You are on page 1of 204

Kolozsvári Grandpierre Emil: A tíz buta legény (részlet)

Volt egy faluban tíz buta legény. Hét vármegyére híre szállott példátlan
nagy butaságuknak. De még a nyolcadikban is hallottak felőlük.
Egy nap aztán megsokallotta az apjuk, hogy ingyen pusztítják a kenyeret: –
Menjetek szerencsét próbálni – biztatta őket.
Mielőtt útnak eredtek, nagy szigorúan rájuk parancsolt:
– Aztán hazajöjjetek ám mind a tízen! Különben megkeserülitek!
Megígérték a legények, hogy hiány nélkül térnek meg, s nekivágtak az
országútnak. Mesz-szire nem jutottak. Mikor megéheztek, letelepedtek a
hűsbe, s kibontották tarisznyájukat. Föl sem keltek, míg az utolsó harapásig
fel nem falták az útravalót.
Üres tarisznyával könnyebben esett a járás. De ez csak az első napon volt
így. A második napon észrevették, hogy üres hassal bajos a vándorlás. A
harmadik napon muzsikálni kezdett a gyomruk. A negyedik napon szikrát
szórt a szemük, s úgy elhitványodtak az éhségben, majd eldőltek. Néztek
mindenfelé valami eleség után, de nem találtak semmit.
Ahogy vizsgálódtak, egy virágos völgybe érkeztek. Abban a völgyben egy
juhász legeltet-te a nyáját. Azt gondolták, hogy itt az alkalom, s jóllakhatnak.
– Adj egy birkát – mondták a juhásznak.
A juhász nem adott szépszerivel, elvették hát tőle erővel. A tíz buta legény
elhajtott egy kövér birkát. Levágták, kibelezték, megsütötték nyárson, s
megették jóízűen. Azzal megint űzni kezdték a szerencsét, s meg is találták.
A földesúr éppen várat építtetett. Az ispán1  szeme megakadt a tíz markos legényen. Nem sokat
kérdezte, van-e kedvük vagy nincs, munkára hajtotta őket.
Eltelt egy esztendő, a vár felépült, a tíz buta legényt szélnek eresztették. Egy
darabig ta-nakodtak, hogy mitévők legyenek. Nem jutott eszükbe semmi,
elindultak hát hazafelé.
Feleúton a legidősebb legény hirtelen megállott. – Hadd lám – mondta –,
megvagyunk-e mind a tízen.
Azzal hozzálátott, s megszámolta a testvéreit. Megszámolta egyszer,
megszámolta kétszer, de akárhányszor számolta, mindig csak kilenc jött ki.
Mivelhogy magát mindig kihagyta a számításból.
Megijedt a tíz buta legény erősen. Tudták, hogy az apjuk cudarul megveri
őket, ha csak kilencen térnek haza. Egy darabig mentek. Aztán megállottak,
s elölről kezdték a számolást. Ahogy így mentek meg számoltak,
összetalálkoztak a juhásszal. Odamentek hozzá, s meg-kérték illedelmesen,
hogy számolja meg őket.
– Megszámollak benneteket szívesen – mondta a juhász –, de bújjatok be a
birkaólba, s egyenkint jöjjetek ki. Így aztán nem lesz tévedés.
A tíz buta legény bement az ólba, a juhász meg fogta a botját, s számolni
kezdett. A szá-molást úgy végezte, hogy mikor az első legény kibújt az
ólból, nagyot sújtott a hátára:
– Egy! – mondta.
1 ispán: a birtok munkásaira felügyelő alkalmazott
2irodalom_5_flap-5.indd 2
(3)
3
Év eleji szövegértés
A másodiknak kettőt, a harmadiknak hármat ütött. Ilyenformán kiszámolta
őket tízig. Ordítottak a legények, jajgattak. Mikor kijajgatták magukat,
szépen megköszönték a ju-hásznak a számolást, s estére hazaértek mind a
tízen. Otthon az apjuk látta, hogy semmivel sem okosabbak, mint mikor
elindultak. Erre jól elpáholta őket ő is.
1. Iga zak-e vagy ha mi sak az ál lí tá sok? Je löld I vagy H be tű vel!
A tíz le gény bu ta sá gá ról még a nyol ca dik vár me gyé ben is hal lot tak.
______  Hat nap gya log lás után a test vé rek egy nyá jat pil lan tot tak
meg.  ______ A ju hász egy vi rá gos völgy ben le gel tet te az ál la
tait.  ______ A test vé rek nem csak bu ták vol tak, ha nem gyen gék és véz nák
is.  ______ A le gé nyek szé pen meg kö szön ték a ju hász nak a szá mo
lást.  ______
5
3. Me séld el, ho gyan szá mol ta meg a ju hász a le gé nye ket! Miért járt el
ilyen mó don?
_________________________________________________________________________________
____________________

4 4. Ma gya rázd meg, miért ver te el az apa a tör té net vé gén a fi ait!
_________________________________________________________________________________
____________________
_________________________________________________________________________________
____________________
2
5. Számozd meg, milyen sorrendben olvastál a szövegrészletben a fi úkkal
történt esemé-nyekről!
___ Elindultak szerencsét próbálni. ___ A juhász megszámolta a fi úkat. ___ Az
ispán munkára fogta a legényeket. ___ Az apa jól elverte a fi ait.
4
a)
____________________________________________________________________________ b)
____________________________________________________________________________
4 2. Említs két olyan ese ményt a me sé ből, ame lyek a le gé nyek nagy bu
ta sá gá ról árul kod nak!
2irodalom_5_flap-5.indd 3
(4)
Év eleji szövegértés
4
9. Írj két-két ro kon ér tel mű ki fe je zést a megadot tak he lyett!
szél nek ereszt:  ______________________________________________________________
ta na kod tak:
________________________________________________________________ mi té vők le
gye nek: ___________________________________________________________ el pá hol:
___________________________________________________________________
8 8. Adj más cí met a me sé nek!
_________________________________________________________________________________
____________________ 2 7. Húzd alá a megfelelő szót! Kiderül-e a szövegből,
– hogyan fogadta a hazatérő fi úkat az édesanyjuk? igen nem
– melyik faluban éltek a legények? igen nem
– mennyi ideig dolgoztak a testvérek a földesúrnál? igen nem
– milyen épületben számolta meg a juhász a fi úkat? igen nem
4 6. Válaszolj egy-egy szóval a szöveg alapján!
Összesen: 38
Ilyen volt a juhásztól elhajtott birka:
______________________________________________ Már az első nap ilyen lett a
legények tarisznyája: ___________________________________ Épület, amelyet az
uraságnak készítettek: _________________________________________ Egy tárgy,
amellyel a juhász elverte a testvéreket: ___________________________________
Ennyiszer sújtott a juhász a hatodik legény hátára:
_________________________________ 5
2irodalom_5_flap-5.indd 4
(5)
A
5
Mesék bűvöletében

