P.

Müller Péter

Herczeg Ferenc színházáról

Az alábbi írásban először Herczeg Ferenc drámaírói tevékenységének szín­

háztörténeti kontextusát érintem, majd az életműből a huszadik század
első évtizedeinek három színjátékát elemzem - ezek a Bizánc (1904), a Kék
róka (1917) és A híd (1925) -, végül pedig röviden kitérek a Herczeg-drá-
máknak az elmúlt évtizedekben tapasztalható színházi jelenlétére.

1. Herczeg Ferenc színre lép

Az intézményesült magyar színjátszás szervezeti változásai jelentős ha­

tással voltak a magyar dráma alakulástörténetére. A 19-20. század fordu­
lóján és a 20. század első évtizedeiben Budapest színházi életének inspi­
ráló hatása a magyar dráma első aranykorát hozta el. A millenniumhoz
kapcsolódó színházépítési láz a vidéki városokban ugyancsak erősen
(vissza)hatott a színpadi irodalomra.
Ezeknek a szervezeti változásoknak az egyik első meghatározó mozza­
nata az volt, hogy 1884-ben a Nemzeti Színház operai és drámai tagozata
intézményesen külön vált, annak az évnek az őszén nyitotta meg kapuit a
Magyar Királyi Operaház. Mindez a Nemzeti műsorrendjét úgy befolyá­
solta, hogy a korábbi évi 180 prózai előadásszámot fel kellett emelni 260-ra.
Ez a változás nemcsak nagyobb előadásszámot, hanem több bemutatandó
drámát is jelentett, ami kezdetben kényszerként jelentkezett (hiszen a szín­
házba járók száma nem nőtt, 3-4 naponta új darabot kellett műsorra tűzni),
a továbbiakban azonban ösztönzően is hatott a kortárs magyar irodalomra,
és sok szerzőt drámaírásra késztetett.
Bár Herczeg Ferenc az említett változás évében még csak 21 éves jog­
hallgató volt, kilenc év múlva, Paulay Ede, a Nemzeti Színházi igazgatója,
direktori működésének utolsó éveiben bemutatta Herczeg A dolovai nábob
leánya című darabját, mely az író első színpadi sikere lett (ami akkor 25
152 P. M üller P éter

előadást jelentett), melyet a következő évben, 1894-ben Herczeg újabb

darabja, A három testőr című bohózata követett. A drámaíróként 1893-ban
debütáló Herczegnek ezt megelőzően három prózakötete jelent meg, a Fenn
és lenn című regénye (1890), a Mutamur című elbeszéléskötete (1892) és A
Gyurkovics-lányok című regénye (1893). Ez utóbbi művének dramatizált
változata a század utolsó évében, amikorra már Herczeg elismert és sikeres
íróvá vált, ugyancsak színpadra kerül.
Herczeg Ferenc drámaírói karrierje a Nemzeti Színházban kezdődött,
és az 1896-ban megnyitott Vígszínházban folytatódott. Az üzleti alapon
létrehozott és állami szubvencióban nem részesülő Vígszínház alapító
részvényesei között Herczeg is ott volt. Ocskay brigadéros című darabja itt
került először színre. Erről emlékirataiban a következőt írja: „Történelmi
drámám a Nemzeti színpadára kívánkozott, de én a Vígnek adtam [...].
Faludi Gábor igazgató örömmel vegyes rettegéssel fogadta. De előttem
sem volt egészen világos, a Vígszínház közönsége egyáltalán hajlan­
dó lesz-e a történelmi szomorújátékot végigülni?”1 A színházválasztás
valóban meglepő volt, mert a szokásjog szerint magyar történelmi drámát
a Nemzeti Színház kellett bemutatni.
A Vígszínházban azonban hatalmas sikert aratott az 1901 februárjában
bemutatott Ocskay brigadéros, melynek nyomán Herczeget egyrészt bevá­
lasztották a részvénytársaság igazgatóságába, másrészt a Víg házi szerző­
jévé igyekeztek tenni. A Vígszínház a magyar drámának szentelt százestés
drámaciklusában Herczeg központi szerepet kapott, a sorozat az Ocskay
brigadéros századik előadásával indult, és ebben a százestés ciklusban több
darabja is színre került. A Vígben az író gyakorlati színházi tapasztalatokat
is szerzett, nemcsak részt vett a próbákon, hanem egy idő után a színrevi-
telben is közreműködött, azaz bekapcsolódott a rendezésbe. Még az Ocskay
brigadéros ősbemutatója - és Herczeg színházi érdeklődése - kapcsán em­
lítést érdemel, hogy e dráma esetében „a színpadra állításhoz (...) külön
tanulmányt írt, amelyben a korabeli ruhákat és kellékeket ismertette”.2
Amikor a Vígszínház megnyitása után tíz évvel, 1906 őszén, Kolozsvá­
ron új színházépületet avattak, a díszbemutatóra Herczeg írt előjátékot,
valamint papírra vetett egy Bujdosók című alkalmi darabot. A 20. század
első két évtizedében Herczeg a legnépszerűbb drámaírók közé emelkedett,
és nemcsak Magyarországon játszották a darabjait, hanem Molnár Ferenc
és Lengyel Menyhért műveivel együtt Európa és Amerika színpadain is.

