14.

A KISEMBER ALAKJA AZ OROSZ IRODALOMBAN

BEVEZETÉS:

 Orosz Birodalom: feudális társadalom, elmaradottság, erős bürokratizmus

 csinovnyik: orosz, cári kishivatalnok, a rendszer gépies kiszolgálója
 realizmus: a társadalom minél inkább valósághű ábrázolására törekszik
 rosz realizmus témái: vidék sivársága, kisemberek vergődése, hogyan nem érdemes élni
 romantikus előképek:
− Lermontov: Korunk hőse
− Goncsarov: Oblomov
− Puskin: Anyegin

A mind erőteljesebben kibontakozó orosz realizmus legfőbb témája a cári rendszer áttekinthetetlenül
bonyolult bürokratizmusa s az ország siralmas helyzete lett. Nyugaton a forradalom után
berendezkedő kapitalizmus ridegsége, a pénz hatalma, a nagyváros áll a regény középpontjában,
Oroszországban viszont a vidék, csüggesztő sivársága, a közállapotok vigasztalansága, a feudális
jellegű városokban élő kisemberek szánalmas vergődése. Az orosz regényírók fedezték fel és
ábrázolták elsőnek a szegényeket, az alázatosokat és megalázottakat, a cári rendszer lelkileg
deformált kiszolgálóit, és kiszolgáltatott áldozatait.

A CSINOVNYIK

A XIX. századi orosz irodalom legnagyobb újításának az ún. „felesleges embertípus” nevezhető. Ez vált
az orosz realizmus meghatározójává, s emelte az orosz irodalmat az akkori világirodalom szintjére.
Ezek a karakterek olyan életformát mutatnak be, amely azt szemlélteti, hogy hogyan nem érdemes
élni. Ezek a hősök valamilyen magasabb elhivatottság nélkül, tétlenül, üresen tengetik életüket, nem
használnak senkinek, semminek, képtelenek bárkit is boldogítani, s maguk is reménytelenül
boldogtalanok. A fölösleges embertípus legnagyobb alkotói: Tolsztoj, Gogol és Csehov. Az ilyen
témájú alkotók közül egyedül Tolsztoj műveinek alakjai próbálják keresni az élet értelmét, célját.
Hőseiben előbb-utóbb kigyullad a fény, s példát mutatnak arra, hogyan kellene élni.

Ez a kifejezetten orosz sajátosságú hőstípus legelőször Puskin Anyegin c. művében jelent meg.
Hőseiben még bőven vannak romantikus vonások, de az író az egész romantikus életstílust, különc
magatartást már fenntartással, finom kritikával szemléli, s éppen ez az elítélt életvitel siklatja ki
szereplői életét. Puskin hősei ugyanis végeredményben szomorú sorsú szánalomra méltó emberek:
nem oda érkeznek meg, ahová elindultak, sorsuk boldogtalanságba torkollik, amely már realista
felfogásként értékelhető. A címszereplő jobb sorsra érdemes, de cselekvésre képtelen, kiábrándult,
és kallódó ember, aki nem találja meg helyét az életben. Sok mindennel megpróbálkozik, de
valójában semmire sem jut, és végül nem is csinál semmit. Ez a későbbi orosz irodalomban oly nagy
karriert befutó típus, ahogy Turgenyev nevezte, itt jelentkezett először.

A kisember-irodalom megteremtőjének, Nyikolaj Vasziljevics Gogolnak A köpönyeg című novellája

tekinthető a tipikus kishivatalnok (csinovnyik) irodalom egyik első igazi alkotásának.
GOGOL: A KÖPÖNYEG (1842)

Gogolnál a téma csak másodlagos, maga a mese, a cselekmény igen egyszerű: egy senkitől meg nem
hallgatott, magányos, megnyomorított kisember észrevétlenül meghal bánatában ellopott köpönyege
miatt, amellyel az életet lopták el tőle. Halála után egy ideig kísértetként visszajár a túlvilágról,
mindenkiről lerángat mindenféle köpönyeget. A bosszú e komédiája igazságszolgáltatás a főhősnek,
Akakij Akakijevicsnek, de egyben az író ítélete felette: élete nem több egy köpönyeg értékénél.