Mesék bűvöletében

A változat
1. Válassz ki a megismert mesék közül egyet! Jegyezz le a történetről
néhány fontos ismer-tetőjegyet! (Nem biztos, hogy mindegyik illik az általad
választott mesére.) Az üresen hagyott vonalra írj még további jellemzőket is!
A mese címe: ______________________________________________________________ •
írója: ____________________________________________________________________ •
szereplők: ________________________________________________________________ •
helyszínek: _______________________________________________________________ •
csodák, varázseszközök: ____________________________________________________ •
mondanivalója, tanulsága számomra: _________________________________________
_________________________________________________________________________ •
Jellemző még a mesére: _____________________________________________________
_________________________________________________________________________ 12 2.
Húzd alá, melyik meghatározás illik a felsoroltak közül a népmesékre!
szerzője ismert, népköltészeti alkotás, szerzőjét nem ismerjük, több változata
is lehet, meseszámok jellemzik, csodás elemek is színesíthetik
5 3. Írd a mű címe mellé a rá jellemző műfaj (mesefajta, meseregény)
betűjelét!
tréfás mese: A, valós mese: B, csalimese: C, állatmese: D, tündér- vagy
varázsmese: E,
meseregény: F
Tündérszép Ilona és Árgyélus:____, A bolond falu: ____, A holló meg a róka:
____,  Az okos lány: ____, Gyűszű, Fésű, Hadd-el: ____, Harry Potter és a bölcsek
köve:____
6 4. A megismert mesék története alapján fejezd be a mondatokat!
a) A fáról az aranyalmákat
______________________________________________________
_________________________________________________________________________
b) A király három próbát, feladatot adott az okos lánynak, amelyek
__________________
_________________________________________________________________________
2irodalom_5_flap-5.indd 5
(6)
Mesék bűvöletében
A
6
c) A menyasszonynak sem a fejét, sem a lábát nem vágták le, hanem
_________________
_________________________________________________________________________
d) A Nap és a Hold szerelméből születtek
_________________________________________
_________________________________________________________________________ 4 5. Az
elmúlt órákon biztosan mese írásával is megpróbálkoztál már. Jegyezz le
három olyan
meseformulát, állandó kifejezést, amely a tündérmeséket jellemzi!
(Reméljük, te is bele-szőtted a mesédbe.) Ne mesekezdetet, ne befejezést és
ne is meseszámot írj!
a)
____________________________________________________________________________ b)
____________________________________________________________________________ c)
____________________________________________________________________________
3
6. Melyik meseszereplő írhatta a következő sorokat? Írd le a mese címét is!
Ha műmese, jegyezd le az író nevét! Ha népköltészeti alkotás, akkor a
népmese szót írd a levélhez! Két levélpapírt üresen hagytunk, ezekre te írj
levelet (feladványt)! (Ezeknek a meséknek is írd le a címét és az írójuk
nevét!)
14
Eltörtek, koldusbotra
jutottam. Majd földet tettek belém, és másnak áldoztam az életemet.
Száz meg száz esztendeig vittem a királyfi t a hátamon, hogy végre
megtalálhassa a kedvesét.
2irodalom_5_flap-5.indd 6
(7)
A
7
Mesék bűvöletében
7. Melyik mesékből valók az alábbi részletek? Írd le a mese címét, és említs
egy eseményt, amely az idézetet megelőzte, illetve amely követte!
a) „Másnap reggel a Vénbanya megmutatta az aranyfürtöt a királynak.”
Cím: ____________________________________________________________________
Előtte történt: ___________________________________________________________
Utána történt: ____________________________________________________________
b) „Ó, ti ostobák, vegyétek ki a két alsót, ammá úgyse kell!”
Cím: ____________________________________________________________________
Előtte történt: ___________________________________________________________
Utána történt: ____________________________________________________________
c) „Mi boldogan leszünk a te gyermekeid, ha szép bronzbarnára fested a
bőrünket.”
Cím: ____________________________________________________________________
Előtte történt: ___________________________________________________________
Utána történt: ____________________________________________________________
9
Összesen: 58
8. Fejtsd meg a keresztrejtvényt!
1. 2. 3. 4. 5. 1. Jellegzetes meseszám, 12-nél több, de 100-nál kevesebb.
2. …, bocskor, ostor (varázseszközök). 3. A buta bíró falujának a neve. 4. Az
állatmesék gyakori szereplője,
a ravaszság megtestesítője. 5. Az állatmese egyik típusa.
5
Megfejtés: ____________________________
2irodalom_5_flap-5.indd 7
(8)
Mesék bűvöletében
B
8

