AZ OROSZ ROMANTIKA IRODALMA

Puskin: Anyegin

A ROMANTIKA
- A XIX. század legnagyobb hatású művészeti irányzata, korstílusa, mely a XIX. század
utolsó harmadáig tartott. Az elnevezés eltérő művészeti, szellemi és politikai
mozgalmakat, egymástól különböző jelenségeket foglal magába.
- Érvényességének határai térben és időben is jelentősen különböznek. A romantika
bizonyos vonásai Angliában és a német területeken például már a XVIII. század utolsó
harmadában jelentkeztek. Franciaországban, valamint a közép- és kelet - európai
térségben viszont csak jóval később vált uralkodóvá az irányzat.
- A romantika a kettősségek feloldásában vélte megtalálni a lényeget. Feltételezte, hogy
létezett hajdan egy boldog állapot, amikor a kettősségek egyek voltak. Úgy vélte, újra
megvalósulhatna az egység és ez az egységvágy gyakran megtestesült a jók és a
rosszak végső harcának elképzelésében, valamint a múltba fordulásban és a
nosztalgiában is.
- A korszak a modern nemzettudat kialakulásának időszaka is. A romantika a kulturális és
művészeti jellegű kérdéseket történelmi - társadalmi szemlélettel közelítette meg.
Meghatározóak voltak az eltérő nemzeti jellegből fakadó különbségek, így az
irodalomtudomány inkább nemzeti romantikákról beszél. Bár a romantika
stílusirányzatot nevez meg, a fogalom köznapi jelentése - kalandosság, érzelmesség,
szenvedélyesség.

Történelmi környezete

- A romantika történelmi környezete a polgári átalakulás, amely Európa országaiban

különböző módokon ment végbe. A romantika viszonya a polgári átalakuláshoz
megfigyelhető a véres polgári forradalommal szembeni kiábrándultságban.
- Ez az érzésvilág áll a más térbe, más időbe vagy más szférába való elvágyódás
hátterében. Ennek ellentéteként ugyanakkor jelen van az egyén és a nemzetek
felszabadítását, egy új világ megteremtését remélő gondolat is.
- A romantika fontos előzménye a francia Rousseau társadalom- és természetszemlélete.

A szabadelvűség

- A romantika egyik meghatározó politikai gondolatrendszere a szabadelvűség, más

néven liberalizmus. A szabadelvűek gondolkodásmódjában tovább éltek a
felvilágosodásból eredő eszmék és a szentimentalizmus emberbaráti elvei.
Jelentősége

A romantika az utolsó korszak az irodalom alakulástörténetében, amely Európa legtöbb

részére kiterjedt. Egyben a modernség kezdete is. Le nem zárt párbeszédet folytat a jelen kor
művészetével, hiszen az egyes romantikus életművek megítélése napjainkban is változik.

Világképe

1. Egyéniségkultusz – középpontjában a személyiség belső világa áll.

2. Személyesség – minden jelenséget önmagához viszonyítva értelmez és csak a
kifejezésre törekszik.
3. Történetiség – az emberiség létének történeti meghatározottságát emeli
középpontba. Újraértékeli a középkort, felfedezi az Újkori Európa népeinek múltba
vesző történetét.
4. Természet-kultusz – hasonlónak tartja a természetet és az emberi személyiséget. A
természet kifejezésével a művész az érzelmi állapotait akarja megragadni.
5. Szabadság és korláttalanság – egyéniség szerepének felerősödésével a személyesség
előtérbe kerül, és létrejön az alkotói szabadság.
6. Elvágyódás – a művészek egy képzeletben megalkotott világba vágyódtak, egy
eszményi, tökéletes létszférába, mely térben/időben távol volt az aktuális világtól.

