You are on page 1of 49

Középiskola – alap óraszám

Történelem
A történelemtanítás és -tanulás célja, hogy a tanuló megismerkedjen a történettudomány, valamint a
hagyomány által legfontosabbnak elismert történelmi tényekkel, szereplőkkel, eseményekkel,
történetekkel és folyamatokkal, valamint tudatosodjon benne nemzeti hovatartozása. Ismerkedjen
meg a kulturális kódrendszer legalapvetőbb elemeivel, amelyek lehetővé teszik, hogy azonosuljon
kultúránk alapértékeivel. A történelem tantárgy tantervének középpontjában a magyar nemzet és
Magyarország története áll.

A tantervi szabályozás irányítóelve, hogy a magyar történelmet általában kontinuitásában, az


európai, illetve egyetemes történelmet szigetszerűen tárgyalja. A kerettanterv több általános európai
jelenséget is konkrét magyar példákon keresztül mutat be. Ennek révén a tanuló a magyar történelmi
jelenségeket elsősorban nem általános modellek alapján, hanem a konkrét történelmi helyzet
jellegzetességeit figyelembe véve tanulmányozhatja. Ez a megközelítés hozzásegíti a tanulót, hogy
megértse és méltányolja a magyarság, a magyar nemzet, illetve Magyarország sajátos helyzetéből
adódó jelenségeket és folyamatokat, így alakulhat ki benne a tényeken alapuló reális és pozitív
nemzettudat, és ezáltal erősödhet benne a hazaszeretet érzése.

A történelem tantárgy a következő módon fejleszti a Nemzeti alaptantervben megfogalmazott


kulcskompetenciákat:

A tanulás kompetenciái: A tanuló a történelemtanulás során különféle jellegű tudástartalmakkal és


különböző típusú feladatokkal találkozik, amelyek megtanulásához, illetve elvégzéséhez különféle
módszereket kell választania. A történelmi információk keresése és feldolgozása, a forráskritika, a
következtetések levonása és egyéb gondolkodási műveletek közvetítő hatásuk révén általában
fejlesztik a tanulási kompetenciákat. A történelmi értelmező kulcsfogalmak megértésén és állandó
használatán keresztül a tanuló fejleszti a lényeges és kevésbé lényeges elemek
megkülönböztetésének és rendszerezésének a tanulás során elengedhetetlenül fontos képességét.

A tanuló a történelemtanulás során megtapasztalja, hogy a történelemtudása az iskolán kívül, más


élethelyzetekben, illetve a jelen társadalmi, gazdasági és politikai jelenségeinek megértéséhez és
megítéléséhez is segítséget nyújt. Ez a tapasztalat – az iskolai történelemtanulás élményszerűsége
mellett – erős ösztönzést adhat az élethosszig tartó tanulásra vagy legalábbis a történelmi és
társadalmi kérdések iránti érdeklődésre.

Kommunikációs kompetenciák: A történelmi források feldolgozása a szövegértés fejlesztésének


egyik hatékony módja. A tanuló a felmerülő történelmi problémákról beszélgetéseket folytat, érveket
gyűjt, azokat írásban és szóban összefoglalja, digitális kommunikációs eszközök segítségével mutatja
be. A különböző típusú, más-más korokból és eltérő társadalmi közegekből származó források
feldolgozása pedig nagyban segíti a különféle kommunikációs környezetek (kontextusok) közötti
magabiztos eligazodást.

Digitális kompetenciák: A történelem tanulása során a digitális eszközök etikus, felelősségteljes


használatával a tanuló információkezelési és -feldolgozási készségei fejlődnek, ami elősegíti elemző
és mérlegelő gondolkodása kialakulását és elmélyítését is, aminek része a megszerzett információk
ellenőrzése, hitelességének vizsgálata. A történelmi forrásokat tartalmazó internetes portálok, hang-
és filmarchívumok és adatbázisok megismerése és használata, az itt talált források feldolgozása
elengedhetetlen feltétele a korszerű történelemtanulásnak. A digitális információfeldolgozás, illetve

1
Középiskola – alap óraszám

a digitális kommunikáció fejlesztésének nagy szerepe van a közéleti tájékozódási készségek


kialakításában, így a felelős és aktív állampolgárrá nevelésben.

A matematikai, gondolkodási kompetenciák: A tanuló az információk, illetve a források feldolgozása


során problémákat azonosít, magyarázatokat fogalmaz meg, kiemeli a lényeget, következtetéseket
von le. A történelmi ismeretek, fogalmak elsajátításával, valamint a történelmi források és
interpretációk mérlegelésével, hipotézisek alkotásával fejlődik az elemző, problémamegoldó
gondolkodása. Mindezek együttesen segítik a differenciált történelmi gondolkodás kialakulását,
melynek következtében a tanuló képessé válik események, folyamatok és jelenségek különböző
szempontú megközelítésére, valamint bizonyos történések okainak és következményeinek több
szempontú feltárására.

A személyes és társas kapcsolati kompetenciák: A tanuló a különböző történelmi korok mindennapi


életének vizsgálatával, az életmód változatos formáinak, valamint történelmi életutaknak és
cselekedeteknek a megismerésével viszonyítási pontokat találhat, illetve követhető modelleket
adaptálhat saját életútjának tervezéséhez és szervezéséhez. A tanulóban tudatosul, hogy nehéz
élethelyzetekben is kialakíthatók cselekvési tervek, lehetőségek. Értékeli a válságos történelmi
helyzetekben megnyilvánuló bátorság, kitartás, önfeláldozás, segítségnyújtás és szolidaritás
követésre méltó példáit. A tanuló arra törekszik, hogy az emberi cselekedeteket, életutakat,
élethelyzeteket, társadalmi folyamatokat és jelenségeket árnyaltan értelmezze. A társadalmakra,
közösségekre jellemző magatartási és kommunikációs szabályok felismerése a tanuló
alkalmazkodóképességét fejleszti.

A kreativitás a kreatív alkotás, önkifejezés és kulturális tudatosság kompetenciái: A történelem


tanulása során a tanuló megismeri az emberiség, a magyarság kulturális örökségének fő elemeit.
Értékeli a kiemelkedő emberi alkotásokat és értelmezi azok technológiai, tudományos és művészeti
szerepét. Az egyes történelmi korszakok áttekintése során felismeri az értékteremtő alkotások
jelentőségét, és elemző gondolkodással feltárja azoknak az életmódra, a mindennapokra gyakorolt
hatását.

Munkavállalói, innovációs és vállalkozói kompetenciák: A tanuló megismeri és értékeli az alkotó


emberi tevékenységek változatos formáit. Értelmezi és elismeri a tudósok, kutatók és művészek
teljesítményét. Büszke a magyar tudósok, művészek, sportolók és más értékteremtő, alkotó emberek
kiemelkedő eredményeire, teljesítményeire. Az életmódtörténeti témakörök feldolgozása révén a
tanuló felismeri, hogy a munkavégzés az egyén, a család és a társadalom létfenntartását biztosítja;
belátja, hogy a munka sokszor küzdelmekkel jár, ugyanakkor személyiségépítő, társadalmi
összetartozást is erősítő tevékenység. A történelmi korszakok jellegzetes, egyedi vagy kiemelkedő
példái kiindulópontként szolgálnak a saját életút tervezésekor, akár a pályaválasztás során is.

A kerettanterv témakörönként határozza meg a javasolt óraszámot. Ezek összege megfelel az évi
teljes óraszámnak, amely elegendő a témák ismeretanyagának feldolgozásához és a tanulási
eredményekhez kapcsolódó kompetenciák elsajátításához. A kerettantervben meghatározott tanulási
tartalmak azonban átlagos esetben a javasolt órakeret kb. 80%-ában feldolgozhatók.

A helyi tanterv alapján a tanár a kerettantervből évente két témát mélységelvű feldolgozásra jelöl ki,
amelyre több idő, a javasolt időkereten felül összesen további 6–10 óra tervezhető. Ezeknek legalább
70%-a magyar történelmi témájú legyen. A mélységelvű tanítás lehetőséget ad az adott téma
részletesebb ismeretekkel, többféle megközelítési móddal és tevékenységgel történő feldolgozására.

2
Középiskola – alap óraszám

A mélységelvű témák esetében nagyobb lehetőség nyílik a projektmunkára, illetve a múzeumi órák és
a témával kapcsolatos tanulmányi kirándulások szervezésére.

A Témakörönként megjelenő tantervi táblázatok magukba foglalják a hozzájuk tartozó Témákat, a


konkrétabb tartalmakat feltüntető Altémákat, valamint az egyes témakörökhöz kapcsolódó
Fogalmak és adatok/Lexikák címszó alatt a kötelezően elsajátítandó fogalmakat, személyeket,
kronológiai és topográfiai adatokat. Minden fogalmi elem csak egyszer fordul elő, annál a
témakörnél, ahol kötelező elemként először szerepel a tantervben. A táblázat utolsó oszlopában
feltüntetett Fejlesztési feladatok teljesítésével valósulnak meg az előírt tanulási eredmények.

A táblázat alatt témakörönként felsorolt Javasolt tevékenységek nem kötelező elemei a tantervnek,
de eredményessé tehetik a tananyag feldolgozását és a szaktanári munkát. Ezek köre természetesen
bővíthető különféle tanulási eljárásokkal, módszerekkel.

3
Középiskola – alap óraszám

9-12. évfolyam
A középiskolai történelemtanítás és -tanulás célja, hogy a tanulóban a történettudomány, valamint a
hagyomány által legfontosabbnak elismert történelmi tények és folyamatok, szereplők és események
ismeretének segítségével alakuljon ki önálló világkép és magyar identitástudat. Szerezzen mélyebb
ismereteket a magyar és az egyetemes történelem legfontosabb jelenségeiről és fordulópontjairól,
tudjon azonosulni a keresztény alapú magyar és európai kultúra értékeivel, legyen képes társadalmi
és kulturális téren hatékony, árnyalt kommunikációra. A történelemtanulás során végzett változatos
tevékenységek révén alakuljon ki a tanulóban a múltról, illetve a társadalmi kérdésekről való árnyalt
gondolkodás.

A középiskolai történelemtanítás az általános iskolában elsajátított ismeretekre és kompetenciákra


épül. Míg az általános iskolában a történetek elbeszélése, a régebbi korok és történelmi szereplők
szemléletes bemutatása az elsődleges, a középiskolai történelemtanításban mindez kiegészül a
források feldolgozásával, történelmi helyzetek és folyamatok több szempontú elemzésével, a
problémák azonosításával és megtárgyalásával. Az önálló információgyűjtés és –feldolgozás, a
történeti jelenségek értelmezése, elemzése, a különböző érvek mérlegelése, valamint a
következtetések levonása együttesen segíti a történelmi szemléletmód kialakulását. A tantárgy
tanulásának élményszerűségét már nemcsak a történetek izgalma vagy az érdekes feladatok nyújtják,
hanem azok az elemzések, viták, felismerések is, amelyek az egyes témák, problémák feldolgozása
során felmerülnek.

A tantárgy tantervének középpontjában a magyarság, a magyar nemzet és Magyarország története


áll. A témakörök mintegy kétharmada a magyar történelemhez kapcsolódik. Ez az egyes témák
részletezettségén túl abban is megmutatkozik, hogy az általános iskolai kerettantervhez hasonlóan
több általános európai jelenség bemutatásánál magyar és külföldi példák egyaránt előkerülnek.
Ugyanakkor az általános iskolainál nagyobb tér jut Magyarország, illetve a magyar nemzet történetét
befolyásoló európai és globális folyamatok és jelenségek bemutatására. Ezek eredményeként a
tanuló a magyar történelmi jelenségeket konkrét egyetemes történelmi helyzetekhez viszonyítva
tanulmányozhatja. Ez hozzásegíti őt, hogy megértse és méltányolja a magyarság, a magyar nemzet,
illetve Magyarország sajátos helyzetéből adódó jelenségeket, folyamatokat és törekvéseket, így
alakulhat ki benne a tényeken alapuló reális és pozitív nemzettudat. Alapvető cél annak
érzékeltetése, hogy a magyar nemzet történelmére számos nemzetiség és közösség (pl. német, zsidó)
együttélése is hatást gyakorolt. Fontos cél a magyarországi kisebbségek és nemzetiségek
történetének bemutatása, valamint kiemelt cél a határainkon túl kisebbségbe szorult magyarok
történelmének átfogó megismertetése.

A középiskolai történelemtanulás motiválja a tanulót arra, hogy felnőttként, a középiskola befejezése


után is érdeklődjék a történelem, illetve közéleti kérdések iránt. Hozzájárul továbbá ahhoz, hogy az
iskolából kikerülve hazáját szerető, a történelmi hagyományokat örökítő, demokratikus
gondolkodású, kisebb-nagyobb közösségeiért felelősséget vállaló polgárrá; a társadalom tevékeny és
önálló tagjává váljék.

4
Középiskola – alap óraszám

A 9–12. évfolyamok tanterve spirális módon épül az 5–8. évfolyamokéra, és nem ismétli
automatikusan azokat. Természetesen a magyar és az egyetemes történelemnek meghatározó
folyamatai, jelenségei vagy eseményei az általános iskola után a középiskolában is előkerülnek, mivel
a hozzájuk kapcsolódó mélyebb ismeretek, illetve a témák forrás- és problémaközpontú
tárgyalásmódja a középiskolai korosztály számára válik részletesebben hozzáférhetővé.

A kerettanterv évenként 6–9 témakör feldolgozását írja elő; az egyes témakörök 2–6 témát foglalnak
magukba. A kerettanterv pontos témaleírásai tartalmazzák azokat az ismereteket, amelyeknek a
tanítása minden iskolában kötelező, ugyanakkor lehetőséget adnak esetleges új témák és tartalmak
bevezetésére a helyi tantervben.

Egy-egy téma feldolgozásához minimálisan 2–6 tanóra szükséges. Miközben az éves időkeret a
korábbi tantervekhez képest nem változott, a minimálisan kötelező témák, fogalmak és egyéb lexikai
egységek száma a korábbiakhoz képest csökkent. Mindez időt és alkalmat ad a tevékenységalapú
tanulásra, az ismeretek alkalmazására, a kompetenciák fejlesztésére, a kooperatív tanulási technikák
alkalmazására, továbbá a helyi tantervben megfogalmazott helytörténeti vagy egyéb témák
tantervbe való beépítésére. Így marad idő speciális foglalkozások (pl. múzeumi, könyvtári órák, közös
filmnézés) szervezésére, illetve tantárgyközi projektek megvalósítására is.

