Anton Pavlovics Csehov az orosz realizmus egyik legkiemelkedőbb alakja, aki a novellaírás

műfaját jelentősen megváltoztatta műveivel, a ’drámaiatlan dráma’ megteremtője. 1860-ban

január 29-én született, Dél-Oroszországban, pontosabban Taganrog városában.
Gyermekkorában szigorú és konzervatív nevelésben részesült édesapja által, aki
vegyeskereskedőként dolgozott. Ezt az időszakot fájdalmas emlékként élte meg, és az
alkotásaiban gyakran visszautal a rossz szülői kapcsolatára. Orvosi egyetemen tanult,
ekkortájt kezdett el az irodalommal foglalkozni, humoreszkeket és szatirikus csinovnyik-
novellákat írt, majd 1887-ben színpadra került az „Ivanov” nevű darabja, amely elsőre nem
aratott sikert, de 1888-ra már híresnek számított. A Moszkvai Művész Színházban ismerkedett
meg későbbi feleségével Olga Leonardovna Knipperrel, aki színésznőként vett részt a
színházi életben. Tüdőbeteg volt, 1897 tavaszán betegsége súlyosbodott. Badenweiler
tüdőszanatóriumának szállodájában meghalt 1904.júlus 15.-én, 44 éves korában. A művei
sokszor szóltak az elmagányosodásról, az élet sivárságáról és céltalanságáról, ami gyakori a
realizmus műfajában. A leghíresebb művei a Ványa-bácsi, a Három-nővér, a Cseresznyéskert,
és a Sirály, amit 1896-ban írt, talán ez az egyik legkiemelkedőbb műalkotása mind közül.
Csehov már ekkor is tudta, hogy új korszakot nyit a dramaturgia történetében. A címének
jelképes jelentése van. Egyrészt a fiatal művész szereplők „szárnyaló” művészetének és
szépségének jelképe, a halála pedig Trepjlov hanyatlott művészetét, és a Nyinával való
haldokló szerelmüket ábrázolja. A szépség mint egyetlen érték a Ványa bácsiban is
megjelenik. Az egyébként objektivitásra törekedő szerzőnek ez az egyetlen olyan műve,
amelyben szubjektív problémái is megjelentek, ezért a Sirályt az ő legszemélyesebb
vallomásának tartják. Az első bemutató 1886-ban kudarcba fulladt, ennek az oka valószínűleg
az lehetett, hogy ez az alkotás teljesen más volt mint az akkoriban népszerű drámák, hiányzott
belőle az izgalmas, fordulatokban gazdag cselekmény, helyette a szereplők egyszerű élete,
mindennapi konfliktusai kerültek előtérbe, és az emberek nem voltak hozzászokva ehhez.
Szerencsére 1896-ban sikerült megmenteni a darabot, és napjainkban már az orosz
szépirodalom egyik legismertebb drámája. A sirály nagy változásokat hozott az irodalomban,
az emberek jobban együtt tudtak érezni a hétköznapi karakterekkel, mint a mesés és legendás
hősökkel, ami sokáig védjegye volt a drámának. A darab megírásakor sok inspirációt nyert az
orosz realizmus többi képviselőjétől, mint például Tolsztoj, Dosztojevszky és Turgenev. A
„drámaiatlan dráma” létrejötte a 19.század végi orosz mozdulatlanságot fejezi ki.. A Sirály
történelmi kontextusa a 19. század végi Oroszország, amely a hatalmas társadalmi változások
küszöbén áll. Az 1700-as és 1800-as években az orosz társadalom minden rétege - a
jobbágyok kivételével - átvette az európai kultúra elemeit, beleértve a francia nyelvet,
művészetet és divatot. Lassan kialakult egy orosz középosztály, de a nyugat-európaiakkal való
közvetlen kapcsolat hiánya miatt a próbálkozás, hogy utánozzák az európaiakat gyakran
felszínes volt. Csehov a középosztályhoz tartozott, és a Sirály legtöbb szereplője is.
