Hidegháború amerikai szemmel

2006/2007

A hidegháború vége
/szemináriumi dolgozat/

Németh Csilla
 Bt-4nt
A hidegháború vége

A hidegháború végét pontosan nem lehet megállapítani, a dátum könyvenként és

szerzőnként változhat. Van olyan szerző, aki ezt az eseményt a START egyezmény
megkötéséhez, van, aki a Szovjetunió felbomlásához köti. De van olyan is, aki az Öbölháború
elkezdődésével zárja le a hidegháború korszakát, hiszen ekkor a két ellentétes oldal
szövetségesként lépett fel Irak ellen. Tehát az időpont 1989 és 1991 közé tehető. De az
előzmények éppoly fontosak, mint maga az eredmény, azaz beszélnünk kell az 1985-től
bekövetkező enyhülésről, amelynek eredménye a hidegháború lezárása volt.
1985-ben egyértelművé vált, hogy a fegyverkezési versenyt a Szovjetunió már nem
bírja, mind külsőleg, mind belsőleg kritikus helyzetbe került. Pénzügyi helyzete katasztrofális
volt, hiszen a többi országgal ellentétben rengeteget fordított a fegyverkezésre, ahelyett hogy
a gazdaságot állította volna talpra. A gazdasági lemaradás egyre inkább fokozódott, a pénzt a
gazdaság modernizációja, életképesebbé tétele helyett, a fegyverek modernizációjába
fektették. S ehhez még hozzájött a külpolitikai elkötelezettségek sokasága, amelyek szintén
sok pénzt vontak ki az államkasszából (pl. Afganisztán megszállása). Kedvező jel volt ugyan,
hogy Gorbacsov került az állam élére, de csak elodázni lehetett a Szovjetunió összeomlását.
Programja a fegyverkezési verseny csökkentésére, ill. befejezésére irányult. Ő volt az első
szovjet politikus, aki felismerte az idő hívó szavát, s megértette, hogy nem a szokásokhoz kell
ragaszkodni, hanem haladni a korral. Ez az elv a legjobban az 1988-as ENSZ közgyűlésén
mondott beszéde érzékelteti a legjobban. Valójában elismerte vereségét, országa lemaradását,
gyakorlatilag azonban a haladásról volt szó 1. Terve az ún. „elégséges védelem” („ésszerűen
elégséges”) lett volna, amelynek lényege egy akkora katonai ill. fegyverarzenál megléte,
amely az ország határait védelmezni tudja, de nem hajszolja bele az államot egy újabb
költséges fegyverkezési versenybe. Ez ugyan együtt járt a kisebb szocialista országok
kiválásával, de Gorbacsov célja az volt, hogy a szovjet Birodalom látszatát megőrizze 2, s ezen
országok elengedése tűnt a kisebbik rossznak. Ezekből az okokból kifolyólag megkezdődtek a
tárgyalások Reagan amerikai elnökkel, aki korábban teljes mértékben elzárkózott a
Szovjetunióval való kapcsolatfelvételtől, most azonban megtörténhetett az első lépés a

1
In.: Büky Barna: Visszapillantás a hidegháborúra. Budapest, 2001, Balassi Kiadó. 323. oldal
2
A birodalom egyik alapvető funkciója a szocialista országok megvédése a kapitalista országok rémképétől. A
hidegháború pedig éppen erre szolgáltatott okot, de a hidegháború felszámolásával ez a védelem feleslegessé, sőt
terhessé vált. In.: Fischer Ferenc: A megosztott világ. A Kelet-Nyugat, Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok fő
vonásai (1941-1991). Budapest, 1993, IKVA Kiadó. 352. oldal
hidegháború felszámolására. (ehhez hozzátartozik az is, hogy 1986. június 11-én visszavonja
azon kijelentését, miszerint a Szovjetunió a gonosz birodalma.). Úgy tűnhetett, hogy Reagan
és az Egyesült Államok kivár, amíg a Szovjetunió olyan helyzetbe kerül, amikor
engedményekre kényszerül a nála jóval fejlettebb Egyesült Államokkal szemben. Ez a
politika pedig, mint látjuk, elérte célját3.
