Vili.

Európa fordulata
és újjászervezése (1 9 9 2 -2 0 0 0 )

A kettős fordulatI Európát az 1980-as évek második felétói forradalmi változás hatotta át. Nyu-
: gat-Európában a változást az Európai Közösség egységes belsőpiac létrehozására irá­
nyuló döntése jelentette. Közép- és Kelet-Európábán más természetű, a Szovjetunióban
végbemenő változások nyomán valamennyi államot érintő rendszerváltozás következett
be. Ideiglenesen Jugoszlávia és Albánia kivételt jelentett. A történelem azonban gyor­
san utolérte önmagát: 1991-ben Albánia kommunista rendszere kártyavárként omlott
össze, gazdasági gondokat és rendkívüli politikai űrt hagyott maga után. Jugoszláviában
a nemzeti tudat Szlovéniától Macedóniáig terjedt, s a mindinkább mesterségesnek
tűnő föderatív állam felbomlásához vezetett. Az egyes köztársaságok területi örökségé­
ért és önrendelkezési jogáért rövidesen véres harcok törtek ki.
A látszólag reménytelenül megosztott Európa megszabadult a hidegháború bilincseitől.
A majdnem fél évszázadig megosztott kontinens egyesítése többé már nem volt utópia,
mivel új erőket mozgósított, amelyeket a közös cél egyesített. De rövidesen kiderült,
hogy az összenövés folyamata nehezebb és hosszadalmasabb, mint feltételezték.
Újból beigazolódott, hogy az Európai Közösség nélkül, valamint a közép- és kelet­
európai államok rendszerének alapvető reformja híján a közeledési folyamat nem
indulhat meg. Gorbacsov alatt megkezdődött a szovjet rendszer állapotának, teljesítő-
képességének és kilátásainak kritikus vizsgálata. Ez átterjedt Lengyelországra és Ma­
gyarországra, amelyek már régóta reformokért küzdöttek. A folyamat folytatódott az
NDK-ban, Csehszlovákiában, Bulgáriában és végül Romániában. Ezzel már majdnem a
kontinens egész keled felét felölelte.
Nyugat-Európa egyesülésének folyamata, valamint Közép- és Kelet-Európa emanci-
pálódása felgyorsította a fordulatot, az új gondolkodást és a közeledést. A hidegháborúban
befagyott európai kapcsolatok rövid idő alatt felolvadtak. A térségben 1989 utolsó hó­
napjaitól a Szovjetunió felbomlásáig (1991. december) lejátszódott események nem
csupán a háború utáni, katonai struktúráiban és ideológiáiban meghaladott Európa
megszűnését jelezték, hanem azon Európa feltörekvését is, amely a második világhábo­
rú alatti ellenállás harcosainak és „az első óra européereinek” állandóan a szeme előtt
lebegett - a szabadságpárti, demokratikus és végül egységes Európa.

A közös Agorbacsovi „peresztrojka” (átalakítás) jegyében a Szovjetunióban végbement

biztonság változások és ezek közép-európai folytatódása nem maradt hatástalan a kölcsö­
perspektívái nös bizalmatíansági aggodalmakra Keleten és Nyugaton egyaránt. Mindkét ol­
dalon - a békemozgalmakon túlmenően - elkezdtek gondolkodni a folyamato­
san növekvő fegyverkezés értelmetlenségéről és a kétoldalú leszerelés lehetőségeiről.
Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a korai nyolcvanas évek „utófegyverkezése” az utolsó kí-

446 VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 -2 0 0 0 )

sérlet volt, hogy növekvő nukleáris erejükkel több biztonságra tegyenek szert egymás
előtt, s ezzel ismét közeljutottak az új hidegháborúhoz.
Négy évvel az amerikai Pershing-rakéták és a cirkálórakéták európai telepítése és há­
roméves tárgyalás után megtörtént az első áttörés a „leszerelési fronton”: a közepes ható­
sugarú amerikai és szovjet nukleáris erők (Intermediate-Range Nuclear Forces - INF) felszá­
molásáról. A szerződést 1987 decemberében Gorbacsov főtitkár washingtoni látogatása
során Reagen elnökkel együtt írta alá.
Az INF-szerződés arra kötelezte a két világhatalmat, hogy felszámolja az összes,
500-5500 km hatótávolságú rakétáját, ami saját területére, valamint az európai állomá-
soztató országokra (NSZK, Belgium, Olaszország, Nagy-Britannia, Hollandia a nyugati
oldalon; az NDK, Lengyelország és Csehszlovákia a keleti oldalon) terjedt ki. El kellett
tűnniük az amerikai Pershing-II és Pershing-IA rakétáknak, valamint a földi telepíté­
sű cirkálórakétáknak, illetve a szovjet SS-12 és SS-23 (500-1000 km hatósugarú), vala­
mint az SS-4 és SS-5 (2000, illetve 2300 km hatósugarú) és az SS-20 (5500 km-ig) raké­
táknak.
A megállapodás nyilvánvalóvá tette, hogy a fegyverkezési verseny nem kényszer, sőt
akár vissza is fordítható. 1988. december 7-én Gorbacsov az ENSZ-ben bejelentette a
szovjet haderők félmillió fős, egyoldalú csökkentését. Ezzel olyan folyamatot indított el,
amely megnyitotta az utat a hagyományos leszerelés, s a szovjet és amerikai haderők
első közép-európai kivonása előtt is.
AVarsói Szerződés országai - mintha csak a Moszkvából szóló jeladásra vártak volna -
rövidesen követték a szovjet példát, s a „demilitarizálódás” az élet valamennyi területén
felgyorsult.
Ezzel mozgásba lendültek az európai hagyományos fegyverzetek csökkentéséről folytatott
tárgyalások. 1986 szeptemberében Stockholmban befejezte munkáját az európai biza­
lom- és biztonságerősítő intézkedésekről és leszerelésről tárgyaló konferencia. A Szov­
jetunió és szövetségesei beleegyeztek a területükön tartandó ellenőrzésbe. A Szovjetunió 1989. ja­
nuárban először közölt pontos számokat saját csapatairól és fegyverzetéről. E számok
némelyike a nyugati becsléseket is meghaladta.
1989 márciusában Bécsben tárgyalások kezdődtek az európai hagyományos haderők
(Conventional Forces in Europe - CFE) leépítéséről. A tárgyalások célja az európai stabi­
litás és biztonság elérése volt a hagyományos haderők kiegyensúlyozott és biztos egyen­
súlya révén.
A közép- és kelet-európai átalakulások és Németország egysége alapvetően megváltoztatta a
stratégiai keretfeltételeket. Az egyoldalú csapatcsökkentés bejelentése után rövidesen kide­
rült, hogy aVarsói Szerződés is felbomlás előtt áll. Kohl kancellár és Gorbacsov elnök
kaukázusi megbeszélésén (1990. július 16-20.) megállapodtak arról, hogy a Szovjet­
unió 1994-ig kivonja csapatait az NDK-ból (kb. 380 ezer fő), illetve az NSZK a ném et
egyesülés után az össznémet haderők létszámát 370 ezer főre csökkenti.
Katonapolitikai vonatkozásban megtörtént a döntő áttörés: Közép-Európából, a katonai
konfrontáció szívéből kivonták az összes szovjet haderőt, illetve Németország, mint közép-euró­
pai hatalom egyidejűleg majdnem felére csökkentette haderejét.
A megállapodás jelzésértékű volt: az Egyesült Államok 1993-ban 100 ezer főre csök­
kentette az NSZK-ban állomásozó csapatait. A német egyesítés után szövetségesei
(Nagy-Britannia, Franciaország, Hollandia, Belgium és Kanada) is bejelentették az
NSZK-ban állomásozó csapataik csökkentését. A Perzsa-öböl menti válság és háború
(1990. augusztus-1991. március) felgyorsította a csapatkivonást, mert az Egyesült Álla-

VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 - 2 0 0 0 ) 447

 mok és Nagy-Britannia az NSZK-ból irányított át nagyobb csapatkontingenseket a Per­
zsa-öböl övezetébe.
Az EBEE-tárgyalások bonyolult vállalkozásnak bizonyultak. A szerződést 1990 no­
vemberében a párizsi EBEE-csúcskonferencián fogadták el. A Varsói Szerződés és a NATO
közös nyilatkozatban jelentették be negyvenéves konfliktusuk lezárulását. Mindez leg­
alábbis katonai értelemben a hidegháború hivatalos végét jelentette.
Éppen a Varsói Szerződés felbomlása, majd a Szovjetunió megszűnése jelentett
újabb problémákat a korábban a Varsói Szerződéshez tartozó államok haderőinek sú­
lyozásában és állomásozásában. A két szövetség szembenállásán nyugodott ugyanis a ka­
tonai erőviszonyok nagysága is. A Varsói Szerződés felbomlása és a Szovjetunió megszű­
nése után utóbbi helyén tizenöt többé-kevésbé független állam jött létre, amelyek saját
haderővel rendelkeztek, s be kellett sorolni őket a katonai erőviszonyok keleti részébe.
Oroszország a déli szárnyán kibontakozó konfliktusok (Moldáviában, Grúziában, Azer­
bajdzsánban) miatt ott állomásozó csapatainak megerősítésére kényszerült. Mindez
olyan katonai létszámnöveléstjelentett, amelyet az EBEÉ-szerződés nem engedélyezett.
Az EBESZ 1999 novemberében Isztambulban rendezett csúcskonferenciáján a korábban
öt fegyverzeti kategória blokkokra és övezetekre való felosztását az egyes országokra megál­
lapítottfelső határ rögzítésével váltották fel. A lépést nemcsak a Varsói Szerződés megszűné­
se, hanem három egykori tagjának (Lengyelország, Cseh Köztársaság, Magyarország) a
NATO-ba való felvétele is indokolta.
Európa fegyverzete ezzel a harminc szerződőpartner ígéretére épült, hogy a központi fegyver-
rendszerek bizonyos legfelső határát nem lépik át, sőt lehetőleg az engedélyezettnél
alacsonyabb szinten tartják. Ezen túlmenően területi és regionális felső határokat he­
lyeztek kilátásba.

Szövetségek A közép-európai demilitarizálás átfogó folyamata rövidesen jelentős változást

felbomlása és eredményezett: 1991. február végén a Varsói Szerződés budapesti tanácskozása el­
újak formálódása határozta a szervezet katonai részénekfeloszlatását, majd július 1-jén Prágában po-
\ litikailag «véglegesen búcsút vettek a szerződéstől. Hivatalosan a kezdeménye­
zés magától Gorbacsovtól indult ki; Lengyelország, Magyarország és Csehszlovákia
azonban már régóta sürgette ezt a lépést.
Hasonló sorsra jutott a Sztálin kezdeményezésére 1949-ben megalakult Kölcsönös
Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST) is. Jóllehet sikerült bővítenie tagjai számát: előbb
az NDK felvételével, majd Európa határain túllépve Mongólia, Kuba és Vietnam is tagja
lett. A szervezet működése a kétoldalú cserekereskedelemre korlátozódott és így gazda­
ságpolitikai jelentősége messze elmaradt az Európai Közösség mögött. 1991. június
28-án a KGST is elhatározta feloszlását.
Rövidesen kiderült, hogy az évtizedes kölcsönös függőség problémái nem oldódnak
meg egykönnyen. Közép- és Kelet-Európa elavult, kevésbé produktív gazdasága olyan
válságba került, amelyből egyedül nem volt képes kilábalni. A politikai szabadság gazda­
sági ára sok polgárát a létminimumra vetette vissza.
Nyugaton az atlanti szövetség megerősítette tárgyalási hajlandóságát a „Kelettel”, s a
szövetséget továbbra is az új Európa fontos építőkövének tekintették. A NATO 1990. jú­
liusi „londoni nyilatkozatában”zz új feltételekhez igazította a szervezet stratégiáját. Álla­
mai hajlandók voltak a Varsói Szerződés államaival közös nyilatkozatban kijelenteni,
hogy többé nem tekintik egymást ellenségnek. A javaslatot az EBEÉ-államok 1990. no­
vemberi párizsi csúcstalálkozóján elfogadták.

448 VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 -2 0 0 0 )

 A NATO egyik napról a másikra politikailag ugyan független, gazdaságilag azonban
gyenge, katonailag pedig bizonytalan keleti államokkal találta szemben magát. Nehéz
és új szerepkörét beárnyékolta az ENSZ-által vezetett koalíció öbölháborúja, amely
1991 első hónapjaiban érte el csúcspontját. A NATO-nak egyidejűleg három feladatot
kellett megoldania: a Szovjetunió széthullása után az atomfegyverek szerepének újbóli
meghatározását, a NATO-erők új stratégiai koncepciójának kidolgozását és az egész
Európára érvényes „biztonságpolitikai struktúra” kimunkálását, amelyben Közép- és
Kelet-Európa függetlenné vált országai és a Szovjetunió is helyet kaptak.
Az új stratégiai koncepciónak számolnia kellett azzal, hogy megszűnt a nagy európai há­
ború kísértete. Ezért a nyugati haderők is csökkenthetők, s Németországból is vissza
kell vonni az egykori győztesek ott állomásozó csapatait. A kettős kihívásra kompro­
misszumos megoldás született: erőteljesen csökkentették a nukleáris fegyverzetet s a
hagyományos haderők létszámát, a hangsúly azonban áttevődött a mozgékony, nagy­
részt nemzetközi összetételű haderőkre. A szövetséget ajugoszláviai háború 1993-ban
arra kötelezte, hogy a béke fenntartására kontingenseket ajánljon fel ENSZ-nek és az
EBEE-nek („kéksisakosok”). Mindez új és szokatlan feladat volt egy katonai szövetség
számára, s messze meghaladta a defenzív harci feladatot.
A NATO-országok kormány- és államfői 1991 novemberében felajánlották a közép-
és kelet-európai országoknak az Észak-atlanti Együttműködési Tanácsba (North Atlantic
Cooperation Council - NACC) való belépést. A rövidesen összeülő tanácsban a három
balti ország, valamint Lengyelország, Románia, Csehszlovákia, Magyarország és a Szov­
jetunió vett részt. Fórumként szolgált az egykori „ellenséggel” folyó párbeszédre, s
olyan tanácskozó testületként működött, ahol a későbbi NATO-tagságban reménykedő
államok vitatták meg közös biztonságpolitikai problémáikat. Ezen túlmenően 1994-
ben a NATO valamennyi európai államnak „békepartnerséget”, majd 1997-től kívánsá­
guknak m egfelelő, különböző szintű katonai együttműködést ajánlott fel.
Évtizedes árnyékszerepe után a Nyugat-európai Unió is a nyilvánosság elé lépett. Iránta
főleg az Európai Közösségen belül élt a remény, hogy a jövőben a nehezen formálódó
európai védelmi közösség intézményi kerete vagy motorja lehet. E reményt táplálta
Spanyolország és Portugália (1990) és Görögország (1995) uniós tagsága, illetve a tár­
sult tagság (1992-től Izland, Norvégia és Törökország), a megfigyelők (Ausztria, Dánia,
Finnország, Írország és Svédország) és végül a társult partnerek (valamennyi közép- és
kelet-európai ország) státuszának létrehozása. A Nyugat-európai Unió Miniszteri Taná­
csa 1992júniusában három misszió átruházásával erősítette a szervezet operatív pozíció­
ját: humanitárius feladatokkal és mentőakciókkal, békefenntartó tevékenységgel, illet­
ve a válságok harci leküzdésével.
Az 1993 óta brüsszeli székhelyű Nyugat-európai Uniót a Maastrichti szerződés kere­
tében az Európai Közösség biztonságpolitikai letéteményesének tekintették, amely bő­
vítéssel olyan szövetséggé válhat, amelyhez nemcsak az Európai Közösségbe igyekvő or­
szágok csatlakozhatnak, hanem a semlegesek is könnyebben bejutnak, mint a NATO-
ba. További szerepének növelése az európai államok szándékának függvénye; saját akció­
ra való alkalmasságát az Öböl menti és adriai ellenőrző missziója igazolta.

