Ukrajna és a lengyel középhatalmi álmok

moszkvater.com/ukrajna-es-a-lengyel-kozephatalmi-almok/

Stier Gábor 2022. szeptember 6.

A mindenkori lengyel vezetés oroszfóbiáját ismerve nem meglepő, hogy Varsó

Moszkva kivéreztetésére próbálja kihasználni az ukrajnai háborút. Ambícióik
azonban itt nem állnak meg. A jelek arra utalnak, hogy a lengyelek célja nem
kevesebb, mint saját dominanciájuk újraélesztése az egykor hozzájuk tartozó
területeken. Varsó a jelenlegi turbulens helyzetben nemcsak az „orosz kérdést”
rendezné le hosszú időre, de csendesen kiterjesztené befolyását a keleti
szomszédságára is.

„Arról a nyilvánosság előtt már kevesebb szó esett, hogy a látogatás, és a kétoldalú találkozó
Volodimir Zelenszkij elnökkel újabb lépés volt Ukrajna , vagy, ahogy ők fogalmaztak, a <különleges
kapcsolatok további elmélyítése> felé”
Fotó:EUROPRESS/Dimitar DILKOFF/AFP

A napokban ismét Kijevben járt Andrzej Duda lengyel államfő. A Krími Platform nevű
ukrán kezdeményezés támogatói közül egyedül személyesen. Ha ehhez hozzávesszük,
hogy egy nappal később Boris Johnson brit kormányfő is betoppant a Függetlenség
napját ünneplő fővárosba, akkor látjuk, hogy az ötletgazda és fő stratéga Egyesült
Államokon kívül mely két középhatalom érdeklődik a legintenzívebben Ukrajna iránt.
Igazán a török elnökkel lett volna teljes a csapat, Erdogan azonban inkább a

1/5
béketeremtésre koncentrál, és egy ilyen egyoldalú demonstratív lépéssel nem akarta
kockáztatni a reményei szerint Törökország mozgásterét szélesítő, valamint presztízsét
emelő esetleges sikert.

A lengyel elnök azonban igyekezett a legtöbbet kihozni a szimbolikus napból. Kattogtak a

fényképezőgépek, és öntötték a lengyel-ukrán szövetséget megpecsételő kézfogásokat.
Nem maradt adós Andrzej Duda a szép szavakkal sem. Többször és többféleképpen is
kifejezte tiszteletét az ukrán népnek a szülőföldjéért folytatott hősies küzdelméért, és
leszögezte, hogy a lengyelek velük vannak, és támogatni fogják őket a harcok utolsó
napjáig.

„Arról a nyilvánosság előtt már kevesebb szó esett, hogy a látogatás, és a kétoldalú
találkozó Volodimir Zelenszkij elnökkel újabb lépés volt Ukrajna <puha
annektálása>, vagy, ahogy ők fogalmaztak, a <különleges kapcsolatok további
elmélyítése> felé”

Duda ezt megelőző vizitje kapcsán került nyilvánosságra a lengyelek különleges

státusáról készülő törvény. Ennek értelmében a lengyel állampolgárok választott
tisztségeket tölthetnének be Ukrajnában, kinevezhetnék őket állami szervek irányító
posztjaira, és vezető tisztséget vállalhatnának a védelmi iparhoz kötődő cégekben.
Emellett hozzáférhetnének titkos adatokhoz, információkhoz, lehetnének bírók, a lengyel
rendőrségnek pedig joga lenne a rendet felügyelni Ukrajnában. A mostani vizit előtt
készített elő a lengyel államfő külpolitikai tanácsadója Jacob Kumoch és az ukrán elnöki
hivatal vezetője Andrij Jermak egy újabb, a két ország kapcsolatait még tovább mélyítő
megállapodást.