1H erczeg 1985: 341.

2 M a g y a r S z ín h á z tö r té n e t II. 718.
H erczeg Fe r e n c s z ín h á z á r ó l 153

Ebben az időszakban - André Antoine-nak, a századvég híres naturalista

színházrendezőjének a megállapítása szerint - „a francia darabok legerő­
sebb versenytársai Amerikában a magyar színjátékok voltak”.3
Ennek - a nemzetközi színpadot is meghódító, a francia bohózattal kon­
kuráló - drámavonulatnak a legjellemzőbb példája Herczeg pályáján a Kék
róka, melyet 1917 januárjában mutatott be a Vígszínház. Ez volt Herczeg
tizenkilencedik színpadi premierje, és a színjáték (az író ebbe a műfajba so­
rolta darabját) nagyon nagy sikert aratott. Nemcsak Budapesten játszották,
hanem bemutatták - többek között - Bécsben és Berlinben is.
Herczeg irodalmi kanonizációjának mértékét jól mutatja, hogy 1904-
ben írott drámája, a Bizánc az 1930-as években bekerült a középiskolai
tantervbe, és Szophoklész illetve Shakespeare művei mellett ezen a da­
rabon ajánlották megtanítani a tragédia műfaját.4 Horváth János 1925-
ben, Herczeg irodalmi Nobel-díjra történő felterjesztésében részletesen
ismertette a drámát, amelyet a következő hangütéssel vezetett fel: a Bi­
zánc az írónak az a műve, „melyet a kritika és a közvélemény Herczeg
leghatalmasabb alkotásának tart. Egy nagy világtörténelmi tragédiát szo­
rít össze e remekmű egyetlen egy napnak, egy hatalmas birodalom utol­
só napjának hajnala és alkonya közé”.5Amikor pedig Szász Károly 1939-
ben megjelentette A magyar dráma története című könyvét, melyben a
kezdetektől 1937-ig (a Nemzeti Színház centenáriumáig) mutatta be a
műnem magyarországi történetét, akkor az áttekintésben hat drámaíró
kapott külön fejezetet: Kisfaludy Károly, Katona József, Szigligeti Ede,
Madách Imre, Csiky Gergely és Herczeg Ferenc.
Herczeg színházi karrierje a Vígszínház mellett a Nemzeti Színházban is
folytatódott. Amikor 1922-től 1932-ig Hevesi Sándor volt a Nemzeti igaz­
gatója, akkor tizenkét új magyar történelmi drámát vitt színre, s ezzel jelen­
tős inspirációt gyakorolt a kor drámaírására is. Az új műveken kívül felújí­
tások illetve új rendezések is jellemezték ezt az évtizedet, köztük Herczeg
Ferenc Bizánc című drámájának 1924-es műsorra tűzése. A Trianon utáni
években a húsz évvel korábban bemutatott dráma újra időszerűvé vált,
a benne eleve meglévő áthallások felerősödtek. A következő évadban a
színház - ebben a történelmi sorozatban - Herczeg utolsó nagyszabású
történelmi drámáját vitte színre, a Széchenyi és Kossuth alakját és vitáját
középpontba állító új művét, A híd című színjátékát.

31. m. 445.
4 H ajdú 2009: 428.
5 H orváth 1925:14.
154 P. M ü l l e r P é t e r

Mint a Magyar színháztörténet III. kötetében Székely György írja,

„Herczeg Ferenc (...) ezzel a bemutatóval érkezett el Nemzeti Színházi
pályafutásának csúcsára. A dolovai nabob premierje (1893) óta tizenkét
darabját játszották; közülük jó néhányat hatvanszor, nyolcvanszor. Hét da­
rabjából - Balatoni rege, A dolovai nabob leánya, a Bizánc, A három testőr,
Árva László király, A Gyurkovics lányok, és a Bajor Gizi kedvvért kitűzött
Kék róka - 1926. január 29. és február 9. között ciklust rendeztek. Ünnepi
beszédében Hevesi Sándor így méltatta az írófejedelmet: »Herczeg Ferenc
a Nemzeti Színház nagy, élő hagyománya, az univerzális drámaköltő, Szig­
ligeti és Csiky vonalán...«.”6
Bár Herczeg a húszas évekre pályafutásának csúcsára érkezett, ünnepelt
és sikeres írója volt az irodalmi és a színházi életnek, az évtized végén írott
drámái - hiába újították fel őket párszor a második világháború végéig -
lényegében eltűntek a színpad süllyesztőjében. Az 1928-ban bemutatott
Kéz kezet mos és Déryné ifiasszony, az 1929-es A nevadai ezredes és a kö­
vetkező évben színre vitt Szendrey Júlia mind azt mutatták, hogy az író
túljutott pályája delelőjén.
Nem a drámaírói, hanem a kultúrpolitikai pályaképbe tartozik, de itt is
említést érdemel, hogy Herczegnek komoly szerepe volt abban, hogy 1935-
ben Németh Antal került a Nemzeti Színház élére. Hóman Bálint írta a
Nemzeti megbízott igazgatójának, Voinovich Gézának címzett levelében,
hogy „Herczeg Ferenc, az Országos Irodalmi és Művészeti Tanács
társelnöke figyelmembe ajánlotta Németh Antal rendezői tevékenységét,
kinek színházi kérdésekben való jártasságáról a római Volta-kongresszuson
való szereplése kapcsán győződött meg”.7