Az első találkozóra 1985. novemberében Genfben került sor, amelytől az 1955-ös
találkozó megismétlését várták. Bár valós, kézzel fogható eredmény nem született a
tárgyaláson, elmondható, hogy jelentős lépést tettek az enyhülés felé. Gorbacsov külpolitikai
engedményekre volt hajlandó, amik segíthették a belpolitika rendezését, s lassanként, a
rendszeressé vált találkozókon meg is valósultak. De természetesen még fennálltak az
ellentétek, mint pl. a csillagháborús sérelmek, ill. a leszerelés kérdése. Ugyanis Gorbacsov az
amerikaiak csillagháborús terveit a korábbi SALT megállapodás megsértésének tartotta,
Reagan pedig a leszerelési folyamatok kijátszásával vádolta meg Gorbacsovot. Tehát a
viszony nem felhőtlen, mégis pozitívan értékelhetjük ezt a találkozót 4, mert már ekkor
felmerül a „zérómegoldás” terve.
A második találkozó 1986-ban (október) Reykjavikban volt. A tárgyalás egyik fő
témája a fegyverarzenál csökkentése. Gorbacsov és Reagan nagyon közel került ahhoz az
elhatározáshoz, hogy az interkontinentális rakéták számát a felére csökkentsék, ill. betiltsák az
1000km hatósugár feletti hordozórakétákat, és elrendeljék más hadászati fegyverzet
alkalmazásának befagyasztását („nullamegoldás”). Azonban problémát jelentett az USA
űrháborús programja, mivel Gorbacsov a szerződés aláírását e program megszüntetéséhez
köti, s ezt Reagan nem volt hajlandó feladni 5. Tehát ez volt a fő téma, de még szó volt a
regionális konfliktusokról is, ill. a Szovjetunió által megszállt területek kérdését is tárgyalták,
és megállapodtak abban, hogy a szovjet csapatok 1989. február 15-ig kivonulnak
Afganisztánból. S ha már itt tartunk, akkor megállapíthatjuk, hogy a szocializmus, ill. a
szocialista országok uralmi rendszere válságba került. Egyre inkább érezhető, hogy ezek az
államok ki akarnak válni a rendszerből, a távolabbi országokat, mint pl. Nicaragua, Angola,
Etiópia, már a Szovjetunió nem támogatja, hiszen Gorbacsov célja egy kisebb, de
gazdaságosabban irányítható állam megteremtése.
A fegyverkezési verseny megszüntetésére irányuló törekvés következő állomása
Washington, 1987. december. Gorbacsov előáll a „nullamegoldás” továbbfejlesztésével, a
3
In: Büky Barna: Visszapillantás a hidegháborúra. Budapest, 2001, Balassi Kiadó. 317. oldal
4
A tárgyaló felek is sikerként értékelték a genfi tárgyalást. Uo.: 318. oldal
5
Ez a helyzet pedig feszültséghez vezetett a többi ország katonai programjában, fokozott katonai ellenőrzést és
készültséget rendeltek el. In.: Benkes Mihály: Szuperhatalmak kora, 1945-1992. Budapest, 1999, Korona Kiadó.
223. oldal
„kettős nulla” megoldással, mely szerint a Szovjetunió vállalja az 500 és 1000 km
hatótávolságú rakéták megsemmisítését. Így Washingtonban már meg tudtak egyezni: 3 éven
belül minden Európába telepített 500-5500 km hatótávolságú rakétát teljes mértékben le
fogják szerelni (1987. december 8.). Ez volt az ún. INF szerződés, amely magával vonja a brit
és francia rendszer szerepének megnövekedését, hiszen az egyezmény erre a két országra nem
terjedt ki.