1993. november 1-jén életbe lépett a Tizenkettek Maastrichti szerződése az Európai Az Európai Unió
Unió létrehozásáról. Ezzel megszűnt minden akadály a Közösségen belül az ember, az 1990-es
áru, tőke és szolgáltatás szabad áramlásában. Az egyesülési folyamat néhány te- években

VIII. Európa fordulata és újjászervezése ( 1 9 9 2 - 2 0 0 0 ) 449

 mieten —különösen gazdasági vonatkozásban —előrehaladt, de a kontinens még nem
vált politikai egységgé.
A kibővített Unió legfőbb nehézségévé az 1990-es évek közepén a közös valuta beveze­
tése lett. Mivel a tagállamok túlnyomó többsége képtelen volt a feltételek teljesítésére,
elhalasztották a bevezetés időpontját. Az Európai Tanács azonban megkezdte - inkább
föderalista, mintsem racionális-gyakorlati megfontolásokból - az új közös intézmények
képviseleti helyeinek elosztását. Legfontosabb döntése a közös európai jegybank előfu­
tárának tekintett, frankfurti székhelyű Európai Monetáris Intézet felállítására (műkö­
dését 1994. január 1-jén kezdte meg), illetve az 1998-tól Európai Központi Bank létre­
hozására vonatkozott. Csak 1998 elején döntötték el, mely tagállamok vesznek részt az
Európai Monetáris Unió ún. harmadik szakaszának 1999. január 1-jei beindításában.
Végül a közös valuta bankjegyei és érméi (az euró) 2002. január 1-jétől kerültek forga­
lomba.
A belügyi együttműködésben 1994 februárjában lépett működésbe a közös európai bűn­
üldözési szervezet (Europol) első részlege, a kábítószer-ellenes ügyosztály, amely Hágá­
ban kapott helyet. A szervezet feladatköre folyamatosan bővült; 1995januárjában Fran­
ciaország is beleegyezett, hogy az Europol saját adatbázist építhessen ki a határokon át­
nyúló bűnözés visszaszorítása érdekében. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség
Koppenhágába, más ügynökségek pedig Londonba, Lisszabonba, Torinóba és Spa­
nyolországba települtek.
1995. márciusban életbe lépett a Schengeni egyezmény, amelynek keretében először
hét EU-tagállam között eltörölték a határellenőrzéseket, miközben a külső határokon megszigorí­
tották azt. A részt vevő államok bűnüldöző szerveit feljogosították arra, hogy egymás te­
rületén is folytathassák a veszélyes bűnözők üldözését.
A külkapcsolatok terén a 1990-es évek közepén a további bővítés iránya volt a legjelen­
tősebb kérdés. A mediterrán térségben Málta és Ciprus felvétele vetődött fel, mint a
legvalószínűbb lépés.
Az Európai Tanács által az uniónak ajánlott kül- és biztonságpolitikai program a konti­
nens stabilitásának és a békéjének támogatására kidolgozott intézkedései mellett kü­
lönleges kötelezettségeket is megfogalmazott Európa „perifériái” - Közel-Kelet, Orosz­
ország, az egykori Jugoszlávia, valamint az apartheidtől megszabadult Dél-Afrika - szá­
mára.
Az Európai Tanács 1993. júniusi koppenhágai üléséélőször kötelezte el magát a visegrá­
di országok tagságának lehetősége mellett. A Tanács jogosnak ítélte a csatlakozási kérelmet, s
megfogalmazta a csatlakozás kritériumait is:
1. a csaüakozó államnak rendelkeznie kell a demokráciát, a jogrendet, az emberi jo­
gokat és a kisebbségi jogok védelmét garantáló intézményekkel;
2. m űködő piacgazdasággal kell rendelkeznie, képesnek lenni arra, hogy az EK-n be­
lül is állja a versenyt és a piaci erők nyomását;
3. képesnek kell lenni arra, hogy vállalja a politikai, valamint a gazdasági és pénzügyi
unióval járó követelményeket;
4. az EU-nak rendelkeznie kell az új tagok befogadásához szükséges kapacitással és
készséggel, úgy, hogy „az európai integráció szintje ne csökkenjen”.
Hasonló feltételekkel számoltak a földközi-tengeri országok is, itt azonban súlyos politi­
kai akadályok bukkantak fel. Málta a szocialisták 1996. decemberi győzelme után jegel­
te uniós csatlakozási kérelmét, Ciprus pedig a görög- és török-ciprióta megosztás terhe
alatt szenved. Törökország 1963 óta a Közösség társult tagja, s elmaradt teljes tagsága

