4.

tétel: Babits Mihály: Jónás könyve

Babits pályaképe

Irodalomszervező tevékenysége: A Nyugat főszerkesztője, és meghatározó alakja volt.

(Halálával megszűnt a Nyugat, ennek utolsó száma Babits-emlékkönyv volt.). Tanárként
működött, magyart tanított a folyóirat szerkesztése mellett. 1927-ben a Baumgarten
alapítvány kurátora (elnöke) lett.

Értékőrző magatartása a háború alatt: Egész életében teljességgel szemben állt a háborúval.

A háború hatására a költő feladja a külvilág eseményeivel szemben kialakított távolságtartó
magatartását, és a háborús propagandával szemben hitet tesz a felvilágosult emberiség
eszménye mellett.

Betegsége: 1934-től légzési panaszokkal küzdött, s 1937-ben felfedezték, hogy gégedaganata

van, s e miatt sokáig nem tudott beszélni.

Szembenézés a halállal: A lét végső kérdései felé fordul: személyesség, elégikus hangnem,
irónia és/vagy önirónia.

Jónás könyve (1938) és Jónás imája (1939)

Babitsot saját testi szenvedésein kívül az emberiségre váró kínok is gyötörték. A gondolkodó
emberek előtt már a ‘30-as évek elején felrémlett egy új háború pusztításának látomása. A
kultúra s az emberiség féltésének morális aggálya fordította szembe a jogtipró állammal,
elsősorban a nacionalizmusra épülő militarizmusok diktatúrájával.
A Jónás könyvét súlyos operációja után a betegágyon vetette papírra, amikor némaságra ítélve
csak beszélgetőfüzeteivel tartotta kapcsolatát a külvilággal. A Nyugat 1938 szeptemberi
számában jelent meg első ízben.
1938-ban, Ausztria német megszállása után Babits egész Európa pusztulásától rettegett.
Ebben a történelmi helyzetben új erővel vetődött fel az a kérdés: mit tehet a költő, a művész a
barbár erők ellenében?
A Jónás könyvében prófétikus verseit folytatja. A négyrészes elbeszélő költemény egyben
bibliai történet mögé rejtett szellemi önéletrajz, elbeszélő keretbe foglalt nagyszabású lírai
önvallomás is. A költő kívülről szemléli önmagát, s önarcképét Jónás személyében festette
meg, jóllehet nem állíthatjuk, hogy mindenben azonosította önmagát műve főszereplőjével. A
küldetéstudat emelkedett pátosza mellett itt is jelen van az irónia, sőt a groteszk humor is.
A kezdetben a gyáva Jónás semmi áron sem akar Ninivébe menni, mert utálja a prófétaságot,
menekül az Úr parancsa, lelkiismeretének szava elől. Egy békés szigetre vágyott, ahol
magány és békesség veszi körül, egy magányos erdő szélén akart elrejtőzködni.
Komikus és szánalmas figura lenn a hajófenéken, meggyötörten és elcsigázva a tengeri
vihartól; groteszk alak, amint a cet gyomrának bűzös sötétjében üvölt és vonyít az ő
Istenéhez; nevetségesnek, esetlennek mutatja be a költő Ninivében is. A korábban félénk,
félszeg Jónás most önmagát is túlkiabálva, kérlelhetetlenül, kevélyen igyekszik teljesíteni
küldetését, de szégyenben marad; az árusok kinevetik; a mímesek terén az asszonyok
kicsúfolják, bolondos csapattal kísérik halbűzét szagolva, mord lelkét merengve szimatolva; a

