You are on page 1of 1

Elkészült az új Zselic turistatérkép (1:40.

000)
Örömmel tájékoztatjuk az aktív turizmus iránt érdeklődőket, az or-
szág talán kevésbé ismert tájait is bebarangolni vágyókat, s persze a
térség településeit, turisztikai szervezeteit és szolgáltatóit, hogy a
Cartographia Kft. országos turistatérkép és kalauz sorozatában, új-
raszerkesztett formában megjelentette a Zselic (1:40.000) új tér-
képét, az országos és a helyi terjesztése hamarosan megkezdődik. A
Cartographia Kft. a turistatérkép és turistakalauz sorozatának 2013-
ban megkezdett teljes felújítása, átszerkesztése, kiemelten a Kéktúra
I., II., III. turistakalauzok ill. a Mecsek–Villányi-hg. turistakalauz
tekintetében 2018-ban alapvetően befejeződött, a sorozat darabjai
már „normál üzemmódban”, folyamatosan aktualizálva kerülnek
kiadásra. A sorozat egyik utolsó, fontos, még újraszerkesztésre,
aktualizálásra váró darabja a Zselic turistatérkép (1:60.000)
felújítása volt, amelyre 2020-ban került sor. A turistatérkép piaci
fogadtatása lehetővé tette a továbbfejlesztését, a könnyebben olvas-
ható 1:40.000 méretarányra történt átszerkesztést, kiadást.
A Zselici Ezüsthárs Natúrpark kezdeményezésének tanulmányában
szerepel, hogy „A natúrpark létesítése fellendítené a turizmust és
általa akár egy egységbe lehetne szervezni a szolgáltatásokat, jelen-
tősen nőne a hatékonyság.” Meggyőződésünk, hogy a Zselic új tu-
ristatérképe ehhez a célhoz illeszkedve alkalmas lesz arra, hogy ezt
a Kaposvár és Szigetvár között húzódó regényes tájat, az adottsá-
gokat, a szolgáltatásokat „egységbe szervezve” az országos terjesztés
lehetőségét kihasználva széles körben bemutathassa.
A szerkesztés során kiemelt figyelmet fordítottunk a felhagyott erdei puszták, temetők pontos bejelölésére,
elnevezéseik megőrzésére (pl. Márcadó-puszta, Vitorág-puszta, Nagytótváros stb.), az egykori vasútvonalak
nyomvonalának, hajdani állomásainak ábrázolására (ezek elkészült ill. tervezett kerékpárutak is egyben), a
ropolyi gazdasági vasút emlékének rögzítésére, a keresztek, tájházak, emlékházak, emlékművek, a kevésbé
ismert Árpád-kori várak (pl. Ropoly, Ibafa, Nagyváty) és a régi helynevek feltüntetésére. Ez a kultúrmissziós
cél találkozik a települések és a Zselicben meghatározó szervezetek nemes küldetésével is.
Igyekeztünk maradéktalanul és naprakészen feltüntetni az aktuális turistaúthálózatot, a tanösvényeket, a ter-
mészeti és kultúrtörténeti látnivalókat, a Zselic turizmusának meghatározó szolgáltatásait, valamint a kerék-
párturisztikai útvonalakat, s persze nem feledkeztünk meg a felújított almamelléki kisvasútról sem.
A térkép hátoldalán azon települések, szolgáltatások, szervezetek ismertetői szerepelnek, amelyek megkere-
sésünket pozitívan fogadva részt vállaltak a 2020. évi szerkesztést és a kiadást, ill. az idei átszerkesztést je-
lentő anyagi terhekből. Bizalmukat, kiváló partnerségüket, támogatásukat ezúton is köszönjük. Fő
támogatóink: Zselici Ezüsthárs Natúrpark, Kaposmérő, Bárdudvarnok, Kaposvár, a SEFAG, a Katica Tanya,
Baranya Vármegye, a Mecsekerdő Zrt., Szigetvár, Mozsgó.
Bízom benne, a Zselic települései, szolgáltatói magukénak fogják érezni az új turistatérképet, partnerek lesz-
nek a térségi viszonteladás, a hozzáférhetőség biztosításában, s a térkép érdemes lesz olyan térségi turizmus-
fejlesztési támogatásra is, amellyel kiadható lesz a Zselic spirálos turistakalauza is.

Berki Zoltán
2016-ban, a Föld Napján a védett természeti területek népszerűsítéséért
FM miniszteri elismerő oklevéllel kitüntetett turistatérkép/kalauz szerkesztő

You might also like