3. novellaelemzés Kerekes Dániel 12.

A
Kosztolányi Dezső: Boldogság 2021.01.19.
Kosztolányi Dezső „Boldogság” című novellájának értelmezése
Kosztolányi Dezső a 20. század magyar irodalmának egyik kiemelkedő alakja. Egyik
híres műve 1936-ban jelent meg Boldogság címmel. Az alkotás műfaja novella, hiszen kevés
szereplőt és helyszínt tartalmaz, azonban elmondható, hogy Kosztolányi novellája merőben
eltér a műfajra jellemző sajátosságoktól. A történet nem zárul csattanóval, hanem egy fontos
emberi érzelmet, a boldogságot latolgatja helyette. A boldogság érzésének miértjét nem ő,
hanem az olvasó határozza meg, éppen ezért lélektani novelláról beszélünk.
Az egyszavas, rövid cím árulkodó lehet a mű témáját illetően. Gondolhatjuk, hogy egy
boldog cselekményű történetnek lehetünk részesei, de a szerzeményt olvasva kiderül, hogy a
cím és a tartalom egyfajta ellentétbe kerül egymással.
Bevezetésképpen az író bemutatja azokat a képeket, amelyek az ember előtt
megjelennek a „boldogság” szó hallatán. Olyan képek ezek, amelyek gyermekkorunkban
jelennek meg előttünk. Az idő múlásával aztán a szerző is rájön, hogy nem a gazdagság és a
dicsőség az élet elsődleges boldogságforrása, mivel ezek csak csábító, de tartalmatlan
képzetek. A bevezetésben nem adja meg a boldogság ’definícióját’, helyette inkább személyes
élményt mesél el, amely boldog percet okozott számára.
A boldog pillanatok elmesélését igen szomorúan indítja. Esős, őszi napon, lázasan
kellett elutaznia egy olyan útra, amelyet szíve szerint elhalasztott volna. Vonattal való utazása
során a szinte üres vagont, a fülkékben ülő fázó, sápadt utasokat, a füstölgő mezőket, a ködös
levegőt, egy mezítlábas parasztfiút, az életunt kalauzt, az elhagyott pályaudvarokat és a
németországi ifjú diákokat vizslatta. Időközben annyira megéhezett, hogy teljesen elveszítette
az időérzékét.
Rájött, hogy ez az utazás más. Más, mert most az életet nem leegyszerűsítve, nem úgy,
mint egy színdarabot látta, hanem üresnek és céltalannak. Ennek okán eszébe jutottak a
balsikereivel, bűneivel kapcsolatos negatív gondolatok is. Ahogy a vonat döcögött, szépen,
lassan álomba szenderült, elaludt. Aztán másnap reggel felkelt. Sötét volt, melege volt, az orra
és a torka ki volt száradva. Kisétált a vonatkocsi folyosójára, ahol hirtelen elfogta a boldogság
érzése.
A boldogságot számára nem egy nagy kastély, szép gyermekek vagy karrierbéli siker,
hanem valami egészen más jelentette: a vonat bekanyarodása a hegyek közé, ahol esett a hó,
és sütött a nap. Aztán egy német városba ment, ahol iskoláskorú gyermekek a frissen hullott
hóval játszottak, a háztetők fehérek voltak. A város legjobb szállójában telepedett meg, ahol
egy erkélyes szobát kapott, kiszolgálták, és otthonias volt a hangulat.
Az író rájött, hogy boldog. Nem vizsgálta, nem analizálta boldogságának az okát. Ezt
az olvasókra hagyta? Miért? Szerintem ez a novella tanulsága:
Az, hogy mi a boldogság, az relatív. Éppen ezért nem szabad irigynek lennünk. Nem
tudhatjuk, hogy az, ami másnak boldogságot okoz, az valóban boldogságot okoz e nekünk is.
Ítélkeznünk sem szabad, hiszen bár lehet, hogy egy dolog, ami más számára boldogságot
okoz, az nekünk látszólagos badarság, neki lehet, hogy az jelenti az élet értelmét. És ez
fordítva is igaz. Összességében tehát, az egyén boldogságának forrását, mindig saját magának
kell megtalálnia, és a lehető legjobban megélni, mert nem tudhatjuk, mit hoz számunkra a
sors, és meddig tart a pillanatnyi boldogság.

1/1