A groteszk ábrázolás követeli meg, hogy a leírt eseményélmények korlátolt, kicsinyes világába
ágyazódjék a történet. Ennek szűk határai között az írónak módja van eltúlozni a részleteket és
megbontani a mindennapok szokásos arányait. E világ törvényei szerint az egyhangú lélekölő másolás
a gyönyörűség forrása, boldogságot, lelki megnyugvást jelentő szórakozás, egy új kabát készítése
pedig nagyszabású esemény. Akakij egyáltalán nem szenved a maga zárt körében, nyomorodottságát
nem érzékeli. Sőt: boldog: a jövőbeli köpönyeg ideálját hordozza magában. A groteszk jellemző
szélsőségei tűnnek fel a képtelen és eltúlzott takarékossági tervek, a nagy elhatározások és az általuk
kiváltott boldogság, lelki gazdagodás között. Tragikomikussá fokozódik az aprócska cél és az
ironikusan felnagyított vágyálmok, a megnövekedett önérzet, emberi méltóság közti ellentét.

 hivatalnok-novella: megjelenik benne a csinovnyik típusa

 főhős: Akakij Akakijevics Basmacskin – egész élete másolat
− neve is másolat: egyediség hiánya
− lefokozott életvitel (mindene a másolás, nem képes új munkakör betöltésére,
hiányzik belőle a kreativitás)
 komikus hatás, groteszk (emelkedettség ↔ kisszerű cél (köpenyvásárlás))
 főszereplő halála: „tekintélyes személy” haragja → megszűnik mintaszerű csinovnyik lenni +
nem tud mit kezdeni egy új élethelyzettel (köpeny elrablása) → életképtelen
 befejezés: ismét megjelenik a másolás gesztusa (kabátlopás a főhős halála után) → képtelen
az eredetiségre

IVAN ILJICS HALÁLA: LEV TOLSZTOJ

Egyik legkiválóbb kisregénye az Ivan Iljics halála. A központi kérdés ebben is: hogyan kellene élni,
illetve hogyan nem szabad élni. A könyv megírásához véletlen, de valóságos eset adta az indítékot:
Tolsztoj egy ismerőse, aki bírósági hivatalnok volt, meghalt rákban. Tolsztoj korábbi műveivel
szemben itt az epikus művek hömpölygését a tömörség váltja fel, hiányzik belőle az érdekes mese, a
cselekmény fordulatossága. Az író bátran szembenéz az élet sivárságaival, a halál rettenetével.

Tolsztoj megbontja a hagyományos időrendet, az események linearitását: egy közhivatalnok

életének, pályafutásának bemutatását a halálhírrel és a gyászszertartással kezdi. Ennek a
formabontásnak fontos szerepe van: mindenekelőtt azt tudhatjuk meg, hogyan hatott a halál ténye a
barátokra, ismerősökre, hozzátartozókra.

A legtöbben örültek, hogy a másik halt meg és nem ők, mindemellett a barátok számára ezzel a
halálesettel elkerülhetetlenné vált a részvétlátogatás, a gyászszertartáson való részvétel, így az estére
tervezett kártyapartinak el kellett maradnia. A kisregény első része tehát a barátok, kollégák,
hozzátartozók önzését, lelki ürességét, közömbösségét tárja fel, és felkelti az olvasókban az
érdeklődést, hogy vajon milyen ember volt Ivan Iljics, hogy ha senki sem gyászolja, senkiben sem
hagyott mélyebb emléket.
A mű további részeinek tartalmát egyetlen bevezető mondatban foglalja össze Tolsztoj: „Ivan Iljics
élete egyszerű, mindennapi és iszonyú volt.”

