1

Villon élete, munkássága; Nagy Testamentum; Balladák

Francois Villon: francia költő. A . 15. századi európai irodalom egyetlen kiemelkedő lírikusa. Valószínűleg
1431-ben született Párizsban. Az úgynevezett „százéves háború” (1339-1453) Anglia és Franciaország között
nyomorba, erkölcsi pusztulásba süllyesztette a francia földet. A rend csak 1445 körül kezdett úgy ahogy
megszilárdulni. Villon szülei szegények voltak, édesanyja egyszerű, írástudatlan asszony. Az apa korai halála
miatt az árván maradt hét-nyolc éves fiút állítólagos anyai nagybátyja, egy Párizsban élő jómódú,
köztiszteletben álló pap és jogtudós fogadta magához. Ez a rokon egyesek szerint a költő valódi, természetes
apja, akit Villon apjánál is többre tartott, maga oktatta, iskoláztatta, összeköttetéseivel néha meg is mentette a
kisebb-nagyobb büntetésektől. A költő később nevelőapja iránti hálából vette fel és használta a Villon nevet.
Tizenhét éves korában (1443) beiratkozott az egyetemre. 1449-ben Villon bakkalaureus (mai érettségi).
1452-ben már „magister”, a „művészetek mestere” lett, s ez az alacsonyabb fokozatú oklevél lehetőséget adott
neki tanulmányai folytatására a Sorbonne jogi vagy teológiai karán. 1461-ben a Nagy Testamentum írásakor is
„diák”-nak nevezte magát. 1452 körül Párizsban kb. 18 ezer diák élt, s ezek egy része tanulás helyett gyakran
tanáraikkal együtt mulatozott. Szabados életük nem ismert határokat: garázdálkodtak, verekedtek, a polgári
hatóságokkal rendszeresen összetűzésbe keveredtek. A Sorbonne a banditák menedéke és búvóhelye lett.
Villont is elkapta a szabadság, a bor, a rossz társaság, a nők: részt vett társai csínyeiben, gaztetteiben. Betörés
és lopás miatt többször bebörtönözték. 1455. Június 5-én verekedés közben önvédelemből halálosan
megsebesített egy részeg papot, aki pár nap múlva belehalt sérülésébe. Villon a törvény elől menekülve
elhagyta Párizst. Ezzel kezdődött meg csavargó élete. Villon kihasználva két nevének előnyét, két kegyelmi
kérvényt intézett a hatóságokhoz, s 1456 januárjában – pártfogóinak közbenjárásával – mindkét nevére
megérkezett a kegyelmi okirat. Visszatérhetett Párizsba nagybátyjához és édesanyjához. Villon megbánta
bűneit és ismét egyetemre kezdett járni. 1456 telén írta első nagyobb művét, a Hagyatékot, melyet már a
kortársak is a későbbivel összehasonlítva Kis Testamentumnak neveztek el. Nem sokkal a Hagyaték befejezése
után megint történt valami, ami ezt az elhatározott utazást meneküléssé változtatta. 1456-ban még karácsony
előtt többedmagával kirabolta a navarrai kollégiumot, ahol az egyetem teológiai fakultásának pénzét
vasládákban őrizték. A betörést csak 1457 tavaszán fedezték fel, s Villonnak nem volt tanácsos Párizsban
mutatkoznia. Megkezdődött öt évig tartó bujdosása. 1456 végétől 1461 őszéig volt erdők, mezők, vándora,
börtönök lakója. Valószínűleg rablásokból tartotta fenn magát. Erről a kóborlásokban eltöltött öt esztendőről
csak azok az adatok biztosak, amelyeket a költő maga közöl. Elvetődött Moulins-be (mulenbe) is Bourbon
hercegi udvarába. 1460 nyarán az orléans-i börtönben ült. Rabságából költő-pártfogója, az orléans-i herceg
szabadította ki. A hároméves hercegkisasszonyhoz írt szokványos, dicsőítő versében köszönte meg
kiszabadulását. A legsúlyosabb helyzetbe 1461 nyarán került, az orléans-i püspök kegyszerlopás gyanújával
vettette egy mély pincebörtönbe. A magába szállt költő ekkor írta A szív és a test vitája bűnbánó balladáját.
1461. Október 2-án XI. Lajos kegyelmet adott néhány rabnak, köztük Villonnak is. Villon hazatér Párizsba.
Mérlegre téve addigi életét elkezdte írni halhatatlan alkotását a Nagy Testamentumot (1461). Kb. egy évig
2

tartott békés élete. 1462. November 2-án lopás gyanúja miatt börtönbe kerül, de öt nap múlva szabadon
engedték nagybátyja kezessége révén. Ugyanebben az évben barátaival verekedésbe kerül s ismét letartóztatják.
A rendőrség azonban már nem engedi el, kötélre ítélik. Villon fellebbezést nyújtott be a parlamenthez, s ekkor
írta a börtönben negy vezeklő balladáját (Gyász-irat). Ebben már a túlvilágról tekint vissza, s az emberek
imájáért könyörög az Ég irgalmában reménykedve. 1463. Január 5-én a törvényszék megsemmisítette a halálos
ítéletet, de Villont tíz évre kitiltották Párizs területéről. 1463. január 8-án elhagyta anyját, nagybátyját, Párizst.
Több adat nincs róla. Valószínűleg egészségi állapota miatt már nem élt sokáig.