Esztétikai-politikai jellemzői

1. Eredetiség elve – egyéniségkultusz, szabadságeszmény, személyesség ⇨ A romantika

elutasítja a mintakövető poétikák szabályrendszerét, és a művész korlátlan
szabadságát hirdeti.
2. Vallomásosság – egyéniségkultusz, személyesség következménye. Ezzel együtt járt a
minden műnemre kiterjedő lirizálódás, így a romantika irodalmának vezető műneme a
líra lett.
3. Műnemek, műfajok keveredése – eredetiség elve, lirizálódás ⇨ közelebb kerülnek
egymáshoz a művészeti ágak. A festészet és a zene irodalmiassá válik,
meghatározó műfajjá válik az opera. Új kevert műfajok jönnek létre, (pl.: elbeszélő
költemény) illetve új szövegformák (verses regény, prózavers), ezek jelzik a
műnemhatárok elmosódását. A keveredés műnemen belül is jellemzővé válik
(elégico-óda).
4. Egyéni jelhasználat – az eredetiség elve és a személyesség előtérbe kerülése a
nyelvhasználat tekintetében is fontos következményekkel járt. A romantika elveti a
klasszicizmus nyelvtani szabályrendszerét, és megteremti a saját költői nyelvét, az
egyéni jelhasználatot, mely felértékeli az irodalomtudomány szerepét.
 5. Allegória/szimbólum – a romantika a végtelenséget, az örökkévalóságot akarta
megtapasztalni, így a költők az allegória helyett a szimbólum alkalmazását
helyezték előtérbe, és a két fogalom fokozatosan elkülönült egymástól.
6. Irónia, humor – a romantika kedvelt esztétikai minőségei a felülről szemlélő irónia
és az elfogadóbb humor, így a romantikus művész gyakran humorral, akár
ironikusan is szemlélte saját alkotását és önmagát.
7. Szándékolt töredékesség – romantikus művész a személyiség belső világában tett
kísérletet a teljességeszmény megalkotására, de mivel az abszolút teljességet
lehetetlennek gondolta, úgy vélte, hogy a létrehozott mű szükségszerűen
töredékes.
8. Mítoszok személyessé tétele - Az európai kultúra nagy közösségi mítoszai a
romantika idejére elvesztették általános érvényességüket. Ám a romantikus
művésznek szüksége van a világ magyarázó elveként működő mítoszra. Ezt
azonban már maga alkotja meg teljes egészében, vagy úgy, hogy újra értelmezi,
újra alkotja; személyessé teszi a mítoszhagyományt. Így már nem mindenki
számára érvényes, hanem egyedi jelentéssel bír.

JELENTŐS ROMANTIKUS ALKOTÓK

Német:
- Hoffmann
- Heine
- Hölderlin
Angol:
- Byron
- Edgar Allen Poe
- Walter Scott
- Skeats
- Shelley
Francia:
- Victor Hugo
Orosz:
Az orosz irodalom a romantikával lett nemzetközivé, kibontakozása az 1820-as évekre
esett. Az elégedetlenséget a cári önkény és a feudális viszonyok elavultsága ösztönözte.
- Lemontov
- Puskin
Puskin élete

- Az orosz irodalom első világirodalmi rangú költője. Életműve meghatározó hatást

gyakorolt az orosz irodalom történetére.
- 1799-benszületett Moszkvában, régi főnemesicsalád gyermekeként.
- 1811-ben egy líceumba adták a szülei, ahol tisztviselőket neveltek.
- 1820-ban lázító versei és szabados életmódja miatt az akkori cár Dél-
Oroszországba küldte Puskint, aki ezt követő években elismert költővé vált.
Később száműzetését megszüntették, és visszamehetett Moszkvába.
- 1837-ben egy párbajban halálos sebesülést szerzett.
- Fontosabb művei:
o Ruszlán és Ludmíla,
o A kaukázusi fogoly,
o A bahcsiszeráji szökőkút,
o Cigányok,
o A pikk dáma
o Jevgenyij Anyegin

Az Anyegin keletkezési háttere

- Ezt a művet Puskin a déli száműzetése idején írta, 7 éven át. Ebből következik,
hogy többször is változtatott a regény tervezetén, terjedelmén.
- Részletekben adta ki, a teljes mű csak 1833-ban jelent meg először.
- Az orosz élet enciklopédiájának tartják.
- Csajkovszkij operát írt belőle.

Műfaja

Verses regény: a romantika egyik jellemző műfaja. Többnyire valószerű világot alkot, saját
kora társadalmának, embertípusainak, a személyiség érvényesülésének lehetőségét akarja
megragadni. A műfaj megteremtőjének Byront tartják. Ebbe a műfajba tartoznak azok a
nagyobb terjedelmű költemények, melyek regényszerű tematikai és szerkezeti vonásaival,
illetve lírai kitérőivel nem sorolható az eposzok közé.

Cselekménye

- Jevgenyij Anyegin egy orosz aranyifjú, aki unja az életét. Vidéki házat örököl
elhunyt nagybátyjától, és oda költözik. Megismerkedik a fiatal, idealista Vlagyimir
Lenszkijjel, akivel barátságot köt. Lenszkij Olga Larinának udvarol, és egy nap
magával viszi Anyegint vacsorázni a lány otthonába. Olga testvére, Tatjána,
beleszeret Anyeginbe, és még aznap este szerelmeslevelet ír neki, ahogy azt
 kedvenc francia regényeinek főhősnői tennék, ám a korabeli orosz társadalomban
illetlen egy nőnek ilyet cselekednie. Anyegin nem válaszol rá, később, egy
személyes találkozó alkalmával azonban finoman visszautasítja a lány közeledését.
- Később Lenszkij meghívja a férfit Tatjána névnapi ünnepségére, ígérve, hogy
csupán szűk családi összejövetel lesz. Ehelyett Anyegin egy hatalmas, mozgalmas
bálba csöppen, amely pontosan arra az életre emlékezteti őt, amibe annyira
beleunt korábban. Bosszúból, hogy bosszantsa az őt félrevezető Lenszkijt, flörtölni
kezd Olgával, és felkéri táncolni. Lenszkij dühösen elvonul, másnap reggel pedig
párbajra hívja egykori barátját. Anyegin a párbajban megöli Lenszkijt, majd
elutazik. Tatjána elmegy Anyeginhez, de a házat üresen találja. Beleolvas a férfi
könyveibe, a lapszéli jegyzeteibe, és rájön, hogy Anyegin személyisége csupán
irodalmi hősök keveredése, és nincs is „valódi” Anyegin.
- Tatjána Moszkvába költözik, ahol férjhez megy. Olyannyira felnő, hogy amikor
legközelebb Szentpéterváron találkoznak, Anyegin alig ismeri meg. A férfi most
már udvarolna neki, ám a nő visszautasítja a közeledését. Leveleket ír a nőnek,
választ azonban nem kap. Később ismét találkoznak, ahol Tatjána bevallja
Anyeginnek, hogy szereti, de nem fogja elhagyni miatta a férjét. Tatjána utolsó
monológja Anyegin korábbi monológját idézi, melyben ő utasította vissza a lányt.