Negyedik alkalommal Moszkvában találkozott Reagan és Bush, 1988. május 30. –
június 3. A legfőbb kérdés az emberi jogok tisztázása volt. Ezek után folyamatossá válnak a
különböző szerződéskötések, megállapodások, s felmerül a hadászati repülőgépek és az
Európában állomásoztatott szárazföldi csapatok létszámának kérdése, illetve a kémiai
fegyverek ügye. Ebben a kérdésben 1989. januárjában Párizsban tárgyalnak, majd egy évvel
később kötelezik magukat az ilyen fegyverek számának csökkentésére. Pár hónappal később
pedig döntés születik arról, hogy a Varsói Szerződés államaiban csökkentik a szovjet erők
létszámát. Így a világ egyre közelebb kerül a hidegháború végleges lezárásához, amely
megmutatkozik az ún. stockholmi elvi nyilatkozat kiadásában (1989. június). Ez a nyilatkozat
100 tézist tartalmaz, melyek lényege a béke fenntartása, a békére irányuló törekvések
diplomáciai úton történő tárgyalása a fegyverek bevetése helyett. S így egy új demokratikus
világrend tervét alapozzák meg, amely egyik legfőbb céljának a béke megvalósítását, s
megtartását tekinti.
1989. decemberében Máltán találkozik az új amerikai elnök, George Bush és
Gorbacsov. (E találkozó folytatásának tekinthető az 1990-es ottawai konferencia).
Tárgyalásuk eredményeképpen létrejön a „nyitott égbolt” megállapodás („kölcsönös
bizalomerősítő felderítő repülések”), amelyet hagyomány szerint a korszak lezárásának
tekintenek6. Persze ez nem teljesen helytálló, mert még nem rendeződött a német kérdés, nem
írták alá a START-egyezményt, de a helyzet nagyon biztató. Természetesen ezek után is
tárgyalnak a katonai leszerelések ügyében, de a tárgyalások sokkal könnyebben, szabadabban
folynak. 1990. novemberében Párizsban, az Európai Együttműködési és Biztonsági Értekezlet
keretében találkoznak a NATO ill. a Varsói Szövetség államainak képviselői, ahol
megegyeznek a hagyományos katonai erők csökkentésében. Ez az a tanácskozás, ahol a
bipoláris világ fogalmát intézményesen is elvetik, a megállapodás pedig a Párizsi Charta nevet
viseli. Ezen kívül a NATO ill. a Varsó Szerződés aláírja a kölcsönös megnemtámadási
szerződést, amelyet szintén lehet a hidegháború végének tekinteni. Majd egy év múlva július
6
„A bipoláris világ szétroppant!” Hiszen Gorbacsov országa már megváltozott, s nem is hasonlított a korábbi
években oly büszke Szovjetunióra. In.: Fischer Ferenc: A megosztott világ. A Kelet-Nyugat, Észak-Dél
nemzetközi kapcsolatok fő vonásai (1941-1991). Budapest, 1993, IKVA Kiadó. 342. oldal
elsején Prágában megszűntetik a Varsói Szerződést, s így a NATO hivatalos ellenfél nélkül
marad.
Tehát a hidegháború véget ért, s az ezután következő első csúcstalálkozó nagyon nagy
eredményt hoz. A helyszín Moszkva7, 1991. július 30-31. a tárgyaló felek végre
megállapodnak a fegyverzetcsökkentés mértékében (25-30%), s így aláírják a START
megállapodást, valamint kinyilvánítják azon szándékukat, hogy a jövőben a „tartós
partnerség” elvét kívánják követni, hogy elkerüljék az újabb hidegháborút, vagy esetleg annak
veszélyét. Nem sokkal később, ősszel Bush ígéretet tesz az USA tengerre ill. szárazföldre
telepített nukleáris taktikai fegyvereinek megsemmisítésére, cserébe pedig a Szovjetunió több
robbanófejes nukleáris ballisztikus rakétáinak megsemmisítését kéri. Gorbacsov azonban a
szovjet taktikai nukleáris fegyverek teljes megsemmisítését és a haderő csökkentését helyezi
kilátásba.
