Az ókori görög dráma és színház

Történelmi háttér:
Kr. e. V. században a görög városállamok vezetőjévé vált Athén. A Földközi-
tenger leggazdagabb és leghatalmasabb államává vált. A polgároknak jólétet és
politikai szabadságot biztosított. Világvárossá, a szellemi élet központjává vált.

Dráma: Kr. e. V. sz. a dráma a vezető műnem Görögországban.

- irodalom egyik műneme
- olyan színpadra szánt alkotás, melynek középpontjában valamilyen
konfliktus áll
- a konfliktus a szereplők dialektusaiból, illetve monológjaiból áll
- drámák cselekményei a jelenben bontakoznak ki (nem a halálesettől
tragédia a tragédia)
két műfaja van:
- tragédia: tragikumra épül, értékveszteségre épül
- komédia: olyan drámai alkotás, mely középpontjában komikum áll,
valamint szereplői kisszerű emberek, mindig szerencsés a vége
két fajtája: jelen komikum – szereplő jelleméből fakad a humor
helyzet komikum – a szituáció nevetséges

Dráma kialakulása: az ókori görögöknek köszönhető

- Dionüszosz istenhez köthető a dráma kialakulása (bor/mámor), nagy
becsben tartották ezt az istent, évente többször is ünnepelték
- falusi Dionüszosz (január – február)
- városi Dionüszosz (március – április) a legfontosabb ünnep

Falusi Dionüszosz (január – február)

- helyszín: falvak
- álarcokat vettek fel, lovaskocsira ültek, mindent ami bántotta őket
kikiabálták
- ebből fejlődött ki a komédia
Városi Dionüszosz (március – április)
- ez Dionüszosz újjászületésének ünnepe
- ezeket az ünnepeket a nagyvárosokban ünnepelték, a közeli kis falvakból
is elmentek
- csúcspont: 5 napos drámai verseny volt. Kr. e. 534-tól tragédiaírók
vehettek részt. Kr. e. 486-tól komédiaírók is részt vehettek. Arkhón
(állami tisztviselő) irányította. 3 tragédiaköltőnek és 5 komédiaszerzőnek
adott játszási engedélyt. A komédiaköltők 1-1 darabbal nevezhettek be a
versenybe. A tragédiaírók tetralógiával (4 darabbal) kellett nevezniük. A
4-ből 3 tragédia és 1 szatír játékkal neveztek. Csak 1 darab szatír játék
maradt fent. Oldott hangulatú, könnyed hangvételű műfaj.
(Szatír : Félisten; félig állat, félig ember formájú buja istenalak a mitológiában. )
Szatírok: Dionüszosz kísérői voltak, kecskelábú, emberformájú lények. Addig
voltak nyugodtak, amíg nem ettek, mert utána megvadultak.
Zsűri: előre kiválasztottak 10 embert. Ők írták le az általuk leírt rangsort,
bedobták egy urnába. Az arkhón kihúzott 5 darabot, átlagolták és így kapták
meg a végeredményt.
Nagyon nagy megbecsülést kapott a győztes, babérkoszorút, sokszor politikai
tisztséget is.
5 napos dráma verseny:
1. nap: Dionüszoszt éltető énekeket adott elő egy kórus
2. nap: előadták a komédiákat
3. nap: verseny
4. nap: verseny
5. nap: verseny
Színjátszás gyökerei:
- sokáig énekelték a Dionüszoszt éltető énekeket
- ráunt a közönség
- jött az ötlet Theszpisztől, hogy a kórus egyik tagja eljátszaná Dionüszosz
szerepét, akit először kiállítottak, ő lett az első színész
- jött még egy ötlet, hogy még egy ember kiállna, belőle lett a második
színész (AÍSZKHÜLOSZ)
 - nemsokkal később már három embert állítottak ki, ő lett a harmadik
színész ( SZOPHOKLÉSZ)
- így alakult ki a színjátszás
Színházak jellemzése:
- szabadtéri
- domboldalakba vájták
- kiváló akusztika
- 20.000-30.000 ember befogadására voltak alkalmasak
- pici színpad volt, olyan kicsi, hogy max. 2-3 ember fért el rajta
- a színészek csak szócsatákat vívtak mozgáshelyük nem volt
- a színészeken kívül a kórus (13-15 fő) szintén szereplője volt. Ők a
színház közepén félkör/kör alakú tánctéren helyezkedtek el (orkhésztra –
tánctér)
- kórus feladata: tánclépések, énekek
- a színpad mögött díszes épületet vagy egy templomot mintázott,
háttérként funkcionált, ebben tárolták a kellékeket
- előadások kora reggel kezdődtek és estig tartottak, ehettek-ihattak a
nézőtéren, szabad véleménynyilvánítás is lehetett
- a színészek álarcot hordtak (ez tette lehetővé, hogy a női szerepeket
férfiak játszák)
- nincs díszlet
- nincs függöny
- színészek csak férfiak
- díszes ruhákban léptek fel
Milyen szerepet játszhat?
színek: piros – király
fehér – nő
érzelmeket is ki lehetett fejezni: vörös – harag
fehér – félelem
sárga – irigység
A színházi előadásra elmehettek a szegényebbek is. Az ókori állam nézőpénzt
fizetett. A nézőpénz: az aznapi kiesett bérét adta vissza. (belépődíjat kellett
fizetni, a szegény polgároknak az állam visszafizette a jegy árát)
Legismertebb írók: ”tragikus triász”
- Szophoklész
- Aiszkhülosz (90 darabot írt, de csak 7 maradt fent)
- Euripidész
Mind a hárman Kr. e. V. században éltek és tevékenykedtek.
Aiszkhülosz: a tragédiák atyja, 90 darabot írt, de csak 7 maradt fent, legtöbbet a
családon belüli erőszakról írta. Híres tragédiái: Perzsák, Heten Théba ellen,
Leláncolt Prométheusz
Euripidész: tragédiái: a női lelkekben lezajló folyamatokról írta drámáit,
pusztító női szenvedélyekről. Híres drámái: Medeia, Phaedra, Elektra
Szophoklész: kb.: 120 darabot írt, de csak 7 db maradt ránk, 3 trójai és 3 thébai
mondakörből. Állítólag 24-szer nyerte meg a drámaversenyt. Ő léptette ki a
harmadik színészt. A kórus számát 12-ről, 15-re növelte. Ő vezette be a
díszletezést.
7 drámája közül 3 a trójai mondakörről szól. Híres drámái: Antigoné, Oidipusz
király, Oidipusz Kolónoszban