450 VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 - 2 0 0 0 )

miatt 1995-ben vámuniós szerződéssel vigasztalták meg. Az ország számos európai szá­
mára egyfajta „idegen test”, nagysága miatt túlságosan súlyos, alkotmánya szerint pedig
kevésbé kiszámítható ahhoz, hogy felvétele általános egyetértésre találjon.
A megmaradt EFTA-államok közül Ausztria, Finnország, Svédországés Norvégia kormá-
nyajelezte csatlakozási szándékát. A hidegháború megszűntével ugyanis a katonai sem­
legesség már nem volt a felvétel kizáró oka. Mivel gazdag országokról volt szó, és a két
szervezet között 1994-től az Európai Gazdasági Térség keretében már vámunió állt
fenn, a csaüakozást gyorsan tető alá hozták. Az Unió azonban 1995. január elsején csak
három tagállammal bővült: Norvégiában a népszavazáson ismét megbukott az EU-csat­
lakozás ügye. A Tizenötök Európájában a lakosság létszáma 368 millióra emelkedett, s
az EU a világ legnagyobb gazdasági egysége lett. Népességének 7 százalékával a világ
gazdasági össztermékének (GDP) 23 százalékát állítja elő, a világexportból 19 száza­
lékai, s valutatartalékainak 32 százalékával rendelkezett.
A belső reformok középpontjában a növekvő brüsszeli bürokrácia racionalizálása és az
Európai Tanács határozathozatalának egyszerűsítése állt. A Maastrichti szerződésnek
az amszterdami csúcstalálkozón (1997. június) elhatározott revíziója és kiegészítése ke­
vés változtatást jelzett, s a legkisebb közös nevező kompromisszumával végződött. Világosan
megmutatkozott a tagállamok tisztán nemzeti érdekekre építő álláspontja és a halvá­
nyodó meggyőződés az egyesítési folyamat továbbvitelének szükségességéről.
Az Amszterdami szerződés nagyobb beleszólási jogot biztosított az Európai Parlament­
nek; a tagállamok bel- és jogügyi politikája azóta erőteljesebben gyökerezik a Közösség
mechanizmusaiban. A közös kül- és biztonságpolitika sokat vitatott kérdésében alapvető­
en szerény javításokat fogadtak el, s elsősorban a WEU 1992. évi „petersbergi megálla­
podásának” néhány válságkezelési feladatát vették be részlegesen a szerződésbe.
A 2000. decemberi nizzai kormánykonferenda célja az Amszterdamban (1997) elma­
radt intézményi reformok megvalósítása volt. Az Európai Unió intézményi reformja szoro­
san összefüggött a közép- és kelet-európai országok csatlakozásával. A 2001. február
26-án aláírt Nizzai szerződés még 27 tagú Európai Uniót feltételezve módosította az intéz­
mények működési és döntéshozatali szabályait. Ezzel nemcsak az új tagok felvételét tet­
ték lehetővé, hanem a minősített többségi döntéshozatal kiterjesztésével további lépé­
seket tettek az integráció elmélyítése irányában.
Az intézményi változások között legnagyobb jelentőségű az EU Tanácsában a tagálla­
mokat m egillető szavazatok újrasúlyozása, vagyis a népességi súlyok érvényre juttatása a
döntéshozatalban, valamint a minősített többséget igénylő döntések számának további
kiterjesztése. A Nizzai szerződés értelmében további harmincöt területen térnek át a
korábbi egyhangú szavazásról a minősített többségű döntéshozatalra.
A 27 tagú unióra megállapított új szavazatelosztás értelmében a Tanácsban a 345 sza­
vazatból a négy legnagyobb tagállam - Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és
Olaszország - mindegyike 29-29 szavazattal rendelkezik, Magyarországnak pedig csatla­
kozása után 12 szavazata lesz. A minősített többséghez minimálisan 255 szavazat szüksé­
ges, amelynek reprezentálnia kell a népesség legalább 62 százalékát.
A Nizzai szerződés kompromisszuma érintette az Európai Bizottság összetételét és a
biztosok számát is. A Bizottságban minden tagállam - az újonnan csaüakozók is -
egy-egy biztost jelölhet (a nagyobb országoknak ezért le kell mondaniuk a második biz­
tosról) mindaddig, amíg a tagállamok száma el nem éri a 27-et, ezt követően pedig a
tagállamok rotációs rendszerben jelölhetik a biztosokat.
A Nizzai szerződés módosította az Európai Parlament összetételét, a mandátumok

VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 - 2 0 0 0 ) 451

 számát, és tovább növelte a Palament döntéshozatali szerepét. A szerződés az Európai
Parlament létszámát 626-ról 732-re növelte, amelyből Magyarország húsz mandátum­
mal rendelkezik.
1999. január 1-jén előbb tizenegy EU-ország számára a számlaforgalomban bevezet­
ték a közös európai pénzt, az eurót. Fizikailag az eurót 2002. januártól használják. Ezzel a
Görögországgal kiegészült tizenkét EU-állam (Belgium, Németország, Finnország,
Franciaország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Ausztria,
Spanyolország és Portugália) közel háromszázmillió lakosa mondott búcsút nemzeti
identitása egyik fontos jelképétől. Az euró az egyedüli fizetőeszköz lett. Utoljára a Ró­
mai Birodalom idején volt egységes pénz a kontinensen.
A közös pénz bevezetésével f ő céljuk a gazdaság harmonikus és kiegyensúlyozott,
fenntartható és környezetbarát fejlődése volt, amely a gazdasági együttműködés maga­
sabb fokátjelenti. Eredményeként a foglalkoztatási és szociálpolitika magasabb szintjét,
az életszínvonal emelését, a tagállamok közötti gazdasági és szociális kohéziót, illetve
szolidaritást váiják.
Az EU-tagállamok kül- és biztonságpolitikai együttműködése sokáig elhanyagolt terület
volt. Az évek óta tartó bizonytalanságot a Balkán-háború változtatta meg. Korábban az
Unió önálló, politikailag működőképes és katonailag hatékony védelmi struktúrák ki­
alakítására irányuló kísérletei nem léptek túl a WEU keretén belüli kezdeményezése­
ken. Ezzel magyarázható Franciaország és Németország 1997. tavaszi kezdeményezése,
hogy a WEU-t három, egyenként hároméves szakaszban vonják teljesen az EU hatáskö­
rébe. E vonatkozásban az Amszterdami szerződés (1997) jelentette az első szerény kí­
sérletet, amelyet a semleges EU-tagok és Nagy-Britannia fenntartásai kísértek. A szerző­
désbe átvették az 1992-ben Petersbergben elfogadott válságkezelési intézkedéseket, s a
WEU-t „az Unió fejlődése integrális részének” minősítették.
1998 végén a koszovói válság ismételt kiéleződése miatt Chirac francia elnök és Blair
brit kormányfő az amszterdami határozatok „teljes és gyors megvalósítását” sürgette.
Európának - jelentették ki - szüksége van olyan megerősített fegyveres erőre, amely
gyorsan reagál az új veszélyekre. Többszöri egyeztetés után az 1999 decemberében ren­
dezett helsinki csúcstalálkozón Európa politikusai önmagukat felülmúlva elhatározták,
hogy 2003-ig 50-60 ezer fős, válság- és konfliktuskezelésre alkalmas haderőt állítanak fel. A lé­
pés gyakorlatilag a különböző politikai és katonai szervekre támaszkodva a WEU gyorsí­
tott léptű, fokozatos betagolódását jelentené az EU-ba.

Az Európa Tanács Az Európa Tanács már 1985 áprilisában elfogadta az európai kulturális identitás­
az 1990-es ról szóló határozatot, amellyel lehetővé tette a közös kulturális örökséggel ren­
években delkező európai országok egymáshoz való közelítését. A közép- és kelet-euró-
. pai országokkal való kétoldalú kapcsolatok létesítésének folyamatát 1988-ban
Magyarországgal, majd 1989-ben Lengyelországgal kezdte meg. A szervezet fennállásá­
nak 40. évfordulóján (1989. május 5.) üdvözölték az „egyes kelet-európai országok által
megindított reformpolitikát és az együttműködés előtt ennek köszönhetően megnyíló
új távlatokat”. A Parlamenti Közgyűlés politikai úttörő szerepet vállalva 1989 júniusá­
ban bevezette a különleges vendég státust a reformlépésekre vállalkozó Magyarország,
Lengyelország, a Szovjetunió és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság parla­
menti képviselői számára. Az új demokráciák szinte azonnal felvették a kapcsolatokat
az Európa Tanáccsal, s a szervezeti tagság birtokában megtehették első lépéseiket a
„vissza Európába”, mások pedig az „Európa felé” vezető úton.

