ALEKSZ ANDR

SZERGEJEVICS
PUSKIN:
ANYEGIN
AZ OROSZ ROMANTIKA TÖRTÉNELMI
HÁTTERE
• A nagy nyugat-európai népek irodalmáról minden korszak kapcsán tanultunk. Az orosz
irodalom viszont a 19. század elejétől kezdve vált igazán jelentőssé, ekkor köszöntött be
az orosz irodalom nagy korszaka, amellyel idén és a következő tanévben is foglalkozunk. Az orosz
kultúra fejlődése azonban jóval korábban, Nagy Péter és II. Katalin 18. századi uralkodása alatt
kezdődött és erősödött meg. Ekkor indult el egy korábban nem tapasztalt nyugatosodás, Katalin
cárnő például, aki maga is író volt, kapcsolatban állt a francia felvilágosodás szerzőivel.
• A kulturális fejlődés nem járt együtt gazdasági átalakulással: a szellemi pezsgés ellenére az orosz
társadalmi hagyományok erősen tartották magukat, és az ország nagy része középkorias, feudális
viszonyok között élt. A nyilvánosság is sokkal korlátozottabb volt, mint Nyugat-Európában: a
műveket gyakran cenzúrázták, az értelmiségieket, akik elsősorban az arisztokrácia köreiből
kerültek ki, száműzték vagy emigrációra kényszerítették. Mindezek a problémák a dekabrista
felkelésben csúcsosodtak ki, amelyet a napóleoni háborúk során Európát is megjárt, művelt orosz
katonatisztek robbantottak ki 1825 decemberében (innen az elnevezés). Céljuk I. Miklós cár
hatalmának megdöntése, Oroszország forradalmi átalakítása volt, de nem jártak sikerrel, a felkelést
leverték, a szervezőket megbüntették.
PUSKIN
• Alekszandr Szergejevics Puskin (1799–1837) apai ágon az egyik legősibb orosz nemesi család sarja (anyai ágon
az egyik őse Nagy Péter cár Hannibál nevű szerecsen apródja, tőle örökölte kreol bőrét és látványosan göndör
haját). Fiatalon magas rangú állami tisztségviselői állást kapott Szentpéterváron, de lázadó, politikai tartalmú
művei, elsősorban A szabadság című ódája miatt I. Sándor cár 1820-ban száműzte. A száműzetésben töltött hat
év alatt kezdte el írni főművét, az Anyegint, amely 1823–1831 között részletekben jelent meg. (A mű pontos
címe: Jevgenyij Anyegin, de magyar fordításai jellemzően a rövidebb címmel jelentek meg.) Műfaja a romantika
által kedvelt, Byronhoz kapcsolódó verses regény. Az Anyegin romantikus vonása a töredékesség is. De Puskin
műve a romantika bírálata is: gúnyt űz a szentimentalizmusból és a byroni életérzésből. A főhős, Anyegin sem
tipikus romantikus hős. A mű elején olvasható, különös, ironikus jellemrajzában nyoma sincs a romantika
zsenikultuszának. Anyegin nem a világot megváltoztató „nagyember”, mint Napóleon. Semmihez sem ért igazán,
műveltsége felületes, a legtöbb gondot a külsejére fordítja, piperkőc, puszta szórakozásból, mindenféle komoly
szándék nélkül udvarol a nőknek. Nem tudunk arról, hogy a külsején kívül valaki vagy valami igazán fontos lenne
neki, valamiért igazán lelkesedne. Nem dédelget világmegváltó gondolatokat, nem töpreng Oroszország és a
világ jövőjén, a politika, a közélet problémái teljesen hidegen hagyják: legfőbb „tevékenysége”, hogy unatkozik, a
byroni spleent érzi. Unatkozik a nagyvárosban, unatkozik vidéken. Unalmának forrása nem a külső
körülményekben, hanem benne, magában van. Anyegin a felesleges embernek, a modern európai irodalom egyik
kulcsszereplőjének első példája.
FOGALMAK
• cenzúra: nyilvános irodalmi közlemények hatalmi ellenőrzése

