You are on page 1of 8

A Pál utcai fiúk

vetélkedő forgatókönyve

Készítette: Böszörményi Csaba Budapest, 2008. december


tantárgygondozó
1. forduló
Torpedó – Ki mondta? Kinek mondta?

A feladat lényege, hogy a táblára vagy egy csomagolópapírra előre megrajzolok egy 5x4-es
négyzethálót, amelynek függőleges sorait betűkkel, vízszintes sorait számokkal jelölöm.
Minden kocka megfelel egy „Ki mondta? Kinek mondta?” kérdésnek, amely kérdések a
játékvezetőnek vannak felírva egy lapra. A gyerekek a betűk és a számok segítségével
pontosan behatárolhatnak egy kockát (pl.: A 4), és megkapják az annak megfelelő kérdést. A
húsz négyzet közül öt mezőn található torpedó, ha ilyen kockát találnak el a gyerekek, akkor
plusz kérdést kapnak. Minden egyes jó válaszért két pont jár.

A Ki mondta? Kinek mondta? kérdései:


A 1: „Hát ha már ezentúl minden két krajcár, hát adjon két krajcárért
törökmézet!” (Csele – olasz árusnak)
A 2: „Elfelejtettem bereteszelni az ajtót. Ezért írja fel a nevem a fekete
könyvbe.” (Boka – Gerébnek és a többieknek)
A 3: „Ittál, papuskám?” (Csónakos – Nemecseknek)
A 4: TORPEDÓ „Hát én már egész életemben folyton vízben leszek? Mi
vagyok én? Béka? (Nemecsek – Bokának és Csónakosnak)
+: „Itt arról van szó, hogy ti valami egyletet alapítottatok.” (Rácz tanár úr – a
gittegylet tagjainak)
B 1: „Ha ez a Szebenics nem volna, már rég a kezük közé kerültünk volna.”
(Boka – Nemecseknek és Csónakosnak)
B 2: TORPEDÓ „Csak ki kell kergetni a fiúkat a grundról, nem kell
megengedni, hogy itt labdázzanak, hogy széthordják a farakásokat.” (Geréb –
Janónak)
+: „Alázatosan jelentem, hogy a fegyvertárból hiányzik az a piros zöld zászló,
amit a kapitány úr a Pál utcaiaktól zsákmányolt.” (Szebenics – Áts Ferinek)
B 3: „Nem, te úgy látszik, még mindig nem ismered a vörösingeseket! Nem
megyünk mi vesztegetni, meg alkudozni!” (Áts Feri – Gerébnek)
B 4: „Nem gondolod, hogy a Pál utcaiak sejtik, hogy te hozzánk tartozol?” (Áts
Feri – Gerébnek)
C 1: „Ez nagyon gyönge. Ezt nem illik elverni. Hanem fürösszétek meg egy
kicsit!” (Áts Feri – Pásztoroknak)
C 2: „Inkább újesztendeig a vízben ülök nyakig, minthogy összeszűrjem a levet
a barátaim ellenségeivel.” (Nemecsek – Gerébnek)
C 3: „Hát nem megtiltottam, hogy a vörösingesek kis gyöngye gyerekektől
golyót raboljanak?” (Áts Feri – Pásztoroknak)
C 4: TORPEDÓ „Fürödjetek meg! (Áts Feri – Pásztoroknak)
+: „Csavard vissza a kendőt a nyakadra! Nagyon meghűtötted magad.” (Boka –
Nemecseknek)
D 1: „Mert ők kimondták rólam, hogy áruló vagyok.” (Nemecsek – Bokának)
D 2: TORPEDÓ „Neked velem semmi beszélnivalóm nincs. A legokosabb, ha
most kimégy ezen a kapun úgy, ahogy bejöttél.” (Boka – Gerébnek)
+: „Nekünk ezért nem jár csokoládé!” (Pásztorok – Nemecsek édesanyjának)
D 3: „Hát miért dobtátok ki innen a fiamat?” (Geréb apja – a Pál utcai fiúknak)
D 4: „Győztünk, és most a végén majdnem baj történt, és hogy nem történt baj,
azt neked köszönhetjük.” (Boka – Nemecseknek)
E 1: ”Azért mondom, mert maga szegény ember, és baj lenne, ha a csapás
váratlanul érné.” (Orvos – Nemecsek édesapjának)
E 2: „Sajnálom, de nekem nagy szükségem van a barna ruhára.” (Csetneky –
Nemecsek apjának)
E 3: „Hát most itt vagyunk, ezen a helyen, ahol szegény Nemecsek megmentette
a birodalmat. Béküljünk itt most ki, de örökre és igazán!” (Kolnay –
Barabásnak)
E 4: TORPEDÓ „Hétfőn gyűnnek munkások, felássák grundot… csinálnak
pince… fundamentum.” (Janó – Bokának)
+: „Hát szavamat adom neked, hogy meghalok!” (Nemecsek – Bokának)
2. forduló
Lehet egy kérdéssel több?
Ebben a fordulóban a gyerekeknek a regény néhány szereplőjét, illetve egy-egy fontos tárgyát
kell kitalálniuk. Minden esetben négy segítő információ áll a rendelkezésükre. A játékvezető
felolvassa az első információt, amely csapat ez alapján vállalja a válaszadást, fölírja a lapjára
a megfejtést és odahívja a játékvezetőt. Helyes válasz esetén négy pontot kapnak, helytelen
megoldás esetén az adott részfordulóból kiesik a csapat. Ezután következik a második
segítség, helyes válasz esetén három pont jár. Ha három információ szükséges a megfejtéshez
két pontot kapnak a csapatok.Mind a négy segítség elhangzása esetén egy pont jár. Minden
részforduló előtt a játékvezető közölje, hogy személyről vagy tárgyról van szó.