Az egyes témakörökhöz kapcsolódó Fogalmak és adatok/Lexikák címszó alatt a kötelezően


elsajátítandó fogalmakat, személyeket, kronológiai és topográfiai adatokat soroljuk fel. Az
egyértelműség kedvéért valamennyi olyan általános iskolában szereplő fogalmi elemet feltüntettünk
itt is, ami az adott középiskolai témakörhöz kapcsolható, értelmezése tovább mélyíthető. Ezeket
aláhúzással jelöltük. Az idegen személynevek a tantervben teljes névvel szerepelnek, de a diákoktól
csak a vezetéknevek ismerete és pontos helyesírása várható el.
A tanuló a 9-12. évfolyamon a következő kulcsfogalmakat használja:

Értelmező kulcsfogalmak: történelmi idő, történelmi forrás és bizonyítékok; ok és következmény;


változás és folyamatosság; történelmi jelentőség, történelmi nézőpont és interpretáció.

Tartalmi kulcsfogalmak:
– politikai: politika, állam, államszervezet, államforma, köztársaság, diktatúra, demokrácia,
parlamentarizmus, monarchia, önkormányzat, közigazgatás, hatalmi ágak, jog,
alkotmány/alaptörvény, törvény, rendelet, birodalom;
– társadalmi: társadalom, társadalmi csoport/réteg, népesedés/demográfia, migráció,
nemzet, etnikum, identitás, életmód;
– gazdasági: gazdaság, pénz, piac, mezőgazdaság, ipar, kereskedelem, adó, önellátás,
árutermelés;
– eszme- és vallástörténeti: kultúra, művészet, vallás, hit, egyház, civilizáció,
eszme/ideológia, világkép.
FEJLESZTÉSI TERÜLETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TANULÁSI EREDMÉNYEK (ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK)

(A TÖRTÉNELMI ISMERETEK AZ EGYES ÉVFOLYAMPÁROKNÁL KERÜLNEK BEMUTATÁSRA.)

ISMERETSZERZÉS ÉS FORRÁSHASZNÁLAT

A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:

5
Középiskola – alap óraszám

– önállóan tud használni általános és történelmi, nyomtatott és digitális információforrásokat


(tankönyv, kézikönyvek, szakkönyvek, lexikonok, képzőművészeti alkotások, könyvtár és
egyéb adatbázisok, filmek, keresők);
– önállóan információkat tud gyűjteni, áttekinteni, rendszerezni és értelmezni különböző
médiumokból és írásos vagy képi forrásokból, statisztikákból, diagramokból, térképekről
nyomtatott és digitális felületekről;
– tud forráskritikát végezni, és különbséget tenni a források között hitelesség, típus és
szövegösszefüggés alapján;
– képes azonosítani a különböző források szerzőinek a szándékát, bizonyítékok alapján értékeli
egy forrás hitelességét;
– képes a szándékainak megfelelő információkat kiválasztani különböző műfajú forrásokból;
– összehasonlítja a forrásokban talált információkat saját ismereteivel, illetve más források
információival és megmagyarázza az eltérések okait;
– képes kiválasztani a megfelelő forrást valamely történelmi állítás, vélemény alátámasztására
vagy cáfolására.
TÁJÉKOZÓDÁS IDŐBEN ÉS TÉRBEN

A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:

– ismeri a magyar és az európai történelem tanult történelmi korszakait, időszakait, és képes


azokat időben és térben elhelyezni;
– az egyes események, folyamatok idejét konkrét történelmi korhoz, időszakhoz kapcsolja vagy
viszonyítja, ismeri néhány kiemelten fontos esemény, jelenség időpontját, kronológiát
használ és készít;
– össze tudja hasonlítani megadott szempontok alapján az egyes történelmi korszakok,
időszakok jellegzetességeit az egyetemes és a magyar történelem egymáshoz kapcsolódó
eseményeit;
– képes azonosítani a tanult egyetemes és magyar történelmi személyiségek közül a
kortársakat;
– felismeri, hogy a magyar történelem az európai történelem része, és példákat tud hozni a
magyar és európai történelem kölcsönhatásaira;
– egyszerű történelmi térképvázlatot alkot hagyományos és digitális eljárással.
– a földrajzi környezet és a történeti folyamatok összefüggéseit példákkal képes alátámasztani;
– képes különböző időszakok történelmi térképeinek összehasonlítására, a történelmi tér
változásainak és a történelmi mozgások követésére megadott szempontok alapján a
változások hátterének feltárásával.
SZAKTÁRGYI KOMMUNIKÁCIÓ

A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:

– képes a történelmi jelenségeket általános és konkrét történelmi fogalmak, tartalmi és


értelmező kulcsfogalmak felhasználásával értelmezni és értékelni;
– fel tud ismerni fontosabb történelmi fogalmakat, meghatározás alapján;
– képes kiválasztani, rendezni és alkalmazni az azonos korhoz, témához kapcsolható
fogalmakat;
– össze tudja foglalni rövid és egyszerű szaktudományos szöveg tartalmát;

6
Középiskola – alap óraszám

– képes önállóan vázlatot készíteni és jegyzetelni;


– képes egy-egy korszakot átfogó módon bemutatni;
– történelmi témáról kiselőadást, digitális prezentációt alkot és mutat be;
– történelmi tárgyú folyamatábrákat, digitális táblázatokat, diagramokat készít, történelmi,
gazdasági társadalmi és politikai modelleket vizuálisan is meg tud jeleníteni;
– megadott szempontok alapján történelmi tárgyú szerkesztett szöveget (esszét) tud alkotni,
amelynek során tételmondatokat fogalmaz meg, szövegtömörítés és átfogalmazás
segítségével, állításait több szempontból indokolja és következtetéseket von le;
– társaival képes megvitatni történelmi kérdéseket, amelynek során bizonyítékokon alapuló
érvekkel megindokolja a véleményét, és választékosan reflektál mások véleményére, árnyalja
saját álláspontját.
TÖRTÉNELMI GONDOLKODÁS
A történelem tanulása hozzájárul ahhoz, hogy a tanuló a nevelési-oktatási szakasz végére:
– képes felismerni, megfogalmazni és összehasonlítani különböző társadalmi és történelmi
problémákat, értékrendeket, jelenségeket, folyamatokat;
– a tanult ismereteket problémaközpontúan tudja rendezni,
– hipotéziseket alkot történelmi személyek, társadalmi csoportok és intézmények
viselkedésének mozgatórugóiról;
– önálló kérdéseket fogalmaz meg történelmi folyamatok, jelenségek és események
feltételeiről, okairól és következményeiről;
– önálló véleményt tud alkotni történelmi eseményekről, folyamatokról, jelenségekről és
személyekről;
– képes különböző élethelyzetek, magatartásformák megfigyelése által következtetések
levonására, erkölcsi kérdéseket is felvető történelmi helyzetek felismerésére és megítélésére;
– a változás és a fejlődés fogalma közötti különbséget ismerve képes felismerni és bemutatni
azokat azonos korszakon belül, vagy azokon átívelően;
– képes összevetni, csoportosítani és súlyozni az egyes történelmi folyamatok, jelenségek,
események okait, következményeit, és ítéletet alkotni azokról, valamint a benne résztvevők
szándékairól;
– összehasonlít különböző, egymáshoz hasonló történeti helyzeteket, folyamatokat,
jelenségeket;
– képes felismerni konkrét történelmi helyzetekben, jelenségekben és folyamatokban valamely
általános szabályszerűség érvényesülését;
– összehasonlítja és kritikusan értékeli az egyes történelmi folyamatokkal, eseményekkel és
személyekkel kapcsolatos eltérő álláspontokat;
– feltevéseket fogalmaz meg, azok mellett érveket gyűjt, illetve mérlegeli az ellenérveket;
– felismeri, hogy a jelen társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális viszonyai a múltbeli
események, tényezők következményeiként alakultak ki.

9–10. évfolyam

A középiskola első két évfolyamának témakörei az ókortól a 19. század közepéig ölelik fel a magyar és
egyetemes történelem fontosabb folyamatait, jelenségeit, eseményeit, illetve az ehhez kapcsolódó

7
Középiskola – alap óraszám

tanulási eredményeket és fejlesztési feladatokat. A magyar és európai identitásunk alapját képező


civilizációkhoz, korszakokhoz, történelmi eseményekhez tartozó témakörök az általános iskola után
ismét előkerülnek, ám új megközelítéssel és bővülő tartalommal. Míg a témák többsége 5–6.
évfolyamon a tanulók életkori sajátosságainak megfelelően többnyire életmódtörténeti és portré
témakörökbe rendeződtek, a középiskolában előtérbe kerül a politikai, társadalmi, gazdasági és
kultúrtörténeti megközelítés, a hangsúly a korszakok gazdasági változásaira, társadalmi szerkezetére,
politikai modelljeire és világképére helyeződik.

Az egyetemes és a magyar történeti témák általában külön témakörökbe szerveződnek, mivel


előbbiek jobbára tematikus, utóbbiak pedig tematikus és eseménytörténeti jellegűek. A magyar
történelem eseményei és folyamatai az egyetemes történelem által felrajzolt háttér előtt, nemzetközi
összefüggésekbe ágyazva jelennek meg.

A strukturáltabb szempontok és bővebb ismeretek mellett az egyes témák feldolgozási módja is


változik. A szemléletes megjelenítés és a történetek tanítása mellett egyre nagyobb szerepet kapnak
az önállóan végzett információszerző és –feldolgozó tevékenységek, a forrásokkal végzett különböző
műveletek és a problémaközpontú tárgyalási mód.

FEJLESZTÉSI TERÜLETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TANULÁSI EREDMÉNYEK (ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK)

TÖRTÉNELMI ISMERETEK

A nevelési-oktatási szakasz végére a tanuló:

– ismeri az ókori civilizációk legfontosabb jellemzőit, valamint az athéni demokrácia és a római


állam működését, hatásukat az európai civilizációra;
– felidézi a monoteista vallások kialakulását, legfontosabb jellemzőiket, tanításaik főbb
elemeit, és bemutatja terjedésüket;
– bemutatja a keresztény vallás civilizációformáló hatását, a középkori egyházat, valamint a
reformáció és a katolikus megújulás folyamatát és kulturális hatásait; érvel a vallási türelem,
illetve a vallásszabadság mellett;
– képes felidézni a középkor gazdasági és kulturális jellemzőit, világképét, meghatározó
birodalmait, és bemutatni a rendi társadalmat;
– ismeri a magyar nép őstörténetére és a honfoglalásra vonatkozó tudományos elképzeléseket
és tényeket, tisztában van legfőbb vitatott kérdéseivel, a különböző tudományterületek
kutatásainak főbb eredményeivel;
– értékeli az államalapítás, valamint a kereszténység felvételének jelentőségét;
– felidézi a középkori magyar állam történetének fordulópontjait, legfontosabb uralkodóink
tetteit;
– ismeri a magyarság törökellenes küzdelmeit, azok fordulópontjait és hőseit; felismeri, hogy a
magyar és az európai történelem alakulását meghatározóan befolyásolta a török megszállás;
– be tudja mutatni a kora újkor fő gazdasági és társadalmi folyamatait, ismeri a felvilágosodás
eszméit, illetve azok kulturális és politikai hatását, valamint véleményt formál a francia
forradalom európai hatásáról;
– összefüggéseiben és folyamatában fel tudja idézni, miként hatott a magyar történelemre a
Habsburg Birodalomhoz való tartozás, bemutatja az együttműködés és konfrontáció

8
Középiskola – alap óraszám

megnyilvánulásait, a függetlenségi törekvéseket és értékeli a Rákóczi-szabadságharc


jelentőségét;
– ismeri és értékeli a magyar nemzetnek a polgári átalakulás és nemzeti függetlenség elérésére
tett erőfeszítéseit a reformkor és az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc
időszakában; a kor kiemelkedő magyar politikusait és azok nézeteit;
– fel tudja idézni az ipari forradalom szakaszait, illetve azok gazdasági, társadalmi, kulturális és
politikai hatásait; képes bemutatni a modern polgári társadalom és állam jellemzőit és a 19.
század főbb politikai eszméit, valamint felismeri a hasonlóságot és különbséget azok mai
formái között.
A 9–10. évfolyamon a történelem tantárgy alapóraszáma: 136 óra.

Két mélységelvű téma javasolt óraszáma: 6–13 óra

A témakörök áttekintő táblázata:


Témakör Javasolt óraszám
Civilizáció és államszervezet az ókorban 13
Vallások az ókorban 5
Hódító birodalmak 6
A középkori Európa 10
A magyar nép eredete és az Árpád-kor 14
A középkori Magyar Királyság fénykora 13
A kora újkor 12
A török hódoltság kora Magyarországon 10
A felvilágosodás kora 7
Magyarország a 18. században 10
Új eszmék és az iparosodás kora 5
A reformkor 10
A forradalom és szabadságharc 8
É vente két mélységelvű téma 13
Összes óraszám: 136
Megjegyzések: A szaggatott vonal az évfolyamok közötti határokat jelzi.