Ivan Iljics tökéletes csinovnyik volt, mindig szigorúan teljesítette kötelességeit, pályafutása során
egyre magasabb beosztásokba jutott. Nem volt különösebb szenvedéllyel senki iránt, de megnősült,
hiszen szokás. Házasságának első éve nyugalomban telt, de a családi élet egyre nyomasztóbbá vált.
Magas beosztású ember lett, és épp új lakását rendezte be, mikor a függönyök felrakása közben
megcsúszott, s az oldalát beverte egy ablakkilincsbe. Ettől kezdve hónapokon át fokozódó fájdalmat
érzett oldalában.

A 4. résszel kezdődik Ivan Iljics betegségének bemutatása. A regény tere egyre jobban leszűkül, végül
a színhely már csak Ivan Iljics betegszobája, és a szereplők is egyre fogynak: a hős magára marad
szenvedéseivel. Egyedül Geraszim, a jólelkű szolgafiú viselkedett vele úgy, mint súlyos beteggel, ő
nem hazudott neki, derűsen, panasz nélkül szolgálta ki. Geraszim jósága szólaltatja meg Ivan Iljicsben
a lélek hangját: ez a belső vita lesz a mű további részének legfontosabb tartalma. Ivan Iljicsnek rá kell
jönnie, hogy egész életét elhibázta, mindaz, amit értéknek hitt, hazug és üres, nem fölfelé haladt,
hanem lefelé a lejtőn, a fényességből a sötétségbe, igazságból a hazugságba. A hazugság, csalás
eltakarta előle egész életét és a halált, egész életében közömbös volt családja és a perek vádlottjai
iránt, és most ők sem szeretik őt, vele is közömbösek.

Betegségénél is elviselhetetlenebb volt tehát erkölcsi szenvedése, elrontott, bűnös életének tudata.
Halála előtt egy órával, mikor kisfia megcsókolta kezét és sírva fakadt, Ivan Iljics megvilágosodott.
Élete utolsó 60 percében még sikerült jóvátennie elhibázott életét: észrevette, hogy mások is
szenvednek, lelkében feltámadt az önzetlen szeretet.

Ivan Iljics erkölcsileg megtisztult, boldogan halt meg.

CSEHOV: A CSINOVNYIK HALÁLA (1883)

Csehov korai novelláinak egyik legjobban sikerült darabja A csinovnyik halála. Ivan Dimitrics
Cserjankov hagyatéki végrehajtó, közeli rokona Akakij Akakijevicsnek. Ugyanolyan megnyomorodott
lelkű kishivatalnok, de sajátosan leszűkített világában ő is elégedett, és jól érzi magát. A történet
helyszíne egy színház. Gogol groteszk előadásmódja ismétlődik meg valósággal a novella elején,
azonban egy váratlan, hirtelen fordulat kizökkenti a történetet a köpönyegi indításból: egy
tüsszentés, egy teljesen hétköznapi élettani jelenség. Az igazi csinovnyik Cserjakov képzeletében
azonban ez az ártatlan tüsszentés bűnné terebélyesedik, hiszen a tábornoki rangban lévő Brizzsalov
államtanácsost tüsszentette le, s ezzel akaratlanul is kellemetlenséget okozott egy főtisztviselőnek.
Brizzsalov először fogadja bocsánatkérését, és lezárja magában a történteket, de az állandó zaklatás
idegesítővé válik számára, s kidobja Cserjakovot, aki hazament lefeküdt és meghalt.

A befejezés tragikomikusan jelképes értelmű. Nem a „bűne” és a képtelenségig felnövekedett

rettegés miatt halt meg, hanem azért, mert olyan tettet követett el, amit egy magas állású
személyiség nem helyeselt és ez összeférhetetlen a csinovnyik-léttel.

Tolsztoj novellájában Ivan Iljics is csinovnyik módon élt, de a halála előtti percben megváltozott, újra
megtanult igazi emberként élni és gondolkodni. Csehov hőse, az öntudatától megfosztott ember,
csak csinovnyik módon tudott élni is, meghalni is.