Nagy Testamentum

Villon 1461-ben írta. Összefoglaló mű. Végrendelet. 173 oktávából áll. Ezek közé ékelődik 15 ballada
meg néhány más jellegű költemény (1 panasz, 1 rondó, 1 tanítás, 1 dal, 1 sírfelirat). Most nem az utazás vagy a
szerelmi bánat indítja végrendelkezésre, minta a Hagyatékban, hanem a börtönben szerzett betegsége, a
fiatalság vége. Villon még csak 30 éves, még nem érte el az emberélet útjának felét sem, mégis végrendeletet
készít. A mű alaphangulatát a visszatekintés határozza meg. A költő mintegy a halál küszöbén szólal meg, s aki
a halálra készül, őszintén beszél. Villont önvád gyötri, lelkiismerete furdalja elhibázott életéért, elmondja
mindazt amit önmagáról érez, olykor kíméletlenül, olykor meghatottsággal. Így válik ez a mű lírai önéletrajzzá,
megrendítő lírai vallomássá.
A Testamentum kb. egyharmada (1-69.oktáva) nem is annyira végrendelet, inkább hangulati előkészítés,
züllött életének mentegetése. Hogy mennyit szenvedhetett a börtönben, az átkozódássorozatból képzelhetjük el.
Ezzel indítja művét. Majd XI. Lajost áldja, dicséri, hogy a gonosz karmából kiváltotta. Bűnbánattal vall élete
kisiklásáról, de a felelősséget a körülményekre hárítja: éretlen ifjúkorra, a gazdagok szívtelenségére. A
költeményben jelentős szerepet játszik a halál, az élet gyors mulandóságának tudata. A temető falait haláltánc-
képek és versek díszítették. Villon is részletesen foglalkozik ezzel a témakörrel. A fiatalság, a szépség s minden
földi érték törvényszerű elenyészéséről szólnak a közbeiktatott balladák is. Ilyen hosszas előkészítés után a 70.
Oktávával kezdődik a tulajdonképpeni testamentum. Betegágyában kezdi diktálni végrendeletét. Árva lelkét az
Istennek ajánlja, porból lett testét a Földanyának hagyja, könyvtárát nevelőapjára testálja. Édesanyjának egy
gyönyörű balladát küld, hogy imádkozhassék Miasszonyunkhoz.
A Testamentum további oktáváiban Villon ironikus-szatirikus módon, a diákos tréfálkozás
hangnemében végrendelkezik a semmiről.

Haláltánc: 14. Században keletkezett középkori műfaj, képekben és költeményekben figyelmeztette az élőket a
fenyegető elmúlás közelségére, társadalmi rangokat, vagyonokat, életkorokat semmibe vevő könyörtelenségre:
a halál egy utolsó táncra hív s magával ragad mindenkit. A társadalmi egyenlőtlenségért a halálban való
egyenlőség nyújtott kárpótlást.
Oktáva: 8 szótagos 8 sorból álló versszak
3

Rímképlete: aba bbc bc

Balladák

A Nagy Testamentum legértékesebb alkotásai az ún. balladák. A provanszál eredetű ballada Villon
idejében táncdalt, egy bizonyos műformát jelentett. Terjedelmük alapján szokás megkülönböztetni négy
versszakos egyszerű balladákat és a hat strófából álló kettős balladákat. Villon sokféle hangszeren, sokféle
húron játszik balladáiban: ezek témájukban, hangnemükben, hangulatukban rendkívül különbözőek. Villon
sokféle hangszeren, sokféle húron játszik balladáiban: ezek témájukban, hangnemükben, hangulatukban
rendkívül különbözőek. Az az ima, amit idős édesanyja számára készített, egyes szám első személyében szól: a
középkori Mária-himnuszok tiszta szólamai csendülnek fel benne. Legjellegzetesebb, témájában és nyelvében
egyaránt pajzán, frivol hangú költeménye a Ballada a vastag Margot-ról. A kövér Margot rosszhírű párizsi
lány, kocsma- és bordélytulajdonos olt, Villon szeretője és kitartója. Az az élethelyzet, mely ebben a balladában
megjelenik, hitelesnek tűnhet: lehetséges, hogy Villon életének volt olyan szakasza, amikor egy utcalány
pénzén élősködött. A kifejezések, a szavak alátámasztják e költemény hitelét.
A Jó tanítás balladája a rossz életűeknek címe megtévesztő, hiszen a vers arról szól, hogy semmiféle jó
tanítással nem váltható meg a világ. Villon nem gaztettek elkövetésére buzdít, csupán keserű élettapasztalatait
foglalja össze. A második versszakban a pénzszerzés kevésbé elítélhető alkalmai, módszerei fordulnak elő. A
költő a „művészi” tevékenységét egy szinten említi a szerencsejátékokkal. A bor és a szerelem tűnik az életet
irányító legfőbb értéknek e ballada szerint: mindenki útja a züllésbe torkollik. Minden ember közös sorsa és
szándéka a gyönyörök hajszolása. Kijózanítani csak a halál képes az embert. A Jó tanításból, de az egész Nagy
Testamentumból is sajátos világkép bontakozik ki, hogy az ember tehetetlen, védtelen a kísértésekkel szemben.
A Testamentum végén álló Záróballada egyes szám harmadik személyben szól „szegény Villon”-ról mint aki
már halott. A halállal való játék félelmet kelt, de a gyászos hangulat komorságát komikumba váltja át. A bor és
a szerelem motívuma jelenik meg, mintha életének ez lett volna legfőbb tartalma, célja. Villonból sohasem halt
ki a tartalmasabb élet utáni vágyakozás. Úgy érzi, méltó az Isten és az emberek irgalmára, bocsánatára.
Villontól fennmaradt még 11 olyan ballada, amelyet kizárólag a kor nehezen felfejthető tolvajnyelvén írt
meg.