2. A sikerdramaturgia zsákutcájában

Drámaírói karrierjének kezdetéről emlékirataiban Herczeg leírja, hogy az

első darabot Paulay Ede, a Nemzeti Színház igazgatója kérte tőle, ez lett
A dolovai nábob leánya, melynek próbáit maga a direktor vezette. Az ol­
vasópróba kapcsán feljegyzi, hogy „Csillag Teréz elmondta nekem, hogy
Paulaynak, mikor felolvasta neki á vígjátékomat, megeredtek a könnyei -
ezek után nemcsak a komédiámat, de az életemet is rábíztam volna”.8 Az

6 M a g y a r S z ín h á z tö r té n e t III. 232.
7 Idézi Selmeczi 1991: 57.
“ H erczeg 1985:261.
H erczeg Feren c s z ín h á z á r ó l 155

író ezt követően nemcsak arról számol be, hogy „a bemutató minden vá­
rakozásomat felülmúló sikerrel járt”, hanem - több évtized távlatából visz-
szatekintve - azt is kiemeli, hogy ennek a sikernek színháztörténeti okai
is voltak. „Csiky Gergely halálával valamiféle interregnumféle következett
be a drámai színpadon, Csiky hagyatékbabérjain apró epigonok osztoztak,
sajtó és közönség pedig olyan írót követelt, aki igazi életet hoz a színpadra”.
És ez a drámaíró lett ő.
Miként emlékiratainak ebben a részében, úgy a teljes memoárban is ki­
emelkedő jelentőséget tulajdonít a sikernek, és zsinórmértékül ezt használja
önnön pozíciójának kijelölésében. A siker azért is volt ilyen fontos számára
- s vitte nem véletlenül a színház területére - mert ebben látta visszaigazolva
saját elfogadottságát és értékét. Ha a kor - a 20. század első évtizedeinek -
drámaírói közül Bródy Sándorra, Csáth Gézára, Füst Milánra, Heltai Jenőre,
Móricz Zsigmondra, Szép Ernőre vagy Szomory Dezsőre gondolunk, láthat­
juk, hogy mennyire másfajta világszemlélet és irodalmi-színházi értékrend
is megalapozhatja egy-egy szerző munkásságát. Herczeg azonban - Németh
G. Béla megállapítása szerint - „tudatos és kiváló érzékelője volt a közönség
óhajának, ízlésének „S ismeretében volt (...) a minél szélesebb siker
titkának is: úgy mutatni bíráló arcot, hogy azon a fejcsóváló megbocsátás
gyönyörködésének mosolya is ott játsszék, s úgy kacagtatni a színpadon
vagy elandalítani a regényben, az elbeszélésben, hogy közbe-közbe az erköl­
csi kritika komolysága is, de elnéző megértése is föltessék”.9
A drámaírói pályából kiemelt művekre rátérve, az 1904-ben bemutatott
Bizánc keletkezéséről Herczeg azt írja az emlékirataiban, hogy annak „az
első vázlat szerint Mohács előtt lett volna a címe, a színmű II. Lajos korá­
nak önmagával tehetetlen, önmagát marcangoló magyar társadalmát mu­
tatta volna be. Egy halálra Ítélt nép klinikai kórképét. írás közben azonban
olyan ijesztő keserűség ömlött ki a tintatartómból, hogy jobbnak láttam
szomorújátékomat egy képzeletbeli Bizáncba áthelyezni”.10
A drámát a Nemzeti Színház négyszer tűzte műsorára, az 1904-es be­
mutatót követően még három felújításban (1924, 1932, 1935). 1937-ben
került sor a dráma századik előadására. Erre az ünnepi alkalomra az író
- egyebek mellett - megkapta bemutatóinak statisztikáját is, miként azt
emlékiratainak Hűvösvölgy című kötetében ismerteti. Ezt írja: „1893-
tól 1937. november haváig 1.110 színházi estét töltöttek be komédiáim.
Az ezerszáztíz est az igazgatóság kimutatása szerint négy teljes színházi