1
királyi palotában meg egyenesen gúnyt űznek belőle: egy cifra oszlop tetejébe teszik, hogy
onnan jövendölje a végét a világnak.
A testi-lelki gyötrelmek kényszerítették Jónást, hogy prófétáljon Ninive, a megáradt
gonoszság ellen. Felismerte, hogy nem térhet ki a felelősségvállalás alól, mert aki életében
hazug, az elveszíti a boldogságot. Kudarcai után feldúltan menekül a megátkozott, bűnös
városból a sivatagba, mert lelki szemei előtt látta a város pusztulását.
Babits verseinek története csaknem végig híven követi a bibliai elbeszélést, de olykor
naturalisztikus részletezéssel bővíti ki annak tömör, szófukar előadását (pl.: a tengeri vihar
szemléletes leírása). A két mű közötti legfontosabb eltérések: a bibliai Jónás könyvében a
niniveiek hallgatnak a próféta feddő szavára. Maga a király rendeli el, hogy mindenki
böjtöljön, öltsön zsákruhát és tartson bűnbánatot. Ott érthető és logikus, hogy az Úr
megkegyelmezett a városnak és a megtért embereinek. A babitsi Jónás könyvében gúnyos
közöny fogadja a próféta fenyegető jóslatát, s ezért indokoltabbnak tűnik Jónás keserű
kifakadása az Úr ellen. A szörnyű látomás nem teljesedik be: az Úr mégsem pusztítja el
Ninivét, s ebben a befejezésben ott rejlik valami remény is: az emberiség nagy alkotásai,
maradandó értékei (talán) túl fogják élni a megáradt gonoszságot. Jogos ugyanis Jónás
felháborodása az erkölcsi romlottság fölött, de jogtalan a világ pusztulását kívánni, hiszen az
igazság végletes követelése saját ellentétébe csaphat át: a legszélsőségesebb
igazságtalanságba és embertelenségbe. Jónásnak rá kell eszmélnie, hogy nem az ítélkezés az ő
kötelessége, hanem a bátor harc minden embertelenség és barbárság ellen, még akkor is, ha a
szó és az igazság gyenge fegyver, s a küzdelem esetleg komikus és eredménytelen. Egyébként
a prófétai küldetés teljesítése sem csak kudarccal végződött, hiszen a bűnbánatra intő feddő
szavak egyik-másik szívben kicsíráztak „Mint a jó mag, ha termőföldre hullott”.
Babits kiemelkedő nagy művének végső tanulsága: a próféta nem menekülhet kötelessége
elől, nem vonulhat magányos erdőszélre, semmiképpen sem hallgathat, ha szólnia kell:
mert vétkesek közt cinkos aki néma.
Atyjafiáért számot ad a testvér…
Többen úgy értelmezték ezeket a szállóigévé vált sorokat s az egész Jónás könyvét, mintha a
költő lelkiismeret-furdalása, egész életművéért való bűnbánata szólalt volna meg benne. Aki
ismeri Babits pályáját, költészetét, az nagyon jól tudja, hogy egyáltalán nem vádolhatta magát
„cinkos némasággal”.
A költemény ironikus-komikus és patetikus hangnemének kettőssége végig jelen van a
műhelyben. Szinte megszámlálhatatlan azoknak a szavaknak, szókapcsolatoknak,
mondatoknak a száma, melyek a nyelv hétköznapi, nyersebb rétegéből való, s ezek
egyértelműen az irónia eszközei. Ilyenek például a „rühellé a prófétaságot, szakadós ruháját”.
A stílus emeltebb, patetikus jellegét elsősorban a nyelv bibliai ódonsága adja. Igen bőven
találhatók a mai beszédben már nem használatos, elavult múlt idejű igealakok, például: méne,
elbocsátá, fölkele. A -ván, -vén képzős határozói igenevek gyakori használata is az
archaizálást szolgálja.
A versforma is a tárgyhoz s a kettős hangnemhez alkalmazkodik: egyenetlen hosszúságú,
páros rímű, laza jambikus sorokból áll a költemény; gyakoriak a sorátlépések, s a rímekre sem
fordít különösebb gondot a költő, pontosabban: rendszeresek a virtuózan pongyola rímek.
1939-ben függesztette költeményéhez a Jónás imáját, mely közvetlen líraiságában talán
megrendítőbb, mint maga az egész epikus remekmű. Költészetének megújulásáért,

2
újjászületéséért könyörög ez az ima, a Gazdához intézett rimánkodó fohász. Két nagy
mondatból áll a vers. Az első, hatsoros egységben a nagybeteg költő még a régi szavak
hűtlenségéről panaszkodik, melyeket sorsának szétesése, parttalanná válása hordalékként
sodor magával. A következő, egy lélegzetvételnyi hatalmas, ziháló versmondat (20 sor) mégis
a bizakodást szólaltatja meg. Áradásszerűen ömlenek a sorok-átlépve a gátakat, ritmikai
egységek határait.

A Jónás könyve a küldetéstudat alakulása szempontjából és az életmű egészére reflektáló

jelleggel értelmezi, illetve írja újra az ószövetségi történetet.

Ez a mű egyenes folytatása és lezárása Babits etikus magatartásának; egyszerre: ősi és

modern; mítosz és aktuális világtörténelem.

Műfaja: elbeszélő költemény; egy régmúlt korban megírt történetet ír át: más szóval
parafrázis. A bibliai történet parafrázisa (eltérések: a Szentírás prófétája felajánlja a
hajósoknak, hogy vessék tengerbe, Babits Jónása megbújik a hajófenéken; az ószövetségi
történetben Ninive lakói megtérnek, Babits történetében kigúnyolják a prófétát →a második
világháború előestéjén a költő groteszknek, érzi helyzetét.).

Szerep-vers: a szökött próféta egy önarcképet jelenít meg. Babits összehasonlítja magát
Jónással: a küldetése nem ment neki, mert nem hallgattak rá, ezért perlekedett Istennel, majd
visszavonult a magányba (a két sors teljességgel összeegyeztethető). A küldetés beteljesítése
minden ember feladata. Babits küldetése az irányadás volt. A remény és bizalom hangja van
jelen. Rádöbben arra, hogy mindhalálig be kell teljesíteni a küldetését, még felmetszett
gégével is. Szenvedés nélkül a lélek önvizsgálata lehetetlen. A költő feladata: iránymutatás,
erkölcs vigyázása.