OLASZ ÁRUS
1. Veszélyben van a munkahelyem.
2. Munkaeszközöm egy bárd.
3. Rokonszenvezek az áremeléssel.
4. Talján vagyok.
GERÉB
1. Nálam van a fekete könyv, amibe még Boka nevét is beírtam.
2. Én javasoltam Nemecsek előléptetését.
3. Szükség esetén levelet is írok.
4. Nagyot hibáztam, de hála társaimnak kijavíthattam hibámat.
JANÓ
1. Nem vagyok tagja sem a vörösingeseknek, sem a Pál utcaiaknak.
2. Nappal szeretek aludni.
3. Megvesztegethető vagyok.
4. Csak töröm a magyart.
GITT
1. Összetartok egy egész csapatot.
2. Sok szájban megfordultam már.
3. Rácz tanár úr nem szimpatizál velem.
4. Elsősorban az üvegesek használnak.
PÁL UTCAI FIÚK ZÁSZLÓJA
1. Megjártam a Fűvészkertet és a grundot is.
2. Kétszínű vagyok.
3. Női kezek készítettek.
4. Nemecsek kezéből kicsavartak.
3. forduló
Licitálás kérdésekre

A forduló elején a csapatok azonos összegű játékpénzt kapnak. Ezzel a pénzzel a


kérdésekre való válaszadás jogát vásárolhatják meg licitálással. A forduló előtt
közölni kell a gyerekekkel, hogy hány kérdés lesz, és minden egyes kérdés előtt azt is
el kell mondani, hogy helyes válasz esetén hány pontot kaphatnak rá.

1. Melyik versből való a gittegylet pecsétjének felirata? (Petőfi


S.:Nemezti dal 3 pont)
2. Ki nyerte meg a golyógurításos versenyt a múzeumkertben?
(Nemecsek 2 pont)
3. Összesen hárman voltak hosszabb – rövidebb ideig közlegények a
regény során. Kik ők? (Nemecsek, Hektor, Geréb 3 pont)
4. Ismertesd Nemecsek három fürdésének körülményeit! (Fűvészkertben
csónakkal átkeléskor, üvegházban aranyhalas medencében, Pásztorok
megfürdetik Áts Feri parancsára, 3 pont
5. Mit jelentett az, ha a vörösingesek meggyújtották a lámpát a
Fűvészkertben? (Áts Feri ott tartózkodik, 2 pont)
6. Melyik utcákról nyílik a grund két bejárata? (Pál utca, Mária utca, 2
pont)
7. Melyik francia hadvezér volt Boka példaképe? (Napóleon 2 pont)
8. Ki mondja? Kinek mondja? „Nem kérem, nem áruló!” (Nemecsek
Boka apjának 2 pont)
9. Mi a címe, ki a szerzője annak a könyvnek, amit Geréb apja adott
Gerébnek jutalmul, hogy nem áruló, és amit Geréb elvisz
Nemecseknek? (Verne Gyula: Lángbaborult szigettenger 4 pont)
10. Sorold fel a vörösinges követség 3 tagját! (A két Pásztor és Szebenics
3 pont)
11. Mi az a háromféle szabályos harcolási mód, amiben a küzdők előre
megegyeznek? (Lándzsavívás, homokbomba, szabályos birkózás, 3
pont)
12. Mi volt Nemecsek apjának a keresztneve és a foglalkozása? (András,
szabó, 2 pont)
13. Sorold fel a Pál utcai fiúk követségének három tagját! (Csele, Weisz,
Csónakos, 3 pont)
14. A gittegylet tagjainak kinek a nevét kell a történelem könyvükben
Hunyadi János és Tomori Pál neve fölé írni? (Boka János, Áts Feri, 4
pont)
4. forduló
Szópárok lufiban