’ N é m e t h 1985b: 27.
10H erczeg 1985: 427.
156 P. M ü l l e r P é t e r

esztendőt tesz ki... Ha ehhez hozzászámítom más budapesti színházban

előadott egyéb darabjaimat, nevezetesen Ocskay brigadéros, a Kék róka és
a Gyurkovics lányok százas sorozatait, meg kell állapítanom, hogy eléggé
igénybe vettem a színházi közönség türelmét és idejét”.11
A fenti idézetben nemcsak az figyelemre méltó, hogy a Bizánc 100. előa­
dása kapcsán Herczeg a darabjait komédiákként emlegeti, hanem az is, hogy
szerénységnek álcázott kérkedéssel ír színpadi sikereiről. Ez az attitűd, ez az el­
ismeréshez való viszony a szakirodalomban már több helyütt előtérbe került,
mindenekelőtt Németh G. Bélának, Bécsy Tamásnak, legutóbb pedig Haj­
dú Péternek a Herczeg Ferenc szépírói munkásságával foglalkozó írásaiban.
Az 1925-ben Herczeget irodalmi Nobel-díjra felterjesztő Horváth János
mintegy húszoldalnyi javaslattételében, mely abban az évben az Irodalom­
történeti Füzetek 1. számaként önálló könyvecskében is megjelent (Hor­
váth 1925), a Bizánc fontos helyet kap. Korábban már idéztem Horváth -
nak a dráma ismertetését indító megállapítását a darabról, mint Herczeg
leghatalmasabb alkotásáról. Annak azonban, amit az irodalomtörténész
mindjárt ezt követően kiemel, vagyis hogy a történet egyetlen nap alatt ját­
szódik, vajmi kevés értéktartalma van. Ezt követően Horváth egy oldalban
felvázolja a mű cselekményét, amit a következő sorokkal zár: „Azt hisszük,
a tragédia anyagának ily vázlatos ismertetése is kellően érezteti a koncepció
nagyarányúságát s nemcsak a művészi feladat merészségét, hanem a költő
valóban magasrendű eszményiségét is, mely annál hatalmasabb erővel vi­
lágít, mennél keserűbb, mennél lehangolóbb történeti tények szemléletétől
látszik megriadni”.12Az irodalomtörténészi poézis és a méltató jelzők a drá­
maismertetésben nem kapnak megalapozást, és nem adnak magyarázatot
arra, miért is kellene Herczeget ezért a darabjáért a legrangosabb nemzet­
közi irodalmi díjban részesíteni.
Ha a Bizáncot mint drámát vesszük szemügyre (Horváth János a drá­
mai műnem sajátosságaitól független ismertetést ad, a hármas egység itteni
alkalmazásában pedig semmilyen dramaturgiai eredetiséget nem lehet fel­
fedezni), akkor azt látjuk, hogy a drámaíró állóképek, tablók láncolatából
építi fel a cselekményt,13ami a korabeli európai drámairodalom felől nézve
dramaturgiai zsákutcának tekinthető. A jelenetfűzés alapmintája a színpad
fokozatos benépesítése, majd pedig jelenetről jelenetre történő fokozatos
kiürítése. Az instrukciók gyakran a párbeszéd tautológiái, mint például itt:

11 H erczeg 1993: 208.

12 H orváth 1925: 15.
13Vö. bécsy 2007: 643.
H erczeg Feren c s z ín h á z á r ó l 157

ZENÓBIA levelet ad át neki. Világos ez a levél. (...)

IRÉNÉ. Végre! Megszagolja. Mily forró pézsmaillat! Felbontja,14

A szöveg tele van kérdő- és felkiáltójelekkel, és rengeteg a három pont

(...). Mindez annak az érzelmi túlfűtöttségnek az ortográfiái leképeződése,
amely a darabban tárgyba vett nemzeti (birodalmi) traumának és válság-
helyzetnek a velejárója.
Németh G. Béla - az imént idézett, laudáló Horváth Jánoshoz képest
- ambivalensebb módon értékeli Herczeg darabját. A Horváth által adott
méltatást azzal toldja meg, hogy ebben a századelőn írott drámájában
„Herczeg is ráérzett a közelgő tragédiára. S a maga felfogásán s irányán
belül remeket alkotott. Műve a kiegyezéses időszak minden bizonnyal leg­
inkább színpadképes tragédiája. Szerzőjének is, a társasági drámának is
minden erénye egyesül benne. Dúsítva ez utóbbi, bár némileg olcsó, de jól
kiszámított hatású szimbolizmussal. S e dúsítással nemcsak a szociális lé­
lektan, de a magas történeti morál jelenlétének látszatát is sugallni tudta”.15
Ugyanakkor Németh G. Béla a dráma tartalmi ismertetése során számos
ponton emel kifogást a darabban fellelhető megoldásokkal szemben. A
színpadi félreszólásokat megengedhetetlenül soknak minősítni, az intrika­
jeleneteket fölöslegesen soknak tekinti. Amikor pedig - dicséretképpen -
megemlíti, hogy a társalgási dráma technikai elemei mellett Herczeg ezút­
tal Wagner és Ibsen újításaira is épít, és a műnek a maga korában érvényes
mondanivalója volt, mégis azt az összegzést adja, hogy a Bizánc „végleges
fordulópont” Herczeg pályáján, amikortól műveinek szemlélete egyre kon­
zervatívabbá válik, és „a történeti kulisszák bravúros tologatása” fémjelzi a
továbbiakban írott műveit.16
A dráma 1453. május 29-én az uralkodó tróntermében játszódik, főhőse
Konstantin, bizánci császár, aki egy velejéig romlott és korrupt nép ural­
kodója, egyedül külföldi zsoldosai tartanak ki mellette, miközben a török
szultán seregei ostromolják a várost. Míg az udvartartás, a katonák és a nép
cinikusan viszonyulnak a fejleményekhez, a császár kimagasló erkölcsiség-
gel áll helyt a végzetes helyzetben. Bukása - birodalmával együtt - elkerül­
hetetlen, de Konstantin ebben a folyamatban felmagasztosul, a mindenkin
fölülálló magányos hős pózában, önmagát is feláldozva oldja meg a tragi­
kus helyzetet. A számára felajánlott kegyelmet nem fogadja el, a szultánnak

