya is elég hamar,
hogyha égetik mind a két végén.
Figyeljetek rám, ha élni akartok,
és miért ne akarnátok, hisz fiatalok vagytok…
és szerelmesek, és Isten előtt hitvesek!
Rómeó, nyisd a füled, Júlia, te viszont
jegyezd is meg, amit mondok,
mert ezen múlik a boldogságotok.
(tapsol egy hangosat, a két fiatal végre ráfigyel)

JÚLIA
Igen, drága Barát, jól figyelem szavad,
ha te nem vagy, nincs élő Rómeóm,
s testem holtan rothad,
hát ezennel feléd fülemet kitárom,
öntsd belé az okos szót, ígérem, megjegyzem,
ővele a boldogság, ez csak az óhajom.

Rómeó puszit ad az arcára, kezdenék a csókot újra,

de Lőrinc köhintésére abbahagyják

RÓMEÓ
Figyelek én is, bocsáss meg, jó Atyám,

32
légy türelmes velem, életem s lélegző Júliám
csak neked köszönhetem.

LŐRINC (jólesik neki a hízelgés)

Ravasz kis fickó vagy, jól forog a nyelved,
Júliád is a jól forgó nyelveddel szerezted.
De most arra figyelj, amit tőlem hallasz,
vagy mindkettőnket hóhérkézre juttatsz.
Leszúrtad Tybaltot, mert Mercutiód halála
elvette az eszed, téged vádol Capulet, hogy leánya
sírba veszett. Megölted Páriszt, Hercegünk rokonát
– ezt legalább mások még nem tudják –,
ha kiderül, és elkapnak, nem száműzött leszel,
hóhérkézre adnak, az tesz nyakadra hurkot,
Júliád meg zárdába csukják, és eldobják a kulcsot,
hol az idő szépségét elorozza, hogy szégyenüket
a világ előtt nyíltan ne hordozza.
Egyszóval: meneküljetek!

JÚLIA
(kezdi megérteni helyzetük súlyát)
Megyünk, de hová, s miből?
Könnyű mondani, hogy „meneküljetek”!
De ki ad pénzt is rá, hozzátéve, hogy
nesze, majd ebből egyetek?

RÓMEÓ
Minden pénzem a méregre költöttem –
Istennek s a Barátnak legyen hála, hiába –,
az ördög maga se gondolta volna,
hogy számolni kéne „visszaúttal” a halálból.
Ne félj az éhezéstől, édes, neveink csengő aranyat érnek,
elmondjuk bármelyik uzsorásnak, ki fia-borjai vagyunk,

33
és aranydukáttal szórja rögtön tele markunk.
Családjaink nemes neve önmagában hitel,
voltam már külhonban, így működik, hidd el!

LŐRINC
Csöndet, bolond! Pont ezt nem szabad!
Valódi nevetek ki ne ejtse szátok!
Minden uzsorás, minden kereskedő
nemcsak árut vesz elő, vagy pénzt kölcsönöz,
hanem ami a legtöbbet éri, információt!
Családjaitok keze s füle messzire elér,
kimondod a neved, és futhatsz, mint űzött nyúl,
mit vad kopók kergetnek, el is fognak hamar,
foguk közt a Herceg elé hoznak, hogy számot adj
esztelen kezed művéről, s Júliád
a kivégzésed után máshoz adják férjül,
vagy savanyú apácák közé zárják, elmélkedni
élete hőséről, most és mindörökké, Ámen!

JÚLIA
Tehát álnév kell mától, hadd legyek én a kitaláló!
Rómeó új neve legyen mondjuk… Pietró,
én pedig leszek… ööö… mi más, mint Mária!
De attól, hogy álnevünk van, egyebünk még nincsen,
pedig, ha jól tudom, sehol semmit nem adnak ingyen,
nemcsak Veronában, de máshol sem.

LŐRINC
Jó atyád a temetésed után ezt a perselypénzt adta,
s mivel halottnak hitt leánya üdvéért hagyta,
én neked ezennel továbbadom…
bár ürességtől kopog az eklézsia…
Odaadja Júliának a perselypénzt egy bőrzacskóban

34
De ott, ahová mentek, ez nem lesz elég sokra,
Velence drága város, ahogyan hallom,
kevés a hely, és sok a mindenféle vendég.

RÓMEÓ
Velence? Hát oda menjünk, Lőrinc barát?
Miért nem Firenze, vagy Róma? Vagy az Újvilág?