Mesék bűvöletében
B változat
1. Válassz ki a megismert mesék közül egyet! Írj a történetről néhány fontos
ismertetőjegyet! (Nem biztos, hogy mindegyik illik az általad választott
mesére.) Az üresen hagyott vonal-ra írhatsz még más jellemzőket is.
A mese címe: ______________________________________________________________ •
írója: ____________________________________________________________________ •
szereplők: ________________________________________________________________ •
helyszínek: _______________________________________________________________ •
csodák, varázseszközök: ____________________________________________________ •
mondanivalója, tanulsága számomra: _________________________________________
_________________________________________________________________________ •
Jellemző még a mesére: _____________________________________________________
_________________________________________________________________________ 12 2.
Húzd alá, melyik meghatározás illik a felsoroltak közül a műmesékre!
szerzője ismert, műköltészeti alkotás, szerzőjét nem ismerjük, szájhagyomány
útján terjedt, nyomtatott formában terjedt, meseszámok jellemzik, csodás
elemek is színesíthetik
5 3. Írd a mű címe mellé a rá jellemző műfaj (mesefajta, meseregény)
betűjelét!
tündér- vagy varázsmese: A, meseregény: B, tréfás mese: C, valós mese:
D, csalimese: E,
állatmese: F
A Nap gyermekei: ____, Tündérszép Ilona és Árgyélus: ____, A bolond falu: ____,
Harry Potter és a bölcsek köve: ____, A holló meg a róka: ____, Gyűszű, Fésű,
Hadd-el: ____
6 4. A megismert mesék története alapján fejezd be a mondatokat!
a) A királynak megtetszett az okos lány, és
________________________________________
_________________________________________________________________________
b) Árgyélus története azzal ért véget, hogy
________________________________________
_________________________________________________________________________
2irodalom_5_flap-5.indd 8
(9)
B
9
Mesék bűvöletében
c) A sildaiaknak kevés volt a sójuk, ezért
__________________________________________
_________________________________________________________________________
d) Amikor a Nap és a Hold egymáshoz ért, hatalmas
_______________________________
_________________________________________________________________________ 4 5. Az
elmúlt órákon biztosan mese írásával is megpróbálkoztál már. Jegyezz le
három olyan
meseformulát, állandó kifejezést, amely a tündérmeséket jellemzi!
(Reméljük, te is bele-szőtted a mesédbe.) Ne mesekezdetet, ne befejezést és
ne is meseszámot írj!
a)
____________________________________________________________________________ b)
____________________________________________________________________________ c)
____________________________________________________________________________
3
6. Melyik meseszereplő írhatta a következő sorokat? Írd le a mese címét is!
Ha műmese, jegyezd le az író nevét! Ha népköltészeti alkotás, akkor a
népmese szót írd a levélhez! Két levélpapírt üresen hagytunk, ezekre te írj
levelet (feladványt)! (Ezeknek a meséknek is írd le a címét és az írójuk
nevét!) 14 Megérdemeltem a végzetemet. Még hogy a Holdra felmenni?
Ráadásul hordókon? Hárman vagyunk, mégis túljárt az eszünkön a királyfi .
Elvette a varázsostorunkat is. 2irodalom_5_flap-5.indd 9 2irodalom_5_flap-
5.indd 9 2013.08.13. 11:59:362013.08.13. 11:59:36
(10)
Mesék bűvöletében
B
10
7. Melyik mesékből valók az alábbi részletek? Írd le a mese címét, és említs
egy eseményt, amely az idézetet megelőzte, illetve amely követte!
a) „Maguk sem tudták, hogyan történt, mélyen elaludtak mind a ketten. Ekkor
előcsúszott  a Vénbanya”.
Cím: ____________________________________________________________________
Előtte történt: ___________________________________________________________
Utána történt: ____________________________________________________________
b) „Koldusbotra jutottam, nem volt tartalma az életemnek, nagyon
elkeseredtem.”
Cím: ____________________________________________________________________
Előtte történt: ___________________________________________________________
Utána történt: ____________________________________________________________
c) Csak nézett, nézett bennünket a Nap, minden reggel szívélyesen ránk
mosolygott.”
Cím: ____________________________________________________________________
Előtte történt: ___________________________________________________________
Utána történt: ____________________________________________________________
9
Összesen: 58
8. Fejtsd meg a keresztrejtvényt!
1.
2. 3.
4.
5.
1. Jellegzetes meseszám, a próbák száma is lehet. 2. A hollóról és a rókáról
című mese írója
(Gáspár).
3. Köpönyeg, …, ostor (varázseszközök). 4. … név (például Kőmorzsoló neve
is az). 5. Az állatmesék gyakori szereplője, a ravaszság
megtestesítője.
5
Megfejtés: ____________________________
2irodalom_5_flap-5.indd 10
(11)
A
11
Petőfi Sándor: János vitéz

Petőfi Sándor: János vitéz

A változat
1. Hogyan kapcsolódnak Petőfi Sándor életéhez a következő helységek,
személyek, dolgok? Úgy fogalmazd meg a válaszaidat, hogy mindegyikben
legalább két-két jellemző adat, esemény, tény stb. legyen!
2. Írd le, mi jellemzi az elbeszélő költemény műfaját!
_________________________________________________________________________________
____________________
_________________________________________________________________________________
____________________ 3 3. Keress a műből két-két példát a következő mesei
elemekre!
Helyszínek:
______________________________________________________________________
Szereplők:
_______________________________________________________________________
4 4. A János vitéz olvasása során megismerkedtél az epikus művek szerkezeti
elemeivel is.
Magyarázd meg, mi jellemzi az alábbiakat!
a) Előkészítés:
_________________________________________________________________ _______________
__________________________________________________________ b) Tetőpont:
___________________________________________________________________ _____________
____________________________________________________________ 4
Kiskunfélegyháza:
______________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Hrúz Mária: ___________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Szendrey Ignác:
________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Arany János: ___________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Pesti Divatlap: _________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
10 2irodalom_5_flap-5.indd 11 2irodalom_5_flap-5.indd 11 2013.08.13.
11:59:372013.08.13. 11:59:37
(12)
Petőfi Sándor: János vitéz
A
12
5. Mutass rá a szerkezeti elemekre most a mű története alapján!
a) Mi jelenti a János vitéz cselekményében a bonyodalmat?
__________________________
_________________________________________________________________________
b) Mi a mű megoldása?
_________________________________________________________
_________________________________________________________________________ 4
6. Egészítsd ki a megfelelő kifejezésekkel a mondatot!
A költemény ___________________________ verselésű, egy sorban
_________________ szótag van, a verssorok _______________________ rímmel
végződnek.
3
7. Írd le, milyen szóképekre, nyelvi alakzatokra ismersz az idézetekben!
a) „Bizonyára ugy lesz – hál’ a
jóistennek!”  ____________________________________ b) „Elváltak egymástól, mint
ágtól a levél”  ____________________________________ c) „Egyenes rónaság
nyujtózkodott végig” ____________________________________ d) „Utószor szólt
itten furulyám panasza;
Utószor ölellek, utószor csókollak” ____________________________________
4
8. Bontsd ütemekre a sorokat, húzd be a sormetszetet! Jelöld a hangsúlyos
és a hangsúly talan szótagokat!
„Subájáról Jancsi lerázta a vizet, Miután lerázta, ujra utnak eredt. Mikor a
nap leszállt pihenni ágyába,
Kukoricza Jancsit még vitte két lába.” 8
2irodalom_5_flap-5.indd 12
(13)
A
13
Petőfi Sándor: János vitéz
Gyakran voltam üst
közelében. Egy óriás végzett velem. Még a varjú sem károgott utánam. A
feleségem már régen
meghalt. Úgy hallottam, én is kaptam volna az aranyból.
6 9. Melyik szereplő írhatta a következő sorokat? Írd le a nevét, és írj még
két állítást, amelyek
igazak rá!
10. Ki mondta és kinek mondta a következő szavakat?
a) „Becstelen teremtés! gyalázatos pára! ____________________________________
Ilyet mersz te tenni világnak csúfj ára?” ____________________________________
b) „Vigyázz, földi! bizony rálépsz a fejedre…
____________________________________
Mi ördögért vagy úgy a búnak eredve?” ____________________________________ 4
11. A János vitéz története alapján fejezd be a következő mondatokat!
A művet elolvasva az jutott az eszembe, hogy
___________________________________
__________________________________________________________________________ Azt
nem értettem, hogy _____________________________________________________
__________________________________________________________________________
Jancsinak és Iluskának azt tanácsolnám, hogy
___________________________________
__________________________________________________________________________ Azt
üzente számomra a mű, hogy ____________________________________________
__________________________________________________________________________ 4
Összesen: 54
2irodalom_5_flap-5.indd 13
(14)
Petőfi Sándor: János vitéz
B
14