452 VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 - 2 0 0 0 )

 Az átmenet során a konfliktusok új generáaójajelentkezett: több közép- és kelet-euró­
pai országban új nemzeti öntudat kovácsolódott. Feltörtek a korábban visszafojtott fe­
szültségek; ezek egy részét a kisebbségek megoldatlan problémái tették ki. A hideghá­
borús évek hagyományosan államközi konfliktusai után Európának rendkívül összetett,
államon belüli, vagy regionális konfliktusokkal kellett szembesülnie.
Az Európa Tanács közös tetó't biztosított az Európa-ház fölé. A szervezethez 1996 vé­
géig tizenhat új közép- és kelet-európai új tagország csatlakozott.
Az Európa Tanács a demokráciával és az emberijogokkal kapcsolatos jogi eszközök, normák
és egyezmények átfogó gyűjteménye mellett tekintélyes tapasztalatokat is felhalmozott
a hosszú távú, fenntartható és alkalmazkodni képes kommunikációs és kormányzati
struktúrák kialakításában. Ezek alapján az együttműködési programok (Demosthenes,
Themis, LODE) egész sorát hirdette meg, s a szabad és demokratikus társadalom közös
alapjainak megszilárdítását szorgalmazta.
Az új bizalom megteremtése és az európaiság tudatának erősítése során a szervezet segít túl­
jutni a történelmi tehertételeken, s lehetőleg érzelemmentes, objektív történelemér­
telmezésre törekszik. A kicsinyes, nacionalista közhelyek helyett a közös kulturális örök­
ség szellemében, európai olvasatban igyekszik megközelíteni történelmünket.
Az Európa Tanács 1997. évi csúcstalálkozóján elfogadott akciótervben kitértek a de­
mokrácia és az emberi jogok, a társadalmi összetartozás, az állampolgárok biztonsága,
valamint a demokratikus értékek és a kulturális sokszínűség érvényesítésére. 1998 ele­
jén érvénybe lépett a nemzed kisebbségekre vonatkozó megállapodás is, majd jóvá­
hagyták egy új emberi jogi törvényszék és főbiztosi tanács felállítását. Kidolgoztak egy
felügyeleti eljárást is a tagállamok vállalási kötelezettségeinek nyilvántartásáról. Az
Európa Tanács az akcióterv megvalósítása során együttműködésre törekszik az Európai
Unióval és az EBESZ-szel.
2001 elején az Európa Tanácsnak 43 tagja volt (Belorusszia, Bosznia-Hercegovina
„különleges vendégstátust” kaptak. Megfigyelői státusszal a Vatikán, Japán, Kanada, az
Egyesült Államok és Izrael rendelkezik.)
Az Európa Tanács több mint 50 éves fennállása alatt közel 170 kormányközi egyez­
ményt és megállapodást kötött. Közöttük legfontosabb az Emberi jogok európai egyez­
ménye, az Európai kulturális egyezmény, valamint az Európai szociális charta. A panaszok el­
bírálására 1998-ban felállították az új, állandó jellegű Emberi Jogok Európai Bíróságát.
Azon témákban, amelyekben nem készül egyezmény, a Miniszteri Bizottság ajánlásokat
fogad el, amelyek útmutatást adnak a nemzeti kormányoknak.
Az Európa Tanács vezette be az európai szimbólumokat 1955-ben az európai zászlót, a
kék alapon 12 aranycsillagból álló kört. A csillagok száma nem változik, a tizenkettes
szám a tökéletesség jelképe. 1986 óta az európai zászló egyben az Európai Közösség,
majd az Európai Unió hivatalos jelképe is. 1972-ben az Európa Tanács európai him­
nuszként fogadta el Beethoven IX. szimfóniájának Örömódáját Herbert von Karajan
zenei feldolgozásában. Minden év május 5-én (az Európa Tanács 1949. évi, londoni
megalakulásának évfordulóján) ünnepük Európa napját, azzal a céllal, hogy az állam­
polgárokat szorosabban bevonják az európai egység folyamatába.

Az Európára összpontosuló kelet-nyugati konfrontáció megszűnése felszabad!tóan Sokrétű

hatott, s Európa nyugaü részén az önkéntes integrációt, közép- és keleti részén regionális
pedig a kényszerű egyesülés folyamatát segítette. A Varsói Szerződés és a KGST együttműködések
feloszlatása, a Szovjetunió ésjugoszlávia felbomlása után 21 új államalakulatjött

VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 - 2 0 0 0 ) 453

 létre, többnyire kisállamok keretében, amelyekre az együttműködés új formái és intéz­
ményei vártak.
Az egykori Szovjetunió függetlenné vált államai - a kötelékből végérvényesen kiszakadt
három balti állam kivételével - keresik a lehetőségeket, amelyekkel megőrizhetik, vagy
újjáépíthetik politikai, gazdasági és katonai együttműködésük minimumát az új, sajátos
nemzeti érdekeiknek m egfelelő körülmények közepette. Ukrajna kezdettől fogva fenn­
tartotta különleges pozícióját, és nemzetközi jogilag nem ismerte el az orosz vezetéssel
megalakult Független Államok Közösségét (FÁK). A többi tizenegy állam az együttműködés
különböző szintjein kapcsolódik e laza „közösséghez”. 1991-1998 között a FAK-ban 886
egyezményt és megállapodást fogadtak el, de csak 130 lépett életbe. Az általános ten­
dencia Oroszország befolyásának növekvő csökkenését mutatja. Az államok legfelsőbb
szintű vezetőinek találkozói az orosz reformkísérletek ellenére folyamatosan veszítenek
jelentőségükből.
A FAK-ban a regionális együttműködés számos kísérlete bukkant fel. Manapság az egykori
szovjetköztársaságok különböző szintű kapcsolatokat tartanak fenn Moszkvával. Ez azzal
függ össze, hogy a korábbiakhoz hasonlóan szinte valamennyi államban élnek orosz ki­
sebbségek, illetve egyik vagy másik FAK-tagország orosz katonai és gazdasági segélyre
utalt. A regionális válságok miatt ezért már több csúcstalálkozón keresték az együttmű­
ködés új formáit. Oroszországés a tőle teljesen sohasem elkülönült Fehéroroszország 1997
elején új uniós szerződést írt alá, amely kiindulópontja lehet újraegyesítésüknek.
Az utóbbi években több FAK-állam - főleg Oroszország - vesz részt a FÁK határain
túlmutató regionális intézményekben; Oroszország az északi sarkvidéki Barents-ten-
geri Tanácsban (BEAC), a Keleti-tenger menti országok és a Fekete-tengeri Gazdasági
Együttműködési Szervezetben.
A Keleti-tenger térségében különösen a három balti állam (Litvánia, Észtország és Lettor­
szág) lett aktív, emlékezve az egykori Hanza-városok, illetve a régóta fennálló Északi Ta­
nács hagyományaira. Gazdasági reformfolyamataikhoz aktív támogatást kaptak a skan­
dináv államoktól, főleg Svédországtól és Finnországtól. Németország, Lengyelország és
Oroszország pótlólagos részvételével működik a térségben a Keleti-tengeri Országok
Tanácsa és a Keleti-tengeri Városok Egyesülése. Időközben a balti államok békefenn­
tartó feladatokra közös zászlóaljat (BALTAB) állítottak fel. A Keleti-tengeri Országok
Tanácsa 1998. januári, Rigában tartott második csúcstalálkozóján új európai kereskedelmi
központ létrehozására tett javaslatot a Keleti-tenger térségében, s megállapodtak a szer­
vezett bűnözés elleni küzdelemről és a környezetvédelmi együttműködésről.
A Közép-európai Kezdeményezés (KeK; Central European Initiative - CEI) elnevezésű
laza egyesülés Ausztria és Olaszország nyolcvanas évekből származó indítványából szü­
letett azzal a céllal, hogy Közép-Európa államai számára közös fórumot biztosítson. Az
1989 novemberében alapított egyesülés neve és összetétele is többször megváltozott.
A fejlődés Olaszország, Magyarország, Ausztria és Jugoszlávia budapesti konferenciájá­
val kezdődött, amely Quadragonale néven kívánta az együttműködést erősíteni. Szokat­
lan összetételű kísérlet volt: egy NATO-tagország, egy semleges ország, a Varsói Szerző­
dés egy tagállama és egy tömbön kívüli ország egyesült. Csehszlovákia 1990. évi csatla­
kozásával neve Pentagonáléra, Lengyelország 1991. évi csatlakozásával Hexagonáléra
változott. 1991-ben Jugoszlávia tagságát a szövetségi állam felbomlásához vezető had­
műveletek kirobbanása után felfüggesztették.
A társulás neve 1992 óta Közép-európai Kezdeményezés, s tagjai még az újonnan ala­
kult Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina és Macedónia. A Cseh és Szlovák