• verses regény: a romantika műnemi határokat elmosó műfaja; regényszerű tárgyat dolgoz fel, de
fontos szerephez jutnak benne a lírai elemek, a személyes érzelmeket megszólaltató reflexiók

• töredékesség: a romantika jellemvonása, amely a tökéletesség iránti vágy és annak

elérhetetlensége közötti feszültség következménye
•
• felesleges ember: az orosz irodalom egyik alaptípusa; jobb sorsra érdemes, cselekvésképtelen,
kiábrándult és kallódó értelmiségi, aki nem találja a helyét az életben; tettek helyett csak
álmodozik
ANYEGIN

VERSES REGÉNY
A CSELEKMÉNY
• Vidéki birtokára költözve Anyegin kisszerű és jelentéktelen emberek közé kerül, akiket áthat
a provincializmus. Egyedül a nyugatról hazatért, verselgető, naiv, szerelmes Lenszkij kelti fel az
érdeklődését. Lenszkij épp házasodni készül: választottja gyermekkori szerelme, Olga, egy vidéki
birtokos család fiatalabb lánya. Olga nővére, Tatjána beleszeret Anyeginbe, és egy merész
levélben tárja ki szívét előtte. Anyegin azonban nem kér a házasságból, annál viszont
tisztességesebb, hogy elcsábítsa a lányt.
• Tatjána névnapján Anyegin flörtöl Lenszkij menyasszonyával, mire barátja párbajra hívja ki. A
párbajban Anyegin megöli barátját, s a lelkiismeret-furdalás elől menekülve hosszú utazásra indul.
Tatjánát szülei férjhez adják egy tábornokhoz, bár a lány sokáig vonakodik. Évekkel
később Pétervárott újra találkoznak, s ezúttal Anyegin tesz szerelmi vallomást a nagyvilági
dámává érett nőnek. Tatjána – bár még mindig szereti – visszautasítja: büszkesége és hűsége
tiltja, hogy Anyeginé legyen.
• Művében Puskin a korabeli orosz élet hiteles rajzát adja. „Az orosz élet enciklopédiája” – mondta
az Anyeginről a kor egyik irodalomkritikusa. Bemutatja a vidéki babonákat, kiházasítási és étkezési
szokásokat, kedvelt olvasmányokat, a nagyvárosi bálokat, opera-előadásokat, a párbaj
intézményét. Társadalmi típusokat jelenít meg. Ezért azt mondhatjuk, hogy Puskin műve
nemcsak romantikus, hanem realista alkotás is.
A SZEREPLŐK
• Tatjána szentimentális jellem rousseau-i vonásokkal: emberkerülő, őszinte, érzelmes, aki
szereti a természetet. Anyeginhez írott szerelmes levele sem Anyeginhez szól valójában, hanem
egy elképzelt, szentimentális alakhoz. Anyegint előtte csupán egyszer látta, s nem olyan angyali
figura, amilyennek képzeli. Csakhogy Anyegin válasza összetöri a szívét, és idővel látnia kell, hogy
félreismerte szerelmét. Kamaszos erényeit képes realitásérzékkel, önuralommal,
szellemességgel kiegészíteni, így történhetett meg, hogy végül megleckézteti Anyegint byroni
nőgyűlöletéért és cinizmusáért.
A SZEREPLŐK
• Anyegin igazi antihős: sem fehér, sem fekete, nem ártatlan, de nem is igazán bűnös. Figurája
a mű sikerének kulcsa: a közönség kiábrándult a sok emberfeletti hősből, és szívesen
találkozik olyan szereplőkkel, amelyekben önmagára ismert. De nem csömörlött volna meg, és
nem próbálna kitörni életköréből, ha nem maradt volna benne hajlam a jóra. Írni szeretne, de
nincs tehetsége, művelődne, de nincs kitartása, felvilágosult reformokat vezet be birtokán, de
hamar belefárad. Unalmában barátkozik a folyton lelkes Lenszkijjel, akit némiképp mégis lenéz.
Csak Tatjána levele képes felkavarni a lelkét, de elfojtja feltámadó szerelmét. Azt hiszi, mindent
tud már, ragaszkodik a byroni pózhoz. Erőltetett közönye nem csak a szerelemtől fosztja meg:
egyetlen barátja gyilkosává teszi. Bűnhődnie kell: ő, aki megtagadta a szerelmet,
reménytelenül szerelmes lesz. Levele Tatjánához fegyverletétel és beismerés, egy kongó lélek
sóvárgása mindarra, ami belőle hiányzik. Csakhogy vallomása elkésett, reménye teljesíthetetlen.
A SZEREPLŐK
• Lenszkij javíthatatlanul ábrándos. Emberismerete felszínes. Olga apját, Larint például, aki eszem-
iszom, tunya férj volt, egy intertextuális utalással, Hamletnek az egykori udvari bolondra
vonatkozó szavaival siratja: „Szegény Yorick!” – mintha a művész-komikus rangja megilletné
Larint, akinek még a halála is vulgáris: „Ebédkor áldozott le napja”. Szerelmét is félreismeri. Olga
csak látszólag ártatlan, korántsem hű, mint a szentimentális regények hősnői. Amikor Anyegin
udvarol neki, „láng gyúl a lány hiú szemében”, s Lenszkij halála után nem sokkal egy lovastiszttel
vigasztalódik. Tatjána, mint láttuk, emberismeretre és valóságérzékre tesz szert fájdalmas
tapasztalatai útján. Lenszkij erre nem képes, gyenge hozzá. Bár megfogadja, hogy a párbajig nem
keresi föl Olgát, mégis elmegy Larinékhoz, és felül a lány színlelt ártatlanságának, majdhogy
bocsánatot nem kér tőle.
AZ ELBESZÉLŐ A TÖRTÉNETBEN