Arkagyina ragyogó példája az európai kultúrát másoló orosznak. Könnyedén idézi
Shakespeare Hamletjének részleteit, emellett francia nyelvű mondatokat is mond. És bár Guy
de Maupassant francia író írásai nem érdeklik, a második felvonásban megpróbál lenyűgözni
másokat azzal, hogy felolvas az egyik novellájából. A 20.századi író dramaturgiája szigorú
szerkezeti elveket követ. Az első három felvonás keretét Trigorin és Arkagyina egyhetes
nyaralása adja meg. Hagyományos, expozíció nincsen; az első jelenetben éppen a színpadot
készítik ennek helyszíne, a tóval együtt -fontos hangulati elemmé válik. A beszélgetések
megjegyzéseiből gyorsan tisztázódnak az alapszituáció viszonyai. A drámai szituációt a
Trigorinba szerető Nyina teremti meg, ezáltal kezdetét veszi a reménytelen szerelmi
bonyodalmak sora. Trigorin az egyik legfontosabb szereplő -annak ellenére, hogy a műnek
nincs főszereplője – az alkotás az ő halálával zárul. Híres színésznő anyjának árnyékából
folyamatosan próbál kitörni, de az anyja semmibe veszi munkáját, és a céljait, emiatt
kisebbségi komplexusban szenved, folyamatosan próbál bizonyítani. Trigorin a híres író
mellett még jobban háttérbe szorul. Trepljov nem tiszteli a színdarabokat, amelyekben
Arkagyina játszott, hanem a drámaírást magasabb szinten akarja folytatni, amely az emberiség
és a világegyetemben való létezés filozófiáját és megfigyelését fejezi ki. Már az első
felvonásban világossá válik, hogy Trepljov elszántsága közvetlenül összefügg azzal a mindent
elsöprő vágyával, hogy elnyerje édesanyja elismerését, ragaszkodását és szeretetét. Ironikus
módon, az ő személyisége is pont annyira hiú mint az édesanyjáé, és nem ismeri el azokat a
dicséreteket amelyeket, Dorntól és Szorintól kap a sikertelen előadása után. Nagy hevességel
és impulzivitással éli meg az érzelmeit, ez akkor látszik amikor, anyjával veszekszik, majd
sírva is fakad. Egyetlen „támasza” és sikerélménye az életben a Nyinával való szerelme, amit
a mű során elveszít, emiatt a reménytelen és sivár élet miatt az öngyilkosság mellett dönt, még
annak ellenére is, hogy író lett belőle, mert a szeretetet, és elismerést amire vágyott nem tudta
megkapni. Arkagyina egy híres színésznő, aki a fiával szemben saját magát jobbnak tartja, de
néhány jelenetben látható, hogy egyébként szereti őt, viszont a magas önbecsülésétől és
hiúságától még a saját gyermekével szemben állva sem képes megszabadulni. Arkagyina
fiával szembeni kételyei abból is fakadnak, hogy, egy kijevi férfi az apja, aki alacsonyabb
társadalmi státusszal rendelkezett. Semmit sem tesz azért, hogy segítse fia önbizalmát,
karrierjét vagy a köréhez való tartozás érzését. Nem akarja, hogy a fia elvegye saját magától a
rivaldafényt. A viselkedése hisztérikus, dramatikus és hangoskodó, folyamatosan figyelemre
és elismerésre vágyik, ha azonban szerelméről, Trigorinról van szó, Arkagyina ragaszkodó,
figyelmes és szeretetteljes. Arra a gondolatra, hogy a férfi elhagyja őt Nyina miatt, Arkagyina
térden állva könyörög neki. A nő ugyanolyan szeretetéhes, mint a fia, de az elismerést nem a
családtagjaitól és a hozzá közel álló emberektől várja, hanem a rajongóitól és szeretőitől.
Trigorin egy középszerű, de jó technikájának köszönhetően viszonylag sikeres író, aki
zárkózott, és nehezen kommunikál, ennek ellenére könnyen meghódítható. Saját írásaival
nincs megelégedve, jobb akar lenni. Arkagyina mellett csak gyengesége és kényelmessége
tartja, Nyinával kezd új kapcsolatba. Nyina az első karakter, aki megemlíti a sirályt, őt
szimbolizálja a legjobban, hiszen ő legmozgalmasabb szereplő, nagy szabadságvággyal
rendelkezik, óriási ambíciói vannak a színésznői pályával kapcsolatban. A többi szereplővel
ellentétben idealista és álmodozó, rá a legkevésbé jellemző az orosz realizmus sivársága és
egyhangúsága, emiatt karaktere nagy hatással van a történet kimenetelére. Ő szintén az
egyetlen olyan, aki képes volt fejlődésen átmenni a történet haladásával. Amikor visszatér
Trepjlovhoz már bölcsebb és erősebb, mint amilyen az első felvonásban volt. Az egyetlen
őszinte figura, Mása, nyíltan vall apjáról és Trepljov iránti szerelméről Dornnak.
Folyamatosan fekete ruhákat visel, mert depressziós, és „gyászolja az életét” . Medvegyenko,
a középszerű tanító szerelmet táplál iránta, de Mását ez hidegen hagyja, ennek ellenére
összeházasodik vele, de Trepjlov-ba még mindig szerelmes. Sok Csehov-figurához hasonlóan
ő is beletörődik az élet csalódásaiba, elfogadja azokat, a jövőbeni változás és megújulás és
változás reményében. Paulina Mása édesanyja és Samrajev felesége. Boldogtalan a szerelem
nélküli házasságában, gyakran szégyenbe hozzák Samrajev vitái az Arkagyinával,
munkaadójuk híres nővérével. Bizonytalan kapcsolata van Dornnal, a doktorral. Samrajev
Mása apja és Paulina férje. Egész évben ő vezeti Szorin gazdaságát és háztartását. Samrajev
imádja Arkagyina hírnevét és vagyonát, valamint az orosz művészekkel való szoros
kapcsolatát.. A lánya Medvegyenkoval való kapcsolatát elítéli, kegyetlen és érzéketlen lánya
hódolójával szemben. Dorn egy helyi orvos, aki egykor népszerű és jóképű nőcsábász volt.
Dorn gyakran kívülálló szemszögből szemléli a darabot, mivel szinte közönségként működik
a színpadon. A színpadon zajló vágyak és szorongások szempontjából kevésbé aktív szereplő,
de fontos, mint folyékony megfigyelő és kommentátor, bizalmas és tanúja az eseményeknek.
A drámában még sok másik karakter és helyet kap, mint például Jakov, vagy a a szakács, de
ők nem töltenek be központi vagy fontos szerepet, csupán a falusi életet, és a fontosabb
szereplők társadalmi elhelyezkedését és státuszát segítik bemutatni. A műnek nincsen
főszereplője, de a legfőbb karakterek Arkagyina, Trepjlov, Nyina, Mása és Trigorin. A
műalkotás műfaja tragikomédia, a drámában folyamatosan vannak elhelyezve komikus
elemek, ezek segítenek a nézőknek feldolgozni a történet tragikumát, a szereplők reménytelen
szerelmét, a sivár orosz életet, és végül a drámai jelenetet, amikor a fiatal szerelmes férfi,
Trepjlov eldobja az életét.