11H erczeg 1925:12.

15N émeth 1985a: 190.
16Vö. N émeth 1985a: 193-194.
158 P. M ü l l e r P é t e r

hozzá követségbe érkező öccsét lefejezteti, s ezzel népével együtt pusztu­

lásra ítéli magát.
Emlékezéseiben Herczeg leírja, hogy a darabot eredetileg egyfelvoná-
sosnak írta meg, s a háromfelvonásos változatnak a középső része volt
az eredeti szöveg. „Mivel az egyfelvonásos szomorújáték kissé szokatlan
műfaj, még két felvonást adtam hozzá. Karczag Vilmos, a bécsi nagy igaz­
gató tanácsára tettem [...]. Úgy vélekedett, a legjobban fölépített darab az,
amelyet egyfelvonásosnak ír meg a szerző, azután hozzátesz egy bevezető
és egy befejező felvonást”.17 Ebben a dramaturgiában a mű csúcspontja ér­
telemszerűen a középső részben van: itt fejezteti le Konstantin a szultán
öccsét, amivel kimondja Bizáncra és önmagára a halálos ítéletet. Minden
egyéb elő- és utójáték. A dráma fogadtatásáról - az imént idézett helyen
- Herczeg azt írja, hogy az „meglepte és megdöbbentette a közönséget, az
emberek valósággal zavarban voltak, keveset tapsoltak, de érezni lehetett,
hogy mély hatással van rájuk. Tudtommal nem tartozom az önhitt szerzők
sorába, de a Bizánc első felvonása alatt azt mondtam az igazgatónak: »Ha
nem tapsol a publikum, annál rosszabb a publikumra nézve«.”18
A Horváth János által tett Nobel-díj felterjesztés 1925-ben, majd pedig a
drámának a kötelező olvasmánnyá tétele az 1930-as években azt jelzi, hogy
ha 1904-ben még nem is fogadta maradéktalan lelkesedés a művet, a Trianon
utáni korszak kulturális hatalmi intézményei mindent megtettek azért, hogy
Herczeg drámáját a nemzeti irodalmi kánon kiemelkedő helyére emeljék.
A két másik, itt érintendő Herczeg-drámának mind az életműben, mind
az irodalom- és színháztörténetben más hely jutott. Az 1917. január 13-
án a Vígszínházban tartott bemutatón a Kék rókát rengetegszer megtap­
solták. Az előadás hatalmas sikert aratott, és a színjáték a legtöbbször ját­
szott Herczeg-darabbá vált. A művészek közötti rivalizálásnak gyakran van
megtermékenyítő, inspiráló szerepe. Egyetlen példára utalva, Strindberg
drámaírói pályájának alapmagatartása az Ibsen műveivel szembeni pozí­
ció elfoglalása. Darabjaiban „mindazt támadta, amit az idősebbik pályatárs
témájának és formajegyének vélt”.19Ugyanakkor - a másik oldalon - Ibsen
szobájának falán ott függött Strindberg portréja, mert noha őrültnek te­
kintette a svéd szerzőt, folyamatosan inspirációt is merített belőle illetve
műveiből. Herczeg a Kék rókát köztudottan Molnár Ferenc ellenében, az ő
„legyőzésére”, a molnári szellemesség, humorosság és dramaturgiai virtuo-

17H erczeg 1985: 428.