• Az Anyegin elbeszélője nem tesz úgy, mintha kezében tartaná a művét és hőseit. Nem olyan,
mint egy szokásos mindentudó narrátor, aki mindenhol ott van, aki pontosan tudja, mit
gondolnak hősei, és aki mindent meg is oszt az olvasóval. Kedvelt eljárása
az öntükrözés, saját alkotói helyzetét, a megírás folyamatát, küzdelmét is
bemutatja.
• Az elbeszélő a legtöbbet önmagáról beszél, a cselekményt pedig szinte hagyja magától alakulni,
mintha arról alig tudna valamit.
• A legizgalmasabb részekhez érve a szerző ahelyett, hogy elmesélné, mi történt, inkább
elmereng arról, ami hirtelen az eszébe jutott. Mi, olvasók pedig még jó ideig várhatjuk, hogy
kiderüljön a folytatás.
AZ ELBESZÉLŐ ÉS A SZEREPLŐK

• erős az átjárás a Puskin által teremtett világ és Puskin valódi világa között. A
szerző nemcsak ismerteti az eseményeket, hanem gyakran mintha maga is azok részese lenne.
Többször tesz értékelő megjegyzéseket, gyakran saját korának társadalmi kérdéseit kapcsolja a
történet egy-egy eleméhez, máskor pedig egy-egy valós személyt is beléptet a történetébe. A
már említett töredékesség, a kimaradó versszakok, részek azt is világossá teszik, hogy a
szereplők sorsa, a regény világa összetettebb, mint amit a történet el tud
mesélni. Anyegin figurája akár Puskin alteregójának is tekinthető.
• pl. Puskin hirtelen megvallja: szerelmes a saját maga által kitalált szereplőbe, Tatjánába
FOGALMAK
• öntükrözés: olyan írói megoldás, amikor az író saját szépirodalmi művében önmagával, a mű
megírásával, egyes irodalmi döntéseivel kapcsolatos kijelentéseket tesz

• alteregó: a szó jelentése másik én, irodalmi értelemben arra használjuk, ha egy mű főhőse és
szerzője nagyon erősen összekapcsolódik, a hős a szerző képmása, titkos énje;

• a magyar irodalomban több jelentős alteregót találunk, pl. Kosztolányi Dezső Esti Kornélját és
Krúdy Gyula Szindbádját