Négy részből áll, ugyan úgy, mint a Bibliában. Ezekben a részekben a külső és belső helyszín
együtt van jelen. (A másodikban magával, míg a negyedikben Istennel perlekedik.)

Drámai szerkezet:

 Jónást hívja az Úr, de Jónás megszökik.

 Az Úr megbünteti, majd megmenti.
 Jónás meggyőződésből hirdeti Ninive pusztulását, de Ninive nem pusztul el.
Példázatként is lehet olvasni: a sorsa ellen menekülő ember példázata. Fő mondandója: Isten
irgalma.

Ninive a mai emberiséget jeleníti meg, míg Jónás magát a költőt. Bűnök: paráznaság, csalás,
tisztességtelenség (árusok, színészek, királyi udvar). Nyelvezete archaizált, patetikus,
ironikus.

Jónás alakja: Méltatlan az igehirdetésre: „rühellve a prófétaságot”, elfut küldetése elől,

fogadkozik, kifogásol, kételkedik. Nem ismeri a jövőt, tehát igazából nem is próféta.

A bűn következménye a büntetés, vagyis az Úr megleckézteti: Jónás a cethal gyomrában

ráébred: „ki nem akar szenvedni, kétszer szenved”; a szenvedés során prófétává válik, vállalja
azt, mégis: megszégyenített hős. Kevélysége miatt kudarcot vall.

3
 Jónás nemcsak Ninive ellen harcol, az Úr ellen is, sőt legnagyobb harcát önmagával szemben
kell megvívnia.

Babits nem felmagasztalja Jónást, éppen ellenkezőleg: elmarasztalja. Ennek közei: gúny,
öngúny, groteszkség, irónia.

A mű keletkezése: 1937.-ben Babitsnál orvosai gége daganatot állapítottak meg, 1938.-ban

súlyos gége műtéten esett át. Egy időre elvesztette hangját, és itt a kórházban kezdte el írni a
Jónás könyvét.
Műfaja: 4 részből álló elbeszélő költemény, melyet 1939.-ben egészített ki a Jónás imájával.
Fűszereplő: Jónás próféta, aki Babits hasonmása, a történet a sorsa elől menekülő ember
példázata.
A mű alapja: A Biblia ótestamentum (ószövetség) egy részének sajátos átdolgozása.
A mű szerkezete:
1.       Rész: Jónást az úr Ninivébe küldi, hogy mentse meg a várost, mert az a romlás útjára tért. 
Jónás azonban az Úr parancsa ellenére nem akar Ninivébe menni. Inkább elrejtőzik a
hajófenéken. Az Úr ezért megbünteti engedetlensége miatt.
2.       Rész: A cet - ahol gyomrában eltöltött 3napot és 3 éjjelt, és a szenvedések rádöbbentik,
hogy nem lázadhat az Úr parancsa ellen.
3.       Rész: Jónás teljesíti küldetését, elmegy Ninivébe, itt azonban, gúny és közöny fogadja. Az
Úr fenyegetése azonban nem teljesedik, az Úr nem pusztítja el a várost.  Jónás felháborodása
az erkölcsi romlás miatt jogos, de jogtalan a világ pusztulását kívánnia.
4.       Rész: Isten a jók miatt megkegyelmez a városnak. Jónást pedig arra inti, hogy az ő feladata
nem az ítélkezés, hanem a bátor kiállás és harc az embertelenség ellen.
A Biblia és babitsi mű eltérései:
Biblia: Babits:
Jónás maga kéri, hogy dobják a tengerbe. Jónás gyáva, el akar bújni a kormányos
parancsa ellen a hajófenéken.
Jónás imája a cethal gyomrában csupán A cethal gyomrában eltöltött idő leírása
néhány soros. sokkal részletezőbb.
Ninive lakói megtérnek és bocsánatot Ninive lakói kinevetik, kigúnyolják Jónást,
kérnek. az Úr mégsem pusztítja el a várost, a
kegyelem szükségére hívja fel a figyelmet.

A mű tanulsága: A kijelölt sorsot vállalni kell, a próféta nem menekülhet el kötelessége elől,
és a költő sem hallgathat, ha az emberi értékek pusztulásának veszélyét érzi (2. világháború).

Üzenete a mai korra

Babits fölismeri, hogy az emberi kultúra és gondolkodástörténet évezredes folyamata – mely
akár célelvű, akár körkörös – nem zárulhat le a fölhalmozott értékek pusztulásával. Az ember
felelőssége az értékek védelme és megőrzése. A Jónás könyvének, morális hitvallásának ma is
érvényes az üzenete.