A két ország kapcsolata még tovább javult a Szovjetunió felbomlásával 8, s az új állam
elnöke, Borisz Jelcin 1992. február elején már Camp Davidbe látogatott, s pár hónappal
ezután Washingtonban aláírták a kölcsönös barátsági és együttműködési szerződést, amelyet
nagyban befolyásolt a már véget ért Öböl-háború, ahol az amerikaiak jelentős segítséget
kaptak. Továbbá megegyeztek a stratégiai nukleáris fegyverek csökkentéséről, és arról, hogy
az egykori Szovjetunió volt tagállamai csatlakoznak a leszerelési egyezményhez. Ez pedig azt
jelentette, hogy a Szovjetunió, vagyis Oroszország nukleáris készleteit az államhatáron
belülre korlátozza, tehát itt halmozza fel, míg az USA Európából vonja ki az ide telepített
fegyvereket. A további tárgyalások eredményeképpen pedig 1993. január 1-én Moszkvában
aláírták a START-II. egyezményt, amely kötelezte a két országot a birtokukban lévő nukleáris
stratégiai támaszpontok kétharmadának, ill. a MIR V földi telepítésű rakéták
megsemmisítésére. Párizsban pedig nagy lépés történt a kémiai fegyverek ügyében. Ezen
fegyverek gyártását, raktározását és alkalmazását tiltó szerződés lépett érvénybe, amely
mintegy 130 országot érintett. Ami pedig Oroszországnak az egyik legfontosabb volt a
fegyverkezésben, az IDS program, szintén eredmény született. A Fehér Ház 1993. május 13-
án beszüntette a programot, s helyette a mérsékeltebb rakétaelhárító rendszer fenntartását és
fejlesztését határozta el, amely sokkal gazdaságosabb, a korábbi IDS programmal szemben.
Ezzel szinte egy időben az amerikaiak kinyilvánítják, hogy támogatják az orosz
reformprogramok véghezvitelét, illetve a szovjet utódállamok megsegítését is kilátásba
7
Fischer Ferenc beteglátogatásnak nevezi ezt a találkozót.
8
Szintén Fischer Ferenc tekinti ezt az eseményt a hidegháború lezárásának, hiszen az egyik „ellenség”, akitől a
másik védeni próbálta saját befolyási övezetét, megszűnt. Azaz a bipoláris világ egypólusúvá vált. In.: Fischer
Ferenc: A megosztott világ. A Kelet-Nyugat, Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok fő vonásai (1941-1991).
Budapest, 1993, IKVA Kiadó. 349. oldal
helyezik. Ez nagyon fontos, hiszen az USA mint támogató lép fel, nem pedig fölényes
győztes, különleges bánásmóddal viseltetik Oroszország iránt.
Eddig a megosztott világ jelképe a berlini fal és a kettéosztott Németország volt, de a
német vezetők terve a fokozatos egyesítés, aminek véghezvitelére Helmut Kohl kidolgoz egy
10 pontos egyesítési tervet. Kohl és Genscher külügyminiszter a további lépések megtétele
előtt azonban Moszkvába repül, hogy tárgyalásokat folytassanak Gorbacsovval, aki utat enged
az egyesítési törekvéseknek. Kezdetben az ún. 2+4 formula elfogadását akarják elérni, azaz
hogy a négy győztes állam lemondjon a hatalmi jogairól, és a két német állam
önrendelkezésébe ne szólhasson bele. A legfontosabb momentum a két állam egyesítésében a
berlini fal lebontása 1989. november 9-én. 1990. július elsején megszületik a német vámunió
és a valutareform, s megegyeznek a német-lengyel határ kérdésében is, ami az Odera-Neisse
vonala lesz. Ezek után már csak Németország hatalmi pozíciója kérdéses, amit a 2+4=5 9
formula hivatott tisztázni (1990. szeptember 12.). Ezek szerint Németország mint egyenrangú
fél csatlakozik egykori legyőzőihez, de nem lesz tagja az ENSZ biztonsági tanácsának. Egy
hónappal később (1990. október 3-án, a Brandenburgi-kapunál, az egyesítési ceremónia
keretében) hivatalosan is létrejön az Új Német Szövetségi Köztársaság. Kohl természetesen
folyamatosan tárgyal Gorbacsovval a továbbiakról, Németország helyzetéről, s így 1991.
július 16-án megegyeznek a következőkben:
 Németország területileg nem gyarapodik.