Petőfi Sándor: János vitéz

B változat
1. Hogyan kapcsolódnak Petőfi Sándor életéhez a következő helységek,
személyek, dolgok? Úgy fogalmazd meg a válaszaidat, hogy mindegyikben
legalább két-két jellemző adat, esemény, tény stb. legyen!
2. Írd le, mi jellemzi az elbeszélő költemény műfaját!
_________________________________________________________________________________
____________________
_________________________________________________________________________________
____________________ 3 3. Keress a műből két-két példát a következő mesei
elemekre!
Meseszámok:
____________________________________________________________________
Csodák, átváltozások:
____________________________________________________________ 4 4. A János vitéz
olvasása során megismerkedtél az epikus művek szerkezeti elemeivel is.
Magyarázd meg, mi jellemzi az alábbiakat!
a) A cselekmény kibontakozása:
_________________________________________________ _______________________________
__________________________________________ b) Megoldás:
__________________________________________________________________ ______________
___________________________________________________________ 4 Kiskőrös:
______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Sopron: _______________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Szendrey Júlia:
_________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Arany János: ___________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
Pesti Divatlap: _________________________________________________________________
_______________________________________________________________________________
10 2irodalom_5_flap-5.indd 14 2irodalom_5_flap-5.indd 14 2013.08.13.
11:59:372013.08.13. 11:59:37
(15)
B
15
Petőfi Sándor: János vitéz
5. Mutass rá a szerkezeti elemekre most a mű története alapján!
a) Mi jelenti a János vitéz cselekményében a bonyodalmat?
__________________________
_________________________________________________________________________
b) Milyen esemény a mű tetőpontja?
_____________________________________________
_________________________________________________________________________ 4
6. Egészítsd ki a megfelelő kifejezésekkel a mondatot!
A költemény ___________________________ verselésű, egy sorban
_________________ szótag van, a verssorok _______________________ rímmel
végződnek.
3
7. Írd le, milyen szóképekre, nyelvi alakzatokra ismersz az idézetekben!
a) „Mikorra a patak vize tükörré lett”  ____________________________________ b)
„Vannak-e szüleid?” ____________________________________ c) „Hánytak a nagy
üstbe békát, patkányfejet,
Akasztófa tövén nőtt füvet, virágot,
Macskafarkat, kigyót, emberkoponyákat.”
____________________________________ d) „A torony bámult rá”
____________________________________
4
8. Bontsd ütemekre a sorokat, húzd be a sormetszetet! Jelöld a hangsúlyos
és a hangsúly talan szótagokat!
„Subájáról Jancsi lerázta a vizet, Miután lerázta, ujra utnak eredt. Mikor a
nap leszállt pihenni ágyába,
Kukoricza Jancsit még vitte két lába.” 8
2irodalom_5_flap-5.indd 15
(16)
Petőfi Sándor: János vitéz
B
16
6 9. Melyik szereplő írhatta a következő sorokat? Írd le a nevét, és írj még
két állítást, amelyek
igazak rá!
10. Ki mondta és kinek mondta a következő szavakat?
a) „Jaj, a zsivány! jaj, az akasztani való! ____________________________________
Hogy ássa ki mind a két szemét a holló!” ____________________________________
b) „Szerencsétlenségnek embere, ki vagy te?
____________________________________
Hogy lábadat mered tenni e küszöbre.” ____________________________________ 4
11. A János vitéz története alapján fejezd be a következő mondatokat!
A művet elolvasva az jutott az eszembe, hogy
___________________________________
__________________________________________________________________________ Azt
nem értettem, hogy _____________________________________________________
__________________________________________________________________________
Jancsinak és Iluskának azt tanácsolnám, hogy
___________________________________
__________________________________________________________________________ Azt
üzente számomra a mű, hogy ____________________________________________
__________________________________________________________________________ 4
Összesen: 54
Szívesen lettem volna a daliás huszár felesége. De már volt kedvese.
Tizenegy embernek parancsoltam. Tűz által leltem halálomat egy tanyán.
2irodalom_5_flap-5.indd 16
(17)
A
17
Múltunk a mítoszokban

Múltunk a mítoszokban

A változat
2. Fejezd be röviden a mondatokat a megismert mítoszok történetének
megfelelően!
a) Daidalosz a fi a lelkére kötötte, hogy repülés közben
______________________________
_________________________________________________________________________
b) Zeusz azért haragudott meg Prométheuszra, mert
______________________________
_________________________________________________________________________
c) Héra azt ígérte Parisznak, hogy
________________________________________________
_________________________________________________________________________ 6 1.
Egészítsd ki a mítoszokról szóló szöveget a megfelelő szavakkal,
kifejezésekkel!
A mítoszok ___________________________________________ műnemébe tartoznak,
mert _____________________________________________________ mondanak el.
Témái lehetnek:
a)
____________________________________________________________________________ b)
____________________________________________________________________________ c)
____________________________________________________________________________
A mitológia nem más, mint a
__________________________________________________
___________________________________________________________________________ 6
3. Érvelj Prométheusz mítosza alapján!
A megismert történet nem mese,
mert mert mert
6
2irodalom_5_flap-5.indd 17
(18)
Múltunk a mítoszokban
A
18
4. Melyik mítoszból valók az idézetek? Ki mondja, kinek mondja?
6. Rendezz békítő tárgyalásokat a mítoszok szereplői között! Írd le, ki kivel
béküljön ki, és azt is, hogy miért haragszanak egymásra!
a) „Én a legszebb földi asszony szerelmével foglak megjutalmazni”
____________________
_________________________________________________________________________
b) „Menj el Trójába, és keresd fel Priamosz király fi át!”
______________________________
_________________________________________________________________________
c) „Hol vagy? Merre keresselek?”
__________________________________________________
_________________________________________________________________________ 9 5.
Fejtsd meg a keresztrejtvényt!
1. 2. 3. 4. 5. 1. Ikarosz édesapja. 2. Város, ahol Parisz élt. 3. Zeusz felesége. 4.
Pallasz … 5. Az aranyalma felirata: A …! 5 8 a) ________________________________
béküljön ki ______________________________
Azért haragszanak egymásra, mert ___________________________________________
_________________________________________________________________________
b) ________________________________ béküljön ki ______________________________
Azért haragszanak egymásra, mert ___________________________________________
_________________________________________________________________________
Összesen: 40
Megfejtés: ____________________________
2irodalom_5_flap-5.indd 18
(19)
B
19
Múltunk a mítoszokban
mert mert mert

