You are on page 1of 20

BOHDAN HMELNICKIJ

SZEREPE UKRAJNA
TÖRTÉNETÉBEN
Készítette: Kontros Ferenc
◦ Bohdan Hmelnickij Ukrajna történetének egyik legfényesebb alakja.
◦ hatása olyan jelentőségűnek tekinthető, mint Cromwellé Angliára, vagy
Hunyadi Mátyásé Magyarországra.
◦ „Munkásságának” fő jelentősége abban rejlik, hogy:
◦ helyreállította az ukrán államiságot,
◦ visszavezette az ukránokat a világ önálló népeinek nagy családjába.
◦ Elhitette honfitársaival, hogy kizárólag saját hitükre és erejükre támaszkodva
képesek kivívni szabadságukat.

2
Párhuzamok „kortársaival”
◦ Ludvik Kubala lengyel történész szerint
Hmelnickij hatása az Ukrán történelemre
olyan rendkívüli jelentőségűnek
tekinthető, mint Cromwellé Angliára, vagy
Wallensteiné Bohémiára.
Egy – már régóta nem létező – ukrán
politikai tudat helyébe létrehozott egy
újat, engedetlen, fosztogató parasztokból
és kozákokból kialakított egy erős, jól
szervezett hadsereget, kiváló, dinamikus
vezetőréteget szervezett maga köré
3
Diplomácia
◦ Hmelnickij kitűnő diplomata volt.
◦ Rövid idő alatt elérte, hogy a Hetmanátus nemzetközi tekintélyre tett szert és az
európai nagypolitika egyenrangú résztvevőjévé vált.
◦ Diplomáciai eszközökkel elszigetelte a kozák állam legfőbb politikai ellenfelét, a
Rzeczpospolitát.
◦ majd a Krím, Moldva, Havasalföld, Moszkva, Erdély, Brandenburg, Litvánia és Svédország
részvételével lengyelellenes koalíciót hozott létre.

4
Hadügy
◦ Európai rangú, kiváló hadvezérként a kontinens egyik legjobb hadseregét állította
fel.
◦ A Zsovtyi Vodi, Korszuny alatti, piljavci, zborovi, Batyih-hegyi győzelmei a
történelem nagy hadvezérei, II. Gusztáv Adolf, Albrecht von Wallenstein, Jan
Sobieski, Savoyai Jenő sorába emelik őt.

5
A nemzeti felszabadító háború korszakai
Korszakuk Rövid lényegük
1648– 1649 A felszabadító harc kibontakozása. A Rzeczpospolita kormánya elismerte Ukrajna viszonylagos
önállóságát

1650– 1653 A hosszú és kimerítő kozák–lengyel háború nem hozta meg egyik fél számára sem a remélt
sikert

1654– 1655 A Moszkvai állam katonai segítséget nyújtott Ukrajnának az 1655-ös nyári–őszi
hadművelethez, amit sikeresen be is fejeztek

1656– 1657 Ukrajna katonai szövetséget kötött Svédországgal és Erdéllyel. Közös ukrán–svéd–erdélyi
háború Lengyelország ellen

6
Hmelnickij politikai
következményei
◦ Hmelnickij zavaros és megfontolatlan politikájával lényegében
tönkretette az országot. Feltehetően a legnagyobb hibát akkor követte
el, amikor Oroszország mellett döntve hozzácsatolta a cári
birodalomhoz Ukrajnát:
A kozák-, majd lengyel-
Ukrajna az orosz uralom
szövetséges tatárok
alatt szenvedte el a
pusztításai révén ezreket
legnagyobb elnyomást, s
mészároltak le és egész
a tatárok behívása is
tartományok váltak
mérhetetlen kárt okozott.
néptelenné.
7
◦ Hmelnickijt követően az orosz-
lengyel háború fő hadszíntere
továbbra is Ukrajna maradt.
◦ A perejaszlavi egyezmény felborította
a kelet-európai hatalmi egyensúlyt is,
amely aggodalommal töltött el egyes
lengyel-párti nyugati országokat.
◦ Az egyensúlyt viszont sikerült
rendeznie a lengyel és az orosz félnek.
Egy időre…
◦ Ennek megfelelően: a Dnyeper folyása
szerint az ukrán területeket Jobbparti
Ukrajna és a Balparti orosz kézben
maradó Ukrajnára osztották.

8
◦ Ezt az „új rendet” kozákok nem fogadták el és megpróbálták megtisztítani a
nyugati területeket is a lengyel uralomtól.
◦ A következő években tatár, kozák és török támadások egész sorozata ment végbe
Ukrajnában, ami csaknem teljesen kipusztult.