TÉMAKÖR: Civilizáció és államszervezet az ókorban


JAVASOLT ÓRASZÁM: 13 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:

RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A Közel-Kelet – Az állam működése Fogalmak: öntözéses – Az állam szerepének
civilizációi az Óbabiloni földművelés, fáraó, bemutatása
Birodalom példáján. piramis, hieroglifa, ékírás, Hammurapi
– Tudomány. múmia, Akropolisz, törvényeinek
– A pénz filozófia, jósda, olümpiai elemzésén keresztül.
megjelenése. játékok, városállam/polisz, – Az ókori civilizációk

9
Középiskola – alap óraszám

A görög – A görög anyagi arisztokrácia, démosz, jelentőségének és


civilizáció kultúra öröksége. demokrácia, népgyűlés, kulturális hatásainak
– A filozófia és a sztratégosz, felismerése.
történetírás. cserépszavazás, rabszolga, – Az ókori civilizációk
– A görög patrícius, plebejus, consul, azonosítása térképen.
embereszmény. senatus, dictator, – Az ókori civilizációk
– A hellenisztikus néptribunus, császár, kulturális és vallási
kultúra elterjedése. amfiteátrum, gladiátor, jellemzőinek
Az athéni – Arisztokratikus provincia, légió, limes, bemutatása.
demokrácia köztársaság és polgárjog. – A különböző
demokrácia. civilizációk közötti
– Kleiszthenész és Személyek: Hammurapi, különbségek
Periklész. Kleiszthenész, Periklész, azonosítása.
– Az athéni Platón, Arisztotelész, – Pannónia jelentősebb
államszervezet és Hérodotosz, Nagy Sándor, városainak
működése. Julius Caesar, Augustus. azonosítása.
A római – Római – A római jog
civilizáció városépítészet, Kronológia: Kr. e. 3000 alapelveinek
amfiteátrumok, körül – Kr. u. 476 az ókor, felidézése és
fürdők, vízvezetékek Kr. e. 776 az első azonosítása.
és utak. feljegyzett olümpiai – Az athéni demokrácia
– A római jog néhány játékok, Kr. e. 753 Róma és a római
máig élő alapelve. alapítása a hagyomány köztársaság
– A birodalom szerint, Kr. e. 510 a működésének
kiterjedése és a köztársaság kezdete bemutatása.
provinciák Rómában, Kr. e. 508 – A Periklész-kori athéni
(Pannónia). Kleiszthenész reformjai, Kr. demokrácia
– A latin nyelv és írás e. 5. sz. közepe az athéni ellentmondásainak
elterjedése. demokrácia fénykora, Kr. e. feltárása.
A római – A vérségi, a vagyoni 44. Caesar halála, az ókori – A demokrácia és a
köztársaság és a területi elv. Izrael – Kr. u. 70 Jeruzsálem diktatúra
– A római köztársaság lerombolása, összehasonlítása.
államszervezete és Kr. u. 395 a Római – A demokrácia melletti
működése. Birodalom kettéosztása. érvek
– Köztársaságból megfogalmazása.
egyeduralom: Topográfia: Mezopotámia, – Az athéni demokrácia
Caesar és Augustus. Babilon, Egyiptom, Nílus, összehasonlítása a
Olümpia, Athén, modern
Alexandria, Itália, Róma, demokráciával.
Római Birodalom, – Caesar diktatúrája
Pannónia, Aquincum, előzményeinek,
Savaria, Jeruzsálem. okainak feltárása.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Képek gyűjtése a különböző civilizációk kultúrájának bemutatásához.

10
Középiskola – alap óraszám

– Az ókori görög tudomány kulcsfogalmait bemutató idézetek, képi források gyűjtése.


– Információk gyűjtése egy pannóniai kulturális emlékről, régészeti feltárásról, épületről vagy
építményről.
– Ábra készítése az athéni demokrácia és a római köztársaság működési rendjéről.
– Ókori témájú filmek / filmrészletek elemzése, értelmezése.
– Római kori emlékek felkeresése.

TÉMAKÖR: Vallások az ókorban


JAVASOLT ÓRASZÁM: 5 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Politeizmus és – A politeizmus az Fogalmak: politeizmus, – A zsidó és a keresztény
monoteizmus ókori Keleten. monoteizmus, zsidó vallások jellemzőinek
– Görög és római vallás, Ószövetség/Héber összehasonlítása.
istenek. – A vallások a mindennapi
Biblia, Tízparancsolat
– A zsidó életre gyakorolt hatásainak
monoteizmus. próféta, jeruzsálemi megállapítása.
A – Jézus tanításai. templom, diaszpóra,, – A zsidó-keresztény
kereszténység – A páli fordulat. Messiás, keresztény hagyományok európai
kezdete – Keresztény- vallás, keresztség és kultúrára gyakorolt
üldözések, a úrvacsora, apostol, hatásának bemutatása.
kereszténység misszió, Biblia, – Bibliai történetek, személyek
elterjedése a felidézése.
Újszövetség, evangélium,
Római – A kereszténység
Birodalomban. püspök, zsinat. terjedésének végigkövetése
– A térképen.
Szentháromság- Személyek: Kheopsz, – Az Ószövetség történelmi
tan. Zeusz, Pallasz Athéné, szereplőinek, helyszíneinek
Ábrahám, Mózes, Jézus, azonosítása bibliai idézetek
Szent Péter és Szent Pál alapján.
– Jézus életével és a
apostolok, Constantinus
kereszténység terjedésével
kapcsolatos filmek/
Kronológia: a keresztény filmrészletek, regények
időszámítás kezdete (Kr. elemzése, értelmezése.
e. és Kr. u.), 313 a milánói – Képzőművészeti, irodalmi és
rendelet, 325 a niceai zenei alkotások gyűjtése és
elemzése bibliai témákról.
zsinat.

Topográfia: Jeruzsálem,
Kánaán, Júdea, Izrael,
Palesztina, Betlehem.

11
Középiskola – alap óraszám

12
Középiskola – alap óraszám

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Képek, ábrázolások gyűjtése a különböző tanult vallások jellegzetes építményeiről.
– Képzőművészeti, irodalmi és zenei alkotások gyűjtése és elemzése antik mitológiai témákról.
– Áttekintő táblázat / tabló készítése a görög-római hitvilágról.
– Az Ószövetség történelmi szereplőinek, helyszíneinek azonosítása bibliai idézetek alapján.
– Jézus életével és a kereszténység terjedésével kapcsolatos filmek/ filmrészletek, regények
elemzése, értelmezése.
– Képzőművészeti, irodalmi és zenei alkotások gyűjtése és elemzése bibliai témákról.

TÉMAKÖR: Hódító birodalmak


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Egy eurázsiai – A nomád életmód, Fogalmak: – A népvándorlás
birodalom: a harcmodor és népvándorlás, hunok, irányainak és
hunok államszervezés. ortodox, iszlám, Korán, résztvevőinek nyomon
– A népvándorlás. követése térkép
kalifa.
– A Hun Birodalom. segítségével a Kr. u.
– Az ókor vége Nyugaton: Személyek: Attila, 4–8. sz. időszakában.
a Római Birodalom Justinianus, Mohamed, – A sztyeppei állam
összeomlása. Nagy Károly, I. Ottó. működésének,
– Róma örökösei Európa sajátosságainak
térképén. Kronológia: 476 a bemutatása.
Az Arab – Mohamed tanításai és a Nyugatrómai Birodalom – A kora középkori
Birodalom és Korán. Európa
bukása, 622 Mohamed
az iszlám – Az iszlám kultúra államalakulatainak
jellegzetességei. Medinába költözése, azonosítása térképen.
– Az Arab Birodalom és az 732 a poitiers-i csata. – Az iszlám vallás és az
arab hódítás. arab terjeszkedés
– Az arab hódítás Topográfia: Hun közötti összefüggések
feltartóztatása Birodalom, feltárása.
Európában: Poitiers, Konstantinápoly, Bizánci
Bizánc.
Birodalom, Mekka,
Poitiers, Frank
Birodalom, Német-
római Császárság.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– A Római Birodalom bukása külső és belső okainak összegyűjtése.
– A monoteista vallások (zsidó, keresztény, iszlám) összehasonlítása különböző szempontok
alapján.
– Kiselőadás, prezentáció készítése jellegzetes iszlám vallási épületekről, szokásokról.

13
Középiskola – alap óraszám

TÉMAKÖR: A középkori Európa


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A parasztság – A hierarchikus Fogalmak: uradalom, – A középkor társadalmi,
világa világkép. földesúr, majorság, gazdasági, vallási és
– Az uradalom. jobbágy, robot, kulturális jellemzőinek
– A jobbágyok bemutatása.
kiváltság, rend, pápa,
kötelességei és – A társadalmi csoportok
jogai. érsek, cölibátus, közötti jogi különbségek
– Az önellátástól az szerzetes, bencés rend, azonosítása.
árutermelésig. ferences rend, eretnek, – Érvekkel alátámasztott
– Éhínségek, inkvizíció, kolostor, vélemény
járványok, katolikus, szent, kódex, megfogalmazása a
felkelések. román stílus, gótikus középkor világáról.
Az egyházi rend – Az egyházi – A középkor társadalmi
stílus, reneszánsz, lovag,
hierarchia, az berendezkedése és a
egyházi nemes, feudalizmus, rendi szemlélet
intézményrendszer. hűbériség, király, rendi értelmezése.
– Az egyházszakadás monarchia, keresztes – A jobbágyság jogainak
és a 11. századi hadjáratok, polgár, céh. és kötelességeinek
reform. rendszerezése.
– A szerzetesség. Személyek: Szent – Az egyház szerepének
– Az eretnekség. áttekintése a középkori
Benedek, VII. Gergely,
– Kultúra és oktatás, a Európában.
középkori Assisi Szent Ferenc, – A középkori kolostori
egyetemek. Aquinói Szent Tamás, élet bemutatása képi
– Román és gótikus Leonardo da Vinci, vagy szöveges források
építészet – európai Gutenberg, Dózsa segítségével.
és magyar példák. György. – A nyugati és keleti
A nemesi rend – Az uralkodói kereszténység
hatalom és korlátai összehasonlítása.
Kronológia: 476–1492 a
(hűbériség, – A lovagi életmód
rendiség). középkor, 1054 az jellemzőinek
– Lovagi eszmény és egyházszakadás, 1347 a azonosítása.
lovagi kultúra. nagy pestisjárvány. – A városok életének
– A keresztes bemutatása képek,
hadjáratok eszméje. Topográfia: Egyházi ábrák és szöveges
A polgárok – A középkori város és Állam, Anglia, források alapján,
világa lakói. kitérve a zsidóság
Franciaország, levantei városiasodásban
– A város kiváltságai
(magyar példák kereskedelmi hálózat, játszott szerepére,
alapján). Velence, Firenze, Hanza valamint az antijudaista
– A céhek. kereskedelmi hálózat, törekvésekre.
– A helyi és távolsági Szentföld. – A céhek működésének
kereskedelem. jellemzése források
– A reneszánsz alapján.
építészet (európai

14
Középiskola – alap óraszám

és magyar példák).
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Képek gyűjtése és rendszerezése román, gótikus és reneszánsz stílusú épületekről.
– Képek gyűjtése az ortodox egyház jellegzetes épületeiről, szokásairól.
– Áttekintő ábra készítése az egyházi hierarchiáról.
– Prezentáció, bemutató készítése valamely szerzetes, illetve lovagrendről.
– A város jellegzetes helyszíneinek, intézményeinek azonosítása egy fiktív középkori várost
bemutató ábrán.
– Kampányplakát készítése egy középkori témáról (pl. a keresztes háborúkban való részvétel
hirdetése).

TÉMAKÖR: A magyar nép eredete és az Árpád-kor


JAVASOLT ÓRASZÁM: 14 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Magyar – Az eredet kérdései, Fogalmak: finnugor, – A magyarság
őstörténet és a nyelvészet, a törzs, fejedelem, eredetére vonatkozó
honfoglalás régészet, a néprajz kabarok, vérszerződés, elméletek közötti
és a genetika különbségek
honfoglalás, kettős
eredményei. megállapítása.
– A magyar honfoglalás elmélete, – A mondák, a történeti
törzsszövetség az avarok, rovásírás, hagyomány és a
Etelközben. kalandozások, történettudomány
– A honfoglalás okai székelyek, vármegye, eredményeinek
és menete. egyházmegye, érsekség, megkülönböztetése.
– A kalandozások – a tized, nádor, ispán, – A kalandozó
lovas-íjász hadjáratok céljainak
kancellária, kettős
harcmodor. azonosítása.
Az államalapítás – Géza és I. (Szent) kereszt, szászok, kunok, – Géza fejedelem, I.
István tatárok/mongolok (Szent) István és IV.
államszervező Béla uralkodásának
tevékenysége. Személyek: Álmos, jellemzése és
– A földbirtokrendszer Árpád, az Árpád-ház, értékelése.
és a Géza, I. (Szent) István, – A kereszténység
vármegyeszervezet. felvétele és az
Koppány, Szent Gellért,
– Az egyházszervezés. államalapítás
A magyar állam – Szent László, az Szent Imre, I. (Szent) jelentőségének a
megszilárdulása országépítő. László, Könyves Kálmán, felismerése.
az Árpád-korban – Könyves Kálmán III. Béla, II. András, IV. – A korai magyar
törvénykezési Béla, Szent Margit. történelmet és az
reformjai. Árpád-kort
– A kül- és belpolitika megjelenítő
Kronológia: 895 a
új irányai: III. Béla legfontosabb
honfoglalás, 907 a
uralkodása. kulturális alkotások
– II. András kora: az pozsonyi csata, azonosítása.

15
Középiskola – alap óraszám

átalakuló 997/1000–1038 I.
társadalom. (Szent) István
– Újjáépítés a uralkodása, 1222 az
tatárjárás után: IV.
Aranybulla, 1241–1242
Béla.
– Az Árpádok európai a tatárjárás.
kapcsolatai.
Topográfia: Etelköz,
Vereckei-hágó, Kárpát-
medence,
Pannonhalma,
Esztergom,
Székesfehérvár, Buda,
Muhi, Erdély,
Horvátország.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Beszámoló készítése a magyar kalandozó hadjáratok irányairól, sikereiről és kudarcairól,
valamint a magyarok harcmodoráról IKT eszközök segítségével.
– A kalandozó hadjáratok jellegének megvitatása.
– Áttekintő ábra készítése a Szent István-i állam- és egyházszervezetről.
– Információgyűjtés Szent László kultuszáról a krónikák és néphagyományok tükrében.
– Tabló összeállítása az Árpád-kor legfontosabb kulturális emlékeiből.
– Folyamatábra készítése II. András politikai döntéseinek okairól és következményeiről.
– A 13. századi társadalmi rétegek azonosítása az Aranybulla szövegében.
– Az Árpádok európai dinasztikus kapcsolatainak ábrázolása térképen.
– A magyar igazságszolgáltatás gyakorlatának bemutatása Szent László és Könyves Kálmán
törvényeinek elemzésével.