454 VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 -2 0 0 0 )

Köztársaság 1993. évi szétválásuk után külön tagállammá vált. A társult tagok köre túlnő
a közép-európai térségen Románia, Bulgária, Albánia, Moldova, Fehéroroszország és
Ukrajna révén. Tartalmilag a csoportosulás megmaradt a kötelezettség nélküli eszmecserefó­
rumának.
A Közép-európai Szabad Kereskedelmi Megállapodás (Central-European Free Association
- CEFTA) elődje az ún. visegrádi országok csoportosulása volt 1991 februátjában. A cso­
portosulás Csehországgal és Szlovákiával bővülve a négyek csoportjává nőtt, mert az EU
támogatta a reformországok közötti kölcsönös segítést. 1992 decemberében a partne­
rek megállapodtak a Közép-európai Szabad Kereskedelmi Megállapodás (CEFTA) lét­
rehozásában, amely 1993. március 1-jétől Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Ma­
gyarország részvételével működik. Szlovénia 1996-tól, Románia 1997-től, Bulgária pe­
dig 1999-től vált tagjává.
A CEFTA alapvető célkitűzése az volt, hogy a kereskedelem fokozatos liberalizálásával a
részt vevő országok elősegítsék kölcsönös szállításaik növekedését és ezzel gazdasági
kapcsolataik fejlődését. Ennek érdekében célul tűzték ki az ipari termékek kereskedel­
mében a vámok és vámon kívüli akadályok fokozatos, a megállapodásban rögzített át­
meneti időszak végéig történő teljes felszámolását, valamint az agrárkereskedelem fel­
tételeinek jelentős javítását. 2001. január 1-jétől az ipari termékek forgalma 0 százalék
vám mellett valósult meg, s megszűntek a mennyiségi korlátozások is. Lengyel és román
viszonylatban egyes gépjárművek kivételt képeztek, s a vámlebontás csak egy évvel ké­
sőbb fejeződött be.
A CEFTA létrehozása óta az agrárkereskedelemben nyújtott kölcsönös kedvezményekjelen ­
tősen bővültek. Az 1996. január 1-jétől alkalmazott, a több- és kétoldalú kedvezmények
sajátos ötvözetét jelen tő koncessziós rendszer 2000-ben Magyarország CEFTA-orszá-
gokkal megvalósított agrárkereskedelmének mintegy 75-80 százalékát érintette. A ter­
mékek egy részénél mindegyik ország 0 százalék, más részénél pedig minden viszonylat­
ban azonos mértékű, csökkentett vámokat alkalmaz. A tagországok további kétoldalú
koncessziókat is adnak egymásnak. A csatlakozott országok - esetenként néhány átme­
neti, de mostanra már megszűnt kivétellel - átvették a többi ország között csatlakozá­
sukkor érvényes kedvezményrendszert. A CEFTA a magyar külkereskedelemből
1999-ben 7 százalék körül részesedett. A kivitelben Lengyelország, a Cseh Köztársaság
és Románia, a behozatalban a Cseh Köztársaság, Lengyelország és Szlovákia szerepelt
az első három ország között.
A CEFTA-partnerek célját a teljes jogú EU-tagságra vonatkozóan 1993 nyarán az EU
is elfogadta. Lengyelország, Magyarország és Csehország 1997-ben elsőként kezdhettek
csatlakozási tárgyalásokat az EU-val. 1997-ben Bulgária, Románia és a három balti állam
szintén a CEFTA-tagság elnyerésére törekedett. Felvételük feltétele az EU-val kötött tár­
sulási szerződés és a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) tagsága volt.
Az Európai Unió 1994. június 24-én partnerségi- és együttműködési egyezményt kötött
Oroszországgal, majd 1999júniusában elfogadta ajövőbeni partneri viszony alakításának
„stratégiáját”. Ukrajnával, Moldovával, Kirgizisztánnal és Fehéroroszországgal szintén
partnerségi és együttműködési megállapodást írt alá. Közvetlen gyakorlati jelentőségű
a FÁK-államoknak és Külső-Mongóliának nyújtott műszaki segélyprogram (Technical
Assistance for the CIS - TACIS).
E térségek mellett az együttműködés új formáit keresték a Földközi-tenger menti orszá­
gok és az egykori Jugoszlávia háborúitól közvetve vagy közvetlenül érintett balkáni orszá­
gok is. Az első csoporthoz elsősorban az észak-afrikai államok tartoznak, Egyiptomtól

VIII. Európa fordulata és újjászervezése ( 1 9 9 2 - 2 0 0 0 ) 455

 Marokkóig bezárólag. Ezek a Földközi-tenger északi partjának irigylésre méltóan virág­
zó államaitól várnak gazdasági és pénzügyi segítséget, sőt intézményes kötődést is. Az
EU az Izrael és a palesztinok közötti oslói egyezmény (1993) során csak érintőlegesen
kapcsolódott be a közel-keleti békefolyamatba. Az EU és a Földközi-tenger menti országok
1995. novemberi, Barcelonában rendezett konferenciája sokrétű biztonsági, gazdaságfej­
lesztési és pénzügyi együttműködési partnerségről, a kulturális és emberi vonatkozások
támogatásáról döntött. 2010-ig kilátásba helyezték a déli tengerparti országok szabad
kereskedelmi övezetének létrehozását, amelyre az Európai Beruházási Bank és kétolda­
lú szerződések révén 4685 millió ecut biztosítottak. 1997-1999-ben a Béke és stabilitás
chartája révén megkísérelték talpra állítani az euromediterrán partnerséget, de Izrael és a
megosztott Ciprus megoldatlan problémái miatt csekély eredménnyeljárt.
Súlyosnak és tragikusnak bizonyultak az egykoriJugoszlávia már korábban indult konf­
liktusai, amelynek koszovói fejezetét 1999. márciustól júniusig írták, amikor a NATO
katonailag beavatkozott a koszovói albánok elűzése miatt. A szenvedés a nemzetközi
embargótól érintett szerbeket és a szomszédos balkáni államokat is sújtotta, s pótlólago­
san akadályozta őket reformtörekvéseikben. Az EU „stabilitási paktummal” bátorította
az érintett országok regionális együttműködését. A 2000. szeptemberi szerbiai választá­
sokon Milosevic megbukott, s azóta Szerbia Montenegró Köztársasággal együtt esélyt ka­
pott, hogy részt vegyen a vállalkozásban.