LŐRINC
Velence kétnapnyira van szamárháton innen,
nincs nagyon messze, de nagyon közel sincsen.
Ha kell, hírt vihet nektek Baltazár,
ha messzebb lennétek, oda madár se jár.
De Velence nagy és gazdag, kikötőjébe
a hajók széles e világról jönnek, odaömlik
az összes fűszere Keletnek, sok az ember,
mindenféle színű, Afrikából, Arábiából,
az óceán túlpartjáról, északról meg délről,
nem lesz feltűnő egy fiatal házaspár, ilyeneket
szerencsét próbálni a város mindenhonnan odavár.
Találsz majd munkát, hisz erős vagy, Rómeó,
tetteid árát verejtékeddel leróni és kenyeretek
árát két kezeddel megkeresni jót fog tenni,
saját keresetből jobban esik enni. Túl sok
időd volt itt jó dolgodban, az unatkozó szellem
puskapora könnyen szikrát kap, s robban.
Mint nem is oly rég láttuk… Nincs innentől
mögötted felfegyverzett szolgahad, úgyhogy
odakint ne kakaskodj, fogjad vissza magad.

Rómeó a szidástól mérges, riposztolna, de Júlia ránéz, és tekintete

a papot igazolja, Rómeó lesüti szemét, és megadóan bólint

35
LŐRINC
És te, szép Júlia, a gazdag Capulet-ház
dédelgetett úrikisasszonya,
nem lesz ott a dadád, hogy kényeztessen,
nem lesz ott egy szolga, hogy terheid hordozza.
Nem lesz ott jó anyád, kinek te vagy szeme fénye,
és nem lesz ott atyád tömött erszénye, melyet
egy szem leánykája elszórhat kedvére.
Nincs másod innentől, csak akit akartál,
akiért mindened, mit felsoroltam, boldogan
eldobtál, befeküdtél érte a kripta mélyére,
meg is kaptad, ahogy kérted, boldog lehetsz
végre. Pietród immár a kőszikla a talpad alatt.
Mióta titeket az Úr színe előtt összeadtalak,
egymástól senki emberfia el nem választ!

RÓMEÓ
Mindent értünk, Atyánk, úgy teszünk,
ahogy mondod, óvatosan, meghúzódva.
Két karom majd keményen dolgozik,
megvédi s ellátja minden jóval Júliát…
akarom mondani már… ööö… Máriát.
Velence lesz az úticél, indulunk is tova,
csak egy kérdésem maradt:
Hogyan jussunk oda?

LŐRINC
János testvér kolostorunk tagja,
sok esze nincs, le se tagadhatja,
de erre még jó lesz. (Rómeó kérdőn ránéz)
Azért nem Baltazár, mert jó szolgád
csak végszükség esetén tudhatja holléted,
kínpadra vonva a leghűségesebb barát

36
nyelve is megered. János már pakolja
a szekérre a szalmát, abban elrejtőztök,
meleg és kényelmes, az úton majd ejtőztök,
kialusszátok az elmúlt napok fáradalmát.
Menjetek, ne húzzuk sokáig a búcsúzkodást,
a szekéren csendben legyetek, szerelmetek
hangjait idegen fül meg ne hallja,
és élve lássalak viszont, ha lehet.

János testvér előáll odakint a kolostor udvarán a szekérrel,

bebújnak a szalma alá, végre elindul a menet, Lőrinc barát
megkönnyebbülten nézi a távolodó kocsit, talán még egy
könnycseppet is letöröl szeme sarkából, s szipog egyet, részben
a fiataloktól, részben saját jóságától és ügyességétől meghatódva

37
 1. felvonás, 6. szín
Hely: Capulet házának dolgozószobája
Idő: csütörtök reggel

Pár gyanús fickó, utcai harcok veteránjai, a „rosszarcúak”, állnak

az öreg családfő előtt, érezhető tisztelettel a „Capo” iránt

CAPULET
Keressétek a Montague fiút mindenütt,
a szélrózsa minden irányában…
csak pár napja száműzte a Herceg,
és jelentették, hogy látták Mantovában,
(Capulet megvakarja az állát)
onnan már eltűnt, ellenőriztettem.
Mehetett bárhová, nem lehet még messze,
orrotok a hollétét szagolja ki gyorsan,
nyomát ne vesszétek, s ha megvan, hozzátok
elém egyben, ha egyben nem akarna,
hát hozzátok részletekben.
Kincstárnokom ad némi előleget,
de ki Rómeó levágott fejét lábam elé dobja,
a fej súlyával aranyban gazdagodik marka.
Induljatok!

Rosszarcúak el… a legdurvább arcú fickónak int Capulet,

hogy még maradjon, a többiek után becsukja az ajtót.

ROSSZARCÚ
Mit vár tőlem, Uram? Csak mondja ki, s megteszem,
amint jól tudja, örökre öné a hűségem.

CAPULET
Ezért kérlek téged arra, amire kérlek.

38
Állíts össze a legalja utcai szemétből
egy brigádot magadnak, a kíméletlenekből,
a lelkiismeretlen aljasokból… szóval a söpredékből,
ne a saját jó embereinket használjuk ilyen munkára.
(halkabban)
Aztán, ha kész vagytok, mehetnek a dögkútba,
öld meg mindet, nem akarok nyelveket,
mik rád, így közvetve rám vallanak.
A Herceg tud kínozni és csukott szájakat
kínnal megnyitni, hiszen tapasztaltad.
Világos?