Múltunk a mítoszokban
B változat
2. Fejezd be röviden a mondatokat a megismert mítoszok történetének
megfelelően!
a) Ikarosz vesztét az okozta, hogy
________________________________________________
_________________________________________________________________________
b) Zeusz úgy büntette meg Prométheuszt, hogy
___________________________________
_________________________________________________________________________
c) Pallasz Athéné azt ígérte Parisznak, hogy
_______________________________________
_________________________________________________________________________ 6 1.
Egészítsd ki a mítoszokról szóló szöveget a megfelelő szavakkal,
kifejezésekkel!
A mítoszoknak valóságos elemei is vannak, például
_______________________________
__________________________________________________________________________ A
mítoszok szereplői lehetnek:
a)
____________________________________________________________________________ b)
____________________________________________________________________________ c)
____________________________________________________________________________
A mítoszok összességét _____________________________________________
nevezzük.
6
3. Érvelj Daidalosz és Ikarosz mítosza alapján!
A megismert történet nem mese, 6
2irodalom_5_flap-5.indd 19
(20)
Múltunk a mítoszokban
B
20
4. Melyik mítoszból valók az idézetek? Ki mondja, kinek mondja?
6. Rendezz békítő tárgyalásokat a mítoszok szereplői között! Írd le, ki kivel
béküljön ki, és azt is, hogy miért haragszanak egymásra!
a) „Én egész Ázsiát vetem az uralmad alá, ha engem választasz”
_____________________
_________________________________________________________________________
b) „Menj el Trójába, és keresd fel Priamosz király fi át!”
______________________________
_________________________________________________________________________
c) „Mindig középre tarts…”
_______________________________________________________
_________________________________________________________________________ 9 5.
Fejtsd meg a keresztrejtvényt!
5
8
a) ________________________________ béküljön ki ______________________________
Azért haragszanak egymásra, mert ___________________________________________
_________________________________________________________________________
b) ________________________________ béküljön ki ______________________________
Azért haragszanak egymásra, mert ___________________________________________
_________________________________________________________________________
Összesen: 40 1. 2. 3. 4. 5. 1. A szárnyak „alapanyaga”. 2. A viszály istennője.
3. Ebben a városban élt Parisz. 4. Ikarosznak Daidalosz volt az … 5. Zeusz
felesége.
Megfejtés: ____________________________
2irodalom_5_flap-5.indd 20

Megoldókul
csok – az 5.
Irodalom
feladatlapo
khoz
Év eleji
szövegérté
s
Kolozsvri
!ra"dpierre
#mil$
% t&z 'uta
legé"( )rész
let*
 
+.Igazak,e
vag( hamisak
az
ll&tsok-
elöld I vag(
/ 'et0vel1
 A tíz legény 
butaságáról m
ég a nyolcadi
k vármegyébe
n is hallottak.
 I 
 Hat nap gyal
oglás után a t
estvérek egy
nyájat
pillantottak
meg.
 H 
 A juhász egy 
virágos völgy
ben legeltette
az állatait.
 I 
 A testvérek
nemcsak buták
voltak hane
m gyengék és
véznák is.
 H 
 A
legények szép
en
megköszönték 
a juhásznak
a számolást.
 I 
Minden jó
válasz
1 pontot ér,
összesen:
5 po"t2.
#ml&ts két
ol(a" esemé"(
t a mesé'3l4
amel(ek a
legé"(ek
"ag( 'utasg
ról
rulkod"ak
1
 !em tudták
megszámolni
hányan
vannak mert
a számoló
magát mindig
kihagyta. A
juhász jól
elverte "ket
mégis szépen
megköszönték
neki a
számolást.
Minden jó
válasz 2
pont, össze
sen
 po"t6.
Meséld el4
hog(a"
szmolta
meg a
juhsz a
legé"(eket1
Miért jrt el
il(e" módo"-
 #eb$jtatta
"ket a
birkaólba s
miközben
egyenként
kijöttek
nagyot s$jtott
a hátukra.
%gy
álltbossz$t
rajtuk
amiért egy
esztend"vel
azel"tt
er"szakkal
elvették a
birkáját.
Mindkét
kérdésre
adott jó
válasz 2-
2 pont,
összesen
 po"t.
Mag(arzd
meg4 miért
verte el az
apa a törté"et
végé" a fiait1
 Azért verte el
az apa a
legényeket
mert látta
hogy semmivel
sem lettek
okosabbak
mintamilyenek
egy évvel
azel"tt voltak.
A jó válasz
2
po"t5. 7z m
ozd meg4 mi
l(e" sorre"d'
e" olvast l  
a szövegrészl
et'e" a fi8kk
al törté"tese
mé"(ekr3l1+
. Elindultak
szerencsét
próálni.
6.
 A ju!ász
"e#szá"olta
a $i%kat.
2.
 Az ispán
"unkára
$o#ta a
le#én&eket.
.
 Az apa jól
elverte a
$iait.A jó
sorrend
 po"t
. 'ontot ad!
atunk arra
is, !a két
e#&"ás
utáni
ese"én&
sorrendjét
$elis"eri
atanuló,
ár azok
szá"ozása
ne" jó.
9. :laszolj
eg(,eg( szóval
a szöveg
alapj"1
1
 