TÉMAKÖR: A középkori Magyar Királyság fénykora


JAVASOLT ÓRASZÁM: 13 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
Az Anjouk – A királyi hatalom Fogalmak: aranyforint, – A 14–15. századi
újbóli regálé, kapuadó, kilenced, magyar uralkodók
megszilárdítása I. bandérium, perszonálunió, politikai
Károly idején. pályájának
sarkalatos nemesi jogok,
– A visegrádi felidézése.
királytalálkozó. fő- és köznemes, szabad – Érvekkel
– Az 1351-es királyi város, bányaváros, alátámasztott
törvények. mezőváros, kormányzó, vélemény
– Nagy Lajos szekérvár, végvár, szultán, megfogalmazása
hadjáratai. szpáhi, janicsár, rendkívüli az egyes
A török fenyegetés – Az Oszmán személyek

16
Középiskola – alap óraszám

árnyékában Birodalom. hadiadó, füstpénz, fekete cselekedeteiről,


– Török hódítás a sereg, zsoldos, Corvina, döntéseiről.
Balkánon. Szent Korona, Szent – A késő középkori
– Luxemburgi magyar állam és
Korona-tan, Képes krónika.
Zsigmond, a az Oszmán
közép-európai Birodalom főbb
uralkodó és a Személyek: I. (Anjou) összecsapásainak
török veszély. Károly, I. (Nagy) Lajos, felidézése.
– Hunyadi János, a Luxemburgi Zsigmond, – Annak értékelése,
politikus és Hunyadi János, I. (Hunyadi) hogy az Oszmán
hadvezér. Mátyás. Birodalom
– Hunyadi János terjeszkedő
törökellenes politikája milyen
harcai. Kronológia: 1301 az Árpád- hatást gyakorolt a
Hunyadi Mátyás – Mátyás útja a ház kihalása,1308. I. Károly magyar
trónig. uralkodásának kezdete, történelemre.
– A központosított 1335 a visegrádi – Mátyás hatalom-
királyi hatalom. királytalálkozó, 1351 I. gyakorlásának
– Jövedelmek és (Nagy) Lajos törvényei, jellemzése.
kiadások. – A reneszánsz
1396 a nikápolyi csata,
– Birodalomépítő kultúra
tervek. 1443–1444-es hosszú bemutatása
– Aktív védelem a hadjárat, 1444 a várnai Mátyás
török ellen. csata, 1453 udvarában.
A magyar középkor – Honfoglalás kori Konstantinápoly eleste, – A 14–15. századi
kulturális hagyatéka leletek. 1456 a nándorfehérvári magyar
– A Szent Korona. történelmet
diadal, 1458–90 Mátyás
– Várak, királyi megjelenítő
uralkodása.
udvar, fontos kulturális
kolostorok, alkotások
templomok. Topográfia: Visegrád, azonosítása.
– Magyar geszták, Lengyelország, Csehország,
krónikák és osztrák tartományok,
szentek legendái. Nikápoly, Várna,
Nándorfehérvár, Kolozsvár,
Kenyérmező, Oszmán
Birodalom.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Nándorfehérvár ostromának rekonstruálása különböző írásos és vizuális források alapján.
– A korszak kiemelkedő személyiségeinek jellemzése, feltevések megfogalmazása a
cselekedeteik mozgatórugóiról. (Pl. Hunyadi Mátyás külpolitikája.)
– Hunyadi János és Mátyás híres ütközeteinek felidézése, bemutatása térképvázlatok és írott
források segítségével.
– Kiselőadás készítése 14–15. századi magyar történelem kulturális hagyatékának kiemelkedő
emlékeiről.
– A magyar középkor egy kiemelkedő helyszínének (pl. Pannonhalma, Diósgyőr,
Székesfehérvár, Visegrád, stb.) meglátogatása és jellemzőinek bemutatása.
– Gyűjtőmunka készítése Mátyás és a budai zsidók kapcsolatáról.

17
Középiskola – alap óraszám

TÉMAKÖR: A kora újkor


JAVASOLT ÓRASZÁM: 12 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A földrajzi − A portugál és Fogalmak: gyarmat, − A felfedezők céljainak
felfedezések spanyol világkereskedelem, és útjainak
felfedezések. abszolutizmus, infláció, bemutatása tematikus
− A korai manufaktúra, tőke, tőkés, térképeken.
bérmunkás, kapitalizmus, − Információk gyűjtése a
gyarmatosítás és
következményei. bank, tőzsde, részvény, kialakuló
örökös jobbágyság, világkereskedelem új
− A
reformáció, protestáns, útvonalairól,
világkereskedelem
evangélikus, református, fontosabb termékeiről
kialakulása.
anglikán, unitárius, vallási és szereplőiről.
− Az abszolutizmus.
türelem, ellenreformáció, − Az új munkaszervezési
A korai − Az árforradalom. katolikus megújulás, formák bemutatása és
kapitalizmus összehasonlítása a
− A manufaktúrák. jezsuiták, barokk.
céhes iparral.
− Bankok és tőzsdék. − Az európai régiók
Személyek: Kolumbusz
− Az európai Kristóf, Vasco da Gama, közötti gazdasági és
munkamegosztás Ferdinánd Magellán, társadalmi
és következményei Luther Márton, Kálvin különbségek
Reformáció felismerése.
− A reformáció János, Károli Gáspár,
Európában és − A reformáció okainak
előzményei Pázmány Péter, Apáczai
Magyarországo (humanizmus és az Csere János, Habsburg- és következményeinek
n egyházi reform bemutatása.
dinasztia, V. Károly,
igénye).
Loyolai (Szent) Ignác, XIV. − A katolikus és a
− Luther és Kálvin Lajos. protestáns tanítások
fellépése. és egyházszervezet
összehasonlítása.
− A protestáns Kronológia: 1492-től az
− A reformáció egyes
egyházak újkor, 1492 Amerika
megszerveződése felfedezése, 1517 a irányzatai
és a terjedésének nyomon
reformáció kezdete, 1545
protestantizmus követése térképen.
a tridenti zsinat
elterjedése. − Vallás és politika
megnyitása, 1568 a tordai
− A reformáció összefonódásának
határozat,
eredményei felismerése.
1648 a vesztfáliai békék.
Magyarországon − Az erdélyi vallási
„Hitviták − Vallási konfliktusok Topográfia: türelem szerepének és
tüzében” Európában. jelentőségének
Spanyolország, India,
felismerése.
− Etnikai sokszínűség London, Párizs/Versailles,
− A katolikus egyház
és vallásbéke Sárospatak.
megújulási törekvései

18
Középiskola – alap óraszám

Erdélyben. és a barokk művészet


− A magyar jellemzői közötti
párhuzam felismerése.
protestáns és
katolikus iskolák.
− A katolikus
megújulás és a
barokk Európában
és
Magyarországon.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A felfedező utak irányainak követése és a korai gyarmatok elhelyezése térképen.

− Információk gyűjtése a korai gyarmatosítás módszereiről és következményeiről.

− Beszámoló készítése az európai és magyar reformáció kapcsolatáról (pl. peregrináció,


kulturális hatások, irányzatok).
− Interjú készítése különböző felekezetek papjaival, lelkészeivel az egyházak szerepvállalásáról
és hivatásukról.
− Kiselőadás készítése a reformáció korának valamely jelentős személyiségéről (pl. Szenci
Molnár Albert, Pázmány Péter).

TÉMAKÖR: A török hódoltság kora Magyarország


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
Az ország három Fogalmak: rendi
− A mohácsi csata és − A török
részre szakadása országgyűlés,
közvetlen hadjáratoknak és
előzményei, a kettős hajdúszabadság. az ország három
királyválasztás. részre
Személyek: I. Szulejmán, szakadásának
− Az ország három
II. Lajos, (Szapolyai) bemutatása
részre szakadása. térképeken.
János, I. Ferdinánd, Dobó
− A várháborúk és az István, Zrínyi Miklós (a − A végvári élet
új végvárrendszer. szigetvári hős), Báthory felidézése
A két magyar István, Bocskai István, különböző források
− A Magyar Királyság a
állam Bethlen Gábor, Zrínyi (képek, irodalmi
Habsburg
Birodalomban: rendi Miklós (a költő és alkotások és
és abszolutista filmek) alapján.
hadvezér), I. Lipót,
törekvések, Savoyai Jenő. − A három részre
konfliktusok. szakadt ország
− Az Erdélyi Kronológia: 1526 a gazdasági

19
Középiskola – alap óraszám

Fejedelemség mohácsi csata, 1541 Buda lehetőségeinek és


viszonylagos eleste, 1552 Eger szerepének
önállósága és védelme, 1566 Szigetvár értelmezése
aranykora. adatok, grafikonok,
eleste, 1664 a vasvári
A török kiűzése és diagramok alapján.
− Magyarország az béke, 1686 Buda
a török kor − A török hódoltság
európai visszafoglalása, 1699
mérlege munkamegosztásban. karlócai béke. hosszú távú
hatásainak
− Háborús békeévek:
azonosítása.
másfél évszázad Topográfia: Mohács,
hódoltság és az Kőszeg, Eger, Szigetvár, − A 16-17. századi
ország pusztulása. Habsburg Birodalom, magyar
Erdélyi Fejedelemség, történelmet
− A török kiűzése.
megjelenítő fontos
Hódoltság, Magyar
kulturális alkotások
Királyság (királyi
azonosítása.
Magyarország), Pozsony,
Gyulafehérvár, Bécs.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A mohácsi csata eseményeinek megvitatása különböző interpretációk alapján.

− Politikai portré készítése a korszak kiemelkedő személyiségeiről (pl. Bethlen Gábor, Zrínyi
Miklós).
− Államszervezeti ábrák készítése a Magyar Királyságról és az Erdélyi Fejedelemségről.

− Az országrészek és a fontosabb várak, csaták elhelyezése vaktérképen.

− A török kiűzése állomásainak nyomon követése térképen.

− A Habsburg-magyar konfliktusok okainak és eredményeinek vázlatos összegzése.

− Korabeli beszámolók gyűjtése a török kiűzéséről (pl. Bél Mátyás, Schulhof Izsák).

TÉMAKÖR: A felvilágosodás kora


JAVASOLT ÓRASZÁM: 5 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A Fogalmak: felvilágosodás,
− Tapasztalat és − A középkor és a
felvilágosodás jogegyenlőség, hatalmi ágak
értelem − a felvilágosodás
felvilágosodás új megosztása, népfelség, világképének
világképe. társadalmi szerződés, szabad összehasonlítása.
verseny, alkotmány,
− A felvilágosodás − A felvilágosodás
alkotmányos monarchia, elnök,
államelméletei. államelméleteinek

20
Középiskola – alap óraszám

miniszterelnök, felelős összehasonlítása


− A szabad verseny
kormány, cenzus, általános különböző
elmélete. szempontok
választójog, forradalom,
A brit alapján.
− A parlamentáris diktatúra, jakobinus, Szent
alkotmányos
rendszer: Szövetség. − A brit és az
monarchia és parlament és amerikai
az amerikai kormány.
Személyek: Nikolausz államszervezetet
köztársaság bemutató ábrák
− Az elnöki Kopernikusz, Isaac Newton,
működése értelmezése.
rendszer: Charles Louis Montesquieu,
kongresszus és Jean-Jacques Rousseau, Adam − Az Emberi és
elnök. polgári jogok
Smith, George Washington,
A francia nyilatkozatában
− A forradalom Maximilien Robespierre,
forradalom és megjelenő
kitörése és az Bonaparte Napóleon.
hatása felvilágosult elvek
Emberi és polgári
azonosítása.
jogok Kronológia: 1689 a
nyilatkozata. − A forradalmi
Jognyilatkozat, 1776 a
− A jakobinus Függetlenségi nyilatkozat, 1789 gondolat és a
legitimitás
diktatúra. a francia forradalom, 1804–
eszméjének
− Napóleon 1814/1815 Napóleon értelmezése,
birodalma: a császársága, 1815 a waterlooi azonosítása.
polgári csata.
berendezkedés
exportja. Topográfia: Nagy-Britannia,
Amerikai Egyesült Államok,
Párizs, Oroszország, Waterloo.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Képek és irodalmi idézetek gyűjtése a felvilágosodás világképének bemutatásához.

− Vita a brit és az amerikai államszervezet sajátosságairól.

− Vita rendezése a francia forradalom pozitív és negatív hatásairól.

− Gondolattérkép készítése a francia forradalom okairól.

TÉMAKÖR: Magyarország a 18. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A Rákóczi- Fogalmak: kuruc,
− Magyarország a − A Rákóczi-szabadságharc
szabadságharc labanc,
Habsburg céljainak és
Birodalomban. szabadságharc, eredményeinek

21
Középiskola – alap óraszám

trónfosztás, összevetése.
− A szabadságharc
amnesztia, − A szabadságharc katonai
okai és céljai.
felvilágosult történetének felidézése
− A szabadságharc abszolutizmus, térképek, képek és
politikai és katonai kettős vámhatár, szöveges források
fordulópontjai. úrbéri rendelet, segítségével.
− A szatmári béke Ratio Educationis, − Magyarország
kompromisszuma. türelmi rendelet, újranépesülésének és a
Magyarország nyelvrendelet. folyamat eredményének
− A belső vándorlás, a
újranépesülése értelmezése tematikus
szervezett
és betelepítés és az Személyek: II. térképek segítségével.
újranépesítése öntevékeny Rákóczi Ferenc, − A felvilágosult
betelepülés. Mária Terézia, abszolutizmus eszmei és
− A többnyelvű és II. József. politikai hátterének,
többvallású ország. valamint eredményeinek
Kronológia: 1703– azonosítása.
− Gazdaság és
1711 a Rákóczi- − Mária Terézia és II. József
életmód.
szabadságharc, 1711 politikájának
A felvilágosult
− A Pragmatica a szatmári béke, összehasonlítása.
abszolutizmus
Sanctio. 1740–1780 Mária − II. József személyiségének
reformjai
− A felvilágosult Terézia uralkodása, bemutatása,
abszolutizmus céljai. 1780–1790 II. József uralkodásának mérlege,
uralkodása. értékelése.
− Mária Terézia:
együttműködés és − A 18. századi
Topográfia:
reform. Magyarország legfőbb
Temesvár, kulturális eredményeinek
− II. József Határőrvidék, azonosítása.
reformpolitikája és Poroszország.
kudarca.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Összefoglaló készítése a szabadságharc okainak és eredményeinek összehasonlítására.

− Vita Magyarország és a Habsburg-dinasztia kapcsolatáról.

− Képek, térképek, irodalmi szövegek, kuruc nóták gyűjtése a Rákóczi-szabadságharccal


kapcsolatban.
− A Rákóczi-szabadságharc nemzetközi kapcsolatainak ábrázolása gondolattérképen.

− A népességmozgások és az egyes népcsoportok nyomon követése térképen.

− Magyarázó ábra készítése a kettős vámhatár működéséről.

− Beszélgetés az állami iskolarendszer létrejöttéről és működéséről a Ratio Educationis részlete


alapján.

22
Középiskola – alap óraszám

TÉMAKÖR: Az új eszmék és az iparosodás kora


JAVASOLT ÓRASZÁM: 5 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
Liberalizmus, Fogalmak: liberalizmus,
− Liberalizmus: jogegyenlőség − A 19. század
nacionalizmus és nacionalizmus,
és alkotmányosság. politikai
konzervativizmus nemzetállam, eszméinek
− Nacionalizmus: konzervativizmus, azonosítása
nemzetépítés és reform, ipari szöveges
nemzetállam. forradalom, források
− Konzervativizmus: szerves munkanélküliség, alapján.
reform és a forradalom tömegtermelés, − Az iparosodás
elutasítása. szegregáció. hullámainak
Az ipari azonosítása és
− Az első hullám: textilipar,
forradalom Személyek: James Watt, összevetése.
bányászat, kohászat.
hullámai Thomas Edison, Henry − Egy ipari
− A közlekedés forradalma.
Ford. nagyváros
− A második hullám: életkörülmé-
elektronika és vegyipar. Topográfia: nyeinek
Manchester, New York. jellemzése.
− A gyár és a futószalag.
− Az ipari
− Az ipari forradalmak
forradalmak
társadalmi és környezeti ökológiai
hatásai. következmé-
nyeinek
azonosítása.
− A 19. századi
demográfiai
változások
okainak
feltárása.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Az egyes politikai eszmék álláspontjai közötti különbségek megbeszélése.