18Uo.
19Brustein 1982:1 .107.
H erczeg Ferenc s z ín h á z á r ó l 159

zitás meghaladásának a szándékával írta. A másik oldalon Molnár Hercze-

get nem tekintette etalonnak, és nem is merített a darabjaiból inspirációt
(eltérően az Ibsen és Strindberg viszonyáról mondottaktól).
Herczeg meghaladni vágyott mintája Molnár Ferenc A z ördög című
vígjátéka volt, amelyet tíz évvel korábban, 1907-ben mutattak be ugyanott,
a Vígszínházban. A házasságtörés témája, az asszonyi hűtlenség motívuma,
a szerelmi sokszög viszonyhálója, valamint egy feltáratlan titok alapozza
meg mindkét darabot. Herczeg ötszereplős színjátékában a központi alak
Cecile (a kék róka), aki 27 éves, ennek ellenére az ifjú tanítónő, Lencsi,
őt néninek, a férjét, Pált pedig - akiért rajong - Pali bácsinak szólítja. Az
utóbbi biológus professzor, aki a munkája miatt elhanyagolja az asszonyt,
aki a budai nyári lakból Pestre ki-kirándulva titkos programokat bonyolít
le. A svájci túrájáról visszatérő és a házaspárnál látogatást tevő barátjuk,
Sándor mindjárt gyanúba is keveri az asszonyt, akit idejövet látni vélt egy
autóban egy férfival. A hazatérő asszony azonban kivágja magát.
A Pálért rajongó Lencsi, és a Cecile-be szerelmes Sándor a III. felvonás­
ra megkapják szívük választottját: a partnerek helyet és partnert cserélnek.
A gyanúba keverés és a szerelem beteljesedése a szeretői státusz lehetőségét
ígéri, a darab azonban - a kor színházzal szemben támasztott társadalmi
elvárásainak megfelelően - a partnercserét nem a szeretővé válásban, ha­
nem a házasság felbontásában és új házasság megkötésében mutatja be. A
III. felvonásban Lencsi immár Pál felesége, Cecile pedig a dráma végén
azzal a feltétellel köti az életét Sándoréhoz s indul vele közös utazásra, ha -
mint mondja -, „Elmegyünk az anyakönyvvezetőhöz!” 20 Az első felvonás
szellemes replikái, poentírozott dialógusai a második részre elfáradnak, és
férfi és nő mibenlétéről, feladatáról, státuszáról megfogalmazott, közhely-
szerű szentenciáknak adják át a helyüket. Az instrukciók időnként már
az első felvonásban is meglepően suták, például: „elkotródik az asztaltól”
(164), a cigarettát „visszalopja a helyére” (168), stb.
A darab szállóigévé vált kérdése, miszerint járt-e Cecile a Török utcá­
ban, a korabeli bulvár érdeklődés színházi reprezentációja volt. Herczeg az
emlékirataiban önelégülten nyugtázza a kérdés íróilag eldöntetlen voltát,
amelynek eldöntését a mindenkori színházi előadásban a Cecile-t játszó
színésznőre bízza. Az ősbemutatón Varsányi Irén úgy játszotta a szerepet,
hogy a kérdésre „nem” volt a válasz.21 A húsz évvel későbbi felújításban
Bajor Gizi felfogása a szerepről - s vele a kérdésről - az volt, hogy „persze,

“ H e r c z e g 1994: 218.
21 H e r c z e g 1993: 61.
160 P. M üller P éter

hogy ott járt, de nem történt komolyabb baj, mert idejében megértette,
milyen hiú fajankó a báró, és kitört a hajtásból”.22
A Kék róka reprezentatív példája annak az írói magatartásnak és világ-
szemléletnek, amely Herczeg írásművészetét alapvetően jellemezte. „A
pontos és alkalmazkodó közönségismeret és a rutinos mesterségbeli tudás
volt a társasági drámának [...] legfőbb erénye, s egyben legproblematiku­
sabb vonása is. Azt adott, annyit adott, s úgy adott, amennyit s ahogyan azt
közönségének befogadni nem került erőfeszítésébe, s nem zavarta elalvás
előtti lelki békéjét. Finoman csomagolt pikáns izgalmat az elején, könnyű
rejtélyű bonyodalmat a közepén, csattanós vagy érzelmes feloldást, de m in­
denképpen feloldást a végén.. ” 23
1925-ben, nemzeti kanonizálása tetőpontján írta meg Herczeg Ferenc A
híd című drámáját, amelyben Széchenyi István alakját állítja a középpontba.
A mű négy felvonása egy-egy önálló epizód, különböző helyen, időben
és szereplőkkel. Széchenyi az, aki mindegyikben megjelenik, s a címbeli
konkrét és jelképes „híd” témája az, amely a felvonásokat összekapcsolja. A
darab keletkezéséről emlékezéseiben Herczeg azt írja, hogy Jászai Mari, aki
minden tavasszal elzarándokolt Nagycenkre, egyszer őt is magával vitte, s
„ennek az emlékezetes útnak része volt benne, hogy később megírtam a
Híd című Széchenyi-színművet”.24 A dráma koncepcióját pedig úgy összeg­
zi, hogy annak voltaképpeni hőse „a Lánchíd. Nemcsak építészeti remek­
mű, hanem jelkép, mely a magyar közösség legmagasztosabb gondolatait és
legnemesebb érzéseit foglalja hatalmas ívei közé”.25
A négy felvonás négy élőkép, vagy - Bécsy Tamás kifejezésével élve
- „állókép”, 26 négy tabló. A drámának „nincs egymásból következő
helyzetek sorában rögzített története”. A tablók „közepén Széchenyi
áll, s körülötte az éppen aktuális alakok, akik mind az ő jelentőségének
kiemelését szolgálják”. 27 Az első felvonásban a Dunán nincs (még) híd, a
jégzajlás miatt kockázatos átkelni a folyón, amit egyedül Zichy Károly-
né, Crescencia (Széchenyi leendő felesége) mer megtenni. A József nádor
várbeli dolgozószobájába helyezett felvonás során a gróf kezdeményezi a
Duna-híd megépítését (amely persze túlmutat önmagán, s a magyar nem­
zet felépítésének jelképeként is szolgál). A tabló (azaz a felvonás) azzal a