(l&en volt a
ju!ásztól el!
ajtott irka:
kövér 
Már az els)
nap il&en
lett a
le#én&ek
tariszn&ája:
üres
*p+let,
a"el&et az
urasá#nak
késztettek
:
vár 
E#& tár#&,
a"ivel a ju!
ász elverte
a
le#én&eket:
bot 
Enn&iszer s
%jtott a ju!
ász a !
atodik le#én
& !átára:
hatszor 
Minden jó
válasz
1 pontot ér,
összesen:
5 po"t;. /8zd
al
a megfelel3
szót1
Kider<l,e a
szöveg'3l4
- !o#&an $o
#adta a !
azatér) $i
%kat az éd
esan&juk i
#en ne" - "e
l&ik $alua
n éltek a le#
én&ek i#e
n ne" - "enn
&i idei# dol
#oztak a tes
tvérek a $öl
des%rnál i
#en ne" - "il
&en ép+let
en szá"olt
a "e# a ju!
ász a $i
%kat i#en 
ne" Minden
jó alá!%zás
1 pontot ér,
összesen
 po"t=.
%dj ms
c&met a
mesé"ek1
 A hiábavaló
tanulóév
ok$ele
"e#oldás
el$o#ad!
ató, a jó
c"adás
2 po"t>. ?rj
két,két roko"
értelm0
kifejezést
a megadottak
hel(ett1
 szélnek
ereszt&
elbocsát,
elküld
tanakodtak&
 gondolkodta
k,
töprengtek 
mitév"k
legyenek&
mit
csináljanak,
mihez kezdje
nek
elpáhol&
elver,
elnáspángol 
/vjuk $el a
tanulók
$i#&el"et
arra, !o#& !
a rokon
értel"0 szót
kell
rniuk, akk
or az
eredeti
szószó$ajá
n ne
változtassa
nak, i#ék
esetéen a
"ódon, a
szá"on és a
sze"él&en
se"Minde
n jó válasz
1
pont, össze
sen
=
po"t @sszese
"$ 6= po"t
2
 
Mesék
'0völeté'e
"
A változat
+
.
$eladat érte
le"szer0en,
összesen
+2 po"t
 
2. /8zd al4
mel(ik megha
trozs
illik
a felsoroltak
köz<l
a "épmesékre
1
 szerz"je
ismert
népköltészeti
alkotás
szerz"jét nem
ismerj'ktöbb
változata is
lehet
meseszámok
jellemzik
csodás elemek
is
színesíthetik 
Minden jó
alá!%zás1-
1
pont, össze
sen
5 po"t6. ?rd a
m0
c&me mellé a
r
jellemz3 m0f
aj )mesefajta
4
meseregé"(*
'et0jelét1
tré$ás
"ese:
%
, valós
"ese:
A
,
csali"ese:
B
, állat"ese:
C
, t+ndér-
va#&varáz
s"ese:
#4
"esere#én
&:
D
('ndérszép )l
ona és
*rgyélus
:
#
,
 A bolond +al
u
:
%
,
 A holló meg 
a róka
:
C
,
 Az okos lány
:
A
,
,y-sz- 
 és- 
Hadd/el 
:
B
,
 Harry 0otter 
és a bölcsek k
öve
:
D
Minden jó
"0$aj"e#jelö
lés 1-1
pont,
összesen
9 po"t. %
megismert
mesék
törté"ete
alapj" feje
zd 'e
a mo"datokat
1
 
a1
A $áról az
aran&al"áka
t
éjjelente
ündérszép
Ilona és leán!
társai
szedték le"
b1
A királ& !
áro" próát,
$eladatot
adott az
okos lán&n
ak, a"el&ek
teljes#tése
nem okozott
nekinag!
$ejtörést"
va#&: A
királ& !áro"
próát, $el
adatot adott
az okos
lán&nak,
amel!ek
közül az eg!
ik az
volt,hog!
százesztend
%s kenderb
%l $onjon
aran!$onalat
& eg! l!ukas
korsót
$oltozzon
meg
& menjen
el hozzá a
leán!, de
'menjen is
meg ne
is, köszönjön
is meg ne
is( vig!en
ajándékot
meg ne is)"
c1
A
"en&asszon
&nak se" a
$ejét, se"
a láát ne"
vá#ták le
 
hanem
lehajolt a n
%, és be$ért
azajtón"
d1
A ap és a
/old
szerel"é)l
sz+lettek
meg és
kerültek $el
az égre az
els%
csillagok"
 *rtele"szer0
en, sok "e#
oldás el$o#
ad!
ató.Minden

e$ejezés1
-1
pont, össze
sen
 po"t
.
/arészletese
, tö
in$or"ációs
e$ejezést
kér+nk,
akkor két-
két pontot is
ad!atunk az
alpontokra,
%#&
összesen 3
pont
5. %z elm8lt
órko"
'iztosa" mese
&rsval is
megpró'lko
ztl mr.
eg(ezz le
hrom
ol(a"mesefor
mult4
lla"dó
kifejezést4
amel( a
t<"dérmesék
et
jellemzi1 )Ee
mélj<k4
hog( te
is'elesz3tted a
meséd'e.* Fe
mesekezdetet
4 "e
'efejezést4 és
"e is
meseszmot
&rj1
a1
"ent,
"ende#élt
b1
telt-"%lt az
id)
c1
!0lt !el&ét
lelte4
 
va#&:
zerencséd
, !o#&
öre#an&ád
nak
szóltottál
Minden jó
válasz 1-1
pont, össze
sen
6 po"t
 