„Ha ehhez hozzávesszük az egyre szorosabb katonai együttműködést –

Lengyelország már 1,8 milliárd dollár értékű fegyvert szállított keleti szomszédjának
-, és azt a tényt, hogy a lengyelekhez már több mint 5 millió menekült érkezett, az
ukrán aranytartalékokat pedig Varsóban őrzik, akkor ez a viszony tényleg
bensőséges”

Tegyük hozzá, hogy a történelmi ellentétek ellenére. Ezeket a Varsó kelet-európai

befolyásának kiterjesztését célzó, már a belarusz tiltakozások aktív támogatásában is
megnyilvánuló ambiciózus lengyel terveket hivatott megtámogatni az újjáélesztett Három
Tenger Kezdeményezés, az év elején szorosra font brit-lengyel-ukrán szövetség, és a
még 2020-ban tető alá hozott úgynevezett lublini háromszög is, amelynek
Lengyelországon és Ukrajnán kívül Litvánia a tagja, és amely már létrehozásának
helyszínével is az 1569-es első Rzeczpospolita valamiféle reinkarnációjára utalt.

„De ha már a Rzeczpospolitánál, a középkori Európa egyik legnagyobb kiterjedésű

és legerősebb államánál tartunk, akkor meg kell jegyeznünk, hogy a birodalmi
törekvés a feldarabolásokkal együtt végigkíséri a lengyel történelmet”

Az előbbiből következően pedig a lengel-ukrán viszony sem olyan egyértelmű, mint az

ma látszik. Sőt! A lengyel befolyás keleti irányú kiterjesztésének kísérletei már a kijevi
Rusz idején megkezdődtek. Az első időkben inkább házasságok, a belviszályokban

2/5
történő segítségnyújtás révén, a dinasztikus összefonódásokból származó jogigények
aztán az egységes kijevi állam széthullását követően állandó alapot szolgáltattak a
lengyel jelenlétre. Hosszú távú következményei ennek azután lettek, hogy a lengyel állam
a 14. században, I. Ulászló és III. Kázmér idején ismét megerősödött. Ugyanebben az
időszakban kezdődött meg Moszkva felemelkedése is a Kijevi Rusz egykori észak-keleti
területein, de ezidőtájt indult meg a litván állam terjeszkedése is.

Az állandó belharcok következtében kialakult hatalmi vákuum lehetővé tette, hogy a

három megerősödő állam egymás között felossza a kijevi állam középső és déli területeit.
Lengyelország kötelékébe kerül Halics (Galícia), a litván nagyfejedelmek uralma alá a
mai Belarusz területén kívül a jelenlegi Ukrajna északi és középső területei, míg Moszkva
körül egyesült a Rusz északi és észak-keleti része. A közös határvidékek mentén és a
Baltikum ellenőrzéséért folytatott harcok a moszkvai és a litván uralkodók között nagyban
hozzájárultak ahhoz, hogy 1569-ben tartós államszövetség jöjjön létre a Lengyel
Királyság és a Litván Nagyfejedelemség között.

„A Rzeczpospolitát megalapító lublini unió értelmében a későbbi ukrán területek a

litván joghatóság alól lengyel kötelékbe kerültek”

A lengyel terjeszkedés következménye az erőltetett katolizáció és polonizáció, amelyek

egyik eredménye a görögkatolikus egyház létrejötte volt. Erre az időre nyúlik vissza, a
kozákság megjelenése is. Az eredendően a világi joghatóság elől különböző okokból a
Rusz peremvidékein fekvő, lényegében lakatlan, sztyeppi területekre menekülő, később
önmagát egyre jobban megszervező kozákság viszony a lengyelekhez meglehetősen
ambivalens volt. Több felkelést vezettek Varsó ellen, a legnagyobb ilyen ezek közül
Bohdan Hmelnickij zaporizzsjai kozák hetyman 1648-as lázadása volt, amelyre az ukrán
történetírás nemzeti-felszabadító háborúként tekint.  Hmelnickij aztán csak a moszkvai
cár protektorátusának elfogadása árán tudta megvédeni államát a lengyelektől, az ezt
megerősítő 1654-es perejaszlavi egyezményt pedig az oroszok a későbbiekben az
újraegyesülés aktusaként értelmezték. Itt érdemes megjegyezni, hogy éppen a
lengyelekkel szemben kezdett formálódni az ukrán identitás.

