Karinthy Frigyes: Az olasz fagylaltos

A 20. században írta a költő ezt a novellát, az első világháborút követően. A novella jellemzői
jól megfigyelhetők benne: váratlan fordulat, kevés szereplő, visszaemlékezés.
A cím egy helyszínre utal, Olaszországra és egy szereplőre, aki az olasz fagylaltos. A mű két
részre bontható, az első rész tizenhárom évvel ezelőtt játszódik, Budapesten, a második rész
Olaszországban az I. világháborút követően. A bevezetésben a narrátor bemutatja B.-t, akit
nagyra becsül és megtudhatjuk, hogy jó barátok. B.- ről tudjuk, hogy huszonhat éves nagy
hitű, jó lelkű ember. Délután a zenéről, operáról, régi emlékekről beszélgettek. Megjelenik a
lángolásban a vörös szín, amely a szenvedélyre utal a tervei, vágyai iránt. A ködben jelenik
meg a szürke szín, amely a bizonytalanságok jelenti. Az Andrássy útról a Ligetbe mentek
eközben elkezdett alkonyodni „vörhenyes kékje áttüzesedett az ő lelkesedésétől”. Ismét
megjelenik a szenvedély, itt már a tűzben. Rengeteg hanghatás jelenik meg a műben:
harangszó, dúdolás, éneklés, furulyázás.
Hirtelen elhalkul B., nem beszélgetnek tovább, szótlanul mennek útjukon. B. maga sem érti,
miért tört tá ez a rossz kedv. A narrátor próbálja barátját faggatni, kérdezősködik, hogy miért
lett hirtelen ilyen bús. Végül kiderül, hogy B.-re akkor tört rá ez, amikor elhaladt mellette az
ösvényen egy olasz fagylalt árus. Tovább beszélgettek, és a narrátor próbálta rávezetni, hogy
nem lehet-e, hogy az ismeretlen, jelentéktelen fagylaltárus látványától egy régi emlék
idéződött fel benne. Az első rész a világháború kitörésével zárul. A háborúhoz a szenvedést,
halált és a vért kapcsoljuk.
A második rész Olaszországban egy padovai állomáson kezdődik, ahol egyedül van. Itt
megjelenik egy ellentét, mivel az első részben egy barátjával van itt viszont egyedül,
magányosan. A magányosság megjelenik az utcán való barangolásnál, ami után betér egy
vendéglőbe. Chiantit iszik, ami egy vörös bor, a vörös szín itt már a halál, a vér színe.
Beszélgeti kezd egy titokzatos fekete szicíliai férfivel, erről az emberről megtudjuk, hogy
1914-ben Pesten dolgozott, mint fagylalt árus, öt évig katona volt, Isonzónál is harcolt. Ezt a
helyet a narrátor a pokolhoz hasonlítja, itt szintén megjelenik a halál. A következő kérdés
hangzik el: „ölt embert?” mire a válasz az, hogy lövöldözött és egy esetet tud, amikor biztosan
meghalt valaki. Elmeséli pontosan, hogy kavernát csináltak éjszaka, amikor a zöld egyenruhás
vadászok rajtuk ütöttek. Hajnalban, egy szikla mögött vette észre a magyar katonát, akit
megölt. Az éjszaka, a sötétséghez kapcsolható, amely gonoszságra, halálra utalhat. A katonák
zöld ruhája a reményt jelenti, reménykedtek a győzelemben, azonban ezt a színt a hajnal
vörös színe váltja fel. A szikla szürke színe az elmúlásra utalhat. A fagylaltos a parancsnoka
által tudta meg, hogy a megölt férfi híres zenész volt. A narrátor elszoruló torokkal és ökölbe
szorított kézzel kérdezte meg tőle, hogy emlékszik-e a nevére. A pincérnek hosszú töprengés
után eszébe jutott a név, és ezt válaszolta „B., aki ezerkilencszáztizenhétben esett el az
Isonzónál.
Megtudjuk, hogy B.-nek ez okozta a rossz hangulatát, valahol a lelke mélyén érezhette ezt,
hogy ez a személy hatással lesz az életére, halálára.