9
Hmelnickij kudarcai:
◦ Ugyanakkor azt is észre kell venni, hogy Hmelnickijnek is megvoltak a maga
kudarcai, tévedései. Példaként említhető:
◦ a súlyos beresztecskói vereség,
◦ a moldvai vállalkozás,
◦ a sikertelen kozák-erdélyi hadjárat Lengyelországba,
◦ és nem volt képes biztosítani Ukrajna integritását.

10
Kritika feléje:
◦ A modern ukrán történetírás atyjának tekinthető
Nyikolaj Kosztomarov Hmelnickij harcaiban
össznépi felkelést látott.
◦ Közben arra utalt, hogy a felkelés értelmetlen volt, hiszen
utána visszatért a régi rend, sőt Ukrajna a hetman halála
után rommá vált.
◦ Pozitívumként értékelte azonban az oroszokkal kötött
kapcsolatot

11
Kritika feléje:
◦ Tarasz Sevcsenko kritikával szemlélte
Hmelnickij azon cselekedetét, mellyel
orosz kötelékbe sodorta Ukrajnát.
◦ Nála is tovább megy Pantelejmon
Kulis, aki a hetmant azzal vádolja,
hogy nem mást tett, minthogy
előidézte a halál, a pusztítás, az
anarchia és a kulturális hanyatlás
korszakát Ukrajnában.

12
Kritika feléje:
◦ Mihajlo Hrusevszkij kételyeinek adott hangot annak
tekintetében, hogy Hmelnickij mennyire rendelkezett
konkrét, jól megfogalmazott célokkal.
◦ És ő úgy látja, hogy sokkal inkább az események
sodorták a hetmant, minthogy ő alakította volna
azokat.

13
Orosz történetírás szerint:
◦ Újraegyesítésként mondják a Hmelnickij tetteit, főleg a perejaszlavi egyezményét.
◦ Az újraegyesítést a Kijevi Rusz újraegyesítéseként értik.
◦ Nemzeti hősként szerepel, aki segített egyesíteni a három keletiszláv népet: a
fehéret, a „nagyot” és a „kicsit”.
◦ Az oroszok az ukránoknak követendő példaként állították be.

14
Szovjet történetírás szerint:
◦ A szovjet történészek egyhangúlag dicsőítik Hmelnickijt:
◦ egyrészt azért, mert egy elnyomott nép élére állt,
◦ de legfőképpen Ukrajna Oroszországgal való egyesítése (vagy a szovjet történészek kifejezésével
élve: újraegyesítése) miatt.

15
Az ukrán köztudatban
◦ Általánosan nemzeti hősként van számontartva. Erre bizonyíték:
◦ Egy város és egy megye van róla elnevezve
◦ Az 5 hrivnyáján is ő szerepel.
◦ Több szobor és emlékmű készült róla
◦ A rangos Bohdan Hmelnickij Érdemrend van.
◦ Egy 2018-as felmérés szerint, az ukránok 73%-a pozitív véleménye van Hmelnickijről. (Forrás:
https://www.kyivpost.com/ukraine-politics/survey-shows-ukrainians-most-negatively-regard-stal
in-lenin-and-gorbachev.html
)

16
17
A romantizált kép
◦ Az ukrán nép nagy részének szemébe Hmelnickij
kiérdemelte a „Batyko Bohdan” (Bohdán atyánk)
megtisztelő nevet.
◦ Kezdve korától, egészen a mai napig a nagy
felszabadító heroikus figurájaként jelenik meg a
köznép tudatában.
◦ Személyiségének és intellektusának köszönhetően
kivezette Ukrajnát a századokon át tartó passzivitásból
és reménytelenségből, és elindította a nemzeti, gazdasági,
társadalmi öntudat kialakulásának útján.

18
Az ukrán történetírásban
◦ Az ukrán történészek jelentős része –
Vjacseszlav Lipinszkijjel az élükön –
arra a következtetésre jutottak, hogy:
◦ a hetman tudatosan és szisztematikusan
teremtette meg az ukrán államiság alapjait
◦ az erőfeszítései nélkül a modern ukrán állam
megszületése nem történhetett volna meg.

19
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET
◦ Felhasznált források:
◦ Font Márta és Varga Beáta 2006. Ukrajna története, Bölcsész Konzorcium, Szeged
◦ Georgij Kaszparov 2009. A Laboratory of Transnational History Ukrain and Recent Ukranian
Historiography, CEU Press, Budapest – New York.
◦ Norman Davies 2006. Lengyelország története, Osiris Kiadó, Budapest
◦ Encyclopaedia Britannica: Bohdan Khmelnytsky -
https://www.britannica.com/biography/Bohdan-Khmelnytsky
◦ Encyclopaedia Britannica: Histofy of Poland – The Cossacks and Bohdan Khmelnytsky –
https://www.britannica.com/place/Poland/The-Cossacks#ref396835

20

You might also like