„A lengyel terjeszkedés csúcspontja a 15-16. század volt. Emlékezzünk csak 1612-

re, amikor Minyin és Pozsarszkij vezetésével verték ki a népi felkelés a lengyeleket
a moszkvai Kremlből. Aztán a 17. századtól fokozatosan emelkedett fel az orosz
cárok csillaga, biztosan haladtak nyugat és kelet felé egyaránt, a lengyelek pedig
szorultak vissza”

A Varsó gyengülését megérző európai hatalmak – Oroszország, Poroszország és a

Habsburg Birodalom –1795. október 24-én harmadszor osztották fel egymás között
Lengyelország területét, és ezúttal semmit sem bíztak a véletlenre. A középkori
történelem egyik legerősebb közép-európai állama 123 esztendőre eltűnt a kontinens
térképéről. Hogy aztán az első világháború után a függetlenségét visszanyerve ott
folytassa, ahol a Rzeczpospolita hanyatlásával abbahagyta.

3/5
 „Megérezve a polgárháborúba süllyedő Oroszország gyengeségét, ismét kelet felé
terjeszkedett”

Az sem véletlen, hogy a béketárgyalásokon Roman Dmowski kisebb területű, homogén

nemzetállamot elképzelő Lengyelország víziójával szemben a régi dicsőség
visszaszerzésére alapozó Józef Pilsudski terve kerekedett felül. Ennek a Jagelló uralkodó
házra utaló elnevezése sem véletlen, hiszen ezek a királyok egyesítették sikeresen a
lengyel és litván területeket. A gondolat alapjául az 1569-es lengyel határok szolgáltak,
noha ő maga sem számolt annak realitásával, hogy egy újjászülető Lengyelország
ténylegesen ekkora területtel fog rendelkezni. Az orosz-lengyel háborút lezáró, 1921-ben
Rigában megkötött békeszerződés eredményeként Lengyelország területe jelentősen
megnövekedett az eredetileg a Curzon vonallal kialakított keleti határhoz képest,
ugyanakkor egy soknemzetiségű, jelentős etnikai kisebbséggel rendelkező, több vallású
állam jött létre.

Végül az emiatt a litvánokkal, a belaruszokkal és az ukránokkal kialakult fagyos viszony

akadályozta meg a két világháború közötti időszakban a Lengyelország által
kezdeményezett összefogást a térségben. A cél egy egységes szövetség kialakítása volt,
amely sikeresen vette volna fel a versenyt a két nagyhatalom, Németország és a
Szovjetunió növekvő befolyásával szemben. Lengyelországban is szép számmal akadtak
ellenzői a gondolatnak, elsősorban azon politikusok körében, akik a soknemzetiségű
Lengyelországot potenciális veszélyforrásnak tekintették.

„Pilsudski Intermarium néven is ismert elképzelése az 1930-as években egyszerre

próbálta ellensúlyozni az erős német és szovjet befolyást, egyben kiterjeszteni a
térségben a lengyel befolyást. A két világháború közötti közép-európai szövetség
nem jött létre, Lengyelország pedig az 1930-as évek végére Németország és a
Szovjetunió ütközőzónájává vált”

De jellemző a lengyel gondolkodásra, hogy az 1930-as évekre Varsó már gyarmatosító

tervekben is gondolkodott, és nem mellesleg az elsők között paktált le Hitlerrel. Aztán lett,
ami szokott.

Varsó most úgy gondolja, hogy a 21. század elejére ismét a történelem napfényesebb
oldalára került, és ismét megerősödtek Varsó külpolitikájában a befolyást kiterjesztő
elképzelések.

„Nem véletlen, hogy feléledt poraiból a Három Tenger Kezdeményezés, és Varsó

kimondatlanul ismét kiterjesztené a befolyását Belaruszra és Ukrajnára”

Utóbbival már egyfajta kvázi államszövetség körvonalai rajzolódnak ki. Nincs új a Nap
alatt. Varsó középhatalmi álmai ismét Oroszországon múlnak. Egyelőre maga mögött érzi
a Nyugat támogatását, ám a lengyelek sosem felejthetik el, hogy az éles történelmi
pillanatokban még az angolszászok is elárulták. No, meg azt sem, hogy a birodalmi, de
nevezzük inkább középhatalmi álmokat mindig a kiábrándulás, a kegyetlen kijózanodás
követte. Főképp, ha az ország mozgásterét rosszul felmérve túljátszotta a szerepét.

4/5
(A cikk eredetileg a Demokrata című hetilapban jelent meg.)

5/5