ROSSZARCÚ
Igen, Uram, értem. Hogy miért kéri,
tudja, hogy nem kérdem. Mi a feladat?

CAPULET
Vadásszátok le ősi ellenségem rokonait,
barátait, s üzletfeleit, vágjátok le őket,
mint a hízott marhát, aki amennyit öl,
úgy tarthatja a markát. (odahajol)
Az aranyaim vedd majd vissza tőlük,
s tedd el magadnak, ha dolguk végeztével
kivégezted őket, ne maradjon náluk bizonyíték.
Így lesz végül a város tiszta, alul s felül,
(gonosz mosollyal)
a Herceg még hálás is lehet nekem,
végtelenül… Capisco?

ROSSZARCÚ
Capisco, Capo mio.

39
CAPULET
Hát menj, de ne verd fel a város csendjét,
feltűnést nem akarok, csak eredményt…

Rosszarcú biccent és kimegy.

Lady Capulet belép egy titkos ajtó mögül, és végre elmosolyodik,
először Júlia „halála” után, bár mosolya inkább vérfagyasztó.

LADY CAPULET
Jól van, férjemuram, elkezdtük.
Egy szem lányunk haláláért elégtételt veszünk.

1. felvonás vége. Függöny

40
 2. felvonás, 1. szín
Hely: Velence, külváros a szárazföld felől,
egy kopott ferences rendi monostor előtt
Idő: péntek reggel

Az úttól elcsigázott szerelmesek egymás karjaiban alszanak

a szénában, János keltegeti őket

JÁNOS
Ébresztő, gyermekek, megérkeztünk!
Keljetek hát, tovább nem mehetünk,
ahhoz már hajó kell, ez meg csak egy szekér.
Meg is éheztem rendesen, a gyomrom korog,
azt mondja szüntelen: János testvér, egyél!
Na, ébredjetek hát, nehogy miattatok
haljon éhen a jó János barát.

Rómeó és Júlia kinyitja a szemét, felülnek a szalmában, láthatólag

azt se tudják, hol vannak. Körülnéznek, egy kopott famóló, amit a
tenger lusta hullámai csapkodnak, sirályok keringenek felettük, és
mindent áthat valami penetráns rothadó halszag

JÚLIA
Hová hoztál, János barát?
Ez itt a világ legrondábbik vége,
hol van itt a nagy kikötőváros?
Paloták, utcácskák, ami mind
a tengerrel határos. Nem erről volt szó,
itt minden büdös, sáros, nekünk
Velencében kéne lennünk végre!

41
JÁNOS
Kedves drága kisasszonyom,
oh, mit mondok, hiszen már asszony,
szóval kedves drága asszonyom,
esküszöm magának, nem tudom!
Merre van Velence? Kérdeztem az úton,
errefelé mutogattak, s itt van egy kolostor,
de ide be csak magamfajta mehet,
szigorú regula szerint élnek itt bent ezek,
de túl a vízen látok egy városféleséget,
az lehet Velence, hisz az egy csomó sziget,
innen oda titeket már csak egy hajó vihet.
Szekerem nem úszik, és én éhes vagyok.
Ha megbocsájtotok, én most bekopogok.

János bekopogtat a kolostor erős faajtaján, kinyílik a kémlelő,

kinéz egy tonzúrás fej, az ajtó kinyílik résnyire, egy kéz Jánost
behúzza, majd becsapódik az ajtó

RÓMEÓ
(bedörömböl)
Nyissátok ki, hé, legalább ennünk adjatok,
és ma éjszakára szállást, meg tanácsot,
hogy merre induljunk, itt a szabadban
kint ne hagyjatok… Hé, János testvér!

Semmi válasz, a kolostorból egy hang se hallatszik kifelé. Júliának

kicsit elkezd lefelé görbülni a szája, nem így gondolt korábban
a romantikára. Rómeó átöleli, melengeti a tengeri széltől
libabőrös kedvesét

42
RÓMEÓ
Ne félj egy percet sem, míg átölel a férjed,
messze van az este, szerzünk hozzád méltó szállást,
meg valami harapnivalót, mert el kell verjük éhed,
hallom ám, hogy nem csak az én gyomrom korog.
Vagy lábunk alatt ez a vén móló nyikorog?

Júlia felnevet, szorosabban öleli férjét. Megcsókolja

JÚLIA
Jól van, ölelj szorosan, és már nem félek.
Ha mellettem vagy, minden jóra fordul,
ne aggódj, nem a gyomrom korog,
csak lábunk alatt a móló imbolyog.
Ott látok a ködben mozogni valakit,
gyere, menjünk oda, kérdezzük meg,
ha csónakja is van, hátha elvisz minket.
Eszembe jutott, mit mondott a dajkám,
ha bajban vagy, imádkozz, ne csak állj lanyhán,
segíts magadon, és az Isten is megsegít.

43