− Grafikonok, adatsorok elemzése az ipari forradalmak társadalmi és demográfiai hatásairól.

− Kiselőadások tartása fontosabb találmányokról.

− Az ipari forradalom társadalmi hatásainak megvitatása.

TÉMAKÖR: A reformkor
JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra

23
Középiskola – alap óraszám

ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:


RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A politikai élet Fogalmak: alsó- és
− A Habsburg − A jobbágykérdés és
színterei felsőtábla,
Birodalom és megoldási javaslatainak
érdekegyesítés,
Magyarország. értelmezése szövegek és
közteherviselés,
adatok alapján.
− A rendi jobbágyfelszabadítás,
országgyűlés és a örökváltság. − A nyelvkérdés és a nemzetté
megyerendszer. válás bemutatása különböző
Személyek: József források segítségével. (Pl.
− A reformkori Pest-
nádor, Klemens magyar államnyelv, a
Buda. Metternich, zsidóság nyelvváltása, Lőv
− A nyilvánosság Wesselényi Miklós, Lipót)
Széchenyi István,
megteremtése, − A polgári alkotmányosság
Kölcsey Ferenc, Deák
politika és kultúra.
Ferenc, Kossuth programjának bemutatása
A reformkor fő Lajos, Ganz politikai írások,
− A magyar nyelv
kérdései Ábrahám. országgyűlési felszólalások
ügye és a és ábrák alapján.
nemzetté válás.
Kronológia: 1830– − Széchenyi és Kossuth
− A jobbágykérdés: 1848 a reformkor, társadalmi hátterének,
örökváltság, 1830 a Hitel egyéniségének,
kárpótlás. megjelenése, 1844 álláspontjának és
törvény a magyar
− A polgári eredményeinek összevetése.
államnyelvről.
alkotmányosság − A nemzeti kultúra és a kor
kérdése. Topográfia: Pest- politikai törekvései közötti
− Széchenyi és Buda. kapcsolatok azonosítása
példák alapján.
Kossuth
programja és − A reformkor legfőbb
vitája. kulturális eredményeinek,
alkotásainak azonosítása
különböző típusú források
alapján.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Ábrák készítése a rendi államszervezet működéséről.

− Kiselőadások, prezentációk készítése a reformkor jelentősebb alkotásairól.

− Táblázatos összefoglaló készítése a reformellenzék, a konzervatívok és az udvar álláspontjáról


a főbb vitakérdésekben.

24
Középiskola – alap óraszám

− A reformkor legfontosabb kérdéseinek, jellemzőinek azonosítása szépirodalmi művekben és


más szöveges forrásokban.

TÉMAKÖR: A forradalom és a szabadságharc


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A forradalom Fogalmak: márciusi ifjak,
− Az európai − A reformkori
céljai és sajtószabadság, cenzúra,
forradalmi elképzeléseknek, a
eredményei hullám és áprilisi törvények, forradalom
március 15. népképviseleti országgyűlés, követeléseinek és az
politikai nemzet, nemzetiség, áprilisi törvényeknek
− Az első magyar
honvédség, Függetlenségi az összehasonlítása.
polgári
nyilatkozat. − A forradalom
alkotmány: az
áprilisi eseményeinek
törvények. Személyek: Petőfi Sándor, felidézése források
Batthyány Lajos, Görgei Artúr, segítségével.
− A Batthyány-
Bem József, Klapka György, − A szabadságharc
kormány
tevékenysége. Ferenc József, Julius Haynau. néhány döntő
A csatájának
− Harc a
szabadsághar Kronológia: 1848. március 15. bemutatása térképek,
dinasztiával és a a pesti forradalom, 1848. beszámolók alapján.
c főbb vele szövetkező
eseményei és április 11. az áprilisi törvények, − A szabadságharc
nemzetiségekkel.
kiemelkedő 1848. szeptember 29. a néhány kiemelkedő
− A tavaszi pákozdi csata, 1849. április–
szereplői szereplőjének, illetve
hadjárat. május a tavaszi hadjárat, 1849. vértanújának
− A Függetlenségi április 14. a Függetlenségi bemutatása.
nyilatkozat, nyilatkozat, 1849. május 21. − A nemzetiségek és a
kísérlet az önálló Buda visszavétele, 1849. kisebbségek
állam augusztus 13. a világosi részvételének (pl.
megteremtésére. fegyverletétel, 1849. október németek, szlávok, és
− A 6. az aradi vértanúk és zsidók) bemutatása a
szabadságharc Batthyány kivégzése. szabadságharcban és
leverése és a az azt követő
megtorlás. megtorlás során.
Topográfia: Pákozd, Debrecen,
Isaszeg, Világos, Komárom, − A forradalom és a
Arad. szabadságharc
eredményeinek
értékelése.
− A magyar forradalom
és szabadságharc

25
Középiskola – alap óraszám

elhelyezése az európai
környezetben.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A szabadságharc főbb eseményeinek elhelyezése vaktérképen.

− Vita a szabadságharc vereségének okairól.

− Kisesszé készítése a forradalom és szabadságharc valamely vitatott kérdéséről.

− A forradalom és szabadságharc eseményeit megörökítő művészeti alkotások (képek, irodalmi


szövegek, filmek) gyűjtése és értelmezése.
− Mikrotörténeti kutatás: konfliktusos élethelyzetek és életutak bemutatása a szabadságharc
nemzetiségi vagy zsidó származású résztvevői köréből.

11–12. évfolyam

A tanuló történelmi ismereteinek gyarapodása, információszerzési és forrásfeldolgozási


kompetenciájának, valamint gondolkodási és érvelő készségeinek fejlődése lehetővé teszi, hogy a
középiskola utolsó évfolyamaira birtokába kerüljön azoknak az általános kompetenciáknak, amelyek
hozzájárulnak a társadalmi életben való hatékony tájékozódásához és részvételéhez.

Az utolsó két év az érettségire való felkészülés időszaka. A különböző témakörök, összefüggések,


jelenségek összefoglaló áttekintése külön időkeretet igényel – ez a kerettanterv ajánlása szerint 22
óra –, amit a helyi tantervek a vizsgakövetelmények figyelembevételével szabályozhatnak.

Az utolsó két év témakörei a 19. század közepétől a 21. század elejéig terjedő időszakot ölelik fel.
Feldolgozásuk során kiemelt szempont, hogy ez az időszak már közvetlen hatást gyakorol a jelen
társadalmi, gazdasági és politikai viszonyaira, ezért különösképpen alkalmas a problémaközpontú
megközelítésre. Az egyes témakörök, témák a korábbiaknál összetettebb feldolgozásra, komplexebb
fejlesztésre adnak lehetőséget.

A középiskolai történelemtanulás inspirációt nyújt arra, hogy a tanuló felnőttként, a középiskola


befejezése után is érdeklődjék a történelem, illetve közéleti kérdések iránt, valamint hozzájárul
ahhoz, hogy a tanuló az iskolából kikerülve hazáját szerető, demokratikus gondolkodású, kisebb-
nagyobb közösségeiért felelősséget vállaló polgárrá; a társadalom tevékeny és autonóm tagjává
váljék.

FEJLESZTÉSI TERÜLETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ TANULÁSI EREDMÉNYEK (ÁLTALÁNOS KÖVETELMÉNYEK)

TÖRTÉNELMI ISMERETEK
A nevelési-oktatási szakasz végére a tanuló:

– ismeri és értékeli a magyar nemzetnek a polgári átalakulás és nemzeti függetlenség elérésére


tett erőfeszítéseit az 1848–1849-es forradalmat és szabadságharcot követő időszakban; a kor
kiemelkedő magyar politikusait és azok nézeteit, véleményt tud formálni a kiegyezésről;

26
Középiskola – alap óraszám

– fel tudja idézni az első világháború előzményeit, a háború jellemzőit és fontosabb


fordulópontjait, értékeli a háborúkat lezáró békék tartalmát, és felismeri a háborúnak a 20.
század egészére gyakorolt hatását;
– bemutatja az első világháború magyar vonatkozásait, a háborús vereség következményeit;
példákat tud hozni a háborús helytállásra;
– képes felidézni azokat az okokat és körülményeket, amelyek a történelmi Magyarország
felbomlásához vezettek;
– tisztában van a trianoni békediktátum tartalmával és következményeivel, be tudja mutatni az
ország talpra állását, a Horthy-korszak politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális viszonyait,
felismeri a magyar külpolitika mozgásterének korlátozottságát;
– össze tudja hasonlítani a nemzetiszocialista és a kommunista ideológiát és diktatúrát, példák
segítségével bemutatja a rendszerek embertelenségét és a velük szembeni ellenállás formáit;
– képes felidézni a második világháború okait, a háború jellemzőit és fontosabb
fordulópontjait, ismeri a holokausztot és a hozzávezető vezető okokat;
– bemutatja Magyarország revíziós lépéseit, a háborús részvételét, az ország német
megszállását, a magyar zsidóság tragédiáját, a szovjet megszállást, a polgári lakosság
szenvedését, a hadifoglyok embertelen sorsát;
– össze tudja hasonlítani a nyugati demokratikus világ és a kommunista szovjet blokk politikai
és társadalmi berendezkedését, képes jellemezni a hidegháború időszakát, bemutatni a
gyarmati rendszer felbomlását és az európai kommunista rendszerek összeomlását;
– bemutatja a kommunista diktatúra magyarországi kiépítését, működését és változatait, az
1956-os forradalom és szabadságharc okait, eseményeit, és hőseit, összefüggéseiben szemléli
a rendszerváltoztatás folyamatát, felismerve annak történelmi jelentőségét;
– bemutatja a gyarmati rendszer felbomlásának következményeit, India, Kína és a közel-keleti
régió helyzetét és jelentőségét;
– ismeri és reálisan látja a többpólusú világ jellemzőit napjainkban, elhelyezi Magyarországot a
globális világ folyamataiban;
– bemutatja a határon túli magyarság helyzetét, a megmaradásért való küzdelmét Trianontól
napjainkig;
– ismeri a magyar cigányság történetének főbb állomásait, bemutatja jelenkori helyzetét;
– ismeri a magyarság, illetve a Kárpát-medence népei együttélésének jellemzőit, példákat hoz a
magyar nemzet és a közép-európai régió népeinek kapcsolatára, különös tekintettel a
visegrádi együttműködésére;
– ismeri hazája államszervezetét, választási rendszerét.

A 11–12. évfolyamon a történelem tantárgy alapóraszáma: 186 óra.

Két mélységelvű téma javasolt óraszáma: 12–16 óra

A témakörök áttekintő táblázata:

Témakör Javasolt óraszám


A nemzetállamok születése és a szocialista eszmék megjelenése 6
A dualizmus kori Magyarország 15
A nagy háború 14
Az átalakulás évei 13
A két világháború között 8

27
Középiskola – alap óraszám

A Horthy-korszak 12
A második világháború 18
A két világrendszer szembenállása 6
Háborútól forradalomig 10
Az 1956-os forradalom és szabadságharc 7
A kádári diktatúra 7
A kétpólusú világ és felbomlása 8
A rendszerváltoztatás folyamata 8
A világ a 21. században 6
Magyarország a 21. században 10
A magyarság és a magyarországi nemzetiségek a 20-21. században 6
Ismétlés, felkészülés az érettségire 22
Évente két mélységelvű téma 16
Összes óraszám: 186

TÉMAKÖR: A nemzetállamok születése és a szocialista eszmék megjelenése


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A szocializmus és Fogalmak:
− Szocializmus: − A nemzetállam
a polgárháború, polgári
társadalmi egyenlőség fogalmának
munkásmozgalom és tulajdonviszonyok. állam, szakszervezet, értelmezése
társadalombiztosítás, politikai, gazdasági
− A Kommunista
monopólium, és kulturális
kiáltvány. szocializmus, szempontokból.
− Szakszervezetek és szociáldemokrácia, − A polgári állam
munkáspártok. kommunizmus, feladatköreinek és
− Szociáldemokrácia és keresztényszocializmus, eredményeinek
kommunizmus. proletárdiktatúra, azonosítása.
osztályharc, cionizmus, − A kommunista, a
− Keresztényszocializmus.
emancipáció. szociáldemokrata
A polgári
− A nemzeti egység és a
nemzetállam Személyek: Abraham
megteremtése keresztényszociális
megteremtése (politika, gazdaság, Lincoln, Otto von eszmék
(Németország, kultúra). Bismarck, Karl Marx. azonosítása és
Amerikai összehasonlítása.
− Alkotmányosság és
Egyesült Kronológia: 1861–1865
választójog.
Államok, Japán) az amerikai
− Jogegyenlőség és
polgárháború, 1868 a
emancipációs
Meidzsi-restauráció,
törekvések.
1871 Németország
− A polgári állam egyesítése.
kiépítése.

28
Középiskola – alap óraszám

Topográfia:
Németország, Japán.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Egyetemes és magyar történeti példák gyűjtése a polgári állam feladatköreiről és társadalmi
hatásairól.
− Táblázat készítése a szociáldemokrácia és a kommunizmus céljainak, módszereinek,
lehetőségeinek összevetéséről.
− Vita a szocialista eszmékről, és hatásukról a korabeli közéletre.

− Az egységes Olaszország és a Német Császárság kialakulásának, valamint az Egyesült Államok


terjeszkedése főbb mozzanatainak követése a térképen.