 Megszűnnek a győztesek jogai.
 Németország szabadon dönthet arról, hogy mely szövetséghez kíván tartozni.
 Az egykori NDK-ban állomásozó szovjet katonai erők legkésőbb 1994.
december 31-ig kivonulnak.
Így Németország, a hidegháború addigi jelképe egyesül, s bár sok gazdasági, társadalmi
problémával kell szembenéznie, mégis egységessé vált.
Külpolitikailag nézve Oroszország tehát háttérbe szorul. Már korábban említettem,
hogy a pénzügyi támogatások akadoztak, majd lassan meg is szűntek. Oroszország ráébredt,
hogy saját határain belül kell rendet tennie, így csapatait kivonja Afganisztánból (1988. április
15. Genf), s más külpolitikailag fontos eseményből is alig veszi ki részét: Namíbia
függetlenné válik, Nicaraguában a Managua-rezsim tárgyalásba kezd a kontrákkal, amelynek
révén 1990-ben megrendezhetik a választásokat10, és a vietnámi-kambodzsai konfliktus is

9
Uo.: 354. oldal
10
In.: Benkes Mihály: Szuperhatalmak kora, 1945-1992. Budapest, 1999, Korona Kiadó. 232. oldal
rendeződik11. Az Öböl-háborúban12 ugyan voltak csapatai, de a fő haderő mégis az
amerikaiaké, bár az USA mellett még 28 ország katonái vettek részt a Sivatagi Pajzs ill. a
Sivatagi Vihar nevű hadműveletekben. Szerepe mégis nagyon nagy, mert először fordul elő,
hogy a szovjetek és az amerikaiak együttesen lépnek fel a béke és a konfliktusrendezés
érdekében. Ehhez természetesen egymás elfogadása és a partneri viszony megléte volt
szükséges, ami létre is jött, hiszen a biztonsági tanácsban egyenrangú félként álltak egymás
mellett.

Felhasznált irodalom:
1. Benkes Mihály: Szuperhatalmak kora, 1945-1992. Budapest, 1999, Korona Kiadó.
11
Hanoi kötelezettséget vállal, hogy csapatait kivonja Kambodzsából, s így 1993-ban megtarthatják végre a
szabad választásokat. Uo.: 234. oldal
12
Öböl-háború: 1991. január 17. – február 28. 1990 augusztusában Irak megszállta Kuvaitot. Az amerikaiak az
egész világ közvéleményét mozgósították a diktátor ellen. A Sivatagi Vihar hadművelet 1991. január 17-én vette
kezdetét. Hetekig tartó légi hadjárat után az amerikaiak és 35 szövetségesük hadereje benyomult Kuvait és Irak
területére. A szárazföldi egységek 100 órás hadjárata után a felek fegyverszünetet kötöttek.
2. Büky Barna: Visszapillantás a hidegháborúra. Budapest, 2001, Balassi Kiadó.
3. Fischer Ferenc: A megosztott világ. A Kelet-Nyugat, Észak-Dél nemzetközi kapcsolatok
fő vonásai (1941-1991). Budapest, 1993, IKVA Kiadó.
4. Hahner Péter: Az Egyesült Államok elnökei. Budapest, 1998. Maecenas Könyvek
5. Kissinger, Henry: Diplomácia. Budapest, 1998, Panem-Grafo.
6. Magyarics Tamás: Az Egyesült Államok külpolitikájának története. Budapest, 2000,
Eötvös József Könyvkiadó.