Szereplők

Anyegin:
- A főhős alakja sokban hasonlít Puskinéra, de sokban különbözik is tőle. Anyegin
számára új lehetőség nyílt, mikor elutazott vidéki birtokára, de mégsem sikerült
értelmessé alakítania életét, mert erőt vesz rajta az életuntság, a világfájdalom
(spleen). Anyegin alakjával Puskin továbbfejlesztette az orosz irodalomban később
oly meghatározóvá váló felesleges embert.
- Felesleges ember: olyan karakter, melynek a legjellemzőbb tulajdonsága a
tétlenség és az unalom. Birtokában van a cselekvéshez szükséges szellemi és
fizikai képességeknek, mégsem lát lehetőséget, célt a cselekvéshez.
- Anyegin elhibázza legfontosabb döntéseit: visszautasítja Tatjána szerelmét, és
meggondolatlan szeszélyből végez barátjával, Lenszkijjel egy párbajban.
Személyisége azért nem teljesedik ki, mert minden szerepet visszautasít, melyet a
korabeli világ kínált fel neki.
Tatjána:
- Befelé forduló, érzékeny lélek. Érzésvilága a szentimentalizmuséval rokon, a
szerelemben véli megtalálni a harmóniát.
- Alakja újszerű, hiszen szerelmes levelével egy kapcsolat kezdeményezője lesz.
Magánya, a természettel való meghitt viszonya is Rousseau
 természetszemléletének hatását mutatja. Az egyetlen szerelmet őrző hűségével,
hagyománytiszteletével és méltósággal viselt sorsvállalásával a későbbi orosz
irodalom nőalakjainak ősképévé vált.

Az irodalmiságot hangsúlyozó poétikai eszközök

1. Szándékolt töredékesség: Puskin nyitva hagyja a főhős további sorsát. Egyes

helyeken több sör vagy akár egy egész versszak kipontozva marad, melynek a
célja, hogy nyilvánvalóvá tegye, a z emberi sorsok az élet teljességéhez képet
szükségszerűen töredékesek.
2. Verses forma: Anyegin-strófa, ez az élőbeszédhez közeli megszólalásra ad
lehetőséget. Rímképlete: abab ccdd effe gg.
3. Jegyzetek: Puskin a jegyzetekben korabeli eseményekre, a megírás körülményeire
tér ki.
4. Öntükröző jelleg: ez az elbeszélő nek az alkotási folyamatra vonatkozó
megjegyzéseiben nyilvánul meg.
5. Tudatos ellentmondás: Puskin egymásnak ellentmondó részleteket hagy a műben,
mint például egyszer azt írja, hogy Tatjána levelét az elbeszélő őrzi, máskor pedig
azt, hogy a levél Anyegin birtokában maradt.
6. Szövegköztiség: sokszor utal a korabeli művészeti életre, például Rousseau,
Homérosz, Cicero, Byron és még rengeteg ismert név kerül elő műveiben
valamilyen összefüggés által.
7. Jellemző esztétikai minősége az irónia.

Narrátor

Az elbeszélői hang önálló szólamot alkot, az Anyegin megalkotásának 7 évéről is hírt ad.
Megosztja saját életének eseményeit, illetve gyakran elmélkedik különféle kérdésekről.
Önéletrajzi vonásai tehát előtérbe kerülnek és ezzel az elbeszélői szerepkör meghatározó
jellemzőjévé a vallomásos, személyes jelleg válik, mely a műfajt a líraiság irányába
mozdítja el.

Stílusa

Realista, mivel Puskin túllépett a romantikán és útnak indította a realizmust.

Üzenete:

Puskin értelmezése szerint az ember lehet boldog, csak sokszor nem tudja , hogy mit kell
tennie ehhez, vagy hogy mikor játssza el a lehetőséget egy hibás döntéssel.