Az EBEÉ Ahol egész Európa újjárendezése folyt, egyedüli szervezetként - más összeuró­
intézményesülése; pai intézmények híján - az európai biztonsági- és együttműködési értekezlet helsinki
az EBESZ konstrukciója maradt a színtéren. Egymást követő konferenciái az európai gaz-
: dasági együttműködéssel és a politikai élet „emberi dimenzióival” foglalkoztak.
Az 1991. szeptember-októberi, Moszkvában rendezett harmadik konferenciájukon le­
szögezték, hogy az emberi jogok megsértése nem tekinthető az államok belügyének.
Az 1990 novemberében elfogadott Párizsi chartában megerősítették a hidegháború
lezárulását és Németország egyesítését. Az európai megosztottság csökkentése és meg­
osztott részeinek közelítése után a szervezet feladata a megosztottság összes formájának
megszüntetése lett. Ennek intézményi eszközeként prágai székhellyel felállították az
EBEE állandó titkárságát, a bécsi Konfliktusmegelőző Központot, a Szabad Választások
Irodáját Varsóban. Létrehozták a Külügyminiszterek Tanácsát, a Vezető Tisztségviselők
Bizottságát (VTB), s megállapodtak az állam- és kormányfők kétévente rendezett talál­
kozóiban, az utótalálkozókhoz kapcsolódóan.
Rövidesen azonban kiderült, hogy még az intézményileg ily módon megerősített
EBEÉ sem képes megbirkózni az új feladatokkal. Az EBEÉ átfogó bővítése és több tagál­
lam (Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia) széthullása nyomán taglétszáma 35-ről
53-ra emelkedett. Mindez azonban nem egyszerűsítette, hanem - tetézve az egyhangú­
ság elvének gyakorlatával - inkább megnehezítette a döntéshozatalt, miként ajugoszlá-
viai és transzkaukázusi (Azerbajdzsán/Örményország, Grúzia/Abházia és Tádzsikisz­
tán) háborús események azt fájdalmasan jelezték.
1991- ben az ún. sürgősségi határozat lehetővé tette, hogy már 13 állam kezdeményezé­
sére összehívják a konferenciát. 1992. januárban pedig elhatározták, hogy szakítanak a
megegyezéses eljárással, és a konferencia elveinek „egyértelmű, durva megsértése ese­
tén” a „vétkes” állam egyetértése nélkül is határoznak. Megerősítették a Vezető Tisztvi­
selők Bizottságát és a Konfliktusmegelőző Központot.
1992- ben egész sor döntés született az EBEE intézményesítéséről. Előirányozták a struk-

456 V ili. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 - 2 0 0 0 )

túrák széles körű eró'sítését, a Biztonsági Együttműködési Fórum felállítását, amelynek
feladata lett tárgyalások megindítása a fegyverzetkorlátozási, illetve bizalom- és bizton­
ságerősítő intézkedések terén, ezen intézkedések kötelezettségeinek harmonizációja, s
új stabilizáló intézkedések kidolgozása a katonai átláthatóság érdekében.
Az 1992. szeptemberben kezdődő bécsi biztonsági fórum több ponton támaszkodha­
tott korábbi útmutatásokra és dokumentumokra. A „bécsi dokumentum” szabályozott
olyan részletkérdéseket, mint a katonai információk cseréjét, a félreértések és kockáza­
tok csökkentését stb., amelyek az európai biztonságot és stabilitást erősítik. A fegyver­
zet-ellenőrzési, bizalom- és biztonságerősítő intézkedésekhez tartozott újólag a konflik­
tusmegelőzés és a kockázatcsökkentés.
1992. március 24-én a 16 NATO-állam és aVarsói Szerződés egykori tagállamai (az
egykori Szovjetunió részéről Oroszország, Ukrajna, Fehéroroszország és Grúzia) aláír­
ták az úgynevezett Nyitott égbolt (Open-Skies) egyezményt, amely a részt vevő államoknak
ellenőrzési repüléseket tett lehetővé az egyezményt aláíró államok egész területén. A lég­
tér megnyitásával informálódhattak mások katonai aktivitásairól.
Az 1994. évi budapesti csúcskonferencián az EBEE neve Európai Biztonsági és Együtt­
működési Szervezet (EBESZ) lett. De még az így megerősített szervezet sem tudott hatéko­
nyan beavatkozni a jugoszláviai konfliktusba, s az egykori szovjet befolyási övezethez
tartozó országoknak sem nyújthatott elegendő biztonsági védelmet.
A konfliktusok megelőzésére, illetve a válságok kezelésére az EBEE számos eszközt alakított
ki: a konszenzus elve alóli kivételek, a különféle (bécsi, berlini és moszkvai) mechaniz­
musok, az EBESZ-missziók, a tényfeltáró és szakértői küldöttségek, a békefenntartás, a
kisebbségi főbiztos, a békéltető mechanizmusok (a La Valetta-i mechanizmus, illetve
a békéltetési és döntőbíráskodási egyezmény). Az 1990-es évek első felében az EBEE
már a dokumentumok és állásfoglalások kidolgozása helyett inkább arra törekedett,
hogy kevésbé látványos m ódon részt vegyen egyes többnemzetiségű államokon belüli
konfliktusok rendezésében, vagy legalábbis kedveződen hatásainak enyhítésében. Ered­
ményesen működött közre az Észtországban, Litvániában, Ukrajnában, Kazahsztán­
ban, Kirgiziában és Macedóniában élő nemzetiségek helyzetének rendezésében. Kie­
melkedő sikerei között tartja számon a csecsenföldi fellépést, amelynek során Moszkva
elfogadta az EBESZ illetékességét és a közvetítés hozzájárult a konfliktus továbbterjedé­
sének megakadályozásához.
Az EBESZ isztambuli csúcskonferenciája (1999. november) elfogadta a régóta várt
Európai biztonsági chartát. A dokumentum kimondta, hogy az EBESZ-nek erősítenie kell
biztonsági és válságkezelő tevékenységét.

A NATO mai formájának kialakulása 1991 novemberében kezdődött, amikor a ró­ Bővülő
mai csúcsértekezletén elfogadott új stratégiai elképzelés a biztonságnak a párbe­ horizontok a
széden, a korábbi ellenfelekkel való együttműködésen és a kollektív védelmi NATO számára
képesség fenntartásán alapuló sokoldalú megközelítését körvonalazta. így a
konfrontáció helyébe az együttműködés lépett. A szövetség stratégiájának szerves ré­
széként megteremtette az együttműködést közép- és kelet-európai új partnereivel. Az
elképzelés előirányozta a nukleáris fegyverektől való csökkentett függőséget, egyesített
fegyveres erőiben végrehajtandójelentős változtatásokat, beleértve a fegyveres erők lét­
számának és készültségi szintjének számottevő csökkentését. A NATO alapvető célja to­
vábbra is tagállamai biztonsága maradt, de ez kiegészült az egész Európa fokozott és át­
fogó biztonságáért vállalt kötelezettséggel.