Szophoklész – Antigoné
Antigoné című tragédiája, melyet 440-ben mutattak be, a thébai mondakörhöz
kapcsolódik. Hatalmas sikert aratott.
Sikerének oka: olyan témákat boncolgat, amelyek mindig is érdekelték az
embereket (család, barátság, szerelem, hatalom, lelkiismeret, olyan igazságokat
hordoz, amelyekből minden ember tud tanulni).

A thébai mondakör: Laiosz, Théba királya feleségével önmegtartóztató

életmódot élt, egy jóslat miatt, melytől rettegett. Miszerint születik majd egy fia,
aki megöli apját, s anyját veszi el feleségül. A bor mámorában azonban az
asszony megesett. A fiú, Oidipusz születése után bokáját átszúrták s kitették a
hegyre. Az őt vivő szolga megsajnálta őt, s elvitte a korinthoszi királyhoz, aki
gyermekéül fogadta. Itt egy vacsora adtán fattyúnak nevezték, ezen
felháborodva elment Delphoiba, ahol tudomást szerzett a jóslatról, s nem mert
hazamenni elindult hát Théba felé, ahol összetalálkozott egy csoporttal és
megölt egy embert (így lett tudtán kívül saját apja gyilkosa). Eljutott Thébába és
megmentette a várost egy szörnytől, és elnyerte az özvegy királyn, Iokaszté
kezét (saját anyja). 4 gyermekük született: Polüneikész, Eteoklész, Iszméné és
Antigoné. Dögvész támadt és a király úgy döntött, hogy maga deríti ki, mi az
oka. Rájött, hogy saját maga ellen nyomoz. Kiderül bűne, megvakíttatja magát
és Kolónoszban telepedik le. A két fiú véres harcot vívtak a trónért, míg egymás
keze által nem szálltak a halálba. A trónt Iokaszté testvére, Kreón kapta meg.

Az dráma jellegzetes vonásai:

 az események színhelye egyetlen tér

 a tragédia időtartama néhány óra
 a feszültebbé váló konfliktus, viták, szócsaták formájában valósul meg
 a kardalok elválasztják és összetartják a jeleneteket
 jellemzőek a jambikus sorok: U – U – U –

„Hármas egység” szabályai szerint íródott.

történjen 1 eset – 1 helyen – 1 időben
nem párhuzamos eseményszál – 1 helyszín – 24 óra leforgása alatt

Szerkezete:

1. expozíció, bevezetés (prologosz): Antigoné és Iszméné

2. bonyodalom
3. bonyodalom kibontakozása
4. tetőpont
5. végkifejlet

bevezető: Antigoné és Iszméné beszélgetése

bonyodalom: Antigoné a király parancsa ellenére eltemeti testvérét

bonyodalom kibontakozása: minden ami a temetés és a jós között

tetőpont: jön a jós

végkifejlet: Kreón rájön a hibájára

Fő konfliktus: Antigoné – király Kreón

Antigoné: Isteni törvények, a halottat el kell temetni

Kreón: emberi törvény, nem lehet hazaárulót eltemetni, Kreón törvénye szembe
megy az istenek íratlan törvényével, felülírja az istenek törvényét

egyéb konfliktus: Iszméné – Antigoné

Kreón – Haimon

Kreón - Teiresziasz

őrök – Kreón

Expozíció
A prologosz alkotja az expozíciót, a drámai műnek azt a bevezető részét,
melyben az író megismertet az előzményekkel, s bemutatja a kiinduló helyzetet.
Itt jelenik meg a drámai szituáció.
Két törvény áll egymással szemben: az istenek ősi, íratlan törvénye és a királyi
törvény: Polüneikészt (hazaárulónak tartják) nem szabad eltemetni, sem
megsíratni. A parancs megszegőjére megkövezés vár. A kiélezett jellempróbáló
helyzetben másként dönt Antigoné és Iszméné: Antigoné lelkiismerete szavára
hallgat, Iszméné összeroppan, s nem mer Kreón ellen szegülni. Az ő jelleme
nem drámai jellem, mert számára fontosabb a saját élete, mint az általa elismert
erkölcsi kötelesség végrehajtása. Antigoné habozás nélkül dönt, s céltudatosan
megy „szép halála” felé. Emberen túli erő van benne.

Bonyodalom
Az 1. epeiszodion (jelenet) a tragikus közdelem, a bonyodalom kezdete. A
bonyodalom a drámai műveknek azon része, melyben megindul és kibontakozik
az alapszituációból következő eseménysor.
Ez a jelenet Kreón jellemébe világít be. Az új király trónbeszédében
összefoglalja programját, uralkodási céljait és módszereit: a város üdvének
mindenek elé helyezését, a béke helyreállítását s a kíméletlen megtorlás
ellenségeivel szemben. A hatalomtól megrészegedve kérkedő magabiztossággal,
fölényesen beszél, mintha minden mondata fellebezhetetlen igazság volna.
Kiadja legelső rendeletét: Polüneikészt nem szabad eltemetni. S ettől kezdve
furcsább színben tűnik fel, hisz ez nem szolgálja a város érdemeit, csupán
hatalmát fitogtatja vele. Elvei és tettei között mély szakadék tátong. Még el sem
hangzottak utolsó szavai, érkezik az őr, hogy rendeletét megszegték. Kreón
lelkében felerősödnek az indulatok: uralkodói gőgje és sértett hiúság küzd
egymással s ez bosszúra sarkallja. Arra gondol, hogy valamely lázadó férfi tette.
Fontos a kar szerepe, akik a királyi tanácsot képviselő vének, ill. az ő nevükben
szól. Rejtett vonakodás, húzódozás a válasz.
Az 1. sztaszimon Szophoklész legszebb s legismertebb kardala. Csodálatos az
ember, mert ésszel él: isteni képességeivel átkel a viharos tengeren, termésre
kényszeríti a földet, uralkodik a mélység és a magasság állatai fölött, övé a
„széllel versengő gondolat”, a beszéd s legmagasztosabb tudománya: a
törvényalkotás. A halál az ember hatalmának egyetlen korlátja, az egyetlen
dolog, mely az istenektől megkülönbözteti.

Konfliktus
A 2. jelenetben kerül egymással szembe és csap össze közvetlenül a két
főszereplő. Az ő körülményes előadása néhány pillanatig még késlelteti a
konfliktus kirobbanását. Kreón abban reménykedik, hogy a lány tagadni fogja
tettét, vagy nem is tudott a tilalomról. Antigoné azonban nyugodt, csendes
szavaival rácáfol erre a reményre. „Elvállalom s tagadni nem fogom sosem.”
Antigoné férfias, kemény s megingathatatlan. Kreónből a sértett gőg beszél,
félelmetes erejét csak a királyi trón adja. Hogy hatalmát bizonyítsa, Iszménét is
halálra ítéli. Nem csak két ember, két erkölcsi világfelfogás áll egymással
szemben. Iszméné vétlenül vállalja a bűnt s a büntetést, de Antigoné keményen s
büszkén visszautasítja Iszménét. Okai:

 megveti, gyűlöli a gyáva lányt, nincs benne szánalom iránta, nem akar
közösséget vele
 felébred benne a testvéri szeretet, megsajnálja Iszménét, meg akarja
menteni a pusztulástól

Új szál fonódik a drámába, megtudjuk, hogy Antigoné Kreón fiának,

Haimónnak a menyasszonya.
 Késleltetés
(3. jelenet) Haimón megjelenés késleltető mozzanat, mint alázatos, illedelmes
gyermek fordul apjához. Érvekkel igyekszik rávenni apját, hagyjon fel tervével,
hiszen a thébai nép nemhogy elítéli, de dicséri a lány bátor, istenes tettét, Kreón
azonban megfontolásra érdemesnek sem tartja szavait.
Kreón érvei egyre önzőbbek és csupán személyes jellegűek:

1. Inkább haljon meg Antigoné, csak a nép hazugságon ne fogja!

2. Ha egy rokon bontja meg a rendet, mit mer az, aki távol áll? Stb.

Nem hallja – nem akarja hallani – a nép szavát, s gőgös elvakultságában még fia
egyik kétségbeesett feljajdulását is tragikusan félrérti. A királyfi öngyilkosságra
gondol. Az őrjöngő király, hogy fiát jobban gyötörje, szeme láttára akarja
kivégeztetni az „undok nőszemélyt”.
Kreón végzetesen magára marad s ez előre sejteti bukását. Ez az elszigeteltség
ingatja meg, s Iszménének megkegyelmez. Úgy akarja elpusztítani Antigonét,
hogy ne sértsen isteni törvényt.
(4. jelenet) A kar énekébe szövődik Antigoné megható és gyönyörű halotti
siralma: a föld odvába vájt sírja, nászszobája felé megy nászdal nélkül,
násztalanul.Ridegség és egyetlen szenvedély jellemezte Antigonét, s most mégis
megtelik gyengéd nőiességgel, gazdag érzelemmel, tiszta emberséggel. A
boldogságot, nem a halált keresi. A halál nem szép már, hanem iszonyat.
Antigonét elhurcolják, Kreón látszólag győzött, de érzi, hogy valami nagy
dolognak kell még következnie: a világ harmóniája borulna fel, ha csak a
Bűntelenek kellene bűnhődnie.

Krízis
(5. jelenet) Megjelenik a vak jós, Teiresziasz, aki tisztábban lát, mint a látó, de
elvakult Kreón. A jós arra kéri a királyt, tegye jóvá tévedést, ne makacskodjon
tovább, mert az önhittség nyomán csak balsiker terem. El kell temetni
Polüneikészt. „Ki úgyis meghalt, azt minek ölni még?”
Erre is felcsattan Kreón, durván sértegeti a jóst, újra összeesküvésre gyanakszik.
A drámai feszültség most éri el a tetőpontot. A kirobban vitában vérig sértett
Teiresziasz megvetéssel fordul el a királytól, de előbb elhangzanak a baljós
szavak: a halottakért váltságul fiát fogja elveszteni, s házát csakhamar férfiak s
nők sírása tölti be. Kreóen megtörik, zavart lesz és a gőgös önhittsége a
rázÚdóló csapásra szertefoszlik. A karvezetőhoz fordul tanácsért, aki gyors
cselekvésre ösztönzi: bocsássa szabadon Antigonét, temesse el Polüneikészt. A
király megtörten engedelmeskedik.
A feszültség feloldódik, a drámai cselekmény lezárul: Antigoné embersége
győzött, a zsarnok megbukott. S még minden jóra fordulhat, hiszen a király
megbánta tettét.

Végkifejlet
Az exodoszban következik be a katasztrófa. Kreón megbánta tetteit, de bűneinek
következményeitől nem menekülhet. Hírnökök hozzák a hírt Antigoné, Haimón
és Eurődiké halálról. Kreón erkölcsileg összeomlik. Összeomlása nem tragikus
bukás, hanem jogos büntetés. Az exodikon a gőg elítélésével és a bölcs belátás,
a józan mérlegelés dicséretével zárja a művet.

Az Antigoné központi kérdése: hogyan kell dönteni, ha szembekerül az istenek

ősi törvénye a zsarnoki hatalom törvényével? Melyik parancsnak kell
engedelmeskedni? Antigoné lelkiismerete szavára hallgat. Iszméné kész
feláldozni életét a rémületből fakadóan, Haimón öngyilkos lesz szerelmeséért.
Antigoné az egyetlen, aki az isteni törvényt, az emberiség és a lelkiismeret
parancsát életénél is drágábbnak tartja. Tragikus hős, bukása ellentmondásos
érzelmeket kelt: az értékpusztulás megrendítő s az emberi nagyság átélésének
felemelő érzését váltja ki.
Szophoklész az emberi jellemekből vonja ki a tetteket, az előzményekből a
következményeket.
A vak jós csak azt látja, amit az elvakult király nem volt képes meglátni.
Semmivel sem mondott többet mint Haimón. Kreónt nem az istenek sújtják le,
saját bűne roppantja össze. Karjaiban fia holttestével, szívében felesége és
gyermeke halála miatt érzett önvádjával saját haláláért fohászkodik. Kreón
sorsát nem érezzük tragikusnak, mert összeomlása nem tragikus bukás, hanem
jogos büntetés.
Antigoné hősi példája arra tanít, hogy az embertelenséget még parancsra sem
szabad elkövetni.