Minden csapat kap egy lufit, amiben előre beletesz a játékvezető egy feladatlapot. A
forduló indításakor a gyerekek durranásig fújják a lufit, így kapják meg a
megoldandó feladatot. A helyes megoldásért 10 pont jár, külön pontozzuk a
gyorsaságot is 4-3-2-1 ponttal.

__________________________________________________

Alkoss rokon értelmű szópárokat!

tiszteleg, indián harci balta, gukker, doboz, szalutál, hapták, távcső, tomahawk,
gitt, üres városi telek, komfortábili, skatulya, üvegrögzítő, gyurma, méta,
egylovas bérkocsi, masíroz, grund, labdajáték, vigyázzállás, menetel

=
5. forduló
Keresztrejtvény

A forduló előtt a játékvezető közli a gyerekekkel, hogy a helyes megfejtés egy


bizonyos cselekvés elvégzésére szólítja fel őket. Az a csapat, amelyik először hajtja
végre ezt a cselekvést plusz három pontot kap. A keresztrejtvény minden egyes
helyes megfejtése 1 pontot ér (összesen 22 pont)


1.Ezt mondta a vörösingesek vezére: "Ne .... Nemecsek!"
2. A vörösingesek vezérének keresztneve
3.Gigerlinek nevezi a regény.
4.Ennyiszer fürdik Nemecsek
5. A Pál utcaiak zászlójának egyik színe
6.Nemecsek rangja a regény végéig
7. Ezt kapott Janó Gerébtől megvesztegetésül
8. Pál utcai fiú, nagyon szeret fütyülni
9. ... méz (olasz árus árulja ezt a finomságot)
10.A Pál utcaiak zászlójának másik színe
11.A vörösingesek törzshelye
12. A Pál utcaiak latintanárának családneve
13.Vörösinges testvérpáros családneve
14. Janó kutyájának neve
15. Ilyen terület kell a vörösingeseknek. ( ... terület)
16.Boka tisztsége a háborúig
17.Az áruló Pál utcai fiú családneve
18. Boka keresztneve
19. Ezt oszlatja fel a latintanár
20. A Múzeumkertben történt Nemecsekkel
21.A követségek zászlószíne
22. A Pál utcaiak bombáinak anyaga
A keresztrejtvény megfejtése


1.Ezt mondta a vörösingesek vezére: "Ne .... Nemecsek!" F É L J
2. A vörösingesek vezérének keresztneve F E R I
3.Gigerlinek nevezi a regény. C S E L E
4.Ennyiszer fürdik Nemecsek H Á R O M S Z O R
5. A Pál utcaiak zászlójának egyik színe Z Ö L D
6.Nemecsek rangja a regény végéig K Ö Z L E G É N Y
7. Ezt kapott Janó Gerébtől megvesztegetésül S Z I V A R
8. Pál utcai fiú, nagyon szeret fütyülni C S Ó N A O K O S
9. ... méz (olasz árus árulja ezt a finomságot) T Ö R Ö K
10.A Pál utcaiak zászlójának másik színe P I R O S
11.A vörösingesek törzshelye F Ű V É S Z K E R T
12. A Pál utcaiak latintanárának családneve R Á C Z
13.Vörösinges testvérpáros családneve P Á S Z T O R
14. Janó kutyájának neve H E K T O R
15. Ilyen terület kell a vörösingeseknek. ( ... terület) L A B D A
16.Boka tisztsége a háborúig E L N Ö K
17.Az áruló Pál utcai fiú családneve G E R É B
18. Boka keresztneve J Á N O S
19. Ezt oszlatja fel a latintanár G I T T E G Y L E T
20. A Múzeumkertben történt Nemecsekkel E I N S T A N D
21.A követségek zászlószíne F E H É R
22. A Pál utcaiak bombáinak anyaga H O M O K

You might also like