22 H erczeg 1993:202.
23 N émeth 1985a: 185.
24 H erczeg 1985: 268.
25 H erczeg 1993: 135.
26 Bécsy 2003: 175.
27Uo.

i
H erczeg Feren c s z ín h á z á r ó l 161

bejelentéssel zárul, hogy valaki beszélni óhajt Széchenyivel. Az illetőt úgy

hívják: Kossuth Lajos.
A második felvonás a szabadban, egy budai kirándulóhely kiskocsmája
előtti tisztáson játszódik, ahol Herczeg felvonultatja a társadalom legkü­
lönfélébb rétegeit, az életkép végén Kossuthot és Széchenyit, akik között
parázs vita alakul ki a magyarság jövőjéről és az ahhoz vezető út eszkö­
zeiről. A harmadik felvonásban már a Lánchíd megépítése után vagyunk,
Sándor Móric gróf budai palotájában, ahol táncestély zajlik, miközben hí­
rek érkeznek arról, hogy Pesten tüntetnek. (Kossuth itt nem lép színre.) A
felvonás végén Széchenyit az önvád kínozza, hogy beleavatkozott a haza
sorsába, és „mindenért engem fognak átkozni a magyar anyák!” 28 Az utol­
só felvonás eseményei Széchenyi pesti Duna-parti lakásában zajlanak, 1848
őszén. Itt, a korábbi sokszereplős tablók után csupán hét alak jelenik meg
a színen, és két nagy vita zajlik le, előbb Széchenyi és Battyány Lajos, majd
pedig Széchenyi és Kossuth között. Széchenyi beteg, téveszmék gyötrik, azt
képzeli, hogy a Lánchíd felépítésével ő indította el a forradalmat, s ezért fel
akarná a hidat robbantani. Hogy megnyugvást leljen, orvosa azt javasolja,
vigyék Pestnél nyugalmasabb helyre, és Döblinget ajánlja.
A híd fentieken túli legfőbb sajátossága, hogy a magyar történelem köz­
ismert tényeit hozza játékba, s emiatt hiába vannak a drámában a jövőre vo­
natkozó víziók, jövendölések, mindezek már köztudottak, s így csekély és
sekély hatással vannak a(z olvasó) közönségre. Egyetérthetünk Bécsy Tamás
összegzésével, aki szerint ebben a darabban „a dagályosan kimondott közhe­
lyek vagy jól ismert dolgok a nemzeti önérzethez szólnak”.29 Ez az eszköztár
azonban meglehetősen avulékonynak bizonyult, és Herczegnek ezt a drámá­
ját - hosszabb távlatban - feledésre méltónak ítélte. Noha a színjáték a Sin­
ger és Wolfner kiadásában 1943-ig négyszer jelent meg, s ez utóbbi kiadással
a darab közel 35 000 példányban jelent meg, amikor 2013 szeptemberében
az 1943-as kiadás egyik példányát kikölcsönöztem, meglepve tapasztaltam,
hogy azt 70 év alatt nem olvasta senki, mivel az ívek felvágatlanok voltak.

3. A repertoár és a kánon peremén

Végül röviden kitérek arra, hogy az 1940-es évek végétől mennyire vannak
jelen Herczeg Ferenc drámái a magyar színpadokon.*25

