Stabat Mater és Ómagyar Mária siralom összehasonlítása

Mindkét mű, „Stabat Mater” illetve, „ Ó Magyar Mária siralom” a 13.-ik században keletkezett.

Szerzőik: Jacopone da Todi ferences szerzetes, illetve, feltehetően, Gotfrid, domonkos rendi
szerzetes.

Mindkettő szekvenciaként ( miseének) a liturgia része volt, de míg a „Stabat Mater” latin nyelven
íródott, az „ Ómagyar Mária siralom ómagyar nyelven keletkezett, amelyből rendkívül kevés
nyelvemlék maradt fenn, és éppen ezért forrásértéke  felbecsülhetetlen. 

A két mű a Mária kultusz hatására született, amely rendkívül elterjedt volt a 12.-ik -13.-ik században,
és nevezetesen a Mária himnuszok egyik fajtája, az úgynevezett planctus ( siratóének) kategóriához
tartoznak.

Mindkettő a lírai műfajhoz tartozik és hangnemük is hasonló: bánatos, panaszos, könyörgő.

A Stabat Mater egyes szám 3.-ik személyben íródott.

Központi témája a gyermekét elvesztő anya mérhetetlen fájdalma (1-4. vsz. ), valamint Krisztus
szenvedéseinek ábrázolás (9.-10) . A közbelső versszakok az elbeszélő azonosulása Mária
szenvedéseivel, illetve a remény, hogy Jézus kínjainak átérzése megmenti a pokoltól.

Megjelenik a rím: a verssorok végén sőt néha egy-egy sor közepe és vége is rímel egymással:
(belső rímek).(„ Jámborul hadd sírjak véled/és szenvedjek mígcsak élek”)
Újdonság a  hangsúlyos verselés: a hosszú szótag helyén hangsúlyos, a rövid szótag helyén
pedig hangsúlytalan szótag áll; ezáltal megnőtt a hangsúly ritmuskeltő szerepe.

Az ütem : Állt az anya/ keservében                                4/4     felező nyolcas sor        

sírva a ke/reszt tövében                                4/3     kétütemű hetes sor 

melyen függött/ szent fia,   

A vers gazdag megszemélyesítésekben, metaforákban („Kútja égi szeretetnek”) , ismétlés,
fokozás („Óh mily búsan, sujtva állt ott”) , alliteráció, felkiáltás („szűzek szűze! Légy szívedben/
hozzám jó és nem kegyetlen!”), költői kérdés („Van-e oly szem, mely nem sírna/Krisztus
anyjával s e kínra/
hidegen pillantana?”)
Az Ómagyar Mária-siralom a Leuveni kódex  134. lapjának hátulján található, 1922-ben fedezték
fel. Az értékes kódex 1982-ben került a magyar állam tulajdonába.
Lírai beszélője maga Mária, akinek legemberibb érzelmei, anyai fájdalma domborodik ki
a költeményben.
Mária először saját fájdalmát festi le (1–2. vsz.), s miközben újra és újra visszatér ehhez (4., 7. és
9. vsz.), előbb Jézushoz- fiát szólítja meg anyai becézéssel (3. és 5–6. vsz.), aztán a halálhoz
könyörög (8. vsz.), majd újra fiához (10. vsz.), végül annak kínzóihoz szól (11–12. vsz.).
Mozgalmas, zaklatott jelenetben ábrázolódik a fiát sirató anya kétségbeesése, s ezt a hatást
a szöveg stilisztikai eszközei tovább fokozzák.
A vers szerkezete ellentétekre és és ellentételező párhuzamokra épül.
Végy halál engemet.... Maradjon meg az én uram / Kegyelmezzetek fiamnak,(„Nem kell
kegyelem magamnak!
Változatos páros rímeket, félrímeket használ, felkiáltó mondatokat „ Jaj nekem, én Fiam!”,
fokozást „Fogva, húzogatva,/ Öklelve, kötve ölöd.”, hasonlatokat, „ Édes vagy mint méz”,
alliterációt „ „ Keservesen kínzatol”, halmozást „ Bútól aszok, epedek”
A vers muzikalitását az ismétlődő ütemű sorok adják:
Siralomtól süppedek (4/3)
Bútól aszok, epedek,
Te véred hullása (3/3)
virágnak virága,