TÉMAKÖR: A dualizmus kora


JAVASOLT ÓRASZÁM: 15 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A kiegyezés és a Fogalmak: emigráció,
− A kiegyezés és okai. − A kiegyezés
dualizmus passzív ellenállás,
értékelése egykorú
rendszere − A közös ügyek kiegyezés, közös ügyek,
szempontok szerint,
rendszere. közjogi kérdés, húsvéti
illetve másfél
cikk, dualizmus, nyílt és
− A magyar évszázados
titkos szavazás,
államszervezet. történelmi távlat
Szabadelvű Párt,
nézőpontjából.
− A pártrendszer, a Függetlenségi Párt,
Magyarországi − A dualizmus
választójog és a
Szociáldemokrata Párt, államszervezetét
véderőviták.
népességrobbanás, bemutató ábra
A nemzeti és
− A politikai nemzet urbanizáció, értelmezése.
nemzetiségi
koncepciója. kivándorlás, dzsentri,
kérdés, a − A dualizmus kora
népoktatás, Millennium,
cigányság − A horvát-magyar kiemelkedő
asszimiláció,
helyzete kiegyezés és a szereplői életútjának
autonómia.
nemzetiségi törvény. áttekintése,
− Asszimiláció és Személyek: Andrássy értékelése.

anyanyelvhasználat. Gyula, Eötvös József, − A dualizmus kori


Baross Gábor, Tisza
− Autonómiatörekvések nemzetiségi kérdés
Kálmán, Wekerle elemzése szöveges
és irredenta Sándor, Tisza István, források, adatsorok
mozgalmak.

29
Középiskola – alap óraszám

Semmelweis Ignác, és etnikai térképek


− Zsidó emancipáció, a
Weiss Manfréd. segítségével.
zsidóság részvétele a
modernizációban, − A dualizmus kori
Kronológia: 1848/1867–
polgárosodás és a társadalmi és
1916 Ferenc József
középosztály kérdése. gazdasági változások
uralkodása, 1867 a
elemzése, értékelése
− Cigányok/romák a kiegyezés, 1868 a
adatsorok, szöveges
dualizmus kori horvát-magyar
és képi források
Magyarországon. kiegyezés, a nemzetiségi
segítségével.
Az ipari törvény, a népiskolai
− A gazdasági kiegyezés.
forradalom törvény, 1873 Budapest − A dualizmus
Magyarországon − A vasútépítés. egyesítése, 1896 a legkiemelkedőbb
Millennium. gazdasági és
− Állami gazdaságpolitika. kulturális
Topográfia: Budapest, teljesítményeinek
− Mezőgazdaság és
Osztrák-Magyar azonosítása
élelmiszeripar. Monarchia, Fiume. különböző
− Modernizálódó ipar. forrásokban.
Társadalom és − A zsidók és németek
− Demográfiai robbanás
életmód a szerepe a
és urbanizáció.
dualizmus polgárosodásban.
korában − Kivándorlás Európából
és Magyarországról.
− A földkérdés és a vidék.

− A nagyvárosi életforma:
Budapest a világváros.
− Oktatás és kultúra.

− Életmód és szórakozás.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Vita Magyarország és a Habsburg-dinasztia dualizmus kori kapcsolatáról.

− Folyamatábra, készítése a dualizmus kori pártviszonyokról.

− A dualizmus kori nemzetiségi törekvések és ideológiai hátterük táblázatos összefoglalása.

− A Nemzeti Sírkert felkeresése (a 19. század szereplőihez kapcsolódó sírok, mauzóleumok


közös megtekintése).
− A korszakkal kapcsolatos emlékművek, emlékhelyek fölkeresése a lakóhelyen és környékén.

− Kiselőadás / tabló készítése a dualizmus korának kiemelkedő beruházásairól.

− Programajánló összeállítása egy a millennium korában Budapestre látogató turista számára.

30
Középiskola – alap óraszám

− Tisza István lexikon szócikk készítése kormánypárti, illetve függetlenségi és szociáldemokrata


szemszögből.

− Ellenzéki és kormánypárti választási plakát készítése az 1905-ös választásokra.

TÉMAKÖR: A nagy háború


JAVASOLT ÓRASZÁM: 14 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Az első Fogalmak:
− A gyarmatosítás okai − A gyarmati terjeszkedést,
világháború villámháború,
és céljai. valamint az első
előzményei front, állóháború, világháború előtti
− Az imperializmus – a hátország, antant, feszültségeket bemutató
terjeszkedő tőke. központi hatalmak, ábrák, térképek és
− Nagyhatalmi érdekek hadigazdaság, adatsorok elemzése,
és konfliktusok. hadifogság. értelmezése.

− Az Osztrák-Magyar − Az első világháború


Személyek: II. frontjainak azonosítása,
Monarchia helyzete –
balkáni konfliktusok. Vilmos, II. Miklós, bemutatása térképeken.
Az első IV. Károly. − Az első világháború
− A világháború
világháború jellegzetességeinek
kitörése. Kronológia: 1914. azonosítása ábrákon,
− A hadviselő felek és a június 28. a adatsorokon, képi és
frontok. szarajevói szöveges forrásokban.
− Oroszország és a merénylet, 1914– − A front és a hátország
központi hatalmak 1918 az első körülményei, valamint a
összeomlása. világháború. háború okozta
Az első szenvedések felidézése
− Az állóháború és az
világháború Topográfia: Brit korabeli beszámolók,
anyagcsata. Birodalom, emlékiratok, naplók
jellemzői és
− A hadigazdaság és a Szarajevó, alapján.
hatása
háborús propaganda. Doberdó, Románia, − A háború kimenetelének
Szerbia,
− A hagyományos értékelése a két hatalmi
Olaszország.
tömb erőviszonyainak és
világrend felbomlása.
lehetőségeinek tükrében.
− A nők helyzetének
− A nagy háború
megváltozása.
világpolitikára gyakorolt
Magyarország
− Magyar frontok, nagy hosszú távú
a következményeinek
csaták.
világháborúban felismerése.
− Az antant ígéretei a
Monarchia

31
Középiskola – alap óraszám

nemzetiségeinek.
− Magyar hősök a
világháborúban.
− A hátország.

− A magyar hadifoglyok
sorsa.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A háború előzményeinek összesítése, a döntési alternatívák bemutatása saját szerkesztésű
ábrán.
− Példák gyűjtése a magyar katonák első világháborús hősi helytállásáról.

− Első világháborút bemutató múzeumok meglátogatása (pl. Hadtörténeti Múzeum, “Új világ
született” c. kiállítás).
− A lakóhelyen található első világháborús hősi emlékmű, katonasírok felkeresése, egy-egy hős
életének feltárása.
− Képek gyűjtése és elemzése a háború új jellegzetességeiről (fegyverek, intézmények,
jelenségek).
− Különböző internetes háborús témájú szövegek, propagandaképek, plakátok, karikatúrák
gyűjtése és elemzése.

− Családi történetek, fényképek gyűjtése feldolgozása, bemutatása az első világháborúból.

TÉMAKÖR: Az átalakulás évei


JAVASOLT ÓRASZÁM: 13 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Szocialista és Fogalmak: bolsevik,
− A történelmi − Közép-Európa első
nemzeti szovjet, örmény
monarchiák bukása világháború előtti és
törekvések: a (Oroszország, népirtás, utáni térképének
birodalmak Németország, egypártrendszer, összehasonlítása, a
bomlása Oszmán Birodalom). Kommunisták területi változások
Magyarországi Pártja azonosítása és
− Forradalom és
(KMP), indoklása.
kommunista
hatalomátvétel tanácsköztársaság, − A bolsevik
Oroszországban. vörösterror, Lenin- hatalomátvétel és a
fiúk, ellenforradalom, lenini
− Az újraszülető
fehér különítményes proletárdiktatúra
Lengyelország.

32
Középiskola – alap óraszám

megtorlások, “vörös működésének


− Az olasz fasizmus.
térkép,” kisantant, bemutatása és
Az Osztrák-Magyar értékelése források
− A Monarchia és a jóvátétel,
Monarchia és a alapján.
történelmi Népszövetség,
történelmi Magyarország − Magyarország
kisebbségvédelem,
Magyarország bomlása. revízió, Rongyos megszállásának
szétesése áttekintése
− A forradalmi Gárda.
átalakulás kísérlete és térképek, szöveges
kudarca. források
Személyek: Kemal
segítségével.
− Cseh és román Atatürk, Vlagyimir I.
− A Károlyi-időszak
támadás, a fegyveres Lenin, Woodrow
ellenállás kérdése. Wilson, Georges kormányzati
tevékenységének
A Clemenceau, Benito
− A kommunista értékelése.
tanácsköztársaság Mussolini, Károlyi
hatalomátvétel. − A magyarországi
és az Mihály, Kun Béla,
ellenforradalom − A proletárdiktatúra és Horthy Miklós, proletárdiktatúra
a vörösterror. Apponyi Albert. működésének
elemzése források
− Az északi hadjárat és
alapján.
a tanácsköztársaság Kronológia: 1917 a
veresége. − Az első világháborút
bolsevik
hatalomátvétel, 1918. követő területi és
− Az ellenforradalom
etnikai változások
győzelme. október 31.
áttekintése
A Párizs környéki forradalom térképen.
− A nagyhatalmi
békék Magyarországon,
érdekek − A trianoni
1919. március –
érvényesítése: az új békediktátum
augusztus. a
világrend kialakítása. okainak feltárása.
tanácsköztársaság,
− Az önrendelkezés elve − A trianoni
1920. június 4. a
és a hatalmi érdekek trianoni békediktátum
gyakorlata. értékelése a győztes
békediktátum.
− Jóvátétel, hadsereg- hatalmak közép-
európai
korlátozás, Topográfia: Kárpátalja, politikájának
határváltozások. Felvidék, Délvidék, tükrében.
− A szétszabdalt közép- Burgenland,
− A trianoni
európai régió. Csehszlovákia,
békediktátum
A trianoni Jugoszlávia, Ausztria,
− A magyar ügy a területi, népességi,
békediktátum trianoni gazdasági és katonai
békekonferencián.
Magyarország. következményeinek
− A magyar delegáció bemutatása
érvei. szöveges és képi
− Az ezeréves források, ábrák és
adatsorok
Magyarország
segítségével.
felosztása, a döntés
tartalmi elemei. − A trianoni határok
− Az önrendelkezési elv végigkövetése, a

33
Középiskola – alap óraszám

megsértése határmegvonás
konkrét okainak
− A békediktátum
feltárása.
etnikai és gazdasági
következményei. − A vesztes hatalmak
területi
− Az ellenállás példái:
veszteségeinek
székely hadosztály, összehasonlítása.
Balassagyarmat,
Sopron.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Kiselőadás / prezentáció készítése a korszak meghatározó személyiségeiről.

− Példák gyűjtése az 1919-es rendezetlen politikai viszonyok bemutatására (pl. vörösterror,


román megszállás, különítmények, Rongyos Gárda).
− Bizonyítékok és adatok gyűjtése az elcsatolt területeknek az ezeréves magyar kultúrában
betöltött jelentős szerepéről (pl. történelmi személyiségek, művészek, tudósok, épületek,
művészeti alkotások, intézmények).
− Különböző internetes revíziós témájú szövegek, képek, plakátok, dalok gyűjtése és vizsgálata,
elemzése.
− A várpalotai Trianon Múzeum meglátogatása.

TÉMAKÖR: A két világháború között


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A kommunista Fogalmak: totális állam,
− A totális diktatúra − A sztálini
Szovjetunió többpártrendszer,
és a pártállam Szovjetunió
kiépítése. egypártrendszer, személyi
működésének
kultusz, koncepciós per, bemutatása és
− A tervgazdaság és
GULAG, holodomor, értelmezése
a kollektivizálás. államosítás, kollektivizálás, szöveges, képi
− A terror eszközei kulák, tervgazdaság, források, adatsorok,
és áldozatai. piacgazdaság, New Deal, ábrák segítségével.
A Nyugat és a fasizmus, − A világgazdasági
− A tőzsde, a
gazdasági nemzetiszocializmus,
hitelezés és a válság és a rá adott
világválság világkereskedelem fajelmélet, válaszok
összeomlása. antiszemitizmus, Führer, bemutatása.
− A SS, Anschluss. − A nemzetiszocialista
munkanélküliség. Németország

34
Középiskola – alap óraszám

Személyek: Joszif V. Sztálin, működésének


− Állami
Adolf Hitler. bemutatása és
beavatkozás a értelmezése
gazdaságba. szöveges, képi
A Kronológia: 1922 a
− A források, adatsorok
nemzetiszocialist Szovjetunió létrejötte, 1929 és ábrák
nemzetiszocialista a gazdasági világválság
a Németország ideológia és segítségével.
kezdete, 1933 a náci
mozgalom. − A totális diktatúrák
hatalomátvétel, 1938 az
− A totális állam ideológiáinak és
Anschluss, a müncheni
kiépítése. működésének
konferencia. összehasonlítása,
− A terror eszközei. érvelés a totális
Topográfia: Szovjetunió, diktatúrák ellen.
− Terjeszkedés a
Kolima-vidék, Leningrád
háború előtt.
(Szentpétervár), Moszkva,
Berlin.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Visszaemlékezések, források gyűjtése és prezentáció készítése a sztálini terror
megnyilvánulásairól (pl. GULAG, holodomor, koncepciós perek).
− Különböző képi és szöveges források gyűjtése a sztálini diktatúra hétköznapjairól.

− Folyamatábra készítése a világgazdasági válság kirobbanásáról és kezeléséről, a folyamatábra


szemléltetése az Amerikai Egyesült Államok példáján.
− Prezentáció készítése a náci terror megnyilvánulásairól (pl. kristályéjszaka, GESTAPO,
koncentrációs táborok stb.).
− Statisztikai táblázatok, grafikonok, diagramok gyűjtése és tanulmányozása (pl. a német
választások eredményei 1928-1933 között; a munkanélküliség alakulása az Egyesült
Államokban 1929-1937 között).

− A korszakkal kapcsolatos dokumentum- és játékfilmek/filmrészletek megtekintése és


értelmezése.

TÉMAKÖR: A Horthy-korszak
JAVASOLT ÓRASZÁM: 12 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Talpra állás Fogalmak:
− A király nélküli − A magyarországi
Trianon után kormányzó, Egységes
alkotmányos királyság. korlátozott
Párt, numerus
− A korlátozott parlamentarizmus
clausus, pengő, rendszerének
parlamentarizmus

35
Középiskola – alap óraszám

rendszere a Magyar Nemzeti értékelése.


konszolidáció Bank, Szent István-i − A korabeli politikai
szolgálatában. állameszme, magyar berendezkedés
− A gazdaság népi mozgalom, összehasonlítása
szerkezetváltása az nyilasok. más (közép-)
1920-as években. európai
Személyek: Bethlen országokéval.
− A klebelsbergi oktatás-
és kultúrpolitika István, Teleki Pál, − A bethleni gazdasági
eredményei. Klebelsberg Kunó, konszolidáció
A 1930-as évek Gömbös Gyula, Weiss folyamatának és
− A válság és hatása.
Magyarországa Manfréd, Szent- eredményeinek
− A belpolitika Györgyi Albert. áttekintése képek,
irányváltásai. ábrák és adatsorok
alapján.
− Életmód és Kronológia: 1920–
társadalom. 1944 a Horthy- − A magyarországi
rendszer, 1921–31 politikai irányzatok
− A földkérdés.
Bethlen azonosítása
− Tudomány és miniszterelnöksége, szöveges források
1938 az első bécsi alapján.
művészet a két
világháború között. döntés, 1939 − Szöveges források
− A külpolitika irányai és Kárpátalja olvasása és
lehetőségei – a revízió visszacsatolása. értelmezése a
első eredményei. Horthy-korszak főbb
társadalmi
kérdéseiről (pl.
oktatás, társadalmi
mobilitás,
antiszemitizmus,
földkérdés).
− A magyar külpolitika
céljainak,
lehetőségeinek és a
revízió
eredményeinek
értékelése,
elemzése térkép és
statisztikai adatok
alapján.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Kiselőadás / prezentáció készítése a korszak kiemelkedő szereplőiről (pl. Horthy, Bethlen,
Teleki).
− Kormánypárti és ellenzéki választási plakát készítése egy-egy fontos témakörben.