28 H erczeg 1943: 92.

25 Bécsy 2003: 173.
162 P. M ü l l e r P é t e r

Mindez abból a szempontból is érdekes és tanulságos, hogy - mint azt

korábban már említettem - Herczeg a maga korában sikerszerzőnek szá­
mított, csak a Nemzeti Színházban ezernél több estén voltak színpadon a
drámái, a Vígszínházban és más magyar színházakban tartott előadásairól
nem is beszélve. (És a nemzetközi fogadtatása is kiemelkedőnek tekinthető
a két világháború közötti időszakban.)
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet által gondozott szín­
házi adattár (www.szinhaziadattar.hu) 23 Herczeg-bemutatót tart nyilván.
Ez tartalmaz párat az író életének időszakából (nagyon hiányosan), viszont
a második világháború utáni premierek adatai közel teljesek. Ezek szerint
két drámája maradt fenn a magyar színházi repertoáron, a Bizánc, melyet
ötször játszottak 1945 után, és a Kék róka, melynek ugyancsak öt magyar-
országi bemutatója volt. Emellett ebben a közel hetven évben Herczeg töb­
bi drámája közül mindössze egy-egy színpadra állítást ért meg A Gyurko-
vics lányok (1991: Gyulai Várszínház), a Majomszínház (1999: Nemzeti) és
A híd (1999: Evangélium Színház).
Az 1904-ben bemutatott Bizáncot a második világháborút követően
1948-ban Miskolcon, 1956-ban Győrött, 1981-ben Pécsett, 1987-ben Bu­
dapesten a Jurta Színházban, és 2012-ben Székesfehérvárott játszották. A
rendszerváltás óta tehát a műnek egyetlen bemutatója volt. Az 1917-ben
színre vitt Kék róka 1986-ban a Radnóti Színpadon, 1999-ben a Madách
Színházban, 2007-ben a Turay Ida Színházban, 2009-ben Sopronban, és
2012-ben a Játékszínen volt műsoron. A társalgási vígjáték öt bemutatójá­
ból tehát négy a rendszerváltás utánra esett.
Ezek az adatok azt mutatják, hogy a 2013-ban az író születésének 150.
évfordulója kapcsán az életműre irányuló szakmai figyelem sem tudja élet­
re kelteni a színházi közönségnek a Herczeg Ferenc drámái iránti valami­
kor kitüntetett érdeklődését.

Bibliográfia

Bécsy 2003 = Bécsy Tamás, Magyar drámákról. 1920-as, 1930-as évek. Bp.,
Dialóg Campus, 2003,168-175.
Bécsy 2007a = Bécsy Tamás, Középfajú drámák 1902 és 1917 között. In: A
magyar irodalom történetei. II. köt. 1800-tól 1919-ig (főszerk. Szege-
dy-Maszák Mihály). Bp., Gondolat, 2007, 638-648.
H erczeg Ferenc s z ín h á z á r ó l 163

Bécsy 2007b = Bécsy Tamás, A magyar „sikerdarab” In: A magyar iroda­

lom történetei. II. köt. 1800-tól 1919-ig (főszerk. Szegedy-Maszák Mi­
hály). Bp., Gondolat, 2007, 856-865.
Brustein 1982 = Brustein, Robert, A lázadás színháza /-//. (Ford. Földényi
F. László) Bp., Európa, 1982.
H ajdú 2007 = Hajdú Péter, Sikertörténetek a századvégi novellisztikában.
In: A magyar irodalom történetei. II. köt. 1800-tól 1919-ig (főszerk.
Szegedy-Maszák Mihály). Bp., Gondolat, 2007, 548-559.
H ajdú 2009 = Hajdú Péter, Herczeg Ferenc érdekessége. Literatura 2009/4,
427-445.
H erczeg 1925 = Herczeg Ferenc, Bizánc. In: Herczeg Ferenc Munkái.
Gyűjteményes díszkiadás XXIV. Bp., Singer és Wolfner, 1925.
H erczeg 1943 = Herczeg Ferenc, A híd. Bp., Singer és Wolfner, [4. kiadás],
1943.
H erczeg 1985 = Herczeg Ferenc, Herczeg Ferenc emlékezései. A Várhegy. A
gótikus ház. Bp., Szépirodalmi, 1985.
H erczeg 1993 = Herczeg Ferenc, Herczeg Ferenc emlékezései. Hűvösvölgy.
Bp., Szépirodalmi, 1993.
H erczeg 1994 = Herczeg Ferenc, Kék róka. In: Nagy színházi siker volt
(szerk. Kerényi Ferenc). Bp., Unikornis, 1994, 161-218.
H orváth 1925 = Horváth János, Herczeg Ferenc. Bp., Pallas, 1925.
Magyar színháztörténet II. köt. 1873-1920. Bp., 2001, Magyar Könyvklub
- OSZMI.
Magyar színháztörténet III. köt. 1920-1949. Bp., 2005, Magyar Könyvklub
N émeth 1985a = Németh G. Béla, A lektűr magyar mestere. In: Kérdések
és kétségek. Bp., Magvető, 1985, 181-202.
N émeth 1985b = Németh G. Béla, Az „úri középosztály” történetének egy
dokumentuma. In: Herczeg Ferenc emlékezései. A Várhegy. A gótikus
ház. Bp., Szépirodalmi, 1985, 5-32.
Selmeczi 1991 = Selmeczi Elek, Németh Antal. A magyar színház enciklo-
pédistája. Bp., OSZMI, 1991.