9. Mel(ik
meseszerepl3
&rhatta a
következ3
sorokat- ?rd
le a mese
c&mét is1 /a
m0mese4 jeg(
ezd
le az &ró "ev
ét1 /a "épkölt
észeti
alkots4 akk
or a "épmese
szót &rd a le
vélhez1 Kétle
vélpap&rt
<rese"
hag(tu"k4
ezekre te &rj
levelet )feladv
"(t*1 )#zek
"ek a
mesék"ek is
&rd lea
c&mét és az
&rójuk
"evét1*
záz "e#
száz
esztendei#
vitte"
a királ&$it a !
áta"on, !o#&
vé#re
"e#talál!assa
a
kedvesét.: a
sánta $arkas,
ündérszép
Ilona és *rg!
élus, népmese
Minden jó
in$or"áció
1-1 pont,
összesen 4
pontEltörtek
,
koldusotra
jutotta".
Majd $öldet
tettek elé"
, és "ásnak
áldozta" az
élete"et.:
a teáskanna,
Andersen+ A
teáskanna
Minden jó
in$or"áció
1-1 pont,
összesen 4
pontAz
önálló
levélrás 5-
5 pont,
összesen 3
pont 6sszes
en
+ po"t;.
Mel(ik
mesék'3l
valók az
al''i részlet
ek- ?rd le a
mese
c&mét4 és
eml&ts
eg( esemé"(t4
amel( az
idézetet
megel3zte4
illetve
amel( követte
1
a1 23ásnap
reggel a
4énbanya
megmutatta az
arany+'rtöt a
királynak.5
7":
ündérszép
Ilona és *rg!
élus
El)tte
történt:
 A énban!a
eg! $ürtöt
levágott
az alvó
ündérszép
Ilona
hajából"
 8a#&:
 A királ!
megb#zta a
énban!át,
hog! lesse
meg *rg!
élust, am#g
a $i- az aran!
alma$ánál
%rködik"
9tána
történt:
ündérszép
Ilona elb-cs-
zott *rg!
élustól 
b1 26 ti
ostobák
vegyétek ki a
két alsót
ammá $gyse
kell75
7":
 A bolond
$alu
El)tte
történt:
 A $alu népe
$elgur#totta
a hordókat a
heg! tetejére,
a b#ró pedig
rakta eg!
másra"
9tána
történt:
 A b#ró
lezuhant,
kitört a n!
aka, a keze
és a
lába, meghal
t"
c1 23i
boldogan
lesz'nk a
te gyermekeid
 ha
szép bronzbar
nára +ested a
b"r'nket.5
7":
 A .ap g!
ermekei 
El)tte
történt:
 A .ap
$elajánlotta a
cigán!oknak,
hog! g!
erekeivé
$ogadja
%ket,
gondoskodni
$og róluk"
 9tána
történt:
 A .ap len!-lt
hossz-
kezével az
emberekhez,
és minden
eg!es romát
bronzsz#n/ré 
 $estett"
ok
"ás "e#oldá
s
is el$o#ad!
ató. A
$eladat
összesen
> po"t=.
Dejtsd meg a
keresztrejtvé
"(t1
1. /E8
#
 /*2. ;6
G
6<E=4.
 7 I
>?A
 
5. @ 

 AB. CAD9>
%
 5
You're Reading a Preview
Become a Scribd member for full access. Your first 30 days are free.
Continue Reading with Trial
 
1.
elle#zetes
"eseszá",
12-nél
tö,
de 1FF-nál
kevese.
2. G,
ocskor,
ostor
Hvarázsesz
közökI.4. A
uta ró
$alujának a
neve.5. Az
állat"esék
#&akori sze
repl)je, a
ravaszsá# "
e#testest)j
e.B. Az
állat"ese
e#&ik
tpusa.Me#
$ejtés:
epika
Minden jó
válasz1-1
pont, össze
sen
5 po"t
HA
"e#$ejtésért
k+lön ne"
adok pontot
.*@sszese"$
5= po"t
Mesék
'0völeté'e
"
D változat
+.
$eladat
értele"szer0
en,
összesen
 +2 po"t
 
2. /8zd al4
mel(ik megha
trozs
illik
a felsoroltak
köz<l
a m0mesékre
1
szerz)je
is"ert,
"0költészeti
alkotás,
szerz)jét
ne" is"erj+k,
száj!
a#&o"án&
%tján
terjedt,n&o"
tatott
$or"áan
terjedt,
"eseszá"ok
jelle"zik,
csodás
ele"ek is
sznest!
etikMinden
jó alá!
%zás1-1
pont, össze
sen
5 po"t6. ?rd a
m0
c&me mellé a
r
jellemz3 m0f
aj )mesefajta
4
meseregé"(*
'et0jelét1
t+ndér-
va#&
varázs"es
e:
%4
"esere#én
&:
A4
tré$ás
"ese:
B
, valós
"ese:
C
,csali"ese:
#
, állat"ese:
D
 
 A !ap gyerme
kei&
 C
  ('ndérszép 
)lona és *rgyé
lus
:
%
,
 A bolond +al
u
:
B
,
 Harry 0otter 
és a bölcsek k
öve&
 A
 
 
 A holló meg 
a róka
:
D
,
,y-sz- 
 és- 
Hadd/el 
:
#
Minden jó
"0$aj"e#jelö
lés 1-1
pont,
összesen
9 po"t. %
megismert
mesék
törté"ete
alapj" feje
zd 'e
a mo"datokat
1
 
a1 A királynak
megtetszett az
okos lány és
elvette
$eleségül"
b1
Jr#&élus
története
azzal ért
vé#et,
hogy
szerelmével
eg!ütt
hazatért
édesapja vár
ába" *rg!
élushatalmas
királ! lett,
ündérszép
Ilona pedig
hatalmas
tündér"
c1
A
sildaiaknak
kevés volt
a sójuk,
ezért
a meglév%
kevés
sót elvetették
jó trág!ás
$öldbe,
háthakikel,
majd megsza
porodik"
B
You're Reading a Preview
Become a Scribd member for full access. Your first 30 days are free.
Continue Reading with Trial
 
d1
A"ikor a
ap és a
/old e#&"ás!
oz ért, !
atal"as
robbanás
rázta meg a
világot, és az
égen
sok ezer
apró, $én!es
darab
0csillag1 szó
ródott szét"
va#&:
A"ikor a
ap és a
/old e#&"ás!
oz ért, !
atal"as
robbanás
rázta meg a
világot,
ésmegszülett
ek az els%
csillagok"
*rtele"szer0
en,
sok "e#oldá
s el$o#ad!
ató.Minden