− A Horthy-korszak gazdasági fejlődéséről tanúskodó képek gyűjtése és bemutatása (pl.


Csepeli Szabadkikötő, villamosított vasútvonal stb.).

36
Középiskola – alap óraszám

− Folyamatábra készítése a Horthy-korszak pártviszonyairól, korlátozott parlamentáris


rendszeréről.

TÉMAKÖR: A második világháború


JAVASOLT ÓRASZÁM: 18 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A Fogalmak: Molotov–
− Közép-Európa − A tengelyhatalmak 1939
tengelyhatalma Ribbentrop-paktum,
felosztása előtti terjeszkedésének
k sikerei (Molotov- tengelyhatalmak,
végigkövetése és
Ribbentrop szövetségesek, totális értelmezése térkép
paktum): német és háború, kiugrási alapján.
szovjet megszállás. kísérlet, zsidótörvények,
− A második világháború
− Nyugat-Európa munkaszolgálat, gettó,
deportálás, főbb eseményeinek
lerohanása. azonosítása térképeken.
koncentrációs tábor,
− Német támadás a
haláltábor, népirtás, − A második világháború
Szovjetunió ellen.
holokauszt, partizán, jellegzetességeinek
− Japán támadás az Vörös Hadsereg, jaltai bemutatása ábrák,
Egyesült Államok konferencia, háborús adatsorok, képi és
ellen. szöveges források
bűn, malenkij robot.
A szövetségesek alapján.
− A keleti és a nyugati
győzelme Személyek: Franklin D. − A magyar területi revízió
front.
Roosevelt, Winston megvalósulásának
− A csendes-óceáni
Churchill, Charles de bemutatása térképek,
hadszíntér. képek, szöveges források
Gaulle, Bárdossy László,
Magyarország a és adatsorok alapján.
− A területi revízió Kállay Miklós, Bajcsy-
második
lépései. Zsilinszky Endre, − A magyar háborús
világháborúban:
− A fegyveres Edmund Veesenmayer, szerepvállalás
mozgástér és
semlegesség. Szálasi Ferenc, Raoul legfontosabb
kényszerpálya
Wallenberg, Salkaházi eseményeinek és az
− A Szovjetunió elleni ország veszteségeinek
Sára, Apor Vilmos,
háború. bemutatása térképeken,
Sztehlo Gábor, Richter
képi és szöveges
− A Don-kanyar. Gedeon. források segítségével (pl.
− A német megszállás Don-kanyar, Árpád-
és következményei. Kronológia: 1938 az első vonal, tordai ütközet,
zsidótörvény, 1939 a Budapest ostroma).
A holokauszt
− Az „Endlösung”

37
Középiskola – alap óraszám

programja, a második zsidótörvény,


− A magyar szellemi és
Wannsee-i 1939–45 a második
konferencia. kulturális élet II.
világháború, 1939.
világháború idején
− Koncentrációs és szeptember 1. bekövetkező
megsemmisítő Lengyelország veszteségeinek (híres
táborok. lerohanása, 1940 a magyar tudósok,
− Deportálások, második bécsi döntés, művészek származásuk
1941. április Jugoszlávia vagy politikai nézeteik
kísérlet a zsidóság
megtámadása, 1941. miatti emigrációja)
és a cigányság
értékelése.
megsemmisítésére június 22. a Szovjetunió
Európában. megtámadása; 1941. − A holokauszt
− A magyarországi június 27. Magyarország folyamatának
zsidótörvények. deklarálja a hadiállapot áttekintése képi források
beálltát, 1941. és szöveges
− A magyar visszaemlékezések
december 7. Pearl
holokauszt. feldolgozásával.
Harbor bombázása,
− Felelősség és 1941 a harmadik − A nyilas terror
embermentés. zsidótörvény, 1943. áttekintése források
A második január vereség a alapján.
− A villámháború és
világháború Donnál, 1943. február a
következményei. − A tömeges deportálások
jellemzői sztálingrádi csata vége,
− Háborús bűnök és a és a szovjet megszállás
1944. március 19. jellemzőinek és
polgári lakosság
Magyarország német következményeinek
elleni terror.
megszállása, 1944. áttekintése képi és
− Az ellenállás június 6. partraszállás szöveges források
formái. Normandiában, 1944. segítségével.
− A háború utáni október 15. a kiugrási − A határon kívül rekedt
számonkérések és a kísérlet, 1945. április a magyarság második
nürnbergi per. háború vége világháború végi
Az ország Magyarországon, 1945. tragédiáinak bemutatása
− A kiugrási kísérlet
pusztulása, május 9. az európai különböző források
és a nyilas uralom. alapján.
deportálások a háború vége, 1945.
GULAG-ra − A magyarországi − Magyarország
augusztus 6.
hadszíntér, atomtámadás Hirosima világháborúbeli
Budapest ostroma. sorsának, szerepének és
ellen.
− Megszabadulás és mozgásterének
szovjet megszállás. bemutatása, valamint
Topográfia: Sztálingrád,
összehasonlítása más
− Az ország Normandia, Pearl közép-európai
kifosztása, szovjet Harbor, Hirosima, Észak- országokéval.
deportálások és Erdély, Don-kanyar,
tömeges erőszak. Kamenyec Podolszk
− A határon túli Árpád-vonal, Auschwitz,
magyarok Újvidék, Drezda,
jogfosztása, Szolyva.
megtorlások

38
Középiskola – alap óraszám

(délvidéki
vérengzés,
kárpátaljai
deportálás,
felvidéki
jogfosztás).
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− A nagyhatalmak (Németország, Szovjetunió, Nagy-Britannia, Franciaország) világháború
kitörésében játszott szerepének megvitatása.
− Beszámoló készítése az európai és/vagy csendes-óceáni hadszínterek egyik jelentős
csatájáról.
− A korszakkal kapcsolatos filmek / filmrészletek megtekintése és értelmezése.

− A magyar honvédség háborús részvétele főbb helyszíneinek nyomon követése térképen.

− Családi történetek, fényképek, tárgyak gyűjtése feldolgozása, bemutatása a második


világháborúból.
− Híres magyar tudósok, művészek életművének bemutatása, akik származásuk vagy politikai
nézeteik miatt emigrációba kényszerültek.
− Kiselőadás készítése a budapesti gettó életéről visszaemlékezések alapján.

− Második világháborús emlékművek, emlékhelyek, sírok felkeresése a lakóhelyen és


környékén.
− A Holokauszt Emlékközpont meglátogatása.

− A felelősség és embermentés kérdéseinek megbeszélése.

− A Malenkij Robot Múzeum meglátogatása.

− Beszámoló készítése a határon túli magyarság körében folytatott etnikai tisztogatásokról


források alapján.

TÉMAKÖR: A két világrendszer szembenállása


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A kétpólusú Fogalmak: Egyesült
− Az ENSZ − A második
világ Nemzetek Szervezete (ENSZ),
megalapítása. világháború után
kialakulása kitelepítés, hidegháború, kialakult világrend
− A párizsi béke.

39
Középiskola – alap óraszám

vasfüggöny, szuperhatalom, áttekintése.


− Kitelepítések és
Kölcsönös Gazdasági − A gyarmati rendszer
lakosságcserék a
háború után. Segítség Tanácsa (KGST), felbomlása főbb
Észak-atlanti Szerződés állomásainak
− A szovjet-amerikai
Szervezete (NATO), Varsói felidézése.
szembenállás és a Szerződés, kétpólusú világ, a
két érdekszféra − A két német állam
berlini fal.
kialakulása. létrejötte
folyamatának és
− A két világrend
Személyek: Kliment J. következményeinek
jellemzői. Vorosilov, Harry S. Truman, bemutatása.
− A két Németország. Nyikita Sz. Hruscsov, John F. − Az arab-izraeli
A hidegháború Kennedy, Mahátma Gandhi, konfliktus főbb
− A szuperhatalmak
Mao Ce-tung. okainak és
versengése:
fegyverkezés, jellemzőinek
Kronológia: 1945 az ENSZ
űrprogram, feltárása.
létrejötte, 1947 a párizsi
propaganda. − A nyugati és a keleti
béke, a hidegháború
− A szembenállás és kezdete, India függetlenné blokk gazdasági,
enyhülés hullámai. válása, 1948 Izrael Állam társadalmi és
politikai
− Hidegháborús megalapítása, 1949 az NSZK
rendszerének
konfliktusok (Korea, és az NDK megalakulása, összehasonlítása.
Szuez, Kuba, kommunista fordulat
Vietnam, Kínában, 1955 a Varsói
Afganisztán). Szerződés létrehozása.
A gyarmatok
− India függetlenné
felszabadulása Topográfia: Berlin,
válása.
Németországi Szövetségi
− Kommunista Köztársaság (NSZK), Német
fordulat Kínában. Demokratikus Köztársaság
− A (NDK), Közel-Kelet, Izrael
gyarmatbirodalmak Észak- és Dél-Korea,
felbomlása. Vietnam, Kuba, Afganisztán.
− Izrael megalapítása.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
− Beszélgetés a kollektív bűnösség elvéről.

− A kitelepítések irányainak és létszámának grafikus ábrázolása.

− Információk gyűjtése a főbb hidegháborús konfliktusokról (Korea, Szuez, Kuba, Vietnam).

− Beszámoló készítése a Mao Ce-tung-i diktatúra jellemzőiről (pl. „nagy ugrás”, kulturális
forradalom).
− Képek, idézetek gyűjtése Mahátma Gandhi életútjáról.

40
Középiskola – alap óraszám

TÉMAKÖR: Háborútól forradalomig


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Az átmenet évei Fogalmak: népbíróság,
− A háború utáni − Magyarország
Magyarországon háborús bűnös, földosztás,
újrakezdés: a szovjetizálása főbb
kommunisták államosítás, forint, Magyar jellemzőinek
térnyerése és az Kommunista Párt, bemutatása.
újjáépítés. Független Kisgazdapárt,
− A korlátozott magyar
− A történelmi szalámitaktika, Magyar
parlamentarizmus és
Dolgozók Pártja,
berendezkedés az egypárti diktatúra
felszámolása: népköztársaság, pártállam, összehasonlítása.
földosztás, internálás, Államvédelmi
− A demokrácia
népbíróságok, Hatóság (ÁVH),
köztársaság. felszámolása során
tanácsrendszer,
alkalmazott eszközök
− A korlátozott beszolgáltatás, azonosítása konkrét
többpártrendszer: aranycsapat. példákkal
választások 1945, alátámasztva.
1947. Személyek: Tildy Zoltán, − Annak felismerése,
A szovjetizálás Kovács Béla, Mindszenty
− Az egypárti hogy Magyarország
Magyarországon József, Rákosi Mátyás, Rajk
diktatúra szovjet megszállása
kiépítése. László, Sulyok Dezső, miként határozta meg
Slachta Margit. az ország sorsát.
− Államosítás és
kollektivizálás. − A kommunista
Kronológia: 1945 szovjet diktatúra
− Koncepciós megszállás, választás sajátosságainak
perek, Magyarországon, bemutatása a Rákosi-
egyházüldözés. földosztás, 1947 rendszer példáján.
− A keleti blokk. kékcédulás választások, − A diktatúra kulturális
A Rákosi- 1948 MDP megalakulása, jellemzőinek
− Az erőltetett
diktatúra 1948–1956 a Rákosi- felismerése képeken,
iparosítás.
diktatúra, 1949 művészeti
− A pártállam. kommunista alkotmány. alkotásokon.
− A terror. − A társadalom fölött
Topográfia: Sztálinváros gyakorolt totális
− A diktatúra (Dunaújváros), Recsk kontroll eszközeinek
hatása a Hortobágy. azonosítása
mindennapi különböző források
életre. segítségével.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
 Választási plakátok gyűjtése és értelmezése.
 A kékcédulás választások feldolgozása adatsorok és a választási törvény értelmezésével.

41
Középiskola – alap óraszám

 Beszélgetés az átmeneti időszak demokratikus jellegéről.


 Internetes gyűjtés a Rákosi-időszak vicceiből és karikatúráiból – a mögöttük kirajzolódó
korkép értékelése.
 Családi történetek, fényképek, tárgyak gyűjtése feldolgozása, bemutatása a Rákosi
időszakból.
 Egy kiemelkedő koncepciós per (pl. Mindszenty-per) feldolgozása.
 A Terror Háza Múzeum meglátogatása.
 Tanulmányi kirándulás a Recski Nemzeti Emlékparkba.
 Beszámoló készítése a diktatúra prominens szereplőiről, felelőseiről (pl. Rákosi Mátyás, Gerő
Ernő, Péter Gábor, Rajk László).
 Kommunista propaganda plakátok gyűjtése és értelmezése.
 A korszakkal kapcsolatos filmek / filmrészletek megtekintése és értelmezése.
 Beszámoló készítése a korabeli magyar sporteredményekről.

TÉMAKÖR: Az 1956-os forradalom és szabadságharc


JAVASOLT ÓRASZÁM: 7 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A forradalom Fogalmak: MEFESZ,
− A forradalom okai és − Az 1956-os
pesti srácok, Molotov-
közvetlen előzményei. koktél, munkástanács, magyar
sortüzek. forradalom és
− A forradalom céljai.
szabadságharc
− Békés tüntetésből Személyek: Gerő Ernő, okainak és főbb
fegyveres felkelés – Maléter Pál, Nagy fordulópontjai-
október 23. Imre, Iván Kovács nak bemutatása.
László, Pongrátz − 1956
− A nemzet forradalma
Gergely, Kádár János. szimbólumainak
(Forradalmi Bizottságok,
Munkástanácsok, nemzeti értelmezése.
Kronológia: 1956.
összefogás). október 23. a − Az 1956-os
A nemzet forradalom kitörése,
− Szabadságharc a magyar
szabadságharca 1956. október 25. a forradalom és
fővárosban és vidéken.
Kossuth téri sortűz, szabadságharc
− A fegyveres ellenállás 1956. november 4. a nemzetközi
hősei. szovjet támadás. összefüggéseinek
− Út a győzelemig és a bemutatása.
Topográfia: Kossuth
kormánypolitika tér és Corvin köz − A forradalom és
változásai. (Budapest), szabadságharc
− A szabadságharc Mosonmagyaróvár, értékelése.
Salgótarján.
nemzetközi háttere és
visszhangja a
nagyvilágban.