VIII. Európa fordulata és újjászervezése ( 1 9 9 2 - 2 0 0 0 ) 457

 Az 1999. évifelülvizsgált és korszerűsített elképzelés megerősítette a szövetség alapvető cél­
kitűzését, hogy politikai és katonai eszközökkel védje meg tagjainak szabadságát és biz­
tonságát. Hangsúlyozta a demokrácia, az emberi jogok és a törvényesség értékeit, kife­
jezésre juttatva a szövetség elkötelezettségét nemcsak a közös védelem, hanem a széle­
sebb euroatlanti térség békéje és stabilitása iránt.
A korábbi átfogó megközelítés továbbra is az új elképzelés része maradt. Tartalmazta
a transzatlanti kapcsolat fenntartását, a hatékony katonai képességek megőrzését, az
európai biztonsági és védelmi identitás kifejlesztését a szövetségen belül, konfliktus­
megelőzést és válságkezelést, partnerséget, együttműködést és párbeszédet, bővítést,
fegyverzet-ellenőrzést, leszerelést.
A NATO 2002. novemberi prágai csúcstalálkozója gyökeres megújulást határozott. Módosí­
tották az észak-atlanti szerződést. Az új katonai elképzelés értelmében a szövetség a tagál­
lamok területének közös védelme mellett felvállalja, hogy terrorista- és tömegpusztító veszé­
lyek leküzdésére az atlanti zónán kívül is fellép. Ennek első eszköze egy vízen, levegőben,
szárazföldön egyaránt mozgósítható, bárhol bevethető, 21 ezer fős szuperalakulat lesz.
Folytatják a tervezést a rakétafegyverek által okozott veszély elhárítására politikai és ka­
tonai eszközökkel.
Az új képességek nyolc területre összpontosítanak: szállítás, védelem a tömegpusztító fegy­
verek és rakéták ellen, precíziós lőszerek, hírszerzés, kommunikáció, katasztrófa-elhárí­
tás, átfogó terroristaellenes lépések és eltérő módozatú társulások a partnerekkel. Ennek
jegyében a tömeghadseregek helyett a mozgékony, rugalmas alakulatok fejlesztését, va­
lamint a védelmi fejlesztések és beszerzések szakosított összehangolását határozták el.
Átszervezték a NATO parancsnoki rendszerét s karcsúsították az adminisztrációt.
Intenzív egyéni párbeszéd és felkérés után 1999-re Lengyelország, a Cseh Köztársa­
ság és Magyarország csatlakozásával a NATO tagjainak száma 19-re nőtt. A 2002. novem­
beri prágai csúcson újabb hét közép-és kelet-európai ország (Észtország, Lettország, Litvánia,
Szlovákia, Románia, Bulgária, Szlovénia) kapott meghívást 2004-re a NATO-ba (Horvátor­
szág, Macedónia és Albánia felvételi kérelmét tovább tanulmányozzák, Oroszországnak
és Ukrajnának az együttműködés folytatásával kell beérnie).
A NATO és Oroszország 1991 óta működik együtt védelmi és biztonsági kérdésekben.
1994-ben Oroszország csatlakozott a Partnerség a békéért programhoz. Oroszország
részt vett a Bosznia-Hercegovináról kötött békeszerződés katonai határozatainak végre­
hajtásában. 1997-ben aláírták A NATO és az Orosz Föderáció közötti kölcsönös kapcsolatok,
együttműködés és biztonság alapokmányát, amellyel intézményesítették és elmélyítették
partneri kapcsolataikat. A legmagasabb szinten vállalták, hogy együttmunkálkodnak az
euroaüanti térség tartós, átfogó békéjének megvalósításán. A megállapodás megterem­
tette a keretet az új biztonsági partneri kapcsolathoz, valamint a szilárd, békés és egysé­
ges Európa felépítéséhez.
Felállították a NATO-OroszországÁllandó Közös Tanácsot (Perm anentjoint Council -
PJC), amely 1997. július óta a közös konzultációk fő színtere. Fő célkitűzése a bizalom­
építés, a téves elképzelések eloszlatása a rendszeres konzultációk mechanizmusa révén.
A PJC az első három évben a két fél közvetlen érdeklődésére számot tartó kérdésekkel
foglalkozott. 1998-ban, a koszovói helyzet súlyosbodásával a mechanizmust a válságról
szóló konzultációkra használták. A NATO jugoszláviai hadműveletei miatt Oroszország
1999. március 24-én felfüggesztette együttműködését a PJC-ben, majd a koszovói had­
műveletek befejezése után visszatért oda. Oroszországjelentős számú erővel vesz részt a
Koszovói Erőben (Kfor), amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1244. számú határo­

458 VIII. Európa fordulata és újjászervezése (1 9 9 2 - 2 0 0 0 )

zata alapján hoztak létre, s 1200 katonával vesz részt a boszniai-hercegovinai békeszer­
ződést biztosító, hozzávetőlegesen 20 ezer fős stabilizációs erőben (Sfor). A NATO és
Oroszország 2000 februárja óta ismét aktívan dolgozik az alapokmány célkitűzéseinek
megvalósításán. 2001. februárban NATO információs irodát nyitottak Moszkvában.
A NATO és Ukrajna kapcsolatai nem sokkal Ukrajna függetlenné válása után indul­
tak. Azonnal csatlakozott az Észak-atlanti Együttműködési Tanácshoz (North Atlantic
Cooperation Council —NACC), majd 1994-ben a Partnerség a békéért programhoz. így
az alapító tagok közé tartozott, amikor 1997 májusában az Euroatlanti Partnerségi Ta­
nács (Euro-Atlantic Partnership Council - EAPC) felváltotta a NACC-ot. 1997 júliusá­
ban aláírták a Charta a NATO és Ukrajna partnerségéről elnevezésű dokumentumot.
Ebben a NATO tagállamai megerősítették, hogy támogatják Ukrajna szuverenitását és
függetlenségét, területi integritását, demokratikus fejlődését, gazdasági fellendülését,
nukleáris fegyverrel nem rendelkező státusát és határai sérthetetlenségének elvét,
amelyek az európai kontinens kulcsfontosságú tényezői. A NATO üdvözölte, hogy
Ukrajna támogatja az Atomsorompó-egyezmény (NPT) meghatározatlan időre törté­
nő meghosszabbítását, és hozzájárul a területén telepített nukleáris fegyverek kivoná­
sához és leszereléséhez. A charta alapján létrehozták a NATO-Ukrajna Bizottságot,
hogy értékelje annak megvalósulását és megvitassa az együttműködés továbbfejlesztését.
A NATO mediterrán párbeszédének alapja, hogy egész Európa biztonsága szorosan
kapcsolódik a Földközi-tenger térségének biztonságához és stabilitásához. Az 1994-ben
indult párbeszédhez Egyiptom, Izrael, Jordánia, Marokkó, Mauritánia, Tunézia, majd
Algéria is csatlakozott. A párbeszéd célja, hogy jó kapcsolatokat és megértést teremtsen
a térségben, s előmozdítsa a regionális biztonságot és stabilitást. A mediterrán párbe­
széd politikai párbeszédet jelent, amely kiegészül konkrét tevékenységgel, mint például
a tudomány, a tájékoztatás és a polgárivédelmi tervezés. Az érintett országok részt vesz­
nek a NATO különböző tanfolyamain. A párbeszéd kiegészíti az EU és az EBESZ égisze
alatt folyó kezdeményezéseket.
A NATO délkelet-európai kezdeményezése (SEEI) 1999-ben jött létre, s célja a regionális
együttműködés és a hosszú távú biztonság és stabilitás támogatása. A kezdeményezés
négy pilléren nyugszik: a biztonsági fórumon, a regionális együttműködéssel foglalko­
zó ad hoc munkacsoporton, a békepartnerségi eszközökön és a térség számára kidolgo­
zott biztonsági együttműködési programokon. A konzultatív fórum résztvevői a NA-
TO-országok és a délkelet-európai térség hat partnerországa: Albánia, Bulgária, Hor­
vátország, a Macedón Köztársaság, Románia, Szlovénia, valamint Bosznia-Hercegovina.
A térségben elsősorban a békepartnerségi kezdeményezés módszerei érvényesülnek.

VIII. Európa fordulata és újjászervezése ( 1 9 9 2 - 2 0 0 0 ) 459