e$ejezés
1-1 pont,
összesen
 po"t
.
/arészletese
, tö
in$or"ációs
e$ejezést
kér+nk,
akkor két-
két pontot is
ad!atunk az
alpontokra,
%#&
összesen 3
pont
5. %z elm8lt
órko"
'iztosa" mese
&rsval is
megpró'lko
ztl mr.
eg(ezz le
hrom
ol(a"mesefor
mult4
lla"dó
kifejezést
 ,
 amel( a
t<"dérmesék
et
jellemzi1 )Ee
mélj<k4
hog( te
is'elesz3tted a
meséd'e.* Fe
mesekezdetet
4 "e
'efejezést4 és
"e is
meseszmot
&rj1
a1
"ent,
"ende#élt
b1
telt-"%lt az
id)
c1
!0lt !el&ét
lelteva#&:
zerencséd
, !o#&
öre#an&ád
nak
szóltottál
Minden jó
válasz 1-1
pont, össze
sen
6 po"t9.
Mel(ik
meseszerepl3
&rhatta a
következ3
sorokat- ?rd
le a mese
c&mét is1 /a
m0mese4 jeg(
ezd
le az &ró "ev
ét1 /a "épkölt
észeti
alkots4 akk
or a "épmese
szót &rd a le
vélhez1 Kétle
vélpap&rt
<rese"
hag(tu"k4
ezekre te &rj
levelet )feladv
"(t*1 )#zek
"ek a
mesék"ek is
&rd lea
c&mét és az
&rójuk
"evét1*
/ár"an
va#&unk,
"é#is t%ljárt
az
esz+nkön a
királ&$i. Elv
ette a
varázsostor
unkat is.:
a
háromördög,
ündérszép
Ilona és *rg!
élus, népmese
Minden jó
in$or"áció
1-1 pont,
összesen 4
pontMe#érd
e"elte" a
vé#zete"et.
Mé# !o#&
a !oldra
$el"enni
@áadásul !
ordókon:
a sildai
b#ró, A bolon
d $alu,
népmese
Minden jó
in$or"áció
1-1 pont,
összesen 4
pontAz
önálló
levélrás 5-
5 pont,
összesen 3
pont.6sszes
en
+ po"t;.
Mel(ik
mesék'3l
valók az
al''i részlet
ek- ?rd le a
mese
c&mét4 és
eml&ts
eg( esemé"(t4
amel( az
idézetet
megel3zte4
illetve
amel( követte
1
a1 23aguk
sem tudták
hogyan
történt
mélyen
elaludtak
mind a ketten.
8kkor
el"cs$szott
a4énbanya5.
7":
ündérszép
Ilona és *rg!
élus
El)tte
történt:
 A királ!
 
megb#zta a
énban!át,
hog! lesse
meg *rg!
élust, am#g
a $i- azaran!
alma$ánál %
rködik"
9tána
történt:
 A énban!a
eg! $ürtöt
levágott
az alvó
ündérszép
Ilona
hajából"
va#&:
ündérszép
Ilona elb-cs-
zott *rg!
élustól"
b1
29oldusbotra
jutottam
nem volt
tartalma
az életemnek
 nagyon
elkeseredtem.
5
7":
 Andersen+ 
A teáskanna
El)tte
történt:
2daajándéko
zták
eg! kolduló
asszon!nak"
K
You're Reading a Preview
Become a Scribd member for full access. Your first 30 days are free.
Continue Reading with Trial

You're reading a previewUnlock

full access (pages 8-19) by uploading
documents or with a 30 day free trial
Continue for Free
You're reading a previewUnlock
full access (pages 24-29) by uploading
documents or with a 30 day free trial
Continue for Free

Reward Your Curiosity

Everything you want to read.
Anytime. Anywhere. Any device.
Read free for 30 days
No Commitment. Cancel anytime.

Share this document

Share or Embed Document
Sharing Options
 Share on Facebook, opens a new window
 Share on Twitter, opens a new window
 Share on LinkedIn, opens a new window
 Share with Email, opens mail client
 Copy Text

You might also like

nyelvtan5o
Csaba Miklós

pál utcai fiúk olvasónapló

vekony2

Horváth Péter 5. mf
Edit Kiss

Témazáró Történelem
LACIKA_1986

Olvasmanynaplo a Pal Utcai Fiuk Lehetseges Megoldasok

Pásztorné Kovács Gabriella

Természetismeret témazárók
Tamás Németh

Apácai Nyelvtan 5.o

Pásztorné Kovács Gabriella

Történelem 5. o Feladatlapok
fribo

Év Eleji Felmérő Dolgozat 6. Osztaly 2014-2015

Lészai Ildikó

apácai-felmérőfüzet
kakoca

Janos Vitez Temazaro

Szilvia Dömök

Janos Vitez dolgozat

Szilvia Dömök

Nyelvtan Év Eleji Felmérés 5

Szilvia Dömök

IminekJó Irodalom Felmérő Apáczai 5.o

zmoldovan

IminekJó Természetismeret 5.Osztály Témazárók

zmoldovan

OFI_témazárók_irodalom_ 6_tk_0910.doc
Zoltán Pusztai

OFI Témazárók Irodalom 5 Tk 0910

Kis Virág

Janos Vitez Temazaro

evamolni

Irodalom felmérő 5. osztály.pdf

Nikoletta Szilágyi

5.o
Nagy Emese

5.o.nyelvtan tk.megoldókulcs Ofi.pdf

Kiss Bernadett

5.o.nyelvtan Mf. Megoldókulcs Ofi

Kiss Richárd

Megoldókulcs Irodalom 5 Mf Teljes Végig

fuci81

5.o. Nyelvtan
Ildikó Béres

Matek 5 OFI
Georgina Blánárné Kremper

Év végi felmérő 5.osztály

Péterné Nagy Ágnes

Megoldókulcs irodalom 6_mf_teljes_végig

Birgés-Tóth Mónika

Természetismeret témazáró feladatlapok 5. osztály

Mihály Babusa

Újabb irodalmunk. 8. TZ
Ildikó Béres

8. Mondattan ismétlő feladatokkal (2)

Ildikó Béres

A és Á kerestetik (3)
Ildikó Béres

Móricz Zsigmond, Hét krajcár SZÖVEGÉRTÉS

Ildikó Béres

alárendelő összetett mondatok mind (1)

Ildikó Béres

02. Természetismeret 5. - 01. Az Anyagok Vilaga B Témazáró (1)

Ildikó Béres

8. Jelentéstani Gyakorlatok (1)

Ildikó Béres

8. Jelentéstani gyakorlatok (1)

Ildikó Béres

Helyesírási alapelvek A
Ildikó Béres

irodalmi szöveg
Ildikó Béres

mondattan (1)
Ildikó Béres

A Szófajok rendszere táblázat (1)

Ildikó Béres

ok cél
Ildikó Béres

állapot
Ildikó Béres

mód
Ildikó Béres

idő h
Ildikó Béres

Összefoglalás Arany
Ildikó Béres

Összefoglalás Arany
Ildikó Béres

12. Felfordulás a Tanteremben_4.Évf.

Ildikó Béres

jokai totó
Ildikó Béres

szozat
Ildikó Béres

himnusz
Ildikó Béres

abrand
Ildikó Béres

396967825-311361752-Szovegertes-Fejlesztese-4-Osztaly.pdf
Ildikó Béres

9. A nagyfőnök íróasztala_3-4.évf..pdf
Ildikó Béres

12. Felfordulás a tanteremben_4.évf.

Ildikó Béres

himnusz
Ildikó Béres

moziban-1
Ildikó Béres

huszt
Ildikó Béres

balassi.docx
Ildikó Béres

Related titles

You might also like