42
Középiskola – alap óraszám

− Szovjet intervenció: a
szabadságharc
utóvédharcai és leverése.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Korabeli dokumentumok elemzése.
– A forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos archív- és játékfilmek/filmrészletek
megtekintése és értelmezése.
– Az 1956-os forradalom külpolitikai hátterének vizsgálata.
– Információk gyűjtése a forradalom és szabadságharc kiemelkedő hőseiről és mártírjairól.
– A Terror Háza Múzeum meglátogatása.

TÉMAKÖR: A kádári diktatúra


JAVASOLT ÓRASZÁM: 7 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Javasolt
adatok/Lexikák tevékenységek
A pártállami Fogalmak: Magyar – A megtorlás
− A megtorlások
diktatúra és Szocialista mértékének és
időszaka, formái és jellegének vizsgálata.
működése áldozatai. Munkáspárt (MSZMP),
munkásőrség, – A „kádári alku”
− A pártállam és fogalmának
Kommunista Ifjúsági
szervezetei. értelmezése.
Szövetség (KISZ), – Az elnyomás
− Az erőszakos úttörő, formáinak
téeszesítés – a termelőszövetkezet, bemutatása a Kádár-
mezőgazdaság háztáji, III/III. rendszer
szocialista átszervezése. ügyosztály, időszakában.
− Hamis társadalmi béke tervgazdaság, új – A téeszesítés
eszközeinek
– a kádári alku. gazdasági
összehasonlítása a
− Az elnyomás változó mechanizmus, Rákosi-diktatúra
hiánygazdaság, időszakával.
formái.
Gazdaság, maszek, – A gazdaság,
− A tervgazdaság és a gulyáskommunizmus, társadalom és
társadalom,
KGST. „három T”. életmód főbb
életmód
− A gazdasági reform és a jellemzőinek
bemutatása a Kádár-
második gazdaság. Kronológia: 1956–
rendszer idején.
− A 1989 a Kádár- – A kultúrpolitika
rendszer, 1958 Nagy jellemzőinek
„gulyáskommunizmus”.
Imre és társainak értelmezése,
− Népesedési folyamatok. kivégzése, 1968 az új módszereinek
− Kultúrpolitika, gazdasági bemutatása.
korlátozott mechanizmus
nyilvánosság. bevezetése.

43
Középiskola – alap óraszám

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Információk gyűjtése a kultúrpolitika jellemzőiről, módszereiről.
– Internetes gyűjtés a kádári időszak vicceiből. A mögöttük kirajzolódó korkép értékelése.
– Családi történetek, fényképek, tárgyak gyűjtése, feldolgozása, bemutatása a kádári diktatúra
időszakából.

TÉMAKÖR: A kétpólusú világ és felbomlása


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A Nyugat a 20. század Fogalmak: jóléti – A fogyasztói
− A Nyugat gazdasági
második felében állam, prágai társadalom és a
eredményei és a jóléti állam
jóléti állam. tavasz, Szolidaritás.
jellemzőinek és
− Emancipáció, problémáinak
Személyek: Nicolae felidézése.
szekularizáció, Ceauşescu, Mihail
individualizáció. – A társadalom, a
Sz. Gorbacsov, Lech demográfia és az
− Az 1968-as Wałȩsa, VI. Pál, II. életmód
mozgalmak és a János Pál, Ronald jellegzetességeinek
popkultúra. Reagan, Helmuth bemutatása a
A szocializmus válsága nyugati világban.
− Az olajválság és Kohl.
és megrendülése – A tömegkultúra
hatásai a tőkés, jelenségeinek
illetve szocialista Kronológia: 1975 a bemutatása konkrét
országokra. helsinki értekezlet, példák alapján.
− A kis hidegháború. 1989 a berlini fal – A kétpólusú világ
lebontása, megszűnéséhez
− A katonai egyensúly vezető okok
rendszerváltoztatás
felborulása: a felidézése.
Közép-Európában,
Szovjetunió gazdasági – A közép-európai
1991 a Szovjetunió ellenzéki mozgalmak
kimerülése.
felbomlása, 1991– jelentőségének
− Az ellenzék
95 a délszláv bemutatása.
megszerveződése a háború. – A délszláv háború
szocialista okainak feltárása.
országokban. – A közép-európai
A kétpólusú világ Topográfia:
− Németország régió államai
megszűnése Szlovákia, Ukrajna.
változásának
újraegyesítése – a
nyomon követése
magyar
térképen.
szerepvállalás.
− A Szovjetunió
felbomlása.
− A kommunista

44
Középiskola – alap óraszám

diktatúrák bukása
Közép-Európában.
− Jugoszlávia
felbomlása, a délszláv
háború.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Esszé készítése Mindennapi élet a vasfüggöny két oldalán címmel.
– Tények és képek gyűjtése 1968 eseményeiből a nyugati és keleti tömbből. Párhuzamosságok
keresése.

TÉMAKÖR: A rendszerváltoztatás folyamata


JAVASOLT ÓRASZÁM: 8 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési
adatok/Lexikák feladatok
A Kádár-rendszer Fogalmak:
− Az adósságválság − A szocializmus
végnapjai adósságspirál, Magyar
kialakulása és válságának
következményei. Demokrata Fórum elemzése (külső és
(MDF), Szabad belső tényezők
− Az állampárt válsága:
Demokraták feltárása)
reformkommunisták Szövetsége (SZDSZ), Magyarországon.
és a
Magyar Szocialista Párt − A magyarországi
keményvonalasok.
(MSZP), Fiatal rendszerváltoztatás
− Az ellenzék
Demokraták főbb állomásainak
megszerveződése Szövetsége (Fidesz), felidézése.
− Az 1989-es év főbb Kereszténydemokrata − A gazdasági
politikai eseményei, a Néppárt (KDNP), rendszerváltoztatás
tárgyalásos Nemzeti Kerekasztal, legfontosabb
forradalom; rendszerváltoztatás, kérdéseinek
alkotmánymódosítás. visegrádi áttekintése és
− A harmadik Magyar együttműködés, értékelése.
Köztársaság privatizáció, kárpótlás, − A gazdaság és a
kikiáltása. jogállam, társadalom
A Alkotmánybíróság, átalakulása főbb
− Az új pártok –
rendszerváltoztatás tendenciáinak
különböző ideológiák. sarkalatos törvények,
népszavazás. megfigyelése
− Az 1990. évi grafikonok és
parlamenti és adatsorok alapján.
Személyek: Pozsgay
önkormányzati − A kádári diktatúra
választás. Imre, Németh Miklós,
Horn Gyula, Antall és az új
− Az Antall-kormány demokratikus
József, Göncz Árpád,
megalakulása. rendszer

45
Középiskola – alap óraszám

Orbán Viktor. összehasonlítása.


− A rendszerváltoztatás
ellentmondásai: alkuk
és kompromisszumok Kronológia: 1987 a
(az elmaradt lakiteleki találkozó,
elszámoltatás). 1989–1990 a
A piacgazdaság rendszerváltoztatás,
− A privatizáció –
kiépülése 1990 az első szabad
vesztesek és
nyertesek. választások, 1991 a
szovjet csapatok
− A piacgazdaság
kivonulása
kiépítése – a külföldi
Magyarországról.
tőke szerepe.
− A külkereskedelem
átalakulása.
− Gazdasági
szerkezetváltás.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– A rendszerváltó pártok plakátjainak és jelszavainak elemzése.
– Kronológia készítése a rendszerváltoztatás legfontosabb történéseiről.
– Magyarország államberendezkedésének nyomon kísérése a 20. század folyamán.
– Interjú készítése egy családtaggal, ismerőssel a rendszerváltoztatás időszakáról.

TÉMAKÖR: A világ a 21. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
Az átalakuló világ Fogalmak: modern – A világgazdaság résztvevőinek
− A világgazdaság
kori migráció, elhelyezése a globális térben.
hagyományos – A transznacionális vállalatok
centrumai: az multikulturalizmus,
működésének bemutatása
Amerikai párhuzamos
konkrét példák alapján.
Egyesült társadalom, – A globalizáció előnyeinek és
Államok és népességrobbanás, hátrányainak, valamint
szövetségesei. iszlamizmus , kockázatainak összevetése.
− A világpolitika terrorizmus, – A többpólusú világ főbb
és globalizáció. jellemzőinek felidézése.
világgazdaság – A népességrobbanás és
új súlypontjai: népességfogyás problémáinak
Oroszország, áttekintése.
Kína. – A migráció okainak feltárása
(a gazdasági bevándorlás és a
− Óriásvállalatok menekültkérdés esetében).
a globális – Válsággócok azonosítása

46
Középiskola – alap óraszám

térben. térkép segítségével (pl. Közel-


Kelet, Ukrajna).
A globális világ
− Demográfiai
változások,
népmozgások.
− Az iszlamizmus
térhódítása.
− A
kereszténység
helyzete a
globalizálódó
világban.
− Válsággócok,
helyi
konfliktusok és
terrorizmus.
− Globalizáció és
kultúra.
− A hagyományos
és új
identitások –
értékek és
értékválság.
− Demokratikus
közbeszéd és
politikai
korrektség.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Vita a globalizáció előnyeiről és hátrányairól.
– A globalizációval kapcsolatos napi hírek gyűjtése és elemzése.

TÉMAKÖR: Magyarország a 21. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 10 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési feladatok
adatok/Lexikák
A demokrácia Fogalmak:
− Az Alaptörvény. − Az Alaptörvény
működése közvetett és
fontosabb pontjainak
Magyarországon − A hatalmi ágak és közvetlen felidézése.
intézményeik, demokrácia,
önkormányzati − A rendszerváltoztatás
integráció, euró,
rendszer. óta eltelt időszak főbb

47
Középiskola – alap óraszám

Európai Unió, eseményeinek


− A választási rendszer.
Európai Tanács, azonosítása
A magyar bel- és különböző források
− A rendszerváltoztatás Európai Unió
külpolitika főbb alapján.
óta eltelt időszak főbb Tanácsa, Európai
jellemzői fordulópontjai. − A rendszerváltoztatás
Parlament, Európai
− Magyarország a Bizottság, óta parlamentbe
NATO-ban. schengeni jutott fontosabb
egyezmény. pártok politikai
− Közép-európai profiljának és
együttműködés: a céljainak áttekintése.
visegrádi négyek. Személyek:
Magyarország − Magyarország nyugati
Magyarország és az
− Az európai integráció integrációjának
Európai Unió miniszterelnökei a
főbb állomásai: bemutatása a NATO
rendszerváltoztatás
mélyítés és bővítés. és az Európai Unió
óta (a legalább
működésének
− Az Európai Unió főbb négy évig ismeretében.
szervei és működésük. hivatalban lévő
− Eltérő álláspontok
− Magyarország kormányfők).
bemutatása az
csatlakozásának Európai Unió
folyamata. Kronológia: 1957 a működésének
− Az együttműködés római szerződés, értékeléséről és
1992 a maastrichti jövőjéről.
eredményei és
nehézségei. szerződés, 1999 − Érvelés a közép-
Magyarország
− Nemzetek Európája európai
belép a NATO-ba, együttműködés
vagy föderatív 2004 Magyarország mellett.
Európa?
belép az Európai
Unióba, 2012 az
Alaptörvény
bevezetése.

Topográfia:
Brüsszel.

JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– A magyar alkotmányozás, alkotmányjellegű törvények (pl. Aranybulla, Tripartitum / Corpus
Juris Hungarici, Pragmatica Sanctio, áprilisi törvények) nyomon követése különböző
nyomtatott és internetes források segítségével.
– Vita az Európai Unió szerepéről életünkben.

TÉMAKÖR: A magyarság és a magyarországi nemzetiségek a 20-21. században


JAVASOLT ÓRASZÁM: 6 óra
ISMERETEK ÉS FEJLESZTÉSI FELADATOK:
RÉSZLETES KÖVETELMÉNYEK
Témák Altémák Fogalmak és Fejlesztési

48
Középiskola – alap óraszám

adatok/Lexikák feladatok
A határon túli Fogalmak: kitelepítés,
− A politikai rendszerek − A határon túli
magyarok Beneš-dekrétum,
változásai és hatásaik a magyar nemzeti
magyar kisebbség lakosságcsere, közösségek
helyzetére. falurombolás, kettős küzdelmeinek
állampolgárság, áttekintése
− Demográfiai jellemzők és
diszkrimináció,. Trianontól
folyamatok. napjainkig.
− Az asszimilációs politika Személyek: Esterházy − A kisebbségben
megnyilvánulásai. János, Márton Áron, élő magyarság
− Autonómia és kisebbségi Tőkés László. egy kiemelkedő
jogok kérdése. személyiségének
Kronológia: 1944– bemutatása.
− Anyanyelvű oktatás és
1945 magyarellenes − A magyarországi
kultúra.
atrocitások, 1990 németek
− Magyarok a nagyvilágban – fekete március. kitelepítésének
a szórványmagyarság. felidézése
A magyarországi Topográfia: Csúrog, források alapján.
− A politikai rendszerek
nemzetiségek, a Jarek, Duna-delta, − A magyarországi
változásai és hatásaik a
magyarországi nemzetiségek helyzetére. Marosvásárhely, romák
cigányság Székelyföld. helyzetének,
− A cigányok/romák 20–21.
problémáinak
századi története. bemutatása
− Demográfiai jellemzők és napjainkban.
folyamatok.
− Kulturális autonómia és
kisebbségi jogok a mai
Magyarországon.
− Anyanyelvű oktatás és
kultúra.
JAVASOLT TEVÉKENYSÉGEK:
– Népszámlálási adatok, statisztikai adatsorok segítségével a határon túli magyarság
létszámadatainak a nyomon követése 1920-tól a közelmúltig, következtetések levonása az
adatokból.
– Információk gyűjtése a magyar kisebbségek önszerveződésének, érdekvédelmének
intézményeiről a 21. században.

49

You might also like